Baranyi Erika beszámolója Írország, Dublin, CES és sok-sok érzés
|
|
- Edit Nemesné
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Baranyi Erika beszámolója Írország, Dublin, CES és sok-sok érzés Nagy örömömre 2018-ban is sikerült Erasmus+ KA1 pályázatot nyernünk, s ráadásul a 26. helyen szerepeltünk abban a 82-es listában, melyben a támogatást nyert intézmények szerepelnek. Idén Dublinra esett a választásom, hiszen ott még nem jártam és kíváncsi voltam az országra is és az ottani emberekre is. Egyáltalán manapság írül vagy angolul beszélnek? Most már tudom a választ. Iskolaválasztásom a CES nevű képző intézmény CLIL tanfolyamára esett: a tartalomalapú nyelvoktatás számomra csak részben volt ismert, s nagyon érdekelt, hogy milyen módszertani tanácsokat kaphatok ezen a területen, azaz hogyan érdemes angolul tanítani egy szaktárgyat, esetemben elsősorban informatikát. Dublin belvárosa nagyon zsúfolt a főszezonban; rendezett, egységes utcakép jellemzi, s viszonylag könnyű tájékozódni: a hidak, a szobrok és a Trinity College jó tájékozódási pontul szolgáltak. Rengeteg ajándékbolt és étterem hívogatja a turistákat egy kis kihagyhatatlan vásárlásra. Mivel a külvárosban laktam, az iskola pedig a belvárosban található, ezért nap, mint nap sokat kellett utaznom a 37-es emeletes busszal: 45 perc oda, 45 perc vissza. Házigazdáim ugyanis idén egy házaspár biztosított nekem szállást nagyon szeretnivaló emberek; nagyban hozzájárultak a kényelmemhez és az angolnyelv gyakorlásomhoz. Írül ők nem beszélnek, csakis kizárólag angolul. Ideglenes otthonom egy tipikus ír sorház volt: könnyűszerkezetes; alul főzünk, mosunk, tévézünk; felül pedig alszunk és tisztálkodunk helyiségekkel. A szobám egy parkra nézett, ami nagy örömömre szolgált; szépségével és madárvilágával sokszor elvarázsolt. John igazi jókedvű, házias ír férfi, aki fergeteges humorával sokszor megnevettetett, s érdekes dolgokat mesélt nekem és lakótársaimnak a családjáról, Írországról, s a mindennapjairól. Annyira segítőkész volt, hogy még a reptérre is ő vitt ki az utolsó napon, ami nagy segítség volt. A tanárnőmet Nieve-nek hívták, aki vidámságával, kedvességével, felkészültségével, változatos módszerhasználatával, gyönyörű angolságával tartalmas órákat tartott. A csoportban 13-an tanultunk, s öt ország képviseltette magát ebben a kis közösségben. Mindenki nagyon szimpatikus volt, de a Silvy nevű olasz lány lopta be magát leginkább a szívembe nyitottságával és humorával. Tanítás után az iskola közös programokat szervezett nekünk. Ezek a következők voltak: a National Gallery, a Jeanie Johnston Famine Ship múzeum és a Temple Bar városrész meglátogatása, de eljutottunk Hawth-ba is; ebbe a kis halászfaluba Dublintól pár kilométerre, ahová gyorsvasúttal - az úgynevett DART-szal - utaztunk, s itt megcsodálhattuk az Ír-tengert is. Egy kastélylátogatást is sikerült megvalósítanunk, a Malahide Castle-ban tettünk egy idegenvezetős nagy sétát; ebben a csodálatos, ódon épületben életre kelt a történelem; a Talbot család lakott itt több száz éven át. Az ír whiskyket is sikerült megkóstolnom az Irish Museum-ban. Sajnos csak egy hétre szólt a mobilitásom, ezért úgy érzem, sok minden kimaradt, amit jó lett volna még megtapasztalnom. Nagyon elégedett vagyok ezzel az immár második külföldi tanár-továbbképzésemmel is. Szükségét érzem az ilyen jellegű tanulással egybekötött utazásoknak, s mivel elsősorban angoltanár vagyok, ezért nagyon fontos, hogy a nyelvgyakorlási lehetőségek ilyen formában is eljussanak hozzám. Összeségében nagyon jól éreztem magam, bár a sok programtól nagyon elfáradva zártam minden napomat, de ami a legfontosabb, hogy sokat tanultam, sok kellemes emlékkel lettem gazdagabb, s kellemes érzések töltenek el, ha visszagondolok azokra a felejthetetlen dublini napokra, 2018 nyarán.
2 Kocsisné Szalay Emőke dublini beszámolója Az Erasmus+ KA1 pályázat keretében 2018 augusztusában a Centre of English Studies nyelviskola által szervezett Methodology and Language Development tanfolyamán 9-13 óráig elméleti és gyakorlati módszertanból fejleszthettem tovább tudásomat. Kedden és csütörtökön óráig az ír kultúráról, történelemről, politikáról és idiómákról hallgattunk érdekes előadást. A módszertani órákon óratervezeteket szerkesztettünk és együtt ki is próbáltuk a feladatokat. Az utolsó nap mindenkinek rövid bemutató órát kellett tartani, ebbe beleépítettük a továbbképzésen tanultakat és közben sokat tanultunk egymástól is. Az új ötleteket hasznosítani fogom óráimon. Nagyon felkészült módszertani tanárunk volt, kinek személyisége még érdekesebbé tette az órákat. Csoporttársaim spanyolok, olaszok, lengyelek és németek voltak, akikkel az órai közös feladatok alatt megismertük egymás szokásait, kultúráját, oktatási rendszerét. Órák után is a közös programokon barátsággá szőttük az órai kapcsolatot. Együtt felfedeztük Dublin nevezetességeit, a várat, a hajómúzeumot, a nemzeti galériát és a St.Patrik katedrálist. Megismertük hogyan készítik az ír whiskeyt és a Guiness sört. Hétvégén elutaztunk egy tengerparti városba Bray-be és Wichlow megyében a Glendalough völgyben és nemzeti parkban sétáltunk ahol megnéztük a középkori rom kolostort és Kilkenny középkori városát. Színházba is ellátogattunk, ahol az ír néptáncról híres River Dance fergeteges előadását láthattuk. Egy családnál szálltam meg, ahol minden este meleg vacsorával vártak és vacsora közben jókat beszélgettünk egymás hazájáról, kultúrájáról, szokásairól. A két hét továbbképzés alatt magabiztosabb lett nyelvtudásom, módszertanból új ötleteket kaptam, amiket hasznosítani tudok az óráimon. Megismerkedtem más nemzetiségű pedagógusokkal, akikkel jókat beszélgettünk az oktatásról és egymás kultúrájáról. Rengeteg élménnyel lettem gazdagabb miközben felfedeztem Dublin nevezetességeit.
3 Bodnár Gabriella dublini beszámolója Nagy várakozással és izgalommal készültem az angol nyelv tanulására, melynek helyszíne Írországban Dublinban volt. Mivel még ebben az országban nem voltam, csak hallottam róla, így már előzetesen utána olvastam. A kiutazást megelőzte számomra egy angol nyelvtanfolyamon való részvétel, ami segített a nyelv felfrissítésében és az angol szakos kollégákkal is gyakoroltunk. Az angol nyelv tanulása kéthetes kurzus alatt zajlott. Délelőtt 9 órától délután 1 óráig tartott a képzésem egy rövid szünettel és kedden és csütörtökön délután 2 és 4 között más csoport diákjaival együtt ír történelmet, kultúrát, művészetet, politikát hallgattunk. Az osztály, ahol tanultam, fiatalabb diákokból tevődött össze; ők Japánból, Olaszországból, Törökországból, Oroszországból, Dél-Koreából és Equadorból érkeztek. A tanfolyamon olyan feladatok voltak, amelyeken keresztül megismertük a másik ország szokásait, de főleg a társainkat: mi az, amit szeretnek, hol és hogyan élnek és nőttek fel. Nagyon nehéz volt a nyelvtan, főleg az igeidők, de ebben nagy segítséget kaptam kiváló tanáraimtól és társaimtól. Most már bátrabban beszélem a nyelvet és tanáraimtól olyan módszertani elemeket láttam, amelyek követendők, vagyis nagyon sokat tanultam a nyelvhasználaton kívül tanárságból is! Szállásom magánháznál volt, egy homestay-ben, ahol egy idős házaspár látott vendégül. Nagyon szép helyen laktam, tiszta és rendezett volt a környék, busszal félórára a város szívétől, ahol az iskolánk volt. Reggelit és vacsorát kaptam, amivel teljesen meg voltam elégedve. Többször volt hal zöld körettel együtt, amit nagyon szerettem; mindezeket desszert követte és utána még egy jó erős angol tea. Nagyon szerencsés voltam, mert a vendéglátóm sokat beszélgetett velem és így megismertem az életüket. Az iskolai órák után nagyon gazdag programkínálat volt. Természetesen minél többet szerettem volna látni és tapasztalni, ami azt hiszem sikerült is a lehetőségekhez képest. A Művészeti Galériák, a katedrálisok, a Guinness sör és whisky készítése, a múzeumok és a város, a vidék megismerése mind-mind felejthetetlen élményekké váltak. A más nemzetiségű kollégákkal és diáktársainkkal közös beszélgetéseink is örök emlékké tették ezt a tartalmas, vidám, és nagyon gazdag két hetet. Megtapasztaltam olyan élethelyzeteket, amelyeket a mi országunkban nem gyakran élek át.
4 Bojeczánné Vágó Veronika dublini beszámolója A július 30.-tól augusztus 3.-ig tartó, Blended Learning című kurzuson vettem részt Dublinban. Egy családnál volt a szállásom, melynek címe: 44 Park Drive Close, Castleknock, Dublin15. A tanfolyam elvégzése után átvehettem a Centre of Englis Studies igazolását (certificate) arról, hogy 25 órás képzésen ismertem meg e módszer általános iskolai felhasználást. A tanfolyamot Samantha Sierra, Overseas Teacher Training Coordinator vezette. Szakmai felkészültségét, pedagógiai és andragógusi képességeit kimagaslónak tartom. A csoportunkban 9 fő tanult: különböző nemzetiségű angol nyelvtanárok, többségük középiskolában dolgozik, egyikük egyetemen tanít, valamint egy óvónő. Más (matematika- technika) szakosként segítő hozzáállást tapasztaltam csoporttársaimtól. A tanfolyamon az iskola laptopjait, projektorát és saját mobiltelefonjainkat, tabletjeinket használtuk. A munkaformák nagyon változatosak voltak. Dolgoztunk egyénileg, párban, váltott párokban, csoportban és prezentáció formájában, tanári magyarázatban is volt részünk. Szerepelt a módszertani repertoárban játék, teszt, véleményalkotás, meggyőzés, memoriter és a gyakorlatban megvalósítandó feladat is. Eleinte az ismerkedés és a hangulat oldása azaz - Introduction and Ice Breakers- volt a program. Érdekes volt a más nemzetiségű, de azonos feladatkörű emberekkel ismerkedni. Később a Blended Learning módszer megértésével foglalkoztunk. Nem elegendő, ha csak IKT-s eszközöket használunk a tanórán. Ezeket céllal, tervvel kell beépíteni a munkába. A tanári irányítás sokféle lehet: szoros, laza, esetleg távoli. Előfordul, hogy jelen sem kell lennie a tanárnak. A blended szó jelentése: kevert módszer. Jól érzékelteti, hogy a weboldalak, szoftverek mellett, előtt vagy után a tanárnak fontos szerepe van a tanulásban. Az ingyenesen is elérhető weboldalakat olyan csoportosításban ismertük meg, hogy melyek azok, amelyek a receptive (befogadó) és melyek azok, amelyek a productive (létrehozó) képességeket fejlesztik. Foglalkoztunk a YouTube, a Wikipédia felhasználási lehetőségeivel is a tanórákon. A How it made oldalon az ír chips készítéséről például olyan oktatófilmet nézhettünk, hang nélkül, majd hanggal, majd leírva, amely a nyelvoktatást, írást, emlékezetet és még a technikai műveltséget is fejleszti. Vetélkedtünk a leginkább közismert KAHOOT oldal használatával. Délutáni program keretében megismerkedhettünk az ír történelem kiemelkedő alakjaival, az írek mai problémáival. Bemutatták az ország adottságait, nemzeti ételeiket és jeles ünnepeiket. Napi 5 tanórán át dolgoztunk, délutánonként pedig az iskola által szervezett szabadprogramokon vehettünk részt úgy, mint városnézés, múzeumlátogatás, kirándulás. Összességében nagyon tartalmas és értékes hetet tudtam magam mögött, ami szakmai és emberi fejlődésemet is egyaránt előmozdítja.
5 2018. július 28. Budapest Liszt Ferenc repülőtér Gabi és Emőke Kilkenny-ben
6 Vera és Erika John-nal a házi bácsival
7 Mind a négyen, együtt Hawth-ban, az Ír-tengerrel a háttérben
8 A Malahide Castle-nál
9 Emőke bemutató tanítása
Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a
Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az
RészletesebbenErasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról
Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat
RészletesebbenSzemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus
Régi vágyam teljesült azzal, hogy Angliában, eredeti nyelvi közegben tanulhassak angolul. Ennek a szakmai, anyagi lehetőségét teremtette meg az Erasmus+ pályázat, melynek keretein belül 2017 augusztusában
RészletesebbenBeszámoló Szabó Letícia
Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló
RészletesebbenSvájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
RészletesebbenERASMUS + PROGRAM BESZÁMOLÓ STRUCTURED EDUCATIONAL VISIT TO SCHOOLS/INSTITUTES & TRAINING SEMINAR IN DUBLIN február március 3.
ERASMUS + PROGRAM BESZÁMOLÓ STRUCTURED EDUCATIONAL VISIT TO SCHOOLS/INSTITUTES & TRAINING SEMINAR IN DUBLIN 2017. február 26-2017. március 3. Intézményünk 2016 évben Tanárok motivációjának és szakmai kompetenciájának
Részletesebben1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri
Részletesebben2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *
EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya
RészletesebbenRodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.
Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután
RészletesebbenAz Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN
, Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás
RészletesebbenBeszámoló az Erasmus német nyelvtanfolyamról
Beszámoló az Erasmus német nyelvtanfolyamról A pályázat keretében lehetőséget kaptam, hogy Düsseldorfban kéthetes német nyelvtanfolyamon vegyek részt. A megfelelő dokumentumok kitöltése és a tanfolyam
RészletesebbenLondoni ifjúsági tanfolyam 14-21 éveseknek
Londoni ifjúsági tanfolyam 14-21 éveseknek Helyszín: Ez a londoni ifjúsági program Ealing kerületben indul, amely egy kellemes, zöldövezeti kerülete Londonnak, a belvárostól metróval 25 percre. Ealing
RészletesebbenErasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
RészletesebbenErasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE
Erasmus + Mobilitási beszámoló Nagyné Bulinszky Marianna Városmajori Gimnázium IX ENCUENTRO DE PROFESORES ELE 2019. 07. 29-2019. 08. 02. I. A mobilitás főbb adatai A résztvevő neve:nagyné Bulinszky Marianna
RészletesebbenDrezda és Hamburg: ahol víz van, ott élet van Landeskunde Erasmus+ pályázattal június (Dresden und Hamburg: zwei Elbmetropolen)
Drezda és Hamburg: ahol víz van, ott élet van Landeskunde Erasmus+ pályázattal 2017. június 11-24. (Dresden und Hamburg: zwei Elbmetropolen) Egy-egy hetet töltöttem Erasmus + pályázat keretén belül Drezdában
RészletesebbenA családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.
Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai
RészletesebbenErasmus Beszámoló Elgin, Scotland
Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos
RészletesebbenErasmus élménybeszámoló
Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz
RészletesebbenErasmus+ beszámoló Dublin, Írország augusztus 1- augusztus 12. Készítette: Dudásné Kovács Erika
Erasmus+ beszámoló Dublin, Írország 2016. augusztus 1- augusztus 12. Készítette: Dudásné Kovács Erika Az Erasmus+ pályázat keretében immár 3. alkalommal sikerült idegen nyelvi ismereteimet, kompetenciáimat
RészletesebbenA Baross az Erasmus+ programjában
A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk
RészletesebbenSzerelem első látásra
Szerelem első látásra Tóth Dóra Két hetet töltöttem Londonban az Excel English Nyelviskola English for teachers című kurzusán. A tanfolyamon öten voltunk, három magyar és két bolgár tanár. A nyelviskola
RészletesebbenPortfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember
Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
RészletesebbenERASMUS+ KA1 MOBILITÁSI PROJEKTEK EGYÉNI BESZÁMOLÓ 2017
ERASMUS+ KA1 MOBILITÁSI PROJEKTEK EGYÉNI BESZÁMOLÓ 2017 A résztvevő adatai Név Beosztás Molnár József történelem-földrajz szakos általános iskolai tanár, történelem szakos középiskolai tanár, munkaközösség
RészletesebbenErasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita
Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Kárászné Németh Anita 1. A tanulmányút általános értékelése 2013-ban elvégeztem az Agenda Projektház Oktatási, Tanácsadó
RészletesebbenCOMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).
COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS
RészletesebbenHatártalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
RészletesebbenBeszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.
Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.
RészletesebbenBeszámoló Dublin 2011. január 31-május 1.
Beszámoló Dublin 2011. január 31-május 1. Angol műveltségterületes hallgatóként lehetőségem volt ERASMUS programmal 3 hónapot eltölteni Írországban, Dublinban, a St Patrick s College-ban. 2011. január
RészletesebbenGömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.
PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő
RészletesebbenProjektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység
Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő
RészletesebbenErasmus Németországban
Menyhárt Petronella Erasmus Németországban Számomra a 2015-ös év sok új dolgot hozott az életemben. Olyan helyekre jutottam el, amire még gondolni sem mertem, csak reméltem, hogy majd egyszer 2015 tavaszán
RészletesebbenSzlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
RészletesebbenOlaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró
Olaszország Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró A csizma alakú ország a kultúra és a művészetek bölcsőjének
RészletesebbenBrightoni ifjúsági tanfolyam 14-21 éveseknek
Brightoni ifjúsági tanfolyam 14-21 éveseknek Oktatás: Egy olyan dinamikus tanfolyamon vesznek részt a diákok, amely lökést ad ahhoz, hogy a diákok nyelvtudása magabiztosabb legyen. Nagy hangsúlyt fektetnek
RészletesebbenÚTI BESZÁMOLÓ Jakab Katalin Anna KIKÖTŐ (KItekintő - KÖzelíTŐ)
ÚTI BESZÁMOLÓ Jakab Katalin Anna KIKÖTŐ (KItekintő - KÖzelíTŐ) ERASMUS+ KA1 mobilitási pályázatban szereplő A Pilgrims Teacher Training Iskola által szervezett English Language Improvement for Teachers
RészletesebbenErasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz
Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,
RészletesebbenAnnex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI
Annex III.4 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A LdV-HU-10-VEP-3024 számú program, A modulrendszer beépülése az iskolarendszerű szakképzésbe és az Új szoftverek a 3D prezentáció területén címmel. I. Résztvevő és Intézménye
RészletesebbenErasmus+ beszámoló. Margate, Egyesült Királyság. 2015. július 10-július 25. Készítette: Fejesné Császár Éva
Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Fejesné Császár Éva 1. A tanulmányút általános értékelése Kérjük, mutassa be és értékelje a tanulmányút szakmai munkáját
RészletesebbenA kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve
A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei című 30 órás, a 277/1997. (XII.22.) Korm. rendelet szerint akkreditált pedagógus-továbbképzés (alapítási engedély száma: 575/76/2017)
RészletesebbenBeszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról
Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.
RészletesebbenIdőpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után
RészletesebbenBeszámoló Olasz tanulmányútról
Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel
Részletesebben1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.
Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,
RészletesebbenSzombathely. Utazás. Vasárnap
Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította
RészletesebbenSzántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
RészletesebbenÍgy tehát, nyarától több sikeres pályázatot valósíthatunk meg az Egész életen át tartó tanulás címet viselő európai uniós oktatási programban.
Újra nemzetközi partnerségi programok indulnak iskolánkban Az Egész életen át tartó tanulás (Life Long Learning) programja gyerekkortól időskorig teljes mértékben lefedi az élethosszig való tanulást. A
RészletesebbenDélutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.
A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk
RészletesebbenBeszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem
RészletesebbenERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ VELIKO TURNOVO BULGÁRIA
ERASMUS+ TANULMÁNYI BESZÁMOLÓ ST. CYRIL AND ST. METHODUS UNIVERSITY OF VELIKO TURNOVO BULGÁRIA SCHERER ZSUZSANNA RITA A 2016/2017-es tanév őszi félévét töltöttem Bulgária egykori fővárosában, Veliko Turnovoban,
RészletesebbenSávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus
Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron
RészletesebbenA nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.
Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk
RészletesebbenSpanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
RészletesebbenMenedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban
Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi
RészletesebbenERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév
ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom
RészletesebbenSZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
RészletesebbenNépek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők
TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör
Részletesebben2. nap 2014.05.07. Szerda
2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott
RészletesebbenEgy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,
Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben
Részletesebbenámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez.
"Tudós is talál, min köszörülje eszét" - tartja a mondás. A legtehetségesebb diákok is találhatnak új fölfedezni valókat a tudomány, a művészet és a természet tanulmányozásában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
RészletesebbenEredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
RészletesebbenKelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország
Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli
RészletesebbenBESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL
BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität
RészletesebbenErasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM
Erasmus Tanulmányi Beszámoló HOCHSCHULE ULM Nagy Tamás Endre tamas.nagy.endre@gmail.com IMEP 2015/16 téli szemeszter Utazás KIÚTAZÁS A kiútazást Eurolines-szos busszal oldottam meg. Kicsit hosszú, körübelül
RészletesebbenErasmus+ beszámoló Dublin, Írország augusztus 1- augusztus 12. Készítette: Szabadiné Viszmeg Erzsébet
Erasmus+ beszámoló Dublin, Írország 2016. augusztus 1- augusztus 12. Készítette: Szabadiné Viszmeg Erzsébet 1. A tanulmányút értékelése Ez a tanulmányút nagyon jó lehetőség volt számomra, hogy az előző
RészletesebbenA Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten
A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország
RészletesebbenÚTI BESZÁMOLÓ. Kanics Márta. A Pilgrims Teacher Training Iskola által szervezett English Language Improvement for Teachers című kurzusról
ÚTI BESZÁMOLÓ Kanics Márta KIKÖTŐ (KItekintő - KÖzelíTŐ) ERASMUS+ KA1 mobilitási pályázatban szereplő A Pilgrims Teacher Training Iskola által szervezett English Language Improvement for Teachers című
RészletesebbenPrievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő
Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs
RészletesebbenVÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL
VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt
RészletesebbenUSTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009
USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi
RészletesebbenJEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott
RészletesebbenA Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.
A Zene Nyelvén Pályázatnak köszönhetően, lehetősége nyílt a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 40 fős tanulói csoportjának és kísérő tanáraiknak, Pármában (Olaszország) 2015. 07.01-05. között
RészletesebbenNTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása
NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze
RészletesebbenLeonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid
Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta
RészletesebbenINTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton
RészletesebbenTörök Fanni. 1. kép: Flash MOB
Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi
RészletesebbenBudapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló
Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium
RészletesebbenErasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán
Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz
RészletesebbenMünchen 2009 tavaszi félév
München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött
RészletesebbenBeszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola
RészletesebbenVégül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.
1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek
RészletesebbenNév: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium
Név: Valenta Ivett Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Kurzust szervező intézmény: Katholieke Hogeschool Zuid-West- Vlaanderen Kortrijk, Belgium Kurzus időtartama: 2009.08.31-2009.09.18
RészletesebbenAzért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés
RészletesebbenIdőutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában
Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program
RészletesebbenEGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában
RészletesebbenErasmus+ beszámoló Limerick, Írország július 25.- augusztus 5. Készítette: Farkasné Bozorádi Anita
Erasmus+ beszámoló Limerick, Írország 2016. július 25.- augusztus 5. Készítette: Farkasné Bozorádi Anita 1. A tanulmányút értékelése Néhány évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni a soltvadkerti Kossuth Lajos
RészletesebbenLdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország
LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv Horvátország 5. projekttalálkozó téma: Mérési és értékelési módszerek a gyakorlócégek gyakorlatában A találkozó célja
RészletesebbenHatártalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon
Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,
RészletesebbenA 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba
A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.
RészletesebbenPole and Hungarian, Two good friends project
Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesek Krakkóból
RészletesebbenEILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)
EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.
Részletesebbentel: web:
- 2016 - Ireland off the beaten track Nyelvtanfolyam és kirándulás Írországban Utazás időpontja: 2017. március 27.-április 3. Utazás hossza: 8 nap/7 éj Létszám: 10-12 fő Korosztály: 16+ Részletes program
RészletesebbenErasmus+ részképzésről
2015.06.09. Beszámoló Erasmus+ részképzésről Kojsza Gréta Kojsza Gréta vagyok, a Miskolci Egyetem Nemzetközi gazdálkodás alapszakos, másodéves hallgatója. A 2014/2015-ös tanév tavaszi félévét Franciaországban,
RészletesebbenTEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN
TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TÁMOP 3.1.7. pályázat Referencia területünk: tehetséggondozás Jó gyakorlataink: Gólyanapi Filmszem Német nyelvi GÓLYANAP FILMSZEM A tehetséggondozással kapcsolatos
RészletesebbenErasmus beszámoló (Oslo, Norvégia)
Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) 2011. augusztus közepétől 3 hónapig, vagyis november közepéig azon szerencsés Erasmus-os diákok közé tartozhattam, akik az osloi (Høgskolen i Oslo og Akershus) főiskolán
RészletesebbenMálta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró
Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,
RészletesebbenErasmus+ beszámoló Exeter, Anglia július 15- július 28. Készítette: Medveczki János
Erasmus+ beszámoló Exeter, Anglia 2018. július 15- július 28. Készítette: Medveczki János 1. A tanulmányút értékelése Második alkalommal vehettem részt az Erasmus+ program keretein belül egy olyan szakmai
RészletesebbenA Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.
Részletesebben"You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor. Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You
"You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor 2017 Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You and Me in Beijing" nyári tábor, amely során 3 kontinens diákjai gyűlnek
RészletesebbenAz egyetemi főépület, Münster - saját fénykép
Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.
Részletesebben