Kereszturi Krisztina * EGYSÉGBEN AZ ERŐ? (REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK SPANYOLORSZÁGBAN) 1
|
|
- Zita Pap
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kereszturi Krisztina * EGYSÉGBEN AZ ERŐ? (REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK SPANYOLORSZÁGBAN) 1 BEVEZETÉS A XX. század a globalizáció százada. A világ összes országa sietve tömörül valamilyen egységbe, kiegyensúlyozott gazdasági fejlődést, magasabb életszínvonalat remélve. Bár ez a folyamat sok problémára jelent gyógyírt, a regionalista törekvéseket mégsem tudja megszűntetni. Azokat a törekvéseket, melyek minden országban kisebb-nagyobb sikerrel virágzásnak indultak a XIX. században a centralizált, erős, központi hatalom ellenpólusaként. Ez alól a tendencia alól szinte egyik európai ország sem kivétel, vizsgálódásaim tárgyául én mégis Európa egyik legdélnyugatibb mediterrán országát, Spanyolországot választottam. Választásomat nem kis mértékben befolyásolta a spanyol történelem, nyelv és kultúra iránti szeretetem és érdeklődésem, valamint személyes tapasztalataim. Másrészt, ha Magyarország felvételt nyer az Európai Unióba, sok következtetést vonhat le egy olyan ország tapasztalataiból, amely már elindult ezen a buktatókkal teli rögös úton. A felszínes vizsgálódó bizonnyal azt gondolhatná, hogy semmiféle hasonlatosság nincs e két ország között. Magyarországnak nincs tengerpartja, nincsenek nemzetközi jelentőségű kikötői, nincs mediterrán éghajlata, sem 1000 méternél magasabb hegycsúcsai, vagy ha nem akarunk ennyire leragadni a természeti tényezőknél, megemlíthetjük az időszámítás előttre visszanyúló múltat vagy az optimista életszemléletet. Van (vagy csak volt?) viszont egy erős mezőgazdasági beállítottságunk, hanyatló iparunk, egy csöndesen - és még ki tudja meddig - megbújó kisebbségünk és egyre mélyülő gazdasági válságunk. Láthatjuk tehát, hogy vizsgálódásaink semmiképp sem lesznek hiábavalóak. De vajon melyek is azok a súlyos (vagy talán nem is annyira súlyos?) regionális problémák, amelyek megoldására minden ország olyan nagyon törekszik? Hogy erre válaszolni tudjunk, meg kell határoznunk az őket kiváltó tényezőket. Ezen tényezők kiválasztása teljesen szubjektív, hiszen ahány kutató, annyi kutatási szemszög létezik. Én átfogó képet szeretnék adni azokról a területi egyenlőtlenségekről, amelyekkel Spanyolország már oly régóta küzd, éppen ezért sorra veszem a természeti, demográfiai, társadalmi és végezetül a gazdasági tényezőket. Mindezek tudatában igyekszem rávilágítani a területi szinten felmerülő legfőbb problémákra és hiányosságokra. * Külkereskedelmi Főiskola, Külgazdasági szak, nappali tagozat, II. évfolyamos hallgató 1 A szerzõ a tanulmány bõvebb változatával I. helyezést ért el a gazdasági fõiskolák évi TDKkonferenciáján. Felkészítõ tanára dr. Majoros Pál fõiskolai tanár. 49
2 KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, A REGIONÁLIS PROBLÉMÁK JELLEGE SPANYOLORSZÁGBAN Spanyolország regionális problémáit főként az ország földrajzi régiói közötti különbségek, a jövedelemszintek, a termék és a foglalkoztatottság növekedési ütemének eltérései valamint az ország egészére általánosan jellemző egyenlőtlen gazdasági növekedés. A magasabb jövedelmű területek szükségképpen azok, ahol a kedvező földrajzi adottságok, a népesség, az identitástudat, a kormányzat és az ipar koncentrálódik. A fejlődési folyamat során meghatározott regionális gócpontok alakultak ki az országon belül (a Valenciai-öböl, illetve a Vizcayai-öböl partvidékén, valamint az ország belsejében Madrid és környéke térségében). A már meglévő ipar és kereskedelem vonzza az újonnan kialakuló ipari és kereskedelmi ágazatokat. Mindez a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos szolgáltatások, a szükséges infrastruktúra valamint a felvevőpiac idetelepülését eredményezi. Ennek következtében a viszonylag fejlett tartományok (Madridi A.T., Baszkföld, Navarra, Aragónia északi része, Katalónia és Valencia) továbbra is gyors fejlődést mutatnak, miközben a viszonylag elmaradott területek (Andalúzia, Extremadúra, Murcia, Galícia és a két Kasztília) halmozottan hátrányos helyzetbe kerülnek. A regionális fejlődés tehát regionális gócpontokban koncentrálódik, vagyis olyan földrajzi területeken, amelyek a nagyobb méretgazdaságosságú termelés lehetőségével csábítják az új beruházásokat. Ezáltal ezek a régiók kezdeti előnyre tesznek szert, és további fejlődésre is lehetőségük van a gazdaság egyéb régióinak rovására. A regionális egyenlőtlenségeknek gazdasági és társadalmi ára és következménye van. A spanyol társadalom súlyos árat fizet a regionális munkanélküliségért, a gazdasági egyenlőtlenségekért és kiegyensúlyozatlanságért, valamint az egyes városokat és régiókat súlytó túlnépesedésért és az ipari, kereskedelmi tevékenység túlzott mértékű koncentrációjáért.2 2. SPANYOLORSZÁG REGIONÁLIS PROBLÉMÁINAK FŐ TÍPUSAI 2.1. Természeti tényezők Spanyolország Európa legdélnyugatibb csücske, mely az Ibériai-félsziget öthatodát foglalja el. Viszonylag távol esik minden európai országtól, fejlettebb északnyugati szomszédjától, Franciaországtól is a Pireneusok vonulata választja el. Közvetlen kapcsolata csak a szomszédos, fejletlen Portugáliával, valamint délen Észak-Afrikával van. Előnyt jelent viszont mind politikai, mind gazdasági fejlődésére nézve, hogy az országot északról az Atlanti-óceán, délről a Földközi-tenger határolja, tengeri kapcsolatot biztosítva sok mediterrán és nyugat-európai országgal. A félsziget egész belső területét, az ország csaknem felét a Mezeta m magas rönkje foglalja el. Ez a kopár, rossz talajú terület mezőgazdasági termelésre száraz éghajlata miatt, az ipari és szolgáltatói szektor letelepedésére pedig gyenge infrastrukturális fejlettsége és viszonylagos elszigetelődöttsége miatt alkalmatlan. A Mezetát a Kasztíliai-választóhegység osztja két részre: az északi, magasabb Ó-Kasztíliára és a déli, alacsonyabb Új-Kasztília fennsíkjára. A félsziget gazdasági esélyeit tovább rontja, hogy a fent említett Mezetán valamint a választóhegységen kívül több, olyan terméketlen talajú, magas fekvésű terület is található, mint például az ország délkeleti részén a Betikai- Kordillerák, északi peremén a Kantábriai-hegység, s annak folytatásában pedig a Pireneusok láncai. 2 T. Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana ( o.) 50
3 KERESZTURI KRISZTINA: EGYSÉGBEN AZ ERŐ? A lánchegységek és a Mezeta meredeken leszakadó pereme között több kisebb medence helyezkedik el (Aragóniai-, Andalúziai-medence). A földközi-tenger part menti síkságaival együtt ezek az ország egyetlen mezőgazdasági termelésre igazán alkalmas területei Demográfiai tényezők Spanyolországban korábban is voltak területi egyenlőtlenségek, de ezek jelentősége megnőtt, főleg a 60-as évektől, a gyors növekedésből adódóan, mely nem egyformán érintette a különböző területeket. A területi egyenlőtlenségek nem csak a lakosság megoszlásában, hanem a dinamizmusban és a demográfiai struktúrában is jelentkeznek. Spanyolország átlagos népsűrűsége 77 fő/km2, ez a szám lényegesen alacsonyabb az Európai Uniós átlagnál. Regionális szempontból nézve az eltérések tovább éleződnek: a madridi az egyetlen olyan spanyol autonóm tartomány, mely felülmúlja az 500 fő/km2-t, körülötte viszont egy hatalmas demográfiai űr tátong (Extremadúra, a két Kasztília és Aragón) ahol ez a mutató még az 50 fő/km2-t sem éri el. A hegyvidéki, a hagyományos (nem öntözéses) gazdálkodást folytató és a kifejezetten száraz területek a legnéptelenebbek, szemben a nagyobb népsűrűséget regisztráló tengeri sávokkal, városi agglomerációkkal, öntözött területekkel. Ezek a területek alapvetően a mezőgazdaságtól függenek, mind a munkalehetőség, mind a termelés szempontjából. A gazdálkodás azonban itt kevésbé termékeny földeken, kevés tőkével, alacsony gépesítési fokon, kis termelékenységgel és nagy rejtett munkanélküliség mellett folyik. A fokozatos hanyatlás népességcsökkenés és a földek elhagyása sok hegyi, illetve magasabb fekvésű terület közös jellemzője. A gépesítés is jelentős problémát jelentett. A mezőgazdasági foglalkoztatottság csökkenése a falusi munkaerőt arra kényszerítette, hogy más területeken keressen munkát. Nagyszabású elvándorlás indult meg a falvakból a fejlődő ipari és városi centrumok felé, oly módon, hogy a kevésbé fejlett mezőgazdasági területek fokozatosan veszítettek lakosságukból a városiasodott és iparosodott területek javára. A problémát tovább súlyosbítja, hogy a városok és iparvidékek foglalkoztatottsága nem növekszik olyan mértékben, hogy fel tudja szívni a mezőgazdaságból elvándoroltakat, valamint a felszabaduló mezőgazdasági munkaerő nem elég képzett ahhoz, hogy zökkenőmentesen beilleszkedjen. Ennek következtében megjelenik a munkaerő-felesleg és a krónikus munkanélküliség. Ez főképp a fiatalokat ösztönözte elvándorlásra, mivel nekik nagyobb esélyük volt arra, hogy máshol munkát találjanak. Ez azzal a következménnyel járt, hogy az ottmaradottak az idősebb, illetve kevésbé termelékeny korosztályból kerültek ki. Jól megfigyelhető a lakosság növekvő mértékű öregedése. Spanyolországban az elöregedés elsősorban Kasztília-León és Aragónia tartományokra jellemző, szemben Andalúziával és Murciával, ahol a lakosság az EU-n belül a legfiatalabb, ami bizonyos területeken a magasabb születési aránynak köszönhető, máshol pedig annak, hogy a kérdéses térség erős vonzást gyakorol a bevándorlókra. Az elvándorlás egy másik súlyos demográfiai problémát is fölvetett: megjelentek a túlnépesedett területek. Ezek az övezetek igen magas fokú agglomerációs gazdaságosságot kínálnak, minek következtében a tőke, a munkaerő és az ipari termelés -a hanyatló területek rovására- ide koncentrálódik. Ezek a gazdasági előnyök viszont túlnépesedéssel, zsúfoltsággal, környezetszennyezéssel, zajjal és egyéb városi problémákkal járnak együtt. Az erősen iparosodott, túlzsúfolt városegyüttesekben (Madrid, Barcelona, Bilbao, Valencia, Cartagena, Gijón és vonzáskörzeteik) a jövedelmek és a foglalkoztatottság nagy növekedési üteméből származó előnyök sok esetben együtt járnak a belváros állapotának 51
4 KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. leromlásával, a szegénynegyedek kialakulásával, az általános környezeti leépüléssel és az életminőség romlásával.3 A migrációs mozgások tovább élezték az egyenlőtlenségeket. A 60-as és 70-es években felerősödött az emigráció jelensége. Megindult egy erős kifele áramlás az országból, ami az északi, fejlett ipari országok által kifejtett vonzóerőnek volt köszönhető. A 80-as évek végétől kezdve ezeket a folyamatokat egy másik jelenség váltotta fel: az inmigráció. A külföldi lakosság növekedése főleg a fővárosra és a nagy székvárosokra (Madrid, Barcelona), a Földközi-tenger partvidékére és a szigetvilágra (Baleári- és Kanári-szigetek) volt jellemző. Ezek a inmigrációs folyamatok az Európai Közösségbe való belépéskor jelentős mértékben visszaszorultak. Azért, hogy Spanyolország is a Schengen-csoport tagja lehessen, el kellett fogadnia a külföldi állampolgárokra nézve ugyanazokat a beléptetési követelményeket, amelyeknek a többi tagország eleget tett (pl. a vízumkényszert). Ez kezdetben nagy felháborodást keltett, főleg a latin-amerikaiak körében, hiszen beutazásaikat korábban semmi sem korlátozta. Azonban ne felejtsük el, hogy számos előnnyel is járt ezen követelmények bevezetése: gátat tudtak vetni az észak-afrikai bevándorlók áradatának és vissza tudták szorítani a kábítószer terjedését (az utóbbi években Spanyolország a dél-amerikai kokain, a közel-keleti heroin és az észak-amerikai hasis fő útvonalává vált) Társadalmi tényezők A társadalom meghatározó vonásait alkotják az etnikai, vallási összetétel, a szokások egyre erősödő jelentősége, továbbá a szokásos társadalmi ismérvek (pl. a vagyoni és jövedelmi rétegződés, az ezzel összefüggő térbeli elhelyezkedés, a képzettség, a foglalkoztatottság). Én itt inkább az etnikumok kérdésével kívánok foglalkozni, mely témakör külön szót érdemel, hiszen az etnikai tömörülések együtt járnak egy erős identitástudattal, s ez befolyásoló hatással van a többi társadalmi tényezőre is. Európa etnikai-kulturális sokszínűsége az Atlantikumtól az Urálig mintegy hetven különböző nyelvben és népcsoportban jut kifejezésre, s megállapítható, hogy a nemzetállam eszme ezzel a sokszínűséggel nem tudott számolni, sőt minden új nemzetállammal új nemzeti kisebbségek sokasága keletkezett. Minden egyes európai államban átlagosan legalább öt nyelv és kultúra honos, s a mintegy hetven európai nyelvből csak harmincegy rendelkezik a nemzeti nyelv előjogával. Megfigyelhető, hogy az anyaországtól való elszakadás vágya sokkal jobban érezhető a fejlettebb, jobb infrastruktúrájú tartományoknál (Katalónia, Baszkföld,) amelyek képesek lennének akár külön országként is létezni, mint a szegényebb, alulfejlettebb agrártérségeknél (Galícia, Andalúzia), ahol nagyobb mértékű a függés Gazdasági tényezők A gazdasági egyenlőtlenségek számba vehetők a tevékenységek léte, illetve hiánya oldaláról, az ágazati összetétel alapján, a technológiai színvonal, a korszerűség, a környezethez való viszony szempontjából, a munkahelyek száma és tartóssága szerint stb. 3 T. Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana ( o.) 4 Európa Fórum V. évfoly. 1. Sz. : Michael P. Markes: Bevándorlás és a személyek szabad mozgása 52
5 KERESZTURI KRISZTINA: EGYSÉGBEN AZ ERŐ? Hogy jobban megértsük Spanyolország gazdasági differenciáltságát, vizsgáljuk meg a három szektor (mezőgazdaság, ipar és szolgáltatás) jelenlétét és intenzitását Primer szektor- mezőgazdaság A spanyol termelés regionális szakosodásra hajlamos egyrészt a természeti adottságok miatt, másrészt a szokások következtében. Az ország területe nagy és nagyok az eltérések: az élénken fejlődő és virágzótól a majdnem vadonig mindenféle régió megtalálható. A természeti adottságok sokszor kedvezőtlenek, nagy kiterjedésű a hegyvidék, egyes régiókban gyengék a talajok, a csapadék nem elegendő és egyenlőtlen. A gazdaságok szerkezetével és a modern technika hiányával kapcsolatos tényezők is közrejátszanak az alacsony hatékonyságban. Mezőgazdasági jellege földközi-tengeri, ahol domináns a növénytermesztés (a mezőgazdasági termelés értékének 55 százaléka) s ezen belül a déli jellegű termékek a jellemzőek. Ezek biztosították volna Spanyolország lépéselőnyét a többi országgal szemben, ha az unióba való belépés szabad exportlehetőséggel járt volna együtt, mert a spanyol termelési költség jóval alacsonyabb, mint a többi országban. A mediterrán mezőgazdaság hatékonyságát növelő legfontosabb tényező az öntözés. Bár kiterjedten öntöznek, az öntözés aránya a különböző növényeknél nagyon eltérő és az igen nagy száraz területhez viszonyítva nem elegendő. A déli részeken a mezőgazdasági területek két egymástól élesen elkülönülő részre oszlanak: a campo secano-ra és a campo regadio-ra. A campo secano öntözés nélküli mezőgazdasági terület, az itt termelés mindig bizonytalan a csapadék mennyiségének nagyfokú ingadozása miatt. Ezeken a területeken a mezőgazdaság színvonala igen alacsony. Ennek oka a gépesítés lassú ütemében, a talajerő leromlottságában, a kismértékű műtrágya-felhasználásban és a feudális birtokviszonyokban keresendő. A campo regadio öntözéses gazdálkodás, amelyen a termelést nem befolyásolja a nyári szárazság. A mediterrán öntözött kertekben (huerákban) termelt termést (narancs, citrom, alma, zöldségek) évente kétszer is betakarítják. A mezőgazdaság nagyságszerkezetében is regionális eltérések tapasztalhatók: míg északon a kisméretű, intenzív gazdaságok a túlnyomóak, addig délen a nagy uradalmak vannak többségben. Problémát jelent továbbá az is, hogy a gazdák idősek, több mint a felük elmúlt 55 éves. Az állattartás jelentősége jóval kisebb, mint az északabbra fekvő tagországokban. Az ország déli részén fekvő extenzív állattenyésző nagygazdaságoknak és a korszerű árutermelő baromfi illetve kisebb mértékben sertésüzemeknek nincs elegendő anyagi erőforrásuk az állattenyésztési ágazat méreteinek és teljesítményeinek fejlesztéséhez. A primer szektor ezen hátrányok ellenére még mindig nagy jelentőségű Spanyolország belső területein (Galícia, Extremadúra és a két Kasztília). Az ebben a szektorban foglalkoztatott összlakosság az ország lakosságának 14,3 százaléka, ellentétben Nagy-Britanniával, ahol ez az arány mindössze 2 százalék. A spanyol régiók többségében (kivéve Madridot, Katalóniát, Baszkföldet és az ezeket követő Navarra és Valencia tartományokat) az aktív lakosság több mint 10 százalékának ez az ágazat ad munkát. Galícia (ahol keresőképes lakosság majdnem 40 százalékát e szektor foglalkoztatja) az a spanyol autonóm tartomány, amelyben a legmagasabb az agrárterületeken dolgozók aránya, utána következik Extremadúra és a két Kasztília. 53
6 KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, Szekunder szektor- ipar Az ipari válság ( ) hatására a gazdasági növekedés új térbeli tengelyei kezdtek kialakulni. Katalónia, Madrid, Baszkföld és a Valenciai Közösség folyamatos növekedése megállt, eközben a belső régiók -Madrid kivételével- valamelyest növelték részarányukat. A nagyvárosok, a tradicionális ipari területek vonzása fokozatosan csökkent (költségek emelkedése, költséges infrastruktúrabővítés, piaci rugalmatlanság stb.). A tradicionális ágazatok válságba kerültek, amihez jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy nem vagy csak nagy erőfeszítések árán tudtak eleget tenni az európai uniós előírásoknak (magas minőségi követelmények, termelékenység előírt szintje, állami támogatás korlátozása stb.). Ennek következtében jelentős mértékben megnőtt a munkanélküliség aránya, ami a vas- és fémkohászatot, az acélipart és a hajógyártást, valamint a regionális szempontból tradicionális iparterületeket (Asztúria, Baszkföld) érintették hátrányosan. Megoldásként meghatározták a sürgős újraiparosításra szoruló zónákat (ZUR). Ez 7 övezet és 80 városát érintette. Eredményt azonban így sem tudtak elérni, mert míg az amúgy is kedvezőbb helyzetben lévő Madrid és Barcelona a befektetések 59 százalékát kapta, addig a támogatásra szoruló Galíciának és Asztúriának csak 17 százalék jutott. A foglalkoztatott lakosság továbbra is a hagyományos ipari körzetekre koncentrálódik. Kitűnnek azok a régiók, ahol régen az úgynevezett fekete országok terültek el. Spanyolországban csak Baszkföld, Navarra és Katalónia olyan térség, ahol a lakosság több mint 40 százalékát ez a szektor foglalkoztatja. Itt kell megemlítenünk az ipari tevékenységgel szorosan összefüggő környezetszennyezést. A környezet degradálásához különféle szennyező gócok járulnak hozzá, mégis az ipar a legnagyobb mértékű szennyeződést kibocsátó forrás, hiszen fejlődése szinte ellenőrzés nélküli és orientáltsága szerint a maximális anyagi nyereség elérésére törekszik. Ez a tény a különféle természeti kincsek (folyók, tengerpartok, erdők, légkör) megrongálódásához vezetett Spanyolország nagy területein, olyan végletekig jutva el, hogy egyes iparvidékek: Bilbao (vaskohászat), Avilés (vas- és fémkohászat, vegyipar), Cartagena (fémkohászat, energetika, vegyipar), Tarragona (vegyipar, olajvegyészet) stb. az ökológiai horror múzeumai minősítést érdemelték ki Tercier szektor-szolgáltatás A szolgáltató ágazatban kiemelkedik a Madridi Autonóm Tartomány (fővárosi funkciója miatt) és a Baleári-szigetek (idegenforgalma miatt), melyek a többi spanyol régiót messze megelőzik. A mérleg túlsó végén Galícia és Kasztília-La Mancha van. Általában véve ez a szektor nagyobb arányban jelenik meg a nagyvárosok és térségeik, illetve a fejlett turizmussal rendelkező területek gazdasásában. A szolgáltatásban dolgozó lakosság hányada jelentős méreteket ölt a fővárosban (Madrid) és a jelentős idegenforgalommal bíró területeken (Costa del Oro, Costa Dorada, Costa Brava, Costa del Sol, Baleár-szigetek stb.). Az alábbiakban megismert területi megoszlás (függetlenül attól, hogy mely tényező hatására alakult ki) olyan regionális problémákat vet fel, mely sem nemzeti, sem közösségi szinten nem maradhat megoldás nélkül. Spanyolország gazdasági elmaradottsága miatt a nemzeti segítségnyújtás helyett sokkal inkább az Európai Unió támogatási rendszerére kénytelen támaszkodni. 54
7 KERESZTURI KRISZTINA: EGYSÉGBEN AZ ERŐ? 3. SPANYOLORSZÁG REGIONÁLIS FEJLESZTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓ KERETEIN BELÜL A spanyol regionális politika legnagyobb problémáját elsősorban az országon belüli viszonylag nagy különbségek jelentik, ami a déli és a tengertől távol eső országrészek elmaradottságában nyilvánul meg. Ehhez képest másodrendű, habár nem elhanyagolható problémának számít a strukturális válsággal küszködő régiók kérdése. Spanyolország az EK-n, majd EU-n belüli helyzetét és ezen belül az EK- illetve EU-forrásokhoz való hozzáférési lehetőségét alapvetően az határozta meg, hogy az ország egészének jövedelmi szintje az EK-9, EU-12 majd az EU-15 átlag alatt helyezkedik el, annak csak mintegy százalékát érve el az egy főre jutó GDP tekintetében. Autonóm szinten az ország lényegében két nagy részre válik, az északi tartományok és Madrid fejlettebb, messze az országos átlagot meghaladó csoportjára, illetve az ország nagyobb részét kitevő déli tartománycsoportra és 1999 között Spanyolországnak a megváltozott EU-politika keretei között is sikerült megőriznie a regionális alapokból való részesedését, s így a tervek szerint az EU Strukturális Alapjainak 24 százalékát ők fogják elvinni. Ebből: 87 százalék (1. sz. célra): Az elmaradott területek fejlődésének és szerkezetbeli alkalmazkodásának segítésére. Spanyolország 10 tartománya tartozik ide, ahol az egy főre számított GDP nem éri el az EU-átlag 70 százalékát. Ezen belül a legrosszabb helyzetben Extremadúra, míg relatíve a legjobb helyzetben Andalucia van. Az elmaradott régiók területén él az ország lakosságának százaléka. 4 százalék (2. sz. célra): A strukturális válsággal küszködő, hanyatló iparágak által súlyosan érintett területek támogatása. Ilyen régiók például: Katalónia, Asturia, Aragónia, Baszkföld, Navarra és La Riója, ahol magas a munkanélküliség és a gazdaság átalakításra szorul. Ez az ország lakosságának százalékát érinti. 6 százalék (3-4. sz. célra): A munkanélküliség mérséklésére. 2 százalék (5/a sz. cél): A viszonylag ritkán lakott, rurális területek fejlesztése, melyben az ország lakosságának 4,4 százaléka érintett. 1 százalék (5/b sz. célra): Az agrártérség fejlesztésére és a mezőgazdaság szerkezeti átalakításának segítésére A hegyvidéki területek fejlesztése Az Európai Unió külön programokat készít a hegyvidéki területekre, a határmenti térségekre és a szigetekre. A legelmaradottabb vidékek, a falusi világ problémáinak súlyossága iránti aggodalomból született meg, egy innovációs kezdeményezésen keresztül. Ez a kezdeményezés a LEADER, amely kezdőbetűk jelentése: kapcsolatok a vidéki gazdaság-fejlesztési tevékenységei között. Rendeltetése: 1. a fejlesztésben visszamaradt régiók strukturális felzárkóztatása 5/b. a vidék fejlesztési kezdeményezéseinek ösztönzése 5 FALU, VÁROS, RÉGIÓ, Sz., Ruttkay Éva: Nemzeti regionális fejlesztés az Európai Unióval való harmonizáció és forrásharmonizáció Spanyolország példáján, o. 55
8 KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. A végcél: olyan innovációs megoldások alkalmazása, amelyek ezeken az elmaradott területeken biztosítják a fejlesztés lehetőségeit és ezzel egyben modellként szolgálhatnak más falusi körzetek számára. A program időtartama 3 év között 217 LEADER program indult el. Spanyolországban 108 ilyen programot nyújtottak be, ezekből 55-öt választottak ki, amelyből 43 az 1-es célkitűzésű régiókra, míg a többi az 5/b célkitűzésű régiókra vonatkozott. Az 55-ből a Bizottság 52-t választott ki, ezek beruházási értéke millió PTS. Valamennyi térség közös jellemzője a súlyos strukturális elmaradottság, a népesség jelentős mértékű elöregedése, a hagyományos gazdasági tevékenység visszaesése, a termelői kapacitás minimális vagy nem létező megújulása, a privát szolgáltatások megszűnése vagy leromlása és sok esetben a közszolgáltatások hasonló tendenciája. Valamennyi autonóm tartomány rész vett -legalább egy programmal- ebben a kezdeményezésben. 1. táblázat LEADER programok autonóm tartományonként 6 TARTOMÁNY PROGRAM (DB) TARTOMÁNY PROGRAM (DB) Andalúzia 9 Extremadúra 4 Aragónia 3 Galícia 4 Asztúria 2 Madrid A.T. 1 Baleár-szigetek 2 Murcia 1 Kanári-szigetek 4 Navarra 1 Kantábria 4 La Rioja 1 Castilla-La Mancha 6 Baszkföld 1 Castilla-León 8 Valencia 3 Katalónia 2 A kezdeményezés globális jellegéből adódóan és azért, mert különféle illetve egymást kiegészítő gazdasági tevékenységek ösztönzéséről van szó, a hegyvidéki területek bizonyulnak a legmegfelelőbbnek a LEADER programok alkalmazására. A megkezdett programok kétharmad részét hegyvidéki körzetre alkalmazták, mert: olyan lehetőségeket kínálnak, amelyekre nagy a kereslet a jelenlegi társadalomban és kiaknázására eddig még nem került sor (hegyvidéki turizmus) hagyományos gazdaságok bázisai, bár lecsökkent mértékben, de további lehetőséget nyújtanak az elmaradott falusi körzetekben olyannyira szükséges sokféle tevékenységek folytatásához.7 6 Forrás: Önkormányzatok és településfejlesztés, III. Spanyol-magyar szeminárium (1997.) 7 II. Seminario Hispano-Húngaro sobre Deseqilibrios Regionales, Carmen Muguruza Canas: Az iparpolitika Spanyolországban ( o.) III. Seminario Hispano-Húngaro sobre Desequilibrios Regionales, José Sánchez Sánchez: Spanyolország hegyes vidékei, az utóbbi évtizedek válsága és fejlesztési politikája ( o.) 56
9 KERESZTURI KRISZTINA: EGYSÉGBEN AZ ERŐ? 3.2. Az előnyös bővítés hátrány? A Spanyolország által kapott támogatások összege igen jelentős, még akkor is, ha figyelembe vesszük az ország területének nagyságát. Egy újabb tagország csatlakozása esetén (mivel az valószínű, hogy valamelyik fejletlen, kelet-európai ország lenne) jelentős mértékben csökkenne a támogatottsága, mert több igénylő jelenne meg a rendelkezésre bocsátott összegre. Ha az eddig kapott kedvezmények évi összegét az adott országok GDP-jével mérjük össze, a következő sorrendet kapjuk: 2. táblázat Kedvezmények és GDP aránya 8 1 Portugália 4,00% 2 Görögország 3,97% 3 Írország 2,68% 4 Spanyolország 1,25% 5 Olaszország 0,37% 6 Németország 0,21% 7 Nagy-Britannia 0,20% 8 Franciaország 0,20% 9 Belgium 0,16% 10 Hollandia 0,13% 11 Finnország 0,08% 12 Svédország 0,04% 13 Ausztria 0,03% Mivel 0,5 százalék alatt az összeg súlya már nem jelentős, valójában négy országnak van ebből a szempontból komoly ellenérdekeltsége: Portugáliának, Görögországnak, Írországnak és Spanyolországnak. A bővítés Portugáliát és Görögországhoz alig érintené, mert régióik az új struktúrában is kedvezményezettek maradnának. Kiesne viszont 9 spanyol régió 18,2 millió lakossal, 6 olasz régió 19,6 millió lakossal, valamint Írország és Észak-Írország egésze (5,1 millió lakossal). ZÁRSZÓ Nem szabad elfelejtenünk, hogy a regionális egyenlőtlenségek nem csupán felületi problémák, a társadalom és a gazdaság sokkal mélyebb rétegeit érinti, mint gondolnánk. A falusi területeken a szegényebb parasztgazdákat a mezőgazdasági termelés háttérbe szorulása, a magas munkanélküliség, a 8 Luxemburgról és Dániáról nincs adat. 57
10 KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI FÜZETEK, 8. települések lakosságának elöregedése és nem utolsósorban a gyenge infrastruktúra érinti hátrányosan, a fejlett nagyvárosi polgárokat pedig a zsúfoltság, az ipar fejlődésével együtt járó környezetszennyezés és a zaj. Éppen ezért ezeket a problémákat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azonban nem elég a problémákat felismerni, orvosolni is kell azokat. Ez persze anyagi háttér nélkül lehetetlen. Spanyolország gazdasági fejletlensége miatt nem képes ezeket a gondokat nemzeti szinten, saját határain belül megoldani, ezért nemzetközi segítségre van szüksége. Ezt a segítséget attól az Európai Uniótól kapta és kapja még most is, amelynek január 1-jétől tagja. Spanyolország gazdasági elmaradottsága miatt a Strukturális és a Kohéziós Alapból is részesül. A források jelentősek és bőségesen állnak az ország rendelkezésére, lehetővé téve ezzel a régiók számára olyan kezdeményezések és fejlesztéseket, amelyekre e források hiányában nem kerülhetne sor. Ennek ellenére Spanyolország megpróbál nem csak külső segítségre támaszkodni, hanem lehetőségeihez mérten igyekszik nemzeti bevételeinek egy jelentős hányadát is a területi egyenlőtlenségek megszűntetésére fordítani. Magyarországnak tehát érdemes már most figyelemmel kísérni ezeket a forrásokat, hiszen ha csatlakozik az Európai Unióhoz, akkor hasonló mértékben és hasonló alapokból számíthat segítségre. Bár ma még nincsen olyan uniós dokumentum, mely vállalná annak az időpontnak a pontos meghatározását, amikor az első új tagország csatlakozhat, de találgatások azért léteznek. Ezek szerint a legvalószínűbbnek a 2002-es bővítési időpont tűnik, mégpedig azért, mert az pénzügyi előirányzatokban től jelenik meg először (ahogy az a táblázatból is látható) az új tagországok támogatására szánt összeg. 3. táblázat A strukturális intézkedések pénzügyi előirányzata ( , Mrd ecu) EU-15 Strukturális alap 31,4 31,3 32,1 31,3 30,3 29,2 28,2 27,3 Kohéziós alap 2,9 2,9 2,9 2,9 2,9 2,9 2,9 2,9 ÚJ TAGORSZÁGOK Strukturális és kohéziós alap 0,0 0,0 3,6 5,6 7,6 9,6 11,6 Felkészülési támogatás 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 ÖSSZESEN 34,3 35,2 36,0 38,8 39,8 40,7 41,7 42,8 Az Unió válasza erre igen tömör, de sokatmondó volt: Mindez ambiciózus, de nem irreális elképzelés. 9 Forrás: Agrár Európa sz. 58
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-
Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató
Az európai térszerkezet változásai Topa Zoltán PhD hallgató Topa.zoltan.szie@gmail.com Mi a térszerkezet? Egy ország gazdaság és társadalmi folyamatainak térbeli kerete Intézmények rendszere, települések
Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése
Szabó Beáta Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése A régió fő jellemzői szociális szempontból A régió sajátossága, hogy a szociális ellátórendszer kiépítése szempontjából optimális lakosságszámú
A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében
A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében Finta István Ph.D. MTA KRTK Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési
UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.
UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései
Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései,,a siker fenntartásáért nap, mint nap meg kell küzdeni csak a hanyatlás megy magától (Enyedi, 1998) Dr. Káposzta József A TERÜLETI KÜLÖNBSÉG TEOLÓGIAI
Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban
Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban A VILÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 1990 ÉS 2002 KÖZÖTT Nemzetközi turistaérkezések 1990 és 2002 között a nemzetközi turistaérkezések száma több mint másfélszeresére,
AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE
AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE ELŐADÓ: DR. KENGYEL ÁKOS EGYETEMI DOCENS JEAN MONNET PROFESSZOR 1 TARTALOM A KOHÉZIÓS POLITIKA FONTOSSÁGA
A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve
X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából
A város Budapesttől és Kecskeméttől is félórányi autózásra, mintegy 40 km-re, az ország földrajzi középpontjától - Pusztavacstól - 20 km-re
Dabas a Gödöllői dombvidék déli nyúlványai és az Alföld találkozási pontjain terül el. Az Alföld három kisebb tájegységének, a pesti síkság déli részének, a kiskunsági homokbuckák északi peremének, valamint
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI
TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI Geográfia 1.természeti földrajz (amely természettudomány) 2.társadalmi-gazdasági földrajz (amely társadalomtudomány) népességföldrajz
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag
Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban
dr. Ránky Anna: Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban I. A 2007-13-as időszakra vonatkozó pénzügyi perspektíva és a kohéziós politika megújulása A 2007-13 közötti pénzügyi időszakra
MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015
MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 dr. Teperics Károly Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport AZ EURÓPÁBA IRÁNYULÓ ÉS 2015-TŐL FELGYORSULT MIGRÁCIÓ TÉNYEZŐI, IRÁNYAI ÉS KILÁTÁSAI A Magyar Tudományos
Az EU kohéziós politikájának 25 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI
Az EU kohéziós politikájának 25 éve (1988-2013) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI A kohéziós politika jelentősége Olyan európai közjavakat nyújt, amit a piac nem képes megadni
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG
Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros
A vándorlási folyamatok elemzésének kérdései
A vándorlási folyamatok elemzésének kérdései Széchenyi István Egyetem, Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola MRTT Vándorgyűlés Nagyvárad, 2016. szeptember 15-16. Migráció és városfejlődés Városfejlődés
Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó
Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó Dr. Fellegi Miklós PhD BGE PSZK Vigvári András Közpénzügyi Műhely Az önkormányzati gazdálkodás aktuális problémái Kutatói Napok: Alkalmazott tudományok
Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata
A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Szakmai Konferencia 2008. május 13-15, Balatonföldvár Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata Dr. Szegvári Péter c.egyetemi docens Stratégiai Igazgató
10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus
10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 1912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan
Fejlődés és növekedés regionális dimenzióban II. A növekedés tényezői Növekedés mennyiségi változás mérőszámokkal jellemezhető (összevont mérőszám: GD
A termelési tényezők regionális mobilitása Regionális gazdaságtan 2007/2008. tanév Fejlődés és növekedés regionális dimenzióban I. A regionális gazdaság fejlődése minőségi feltételek változása versenyképesség
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek
Az EU mezőgazdasága. A kezdetek. Mivel jellemezhető a mezőgazdaság jelentősége?
Az EU mezőgazdasága A kezdetek Mivel jellemezhető a mezőgazdaság jelentősége? Nemzetgazdaságban betöltött szerep: GDP-hez való hozzájárulás Ágazati jövedelem, gazdaság szintű jövedelem Foglalkoztatásban
REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK SPANYOLORSZÁGBAN EURÓPAI UNIÓS KONTEXTUSBAN ÖSSZEHASONLÍTÓ TANULMÁNY MAGYARORSZÁGGAL
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK Nappali tagozat Külgazdasági vállalkozás szakirány REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK SPANYOLORSZÁGBAN EURÓPAI UNIÓS KONTEXTUSBAN ÖSSZEHASONLÍTÓ
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás?
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? 2012 óta a világ külkereskedelme rendkívül lassú ütemben bővül, tartósan elmaradva az elmúlt évtizedek átlagától. A GDP növekedés
BAKTALÓRÁNTHÁZAI KISTÉRSÉG LHH TERVDOKUMENTUM ÉS PROJEKTCSOMAG
BAKTALÓRÁNTHÁZAI KISTÉRSÉG LHH TERVDOKUMENTUM ÉS PROJEKTCSOMAG 1. verzió módosításai A Baktalórántházai TKT Tanácsa 2008. november 26.-i ülésén megtárgyalta a Baktalórántházai Kistérség által az LHH program
Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.
12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás
SAJTÓREGGELI 2008. július 23.
SAJTÓREGGELI 2008. július 23. EURÓPAI DISZTRIBÚCIÓS RIPORT 2008 Európai Disztribúciós Riport 2008 Három közép-kelet európai ország a Top Five -ban 2 Kereslet - Európa Növekedés Nagyobb bérleménynagyság
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK KIALAKULÁSA Áldorfainé Czabadai Lilla tanársegéd SZIE-GTK RGVI aldorfaine.czabadai.lilla@gtk.szie.hu FOGALMI HÁTTÉR Területi egyenlőtlenség = regionális egyenlőtlenség? A tér
Az EU gazdasági és politikai unió
Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát
Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága
Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
Turisztikai forgalom Kibocsátó régió Befogadó régió Átmeneti régió Turisztikai forgalom szerkezete Fı ismérv: turisták származási helye Pl. Románia. 2004/ben 6,6 mil. turista: Európa 6,3 mil. Amerika 0,13
A területi különbségek jelentősége a komplex, többdimenziós mérések rendszerében
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A területi különbségek jelentősége a komplex, többdimenziós mérések rendszerében Dr. Káposzta József Nemzeti Közszolgálati
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében. Nagyvárad, szeptember 15.
Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében Nagyvárad, 2016. szeptember 15. Adat és cél Felhasznált adatok: A 2001-es és 2011-es népszámlások adatbázisai ( If everything seems under control, you're
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt
Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak
Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás
ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN
ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan
A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015
A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015 Sajtóközlemény Készítette: Kopint-Tárki Budapest, 2014 www.kopint-tarki.hu A Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi indexe
STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42
2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5
Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar
Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar 52. Közgazdász Vándorgyűlés, Nyíregyháza Dr. Losó József MIRELITE MIRSA Zrt. - Elnök A mezőgazdaság az
Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A
Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség
4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR
4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100
IPARI PARKOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON
IPARI PARKOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON DÉL-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. 2009. június 17. RAKUSZ LAJOS TISZTELETI ELNÖK IPE Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai
Központi Statisztikai Hivatal
Központi Statisztikai Hivatal Korunk pestise az Európai Unióban Míg az újonnan diagnosztizált AIDS-megbetegedések száma folyamatosan csökken az Európai Unióban, addig az EuroHIV 1 adatai szerint a nyilvántartott
A magyar térszerkezet modernizálásának távlatai és a technológiai átalakulás
A magyar térszerkezet modernizálásának távlatai és a technológiai átalakulás dr. Horváth Gyula főigazgató, MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs 1. Az átmenet térszerkezetét befolyásoló tényezők A magyar
A turizmus szerepe a Mátravidéken
gazdálkodás 53. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 460 A turizmus szerepe a vidéken DÁVID LÓRÁNT TÓTH GÉZA Kulcsszavak: turizmus,, idegenforgalmi statisztika. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A településeinek
A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,
BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. JANUÁR MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. - 1 - BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az adatgyűjtés lezárva:
Térségtípusok az Európai Unió területi rendszerében és kohéziós politikájában. Igari András - Szabó Pál ELTE Regionális Tudományi Tanszék Budapest
Térségtípusok az Európai Unió területi rendszerében és kohéziós politikájában Igari András - Szabó Pál ELTE Regionális Tudományi Tanszék Budapest Térségtípus - térség (területi egység): táj és körzet,
BUDAPESTI MUNKAGAZDASÁGTANI FÜZETEK
BUDAPESTI MUNKAGAZDASÁGTANI FÜZETEK BWP. 2000/5 A külföldi működőtőke-beáramlás hatása a munkaerő-piac regionális különbségeire Magyarországon FAZEKAS KÁROLY Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi
A TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI SZINT VÁLTOZÁSAIRA 1994-1999 KÖZÖTT AZ EURÓPAI UNIÓBAN
A TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI SZINT VÁLTOZÁSAIRA 1994-1999 KÖZÖTT AZ EURÓPAI UNIÓBAN KARLIK CSILLA A kontinensünk tizenöt tagállamát tömörítő Európai Unió közismert társadalmigazdasági
A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében. Dr. Lipták Katalin
A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében Dr. Lipták Katalin egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Budapest, 2017. szeptember
GERONTOLÓGIA. Dr. SEMSEI IMRE. 4. Társadalomi elöregedés megoldásai. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar
GERONTOLÓGIA 4. Társadalomi elöregedés megoldásai Dr. SEMSEI IMRE Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar A keynes-i elvek alapján felépülő jóléti rendszerek hosszú évtizedekig sikeresek voltak, hiszen univerzálissá
Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7)
Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7) Tendenciák a 2012 2013. időszakban A 7. kutatási és technológiafejlesztési keretprogram az Európai Unió fő kutatásfinanszírozási eszköze.
Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete
www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási
A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:
Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3.
Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája Mi lesz veled, egyetem? 2015. november 3. A felvételi Összes jelentkező Jelentkezők évi alakulása az előző évhez v Összes
Az Abaúj-Hegyközi kistérség foglalkoztatási stratégiája 2010-2015
Az Abaúj-Hegyközi kistérség foglalkoztatási stratégiája 2010-2015 Készítette: EX ANTE Tanácsadó Iroda Kft. EX-ACT Project Tanácsadó Iroda Kft. 2010. június 1 Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ...4 I.
A turizmus fejlődésének következményei
A turizmus fejlődésének következményei 2018. 10. 04 http://itthon.hu/site/upload/mtrt/turizmus_bulletin/00_06/r-21.htm a turizmus leginkább kedvező és leginkább kedvezőtlen hatásai Siófokon http://itthon.hu/site/upload/mtrt/turizmus_bulletin/00_06/r-21.htm
7655/14 ek/agh 1 DG B 4A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Jász-Nagykun-Szolnok megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó
A társadalmi jól-lét regionális különbségei
A társadalmi jól-lét regionális különbségei Dr. Schuchmann Júlia, PhD MRTT XV. Vándorgyűlése Mosonmagyaróvár 2017. október 19-20. Előadás tárgya és céljai A társadalmi jól lét különbségeinek bemutatása
A Strukturális Alapok és egyéb források működésének rendszere 2000-2020. Topa Zoltán SZIE GTK RGVI
A Strukturális Alapok és egyéb források működésének rendszere 2000-2020 Topa Zoltán SZIE GTK RGVI Az előadás főbb pontjai - A kohéziós politika céljai - A kohéziós politika eszközei - A strukturális alapok
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége?
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Glied Viktor egyetemi oktató / kutató Pécsi Tudományegyetem IDResearch Szolnok, 2012. december 4. A migráció 220-230 millió migráns (40-50 millió illegális
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Zala megye
Megyei statisztikai profil a Smart Specialisation Strategy (S3) megalapozásához Zala megye Az alábbi statisztikai profil a megye általános, a Smart Specialisation Strategy (S3)-hoz kapcsolódó stratégiaalkotás
Az EU regionális politikája
Az EU regionális politikája 2017. 12. 07. Mit értünk régió alatt? A régió alatt egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi
Magyarország népesedésföldrajza
Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig
Viszonyszám A B. Viszonyszám: két, egymással kapcsolatban álló statisztikai adat hányadosa, ahol A: a. viszonyítadóadat
Viszonyszámok Viszonyszám Viszonyszám: két, egymással kapcsolatban álló statisztikai adat hányadosa, ahol A: a viszonyítandó adat Viszonyítás tárgya (viszonyítandó adat) B: a viszonyítás alapja V viszonyítadóadat
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK
SZOLNOKI FŐISKOLA Kereskedelem, Marketing és Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK A Felsőfokú Szakképzés Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző szak hallgatói részére
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak
Tematikus füzetek. Az uniós tagállamok időarányos abszorpciós teljesítménye
Az uniós tagállamok időarányos abszorpciós teljesítménye Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 Időközi kifizetések időbeni alakulása a 2007-2013-as időszakban uniós szinten... 6 Időközi kifizetések országcsoportonként....
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása
A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása Fekete Károly geográfus - kutató, kutatásszervező Siófok, 2017. május 24. Balaton Fejlesztési Tanács Balaton Kiemelt üdülőkörzet fejlesztéseinek
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk
Társadalmi-gazdasági útkeresés egy észak-nógrádi kistérségben. A szécsényi kistérség.
Engelberth István BGE PSZK Társadalmi-gazdasági útkeresés egy észak-nógrádi kistérségben. A szécsényi kistérség. Az önkormányzati gazdálkodás aktuális problémái Kutatói Napok: Alkalmazott tudományok a
FEJÉR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
FEJÉR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE LAKÓNÉPESSÉG (EZER FŐ) TERMÉSZETES SZAPORODÁS, FOGYÁS (EZRELÉK) VÁNDORLÁSI EGYENLEG (EZRELÉK) A FEJÉR MEGYEI REGISZTRÁLT ÁLLÁSKERESŐK JÁRÁSONKÉNTI ELOSZLÁSA (FŐ) 487
A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*
TANULMÁNYOK DR. ENYEDI GYÖRGY A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* A magyar területfejlesztési politikának egyik sarkalatos célja az ország különböző területein élő népesség életkörülményeinek
A magyar építőipar számokban
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton
LENTI ITS WORKSHOP TOP FORRÁSALLOKÁCIÓ TOP prioritások 1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére 2. Vállalkozásbarát, népességmegtart ó településfejleszté s 3. Alacsony
A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban
2007/54 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal Gyõri Igazgatósága www.ksh.hu I. évfolyam. 54. szám 2007. október 4. A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban A tartalomból
Építési Piaci Prognó zis 2017.
Építési Piaci Prognó zis 2017. Világgazdaság Nemsokára az eddigi egymilliárd helyett három milliárd ember fog fejlett országban élni. Az lenne a csoda, ha egy ilyen folyamat nem járna megrázkódtatásokkal.
Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10.
Fazekas Rózsa Juhász Ernô Reszler Gábor Sallai József Ember és társadalom Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10. Szakiskolák részére School Kiadó Nyíregyháza, 2010 Tartalom Elôszó 5 Európa és a
Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen,
Lokális cselekvés Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, 2011. 05.27. Felvezető: Tiboldi Lajos Név: Ica Apja neve: 15548 SAPHIR-ET Eredményei: 2009 Hódmezővásárhelyi
A magyar felsõoktatás helye Európában
Mûhely Ladányi Andor, ny. tudományos tanácsadó E-mail: ladanyi.andrea@t-online.hu A magyar felsõoktatás helye Európában E folyóirat hasábjain korábban két alkalommal is elemeztem az európai felsőoktatás
Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon
Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Készítette: Bakos Izabella Mária SZIE-GTK Enyedi György RTDI PhD-hallgató Kutatási téma Az egészségügyi állapot (lakosság
VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában
VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS Versenyképességünk helyzete Európában 2010 2014. Előzmények: a hazai agrár-élelmiszer ipar elmúlt 25 éve ~ A '80-as évek végére a tőkeigényes állattenyésztési
Válság, élénkítő csomag és migráció Kínában
Kínai álom - kínai valóság PPKE BTK Budapest 2014. november 22. Válság, élénkítő csomag és migráció Kínában Csanádi Mária (MTA KRTK) Nie Zihan (BNU SEBA) Li Shi (BNU SEBA) Kérdések és hipotézisek Kérdések: