AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN
|
|
- Gergő Nemes
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN - T É Z I S E K dr. Kásler András doktori értekezés Témavezető: Dr. Szabó Marcel BUDAPEST, 2017
2
3 I. A kitűzött kutatási feladat rövid összefoglalása, a dolgozatban vizsgált kérdések Az Európai Unió meghatározott elvek mentén felépülő és működő nemzetközi szervezet, mely elköteleződését fejezi ki a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. Ezen elveket az Unió nem kizárólag tagállamaival szemben és határain belül kívánja érvényre juttatni, hanem külkapcsolatai során a vele kapcsolatban álló államokkal szemben is. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió fejlődése során globális szereplővé lépett elő és mind gazdaságilag, mind politikailag befolyásoló és meghatározó ereje a nemzetközi kapcsolatoknak, az általa képviselt elvek mértékadóak. Az Európai Uniót gazdasági befolyása, politikai ereje és földrajzi nagysága predesztinálja arra, hogy az emberi jogok, a béke- és biztonság elősegítésnek élharcosa legyen, a kérdés azonban az, hogy meg van-e benne a potenciál, hogy érvényre is juttassa azokat. Az Unió nemzetközi szintű fellépése azon elvekre épül, amelyek létrehozását, fejlődését és bővítését vezérelték, és arra irányul, hogy ezek érvényesülését a világ többi részén is előbbre vigye, de rendelkezik-e kellő háttérrel ahhoz, hogy az emberi jogok megalapozott védnöke lehessen, meg van-e a kellő strukturális háttere az emberi jogok védelméhez. Ahhoz, hogy az Európai Unió az emberi jogok a demokrácia és az alapvető szabadságok globális védelmezője és érvényesülésük előmozdítója lehessen, megfelelő alapokkal kell rendelkeznie, olyan összetett és megbízható jogvédelemi rendszert kell, hogy kialakítson, mely minden esetben képes az alapjogokat érvényre juttatni. Az integráció vizsgálata azonban rámutat, hogy az Európai Unió alapjogvédelmi rendszere meglehetősen későn alakult ki és szignifikáns hiányosságok fedezhetőek fel benne, melyek alapjaiban tehetik hiteltelenné a célkitűzéseket. Adódik tehát a kérdés, hogy rendelkezik-e az Európai Unió megfelelő védelemi rendszerrel és elhivatottsággal ahhoz, hogy potenciális védelmet nyújtson? Az Európai Unió globális tényezővé vált, azzal, hogy jogi személyiséggel lett felruházva további előrelépések érthetőek el mind gazdasági, mind politikai téren. De látni kell, hogy annak elérése, hogy az Európai Unió politikai színen is a kívánt irányba fejlődjön, számos elmaradását kell pótolnia. Felmerül a kérdés, hogy sikerülhet-e ez a tagállamok hathatós közreműködése nélkül. A dolgozat keresi a választ arra, hogy az Európai Unió képes-e önálló entitásként a nemzetközi színtéren érvényt szerezni jogos érdekeinek.
4 A Lisszaboni Szerződés rendelkezései az európai értékeket, így a demokráciát, az emberi jogokat már nem csak követendő célnak, hanem elvárt magatartásnak is tekinti, mely értékek elősegítése nem csak az Unió területén prioritás, hanem a közös külpolitika területén is elsődleges irányvonal. Az értekezés célja, hogy megvizsgálja az Unió külpolitikájának meghatározott szegmenseit, hogy adott terület vonatkozásában bemutassa, az Unió miként kíván eleget tenni a vállalt kötelezettségeinek, vajon minden területen maradéktalanul eleget tud-e tenni az emberi jogok előremozdításának. Kimondható-e az, hogy az Európai Unió végrehajtja az által vállalt feladatokat, amennyiben nem, milyen módon tehetné ezt meg. II. Az elvégzett vizsgálatok, elemzések rövid leírása, a feldolgozás módszerei A dolgozat központi témája az emberi jogok megjelenése és fejlődése az Európai Unió külpolitikájában, különös tekintettel a következő problémakörökre: - miként és milyen módon jelentek meg az integráció során, milyen intézményi fejlődések követték és milyen állapotot sikerült elérni a Lisszaboni Szerződés életbelépésével, illetve az Unió egyes szervei miként működnek közre az emberi jogok előmozdítása érdekében; - a dolgozat külön figyelmet szentel annak bemutatására, hogy az uniós alapjogvédelem milyen szerepet tölt be az Unión belül, milyen nyitott és megoldásra váró kérdések vannak, továbbá az uniós polgárnak alapjogvédelmi tekintetben milyen lehetőségei vannak; - hogyan és miként jelennek meg az emberi jogok az egyes uniós külpolitikai tevékenységek során, többek között a külkapcsolatokban, a Közös Kül- és Biztonságpolitika terén, a kereskedelem- és fejlesztéspolitika területén, illetve egyes válságkezelési folyamatok alatt; vizsgálat tárgya továbbá az is, hogy e tevékenységek során az Európai Unió eleget tesz-e a saját maga által állított követelményeknek s minden téren elősegíti-e az emberi jogok térnyerését. A dolgozat az analitika módszere mentén törekszik arra, hogy átfogó képet adjon az Európai Unió közös külpolitikájának kezdeti lépéseiről, illetve a Lisszaboni Szerződéssel kialakult jelenlegi rendszerről, melynek központi eleme az emberi jogok, a demokrácia és az alapjogvédelem.
5 Az analitika módszere mellett a dolgozatban egy értékelő-elemző jelleg figyelhető meg minden egyes fejezetben, illetve a dolgozat egészére vonatkozóan. A dolgozatban megvizsgált téma összetettsége és szerteágazósága megköveteli, hogy az adott kérdéskör megvizsgálását követően annak jelenlegi és jövőbeni lehetséges alakulását a felvetett problémák és akadályok mentén elemezze. A dolgozat megírásának gerincét elsősorban a vonatkozó uniós elsődleges, illetve másodlagos jogforrások alkotják, melyek irányt szabnak a dolgozatnak. A téma feldolgozásában a magyar nyelvű szakirodalom mellett, főleg az angol és német nyelvű nemzetközi szakirodalom nyújtott segítséget, mely együttesen tették lehetővé a dolgozat sok szempontú megközelítését. 2.1 Alapvetések, a közös külpolitika és az emberi jogok megjelenése az integráció történetében Az Európai Unió alapító szerződései és egyéb jogforrásai az integráció fejlődésének korai szakaszában nem szabályozták kellő részletességgel sem az emberi jogokat sem az unió közös külpolitikáját. Az Unió közös külpolitikai fejlődésének mérföldköve a Maastrichti Szerződés által létrehozott közös kül- és biztonságpolitika, mely az Unió második pilléreként alapot képezett napjaink uniós külpolitikájának. Ezzel párhuzamosan az Unió emberi jogi politikája is markánsabb szerepet kezdett el betölteni a közösségi gondolkodásban s habár kezdetben az Európai Unió Bírósága fejtett ki meghatározó szerepet a téma vonatkozásában az Alapjogi Charta elfogadása újabb lökést adott egy polgáribb Európai Unió megteremtése felé. Az Európai Unió közös külpolitikájának alapját képező Közös Kül- és Biztonságpolitikában bekövetkezett Lisszaboni Szerződéssel életre hívott új szervezeti, intézményi 1 és döntéshozatali reformok, illetve az Unió jogi személyiségének deklarálása új lehetőséget teremtett az Unió külpolitikai fejlődésében. A Lisszaboni Szerződés életbelépésével, az emberi jogok középpontba állításával, az Alapjogi Charta szerződési szintre emelésével, az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez történő csatlakozás kimondásával az Európai Unió látszólag előrelépést ért el az alapjogvédelem területén, de ennél sokkal árnyaltabb képet kapunk, ha közelebbről megvizsgáljuk e területet. Az Európai Unió ugyanis továbbra sem csatlakozott az EJEE-hez. A dolgozat egyértelműen 1 Itt kell megemlíteni az Unió külügyi- és biztonság-politikai főképviselőjét, illetve a főképviselő személye köré kiépülő apparátust, az Európai Külügyi Szolgálatot.
6 állást foglalt amellett, hogy mindaddig, amíg ez nem történik meg és kellő felépítettséggel rendelkező saját alapjogvédelmi rendszert nem hoz létre az Európai Unió, mely széleskörű érvényesítést tesz lehetővé az európai polgárok részére az alapjogvédelem teljességéről az Unió szintjén nem beszélhetünk s jelen állapot szerint a megfelelő megoldás még várat magára. Az emberi jogok védelmének szerves részét képezi az egyes szervek által történő fellépés a dolgozat bemutatja, hogy ezek milyen módon és hatékonysággal történnek Az Európai Unió külpolitikájának alapjai A Maastrichti Szerződéssel az Európai Unió ún. pilléres szerkezetet vett fel, melynek második pillérért a Közös Kül- és Biztonságpolitika alkotta, az újonnan létrejövő közös politika alapozta meg a napjaink uniós külpolitikájának alapját, habár a Lisszaboni Szerződés eltörölte a pillérrendszert, mindmáig elkülönül e terület. A bevezetett reformok az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának hatékonyabb, egységesebb nemzetközi politikai szerepvállalásának feltételeit, intézményeit és döntéshozatali kereteit lefektette, viszont továbbra is megfigyelhető, hogy adott területen túlságosan is függ a tagállamok akaratától és teljesítőképességétől, ennek okán a kellő hatékonyság nem érhető el. Előremutató változás az Európai Unió Külügyi- és biztonságpolitikai főképviselői tisztségének létrehozása, szerepének megerősödése megalapozhatja annak jövőbeni lehetőségét, hogy a közös kül- és biztonságpolitika egy kézben összpontosulhasson és nemzetközi viszonylatban az Unió valóban hatékonyan és egységesen léphessen fel Az emberi jogi megfelelés az Európai Unió külpolitikai tevékenységei során Azzal, hogy az Európai Unió jogi személyiséget kapott, lehetősége nyílik, hogy jelentősebb szereplővé lépjen elő politikai téren a nemzetközi színtéren. Az Európai Unió napjaink egyik globális gazdasági hatalma, viszont ehhez viszonyított politikai ráhatása egyelőre csekély. Figyelemmel arra, hogy az Unió globális tényezővé vált, számos területen kerül kapcsolatba harmadik országokkal, országcsoportokkal és nemzetközi szervezetekkel. A dolgozat rámutat, hogy miként és milyen formában tart fenn külpolitikai kapcsolatokat az Unió és milyen módon igyekszik érvényre juttatni külső tevékenységeit meghatározó célkitűzéseit. Annak ellenére, hogy az Unió globális vezetői szereppel rendelkezik, a jogi személyiség elnyerésével pedig lehetősége lenne rá, hogy a meghatározó nemzetközi szervezetekben ENSZ, NATO befolyásoló tényező legyen, megfelelő egységes képviselete továbbra sem
7 megoldott. Az uniós egységes álláspont megtestesítése továbbra is csak a tagállami jelenléttel és egységesen elfogadott irányvonalak mentén történik, mely gyors reagálásra természetesen nem lehet alkalmas, és rá van utalva a tagállami részvételre, mely egyes önös érdekek mentén csorbíthatja a közös uniós célok elérését. Az Unió szervezett kereteken keresztül, elsősorban a kialakított szomszédságpolitikája révén tart fent kapcsolatot harmadik országokkal. A Lisszaboni szerződés azonban lehetőséget nyújt arra, hogy harmadik országokkal egyrészt az EUMSZ 207. cikke 2 által meghatározott közös kereskedelempolitika eszközeire támaszkodva hozzon létre kereskedelmi megállapodásokat, egyéb, a szerződésben meghatározott területeken a 218. cikk alapján kössön nemzetközi egyezményeket. Megengedi továbbá, hogy az unió egyes harmadik országokkal speciális, szorosabb kereskedelmi kapcsolatokon túlmutató preferenciális jellegű együttműködést alakítson ki, például ún. társulási megállapodásokat. 3 A szomszédságpolitika, a közös kereskedelempolitika és a fejlesztéspolitika metszéspontja. A harmadik országokkal kötött szerződések alapvető kelléke a szomszédságpolitika, a közös kereskedelempolitika vagy a fejlesztéspolitika területén, hogy a harmadik országok kötelezettségként vállalják, hogy elősegítik a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a nemzetközi jog elveinek érvényre juttatását. Az Európai Unió fontos külső tevékenységei közé tartoznak a válságkezelési mechanizmusok és a humanitárius segítségnyújtások, mely olykor szorosan összekapcsolódnak. A dolgozat azonban rámutat, hogy habár az Unió globális vezetői szerepre tör, vannak területek, ahol a katonai erő, illetve egy gyorsabb és rugalmasabb döntéshozatali mechanizmus nélkül az Unió nem tud megfelelően reagálni. Az Unió külpolitikájának alapvetése, hogy a konfliktusokat elsősorban diplomáciai téren kell rendezni, melynek elsődleges pontja a kommunikáció megteremtése és tárgyalások folytatása a megfelelő állapot elérése érdekében. Amennyiben e megoldás a kívánt hatást nem éri el, az Unió válságkezelési mechanizmusának további 2 A közös kereskedelempolitika egységes elveken alapul; ez vonatkozik különösen a vámtarifák módosításaira, az áruk és szolgáltatások kereskedelméhez kapcsolódó vámtarifa- és kereskedelmi megállapodások megkötésére, valamint a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira, továbbá a külföldi közvetlen befektetésekre, a liberalizációs intézkedések egységesítésére, az exportpolitikára és az olyan kereskedelempolitikai védintézkedésekre, mint a dömping vagy szubvenció esetén meghozandó intézkedések. A közös kereskedelempolitikát az Unió külső tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni. 3 EUMSZ 217. cikk: Az Unió egy vagy több harmadik országgal vagy nemzetközi szervezettel kölcsönös jogok és kötelezettségek, közös fellépés és különleges eljárások által jellemzett társulást létrehozó megállapodásokat köthet.
8 lehetőségei után nyúl, mely még mindig megelőzik a katonai beavatkozás szükségességét. A dolgozatból kitűnik azonban, hogy abban az esetben, amikor a válságkezelés politikai, civil képességei nem vezetnek eredményre, az Unió katonai képességei nem minden esetben nyújtanak segítséget a krízishelyzet megoldásában. Az értekezés két példán keresztül mutatja be, hogy az Unió nem minden esetben képes megfelelően kezelni a felmerült problémákat. A dolgozat bemutatja az Unió fellépését a balkáni háborúkban, milyen nehézségekkel és kudarcokkal kellett szembenézni tevékenysége során és miként próbál a mai napig alapelveinek megfelelően cselekedni. A másik téma mely talán a legaktuálisabb része is az írásnak az Unió viszonya a szír válság okozta egész Európát érintő megoldásra váró problémával. A dolgozat egyértelműen rámutat arra, a többször hangoztatott tényre, hogy a lassú és körülményes uniós döntéshozatali procedúra a hirtelen megoldásra váró külpolitikai feladatok esetén csődöt mond, és nem nyújt kellő segítséget e téren és ezzel együtt a sokat hangoztatott emberi jogok is sérülnek. III. A tudományos eredmények rövid összefoglalása tézisek Az Európai Unió külpolitikájának emberi jogi vonatkozásainak vizsgálata során az alábbi téziseket állítottam fel. 1. Az Európai Unió kezdetben társulási és kereskedelmi megállapodásokon, valamint fejlesztési politikáján keresztül alakította nemzetközi kapcsolatait, ezt a rendszert bővítette ki a Maastrichti Szerződés a Közös Kül- és Biztonságpolitika életre hívásával. A Lisszaboni Szerződés központi kérdéssé tette az Európai Unió külső tevékenységeit és a teljes politikai irányvonalat az emberi jogok és demokrácia elősegítése érdekében határozta meg, mellyel a sokrétű külpolitikai tevékenységeket egységes érték- és elvrendszer mentén végezheti. 2. A Lisszaboni Szerződés előremutató rendelkezései ellenére így a Külügyi és Biztonságpolitikai főképviselői poszt létrehozása és az őt segítő Külügyi Szolgálat megalakítása, az Európai Unió jogi személyiségének kimondása, továbbra sem beszélhetünk egységes külképviseletről, mely egy kézben összpontosulna. Megállapítható, hogy mindaddig, amíg a főképviselő hatásköreit és jogkörét nem bővítik, hatékony külpolitikai munkát nem képes végezni.
9 3. Az Európai Unió a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásával és elősegítésével építi fel nemzetközi kapcsolatait, azonban alapjogvédelmi rendszere nem megfelelő. Az emberi jogok térnyerése és előtérbe helyezése zászlóshajóként viszi előre az Európai Unió politikai irányait, azonban saját jogrendszere erős visszásságot mutat az alapjogok védelme tekintetében, ugyanis a teljes körű alapjogvédelem nem biztosított az uniós polgárok részére, ennek megoldása sürgős feladatként jelentkezik. Az Alapjogi Charta szerződési szintre emelése és az EJEE-hez történő csatlakozás kimondása továbbra sem oldja meg azt a deficitet, hogy az Európai Unió polgárai alapvető jogaiknak az Unió előtt érvényt szerezzenek. Megfelelő alapok nélkül azonban nehezen vihető végig az a törekvés, hogy a teljes nemzetközi tevékenységet a fent említett alapelvek mentén építsék fel, mikor saját határaikon belül sem megoldott azok teljes körű védelme. 4. Az Európai Unió jogi személyiségének kimondásával a nemzetközi színtéren önálló entitásként jelenhet meg, mely lehetővé teszi számára, hogy tagállamaitól független képviseltethesse magát nemzetközi szervezetekben. A dolgozat azonban rámutat arra, hogy habár a jogi alap rendelkezésre áll, az Európai Unió nem tud meghatározó szereplő lenni a nemzetközi szervezetekben, különösen kényesen érinti ez a célkitűzések megvalósulását úgy, hogy az ENSZ egyetlen intézményében sem kap döntéshozói jogot. Az Európai Unió továbbra is alárendeltje tagállamainak a nemzetközi szervezetekben, ez az egyelőre feloldhatatlan feladat viszont ellentéteket is okozhat a tagállami és a közös uniós érdek között, melynek okán egyértelműen sérül az uniós érdek és annak megítélése is Ez a két elodázott, meg nem oldott probléma azonban aláássa az Európai Unió emberi jogok elősegítésére tett célkitűzéseit. 5. A dolgozat fejezetenként mutat rá arra, hogy az Európai Unió nemzetközi szerepvállalása, külpolitikai tevékenységei habár egységes elvek mentén működik, számos problémával kell megküzdenie. Az Európai Unió döntéshozatala lassú, egységes képviselet nélkül bizonytalan és következetlenné válik. A felállított célok eléréséhez keményebb fellépésre van szükség, következetességre és koncentrált mechanizmusokra, mert mindaddig, amíg a saját elveit és szabályokat rugalmasan kezeli az Európai Unió, nem lesz képes érvényt szerezni az emberi jogoknak külpolitikája során. 6. A dolgozat egyértelműen rámutat arra a nem elhanyagolható tényre, hogy az Európai Unió az emberi jogok élharcosaként a gazdasági érdekeit előrébb helyezi, mint az általa minden esetben elvárt és megkövetelt emberi jogokat. Megfelelő példa erre a
10 külpolitikában hangoztatott és a partnerektől elvárt magatartás annak ellenére, hogy az Unió belső alapjogvédelme, így az emberi jogok védelmének biztosítása nem teljes körűen biztosított. Ennek eredménye a török és kínai kapcsolat is, ahol egyes gazdasági érdekek felülírják, elnézőbbé teszik az Uniót egyes emberi jogokat sárba tipró intézkedéssel szemben. A példákon keresztül kijelenthetővé válik, hogy az Európai Unió az emberi jogok védelmét, ha érdekei úgy kívánják, túlságosan rugalmasan kezeli. IV. Saját publikációk Kásler András: The Human Rights Aspect of the Common Commercial Policy in the History of the Integration of the European Union (Megjelenés alatt) Kásler András: Az Európai Unió emberi jogi politikájának alapjai JURA Magazin, 22. évfolyam, 1. szám, 2016, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs Kásler András: Emberi jogi szempontok az Európai Unió fejlesztéspolitikájában, Külgazdaság, 60. évf sz. / 2016 Kásler András: Fejlődő alapjogvédelem: az európai unió bíróságának és az emberi jogok európai bíróságának kapcsolata az alapjogvédelem területén, Doktoranuszok Fóruma konferencia kiadvány, november 19., Miskolc Kásler András: A közös kül- és biztonságpolitikán alapuló katonai szerepvállalás rövid áttekintése a 2009-es Emlékkönyv Apáthy István tiszteletére c. könyvben; Kásler András: Világűrjog: A szuverenitás hangoztatásától a szoros együttműködésig a es Ünnepi kötet Gál Gyula Tiszteletére c. könyvben; Kásler András: Az Európai Unio jogi személyiségének kérdése a Lisszaboni szerződés tükrében a 2011-es Ünnepi kötet Gál Gyula Tiszteletére c. könyvben;
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,
Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás
Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás A Lisszaboni Szerződésben megfogalmazott neoliberális diktátum és a Szent Korona Értékrend szabadság-őrző intézkedéseinek összehasonlítása Felépítés 1. nap
A z E u r ó p a i U n i ó k ü l p o l i t i k á j á n a k e m b e r i j o g i v o n a t k o z á s a i
A z E u r ó p a i U n i ó k ü l p o l i t i k á j á n a k e m b e r i j o g i v o n a t k o z á s a i t é z i s f ü z e t dr. Kásler András Szerző Dr. Szabó Marcel Témavezető P á z m á n y P é t e r K
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.26. COM(2014) 386 final 2014/0197 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában részt vevő vagy ahhoz
Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez
Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Szalayné Sándor Erzsébet PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Európa Központ Szeged, 2010. november
Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018.
Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Követelmények, értékelés Kollokvium, 5 fokozatú jegy, írásbeli vizsga a vizsgaidőszakban Megajánlott osztályzat (3-5) feltételei: - Óralátogatás - Zh-k megfelelő
Döntéshozatal, jogalkotás
Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések
KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) február
KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) 2010. február 1. Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Mutassa be az ESZAK által létrehozott intézményeket és azok feladatait! Mutassa
Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák
Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat
Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)
Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a
EU közjogi alapjai május 7.
EU közjogi alapjai 2018. május 7. TEMATIKA febr. 12. Integrációtörténeti áttekintés febr. 19. Az EU jogalanyisága, alapértékei, integrációs célkitűzések, tagság, Az EU hatáskörei febr. 26. Az intézmények
AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN DR. KÁSLER ANDRÁS (DOKTORI DOLGOZAT) A doktori iskola vezetője:
VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 29. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 29. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0367 (NLE) 14996/16 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató
JOGALAP ELŐZMÉNYEK SZERVEZETI FELÉPÍTÉS
AZ EURÓPAI TANÁCS A tagállamok állam-, illetve kormányfői által alkotott Európai Tanács adja az Európai Uniónak a fejlődéséhez szükséges ösztönzést, és meghatározza annak általános politikai irányvonalait.
EU ISMERETEK FO MFKGT600331
EU ISMERETEK FO MFKGT600331 Földrajz alapszak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Miskolc, 2018/19 I. félév A tantárgy adatlapja Tantárgy
ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének
Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)
Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és
EURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00
EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Külügyi Bizottság 2009 21.3.2005 1-24.MÓDOSÍTÁS Véleménytervezet Gerardo Galeote Quecedo Az Európai Külügyi Szolgálat létrehozásának intézményi vonatkozásai (2004/2207(INI))
Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS
Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS AZ UNIÓ STRATÉGIAI SZERVE Az Európai Tanács az az uniós intézmény, amely meghatározza az Európai Unió által követendő általános irányvonalat és prioritásokat.
alapozó ismeretek 1. Közjogi és közigazgatási ismeretek 2.
tantárgyak alapozó ismeretek Közjogi és közigazgatási ismeretek A magyar külügyi igazgatás Nemzetközi kapcsolatok elmélete Nemzetközi politikai gazdaságtan Nemzetközi jog és nemzetközi szervezetek szakmai
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.2.26. COM(2014) 106 final 2014/0054 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az EU Kína vám-együttműködési vegyes bizottságban az Európai Unió engedélyezett gazdálkodói programja
Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság
Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság 2012. december 13. Európai integráció és emberi jogok az EGK/Euroatom és ESZAK keretében lezajló európai integráció egyértelműen gazdasági célkitűzéseket
Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2016.9.19. JOIN(2016) 40 final 2016/0290 (NLE) Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösség és
Magyarország Európa politikája
Magyarország Európa politikája Dr. Molnár Balázs, európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár Merre tovább Európa? Körkép 60 évvel a Római Szerződés aláírása után c. konferencia 2017. Március
Az Unió számára nincs lehetetlen 2.rész
2009 július 11. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Az Unió értékelve számára nincs Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Új népszavazás, a 2008-as sikertelen referendum után Írország 2009. október 2-án újra
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR
A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.4.6. COM(2017) 162 final 2017/0072 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Ukrajnának a pán-euromediterrán preferenciális származási szabályokról szóló regionális egyezményhez
EMBERI JOGOK JOGALAP. Az Európai Unió ismertetése
EMBERI JOGOK Az Európai Unió külkapcsolataiban elkötelezett a demokrácia és az emberi jogok támogatása iránt, összhangban az Európai Uniónak a szabadsággal, a demokráciával, az emberi jogok és alapvető
Alapjogvédelem az EU-ban
Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az
KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás
Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás
Az uniós jog forrásai
Lehetséges kategorizálások Lisszabon előtt Az uniós jog forrásai Előadás vázlat Sonnevend Pál Tagállamok aktusai Közösségek aktusai Általános jogelvek Közösségek nemzetközi szerződései Elsődleges források
AZ EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KÜLKAPCSOLATAINAK EMBERI JOGI ASPEKTUSA ÉS SZEREPE A LISSZABONI SZERZŐDÉS UTÁN. Kásler András doktorandusz (PPKE JÁK)
Iustum Aequum Salutare XIII. 2017. 3. 201 218. AZ EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KÜLKAPCSOLATAINAK EMBERI JOGI ASPEKTUSA ÉS SZEREPE A LISSZABONI SZERZŐDÉS UTÁN doktorandusz (PPKE JÁK) Bevezetés Az Európai Unió
AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN DR. KÁSLER ANDRÁS (DOKTORI DOLGOZAT) A doktori iskola vezetője:
MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 )
2008.5.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 115/361 MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 ) Az Európai Unióról szóló szerződés Korábbi számozás az Európai Unióról szóló Új számozás az Európai Unióról szóló I.
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI
III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz
A közigazgatási szakvizsga Kül- és biztonságpolitikai ágazat c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszékérdések augusztus 31.
A közigazgatási szakvizsga Kül- és biztonságpolitikai ágazat c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszékérdések 2018. augusztus 31. Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,
Az Európai Unió elsődleges joga
NKE Az Európai Unió elsődleges joga Az alapító szerződések, illetve azok módosításai (a hozzájuk fűzött Jegyzőkönyvek, Nyilatkozatok) Csatlakozási Szerződések Költségvetési Szerződéseket (Budgetary Treaties).
ismételten megszilárdítja és elmélyíti ezt a védelmet, amelynek alapköveit az ítélkezési gyakorlat több mint negyven évvel ezelőtt tette le 2.
Az Európai Unió Bíróságának vitairata az Európai Uniónak az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez való csatlakozásával kapcsolatban 1 Az Európai Tanács által 2009.
HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0442/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében
11.4.2016 B8-0442/1 1 10 bevezető hivatkozás tekintettel a Törökország uniós csatlakozásával kapcsolatos 2005. október 3-i tárgyalási keretre, tekintettel a Törökországra vonatkozó 2005. október 3-i tárgyalási
valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE
A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉG EURÓPAI INTÉZETE valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE között létrejött együttműködési megállapodás Preambulum Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a Nemek Közötti
Az EU intézményrendszere
Az EU intézményrendszere EU Parlament EU Tanácsa EU Bizottság 1 A Tanács és a Főtitkárság főépülete, a Justus Lipsius Brüsszelben Justus Lipsius (1547-1606) holland jogfilozófus és filológus https://commons.wikimedia.org/wiki/file:justus_lipsius,_eastern_side.jpg
Committee / Commission INTA. Meeting of / Réunion du 05/09/2013. BUDGETARY AMENDMENTS (2014 Procedure) AMENDEMENTS BUDGÉTAIRES (Procédure 2014)
Committee / Commission INTA Meeting of / Réunion du 05/09/2013 BUDGETARY AMENDMENTS (2014 Procedure) AMENDEMENTS BUDGÉTAIRES (Procédure 2014) Rapporteur: Peter ŠŤASTNÝ HU HU Módosítástervezet 7000 ===
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a spordiplomáciáról szóló, a Tanács november i ülésén elfogadott tanácsi következtetéseket.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 23. (OR. en) 14279/16 SPORT 79 FREMP 180 RELEX 932 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. november 22. Címzett: a delegációk Előző
PUBLIC. 9489/17 pu/ol/kf 1 DG C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 1. (OR. en) 9489/17 LIMITE PV/CONS 27 RELEX 440
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 1. (OR. en) 9489/17 LIMITE PUBLIC PV/CONS 27 RELEX 440 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2017. május 19-én Brüsszelben tartott
Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól
1796 der Beilagen XXIV. GP - Staatsvertrag - 24 Protokoll in ungarischer Sprachfassung (Normativer Teil) 1 von 10 A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAI KÉPVISELŐINEK KONFERENCIÁJA Brüsszel, 2012. május 14. (OR. en) CIG
DOKTORI DOLGOZAT. dr. Kásler András
DOKTORI DOLGOZAT dr. Kásler András BUDAPEST 2017 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA dr. Kásler András Az Európai Unió külpolitikájának emberi
A magánszektor szerepének erősítése és az EU szomszédsági politikája
A magánszektor szerepének erősítése és az EU szomszédsági politikája Zúgó Liliána Európai Bizottság Magyarországi Képviselete EU szomszédos partnerországok Európai szomszédságpolitika - felülvizsgálat
EMBERI JOGOK JOGALAP. Az Európai Unió ismertetése
EMBERI JOGOK Az Európai Unió külkapcsolataiban elkötelezett a demokrácia és az emberi jogok támogatása iránt, összhangban az Európai Uniónak a szabadsággal, a demokráciával, az emberi jogok és alapvető
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX COM(2016) 62 2016/0036 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye keretében létrejött Párizsi Megállapodásnak az Európai Unió nevében
BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA
FARKAS BEÁTA VÁRNAY ERNŐ BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA A, Szeged 1997 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETES 1 I. BEVEZETÉS A REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓ ELMÉLETI HÁTTERÉBE... 3 1. INTEGRÁCIÓS ELMÉLETEK 3 1.1.
Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Fejlesztési Bizottság 21.8.2012 2011/0461(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.12.4. COM(2018) 784 final 2018/0403 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Szingapúri Köztársaság közötti partnerségi
Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár
Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs
A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés
A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés Globális migrációs folyamatok és Magyarország Kihívások és válaszok MTA TK 2015. november 17. Szekció: A migráció nemzetközi és
( ) 94/2018. (V. 22.) 3. A
Kivonat a kormány tagjainak európai uniós tárgyú feladatiról (2019. április 5.) 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről 3. A Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat-
NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés
PUBLIC. 9334/16 zv/lj/kf 1 DG C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 2. (OR. en) 9334/16 LIMITE PV/CONS 26 RELEX 424
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 2. (OR. en) 9334/16 LIMITE PUBLIC PV/CONS 26 RELEX 424 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. május 23-án Brüsszelben tartott
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 19. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 19. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0160 (NLE) 11431/17 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. július 19. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az
AZ EURÓPAI UNIÓ SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE ÉS JOGRENDSZERE. Az_Europai_Unio_szervezete_es_jogrendszere.
1 AZ EURÓPAI UNIÓ SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE ÉS JOGRENDSZERE Az_Europai_Unio_szervezete_es_jogrendszere. TARTALOM 2 Az európai integráció fejlődése Az Európai Unió jogi keretei Uniós polgárság és alapvető jogok
Az Európai Unió Intézményei, az Európai Tanács
Az Európai Unió Intézményei, az Európai Tanács Az EU intézményei Egységes intézményi keret, ahol az intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörükön belül, jóhiszeműen és kölcsönösen együttműködve,
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.12.2018 EP-PE_TC1-COD(2018)0371 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2018. december 11-én került
8831/16 eh/ju 1 DG C 1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 12. (OR. en) 8831/16 DEVGEN 89 ACP 67 RELEX 378 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. május 12. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:
PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2017. február 15. (OR. en) 2016/0218 (COD) LEX 1718 PE-CONS 56/1/16 REV 1 COWEB 151 WTO 354 CODEC 1855 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
C A Törvényszék igazságügyi statisztikái
C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2007 2011) 2. Az eljárások jellege (2007 2011) 3. A kereset jellege (2007 2011)
MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.23. COM(2016) 280 final ANNEX 2 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió nevében az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergiaközösség,
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Támogató szolgálata
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Támogató szolgálata Miért fontos? Elméleti keretrendszer nélkül a tevékenység céljai nem határozhatóak meg.
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a fenti dokumentum minősítés alól feloldott változatát.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. március 20. (OR. hu) 12981/17 ADD 1 DCL 1 FDI 25 WTO 229 A MINŐSÍTÉS FELOLDÁSA A dokumentum száma: Dátuma: 2018. március 1. Új státusz: Tárgy: 12981/17 ADD 1 RESTREINT
(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10)
2008.1.19. C 14/27 V (Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG Pályázati felhívás az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról szóló 2007/675/EK bizottsági határozatra vonatkozóan
C A Törvényszék igazságügyi statisztikái
C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2006 2010) 2. Az eljárások jellege (2006 2010) 3. A kereset jellege (2006 2010)
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.
Európai Tanács Brüsszel, 2017. december 14. (OR. en) EUCO 19/1/17 REV 1 CO EUR 24 CONCL 7 FEDŐLAP Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2017. december 14.)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 15. (OR. en) 12838/11 WTO 270 FDI 19 CDN 5 SERVICES 79 RESTREINT UE
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. december 15. (OR. en) 12838/11 EXT 2 A MINŐSÍTÉS RÉSZLEGES FELOLDÁSA A dokumentum száma: Dátuma: 2011. július 14. Új státusz: Tárgy: WTO 270 FDI 19 CDN 5 SERVICES
EU közjog. dr. Szegedi László dr. Kozák Kornélia október 2.
EU közjog dr. Szegedi László dr. Kozák Kornélia 2017. október 2. I. Az Európai Unió Tanácsa II. A Tanács feladatai III. Coreper I. Az Európai Unió Tanácsa I. Az Európai Unió Tanácsa a tagállamok 1-1 miniszteri
11917/1/12 REV 1ADD 1 lj/lj/kk 1 DQPG
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. október 4. (11.10) (OR. fr) Intézményközi referenciaszám: 2010/0197 (COD) 11917/1/12 REV 1 ADD 1 WTO 244 FDI 20 CODEC 1777 PARLNAT 324 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:
Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014
Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh
Alkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. Vélemény előadója(*): Gál Kinga, Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Alkotmányügyi Bizottság 2009/2241(INI) 2.2.2010 JELENTÉSTERVEZET az Uniónak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez történő csatlakozására
AZ ÖSSZETETTEBB GAZDASÁGI SZEMLÉLET ALKALMAZÁSA AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSI AKCIÓTERVBEN A MÉRLEGELÉSI TESZT
AZ ÖSSZETETTEBB GAZDASÁGI SZEMLÉLET ALKALMAZÁSA AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSI AKCIÓTERVBEN A MÉRLEGELÉSI TESZT COLLEGE OF EUROPE, EURÓPAJOGI ÉS KÖZGAZDASÁGI ANALÍZIS SPECIALIZÁCIÓ 2008-2009 2009. május 5. 1 REITER
OROSZORSZÁG ÉS A KIBŐVÜLT EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KAPCSOLATAI
Ludvig Zsuzsa OROSZORSZÁG ÉS A KIBŐVÜLT EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KAPCSOLATAI AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST TARTALOM BEVEZETÉS 9 1. Oroszország új szerepben a nemzetközi színtéren és Európában - elméleti megközelítések
A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása
6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA MEGKÖZELÍTÉSÜNK Az Európai Unió eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli. A 2008-ban kirobbant pénzügyi krízist követően mélyreható válság
HU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0139/1. Módosítás
5.3.2014 A7-0139/1 1 21 a bekezdés (új) 21a. felszólítja az uniós tagállamokat, hogy ejtsék az Edward Snowden elleni esetleges büntetıjogi vádakat, és nyújtsanak számára védelmet, és következésképpen akadályozzák
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.12.20. COM(2011) 900 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Az általános
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
PhD ÉRTEKEZÉS. dr. Kásler András
PhD ÉRTEKEZÉS dr. Kásler András BUDAPEST 2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA dr. Kásler András Az Európai Unió külpolitikájának emberi
A Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar oktatói és kutatói által 2017-ban meghirdetett tudományos diákköri témák
A Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar oktatói és kutatói által 2017-ban meghirdetett tudományos diákköri témák Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Bóka János Az alapjogok védelme az Európai Unióban Fogyasztóvédelmi
11170/17 ol/eo 1 DGG1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései
Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján
TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban A fenntartható fejlődés szempontjai a felsőoktatási minőségirányítás intézményi gyakorlatában Vizsgálati szempontsor a 2012. január 5-ei műhelymunka
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 7. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0346 (NLE) 14116/16 COEST 289 WTO 316 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 31. Címzett: Biz.
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.12.21. COM(2011) 909 végleges 2011/0444 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Seychelle-szigeteknek a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól
Tartalmi összefoglaló
1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,
MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 11.3.2014 COM(2014) 158 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A jogállamiság erősítésére irányuló új
AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS
AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi
EU jogrendszere október 11.
EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós
Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 772 végleges 2010/0372 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 378/2007/EK tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretébe tartozó