Tudományos utánpótlás Vajdaságban
|
|
- Csaba Illés
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Takács Zoltán Novák Anikó Tudományos utánpótlás Vajdaságban Kutatási előzmények Tanulmányunkban a vajdasági magyar tudományosság aktuális helyzetét szeretnénk bemutatni. Általánosságban, tudományterületek szerint számszerűsítve és egy korábbi kutatási projekt (Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium Budapest 1 ) kataszteri munkájának összegzésével próbálunk számot vetni a teljes vajdasági magyar tudományos elitről fokozott figyelemmel kísérve a fiatal doktoranduszokat és kutatókat. A mintegy 250 főt számláló vajdasági magyar akadémiai közösség az MTA (szerbiai) külső köztestületi tagságának adatbázisa, illetve a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének (VMDOK) belső adatbázisa alapján került elemzésre. A generációk összehasonlítását több szempontból is fontosnak tartjuk: A VMDOK folyamatos kataszterezése, tagtoborzása által a tagok a most megjelenő kötetben lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, hiszen ők képezik a vajdasági magyar tudományos utánpótlást, a fiatal tudós értelmiséget. Összehasonlítás által pontosabban láthatjuk azokat a területeket, profilokat, ahol a több évre visszanyúló, az értelmiséget sújtó problémák (migráció, agyelszívás, intézményi [kisebbségi szempontokat mellőző] humánerőforrás-politikák stb.) miatt hiányos a vajdasági magyar akadémiai közösségen belüli utánpótlás. A vajdasági magyar felsőoktatás szerveződése egyben a PhD-hallgatók számára megfelelő perspektívateremtés szempontjából vizsgáljuk tudományos közösségünk kapacitásait, az egyetemalapítás humánerőforrás-lehetőségeit. 1 Az interjúkat, intézményi esettanulmányokat Rumenyákovity Melinda és Takács Zoltán készítették (10 mélyinterjú a Oktatási Kataszter 2010 c. kutatás keretein belül a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium támogatásával. A helyi-regionális elit képviselőivel további interjúkat készített Takács Zoltán, között (Szabadkán, Zentán és Újvidéken).
2 2 Generációk között junior és szenior magyar tudományosság Vajdaságban A generációk közötti összehasonlítás során két adatbázis elemzéséből indulunk ki. Az MTA (szerbiai) külső köztestületi tagsága került kataszterezésre elsősorban. A mintegy 192 tagot számláló közösség további szűrésre került. A szerb Munkatörvényben előlátott 65 éves kori munkára való jogot (és a humánerőforrás reális tervezhetőségének feltételeit) figyelembe véve, az MTA-tagok közül csak az 1948-ban, illetve azt követő években született személyeket vettük alapul (N=124). 2 Ehhez az adatbázishoz hozzárendeltük a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete által, 2012 nyara óta, elkötelezetten toborzott tagokat egyesítő adatbázist (N=163). Így összesen 287 tudományokkal foglalkozó vajdasági magyar személy került az elemzésbe 1. ábra. 1. ábra: Vajdasági magyar MTA-tagok és doktoranduszok tudományterületek szerint, 2013, fő Forrás: Az MTA és a VMDOK adatbázisa alapján a szerzők szerkesztése, 2013 (N=287). 2 Az észak-vajdasági intézményekben készült esettanulmányokban (a foglalkoztatottak listáján) további tudományok doktora szerepel. Ők nem tagjai az MTA-nak. Ismereteink alapján, néhány személy kivételével, próbáltuk a teljes alapsokaságot feltérképezni, elemezni.
3 3 A vajdasági magyar (junior és szenior) akadémiai elit 32%-a bölcsész- és társadalomtudományi profilú (a csoporton belül 50%-uk a magyar nyelv és irodalom területén szerzett/szerez fokozatot). A második legnagyobb csoportot a természettudósok képviselik 17%-kal. Ezt követően a műszaki-mérnöki képzési terület (gépész-, villamos-, informatikus mérnöki, továbbá az építészet- és technológiatudományi képzési terület) emelkedik ki, 16%-kal, majd a gazdaságtudományi képzési terület 11%-kal. Az 1. táblázat abszolút és relatív számokban mutatja be az egyes tudományterületeket képviselő vajdasági magyarokat. A doktoranduszok és fiatal kutatók részaránya a tudományos utánpótlás szempontjából néhány tudományterületen alacsonyabb, mint a szenior akadémiai elit részaránya. Ezek a problémás tudományterületek a következők: jogtudományok, orvostudományok, illetve az agrártudományok (itt némely esetben néhány fiatalról van csak szó). Bizonyos tudományterületek esetében (pl. sporttudományok, technológiatudományok, művészetek) általánosságban még alacsonyabb a fiatalok részaránya (0,3 1,7%), mindössze néhány személy. 1. táblázat: Vajdasági magyar MTA-tagok és doktoranduszok tudományterületi részaránya (%), 2013 Képzési területek Doktoranduszok és fiatal kutatók MTA-tagok Összesen % N=163 N=124 N=287 Sporttudományok ,3 Műszaki tudományok I (technológia) ,0 Művészetek ,7 Műszaki tudományok II (építészet) ,8 Agrártudományok ,8 Neveléstudományok ,2 Jogtudományok ,2 Műszaki tudományok IV (informatika) ,6 Műszaki tudományok III (gépészeti, villamosmérnöki) ,3 Orvostudományok ,7 Gazdaságtudományok ,5 Természettudományok ,4 Bölcsészet- és társadalomtudományok ,4 Forrás: Az MTA és a VMDOK adatbázisa alapján a szerzők szerkesztése, 2013 (N=287).
4 4 Tudományos utánpótlás és/vagy generációs árok? Amikor a tudományos utánpótlás kerül szóba, egyértelműen két szempont válik megkerülhetetlenné: ezek az évek, illetve a folytonosság. Az MTA külső köztestületi tagjainak 49%-a , 23%-a , 19%-a között született, míg 9%-a 35 év körüli fiatal 2. táblázat. Ezekből az adatokból láthatjuk, hogy a vajdasági magyar tudományosság fele 65 és 56 év közötti, negyede 55 és 46 éves, míg alig egy ötödük 45 és 35 év közötti. A 40-es korosztály alacsony képviselete miatt is beszélhetünk generációs árokról a vajdasági magyar tudományosságot egészében szemlélve (ez szinte kivétel nélkül, minden tudományterületen megnyilvánul 2. táblázat és 2. ábra). 2. táblázat: Vajdasági magyar MTA-tagok átfogó tudományterületek és kor szerint, 2013, fő, % Generációk Természet- és matematikatudományok Társadalom- és humántudományok Orvostudományok Műszaki és technológiatudományok Művészetek Össz % , , , , , , , ,0 Forrás: Az MTA adatbázisa alapján a szerzők szerkesztése, 2013 (N=124). Ezért is tartjuk nagyon fontosnak a tudományos utánpótlást, a fiatal doktoranduszok és kutatók megfelelő anyagi és erkölcsi támogatását, intézményi hátterük biztosítását. A doktoranduszok (ebből 24 PhD-fokozattal rendelkező személy) akik egyben a szervezet tagjai, támogatói átlagéletkora 30 év.
5 5 Vajdasági magyar doktoranduszok és fiatal oktatók-kutatók az Újvidéki Egyetem karain helyzetelemzés Az Oktatási Kataszter 2010-es vajdasági frissítése keretében 5 szociológiai mélyinterjú készült felsőoktatási intézmények 3 képviselőivel. Döntő többségük a tudósutánpótlásról elégedetten nyilatkozott, szinte mindannyian hangsúlyozták a minősített, tudományos fokozattal rendelkező oktatók szükségességét a szigorú akkreditációs szabályok miatt. 4 Általában saját jó képességű hallgatóikból igyekeznek kinevelni az utánpótlást vagy a kar doktori iskolájában, vagy ha ezzel nem rendelkeznek, akkor valamelyik magyarországi egyetem doktori iskolájában. Ez utóbbi megoldással él a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, és részben ide sorolható a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Határon Túli Levelező Tagozata, ugyanis a zentai kihelyezett tagozaton csak alapképzésre van lehetőség, a mesterképzés és a doktori tanulmányok elvégzése viszont az anyaintézményben valósulhat meg. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar akkori dékán-helyettese nagy hátrányként értékelte, hogy nincs saját doktori iskolájuk, így nem tudnak saját utánpótlást kinevelni. Ennek ellenére nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás képzésére, figyelemmel kísérik azokat a hallgatókat, akikről úgy gondolják, hogy megállják a helyüket módszertani és egyéb téren is. Általában próbaidőre veszik fel őket szakmunkatársként egy-két évre, amíg el nem végzik a mesterképzést, ezután pedig, ha a jelölt hajlandóságot mutat a kar szükségleteinek is megfelelő doktori képzésre, elindítják és segítik őt ezen az úton. Emellett 3 Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Szabadka, Újvidéki Egyetem Közgazdasági Kar Szabadka, Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Újvidék, Szabadkai Műszaki Főiskola, Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Határon Túli Levelező Tagozat Zenta. 4 Az intézmények és tanulmányi programok akkreditációját az Akkreditációs Bizottság (Komisija za akreditaciju i proveru kvaliteta, végzi. A felsőoktatási intézmények akkreditációjának szabványai rendelkeznek a felsőoktatási intézmények alapvető feladatairól és céljairól, a tervezésről és ellenőrzésről, a szervezésről és vezetésről, a tanulmányokról, a tudományos kutatómunkáról és művészeti alkotótevékenységről, a tanerőről, az oktatói (adminisztrációs) segédszemélyzetről, a hallgatókról, az infrastrukturális feltételekről, a könyvtárról, a tankönyvekről és a számítógépes tanulástámogatásról, a pénzforrásokról, valamint a belső minőségellenőrzési mechanizmusokról. Az akadémiai tanulmányok 70%-át doktori fokozattal rendelkező oktatókkal kell lefedni, és az oktatók 70%-ának teljes munkaidővel állandó munkaviszonyban kell lenniük az adott intézménynél.
6 6 arra is volt példa, hogy más karokon végzett ígéretes hallgatókat kértek fel. A Szabadkai Műszaki Szakfőiskola korábbi megbízott igazgatója elégedetten számolt be az intézmény tanári gárdájáról, amely teljes mértékben eleget tesz az akkreditációs kritériumoknak, sőt meg is haladja azokat 20 25%- kal. Az utánpótlással is jól állnak, több fiatal végzi doktori tanulmányait, és két-három éven belül 4 5 friss doktorra lesz szükségük a nyugdíjazások miatt. A megbízott igazgató sajnálatát fejezte ki, hogy a szakfőiskolájuk csak alapképzést tud nyújtani, éppen ezért nagyon szeretnék létrehozni a mesterképzést. Ehhez a feltételeik már teljes mértékben adottak. Hasonlóképpen csak alapképzést tud nyújtani a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Határon Túli Levelező Tagozata, de a zentai kihelyezett tagozat vezetője elmondta, hogy a hallgatók számára lehetővé teszik, hogy Budapesten folytassák tanulmányaikat mesterképzésen, majd a Kertészettudományi Doktori Iskolában. Ezzel a lehetőséggel évente általában 2 3 diák él. Ahhoz, hogy a kihelyezett tagozat is megszervezhesse a mesterés PhD-képzést, komoly tutori rendszerre lenne szükség, amelyhez jelenleg nincsen megfelelő káderállomány, de az alapképzéshez megvan a szükséges vajdasági szakkáder ben a hallgatókat 37 konzulens tanár segítette, a vizsgáztatást pedig a magyarországi tanárok végezték. A szabadkai Közgazdasági Kar dékán-helyettese arról számolt be, hogy elegendő tanárral rendelkeznek, a szakkáder kinevelése főként az intézményen belül történik. Több tanársegédet alkalmaznak, akik doktori stúdiumokat folytatnak, és a végzés után várja őket a munkahely a karon. A tanársegédek részt vesznek a kutatómunkában és az oktatásban is. Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken már nem ilyen jó a helyzet. Az akkori tanszékvezető elmondta, hogy néhány év múlva a fél tanári kar nyugdíjba vonul, és az utánpótlás-nevelés nincs megoldva. Szívesen toboroznának fiatalokat, van is választék, de bizonyos előírások lehetetlenné teszik, hogy felvegyenek asszisztenseket. Nagyon jó volna 4 5 fiatalt a tanszéken tartani, de félő, hogy a fiatalok nem fognak doktorálás után évekig várni a munkahelyekre. A felsőoktatási intézmények magyar foglalkoztatottjainak életkor szerinti megoszlását vizsgálva azt látjuk, hogy az év közötti oktatók képviseltetik magukat legnagyobb számban. A fiatalabb korosztály mérsékelten van jelen, 30 és 40 év alatti kutatókból egy-kettőt, kettőt-hármat találunk. (Sajnos nem mindenütt töltötték ki ezt a táblázatot, de a hasonlóság így is nyilvánvaló.)
7 7 2. ábra: Felsőoktatási intézmények magyar foglalkoztatottjainak életkor szerinti megoszlása, fő Forrás: Az Oktatási Kataszter 2010-es vajdasági frissítése alapján a szerzők szerkesztése, Intézményfejlesztés és új perspektívák nyomán A tudományos utánpótlás folytonosságának biztosítása szempontjából folyamatos problémát jelent a fiatal utánpótlás alacsony vajdasági intézményi foglalkoztatottsága. Berényi és szerzőtársai (2004), a tudományos utánpótlást illetően, a Kárpát-medence régiói közül, a Vajdaság helyzetét ítélik meg legkedvezőtlenebbnek a kétezres évek elején. Hangsúlyozzák az utánpótlás elhelyezésének, karrierlehetőségének hiányát, a kisebbségi tudományos intézményrendszerek fejlesztését. A helyzet mintegy 10 év távlatából az intézményfejlesztést illetően nem sokat változott. T. Mirnics (2005) Az anyaországi PhD-ösztöndíjak vajdasági hasznosulása c. kutatása során is már megfogalmazódik az egyetemalapítás igénye a Vajdaságban. A kutatásban részt vevő PhD-hallgatók önhibájukon kívül nem kapcsolódtak/kapcsolódnak be a vajdasági felsőoktatásba. Ami annyit jelent, hogy a doktori képzés jelenleg támogatott formájában egyik fél részéről sem hasznosul megfelelően.
8 8 A tudományos utánpótlás sokszor intézménytől függetlenül történik, és domináns a magyarországi fokozatszerzés. 5 Viszont megállapítható, hogy Vajdaság erőteljes tudományos utánpótlással (mintegy 170 fő) rendelkezik, és a kapacitások mozgósítására mindenképp szükség lesz egy potenciális új intézmény létrehozása során. Egy új, önálló felsőoktatási intézmény létrehozásához a vajdasági magyar akadémiai közösség rendelkezik megfelelő (számú) szakember-potenciállal (számításaink szerint mintegy 250 fős 30 és 65 év közötti oktatói és tudományos gárda). Nyilvánvaló, a Kárpát-medence más régióinak (Felvidék, Kárpátalja) intézményfejlesztési példáit látva (Albert, 2009), hogy nem fogja mindenki munkájával támogatni az új intézmény létrejöttét, főleg a kezdetekben. Tény azonban, hogy az MTA (külső köztestületi) tagság szinte 90%-a már a vajdasági felsőoktatási intézményekben dolgozik (és itt az adott intézmények integrációs hajlandósága lesz mérvadó). A potenciális intézmény esetében a már meglévő (a legtöbb magyar oktatót tömörítő) karokból kell kiindulni (Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, BCE Kertészettudományi Kar, Óvóképző Szakfőiskola). Itt a már dolgozó, minősített oktatók és a folyamatban lévő tudományos utánpótlás 6 szolgáltathat (az akkreditáció szempontjából) megfelelő alapot. 5 Az Aranymetszés 2013 c. kutatásban Papp Z. és Csata (2013) a következő tényeket hangsúlyozzák: A vajdasági doktoranduszok 61,5%-a Magyarországon, 32,1%-a Szerbiában, illetve 6,4%-a más országban szerzi tudományos fokozatát. A szerzők egyben felhívják a figyelmet néhány további tényre, amelyekben Kárpát-medencei viszonylatban a vajdasági magyar PhD-hallgatók eltérnek. Sokkal kisebb arányban részesülnek ösztöndíjakban, több mint 80%- uk állandó munkaviszonyban van (felsőoktatási intézményekben kevesen, kutatóintézetekben alig 2%-uk dolgozik), magas a társadalom-tudományi részvétel. Novák (2013) korábbi tanulmányában rámutat a vajdasági magyar fiatal kutatók és doktoranduszok kifejezetten kisszámú (két-három év közötti személy) jelenlétére a vajdasági felsőoktatási intézményekben (elsősorban szerb vezetőségű). A kiigazításokhoz a vajdasági magyar közösség támogatására van szükség, továbbá komplex mentori rendszerre, koncepcionális megközelítésre, stratégiai tervezésre. 6 A szükséges fiatal oktatói gárda kinevelése érdekében a magyar érdekeltségű intézmények magyarországi MSc- és PhD-képzésekre küldik a hallgatókat (Budapest, Gödöllő, Kecskemét, Szeged, Debrecen, Pécs) (Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar, Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar).
9 9 3. táblázat: A szerb Felsőoktatási törvény (27. szakasz, tudományterületek) alapján csoportosított junior és szenior vajdasági magyar akadémiai elit, 2013, fő, % Képzési területek Potenciális oktatói gárda Doktoranduszok és fiatal kutatók MTA-tagok Összesen fő % fő % fő % Társadalom- és humántudományok 88 54, , ,3 Műszaki- és technológiatudományok 33 20, , ,5 Természet- és matematikatudományok 27 16, , ,4 Orvostudományok 13 8, ,5 26 9,1 Művészetek 2 1,2 3 2,4 5 1,7 Összesen , , ,0 Forrás: MTA és a VMDOK adatbázisa alapján a szerzők szerkesztése, 2013 (N=287). Egy Szabadka székhelyű önálló felsőoktatási intézmény esetében a szerb Felsőoktatási törvény 27. szakasza értelmében két tudományterület biztosított (társadalom- és humántudományok, illetve a műszaki- és technológiatudományok) a meglévő, nem önálló felsőoktatási intézmények (karok, szakfőiskolák, kihelyezett képzés) által. Kérdéses a harmadik tudományterületet lefedő intézmény. A harmadik tudományterületet lefedő intézmény (kar), az összesített humánerőforrás-adatok alapján a természet- és matematikatudományok lehetne (korábbi munkaerő-piaci és gazdasági térszerkezeti indokoltság is e mellett szól [Takács, 2013]). A karon belül szerveződhetne meg a kétszakos tanári képzés is (fizika, biológia, matematika stb.). 7 Fontos, hogy multidiszciplináris képzési profilokkal tegyük változatossá a kínálatot (környezetvé- 7 A tartományi oktatási titkár köztársasági minisztériumi egyeztetésekkel, tárgyalásokkal alátámasztott személyes véleménye szerint: a kétszakos tanárképzés abszolút elfogadható, és igény van rá, és meg is valósítható. Ez a világon mindenhol működik, és valójában ez lenne az, ami tulajdonképpen szélesítené a spektrumát a tanári gárdának, és a fiatalok bekapcsolását a szabadkai tanítóképzőbe, azon keresztül pedig a szabadkai egyetem kifejlesztésébe, intézményesítésébe. És ez részben jó, hogy a fiatalok nagy része külföldi kapcsolatokkal rendelkezik már, amit nagyon komolyan lehetne hasznosítani. Így párhuzamosan a túlsúlyban lévő, társadalomtudományokat képviselő fiatalok is el tudnának helyezkedni a pedagógiai karon: A tanárképzés nem vonzó a hallgatók számára, mégis hiány mutatkozik belőlük. Magyarországon nagyobb a szakosodási lehetőség, színesebb a kínálat. Másrész az államnyelv miatt is vannak problémák. ( ) Egy humán súlypontú kart (szociológia, filozófia, történelem, pedagógia, média, pszichológia) biztosan lehetne indítani, és nagyobb érdeklődést váltana ki, hogyha magyarul kínálnánk fel. elnök (Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék).
10 10 delem, agrár-, jog- és műszaki tudományokat is ötvözve), mert részben ezzel tudjuk a legtöbb humánkapacitást kihasználni és mobilizálni. A művészeti képzési terület szintén egy lehetőséget képvisel a harmadik tudományterület lefedéséhez. Ez a potenciális humánerőforrást összegző adatokból nem látható. Ennek több oka is lehet (kevés tanár, alacsony MTA-tagság, alacsony utánpótlás), és itt további kutatások, elemzések, forgatókönyvek felvázolása szükséges, tekintettel a terület specifikusságaira. A potenciális Szabadkai Egyetemen a művészetek is helyet kaphatnak több okból is: már meglévő intézmény Újvidéken, 8 városvezetés érdeklődése (a Szabadkai Színház óriási, folyamatban lévő beruházásai és a tradíciók miatt), 9 a Szabadkán és környékén élő több nemzet (elsősorban magyar, szerb, bunyevác, horvát) kulturális örökségét ápoló, a régió művészeti jellegzetességeit megjelenítő intézmény lehetne, 10 a multikulturális jelleggel nem formálódna ellenségkép azokban (többség nemzet), akik az intézményalapításban nem vállalnának aktív-alapítói szerepet. A Vajdaság területén működő, állami felsőoktatási intézményekben (2012/2013-as tanévben) összesen (különböző kinevezésű és nem- 8 A Művészeti Akadémia minden második évben indít magyar nyelven képzést a dráma tanszéken belül (elsősorban színész, rendező, vágó, producer profilokkal). 9 A szabadkai városvezetés nevében nyilatkozó személy véleménye szerint a színház épülete teljes mértékben kielégíti egy alkalmazott művészeti akadémia infrastrukturális feltételeit, és a kezdeményezés komoly támogatottságot élvez. Az egyetem harmadik oszlopát egy alkalmazott művészeti vagy zeneművészeti akadémia adná (a régióra jellemző specifikumokat kiemelve: tamburazene, jazz, bábjátszás). További a szabadkai városvezetés ötletelése által megfogalmazott megoldások egy matematikai, gazdasági és informatikai multidiszciplináris képzés. Az interjúalany véleményéből is látszik, hogy az egyetem harmadik tudományterületet lefedő szervezési egységét a művészetek, illetve a természettudományok területét lefedő képzéssel lehet/kell biztosítani. 10 A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja olyan szakok és szakpárosítások bevezetésének lehetőségére hívja fel a figyelmet, amelyek nem találhatók meg az Újvidéki Egyetemen, ugyanakkor nemzeti-kulturális létjogosultságuk van: tamburaszak, egyházizene-szak.
11 11 zetiségű) oktató 11 tanította az egyetemi és főiskolai hallgatót (TOMT VAT, 2013). Egy multietnikus intézményszervezés esetén bármi jellegű kétely és aggodalom arra vonatkozólag, hogy egy új önálló felsőoktatási intézmény nem tudna megfelelő tanárgárdát ( ) és pár ezer hallgatót koncentrálni Szabadkán az újvidéki mamutegyetem mellett, csakis a helyi-regionális elit (elsősorban az akadémiai, elsősorban az akadémiai, de politikai elit) bizonytalan szándéka és akarata miatt merül föl. Javaslatok a tudományos utánpótlás folytonosságának biztosítása érdekében A VMDOK és a szerzők által megfogalmazott javaslatokat a Magyar Nemzeti Tanácshoz idézi. Az általunk megfogalmazott javaslatok lényegében két fő irányelvet részesítenek előnyben: 1. ösztöndíj-rendszer (mentori rendszer) és 2. intézményfejlesztési rendszer. Az MNT 2013 nyarán megjelentetett Várady kiválóság ösztöndíj-hitel pályázat kitűnő lehetőség a doktoranduszok (ezzel együtt pedig a tudományos utánpótlás) szempontjából. A hitel- és költség-visszafizetési kötelezettséggel meghatározott pályázati rendszer helyett, egy teljes támogatáson alapuló ösztöndíj rendszerrel ezek a célok meg is valósíthatók. A kedvezményezettek (lehetséges pályázók) körét a VMDOK véleménye szerint, ki kell terjeszteni bármely ország területén tanuló doktoranduszokra. A szerbiai doktori képzéssel kapcsolatosan intézményünk fenntartásokkal rendelkezik, annak 11 A Felsőoktatási törvény a következő oktatói minősítéseket különbözteti meg: előadó (magiszteri vagy specialista fokozattal), szakstúdiumi professzor (doktori fokozat), a művészetek területén felsőfokú végzettség és kiemelkedő művészeti alkotásokkal rendelkező személy, akik a szakstúdiumokon oktathatnak csak. A magasabb minősítésű oktató: docens, rendkívüli és rendes egyetemi tanár (doktori fokozat és külön követelményrendszer) minden képzési formában oktathat (Zakon, 2005, szakasz). A felsőoktatási intézmény (belső szabályzata alapján) tanügyi munkatársakat (mesteri képzésben résztvevő hallgatók) és asszisztenseket (doktori képzésben résztvevő hallgatók) szerződtethet (Zakon, 2005, szakasz).
12 12 minőségi problémái miatt. 12 Az ösztöndíj elbírálása során prioritást kell, hogy élvezzen az alapképzés helye (Szerbia), illetve a pályázat során melléklendő kutatási témavázlat, amely vajdasági tematikát, Vajdasághoz (és a vajdasági magyar kisebbséghez) kötődő kutatási probléma feldolgozását célozza meg. Ösztöndíj-alternatívák, amelyeket a VMDOK a doktoranduszok számára hosszú távon megfelelőnek és sikeresnek tart: 1. Évente öt doktorandusz három évig történő ösztöndíjazása, teljes összegben, nem visszatérítendő hitel formájában, konkrét feladat kiosztással (minden tudományterületet lefedve; a feladatok meghatározásában az MNT ösztöndíj-kuratóriuma [illetve a megfelelő intézmény] dönt, a fentiekben már vázolt társadalmi hasznosulás szempontjából ); Az Újvidéki Egyetem Doktoranduszainak és Fiatal Kutatóinak Szervezete (Udruženje studenata doktorskih studija i mladih istraživača Univerziteta u Novom Sadu) 2010 óta minden évben kérdőíves kutatást végez a Szerbiában tanuló PhD-hallgatók körében (2011- ben N=577). A kutatás kiemelt témaként kezeli a doktori képzés minőségét; az eredmények a szerbiai doktori képzés rossz minőségét mutatják ben és 2011-ben is a válaszadók 63%-a ítélte nem megfelelőnek a posztgraduális órák színvonalát ben a megkérdezettek 57%-a válaszolta azt, hogy nincsen rendes tanítás a doktori képzésen Szerbiában (az Újvidéki Egyetemen). A tanítás színvonala közepesen érdekli a tanári kart az adatközlők szerint. A saját kutatómunkájuk feltételeit míg 2010-ben 20%, addig 2011-ben csak 16% értékelte jónak, közepesnek 43% és 51%, rossznak pedig 37% és 33%. Ezek az adatok különösen aggasztóak, hiszen a doktori iskolák programját a szerb Oktatási Minisztérium illetékes bizottsága akkreditálta, viszont ezek szerint a leírtak és a gyakorlat nem találkoznak egymással. A szerbiai doktori képzés anyagi kérdései ugyancsak fontosak, hiszen a magyarországi tandíjak dinár körül mozognak éves szinten, Szerbiában ennek majdnem háromszorosa az éves tandíj (a megkérdezettek 29 36%-a dinár közti összeget fizet, 10 12%-a pedig többet fizet dinárnál). A szerbiai doktoranduszok hangsúlyozzák a mentorral való jó kapcsolat fontosságát, ami Szerbiában nehézkesen működik. Hasonlóan: a PhD-hallgatók nehezen tudnak az oktatásba/óraadásba és kutatásba bekapcsolódni. Arra a kérdésre, hogy létezik-e perspektíva a fiatal kutatóknak Szerbiában, a válaszadók 64%-a nemmel válaszolt, ami 367 személyt jelent. Ugyancsak 64%-uk tervezi elhagyni Szerbiát. Összehasonlítva a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete Aranymetszés 2013 Kárpát-medencei doktorandusz életpálya-vizsgálata vonatkozó adataival (N=102) megállapíthatjuk, hogy a vajdasági magyar doktoranduszok kisebb százalékban tervezik elhagyni az országot a doktori fokozat megszerzése után. Az adatközlők 67%-a (49 fő) válaszolta azt, hogy Szerbiában szeretne élni, 27%-a (20 fő) tervezi Magyarországon az életét, és csupán 4 fő tervei között szerepelnek más európai országok. Fontos eltérés még a szerbiai és a vajdasági magyar doktoranduszok között: a kérdőív kitöltésekor a szerbiai doktoranduszok 46%-a nem volt munkaviszonyban, míg a vajdasági magyar doktoranduszok 74%-a dolgozott a tanulmányai mellett.
13 13 3. Évi ösztöndíjak kiosztása (12 hónap) mentorálási rendszeren keresztül. Minden évben az MNT egyeztet a VMDOK-kal konkrét tudományos problémák maghatározása céljából. Ezek prioritásokként kezelendők. A doktoranduszok saját kutatásukat igazítják a vajdasági magyar közösség igényeihez, egyben publikációs, szakmai lektorálási és egyéb lehetőségeket kapnak. Mentorokként felsőbb évfolyamok hallgatói, doktorjelöltek kijelölése történhetne meg. Mindkét alternatíva esetében a kutatási problémák, kutatási területek meghatározása során egyik szempont a vajdasági magyar tudományos elit utánpótlása (korstruktúra, tudományterületi képviseltség), illetve a tudományterületen belüli kutatási probléma aktualitása és relevanciája. Ezek a szempontok alapján a VMDOK a következő konkrét javaslatot teszi: Tudományterület Jog és közigazgatás (gazdaságpolitikai multidiszciplináris megközelítésben) Kutatási problémák/témakörök EU integráció (MNT/önkormányzatok számára fontos témák): EU-s javaslatok bemutatása a kisebbségek vonatkozásában, EGTC, EU-s alapokból humán fejlesztések, EU-alapok és komponensek ütemezése, tervezése, lehetőségek megfogalmazása. Orvostudományok Prevenciós programok, egészségmagatartás, mentálhigiéné a vajdasági magyarság körében. Agrártudományok Bölcsészet (alkalmazott nyelvészet és neveléstudományok) Erdőgazdálkodás, minőségügy, takarmányozás, élelmiszer-biztonság, Vajdaság mint agrárrégió és annak EU-s integrációs vonatkozása, termőföld szabad vásárlása, következmények. Szerb nyelv oktatása felzárkóztató programok intézményesítése, tankönyv és tananyag kidolgozása (gyakorlati megközelítés). Természet- és műszaki tudományok Vízminőség és vízgazdálkodás, hulladékgazdálkodás, infrastruktúrafejlesztés Társadalom- és humántudományok Tudományos kutatóintézet létrehozása, feltételeinek vizsgálata és felnőttképzés Véleményünk szerint a hosszú távú érvényesülés szempontjából megfelelő felsőoktatási- és tudományos intézmény létrehozása is nélkülözhetetlen.
14 14 Felhasznált irodalom Albert Sándor 2009: 5 éves a Selye János Egyetem. Selye János Egyetem: Komárom. Anketa o doktorskim studijama 2011: doktoranti.org.rs//2012/02/anketa-o-doktorskim-studijama-u-srbiji-2011-doktoranti-srbije.pdf [2013. július 15.] Berényi Dénes Egyed Albert Kulcsár Szabó Enikő 2004: A magyar tudományos utánpótlás a Kárpát-medence kisebbségi régióiban. Magyar Kisebbség Papp Z. Attila Csata Zsombor 2013: A külhoni magyar doktoranduszok helyzete és karrierperspektívái a Kárpát-medencében. In: Berényi János (szerk.): Tudományos diszkurzusok. Konferenciakötet. VMAT: Újvidék, MÁSZ 2010: Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium: Budapest. [intézményi interjúk, esettanulmányok] MTA 2013: MTA (szerbiai) külső köztestületi tagsága. [statisztikai adatbázis] Novák Anikó 2013: A vajdasági magyar tudományos utánpótlás helyzete az Oktatási Kataszter tükrében. In: Kötél Emőke (szerk.): Kataszter Vajdaság. Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium: Budapest, T. Mirnics Zsuzsanna 2005: A szülőföldtől a tudományig. Az anyaországi PhD ösztöndíjak hasznosulásának vizsgálata. In: Gábrity Molnár Irén Mirnics Zsuzsa (szerk.): Támogatás és hasznosulás. Hatástanulmányok az anyaországi juttatásokról. MTT: Szabadka, Takács Zoltán 2013: A felsőoktatás fejlesztésének lehetőségei Szabadkán. In: Berényi János (szerk.): Tudományos diszkurzusok. Konferenciakötet. VMAT: Újvidék, TOMT VAT 2013: Tartományi Oktatásügyi és Művelődési Titkárság. Vajdaság Autonóm Tartomány: Újvidék. [statisztikai adatbázis] VMDOK 2013: Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete: Szabadka. [statisztikai adatbázis] ZAKON 2005: Zakon o visokom obrazovanju. A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 2005 [ ] 93/2012.
A SZABADKAI MAGYAR NYELVEN (IS) OKTATÓ EGYETEM. Utópia vagy merész vízió?
A SZABADKAI MAGYAR NYELVEN (IS) OKTATÓ EGYETEM Utópia vagy merész vízió? AZ MNT FELSŐOKTATÁSI TERVEI ÉS EDDIGI EREDMÉNYEI Oktatásfejlesztési stratégiánk programjai és megvalósításuk: - Felsőoktatási ösztöndíjprogram
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
15. éve a Magyarságkutató Tudományos Társaság szolgálatában
15. éve a Magyarságkutató Tudományos Társaság szolgálatában Gábrity Molnár Irén: A magyar felsőoktatás jelene/jövője Vajdaságban Szabadka, 2006. 05. 24. Magyarságkutató Tudományos Társaság konferencia
A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI
A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
Kivonat a DE Szenátusa által 7. április 9-én elfogadott A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve dokumentumból. . DOKTORI KÉPZÉS FOLYTATÁSA, TOVÁBBFEJLESZTÉSE.. A doktori képzés rendszerének átalakítása
Pillanatfelvétel a vajdasági magyar doktoranduszokról az Aranymetszés 2013 Kárpát-medencei doktorandusz életpálya-vizsgálat tükrében
1 Ágyas Réka Novák Anikó Rózsa Rita Pillanatfelvétel a vajdasági magyar doktoranduszokról az Aranymetszés 2013 Kárpát-medencei doktorandusz életpálya-vizsgálat tükrében Bevezető Az Aranymetszés 2013 Kárpát-medencei
Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.
Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei
BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Zalai Ernő egyetemi tanár Titkárság: Skorán Éva Telefon: (1) 482-5155/5029 Fax: (1) 482-5329 1093 Budapest, Fővám tér 8. 213. szoba Telefon:
Lengyelország 23,7 28,8 34,9 62,7 56,4. Finnország m 49,4 53,9 52,8 51,9. Hollandia m 51,0 36,5 49,1 50,8. Magyarország 22,5 28,5 32,3 46,6 49,2
MELLÉKLET 1. táblázat A különböző képzési formákban tanulók idősoros adatsora nappali és részidős bontásban Tanév Nappali Esti Levelező Összes 1937/38 11 747 - - 11 747 1946/47 24 036 1 216-25 252 1950/51
A magyar doktori iskolák nemzetköziesedésének vizsgálata. Dr. Kovács Laura Tempus Közalapítvány június 5.
A magyar doktori iskolák nemzetköziesedésének vizsgálata Dr. Kovács Laura Tempus Közalapítvány 2019. június 5. AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE: A doktori kutatás háttere, módszerei A doktori iskolák nemzetköziesítési
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,
Oktatói önéletrajz Csató László
tanársegéd Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2009-2011 Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi
BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. Török Ádám, az MTA főtitkára
BESZÁMOLÓ AZ MTA KUTATÓHELYEK 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Török Ádám, az MTA főtitkára AZ MTA KUTATÓHÁLÓZATÁNAK FELÉPÍTÉSE Kutatóintézet-hálózat 10 kutatóközpont 5 önálló jogállású kutatóintézet Támogatott
Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV
1. Személyes adatok Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV Név: Sándor-Schmidt Barbara Felsőoktatási intézmény neve: Szak megnevezése: A képzés típusa: Kutatási téma címe, tudományági
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november)
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Tanulmányok: Budapesti Tanítóképző Főiskola, tanító szak (1988-1991) Bölcsészettudományi
MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 2682/2008. TERVEZET! (honlapra) ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a felsőoktatási intézmények képzési, tudományos célú és fenntartói normatíva alapján történő finanszírozásáról
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.
PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola
JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL
JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...
Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök
Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Elnök: Kocsis Károly, 2011 Románia: Benedek József
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai
Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.
Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai
TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása:
TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a 2012. évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása: Építőmérnöki Kar Építőmérnöki és földtudományok Gépészmérnöki Kar Gépészeti tudományok
MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM
az elte MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM felvételi szabályzata Márton Áron Szakkollégium 2017 a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: szmsz) második számú melléklete Jelentkezés a Szakkollégiumba
ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE
1. sz. Melléklet Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetetett Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE a Babeş-Bolyai Tudmányegyetem alap-, mester- és doktori képzős,
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE Budapest 2018. 1 1. Bevezetés A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola fontosnak tartja, hogy az oktatás színvonalának emelése érdekében rendszeresen
MAGYAR KÖZLÖNY. 7. szám. M A G Y A R O R S Z Á G H I V A T A L O S L A P J A 2012. január 23., hétfõ. Tar ta lom jegy zék
MAGYAR KÖZLÖNY 7. szám M A G Y A R O R S Z Á G H I V A T A L O S L A P J A 2012. január 23., hétfõ Tar ta lom jegy zék 3/2012. (I. 23.) Korm. rendelet 2/2012. (I. 23.) VM rendelet 1009/2012. (I. 23.) Korm.
A Debreceni Egyetem makroregionális szerepköre, különös tekintettel a határon átnyúló kapcsolatokra
Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, 2010. július 26 augusztus 1. A Debreceni Egyetem makroregionális szerepköre, különös tekintettel a határon átnyúló kapcsolatokra
FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére
FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kara felvételt hirdet Infrastrukturális
ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER mesterképzés - nappali tagozat
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által nappali tagozatos mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat 2008/2009-es, a 2009/2010-es, valamint 2010/2011-es tanévben
Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete
Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia
Dr. Hengl Melinda. A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai
Dr. Hengl Melinda Jogász, Pszichológus, Írásszakértő hallgató, Grafológus, Jelnyelvi interkulturális kommunikációs szakértő A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai A tudásgyárak technológiaváltása
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Az Egyetem oktatási egységei Műszaki Tudományi Kar (az egyetem hallgatóinak 2/3-a) Gazdaságtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.
7 ~ idegen nyelven: 9
Fekete: kitöltése mindenki számára kötelező Piros: kitöltése a társadalomtudomány számára kötelező, másoknak opcionális Kék: kitöltése a matematika és természettudományok, valamint az élettudományok számára
2016. évi határozatok kivonata
2016. évi határozatok kivonata 1/2016.01.21. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Munkatársak Által Választható Béren Kívüli Juttatások Szabályzatának 2/2016.01.26. sz. határozat: A PPKE Egyetemi
ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER alap- és egységes osztatlan képzés- nappali tagozat
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által nappali tagozatos alap- és egységes (osztatlan) képzésben részt vevő, tanulmányaikat 2008/2009-es, 2009/2010-es valamint
Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség
Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az
JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN
JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN Sándorné dr. Kriszt Éva rektor 2009. november 27. 1 Intézményünk története A BGF három nagy múltú főiskola egyesítésével
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre. 2007/2008 tanév
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a PANNON EGYETEM Doktori képzésébe való részvételre 2007/2008 tanév A doktori képzés egyetemi felelősei az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke Tudományos és Nemzetközi ügyek
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
A Kar rövid bemutatása
A Kar rövid bemutatása Széchenyi István Egyetem (SZE-GYŐR) Műszaki Tudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Állam és jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális Intézet Zeneművészeti Intézet A Műszaki Tudományi
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi területek képzési struktúrájáról Tájékoztató a tagozatokról
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi
Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok. 1. fejezet. Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok
Kivonat a PTE SZMSZ 4 számú mellékletéből Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok 1. fejezet Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok 56. (1) Az Egyetemen oktatói feladat
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett
Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar. MESTERKÉPZÉSI SZAK Székhelyen kívüli képzés (Szabadka, Szerbia) indítására irányuló kérelem.
Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar MÉRNÖKTANÁR MÉRNÖK INFORMATIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Székhelyen kívüli képzés (Szabadka, Szerbia) indítására irányuló kérelem rész udapest, 2011. május 16. TARTALOMJEGYZÉK
Bírálati szempontok. 1. A pályázat benyújtását megelőző 5 év tudományos tevékenysége összesen
A doktori iskolai bíráló bizottságok tevékenysége A pályázatok bírálati szempontjait a Támogató határozta meg a kiírás 16. pontja szerint. A bírálati szempontok konkretizálása céljából a kutatási terv
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont
Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Péceli Gábor, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék 1 A Budapesti
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Villamosmérnöki és Informatikai Kar. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) számokban
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Péceli Gábor, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék 1 Egyetem (BME) számokban 1782 Institutum Geometricum
Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló
Hallgatók 2011 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011 Módszertani összefoglaló Készítette: Veroszta Zsuzsanna PhD 2012. március 1. Az adatfelvétel
IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások Tartalom
IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások 2015-2020 Tartalom 1. Új telephely, KFKK létrehozási terve... 2 2. Kárpát-medencei együttműködés, székhelyen kívüli képzés létrehozási terve... 2 3. Duális
munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv
képzési szint képzés név nyelv munkarend név ELTE Kar Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által aláírt szerződés szerint az alábbi
1. ECHO Innovációs Műhely Obádovics Csilla Vinogradov Szergej: tavaszi on-line felmérés
1. ECHO Innovációs Műhely Obádovics Csilla Vinogradov Szergej: 2010. tavaszi on-line felmérés Módszertan Az aktív hallgatók felmérése Vizsgálati populáció: a Szent István Egyetemen alapképzésben, mesterképzésben,
Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros
1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu
A felsőoktatási részvétel és a felsőfokú végzettség hozamának változása Magyarországon
A felsőoktatási részvétel és a felsőfokú végzettség hozamának változása Magyarországon MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet 54. Közgazdász Vándorgyűlés Kecskemét 2016. 09. Miről fogok beszélni? -Mekkora
Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság második intézményi akkreditációs értékelésről
Iktatószám: BMF-RH-2080/05 Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság második intézményi akkreditációs értékelésről A Budapesti Műszaki Főiskola tevékenysége második akkreditációs kör keretében kerül
A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE
A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE BARANYAI NÓRA PHD TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS MTA KRTK REGIONÁLIS KUTATÁSOK INTÉZETE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE VESZPRÉM
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett
Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév
Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló
Cserediákprogramok. JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet
Cserediákprogramok JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet CSEREDIÁK- PROGRAMOK Felsőoktatási tájékoztató füzet 2015 A legismertebb, hazánkban is működő cserediákprogramokról
Regionális tanulmányok (Szerbia)
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Andragógia BA szak III. évfolyam (nappali és levelező tagozat) Regionális tanulmányok (Szerbia) Régió- és országismeret (Szerbia) Szemeszter: (1)
VAJDASÁGI MAGYAR FELSŐOKTATÁS - JOGSZABÁLYI HÁTTÉR, HELYZETKÉP, TÁVLATOK
Tóth Karolina, abszolvens hallgató Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kar Belügyi irányzat VAJDASÁGI MAGYAR FELSŐOKTATÁS - JOGSZABÁLYI HÁTTÉR, HELYZETKÉP, TÁVLATOK Bevezető A dolgozat fő témája a vajdasági
CV - Kocsis Erzsébet
CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség
Pirmajer Attila
Önéletrajz Pirmajer Attila E-mail: pirmajer.attila1990@gmail.com Személyes adatok Pirmajer Attila Születtem: 1990. 03. 02. Szabadka, Szerbia Munkahely 2018-2019 Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program
KEZEK - Észak-Magyarország felsőoktatási intézményeinek együttműködése TÁMOP C-12/1/KONV. V. alprogram: Minőségirányítási rendszer fejlesztése
KEZEK - Észak-Magyarország felsőoktatási intézményeinek együttműködése TÁMOP 4.1.1.C-12/1/KONV V. alprogram: Minőségirányítási rendszer fejlesztése 2014-ES DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER FELMÉRÉS KERETÉN
Galasi Péter: Fiatal diplomások életpálya-vizsgálata
Galasi Péter: Fiatal diplomások életpálya-vizsgálata (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Galasi Péter (2002) Fiatal diplomások életpálya-vizsgálata :
A Szabadkai Közgazdasági Kar válaszai a felsőoktatás kihívásaira a XXI. században
Prof. dr. Đerđi Petkovič, PhD (Petkovics Györgyi) A Szabadkai Közgazdasági Kar válaszai a felsőoktatás kihívásaira a XXI. században A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai
Szent István Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Szent István Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Kertészettudományi Kar Szőlészeti Tanszék egyetemi docens munkakör betöltésére. A
29. Szabadka. Fontos, megfogalmazza:
A MTA Magyar Tudományoss nyosság g KülfK lföldön n Elnöki Bizottság 2007. június j 29. Szabadka Gábrity Molnár r Irén: Vajdasági felsőoktat oktatási/kutatási helyzetkép társadalomtudományok Fontos, hogy
105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami
Felvételi 2015. A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal A felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a
Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei
Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei A GVI elemzésében a legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási terveit vizsgálja. Az eredmények szerint
PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató
PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok
FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás
FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK 217K keresztféléves felvételi eljárás VERZIÓ: 217. március 27. Készítette: Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Elemzési Főosztály E-mail: felsooktatas.elemzes@oh.gov.hu A
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete
Mit tudunk a vajdasági magyar doktoranduszokról?
1 Takács Zoltán Mit tudunk a vajdasági magyar doktoranduszokról? Bevezető A tanulmány a vajdasági magyar doktoranduszok aktuális helyzetének, karrierlehetőségeinek és mobilitási pályájának kérdésével foglalkozik.
Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu
ÓBUDAI EGYETEM Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása Alba Regia Egyetemi Központ Székesfehérvár Akkor.. és Most KANDÓ 1971 Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ 2013 Alba Regia Egyetemi Központ
PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc. mesterképzés
PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési
Pillanatfelvétel a vajdasági magyar doktoranduszokról
Ágyas Réka Novák Anikó Rózsa Rita Pillanatfelvétel a vajdasági magyar doktoranduszokról 1. Bevezető Szerbiában a 2005-ös felsőoktatási törvény 1 a 2006/2007-es tanévben lépett hatályba, ettől kezdve iratkozhattak
Gyorsjelentés a végzett hallgatók utánkövetéses vizsgálatáról
Gyorsjelentés a végzett hallgatók utánkövetéses vizsgálatáról 1994 4. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán illetve annak jogelőd intézményében 199-ben indult az általános szociális munkások
TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben
TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA a 2019/2020. tanévben A 11. (12.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól
1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI
A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Szak Évfolyam Költségtérítés/félév (Ft)
A 2010. május 26 i szenátusi ülés határozatai Ikt. szám: 473/10/RH 58/2010. (V.26.) sz. szenátusi határozat A Szenátus támogatja a Terminológia MA szakindítási anyagát, ennek megfelelően módosítja az Egyetem
MATEMATIKA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR MATEMATIKA Matematika alapszak (BSc) Matematika szakos tanár Matematikus mesterszak (MSc) Alkalmazott matematikus mesterszak (MSc) Matematika-
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
Oktatói önéletrajz Dr. Barta József
egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, mezőgazdasági gépészmérnök Tudományos fokozatok, címek:: 1977,
100. szám május 26. Tartalom
Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott
Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy. Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar
Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Dékáni köszöntő Kedves Érdeklődő! Ebben a kiadványban igyekeztünk összegezni
XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia
XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2017 tavasza Segédlet a tudományos diákköri munka készítéséhez Megyeriné dr. Runyó Anna megyerine@avkf.hu OTDK - Országos Tudományos Diákköri Konferencia
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar
MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2013-2015-2017-ben abszolváltak) Műszaki képzési terület 2019. június DPR: a 2013-2015-2017-ben abszolváltak (műszaki képzési terület)
Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1994 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, társadalomtudományi szak, politikatudományi