A KÖZVETLEN LÉGI TÁMOGATÁS ÚJ KONCEPCIÓJA (ÖSSZEFÜGGÉSEK)
|
|
- Fanni Mezeiné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Varga Attila alezredes A KÖZVETLEN LÉGI TÁMOGATÁS ÚJ KONCEPCIÓJA (ÖSSZEFÜGGÉSEK) Az 1991-es esztendő forradalmi változásokat hozott a globális és az európai biztonság területén. Megszűnt a Varsói Szerződés, felbomlott a Szovjetunió, s ezzel együtt véget ért a hidegháború több mint négy évtizedes korszaka. Új, reményteljes korszak kezdődött az európai népek életében, amelyet leginkább a közép- és kelet-európai államokban végbemenő társadalmi és gazdasági változások; a demokratikus társadalmi rend és törvénykezés kiépítésére, valamint az emberi jogok tiszteletben tartására és a piacgazdaság kialakítására irányuló törekvés jellemzett. Teljesen megváltoztak az Európa biztonságát veszélyeztető kihívások. Erről így nyilatkoztak a NATO-vezetők Rómában, az 1991 novemberében elfogadott stratégiai koncepcióban 1 : A NATO biztonságát érintő kihívások és kockázatok napjainkban természetüket illetően eltérőek a múltban meglévőktől. Az egyidejű általános méretű támadás veszélye a NATO valamennyi európai frontján valóban megszűnt és így az nem is képezi többé a szövetséges stratégia kiindulópontját Megkezdődött a biztonságot érintő kihívások és kockázatok feltárása és tanulmányozása mind a NATO, mind az egyes tagállamok és tagságra törekvő államok szakértői részéről. Megállapították, hogy ezek a kihívások és kockázatok a korábbiaktól jellegükben eltérőek és többirányúak, ami nehezíti felismerésüket és kezelésüket. KIHÍVÁSOK, KOCKÁZATOK, FENYEGETÉSEK A fegyveres erők felkészítése ezeknek a kihívásoknak és kockázatoknak az elhárítására és kivédésére új elveket, új módszereket és eszközöket követel. A XXI. századba lépő emberiség jelentős, esetenként forradalminak nevezhető változások tanúja és alanya úgy a politika és a gazdaság, mint a társadalmi élet más fontos területein, ideértve a biztonság egyént és társadalmat érintő kihívásait is, különösen a világ különböző térségeiben dúló háborúkat és fegyveres konfliktusokat. A bipoláris és könnyen ellenőrizhető veszélyeket felváltották a hirtelen felszínre törő, nehezen prognosztizálható és nehezen kezelhető regionális és helyi konfliktusok. Gondoljunk csak a délszláv és az északír válságra, a baltikumi, a grúziai és a csecsenföldi fegyveres összecsapásokra. Ezek mellett nem hagyhatók figyelmen kívül azok az Európán kívül zajló vagy lappangó konfliktusok sem, amelyek a Közel-Kelet, a Távol-Kelet, Latin-Amerika és Afrika számos országát és nemzetét, nemzetiségét érintik. Az új évezred első századában várható biztonsági kihívások, fegyveres konfliktusok és háborúk prognosztizálása már az 1990-es években megkezdődött mind az egyes államok, mind a katonapolitikai szövetségek szakértői, 1 Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének stratégiai koncepciója, 8. cikk, Róma, november 7-8.
2 valamint a biztonsággal foglalkozó nemzetközi tekintélyek részéről. Ezek a prognózisok hosszas viták és elemzések után az államok és szövetségek hivatalos dokumentumaiban úgy jelentek meg, mint amelyek kezelésére, elhárítására vagy kivédésére az adott államnak vagy szövetségnek fel kell készülnie. Az államok és szövetségek felelős vezetői nem elégedtek meg az egyszeri ténymegállapítással és annak hivatalos okmányban való közzétételével, hanem következetesen figyelemmel kísérték az egyes kihívások és konfliktusok, valamint háborúk folyamatát, alakulását, és abból következtetéseket vontak le, s ezekből eredően pedig újabb feladatokat határoztak meg a polgári és a katonai szféra számára. HADVISELÉS A 21. SZÁZADBAN A MODERN HADERŐ 2 Ma a világban egymás mellett léteznek premodern, modern és posztmodern társadalmak, amelyek viszonya a konfliktusok megoldásához és a hadviseléshez gyökeresen eltér. A premodern társadalmakban a konfliktusok megoldásának alapvető legitim eszköze az erő alkalmazása, míg ezekben a társadalmakban a kompromisszum csak a gyengeség jeleként értékelődik és minden megállapodás csupán időleges, amely a konfliktust nem az egyik fél teljes megelégedésére és a másik fél vereségével zárja le. Ugyanakkor a modern és még inkább a posztmodern társadalmakban a társadalmakon belül és társadalmak között egyaránt a konfliktusok megoldásának alapvető eszköze a kompromisszum- és konszenzus-keresés, a tárgyalás, és a megállapodások rendszerint egyik felet sem elégítik ki teljes mértékben, de mindkét fél többnyire elégedett azzal, hogy megállapodtak, megoldották a konfliktust és nem csak erőgyűjtésre használja fel a tárgyalásos megoldás kínálta szünetet. Ebből következik, hogy ezek az eltérő minőségű társadalmak nem igazán képesek kommunikálni egymással, ugyanazokat a tényeket eltérően értelmezik és a létrejövő megállapodások legjobb esetben is csak ideiglenesek. Maga a hadviselés is tükrözi ezeket a különbségeket. A XXI. században a szemben álló felek között óriási különbségek lehetnek nemcsak civilizációs tekintetben és a társadalmi fejlettség szintjét tekintve, hanem a hadviselésben alkalmazott elvek, eljárások, fegyverzetek, a háború alapvető szabályainak tekintetében is. Ráadásul ezek az eltérések nem is mindig szimmetrikusak, azaz a premodern társadalmak elveit alkalmazó erők rendelkezhetnek a posztmodern társadalmak fegyvereivel is. Ez hihetetlen veszélyeket hordoz magában. A történelem korábbi időszakaiban ugyanis azok a társadalmak és hadseregek, amelyek a premodern viszonyoknak megfelelően viszonyultak az emberi élet értékéhez, és ennek megfelelően teljesen gátlástalanul alkalmazták a rendelkezésükre álló haditechnikát, a technika akkori fejlettségéből adódóan csak igen korlátozott pusztítást voltak képesek elérni. Ma ez nem így van: az emberi életet semmibe vevő kultúrákhoz tartozó erők is rendelkezhetnek az emberiség megsemmisítésére alkalmas fegyverekkel, és saját eljárásaik és elveik alapján semmi ok nincs annak feltételezésére, hogy azokat ne alkalmaznák, ha rendelkezésükre állna és azt érdekeik úgy kívánják. Ennek megfelelően a posztmodern országok hadseregeinek minden lehetséges háborúfajta megvívására készen kell állniuk, hiszen sose tudhatjuk, 2 Dr. DEÁK, János: Napjaink és a jövő háborúja, HADTUDOMÁNY-HADÜGY, 2005/1.
3 hogy az ellenség milyen harcmodort fog alkalmazni. Ez, természetesen, nem azt jelenti, hogy nekünk mindig pontosan ugyanolyan erők és eljárások alkalmazásával kell válaszolnunk, mint amit az ellenség alkalmaz, de azt igen, hogy rendelkeznünk kell mindenfajta kihívásra adandó válasszal, beleértve a háború megvívásához szükséges erőket, fegyverzeteket, felszerelést, kiképzést és eljárásokat is. Ez hihetetlen rugalmasságot követel mind a politikusoktól, mind pedig a katonáktól. A politikai vezetésnek tudomásul kell vennie, hogy számos korábban axiómának tekintett elvet felül kell vizsgálni és eközben fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a védekezés jegyében ne sérüljenek súlyosan alapvető szabadságjogaink. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETI KATONAI STRATÉGIÁJA 3 A világ és a nemzetközi erőviszonyrendszer alapvető változáson megy keresztül. A globalizáció hat a társadalom minden területére, a biztonság fogalma átfogóbb értelmezést kap. Egyre inkább elválaszthatatlan egymástól közvetlen környezetünk, a régió, a kontinens és a távolabbi térségek biztonsága és stabilitása. A kollektív védelemalapja, a transzatlanti biztonság elsődleges szervezete az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO). Kulcsfontosságú gazdasági és politikai szereplő az Európai Unió (EU) is, amely katonai és polgári válságkezelő képességével ugyancsak hozzájárul a nemzetközi biztonsági környezet alakításához. Az EU külpolitikájának és biztonságpolitikájának fontos eleme a szilárd transzatlanti kapcsolat. A Magyar Köztársaság biztonsági helyzete stabil, hazánk tagja a NATO-nak és az EU-nak is. A Magyar Köztársaságot belátható időn belül hagyományos jellegű fegyveres támadás veszélye nem fenyegeti, annak bekövetkezése hosszabb távon is alacsony valószínűségű. A NATO és az EU bővítésével a szomszéd országok többsége vagy az egyik, vagy mindkét szervezet tagállamává vált. A bővítésből még kimaradt szomszéd államok többsége is kifejezte csatlakozási szándékát az euro-atlanti szervezetekhez, ami tovább erősít a régió biztonságát. A Magyar Köztársaság biztonságát azonban globális, regionális és a közvetlen környezetből származó fenyegetések, kockázatok és kihívások befolyásolhatják, amelyek akár egymást erősítve, egyidejűleg is megjelenhetnek. A hazánkhoz közeli térségek biztonsági helyzete viszonylag stabil. Ugyanakkor közvetlen közelünkben a Nyugat-Balkánon továbbra is jelen vannak az országokon belüli feszültségek, az országok közötti területi viták, nemzeti, etnikai, kisebbségi, vallási és gazdasági ellentétek, és növekszik a nem állami szervezetek biztonságra gyakorolt befolyása. Közvetlen környezetünkben kialakulhatnak olyan előre jelezhető válságok, konfliktusok, amelyeknek nem célja a magyar állam szuverenitásának, területi integritásának fenyegetése, azonban a határokhoz közeli cselekmények hazánk biztonságát is érinthetik. A Nyugat-Balkán egyes országainak stabilizációja továbbra is igényli a nemzetközi válságkezelő erők jelenlétét és támogatását. A Magyar Köztársaság biztonságát a földrajzilag távolabb eső válságok közvetlenül is befolyásolják. A globalizáció hatásaként növekszik az országok kölcsönös függősége, biztonságukat és stabilitásukat is /2009. (I. 30.) Korm. határozat
4 egyre erősebben befolyásolja a világ más részeinek stabilitása, vagy annak hiánya. A válságokkal terhelt régiókban igen rövid előrejelzési idővel törhetnek ki az országokon belüli és országok közötti fegyveres konfliktusok. A konfliktusok megoldása a nemzetközi közösség közreműködését igényelheti, ezért a katonai erő várható alkalmazásának mind kevésbé szab korlátot a földrajzi távolság. A globális biztonságot befolyásoló tényezők közül a Magyar Köztársaság biztonságára potenciális fenyegetést jelent a nemzetközi terrorizmus. Terrortámadások végrehajtása elsősorban a Magyar Honvédség válságkörzetekben szolgálatot teljesítő erői ellen valószínű. A nemzetközi terrorizmus figyelemfelkeltő és létezését demonstráló törekvése következtében ugyanakkor növekedhet egyes hazai objektumok, valamint az országba települt NATO- és EU-létesítmények, szervezetek potenciális fenyegetettsége is. A Magyar Köztársaság biztonságára potenciális fenyegetést jelent a tömegpusztító fegyverek, valamint a célba juttatásukhoz szükséges eszközök és technológiák ellenőrizetlen terjedése is, különösen azoknak a terrorista szervezetek általi megszerzése és lehetséges alkalmazása. Katonai eszközöket is igényelhet azoknak a válságoknak a kezelése, amelyek alapja az energiához és a stratégiai nyersanyagokhoz történő akadálytalan hozzáférés biztosítása, a kábítószerek terjedése, a klímaváltozás, a világ egyes régióinak túlnépesedése, a politikai és a vallási szélsőségek terjedése. MŰVELETI TAPASZTALATOK Irak Az iraki hadműveletek során a szövetséges légierőt rendkívül sikeresen alkalmazták vezetés-irányítás megbénításában, a csapatok manőverező képességének megakadályozásában, a Köztársasági Gárda erőinek megsemmisítésében és a városi harchoz nyújtott tűztámogatásban A koalíciós légierő bevetést, légicsapást hajtott végre, 270 kutatási-mentési feladatban vett részt, légi utántöltésre került sor. 2. Jelentősen javították levegő-föld fegyverek képességét (a homokvihar nem jelentett zavaró tényezőt), a precíziós csapásmérés eszközeiként kiválóan vizsgáztak a B-1, B-2, B-52, F-15 repülőgéptípusok. 3. Súlyos problémák merültek fel a Patriot rakéták ellenség-barát felismerő rendszerével előfordult, hogy az amerikai pilóta észlelte a bemérést és tüzet nyitott a Patriot ütegre. Ennek megfelelően a jövőben kiemelt feladatot képez a barát-ellenség felismerő rendszer fejlesztése. 4. Az iraki légvédelem semlegesítését nagymértékben segítette az Öböl-háborút követő repülés tilalmi zónák kijelölése. A feladatot 45 repülőgép és fő oldotta meg. Az iraki légvédelem hatékonyságát nagymértékben rontotta, hogy a tilalmi zónában a szövetséges erők szinte naponta 4 KIS-BENEDEK, József: Az iraki háború tanulságai, Bólyai Szemle, XII. évfolyam 3. szám
5 légicsapásokat hajtottak végre, a katonai műveletek beindulása előtt ez a tevékenység különösen intenzívvé vált. 5. Az AH-64 (Apache) helikopterek a harci tapasztalatok szerint további fejlesztést igényelnek a páncélvédettség terén, mert egyet kézifegyverrel lőttek le az irakiak és további 30-at kézifegyverekből kilőtt lövedék találta el. 6. A manőverező robotrepülőgépek, valamint a precíziós bombák a sokkolás és a megfélemlítés eszközei voltak. Az Öböl-háborúban hat hét alatt db precíziós bombát vetettek be, míg az iraki háborúban négy hét alatt 18 ezer precíziós bomba került alkalmazásra. A manőverező robotrepülőgépek közül az Öböl-háborúban 300 db-ot, míg az iraki műveletekben 800 db-ot alkalmaztak. 7. Első alkalommal került sor a hadászati támadó repülőgépek és a manőverező robotrepülőgépek egyidejű alkalmazására. A manőverező robotrepülőgépeket a GPS képesség kifejlesztésével korszerűsítették, ennek eredményeképpen 2%-os hibával üzemeltek. A fejlesztés további iránya a repülés közbeni irányváltás (pályamódosítás) megvalósítása, az olcsóbb lőszerek előállítása és az önmegsemmisítő képesség kifejlesztése. 8. A pilóta nélküli felderítő repülőgépek tíz típusát jó eredménnyel használták fel. 15 Predator állandóan a levegőben tartózkodott (ez az Egyesült Államok rendelkezésre álló készletének egyharmada) méter magasságban a felhasznált egyéb típusok: Global Hawk, Pointer, Hunter and Shadow, Dragon Eye Accident Killed in Action Friendly Fire Natural Causes Unconfirmed UK US UK US 1. ábra UK/US veszteségek az Operations TELIC iraki hadműveletben 5 9. A pilóta nélküli eszközök felhasználásával és a légierő támadó repülőgépeinek földi célokra történő kombinált rávezetésével valósult meg a légierő városi harcban való alkalmazása. A hadműveletek tapasztalataként megállapítható, hogy a városi hadviselés légi támogatása 5 23rd International Symposium on Military Operational Research, 29 August 1 September 2006
6 megvalósítható, de csak erre a célra kifejlesztett fegyverrendszerekkel. Feltétlenül szükség van azonban a célok szárazföldi erők által történő megjelölésére. A csapások kiváltásához "rugalmasabb" lőszerekre és a robotfelderítés megvalósítására van szükség, hogy a célmegjelöléskor a saját erők ne keveredjenek harcba. 10. A légierő és a szárazföldi erők közötti tevékenységek koordinálására és az összeköttetésre Katarban az USCENTCOM 6 bázisán egy 18 fős Légi Koordinációs Részleg került felállításra. Afganisztán Az Afganisztánban folyó katonai műveletek előkészítése és végrehajtása számos problémát vetett fel, amelyek közül a jelentősebbeket az alábbiakban lehet összefoglalni: 7 1. Az afganisztáni műveletek során minden tekintetben a szélsőségek jellemzőek, extrém forróság és hideg, magashegyi és sivatagi körülmények, hirtelen változó klimatikus viszonyok stb., amelyek rendkívül megterhelik a műveletekben résztvevőket. 2. A közlekedési infrastruktúra hiányából adódóan a támogatás és utánpótlás nehézkes, az ellenséges erők/csoportok folyamatos akciói, rajtaütései miatt pedig egyre kockázatosabb. Az erők különböző helyszíneken, adott esetben igen kis létszámú csoportokban (különleges műveleti erők) változó intenzitású harci cselekményekben tevékenykednek, az erők azonnali áthelyezésének szükségessége, a légi mobilitás iránti igény jelentősen megnövekedett. 3. A nagy távolság és a valóságos helyzet pontos ismeretének hiánya gondot okoz a célok felderítése, a légicsapások és tüzérségi tűz kiváltása, a közvetlen légi támogatás valamint más harcászati szintű feladatok megoldása terén. 4. A szárazföldi erők nem összefüggő arcvonalon és harcrendben, sávhatárok között hajtják végre a harcfeladataikat, a harcérintkezés terepszakaszainak kijelölése, a műveletek folyamatosan változó intenzitása, a pontatlan helymeghatározás nehezíti a közvetlen légi támogatás feladatainak tervszerű és hatékony végrehajtását. 5. Az al-kaida és a tálib erők rugalmasságát biztosítja, hogy nincs szükségük nagy, bonyolult infrastrukturális bázisokra, csupán olyan kisméretű épületekre és rejtekhelyekre, ahol a fegyvereiket tárolják és a robbanóanyaggal és más eszközökkel végrehajtandó akciókat előkészítik, ezért a precíziós csapásmérés képessége a hadszíntéri műveletek során nélkülözhetetlen. 6. Az Operation ENDURING FREEDOM 8 művelet során bekövetkezett baráti tűz okozta veszteség miatt a USJFCOM 9 a szárazföldi erők közvetlen légi támogatását hatástalannak és összehangolatlannak minősítette ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a műveletek végrehajtása a szárazföldi erők közvetlen légi támogatása nélkül lehetetlen. 6 Unated States Central Command Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága 7 SOF on the Contemporary Battlefield, Military Review, Maj-Jun Tartós Szabadság Hadművelet 9 Unated States Joint Forces Command Az Egyesült Államok Egyesített Parancsnoksága
7 7. Afganisztánban hosszan elhúzódó tevékenységgel kell számolni, ezért a nemzetek összefogása elengedhetetlenül szükséges a további műveletek végrehajtása, az ország helyzetének stabilizálása érdekében. JTAC 10 MoA 11 Az Operation ENDURING FREEDOM végrehajtása során a szeptember 4-én bekövetkezett baráti tűzben Pte. Mark Anthony Graham életét vesztette, több katona súlyosan megsérült. A USAF 12 A-10 Thunderbolt köteléke feltételezhetően tévedésből ellenséges csoportként azonosította, majd tüzet nyitott a tálib felkelők feltartóztatására kirendelt erőkre, melynek során a kanadai olimpikon belehalt sérüléseibe. Az eset széles sajtónyilvánossága, az iraki és afganisztáni műveletek tanulságai, a különböző szabványok nemzetenkénti eltérő értelmezése és alkalmazása arra késztették a Pentagon 13 illetékeseit, hogy vizsgálják felül az előretolt repülésirányítók minősítésének minimum követelményeit, a vonatkozó szabványokat. Az USA haderőnemei előretolt repülésirányítói minősítésének egységesítésére kiadott JTAC MoA alapján megkezdődött a vonatkozó STANAG-3797 felülvizsgálata, melynek főbb változásai (követelményei) a következők: megszűnt a korábbi hármas minősítés (UT-LCR-CR 14 ), helyébe a Certified 15 és Qualified 16 lép; minimum 12 rávezetés a kezdeti kiképzéshez, melyből: minimum 8 rávezetés CAS 17 repülőeszközzel; minimum 2 rávezetés éles vagy gyakorló fegyverzettel; minimum 2 rávezetés éjszaka; minimum12 rávezetés évente a jártasság fenntartásához, melyből: minimum 6 CAS repülőeszközzel; minimum 1 rávezetés éles vagy gyakorló fegyverzettel; minimum 2 rávezetés éjszaka. A MAGYAR HONVÉDSÉG AMBÍCIÓ SZINTJE 18 A Magyar Honvédségnek képesnek kell lennie a feladatok teljes spektrumában a magas intenzitású harci műveletektől az alacsony intenzitású béketámogató és válságkezelő műveletekig bezárólag tevékenykedni. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló évi CV. törvény 70. (1) 10 Joint Terminal Attack Controller a FAC (Forward Air Controller Előretolt Repülésirányító) új definíciója 11 Memorandum of Agreement Egyetértési Megállapodás 12 Unated States Air Force Az Egyesült Államok légiereje 13 Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma 14 Under Training-Limited Combat Ready-Combat Ready 15 Képzett a korábbi LCR-nek felel meg 16 Minősített nappal és éjszaka hadrafogaható 17 Close Air Support közvetlen légi támogató 18 Miniszteri irányelvek a védelmi tervezéshez /2007. (HK 16.) HM utasítás
8 bekezdésben foglalt feladatai végrehajtására is figyelemmel, képesnek kell lennie a magyar külpolitikai törekvésekhez igazodva az ország határain kívül folytatott műveletekben egyidejűleg: egy dandár méretű erő hat havi harci, és egy zászlóalj méretű erő tartós (hat hónapon túli) nem harci körülmények közötti alkalmazására; vagy egy zászlóalj méretű erő tartós (hat hónapon túli) harci, és egy zászlóalj méretű erő tartós (hat hónapon túli) nem harci jellegű tevékenységére. A tervezés során az alábbiakat kell figyelembe venni: A Magyar Honvédség, illetve alegységei, egységei katonai feladatokat önállóan nem, hanem minden esetben valamilyen együttműködésben (szövetségi, EU-s, koalíciós) hajt végre; A Magyar Honvédségnek képesnek kell lennie a műveletek teljes spektrumában a magas intenzitásútól az alacsony intenzitásúig, a harci műveletektől a válságkezelő és béketámogató műveletekig bezárólag feladatot végrehajtani; Dandár szintű műveleti részvétellel maximum hat hónap időtartamban a NATO földrajzi területén vagy annak szomszédságában kell számolni; Zászlóalj és alacsonyabb szintű műveleti részvétellel rotációval, maximum 6 ezer km távolságban egy időben legfeljebb négy földrajzi helyszínen lehet számolni. A műveletekben részt vevő alegységek logisztikai ellátásához szükséges képességek meghatározásánál figyelembe kell venni a többnemzeti megoldásokat. A FELKÉSZÍTÉS HELYZETE A haderő átalakítás eredményeként Előretolt Repülésirányító Csoportja (ERICS) került megalakításra az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis alárendeltségében. A felajánlásoknak megfelelően a csoport külön terv szerint folytatja felkészülését és kiképzését az alaprendeltetésből adódó feladatai végrehajtására. A felkészítés az alábbi követelmények alapján történik: Harctéri irányító tisztek: fizikai felkészítés; általános lőkiképzés; tereptan; harcászat; idegen hadsereg ismeret; harctéri irányítás szakképzés; túlélő kiképzés; Force Protection 19 ismeretek; 19 Erők megóvása
9 nyelvi felkészítés; ejtőernyős felkészítés; összekovácsolás. Híradó kezelő és harcjármű vezetők: fizikai felkészítés általános lőkiképzés; tereptan; harcászat; idegen hadsereg ismeret; harcjármű vezető szakkiképzés; híradó szakkiképzés; túlélő kiképzés; Force Protection ismeretek; nyelvi felkészítés; ejtőernyős felkészítés; összekovácsolás. A csoport felkészítése a jóváhagyott terveknek megfelelően folytatódik, az L-39 és Mi-24 repülőeszközök alkalmazásával végrehajtott rávezetések megkezdése jelentős előrelépést jelentett a gyakorlati felkészítésben. Továbbra is megoldásra vár a csoport harcászati felkészítése, mely az új STANAG alapján csak minősített oktatókkal, akkreditált kiképző központtal rendelkező tagállamban lehetséges. A NATO SZAKÉRTŐI CSOPORT LÁTOGATÁSÁNAK TAPASZTALATAI A NATO ACT 20 MH Nemzeti Összekötő Képviselet kezdeményezésére az ACT és a USJFCOM vizsgálja a JTAC/FAC képesség kialakításának rövid és hosszú távú lehetőségeit. A magyarországi lehetőségek és körülmények feltérképezésére augusztus között az ACT és a USJFCOM közös szakértői tanácsadó csoportja látogatást tett Magyarországon. A program folyamán a szakértői csoport tájékozódott a Magyar Honvédség feladatrendszeréről és ambíció szintjéről, a NATO felajánlások helyzetéről valamint az ERICS felkészítéséről. A szakértői csoport tagjai előadást hallgattak a következő témákban: az MH 86. Szolnok Helikopterbázis szervezeti felépítése, az ERICS helyzete, az eddig végrehajtott kiképzési feladatok, tanfolyamok; a Mi-24 harci helikopterek lehetőségei, felhasználásuk az ERICS felkészítés területén (elméleti és gyakorlati); 20 Allied Command of Transformation Szövetséges Transzformációs Parancsnokság
10 az MH 34. Különleges Műveleti Zászlóalj szervezeti felépítése, a JTAC/FAC képesség jelenlegi helyzete a zászlóaljnál; a tüzérség felépítése az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) alárendelt katonai szervezeteinél, a JTAC/FAC képesség jelenlegi helyzete; az MH Központi Gyakorló- és Lőtér felépítése, feladata és lehetőségei a kiképzés kiszolgálásában; az MH PBRT felépítése, fő feladatai, lehetőségei a kiképzés kiszolgálásában; az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szervezeti felépítése, az L-39 gyakorló és a JAS-39 Gripen harcászati repülőgép lehetőségei, CAS felkészítés jelenlegi helyzete. A szakértői csoport előadásokat tartott a JTAC/FAC műveleti alkalmazása, az alapvető eszközök és felszerelések, illetve a kiképzés, a felkészítés és a vonatkozó dokumentumok témakörében Szolnokon, Székesfehérváron és Kecskeméten. Az egyhetes látogatás befejezéseként a szakértői csoport a szerzett tapasztalatok alapján összefoglaló előadást tartott augusztus 22-én Budapesten a HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály (HM HKF) által szervezett szakértői megbeszélésen. A megbeszélésen részt vettek a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (HM FLÜ), a HM Védelmi Tervezési Főosztály (HM VTF) és a HM Haderőtervezési Főosztály (HM HTF) valamint az MH ÖHP szakemberei is. A tapasztalatok az alábbiak szerint összegezhetők: a felkészítés tematikája megfelelő, összhangban van a JTAC MoA/STANAG-3797 követelményeivel; a gyakorlati felkészítésben folytatni kell az L-39 gyakorló repülőgépekkel és Mi-24 harci helikopterekkel történő rávezetéseket; az állomány kiképzéséhez, a megszerzett jártasság fenntartásához meg kell kezdeni és folytatni kell a JAS-39 Gripen állomány levegő-föld kiképzését; az ERICS állomány kiképzéséhez soron kívül be kell szerezni a hiányzó felszereléseket és technikai eszközöket; ki kell alakítani egy JTAC kiképző központot, amely közép- és hosszútávon regionális kiképző központtá fejlődhet. TÉNYEK ÖSSZEFÜGGÉSEK A hadszíntéri műveletek tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy a szárazföldi műveletek végrehajtása közvetlen légi támogatás nélkül lehetetlen. A JTAC szükségessége egyre alacsonyabb szinten, század, szakasz, sőt egyes esetekben (SOF 21 műveletek, OMLT 22 ) raj (különleges műveleti csoport) szinten jelentkezik. Figyelemmel a Magyar Honvédség előtt álló feladatokra, a Magyar Honvédség ambíció szintjére, a NATO szakértői csoport rövidtávon 37, hosszútávon 46 JTAC (a 21 Special Operation Forces különleges műveleti erők 22 Operational Mentor Liaison Team
11 jelenleg meglévő többszöröse) rendszeresítését tartja szükségesnek. A felkészítéshez és kiképzéshez, a megszerzett jártasság fenntartásához szükség van gyakorló és harci repülőgépekre és harci helikopterekre, a levegő-föld képesség megléte elengedhetetlen. A MiG-29 harcászati és L-39 gyakorló repülőgépek ez év végén kivonásra kerülnek a Magyar Honvédség hadrendjéből. Más összefüggésben: a Gripen Bérleti Szerződés korlátai miatt a kieső repülőeszközöket/repülési időt pótolni kell Naptári szerint Nagyjavítások nélkül Nagyjavításokkal 4 db P visszaforgatásával 2. ábra A Mi-24 harci helikopterek helyzete A Mi-24 harci helikopterek (a szükséges nagyjavítások és korszerűsítések tervszerű végrehajtásával) ig rendszerben tarthatók 2009-ben nagyjavítás és korszerűsítés forráshiány miatt nem tervezett, a további nagyjavítások és korszerűsítések költségfedezete kérdéses. A Magyar Honvédség válaszút előtt áll. Meggyőződésem, hogy nincsenek egyszeri történések, csak ok-okozati összefüggések léteznek, melyek jól leírható folyamatokat eredményeznek. A koncepció valahol ott jelenik meg, ahol felismerik az összefüggéseket, s irányítják a folyamatokat. A Magyar Honvédség nemzeti és vállalt szövetségesi feladatai teljesíthetősége érdekében dönteni, cselekedni kell. FELHASZNÁLT IRODALOM [1] DEÁK JÁNOS: Napjaink és a jövő háborúja, HADTUDOMÁNY-HADÜGY, XV. évfolyam 1. szám, március [2] RESPERGER ISTVÁN: Az IRAKI SZABADSÁG HADMŰVELET 2003., Tanulmány, Budapest-Hamburg, 2003 [3] KISS-BENEDEK JÓZSEF: Az iraki háború tanulságai, Bólyai Szemle, XII. évfolyam 3. szám [4] Miniszteri irányelvek a védelmi tervezéshez /2007. (HK 16.) HM utasítás [5] A Magyar Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája 2073/2004. kormányhatározat [6] Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének stratégiai koncepciója, 1991 [7] A Magyar Honvédség légierő doktrínája, MH LEP, 2004 [8]
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG
KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen
KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek
A KATONAI LÉGIJÁRMŰ RENDSZERMODELLJE A KATONAI LÉGIJÁRMŰ
Seres György A KATONAI LÉGIJÁRMŰ RENDSZERMODELLJE A rendszerelmélet, mint új tudományos vizsgálati módszer, Angliában keletkezett, a második világháború idején, amikor a német légierő, a Luftwaffe támadásai
A katonai légijármű rendszermodellje A katonai légijármű lehet: A katonai légijármű bemenetei: a környezetből A katonai légijármű kimenetei:
Seres György: A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER 2003-ban, a ROBOTHADVISELÉS 3 konferencián bemutattam a katonai rendszerek egy általános modelljét 1. Csak emlékeztetőül mutatom be az akkori előadás néhány
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív
Honvédelmi alapismeretek
Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TISZTE L T HA LLGA TÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlá- sa kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres
A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER. Seres György 2005
A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER Seres György 2005 A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER Seres György 2005 2003-ban ban,, a ROBOTHADVISELÉS 3 konferencián bemutattam a katonai rendszerek egy általános modelljét
H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E
A TÜZÉRSÉG HARCI ALKALMAZÁSÁNAK SAJÁTOSSÁGAI ÉJSZAKA SPECIFICITIES OF COMBAT APPLICATION OF THE ARTILLERY AT NIGHT A tüzérségnek készen kell lenni arra, hogy a műveletekben folyamatos támogatást nyújtson
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. A honvédelmi miniszter.. /2009. (...) HM rendelete. a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti repüléseiről
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány TERVEZET A honvédelmi miniszter. /2009. (...) HM rendelete a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti repüléseiről A légiközlekedésről szóló 1995.
A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK BERNARD BOURHY alezredes 1 A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2 Tisztelt Tüzér Tudományos Konferencia! Örömmel teszek eleget a konferencia szervező
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.
Magyar Köztársaság Nemzeti Katonai Stratégiája 1009/2009. (I. 30.) Korm. határozat melléklete alapján
Magyar Köztársaság Nemzeti Katonai Stratégiája 1009/2009. (I. 30.) Korm. határozat melléklete alapján Új hatalmi rendet, politikai és gazdasági átrendeződést eredményezett a világban a bipoláris szembenállás
Honvédelmi alapismeretek
Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TI SZT ELT HALLGATÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlása kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres
AZ ATOM-, BIOLÓGIAI-, ÉS VEGYI (ABV) VÉDELMI TÚLÉLÉS BIZTOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A NATO AFS: STO 1 PASSZÍV VÉDELMÉBEN A REPÜLŐCSAPATOKNÁL
AZ ATOM-, BIOLÓGIAI-, ÉS VEGYI (ABV) VÉDELMI TÚLÉLÉS BIZTOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A NATO AFS: STO 1 PASSZÍV VÉDELMÉBEN A REPÜLŐCSAPATOKNÁL A XX. század utolsó két évtizedének fordulóján a bipoláris világrend
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2008. 01. 07. mk. alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2008. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
MIÉRT HELIKOPTER? Koller József ezredes
Koller József ezredes SZÁLLÍTÓ ÉS HARCI HELIKOPTER ERŐK MISSZIÓS FELAJÁNLÁSAINAK JELENLEGI HELYZETE, A LÉGI KIKÉPZÉS- TÁMOGATÓ CSOPORT (AIR MENTOR TEAM) VÉGREHAJTOTT MISSZIÓINAK GYAKORLATI TAPASZTALATAI
A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól
A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás
Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és
Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és ennek adaptációs, illetve hasznosítási lehetőségei a magyar
és s feladatrendszere (tervezet)
Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETI KATONAI STRATÉGIÁJA
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETI KATONAI STRATÉGIÁJA ÖSSZEFOGLALÓ NEMZETI KATONAI STRATÉGIA HÚSZ ÉV UTÁN Az év elején fogadta el a kormány a Nemzeti Katonai Stratégiát, az elsõt a rendszerváltozás óta. A stratégia
VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens
Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során
A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI. BALOGH IMRE vezérőrnagy 1
BALOGH IMRE vezérőrnagy 1 A MAGYAR HONVÉDSÉG LÉGIERŐ HADERŐNEM HELYE ÉS SZEREPE A MAGYAR HONVÉDSÉG TŰZTÁMOGATÁSÁBAN A HADERŐNEM ALAPFELADATAI A Magyar Honvédség légierő feladatait a 61/2000. (VI. 21.)
KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS
KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS A CSAPAT LOGISZTIKAI SZAKKIKÉPZÉST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK A LÉGIERŐNÉL Sári Gábor 1 A kiképzési rendszer professzionális jellegűvé alakítása érdekében került kiadásra a HVKF 65/2004
A honvédelmi miniszter. /2007. (...) HM. rendelete. a Magyar Honvédség légvédelmi célú repüléseinek szabályairól
A honvédelmi miniszter. /2007. (...) HM rendelete a Magyar Honvédség légvédelmi célú repüléseinek szabályairól A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 74. -ának w) pontjában
KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados
Kuti Rajmund tűzoltó százados KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A terrorizmus kezelése napjaink állandó problémája. Az elmúlt években a világ több pontján bekövetkezett
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16
Kismagasságú katonai folyosók
1 Kismagasságú katonai folyosók 2 KIINDULÁSI ALAP A fent említett szabályzók alapján jelenleg földközeli- és kismagasságú repülések végrehajtása a G típusú légtérben 250 csomó (460 km/h) sebesség alatt
2 Az Országgyűlés.../2007. ( ) OGY határozata a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól Az Országgyűlés a honvédelemről és a Magyar Honvéds
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA 1~ ; 2007 prá,! 0 & H/2921. számú országgyűlési határozati javaslat a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól Előadó : Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter Budapest,
KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN
KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN Mogyorósi József ezredes MH Katonai Közlekedési Központ központparancsnok FELHASZNÁLT IRODALOM HM KÖZLEKEDÉSI SZOLGÁLAT FŐNÖKSÉG: Az MN. Közlekedési Szolgálat
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok
CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi
A TŰZTÁMOGATÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, PROBLÉMÁI A KATONAI VEZETŐK FELKÉSZÍTÉSÉBEN
A KONFERENCIA VITAANYAGA DR. HAJDÚ ISTVÁN ezredes 1 DR. SOMORÁCZ ANDRÁS alezredes 2 FODOR JÓZSEF alezredes 3 A TŰZTÁMOGATÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, PROBLÉMÁI A KATONAI VEZETŐK FELKÉSZÍTÉSÉBEN
A MAGYAR ELŐRETOLT REPÜLÉSIRÁNYÍTÓ (JTAC/FAC 2 ) PROG- RAM ÉRTÉKELÉSE A KETTŐS FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 3
Mógor Tamás 1 A MAGYAR ELŐRETOLT REPÜLÉSIRÁNYÍTÓ (JTAC/FAC 2 ) PROG- RAM ÉRTÉKELÉSE A KETTŐS FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 3 Magyarország NATO csatlakozása után 2000-ben kezdődött el a közvetlen légi támogatás (CAS
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája 1 Nemzeti Biztonsági Stratégia I. Magyarország biztonságpolitikai környezete II. Magyarország helye és biztonságpolitikai érdekei a világban III. A Magyarországot
A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM
A KATONAI REPÜLŐTEREK BIZTONSÁGÁNAK RÉSZE A TŰZVÉDELEM A repülőtér kezdetben a fel- és leszállópályát jelentette. Az első repülőeszközök valójában nem igényeltek repülőteret. Elég volt egy viszonylag nagyobb
Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál
Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál 1., AZ ALAKULAT BEMUTATÁSA A honvédelmi miniszter 34/2007 (HK) 4 HM számú határozata költségvetési szerv alapításáról szóló határozata alapján:
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli
H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E
A LÉGIERŐ KÉPESSÉGEINEK AZ ÁTTEKINTÉSE OVERVIEW OF CAPABILITIES OF AIR FORCES A tanulmány a légierő képességeit tekinti át egyfajta katonai műveletközpontú szemlélettel. A szerzők elemzik az egyes műveleti
Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről
Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között
A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem
KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE
X. Évfolyam 2. szám - 2015. június DERZSÉNYI Attila attila.derzsenyi@hm.gov.hu KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE Absztrakt A katonai beszerzésről sokaknak első hallásra
A légierő képesség alapú közelítése, mint a parancsnokképzés egyik alap kognitív kompetenciája
Dr. habil. Krajnc Zoltán A légierő képesség alapú közelítése, mint a parancsnokképzés egyik alap kognitív kompetenciája Foglalkozás/beosztás Főbb tevékenységek és feladatkörök A munkáltató neve és címe
Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei
Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Hadászat- és Hadelmélet Tanszék 1. A hadikultúrák megjelenése a modern hadügyben 2. A hadikultúrák elméleti kérdései 3. A gerilla hadviselés elméletének
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi
Közbiztonsági referensek képzése
Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Jogszabályi alapok Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár Hazai jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011.
A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN
A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN Dr. Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka Szentendre 2009. május 29. 1 A Magyar Honvédség részvétele a nemzetközi műveletekben
A nemzetközi helyzet kemény lett
A nemzetközi helyzet kemény lett II. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Hakuna Matata Fehér Zsolt, Rottek Bence, Vályogos Anna 1 2015. 02. 29. A cél egy Európára kiterjedő háború elkerülése,
REPÜLŐTÉRI TŰZOLTÓ SZERVEZETEK FELADATRENDSZERE
Dr. Csutorás Gábor REPÜLŐTÉRI TŰZOLTÓ SZERVEZETEK FELADATRENDSZERE A NATO csatlakozás után a szabványosítási egyezményeket figyelembe véve újrafogalmazásra kerültek a katonai repülőtéri tűzoltó alegységek
TERRORIZMUS, LÉGI FENYEGETETTSÉG, HADERŐFEJLESZTÉS
Dr. Ruttai László Dr. Krajnc Zoltán TERRORIZMUS, LÉGI FENYEGETETTSÉG, HADERŐFEJLESZTÉS A Magyar Honvédség átalakítása, a haderő fejlesztése minek keretében a Magyar Honvédség haderőnemeit, a légierőt és
A csapatok tevékenységeinek felosztása
60 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. JANUÁR Juhász József A csapatok tevékenységeinek felosztása Jelen írás közlésével szerkesztõségünk folytatja azon cikkek publikálását, amelyek egy-egy szûken vett szakterület
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2013. 02. 07. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak
A SAKK ÉS A HADMŰVELETI MŰVÉSZET KAPCSOLATA
"A sakkjáték a hadvezérek gyakorló terepe Kállai Gábor Nemzetközi nagymester A SAKK ÉS A HADMŰVELETI MŰVÉSZET KAPCSOLATA Előadó: Juhász István vezérőrnagy HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály főosztályvezető
KLHTK JAVASLATA A ZMNE ÉVI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYTERVÉBE
A 2009. ÉVRE TERVEZETT TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK (TANULMÁNY, KÖNYV, KONFERENCI, FOLYÓIRAT KÜLÖNSZÁM) 1. CÍME Társadalom és Honvédelem 2009. Terrorizmus-különszám Prof. Dr. Harai Dénes nyá. ezds. (szerk.) JELLEGE
KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport
KATONAI LOGISZTIKAI INTÉZET Hadtáp és Katonai Közlekedési Tanszék Hadtáp Szakcsoport 1) Az MH NTE alkalmazásának tapasztalatai az Afganisztáni Hadszíntéren (témavezető: Dr. Pohl Árpád) 2) Az Afganisztánban
Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc
Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi
Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)
Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár
AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA
Dr. Haig Zsolt mk. alezredes egyetemi docens ZMNE BJKMK Információs Műveletek és Elektronikai Hadviselés Tanszék haig.zsolt@zmne.hu AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Az előadás az MTA Bolyai
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2011. 01. 26. Dr. Szabó Tibor MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2011
A MAGYAR TÜZÉRSÉG ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A NATO ÉS EU HADERŐBEN
A KONFERENCIA VITAANYAGA SZELEI GYÖRGY alezredes 1 A MAGYAR TÜZÉRSÉG ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A NATO ÉS EU HADERŐBEN Bizonyára már ismertek a védelmi felülvizsgálat célkitűzései, a Kormány vonatkozó
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.
CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal
A TERRORIZMUS FENYEGETÉSÉNEK VIZSGÁLATA A FELDERÍTÉSRE GYAKOROLT HATÁS ALAPJÁN BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS ISMÉRVEK
A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC MURI LÁSZLÓ HOLNDONNER HERMANN FORRAY LÁSZLÓ A TERRORIZMUS FENYEGETÉSÉNEK VIZSGÁLATA A FELDERÍTÉSRE GYAKOROLT HATÁS ALAPJÁN BEVEZETÉS 2001. szeptember 11-től már globális
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 1. számú példány 1. A tantárgy kódja: HFELB81 TANTÁRGYI PROGRAM 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): A harcászati szintű katonai felderítés
Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján
Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2009. 01. 16. Dr. Felházi Sándor mk. ezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM TAPASZTALATAI A TANFOLYAMOK SZERVEZÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE
1 Dr. Jakab László Phd. alezredes Egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar Repülőműszaki Intézet Sárkányhajtómű Tanszék A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM
T/13575. számú törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13575. számú törvényjavaslat a Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya közötti, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között a repülő és
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola Agyi érkatasztrófák kezelése a MH Honvédkórházban: a személyi állomány sürgősségi ellátásának megszervezése
Megvéd-e minket a NATO?
Megvéd-e minket a NATO? Európa biztonsága Donald Trump korában Csiki Tamás NKE SVKK csiki.tamas@uni-nke.hu Budapest, 2017. 05. 24. Főbb témakörök Európa geostratégiai helyzete Pillanatfelvétel a NATO-ról
A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban
A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:
KATONAI TANANYAG. 1. Szolgálati szabályzat ismeretek. 2. Alaki kiképzés
4. sz. melléklet a HHK/1123-1/2014. nyt. számhoz KATONAI TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 90. (1)
Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben
Ellenőrzött beszállítás = Jó minőségű termék! Textilruházati Beszerzési és Gyártói Szakmai Fórum Állami minőségbiztosítás a védelmi beszerzésekben Gyöngyösi Ferenc mk. alezredes HM FHH Haditechnikai Intézet
AZ NKE HHK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA
A MAGYAR HONVÉDSÉG KÜLÖNLEGES MŰVELETI KÉPESSÉG MÚLTJA, JELENE A szerző a NKE HHK Hadtudományi Doktori Iskola hallgatójaként, választott témájának egyik elemeként mutatja be a magyar különleges műveleti
A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében.
Dr. Czank László ny. alezredes 1 : A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében. 1 NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Át-és Továbbképző Központ főelőadó
KORSZERŰ HADVISELÉS ÉS HADERŐ HADTUDOMÁNYI KUTATÓMŰHELY
KORSZERŰ HADVISELÉS ÉS HADERŐ HADTUDOMÁNYI KUTATÓMŰHELY AZ ÖSSZHADERŐNEMI ÉS LÉGI MŰVELETEK EVOLÚCIÓJA KIEMELT KUTATÁSI TERÜLET RENDEZVÉNYE A LÉGIERŐ ALKALMAZÁSÁNAK MODERN TEÓRIÁI, TEORETIKUSAI 2014. október
KATONAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
TARTALOM Fegyverhasználat a határőrizetben tegnap, ma, holnap 2. Jelige EU
PÁLYÁZAT Az ellenség tűzzel való pusztítása tervezésének elméleti alapjai 2. Jelige 3. Beadási év 4. Szerző1 Dr. Erdélyi Sándor alez., egy. adjunktus 5. Szerző2 Dr. Iványosi Szabó István alez., egy. adjunktus
NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI MŰVELETEIBEN
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Palik Mátyás őrnagy PILÓTA NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG A Magyar Honvédség NATO feladatai TOPOR István ezredes parancsnok 1 Topor István ezredes Személyi információk: Születési hely, idő: Körmend, 1965. 04. 04. Családi
MH KKB & MH KPTSZI Szentendre. feladatvégzése számokban
MAGYAR HONVÉDS DSÉG KÖZPONTI KIKÉPZ PZŐ BÁZIS MH KKB & MH KPTSZI Szentendre feladatvégzése számokban Isaszegi János mk. vőrgy előadása a HM SZEF részére 2009. március 16. 2008. Végrehajtott feladatai 1.
A könnyűlövész-tiszti és -tiszthelyettesi hallgatók helységharc-képzése a NATO elveket és a 21. század kihívásait figyelembe véve
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Szűcs Endre alezredes A könnyűlövész-tiszti és -tiszthelyettesi hallgatók helységharc-képzése a NATO elveket és a 21. század kihívásait figyelembe véve című doktori
GONDOLATOK A MAGYAR LÉGIERŐ VÁRHATÓ, ÚJ FELADATAIRÓL TANULSÁGOK A KÖZEL MÚLTBÓL
GONDOLATOK A MAGYAR LÉGIERŐ VÁRHATÓ, ÚJ FELADATAIRÓL Magyarország geopolitikai helyzetéből és a szövetségi rendszerünkből adódóan a magyar légierőnek két fontos feladata van: a magyar légtér és az ország
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
. számú példány Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2002. 12. 16. MHTT Tüzér szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2003. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2002 2
KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Katonai alapismeretek középszint 1711 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók
A LÉGIERŐ HELYE ÉS SZEREPE A TŰZTÁMOGATÁSI FELADATOKBAN 2 BEVEZETŐ
Bali Tamás 1 A LÉGIERŐ HELYE ÉS SZEREPE A TŰZTÁMOGATÁSI FELADATOKBAN 2 A légierő az összhaderőnemi műveletekben részt vesz a szárazföldi csapatok tűztámogatásában, végrehajtja a légi szállítási-, a fontosabb
A vasúti közlekedési rendszer védelmi felkészítésének aktuális kérdései
A vasúti közlekedési rendszer védelmi felkészítésének aktuális kérdései Dr. Szászi Gábor ezredes egyetemi docens NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Logisztikai Intézet Hadtáp és Katonai Közlekedési
A NATO HARCÁSZATI LÉGIERŐ ALKALMAZÁSÁNAK TERVEZÉSE
DR. KURTA GÁBOR A NATO HARCÁSZATI LÉGIERŐ ALKALMAZÁSÁNAK TERVEZÉSE A NATO harcászati légierő alkalmazását rendszerint az összhaderőnemi műveletek részeként, a társhaderőnemekkel szoros összhangban tervezik.
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok
CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 22/2012. (XI. 13.) HM rendelet A honvédségi jármûvek fenntartásáról szóló 18/2009.
A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK LEGFONTOSABB TAPASZTALATAI
ELŐADÁSOK VASS JÁNOS A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK LEGFONTOSABB TAPASZTALATAI Vass János mk. ezredes 1995-ben részt vett a Magyar Műszaki Kontingens felállításának munkálataiban, majd a kontingens
BIZTONSÁGPOLITIKA TANANYAG ÉS TEMATIKA BIZTONSÁG ÉS KONFLIKTUSOK A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK RENDSZERÉBEN. Összeurópai biztonsági struktúra
BIZTONSÁGPOLITIKA TANANYAG ÉS TEMATIKA BIZTONSÁG ÉS KONFLIKTUSOK A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK RENDSZERÉBEN Összeurópai biztonsági struktúra Cél A megváltozott körülményekre, a radikálisan átalakuló nemzetközi
A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e
A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról
VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:
Tüzér honvédtiszt-jelöltek éleslövészete a várpalotai lőtéren
Tüzér honvédtiszt-jelöltek éleslövészete a várpalotai lőtéren A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Műveleti Támogató Tanszék III. és IV. éves tüzér honvédtiszt-jelöltjei
Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről
HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2011. évi 60. számában 2011. június 7-én
2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 6. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS SZAKMACSOPORT
13.sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM február 26.
CXXXVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2009. február 26. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok 4/2009. (II. 4.) KE határozat 5/2009. (II. 4.) KE határozat 1009/2009. (I. 30.)
A KONFERENCIA PROGRAMJA november 27.
A KONFERENCIA PROGRAMJA 2008. november 27. 08.30-09.00 Regisztráció 09.00-09.05 09.05-09.10 Megnyitó Dr. Ujj András ezredes a ZMNE mb. tudományos rektorhelyettese Köszöntő Dr. Nagy László nyá. mk. ezredes