HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA
|
|
- Hanna Farkasné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA 2018
2 MI IS AZ E-HÓD? HÓDÍTSD MEG A BITEKET 2018-AS FELADATSOR MI IS AZ E-HÓD? Az e-hód/hódítsd meg a biteket a nemzetközi BEBRAS-kezdeményezés magyar partnere. A nemzetközi Bebras, melyhez 2017-ben már 50 ország kapcsolódott, 2015-ben elnyerte az Informatics Europe Best Practices in Education díját. A kezdeményezés alapja Dr. Valentina Dagiene litván professzor által életre keltett verseny, melynek célja, hogy rövid, gyorsan (kb. 3 perc alatt) megérthető és megoldható feladatokkal megvalósítsa az alábbiakat: felkeltse az érdeklődést az informatika iránt; feloldja az informatikával kapcsolatos félelmeket, negatív érzéseket; megmutassa az informatika sokszínűségét, felhasználási lehetőségeit és területeit. A kérdések három nehézségi szinten csak strukturált és logikus gondolkodást igényelnek, semmilyen különleges informatikai tudás nem szükséges a megválaszolásukhoz. A feladatok érdekes problémákat mutatnak be. Nem tesztek, inkább szórakoztató gondolkodtató feladványok. Magyarországon 2018-ban nyolcadik alkalommal, öt korcsoportban vehettek részt a diákok 4-től 12. osztályig. A versenyt az ELTE IK T@T Labor és az NJSZT Közoktatási Szakosztálya szervezi. Az alábbi dokumentumban a 2018-as magyar verseny feladatai és megoldásai találhatóak. További információkért látogasson el a weboldalra, vagy írjon -t az info@e-hod.elte.hu címre. RÉSZVÉTEL A részvétel mindenki számára ingyenes. A verseny november második hetében kerül lebonyolításra, osztályonként kiválasztható, hogy az adott héten melyik napon mikor oldják meg a feladatokat (8:00 és 14:00 között). Ezzel biztosítható, hogy akár egy tanóra keretein belül tudjanak részt venni egész osztályok. A résztvevő diákoknak egy-egy internet kapcsolattal rendelkező számítógépre van szükségük. A feladatok megjelenítése és elküldése minden böngészőn működik. A verseny befejezése után, a hód hetet követően kerülnek nyilvánosságra a megoldások, melyek lehetőség szerint átbeszélhetők ugyancsak akár egy tanóra keretein belül. 2
3 SZABÁLYOK HÓDÍTSD MEG A BITEKET 2018-AS FELADATSOR MI IS AZ E-HÓD? A verseny lebonyolítása iskolai helyszíneken történik. A résztvevők online kapják meg és válaszoljak meg a kérdéseket; A versenyre fordítandó idő 45 perc, 18 feladat három nehézségi szinten: könnyű, közepes és nehéz (legkisebb korosztályban 11 feladat); A verseny alatt semmilyen más számítógépes program, alkalmazás nem használható; A verseny során nyugalmas környezetet kell biztosítani; A terem a verseny során nem hagyható el; Az esetleges számítógéppel, internettel kapcsolatos észrevételeket a kontakt személynek kell összegyűjtenie és továbbítania a szervezők felé; A verseny célja: minél több pont összegyűjtése helyes válaszok megjelölésével, helytelen válaszok eseten pontlevonás történik; A kérdések tetszőleges sorrendben megválaszolhatók; A kérdések, problémák megértése a feladat részét képezi. Ezért a feladatok megbeszélése és értelmezéssel kapcsolatos kérdések nem megengedettek; A megoldások a verseny befejezése után, a hód hetet követően kerülnek nyilvánosságra. ÉRTÉKELÉS, PONTOZÁS A Kishód korcsoportban 11, minden más korcsoportban 18 feladatot kell megoldani három nehézségi szinten. Minden helyes válasz pontot ér, minden helytelen válaszért pontlevonás jár. Nem megválaszolt kérdés esetében az összpontszám változatlan marad. Az alábbi táblázat mutatja, hogy a feladatok nehézségétől függően hány pont kerül jóváírásra, illetve levonásra: Könnyű Közepes Nehéz Helyes válasz 6 pont 9 pont 12 pont Helytelen válasz -2 pont -3 pont -4 pont Összesen (18 feladat esetében) maximum 162 pont érhető el. 3
4 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Mi is az E-HÓD?... 2 Részvétel... 2 Szabályok... 3 Értékelés, Pontozás... 3 Tartalomjegyzék... 4 Hód a mérlegen (2011-IL-01)... 5 Mosolyt kérek! (2017-DE-02)... 7 Fák egy körben (2018-CA-02)... 9 Simon mondja (2018-CA-03a) Klára virágai (2018-CH-09) Ruhakupac (2018-CH-10b) Ada ceruzái (2018-HU-01) Hasonló ételek (2018-HU-05) Biztonsági zár (2018-HU-06) Üzenet a Suli Menedzsment RendSzerből (2018-TR-02) Úthálózat (2013-TW-02) Kifestő (2018-UK-01) Támogatóink, köszönetnyílvánítás
5 HÓD A MÉRLEGEN (2011-IL-01) KISHÓD KÖNNYŰ HÓD A MÉRLEGEN (2011-IL-01) Ha egyrészt ez igaz lenne, hogy, másrészt pedig ez is igaz lenne akkor minek kellene még igaznak lennie? A. nehezebb, mint és nehezebb, mint B. nehezebb, mint és könnyebb, mint C. könnyebb, mint és nehezebb, mint D. könnyebb, mint és könnyebb, mint 5
6 C válasz a helyes HÓDÍTSD MEG A BITEKET 2018-AS FELADATSOR HÓD A MÉRLEGEN (2011-IL-01) Az első kép azt mutatja: a hód ( ) nehezebb, mint a mobiltelefon ( ). A második kép pedig azt mutatja: számítógép ( ) körülbelül kétszer olyan nehéz, mint a hód( ) MIÉRT INFORMATIKA? Ha ez és amaz így volna, valamint még ez is meg az is akkor milyen végkövetkeztetések lennének lehetségesek? A logikai következtetés az informatikai rutinmunka része. Egyszerűbb esetekben a fejünket használjuk. Igen sok feltételezésnél, valamint a nem klasszikus logikában (például a fuzzy logikában, a nem monoton logikában, a többértékű logikában) a számítógép nagyszerű eszköznek bizonyul ahhoz, hogy megmaradjon a rálátásunk a dolgokra. A következtetésekhez vezető feltételezéseket azonban az ember választja ki. Ha ezek hamisak, ellentmondásosak vagy nem teljesek, a számítógép értelmetlen következtetéseket von le. Az informatikusok ezt GIGO-elv néven ismerik: ha szemetet adunk be, szemetet kapunk: garbage in, garbage out. KULCSSZAVAK Logika, gépi döntés WEBOLDALAK 6
7 MOSOLYT KÉREK! (2017-DE-02) MOSOLYT KÉREK! (2017-DE-02) KISHÓD NEHÉZ A hódok kifejlesztettek egy alkalmazást, amely felismer egy mosolygó arcot. Az alkalmazás először egy modellt készít az arcképről, mely hasonlít egy szmájlira. Két pontból és egy vonalból áll, amelyek a szemek és a száj pozícióját ábrázolják. Ezt követően az alkalmazás egy zöld pontokból és piros vonalakból álló sablon segítségével megvizsgálja a modellt. Mosolygós arcként azonosítja, ha annak pontjai és vonala: 1. minden zöld pontot érintenek, és 2. nem metszenek egy piros vonalat sem. Mosolygós arc Nem mosolygó arc A száj metszi a piros vonalat. Az alkalmazás 4 képről készített modellt. Ezekből egyet azonosított mosolygós arcként. Melyiket? A) B) C) D) 7
8 MOSOLYT KÉREK! (2017-DE-02) C válasz a helyes: Itt a szemek jó helyen vannak és a száj is a megadott keretben van. Az már más kérdés, hogy az arc láthatóan nem mosolyt ábrázol. Az A kép esetében a száj kilóg a megadott keretből. A B kép esetében a szemek távolsága nem megfelelő. A D kép esetében a száj nincs a kívánt tartományban. MIÉRT INFORMATIKA? Az informatikusok olyan rendszereket fejlesztenek, amelyek kameraképeken arcokat, tárgyakat ismernek fel. Ez a technika igen nagy hatalommal bír, az azonosítást ma már mesterséges intelligencia végzi. Azonban az egyszerűbb szabályok - mint például ennek a feladatnak a kikötései - is nagyon fontosak. A feladat a képfelismerő rendszerek nehézségeit mutatja be. Jelen esetben a szabályok túl egyszerűek ahhoz, hogy minden bizonyossággal mosolygós arcok kerüljenek kiválasztásra. A rendszer által mosolygósnak értelmezett két arc közül az egyik inkább mogorva arcot ábrázol. Ehhez hasonló hibákat a való életben használt arcfelismerő rendszerek is elkövethetnek például egy automatikus útlevél-ellenőrzéskor vagy egy hatósági eljárás során ban egy ázsiai diák útlevélkérelmét utasították el, mert a számítógép nem ismerte fel a szemét az igazolványképen. Forrás: KULCSSZAVAK Képfelismerés, algoritmus alkalmazása, gépi látás WEBOLDALAK 8
9 FÁK EGY KÖRBEN (2018-CA-02) FÁK EGY KÖRBEN (2018-CA-02) KISHÓD KÖZEPES A hódok mindig egy hosszú szalaggal kerítik körbe azokat fákat, amiket ki akarnak vágni. Tegnap hat fát akartak kivágni. De a szalag csak öt fát érintett, ami a levegőből így nézett ki: Ma a hódok a következő fákat szeretnék kivágni: Hány fát érint most a kihúzott szalag? 9
10 FÁK EGY KÖRBEN (2018-CA-02) 6 fát a helyes válasz A hódok a következőképpen keríthetik körbe a fákat: A szalag a számokkal jelölt hat fát érinti. MIÉRT INFORMATIKA? A hód-fák-szalag a legkisebb területet keríti el, amelyben az összes kivágandó fa van. Ha a fák a megoldásban szereplő képen apró pontok volnának, akkor a szalag egy hatszögű forma lenne. Egy ilyen legkisebb sokszöget, ami egy adott halmazból minden pontot tartalmaz, matematikában konvex buroknak neveznek. Ahol a konvex azt jelenti, hogy valami kifelé domború, mint például egy nagyító konvex lencséje. A burok pedig valami, ami valami mást magába zár, mint a bőr a testet, de nem nagyobb területen, mint ami épp szükséges. A hód-fák-szalag is olyan, mint a konvex burok: körbekeríti az összes fát és nem megy a fák közé és a nem megy közé a matematikában annyit jelent, mint a kívül. Az informatikában gyakran fontos, hogy a pontok halmazának konvex burkát ki tudjuk számítani: Mintafelismerés: A képen egy arc látható? Kézírásfelismerés: Ez a kézzel írt karakter a B betű? Földrajzi információs rendszerek: Milyen nagy egy ártér vagy egy folyórendszer? Csomagolás: Mi a legkisebb mennyiség, ami elég egy bizonyos tárgy becsomagolásához? Az informatika ismer olyan eljárásokat, melyekkel egy ponthalmaz konvex burkát eredményesen tudja kiszámolni. Ezek akkor is jól működnek, ha a ponthalmaz nagyon nagy. KULCSSZAVAK Konvex burok, Algoritmus WEBOLDALAK 10
11 SIMON MONDJA (2018-CA-03A) SIMON MONDJA (2018-CA-03A) KISHÓD KÖNNYŰ Amikor Simon megnyomja a középső gombot, a következőképpen mozdulnak el a négyzetek: Simon még kétszer megnyomta a középső gombot. Hogy helyezkednek el a négyzetek? Hogy helyezkednek el a négyzetek? A. B. C. D. 11
12 A válasz a helyes HÓDÍTSD MEG A BITEKET 2018-AS FELADATSOR SIMON MONDJA (2018-CA-03A) MIÉRT INFORMATIKA? A feladat egy gépet ír le, aminek a négy pozíciója mindig egy bizonyos állapotban van: piros, zöld, kék és sárga. Egy gombnyomás minden pozíció állapotát megváltoztatja ebben a sorrendben: piros kék sárga zöld piros. Egy ilyen gépet nevezünk az informatikában véges automatának. Az emberek szívesebben tűnődnek azon, hová kerülnek a színek, tehát hogy az órajárással megegyező irányba mozognak-e. Sok játék van, ahol bizonyos sorrendet kell követni. A Simon mondja nevű játék is éppen ilyen. A játékvezető utasításokat ad a játékosoknak, amiket követniük kell, ha a játékvezető Simon mondja -t mond. Ha például azt mondja, hogy Mindenki nyújtsa ki a nyelvét!, akkor senkinek nem kell semmit sem csinálnia. Viszont, ha azt mondja Simon mondja, mindenki ugráljon egy lábon! akkor mindenkinek muszáj egy lábon ugrálnia. Aki hibázik, kiesik. KULCSSZAVAK Véges automata, gép, utasítások, algoritmus WEBOLDALAK 12
13 KLÁRA VIRÁGAI (2018-CH-09) KLÁRA VIRÁGAI (2018-CH-09) KISHÓD NEHÉZ Klára szereti a virágcsokrokat. Elmegy egy virágboltba, ahol a következő fajta virágokat árulják: Kardvirág Liliom Tulipán Rózsa Minden fajta virág a következő színekben kapható: fehér, kék, sárgaa Klára szeretne egy hat virágból álló csokrot venni, amelyben Minden szín (fehér, kék, sárga) pontosan kétszer szerepel. Ugyanabból a fajtából való virágok nem szerepelnek ugyanolyan színben. Minden fajta virág legfeljebb kétszer szerepel. Melyik virágcsokor felel meg Klára összes kívánságának? A. B. C. D. 13
14 KLÁRA VIRÁGAI (2018-CH-09) D válasz a helyes Az A csokorban három fehér virág szerepel (az 1. szabálynak mond ellent). A B csokorban három rózsa van (3. szabálynak mond ellent). A C csokorban két ugyanolyan fajtájú (kardvirág) virág ugyanazzal a színnel (sárga) szerepel (a 2. szabálynak mond ellent). MIÉRT INFORMATIKA? Az általános informatikai problémákat megszorítások sorával írjuk le és a feladat egy olyan megoldás megtalálása, amelyik minden, vagy legalább majdnem minden megszorításnak megfelel. Összetett feladatok esetében a megszorításokat logikai műveletek segítségével oldhatjuk meg. Ilyen logikai művelet az ÉS (amikor mindkét megszorításnak egyszerre kell teljesülnie), vagy a VAGY (amikor a két megszorításból legalább az egyiknek teljesülnie kell). KULCSSZAVAK Logikai műveletek, megszorítások WEBOLDALAK 14
15 RUHAKUPAC (2018-CH-10B) RUHAKUPAC (2018-CH-10B) KISHÓD KÖNNYŰ A hódmama gondosan előkészíti a ruhákat fiának, Brúnónak: egy kupacba hajtogatja azokat. ing pulóver nadrág alsónadrág zokni cipő Brúnó olyan sorrendben veszi fel a ruhákat, ahogy édesanyja kikészítette neki: a ruhakupac tetejéről kezdve. Vajon melyik ruhakupaccal NEM tud jól felöltözni? A. B. C. D. 15
16 RUHAKUPAC (2018-CH-10B) C válasz a helyes A C kupacban Brúnónak az alsónadrágot a nadrágra kellene felhúznia, de ő nem Superman A többi ruhakupac esetében az egymástól függő rétegek a helyes sorrendben kerülnek fel Brúnóra: a zokni a cipő előtt, az alsónadrág a nadrág előtt, az ing a pulóver előtt. Annak, hogy az alsónadrágot vagy az inget veszi-e fel előszőr, nincs jelentősége. MIÉRT INFORMATIKA? Mielőtt bemennél a szobádba, hogy az ott lévő játékdobozt felnyisd, ki kell nyitnod a szobád ajtaját. Ez egy jó példa a rákövetkezésekre, kényszerítésekre: az ajtónak nyitva kell lennie ahhoz, hogy be tudj menni a szobába. Annak vizsgálata, hogy egy előfeltétel adott-e ahhoz, hogy egy feladatot végrehajtsunk igen általános probléma az informatikában (is). Előfordul alkalmazások, számítógépes játékok esetében is. Ha csak bizonyos elemek esetében van megszorítás a rákövetkezésre akkor az olyan listákat (itt ruhakupacokat) részben rendezettnek nevezzük. KULCSSZAVAK Kényszerítések, parciális rendezés WEBOLDALAK 16
17 ADA CERUZÁI (2018-HU-01) ADA CERUZÁI (2018-HU-01) KISHÓD KÖZEPES Adának van egy doboz színes ceruzája. Pár ceruza heggyel felfele és pár lefele van a dobozban. Ada azt szeretné, hogy mindegyik heggyel felfele nézzen. Egy fordítással egyszerre kettő vagy több, egymás mellett lévő ceruza irányát tudja megváltoztatni. Most így állnak a dobozban a ceruzák: Legkevesebb hány fordítással tudja Ada megfordítani a ceruzáit, hogy mindegyik heggyel felfele nézzen? 17
18 ADA CERUZÁI (2018-HU-01) 2 a helyes válasz Elég kétszer 1-1 köteg, egymás mellett lévő ceruzát megfordítania. Egy fordítás nem lenne elég, mert a lefele fordított ceruzák nincsenek egymás mellett. De ha Ada előszőr az elsőtől a hatodik ceruzáig mindet megfordítja azután a másodiktól a negyedikig lévőket visszafordítja, Mindegyik ceruza heggyel felfele lesz a dobozban. Természetesen az is egy két lépésből álló megoldás lenne, ha előszőr megfordítja az első ceruzát, azután az ötödiket és a hatodikat együtt. De akkor nem lenne igaz, hogy kettő vagy több ceruzát kell egyszerre mozgatnia. MIÉRT INFORMATIKA? Adának rengeteg ideje van, valószínűleg jóval több, mint ami két fordításra elég. És akár egyesével is forgathatja a ceruzáit. A számítógépek esetében ez nem ilyen egyszerű. Ha egy számítógépet programozunk, akkor mindig szabályokhoz kell tartanunk magunkat. Ráadásul nem ilyen kevés ceruzánál, de akár rengeteg adat feldolgozása esetén is. Az adatok memóriakezelésénél: írásánál és olvasásánál a gyorsaság fontos. Általában az ilyen tárolásokat blokkok segítségével végzik. A számítógép egy blokkot tud egyszerre kiolvasni vagy írni. Ezzel időt tudunk spórolni. Egyébként minél nagyobb blokkokkal tudunk dolgozni, annál több időt spórolhatunk de annál több (ideiglenes tár)helyet is fogunk használni. Általában ez mindig visszaköszön az informatika területén: vagy időt vagy helyet tudunk spórolni. De a kettőt együtt nem A feladat alapját az érdekes programozási feladatokat tartalmazó Codechef oldalról, Alei Reyes munkája képezi. KULCSSZAVAK Hatékonyság, memória WEBOLDALAK
19 HASONLÓ ÉTELEK (2018-HU-05) HASONLÓ ÉTELEK (2018-HU-05) KISHÓD KÖZEPES Egy szakács két ételt szeretne elkészíteni. Ezek az ételek nem lehetnek hasonlóak. A szakács akkor nevez két ételt hasonlónak, ha legalább 2 összetevő ugyanaz a két ételben. Mely ételek hasonlóak? A. A tyúkhúsleves és a spagetti. B. A tyúkhúsleves és a Waldorf-saláta. C. A tyúkhúsleves és a tojássaláta. D. A Waldorf-saláta és a torta. 19
20 HASONLÓ ÉTELEK (2018-HU-05) B válasz a helyes A helyes válasz a C): a tyúkhúsleves és a tojássaláta. A tyúkhúslevesben és a tojássalátában is van tojás, hagyma és só. A többi válaszlehetőségnél legfeljebb egy közös összetevő van. A tyúkhúsleves és a Waldorf saláta esetében nincs közös összetevő, a tyúkhúsleves és a spagetti esetében a hagyma, a Waldorf-saláta és a torta esetében szintén nincs közös összetevő. MIÉRT INFORMATIKA? Sok esetben kell összehasonlítanunk dolgokat és kitalálni, hogy hasonlóak-e vagy sem. A biológusok hasonlítják pl. a baktériumok öröklődését, a kémikusok az anyagok tulajdonságait, a csillagászok a galaxist, a csillagokat és bolygókat és így tovább. Dolgok összehasonlításához meg kell határoznunk, milyen tulajdonságokat szeretnénk vizsgálni. Ezekhez fogalmazhatjuk azután meg, mit jelent, hogy két dolog hasonló vagy nem hasonló. Például kijelenthetjük, hogy egy asztal és egy szék is fából készült, tehát hasonlóak. De az asztalt nem arra találták ki, hogy ráüljenek, míg a széket nem arra, hogy levelet írjanak rajta (bár mindkettő elképzelhető). Ezek alapján nem hasonlóak. De azt is mondhatjuk, hogy két szék csak akkor hasonló, ha azonos fából készült. Ebben a hód feladatban öt étel szerepel 4-4 összetevővel. A biológusok, kémikusok, csillagászok és más tudományos területen dolgozók nem csak ilyen kevés számú dolgot hasonlítanak össze, hanem ezer, millió vagy milliárd dolgot, akár még több különböző tulajdonsággal, melyek mind szerepet játszhatnak a hasonlóság -ban. Itt jönnek a képbe az informatikusok, akik lehetővé teszik előre meghatározott hasonlósági paraméterek alapján a nagy adathalmazok automatizált hasonlítását. KULCSSZAVAK Big data, hasonlóságelemzés, objektum, tulajdonság WEBOLDALAK 20
21 BIZTONSÁGI ZÁR (2018-HU-06) BIZTONSÁGI ZÁR (2018-HU-06) KISHÓD NEHÉZ Hugó egy zárkészítő műhelyben dolgozik, Az ott készült zárak a következőképpen működnek: Melyik zárhoz tartozik ez a kulcs? A. B. C. D. 21
22 BIZTONSÁGI ZÁR (2018-HU-06) C válasz a helyes Amikor a kulcsot betoljuk a zárba, a négy toll és a négy pöcök magassága együtt egyforma lesz, hogy a cilinder elfordítható legyen. MIÉRT INFORMATIKA? Ha egy összetett problémát részekre bontunk, sokszor találhatunk mintákat a kisebb problémákban. Egy megadott minta keresése és felismerése alapfeladat (a négy alap építőkő egyike) az informatika területén. Például egy szó előfordulása egy szövegben vagy hasonló képek keresése. Sokszor ha megtaláljuk a hasonlóságokat, mintát a felbontott, apróbb részekben, az segít hatékonyabban megoldani az összetett problémát. KULCSSZAVAK Mintafelismerés WEBOLDALAK 22
23 TR-02) ÜZENET A SULI MENEDZSMENT RENDSZERBŐL (2018- ÜZENET A SULI MENEDZSMENT RENDSZERBŐL (2018-TR-02) KISHÓD NEHÉZ Kaptál egy üzenetet az Suli Menedzsment RendSzerből a következő tárggyal: Frissítsd az adataidat!. Az üzenetben az áll, hogy küld el az azonosítódat (id) és a jelszavadat, különben a hozzáférésed minden adatoddal együtt törlődni fog a rendszerből. Az alábbiak közül melyik lenne a legjobb lépés, melyet meg kellene tenned? 1. Küld el az azonosítódat és a jelszavadat egy válaszlevélben. 2. Küld el egy barátod azonosítóját és jelszavát egy válaszlevélben. 3. Töröld ki a levelet válasz nélkül. 4. Küld el pár barátodnak az azonosítódat a jelszavaddal együtt. 5. Szólj az iskolában a tanárodnak és a szüleidnek a levélről. A. 1, 4. B. 2, 4. C. 2, 5. D. 3, 5. 23
24 ÜZENET A SULI MENEDZSMENT RENDSZERBŐL (2018- TR-02) D válasz a helyes Ilyen esetben az a legjobb, ha nem válaszolsz a levélre és azonnal jelzed a környezetedben lévő felnőtteknek, hogy mivel találkoztál. MIÉRT INFORMATIKA? Az adathalászat, vagy más néven phishing egyik formája az, amikor levélben általad ismert cégnek, szervezetnek a nevében próbálnak meg bizalmas adatokat begyűjteni tőled, például a jelszavadat egy adott rendszerhez. Ez ellen természetesen léteznek már szűrő-alkalmazások is, de fontos, hogy te is figyelj arra, hogyan kezeled a bizalmas adataidat (mint például a jelszavaid) KULCSSZAVAK Biztonság, adathalászat WEBOLDALAK 24
25 ÚTHÁLÓZAT (2013-TW-02) ÚTHÁLÓZAT (2013-TW-02) KISHÓD NEHÉZ A térképünkön négy metróvonal van, melyek a következő állomásokról indulnak: Könyvtár, Pályaudvar, Kultúrház és Főtér. Négy olyan megálló van, ahol az egyik metróvonalról a másikra átszállhatunk: Városközpont, Múzeum, Malom és Piactér. Jancsi el szeretne jutni az Állatkertbe. Csak azt tudja, hogy egyszer kell átszállnia egy másik metróvonalra. Vajon melyik metróvonalon kezdi meg az utazását? 25
26 ÚTHÁLÓZAT (2013-TW-02) D válasz a helyes azaz Főtér Kórház metróvonal. Ha az Állatkerttől visszafele utazunk, csak egy olyan állomás ( Városközpont ) van, ahol át tudunk szállni másik metróra. Ez a Főtér és a Kórház között közlekedik. A metróvonal hálózatot egy gráf segítségével is felrajzolhatjuk: ahol azt jelöljük, hogy melyik metróvonalról melyikre szállhatunk át közvetlenül. Melyikről Melyikre Könyvtár Állatkert Főtér Kórház Pályaudvar Tó Kultúrház Park Főtér Kórház Kultúrház Park Pályaudvar Tó Főtér Kórház Főtér Kórház Pályaudvar Tó Kultúrház Park Könyvtár Állatkert Tehát ha valaki egy átszállással szeretne a Könyvtár Állatkert metróvonalon utazni, akkor csak a Főtér Kórház vonalról szállhatott át. MIÉRT INFORMATIKA? Ismerős neked a vonalhálózat térképe? Valóban, sok busz, villamos vagy metró (esetleg ezek közös) vonalhálózata hasonlóan néz ki. Ez nem véletlen, hanem Harry Beck találmánya, aki 1931-ben a londoni földalattihoz tervezett egy ilyen térképet. Az informatikában az ilyen elvont (absztrakt) térképeket gráfoknak nevezzük, melyek csomópontokból (állomások) és élekből (vonalszakaszok az állomások között) állnak. A hód-feladatban szereplő térképen megkülönböztethetünk még köztes csomópontokat, ahonnan csak 1 vagy 2 él vezet ki (végállomások, normál állomások) és csomópontokat, melyeknek több éle van (kereszteződések, átszálló helyek). Gráfokat még több helyen használnak. Emberek szociális kapcsolatainak ábrázolására, útvonaltervezéshez vagy vásárlási ajánlatok/javaslatok elkészítésére. Tehát az is fontos informatikával kapcsolatos kompetencia, hogy tudj gráfokkal bánni KULCSSZAVAK Gráf, közlekedési hálózat, térkép WEBOLDALAK 26
27 KIFESTŐ (2018-UK-01) HÓDÍTSD MEG A BITEKET 2018-AS FELADATSOR KISHÓD KÖZEPES A hódok készítettek egy kifestőt. A színezéskor az összefüggő területeknek ahova vonal átlépése nélkül átjutunk ugyanaz lesz a színe. Úgy szeretnék kiszínezni, hogy két szomszédos (egymás melletti, vonallal határolt) területnek különböző színe legyen. Nem számít szomszédos területnek az, ahol csak csücskök érnek össze. Ehhez pedig a legkevesebb színt szeretnék felhasználni. KIFESTŐ (2018-UK-01) Legkevesebb hány különböző színre lesz szükségük? 27
28 KIFESTŐ (2018-UK-01) 3 szín a helyes válasz, azaz 3 különböző színre lesz szükségük. Kezdjük például egy piros színnel és színezzük ki a jobb felső sarkot és az összes olyan területet, ami ezzel nem szomszédos terület: Ha egy második színnel (pl. halványlila) a bal alsó sarkot és az összes nem szomszédos és még be nem színezett területet beszínezzük, ezt kapjuk: Tulajdonképpen készen is vagyunk, mivel az ábránk piros, halványlila és fehér színnel be van színezve a feltételnek megfelelően. De természetesen a fehér területeket is beszínezhetjük (pl. sötétkékkel). Kevesebb, mint három szín nem lesz elég. Az X-szel jelölt terület balról az Y-nal jelölt területtel szomszédos, ezért különböző színűeknek kell lenniük. De mindkét terület szomszédos a Z-vel jelölt területtel. Ezért annak egy harmadik színre lesz szüksége. 28
29 MIÉRT INFORMATIKA? HÓDÍTSD MEG A BITEKET 2018-AS FELADATSOR KIFESTŐ (2018-UK-01) Legkevesebb hány színre van szükségünk, hogy egy tetszőleges területet kiszínezzünk úgy, hogy két szomszédos terület nem lehet azonos színű? A helyes válasz a 4. Négy szín elég, ha nincs beékelt területünk. Beékelt terület (enklávé) például Büsingen am Hochrein vagy Campione d Italia vagy egészen meglepően Baarle ( Hollandia és Belgium területén. Ezt az elméletet 4-szín tételnek nevezzük. Annak bizonyítása, hogy négy szín elég, nem könnyű. 200 évvel ezelőtt bizonyították azt, hogy 5 színnel biztosan megoldható a feladat. Csak 1976-ban tudta Kenneth Appel és Wolfgang Haken matematikus bizonyítani, hogy négy szín is elég. Ahhoz már számítógépet használtak, hogy kivételeket és ellenpéldákat vizsgáljanak, mivel kézzel nem lehetséges minden esetet megnézni. Manapság is sokszor használnak matematikusok számítógépet bizonyításokhoz. A 4-szín tételt sok helyen használják: például repülési tervek összeállításánál, amikor repülési folyósókat kell felosztani, hogy a repülők mindig biztonságos távolságot tartsanak egymástól. Vagy akár frekvencia területek kiosztásakor, hogy azok ne zavarják egymást, de a vétel a sok adóantenna ellenére ne legyen rosszabb. KULCSSZAVAK Négyszín tétel, színezés WEBOLDALAK
30 TÁMOGATÓINK, KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS TÁMOGATÓINK, KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS Köszönjük a nemzetközi Bebras kezdeményezés országainak, kiemelten a DACH-csapatnak (Németország, Ausztria, Svájc), az ELTE IK hallgatóinak, illetve a kapcsolattartó tanároknak szervezői munkájukat. A HÓD VERSENY MINDEN TARTALMÁRA A CC BY-NC-SA 4.0 LICENSZ VONATKOZIK. 30
HÓDÍTSD MEG A BITEKET!
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA MI IS AZ E-HÓD? Az e-hód/hódítsd meg a biteket a nemzetközi BEBRAS-kezdeményezés magyar partnere.
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA BENJÁMIN FELADATOK
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA FELADATOK MI IS AZ E-HÓD? MI IS AZ E-HÓD? Az e-hód/hódítsd meg a biteket a nemzetközi BEBRAS-kezdeményezés
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA JUNIOR FELADATOK
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA FELADATOK MI IS AZ E-HÓD? MI IS AZ E-HÓD? Az e-hód/hódítsd meg a biteket a nemzetközi BEBRAS-kezdeményezés
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA 2018 MI IS AZ E-HÓD? MI IS AZ E-HÓD? Az e-hód/hódítsd meg a biteket a nemzetközi BEBRAS-kezdeményezés
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA KADÉT FELADATOK
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA FELADATOK MI IS AZ E-HÓD? MI IS AZ E-HÓD? Az e-hód/hódítsd meg a biteket a nemzetközi BEBRAS-kezdeményezés
A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek.
Kedves második osztályos tanuló! Bizonyára te is szívesen tanulod a matematikát. A 2. osztályban is sok érdekes feladattal találkozhatsz. A Számoljunk! című munkafüzetünk segítségedre lesz a gyakorlásban.
III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló
III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138
World Robot Olympiad2019. Regular kategória Junior korosztály SMART CITIES- OKOS VÁROSOK OKOS VILÁGÍTÁS. Verzió: December 1.
World Robot Olympiad2019 Regular kategória Junior korosztály SMART CITIES- OKOS VÁROSOK OKOS VILÁGÍTÁS Verzió: December 1. WRO Nemzetközi Prémium Partnerek Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 2 2. Az asztal
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes értékelés érdekében
Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez
Feladatok a MATEMATIKA standardleírás 2. szintjéhez A feladat sorszáma: 1. Standardszint: 2. Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazok Képes különböző elemek közös tulajdonságainak felismerésére.
Algoritmuselmélet. 2-3 fák. Katona Gyula Y. Számítástudományi és Információelméleti Tanszék Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. 8.
Algoritmuselmélet 2-3 fák Katona Gyula Y. Számítástudományi és Információelméleti Tanszék Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 8. előadás Katona Gyula Y. (BME SZIT) Algoritmuselmélet 8. előadás
A fejlesztés várt eredményei a 1. évfolyam végén
A tanuló legyen képes: A fejlesztés várt eredményei a 1. évfolyam végén - Halmazalkotásra, összehasonlításra az elemek száma szerint; - Állítások igazságtartalmának eldöntésére, állítások megfogalmazására;
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.
A 2010/2011 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának megoldása. II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 20/2011 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának megoldása II. (programozás) kategória Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes értékelés érdekében
5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök
5.osztály 1.foglalkozás 5.osztály 2.foglalkozás hatszögéskörök cseresznye A cseresznye zöld száránál az egyeneshez képest 30-at kell fordulni! (30 fokot). A cseresznyék között 60 egység a térköz! Szétszedtem
Megújuló és tiszta energia
World Robot Olympiad 2017 Regular Kategória SENIOR Játékleírás, szabályok és pontozás Sustainabots [Robotok a fenntarthatóságért] Megújuló és tiszta energia Ez a dokumentum a World Robot Olympiad magyarországi
OKTV 2007/2008 Informatika II. kategória döntő forduló Feladatlap. Oktatási Hivatal
Feladatlap Kedves Versenyző! A megoldások értékelésénél csak a programok futási eredményeit vesszük tekintetbe. Ezért igen fontos a specifikáció pontos betartása. Ha például a feladat szövege adatok valamilyen
Matematika. 1. osztály. 2. osztály
Matematika 1. osztály - képes halmazokat összehasonlítani az elemek száma szerint, halmazt alkotni; - képes állítások igazságtartalmának eldöntésére, állításokat megfogalmazni; - halmazok elemeit összehasonlítja,
Időjárási csúcsok. Bemenet. Kimenet. Példa. Korlátok. Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny, 2-3. korcsoport
Időjárási csúcsok Ismerjük N napra a déli hőmérséklet értékét. Lokálisan melegnek nevezünk egy napot (az első és az utolsó kivételével), ha az aznap mért érték nagyobb volt a két szomszédjánál, lokálisan
MATEMATIKA TAGOZAT 5-8. BEVEZETŐ. 5. évfolyam
BEVEZETŐ Ez a helyi tanterv a kerettanterv Emelet matematika A változata alapján készült. Az emelt oktatás során olyan tanulóknak kívánunk magasabb szintű ismerteket nyújtani, akik matematikából átlag
Karácsonyi neszeszer
Karácsonyi neszeszer 2016/12. Patchwork Design 2016. www.szilvifoltvarras.hu Ez a PDF sablon személyes használatra készült. Tilos megosztani, másolni vagy feltölteni bármilyen weboldalra. A sablonok és
meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 1 szerzôk: Michel & Robert Lyons Játékleírás 2004 Huch&Friends D Günzburg licence: FoxMind Games, BV.
meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 1 szerzôk: Michel & Robert Lyons Játékleírás 2004 Huch&Friends D-89312 Günzburg licence: FoxMind Games, BV. meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 2 LOGEO Egy
6. Függvények. 1. Az alábbi függvények közül melyik szigorúan monoton növekvő a 0;1 intervallumban?
6. Függvények I. Nulladik ZH-ban láttuk: 1. Az alábbi függvények közül melyik szigorúan monoton növekvő a 0;1 intervallumban? f x g x cos x h x x ( ) sin x (A) Az f és a h. (B) Mindhárom. (C) Csak az f.
MATEMATIKA C 9. évfolyam
MATEMATIKA C 9. évfolyam 6. modul GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK Készítette: Kovács Károlyné MATEMATIKA C 9. ÉVFOLYAM 6. MODUL: GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret
Animáció készítése Scratch-ben
Animáció készítése Scratch-ben az előző foglalkozás összefoglalása animációs lehetőségek a Scratch-ben időzítés és szinkronizáció gyakorlás animációs kisfilm készítésével Mi a program? utasítások sorozata
4. Lecke. Körök és szabályos sokszögek rajzolása. 4.Lecke / 1.
4.Lecke / 1. 4. Lecke Körök és szabályos sokszögek rajzolása Az előző fejezetekkel ellentétben most nem újabb programozási utasításokról vagy elvekről fogunk tanulni. Ebben a fejezetben a sokszögekről,
A 2016/2017 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 2016/2017 tanévi Országos özépiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató INFORMATIA II. (programozás) kategória 1. feladat: Legalább 2 bolygón volt élet
A 2016/2017 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 2016/2017 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló javítási-értékelési útmutató INFORMATIKA II. (programozás) kategória Kérjük a tisztelt tanár kollégákat, hogy a
Függőleges. Vízszintes
1. Fejtsd meg a rejtvényt! A főmegfejtés bizonyos karakterei a többi meghatározás egyes betűi alapján lesznek megfejthetőek. A meghatározásokat a lenti táblázatba írd, a megfelelő sorba. (10 pont a meghatározásokért
Rejtélyes rejtvényes Koordináta-rendszer 2. feladatcsomag
Rejtélyes rejtvényes Koordináta-rendszer 2. feladatcsomag Életkor: Fogalmak, eljárások: 11 17 év számintervallumok ábrázolása tájékozódás a derékszögű koordináta-rendszerben, helymeghatározás, adott tulajdonságú
48. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK = = 2019.
8. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK 1. Bizonyítsd be, hogy 019 db egymást követő pozitív egész szám közül mindig kiválasztható 19 db úgy, hogy az összegük
JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár:
JELENTKEZÉSI LAP Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: Második fordulóba jutás esetén Windows 7 operációs rendszert, és Office 2007 programcsomagot fogsz
Bogyó és Babóca évszakok társasjáték
Bartos Erika mára halhatatlanná vált figurái, Bogyó és Babóca, ezúttal társasjáték formájában csalnak mosolyt a gyerekek arcára. Évszakok címmel négy játék került a dobozba. Az ötletes játékok, melyek
Mire jó az önéletrajz? Az önéletrajz egy olyan dokumentum, ami bemutat minket a munkaadó számára.
Mire jó az önéletrajz? A felnőtt önálló élethez szükségünk van egy fizető állásra. Az álláskereséshez szükség van egy önéletrajzra. Az önéletrajz egy olyan dokumentum, ami bemutat minket a munkaadó számára.
HÓDÍTSD MEG A BITEKET TANÁRI FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
HÓDÍTSD MEG A BITEKET TANÁRI FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV A http://e-hod.elte.hu/ weboldalra érkezve rengeteg információt találhatunk magáról a játékról. Az oldalon jobb felül található menüpontok segítségével
I. Internetes keresési feladatok (ajánlott idő: 20 perc)
I. Internetes keresési feladatok (ajánlott idő: 20 perc) A talált oldalak internet címét (URL) másold ki egy szöveges dokumentumba és mentsd Csapatnev_internet néven! A konkrét válaszokat ide a papírra
Próbaérettségi 2004 MATEMATIKA. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. 240 perc
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MATEMATIKA EMELT SZINT 240 perc A feladatok megoldására 240 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A II. részben
Algoritmikus gondolkodás szintfelmérő teszt megoldókulcsa az ELTE IK programozó BSC képzésére felvettek részére
Algoritmikus gondolkodás szintfelmérő teszt megoldókulcsa az ELTE IK programozó BSC képzésére felvettek részére A feladatok a HÓDítsd meg a biteket verseny (CC by NC-SA) kérdéseiből kerültek kiválogatásra.
LELTÁROZD SZÍNEZÉSSEL A FELADATOKAT!
LELTÁROZD SZÍNEZÉSSEL A FELADATOKAT! (Segítség a megoldáshoz: zöld: 10 db, piros: 1 db, lila: 5 db, kék: 2 db) 1 LÉPJ BE! Kedves Tanítványom! Meghívlak különleges játékkészítő műhelyembe, ahová két tanítványom
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
INFORMATIKA Felvételi teszt 1.
INFORMATIKA Felvételi teszt 1. 1) Mi a szoftver? a) Szoftvernek nevezzük a számítógépet és minden kézzel megfogható tartozékát. b) Szoftvernek nevezzük a számítógépre írt programokat és az ezekhez mellékelt
TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT
Javítókulcs 4. osztály megyei 1. Titkos üzenetet kaptál, amelyben a hét minden napja le van írva egyszer, kivéve azt a napot, amelyiken találkozol az üzenet küldőjével. Minden betű helyett egy szimbólumot
XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny
evopro systems engineering kft. H-1116 Budapest, Hauszmann A. u. 2. XXI. Országos Ajtonyi István Dokumentum státusza Közétett Dokumentum verziószáma v1.0 Felelős személy Kocsi Tamás / Tarr László Jóváhagyta
A 2013/2014 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 201/2014 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló javítási-értékelési útmutató INFORMATIKA II. (programozás) kategória 1. feladat: Metró (20 pont) Egy metróállomásra
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV XMAP (EXTENDED MAP) KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (TATABÁNYA VÁROS KÖZLEKEDÉSE)
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV XMAP (EXTENDED MAP) KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (TATABÁNYA VÁROS KÖZLEKEDÉSE) 1. Bevezető Az XMap egy korszerű, internetes, böngésző alapú, térképes utastájékoztató szoftver. Jelenleg Tatabánya
Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban
Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban MÁTRAI RITA1, KOSZTYÁN ZSOLT TIBOR2, SIKNÉ DR. LÁNYI CECÍLIA3 1,3 Veszprémi Egyetem, Képfeldolgozás és
OKTV 2005/2006 döntő forduló
Informatika I. (alkalmazói) kategória feladatai OKTV 2005/2006 döntő forduló Kedves Versenyző! A megoldások értékelésénél csak a programok futási eredményeit vesszük tekintetbe. Ezért igen fontos a specifikáció
Informatika 9. évf. Webböngésző. Internet és kommunikáció II.
Informatika 9. évf. Internet és kommunikáció II. 2013. december 9. Készítette: Gráf Tímea Webböngésző Cookie: süti. A felhasználóról szóló információ, amit egy webszerver helyez el a felhasználó számítógépén.
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA SENIOR FELADATOK
HÓDÍTSD MEG A BITEKET! INFORMATIKAI GONDOLKODÁST TÁMOGATÓ, NEMZETKÖZI BEBRAS KEZDEMÉNYEZÉS MAGYAR MEGVALÓSULÁSA FELADATOK MI IS AZ E-HÓD? MI IS AZ E-HÓD? Az e-hód/hódítsd meg a biteket a nemzetközi BEBRAS-kezdeményezés
I. Gondolkodási módszerek: (6 óra) 1. Gondolkodási módszerek, a halmazelmélet elemei, a logika elemei. 1. Számfogalom, műveletek (4 óra)
MATEMATIKA NYEK-humán tanterv Matematika előkészítő év Óraszám: 36 óra Tanítási ciklus 1 óra / 1 hét Részletes felsorolás A tananyag felosztása: I. Gondolkodási módszerek: (6 óra) 1. Gondolkodási módszerek,
A 2016/2017 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatai. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 2016/2017 tanévi Országos özépiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatai INFORMATIA II. (programozás) kategória 1. feladat: Legalább 2 bolygón volt élet (33 pont) Egy
Lakóház tervezés ADT 3.3-al. Segédlet
Lakóház tervezés ADT 3.3-al Segédlet A lakóház tervezési gyakorlathoz főleg a Tervezés és a Dokumentáció menüket fogjuk használni az AutoDesk Architectural Desktop programból. A program centiméterben dolgozik!!!
Szegedi Tudományegyetem
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula pedagógusképző kar Tanító- és Óvóképző Intézet Óvóképző Szakcsoport Játékpedagógia Készítette: Szikora Andrea (SZAVAIF.SZE) 2014.12.01. Oktató: Dr. Sztanáné dr. Babics
Programozással ismerkedőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1
A foglalkozás célja, hogy a tanulók játékosan ismerkedjenek meg az információ átadásának lehetőségeivel, a LOGO programnyelv alapjaival. Irányjátékokkal, robotjátékokkal fejlesszük a tanulók algoritmikus
TÁRSASJÁTÉK. 4. Egy bábut mindenki elhelyez a pontok számolására szolgáló táblán
TÁRSASJÁTÉK A játék célja A játék az útonállók, lovagok, földművesek és szerzetesek világába vezet el: Mindegyikőjük célja, gyarapodni, pontokat szerezni. Hogyan? Lovag várat, várost épít, minél nagyobb
Egy probléma, többféle kifutással
KOMPLE FELADATOK Egy probléma, többféle kifutással 4.2 Alapfeladat Egy probléma, többféle kifutással 2. feladatcsomag a szövegértés fejlesztése és az értelmezés mélyítése matematikai modellek keresése
A 2017/2018 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának feladatai. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 2017/2018 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának feladatai 1. feladat: Repülők (20 pont) INFORMATIKA II. (programozás) kategória Ismerünk városok közötti repülőjáratokat.
Megjegyzés: A programnak tartalmaznia kell legalább egy felhasználói alprogramot. Példa:
1. Tétel Az állomány két sort tartalmaz. Az első sorában egy nem nulla természetes szám van, n-el jelöljük (5
A játék lényege és az e õkészületek
Steffen Benndorf és Reinhard Staupe Egyszerűen nagyszerű! Játékosok: 2-6 személy Korhatár: 8 év felett Játékidő: kb. 15 perc A játék lényege és az e õkészületek Minden játékos kap egy külön cetlit (6 különböző
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések Az óra címe: Testek ábrázolása Az órát tartja: Tóth Zsuzsanna Előzetes ismeretek: Ponthalmazok síkban és térben (pont, vonal, egyenes,
A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató INFORMATIKA II. (programozás) kategória Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes
Ramsey-féle problémák
FEJEZET 8 Ramsey-féle problémák "Az intelligens eljárást az jellemzi, hogy még a látszólag megközelíthetetlen célhoz is utat nyit, megfelelő segédproblémát talál ki és először azt oldja meg." Pólya György:
Ez a Pixteller nyitó oldala. Itt atalálod a regisztrációs felületet, illetve, ha az már megvan, akkor a bejelentkezést >> > Login
Ez a Pixteller nyitó oldala Itt atalálod a regisztrációs felületet, >>> Sign Up illetve, ha az már megvan, akkor a bejelentkezést >> > Login Ez a Pixteller nyitó oldala A regisztráció nagyon egyszerű,
Programozás 7.o Az algoritmus fogalma (ismétlés)
Programozás 7.o Az algoritmus fogalma (étlés) Az algoritmus olyan leírás, felsorolás, amely az adott feladat megoldásához szükséges jól definiált utasítások s számú sorozata. Egy probléma megoldására kidolgozott
Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival J á t é k s z a b á l y
Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival Játékszabály A JÁTÉK ELŐKÉSZÍTÉSE Az első játék előtt le kell választani a sablonról a zsetonokat és a játékos jelölőket. TÁRSASJÁTÉK 2 4 FŐ RÉSZÉRE JÁTÉKIDŐ KB.
Cím: Papírtányér maszkok készítése a zokniállatos szöveget helyettesítheti, életkor és érdeklődési kör szerint osztható ki a diákoknak más-más szöveg.
Cím: Papírtányér maszkok készítése a zokniállatos szöveget helyettesítheti, életkor és érdeklődési kör szerint osztható ki a diákoknak más-más szöveg. Szövegtípus: dokumentum Szöveg olvashatósága: közepesen
Az informatika logikai alapjai
Az informatika logikai alapjai Várterész Magda DE, Informatikai Kar PTI BSc és informatikatanár hallgatók számára 2017. A logika szó hétköznapi jelentése: rendszeresség, következetesség Ez logikus beszéd
Diszkrét matematika 2.
Diszkrét matematika 2. 2018. október 12. 1. Diszkrét matematika 2. 5. előadás Fancsali Szabolcs Levente nudniq@cs.elte.hu www.cs.elte.hu/ nudniq Komputeralgebra Tanszék 2018. október 12. Diszkrét matematika
MS ACCESS 2010 ADATBÁZIS-KEZELÉS ELMÉLET SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1
SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1 ADATBÁZIS-KEZELÉS MS ACCESS 2010 A feladat megoldása során a Microsoft Office Access 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: Adatok importálása
Oktatási Hivatal. A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai. II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai II. (programozás) kategória Kedves Versenyző! A megoldások értékelése automatikusan, online módon
Az informatika kulcsfogalmai
Az informatika kulcsfogalmai Kulcsfogalmak Melyek azok a fogalmak, amelyek nagyon sok más fogalommal kapcsolatba hozhatók? Melyek azok a fogalmak, amelyek más-más környezetben újra és újra megjelennek?
Nyerni jó. 7.-8. évfolyam
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. : 27-317 - 077 /fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör Nyerni
OKOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS
World Robot Olympiad 2019 Regular kategória Elementary korosztály A játék leírása, szabályok és pontozás SMART CITIES OKOS VÁROSOK OKOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS Verzió: Végleges Változat Január15. Tartalomjegyzék
MIKOVINY SÁMUEL TÉRINFORMATIKAI EMLÉKVERSENY
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI KAR MIKOVINY SÁMUEL TÉRINFORMATIKAI EMLÉKVERSENY 2012/2013. TANÉV Az I. FORDULÓ FELADATAI NÉV:... Tudnivalók A feladatlap 4 feladatból áll, melyeket tetszőleges
Scratch bevezető foglalkozás Scratch bevezető foglalkozás
a program fogalmának bevezetése a Scratch fejlesztőkörnyezet bemutatása a Scratch lehetőségeinek bemutatása példákon keresztül gyakorlás a példák módosításával Mi a program? utasítások sorozata valamilyen
Összetett programozási tételek
Összetett programozási tételek 3. előadás Sergyán Szabolcs sergyan.szabolcs@nik.uni-obuda.hu Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar 2011. szeptember 19. Sergyán (OE NIK) AAO 03 2011. szeptember
Gépi tanulás és Mintafelismerés
Gépi tanulás és Mintafelismerés jegyzet Csató Lehel Matematika-Informatika Tanszék BabesBolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 2007 Aug. 20 2 1. fejezet Bevezet A mesterséges intelligencia azon módszereit,
Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!
Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk
I.5. LOLKA ÉS BOLKA. A feladatsor jellemzői
I.5. LOLKA ÉS BOLKA Tárgy, téma Kombinatorika, skatulya-elv, számelmélet. Előzmények A feladatsor jellemzői A skatulya-elv alapszintű bevezetése, osztási maradékok ismerete, a prímszám fogalmának ismerete.
Egyirányban láncolt lista
Egyirányban láncolt lista A tárhely (listaelem) az adatelem értékén kívül egy mutatót tartalmaz, amely a következő listaelem címét tartalmazza. A láncolt lista első elemének címét egy, a láncszerkezeten
Algoritmusok bonyolultsága
Algoritmusok bonyolultsága 9. előadás http://www.ms.sapientia.ro/~kasa/komplex.htm 1 / 18 Közelítő algoritmusok ládapakolás (bin packing) Adott n tárgy (s i tömeggel) és végtelen sok 1 kapacitású láda
Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Gráfelmélet II. Gráfok végigjárása
Gráfelmélet II. Gráfok végigjárása DEFINÍCIÓ: (Séta) A G gráf egy olyan élsorozatát, amelyben a csúcsok és élek többször is szerepelhetnek, sétának nevezzük. Egy lehetséges séta: A; 1; B; 2; C; 3; D; 4;
Gráf csúcsainak színezése. The Four-Color Theorem 4 szín tétel Appel és Haken bebizonyították, hogy minden térkép legfeljebb 4 színnel kiszínezhető.
Gráf csúcsainak színezése Kromatikus szám 2018. Április 18. χ(g) az ún. kromatikus szám az a szám, ahány szín kell a G gráf csúcsainak olyan kiszínezéséhez, hogy a szomszédok más színűek legyenek. 2 The
Követelmény a 6. évfolyamon félévkor matematikából
Követelmény a 6. évfolyamon félévkor matematikából Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazba rendezés adott tulajdonság alapján, részhalmaz felírása, felismerése. Két véges halmaz közös részének,
Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékverseny 2015/2016 Alkalmazói kategória 1. korcsoport 2. forduló
Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékverseny 2015/2016 Alkalmazói kategória 1. korcsoport 2. forduló Kedves Versenyző! A feladatsor megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. A feladatok megoldásához
ROZGONYI-BORUS FERENC DR. KOKAS KÁROLY. Informatika. Számítástechnika és könyvtárhasználat munkafüzet 6., JAVÍTOTT KIADÁS MOZAIK KIADÓ SZEGED, 2013
ROZGONYI-BORUS FERENC DR. KOKAS KÁROLY Informatika 5 Számítástechnika és könyvtárhasználat munkafüzet 6., JAVÍTOTT KIADÁS MOZAIK KIADÓ SZEGED, 2013 HOGYAN KELL HASZNÁLNI? 1. Mi a szoftver? Fogalmazd meg
A 2017/2018 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 217/218 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai 1. feladat: Csatornák (24 pont) INFORMATIKA II. (programozás) kategória Egy város csomópontjait csatornahálózat
A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása
A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása 1. ajtóin a feliratok a következők: I. szoba: Ebben a szobában hölgy, a másikban tigris van. II. szoba:
KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 15. INFORMATIKA KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA 2015. május 15. 8:00 A gyakorlati vizsga időtartama: 180 perc Beadott dokumentumok Piszkozati pótlapok száma Beadott fájlok száma
Apple ID létrehozása bankkártya adatok nélkül
www.helpynet.com Kérdésed van? Írj nekünk! info@helpynet.com Apple ID létrehozása bankkártya adatok nélkül Apple ID ahhoz szükséges, hogy bármilyen Apple készülékre appokat tudjunk letölteni, ez tulajdonképpen
A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló javítási-értékelési útmutató INFORMATIKA II. (programozás) kategória Kedves Versenyző! A megoldások értékelésénél
Információ megjelenítés Számítógépes ábrázolás. Dr. Iványi Péter
Információ megjelenítés Számítógépes ábrázolás Dr. Iványi Péter Raszterizáció OpenGL Mely pixelek vannak a primitíven belül fragment generálása minden ilyen pixelre Attribútumok (pl., szín) hozzárendelése
IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály
IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.
Szöveges feladatok és Egyenletek
Szöveges feladatok és Egyenletek Sok feladatot meg tudunk oldani következtetéssel, rajz segítségével és egyenlettel is. Vajon mikor érdemes egyenletet felírni? Van-e olyan eset, amikor nem tanácsos, vagy
2016/2017. Matematika 9.Kny
2016/2017. Matematika 9.Kny Gondolkodási módszerek 1. Számhalmazok: N, Z, Q, Q*, R a számhalmazok kapcsolata, halmazábra 2. Ponthalmazok: o 5. oldal K I. fejezet: 172-178., 180-185., 191. feladat távolsággal
A játék megvásárolható a jatekbolt.hu webáruházban.
A játék megvásárolható a jatekbolt.hu webáruházban. Igaz vagy Hamis? Tudod vagy bukod? A sokat sejtető név a Modell & Hobby Toys által forgalmazott interaktív társasjáték dobozán olvasható, melyet a Manóprogram
A 2017/2018 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatai. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 1/18 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatai INFORMATIKA II. (programozás) kategória 1. feladat: K-homogén sorozat ( pont) Azt mondjuk, hogy az
Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP /B kiemelt projekt megvalósítása
Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP 1.2.17./B kiemelt projekt megvalósítása Felhasználói kézikönyv ÉMO Területrendezési modul
A gráffogalom fejlődése
A gráffogalom fejlődése ELTE Informatikai Kar, Doktori Iskola, Budapest Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa erdosne@blg.hu a prezentáció kézirata elérhető: http://people.inf.elte.hu/szlavi/infodidact16/manuscripts/ena.pdf
Térképek jelentése és elemzése
Térképek jelentése és elemzése Ontológiák Az ontológiák termekre, csomópontokra (koncepciókra) és összeköttetésekre (kapcsolatokra) vonatkozó listák, amik importálhatóak és hozzáadhatóak a VUE térképekhez,