XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT"

Átírás

1 \^ BUDAPEST FŐVÁROS Bl DWESf rövaros g ^ XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. Március 10-én sashalmi otthonában köszöntöttem Tóth Károlyné Ilona nénit 90. születésnapja alkalmából. Március 11-én szabadságon voltam. Március 15-én részt vettem a Pálfi János téri megemlékezésen és ünnepi beszédet mondtam a Paulheim téri önkormányzati központi ünnepségen. Szintén március 15-én ünnepi képviselőtestületi ülésen adtuk át alpolgármester urakkal közösen az ifjú tehetség, a XVI. kerületért és a díszpolgári címeket. Március 19-én megnyitottam a IX. Nyuszi kupát az Erzsébetligeti Uszodában. Szintén március 19-én részt vettem Dr. Gál Gyula emléktáblájának avatásán, a korábbi lakóhelyén a Szentkorona lakóháznál. Az űrjog területén kiemelkedő jogászra sokan emlékeztek, a megemlékezésen beszédet is mondtam. Március 21-én szentmihályi otthonában köszöntöttem Zsóka Lászlót 90. születésnapja alkalmából. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 37/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelet 14. (1) bekezdésében meghatározott beszámolási kötelezettségemnek az alábbiak szerint teszek eleget. 4. (5) A Képviselő-testület az Önkormányzat fejlesztési céltartalékát E Ft-ban állapítja meg, melyből E Ft az ingatlan letétek, az egyéb óvadékok, letétek és a bérlakás kaució fedezete, valamint E Ft polgármesteri hatáskörben használható fel és csoportosítható át. " - A jelentés készítésének időpontjáig az előző testületi ülés óta újabb kötelezettségvállalásra két esetben került sor. (1. számú melléklet) 7. (11) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az egyes pályázatokhoz - amennyiben a pályázati önrész fedezete a költségvetésben biztosított, valamint jogszabályi előírás alapján - az Önkormányzat fizetési számláját érintően - az inkasszójog biztosításáról szóló nyilatkozatot aláírja. " - Az Önkormányzat fizetési számláját érintően inkasszójog biztosításáról szóló nyilatkozat aláírására nem került sor.

2 7. (15) A Polgármester E Ft összeghatárig jogosult pályázati önrészt biztosítani önkormányzati, illetve intézményi pályázatokhoz, amelyről a soron következő képviselő-testületi ülésen a Polgármesteri beszámoló " keretében tájékoztatást ad. " - Az elmúlt időszakban pályázati önrész biztosítására nem került sor. 9. (1) A Polgármester saját hatáskörében jogosult a költségvetés egyes előirányzatait érintő átmeneti intézkedéseket tenni az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg annak következményei elhárítása érdekében szükségessé váló halaszthatatlan kötelezettségek teljesítésére. (2) A Polgármester a Magyar Államkincstár által értesítésben közölt általános működéshez és ágazati feladathoz kapcsolódó támogatások, a központosított támogatások, valamint céltámogatások összegéről a Képviselő-testületet tájékoztatja. " - A Magyar Államkincstártól a tájékoztató készítésének napjáig Önkormányzatunkhoz a 2. számú melléklet szerinti működéshez és ágazati feladathoz kapcsolódó támogatásokról érkezett értesítés. 11. (12) Amennyiben az Önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a Polgármester a Képviselőtestületet tájékoztatja. " - Az elmúlt időszakban nagyobb összegű rendkívüli bevételre nem tett szert az Önkormányzat. 14. (1) A Polgármester a Polgármesteri beszámoló" keretében mindig a soron következő képviselőtestületi ülésen, írásban számol be e rendelet 4. (5) bekezdésében rögzített polgármesteri hatáskörben felhasználható fejlesztési céltartalékról, 7. (11) és (15) bekezdéseiben, 9. -ában és a 11. (12) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján meghozott döntésekről, illetve megtörtént teljesítésekről. A Polgármester ugyanígy tájékoztatja a Képviselő-testületet a telekértékesítési bevételek alakulásáról." - Az előző beszámoló készítése óta eltek időszakban a 3. számú mellékletben részletezettek szerint történt telekértékesítés. Budapest, március 30. Tisztelettel: Kovács Féter polgármester 1163 Budapest XVI. Havashalom u. 43. Tel: Fax: Polgarmester@bpl6.hu

3 Polgármesteri fejlesztési céltartalék 1. számú melléklet Kötelezettségvállalás / utalványozás tárgya Megrendelés - Bp. XVI. ker. Szent Györgyi Albert Általános Iskola belső szennyvíz csatorna vezeték átépítése-kiváltása - ROKLA Kft. Megrendelés - Erzsébet-ligeti uszoda víz gerincvezetékébe nyomásszabályozó beszerelése Szektor Plusz Center Építő és Szerelő Kft. Közelezettségvállalás Kifizetés kötelezettség- vállalással lekötött összegből 1/1 Nyomtatás ideje: :15

4 Állami támogatások 2. számú melléklet EV Előleg Január Február Március Összesen HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉSÉNEK ÉS ÁGAZATI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA Települési Önkormányzatok működésének támogatása összesen 2.sz.mell/l A évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása 2.sz.mell/l./ II. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA Ovodapedagógusol< és az óvodapedagógusol< nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 2.sz.mell./ll./ Ovodaműködtetési támogatás 2.sz.mell./ll./ A köznevelési intézmények müködtetésétiez kapcsolódó támogatás 2.sz.mell./ll./4, Kiegészítő támogatás óv.ped. minősítésből szárm.tőbbletkiad. 2.szmell.ll./ SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA (III.) Pénzbeli szociális ellátások kieqészitése (III/1.) Rendszeres szociális segély 0 0 Normatív lakásfenntartási támogatás Adósságcsökkentési támogatás Foglaikoztatást helyettesítő támogatás Óvodáztatási támogatás Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogtása 2.sz.mell./lll/ Gyermekétkeztetés támogatása (III./5.) Finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása 2.SZ. meil./lll./5/a Gyermekétkeztetés üzemeitetési támogatása (lll./5./b) A rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének támogatása Szociális ágazati pótlék (III./6) Szociális ágazati pótlék kiegészítő támogatás (III./ ) Kiegészítő támogatás bölcsődei fogl., felsőfokú nevelőknek (III./7.) Települési Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 2.sz.mell./IV./ HELYI ÖNKORMÁNYZATOK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSAI (3.SZMELL.) 1. Helyi önkormányzatok működési célú költségvetési támogatásai A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak évi kompenzációja

5 Telkek 3. számú melléklet B -n o t/5 HRSZ CÍM Vételár nettó Vételár bruttó 2015-ben befizetett bruttó összeg 2016-ban befizetett bruttó összeg Fizetési határidő 2016-ban fizetendő (a vételár %-a) /18 Sasvár utca % /94 Olló utca /97 Olló utca /98 Olló utca 15. 'w: /101 Olló utca /8 Géza utca Összesen: Változás a szürke háttérrel jelzett terület

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. \ \ XVI. / Vi, ÖNKORMÁNVMIA KERÜLETI n-a^' BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. w m m ' BUDAPEST FŐVÁROS 2 I XVI. # V> KERÜLETI A? 1 *>V ÓNEORMANKK».r > BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER # M l BUBAÍESÍFŐVÁROS % I\. V JL* ÓNIOEMANKATA fv" BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS \ XVI. \A KERÜLETI Jp' XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS \ X V I. 3 VV KERÜLETI 465 ' T{>.ÖNKORMÁNYZATA.CT XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTER ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS 2 % XVI. J "7/ ÓN&ORMÁNTOATA XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. / \ BUDAPEST FŐVÁROS - Buo^^^os XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT % XVL P V4>"^V' POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS I XVI I % KERÜLETI JjT' "7> ÖNKORMÁNYZTA.Qr ******* BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT \ BUDAPEST FOVARO ff i BUDAPEST FŐVÁROS R I XVT I KERÜLETI ié''./y V JL. & V4; ko "> - POLGÁRMESTER XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. % BUDAPEST FŐVÁROS [Tr I XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT X V L / -^o-om^ o> POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS i X V I. j V> KERÜLETI Jp' ÓNKOHMANSZAIA.or XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri bes2ámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. 0' BUDAPEST FŐVÁROS ffőváros X V I. KEKÜLSlt Jp ÖNKORMÁNYZATA NEOSUÁNSZAX CY ^ S ^ XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT % KERÜLETI A^' "T> ÓNXORMANVMA,CV POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: polgármesteri beszámoló A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. X BUDAPEST FŐVÁROS BUDAPESTFŐVÁKOS & \ X V I. J \K KERÜLETI ' XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

Mártély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (VI.30.) Önkormányzati Rendelete

Mártély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (VI.30.) Önkormányzati Rendelete Mártély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (VI.30.) Önkormányzati Rendelete Mártély Község Önkormányzatának költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás szabályairól

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti.

Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. 2/2018. (III.15.) Önkormányzati Rendelet Mártély Község Önkormányzatának költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás szabályairól szóló 1/2017. (II.08.) ÖR rendelet (továbbiakban:

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET] ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 11-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: november 11.

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 11-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: november 11. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. november 11-i rendes ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2015. november 11. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester

Részletesebben

\ X Y L i VV KERÜLETI &

\ X Y L i VV KERÜLETI & BUDAPEST FŐVÁROS \ X Y L i VV KERÜLETI & XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

2016. évi KÖLTSÉGVETÉS

2016. évi KÖLTSÉGVETÉS MÁRTÉLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉS 1. számú melléklet Mártély Községi Önkormányzat - konszolidált - költségvetési mérlege eredeti eredeti államháztartáson belülről 77 661 84 605 27 249 111 854 K

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. / 'm] \ BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT X V I. 'KKROIEIT, KKRftUIT ^ ^ " t T í ^ POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS % X V I. \K KERÜLETI XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTER ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS BUDAPEST PÖWÍlíOS % AVI. Av Vi KERÜLETI Aj XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 26-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 3/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: Vadna községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Vadna községi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 29-i ülésére H AL I MB A K Ö Z S É G Ö N K O R M ÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8452HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 237-003 fax:(88) 237-794 Ügyszám: 11/460/2015. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. szeptember 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. szeptember 28-i ülésére H AL I MB A K Ö Z S É G Ö N K O R M ÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8452HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 237-003 fax:(88) 237-794 Ügyszám: 11/896/2015. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 30-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 21/2019. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2019. január 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 28-i ülésére Ö CS KÖZSÉG ÖNKORMÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8292 Öcs, Béke u. 35. (88) 263-001 fax:(88) 263-001 Ügyszám: 11/457/2015. Az előterjesztést összeállította: Sárfi Józsefné Tárgy: Öcs község Önkormányzatának

Részletesebben

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.01.) RENDELETE. az Önkormányzat évi költségvetéséről

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.01.) RENDELETE. az Önkormányzat évi költségvetéséről Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.01.) RENDELETE az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről (Egységes szerkezetben a 7/2016.(V.24.), a 11/2016.VIII.01.), a 24/2016.(XI.29.)

Részletesebben

2017. évi KÖLTSÉGVETÉS

2017. évi KÖLTSÉGVETÉS MÁRTÉLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT intézmény megnevezése KÖLTSÉGVETÉS 1. számú melléklet Mártély Községi Önkormányzat - konszolidált - költségvetési mérlege B 1 BEVÉTELEK eredeti KIADÁSOK eredeti Működési célú

Részletesebben

A helyi önkormányzatok, a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok központi alrendszeréből származó forrásai

A helyi önkormányzatok, a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok központi alrendszeréből származó forrásai A helyi önkormányzatok, a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok központi alrendszeréből származó forrásai Támogatások A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása

Részletesebben

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont Dunakeszi Város Polgármesterétől Sajtó tájékoztatható Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére.. napirendi pont Dunakeszi Város 2012. évi költségvetésének 1. sz.

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS 0 1 BUDAPEST KWAKOS 2 X V I. I S\ KERÜLETI /j: V\ ÖtiKOKUÁNIZATA KERÜLETI Jp' XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

ÖNKORMÁNYZATI RENDELET ÖNKORMÁNYZATI RENDELET Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2018.(VIII.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 1/2018.(II.14.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

(1) A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének. a.) tárgyévi költségvetési bevételét

(1) A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének. a.) tárgyévi költségvetési bevételét Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (X. 1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 27.) rendelet módosításáról Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

BEVÉTELEK MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLRŐL évi várható teljesítés évi eredeti előirányzat

BEVÉTELEK MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLRŐL évi várható teljesítés évi eredeti előirányzat BEVÉTELEK eredeti várható teljesítés 2. sz. melléklet a 4/2018. (II.28.) önkormányzati rendelethez 2018. évi eredeti MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLRŐL B111.1 - Önkormányzati hivatal működésének

Részletesebben

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: Sajóivánka községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Sajóivánka

Részletesebben

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. DEMECSER VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1. Telefon: 42/533-500; Fax:42/533-509 E-mail: onkormanyzat@demecser.hu web: www.demecser.hu Kivonat Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS \ X V I. i Í» ÓNKOKMAOTZWA.cr XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER íiíhíísíi:; SiSsSíÜÍ Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-119 /2017. Tárgy: Az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017.(III.

Részletesebben

2. 1,2 (1) 3 A Képviselő-testület az önkormányzat összesített költségvetése évi

2. 1,2 (1) 3 A Képviselő-testület az önkormányzat összesített költségvetése évi Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete Heves Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről és a a helyi önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról

Részletesebben

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község

Részletesebben

aa) működési költségvetési bevételét - ebből előző évi pénzmaradvány ,- E Ft

aa) működési költségvetési bevételét - ebből előző évi pénzmaradvány ,- E Ft Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II. 18.) önkormányzati rendelete Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 27.) önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2018. február12. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. március 28-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város a 2018. évi költségvetéséről szóló 7/2018. (II.16.) rendeletének módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester

Részletesebben

1.. A 2/2015.(II.18.) Ör. számú költségvetési rendelet 4. -a a következők szerint módosul:

1.. A 2/2015.(II.18.) Ör. számú költségvetési rendelet 4. -a a következők szerint módosul: ECSER NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2016.(II.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2/2015. (II.19.) A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRŐL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELET M Ó D O S Í T Á S Á R Ó L. Ecser

Részletesebben

Előterjesztés. Intézményfinanszírozás Bevételek összesen Kiadások összesen

Előterjesztés. Intézményfinanszírozás Bevételek összesen Kiadások összesen Előterjesztés Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő testületének Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről szóló 6/2016.(III.4.) számú rendeletének módosítására Tisztelt

Részletesebben

Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendeletének módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 30-i ülésére Előterjesztő:

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-137/2018 Tárgy: Az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 3/2018.(II.

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének 2. sz. módosítására

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének 2. sz. módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2012. évi költségvetési rendeletének 2. sz. módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 28-i ülésére

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 10-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 10-i ülésére H AL I MB A K Ö Z S É G Ö N K O R M ÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8452HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 237-003 fax:(88) 237-794 Ügyszám: 11/ 1072/2015. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS X V I.. KERÜLETI & >, ŐNKOKMANKSMA,cr XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A költségvetési bevételek főösszege 2015. január 01. és június 30. között a következők miatt nőtt:

A költségvetési bevételek főösszege 2015. január 01. és június 30. között a következők miatt nőtt: 2. napirendi pont Előterjesztés az Önkormányzat 2015. évi költségvetési tervéről szóló, 1/2015. (II.11.) számú rendelet módosításának megtárgyalására és elfogadására a Képviselő-testület 2015. szeptember

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013 (IX. 26.) önkormányzati rendelete a helyi önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013 (IX. 26.) önkormányzati rendelete a helyi önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013 (IX. 26.) önkormányzati rendelete a helyi önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 22-i ülésére

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály

Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-010 : (53) 361-571 Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi Bizottság Ügyrendi

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő testületének 2013. szeptember 5 ei munkaterv szerinti nyílt ülése

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő testületének 2013. szeptember 5 ei munkaterv szerinti nyílt ülése ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: E-135 Tárgy: Az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II.11.) önkormányzati rendeletének 3. sz. módosítása Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester

Részletesebben

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. szeptember 22. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Közhatalmi bevételek Feladatalapú állami támogatások Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Egyéb működési célú kiegészítő

Részletesebben

Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 19.-i ülésére

Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 19.-i ülésére Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 19.-i ülésére Tárgy: Előterjesztés a 2011 évi költségvetésről szóló 1/2011.(II.15.) rendeletének módosításáról Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

[A Képviselő-testület Felsőlajos Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2014. évi költségvetésének]

[A Képviselő-testület Felsőlajos Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2014. évi költségvetésének] Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetésről szóló 2/2014. (II. 06.) önkormányzati rendelet módosításáról Felsőlajos Község

Részletesebben

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.21.) önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 05-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 05-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 186/3/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. október 05-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Módosító

Részletesebben

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza.

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 15/15. (V. 8.) önkormányzati rendelete a 14. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának

Részletesebben

Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2018. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2018. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2018. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 1. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 29-i rendkívüli ülésére Tárgy: Felsőlajos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2014. (II..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről.

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2014. (II..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2014. (II..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. Jászszentandrás Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének III. negyedévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének III. negyedévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71., TF.: 06 33 431 299, FAX.: 06 33 431 377, E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2016. évi költségvetésének III. negyedévi módosítása Felelős

Részletesebben

1. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: E 76/2015

1. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: E 76/2015 ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: E 76/2015 Tárgy: Az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II.24.) önkormányzati rendeletének 1. sz. módosítása Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. \ BUDAPEST FŐVÁROS % XVI. Vr" ^ BUDAPESTFŐVÁROS 2 XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta

Részletesebben

Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról

Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.

1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2015. (III.13.) számú rendelete Tiszasas Község Önkormányzata 2015. évi költségvetése Tiszasas Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017.(II.15) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017.(II.15) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017.(II.15) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

az önkormányzat évi költségvetéséről

az önkormányzat évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2019. évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok

Részletesebben

KAZÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/2012.(II.23.) sz. rendelete a 2012. évi KÖLTSÉGVETÉSRŐL

KAZÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/2012.(II.23.) sz. rendelete a 2012. évi KÖLTSÉGVETÉSRŐL KAZÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/2012.(II.23.) sz. rendelete a 2012. évi KÖLTSÉGVETÉSRŐL A képviselőtestület a helyi önkormányzatokról, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. % BUDAPEST FŐVÁROS FŐVÁROS I. X V I. XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ^ i j ^ d f POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló - többször módosított

Részletesebben

2. A Rendelet 2. -ában megállapított bevételi és kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. és 2. sz. melléklete tartalmazza.

2. A Rendelet 2. -ában megállapított bevételi és kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. és 2. sz. melléklete tartalmazza. Nagyér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015.(IV.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.5.)sz. önkormányzati rendelet módosításáról Nagyér

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

1. Az önkormányzat költségvetési létszámkerete és a költségvetés teljesítése

1. Az önkormányzat költségvetési létszámkerete és a költségvetés teljesítése Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2016. (V. 24.) önkormányzati rendelete a 2015. évi zárszámadásról és a költségvetési maradvány megállapításáról Budapest Főváros

Részletesebben

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 25.)KT. sz. r e n d e l e t e (B1)

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 25.)KT. sz. r e n d e l e t e (B1) IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 25.)KT. sz. r e n d e l e t e (B1) Az Ibrány Város Önkormányzatának 2007. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 3/2007. (II.23.) KT.

Részletesebben

1. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai 1. 2

1. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai 1. 2 Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (III.3.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

Részletesebben

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-i munkaterv szerinti nyílt ülése

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-i munkaterv szerinti nyílt ülése ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 16/2014 Tárgy: Az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II.11.) önkormányzati rendeletének 5. sz. módosítása Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(l.30.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről

Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(l.30.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(l.30.) önkormányzati rendelete a 2017. évi költségvetésről Dunaalmás Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik,

Részletesebben

egységes szerkezetben

egységes szerkezetben 1 Mátraszentimre Község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2012. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2012. évi költségvetéséről egységes szerkezetben Magyarország központi

Részletesebben

FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete. Mélykút Város Önkormányzatának évi költségvetéséről

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete. Mélykút Város Önkormányzatának évi költségvetéséről MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete Mélykút Város Önkormányzatának 2017. évi költségvetéséről Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben