1. Helyzetelemzés Tárgyi, dologi feltételek Eszközrendszer Személyi feltételek Tanulói létszám 8.
|
|
- Éva Bodnár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Igazgatói köszöntő 4. Preambulum Helyzetelemzés Tárgyi, dologi feltételek Eszközrendszer Személyi feltételek Tanulói létszám Továbbtanulási mutatók Iskolánk hagyományai Az iskola irányítási és szervezeti struktúrája Az iskola nevelési programja Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok A teljes körű egészségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok A közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok A pedagógusok helyi intézményi feladatai, a osztályfőnöki munka tartalma, az osztályfőnök feladatai 2.6 A kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenyég A tanulóknak az intézményi döntési folyamatban való részvételi rendjét A szülő, a tanuló, a pedagógus és az intézmény partnerei kapcsolattartásának formái A felvétel és az átvétel helyi szabályai elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításával kapcsolatos iskolai terv Az iskola helyi tanterve A választott kerettanterv megnevezése 72.
3 3.2 A választott kerettanterv által meghatározott óraszám feletti kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások óraszáma Az oktatásban alkalmazható tankönyvek és taneszközök kiválasztásának elvei 3.4 A Nemzeti Alaptantervben meghatározott pedagógiai feladatok helyi megvalósításának részletes szabályai Mindennapos testnevelés A választható tantárgyak, foglalkozások, továbbá ezek esetében a pedagógusválasztás szabályai 3.7 Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei, formái, a tanuló tanulmányi munkájának ellenőrzése, értékelése A csoportbontások és egyéb foglalkozások szervezésének elvei A nemzetiséghez nem tartozó tanulók részére a településen élő nemzetiség kultúrájának megismerését szolgáló tananyag A tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek Az iskola egészségnevelési és környezeti nevelési programja A tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedések A tanuló jutalmazásával összefüggő, a tanuló magatartásának, szorgalmának értékeléséhez, minősítéséhez kapcsolódó elvek 3.14 Az otthoni, napközis és tanulószobai felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli házi feladatok adásának elvei és korlátai Az iskolába lépés és továbbhaladás rendje Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje A sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztési programja Informális és nem formális oktatás támogatása Az intézmény óraterve Iskolai könyvtárunk pedagógiai programja Érvényességi rendelkezések 133. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 2
4 IGAZGATÓI KÖSZÖNTŐ Tisztelettel köszöntöm a Benedek Elek Általános Iskola valamennyi dolgozója nevében a Pedagógiai Program olvasóját. Új évezred-új kihívások-új pedagógiai program mondhatnánk joggal, hiszen a mögöttünk hagyott ezredforduló nem csak jelképes korszakváltás volt, hanem a XXI. század ténylegesen új feladatok elé állítja a társadalmakat, az embereket, a gyerekeket és természetesen a pedagógusokat is. Nem arról van szó, hogy minden ami eddig volt az rossz és teljesen változtassuk meg, hanem arról, hogy a múlt meglévő értékeit mentsük át a jelenbe, s azokat ötvözzük az új igényekkel és lehetőségekkel. Az oktatás sikere azon múlik, mennyire képesek az iskolák olyan tudással felvértezni diákjaikat, amelyek birtokában képessé válnak a társadalom és a gazdaság jelen és jövőbeni igényeinek megfelelni, azokhoz folyamatosan alkalmazkodni. Az oktatásnak a korábban irreálisan szélesre duzzadt ismeretanyag csökkentésén túl arra is kell törekedni, hogy a tudományok korszerű eredményeinek átadásán túl, a tudás megszerzésének és hasznosításának képességére is meg kell tanítani a diákokat, valamint fel kell készíteni őket sorsuk kézben tartására is. Napjainkban a kulcskompetenciák, az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges motívumok és tanulási képességek kialakítása válik alapvető jelentőségűvé. Olyan iskolát kell teremtenünk, amelyben a demokratizmus, a humanizmus, az egyén tisztelete, a lelkiismereti szabadság, a személyiség fejlődése, az alapvető közösségek (család, nemzet, az európai nemzetek közössége, az emberiség) együttműködésének kibontakoztatása, a népek, nemzetek, nemzetiségi, etnikai csoportok és a nemek egyenlősége, a szolidaritás és a tolerancia értékei alapján szerveződnek a tanításitanulási folyamatok. Egy társadalom életében az egyik legfontosabb a nevelés és az oktatás. Ennek eredményességén múlik annak a tételnek az igazsága, mely szerint az a jó nemzedék, Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 3
5 amely magánál jobbat nevel. Büszkeséget kell éreznünk, amikor arra gondolunk, hogy részesei vagyunk annak a hatalmas épületnek, melynek alapkövét Géza fejedelem rakta le 996-ban a Szent Márton hegyi kolostor falai között létesülő első magyarországi iskola megalapításával. A globalizálódó világ keretei között kell képviselnünk európaiságunkat és megőriznünk magyarságunkat. Széchenyi István örökbecsű gondolataival adom át iskolánk Pedagógiai Programját és kívánom, hogy ezen gondolatok szellemében sikerüljön gyerekekkel, szülőkkel, pedagógusokkal és a fenntartóval egyetértésben és együttműködéssel kitűzött nevelési-oktatási feladataink megvalósítása: Tőlünk függ minden, csak akarjuk. Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen. Hetei József igazgató Debrecen, március 31. PREAMBULUM Intézmény elnevezése: Debreceni Benedek Elek Általános Iskola Intézmény székhelye: 4029, Debrecen Bocskai tér 1. Illetékességi és működési területe: Debrecen Megyei Jogú Város közigazgatási területe Alapító szerv neve: Debrecen Megyei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Intézmény fenntartója: Debreceni Tankerületi Központ Alapítás éve: december Ellátandó alaptevékenység: - Alapfokú oktatás Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 4
6 1. HELYZETELEMZÉS 1.1 Tárgyi, dologi feltételek Az intézmény 1976 januárjában került átadásra. Jelenleg 23 tanterem áll rendelkezésünkre, ebből 14 szaktanterem. Az iskolában van egy kötetes könyvtár, egy 24x12 méteres tornaterem, egy közepes méretű udvar felújított sportpályákkal valamint egy 600 adagos főzőkonyha 100 személyes ebédlővel. Megtörtént az intézmény főbejáratának elkerítése és a terület parkosítása. Felújításra került az intézmény vizesblokk rendszere, tetőszerkezete, hidegburkolata és megtörtént a lépcsők csúszásmentessé tétele. Megújult az intézmény külső homlokzata, a hőszigetelés mellett megtörtént a nyílászárók teljes körű cseréje, a tornaterem felújítása és napkollektorok elhelyezése. Az udvari játszótér rehabilitációja is megvalósult. Nem tanterem célú funkcionális helyiségek száma: 17 (szertárak, tanári, irodák), 8 tanulói ruhatár. Az intézmény rendelkezik informatika szaktanteremmel, valamint a nyelvoktatást segíti egy digitális vezérlésű nyelvi labor. Fűtés módja: távfűtés, fogyasztásméréssel 1.2 Eszközrendszer Az oktatást szolgáló eszközrendszer az elmúlt évek során jelentős fejlesztésen ment keresztül. Ebben az időszakban a kötelező minimális eszközjegyzékre fordítható forrás, valamint sikeres pályázatok és iskolánk Alapítványának hozzájárulásával a következő eszközökkel rendelkezünk oktató-nevelő munkánk hatékonyabbá tételéhez: Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 5
7 - 50 db számítógép - 8db televízió - 8db videomagnó - 1db 20 tanulóhelyes, digitális vezérlésű nyelvi labor - 1 db 10 tanulóhelyes nyelvi labor - alsó és felső tagozatos oktatástechnikai taneszközök - tantárgy specifikusszemléltető eszközök - vezeték nélküli mikrofonok - kerékpárok, jelzőtáblák - modern iskolabútorok - sportszerek, sporteszközök TIOP pályázatok keretében 18 interaktív táblát, projektort, tanári laptopok-at működtetünk tantermeinkben. 1.3 Személyi feltételek Az intézményben dolgozók száma: 50,5 fő A Debreceni Tankerületi Központ állományába tartozik: - pedagógusok: 37,5 fő - 1 igazgató - 2 igazgatóhelyettes - 21 tanító - 12,5 tanár - 1 fejlesztőpedagógus - nevelő-oktató munkát segítő alkalmazottak: 4 fő - 2 iskolatitkár - 1 pedagógiai asszisztens - 1 rendszergazda Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 6
8 - 1 könyvtáros - egyéb alkalmazottak: 9 fő - 5 takarító - 1 házgondnok - 1 hivatalsegéd - 2 portás 1.4 Tanulói létszám Tanulói létszám Tanulócsoportok Induló 1. osztályok 1999/ / / / / / / / / / / / Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 7
9 2012/ ! / / / / Továbbtanulási mutatók Az iskola múltját, hagyományait figyelembe véve elmondhatjuk, hogy tanulóink többsége bejut az általuk választott középiskolába. Szép eredmény, hogy tanulóink nagy része neves gimnáziumokban és középiskolákban folytatják tanulmányaikat. Az elmúlt évek továbbtanulási mutatói a következőképpen alakultak. Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola 1999/ % 51% 31% 2000/ ,8% 50,9% 27,3% 2001/ ,6% 46,5% 27,9% 2002/ ,7% 45,9% 34,4% 2003/ % 52% 27% 2004/ ,4% 47% 23,6% 2005/ % 50% 30% 2006/ % 58% 26% 2007/ % 55% 22% 2008/ ,5% 53,7% 14,8% Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 8
10 2009/ % 56% 13% 2010/ % 61% 14% 2011/ % 52% 22% 2012/ % 54% 24% 2013/ % 47% 26% 2014/ % 57% 22% Gimnázium Szakgimnázium Szakközépiskola 2015/ % 56% 31% 2016/ % 52% 15% 1.6 Az iskola hagyományai Minden évben méltó módon megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről: - Aradi vértanúk napja (okt.6.) os Forradalom és szabadságharc (okt. 23.) as Forradalom és szabadságharc (márc.15.) Kivételes nevelési lehetőséget kínált a Millennium. Államalapításunk tiszteletére 2001 januárjában felavattuk Millenniumi táblaképünket, melyen 9 nagy történelmi személyiségünknek állítottunk emléket. Egyéb hagyományos rendezvényeink: - Tanévnyitó, tanévzáró ünnepély - Karácsonyi ünnepség - Farsang - Évfolyamelső versenyek - Országos Történelem Műveltségi vetélkedő - Gyermeknap - Sportnap Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 9
11 - Pályaválasztási vetélkedő - Nyílt nap leendő elsősöknek - Ballagás - Volt 8.-os diákjaink találkozója - nemzeti összetartozás napja (június 4.) - szüreti mulatság - Magyar népmese napja - Varázslatos ősz 1993 óta minden évben megrendezzük névadónk tiszteletére a Benedek Napokat. A szükséges megújításokkal együtt több ágazatban hirdetünk megyei szintű versenyeket. Célunk a tehetséges gyermekek versenyeztetése, tudásuk összemérése, valamint Benedek Elek munkáinak, munkásságának megismertetése. Tapasztalataink szerint a megye általános iskolás tanulói évről-évre szívesen vesznek részt rendezvénysorozatunkon. Névadónk iránti tiszteletből elkészíttettük és 2000-ben felavattuk Benedek Elek bronzszobrát. Tanévenként Erzsébet táborokat és erdei iskolai programokat szervezünk Tanulmányi kirándulásokat szervezünk a tananyag élményszerűbb elsajátítása, hatékonyabb megértése érdekében: 1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam Hortobágy Nyíregyháza-Vadaspark Eger Sárospatak Szeged-Ópusztaszer Eger-Szalajka-völgy Mátra-.hegység Budapest-Szentendre-Visegrád Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 10
12 1.7 Az iskola irányítási szervezeti struktúrája INTÉZMÉNYVEZETŐ INTÉZMÉNYVEZETŐ - HELYETTES INTÉZMÉNYVEZETŐ - HELYETTES ALSÓS MK. SZABADIDŐS- BEISKOLÁZÁSI MK. OFŐ- MK. REÁL MK. HUMÁN MK. P E D A G Ó G U S O K PEDAGÓ- ISKOLA TITKÁR ISKOLA TITKÁR RENDSZER -GAZDA GIAI ASSZISZ- TENS KÖNYV- TÁROS KT. SZÜLŐI SZERV. DÖK ALAPÍTVÁNY INTÉZMÉ- NYI TANÁCS Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 11
13 2. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA 2.1. Az iskolánkban folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, célja, feladatai Iskolánk emberképe egy mai értékeket képviselő, sokoldalú, konstruktív életvezetésű, szociálisan értékes (közösségfejlesztő), de egyénileg is eredményes (önfejlesztő) magatartást és tevékenységformákat mutató személyiség. Meghatározó tulajdonságai: - környezetére, beszédére, viselkedésére, munkavégzésére igényes - testileg és lelkileg egészséges - a tudásra, mint pozitív értékre nyitott - a megszerzett tudást a gyakorlatban kreatívan felhasználja - helyes önértékeléssel, önálló döntési képességgel és egészséges önbizalommal rendelkezik - másokkal szemben toleráns, elutasítja a hátrányos megkülönböztetést - törekszik az erőszakmentességre - képes társaival, tanáraival az együttműködésre - igénye van az idegen nyelvek elsajátítására, más népek kultúrájának, szokásainak megismerésére Pedagógiai alapelveink: - Nevelő-oktató munkánk során szem előtt tartjuk az egyéni és életkori sajátosságokat - Meghatározó része pedagógiai munkánknak a képességek és készségek fejlesztése - A hatékony együttműködés alapjának a következetességet tekintjük - Együttesen érvényesíteni kívánjuk az egyenrangúság és a pedagógus vezető szerepének elvét Fejlesztési területek, általános nevelési célok, feladatok: - erkölcsi nevelés - nemzeti öntudat, hazafias nevelés - nemzeti műveltség megőrzése Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 12
14 - hazai nemzetiségek kultúrájának átadása - egyetemes kultúra közvetítése - erkölcsi érzék és a szellemi-érzelmi fogékonyság elmélyítése - állampolgárságra, demokráciára nevelés - az önismeret és a társas kultúra fejlesztése - családi életre nevelés - testi és lelki egészségre nevelés - felelősségvállalás másokért, önkéntesség - fenntarthatóság, környezettudatosság - pályaorientáció - gazdasági és pénzügyi nevelés - médiatudatosságra nevelés - a tanulás tanítása Közösségi nevelési céljaink: - a szellemi, fizikai és közéleti munka szükséglete - a közösség szellemi, kulturális és természeti értékeinek védelmére, óvására irányuló szükséglet - a segítségnyújtás, a karitativitás szükséglete - a fegyelmezett magatartás szükséglete - az emberi méltóság tisztelete - lelkiismereti és vallásszabadság - nemzedékek közötti párbeszéd Egyéni nevelési céljaink: - az intellektuális aktivitás, az új ismeretek iránti és a teoretikus kutatás és konstruálás szükséglete - az esztétikai szemlélődés, élménybefogadás és az esztétikai alkotás, az esztétikai jelenségek reprodukálásának igénye és az ember saját megnyilvánulásaival kapcsolatos esztétikai igényesség Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 13
15 - a rendszeres testmozgás és testedzés, az egészséges életritmus és a higiéniai szabályok betartásának szükséglete - környezettudatos magatartás kialakítása Ismerjék meg a magyar történelem kimagasló személyiségeit, eseményeit, ezen keresztül értsék meg Európához való tartozásunkat. Legyenek büszkék magyarságunkra, de tiszteljék más nemzetek szokásait és kultúráját is. Ismerjék a konfliktuskezelés demokratikus technikáit és az alapvető emberi és állampolgári jogokat, kötelességeket. Ismerjék az UNIÓ közös fizetési eszközét, szerezzenek ismereteket a gazdasági rendszerek változásairól. Szerezzenek az iskola közvetítésével olyan ismereteket, amelyek képessé teszik őket a társadalmilag elfogadott ideális családmodell megteremtésére. Legyenek képesek a XXI. század információs világát alkotó, de kritikai módon felhasználni, alkalmazni. Sikeresség-mutatók: - továbbtanulási mutatók - első helyen felvett tanulók aránya - tanulmányi versenyeredmények - magatartás, szorgalom, tanulmányi átlagok Feladatunk, hogy az intézmény eddig megteremtett szakmai értékeit fenntartsuk, fejlesszük és ezáltal hozzájáruljunk a közoktatás, mint közszolgáltatás minőségének folyamatos javításához. A rendelkezésre álló eszközökkel és új erőforrások bevonásával pedig nyújtsunk minőségi oktatási szolgáltatást tanulóink számára valamint érjük el a partneri elégedettség határozottabb megnyilvánulását. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 14
16 Az iskolai nevelés-oktatás fő feladatai közé tartozik a kulcskompetenciák fejlesztése Az iskolai műveltég tartalmát a társadalmi műveltségről alkotott közfelfogás, a gazdaság, a versenyképesség és a globalizáció kihívásai is alakítják. Az Európai Unió országaiban a kulcskompetenciák fogalmi hálójába rendezték be azokat a tudásokat és képességeket, amelyek birtoklása alkalmassá teheti az unió valamennyi polgárát egyrészt a gyors és hatékony alkalmazkodásra a változásokkal átszőtt, modern világhoz, másrészt aktív szerepvállalásra e változások irányának és a tartalmának a befolyásolásához. Ezért lett az iskolai műveltség tartalmának irányadó kánonja a kulcskompetenciák meghatározott rendszere. Az oktatásnak - mind társadalmi, mind gazdasági funkciója miatt - alapvető szerepe van abban, hogy az európai polgárok megszerezzék azokat a kulcskompetenciákat, amelyek elengedhetetlenek a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodáshoz, a változások befolyásolásához, saját sorsuk alakításához. A kulcskompetenciák azok a kompetenciák, amelyekre minden egyénnek szüksége van személyes boldogulásához és fejlődéséhez, az aktív állampolgári léthez, a társadalmi beilleszkedéshez és a munkához. Mindegyik egyformán fontos, mivel mindegyik hozzájárulhat a sikeres élethez egy tudás alapú társadalomban. Felértékelődik az egyén tanulási kompetenciájának fejlesztése, mert az emberi cselekvőképesség az egész életen át tartó tanulás folyamatában formálódik. Sok kompetencia részben fedi egymást, és egymásba fonódik: az egyikhez szükséges elemek támogatják a másik terület kompetenciáit. Hasonló egymásra építettség jellemzi a kulcskompetenciák és a kiemelt fejlesztési feladatok viszonyát. A műveltségterületek fejlesztési feladatai a kulcskompetenciákat összetett rendszerben jelenítik meg. Számos olyan fejlesztési terület van, amely mindegyik kompetencia részét képzi: például a kritikus gondolkodás, a kreativitás, a kezdeményezőképesség, a problémamegoldás, a kockázatértékelés, a döntéshozatal, az érzelmek kezelése. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 15
17 A kulcskompetenciák Anyanyelvi kommunikáció Az anyanyelvi kommunikáció magában foglalja a fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények kifejezését és értelmezését szóban és írásban egyaránt (hallott és olvasott szöveg értése, szövegalkotás), valamint a helyes és kreatív nyelvhasználatot a társadalmi és kulturális tevékenységek során, az oktatásban és képzésben, a munkában, a családi életben és a szabadidős tevékenységekben. Az anyanyelvi kommunikációnak fontos szerepe van abban, hogy a gyermek korosztályának megfelelő módon részt vehessen az infokommunikációs társadalom műfajainak megfelelő információ szerzésében és információ átadásában, gyakorlott legyen a helyesírási kézikönyvek használatában, s ezt alkalmazva törekedjen a normakövető helyesírásra. Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök Az anyanyelvi kommunikáció az anyanyelv elsajátításának eredménye, amely természeténél fogva kapcsolódik az egyén kognitív képességének fejlődéséhez. Az anyanyelvi kommunikáció feltétele a megfelelő szókincs, valamint a nyelvtan és az egyes nyelvi funkciók ismerete. Ez a tudásanyag felöleli a szóbeli kapcsolattartás fő típusainak, az irodalmi és nem irodalmi szövegek egész sorának, a különféle nyelvi stílusok fő sajátosságainak, valamint a nyelv és a kommunikáció változásainak ismeretét különféle helyzetekben. Az egyén rendelkezik azzal a képességgel, hogy különféle kommunikációs helyzetekben, szóban és írásban kommunikálni tud, kommunikációját figyelemmel kíséri és a helyzetnek megfelelően alakítja. Képes megkülönböztetni és felhasználni különféle típusú szövegeket, megkeresni, összegyűjteni és feldolgozni információkat, képes különböző segédeszközöket használni, saját szóbeli és írásbeli érveit a helyzetnek megfelelő módon meggyőzően megfogalmazni és kifejezni. A pozitív attitűd magában foglalja a kritikus és építő jellegű párbeszédre való törekvést, az esztétikai minőség tiszteletét és mások megismerésének az igényét. Ehhez ismernünk kell a nyelv másokra gyakorolt hatását, a társadalmilag felelős nyelvhasználat jelentőségét. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 16
18 Idegen nyelvi kommunikáció Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikáció elemeivel jellemezhető: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése, kifejezése és értelmezése szóban és írásban (hallott és olvasott szöveg értése, szövegalkotás), a társadalmi és kulturális tevékenységek megfelelő keretein belül - oktatás és képzés, munka, családi élet és szabadidős tevékenységek -, az egyén szükségleteinek megfelelően. Az idegen nyelvi kommunikáció olyan képességeket is igényel, mint például a közvetítés, más kultúrák megértése. Az egyén nyelvtudásának szintje változhat a négy dimenzió (hallott szöveg értése, beszédkészség, olvasott szöveg értése és íráskészség), az egyes nyelvek és az egyén társadalmi-kulturális háttere, környezete és igényei/érdeklődése szerint. Az idegen nyelvi kommunikáció fontos eleme a nyelvet vezérlő különböző szabályok megértése és alkalmazása. Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök Az idegen nyelvi kommunikáció feltételezi a szókincsnek és a funkcionális nyelvtannak, valamint a szóbeli interakciók főbb típusainak és a nyelvi stílusoknak az ismeretét. Fontos a társadalmi hagyományoknak, valamint a nyelvek kulturális vonatkozásainak és változatosságának az ismerete is. Az idegen nyelvi kommunikációhoz szükséges képességek felölelik a szóbeli üzenetek megértését, beszélgetések kezdeményezését, folytatását és lezárását, valamint a szövegolvasást, szövegértést és szövegalkotást az egyéni igényeknek megfelelően. Továbbá az egyénnek képesnek kell lennie a segédeszközök megfelelő használatára és az egész életen át tartó tanulás részeként a nyelv nem formális keretekben történő elsajátítására is. A pozitív attitűd magában foglalja a kulturális sokféleség tiszteletben tartását és a nyelvek, kultúrák közötti kommunikáció iránti érdeklődést és kíváncsiságot, önálló nyelvtanulási stratégiák alkalmazását. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 17
19 Matematikai kompetencia A matematikai kompetencia a matematikai gondolkodás fejlesztésének és alkalmazásának képessége, felkészítve ezzel az egyént a mindennapok problémáinak megoldására is. A kompetenciában és annak alakulásában a folyamatok és a tevékenységek éppúgy fontosak, mint az ismeretek. A matematikai kompetencia - eltérő mértékben - felöleli a matematikai gondolkodásmódhoz kapcsolódó képességek alakulását, használatát, a matematikai modellek alkalmazását (képletek, modellek, struktúrák, grafikonok/táblázatok), valamint a törekvést ezek alkalmazására. Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök A matematika terén szükséges ismeretek magukban foglalják a számok, mértékek és struktúrák, az alapműveletek és alapvető matematikai reprezentációk fejlődő ismeretét, a matematikai fogalmak, összefüggések és koncepciók és azon kérdések megértését, amelyekre a matematika választ adhat. A matematikai kompetencia birtokában az egyén rendelkezik azzal a képességgel, hogy alkalmazni tudja az alapvető matematikai elveket és folyamatokat az ismeretszerzésben és a problémák megoldásában, a mindennapokban, otthon és a munkahelyen. Követni és értékelni tudja az érvek láncolatát, matematikai úton képes indokolni az eredményeket, megérti a matematikai bizonyítást, a matematika nyelvén kommunikál, valamint alkalmazza a megfelelő segédeszközöket. A matematika terén a pozitív attitűd az igazság tiszteletén és azon a törekvésen alapszik, hogy a dolgok logikus okát és érvényességét keressük. Gyakorlotte a mindennapi életben is használt mennyiségek felismerésében, a mennyiségek összehasonlításában. Természettudományos és technikai kompetencia A természettudományos kompetencia készséget és képességet jelent arra, hogy ismeretek és módszerek sokaságának felhasználásával magyarázatokat és előrejelzéseket tegyünk a természetben, valamint az ember és a rajta kívüli természeti világ közt lezajló kölcsönhatásban lejátszódó folyamatokkal kapcsolatban Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 18
20 magyarázatokat adjunk, előrejelzéseket tegyünk, s irányítsuk cselekvéseinket. Ennek a tudásnak az emberi vágyak és szükségletek kielégítése érdekében való alkalmazását nevezzük műszaki kompetenciának. E kompetencia magában foglalja az emberi tevékenység okozta változások megértését és az ezzel kapcsolatos, a fenntartható fejlődés formálásáért viselt egyéni és közösségi felelősséget. Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök A természettudományok esetében elengedhetetlen a természeti világ alapelveinek, az alapvető tudományos fogalmaknak, módszereknek, a technológiai folyamatoknak, valamint a mindezek emberi alkalmazása során kifejtett tevékenységek természetre gyakorolt hatásának az ismerete. Ezeknek az ismereteknek a birtokában az egyén megérti a tudományos elméletek szerepét a társadalmi folyamatok formálódásában, az alkalmazások és a technológiák előnyeit, korlátait és kockázatait a társadalom egészében (a döntéshozatallal, értékekkel, erkölcsi kérdésekkel, kultúrával stb. kapcsolatosan). A természettudományos kompetencia birtokában az egyén képes mozgósítani természettudományos és műszaki műveltségét, a munkájában és a hétköznapi életben felmerülő problémák megoldása során. Gyakorlatias módon tudja a tudását alkalmazni új technológiák, berendezések megismerésében és működtetésében, a tudományos eredmények alkalmazása során, problémamegoldásaiban, egyéni és közösségi célok elérésében, valamint a természettudományos és műszaki műveltséget igénylő döntések meghozatalában. Kritikus az áltudományos, az egyoldalúan tudomány- és technikaellenes megnyilvánulásokkal szemben. Képes és akar cselekedni a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítása érdekében lokálisan, és globális vonatkozásokban egyaránt. A természettudományos kompetencia kritikus és kíváncsi attitűdöt, az etikai kérdések iránti érdeklődést, valamint a biztonság és a fenntarthatóság tiszteletét egyaránt magában foglalja - különösen a tudományos és technológiai fejlődés saját magunkra, családunkra, közösségünkre és az egész Földre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Tudása és megfigyelési képességei fejlődésének köszönhetően tanári irányítás mellett hajt végre kísérleteket, megfigyeléseket, melynek eredményeit értelmezni is tudja. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 19
21 Digitális kompetencia A digitális kompetencia felöleli az információs társadalom technológiáinak ( IKT) magabiztos és kritikus használatát a munka, a kommunikáció és a szabadidő terén. Ez a következő készségeken, tevékenységeken alapul: információ felismerése, visszakeresése, értékelése, tárolása, előállítása, bemutatása és cseréje; továbbá kommunikáció és hálózati együttműködés az interneten keresztül. Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök A digitális kompetencia az IKT természetének, szerepének és lehetőségeinek értését, alapos ismeretét jelenti a személyes és társadalmi életben, valamint a munkában. Magában foglalja a főbb számítógépes alkalmazásokat - szövegszerkesztés, adattáblázatok, adatbázisok, információtárolás-kezelés, az internet által kínált lehetőségek és az elektronikus média útján történő kommunikáció ( , hálózati eszközök) - a szabadidő, az információmegosztás, az együttműködő hálózatépítés, a tanulás és a kutatás terén. Az egyénnek értenie kell, miként segíti az IKT a kreativitást és az innovációt, ismernie kell az elérhető információ hitelessége és megbízhatósága körüli problémákat, valamint az IKT interaktív használatához kapcsolódó etikai elveket. A szükséges képességek felölelik az információ megkeresését, összegyűjtését és feldolgozását, a kritikus alkalmazást, a valós és a virtuális kapcsolatok megkülönbözetését. Idetartozik a komplex információ előállítását, bemutatását és megértését elősegítő eszközök használata, valamint az internet alapú szolgáltatások elérése, a velük való kutatás, az IKT alkalmazása a kritikai gondolkodás, a kreativitás és az innováció területén. Az IKT használata kritikus és megfontolt attitűdöket igényel az elérhető információ és az interaktív média felelősségteljes használata érdekében. A kompetencia fejlődését segítheti továbbá a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai célokat szolgáló közösségekben és hálózatokban való részvétel. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 20
22 A hatékony, önálló tanulás A hatékony, önálló tanulás azt jelenti, hogy az egyén képes kitartóan tanulni, saját tanulását megszervezni egyénileg és csoportban egyaránt, ideértve az idővel és az információval való hatékony gazdálkodást is. Felismeri szükségleteit és lehetőségeit, ismeri a tanulás folyamatát. Ez egyrészt új ismeretek szerzését, feldolgozását és beépülését, másrészt útmutatások keresését és alkalmazását jelenti. A hatékony és önálló tanulás arra készteti a tanulót, hogy előzetes tanulási és élettapasztalataira építve tudását és képességeit helyzetek sokaságában használja, otthon, a munkában, a tanulási és képzési folyamataiban egyaránt. A motiváció és a magabiztosság e kompetencia elengedhetetlen eleme. Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök A munka- vagy karriercélok teljesítését szolgáló tanuláshoz az egyénnek megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie a szükséges kompetenciákról, tudástartalmakról, képességekről és szakképesítésekről. A hatékony és önálló tanulás feltétele, hogy az egyén ismerje és értse saját tanulási stratégiáit, készségeinek és szaktudásának erős és gyenge pontjait, valamint képes legyen megtalálni a számára elérhető oktatási és képzési lehetőségeket, útmutatást/támogatást. A hatékony és önálló tanulás olyan alapvető képességek meglétét igényli, mint az írás, olvasás, számolás, valamint az IKTeszközök használata. Ezekre épül az új ismeretek, elsajátítása, feldolgozása és beépítése. A hatékony és önálló tanulás további feltétele a saját tanulási stratégia kialakítása, a motiváció folyamatos fenntartása, a figyelem összpontosítása, valamint a tanulás szándékának és céljának kritikus mérlegelése. Az egyénnek képesnek kell lennie a közös munkára és tudásának másokkal való megosztására saját munkája értékelésére és szükség esetén tanács, információ és támogatás kérésére. A pozitív attitűd, tanulási iránti motivációt feltételez, folyamatos fenntartásához elengedhetetlen, hogy korábbi tanulási és élettapasztalatainkat felhasználjuk, új tanulási lehetőségeket kutassunk fel, és a tanultakat az élet minden területén széles körben alkalmazzuk. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 21
23 Szociális és állampolgári kompetencia A személyes, értékorientációs, interperszonális, interkulturális, szociális és állampolgári kompetenciák a harmonikus életvitel és a közösségi beilleszkedés feltételei, a közjó iránti elkötelezettség és tevékenység, felöleli a magatartás minden olyan formáját, amely révén az egyén hatékony és építő módon vehet részt a társadalmi és szakmai életben, az egyre sokszínűbb társadalomban, továbbá ha szükséges, konfliktusokat is meg tud oldani. Az állampolgári kompetencia képessé teszi az egyént arra, hogy a társadalmi folyamatokról, struktúrákról és a demokráciáról kialakult tudását felhasználva, aktívan vegyen részt a közügyekben. Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök A személyes és szociális jólét megköveteli, hogy az egyén rendelkezzék saját fizikai és mentális egészségére vonatkozó ismeretekkel, megértse az egészséges életvitelnek ebben játszott meghatározó szerepét. A sikeres kapcsolatok és társadalmi részvétel érdekében elengedhetetlen a normatudat, a viselkedési és az általánosan elfogadott magatartási szabályok megértése. Fontos az egyénnel, a csoporttal, a munkaszervezettel, a nemek közti egyenlőséggel, a megkülönböztetés-mentességgel, a társadalommal és a kultúrával kapcsolatos alapvető koncepciók ismerete. Kívánatos a tájékozódás az európai társadalmak multikulturális és társadalmi-gazdasági dimenzióiban, továbbá a nemzeti kulturális identitás és az európai identitás kapcsolatának a megértése. E kompetencia alapja az a képesség, hogy különféle területeken hatékonyan tudjunk kommunikálni, figyelembe vesszük és megértjük a különböző nézőpontokat, tárgyalópartnereinkben bizalmat keltünk, és empatikusak vagyunk. Idetartozik még a stressz és a frusztráció kezelése, a változások iránti fogékonyság. Az attitűdök vonatkozásában az együttműködés, a magabiztosság és az integritás a legfontosabb. Idetartozik még a társadalmi-gazdasági fejlődés, az interkulturális kommunikáció iránti érdeklődés, a sokféleség elismerése. Fontos része ennek az attitűdnek a személyes előítéletek leküzdésére és a kompromisszumra való törekvés. Az állampolgári kompetencia a demokrácia, az állampolgárság fogalmának és az állampolgári jogoknak az ismeretén alapul, ahogyan ezek az Európai Unió Alapjogi Chartájában és a nemzetközi nyilatkozatokban szerepelnek, és ahogyan ezeket helyi, regionális, nemzeti, európai és nemzetközi szinten alkalmazzák. A kompetencia magában foglalja az Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 22
24 aktuális események, valamint a nemzeti, az európai és a világtörténelem fő eseményeinek és tendenciáinak, továbbá a társadalmi és politikai mozgalmak céljainak, értékeinek és politikáinak az ismeretét. Idetartozik az európai integráció és az EU struktúráinak, főbb célkitűzéseinek és értékeinek az ismerete, valamint az európai sokféleség és a kulturális identitás tudatosítása is. Az állampolgári kompetencia olyan képességeket igényel, mint a közügyekben való hatékony együttműködés, a helyi és a tágabb közösséget érintő problémák megoldása iránti szolidaritás és érdeklődés. Magában foglalja a közösségi tevékenységek és a különböző szinteken - a helyi szinttől a nemzeti és európai szintig - hozott döntések kritikus és kreatív elemzését, a döntéshozatalban való részvételt, elsősorban szavazás útján. A pozitív attitűdök az emberi jogok teljes körű tiszteletén alapulnak, ideértve az egyenlőség és a demokrácia tiszteletét, a vallási és etnikai csoportok kulturális sokszínűségének megértését. Magában foglalja a településhez, az országhoz, az EU-hoz és általában az Európához való tartozást, a részvétel iránti nyitottságot a demokratikus döntéshozatal valamennyi szintjén, valamint a felelősségérzetnek és a közösségi összetartást megalapozó közös értékek elfogadásának és tiszteletben tartásának a kinyilvánítását (pl. a demokratikus elvek tiszteletben tartása). Az alkotó részvétel az állampolgári tevékenységeket, a társadalmi sokféleség és kohézió, valamint a fenntartható fejlődés támogatását és mások értékeinek, magánéletének a tiszteletét is jelenti. Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia A kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia segíti az egyént a mindennapi életben a munkahelyén is - abban, hogy megismerje tágabb környezetét, és képes legyen a kínálkozó lehetőségek megragadására. A tudást, a kreativitást, az újításra való beállítódást és a kockázatvállalást jelenti, valamint azt, hogy célkitűzései érdekében az egyén terveket készít és hajt végre. Alapját képezi azoknak a speciális ismereteknek és képességeknek, amelyekre a gazdasági tevékenységek során van szükség. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 23
25 Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök A szükséges ismeretek egyrészt az egyén személyes, szakmai és/vagy üzleti tevékenységeihez illeszthető lehetőségek, kihívások felismerését, értelmezését, másrészt a gazdaság működésének átfogóbb megértését, a pénz világában való tájékozódást foglalják magukban. Az egyénnek tudatában kell lennie a vállalkozások pénzügyi és jogi feltételeivel is. Olyan készségek, képességek tartoznak ide, mint tervezés, szervezés, irányítás, vezetés, delegálás, az elemzés, a kommunikálás, a tapasztalatok értékelése, kockázatfelmérés és vállalás, egyéni és csapatmunkában történő munkavégzés. A pozitív attitűdöt a függetlenség, a kreativitás és az innováció jellemzi a személyes és társadalmi életben, valamint a munkában egyaránt. Feltételezi a célok elérését segítő motivációt és elhatározottságot, legyenek azok személyes, másokkal közös és/vagy munkával kapcsolatos célok vagy törekvések. Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség magában foglalja az esztétikai megismerés, illetve elképzelések, élmények és érzések kreatív kifejezése fontosságának elismerését mind a tradicionális művészetek nyelvein, illetve a média segítségével, ideértve különösen az irodalmat, a zenét, a táncot, a dramatikus játékot, a vizuális művészeteket, a tárgyak, épületek, terek kultúráját, a modern művészeti kifejezőeszközöket, a fotót s a mozgóképet. Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség feltételezi a helyi, a nemzeti, az európai és az egyetemes kulturális örökségnek, valamint az egyénnek, közösségeinek a világban elfoglalt helyének a tudatosítását, a főbb művészeti alkotások értő és beleérző ismeretét, a népszerű kortárs kultúra és kifejezésmódok vonatkozásában is. Idetartozik Európa (az európai országok, nemzetek és kisebbségek) kulturális és nyelvi sokféleségének a megőrzésére irányuló igénynek, a közízlés fejlődésének, valamint az esztétikum mindennapokban betöltött szerepének a megértése. Olyan képességek Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 24
26 tartoznak ide, mint művészi önkifejezés, műalkotások és előadások elemzése, saját nézőpont összevetése mások véleményével, a kulturális tevékenységben rejlő gazdasági lehetőségek felismerése és kiaknázása A pozitív attitűdök alapját a művészi kifejezés sokfélesége iránti nyitottság és az esztétikai érzék fejlesztésére való hajlandóság képezi. A nyitottság, az érdeklődés, a fogékonyság fejleszti a kreativitást és az arra való készséget, hogy a művészi önkifejezés és a kulturális életben való részvétel révén gazdagítsuk önismeretünket, emberi viszonyainkat, eligazodjunk a világban. Egységesség és differenciálás A nevelési-oktatási folyamat egyszerre egységes és differenciált: megvalósítja az egyéni sajátosságokra tekintettel levő differenciálást és az egyéni sajátosságok ismeretében az egységes oktatást. Az egyéni különbségek figyelembevételének fontos területe a tehetséggondozás, amelynek feladata, hogy felismerje a kiemelkedő teljesítményre képes tanulókat, segítse őket, hogy képességeiknek megfelelő szintű eredményeket érjenek el és alkotó egyénekké váljanak. A tanuló csak akkor képes erre, ha lehetőséget és bátorítást kap. A megfelelő oktatási módszerek, munka és tanulásszervezési formák serkenthetik az egyéni különbségek kibontakozását. Az egyéni fejlesztési programok, a differenciálás különböző lehetőségei során a pedagógusok megfelelő feladatokkal fejlesztik a tehetséges tanulókat, figyelik fejlődésüket, és az adott szakasznak megfelelő kihívások elé állítják őket. A differenciált- egyéni és csoportos- eljárások biztosítják az egyes területeken alulteljesítő tanulók felzárkóztatását, a lemaradás egyéni okainak felderítésén alapuló csökkentését, megszüntetését. A sajátos nevelési igényű tanulók eredményes szocializációját, iskolai pályafutását elősegítheti a nem sajátos nevelési igényű tanulókkal együtt történő- integráltoktatásuk. Esetükben a tartalmi szabályozás és a gyermeki sajátosságok összhangja ugyanolyan fontos, mint más gyermekeknél. Iskolai nevelés-oktatásuknak alapvető célja Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 25
27 a felnőtt élet sikerességét megalapozó kulcskompetenciák fejlesztése, az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés. A sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelésében, oktatásában, fejlesztésében részt vevő pedagógus megközelítése az elfogadás, tolerancia, empátia, és az együttneveléshez szükséges kompetenciák megléte. A pedagógus a differenciálás során figyelembe veszi a tantárgyi tartalmak-egyes sajátos nevelési igényű tanulók csoportjaira jellemzőmódosulásait. Szükség esetén egyéni fejlesztési tervet készít, ennek alapján egyéni haladási ütemet biztosít. A differenciált nevelés, oktatás céljából individuális módszereket, technikákat alkalmaz, egy-egy tanulási, nevelési helyzet, probléma megoldásához alternatívákat keres. Együttműködik különböző szakemberekkel, a gyógypedagógus iránymutatásait, javaslatait beépíti a pedagógiai folyamatokba. A differenciált tanítás tanulás megvalósulásának szempontjai: a tanulás belső motivációnak kialakulása, fejlesztése cselekvő részvétel, önállóság, kezdeményezőkészség, problémamegoldás, alkotóképesség előzetes ismeretek feltárása, tévedéseik kiigazítása, tudásuk átrendezése együttműködő (kooperatív) tanulás technikái és formái differenciálás egyéni képességfejlesztés sajátos tanulásszervezési megoldások alkalmazása a különleges bánásmódot igénylő tanulók esetében tehetséggondozás tanulási esélyek egyenlőségét szolgáló szervezeti formák kialakítása Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 26
28 2.2 A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok A pedagógiai munka középpontjában a tanulók egész személyiségének fejlesztése áll. Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy az oktatás-nevelés folyamata nem korlátozódik csak az iskolára, hanem megjelenik a társadalmi élet egyéb fórumain is. A közösségfejlesztés pedig az a folyamat, amely az egyén és a társadalom közötti kapcsolatot kialakítja, megteremti. A különböző ismeretek elsajátítása, az emberre, a társadalomra, a művészetekre, a természetre, a tudományokra, és a technikára vonatkozó kultúra alapvető eredményeinek megismerése, ezek feldolgozása, összefüggéseinek feltárása alapozza meg a tanulók műveltségét, világszemléletük, világképük formálódását, személyiségük meghatározó jegyeinek kialakulását. Ezek közé tartoznak: - az erkölcsi ismeretek, - a családi és közösségi kapcsolatok elmélyítését támogató fejlesztési feladatok, és azok részét képző ismeretek, - az előítéletek felismerésére, elutasítására való képesség, - a testi és lelki egészség megőrzésére történő felkészítés, - a bűnmegelőzés, - a drogprevenció, - fogyasztóvédelmi nevelés. E körben minden pedagógusnak van feladata, mindig az adott tanórán, és a tanórán kívül folyó munkájához igazítva a feladat végrehajtását. A nevelő-oktató munka biztosítson teret: - a színes, sokoldalú iskolai életnek - a tanulásnak, a játéknak, a munkának - önismeretnek, önfejlesztésnek - az akaraterő fejlesztésének - az értékekkel történő azonosulás fokozatos kialakításának Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 27
29 Figyelembe kell vennünk, különösen felső tagozaton, hogy a serdülés kezdetén egyre inkább fel kell hogy váltsa a közvetett szabályozás a közvetlen tekintélyi szabályozást, mivel a direkt tekintélyi szabályozás a növendékek erős személyi ellenállása következtében ekkor már egyre kevésbé hatékony. Tiszteletben kell tartanunk és lehetőség szerint tolerálnunk kell az öröklött személyiségjegyeket. Az alapfokú oktatás-nevelés folyamata két részre tagolódik és ebben a szakaszolásban lehetőség nyílik a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok árnyaltabb megvalósítására: - az első évfolyamon kezdődő és a negyedik évfolyam végéig tartó alsó - az ötödik évfolyamon kezdődő és a nyolcadik évfolyam végéig tartó felső tagozat Fejlesztési területek - nevelési feladatok A fejlesztési területek nevelési célok áthatják a pedagógiai folyamat egészét, s így közös értékeket jelenítenek meg. A célok elérése érdekében a pedagógiai folyamatban egyaránt jelen kell lennie az ismeretszerzés, a gyakoroltatás-cselekedtetés mellett a példák érzelmi hatásának is. E területek összhangban a kulcskompetenciák alapját adó képességekkel, készségekkel, az oktatás és nevelés során megszerzett ismeretekkel, és a tudásszerzést segítő attitűdökkel egyesítik a hagyományos értékeket és a XXI. század elején megjelent új társadalmi igényeket. Önismeret és társas kultúra Az önismeret mint a személyes tapasztalatok és a megszerzett ismeretek tudatosításán alapuló, fejlődő és fejleszthető képesség a társas kapcsolati kultúra alapja. Elő kell segíteni a tanuló kedvező szellemi fejlődését, készségeinek optimális alakulását, tudásának és kompetenciáinak kifejezésre jutását, s valamennyi tudásterület megfelelő kiművelését. Hozzá kell segíteni, hogy képessé váljék érzelmeinek hiteles kifejezésére, Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 28
30 a mások helyzetébe történő beleélés képességének az empátiának a fejlődésére, valamint a kölcsönös elfogadásra. Ahhoz, hogy az oktatási és nevelési folyamatban résztvevő tanulók, az elsajátított készségekre és tudásra támaszkodva énképükben is gazdagodjanak, a tanítás-tanulás egész folyamatában támogatást igényelnek ahhoz, hogy tudatosuljon, a saját/egyéni fejlődésüket, sorsukat és életpályájukat maguk tudják alakítani. A megalapozott önismeret hozzájárul a kulturált egyéni és közösségi élethez, mások megértéséhez és tiszteletéhez, a szeretetteljes emberi kapcsolatok kialakításához. Nemzeti öntudat, hazafias nevelés Elengedhetetlen, hogy a tanulók ismerjék népünk kulturális örökségének jellemző sajátosságait, nemzeti, népi kultúránk nagy múltú értékeit, hagyományait. Ennek során tanulmányozzák a jeles magyar történelmi személyiségek, tudósok, feltalálók, művészek, írók, költők, sportolók, munkásságát, ismerjék meg a haza földrajzát, irodalmát, történelmét, mindennapi életét. Sajátítsák el azokat az ismereteket, gyakorolják azokat az egyéni és közösségi tevékenységeket, amelyek az otthon, a lakóhely, a szülőföld, a haza és népei megismeréséhez, megbecsüléséhez vezetnek. Alakuljon ki bennük a közösséghez tartozás, a hazaszeretet érzése, és az a felismerés, hogy szükség esetén Magyarország védelme minden állampolgár kötelessége. Európa a magyarság tágabb hazája, ezért magyarságtudatukat megőrizve ismerjék meg történelmét, sokszínű kultúráját. Tájékozódjanak az egyetemes emberi civilizáció kiemelkedő eredményeiről, nehézségeiről és az ezeket kezelő nemzetközi együttműködési formákról. Európai azonosságtudat - egyetemes kultúra Európa a magyarság tágabb hazája. A tanulók szerezzenek ismereteket az Európai Unió kialakulásának történetéről, alkotmányáról, intézményrendszeréről, az uniós politika szempontrendszeréről. Diákként és felnőttként tudjanak élni a megnövekedett lehetőségekkel. Magyarságtudatukat megőrizve váljanak európai polgárokká. Tanulóinkat iskolás éveik alatt is olyan ismeretekkel, személyes tapasztalatokkal kell gazdagítani, amelyek birtokában meg tudják találni helyüket az európai nyitott társadalmakban. Fontos az is, hogy európai identitásuk megerősödésével nyitottak és elfogadóak legyenek az Európán kívüli kultúrák iránt is. A tanulók ismerjék meg az Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 29
31 egyetemes emberi civilizáció legjellemzőbb, legnagyobb hatású eredményeit. Váljanak nyitottá és megértővé a különböző szokások, életmódok, kultúrák, vallások, a másság iránt. Szerezzenek információkat az emberiség közös, globális problémáiról, az ezek kezelése érdekében kialakuló nemzetközi együttműködésről. Növekedjék érzékenységük a problémák lényege, okai, az összefüggések és a megoldási lehetőségek keresése, feltárása iránt. Az iskolák és a tanulók törekedjenek arra, hogy közvetlenül is részt vállaljanak a nemzetközi kapcsolatok ápolásában. Állampolgárságra, demokráciára nevelés A demokratikus jogállam, a jog uralmára épülő közélet működésének alapja az állampolgári részvétel, amely erősíti a nemzeti öntudatot és kohéziót, összhangot teremt az egyéni célok és a közjó között. Ezt a cselekvő állampolgári magatartást a törvénytisztelet, az együttélés szabályainak betartása, az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, az erőszakmentesség, a méltányosság jellemzi. Az iskola megteremti annak lehetőségét, hogy a tanulók megismerjék a főbb állampolgári jogokat és kötelezettségeket, és ennek keretében biztosítja a honvédelmi nevelést. A részvétel a közügyekben megkívánja a kreatív, önálló kritikai gondolkodás, az elemzőképesség és a vitakultúra fejlesztését. A felelősség, az önálló cselekvés, a megbízhatóság, a kölcsönös elfogadás elsajátítását hatékonyan támogatják a tanulók tevékeny részvételére építő tanítás- és tanulásszervezési eljárások. Családi életre nevelés A család kiemelkedő jelentőségű a gyerekek, fiatalok erkölcsi érzékének, szeretetkapcsolatainak, önismeretének, testi és lelki egészségének alakításában. A szűkebb és tágabb környezet változásai, az értékrendben jelentkező átrendeződések, a családok egy részének működésében bekövetkező zavarok szükségessé teszik a családi életre nevelés beemelését a köznevelés területére. A köznevelési intézményeknek ezért kitüntetett feladata a harmonikus családi minták közvetítése, a családi közösségek megbecsülése. A felkészítés a családi életre segítséget nyújt a gyermekeknek és fiataloknak a felelős párkapcsolatok kialakításában, ismereteket közvetít a családi Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 30
32 életükben felmerülő konfliktusok kezeléséről. Az iskolának foglalkoznia kell a szexuális kultúra kérdéseivel is. Gazdasági és pénzügyi nevelés A gazdálkodás és a pénz világára vonatkozó tudás nélkül nem érthetjük meg a bennünket körülvevő világ számunkra fontos folyamatainak jelentős hányadát; e tudás általános műveltségünk részévé vált. A gazdaság alapvető összefüggéseit értő és a javaikkal okosan gazdálkodni képes egyének nélkül nem képzelhető sem működő demokrácia, sem életképes piacgazdaság. Minden olyan országnak, amely anyagi biztonságra törekszik és szeretne helytállni a globális versenytérben, elemi érdeke, hogy állampolgárai nyitottak legyenek a gazdaság világa felé. A társadalom számára is nélkülözhetetlen, hogy tagjaiban pozitív attitűd alakuljon ki az értékteremtő munka, a javakkal való gazdálkodás és a gazdasági ésszerűség iránt. Értsék a fogyasztás gazdaságot mozgató szerepét, saját fogyasztói magatartásuk jelentőségét, felelősségét. Az iskolai nevelésnek alapvető szerepe van abban, hogy a tanulók tudatos fogyasztókká váljanak, mérlegelni tudják a döntéseikkel járó kockázatokat, a hasznot vagy a költségeket. Ismerjék fel a fenntartható fogyasztás és az egyéni érdekeik kapcsolatát. Hozzájárul annak a képességnek a kialakításához, hogy megtalálják az egyensúlyt a rövidebb és hosszabb távú előnyök között. Elősegíti, hogy képessé váljanak a rendelkezésükre álló erőforrásokkal való gazdálkodásra, beleértve a pénzzel való bánni tudást is. Nemcsak az egyén létérdeke, hogy okos döntéseket tudjon hozni, amikor hitelekről vagy megtakarításokról van szó, hanem a társadalomé is. Ezért is kell az iskolai nevelés során kellő figyelmet fordítani a gazdálkodással és a pénzügyekkel kapcsolatos képességek fejlesztésére, és a személyiségnevelés fontos részének kell tekinteni az okos gazdálkodás képességének a kialakítását, továbbá azt, hogy tudjanak eligazodni a fogyasztási javak, szolgáltatások, marketinghatások és viselkedésmódok között. Ennek érdekében a köznevelési intézmény biztosítja a pénzügyi rendszer alapismereteire vonatkozó pénzügyi szabályok, a banki tranzakciókkal kapcsolatos minimális ismeretek és a fogyasztóvédelmi jogok tanítását. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 4029 Debrecen, Bocskai tér 1. 31
TARTALOMJEGYZÉK. kötelező tanórai foglalkozások, és azok óraszámai... 22
PEDAGÓGIAI PROGRAM II. kötet HELYI TANTERV 2010. TARTALOMJEGYZÉK A 2007. ÉVI NEMZETI ALAPTANTERVBEN MEGFOGALMAZOTT ELVEK, CÉLOK, FELADATOK... 3 A kulcskompetenciák fejlesztése... 3 A kulcskompetenciák...
Pedagógiai Program Szentgotthárd és Kistérsége Oktatási Intézmény 1
Pedagógiai Program Szentgotthárd és Kistérsége Oktatási Intézmény 1 2. számú melléklet A nehézség nem az új eszmék kialakításában rejlik, hanem a régiektől való megszabadulásban. (John Maynard Keynes közgazdász)
A Nat 2007. évi felülvizsgálata, a gazdasági és pénzügyi ismeretek beemelése a Nat-ba.
A Nat 2007. évi felülvizsgálata, a gazdasági és pénzügyi ismeretek beemelése a Nat-ba. Brassói Sándor főosztályvezető-helyettes Közoktatási Főosztály Oktatási és Kulturális Minisztérium 1. Az iskolai nevelés-oktatás
SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS AZ 1 4. ÉVFOLYAMON
SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS AZ 1 4. ÉVFOLYAMON Az Országgyűlés döntésének megfelelően, a közoktatási törvény módosításának eredményeként, 2004. szeptember elsejétől kötelezően bevezetésre került félévkor és év
HELYI TANTERV BIOLÓGIA
HELYI TANTERV BIOLÓGIA 7-8. évfolyam A tantervet szerkesztette a MOZAIK KIADÓ TERVEI ALAPJÁN- CSARKÓ JÁNOS SZAKTANÁR ALAPGONDOLATOK, RENDEZŐELVEK A Biológia tantárgy a természetismeret 5 6. évfolyamán
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BAJA
SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BAJA A PEDAGÓGIAI-MŰVELŐDÉSI PROGRAM KIEGÉSZÍTÉSE ÉS MÓDOSÍTÁSA A KORMÁNY 2 0 2 /2 0 0 7. (VII. 31.) RENDELETE ALAPJÁN 2007-2008-2009 Tartalom I. BEVEZETÉS 2.
II. RÉSZ Kompetenciafejlesztés, műveltségközvetítés, tudásépítés
Nemzeti alaptanterv 45 II. RÉSZ Kompetenciafejlesztés, műveltségközvetítés, tudásépítés II.1. A kulcskompetenciák 3 Az Európai Unióban kulcskompetenciákon azokat az ismereteket, készségeket és az ezek
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Felsős Szakmai Munkaközösségének 2013/2014. tanévi munkaterve
A SZÁZHALOMBATTAI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Felsős Szakmai Munkaközösségének 2013/2014. tanévi munkaterve Készítette: Élő Márta munkaközösség vezető Százhalombatta,2013-szeptember 15. Az iskola
A nevelés-oktatás tervezése I.
A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai
Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...
AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN
A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN Almássy Zsuzsanna
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory
I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS
I. INTÉZMÉNYI ADATOK Az intézmény neve: Baross Gábor Általános Iskola Székhelye: Budapest, XXII. Dózsa György út 84-94. Fenntartó: Budapest, XXII. kerület Önkormányzata Működési terület: általános iskola
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Fizika
TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA,ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT FIZIKA HELYI TANTERV 7 8. évfolyam SZEGHALOM 2009 CÉLOK ÉS FELADATOK Az általános iskolai fizikatanítás
Beszámoló IKT fejlesztésről
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...
A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka
A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:
A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
PEDAGÓGIAI PROGRAM. Benedek Elek Általános Iskola (OM 031088)
Benedek Elek Általános Iskola (OM 031088) 2013 TARTALOM Igazgatói köszöntő.....4 Preambulum.....5 1.Helyzetelemzés.....6 1.1 Tárgyi, dologi feltételek.....6 1.2 Eszközrendszer.....6 1.3 Személyi feltételek.....7
A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja
" E r r e a s z i k l á r a é p í t e m h á z a m a t (Szent István II. Intelme Imre herceghez) A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja 2013. 1 Tartalomjegyzék AZ INTÉZMÉNY JOGÁLLÁSA...
Pedagógiai program. Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros 2013.
Pedagógiai program Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros 2013. TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 5 I. NEVELÉSI PROGRAM... 11 1. Az iskolában folyó nevelő oktató munka pedagógiai
Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő
Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben
Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév
Felsős munkaterve 2016/2017. tanév Célok, feladatok A szóbeli kommunikáció erősítése A kommunikációs Az önálló ismeretszerzés képességének Önértékelés, önbecsülés Élmény alapú tanulás, tanítás alkalmazása
Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja
Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola
AZ ÖRKÉNYI PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK KIEGÉSZÍTÉSE 2007
AZ ÖRKÉNYI PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK KIEGÉSZÍTÉSE 2007 A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 202/2007. (VII.31.) Kormányrendelet
PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354
DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 Debrecen-Pallag 2015 H-4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1, Telefonszám (52) 450-306, Fax:
A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA
PEDAGÓGIAI PROGRAM 1. Nevelési program 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. Alapelvei 1.1.2. Céljai, feladatai és értékei
8460. Devecser, Várkert 1. 88/512-780 /fax 88/512-781
8460. Devecser, Várkert 1. 88/512-780 /fax 88/512-781 klik.devecser@gmail.com www.gardonyi-devecser.sulinet.hu TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 2 1. Az intézmény bemutatása... 2 1.1. Az intézmény
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,
Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu
Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi
INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /
BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM
T A R T A L O M I. Az iskola adatai, jogállása 6 II. Helyzetelemzés 7 1. Társadalmi környezet 7 2. Tárgyi feltételek 7 3. A humán erőforrás 8 III. NEVELÉSI PROGRAM 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka
Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 2. Nevelési program 3. A gimnázium környezeti nevelési programja
A CEGLÉDI KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2 0 1 3 Tartalom Bevezető 1. A gimnázium bemutatása 1.1. Az iskola adatai 2. Nevelési program 2.1. Pedagógiai alapelvek 2.2. A gimnáziumban folyó
Pedagógiai tevékenysége biztos szaktudományos és módszertani tudást tükröz.
1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1.1. Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? 1.1.1. Pedagógiai tevékenysége biztos szaktudományos
A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...
Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ
P E D A G Ó G I A I P R O G R A M B E N E D E K E L E K Á L T A L Á N O S I S K O L A (OM 031088)
P E D A G Ó G I A I P R O G R A M B E N E D E K E L E K Á L T A L Á N O S I S K O L A (OM 031088) 2011 TARTALOMJEGYZÉK Igazgatói köszöntő 3.o. Preambulum 4.o. I. HELYZETELEMZÉS I./1. Tárgyi, dologi feltételek
A Zrínyi Ilona Gimnázium pedagógiai programja
A Zrínyi Ilona Gimnázium pedagógiai programja Nevelési terv Miskolc, 2013. 1 1. Küldetésnyilatkozat Iskolánk, a Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc város és környékének elismert, népszerű és eredményesen működő
SCHOOL OF BUSINESS ZALAEGERSZEG ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM. Vörösné Grünvald Anna intézményvezető
8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM Vörösné Grünvald Anna intézményvezető 8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. www.uzletizala.hu ; zalaegerszeg@sob.hu
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015.
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. 1. Nevelési program 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A Nyíregyházi Szakképző
Mosolyt az arcokra! Tanoda
Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2015 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,
Sarkadi Általános Iskola
Sarkadi Általános Iskola Pedagógiai Programja 2015. 0 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei... 3 1.1.1. Az nevelő-oktató munkánk sajátos pedagógiai
A Nemzeti alaptanterv. Kaposi József
A Nemzeti alaptanterv Kaposi József Előzmények EU egyre nagyobb figyelem az oktatás világára nemzeti oktatáspolitikák európai koordinációja Kompetencia alapú tudásértelmezésre épülő tantervi szabályozás
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2016 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
2011/2012-es tanév rendje
2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben
GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC
GYARMATI DEZSŐ SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA MISKOLC PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék Az iskola nevelési programja... 5 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai,
Az osztályfőnöki órák helyi tanterve
Az osztályfőnöki órák helyi tanterve A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2013 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.
Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai programja Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Lásd a kereskedelemben a vendéget, a vendéglátásban a kereskedelmet!
Történelem angol nyelven 5-8. évfolyam
Történelem angol nyelven 5-8. évfolyam Óraterv Évfolyam Heti óraszám Éves óraszám 5. 1 37 6 1 37 7. 1 37 8. 1 37 A fejlesztés célterületei - kompetenciák kompetenciakomponensek Személyes kompetenciák fejlesztése
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb
köznevelésben Gazdálkodás és pénzügyek Pálfi Erika Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály
A mindennapok tudása a köznevelésben Gazdálkodás és pénzügyek Pálfi Erika Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály Jogszabályi háttér a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti alaptanterv
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi
A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja
A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja 2013. Mottó: ha az ifjak gondozása és nevelése a helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan halad előre, ha ellenben baj van a nevelés körül,
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév)
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Dr. Fábiánné Balogh Edina tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán igazgató Fertőszentmiklós,
A nyelvi kompetenciák fejlesztése az egyik alapvető feladata a tanodának.
Magyar nyelv és irodalom A nyelvi kompetenciák fejlesztése az egyik alapvető feladata a tanodának. A magyar nyelv sokoldalú, - árnyalt és reflexív ismerete a társadalmi kommunikáció alapja. A nyelv kultúrát
PEDAGÓGIAI PROGRAM. Óbudai Nagy László Általános Iskola. 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b.
PEDAGÓGIAI PROGRAM Óbudai Nagy László Általános Iskola 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b. (telephely) Nevelőtestületi elfogadás dátuma: 2013. március 25. Fenntartói
Tóvárosi Általános Iskola
Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember
Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve
Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény
Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való
Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei
Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség
A legfontosabb adatok
Alapítva 1876-ban A legfontosabb adatok Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ Iskola címe: 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Tagintézmény: 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 1. www.telekiblanka.hu
Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök
TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai
Sokorópátkai Általános Iskola. Pedagógiai Programja
Sokorópátkai Általános Iskola Pedagógiai Programja "Meg kell tanítanunk mindenkit a látásra, hogy jobban örüljön a hársfa kibontakozásának. Meg kell tanítanunk az embert a világ végtelen gazdagságának
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Pedagógiai Programja. Pedagógiai Program
Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Program 0 1.INTÉZMÉNYI ADATOK 1.1 Alapadatok Hivatalos neve: Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Székhelye: 4562 Vaja, Leiningen út
Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport. 5.-8. évfolyam Célok és feladatok
Helyi tanterv 2013/2014 től felmenő rendszerben Testnevelés és sport 5.-8. évfolyam Célok és feladatok Gyakorlati tudásanyag Az iskolai testnevelés és sport célja, hogy a tanulók életkori sajátosságaihoz,
PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV
SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Hajdúböszörmény PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM... MOLNÁR MAGDOLNA ILONA
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi
Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.
Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó
Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda
Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet
PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA
AZ ÉRSEKVADKERTI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PROGRAMJA OM azonosító: 032189 Intézményi azonosító: 112008 Készítette: Fábián Attila igazgató 2013 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...2 1. BEVEZETŐ...4 2.
A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése
Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből
Az e-portfólió dokumentumai és a védés alapján
1. kompetencia: Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1.1. Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. 1.2. Rendelkezik a szaktárgy tanításához
Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.
2015 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,
A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása
A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása 08.26-28. Képzési terület: természetismeret tárgyú továbbképzés Téma: Környezettudatos életmódra nevelés Képzési terület:
PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?!
PARADIGMAVÁLTÁS A KÖZOKTATÁSBAN MOST VAGY SOHA?! ÁDÁM PÉTER NEMZETI PEDAGÓGUS KAR TANÉVNYITÓ SZAKMAI NAP 2016. AUGUSZTUS 29. Előzmények 1868 Eötvös József kötelező népoktatás (66 %) 1928 Klebelsberg K.
Helyi tanterv. Osztályfőnöki
Helyi tanterv Osztályfőnöki A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben
A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA
A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA Dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
A Kormány 202/2007. (VII. 31.) r e n d e l e t e
A Kormány 202/2007. (VII. 31.) r e n d e l e t e a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról A közoktatásról szóló 1993. évi
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi
PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM
PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola OM: 036045 Jászberény 2015. Hinni benne, hogy képes növekedni, akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni:
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK
Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező
TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR
TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét