A tér terepesítése, avagy a terep teresítése
|
|
- Karola Deákné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÖNYVISMERTETÉSEK A tér terepesítése, avagy a terep teresítése Kovács Nóra Szarka László (szerk.): Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdéskörébõl. Akadémiai Kiadó, Budapest, é. n., 476 p. A mikor elõször kezembe vettem a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének (MTAKI) elsõ évkönyveként kiadott Tér és terep címû, terjedelmes tanulmánykötetet, és átfutottam a tartalomjegyzéket, meg egy-két csemegének ígérkezõ írást, úgy éreztem, hogy a sokat ígérõ cím adta felütést a kötet anyaga nem tudja megválaszolni. A könyv újbóli és újbóli kézbevételével, olvasgatásával ez irányú meggyõzõdésem bár nem rombolódott le teljes mértékben mégiscsak oszlott. Ugyan nem mindegyik közölt tanulmány felel meg a kötetcím jelezte elvárásoknak, azonban összességében végül a könyvbõl ki lehetett fejteni, hogy miért a tér és a terep a kulcsfogalmak. Ehhez természetesen nagy segítségemre volt a szerkesztõi elõszó, a szerkesztõknek címadóknak pedig segítségükre voltak a magyar nyelvben rejlõ metaforikus lehetõségek. Amint a szerkesztõk a Bevezetésben írják, a kutatóintézet maga egy valós igényre, mondhatni társadalomtudományi kihívásra válaszolt, amikor létrejöttével felvállalta a kelet-közép-európai régió etnikus tereiben, az identitásban végbement változások kutatását. A terep tehát adott volt, illetve azt hiszem, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a terepek adottak voltak, ugyanis a célként megnevezett régió etnikailag igencsak széttagolt. Ráadásul a kutatások, összhangban a történelmi fejlõdés jelentette keretekkel, nem maradnak meg Európában, hanem kilépve innen kitekintést adnak argentínai és egye-
2 A tér terepesítése, avagy a terep teresítése 371 sült államokbeli diszpórákra is. Ezeken a terepeken a tanulmányokat jegyzõ szerzõk azt kutatták, illetve remélhetõleg kutatják ma is, hogy miként változtak az etnikus térszerkezetek és az identitásszerkezetek az utóbbi évek folyamatai nyomán, milyen, már elavult térstruktúrák vesztik érvényüket, és milyen új kihívásokra született terek veszik át a helyüket. A kötet összeállítása jelzi a kutatóintézet vezérelvének követését, nevezetesen azt, hogy a határokon kívül élõ magyar közösségek kutatása mellett a munkatársak különös figyelmet szentelnek a mai Magyarország etnikai kisebbségeinek, sváboknak, szlovákoknak és nem utolsó sorban a romáknak, összhangban azzal a megnövekedett, etnikai témákat elõtérbe helyezõ érzékenységgel, mely jó idõ óta jellemzi az e kutatási területet is vizsgáló társadalomtudományokat, legyen az szociológia, antropológia vagy demográfiai kutatás. A fent említett etnikai érzékenység a kötet szerzõinek figyelmét barthi kifejezéssel élve általában a mikroszintre irányította, így elsõsorban nem nagy elemzéseket olvashatunk, hanem inkább az egyént is elérõ (eset)tanulmányokat. Talán ezért van az, hogy a kötetcímben feszülõ jó adag dilemmát, kérdést a kötet anyaga végül megválaszolatlanul hagyja. Remélem, nem veszi zokon senki, hogy a kötet mindegyik tanulmányát külön-külön és részleteiben nem értékelem: a kötet terjedelmét tekintve ezt nem áll módomban megtenni, és talán szükségtelen is. Inkább igyekszem megtalálni azokat a hangsúlyos pontokat a köteten belül, amelyek meghatározzák vagy meghatározhatják, hogy az olvasó végül milyen szájízzel marad a munkák olvasta után. A kötetet Bindorffer Györgyi tanulmánya indítja a dunabogdányi svábok asszimilációjáról és etnikai túlélési stratégiáiról Asszimiláció és túlélés címen, az esetleírás mellett az elméleti keretek felvázolásának és korrekciójának, tehát új elmélet megalkotásának igényével. Az új elmélet magalkotásánál a szerzõ saját, korábbi tanulmányára hivatkozik, és itt szembehelyezkedve azzal a kijelentéssel, hogy az az identitás, amit az egyén megpróbál megõrizni, fõleg nyelvi megjelenítésre kényszerül (17. o.) megerõsíti azt a tételét, hogy nem csak nyelvében él az etnikum (uo.). Mondhatni régi kérdése az etnicitással foglalkozó kutatásoknak, hogy az annyira megfoghatatlan etnikai identitást milyen összetevõk alkotják, és ezt a kérdést boncolgatja a szerzõ is. Azonban ebbõl a tanulmányból nem világos számomra, hogy a svábok végül miként, illetve miben élik meg sváb identitásukat, mert egy helyen ez áll: tárgyi világukat tekintve a svábok teljesen asszimilálódtak (15. o.), majd: õsi foglalkozások, speciális ételek, szokások tûn-
3 372 KÖNYVISMERTETÉSEK tek el, szólások, rigmusok, dalok merültek feledésbe (uo.), késõbb pedig ezt írja: az etnikai identitástudat és a csoportkohézió erõsítésének bázisa az erõs származástudat és a csoportba való önbesorolás talaján a kollektív kulturális tradíciókra tevõdik át. (18. o.) A probléma tovább bonyolódik azzal, hogy az ünnepi nyelvhasználat nem egyértelmûen magyar, sõt, igyekeznek a sváb nyelvet használni. A megoldást talán az adhatja, hogy a vizsgálat generációkra lebontva figyel a falu népességére, és itt kiderül, hogy a lakosság generációnként eltérõ mértékben asszimilálódott, magyar nemzeti identitásuk van, de megõrizték etnikai identitástudatukat. A tanulmányt olvasva végig az volt az érzésem, hogy Bindorffer Györgyi néhol igencsak túlfogalmazza a dolgokat, és a probléma elvész a szavak tömkelegében. Ezt csak tetézi, hogy a következõ gondolat sajnálatos módon kétszer is megjelenik: Úgy tûnik, hogy amíg a nyelvváltás a modernizáció következtében a mindennapok gyakorlatában, a profán életben funkciótlanságra ítélt sváb nyelvrõl való áttérés a magyarra viszonylag gyorsan lezajló folyamat, és a fiatalabb generációknál már nincsenek érzelmi konnotációi, a kultúra, a hagyomány, a folklór területein a megõrzés érzelmi mechanizmusai mûködnek. (ld. a 17. és némi változtatással a 18. oldalon) Kozma István a névmagyarosításról írott tanulmányában annak jár utána, hogy különbözõ történelmi események miként határozták meg a kisebbségek igazodását nevük magyarosításával az adott korszak diktálta feltételekhez. Igen érzékletesen bizonyítja, hogy a hatalom egyrészt szándékosan, másrészt akaratlanul is irányítja az ilyen jellegû események méreteit, a célcsoportokat. Hogy mennyire fontos volt bizonyos korszakokban a Kemenes Géfin Lászlóval szólva nevében él a nemzett elve, azt a magyar történelem közötti idõszakának névmagyarosító mozgalmait követve támasztja alá. Ezt megelõzõen igen hasznosnak bizonyulóan a jelenségnek egy rövid történelmi áttekintését adja, majd magát a vizsgált jelenséget is behelyezi a korszak eseményeibe. Így derül ki, hogy a második világháborúban a németségnek szinte példa nélkül megadatott a visszanémetesítés lehetõsége, ugyanis a németség az etnikai hierarchia csúcsán állt. A háborút követõen helyzetük azonban a legkedvezõtlenebbre fordult, 1945-ben a kérelmezõk legalább 57%-a kötõdött valamiképp a németséghez. A visszás helyzeteket igen jól érzékeltetik a kisebbségpolitikai döntések, amelyek azt határozták meg, hogy ki válhat magyarrá, nevében legalábbis. A korszak eszméinek megfelelõen a kérelmezõknek igazolniuk kellett tiszta múltjukat, balos elkötelezettségüket, nagyon sokszor kitéve magukat az igazo-
4 A tér terepesítése, avagy a terep teresítése 373 lást kibocsátó szervek önkényének. A tanulmányt még teljesebbé teszi, hogy Kozma István társadalmi csoportokra lebontva is vizsgálja a névmagyarosítást: a párt aktivistái, a párthoz közelálló emberek nagy hányada vált meg ekkor idegen hangzású nevétõl. A szerzõ a tanulmány végén a következtetéseit is megadja: a jelzett korszakban a névmagyarosítást nem a hatalom erre irányuló törekvése idézte elõ. A túlélõ zsidóság és a megbélyegzetté vált német hátterûek spontán reakciója volt ez a háború utáni új helyzetre. A tanulmány zárómondatából ítélve Kozma Istvánnak tervében van további korszakok ilyen szempontú vizsgálata is, amellyel tevékenyen hozzájárulhat bizonyos korok terhes örökségének feldolgozásához, a mai folyamatok jobb megértéséhez. Kevéssé mondható el ez a kötet következõ, Szabó Orsolya Képek egy pilisi szlovák faluból c. esettanulmányáról. A kötetet nyitó, Bindorffer Györgyi jegyezte munkával ellentétben Szabó Orsolya nem lép fel az elméletalkotás igényével, megmarad az esetleírásnál, aminek azonban a nyelvi megformáltsága, szerkezeti felépítése helyenként igen messze esik egy közlésre alkalmas munka követelte színvonaltól. Ennek következtében gondolatvitele is kissé akadozó, sajnálatos módon hozza a szerzõ kifejezését használva a gyorsfénykép jelleget, és az olvasóban néha olyan érzést kelt, mintha egy újság távirati stílusban rovatát olvasná. Ott több a szociális probléma. Na meg a szemét. Ami a polgármesternek nagyon szúrja a szemét. (80. o.) Az ilyen szerkesztési, nyelvi megoldások óhatatlanul megkérdõjelezik az írás értékét, akárcsak a Cigánykérdés c. rész is (a fejezet teljes szövegét idézem): A faluban nincsenek cigányok:»szántóra nem megyünk, mert ott hülye a polgi«. (85. o.) Hogy az etnikai szempontú közösségvizsgálat, esettanulmány hozhat értékes eredményeket, Bakó Boglárka Ürmösrõl közölt dolgozata bizonyítja, amely ha nem itt lenne, azt mondanám, hogy a tengerentúli diaszpórák vizsgálata elõtt eddig tartott a magyarországi kisebbségek helyzetével foglalkozó tömb. Azonban Bakó Boglárka Együttélési viszonyok és az etnikai identitás c. dolgozata Erdélybe, a Barcaság szélére, eme egyre inkább szórványosodó területre kalauzol bennünket, ahol azt vizsgálja, hogy az etnikai reprezentációnak milyen helyi sajátosságai vannak, hogyan él egymás mellett a magyar, a román és a roma népesség. Az elméleti kereteket nagyrészt Fredrik Barth gondolatai adják, így egy háromszintû vizsgálat során, Sárkány Mihály etnikumra vonatkozó meghatározásából kiindulva derít fényt az etnikus térben történt mozgásokra. Ennek egyik helyi, igen érdekes jellegzetessége, hogy közlekedõ nyelvként a helyi magyarság és románság egyaránt a magyart használja, és hogy a románok etnikai identitásának alapja a román nyelv és a hagyományok
5 374 KÖNYVISMERTETÉSEK ilyen szerepû hiányában a származástudat és az ortodox vallás. A három etnikum békésen él egymás mellett, konfliktusaik nincsenek, gyakoriak a magyar román vegyes házasságok. Számomra nem derül ki elég világosan, hogy a fent említett jellegzetességek mögött milyen okok húzódnak meg talán nem volt célja a vizsgálatnak egy ilyen irányú kitekintés. A dolgozat értékét emelte volna, ha a szerzõ eltekint az ilyen evidenciák közlésétõl: Több etnikum folyamatos egymás mellett élése során interetnikus kapcsolatrendszert alakít ki. (88. o.) Használhatóak lettek volna esetleg a KAM által sorozatos ilyen jellegû székelyföldi kutatásaik során felhalmozott eredmények a jelenségek dimenzióinak feltérképezésében. Mint már elõbb utalásszerûen említettem, a kötet következõ két tanulmánya a tengerentúli diaszpórákra irányítja figyelmünket. Bartha Csilla Nyelvhasználat, nyelvmegtartás, nyelvcsere amerikai magyar közösségekben c. tanulmányában szociolingvisztikai elemzéssel vizsgálja a címben jelzett kérdéseket, a magyarságnak területenként és közösségenként eltérõ összetevõit. Kutatásának központi kérdése a magyar nyelv különbözõ helyzetekben történõ használata, a nyelvhasználathoz való viszonyulás. A folyamatok példázásaként rövid történelmi és elméleti bevezetõn keresztül két amerikai magyar, igencsak különbözõ közösséget ír le: az egyikben a nyelvváltás megszokott módon, három nemzedék alatt zajlik le, a másikban a folyamat sokkal lassúbb. Talán mondanom sem kell, hogy az elõbbiben nem a nyelv az etnikai identitás legfõbb összetevõje, az utóbbiban viszont igen. Míg Bartha Csilla írása Észak-Amerikában élõ magyar közösségek nyelvi attitûdjeit elemzi, addig Kovács Nóra résztvevõ megfigyelõi tapasztalatait felhasználva argentínai magyarok közösségteremtõ munkáját vizsgálja egy kórusalakítás folyamatán keresztül A Buenos Aires-i magyar kórus: közösség és identitásteremtés c. tanulmányában. A tanulmányban a szerzõ a hangsúlyt az esetelemzésre fekteti, azonban elõzetesen felveti kérdéseit, és az érvényesnek tekintett elméletekkel összhangban vázolja elõfeltevéseit, amelyeket majd a dolgozat során válaszol meg, illetve argumentál. A kérdés nem csak az, hogy az 1993-ban alakult kórus milyen szerepet tölt be a közösségben, hanem tágabb kontextusban az is, hogy miként éli meg mindennapjait egy magyar közösség egy tízmilliós metropoliszban, milyen tereken fejezheti ki identitását, mennyire befolyásolja az identitás megélését a magyar intézményektõl mért távolság. Kovács Nóra bevezetõjében megfogalmazza, hogy ebben a környezetben az identitás dinamikus, kontextusfüggõ, nem egyszer kettõs jellegû. A kolónia bemutatásánál arra is rávilágít, hogy a csoportok szervezõdésé-
6 A tér terepesítése, avagy a terep teresítése 375 nél általában itthonról vitt kritériumok voltak a döntõek: az egységesen fellépõ, második világháború után kitelepedettekbõl szervezõdött közösség elzárkózott a magyar külképviselettõl, a kommunistákkal azonosított magyar zsidóktól. Ezért is volt nehéz a kórus indulása, mert az nem a szigorúan vett közösséghez tartozó tagokat és argentinokat is befogadva fellazította a csoport határait. Az elemzés gerincét a kórus munkájának és a magyarországi koncertkörútjának a szerzõ folyamatos részvételének és a közölt interjúrészleteknek köszönhetõen igencsak életteli leírása adja. Elméletek nélkül az kerül bemutatásra, hogy miként jelenítik meg a kórus tagjai etnikai identitásukat itthon, és miként zajlik a találkozás azzal a kultúrával, amelyet esetleg csak elbeszélésekben tudhattak addig a magukénak. Szarka László tanulmánya némiképp az eddig említett tanulmányoktól különválik, a szerzõ ugyanis egy történeti-demográfiai elemzés során a Magyarországgal szomszédos országokban lévõ magyar városok etnikai viszonyainak alakulását vizsgálja 1910 és 2000 között. A városi magyar népesség a Magyarországgal szomszédos országokban ( ) c. tanulmányában Szarka László várostipológiát dolgoz ki. Kiindulásként azokat a fontosabb problémákat nevezi meg, amelyek ma a városfejlõdésnek sarkalatos kérdései: a város mint az asszimilációs folyamatok tere, homogenizáció, illetve etnikai sokszínûség, globalizáció, migrációs folyamatok stb. A várostipológia megalkotásához felhasznált részletes statisztikai adatok elemzésén keresztül a következõ típusokat különíti el: a székelyföldi magyar többségû város, a gyors nemzetváltási folyamatokat elszenvedõ régióközpontok, a magyar többségüket megõrzõ határmenti városok és végül a negyedik típus két altípusa, a korábbi magyar többségûbõl nem magyar többségûvé lett város és a magyar nyelvterülethez közel esõ, jelentõs magyar népességet felszívó város. Az elemzés részletes, nem csak a statisztikai adatok támasztják alá, hanem a történelmi eseményekre való utalások is, akárcsak az ideológiai vezéreltségû utasítások ismertetése. Az esettanulmányok sorát Horváth Kata Gyertek ki nálunk, hogy jobban megismerjük egymást c. írása bõvíti, a kötet legnagyobb lélegzetû munkája, amellyel az intézet vállalásainak eleget téve a roma népesség kutatására irányítja a figyelmünket a szerzõ aki egyébként nem belsõ munkatársa az intézetnek, ha hinni lehet a címû honlapnak. Aki volt valaha is közvetlen kapcsolatban hasonló közösséggel, az tudja értékelni az ilyen jellegû munkákat. Horváth Kata és antropológus kollégája három hónapot töltöttek egy cigány közösségben, ebbõl a szempontból a komoly terepmunka nyomán született esettanulmány már önmagában értékelendõ. A szerzõ az euró-
7 376 KÖNYVISMERTETÉSEK pai cigányság kutatása nagyjainak Judith Okely, Bernard Formoso, Leonardo Piasere, Patrick Williams stb. elméleteit, tapasztalatait felhasználva összegezte munkája eredményét, de felhasználta a magyar nyelvterületen a cigánykutatásban leginkább kanonizált szerzõ, Michael Stewart eredményeit is, akárcsak a magyar kutatók közül Erdõs Kamilltól kezdve Havas Gáborral bezárólag mindenkit, aki fontos. Azt hiszem, a sor teljes. A tanulmány egy tudományetikai és az antropológus sajátságos helyzetére reflektáló bevezetéssel indul. Etikai megfontolásokból nem adja meg a település nevét, illetve a Gömbalja fantázianevet használja. Ugyanilyen megfontolásokból a szereplõknek is fantázianeveket ad, vagy a közösségben használt gúnynevükön nevezi õket. Vezérelvként az antropológiában, de fõleg a cigánykutatásban régebben meghonosodott nézetet nevezi meg, miszerint az elemzésben benne kell lennie a kutatónak is: csak azt a közösséget mutathatja be, amely a vele való találkozásban megmutatkozott. A szerzõ a közösségnek a komplex kutatását végzi el: elemzi a cigányság belsõ tagolódását, térbeli eloszlását, viszonyaikat egymással és a falu nem cigány lakosságával, az életmódot, a férfi és a nõi szerepeket. Részletesen kitér a cigány beszéd elemzésére, kiemelve, hogy a cigány csoport belsõ kommunikációjában sajátos nyelvet használ. Itt csak annyit jegyeznék meg, hogy minden közösség, amelynek tagjai a mindennapokat gyakori találkozásokban élik meg, nyelvjátékközösségnek (is) tekinthetõ, ebbõl kifolyólag idegenekkel való találkozásaiban kódot vált. Noha használja az európai nagyok elméleteit, Horváth Kata azonban ódzkodik a nagy horderejû általánosításoktól: következtetései amelyeknek levonását nem viszi túlzásba az adott közösségre érvényesek. Az esettanulmány legélethûbb része az õket házigazdaként befogadó asszony életének a bemutatása. A tanulmány a beszéd jelentõsége hangsúlyozásának megfelelõen a cigány asszony szavaival zárul. Úgy vélem, Horváth Kata írása méltán tekinthetõ a kötet egyik súlypontjának. A kötet végéhez közeledve Prónai Csaba a tõle megszokott alapossággal tekinti át a migráció kutatásának történetét Migráció és kulturális antropológia c. írásában, értelemszerûen egy jól használható bibliográfiát mellékelve a tanulmányhoz. Azt a tényt kivéve, hogy a migráció bizonyos formái az etnikai identitást befolyásoló tényezõknek tekinthetõk, a tanulmány nem illeszkedik a kötet tematikájába. A kisebbségi ügyek jogi környezetével foglalkozó írások akár a kötet appendixeként is olvashatók, azonban erre nem utal semmi szerkesztési eljárás. Vizi Balázs írása A mai európai nemzetközi kisebbségvédelem egyes jellemzõ vonásai címen a ki-
8 A tér terepesítése, avagy a terep teresítése 377 sebbségek jogi helyzetének tisztázására tett újkeletû kísérleteket követi nyomon. Végsõ következtetése, hogy a kisebbség definíciójának hiányától kezdve az emberi jogokhoz hasonló nemzetközi számonkérhetõség feltételének a megteremtéséig igen sok tennivaló akad még e területen. Ugyancsak a jogi kereteket elemzi Halász Iván és Majtényi Balázs A magyar státustörvény a kelet-közép-európai jogi szabályozás tükrében c. írása, amelyben a szerzõk azt járják körül, hogy a térség államainak alkotmányai milyen és mekkora felelõsséget vállalnak határokon túl élõ nemzettársaikért. A törvények elemzésével arra a következetésre jutnak, hogy a sokat bírált magyar státustörvény nemigen tér el a régióban már elfogadott jogi szabályozásoktól és az eddigi magyarországi gyakorlattól. Ugyanakkor azt is mondják, hogy a törvény hiányosságai következtében annak egyes rendelkezéseit valószínûleg, más rendelkezéseit pedig biztosan módosítani kell, végül az utolsó mondatban a törvény jogosultsága mellett foglalnak állást. Írásukat a magyar, szlovák, szlovén és román törvények szövege egészíti ki, így akár össze is olvasható elemzésük és az elemzett jogszabályok szövege. A kötet teljessé tételét hivatott szolgálni a Bartha Csilla összeállításában készült kétnyelvûség- és nyelvcserekutatásokat összegyûjtõ válogatott, az közötti idõszakot átfogó bibliográfia. Tudjuk, hogy könyvszerkesztésnél, amikor a záros határidõk sürgetnek, általában a szerkesztési munkálatokra, a korrektúrázásra szánt idõbõl áldoznak a munka irányítói a tanulmányok megírása javára. Így történhetett, hogy a formájában igényes könyvbe néhol zavaró hibák csúsztak be. A mindvégig egységes jegyzetelési rendszert Kállai Ernõ írása és a Halász Majtényi szerzõpáros tanulmánya töri meg, amelyekben minden adat a lábjegyzetbe került. Feloldatlanul marad a Bevezetésben, az elsõ oldalon az utolsó bekezdés egyik birtokos személyjele: a kisebbségek fontos eredményeket tudtak felmutatni: a tényleges csoporttá szervezõdésében (7. o.), akárcsak hátrébb, a kötetben is: a társadalmi kapcsolatok hálózatával sûrûn átszõtt csoportjává vált (140. o., lent, kiemelések tõlem) gondolom a helyi közösségnek, azonban erre nincs utalás a mondatban. Az alábbi mondatban nem egyezik az alany és az állítmány száma: Ennek szabályai mindkét (több) etnikum által meghatározott és befolyásolt. (88. o., utolsó bekezdés) A román törvény szövegében mindvégig 1998 szerepel, a lábjegyzetben (434. o.) Mindezek ellenére és mindezekkel együtt, úgy érzem, apró hibáitól eltekintve az MTAKI elsõ évkönyve hasznos olvasmánynak bizonyulhat, és az olvasó nem marad kellemetlen szájízzel olvasta után. Remélem, és ehhez az intézet munkatársainak csak jókat tudok kívánni, a következõ évkönyv legalább ilyen, ha nem jobb minõséget hoz majd. Szabó Árpád Töhötöm
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
EMBERISMERET ÉS ETIKA
Emberismeret és etika emelt szint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 16. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Esszék
ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010)
ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Csernicskó István ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Gondolat Kiadó
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015.
Szociológia mesterszak Pótfelvételi tájékoztató 2015. Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 10! JELENTKEZNI LEHET: www.felvi.hu Részletes tájékoztató a képzésről:
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős
Szinergia EIA/2013/3.7.1. projekt Szociális munka a menekültek, migránsok körében Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület. Tereplátogatás támpontok
Szinergia EIA/2013/3.7.1. projekt Szociális munka a menekültek, migránsok körében Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület Tereplátogatás támpontok Cél A tereplátogatás célja Budapest tereinek, társadalmi
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,
Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai
Falkné Bánó Klára Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Szerző: Falkné dr. Bánó Klára, 2008. ISBN 978-963-394-747-0 A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat
Területi egyenlőtlenség és társadalmi jól-lét
Területi egyenlőtlenség és társadalmi jól-lét [Szirmai Viktória (szerk.): A területi egyenlőtlenségektől a társadalmi jóllét felé. Kodolányi János Főiskola Székesfehérvár, 2015. ISBN 978-615- 5075-27-8,
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. feladat 5 pont Határozza meg a szocializáció fogalmát! A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés
Előszó... 9 I. Bevezetés. A szimbolikus elemek szerepe a rendszerváltás utáni kelet-közép-európai alkotmányfejlődésben II. A nemzeti jelképek
Tartalom Előszó... 9 I. Bevezetés. A szimbolikus elemek szerepe a rendszerváltás utáni kelet-közép-európai alkotmányfejlődésben... 12 II. A nemzeti jelképek helye a hatályos magyar Alkotmányban kelet-közép-európai
HELYZET KÖNYVEK. Helykeresõk? Roma lakosság a Székelyföldön. KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja
HELYZET KÖNYVEK Helykeresõk? Roma lakosság a Székelyföldön KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja Helykeresõk? Roma lakosság a Székelyföldön Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002 KAM Regionális
A tánc, mint a szellemi kulturális örökség része. A Kárpát-medencei népzenekutatók délvidéki konferenciája 2006. szeptember 29 - október 1.
A tánc, mint a szellemi kulturális örökség része A Kárpát-medencei népzenekutatók délvidéki konferenciája 2006. szeptember 29 - október 1. Tartalom 1. UNESCO Egyezmény a szellemi kulturális örökség védelméről
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
Angol nyelv. A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: A szószámra vonatkozó szabályok részletezése
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
ETNIKAI NEMZETI KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZET 1014 Budapest, Országház u. 30. Tel.: , Fax: Honlap:
1 ETNIKAI NEMZETI KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZET 1014 Budapest, Országház u. 30. Tel.: 224 6790, Fax: 224 6793 E-mail: szarka@mtaki.hu, Honlap: www.mtaki.hu I. A kutatóhely fő feladatai a beszámolási évben A
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
Szakdolgozati szeminárium
Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához
Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához avagy amiről a módszertanok nem írnak dr. Prónay Gábor 6. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2003. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február
KÖVETELMÉNYEK. Cigány gyerekek szocializációja
Cigány gyerekek szocializációja CSM2101 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Egy szemináriumi dolgozat írása és bemutatása kiselőadás formájában. Egy alkalommal hospitálás
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás
A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés
A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés Globális migrációs folyamatok és Magyarország Kihívások és válaszok MTA TK 2015. november 17. Szekció: A migráció nemzetközi és
Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből
Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből 1 2 3 Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 89. Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből Szerkesztette Haader Lea Horváth László Tinta könyvkiadó
3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal
24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos
Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről
BAJCSI ILDIKÓ Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. Somorja, Fórum
SZEKSZÁRDI SZOCIÁLIS MŰHELYTANULMÁNYOK
SZEKSZÁRDI SZOCIÁLIS MŰHELYTANULMÁNYOK 6. A PROJEKTSZEMLÉLETŰ GYAKORLATI KÉPZÉS OKTATÁSMÓDSZERTAN Farkas Éva-Jász Krisztina-Tolácziné Varga Zsuzsanna (Szerkesztette: Nagy Janka Teodóra) PTE IGYK SZOCIÁLIS
ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM. Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam. Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András
ÖSSZETARTÓ TÁRSADALOM Különbözô kultúrák projektterv 5-8. évfolyam Albert Judit Dobrovitzky Katalin Tomory Ibolya Victor András 1 Készült az Európai Unió és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlôségi
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám
Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához A középszintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről május-júniusi vizsgaidőszaktól. Angol nyelv
Tájékoztató az Íráskészség feladatok értékeléséről 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól Angol nyelv A feladatlapon az alábbi figyelmeztetés és tájékoztatás jelenik meg: Ügyeljen a megadott szószámra! Amennyiben
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21
Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21 Kulturális gyakorlat és reprezentáció Szerkesztette Ilyés Sándor Jakab Albert Zsolt KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI TÁRSASÁG KOLOZSVÁR, 2013 Kiadja a KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI
Tíz éves az Aldebaran Kutatóműhely
Tíz éves az Aldebaran Kutatóműhely Én azt mondom, hogy lesz élet itt. Ez nem veszhet el. Azt tartották a régi öregek, aminek becsi vesz, becsi lesz! 1 R. Nagy József Életmód a Tornai-medencében Aldebaran
1. fejezet. 2. fejezet
Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.
EMBERISMERET ÉS ETIKA
Emberismeret és etika emelt szint 0911 É RETTSÉGI VIZSGA 010. október 7. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. Esszé
Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében. Nagyvárad, szeptember 15.
Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében Nagyvárad, 2016. szeptember 15. Adat és cél Felhasznált adatok: A 2001-es és 2011-es népszámlások adatbázisai ( If everything seems under control, you're
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató
ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ Általános útmutató 1. A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az eljárás meghatározott értékelési
EMELT SZINT ÍRÁSKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Értékelési szempontok
A feladat I. Összefoglaló táblázat az értékelési szempontokról Értékelési szempontok A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Szövegalkotás Szókincs,
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés
A cigányság helyzete Magyarországon
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A cigányság helyzete Magyarországon 2008/09. tanév, 1. félév Mai magyar társadalom I. Páthy Ádám Történet Elıször a XIV-XV. században érkeznek,
Tanítási tervezet. I. Alapadatok
Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2017. április 5., 9:00 Iskola megnevezése: ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium Évfolyam, osztály: 10. C Tanít: Nagy Máté Teó Témakör megnevezése:
Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016
Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Az iskolával szembeni társadalmi igények A tudásközvetítő funkció A szocializációs funkció A társadalmi integrációs (ezen belül a mobilitási)
EMBERISMERET ÉS ETIKA
Emberismeret és etika emelt szint 080 ÉRETTSÉGI VIZSGA 008. május 6. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM . Esszék
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Orosz nyelv. Általános útmutató
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontoknál adható maximális pontszámot mutatja. A Beszédtempó,
Interkulturális kommunikáció. Interkulturális szemlélet a nyelvoktatásban
Interkulturális kommunikáció Interkulturális szemlélet a nyelvoktatásban Kultúra: a szó jelentései az Értelmező szótár+ alapján (Tinta, 2007: 938.) O Mindaz az anyagi, szellemi érték, amelyet az emberi
KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN
KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN Foglalkoztatáspolitika: problémák és megoldások (Csoba Judit Czibere Ibolya [szerk.]: Tipikus munkaerõ-piaci problémák atipikus megoldások, Kossuth Egyetemi Kiadó,
KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó
Bevándorlók Magyarországon. Kováts András MTA TK Kisebbségkutató Intézet
Bevándorlók Magyarországon Kováts András MTA TK Kisebbségkutató Intézet Az elemzés fókusza Miben mások a határon túli magyarok, mint a többi bevándorolt? Kik a sikeres migránsok ma Magyarországon? A magyar
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. Határozza meg a szocializáció fogalmát! 10 pont A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés
ETNIKAI-NEMZETI KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZET 1014 Budapest, Országház u.30. Tel.: , fax honlap:
ETNIKAI-NEMZETI KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZET 1014 Budapest, Országház u.30. Tel.: 224 6790, fax 224 6793 E-mail: szarka @mtaki.hu; honlap: www.mtaki.hu I. A kutatóhely fő feladatai a beszámolási évben Öt kutatási
Braudel a Börzsönyben avagy hosszú idõtartamú meghatározottságok és rövid idõtartamú változások a nógrádi málnatermelõk életvilágában
270 Braudel a Börzsönyben avagy hosszú idõtartamú meghatározottságok és rövid idõtartamú változások a nógrádi málnatermelõk életvilágában Bali János: A Börzsöny-vidéki málnatermelõ táj gazdaságnéprajza.
Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv
Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés
Kállai Ernő Romológiai kutatások az MTA Kisebbségkutató Intézetében
Kállai Ernő Romológiai kutatások az MTA Kisebbségkutató Intézetében A Kisebbségkutató Intézet közvetlen előzményének, de akár kezdetének is tekinthető az az 1998-ban induló stratégiai program, amely a
EÖTVÖS LÓRÁNT TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIA DOKTORI ISKOLA A NEGYEDIK ÚT. Az egocentrikus kapcsolati háló vizsgálata
EÖTVÖS LÓRÁNT TUDOMÁNYEGYETEM TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIA DOKTORI ISKOLA A NEGYEDIK ÚT. Az egocentrikus kapcsolati háló vizsgálata a network napló módszer alkalmazásával Doktori értekezés tézisei
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft.
1 MEKKORA VALÓJÁBAN MAGYARORSZÁG? LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. Kakukktojás a főként alternatív az egyetemi tanszékek
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos
Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.
Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár
AZ INTÉZET 2005. ÉVI TUDOMÁNYOS TERVE
Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet 1014 Budapest, Országház u.30. Postacím: 1250 Bp., Pf. 5. Tel.: 224 6790, 224-6700/470 Fax: 224 6793 titkarsag@mtaki.hu www.mtaki.hu AZ
Általános kompetenciák helye és szerepe a képesítésben és a tanulási tanítási folyamatban. Vámos Ágnes (ELTE)
Általános kompetenciák helye és szerepe a képesítésben és a tanulási tanítási folyamatban Vámos Ágnes (ELTE) 1. Általános kompetenciák helye és szerepe a képesítésben és a tanítási tanulási folyamatban
Összefoglaló a március 27-ei könyvbemutatóról
Összefoglaló a 2018. március 27-ei könyvbemutatóról A Magyar Jogász Egylet és az Igazságügyi Minisztérium 2018. március 27-én közös könyvbemutatót szervezett a Budapesti Ügyvédi Kamara Dísztermében. A
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és a magyar hasznosíthatóságról Szerkesztette: HAJDÚ ZOLTÁN KOVÁCS SÁNDOR ZSOLT Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása A társadalmi kirekesztés - Kelet-Közép-Európa meghatározó problémája A kisebbségek
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Református Tanárképző Kar 1.3 Intézet Református Valláspedagógiai és Zenepedagógiai Intézet
A PDF fájlok elektronikusan kereshetőek. A dokumentum használatával elfogadom az Europeana felhasználói szabályzatát.
A PDF fájlok elektronikusan kereshetőek. A dokumentum használatával elfogadom az Europeana felhasználói szabályzatát. IDENTITÁS NYELVHASZNÁLAT ASSZIMILÁCIÓ Kisebbségi monográfiák 6. Sorozatszerkesztő
Köő Artúr. Erdélyi adalékok a Lex Apponyihoz
Köő Artúr Erdélyi adalékok a Lex Apponyihoz Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 9 2. Magyarország a lex Apponyit megelőző években... 11 3. Az 1907. évi Lex Apponyi... 15 3.1. A kor pedagógusainak véleménye
TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
DIASZPÓRÁBAN ÉLŐ MAGYAROK
DIASZPÓRÁBAN ÉLŐ MAGYAROK TARTALOM. A diaszpórakutatás módszerei és alapfogalmai I. A magyar diaszpóra fejlődéstörténete II. A magyar diaszpóra felé irányuló anyaország-politikák I. A diaszpórakutatás
Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez
Modszer_2_Layout 1 2010.10.25. 21:19 Page 1 ESSRG Füzetek 2/2010 Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez Kelemen Eszter, Bela Györgyi, Pataki György Környezeti
Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus
Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus Önmenedzselés, karriertervezés Lehetőségek, technikák Mit értünk karrier alatt? Karrier = gyors, sikeres előmenetel, érvényesülés; Karriert
Etnikai, nemzeti és kétnemzeti identitás
BINDORFFER GYÖRGYI Etnikai, nemzeti és kétnemzeti identitás Elõszó A kötet alapjául szolgáló kutatás témája a Magyarországon élõ horvát, német, szerb, szlovák és szlovén kisebbség asszimilációjának diakrón
Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal
23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd
Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció?
Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón A kelet és közép-európai rendszerváltások nemcsak az érintett országok politikai és gazdasági
Kutatásmódszertan. Kulturális szempont megjelenése. Modulok áttekintése. Történet Témák és megközelítések. 11. Társadalmi nézőpont
Kutatásmódszertan. Társadalmi nézőpont Modulok áttekintése Kulturális szempont megjelenése Kulturális összehasonlító pszichológia Kulturális pszichológia Értékelő vizsgálatok HÁZI FELADAT 2006.08.29. Kutatásmódszertan:
Analitikus módszertan az európaizáció kutatásához
Analitikus módszertan az európaizáció kutatásához Grünhut Zoltán MTA KRTK A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XIII. VÁNDORGYŰLÉSE Kelet-Közép-Európa területi folyamatai, 1990 2015 Eger, 2015. november
Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 22. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei
Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei készítette: Ferenczi Edéné 2009.október 14. Mi a szakdolgozat? Közgazdasági tartalmú értekezés Bizonyítja a hallgató szakterületi jártasságát Hazai és nemzetközi
A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra
A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra Pásztor István Zoltán, PhD egyetemi adjunktus DE TTK Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Pénzes
Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
diplomás pályakövetés II.
diplomás pályakövetés II. elhelyezkedés, alumni, jó gyakorlatok Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) 2009. július Készült
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Az emelt szintű szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet
Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet 2015/12/14 Pálosaink és Pécs címmel jelent meg az OSZK és a Magyar Pálos Rend közös pálos rendtörténeti kiállításához kapcsolódó 2015 februárjában
A MAGYAR PRIVATIZÁCIÓ ENCIKLOPÉDIÁJA
MIHÁLYI PÉTER A MAGYAR PRIVATIZÁCIÓ ENCIKLOPÉDIÁJA 1. KÖTET PANNON EGYETEMI KÖNYVKIADÓ VESZPRÉM MTA KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET BUDAPEST 2010 TARTALOMJEGYZÉK 1. kötet ELŐSZÓ 5 TARTALOMJEGYZÉK 7 BEVEZETÉS
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:
Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6
Összefoglaló táblázatok az emelt szintű vizsga értékeléséhez A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési