ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
|
|
- Piroska Lukácsné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2014/2015. tanév I. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV106G5 Megnevezése: SZÁLLÁSADÁS, SZÁLLODAI ISMERETEK Szak: Turizmus-vendéglátás (BA); FOSZ (TV) Heti tanóra: 2+2 A tantárgy kreditértéke: 5 Vizsgajelleg: Gyakorlati jegy A tantárgy előtanulmányi rendje: - A tantárgy képzési célja: A tantárgy olyan szállodai alapismereteket nyújt a hallgatók részére, amelyek felkészítik a szálláshelyszolgáltatás alapvető feladataira. Ismernie kell a szálláshelyek létesítésének, működtetésének feltételeit, munkaköreit, területi- szervezeti felosztását, a gazdaságban betöltött helyét. A tantárgy célja olyan alapozást adni, amely birtokában a hallgató (tudását a későbbiek során megszerzett gyakorlattal kiegészítve) a szállodai vezetés és gazdálkodás területén építhet. Az órák időpontja: Kedd B/122. A csoport (TV III.): Csütörtök B/107. B csoport (FOSZ II.): Kedd B/205. C csoport (FOSZ II.): Csütörtök B/107. Kurzus oktatója, elérhetősége: Szabó Róbert, tanársegéd Turizmus Tanszék szabo.robert@ektf.hu A tananyag tartalma részletesen: Hét 1. hét szeptember hét szeptember hét szeptember 29.- október hét október Tananyag A kereskedelmi szálláshelyek fogalma, csoportosítása és jellemzőik. A tantárgyi tematika és a tantárgy követelményeinek ismertetése. Szakmai cikkek feldolgozásának megbeszélése, egyeztetése. A szállodák kategorizálása, tárgyi, felszereltségi jellemzői, szolgáltatásai. A Hotelstars Union szállodaminősítő rendszer. Panziók, üdülőházak, kempingek osztályba sorolása. Szállodalátogatás: Hotel Korona A szállodai beruházás. A szállodai tevékenységek és az ezekhez kapcsolódó helyiségek. Szállodák üzemeltetési formái. Szállodalátogatás: Imola Hotel Platán A szállodai szolgáltatások jellemzői. Szállodai szervezet felépítése. A szállodai munkaterületek. Munkaszervezési módok, ellátandó feladatkörök. Szállodalátogatás: Hotel Eger & Park
2 5. hét október hét október hét október hét november hét november hét november hét november hét december ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA A szálloda földszinti és emeleti munkakörei, feladatai. A szállodai ügyviteli folyamatok jellemzői. Szállodai műszaki alapismeretek. Csoporttagok egyeztetése a beadványokhoz. A beadványok témaköreinek egyeztetése, megbeszélése: Mely csoport mely szállodát fogja/tervezi bemutatni? (az azonos szállodák választásának elkerülése végett). I. zárthelyi dolgozat (A és C csoportnak) I. zárthelyi dolgozat (B csoportnak) (A és C csoportnak szünet - Október 23.) ŐSZI SZÜNET 13. hét Környezetvédelem a szállodákban. Zöld szállodák. A szállodai gazdálkodás keretei (bevételek, ráfordítások, szállodai eszközösszetétel). Pót I. zárthelyi dolgozat A beadványkészítés folyamatának ellenőrzése. Rövid beszámoló a beadvány készüléséről csoportonként. A gazdálkodás elemzése a szállodákban (bevételek, költségek és az eredmények értelmezése). Az idegenforgalom és szálláshely szolgáltatás speciális statisztikai mutatói I.: Bázis- és láncviszonyszámok alkalmazási területei. A kapacitáskihasználtság mutatói (számítási feladatok). Szállodai férőhely gazdálkodás. Szállodai árpolitika, a szállodai szobák árazása. Yield - Management alkalmazásának lehetősége a szállodákban. Az idegenforgalom és szálláshely szolgáltatás speciális statisztikai mutatói II.: Egyéb szállodai és turisztikai statisztikai mutatók, a szállodai humánerőforrás gazdálkodás mutatói (számítási feladatok). A PR szerepe a szálloda imázsának építésében. Szállodai Corporate Identity. A Fidelio szállodai front office rendszer gyakorlati alkalmazása (számítógépen) Szállodai humán erőforrás menedzsment. Opcionálisan: A Fidelio szállodai front office rendszer gyakorlati alkalmazása (számítógépen) II. zárthelyi dolgozat, beadandó feladat leadása.
3 2013. december Beadandó feladat prezentációk. Pót II. zárthelyi dolgozat. Beadandó feladat prezentációk. 14. hét december Beadandó feladat prezentációk. Beadandó feladat prezentációk. Gyakorlati jegyek lezárása. A tananyag feldolgozásához szükséges irodalom: Kötelező irodalom: Bártfai Endre: Szállodai alapismeretek I.-II., BGF KVIF főiskolai jegyzet, Csizmadia László: Elszállásolási ismeretek, KVIF, Fazekas Gergő (és Tsai): Turizmus és vendéglátó ismeretek, Szókratész Külgazdasági Akadémia, Budapest, Fehér Tamásné - Schablik Vilmos: Szállodai ismeretek, Szókratész Külgazdasági Akadémia, Budapest, Georg Seitz: Hotelmenedzsment, Springer Orvosi Kiadó Kft, Budapest, Győrffy Anna: Szállodatan I.-II., Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Győrffy Anna:A szálloda, mint szolgáltatás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Ajánlott irodalom: Jávor Júlia: Korszerű szállásszolgáltatás, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, Szállodai gazdálkodás és vezetés szöveggyűjtemény BGF KVIF, Budapest, Szende Péter: Marketing a szállodaiparban, KIT, Budapest, Házi feladatok (beadandó feladat, prezentáció, szorgalmi feladat): Beadandó feladat: A beadandó feladat leadási határideje (elektronikus formában): december 04. A múlt évben beadott dolgozatok idén semmilyen formában vagy részletben nem érvényesek! Aki újra vette fel a tantárgyat (újabb tárgyfelvétel), annak is új témát (vállalkozást) kell választania. A témák ismétlődésének és azonosságának elkerülése végett kérek minden csoportot, hogy minél korábban en szíveskedjen elküldeni számomra annak a turisztikai vállalkozásnak a nevét, amelyről a beadványt írják. Azonos témák esetén az a csoport élvez prioritást a téma kidolgozásában, amely előbb elküldte az e- mailt, és ezáltal előbb lefoglalta magának a témát. A beadandó feladatot elektronikus formában, a formai követelmények szigorú betartásával küldjék el az oktató címére (szabo.robert@ektf.hu), vagy adják le pendrive-on az előadás, vagy a szeminárium időpontjában és helyszínén az oktatónak (felmásolva az oktató laptopjára). A megadott időpontnál később érkező küldemény (vagy pendrive-os leadás) késedelmes teljesítésnek számít, és indoktól függetlenül szankcionálásra kerül, ezért érdemes a feladat beadását korábbra ütemezni. A késedelmes teljesítés szankciója: minden megkezdett 2. nap késés 1 jegy levonás. (pl.: 2 nap késés esetén a dolgozat maximum 4 (jó) érdemjeggyel díjazható, 4 nap esetén maximum 3 (közepes), és így tovább). Amennyiben a beadvány formailag és/vagy tartalmilag nem felel meg az elvárásoknak, akkor átdolgozás/javítás céljából visszaadásra kerül. A hallgatóknak a már korábban említett késedelmes teljesítésre vonatkozó szankció mellett (a leadási határidőhöz képest minden megkezdett 2. nap késés 1 jegy levonás) kell átdolgozniuk/javítaniuk a beadványukat. Ebből fakadóan érdemes a feladat leadását
4 a leadási határidőnél korábbra ütemezni, hogy legyen idő az esetleges korrekciók elvégzésére. A beadandó feladat során a hallgatóknak 2 (szükség esetén 3) fős csoportokban, legalább 8 oldal (címlap, tartalomjegyzék, képek, forrásjegyzék nélkül 8 oldal 2 fős csoport esetén, a 3 fős csoport esetében legalább 12 oldal) terjedelemben ismertetniük kell egy szabadon választott hazai vagy külföldi kereskedelmi szálláshelyet (ajánlott a nagyobb méretű szálloda) az alábbi szempontok szerint: A vállalkozás általános bemutatása: elhelyezkedése, paraméterei, jellege, tevékenységi köre, szolgáltatásainak köre; A szállodában ellátandó munkakörök, szervezeti felépítés bemutatása; A szálloda látogatottsága: forgalmi (látogatottsági) adatok, vendégkör összetétele (az elmúlt 5 év adatai); Gazdálkodási eredmények (a szemináriumon tanult mutató számok alkalmazásával), naprakész aktuális adatokkal; A férőhely gazdálkodás jellemzői, az árképzés jellemzői; A szálloda corporate identity-je; Humán erőforrás tevékenység: létszámgazdálkodás, fluktuáció, bérezés, jutalékok, ösztönzés formái és juttatások, vezetési módszerek. Célszerű olyan vállalkozást választani, ahol a szervezet méretéből fakadóan a fentebb említett szempontokat be lehet mutatni. A beadvány Word dokumentum elnevezése tartalmazza a készítők neveit, a tantárgy nevét, és a cég/intézmény nevét, amelyről készült a beadvány (ékezetek nélkül), pl.: Nagy Erika, Toth Rita, Kis Tamas Szall ism HotelFlora A kötelező formai előírások: A dolgozat címlapján szerepeljenek a következők: Beadandó feladat a Szállásadás, szállodai ismeretek c. tantárgyból (középen), majd ez alá a dolgozat saját címe ez minden csoport esetében más kell, hogy legyen. Készítették: (nevek felsorolva) Szak, évfolyam, tagozat, tanév (jobb, alsó sarok) Betűtípus: Times New Roman Betűnagyság: 12 (fejezetcímeknél 14) Sortáv: 1,5 oldalanként leütés (karakter) 2,5 cm nagyságú margó (mindenhol) sorkizárás alkalmazása a szövegtörzsben a táblázatokat, diagramokat, ábrákat és képeket sorszámmal és címmel kell ellátni A címlap után legyen tartalomjegyzék, de a tartalomjegyzéknek ne legyen oldalszáma (az oldalszámozás a tartalomjegyzék után kezdődjön, a tartalmi résztől, mint 1. oldal). Ezt követi a fejezetekre, alfejezetekre bontott tartalmi rész oldalszámozással (a fejezetek, alfejezetek címei legyenek összhangban a korábban közölt elvárt szempontokkal), majd végül az esetleges képek, és a felhasznált források/irodalmak jegyzéke. Beadandó feladat prezentációja: A prezentációkra az utolsó 2 előadáson és szemináriumon kerül sor, a csoportok prezentálási sorrendje és időpontja közös megbeszélés tárgya. A prezentációt megelőző előadásokon és szemináriumokon lehet a megadott időpontokra jelentkezni (a zh-kon elért eredmények alapján: a legjobb eredményeket elért csoport választhat először időpontot, a gyengébb teljesítményt nyújtók később). Amennyiben a csoport (vagy valamely tagja) a megbeszélt időpontra nem készül el, egy másik időpontban (a soron következő prezentáció időpontjában) kell előadniuk, de ekkor már 2 érdemjegy hátránnyal indulnak (-2), ezért érdemes a feladat elkészítésének időpontját komolyan venni.
5 A prezentációval kapcsolatos elvárások: A prezentációt PowerPoint formátumban kell elkészíteni legalább 3 dia (slide)/fő terjedelemben. A prezentáció hossza minimum 6 perc / fő kell, hogy legyen. A prezentáció értékelésénél fontos szempont a szabad, önálló előadás mértéke és módja. Célszerű elkerülni a papírról történő monoton felolvasást, ellenkező esetben a prezentáció maximum elégséges (2) érdemjeggyel értékelhető. A prezentáció értékelési szempontjai: előadásmód technikai kivitelezés időkeret betartása szakmai teljesítmény (függ a beadványtól) kérdésekre adott válaszok Szorgalmi feladat - szakmai cikk feldolgozása és prezentálása: Szorgalmi feladatként lehet vállalni a szemináriumokon szakmai cikk(ek) ismertetését PowerPoint segítségével. A bemutatandó szakmai cikkek a Turizmus Bulletin, illetve más egyéb gazdasági vagy turisztikai szakmai/tudományos folyóirat szállodával, szálláshely szolgáltatással kapcsolatos témájú cikkei lehetnek, melyek sikeres ismertetése plusz pontot jelent. A plusz pont a kötelező két zh bármelyikén beszámításra kerülhet, feljavítva a zh-n elért pontokat, és ezzel a zh érdemjegyét. A szakmai cikk kiválasztását és prezentációját az oktatóval előzetesen egyeztetni kell. A szakmai cikk prezentálása során egy hallgató maximum 16 oldal terjedelmű cikket prezentálhat ami lehet egy db hosszabb cikk, vagy két (esetleg három) db rövidebb cikk is. A 16 oldalastól hosszabb cikket több hallgató is előadhatja, de hallgatónként az előadásra kerülő anyag terjedelme nem haladhatja meg a 16 oldalt. A prezentációra pontokat a teljesített oldalszám mennyisége (és az ehhez tartozó előadási időtartam) alapján lehet kapni. Pl.: ha 24 oldalas a cikk, akkor az egyik hallgató 16 oldalt adhat elő maximum 40 pontért (ez a maximum, ettől több pontot nem lehet szerezni), a másik hallgató pedig a maradék 8 oldalt adhatja elő, maximum 20 pontért. A 24 oldalas cikket más egyéb tetszőleges felosztásban is elő lehet adni (pl.: oldal). A prezentáció 16 oldalas cikk esetén maximum 40 ponttal díjazható. A pontozást befolyásolja a cikk szakmai tartalma, terjedelme, az előadás stílusa és időtartama (16 oldalas cikk esetén 20 perc az elvárt előadási időtartam). Vagyis: oldalszám x 2,5 = maximálisan kapható pont mennyisége (pl.: 16 x 2,5 = 40 pont) oldalszám x 1,25 = minimálisan elvárt előadás időtartam percben (pl.: 16 x 1,25 = 20 perc) A cikk terjedelmétől (és az előadási idő hosszától) függően a maximálisan kapható pontszám arányosan növekedhet vagy csökkenhet (pl.: 12 oldalas cikkért maximum 30 pontot lehet kapni). A prezentációért kapható pontokat befolyásolják a prezentáció értékelési szempontjai is. A prezentáció értékelési szempontjai: előadásmód technikai kivitelezés időkeret betartása szakmai teljesítmény (függ a beadványtól) kérdésekre adott válaszok A szorgalmi feladatok prezentálására a szorgalmi időszakban van lehetőség, kivétel a szorgalmi időszak utolsó két hete. A szorgalmi időszak utolsó két hetében már nem lehet szorgalmi feladatot prezentálni a tematika szerinti egyéb elfoglaltságok miatt (beadandó feladatok prezentációja, pót 2.
6 zh). ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA Az ismeretek értékelése, minősítése: A tantárgy gyakorlati jegy megszerzésével zárul. A gyakorlati jegy összetevői: I. Zárthelyi dolgozat: Ideje: október 21. (A, B, C csoportnak) Az I. zárthelyi dolgozat témája tartalmaz a tematika szerinti első témakörtől kezdve az éppen aktuálisan átvett (I. zh időpont előtti) utolsó tananyag részig mindent. II. Zárthelyi dolgozat: Ideje: december 02. (B csoportnak), 04. (A és C csoportnak) A zárthelyi dolgozat témája tartalmaz a I. zh utáni témakörtől kezdve a tematika szerinti utolsó tananyag részig mindent. I. Zárthelyi dolgozat: 0-60 pont elégtelen pont elégséges pont közepes pont jó pont jeles II. Zárthelyi dolgozat: 0-60 pont elégtelen pont elégséges pont közepes pont jó pont jeles Beadandó feladat (a csoport teljesítménye: az érdemjegy a csoport minden tagjának azonos): 0-25 pont elégtelen pont elégséges pont közepes pont jó pont jeles Beadandó feladat prezentációja (egyéni teljesítmény: a csoport tagjainak érdemjegye eltérő lehet - teljesítményüktől függően): 0-25 pont elégtelen pont elégséges pont közepes pont jó pont jeles
7 Összesített értékelés: I. Zárthelyi dolgozat: 30 % II. Zárthelyi dolgozat: 30 % Beadandó feladat: 25 % Beadandó feladat prezentációja: 15 % Végső (gyakorlati) érdemjegy: 100 % A súlyozás alapján a gyakorlati érdemjegy az alábbiak szerint alakul: 0-1,99 elégtelen 2,00-2,49 elégséges 2,50-3,49 közepes 3,50-4,49 jó 4,50-5,00 jeles A gyakorlati jegy sikeres megszerzéséhez feladatcsoportonként külön-külön (a zárthelyi dolgozatoknál, a beadandó feladatnál és prezentációjánál) is teljesíteni kell legalább az elégséges (2) szintet. Eger, szeptember 05.
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2012/2013. tanév I. félév A TANTÁRGY Kódja: LBG_TV106G5 Megnevezése: SZÁLLÁSADÁS, SZÁLLODAI ISMERETEK Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Tanóra: 16 A tantárgy kreditértéke: 5
A tananyag tartalma részletesen:
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2012/2013. tanév I. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV106G5 Megnevezése: SZÁLLÁSADÁS, SZÁLLODAI ISMERETEK Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 4 A tantárgy kreditértéke:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2010/2011. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NFG_IF811K5 Megnevezése: ESETTANULMÁNYOK II. Szak: Idegenforgalmi szakmenedzser II. évfolyam (végzős) Heti tanóra: 4 Vizsgajelleg:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2012/2013. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV143G6 Megnevezése: TURISZTIKAI VÁLLALKOZÁSOK MENEDZSMENTJE Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 4 A tantárgy kreditértéke:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2012/2013. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: LBG_TV108G4 Megnevezése: UTAZÁSSZERVEZÉS Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 3 A tantárgy kreditértéke: 4 Vizsgajelleg:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2013/2014. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV108G4 Megnevezése: UTAZÁSSZERVEZÉS Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 3 A tantárgy kreditértéke: 4 Vizsgajelleg:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2014/2015. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV116G5 Megnevezése: VIDÉKI TURIZMUS Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 4 A tantárgy kreditértéke: 5 Vizsgajelleg:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2014/2015. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV116G5 Megnevezése: VIDÉKI TURIZMUS Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 2+2 A tantárgy kreditértéke: 5 Vizsgajelleg:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2012/2013. tanév I. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV103K5 Megnevezése: TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓ MARKETING Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 4 A tantárgy kreditértéke:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2012/2013. tanév I. félév A TANTÁRGY Kódja: LBG_TV103K5 Megnevezése: TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓ MARKETING Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Tanóra: 16 A tantárgy kreditértéke:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2012/2013. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NFG_IF702G3 Megnevezése: TURIZMUSMARKETING Szak: Idegenforgalmi szakmenedzser Heti tanóra: 2 A tantárgy kreditértéke: 3 Vizsgajelleg:
Tantárgyi program 2013/2014. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2013/2014. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:
TANTÁRGYI PROGRAM 1. A
TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy neve (csoportja): Szállásadás AV_TND117 (nappali), AV_TLD117 (lev.) 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Dr. Hevessy Gábor, egyetemi adjunktus 3. Szakcsoport (szakirány)
6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában
TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2010/2011. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBP_AD102G3 Megnevezése: A FELNŐTTKÉPZÉS ÉS AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE Szak: Andragógia szak Heti tanóra: 2 Vizsgajelleg:
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2012/2013 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Számvitel alapjai Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul része Kontaktórák
Teljesítmény és erőforrás controlling
IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény
Tantárgy neve: Wellness, animáció Kódja: NBG_TV144G6 Kreditszáma: 6
Tantárgy neve: Wellness, animáció Kódja: NBG_TV144G6 Kreditszáma: 6 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: 2 ea + 2 gyak Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): gyakorlati jegy
Tantárgy neve: TURISZTIKAI VÁLLALKOZÁSOK MENEDZSMENTJE. Kódja: NBG_TV143G6 Kreditszáma: 6
Tantárgy neve: TURISZTIKAI VÁLLALKOZÁSOK MENEDZSMENTJE Kódja: NBG_TV143G6 Kreditszáma: 6 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: 2+2 Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): GYAKORLATI
Tantárgyi tematika (nappali tagozat)
0 Tantárgyi tematika (nappali tagozat) A tantárgy adatai: A tantárgy megnevezése (tantárgyból): Szállodai gazdálkodás és menedzsment Oktatás nyelve (mintaegységből): magyar A tantárgy angol megnevezése
Tantárgy neve: Wellness, animáció Kódja: NBG_TV144G6 Kreditszáma: 6
Tantárgy neve: Wellness, animáció Kódja: NBG_TV144G6 Kreditszáma: 6 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: 2 ea + 2 gyak Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): gyakorlati jegy
Tantárgyi program 2014/2015. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2014/2015. I. félév Tantárgy megnevezése Marketingstratégia Tantárgy kódja:
Vezetői és humán számvitel
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés (I.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Vezetői és humán számvitel c. tárgy tanulmányozásához 2016/2017. tanév II. félév
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2011/2012. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBP_AD102G3 Megnevezése: Emberi erőforrás menedzsment Szak: Sportszervező II. évfolyam Heti tanóra: 2 A tantárgy kreditértéke:
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgyi
Bevezetés a számvitelbe
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe Pénzügy számvitel alapszak Gazdálkodás-menedzsment alapszak Távoktatás tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 Tantárgy megnevezése Bevezetés
Stratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak, Számvitel szakirány TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a Számviteli sajátosságok tantárgy tanulmányozásához
Tantárgy neve: TURISZTIKAI VÁLLALKOZÁSOK MENEDZSMENTJE. Kódja: LBG_TV143G6 Kreditszáma: 6
Tantárgy neve: TURISZTIKAI VÁLLALKOZÁSOK MENEDZSMENTJE Kódja: LBG_TV143G6 Kreditszáma: 6 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: 14 Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): GYAKORLATI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi marketing. tanulmányokhoz
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment Tanszék III. évfolyam BA- GM/VSZ TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi marketing tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai
Számvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 1 c. tárgy tanulmányozásához Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának
MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 469-6798 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához Gazdálkodási és menedzsment szak Statisztikus
Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
Tantárgyi tematika (nappali tagozat)
0 Tantárgyi tematika (nappali tagozat) A tantárgy adatai: A tantárgy megnevezése (tantárgyból): Revenue menedzsment Oktatás nyelve (mintaegységből): magyar A tantárgy angol megnevezése (mintaegységből):
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2011/2012. tanév I. félév A TANTÁRGY Megnevezése: SZÁMVITELI ÉS ADMINISZTRÁCIÓS Kódja: NFG_IF106G2 ISMERETEK Szak: Idegenforgalmi szakmenedzser szak Heti tanóra: 2 A tantárgy
Bevezetés a számvitelbe
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe 2013/2014 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Bevezetés a számvitelbe Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul
TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV
TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV A tantárgy neve: Közgazdasági Elmélettörténet/History of Economic Thought A tantárgy kódja: BMEGT30MN09 Heti tanóraszám (Előadás/Gyakorlat): 2/2 Tantárgy teljesítésértékelésének
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Hitelbírálat
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Hitelbírálat Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképzés Banki szakügyintéző hallgatók számára 2011/2012. II. félév Tantárgyi
KÖTELEZŐ PROGRAM, SZÁMONKÉRÉSEK. Részletek
KÖTELEZŐ PROGRAM, SZÁMONKÉRÉSEK Részletek FELADATOK Két zárthelyi dolgozat Önállóan kidolgozandó feladat (adatbázis alapú mintaalkalmazás készítése) A KÖTELEZŐ FELADAT A félév során kötelező programot
Tantárgy neve: UTAZÁSSZERVEZÉS. Kódja: NBG_TV153G3 Kreditszáma: 3
Tantárgy neve: UTAZÁSSZERVEZÉS Kódja: NBG_TV153G3 Kreditszáma: 3 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: 2 Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): GYAKORLATI JEGY A tantárgy tantervi
TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I.
TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I. Tárgykód: PMRESNE037B, PMRESNE037P Heti óraszám: 3/4/0, Kreditpont: 7 Szak(ok)/ típus: Tagozat: Követelmény: Meghirdetés féléve: Nyelve:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz
III. ÉVFOLYAM PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék: Számvitel
KOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 469-6683 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT KOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL szak hallgatói részére 2014/2015.tanév
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti Gazdasági
Statisztika 1. Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2
Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
Stratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév II. félév 1 A
TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ. a STRATÉGIAI ÉS ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyról
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR KONTROLLING-ELLENŐRZÉS INTÉZETI TANSZÉK TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a STRATÉGIAI ÉS ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyról Budapest, 2012. Összeállította:
Döntési módszerek Tantárgyi útmutató
Gazdálkodási és menedzsment alapszak Nappali tagozat Döntési módszerek Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1 Tantárgy megnevezése Tantárgy jellege/típusa: Döntési módszerek. D Kontaktórák száma/hét:
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Komplex elemzés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán meghatározó
Pénzügyi számvitel 1.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1. Pénzügyi és számviteli felsőoktatási szakképzés Államháztartási szakirány Nonprofit szakirány Pénzintézeti szakirány Vállalkozási szakirány Nappali tagozat 2015/2016.
Bér- és munkaügyi elszámolások
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés személyügyi szakirány (II.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Bér- és munkaügyi elszámolások c. tárgy tanulmányozásához
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Humán számvitel tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2014/2015. tanév II. félév
SZÁMVITELI TANSZÉK : 469-66-98 Budapest TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Humán számvitel tantárgy tanulmányozásához Nappali tagozat 2014/2015. tanév II. félév A tárgy oktatásának célja: A tantárgy oktatásának célja
Döntési módszerek Tantárgyi útmutató
Gazdálkodási és menedzsment alapszak Nappali tagozat Döntési módszerek Tantárgyi útmutató 2018/19. tanév II. félév 1 Tantárgy megnevezése Tantárgy jellege/típusa: Döntési módszerek. D Kontaktórák száma/hét:
Pénzügyi instrumentumok számvitele
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Nappali tagozat MESTERSZAK Pénzügyi instrumentumok számvitele Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet
MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2016. október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége ETR Dokumentumok/ MOME Dokumentumok/
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2016/2017) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:
Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei
Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei 1. Kötelezően leadandó Az Automatizálási és Infokommunikációs Intézet honlapján található tervezési
BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények
BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BSC KÉPZÉSI SZINT 2017-2018. tavaszi II. félév SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar Járműgyártási Tanszék Gépészmérnöki szak Járműgyártási (Automobil
Gazdasági matematika
Gazdasági matematika Tantárgyi útmutató Pénzügy és számvitel, Gazdálkodási és menedzsment, Emberi erőforrások alapképzési szakok nappali tagozat új tanrendűek számára 2017/18 tanév II. félév 1 Tantárgy
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények február 1.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények 2016. február 1. Környezeti jog 2. Tantárgy kód Szemeszter Követelmény Kredit
Tantárgy neve: UTAZÁSSZERVEZÉS. Kódja: LBG_TV153G3-EK Kreditszáma: 3
Tantárgy neve: UTAZÁSSZERVEZÉS Kódja: LBG_TV153G3-EK Kreditszáma: 3 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: 2 Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): GYAKORLATI JEGY A tantárgy
ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon. 2016/2017 I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. I. évfolyam Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2016/2017 I.
TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ az ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyhoz
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ az ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyhoz Nappali tagozat Pénzügy és számvitel szak Budapest, 2013. szeptember 1
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak, Gazdálkodási és menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
Tantárgy neve: TURISZTIKAI ER FORRÁSOK
Tantárgy neve: TURISZTIKAI ER FORRÁSOK Kódja: NBG_TV101K3 Kreditszáma: 3 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: 2 Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): KOLLOKVIUM A tantárgy
Stratégiai és üzleti tervezés
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam Gazdálkodás és menedzsment TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Stratégiai és üzleti tervezés 2013/2014. I. félév Tantárgy
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz
IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és
Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció 2013/2014 I. félév 1. sz. táblázat Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó
Szakdolgozat tájékoztató
Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak Tantárgyi útmutató 1 Tantárgy megnevezése: HALADÓ VEZETŐI SZÁMVITEL Tantárgy kódja: Tanterv szerinti óraszám:
Pénzügyi kimutatások elemzése Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Pénzügy mesterszak Nappali tagozat Pénzügyi kimutatások elemzése Tantárgyi útmutató 2012/2013 II. félév 1 Tantárgy
Fontosabb tudnivalók. Számonkérés és értékelés 2013.02.13. Kis- és középvállalkozások finanszírozása
Kis- és középvállalkozások finanszírozása Fazekas Tamás 1. és 2. szeminárium 2012/13. tavaszi félév Fontosabb tudnivalók! E-mail: fazekast@szolf.hu! Van honlap: www.szolfkgt.uw.hu! Van tematika (érdemes
Tanulás- és kutatásmódszertan
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2010/2011. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése
BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények
BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BSC KÉPZÉSI SZINT 2018-2019. tanév I. (őszi) félév SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar Járműgyártási Tanszék Gépészmérnöki szak Gépgyártástechnológiai
TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ 55 812 01 0010 55 01 IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER KÉPZÉS MODULZÁRÓ FELKÉSZÍTŐJÉRŐL ÉS MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL 2012 MÁJUS-JÚNIUS.
TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ 55 812 01 0010 55 01 IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER KÉPZÉS MODULZÁRÓ FELKÉSZÍTŐJÉRŐL ÉS MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL 2012 MÁJUS-JÚNIUS. Fontos időpontok az Idegenforgalmi szakmenedzser képzés
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Humán kontrolling c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév
MINŐSÉGÜGY. ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
MINŐSÉGÜGY ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA- ÉS MINŐSÉGÜGYI INTÉZET Miskolc, 2017/18.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és számvitel szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: KONTROLLING Tanszék: SZÁMVITEL INTÉZETI
Tantárgyi program 2012/2013. II. félév
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Prezentációs és íráskészségfejlesztés
Szakdolgozati formai követelmények
SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tanulás- és kutatásmódszertan
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COOLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam
TÁJÉKOZTATÓ A 2013-14-2. FÉLÉVBEN ÉS AZ UTÁN FELVÉTELT NYERTEK RÉSZÉRE 1
ENERGETIKAI GÉPEK ÉS RENDSZEREK TANSZÉK TÁJÉKOZTATÓ A TERVEZÉSI, DIPLOMATERVEZÉSI, SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÉS PROJEKT TÁRGYAK KÖVETELMÉNYEIRŐL A 2013-14-2. FÉLÉVBEN ÉS AZ UTÁN FELVÉTELT NYERTEK RÉSZÉRE
Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer
Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet Tárgy neve és kódja: Távközlési informatika II. KHWTI3TBNE Kreditérték: 5 Nappali
TUDNIVALÓK AZ INFORMATIKA KURZUSRÓL
TUDNIVALÓK AZ INFORMATIKA KURZUSRÓL Előadó: Dr. Abonyi-Tóth Andor Egyetemi adjunktus 1117, Budapest XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/C, 2.404 Tel: (1) 372-2500/8466 http://abonyita.inf.elte.hu http://bioinf.elte.hu
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti tervezés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2016/2017. tanév I.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti tervezés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2016/2017. tanév I. félév A TANTÁRGY OKTATÁSÁNAK CÉLJA Az üzleti tervezés című tantárgy oktatásának
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája
Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím
SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ a műszaki szakoktató BSc és a mérnöktanár MA szakon Érvényes: 2014/2015. tanévtől Összeállította: DR. VÁSÁRHELYI
Gépipari Technológiai Intézet
Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépipari Technológiai Intézet FOGLALKOZTATÁSI TERV ÉS TANTÁRGYI ISMERTETŐ Egyszerűsített értékelésű tantárgyakhoz Tartalom 1. Általános adatok...1 1.1. A tantárgy
Gazdasági matematika 1 Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Emberi erőforrások, gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel szakok nappali tagozat Gazdasági matematika 1 Tantárgyi útmutató 2016/17 tanév I. félév 1/5 Tantárgy megnevezése
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz
III. évfolyam pénzügy-számvitel specializáció (szakirány) BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Konszern
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
Tantárgy neve: Német nyelv 1. Tárgyfelelős: Juhász Éva GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK KÖTELEZŐ SZAKNYELVI KURZUSOK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSBEN IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER SZAKON NÉMET NYELVBŐL
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
Tantárgyi program 2010/2011. II. félév
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2010/2011. II. félév Prezentációs és íráskészségfejlesztés