A hőstressz kialakulásának megelőzése nagyüzemi állattenyésztő gazdaságokban
|
|
- József Lukács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PDF A hőstressz kialakulásának megelőzése nagyüzemi állattenyésztő gazdaságokban A tanulmány elkészítését támogatta: Letölthető Összeállította: Gervai Péter állattenyésztő üzemmérnök
2 A globális felmelegedés következtében a hőstressz hazánkban is az állattartás egyik befolyásoló tényezőjévé vált. A termelési eredményekben óriási veszteségeket okozhat, ezért akár egy újabb technológiai rendszerben, vagy a takarmányozás változtatásában gondolkozunk, valahogyan mindenképp tenni kell ellene. Befolyásoló környezeti tényező Változó klíma mellett változó mezőgazdaság jellemző hazánkra, ezáltal újabb kihívásoknak kell megfelelniük a gazdálkodóknak. A változás szelét a növénytermesztők és állattenyésztők egyaránt érzik. Az idei év áprilisában 15 hőmérsékleti meleg rekord dőlt meg. Ugyan a 2018-as nyarunk nem feltétlenül az elviselhetetlen forróságáról lesz emlékezetes, mégis, ha visszatekintünk az elmúlt évekre, azt látjuk, hogy a hőségnapok száma és az átlaghőmérséklet is növekedett az utóbbi években. Az OMSZ által közölt információk megerősítik, hogy az állattartók egyre inkább rákényszerülnek a hőstressz okozta hatások elleni hatékony védekezésre Az elmúlt évek adataiból nem csupán a hőmérsékleti értékek szembetűnőek, hanem a szélsőértékek intenzitásában, gyakoriságában megmutatkozó tendenciák is, a változó éghajlat jelei. Érzékelhető, hogy a fagyos napok (napi minimum hőmérséklet < 0 C) számának csökkenése és a hőség napok (napi maximum hőmérséklet 30 C) számának növekedése egyaránt a melegedő tendenciát jelzi. Belátható, tehát, hogy az éghajlatváltozás legnyilvánvalóbb jele régiónkban a magas hőmérsékletekhez köthető szélsőségek gyakoribbá válása. - A szakértők úgynevezett klímaindexekkel számszerűsítik az éves jellemzőket egy éghajlati monitoring során. Ezek alapján figyelembe vett alapmutatók: - Forró nap (Tx35): napi maximum hőmérséklet 35 C - Trópusi éjszaka (Tr): napi minimum hőmérséklet 20 C - Hőhullámos nap (Ta25): napi középhőmérséklet 25 C (hőségriasztás első fokozata) - Tartós hőhullámos nap (Ta27_3): legalább három napig a középhőmérsékletet 27 C (a korábban alkalmazott hőségriasztás harmadik fokozata)
3 A lineáris trend alapján becsült változások [nap] két időszakban Forrás: OMSZ Az OMSZ által közölt adatok szerint míg közötti időszakban forró nap évente átlagosan alig egyszer fordult elő, a jövőben ezen napok száma többszörösére növekedhet: a közeljövőben legfeljebb 3, az évszázad végére pedig átlagosan akár 9 napon is tapasztalhatunk ilyen extrém hőmérsékletű nappalokat. Várhatóan a nyári éjszakák is ritkábban hoznak majd felfrissülést, hiszen a trópusi éjszakák is mind gyakrabbak lesznek a jövőben. A hőhullámos napok száma a legoptimistább modell szerint is a XXI. század közepére legalább a múltbeli ( ) érték kétszeresére növekszik, a század végére pedig az indikátor évi átlagos előfordulása megközelítheti az egy hónapot. Az Alföld és az ország délkeleti területei különösen kitettek a növekvő hőhullámos időszakok okozta hőstressznek, míg a Dunántúl és a magasabb hegyvidékeink felett várható értékek elmaradnak az országos átlagoktól. A tartós hőhullámos napokból álló időszakokból nemcsak több várható, hanem azok átlagos hossza is növekedni látszik. Míg az időszakban megfigyelt tartós hőhullámok átlagosan 3,5 napig tartottak, a század közepére egy-két nappal hosszabbak lesznek. A XXI. sz. második felében azonban, akár évente előfordulhatnak több napos, vagy akár egy hetes hosszúságú, felkészülést igénylő hőhullámok. Telepe válogatja, hogy hol, milyen módon tesznek a hőstressz ellen, de az a legszerencsésebb, ha a különböző védekezési - megelőzési lehetőségeket együttesen alkalmazzák.
4 Haszonállataink hősokk alatt A nagy melegben azzal kell számolni, hogy megnő az állatok létfenntartási energiaigénye, mivel többlet energia felhasználással jár a felesleges hőmennyiség leadása. Ilyenkor növekszik az állatok légzésszáma, csökken aktivitásuk és étvágyuk is, így takarmányfelvételük is. Amikor az állatnak hőmérsékleti komfortzónáját túllépő hőmérsékleti viszonyok között kell termelnie akkor jelentős mértékű termeléscsökkenés következhet be. A haszonállatok között fajok szerint és korcsoportonként is változó az optimális hőkomfort zóna. A hőstressz szintjének mérésére a Hőmérséklet és Páratartalom Indexet (HPI) angolul Temperature Humidity Index (THI) használják az állattartók. A HPI érték figyelembe veszi a környezetben lévő relatív páratartalom és hőmérséklet szorosan összefüggő hatását, ezáltal egy egyszerűen alkalmazható eszköz áll rendelkezésre a hőstressz kockázatának értékelésére. Amikor a HPI érték 72 fölé emelkedik, az állatoknál már elkezd kialakulni a hőstressz, és ez már a teljesítményüket negatívan befolyásolja. Érdekes a helyzet akkor, ha például +25 C hőmérséklet és az 50%-os relatív páratartalom kombinációja fordul elő, ami semmilyen extrém szituációt nem jelent máris HPI = 71 értéket ad. Minden, ami e fölé az érték fölé emelkedik máris hőstresszként értékelhető az állatok szempontjából. A HPI alakulása a páratartalom és a környezeti hőmérséklet függvényében (Takács, 2003)
5 Hőstressz alatti tejtermelés csökkenés A tejtermelő telepeken körülbelül százalékos tejtermelés csökkenést okozhat a hőstressz előfordulása. A szárazonállás idejében ért hőstressz végett csökkenhet a megszülető borjak testtömege és a későbbi laktációs teljesítményre is kihat a nagy meleg. A tejtermelés időszakában a hőmérsékleti komfortzóna megváltozása során csökken a napi szárazanyagfelvétel és a termelés. A tőgygyulladás előfordulása is gyakoribbá válhat, főképpen akkor, ha a hőstressz mellett a higiéniai körülmények sem optimálisak. A szaporodásbiológiai mutatók jelentősen romlanak, hiszen csökken az ivarzó egyedek száma, nő a spermaindex, gyakoribb lesz az embrió-elhalás, vetélés. Egy korábbi hazai kutatásban a hőstressz hatását állományszinten vizsgálták az Enyingi Agrár Zrt. kiscséripusztai telepén. A kutatás során az derült ki, hogy a hőstressz hatása rögtön jelentkezik, egy hőstresszes nap során másfél-két liter/tehén/nap átlagos (a napi tejtermelés 5 10%-a) termeléscsökkenés volt jellemző. A csökkenés mértéke, a vizsgált, 1 3 napos tartományban, nem függ a hőstresszperiódus hosszától. - (Reiczigel J. Solymosi N. Könyves L. Maróti-Agóts Á. Kern A. Bartyik J.) A tejtermelőknek számolniuk kell azzal is, hogy a szárazanyag-felvétel csökkenésével párhuzamosan a vízfogyasztás emelkedik. A normálisnak mondható napi literes vízfelvétel literre emelkedhet, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A hőstressz káros hatásai a hőmérsékleti értékek csökkenése után is megmaradhatnak hetekig a tejelő állományoknál, ezért különösen fontos a megelőzésére törekvés. Szárazanyag-felvétel csökkenés (%) Légzésszám (/perc) A hőstressz napi takarmányfelvételre gyakorolt hatására a percenkénti légzésszámból következtethetünk a legegyszerűbben, - ha a légzésszám 75/perc fölé emelkedik, akkor a tehén hőstressz állapotába került.
6 A hőmérséklet hatása a szárazanyag-felvételre, az életfenntartó szükségletre, a vízfogyasztásra és a tejtermelésre (Orosz és Latos, 2006) Érzékenyen reagáló sertések Haszonállataink közül a sertés a legérzékenyebb a hőstresszre, mivel korlátozott mértékben tud csak izzadni, és testméretéhez képest kicsi a tüdőkapacitása. A hőmérséklet mellett a relatív páratartalom is ugyanakkora jelentőséggel bír a termelés visszaesésben. A koca már 21 o C felett hőstresszt érezhet. Szakértői vélemények szerint a kocák 7 és 21 o C között érzik magukat legjobban, de a o C tekinthető optimálisnak.
7 Forrás: Dr. Mézes Miklós A nagy melegre a szoptató kocák akár százalékos takarmányfelvétel csökkenéssel is reagálhatnak. Emiatt csökken tejtermelésük, ami hátrányosan érinti az almokat, másrészt pedig az elégtelen takarmány felvétel hatására, jelentős testtömeg veszteséggel kerülnek ki a fiaztatóból a kocák. A nagy meleg hatására a választás és első termékenyítés közötti napok száma nő, ahogy a kocasüldők kora az első ivarzáskor. Szintén nő a visszaivarzók aránya, a leváló petesejtek száma csökken, az embrió elhalás mértéke növekszik. A következő alomszám csökken és a választott alomtömeg is. A kanok spermamennyisége kevesebb, és ilyenkor növekszik az élettelen spermiumok részaránya. A hőstressz és az általa kiváltott hímfertilitás-csökkenés biológiai tények tehát hatásukat kivédeni nem lehet, de kártételük megfelelő felkészüléssel mérsékelhető. A baromfiállományokat is súlyosan érinti A baromfik esetében elmondható, hogy hőszabályozó rendszerük nagyon eltér az emlősökétől, mivel a madaraknak nincs verejtékmirigyük. A baromfitartók hőstressz okozta közvetlen veszteségei jelentős mértékű elhullásból, súlygyarapodás csökkenésből, a keltető tojás kiesésekből, a termékek minőségromlásából állhat. Kutatások szerint tojótyúkoknál
8 például 30 C-on akár százalékkal is visszaeshet a takarmányfelvétel a C-on mért értékhez viszonyítva. Minden baromfi hasonlóan reagál a hőstressz előfordulására, csak az adott válaszok intenzitása vagy időtartama lesz eltérő, de függ a kitettség időtartamától és súlyosságától. Az emelkedő hőmérséklet hatása a baromfira Számos tanulmány bizonyította, hogy a hőstressz jelenléte gyengíti a brojler és tojóállományok immunrendszerét. Az ilyenkor megemelkedett elhullásnak, közvetlen hatása van a profitra, de a többi teljesítménymutató elmaradása is jelentős veszteségeket eredményez. Megelőzhető hullámvölgy Minden állattartó telep számára fontos a sikeres küzdelem a hőstressz minimalizálásában. Erre szerencsére többféle takarmányozási és technológiai stratégia létezik. A megfelelő takarmányadagok összeállításának, a hőstressz ellen kifejlesztett takarmánykiegészítőknek és a megfelelő hőmérsékletet biztosító technológiáknak egyre nagyobb szerepe lesz az eredményekben.
9 Az állattartó telepeken többféle hűtő-fűtő megoldás is terjed az optimális komfortzóna kialakításáért. A meleg nyári napok káros hatásainak csökkentésére megoldásként terjed a talaj-hőcserélők alkalmazása, ami új beruházás esetén az istálló alatt elhelyezhető. Korszerűsítésre kerülő épületek esetében a rendszer kiépítésére külön területet kell biztosítani. Így a föld alatt vezetett légcsatornákon keresztül a nyári szellőző levegő hűtve, a téli pedig előmelegítve jut be az istállóba. A telepeken szintén gyakori a víz párolgáshőjét kihasználó úgynevezett evaporatív hűtési technológiák terjedése. A legegyszerűbb megoldás erre az állomány vízzel történő locsolása, permetezése, azonban egyes állatfajok esetén csak körültekintően alkalmazható a vizezés, mert például a tejelő marhák esetén a tőgynedvesedés a megbetegedések melegágya lehet. Sokan ezt olcsó megoldásnak gondolják, azonban a minimális beruházási költség mellett folyamatosan magas vízfogyasztásra kell számítani, hiszen a kilocsolt víz egy része nem hasznosul, Ezen felül romlanak az állathigiéniai körülmények is, hiszen az el nem párolgott víz vizezi az almot. Elterjedt megoldás a hűtőpaneles hűtés is, amelyben a beszívott friss levegőt vízzel átitatott, papírfilces hűtőpanelen keresztül áramoltatják. Ezt a technológiát általában baromfitelepeken alkalmazzák, az alagút, vagy kereszt szellőzésű istállókban a légbeömlőknél elhelyezett paneleken az épület ellentétes oldalán telepített ventilátorok szívják át a levegőt. A hűtőpaneles hűtéssel általában megfelelő hűtési hatásfok érhető el, azonban nagy melegben, amikor a ventilátorok maximális teljesítménnyel működnek, a nagy térfogatáram vízcseppeket szakíthat le a panelről, amely vizezi az állományt és az almot, ami különösen a brojler istállókban probléma. Alagútszellőzés esetén az sem előnyös, hogy az épület egyik végében történik a hűtés, így az istállón belül 3-5 C fokos hőmérséklet különbség is előfordulhat. Hazánkban is rohamléptekkel terjed a legnagyobb hatásfokú és legsokoldalúbb megoldás, a magasnyomású porlasztással történő hűtés-párásítás. A bar nyomáson (vagyis a hálózati ivóvíz nyomás harmincszorosán) porlasztó rendszer minden csepp kiporlasztott vizet elpárologtat, így a legnagyobb a hűtési hatásfoka és egyáltalán nem nedvesíti a környezetét. Ebből adódóan olyan állományban is alkalmazható, amely érzékeny a vizesedésre. Másik előnye, hogy a páratartalom szabályozott növelésére is alkalmazható, így egy beruházással két probléma is megoldható. Brojler csirkeistállókban például a nyári időszakban biztosítható az istálló homogén hűtése, fiatal állomány esetén pedig a magas páratartalom szint. Hazai tapasztalat alapján pályázati támogatással megvalósítva egy szezonon belül is megtérülhet a beruházás.
10 Olaszországi eredmények szerint a tejhozamban tehenenként akár napi 4 kilogramm többletet jelenthet, sertések hízlalása során 13 százalékkal nagyobb tömeggyarapodás érhető el, baromfi esetében pedig az elhullás 99 %-a megelőzhető egy hatékony párahűtő rendszerrel. Jól érzékelhető, hogy napjainkban már nem csupán állatjóléti kérdés a hőségnapok hatásainak elkerülése, hanem egy befolyásoló tényező a gazdaság eredményeiben, mellyel növelhető az árbevétel és az üzembiztonság, valamint kivédhető a hősokk miatti veszteség Ezért minden felelős gazdálkodónak elemi érdeke áldozni a hőstresszt kivédeni képes technológiák beruházására, mégpedig nem a legolcsóbb megoldás megvalósításával, hanem a legnagyobb eredményt biztosító, leggyorsabban megtérülő rendszer kiválasztásával augusztus Gervai Péter állatenyésztő üzemmérnök Szakmai tanácsadó: Blázer József párásítás-párahűtés szakértő
11 Felhasznált Irodalom: Országos Meteorológiai Szolgálat Tanulmánya 2017 A HŐSTRESSZ OKOZTA TEJTERMELÉS-KIESÉS VIZSGÁLATA HŐMÉRSÉKLET- PÁRATARTALOM INDEXEK ALKALMAZÁSÁVAL Reiczigel J. Solymosi N. Könyves L. Maróti-Agóts Á. Kern A. Bartyik J.: A HŐSTRESSZ MEGELŐZÉSÉNEK ÉS MÉRSÉKLÉSÉNEK MÓDSZEREI A TEJELŐ SZARVARMARHATARTÁSBAN- Kovács Levente, Kovács Alfréd TecnoCooling System Catalogue Wattagnet.com
A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai. Sárközi Tamás UBM Feed kft
A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai Sárközi Tamás UBM Feed kft Az előadás tárgya 1, Malac takarmányozás 2, Koca takarmányozás 3, Hízó takarmányozás 4, Malacszám növelésének lehetősége A SERTÉSTAKARMÁNYOZÁSI
Érdemes vakcinázni a sertések 1-es típusú parvovírusa ellen
1. oldal (összes: 6) 2. oldal (összes: 6) A PPV1 által okozott szaporodásbiológiai zavarok megelőzésére a tenyészkocák vakcinázását széles körben alkalmazzák. Fogékony sertésekben a PPV1 fertőződést követően
Globális változások lokális veszélyek
Globális változások lokális veszélyek Dr. Radics Kornélia ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja Budapest, 2019. június 19. Globális kitekintés Éghajlatváltozás:
ROSS 708. Teljesítménymutatók SZÜLŐPÁR EURÓPA. An Aviagen Brand
ROSS 708 Teljesítménymutatók EURÓPA SZÜLŐPÁR An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 szülőpár állományok teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Szülőpár kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék
A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék MELLÉKTERMÉKEK FELHASZNÁLÁSÁNAK CÉLJA - Nagy mennyiségben és folyamatosan
A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók
A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók Ugyanakkor nem lehet tehetetlenül figyelni az emberi tevékenység által bekövetkező kedvezőtlen változásokat. A hőstressz negatív hatásai
BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
ROSS 308. Teljesítménymutatók SZÜLŐPÁR EURÓPA. An Aviagen Brand
ROSS 308 Teljesítménymutatók EURÓPA SZÜLŐPÁR An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 szülőpár állományok teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Szülőpár kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások
A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások Dr. Gombos Béla SZENT ISTVÁN EGYETEM Agrár- és Gazdaságtudományi Kar MMT Agro- és Biometeorológiai Szakosztályának ülése
Szárazonállás és tejtermelés összefüggései. (gyakorlati tapasztalatok)
Szárazonállás és tejtermelés összefüggései (gyakorlati tapasztalatok) 2011. december 3. Dr. Bartyik János Az Enyingi Agrár ZRT. tevékenysége növénytermesztésen és állattenyésztésen alapul, a szarvasmarha
Korlátok és lehetőségek igények, eszközök, módszerek a kárenyhítésben
ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Korlátok és lehetőségek igények, eszközök, módszerek a kárenyhítésben Horváth Gyula Szakmai elnökhelyettes Alapítva: 1870 Mezőgazdaság a meteorológiában meteorológia a
Az évenkénti hőstresszes napok számának változása Magyarországon a klímaváltozás függvényében
Az évenkénti hőstresszes napok számának változása Magyarországon a klímaváltozás függvényében Solymosi Norbert 1, Torma Csaba 1,2, Kern Anikó 1,2, Maróti-Agóts Ákos 3, Barcza Zoltán 2, Könyves László 3,
10 rémisztő tény a globális felmelegedésről
10 rémisztő tény a globális felmelegedésről A globális felmelegedés az egyik legégetőbb probléma, amivel a mai kor embere szembesül. Hatása az állat- és növényvilágra, a mezőgazdaságra egyaránt ijesztő,
Kircsi Andrea, Hoffmann Lilla, Izsák Beatrix, Lakatos Mónika és Bihari Zita
Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály MMT és a MHT együttes előadóülése Budapest, 2019. március 7. Kircsi Andrea, Hoffmann Lilla, Izsák Beatrix, Lakatos Mónika és Bihari Zita Az évi középhőmérséklet
A jövőben várható klímaváltozás és néhány lehetséges hatása a régióban
A jövőben várható klímaváltozás és néhány lehetséges hatása a régióban Blanka Viktória, Mezősi Gábor, Ladányi Zsuzsanna, Bata Teodóra Szegedi Tudományegyetem, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék
SZÜLŐPÁR Teljesítmény Mutatók június
08 SZÜLŐPÁR Teljesítmény Mutatók Bevezetés A füzet a Ross 308 szülőpár állományok teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross 308 Szülőpár tartástechnológia kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
EURÓPA. Teljesítménymutatók ROSS 708 SZÜLŐPÁR. An Aviagen Brand
EURÓPA ROSS 708 SZÜLŐPÁR Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 szülőpár-állományok teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Szülőpár tartástechnológia kézikönyvvel együtt
EURÓPA. ROSS 308 SZÜLŐPÁR Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand
EURÓPA ROSS 308 SZÜLŐPÁR Teljesítmény mutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 szülőpár állományok teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross 308 Szülőpár tartástechnológia kézikönyvvel
BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ
BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ A PROBLÉMA KÉRŐDZŐK A tejtermelés az ellést követően komoly energia ellátási, takarmányozási nehézségeket támaszt. Sajnálatos módon az ellést
ÉGHAJLATVÁLTOZÁS : A VÁRHATÓ HATÁSOK MAGYARORSZÁGON, REGIONÁLIS SPECIFIKUMOKKAL KEHOP KLÍMASTRATÉGIA KIDOLGOZÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ
ÉGHAJLATVÁLTOZÁS : A VÁRHATÓ HATÁSOK MAGYARORSZÁGON, REGIONÁLIS SPECIFIKUMOKKAL KEHOP-1.2.0-15-2016-00001 KLÍMASTRATÉGIA KIDOLGOZÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ MÓDSZERTAN- ÉS KAPACITÁSFEJLESZTÉS, VALAMINT SZEMLÉLETFORMÁLÁS
BROJLER Teljesítménymutatók
08 BROJLER Teljesítménymutatók An Aviagen Brand ROSS 708 BROJLER: Teljesítménymutatók Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel
A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS: Hazai hatások és válaszok
KvVM MTA VAHAVA projekt MTA 2006. november 23. A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS: Hazai hatások és válaszok Ifjúsági fórum a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról Bartholy Judit felkért hozzászólása Eötvös s Loránd
kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport
A klímaváltozás várható hatása az agrárágazatra Harnos Zsolt MHAS kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport IV. ALFÖLD Kongresszus Békéscsaba 2008. november 27. 1 A klímaváltozás
Komfortos fürdőzés egész évben
Komfortos fürdőzés egész évben A szabályzott belső légállapot egy fontos tényező különösen a medenceterekben, ahol a magas relatív páratartalom és a kondenzáció előfordulása csökkentheti a felhasználók
Perspektívák a sertések precíziós takarmányozásában. Halas Veronika, PhD Kaposvári Egyetem Takarmányozástani tanszék
Perspektívák a sertések precíziós takarmányozásában Halas Veronika, PhD Kaposvári Egyetem Takarmányozástani tanszék Az EU országok vágott sertés kibocsájtása (millió hízó) Eurostat (2014) 1000 koca Az
TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
TAKARMÁNYOZÁSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A létfenntartás táplálóanyag szükséglete A gazdasági állatok a takarmány táplálóanyagait elsőként létfenntartásra
BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 708 Teljesítmény mutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
A 2016-os év értékelése éghajlati szempontból
ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT A 2016-os év értékelése éghajlati szempontból Lakatos Mónika, Hoffmann Lilla, Kircsi Andrea Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati Osztály Alapítva: 1870 WMO előzetes
Az aszály és a globális melegedés hatása az élelmiszeripari nyersanyagellátásra és a kertészeti termékek tárolására
Az aszály és a globális melegedés hatása az élelmiszeripari nyersanyagellátásra és a kertészeti termékek tárolására Balla Csaba, Hitka Géza Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar Budapest Név
Az éghajlatváltozás és következményei hazánkban. Szalai Sándor, Lakatos Mónika (OMSZ)
Az éghajlatváltozás és következményei hazánkban Szalai Sándor, Lakatos Mónika (OMSZ) Szalai.sandor@mkk.szie.hu Anomália az 1981-2010-es átlgahoz viszonyítva Éves középhőmérsékletek alakulása 1901-től Magyarországon
A hőstressz hatása Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A hőstressz hatása. 1. oldal (összes: 12)
1. oldal (összes: 12) 2. oldal (összes: 12) Magyarország éghajlata kontinentális, az évi középhőmérséklet 10-11 C. A nyarak átlaghőmérséklete 19,7 C, az év legmelegebb időszaka július vége és augusztus
Állategészségügy klímaváltozás
Állategészségügy klímaváltozás Dr. Farkas Róbert egyetemi tanár Állatorvostudományi Egyetem KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGY ÉS ÉGHAJLATVÁLTOZÁS szeminárium Nemzeti Közszolgálati Egyetem A felgyorsult klímaváltozás
A DDGS a takarmányozás aranytartaléka
A DDGS (Distillers Dried Grains with Solubles) magyarra fordítva szárított gabonatörköly, aminek az alapanyaga kukorica. Kevéssé ismert, hogy a kukorica feldolgozásával előállított bioetanol nem a folyamat
HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA
Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY
Alkalmazkodás: megelőzés, védekezés az egészségügy feladatai
Alkalmazkodás: megelőzés, védekezés az egészségügy feladatai Páldy Anna Fodor József OKK Országos Környezetegészségügyi Intézet Környezetpolitikai fórum: A klímapolitika és a klímaváltozás főbb kérdései,
ÉGHAJLAT. Északi oldal
ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A
Nyári forróság: takarmányozás és a klímaváltozás
A bendőben ez az anyag semlegesíti a savfelesleget és hosszú ideig optimálisan tartja a ph-értéket, ráadásul mérsékli a bendő ph-jának ingadozását. Ez csak az egyik újdonság, amely a klímaváltozás okozta
Szakmai törzsanyag Alkalmazott földtudományi modul
FÖLDTUDOMÁNYI BSC METEOROLÓGUS SZAKIRÁNY Szakmai törzsanyag Alkalmazott földtudományi modul MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATA Óraszám: 3+0 Kredit: 4 Tantárgyfelelős: Dr habil Tar Károly tanszékvezető egyetemi docens
TERÜLETI ELHELYEZKEDÉS
TERÜLETI ELHELYEZKEDÉS Bonafarm Csoport mezőgazdasági cégei növény- és vetőmagtermeléssel feldolgozással, sertés-, baromfi tenyésztéssel, tejtermeléssel, haltenyésztéssel, takarmányt gyártással, logisztikai
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A Ismertesse a gazdasági állataink tartásánál alkalmazott etetési módszereket és itatási módokat! Az etetés néhány
RESPIG felmérések termelési és gazdasági eredményeinek összefoglalása
RESPIG felmérések termelési és gazdasági eredményeinek összefoglalása SERTÉSAKADÉMIA 1.2.0 (Budapest, 2012. február 18.) Dr. Ózsvári László Az állattartó telepeken, mint vállalkozásokban a fő cél a gazdasági
FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)
verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Állattartó szakmunkás szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 621 03 Évfolyam: 3/11. évfolyam (közismereti oktatással) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely
Mennyibe kerül a BVD?
Mennyibe kerül a BVD? (Budapest, 2013. február 21.) Dr. Ózsvári László PhD, MBA SZIE-ÁOTK, Állat-egészségügyi Igazgatástani és Agrárgazdaságtani Tanszék BEVEZETÉS A téma aktualitása, jelentősége BVD előfordulása:
OMSZ klímaszolgáltatások, rácsponti adatbázisok kialakítása az éghajlati monitoringhoz
OMSZ klímaszolgáltatások, rácsponti adatbázisok kialakítása az éghajlati monitoringhoz BIHARI ZITA1, HOFFMANN LILLA1, IZSÁK BEATRIX1, KIRCSI ANDREA1, LAKATOS MÓNIKA1, SZENTIMREY TAMÁS2 1Országos Meteorológiai
Sertéstartó telepek korszerűsítése VP
Sertéstartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.5-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban a
Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében
Király Gábor Czirfusz Márton Koós Bálint Tagai Gergő Uzzoli Annamária: Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében
A sertéshústermelés takarmányozásának a hatékonysága
Feed Price/100 kg A sertéshústermelés takarmányozásának a hatékonysága A sertéshústermelés hatékonyságát alapvetően befolyásolja a takarmányárak és a sertés felvásárlási árának szintje és aránya. A takarmány
HAZÁNK SZÉLKLÍMÁJA, A SZÉLENERGIA HASZNOSÍTÁSA
HAZÁNK SZÉLKLÍMÁJA, A SZÉLENERGIA HASZNOSÍTÁSA Radics Kornélia 1, Bartholy Judit 2 és Péliné Németh Csilla 3 1 Országos Meteorológiai Szolgálat 2 ELTE Meteorológiai Tanszék 3 MH Geoinformációs Szolgálat
REGIONÁLIS KLÍMAMODELLEZÉS AZ OMSZ-NÁL. Magyar Tudományos Akadémia szeptember 15. 1
Regionális klímamodellezés az Országos Meteorológiai Szolgálatnál HORÁNYI ANDRÁS (horanyi.a@met.hu) Csima Gabriella, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Numerikus Modellező
APC természetes takarmányozási koncepciók (Előadás - Baromfi)
APC természetes takarmányozási koncepciók (Előadás - Baromfi) Kapcsolat MAGYARORSZÁG: ANIMAL FEED Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 25-27. Mail: info@animalfeed.hu www.animalfeed.hu Tel/Fax.: 76/ 324-237
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A feladat Ismertesse a gazdasági állataink tartásánál alkalmazott etetési módszereket és itatási módokat! Vázolja
ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita
Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-
Makroökonómia. 9. szeminárium
Makroökonómia 9. szeminárium Ezen a héten Árupiac Kiadási multiplikátor, adómultiplikátor IS görbe (Investment-saving) Árupiac Y = C + I + G Ikea-gazdaságot feltételezünk, extrém rövid táv A vállalati
A jövő éghajlatának kutatása
Múzeumok Éjszakája 2018.06.23. A jövő éghajlatának kutatása Zsebeházi Gabriella Klímamodellező Csoport Hogyan lehet előrejelezni a következő évtizedek csapadékváltozását, miközben a következő heti is bizonytalan?
SERTÉS KOKCIDIÓZIS Dr Valler József Vitamed Pharma Kft.
Dr Valler József Vitamed Pharma Kft. EGY KIS TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS : Hazai sertésekben főleg malackorban gyakori az Eimeria debliecki, E.scabra, E. polita véglények előfordulása. Amerikai kutatók Isospora
ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 %
PÁLYÁZAT, TANÁCSADÁS, INFORMÁCIÓ Partner tájékoztató ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) Szarvasmarha Borjú: születési tömeg: 35-40 kg/db föcstej itatás: 3-10 napig tejpótló-szer itatás: 60-100
Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során
Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az
Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.
Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek
dr. Kranjec Ferenc A modern holstein-fríz tehén reprodukciós jellegzetességei, annak javítására alkalmazható módszerek
dr. Kranjec Ferenc A modern holstein-fríz tehén reprodukciós jellegzetességei, annak javítására alkalmazható módszerek Bodrog, Szerencsi MGZRT. A petefészek ellés utáni ciklusba lendülése Tejtermelés,
TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
TARTÁSTECHNOLÓGIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése ÁLLATTARTÁSI TECHNOLÓGIÁK, BORJÚ-, NÖVENDÉKNEVELÉS ÉS HÍZLALÁS - Az állattartási technológiák
Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép
Figyelem! Az előadás tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, azt a szerző kizárólag a konferencia résztvevői számára, saját felhasználásra bocsátotta rendelkezésre, harmadik személyek számára nem átruházható,
A klímaváltozás várható gazdasági hatásai Magyarországon Kutatási eredmények áttekintése
A klímaváltozás várható gazdasági hatásai Magyarországon 2020-2040 Kutatási eredmények áttekintése I. Elméleti keretek Tények és kockázatok A tudományos elemzések szerint az emberi tevékenység jelentős
ÁLLATTENYÉSZTÉSI GENETIKA
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 project ÁLLATTENYÉSZTÉSI GENETIKA University of Debrecen University of West Hungary University of Pannonia The project is supported by the European Union and co-financed by
Költség- és hatékonyságelemzés Új útjai az agráriumban
Költség- és hatékonyságelemzés Új útjai az agráriumban 2017 Kiindulási helyzet a mezőgazdasági termelés ciklusokban zajlik a ciklusok eltérnek a pénzügyi elszámolási periódusoktól 350 300 Termelési ciklusok
A téli és tavaszi hideg szélsőségek alakulása Magyarországon a klímaváltozás tükrében
A téli és tavaszi hideg szélsőségek alakulása Magyarországon a klímaváltozás tükrében Kalmár Elena 1 Németh Ákos 1, 2 1 Országos Meteorológiai Szolgálat; 1024 Budapest, Kitaibel Pál u. 1. 2 ME Természetföldrajz
Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül
Tóth-Petrovics Ágnes: Szaporasági teljesítmények növelése exogén hormonális kezelések nélkül Tejtermelő tehenek szaporításának nehézségei tenyésztői szemmel A tejtermelés világszerte szinte kizárólag holstein
Alkalmazkodási feladatok és kihívások a SECAP készítése során. Dr. Buzási Attila Miskolc,
Alkalmazkodási feladatok és kihívások a SECAP készítése során Dr. Buzási Attila Miskolc, 2019.03.12. Száraz tények színes köntösben I. FORRÁS: BARTHOLY ET AL., 2007 Száraz tények színes köntösben II. FORRÁS:
Hőszivattyúk - kompresszor technológiák Január 25. Lurdy Ház
Hőszivattyúk - kompresszor technológiák 2017. Január 25. Lurdy Ház Tartalom Hőszivattyú felhasználások Fűtős kompresszor típusok Elérhető kompresszor típusok áttekintése kompresszor hatásfoka Minél kisebb
Genetikai fejlesztések az állatjólét szolgálatában. Bikal november 22.
Genetikai fejlesztések az állatjólét szolgálatában Bikal 2018. november 22. Alacsonyabb malac elhullás Alacsonyabb hizlaldai kiesés Javuló koca élettartam Magasabb hatékonyság Herélés elkerülése Állatjólét
Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem
Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,
1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft
441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak
Hazai megfigyelt hőmérsh. rsékleti. Lakatos MónikaM. 36. Meteorológiai Tudományos Napok, MTA, november
Hazai megfigyelt hőmérsh rsékleti és csapadék k tendenciák, széls lsőségek alakulása a múlt m század zad elejétől Lakatos MónikaM OMSZ Éghajlati Elemző Osztály lakatos.m@met met.hu 36. Meteorológiai Tudományos
TELEPÜLÉSI CSAPADÉKVÍZGAZDÁLKODÁS: Érdekek, lehetőségek, akadályok
TELEPÜLÉSI CSAPADÉKVÍZGAZDÁLKODÁS: Érdekek, lehetőségek, akadályok Dr. Buzás Kálmán BME, Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék A hazai csapadékvízgazdálkodás jelen gyakorlata, nehézségei és jövőbeli lehetőségei
Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok)
213/85 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 85. szám 213. október 25. Állatállomány, 213. június 1., (előzetes adatok) A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány
A termékenyítés gyakorlati bemutatása a Szögedi Gazdaság Kft. példáján keresztül. Csíkász Szabolcs 2014-10-02
A termékenyítés gyakorlati bemutatása a Szögedi Gazdaság Kft. példáján keresztül. Csíkász Szabolcs 2014-10-02 Szögedi Gazdaság Kft. Bemutatkozás Állomány Hosszú távú tervek Tartalom Célok Süldők felkészítése
e-gépész.hu >> Szellőztetés hatása a szén-dioxid-koncentrációra lakóépületekben Szerzo: Csáki Imre, tanársegéd, Debreceni Egyetem Műszaki Kar
e-gépész.hu >> Szellőztetés hatása a szén-dioxid-koncentrációra lakóépületekben Szerzo: Csáki Imre, tanársegéd, Debreceni Egyetem Műszaki Kar Az ember zárt térben tölti életének 80-90%-át. Azokban a lakóépületekben,
DALMAND ZRT. SZILFÁSI NUKLEUSZ ÉS A VÖRÖSEGYHÁZI NEVELŐ TELEP BEMUTATÁSA
DALMAND ZRT. SZILFÁSI NUKLEUSZ ÉS A VÖRÖSEGYHÁZI NEVELŐ TELEP BEMUTATÁSA CÉGISMERTETŐ A Dalmand Zrt. elődje 1949-ben alakult meg a volt Eszterházy és Magyar Királyi Ménesbirtok helyén 2000 hold területtel.
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon. Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar Bemutatkozás Ausztria-Magyarország határon átnyúló együttműködési
ÖkoPosta: a jövőnek címezve. Klímavédelmi kihívások, globális jelenségek és hatásaik
ÖkoPosta: a jövőnek címezve Előadó: Hermann-né Garai Mária EBK osztályvezető Magyar Posta Zrt. Biztonsági Főigazgatóság EBK Osztály Budapest, 2017. november 8. Klímavédelmi kihívások, globális jelenségek
Partnereink termelési eredményei Vitafort takarmánnyal
Partnereink termelési eredményei Vitafort takarmánnyal A takarmány önmagában nem elegendő a magas színvonalú termeléshez. Termelést befolyásoló tényezők Takarmány Genetika Egyéb tényezők (menedzsment,
OP, KOP A HITELINTÉZETEK MŰKÖDÉSI KOCKÁZATA TŐKEKÖVETELMÉNYÉNEK SZÁMÍTÁSA
OP, KOP A HITELINTÉZETEK MŰKÖDÉSI KOCKÁZATA TŐKEKÖVETELMÉNYÉNEK SZÁMÍTÁSA Azonosító Megnevezés HIVATKOZÁSOK MAGYAR JOGSZABÁLYOKRA ÉS MEGJEGYZÉSEK OSZLOPOK 1,2,3 Bruttó jövedelem A bruttó jövedelem meghatározását
Csúcstechnológia és hatékonyság infokommunikációs eszközök a mezőn és az istállóban. Dr. Milics Gábor Dr. Pajor Gábor
Csúcstechnológia és hatékonyság infokommunikációs eszközök a mezőn és az istállóban Dr. Milics Gábor Dr. Pajor Gábor Definíció, fejlődés Az IKT olyan - eszközök, - technológiák, - szervezési tevékenységek,
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Állattartó telepek A támogatás célja: A Felhívás alapvető célja az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott
Reprezentatív adatbázis létrehozása az éghajlatváltozási hatásvizsgálatok és a döntéshozatal támogatására
Reprezentatív adatbázis létrehozása az éghajlatváltozási hatásvizsgálatok és a döntéshozatal támogatására Zsebeházi Gabriella, Bán Beatrix, Bihari Zita, Szabó Péter Országos Meteorológiai Szolgálat 44.
A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek felhasználása gazdasági haszonállatok takarmányozásában
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési Minisztérium A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmányozásban Budapest, 2013. július 8. A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek
2. melléklet. A Magyarországon megfigyelt éghajlati tendenciák, valamint a jövőben várható változások és bizonytalanságaik elemzése
2. melléklet A Magyarországon megfigyelt éghajlati tendenciák, valamint a jövőben várható változások és bizonytalanságaik elemzése Összeállította: Szépszó Gabriella, Horányi András, Lakatos Mónika Országos
Korszerű ledes világítástechnikai rendszerek. Előadó: Faludi Tamás ügyvezető-igazgató
Korszerű ledes világítástechnikai rendszerek Előadó: Faludi Tamás ügyvezető-igazgató Dilaco Lighting Kft. Cégünk fő tevékenysége: fénytechnikai világítástechnikai műszerek, vezérlőberendezések fejlesztése
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
A 7/2006 (V.24.) TNM rendelet és a 176/2008-as kormányrendeletek problémái, korszerűsítési lehetőségei
A 7/2006 (V.24.) TNM rendelet és a 176/2008-as kormányrendeletek problémái, korszerűsítési lehetőségei Tartalom Fogalmi pontosítások Egyszerűsítések, ellentmondások tisztázása Eddig nem kezelt kérdésekre
A fotovillamos (és napenergia ) rendszerek egyensúlyának (és potenciálbecslésének) kialakításakor figyelembe veendő klimatikus sajátosságok
A fotovillamos (és napenergia ) rendszerek egyensúlyának (és potenciálbecslésének) kialakításakor figyelembe veendő klimatikus sajátosságok Varjú Viktor (PhD) Tudományos munkatárs (MTA KRTK Regionális
Michiel Vandaele Technical specialist Swine Trouw Nutrition. Life start sets life performance
Michiel Vandaele Technical specialist Swine Trouw Nutrition Life start sets life performance Kis súlyú malacok = gyenge eredmény?? Valóban a kis súlyú malacok felelősek a gyenge eredményekért? Vagy mi
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS I. negyedévének időszaka április 16.
PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS 218. I. negyedévének időszaka 218. április 16. 218. PannErgy Nyrt. Negyedéves termelési jelentés 218. I. negyedév Bevezető: A PannErgy Nyrt. zöld energia termelését
A kérdőív statisztikai értékelése
A kérdőív statisztikai értékelése 1. A kérdőívet kitöltők nemek szerinti megoszlása Férfi Nő 41,95 % 58,05 % 2. A kérdőívet kitöltők korosztályok szerinti megoszlása 65 év felett 41-65 26-40 21-25 15-20
Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP számú pályázatról
Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP2-4.1.1.3-16 számú pályázatról A pályázati kiírás keretében a következő vállalkozások pályázhatnak: 1. Mezőgazdasági termelő abban az esetben
Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat. Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban
Magyar Regionális Tudományos Társaság XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. november 27-27 Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban A TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0064
AZ IDŐJÁRÁSI SZÉLSŐSÉGEK TENDENCIÁI ÚJ KIHÍVÁSOK ELŐTT A NEMZETI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLATOK
AZ IDŐJÁRÁSI SZÉLSŐSÉGEK TENDENCIÁI ÚJ KIHÍVÁSOK ELŐTT A NEMZETI METEOROLÓGIAI SZOLGÁLATOK DUNKEL ZOLTÁN OMSz Országos Meteorológiai Szolgálat H-1525 Budapest POB 38, dunkel.z@met.hu Nincsenek öreg emberek,
Precíziós takarmányozás a hatékonyság növelésére; Hol vannak még tartalékok?
Precíziós takarmányozás a hatékonyság növelésére; Hol vannak még tartalékok?, PhD egyetemi docens, Kaposvári Egyetem Budapest, 2018. február 20. Bevezetés Precíziós gazdálkodás 4R szabály - Right amount
A TERMÉSZETES HŰTÉS. Gépek vesznek körül bennünket. egyre bonyolultabbak, egyre több energiát emésztenek
Gépek vesznek körül bennünket. Egyre több van belőlük, egyre bonyolultabbak, egyre több energiát emésztenek fel. Már el is felejtettük, hogy az emberek már akkor is tudtak hűvös környezetet teremteni maguk