A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/2. szám
|
|
- István Dániel Papp
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/2. szám
3 Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik évente kétszer I. évfolyam, 2014/2. szám Felelős kiadó: Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora Szakmai tanácsadó testület: Ambrusné Kéri Katalin, Font Márta, Jankovits László, Kajtár István, Kaposi Zoltán, Lénárd László, Monok István, Szögi László, Vonyó József Főszerkesztő: F. Dárdai Ágnes A számot szerkesztette: Lengvári István Szerkesztőség: Dezső Krisztina, Lengvári István, Polyák Petra, Schmelczer-Pohánka Éva, Szeberényi Gábor Lektor: Pilkhoffer Mónika, Vonyó József Olvasószerkesztő: Szilágyi Mariann Tördelőszerkesztő: Gergely Zsuzsanna A szerkesztőség címe: PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztálya 7621 Pécs, Szepesy Ignác utca / /22651, adastra-szerkesztoseg@lib.pte.hu A borítón dr. Strommer György ex librise látható. ISSN doi: /paaa
4 Tartalom Beszédek, köszöntők Fischer Ferenc Ünnepi beszéd a Bölcsészettudományi Kar 30/20 rendezvénysorozatának záró rendezvényén, október Tanulmányok Schmelczer-Pohánka Éva A pozsonyi egyetemalapítás az oktatási helyszínek tükrében Pilkhoffer Mónika Az Erzsébet Tudományegyetem pécsi épületei Kiss Róbert Az egyetemi infrastruktúra kiépülése a Ferencz József Tudományegyetem Szegedre kerülését követően Négyesi Barbara Az állatorvosi campus építéstörténete Osváth Zsolt Másfél évszázada a Gellért-hegy déli lejtőjén. Az épített örökség intézménytörténeti tudathordozó funkciója a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusán Szeberényi Gábor Holub József és a Tagányi-könyvtár Pécsre kerülése. Egy vidéki történészprofesszori egzisztencia lehetőség-feltételei az 1920-as évek elején (I. közlemény) Visszapillantó Riport Tóth Józseffel ( ) Műhely Reuter Lajos Dr. Reuter Camillo: arckép és pályarajz (I. rész) Szemle Tudomány és ideológia között
5 Tudomány és ideológia között. Tanulmányok az 1945 utáni magyar történetírásról. Szerk.: Erős Vilmos Takács Ádám. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, (Tálentum Sorozat, 13.) 166 oldal 1 A Tudomány és ideológia között című tanulmánykötet egy a háború utáni magyar történetírás történetét érintő, módszertanielméleti szempontból összetett elemzésnek mindmáig fájó hiányát enyhíti. Nem mintha nem létezne szakmai és tágabb közönségigény a magyarországi szocializmus történetírásának megismerésére. A tanulmánykötet létrejöttét megelőző historiográfiai konferencia idején már olvasható volt a témában Romsics Ignác munkája, 2 mely olyan hagyományos szintéziskoncepciót követ, amely a történetírást, a kötet főszereplőjét korszakokon átívelően a történészi hivatás intakt problémájaként kezeli. Ez az áttekintés azonban elmarad a történetírás gyakorlatának korspecifikus elemzése terén, amennyiben nem magyarázza kielégítően a számba vett történetírói teljesítmények kiemelkedését és a produktumok létrejöttében szerepet játszó szociokulturális tényezőket. Különösen a szocialista korszak elemzése kapcsán lehet hiányérzetünk: érzékelteti a rendszer elvárásait a történettudománnyal szemben, de nem bontja ki, hogy ez miként is ment át a gyakorlatba. Bár idézi a történészek megszólalásait alapvető szempontrendszer híján, nem derül ki elemzéséből, hogy miről is beszélnek, milyen ideológiai tétekkel operálnak, amikor egy szintén nem elemzett nyilvánosságban szólalnak meg. Összességében a történeti szereplők felvonultatása 1 A recenzió angol nyelven megjelent változata: Hungarian Historical Review 3. (2014.): Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a században nemzetközi kitekintéssel. Budapest, Per Aspera ad Astra I. évfolyam, 2014/2. szám mellett nem fejti fel számunkra, hogy teljesítményük, állásfoglalásuk miként reflektál a korszak körülményeire, vagy hogy pontosan miként is értendő az a fogalmiság, amelyen keresztül a hivatás kérdéseit artikulálták. Az ismeretek, amelyeket összegez, nem rezonálnak egy történetileg átlátható társadalmi viszonyrendszerre, amelyben a történetírói műveletek zajlanak. A megidézett hangok és szituációk esetlegesek maradnak, a szerző a szintézis keretein belül alapvetően eszköztelennek bizonyul azok koherens értelmezésére. Amikor Romsics felsorolja, hogy a történetírók mi mindennel foglalkoztak, bennragad a kontextuális ismeretanyag a tárgyak és tények rendszerében, így a kötet alapján aligha érzékelhető egy mai egyetemistának, hogy miről is szólt a történetírás hivatásbelisége a közelmúltban. Pedig ez egy egyetemi tankönyv. A szervezők Takács Ádám és Erős Vilmos által szerkesztett konferenciakötet egész más utakat követ. A főcím az 1945 utáni időszakra vonatkozóan a történetírást a tudomány és az ideológia köztes tereiben javasolja megfigyelésre. Ez az elhelyezés mindkét területre való egyenlő mértékű érzékenység feltételével sokféle megközelítésre, eszme-, társadalom- vagy éppen mentalitástörténeti vonatkozású elemzésre is lehetőséget kínál. A szerzők elemzései arról is tanúskodnak, hogy az 1945 utáni történetírás mikéntjének vizsgálata szakmai önreflexióra is lehetőséget ad, vagyis felkínálja annak a kérdésnek a tárgyalását, hogy mi határoz meg minket, történészeket. A tanulmánykötet nem a korszak történetírásának esetleges és széttöredezett összefoglalója: a tanulmányok többsége a történetírás műveleteinek kontextusában ad az 1945 utáni időszakról sajátos látleletet. Ráadásul egyes szerzők elsősorban Takács Ádám, K. Horváth Zsolt, Erős Vilmos vagy Holger Fischer saját kutatásaik 165 doi: /paaa
6 alapján stratégiai javaslatokkal is előállnak a nagyobb korszakot átfogó elemzés mikéntjére vonatkozóan. A tudomány és az ideológia érintkezési terepére érve a tanulmányok a történetírás társadalmi beágyazottságára, a társadalmi intézmények kontextusában való tárgyalásmód felé vezetnek. Olyan függésekre, kényszerekre és professzionalizációtörténeti vizsgálatra vonatkozó szociokulturális jellemzőkre helyezik a hangsúlyt, melyek korspecifikusan határozták meg e hivatás alakulását. A kötet elsősorban azt mutatja be, hogy a történetírás művelésének kérdései és problémái sajátos érvénnyel világítják meg a korszakot, a korszakban létezés mentális jellemzőit. A következőkben azt fogom megvizsgálni, hogy az egyes tanulmányok miként viszonyulnak ehhez a felvetéshez: eljutnak-e, és ha igen, miként az elemzések oda, hogy a historiográfia működése felől felnyissák a korszakot az értelmezés számára. Elsősorban azok a tanulmányok képviselik ezt a nézőpontot, amelyek a szocialista korszak történetírását vizsgálják. Hogy miért pont ezek a tanulmányok jutnak el az elemzésnek erre a szintjére, abban mindenképp szerepet kell tulajdonítanunk az ideológia irányított és konstans jelenlétének a szocialista korszakban. Az ideológia olyan értelmű felfogásáról van szó, amely nem választható el a hétköznapi gyakorlatok kulturális rendszerétől. Az ideológia is időben változó természetű, de a korszakon átívelően jelen van a társadalom működésének egészében, és nem lehetett a tudományos életben különösen nem megkerülni az érintkezést azokkal a társadalmi intézményekkel, amelyekben alakot öltött. A kötet első tanulmánya Holger Fischeré 3, éppen az ideológia változó természetét kísérli meg bemutatni az Történetírás a szocialista Magyarországon periodizációs kísérlet külső szemszögből, utáni történetírás periodizálásával. Célja annak rendszerezése, hogy a politikatörténeti korszakok hogyan jelentek meg a történettudomány alakulásában, annak egyes területein. Tanulmánya elején felteszi a kérdést, hogy milyen feladatokat szabott a párt a történettudománynak? Ebből a felütésből rögtön látható, hogy a korszakra vonatkozó elemzéseknek a történetírás tudományos működésének sajátos feltételrendszerével kell számolnia. Fischer szerint a magyarországi történetírás a szocialista országok közt a legnagyobb szabadságot élvezte. Több esetben is ideológiamentességről beszél a történetírói produktumok kapcsán, miközben ennek a történetírásnak a csúcsán azt a Magyarország története című szintézist láttatja, amely egyszerre felelt meg a tudományosság kritériumainak és a hivatalos ideológiai funkcióknak. Ezért inkább úgy tűnhet, hogy a szakmai terekben ideológiamentesség helyett egy korspecifikusan értelmezhető és sajátos korlátozottságok mentén kialakult tudományosság eszkalálódott, még ha Fischer tanulmányában nem is találjuk ennek elemző meghatározását. További, a korszakot megvilágító tanulmányok erőteljesebben koncentrálnak a történetírás gyakorlatára. Nem a priori politikatörténeti változásokból vezetik le a történetírás jellegét, hanem a történetírás műveletei felől világítják meg a korszak átpolitizált arculatát. Ezek az elemzések bizonyos értelemben még az explicit periodizáció szükségességét is megkérdőjelezik. Helyzetbe hozzák ugyan a történetírást, annak normatív terében vizsgálódnak ami az ideológia időben változó természetének is függvénye, mégis hosszabb távon látható, mondhatni, mentalitást formáló viszonyokra mutatnak rá. Melyek ezek a gyakorlatok, amelyeket a szerzők vizsgálatuk tárgyává tesznek? 166
7 Vörös Boldizsár tanulmánya 4 a nyilvánosságnak való megfelelés jellegzetes stratégiáit veszi számba a szocialista korszak egészében. Részben a történészi öncenzúra mechanizmusai érdeklik, másrészt olyan konkrét eljárások, amelyek lehetővé tehették a hatalom szempontjából valamiért problematikus (71.) mondanivaló közzétételét, mint az ún. vörös farok. Tudományos törekvések legitimációs problémái a korszak jellegzetes gyakorlatait terjesztették el. Ehhez képest komplementer folyamatként felfogott gyakorlatba enged bepillantást Halmos Károly tanulmánya. 5 Nem azt a kérdést veti fel, hogy hogyan lesz a tudományosból politikailag érvényes produktum, hanem azt Erdei Ferenc kettős társadalomelméletének példáján, hogy miként lesz a politikaiból tudományos tartalom. Megemlíti azt a néhány döntő mozzanatot, melynek révén Erdei nézetrendszere integrálódott a történetírás eszköztárába. Halmos mindezzel rámutat a történetírás megújulási törekvéseire, az alternatív elméletek iránti fokozott igényre a szocialista korszakban. A tudomány jelentésének átértelmeződéséről is szól ez a történet, amely olyan tartományból elégítette ki a megújulásra való igényét, amelynek tudományos tartalma csak egy akkori viszonyrendszerben tűnt egyértelműen igazolhatónak. Kövér György a szocializmus kezdeti időszakában, az ötvenes évek legelején figyeli meg a gazdaságtörténet-írás tervgazdálkodási mechanizmusait. 6 Elemzése az akadémiai történetírás miliőjébe enged 4 Ha az egészet még be is kellett vonni marxista mázzal. Néhány sajátos eljárás a szakmai eredmények közreadásánál az közötti magyar történettudományban, Utóélet és hatás. Erdei Ferenc kettős társadalomelmélete, A magyar történettudomány első ötéves terve és a gazdaságtörténet-írás, bepillantást a kemény diktatúra évei alatt. Kövér forrásai bemutatják, hogy az ideológia kulturális gyakorlatokkal, reprezentációkkal függött össze, és ezeken keresztül is a tudományos életbe adaptálódott. A tudományos tervgazdálkodás jellege, a vitakultúra és az önkritika gyakorlatai a történettudomány új önértelmezésében a pártélet mintáinak közvetlenségéről árulkodnak az ötvenes évek elején. K. Horváth Zsoltnál a vizsgált történetírói gyakorlat a munkásmozgalmi kanonizálás kapcsán nyer megvilágítást. 7 Az ideológiailag különösen kényes párt- és munkásmozgalomtörténet-írás műveletei közt a szelekció mint történészi feladat még élesebben rajzolódik ki. A történeti ismeretek, források válogatásának képessége egyszerre feltételezte az ideológiai szempontrendszer interiorizáltságát, és egy sajátos értelmű tudományosság érvényesítésének képességét. A szelekció ugyanakkor nem csak a politikatörténeti terepen működő történetíró szakmaiságát jellemezhette, de ezzel a készséggel bírnia kellett különböző politikai téteket vállalva minden hivatásos történésznek. Lévai Csaba tanulmányában 8 a recepció történetírói gyakorlatát a szocialista korszakban két amerikai szerző, Charles A. Beard és Carl L. Becker munkásságának befogadástörténete mentén követhetjük nyomon, akiknek prezentista-relativista szemlélete számára fokozatosan ágyazódott meg a hazai befogadói kontextus. Az ideológiai szűrők jelenléte miatt a szocializmusban a befogadás is aktív és irányított gyakorlata volt a történetírói műveletnek. 7 A hiány. A két háború közötti munkáskultúra és a Kádár-korszak munkásmozgalmi kánonja, Az amerikai prezentista-relativista történetírók (Charles A. Beard és Carl R. Becker) megítélése Magyarországon a Kádár-rendszer időszakában,
8 Lévai maga is felhívja a figyelmet arra, hogy e szerzők felfogása azon nyomban politikai és ideológiai kontextusba emelkedett, vagyis a róluk megfogalmazott magyarországi vélemények nem csupán róluk mint történetírókról, hanem a rendszer működéséről is sok mindent elárulnak. (113.) Erős Vilmos elsősorban a háború előtti hivatásbeliség örökségének kezelésével foglalkozik elemzésében, amikor azt veszi szemügyre, hogy miként alakult a történetírás történetének írása 1945 után. 9 Ahogy az előbb említett két tanulmányban a recepció és a szelekció folyamatai a történetírói tevékenység ideológiai terheit világították meg, a szocialista korszak előtti intézményesült formák, a polgári történetírás eszmei törekvései, a hivatásbeli meggyőződések azonosítása és kontrollálása is azok közé a gyakorlatok közé sorolható, amelyek a történetírást ideológiai tevékenységgé formálták. Takács Ádám az előzőekhez képest megfordítja a nézőpontot, 10 és a párthatározatokat diszkurzív anyagokként olvasva azt vizsgálja, hogy a pártideológia hogyan írta körül a történeti kutatás gyakorlatát. Így nála találjuk meg a választ arra, hogy mi az a sajátos értelmű tudományosság, amely a szocialista korszak feltételrendszere közt teret kapott. A tudatformálás ideológiai funkcióján túlmutató valóságfeltárás (99.) volt az a terrénum, amely a tudományos műveletek autonóm érvényesülési lehetőségét ígérte. A történeti kutatás azonban így is olyan ideológiai feltételek közt valósult meg ide értve intézményi, vagy éppen szociokulturális tényezőket is, amelyben ez a kutatói szabadság mindvégig viszonylagosnak értendő. Takács szerint 9 Historiográfiaírás Magyarországon 1945 után, A történetírás ideológiai funkciói Magyarországon az 1960-as és az 1970-es években, például egy történész-vita is csak addig juthatott el, hogy már-már megidézhette egy valódi tudományos vita légkörét. (97.) Mindez azt is jelentette, hogy a lehetőség bizonyos területeken egyre inkább fennállt a szerző által posztideologikusként (100.) azonosított, tehát a tudományosságig sajátos pozícióból felérő szellemi produktumok előállítására. A kötet további három tanulmánya témájából vagy megközelítéséből fakadóan nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a történetírás gyakorlatai miként világítják meg a maguk korát. Mindhárom írás szerzője egy meghatározott kutatási területen felhalmozódott korpuszt tekint át. Pál Judit az 1945 utáni erdélyi magyar társadalomtörténet-írás produktumairól számol be. 11 Ezen szerzők mai napig tartó elszigeteltsége mind a magyar, mind a román történetírástól szimptomatikus, de ehelyütt a szerző nem magyarázza annak kialakulását, és az erdélyi történetírás intézményeinek belső fejlődését. Egy másik tanulmány, Szíjártó M. Istváné nemzetközi párhuzamokat állít fel a magyar mikrotörténeti művek analóg értelmezéséhez. 12 A korszakra vonatkoztatható gyakorlatokat mint például a befogadás folyamatát, illetve a mikrotörténelem recepció nélküli, korai kialakulásának körülményeit azonban nem tárja fel. Itt említendő meg Standeisky Éva tanulmánya is, amely azokat az 1989 utáni törekvéseket veszi számba, amelyek az ún. koalíciós idők, az közötti évek periodizációs elhelyezését érintik. 13 Standeisky sem merül bele abba a kérdésbe, hogy e korszak tárgyalásának módjai mit mondhatnának el a kilencvenes vagy 11 Az erdélyi társadalomtörténet-írás helyzete 1945 után, A mikrotörténelem Magyarországon, Tétova újraértelmezések. Magyarország második világháborút követő évei a rendszerváltozás utáni történetírásban,
9 akár a kétezres évekről. Valószínűleg azért marad el a korszak megvilágítása ezekben a tanulmányokban, mert e szerzők az általuk számba vett korpusz kapcsán nem elemeznek olyan gyakorlatokat, amelyek kialakulása ideológiai elvárások közvetlen jelenlétéhez, jellemzően a szocialista korszakhoz volna köthető. A többi ismertetett tanulmányban a szocialista korszak ideológiájának működése kínálja azt a sajátosságot a mai kutatás számára, hogy egy hivatás művelésének elemzéséből egy korszak tágabb horizontjára lehessen rálátni. A történetírás története amellett, hogy korok ismeretére vezethet rá a szocializmus esetében mindenképpen, szakmai önreflexióra is ad lehetőséget. Ezzel a lehetőséggel a konferencia keretei közt a kötet szerzői is éltek, néhányan a kötetbe is belevették közvetlenül a jelenre vonatkozó megállapításaikat. A Tudomány és ideológia között problematikája arra hívja fel a figyelmet, hogy a történetírás politikai érintettsége történeti kérdés is. Az 1945 utáni historiográfiára vonatkozó történeti elemzéseknek és tulajdonképpen a kortárs önértelmezéseknek is ezen tanulmányok szerint kiemelten számolniuk kell az ideológiai horizont beépülésével a történetírói gyakorlatba. Megfontolandó a Tudomány és ideológia között előszói megállapítása a történetírás feladatáról: a történettudományi diskurzus az egyetlen, amely kritikai mércét támaszthat a történelem lehetséges társadalmi és politikai használataival szemben. (7.) E tekintetben a hivatásbeli örökség felmérése sem merülhet ki csupán annak szemrevételében, hogy miképpen képezik integráns részét az ideológiai diskurzusok az intézményes tudományos életnek. További elgondolások tárgyát képezhetné egy ezzel párhuzamosan kialakult állapot, amelyet Erős Vilmos fogalmazott meg a kötetben szereplő tanulmányában: az elméleti kérdések iránti érdeklődés ( ) alapjában véve lanyha volt. (162.) Még ha Erős ahhoz is viszonyít a szocialista korszak végének értékelésében, hogy az elméleti innováció milyen mértékben prosperált Európa nyugati országaiban, diagnózisa elgondolkodtató. Azok a nehézségek ugyanis, amelyek a társadalmi színtéren a tudományos történetírás érvényesülését ma jellemzik, éppenséggel a történetírás elméleti felkészültségének sérülékenységre hívják fel a figyelmet a szakma művelésének bizonyos területein. Az elmélet pozícióját meg lehetne erősíteni a történetírás gyakorlatában úgy is, ha a történetírás történetének feltárását egy erre való eszköznek tekintenénk történészek kezében. 169
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/2. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/2. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév
I. ÉVFOLYAM (83 FŐ) BTTR212OMA Görög történelem 2 koll. 3 Forisek Péter H. 12-14 XII BTTR213OMA Római történelem 2 koll. 3 Szabó Edit Sze. 12-14 XII 2 gyj. 2 Forisek Péter-Bacsa K. 10-12 406 Az ókor nagy
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs
BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS
BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS Szerkesztette Baranyi Béla Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Debreceni Egyetem
A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel meghívja A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb
MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE. Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA
MEGHÍVÓ MAGYAR FELSŐOKTATÁSI LEVÉLTÁRI SZÖVETSÉG 2010. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században KONFERENCIA A konferencia időpontja: 2010. szeptember 23-24. Helyszíne:
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója
Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. Fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban
Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. Fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent. Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban Pécs, 2016 A Pécsi Egyetemi Könyvtár kiadványai 13. Új könyvtár
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Szervezőbizottság: Dobos István (elnök) Bene Sándor Tuomo Lahdelma Monok
Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján
TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban A fenntartható fejlődés szempontjai a felsőoktatási minőségirányítás intézményi gyakorlatában Vizsgálati szempontsor a 2012. január 5-ei műhelymunka
Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei
Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei Az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs
Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes
A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban
A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A KÖTET SZERZŐI: Botos János történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóhelyettese Domány Gyula közgazdász, az MNB igazgatóhelyettese
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság
Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tisztelettel meghívja
Pedagógusnők női szerepválságban?
Rovatcím Tanulmányok Borbáth Katalin Horváth H. Attila Pedagógusnők női szerepválságban? A mai magyar nőkérdés néhány összefüggése és közvetett hatásuk a tanulókra Hol tart most a nőkérdés Magyarországon?
2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII
TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) KÓD CÍM ÓRA TELJ KR. OKTATÓ BTTR103BA Informatikai 2 koll. 2 Nemes Zoltán H. 14-16 XII BTTR116BA Történeti földrajz* 2 koll. 2 Szilágyi Zsolt K. 10-12
Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.
Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége Elméleti megközelítések és empirikus elemzések Szerkesztette: Bajmócy Zoltán SZTE Gazdaságtudományi Kar Szeged, 2010. SZTE Gazdaságtudományi Kar Szerkesztette Bajmócy
Felelős kiadó: Visnyei Csaba. Főszerkesztő: Fábri György
Felelős kiadó: Visnyei Csaba Főszerkesztő: Fábri György Szerkesztőbizottság: Bazsa György Fodor István Hrubos Ildikó Hunyady György Kerekes Gábor Manherz Károly Szabó Gábor Szerkesztőség: Fábri István
H. Varga Gyula (szerk.) Tudatosság a kommunikációban. A kommunikáció oktatása 1. Tartalom. Beköszöntő... 5 Elméletek a tudatosságról
H. Varga Gyula (szerk.) Tudatosság a kommunikációban. A kommunikáció oktatása 1. Beköszöntő... 5 Elméletek a tudatosságról Nemesi Attila László Szombathelyi Nóra: Tudatosság a verbális énmegjelenítésben:
KÖVETELMÉNYEK II. félév
KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel
Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára.
Tartalomjegyzék Meghívó Tóthné Aszalai Anett műhelyvitájára... 2 Meghívó Szabó Zoltán András műhelyvitájára... 2 Meghívó Dóczi-Vámos Gabriella műhelyvitájára... 2 Meghívó Semsey Gábor műhelyvitájára...
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban
A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos
Magyarország társadalomtörténete
1. Bevezetés 2. Magyarország helye Európában 3. Polgárosodás a dualizmus korában A Horthy-korszak 4. Trianon és következményei 5. Az elit és a középrétegek 6. Kispolgárság, parasztság 7. Az alsó rétegek
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
Találkozás egy fiatalemberrel egy fejezet a magyar atomenergia diskurzusából (élet)történeti megközelítésben. Szijártó Zsolt. 2011. december 5.
Találkozás egy fiatalemberrel egy fejezet a magyar atomenergia diskurzusából (élet)történeti megközelítésben Szijártó Zsolt 2011. december 5. Egy idézet Most felém fordult. Elgörbült sz{jjal, gyűlölettel
abs. sor. csop. sor. név intézmény Kar eredmény EGYETEMI-FŐISKOLAI EGYENKÉNTI IDŐFUTAM KERÉKPÁRVERSENY 2009. október 11.
Abszsorrend abs. sor. csop. sor. név intézmény Kar Országúti MTB eredmény 1 1 Dancs Márton Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Kar O 0:24:22 2 2 Dékány Tamás Széchenyi István
Pécsi Tanuló Város-Régió Fórum Atipkus/Nonformális Tanulás Műhely
Pécsi Tanuló Város-Régió Fórum Atipkus/Nonformális Tanulás Műhely Dr. Bajusz Klára egyetemi docens PTE FEEK bajusz.klara@feek.pte.hu TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár
Az előttünk álló évek egyik kiemelt feladata a kulturális területen dolgozók társadalmi megbecsültségének és elismertségének növelése Szakmai beszámoló A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest,
Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára. A tételsor
Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára A tételsor 1/A Az emberi erőforrás, mint komplex tudományelméleti probléma. Gáspár L. (2000): 11-20; 71-125. o. 2/A Stratégiai
Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Antal Zsolt PhD
TÁMOP B.2-13/
Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban A projekt támogatási összege: 493 405 276 Ft Megvalósítás időszaka: 2014. február 01. 2015. június 30. Kedvezményezett: Pécsi
Tantárgyi követelmény
Tantárgyi követelmény Multikulturális nevelés TKM2101 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr. Kis Katalin főiskolai tanár
PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:
PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A
DOKTORI MŰHELYTANULMÁNYOK 2015 SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
DOKTORI MŰHELYTANULMÁNYOK 2015 SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Győr, 2015 DOKTORI MŰHELYTANULMÁNYOK 2015. Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola GYŐR,
REFORMPEDAGÓGIA ÉS ÉLETREFORM ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK, ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK
Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Albizottsága Szervezők Elméleti, Történeti, és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport Pedagógiai Antropológiai Kutatócsoport Neveléstudományi
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI TUDÁS ONLINE DIAGNOSZTIKUS ÉRTÉKELÉSÉNEK TARTALMI KERETEI
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI TUDÁS ONLINE DIAGNOSZTIKUS ÉRTÉKELÉSÉNEK TARTALMI KERETEI Szerkesztette: Csapó Benő Korom Erzsébet Molnár Gyöngyvér OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET A természettudományi tudás online
MELLearN Konferencia Szegeden
9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,
OROSZORSZÁG ÉS A KIBŐVÜLT EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KAPCSOLATAI
Ludvig Zsuzsa OROSZORSZÁG ÉS A KIBŐVÜLT EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KAPCSOLATAI AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST TARTALOM BEVEZETÉS 9 1. Oroszország új szerepben a nemzetközi színtéren és Európában - elméleti megközelítések
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Per Aspera ad Astra. A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. IV. évfolyam, 2017/1 2. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei IV. évfolyam, 2017/1 2. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei
ÖNÉLETRAJZ. Utoljára frissítve: SZEMÉLYES ADATOK. Kisőrsi Zsófia. Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon:
ÖNÉLETRAJZ Utoljára frissítve: 2017.04.18. SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési adatok: 1992.03.12. Szombathely Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon: +36309619590 E-mail cím: kisorsizsofia@gmail.com;
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban
2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
KÖZÉP-EURÓPA
KÖZÉP-EURÓPAI KÖZLEMÉNYEK Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata SZAB Filozófia és Történeti Szakbizottságának Magyar Történeti Munkabizottsága Dr. habil. Marjanucz László MTA RTB Régiótörténeti
A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium
2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója
Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése
Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Zalaegerszeg 2008. augusztus 26-28. A vándorgyűlés támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapprogram Zala Megyei Önkormányzat
FARAGÓ LÁSZLÓ: A REÁLIS TÉR ELVESZTÉSE ÉS A GYAKORLATI KONSTRUKCIÓKRA VALÓ RÁTALÁLÁS
FARAGÓ LÁSZLÓ: A REÁLIS TÉR ELVESZTÉSE ÉS A GYAKORLATI KONSTRUKCIÓKRA VALÓ RÁTALÁLÁS A GEOGRÁFUS ÚTJAI TÓTH JÓZSEF EMLÉKKONFERENCIA PÉCS, 2014. MÁRCIUS 18. A GEOGRÁFIÁBAN (TÉRTUDOMÁNYOKBAN) TÁRSADALMI
Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ. Hadtudományi Doktori Iskola és a. DOSZ Hadtudományi Osztálya. tisztelettel meghívja Önt
Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ A Hadtudományi Doktori Iskola és a DOSZ Hadtudományi Osztálya tisztelettel meghívja Önt a Hadtudomány és a 21. század című doktorandusz konferenciára.
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM
Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia
Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia MEGHÍVÓ az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület, a Herman Ottó Múzeum a
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
Azevangélikusköznevelésjelentőségeés
Azevangélikusköznevelésjelentőségeés szerepea társadalombanésazegyházban Dr. habil Fábri György egyetemi docens ELTE PPK a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének felügyelője Tartalom
TÉRALKOTÓ NORMÁK ÉS A TERÜLETI SZABÁLYOZÁS
TÉRALKOTÓ NORMÁK ÉS A TERÜLETI SZABÁLYOZÁS A szabályok és a társadalmi-gazdasági térfolyamatok dinamikus kapcsolata, valamint a területfejlesztés esélyei Magyarországon 1 ELMÉLET MÓDSZER GYAKORLAT 68.
Munkaerőpiaci tükör 2014
Munkaerőpiaci tükör 2014 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Busch Irén főosztályvezető, Belügyminisztérium, Közfoglalkoztatási Statisztikai, Elemzési és Monitoring Főosztály Fazekas
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és a magyar hasznosíthatóságról Szerkesztette: HAJDÚ ZOLTÁN KOVÁCS SÁNDOR ZSOLT Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi
A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával
A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával Alternatív cím Egy szellemi termék előállításának technikája és annak tanítása A könyvtárhasználati ismeretek témakörei Dokumentumismeret
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben 2015/11/09-2015/11/10 2015/10/30 Több kulturális intézmény közös szervezésében, Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából, tudományos
Biográfia-autobiográfia Önéletrajz-elemzés egy gyakorlati példán keresztül: Montágh Imre két életrajza
Biográfia-autobiográfia Önéletrajz-elemzés egy gyakorlati példán keresztül: Montágh Imre két életrajza Pénzes Dávid ELTE PPK, Neveléstudományi Doktori Iskola Pedagógiatörténeti Program A hétköznapok története
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KTI IE KTI Könyvek 2. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Kapitány Zsuzsa Molnár György Virág Ildikó HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS
A rendszerparadigma GYŐRFFY DÓRA KORNAI JÁNOS ÉLETMŰVE KURZUS DECEMBER 3.
A rendszerparadigma GYŐRFFY DÓRA KORNAI JÁNOS ÉLETMŰVE KURZUS 2018. DECEMBER 3. Az előadás szerkezete Mit jelent a rendszerparadigma? Szocializmus vs kapitalizmus A nyugati civilizáció fejlődésének fő
Előszó Bevezetés. Első rész: POLITIKAI SZEMANTIKA
Szabó Márton: Politikai tudáselméletek Szemantikai, szimbolikus, retorikai és kommunikatív-diszkurzív értelmezések a politikáról Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998 ISBN 963 1889 75 0 Felsőoktatási tankönyv. Készült
Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.
Szemle Kimondható és elbeszélhető tartományok Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Az önéletrajzról szóló elméletek kidolgozása az elmúlt évszázad 70-es
Magyar Tudomány Ünnepe 2009
Magyar Tudomány Ünnepe 2009 E-VILÁGI TRENDEK Az internet hatása a társadalomra, a gazdaságra és a politikára tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán A konferencia védnöke: Prof. Dr.
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/2. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/2. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:
Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem
Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek
Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358 A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború között megjelent) műveinek feldolgozása és kiadása,
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban. Felsoktatási minségtérkép
Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban Felsoktatási minségtérkép 8. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2012. április 26-27., Gödöll Hegyi-Halmos Nóra ELTE PPK OFI Felsoktatási
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
VÁLLALKOZÁSI FŐISKOLA OKTATÁS, KUTATÁS, GYAKORLAT A magyar felsőoktatás tömegjellegúvé válása TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Stratégia Logisztika A közgazdaságtan elavulása? Alkalmazott pszichológia Szocialista"
Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó
Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Szociálpszichológiai Osztály Tel.: közvetlen: 279 6091 mellék: 6091 VH.1. emelet 119. szoba E-mail cím: mailto:halasz[kukac]mtapi[pont]hu PUBLIKÁCIÓK
Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017
Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017 1. A Jelölőbizottság javaslata a Doktori Tanács tagjaira
Építészeti Tudományos Bizottság
Építészeti Tudományos Bizottság A bizottság neve: Építészeti Tudományos Bizottság (ÉTB) Az ÉTB tisztségviselői: Vukoszávlyev Zorán elnök titkár Az ÉTB létszáma: 26 fő, ebből akadémikus 2 fő, nem akadémikus
Magyarország sorsfordító esztendői:
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország
A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )
A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum (1900-1945) Változó életformák régi és új tanulási környezetek ONK, 2013. nov. 7-9., Eger Biró Zsuzsanna Hanna, PhD ELTE PPK Előadás menete Kutatási
5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei
Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia
Biztos, hogy a narratíva közös téma?
VILÁGOSSÁG 2007/6. Közös témák Erdélyi Ágnes Biztos, hogy a narratíva közös téma? Annyi biztos, hogy a történelmi és az irodalmi elbeszélés közti hasonlóságok és különbségek tárgyalása régi közös témája
KÖVETELMÉNYEK II. félév
Multikulturális nevelés SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium SPB1621 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr Kis Katalin Bodnárné D r Kis Katalin A Hallgató ismerje
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Trianon és a magyar felsőoktatás
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, az Eötvös József Collegium tisztelettel meghívja a Trianon és a magyar felsőoktatás című konferenciára. Helyszín: Eötvös
Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap
"Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet
Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten