Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Doktori Iskola Régészeti Program DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI TÓTH ANIKÓ
|
|
- Klaudia Deákné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Doktori Iskola Régészeti Program DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI TÓTH ANIKÓ A NYÍRI MEZİSÉG A SZÁZADBAN Budapest, 2008.
2 2
3 A nyíri Mezıség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tiszavasvár környéki löszös-homokos kistája, a Nyírség északnyugati része. Északon és Nyugaton a beöblösödésekkel tagolt, meredek peremő Tisza határolja, Kelet felıl a Lónyai-csatornáig, illetve a Buj-Nyírtelek-Bashalom- Rakamaz vonalig terjed. Dél felıl a Nyírség más talajviszonyait mutató nyugati részével érintkezik. Dolgozatom a terület honfoglalás és kora Árpád-kori temetkezéseivel foglalkozik. Részét képezi a temetık önálló, egyenkénti ismertetése és teljes feldolgozása, majd a tárgyak, és a tapasztalt jelenségek teljes területre történı összehasonlítása, elemzése. Ezek alapján mivel a korszakra vonatkozóan írásos források nem állnak rendelkezésre, s települések maradványai is igen kis mennyiségben kerültek csak elı kíséreltem meg felvázolni a terület századi képét. I. Természeti földrajz A fejezet a nyíri Mezıség táji jellegét, s ennek kialakulását veszi sorra. A würm legvégére a felszín legfontosabb jellegei kialakultak, a vízhálózat átalakulásával élıvizet többé nem kapott, s a felszínalakítást a szél vette át. A löszös homokon, homokos löszön jó minıségő mezıségi talajok képzıdtek. A 10. században a természetes vegetációt ligeterdık alkották. A táj mai képe a feudalizmus során megindult jelentıs erdı- és mezıgazdasági tevékenység, majd késıbb a folyószabályozás és árvízmentesítés hatására alakult ki. II. Történeti elızmények A terület az ıskıkor végéig lakatlan volt, a paleolitikumból egyetlen, a Gravette-i kultúrához köthetı lelet került elı. Az elsı jelentıs megtelepedés az Alföldi Vonaldíszes Kerámia kultúrájához köthetı, s ekkortól kisebb-nagyobb, talán a kutatás intenzitásához is kapcsolható mértékben folyamatosan lakott maradt a 9. századig. III. Kutatástörténet, felhasznált adatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a honfoglalás korának kutatása igen korán kezdıdött, s jelentıs figyelmet kapott a múzeum alapító és igazgató Jósa András jóvoltából. Szőkebb területünkrıl az elsı, korszakba illı lelet az 1888-as tiszai áradás után megkezdett védıgát építésekor, Tiszaeszlár-Sinkahegy környékérıl került elı. Jósa utódja a néprajzos Kiss Lajos lett, aki hasonló odafigyeléssel folytatta a győjtemény gyarapítását. A két világháború között mezıgazdasági munkák, útépítések, agyag- vagy homokbányák okozta bolygatások során kerültek elı temetkezések, melyek után a találókat kikérdezték, a helyszínt hitelesítették, a leleteket 3
4 lehetıség szerint összegyőjtötték. Az 1930-as évektıl az amatır régész és helytörténész, a tiszalöki cipészmester, Rohács József terepbejárásai és ásatásai, melyeket helyismerete és a helyiekkel való közvetlen kapcsolata is megkönnyített, jelentısen fellendítették a győjteménygyarapodást. Bár rajzi és fotódokumentációt nem készített, elsısorban a mellékletes sírokkal foglalkozott, és az antropológiai anyagot nem tartotta lényegesnek, meglepı részletességő leírásai és temetıtérképei fontos források voltak a leletanyagfeldolgozáshoz. A II. világháború utáni idıszakban is elsısorban építkezések, bányamővelés során kerültek elı sírok, temetırészletek, melyeknél a leletmentést, hitelesítést már szakemberek végezték, egyre tökéletesebb dokumentációs technikával. Ásatásokat Dienes István, Fettich Nándor, Istvánovits Eszter, Kovács László, Kovalovszky Júlia, Lipták Pál, Lırinczy Gábor, Méri István, Németh Péter, és Párducz Mihály végzett a területen, de publikáció csak kevés született. Mint mindenhol, a régészet lehetıségei itt is korlátozottak voltak, az idıjárás okozta vagy anyagi nehézségek, bevetett vagy beépített területek miatt fıleg a nagyobb mérető, köznépi, de helyenként a gazdagabb temetık is csak részlegesen tekinthetık feltártnak. A leletanyag négy múzeum győjteményébıl állt össze: a Déri Múzeum, a Jósa András Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Tiszavasvári Múzeum helyenként egy lelıhely anyagát is megosztva ırzi. A dokumentáció a Jósa András Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum adattárában, és a feldolgozás idején még több helyen szétdaraboltan fellelhetı Dienes-hagyatékban volt megtalálható. Az anyaggyőjtés és elemzés során a régi, nem szakemberek által végzett ásatások dokumentációinak hiányosságai, a leletanyag összekevertsége és részleges hiánya okozta a legnagyobb nehézséget. A honfoglalás korához kapcsolódó történeti problémák közül a nyíri Mezıséggel kapcsolatban felmerült az itt megtelepült népesség eredete, a társadalom felépítése, a családok szerkezete, a sajátos szerkezető, erıs férfitöbbséget mutató temetık kérdése, és a század közepe táján második felében lezajló változás, mely a leletanyag megváltozásával, és egyes vélemények szerint a lakosság mesterséges cseréjével járt. IV. A nyíri Mezıség századi sírleletei A dolgozat alapját az ebben a fejezetben elvégzett temetıelemzések adják. A temetık, temetırészletek, szórványleletek nagy része közöletlen volt, ezek ismertetése még a hiányos adatok ellenére is jelentıs lehet a korszak összképének megismeréséhez. A már publikált lelıhelyek esetében is fontosnak tartottam ezek újbóli, a felállított rendszer szerinti elemzését, hiszen egy-két kivételtıl eltekintve szorosan csak az elıkerült leletanyag ismertetésére szorít- 4
5 koztak, vagy az azóta megismert kutatási eredmények alapján a hozzájuk kapcsolódó megállapítások átgondolásra szorultak. A múzeumok raktáraiban található leletanyag és az adattárak feljegyzései századi temetırıl adtak hírt. Ezt kiegészítve Dienes István és Németh Péter az 1970-es évek elején végzett lelıhely-azonosítási munkáinak eredményeivel (melyek során egy téves adat törlése és két temetırészlet azonosként való meghatározása csökkentette a számot), 29 biztos és egy kérdıjeles lelıhelyet tarthatunk számon a területen. Néhány esetben csak szórványleletekrıl szóló jelentés áll rendelkezésünkre, ennél kissé több információt hordoznak azok a lelıhelyek, ahol a leletanyagot összegyőjtötték, s a találókat is kikérdezték. Bár a 20-as, 30-as években folytatott ásatások dokumentációs szintje sok kívánnivalót hagyott maga után, értékelhetıség szempontjából nem rosszabbak, mint a késıbbi idık nagyberuházásokhoz kapcsolódó leletmentései. A legtöbb adat a szakember által végzett, teljes feltárásra törekedı munkákból van, ám az összképet ez esetben is torzítja, hogy ilyenre elsısorban a látványos, gazdagabb temetık esetében került sor, s így a klasszikus köznépi lelıhelyekrıl alkotott képünk mindenképpen hiányos maradt. Az egyes lelıhelyek feldolgozása során a lelıkörülmények ismertetését a temetkezések leírása követi, majd az elıkerült leletanyag típusonként való elemzése, a párhuzamok ismertetése. A temetkezési szokások elemzése során a rítusokhoz kapcsolódva szerencsés lelıkörülmények és megfelelı dokumentációs forrás esetében a viselet részleteinek rekonstruálása is megkísérelhetı volt. A temetık szerkezetének, idırendjének meghatározása a temetıtérképek és az antropológiai adatok mennyiségének függvényében történhetett. V. Temetkezési szokások A temetık bolygatottsága, feltártságának hiányosságai és a régi, nem szakember által feltárt temetık dokumentációinak hiányosságai, valamint ehhez kapcsolódva az antropológiai adatok csekély mennyisége jelentısen megnehezítette a temetıelemzéseket, a temetık szerkezetének, betelepülési rendjének meghatározását. Azonban a temetkezési szokások egyes elemeit ennek ellenére szükséges és érdemes volt megvizsgálni, és esetenként a különbözı típusú temetık között összevetni. A temetık jellege megfelel a korszakban általános viszonyoknak. Jelentıs eltéréseket nem tapasztalhatunk, de egyes esetekben a kutatás által eddig tapasztalt, és vallási, hitvilági okokkal magyarázott jelenségeknél a kizárólagosságot meg kellett kérdıjelezni. A temetkezési rítusoknál a hitvilág szerepét mindenképpen jelentısnek tartjuk, de az ellentmondások miatt biztos magyarázatukat nem látjuk lehetségesnek. 5
6 A temetık általában soros jellegőek, két esetben templom köré települtek, s két másik lelıhelynél van adat többrétegő temetkezésekre. A Ny-K, ÉNy-DK tájolású sírok É-D irányú sírsorokba rendezıdtek. Eltérı tájolású sírok kizárólag Árpád-kori temetkezések esetében fordultak elı. A halottak helyzete szintén megfelel a korszakban szokásos háton, nyújtott helyzető pozíciónak. Két sírnál fordult elı zsugorított fektetés, ezek közül a rajzi dokumentációval igazolt, tehát biztosan ide sorolható temetkezés esetében a kutatásban ismert magyarázatok boszorkányság gyanúja, illetve a szolga státus közül a körülmények alapján az utóbbit tartjuk valószínőbbnek. A karok, kezek elhelyezkedése nagy formai variációt mutat, 18 különbözı változat figyelhetı meg. Bár rajzi vagy fotódokumentáció igen kevés esetben áll rendelkezésre, s csak a leírásokra hagyatkozhatunk, megállapítható, hogy a típusok elıfordulása a temetık jellege és idıbeli besorolása, a halottak neme és életkora szerint is különbségeket mutat. A legnagyobb változatosságot a 10. századi köznépi temetıknél tapasztalhattuk. A 10. századi korabeli bolygatások esetében kizárhatjuk a rituális okokat, a sírok gazdagságából ítélve rablás lehetett a cél. Az egyetlen Árpád-kori lelıhelynél a dokumentálás hiányos volta miatt következtetést nem vonhatunk le. A szimbolikus temetkezések létezése nem egyértelmően elismert a kutatók között. Területünkön két esetben valószínősíthetjük meglétét. A temetkezési rítusok legkönnyebben felismerhetı, de egyértelmően és egységesen nem magyarázható jelensége a tárgyi leletanyag a ruházat részei és a mellékletként sírba került tárgyak helyzete. A ruházat megoldása, kigombolása, az övek leoldása, az övre erısített fegyverek, használati eszközök külön elhelyezése, ellentétes oldalra rakása, megrongálása több elméletet ihletett, melyeket általában a hitvilághoz kapcsolva magyaráznak. A túlvilág tükörképjellege, a visszajáró halottól való félelem, a halott balkezessége és egyszerő praktikus okok ott fért el az eszköz egyaránt elıfordul az elképzelések között. A hitvilág pontos ismerete nélkül ezeket a rituális jelenségeket csak összegyőjteni tudjuk, biztosan kiértékelni nem. A kérdés tisztázását tovább nehezíti, hogy nem egységes szokásról van szó, s bár egyes temetıknél elıfordul, hogy egy tárgytípust minden esetben ugyanúgy helyeznek el, máshol síronként változik a kép. Az elızıektıl nehezen elválasztható, a kutatás által szintén a halott visszajárását megakadályozó szokásként számon tartott rítus az éles, hegyes tárgyak elıfordulása a sírokban. Területünkön ez leginkább nıi sírokra jellemzı. Az egyetlen halottcsonkításként számon tartott eset véleményem szerint kérdéses, az eltérı nem-meghatározás egyéb magyarázattal járhat. Lovastemetkezések kizárólag 10. századi temetıkben fordultak elı. Ezek jellege, életkor és nemek szerinti aránya megfelel a Kárpát-medencei képnek. Egyetlen temetınél figyelhetünk meg különleges helyzetet: Tiszaeszlár-Bashalom II. temetıjében egy mellékletei alapján jelentısnek számító férfi mellé temetése során nem helyeztek lovat, sem lószerszámot. 6
7 Ugyane temetıben elıkerült egy olyan sír is, melyben csak egy ló feküdt, emberi maradványokat nem találtak. Sajnos, bolygatott volta miatt bizonytalan, hogy bár ez nem valószínő az ember bolygatás során került ki a sírból, szimbolikus temetkezésrıl van szó, vagy valamilyen közelebbrıl meg nem határozható módon az elıbb említett, ló nélküli temetkezéshez kapcsolhatjuk. Ételmelléklet adására mind edények, mind állatcsontok alapján következtethetünk. Szinte minden esetben 10. századi temetkezésekhez kapcsolódtak, egyetlen kivételként egy 11. századi sírban fekvı gyermek mellett elıkerült tojás maradványa említhetı. Életkor és nemek arányában temetınként eltérı képet tapasztalhattunk. Szemfedı maradványai 10. századra datált, gazdag temetkezésekbıl kerültek elı. Halotti obulus elsısorban az Árpád-korra jellemzı, feltételezhetıen obulusként sírba került pénz a 10. századból egy gyermektemetkezésbıl származik. A nem- és életkor meghatározásának hiányosságai miatt statisztikai elemzésre területünk nem alkalmas, de a meglévı adatok alapján az obulus adása független volt az elhunyt nemétıl és életkorától. VI. A leletanyag A területen elıkerült leletanyag ismertetése a temetık elemzésénél használt sorrend szerint készült. Az egyes tárgytípusok elemzése során szempont volt a nem és életkor szerinti elıfordulás, s az egyes korszakokra vonatkozó gyakoriság vizsgálata. Összevetve az eddigi kutatási eredményekkel, s a már feldolgozott területekkel (elsısorban a legközelebbi Rétköz eredményeivel) megkíséreltem beilleszteni a Kárpát-medencei összképbe, kiemelve az egyezéseket, illetve a feltőnı eltéréseket. Az ékszerek, viseleti tárgyak, de a leletanyag egészét tekintve is legnagyobb számban hajkarikák kerültek elı. Ezek, ha nem túl nagy mennyiségben is, de a területen nagyjából egyenletesen elosztva fordultak elı. Az S-végő változat elterjedése a 11. század elsı negyedére tehetı. Fülbevalók öt különbözı fajtája került elı, de igen kis mennyiségben: csak két típus volt a gömbsorcsüngıs és a két pár gyöngykoszorúval díszített öntött szılıfürtcsüngıs változat (ez utóbbi 10. és 11. századra keltezhetı sírból is), amely nem csak több sírból, de több temetıbıl is ismert. Hajfonatkorongok mindkét változata az öntött és a lemezes típus is elıfordult, jelentıs minıségbeli különbséggel, de mind a középréteg, mind a köznép asszonyainál, s ezeken kívül a hasonló funkciójú kagylóékszerek is megtalálhatóak voltak. Az ábrázolás terén nagy változatosságot mutatnak: hat különbözı mintaváltozatot fedezhettünk fel. Torques igen kis mennyiségben, s csak Árpád-kori lelıhelyen került elı. Gyöngyök ismét nagyobb mennyiségben, s igen nagy formaváltozatban ismertek a területrıl. Míg a 10. században elsısorban 7
8 gazdagabb temetkezéseknél fordultak elı, legnagyobb mennyiségben kásagyöngyök és különbözı szemesgyöngyök szerepeltek, s hajdíszítı funkciójuk is volt, a 11. században a szintén nagy mennyiségő kásagyöngy mellett elsısorban a fém fólia betétes gyöngyöket, mint nyakláncdíszeket használták. A szintén ritkának nevezhetı csüngık közül két típus a levél alakú, és a félhold alakú változat volt több temetıben is megtalálható, mind a középréteghez, mind a köznéphez köthetı temetkezésekben, s közülük a lunula 10. és 11. századra datált lelıhelyen is. A fülesgomboknak mind öntött, mind préselt változata kizárólag 10. századi, s elsısorban gazdag temetkezésekbıl került elı, ami leletanyagon belüli nagyobb arányukat még inkább növeli. Győrők szintén nagyobb mennyiségben, s nagy formaváltozatban ismertek. A 10. században kisebb mennyiségben, s elsısorban a gazdagabb temetkezésekben fordulnak elı. Mennyiségük az Árpád-korban jelentısen megnı, a hajkarikák mellett a legjellemzıbb ékszerekké válnak. A karperecek esetében a tendencia éppen fordított, a korábbi nagy változatosság (a lánc, lemezes, huzal, sodrott típusok különbözı formái) jelentısen lecsökken, a 11. században csak különbözı átmetszető huzalkarperecek kerülnek elı. Ruházat fémdíszítményei szintén csak 10. századi sírokból, s nem túl nagy számban ismertek elsısorban ingnyakdíszek, melyek rombusz alakú változata kizárólag gazdag temetıkbıl, míg a kéttagú csüngıs veretek a köznéphez köthetı lelıhelyekrıl is kerültek elı. Veretes lábbeli négy 10. századi temetı hat sírjából ismert, pontos megfigyelések két esetben adtak alapot rekonstrukcióhoz. A Révész L. által méltóságjelvényként meghatározott tárgyak közül veretes övek kerültek elı a legnagyobb számban. Ténylegesen e funkcióban századi temetıbıl, összesen 9 sírból kerültek elı, ép vagy megrongált állapotban, eredeti helyzetükben vagy leoldva s külön a sírba helyezve, egy temetın belül is több változatban. Formaváltozatuk igen sokféle, a területen belül rokonság csak egy valóban veretes övként használt töredékes készlet, és egy másodlagos felhasználású, nıi sírból elıkerült övveret között ismerhetı fel. Fémmel díszített tarsoly három sírból került elı. Két esetben egy lemezes és egy veretes változatnál az általános képnek megfelelı temetkezés mellékleteként találták, a felnıtt férfiak mellé veretes övet, lovat, lószerszámot is helyeztek, egyikük mellett szablya, tegez és nyilak is voltak. A harmadik eset viszont eltérı képet mutat: serdülı fiú sírjában találtak veretes tarsolyt, ami a Kárpát-medencében bár ritka ugyan, de nem egyedi eset, viszont sem övet, sem fegyvert, sem lovat nem helyeztek mellé. A fegyverek közül legnagyobb arányban és legnagyobb számban a nyílcsúcsok kerültek elı. Formájuk változatos, de a típusok gyakorisága tükrözi a Kárpát-medencei képet, sírbeli helyzetük változatos. A sírok gazdagsága, a leletanyag összetétele és a nyilak száma nem tükrözi László Gy. azon felvetését, hogy a sírba tett mennyiségnek rangjelzı szerepe lenne. A területen talált nyilak legkésıbbi példányai is való- 8
9 színőleg a 10. század végéig földbe kerültek. Tegez kevesebb sírból ismert, csontmerevítıs íj még kevesebb volt, s bár ezeknél a sírok bolygatása és a dokumentálás hiányosságai is szerepet játszhatnak, a temetkezési szokásokra vonatkozó ismereteink hiányosságait jelzi, hogy egyetlen olyan sír volt csak, ahol íj, tegez és nyíl együtt került elı. Szablya és balta igen kevés került elı, ezek körülményeik alapján beleillenek a Kárpát-medencében megfigyelt képbe: míg a szablyás sírok általában gazdagon ellátottak voltak, baltát szegényebb temetkezések mellékleteként kerültek elı. Lovas, lószerszámos temetkezés kizárólag 10. századi sírok esetében volt megfigyelhetı. Lószerszámként zablák, kengyelek, hevedercsatok kerültek a sírokba, s egy esetben két nyeregveret is elıkerült, de kantárveretek dokumentáltan sem nıi, sem férfisírokban nem voltak, s a nyergeket sem díszítették csontfaragványokkal, fémlemezekkel. Az esetek legnagyobb részében kétkarikás csikózabla került elı, oldalpálcás változat csak három sírban volt. Ez utóbbiak Dienes I. megállapításának megfelelıen nık, illetve igen gazdag melléklettel eltemetett férfi mellett voltak, ám hasonló gazdagságú sírokban, más temetıben a kevésbé biztonságos csikózablát tették az elıkelı halottak mellé. A kengyeleknek több típusa került elı, a leggyakoribb változat a körte alakú. Elıfordult egy sírban két különbözı típusú, valamint eltérı méretezéső példány is. Ez utóbbit Dienes I. a szegény harcosokra jellemzınek tartotta, ám a területünkön elıforduló két eset közül az egyiknél igen gazdag melléklettel ellátott nı mellett került elı. Használati tárgyak közül leggyakrabban késekkel találkoztunk. Férfiak és nık mellett azonos arányban fordultak elı, sírbeli helyzetük változatos. Bajelhárító eszközként fıként nıi sírokra jellemzı. Különleges darab egy került elı: egy 10. századi nıi sírban trepanálókés volt. Csiholóacél és kova relatív kevés került elı, kizárólag férfiak mellıl, de vagyoni helyzetüktıl függetlenül. Fenıkı, szalu, vödör alkatrész és tő egyedi tárgyakként fordultak elı. Az agyagedények szintén ritkának mondhatók, összesen négy sírból ismertek, s bár a kis mennyiség miatt komolyabb következtetést levonni nem lehet, figyelmet érdemel, hogy férfi, nı és gyermek mellett egyaránt elıfordultak, s sírbeli helyzetük is változatos volt. Pénzek kerültek sírokba mind a 10., mind a 11. században, korábban csak férfiak és gyermekek mellé, majd az Árpád-korban férfiak, nık és gyermekek mellé egyaránt, ám eltérı arányban. A 10. században lezárult temetıknél funkciójuk is vegyes volt. Nyugati pénzek egy gyermek mellett feltehetıen obulusként szerepeltek, míg a férfisírokba ruházatra felvarrt díszként kerültek. Bizánci érméket átfúrva, nyakláncra főzve viselték, hasonlóan a területen egyedül elıforduló 4. századi római bronz érméhez. A 11. században, az egyéb mellékletek számának csökkenésével párhuzamban megnıtt a sírokba tett pénzek aránya. Ekkor már valószínőleg minden esetben obulusként kapta a halott, bár két gyermeksírnál felmerült a nyakláncdísz funkció is. 9
10 VII. A nyíri Mezıség a században A Kárpát-medencébe érkezı magyarság a klímaviszonyok, vízellátás, növényzet tekintetében kedvezı körülményeket talált. Szőkebb területünk jó minıségő talajjal is rendelkezett. A nyíri Mezıség biztosan a 10. századra keltezhetı lelıhelyei elsısorban a terület keleti, északkeleti részén helyezkednek el, de elszórtan a teljes térségben elıfordulnak. Komolyabb gócpontok nem alakultak ki ebben az idıszakban, az egymáshoz relatív közel esı lelıhelyek esetében egyedül Tiszaeszlár-Bashalom-Fenyvespart két temetıjénél mutatható ki kapcsolat. A 10. századi temetık nagy részét valamikor a század elsı harmadában nyitották, s ezek legkésıbb a század második harmadának harmadik negyedének végén lezárultak. Egyetlen teljesen feltárt temetı van, mely valamikor a század közepe táján indulhatott, s a 10. század végéig 11. század legelejéig használatban maradt. A népesség társadalmi besorolása, hasonlóan a Kárpát-medence egyéb területeihez, itt sem egyszerő, tiszta kategóriákat felállítani nem lehet. A temetık népességének összetétele, a rítus és a leletanyag alapján végzett összehasonlítás a korábbi merev osztályozáshoz képest mindenképpen színesebb, változatosabb képet mutat. A területen letelepült népesség etnikai meghatározása a kabarok kérdése jelentıs véleménykülönbségeket mutat. Az itt elıkerült leletanyag és a tapasztalt temetkezési rítusok nem mutatnak olyan különbséget más tájegységekhez képest, mely alapján eltérı származású népet feltételezhetnénk. A Felsı-Tisza-vidéki, szabolcsi területen elıforduló, a fejedelmi katonai kísérethez kötött, nemek arányában erısen torzult képet mutató temetık a nyíri Mezıséget már éppenhogy csak érintik, Bashalom vonalától Nyugatabbra már nem kimutathatók. E temetıkhöz kapcsolódik az az elképzelés, hogy a 10. század közepén lezajlott hatalmi átrendezıdés után, a katonai kíséret felszámolásával, áttelepítésével megszőnt használatuk, s szállásterületükre új népességet költöztettek. Ez az áttelepítés területünkön nem megfogható, az antropológiai adatok erısen hiányos volta miatt nem ellenırizhetı. A nyíri Mezıségben a századi átmenetet nehéz megfogni, mivel a feltárt és értékelhetı lelıhelyek vagy egyik, vagy másik korszakra keltezhetıek. A két század között átvezetı temetı Tiszalök-Vajasdomb, valamint a leletanyaga és a temetkezések jellege alapján valószínőleg Tiszavasvári-Józsefháza, mely azonban töredékes volta miatt ilyen szempontból nem nyújt segítséget. A vajasdombi temetıben, ha nem is túl látványosan, de megfogható a század fordulóján tapasztalható divatváltás : 10
11 megjelenik az S-végő hajkarika, s elıfordul néhány, már inkább a 11. századra jellemzı ékszertípus. A kora Árpád-korra keltezhetı lelıhelyek nagyrészt a terület északnyugati és középsı részén sőrősödnek, de a 10. századiakhoz hasonlóan elszórtan máshol is elıfordulnak. Sőrőbben települt rész Tiszadada és Tiszalök között, a Tisza vonalában, valamint Tiszaeszlártól Délre figyelhetı meg. A lelıhelyeket összevetve az oklevelekbıl ismert, s lokalizálható falvakkal, felmérhetı, hogy a komoly kutatottság ellenére nagyobb mennyiségő eddig ismeretlen Árpád-kori temetıvel kell számolnunk, s több olyan 10. illetve 11. századi temetı is van, melyeket nem tudunk településhez kötni. 11
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése)
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) 1 Tartalomjegyzék I. Kisteleki Kistérség elhelyezkedése és népessége... 3 A népesség száma és alakulása...
HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN
HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN FODOR ISTVÁN Főként a múlt század végén és a századfordulón a Délvidéken egyremásra kerültek el ő honfoglalás kori sírok és leletek, s ekkor indultak meg
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÓTH ANIKÓ
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÓTH ANIKÓ A NYÍRI MEZİSÉG A 10-11. SZÁZADBAN Történettudományi Doktori Iskola, vezetıje Prof. Dr. Gergely Jenı Régészet Program,
KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1
KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1 Fleischer Tamás 1. BEVEZETÉS A hetvenes évek derekán az addigi "tanyakérdést" követıen átterelıdött a figyelem a kistelepülésekre: mondhatnánk - már ami a közleményeket
Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/
Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Budapest, 2006. június Bevezetés A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program Iroda 2006. márciusában megbízást adott a Szonda Ipsos Média,- Vélemény-
Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala
Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala 2009. május júniusában régészeti feltárást végeztünk Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti
A fogyatékkal élık térhasználatának néhány problémája Békéscsabán. Fabula Szabolcs. 1. A fogyatékosság vizsgálatának jelentısége
A fogyatékkal élık térhasználatának néhány problémája Békéscsabán Fabula Szabolcs 1. A fogyatékosság vizsgálatának jelentısége A globalizáció nem új jelenség, azonban napjainkban egyre jobban megtapasztalhatjuk
2006. november 28-ig végzett munkáiról
Jelentés a Tolna megye M6 autópálya Tolna-Bátaszék (144+200-170+900) km szelvény közötti szakaszának területén kezdett megelőző régészeti feltárás 2006. július 28-ig végzett munkáiról Július 3-án megkezdődött
Palfai Drought Index (PaDI) A Pálfai-féle aszályindex (PAI) alkalmazhatóságának kiterjesztése a Dél-Kelet Európai régióra Összefoglaló
Palfai Drought Index () A Pálfai-féle aszályindex (PAI) alkalmazhatóságának kiterjesztése a Dél-Kelet Európai régióra Összefoglaló A DMCSEE projekt lehetıvé tette egy olyan aszályindex kifejlesztését,
6. ábra A múmiákat rejtô díszes koporsók 150 éven át pihentek egy elfalazott, mindenki által elfeledett kriptában a váci Fehérek templomában
letörték, de azt nem tudhatjuk, hogy ki tette ezt: Ötzi vagy egy társa, esetleg az ellenségei? A nyílvesszô behatolási szögébôl az is kiderült, hogy aki rálôtt Ötzire, feltehetôen lejjebb a hegyoldalon,
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010
Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Középértékek és szóródási mutatók
Matematikai alapok és valószínőségszámítás Középértékek és szóródási mutatók Középértékek A leíró statisztikák talán leggyakrabban használt csoportját a középértékek jelentik. Legkönnyebben mint az adathalmaz
Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. szeptember 30-i ülésére
Tárgy: Beszámoló Békés Város 2007. évi környezeti állapotáról Elıkészítette: Gál András osztályvezetı Ilyés Péter környezetvédelmi referens Mőszaki Osztály Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Szociális
Andorka Rudolf Falussy Béla Harcsa István: Idıfelhasználás és életmód
Andorka Rudolf Falussy Béla Harcsa István: Idıfelhasználás és életmód (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Andorka Rudolf Falussy Béla Harcsa István (1990):
Míg a kérdıíves felérés elsısorban kvantitatív (statisztikai) elemzésre alkalmas adatokat szolgáltat, a terepkutatásból ezzel szemben inkább
Terepkutatás Míg a kérdıíves felérés elsısorban kvantitatív (statisztikai) elemzésre alkalmas adatokat szolgáltat, a terepkutatásból ezzel szemben inkább kvalitatív adatok származnak Megfigyelések, melyek
Befektetés a jövıbe program. Babusik Ferenc: A 2006-2007. évben belépettek, illetve a programot 2007 ben befejezık interjúinak
Befektetés a jövıbe program Babusik Ferenc: A 2006-2007. évben belépettek, illetve a programot 2007 ben befejezık interjúinak elemzése Tartalom Áttekintı adatok...3 Néhány program adat...7 Munkajövedelem,
Szabályozási irányok 2. változat a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében
Magyar Energia Hivatal Tervezet 091020 Szabályozási irányok 2. változat a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében A Hivatal hozzászólás céljából 2009. szeptember 21-i
DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- ÉS MŐSZAKI TUDOMÁNYOK CENTRUMA AGRÁRGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR VÁLLALATGAZDASÁGTANI ÉS MARKETING TANSZÉK
DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- ÉS MŐSZAKI TUDOMÁNYOK CENTRUMA AGRÁRGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR VÁLLALATGAZDASÁGTANI ÉS MARKETING TANSZÉK IHRIG KÁROLY GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA
TÁJHASZNÁLATI VÁLTOZÁSOK, TÁJÉRTÉKEK ÉS TÁJVÉDELEM A DUNA TISZA KÖZÉN
TÁJHASZNÁLATI VÁLTOZÁSOK, TÁJÉRTÉKEK ÉS TÁJVÉDELEM A DUNA TISZA KÖZÉN Dóka Richárd * 1. Bevezetés A táj lényegi tulajdonsága, hogy folytonosan és többé-kevésbé dinamikusan változik. A tájváltozások eredetük
Dunabogdány Község Egészségterve (2012. január)
Dunabogdány Község Egészségterve (2012. január) Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Elıszó... 3 Bevezetés... 5 Miért az egészségtervek?... 5 A Dunabogdányi egészségtervtıl várt hasznok, egészségnyereség...
Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata
Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata Doktori tézisek Fügedi Balázs Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Sporttudományi Doktori Iskola
BEVEZETİ I. ELVI ALAPOK
BEVEZETİ A szociális szolgáltatástervezési koncepció elkészítését nem csupán törvényi szabályozás írja elı, hanem a mindinkább elıtérbe kerülı szükséglet-feltáró és azt követı tervezési folyamatok. A korábbi
DU-PLAN MÉRNÖKI IRODA KFT.
DU-PLAN MÉRNÖKI IRODA KFT. 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u.4-6. Telefon: 06 22/512-620; Telefax: 06 22/512-622 E-mail: du-plan@du-plan.hu Statikai szakvélemény Balatonföldvár, Kemping utca végén lévı lépcsısor
Sándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication
Sándor Imre PR-díj 2015 Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication Néhány kép az ásatásról Az Index-Indavideó anyaga Tömegsírt találtak, csak nem olyat Indavideó 2015.05.25. A régészeti magánvállalkozás,
Vandálok a Hernád völgyében
Vandálok a Hernád völgyében Garadna-elkerülő út, 1. lelőhely települése Csengeri Piroska dr. Pusztai Tamás Herman Ottó Múzeum Előadásként elhangzott a Barbarikum peremvidékein c. konferencián, Miskolc,
Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007
Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007 A régészeti kutatómunkák 2004 májusában kezdődtek, ekkor a miskolci Herman Ottó Múzeum örökségvédelmi hatástanulmányban elemezte a
ıl Tétel a négy világ urának székhelye
Szentpéteri József A tételhegyi kutatások négy tételben: kívülrı ıl, belülrı ıl, alulról, felülrı ıl Tétel a négy világ urának székhelye ÉMI Építésügyi Minı ıségellenı ırzı ı Innovációs Nonprofit Kft.
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Hoffmanné Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Készítette: Hoffmanné Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETİ... 1 A MONITORING VIZSGÁLAT RÉSZLETES ADATAI TÁMOGATÁSI FORMÁK SZERINT... 1
Helyi Esélyegyenlıségi Program HAJDÚSZOVÁT Község Önkormányzata
Helyi Esélyegyenlıségi Program HAJDÚSZOVÁT Község a 2013 2018 (Felülvizsgálva 2015) (Tervezet) Tartalom Helyi Esélyegyenlıségi Program (HEP)...3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk...
Előzetes jelentés a Kereki homokbányában feltárt avar temetőről
ZALAI MÚZEUM 14 2005 Költő László Előzetes jelentés a Kereki homokbányában feltárt avar temetőről 1987. május 21.-én a pusztaszemesi Új Kalász Tsz homokbányájában Kerekiben (1. kép 1-2), homokkitermelés
DEBRECENI EGYETEM Agrártudományi Centrum Mezıgazdaságtudományi kar Agrár-mőszaki Tanszék
DEBRECENI EGYETEM Agrártudományi Centrum Mezıgazdaságtudományi kar Agrár-mőszaki Tanszék INTERDISZCIPLINÁRIS AGRÁR- ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Doktori Iskola vezetı: Prof. dr. Nagy János MTA
Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik
TÁMOP 1.3.1-07/1-2008-0002 kiemelt projekt A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként Stratégiai irányítás és regionális tervezés támogatása komponens
Nimród Próbája. A nap végén egy kétkarú mérlegen mérjük le, hogy milyen rangot ért el az íjász. (nyom-e akkora sújt tallérjainak az összessége)
Nimród Próbája A próba célja, hogy egy olyan kihívást teremtsen íjászainknak, amely szolgálja azok testi és szellemi fejlıdését, valamint megpróbálja kitartását, erejét, ügyességét, gyorsaságát és í jásztudását.
106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról
106/2009. (XII. 21.) OGY határozat a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról Az Országgyőlés abból a felismerésbıl kiindulva, hogy a kábítószer-használat és -kereskedelem
VERSENYKÉPESSÉG ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉSBEN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei VERSENYKÉPESSÉG ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉSBEN Készítette: Dr. Balatoni Ildikó doktorjelölt Témavezetı: Prof. dr. Baranyi Béla az MTA
A MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ
A MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ 1. 1. T e l e p ü l é s h á l ó z a t i ö s s z e f ü g g é s e k, a t e l e p ü l é s h e l y e a t e l e p ü l é s h á l ó z a t b a n, t é r s é g
A SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedıen Közhasznú Társaság. 2005. évi beszámolója
A SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedıen Közhasznú Társaság 2005. évi beszámolója HAJLÉKTALAN EMBEREK ELLÁTÁSA Utcai szociális munka Az utcai szociális munkás szolgálat
Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén
Mottó: Felelısségteljes élet és cselekvés a munkahelyeken (Fıcze Lajos) Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén Vegyipari Ágazati Párbeszédbizottság Budapest 2009. május
Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei
Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.
Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda véleménye és javaslatai
Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda véleménye és javaslatai a Szegény-és cigánytelepek, városi szegregátumok területi elhelyezkedésének és infrastrukturális állapotának elemzése különbözı (közoktatási,
A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai
DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI PROGNÓZIS 2009. OKTÓBER A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai 2009 októberében a munkaügyi központok 31. alkalommal bonyolítottak
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR ÁLLAT- ÉS AGRÁR KÖRNYEZET-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Környezettudományok Tudományág Iskolavezetı: Dr. habil. Anda Angéla Az MTA doktora Témavezetı: Dr. habil. Anda Angéla Az
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Virág Irén. Az arisztokrácia neveltetése Magyarországon (1790-1848)
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Virág Irén Az arisztokrácia neveltetése Magyarországon (1790-1848) DE Bölcsészettudományi Kar 2007 Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Bölcsészettudományi Kar Interdiszciplináris:
A NEVELİSZÜLİI RENDSZER KUTATÁSA PILOT KUTATÁS
A NEVELİSZÜLİI RENDSZER KUTATÁSA PILOT KUTATÁS MTA Gyerekprogram Iroda Delphoi Consulting A nevelıszülıi rendszer kutatása pilot kutatás Tartalom Rövid összefoglaló... 3 Háttér... 4 A nevelıszülıi rendszer
T Á J É K O Z T A T Ó
Hajdú-Bihar Megyei Rendır-fıkapitányság Hajdúnánás Rendırkapitányság 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 26-28. Tel.: 52/570-050 Fax.: 52/570-051 BM Tel.: 32/53-20 Fax.: 32/53-21 e-mail: hraskoj@hajdu.police.hu
1. A dolgozat tárgya és célkitőzései
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola Germanisztikai Nyelvtudományi Doktori Program Juhász Márta A csolnoki nyelvjárás. Egy magyarországi német dialektus nyelvi
sem igazolja tehát a vidék lakóinak kései nomadizálására vonatkozó korábbi nézeteket, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a lakosság adott területen
Eredmények A pályázatban a Békés megyében 1986-1993 között folyt mikroregionális kutatásoknak eredményeinek elsısorban a középkorra vonatkozó közlését vállaltuk két kötetben. A tervben szereplı két kötet
I. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ I.1. Határozattal jóváhagyandó településfejlesztési koncepció I.2. Megalapozó vizsgálat
I. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ I.1. Határozattal jóváhagyandó településfejlesztési koncepció I.2. Megalapozó vizsgálat I. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 1. Jövőkép Kunadacs a Kiskunsági Homokhátságon
A városi táj átalakulása Magyarországon a rendszerváltozás után
Dr. Kovács Zoltán 1 A városi táj átalakulása Magyarországon a rendszerváltozás után A címben jelzett városi táj alatt a városok belsı terének természeti, épített (mőszaki), gazdasági és társadalmi elemekbıl
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: /2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. április 26-án 19 órai kezdettel megtartott
20/2008. (X. 20.) Önkormányzati Rendelet
könyvébıl: 20/2008. (X. 20.) Önkormányzati Rendelet Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi képviselık, bizottsági tagok, bizottsági elnökök tiszteletdíjának, valamint a helyi képviselık
Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára
Vállalati és lakossági lekérdezés Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Dátum: 2010 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve
Stratégia áttekintı vázlat
Stratégia áttekintı vázlat Megnevezés ÁLTALÁNOS - GAZDASÁG GAZDASÁG GAZDASÁG GAZDASÁG PROBLÉMA CÉL INTÉZKEDÉS JAVASLAT Törökszentmiklóson az életszínvonal egyre inkább elmarad az országos átlagtól (lásd
Dr. Hangayné Paksi Éva, Nagyné Vas Györgyi: Sorsfordító Programba vontak jellemzıi 2009. -2-.
Dr Hangayné Paksi Éva, Nagyné Vas Györgyi: Sorsfordító Programba vontak jellemzıi -- SORSFORDÍTÓ regionális munkaerı-piaci programba vontak pszicho-szociális gondozását elıkészítı felmérés értékelése Tolna
SZAKDOLGOZAT. Czibere Viktória
SZAKDOLGOZAT Czibere Viktória Debrecen 2009 Debreceni Egyetem Informatikai Kar Könyvtárinformatikai Tanszék A könyvtárhasználati ismeretek oktatásának sajátosságai különbözı életkori csoportokban Témavezetı:
KOMLÓI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS KISTÉRSÉGI KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERVE 2012-2017.
KOMLÓI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS KISTÉRSÉGI KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERVE 2012-2017. A kistérségi közoktatási intézkedési terv aktualizálása Komló, 2012. április 27. Polics József Elnök
Polgár Város. Integrált Városfejlesztési Stratégiája. (A Képviselı-testület 73/2008 (V.22.) sz. határozatával elfogadta)
Polgár Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája (A Képviselı-testület 73/2008 (V.22.) sz. határozatával elfogadta) 2008 Polgár Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája A tanulmány kidolgozásában
A ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS ELİZETES EREDMÉNYEI
A ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS ELİZETES EREDMÉNYEI A Romániában 1977. január 5-én tartott népszámlálás elızetes eredményeit a központi népszámlálási bizottság a Revista de statistică 1977. júniusi számában közölte.
Divatos termék-e a kondenzációs kazán?
Divatos termék-e a kondenzációs kazán? Mai valóságunkat egyre inkább áthatja az internet. Nem csak a hírvilág, a politika, az általános mőveltség szerzésének része, hanem szakmai-tudományos területeken
83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet. a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről
83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának
II. Stratégiai program 1 HELYZETFELTÁRÁS...3 2 A STRATÉGIAI HELYZET ÉRTÉKELÉSE (SWOT ANALÍZIS)...3
II. Stratégiai program TARTALOMJEGYZÉK 1 HELYZETFELTÁRÁS...3 2 A STRATÉGIAI HELYZET ÉRTÉKELÉSE (SWOT ANALÍZIS)...3 2.1 ERİSSÉGEK (ADOTTSÁGOK)...3 2.1.1 FÖLDRAJZI KÖRNYEZET ÉS TÉRSZERKEZETI KAPCSOLATRENDSZER,
Jankó István Iskolaérettség- éretlenség logopédus szemmel
Jankó István Iskolaérettség- éretlenség logopédus szemmel Nem minden gyermek lesz azonban iskolaérett 6 évesen. Sok szülınek problémát jelent eldönteni az iskolakezdés idıpontját. Bizonytalanok, hogy vajon
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV vízgyőjtı közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2009.
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETİ... 1 2. A 2007. ÉVI MONITORING VIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI... 1 3. A MONITORING VIZSGÁLAT
Kiegészítı melléklet a 2008. évi éves beszámolóhoz. Bizalom Nyugdíjpénztár. Budapest, 2009. március 14.
Kiegészítı melléklet a 2008. évi éves beszámolóhoz Bizalom Nyugdíjpénztár Budapest, 2009. március 14. 2 Bevezetı A Bizalom Önkéntes Kölcsönös Kiegészítı Nyugdíjpénztár az 1994. május 16-i alakuló közgyőlésén
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA
1 JÓVÁHAGYOTT VERZIÓ! PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Pilis Város Egészségügyi Szolgáltatás-tervezési Koncepcióját
VI. Magyar Földrajzi Konferencia 1-7
Akác Andrea 1 Bányai Dóra 2 Dr. Centeri Csaba 3 TÁJVÁLTOZÁS MÉRTÉKÉNEK MEGHATÁROZÁSA A FELSİ-TARNA-VIDÉKEN BEVEZETÉS A Tarna vidéken már az elızı évszázad elején felismerték a felelıtlen erdıirtások okozta
Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány. Szöveg: Bank László. Lektor: Dr. Szép Tibor. Nyomda: Borgisz-Print Kft.
Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány FECSKEVÉDELMI PROGRAM www.baranyamadar.hu A TERMÉSZET SZOLGÁLATÁBAN İszi fecskegyülekezés (Fotó: Losonczi Lajos) Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány
AKKREDITÁCIÓS JELENTÉS ÁLTALÁNOS ORVOS KÉPZÉSEK PÁRHUZAMOS ÉRTÉKELÉSE
AKKREDITÁCIÓS JELENTÉS ÁLTALÁNOS ORVOS KÉPZÉSEK PÁRHUZAMOS ÉRTÉKELÉSE A MAB 2006/2/II/1/1. sz. határozata: Az intézményi önértékelések, valamint a látogatások alkalmával tapasztaltak alapján megállapítást
A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban
FAZEKAS MIHÁLY FİVÁROSI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban 1. Elızetes megjegyzések A száz oldalas Vári Péter
TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006.
TÁJÉKOZTATÓ a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tata, Diófa utca 18. szám alatt található ingatlanáról Készült: 2006. márciusában A terület elhelyezkedése, határai A jelenleg meglévı kerítések az ingatlan
Bogyoszló településrendezési tervének módosítása
Bogyoszló településrendezési tervének módosítása Örökségvédelmi hatástanulmány Régészet Archeo-Art Bt. 1., Vizsgálat Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Bogyoszló település Szerkezeti és Szabályozási
A felnıttképzés hasznosulása a foglalkoztatásban
A felnıttképzés hasznosulása a foglalkoztatásban ( A partnerség és a párbeszéd szakmai hátterének megerısítése, közös kezdeményezések támogatása címő TÁMOP 2.5.2. program, FSZH) III/III. rész Primárius
A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes jogi és ökológiai kérdéseirıl
JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes
HATÁROZAT-TERVEZET. Mór Város Önkormányzatának /2009.(IV.29.) Kt. határozata szociális szolgálattervezési koncepciójának felülvizsgálatáról
ELİTERJESZTÉS Mór Város Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció felülvizsgálata tárgyában (Szociális és Egészségügyi Bizottság egyhangú támogatásával) A társadalomba való be- és visszailleszkedés
MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ
MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ www.magyarregeszet.hu PERKÁTA, EGY NEM SZOKVÁNYOS KÖZÉPKORI LELŐHELY Kovács Loránd Olivér 2009 és 2011 között útépítést megelőző régészeti feltárások folytak
Az allergén növények elterjedése és pollenallergia-veszélyeztetettség Debrecenben
Szokolovszki Zoltán 1 Az allergén növények elterjedése és pollenallergia-veszélyeztetettség Debrecenben 1. Bevezetés Közismert, hogy egy település életében, a városi ökoszisztéma mőködésében a zöldfelületnek,
T Á J É K O Z T A T Ó
Szarvasi Rendırkapitányság Rendészeti Osztály Dévaványa Rendırırs 551 Dévaványa, Árpád út 5. 6/66/483-377 E-mail : szarvas.rk@bekes.police.hu Száma: 46/ 274 /213. ált. A tájékoztatót elıterjesztésre alkalmasnak
régészeti feltárás 2006. július 28-ig végzett munkáiról
M6 Tolna-Mözs - Bátaszék szakasz megelőző régészeti feltárás részszámlához szakmai beszámoló A 032-es lelőhely déli felén 3312 m²-t humuszoltunk le, itt lelassította munkánkat az átlag 1 méter feletti
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/11435. számú országgyőlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élı szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA RUDABÁNYA VÁROS 2015-2020
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA RUDABÁNYA VÁROS 2015-2020 Borsod-Tender Kft. Tartalom I. HELYZETELEMZŐ ÉS ÉRTÉKELŐ RÉSZ... 8 1. A település helye tágabb és szűkebb térségében, településhálózati összefüggések...
Előzetes programterv
Előzetes programterv Hadak útján Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XX. konferenciája Budapest Szigethalom, 2010. október 28-30. 2010. október 28. Csütörtök Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium
Frey Mária. Szintetizáló tanulmány. (Önkormányzati felméréssel kiegészített változat)
Frey Mária Aktív munkaerı-piaci politikák komplex értékelése a 2004-2009. közötti idıszakban Szintetizáló tanulmány (Önkormányzati felméréssel kiegészített változat) Készült a Foglalkoztatási és Szociális
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során
Változások a Paraméterkönyv 2008. május 28-ára elıterjesztett változata szerint
M1 M2 M3 Metrók Délutáni csúcsidıben óránként 2-3 indulással több, este 22 óráig 7-8 helyett 5, majd utána 7-8 helyett 10 percenként. Üzemideje este hosszabb, Vörösmarty térrıl 23:10 helyett 23:34-ig indul.
Összefoglaló. A világgazdaság
Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz
Dél-dunántúli tanulók országképei déli szomszédainkról. Lakotár Katalin 1
Dél-dunántúli tanulók országképei déli szomszédainkról Lakotár Katalin 1 A kognitív térképek a világ megismerésének, abban való tájékozódásnak tudati eszközei. Az objektív földrajzi tér egyéni értelmezése,
Vaja Város Településrendezési Terv TELEPÜLÉSSZERKEZETI LEÍRÁS
VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK./2011.. sz. határozat tervezete Vaja Város Településrendezési Terv TELEPÜLÉSSZERKEZETI LEÍRÁS I. FEJEZET ÁLTALÁNOS LEÍRÁS 1. (1) A Településszerkezeti Terv
Az állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)
Duna Charta és az Élılánc Magyarországért konferenciája: Vagyonleltár Budapest, 2008. szeptember 27. Az állami tulajdon sorsa (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Tisztelt Hallgatóim! Megköszönve
ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet
Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe Tárgyrögzítés az építészetben és a falképfestészetben Épületkutatás, feltárás, restaurálás és művészettörténet ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
TERVEZÉS ÉS SZABÁLYOZÁS A VÁROSALAKÍTÁSBAN
Tér és Társadalom XXIV. évf. 2010 4: 29 49 TERVEZÉS ÉS SZABÁLYOZÁS A VÁROSALAKÍTÁSBAN (Planning and Regulation in Urban Formation) SZABÓ JULIANNA Kulcsszavak: tervezés szabályozás társadalomtechnika település
Gulyás Emese. Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1. 2010. május
Gulyás Emese Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1 2010. május A közvélemény-kutatás a Tudatos Vásárlók Egyesülete, az Új Magyarország Fejlesztési Terv
Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója
Állományvédelmi anyagok a Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója A Nemzeti Kulturális Alap Közgyőjtemények Kollégiuma támogatásban
a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30.-i ü l é s é r e
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30.-i ü l é s é r e Tárgy: Elıterjesztı: Elıadó: Beszámoló a megyei területrendezési terv követelményeinek
címe, rövid nyitva tartás idıszaka Fény, szín, mozgás
MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Települ Pontos cím Honlapcím Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Megrendel Név Telefon E-mail Név Telefon E-mail Laczkó Dezsı Veszprém Megyei Múzeum Veszprém
Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás. Közoktatás-fejlesztési Terve
Társulási Tanács által a 126/2009. (VI. 29.) TKT és 161/2009. (VIII.31.) TKT számú határozattal elfogadva. Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás Közoktatás-fejlesztési Terve 2009. június 29. Készült
Szürke marhától a szürke marháig Fenékpusztán *
Készítette: Palkó Csaba Szürke marhától a szürke marháig Fenékpusztán * * 1. kép Bevezetés Egyedülálló nemzeti kincsünk a Balaton. (2. kép) A tó környezetében már ritka a természetes partszakasz. Az egyik
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET Az UNIQA és Egyesült Közszolgálati Nyugdíjpénztár 2007. évi beszámolójához
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET Az UNIQA és Egyesült Közszolgálati Nyugdíjpénztár 2007. évi beszámolójához Általános rész 1. Bevezetı Az UNIQA és Heller Farkas Elsı Magyar Közszolgálati Önkéntes Kölcsönös és Magán-nyugdíjpénztár