XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL"

Átírás

1 XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

2

3 A XXXI. Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet évi költségvetési előirányzatait a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény határozta meg. A költségvetés eredeti előirányzatai év közben egyrészt központi intézkedések, másrészt saját hatáskörben végrehajtott módosítások alapján az alábbiak szerint változtak: millió forintban, egy tizedessel Kiadásból Előirányzat-módosítások levezetése Kiadás Bevétel Támogatás személyi juttatás évi CLXIX. törvény szerinti előirányzat , , , ,4 0 Módosítások jogcímenként évi CXIV. törvény miatti elvonás -954,5 0,0-954,5-91,4 1185/2011. (VI. 6.) Korm. hat. és 1445/2011. (XII. 20.) Korm. hat. alapján a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak évi bérkompenzációja miatti előirányzatmódosítások 45,3 0,0 45,3 35,7 8/2005. (II. 8.) PM rend. alapján támogatás a prémiumévek programban résztvevő és a különleges foglalkoztatási állományba tartozók kiadásaira 88,1 0,0 88,1 69,4 Népszámlálás miatti fejezetek közötti előirányzatátcsoportosítás (megyei kormányhivatalok feladatainak fedezetére) Dokumentum-beszerzés költségeinek fedezetére NEFMI-től átvett támogatás miatti előirányzatmódosítás NEFMI-től demográfiai kutatási pályázat kiadásaira átvett támogatás MTA-tól OTKA pályázatok kiadásaira átvett támogatások 1283/2011. (VIII. 10.) Korm. hat. alapján átvett előző évi működési célú előirányzat-maradvány miatti előirányzat-módosítás Általános Mezőgazdasági Összeírásra az EU által biztosított utófinanszírozás 2012-re történő áthúzódása miatti előirányzat-módosítás EKOP pályázat utófinanszírozásának évre történő részbeni áthúzódása miatti előirányzat-módosítás Előző évi működési célú előirányzatmaradványok átvétele miatti előirányzatmódosítások Működési többletbevételek (belföldi és nemzetközi pályázatok) miatti előirányzatmódosítások -10,2 0,0-10,2-8,0 0,4 0,0 0,4 0,0 7,5 0,0 7,5 4,5 7,1 0,0 7,1 3,7 400,0 400,0 0,0 29,9-224,0-224,0 0,0 0,0-138,1-138,1 0,0 0,0 8,5 8,5 0,0 5,2 27,7 27,7 0,0 0,8 Kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítások 0,0 0,0 0, ,7 Előző évi maradvány igénybevétele 1 896, ,6 0,0 137, évi módosított előirányzat , 2 982, , ,

4 A évben végrehajtott előirányzat-módosítások során a kiadási előirányzat 1 154,4 M Ft-tal növekedett, a személyi juttatások 4 358,9 M Ft-tal csökkentek. A bevételi előirányzatok 1 970,7 M Ft-tal növekedtek, a támogatások 816,3 M Ft-tal csökkentek. A KSH fejezet évi feladatait a módosított előirányzat keretein belül maradéktalanul teljesítette. A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA A KSH fejezet évi költségvetési előirányzatait a költségvetési törvényben és a hatályos jogszabályi rendelkezésekben előírtaknak megfelelően használta fel, melynek indoklása az egyes címeknél történik. A módosított ,0 M Ft előirányzattal szemben a tényleges kiadás ,0 M Ft volt a kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások nélkül. Előirányzatok teljesítésének levezetése évi tény évi eredeti előirányzat évi módosított előirányzat évi tény 4/1 4/ millió forintban, egy tizedessel %-ban Kiadás , , , ,0 163,3 80,0 ebből: személyi juttatás 7 806, , , ,9 105,7 77,9 központi beruházás 0,0 0,0 0,0 0,0 - - Folyó bevétel 569, , , ,9 183,4 96,3 Támogatás , , , ,9 171,9 100,0 Előirányzatmaradvány 666,9 0, , ,6 284,4 100,0 Létszám (fő) **1 358 * ** ,1 92,5 * eredeti, elemi költségvetésben engedélyezett létszám ** tény, éves átlagos statisztikai állományi létszám A fejezet évi átlagos statisztikai állományi létszáma fő volt. Ebből teljes munkaidőben főt, részmunkaidőben 55 főt foglalkoztattak. A fejezetnél az átlagilletmény az előző évhez viszonyítva 2,8%-kal ,- Ft-ra növekedett. A kiemelt előirányzatok közül a személyi juttatások 8 253,9 M Ft-tal 77,9%-ra, a munkaadókat terhelő járulékok 1 919,0 M Ft-tal 72,0%-ra, a dologi kiadások 3 710,3 M Ft-tal 66,6%-ra, a támogatásértékű kiadások 5 348,4 M Ft-tal 99,8%- ra, az előző évi előirányzat-, pénzmaradvány-átadás 620,0 M Ft-tal 100,0%-ra, a működési célú pénzeszközátadások 30,6 M Ft-tal 100,0%-ra teljesültek. Az intézményi beruházási kiadások 729,6 M Ft-tal 75,7%-át, a felújítások 112,5 M Ft-tal 99,8%-át, a kölcsönök 105,7 M Ft-tal 91,8%-át tették ki a módosított előirányzatnak.

5 A bevételi előirányzat teljesítése ,4 M Ft volt a módosított ,0 M Ftos bevételi előirányzattal szemben, így a bevételi lemaradás 40,6 M Ft-ot tett ki, melyet az intézményi működési bevételek (működési célú pénzeszközátvétellel együtt) 6,3%-os lemaradása okozott. A fejezet irányítása alá tartozó intézmények vevőköveteléseinek záró értéke a nyitó állományhoz képest 3,3 M Ft-tal növekedett. A fejezetnél a dolgozók lakásépítésének támogatását a KSH kormányhivatal kezeli évben lakásépítési támogatásban 18 fő részesült, akik számára 32,9 M Ft kölcsönt folyósítottak, mely 5,5 M Ft-tal (14,3%-kal) alacsonyabb a évinél. A folyósított kölcsönből a legalacsonyabb összeg 1,4 M Ft, a legmagasabb 1,8 M Ft volt. A Magyar Államkincstárral (a továbbiakban: MÁK) a fejezet kapcsolata jó. A MÁK információs rendszere folyamatosan javul. Ez hozzájárul a finanszírozásnál, az előirányzat-gazdálkodásnál, illetve a számlák kifizetésénél felmerült problémák megoldásához. A KSH a pénzforgalmát a Kincstári Egységes Számlán bonyolította le. A KSH fejezet és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek az alapító okiratokban és a Szervezeti és Működési Szabályzatokban foglaltakkal összhangban vállalkozási tevékenységet nem folytattak. A fejezet és intézményei alapítói/vagyonkezelői felügyelete alá nem tartoztak alapítványok, közalapítványok, gazdasági társaságok. A FEJEZETHEZ TARTOZÓ KÖLTSÉGVETÉSI CÍMEK (INTÉZMÉNYEK) ÉVI SZAKMAI-PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE 1. cím KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Intézmény neve: Intézmény honlapjának címe: Központi Statisztikai Hivatal Intézmény törzskönyvi nyilvántartási száma: A KSH a Kormány irányítása, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot vezető miniszter felügyelete alatt álló, szakmailag önálló kormányhivatal. Az államháztartási törvény végrehajtási rendelete alapján a KSH fejezet, illetve a KSH vonatkozásában az irányítási (felügyeleti) feladatokat a KSH elnöke látja el. A KSH feladatait és hatáskörét a statisztikáról szóló évi XLVI. törvény és az annak végrehajtására kiadott 170/1993. (XII. 3.) Korm. rendelet, illetve a

6 2011. évi Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programra vonatkozó kormányrendelet határozta meg. A KSH küldetése, hogy az Európai Statisztikai Rendszer részeként a társadalom, a gazdaság és a környezet állapotáról és változásairól a felhasználók igényeinek megfelelő, hiteles, jó minőségű statisztikai szolgáltatást nyújtson. A küldetés teljesítése, a jövőkép elérése érdekében a KSH valamennyi munkatársa az alábbi értékrendet vallja: függetlenség és objektivitás, szolgáltató jellegű működés, minőség iránti elkötelezettség, hagyomány és megújulási képesség, kutatás és fejlesztés, együttműködési készség, fejlett intézményi infrastruktúra, hatékonyság. A KSH a közötti időszakban az alábbi átfogó célok megvalósítását tervezi fejlesztési programjai keretében: statisztikai szakmai, módszertani fejlesztések, a felhasználói kapcsolatok fejlesztése, az igények és az elégedettség folyamatos mérése, a statisztika iránti bizalom erősítése, a szolgáltatás minőségének mérése, ellenőrzése, javítása, a statisztikai szolgáltatások hozzáférhetőségének és felhasználhatóságának további javítása, költség-eredmény elemzéssel támogatott hatékony adat-előállítási módszerek kidolgozása és alkalmazása, az adatszolgáltatói kapcsolatok fejlesztése, az adatszolgáltatói terhek ésszerű csökkentése, kezdeményező szerep a hivatalos statisztikai szolgálat és a nemzetközi statisztikai szervezetekkel való együttműködés különböző formáiban, a hivatali vezetői munka színvonalának emelése, eszközrendszerének fejlesztése, a munkatársak szakmai tudásának fejlesztése, az intézményi működés fejlesztése, átláthatóvá tétele. A KSH-nak 2011-ben az alábbi konkrét célok elérésén keresztül sikerült küldetését és átfogó célkitűzését megvalósítania: 1. A soros EU-elnökség kapcsán a KSH-ra háruló feladatok elvégzése. 2. A évi népszámlálás végrehajtása.

7 3. Időarányos fejlesztések végrehajtása az elektronikus (internetes) és mobileszközös adatgyűjtési rendszerek fejlesztéseiben. 4. Statisztikai programok végrehajtása a tervezett ütemezés szerint. 5. A tájékoztatási feladatok határidőre történő végrehajtása, a belső és külső kommunikáció javítása. 6. A jogi, igazgatási, ellenőrzési, humánpolitikai és gazdálkodási feladatok ellátása. 7. A nemzetközi kapcsolatok javítása. 8. Az információ-technológiai és műszaki környezet folyamatos működésének biztosítása. 9. A munkatársak folyamatos szakmai továbbképzése. 10. A KSH-n belüli adminisztrációs terhek csökkentése év során teljesített kiemelt feladatok EU elnökség Magyarország a spanyol belga magyar trió elnökség harmadik tagjaként első félévében látta el az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét. A soros elnökség ideje alatt a KSH felelt a Tanács mellett működő Statisztikai Munkacsoportban zajló munkáért. E munkát a Hivatalban felállított szakértői csoport végezte a gazdaságstatisztikáért felelős elnökhelyettes irányításával. A statisztika területén a magyar elnökség tevékenységét hazai és nemzetközi visszajelzések alapján sikeresnek minősítették. A magyar EU-elnökség alkalmából 2011-ben elkészült a tíz évvel korábban kiadott Századok statisztikája című kiadvány aktualizált változata magyar és angol nyelven, és eredményes nemzetközi konferenciára került sor a Kommunikáció: a statisztikai kultúra javításának eszköze címmel június 9-10-én, Visegrádon. Népszámlálás Magyarországon 1870 óta rendszeresen, általában tízévenként kerül sor teljes körű népszámlálásra. Ennek alapján a évi népszámlálás amely beletartozott az 1950 óta az Egyesült Nemzetek Szervezete ajánlásainak alapján szervezett világnépszámlálások sorozatába a 15. volt a hivatalos magyar népszámlálások sorában. A nemzetközi, európai uniós és nemzeti intézményeknek megbízható információkra van szükségük a népesség, valamint a lakások számáról és összetételéről. Ahhoz, hogy ezek az információk az Európai Unió valamennyi tagállamára vonatkozóan összehasonlíthatóak legyenek, biztosítani kell, hogy az adatok egységes tartalommal, azonos fogalmi rendszerben és azonos évben rendelkezésre álljanak. Ennek érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamokkal történő folyamatos szakmai egyeztetést követően 2008-ban

8 rendeletet alkotott az Európai Unió tagországaiban végrehajtandó nép- és lakásszámlálásokról (763/2008/EK rendelet), melyben előírták, hogy a tagországoknak 2011-ben népszámlálást kell tartaniuk. A statisztikáról szóló törvény értelmében a népszámlálások végrehajtásáról külön törvénynek kell intézkednie. Ennek megfelelően a évi népszámlálásról a évi CXXXIX. törvény rendelkezik, melynek végleges szövege december 15-én lépett hatályba. A népszámlálási törvény végrehajtásával kapcsolatos egyes feladatokra vonatkozóan a 305/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet került kihirdetésre, amely a népszámlálás végrehajtásának szervezetét, valamint a jegyzőknek és a fővárosi, megyei kormányhivatalok vezetőinek népszámlálással kapcsolatos tennivalóit szabályozta. Fentiek alapján a KSH évi legnagyobb feladata a népszámlálás volt: csaknem 40 ezer számlálóbiztos, közel 5 millió címet, 4,4 millió lakást keresett fel, hogy adatokat gyűjtsön hazánk népességének demográfiai jellemzőiről és lakásviszonyairól. A népszámlálás hagyományos célja, hogy a népesség és a lakások számáról, legfontosabb jellemzőiről teljes körű, megbízható képet adjon. A részletes adatok segítik a döntéshozókat a lakosság életkörülményeit érintő döntések előkészítésében, ugyanakkor a vállalkozások is fontos információkhoz jutnak üzleti döntéseik meghozatalához, a civil szervezetek segítséget kapnak a lakosság érdekében kifejtett tevékenységük tervezéséhez, a kutatói társadalom pedig nélkülözhetetlen alapadatokhoz jut társadalmi viszonyaink további vizsgálatához. A évi népszámlálás Magyarországon a hagyományos módszerrel, a lakosság teljes körű megkérdezésével került végrehajtásra. Az újítások közül a legfontosabb és leglátványosabb az internetes kérdőívkitöltés lehetősége volt, amelyet Magyarországhoz hasonlóan sok országban most alkalmaztak először a népszámlálások történetében. Az internetes kitöltésnek rendkívül kedvező volt a lakossági fogadtatása, a rendelkezésre álló két hét alatt a lakcímek 18,6%-áról érkeztek be ily módon a kérdőívek. Mivel a évi népszámlálás volt az első olyan cenzus, amely lehetőséget adott a kérdőívek elektronikus kitöltésére, ezért ez intenzív sajtókampányt követelt. A népszámlálás előkészítő szakaszában, január 1. és április 31. között összesen 829, a kampány felvezető és végrehajtási szakaszaiban, május 1. és november 30. között népszámlálással foglalkozó publikációt regisztrált a Hivatal. A népszámlálás kommunikációjának megvalósítása során a KSH két sajtótájékoztatót tartott: az elsőt május 17-én, Küszöbön a népszámlálás címmel, a másodikat szeptember 2-án Start előtt a népszámlálás elnevezéssel januárjától a népszámlálásnak saját honlapja is működött. A népszámlálás évi legfontosabb feladatai a következők voltak: a népszámláláshoz szükséges informatikai és műszaki infrastruktúra beszerzése, kialakítása, üzemeltetése; körzetesítési feladatok ellátása; szükséges nyomdai

9 anyagok megrendelése, a nyomtatványok (kör)jegyzőségekhez történő eljuttatása; a népszámlálásban érintett szereplők többlépcsős oktatása; a népszámlálás KSH által ellátandó feladataihoz szükséges személyek (megyei felelősök, területfelelősök, felülvizsgálók) kiválasztása, megbízása; az ország összes (kör)jegyzőségével megállapodás aláírása a népszámlálás helyi települési feladatainak ellátására; a (kör)jegyzőségek munkájának koordinációja az összeírás végrehajtása során; az összeírás után a kérdőívek begyűjtése a (kör)jegyzőségektől; utóvizsgálat; adatfeldolgozás, adatbevitel elindítása. A népszámlálás adatvédelmi garanciáit az adatvédelmi törvény tartalmazza. A KSH elnökével kötött együttműködési megállapodás értelmében a népszámlálás előkészítésének és végrehajtásának valamennyi szakmai, szervezési, informatikai folyamatát végigkövette az Adatvédelmi Biztos Irodája, biztosítva azt, hogy az adatvédelmi előírásokat a KSH minden szakaszban, minden körülmények között betartja. Általános Mezőgazdasági Összeírás végrehajtása Az Európai Parlament és a Tanács 1166/2008/EK rendelete, illetve a évi XXIV. törvény alapján évben végrehajtott Általános Mezőgazdasági Összeíráshoz kapcsolódóan évben lezárult a gazdaságok adatainak adatbázisba történő rögzítése. A KSH ezt követően elvégezte az adatok komplexebb belső ellenőrzését. Ennek eredményeként létrejött a időszak MEZŐREG adatbázisa, valamint az Eurostatnak küldendő EUROFARM-adatbázis. Területi szervezeti egységek átszervezése, megerősítése Az adatminőség javítása a KSH legmagasabb prioritással rendelkező feladatainak egyike. A KSH vezetése ezért még évben áttekintette a évi regionális, illetve évi kompetencia alapú átszervezés tapasztalatait. Ennek során megállapítást nyert egyrészt, hogy az adatgyűjtések szervezését és végrehajtását több szakterületen célszerű a korábbi kompetencia alapú megoldás helyett az adatszolgáltatókhoz területileg közelebb telepíteni; másrészt az, hogy a évi népszámlálást a képviseletek korábbi 4-5 fős állományával képtelenség megoldani. Ez indokolttá tette az ezen feladatok ellátásával foglalkozó szervezeti egységek megerősítését, amelynek következtében a korábbi képviseleti megyék létszáma a hivatali átszervezés következtében jelentősen növekedett. A szervezeti átalakítást a kapcsolódó infrastrukturális feladatokkal együtt a KSH saját forrásból hajtotta végre. Adminisztratív terhek csökkentése A gazdaság versenyképességének javítása és a hazai vállalkozások ösztönzése érdekében kiemelt jelentőségű a vállalkozói bürokratikus terhek mérséklése. Ehhez kapcsolódóan kerültek közzétételre az 1133/2011. (V. 2.) Korm. határozat és az 1405/2011. (XI. 25.) Korm. határozat, amelynek részeként a statisztikai

10 adatszolgáltatási kötelezettség egyszerűbb teljesíthetőségének biztosítása is célként került kitűzésre a hivatalos statisztikai szolgálat tagjai számára. Fentiek alapján a kormányzati szándékkal összhangban az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban elrendelt közvetlen adatgyűjtések száma csökkentésre került. Ezzel egyidejűleg az adatgyűjtések összevonásával, a párhuzamosságok kiszűrésével, az adatszolgáltatás gyakoriságának ritkításával, a mutatók elhagyásával, esetenként az adatszolgáltatói kör szűkítésével, a mintaelemszám csökkentésével tovább mérséklődtek az adatszolgáltatói terhek. Adatvédelem A 2011-ben elfogadott adatvédelmi koncepció az adatvédelem Hivatalon belüli fejlesztésének és alkalmazásának céljait és feladatait fogalmazta meg. A koncepció célja, hogy az adatkéréseket a felhasználók igényeit legmesszebbmenőkig figyelembe véve, ugyanakkor az adatvédelmi szempontokat szem előtt tartva teljesítse a Hivatal folyamán a jogi, módszertani, tájékoztatási és informatikai szakterületek képviselőiből Adatvédelmi bizottság alakult, melynek fő feladatai közé tartozik a hivatali adatvédelem közép- és hosszú távú stratégiájának kidolgozása, a KSH-t érintő adatvédelmi szabályok betartásának felügyelete és összehangolása. Mezovalidálás A gazdaságstatisztikai adatok konzisztenciájának javítására a Hivatal szükségesnek tartja az aggregált statisztikai adatok összehasonlítását, ellenőrzését más forrásokból (statisztikai felvételek, mérlegek, adminisztratív) származó adatokkal, és elemi szinten történő javítását. Ez a minőségjavító eljárás a mezovalidálás. A mezovalidálás célja a konzisztencia javításán túlmenően az adatszolgáltatói kapcsolatok fejlesztése és hatékonyságának növelése. Mindemellett további lehetőséget teremt a gazdasági szervezetek regiszterében és az adatgyűjtésszervezési rendszerben található információk pontosítására, egységesítésére, továbbá az elemzési szempontok bővítésére ben az éves gyakoriságú adatok kerültek vizsgálatra és részletes gyakorlati útmutató készült a mezovalidáláshoz. Egységes Adatfeldolgozó Rendszer Az egységes adatfeldolgozási rendszer (EAR) létrehozásával a KSH célja egy olyan informatikai rendszer kialakítása és bevezetése volt, amelynek alkalmazásával az adatfeldolgozási feladatokat a statisztikusok közvetlenül, informatikai programozás igénybevétele nélkül végrehajthatják. A rendszer további előnye, hogy képes az adat-előállítási folyamat feldolgozási fázisát általánosan használható, egységes rendszerként működtetni. Az EAR fejlesztés 2008-ban kezdődött, egyéves próbaüzeme éles üzemi környezetben 2011-ben zárult le.

11 Regiszterek A KSH törvényben meghatározott feladata a statisztikai regiszterek kialakítása és üzemeltetése. A regiszterek a statisztikai adatfelvételek tervezése és végrehajtása során meghatározó szerepet töltenek be: a regiszterekre építve határozható meg egy felvétel sokasága, statisztikai, megfigyelési egységei; kijelölhetők az adatszolgáltatásra, válaszadásra kért, illetve kötelezett egységek. A KSH az elmúlt években több regiszter vonatkozásában is fejlesztéseket hajtott végre. Ezek részben a hazai és az uniós jogszabályi környezet változásához, részben a minőség javításához, a szabványosításhoz köthetők ben a Gazdasági szervezetek regiszteréhez kapcsolódva a Vállalatcsoport regisztert felváltotta egy folyamatosan karbantartott, on-line napi cégbírósági adatátvételre épülő és az EuroGroups regiszterben érintett hazai szervezeteket tartalmazó korszerű, EU-konform rendszer. A statisztikai címregiszter aktualizálásának támogatására került kifejlesztésre a CÍMTÁR-rendszer, mely a címregiszteren kívül is lehetővé teszi a többi regiszterben, adatfelvételben szereplő cím egységes kezelését, ellenőrzését, azonosítását, a címregiszterrel való összhangját. Nómenklatúrák január 1-je óta a statisztikai osztályozásokat KIM-rendeletek szabályozzák (korábban statisztikai közleményben jelentek meg). A statisztikai osztályozások területén a legfontosabb változás a foglalkozások új osztályozási rendszerének, a FEOR 08-nak a bevezetése volt. Az új foglalkozási nómenklatúrára történő átállás megkönnyítése érdekében elkészült és a honlapon elérhetővé vált a FEOR 93 és a FEOR 08 közötti fordítókulcs, valamint a keresőprogram és a módszertani útmutató. A Szakmakód jegyzék az egyéni vállalkozások által végzett tevékenységeket tartalmazza a TEÁOR 08 szerint rendszerezve. A január 1-jei bevezetése óta felmerült igények és a jogszabályok változása szükségessé tették a Szakmakód jegyzék módosítását (2012-től új megnevezése az Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke ÖVTJ) ben elkészítésre kerültek az ÖVTJ tartalmi meghatározásai, amelyeket a KSH elérhetővé tett honlapján, továbbá átadta azokat az okmányirodák és az adóhivatalok részére. A jogszabály-változások miatt a KSH 2011-ben módosította a Gazdasági szervezetek gazdálkodási forma szerinti osztályozását (GFO). Elektronikus adatgyűjtési rendszer A KSH a gazdaságstatisztikai adatok gyűjtéséhez szükséges kérdőíveket jelentős részben nyomtatott formában, postán juttatja el a kiválasztott adatszolgáltatókhoz, akik adatszolgáltatási kötelezettségüknek nyomtatvány kitöltésével, postázásával, illetve ben, vagy a KSH internetes adatgyűjtő alkalmazásainak segítségével, elektronikus úton (KSHXML) tehetnek eleget. A KSH már évben célként tűzte ki, hogy KSHXML rendszer helyett egy korszerűbb, felhasználóbarát, gyors, az eddiginél sokoldalúbb rendszert hozzon

12 létre, amely alkalmas az összes intézményi adatgyűjtés kérdőíveinek szerkesztésére és elektronikus gyűjtésére. A rendszer átalakítása ugyan már 2009-ben elkezdődött, de a tényleges fejlesztés a felhasználói igények véglegesítését követően év elején indult meg. A fejlesztés keretében 2011-ben kialakításra került az ún. ELEKTRA-rendszer, illetve annak részeként az évközi és az éves gazdaságstatisztikai jelentések tesztváltozata. A rendszer a vállalkozásokat érintő adatgyűjtések teljes körére nézve január 1-től lesz elérhető. Mobileszközös összeírás 2010 tavaszán sürgető igénnyel merült fel a fogyasztói árak adatgyűjtésének és a munkaerő felmérésnek (MEF) a mobileszközzel történő megvalósítása. Ennek előkészítésére a MEF vonatkozásában informatikai projekt indult, amely célul tűzte ki az igények, az alkalmas eszközök, valamint a lehetséges műszaki megoldások körének feltérképezését év elejére elkészült a bevezetendő rendszer megvalósíthatósági tanulmánya. Ezt követően került sor az eszközbeszerzés, az adatfogadás és adatküldés rendszerének kialakítása miatt szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatására. Az előkészítő munkálatok lehetővé teszik, hogy 2012-ben Csongrád, Hajdú- Bihar és Tolna megye, valamint Budapest területén; rövid tesztelési időszakot követően pedig az ország egész területén a magasabb minőségi követelményeket is kielégítő, emberi munkát (rögzítés) is kiváltó összeírás valósulhasson meg. Tájékoztatási tevékenység A Hivatal 2011-ben 205 gyorstájékoztatót, 468 kiadványt és 130 elemzést jelentetett meg, honlapját 2,5 millióan keresték fel, és a látogatók 17,5 millió oldalt töltöttek le. A telefonon érkező adatkérések száma havonta mintegy (a népszámlálás hónapjában 3 057), az en érkezőké 250 volt. A személyes ügyfélforgalom részeként havonta átlagosan 25 ügyfél kereste fel a Hivatal központi információszolgálatát. A Hivatal médiaszerepléseinek összesített száma 2011-ben volt, a KSH 2011-ben 14 sajtótájékoztatót tartott. A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA A KSH költségvetési törvényben jóváhagyott eredeti kiadási előirányzata ,8 M Ft, ebből a személyi juttatások 5 715,7 M Ft-ot, a munkaadókat terhelő járulékok 1 454,8 M Ft-ot, a dologi kiadások 2 347,1 M Ft-ot, a működési célú pénzeszközátadások 23,0 M Ft-t, az intézményi beruházási kiadások 550,0 M Ft-ot, az intézményi felújítási kiadások 15,0 M Ft-ot, a kölcsönök 35,2 M Ft-ot tettek ki.

13 Az intézmény eredeti bevételi előirányzata 898,7 M Ft, támogatási előirányzata 9 242,1 M Ft volt. Az évközi módosítások során az előirányzatok az alábbiak szerint alakultak: millió forintban, egy tizedessel Kiadásból Előirányzat-módosítások levezetése Kiadás Bevétel Támogatás személyi juttatás évi CLXIX. törvény szerinti előirányzat ,8 898, , ,7 Módosítások jogcímenként évi CXIV. törvény miatti elvonás -944,5 0,0-944,5-83,5 1185/2011. (VI. 6.) Korm. hat. és 1445/2011. (XII. 20.) Korm. hat. alapján a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak évi bérkompenzációja miatti előirányzat-módosítások 8/2005. (II. 8.) PM rend. alapján támogatás a prémiumévek programban résztvevő és a különleges foglalkoztatási állományba tartozók kiadásaira Népszámlálás miatti fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosítás Nemzetközi tagdíjak miatti fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosítás Fejezet intézményei közötti előirányzatátcsoportosítás 1283/2011. (VIII. 10.) Korm. hat. alapján átvett előző évi működési célú előirányzatmaradvány miatti előirányzat-módosítás Általános Mezőgazdasági Összeírásra az EU által biztosított utófinanszírozás 2012-re történő áthúzódása miatti előirányzatmódosítás EKOP pályázat utófinanszírozásának évre történő részbeni áthúzódása miatti előirányzat-módosítás Működési többletbevételek (belföldi és nemzetközi pályázatok) miatti előirányzatmódosítás 41,3 0,0 41,3 32,5 88,1 0,0 88,1 69, ,7 0, , ,4 0,3 0,0 0,3 0,0-24,8 0,0-24,8-4,9 400,0 400,0 0,0 29,9-224,0-224,0 0,0 0,0-138,1-138,1 0,0 0,0 27,2 27,2 0,0 0,0 Kiemelt előirányzatok közötti 0,0 0,0 0, ,2 átcsoportosítások Előző évi maradvány igénybevétele 1 863, ,4 0,0 127, évi módosított előirányzat , , , ,7 A fenti módosítások végrehajtásával a kiadási előirányzat ,4 M Ft-ra, a bevételi előirányzat 2 827,2 M Ft-ra, a támogatási előirányzat ,2 M Ft-ra módosult.

14 A KSH évi teljesítési adatai a évi teljesítési és a évi módosított előirányzati adatokhoz képest az alábbiak szerint alakultak: Előirányzatok teljesítésének levezetése évi tény évi eredeti előirányzat évi módosított előirányzat évi tény 4/1 4/ millió forintban, egy tizedessel %-ban Kiadás , , , ,7 165,1 79,7 ebből: személyi juttatás 7 574, , , ,1 105,6 77,4 központi beruházás 0,0 0,0 0,0 0,0 - - Folyó bevétel 480,1 898,7 963,8 929,5 193,6 96,4 Támogatás , , , ,2 173,8 100,0 Előirányzatmaradvány 645,9 0, , ,4 288,5 100,0 Létszám (fő) **1 286 * ** ,3 92,6 * eredeti, elemi költségvetésben engedélyezett létszám ** tény, éves átlagos statisztikai állományi létszám A kifizetett személyi juttatások az előző évi 7 574,0 M Ft-hoz képest 5,6%-kal növekedtek. Ezen belül a rendszeres személyi juttatások 2,9%-kal, a nem rendszeres személyi juttatások 1,2%-kal, míg a külső személyi juttatások 12,8%- kal nőttek. A külső személyi juttatások jelentős mértékű növekedése a népszámlálással összefüggő egyszeri többletfeladatokra vezethető vissza, amelynek részeként 1 849,5 M Ft került kifizetésre. A KSH költségvetési engedélyezett létszámkerete fő volt. A évi átlagos állományi létszám főt tett ki. Az intézmény munkatársainak évi átlagilletménye az előző évhez képest elsősorban az évközi előresorolások hatására 2,6%-kal, ,- Ft-ra növekedett. A dologi kiadások évi teljesítésének (3 612,1 M Ft) előző évhez viszonyított növekedése (1 000,5 M Ft, 38,3%) alapvetően a népszámlálással összefüggő kiadásokra (nyomda, kommunikáció, informatika stb.) vezethető vissza. Az államháztartáson belüli támogatások és támogatásjellegű kiadások módosított előirányzata 5 980,0 M Ft-ot, teljesítése 5 968,4 M Ft-ot tett ki. A jelentős összegű kifizetés a helyi önkormányzatok részére történt, tekintettel arra, hogy a népszámlálás helyi előkészítéséről, az adatfelvétel végrehajtásáról, a számlálóbiztosok megbízási díjainak kifizetéseiről az önkormányzatok gondoskodtak.

15 A évben teljesített felhalmozási kiadások összege 557,5 M Ft-tal (227,8%- kal) nőtt az előző évhez képest, mely a népszámlálással és az ELEKTRA rendszerrel kapcsolatos egyszeri kiadásokra vezethető vissza. A KSH a évi felhalmozási kiadásokat (802,2 M Ft) alapvetően informatikai eszközök és szoftverek vásárlására, fejlesztésére, valamint a népszámláláshoz kapcsolódó reklámfilm készítésére fordította, illetve az ingatlanok esetében fejlesztéseket hajtott végre. Ennek következtében az immateriális javak nettó értéke 262,7 M Ft-tal (55,0%-kal) növekedett. Az ingatlanok nettó értéke 109,1 M Ft-tal (4,8%-kal) nőtt, melynek főbb okai: az MNV Zrt-vel kötött vagyonkezelési szerződés módosítása értelmében, térítésmentes ingatlanátvételre került sor 70,6 M Ft értékben; a KSH kezelésébe került, illetve a KSH által bérbe vett ingatlanokon átalakítások, felújítások történtek. A gépek, berendezések, felszerelések nettó értéke 155,6 M Ft-tal (88,5%-kal) növekedett, mivel a KSH 2011-ben informatikai eszközöket vásárolt. Kis mértékben ugyan, de javultak a gépek, berendezések, felszerelések állagmutatói: a 0-ra leírt eszközök aránya (teljesen leírt eszközök bruttó értéke/bruttó érték összesen) a 2010-es 91,8%-ról 2011-ben 87,2%-ra, az elhasználódási mutató (értékcsökkenés összesen/bruttó érték összesen) a 2010-es 95,9%-ról 2011-ben 91,9%-ra csökkentek. A folyó bevételek évi eredeti előirányzata az alábbi tényezők eredőjeként összességében 65,1 M Ft-tal növekedett: a KSH a évi általános mezőgazdasági összeírás támogatásának utófinanszírozását az Európai Uniótól csak évben realizálja; a támogatásértékű bevételek csökkenését az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program részeként elnyert támogatás utófinanszírozásának évre történő áthúzódása eredményezte; az 1283/2011. (VIII. 10.) Korm. határozat alapján az előző évi előirányzatmaradvány átvétele előirányzaton 400,0 M Ft többletbevétel jelentkezett. A bevételi teljesítés vonatkozásában a évi módosított előirányzathoz képest jelentős összegű bevételi lemaradás az intézményi működési bevételek előirányzatán keletkezett, tekintettel arra, hogy a statisztikai szolgáltatások értékesítéséből származó bevételek 21,9%-kal elmaradtak a tervezettől. A évben végrehajtott vagyonhasznosítások kapcsán 17,7 M Ft bérleti díjbevétel keletkezett.

16 A KSH vevőköveteléseinek állománya az előző évhez viszonyítva 3,4 M Ft-tal, 30,7%-kal nőtt. Az intézmény kis összegű követeléseiből 132 E Ft került leírásra, amelyből belföldi követelés értéke 115 E Ft, külföldi követelés értéke 17 E Ft. Ezekben az esetekben a beszedés végrehajtásával kapcsolatos költségek jelentősen meghaladták volna a követelés alapján várhatóan behajtható összeget, illetve egy jogi eljárás alatt álló vevő adószáma felfüggesztésre került, így a behajtás érvényesítésére nem kerülhetett sor. A költségvetési szerv évi előirányzat-maradványát (1 863,4 M Ft) az irányító szerv az önrevíziós előirányzat-maradvány (3 E Ft) kivételével, amely összeg 2011 decemberében befizetésre került december 12-én jóváhagyta. Az előirányzat-maradvány összege a kapcsolódó kötelezettségvállalási dokumentumokban foglalt feladatokra teljes körűen felhasználásra került a év folyamán. Az intézmény évi előirányzat-maradványa 5 143,4 M Ft, mely teljes egészében kötelezettségvállalással terhelt. A maradvány keletkezésének főbb okai az alábbiak: népszámlálás évre áthúzódó feladatai miatt a kiadások is évben merülnek fel, a közbeszerzési pályázatok, szerződéskötések elhúzódása miatt az azzal összefüggő teljesítések egy része áthúzódott a évre. 4. cím KSH KÖNYVTÁR Intézmény neve: Intézmény honlapjának címe: Intézmény törzskönyvi nyilvántartási száma: KSH Könyvtár konyvtar.ksh.hu Az intézmény, mint a hazai statisztikatudomány alapvető szakirodalmi információs bázisa, a KSH kiadványainak és a hazai statisztikai szakirodalomnak teljes körű gyűjtője, továbbá mint kötelespéldányra jogosult és közművelődési feladatokat is ellátó költségvetési szerv feladata az olvasói igények legszélesebb körű kielégítése ben a beiratkozott olvasók száma fő, a kölcsönzések száma alkalom, a kölcsönzött dokumentumok száma db, az olvasótermekben használható dokumentumok száma db, a másolati igények száma db volt. A Könyvtár állománya 2011-ben db dokumentummal gyarapodott, ebből kötelespéldányként db könyvet kapott az intézmény ben tovább folytatódott a rekatalogizálás, vagyis a korábban cédulakatalógusban, papíralapon tárolt dokumentumállomány számítógépes adatbázisba történő adatbevitele. A 2011-ben rekatalogizált dokumentumok

17 száma db volt, így az év végéig rekatalogizált összes dokumentumszám db. Az intézmény a év folyamán hat kiadványt jelentetett meg ben folytatódott A jelen szaktudása a jövő generációjáért című TÁMOP pályázat, melyek keretében a Könyvtár két év alatt db dokumentumot rekatalogizált. A Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) pályázat keretében az intézmény teljes területe akadálymentesítésre került. A Nemzeti Kulturális Alap egyedi muzeális dokumentumok restaurálására kiírt pályázatán elnyert támogatásból az intézmény négy különösen értékes dokumentumot restauráltatott. A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA Az intézmény költségvetési törvényben jóváhagyott eredeti kiadási előirányzata 279,5 M Ft, ebből a személyi juttatások 164,8 M Ft-ot, a munkaadókat terhelő járulékok 43,3 M Ft-ot, a dologi kiadások 40,1 M Ft-ot, az intézményi beruházási kiadások 30,8 M Ft-ot, az intézményi felújítási kiadások 0,5 M Ft-ot tettek ki. Az intézmény eredeti bevételi előirányzata 91,7 M Ft, eredeti támogatási előirányzata 187,8 M Ft volt. Az évközi módosítások során az előirányzatok az alábbiak szerint alakultak: millió forintban, egy tizedessel Kiadásból Előirányzat-módosítások levezetése Kiadás Bevétel Támogatás személyi juttatás évi CLXIX. törvény szerinti előirányzat 279,5 91,7 187,8 164,8 Módosítások jogcímenként 1185/2011. (VI. 6.) Korm. hat. és 1445/2011. (XII. 20.) Korm. hat. alapján a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak évi bérkompenzációja miatti előirányzatmódosítások Fejezet intézményei közötti előirányzatátcsoportosítás Dokumentum-beszerzés költségeinek fedezetére NEFMI-től átvett támogatás miatti előirányzat-módosítás Működési többletbevételek (NKA pályázaton eszközbeszerzésre, muzeális értékű könyvek restaurálására nyert bevétel, személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlásából befolyt bevétel) miatti előirányzat-módosítás 3,1 0,0 3,1 2,4 12,8 0,0 12,8 0,0 0,4 0,0 0,4 0,0 1,5 1,5 0,0 0,0 Kiemelt előirányzatok közötti 0,0 0,0 0,0-9,6 átcsoportosítások Előző évi maradvány igénybevétele 17,5 17,5 0,0 0, évi módosított előirányzat 314,8 110,7 204,1 157,6

18 A kiadási előirányzatok 35,3 M Ft-tal, a bevételi előirányzatok 19,0 M Ft-tal, a támogatások 16,3 M Ft-tal növekedtek. A módosítások következtében a kiadási előirányzatok 314,8 M Ft-ra, a bevételi előirányzatok 110,7 M Ft-ra, a támogatások 204,1 M Ft-ra változtak. Az intézmény évi teljesítési adatai a évi teljesítési és a évi módosított előirányzati adatokhoz képest az alábbiak szerint alakultak: Előirányzatok teljesítésének levezetése évi tény évi eredeti előirányzat évi módosított előirányzat évi tény 4/1 4/ millió forintban, egy tizedessel %-ban Kiadás 262,0 279,5 314,8 297,5 113,5 94,5 ebből: személyi juttatás 134,7 164,8 157,6 157,6 117,0 100,0 központi beruházás 0,0 0,0 0,0 0,0 - - Folyó bevétel 51,1 91,7 93,2 87,0 170,3 93,3 Támogatás 222,6 187,8 204,1 204,1 91,7 100,0 Előirányzatmaradvány 5,8 0,0 17,5 17,5 301,7 100,0 Létszám (fő) **50 *52 52 **48 96,0 92,3 * eredeti, elemi költségvetésben engedélyezett létszám ** tény, éves átlagos statisztikai állományi létszám A kiadások az előző évhez viszonyítva 35,5 M Ft-tal (13,5%-kal) növekedtek, ezen belül a személyi juttatások 22,9 M Ft-tal (17,0%-kal), a munkaadókat terhelő járulékok 4,9 M Ft-tal (15,2%-kal), a dologi kiadások 11,8 M Ft-tal (23,0%-kal) haladták meg a évit, míg a felhalmozási kiadások 4,1 M Ft-tal (9,5%-kal) csökkentek. A személyi juttatásokon belül a rendszeres személyi juttatások 0,2 M Ft-tal (0,2%- kal), a nem rendszeres személyi juttatások 0,9 M Ft-tal (3,9%-kal) növekedtek. A külső személyi juttatások 21,8 M Ft-tal (395,6%-kal) nőttek, a TÁMOP pályázat keretében végrehajtott rekatalogizálási feladatokra kifizetett megbízási díjak miatt. Az intézmény engedélyezett létszáma évben 52 fő, átlagos statisztikai állományi létszáma 48 fő volt. Az intézmény munkatársainak évi átlagilletménye a kötelező átsorolások és a személyi összetételben bekövetkezett változások miatt az előző évhez képest 4,3%-kal, ,- Ft-ra nőtt. A dologi kiadások 11,8 M Ft-tal, 23,0%-kal nőttek. A növekedés az alábbi fő okokkal magyarázható: réz betűkészlet beszerzése a könyvkötészetben az eddig használt, veszélyes anyagokat tartalmazó ólom betűk helyett; a évi maradvány részben ezen az előirányzaton került felhasználásra.

19 2011. évben az intézménynek jelentős összegű (39,4 M Ft) felhalmozási kiadása keletkezett a fentiekben említett pályázatokhoz kapcsolódó beszerzések miatt (Könyvtár épületének teljes akadálymentesítése, OLIB rendszer továbbfejlesztése, portálfejlesztés). Az intézmény folyó bevételei 87,0 M Ft-ot tettek ki. Az előző évhez képest jelentős mértékű növekedés elsősorban a két pályázattal ( Tudásdepó-Expressz A jelen szaktudása a jövő generációjáért, akadálymentesítés) kapcsolatos támogatásértékű bevételeknek volt köszönhető. Az intézmény december 31-én 4 E Ft vevőkövetelést tartott nyilván, mely január hóban rendezésre került évben értékvesztés elszámolására, behajthatatlan követelésként történő kivezetésre nem került sor. Az intézmény mérlegfőösszege évhez képest 2,6 M Ft-tal (1,8%-kal) csökkent, mely a befektetett eszközök növekedésének (29,1 M Ft), illetve a pénzeszközök (30,7 M Ft) és készletek (1,0 M Ft) csökkenésének eredője. A befektetett eszközök növekedése az immateriális javak és az ingatlanok 30,9 M Ft-os növekedéséből, illetve a gépek, berendezések 1,8 M Ft-os csökkenéséből adódik. A pénzeszközök csökkenését a pályázatokhoz nyújtott előlegek felhasználása, a készletekét az értékesített kiadványok állományból való kivezetése magyarázza. A költségvetési szerv évi előirányzat-maradványát (17,5 M Ft) az irányító szerv a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány (14 E Ft) kivételével, amely összeg 2011 decemberében befizetésre került december 12-én jóváhagyta. Az előirányzat-maradvány összege a kapcsolódó kötelezettségvállalási dokumentumokban foglalt feladatokra teljes körűen felhasználásra került a év folyamán. Az intézmény évi előirányzat-maradványa 11,1 M Ft-ot tett ki, amely alapvetően arra vezethető vissza, hogy a évi kötelezettségvállalásokkal összefüggő pénzügyi teljesítések egy része áthúzódott a évre. 5. cím KSH NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Intézmény neve: KSH Népességtudományi Kutató Intézet Intézmény honlapjának címe: Intézmény törzskönyvi nyilvántartási száma: Az Intézet a hazai alap- és alkalmazott demográfiai kutatások bázisintézménye. Feladatköre a népességtudomány elméleti és gyakorlati művelése, illetve fejlesztése, ennek keretében a következő feladatokat látja el: alap- és alkalmazott kutatások végzése a demográfia és a határtudományok területén,

20 a népesség és a népesedési folyamatok kutatása, a társadalmi, gazdasági fejlődés és a népesedés közötti kölcsönhatások, összefüggések feltárása, demográfiai előreszámítások készítése, a népesedéspolitika tudományos megalapozása, a demográfiai kutatás módszereinek fejlesztése. Az Intézet küldetésének teljesítéséhez fontos a nemzetközi, elsősorban európai együttműködés. Az intézeti munka szakmai színvonalát minősíti, hogy az Intézet 2011-ben is közös kutatási projektekben (pl. Generations and Gender, Familyplatform, REPRO, INEQ-CITIES) működik együtt a legrangosabb európai kutatási központokkal. Az NKI évi szakmai tevékenységének súlyponti feladatát az említett nemzetközi kooperációban folyó munkák, illetve az minisztériumok és az Országgyűlés Hivatala megbízásából végzett kutatások jelentették. Emellett OTKA források bevonásával tovább folytatódtak a hagyományos intézeti projektek is. A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA Az Intézet költségvetési törvényben jóváhagyott eredeti kiadási előirányzata 117,1 M Ft, ebből a személyi juttatások 80,2 M Ft-ot, a munkaadókat terhelő járulékok 21,6 M Ft-ot, a dologi kiadások 15,3 M Ft-ot tettek ki. Az Intézet eredeti bevételi előirányzata 21,0 M Ft, eredeti támogatási előirányzata 96,1 M Ft volt. Az évközi módosítások során az előirányzatok az alábbiak szerint alakultak: millió forintban, egy tizedessel Kiadásból Előirányzat-módosítások levezetése Kiadás Bevétel Támogatás személyi juttatás évi CLXIX. törvény szerinti előirányzat 117,1 21,0 96,1 80,2 Módosítások jogcímenként 1185/2011. (VI. 6.) Korm. hat. és 1445/2011. (XII. 20.) Korm. hat. alapján a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak évi bérkompenzációja miatti előirányzatmódosítások NEFMI-től demográfiai kutatási pályázat kiadásaira átvett támogatás MTA-tól OTKA pályázatok kiadásaira átvett támogatások Fejezet intézményei közötti előirányzatátcsoportosítás 0,9 0,0 0,9 0,8 7,5 0,0 7,5 4,5 7,1 0,0 7,1 3,7 12,0 0,0 12,0 4,9

21 Előző évi működési célú előirányzatmaradványok átvétele miatti előirányzatmódosítások 8,5 8,5 0,0 5,2 Működési többletbevételek (belföldi és nemzetközi pályázatok) miatti előirányzatmódosítás 2,5 2,5 0,0 1,4 Működési bevételek elmaradása miatti csökkentés -3,5-3,5 0,0-0,6 Kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítások 0,0 0,0 0,0-5,9 Előző évi maradvány igénybevétele 15,7 15,7 0,0 9, évi módosított előirányzat 167,8 44,2 123,6 103,8 A kiadási előirányzatok 50,7 M Ft-tal, a bevételi előirányzatok 23,2 M Ft-tal, a támogatások 27,5 M Ft-tal növekedtek. A módosítások következtében a kiadási előirányzatok 167,8 M Ft-ra, a bevételi előirányzatok 44,2 M Ft-ra, a támogatások 123,6 M Ft-ra változtak. Az Intézet évi teljesítési adatai a évi teljesítési és a évi módosított előirányzati adatokhoz képest az alábbiak szerint alakultak: Előirányzatok teljesítésének levezetése évi tény évi eredeti előirányzat évi módosított előirányzat évi tény 4/1 4/ millió forintban, egy tizedessel %-ban Kiadás 149,8 117,1 167,8 154,8 103,3 92,3 ebből: személyi juttatás 97,3 80,2 103,8 97,2 99,9 93,6 központi beruházás 0,0 0,0 0,0 0,0 - - Folyó bevétel 38,5 21,0 28,5 28,4 73,8 99,6 Támogatás 111,8 96,1 123,6 123,6 110,6 100,0 Előirányzatmaradvány 15,2 0,0 15,7 15,7 103,3 100,0 Létszám (fő) **22 *25 25 **22 100,0 88,0 * eredeti, elemi költségvetésben engedélyezett létszám ** tény, éves átlagos statisztikai állományi létszám A kiadások az előző évhez viszonyítva 5,0 M Ft-tal (3,3%-kal) növekedtek, ezen belül a személyi juttatások 0,1 M Ft-tal (0,1%-kal), a munkaadókat terhelő járulékok 2,5 M Ft-tal (10,2%-kal), a felhalmozási kiadások 0,4 M Ft-tal (45,9%- kal) maradtak el az előző évitől, míg a dologi kiadások 8,0 M Ft-tal (29,9%-kal) meghaladták azt. A személyi juttatásokon belül a rendszeres személyi juttatások 5,2 M Ft-tal (7,2%- kal) növekedtek, a nem rendszeres személyi juttatások 2,5 M Ft-tal (18,6%-kal), a külső személyi juttatások 2,8 M Ft-tal (22,5%-kal) csökkentek. Az NKI évi engedélyezett létszáma 25 fő, átlagos statisztikai állományi létszáma 22 fő volt.

22 Az Intézetnél a foglalkoztatottak átlagilletménye a kötelező átsorolások és a személyi összetételben bekövetkezett változások miatt az előző évhez viszonyítva 7,2%-kal ,- Ft-ra növekedett. A dologi kiadások 8,0 M Ft-tal (29,9%-kal) növekedtek tekintettel arra, hogy a kutatói pályázatokkal összefüggő kiadások és bevételek (elő-, utófinanszírozás) részben eltérő naptári években kerülnek kifizetésre/jóváírásra. Az Intézet bevételei a pályázati bevételek csökkenése miatt 10,0 M Ft-tal (26,0%-kal) maradtak el a évitől. A Intézet évi előirányzat-maradványát (15,7 M Ft) az irányító szerv december 12-én jóváhagyta. Az előirányzat-maradvány összege a kapcsolódó kötelezettségvállalási dokumentumokban foglalt feladatokra teljes körűen felhasználásra került a év folyamán. Az Intézet évi előirányzat-maradványa 12,9 M Ft-ot tett ki, amely alapvetően arra vezethető vissza, hogy az elszámolási kötelezettséggel elnyert pályázatok alapján évben befolyt bevételek egy részének felhasználására december 31-ét követően került sor. 6. cím FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK A cím kiadási előirányzatait a KSH fejezet évi címrendje szerinti bontásban az alábbi táblázat tartalmazza: Eredeti Módosított Cím/ Teljesítés Megnevezés előirányzat előirányzat alcím millió Ft-ban, egy tizedessel 6.3 Népszámlálás ,9 0,0 0,0 6.5 Nemzetközi tagdíjak 0,3 0,0 0,0 6.6 Fenntarthatósági főosztály létrehozására 10,0 0,0 0,0 6. Fejezeti kezelésű előirányzatok összesen ,2 0,0 0,0 A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA A kiadási, bevételi és támogatási előirányzatok évközi módosításaira az alábbi jogcímeken került sor: millió forintban, egy tizedessel Kiadásból Előirányzat-módosítások levezetése Kiadás Bevétel Támogatás személyi juttatás évi CLXIX. törvény szerinti előirányzat ,2 0, , ,3 Módosítások jogcímenként évi CXIV. törvény miatti elvonás -10,0 0,0-10,0-7,9 Népszámlálás miatti fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosítás (megyei kormányhivatalok feladatainak fedezetére) Népszámlálás miatti fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosítás -10,2 0,0-10,2-8, ,7 0, , ,4

23

24

I. Ágazati célok, prioritások meghatározása

I. Ágazati célok, prioritások meghatározása A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2011. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a fejezeti kezelésű előirányzatok (Népszámlálás,

Részletesebben

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal XXXI. Központi Statisztikai Hivatal A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2019. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH

Részletesebben

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal XXXI. Központi Statisztikai Hivatal A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2016. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH

Részletesebben

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló erőforrások 2020-ban

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló erőforrások 2020-ban A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2020. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH fejezeti kezelésű előirányzata kiadási

Részletesebben

IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA

IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA A IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala fejezet az alapvető jogok biztosa és két helyettese, valamint a Hivatal tevékenységét és gazdálkodását foglalja össze. A

Részletesebben

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal XXXI. Központi Statisztikai Hivatal A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2017. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH

Részletesebben

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal XXXI. Központi Statisztikai Hivatal A XXXI. Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet költségvetési előirányzatait a Magyarország központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény

Részletesebben

IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala A IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala fejezet az alapvető jogok biztosa és két helyettese, valamint a Hivatal tevékenységét és gazdálkodását foglalja össze. A

Részletesebben

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS HIVATALA HIVATALVEZETŐ 50.068/2007 OIT Hiv. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 2006. évi költségvetésének végrehajtása Törzskönyvi azonosító száma: 329552

Részletesebben

Szöveges beszámoló. a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről

Szöveges beszámoló. a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről Szöveges beszámoló a költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről Költségvetési szerv: 0200. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Szakágazati besorolása: 910100. Könyvtári, levéltári tevékenység

Részletesebben

A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA

A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény adatai Név: Felsőoktatási Regisztrációs Központ Törzskönyvi

Részletesebben

2007. évi tény évi eredeti előirányzat

2007. évi tény évi eredeti előirányzat A Köztársasági Elnökség fejezet és a hozzá rendelt államhatalmi költségvetési szerv a Köztársasági Elnöki Hivatal a beszámolási időszakban ellátta mindazokat a feladatokat, amelyeket a jogszabály, az Alapító

Részletesebben

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG A Köztársasági Elnökség fejezet és a hozzá rendelt fejezetet irányító szerv a Köztársasági Elnöki Hivatal (a továbbiakban: KEH) a beszámolási időszakban ellátta mindazokat a

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A fejezet megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 324809 1091 03 02/01 264967 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2012......

Részletesebben

1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről TÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében

Részletesebben

Számjel. Fejezet. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)

Számjel. Fejezet. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név) A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 300081 1051 17 05/00 038764 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1145 Budapest Columbus utca

Részletesebben

Szöveges beszámoló. Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész év

Szöveges beszámoló. Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész év Szöveges beszámoló Gazdálkodáshoz kapcsolódó rész 2014. év 1 1. A 2014. évi költségvetési támogatás A MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont 2014. évre elfogadott költségvetési támogatása

Részletesebben

Kiadások tevékenységenként (működési és felhalmozási célú teljesített pénzeszközátadások részletezése)

Kiadások tevékenységenként (működési és felhalmozási célú teljesített pénzeszközátadások részletezése) Kiadások tevékenységenként (működési és felhalmozási célú teljesített pénzeszközátadások részletezése) lapszám Kecskeméti Főiskola 3 2 9 8 4 8 0 5 2 0 0 2 0 0 8 5 4 2 0 0 2 2 0 2 3 PIR-törzsszám szektor

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2019. (V.24.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2019. (V.24.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2019. (V.24.) önkormányzati rendelete a 2018. évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS HIVATALA HIVATALVEZETŐ 54.080/2011 OIT Hiv. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 2010. évi költségvetésének végrehajtása Törzskönyvi azonosító száma: 329552

Részletesebben

XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Azonosító adatok: A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) tekintetében az államháztartásról szóló

Részletesebben

I. MINISZTERELNÖKSÉG Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

I. MINISZTERELNÖKSÉG Kormányzati Ellenőrzési Hivatal I. MINISZTERELNÖKSÉG Kormányzati Ellenőrzési Hivatal XI./31. KORMÁNYZATI ELLENŐRZÉSI HIVATAL 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.)

Részletesebben

Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetés- Vis maior keretből igényelt támogatás

Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetés- Vis maior keretből igényelt támogatás EU támogatással megvalósuló pályázatok Projekt megnevezése: TÁMOP 4.3.1/B-09 Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastrukturális fejlesztése A halmaji Körzeti Iskola és Óvoda rekonstrukciója,

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ Fejezeti jellemző adatok Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 fejezet cím/alcím megye megye pénzügyi pénzügyi körzet körzet településtípus település-

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzata és költségvetési szervei

Pátka Község Önkormányzata és költségvetési szervei Pátka Község a és költségvetési szervei 2009. évi zárszámadása Pátka Község a 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 E-mail: ktvpatka@datatrans.hu, ktvpatka@citromail.hu www.patka.hu

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e a nagyközségi önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II.27.) rendelet módosításáról Decs Nagyközség

Részletesebben

Számjel. Fejezet. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)

Számjel. Fejezet. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név) A fejezet megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 324809 1091 03 01/00 033495 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1015 Budapest

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a 2017. évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetés végrehajtásáról és a pénzmaradvány megállapításáról Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e az önkormányzat költségvetéséhez és a zárszámadáshoz csatolandó mérlegek, kimutatások tartalmi követelményeinek meghatározásáról

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA

KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2007. 1 A Közlekedési Múzeum 2007. évi költségvetési beszámolója kiegészítő mellékleteinek szöveges értékelése, amely az Áhsz. 40. (1) bekezdése

Részletesebben

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név) A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 680363 1249 01 0011 881000 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: A BUDAVÁRI,

Részletesebben

Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről. A rendelet hatálya

Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről. A rendelet hatálya Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Újrónafő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló -

Részletesebben

Számjel. Fejezet. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)

Számjel. Fejezet. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név) A fejezet megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 329343 1051 20 10/02 059899 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1088 Budapest

Részletesebben

A KSH Csongrád Megyei Igazgatóságának éves költségvetési beszámolója

A KSH Csongrád Megyei Igazgatóságának éves költségvetési beszámolója A KSH Csongrád Megyei Igazgatóságának 2003. éves költségvetési beszámolója Feladatkör tevékenység Az Igazgatóság 2003. évben a központi munkatervben előírt és az évközi célfeladatait a felhasználók, központi

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Mátészalka Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező

Részletesebben

Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről

Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről Balatonfenyves Község Önkormányzatának 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Balatonfenyves Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

... számjel. Szektor Fejezet Címrend ÁHT. Éves beszámoló Éves beszámoló

... számjel. Szektor Fejezet Címrend ÁHT. Éves beszámoló Éves beszámoló A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 802101 1051 20 2500 336139 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1132 Budapest

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Sóly Község Önkormányzatának háromnegyed éves gazdálkodásáról

BESZÁMOLÓ. Sóly Község Önkormányzatának háromnegyed éves gazdálkodásáról Sóly Község Önkormányzat Polgármestere Szám: /2017. BESZÁMOLÓ Sóly Község Önkormányzatának 2017. háromnegyed éves gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő testület! A 2017. évi költségvetésről szóló, módosított

Részletesebben

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE 46.027/2012 OBH Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 2011. évi költségvetésének végrehajtása Törzskönyvi azonosító száma: 329552 Honlap címe: www.birosag.hu

Részletesebben

A KSH Központ 2003. éves költségvetési beszámolója

A KSH Központ 2003. éves költségvetési beszámolója A KSH Központ 2003. éves költségvetési beszámolója I. FELADATKÖR, TEVÉKENYSÉG A KSH Központ 2003. évi feladatát az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban (OSAP) a Kormány által elrendelt kötelező

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére 1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére 202/2012. (IX.27.) sz. előterjesztés Tárgy: I. Javaslat Budakalász Város Önkormányzat 2012.

Részletesebben

Készült: :36

Készült: :36 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 Beszámoló a B1. - B7. költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről 04 B8. Finanszírozási bevételek 05/A Teljesített kiadások

Részletesebben

2006. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. 1.1. A fejezet felügyeletét ellátó szerv neve, törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe

2006. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. 1.1. A fejezet felügyeletét ellátó szerv neve, törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe 2006. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. A fejezet felügyeletét ellátó szerv neve, törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe Költségvetési szerv megnevezése:

Részletesebben

A Somogy Megyei Közgyűlés. 6/2015.(V.8.) önkormányzati rendelete. a Somogy Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról

A Somogy Megyei Közgyűlés. 6/2015.(V.8.) önkormányzati rendelete. a Somogy Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról A Somogy Megyei Közgyűlés 6/2015.(V.8.) önkormányzati rendelete a Somogy Megyei Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról A Somogy Megyei Közgyűlés az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti

Részletesebben

XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal I. A célok meghatározása, felsorolása Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 109. (1) bekezdés 17. pontjában kapott

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal XXXI. Központi Statisztikai Hivatal A XXXI. Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet költségvetési ait a Magyarország központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény határozta

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2017. (II. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2017. (II. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2017. (II. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről (a 9/2015. (VIII. 13.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben)

Részletesebben

B1-B7. Költségvetési bevételek

B1-B7. Költségvetési bevételek B1-B7. Költségvetési bevételek 1. melléklet a 7/215. (V. 4.) önkormányzati rendelethez Nyim Község Önkormányzatának 214. évi bevételi ai Sorszá Rovat megnevezése Rovat Eredeti száma m 1. 2. 3. 4. 1 Helyi

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

zárszámadási rendelete

zárszámadási rendelete Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. ( III.27.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati

Részletesebben

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont Dunakeszi Város Polgármesterétől Sajtó tájékoztatható Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére.. napirendi pont Dunakeszi Város 2012. évi költségvetésének 1. sz.

Részletesebben

NETTO80 - Nettósított Önkormányzati költségvetési jelentés # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

NETTO80 - Nettósított Önkormányzati költségvetési jelentés # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat # Megnevezés Eredeti Módosított ből 01 Rendszeres személyi juttatás (511) (=02/09) 2 957 186 3 118 601 2 949 110 0 02 Nem rendszeres személyi juttatás (512-517) (=02/42) 484 659 639 926 601 202 0 03 Külső

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 309127 1051 20 1100 38137 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1011 2012......

Részletesebben

A 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA

A 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA NKI KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET 1024 BUDAPEST, BUDAY L. U. 1 3. TELEFON: (36 1) 345 6320 FAX: (36 1) 345 1115 E-MAIL: NKI@DEMOGRAFIA.HU A 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

A Központi Statisztikai Hivatal a Kormány közvetlen felügyelete alatt álló, szakmailag

A Központi Statisztikai Hivatal a Kormány közvetlen felügyelete alatt álló, szakmailag 1 A Központi Statisztikai Hivatal a Kormány közvetlen felügyelete alatt álló, szakmailag önálló országos hatáskörű közigazgatási szerv. Feladatait és hatáskörét a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény

Részletesebben

Kiadások tevékenységenként (működési és felhalmozási célú teljesített pénzeszközátadások részletezése)

Kiadások tevékenységenként (működési és felhalmozási célú teljesített pénzeszközátadások részletezése) Kiadások tevékenységenként (működési és felhalmozási célú teljesített pénzeszközátadások részletezése) lapszám Kecskeméti Főiskola 3 2 9 8 4 8 1 0 5 1 2 0 0 2 0 0 8 5 4 2 0 0 2 1 2 0 1 2 3 PIR-törzsszám

Részletesebben

Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.18.) önkormányzati

Részletesebben

Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kiadások tevékenységenként (működési és felhalmozási célú teljesített pénzeszközátadások részletezése)

Kiadások tevékenységenként (működési és felhalmozási célú teljesített pénzeszközátadások részletezése) Kiadások tevékenységenként (működési és felhalmozási célú teljesített pénzeszközátadások részletezése) lapszám Kecskeméti Főiskola 3 2 9 8 4 8 1 0 5 1 2 0 0 2 0 0 8 5 4 2 0 0 2 1 2 0 1 2 3 PIR-törzsszám

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzat Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel/Fax: 06/

Nyirád Község Önkormányzat Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel/Fax: 06/ Nyirád Község Önkormányzat Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel/Fax: 06/88-235-001 e-mail: hivatal@nyirad.hu 4. napirendi pont Ügyszám: 24-73 /2016. Előterjesztő: Nagy Gábor Előkészítette:

Részletesebben

Balatonszabadi Község Önkormányzata Az egyszerűsített mérleg előírt tagolása 2011.év. Előző év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai

Balatonszabadi Község Önkormányzata Az egyszerűsített mérleg előírt tagolása 2011.év. Előző év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai Az mérleg előírt tagolása ESZKÖZÖK Előző évi eltérések +- Tárgyévi beszámoló eltérések +- A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 2 114 617 2 114 617 1 953 461 1 953 461 I. Immateriális javak 731 731 1 193 1 193 II. Tárgyi

Részletesebben

A TÁRSULÁS ÉVI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI. A MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK MÉRLEGE Ezer Ft-ban BEVÉTELBŐL

A TÁRSULÁS ÉVI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI. A MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK MÉRLEGE Ezer Ft-ban BEVÉTELBŐL Cím / szám 1.számú melléklete A MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK MÉRLEGE Cím megnevezése BEVÉTEL Ezer Ft-ban BEVÉTELBŐL KIADÁSBÓL KIADÁS Működési Felhalmozási Működési Felhalmozási 1 Kistérségi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről

T Á J É K O Z T A T Ó. Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről T Á J É K O Z T A T Ó Szálka Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény 87. (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzatok

Részletesebben

1. (1) Az 1/2016.(II.25.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

1. (1) Az 1/2016.(II.25.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: Szuhakálló községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VIII.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016.évi költségvetéséről szóló 1/2015.(II.25.) önkormányzati rendelet módosításáról Szuhakálló

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendeletének módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 30-i ülésére Előterjesztő:

Részletesebben

Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ádánd Község Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi

Részletesebben

BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE

BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község

Részletesebben

Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről

Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 566708 1247 13 1000 841106 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2300 Ráckeve

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. Szöveges Indoklás. 2004. évi Beszámolóhoz

Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. Szöveges Indoklás. 2004. évi Beszámolóhoz Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Szöveges Indoklás 2004. évi Beszámolóhoz 1. Szervezeti változások bemutatása Az Intézet 10 tudományos-, és 6 nem tudományos feladatokat

Részletesebben

FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként

1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként 1. számú melléklet Az Izsák Város 2013. évi összes e forrásonként Bevételi forrás megnevezése eredeti ei. Előirányzatok Összesen Összesenből (1=2+3) Működési (2) Felhalmozási (3) mód. telj. % eredeti ei.

Részletesebben

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név) A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 735638 1254 01 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1052 Budapest Városház utca 9-11

Részletesebben

Jelentés Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat pénzügyi helyzetéről

Jelentés Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat pénzügyi helyzetéről Pusztaszabolcs Nagyközség Jegyzője Polgármesteri Hivatal 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002, 25/273-036, 25/271-833 Honlap: www.pusztaszabolcs.hu Jelentés Pusztaszabolcs Nagyközségi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2012. első féléves gazdálkodásáról

TÁJÉKOZTATÓ. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2012. első féléves gazdálkodásáról 1. napirendi pont Megtárgyalják: A közgyűlés bizottságai 01/308/2012. TÁJÉKOZTATÓ A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2012. első féléves gazdálkodásáról 2 Tisztelt Közgyűlés! Az államháztartásról szóló

Részletesebben

Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. március 6-i rendkívüli ülésére

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. március 6-i rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 6-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 4/2011. (II.25.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések

I. FEJEZET Általános rendelkezések Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL Cím: 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. E-mail: ph@lorinci.hu Telefon: (37) 388-155 Fax: (37) 388-464 ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. MÁRICUS 17. NAPJÁN

Részletesebben

Készült: :05 Ellenörző kód: Értéktípus: Ezer Forint

Készült: :05 Ellenörző kód: Értéktípus: Ezer Forint Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások előirányzata és teljesítése 04 Egyéb

Részletesebben

LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. /IV.02./ önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. /III.05./ rendeletének módosításáról Az önkormányzat

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének 2. sz. módosítására

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének 2. sz. módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési rendeletének 2. sz. módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 28-i ülésére

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése SZÖVEGES BESZÁMOLÓ Kiskunmajsa Város 2013. évi zárszámadásáról Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Önkormányzatunk a törvényben meghatározott kötelező, illetve önként vállalt feladatai ellátásának

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések

I. FEJEZET Általános rendelkezések Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 20/2015.(VIII.17.) önkormányzati

Részletesebben

Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat

Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi

Részletesebben

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 0012 27 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat

Részletesebben

B E V É T E L E K. Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről ( )

B E V É T E L E K. Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről ( ) 1 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím B E V É T E L E K Eredeti Módosított 1.1.sz. melléklet Ezer forintban Teljesítés 1 2 3 4 5 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 138 186 138 186 174 575

Részletesebben

MÉRLEG-SZÁMLA ÖSSZEFÜGGÉSEK

MÉRLEG-SZÁMLA ÖSSZEFÜGGÉSEK SZÁMVITELI POLTIKIKA 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. MÉRLEG-SZÁMLA ÖSSZEFÜGGÉSEK TARTALOMJEGYZÉK 1. NYITÓ,

Részletesebben

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község

Részletesebben

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.21.) önkormányzati

Részletesebben

MTA Nyelvtudományi Intézet 2011. évi szöveges beszámoló

MTA Nyelvtudományi Intézet 2011. évi szöveges beszámoló MTA Nyelvtudományi Intézet 2011. évi szöveges beszámoló Szervezeti változások 2011. évben szervezeti változás az Intézetben nem volt. Gazdálkodási környezet alakulása, pozitív, negatív hatások Az Intézet

Részletesebben

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÍSÉRLETI ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET 2018. évi KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ JELENTÉS Gazdálkodással kapcsolatos főbb események 1 1) Létszámváltozások bemutatása Az induló engedélyezett

Részletesebben