A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/2. szám
|
|
- Ede Gáspár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/2. szám
3 Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik évente kétszer I. évfolyam, 2014/2. szám Felelős kiadó: Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora Szakmai tanácsadó testület: Ambrusné Kéri Katalin, Font Márta, Jankovits László, Kajtár István, Kaposi Zoltán, Lénárd László, Monok István, Szögi László, Vonyó József Főszerkesztő: F. Dárdai Ágnes A számot szerkesztette: Lengvári István Szerkesztőség: Dezső Krisztina, Lengvári István, Polyák Petra, Schmelczer-Pohánka Éva, Szeberényi Gábor Lektor: Pilkhoffer Mónika, Vonyó József Olvasószerkesztő: Szilágyi Mariann Tördelőszerkesztő: Gergely Zsuzsanna A szerkesztőség címe: PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztálya 7621 Pécs, Szepesy Ignác utca / /22651, adastra-szerkesztoseg@lib.pte.hu A borítón dr. Strommer György ex librise látható. ISSN doi: /paaa
4 Tartalom Beszédek, köszöntők Fischer Ferenc Ünnepi beszéd a Bölcsészettudományi Kar 30/20 rendezvénysorozatának záró rendezvényén, október Tanulmányok Schmelczer-Pohánka Éva A pozsonyi egyetemalapítás az oktatási helyszínek tükrében Pilkhoffer Mónika Az Erzsébet Tudományegyetem pécsi épületei Kiss Róbert Az egyetemi infrastruktúra kiépülése a Ferencz József Tudományegyetem Szegedre kerülését követően Négyesi Barbara Az állatorvosi campus építéstörténete Osváth Zsolt Másfél évszázada a Gellért-hegy déli lejtőjén. Az épített örökség intézménytörténeti tudathordozó funkciója a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusán Szeberényi Gábor Holub József és a Tagányi-könyvtár Pécsre kerülése. Egy vidéki történészprofesszori egzisztencia lehetőség-feltételei az 1920-as évek elején (I. közlemény) Visszapillantó Műhely Reuter Lajos Dr. Reuter Camillo: arckép és pályarajz (I. rész) Szemle Birkás Anna Tudomány és ideológia között
5 Per Aspera ad Astra I. évfolyam, 2014/2. szám Tudna mondani pár szót a családjáról, szüleiről? Hol és hogyan telt gyermekkora? Édesapám szakmája cipész volt. Gyári munkásként dolgozott, nem kisiparosként. Az egyik nagybátyám viszont kis műhel lyel rendelkező igazi suszter volt. Ez óriási hatással volt rám, és főleg az, amiket mesélt. Apámat Tóth Józsefnek hívták, 1970ben halt meg, 1900-ban született Sárszentmihályon, Fejér megyében. Érdekes sorsa volt. Édesanyám, Aradszki Mária erdélyi, partiumi származású volt, aki cselédlány volt a környéken. Majd felkerült Pestre, ahol szintén cselédlányként helyezkedett el. Budapesten találkozott apámmal. Együtt költöztek le Ceglédre. Apám egy cipőgyárba került, anyám háztartásbeli volt. Akkor Fotó: Mánfai György még egykeresős modell volt. Én 1940-ben születtem, már a ceglédi évek alatt. Két testvérem, egy nővérem és egy öcsém született még a családba, ők egyszerű munkásemberek lettek. Nővérem gyári munkás; öcsém pedig mezőgazdasági alkalmazott volt. Családomban édesapám volt a maga 6 osztályával a legiskolázottabb. Anyámnak csak 5 jutott. Magyarán egy olyan család voltunk, amely a maga becsületes módján él, de a Biblián amit elég ritkán forgattunk és a kalendáriumon kívül sok könyv nem volt a házban. Cegléden éltünk, elemi iskoláimat ott végeztem. Egészen az ötödik osztályig jártam Cegléden iskolába. Ez egy evangélikus iskola volt, holott református voltam, de ez az iskola volt a legközelebb. Az ötödik osztályt még ott jártam, de akkor már állami iskolaként működött. Ekkor ért az első siker, ötödikes korunkban a felső tagozat földrajzi versenyét vezetésemmel nyerte meg az osztály. Úgy tudom, hogy nem ez volt az első nagy találkozás a földrajztudománnyal, hanem már egészen kisgyermek korában megszerette a földrajzot. Tudna erről mesélni? Mikor az oroszok bejöttek, 4 és fél éves voltam, beszállásoltak egy alacsonyabb rangú parancsnokságot annak a háznak a főházába, ahol mi laktunk. Hogy helyet csináljanak, kidobtak minden könyvet, így a Pallas Lexikon köteteit is. Én elvettem a Simor-kódex Tearózsa kötetet. Abból tanultam meg két év alatt olvasni. Kilogikáztam a betűket, csodálatos játszma volt. Közben kiolvastam az elejétől végéig az egész lexikonkötetet. Ami furcsa helyzet volt, S-től T-ig 19. század végi szinten művelt lettem. Nem értettem sok mindent persze, de művelt lettem a száz évvel azelőtti szinten. Érdekes játék volt. Később is elkísért engem. Tulajdonképpen onnan indult sok minden, hiszen ez volt az első találkozásom 139 doi: /paaa
6 a földrajzzal. Például amikor Leningrádban jártam, arra gondoltam, hogy az a város Szentpétervár néven benne volt a kötetben. Szentpétervár térképe máig megvan a fejemben, le tudnám rajzolni. Szerém vármegyét is le tudom rajzolni, pedig ma már nincs is ilyen megye. Onnantól kezdve mindig a térképeket kerestem a környezetemben, s amit megtaláltam, összegyűjtöttem. Nem volt olyan ismerős, aki meg tudta volna mondani, hogy mekkora Ausztrália területe. Az én fantáziámban megnőtt, azt hittem, hogy az a legnagyobb földrész. Amikor megtudtam, hogy a legkisebb, óriásit csalódtam abban a kontinensben. Ez az a kontinens, ahová a legkésőbb utaztam el, azóta persze többször is jártam ott. De még mindig olyan játékkontinensnek érzem, mert akkor úgy rögzült bennem. A ceglédi évek után merre vezetett a család útja? Apám baloldali szociáldemokrata volt. Amikor a pártegyesülés megtörtént, akkor ő betegállományban volt, és ezért nem fizette a tagdíjat az SZDP-nek. Amikor egyesült a két párt 1948-ban, akkor kizárták a pártból erre hivatkozva. Az öreg, aki röpcédulázott annak idején, ezt képtelen volt feldolgozni, megsértődött. A gyárból is kirakták két-három hónap múlva. Lehetetlenné tették. A családunk elköltözött Ambrózfalvára, amely egy kis falu Mezőhegyes és Tótkomlós között. Ambrózfalván a szüleim a termelőszövetkezetben kezdtek el dolgozni. Ami két dolgot jelentett. Egyrészt éppen akkor jött az a nagyon rossz év, amikor éheztek Magyarországon, mi is. Városból mentünk le, tehát nem volt semmink. A parasztoknak volt mindig tartalékuk, később már nekünk is. A másik következmény az volt, hogy bekerültem egy olyan iskolába, amelyik részben osztott volt, tehát a osztályt egy tanító tanította. Nos, én a városi tudásommal odakerültem, gyakorlatilag azokat már tudtam, amiket ott tanítottak volna nekem. Ráadásul ott tanultam meg egyszerre két helyre figyelni, ami egyébként óriási előny. A hatodik osztályos anyag éles volt, de figyeltem mindig a másik kettőre is osztályban nekem már nem kellett tanulnom. Közben kiolvastam a falu könyvtárát. Ami nem volt egy nagy könyvtár; két nagy szekrényből állott összesen. Magyar klasszikusok is voltak. Ami sokat jelentett, én kiolvastam Mikszáthot, Móriczot, Jókait, Gárdonyit. A tanító annyit tudott, amennyit tudott. Mondjuk, kémiából a víz és a sósav képletét. Én ezzel a tudással kerültem be később a gimnáziumba. A tanító azt mondta anyámnak, hogy a gyerek jóeszű, tanuljon tovább. Anyámban volt egy óriási hajtóerő, akaraterő, inkább, mint apámban, aki megsértődött és elkezdett inni. Évente két napot berúgott, utána visszajött, és becsületesen dolgozott. Ennyi szabadsága volt. Cipészként próbált szervezni ktsz-t, de mindig blokkolták, neki nem volt szabad a régi bűne miatt. Még rám is hatott, szerettem volna a Rákóczi Ferenc Katonai Szakközépiskolába bekerülni, mert ingyenes volt. Oda akartam menni, hogy ne legyek terhére a családnak. Nem vettek fel. Mondvacsinált indokkal, egyiptomi szembetegséget írtak a papíromra, ami szerencsére soha nem volt. Egyébként megnéztem egy lexikonban, és ez egy vakulással járó komoly betegség. 140
7 Hol végezte el a középiskolát? Anyám azt mondta, hogyha már gimnázium, akkor legyen a legjobb. Beíratott a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumba. Ami az ország első tíz legjobb középiskolájában mindenképpen benne volt. Képzelje el a meglepetésemet, amikor találkoztam azzal a ténnyel, hogy a kémia világa mennyire más. Földrajzból én nagyon sok mindent tudtam már akkor, mert az érdekelt. De amikor kiderült, hogy van kénsav is, meg más egyebek is, akkor nagyon nehéz volt. Félévkor már négyes voltam kémiából. Oroszból is négyesem volt, mivel soha nem tanultam előtte oroszt. A tanító szlovákul tudott, azt tanította. Ott kerültem először olyan helyzetbe, hogy a léc nagyon magasan volt. És ott reagáltam először úgy, ahogy később sokszor még, hogy azért is megcsinálom. És megcsináltam, és láttam, hogy a sok tudás, amit hordozott a másik 30 gyerek, az legyőzhető akarattal. Olyan hülyeségeket is csináltam, hogy bementem a Somogyi könyvtárba, és Feuerbachot kezdtem olvasni. Nem volt, aki irányított volna. De haladtam, az osztály egyik legjobbja lettem. Matematikából sosem; ötösöm volt, de volt legalább öt, aki jobb volt nálam. Földrajzból viszont én voltam a földrajztudós. Nyertem sok versenyt. És ha egyszer megnéztem egy térképet, arra vissza tudtam emlékezni. Melbourne térképe ma is előttem van, és Santiago de Chile is, szóval ahol jártam. Már ekkor is vonzott az utazás, csak még nem lehetett utazni. Első utamat 1961-ben tettem meg, tehát 21 éves koromban. De addig még volt más szeptemberében engem választottak meg a Radnóti gimnázium DISz-titkárává. Ami azt jelentette, hogy a diákok közt vezető lettem. Egy hónap múlva jött az október, akkor ellenforradalomnak nevezték. Az igazgatónk úgy próbált érdemeket szerezni, hogy a diákok egyikére, másikára próbálta a felelősséget rákenni. A titkár azaz én voltam az, akinek meg kellett volna szervezni, visszatartani a diákokat a forradalmi eseményekben való részvételtől. Bűnbak lettem. Nem vettek fel egyetemre utána. Pedig kitűnő voltam, a legjobbak között az osztályban. Egy évet kellett várni, hogy mindenkit felvegyenek tőlünk. Végül csak egyetlen osztálytársunk maradt az osztályban, akinek nem lett felsőfokú végzettsége, maszek ötvös lett. Az első találkozónkon ő fizette a számlát. Hogyan sikerült bejutni végül az egyetemre? Pótfelvételin felvettek a szegedi egyetemre, és akkor onnét végre a földrajznak élhettem. De mellette kellett biológiát is tanulni. Csak ez a szakpár volt, akkor nem indult Szegeden történelem földrajz szak. Én eltűrtem mellette a biológiát is, ezt tanultam, amazt meg tudtam. Egy négyesem volt földrajzból, egy adjunktus vizsgáztatott Japán gazdaságföldrajzából. Én akkor kétszer annyit tudtam Japánról, mint ő, de mégis olyat kérdezett, amit nem tudtam. Ez negyedikben volt, utána már én két-három év múlva speciálkollégiumot tartottam Japánról az egyetemen. Kik voltak a meghatározó professzorok egyetemi évei alatt? Milyen volt az egyetemi évfolyama? Középiskolában is volt már egy Schulter Vilmos nevű geográfus tanárom. Nagyon slampos ember volt, nem szokványosan tanított, de nagy tudású volt. Az alap dolgokat én tudtam már, azzal nem tudott megfogni, de a tanítási stílusa és néhány egyedi meglátása fontos volt számomra. 141
8 Később, gimnazista koromban illegálisan szöktem be Prinz Gyula előadásaira. Prinz Gyula ennek az egyetemnek [pécsi Erzsébet Tudományegyetem] rektora is volt, én a második geográfus rektor vagyok. Prinz úgy tartotta az óráit, hogy közben pipázott. Olyan speckollt tartott, aminek az volt a címe, hogy a Föld képe. Én negyedikes középiskolás voltam, amikor bejártam az óráira. Mire egyetemista lettem, az öreg már elment nyugdíjba, úgyhogy akkor nem találkoztunk már. Mégis ő volt az egyik meghatározó egyéniség tanulmányaim során. További meghatározó tanárok közül az egyik, Krajkó Gyula. Tőle társadalomföldrajzot, gazdaságföldrajzot hallgattam. Tartottam a diáktársaimnak egy előadást New Yorkról, soha nem jártam ott. Ő bejött és meghallgatta az előadásomat. Azt mondta nekem, hogy ott figyeltem fel rád, hogy egyéni meglátásaid vannak. Mire én végeztem, ő tanszékvezető lett, meghívott a tanszékére oktatni. Érdekes, hogy egy abszolút baloldali család tagjaként a legtöbb bírálatot a Szovjetunióról tőle kaptam. Azt mondták akkor, hogy persze neki szabad. Ő is kapott érte, de merte. A tartást mutatta meg. Szakérettségis volt, hiányzott neki a gimnázium, néha suk-sükölt az elején, de abszolút becsületes és meditatív ember volt. Spekulált, hogy Hruscsov miért csinálta ezt, azt stb., rengeteget tanultam tőle. A másik, Korpás Emil, aki igazából visszanézve a magyar geográfia történetét csak a második vonalba tartozott. Nem volt igazi nagy tudósegyéniség. Amit tőle tanultam, az a szép beszédre való törekvés. Ő adta elő nekünk például Ausztrália földrajzát: amikor kinn voltam, még eszembe jutott, mit mondott róla. A harmadik, Jakucs László professzor. Ő díszdoktora is lett a pécsi egyetemnek az én kezdeményezésemre. Később ő és Krajkó professzor is atyai barátom lett. Rendkívül sokat tanultam tőlük és munkatársaim is voltak. Közép-Európa legkisebb tanársegédje is a munkatársam volt, mindössze 149 cm magas. Együtt jártunk terepre. Tóth Imrének hívták. Tőle meg azt tanultam, hogy hogyan lehet minden apró baromságot megtanulni. Nem igaz, hogy miket tudott! Amikor Szatmárcsekére mentünk, tudta, hogy a kocsmánál balra kell kanyarodni, hogy a temetőhöz kiérjünk. Ezek tök felesleges tudások, de imponáló. Az egyetemi évfolyamunk fele értelmiségi volt, fele pedig ilyen szalajtott proligyerek, mint én. Harmadévben vettük át mi a hatalmat, és onnantól lett jó az évfolyam, mert mi nem éltünk azzal vissza. Addigra értük nagyjából kulturáltságban utol őket. A végén már OTDK-versenyen is nyertem. Érdekes, hogy egy most az ELTE-n lévő egyetemi tanárral nyertük meg. Hol helyezkedett el az egyetem után? Miután végeztem, benn maradtam a tanszéken, és elindultam a szamárlétrán felfelé. Mivel én voltam a legfiatalabb, minden órát megkaptam, ami másnak nem kellett. De ez nagyon hasznos volt később. Gyorsan haladtam, lévén, hogy született geográfus voltam. Ekkor jött az első szakmai kihívás. Létrehozott a [Magyar Tudományos] Akadémia Békéscsabán egy Alföld-kutatócsoportot. És kerestek főnököt. Volt a szakmában néhány olyan jelölt, aki Pestről lejárt volna, de ez csak második vonalba tartozó emberekből állt. Volt ott egy értelmes párttitkár, aki nem mellesleg szakmabéli volt, Becsei József, későbbi szegedi professzortársam. Ő engem választott. Dinamizmust, friss erőt, lendületet szeretett 142
9 volna. Igaza volt, aki odament volna helyettem, az nyugalmazott egyetemi tanár, azóta sem futotta ki magát. Ott eltöltöttem tíz évet, és megcsináltam azt a csoportot. A legtermékenyebb korszakom is volt. Úgy válogattam a munkatársakat, hogy jártam az egyetemeken, kollégáktól kérdeztem, ki lenne alkalmas. Volt beépített emberünk is, de volt franciás, volt Moszkvában végzett, volt angolos, volt olyan, aki egy nyelvet sem tudott. Az is remek dolog volt, hogy ott voltam először főnök, ott volt először titkárnőm, ott tanultam ki milyen a vezetés felelőssége. Elrendeltem a szabad szombatot. A főnökké válásban ez a lépcső nagyon fontos volt. Tudtam, hogy mi a dolgom, és én szabtam meg a tennivalókat, ha egyetértenek velem azok, akikkel együtt dolgozom, akkor legyőzhetetlenek vagyunk. Ott sok mindent csináltunk. Legnagyobb dobásunk, a közép -békési centrumok koordinált fejlesztése megalapozott kutatásának irányítása volt. Van Debrecen, van Szeged és Pécs, Miskolc, Győr. Hiányzik onnan egy láncszem, amit Nagyvárad és Arad töltött be korábban. A határok mentén három város egymáshoz közel van: Békéscsaba, Gyula, Békés és két kisváros, Sarkad és Mezőberény. Ezek együtt akkorák, mint Debrecen vagy Szeged. Lehet-e ezeket úgy fejleszteni, hogy ugyanazt a funkciót betöltsék? Csodálatos dolgokat csináltunk. Nem volt szabad például a migrációt kutatni. Nekem az volt a fontos, hogy tudjam, hogy az emberek hogy mozognak. Nem név szerint érdekeltek az emberek, hanem, hogy hova megy, hány éves, milyen foglalkozású? Nem fértünk hozzá, csak úgy, hogy egy rendőr kapta az adatot bentről, és a másik üvegablakon át nekünk adta tovább. Nem volt szabad, de ideadták. Fizettünk valamennyit a rendőrnek, és el volt intézve. Közben az oktatással sem hagyott fel, hol és milyen tárgyakat tanított? Békéscsabáról is átjártam oktatni Szegedre gazdaságföldrajzot. Kellett az oktatás. A suszterszéket úgy használom, hogy oktatás, kutatás és vezetés. Az én tehetségem, ahogy megítélem, háromosztatú. Több-kevesebb sikerrel mind a hármat kipróbáltam. Otthon, Csabán pedig katedrát úgy csináltam magamnak, hogy a marxista-leninista esti egyetem szakosítóján tanítottam. Két év után egy tárgyat ki tudtam harcolni magamnak, ami egy óriási dolog, mert mindenki egyformán tanult Berlintől Vlagyivosztokig. És nekem sikerült elérnem azt, hogy Békéscsabán a Világgazdaságtan című tárgyat tanítottam. Végül is hozzám járt a pártapparátus majdnem minden tagja, mert nekik kötelező volt. Még a gyakornoki egyetemi időszakom alatt volt egy nagyon érdekes esetem. Volt egy gyötrelmes éjszakám miatta, mert én már tudtam, hogy az atomtitok ki nem adása miatt Kína szembefordul a Szovjetunióval. Pont Kínáról volt gyakorlatom azokkal a hallgatókkal, akikkel még korábban együtt voltunk egyetemi hallgatók. Akkor eldöntöttem, és egész életemben tartottam magam hozzá, hogy az igazat és csakis az igazat. A dékán magához rendelt teára, és érdeklődött a rólam szállongó hírek felől. A másik ilyen helyzet volt, amikor azt mondtam, hogy fejlett szocializmus szerintem nincs, de a tankönyv ezt írja. Akkor is nagy baj volt, amikor Brezsnyev bement Afganisztánba. Január elején volt az első konzultáció, kérdezték, hogy Tóth elvtárs, mi a véleménye? Mire a válaszom az volt, hogy Brezsnyev vagy olyasmit tud, amit én nem, vagy Brezsnyev hülye. Ez elterjedt a városban, az ideológiai titkár magához hívatott. 143
10 De mire odaértem, a visszhangból teljesen nyilvánvaló volt, hogy Brezsnyev hülye. Egy akadémiai kutatóintézet főnökével nem tudtak mit kezdeni. Hogyan került Pécsre és a pécsi egyetemre? 1984-ben kerültem el Békéscsabáról a pécsi központú, Regionális Kutatások Központjába. Ez a [Magyar Tudományos] Akadémiának egy érdekes intézete volt. Enyedi [György] akadémikus hozta létre, én voltam a második embere végig, amíg ott voltam. Ő két ciklust vállalt, úgy volt, hogy utána átadja nekem. Ezt nem tette meg, nyert előttem két szavazattal egy pesti kandidátus. Rettentően rosszul esett, hogy a hátam mögött megegyeztek. Akkor én már itt tanítottam félállásban az egyetemen. Ormos Mária hívott meg valamikor 1985 körül, hogy csináljak a főiskolai tanszékből egyetemit. Szerencsére sikerült megvalósítani, hiszen több szakpárral indult meg a tanárképzés. Előbb az egyetlen tanszékből három lett, majd intézetté válásunkkal egy időben már nyolc tanszék alakult meg. Sikeresen működik a Földrajztudományi Doktori Iskola a Pécsi Tudományegyetemen. Tudom, hogy nagyon fontos önnek ez az iskola, mesélne róla? Nehéz volt létrehozni, hiszen már 1994-ben kezdődött a folyamat, legfontosabb, legkedvesebb feladataim közé tartozik ma is. Rendkívül tehetséges hallgatók kerülnek hozzánk, akik újfajta szemlélettel, hozzáállással érkeznek. Sikerült olyan kutatási témákat felvetnünk, amelyek újak, vagy még nem is léteztek korábban ilyen jellegű vizsgálódások. Nemcsak az elmélet, a gyakorlat is fontos. Sokat utazunk, terepgyakorlatra járunk. Nemzetközi kapcsolataink a saját kapcsolataimra is építve igen kiterjedtek helyről fogadunk évente szakembereket. Vendégprofesszorokat is hívunk előadásokat tartani. A rektorság alatt sajnos mind a szakmai munkám, mind a doktori iskolai elfoglaltságaim háttérbe szorultak. Ezért sem pályáztam új ciklusra, szerettem volna ezekkel a területekkel foglalkozni, mert nagyon elhanyagoltam a vezetői hat évem alatt. Ön volt az integrált egyetem első rektora, de korábban a Janus Pannonius Tudományegyetem vezetője is volt 1997-től. Mi volt rektorsága idején, amit szeretett volna megvalósítani, mi sikerült ebből, milyen mérleget vonna működésének idejéről? Az integráció volt a legnagyobb feladat, sok-sok nehézség, akadály került elénk. Az integráció azonban korábban indult, mint én rektor lettem. Barakonyi Károly idején már folytak a tárgyalások. Ő az üzemi szférából érkezett közgazdász volt, teljesen más attitűddel, mint nekem van. Én meg akartam érteni, hogy az egyetem mit akar, és én azt szolgálom. Valószínűleg nem voltam jobb rektor, nem csináltam jobban a dolgom, mint Karcsi [Barakonyi Károly], de emberibb voltam. Valószínűleg az integrációt ő jobban megcsinálta volna, de sok ellentét volt, a politikai szándék is ingadozott. Nekem a nehézségem az orvosi egyetem integrálásával volt. Amikor 1999 táján odáig jutottunk, hogy aláírjuk az intergrációt, én összehívtam az orvosprofesszorokat. Odamentem egyedül és megköszöntem, hogy összejöttek. 144
11 Azzal a mondattal kezdtem, hogy én nem félek tőletek. Megfagyott a levegő. De szépen lassan tudtam nyerni. Rektorként az is fontos volt akkor ma már nem érdekes, hogy korábban rengeteg per volt az egyetem ellen, és a sajtója is nagyon rossz volt. Sikerült ezt a folyamatot féléven belül megfordítani. Nemcsak az integráció kapcsán, hanem egész rektorságom idején szerettem volna humánus vezetési stílust megvalósítani, mindig igyekeztem megtalálni mindenkivel a konszenzust. Nagy sikerként éltem meg az építkezést, ami az én időmben valósult meg: a Rákóczi u 80. alatti épület teljes felújítását. Mi nem kaptunk olyan pénzbeli támogatást, mint Szeged vagy Debrecen. Ezt a kapcsolataink révén kellett előteremteni. Ez valószínűleg a legnagyobb teljesítmény, nem az enyém, a csapaté. Kutatói munkásságáról is tudna néhány szót szólni? Legtermékenyebb korszakom talán a Békéscsabán eltöltött időszak volt. Az Alföld kutatásával kapcsolatos publikációim, kutatási eredményeim. A közép-békési centrumok és a migráció kutatásáról már szóltam. De itt vizsgáltam az urbanizációs folyamat sajátosságait ebben a tipikusan mezővárosi, alföldi településrendszerben. Nagyon érdekes volt és inspiráló a kutatóintézet közege is számomra. Ekkor íródtak Mezőberény és Békéscsaba városáról szóló monográfiáim. Nagy eredményünk volt csapatommal az Alföldi tanulmányok című folyóirat megindítása. Mostanában a régiók problematikája érdekel. A régió szóval szinte mindenhol találkozni manapság, de mára már közhellyé vált, úgy dobálóznak vele a politikában, néha a tudományos életben is, hogy nem értik eredeti értelmét, jelentőségét ban a Mindentudás Egyetemén itt, a mi egyetemünkön is tartottam erről egy előadást, több cikkem, tanulmányom jelent meg a témában. Láthatjuk, hogy a mai régiók csak ún. kvázi-régiók, melyek mesterségesen lettek kialakítva, nem szervesen alakultak ki. Fejleszteni kell a nemzetközi együttműködést, határokon átívelő régiók kialakításával, melyek a korábbi szervesen kialakult régiók nyomán fejlődnének tovább. Ez adná meg a fejlődéshez szükséges alapot. Köszönöm a riportot. (Az interjút készítette: Dezső Krisztina; Pécs, január 11.) 145
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/2. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/2. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója
Kiss Tamás (1956 1957)
Kiss Tamás (1956 1957) Óriási örömömre szolgál, hogy a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) egyik vezéralakjával, egyben az 1956-ban újjáalakult Eötvös Kollégium tagjával van alkalmam
2016. február INTERJÚ
INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/1. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/1. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, Kocsis Károly
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, 2014.03.18. Kocsis Károly Tóth József életpályájának tagolása legfontosabb munkahelyei szerint
Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.
1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: 1997-2017 Lengyel Imre Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron) Mi volt/lett az otthonunk? - Az egyetemi közösségben?
Balatoni József. Jocó bácsi világa
Balatoni József Jocó bácsi világa ELŐSZÓ Egy nagy vágyam teljesült azzal, hogy most ezeket a sorokat olvasod kedves Olvasó. Ennek két oka is van: egyrészt mert megjelent az első könyvem, másrészt mert
VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,
ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója
Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén
A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei. I. évfolyam, 2014/2. szám
Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei I. évfolyam, 2014/2. szám Per Aspera ad Astra A Pécsi Tudományegyetem művelődés- és egyetemtörténeti közleményei Megjelenik
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban
2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI
A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja
Ő is móriczos diák volt
Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,
Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen A felsőoktatás hazai történetiségét tárgyaló konferencia előadásai sorába illesztettem egy egyszerre tudományági s
Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk
Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
Emlékezzünk az elődökre!
Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév 1. Pedagógus 1. Eszterházy Károly Főiskola Eger Sorsz Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanár
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN
oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával
Curie Matematika Emlékverseny 6. évfolyam Országos döntő Megoldása 2017/2018.
Feladatokat írta: Tóth Jánosné Szolnok Kódszám: Lektorálta: Kis Olga Szolnok 018.04.07. Curie Matematika Emlékverseny 6. évfolyam Országos döntő Megoldása 017/018. Feladat 1... 4.. 6. Összesen Elérhető
Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel
Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője
Andor Mihály: Az alternatív gimnáziumi képzés első évtizede (OTKA T ) TANULÓI KÉRDŐÍV
1. Neme (a megfelelőt húzza alá) 1) fiú 2) lány 2. Családja lakóhelye (település vagy kerület): TANULÓI KÉRDŐÍV 3. Tanítási időben hol lakik? (a megfelelőt húzza alá) 1) otthon 2) kollégiumban 3) albérletben
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban
A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:
1. Napirend Bánk Tó-Strand fejlesztése; megújítási-fejlesztési tervezés, pályázati lehetőség
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 3-án 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János /23148
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János indian@ktk.pte.hu 72-501-599/23148 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: tudományos ösztöndíjas gyakornok
A hun harc művésze Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2012 december 29. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 A hunok harci technikája a hadtörténelem során a legsikeresebb volt.
SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010
OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. SORSZÁM: Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 MEGJEGYZÉS: EZT AZ OLDALT A KÉRDEZŐBIZTOS TÖLTI KI! Település:... Az iskola neve:...
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.
Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/
A természettudományos tanárképzés jelentősége és útjai Homonnay Zoltán ELTE TTK Kémiai Intézet A természettudományos tanárképzés jelentősége A tanárképzés célja nem lehet más, mint az ismeretek hatékony
ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt
ESETTANULMÁNY 10-es csoport Módszertani nap 2006 február 14 Készítette: Kovács Zsolt Személyi adatok: Név: B Tamás Szül: Sz., 1987. október 31 Iskolai végzettség 8 osztály Ítélete: B Tamás növendék 10-es
Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet
Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most
Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015
Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay
Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939
Családfa Apai nagyapa Krämer Gyula (Julius Krämer)?? Apai nagyanya Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Anyai nagyapa Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Anyai nagyanya Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza)
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő
Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén
Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!
KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS
KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,
90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója
90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója Veszprém, 2012. március 19. Kiadó: Veszprémi Vegyészekért Alapítvány www.vvalapitvany.hu Szerkesztö: Tomanicz Éva Tördelö:
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység
Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és
Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével
Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba
Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)
FIGYELŐ - 2017. 11. 09. (66,67. OLDAL) Dubéczi Zoltán Kamasz Melinda Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.
- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik Gyomaendrődön -...
1 / 7 2015.08.12. 13:55 Címlap (/)» Megyejárás (rovat/megyejaras) Békés megye (hirek/megye /bekesmegyei-cimlap) Gyomaendrőd (hirek/telepules/gyomaendrod-cimlap) A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik
Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás
Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari
Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?
Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA
JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási
MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM
MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI
Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A
Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil
GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége
MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben
Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar
Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
A pedagógusképzés érdekel?
A pedagógusképzés érdekel? A pedagógusképzés Tolna megyében több mint 200 éves hagyományokkal rendelkezik. A?Magyar Örökség Díjas" tanítóképzés értékeit tisztelve és meg- õrizve, 1977-tõl, intézményünk
Családfa. Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek Név ismeretlen 1860-as évek Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Stern Nuhim 1860-as évek 1940 Név ismeretlen 1860-as évek 1939 Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942 Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek 1942
FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL
Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
M ár meg isházasodik, ha tizenöt-tizenhat éves
M ár meg isházasodik, ha tizenöt-tizenhat éves Mióta van itt, itt született T-n? Én T-n születtem, idevalósi vagyok, és1989 júniusától vagyok iskolaigazgató. Hány roma gyerek jár körülbelül az iskolába
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com. Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Hausmann Alice Románia, 410104 Nagyvárad, Iuliu Maniu 15. 0744-370997 hausmannaliz@gmail.com Neme Nő Születési dátum 06.09.1952. Állampolgárság román, magyar SZAKMAI TAPASZTALAT
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról
NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Természettudományi Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
Z G I A T K Ö E R É E T T N
Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT. VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT. VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE ANNAU ANDRÁS könyvkötő, 1876-ban született és 1888-ban Belgrádba ment tanulónak. Belgrádból 1893-ban Budapestre jött és a
Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.
Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei
A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága
II. évfolyam 10. szám 2007. JÚNIUS A Bálint Márton Általános- és Középiskola Újsága Előszó Itt az év vége! Mindannyian elfáradtunk. A vizsgák, küzdelmek a jobb jegyért lekötötték minden energiánkat. Ezért
Ő is móriczos diák volt
Ő is móriczos diák volt 107 Az idén évkönyvünk vendége Gryllus Dorka színésznő, aki 1987 és 1991 között volt iskolánk diákja. Vöröslő arccal, zihálva rohantam be egy magyar népmese címére hallgató pesti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. X. 30-án 16 órai kezdettel megtartott Boconád Község Önkormányzat Képviselő - testületének nyilvános üléséről a boconádi polgármesteri hivatal Tanácskozótermében. Jelen
KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.
Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál,
66 Interjú NEM HAGYHATNAK MAGUNKRA BENNÜNKET Beszélgetés Kalász Mártonnal, a Magyar Írószövetség új elnökével Kérem, mondjon néhány szót az olvasóknak magáról, eddigi pályájáról. Baranya megyei német családból
nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!
nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2015-2016-os tanév
Iskolánk tantestületének és oktatástnevelést dolgozóinak adatai 20152016os tanév 1. Pedagógus1 Bessenyei György 2. Pedagógus2 Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola 3. Pedagógus3 Eötvös József
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i
Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.
Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló
Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam
Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára
BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem
2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK
2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK Sipos Norbert elemző-közgazdász Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatal, Marketing Osztály Stratégiai Elemző Iroda A 2013-AS DPR KUTATÁSBA
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA
Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Felvételizők tanácsai, tapasztalatai
Felvételizők tanácsai, tapasztalatai Én a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola tanulója voltam, és jelenleg a szabadkai Közgazdasági Karon, Agroökonómia és Agrobiznisz szakon vagyok elsőéves
file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000
Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá