Liska Tibor Szakkollégium

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Liska Tibor Szakkollégium"

Átírás

1 szekciók LisKaLand műhelyek Szakmai Hetek közösségépítés esettanulmányok Liska Tibor Szakkollégium BME GTK

2 BEMUTATKOZÁSUNK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának 90 fős aktív taglétszámmal rendelkező szakkollégiuma vagyunk. Célunk egy olyan szervezet létrehozása, amely lehetőséget teremt az egyetemen folyó szakmai munka kibővítésére, kutatások elvégzésére és az egyetemi oktatás gyakorlati kiegészítésére. Célként tűztük ki a közgazdaságtan, a pénzügy, a marketing és a menedzsment iránt érdeklődő fiatalok összegyűjtését, ezen témákkal kapcsolatos műhelyek, előadások, kurzusok, tréningek, tanulmányutak, versenyek és konferenciák rendezését-szervezését, ezzel kapcsolatos kiadványok megjelentetését, valamint a tagok számára szakmai gyakorlati, illetve készség- és önfejlesztési lehetőségek biztosítását. Igyekszünk az egyetemi oktatás elméletközpontúságával szemben inkább a gyakorlati tudás elsajátítására fektetni a hangsúlyt. A belső képzésen kívül nyitunk a többi hallgató felé is: legfontosabb programjaink közé tartozik a Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek, egy minden tavasszal meg-rendezésre kerülő, párhetes előadássorozat, valamint a LisKaLand elnevezésű, nyári szimulációs tábor, amely névadónk gazdaságmechanikai modelljére épül. Szakmai programjaink ezen rendezvényeken kívül műhelymunkaként és kurzusként is folynak, melyekre a Programjaink fejezetben bővebben is kitérünk. Néhány programunk keretében ötvözzük a szakmaiság és a közösség két, látszólag ellentétes fogalmát. Szakmai jellegű rendezvényeinken kívül a közösségi életre is nagy hangsúlyt fektetünk talán ez az, ami megkülönböztet minket a többi szakkollégiumtól. Minden évben közös túrázások, bevonótáborok, tréningek, csapatépítések, versenyek, vitaestek, és filmklubok szolgálják a régi és új tagok összekovácsolódását. Mindemellett a szakkollégium főhadiszállásának tekinthető Wigner Jenő Kollégium két szintjén élünk együtt, mely napokat a közös élmények, főzések, filmvetítések, baráti beszélgetések, folyosós bulik és a valahova tartozás érzése tesz még inkább élhetővé, szerethetővé. Megalakulásunkról, névadónkról, céljainkról és vízióinkról bővebben a weboldal Rólunk menüpontjában olvashatsz. 2

3 PROJEKTJEINK Szakkollégiumunk két legfontosabb projektje a korábban már említett Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek, illetve a LisKaLand. A szakkollégium lelkes tagjai ugyanis minden évben megszervezik ezeket a rendezvényeket, önmaguknak és az érdeklődőknek. Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek A alapításának ötlete és igénye a BME GTK-n, a 2005 óta megrendezett Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek szervezői csapatában fogalmazódott meg. Így szinte természetes, hogy a szakkollégium életében kiemelkedő jelentősége van ennek a rendezvénysorozatnak. A tavaszi félév első heteiben molinók, reklámok, plakátok és szórólapok sokasága lepi el az egyetemet. Hisszük, hogy mára minden közgazdász és menedzser tudja, hogy mi várja őt a Szakmai Heteken, a félév számonkérésektől mentes kezdetén. Igazi üdítő időszak ez vizsgák és zárthelyik nélkül, amely magában hordozza a lehetőséget, hogy életközelibb i n for m ác iók hoz j u s s u n k a sz a k m a é lvo n a l á n a k ké pv i s e lőitől. A r e nde z- vényt évről évre mind nagyobb érdeklődés kíséri a hallgatók és a kar vezetése részéről egyaránt. LisKaLand Névadónk szellemi örökségének megőrzése, tudományos kísérlet, tagságunk szakmai fejlődése, szakkollégiumunk hírnevének öregbítése, megteremtése, egy hatalmas kaland, egy nagyszabású rendezvény és egy életre szóló élmény. Ezek voltak azok a fogalmak, melyek hatására ben negyven vállalkozó szellemű szakkollégista hozzálátott az első LisKaLand megszervezéséhez. Létrehoztak egy világot, ahol a kreativitás, a vállalkozószellem, az önértékelés és a bátorság igazságos versenyre sarkall. A LisKaLand utópisztikus világa immáron háromszor válhatott valósággá. A második és harmadik tábort az elsőhöz hasonlóan az önfeledt szórakozás, a játék élménye, a szakma iránti elkötelezettség és a komoly verseny jellemezte. Hiszünk benne, hogy rendezvényünk mára hagyományt teremtett és évről évre nagyobb érdeklődés kíséri majd. 3

4 PROGRAMJAINK Szakmai programok Célunk, hogy az egyetemen tanult elméleti alapok mellett gyakorlatiasabb oldalról is betekintést nyerhessenek tagjaink a közgazdászok, menedzserek, bankárok világába. Bár első olvasásra a szakmai programok egy része egyfajta korrepetálásnak, külön órának tűnhet, valójában sokkal többek annál. A GTK-n lehetőséged és időd is van arra, hogy ne csak az egyetemi tanulmányaiddal foglalkozz, hanem igény szerint bővítsd a látókörödet is. Ebben nyújtanak segítséget a szakmai programok. Kurzusok A főleg ismeretterjesztő kurzusaink célja, hogy a tagok általános műveltségét és látókörét bővítsék. Az interaktív, kötetlen előadások során nem kell a megszerzett tudásról számot adni, ezért mintegy kikapcsolódás lehet olyan témákról hallani, mint a Nobel-díjasok, vagy a vezetők beszámolói az élet különböző területeiről. A kurzusokat a tagság igényeihez igazítjuk, így több lehetőség közül lehet választani. Műhelyek A szakkollégium szakmai munkájának gerincét adó kiscsoportos interaktív foglalkozások során a tagok betekintést nyernek az általuk választott gazdasági vagy igényeiknek megfelelő egyéb témákba, amely tudásukat a későbbiekben kamatoztatni tudják mind az egyetemi tanulmányaik, mind későbbi életük folyamán. A témákat a GTK tanszékeivel és oktatóival, illetve tapasztalt szakemberekkel egyeztetve a tagság igényeihez igazítjuk, így nagyobbak és személyre szabottabbak a választási lehetőségek. Tavaly ősztől elindultak szekcióink is, ahol tagjaink eldönthetik, hogy melyik területen kívánják leginkább elmélyíteni a tudásukat, és ezen a témacsoporton belül félévről félévre más témában szerezhetnek alapos ismereteket műhelyeink keretében. 4

5 Esettanulmányi versenyek A menedzserek, közgazdászok részére rendszerint esettanulmányi versenyek kerülnek megrendezésre. Pénzügyes, menedzsmentes és kommunikációs eseteket feldolgozva, problémákat megoldva és azokat előadva o- lyan tapasztalatokra tehetnek szert a versenyzők, amelyek a későbbiekben az élet számtalan területén előnyt jelenthetnek. Szakkollégiumunk évek óta az Országos Pénzügyi Esettanulmányi- és az Országos Esettanulmány Verseny egyetemi fordulóját szervezi meg, 2010-ben pedig a Kommunikációs Esettanulmányi Versenyt is. Az elmúlt évek során nagyon jó helyezéseket értek el a szakkollégiumi tagok ezeken az országos versenyeken, ezért terveink közt szerepelnek esettanulmányi hétvégék megszervezései is. Vitaestek, filmklubok A vitaestek és a filmklubok során a közösségépítés is komoly szerepet kap. Egy vitaesten az érdeklődő tagok egy rögtönzött vita keretében beszélgetnek a legváltozatosabb témákról, ezáltal fejlesztve vita-, és kifejezőkészségüket, valamint racionálisabb gondolkodás és összetettebb látásmód alakulhat ki ezen alkalmak hatására. A filmklubok során pedig érdekes és szórakoztató filmeket néznek meg az érdeklődők, amelyek után egy rövid beszélgetés során tárgyalják meg a film mondanivalóját, esetleges felvetett kérdéseire a választ. Ezen programok nem elsősorban a szakmaiságról híresek, de nagyon erős csapatkohéziós hatásukat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Közösségi programok A ot összetartó, baráti közössége is megkülönbözteti a többi műegyetemi szakkollégiumtól. A főhadiszállásunknak tekinthető Wigner Jenő Kollégium két szintjén, a Liska-szinten élünk együtt, közösen főzünk és a felújított társalgónkban múlatjuk az időt beszélgetésekkel, filmekkel, játékokkal. Csapatépítéseinkkel, Liska-túráinkkal, tréningeinkkel, a közös bulikkal és a már említett filmklubokkal igyekszünk azokat a tagokat is minél inkább bevonni a közösségbe, akik nem a Liska-szinten laknak, illetve akik nem is kollégisták. A félévente megrendezendő bevonótáborokban és a senior-programokon pedig lehetőség van arra, hogy az aktív tagság megismerkedjen szakkollégiumunk alapítóival, a tanulmányaikat már befejező senior-tagsággal. A weboldal Programjaink menüpontjában megnézheted, hogy milyen szakmai és közösségi programokon vehetnek részt tagjaink. 5

6 Társadalmi felelősségvállalás A célja, hogy a társadalmi felelősségvállalásból minél jobban kivegye részét. Ennek jegyében a szakkollégium tagjai minél több lehetőséget megragadnak, hogy segíthessenek másoknak, önkéntes napokon, véradásokon vehessenek részt. A 2011/2012-es tanévben a szakkollégium örökbe fogadta a Fővárosi Állat- és Növénykert egy lakóját, valamint ellátogatott a Hűvösvölgyi Gyermekotthonba, hogy egy farsangi mulattsággal örvendeztesse meg a bentlakó gyermekeket. A farsangozás másnapján a szakkollégium számos tagja visszatért az otthonba, hogy annak épületeit, szobáit szebbé varázsolja, ezzel igyekezvén maradandó nyomot hagyni a gyerekek mindennapjaiban. JELENTKEZZ! Ahhoz, hogy a teljes jogú tagja lehess, ki kell töltened és el kell juttatnod hozzánk egy belépési nyilatkozatot, ami a weboldal Érdeklődőknek menüpontjából érhető el. A kitöltött és aláírt nyilatkozatot az Elérhetőségek menüpontban feltüntetett fogadóidőben tudod leadni a szakkollégium HR-vezetőjének, vagy az elnökség többi tagjának a Wigner Jenő Kollégium B301-es szobájában. Mivel csak az őszi szemeszterben hirdetünk tagfelvételt, ezt kizárólag az őszi félévben teheted meg, méghozzá a 6. oktatási hétig bezárólag. Ezzel jön létre a tagjelölt jogviszonyod. Tagjelöltként teljesítened kell kritériumrendszerünket, amit a szakkollégium elnöksége minden félév elején közzétesz, valamint jelentkezésed félévében az ösztöndíjindexednek meg kell haladnia az évfolyamodét, vagy a 4.0-át. Emellett az őszi félév végén be kell nyújtanod egy pályázatot, valamint egy prezentációt kell tartanod a héttagú Felvételi bizottság előtt. Ha a kritériumrendszert és az átlagot is sikerült teljesítened, valamint a Felvételi bizottság a prezentációd alapján érdemesnek talál, akkor a szakkollégium aktív tagjává válsz. Ha valami oknál fogva ez nem sikerülne, akkor a következő őszi félévben újra megpróbálhatod, de összesen maximum kétszer. 6

7 Amint taggá válsz, célszerű tájékozódnod a félév elején kiküldött ismertetőkből, amelyekben mindig az aktuális félévre vonatkozó követelmények találhatóak meg. Fontos, hogy ismerd a kritériumrendszert, hogy a szakkollégium tagja maradhass. A 2009/2010 es tanévtől kezdve az a hallgató maradhat szakkollégiumi tag, aki szerez az éppen aktuális elnökség által megállapított elegendő szakmai és szervezői pontot, valamint részt vesz legalább két HR-programon. A szakmai pontokatt minimum három különböző szakmai programon való részvételből kell összegyűjteni, a szervezői pont pedig bármely szakmai vagy HR-program szervezésében való közreműködéssel megszerezhető. Mindezek teljesítésével a szakkollégium aktív tagja maradhatsz. Tagsági viszonyod azonban megszűnik abban az esetben, ha két egymást követő félévben nem teljesíted a fenti kritériumrendszert. Ha valamelyik félévet 0 szakmai ponttal zárod, akkor az a tagsági viszonyod automatikus megszűnését jelenti. Ez alól kivételt élveznek a külföldi tanulmányúton lévő tagok, így ha például egy félévre külföldre utazol, mi megőrizzük a helyed és visszavárunk. Reméljük felkeltettük érdeklődésed, látogass el szeptemberi Infoestünkre. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 7

Liska Tibor Szakkollégium

Liska Tibor Szakkollégium gazdaság Liska Tibor Szakkollégium műhelyek esettanulmányok szekciók közösségépítés LisKaLand Szakmai Hetek BME GTK Liska Tibor Szakkollégium BEMUTATKOZÁSUNK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

Liska Tibor Szakkollégium

Liska Tibor Szakkollégium Gratulálunk, nyertél! Jutalmad legalább három felejthetetlen év, mellé ajándék kapcsolati tőke és korlátlan lehetőségfelhasználás, mindez a Műegyetem jóvoltából. A csomag tartalmaz többszáz új ismerőst,

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól,

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség az egyetemi órákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 5. oldal szekciók LisKaLand műhelyek Szakmai Hetek közösségépítés

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI

TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI SZERVEZETEKRŐL A korábbi leírásokban, köszöntőben, a gólyatábori meghívóban olvashattátok, hogy az egyetemen életre szóló élményekre és barátságokra

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája Pályázati kategória kódja Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely Település Székhely Megye Projekt címe Igényelt támogatás összege - 0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége - 0002

Részletesebben

Hallgatói Külügyi Testület

Hallgatói Külügyi Testület BME Hallgatói Külügyi Testület A sikerhez vezető út HKT a nemzetközisgben relik Oldal 2 Hallgatói Külügyi Testület (BME HKT) A HKT a Műegyetemen működő nemzetközi tevékenységekkel foglalkozó diákszervezetek

Részletesebben

A LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Figyelembe véve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Alapszabályában a szakkollégiumok alapítására

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kara az Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése keretében pályázatot

Részletesebben

Vezetőképzés tréning. Szakkollégiumi napok

Vezetőképzés tréning. Szakkollégiumi napok Vezetőképzés tréning 2015. 09. 01. Tagjaink 2015. szeptember elsején vezetőképzés tréningen vehettek részt. A programon érdekes feladatok segítségével tanulhattuk meg, hogyan válhat valakiből jó vezető,

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

Liska Tibor Szakkollégium. pénzügyek esettanulmányok. protokoll. vállalkozás menedzsment. gazdaság. tudomány. a Műegyetemen LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM

Liska Tibor Szakkollégium. pénzügyek esettanulmányok. protokoll. vállalkozás menedzsment. gazdaság. tudomány. a Műegyetemen LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM pénzügyek esettanulmányok protokoll vállalkozás menedzsment gazdaság tudomány a Műegyetemen LISKA TIBOR SZAKKOLLÉGIUM Kedves Egyetemista! gm7 Bizonyára már eléggé telítődtél minden új információval, ami

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista 1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József

Részletesebben

TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV

TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV A tantárgy neve: Közgazdasági Elmélettörténet/History of Economic Thought A tantárgy kódja: BMEGT30MN09 Heti tanóraszám (Előadás/Gyakorlat): 2/2 Tantárgy teljesítésértékelésének

Részletesebben

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás

Részletesebben

Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium. Szervezeti és Működési Szabályzat

Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium. Szervezeti és Működési Szabályzat Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium Szervezeti és Működési Szabályzat Szent István Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi Kar Gödöllő, 2014. december 4. 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2013. május 22. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre Budapest 2017 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Képzés megnevezése: szakirányú továbbképzés A képzés helye: Gazdaságtudományi Kar, Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézet Szakirányú

Részletesebben

E MÓRA FERENC SZT SZAKKOLLÉGIUM

E MÓRA FERENC SZT SZAKKOLLÉGIUM SZTE MÓRA FERENC SZAKKOLLÉGIUM BEMUTATKOZÁS Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiuma Szeged egyik legszebb részén, zöldövezetben található. Kollégiumunk több mint 50 éve egyszerre biztosítja a hallgatók számára

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre Budapest 2016 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA DOKTORI ISKOLA SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA A doktori képzésben legalább 240 (kettőszáznegyven) kreditet kell szerezni. (Nftv 16 (1)) A képzési idő

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Szilas Roland Ferenc

Oktatói önéletrajz Szilas Roland Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Szervezeti Magatartás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-2003 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Közgazdász, Vezetés és szervezés szakirány

Részletesebben

Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE)

Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) Jogi státusz: bejegyzett egyesület Székhely: 1119 Budapest, Fehérvári út 79. Terület: tevékenysége kiterjed Magyarország területére Alapítás: 1992 Tagok: Honlap:

Részletesebben

Schönherz Konditerem. Működési. füzet. Schönherz Body kör Schönherz Kollégiumért Alapítvány

Schönherz Konditerem. Működési. füzet. Schönherz Body kör Schönherz Kollégiumért Alapítvány Schönherz Konditerem Működési füzet Schönherz Body kör Schönherz Kollégiumért Alapítvány Az elmúlt egy év során többszörös változáson és bizonytalan időszakon ment keresztül a Schönherz Konditerem. Mára

Részletesebben

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

TESTNEVELÉS TANTÁRGY 2013/2014. TANÉV II. FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEI

TESTNEVELÉS TANTÁRGY 2013/2014. TANÉV II. FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEI TESTNEVELÉS TANTÁRGY 2013/2014. TANÉV II. FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEI Az alábbiakban a SZIE Sportközpont tájékoztatójában a Testnevelés tantárgy 2013/2014. tanév II. félévének követelményeit közöljük. Minden

Részletesebben

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER TERMÉSZETTUDOMÁNYI SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Miskolc, 2010. 1.3.11.2. sz. Egyetemi Szabályzat

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA Az oktatásért felelős miniszter döntése szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban) 64. (5) bekezdése, valamint a felsőoktatásban

Részletesebben

Stratégiai és Üzleti Tervezés

Stratégiai és Üzleti Tervezés Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy

Részletesebben

A Liska Tibor Szakkollégium. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Liska Tibor Szakkollégium. Szervezeti és Működési Szabályzata 1 A Liska Tibor Szakkollégium Szervezeti és Működési Szabályzata Figyelembe véve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Alapszabályában a szakkollégiumok alapítására

Részletesebben

- ó Ö OLLÉ IU I F LVÉ LI SZA ÁLYZA

- ó Ö OLLÉ IU I F LVÉ LI SZA ÁLYZA - H ó Ö OLLÉ IU I F LVÉ LI SZA ÁLYZA 1. Á 1) Jelen szabályzat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzata alapján elektronikus kollégiumi felvételi pályázatot határidőn

Részletesebben

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Tehetséggondozó képzésünkben nyolc e-learning kurzussal várjuk diákjaikat az MCC Középiskolás Programjába. A Programban való részvétel ingyenes, a távoktatási

Részletesebben

MNB Kiválósági Ösztöndíj

MNB Kiválósági Ösztöndíj MNB Kiválósági Ösztöndíj Pályázati felhívás a 2017/18-as tanévre Az MNB Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal a közgazdasági értékteremtésben, aminek keretében MNB kiválósági

Részletesebben

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM az elte MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM felvételi szabályzata Márton Áron Szakkollégium 2017 a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: szmsz) második számú melléklete Jelentkezés a Szakkollégiumba

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft. SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK-16-0019. támogatásból megvalósított A Pallasz Athéné Egyetem tudományos diákköri műhelyeinek és konferenciáinak támogatása 2016/17 projektről A program megvalósításának ideje:

Részletesebben

MÖDFE Nappali munkarendű mester 2018/2019 /2018/FOKT

MÖDFE Nappali munkarendű mester 2018/2019 /2018/FOKT Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat a 2015/2016-os tanévtől a 2017/2018-as tanévig terjedő

Részletesebben

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés és egyszerűsített éves beszámoló 2012

Közhasznúsági jelentés és egyszerűsített éves beszámoló 2012 Tárgyalási Szimulációs Társaság Közhasznú Egyesület 1074 Budapest, Dohány utca 1/b, VI/1. Közhasznúsági jelentés és egyszerűsített éves beszámoló 2012 Budapest, 2013. május 26. 1. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Kedves Támogatónk! I. ÉVFOLYAM 2016/2. sz.

Kedves Támogatónk! I. ÉVFOLYAM 2016/2. sz. I. ÉVFOLYAM 2016/2. sz. Kedves Támogatónk! Köszöntelek, Patvaros István vagyok, a PÉNZMÁGNES Alapítvány és a Cash Flow Mágnes Kft. (CFM) alapítója. A Hírlevél 2016/2-es számában beszámolunk a Budapesten,

Részletesebben

Habilitációs Szabályzat

Habilitációs Szabályzat Habilitációs Szabályzat Semmelweis Egyetem Korányi Frigyes Szakkollégium A Habilitációs Szabályzat minden szakkollégistára érvényes. A Habilitációs Bizottság (későbbiekben: HB) alapvető működési rendjéről

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

VALÓSÍTSD MEG ÖNMAGAD ÉS VÁLLALKOZZ! a vállalkozói létet a hallgatókkal megismertető kurzus a Szegedi Tudományegyetemen #ötletelj #tervezz #vállalkozz

VALÓSÍTSD MEG ÖNMAGAD ÉS VÁLLALKOZZ! a vállalkozói létet a hallgatókkal megismertető kurzus a Szegedi Tudományegyetemen #ötletelj #tervezz #vállalkozz VALÓSÍTSD MEG ÖNMAGAD ÉS VÁLLALKOZZ! a vállalkozói létet a hallgatókkal megismertető kurzus a Szegedi Tudományegyetemen #ötletelj #tervezz #vállalkozz KEDVES HALLGATÓ! LEENDŐ VÁLLALKOZÓ! Azzal, hogy kezedbe

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA Az SZTE ÁJTK Polgári Jogi, Polgári Eljárásjogi és Családi Jogi Tudományos Diákköre (röviden: Polgári Jogi

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Képzési terv

Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Képzési terv BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Képzési terv Kutatási tevékenység A Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola (továbbiakban: Doktori

Részletesebben

Játékelmélet és stratégiai gondolkodás

Játékelmélet és stratégiai gondolkodás Nyomtatás Játékelmélet és stratégiai gondolkodás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszék TANTÁRGYI ADATLAP 0 I. Tantárgyleírás

Részletesebben

Az ELTE Bolyai Kollégium Felvételi Szabályzata

Az ELTE Bolyai Kollégium Felvételi Szabályzata Az ELTE Bolyai Kollégium Felvételi Szabályzata ALAPELVEK 1. A Bolyai Kollégium (a továbbiakban: Szakkollégium) szakkollégista tagjává válhatnak mindazok, akik megfelelnek a jelen Szabályzatban foglalt

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata. Preambulum

Szervezeti és Működési Szabályzata. Preambulum A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata Jelen szabályzat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: BME) Egyetemi Hallgatói Képviselete

Részletesebben

MNB Kiválósági Ösztöndíj

MNB Kiválósági Ösztöndíj MNB Kiválósági Ösztöndíj a 2017/2018. tanévre 2017. szeptember 0 Pályázati felhívás MNB Kiválósági Ösztöndíjra 2017/2018. tanévre A Budapesti Corvinus Egyetem az Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése

Részletesebben

PRO UNIVERSITATE PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT

PRO UNIVERSITATE PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT PRO UNIVERSITATE PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT Általános információk Pályázhat, aki a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi, Közgazdaságtudományi vagy Társadalomtudományi Karának végzős hallgatója (végzős

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ október 11. és november 10. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ október 11. és november 10. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2018. október 11. és 2018. november 10. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2018. október 11. EHK ülés 2018. október 15. Rendkívüli EHK ülés 2018. október

Részletesebben

MILYEN LEGYEN AZ OKTATÁS? HALLGATÓI ELVÁRÁSOK A FELSŐOKTATÁS OKTATÁSI

MILYEN LEGYEN AZ OKTATÁS? HALLGATÓI ELVÁRÁSOK A FELSŐOKTATÁS OKTATÁSI MILYEN LEGYEN AZ OKTATÁS? HALLGATÓI ELVÁRÁSOK A FELSŐOKTATÁS OKTATÁSI SZOLGÁLTATÁSÁVAL KAPCSOLATBAN BEDZSULA BÁLINT NJE-GTK MENEDZSMENT ÉS ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ TANSZÉK FELSŐOKTATÁS Átalakuló felsőoktatás

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ október 11. és november 14. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ október 11. és november 14. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2017. október 11. és 2017. november 14. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. október 13. - Rendkívüli EHK ülés részvétel 2017. október 17. - Rendkívüli

Részletesebben

Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium felvételi kiadványát tartod a kezedben. A következő néhány oldal azzal a céllal született, h

Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium felvételi kiadványát tartod a kezedben. A következő néhány oldal azzal a céllal született, h Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium felvételi kiadványát tartod a kezedben. A következő néhány oldal azzal a céllal született, hogy bemutassa szervezetünket a hozzánk felvételizni

Részletesebben

A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére

A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére 2013. május 22. http://majt.hu/ A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákköre

Részletesebben

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja 3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és

Részletesebben

Felnőttképzési kiegészítő tevékenységek

Felnőttképzési kiegészítő tevékenységek Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24. Felnőttképzési engedély nyilvántartási száma: E-000116/2014. Felnőttképzési kiegészítő

Részletesebben

Beszámoló Mechatronika Szakosztály 2013/2014 tanév őszi féléves tevékenységéről

Beszámoló Mechatronika Szakosztály 2013/2014 tanév őszi féléves tevékenységéről Beszámoló Mechatronika Szakosztály 2013/2014 tanév őszi féléves tevékenységéről Kör: Mechatronika Szakosztály Kör vezetője: Wittmann Ádám Kör teljes létszáma: 119 fő Aktív gépészkaros körtagok: 119 fő

Részletesebben

A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére

A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére 2010. december 23. http://majt.hu/ A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákköre

Részletesebben

A KommON BME KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KommON BME KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KommON BME KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Figyelembe véve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Alapszabályában a szakkollégiumok

Részletesebben

Szakkollégiumok Magyarországon

Szakkollégiumok Magyarországon Szakkollégiumok Magyarországon Helyzetkép Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A kutatás céljai 1. Általános helyzetkép felvázolása A szakkollégiumok típusainak azonosítása A

Részletesebben

Mikroökonómia NGB_AK005_1

Mikroökonómia NGB_AK005_1 Mikroökonómia NGB_AK00_ Általános tudnivalók, követelmények Gazdálkodási és menedzsment, Kereskedelem és marketing, Közszolgálati, Műszaki menedzser, Logisztikai mérnök, Nemzetközi tanulmányok és Egészségügyi

Részletesebben

Rólunk. Szervezeti felépítés

Rólunk. Szervezeti felépítés Rólunk A Mikó Imre Szakkollégium 2000-ben jött létre. Célja, hogy a Kolozsváron tanuló magyar jogász és közgazdász hallgatók számára szakmai fejlődést, készségfejlesztést és kapcsolatépítést biztosítson.

Részletesebben

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Az űrlap a Kaposvári Egyetem hallgatóinak készült, akik Erasmus+ hallgatói tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra pályáznak a 2015-2016-os tanévre. 1.A jelentkező hallgató

Részletesebben

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Információs nap 2018. szeptember 5. Dr. Molnárné Dr. Barna Katalin, oktatási dékánhelyettes Zaránd Szilvia, oktatási referens Hova is kerültem? Dékán Dékánhelyettesek

Részletesebben

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

Részletesebben

Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend. Ikt. sz.: SZF/../2014.

Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend. Ikt. sz.: SZF/../2014. Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend Ikt. sz.: SZF/../2014. A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban Főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, továbbá a nemzeti felsőoktatási

Részletesebben

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete 2012. évi közhasznúsági jelentés Tartalom 1. Szervezet alapadatai 2. Az Egyesület számviteli beszámolója (éves mérleg és eredmény levezetés) 3.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2017.március 15. és 2017.április 11. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2017.március 15. és 2017.április 11. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2017.március 15. és 2017.április 11. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. március 15. rendkívüli EHK ülés részvétel 2017. március 16. EHK ülés részvétel

Részletesebben

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program 2015 februárjától továbbra is négy, ingyenesen végezhető távoktatási kurzussal, havonta, szombatonként megrendezett készségfejlesztő tréningekkel, és az

Részletesebben

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium Felvételi szabályzat A szakkollégiumnak egyszerre legfeljebb 30 hallgatói tagja lehet. A felvételi eljárás első éves hallgatók esetében minden év augusztusában, felsőbb

Részletesebben

HÖDFE Nappali alap / osztatlan 2019/ /2019/KARPATKFF

HÖDFE Nappali alap / osztatlan 2019/ /2019/KARPATKFF Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű, felsőbb éves alap- és osztatlan képzésben részt vevő, tanulmányaik során a 2013/2014-es tanévtől

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT

FELVÉTELI SZABÁLYZAT FELVÉTELI SZABÁLYZAT A Szervezeti és Működési Szabályzat 5. (2) bekezdésének felhatalmazása alapján a Közgyűlés a következő Felvételi Szabályzatot alkotja: Alapelvek 1. Az ELTE Bibó István Szakkollégium

Részletesebben

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium. Felvételi szabályzat

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium. Felvételi szabályzat PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium Felvételi szabályzat A szakkollégiumnak egyszerre legfeljebb 30 hallgatói tagja lehet. A felvételi eljárás minden év szeptemberében zajlik. A pályázatokat a Szakkollégiumi

Részletesebben

Interkulturális kommunikáció kurzus

Interkulturális kommunikáció kurzus Interkulturális kommunikáció kurzus Dr. Malota Erzsébet A magyar felsőoktatás nemzetköziesítése konferencia, 2015. január. 14. TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY - CAMPUS HUNGARY TÁMOP 4.2.4B/1-11/1 PROJEKT Az interkulturális

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények Pótpályázat 2019. április Az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A képzés során a hallgatók megismerkednek a településmenedzsment komplex szemléletmódjával, így képessé válnak a stratégiai tervezésre,

Részletesebben

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV ISMERED azt az érzést, amikor elmész egy társaságban, és SENKI NEM ÉRTI, mit tanulsz, és mivel foglalkozol www.scindikator.hu HIDD EL, át tudjuk érezni! Éppen ezért folytatja idén is a Nők a Tudományban

Részletesebben

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Ezen tájékoztató dokumentum célja a komplex átvilágító vizsgára vonatkozó

Részletesebben

Egyetemi BME ösztöndíj

Egyetemi BME ösztöndíj Egyetemi BME ösztöndíj Pályázati felhívás a 2016/17. tanév tavaszi félévre A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (EHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. 1. A pályázat célja. 2. A pályázat benyújtására jogosultak köre

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. 1. A pályázat célja. 2. A pályázat benyújtására jogosultak köre PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet a 2018/2019-es tanévben a magyarországi és a szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató külhoni magyar hallgatók

Részletesebben

Dr. Reisinger Adrienn Homor Nikolett

Dr. Reisinger Adrienn Homor Nikolett Dr. Reisinger Adrienn Homor Nikolett Mennyire vonzó a tudományos élet a felsőoktatási hallgatók számára? Fókuszban a Széchenyi István Egyetem hallgatói A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája

Részletesebben

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program 2 www.bosch.hu/jobs Junior Managers Program Egyedi karrierlehetőség a Bosch vezető-utánpótlás programjában A Bosch

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

BGF PSZK BUDAPEST SZAKKOLLÉGIUMI ÖNKORMÁNYZAT

BGF PSZK BUDAPEST SZAKKOLLÉGIUMI ÖNKORMÁNYZAT BGF PSZK BUDAPEST SZAKKOLLÉGIUMI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest 2011 A PSZK SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Figyelembe véve a Budapesti Gazdasági Főiskola Szenátusa

Részletesebben

ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER mesterképzés - nappali tagozat

ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER mesterképzés - nappali tagozat A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által nappali tagozatos mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat 2008/2009-es, a 2009/2010-es, valamint 2010/2011-es tanévben

Részletesebben

NYÍLT KÉPZÉS. Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. JÓKBÓL A KIVÁLÓT Interjúztatás fejlesztés

NYÍLT KÉPZÉS. Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. JÓKBÓL A KIVÁLÓT Interjúztatás fejlesztés NYÍLT KÉPZÉS Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. JÓKBÓL A KIVÁLÓT Interjúztatás fejlesztés SZERETNE MIÉRT? A program résztvevői átértékelhetik az interjú lépéseinek jelentőségét,

Részletesebben