Békés karácsonyt és sikeres új esztendõt kíván valamennyi Olvasójának a Dunaföldvári Part-Oldalak szerkesztõsége.
|
|
- Csongor Dobos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XII. évfolyam 12. szám, december 180 Ft KÖZÉLETI LAP Békés karácsonyt és sikeres új esztendõt kíván valamennyi Olvasójának a Dunaföldvári Part-Oldalak szerkesztõsége. Adventi délutánok November 30-án gyújtották meg az elsõ gyertyát a város adventi koszorúján az egyházak képviselõi és a helyi lakosok. Az általános iskola tanulóinak mûsora után Petkó Tamás, plébános, Simon István és Molnár Iván, lelkész méltatta advent, az Úrjövet idõszakának fontosságát; a lelki felkészülést a karácsonyra, Jézus születésére. A Béke téri ünnepség után a résztvevõk felsétáltak a várudvarra, ahol kirakodóvásár, forralt bor és kemencés lángos várta õket. SZIEGL ERIKA December 7-én játszóházzal indult a délután az Ispánházban. Varró Kati vezetésével tobozmikulásokat, karácsonyi díszeket készítettek a gyerekek. A program az Eszképmûhely Mûvészeti Akciócsoport Cellaloid (a bolond mágikus figurája) címû kiállításának megnyitójával folytatódott. Kovács Attila alkotásait a várbörtön celláiban állították ki a szervezõk. A csomagolópapírra krétával rajzolt képek a harlekin, vagyis a bohóc identitás témakörét boncolgatják. A bohóc nem csak külsõ kényszerbõl teszi fejére a csörgõsipkát, ránõtt az, és ha az ország nagyjai elhagyják a termet, nem dobja azt le, a tükör elõtt tovább komédiázik. A bohóc komolysága a királlyal vagy akár a prófétával szemben mindenesetre ez: õ nem hiszi, hogy a királyi jelmez, a prófétai szakáll a végsõ igazság, de komolytalansága, hogy a szerepeken túli komolyságról nem tud és mert nem is akar tudni, a sapkát csörgeti. -írja Kemény Katalin a Forradalom a mûvészetben címû, Hamvas Bélával közös kötetében. Bár a börtöncellák vagy a bortrezor nem számítanak klasszikus kiállítóhelynek, mégis úgy gondolom, a várudvaron lévõ szabad felületeket jobban ki lehetne használni, legyenek azok falak, terek vagy kisebb-nagyobb helyiségek hangsúlyozta megnyitójában Szabó Szabolcs, mûhelyvezetõ. Ennek szellemében, amíg a börtönmúzeumban reneszánsz zene festette alá a képeket, a vártorony elõtti téren alkalmi hordótûz mellett szaxofonozott Kertész Károly. A kilátóban a jazztalk mûfajával (jazz zenei alapokra felolvasott próza vagy líra) ismerkedhettek az érdeklõdõk. A kiállítás január végéig látogatható.
2 Hírek röviden BAKSAY ERIKA November végén ünnepi mûsorral köszöntötte nyugdíjasait a polgármesteri hivatal. Az immár hagyományosnak mondható ünnepségen az általános iskola tanulói verssel, dallal, reneszánsz zenével ünnepelték az idõseket, majd a mûsort követõen a megjelentek egy kis étel-ital mellett beszélgettek egymással és a város megjelent vezetõivel. November 7-én több megyét is érintõ, nagyszabású rendõri ellenõrzést tartottak Dunaföldvár körzetében, amelyen több rendõri szervezet, illetve a polgárõrség is részt vett. A komplex akció célja a szabálysértések kiszûrése mellett körözött személygépkocsik, rendszámok felderítésére is kiterjedt. Az átfogó ellenõrzés során a rendõrség a szabálysértési cselekményeken túl 13 lopott gépkocsit is megtalált. November 7-én Dunaföldvárt is elérte az iskolai agresszió. Az általános iskola egy kiskorú tanulója támadt társára, majd a közbeavatkozó pedagógusra, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az atrocitás kiemelt cselekménynek számít, mivel közfeladatot ellátó személy ellen követték el. Az esetet a Paksi Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya vizsgálja. A kiskorú illetve gyermekkorú bûnözés volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyet a rendõrség, a Gyermekjóléti Szolgálat, a Családsegítõ Szolgálat és a gyermekintézmények részvételével tartottak a polgármesteri hivatalban. A tanácskozás célja a helyzetfelmérés, illetve a cselekvés lehetõségeinek vizsgálata volt. A résztvevõk megállapították, hogy az utóbbi évben %-kal megemelkedett kiskorú bûnözés visszaszorításának elsõdleges eszköze a megelõzés lehet, a veszélyeztetett gyermekek, családok kiszûrése, a segítõ, hatósági és rendõri szervek, gyermekintézmények szoros együttmûködésével. Otthonában köszöntötte a 100 éves Velis Józsefnét Nagy Gáborné, polgármester. Velis Józsefnénak két gyermeke, 3 unokája és 9 dédunokája született, aktív életében gazdálkodással foglalkozott. 20 éves koráig élt Dunaföldváron, ma pedig szintén városunkban, lánya családjával él, igen jó egészségi állapotban. Napjait olvasással, tévézéssel, pihenéssel tölti. A bensõséges születésnapi ünnepségen felidézõdtek régi dolgok, így a volt polgári iskolás névsor is, sõt a néni még egy sosem hallott, kedves dalt is elénekelt. András napkor a hagyományokhoz hûen idén is mûsort adtak a Szent András Otthon lakói a mûvelõdési házban. A színdarab szereplõi az intézmény dolgozói és lakói voltak, a betanítást és a jelmezek 2. készítését a mentálhigiénés csoport munkatársai végezték, Békefiné Marika vezetésével. A szereplõk mintegy negyvenen önként és örömmel vállalták a munkát, próbát, szereplést, mindannyiuk és a nézõk közös örömére. Az elõadás idén ezüstminõsítést kapott a Pszichiátriai Betegek Országos Színjátszó Találkozóján. Elkészült az Egészségház felújítása. A szennyvízrendszer folyamatos hibája miatt bontási munkákat, csõcserét végeztek az épületen. Felújították a homlokzatot, a nyílászárókat, illetve festési-mázolási munkákat végeztek. A felújítás költségét 800 ezer Ft-ot az önkormányzat állta; a festés anyagköltségét több mint 100 ezer Ft-ot a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet ajánlotta fel. Dunaföldváron tartotta projektindító tanácskozását a Duna Településszövetség, a Nemzetközi Dunatérség Turizmusfejlesztési Projekt létrehozására. A nagyszabású európai uniós pályázat céljára létrejött szervezõdés 17 szervezetet foglal magába, magyar, ukrán, szerb, horvát, román és olasz résztvevõkkel, magyar vezetéssel. A szervezet az elkövetkezõ idõkben 32 konferenciát tart, köztük nemzetközieket is, melyek célja kapcsolatépítés, turizmusfejlesztés és üzleti partnerek összehozása. Dunaföldvár adatok gyûjtésével, a Duna Inform Leltár készítésének részmunkáival, településének képviseletével vesz részt a projekt végrehajtásában.
3 Földváron ülésezett az MSZP megyei elnöksége A helyi szervezet meghívására november 14-én Dunaföldváron tartott kihelyezett ülést az MSZP Tolna megyei elnöksége. Právicz József, megyei elnök elmondta, hogy a kihelyezett ülések során kiváló alkalom adódik arra, hogy a település mindennapi életébe bepillantást nyerjenek az elnökség tagjai. SZABADOS SÁMUEL Horváth Zsolt, a dunaföldvári szervezet elnöke tájékoztatta a résztvevõket végzett munkájukról, és részletesen kitért az utóbbi években végbement változásokra csakúgy, mint a 2013-ig terjedõ EU-s költségvetési idõszak lehetõségeire. A helyi elnök alapvetõ célnak tekinti a település adottságainak megfelelõ irányú fejlesztését, ami fõleg az idegenforgalom, a kereskedelem és a mezõgazdaság területét érinti. Továbbra is hiány Dunaföldváron egy nagyobb vállalkozás, vagy termelõ egység, amely több munkahelyet biztosítana, és adójával gyarapítaná a város bevételeit. Hangsúlyozta az összefogás szükségességét a tervezett célok eléréséhez. A napirendi pontok közt szerepelt a jövõbeni tisztújító gyûlések szervezése, a határidõk, idõpontok kijelölése. Januárban helyi és megyei szinten zajlanak majd a gyûlések, a megye is megválasztja küldötteit az országos tisztújításra. Az elnökség a hazai politikai élet aktualitásaira is reagált. A gazdasági válság kezelésében a megyei szervezetek az országos program szerint cselekednek. Tolna megyében a következõ években mintegy 40 milliárdos beruházási program indul A Nép ügyvédje kihelyezett ügyfélfogadást tart Dunaföldváron fõleg pályázatokból. Az építkezések munkahelyet teremtenek, az alvállalkozások helyi munkaerõt fognak majd alkalmazni. Kiemelt jelentõségû a 10 milliárd forintnyi szállodaépítési csomag, amely hosszú távra teremthet munkahelyeket. Az autópálya építés pedig az ipari beruházások számára is vonzerõ lehet. A hazai politikai élet feszültségekkel terhelt, de a megyei elnök szerint nem tekinthetõ válságosnak. Az MSZP a 2010-es választási ciklusban gondolkodik, nem készül elõrehozott választásokra. A kormánynak megvan a maga ereje, eszköztára, hogy kezelni tudja mind a gazdasági, mind a politikai problémákat. Mint mondta, a baloldalnak komolyak a tartalékai, s a többség csendes szemlélõje az eseményeknek, míg a jobboldal közéleti aktivitása látványosabb és hangosabb, ami látszatra az irányzat erõsödésének tûnhet. A poblémák kezelésében viszont hangsúlyozta Právicz József a baloldal hatékonyabb, s ez a tény hosszabb távon kamatozik. Munkácsy képek Szekszárdon DR. FARKAS LÁSZLÓ, MB. IGAZGATÓ Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Tolna Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata közismert nevén a Nép ügyvédje minden páratlan héten kedden 9.30-tól 12 óráig kihelyezett ügyfélfogadást tart a Családsegítõ Központban (Dunaföldvár, Kossuth L. u. 14.). Egyéb ügyfélfogadási helyek és idõpontok: Szekszárdon az Augusz I. u V.em és 516. irodahelyiségekben minden héten hétfõn 9-13 óráig, szerdán 13-tól 18 óráig, csütörtökön óráig. Pakson a Dózsa Gy. U II. em sz. pártfogói irodában minden páratlan héten kedden 9-12 óráig. Beadvány, okirat szerkesztéséhez ügyvédi támogatás igénylése esetén szükséges az egy fõre esõ jövedelem igazolása, vagy a közgyógyellátási igazolvány, rendszeres szociális segélyrõl, vagy gyermekvédelmi kedvezményrõl szóló határozat bemutatása. Peres ügyben a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezéséhez szükséges még a bíróságnál iktatott keresetlevél bemutatása is. A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat telefonszámai: 74/ (dr. Farkas László) 74/ (dr. Bíró Gyula) 74/ (dr. Márkus Lajos) 74/ (Telegdi Gyuláné) Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy egyes településeken különbözõ idõpontokban az Egy Hajóban Alapítvány mint mobil jogsegélyszolgálat is tart ingyenes ügyfélfogadást, de ez (egyes újságcikkekkel ellentétben) nem azonos a Nép ügyvédje intézményével. SZIEGL ERIKA A Szekszárdi Turisztikai Kft. Munkácsy képek Amerikából címmel kiállítást szervezett Pákh Imre, mûgyûjtõ, a Magyar Nemzeti Galéria és a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum gyûjteményébõl. A kiállítás helyszíne a Mûvészetek Háza (volt zsinagóga, Szekszárd, Szent István tér 28.) Jegyeket a szekszárdi Tourinform irodában lehet rendelni (tel.: 74/ , szekszard@tourinform.hu), 600 (diák), (nyugdíjas) és (felnõtt) forintos árakon. Tárlatvezetés hétfõ kivételével minden nap 10.00, 11.30, és órakor kezdõdik, melynek díja 200 Ft/fõ. A kiállítás március 8-ig óráig látogatható. 3.
4 ÜLÉSTERMI TUDÓSÍTÁSOK Dunaföldvár város képviselõ-testülete november 25-én tartotta soros ülését, melynek napirendjén 17 nyilvános és 3 zárt ülésen tárgyalandó téma szerepelt. Az ülésen Süveges Árpádné, képviselõ nem volt jelen. BAKSAY ERIKA Az elsõ napirendben a testület módosította Szervezeti és Mûködési Szabályzatát. Jogszabályi változások következményeként 4 új külsõs bizottsági tag tett esküt: Kulcsár Szabolcs, Kuti Valéria, dr. Orbán Zsuzsanna és Pataki Dezsõ. A második napirendben a képviselõk elfogadták a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót, majd tájékoztatót fogadtak el a Dunaföldvári Önkormányzat év, 3. negyedévi gazdálkodásának alakulásáról. Eszerint az önkormányzat és intézményei gazdálkodása kiegyenlített, idõarányosnak mondható. Ezzel párhuzamosan a testület Mezõõri állás NAGY GÁBORNÉ, POLGÁRMESTER Dunaföldvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet 2 fõ mezõõri állás betöltésére: 1 fõ fõállású munkakörben, 1 fõ (vezetõ) részmunkaidõben (minimálbér) január 2-tõl kezdõdõ idõponttal határozatlan idõre, de legfeljebb a mezei õrszolgálat fennállásának idejére, közalkalmazotti munkaviszonyba. A munkakörhöz szükséges iskolai végzettség és szakképesítés: Legalább középfokú végzettség. A fegyveres biztonsági õrségrõl, a természetvédelmi és a mezei õrszolgálatról szóló 1997.évi CLIX törvényben foglaltak szerint. A mezõõr e törvénybõl, a mûködési és a változások átvezetése miatt módosította ez évi költségvetési rendeletét. Az 5. napirend a város évi költségvetési koncepciója volt. A koncepció az elõzetes elõirányzatokat tartalmazva 1 milliárd 604 millió Ft-os bevétellel és 1 milliárd 814 millió Ft-os kiadással számol, ám az országos költségvetés elfogadása után a jövõbeni anyagok tudnak majd pontos képet adni a költségvetés tényleges alakulásáról. Ehhez kapcsolódóan tárgyalta a testület a helyi adórendeletek felülvizsgálatának 1. fordulóját. Szándékai szerint a képviselõ-testület a jövõ évben nem kívánja a helyi adókat emelni. A következõ napirendben a képviselõk elfogadták Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa Mikrotérségi Közoktatási Esélyegyenlõségi Intézkedési Tervét, majd döntöttek a Tudásexpó-Expressz pályázat beadásáról, melynek célja a könyvtári hálózat nem formális képzési szerepének erõsítése. Ezután a testület önkormányzati bérlakás megvásárlása iránti kérelemrõl döntött, majd az önkormányzat által létrehozott közalapítványok kuratóriumainak beszámolóit fogadta el. Tájékoztatót fogadott el a mezõõrség munkájáról, a mezõõri járulék befizetésének alakulásáról, majd lakossági kérelmeket bírált el. szolgálati szabályzatból, mezõgazdasági alapismeretbõl, fegyverismeretbõl vizsgát tesz. A munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettség: Mezõõri vizsga A munkakör betöltéséhez szükséges egyéb követelmény: Büntetlen elõélet, magyar, illetve EGT állampolgárság, fegyverkezelési vizsga, fegyverhasználati engedély, B kategóriás jogosítvány. A mezei õrszolgálat mûködési területe: dunaföldvári külterület és zártkert A mezõõr feladatát az õrszolgálatot létrehozó Dunaföldvári Önkormányzat Mezõgazdasági és Környezetvédelmi Bizottsága által kiadásra kerülõ Mûködési és Szolgálati Szabályzat rendelkezései szerint látja el. Több pályázó közül elõnyben részesül, aki fegyvertartási engedéllyel és számítógépes felhasználói ismeretekkel * * * A zárt ülés elsõ napirendi pontjában a képviselõk a DIT Kht. további mûködtetésére kidolgozott alternatívákat vitatták meg. Mint ismeretes, minden Kht-nak szervezeti formát kell változtatnia. Az ügyvezetõ által kidolgozott lehetõségek közül a testület a közhasznú Kft. cégformát támogatta. A cég által mûködtetett Napsugár Idõsek Otthona normatív támogatásának csökkenése nehéz helyzetet teremtett, ezért a testület azt is vizsgálta, milyen változtatásokkal mûködtethetõ az intézmény gazdaságosabban. Legcélszerûbbnek és legígéretesebbnek az ideiglenes bentlakásos ellátási forma, mint kiegészítõ szolgáltatás tûnik, amellyel az intézmény átmeneti jelleggel is fogadná a nyugdíjas korúakat. A zárt ülés második napirendje a mezõõrség jövõbeni mûködtetésének lehetõségeit vizsgálta. Ennek oka, hogy az õrszolgálat vezetõje lemondott tisztségérõl. Helyére, illetve még egy fél állásra az önkormányzat által meghirdetett pályázattal lehet jelentkezni. A zárt ülés végén a testület tájékoztatót hallgatott meg a Bursa Hungarica Felsõoktatási Ösztöndíjpályázatok elbírálásáról, amely az Oktatási Bizottság hatásköre. már rendelkezik. A pályázat benyújtásának határideje: december 16-án 12 óra. A pályázatot lezárt borítékban mezõõr jeligével ellátva kell leadni a fenti határidõig a dunaföldvári polgármesteri hivatal polgármesteri és jegyzõi irodájában, vagy postára adni úgy, hogy legkésõbb december 16-án 12 óráig beérkezzen. A pályázatok felbontására és elbírálására december 16-án 14 órakor megtartandó munkaértekezleten kerül sor. A pályázattal kapcsolatos részletes információ Nagy Gáborné, polgármestertõl kérhetõ személyesen (7020 Dunaföldvár, Kossuth u.2.), vagy telefonon: (75) , (75) A mezei õrszolgálattal kapcsolatos jogszabályok tájékoztatási jelleggel a pályázat benyújtásának helyén átvehetõek. 4.
5 Pályázatok - ÚMVP Megújuló falvak A vidéki kistelepülések parkjai és sétányai, piacai és játszóterei olyan közösségi terek, amelyek minõséget visznek az ott élõk mindennapjaiba. Ilyenek létesítésére, felújítására, illetve fejlesztésére az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program most akár 100 százalékos támogatást nyújt. Fejlõdõ mikrovállalkozások A vidéki kistelepülések sikeres jövõje a felismert piaci igényeket kiszolgáló, munkahelyeket teremtõ vállalkozásokban rejlik. Ha tisztában van saját céljaival és tudásával, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program az Ön fejlesztési elképzeléseit is támogatja. Eleven hagyományok A vidéki kistelepülések természeti és épített öröksége nem csak a helyiek mindennapjait teszi szebbé, de az oda érkezõket is megragadja. Értékeink megõrzése közös felelõsség, mindehhez az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program most akár 100 százalékos támogatást nyújt. Fellendülõ turizmus A természeti adottságokra és vendégszeretetre építõ falusi turizmus iránti megnövekedett kereslet a vendéglátóknak bevételt, a vendégeknek új élményeket jelent. A szálláshelyek és szolgáltatások fejlesztéséhez az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program most Önnek is támogatás nyújt. A támogatási kérelmeket január 10-éig lehet benyújtani. További részletes információkat a oldalon talál! Beiskolázási tájékoztató a es tanévre D-B-M Mikrotérségi Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnázium és Szakiskola Tagintézmény 7020 Dunaföldvár Templom u. 5. Telefon: 75/ magyarlaszlogimi@fre .hu OM azonosító: GIMNÁZIUMI KÉPZÉS A gimnáziumban jelenleg 4 és 6 osztályos képzés folyik. A nappali tagozaton tanulók létszáma 341 fõ. Intézményünk kisebb iskolának számít, ezért családias légkör jellemzi. Az alacsonyabb tanulói létszám elõnyeit a felzárkóztatásban, a tehetséggondozásban, illetve a tanulói személyiség megismerésében is hasznosítani tudjuk; mindenkire odafigyelõ nevelõi-oktatói munka jellemzi iskolánkat. A tantestület legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a tanulókat - képességeik kibontakoztatásával- felkészítse a sikeres érettségi, felvételi vizsgára; a sikeres pályaválasztásra. A szabadidõ hasznos eltöltése érdekében érdeklõdési körök szerint szakköröket szervezünk; elõadások, hagyományos rendezvények teszik színesebbé a mindennapokat. Az intézményben mindenki számára biztosítunk étkezési lehetõséget. Az iskola és diákközössége széleskörû kapcsolatokkal rendelkezik a város közéletében. A diákok, tanárok részt vállalnak Dunaföldvár közéleti, kulturális eseményeiben, tagjai a város és a környékbeli települések sport és kulturális egyesületeinek óta a németországi testvérváros, Weikersheim középiskolájával szoros kapcsolatot alakítottunk ki. Ennek keretében évente tanárok, diákok kölcsönös látogatására kerül sor. A képzés rendje: Iskolánkban általános tantervû osztályok vannak, tantárgyi rendszerünk és óraterveink biztosítják a tanulóknak az esetleges iskolaváltás lehetõségét. Az intézményben 3 idegen nyelv (angol, német, orosz) közül választhatnak diákjaink. A 2009/2010-es tanévre tervezett induló osztályok: 6 évfolyamos képzés 1 osztály, tagozatkód: 03 5 évfolyamos képzés 1 osztály, tagozatkód: 02 4 évfolyamos képzés 1 osztály, tagozatkód: 01 A hatosztályos képzési forma (7-12. osztály) egy nyugodtabb haladási tempóra ad lehetõséget, több idõ jut az egyes szaktárgyakon belüli elmélyülésre, a törzsanyagból való kitekintésre. A diákok csoportbontásban tanulják 7-8. évfolyamon a magyar nyelvet, évfolyamon az informatikát, évfolyamon a matematikát és az idegen nyelvet. 5. A nyelvi elõkészítõvel induló, öt évfolyamos képzési formát (9-13. osztály) választók elsõ évben a kötelezõ tanórai foglalkozások 40%- ában idegen nyelvet, a fennmaradó idõkeret 25%- ában informatikát tanulnak. Ebben az osztályban tizedik-tizenharmadik évfolyamon emelt szintû oktatás keretében készítjük fel a tanulókat az adott idegen nyelvbõl az emelt szintû érettségi vizsgára. A négyosztályos képzési formában (9-12. osztály) diákjaink csoportbontásban, heti 2 órában tanulják évfolyamon az informatikát, évfolyamon heti 3 órában a matematikát és az idegen nyelvet. Valamennyi képzési formában az utolsó két évfolyamon biztosítjuk az emelt szintû érettségire való felkészülést a következõ tantárgyakból: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, fizika, kémia, biológia, földrajz, informatika. Felvétel: A négy és öt évfolyamos képzés esetében a felvételi kérelmekrõl az általános iskolai tanulmányi eredmények és a központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú írásbeli vizsga (magyar nyelv és matematika) eredményei alapján döntünk. A felvételi pontszám 50%-át a hozott, 50%-át a felvételi pontok jelentik. A felvételi vizsga idõpontja: január 24. szombat 10 óra Pótfelvételi: január óra A felvételi megírható a Magyar László Gimnáziumban is, Dunaföldvár, Templom u. 5.
6 A hat évfolyamos képzés esetében a felvételi kérelmekrõl az általános iskolában elért 5. év végi és hatodik félévi tanulmányi eredmények alapján döntünk. A hat évfolyamos képzés iránt érdeklõdõ diákok és szüleik számára január 13- án, kedden órai kezdettel tájékoztatót tartunk a gimnázium ebédlõjében. Elõzetes idõpont egyeztetéssel szeretettel várjuk az iskolánk iránt érdeklõdõket! SZAKISKOLAI és SPECIÁLIS SZAK- ISKOLAI KÉPZÉS A szakiskolában és a hozzákapcsolódó speciális szakiskolában a következõ lehetõségek vannak. A évfolyamon szakmai elõkészítõ, alapozó oktatás van. A diákok megismerkednek a szakmacsoportok jellemzõivel, azokkal az anyagokkal, technológiákkal, melyekkel az itt oktatott szakmákban majd találkozhatnak. A 2009/2010. tanévbe egy kilencedik osztályt indítunk Felhívások A Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltsége felhívja tisztelt ügyfelei figyelmét, hogy az idei évben váltott Alkalmi Munkavállalói Könyvek bemutatásának határideje január 15-én lejár. Kérjük, amennyiben az idei évben már nem kívánnak vele dolgozni, akkor a feldolgozás elõsegítése érdekében személyesen, ismerõsön keresztül vagy postai úton mihamarabb juttassák vissza azt a következõ címre: 7030 Paks, Dózsa Gy. U. 62. A DUNANETT Kft. Ügyfélszolgálata a piactérrõl elköltözött a Jobbágyõsök u. 1. szám alá. A szállítóedények és a vonalkódok cseréje is itt történik. Elérhetõség: Horváth Gábor, telefon: 70/ , 70/ Ünnepi orvosi ügyelet december Központi orvosi ügyelet, Paks Rákóczi u. 1. (a volt rendelõintézet helyén) Telefon: 75/ december Helyi hétvégi (szombat, vasárnap) orvosi rendelés 8 órától 12 óráig. 21 kód gépészet, mezõgazdaság szakmacsoportok 22 kód könnyûipar, kereskedelem-marketing, vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportok A szakképzõ évfolyamokon az alábbi képzések indítását tervezzük 8 általános iskola és betöltött 16. év után az OKJ szerint: - Panziós, falusi vendéglátó - Szerkezetlakatos - Épületgépészeti csõhálózat- berendezés szerelõ (Központifûtés- és csõhálózatszerelõ, Vízvezeték- és vízkészülék-szerelõ) - Növénytermesztési gépüzemeltetõ, gépkarbantartó - Festõ, mázoló és tapétázó A 10. osztály befejezése után: - Élelmiszer- és vegyiáru-eladó - Irodai asszisztens - Nõi szabó Érettségizetteknek - Kereskedõ Hálaadás az evangélikus gyülekezetben November végén hálaadó istentiszteleten vettek részt az evangélikus gyülekezet tagjai annak örömére, hogy befejezõdött a templomuk felújítása. BALOGH EMESE Speciális szakiskolában az alábbiakra van lehetõség: 23 kód: osztályban speciális tanterv szerint, tanulásban akadályozott diákok tanulnak és az alábbi szakma csoportokkal ismerkednek meg kis létszámú csoportokban: - gépészet, - könnyûipar - mezõgazdaság - kereskedelem-marketing A késõbbiekben lehetõségük van az alábbi szakmák elsajátítására: - Élelmiszer és vegyi áru-eladó - Parkgondozó - Munkaruha- és védõruha-készítõ - Lemezlakatos A szakiskolába és a speciális szakiskolába történõ felvételrõl az általános iskolai eredmények alapján döntünk. Molnár Iván, a gyülekezet lelkésze elmondta, nem csupán anyagiakban mérhetõ ez a felújítási munka, hiszen a gyülekezet hozzájárulására, segítõkészségére is szükség volt ahhoz, hogy a megközelítõleg hárommillió forintos felújítás megtörténhessen. Az anyagi hátteret mindehhez, Weisz József révén, egy amerikai gyülekezet gyûjtés útján biztosította a dunaföldvári evangélikusok számára. A felújítás során immáron megtörténhetett a falak szigetelése, amire a templom állagának megóvásához mindenképpen szükség volt. Mint azt Molnár Iván elmondta, a kapcsolat az amerikai és a földvári gyülekezet között több éve gyümölcsözõ: a templom felújítása mellett öt éve a dunaföldvári evangélikus lelkészi állás finanszírozásához is jelentõsen hozzájárulnak az amerikaiak, akik képviselõjük, Viant János által évenként nyomon követik a dunaföldvári közösség materiális és spirituális fejlõdését. TÁMOGATÓINK Dunaföldvár Város Önkormányzata Dr. Süveges Árpádné Petrovics Józsefné Ráthgéber Lászlóné 6.
7 Miért éppen Skócia? Rendszeresen beszámolunk lapunkban olyan földvári személyekrõl, akik munkájuk révén távoli, érdekes országban élnek, s ottani tapasztalataikat szívesen megosztják olvasóinkkal. Fazekas Béla két éve Skóciában, mégpedig a szigetország legtávolabbi szigetén, Shetlandon él családjával együtt. SZABADOS SÁMUEL Miért éppen Skócia lett a kiválasztott célpont? Sógoromnak él Skóciában egy volt kollégája, barátja, hozzá látogattunk el egy alkalommal, és õ segített ott munkát szerezni. A feltételek, a fizetés kedvezõ volt, így rögtön éltünk is a lehetõséggel. Egy akkor beindult, modern halfeldolgozó üzemben kaptunk munkát a párommal, azóta is ott dolgozunk. Ami marasztal, az az a tény, hogy a fizetésünk kb. 4-5-szöröse az itthoni átlagnak. A megélhetés ugyan drágább, az árak magasabbak, de így is megéri ott élni. A szigetország egyik szigetén laktok. A hazautazást ez bonyolultabbá teszi? Sajnos, bonyolult a közlekedés, s emiatt nem túl gyakran járunk haza. Skóciától még 12 órás hajóút a sziget, kb. 400 kilométer. Angliából átjutni a kontinensre csak komppal, vagy az alagúton lehet, ez is költséges, utána még Franciaországon át végig kell utaznunk Nyugat- Európát. Idén õsszel elõször jöttünk haza autóval, de megbántuk. Hosszú és költséges az út, a továbbiakban marad a repülõ. Az északi fekvés és az óceán milyen éghajlati adottságokat nyújt? Furcsát és számunkra szokatlant. Sokszor hûvös, szeles az idõ, sokat esik az esõ. A nyárra is ez jellemzõ. Nincs nagy meleg. Ha kisüt a nap, akkor mérünk néha 20 fok körüli meleget. Ismeretlen a kánikula. Kis kabát, vagy pulóver nyáron is ajánlatos, ha beborul, fok van csak. A tél viszont enyhe: 0 fok fölötti a középérték. Hó, ha esik, rögtön el is olvad. Inkább az esõ jellemzõ, de az sok. A sok csapadék miatt mindig szép zöld a táj, ez azért kellemessé teszi az amúgy zord, sziklás vidéket. Az északi fekvés következtében érdekes a nappalok és éjszakák aránya. Õsszel csak 10 óra körül kezd világosodni, s három körül már sötétedik. Nyáron viszont sokáig világos van. Ezt is meg kellett szokni. A nyelv, a beilleszkedés milyen problémákkal járt? Nem volt könnyû a kezdet, de most már ott tartok, hogy magam intézem az ügyeimet angol nyelven. Sok mindent megértek már, beszélni azért nehezebb. A családdal, a gyerekekkel vagyok kint, tehát rendszeresen magyarul beszélünk, ha egyedül lennék, nyilván jobban rákényszerülnék a nyelvtanulásra. Barátaink is vannak. Fõleg az ott élõ magyarok. Lehetünk vagy nyolcvanan. Ebbõl kb fõt személyesen ismerek. Gyakran összejárunk, fõzünk, beszélgetünk. Vannak orosz ismerõseim is, a gyerekkorom nyelvtudását elevenítem fel. Ha beszélgetek velük, egyre több orosz kifejezés jut az eszembe. Vannak haverjaim a helybéliek között is, ahogy bõvül a nyelvismeretem, egyre több skót barátot szerzek. Az itthoni dolgokról is rendszeresen tájékozódunk. Telefon, internet bárkit bármikor elérünk. A mûholdas tv-csatornákon pedig magyar adásokat nézünk, angol nyelvût ritkán. Skótok-e a skótok? Nem. Nagyon kedves emberek és segítõkészek. Nem jellemzõ rájuk a garasoskodás, de feleslegesen sem szórják a pénzt. Jó házigazdák, befogadók, nincsenek elõítéleteik az idegenekkel. Ez is megkönnyíti a kintlétünket. Mivel telik a szabadidõ? Sokat kirándulunk. Bejártuk a skót történelmi városokat, várakat, kastélyokat. Szépen karban vannak tartva, s nagyrészük a tulajdonosok által lakott, tehát zajlik az élet bennük, nyilván nem a középkori módon. A szigeten nem sok mindent lehet tenni, hiszen apró egy-kétezer lelkes településekbõl áll, de olyan városiasnak tûnnek. Focimeccsekre járunk, a helyi bajnoki mérkõzéseket nézzük. Ezek a magyar járási szintnek felelnek meg, de az iram nagy, és igazi angol küzdõstílust képviselnek. Sok a nézõ, családok járnak ki mecscsekre. Néha mi magyarok is szoktunk teremfocizni. A skótok kedvenc szórakozása a pubok, vagyis az ottani kocsmák látogatása. Hangulatuk természetesen más, mint a magyar kocsmáké. Tiszták, rendezettek, biztonságosak, családostól együtt nyugodtan be lehet ülni. A közélet színterei, beszélgetnek, különbözõ játékokat játszanak a vendégek. Közben isszák a barna sört és a whiskyt, melybõl igen nagy a választék. Botrányokról nagyon keveset hallani. Mi ritkán járunk el, egyrészt a család együtt tölti az idõt, másrészt kevés a szabadidõ, illetve az árak kissé húzósak. Milyen a skót konyha? Nekem nem ízlik. Sok halat esznek, ezen kívül birka- meg marhasültek a gyakoriak. Alig fûszerezik õket. Egyszerû ételeket készítenek. Mi fõzünk magunknak. Néha megkóstoltatom kollegáimmal a magyar ételeket. Nagyon ízlett nekik a gulyáslevest, máskor lángost vittem be, mind elfogyott. Ott a hagyma, a paprika íze is más. A lecsó nem olyan, mint az itthoni. A gazdasági válság hatásai érzõdnek? Beszélnek róla? Az árak lassan emelkednek. A benziné talán Európában itt a legmagasabb. Mást nem tapasztalni. Az emberek nemigen politizálnak, valahogy biztonságban érzik magukat. Nem jellemzõ a panaszkodás, úgy vannak vele, hogy ha most probléma van a gazdaságban, az csak idõleges, majd elmúlik. Hogyan tovább? Szeretnénk még sokáig kint dolgozni, ha ilyenek maradnak a lehetõségek. A családom kint van velem, ez sokat jelent, nem sietteti a hazatérést. Néha hiányoznak a földvári haverok, az itthoni meleg nyarak, de évente egyszer-kétszer - legközelebb talán nyáron - hazajövünk. 7.
8 Kollektív emlékezet? Az individuális és kollektív emlékezet összefüggéseinek formálásában a lokális emlékezetpolitika döntõ szerepet játszik. A társadalmi hagyomány által megszokott alkalmak során elzarándokolunk az egyes emlékmûvekhez, emlékhelyekhez, melyek így, évente egyegy alkalommal emlékeztetnek történelmünkre. Problematikusabb az olyan alkalmak során meglátogatandó helyszínek kérdése, melyek története mély gyásszal párosul. Az emlékezetpolitika többek között azt a közeget piszkálja meg, amelyet a társadalom vagy képtelen, vagy határozottan nem kíván feldolgozni, elfogadni. Stánitz Zsuzsanna, az ELTE kommunikáció-médiatudomány szakos hallgatója a Vadász utcai zsidó temetõ kapcsán fogalmazza meg gondolatait és kérdéseit. STÁNITZ ZSUZSANNA Emlékezetet lehet fenntartani, felemelni, kanonizálni, ugyanakkor kitörölni is. Nem a véletlen mûve, hogy mi kerül be a hivatalos történelmünkbe, mit fognak gyermekeink a jövõben tanulni, s mi az, ami nyilvánvaló módon kimarad, elvész a múltban. Ahhoz, hogy az imént tett kijelentésem átláthatóbbá váljon, egy helyi hálózat emlékezetpolitikai fordulatait hívom segítségül, jelen esetben Dunaföldvár kollektív emlékezetét érintõ kérdéseit. Miért is fontosak az említendõ emlékhelyek? Mennyi információ áll rendelkezésünkre, adott esetben miért nem tudni róluk semmit? Mit is értünk kollektív emlékezet alatt? A Halbwachs által létrehozott collective memory fogalma, mely a társadalom csoportjai által konstruált, majd fenntartott kollektív emlékeket érinti, melyek legitimitásukat az évrõl-évre ismétlõdõ kánon által biztosítják. Jelen esetben a Dunaföldváron található, az emlékezetet érintõ temetõk, mûemlékek állnak a figyelem központjában, melyek valamilyen oknál fogva kevésbé, sõt, szinte egyáltalán nem kerülnek megemlítésre városom emlékhelyeit illetõen. A Vadász utcai zsidó temetõ A földvári zsidóság a legnépesebb közösségek egyikének számított, kitûnõ kereskedõket, bankárokat, rabbikat és tanítókat termelt ki a soraiból. ( Egyház és kultúra, Dunaföldvár története az õskortól napjainkig, Dunaföldvár, Part-Oldalak Kulturális Egylet, 2002., 136. o.) Miután átvették a kereskedelem jelentõs részének lebonyolítását, többjük meggazdagodott. Dunaföldváron 1865-ben már állt a zsinagógájuk és az iskolájuk is a Posta utcán, temetõjüket pedig a dézsmakert környékén alakították ki. Az ellentét kialakulása természetesen nem váratott sokáig magára, a boltajtók kiszaggatása, a magánházak ablakainak betörése és a napi jellegû szitkozódások, fenyegetések és bántalmazások elszaporodtak. Ezt a kisebb kitérõt azért véltem fontosnak megírni, mivel a zsidóság láthatóan központi szerepet játszott városom egykori kereskedelmében, kultúrájában, mely a temetõ állapotából, az iránta érzett tiszteletbõl kevésbé tükrözõdik. A temetõben lévõ legkorábbi sírkövek az 1840-es, 1850-es évekbõl származnak, ugyanis a zsidóság az 1800-as években telepedett le Dunaföldváron. Fellelhetõek gyermeki, polgári és rabbi sírok is, páratlan kézi faragásokkal, vésésekkel, megható és szívszorongató idézetekkel. Gyakori a héber és a német írás. A temetõ szerkezete nehezen kivehetõ a hatalmas gaz, az elhanyagoltság miatt, de nyilvánvalóan a fõ emlékmû felé vezetõ feljáróból nyílhattak egykor a rendezett sorok, parcellák. Az emlékmû több táblát is tartalmaz, középen a nevek felsorakoztatásával, az oldalain és aljánál pedig emléktábláival. Egyaránt vannak márvány és kõtáblák a fejfák mellett, bár szomorúan tapasztaltam hogy a legtöbb, láthatóan egykor erõsen odarögzített márvány sírkõ le lett borítva. Elvileg már senki nem jár a temetõbe, ahova régebben még gyakran elsétált egy-egy távoli hozzátartozó. A fiatalok többsége nem is tudja, hogy létezik Dunaföldváron zsidó temetõ, az idõsek pedig furcsán állnak az érdeklõdés miértje elõtt. S hogy miért tartom fontosnak egy olyan emlékhely ismertetését, melyrõl könnyebb megfeledkezni? Az indok a következõ: lokális identitásunk kialakításában elementáris szerepet játszanak a mûemlékek, a nyilvános terek, az emlékhelyek. Pusztán azért, hogy tisztában legyünk azzal, hogy honnan is jöttünk, kik is vagyunk valójában. Véleményem szerint a dunaföldvári zsidó temetõ egy jelentõs kollektív emlékezõhelyként is felfogható, azaz felfogható volna, ha ezügyben történnének lépések. Hallani a renoválás, a kitisztítás kezdeményezõkészségérõl, s remélhetõleg ez meg is fog történni. Ez év májusában tett látogatásom során finoman jelezve, a temetõbe egyáltalán nem illõ mezõgazdasági gépjármûvel, szemétdombokkal szembesülhettem. Modern egy montázs, gondolhatnánk, de azért ez az ügy nem ilyen egyszerû. 8.
9 Vers- és prózamondó verseny Vers-és prózamondó versenyt tartottak az alsó tagozatos gyermekek számára a Beszédes József Általános Iskolában. Az és 3. évfolyamokon osztályonként 5-6 tanuló indult a versenyen, javarészt tréfás versekkel, illetve prózákkal. A legnépszerûbbek Nagy Lajos, Nógrádi Gábor és Kányádi Sándor mûvei voltak. Eredmények: 2. évfolyam I. hely Skutovics József 2. a felkészítõje: Szigeti Gyuláné II. hely Faragó Roland 2. c felkészítõje: Széles Lászlóné III. hely Pataki Zsófia 2. b felkészítõje: Ambrusné Miskolczi Mária 3. évfolyam I. hely Fafka Borbála 3. b felkészítõje: Götzingerné Sztanó Mária II. hely Bacsa Mária Kata 3. b felkészítõje: Götzingerné Sztanó Mária III. hely Tóth Kamilla 3. b felkészítõje:götzingerné Sztanó Mária 4. évfolyam I. hely Cseharovszky Máté 4. a felkészítõje: Néveryné Bogár Mária II. hely Komiszár Karola 4. c felkészítõje: Lókiné Zsóri Gabriella III. hely Kelemen Zita 4. b felkészítõje: Baksay Erika Skutovics József Fafka Borbála Cseharovszky Máté Novellapályázat A Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület és a Körös Irodalmi Társaság a Vizek éve alkalmából Folyóvizeink címmel novellapályázatot hirdet I. kategória: Magyarország folyói II. kategória: A mi Élõvíz-csatornánk A folyó viszont gyönyörû. És a folyópart is. Maga a költészet. Csak meg kell írni. Márpedig én meg tudom írni. Gion Nándor A pályázat célja: Széles körben irodalmi alkotómunkára ösztönözni mindazokat, akik prózai formában, esztétikailag színvonalasan mutatják be a folyóvizeket, illetve a partjuk környezetét, a folyók menti városokat, településeket, azok lakóit, akik valós alapokra épülõ vagy kitalált történetükkel felhívják a figyelmet az ember, a víz és a természet kapcsolatára, fontosságára. I. kategória: Magyarország folyói Ebben a kategóriában szerepelhet minden olyan folyóvíz vagy holtág, amely Magyarországon ered, vagy itt ér véget, vagy átfolyik országunkon. A mûnek tartalmaznia kell olyan város, település és lakói bemutatását (is) felismerhetõ módon, amely a kiválasztott folyó mellett van, vagy valamilyen formába kapcsolódik hozzá. Az események a történelmi múltban éppúgy játszódhatnak, mint jelenünkben. II. kategória: A mi Élõvíz-csatornánk Ebben a kategóriában a Közép-Békési Centrumot, azaz a Gyulát, Békéscsabát, Békést összekötõ Élõvíz-csatornát kell alapul venni. Itt is azt várjuk a pályázatoktól, hogy a vízzel, vagy annak partjaival összefüggésben felismerhetõ módon mutassák be legalább az egyik várost, annak épületeit, lakosait. Az események a történelmi múltban éppúgy játszódhatnak, mint jelenünkben. Pályázati feltételek: A pályázaton részt vehet minden hivatásos és amatõr szerzõ, aki a pályázati célokat és feltételeket elfogadja és teljesíti. Egy alkotó mindkét kategóriában indulhat, de csak egy-egy írással és ugyanazt az 9. írást nem adhatja be mindkét kategóriában. A beküldött írások terjedelme nem haladhatja meg a karaktert (betûszámot, szóközökkel). A csak jeligével ellátott novellákat 4 kinyomtatott példányban és egy CD-re írva kell elküldeni. Külön lezárt borítékban kérjük a jelige feloldását, azaz a szerzõ nevét, lakcímét ( címét). A pályázaton csak olyan novellával lehet részt venni, amely eredményesen nem szerepelt semmilyen más pályázaton, és nyomtatott formában még sehol nem jelent meg. Errõl a mellékelt lezárt borítékban nyilatkoznia kell a szerzõnek. A pályázatra beküldött novellákat ismert irodalmárokból álló szakmai zsûri bírálja el (amelynek jogában áll egyes díjakat nem kiadni). Beküldési határidõ: március 22. (a Víz Világnapja) Cím: KÖR-KÖVIZIG Zöld Pont Iroda, 5700 Gyula, Városház u. 26. A borítékra kérjük ráírni: Novellapályázat.
10 Díjazás: I. kategória: I. díj Ft, II. díj Ft III. díj Ft, értékes különdíjak. II. kategória: I. díj Ft, II. díj Ft III. díj Ft, értékes különdíjak. Mindkét kategória elsõ díjas alkotásainak közlési joga a Bárka szerkesztõségét illeti meg. A díjazott és díjazásra nem került, de színvonalas mûveket a kiírók egy antológiában is tervezik megjelentetni. Amennyiben a pályázó errõl nem rendelkezik, a beküldött mûveket a Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület a tulajdonaként kezeli, és különbözõ kiadványokban, szaklapokban igyekszik közzé tenni az arra érdemeseket. Eredményhirdetés és díjátadás: Várhatóan 2009 májusa-júniusa, a VIII. Élõvíz-csatorna Emléktúrához kapcsolódva. Az idõpontról és a helyszínrõl a díjazottaknak, illetve az antológiába beválasztott alkotások szerzõinek értesítést küldünk. Iskolanap a gimnáziumban November 14-én iskolanap keretei között emlékeztek a 190 éve, november 13-án született névadóra a Magyar László Gimnáziumban. BALOGH EMESE A rendezvényt megelõzõ két délutánon a mikrotérség iskoláinak 7., 8. osztályos diákjai, illetve a gimnazisták és szakiskolások, több mint nyolcvan diák, mérték öszsze tudásukat a gimnázium ebédlõjében. A két vetélkedõ során a tanulók számot adtak a magyar származású Afrika-kutatókról, Magyar László munkásságáról, Afrika topográfiájáról, a világ hét csodájáról és a világörökség magyar vonatkozásairól elsajátított ismereteikrõl. November 14-én a gimnáziumban a pedagógusok által összeállított, Krizsán László professzor emlékének ajánlott kiállítás nyílt Magyar Lászlóról, illetve Afrikáról. Ezt követõen A 7.a és 9.b osztályosok a gimnáziumban elhelyezett Magyar László szobornál emlékeztek a névadóra, s ekkor vette át ünnepélyes keretek között a gimnázium közössége Csepeli István, népi iparmûvész, egykori emelgés diák ajándékát: a Gyökerek címû alkotását. A meghívott vendégek és a középiskola tanulóközössége ezt követõen a várudvari emlékmûnél emlékezett a névadóra; s itt vették át könyvjutalmukat a Magyar László Verseny díjazottjai is. A koszorúzást követõen a gimnazisták a hagyománynak megfelelõen tudományos elõadásokon vettek részt. Csepeli István, rendhagyó módon nem a gimnázium épületében, hanem a városházán tartott elõadásában a két legjelentõsebb dunaföldvári munkáját mutatta be a gimnazistáknak: a városháza dísztermét és a várkaput. A gimnáziumban a négydimenziós téridõrõl beszélt E. Kovács Zoltán, csillagász, a kecskeméti planetárium igazgatója; míg Fiar Sándor geográfus- utazó, a Delta és a Fõtér mûsorvezetõje a titokzatos kambodzsai dzsungelvárosba, Angkorba kalauzolta a tanulókat. Kiss Árpád, gyógyszerész a kinin felfedezésének anatómiáját ismertette hallgatóságával, Kovács László pedig kanadai vadászkalandjairól tartott gazdagon illusztrált élménybeszámolót. Az Élet és Irodalom Pulitzer-díjas fõszerkesztõje, Kovács Zoltán Élet és Irodalom és média címmel mutatkozott be a gimnazistáknak, míg Kubassek János, geográfus-utazó, az érdi Földrajzi Múzeum igazgatója Etiópiát, Afrika csodaországát járta körül a geográfus szemszögébõl. Miru Ágnes grafológiai, pályaorientációs foglalkozást tartott az érdeklõdõknek. A függvények alkalmazása néhány mindennapi probléma megoldására volt a címe annak a rendhagyó matematikaórának, amit Németh József, a szegedi egyetem tanára tartott, Szék táncaival, táncéletével pedig Rabóczki Anikó és Fafkáné Simon Ildikó ismertette meg a népi hagyományok iránt érdeklõdõket. A gimnáziumban megtekinthetõ, Rembrandt rézkarcaiból összeállított kiállításon Reisinger János, irodalomtörténész tartott rendhagyó tárlatvezetést, ugyanakkor Sebestyén Éva, néprajztudós Magyar László életpályáját ismertette a kaland és kutatás szemszögébõl, míg Szõcs Zoltán, a bonyhádi városi múzeum igazgatója a Perczel család történetének érdekességeirõl beszélt. A Magyar László Gimnáziumban az iskolanap a szakiskolások és gimnazisták focimeccsével, illetve a gimnázium tanárai és diákjai közötti rangadóval zárult; melyen az idén a tanárok gyõzedelmeskedtek. Mazsorett hírek BALOGH EMESE szeptember 27-étõl október 1- jéig a montenegrói Budvában megrendezett Szeptember Fesztiválon a Löfan Mazsorett Egyesület két csoportja, a Brill és Delfin csoport képviselte Dunaföldvárt. A lányok a megszokott formájukat hozva bizonyítottak a színpompás mûsort felvonultató fesztiválon. Szeptember 30-a és október 5-e között Belgrád adott otthont az Európa Öröme Gyermekfesztiválnak, melyen a megjelent 18 ország csapatai között ott voltak a földvári Csillag csoport mazsorettjei is, akik Magyarországot képviselték. A szereplések mellett a vendéglátók rengeteg programot szerveztek vendégeiknek; Adara-szigetét kisvasúttal járták be a lányok, megismerkedtek Belgrád történelmi nevezetességeivel. A földváriak számára a legemlékezetesebb az Arénában megrendezett a gála volt, melyet a szerb televízió egyenes adásban közvetítet. 10.
11 Az Élet és Irodalom fõszerkesztõje gimnazistáknak tartott elõadást A Magyar László Iskolanap alkalmából a gimnázium vendégeként a diákoknak tartott elõadást Kovács Zoltán, az ÉS hetilap fõszerkesztõje. Ez alkalommal adott rövid interjút lapunknak. SZABADOS SÁMUEL Kovács Zoltán Gyakori eset, hogy tizenéves diákoknak tart elõadást? Évente egyszer-kétszer alkalmat kerítek rá. Érdekel, hogy a mai középiskolás korúak mit olvasnak, összevetem önmagam ifjúkorát az övékével. Az olvasási szokások megváltoztak, a többség az elektronikus médiát figyeli, a rendszeres újságolvasók száma alacsony. Ami viszont örvendetes, és az én ifjúságomat idézi, hogy korunk fiataljai is érdeklõdõk, van információ igényük. Az, hogy ki milyen forrásból elégíti ki ezt, már más kérdés. Lapunk, az Élet és Irodalom, elsõsorban nem hozzájuk szól, de azért a körükben is ismert. A fiatalok körében egyre népszerûbb a média, mint életpálya. Minek köszönhetõ ez? Valóban tömeges az érdeklõdés. Talán a gyors siker, az ismertség is vonzerõ. A média sztárolja a szakma legjobbjait, gondoljunk a népszerû mûsorvezetõkre. Az újságírás kicsit nehezebb mûfaj, de itt is lehet látványos sikereket elérni. Jelenleg túlkínálat van a pályán, a fõiskolák, egyetemek tömegével ontják a diplomásokat, elhelyezkedni viszont nagyon nehéz. Van egyfajta rotáció is, különösen a bulvármédia próbálja ki tömegével a fiatalokat, de közülük kevesen tudnak megkapaszkodni. A jövõ is ezt vetíti elõre. Kicsi az esélye, hogy újabb lapok, újságok, tv-csatornák jelenjenek meg. A mezõny telítõdött, így keményen meg kell küzdeni az állásokért s fõleg a sikerért. Az ÉS egyike azon lapoknak, melyek nyíltan felvállalják a liberális és baloldali értékek melletti kiállást. Napjainkban, amikor a jobboldal politikai támogatottsága erõsödik, a szerkesztõség miképpen reagál erre a tendenciára? Tulajdonképpen nemigen változott stratégiánk az elmúlt években. Továbbra is liberális lapnak valljuk magunkat és a megítélésünk is az. Körülbelül tíz éve nagyjából azonos példányszámban jelenünk meg, törzsolvasóink tábora nemigen változott. A jobboldal médiabeli elõretörése valóban tapasztalható, de számunkra nem õk a konkurencia, hanem a hasonló beállítottságú lapok, például a HVG. Mivel liberális szellemûek vagyunk, teret adunk más eszmék, gondolatok, nézetek megjelenésének is, jobboldali szerzõk is gyakran publikálnak nálunk. Nem vagyunk kormánypárti lap, erõs kritikával illetjük a kormány hibáit, politikusainak tevékenységét is. Talán e sokszínûségünknek köszönhetõ, hogy olvasottságunk nem csökkent. A politikai szélsõségek erõsödése pedig maga után vonja, hogy nagyobb terjedelemben jelennek meg azok az írások, megyek e tendencia ellen emelik fel hangjukat. Tudni Önrõl, hogy személyesen is kötõdik városunkhoz. Édesanyám itt él Dunaföldváron, nagyszüleim is földváriak voltak. Gyermekéveim során pár évet itt töltöttem. Valóban kötõdöm a városhoz, és sajnálom, hogy elfoglaltságaim miatt ritkán tudok hazajárni. Irodalmi kávéház Programokban gazdag õszt zárt a Rátkay László Irodalmi Kávéház. Tagjai láthattak színházi elõadást: az Új Színházban közösen nézték meg a Tisztújítás címû darabot, emellett a Marcipán Cukrászdában megtartott összejöveteleiken két könyv szerzõjével is beszélgethettek. BALOGH EMESE Október 28-án Haider Márta és Majer Mihály, pécsi megyéspüspök volt a vendége az irodalmi kávéháznak. A találkozón ismerhette meg a kávéház közössége Haider Márta Jézussal az úton címû könyvét, melyben a szerzõ Majer Mihály, pécsi megyéspüspökkel készült beszélgetéseit gyûjtötte össze. A könyv a kérdezõ és a válaszoló együttgondolkodásának terméke, amely a hitbeli vonatkozások mellett társadalmi, politikai, tudományos problémákat is érint; válaszokat keres a XXI. századi elmagányosodott ember kérdéseire. November 25-én Gutai István volt a kávéház vendége, akivel a Gyönyörû a szibériai erdõ címû kötetérõl beszélgetett Raffainé Kókány Judit. A szociográfiát, falurajzot és politikai leírásokat tartalmazó kötetbõl Horváth István olvasott fel részleteket. 11. Gutai István Mint azt Gutai István elmondta, a könyv elsõ részében volt hadifoglyok, a GULÁG paksi rabjainak megrázó, de felemelõ vallomásait tette közzé. Ezt követõen olvashatja az érdeklõdõ a paksi, 1956-os forradalmi események résztvevõinek visszaemlékezéseit, míg a harmadik részben Paks választási küzdelmeit, eseményeit mutatja be Gutai István, aki a kötet zárófejezetében szülõfaluja, Sárpilis falurajzát írta meg. Karácsonyi ajándék akció A Szeretettel vár Dunaföldvár képes album a városunkat négy nyelven bemutató DVD-vel együtt decemberben 2500 Ft-os áron a Tourinform irodában és a városi könyvtárban megvásárolható.
12 Használja ki a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet KOMBI HITEL ajánlatát! Ft szabad felhasználású hitel 3 évre történõ felvétele esetén a törlesztõrészlet akár havi Ft lehet. THM: 17.14% Jelen tájékoztatás nem minõsül nyilvános ajánlattételnek! Sokan neveztek az év utolsó horgászversenyére Két hetet csúszott a sporthorgász egyesület által meghirdetett õszi rablóhalfogó verseny, így a szokásos elsõ novemberi hétvége helyett a hónap közepén került sor a megrendezésre. 12. SZABADOS SÁMUEL Jagodics István, szervezõ szerint a késés két okból is jót hozott: a hónap elején még sok volt az apróhal, s kevés a nagy ragadozó, és az új dátumnak az idõjárás is kedvezett. Szép, napsütéses, õszi idõ várta a versenyzõket vasárnap délelõtt és kb fokos meleg. Sokan jöttek ki a kis-dunai horgász tanyához pecázni, nézelõdni, illetve versenyezni. 30 fõ állt rajthoz a reggel hét órás kezdésnél. A helyek sorsolása már sok mindent elõre jelzett, a jó pozíció növelte az esélyeket. Az országos szövetség szabályai szerint zajlott a verseny, csak a rablóhal volt értékelhetõ, két bot használata volt engedélyezett. A taktikát maguk a horgászok tetszõlegesen dolgozhatták ki, a szurkolók nem segíthettek, csak tanácsokat adhattak. Voltak látványos, izgalmas pillanatok is. Izgatottan figyelték sokan, vajon mekkora hal kerül a szákba. Az idõ múltával kiderült, hogy nem mindenkire mosolygott rá a szerencse. 11 órakor, a mérlegelésnél tizenegyen jelentek meg, náluk jött össze mérhetõ mennyiség. Az elsõ helyen Luscsik Lajos végzett 3,8 kilós fogással, második a dunaegyházi Pala Attila lett 3,3 kilóval, a harmadik díjazott Dorkó Károly 2,7 kiló összsúllyal. Az elsõ három helyezett értékes jutalmakat is kapott a szervezõktõl; horgászbottal, orsóval, zsinórral gazdagodott a felszerelésük. A zsûri különdíjat is kiosztott, mégpedig a legnagyobb halat fogó horgásznak. A szerencse ezúttal Kollár Erik mellé szegõdött, õ egy 2,6 kilós példányt fogott. A szervezõk és a résztvevõk sikeresnek nevezték a versenyt. A szokásosnál kicsit több volt a jelentkezõ, ez a kellemes idõnek is köszönhetõ, a fogás pedig a több éves átlag körüli értéket mutatott. Míg a vízparton zajlottak az események a versenyek örökös szakácsa, Nagy Gábor munkálkodott a konyhán. Pörköltjének finom illata dél körül mindenkit asztalhoz ültetett. A horgászszezon ezzel jelképesen befejezõdött, de az idõjárástól függõen a horgászok még azért szerencsét próbálnak, míg be nem fagy a víz, bár gyakori a téli lékhorgászat is. Az egyesület vezetõi arra kérnek minden próbálkozót, hogy csak vastag, legalább 10 cm-es jégre lépjen, s ha végzett, mindenképp láthatóan jelölje meg a léket a biztonság érdekében. Kézilabdásaink õszi bajnokok lettek Régen látott nagyszerû szezont tudhat maga mögött városunk férfi kézilabdacsapata. A két megyét magába foglaló regionális bajnokságban az elsõ helyen végeztek, mégpedig veretlenül. Sõt, még pontot sem vesztettek, azaz döntetlent sem játszottak. SZABADOS SÁMUEL Õszi gyõzelmeik nemcsak magabiztosak, hanem nagyarányúak is voltak. Nemegyszer gól volt a különbség, természetesen javunkra. Az utolsó mérkõzés viszont igen csak nehéznek bizonyult, de a siker ekkor sem maradt el. Az újonc Kecskeméti Delfin csapatának vendégei voltunk. Nem játszot-
13 tunk még velük, de híre járta, hogy az elsõ osztályú kecskeméti gárda utánpótlásáról van szó, tele fiatal tehetséges játékosokkal, némelyikük bekerült már a nagycsapat keretébe is. Erre a találkozóra a hírek szerint a legerõsebb összeállításban léptek pályára. Mi is fontosnak tartottuk a meccset, hiszen õszi elsõségünk volt a tét, ennek megfelelõen a legjobb csapatot igyekezett Orova edzõ a pályára küldeni. Ezúttal nem volt gond, mivel mindenki el tudott utazni az összecsapásra. A delfinek igazolták elõzetes jóhírüket. Nagy tempót diktáltak a meccs során, érzõdött rajtuk, hogy sokat edzenek, jó erõnlétben vannak. Az elsõ félidõben fej-fej mellett haladt a két gárda. A hazaiak egygólos vezetésével zárult a játékrész. A döntés a folytatásra maradt. A szünetben alaposan és helyesen értékeltek a mieink, mert fordulás után egyre aktívabb lett a földvári fiúk játéka. A 10. perc környékén átvettük a vezetést, rutinunk kezdett kidomborodni, ellenfelünk játéka kapkodó lett, érezték, hogy átvesszük a játék irányítását. 2-3 gólos vezetésünkkel folyt a játék. Az utolsó néhány perc sok izgalmat hozott. A kecskemétiek nagy erõbedobással küzdöttek a gyõzelemért. Mi taktikusan próbáltuk tartani elõnyünket, idõnként a játékot is lassítva. A végén egygólos gyõzelmet arattunk: 31:32. Sikerült megvédeni veretlenségünket. Az õsz legnehezebb mecscsén voltunk túl. Orova Tamás nyáron vette át az egylet szakmai irányítását, vezérletével százszázalékos õszi teljesítményt produkált a csapat. Eredményeik a hajdani nagy kézilabdás sikereket idézik. A rutin és az erõnlét segítette a tabella élére gárdánkat. A rendszeres edzésmunkának köszönhetõ a jó kondíció. Szerencsére az idõsebb, tapasztalatokkal rendelkezõ játékosok az egyesület rendelkezésére állnak, sõt, idõnként az edzõ is pályára lép. A fiatalok pedig lassan felnõnek a feladatokhoz, lendületükre, lelkesedésükre nagy szükség van. Két ponttal vezetjük a tabellát a Kiskunhalasi HTK II. elõtt, tehát elõnyünk nem túl nagy. Tavasszal kemény küzdelem várható. A keretben valószínû nem lesz változás. Az edzõ és a játékosok egyhangú véleménye, hogy a bajnoki cím megszerezhetõ, s ez a cél. A téli szünet sem a tétlenséggel zajlik. A fiúk hetente bejárnak teremfocizni, mozogni, hiszen a márciusi folytatáshoz szinten kell tartani az erõnlétet. Kényszerû tisztújítás a DFC-nél November közepén új egyesületi elnököt választott megyei elsõ osztályú labdarúgó egyesületünk. Weiszgáber János, elnök az összeférhetetlenségi törvény értelmében lemondott tisztérõl. SZABADOS SÁMUEL A törvény szerint képviselõ-testületi tagok nem tölthetnek be vezetõ tisztséget civil szervezetnél. Az elnökkel együtt a korábbi vezetõség is lemondott, a gyûlésen a tagság elfogadta az új vezetõség jelölését, majd pedig egyhangúlag megszavazta a leendõ tisztség-viselõk személyét. Az elnöki tisztet ezután Kindl István, edzõ tölti be, helyetteséül Jákli Vilmost választották. A vezetõség tagja lett Farkas László, Dávid István és Szilasi Péter. Weiszgáber János két évig volt elnökhelyettes, majd 2002-tõl hat éven át töltött be elnöki tisztet a klubnál. Ez idõ alatt két aranyérem, ezüst, bronzérem a mérleg. Városunk labdarúgó életének igen sikeres idõszaka volt ez a néhány év, megkezdõdött az edzõpálya építése és befejezõdött az öltözõ felújítása, sikeres volt az utánpótlás nevelés is. Az ifjúsági csapat aranyérme, a serdülõ korosztályok létszámának bõvülése is jelezte, hogy stabil alapokon áll a DFC jövõje. A leköszönõ elnök, mint mondta, fájó szívvel tett eleget az elõírásoknak, úgy érezte, hogy eredményesen végezte munkáját. Noha nem ért egyet a törvény szellemével, azt tiszteletben tartja. Képviselõként is sokat tud tenni az egyesületért. A focitól nem szakad el, a számvizsgáló bizottság elnökévé választották. Tapasztalatait, kapcsolatait kihasználva mindenben támogatni fogja a vezetõséget. Vannak még feladatok, melyeknek befejezéséért fog munkálkodni, például az edzõpálya átadása; a csapat menedzselése is sok munkát igényel, melyhez segítséget tud nyújtani. Sok munkát jelent továbbá a pálya és az öltözõ fenntartása, rendszeres karbantartása. Kindl Istvánt nem érte váratlanul az új megbízás, elõtte egyeztetett vele a vezetõség, s tisztában volt a váltás szükségességével. Az edzõi feladatok mellett elnöki teendõket is el kell látnia, de ígéretet kapott a segítségre, melyet kér is a volt elnöktõl illetve az új vezetõségtõl. Õ elsõsorban a szakmai teendõkre igyekszik koncentrálni. Edzõként 13.
14 és játékosként a pályán próbál helyt állni. Erre most nagy szükség lesz, a csapat az ötödik helyen zárta az õszt, olyan pontszámmal, hogy tavasszal esélyünk van valamelyik dobogós hely elérésére. A tagság is tudomásul vette a tisztújítást, egyhangú döntésük jelzi, hogy bizalommal vannak az új elnök iránt. Mindenki reméli, hogy a klub életében ez nem jelent ez komoly változást, és zavartalan lesz majd a téli felkészülés és a tavaszi folytatás. Az alsóházban zárta az õszt a DSTE SZABADOS SÁMUEL November elsõ hétvégéjén az 5. helyezett Aparhanton lépett pályára másodosztályú gárdánk. Az elõmérkõzés számunkra kedvezõ volt, hiszen a földvári fiatalok 5:1-es gyõzelmével zárult. Felnõtt csapatunk tartalékosan lépett pályára, a kezdõ csapatból hiányzott Kun, Pasker, Princz László és Benedikti, tehát az elõjelek nem voltak kedvezõek. A mérkõzés folyamán is érezni lehetett hiányukat. A vendégek a 25. percben vezetéshez jutottak, egy kapu elõtti kapkodás után került hálónkba a labda. A félidõ utolsó perceiben kapusunkat sodorták el egy beívelt labdánál, ismét gólt kaptunk. 2:0-ás hazai vezetéssel kezdõdött a második félidõ. A szünetben újabb utasításokat kaphatott a legénység, mivel aktívabban kezdtünk. Sõt a 60. percben Gavrilovics góljával sikerült szépítenünk. Elérhetõ közelségbe került az egyenlítés. Ellenfelünk is tisztában volt a helyzettel, s az utolsó percekben nagy hajrába kezdett. A 87. percben figyelmetlen védelmünket kihasználva újabb gólt szereztek. 3:1-es hazai gyõzelem született. A következõ fordulóban Madocsát fogadtuk, akik az utolsó helyen állnak. Nagyon reménykedtünk a hazai gyõzelemben. A mérkõzés képe alapján valóban nekünk állt a zászló. Folyamatosan fölényben játszottunk, de ellenfelünknek is voltak kapunkat veszélyeztetõ akciói. A 10. percben Lukács ügyes góljával jutottunk vezetéshez. Fölényünk ezután is megmaradt. Érezni lehetett, hogy a fiúk az elsõ félidõben akarják eldönteni az eredményt. A 40. percben Gavrilovics találatával már két góllal vezettünk, ez maradt a félidei állás. A szünet után alábbhagyott lendületünk. A mezõnyjátékban szépen tartottuk a labdát, de az átütõ erõ elmaradt. Ellenfelünk sem tudott megújulni. 2:0-maradt az eredmény. Az ifisták szintén gyõztek 5:1-re. Az utolsó vendégszereplésünk helyszíne Kéty volt. A fiatalok sajnos nem tudtak 11 fõvel kiállni, ami önmagában elgondolkodtató. 5:3-as vereség lett a következménye. A felnõtt összecsapáson a hazaiak szinte lerohantak bennünket. A 9. percben már 2:0-ra vezettek. Fiainkat meglepte a gyors hátrány, és igyekeztek felzárkózni az ellenfél által diktált tempóhoz. A házigazdák elbízták magukat vezetésük tudatában, ezt sikerült kihasználnunk. A 29. percben Princz Zoltán szabadrúgásából született gólunk, majd a 32. percben Búza kipattanó labdát rúgott a hálóba, sikerült egyenlítenünk. A szünetig már nem változott az eredmény. Változatos volt a játék a második 45 percben is, de mi már nem voltunk eredményesek. A Kéty viszont aktívabb játékának köszönhetõen két gólt szerzett az 54. és a 85. percben. 3:2-nél még volt egyenlítési lehetõségünk, de nem tudtuk értékesíteni. 4:2-es hazai siker született. Az õszi utolsó fordulóban Tolnanémedivel fociztunk itthon. Az elõmeccsen ezúttal a vendég fiatalok álltak fel hiányosan, csak 9 fõvel, így biztos volt a földvári 4:0-ás gyõzelem. A felnõttek találkozóján a vendégek aktívabb játékának köszönhetõen már a 8. percben vezetéshez jutottak. A félidõ végéig megtartották egygólos elõnyüket. A folytatást mi kezdtük jobban. Az 50. percben Princz Zoltán szabadrúgásból látványos gólt lõtt, ezzel egyenlítettünk. Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek. A vendégek tíz perc múlva szintén szabadrúgásból szerezték második góljukat. Az idõ múltával tét már csak az egyenlítés volt. Idegesen játszottunk, a kapu elõtt sokat hibáztak csatáraink. A 90. percben Benediktit buktatták a 16-oson belül, büntetõhöz jutottunk. A tét nagy volt, egy bajnoki pont sorsa dõlt el néhány másodperc alatt. A nagy lelki terhet 14. Búza nem tudván elviselni, hibázott, a kapusba rúgta a labdát. A bíró három percet hosszabbított, de az eredmény nem változott. 2:1-es vereséget szenvedtünk. Az utolsó két forduló vereségeivel csapatunk az alsóházban zárta az õszi szezont. Ötödik helyen végzett õsszel a DFC SZABADOS SÁMUEL Idei két utolsó bajnoki mérkõzésen magabiztos gyõzelmet aratott a csapat. Tevelt itthon fogadtuk november 9-én. Az elõmérkõzés a fiatalok súlyos 0:6 arányú vereségével végzõdött. A felnõtt meccsen gyorsan kiderült, hogy nekünk áll a három bajnoki pont. Az 5. percben Hargitai góljával már vezettünk. Fölényünk ezután még magabiztosabb lett. A 25. percben buktatás miatt 11-eshez jutottunk, amelyet Böde értékesített. A félidõ vége elõtt Böde megszerezte harmadik gólunkat. A második félidõben tartottuk elõnyünket. Sõt a vége felé kissé lazítottunk is. A 80. percben ezt használta ki ellenfelünk és gólt kaptunk. 3:1-es vezetésünknél gyõzelmünk nem forgott kockán, de a fiúk nagyobb lendületre kapcsoltak. A 90. percben Berényi pontos labdát fejelt az ellenfél 16- osán belül Lamm elé, aki biztosan rúgta a kapuba negyedik gólunkat. 4:1-re gyõztünk. Ozorán fejeztük be a bajnokság õszi szezonját. Az ifisták meccse sok gólt hozott, sajnos az ellenfél eggyel többet rúgott, kikaptunk 5:4-re. A fõmérkõzésen az elsõ félidõ nem sok eseménnyel járt. Mindkét gárda igyekezett megszokott stílusát játszani. Mi voltunk eredményesek, a 32. percben Böde révén vezetéshez jutottunk. Ez maradt a félidei eredmény. A második félidõben kiderült hogy a tabella hátsó alakzatában helyet foglaló házigazdák egy félidõs játékosok. Erõfölényünk egyértelmûvé vált. A 60. percben Böde büntetõt értékesített. 2:0-ra vezettünk. Az idõ multával fölényünk egyre magabiztosabb lett, Böde és Lamm révén még két gólt rúgtunk. 4:0-lett a végeredmény. Az õsz eredményei alapján az ötödik helyen zárta a szezont a DFC. A kezdés nagyon jól sikerült. Hét mérkõzésen veretlen maradt csapatunk. Nagy gólarányú gyõzelmek is születtek például Dunaszentgyörgy, vagy Dunakömlõd ellen. A 8. fordulóban Bátaszéktõl szenvedtünk elõször vereséget, amely nem volt meglepetés, mivel alaposan megerõsödött a bátaszéki gárda. Zombát és
15 Tolnát ismét magabiztosan legyõztük, majd két kudarc ért bennünket. Az idegenbeli õcsényi vereség még magyarázható volt, de a Bölcskétõl elszenvedett itthoni 7:0-ás vereség az utóbbi évek meglepetés-eredménye volt. Okai nehezen értelmezhetõk. A vereség mindenesetre sok tanulsággal szolgált. A szedresi döntetlen jelezte, hogy csak lassan tért magához a gárda a kínos kudarc után. A Tevel és az Ozora elleni gyõzelmek a papírformát igazolták. Csak hat pont a hátrányunk az elsõ helyezett Bölcske ellen, aki az utolsó fordulóban értékes pontokat vesztett. Izgalmas tavaszi küzdelemre lehet számítani. Matematikailag még az elsõ hely is elérhetõ, de az õszi teljesítményeket figyelembe véve a dobogós helyek egyike a realitás. Közben december elején elnökváltás is történt a klubnál. Weiszgáber Jánost az edzõ, Kindl István váltotta a tisztségben. A vezetõség célja, hogy a jó játékerõt képviselõ keret egyben maradjon, s valószínû a csatársor erõsítésére érkezik egy régi-új játékos: Lacza István. A január közepéig tartó téli szünet után erõnléti és alapozó edzések következnek. Addig a teremfoci tornákon igyekszik majd megtartani erõnlétét a legénység. Mûvelõdési ház Decemberi programok Hambalkó autósiskola Akkreditált felnõttképzési intézmény lettünk! KRESZ tanfolyam indul: december , január 13., 17 órakor Kategóriák: Moped, A, B, C, E, K. Elsõsegély tanfolyam a helyszínen! Érdeklõdjön személyesen vagy telefonon! Részletfizetés lehetséges! OKÉV szám: , Akkreditációs lajstromszám: 0855 Lepje meg családtagját hasznos ajándékkal! A 2009-ben induló tanfolyamokra ajándékutalvány vásárolható autósiskolánkban! Jelentkezés illetve bõvebb információ: Dunaföldvár, Fehérvári u. 17., tel./fax: (75) , , (30) Dunaújváros, Piac tér Szolgáltatóház I. em. Telefon: (30) FOLYOSÓ GALÉRIA Bucsányi Endre (grafikus) kiállítása NOVEMBER 30-TÓL, VASÁRNAPONKÉNT ÓRÁI Adventi vásár a Várudvaron Jöjjön el családjával, barátaival és élvezze a kivilágított Vár adventi hangulatát! Kézmûves vásár, forralt bor és tea, kemencés lángos, játszóház (300 Ft). DECEMBER 14., VASÁRNAP, 18 ÓRA Jazzmania Big Band Karácsonyi koncert a dunaföldvári Hegedû Kamarazenekar közremûködésével. Ismert és népszerû dallamok csendülnek a swing és a jazz jegyében. Jegyár: Ft Minden kedves Nézõ vendégünk egy pohár pezsgõre! DECEMBER 21., VASÁRNAP 17,30 A Cantemus Vegyeskar karácsonyi koncertje az Öregtemplomban 15.
16 Bûnügy Közeledik az év vége, az ünnepek. Ez az idõszak fokozottan kiemelt és veszélyes a bolti lopások, besurranások, lakásbetörések vonatkozásában. A fentiekre tekintettel felhívjuk a boltosok, üzlettulajdonosok figyelmét, hogy jobban figyeljenek értékeikre. Amennyiben idegen, gyanús személyeket látnak, úgy azt jelentsék, az esetleges jármû rendszámát, típusát, színét - amivel közlekednek jegyezzék fel! Közlekedés Beköszöntött a téli hideg, a párás, nyirkos, csúszós idõszak. Erre tekintettel felhívjuk a közlekedõk és a jármûtulajdonosok figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek egymásra. A közlekedés során vegyék tekintetbe a mindenkori látási- és útviszonyokat; amennyiben lehetséges, a gépkocsikat szereljék fel téli gumikkal! Az ünnepek tájékán az oktatási intézményekben téli szünet lesz. Gyermekeink hosszabb idõszakot töltenek otthon, ugyanakkor ez az az idõszak, amikor a sötétedés korán beköszönt. Mindezek szem elõtt tartásával figyeljenek oda a gyermekekre; kerékpárjuk legyen felszerelve világító berendezéssel, hiszen ezáltal is megelõzhetõ egy komolyabb baleset. MEGJELENIK 500 PÉLDÁNYBAN KIADJA A PART-OLDALAK KULTURÁLIS EGYLET FELELÕS SZERKESZTÕ: ANDRÁS FERENC, TÖRDELÉS: MAGYARI ÁKOS CÍM: 7020 DUNAFÖLDVÁR, KOSSUTH L. U. 2., TELEFON: (75) , HONLAP: SZERKESZTI KUTI PÉTER NYOMTATJA: SÉD NYOMDA KFT., 7100 SZEKSZÁRD, EPRESKERT U. 10., TELEFON: (74) ISSN X Tervezés Családi házak (szoc.pol.is!), üzletek, irodák, ipari épületek, melléképületek. Értékbecslés Hitelkérelemhez, ingatlan adás vételhez. Ingatlanforgalmazás Építész tanácsadással, teljes körû ügyintézéssel, ügyvéd közremûködésével, ingyenes nyilvántartással. Elekné Csollány Éva, Dunaföldvár, Templom u. 43., Tel/fax: (75) mobil: (30) vagy (30) DECEMBER 12. péntek High School Musical szombat Tükrök 19. péntek Kegyenc fegyenc 20. szombat Nincs vetítés! 22. hétfõ Quantum csendje 27. szombat Sasszem január 2. péntek Katasztrófafilm január 3. szombat Karamell ART MOZI december 18. csütörtök Pénzhamisítók Az elõadások 19 órakor kezdõdnek! Jegyár 500 Ft. Pénztárnyitás az elõadások kezdete elõtt 1 órával! Felhõssy Lászlóné sz. Marosi Erzsébet Hosszú betegség után, boldog házasságának 63. évében eltávozott szeretett családja körébõl. Utolsó útjára november 24-én kísérték a Fehérvári utcai temetõbe. A gyászoló család KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS SIKERES ÚJ ESZTENDÕT KÍVÁNUNK! KARÁDI ÁGNES KARÁDI PÉTER
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
14/2012. JEGYZŐKÖNYVE
14/2012. Üllés Községi Képviselőtestület 2012. június 27-i soros, nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE Napirendek: 1) Beszámoló a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2011. évi tevékenységéről előadó: A Homokháti
2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com
A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának. 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban.
XVI. évfolyam 3. szám, 2012. március 195 Ft KÖZÉLETI LAP Mazsorettgála 2012. A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának 15. évfordulóját 2012. február 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban. BALOGH
Pályaválasztási tájékoztatója
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!
KIVONAT. A Megyei Közgyűlés
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2008. szeptember 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -----------------------------------------------------------------------------------------------
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a
Pályaválasztási tájékoztatója
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!
feladattá vált a csapadékvíz-elvezetés ároktisztítás kérdésköre. Be kell látni, hogy a helyesen elvezetett csapadékvízzel
XV. évfolyam 1. szám, 2011. január 195 Ft KÖZÉLETI LAP Újévi beszélgetés Keresztes Lajossal Városunk polgármesterét, Keresztes Lajost év eleji beszélgetésre invitáltam. A találkozásunkkor elhangzó, múltról
Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban
mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres
Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?.
B E V E ZE T Ő Tisztelt Szülők! Kedves Pályaválasztó Fiatalok! Közeleg az időpont, amikor az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulóknak válaszolniuk kell arra a kérdésre MERRE TOVÁBB?. Győr
Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai
A felvétellel kapcsolatos információk
A felvétellel kapcsolatos információk A jelentkezés módja, és ideje: A 47/2013. sz. EMMI rendelet 3. sz melléklete szerint: a tanulók által kitöltött, az iskola által továbbított jelentkezési lapon 2016.
Beszámoló a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára
Beszámoló a i Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára A i Szolgáltatási Szakképzési Centrum mint új intézmény Alapadatok: Az intézmény megnevezése: i Szolgáltatási
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. szeptember 8-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Baktai Kálmán,
JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l
Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én
10/2015. sz. jegyzőkönyv
10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
Felvételi tájékoztató 2016/2017-es tanév
Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 512-340 http://www.sipkay.hu E-mail:
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.
C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. február 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell
JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL
Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád OM azonosító: 030 579 Cím: 9321 Farád, Győri u. 27. Tel.: 96/279/137 Fax: 96/535-017 E-mail: altiskfarad@gmail.com
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 932-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. március 15-én (Kedden) de: 10,00 órakor megtartott ünnepi üléséről. Az
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Képzéseink: A tagozatok kódszámai általános tantervű 01 matematika 02 angol 03 német 04 biológia 05 informatika 06 magyar 07 történelem 08 Arany János
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 26-án /szerda/ 16 órai kezdettel megtartott
SZEGEDI MŰSZAKI KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E
SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA GÁBOR DÉNES TAGINTÉZMÉNYE 2010/2011. TANÉV H E L Y I R E N D J E P r o g r a m : A U G U S Z T U S 23 9.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00
KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott
Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.
Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz. 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére
3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére 2. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Gazdasági, Pénzügyi és
Gyakorlati képzési útmutató óvodapedagógus szakos, levelezı tagozatos hallgatók részére
Gyakorlati képzési útmutató óvodapedagógus szakos, os hallgatók részére T A R T A L O M A gyakorlati képzés óra~és vizsgaterve 5 A gyakorlóóvodák elérhetıségei 6 A gyakorlati képzés felépítése (rövidítve):
JEGYZŐKÖNYV. Határozatok: 34-45 /2011. (III. 30.) Perkáta, 2011. március 30.
Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 30-án (kedd) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Határozatok: 34-45 /2011.
A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve
"Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. január 24-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében
Beiskolázási tájékoztató
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 6724 Szeged, Bálint S. u. 14. Telefon: 62-549-091 Honlapcím: www.szepi.hu Bemutatkozó oldal Beiskolázási tájékoztató 1720-ban
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS
Jászkiséri Tudósító A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jótékonysági est a vörös iszap károsultjainak megsegítésére A Mûvelõdés Házában 2010. november 19- én 18 órai kezdettel X.évfolyam
OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014.
OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. Készült: 2010. január 31. Készítette: Oroszlány Város Önkormányzatának Polgármesteri
Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről
Ikt. szám: 57-10/2016/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő 2015. évi tevékenységéről
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére
8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Polgármesterének beszámolója a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A 2009/2010. tanév rendjéről szóló /2009. ( ) OKM rendelet tervezete Budapest, 2009. március 20. ÖSSZEFOGLALÓ 1. Jogszabályi felhatalmazás: Az előterjesztés
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
AZ ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA TÁJÉKOZTATÓJA A 2015. ÉVI FELVÉTELIR L Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola OM-azonosító: 035472 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Telephely kódja:
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-14/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi
LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM
A LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM TÁJÉKOZTATÓJA A 2005. ÉVI FELVÉTELIKRŐL Leövey Klára Gimnázium OM azonosító: 035235 Budapest, IX. Vendel u. 1. Tel: 215-9590, Fax: 215-6258 E-mail: naptitkar@leovey.hu Honlap:
A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775
TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. (XI. 24.) a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Felsőbüki Nagy Pál Általános
A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete. a Pedagógiai Program alapján
A közép- és emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő foglalkozások tervezete a Pedagógiai Program alapján a 2016/2017-es tanévre Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Jogszabályi háttér A kerettantervek
JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet:
JEGYZOKONYV mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. április 19-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: 1 JEGYZŐKÖNYV mely készült a
készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán
VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata
JEGYZŐKÖNYV. közmeghallgatásáról és falugyűlésről
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2007. december 13-án megtartott közmeghallgatásáról és falugyűlésről 1 Bekecs község Önkormányzatának
BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Tisztelt Hallgatóság! A 2009. évi költségvetés teljesítését és a 2010. évi terveket szeretném ismertetni. A teljesített költségvetés bevételi oldala 169.332,-e Ft volt,
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 12-én megtartott közmeghallgatásáról
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 23/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 12-én megtartott közmeghallgatásáról Határozatok száma: -. SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE
Tanulmányi területek:
Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola 9300 Csorna, Kórház u. 28. Tel: 96/261-255, 96/593-253 E-mail: titkarsag@csukas.eu Honlap: http://www.csukas.sulinet.hu Igazgató: Perlaki Sándor Pályaválasztási
Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban
w kutatás közben 139 Azonban veszélyként látjuk azt, hogy az új szervezeti struktúra esetleg egy újabb, tartalom nélküli, merev, formális keretté alakulhat, egy újabb ernyővé, amely az autonómia jelszava
a nevelési oktatási intézmények részére
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A a nevelési oktatási intézmények részére Melléklet a 32/2008. (XI.24.)OKM rendelethez 10 számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelethez Iskolák 1. A pedagógusok
TOVÁBB- TANULÁS. megvalósítani. Hét tagiskolánk összehangolja a pedagógiai munkát a beiratkozástól a tehetséggondozásig,
tuti pálya 1 A korszerı oktatás, szakképzés a XXI. században azt jelenti, hogy a modern szakembereknek többféle terület ismereteit, fogásait is meg kell tanulniuk ahhoz, hogy piacképes tudással rendelkezzenek,
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2007. december 14-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Búsi Lajos, Dobos László, Farkas András Andor, Kovács Sándor,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y
RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS KERETÉBEN
A SÁTORALJAÚJHELYI RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS KERETÉBEN F E L V É T E L T H I R D E T nappali tagozatos egészségügyi és idegenforgalmi szakgimnáziumi képzésre azoknak a nem tanköteles korú (16-20) fiataloknak,
Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi
Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,
absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,
A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Hollósi Hajnalka A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,
JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra.
8 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Józsa Gábor alpolgármester, Botos Sándor,
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület
A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV
OM azonosító: 038551 Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI
ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 24-én ELŐTERJESZTÉS a 2013/2014. tanév rendjéről 1 Ö S S Z E F O G L A L Ó A 2013/2014. tanév rendjéről szóló rendelet meghatározza: - a tanítási év
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés
KEMPELEN FARKAS GAZDASÁGI, VENDÉGLÁTÓ, IDEGENFORGALMI ALAPÍTVÁNYI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. ECDL Vizsgaközpont OM 031973
KEMPELEN FARKAS GAZDASÁGI, VENDÉGLÁTÓ, IDEGENFORGALMI ALAPÍTVÁNYI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ECDL Vizsgaközpont OM 031973 2016/2017. tanév Az Örökös ökoiskola cím elnyerésével T A R T A L
CSONGRÁDI. Leköszönt Bed Tamás szocialista önkormányzati képvisel. Gamesz + Városgondnokság = Városellátó? Id szakos önkormányzati tájékoztató
Id szakos önkormányzati tájékoztató 2011. február Leköszönt Bed Tamás szocialista önkormányzati képvisel Lemondott a képvisel i politikus a február 18-i mandátumáról Bed testületi ülésen, a költ- Tamás
Honlap: www.perczelmor.hu Tagintézményvezető: Zsipi Gyula Pályaválasztási felelős: Zsipi Gyula. 2016/2017 tanévben induló képzések.
Székesfehérvári SZC Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma 8060 Mór Dózsa György u. 2. OM azonosító: 203053 Telefon 22/407-023 Email: titkar@perczelmor.sulinet.hu Honlap: www.perczelmor.hu Tagintézményvezető:
2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM
2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati
ALAPÍTÓ OKIRAT. BAZ.M.Ö. Surányi Gim. Sz. I.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv hivatalos neve: 1.2 A költségvetési szerv rövid neve: 1.3 A költségvetési szerv rövidített neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium,
Ráckeve, 2013. október 18.
XXV. évfolyam 11. szám 2013. november Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Ráckevére látogatott Áder János köztársasági elnök Ráckeve,
XVI. évfolyam 3. szám Ára: 120, Ft Megjelent: 2010. szeptember VÁLASZTÁSI KIADÁS
XVI. évfolyam 3. szám Ára: 120, Ft Megjelent: 2010. szeptember VÁLASZTÁSI KIADÁS 2 Jászalsószentgyörgyi KRÓNIKA 2010/3 Ö N K O R M Á N Y Z A T I H Í R E K Beszámoló az Élhetõbb Jászalsószentgyörgyért program
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére EÜ. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Kiegészítő melléklet Paks Város 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóhoz. 1. Az önkormányzat által ellátott feladatok értékelése
Kiegészítő melléklet Paks Város 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóhoz 1. Az önkormányzat által ellátott feladatok értékelése Paks Város Önkormányzata részben 15 intézményével, részben
TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék
TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2 I. Nevelési program 7 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei 7 2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok
Érettségi követelmények
Érettségi követelmények A 12. évfolyam végére a tanulók középszintű érettségi vizsgát tehetnek angol nyelvből, melynek során a felsorolt témaköröket, amelyet tanulmányaik során elsajítítottak tudniuk kell.
NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE
NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Budapest, 2009. szeptember 1 A M A G Y A R A N G O L K É T T A N Í T Á S I N Y E L V Ű O K T A T Á S S A J Á T O S S Á G A I B E V
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) Gyöngyös 2014. január 6. 1. FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSBEN MEGHIRDETÉSRE KERÜLŐ SZAKOK A képzési
5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A gyermekjóléti
MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata
XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri
a 2014-es év beszámolója
Şcoala Generală pentru Naţionalitatea Română, Grădiniţă Chitighaz, str. Úttörő nr. 89 Telefon,fax: 66/250-052 web:www.romansulioviketegyhaza.hu Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda 5741
Fenntartói társulások a szabályozásban
ISKOLAFENNTARTÓ TÁRSULÁSOK AZ ÖNKORMÁNYZATI TÖRVÉNY, AMELY AZ ISKOLÁKAT a helyi önkormányzatok tulajdonába adta, megteremtette a kistelepülési önkormányzatok számára iskoláik visszaállításának lehetőségét,
M e g h í v ó. 2012. szeptember 13-án (csütörtök) 17 órára. 2./ A 2012. évi költségvetés módosítása I. (11/2012.(IX. 13.
A 2012. szeptember 13-i rendes képviselő-testületi ülés előterjesztései M e g h í v ó Rád Községi Önkormányzat Képviselő-testület 7/2010.(X. 28.) számú rendelete (SZMSZ) 8. (1) bekezdésére figyelemmel
Mégsem lesz kommunális adó!
INGYENES 2007/2. szám ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2007. február 22. Mégsem lesz kommunális adó! Tekintettel a lakosság megemelkedett terheire, Erzsébetvárosban a korábbi tervekkel ellentétben
Közzétételi Lista HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZC CORVIN MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA
Közzétételi Lista HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZC CORVIN MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 1 2015-2016 A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról alapján a nevelésioktatási
V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február
Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró
Megújult az Úri utca. Aktualizált városfejlesztési stratégia
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Õszi kerület-takarítás
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,