Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program"

Átírás

1 Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Tehetséggondozó képzésünkben nyolc e-learning kurzussal várjuk diákjaikat az MCC Középiskolás Programjába. A Programban való részvétel ingyenes, a távoktatási kurzusok mellett havonta, szombatonként megrendezett készségfejlesztő tréningekbe, és az ország egyik legjobb középiskolás közösségébe csatlakozhatnak be tanulóik. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja az országban egyedülálló módon iskola mellett végezhető ingyenes internetes társadalomtudományi képzést kínál olyan fiatal tehetségek számára, akik az átlagnál olvasottabbak, tájékozottabbak szeretnének lenni és érdeklődnek a XX. és a XXI. század legfontosabb társadalmi, gazdasági, politikai eseményei iránt. A képzésben részt vevő középiskolások tudományos igényű tanulmányok és videóelőadások segítségével ismerkedhetnek meg a jelenkor legaktuálisabb és legérdekesebb társadalmi, gazdasági problémáival. Mindeközben tagjaivá válnak egy azonos korú fiatalokból álló, intelligens közösségnek, amelynek rendkívüli hatása lehet gondolkodásuk fejlődésére, világszemléletük tágulására. A képzésre felvételt nyert diákok a sikeres érettségi vizsgáik időpontjáig tagjai a Programnak. Nyolc hetes e-learning kurzusaink, szombati rendezvényeink és táboraink közül szabadon dönthetik el, hogy melyeken kívánnak részt venni. Nem kötelező az összes kurzust elvégezni. A diákoknak lehetőségük van bármelyik időszakban halasztani, passziválni is, azonban csak a sikeresen elvégzett kurzusokról állítunk ki számukra programbizonyítványt.

2 Elméleti kurzusok: Modern kori történelem (2x8 hét) Társadalmi tanulmányok (2x8 hét) Közgazdaságtan (2x8 hét) Nemzetközi kapcsolatok (2x8 hét) Pszichológia (8 hét) Állam, jog, szabadság, kötelezettség (8 hét) Íráskészség-fejlesztés (4 hét) Academic Writing (4 hét, angol nyelvű) Tréningek: 1. általános kommunikációs tréning 2. érveléstechnikai tréning 3. prezentációs, esszéírás tréning 4. tanulásmódszertan tréning stb. A részvétel teljesen ingyenes. Szociálisan hátrányos helyzetben lévő, nagy távolságból utazó diákoknak az MCC-t fenntartó Tihanyi Alapítvány utazási támogatást tud biztosítani (50% vonat-vagy buszjegy esetén.). A képzés célja A Collegium Középiskolás Programjának célja, hogy a benne részt vevő diákok anyagi helyzetüktől függetlenül a lehető legszínvonalasabb képzésben részesülhessenek. Társaikhoz képest jelentős előnyhöz jutnak az érettségi és felvételi vizsgáik sikeres

3 letételéhez, illetve nagyobb eséllyel kerülhetnek be a Collegium egyetemi képzésébe. Felkészülési lehetőséget biztosít olyan diákok számára, akik már tudják, hogy a jövőben a magyar közélet szempontjából jelentős alkalmazott társadalomtudományokkal (jog, közgazdaságtan, business, diplomácia, nemzetközi kapcsolatok, egyéb bölcseleti tudományágak) kívánnak foglalkozni. A képzés előnyei A Collegium egyedülálló Középiskolás Programja a távoktatás és az elektronikus tanulás (az ún. e-learning) legelőnyösebb tulajdonságait egyesíti. A résztvevő diákok az alábbi előnyöket élvezik: felkészülnek az önállóan végzendő egyetemi stúdiumokra, az értő tanulásra megtanulják, hogyan osszák be a rendelkezésre álló időt tréningjeink segítségével nagyobb önismeretre tehetnek szert, jobban megismerhetik erősségeiket, pályaválasztásuk tudatosabbá válik hasznos ismeretekkel gazdagodhatnak az emelt szintű történelem érettségi vizsga sikeresebb letételéhez felhasználóként megtanulják az e-learning rendszerek alkalmazását jelentős magyar szaktekintélyekkel köthetnek személyes ismeretséget nagyobb eséllyel felvételizhetnek egyetemi képzésünkre (kollégiumi szállás, nyelvtanulás, kurzusok, előadások) Az érdeklődő diákok felvételi eljárás után vehetnek részt a képzésben. A jelentkezés pontos menete a honlapunkon olvasható.

4 További információk intézményünk munkájáról szintén a honlapunkon érhetők el: A Középiskolás Program februárban induló kurzusaira a jelentkezési határidő: január 31. éjfél. Kurzusainkhoz, szombati képzési napjainkhoz félév közben is lehetőség van becsatlakozni kiemelt felvételi időszakunkon kívül! Mi elsősorban azokat a diákokat szeretnénk megszólítani, akik készek és képesek komoly és felelősségteljes munkára, és szívesen ismerkednének hasonló érdeklődésű, az ország más tájain élő kortársaikkal. Köszönettel és üdvözlettel: Wittmann Zsolt programvezető Tihanyi Alapítvány Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Tel: +36-1/ Mobil: / Cím: 1016 Budapest, Somlói út 51. Budapest, november 20.

5 Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Program (KP) Érdekelnek a gazdasági élet és a politika eseményei? Még nem tudod, a középiskola után hogyan tovább? Szeretnél egy nyitott, a világ történései iránt érdeklődő közösség tagja lenni? Szívesen megtanulnál sikeresen érvelni, vitatkozni, esszét írni, prezentálni? A képzés előnyei A KP az elektronikus tanulás (e-learning) és a gyakorlati képzések legelőnyösebb tulajdonságait egyesíti: pályaválasztásod tudatosabbá válik jelentős magyar szaktekintélyekkel köthetsz személyes ismeretséget találkozhatsz több száz hozzád hasonló érdeklődésű MCC-s diákkal középiskolában nem oktatott ismereteket sajátíthatsz el megtanulhatsz sikeresen érvelni, esszét írni, prezentációt készíteni felkészülhetsz az önállóan végzendő egyetemi stúdiumokra felhasználóként megismerkedhetsz az e-learning rendszerek alkalmazásával nagyobb eséllyel felvételizhetsz egyetemi képzésünkre Ha az átlagnál olvasottabb, tájékozottabb szeretnél lenni társadalomtudományok területén, közel áll hozzád a századi történelem, vagy épp a közgazdaságtan érdekel, köztünk van a helyed! Könnyen tanulsz idegen nyelveket, tervezed, hogy nemzetközi kapcsolatok szakon tanulnál tovább? Itt a lehetőség a felkészülésre! Jog, esetleg pszichológia szakon szeretnél továbbtanulni? Vagy csak íráskészségedet szeretnéd fejleszteni? Akkor ez a Program Neked való! Vigyázat, nem csak önálló tanulás, rengeteg közösségi program is vár!

6 Csatlakozz Te is a Csapathoz! További információkért kattints a honlapunkra! Facebookon: Kövesd figyelemmel eseményeinket, jelentkezz a képzésre! Vitakör - Mondd el a véleményed! Jelentkezési határidő: január 31. Készítsd el minimum egy gépelt oldal terjedelemben élményszerű beszámolódat, véleményedet a kedvenc olvasmányodról, filmedről, sorozatodról vagy színházi darabodról és jelentkezz képzésünkre a oldalon keresztül! Ne feledd, a részvétel teljesen ingyenes! További kérdéseidet és észrevételeidet várjuk ben a bvukov@mcc.hu címen, vagy telefonon a 06-30/ os számon (Asztalos-Vukov Barbara). Üdvözlettel: Wittmann Zsolt, programvezető és a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjának szervezői Budapest,

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program 2015 februárjától továbbra is négy, ingyenesen végezhető távoktatási kurzussal, havonta, szombatonként megrendezett készségfejlesztő tréningekkel, és az

Részletesebben

MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM ROMA TEHETSÉG PROGRAM. Projektpartner: a Mathias Corvinus Collegium

MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM ROMA TEHETSÉG PROGRAM. Projektpartner: a Mathias Corvinus Collegium MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM ROMA TEHETSÉG PROGRAM Projektpartner: a Mathias Corvinus Collegium A Tihanyi Alapítvány fenntartásában működő Mathias Corvinus Collegium (MCC) egy Magyarországon és a világon

Részletesebben

Az e-learning alkalmazása a középiskolás korosztály oktatásában

Az e-learning alkalmazása a középiskolás korosztály oktatásában Az e-learning alkalmazása a középiskolás korosztály oktatásában -gyakorlati tapasztalatok - PénzSztár Nemzetközi Középiskolai Pénzügyi- Gazdasági Oktatási Konferencia 2018. április 19. Wittmann Zsolt megbízott

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

Robotépítés és e-learning Tehetséggondozás a Mathias Corvinus Collegiumban

Robotépítés és e-learning Tehetséggondozás a Mathias Corvinus Collegiumban Robotépítés és e-learning Tehetséggondozás a Mathias Corvinus Collegiumban Constantinovits Milán szakmai vezető Kolozsvári Magyar Napok Pedagógus Fórum 2016. aug. 18. Wittmann Zsolt tehetséggondozási referens

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting Kft. 1134-Budapest, Lőportár u. 20/B. Budapest, 2014. szeptember

Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting Kft. 1134-Budapest, Lőportár u. 20/B. Budapest, 2014. szeptember Web: www.studiumakademia.com E-mail: info@studiumakademia.com Facebook: www.facebook.com/studiumakademia Cím: 1134-Budapest, Lőportár u. 20/B Tel: 06-70-420-2700 Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000 NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS Tagozatkód 4000 Négy évfolyamos gimnázium Az oktatás sajátos jellemzője Emelt szintű reál irányultságú osztály: első idegen nyelv angol, emelt szintű oktatás matematikából,

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! Facultas Humán Gimnázium Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! 2017/2018 2 FACULTAS Elérhetőségek: Facultas Humán Gimnázium OM azonosító: 200304 1078 Budapest, Hernád utca

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi területek képzési struktúrájáról Tájékoztató a tagozatokról

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések

Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.dig-misk.sulinet.hu A 2013/2014-es tanévben induló képzések

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Továbbtanulási lehetőségek A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Immár 6. éve dolgozik katolikus nevelési-oktatási intézményünk az óvoda- általános

Részletesebben

Pénzügy és számvitel

Pénzügy és számvitel Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügy és számvitel SZAK TAGOZAT Pénzügyi döntések üzleti szimulációs szoftver alkalmazásával angol nyelvű TANTÁRGY Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése: Pénzügyi döntések

Részletesebben

Beiskolázás a Gundel -ben

Beiskolázás a Gundel -ben Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól,

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség az egyetemi órákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 5. oldal szekciók LisKaLand műhelyek Szakmai Hetek közösségépítés

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Alapvető tudnivalók a tanév elején

Alapvető tudnivalók a tanév elején Alapvető tudnivalók a tanév elején 2018/2019-es tanév VALCSÁK LÁSZLÓ informatika tanár Aszód, 2018. szeptember 10. Bejelentkezés Tartomány neve: EGA03 Felhasználói név: DELL-xx (itt az xx a gépszámot jelöli,

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

A legfontosabb adatok

A legfontosabb adatok Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu

Részletesebben

Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről

Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Érettségi vizsga tárgyai 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Matematika 3. Történelem 4. Idegen nyelv 5. Ágazati szakmai érettségi vizsga Érettségi

Részletesebben

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!

Részletesebben

Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító száma:

Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító száma: Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító száma: 201425 Cím: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 6. Telefonszám: 30/960-0219 E-mail: premiermuveszeti@gmail.com Honlap: www.premiermuveszeti.hu

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

Pályázati azonosító. Székhely település. Székhely megye. Pályázat kódja. Pályázó neve

Pályázati azonosító. Székhely település. Székhely megye. Pályázat kódja. Pályázó neve (A pályázat kódja: ) -001 MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Tanuljunk egymástól! - MFA nyári iskola középiskolásoknak 1 885 000 Ft -002 MTA Agrártudományi Kutatóközpont

Részletesebben

1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.

1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket. AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2015/2016. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 13-ig adhatják

Részletesebben

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! Facultas Humán Gimnázium Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! 2014/2015 2 FACULTAS Elérhetőségek: Facultas Humán Gimnázium OM azonosító: 200304 1078 Budapest, Hernád utca

Részletesebben

Miért az EFEB Online Akadémia által szervezett Gyógypedagógiai segítő munkatárs tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?

Miért az EFEB Online Akadémia által szervezett Gyógypedagógiai segítő munkatárs tanfolyam a legjobb választás az Ön számára? Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: Helyszín: Tanfolyami napok: Oktatás díja egy összegben: Folyamatos indulás A tanfolyam a jelentkezést követően azonnal kezdhető! E-learning

Részletesebben

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)

Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!) Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton

Részletesebben

Információk a 11. évfolyamot érintő választási lehetőségekről a szülőknek

Információk a 11. évfolyamot érintő választási lehetőségekről a szülőknek Információk a 11. évfolyamot érintő választási lehetőségekről a szülőknek Szakmunkás vizsga vagy érettségi és technikus képesítés? Szakmunkás képesítések (6 óra, 3-3 óra mindegyik évfolyamon): A felszabaduló

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

Jelentkezés emelt szintű képzésre. 2011. március 31.

Jelentkezés emelt szintű képzésre. 2011. március 31. Jelentkezés emelt szintű képzésre 2011. március 31. Érettségi vizsga 2013 Nem válik szét az érettségi és a felvételi. Kétszintű az érettségi Középszint: a hagyományos érettségi Emelt szint: részben a felvételit

Részletesebben

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak?

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak? ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK Mit kínál az AFS a középiskoláknak? INTERKULTURÁLIS TANULÁS IDEGEN NYELVEN prezentáció fiatal elôadóink idegen nyelven, játékos Külföldi, feladatokon keresztül vezetik

Részletesebben

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába!

Facultas Humán Gimnázium. Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! Facultas Humán Gimnázium Egyenes út az egyetemre, vagy az érettségi utáni szakképzés irányába! 2014/2015 2 FACULTAS Elérhetőségek: Facultas Humán Gimnázium OM azonosító: 200304 1078 Budapest, Hernád utca

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KÜLÜGYI BIZOTTSÁG

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KÜLÜGYI BIZOTTSÁG Határozat a levélszavazás eredményéről 2019. április 10.- 2019. április 13. 18:00 Menyhárt Barbara, az ELTE HÖK külügyi alelnöke, az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság (EHKB) elnökre 2019. április 10.-én

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2018-2019. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Első partneri kérdőív

Első partneri kérdőív Első partneri kérdőív 1. Szívesen részt vennél-e az iskolánk által megrendezett eseményeken, programokon? 22,1% igen nem 77,9% 2. Jelöld, hogy elsősorban kinek a véleménye fontos számodra a programválasztásban?

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz

Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz Motivációs levél mint pályaorientációs eszköz - Workshop terv - Eszközszükséglet: Kinyomtatott feladatlapok Korosztály: középiskolás diákoknak, elsősorban 10. évfolyamtól (fakultációválasztás, az érettségi

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

OM azonosító: Telephely kód: 002

OM azonosító: Telephely kód: 002 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 A 2018/2019. tanévben induló osztályok: I. SZAKGIMNÁZIUM KÉPZÉSI FORMA: érettségire felkészítő, egyben ágazati alapozást és szakképesítést adó 4 éves képzés az érettségi

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.

Részletesebben

O.K Közép-európai országok összefogása a pénzügyi kultúra fejlesztéséért, a jövőtudatos fiatalokért

O.K Közép-európai országok összefogása a pénzügyi kultúra fejlesztéséért, a jövőtudatos fiatalokért O.K.+ 2007-2014 Közép-európai országok összefogása a pénzügyi kultúra fejlesztéséért, a jövőtudatos fiatalokért Röviden az O.K.+ 2007-2014 című Erasmus+ projektről és annak eredményeiről A 25 éves OTP

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben