NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM DOKTORI TANÁCS
|
|
- Valéria Varga
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM DOKTORI TANÁCS Nagy Ákos Péter rend r rnagy A magyar belügyi belső elhárítás története a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata és elődszervezetei tevékenységének tükrében ( ) című doktori (PhD) értekezésének szerz i ismertetése Budapest, 2015.
2 NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola Nagy Ákos Péter rend r rnagy A magyar belügyi belső elhárítás története a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata és elődszervezetei tevékenységének tükrében ( ) című doktori (PhD) értekezésének szerz i ismertetése Témavezető: Dr. habil Héjja István nyá. ezredes CsC Budapest, 2015.
3 Tudományos probléma megfogalmazása A magyarországi belügyi bels elhárítás II. világháború után létrehozott szervezeteinek és működéseiknek a feldolgozására mindeddig nem került sor. A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának és el dszervezeteinek (továbbiakban RSZVSZ) szervezettörténete nem csak az állomány számára, de a jelenlegi szervezet munkatársai számára is - mind áttekintésében, mind pedig összefüggéseiben - gyakorlatilag ismeretlen. Ugyanakkor mindazon tapasztalatok, amelyek a vizsgált korszakok tragikus történéseiben, rossz döntéseiben, illetve demokrácia-felfogásának alakulásában felmutatható, a közvetlen irányítók és az állomány számára is tapasztalatul szolgálhat. Megállapítható, hogy 19Őő és 2010 között folyamatosan létezett a szervezet, ugyanakkor szervezeti keretei, működésének céljai és munkamódszerei a tárgyalt történeti korszakok politikai változtatásainak megfelel en folyamatosan módosultak, az 1989/90-es rendszerváltozást követ új rend rségi törvény (1994/XXXIV. tv.) parlamenti ratifikálásával pedig generálisan átalakultak. A kutatások során a különböz dokumentumgyűjteményekben az RSZVSZ és el dszervezeteihez kapcsolódóan csak nagyon kevés anyagot sikerült találnom. A fellelt dokumentumok egy része - azok min sített volta miatt nem kerülhetett felhasználásra. Több esetben azért kellett eltekintenem az anyag felhasználásától, mivel az abban foglaltak a mai napig is alkalmazott eljárások alapját képezik, így annak ismertetése sérthetné a Magyar Köztársaság bűnüldözési érdekeit. Az RSZVSZ operatív tevékenységére vonatkozó anyagoknak 1992 után keletkezett min sített iratainak, csak kis részénél szüntették meg, vagy oldották fel a min sítést. A szakirodalmak olvasása és kutatásaim során komoly problémát jelentett, hogy a belügyi bels elhárításért felel s egységek a rendszerváltás idejéig több néven is szerepeltek a szervezetben, bizonyos esetekben pedig valamilyen fed szervezet neve alatt működtek. A rájuk vonatkozó jogszabályok több esetben is ugyanazokon a számokon jelentek meg, mint az általános belügyi egységekre vonatkozó jogszabályok. Így azok szétválasztása nem volt egyszerű, és a szervezeti keretek is folyamatosan változtak. Különös nehézséget jelentett a megtalált dokumentumok szövegértelmezése, hiszen szüleink, nagyszüleink elbeszéléséb l és történelmi tanulmányainkból egy Orwell-i világot ismerünk, ugyanakkor az 19Őő és 1990 között született dokumentumok szövegei nem ezt tükrözik vissza.
4 A kutatásnak folyamatos feszültséget adott a megismert anyag rendkívüli erkölcsi súlya, hiszen minden egyes dokumentum mögött emberek, embercsoportok kiszolgáltatottsága állt, illetve egy parancsuralmi rendszer működésének elképeszt mechanizmusát lehetett megismerni bel lük. Munkámnak további feszültséget adott a szövegekb l felsejl látszatdemokratikus intézkedések sora, de ez a kutatásnak lendületet is adott egyben, mert érdekfeszít volt feltárni, hogy hogyan tud eljutni egy szervezet egy diktatórikus modellb l egy demokratikusba, hogyan tud kitörni egy diktatórikus rendszerb l, és egy jogállamnak nemzetközileg is elismert szervezetévé válni. További kérdésként fogalmazódott meg bennem, hogy egy szervezetnek a saját állománya hogyan volt képes megváltoztatni a saját működési kereteit, és mi fiatal szakemberek hogyan tudjuk nyelvismereteinkkel, tapasztalatainkkal a szervezet demokratikus működési kereteit tovább fejleszteni. A dolgozat id határait a II. világháború lezárása indítja, és a rendszerváltást követ en, az európai normákhoz igazodó jogállami jogszabályi keretek kialakítása és megszilárdítása jelenti. Az RSZVSZ szervezet-története ennek megfelel en tehát már ide tartozik. ÉRTEKEZÉSEM HIPOTÉZISEI 1.) A belügyi bels elhárítás egy olyan rendvédelmi és állambiztonsági tevékenység, amely saját tipikus eszközrendszerrel rendelkezik. Működését meghatározó módon befolyásolja a mindenkori állam jellege, jellemz i és célkitűzései, valamint a hazai és a nemzetközi környezet is. 2.) A belügyi bels elhárításnak meghatározó szerepe van a rendvédelmi szervezetek működésének biztosításában, illetve segítésében. Tevékenysége ez által megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen. 3.) A kutatások során azt feltételeztem, hogy a belügyi bels elhárításhoz tartozó szervek a magyar rendvédelmen belül is a legszilárdabb, és legmegbízhatóbb bázist alkothatták. Kérdésként merült fel bennem, hogy belügyi bels elhárítást végz állomány mi alapján került kiválasztásra, kik voltak azok, akik ebben az egységben dolgozhattak? Vélelmeztem, hogy az állomány kiválasztásánál a szakmai ismeretek fontosak kellettek, hogy legyenek, és a vezet k valószínűleg egy magas képzettséggel rendelkez szakembergárdát foglalkoztató alakulat felállítására törekedtek. 4.) A belügyi bels biztonsággal foglalkozó belügyi köt désű alakulatok a disszertáció által meghatározott id szakban folyamatosan működtek. Feltételeztem, hogy a
5 közvetlen jogel d a rendszerváltás során képes volt arra, hogy a korábbi diktatórikus elvekkel szakítva, a demokrácia szabályai szerint át,- illetve újjá alakuljon. 5.) Foglalkoztatott, hogy a szervezet az általa ellátott feladat miatt, mennyire volt meghatározó a belügyi szervek között, hiszen speciális tevékenysége a rendészeti szervek belügyi bels bűnfelderítését jelentette. Feltételezésem szerint az alakulat speciális tevékenységével hozzájárult a felügyelt és ellen rzött szervek parancsokban, utasításokban, ill. jogszabályban meghatározott működéséhez. Feltételezésem szerint a szolgálat felállítása és működése a rendvédelmi testületek állománya általi bűnelkövetés tekintetében visszatartó er vel bír, és hozzájárul a rendvédelem teljes spektrumának, morális stabilitásának meger sítéséhez. Dolgozatom azt is vizsgálja, hogy ugyanezen tevékenység a II. világháborútól a rendszerváltásig, majd 2010-ig hogyan is valósult meg Magyarországon? KUTATÁSI CÉLOK Dolgozatomban szeretném feltárni, elemezni és bemutatni, hogy a belügyi bels elhárítással foglalkozó egységek szerepe és feladatai, valamint szervezeti struktúrái hogyan változtak a II. világháború lezárásától kezd d en, egészen a rendszerváltozás európai normarendszerbe való beágyazódásáig? A vizsgálat tárgyát képezi különösen a rendszerváltást megel z en létrehozott korábbi szervezeti egységek, így a politikai rendészeti osztályok belügyi bels elhárítást végz szakegységei (Budapesti Rend r-f kapitányság Politikai Rendészeti Osztály; Vidéki Rend r-f kapitányságok Politikai Rendészeti Osztály), az államvédelemnél felállított belügyi bels elhárító alakulatok (BM Államvédelmi Osztály; Államvédelmi Hatóság), valamint az 1956-os forradalmat, és szabadságharcot követ en, ugyanezen speciális terület vonatkozásában felállított csapatok (BM Bels Elhárító Csoport, BM Felügyeleti Csoport, BM II/3 Csoport, BM Belbiztonsági Osztály) tevékenységének, hatáskörének és illetékességének részletes vizsgálata és elemzése. A disszertáció keretein belül a belügyi bels elhárítást folytató egységek tevékenységét konkrét esetek bemutatásával egészítem ki. A szervezet működése meglátásom szerint visszatükrözte az állam politikai berendezkedésének adott korszakokhoz köt d állapotát, továbbá nem volt független a tárgyalt korszakok politikai mentalitásától. Dolgozatomban továbbá a rendvédelem átalakulásához tartozóan a BM Belbiztonsági Osztály és az ORFK Biztonsági F osztály felállításán és tevékenységének bemutatásán keresztül elemezni és összegezni kívánom a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata
6 megalakulásához vezet folyamatot, valamint RSZVSZ másfél évtizedes működését. Az RSZVSZ létrejötte egyértelműen a rendszerváltás folyamatának eredménye. Megalakításának kezdetét l törekedett az új szövetségi rendszerben hiteles, működési filozófiájának megfelel nemzetközi kapcsolatok kialakítására. Elemzésem tárgya az is, hogy a meglév nemzetközi kapcsolatok hogyan segítették az RSZVSZ mindennapi tevékenységén keresztül a magyar rendvédelmet. Dolgozatomban azt is elemezni, majd bizonyítani kívánom, hogy a rendvédelem egészének rendszerében, a jogállami normák megszilárdításában, és mindennapi gyakorlati tevékenységével a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának meghatározó szerepe volt. Kutatási módszerek Az alkalmazott kutatási módszerekkel kapcsolatban, illetve a téma jellegéb l adódóan szükséges és törvényszerű volt a teljességre törekv látásmód alkalmazása. A kutatómunka során arra törekedtem, hogy a választott téma tekintetében a rendelkezésre álló forrásanyagokat és szakirodalmat a lehet legszélesebb körben vizsgáljam meg. A kutatómunkám során els dleges vezérl elvként fogadtam el, hogy a kutatási célok, az alkalmazott kutatási módszerek, a következtetések és a tudományos eredmények összhangban legyenek egymással. A különböz egységek tevékenységének bemutatása során a korhoz kapcsolódóan történelmi kitekintést is alkalmaztam, illetve amennyiben lehetséges volt példákon keresztül mutattam be azok munkáját. A dokumentumelemzéseket minden esetben csak a kutatási témámhoz kapcsolódóan hajtottam végre, hiszen a célom egy, a teljességre törekv, összegz és összefoglaló, valamint ok-okozati összefüggéseket is tartalmazó mű elkészítése volt. Kiemelt figyelmet fordítottam a gyakorlati tapasztalatokat bemutató példák összegyűjtésére és bemutatására, illetve saját munkámból adódóan is felhasználtam a gyakorlati tapasztalatokat. Ennek kapcsán a következ módszereket alkalmaztam: A kor történelmével foglalkozó szakirodalom megismerése. A témámhoz köthet magyar nyelvű rendvédelmi szakirodalom megismerése. A témámhoz köthet, Magyarországon elérhet, idegen nyelvű rendvédelmi szakirodalom megismerése. A társtudományágak magyar nyelvű szakirodalmának áttekintése.
7 A társtudományágak Magyarországon elérhet, idegen nyelvű szakirodalmának megismerése. A rendvédelem működését befolyásoló törvényi háttér megismerése és egymással összevetése az elemzések elvégzéséhez a vizsgált id szakban. A belügyi bels elhárításért felel s szakegységek működését meghatározó jogszabályok, parancsok, utasítások felkutatása, összegyűjtése, rendszerezése, ismertetése és összehasonlító elemzése. Az el dszervezeteket működtet források felkutatása, rendszerezése, elemzése, valamint néhány korabeli jellemz eset kiválasztása és ismertetése. A rendszerváltást követ en, a szervezet új szövetségi rendszerben, új védelmi filozófia szerinti működésének feltárása, rendszerezése és tevékenységének elemzése. A szervezetnél dolgozó néhány korábbi vezet munkásságának - publikációkon, interjúkon, illetve személyes beszélgetésen keresztül megismerése. AZ ELVÉGZETT VIZSGÁLAT TÖMÖR LEÍRÁSA FEJEZETENKÉNT Értekezésem négy tartami fejezetet tartalmaz. Valamennyi fejezet végén összegeztem a kutatómunka eredményeit és részkövetkeztetéseket fogalmaztam meg. 1. Az rz k rz i szervezetének kialakulása és történeti változásai Magyarországon 19ŐŐ. kés szét l Sztálin haláláig. Az I. fejezetben megállapítottam, hogy a II. világháborút követ években Magyarországon - annak ellenére, hogy formálisan többpárti demokráciaként indult az állam újjászervezése - a szovjet közigazgatási rendszer került kiépítésre. A belügyi bels elhárító egységek már ekkor megtalálhatóak a rendészeti alakulatok között, mégpedig a politikai rendészeti osztályok kötelékeiben. Az egységek több szervezeti átalakulást is megéltek, minden változást követ en er södött a pozíciójuk. A magyar társadalom átalakításában a politikai rendészeti alakulatok jelent s szerepet játszottak, névleges tevékenységük mellett leginkább a Magyar Kommunista Párt politikai céljainak megvalósításában, valamint a társadalom totális kontrolljának kiépítésében, és megtartásában segédkeztek. Ismertettem, hogy a belügyi bels elhárításért felel s egységek milyen szervezeti felosztásban, milyen normák alapján, és hogyan végezték a tevékenységüket, valamint azt is, hogy kik jelentették a célcsoportjaikat. A belügyi bels elhárító alakulatok ekkor az államvédelem szerves részét képezték.
8 2. Nagy Imre els kormányának reformjaitól az 19ő6-os forradalom és szabadságharc eltiprásáig. A II. fejezetben megállapítottam, hogy a belügyi bels elhárításért felel s szervezet 19ő3-19őő között ideiglenesen veszített erejéb l, több negatív hatású átszervezés is történt. Az alakulat tagjait elszámoltatták, több hiányosságra is fény derült. Emiatt a szervezet létszámát jelent sen lecsökkentették, feladatai elvégzésére pedig - vele párhuzamosan - új intézményeket (ÁEM, BM Fegyelmi Osztály) hoztak létre. Az 19ő6-os forradalom és szabadságharc során a belügyi bels elhárítás részben a szovjet megszálló er k mellett harcolt. Bemutattam, hogy a fegyelem megszilárdítása érdekében a forradalmat követ en milyen új egységet állították fel, illetve azt is, hogy milyen újabb, kisegít utasításokat adtak ki. Rámutattam arra is, hogy a tényleges belügyi bels ellen rzés ellátására ezek az intézkedések azonban nem voltak kielégít ek. 3. A belügyi bels elhárítás szervezetei a kádári- restaurációs politika id szakában. A III. fejezetben megállapítottam, hogy 19ő8-ban újból felállításra került egy, a belügyi bels elhárításért felel s alakulat. Els dleges feladata az állampárt utasításainak megfelel en a belügybe beférk zött kémek felkutatása és ártalmatlanítása, valamint a belügyben dolgozó, nem megbízhatónak tartott személyek eltávolításának el segítése volt. Igazoltam azt is, hogy egy belügyi válogatott egyénekb l álló egység kialakítására törekedtek, mivel a csoport állománya az állampárt számára legmegbízhatóbb káderekb l tev dött össze, akik jelent s szakmai és politikai múlttal, valamint élettapasztalattal rendelkeztek. Bizonyítottam, hogy az egység irányításában az állampárt pártszerveinek az utasításait követték. Ismertettem a csoport id szakonként megváltozott tevékenységi területét, hatáskörét, valamint a változó belügyi normákat. Megállapítottam, hogy a belügyi átszervezések miatt több alkalommal is nevet váltott belügyi bels elhárító egység (Bels Elhárító Csoport, II/3. Csoport, BM Belbiztonsági Osztály) a munkáját lényegében 1989-ig töretlenül, hasonló területen, és feladatok mellett folytathatta. Ő. A belügyi bels elhárítás helyzete a rendszerváltást követ en a Nemzeti Védelmi Szolgálat megalakulásáig. A IV. fejezetben megállapítottam, hogy a rendszerváltás során a belügyi bels elhárításért felel s szervezetet - ellentétben más alakulatokkal - nem került megszüntetésre. Tevékenységét az átmeneti id szakban is folytatta, de már más jogszabályi környezetben.
9 Bizonyítottam, hogy a szervezetet átalakítása szükséges volt, mivel működését a demokráciában elfogadott értékrendhez, és normarendszerhez kellett hozzáigazítani. Rámutattam a belügyi bels elhárító egységet szabályozó normarendszer átalakításának szükségességére. Bemutattam az egység nemzetközi kapcsolatrendszerének kialakulását és nemzetközi tevékenységét, valamint igazoltam, hogy az egység munkája szükséges és elvárt az Európai Union belül. ÖSSZEGZETT KÖVETKEZTETÉSEK A kor elérhet levéltári anyagaira támaszkodó történészi munkák már olvashatók. Kijelenthet, hogy a belügyi bels elhárítás területe csak érint legesen, említésképpen került leírásra a hozzáférhet tanulmányokban. A saját kutatásaim során fellelt anyagok szerint a BRPRO, a VFPRO, a MÁ ÁVO, a BM ÁVO, a BM ÁVH, és az ÁVH napi parancsai, valamint a vezet ségi ülésekr l készült jegyz könyvek több esetben is említést tettek az állomány fegyelmi helyzetér l, illetve a belügyi bels elhárítással foglalkozó szervezetekt l elvárt tevékenységr l. Dolgozatomban e dokumentumok felkutatása, rendszerezése, elemzése révén e korszak er szak-szervezeteinek belügyi bels elhárítása került reflektorfénybe. Ezek a kutatási eredmények eddig még publikálásra nem kerültek. Feltártam az Állami Ellen rzés Minisztérium eddig még kevéssé ismert, a belügyi bels elhárításra vonatkozó dokumentumait. Az elemzések során rámutattam, hogy miért vált szükségesség az Államvédelmi Hatóság Katonai Elhárító F osztályának az átszervezése, és a BM Fegyelmi Osztályának a felállítása. Több olyan levéltári dokumentummal is alátámasztottam, hogy a belügyi bels elhárításért felel s egységek is tevékenyen részt vettek az 1956-os forradalom eseményeiben. Több olyan, már csak a Pest-megyei levéltárban található iratot kutattam fel, és elemeztem, amely a rendvédelmi testületek fegyelmi helyzetével foglalkozott. Rajtuk keresztül megismertettem a belügyi bels elhárítással foglalkozó egységek, a Fegyelmi Osztály, és a felettük álló pártszervek által végzett korabeli, a belügyi bels elhárítás területét érint tevékenységét. Vizsgálataim kiterjedtek a Bels Elhárító Csoport, a BM Felügyeleti Csoport és a II. F csoportf nökséghez tartozó II./3 Csoport tevékenységének, szervezetének, feladatkörének, valamint személyi állománya összetételének elemzésére. Rámutattam arra, hogy a belügyi bels elhárítás szervezetei hogyan működtek a korai Kádár-korszakban, mik voltak a tevékenységének a mozgatórugói, és kiket vont ellen rzése alá. Feltártam, hogy az 1962-es
10 átszervezést követ en a belügyi bels elhárítást folytató egységek egyike titkosan, egy másik alakulat neve mögé rejtetten működött. A kutatás során vizsgáltam a szervezetek tevékenységét, és rámutattam arra, hogy azt folyamatosan, mindig az aktuális politikai igénynek megfelel en változtatták. Feltártam a belügyi bels elhárítás területén legtovább aktív er szakszervezet, a BM Belbiztonsági Osztályának a tevékenységét, feladatkörét, valamint munkamódszereit is. Bemutattam a belügyi bels elhárításért felel s szervezetnek az átmenet idejéhez köthet helyzetét, a diktatúra során létrehozott szervezet demokratikus átalakítását, valamint azokat a koncepciókat, amelyeket a kés bbi utódszervezet alapjait jelentették. Igazoltam, hogy az ORFK Biztonsági F osztály munkavégzése hatékonysága szempontjából hátrányt jelentett annak a rend rség szervezeti struktúráján belüli elhelyezése. Rámutattam arra, hogy az RSZVSZ működése nem volt összhangban a hatályos jogszabályokkal, ami miatt az egység több joghátrányt is elszenvedett. A kutatások során végzett elemzésekkel bebizonyítottam, hogy a törvényi szabályozás elérése kikerülhetetlen a szervezet további működése szempontjából. Bemutattam az RSZVSZ nemzetközi tevékenységét és kapcsolatrendszerét. A nemzetközi együttműködések bemutatásával rámutattam arra, hogy a szervezet milyen szerepet játszott a nemzetközi testületek korrupcióellenes tevékenységében. A nemzetközi kapcsolatokban elért eredmények, az új védelmi filozófia szerinti működés, valamint a bűnmegel zési modell kidolgozása alapján rámutattam arra, hogy a szervezet - szakítva a korábbi, elnyomó rendszerben betöltött szerepével képes volt maradandóan változtatni, és az új, demokratikus értékrend alapján működni. Az RSZVSZ szervezet-történetét a szervezet irattárának dokumentumai, vezet munkatársaknak általam készített interjúi alapján, és saját munkaköri tapasztalataim felhasználásával rekonstruáltam. A teljességgel feltáratlan, így összerakott és elemzett forrás-anyag a kés bbiekben más kutatások és publikációk alapját képezheti. ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK 1. Felkutattam és rendszereztem a belügyi bels elhárítás körébe tartozó 19Őő között keletkezett eredeti irattári és levéltári forrásokat, a dokumentumok elemzésével rekonstruáltam és bemutattam a rendészeti szervek újjászervezését és kiélezett történeti keretek között a belügyi bels elhárítás működését az 19Őő közötti id szakban.
11 2. Meghatároztam a belügyi bels elhárítás szervezeti struktúrájának és feladatrendszerének a különböz korszakokhoz köt d alapvet összetev elemeit. Rekonstruáltam és bemutattam a belügyi bels elhárítás fogalomrendszerét. 3. Elemeztem a belügyi bels elhárítással kapcsolatos 19Őő-2010 közötti különböz államigazgatási iratcsoportokba tartozó eredeti dokumentumokat, és ezen keresztül bizonyítottam, hogy a belügyi bels elhárításnak tipikus, sajátos - de ideológia, illetve értékorientált - eszközrendszere létezik. 4. Rámutattam, hogy a belügyi bels elhárításhoz tartozó szervek a magyar rendvédelmen belül is a legszilárdabb, és legmegbízhatóbb bázist alkották. Igazoltam, hogy az állományt el ször a politikai megbízhatóság, a kései Kádár korszaktól pedig a szakmai alkalmasság és a megszerzett tapasztalat alapján tudatosan választották ki azért, hogy egy magasabb képzettséggel rendelkez szakembergárdát foglalkoztató alakulat végezze a belügyi bels elhárítás speciális tevékenységét. 5. Bizonyítottam, hogy a belügyi bels elhárítás, mint az állambiztonság egyik részterülete megkerülhetetlen rendvédelmi és állambiztonsági feladatrendszer, majd bemutattam, hogy a szervezet a vizsgált 6ő év alatt hogyan működött, a politikai változások függvényében hogyan változott, valamint bebizonyítottam, hogy az es rendszerváltást követ en a szervezet képes volt alapvet változtatásokkal, új működési filozófia meghatározásával és elfogadtatásával, a demokratikus értékek szem el tt tartásával tovább működni. A TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK GYAKORLATI HASZNOSÍTHATÓSÁGA, AJÁNLÁSOK A doktori disszertáció a szerteágazó és összetett kutatómunka, valamint a mozaikokként összerakott különféle dokumentumok ismertetésével és elemzésével átfogó képet nyújt a magyarországi belügyi bels elhárítás 19Őő közötti szervezet-történetér l, annak a diktatúrában betöltött szerepér l, és a jogállamiság kialakításához köt d gyökeres átalakításáról. A kés bbiekben a magyarországi és az európai, demokratikus értékrend megszilárdítása érdekében ezen kutatási eredmények felhasználhatóak a rendvédelmi, illetve a nemzetbiztonsági képzések, és továbbképzések során, valamint a dokumentumok és a megfogalmazott gondolatok a rend rtisztképzés keretében a tiszti, és tiszthelyettesi állomány számára is széleskörűen hasznosíthatóak.
12 PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK A SZERZ PUBLIKÁCIÓI Nagy: A magyar és a német rend rtisztképzés tapasztalatainak összehasonlítása. NAGY Ákos Péter: A magyar és a német rendőrtisztképzés tapasztalatainak összehasonlítása. XXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 8. Hadtudományi Szekció, április Kézirat (A szerz birtokában.) NAGY: Az Európai Korrupcióellenes Kapcsolattartói Hálózat. NAGY Ákos Péter: Az Európai Korrupcióellenes Kapcsolattartói Hálózat. Rendvédelmi Füzetek, XXI. évf. (2009) 2.sz p. HU-ISSN NAGY: Quis custodiet ipsos custodes, azaz ki rzi az rz ket? NAGY Ákos Péter: Quis custodiet ipsos custodes, azaz ki őrzi az őrzőket? Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Praesidii Ordinis), XXII.évf. (2012) 25.sz p. HU-ISSN NAGY Ákos Péter: A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat megalakulása és tevékenységének kialakítása a rendszerváltás folyamatában. NAGY: A magyar rend-védelem belbiztonsági szolgálata 19Őő NAGY Ákos Péter: A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat megalakulása és tevékenységének kialakítása a rendszerváltás folyamatában. Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Praesidii Ordinis), XXII. évf. (2012) 2ő.sz. ő8-66.p. HU-ISSN NAGY Ákos Péter: A magyar rendvédelem belbiztonsági szolgálata Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis), XXII. évf. (2012) 26.sz p. HU-ISSN NAGY: A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata NAGY Ákos Péter: A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Praesidii Ordinis), XXII. évf. (2012) 26.sz p. HU-ISSN NAGY: Adalékok a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat nemzetközi tevékenységének történetéhez. NAGY Ákos Péter: Adalékok a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálat nemzetközi tevékenységének történetéhez. Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Praesidii Ordinis), XXIII. évf. (2013) sz p. HU-ISSN NAGY: The Activities of Protective Service of Law Enforcement Agencies between NAGY Ákos Péter: The Activities of Protective Service of Law Enforcement Agencies between 2000 and 2010 in virtue of the Legal Background and the Philisophy of Function. [ Az RSZVSZ tevékenysége 2000 és 2010 között a törvényi háttér és a filozófia tekintetében] Rendvédelem tudományos folyóirat II évf. (2013) 2.sz. 1ő-34 p.
13 2000 and 2010 in virtue of the Legal Background and the Philisophy of Function. (elektronikus periodika) Világhálón: Letöltés ideje: XII :00 NAGY: Adalékok a rendvédelmi szervek feddhetetlenségét ellen rz szolgálatok történeti áttekintéséhez, az RSZVSZ tevékenységének folyamatában az NVSZ megalakulásáig. NAGY Ákos Péter: Adalékok a rendvédelmi szervek feddhetetlenségét ellenőrző szolgálatok történeti áttekintéséhez, az RSZVSZ tevékenységének folyamatában az NVSZ megalakulásáig p. In BODA József PARÁDI József (szerk.): A XIX-XX. századi magyar állam nemzetbiztonsági szervezetei. (Konferencia-kiadvány.) Budapest, 201Ő, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szemere Bertalan Magyar Rendvédelemtörténeti Tudományos Társaság. 399 p. HU-ISBN NAGY: Tömpe András 19Őő. évi vidéki kör-útjainak jelentései. NAGY Ákos Péter: Tömpe András évi vidéki körútjainak jelentései. II.köt p. In HACK Péter KOÓSNÉ Mohácsi Barbara (szerk.): Emberek rz je. Tanulmányok L rincz József tiszteletére. Budapest, 201Ő, Eötvös Kiadó. I.köt. 198 p. II.köt. 1Ő9 p. HU-ISBN SZAKMAI TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Iskolai végzettségek: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola Hadtudományi Kar, Doktori képzés (PhD) Abszolutórium megszerzésének ideje: augusztus Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem végzettség: katonai vezet, nemzetbiztonsági szakért Rend rtiszti F iskola végzettség: bűnügyi szaknyomozó Nyelvismeret: német, fels fok C és angol, alapfok C Beosztások 2014 Készenléti Rend rség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó F osztály Életvédelmi Osztály Célkörözési Alosztály, kiemelt f nyomozó Készenléti Rend rség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderít F osztály Bűnszervezetek Elleni Osztály, kiemelt f nyomozó
14 Nemzeti Védelmi Szolgálat Polgári Titkosszolgálatok Védelmi Szolgálatok Igazgatósága, f referens IRM / BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, 11. osztály és 12. osztály, f referens Budapesti Rend r-f kapitányság Felderít F osztály Célkörözési Osztály, nyomozó Budapesti Rend r-f kapitányság, VIII. kerületi Rend rkapitányság, nyomozó TUDOMÁNYOS ÉS PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉG Magyar nyelven 9 tudományos publikációm, angol nyelven pedig 1 tudományos publikációm jelent meg ban a XXVI. OTDK 8. Hadtudományi szekcióban ( Ő ) A magyar és a német rend rtisztképzés tapasztalatainak összehasonlítása című dolgozatommal vettem részt és 201ő között a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság több konferenciáján tartottam el adásokat. Az el adások során a kutatási témám legfrissebb eredményeit osztottam meg a hallgatósággal. Budapest, 201ő. június 1ő. Nagy Ákos Péter r. őrnagy
Az adyligeti Határőrezred története
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Az adyligeti Határőrezred története Berki Imre 2015 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Berki Imre Az adyligeti Határőrezred története
Doktori (PhD) értekezés. szerzői ismertetése. Kálmán Zsolt r. alezredes és között
Doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetése Kálmán Zsolt r. alezredes A Magyar Királyi Csendőrség működése Somogy vármegyében 1884. és 1914. között TUDOMÁNYOS TÉMAVEZETŐ: Dr. Bökönyi István PhD. nyá. bv.
FORRÓ János A Kádár-rendszer rendvédelmi szervezetei a BM Karhatalom és a Készenléti Rendőri Ezred
Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis) HU ISSN 1216-6774 XX. évf. (2011) 23. sz. FORRÓ János A KÁDÁR-rendszer 1957. évi tavaszi konszolidációja és az ellenséggel szembeni taktikája
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola BENCE BALÁZS A TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK TERJEDÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A NUKLEÁRIS FEGYVEREKRE A non-proliferációs intézkedések
A magyar haditudósítás az első és második világháborúban
Szerzői ismertető NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola Gorda Éva A magyar haditudósítás az első és második világháborúban című doktori (PhD) értekezéséhez Témavezető: Dr. Szabó József
Az adatbázis-biztonság szerepe és megvalósításának feladatai a kritikus információs infrastruktúrák védelmében
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanács FLEINER RITA DOMINIKA Az adatbázis-biztonság szerepe és megvalósításának feladatai a kritikus információs infrastruktúrák védelmében című doktori (PhD)
TANTÁRGYI PROGRAM. 1. A tantárgy megnevezése: Rendvédelmi ismeretek. 1.1: A tantárgy angol neve: Rendvédelmi ismeretek. 1.2: A tantárgy rövid neve:
ANÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy megnevezése: 1.1: A tantárgy angol neve: 1.2: A tantárgy rövid neve: 2. A tantárgy kódja: Rendvédism ZNEINB2010 3. A tantárgy oktatásáért felelős tanszék: KLHK Biztonság-és
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi 123-16/2014. Némethy Tímea igazgató Helyben Tárgy: 2014. évi integritás jelentés Melléklet: 1 db Tisztelt Igazgató Asszony! Az államigazgatási szervek
Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:
Név: Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás: egyetemi adjunktus Mobil: 392-3500 / 19-360 E-mail: katalin.fekete50@freemail.hu
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA. Pimper László
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA Pimper László A mobil tartálytűzoltás taktikáinak és alkalmazott technikai eszközeinek fejlesztése Doktori
A HUMÁNERŐFORRÁS-GAZDÁLKODÁS KÉRDÉSEINEK VIZSGÁLATA A NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOKNÁL
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola Zalai Noémi: A HUMÁNERŐFORRÁS-GAZDÁLKODÁS KÉRDÉSEINEK VIZSGÁLATA A NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOKNÁL Doktori
JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE
1.számú melléklet Nemzeti Közszolgálati Egyetem Intézményi azonosító szám: FI 99859 JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE 1. Személyi adatok Név:... Rendfokozat: (Születési név):... Anyja születési neve:...
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik PhD értekezés Készítette: Veres Laura okleveles matematikus-informatikus Hatvany József Informatikai
A REKONVERZIÓ, MINT A PROFESSZIONÁLIS HADERŐ HUMÁNERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁSÁNAK EGYIK STRATÉGIAI KÉRDÉSE
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola A REKONVERZIÓ, MINT A PROFESSZIONÁLIS HADERŐ HUMÁNERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁSÁNAK EGYIK STRATÉGIAI KÉRDÉSE Készítette:
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2011
A BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ÉS SZAKMAI SZOLGÁLTATÓ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2011 Szerencs, 2011. augusztus 18. Dr. Gál András igazgató MELLÉKLET
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
A tantárgyelem kódja: SZDE0304G
A mérföldkő megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgy megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgyelem megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak 2
2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám
2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám 7/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt. üzembiztonsági ellenőrzéséről... 2 8/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt.
A kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA Bonnyai Tünde A kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében Doktori (PhD) Értekezés tervezet Témavezető:... Dr.
BÁTHORI GÁBOR. Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM DOKTORI TANÁCSA BÁTHORI GÁBOR Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején című doktori
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanács Lamper László nyá.mk.örgy MISTRAL 2 légvédelmi rakéta stabilitásának és irányíthatóságának szabályozástechnikai
Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos
Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,
Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás
Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 1996: XLIII. tv.
1/ körlevél.
"Cum historia pro securitate!" SZEMERE BERTALAN MAGYAR RENDVÉDELEM-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG : H-1037 Budapest, Haránt utca 12. : (+36/06-1) 250-6199 ; @ : paradi.jozsef@gmail.com Web: http://www.szbmrtt.atw.hu
A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK
A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény pedagógiai programmal kapcsolatos rendelkezései, A nevelési-oktatási
Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete: Pénzügy-politikai elıadássorozat Pécs, 2007. április 20. A KÖZPÉNZÜGYEK SZABÁLYOZÁSA
Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete: Pénzügy-politikai elıadássorozat Pécs, 2007. április 20. A KÖZPÉNZÜGYEK SZABÁLYOZÁSA (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Kedves Kollégák!
Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Kari Működési Szabályzat. 5. sz. melléklet
Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Kari Működési Szabályzat 5. sz. melléklet A minőségbiztosítás alapelvei és gyakorlata 1. A minőségbiztosítás szervezeti feltételei és eljárásai
A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TERVEZET
Rumi Rajki István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1 A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TERVEZET Rumi Rajki István Általános Iskola Szervezeti és
Akadémiai írás BGF KVIK Szakdolgozatok tartalmi elvárásai
1 Fiatalon tanulunk, idısen megértünk. Marie von Ebner Eschenbach Tartalomjegyzék Akadémiai írás és szakdolgozat... 2 Akadémiai írás általános struktúrája... 3 1. Dolgozat bevezetése... 4 1.1 Témaválasztás
A MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM JOGÁLLÁSA, ALAPADATA
I. FEJEZET A MAGYAR MEZİGAZDASÁGI MÚZEUM JOGÁLLÁSA, ALAPADATA 1. A Magyar Mezıgazdasági Múzeum jogállása 1.1. A Magyar Mezıgazdasági Múzeum (a továbbiakban: Múzeum) a vidékfejlesztési miniszter által irányított,
2.3.2.1.1. Az osztályfőnök helyi feladatai... 32. SZRSZKI szakmai program általános rész. 2
Tartalom Preambulum... 9 Előszó... 10 I. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola bemutatása... 11 1.1. A Pedagógiai program rendeltetése, elfogadási rendje... 11 1.2. A képzés struktúrája, alap- és speciális
SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó
SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó írásbeli dolgozatok készítéséhez 2005. S Z O L N O K Összeállította: Fülöp Tamás főiskolai adjunktus Átdolgozta: Mészáros Ádám tanársegéd Konzulens és lektor Dr. Kacsirek
A büntetés-végrehajtási jog kialakulása
A büntetés-végrehajtási jog kialakulása Buchinger Ágnes Doktoranda, Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Email: buchingeragi@gmail.com Bevezetés Ha a büntetőjog területére gondolunk,
Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok
Önkormányzati Minisztérium Lakásügyi Főosztály Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok Az üzletszerűen végzett ingatlanközvetítői, valamint az üzletszerűen végzett ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői
Képek a megemlékezésről
2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
OptiJUS Opten Kft. 1 2004. évi CXL. törvény 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2015.07.01. óta hatályos szöveg Az Országgyűlés abból a célból,
0469 SZIGETVÁRI Oszkár A fővárosi rendőrség detektív testületei.
SZIGETVÁRI Oszkár: 0469 SZIGETVÁRI Oszkár A fővárosi rendőrség detektívtestülete A fővárosi rendőrség detektív testületei. DOI : 10.31627/RTF.XXVII.2017.53N.85-96P A magyar állam a kiegyezéskor nem vette
SZERZŐI ISMERTETŐ. Kósa László nyá. rendőr alezredes. című doktori (PhD) értekezéséhez. Témavezető: Dr. Bökönyi István bv. vezérőrnagy CSc.
SZERZŐI ISMERTETŐ Kósa László nyá. rendőr alezredes A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BLOKÁDOK KIALAKULÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEI, RENDVÉDELMI TAPASZTALATAI ÉS KEZELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TAXISBLOKÁDRA című
2005. december 20. 13. szám. Tartalomjegyzék RENDELET. 18/2005. (XII. 20.) Kgy. Az átmeneti gazdálkodás 2006. évi szabályairól
2005. december 20. 13. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 162/2005. (XII. 15.) Kgy. Delegálás a PANNON-TISZK Intézményirányítási Testületébe 3 és Megyei Koordinációs Testületébe 18/2005.
A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 5 1.1. A szervezeti és működési
Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása
DR. MÓGA ISTVÁN -DR. GŐSI PÉTER Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása Magyar Energetika, 2007. 5. sz. A Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása előkészítésének fontos feladata annak biztosítása
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV
BENEDEK ELEK ÁLTALÁNOS ISKOLA ELŐKÉSZÍTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen a Benedek Elek Általános
SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT
Polgár Város Önkormányzatának Városgondnoksága 4090 Polgár, Fürdı u. 2. Telefonszám: 52/391-188 SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2009. 10. 01. -tıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSE 1./A Szervezeti
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...
../2006. (. ) BM rendelet
../2006. (. ) BM rendelet a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó igazságügyi szakértői szakterületeken az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú
a 8/2010. (II.26.) számú rendelettel egységes szerkezetben.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 8/2007. (III.21.) SZÁMÚ RENDELETE a közterület-felügyeletr l a 8/2010. (II.26.) számú rendelettel egységes szerkezetben. Tartalom A közterület-felügyelet
29.6.2013 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 179/1 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/35/EU IRÁNYELVE. (2013. június 26.)
29.6.2013 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 179/1 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/35/EU IRÁNYELVE (2013. június 26.) a munkavállalók fizikai tényezők (elektromágneses terek) által okozott kockázatoknak
2.5.1.5.1. A Diákönkormányzattal való együttműködés tartalma és formái... 60
1 Tartalom Preambulum... 12 Előszó... 13 I. A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola bemutatása... 15 1.1. A Pedagógiai program rendeltetése, elfogadási rendje... 15 1.2. Az iskola története, eredményei...
Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága. BUDAPEST Donáti u. 34-45 1575
Dr. Kincses István ügyvéd 5900 Orosháza Bercsényi u. 48. /fax 68/413-057 30/9288-690 mail: kincses@elender.hu adószám: 44420538-1-24 Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága BUDAPEST Donáti u. 34-45 1575 Indítvány
A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
Macsinka Klára. Doktori értekezés (tervezet) Témavezető: Dr. habil. Koren Csaba CSc egyetemi tanár
Macsinka Klára A területhasználati funkciókhoz tartozó tényleges parkolási igények modellezése (meghatározásának módszertana) a fenntartható közlekedés elvei szerint Doktori értekezés (tervezet) Témavezető:
KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR
KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR AKKREDITÁCIÓS JELENTÉSE A MAB plénuma által felkért kari látogató bizottság: Fehér Irén CSc Mankovits Tamás DOSz képviselete Bábosik István
2017. november Emberközpontú tudomány
A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,
A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete
1 A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó munkáltatói jogkörökről és azok gyakorlására feljogosított
HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI. 1. Bevezetés
HORPÁCSI FERENC A HATÁRİRSÉG BEVETÉSI SZERVEINEK LEHETSÉGES VESZÉLYHELYZETI FELADATAI 1. Bevezetés A 21. század katasztrófák egész sorozatával köszöntötte bolygónkat, részben a természet, részben az emberi
Szervezetfejlesztés megvalósítása Nagykáta Város Önkormányzati Hivatalában ÁROP-3.A
Szervezetfejlesztés megvalósítása Nagykáta Város Önkormányzati Hivatalában ÁROP-3.A.2-2013-2013-0015 A projekt háttere, célja Mi keltette életre a projektet? Nagykáta Polgármesteri hivatalának működésében
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÁLTAL FENNTARTOTT INTÉZMÉNYEK ÉS 100% TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Kanyik Csaba Szollár Zsuzsa Dr. Szántó Tamás Szombathely,
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (SZMSZ)
Suli Harmónia Általános Iskola és Óvoda 8767 Felsőrajk, Szabadság u. 46. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (SZMSZ) Suli Harmónia 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány 2013. március 31. 1 TARTALOMJEGYZÉK
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
a BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács évi munkaterve
BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG KATASZTRÓFAVÉDELMI TUDOMÁNYOS TANÁCS Jóváhagyom! Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy tűzoltósági főtanácsos főigazgató a BM OKF Katasztrófavédelmi
... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató
OM: 200183 A Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató A nevelőtestület a 2013. augusztus 24-én megtartott nevelőtestületi
2009. február-május Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar
S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SZENDI ANTAL Telefon 392-3559/19249; IP: 111020; IRM: 19-249 E-mail szendi.antal@nav.gov..hu SZAKMAI TAPASZTALAT Dátum Intézmény Beosztás 2009 szeptemberétől
FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRE
E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 2-2/2012. MELLÉKLET: 4 DB TÁRGY: Tájékoztató a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2011. évi tevékenységérıl ELİTERJESZTİ:
Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)
Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár
Szakmai beszámoló az Echo Innovációs Műhely 2005. évi közhasznú tevékenységéről
Szakmai beszámoló az 2005. évi közhasznú tevékenységéről.. Domokos Tamás elnök a szervezet képviselője Székesfehérvár, 2006. április 9. 2 I. EGYESÜLET ÁTLALKÍTÁSA A név és a célok pontosítása Az Echo Oktatáskutató
Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák
Történelem Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Óraszám A tanítás anyaga Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2015. május 21.
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2015. május 21. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése.... 3 1. A HTE képviselete.... 3 2. Titkárság.... 3 3.
BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről
MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,
Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu JANUÁR
Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Az adaptív-elfogadó iskola projekt újraértelmezése az innováció szempontjából
Az adaptív-elfogadó iskola projekt újraértelmezése az innováció szempontjából Gaskó Krisztina Kálmán Orsolya Mészáros Györ! Rapos Nóra * Az adaptív-elfogadó iskola projekt keretében arra vállalkoztunk,
A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI
A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XX. A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános
27/2006. (V. 5.) GKM rendelet. az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól
27/2006. (V. 5.) GKM rendelet az autógáz töltıállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -ának
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során
A honvédelmi tárca beszerzési tevékenységének elemzése, értékelése és korszerűsítésének néhány lehetősége
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM DOKTORI TANÁCSA VARGA LÁSZLÓ A honvédelmi tárca beszerzési tevékenységének elemzése, értékelése és korszerűsítésének néhány lehetősége című doktori (PhD) értekezés szerzői
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,
2011. évi CXCIX. törvény. a közszolgálati tisztviselőkről
2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről Az erős, de az indokoltnál nem nagyobb, a változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes - a nemzeti érdekeket előtérbe helyező - állam
A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT SÁNDOR KÖNNY IPARI ÉS KÖRNYEZETMÉRNÖKI KAR
A Budapesti M szaki F iskola Szervezeti és M ködési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és M ködési Rend 7. függelék 2. verzió A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT
ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA
ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Tel.: 30/386-8195 Tel/fax: 92/371-025 E-mail: iskola@zalalovo.hu PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: a Zalalövői Általános Iskola Nevelőtestülete 2013.
Tari Tamás r. alezredes
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM DOKTORI TANÁCS Tari Tamás r. alezredes A magyar rendőrség tevékenysége a schengeni térséghez történő csatlakozás terén 2004-2010 között című doktori (PhD) értekezésének szerzői
1/2014. (VI.11.) polgármesteri utasítás. Segesd Község Önkormányzata Védőnői Szolgálatának. Adatkezelési szabályzatáról
1/2014. (VI.11.) polgármesteri utasítás Segesd Község Önkormányzata Védőnői Szolgálatának Adatkezelési szabályzatáról Érvényes: 2014. július 1.-től Jóváhagyta: polgármester 1. Általános rendelkezés 1.1.
Holdfény Utcai Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzat
Székhely: 2040 Budaörs, Holdfény u.31. OM azonosító: 201162 Szervezeti és Működési Szabályzat Hatályos: Határozatlan időre Készítette: Maksainé Gecse Erika óvodavezető Hatálybalépés időpontja: Kelt: 2008.
V. A Kormány tagjainak rendeletei
1828 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 13. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 3/2014. (I. 31.) BM rendelete a 2007 2013 közötti programozási időszakban a Szolidaritási programokból
Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben
2012/I ISSN: 2062-1655 Varga Anita Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben 1. Bevezetés Napjainkban jellemző tendencia a kulturális intézmények kínálata iránti csökkenő
Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál
MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején
JOGI, MEGFELELŐSÉGI ELEMZÉS
JOGI, MEGFELELŐSÉGI ELEMZÉS A compliance szerepe az Állami Számvevőszék tevékenységében Előadó: Dr. Farkasinszki Ildikó szervezési vezető, Állami Számvevőszék Compliance szervezeti integritás A compliance
I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény (a
RENDÉSZETI ÁGAZAT ( 9-12. középiskolai évfolyamok )
RENDÉSZETI ÁGAZAT ( 9-12. középiskolai évfolyamok ) Közrendvédelmi ismeretek tantárgy Nagy Attila r.alezredes tantárgyfelelős A 9. évfolyam tantárgyaihoz tartozó, 1.3.2. Fegyveres szervek alapismeretek
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT I. RÉSZ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ EGYETEM SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT I. RÉSZ AZ EGYETEM SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE SOPRON 2009 Változatszám: Kiadás dátuma: A példány sorszáma:
I. Országgyűlés Országgyűlés Hivatala
I. Országgyűlés Országgyűlés Hivatala I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése Az I. Országgyűlés fejezet 1-4. címei a 2019. évi költségvetési törvényjavaslat szerint
BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2600 Vác, Németh László u. 4-6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2600 Vác, Németh László u. 4-6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT V Á C 2012 -2- A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., az 1996. évi LXII.
Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata
Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata Összeállította: Fejér Zsolt ig.h. Készítette: Fejér Zsolt ig.h. Tóth Jánosné gazd.vez. Lenkey Csaba igazgató beterjesztése alapján,
KÖZSZOLGÁLATI JOGI ÉS MÓDSZERTANI FÜZETEK. Dr. Hazafi Zoltán, BM december 9.
KÖZSZOLGÁLATI JOGI ÉS MÓDSZERTANI FÜZETEK Dr. Hazafi Zoltán, BM 2015. december 9. Bibó: a közigazgatás alapvetően rossz, amit meg kell javítani Közigazgatási szakvizsga: a törvényhozás és a Kormány a jogszabályokban
A katasztrófák következményeinek lehetséges felszámolása az épített környezet vonatkozásában
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET 1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11. Tel: (1) 432-9000 Postai cím: 1581 Budapest, Pf.: 15. Email: nke@uni-nke.hu A katasztrófák következményeinek lehetséges felszámolása az
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs
Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás
Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után
VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata
VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2013 TARTALOMJEGYÉK 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 6 1.1. AZ ISKOLA FELADATA... 6 1.2. AZ SZMSZ ELKÉSZÍTÉSÉRE VONATKOZÓ
A bűnüldözési célú titkos információgyűjtés története, rendszerspecifikus sajátosságai, szektorális elvei
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola dr. Nyeste Péter A bűnüldözési célú titkos információgyűjtés története, rendszerspecifikus sajátosságai, szektorális elvei Doktori (PhD) értekezés