REFORMÁTUS MOBIL FLOTTA Részletes Tájékoztató
|
|
- Diána Törökné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 REFORMÁTUS MOBIL FLOTTA Részletes Tájékoztató március 1-től megújjult a Magyarországi Református Egyház mobiltelefon konstrukciója! Lényegesen kedvezőbb használati díjak Flottán belül 0Ft percdíj Korlátlan csomagok a publikus árak feléért Olcsó mobilinternet csomagok nagy adatkerettel Saját Egyházi Call Center és ügyfélszolgálat Mindenki maga szerződhet, ügyintézhet, csak magáért felel Telefonon minden elindtézhető házhozszállítással, nem kell utazni, sorban állni Mindez a most létrehozott Egyházi Ügyfélszolgálati Központon keresztül vehető igénybe. A Szolgáltatónk továbbra is a Telekom. A korábban is Református tarifával rendelkezőket megkeresi az Egyházi Ügyfélszolgálati Központ a előfizetéseik behozása érdekében. A korábbi Telekomos tarifák és konstrukció augusztus 31-el megszűnnek. Az új mobilkonstrukciót a Magyarországi Református Egyház intézményei, szervezetei és gyülekezetei, valamint az azokban dolgozó alkalmazottak és önkéntesen dolgozók vehetik igénybe maguk és családtagjaik számára. Az új konstrukcióban: Az intézménynek nem kell felelősséget vállalnia a munkatársak számlafizetéséért, csak az intézmény által fizetett számokért. Aki magánszemélyként szerződik, az is ingyen beszél az intézmények számaival. A magánszemélyek is kérhetnek cégnévre telefonszámlát. Egy személy maximum 5 előfizetést igényelhet. A flottához történő csatlakozás történhet új előfizetések vásárlásával, vagy meglévő számok behozásával. (Telekomos előfizetések csak korlátozott mértékben hozhatóak be.) A szolgáltatásokkal kapcsolatos valamennyi tájékoztatás, megrendelés és ügyintézés kizárólag az Egyházi Ügyfélszolgálati Központ Ügyfélszolgálatán keresztül történik. (Az új konstrukcióba belépett felhasználóknak a Magyar Telekom ügyfélszolgálata nem tud segíteni vagy tájékoztatást adni!) 1
2 Az Egyházi Ügyfélszolgálati Központ ügyfélszolgálatának elérhetőségei A felhasználók által ingyenesen hívható központi szám: honlap: info@ugyfelszolgalatikozpont.hu postacím: 1300 Budapest III. Pf személyes ügyfélszolgálat: 1037 Budapest, (III. ker.) Szépvölgyi út 39. Ügyfélszolgálatunk munkanapokon hétfőtől-csütörtökig 8h és 18h között, pénteki napon 8h és 16h között áll ügyfeleink rendelkezésére. Munkaszüneti- és ünnepnapokon, valamint az ügyfélszolgálati nyitvatartási időn túl, kizárólag elveszett vagy ellopott előfizetések letiltása és sürgős szolgáltatási problémák megoldása (pl. megszünt a szolgáltatás, külföldön bajban van) intézhető telefonon (ezekhez a Felhasználói Szerződésben rögzített felhasználói jelszó ismerete szükséges). Az ügyfélszolgálaton távolról elintézhető minden, nem kell sehova bemenni, sorban állni. A meglévő ügyfelek ügyintézése a Felhasználói Szerződésben megadott kapcsolattartói címen, vagy telefonon a személyes adatokkal és a felhasználó által írásban megadott jelszóval beazonosítva történik. Emiatt kiemelten fontos, hogy ügyfeleink a megadott jelszó titkosságát megőrizzék! Az érdeklődők tájékoztatása és a szerződéskötés szintén telefonon, ban, illetve postázásasal és futározással történik. Mindemellett természetesen lehetőség van személyes ügyintézésre is. 2
3 A belépés módja Jelentkezzen honlapunkon vagy ben! Kollégáink hamarosan keresni fogják! A Református Flottába való belépéshez Felhasználói Szerződést kötünk ügyfeleinkkel. Ehhez sehova nem kell elutazni, az egyeztetések után aláírásra kiküldjük mindenkinek az egyéb szükséges Telekomos nyomtatványokkal együtt (Csatlakozási Nyilatkozat, átíráshoz vagy számhordozáshoz szükséges nyomtatványok, stb.). A szerződéskötés történhet magánszemély- és cégnévre is. A kedvezményes mobilkonstrukcióba az alábbi módokon kapcsolódhat be: 1. Új előfizetések vásárlása Új előfizetések vásárlásakor a SIM kártyán pár napon belül kiszállíttatjuk, és már igénybe is vehető a szolgáltatás! Lehetőség van Telekomos vagy hálózat független telefonkészülékek vásárlására. A készülékeket, megrendelésük esetén az aktuális árlistánk szerinti áron, néhány nap alatt az ország egész területén kiszállítjuk a SIM kártyával együtt, de átvehetőek Ügyfélszolgálatunkon is. 2. Meglévő T-Mobile előfizetések átírása A Magyar Telekomnál meglévő mobiltelefon előfizetések közül elsősorban azok írhatók át az új konstrukcióba, amelyek korábban is Református díjcsomagban voltak. Emellett áthozhatók a legalább 90 napja feltöltőkártyaként (Domino) működő hívószámok is. Ennek feltétele, hogy az előfizetést ne kösse hűség, és ne legyen a Magyar Telekom felé számlatartozás. Ha valaki nem tudja, hogy Telekom előfizetésén van-e hűségnyilatkozat, akkor jelszavával (öt számjegy) információt kérhet a Telekom Ügyfélszolgálatától. Igény esetén Ügyfélszolgálatunk is szívesen segít a hűség idők lekérdezésében, azonban ezt szintén csak a jelszó magadása után tudja megtenni. Magyar Telekom előfizetés átírásához egy átírási nyomtatvány aláírása szükséges, amit szükség esetén Ügyfélszolgálatunk megküld az érdeklődőknek. Feltöltő kártyás szám behozatala esetén a kártya egyenlege az első havi számlában jóváírásra kerül. Magyar Telekom előfizetés átírása esetén a régi telefonkészülék változatlanul tovább használható. Amennyiben a belépéskor készülék hűségnyilatkozat van érvényben, az változatlan feltételekkel (lejárat és kötbérösszeg) megmarad az átírástól függetlenül. Csatlakozás előtt az egyenleg (a lejárt határidejű és a tárgyhavi számla) rendezése szükséges. Amennyiben még befizetetlen készülék törlesztő részletek maradnak, azok belépés után havonta tovább törleszthetőek. Hűségpontok (arany- és platinakártya pontok) gyűjtésére és felhasználására a konstrukción belül nincs lehetőség. 3
4 3. Meglévő Telenor (volt Pannon) és Vodafone előfizetések behordozása Más szolgáltatónál meglévő előfizetések vagy feltöltő kártyás csomagok áthordozhatóak a Református Flottába a teljes hívószámok megtartásával (pl ). Fontos, hogy az előfizetést ne kösse a másik szolgáltatónál hűség és ne legyen a szolgáltatónál számlatartozás. Amennyiben az előfizetésen hűség van, áthordozás esetén a számon fennálló teljes kötbérösszeget kiszámlázza a régi Szolgáltató. Emiatt mindenképp érdemes régi Szolgáltatójától a kötbérről információt kérni. A számhordozási folyamatok Ügyfélszolgálatunkon indíthatóak el, nem szükséges ehhez a Szolgáltatóknál eljárni. A számhordozás csak akkor valósul meg, ha a rendszerekben minden ügyféladatot karakter pontosan megadnunk. Ezért a hordozást megkönnyíti, ha az igénylők előkeresik egykori előfizetői szerződésüket, vagy régi szolgáltatójuk ügyfélszolgálatát felkeresik az előfizetésük adatainak egyeztetése céljából. A Vodafone-nál és a Telenornál vásárolt készülékek jellemzően csak a SIM-lock eltávolítása után használhatóak a Telekom hálózatában, ami szintén a régi szolgáltatónál intézhető. Ez a folyamat költséges lehet, ezért javasolunk ilyen esetben új, akciós árú telefonkészülék vásárlását Ügyfélszolgálatunktól. Telekomos és kártyafüggetlen készülékekkel SIM kártyáink természetesen használhatók. A törvényi előírások miatt a számhordozások csak az előfizető adatainak megváltoztatása nélkül folytathatóak le. Emiatt, a hordozás megvalósulta után, külön lépésben kell az előfizetést a Református Flottába léptetnünk. Emiatt a hordozást követő egy (esetleg pár) napban a beléptetésig az előre leegyeztetett publikus (lakossági) tarifacsomagban működnek az előfizetések. A számhordozással kapcsolatos igény jelzése esetén munkatársaink megkeresik leendő ügyfelünket, és részletes tájékoztatást adnak. A hordozott számok esetén fontos, hogy az előző szolgáltatótól még érkezhet forgalmi számla, és/vagy készülék részlet számla, amelyet természetesen rendezni kell. 4
5 Telefonkészülékek Felhasználóink a Telekom által kínált készülék árlistából, és mellette nagíkereskedelmi áron kínált kártíafüggettlen készülékekből tudnak vásárolni. Az igénybe vehető aktuális készülék árlista elérhető honlapunkon, és kollégáink készséggel meg is küldik Önnek! A készülékeket, megrendelésük esetén néhány nap alatt az ország egész területén kiszállítjuk, de átvehetőek Ügyfélszolgálatunkon is. Fontos, hogy árlista változás esetén nem a megrendelés napján, hanem a nagykereskedésben vagy Telekomnál történő eladás napján érvényes áron szállítunk, de amennyiben a változás ügyfelünkre nézve kedvezőtlen lenne, minden esetben előzetesen külön egyeztetünk. Amennyiben olyan készülékre vagy tartozékra van igény, mely nem szerepel az árlistánkon, lehetőségeink szerint, egyedi ajánlatadás után kérésére beszerezzük. Készülék hibák, szervizelés A garanciális időtartamon belüli javítás ügyintézéséhez szükség lesz a garanciajegyre és a vásárlási számla másolatára is! Ezeket feltétlenül meg kell őrizni a készülék vásárlásakor! Nincs lehetőség cserére vagy garanciális javításra, ha a készüléket nem rendeltetésszerűen használták! Amennyiben a telefonkészülék 1 éven belül hibásodik meg, úgy a leggyorsabban a legközelebbi márkaszervizben van lehetőség javíttatásra. Bolti garanciával vásárolt készülékek esetén pedig a garanciapapíron feltüntetett szervízben. Szervizelés szükségessége esetén, a garanciajegyen megtalálható a hivatalos szerviz is. Amennyiben a garanciajegyet az Egyházi Ügyfélszolgálati Központ érvényesítette, úgy a hibás készüléket Ügyfélszolgálatunkra kell eljuttatni. Amennyiben meglévő előfizetését behozó ügyfelünk rendelkezik érvényes készülékbiztosítással, és arra igényt tartana az új konstrukcióban is, úgy azt belépésekor feltétlenül jeleznie kell Ügyfélszolgálatunknak! 5
6 Számlázás, díjfizetés A használt előfizetések forgalmáról havonta és ügyfelenként egy darab számlát állítunk ki, amely az adott ügyfél összes előfizetésének havidíját és forgalmi díjait tartalmazza. A számlát az ügyfél által megadott számlaküldési címre küldjük meg. A számla nem tartalmaz hívásrészletezést, azt szükség esetén külön szolgáltatásként díj ellenében rendelhető meg munkatársainktól. A számlarészletezés sem tartalmazza a flottán belüli ingyenes hívásokat, azokat a szolgáltató sem rögzíti a rendszereiben. A számláink mellé részletes számlamagyarázatot küldünk ki, ami mindenkinek segíthet az értelmezésben. Amennyiben valaki céges és magán szerződést is köt velünk, úgy azok számláit külön névre kiállítva, külön kiküldve kapja meg. A számlát az ügyfél a számlán feltüntetett befizetési határidőig, a szerződésben rögzített módon rendezni köteles. Az Egyházi Ügyfélszolgálati Központ Kft. fenntartja magának a jogot, hogy késedelmes fizetés esetén az ÁSZF-ben foglaltak szerint megtett felszólítás(ok) után az előfizetésen a kimenő hívásokat korlátozza, illetve a jogszabályilag meghatározott idő elteltével az előfizetést (hívószámot) deaktiválja és a kintlevőséget behajtsa. A tarifacsomagok havidíja alapesetben elektronikus, úgynevezett e-pack kedvezménnyel van számolva. Ezért ügyfeleink a számlájukat jellemzően elektronikus úton kapják meg az általuk szerződéskor megadott címre. (Az e-számla hivatalos időbélyegzővel ellátott, és a tárhelyről évekig letölthető.) A számlát csak elektronikus úton (átutalással/csoportos beszedési megbízással) és banki befizetéssel tudja rendezni. Késedelmes vagy elmaradó számlafizetés eseténesetén a Felhasználók az e-pack kedvezményre nem lesznek jogosultak, és a következő hónapban a kedvezmény nélküli díj megfizetésére kötelezettek. A folyószámla rendezésével ezután a kedvezmény ismét igénybe vehető. Amennyiben a Felhasználó a számláját 3 alkalommal határidőn túl rendezi, vagy számlatartozása meghaladja a 30 napot, úgy a kedvezményt nem veheti tovább igénybe. Az első telefonszámla A Református Flottához való csatlakozás utáni első telefonszámla nehezen érthető lehet, mert ha hónap közben történt a belépés, akkor tartalmazza a korábbi tarifa valamennyi számlázási sorát tört hónapra számolva, és tartalmazza az új tarifa számlázási sorait is tört hónapra számolva. A második hónaptól már a számlakép egyszerűbb és áttekinthető lesz: Hívószámonként tartalmazza a havidíjat esetleges mobilinternet havidíjat és a forgalmi díjakat, amiket végül összesít. A legvégén tartalmazza az összes hívószám együttes számlaösszegét, az esetleges készülék részleteket, a korábbi egyenleget és az összesen fizetendő díjat. 6
7 Használat A mobiltelefon előfizetések használata során a vonatkozó jogszabályok, a szolgáltatások igénybevételének feltételei, és néha az árak is változnak. Időnként új szolgáltatások is elérhetővé válnak. Ezen változásokról és újdonságokról Felhasználóinkat ben küldött elektronikus hírlevelünkben rendszeresen tájékoztatjuk. Külföldi használat Felhasználóinknak javasoljuk, hogy készülékükön állítsák át az automata hálózatválasztást kézi hálózatválasztásra. Így a határ mellet vagy külföldön nem áll át véletlenül olyan hálózatra, amelyet sokkal drágább használni. Külföldi tartózkodás során nagyon oda kell figyelni a mobilinternet használatára! Az EU tagországaiban ugyan kedvezményes már a forgalmazás díja, de számos európai ország nem EU tagállam, ezekben - mint a többi külföldi országban - a telefonállás drága, a mobilinternet használat pedig rendkívül magas díjú (1 GB nemzetközi adatroaming forgalom kb Ft!!!!!). Külön figyelmet igényel, hogy az okos telefonkészülékek maguktól is használják a mobilinternetet, akkor is, ha a Felhasználó nem nézi a levelezést vagy a böngészőt. Ennek oka az, hogy a programok a háttérben frissítik magukat, és új információkat töltenek le. Nem EU tagállam külföldi országokban ezért érdemes az okostelefonokon a beállítások menüjében az adatroamingot teljesen kikapcsolni. A Református Egyház előfizetésein a fenti veszélyek miatt egy 50 euro értékű roaming limitet állítunk be. Ha valakinek ennél magasabb összegben kell telefonját külföldön adatforgalomra használnia, elutazás előtt ügyfélszolgálatunkon a limitet töröltetheti. Egyéb ügyek Minden egyéb ügyben (pl. SIM kártya csere, számcsere, elő-számlafizető váltás, készülék lopás és letiltás, számlareklamáció, egyedi szolgáltatások megrendelése és lemondása, stb.) készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Az Egyházi Ügyfélszolgálati Központ csapata 7
MTSZSZ TELENOR FLOTTA TÁJÉKOZTATÓ
MTSZSZ TELENOR FLOTTA TÁJÉKOZTATÓ Három kedvezményes tarifánk a követező: Minimum, Gazdaságos és Korlátlan tarifacsomag Minimum tarifa Új, alacsony havidíjú csomagunk, amely kizárólag új előfizetéssel,
Kedves Pest megyei Vöröskeresztes Önkéntesek, Tagok, Munkatársak!
Kedves Pest megyei Vöröskeresztes Önkéntesek, Tagok, Munkatársak! Mint arról már a többség bizonyára értesült, 2017.02.15.-től a Magyar Vöröskereszt mobil telefonhálózatát a Telenor Magyarország üzemelteti.
Fizetés módja: Banki átutalás 2015.06.02. 26.470 Ft
Vodafone Magyarország zrt. 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6. Adószám: 11895927-2-44 Bankszámlaszám: 16300000-04009163-90106414 Közösségi adószám / EU VAT ID: HU11895927 Vodafone csoportos beszedési
All-In és Start. tarifacsomagok. Tarifacsomagok 2 év tarifamegtartással, e-komfort csomaggal, belföldi használat esetén:
All-In és Start tarifacsomagok Tarifacsomagok 2 év tarifamegtartással, e-komfort csomaggal, belföldi használat esetén: All-In XL (XXL kategória) számlás tarifacsomag ban foglalt kedvezmények nélkül esetén
Tájékoztató Vodafone dolgozói mobil flotta szolgáltatás igénybevételéről
Tájékoztató Vodafone dolgozói mobil flotta szolgáltatás igénybevételéről A Szegedi Tudományegyetem a Vodafone Magyarország Zrt.-vel, a dolgozók és azok hozzátartozói részére, kedvezményes mobil szolgáltatásra
All-In és Start. tarifacsomagok. Tarifacsomagok 2 év tarifamegtartással, e-komfort csomaggal, belföldi használat esetén:
All-In és Start tarifacsomagok Tarifacsomagok 2 év tarifamegtartással, e-komfort csomaggal, belföldi használat esetén: All-In XL (XXL kategória) számlás tarifacsomag ban foglalt kedvezmények nélkül esetén
Hatályba lépés: január 01.
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2018. január 01. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti
Fizetés módja: Csoportos beszedési megbízás Ft
Vodafone Magyarország zrt. 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6. Adószám: 11895927-2-44 Bankszámlaszám: 16300000-04009163-90106414 Közösségi adószám / EU VAT ID: HU11895927 Vodafone csoportos beszedési
SIGNAL IDUNA Biztosító ZRT. szolgáltatásai a tagok és családtagjaik részére.
SIGNAL IDUNA Biztosító ZRT. szolgáltatásai a tagok és családtagjaik részére. Munkavállalói Felelősségbiztosítás! Generali Biztosító ajánlatai http://www.liganet.hu/page/387/html/generali-biztositasok.html
Fizetés módja: Banki átutalás Ft
Vodafone Magyarország zrt. 1096, Lechner Ödön fasor 6. Adószám: 11895927-2-44 Bankszámlaszám: 16300000-04009163-90106414 Közösségi adószám / EU VAT ID: HU11895927 Vodafone csoportos beszedési azonosító:
All-In és Start. tarifacsomagok. Tarifacsomagok 2 év tarifamegtartással, e-komfort csomaggal, belföldi használat esetén:
All-In és Start tarifacsomagok Tarifacsomagok 2 év tarifamegtartással, e-komfort csomaggal, belföldi használat esetén: All-In XL (XXL kategória) számlás tarifacsomag ban foglalt kedvezmények nélkül esetén
Hatályba lépés: november 01.
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2016. november 01. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti
Céges tarifacsomag ajánlat
Céges tarifacsomag ajánlat 1. Prémium A Díjcsomag Prémium A Díjcsomag készülékek 1. Apple iphone 8 Plus 256 GB 40 000 Ft 2. Apple iphone 8 Plus 64 GB 10 000 Ft 3. Apple iphone 8 256 GB 20 000 Ft 4. Apple
TÁJÉKOZTATÓ A SEMMELWEIS EGYETEM EGYSÉGES MOBIL TÁVKÖZLÉSI RENDSZERÉNEK LEHETŐSÉGEIRŐL ÉS DÍJTÉTELEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ A SEMMELWEIS EGYETEM EGYSÉGES MOBIL TÁVKÖZLÉSI RENDSZERÉNEK LEHETŐSÉGEIRŐL ÉS DÍJTÉTELEIRŐL 2016. március 22. A Semmelweis Egyetem valamennyi szervezeti egysége számára Készítették: Műszaki
Vodafone Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA
Vodafone Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2013. július 25. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. sz. Díjszabás
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igényvebételének feltételei:...
TELENOR ELMŰ/ÉMÁSZ/MEE VET/FŐGÁZ DOLGOZÓI ELŐFIZETÉSEK ÜGYINTÉZÉSE. Hatályos: 2013.06.10-től a visszavonásig
Hatályos: 2013.06.10-től a visszavonásig ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ ELMŰ/ÉMÁSZ/MEE VET/FŐGÁZ DOLGOZÓI ELŐFIZETÉSI CSOMAGRÓL, A KEDVEZMÉNYES TELENOR ELŐFIZETÉS HASZNÁLATA, VALAMINT HÁLÓZAT FÜGGETLEN KÉSZÜLÉKVÁSÁRLÁS
Hatályba lépés: április 26.
Vodafone Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. április 26. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.
A Pannon GSM szerződés esetén kedvezményes készülék beszerzésére is van lehetőség az alábbiak szerint (2 év hűség nyilatkozattal).
Szabolcs Szatmár - Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza Gazdasági Igazgató 4321 Nagykálló, Szabadság tér 13., Pf. 18. Tel: (42) 563-800, Fax.: (42) 563-890 E-mail: mpsz@kallokorhaz.hu Web:
Segítség telefonos ügyintézéshez Havidíjas ügyfeleinknek A T-Mobile lakossági ügyfélszolgálata éjjel-nappal elérhető az alábbi telefonszámok felhívásával: 1430 - a T-Mobile magyarországi hálózatából díjmentesen
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igényvebételének feltételei:...
Hatályba lépés: január 01.
Vodafone Magyarország Zrt. Lakossági ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2018. január 01. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igénybe vételének feltételei...
Számla. Eõry Tibor Tófalva utca 8. Budapest. Tófalva utca 8.
Számla Vodafone Magyarország zrt. 1096, Lechner Ödön fasor 6. Adószám: 11895927-2-44 Közösségi adószám / EU VAT ID: HU11895927 Bankszámlaszám: 16300000-04009163-90106414 Vodafone Ügyfélszolgálat: 1270
Most igazán megéri tarifát váltani! Vodafone Power to you Flotta Red Beszélgess korlátlanul a Flotta Reddel és válaszd hozzá az új iphone 5C-t! Flotta Go Vagy válaszd az LG Optimus L5 II-t a Flotta Go+
Tisztelt Partnerünk!
Budapest, 2014. szeptember 11. Tisztelt Partnerünk! TÁJÉKOZTATÓ AZ ÚJ MASZ MOBIL FLOTTÁVAL KAPCSOLATOS DÍJAKRÓL ÉS TEENDŐKRŐL! A MASZ és a Telenor között új Keretszerződés jött létre komplex mobil távközlési
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 DIGI MINDENKINEK CSOMAG...
Kedves Ügyfelünk! Üdvözöljük a Vodafone havidíjas előfizetői között!
Kedves Ügyfelünk Üdvözöljük a Vodafone havidíjas előfizetői között A számlán való könnyebb eligazodás érdekében tekintse át számlamagyarázónkat, amelyből megismerheti a legfontosabb információkat, valamint
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Okos csomag akció... 2
Előre fizetett (Domino) mobil szolgáltatások Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 5/A Melléklet Domino lezárt Előre fizetett (Domino) mobil szolgáltatások Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások Tartalomjegyzék 1. L E Z Á R T D Í J C S O M A G
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Kedvezmények határozatlan
Előre fizetett (Domino) mobil szolgáltatások Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 5/A Melléklet Domino lezárt Előre fizetett (Domino) mobil szolgáltatások Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások Tartalomjegyzék 1. L E Z Á R T D Í J C S O M A G
Hatályba lépés: október 01.
Vodafone Magyarország Zrt. Lakossági ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. október 01. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2013. augusztus 5. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. Az Üzleti
I.) Az Előfizetői Szerződés Felek általi, közös megegyezéssel történő módosítása:
Tisztelt Flotta Ügyfelünk! I. Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük a flotta tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük a Üzleti Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF)
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Kedvezmények határozatlan
Bajnokok vagyunk együtt. Telekom Veszprém szurkolói díjcsomagok
Bajnokok vagyunk együtt Telekom Veszprém szurkolói díjcsomagok VÁLASSZ A KEDVEZMÉNYES TELEKOM VESZPRÉM SZURKOLÓI DÍJCSOMAGOK KÖZÜL, MERT EZZEL A SZURKOLÓI EGYESÜLETET IS TÁMOGATOD! A TELEKOM AZ ELŐFIZETŐI
Hatályba lépés: augusztus 2.
Vodafone Magyarország Zrt. Lakossági ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2019. augusztus 2. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól.
2.K Melléklet Vodafone Fiataloknak Surf promóció Részvételi feltételek egyéni előfizetők részére július 15-tól hatályos változata
2.K Melléklet Vodafone Fiataloknak Surf promóció Részvételi feltételek egyéni előfizetők részére 2011. július 15-tól hatályos változata Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a,,vodafone Fiataloknak
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igénybe vételének feltételei...
Előre fizetett (Domino) mobil szolgáltatások Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 5/A Melléklet Domino lezárt Előre fizetett (Domino) mobil szolgáltatások Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások Tartalomjegyzék 1. L E Z Á R T D Í J C S O M A G
FORTUNA MOBIL FLOTTA
Mit kell tennem, ha csatlakozni szeretnék a flottához? Csatlakozási szándékodat jelezd a Vectra-Line irodavezetőjének és egyeztess egy időpontot, amikor aláírod a csatlakozáshoz szükséges igénylőlapot
! A tarifacsomag módosítása után kiállított első számlában számlázott tételek
Kedves Ügyfelünk A havidíjas számlán való könnyebb eligazodás érdekében tekintse át számlamagyarázónkat, amelyből megismerheti a legfontosabb információkat, valamint bemutatjuk, hogy mit jelentenek a számlán
Tájékoztató üzleti szolgáltatásokról
Tájékoztató üzleti szolgáltatásokról Vezetékes telefonszolgáltatás Vezetékes telefonszolgáltatás Üzleti ajánlatok Lakossági ajánlatok Megjegyzés Csatlakozás típusai Magyar Telekom Nyrt szolgáltatási területén
Akciórészletező Vodafone Kredit tarifa
2 I/2 Akciórészletező Vodafone Kredit tarifa 2011. december 1-től hatályos Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a jelen Részvételi Feltételekben foglalt ajánlat jogszabályváltozás folytán 2012.
ÚJ VODAFONE FRSZ FLOTTA!
ÚJ VODAFONE FRSZ FLOTTA! A tarifatáblát a Vodafone kérésére bizalmasan kell kezelni, így azt a honlapon nem tehetjük közzé. Ezért küldtük meg annak a 2.118 tagnak, akinek az e-mail címét ismertük. Kérjük,
Hatályba lépés: szeptember 01.
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2016. szeptember 01. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.
Kedves Ügyfelünk! Üdvözöljük a Vodafone havidíjas előfizetői között!
Kedves Ügyfelünk Üdvözöljük a Vodafone havidíjas előfizetői között A számlán való könnyebb eligazodás érdekében tekintse át számlamagyarázónkat, amelyből megismerheti a legfontosabb információkat, valamint
Tartalom. Kérdés: Javaslat: Megjegyzés:
1 Tartalom Kérdés:... 1 Javaslat:... 1 Megjegyzés:... 1 Villanyszerelőknek korlátlan... 2 Lakosságnak, korlátlan... 5 Villanyszerelőknek, lakosságnak másodperc alapú... 8 Kérdés: Hogy, hol lehet szerződést
Telekom mobil szolgáltatások elektronikus számla
1 1 1 JAZZ 1.0/JAZZ 1. oldal / page 1 Telekom mobil szolgáltatások elektronikus számla *5120150012811613* Számlaküldés címe: 0-1 Szolgáltató - Kibocsátó / Service provider Magyar Telekom Nyrt. 1013 Budapest,
Malév és GH adott hó 18. öt munkanappal a zárás után ACE adott hó 25. öt munkanappal a zárás után
Tisztelt Leendő Ügyfelünk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Malév a Vodafone-t választotta telekommunikációs partneréül. Szeretnénk ismertetni Önnel, hogyan érintheti ez Önt személy szerint, milyen lehetőségek
MinDig TV Extra karácsonyi akciós korlátlan díjcsomag általános leírása
MinDig TV Extra 2016. karácsonyi akciós korlátlan díjcsomag általános leírása Korlátlan karácsonyi akciós készülék csomag: A MinDig TV Extra karácsonyi Mobil Korlátlan csomagban igénybe vehető iphone,
Az Akcióban a következő egyéni tarifacsomagok vehetnek részt: Tarifacsomag megnevezése Vodafone 50 Plus Surf Ft Vodafone 100 Plus Surf
2.U Melléklet Vodafone Surf promóció Részvételi feltételek egyéni előfizetők részére 2011. január 24-től hatályos változata Tájékoztatjuk t. Ügyfeleinket, hogy a Családi kedvezménnyel igénybe vehető Vodafone
Számla. Eõry Tibor. Budapest Tófalva utca 8. 1048. Tófalva utca utca 8.
Számla Vodafone Magyarország zrt. 1096, Lechner Ödön fasor 6. Adószám: 11895927-2-44 Közösségi adószám / EU VAT ID: HU11895927 Bankszámlaszám: 16300000-04009163-90106414 Vodafone Ügyfélszolgálat: 1270
Hatályba lépés: május 26.
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2015. május 26. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. Üzleti Általános
ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2015. augusztus 1. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. Üzleti
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA. Hatályba lépés: szeptember 7.
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2015. szeptember 7. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. 1. Az
Hatályba lépés: szeptember 18.
Vodafone Magyarország Zrt. Lakossági ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. szeptember 18. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól.
A Vasasszakszervezet és a Vodafone Magyarország Rt. között létrejött megállapodás keretében a Vasas tagjai 2006. május 03-tól jelentős mértékű
A Vasasszakszervezet és a Vodafone Magyarország Rt. között létrejött megállapodás keretében a Vasas tagjai 2006. május 03-tól jelentős mértékű kedvezményekkel vásárolhatnak mobiltelefon előfizetést és
Hatályba lépés: december 06.
Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2016. december 06. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Lakossági
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK
G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Okos csomag akció... 2
Ezúton értesítjük, hogy a Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek 2015. május 5-ei hatállyal módosul, az alábbi változásokkal.
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton értesítjük, hogy a Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek 2015. május 5-ei hatállyal módosul, az alábbi változásokkal. I. Törzsszöveg 1. 4. Az előfizeti szolgáltatás
! A tarifacsomag módosítása után kiállított első számlában számlázott tételek
Kedves Ügyfelünk A havidíjas számlán való könnyebb eligazodás érdekében tekintse át számlamagyarázónkat, amelyből megismerheti a legfontosabb információkat, valamint bemutatjuk, hogy mit jelentenek a számlán
MinDig TV Extra karácsonyi akciós lakossági díjcsomagok általános leírása
MinDig TV Extra 2016. karácsonyi akciós lakossági díjcsomagok általános leírása Családi összevontan lebeszélhető akciós csomag: A MinDig TV Extra karácsonyi Mobil családi csomagban igénybe vehető kedvezményes
3. számú melléklet TELENOR ÁSZF 3. MELLÉKLET ÜZLETI ÁSZF HATÁLYBA LÉPÉS:
3. számú melléklet A Telenor Magyarország Zrt. Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) ÜZLETI (számlás) előfizetői szolgáltatáshoz Érvényes: 2016. május 23-ától Készítés időpontja: 2016.04.19. Tartalomjegyzék
A helyhez kötött (vezetékes) telefonszolgáltatás Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 5/B Melléklet - lezárt A helyhez kötött (vezetékes) telefonszolgáltatás Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások Tartalomjegyzék 1. LEZÁRT, NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ DÍJCSOMAGOK,
Tájékoztató Munkatársi/partneri telefonflotta bevezetéséről, ügyfélszolgálatának kialakításáról, illetve teljes körű üzemeltetéséről
A G-Tel Solution Kft. azzal a céllal alakult, hogy meglévő és leendő ügyfelei részére utat mutasson a távközlési labirintusok rengetegében. Cégcsoportunk több éve foglalkozik cégek, intézmények mobiltelefon
2. sz. Melléklet - Díjak
U P C D T H S. À R. L. E G Y É N I E L Ő F I Z E T Ő K R É S Z É R E N Y Ú J T O T T V E Z E T É K E S T E L E F O N S Z O L G Á L T A T Á S R A É S I N T E R N E T S Z O L G Á L T A T Á S R A V O N A
VOSZ-BESZ Vodafone partneri együttműködés
VOSZ-BESZ Vodafone partneri együttműködés Tudatos döntések a telekommunikációs költségek menedzselésében Zsivola Gabriella Mikro- és Kisvállalati értékesítési vezető Bimbó Ferenc Mikro- és Kisvállalati
1. SZÁMLÁS, KÁRTYÁS, ÚJ GENERÁCIÓS KÁRTYÁS LAKOSSÁGI ÉS ÜZLETI
4. SZ. MELLÉKLET A TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. AKCIÓINAK RÉSZLETES LEÍRÁSA Hatályos: 2016. október 6-ától Készítés időpontja: 2016.10.05. Tartalomjegyzék 1. SZÁMLÁS, KÁRTYÁS, ÚJ GENERÁCIÓS KÁRTYÁS LAKOSSÁGI
Fizetés módja: Átutalás/ATM/Készpénz befizetés Ft
Vodafone Magyarország zrt. 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6. Adószám: 11895927-2-44 Bankszámlaszám: 16300000-04009163-90106414 Közösségi adószám / EU VAT ID: HU11895927 Vodafone csoportos beszedési
Mobiltelefon számla. Csincsik Annamária. Budapest Erzsébet utca , Salgótarján Homok utca 1 1 2
Mobiltelefon számla Vodafone Magyarország zrt. 1096, Lechner Ödön fasor 6. Adószám: 11895927-2-44 Közösségi adószám / EU VAT ID: HU11895927 Bankszámlaszám: 16300000-04009163-90106414 Vodafone Ügyfélszolgálat:
Teendők a készülék meghibásodása esetén
Teendők a készülék meghibásodása esetén Kiemelt ügyfélként többféle módon is igényelhet készülék javítási szolgáltatást: - Futárral történő beküldés (feltételei: minden kiemelt és minimum 100 előfizetéssel
Korlátlan mobilinternetet kínáló, okostelefonra optimalizált tarifacsaládot indít a Telenor
Az új Telenor Hello Data számlás csomagok korlátlan mobilinternet hozzáférést kínálnak belföldön, a négytagú tarifacsalád egyes csomagjait a tarifába foglalt hanghívás mennyisége különbözteti meg egymástól.
2) Az OTPdirekt szolgáltatás(ok) havidíjának számlázási időszaka: a tárgyhónap 1-től a tárgyhó utolsó napjáig terjedő időszak.
I. OTPdirekt díjak 1. Havidíj OTPdirekt szolgáltatások Kondíciós Lista 1) Az OTP Bank Nyrt. az OTPdirekt szolgáltatások igénybevételéért OTPdirekt szerződésenként havidíjat számít fel. A havidíj a Szerződő
Hatályba lépés: augusztus 29.
Vodafone Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2016. augusztus 29. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól.
Teljes gázzal előre ez a Vodafone. Csatlakozzon a Vodafone flottájához, mert valóban megéri!
Teljes gázzal előre ez a Vodafone Csatlakozzon a Vodafone flottájához, mert valóban megéri! Miért érdemes Vodafone-os flotta előfizetésre váltania? Csatlakozzon most a Vodafone flottájához, hogy 0 Ft-ért
Közlemény. Hívószám Szolgáltatás Állapot Hívások díja 1448 Invitel Kábel Ügyfélszolgálat Hívható 44 Ft /perc
Közlemény A VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. értesíti Tisztelt Előfizetőit, hogy 2011. november 15- i hatállyal az Általános Szerződési Feltételek az alábbiak szerint módosul: I. A Díjszabás A. fejezet 5. és
ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2015. október 1. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Egyoldalú
Smarttarifa Ft. Havidíjban foglaltak 50 MB. 39 Ft. 49 Ft. Havidíjban nem foglaltak. 43 Ft. 43 Ft 2,5 Ft
Smarttarifa 1 1 890 Ft korlátlan Facebook 50 MB 39 Ft 49 Ft 43 Ft 43 Ft Smarttarifa 2 3 190 Ft korlátlan Facebook 250 MB 32 Ft 36 Ft 39 Ft 39 Ft Smarttarifa 3 5 290 Ft korlátlan Facebook, email, böngészés
Előre fizetett (Domino) mobil szolgáltatások Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 5/A Melléklet Domino lezárt Előre fizetett (Domino) mobil szolgáltatások Lezárt díjcsomagok, díjak, díjazások Tartalomjegyzék 1. L E Z Á R T D Í J C S O M A G
Invitech ICT Services Kft. Általános Szerződési Feltételek elektronikus hírközlési szolgáltatásokra
Invitech ICT Services Kft. 2040 Budaörs, Edison u. 4. Általános Szerződési Feltételek elektronikus hírközlési szolgáltatásokra 2. sz. melléklet Díjszabás 2.2. A díjszabásban szereplő bruttó értékek a mindenkori
Invitech ICT Services Kft. Általános Szerződési Feltételek elektronikus hírközlési szolgáltatásokra
Invitech ICT Services Kft. 2040 Budaörs, Edison u. 4. Általános Szerződési Feltételek elektronikus hírközlési szolgáltatásokra 2. sz. melléklet Díjszabás 2.2. A díjszabásban szereplő bruttó értékek a mindenkori
2.U Melléklet Vodafone Surf promóció Részvételi feltételek egyéni előfizetők részére
2.U Melléklet Vodafone Surf promóció Részvételi feltételek egyéni előfizetők részére A 2010. május 5-től 2011. augusztus 15-ig elérhető promóció, 2011. december 1-től hatályos változata Felhívjuk tisztelt
2040 Budaörs, Edison u. 4.
Invitech Megoldások Zrt. 2040 Budaörs, Edison u. 4. Általános Szerződési Feltételek közép- és nagyvállalati üzleti, valamint intézményi előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra
Hatályba lépés: július 10.
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2019. július 10. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti
ExtraMobil kedvezményes mobilszolgáltatások és díjaik, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon (Érvényes 2015.10.16. tól)
Igényelhető SIM (max) darabszám ExtraMobil kedvezményes mobilszolgáltatások és díjaik, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon (Érvényes 2015.10.16. tól) A. Lakossági családi ( Marad MobilHang) csomagok
Laptopnet Vállalati Internet 2GB
Díjcsomag neve Laptopnet Vállalati Internet 2GB Kínált letöltési sebesség 7,00 Kínált feltöltési sebesség 2,00 Garantált letöltési sebesség szolgáltatók között Garantált feltöltési sebesség szolgáltatók
Gazdaságos tarifa. Tisztelt Partnerünk,
Tisztelt Partnerünk, Mérnökök és Technikusok Szakszervezete tagjainak számára a következő két, igen kedvező, mobiltelefon tarifát és mobilinternet csomagokat ajánljuk figyelmébe. Gazdaságos tarifa Havidíj:
Hatályba lépés: július 10.
Vodafone Magyarország Zrt. Üzleti ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. július 10. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti
2. J melléklet Üzleti Duó promóció. Induló költségek
2. J melléklet Üzleti Duó promóció 2011. december 1-től visszavonásig hatályos Részvételi Feltételek Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a jelen Részvételi Feltételekben foglalt ajánlat jogszabályváltozás
Tájékoztató egyetemi finanszírozású mobil szolgáltatás igénybevételéről
Tájékoztató egyetemi finanszírozású mobil szolgáltatás igénybevételéről A Szegedi Tudományegyetem (mint előfizető, számlafizető, tulajdonos) által közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött szerződés
TÁJÉKOZTATÓ MOBILTELEFON SZOLGÁLTATÓ-VÁLTÁS MEGKEZDÉSÉRŐL
Műszaki Főigazgatóság Informatikai Igazgatóság igazgató Dr. Bíró Zoltán Iktatószám: 34743/KMINI/2018 TÁJÉKOZTATÓ MOBILTELEFON SZOLGÁLTATÓVÁLTÁS MEGKEZDÉSÉRŐL Tisztelt Munkatársak! Hivatkozva a fenti tárgyban
2040 Budaörs, Edison u. 4.
Invitech Megoldások Zrt. 2040 Budaörs, Edison u. 4. Általános Szerződési Feltételek közép- és nagyvállalati üzleti, valamint intézményi előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra
Tisztelt Előfizetőink!
Tisztelt Előfizetőink! A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. az Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban: ÁSZF ) 2017. október 25. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi:
Telenor MyBusiness Flexi és Telenor MyBusiness Classic árlista
Az árlista 2019. május 17-étől a következő árlista publikálásáig érvényes új és meglévő üzleti ügyfeleknek. KIEMELT KÉSZÜLÉKEK Samsung Galaxy S10e 128GB DS teljes ár 234 990 299 99 E 5,8" QuadHD+ nyolcmagos
Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra
Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra 2. sz. melléklet Díjszabás 2.2.
Hatályba lépés: április 10.
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. április 10. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti
4. SZ. MELLÉKLET. Hatályos: 2015. december 1-jétől. Készítés időpontja: 2015.11.30.
4. SZ. MELLÉKLET A TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. AKCIÓINAK RÉSZLETES LEÍRÁSA Hatályos: 2015. december 1-jétől Készítés időpontja: 2015.11.30. Tartalomjegyzék 1. SZÁMLÁS, KÁRTYÁS, ÚJ GENERÁCIÓS KÁRTYÁS LAKOSSÁGI
Közlemény 1. A törzsrész X. fejezete az alábbiak szerint módosul: 2. A törzsrész az alábbiak szerint módosul:
Közlemény A VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. értesíti Tisztelt Előfizetőit, hogy 2011. április 1-jei hatállyal a Vodafone Általános Szerződési Feltételek az alábbiak szerint módosul: 1. A törzsrész X. fejezete