Geostatisztikai vizsgálatok a dubicsányi kőszénterületen
|
|
- Jázmin Dudás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DR. FÜST ANTAL DR. JUHÁSZ ANDRÁS DR. MOLNÁR SÁNDOR Geostatisztikai vizsgálatok a dubicsányi kőszénterületen A tanulmány összefoglalja a dubicsányi kőszénterületen végzett geostatisztikai vizsgálatok eredményeit. Beszámol az adatbázis kialakításáról, a telepparaméterek eloszlásának és félvariogramjainak számításáról a regressziós kapcsolatok felderítéséről, a paraméterek lineáris becsléséről és a szénvagyon számításáról, valamint a feldolgozás eredményeinek földtani értékeléséről. Az ásványi nyersanyaglelőhelyek kutatásának és értékelésének korszerűsítésére a Központi Földtani Hivatal több mintaterület újszerű geomatematikai feldolgozását kezdeményezte. Ezek egyike a dubicsányi kőszénterület. 1. A dubicsányi kőszénterület földtani jellemzői A dubicsányi kőszén terület Miskolctól ÉNYra, Putnok és Kazincbarcika között helyezkedik el (1. ábra). A terület idealizált rétegszelvényét a 2. ábra szemlélteti. A kőszéntelepes csoport felső része lepusztult, így a területen csak két széntelep található. Ipari szempontból csak az egész területen kifejlődött V. telep vehető számításba. A telep kifejlődése alapján egy felső és egy alsó padra osztható. A felső pad minősége jobb, míg az alsó pádé nem éri el az ipari hasznosíthatóság feltételét. A kőszéntelep elmeddülését csaknem minden irányban lepusztulás okozza, csak ÉKen Fekete-völgy és D-en Sajóvelezd felé nyomozható a folytatódása. A fedőrétegek közül vízutánpótlási szempontból jelentősek a pleisztocén szárazföldi, folyóvízi és mocsári rétegek. A területen az ÉK DNY irányú vetődések az uralkodóak. A vetők elvetési magassága 5 60 m között változik. A vetők egymástóli távolsága a csapásirányra merőlegesen m. Tektonikailag a terület középső része kevésbé zavart, míg a K-i részen erős töredezettség valószínűsíthető. FÖLDTANI KUTATÁS XXXIII. évfolyam <1990. év) 1 2. szám 73
2 2. ábra. A dubicsányi barnakőszénösszlet idealizált rétegszelvénye A bányászkodást az V. telep feletti feszített vizet tartalmazó homokrétegekből eredő vízbeáramlás nehezíti. A lefejtés során a fejtési szelet vastagsága 3,0 4,5 m között változhat, de az így kiadódó vastagságnak ki kell elégítenie a minőségi követelményeket is. 2. A számítógépes adatbázis kialakítása Az adatbázisban a következő adatokat rögzítettük: a mélyfúrások és a kutatási terület sarokpontjainak koordinátái; az átharántolt V. telep hamutartalom-, fűtőérték- és sűrűségadatai fúrásonként, cm-es maghosszra vonatkozóan; a terület manuális szerkesztésű tektonikai térképe; az V. telep művelési fedőés feküszintje fúrásonként. Az IBM AT számítógépen kialakított adatbázist statisztikai, variogram- és koordináta-próbának vetettük alá, majd a talált, zömében elírásból adódó hibákat kijavítva hozzáláttunk a geostatisztikai feldolgozáshoz. 3. A telepparaméterek eloszlásvizsgálata Az eloszlásvizsgálatokat három lépcsőben végeztük el. Először az V. telep, majd az V. telep alsó pad összes magmintáját vizsgáltuk, ezt követően a földtani vastagságra és végül a fejtési vastagságra vonatkozó paraméter-eloszlásokat elemeztük. Az első vizsgálatsor a mintatérfogat szórásra gyakorolt hatásának tisztázásához volt szükség. A magminták hossza cm volt, míg a földtani vastagság esetén átlagosan 4,4 m-es maghosszal kellett számolnunk. 74 FÖLDTANI KUTATÁS XXXIII. évfolyam (1990. év) 1 2. szám.
3 K olw g orov próbával 95 */-os szinten elfogadva X M -n egvzet próbával 95 X-os szinten elfogadva v l : u u3: < 1 : E : u 4 : ábra. Dubicsány V. telep földtani összletére vonat-kozó fűtőérték empirikus és elméleti sűrűségfüggvénye (VI = első kezdő momentum; U2, U3, U4 = második, harmadik, negyedik centrális momentum; A = = ferdeségi-, E = lapultsági együttható) Esetünkben a térfogat szorosára való növekedése a szórást a felére, 1/3-ára csökkentette. A földtani vastagságra vonatkozó eloszlásvizsgálatok közül a 3. ábrán az V. telep fűtőértékére vonatkozó vizsgálat eredményeit láthatjuk. A fejtési vastagság a földtani vastagság olyan jellegű csonkításával áll elő, hogy a 3 m-nél vékonyabb teleprészeket elhagyjuk, míg a minőségileg megfelelő 4,5 m-nél vastagabbakból csak a felső 4,5 m-t fejtjük le. A vagyonszámításnál bevezettük a vastagság és a sűrűség szorzataként a teleptermelékenység-paramétert is. A számított statisztikai jellemzők az 1. táblázatban láthatók. A paraméterek mintegy 50%-ánál aszimmetrikus eloszlást tapasztaltunk. Ezeknél elvégezve a trendszámítást, a trendtől való eltérések már normális eloszlást mutattak. 4. A telepparaméterek közötti sztochasztikus kapcsolatok A telepparaméterek közül csupán a fűtőérték, a hamutartalom és a sűrűség vonatkozásában tudtunk kapcsolatot kimutatni. A korrelációs együttható a páros relációkban 0,975 0,995, míg a hármas relációkban 0,987 0,997 között változott (2. táblázat). 5. A telepparaméterek félvariogramjai Félvariogramokat függőlegesen, a vízszintes síkban különböző irányok mentén és területileg számítottunk. A függőleges félvariogramok alapján kimutattuk, hogy az V. telepben a még egyben elemezhető maghossz nem lehet több 1,0 m-nél. A területi félvariogramok közül a 4. ábrán az V. telep földtani vastagságára vonatkozót mutatjuk be. Területi félvariogramokat mind a trendleválasztást megelőző, mind az azt követő állapotra számítottunk. Tapasztalataink szerint a trendleválasztás nem módosította a hatástávolságot, viszont csökkentette a küszöbszintet. A hatástávolságokat a 3. táblázatban foglaltuk össze. Iránymenti félvariogramokat kizárólag az V. telep és az V. telep alsó pad földtani vastagságára, valamint az ezekre vonatkoztatott minőségi paraméterekre számítottunk. Az iránymenti hatástávolságok alapján megszerkesztett hatásterületi ellipszisek közül azonban egyik sem volt megbízható. FÖLDTANI KUTATÁS XXXIII. évfolyam (1990. év) 1 2. szám 75
4 6. A megkutatottság számítása 3. táblázat A paraméterek változékonysági sora csökkenő sorrendben: fedőszint, telepvastagság, ha- 1. táblázat Földtani összlet Fejtési V. telep У' tel- összlet v also p. V. telep Statisztikai vastagság (m) jellemző hamu (%) fűtőérték (10 kj/kg) sűrűség (t/m) átlagérték (x) 4,4 4,2 4,4 28,4 42,8 25,6 10,2 6,7 10,9 1,5 1,6 1,4 szórásnégyzet 4,7 3,1 0,02 (a2) 115,2 79,9 54,6 6,8 4Д 3,5 0,01 0,01 0,01 szórás (ct) 2,2 1,8 0,16 10,7 8,9 7,4 2,6 2,0 1,9 0,1 0,1 0,07 átlagérték 0,148 0,243 0,013 szórása (a x ) 0,740 1,228 0,620 0,179 0,277 0,157 0,008 0,013 0,007 variációs 49,2 42,0 3,6 tényező (#) 37,7 20,9 28,8 25,5 30,0 17,2 7,2 5,8 5,2 minták száma (n) elosztástípus normális lognorm. tükr. loglognorm. normális norm. tükr. log- normális lognorm. norm. normális tükr. loglognorm. norm. lognorm. 2. táblázat A telepparaméterek kapcsolatának szorosságát jellemző együttható (r) V. telep Reláció földtani alsó pad fejtsi vastags. fejt. vas. vastags. Az у=ча+ьх egyenlet szerinti páros relációban У X r hamu fűtőérték 0,995 0,988 0,995 hamu sűrűség 0,990 0,991 0,087 fűtőért. sűrűség 0,985 0,981 0,981 Az y=a-f-bu+cv egyenlet szerinti hármas relációban У u V r hamu fűtőért. sűrűség 0,996 0,997 0,996 fűtőért. hamu sűrűség 0,994 0,989 0,994 sűrűség fűtőért. hamu 0,990 0,993 0,987 mutar falom, fűtőérték, sűrűség. A kutatás szempontjából domináns paraméter tehát a fedőszint. A telepparaméterek hatástávolsága trendleválasztás után (m) Paraméter V. telep földtani alsó föld Pad ni bővített fejtési fedő 340 vastagság hamu fűtőérték sűrűség teleptermelékenység Mint láttuk, a hatásterületi ellipszisek egyike sem felelt meg az előírt követelményeknek, ugyanakkor az ellipszisek nagy tengelye viszonylag szűk tartományban mozgott. A legnagyobb változékonysági irány ennek alapján az óramutató járásának megfelelően 141 -os szöget zár be a koordinátarendszer D-i irányba mutató +X tengelyével. Ez egyben megadja a kutatási hálózat célszerű orientáltságát. A számított területi félvariogramok minimális hatástávolsága 179 m volt. Ebből a kutatási négyzethálózat oldalhossza: I = = 253 m. Ez a hálózat egy kutatási objektumhoz m2 területet rendel. Adatbázisunkban 262 db fúrás szerepelt. Ebből 214 db adott információt a fedőszintre. A fúrások felhasználhatósági indexe: cf = 214/262 = 0,8168. A szükséges fúrássűrűség tehát átlagosan: 106/( ,8168) = 19 db/km2. A területen a jelenlegi fúrássűrűég 8 9 db/km2. A hiányzó, a bányatervezés igényei szempontjából optimális mintegy db kutatási objektum egy része azonban nem kizárólag mélyfúrással, hanem más kutatási módszerekkel (pl. geofizika, vágatkutatás stb.) is nyerhető. 7. A dubicsányi kőszénterület tektonizáltságám k vizsgálata A vizsgálatok alapját a terület manuálisan megszerkesztett tektonikai térképe képezte. A területen két uralkodó vetőirányt tudtunk kimutatni, 31 -os és 213 -os csapásszöggel. A területi tektonikai mutató: Ki = 26,8 m/loyn2; az iránymenti É D irányban: Кг é- d =0,1192 db/100 m, NY К irányban: Кг NY- к 0,2663 db/100 m, az uralkodó vetőiránnyal közel párhuzamosan: Kj=v = = 0,0811 db/100 m, arra merőlegesen: Ki±y = 0,2403 db/100 m; a területegységre eső vetők száma: Кз = 0,0095 db/104 m2. Mindez a fúrások alapján nyomozható 2 m-nél nagyobb elvetési magasságú vetőkre vonatkozik. Tapasztalataink szerint a mélyfúrások segítségével csak a nagytektonika (esetenként annak is csak egy része) nyomozható, ez pedig a művelést befolyásoló vetőknek csak 20 25%-a. 76 FÖLDTANI KUTATÁS XXXIII. évfolyam (1990. év) 1 2. szám
5 3, г : 0,372 S t : : /. II ta p a szta la ti fe lv a r io g r a» M atheron-fele 4. ábra. Dubicsányi V. telep fejtési vastagság iránytól független félvariogramja (a felszálló ágra vonatkozóan: r korrelációs együttható; St = standard hiba; H = relatív hiba) így a számított tektonikai mutatók csak ezt az állapotot tükrözik. Jelenlegi ismereteink mellett a vetőmentes terület mintegy 0,9 km2 nagyságú. Ha feltételezzük, hogy a vetőknek csak 20 25%-át ismerjük, ez a terület 0,2 km2 körülire zsugorodhat, 1000 és 200 m-es oldalhosszakkal, melyek irányszöge 32, illetve Az V. telep szerkezeti változásainak vizsgálata Az V. telep szerkezeti változását függőlegesen és a főbb változékonysági irányokban felvett szelvényekben vizsgáltuk. A függőleges szelvényekből kitűnt, hogy a hamutartalom a mélység felé haladva 1 3 inig szinte állandó, majd közel lineárisan növekszik; ezzel együtt jár a fűtőérték csökkenése, valamint a sűrűség növekedése. Földtani metszeteink alapján a következő megállapításokat tettük: az V. telep alsó padja csak a terület NY-i, DNY-i részén fejlődött ki összefüggő formában; az V. telep vatagsága a területen közel egyenletes, K-en és NY-on viszont hirtelen lepusztulásra utaló meddülést tapasztaltunk; a telep minősége ÉK-ről DNY NY-felé haladva fokozatosan romlik; a tektonizáltság a telepet ÉNY DK irányban tördelte, ÉK DNY irányban viszont közel egyenletesen változó fedőszinttel találkozunk. 9. A paraméterek lineáris becslése A paraméterek izovonalas térképének megszerkesztéséhez univerzális pontkrigelést alkalmaztunk. A becsült érték mellett a krigelés szórását is számítottuk. A térképek az ÉLTE számítóközpontjában készültek. A krigeléssel készült térképek azáltal, hogy a becslési szórás is ismertté válik, a manuális szerkesztésű térképeknél több információt hordoznak. 10. A szénvagyon számítása A szénvagyont és annak minőségét a földtani tömbökre vonatkozó blokk-krigeléssel határoztuk meg. A számított ásványvagyon mennyiségét a 4. táblázatban olvashatjuk. Az ugyanitt látható ásványvagvon-szórást 95%-os valószínűségi szinten az irodalomból ismert összefüggésekkel számítottuk. FÖLDTANI KUTATÁS XXXIII, évfolyam, (1990. év) 1 2, szám 77
6 Telep 3. táblázat Számított Számított ásványvagyon ásványvagyon szórása (95%-os valószínűségi szinten) (kt) % (kt) V. földtani 82853,0 17, V. alsó pad földtani 22994,6 24, Földtani összesen ,6 19, V. fejtési 63996,2 17, Összefoglalás A dubicsányi szénterület geostatisztikai feldolgozása révén a következő fontosabb eredmények birtokába jutottunk: ismertté váltak a település horizontális és vertikális kifejlődési törvényszerűségei; az eloszlásvizsgálatok a trendvizsgálatokkal kombinálva felhívták a figyelmet a paraméterek változásában meglévő szabályos jellegre, és arra, hogy a paraméter-átlagok, de különösen a szórás nem minden esetben számítható normális eloszlással; ez a tény különös jelentőséggel bír a kondíciók alkalmazásánál; a paraméterek hatástávolsága m között változik, de a fejtési összletben ez az érték gyakorlatilag 350 m-nek vehető; a terület tektonizáltsága olyan, hogy csak két uralkodó vetőirány jelenléte igazolható. Eredményeink jó egyezést mutatnak a hagyományos feldolgozásokkal nyert adatokkal. Kétségtelen azonban, hogy a geostatisztikai feldolgozás, habár nem nélkülözheti a geológus szakértelmét, csökkenti a szubjektív döntések lehetőségét, így eredményei megbízhatóbbak. Dr. Füst, Antal dr. Juhász, András dr. Molnár, Sándor: Geostatstical examinations on the coal area of Dubicsány The study summarizes the results of the geostatistical examinations carried out concerning the coal area of Dubicsány. It reports on the establishment of the data basis, on the calculation of the distribution and semivariograms of the formation parameters, on the linear estimation of parameters and on the calculation of the coal reserves, as well as on the geological evaluation of the results of processing. Антал Фюшт Андраш Юхас Шандор Молнар Статистические исследования на Дубичапьском угольном месторождении В работе обобщены результаты статистических исследований, проведенных на Дубичаньском угольном месторождении. В статье сообщается о создании банка данных, о распределении параметров залежей, о расчете полувариограмм, о выявлении регрессионных связей и о линейной оценке параметров, а также о подсчете запасов и геологической интерпретации результатов обработки. 78 F Ö L D T A N I KUTATÁS XXXIU. évfolyam (1990. év) 1 2. szám
Kísérleti geostatisztikai számítások a Dudari szénmedencében
CSÓTI TAMÁS Kísérleti geostatisztikai számítások a Dudari szénmedencében A Dudari szénmedencében, a működő bánya területére csak a mélyfúrási adatokból-i statisztikai és geostatisztikai számításokat végeztek,
Bányaipari technikus É 1/6
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Segítség az outputok értelmezéséhez
Tanulni: 10.1-10.3, 10.5, 11.10. Hf: A honlapra feltett falco_exp.zip-ben lévő exploratív elemzések áttanulmányozása, érdekességek, észrevételek kigyűjtése. Segítség az outputok értelmezéséhez Leiro: Leíró
Statisztikai következtetések Nemlineáris regresszió Feladatok Vége
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika 10. előadás: 9. Regressziószámítás II. Kóczy Á. László koczy.laszlo@kgk.uni-obuda.hu Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet A standard lineáris modell
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 4 IV. MINTA, ALAPsTATIsZTIKÁK 1. MATEMATIKAI statisztika A matematikai statisztika alapfeladatát nagy általánosságban a következőképpen
Mûszaki Földtudományi Kar Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola
A Miskolci Egyetem Mûszaki Földtudományi Kar Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola A doktori iskola vezetõje: Prof. Dr. Lakatos István egyetemi tanár, az MTA rendes tagja A doktori iskola alapítója:
[Biomatematika 2] Orvosi biometria
[Biomatematika 2] Orvosi biometria Bódis Emőke 2016. 04. 25. J J 9 Korrelációanalízis Regresszióanalízis: hogyan változik egy vizsgált változó értéke egy másik változó változásának függvényében. Korrelációs
Hipotézis STATISZTIKA. Kétmintás hipotézisek. Munkahipotézis (H a ) Tematika. Tudományos hipotézis. 1. Előadás. Hipotézisvizsgálatok
STATISZTIKA 1. Előadás Hipotézisvizsgálatok Tematika 1. Hipotézis vizsgálatok 2. t-próbák 3. Variancia-analízis 4. A variancia-analízis validálása, erőfüggvény 5. Korreláció számítás 6. Kétváltozós lineáris
Biomatematika 12. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar. Fodor János
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszék Biomatematika 12. Regresszió- és korrelációanaĺızis Fodor János Copyright c Fodor.Janos@aotk.szie.hu Last Revision
1. Előadás: A hasznosítható ásványanyagok felderítése, kutatása és feltárása
1. előadás: A hasznosítható ásványanyagok felderítése, kutatása és feltárása 1. Előadás: A hasznosítható ásványanyagok felderítése, kutatása és feltárása A hasznosítható ásványok kitermelése kétféle módon
Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 8. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Minták alapján történő értékelések A statisztika foglalkozik. a tömegjelenségek vizsgálatával Bizonyos esetekben lehetetlen illetve célszerűtlen a teljes
Matematikai geodéziai számítások 10.
Matematikai geodéziai számítások 10. Hibaellipszis, talpponti görbe és közepes ponthiba Dr. Bácsatyai, László Matematikai geodéziai számítások 10.: Hibaellipszis, talpponti görbe és Dr. Bácsatyai, László
GEOSTATISZTIKA. Földtudományi mérnöki MSc, geofizikus-mérnöki szakirány. 2018/2019 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
GEOSTATISZTIKA Földtudományi mérnöki MSc, geofizikus-mérnöki szakirány 2018/2019 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézet
Biometria az orvosi gyakorlatban. Korrelációszámítás, regresszió
SZDT-08 p. 1/31 Biometria az orvosi gyakorlatban Korrelációszámítás, regresszió Werner Ágnes Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék e-mail: werner.agnes@virt.uni-pannon.hu Korrelációszámítás
(Independence, dependence, random variables)
Két valószínűségi változó együttes vizsgálata Feltételes eloszlások Két diszkrét változó együttes eloszlása a lehetséges értékpárok és a hozzájuk tartozó valószínűségek (táblázat) Példa: Egy urna 3 fehér,
Matematikai geodéziai számítások 6.
Matematikai geodéziai számítások 6. Lineáris regresszió számítás elektronikus távmérőkre Dr. Bácsatyai, László Matematikai geodéziai számítások 6.: Lineáris regresszió számítás elektronikus távmérőkre
Matematikai geodéziai számítások 6.
Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara Dr. Bácsatyai László Matematikai geodéziai számítások 6. MGS6 modul Lineáris regresszió számítás elektronikus távmérőkre SZÉKESFEHÉRVÁR 2010 Jelen szellemi
NÉMETH LÁSZLÓ VÁROSI MATEMATIKA VERSENY 2014 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY OSZTÁLY ÁPRILIS 7.
1. Falióránk három mutatója közül az egyik az órát, a másik a percet, harmadik a másodpercet mutatja. Egy bolha ráugrik déli órakor a másodpercmutatóra és megkezdi egy órás körutazását. Ha fedésbe kerül
Statisztika I. 12. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 1. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Regresszió analízis A korrelációs együttható megmutatja a kapcsolat irányát és szorosságát. A kapcsolat vizsgálata során a gyakorlatban ennél messzebb
Milyen északi irány található a tájfutótérképen?
Milyen északi irány található a tájfutótérképen? A felmérést a Hárshegy :000 méretarányú tájfutótérképén végeztem. Olyan pontokat választottam ki, amik a terepen és a térképen is jól azonosíthatók. ezeket
Fuzzy számokkal végzett ásványvagyon-számítás
Földtani Közlöny 137/1, 75-81. (2007) Budapest Fuzzy számokkal végzett ásványvagyon-számítás Estimation of solid mineral deposit resources, on the base of fuzzy sets theory FÜST Antal 1 (3 ábra) Tárgyszavak:
Véletlen jelenség: okok rendszere hozza létre - nem ismerhetjük mind, ezért sztochasztikus.
Valószín ségelméleti és matematikai statisztikai alapfogalmak összefoglalása (Kemény Sándor - Deák András: Mérések tervezése és eredményeik értékelése, kivonat) Véletlen jelenség: okok rendszere hozza
Regresszió számítás. Tartalomjegyzék: GeoEasy V2.05+ Geodéziai Kommunikációs Program
Regresszió számítás GeoEasy V2.05+ Geodéziai Kommunikációs Program DigiKom Kft. 2006-2010 Tartalomjegyzék: Egyenes x változik Egyenes y változik Egyenes y és x változik Kör Sík z változik Sík y, x és z
b) Ábrázolja ugyanabban a koordinátarendszerben a g függvényt! (2 pont) c) Oldja meg az ( x ) 2
1) Az ábrán egy ; intervallumon értelmezett függvény grafikonja látható. Válassza ki a felsoroltakból a függvény hozzárendelési szabályát! a) b) c) ( ) ) Határozza meg az 1. feladatban megadott, ; intervallumon
4/24/12. Regresszióanalízis. Legkisebb négyzetek elve. Regresszióanalízis
1. feladat Regresszióanalízis. Legkisebb négyzetek elve 2. feladat Az iskola egy évfolyamába tartozó diákok átlagéletkora 15,8 év, standard deviációja 0,6 év. A 625 fős évfolyamból hány diák fiatalabb
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 8 VIII. REGREssZIÓ 1. A REGREssZIÓs EGYENEs Két valószínűségi változó kapcsolatának leírására az eddigiek alapján vagy egy numerikus
A valószínűségszámítás elemei
A valószínűségszámítás elemei Kísérletsorozatban az esemény relatív gyakorisága: k/n, ahol k az esemény bekövetkezésének abszolút gyakorisága, n a kísérletek száma. Pl. Jelenség: kockadobás Megfigyelés:
Az ásványlelőhely-paraméterek változékonyságának
D R. H O V Á N Y 1 DR. F Ü S T A N T A L L E H E L Ásványlelőhely-paraméterek változékonysága Az ásványlelőhely-paraméterek változékonysága nagymértékben megszabja a lelőhely gyakorlati célú földtani kutatásának
Az idősorok összetevői Trendszámítás Szezonalitás Prognosztika ZH
Idősorok Idősor Statisztikai szempontból: az egyes időpontokhoz rendelt valószínűségi változók összessége. Speciális sztochasztikus kapcsolat; a magyarázóváltozó az idő Determinisztikus idősorelemzés esetén
Valószínűségszámítás összefoglaló
Statisztikai módszerek BMEGEVGAT Készítette: Halász Gábor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel:
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 10 X. SZIMULÁCIÓ 1. VÉLETLEN számok A véletlen számok fontos szerepet játszanak a véletlen helyzetek generálásában (pénzérme, dobókocka,
Vízkutatás, geofizika
Vízkutatás, geofizika Vértesy László, Gulyás Ágnes Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, 2012. Magyar Vízkútfúrók Egyesülete jubileumi emlékülés, 2012 február 24. Földtani szelvény a felszínközeli
Többváltozós lineáris regressziós modell feltételeinek
Többváltozós lineáris regressziós modell feltételeinek tesztelése I. - A hibatagra vonatkozó feltételek tesztelése - Petrovics Petra Doktorandusz Többváltozós lineáris regressziós modell x 1, x 2,, x p
Függvények Megoldások
Függvények Megoldások ) Az ábrán egy ; intervallumon értelmezett függvény grafikonja látható. Válassza ki a felsoroltakból a függvény hozzárendelési szabályát! a) x x b) x x + c) x ( x + ) b) Az x függvény
Populációbecslés és monitoring. Eloszlások és alapstatisztikák
Populációbecslés és monitoring Eloszlások és alapstatisztikák Eloszlások Az eloszlás megadja, hogy milyen valószínűséggel kapunk egy adott intervallumba tartozó értéket, ha egy olyan populációból veszünk
Bevezetés a hipotézisvizsgálatokba
Bevezetés a hipotézisvizsgálatokba Nullhipotézis: pl. az átlag egy adott µ becslése : M ( x -µ ) = 0 Alternatív hipotézis: : M ( x -µ ) 0 Szignifikancia: - teljes bizonyosság csak teljes enumerációra -
Tartalomjegyzék I. RÉSZ: KÍSÉRLETEK MEGTERVEZÉSE
Tartalomjegyzék 5 Tartalomjegyzék Előszó I. RÉSZ: KÍSÉRLETEK MEGTERVEZÉSE 1. fejezet: Kontrollált kísérletek 21 1. A Salk-oltás kipróbálása 21 2. A porta-cava sönt 25 3. Történeti kontrollok 27 4. Összefoglalás
Feladatok: pontdiagram és dobozdiagram. Hogyan csináltuk?
Feladatok: pontdiagram és dobozdiagram Hogyan csináltuk? Alakmutatók: ferdeség, csúcsosság Alakmutatók a ferdeség és csúcsosság mérésére Ez eloszlás centrumát (középérték) és az adatok centrum körüli terpeszkedését
Hipotézis, sejtés STATISZTIKA. Kétmintás hipotézisek. Tudományos hipotézis. Munkahipotézis (H a ) Nullhipotézis (H 0 ) 11. Előadás
STATISZTIKA Hipotézis, sejtés 11. Előadás Hipotézisvizsgálatok, nem paraméteres próbák Tudományos hipotézis Nullhipotézis felállítása (H 0 ): Kétmintás hipotézisek Munkahipotézis (H a ) Nullhipotézis (H
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Függvények
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Függvények A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek
Kutatásmódszertan és prezentációkészítés
Kutatásmódszertan és prezentációkészítés 10. rész: Az adatelemzés alapjai Szerző: Kmetty Zoltán Lektor: Fokasz Nikosz Tizedik rész Az adatelemzés alapjai Tartalomjegyzék Bevezetés Leíró statisztikák I
Kéregmozgás-vizsgálatok a karon: múlt és jelen
Kéregmozgás-vizsgálatok a karon: múlt és jelen Busics György Nyugat-magyarországi Egyetem, Geoinformatikai Kar Geomatikai Intézet, Geodézia Tanszék MTA GTB ülés, Székesfehérvár, 2009. november27. Tartalom
Statisztikai módszerek a skálafüggetlen hálózatok
Statisztikai módszerek a skálafüggetlen hálózatok vizsgálatára Gyenge Ádám1 1 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Számítástudományi és Információelméleti
A regisztrált álláskeresők számára vonatkozó becslések előrejelző képességének vizsgálata
A regisztrált álláskeresők számára vonatkozó becslések előrejelző képességének vizsgálata Az elemzésben a GoogleTrends (GT, korábban Google Insights for Search) modellek mintán kívüli illeszkedésének vizsgálatával
Hipotézis vizsgálatok
Hipotézis vizsgálatok Hipotézisvizsgálat Hipotézis: az alapsokaság paramétereire vagy az alapsokaság eloszlására vonatkozó feltevés. Hipotézis ellenőrzés: az a statisztikai módszer, amelynek segítségével
Minimum követelmények matematika tantárgyból 11. évfolyamon
Minimum követelmények matematika tantárgyból. évfolyamon A hatványozás általánosítása pozitív alap esetén racionális kitevőre. Műveletek hatványokkal. A, a 0 függvény. Az eponenciális függvény. Vizsgálata
48. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK = = 2019.
8. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK 1. Bizonyítsd be, hogy 019 db egymást követő pozitív egész szám közül mindig kiválasztható 19 db úgy, hogy az összegük
Kabos: Statisztika II. t-próba 9.1. Ha ismert a doboz szórása de nem ismerjük a
Kabos: Statisztika II. t-próba 9.1 Egymintás z-próba Ha ismert a doboz szórása de nem ismerjük a doboz várhatóértékét, akkor a H 0 : a doboz várhatóértéke = egy rögzített érték hipotézisről úgy döntünk,
2013 ŐSZ. 1. Mutassa be az egymintás z-próba célját, alkalmazásának feltételeit és módszerét!
GAZDASÁGSTATISZTIKA KIDOLGOZOTT ELMÉLETI KÉRDÉSEK A 3. ZH-HOZ 2013 ŐSZ Elméleti kérdések összegzése 1. Mutassa be az egymintás z-próba célját, alkalmazásának feltételeit és módszerét! 2. Mutassa be az
A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral
HISTÓRIA RÉGI ÉS RÉGEBBI TÖRTEL A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral Katona Orsolya 1, Pásztor József 4, Dinnyés István 3, Dr. Sipos György 1, Dr. Páll Dávid Gergely 1, Dr. Mezősi
e (t µ) 2 f (t) = 1 F (t) = 1 Normális eloszlás negyedik centrális momentuma:
Normális eloszlás ξ valószínűségi változó normális eloszlású. ξ N ( µ, σ 2) Paraméterei: µ: várható érték, σ 2 : szórásnégyzet (µ tetszőleges, σ 2 tetszőleges pozitív valós szám) Normális eloszlás sűrűségfüggvénye:
VÍZTELENÍTŐ KUTAK HOZAMVÁLTOZÁSA LIGNITKÜLFEJTÉSEKBEN
A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 80. kötet (2011), p.197-203. VÍZTELENÍTŐ KUTAK HOZAMVÁLTOZÁSA LIGNITKÜLFEJTÉSEKBEN egyetemi tanár, MTA rendes tagja Miskolci Egyetem,Bányászati és
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési hibák súlya és szerepe a mérési eredményben A mérési hibák csoportosítása A hiba rendűsége Mérési bizonytalanság Standard és kiterjesztett
Jegyzőkönyv A lágymányosi kampusz területe: Felhasznált eszközök: 3 méteres mérőszalag, papír, ceruza/ toll, vázlatos térkép a területről
Jegyzőkönyv A lágymányosi kampusz területe: A mérés ideje: 00.0.. 8.-0.00 óra között Helye: ELTE lágymányosi kampusz Mérők: Adora Nikoletta, Kapos Bálint, Visnovitz Ferenc Felhasznált eszközök: 3 méteres
biometria II. foglalkozás előadó: Prof. Dr. Rajkó Róbert Matematikai-statisztikai adatfeldolgozás
Kísérlettervezés - biometria II. foglalkozás előadó: Prof. Dr. Rajkó Róbert Matematikai-statisztikai adatfeldolgozás A matematikai-statisztika feladata tapasztalati adatok feldolgozásával segítséget nyújtani
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek megoldásához!
STATISZTIKA I. Változékonyság (szóródás) A szóródás mutatószámai. Terjedelem. Forgalom terjedelem. Excel függvények. Függvénykategória: Statisztikai
Változékonyság (szóródás) STATISZTIKA I. 5. Előadás Szóródási mutatók A középértékek a sokaság elemeinek értéknagyságbeli különbségeit eltakarhatják. A változékonyság az azonos tulajdonságú, de eltérő
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 9 IX. ROBUsZTUs statisztika 1. ROBUsZTUssÁG Az eddig kidolgozott módszerek főleg olyanok voltak, amelyek valamilyen értelemben optimálisak,
Regresszió számítás az SPSSben
Regresszió számítás az SPSSben Kvantitatív statisztikai módszerek Petrovics Petra Lineáris regressziós modell X és Y közötti kapcsolatot ábrázoló egyenes. Az Y függ: x 1, x 2,, x p p db magyarázó változótól
1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása
HIPOTÉZIS VIZSGÁLAT A hipotézis feltételezés egy vagy több populációról. (pl. egy gyógyszer az esetek 90%-ában hatásos; egy kezelés jelentősen megnöveli a rákos betegek túlélését). A hipotézis vizsgálat
Többváltozós lineáris regressziós modell feltételeinek tesztelése I.
Többváltozós lineáris regressziós modell feltételeinek tesztelése I. - A hibatagra vonatkozó feltételek tesztelése - Kvantitatív statisztikai módszerek Petrovics Petra Többváltozós lineáris regressziós
c adatpontok és az ismeretlen pont közötti kovariancia vektora
1. MELLÉKLET: Alkalmazott jelölések A mintaterület kiterjedése, területe c adatpontok és az ismeretlen pont közötti kovariancia vektora C(0) reziduális komponens varianciája C R (h) C R Cov{} d( u, X )
Az elforgatott ellipszisbe írható legnagyobb területű téglalapról
1 Az elforgatott ellipszisbe írható legnagyobb területű téglalapról Előző dolgozatunkban melynek címe: Az ellipszisbe írható legnagyobb területű négyszögről már beharangoztuk, hogy találtunk valami érdekeset
= Φ B(t = t) Φ B (t = 0) t
4. Gyakorlat 32B-3 Egy ellenállású, r sugarú köralakú huzalhurok a B homogén mágneses erőtér irányára merőleges felületen fekszik. A hurkot gyorsan, t idő alatt 180 o -kal átforditjuk. Számitsuk ki, hogy
A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve. Ráckeve 2005 Schell Péter
A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve Az előadás vázlata: Bevezetés Helyszíni viszonyok Geológiai adottságok Talajviszonyok Mérnökgeológiai geotechnikai
Rugalmas állandók mérése
Rugalmas állandók mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 23. (hétfő délelőtti csoport) 1. Young-modulus mérése behajlásból 1.1. A mérés menete A mérés elméleti háttere megtalálható a jegyzetben
Biomatematika 2 Orvosi biometria
Biomatematika 2 Orvosi biometria 2017.02.05. Orvosi biometria (orvosi biostatisztika) Statisztika: tömegjelenségeket számadatokkal leíró tudomány. A statisztika elkészítésének menete: tanulmányok (kísérletek)
STATISZTIKA ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Matematikai statisztika. Mi a modell? Binomiális eloszlás sűrűségfüggvény. Binomiális eloszlás
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE STATISZTIKA 9. Előadás Binomiális eloszlás Egyenletes eloszlás Háromszög eloszlás Normális eloszlás Standard normális eloszlás Normális eloszlás mint modell 2/62 Matematikai statisztika
STATISZTIKA ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Mi a modell? Matematikai statisztika. 300 dobás. sűrűségfüggvénye. Egyenletes eloszlás
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE STATISZTIKA 7. Előadás Egyenletes eloszlás Binomiális eloszlás Normális eloszlás Standard normális eloszlás Normális eloszlás mint modell /56 Matematikai statisztika Reprezentatív mintavétel
Statisztika I. 9. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 9. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Statisztikai hipotézis vizsgálatok elsősorban a biometriában alkalmazzák, újabban reprezentatív jellegű ökonómiai vizsgálatoknál, üzemi szinten élelmiszeripari
Van-e kapcsolat a változók között? (példák: fizetés-távolság; felvételi pontszám - görgetett átlag)
, rangkorreláció Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel: 463-16-80 Fax: 463-30-91 http://www.vizgep.bme.hu
Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály. A megoldás részletes mellékszámítások hiányában nem értékelhető!
BGF KKK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály Budapest, 2012.. Név:... Neptun kód:... Érdemjegy:..... STATISZTIKA II. VIZSGADOLGOZAT Feladatok 1. 2. 3. 4. 5. 6. Összesen Szerezhető pontszám 21 20 7 22
A leíró statisztikák
A leíró statisztikák A leíró statisztikák fogalma, haszna Gyakori igény az, hogy egy adathalmazt elemei egyenkénti felsorolása helyett néhány jellemző tulajdonságának megadásával jellemezzünk. Ezeket az
Biostatisztika VIII. Mátyus László. 19 October
Biostatisztika VIII Mátyus László 19 October 2010 1 Ha σ nem ismert A gyakorlatban ritkán ismerjük σ-t. Ha kiszámítjuk s-t a minta alapján, akkor becsülhetjük σ-t. Ez további bizonytalanságot okoz a becslésben.
Troposzféra modellezés. Braunmüller Péter április 12
Troposzféra modellezés Braunmüller Péter Tartalom Légkör Troposzféra modellezés Elvégzett vizsgálatok Eredmények Légkör A légkör jelterjedése a GNSS jelekre gyakorolt hatásuk szempontjából két részre osztható
Regressziós vizsgálatok
Regressziós vizsgálatok Regresszió (regression) Általános jelentése: visszaesés, hanyatlás, visszafelé mozgás, visszavezetés. Orvosi területen: visszafejlődés, involúció. A betegség tünetei, vagy maga
3. Fészekmélység. I 0 I k = 3 log(d k / h) + 3 log(e) (D k h) (3.1)
3. Fészekmélység A földrengés katalógus 28 földrengése közül csupán 3751 rengésnek - az adatállomány 18%-nak ismerjük a fészekmélységét. Az adatbázisban egyaránt található műszeres megfigyelésekből számított
Atomi er mikroszkópia jegyz könyv
Atomi er mikroszkópia jegyz könyv Zsigmond Anna Julia Fizika MSc III. Mérés vezet je: Szabó Bálint Mérés dátuma: 2010. október 7. Leadás dátuma: 2010. október 20. 1. Mérés leírása A laboratóriumi mérés
Bevezetés a Korreláció &
Bevezetés a Korreláció & Regressziószámításba Petrovics Petra Doktorandusz Statisztikai kapcsolatok Asszociáció 2 minőségi/területi ismérv között Vegyes kapcsolat minőségi/területi és egy mennyiségi ismérv
Matematika 11 Koordináta geometria. matematika és fizika szakos középiskolai tanár. > o < szeptember 27.
Matematika 11 Koordináta geometria Juhász László matematika és fizika szakos középiskolai tanár > o < 2015. szeptember 27. copyright: c Juhász László Ennek a könyvnek a használatát szerzői jog védi. A
NYÍRÓSZILÁRDSÁG MEGHATÁROZÁSA KÖZVETLEN NYÍRÁSSAL (kis dobozos nyírókészülékben) Közvetlen nyíróvizsgálat MSZE CEN ISO/TS BEÁLLÍTÁSI ADATOK
BEÁLLÍTÁSI ADATOK Fúrás száma 6F Minta típusa Tömörített kohéziómentes Minta száma 6F/6.0 m Minta leírása Sárgásszürke homokos agyagos iszap Részecske sűrűség (Mg/m³) 2.70 Feltételezett/Mért Feltételezett
Matematika A3 Valószínűségszámítás, 6. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév
Matematika A3 Valószínűségszámítás, 6. gyakorlat 2013/14. tavaszi félév 1. A várható érték és a szórás transzformációja 1. Ha egy valószínűségi változóhoz hozzáadunk ötöt, mínusz ötöt, egy b konstanst,
Anyagjellemzők változásának hatása a fúróiszap hőmérsékletére
Anyagjellemzők változásának hatása a fúróiszap hőmérsékletére Kis László, PhD. hallgató, okleveles olaj- és gázmérnök Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Kulcsszavak:
Számítógépes döntéstámogatás. Statisztikai elemzés
SZDT-03 p. 1/22 Számítógépes döntéstámogatás Statisztikai elemzés Werner Ágnes Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék e-mail: werner.agnes@virt.uni-pannon.hu Előadás SZDT-03 p. 2/22 Rendelkezésre
Statisztika - bevezetés Méréselmélet PE MIK MI_BSc VI_BSc 1
Statisztika - bevezetés 00.04.05. Méréselmélet PE MIK MI_BSc VI_BSc Bevezetés Véletlen jelenség fogalma jelenséget okok bizonyos rendszere hozza létre ha mindegyik figyelembe vehető egyértelmű leírás általában
azonos sikban fekszik. A vezetőhurok ellenállása 2 Ω. Számítsuk ki a hurok teljes 4.1. ábra ábra
4. Gyakorlat 31B-9 A 31-15 ábrán látható, téglalap alakú vezetőhurok és a hosszúságú, egyenes vezető azonos sikban fekszik. A vezetőhurok ellenállása 2 Ω. Számítsuk ki a hurok teljes 4.1. ábra. 31-15 ábra
Bevezetés. 1. előadás, 2015. február 11. Módszerek. Tematika
Bevezetés 1. előadás, 2015. február 11. Zempléni András Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszék Természettudományi Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem Áringadozások előadás Heti 2 óra előadás + 2 óra
A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása
Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett
Statisztika I. 11. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 11. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Összefüggés vizsgálatok A társadalmi gazdasági élet jelenségei kölcsönhatásban állnak, összefüggnek egymással. Statisztika alapvető feladata: - tényszerűségek
A kockázat fogalma. A kockázat fogalma. Fejezetek a környezeti kockázatok menedzsmentjéből 2 Bezegh András
Fejezetek a környezeti kockázatok menedzsmentjéből 2 Bezegh András A kockázat fogalma A kockázat (def:) annak kifejezése, hogy valami nem kívánt hatással lesz a valaki/k értékeire, célkitűzésekre. A kockázat
CSAPADÉK ÉS TALAJVÍZSZINT ÉRTÉKEK SPEKTRÁLIS ELEMZÉSE A MEZŐKERESZTES-I ADATOK ALAPJÁN*
A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat, Bányászat, 66. kötet, (2004) p. 103-108 CSAPADÉK ÉS TALAJVÍZSZINT ÉRTÉKEK SPEKTRÁLIS ELEMZÉSE A MEZŐKERESZTES-I ADATOK ALAPJÁN* Dr.h.c.mult. Dr. Kovács Ferenc az
Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben
Doktoranduszi Beszámoló Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben Visnovitz Ferenc Környezettudományi Doktori Iskola II. évf. Témavezető: Dr. Horváth Ferenc egyetemi tanár Budapest, 2012.06.04
Miskolc és Kelet-Bükk környéki karsztos ivóvízbázist veszélyeztető potenciális szennyező-források:
Miskolc és Kelet-Bükk környéki karsztos ivóvízbázist veszélyeztető potenciális szennyező-források: Mexikó-völgy feletti salak-lerakó (salakbánya) és a Hámori-tó Gyenes Gáborné - Bucsi Szabó László Háromkő
[Biomatematika 2] Orvosi biometria
[Biomatematika 2] Orvosi biometria 2016.02.29. A statisztika típusai Leíró jellegű statisztika: összegzi egy adathalmaz jellemzőit. A középértéket jelemzi (medián, módus, átlag) Az adatok változékonyságát
Hármas integrál Szabó Krisztina menedzser hallgató. A hármas és háromszoros integrál
Hármas integrál Szabó Krisztina menedzser hallgató A hármas és háromszoros integrál Definició A fizikai meggondolások előzményeként jutunk el a hármas integrál következő értelmezéséhez. Legyen értelmezve
Talajvízszint idősorok vizsgálata statisztikai módszerekkel a 4-es metró építésének pesti területén A D J U N K T U S
Talajvízszint idősorok vizsgálata statisztikai módszerekkel a 4-es metró építésének pesti területén S Z E R Z Ő : B Ó T A M Á R T O N T É M A V E Z E T Ő : K O V Á C S J Ó Z S E F A D J U N K T U S A szakdolgozat
Segédlet: Főfeszültségek meghatározása Mohr-féle feszültségi körök alkalmazásával
Segédlet: Főfeszültségek meghatározása Mohr-féle feszültségi körök alkalmazásával Készítette: Dr. Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 212. október 16. Frissítve: 215. január
A mélyfúrás-geofizika szerepe a visontai lignitkutatásban
A mélyfúrás-geofizika szerepe a visontai lignitkutatásban A visontai lignit mélyfúrás-geofizikai kutatása majdnem 40 évre tekint vissza. Ez idő alatt az ELGI és a belőle kivált karotázs cégek több ezer
Jellemző szelvények alagút
Alagútépítés Jellemző szelvények alagút 50 50 Jellemző szelvény - alagút 51 AalagútDél Nyugati járat Keleti járat 51 Alagúttervezés - geotechnika 52 Technológia - Új osztrák építési módszer (NÖT) 1356
DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST RESULTS
Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 271 276. HULLADÉKOK TEHERBÍRÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA CPT-EREDMÉNYEK ALAPJÁN DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST