Debreceni közlekedésfejlesztési program folytatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Debreceni közlekedésfejlesztési program folytatása"

Átírás

1 Debreceni közlekedésfejlesztési program folytatása Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési fejezetének részeként 53 közlekedési csomópont átalakítását jelentettek be 2017-ben. Ezidáig 23 csomópont épült át többek között azáltal, hogy befejeződött a program egyik legfontosabb elemének, a belvárosi közlekedés átszervezésének ጀ útpályát érintő ጀ építési munkarészeit ጀ jelentette be sajtótájékoztatón Papp László polgármester november 30- án. A Széchenyi ጀ Kossuth ጀ Faraktár utca, valamint a Szent Anna ጀ Miklós utca egyirányúsítása november 28-án befejeződött. Az adott szakaszokat érintő jelzőlámpás csomópontokat a forgalmi irány változásának megfelelően a kivitelező átépítette, a szükséges burkolati jeleket felfestette. A munka mennyiségére néhány jellemző adat: november 21. és november 28. között 1063 közlekedési táblát helyeztek ki, 4800 négyzetméter fehér és 2200 négyzetméter sárga burkolati jelet festettek fel, 272 méter gyalogosvédelmi korlátot építettek. A kivitelező cég ጀ időjárás függvényében ጀ december 20-ig tervezi a hátralevő munkák befejezését. A téli időjárás miatt a munkák áthúzódhatnak 2018 tavaszára. A következő napokban a tervezők és a kivitelezők figyelemmel kísérik az egyirányúsítás által érintett útszakaszok forgalmi viszonyait és amennyiben szükséges beavatkozásokat hajtanak végre a jelzőlámpák működését, összehangolását illetőn. A következő munkafolyamatokat tervezi a kivitelező: 1. a Vágóhíd utcán, valamint a Vágóhíd utcát a Budai Ézsaiás utcával összekötő járda és a Vágóhíd utcai peron pályaszerkezetének készítése folyamatban van. Aszfaltozására, illetve a térkő peron készítésére a december 4-ével kezdődő héten kerül sor. Ugyancsak ekkor kezdődik az Attila téri buszperon térkövezése is. 2. Szent Anna ጀ Nap utca csomóponttól a Kandia utca közötti szakaszon a kerékpárút kialakítása folyamatban van. 3. Attila téren, Szent Anna utcán a Kandia ጀ Klaipeda utca közötti szakaszon az egyesített gyalogkerékpárút pályaszerkezete az útalapig elkészült. Aszfaltozása a december 4-i héten lesz. 4. Nyugati utca ጀ Széchenyi u. csomópontban a középsziget aszfaltozása elkészült, így a Nyugati utcai Gyógyszertár előtti gyalogátkelőhely már november 28-án este megszűnt. A korlátok elhelyezése folyamatban van. A csomópontban, illetve a Szepességi utca torkolatában még járdaaszfaltozások történnek.

2 5. A Kossuth utca ጀ Sas utca csomópontban a kerékpáros átvezetés miatt megbontott Városháza melletti járda aszfaltozása is napokon belül megtörténik 6. A Sas Patikához áthelyezendő buszmegálló térkövezése elkészült, mellette folyamatban van az eredeti térkő felszedése a kerékpárút kialakításához szükséges döccenőmentes térkőburkolat lefektetéséhez. (A Földhivatal melletti buszváró egyelőre a helyén marad, ugyanis az nem az önkormányzat tulajdona.) 7. Ha az időjárási viszonyok engedik, a Csokonai Színház ጀ Burgundia utca között elkészülhet az egyesített gyalog-kerékpárút. A Kossuth utca szervízútjára felvezető szakasz útalapja készen van, aszfaltozására az időjárás függvényében, vagy ezen a héten, vagy a december 4-ével kezdődő héten kerül sor. 8. A Faraktár utca szervízútja melletti buszmegálló útcsatlakozásának építése folyamatban van, tereprendezés is elkészült. 9. A teljes útszakaszt érintő közvilágítási és elektromos vezeték kiváltási munkák is befejeződtek. A hírközlési munkák 90 százaléka elkészült, a hiányzó 10 százalék a meglevő járdák és tervezett gyalogkerékpárutakban levő szekrények szintbehelyezését jelenti, melyek a burkolatok építésével együtt elkészülnek. 10. A Piac utcán a Gambrinus köz előtti gyalogátkelőhely készítése folyamatban van, annak gyalogos jelzőlámpával való ellátását követően szüntethető meg biztonságosan a Kistemplom előtti gyalogátkelőhely. 11. A Miklós utca ጀ Piac utca ጀ Szent Anna utca csomópontban a középszigetek (peronok) meghosszabbításának útlapja elkészült. Térkövezése a december 4-ével kezdődő hét második felében várható, amikor megtörténik a gyalogátkelőhely burkolati jeleinek felfestése is. Valamennyi új jelzőlámpás csomópont elkészült, a meglevők átalakításra kerültek. Hátralevő munkák az egyes csomópontokban újonnan kijelölt vagy kijelölésre kerülő kerékpáros átvezetéseknél a maszkcsere. A jelzőlámpás programok még nem véglegesek, a tervező és szakkivitelező folyamatosan egyeztet, és a finomhangolás jelenleg is folyamatban van. A rövidtávú tapasztalatok azt mutatják, hogy további lámpahangolási beavatkozások szükségesek az egyirányústott utcák által közre zárt terület külső részein, ahol a forgalom be- és kilép az egyirányú Ḁ ي ج琀攀爀 氀攀琀爀攠 ᴀ A most következő adventi időszakban egyébként is jelentkező városi többletforgalom nagy próbája lesz a forgalmi rendnek. Tiszta képet igazából a január fog mutatni. Ha a forgalomváltozás igényli, a szükséges beavatkozásokat elvégeztetjük. A debreceni taxitársaságokkal történt egyeztetés után az a megállapodás született, hogy a taxi a forgalmi iránnyal megegyezően behajthat a buszsávba, de ellenkező irányba nem. Ennek részben az az oka, hogy az ellenkező irányú buszsávból csak akkor lesz zöld jelzés, ha a busz egy speciális műszerrel jelzést ad a csomópontban. A taxik ilyen műszerrel nincsenek felszerelve. Tekintettel arra, hogy a vállalkozó kivitelezési határideje szerződés szerint március 26-án telik

3 le, a fennmaradó munkákat (pl.: Csapó utcai kerékpáros nyom, egyéb kerékpáros felületek burkolatfestési munkái) 2018 tavaszán határidőre be tudja fejezni. Újabb csomópontok átépítése és forgalomtechnikai beavatkozások A) Projekt neve: Közlekedési csomópontok és útszakaszok forgalomtechnikai átalakítása - (Jelzőlámpa) Projekt tartalma: Az állami tulajdonban lévő 4. sz., 47-es sz. és 33-as sz. főutakat érintő jelzőlámpák programmódosítása és összehangolása, kiegészítve az egyirányúsításhoz tartozó, de a projektben eredetileg nem szereplő csomópontokkal (4. sz. főút, Szoboszlói út - BILLA, 4. sz. főút, Szoboszlói út - Általános iskola, Hatvan utca - Zúgó utca, Tisza István utca - Hatvan utca, Tisza István utca - Bajcsy Zsilinszky utca, Tisza István utca - Simonffy utca, Antall József utca - Barna utca, Károli Gáspár tér, Mester utca - Honvéd utca, Mester utca - Csemete utca, Hunyadi utca - Bethlen utca, Hunyadi utca - Darabos utca, Hunyadi utca - Pláza kijárat, Hunyadi utca - Péterfia utca, Rákóczi utca - FÓRUM, Burgundia utca - Monti Ezredes utca). A belvárosi egyirányúsítást követően egy beszerzési eljárás lefolytatását követően köthető meg a szerződés december 15-e előtt. A projekt várható befejezése február vége. Támogatás: saját forrás B) Projekt neve: Gázvezeték utca forgalomtechnikai átalakítása - Innovációs iparterület elérhetőségének javítása Projekt tartalma: a Gázvezeték utca korszerűsítése, öt autóbuszöböl és négy gyalogátkelő létesítése, gyalogjárdák korszerűsítése, gyalogos kapcsolatok létesítése, jelzőlámpás forgalomirányítás kiépítése. A kivitelezésre irányuló közbeszerzés lefolytatása megtörtént, a szerződés még idén megkötésre kerül. Az időjárási körülményektől függően, a munkálatok 2018 első félévében elkészülhetnek. A kivitelezés időtartama hozzávetőlegesen 6 hónap. C) Projekt neve: István út ጀ Szoboszlói úti csomópont átépítése - Innovációs iparterület elérhetőségének javítása Projekt tartalma: A 4-es sz. főút jobb oldalán a jobbra kanyarodó sáv építése, a 4-es sz. főút Hajdúszoboszló irányából a balra kanyarodó sáv hosszának megnövelése. Az István út északi ágán sávbővítés, egyenes-jobbra, egyenes-balra kanyarodó sáv kialakítása meglévő gyalogos átkelőhely meghosszabbítása, déli ágán sávbővítés, fogadó sávok kialakítása. A kivitelezésre irányuló közbeszerzés előkészítés alatt áll. Az időjárási körülményektől függően, a munkálatok 2018 első félévében elkészülhetnek. A kivitelezés időtartama hozzávetőlegesen 6 hónap. D) Projekt neve: Egyetemi Innovációs Park elérhetőségének javításául szolgáló új út építése Projekt tartalma: A 33-as főúttól északi irányban új út tervezése a METRO Áruházat kiszolgáló úttól a

4 Vezér utca keleti végéig. A támogató a projekt támogatási kérelmének támogatásáról november 23-án döntött. A projekt előkészítésének tervezési szakasza lezárult, jelenleg engedélyezési eljárások vannak folyamatban. A szerződéskötés várhatóan jövő év első félévében megtörténik, a kivitelezés 2018 második felében befejeződik. E) Projekt neve: Egyetem tér Nagyerdei körút közlekedésbiztonsági átalakítása Projekt tartalma: Az Egyetem sugárút - Egyetem téren lévő háromágú körforgalmi csomópont két forgalmi sávos körforgalmi csomóponttá átalakítása. A Nagyerdei körút és a Bolyai utca irányába sávbővítéssel, valamint hozzá kapcsolódóan az Egyetem téri körforgalom kihajtó ágának, illetve behajtó ágának és a Nagyerdei körút csomópontjának közlekedésbiztonsági átalakításával. A csomópont közlekedésbiztonságának javítása céljából szükséges a Nagyerdei körúton (a Simonyi út irányából) balra kanyarodó sáv, valamint az Egyetem tér felől balra kikanyarodva a Nagyerdei körútra gyorsítósáv építése. A kivitelezésre irányuló közbeszerzés előkészítés alatt áll. A kivitelezési szerződés megkötésre kerülhet várhatóan 2018 első félévében. A kivitelezés 2018 második félévében befejeződik. F) Projekt neve: Négyágú körforgalom kiépítése a Debrecen, Pallagi út - Nagyerdei körút csomópontban Projekt tartalma: Négyágú körforgalom építése a Nagyerdei körút ጀ Pallagi út kereszteződésben, a beruházás érinti a villamospályát, mely korszerűsítésre szorul, valamint a kerékpáros átvezetést. A kivitelezésre irányuló közbeszerzés előkészítés alatt van. A kivitelezésnek a támogatási szerződés szerint 2019 első félévben készül el. G) Projekt neve: Szabó Kálmán utca, Vécsey utca, Gizella utca, Galamb utca csomópont jelzőlámpás csomóponttá történő átalakítása Projekt tartalma: Szabó Kálmán utca, Vécsey utca, Gizella utca, Galamb utca csomópont jobbra kanyarodó sávokkal fog bővülni és közterületi járdaszakaszok létesülnek. A kivitelezésre irányuló közbeszerzés elindítása várhatóan 2018 első felében megtörténik. A kivitelezés várhatóan 2018 második félévében megvalósul. H) Projekt neve: Bartók Béla utca, Pesti utca, Mester utca, Böszörményi út csomópontjában Bartók Béla utcai ágon útburkolat szélesítésével jobbra kanyarodó osztályozósáv létesítése

5 Projekt tartalma: A Bartók Béla útról a Pesti utca irányába jobbra kanyarodó sáv létesül. A kivitelezésre irányuló közbeszerzés elindítása várhatóan 2018 első felében megtörténik. A kivitelezés várhatóan 2018 második félévében megvalósul. Támogatás: TOP konstrukció keretein belül I) Projekt neve: Vámospércsi út Létai út kereszteződés kibővítése Projekt tartalma: A Létai út felől az eddigi egy helyett két sávon lehet kikanyarodni a Vámospércsi útra. Ehhez egy új sávot kell létrehozni a csomópontban A beruházás előkészítése folyik, a kivitelezés 2018 második félévében várható. Költségek A belvárosi egyirányúsítási programhoz kapcsolódó beruházások összeköltsége több mint másfél milliárd forint. Ebbe beleértendő a belváros mellett a Gázvezeték utcának, az István ጀ Szoboszlói csomópontnak, valamint a jelzőlámpák felülvizsgálatának költsége. A többi csomópont átalakításának teljes költsége több, mint 1,1 milliárd forint: ide értendő például a Szabó Kálmán ጀ Galamb ጀ Vécsey kereszteződés (csaknem 70 millió forint), a Bartók Béla út átalakítása (csaknem 25 millió forint), az Egyetem téri körforgalom bővítése (csaknem 63 millió forint), a Pallagi ጀ Nagyerdei körút körforgalmának megépítése (csaknem 430 millió forint), valamint az Egyetemi Innovációs Parkhoz vezető út (560 millió forint) költsége. Fotók: Miskolczi János

Utolsó üteméhez érkezett a belvárosi egyirányúsítási program

Utolsó üteméhez érkezett a belvárosi egyirányúsítási program Utolsó üteméez érkezett a belvárosi egyirányúsítási program Az Új Főnix Terv egyik legfontosabb programja a közlekedés feltételeinek fejlesztése Az átfogó közlekedés szervezési program összefüggő koncepcióként

Részletesebben

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején A közlekedőknek forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Debrecenben 2015. augusztus 19- én és 20-án, a 46. Virágkarnevál miatt. A karneváli menet

Részletesebben

Előterjesztés. A Szalonna utca és környezetének forgalmi rend változásával összefüggő kérdésekről. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. A Szalonna utca és környezetének forgalmi rend változásával összefüggő kérdésekről. Tisztelt Képviselő-testület! Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A Szalonna utca és

Részletesebben

Autóbusz-, villamos- és trolibusz-közlekedés a Virágkarneváli napon (2012. augusztus 20.)

Autóbusz-, villamos- és trolibusz-közlekedés a Virágkarneváli napon (2012. augusztus 20.) Autóbusz-, villamos- és trolibusz-közlekedés a Virágkarneváli napon (2012. augusztus 20.) TISZTELT UTASAINK, VÁROSUNKBA ÉRKEZŐ KEDVES VENDÉGEK! A 43. Debreceni Virágkarnevál és kísérő rendezvényei miatt

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. június hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. június hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye június 01., hétfő Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. június hónapra tervezett sebességmérések 06.40-08.50 354-es számú főút Debrecen-Bocskaikert

Részletesebben

Javaslatok a Mogyoródi út kerékpárosbarát felújításához

Javaslatok a Mogyoródi út kerékpárosbarát felújításához Javaslatok a Mogyoródi út kerékpárosbarát felújításához Meglévő helyzet A Mogyoródi út tradicionálisan Budapest forgalmas kerékpáros útvonalai közé tartozik. A Hungária körút és Róna utca közötti szakasza

Részletesebben

Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP GM

Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP GM Kerékpárút építése Nagycenk és Pereszteg községek között TOP-3.1.1-15-GM1-2016-00016 Kedvezményezett: Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. A projekt megvalósítási időszaka: 2017.06.01.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

A Magyar Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportja az alábbi észrevételeket teszi a tárgyi tervvel kapcsolatban:

A Magyar Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportja az alábbi észrevételeket teszi a tárgyi tervvel kapcsolatban: Címzett: Tárgy: Tőkés Balázs Innovációs munkatárs, BKK Kerepesi út útfelújítás javaslatok Tisztelt Tőkés Balázs! A Magyar Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportja az alábbi észrevételeket teszi a tárgyi

Részletesebben

S.sz. A módosítás indoka:

S.sz. A módosítás indoka: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2017. évi 3. sz. módosított közbeszerzési terve egységes szerkezetben 1.sz. melléklet S.sz. A közbeszerzés tárgya és mennyisége Tétel típusa (,, építési beruházás)

Részletesebben

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra XII. Határok nélküli partnerség Fülek, 2018. október 4. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető ITM Közúti Infrastruktúra

Részletesebben

ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/ ; Tel/Fax: 34/

ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/ ; Tel/Fax: 34/ Tartalomjegyzék Tata Város Kőkúti tömb szabályozási terv Közlekedési alátámasztó munkarész UK 001. UK 003. UK 004. Műszaki leírás Helyszínrajz Mintakeresztszelvények Munkaszám: 675/2017. Tatabánya, 2017.

Részletesebben

S.sz. A módosítás indoka: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi 2. sz. módosított közbeszerzési terve egységes szerkezetben 1.sz.

S.sz. A módosítás indoka: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi 2. sz. módosított közbeszerzési terve egységes szerkezetben 1.sz. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2017. évi 2. sz. módosított közbeszerzési terve egységes szerkezetben 1.sz. mell S.sz. A közbeszerzés tárgya és mennyisége Tétel típusa (,, építési beruházás)

Részletesebben

Város Polgármestere. A Szabadság úti forgalomtechnikai tervvel összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. A Szabadság úti forgalomtechnikai tervvel összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu T Á J É K O Z T A T Ó A Szabadság úti forgalomtechnikai

Részletesebben

Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi

Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi Célegyenesben a Bubi 1 Közlekedés Koordinációs Központ Kerékpáros Konferencia 2013. szeptember 19. A budapesti közbringa rendszer előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések

Részletesebben

GYALOGOS KÖZLEKEDÉS SZEGEDEN

GYALOGOS KÖZLEKEDÉS SZEGEDEN GYALOGOS KÖZLEKEDÉS SZEGEDEN Dr. Oláh Miklós irodavezető-helyettes Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Fejlesztési Iroda Székesfehérvár, 2014. szeptember 16. 1. Szeged és a gyalogosközlekedés

Részletesebben

47 sz. főút - 4415 j. út Hódmezővásárhely, Kálvin János tér, jelzőlámpás csomópont átépítése kétsávos turbó típusú körforgalmú csomóponttá 2009. A Kálvin János téri csomópont Hódmezővásárhelyen, a 47 sz.

Részletesebben

Támogatási szerződés száma: TOP BK

Támogatási szerződés száma: TOP BK Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Teljes település közlekedési úthálózatának kerékpáros baráttá alakítása kerékpárforgalmi létesítmények kijelölésével, építésével Támogatási szerződés száma:

Részletesebben

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5. Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása 2015. november 5. 1 8. sz. főút és az M8-M9 gyorsforgalmi úti szakaszok 1.) M8 autópálya Országhatár Körmend Kelet közötti szakasz

Részletesebben

Tétel típusa (árubeszerzés, szolgáltatás, építési beruházás) építési beruházás. szolgáltatás. építési beruházás. építési beruházás.

Tétel típusa (árubeszerzés, szolgáltatás, építési beruházás) építési beruházás. szolgáltatás. építési beruházás. építési beruházás. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2017. évi 4. sz. módosított közbeszerzési terve egységes szerkezetben 1.sz. melléklet S.sz. A közbeszerzés tárgya és mennyisége Tétel típusa (,, építési beruházás)

Részletesebben

8. számú főút fejlesztésének bemutatása Veszprém megyében, valamint a fejlesztéshez kapcsolódó projektek ismertetése. Veszprém, 2014. március 13.

8. számú főút fejlesztésének bemutatása Veszprém megyében, valamint a fejlesztéshez kapcsolódó projektek ismertetése. Veszprém, 2014. március 13. 8. számú főút fejlesztésének bemutatása Veszprém megyében, valamint a fejlesztéshez kapcsolódó projektek ismertetése Veszprém, 2014. március 13. 8. sz. főút fejlesztése Veszprém megyében A 8. sz. főút

Részletesebben

Kerékpáros önkormányzati fejlesztések tapasztalatai

Kerékpáros önkormányzati fejlesztések tapasztalatai Kerékpáros önkormányzati fejlesztések tapasztalatai II. Magyar Közlekedési Konferencia Dr. Makó Emese egyetemi docens Közlekedésépítési Tanszék Széchenyi István Egyetem 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/

Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ikt. sz.: U-10379-3/2008. Ea.: Czirok J.né Tárgy: Ideiglenes körforgalmi csomópont kialakítása

Részletesebben

13. Gyalogos közlekedés

13. Gyalogos közlekedés SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 13. Gyalogos közlekedés Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014. január

Részletesebben

SAJTÓANYAG FOLYTATÓDIK AZ ÚJ VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE. Az új ütemtervnek megfelelően, folytatódik a 2-es villamos pályájának építése Debrecenben.

SAJTÓANYAG FOLYTATÓDIK AZ ÚJ VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE. Az új ütemtervnek megfelelően, folytatódik a 2-es villamos pályájának építése Debrecenben. SAJTÓANYAG FOLYTATÓDIK AZ ÚJ VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE Az új ütemtervnek megfelelően, folytatódik a 2-es villamos pályájának építése Debrecenben. A közműkiváltási, kábelfektetési, felsővezeték-, vasút- és

Részletesebben

Közlekedésbiztonságot javító fejlesztések az országos közúthálózaton. Nagy Zoltán Magyar Közút NZRT

Közlekedésbiztonságot javító fejlesztések az országos közúthálózaton. Nagy Zoltán Magyar Közút NZRT Közlekedésbiztonságot javító fejlesztések az országos közúthálózaton Nagy Zoltán Magyar Közút NZRT Mi fáj, hol lenne jó valamit tenni? Mikor mondhatjuk azt, hogy jól választottunk? Mikor mondhatjuk azt,

Részletesebben

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS

Részletesebben

A DEBRECENI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK 1/2010. (II. 15.) HVI határozata az egyéni választókerületek sorszámáról és területéről

A DEBRECENI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK 1/2010. (II. 15.) HVI határozata az egyéni választókerületek sorszámáról és területéről A DEBRECENI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK 1/2010. (II. 15.) HVI határozata az egyéni választókerületek sorszámáról és területéről Az egyéni választókerületek sorszámát és területét a következőkben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: A Kossuth Lajos Kinizsi Ifjúság utcák kereszteződésében

Részletesebben

KIRENDELÉSI NÉVJEGYZÉK POLGÁRI ÜGYBEN DEBRECEN

KIRENDELÉSI NÉVJEGYZÉK POLGÁRI ÜGYBEN DEBRECEN DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA 4026 Debrecen, Péterfia u. 46. sz. I. em. Telefon: 06-52-416-398, 06-52-533-265, 06-52-533-266 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Zrt., 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 19-21. 2. A közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft. 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/309-399; Tel/Fax: 34/309-400 E-mail: tracktor@axelero.

ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft. 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/309-399; Tel/Fax: 34/309-400 E-mail: tracktor@axelero. Tata város ( térsége) Szerkezeti- és szabályozási tervének módosítása Közlekedési vizsgálat és javaslat A tervezési területet közlekedési szempontból délről az, északról a 1363/18 hrsz.-ú út (Fényes fürdő

Részletesebben

Tata- Új központ szabályozási terv módosítás

Tata- Új központ szabályozási terv módosítás Tata- Új központ szabályozási terv módosítás - 2010 Tervezési feladatunk a jelenleg érvényben lévő PRO TERRA KFT. által készített Tata Új központ részszabályozási terv közlekedési alátámasztó munkarészének

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi közbeszerzési terve

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi közbeszerzési terve Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2016. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége Tétel típusa (árubeszerzés,, építési beruházás) Érintett szakosztály Illetékes kapcsolattartó

Részletesebben

Az utak szolgálatában - zökkenőmentesen

Az utak szolgálatában - zökkenőmentesen Az utak szolgálatában - zökkenőmentesen Szilvai József Attila Műszaki vezérigazgató-helyettes XVIII. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA 2017. ÁPRILIS 26-28. BÜKFÜRDŐ TARTALOM 2016. évben megvalósult

Részletesebben

Közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének (KBHV, KBA) tapasztalatai beruházói szemszögből. Balatonföldvár, Egyházy Zita - NIF Zrt.

Közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének (KBHV, KBA) tapasztalatai beruházói szemszögből. Balatonföldvár, Egyházy Zita - NIF Zrt. Közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének (KBHV, KBA) tapasztalatai beruházói szemszögből Balatonföldvár, Egyházy Zita - NIF Zrt. - Közúti biztonsági hatásvizsgálatok szerepe a közúti projektek

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. március hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. március hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye március 01., vasárnap március 02., hétfő Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. március hónapra tervezett sebességmérések 06.40-08.50 Debrecen,

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város 2018-as költségvetése gazdaságfejlesztés, városüzemeltetés, Zöld város program

Debrecen Megyei Jogú Város 2018-as költségvetése gazdaságfejlesztés, városüzemeltetés, Zöld város program Debrecen Megyei Jogú Város 2018-as költségvetése gazdaságfejlesztés, városüzemeltetés, Zöld város program Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere tartott sajtótájékoztatót a költségvetés tekintetében a

Részletesebben

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor 1 Előzmények A lehetőség: KRESZ (2010.01.01) A módosítás előtt: (3) Ha az Egyirányú forgalmú út jelzőtáblák (104. és 105.

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság júniushónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság júniushónapra tervezett sebességmérések Mérés napja tervezett ideje Mérés tervezett helye 05.40-08.50 Debrecen, Kassai út 09.00-11.00 Hajdúsámson, Árpád út 12.20-14.20 Hajdúsámson-Martinka, Debreceni utca 14.30-16.30 Debrecen, Wesselényi út

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Peca-tó közlekedési rendjéről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Peca-tó közlekedési rendjéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/224, 225, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Peca-tó közlekedési

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK ALAPELVEK. Kerékpárosbarát közlekedéstervezés

LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK ALAPELVEK. Kerékpárosbarát közlekedéstervezés LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK 1 ALAPELVEK Kerékpárforgalmi hálózat: minden felület, ahol nem tilos kerékpározni Ezen belül: kerékpárforgalmi létesítmények Beavatkozás sorrendje: 2. Konfliktuspontok kezelése 4. Elválasztott

Részletesebben

A kerékpáros közlekedés javítása a Kerepesi út-veres Péter út - Szabadföld út tengelyen

A kerékpáros közlekedés javítása a Kerepesi út-veres Péter út - Szabadföld út tengelyen A kerékpáros közlekedés javítása a Kerepesi út-veres Péter út - Szabadföld út tengelyen A XVI. kerület legfontosabb közlekedési folyosója a Kerepesi út-veres Péter út, hiszen ez a legrövidebb, ezáltal

Részletesebben

Előterjesztés. A forgalmi helyzet és a gyalogosok áthaladását megfigyelve az alábbi helyszíneken a legfontosabb az átkelés biztosítása:

Előterjesztés. A forgalmi helyzet és a gyalogosok áthaladását megfigyelve az alábbi helyszíneken a legfontosabb az átkelés biztosítása: Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Gyalogátkelőhelyek

Részletesebben

Forgalmi rend módosítás elvégezve. Forgalmi rend módosítás elvégezve. Forgalmi rend módosítás elvégezve.

Forgalmi rend módosítás elvégezve. Forgalmi rend módosítás elvégezve. Forgalmi rend módosítás elvégezve. KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSSEL KAPCSOLATOS INTÉZKEDÉSEK LISTÁJA 2012-2013.ÉVEKBEN KME Bartók Béla utca egyirányú forgalmú út kerékpárosok számára történő kétirányúsítása. Forgalmi rend módosítás Tavalyi tételek.

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2016. január hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2016. január hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja tervezett ideje Mérés tervezett helye január 01., péntek Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2016. január hónapra tervezett sebességmérések 05.40-08.00 Debrecen, Lóverseny utca 08.10-10.00

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SMART CITY - SUMP FENNTARTHATÓ SUMP VÁROSI MOBILITÁSI TERVEZÉS DEBRECENBEN SUMP Helyzetértékelés Mobilitási kérdőív- 1.733 db online kitöltött kérdőív: A tömegközlekedési hálózat alapvetően jól lefedi

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A 1. sz. főúton lévő ötágú körforgalommal összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A 1. sz. főúton lévő ötágú körforgalommal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előzmények ELŐTERJESZTÉS A 1. sz. főúton

Részletesebben

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE,

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, A KÖZÚTHÁLÓZAT FENNTARTÁSÁNAK HATÁSA A KÖZFORGALMÚ KÖZLEKEDÉS Nyul Zoltán, igazgató Stratégia és Innováció BKK Zrt. X. Budapesti Nemzetközi Útügyi Kongresszus 2017. június

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/1993. (V. 24.) Kr. számú rendelete a fizető várakozóhelyek használatának szabályozásáról

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/1993. (V. 24.) Kr. számú rendelete a fizető várakozóhelyek használatának szabályozásáról DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/1993. (V. 24.) Kr. számú rendelete a fizető várakozóhelyek használatának szabályozásáról Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 1990.

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 19/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 19/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén a járművel történő díjköteles várakozás szabályairól szóló

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213. Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Felterjesztés az állami tulajdonú

Részletesebben

DEBRECEN KERÉKPÁRÚT-HÁLÓZATÁNAK TANULMÁNYTERVE SEGÉDTANULMÁNY

DEBRECEN KERÉKPÁRÚT-HÁLÓZATÁNAK TANULMÁNYTERVE SEGÉDTANULMÁNY DEBRECEN KERÉKPÁRÚT-HÁLÓZATÁNAK TANULMÁNYTERVE SEGÉDTANULMÁNY TARTALOMJEGYZÉK 1 Előzmények...3 2 Kerékpárforgalmi létesítmények forgalomtechnikai kialakításai...4 3 A meglévő kerékpárhálózat áttekintése...5

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi 1. sz. módosított közbeszerzési terve

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi 1. sz. módosított közbeszerzési terve Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2016. évi 1. sz. módosított közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége Fedezet rendelkezésre állásának helye (a költségvetési sor megnevezése, száma),

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság július hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság július hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Debrecen, Szabó Kálmán utca 09.00-11.00 Debrecen, Gázvezeték utca Sáránd, Debreceni utca Debrecen, Mikepércsi út 06.50-08.20 47. számú főút Sáránd-Derecske

Részletesebben

KIVONAT. 23/2015. (VIII.17.) TKM bizottsági határozat

KIVONAT. 23/2015. (VIII.17.) TKM bizottsági határozat Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának 2015. augusztus

Részletesebben

Célegyenesben a Bubi. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ. Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12.

Célegyenesben a Bubi. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ. Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12. 1 A Bubi előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések

Részletesebben

Előterjesztés. Járdaépítési keret felhasználásával összefüggő kérdésekről

Előterjesztés. Járdaépítési keret felhasználásával összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310 174/224, 225, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Járdaépítési keret

Részletesebben

KOMPLEX SZEMLÉLETŰ KERÉKPÁROSBARÁT FEJLESZTÉS TAPASZTALATAI BUDAPESTEN

KOMPLEX SZEMLÉLETŰ KERÉKPÁROSBARÁT FEJLESZTÉS TAPASZTALATAI BUDAPESTEN KOMPLEX SZEMLÉLETŰ KERÉKPÁROSBARÁT FEJLESZTÉS TAPASZTALATAI BUDAPESTEN Bencze-Kovács Virág kerékpáros stratégiai koordinátor, Budapesti Közlekedési Központ 2014. december 2. Célok, Átnézeti térkép A folyamat,

Részletesebben

KÖZLEKEDÉS. A település közúti közlekedési területeinek besorolása Megnevezés. Jelenlegi szabályozási szélesséség

KÖZLEKEDÉS. A település közúti közlekedési területeinek besorolása Megnevezés. Jelenlegi szabályozási szélesséség KÖZLEKEDÉS Közúti közlekedés Jászalsószentgyörgy országos főútról megközelíthető, közlekedési kapcsolatokkal relatíve jól ellátott település. A környező nagyobb városokkal (Jászberény, Újszász) a 32. sz.

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. december hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. december hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye december 01., kedd Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. december hónapra tervezett sebességmérések 05.40-08.00 354-es számú főút Debrecen-Bocskaikert

Részletesebben

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről A fővárosi közlekedéspolitika célja a fővárosi közösségi

Részletesebben

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok)) 2012. 12.10. A biztonságos közlekedésért I. - Hol szabad kerékpározni? Kaposváron elkészült 7 kilométer hosszú kerékpárforgalmi úthálózat. Mivel a városban közlekedőknek több, Kaposváron eddig ismeretlen

Részletesebben

Curriculum Vitae. Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím: 6726 Szeged, Fülemüle u. 28. Tel.:

Curriculum Vitae. Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím: 6726 Szeged, Fülemüle u. 28. Tel.: Curriculum Vitae Név Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím: 6726, Fülemüle u. 28. Tel.: +36-30-8220274 E-mail: saoni76@gmail.com TANULMÁNYOK: 2005-2006 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. november hónapra tervezett sebességmérések

Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság. 2015. november hónapra tervezett sebességmérések Mérés napja Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye november 01., vasárnap Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2015. november hónapra tervezett sebességmérések 15.10-17.10 4-es számú főút Debrecen-Hajdúszoboszló

Részletesebben

1-ES VILLAMOS PÁLYAREKONSTRUKCIÓ 2015. JÚLIUS 4 19.

1-ES VILLAMOS PÁLYAREKONSTRUKCIÓ 2015. JÚLIUS 4 19. 1-ES VILLAMOS PÁLYAREKONSTRUKCIÓ 2015. JÚLIUS 4 19. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. felújítja az 1-es villamos vonal elöregedett pályaszakaszait. A két hétig tartó munka során a villamospálya egyes szakaszai

Részletesebben

2017. évi közbeszerzési terv

2017. évi közbeszerzési terv 2017. évi közbeszerzési terv Közbeszerzés tárgya I. Építési beruházás Alkalmazandó/választott eljárási típus, eljárási fajta Közbeszerzés előzetes becsült értéke Az eljárás megindításának tervezett időpontja

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Karinthy utcai általános iskola környezetének forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről. Előzmények

ELŐTERJESZTÉS. A Karinthy utcai általános iskola környezetének forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről. Előzmények Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Karinthy utcai általános

Részletesebben

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 07.00-09.00 4-es sz. főút Püspökladány - Kaba közötti 09.10-11.10 Püspökladány, Karcagi utca 11.20.-12.30 Püspökladány, Petőfi utca 13.40-15.00 4-es sz.

Részletesebben

Közút üzemeltetés és felújítás emelt szinten. Szilvai József Attila vezérigazgató Magyar Közút NZrt.

Közút üzemeltetés és felújítás emelt szinten. Szilvai József Attila vezérigazgató Magyar Közút NZrt. Közút üzemeltetés és felújítás emelt szinten Szilvai József Attila vezérigazgató Magyar Közút NZrt. Teljes körű üzemeltetési és karbantartási tevékenység Üzemeltetés Karbantartás Szolgáltatás Közúthálózat

Részletesebben

Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között

Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között Reményik Kálmán elnök-vezérigazgató, NIF Zrt. Csicsely Gábor projektvezető, NIF Zrt. Az M43 autópálya fejlesztése Szeged és országhatár között

Részletesebben

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre KRESZ-módosítási javaslatok a városi közútkezelő szempontjából Lendvai Gábor Forgalomtechnikai munkatárs Budapesti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Bartók és Hunyadi utcák tervezését érintő döntésekhez.

ELŐTERJESZTÉS a Bartók és Hunyadi utcák tervezését érintő döntésekhez. Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS a Bartók és Hunyadi utcák tervezését érintő döntésekhez. Répcelak Város Önkormányzata pályázat útján a Kvarcit Bt.-t választotta ki a Bartók utcában zárt csapadékcsatorna,

Részletesebben

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett:

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán A projekt bemutatása Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Rábapatona Község Önkormányzata Projekt

Részletesebben

Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve RTP-3/2015

Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve RTP-3/2015 Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve Tervezte: RT-PLAN Kft. 3519 Miskolc Iglói u. 3. 1/1. Tel: (46)450-527 (70) 317-2112 Email:reko@rt-plan.com Tervszám: RTP-3/2015 www.rt-plan.com

Részletesebben

Debrecen városi villamosvasút új 2-es vonalának kiépítése. VII. Városi Villamos Vasúti Pálya Nap április 17.

Debrecen városi villamosvasút új 2-es vonalának kiépítése. VII. Városi Villamos Vasúti Pálya Nap április 17. VII. Városi Villamos Vasúti Pálya Nap 2014. április 17. Előadó: Pongor Csaba DKV Zrt. műszaki igazgatója Előzmények A Közlekedési Operatív Program keretén belül megjelent felhívásra a Debrecen Megyei Jogú

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS. Integrált Településfejlesztési Stratégiája

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS. Integrált Településfejlesztési Stratégiája MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Integrált Településfejlesztési Stratégiája Beérkezett, de el nem fogadott vélemények összesítése az elutasításuk indoklásával - Tervezői válaszok - Miskolc, 2014. augusztus Miskolc

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 321/2015. (XII. 17.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 321/2015. (XII. 17.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 321/2015. (XII. 17.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról szóló 55/2015. (III. 26.) számú

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi 3. sz. módosított közbeszerzési terve

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi 3. sz. módosított közbeszerzési terve Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2016. évi 3. sz. módosított közbeszerzési terve 1.sz. melléklet A közbeszerzés tárgya és mennyisége A szerződéskötés határideje A szerződés teljesülésének várható

Részletesebben

8/2014. (III. 31.) határozata egyéni választókerületek kialakitásáról

8/2014. (III. 31.) határozata egyéni választókerületek kialakitásáról A DEBRECENI HELYIVÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK 8/2014. (III. 31.) határozata egyéni választókerületek kialakitásáról A Debreceni Helyi Választási Iroda vezetőjeként a választási eljárásról szóló 2013. évi

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Kálvin tér forgalmi rend tanulmánytervről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Kálvin tér forgalmi rend tanulmánytervről Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a Telefon: 0 3 310-174/4,, 33 mellék Fax: 0 3 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó ELŐTERJESZTÉS Kálvin

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Kálvin tér forgalmi rendjének tanulmánytervéről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Kálvin tér forgalmi rendjének tanulmánytervéről Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a Telefon: 0 3 310-174/4,, 33 mellék Fax: 0 3 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó ELŐTERJESZTÉS Kálvin

Részletesebben

1 Egyszintű csomópont fejlesztési fokozatok

1 Egyszintű csomópont fejlesztési fokozatok 1 Egyszintű csomópont fejlesztési fokozatok 16 Az általános irányelveknek való megfelelés érdekében szükséges lehet a meglévő vagy kialakításra kerülő egyszintű csomópontokat fejleszteni, melynek a lehetséges

Részletesebben

ÉPÍTÉS, BŐVÍTÉS, FEJLESZTÉS

ÉPÍTÉS, BŐVÍTÉS, FEJLESZTÉS 70-80-as ES ÉVEK: ÉPÍTÉS, BŐVÍTÉS, FEJLESZTÉS Budapest úthálózatának fejlesztése: - Kapacitás bővítés (járdák árkádosítása, villamos megszüntetések) - Csomópontokban a metróépítéshez kapcsolódóan aluljárók

Részletesebben

3. számú melléklet. Akcióterület

3. számú melléklet. Akcióterület Városrész Belváros Felsıpárt A megvalósítás pontos helyszíne AT Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny által határolt terület Kossuth tér 6. Erzsébet tér, Kossuth utca Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés

Részletesebben

Debrecen évi költségvetése a város egységes fejlődésének költségvetése

Debrecen évi költségvetése a város egységes fejlődésének költségvetése Debrecen 2018. évi költségvetése a város egységes fejlődésének költségvetése Papp László polgármester sajtótájékoztatót tartott a 2018. évi költségvetésről 2018. február 12-én. 2018 Debrecen számára a

Részletesebben

MEPS 2015. Middle European Planning Seminar. HAJDÚSZOBOSZLÓ, Hungary. 4. számú projekt: Dózsa György úti kerékpárút BESZÁMOLÓ

MEPS 2015. Middle European Planning Seminar. HAJDÚSZOBOSZLÓ, Hungary. 4. számú projekt: Dózsa György úti kerékpárút BESZÁMOLÓ Middle European Planning Seminar HAJDÚSZOBOSZLÓ, Hungary 4. számú projekt: Dózsa György úti kerékpárút BESZÁMOLÓ Pedro BATISTA Nikoletta VARGA University of Debrecen Budapest University of Technology and

Részletesebben

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia 2017. április 28. Bükfürdő Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Folyamatban l évő és előkészítés a l a t t álló vasúti f ejlesztések Tartalom

Részletesebben

Pér Község Önkormányzata 9099 Pér, Szent Imre u. 1. Tel: (96) , Fax: (96)

Pér Község Önkormányzata 9099 Pér, Szent Imre u. 1. Tel: (96) , Fax: (96) Ügyiratszám: Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter részére Tárgy: Baleseti gócpont megszüntetése iránti kérelem Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1051 Budapest Honvéd utca 13-15. Tisztelt Miniszter

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékozató Közlekedés helyzetéről

Város Polgármestere. Tájékozató Közlekedés helyzetéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékozató Közlekedés helyzetéről

Részletesebben

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök VAMAV Vevőtalálkozó 2017. január 26. Gyöngyös Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei 2017-2021 k özött Források Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 26-26/3-20/2016 TÁRGY: GAZDASÁGFEJLESZTÉST ÉS A MUNKAERŐ MOBILITÁS ÖSZTÖN- ZÉSÉT SZOLGÁLÓ KÖZLEKEDÉS- FEJLESZTÉS PROGRAM KERE- TÉBEN A PÉCSI HEGEDŰS JÁNOS UTCA FEJLESZTÉSÉHEZ KAPCSO- LÓDÓ ÉPÍTÉSI

Részletesebben

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése Vasúti felüljáró híd építése 10,3 milliárd Ft átadás: 2015. nyár Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése

Részletesebben

Szombathely, Éhen Gy. tér 1-3. forgalomtechnikai felülvizsgálata egyirányúsítás, parkoló kijelölés

Szombathely, Éhen Gy. tér 1-3. forgalomtechnikai felülvizsgálata egyirányúsítás, parkoló kijelölés H-9700 Szombathely Laky Demeter u. 8. Tel: +36-20-311-9750. Szombathely, 2015. május 22. Tartalomjegyzék: Címlap Tartalomjegyzék 1.0 Műszaki leírás Általános adatok Tervezési feladat Kiinduló adatok Jelenlegi

Részletesebben

Közúti Biztonsági Audit Jelentés

Közúti Biztonsági Audit Jelentés 2016.118 01-12-I-001 Közúti Biztonsági Audit Jelentés ABC Város Makkfa sugárút Fecske utca körforgalmú csomópont egyesített engedélyezési és kiviteli tervének közúti biztonsági auditja 2016. június 24.

Részletesebben