2012. NOV.-DEC. Fájdalomcsillapítás Tablettába zárt napfény D vitamin
|
|
- Áron Bogdán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2012. NOV.-DEC. Fájdalomcsillapítás Tablettába zárt napfény D vitamin 1
2 200 millió egységnyi gyógyszer évente átadták a Teva Gödöllôi Steril Centrumát Több mint 250 új munkahely, négy zetméter, 22 milliárd forint ez a Teva Gödöllôi Steril Centruma számokban. Ami pedig az adatok mögött van: az itt készülô infúziók és injekciók világszerte segítenek a rákbetegeken; olyan straté giai fontosságú onkológiai készítmények gyártása is elindul, amelyek korábban Európa-szerte hiánycikknek számítottak. Minden, a Gödöllôi Steril Centrumban készülô gyógyszer a legmagasabb minôséget képviseli, amit magyar kezek hoznak létre mond ta Jeremy Levin, a Teva globális elnökvezérigazgatója az új üzem megnyitóján. Az esemény fontosságát jelezte az is, hogy a sza lagot mások mellett Magyarország minisz terelnöke vágta át. A kormányfô beszédében úgy fogalmazott: a kabinet kész a további együttmûködésre a Tevával, legyen szó akár fejlesztésekrôl, akár beruhá zásokról. A Teva a magyar embereknek is stratégiai partnere, mert ma minden hetedik magyar beteg Teva gyógyszernek köszönheti a gyógyulását mondta Orbán Viktor. A minisz terelnök szerint a cég nemcsak a beteg embereknek segíthet, de az új üzem a magyar gazdaság bajaira is gyógyír lehet, és hozzájárulhat egy jobban mûködô rendszer kialakulásához. 5
3 Sikertörténetnek nevezte a fejlesztést Ilan More, Izrael magyarországi nagykövete, aki szerint Magyarország és Izrael között a magas színvonalú technológiát igénylô területeken is szoros az együttmûködés. Ennek bizonyítéka, hogy ma több mint tízezer magyar állampolgár dolgozik a Tevának. Ilan More elmondta: reméli, hogy a Teva Magyarországnak a jövôben további fejlesztésekre is lesz lehetôsége. Maga az üzem leginkább egy tudományosfantasztikus film díszletére hasonlít; a csillogóan hófehér világban maszkos emberek és okos robotok készítenek életmentô gyógyszereket. Az óriási gyártókapacitásnak köszön hetôen ezek a steril készítmények a világ több mint 70 országába eljuthatnak majd; ráadásul az új gyárat úgy alakították ki, hogy a termelés a lehetô leggyorsabban tudjon reagálni a betegek igényeire. A gépek rendkívül rövid idô alatt képesek átállni különbözô kiszerelésekre és készítményekre, úgy, hogy a 6 modulban párhuzamosan akár 6 különféle gyógyszer is készülhet. A modulok évente összesen akár 200 millió egységnyi steril gyógyszerkészítményt is képesek legyártani, ezzel a Teva a világ egyik legnagyobb és legmodernebb steril készítményeket gyártó üzemét adta át a termelésnek. Ahogy a Teva többi gyárában a Debre cenben mûködô tablettagyárban vagy a sajóbábonyi gyógyszeralapanyag-gyártó üzemben, úgy a Gödöllôi Steril Centrumban is csak a legmagasabb minôségi követel ményeknek megfelelô készítmények készül hetnek. Ezek nemcsak a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minôség- és Szervezet fejlesztési Intézet inspekcióit állják ki, de a világ egyik legszigorúbb követelményrendszerét támasztó FDA, vagyis az amerikai Élelmiszerés Gyógyszerügyi Hivatal auditján is maradéktalanul megfelelnek. 6
4 Az üzemmel kapcsolatban a Teva nemcsak a készítmények magas minôségére lehet büsz ke, de arra is, hogy a Steril Centrum építése során a legmagasabb szintû gyártási technológiát használták fel. Emellett a vállalat arra is kiemelt figyelmet fordított, hogy kiválóan képzett szakemberek dolgozzanak az új üzemben. A beruházási döntés egyik fontos szempontja volt, hogy a vállalat támasz kodhatott a tapasztalt, az új technológiák elsajátítása iránt nyitott magyar gyógyszeripari szakemberekre, mérnökökre, gyógyszerészekre. Kovács M. Veronika 7
5 2012 az egészségügy valamennyi szerep lôje számára nagyon nehéz év volt. Be vált-e a vaklicit? Kivel ver senyeznek a magyar gyógyszergyártók? Hogyan alkalmazkodnak a válsághoz? Mit tudnak ajánlani a patikusoknak? Hogyan látja a jelent és a közeljövôt a Teva Magyarország elsô embere? Világszínvonalon magyaroknak Év végi beszélgetés Dr. Szabó Lászlóval, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatójával Vaklicit és minôség Mitôl gyógyult idén a magyar beteg, és mitôl fog gyógyulni jövôre? Szeretném, ha egyre többen a magyar gyógy szerektôl gyógyulnának. Komoly átalakulás van a piacon. Tavaly október elsején lépett életbe az elsô vaklicit, ami elég je lentôsen elkezdte átalakítani a magyar gyógyszerpiacot nem kedvezôen. A vaklicit esetében az ár az egyetlen értékmérô. Az OEP ugyanis feltételezi, hogy minden gyógyszer tökéletes minôségû. A valóságban sajnos nem így van. Ebben a feltételezésében a magyar gyógyszergyárak nem tudták megingatni az OEP-et? Ha bármelyik európai uniós országban centralizáltan törzskönyveztek egy gyógyszert, azt itthon is el kell fogadni. A közelmúltban Ázsiából bekerült olyan gyógyszernek neve zett termék, ami olajat, rozsdát, és ismeretlen eredetû anyagot tartalmazott. Ráadásul egy olyan gyógyszerrôl beszélünk, ami meg nyerte a vaklicitet, és referenciakészítmény lett. Akik észrevették, beküldték a mintát az OGYIba; ezután a szert kivonták a forgalomból, így az utána következô második legolcsóbb lépett a helyébe. Ezt a gyógyszernek nevezett terméket egy külföldi cég forgalmazta? Igen. Az Indiában nagyon olcsón vásárolt, ellenôrizetlen szereket lehetséges, hogy egykét éve jóváhagyták az európai hatóságok. Akkor nyilván nem volt bennük olaj és rozsda, a vizsgálatokat pedig nem ismétlik meg idôszakosan. Ugyanennek a cégnek egy másik gyógy szere is vaklicit-nyertes lett, így hirtelen megnôtt az igény a készítmény iránt. A ke resletet azonban nem tudták kielégíteni, 8
6 így valahol vettek egy hasonló szert, aminek más volt a márkaneve és a gyártója. Az új blisztereket becsomagolták a régi dobo zokba, a közgyógy-ellátott magyar beteg pedig az igazolványára kötelezôen ezt a refe renciaszert kapta. Az esetleges minôségi problémák mellett a vaklicit megtakarítása sokaknak nagyon sok ba kerül; a legnagyobb vesztesek az itthon gyártó és kutató, ember megélhetését biztosító hazai gyógyszergyártók. A 4 vállalat gyógyszereladása 2012 elsô 8 hónapjában 12 Mrd Ft-tal volt kevesebb, mint 2011 hasonló idôszakában a vaklicit bevezetése elôtt, vagyis óriási mértékû a teher. De nemcsak a hazai gyártók, a magyar patikusok is jelentôs veszteségeket szenvednek el a vaklicit hatására. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy a törvényben százalékosan szabályozott árrést egy 1000 forintos, vagy egy 500 forintra csökkent árú készítmény után kapja meg a gyógyszertár. Az így kiesô árrés jelentôsen hozzájárul ahhoz, hogy nagyon sok patika van nehéz helyzetben. Eközben a licit nyertesei azok a kis importôr cégek, akik hazánkban csak az importtal és a haszonnal foglalkoznak melynek nagy részét aztán kiviszik az országból. Magyar dinnye és magyar gyógyszer Mit tudnak tenni a magyar gyógyszer gyárak ebben a helyzetben? Igyekszünk megértetni, hogy a magyar gyógyszeripar a magyar betegek mellett a nem zetgazdaságot is gyógyítja. A négy nagy magyar gyógyszergyártó 2010-ben 855 milliárd forintot tett hozzá a nemzetgazdasághoz; ôk adják az ipari kutatás-fejlesztés 48%-át, illetve a bruttó nemzeti össztermék közel 4%-át termelik meg. Ezzel szemben a jövô évi gyógyszerkassza a GDP kevesebb mint 0,5%-a lesz! Ezzel sereghajtók vagyunk az OECD országok között. A Széll Kálmán Terv be vezetése óta, az elmúlt másfél évben a gyógyszeriparban 2000 munkahely szûnt meg. A szabadalommal védett innovatív szerek árait a gyártók nem tudják lejjebb vinni, vagyis egy bizonyos árszint alatt nem fogják nálunk ezeket a készítményeket forgalmazni. Helyettesítôvel nem rendelkezô gyógyszerek esetleg eltûnhetnek a piacról, a generikus készít mények területén pedig a már említett okok miatt az importôrök kerülnek versenyelônybe a hazai gyártókkal szemben. Tudomásul kell vennünk, hogy a kiválóan képzett, világszínvonalon dolgozó magyar munkaerô drágább, mint a kínai vagy az indiai. A minôségbiztosítás szintén jelentôs tétel a gyógyszergyártásban. A Teva debreceni gyárában például 300 minôségbiztosító dol gozik, és a most átadott gödöllôi steril üzem 263 új munkahelye közül is minden harmadik a minôségbiztosításhoz kötôdik. Így, szemben az indiai és kínai importtermékekkel, ha a gyógyszerész Teva-készítményt ad ki a betegnek, biztos lehet abban, hogy annak minôsége kiváló. A nehézségek ellenére azonban bízom abban, hogy egyre többen ismerik fel és ismerik el a magyar gyógyszer értékét. Más ágazatokban már vannak pozitív példák: a dinnyetermesztôk szövetsége azt mondta, hogy az idén kiváló magyar dinnyének minimum 99 Ft a kilónkénti ára; ha olcsóbb, akkor biztosan nem itthon termett, és legalább két hete leszüretelték. Elég nehéz a dinnye termesztést a gyógyszergyártással összehason lítani, de tegyük meg! Világszínvonalú 9
7 gyógyszereket gyártunk. Ha a beteg magyar gyógyszert választ, azt jó eséllyel kedvezô áron, kiváló minôségben kapja. A magyar betegek közel fele most is magyar gyógyszertôl gyógyul. Szeretném, ha ez az arány nône: szeretném, ha az orvos, amikor nem hatóanyagot, hanem márkanevet ír fel, igenis írja a Richter, az Egis, a Sanofi és a Teva által gyártott gyógyszereket. A patikus, ha van választási lehetôsége, hogy melyik gyógyszert adja ki, elgondolkozhat, hogy az indiai vagy a magyar gazdaság fejlôdését, a ciprusi offshore céget vagy a magyarországi gyógyszergyártást támogatja. Amikor az OEP 100 Ft támogatást kiad egy gyógyszerre, külföldi termék esetén (adók és járulékok formá jában) 35 Ft folyik be az államkasszába, míg 143 Ft, ha magyar gyógyszerrôl van szó. A hazai terméknél négyszeres a nemzetgazdasághoz adott érték. Ehhez nincs mit hozzátenni. Beruházás és fejlesztés Hogyan érinti a Tevát a gyógyszerkassza csökkenése? Nagyon súlyosan érint minket, de próbálunk elôre tekinteni. A hazai eladásban és gyártásban is szeretnénk tovább erôsíteni pozícióinkat, ezzel is bizonyítva partnereink számára a hosszú távú és erôteljes magyarországi jelenlét melletti elkötelezettségünket. A gödöllôi sterilüzem megnyitása ennek legfényesebb bizonyítéka. Azt pedig, hogy milyen minôségben gyártunk, kiválóan bizo nyítja, hogy az amerikai onkológiai piac egyharmadát is mi fogjuk ellátni Gödöllôn készülô gyógyszereinkkel. Mennyi jut az itt készült szerekbôl a magyar betegeknek? Reméljük annyi, amennyire itthon szükség lesz. Rajtunk nem fog múlni. Emlékeztetnék arra, hogy Barack Obama is vészhelyzetet hirdetett meg, amikor ezek az onkológiai sze rek eltûntek a piacról. Az onkológiai termé kek gyártása olyan hihetetlenül magas szín vonalat igényel, hogy ezeket nem tudják az indiai garázsban meg a kínai szalagon legyártani. Nemrégiben azt mondta, hogy jó lenne a gyógyszeriparnak egy kis biztatás. Mire gondolt? Egy konkrét biztatást már kaptunk: megjelent az a jogszabály, amelynek alapján a kutatásfejlesztési munkánk után járó adóked vezményt továbbra is megkapjuk. Ez nagyon jó hír. Ön szerint tudnak-e eleget a betegek és a gyógyszerészek a Teváról? Sokan nem tudták, hogy a Teva magyar orszá gi gyártó remélem, a tavaszi-nyári televíziós kampányunkból, a gyógyszerészkong resszusokon tartott elôadásainkból, valamint képviselôink által vitt anyagainkból sokan megismertek minket. A Teva valóban a világ legnagyobb generikus gyártója, ezért is óriási jelentôségû, hogy a két legnagyobb gyá ra itt van Magyarországon: a gödöllôi steril- és a debreceni tablettázó üzem. Az a tudásbázis, ami az elmúlt 110 évben, amióta gyógyszergyártás van Magyarországon, itt felhalmozódott, biztosan hozzájárult ahhoz, hogy éppen nálunk mûködik ez a két üzem. Kihelyezett tanszéket mûködtetünk a debreceni egyetemen, ahol a vegyész- és gyógyszerészhallgatóknak gyakorlati gyógyszer gyártást oktatunk, mert úgy gondoljuk, ez mindenkinek hasznára válik: nekünk és a diákoknak is. A Teva az elmúlt 10 évben
8 milliárd forintot ruházott be az országba, és egyetlen fillért sem vitt ki. Errôl nagyon kevesen tudnak. A Mercedes 220 milliárdot ruházott be; errôl azonban szinte mindenki tud. Hányan vezetnek Mercedest Magyarországon? Biztosan kevesebben, mint ahányan a Teva által gyártott gyógyszereket szedik, hiszen minden hetedik beteg Teva gyógyszertôl gyógyul. Bár minden beruházás nagyon fontos, jól látszik, hogy népegész ségügyi, nemzetgazdasági hozzáadott értékünk messze meghaladja a sokat dicsért autógyártóét embernek közvetlenül adunk munkát, a hazai beszállítóinkat is tekintve pedig ember megélhetését biztosítjuk Magyarországon. Gondolkozzunk közösen Egyre több gyógyszertár van nehéz helyzetben. Tudnak-e közösen gondolkodni, úgy, hogy mindkét fél hasznára váljon? Egyértelmûen látszik, hogy a nehéz helyzetbôl a kiutat az együttmûködés jelenti. A magyar gyógyszerészeknek össze kell fogniuk a magyar gyártókkal. Nekünk nagyon széles a portfoliónk. Nemcsak egy-egy termékkel kapcsolatos, rövidtávú kedvezményeket kíná lunk, hanem komplett csomagokat. Egyéni megállapodásokat tudunk kötni a patikákkal: mit szeretne a patikus, mit igényel a helyi lakosság, mibôl fogy több, mi generál for galmat, mire van nagyobb érdeklôdés. Büszkék vagyunk rá, hogy ma már kétszer annyian rendelnek gyógyszert elsôként a mi nagykereskedésünktôl, mint két évvel ezelôtt. A nagykereskedelmi piaci részesedésünk ma közel 20%. Továbbra is hozunk új készítményeket és dolgozunk új patikai programokon annak érdekében, hogy segítsük a patikák mûködését ebben a nehéz idôszakban. Azok a gyógyszerészek, akik Teva-készítményt adnak ki a hozzájuk érkezôknek, bizto sak lehetnek abban, hogy döntésükkel a köztünk fennálló hosszú távú partnerség erôsítése mellett az egész magyar nemzetgazdaságot is gyógyítják. Milyen az ideális patikus? A jól képzett magyar gyógyszerész közel áll az én ideálképemhez: fontos, hogy tudja, milyen óriási szerepet játszik a gyógyításban; tisztában kell lennie azzal, hogy orosz lánrészt vállal a prevencióban, a gyógyításban és a betegek képzésében, azaz a terápiás együttmûködés javításában is. Kiemelném mind ebbôl a gyógyítást, hiszen a helyettesítésnél a tudatosság nagyon fontos. Az ideális az lenne, ha minél több beteget magyar gyógy szerrel tudnánk gyógyítani. Ha egészségesebb lenne a magyar gyógyszeripar, több beteg gyógyulhatna magyar gyógy szertôl, ettôl egészségesebb lenne a magyar gaz daság, kevesebb megszorító intézke désre lenne szükség a kormány részérôl. Ha kevesebb a megszorítás, több marad a gyógy szerkasszában, nagyobb lehet az árrés, több jut az üzemeltetésre. Az elmúlt idôszakban sok patika került adósságcsapdába; tavaly egynegyedük, idén már egyharmaduk mûködik veszteségesen. A gyógyszerkassza csökkenésével ez a helyzet nem fog javulni. Ha csak patikánként napi 3-5 dobozzal több magyar gyógyszert adnak ki, azzal is sokat javul a helyzet. A jövô patikusai és sokan vannak már szolgáltatásokban is gondolkodnak: nemcsak gyógyszerkiadó helynek, hanem az egészség fellegvárának tartják a gyógyszertárat. Mélykuti Ilona 11
9 fájdalomcsillapítás Meddig tűrjük? Hûséges, de kéretlen társunk a fájdalom. Régi nem-vicc, hogy negyven felett, ha felébredünk, és nem fáj semmink, már nem is élünk. Igaz-e ez? Mit jelez a fájdalom? Mikor menjünk fájdalom-ambulanciára? Mekkora része a fájdalomnak a félelem? Hogyan változtatja meg a fáj dalom mindennapi életünket? 14
10 Embey Isztin Dezsô fájdalomspecialistával, az Onkológiai Intézet Fájdalom Ambulancia fôorvosával és Prezenszki Zsuzsa pszichiáterrel beszélgettünk a fájdalomcsillapításról. Tényleg elhasználódunk, mint egy gépezet? Embey I. D.: Hozzánk, a fájdalomam bulanciára tinédzser korú betegek is jönnek, fôleg mozgásszervi panaszokkal. Az elhasználódásunk nagyon sok tényezôtôl függ. Genetikai adottságoktól, attól, hogy az illetô menynyit mozgott, sportolt életében (bár a sport önmagában is nagyon sokféle fájdalom forrása lehet). Azt szokták mondani, ahogy a csontfejlôdés befejezôdik 25 éves korra, utána elindul a degeneratív folyamat. Az elhasználódásunk mértéke persze tôlünk is függ. Hogyan függ össze a félelem és a fáj dalom? Milyen a lelki eredetû fájdalom? Prezenszki Zs.: A rákgyógyítás egy nagyon nagy elméje mondta, mintegy hetven éve: több embert láttam meghalni a ráktól való félelemben, mint a rákban. Sokszor jobban félünk a fájdalomtól, mint amennyire szenved nünk kell tôle. Ez egy hitrendszer, ami belénk, fôleg a városi emberekbe épült. Nem biztos, hogy így kellene lennie. Mit szól ehhez a napi szinten fájdalmat gyógyító specialista? Embey I. D.: Természetesen a fájdalomnak nagyon sok pszichés összetevôje van, ám az orvosnak nagyon kell vigyáznia ezzel a kijelentéssel: csak akkor szabad pusztán lelki eredetûnek minôsíteni egy fájdalmat, ha nagyon alapos, mindenre kiterjedô vizsgálattal sem sikerül organikus, azaz szervi okot ta lálni. Nagyon sokszor látom azt a saját praxisomban, hogy tüdô- vagy vesedaganat áll egy ismeretlennek tartott fájdalom hátterében. Hosszú-hosszú hónapokig tart a kivizsgálás, és ezalatt megpecsételôdik a beteg sorsa. A háziorvostól kezdve minden klinikus alapvetô felelôssége, hogy a fájdalomra panasz kodó beteget nagyon alaposan kivizsgálja. P.zs. Szeretnék pontosítani. A fájdalom és annak pszichés része nem különül el. Csak pszichés fájdalommal nem találkoztam. Amikor vannak fizikai elváltozások, azokhoz jelen tôs részt tesz hozzá a lélek. A krónikus fájdalmakhoz nagyon sokféle, a személyiség történetébôl adódó, kulturális réteg rakódik. Ha ezt figyelembe vesszük, komoly sikereket tudunk elérni a kémiai fájdalomcsillapítással. Olyan esetekben, ahol a kémia nem segít, még mindig tehetünk valamit a fájdalom csök kentésére. Hangsúlyozom, nem választom külön a lelket és a testet, hanem amikor az érzelmi rész összefonódik a testi fájda 15
11 fájdalomcsillapítás lom mal, a lélek gyógyítása is nagyon hangsúlyos lehet. Meddig akut egy fájdalom? Embey I. D: Ez esetenként különbözô. Egy övsömör okozta akut fájdalom két-három hétig áll fenn, de utána kialakulhat az övsömörös neuralgia, ami viszont évtizedekig elhúzódhat, és öngyilkosságba is kergetheti a beteget. Itt például nagyon élesen különválasztható az akut és a krónikus szakasz. A herpesz utáni neuralgiát is ki lehetne védeni, ha a betegek az elsô héten jelentkeznének. A heveny fájdalomnak van biológiai haszna, hiszen az hívja fel a figyelmet a bajra: egy vakbélgyulladás, egy rossz fog, egy gyomorfalsérülés erôs fájdalommal járhat, a beteget megoperálják, és elmúlik a baja. Vannak, akik úgynevezett veleszületett fájdalomhiánnyal jönnek a világra. Ez egy genetikai hiba, aminek következtében ezek az emberek sokszor nem érik meg a felnôttkort. Levágják a kezüket, beülnek a tûzbe, állandóan tele vannak sebekkel, mert semmilyen fájdalmat nem éreznek. A fájdalomérzet hiánya igazi tragédia. Az akut fájdalom tehát fontos jelzô. Nekünk és a betegeknek a krónikus fájdalom csillapítása a nagyobb feladat, mert itt már az idegmûködés megváltozásáról van szó. Prezenszki Zs: A krónikus fájdalomnak is lehet jelzô szerepe. Amikor a testi változások nem indokolják azt az erôsségû fájdalmat, amire a beteg panaszkodik, akkor valami a betegségtudattal, a betegség megélésével, vagy a kapott segítséggel nincs rendben. Önmagában a fájdalom érzése okozhat a testünkben változásokat? Embey I. D: MRI-vel bizonyítható, hogy ha a fájdalom már egy éve tart, úgy az agykéreg bizonyos pontjain olyan irreverzibilis elváltozások alakulnak ki, amelyek már maradandóak. Ezért nagyon fontos, hogy ne szabaduljon el a pokol, és minél elôbb lehessen hatékonyan enyhíteni a fájdalmat. Prezenszki Zs: Ebbe a folyamatba már olyan, magasabb rendû lelki funkciók is belejátszanak, mint az elôfeltételezett várakozás. Ennek lényege, hogy ha nagyon félek tôle a fájdalomtól és várom, aktiválni is tudom ezeket a pályákat. A betegnek minden típusú fájdalommal kapcsolatban, önmaga iránti felelôs ségbôl kell elvégeztetnie a részletes vizs gálatot? Ez olyan fájdalmakra is igaz, amik a korral járnak? Embey I. D: A fájdalomnál is ugyanúgy kell eljárni, mint minden betegségnél: fel kell venni az anamnézist, és meg kell találni az okot ez kulcskérdés. Nemegyszer látunk tragikus eseteket, amikor valaki vállfájdalom miatt járkál reumatológushoz, mindenféle keze léseket kap, fizioterápiát, elektroterápiát, akupunktúrát, csak éppen azt nem veszik ész re, hogy tüdôcsúcs-daganata van. Volt olyan 42 éves férfibetegem, aki másfél évig járt Budapest összes klinikájára, az MRI-t, a CT-t elvégezték rajta, és nem ismerték fel a tüdôcsúcs-daganatot. Volt olyan betegem is, akinek egy sarlatán rendelésén tályog alakult ki a vállában az akupunktúrától, pedig ugyancsak tüdôcsúcs-daganata volt. Ugyanez vonatkozik a derékfájásra is, ami népbetegség. Még ha a beteg meg is van gyôzôdve arról, hogy fájdalma gerinc-eredetû, akkor is végez tetünk egy hasi ultrahangot, mert vesedaganat vagy hasnyálmirigy-daganat is állhat a derékfájás hátterében, és nem mindegy, hogy ezt mikor veszik észre. Ha a beteg nô, elküldjük onkológiai rákszûrésre, ha pedig férfi, egy bizonyos kor után PSA vizsgálatot is végeztetünk. Alapvetôen az a baj, hogy egy 16
12 re kevesebb fiatal orvos tud jól kérdezni és megfelelôen elvégezni a fizikális vizsgálatot, amelybe a neurológiai kivizsgálás is beletartozik. Vannak olyan, szûrésnek számító vizsgálatok ilyen például az ultrahang, amit szerintem egy bizonyos kor fölött évente el kellene végezni. Ide tartozik a PSA és a székletvér-vizsgálat is. Nem mindegy ugyanis, hogy mikor ismerjük fel a vastagbélda ganatot. Azt szoktuk mondani, hogy ha az ember daganatot kap, az legalább vastagbél legyen, csak idôben vegyék észre, mert ab ból meg lehet gyógyulni. Mit kell a betegnek önmagáért min denképen megtennie? Mikor kell elkezdeni egy fájdalom kezelését? Prezenszki Zs: Azonnal. A fájdalommal nem szabad, és nem érdemes együtt élni. A fájdalommal való megküzdés olyan szinten rom bolja a személyiség erôit, hogy az életmódváltást, ami segíthet, nem lehet ilyen állapotban elkezdeni. Embey I. D: Magyarország is aláírta az Európa Tanácsnak azt a deklarációját, ami szerint minden embernek joga van a fáj da lommentes élethez. Minden orvostól elvár ha tó, hogy elsôsegélyt tudjon nyújtani, gyógyszeresen csillapítsa a fájdalmat, és küldje megfelelô helyre a beteget. A betegnek a komoly mellékhatások elkerülése érdekében mindenképpen figyelnie kell a nem-szteroid gyulladáscsökkentô szedésénél arra, hogy a napi adagot ne lépje túl. Nagyon sajnálom, hogy a metamizol hatóanyagú fájdalom csillapítót, ami a legnépszerûbb volt Magyarországon, receptkötelessé tették. Ugyan akkor az ibuprofen tartalmú gyógyszerek recept nélkül kaphatók. Arról hallgatunk, hogy hány száz ember hal meg vagy kerül mûvesére évente, nem-szteroid gyulladásgátló szedésének szövôdményeként. Ezeket recept nélkül lehet kani, a metamizolt pedig, aminek lényegesen kevesebb a mellék hatása, nem. A KOX2-gátlók mellékhatásaként pedig ijesztôen megnôtt az infarktusok és agyvérzések száma. Hogyan tegyük elviselhetôvé az életünket úgy, hogy ne kelljen mindig gyógyszert szed nünk? Mi az, amit jó szívvel ajánlanak gyógy szer helyett vagy gyógyszer mellett? Embey I. D: Aki gyerekkorában erôsen túlsúlyos, nagy valószínûséggel felnôttko rában is az lesz. Ez nagyon nagy baj, mert sokfajta fájdalom forrása lehet. Nem egy betegünk van, aki 150 cm magas és 130 kg. Azt a plusz súlyt a gerincének, a csípôjének, a bokájának kell elviselni. Nem csodálkozom, hogy bejön a rendelôbe és mindene fáj. Ha elmúlt 40 éves, esélye sincs arra, hogy a túlsúlyát le tudja adni. Hát nagyon nehéz segíteni neki. Prezenszki Zs: A fájdalom egy szenvedésnyomás így fogalmaz a pszichiátria. Ez a nyomás arra is kényszerít, hogy ha nem találom meg a szert, amit bekaphatok, esetleg gondoljak másra. Például sétára, diétára. Nagyon sok betegségnél életmódkezelésnek ne vezik az elsô lépést ajánlom mindenkinek. M. I. 17
13 18
14 19
15 fájdalomcsillapítás Kétszer ad, ki gyorsan ad A reumás fájdalmak csillapítására nem csupán a szen vedés enyhítése miatt van szükség. A mozgásszervi betegségek igen-igen sok embert érintenek, és a pati ku sok sokat segíthetnek a pácienseknek. 20
16 Bálint Géza reumatológus professzor, az Országos Reuma tológiai és Fizioterápiás Intézet volt fô igazgatója a reumás fájdalmak csillapításának alap elveirôl, jelentôségérôl, módszereirôl tar tott elô adást október 12-én, a Magán gyógy szerészek Orszá gos Konfe ren ciá ján. Mi is errôl beszélgettünk vele. A reumás fájdalmak csillapításával kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet pontosan megfogalmazza az irányelveket; eszerint négy lépcsôfokot különböztetünk meg. Az elsô fokozatban a fájdalom csillapítására nem használunk gyógyszereket, hanem a be teg megfelelô felvilágosítása után fizio terápiát, gyógytornát, esetleg külsôdleges kezelést, kenôcsöket ajánlunk. Amennyiben a páciens állapota egy-két hét elteltével nem javul, a következô lépcsôfokban már használunk egyszerû fájdalomcsillapítókat, például paracetamolt vagy metamizolt, illetve nemszteroid gyulladáscsökkentôket. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez utóbbiakat igen körültekintôen kell alkalmazni, mert tartós szedésük és nem ritka, hogy rajtuk felejtik a betegeket súlyos mel lékhatásokkal járhat. A ciklooxigenáz enzim egyes számú izoenzimjét gátló szerek, az ún. COX-1 gátlók segítik a gyomorfekély kiala kulását, míg a gyógyszercsalád újabb generációs képviselôinél, a COX-2 gátlóknál ezt a mellékhatást sikerült ugyan kiküszöbölni, de ezeknél is számíthatunk szív- és érrendszeri mellékhatásokra. Mind a COX-1, mind a COX- 2 gátlók emelhetik a vérnyomást, növelhetik a szívinfarktus kialakulásának kockázatát. Ezeket a gyógyszereket tehát hosszútávon nem célszerû alkalmazni; különösen év felett, ha az illetô nem teljesen egész séges, kell kerülni a használatukat. A WHO szerint a harmadik lépcsôfok valamilyen enyhe opioid ciklohexanol-származék vagy kodein bevetése. Érdekes, hogy bár a kodein igen kiváló és olcsó fájda lomcsillapító, és az angolszász országokban kiterjedten alkalmazzák, nálunk valahogy kiment a divatból. Ezeknek a gyógyszereknek, bár hozzászokás megfigyelhetô, tudatmó dosító hatásuk nincs, és a fájdalmat kiválóan csillapítják. A negyedik, és egyben utolsó lépcsôfok az erôs opioidok alkalmazása. Ma már morfinszármazékok tapasz formában is rendelkezésre állnak, de természetesen van tabletta és injekció, valamint intravénás formában használható gyógyszerünk is. Ezek tehát a hivatalos lépcsôfokok. Tudjuk azonban, hogy a betegségek nem mindig tart ják magukat a tankönyvekhez, és ezért az orvosoknak is gyakran túl kell lépniük a papíron lefektetett ajánlásokon. A reumás fájdalmak csillapításában mikor van szükség arra, hogy a szakember ne tartsa magát ezekhez? Az igazság az, hogy bizony gyakran kihagyunk egy-egy lépcsôfokot. Például, ha a betegnek igen erôs fájdalma van, ráadásul idôsebb, és számos társbetegség is megfigyelhetô, gyakran az enyhe opioiddal kezdjük a kezelést. Van olyan ugrásunk is, amely nem a WHO-rendszeren belül történik, mert az csak a fájdalomcsillapításról szól. Léteznek azonban olyan akut kórképek, amelyek kezelésében akkor érjük el a legjobb eredményt, ha lokálisan injekciós szteroidkezelést alkalmazunk. Ilyenkor a gyulladás csökkenése magával hozza a fájdalom enyhülését is. Például, ha valakinek akut teniszkönyöke van, vagy hirtelen gyulladás lép fel a váll körüli szövetekben ez a periartritisz, vagy nagyon megfájdul a dereka, jobban jár egy rövid ideig tartó lokális, vagy akár tab 21
17 fájdalomcsillapítás lettás szteroidkezeléssel, mint ha kenôccsel, majd fájdalomcsillapító gyógyszerekkel kezdenénk a kúrát. A szteroidoknak nagyon rossz hírük van, és az igaz is, hogy hosszútávon sok bajt okoznak. De rövidtávon ha az illetô nem cukorbeteg, vagy nincs gyomor fekélye nagyon hatékonyak, és nemigen van mellékhatásuk. Egy kéthetes szteroidkúrával minden szempontból jobb eredményt érhetünk el, mint ha különbözô fájdalomcsillapítókkal próbálkoznánk. A magyarázat az, hogy bizonyos intenzitású fájdalmakat nem érdemes sem egyszerû anal getikumokkal, sem nem-szteroidokkal eny híteni. Elég gyakori hiba, hogy olyan gyógyszerrel akarjuk a beteget kezelni, ami annak a bajnak a gyógyítására valószínûleg nem alkalmas. Ha ugyanis például az elôbb említett váll körüli gyulladás, vagy teniszkönyök esetén végigjárjuk a hivatalos lépcsô fokokat, nagy eséllyel krónikus gyulladás alakul ki, és az már jóval nehezebben kezelhetô. Kétszer ad, ki gyorsan ad mondja a latin közmondás, és hozzáteszi: semmit sem ad, aki késlekedve ad. A szakmai tapasztalat és az intuíció segít eldönteni, hogy mikor kell gyorsan adnunk. Régóta, legalább 60 éve tudjuk, hogy a fájdalom nem egyszerûen tünet, amit ki lehet, és ki is kell bírni, hanem fontos kóroki tényezô. Mondok példákat: enyhe fájdalom, vagy kellemetlen érzés a térdben reflexesen azonnal kb. 50 százalékkal csökkenti a térdet stabilizáló négyfejû combizom izomerejét. En nek következtében a térd instabil lesz és könnyebben sérül. A másik lehetôség, hogy a fájdalom akár egészen távoli helyeken izomgörcsöt vált ki. Az izom tartósan összehúzódik, próbálja a fájdalomtól megvédeni az érintett testrészt, legyen az nyak, derék vagy váll. Az összehúzódott izom összenyomja az ôt tápláló ereket, amelynek következtében vérellátása romlik, kevesebb oxigénhez jut, ami újabb fájdalmat, majd újabb izomgörcsöt generál. És az ördögi kör megy tovább. A modern ember stresszhelyzet okozta fájdalmainak ez a leggyakoribb oka: egy kis rándulás, fájdalom, izomgörcs, újabb fájdalom, újabb stressz és így tovább. Ezért nagyon fontos, hogy már a kezdetektôl megfelelô módon és szinten biztosítsuk a fájdalom csillapítását. Nagyon fontos az is, hogy a páciens élje az életét, és lehetôleg ne feküdjön betegágyba. Nemzetközi ajánlások legalább 15 éve kimond ják (és ezt mi, magyar szakemberek reumatológusok, neurológusok, ortopédek is számtalanszor leírtuk már), hogy a de rékfájós betegeket feltéve, hogy a háttérben nincs daganat, bakteriális gyulladás, összeroppant csigolya, bénuláshoz vagy vizelési panaszokhoz vezetô porckorongsérv gyanúja, megfelelô fájdalomcsillapítással már az elsô perctôl kezdve mobilizálni kell. Fájdalmukat csillapítva akár dolgozni is mehetnek, hacsak nem végeznek nehéz fizikai munkát. Kérjük gyógytornász segítségét, de nem szabad engedni, hogy a beteg 3 vagy 4 napnál tovább feküdjön, hetekig várjon a szakorvosi idôpontra, röntgenre, MRI-re. Ilyen esetekben nem érdemes kideríteni, hogy a tünetek hátterében egy lelapult porckorong áll-e, vagy egy kisízület gyulladása, egy izom meghúzódása, esetleg egy úgysem operálandó porckorongsérv. A lényeg, hogy a beteg megfelelô gyulladás- és fájdalomcsillapítás mellett normális életet éljen, és ha nincs javulás, újra végig kell gondolni a 22
18 dolgokat: szükséges-e röntgen, MRI, esetleg ideggyógyászati vagy idegsebészeti konzílium. Sajnos, ma Magyarországon egyrészt a háziorvosi praxisokban nem dolgoznak gyógytornászok, másrészt a háziorvosok gyakran az elôbb említett, adekvát terápia helyett kivizsgálásokra küldik a betegeket, elôállítva ezzel az elôbb ismertetett ördögi kört, és a krónikus fájdalom megjelenését. A krónikus fájdalom kezelése pedig sokkal bonyo lultabb, mint az eredeti betegség gyógyítása. A krónikus fájdalom hogyan alakul ki? Ha például engem focizás közben síp csonton rúgnak, az rettenetesen fáj. A fájda lomérzô idegvégzôdéseket mechanikai inger éri, és a fájdalom pillanatok alatt tudatosul az agyban. A fájdalom azonban néhány perc múlva enyhülni fog, hiszen az agy elkezdi termelni a saját fájdalomcsillapító, morfinsze rû anyagait. És ha ilyenkor például megdörzsölöm a lábamat, a fájdalmat akkor is azonnal sokkal kevésbé érzem. Ugyancsak elmúlik a fájdalom meleg, hideg, vagy elek t romos inger hatására is, mert a gerincvelôben az érzetek továbbítására csak egy keskeny kapu van, és minden más érzésfajtának elônye van a fájdalommal szemben. Ez a fizioterápia, vagy a masszázs hatásának egyik alapja is. Amikor a fájdalom tartósan fennáll, a fájdalomérzô idegvégzôdések érzékenysége kiter jed, és már nemcsak azokon a helyeken jön létre fájdalomérzékelés, ahol a receptorokat az eredeti kémiai vagy fizikai inger érte, hanem a rendszer más területekrôl is fájdalomérzetet közvetít az agyba. Egy idô után az idegvégzôdések hiperszenzibili zálódása is fellép, amelynek lényege, hogy a gyulladáskor felszabaduló prosztaglandin érzékenyíti az idegvégzôdéseket, és a leg kisebb inger (például ha a beteg hozzáér az adott testrészhez) is fájdalmat vált ki. Ezt hívják allodyniának. A krónikus fájdalmat tehát már az ideg rendszer generálja, és azt sem közönséges fájdalomcsillapítókkal, sem nem-szteroid gyulladás csökkentôkkel nem igazán lehet befolyásolni. Az enyhe ópiátok hatékonyak lehetnek, illetve a kis dózisban alkalmazott ún. triciklikus antidepresszánsok is, amelyek úgy változtatják meg az idegrendszer mûkö dését, hogy a fájdalomérzet csökken. Dia béteszes, vagy alkoholos idegérintettségben is hasonló, nehezen befolyásolható neuro pathiás fájdalom alakul ki. Új hatóanyag a prebabalin és gabapentin, melyekkel a krónikus fájdalom csillapítható. Nem gyôzôm tehát hangsúlyozni: kétszer ad, ki gyorsan ad! Még valamit hadd mondjak: nagyon fontos a betegek megfelelô tájékoztatása. Nem szabad, hogy fájdalmaikkal magukra maradjanak, nem szabad, hogy az orvos legyintsen, hogy ugyan, nekem is fáj, nem szabad, hogy ne mondjuk el nekik, miért kell a gyors fájdalomcsillapítás, és hogy betegségüket illetôen mire számíthatnak! Az Egyesült Államok ban végeztek egy vizsgálatot, amelynek során térdkopás okozta fájdalomban szenvedô betegeket a nôvér havi rendszerességgel felhívott. Érdeklôdött állapotukról, arról, hogy 23
19 fájdalomcsillapítás rendszeresen tornásznak-e, jó-e gyógyszer, amit kapnak. Ez a havi öt perces telefon a gyógyszerszükségletet 40 százalékkal csökkentette, az életminôséget pedig két fokozattal javította. Mert a fájdalom lelki kérdés is. A patikusoknak mit tanácsolna? Miben lehetnek a betegek segítségére? Nagyon fontosnak tartom, hogy ha a beteg fájdalomcsillapítót kér a gyógyszertárban, akkor mindig kérdezzék ki, hogy mit szed még. A legtöbb recept nélkül kapható fáj da lomcsillapító ugyanis nem-szteroid gyulladáscsök kentô, és két- vagy többféle ilyen gyógyszert nem szabad egyidejûleg szedni. Hatásuk ugyanis nem összegzôdik, mellék hatásaik viszont igen. Tudjuk, hogy Magyar országon a reumatológiai betegek húsz százaléka kétféle nem-szteroid gyulladás csökkentôt szed egyszerre. Nem véletlen, hogy hazánkban évente hatszáz ember hal meg nem-szteroid okozta gyomorvérzés miatt, míg a harmincmilliós Kanadában csak háromszázan esnek ennek áldozatául. A patikusok tehát tudnak segíteni a betegeknek, az orvosoknak viszont nem szabadna ezeken a gyógyszereken rajta felej teniük a pácienst. Mindig mérlegelni kell, hogy egy szerre szükség van-e, vagy sem. Ha kell, adjuk, ha nem, nem szabad adni. Annyit még elmondanék, hogy helyi kezelés, azaz kenôcs, vagy vérhígítóként alkalmazott kisdózisú aszpirin mellett szedhetô valamilyen más, nem-szteroid gyulladáscsökkentô. M. I. Teva fájdalomcsillapítás portfólió a WHO ajánlásának megfelelô fájdalomlépcsô mindegyik kategóriájában kiváló minôségû gyógyszerek állnak a betegek rendelkezésére Optalgin (metamizol-nátrium) sérüléseket vagy mûtéti beavatkozásokat követô akut, súlyos fájdalmak, kólikás fájdalmak, tumor fájdalmak, egyéb akut vagy krónikus súlyos fájdalmak esetén, ahol más terápiás módszerek nem javallottak Fortedol (Diklofenák-ok) posttraumás fájdalmak (pl. rándulás, ficam), fájdalmas postoperatív állapotok (pl. fogászati, nôgyógyászati, sebészeti beavatkozásokat követôen), mozgásszervi kórképek, degeneratív és gyulladásos állapotok (pl. gerincfájdalmak, lágyrész rheumatismus), gyulladásos nôgyógyászati állapotok (primer dysmenorrhoea), fül-orr-gégészeti gyulladások adjuváns kezelése Zaldiar (tramadol-paracetamol) mérsékelttôl a súlyosig terjedô fájdalom tüneti kezelésére 24
20 25
21 Tablettába zárt napfény Hogyan érdemes D-vitamint szedni? Két-három évvel is nôhetne az átlagos élettartamunk, ha elegendô D-vitamin lenne a szervezetünkben. Mi, magyarok különösen a városi emberek még nyáron is D-vitamin-hiánnyal küzdünk: a lakosság 80%-ának szervezetében van belôle a szükségesnél jóval kevesebb. Miért kell erre különösen figyelni? 26
22 Dr. Anu Prabhala, a New York- i Állami Egyetem kutatója öt olyan pácienst kezelt, akik gyen geség és kimerültség miatt kerekesszék be kényszerültek. A vizsgálatok során kiderült, hogy valamennyien súlyos D-vitamin-hiányban szenvedtek. A betegeket heti NE D-vitaminnal kezelték, és hat héten belül mind az öten visszanyerték mozgásképességüket. Egy, az Egyenlítô környékén nevelkedô tízéves kislány feleakkora valószínûséggel lesz életében rákos, mint az északi féltekén élô, hasonló korú társa. Nyolcvan százalékkal kisebb a kockázata annak, hogy élete elsô harminc évében kialakul nála az 1-es típusú cukorbetegség, sôt, ha nem jön közbe valami véletlen baleset vagy kezeletlen betegség, várhatóan 7%-kal hosszabb ideig is fog élni. Pedig az Egyenlítô környékén élô kislány va lószínûleg nem ismeri a számítógépet és a kozmetikumokat, nem jár egyetemre, és nem tudja, mi az a fényvédô faktor. Északi féltekén élô társa kiváló iskolákba jár, egészségesen táplálkozik, és mégis nagyobb egészségügyi veszélyekkel kell számolnia: az emlô- és petefészekráktól kezdve a depresszión, az elhízáson, a csontritkuláson át a szívbe teg ségig. Mindkét megdöbbentô példát Michael F. Holick A nélkülözhetetlen D-vitamin címû köny vében olvastam. A professzor harminc évvel ezelôtt azonosította a D-vitamin szervezetünkben elôforduló aktív formáját; azóta kutatja a hiánnyal kapcsolatos rendellenességeket, és úgy tarja, ez a világ leggyakoribb egészségügyi problémája. A könyvben nincs szó a magyar helyzetrôl, pedig az is súlyos: a lakosság 80%-ának, különösen a városban élôknek a szervezetében jóval kevesebb a D-vitamin, mint kellene. A patikusok alapvetôen fontos munkát végeznek, ha felhívják erre a páciensek figyelmét! A bôrünkben az UVB sugárzás hatására képzôdik az elôanyagból D-vitamin. Télen még a napfényes napokon sem elegendô az ultraibolya sugárzás ahhoz, hogy ez a folya mat megindulhasson; a mi éghajlatunkon erre saj nos csak a június július augusz tusi napsütés elég. Valójában tehát mindenki D-vitamin-hiányossá válik télen, és sokan ezt nyáron sem pótolják, hiszen mindannyiunkat arra kondicionáltak, hogy a napozástól bôr rá kunk lesz. Ez azonban csak akkor fenye get, ha minden nap több óránát fek szünk a napon, a megfelelô mennyiségû D-vitamin létrejöttéhez viszont napi 15 perc napsütés is elegendô. Nem is kell az egész testünket ki tenni a napnak: elég a karunkat, az arcunkat vagy a lábunkat. Ahogy öreg szünk, bôrünk a korral egyre vas tagodik, és az UVB sugárzás nehezebben hatol át rajta, így egyre kevésbé képes D-vitamint szinte tizálni. Persze, ez is szerepet játszik az idôs kori D-vitaminhiány kialakulásában; a 65 év felettieket nevez het jük ebbôl a szempontból idôsnek. Mivel napozással nem lehet ezt az adalékot túladagolni, nincs semmi baj azzal, ha valaki a biztonság kedvéért D-vitamin-készítmé nyeket is szed. A legfrissebb ajánlások szerint a gyerekeknek és felnôtteknek egyaránt legalább napi 1000 NE D-vitaminra van szükségük; Holick professzor saját véleménye szerint mindenki nyugodtan szedhetne napi 5000 NE mennyiséget, akár rendszeresen is. Pácienseinek általában a napi NE szedését javasolja, egy 400 NE egységet tar 27
23 talmazó multivitamin tabletta szedése mellett. A tudós tavasszal, nyáron és ôsszel egy ideig fényvédô szer nélkül kerékpározik, és csak ez után keni be bôrét óvó fakto rokkal. Nem számít, hogy D2 vagy D3 vitamint veszünk be, bár úgy tûnik, az utóbbit könnyebb beszerezni. Az sem különösebben fontos, hogy mikor és hogyan vesszük be: a D vitamin szedhetô étkezés közben, tejjel együtt, de akár éhgyomorra is. A közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem szükséges zsíros étellel együtt bevenni. Dr. Holick fontosnak tartja a D-vitamin mindennapos szedését. Semmi elônyt nem jelent, ha az adagot több részletre bontva vesszük be, nem pedig egyszerre, sôt akár hetente egyszer is be lehet venni hét darab 1000 vagy 2000 NE D-vitamin tablettát. Ha egy nap elfelejtjük bevenni a készítményt, másnap nyugodtan vegyünk be belôle kettôt. Ne feledjük: sem a D-vitaminban gazdag ételek, sem a tabletták hatására nem terme lôdnek a szervezetben olyan közérzetjavító vegyü letek, mint a mértékletes napozás és szoláriumozás utáni kellemes érzést adó béta-endorfinok. M. I. A D-vitamin ötszázmillió éve van jelen a Földön. Az egysejtû tengeri lényekben is megtalálható, ahol az UV sugárzástól védi az adott sejtet. A D-vitamin ugyanis megfogja az UVB fotonokat, és ezáltal megóvja a sejtet a roncsoló hatástól. Késôbb kiderült, hogy a többsejtû szervezetekben a D-vitamin gátolja a sejtek osztódását, szaporodását, ám eközben serkenti azok specializálódását, vagyis a sejt-típus kialakulásának folyamatát. Ha ezt a kettôt összerakjuk azaz hogy a sejtek osztódását, szaporodását gátolja, viszont a specializálódást serkenti, valójában daganatellenes hatásról beszélünk. Vizsgálatok során kiderült, hogy D-vitaminhiányos állapotban 30-35%-kal nagyobb a vastagbélrák, az emlô- és petefészekrák, valamit más egyéb daganat elôfordulási gyakorisága is. Ez a nagyon fontos információ arra késztette a kutatókat, hogy D-vitamin analógokat állítsanak elô daganatkezelésre. C M Y CM MY CY CMY K Új rákmodell? Bár erôs túlzás lenne kijelenteni, hogy a D-vitamin minden esetben képes megelôzni és gyógyítani a rákot, egyes kutatók új rákelmélettel álltak elô. A jelenlegi tudományos modell azt feltételezi, hogy a rák mindig egy genetikai mutációval kezdôdik. De mi a helyzet akkor, ha más módon is magyarázható a betegség kialakulása? teszik fel a kérdést a Garland fivérek az Annals of Epidemiology hasábjain. Számos kutatás szerint olyankor alakul ki rákos daganat, amikor a sejtek elveszítik a normális összetapadás képességét. Dr. Cedric Garland kifejtette, hogy az aktivált D-vitamin jelenlétében a szöveteket alkotó sejtek összetapadnak, és normális, érett sejtek módjára viselkednek. Ha nincs jelen elegendô aktivált D-vitamin, a sejtek nemcsak összetapadási képességüket veszíthetik el, hanem differenciáltságukat is. Emiatt aztán visszaalakulhatnak egy éretlen, veszélyes állapotba, és rákossá válhatnak. 28
24 29
25 vezette, és a családban más sem volt kö zelebb a gyógyszerészethez. Nagykárolyban jártam gimnáziumba, és közben kerültem kap csolatba édesapám munkatársának nálam idôsebb lányával, aki már a gyógysze részi pályára készült; az ô hatására kezdett el engem is érdekelni a patika világa. Akkoriban ez Erdélyben egyébként is nagyon vonzó pálya volt: egy gyógyszerész presztízse, tekintélye semmivel sem volt kisebb az orvosénál. Én eleve reáltagozatra jártam a gimnáziumban, ezek az osztályok pedig hagyomá nyosan erôsek voltak fizikából, kémiából és biológiából. Az itteni élmények hatására természetszerûleg a tanári pálya is felmerült ben Szívvellélekkel Beszélgetés dr. Schrádi Ilonával, az Iris Gyógyszertár vezetôjével, Monorierdôn A patika újszerûnek ható, színvonalasan felújított épületben található a Pest me gyei kis település frekventált részén. A vezetô kedves, visszafogott, de mégis dina mizmust sugárzó hölgy, készsé ge sen válaszol a személyes kérdésekre is: Mely részérôl származik az országnak, és gyógyszerész családból-e vagy éppen ellenkezôleg, ön az elsô a sorban? Partiumból származom, a Nagykároly melletti Kaplonyból. Itt található egyébként a Károlyi grófok családi kriptája. Édesapám az építôiparban dolgozott, édesanyám a háztartást 30
26 nem. Összességében mégis vonzóbbnak bizonyult a patika csodálatosan rendezett, mégis titokzatos világa, ahol találkozik a tár sa dalmi megbecsültség a gyógyító munká val. Gondolom, az egyetem simán ment Nagyon szerettem oda járni, magát a helyet, az épületet is imádtam, olyan gyönyörû, kivételes hangulata van a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek. Aki látta a valaha volt kadétiskolát a csodálatos park közepén, bizonyára egyetért velem. Nemrégen voltam ott ismét, mert bizony már a harmincéves egyetemi találkozónkat rendeztük, és most is ugyanolyan varázslatosnak találtam. Büszke vagyok, hogy oda járhattam. És most már remélhetôen folytatása is lesz a szakmának a családban, mivel a kisebbik fiam is ezt a pályát választotta: Szegeden tanul gyógyszerésznek, ami egyébként testvéregyeteme a Marosvásárhelyinek. Sôt, köz ben odahaza a testvérem is elvégezte a gyógyszerészetit, negyvenöt éves fejjel! Harminc évvel ezelôtt viszont feltehe tôen Erdélyben sem oda ment az ember állásba, ahová akart, ugye? Bizony, nem az számított, hogy valaki hol élt, vagy hol végzett Bukarestben, Kolozs vá ron vagy Vásárhelyen, a tanulmányi ered mények alapján csináltak egy névsort, és a szerint soroltak be mindenkit az éppen betölthetô állásokba az ország egész területén. Nekem végül is szerencsém volt, mert így sikerült bekerülnöm a sorban meglehetôsen elöl álló szatmárnémeti gyógyszertári központba. Ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag hazai környezetben lehettem rezidens. Dolgoztunk gyárban, laborban, patikában, elvégeztünk mindet, ami a szakvizsgához kel lett. Végül a vizsgát nem engedélyezték Romániában letennünk, és ezért 1988-ban átjöttünk Magyarországra. A férjemmel, aki orvos, úgy gondoltuk, hogy mindenképpen a fôváros közelében érdemes letelepednünk, így kerültünk rögtön Monorra. Itt mindkettônk nek volt álláslehetôsége, és annak is örültek, hogy nem kellett külön lakás a család orvosnak és a gyógyszerésznek. A fôtéri Paracelsus Gyógyszertárba kerültem beosztott gyógyszerészként, ahol nagyon jó volt a légkör. Szerettem ott dolgozni, azonban két kis óvodás gyerekünk mellett nagyon nehéz volt az ügyeleteket teljesíteni. Úgyhogy a férjemmel úgy döntöttünk, hogy mire iskolába mennek a gyerekek, nekem egy kisebb, rövidebb ideig nyitva tartó patikába kellene kerülnöm. Ez lett a mendei patika, amit szintén nagyon szerettem, és ahol már csak reggel nyolctól délután négyig dolgoztam, szó val több idôm maradt a gyerekekre. Aztán visszakerültem Monorra, de jött a privatizáció, és akkor mi is úgy döntöttünk, hogy belevágunk Nem is egyszerûen a privatizációba, hanem egy teljesen új patika létesítésébe itt, Monorierdôn? Igen, mert sejteni lehetett, hogy erre itt már régóta lenne igény, az orvosok is szor galmaz ták, és a jogszabályok is lehetôvé tették, úgyhogy amikor mindez kiderült számunkra, tudtuk, hogy ez a mi lehetôségünk. Elkezdtünk megfelelô épületet keresni, elsôsorban itt a környéken, az orvosi rendelôhöz közel. Egyébként az ottani asszisztensek is sokat segítettek abban, hogy megtaláljuk az igazit. 31
27 Mint mindenhol, nálunk is tapasztalható elöre gedés, de a betelepülésnek köszönhetôen mintegy ezerrel nôtt a lélekszám az elmúlt években! Ez nyilván Budapest közelségének, a jó adottságoknak, és nem utolsósorban a kiváló közlekedési lehetôségeknek, gyorsjáratoknak köszönhetô Így leltünk rá erre az akkor még lakóházra, amely eladó volt, és sikerült is meg egyeznünk a tulajdonossal. Elkészültek a mindenféle elôírásoknak megfelelô átalakítási tervek, és 1996 júniusában már meg is nyitottuk itt az új patikát De hát ez a patika nem úgy fest, mintha tizenhat évvel ezelôtt készült volna, hanem inkább tegnap! Persze, mert ha nem is tegnap, de három évvel ezelôtt felújítottuk De közben még sok minden történt, hiszen például az indulásnál az is feltétel volt, hogy fiókpatikát nyissunk innen nem messze, Vasadon. A kezdet ugyanakkor azért nem volt olyan nehéz, mert nagyon hiányzott itt a patika, örömmel fogadták az emberek, hogy nem kell gyógyszerért bemenniük Monorra. Elsô perctôl kezdve nagyon igyekeztünk is, hogy rögtön megkapjanak a betegek nálunk mindent, ne kelljen visszajönniük, pláne máshova menniük. Kezdettôl fogva külön ügyeltünk a rendszeresen gyógyszert szedô betegeknél arra, hogy ha például havonta kellett nekik valamilyen gyógy szer, azt a nyilvántartásunk alapján min dig idôben, mondjuk, egy héttel az esedékesség elôtt megrendeljük. Az évek során szép lassan megismertünk mindenkit, tehát személyessé is vált a viszony a betegekkel. Maguknak viszont éppen az a fontos, hogy ne pesti patikába menjenek az ott dolgozók sem, hanem inkább ide. Hogyan lehet ezt elérni? A már említett gondos készletezésen túl az odaforduló, figyelmes, családias légkörrel. A családorvossal és gyermekorvossal is jó kap csolatban vagyunk, napi szinten konzultálunk egymással a receptírással és a gyógyszerkiadással kapcsolatban felmerülô problé mák megoldása végett. A gyorsabb gyógyszerellátás érdekében az orvosok által gyakran felírt magisztrális készítményeket elôre 32
28 elkészítjük. Itt vidéken még szívesen írnak fel ilyen készítményeket az orvosok, és ezeknek bizony meg is van a becsülete. Ezen túl elôállítunk olyan nem vényköteles bôrgyó gyászati, kozmetikai készítményeket is, ame lyeket már nagyon megkedveltek az itteniek, hiszen olcsóbbak és legalább olyan hatá sosak, mint a drogériákban kaphatók. Akkor azért az egész szakmát érintô nehézségek ellenére bizakodva tekint a jövôbe? Szeretnék, szeretnék, de ez most nem könynyû. Állandóan nehezednek a feltételek, a gyakori árváltozás miatt nagyon nehéz a gazdaságos készlet kialakítása és fenntartása. Az árrés tekintetében biztatónak tartom azt a folyamatot, ami az ôsszel elindult, de a kistelepülésen mûködô patikák életbenmaradá sának legfôbb feltétele ennek további növelése. Nekünk itt, ebben a gyógyszertárban annyi könnyebbségünk van, hogy legalább bérleti díjat nem kell nyögnünk, hiszen annak idején megtettük a szükséges anyagi erôfeszíté seket ahhoz, hogy a gyógyszertárat saját tulajdonú épületben létesíthessük. Szóval, nekem még nem sikerült elvenni a kedvemet ettôl a pályától, mert szeretem csinálni, ugyan úgy szeretek a betegekkel foglalkozni, mint régen. Ismerjük egymást, megnyílnak, elmondják a problémáikat, tanácsot kérnek, hogy melyik gyógyszert válasszák a lehetôségek közül és bizony sokszor arról is kell dönteni, hogy melyiket ne váltsák ki, hiszen nincsen mindegyikre pénzük. Természe tesen a magas szintû szakmai munkához elengedhetetlen, hogy képzett és empatikus mun katársak álljanak mellettünk: hálás vagyok kolleganôimnek lelkiismeretes odaadásukért. Szeretettel, figyelemmel sokat tehetünk a betegeinkért László István 33
29 Nem akarom mindig ugyanazt a kirakóst játszani Srácos. Bringával jár, de most csinálja a jogsit, mert az milyen már, hogy a nô vezet, ô meg az anyósülésen ül. Érthetetlen, hogyan van rá ideje: most volt a Jóembert keresünk premierje, melyet Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója rendezett, és máris Ascher Tamással kezdi próbálni A zöld kilencest. Molnár Áron a maga huszonnégy évével a Vígszínház leg fiatalabb társulati tagja, de már négy éve ide tartozik, ugyanis a gyakorlati idejét is itt töltötte. Dolgoztál már külföldi rendezôvel? Nem, ez volt az elsô alkalom, és teljesen más világ, mint amivel eddig találkoztam. Michal gondolkodása nagyon európai. Egy laza úriember, aki nem fél a konfrontációtól. Nagy dolog, hogy huszonnégy évesen dolgoz hattam egy olyan emberrel, aki úgy bízik a színészben, ahogy én azt elképzeltem a Színmûvészetin. Csodálatos fickó. Mit jelent az, hogy bízik benned? Az eddigi tapasztalataim alapján egy rendezô általában nagyon erôsen ragaszkodik a saját koncepciójához, és megpróbálja a színészt is arrafelé instruálni. Ez eddig teljesen normá lis, viszont sokszor együtt jár azzal, hogy nem adnak elegendô teret a színésznek. Ilyen kor kicsit elvész az egyén, a szemé lyiség, amitôl az alakítás egyedi lenne: amitôl azt mondanád rá, hogy ez különleges vagy más, mint a többi. Michal nem foglalkozott 34
Kapuzárás helyett kérdezze férfigyógyászát!
Kapuzárás helyett kérdezze férfigyógyászát! A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota. (Albert Schweitzer) TARTALOM Önnek van férfigyógyásza? Kincs, ami nincs? Férfiegészség
medicus universalis 2006. szeptember október 151
szerk rovat IX. 9/26/06 21:07 Page 1 A 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGSÉG KEZELÉSE. MIT SEGÍT A VÉRCUKOR ÖNELLENÔRZÉS? Martin S. - Diabetes 2005: 54 (Suppl. 1) Napjainkig a vércukorszint önellenôrzése általában
Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.
Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,
1. Az emésztôrendszerrôl általában
1. Az emésztôrendszerrôl általában Az emésztôrendszer a szájüregtôl a végbélnyílásig tart. A nyelôcsövet a gyomor, azt pedig a vékonybél követi. A nyelôcsô tulajdonképpen a mellkasban helyezkedik el, a
BETEGTÁJÉKOZTATÓ AZ ERÔS ÉS RUGALMAS CSONTOKÉRT
Betegjájékoztat/10x21/1C 3/24/05 12:44 PM Page 1 AZ ERÔS ÉS RUGALMAS CSONTOKÉRT BETEGTÁJÉKOZTATÓ Figyelmeztetés az orvosoknak! Ezen információs anyag csak azon betegnek adható át. akinek a kezelôorvosa
A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara
DR. VAHID YOUSEFI, DR. VAHIDNÉ KÓBORI JUDIT A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara Az erdõ szerepe a gazdaságban és a társadalomban Az erdõ és a társadalom kapcsolata a legõsibb. Fennállott már
Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA)
www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI SPONDILARTRITISZ/ENTEZITISSZEL ÖSSZEFÜGGŐ ARTRITISZ
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
fájdalomcsillapítás Kétszer ad, ki gyorsan ad
Kétszer ad, ki gyorsan ad A reumás fájdalmak csillapítására nem csupán a szen vedés enyhítése miatt van szükség. A mozgásszervi betegségek igen-igen sok embert érintenek, és a pati ku sok sokat segíthetnek
Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel
Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK
Klı ma berendeze seket a rul, vagy gazdasa gosan megvalo sı tott kellemes ho e rzetet?
Klı ma berendeze seket a rul, vagy gazdasa gosan megvalo sı tott kellemes ho e rzetet? Szeretettel köszöntök mindenkit; Berkeszi László vagyok, értékesítési specialista. Közel húsz éve dolgozom magyarországi
A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek.
A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek. A fájdalomról mindnyájuknak van valamilyen szintű tapasztalati tudása,
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Dolforin 25 mikrogramm/óra transzdermális tapasz Dolforin 50 mikrogramm/óra transzdermális tapasz Dolforin 75 mikrogramm/óra transzdermális tapasz Dolforin
Leukémia (fehérvérûség)
Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ
SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-klorid, benzil-alkohol, injekcióhoz való víz.
SUPREFACT OLDATOS INJEKCIÓ Suprefact oldatos injekció buszerelin HATÓANYAG: 1 mg buszerelin (1,05 mg buszerelin-acetát formájában) ml-enként. SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát,
Betegtájékoztató ALGOPYRIN 1 G/2 ML OLDATOS INJEKCIÓ. Algopyrin 1 g/2 ml oldatos injekció metamizol-nátrium
ALGOPYRIN 1 G/2 ML OLDATOS INJEKCIÓ Algopyrin 1 g/2 ml oldatos injekció metamizol-nátrium HATÓANYAG: 1 g metamizol-nátrium 2 ml-es ampullánként. SEGÉDANYAG: Injekcióhoz való víz. JAVALLAT: Erõs vagy egyéb
15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS
15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 1. A filozófiának, a nyelvészetnek és a pszichológiának évszázadok óta visszatérô kérdése, hogy milyen a kapcsolat gondolkodás vagy általában a megismerési folyamatok és nyelv,
Szakmai közélet. Pszichoterápia VITA A GYERMEKEKKEL VÉGZETT PSZICHOTERÁPIÁRÓL VITÁK, HOZZÁSZÓLÁSOK. A gyerekterápia létjogosultsága
Szakmai közélet Pszichoterápia VITÁK, HOZZÁSZÓLÁSOK VITA A GYERMEKEKKEL VÉGZETT PSZICHOTERÁPIÁRÓL - - - - - - - - A gyerekterápia létjogosultsága A vitaindító Horgász Csaba gondolata miszerint a gyerekterápia
A deréki gerincszakasz
A deréki gerincszakasz Áttekintés A krónikus hátfájdalom gyakori tünet, különösen a gerinc deréki szakaszán (alsó hát). Feltételezhetően az emberek 75 %-ánál jelentkeznek a tünetek alkalmanként, vagy folyamatosan.
B17 vitamin rák ellen
B17 vitamin rák ellen B17 vitamin rák ellen A B-17 vitamin (Laetrile, Amigdalina) alternatív rákgyógyszer, injekció és tabletta a rákos sejtek csökkentésére, megszüntetésére, valamint szaporodásuk megállítására
A kezdetek: tinktúrák és vakcinák
Kaszás Mihállyal, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatójával és dr. Szôke Csabával, a gödöllôi Steril Termékek igazgatójával beszélgettünk a múlt század elejétôl máig vezetô útról. Éppen száz évvel ezelôtt,
SEGÉDANYAG: Povidon K-25, magnézium-sztearát, karboxilmetil-keményítõ-nátrium, talkum, kukoricakeményítõ.
ALGOPYRIN 500 MG TABLETTA Algopyrin 500 mg tabletta metamizol-nátrium HATÓANYAG: 500 mg metamizol-nátrium tablettánként. SEGÉDANYAG: Povidon K-25, magnézium-sztearát, karboxilmetil-keményítõ-nátrium, talkum,
Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK
Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK A Levegô Munkacsoport tanulmánya Írta: Beliczay Erzsébet Közremûködött: Pavics Lázár
ÖSSZEFOGLALÓ...3 I. BEVEZETÉS...5 II. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK TÁRSADALMI TERHE HELYZETKÉP...6 III. MIT TESZÜNK?...8
N EMZETI R ÁKELLENES P ROGRAM ( VITAIRAT)................... 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÓ..........................................................3 I. BEVEZETÉS.............................................................5
K u t a t á s. Demensek a szociális ellátórendszerben. Gyarmati Andrea
K u t a t á s Gyarmati Andrea Demensek a szociális ellátórendszerben Bevezetés Jelen tanulmány a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet Módszertani csoportja által életre hívott idõsügyi munkacsoport 1
Betegtájékoztató HUMATROPE 18 NE (6 MG) INJEKCIÓ PATRONBAN
HUMATROPE 18 NE (6 MG) INJEKCIÓ PATRONBAN Humatrope 18 NE (6 mg) injekció patronban Humatrope 36 NE (12 mg) injekció patronban Humatrope 72 NE (24 mg) injekció patronban szomatropin HATÓANYAG: szomatropin.
Dr. Tschürtz Nándor. Érnyomás, vérnyomás és a többiek
Dr. Tschürtz Nándor Érnyomás, vérnyomás és a többiek VÉRNYOMÁS Elsô látásra könnyû írni a magasvérnyomás-betegségrôl. Aztán amikor az ember hozzáfog Ugyan világos, hogy a magas vérnyomás betegség. Csakhogy
J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.)
STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának 2011. június 21-én, kedden 9 órakor
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Talliton 6,25 mg tabletta Talliton 12,5 mg tabletta Talliton 25 mg tabletta.
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Talliton 6,25 mg tabletta Talliton 12,5 mg tabletta Talliton 25 mg tabletta karvedilol Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Actonel 35 mg filmtabletta BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA
HATÓANYAG: Alendronát-nátrium-trihidrát. A Fosamax tablettánként 70 mg alendronsavat tartalmaz nátrium-alendronát-trihidrát formájában.
FOSAMAX 70 MG TABLETTA Fosamax 70 mg tabletta 70 mg alendronsav nátrium-alendronát-trihidrát formájában HATÓANYAG: Alendronát-nátrium-trihidrát. A Fosamax tablettánként 70 mg alendronsavat tartalmaz nátrium-alendronát-trihidrát
Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés
Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK
Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja
Lakásügyeink különszám Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja XiX. Évfolyam, 4. szám, 2011. augusztus www.otpbank.hu Mentôöv az adósoknak Mi az az Otthonvédelmi Akcióterv? Futamidô hosszabbítás, törlesztéscsökkentés
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Kreon 10 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Kreon 10 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula Kreon 25 000 egység gyomornedv -ellenálló kemény kapszula Kreon 40 000 egység gyomornedv -ellenálló
Ön hogyan értékeli a 17/2007. Kormányrendeletet? A gyógyszerfelírási szabályokkal kapcsolatos hitek és tévhitek Mérföldkövek a gyógyításban II.
hírlevél 13 kiadja az INNOVATÍV Gyógyszergyártók Egyesülete 2007/2. Ön hogyan értékeli a 17/2007. Kormányrendeletet? A gyógyszerfelírási szabályokkal kapcsolatos hitek és tévhitek Mérföldkövek a gyógyításban
TarTalomjegyzék a CIg Pannónia életbiztosító Nyrt. Általános életbiztosítási Feltételei
Tartalomjegyzék Termékbemutató... 2 A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Általános Életbiztosítási Feltételei 1) Általános rendelkezések... 5 2) Biztosítási esemény... 5 3) Fogalmak... 5 4) A szerződés létrejötte...
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Gammasolde 1 mg filmtabletta. anasztrozol
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Gammasolde 1 mg filmtabletta anasztrozol Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. - Tartsa meg
SEGÉDANYAG: Hidroxipropilcellulóz, magnézium-sztearát, hipromellóz, titán-dioxid (E 171), sárga vas-oxid (E 172), makrogol 4000 és talkum.
EUCREAS 50 MG/1000 MG FILMTABLETTA Eucreas 50 mg/850 mg filmtabletta Eucreas 50 mg/1000 mg filmtabletta vildagliptin/metformin-hidroklorid HATÓANYAG: Vildagliptin és a metformin-hidroklorid. 50 mg vildagliptin
Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa
KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű
Stroke Ne késlekedj kampány. Kampánynyitó sajtóközlemény. Sajtófigyelés
Stroke Ne késlekedj kampány Kampánynyitó sajtóközlemény Sajtófigyelés Ne késlekedj kampány az életért - Minden perc számít http://www.kormend.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=19391 2010. február 11.
- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! betegtájékoztató BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓ A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Crestor
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Raloxifene Teva 60 mg filmtabletta raloxifen-hidroklorid
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Raloxifene Teva 60 mg filmtabletta raloxifen-hidroklorid Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA ALZEPIL 5 mg szájban diszpergálódó tabletta ALZEPIL 10 mg szájban
Kérdések és válaszok az influenzáról
Kérdések és válaszok az influenzáról Forrás: Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapja http://www.ecdc.europa.eu/en/healthtopics/seasonal_influenza/basic_facts/pages/qa_seasonal_influenza.aspx
Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Betegtájékoztató: INFORMÁCIÓK
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! B BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Azalia 75 mikrogramm
Betegtájékoztató ROXERA 10 MG FILMTABLETTA
ROXERA 10 MG FILMTABLETTA Roxera 5 mg filmtabletta Roxera 10 mg filmtabletta Roxera 15 mg filmtabletta Roxera 20 mg filmtabletta Roxera 30 mg filmtabletta Roxera 40 mg filmtabletta rozuvasztatin HATÓANYAG:
2009. NOVEMBER. SMS-segítség patikusoknak
2009. NOVEMBER A T E V A M A G Y A R O R S Z Á G Z R T. N A G Y K E R E S K E D E L M I D I V Í Z I Ó J Á N A K G Y Ó G Y S Z E R É S Z E T I S Z A K L A P J A SMS-segítség patikusoknak 1 2 A TEVA MAGYARORSZÁG
Betegtájékoztató ROACCUTAN 10 MG LÁGY KAPSZULA. Roaccutan 10 mg lágy kapszula izotretinoin. HATÓANYAG: 10 mg izotretinoin lágy kapszulánként.
ROACCUTAN 10 MG LÁGY KAPSZULA Roaccutan 10 mg lágy kapszula izotretinoin HATÓANYAG: 10 mg izotretinoin lágy kapszulánként. SEGÉDANYAG: Hidrogénezett szójababolaj, sárga viasz, részlegesen hidrogénezett
Gyermekkori Dermatomiozitisz
www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Dermatomiozitisz Verzió 2016 2. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 2.1 Más ez a gyermekeknél, mint a felnőtteknél? Felnőtteknél a dermatomiozitisz mögöttes rákbetegséget
2009. -DEC.- JAN. Szép Karácsonyt, sikeres és boldog Újévet kívánunk! sikeres és boldog Újévet kívánunk! 1
2009. -DEC.- JAN. A T E V A M A G Y A R O R S Z Á G Z R T. N A G Y K E R E S K E D E L M I D I V Í Z I Ó J Á N A K G Y Ó G Y S Z E R É S Z E T I S Z A K L A P J A Szép Karácsonyt, sikeres és boldog Újévet
Sajtószemle 2015. november 11.
Sajtószemle 2015. november 11. Napi.hu Tízmilliárd ment egészségügyi informatikára A teljes e-egészségügyi rendszer kiépítése nagyságrendileg 10 milliárd forintjába kerül az államnak, ennek egy komponense
Betegtájékoztató DEPAKINE CHRONO 300 MG FILMTABLETTA
DEPAKINE CHRONO 300 MG FILMTABLETTA Depakine Chrono 300 mg filmtabletta Depakine Chrono 500 mg filmtabletta nátrium-valproát, valproinsav HATÓANYAG: Nátrium-valproát és valproinsav. SEGÉDANYAG: Depakine
Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő bevétele.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK
Pszichoszomatikus megbetegedések. Dr. Lászlóffy Marianna 2016. 04. 13. ÁNTSZ OTH MFF
Pszichoszomatikus megbetegedések Dr. Lászlóffy Marianna 2016. 04. 13. ÁNTSZ OTH MFF A halmozott rizikótényezővel élő emberek száma az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt. A stressz gyakorlatilag állandósult
Az egészség derűje portál O-Ring Teszt - egyszerű állapotfelmérés, akár otthon is. 2.rész
{mosimage}fontos tudnivalók a teszttel kapcsolatban. Mi minden befolyásolhatja a teszt elvégzéset, annak sikerét? Mi lehet vizsgálat tárgya az életünkből? Pl. allergia, fogyókúra, étrend, fizikai állapot,
jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam
jor ge bucay 20 lépés eló re Töténetek, melyekbôl az életet tanultam 5. LÉPÉS H ALLGASS MEG MÁSOKAT A személyes tökéletesedés felé vezetô út következô lépése, amelyet egyszerûen így is megfogalmazhatnánk:
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tramalgic 50 mg kemény kapszula tramadol-hidroklorid Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. -
Életút program. életbiztosítás
Életút program életbiztosítás Ez az összefoglaló segít megismerni az NN Életút programjának főbb jellemzőit, és bemutatja Önnek a termék legfontosabb tulajdonságait. A jelen tájékoztatás nem teljes körű,
- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmese BETEGTÁJÉKOZTATÓ:
A patikák tulajdonosainak és vezető gyógyszerészeinek véleménye a gyógyszertárak kapcsán történt főbb változásokról
EGÉSZSÉGÜGYKUTATÓ INTÉZET KFT. 1092 BUDAPEST, RÁDAY UTCA 42-44. A patikák tulajdonosainak és vezető gyógyszerészeinek véleménye a gyógyszertárak kapcsán történt főbb változásokról 2013. május 9. TARTALOMJEGYZÉK
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tensiomin 12,5 mg tabletta Tensiomin 25 mg tabletta Tensiomin 50 mg tabletta Tensiomin 100 mg tabletta kaptopril Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert,
ALAPELLÁTÓ ORVOSOK, EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK SZEREPE A DOHÁNYZÁSRÓL VALÓ LESZOKTATÁSBAN
medicus universalis XXXVI/4. 2003. SEMMELWEIS EGYETEM, EFK, EGÉSZSÉGPOLITIKAI ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK, BUDAPEST ALAPELLÁTÓ ORVOSOK, EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK SZEREPE A DOHÁNYZÁSRÓL VALÓ LESZOKTATÁSBAN
JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő
1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,
Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés
Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről
Erre majd együtt mászunk fel! Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. www.szeretemazeletem.hu Az érelmeszesedéstől az infarktusig
Betegtájékoztató GLIBEZID 6 MG TABLETTA. Glibezid 6 mg tabletta glimepiride
GLIBEZID 6 MG TABLETTA Glibezid 6 mg tabletta glimepiride HATÓANYAG: Hatóanyaga a glimepirid. 6 mg glimepirid tablettánként. SEGÉDANYAGOK: Sárga vas-oxid (E 172), magnézium sztearát, poliszorbát 80, talkum,
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,
Baleseti felépülés biztosítás. élet- és balesetbiztosítás
Baleseti felépülés biztosítás élet- és balesetbiztosítás Ez az összefoglaló segít megismerni az NN Életút programjának részét képező Baleseti felépülés biztosítás főbb jellemzőit, és bemutatja Önnek a
Betegtájékoztató FUROSEMID-CHINOIN OLDATOS INJEKCIÓ. Furosemid-Chinoin oldatos injekció furoszemid. HATÓANYAG: 20 mg furoszemid 2 ml-es ampullánként.
FUROSEMID-CHINOIN OLDATOS INJEKCIÓ Furosemid-Chinoin oldatos injekció furoszemid HATÓANYAG: 20 mg furoszemid 2 ml-es ampullánként. SEGÉDANYAG: Nátrium-klorid, trometamol, nátrium-hidroxid, injekcióhoz
V. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén.
V. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én 15.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen
DR. IMMUN Egészségportál
A skizofrénia A skizofrénia A skizofrénia kifejezést szinte mindenki hallotta már valahol. Az emberek zöme azonban mégsem tudja biztosan, mi is ez, mi az oka, és hogyan gyógyítható. Mit jelent a skizofrénia
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Gyógyszer betegtájékoztató BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR
Szakmai ismertető ideg- gyógyász nyaki erek doppler ultrahang vizsgála- ta agyi keringésjavító infúziós kezelés természetgyógyászat
Szakmai ismertető Kedves érdeklődők, betegek, tisztelt kollégák! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Dr. Pölös Krisztina vagyok,1969.08.29-én születtem Hódmezővásárhelyen, jelenleg is itt lakom.1993-ban
Betegtájékoztató METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA. Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid
METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid HATÓANYAG: Metformin-hidroklorid. 850 mg metformin-hidroklorid filmtablettánként. SEGÉDANYAG: Hipromellóz, polividon,
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Ebetrexat 2,5 mg tabletta Ebetrexat 5 mg tabletta Ebetrexat 10 mg tabletta.
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Ebetrexat 2,5 mg tabletta Ebetrexat 5 mg tabletta Ebetrexat 10 mg tabletta metotrexát Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Rabyprex 10 mg gyomornedv-ellenálló tabletta Rabyprex 20 mg gyomornedv-ellenálló tabletta
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Rabyprex 10 mg gyomornedv-ellenálló tabletta Rabyprex 20 mg gyomornedv-ellenálló tabletta rabeprazol-nátrium Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné, dr. Becsó
Képernyő Egészség Felmérés
Képernyő Egészség Felmérés A büntetés-végrehajtásnál jelentősen megnőtt a képernyős munkahelyek száma. Szaporodásuk felgyorsulóban van. A számítógép, a monitor új igénybevételt jelent a felhasználó számára.
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Milgamma neuro 100/100 mg bevont tabletta
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Milgamma neuro 100/100 mg bevont tabletta benfotiamin (zsíroldékony B 1 -vitamin), piridoxin-hidroklorid (B 6 -vitamin) Olvassa el figyelmesen az alábbi
Dr. D a n c s ó Mária Éva: Szeretnék erre a pontra kitérve kérdezni, hogy a járóbeteg szakellátás összeségében, a bőrgyógyászatra is vonatkozik?
51 bevezetésre javasoljuk a kórház igazgatójának. Ezen belül a 17/b. pont javaslati forma. A határozati javaslat egyértelmű határozott állásfoglalás, abban az esetben, ha a testület e mellett dönt, hogy
Betegtájékoztató DEPO-PROVERA 150 MG/ML SZUSZPENZIÓS INJEKCIÓ. Depo-Provera 150 mg/ml szuszpenziós injekció (medroxiprogeszteron-acetát)
DEPO-PROVERA 150 MG/ML SZUSZPENZIÓS INJEKCIÓ Depo-Provera 150 mg/ml szuszpenziós injekció (medroxiprogeszteron-acetát) HATÓANYAG: 150 mg medroxiprogeszteron-acetát 1 ml-es injekciós üvegenként. SEGÉDANYAG:
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Xeter 5 mg filmtabletta Xeter 10 mg filmtabletta Xeter 20 mg filmtabletta Xeter 40 mg filmtabletta rozuvasztatin Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert,
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Zantac 25 mg/ml oldatos injekció ranitidin
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Zantac 25 mg/ml oldatos injekció ranitidin Mielőtt elkezdik Önnél alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Imigran 50 mg tabletta Imigran 100 mg tabletta szumatriptán Mielőtt elkezdi szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,
JAVALLAT: A Depakine 50 mg/ml szirup hatóanyaga a valproinsav, amit epilepszia kezelésére alkalmaznak.
DEPAKINE 50 MG/ML SZIRUP Depakine 50 mg/ml szirup valproinsav HATÓANYAG: 50 mg valproinsavat tartalmaz milliliterenként (7,50 g valproinsav 150 ml szirupban). SEGÉDANYAG: Propil-parahidroxi-benzoát, cseresznye
www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro
www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Blau-szindróma Verzió 2016 1. MI A BLAU-SZINDRÓMA/FIATALKORI SZARKOIDÓZIS 1.1 Mi ez? A Blau-szindróma genetikai betegség. A betegeknél egyszerre lép fel bőrkiütés,
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Imigran oldatos injekció+autoinjektor szumatriptán
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Imigran oldatos injekció+autoinjektor szumatriptán Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert
Betegtájékoztató GLIMEPIRID-RATIOPHARM 4 MG TABLETTA. Glimepirid-ratiopharm 4 mg tabletta. HATÓANYAG: Glimepirid. 4 mg glimepirid tablettánként.
GLIMEPIRID-RATIOPHARM 4 MG TABLETTA Glimepirid-ratiopharm 4 mg tabletta HATÓANYAG: Glimepirid. 4 mg glimepirid tablettánként. SEGÉDANYAG: Laktóz-monohidrát, A típusú karboximetil-keményítõ-nátrium, mikrokristályos
Betegtájékoztató BISOPROLOL-RATIOPHARM 5 MG TABLETTA. Bisoprolol-ratiopharm 10 mg tabletta bizoprolol-fumarát
BISOPROLOL-RATIOPHARM 5 MG TABLETTA Bisoprolol-ratiopharm 10 mg tabletta bizoprolol-fumarát HATÓANYAG: Bizoprolol-fumarát. 10,0 mg bizoprolol-fumarát (egyenértékû 8,48 mg bizoprolollal) tablettánként.
Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI.
Ha aa magasban ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából SZENT ISTVÁNTÁRSULAT az Apostoli
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK
Devizahitel-kiváltást
Fórum MI TÖRTÉNIK A HAZAI LAKÁSÁLLOMÁNNYAL? MERRE A KIÚT, VAN-E MEGHATÁROZHATÓ KIÚT A MŰEMLÉKI LAKÓÉPÜLETEKET ÉS AZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOKAT EGYARÁNT ÉRINTŐ GAZDASÁGI PROBLÉMÁK KÖRÉBŐL. LETENYEI LÁSZLÓ
EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem)
EMLÉKEZTETŐ Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) Napirend előtt Fazekas Károly helyett Kertesi Gábor vezeti a kerekasztal ülését. Köszönti a kerekasztal tagjait
Én akarom, így akarom, most akarom!
2 fotók: Belényesi Tímea (http://timeabelenyesi.blogspot.com) Én akarom, így akarom, most akarom! Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ahogy azt az augusztusi számban ígértem, a szeptemberi megjelenést a dackorszak
Az időskor egészségszociológiája: tények és trendek
4. fejezet Az időskor egészségszociológiája: tények és trendek Füzesi Zsuzsanna, Törőcsik Mária, Lampek Kinga Bevezetés A modern társadalom embere fél az örege- zióban a korábbi szemlélet, mely szerint
Éves jelentés az államadósság kezelésérôl
Éves jelentés az államadósság kezelésérôl 2007 Elôszó Az Államadósság Kezelô Központ Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (ÁKK Zrt.) éves adósságkezelési beszámolója az elmúlt évi finanszírozás, az államadósság