Nimród Próbája. A nap végén egy kétkarú mérlegen mérjük le, hogy milyen rangot ért el az íjász. (nyom-e akkora sújt tallérjainak az összessége)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nimród Próbája. A nap végén egy kétkarú mérlegen mérjük le, hogy milyen rangot ért el az íjász. (nyom-e akkora sújt tallérjainak az összessége)"

Átírás

1

2

3 Nimród Próbája A próba célja, hogy egy olyan kihívást teremtsen íjászainknak, amely szolgálja azok testi és szellemi fejlıdését, valamint megpróbálja kitartását, erejét, ügyességét, gyorsaságát és í jásztudását. A bemutatott képességek elismerésére, és bizonyítására az íjászaink az elért eredményeik alapján 1-5 veretet szerezhetnek, melyeket az övükön kell hordaniuk. Az alábbi táblázatban láthatók az elérhetı rangok és a megszerzésükhöz szükséges próbák mennyisége százalékban 1. 30% Fegyverhordó Rangok 2. 50% Harcos 3. 70% Íjász 4. 80% Sas íjász 5. 90% Nimród Íjásza A kiérdemelt rangokat minden évben meg kell újítani! Amennyiben ez nem sikerül, úgy 1 rangot visszaesik az íjász, és csak a kisebb rangnak megfelelı számú veretet hordhatja. A fegyverhordó cím és az utolsó veret kivétel ez alól. Csak akkor érvényes a próba, ha minden számot elvégez a résztvevı. Minden teljesített feladatért egy tallér jár. A nap végén egy kétkarú mérlegen mérjük le, hogy milyen rangot ért el az íjász. (nyom-e akkora sújt tallérjainak az összessége) A megmérettetést évente legkevesebb egyszer meg kell rendezni. Kiegészítések Kelevéz célba dobásnál a fegyver hegyének benne kell lennie a célban. Kelevézhajításnál a fegyver hegyének át kell haladnia a megadott vonalon Hibázás esetén a lóról lövésnél egyszer újra lehet kezdeni a sorozatot Lóról lövésnél a cél egy 40cm-es sáv a 80x80as polifoam-on Az idıre lövésnél több vesszı is kilıhetı a minimumnál, de a minimum találatot el kell érni Kötélre lövésnél csak a beleállt vesszı az érvénye találat Nıknek nem kell veretes öv, egyszerő bır övet, textilövet hordjanak. 16 éves kor alatt csak egy fehér, világos hosszú-ujjú ing és egy natúr, pl.: barna színő nadrág kell. Nem lehet kék farmer, mintás nadrág. Rovásírásnál a Forrai Sándor és a Magyar Adorján féle abc-t lehet használni Fejfedı nıknek és 16 éves kor alatt nem kötelezı. 16 év felett nem lehet fedetlen fıvel a férfiember. Elegendı egy természetes színő, nem tereptarka, fejkendı, alsósapka is A kés markolatának természetes anyagból kell lennie Nıknek a fokos és szablya helyettesíthetı egyéb sz.- i háztartásbeli eszközökkel (Pl.: agyag, kerámia edény, bırtömlı, stb.) és fém, bır, csont ékszerekkel

4 I.) Tárgyi feltételek Fegyverhordó ing nadrág 5 db nyílvesszı Harcos ing nadrág öv fejfedı 5 db nyílvesszı Tegez Íjász felsıruházat (ing, felsıruházat) nadrág fejfedı 10 db nyílvesszı kés öv Sas íjász komplett ruházat (ing, nadrág, felsıruházat, fejfedı) 12 db nyílvesszı kés öv tarsoly ivócsanak, ivó tülök fokos v. szablya v. pajzs Nimród íjásza komplett ruházat (ing, nadrág, csizma, felsıruházat, fejfedı) 15 db nyílvesszı kés veretes öv ivócsanak, ivó tülök tarsoly fokos v. pajzs szablya II.) Elméleti tudás 1. fegyverek felismerése, megnevezése (íj, szablya, fokos, kelevéz) 2. saját név leírása rovásírással 3. egyéb felszerelések ismerete (csizma, bocskor, nadrág, ing, kaftán, v. nıi ruházat, süveg, harci sisak, kendı homlokpánttal, veretes öv, fegyveröv, tegez, készenléti tegez, tarsoly, ivócsanak, kés, alkarvédı, kürt, dob, ostor, bırpáncél, bır pajzs) 4. teljes rovás abc leírás 5. rovásírás ismerete (le tud írni egy rövid, 3-4 mondatos) szöveget) 6. rovásírás használata (diktálás után le tud írni 3 mondatot rovásírással)

5 III.) Gyakorlati tudás 1) 10 m-rıl elıre felé lövéssel, 40cm oldalú négyzetbe 5 lövésbıl legalább 3 találat 2) 15 m-rıl 40cm oldalú négyzetbe 5 lövésbıl legalább 3 találat (b) hátra (c) térdelve 3) 15 m-rıl 35cm oldalú négyzetbe 5 lövésbıl legalább 3 találat (b) hátra (c) térdelve 4) 15 m-rıl 30cm oldalú négyzetbe 5 lövésbıl legalább 3 találat (b) térdelve 5) 20 m-rıl 30cm oldalú négyzetbe 5 lövésbıl legalább 3 találat (b) térdelve 6) Lóról lövés (a) 10m (b) 15m (c) 20m (2x lehet próbálkozni, de csak az egész sorozatot) 7) Idıre lövés (Cél: 80x80-as polifoam) (a) 1 perc alatt min. 10 vesszı kilövése min. 8 találattal 10 m-re lévı polifoamra (b) 1 perc alatt min. 12 vesszı kilövése min. 10 találattal 12 m-re lévı polifoamra (c) 1 perc alatt min. 15 vesszı kilövése min. 13 találattal 15 m-re lévı polifoamra 8) Távolodó lövés: 5 vesszı, kétméterenként távolodva, távonként két lehetıség. Cél: 35cm négyzet a) 10m-rıl indulva b) 12m-rıl indulva c) 16m-rıl indulva

6 Gyakorlati tudás 9) Harci táv (130as átmérıjő cél, 10 lövés / táv, min 2 találat kell az érvényességhez) a) 50 m b) 75 m c) 90 m 10) Kötélre lövés (5 lövésbıl 2 találat) a) 10m b) 15m c) 20 m 11) Kelevéz célba dobás: 5 dobásból legalább 3 találat a) 5m b) 7, 5m c) 10m 12) Kelevézhajítás: 3 dobásból 2-nek a hegye áthaladjon a) 15m-es b) 20m-es vonalon 13) Ostorhasználat 14) 1 cél 9 helyrıl a) Az ostor megszólaltatása b) Legalább 3 féle cserdítési mód bemutatása 1 cél eltalálása 9 helyrıl, a cél felé közeledve (80x80 polifoam) 50 m-rıl. 1, 5 perces szintidıvel, 9-bıl 7 találat. A távok: kb méter (cikk-cakkban elhelyezve) A próbán leadott lövések száma minimum: 115, maximum 194. Ehhez hozzá jön még a kelevézdobás és hajítás. Hajrá Nimród!

Vitézi Próba. Apród: Tárgyi feltételek: ing nadrág íj tegez 5 db nyílvessző

Vitézi Próba. Apród: Tárgyi feltételek: ing nadrág íj tegez 5 db nyílvessző Vitézi Próba Apród: ing nadrág 5 db nyílvessző fegyverek felismerése, megnevezése (, szablya, fokos, kelevéz) saját név leírása rovásírással 10 m-ről 40 cm oldalú négyzetbe 5 lövésből legalább 3 találat

Részletesebben

Történelmi Íjász országos versenyrendszer céllistája, segédlete

Történelmi Íjász országos versenyrendszer céllistája, segédlete - 1 - MÍSZ- Történelmi szakmai bizottsága kötelező céllistája Történelmi Íjász országos versenyrendszer céllistája, segédlete Általános szabályok a célokra: Célkategóriák: CÉL- lövészet :(klasszikus lőlapok)

Részletesebben

A Nyílzápor Célja: - A magyar íjászhagyományok felelevenítése, ápolása, népszerősítése

A Nyílzápor Célja: - A magyar íjászhagyományok felelevenítése, ápolása, népszerősítése A Nyílzápor Célja: - A magyar íjászhagyományok felelevenítése, ápolása, népszerősítése - A történelmi íjakat használó, úgynevezett hagyományırzı, vagy történelmi íjászat témakörén belül, a X. századi magyarság

Részletesebben

Varázslók és Boszorkányok

Varázslók és Boszorkányok 0 Varázslók és Boszorkányok Szerepjáték Orosz Mihály Saját ingyenes kiadás Játék weboldala www.fermisjatek.gportal.hu 1 Előszó A Varázslók és Boszorkányok egy egyszerű kis szerepjáték. Első sorban kezdő

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

KEZDŐ ÍJ ÁSZOK KÉZIKÖNYVE

KEZDŐ ÍJ ÁSZOK KÉZIKÖNYVE KEZDŐ ÍJ ÁSZOK KÉZIKÖNYVE K é s z ü l t a F I T A B e g i n n e r s M a n u a l c. k i a d v á n y a a l a p j á n 2010. j a n u á r 1 Bevezető: A FITA Kezdők Kézikönyve a kezdő íjászok felkészítéséhez

Részletesebben

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Garas Mihály, Herczeg Zsolt, Melter László 2010.01.14. 2 Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Történelmi Versenyszabályzat

Részletesebben

Feladatlap. Név: Csoportmunka (3-4 fıs csoportokban): 1. feladat Párosítsd össze a tárgy képét a leírással! A B C D E F G I.

Feladatlap. Név: Csoportmunka (3-4 fıs csoportokban): 1. feladat Párosítsd össze a tárgy képét a leírással! A B C D E F G I. Feladatlap Név: Csoportmunka (3-4 fıs csoportokban): 1. feladat Párosítsd össze a tárgy képét a leírással! A B C D E F G I. Az edény alját, a füleket és a lábat fekete máz, a testet kívül fekete sávozás

Részletesebben

Dr. Hangayné Paksi Éva, Nagyné Vas Györgyi: Sorsfordító Programba vontak jellemzıi 2009. -2-.

Dr. Hangayné Paksi Éva, Nagyné Vas Györgyi: Sorsfordító Programba vontak jellemzıi 2009. -2-. Dr Hangayné Paksi Éva, Nagyné Vas Györgyi: Sorsfordító Programba vontak jellemzıi -- SORSFORDÍTÓ regionális munkaerı-piaci programba vontak pszicho-szociális gondozását elıkészítı felmérés értékelése Tolna

Részletesebben

FOKOZATVIZSGARENDSZER

FOKOZATVIZSGARENDSZER FOKOZATVIZSGARENDSZER 2011. 1. A FOKOZATVIZSGA... 4 1.1. A vizsgák tárgya... 4 1.2. A vizsgák célja... 4 1.3. A vizsgák szellemisége... 4 1.4. A Baranta/Böllön fokozatai... 5 1.5. A legmagasabb fokozat...

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl Fehér Nyíl 1 A FITA FEHÉR NYÍL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 10 méter Minimális elérendő pontszám: 115 pont MOZGÁSTECHNIKA - A lövési folyamat végrehajtása a következők

Részletesebben

Selmeczi akadémisták 1856-ban

Selmeczi akadémisták 1856-ban EGYENRUHÁINK Selmeczi akadémisták 1856-ban Selmecen a legrégebbi tanulók azok az expactansok és praktikánsok voltak, akik egy bányatiszt mellé osztva tanultak. Ezek a korabeli diákokkal egyezı ruházatot

Részletesebben

A HONFOGLALÓK VISELETE 1. Mik voltak a tarsolylemezek, szablyák, süvegcsúcsok, övveretek legfőbb motívumai? Palmetták. Mit jelent ez a szó? Legyezőszerűen szétterülő vagy szív alakú pálmalevél vagy lótuszvirág

Részletesebben

KISKÖRE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1995./V.30. sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl (MÓDOSÍTÁSSAL

KISKÖRE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1995./V.30. sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl (MÓDOSÍTÁSSAL KISKÖRE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1995./V.30. sz. rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Az Önkormányzat jelképei 1.. Az önkormányzat

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve PIROS. Toll

Kezdő íjászok kézikönyve PIROS. Toll PIROS Toll 1 A FITA PIROS TOLL JELVÉNY MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 6m Lövésszám: 15 (5x3 vessző) Elérendő teljesítmény: 12 találat 80 cm-es lőlapra (találat =

Részletesebben

I. FOGLALKOZÁS. Emese Álam, Hunor és Magor mondák rövid elmondása A gyerekek önkéntesen választanak csoportokat és megfigyelési szempontokat

I. FOGLALKOZÁS. Emese Álam, Hunor és Magor mondák rövid elmondása A gyerekek önkéntesen választanak csoportokat és megfigyelési szempontokat I. FOGLALKOZÁS Népünk genetikai családfája c. kiállítás megtekintése Alsó tagozaton olvasott mondatok felelevenítése Megfigyelési szempontok kiosztása és csoportalakítás. Szempontsor alapján kiállítás

Részletesebben

TESTNEVELÉS TANMENET. 4. osztály Évi óraszám: 109

TESTNEVELÉS TANMENET. 4. osztály Évi óraszám: 109 TESTNEVELÉS TANMENET A tanmenet heti 3 órában dolgozza fel a kötelezô tartalmakat. Ezen belül számos lehetôség kínálkozik az egyes témák súlyozására, a hagyományoknak megfelelô testnevelést tanító nevelôi

Részletesebben

A Baranta Nemzeti Edzőtábor Baranta Találkozó 2013- Felcsút-Szúnyogpuszta Hétfő

A Baranta Nemzeti Edzőtábor Baranta Találkozó 2013- Felcsút-Szúnyogpuszta Hétfő A Baranta Nemzeti Edzőtábor Baranta Találkozó 2013- Felcsút-Szúnyogpuszta Hétfő sz.: Időpont Napirendi pont Témakörök Felelős, Foglalkozásvezető 1. 06.00-06.20 Ügyeletes szolgálatok eligazítása - Őrség

Részletesebben

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011

Technikai elemzés. . c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 12/2011 Technikai elemzés. c.člá Fio o.c.p., a.s. Az S&P 500 index jelenleg a csökkenı trendvonal alatt tétovázik. A további emelkedés szempontjából fontos az 1270 pontos szint áttörése. Amennyiben ez nem történik

Részletesebben

XIV. EUROP TEC ZALAVÍZ NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY ZALAEGERSZEG

XIV. EUROP TEC ZALAVÍZ NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY ZALAEGERSZEG XIV. EUROP TEC ZALAVÍZ I NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY - Zalaegerszeg Meghívó 2010. Április 17-18 A VERSENY CÉLJA: Versenylehetıség biztosítása hazai és nemzetközi, korosztályos versenyzık részére 25m-es medencében.

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár:

JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: JELENTKEZÉSI LAP Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: Második fordulóba jutás esetén Windows 7 operációs rendszert, és Office 2007 programcsomagot fogsz

Részletesebben

1. Engedélyezett eszközök: 1.1 STEEL szakág:

1. Engedélyezett eszközök: 1.1 STEEL szakág: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2008-2009. évi, Budapest

Részletesebben

Megoldások 4. osztály

Megoldások 4. osztály Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny Megyei döntő 2015. február 14. Megoldások 4. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől,

Részletesebben

PYTAGORIÁDA Az országos forduló feladatai 37. évfolyam, 2015/2016-os tanév

PYTAGORIÁDA Az országos forduló feladatai 37. évfolyam, 2015/2016-os tanév Kategória P 6 1. Zsombornak a szekrényben csak fekete, barna és kék pár zoknija van. Ingjei csak fehérek és lilák, nadrágjai csak kékek és barnák. Hányféleképpen felöltözve tud Zsombor iskolába menni,

Részletesebben

Számítógépi képelemzés

Számítógépi képelemzés Számítógépi képelemzés Elıadás vázlat Szerzık: Dr. Gácsi Zoltán, egyetemi tanár Dr. Barkóczy Péter, egyetemi docens Lektor: Igaz Antal, okl. gépészmérnök a Carl Zeiss technika kft. Ügyvezetı igazgatója

Részletesebben

Gyere és nézd meg mindig kedvező árainkat! többet

Gyere és nézd meg mindig kedvező árainkat! többet Gyere és nézd meg mindig kedvező árainkat! többet kevesebbért... mindennap! bomba ár 100% pamut póló fiúknak, mintával és díszítéssel, fehér-zöld vagy fehér-kék színben, 98-128 cm 720 ft bomba ár 100%

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S

V E R S E N Y K I Í R Á S T.L.C. V E R S E N Y K I Í R Á S 2015 09 26 (szombat) A MAPOSZ ( Magyar precíziós légfegyveres Országos Sportági Szövetség) és az AMTOSZ ( Autós-Motoros Biatlon Tájékozódási Országos Sportági Szövetség)

Részletesebben

A 2014. augusztus 16-án, Szentbalázson megrendezendő Megyei Önkéntes Összetett Tűzoltóversenyhez

A 2014. augusztus 16-án, Szentbalázson megrendezendő Megyei Önkéntes Összetett Tűzoltóversenyhez 2014. évi Somogy Megyei Önkéntes Összetett Tűzoltó Verseny VERSENYSZABÁLYZAT A 2014. augusztus 16-án, Szentbalázson megrendezendő Megyei Önkéntes Összetett Tűzoltóversenyhez 1. A versenyben való részvétel

Részletesebben

XI. Baranta Hagyományos Magyar Harcmővészet Országos Bajnokság IIII. Baranta Nemzeti Bajnokság

XI. Baranta Hagyományos Magyar Harcmővészet Országos Bajnokság IIII. Baranta Nemzeti Bajnokság XI. Baranta Hagyományos Magyar Harcmővészet Országos Bajnokság IIII. Baranta Nemzeti Bajnokság Ez évben a XI. Baranta Hagyományos Magyar Harcmővészet Országos Bajnokság - IIII. Baranta Nemzeti Bajnokság

Részletesebben

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

1 Bodur 2 Borsuk 3 Burk 4 Rüs 5 Bars Kard 1-10 iskolagyakorlat 1-15 iskolagyakorlat 1-20 iskolagyakorlat Szablya

1 Bodur 2 Borsuk 3 Burk 4 Rüs 5 Bars Kard 1-10 iskolagyakorlat 1-15 iskolagyakorlat 1-20 iskolagyakorlat Szablya 1 Bodur 2 Borsuk 3 Burk 4 Rüs 5 Bars Kard 1-10 iskolagyakorlat 1-15 iskolagyakorlat 1-20 iskolagyakorlat összetett szablya összetett szablya gyakorlat gyakorlat 1-15 iskolagyakorlat 1-20 iskolagyakorlat

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselıtestületének 29/2007. (XII. 20.) számú rendelete LETENYE CÍMERÉRİL ÉS LOBOGÓJÁRÓL

Letenye Város Önkormányzata Képviselıtestületének 29/2007. (XII. 20.) számú rendelete LETENYE CÍMERÉRİL ÉS LOBOGÓJÁRÓL Letenye Város Önkormányzata Képviselıtestületének 29/2007. (XII. 20.) számú rendelete LETENYE CÍMERÉRİL ÉS LOBOGÓJÁRÓL 1. Letenye 1989. március 1-én kapott városi rangot. A településnek a várossá válás

Részletesebben

Alapszerkesztések 2. (Merőlegesek szerkesztése, nevezetes szögek, háromszög három oldalból) Merőleges szerkesztése egyeneshez külső pontból

Alapszerkesztések 2. (Merőlegesek szerkesztése, nevezetes szögek, háromszög három oldalból) Merőleges szerkesztése egyeneshez külső pontból 1 Merőleges szerkesztése egyeneshez külső pontból Egy egyeneshez szerkessz egy adott ponton átmenő merőlegest! 1.Végy fel a síkon egy egyenest 2.Végy fel a síkon egy olyan pontot, amely nem az egyenesen

Részletesebben

Történelmi Íjász Országos döntő szabályzata 2013

Történelmi Íjász Országos döntő szabályzata 2013 Történelmi Íjász Országos döntő szabályzata 2013 Verseny rendezése - A versenyt a versenyzők ünnepélyes bevonulásával kezdeni, és az eredményhirdetést is ünnepélyes keretek között bonyolítani (himnusszal,

Részletesebben

Nemzetközi Floorball Szövetség. Játékszabályok. Nemzetközi Floorball Szövetség, Szabály- és Versenybizottság. Nemzetközi Floorball Szövetség 2006.

Nemzetközi Floorball Szövetség. Játékszabályok. Nemzetközi Floorball Szövetség, Szabály- és Versenybizottság. Nemzetközi Floorball Szövetség 2006. Nemzetközi Floorball Szövetség Játékszabályok Szabályok és értelmezésük Érvényes július 1-tıl Magyarországon érvényes 2007. augusztus 1-tıl Nemzetközi Floorball Szövetség, Szabály- és Versenybizottság

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (VIII. 1.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Készletinformációs rendszer

Készletinformációs rendszer Készletinformációs rendszer A Mercedes-Benz Hungária Kft. (továbbiakban MBHu) készletinformációs rendszere a Mercedes-Benz, smart valamint a Mitsubishi Fuso eredeti alkatrészek elérhetıségérıl és árairól

Részletesebben

KEZDŐ ÍJÁSZOK KÉZIKÖNYVE. K é s z ü l t a WORLD ARCHERY B e g i n n e r s M a n u a l c. k i a d v á n y a a l a p j á n április 15.

KEZDŐ ÍJÁSZOK KÉZIKÖNYVE. K é s z ü l t a WORLD ARCHERY B e g i n n e r s M a n u a l c. k i a d v á n y a a l a p j á n április 15. KEZDŐ ÍJÁSZOK KÉZIKÖNYVE K é s z ü l t a WORLD ARCHERY B e g i n n e r s M a n u a l c. k i a d v á n y a a l a p j á n 2014. április 15. 1 Bevezető: A WA Kezdők Kézikönyve a kezdő íjászok felkészítéséhez

Részletesebben

Armourgard királysága - Élőszereplős fantasy kalandjáték,

Armourgard királysága - Élőszereplős fantasy kalandjáték, Armourgard királysága - Élőszereplős fantasy kalandjáték, Az Armourgard királysága egy olyan élőszereplős fantasy kalandjáték-sorozat, amelybe bármikor bárki bekapcsolódhat. A játék sportként is felfogható,

Részletesebben

Pálmay Lóránt Matematikai Tehetségkutató Verseny január 8.

Pálmay Lóránt Matematikai Tehetségkutató Verseny január 8. Pálmay Lóránt Matematikai Tehetségkutató Verseny 2016. január 8. Fontos információk: Az alábbi feladatok megoldására 90 perced van. A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatod meg. A megoldásokat indokold,

Részletesebben

Országos favágó verseny és találkozó Bükkzsérc Agit-tető 2011. augusztus 27.

Országos favágó verseny és találkozó Bükkzsérc Agit-tető 2011. augusztus 27. Országos favágó verseny és találkozó Bükkzsérc Agit-tető 2011. augusztus 27. Versenyszabályzat I. CSAPATVERSENY: I/1. Lánckímélő darabolás: Feladat: A sík lapra helyezett fából egy 5-8 cm-es korongot úgy

Részletesebben

A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók számára a diploma megszerzésének feltétele

A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók számára a diploma megszerzésének feltétele szöveg: Hajdók Ibolya TÁJÉKOZTATÓ (1) (2010 szeptemberében beiratkozó elsıéves hallgatóknak) A DIPLOMA MEGSZERZÉSÉNEK NYELVI FELTÉTELEI 1. AKKREDITÁLT NYELVVIZSGA A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók

Részletesebben

2. számú melléklet KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS

2. számú melléklet KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS 2. számú melléklet Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kar épületeiben a 30/1996. (XII.6.) BM rendelet értelmében az 50 fınél nagyobb befogadóképességő helyiségek megengedett maximális befogadóképességének

Részletesebben

SZABOLCSI VÁRJÁTÉKOK

SZABOLCSI VÁRJÁTÉKOK Szent László Király Ünnepe SZABOLCSI VÁRJÁTÉKOK Szabolcs Község, 2013. Június 28.-29.-30. WEB: facebook.com/szabolcsivarjatekok E-mail: info@szabolcsivarjatekok.hu Szervező: Szabolcs Vezér Íjászai Hagyományőrző

Részletesebben

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom.

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom. Zsámbék Város Képviselő-testületének 10/2006. (VI.28.) Ö.K. számú R E N D E L E T E * Zsámbék Város címerérő1, zászlajáról, jelképeiről és ezek használatáról Zsámbék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok.

PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok. PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok. A bója akadályok építhetők kicsi vagy nagy bójából, a labirintusban és a beékező és kiérkező bójakapuk csak kis bójából építhetők. Minden bója tetején

Részletesebben

I. Az alapanyag. II. A hajítógép elkészítése

I. Az alapanyag. II. A hajítógép elkészítése I. Az alapanyag A hajítógép alapanyag szempontjából viszonylag egyszerő szerkezet. Elkészítéséhez a következıkre lesz szükségünk: 13fm 5x10-es szarufára, 5fm normál tetılécre, 6db 200-as szögre, 8db 60-as

Részletesebben

"Emeljük a szintet 2. Képzési Nap. Labdarúgók állóképességének fejlesztése gyakorlati teszteken keresztül, a továbblépés.

Emeljük a szintet 2. Képzési Nap. Labdarúgók állóképességének fejlesztése gyakorlati teszteken keresztül, a továbblépés. "Emeljük a szintet 2. Képzési Nap Labdarúgók állóképességének fejlesztése gyakorlati teszteken keresztül, a továbblépés Sáfár Sándor Szakaszos Tartós Ciklikus mozgás. 140-160 ütés/perc munkapulzus. Állóképességi

Részletesebben

Próbaérettségi 2004 MATEMATIKA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. 240 perc

Próbaérettségi 2004 MATEMATIKA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. 240 perc PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MATEMATIKA EMELT SZINT 240 perc A feladatok megoldására 240 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A II. részben

Részletesebben

A PARA-GUN SPORTVÁLLALKOZÁS 2012 évi március I.P.S.C. LEVEL II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁSA

A PARA-GUN SPORTVÁLLALKOZÁS 2012 évi március I.P.S.C. LEVEL II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁSA PR-GUN SPORTVÁLLLKOZÁS 2012 évi március 23-24 I.P.S.C. LEVEL II. PISZTOLY LŐVERSENY VERSENYKIIRÁS verseny helye: Waffenorg Bt. Lőtere Bp. XX. Helsinki 81. Gépkocsival bejárat a Torontál utca 1. felöl verseny

Részletesebben

Röplabda. Futásból - ugrásba történő Átmenet megvalósítása elrugaszkodással. Távol ugrás helyből l6o cm.

Röplabda. Futásból - ugrásba történő Átmenet megvalósítása elrugaszkodással. Távol ugrás helyből l6o cm. Röplabda 1-2. évfolyam Előkészítő csoport Cél - Előképzés, a labdás ügyesség és az ehhez szükséges koordinációs képességek fejlesztése. Előkésztő játékok alkalmazása. Tananyag Követelmény Megjegyzés I.

Részletesebben

LA LINIA. Az új, elegáns térkô. La Linia térkövek Kôvastagság: 8 cm A kombi csak 6 cm-es. Új termék. LA LINIA kombi 6 cm. Kombi ütem (1 sor):

LA LINIA. Az új, elegáns térkô. La Linia térkövek Kôvastagság: 8 cm A kombi csak 6 cm-es. Új termék. LA LINIA kombi 6 cm. Kombi ütem (1 sor): LA LINIA La Linia térkövek Kôvastagság: 8 cm A kombi csak 6 cm-es 28,2 Diagonálkô LA LINIA kombi 6 cm Új termék 60 Kombi ütem (1 sor): / cm 12 db / cm 9 db / cm 8 db Méret cm Igény Súly /m 2 /m 2 x 0,00

Részletesebben

Testnevelés és sport 1-8. évfolyam

Testnevelés és sport 1-8. évfolyam Testnevelés és sport 1-8. évfolyam Alapelvek, célok: A testnevelés és sport mozgásanyagának segítségével az eddiginél nagyobb hatékonysággal fejlesztendık a közoktatásban résztvevı korosztályok fizikai

Részletesebben

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata 2010

A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata 2010 A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata 2010 Garas Mihály, Herczeg Zsolt, Melter László 2010.01.14. 2 Magyar Íjász Szövetség Történelmi Versenyszabályzata - 2010 Történelmi Versenyszabályzat

Részletesebben

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác, Németh László u : /fax:

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác, Németh László u : /fax: 5. OSZTÁLY 1.) Apám 20 lépésének a hossza 18 méter, az én 10 lépésemé pedig 8 méter. Hány centiméterrel rövidebb az én lépésem az édesapáménál? 18m = 1800cm, így apám egy lépésének hossza 1800:20 = 90cm.

Részletesebben

Amatőr lovas verseny

Amatőr lovas verseny Amatőr lovas verseny Ügyességi versenyek szabályzata Az ügyességi verseny három versenyszámból áll, nehézségi sorrendben: 1. Kezdő 2. Könnyű 3. Nehéz Minden versenyszám nyílt, korhatár nélküli. A versenyrendező

Részletesebben

Liga I. IPSC minösítö pisztoly versenykiírás

Liga I. IPSC minösítö pisztoly versenykiírás Liga I. IPSC minösítö pisztoly versenykiírás 2011.02.19. A verseny helye: PSSH/Gm Lőtere Bp. XXII. Nagytétényi út 66. A verseny ideje: Rendező: Nevezés: Indulási feltételek: Rendezési hozzájárulás Szabályok,

Részletesebben

KUN HÍRMONDÓ. A Kun őseink emléke - pályázat eredményhirdetése. A program a Nagykun Hagyományőrző Társulás támogatásával valósult meg

KUN HÍRMONDÓ. A Kun őseink emléke - pályázat eredményhirdetése. A program a Nagykun Hagyományőrző Társulás támogatásával valósult meg KUN HÍRMONDÓ A Kunszövetség hírlevele 2015. különszám A Kun őseink emléke - pályázat eredményhirdetése A program a Nagykun Hagyományőrző Társulás támogatásával valósult meg A szeptember 19-én megrendezett

Részletesebben

VAN ÚJ A FÖLD. Katalógus. 2010. április 16. 2011. március 31. VÁLOGATÁS A 2009. ÉVI LEGSZEBB LELETEIBŐL

VAN ÚJ A FÖLD. Katalógus. 2010. április 16. 2011. március 31. VÁLOGATÁS A 2009. ÉVI LEGSZEBB LELETEIBŐL VAN ÚJ A FÖLD ALATT VÁLOGATÁS A. ÉVI LEGSZEBB LELETEIBŐL Katalógus 2010. április 16. 2011. március 31. Szkíta kor, 1. vitrin 1. Bögre Szürke színű gyorskorongolt, felhúzott fülű kónikus kis bögre. Ltsz.:

Részletesebben

Komposztálás Hogy is csináljam?

Komposztálás Hogy is csináljam? Komposztálás Hogy is csináljam? A kerti komposztálás az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy személyesen is tegyen valamit bolygónkért, világunk és gyermekeink szebb jövıjéért! Tudta Ön, hogy éves szinten

Részletesebben

Évszakok fényképgyőjtemény

Évszakok fényképgyőjtemény NA 342 196 Évszakok fényképgyőjtemény Az Évszakok fényképgyőjtemény kiváló segédeszköz anyanyelvi foglalkozásokhoz és nyelvtanításhoz. A fotók hat témakörbe rendezıdnek: öltözet, növények és gyümölcsök,

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S

V E R S E N Y K I Í R Á S V E R S E N Y K I Í R Á S A MAPOSZ ( Magyar precíziós légfegyveres Országos Sportági Szövetség) engedélyével az MTTSZ Városi Lövészklub kiírja a Magyar precíziós légfegyveres Országos Minősítő verseny-t

Részletesebben

Kenderes Nagyközség Önkormányzata Képvisel -testületének 11/2004.(V.7.) rendelete az önkormányzat jelképeir l és a jelképek használatáról I.

Kenderes Nagyközség Önkormányzata Képvisel -testületének 11/2004.(V.7.) rendelete az önkormányzat jelképeir l és a jelképek használatáról I. Egységes szerkezetbe foglalt önkormányzati rendelet Kenderes Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2004.(V.7.) rendelete az önkormányzat jelképeirıl és a jelképek használatáról Kenderes Nagyközség

Részletesebben

Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek

Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek 2013. 11.19. Háromszögek ismétlés Háromszög egyenlőtlenség(tétel a háromszög oldalairól.) Háromszög szögei (Belső, külső szögek fogalma és összegük) Háromszögek csoportosítása szögeik szerint (hegyes-,

Részletesebben

Tartozékok: 7 kezdı lap (mindegyik épülettípusból egy, Ezeknek piros a hátulja) 1 játéktábla 60 farmer, négy színben. 4 extra akció jelölı

Tartozékok: 7 kezdı lap (mindegyik épülettípusból egy, Ezeknek piros a hátulja) 1 játéktábla 60 farmer, négy színben. 4 extra akció jelölı http://www.gemklub.hu/ 1846-ot írunk. Egész családok keltek útnak, hátrahagyva az otthonaikat, hogy szerencsét próbáljanak a Vadnyugaton. Minden vagyonukat szekerekre rakták, majd pusztákon, sivatagokon,

Részletesebben

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás 1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel

Részletesebben

1 pont Bármely formában elfogadható pl.:, avagy. 24 4

1 pont Bármely formában elfogadható pl.:, avagy. 24 4 2012. február 2. 8. évfolyam TMat2 feladatlap Javítókulcs / 1 Javítókulcs MATEMATIKA FELADATOK 8. évfolyamosok számára, tehetséggondozó változat TMat2 A javítókulcsban feltüntetett válaszokra a megadott

Részletesebben

Gyere és nézd meg mindig kedvező árainkat! többet

Gyere és nézd meg mindig kedvező árainkat! többet Gyere és nézd meg mindig kedvező árainkat! többet kevesebbért... mindennap! bomba ár 100% pamut póló fiúknak, mintával és díszítéssel, fehér-zöld vagy fehér-kék színben, 98-128 cm 720 ft bomba ár 100%

Részletesebben

A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE, OSZTÁLYOZÁSA (testnevelés)

A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE, OSZTÁLYOZÁSA (testnevelés) A TANULÓK ÉRTÉKELÉSE, OSZTÁLYOZÁSA (testnevelés) Alapja I. Az elvégzett munka (tanulási folyamat, gyakorlás) II. A tanulási folyamat során bekövetkező változások - technikai - taktikai tudásszint; - általános

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére

ELİTERJESZTÉS a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére ELİTERJESZTÉS a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére Tárgy: Szekszárd város szemétgyőjtı kelyheinek elhelyezése, gyártása, javítása, egyéb lakatos munkák elvégzése tárgyú meghívásos pályázati eljárás

Részletesebben

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga T1 / 1. Sprint váltó 1 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen áll fel a futás 2. A gyermekek tetszőleges sorrendben

Részletesebben

a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl

a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 7/2000. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

Biztonsági adatlap Azonosító: 0512 az 1907/2006/EK rendelet szerint. Kiadás dátuma: 2006. 06. 21. Oldalszám: 1/6 Felülvizsgálva: 2009. 12. 10.

Biztonsági adatlap Azonosító: 0512 az 1907/2006/EK rendelet szerint. Kiadás dátuma: 2006. 06. 21. Oldalszám: 1/6 Felülvizsgálva: 2009. 12. 10. Kiadás dátuma: 2006. 06. 21. Oldalszám: 1/6 1. A keverék és a társaság azonosítása 1.1. A keverék azonosítása: PRELIX légfék jégmentesítı 1.2. A keverék felhasználása: sőrített levegıvel mőködı fékberendezések

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag. Budapest 2016. január

Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag. Budapest 2016. január Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 13. Jegyzőkönyvvezető (zsűri) tananyag Budapest 2016. január A dokumentum a floorball sportág jegyzőkönyvvezetői tudnivalók leírását tartalmazza.

Részletesebben

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009.

TERVEZET! MUNKAANYAG. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. /KÖZIGAZGATÁSI EGYEZTETÉS/ Budapest, 2009. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1028/2009. TERVEZET! MUNKAANYAG az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikai berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 16/2004. (X.

Részletesebben

A jelenleg a Polgármesteri Hivatalban ellátott feladatok közül a járási hivatalhoz kerül:

A jelenleg a Polgármesteri Hivatalban ellátott feladatok közül a járási hivatalhoz kerül: Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL Száma: 17996-5/2012. 7. Elıkészítı: Maginé dr. Csirke Erzsébet aljegyzı Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre jegyzı ELİTERJESZTÉS a

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló.

Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2009. (XII.18.) rendelete Nagyhalász címeréről, zászlójáról, nevéről és azok használatának rendjéről Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Alap Község Önkormányzat 16/2009. (XI. 5.) RENDELETE. a község jelképeirıl és azok használatáról, a közterületek fellobogózásáról

Alap Község Önkormányzat 16/2009. (XI. 5.) RENDELETE. a község jelképeirıl és azok használatáról, a közterületek fellobogózásáról Alap Község Önkormányzat 16/2009. (XI. 5.) RENDELETE a község jelképeirıl és azok használatáról, a közterületek fellobogózásáról Alap Község Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

ENP-04/BS nıvérhívó. rendszer leírása. (Rövidített változat)

ENP-04/BS nıvérhívó. rendszer leírása. (Rövidített változat) Az ENP-04/BS nıvérhívó rendszer leírása (Rövidített változat) H-3636 Sajógalgóc, Szent István tér 6. H-6600 Szentes, Wesselényi u. 52/A. H-6601, Szentes Pf.: 106 +36 63 400 912 és +36 48 505 241 Fax: +36

Részletesebben

Táv-céllövő verseny Magyar Íjász Szövetség - Történelmi Íjász Szakág. Mottó: sport és hagyományőrzés, történelmi íjak sportszerű versengése.

Táv-céllövő verseny Magyar Íjász Szövetség - Történelmi Íjász Szakág. Mottó: sport és hagyományőrzés, történelmi íjak sportszerű versengése. TÖRTÉNELMI ÍJÁSZ VERSENYSZABÁLYZAT (Az általános versenyszabályzat 1.3.2. pontja szerinti szabadtéri táv-céllövő versenyekre vonatkozó külön szabályzata) Táv-céllövő verseny 2017. Magyar Íjász Szövetség

Részletesebben

Pitagorasz-tétel. A háromszög derékszögű, ezért írjuk fel a Pitagorasz-tételt! 2 2 2

Pitagorasz-tétel. A háromszög derékszögű, ezért írjuk fel a Pitagorasz-tételt! 2 2 2 1. a) Mekkora egy 5 cm oldalú négyzet átlója? Pitagorasz-tétel A háromszög derékszögű, ezért írjuk fel a Pitagorasz-tételt! e 5 5 50 e 50 7,07 cm b) Mekkora egy a oldalú négyzet átlója? e a a a e a. Egy

Részletesebben

Vadhívás 1. Bevezetés

Vadhívás 1. Bevezetés Vadhívás 1. Bevezetés A vadhívás szerintem a vadászatok csúcsa, a legizgalmasabb feladat egy vadász számra. A vad kifinomult érzékszerveit kijátszani, lıhetı távolságra behívni, sok gyakorlást igénylı

Részletesebben

Motorikus képesség-felmérı tesztrendszer a Nemzeti Kézilabda Akadémián

Motorikus képesség-felmérı tesztrendszer a Nemzeti Kézilabda Akadémián Motorikus képesség-felmérı tesztrendszer a Nemzeti Kézilabda Akadémián DR. PÁLI JENİ Nemzeti Kézilabda Akadémia MKSZ Sporttudományi Tanácsadó Testület 2017. szeptember 27. 2016/2017-ben végzett sporttudományi

Részletesebben

2. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév. 1. Számkeresztrejtvény:

2. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév. 1. Számkeresztrejtvény: 1. Számkeresztrejtvény: MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév 2. forduló Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy a négyzet alakú mezőkbe

Részletesebben

ESÉLYEGYENLİSÉGI ELEMZÉS

ESÉLYEGYENLİSÉGI ELEMZÉS KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 ESÉLYEGYENLİSÉGI ELEMZÉS Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai

Részletesebben

Minősítési szabályzat

Minősítési szabályzat Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Minősítési szabályzat Összeállította: Babits László 2004. 2. kiadás, érvényes: 2005. január. 3-tól Módosítás: 2010. január 1-től Érvényes: 2013. február 10-től Érvényes

Részletesebben

KÁRPÁT KUPA HARCMŰVÉSZETI VIADAL

KÁRPÁT KUPA HARCMŰVÉSZETI VIADAL KÁRPÁT KUPA HARCMŰVÉSZETI VIADAL 2015 VERSENYKIÍRÁS - CSAPATOK ÉS VERSENYZŐK RÉSZÉRE A verseny szakmai szervezője: Országos Baranta Szövetség (OBSZ) A verseny helyszíne: Miskolc-Diósgyőri Református Általános

Részletesebben

Shaggy szőnyeg 51 Bone

Shaggy szőnyeg 51 Bone Shaggy szőnyeg 51 Bone RENDELÉSRE - - 5 990 Ft - 24 900 Ft 1.oldal Shaggy szőnyeg 63 Bone RENDELÉSRE - - 5 990 Ft - 24 900 Ft 2.oldal Shaggy szőnyeg 690 Bone RENDELÉSRE - - 5 990 Ft - 24 900 Ft 3.oldal

Részletesebben

ELÕZETES MÛVELETEK ELEKTROMOS ANYAGOK RÉSZ

ELÕZETES MÛVELETEK ELEKTROMOS ANYAGOK RÉSZ ELÕZETES MÛVELETEK Az automata berendezést úgy dolgozták ki, hogy maximum 5 méter magas kapuhoz alkalmazható 400 mm-es mûködtetõkkel, és maximum 4 m-hez 300 mm-es mûködtetõkkel. Használható könnyû, nehéz,

Részletesebben

+ 3 5 2 3 : 1 4 : 1 1 A ) B ) C ) D ) 93

+ 3 5 2 3 : 1 4 : 1 1 A ) B ) C ) D ) 93 . Mennyi az alábbi művelet eredménye? 4 + 4 : 5 : 5 + 8 07 9 A ) B ) C ) D ) E ) 9 9 9 9 9. Egy digitális órát (amely 4 órás üzemmódban működik) pontosan beállítottunk. Kiderült azonban, hogy egy nap átlagosan

Részletesebben

Biztonsági adatlap Azonosító: 0596 az 1907/2006/EK rendelet szerint

Biztonsági adatlap Azonosító: 0596 az 1907/2006/EK rendelet szerint Kiadás dátuma: 2005. 01. 17. Oldalszám: 1/6 1. A készítmény és a társaság azonosítása 1.1. A készítmény azonosítása: PREVENT autókárpit tisztító aeroszol 1.2.A készítmény felhasználása: textíliák tisztítására

Részletesebben

Kata Verseny. Vizsgakérdések kata bírók részére. Magyar Karate Szakszövetség Bírói Bizottsága

Kata Verseny. Vizsgakérdések kata bírók részére. Magyar Karate Szakszövetség Bírói Bizottsága Magyar Karate Szakszövetség Bírói Bizottsága Kata Verseny Vizsgakérdések kata bírók részére A vizsgakérdéseket és a vizsgalapot a vizsgabizottságnak kell átadni. Kérjük, a kérdéseket tartalmazó lapra ne

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 12/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a helyi címerrıl és zászlóról

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 12/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a helyi címerrıl és zászlóról Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 12/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a helyi címerrıl és zászlóról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Gyere és nézd meg mindig kedvező árainkat!

Gyere és nézd meg mindig kedvező árainkat! Gyere és nézd meg mindig kedvező árainkat! többet kevesebbért... mindennap! bomba ár leggings lányoknak, mintás, 98-28 cm -tól bomba ár leggings lányoknak, rózsaszín és lila színben - 720 Ft fekete, szürke

Részletesebben

Ált/25 A MAGYAR HONVÉDSÉG ÖLTÖZKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Ált/25 A MAGYAR HONVÉDSÉG ÖLTÖZKÖDÉSI SZABÁLYZATA Ált/25 A MAGYAR HONVÉDSÉG ÖLTÖZKÖDÉSI SZABÁLYZATA A MAGYAR HONVÉDSÉG KIADVÁNYA 2006 9/2005. (HK 09.) HM rendelet a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról A honvédelemrıl és a Magyar Honvédségrıl

Részletesebben

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-01-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz MATEMATIKA 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT 015 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Oktatáskutató

Részletesebben

BARANTA VILÁGKUPA VERSENYKIÍRÁS CSAPATOK ÉS VERSENYZŐK RÉSZÉRE

BARANTA VILÁGKUPA VERSENYKIÍRÁS CSAPATOK ÉS VERSENYZŐK RÉSZÉRE BARANTA VILÁGKUPA VERSENYKIÍRÁS CSAPATOK ÉS VERSENYZŐK RÉSZÉRE A verseny szakmai szervezője: Országos Baranta Szövetség (OBSZ) A verseny társszervezői: Mente Egyesület, Miskolc Város Önkormányzata, Magyarországi

Részletesebben

Több mint lehetıség START

Több mint lehetıség START Több mint lehetıség START Napra kész információk a START, START PLUSZ és START EXTRA kártyákról FONTOS! A kártyákat közvetlenül a munkába állás idıpontja elıtt célszerő igényelni START kártya Az a személy,

Részletesebben

Barkácsplaza webáruház online megoldások otthonra! www.barkacsplaza.com

Barkácsplaza webáruház online megoldások otthonra! www.barkacsplaza.com Bambuszrolók készítése egyedi igények alapján. Egyedi méretben készített bambuszrolóinkat ajánljuk mindazok figyelmébe, akik a kész méretű bambusz rolók között nem találtak igényeiknek megfelelőt anyagban,

Részletesebben