Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének december 13. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének december 13. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:"

Átírás

1 Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 208. december. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: 6/208. (XII..) számú határozat Tárgy: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat 209. évi belső ellenőrzési tervének megállapítása Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat 209. évi belső ellenőrzési tervének megállapítására című előterjesztést és az alábbi határozatot hozza:. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 209. évi belső ellenőrzési tervét a határozat melléklete szerint tartalommal jóváhagyja. 2. Egyúttal felkéri a Jegyzőt, hogy gondoskodjon a belső ellenőrzési terv végrehajtásáról. Felelős: Végrehajtásért felelős: Határidő: Jegyző Belső Ellenőrzési Osztály. pont tekintetében azonnal 2. pont tekintetében 209. január. napjától 209. december. napjáig k.m.f. Dr. Alakszai Zoltán sk. jegyző Dr. Kriza Ákos sk. polgármester A kiadmány hiteléül:. kiadó

2 Melléklet a Közgyűlés 6/208. (XII..) számú határozatához Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat 209. évi belső ellenőrzési terve I. fejezet Az ellenőrzési terv elkészítése során felhasznált kimutatások, elemzések, egyéb dokumentumok Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 209. évi belső ellenőrzési terve a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 70/20. (XII..) Korm. rendelet (továbbiakban Bkr.). -a, valamint az államháztartásért felelős miniszter által közzétett útmutató alapján készült el. A terv összeállítását egy egész éves előkészítő munka előzi meg. Az év közben felmerülő problémák, szabályozatlanságok, valamint szabálytalanságok és a munka során előforduló hiányosságok vizsgálatának vissza kell köszönniük a mindenkori következő éves tervben. Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának 209. évi ellenőrzési tervét a következő dokumentumok támasztották alá: A Hivatalban dolgozó Főosztályvezetők részére 208. október -én kiküldésre került a 829.7/208. iktatószámú levél, amely tartalmazta a Belső Ellenőrzési Osztály által kockázatosnak, vizsgálandónak ítélt területeket, tevékenységeket, témajavaslatokat. A főosztályvezetői visszajelzések is figyelembevételre kerültek a terv összeállítása során. A 209. évi ellenőrzési feladatok tervezésénél figyelemmel a közötti időszakra kialakított ellenőrzési stratégia célkitűzéseire prioritásként a következőket határoztuk meg: érvényesüljön az ellenőrzés folyamatosságának és ciklikusságának követelménye és bizonyos területeken a három éves gyakorisággal végzett ellenőrzések rendszere, vizsgálandó minden olyan, a város által fenntartott költségvetési szerv, gazdasági társaság, vagyonkezelő szerv, amely az önkormányzati szerepvállalás változásában érintett, illetve ahol jelentősebb szervezeti és tevékenységi változás, továbbá intézményvezető, ügyvezető váltás következett be, kapjanak megfelelő hangsúlyt az önkormányzat költségvetési koncepciójának szemi: működőképesség megtartása, kötelező feladatellátás biztosítása, önként vállalt feladatok fedezetvizsgálata, külső források bevonásának növelése, stb.

3 Miskolc MJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya 208. év január hónap. napjától megbízási szerződés keretében ellátja a város költségvetési intézményének (II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Miskolci Önkormányzati Rendészet, MESZEGYI) valamint 6 nonprofit gazdasági társaságnak a belső ellenőrzési feladatait, az alábbiak okán: - az intézményeknek nem volt kialakított belső ellenőrzési rendszere a jogszabályi előírás ellenére; - a gazdasági társaságoknak a Bkr január -től hatályos módosítása, valamint az NGM (a későbbiekben a PM) kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezeteiről szóló közleménye alapján, kötelező belső kontrollrendszert, és ennek keretében belső ellenőrzést működtetni. A hatékonyabb és gazdaságosabb feladatellátás biztosítása érdekében 209. évben a Polgármesteri Hivatal által biztosított belső ellenőrzési feladatellátás körét további 4 intézmény (Herman Ottó Múzeum, Miskolci Közintézmény-működtető Központ, Miskolci Egészségfejlesztési Intézet, Őszi Napsugár Otthon) és nonprofit gazdasági társaság (Miskolci Csodamalom Bábszínház) bevonásával bővítjük az alábbi személyi és szervezeti változtatások végrehajtásával: Az MKMK és az ÖNO közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott ( fő) belső ellenőre a Polgármesteri Hivatalban a Belső Ellenőrzési Osztályhoz kerül, így annak létszáma a jelenlegi 5 főről 8 főre emelkedne, amely a megnövekedett feladatellátás miatt teljes mértékben indokolt. Tekintettel arra, hogy a hivatkozott Pénzügyminisztériumi Közlemény éves rendszerességgel aktualizálásra kerül, a feladat-ellátási kör további bővítését jelenti, a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Kft. és a Miskolci Sportcentrum Kft. bevonása, ugyanis a Pénzügyminiszter 208. július. napjától hatályos közleménye szerint, ezen gazdasági társaságok is besorolásra kerültek a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervek közé. További feladat-ellátási bővülést jelent még, hogy a Belső Ellenőrzési Osztály látja el megbízási szerződés keretében a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás (továbbiakban: Társulás) belső ellenőrzését is 209. január -jétől. Jelen terv nem tartalmazza a Társulásra vonatkozó ellenőrzéseket, mert azt a Társulási Tanácsülésnek kell elfogadnia a megbízási szerződés hatályba lépése után. A terv V. fejezetében a kapacitás- tervben a munkaidő szükséglet kimutatásra kerül. Mindezek alapján a Bkr.. (4) bekezdésében szabályozott szerkezeti rendben összeállított Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának 209. évi belső ellenőrzési terve az alábbi bontásban került meghatározásra: I. A Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeinek belső ellenőrzése II. Irányított intézmények és az önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok belső ellenőrzése III. Intézményi-ellenőrzés és önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok felügyeleti ellenőrzése II. fejezet 2

4 Az ellenőrzési tervet megalapozó elemzések és a kockázatelemzés eredményének összefoglaló bemutatása A kockázatok elemzéséhez és értékeléséhez k megállapítására volt szükség. Ezek bekövetkezésének valószínűségi értékét valószínűségi skála, a bekövetkezés hatásának értékét hatásskála segítségével mértük. Valószínűségi skála definiálása -20 % közötti valószínűség % közötti valószínűség 4-60 % közötti valószínűség % közötti valószínűség % közötti valószínűség Valószínűségen azt kell érteni, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a feltárt kockázatok a következő évben milyen valószínűséggel fognak bekövetkezni. A hatások értékeléséhez szükség volt a hatásk meghatározására. Hatás alatt értjük azt a t, amely a kockázatértékeléshez kapcsolódóan valamilyen célértéket testesít meg. A kockázatok értékelésénél a folyamatok szempontjából a legnagyobb jelentőségű hatás került kiválasztásra. A hatásskála a kockázatok bekövetkezése esetén a hatás mértékét becsüli. Hatásskála definiálása: 0-20 % % 4-60 % % % A érték számítása: K = V + 2* H K = a érték, melynek minimum értéke, maximum értéke 5 lehet V = a valószínűségi skálán kapott értéke H = ugyanennek a nek a hatásskálán kapott értéke A értéke és 5 között van magas mértékű, amennyiben ez az érték 6 és 0 közé esik, a közepes mértékű. A és 5 közötti alacsonynak minősül és kockázatként nem értékelendő. A magas és közepes szintű ket figyelembe véve kell megtervezni a folyamatok belső ellenőrzési metódusát, gyakoriságát.

5 Kockázati k A rendelkezésre álló adatok alapján a belső ellenőrzési terv elkészítésénél az alábbi k elemzésére került sor:. Külső szabályozottság: törvények, rendeletek hiányossága, jogszabályi változások gyakorisága korlátozhatják a tevékenységet. 2. Szabályozás összetettsége: belső szabályzatok hiánya, illetve a gyakorlattal való összhangjának hiánya veszélyezteti a szabályszerű működést.. Gazdasági kockázat: költségvetési támogatás változása, adóváltozások, infláció, árfolyamváltozás, külső szolgáltatóknál bekövetkező változások, negatív hatással lehetnek a tevékenységre. 4. Humán Erőforrás: a hatékony működést korlátozza vagy teljesen ellehetetleníti a szükséges számú, megfelelő képesítésű személyi állomány hiánya. 5. Tárgyi szükségletek: a tevékenység ellátásához szükséges gépek, műszerek, eszközök, berendezések, anyagok, azaz a megfelelő mennyiségű és minőségű anyagi erőforrás hiánya. 6. Információáramlás: a döntéshozatalhoz nem megfelelő, illetve nem megfelelő időben rendelkezésre álló információ a szükségesnél kevesebb ismeretre alapozott döntést eredményez. 7. IT támogatottság: az IT támogatás elégtelensége vagy hibája akadályozhatja a folyamatos munkavégzést. 8. Az utolsó ellenőrzés óta eltelt idő: még nem vizsgált terület vagy több éve nem vizsgált terület. 9. Szervezeti átalakulás, átalakítás: kormányzati vagy önkormányzati döntés alapján elrendelt belső szervezeti átalakulás, átalakítás, vezető váltás történt vagy várható. 0. Külső ellenőrzés által kockázatosnak ítélt terület: ÁSZ vagy egyéb szervezet által kockázatosnak ítélt terület. Minden munkafolyamat esetében megtörtént a kockázatok értékelése, melyek eredményét Excel táblázatba foglaltuk. (. számú melléklet) A Belső Ellenőrzési Osztály 209. évi munkatervének összeállítása során azok a munkafolyamatok kerültek figyelembe vételre, amelyeknél: minimum 2 magas értéket ért el (-5) vagy minimum 2 közepes (6-0) és minimum magas minősítési értéket ért el (-5) vagy minimum közepes (6-0) minősített értékű. III. fejezet 4

6 A bizonyosságot adó tevékenységhez rendelkezésre álló és a szükséges ellenőri kapacitás tervezése A Belső Ellenőrzési Osztály, mint a hivatal belső ellenőrzési szervezete a jegyző közvetlen szakmai irányításával, fő osztályvezetővel, 7 fő belső ellenőrrel látja el a belső ellenőrzési feladatokat, köztisztviselői jogviszonyban. A kockázatelemzés és a főosztályvezetők írásos véleményének figyelembevételével a tervezett feladatok biztonsággal elláthatóak. A soron kívüli ellenőrzések elvégzésére a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott Útmutató ajánlását vettük figyelembe. A rendelkezésre álló éves ellenőrzési erőforrás mintegy 0 %-a került elkülönítésre a soron kívüli ellenőrzések elvégzésére. A bizonyosságot adó tevékenységhez rendelkezésre álló és a szükséges ellenőri kapacitás tervadatai az V. fejezetben kerülnek bemutatásra. 5

7 IV. fejezet A tervezett ellenőrzések felsorolása I. A Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeinek belső ellenőrzése. Az ellenőrzés tárgya Köztemetési költségtérítések gyakorlata, hatékonysága Az ellenőrzés célja, ellenőrizendő időszak A Szociális tv.-ben foglaltak betartása és a költségbehajtás hatékonysága (208. év) Azonosított k Sorszám I/. Az ellenőrzés típusa rendszerellenőrzés Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység Gazdálkodási Főosztály Lakosságszolgálati Főosztály Az ellenőrz és tervezett ütemezé se I. Az ellenőrzésre fordítandó kapacitás (ellenőri nap) 20 munkanap 2. Építésügyi hatósági eljárások ellenőrzése A vonatkozó jogszabályokban foglaltak betartása (208. év) I/2. szabályszerűségi ellenőrzés Lakosságszolgálati Főosztály I. 20 munkanap. Miskolc MJV Önkormányzata által 208. évben nyújtott támogatások ellenőrzése A támogatások felhasználásának szabályszerűsége (208. év) I/. pénzügyi ellenőrzés Gazdálkodási Főosztály III. 20 munkanap 4. Gépjármű üzemeltetés gazdaságossága, szabályszerűségének vizsgálata A vonatkozó jogszabályokban foglaltak betartása (208. év) I/4. pénzügyi ellenőrzés Jegyzői Kabinet I. 0 munkanap 6

8 5. Az ellenőrzés tárgya Az Önkormányzat vagyonkimutatásának összeállítása, ingatlanvagyon nyilvántartása, adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése Az ellenőrzés célja, ellenőrizendő időszak Annak vizsgálata, hogy a Önkormányzat ingatlanvagyonának összeállítása során a vonatkozó jogszabályokat betartották-e, valamint a mérlegvalódiság elve nem sérült-e. (208) Azonosított k Sorszám I/5. Az ellenőrzés típusa szabályszerűségi ellenőrzés Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység Miskolc Holding Zrt. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Az ellenőrz és tervezett ütemezé se IV. Az ellenőrzésre fordítandó kapacitás (ellenőri nap) 0 munkanap 7

9 II. Irányított intézmények és az önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok belső ellenőrzése Sorszám Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység Az ellenőrzés tárgya Az ellenőrzés célja, ellenőrizendő időszak Azonosított k Az ellenőrzés típusa Az ellenőrzés tervezett ütemezése Az ellenőrzésr e fordítandó kapacitás (ellenőri nap). MESZEGYI A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata II/. szabályszerűségi ellenőrzés III. 40 munkanap 2.. Miskolci Közintézményműködtető Központ Miskolci Önkormányzati Rendészet A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata II/2. II/. szabályszerűségi ellenőrzés szabályszerűségi ellenőrzés II. II. 0 munkanap 0 munkanap 4. Miskolci Egészségfejlesz tési Intézet A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata II/4. szabályszerűségi ellenőrzés I. 0 munkanap 5. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata II/5. szabályszerűségi ellenőrzés III. 0 munkanap 8

10 Sorszám Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység Az ellenőrzés tárgya Az ellenőrzés célja, ellenőrizendő időszak Azonosított k Az ellenőrzés típusa Az ellenőrzés tervezett ütemezése Az ellenőrzésr e fordítandó kapacitás (ellenőri nap) 6. Herman Ottó Múzeum A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata II/6. szabályszerűségi ellenőrzés II. 40 munkanap Csodamalom Bábszínház Nonprofit Kft. Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Az integrált kockázatkezelési rendszer ellenőrzése A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A társaság integrált kockázatkezelési rendszerének vizsgálata a módszertani útmutatók figyelembevételével (208) A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata II/7. II/8. II/9. II/0. szabályszerűségi ellenőrzés szabályszerűségi ellenőrzés szabályszerűségi ellenőrzés szabályszerűségi ellenőrzés I. III. II. I. 0 munkanap 40 munkanap 0 munkanap 0 munkanap 9

11 2 4 Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. CINE-MIS Moziüzemi Szolgáltató Nonprofit Kft. MIDMAR Nonprofit Kft. Az ellenőrzés tárgya A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Az ellenőrzés célja, ellenőrizendő időszak A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata A jogszabályoknak való megfelelőség vizsgálata A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása Azonosított k Sorszám II/. II/. II/2. II/4. Az ellenőrzés típusa szabályszerűségi ellenőrzés szabályszerűségi ellenőrzés szabályszerűségi ellenőrzés teljesítményellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezése IV. I. IV. IV. Az ellenőrzésr e fordítandó kapacitás (ellenőri nap) 0 munkanap 40 munkanap 0 munkanap 0 munkanap 5 Miskolci Sportcentrum Kft. A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása II/5. teljesítményellenőrzés II. 0 munkanap 0

12 III. Intézményi-ellenőrzés és önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok felügyeleti ellenőrzése Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység A MIREHU Miskolci Regionális Hulladékgazdál kodási Nonprofit Kft. Csodamalom Bábszínház Nonprofit Kft. Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. Az ellenőrzés tárgya A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredmény-kimutatáson alapuló mutatószámokkal A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredmény-kimutatáson alapuló mutatószámokkal A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredmény-kimutatáson alapuló mutatószámokkal A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredmény-kimutatáson alapuló mutatószámokkal Az ellenőrzés célja, ellenőrizendő időszak A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása Azonosított k Sorszám III/. teljesítményellenőrzés III/2. teljesítményellenőrzés III/. teljesítményellenőrzés III/4. Az ellenőrzés típusa teljesítményellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezés e III. III. II. III. Az ellenőrzésre fordítandó kapacitás (ellenőri nap) 52 munkanap 40 munkanap 40 munkanap 50 munkanap

13 Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. CINE-MIS Moziüzemi Szolgáltató Nonprofit Kft. MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. Az ellenőrzés tárgya A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredmény-kimutatáson alapuló mutatószámokkal A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredmény-kimutatáson alapuló mutatószámokkal A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredmény-kimutatáson alapuló mutatószámokkal A gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredmény-kimutatáson alapuló mutatószámokkal Az ellenőrzés célja, ellenőrizendő időszak A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása A rendelkezésre álló források eredményes, hatékony és gazdaságos hasznosítása Azonosított k Sorszám III/5. teljesítményellenőrzés III/6. teljesítményellenőrzés III/7. teljesítményellenőrzés III/8. Az ellenőrzés típusa Az ellenőrzés tervezett ütemezés e II. II. II. teljesítményellenőrzés I. Az ellenőrzésre fordítandó kapacitás (ellenőri nap) 40 munkanap 40 munkanap 40 munkanap 40 munkanap 9. MESZEGYI A bérgazdálkodás gyakorlata A munkaerő-gazdálkodás hatékonyságának vizsgálata, a kitűzött szervezeti célok megvalósítása tükrében III/9. teljesítményellenőrzés III. 50 munkanap 2

14 Sorszám Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység Miskolci Önkormányzati Rendészet Miskolci Közintézményműködtető Központ Miskolci Egészségfejlesz tési Intézet II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Az ellenőrzés tárgya A bérgazdálkodás gyakorlata A bérgazdálkodás gyakorlata A bérgazdálkodás gyakorlata A bérgazdálkodás gyakorlata Az ellenőrzés célja, ellenőrizendő időszak A munkaerőgazdálkodás hatékonyságának vizsgálata, a kitűzött szervezeti célok megvalósítása tükrében A munkaerőgazdálkodás hatékonyságának vizsgálata, a kitűzött szervezeti célok megvalósítása tükrében A munkaerőgazdálkodás hatékonyságának vizsgálata, a kitűzött szervezeti célok megvalósítása tükrében A munkaerő-gazdálkodás hatékonyságának vizsgálata, a kitűzött szervezeti célok megvalósítása tükrében Azonosított k III/. III/0. III/2. teljesítményellenőrzés III/. Az ellenőrzés típusa teljesítményellenőrzés teljesítményellenőrzés teljesítményellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezés e IV. III. IV. IV. Az ellenőrzésre fordítandó kapacitás (ellenőri nap) 0 munkanap 0 munkanap 20 munkanap 25 munkanap

15 Sorszám Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység Herman Ottó Múzeum MIDMAR Nonprofit Kft. Miskolci Sportcentrum Kft. Az ellenőrzés tárgya A bérgazdálkodás gyakorlata Integrált kockázatelemzési rendszer vizsgálata Integrált kockázatelemzési rendszer vizsgálata Az ellenőrzés célja, ellenőrizendő időszak A munkaerőgazdálkodás hatékonyságának vizsgálata, a kitűzött szervezeti célok megvalósítása tükrében Integrált kockázatelemzési rendszert a jogszabályi előírások és módszertani útmutatók alapján alakították ki. (208) Integrált kockázatelemzési rendszert a jogszabályi előírások és módszertani útmutatók alapján alakították ki. (208) Azonosított k III/4. teljesítményellenőrzés III/5. III/6. Az ellenőrzés típusa szabályszerűségi ellenőrzés szabályszerűségi ellenőrzés Az ellenőrzés tervezett ütemezés e II. I. I. Az ellenőrzésre fordítandó kapacitás (ellenőri nap) 25 munkanap 5 munkanap 5 munkanap 4

16 V. fejezet A tanácsadói tevékenységre, a soron kívüli ellenőrzésekre, a képzésekre és az egyéb tevékenységekre szükséges kapacitás tervadatok. Létszám/fő. fő 2. fő. fő 4. fő 5. fő 6. fő 7. fő 8. fő Összesen 2. Naptári napok száma Kieső napok szombat-vasárnap fizetett ünnepek Munkanapot csökkentő k szabadság betegség (becsült adat) Nettó munkanapok száma Egyéb tevékenység időszükséglete adminisztrációs feladatok (terv,besz.) tanácsadás képzés/továbbképzés Soron kívüli ellenőrzési napok száma Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás évi BE tervben ellenőrzésre fordítható munkanapok száma

17 I/. Köztemetési költségtérítések gyakorlata, hatékonysága. sz. melléklet Kritikus Külső szabályozottság 50% 60% 9 közepes 2 Szabályozás összetettsége 75% 4 60% 4 2 magas Gazdasági kockázat 4% 65% 4 4 Humán erőforrás 20% 2% Tárgyi szükségletek 5% 20% 6 Információáramlás 4% 60% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 20% 8 Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 80% 4 6% 4 2 magas 9 Szervezeti átalakulás 5% 2% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 2% 2 5

18 I/2. Építésügyi hatósági eljárások ellenőrzése Kritikus Külső szabályozottság 50% 6% 4 magas 2 Szabályozás összetettsége 55% 67% 4 magas Gazdasági kockázat 40% 2 4% 8 közepes 4 Humán erőforrás 5% 25% Tárgyi szükségletek 0% 5% 6 Információáramlás 20% 0% IT támogatottság 0% 2 45% 8 közepes 8 Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 75% 4 6% 4 2 magas 9 Szervezeti átalakulás 5% 2% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 20%

19 I/. Miskolc MJV Önkormányzata által 208. évben nyújtott támogatások ellenőrzése Kritikus Külső szabályozottság 2% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 60% 75% 4 magas Gazdasági kockázat 68% 4 70% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 25% 2 50% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 5% 25% Információáramlás 50% 4% 9 közepes 7 IT támogatottság 0% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 20% 40% Szervezeti átalakulás 5% 20% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 8% 2 40% 2 6 közepes

20 I/4. Gépjármű üzemeltetés gazdaságossága, szabályszerűségének vizsgálata Kritikus Külső szabályozottság 40% 2 50% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 50% 65% 4 magas Gazdasági kockázat 40% 2 55% 8 közepes 4 Humán erőforrás 5% 25% Tárgyi szükségletek 0% 5% 6 Információáramlás 2% 2 50% 8 közepes 7 IT támogatottság 20% 0% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 50% 65% 4 közepes 9 Szervezeti átalakulás 5% 20% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 45% 0% 2 7 közepes

21 I/5. Az Önkormányzat vagyonkimutatásának összeállítása, ingatlanvagyon nyilvántartása, adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése Kritikus Külső szabályozottság 45% 50% 9 közepes 2 Szabályozás összetettsége 70% 4 85% 5 4 magas Gazdasági kockázat 4% 45% 9 közepes 4 Humán erőforrás 25% 2 0% 2 6 közepes 5 Tárgyi szükségletek 5% 25% Információáramlás 0% 6% 4 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 5% 8 Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 60% 70% 4 magas 9 Szervezeti átalakulás 50% 50% 9 közepes 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 40% 2 5

22 II/. A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata a MESZEGYI-nél Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

23 II/2. A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata a Miskolci Közintézmény-működtető Központnál Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

24 II/. A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

25 II/4. A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata a Miskolci Egészségfejlesztési Intézetnél Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

26 II/5. A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárnál Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

27 II/6. A szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata a Herman Ottó Múzeumnál Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

28 II/7. A Csodamalom Bábszínház Nonprofit Kft. integrált kockázatkezelési rendszerének vizsgálata Kritikus Külső szabályozottság 25% 2 50% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 60% 8% 5 magas Gazdasági kockázat 55% 60% 9 közepes 4 Humán erőforrás 50% 60% 9 közepes 5 Tárgyi szükségletek 0% 0% Információáramlás 20% 5% IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 50% 80% 4 magas 9 Szervezeti átalakulás 0% 20% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 55% 40% 2 7 közepes

29 II/8. A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.-nél a szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

30 II/9. A Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.-nél a szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

31 II/0. A Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.-nél a szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

32 II/. A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.-nél a szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

33 II/2. A CINE-MIS Moziüzemi Szolgáltató Nonprofit Kft.-nél a szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

34 II/. Az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft.-nél a szabályozottság komplexitásának és aktualitásának vizsgálata Kritikus Külső szabályozottság 0% 2 45% 8 közepes 2 Szabályozás összetettsége 65% 76% 4 magas Gazdasági kockázat 62% 4 75% 4 2 magas 4 Humán erőforrás 26% 2 49% 8 közepes 5 Tárgyi szükségletek 2% 2% Információáramlás 50% 45% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás % 5% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 20% 25% 2 5

35 II/4. A MIDMAR Nonprofit Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Külső szabályozottság 45% Szabályozás összetettsége 50% Gazdasági kockázat 60% Humán erőforrás 50% Tárgyi szükségletek 0% Információáramlás 60% IT támogatottság 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% Szervezeti átalakulás 0% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 4 Kritikus 60% 9 közepes 60% 9 közepes 8% 5 magas 60% 9 közepes 0% % 9 közepes 25% % 4 2 magas 20% 40% 2 7 közepes

36 II/5. A Miskolci Sportcentrum Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Külső szabályozottság 45% Szabályozás összetettsége 50% Gazdasági kockázat 60% Humán erőforrás 50% Tárgyi szükségletek 0% Információáramlás 60% IT támogatottság 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% Szervezeti átalakulás 0% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 4 Kritikus 60% 9 közepes 60% 9 közepes 8% 5 magas 60% 9 közepes 0% % 9 közepes 25% % 4 2 magas 20% 40% 2 7 közepes

37 III/. A MIREHU Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Külső szabályozottság 45% Szabályozás összetettsége 50% Gazdasági kockázat 60% Humán erőforrás 50% Tárgyi szükségletek 0% Információáramlás 60% IT támogatottság 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% Szervezeti átalakulás 0% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 4 Kritikus 60% 9 közepes 60% 9 közepes 8% 5 magas 60% 9 közepes 0% % 9 közepes 25% % 4 2 magas 20% 40% 2 7 közepes

38 III/2. A Csodamalom Bábszínház Nonprofit Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Külső szabályozottság 45% Szabályozás összetettsége 50% Gazdasági kockázat 60% Humán erőforrás 50% Tárgyi szükségletek 0% Információáramlás 60% IT támogatottság 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% Szervezeti átalakulás 0% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 4 Kritikus 60% 9 közepes 60% 9 közepes 8% 5 magas 60% 9 közepes 0% % 9 közepes 25% % 4 2 magas 20% 40% 2 7 közepes

39 III/. A Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Külső szabályozottság 45% Szabályozás összetettsége 50% Gazdasági kockázat 60% Humán erőforrás 50% Tárgyi szükségletek 0% Információáramlás 60% IT támogatottság 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% Szervezeti átalakulás 0% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 4 Kritikus 60% 9 közepes 60% 9 közepes 8% 5 magas 60% 9 közepes 0% % 9 közepes 25% % 4 2 magas 20% 40% 2 7 közepes

40 III/4. A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Külső szabályozottság 45% Szabályozás összetettsége 50% Gazdasági kockázat 60% Humán erőforrás 50% Tárgyi szükségletek 0% Információáramlás 60% IT támogatottság 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% Szervezeti átalakulás 0% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 4 Kritikus 60% 9 közepes 60% 9 közepes 8% 5 magas 60% 9 közepes 0% % 9 közepes 25% % 4 2 magas 20% 40% 2 7 közepes

41 III/5. A Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Külső szabályozottság 45% Szabályozás összetettsége 50% Gazdasági kockázat 60% Humán erőforrás 50% Tárgyi szükségletek 0% Információáramlás 60% IT támogatottság 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% Szervezeti átalakulás 0% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 4 Kritikus 60% 9 közepes 60% 9 közepes 8% 5 magas 60% 9 közepes 0% % 9 közepes 25% % 4 2 magas 20% 40% 2 7 közepes

42 III/6. A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Külső szabályozottság 45% Szabályozás összetettsége 50% Gazdasági kockázat 60% Humán erőforrás 50% Tárgyi szükségletek 0% Információáramlás 60% IT támogatottság 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% Szervezeti átalakulás 0% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 4 Kritikus 60% 9 közepes 60% 9 közepes 8% 5 magas 60% 9 közepes 0% % 9 közepes 25% % 4 2 magas 20% 40% 2 7 közepes

43 III/7. A CINE-MIS Moziüzemi Szolgáltató Nonprofit Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Külső szabályozottság 45% Szabályozás összetettsége 50% Gazdasági kockázat 60% Humán erőforrás 50% Tárgyi szükségletek 0% Információáramlás 60% IT támogatottság 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% Szervezeti átalakulás 0% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 4 Kritikus 60% 9 közepes 60% 9 közepes 8% 5 magas 60% 9 közepes 0% % 9 közepes 25% % 4 2 magas 20% 40% 2 7 közepes

44 III/8. Az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft.-nél a gazdálkodás eredményességének vizsgálata a mérlegen és eredménykimutatáson alapuló mutatószámokkal Kritikus Külső szabályozottság 45% 60% 9 közepes 2 Szabályozás összetettsége 50% 60% 9 közepes Gazdasági kockázat 60% 8% 5 magas 4 Humán erőforrás 50% 60% 9 közepes 5 Tárgyi szükségletek 0% 0% Információáramlás 60% 55% 9 közepes 7 IT támogatottság 5% 25% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 65% 4 2 magas 9 Szervezeti átalakulás 0% 20% 0 Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 50% 40% 2 7 közepes

45 III/9. A MESZEGYI-nél a bérgazdálkodás gyakorlata Kritikus Külső szabályozottság 60% 75% 4 magas 2 Szabályozás összetettsége 40% 2 50% 8 közepes Gazdasági kockázat 0% 2 60% 8 közepes 4 Humán erőforrás 60% 80% 4 magas 5 Tárgyi szükségletek 5% 40% Információáramlás 0% 2 9% 2 6 közepes 7 IT támogatottság 20% 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás 20% 40% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 2% 2 5

46 III/0. A Miskolci Közintézmény-működtető Központnál a bérgazdálkodás gyakorlata Kritikus Külső szabályozottság 60% 75% 4 magas 2 Szabályozás összetettsége 40% 2 50% 8 közepes Gazdasági kockázat 0% 2 60% 8 közepes 4 Humán erőforrás 60% 80% 4 magas 5 Tárgyi szükségletek 5% 40% Információáramlás 0% 2 9% 2 6 közepes 7 IT támogatottság 20% 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás 20% 40% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 2% 2 5

47 III/. A Miskolci Önkormányzati Rendészetnél a bérgazdálkodás gyakorlata Kritikus Külső szabályozottság 60% 75% 4 magas 2 Szabályozás összetettsége 40% 2 50% 8 közepes Gazdasági kockázat 0% 2 60% 8 közepes 4 Humán erőforrás 60% 80% 4 magas 5 Tárgyi szükségletek 5% 40% Információáramlás 0% 2 9% 2 6 közepes 7 IT támogatottság 20% 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás 20% 40% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 2% 2 5

48 III/2. A Miskolci Egészségfejlesztési Intézetnél a bérgazdálkodás gyakorlata Kritikus Külső szabályozottság 60% 75% 4 magas 2 Szabályozás összetettsége 40% 2 50% 8 közepes Gazdasági kockázat 0% 2 60% 8 közepes 4 Humán erőforrás 60% 80% 4 magas 5 Tárgyi szükségletek 5% 40% Információáramlás 0% 2 9% 2 6 közepes 7 IT támogatottság 20% 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás 20% 40% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 2% 2 5

49 III/. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárnál a bérgazdálkodás gyakorlata Kritikus Külső szabályozottság 60% 75% 4 magas 2 Szabályozás összetettsége 40% 2 50% 8 közepes Gazdasági kockázat 0% 2 60% 8 közepes 4 Humán erőforrás 60% 80% 4 magas 5 Tárgyi szükségletek 5% 40% Információáramlás 0% 2 9% 2 6 közepes 7 IT támogatottság 20% 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás 20% 40% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 2% 2 5

50 III/4. A Herman Ottó Múzeumnál a bérgazdálkodás gyakorlata Kritikus Külső szabályozottság 60% 75% 4 magas 2 Szabályozás összetettsége 40% 2 50% 8 közepes Gazdasági kockázat 0% 2 60% 8 közepes 4 Humán erőforrás 60% 80% 4 magas 5 Tárgyi szükségletek 5% 40% Információáramlás 0% 2 9% 2 6 közepes 7 IT támogatottság 20% 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 50% 0 közepes 9 Szervezeti átalakulás 20% 40% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 2% 2 5

51 III/5. Integrált kockázatelemzési rendszer vizsgálata a MIDMAR Nonprofit Kft.-nél Kritikus Külső szabályozottság 40% 2 75% 4 0 közepes 2 Szabályozás összetettsége 60% 50% 9 közepes Gazdasági kockázat 0% 2 60% 8 közepes 4 Humán erőforrás 60% 80% 4 magas 5 Tárgyi szükségletek 5% 40% Információáramlás 6% 4 5% 0 közepes 7 IT támogatottság 20% 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 6% 4 2 magas 9 Szervezeti átalakulás 20% 40% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 2% 2 5

52 III/5. Integrált kockázatelemzési rendszer vizsgálata a Miskolci Sportcentrum Kft.-nél Kritikus Külső szabályozottság 40% 2 75% 4 0 közepes 2 Szabályozás összetettsége 60% 50% 9 közepes Gazdasági kockázat 0% 2 60% 8 közepes 4 Humán erőforrás 60% 80% 4 magas 5 Tárgyi szükségletek 5% 40% Információáramlás 6% 4 5% 0 közepes 7 IT támogatottság 20% 5% Az előző ellenőrzés óta eltelt idő 70% 4 6% 4 2 magas 9 Szervezeti átalakulás 20% 40% Külső ellenőrzések által kockázatosnak ítélt terület 5% 2% 2 5

2016. évi ellenőrzési terv

2016. évi ellenőrzési terv A Közgyűlés X-145/271.670/2015. sz. határozatának 1. melléklete 2016. évi i terv I. fejezet i terv elkészítése során felhasznált kimutatások, elemzések, egyéb dokumentumok Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

2015. évi ellenőrzési terv

2015. évi ellenőrzési terv 1. sz. melléklet 2015. évi i terv I. fejezet i terv elkészítése során felhasznált kimutatások, elemzések, egyéb dokumentumok Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a 2015. évi i tervét a költségvetési

Részletesebben

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Előterjesztő: Készítette: Jegyző Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Csoportja Ózd, 2016. december

Részletesebben

Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja

Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja Egyszerű többség Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására Előadó:

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester évi belső ellenőrzési terv

Bodorkós Ferenc polgármester évi belső ellenőrzési terv Gencsapáti Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési terve Bodorkós Ferenc polgármester Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőrzési vezető Dr. Görög István jegyző 2017. évi belső ellenőrzési terv

Részletesebben

2. A évi ellenőrzési terv jóváhagyása december 13. ELŐTERJESZTÉS

2. A évi ellenőrzési terv jóváhagyása december 13. ELŐTERJESZTÉS 2. A 2019. évi ellenőrzési terv jóváhagyása. 2018. december 13. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. december 13-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Előadó: Melléklet: A 2019.

Részletesebben

Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől. a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában

Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől. a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől E l ő t e r j e s z t é s a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában (Képviselő-testület 2015.október 21-i ülésére) A 2016. évre

Részletesebben

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és munkaszervezete

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és munkaszervezete J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerv és munkaszervezete 2017. évi belső ellenőrzési munkatervének jóváhagyására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Készítette:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:39253/2012. JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi belső ellenőrzési tervére és a 2012. évi belső ellenőrzési terv módosítására

Részletesebben

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve Jászivány Község Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési terve Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 61. -a szerint az államháztartási kontrollok célja az államháztartás

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő testület a 183/2013. (XI.28.) Kt. határozatával hagyta jóvá a 2014. évi belső ellenőrzési tervet. Az ellenőrzési terv elfogadásakor az előterjesztésben jeleztük,

Részletesebben

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és a Társulás munkaszervezete

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és a Társulás munkaszervezete J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerv és a Társulás munkaszervezete 2016. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Előterjesztő: Társulási Tanács

Részletesebben

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerve és munkaszervezete

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerve és munkaszervezete J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerve és munkaszervezete 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Előterjesztő: Székhely település polgármestere

Részletesebben

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása. 37/2016. (XII.14.) határozata

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása. 37/2016. (XII.14.) határozata Kivonat! Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa 2016. november 30-i ülésén készült jegyzőkönyvéből: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 37/2016. (XII.14.) határozata

Részletesebben

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és a munkaszervezet

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerv és a munkaszervezet J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerv és a munkaszervezet 2019. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Ózd, 2018. december 3. Előterjesztő: Társulási

Részletesebben

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tervéről

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tervéről Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának 2016. évi belső ellenőrzési tervéről Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2016. évi belső ellenőrzési terv jóváhagyására ELŐTERJESZTŐ

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Szám: EPL/26/14/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Előterjesztés Bicske Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyásáról

Előterjesztés Bicske Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyásáról Előterjesztés Bicske Város Önkormányzata 2018. évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyásáról 1. előterjesztés száma: 294/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Szám: EPL/6/15/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete október 20-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete október 20-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzata évi ellenőrzési terve Előkészítette: Juhos Józsefné belső ellenőrzési vezető Békési Kistérségi Iroda Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: III/4. Döntéshozatal

Részletesebben

Összevont Ellenőrzési munkaterve

Összevont Ellenőrzési munkaterve Dorog Város Önkormányzat Dorog Város Önkormányzat Összevont Ellenőrzési munkaterve 2018. évre Dorog, 2017. november 20. Jóváhagyta:. Kecskésné Patos Szilvia jegyző 1 Tartalomjegyzék 1. Az éves ellenőrzési

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének elfogadására

TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének elfogadására AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 381. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. április 26-i ülésének 8. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. április 26-i ülésének 8. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. április 26-i ülésének 8. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat 2012. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására Előadó:

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2017. évi belső i terv jóváhagyására ELŐTERJESZTŐ NEVE:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT, HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, TÓTVÁZSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐJE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Ózd, 2014. december 19. Előterjesztő: Ózd Város Jegyzője Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 9-i ülésére. 4. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 9-i ülésére. 4. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i ülésére 4. irendi pont Előterjesztés címe és tárgya: Az Önkormányzat 2014. évi belső i terve Tárgykört rendező jogszabály:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 10-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 10-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 131/2014. (XII.15.) KT.

Részletesebben

JAVASLAT A ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA

JAVASLAT A ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐ JAVASLAT A 2007. ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA Készítette: Simon István Benkó Péter belső ellenőrök Előterjesztő: Dr. Szeles Gábor jegyző Budapest-Csepel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-i ülésére 6. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 17-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat 2016. évi belső i tervének jóváhagyása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE

PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Iktatószám:. PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzata

Balatonakarattya Község Önkormányzata Balatonakarattya Község Önkormányzata Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2016. február 18. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya Község Önkormányzat

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1901-15/2018. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete 2013. október 30-i ülésére. Sorszám: III/9

Előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete 2013. október 30-i ülésére. Sorszám: III/9 Tárgy: Békés Város Önkormányzata évi ellenőrzési terve Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági osztály Gyarmati Zoltánné belső ellenőr Békési Kistérségi Iroda Véleményező Pénzügyi Bizottság

Részletesebben

Hangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei évi belső ellenőrzési munkaterve

Hangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei évi belső ellenőrzési munkaterve Hangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei 2017. évi belső ellenőrzési munkaterve Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Csoportja Ózd, 2016. november 28. Az államháztartásról

Részletesebben

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A 2016 2019. ÉVEKRE Szentendre Város Önkormányzat egyik alapvető célja, hogy biztosítsa a település működőképességét a kötelező és az önként

Részletesebben

HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL [g] 3300 Eger, Kossuth L. u. 9.

HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL [g] 3300 Eger, Kossuth L. u. 9. HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL [g] 3300 Eger, Kossuth L. u. 9. Ikt szám: 12-8/2016/23 1. Kivonat A Heves Megyei Közgyűlés 2016. december 6-i ülésénekjegyzőkön yvé ből 83/2016. (XII. 6.) közgyűlési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S Önkormányzata 2013. évi belső ellenőrzési tervéről A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE

HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Iktatószám:. HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

2018. évi belső ellenőrzési terv

2018. évi belső ellenőrzési terv Melléklet a /2017. (XI.23.) határozathoz Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Iktatószám: Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalra vonatkozó 2018. évi belső ellenőrzési terv Készült: 2017. november 14. Készítette:

Részletesebben

JAVASLAT A ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA

JAVASLAT A ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐ JAVASLAT A 2008. ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA Készítette: Simon István Benkó Péter belső ellenőrök Előterjesztő: Dr. Szeles Gábor jegyző

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő- testület 2009. február 26-i ülésére

Előterjesztés. a Képviselő- testület 2009. február 26-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS JEGYZŐJE Előterjesztés a Képviselő- testület 2009. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat 2009. évi Éves Belső Ellenőrzési Tervére Előterjesztő: Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK december 14-ei képviselő-testületi ülésre

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK december 14-ei képviselő-testületi ülésre ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138 Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu Tárgy: 2018. évi belső ellenőrzési terv

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata 2010. évi belső ellenőrzési tervéről Az Önkormányzat éves ellenőrzési terv készítési kötelezettségét több jogszabály is előírja: - a költségvetési szervek belső

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. november 13. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Papp Andrea belső ellenőrzési vezető

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. november 13. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Papp Andrea belső ellenőrzési vezető BUDAPEST XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a 2013. november 13. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Papp Andrea belső ellenőrzési vezető Tárgy: Tájékoztató a 2014. évre

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről

E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. évi belső ellenőrzési tervről A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. kmf.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. kmf. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 354/2015.(XI.26.) határozat a 2016. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról

Részletesebben

2015-2018. Község Önkormányzata

2015-2018. Község Önkormányzata Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT FŐJEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2015. évi belső

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés október 29-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés október 29-ei ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ALJEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. október 29-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és a Komárom-Esztergom

Részletesebben

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata Kivonat! Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa 2016. február 15-i ülésén készült jegyzőkönyvéből: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi belső ellenőrzési tervéről A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Ötv.) 119. -a rendelkezik többek

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1869-19/2017. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására

J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása 2015-2018. évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására Előterjesztő: Székhely település polgármestere Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2016. december

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL. Iktatószám: III-1580-7/2014.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL. Iktatószám: III-1580-7/2014. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről

E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a 2019. évi belső ellenőrzési tervről A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2017. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112,113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

Szám: 16-9/2012. K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 30-i ülésének jegyzőkönyvéből

Szám: 16-9/2012. K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 30-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 16-9/2012. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2012. november 30-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 49/2012. (XI. 30.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Önkormányzat

Részletesebben

STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE

STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Intézményi Kistérségi Társulás Belső Ellenőrzés 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4., E-mail: vinati2@t-online.hu Tel. szám: 514-772, 20-823-98-47, 823-98-02 Iktatószám:

Részletesebben

dr. Mészáros Miklós jegyző

dr. Mészáros Miklós jegyző PK.: 10.052/2007. Mellékletek: 1.sz. Ellenőrzési kapacitás bemutatása 2.sz. 2008. évi belső ellenőrzési terv-javaslat J a v a s l a t a 2008. évi belső ellenőrzési terv megállapítására Összeállította:

Részletesebben

Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés, Tiszalök Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tevékenységéről

Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés, Tiszalök Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tevékenységéről Önkormányzatának Belső ellenőre 4465 Rakamaz, Kossuth út 68. Száma:../2014. Éves összefoglaló i jelentés, Önkormányzatának 2013. évi belső i tevékenységéről A jelentésben használt jogszabályi hivatkozások:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegy zője JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegy zője JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Jegy zője Szám: 24857/2015. JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata belső ellenőrzési stratégiai tervének és a 2016. évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyására

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV 2018.

ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV 2018. VÉP VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV Jelen, évi belső i terv elkészítése a korábbi években elvégzett ei a megállapításai, a Polgármester és a Jegyző tapasztalatai és a évre vonatkozó kockázatelemzés

Részletesebben

a Képviselő-testület 2015. február 10.-i nyilvános, soros ülésére

a Képviselő-testület 2015. február 10.-i nyilvános, soros ülésére 3. napirend Zalahaláp Község Önkormányzat Polgármesterétől 8308 Zalahaláp, Petőfi tér 4. Szám: 2/162-3/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 10.-i nyilvános, soros ülésére

Részletesebben

J A V A S L A T. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal évi belső ellenőrzési tervére

J A V A S L A T. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal évi belső ellenőrzési tervére Előterjesztő: Dr. Kovács János főjegyző Készítette: Cseh Béla megbízott belső ellenőr (Reg. sz.: 5113853) J A V A S L A T a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal 2014. évi belső ellenőrzési

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség évi belső ellenőrzési terve

ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség évi belső ellenőrzési terve 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség 2011. évi belső ellenőrzési terve Tisztelet Képviselő-testület! A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 92. -a a belső ellenőrzésre

Részletesebben

1. melléklet SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE

1. melléklet SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testülnek - Sárospatak Város Önkormányzata évi

Részletesebben

Előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete 2014. november 10-i ülésére. Sorszám: III/3.

Előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete 2014. november 10-i ülésére. Sorszám: III/3. Tárgy: Békés Város Önkormányzata 2015-2019. évi stratégiai ellenőrzési terve, valamint a évi éves ellenőrzési terve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: Juhos Józsefné belső ellenőr

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység Budapest, Grassalkovich út 162.

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység Budapest, Grassalkovich út 162. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység Budapest, Grassalkovich út 162.

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység Budapest, Grassalkovich út 162. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

Előterjesztés Bicske Város Önkormányzata 2017.évi belső ellenőrzési tervéről

Előterjesztés Bicske Város Önkormányzata 2017.évi belső ellenőrzési tervéről Előterjesztés Bicske Város Önkormányzata 2017.évi belső ellenőrzési tervéről 1. előterjesztés száma: 320/2016 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Belső i terv módosítása Iktatószám: 713-11/2012. A napirend előterjesztője:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz.

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz. ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27-i ülésére 5. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2013. évi belső ellenőrzés i terv jóváhagyása

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 151/2014. (XII.04.)

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 151/2014. (XII.04.) K I V O N A T a képviselő-testület 2014. december 04-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 151/2014. (XII.04.) sz. határozata Belső i terv 2015. évre és a 2015-2019.

Részletesebben

J A V A S L A T. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala 2013. évi belső ellenőrzési tervére

J A V A S L A T. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala 2013. évi belső ellenőrzési tervére Előterjesztő: Dr. Kovács János főjegyző Készítette: Cseh Béla Megbízott belső ellenőr (Reg.sz.: 5113853 ) J A V A S L A T a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala 2013. évi belső ellenőrzési

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2013. NOVEMBER 28.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2013. NOVEMBER 28. FÖLDES NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1606-7/2013. 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes Nagyközség

Részletesebben

Mindezek figyelembevételével Tengelic Község Önkormányzatának 2015. évi belsı ellenırzési terve a következıket tartalmazza.

Mindezek figyelembevételével Tengelic Község Önkormányzatának 2015. évi belsı ellenırzési terve a következıket tartalmazza. Melléklet a. /2014. (XII. 16.) kt. határozathoz Tengelic Község Önkormányzatának 2015. évi belsı ellenırzési terve A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény, az államháztartásról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. november 27-i rendes ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. november 27-i rendes ülésére Ikt.szám: 5048-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. november 27-i rendes ülésére Tárgy: Belső-ellenőrzési terv elfogadása 2013. évre Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

Belső ellenőri ütemterv 2014. évre Tervezet

Belső ellenőri ütemterv 2014. évre Tervezet Belső ellenőri ütemterv 014. évre Tervezet 013. november 04. Sába-000 Kft 4031 Debrecen Trombitás utca 11 Ellenőrzési stratégia 014 Az Áht. alapján a belső ellenőrzés a jogszabályoknak és belső szabályoknak

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. július 8-án tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. július 8-án tartandó ülésére. Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. július 8-án tartandó ülésére. Tárgy: Az Izsáki Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása.

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzatának 2013. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzatának 2013. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzatának 0. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására Ózd, 0. november. Előterjesztő: Készítette: Ózd Város Jegyzője Belső Ellenőrzési Csoport A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

BUDAPEST XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2016. október 26. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Papp Andrea belső ellenőrzési vezető ülésre. Tárgy: Tájékoztató a 2017. évre

Részletesebben

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési tervéről

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési tervéről Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. december 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. december 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 212/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. december 18-i ülésére Tárgy: 2015. évi ellenőrzési terv Előterjesztő: dr. Szabó József

Részletesebben

"31. A jegyző és az aljegyző" "Az aljegyző. 56/A. (1) A polgármester a jegyző javaslatára pályázat alapján aljegyzőt nevez ki.

31. A jegyző és az aljegyző Az aljegyző. 56/A. (1) A polgármester a jegyző javaslatára pályázat alapján aljegyzőt nevez ki. Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014.(II.20.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2013.(XII.30.)önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Belső Ellenőrzési Osztály évi stratégiai terv

Belső Ellenőrzési Osztály évi stratégiai terv A Közgyűlés VI-73/314.437/2016. számú határozatának melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Belső Ellenőrzési Osztály 2016-2020. évi stratégiai terv Hatályos: 2016.01.01.-2020.12.31.

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL. 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL. 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL Témafelelős: Polyák Sándorné U-/2013. 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Ikt. szám: U-38683/2013. Témafelelős:

Részletesebben

a Képviselő- testület december 13-i ülésére

a Képviselő- testület december 13-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS JEGYZŐJE Előterjeszt és a Képviselő- testület 2018. december 13-i ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat 2019. évi Ellenőrzési Tervére Előterjesztő: Dr. Kiss Árpád jegyző Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. évre vonatkozó éves ellenőrzési

Részletesebben

A Makói Kistérségi Többcélú Társulása

A Makói Kistérségi Többcélú Társulása Iktatószám: 1/1212-1/2015/I Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanács 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel: 62/511-800, Fax: 62/511-801 Tárgy: Belső ellenőrzés tervezése, 2016. évi belső ellenőrzési

Részletesebben

Dr. Imre László főjegyző

Dr. Imre László főjegyző 67/2012. (XI. 22.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi belső ellenőrzési tervét a határozat melléklete szerint jóváhagyja. Határidő: Felelős:

Részletesebben