A z E u r ó p a i U n i ó k ü l p o l i t i k á j á n a k e m b e r i j o g i v o n a t k o z á s a i

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A z E u r ó p a i U n i ó k ü l p o l i t i k á j á n a k e m b e r i j o g i v o n a t k o z á s a i"

Átírás

1 A z E u r ó p a i U n i ó k ü l p o l i t i k á j á n a k e m b e r i j o g i v o n a t k o z á s a i t é z i s f ü z e t dr. Kásler András Szerző Dr. Szabó Marcel Témavezető P á z m á n y P é t e r K a t o l i k u s E g y e t e m Á l l a m - é s J o g t u d o m á n y i K a r

2 1. A kitűzött kutatási feladat rövid összefoglalása, a dolgozatban vizsgált kérdések Az Európai Unió meghatározott elvek mentén felépülő és működő nemzetközi szervezet, mely elköteleződését fejezi ki a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. Ezen elveket az Unió nem kizárólag tagállamaival szemben és határain belül kívánja érvényre juttatni, hanem külkapcsolatai során a vele kapcsolatban álló államokkal szemben is. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió fejlődése során globális szereplővé lépett elő és mind gazdaságilag, mind politikailag befolyásoló és meghatározó ereje a nemzetközi kapcsolatoknak, az általa képviselt elvek mértékadóak. Az Európai Unió gazdasági befolyása, politikai ereje és földrajzi nagysága predesztinálja az Uniót arra, hogy az emberi jogok, a béke- és biztonság elősegítésnek élharcosa legyen, a kérdés azonban az, hogy meg van-e benne a potenciál, hogy érvényre is juttassa azokat. Az Unió nemzetközi szintű fellépése azon elvekre épül, amelyek létrehozását, fejlődését és bővítését vezérelték, és arra irányul, hogy ezek érvényesülését a világ többi részén is előbbre vigye, de rendelkezik-e kellő háttérrel ahhoz, hogy az emberi jogok megalapozott védnöke lehessen, meg van-e a kellő strukturális háttere az emberi jogok védelméhez. Ahhoz, hogy az Európai Unió az emberi jogok a demokrácia és az alapvető szabadságok globális védelmezője és érvényesülésük előmozdítója lehessen megfelelő alapokkal kell rendelkeznie, olyan összetett és megbízható jogvédelemi rendszert kell, hogy kialakítson, mely minden esetben képes az alapjogokat érvényre juttatni. Az integráció vizsgálata azonban rámutat, hogy az Európai Unió alapjogvédelmi rendszere meglehetősen későn alakult ki és szignifikáns hiányosságok fedezhetőek fel benne, melyek alapjaiban tehetik hiteltelenné a célkitűzéseket. Adódik tehát a kérdés, hogy rendelkezik-e az Európai Unió megfelelő védelemi rendszerrel és elhivatottsággal ahhoz, hogy potenciális védelmet nyújtson? Az Európai Unió globális tényezővé vált, azzal, hogy jogi személyiséggel lett felruházva további előrelépések érthetőek el mind gazdasági, mind politikai téren egyaránt. De látni kell, hogy annak elérése, hogy az Európai Unió politikai színen is előremozduljon, számos elmaradását kell pótolnia, de felmerül a kérdés, hogy sikerülhet-e ez a tagállamok hathatós közreműködése nélkül. A dolgozat keresi a választ arra, hogy az Európai Unió képes-e önálló entitásként a nemzetközi színtéren érvényt szerezni akaratának. 2

3 A Lisszaboni Szerződés rendelkezései az európai értékeket, így a demokráciát, az emberi jogokat már nem csak követendő célnak, hanem elvárt magatartásnak is tekinti, mely értékek elősegítése nem csak az Unió területén prioritás, hanem a közös külpolitika területén is elsődleges irányvonal. Az értekezés célja, hogy megvizsgálja az Unió külpolitikájának meghatározott szegmenseit, hogy adott terület vonatkozásában bemutassa, az Unió miként kíván eleget tenni a vállalt kötelezettségeinek, vajon minden területen maradéktalanul eleget tud-e tenni az emberi jogok előremozdításának. Kimondható-e az, hogy az Európai Unió végrehajtja az által vállalt feladatokat, amennyiben nem, milyen módon tehetné ezt meg. 2.Az elvégzett vizsgálatok, elemzések rövid leírása, a feldolgozás módszerei A dolgozat központi témája az emberi jogok megjelenése és az Európai Unió külpolitikájában betöltött szerepe, -miként és milyen módon jelent meg az integráció során, milyen intézményi fejlődések követték és milyen állapotot sikerült elérni a Lisszaboni Szerződés életbelépésével; - hogyan és miként jelenik meg egyes uniós külpolitikai tevékenységek során, többek között a külkapcsolatokban, a Közös Kül- és Biztonságpolitika terén, a kereskedelem- és fejlesztéspolitika területén, illetve egyes válságkezelési folyamatok alatt;- s e tevékenységek során az Európai Unió eleget tesz-e a saját maga által állított követelményeknek s minden téren elősegíti-e az emberi jogok térnyerését; A dolgozat az analitika módszere mentén törekszik arra, hogy átfogó képet mutasson az Európai Unió közös külpolitikájának kezdeti lépéseiről, illetve a Lisszaboni Szerződéssel kialakult jelenlegi rendszerről, melynek központi eleme az emberi jogok, a demokrácia és az alapjogvédelem. Az analitika módszere mellett a dolgozatban egy értékelő-elemző jelleg figyelhető meg minden egyes fejezetben, illetve a dolgozat egészére vonatkozóan. A dolgozatban megvizsgált téma összetettsége és szerteágazósága megköveteli, hogy az adott kérdéskör megvizsgálását követően annak jelenlegi és jövőbeni lehetséges alakulását a felvetett problémák és akadályok mentén elemezze. A dolgozat megírásának gerincét elsősorban a vonatkozó uniós elsődleges, illetve másodlagos jogforrások alkotják, melyek irányt szabnak a dolgozatnak. A téma 3

4 feldolgozásában a magyar nyelvű szakirodalom mellett, főleg az angol és német nyelvű nemzetközi szakirodalom nyújtott segítséget, mely együttesen tették lehetővé a dolgozat sok szempontú megközelítését. 2.1 Alapvetések, a közös külpolitika és az emberi jogok megjelenése az integráció történetében Az Európai Unió alapító szerződései és egyéb jogforrásai az integráció fejlődésének korai szakaszában nem szabályozták kellő részletességgel sem az emberi jogokat sem az unió közös külpolitikáját. Az Unió közös külpolitikai fejlődésének mérföldköve a Maastrichti Szerződés által létrehozott közös kül- és biztonságpolitika, mely az Unió második pilléreként alapot képezett napjaink uniós külpolitikájának. Ezzel párhuzamosan az Unió emberi jogi politikája is markánsabb szerepet kezdett el betölteni a közösségi gondolkodásban s habár kezdetben az Európai Unió Bírósága fejtett ki meghatározó szerepet a téma vonatkozásában az Alapjogi Charta elfogadása újabb lökést adott egy polgáribb Európai Unió megteremtése felé. Az Európai Unió közös külpolitikájának alapját képező Közös Kül- és Biztonságpolitikában bekövetkezett Lisszaboni Szerződéssel életre hívott új szervezeti, intézményi 1 és döntéshozatali reformok, illetve az Unió jogi személyiségének deklarálása új lehetőséget teremtett az Unió külpolitikai fejlődésében. A Lisszaboni Szerződés életbelépésével, az emberi jogok középpontba állításával, az Alapjogi Charta szerződési szintre emelésével, az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez történő csatlakozás kimondásával az Európai Unió látszólag előrelépést ért el az alapjogvédelem területén, de ennél sokkal árnyaltabb képet kapunk, ha közelebbről megvizsgáljuk e területet. Az Unió továbbra sem csatlakozott az EJEE-hez és mindaddig, amíg ez nem történik meg és kellő felépítettséggel rendelkező saját alapjogvédelmi rendszert nem hoz létre, az alapjogvédelem teljességéről az Unió szintjén nem beszélhetünk s jelen állapot szerint a megfelelő megoldás várat magára Az Európai Unió külpolitikájának alapjai A Maastrichti Szerződéssel az Európai Unió ún. pilléres szerkezetet vett fel, melynek második pillérért a Közös Kül- és Biztonságpolitika alkotta, az újonnan létrejövő közös politika 1 Itt kell megemlíteni az Unió külügyi- és biztonság-politikai főképviselőjét, illetve a főképviselő személye köré kiépülő apparátust, az Európai Külügyi Szolgálatot. 4

5 alapozta meg a napjaink uniós külpolitikájának alapját, habár a Lisszaboni Szerződés eltörölte a pillérrendszert, mindmáig elkülönül e terület. A bevezetett reformok az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának hatékonyabb, egységesebb nemzetközi politikai szerepvállalásának feltételeit, intézményeit és döntéshozatali kereteit lefektette, viszont továbbra is megfigyelhető, hogy adott területen túlságosan is függ a tagállamok akaratától és teljesítőképességétől, ennek okán a kellő hatékonyság nem érhető el. Előremutató változás az Európai Unió Külügyi- és biztonságpolitikai főképviselői tisztségének létrehozása, szerepének megerősödése megalapozhatja annak jövőbeni lehetőségét, hogy a közös kül- és biztonságpolitika egy kézben összpontosulhasson és nemzetközi viszonylatban az Unió valóban hatékonyan és egységesen léphessen fel Az emberi jogi megfelelés az Európai Unió külpolitikai tevékenységei során Azzal, hogy az Európai Unió jogi személyiséget kapott, lehetősége nyílik, hogy jelentősebb szereplővé lépjen elő politikai téren a nemzetközi színtéren. Az Európai Unió napjaink egyik globális gazdasági hatalma, viszont ehhez viszonyított politikai ráhatása egyelőre elenyésző. Figyelemmel arra, hogy az Unió globális tényezővé vált, számos területen kerül kapcsolatba harmadik országokkal, országcsoportokkal és nemzetközi szervezetekkel. A dolgozat rámutat, hogy miként és milyen formában tart fenn külpolitikai kapcsolatokat az Unió és milyen módon igyekszik érvényt juttatni külső tevékenységeit meghatározó célkitűzéseknek. Annak ellenére, hogy az Unió globális vezetői szereppel rendelkezik, a jogi személyiség elnyerésével pedig lehetősége lenne rá, hogy a meghatározó nemzetközi szervezetekben ENSZ, NATO befolyásoló tényező legyen, megfelelő egységes képviselete továbbra sem megoldott. Az uniós egységes álláspont képviselete továbbra is csak a tagállami jelenléttel és egységesen elfogadott irányvonalak mentén történik, mely gyors reagálásra természetesen nem lehet alkalmas. Az Unió szervezett kereteken keresztül, elsősorban a kialakított szomszédságpolitikája révén tart fent kapcsolatot harmadik országokkal. A Lisszaboni szerződés azonban lehetőséget nyújt arra, hogy harmadik országokkal egyrészt az EUMSZ 207. cikke 2 által meghatározott közös 2 A közös kereskedelempolitika egységes elveken alapul; ez vonatkozik különösen a vámtarifák módosításaira, az áruk és szolgáltatások kereskedelméhez kapcsolódó vámtarifa- és kereskedelmi megállapodások megkötésére, valamint a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira, továbbá a 5

6 kereskedelempolitika eszközeire támaszkodva kössön különféle kereskedelmi megállapodásokat, egyéb, a szerződésben meghatározott területeken a 218. cikk alapján hozzon létre nemzetközi megállapodásokat. Megengedi továbbá, hogy az unió egyes harmadik országokkal speciális, szorosabb kereskedelmi kapcsolatokon túlmutató preferenciális jellegű együttműködést hozzon létre, például ún. társulási megállapodásokat kössön. 3 A szomszédságpolitika, a közös kereskedelempolitika és a fejlesztéspolitika metszéspontja. A harmadik országokkal kötött szerződések legyen az éppen a szomszédságpolitika, a közös kereskedelempolitika vagy konkrétan a fejlesztéspolitika területén alapvető kelléke, hogy a harmadik országok kötelezettségként vállalják, hogy elősegítik a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat és a nemzetközi jog elveit érvényre juttatják. Az Európai Unió fontos külső tevékenységei közé tartoznak a válságkezelési mechanizmusok és a humanitárius segítségnyújtások, mely olykor szorosan összekapcsolódnak. A dolgozat azonban rámutat, hogy habár az Unió globális vezetői szerepre tör, vannak területek, ahol a katonai erő, illetve egy gyorsabb és rugalmasabb döntéshozatali mechanizmus nélkül az Unió nem tud megfelelően reagálni. Az Unió külpolitikájának alapvetése, hogy a konfliktusokat elsősorban diplomáciai téren kell rendezni, melynek elsődleges pontja a kommunikáció megteremtése és tárgyalások folytatása a megfelelő állapot elérése érdekében. Amennyiben e megoldás a kívánt hatást nem éri el, az Unió válságkezelési mechanizmusának további lehetőségei után nyúl, mely még mindig megelőzik a katonai beavatkozás szükségességét. A fentebb írtakból kitűnik azonban, hogy abban az esetben, amikor a válságkezelés politikai, civil képességei nem vezetnek eredményre, az Unió katonai képességei nem minden esetben nyújtanak segítséget a krízishelyzet megoldásában. A dolgozat két példán keresztül mutatja be, hogy az Unió nem minden esetben képes megfelelően eleget tenni a felmerült problémáknak. A dolgozat bemutatja az Unió fellépését a balkáni háborúkban, milyen nehézségekkel és kudarcokkal kellett szembenézni tevékenysége során és miként próbál a mai napig alapelveinek megfelelően cselekedni. A másik téma külföldi közvetlen befektetésekre, a liberalizációs intézkedések egységesítésére, az exportpolitikára és az olyan kereskedelempolitikai védintézkedésekre, mint a dömping vagy szubvenció esetén meghozandó intézkedések. A közös kereskedelempolitikát az Unió külső tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni. 3 EUMSZ 217. cikk: Az Unió egy vagy több harmadik országgal vagy nemzetközi szervezettel kölcsönös jogok és kötelezettségek, közös fellépés és különleges eljárások által jellemzett társulást létrehozó megállapodásokat köthet. 6

7 mely talán a legaktuálisabb része is az értekezésnek az Unió viszonya a szír válság okozta egész Európát érintő megoldásra váró problémával. A dolgozat egyértelműen rámutat arra, a többször hangoztatott tényre, hogy a lassú körülményes uniós döntéshozatali procedúra a hirtelen megoldásra váró külpolitikai feladatok esetén csődöt mond, és nem nyújt kellő segítséget e téren és ezzel együtt a sokat hangoztatott emberi jogok is sérülnek. 3. A tudományos eredmények rövid összefoglalása tézisek Az Európai Unió külpolitikájának emberi jogi vonatkozásainak vizsgálata során az alábbi téziseket állítottam fel. 1. Az Európai Unió kezdetben társulási és kereskedelmi megállapodásokon, valamint fejlesztési politikáján keresztül alakította nemzetközi kapcsolatait, ezt a rendszert bővítette ki a Maastrichti Szerződés a Közös Kül- és Biztonságpolitika életre hívásával. A Lisszaboni Szerződés központi kérdéssé tette az Európai Unió külső tevékenységeit és a teljes politikai irányvonalat az emberi jogok és demokrácia elősegítése érdekében határozta meg, mellyel a sokrétű külpolitikai tevékenységeket egységes érték- és elvrendszer mentén végezheti. 2. A Lisszaboni Szerződés előremutató rendelkezései ellenére így a Külügyi és Biztonságpolitikai főképviselői poszt létrehozása és az őt segíti Külügyi Szolgálat megalakítása, az Európai Unió jogi személyiségének kimondása, továbbra sem beszélhetünk egységes külképviseletről, mely egy kézben összpontosulna. Megállapítható, hogy mindaddig, amíg a főképviselő hatásköreit és jogkörét nem bővítik hatékony külpolitikai munkát nem képes végezni. 3. Az Európai Unió a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásával és elősegítésével építi fel nemzetközi kapcsolatait, azonban alapjogvédelmi rendszere nem megfelelő. Az Alapjogi Charta szerződési szintre emelése és az EJEE-hez történő csatlakozás kimondása továbbra sem oldja meg, azt a deficitet, hogy az Európai Unió polgárai alapvető jogaiknak az Unió előtt érvényt szerezzenek. Megfelelő alapok nélkül azonban nehezen vihető végig az a törekvés, hogy a teljes nemzetközi tevékenységet a fent említett alapelvek mentén építsék fel, mikor saját határaikon belül sem megoldott azok teljes körű védelme. 4. Az Európai Unió jogi személyiségének kimondásával a nemzetközi színtéren önálló entitásként jelenhet meg, mely lehetővé teszi számára, hogy tagállamaitól független képviseltethesse magát nemzetközi szervezetekben. A dolgozat azonban rámutat arra, 7

8 hogy habár a jogi alap rendelkezésre áll, az Európai Unió nem tud meghatározó szereplő lenni a nemzetközi szervezetekben, különösen kényesen érinti ez a célkitűzések megvalósulását úgy, hogy az ENSZ egyetlen intézményében sem kap döntéshozói jogot. Ugyanígy csalódást jelent, hogy Európai Unió továbbra sem csatlakozott az EJEE-hez, mellyel az alapjogvédelem kiteljesedhetne a szervezetben. Ez a két elodázott, meg nem oldott probléma azonban aláássa az Európai Unió emberi jogok elősegítésére tett célkitűzéseit. 5. A dolgozat fejezetenként mutat rá arra, hogy az Európai Unió nemzetközi szerepvállalása, külpolitikai tevékenységei habár egységes elvek mentén működik, számos problémával kell megküzdenie. Az Európai Unió döntéshozatala lassú, egységes képviselet nélkül bizonytalan és következetlenné válik. A felállított célok eléréséhez keményebb fellépésre van szükség, következetességre és koncentrált mechanizmusokra, mert mindaddig, amíg a saját elveit és szabályokat rugalmasan kezeli az Európai Unió, nem lesz képes érvényt szerezni az emberi jogoknak külpolitikája során. 8

9 4. A kutatás során felhasznált főbb irodalom Balázs Péter: Az Európai Unió külpolitikája és a magyar-eu kapcsolatok fejlődése. KJK- KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, Blahó András Prandler Árpád: Nemzetközi szervezetek és intézmények. Aula Kiadó, Budapest, 2011 Barry Buzan: People, States and Fear: The National Security Problem in International Relations Wheatsheaf Books, 1983 Annika Björkdahl - Maria Strömvik,:EU Crisis Management Operations. ESDP Bodies and Decision-Making Procedures Danish Institute for International Studies Report 2008 Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban, második átdolgozott kiadás, HVG- ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2013 L.N. Brown T. Kennedy: The Court of Justice of the European Communities, Sweet and Maxwell, 2000 Chronowski N. és Zeller J.: Az alapjogok védelme az Európai Unióban In.: Összehasonlító alkotmányjog, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest 2006 Paul Craig: The Lisbon Treaty - Law, Politics, and Treaty Reform, Oxford University Press- New York 2010 Dezső Márta - Vincze Attila: Magyar alkotmányosság az európai integrációban, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft 2014 Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, Osiris Kiadó Budapest, 2003 Gazdag Ferenc: Európai integráció és külpolitika Osiris Kiadó Budapest, 2005 Giovanni Grevi-Damien Helly-Daniel Keohane (eds.): The European Union Institute for Security Studies: European Security and Defence Policy. The First 10 Years ( ) Giovanni Grevi: Introduction Renewing EU foreign policy (In) Giovanni Grevi - Daniel Keohane (eds.): Challenges for European Foreign Policy in 2013 Renewing the EU s role in the world Christopher Hill and Karen E.Smith: European Foreign Policy-Key documents, First published 2000 by Routledge, e-published 2003 in the Taylor & Francis e-library Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó Budapest, 1985 Cathrine Van De Heyning Rick Lawson: The EU as a Party to the European Convention of Human Rights: EU Law and the European Court of Justice Case Law as Inspiration and Challenge to the European Court of Human Rights Jurisprudence. In: Human Rights Protection in the European Legal Order: the Interaction between the European and the National Courts (ed. by Patricia Popelier, Catherine Van de Heyning, Piet Van Nuffel, ISBN )

10 Frank Hoffemeister: Menschenrechts- und Demokratieklauselnin den vertaglichenaussenbeziehungen der EuropäischenGemeinschaft Springer 1998 Horváth Zoltán-Ódor Bálint: Az Európai Unió szerződéses reformja, Az Unió Lisszabon után, HVG-ORAC Lap- és könyvkiadó Kft., 2008 Kecskés László: EU-JOG és jogharmonizáció, bővített harmadik kiadás, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest 2009 Kende Tamás Szűcs Tamás: Bevezetés az Európai Unió politikáiba, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Budapest 2011 Krause, C. Rosas, A.(eds.).Economic, Social and CulturalRights:ATextbook. Doordrecht: MartinusNijhoffPublishers, Tomasevski, K:.InternationalDevelopmentFinancesAgencies P.I.E. Peter Lang: Japan and enlarged Europe Partner sin Global Governance, Presses InteruniversitairesEuropéennes, Brussels Konstantinos G. Margaritis: European Union accessiontothe European Conventionon Human Rights: an institutional marriage, Department of TransnationalLegalStudies VU University Amsterdam, Faculty of Law J. Nagy László: Európa ismeretek, JGYF Kiadó Szeged Pascal Fontaine: A new idea for Europe, The Schumandeclartion EuropeamCommunities, 2000, fordításban megjelent Robert Schuman: Európáért. Pécs, Dr. Medina Viktor: EU ismeretek, Szent István Egyetem , Németh István: Európa A megosztástól az egységig Aula Kiadó, 2004 EeckhoutPiet: External Relations of the European Union. Legal and ConstitutionalFoundations. Oxford University Press 2005 JochenRehrl - Bernhard Weisserth: Handbookon CSDP. The CommonSecurity and Defence Policy of theeuopean Union ArmedForces Printing Shop, Vienna 2012 Kevin Ruane: The Rise and Fall of the European DefenceCommunityMacmillan Press London, 2000 JörnSack: The European Community's Membership of International Organizations. Common Market Law Review, Vol. 32, 1995 Sionaidh Douglas-Scott: The European Union and Human RightsaftertheTreaty of Lisbon, Human Rights Law Review 11:4 _ The Author [2011]. Publishedby Oxford University Press Jo Shaw Law of the European Union. Palgrave, Basingstoke 2000 Shihata, I.: The World Bank in a Changing World. Doordrecht:MartinusNijhoffPublishers, Törő Csaba: Az Európai Unióról szóló szerződés 18., 21., , cikkeinek magyarázata In: Osztovits András (szerk.): Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata 1. Komentár. Complex Kiadó Budapest,

11 Udvari Beáta: Az Európai Unió nemzetközi fejlesztéspolitikája: a kereskedelmi eszközök eredményessége, JATE Press Szeged 2013 Várnay Ernő-Papp Mónika: Az Európai Unió joga, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest Vincze Attila: Az Európai Unióról szóló szerződés 47. cikkének magyarázata In: Osztovits András (szerk.): Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata 1. Komentár. Complex Kiadó Budapest Vincze Attila: Osztott szuverenitás- többszintű alkotmányosság. In: Kocsis Miklós - Zeller Judit (szerk.) A köztársasági alkotmány 20 éve. PAMA, Pécs, 2009, Vincze Hajnalka - Póti László - Tálas Péter: Az Európai Unió biztonság- és védelempolitikai dokumentumai I. Charta Press Kft Wouters, Jan et al.,:the United Nations and the European Union: An Ever Stronger Partnership. T.M.C. Asser Press, The Hague Barry Buzan, - Ole- de Waever, Jaap Wilde: Security: a New Framework for Analysis Lynne Rienner Publishers, 1998 Fraser Cameron-Rosa Balfour: The European Neighbourhood Policy as a conflict prevention tool, EPC Issue Paper No 47 June 2006 Csejtei István: Az Európai Konvent Alkotmánytervezetének külpolitikai és védelmi vonatkozásai. Európai Tükör, 2003 Csöndes Mónika - Kecskés László: Aláírták a Lisszaboni Szerződést. Európai Jog évi I. szám Wyre Davies: BBC News - Tunisia: President Zineal-Abidine Ben Ali forced out. Bbc.co.uk, január Elizabeth Defeis: Human Rights, The European Union, and the Treaty Route: from Maastricht to Lisbon. Fordham International Law Journal, Vol. 35., 2012/6 Sascha Dietrich: Die rechtlichen Grundlagen der Verteidigungspolitik der Europäischen Union. Zeitschrift für ausländisches öffentliches Recht und Völkerrecht (ZaöRV) 66, 2006 Gazdag Ferenc: Miként és miből lesz európai védelem? Nemzet és Biztonság, február Gyökös Péter: Az Alkotmányszerződés jövője Európa jövője? Európai Tükör 2006/3 Gömbös Csilla: Az Európai Unió megerősített nemzetközi szerepvállalása, in Diskurzus (ISSN: ), 2012./1. szám Hronyecz Erika: Az Európai Unió védelmi iparának helyzete és kihívásai napjainkban. Hadmérnök, március. Jeney Petra: Összefoglaló az Európai Konvent tevékenységéről. Európai Jog évi 6. szám 11

12 Juhász Krisztina: Az Európai Unió válságkezelési tevékenységét szolgáló intézmény- és döntéshozatali rendszer, JOG- ÉS POLITIKATUDOMÁNYI FOLYÓIRAT VIII. évfolyam, 2014/1. szám Kajtár Gábor: A kettős pillérszerkezet megerősített kontúrjai a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése után Európai Jog 2010/4. szám Peter Katz: The Treaty of Nice and European Union Enlargement: The Political, Economic, and Social Consequences of Ratifying the Treaty of Nice, 24, University of Pennsylvania Journal of International Law, Spring Krüger, H. Ch./Polakiewicz, J.,Vorschläge für ein kohärentes System des Menschenrechtsschutzes in Europa, In: Europäische Grundrechte Zeitschrift, 2001 Kathrin Kuhnert: Bosphorus Double standardsin European human rights protection? Utrecht Law Review published by igitur - Volume 2, Issue 2, December 2006 Stefan Lehne,: Has the Hour of Europe come at last? The EU s strategy for the Balkans In: Judy Batt (edited): The Western Balkans: moving on European Union Institute for Security Studies Chaillot Paper No Marinkás György - Az emberi jogok védelmének fejlődése az Európai Unióban: az Unió csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, MISKOLCI JOGI SZEMLE 8. évfolyam (2013) 1. szám Sami Makki: Moyenscivils de prévention et de gestion des crises et rôle des ONG. Le Débat Stratégique N54 Janvier Débora Miralles Solé: An Instrumental Analysis of the EU s Capability to Action Conflict Response. Institute Universitari d Estudis Europeus, Grup Artyplan-Artympr S.A. Barcelona Nádudvari Anna - A NATO és az Európai Unió együttműködése, Nemzet és Biztonság 2012/4. szám Orbán Balázs - Európai bírói fórumok küzdelme a háttérben, január Kenneth Roth: Filling the LeadershipVoid: Where is the EU? In: Human Rights Watch World Report 2007 Werner Schroeder: Die Auslegung des EU-RechtsIn: JuS 3/2004 Olivier De Schutter: The Two Europes of Human Rights: The Emerging Division of Tasks between the Council of Europe and the European Union in Promoting Human Rights in Europe. Columbia Journal of European Law, Vol. 14, Issue 3 (Summer 2008 Jean M Sera: The Case for Accessionbythe European Union to the European Convention for the Protection of Human Rights, Boston University International Law Journal, Vol. 14, Issue 1 (Spring 1996) Loreta Saltinyte: European Union accession to the European Convention on Human Rights: Stronger Protection of Fundamental Right sin Europe? Jurisprudance, 2010/2 12

13 Sulyok Gábor: Az emberi jogok nemzetközi jogi és európai uniós védelmének összehasonlítása. Acta Humana: emberi jogi közlemények (16. évf.) 2. szám Szalayné Sándor Erzsébet: Alapjogok (európai) válaszúton. Jogtudományi Közlöny (68. évf.) 1. szám Szalayné Sándor Erzsébet: Az alapjogok három jogrendszer metszéspontjában. Állam és Jogtudomány, (L. évfolyam) Szalayné Sándor Erzsébet: Uniós jog Strasbourgban a koherens alapjogvédelem új rendje Európában, Sciencia Iuris, 2011/3-4 szám Szalayné Sándor Erzsébet: Új távlatok az európai alapjogvédelemben. Közjogi Szemle (3. évf.) 3. szám Szalbot Balázs: Az Európai Unió Bírósága elutasította az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozást: Mit jelent ez a döntés? Ars boni jogi folyóirat február 5. Szemesi Sándor: Az Európai Unió és a közösségi jog szerepe az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában. In: Acta Humana: emberi jogi közlemények, 2006/2. szám The European Union and Crisis Management in European Issue 2006/22. március 13., Türke András István: A lisszaboni szerződés biztonság- és védelempolitikai aspektusai. Nemzet és Biztonság, november. Varga Gergely: A NATO és az Európai Unió kapcsolata, Nemzet és Biztonság május, 4. old Vida Krisztina: Az EU intézményei Amszterdam után Európai Tükör évi 4. szám Wessels, Wolfgang- Bopp, Franziska: The Institutional Architecture of CFSP after the LisbonTreaty-Constitutional break through or challenges ahead? Challenge Research Paper No. 10 June Saját publikációk Kásler András: The Human Rights Aspect of the Common Commercial Policy in the History of the Integration of the European Union (Megjelenés alatt) Kásler András: Az Európai Unió emberi jogi politikájának alapjai JURA Magazin, 22. évfolyam, 1. szám, 2016, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs Kásler András: Emberi jogi szempontok az Európai Unió fejlesztéspolitikájában, Külgazdaság, 60. évf sz. /

14 Kásler András: Fejlődő alapjogvédelem: az európai unió bíróságának és az emberi jogok európai bíróságának kapcsolata az alapjogvédelem területén, Doktoranuszok Fóruma konferencia kiadvány, november 19., Miskolc Kásler András: A közös kül- és biztonságpolitikán alapuló katonai szerepvállalás rövid áttekintése a 2009-es Emlékkönyv Apáthy István tiszteletére c. könyvben; Kásler András: Világűrjog: A szuverenitás hangoztatásától a szoros együttműködésig a 2011-es Ünnepi kötet Gál Gyula Tiszteletére c. könyvben; Kásler András: Az Európai Unio jogi személyiségének kérdése a Lisszaboni szerződés tükrében a 2011-es Ünnepi kötet Gál Gyula Tiszteletére c. könyvben; 14

AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN

AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN - T É Z I S E K dr. Kásler András doktori értekezés Témavezető: Dr. Szabó Marcel BUDAPEST,

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Alkotmányjog

Részletesebben

Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai

Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai Unió intézmény- és döntéshozatali rendszere Alapszakosoknak.

Részletesebben

KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) február

KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) február KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) 2010. február 1. Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Mutassa be az ESZAK által létrehozott intézményeket és azok feladatait! Mutassa

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN

AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN DR. KÁSLER ANDRÁS (DOKTORI DOLGOZAT) A doktori iskola vezetője:

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01. A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi

Részletesebben

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Szalayné Sándor Erzsébet PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Európa Központ Szeged, 2010. november

Részletesebben

Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Kutatóműhely 2014/15. tanév beszámolója

Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Kutatóműhely 2014/15. tanév beszámolója Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Kutatóműhely 2014/15. tanév beszámolója Osztovits András publikációs tevékenysége Osztovits András (2014): 6:1. - 6:57. -ok magyarázata In: Osztovits András (szerk.) A Polgári

Részletesebben

Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás

Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás A Lisszaboni Szerződésben megfogalmazott neoliberális diktátum és a Szent Korona Értékrend szabadság-őrző intézkedéseinek összehasonlítása Felépítés 1. nap

Részletesebben

Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018.

Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Követelmények, értékelés Kollokvium, 5 fokozatú jegy, írásbeli vizsga a vizsgaidőszakban Megajánlott osztályzat (3-5) feltételei: - Óralátogatás - Zh-k megfelelő

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.26. COM(2014) 386 final 2014/0197 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában részt vevő vagy ahhoz

Részletesebben

AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN

AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AZ EMBERI JOGOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁBAN DR. KÁSLER ANDRÁS (DOKTORI DOLGOZAT) A doktori iskola vezetője:

Részletesebben

DOKTORI DOLGOZAT. dr. Kásler András

DOKTORI DOLGOZAT. dr. Kásler András DOKTORI DOLGOZAT dr. Kásler András BUDAPEST 2017 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA dr. Kásler András Az Európai Unió külpolitikájának emberi

Részletesebben

2012/2013. tanév II. félév Politikatudományi PhD program órarendje

2012/2013. tanév II. félév Politikatudományi PhD program órarendje 2012/2013. tanév II. félév Politikatudományi PhD program órarendje Csütörtök III. emelet 321. szoba PhD szoba Február 14 10.00-12.00 Dr. Arató Krisztina: Az Európai Unió válsága 12.00-14.00 Dr. Bíró Gáspár:

Részletesebben

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és

Részletesebben

EU ISMERETEK FO MFKGT600331

EU ISMERETEK FO MFKGT600331 EU ISMERETEK FO MFKGT600331 Földrajz alapszak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Miskolc, 2018/19 I. félév A tantárgy adatlapja Tantárgy

Részletesebben

A nemzetközi népességmozgás jogi szabályozásának lehetőségei A legális migráció Európai Uniós szabályozásának példája

A nemzetközi népességmozgás jogi szabályozásának lehetőségei A legális migráció Európai Uniós szabályozásának példája A nemzetközi népességmozgás jogi szabályozásának lehetőségei A legális migráció Európai Uniós szabályozásának példája Mohay Ágoston A nemzetközi migráció olyan realitás, amely mindaddig fennáll majd, amíg

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓK, TUDOMÁNYOS MUNKÁK JEGYZÉKE (Dr. Blutman László egyetemi tanár SZTE Nemzetközi jogi és Európa-jogi Tanszék)

PUBLIKÁCIÓK, TUDOMÁNYOS MUNKÁK JEGYZÉKE (Dr. Blutman László egyetemi tanár SZTE Nemzetközi jogi és Európa-jogi Tanszék) PUBLIKÁCIÓK, TUDOMÁNYOS MUNKÁK JEGYZÉKE (Dr. Blutman László egyetemi tanár SZTE Nemzetközi jogi és Európa-jogi Tanszék) Önálló monográfia, könyv Blutman L.: EU-jog a tárgyalóteremben: az elızetes döntéshozatal.

Részletesebben

Irodalomjegyzék. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (angolul) elérhető: http://www.un.org/en/documents/udhr/ a letöltés napja: {2009.11.30.

Irodalomjegyzék. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (angolul) elérhető: http://www.un.org/en/documents/udhr/ a letöltés napja: {2009.11.30. Irodalomjegyzék ENSZ (hivatalos) dokumentumok Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (angolul) elérhető: http://www.un.org/en/documents/udhr/ a letöltés napja: {2009.11.30.} Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya

Részletesebben

FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK

FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK Szakkönyvtár FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK 2013. szeptember Acta Oeconomica Állam- és Jogtudomány Élet és Irodalom Figyelő Gazdaság és Jog Határozatok Tára HVG Közgazdasági Szemle Külgazdaság Magyar Hírlap

Részletesebben

Az Európai Unió válságkezelési tevékenységét szolgáló intézmény- és döntéshozatali rendszer

Az Európai Unió válságkezelési tevékenységét szolgáló intézmény- és döntéshozatali rendszer Juhász Krisztina egyetemi tanársegéd, VIII. évfolyam Vol. VIII Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2014/1. szám No. 1/2014 Politológiai Tanszék Tanulmány Article www.dieip.hu Az Európai

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 29. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 29. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 29. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0367 (NLE) 14996/16 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2017. november 23. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:30 Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Publikációs lista. 3) Economic Reforms and Some Issues of International Trade Policy (Business Partner Hungary, September 1986)

Publikációs lista. 3) Economic Reforms and Some Issues of International Trade Policy (Business Partner Hungary, September 1986) Publikációs lista Angol nyelven 1) Joint Ventures in Hungary (The Legal Structure of the Enterprise, International Civil Law Conference, Budapest, August 1985, Vol.2) 2) World Trading System and Socialist

Részletesebben

alapozó ismeretek 1. Közjogi és közigazgatási ismeretek 2.

alapozó ismeretek 1. Közjogi és közigazgatási ismeretek 2. tantárgyak alapozó ismeretek Közjogi és közigazgatási ismeretek A magyar külügyi igazgatás Nemzetközi kapcsolatok elmélete Nemzetközi politikai gazdaságtan Nemzetközi jog és nemzetközi szervezetek szakmai

Részletesebben

Tudományos önéletrajz. József Attila Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged Ideje 1985-1990 Diploma. Jogász

Tudományos önéletrajz. József Attila Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged Ideje 1985-1990 Diploma. Jogász Tudományos önéletrajz 1. Név: Dr. Szente Zoltán Zsolt 2. Születési idő: 1966. március 16. 3. Állampolgárság: magyar 4. Családi állapot: nős 5. Felsőfokú végzettség: Intézmény József Attila Tudományegyetem,

Részletesebben

5. FEJEZET. Tar Gábor: Az Európai Unió jogforrásai és dokumentumai

5. FEJEZET. Tar Gábor: Az Európai Unió jogforrásai és dokumentumai 5. FEJEZET Tar Gábor: Az Európai Unió jogforrásai és dokumentumai Az Európai Uniót vizsgáló, illetve valamilyen formában érintő szakdolgozatok esetében elengedhetetlen az elsődleges források, azaz az Európai

Részletesebben

EU közjogi alapjai május 7.

EU közjogi alapjai május 7. EU közjogi alapjai 2018. május 7. TEMATIKA febr. 12. Integrációtörténeti áttekintés febr. 19. Az EU jogalanyisága, alapértékei, integrációs célkitűzések, tagság, Az EU hatáskörei febr. 26. Az intézmények

Részletesebben

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a

Részletesebben

Döntéshozatal, jogalkotás

Döntéshozatal, jogalkotás Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések

Részletesebben

Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary

Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary Studies concluded: PhD in Political Science ELTE, Faculty of Law and Political Science, Budapest, Hungary (2012) MA in Sociology

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének

Részletesebben

WHO DO I CALL, IF I WANT TO SPEAK TO EUROPE? 1 AZ EU NEMZETKÖZI MEG-

WHO DO I CALL, IF I WANT TO SPEAK TO EUROPE? 1 AZ EU NEMZETKÖZI MEG- GÖMBÖS CSILLA WHO DO I CALL, IF I WANT TO SPEAK TO EUROPE? 1 AZ EU NEMZETKÖZI MEG- JELENÉSE A LISSZABONI SZERZŐDÉS ELŐTT ÉS UTÁN* BEVEZETÉS Kétségtelen, hogy a nemzetközi média és a külföldi hírportálok

Részletesebben

JOGALAP ELŐZMÉNYEK SZERVEZETI FELÉPÍTÉS

JOGALAP ELŐZMÉNYEK SZERVEZETI FELÉPÍTÉS AZ EURÓPAI TANÁCS A tagállamok állam-, illetve kormányfői által alkotott Európai Tanács adja az Európai Uniónak a fejlődéséhez szükséges ösztönzést, és meghatározza annak általános politikai irányvonalait.

Részletesebben

10 év az Európai Unióban tanulságok és új kihívások. Nemzetközi konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen május 15. NKE Ludovika Campus

10 év az Európai Unióban tanulságok és új kihívások. Nemzetközi konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen május 15. NKE Ludovika Campus MEGHÍVÓ ÁROP-2.2.21-2013-2013-0001 TUDÁSALAPÚ KÖZSZOLGÁLATI ELŐMENETEL 10 év az Európai Unióban tanulságok és új kihívások Nemzetközi konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2014. május 15. NKE Ludovika

Részletesebben

Az uniós jog forrásai

Az uniós jog forrásai Lehetséges kategorizálások Lisszabon előtt Az uniós jog forrásai Előadás vázlat Sonnevend Pál Tagállamok aktusai Közösségek aktusai Általános jogelvek Közösségek nemzetközi szerződései Elsődleges források

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KÜLKAPCSOLATAINAK EMBERI JOGI ASPEKTUSA ÉS SZEREPE A LISSZABONI SZERZŐDÉS UTÁN. Kásler András doktorandusz (PPKE JÁK)

AZ EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KÜLKAPCSOLATAINAK EMBERI JOGI ASPEKTUSA ÉS SZEREPE A LISSZABONI SZERZŐDÉS UTÁN. Kásler András doktorandusz (PPKE JÁK) Iustum Aequum Salutare XIII. 2017. 3. 201 218. AZ EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KÜLKAPCSOLATAINAK EMBERI JOGI ASPEKTUSA ÉS SZEREPE A LISSZABONI SZERZŐDÉS UTÁN doktorandusz (PPKE JÁK) Bevezetés Az Európai Unió

Részletesebben

A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények

A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények Gergely Attila: A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények (Megjelenés nyelve: H magyar, E angol, J japán) 1. TANULMÁNYOK A. Egyéni közlemények A politikai kéregmozgások külső eredői Japánban

Részletesebben

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója

Részletesebben

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az

Részletesebben

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság 2012. december 13. Európai integráció és emberi jogok az EGK/Euroatom és ESZAK keretében lezajló európai integráció egyértelműen gazdasági célkitűzéseket

Részletesebben

Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2016.9.19. JOIN(2016) 40 final 2016/0290 (NLE) Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösség és

Részletesebben

PhD ÉRTEKEZÉS. dr. Kásler András

PhD ÉRTEKEZÉS. dr. Kásler András PhD ÉRTEKEZÉS dr. Kásler András BUDAPEST 2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA dr. Kásler András Az Európai Unió külpolitikájának emberi

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.4.6. COM(2017) 162 final 2017/0072 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Ukrajnának a pán-euromediterrán preferenciális származási szabályokról szóló regionális egyezményhez

Részletesebben

KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. (A záróvizsga során a hallgató egy darab tételt húz)

KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. (A záróvizsga során a hallgató egy darab tételt húz) KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK ALAPSZAK SZAKIRÁNY NÉLKÜLIEK SZÁMÁRA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ALAPSZAK MINDEN SZAKIRÁNY SZÁMÁRA (A záróvizsga során a hallgató egy darab tételt húz) A tételek

Részletesebben

Új könyvek az Európai Unióról

Új könyvek az Európai Unióról Új könyvek az Európai Unióról Válogatás az Országgyűlési Könyvtárba 2016. január hónapban beérkezett könyvekből az Európai Unió témakörében. Az egyes tételek végén a dokumentum raktári jelzete található.

Részletesebben

ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ

ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ /fax: 222-4584 : 383-8491/172 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 Távoktatási Központ ÉVFOLYAM II. évf. vállalkozás szervező TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés az EU tanulmányokba 2007/2008 I. félév 1 A Tantárgyi útmutató

Részletesebben

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:

Részletesebben

XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásáról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

VI. számú melléklet: Hasznos linkek. Jogpontok https://www.jogpontok.hu

VI. számú melléklet: Hasznos linkek. Jogpontok https://www.jogpontok.hu VI. számú melléklet: Hasznos linkek Általános Jogpontok https://www.jogpontok.hu http://jogpontok.hu/index.aspx?mn=jogsegelyalternativvitarendezes Egyenlő Bánásmód Hatóság http://www.egyenlobanasmod.hu/

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE ÉS JOGRENDSZERE. Az_Europai_Unio_szervezete_es_jogrendszere.

AZ EURÓPAI UNIÓ SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE ÉS JOGRENDSZERE. Az_Europai_Unio_szervezete_es_jogrendszere. 1 AZ EURÓPAI UNIÓ SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE ÉS JOGRENDSZERE Az_Europai_Unio_szervezete_es_jogrendszere. TARTALOM 2 Az európai integráció fejlődése Az Európai Unió jogi keretei Uniós polgárság és alapvető jogok

Részletesebben

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) Az előadások tematikája 1. A nemzetközi elemmel rendelkező tényállások elbírálásának különböző módszerei. Nemzeti jogok és nemzetközi jogviszonyok. 2. A nemzetközi kollíziós

Részletesebben

Ö N É L E T R A J Z C U R R I C U L U M V I T A E

Ö N É L E T R A J Z C U R R I C U L U M V I T A E Ö N É L E T R A J Z C U R R I C U L U M V I T A E SZEMÉLYI ADATOK Név DR. KOMANOVICS ADRIENNE Telefon (72) 501599 / 3297 Fax (72) 501599 / 3237 E-mail adrienne@ajk.pte.hu Állampolgárság magyar MUNKATAPASZTALAT

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Politikatudományok BA szak Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete 2018 I. Bevezetés a politikatudományba 1. A politika és a politikatudomány alapfogalmai: állam,

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. 1. Személyes adatok:

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. 1. Személyes adatok: PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK 1. Személyes adatok: Név: Menyhárd Attila Cím: Otthon: H-9024 Győr, Vécsey u. 14 I/1 Munkahely: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék; H-1364 Budapest, Egyetem tér 1-3.

Részletesebben

Tattay Levente. Európa 2020 Projet és a Horizont Program

Tattay Levente. Európa 2020 Projet és a Horizont Program Pázmány Law Working Papers 2014/11 Tattay Levente Európa 2020 Projet és a Horizont Program Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pázmány Péter Catholic University Budapest http://www.plwp.jak.ppke.hu/ Tattay

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás

Részletesebben

Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian

Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian PERSONAL INFORMATION Dr. János Szlávik 3300 Eger, Tompa Mihály u. 8. +36-36-520-400/3082 +36-30-4365-541 szlavik@ektf.hu www.gti.ektf.hu Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian WORK

Részletesebben

MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 )

MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 ) 2008.5.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 115/361 MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 ) Az Európai Unióról szóló szerződés Korábbi számozás az Európai Unióról szóló Új számozás az Európai Unióról szóló I.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS A TAGÁLLAMOK NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSKÖTÉSI HATÁSKÖREI AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ESETJOGÁBAN

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS A TAGÁLLAMOK NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSKÖTÉSI HATÁSKÖREI AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ESETJOGÁBAN MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Dr. Bartha Ildikó AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS A TAGÁLLAMOK NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSKÖTÉSI HATÁSKÖREI AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG

Részletesebben

Az MNB által előfizetett bel- és külföldi lapok, folyóiratok, adatbázisok listája - 2011

Az MNB által előfizetett bel- és külföldi lapok, folyóiratok, adatbázisok listája - 2011 Belföldi lapok Külföldi lapok Acta Oeconomica Állam- és Jogtudomány Chip Számítógép Magazin (DVD melléklettel) Élet és Irodalom Figyelő /Profit plusz csomag: Figyelő TOP 200; Figyelő Trend Figyelő /plusz

Részletesebben

Magyarország Európa politikája

Magyarország Európa politikája Magyarország Európa politikája Dr. Molnár Balázs, európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár Merre tovább Európa? Körkép 60 évvel a Római Szerződés aláírása után c. konferencia 2017. Március

Részletesebben

Alapjogvédelem az EU-ban

Alapjogvédelem az EU-ban Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az

Részletesebben

A NATO szerepe Európa biztonságának fenntartásában

A NATO szerepe Európa biztonságának fenntartásában A NATO szerepe Európa biztonságának fenntartásában Neiner András Európa változó földrajza Európa, mint a Föld egy meghatározott területén elhelyezked földrajzi, gazdasági. kulturális, politikai régió,

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS

Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS AZ UNIÓ STRATÉGIAI SZERVE Az Európai Tanács az az uniós intézmény, amely meghatározza az Európai Unió által követendő általános irányvonalat és prioritásokat.

Részletesebben

Önéletrajz. További heti 40 órás jogviszonyban a munkáltató neve: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetı Eljárásjogi Tanszék

Önéletrajz. További heti 40 órás jogviszonyban a munkáltató neve: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetı Eljárásjogi Tanszék Önéletrajz Személyi adatok: Vezetéknév/utónév : Dr. Elek Balázs Email: elekb@dit.birosag.hu, elek.balazs@law.unideb.hu Állampolgárság: magyar Születési dátum: 1973. 08.17 Neme: férfi Bírósági szakmai tapasztalat:

Részletesebben

Az uniós jogrend, az uniós jog forrásai

Az uniós jogrend, az uniós jog forrásai Az uniós jogrend, az uniós jog forrásai 2012. ősz Dr. Lattmann Tamás Az uniós jog természete Közösségi jog : acquis communautaire (közösségi vívmányok) része a kötelező szabályok összessége Európai Bíróság

Részletesebben

Az Európai Unió elsődleges joga

Az Európai Unió elsődleges joga NKE Az Európai Unió elsődleges joga Az alapító szerződések, illetve azok módosításai (a hozzájuk fűzött Jegyzőkönyvek, Nyilatkozatok) Csatlakozási Szerződések Költségvetési Szerződéseket (Budgetary Treaties).

Részletesebben

Alkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. Vélemény előadója(*): Gál Kinga, Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

Alkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. Vélemény előadója(*): Gál Kinga, Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Alkotmányügyi Bizottság 2009/2241(INI) 2.2.2010 JELENTÉSTERVEZET az Uniónak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez történő csatlakozására

Részletesebben

A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA ( ) a jelentős digitális jelenlétre kivetendő társasági adóról

A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA ( ) a jelentős digitális jelenlétre kivetendő társasági adóról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.3.21. C(2018) 1650 final A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2018.3.21.) a jelentős digitális jelenlétre kivetendő társasági adóról HU HU A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2018.3.21.) a jelentős

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.2.26. COM(2014) 106 final 2014/0054 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az EU Kína vám-együttműködési vegyes bizottságban az Európai Unió engedélyezett gazdálkodói programja

Részletesebben

- ARECHIVIC PROJEKT WORKSTREAM-3 MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK

- ARECHIVIC PROJEKT WORKSTREAM-3 MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK EURÓPAI IGAZSÁGÜGYI BIZOTTSÁG Alapvető Jogok és Állampolgárság Program - ARECHIVIC PROJEKT Az emberkereskedelem gyermekáldozatainak megsegítése és reintegrációja: a forrás és célországok leginkább bevált

Részletesebben

Nemzetközi tanulmányok MA NETTANM2 képzési terv

Nemzetközi tanulmányok MA NETTANM2 képzési terv Nemzetközi tanulmányok MA NETTANM2 képzési terv Kód: NETTANM2 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje: Az ezen idõpont

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Kül- és biztonságpolitikai ágazat c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszékérdések augusztus 31.

A közigazgatási szakvizsga Kül- és biztonságpolitikai ágazat c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszékérdések augusztus 31. A közigazgatási szakvizsga Kül- és biztonságpolitikai ágazat c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszékérdések 2018. augusztus 31. Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

Alkotmányos korlátok a közigazgatás szervezete és működése felett

Alkotmányos korlátok a közigazgatás szervezete és működése felett Váczi Péter egyetemi tanársegéd, Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék Alkotmányos korlátok a közigazgatás szervezete és működése felett

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.12.4. COM(2018) 784 final 2018/0403 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Szingapúri Köztársaság közötti partnerségi

Részletesebben

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos egyetemi docens Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos fokozatok: 1998, PhD

Részletesebben

Változó munkajog. Dr. Jakab Nóra Miskolci Egyetem ÁJK, Munka- és Agrárjogi Tanszék 2013/2014 II. félév Oktatási segédanyag

Változó munkajog. Dr. Jakab Nóra Miskolci Egyetem ÁJK, Munka- és Agrárjogi Tanszék 2013/2014 II. félév Oktatási segédanyag Változó munkajog Dr. Jakab Nóra Miskolci Egyetem ÁJK, Munka- és Agrárjogi Tanszék 2013/2014 II. félév Oktatási segédanyag A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap

Részletesebben

Önéletrajz : ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, jelenleg mint adjunktus

Önéletrajz : ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, jelenleg mint adjunktus Önéletrajz Személyes adatok Név: Dr. Szabados Tamás Születési hely, idő: Budapest, 1984.02.09. Email: szabados@ajk.elte.hu Munkahely 2010-: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Magánjogi és Európai

Részletesebben

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1

A nemzetközi jog fogalma és. története. Pécs, 2012. Komanovics Adrienne. Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma és története Komanovics Adrienne Pécs, 2012 Komanovics Adrienne, 2012 1 A nemzetközi jog fogalma Komanovics Adrienne, 2012 2 A nemzetközi jog fogalma: A nemzetközi jog a nemzetközi

Részletesebben

Az Unió számára nincs lehetetlen 2.rész

Az Unió számára nincs lehetetlen 2.rész 2009 július 11. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Az Unió értékelve számára nincs Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Új népszavazás, a 2008-as sikertelen referendum után Írország 2009. október 2-án újra

Részletesebben

Nemzetközi tanulmányok MA NETTALM1 képzési terv

Nemzetközi tanulmányok MA NETTALM1 képzési terv Nemzetközi tanulmányok MA NETTALM1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: NETTALM1 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS TANTÁRGY TÁRGYKÓD INTÉZET TANTÁRGY FELELŐS OKTATÓ(K) TANTÁRGY TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy KREDIT 71 57 14 120 VIZSGAF ORMA ELŐFELTÉTEL A diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga 5NK12NKO100M Nemzetközi

Részletesebben

Osztályvezető, Tudományos főmunkatárs (MTA TK JTI)

Osztályvezető, Tudományos főmunkatárs (MTA TK JTI) Sulyok Gábor Osztályvezető, Tudományos főmunkatárs (MTA TK JTI) Osztály: A Nemzetközi Jog és az Európai Jog Belső Jogi Érvényesülésével Foglalkozó Kutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD Szervezési

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. DR. GYULAVÁRI TAMÁS Budapest 1085 Mária u. 29. Tel: 06-20-3179673 Email: gyt@mail.datanet.hu

ÖNÉLETRAJZ. DR. GYULAVÁRI TAMÁS Budapest 1085 Mária u. 29. Tel: 06-20-3179673 Email: gyt@mail.datanet.hu ÖNÉLETRAJZ DR. GYULAVÁRI TAMÁS Budapest 1085 Mária u. 29. Tel: 06-20-3179673 Email: gyt@mail.datanet.hu SZEMÉLYI ADATAIM Születési hely: Sopron Születési id ő: 1969. május 11. TANULMÁNYAIM 1983-1987 ELTE

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00

EURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00 EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Külügyi Bizottság 2009 21.3.2005 1-24.MÓDOSÍTÁS Véleménytervezet Gerardo Galeote Quecedo Az Európai Külügyi Szolgálat létrehozásának intézményi vonatkozásai (2004/2207(INI))

Részletesebben

EURÓPAI FÜZETEK 50. TÁRGYALÁSOK LEZÁRT FEJEZETEIBÔL. Nagy Csaba Gazdaságpolitikai koordináció és fiskális politika a GMU-ban

EURÓPAI FÜZETEK 50. TÁRGYALÁSOK LEZÁRT FEJEZETEIBÔL. Nagy Csaba Gazdaságpolitikai koordináció és fiskális politika a GMU-ban EURÓPAI FÜZETEK 50. SZAKMAI ÖSSZEFOGLALÓ A MAGYAR CSATLAKOZÁSI TÁRGYALÁSOK LEZÁRT FEJEZETEIBÔL Nagy Csaba Gazdaságpolitikai koordináció és fiskális politika a GMU-ban Gazdasági és Monetáris Unió A Miniszterelnöki

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA

BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA FARKAS BEÁTA VÁRNAY ERNŐ BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA A, Szeged 1997 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETES 1 I. BEVEZETÉS A REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓ ELMÉLETI HÁTTERÉBE... 3 1. INTEGRÁCIÓS ELMÉLETEK 3 1.1.

Részletesebben

Új könyvek az Európai Unióról

Új könyvek az Európai Unióról Új könyvek az Európai Unióról Válogatás az Országgyűlési Könyvtárba 2015. május hónapban beérkezett könyvekből az Európai Unió témakörében. Az egyes tételek végén a dokumentum raktári jelzete található.

Részletesebben

Dr. Szabó Zsolt Ph.D

Dr. Szabó Zsolt Ph.D Dr. Szabó Zsolt Ph.D Egyetemi adjunktus Email cím: szabo.zsolt@kre.hu Tudományos minősítés: 2010 állam- és jogtudomány PhD summa cum laude A disszertáció címe: A parlamenti vizsgálóbizottságok tevékenysége

Részletesebben

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10)

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10) 2008.1.19. C 14/27 V (Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG Pályázati felhívás az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról szóló 2007/675/EK bizottsági határozatra vonatkozóan

Részletesebben

Tantárgy adatlap Szociológiai elméletek I.

Tantárgy adatlap Szociológiai elméletek I. A tantárgy kódja: 7SO30NAKL3M A tantárgy megnevezése (magyarul): A tantárgy neve (angolul): Sociological Theories I. A tanóra száma (Előadás + szeminárium + gyakorlat + egyéb): 2+2 óra előadás hetente

Részletesebben

A 21. század hadviselésének néhány fõbb jellemzõje

A 21. század hadviselésének néhány fõbb jellemzõje Ronkovics József A 21. század hadviselésének néhány fõbb jellemzõje A szerzõ rövid cikkében, kiindulva a 21. század valószínû kihívásaiból, felvázolja a jövõ hadviselésének lehetséges formáit, fontosabb

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben