Új módszerek a pedagógiai gyakorlatban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új módszerek a pedagógiai gyakorlatban"

Átírás

1 170 Molnár György Új módszerek a pedagógiai gyakorlatban az IKT alapú megoldások tükrében Bevezetés A hagyományos, klasszikus értelemben vett oktatás és tanulás színterei mára gyökeresen megváltoztak, és ezeket új szóhasználattal élve az atipikus tanulási formák elnevezéssel határozzák meg. Az ilyen új tanulási formákhoz kapcsolódó megváltozott tanítási és tanulási környezet meghatározó jellemzője a technológiailag erősen informatizált, IKT (Információs és Kommunikációs Technika) által támogatott oktatási közeg. Ez a cikk a teljesség igénye nélkül nyújt betekintést az IKT integráció, a mobil kommunikációs eszközök megjelenése, a hálózatba szerveződés, illetve az atipikus tanulások hatására kialakult és már közel sem a tudásközvetítés, hanem inkább a tudáskonstrukció általi tanulást megvalósító új tanulási környezetek világába. Ezek közül a leginkább előtérbe kerülő technológiai alapú tanulást feltételező konnektivista és mobilitási jellemzők fontosságát hangsúlyozza ez a cikk. Azt is a felsőoktatás gyakorlati tapasztalatainak tükrében, ahol a tanulás társas környezetben és interakciók révén (kooperáció, kollaboráció) zajlik a tanuló közösségekben, amelyeket hálózati összeköttetések és mobil kommunikációs eszközök kapcsolnak össze. Bemutatásra kerül néhány konkrét, a gyakorlati oktatásban is használható IKT alapú tanítási, tanulási módszer, a konkrét technikai rendszer és alkalmazás figyelembevételével. Kiindulási pontként el kell fogadnunk, hogy a klasszikus pedagógia tanulási terének elemei ugyan nem, de annak viszonyai erőteljesen megváltoztak. Ez az új relációs tér az 1. ábra alapján képzelhető el, ahol P 1 és P = pedagógus, D és D = diák, G és G = gép. Ebben a térben nagyon fontossá vált az ember gép hálózat viszonya, hiszen a pedagógusok egymással és a diákokkal is egyre inkább a gépeken és a hálózaton keresztül tartják a kapcsolatot, ahogy a diákok is egymással. Sőt, náluk még erőteljesebbnek mondható ez a hármas reláció.

2 Molnár György: Új módszerek a pedagógiai gyakorlatban az IKT alapú P 1 G 1 P 2 G 3 Tananyag hálózat G 4 D 1 G 2 D 2 1. ábra. Az új tanulási tér relációi, forrás: saját ábra Az oktatást és tanulást támogató új IKT eszközrendszer Gyorsan változó világunkban az információs társadalom új nemzedékeiben sokan a legmodernebb eszközök környezetében és használatával nőnek fel, s így méltán nevezhetjük őket digitális bennszülöttek csoportjának, melyet az Y generáció név is fémjelez. Számukra egyáltalán nem idegen az IPTV 1, az intelligens mobilok és otthonok, a 3D TV, az IPv6 hálózat 2, a vékonykliens 3 terminálok, a hálózati közösségi médiák (facebook, twitter, hi5, linked in) és a web 3.0 protokollok fogalma. Az egyik ilyen új és jelenleg is fejlődő terület a 3D világa. 4 A háromdimenziós valóság síkbeli leképezésének problémája már nagyon régóta foglalkoztatta az emberiséget. Ennek a technikának a legfőbb célja a térbeli alakzatok egzakt ábrázolása, geometriai elemzése, értelmezése és a tanulási folyamatban történő felhasználása. A vizuális kommunikáció két legfontosabb formája az ábrázolás-ábraalkotás, valamint az ábraolvasás és -értelmezés. A vizuális kommunikáció mindkét formájában szerves egységet alkot egymással a megismerés, a gondolkodás és az alkotás. Vizuális gondolkodás alatt a képekkel, képzetekkel végzett műveleteket értjük, vagyis a vizuális gondolkodás képességét az elemi műveleti képes- 1 Internet Protocol Television, olyan digitális tv-szolgáltatás, melyet az internet használatának segítségével nyújtanak. A szolgáltatások teljes körű kihasználásához elengedhetetlen a folyadékkristályos, úgynevezett LCD készülék. 2 Új protokoll az internethez. Azért vált szükségessé, mert az internetezők és az általuk használt eszközök száma egyre bővül, a kiadható IP-címek száma egyre csökkenő tendenciát mutat. Ez a nagy cégek és intézmények számára okozhatja a legtöbb gondot, de a későbbiekben minden felhasználót érinthet. 3 A vékony kliens nem más, mint egy, a felhasználó számára személyre szabott egyszerű berendezés, amely a szerveren futó alkalmazások, szoftverek megjelenítésére szolgál. Az alkalmazások nem külön-külön a helyi PC-ken futnak, hanem egy központi szerveren találhatóak. 4 György Molnár: The requirements and development areas of the ICT aided learning environment. In: Dr. András Benedek (ed.): Digital pedagogy Typotext Budapest 2008.

3 172 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXvII. ÉVFOLYAM 2011/3 ségek felől szándékozunk megközelíteni. Ide olyan mentális műveleteket sorolunk, mint például az analízis, a szintézis vagy az absztrakció, amely a magasabb rendű műveletek sorát jelenti a taxonómiák szintjén. Az ilyen típusú műveletek révén tekinthetők dinamikusnak a vizuális képzeletek. Klasszikus példája ennek egy térbeli tárgy képzeleti elforgatása, transzformációja. A mentális képekkel végrehajtott műveletek a gondolkodás analógiás folyamataiként értelmezhetők, szemben a fogalmi gondolkodás logikai folyamataival. 5 Amennyiben ezek a műveletek a valós fizikai környezetben is élményszerűvé válhatnak, úgy az előbb említett gondolkodás még inkább fejleszthető. Ilyen környezetet biztosít a Leonar3Do névvel fémjelzett új IKT rendszer, amelynek kifejlesztése Magyarországhoz köthető. A rendszer segítségével a tanuló képes adott esetben térbeli tárgyak képeinek létrehozására, alakítására, csonkolására, torzítására, áthatására, ezzel is erősítve a képi gondolkodás és térbeli vizualizációs képességét. A Leonar3Do legfontosabb eszköze az úgynevezett madár, amellyel a kezelője közvetlen érintkezésben van. A térben látás megvalósulását segíti az aktív szemüveg, a kamerarendszer, az elosztó egység, valamint a mindezt vezérlő számítógép a 120 Hz frekvenciás megjelenítőjével (2. ábra 6 ). A gyakorlatban installált és üzembe helyezett Leonard3Do rendszerkonfiguráció üzemszerű futtatásához (3. ábra 7 ) szükséges hardverkövetelmények az alábbiak: operációs rendszer: Microsoft Windows XP SP3; Windows Vista, Windows 7 processzor: Intel Core 2 Duo or AMD Athlon X2 CPU vagy nagyobb videokártya: GPU: NVIDIA 8 széria vagy ATI HD 2400 sorozat, vagy nagyobb memória: 2 GB RAM vagy több háttértár: 500 MB szabad hely DVD meghajtó monitor: 120 Hz TFT monitor Az alapcsomag tartalmaz 4-5 szórakoztató elemet is magába foglaló programot, szimulációt, s a térbeli testek kialakítására alkalmas szerkesztő programot. Használatukkal a látás és a mozgás szervrendszerének összehangolt működése valósulhat meg, segítve ezek fejlesztését. A rendszer támogathatja a különféle térlátási, mozgáskoordinációs vagy csupán a gondolkodási készségeket igénylő tananyagok oktatását azzal, hogy informálisan, játékosan és élményként közvetíti az ismereteket befogadójuk felé. Az interaktív IKT rendszerekben és ezzel együtt a digitális bennszülöttek világában egyre nagyobb szerepet kapnak az okos telefonok, az IPHONE-ok, az IPAD-ok, a valósághű szimulációt előállító kineckt egységek és a hozzájuk tartozó játékok, valamint a hálózatalapú web 2.0-ás szolgáltatások köre (google dokumentumok, google slideshare, google groups, google kérdőív, google mobil, google calendar, google blog, facebook, twitter, hi5, linkedin, google+). Ugyancsak egy új fejlesztési irányvonal az interaktív online integrált eszközrendszerek csoportja (hatodik érzék technológiája), amelynél a perifériákat már csupán az ember ujjai helyettesítik, a kijelző 5 Péter Tóth Dr.: Seeing and Thinking: Spatial Intuition, Mental Operations, Visual Learning Lab, Budapest, Az ábrák megtalálhatók a Magyar Szakképzési Társaság honlapján ( / Szakképzési 7 Az ábrák megtalálhatók a Magyar Szakképzési Társaság honlapján ( / Szakképzési

4 Molnár György: Új módszerek a pedagógiai gyakorlatban az IKT alapú funkciót egy apró mobil kivetítő, s a számítógépet pedig egy PDA (4. ábra 8 ). Ez a rendszer túlmutat az Iphone-ok, Ipad-ek, Tablet PC-k multitouch alapú érintő- és kezelőfelületein, ugyanis a 3D fizikai világában tisztán mobil kommunikációs eszközök és érzékelők segítségével működik az eszköz. Így például pusztán a 4 ujjunk segítségével is képesek vagyunk fényképet készíteni vagy az interneten barangolni a térben. Az oktatásban történő alkalmazása számos a tanórán kívüli tevékenység, közösségi munka megvalósítására is lehetőséget ad. A hálózatalapú tanulás és jellemzői Intézményünk, figyelembe véve a hallgatói attitűdöket, szokásrendszert, valamint a platformfüggetlenséget és fejlesztési lehetőségeit, a Moodle (Modular Object Oriented Dynamic Learning Environment) elektronikus tanulási környezet bevezetése mellett döntött néhány évvel ezelőtt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Műszaki Pedagógia Tanszékén 2006 óta bevezetett Moodle rendszer egy formális közösségi hálónak tekinthető, amely a hazai és a nemzetközi szakirodalom, illetve a statisztikák alapján jelentős eredményeket ért el a tanulásszervezés (LMS) és a tartalomkezelés (CMS) terén. A rendszer az oktatási segédanyagok letölthetőségén túlmenően biztosítja az oktatói-tanulói kommunikáció és aktivitás mérését, a közösségi fórumok működését, valamint az ellenőrzés és értékelés elektronikus környezetben (például tesztek útján) történő megvalósíthatóságát is. A keretrendszerben részt vevő mintegy 3500 hallgatónak a Moodle elektronikus tanulástámogató rendszerben érzékelhető viselkedését különböző statisztikai mérésekkel tudjuk követni. Ilyen mérőeszköz a Moodle saját beépített statisztikai jelentéskészítő rendszere, amely a hallgatók össz- és differenciált aktivitásait képes nyomon követni és értékelni. A rendszer motorja mögé épített jelentések készítése modullal részletes statisztikai információhoz juthatunk a rendszert használók aktivitását illetően. Az 5. ábra 9 három évre viszszamenőleg mutatja a tevékenységi tendenciát, ahol a tanulói tevékenységeket a piros görbe jelzi. Látható, hogy a számonkérések teljesítési időkeretei alatt érezhető az amplitúdók maximuma, például a feladatok beadási vagy zárthelyi dolgozatok írási határidejének közelében. Az úgynevezett hálózatalapú kommunikáció már az egyes kurzusok (például Digitális Pedagógia) kezdetén elindul, kezdve a témaegyeztetéstől egészen annak elfogadásáig és értékeléséig, mind az oktató mind a hallgató irányából. Erre a célra a rendszer a tevékenységek számtalan formáját biztosítja, mint például teszt, feladat vagy fórum. Az ezeken a csatornákon történt kommunikáció nemcsak a Moodle-ban kerül megjelenítésre, ennek másolata eljut a résztvevőkhöz elektronikus útján, ami nagymértékben gyorsítja az információáramlást. A sokéves tapasztalat azt is igazolja, hogy amíg a rendszerben érzékelhető oktatói aktivitás a nappali időszakra tehető jobbára, addig a hallgatói tevékenységek nagy része jellemzően a késő esti, éjszakai órákban érzékelhető. Miután a rendszer kapcsolódik a résztvevők rendszeréhez, illetve a hallgatók többsége ma már napi órában online, így az interaktivitás és a gyors visszacsatolás teljesen megvalósulhat. Úgy tűnik, hogy a hallgatók a teljesítendő feladatok köréből inkább az új generációs feladatokat preferálják, mint például a mikrotartalom, vagy az 8 Az ábrák megtalálhatók a Magyar Szakképzési Társaság honlapján ( / Szakképzési 9 Az ábrák megtalálhatók a Magyar Szakképzési Társaság honlapján ( / Szakképzési

5 174 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXvII. ÉVFOLYAM 2011/3 e-portfólio. A beadott feladatokat a rendszer tárolja az adatbázisában, és ezek bármikor visszakereshetőek. Az interaktív feleltető rendszerek A már sokak számára jól ismert digitális táblák tanítási eszközként sokkal több lehetőséget rejtenek magukban, mint a hagyományos táblák. Jóval többet tehetnek hozzá egy órához, mint amit egy projektor és egy számítógép használatával elérhetünk. Ugyanakkor a digitális tábla teljes kihasználása alapos tervezést igényel, amely sok időt vesz igénybe a használójától. Cserében a tábla használatára alapozott órákat újra lehet hasznosítani, akár átdolgozással, akár anélkül, amivel hosszú távon sok időt tudunk megtakarítani. A digitális táblák használatával az órák tartalma javulhat és finomodhat a mind nagyobb gyakorlattal, és így a tábla nyújtotta lehetőségek egyre jobban kiteljesedhetnek. Az interaktív tábla kiegészítő elemei közül nagyon jól használható a feleltető rendszer, amely a táblával szinkronban is használható. Egyszerre lehetnek aktívak a szavazóegységek és a tábla. Ugyanakkor önmagukban, csupán egy számítógéphez kötve is jól megoldható velük a tábla nélküli ellenőrzés és értékelés bármely formája, legyen szó akár formatív, szummatív vagy diagnosztikus válfajáról. 10 A technikák és technológiák gyors iramú fejlődésével remek alkalom nyílt arra, hogy az oktatási intézmények ismertebbé váljanak, bővítsék kapcsolatrendszerüket, nemzetközi tapasztalatra tegyenek szert az IKT eszközök használata terén, például digitális táblák, e-book-ok használatának kiterjesztésével az oktatásban. A feleltető rendszerek választéka bőséges kínálatot mutat a különféle gyártók vonatkozásában (például a CPS IR, a Cricket, a PRS RF, a CPS RF, a Cleveboard, a Mimio, a Polyvision, a Promethean, vagy a Smart). Ezek különböző változatai lehetővé teszik az egyszerű feleletválasztós kérdések, az igaz-hamis eldöntendő kérdések, a kiegészítendő kérdések, illetve a párosító kérdések gyors és pontos megjelenítését és kiértékelését is (6. ábra 11 ). Az előbb leírt PRS rendszer egy infravörös távkapcsolaton vagy rádiófrekvenciás kapcsolaton (PRSRF) alapuló, gyors feleltetési rendszer, ahol a tanulók a tanár által feltett kérdésekre egyetlen gomb lenyomásával válaszolhatnak, az általuk helyesnek tartott választ megjelölve. A rendszer a válaszokat azonnal feldolgozza, majd az eredményeket be is mutatja mind a tanár, mind az osztály számára. A gyors és egyértelmű visszacsatolással a tanulócsoport együttműködése, produktivitása növekszik. A kapott eredmények tanulónként történő tárolásával lehetővé válik a tanulók kiértékelésének, osztályzásának elektronikus támogatása, ami számos visszacsatolásra nyújt lehetőséget a pedagógus számára. Ha például egy kérdés megválaszolása csak nagyon kevés diáknak sikerült, akkor kifejezetten arra az anyagrészre kell fókuszálni a továbbiakban. Ez a technikai eszköz az osztályzást is pillanatok alatt elvégzi, valamint a kérdések és az eredmények exportálhatók (PowerPoint formátumban el is menthetők). A tanórák záró összegzéseként vagy egy anyagrész összefoglalásaként is használható. A tanulói interaktív panelen kivetíthető a feladat, amelyre a diákok egymást nem zavarva, függetlenül válaszolhatnak a vezeték nélküli szavazórendszeren keresztül. Többféle kérdéstípust is feltehetünk a rendszer segítségével, például egyszeres választást, többszörös választást, eldöntendő választást, kérdező teszteket. Kérdezhe- 10 IKT-Mozaik Kézikönyv pedagógusoknak a számítógép tanórai alkalmazásához, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest, pp Az ábrák megtalálhatók a Magyar Szakképzési Társaság honlapján ( / Szakképzési

6 Molnár György: Új módszerek a pedagógiai gyakorlatban az IKT alapú tünk numerikus adatokat, sorba rendezést vagy rövid válaszokat igénylő feladatokat is. Ezen a területen az új pedagógiai irány vagy kapcsolódási pont az új dinamikus kérdésgeneráló szoftver (Examview test generator) megjelenésében, illetve a számítógéppel és a feleltető egységekkel is együtt működni képes tanári és tanulói interaktív panelek (mobik) bevezetésében és használatában érhető tetten. 12 Az M-Learning M-learning fogalom alatt általában a bárhol, bármilyen mobil eszközön hozzáférhető, tanuláshoz kapcsolódó tartalom elérését és az ezzel kapcsolatos tanulási tevékenységet értjük. Pontosabban azt a típusú tanulást, ahol egy létező online CMS, LMS rendszert egy mobil, kommunikációra alkalmas, hálózati eszközzel érhetünk el. Ezeket a feltételeket elsősorban az okostelefonok, a tablet PC-k halmaza teljesíti. Ilyen okostelefon például az Android platformon működő Samsung GalaxyTab érintőképernyős eszköz, mellyel már tetszőleges webtartalom, teljes körű multimédia is elérhető (7. ábra 13 ). A mobil eszközök intelligenciája behatárolja az elérhető tartalmak jellegét (web 2.0, flash, audio, video). A manapság elérhető okostelefonok különböző operációs rendszerek alatt futnak, amely a kompatibilitást kissé nehezíti. Ilyen főbb rendszer a már régóta ismert Symbian, a Windows phone 7, az új Android, Apple IOS, Bada és Blackberry platformok. Egy másik jelentős kihívás ezekkel az eszközökkel szemben, hogy az online tartalmaknak mobil képernyőre optimalizált webes megjelenést (egyedi CSS, optimalizált tartalmak) kellene biztosítaniuk a zökkenőmentes tartalomkezeléshez. Ezzel együtt is már igen sokan használják az M-learning adta lehetőségeket, sőt a fejlesztések is ez irányba mutatnak, például a már jól ismert Moodle LMS rendszerhez hamarosan elkészülő hivatalos Moodle Mobile kliens is. Összegzés, konklúzió, a jövő A középfokú és felsőfokú oktatás bázisán az egyik szignifikánsan észlelt jellemző hallgatói attitűd a tanulási folyamatban, hogy a hallgatók a formális rendszernek tekinthető elektronikus tanulási környezet (Moodle) által biztosított szolgáltatások nagy részét mint például a chat és blog kommunikációs csatornákat egyáltalán nem használják a tanulás, illetve az oktatói ellenőrzés és értékelés során, annak ellenére, hogy ezek biztosítottak. Ezzel szemben az informális közösségi médiumok ugyanilyen típusú szolgáltatásait mint például a chat modul és az üzenőfal napi, sőt órás gyakorisággal használják, mondjuk a Facebook esetén, amelynek tartalma ugyanúgy kapcsolatban lehet a tananyag elsajátításával. Ezek a hálózatalapú informális 12 Dr. Molnár György: Az ellenőrzés és értékelés oktatástechnikai megoldásai - különös tekintettel az interaktív táblák feleltető rendszereire, In: Dr. Ollé János(szerk.): III. Oktatás-informatikai konferencia Tanulmánykötet, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2011 január 5. ISBN: , pp Az ábrák megtalálhatók a Magyar Szakképzési Társaság honlapján ( / Szakképzési

7 176 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXvII. ÉVFOLYAM 2011/3 tanulási folyamatok legtöbbször egy nyitott vagy egy zárt csoporton belül valósulnak meg, akár egy adott tantárgyi kurzus vonatkozásában is. 14 A cikk a leírt eszközrendszer bemutatásával néhány olyan, az oktatásban is használható megoldást helyez a fókuszpontba, melyek illeszkednek a ma tanulni kívánó fiatalok attitűdbeli világához is. Fontos lenne, hogy ezek a rendszerek szerepet kapjanak a jövőt érintő oktatásfejlesztési útvonalak kijelölésekor. Az oktatásirányítás révén kialakíthatóvá válhatna egy, az új tanulási környezetben is adaptálható, a mobil és a hálózati struktúrára épülő, valamint a tanulni vágyók sajátosságait is figyelemmel kísérő tanulási modell. Az oktatási intézményeknek pedig igazodhatnának ehhez a modellhez. Az informális közösségi hálózatok köréből a mai virtuális környezetek világában ismeretesek az úgynevezett virtuális hálózatok is, mint a Second life vagy a Virca 3D-s robotvezérlési környezet. Az utóbbi egy magyar tudományos fejlesztés, melyek a nagytávolságú műtétek kivitelezhetőségének alapjait is megteremtik (lásd 8. és 9. ábra 15 ). Ezek az új dimenzionális terek egy újfajta attitűdöt, illetve felhasználói, tanulási szokások kialakítását követelnek meg a felhasználóktól, melyekre nagymértékben jellemzőek a konnektivista tanuláselmélet jegyei, s ezzel az idő és tér dimenzióinak kiterjesztése a virtualitás irányába. Ezen lehetőségek felhasználási területei még jelenleg alakuló tudományterületek, amelyek a jövő kutatási feladatai közé tartoznak. 14 András Benedek György Molnár, János Horváth Cz. (2010): Moodle-based E-portfolio used in teacher training. (In: Sixth EDEN Research Workshop, User Generated Content Assessment in Learning. Enchanching Trasparency and Quality of Peer Production. Emerging Educational Technologies and Digital Assessment Methods, October, 2010, Budapest, Hungary. Edited by Morten Flate Paulsen and András Szűcs, Budapest, ISBN , p. 15 Az ábrák megtalálhatók a Szakképzési Szemle elektronikus mellékletében ( / Szakképzési Szemle+ / Szakképzési Szemle 2011/3 elektronikus melléklet)

8 Molnár György: Új módszerek a pedagógiai gyakorlatban az IKT alapú BIBLIOGRÁFIA András Benedek Dr. (ed.): Curriculum plan on the development of distance education and e- learning, National Institute for Vocational Education, Budapest, György Molnár: The requirements and development areas of the ICT aided learning environment. In: Dr. András Benedek (ed.): Digital pedagogy Typotext Budapest Péter Tóth Dr.: Seeing and Thinking: Spatial Intuition, Mental Operations, Visual Learning Lab, Budapest, Borsi Árpád: Digitális Írástudás a felnőttképzési jogszabályokban és a mindennapokban, In: Felnőttképzés IX. évfolyam, 2011/2. Petra Newrly, Tony Toole, Simona Pede, Lara Marcellin: Digitális A munkába állás előtti tanárképzés e-portfólió mellett és ellen szóló érvek, In: Felnőttképzés IX. évfolyam, 2011/2. György Molnár András Benedek: The empirical analysis of a web 2.0-based learning platform, In: Constantin Paleologu, Constandinos Mavromoustakis, Marius Minea (ed.): ICCGI 2011, The Sixth International Multi-Conference on Computing in the Global Information Technology, Luxembourg, June 19-24, 2011., ISBN: , pp András Benedek György Molnár, János Horváth Cz. (2010): Moodle-based E-portfolio used in teacher training. (In: Sixth EDEN Research Workshop, User Generated Content Assessment in Learning. Enchanching Trasparency and Quality of Peer Production. Emerging Educational Technologies and Digital Assessment Methods, October, 2010, Budapest, Hungary. Edited by Morten Flate Paulsen and András Szűcs, Budapest, ISBN , p. downloaded Nicholas A. Christakis James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában, Mire képesek a közösségi oldalak, és hogyan alakítják sorsunkat, Budapest, Typotex, IKT-Mozaik Kézikönyv pedagógusoknak a számítógép tanórai alkalmazásához, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest, pp Dr. Molnár György: Az ellenőrzés és értékelés oktatástechnikai megoldásai különös tekintettel az interaktív táblák feleltető rendszereire, In: Dr. Ollé János(szerk.): III. Oktatás-informatikai konferencia - Tanulmánykötet, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2011 január 5. ISBN: , pp

mlearning Mobil tanulás a gyakorlatban

mlearning Mobil tanulás a gyakorlatban mlearning Mobil tanulás a gyakorlatban Vágvölgyi Csaba Papp Gyula Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola elearning CBT (Computer Based Training) Interaktivitás Hipertext

Részletesebben

és s mobil kommunikáci Learning Konferencia

és s mobil kommunikáci Learning Konferencia Dr.Molnár György: IKT, hálózati h és s mobil kommunikáci ciós megoldások az atipikus tanulási formák k tükrt krében 5. Magyar Nemzeti és s Nemzetközi zi Lifelong Learning Konferencia Sopron, 2009.április

Részletesebben

AZ IKT-ALAPÚ TANULÁSTÁMOGATÁSI RENDSZEREK KITERJESZTÉSE A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN

AZ IKT-ALAPÚ TANULÁSTÁMOGATÁSI RENDSZEREK KITERJESZTÉSE A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN Molnár György Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem molnargy@eik.bme.hu AZ IKT-ALAPÚ TANULÁSTÁMOGATÁSI RENDSZEREK KITERJESZTÉSE A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN Bevezetés A világszerte is érzékelhető makroszintű

Részletesebben

A NetSupport School oktatást támogató rendszer

A NetSupport School oktatást támogató rendszer A NetSupport School oktatást támogató rendszer 1. Célcsoport A NetSupport School oktatást támogató rendszer alkalmas valamennyi tanár-diák, oktatóhallgató kapcsolatot igénylő oktatási folyamat támogatására.

Részletesebben

Dr. Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport fuvesi@inf.u-szeged.hu

Dr. Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport fuvesi@inf.u-szeged.hu A SZAKTÁRGYI OKTATÁS ÉS SZÁMONKÉRÉS TÁMOGATÁSA INTERAKTÍV TÁBLÁVAL Dr. Füvesi István SZTE TTIK Informatikai Tanszékcsoport fuvesi@inf.u-szeged.hu MMO 2009 Debrecen 2010.02.13. 1 Dr. Buda András, Debrecen

Részletesebben

Publikációk. Könyvek, könyvfejezetek:

Publikációk. Könyvek, könyvfejezetek: Publikációk Könyvek, könyvfejezetek: 1. Molnár György: Az IKT-val támogatott tanulási környezet követelményei és fejlesztési lehetőségei, In: Dr. Benedek András (szerk.): Digitális pedagógia - Tanulás

Részletesebben

Az AgroFE Nemzetközi Leonardo projekt

Az AgroFE Nemzetközi Leonardo projekt Az AgroFE Nemzetközi Leonardo projekt Herdon Miklós Agroforesterie Formation en Europe 2013-1-FR1-LEO05-48937 2 Célkitűzések és fejlesztési módszerek A projekt fő célkitűzése, hogy a képzési igények és

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc

A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc www.zalai-iskola.hu www.edidakt.hu Előzmények Figyelemfelhívás pozitív optimizmus Don Tapscott Mark Prensky Helyzetértékelés negatív realitás Netgeneráció 2010. kutatás

Részletesebben

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet

Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet Informatikai stratégia Tata, 2011. Informatikai stratégia - 2 - Tartalom 1. Számítógépes hálózatok... - 3-2. Internet kapcsolat... - 3-3. Interaktív

Részletesebben

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs

Részletesebben

MOODLE mobileszközön

MOODLE mobileszközön SU2009 - Debrecen MOODLE mobileszközön LENGYEL Péter, lengyel@agr.unideb.hu Debrecen Egyetem, AMTC Gazdasági- és Agrárinformatika Tanszék Moodle - Modular Object-Oriented Dynamic Learning Environment nyílt

Részletesebben

Volatilitásváltozatosság. globalizáció. big data. digitális darwinizmus. lakóhelyváltások 7X. munkahelyváltások 6X. oktatás átalakulása

Volatilitásváltozatosság. globalizáció. big data. digitális darwinizmus. lakóhelyváltások 7X. munkahelyváltások 6X. oktatás átalakulása Trendek Technológiai változás technikai fejlődés: a 21. század = előző 20.000 év 2020-ra 200 milliárd okos eszköz az IoT-n 2030-ig online agy számítógép kapcsolat 4D nyomtatás Volatilitásváltozatosság

Részletesebben

Az elektronikus tanulási környezet pedagógiai kérdéseivel foglalkozó kutatási eredményeink

Az elektronikus tanulási környezet pedagógiai kérdéseivel foglalkozó kutatási eredményeink MELLearN - EULLearN 3. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Korszer tanítási-tanulási környezetek a lifelong learning támogatására 2007. április 13. Az elektronikus tanulási környezet

Részletesebben

nyegab@ektf.hu Nyeste Gábor

nyegab@ektf.hu Nyeste Gábor EKF a gyakorló iskolától a tanárképzésig nyegab@ektf.hu Nyeste Gábor 1 Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola Diákok száma (2009/2010 tanév): 940 fő CMPC-thasználó diákok 2010: 500 gyerek

Részletesebben

A KÜLÖNBÖZŐ TANULÁSI KERETEK MODELLKÍSÉRLETEI DIGITÁLIS TANULÁSI KÖRNYEZETBEN

A KÜLÖNBÖZŐ TANULÁSI KERETEK MODELLKÍSÉRLETEI DIGITÁLIS TANULÁSI KÖRNYEZETBEN ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA A KÜLÖNBÖZŐ TANULÁSI KERETEK MODELLKÍSÉRLETEI DIGITÁLIS TANULÁSI KÖRNYEZETBEN TÁMOP-4.2.2.D A KUTATÁS ELŐZMÉNYEI IKT eszközökkel támogatott, formális tanulási kereteket támogató

Részletesebben

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Béres Ilona Heller Farkas Főiskola Turcsányi-Szabó Márta ELTE-IK Média és Oktatásinformatika Tanszék

Részletesebben

Moodle haszna lat hallgato knak 1

Moodle haszna lat hallgato knak 1 Moodle haszna lat hallgato knak 1 Ez a segédlet a BME-MVT 2 által gondozott Innovatív vállalkozások indítása és működtetése tantárgy Moodle oktatási környezetének hallgatói használatához készült. A következőkben

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II. Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős

Részletesebben

OZEKI Phone System. 4 elengedhetetlen szolgáltatás a jövőbeli vállalati telefonos rendszerek számára. A jövő üzleti telefon rendszere SMS

OZEKI Phone System. 4 elengedhetetlen szolgáltatás a jövőbeli vállalati telefonos rendszerek számára. A jövő üzleti telefon rendszere SMS A jövő üzleti telefon rendszere 4 elengedhetetlen szolgáltatás a jövőbeli vállalati telefonos rendszerek számára SMS Mobil mellékek Webtelefon Üzenetküldés és jelenlét Összhang az IT-vel Olvassa el! Ajánlatkérő

Részletesebben

Továbbképzés megnevezése Szervező neve Alapítási eng. sz.

Továbbképzés megnevezése Szervező neve Alapítási eng. sz. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Melléklet B. Tanulói tevékenységek támogatása interaktív IKT eszközökkel A digitális tábla alkalmazása a tanítás-tanulás folyamatában ÖNKONET Szolgáltató és Tanácsadó

Részletesebben

Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban

Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban Charaf Hassan Egyetemi docens, BME Tartalom Általános tényadatok Trendek számokban Magyarország: az infoszféra helyzete Az informatikai kutatások

Részletesebben

Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban?

Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században A tanulási-tanítási környezetről folytatott vitákba, és a felsőoktatásról

Részletesebben

IKT a tudás és tanulás világában:

IKT a tudás és tanulás világában: IKT a tudás és tanulás világában: A kutatási program nemzetközi relevanciája Kárpáti Andrea A témák nemzetközi relevanciája 1. A kulturális örökség digitális átalakulása Közvetítők IKT műveltsége Új adathordozók

Részletesebben

MOBIL PLATFORMHÁBORÚ. Török Gábor

MOBIL PLATFORMHÁBORÚ. Török Gábor MOBIL PLATFORMHÁBORÚ Török Gábor Szabad Szoftver Konferencia, 2010 Tartalom Bevezetés A mobilpiacról Mobil platformok Fejlesztői szemszögből A nyíltság szintjei Történelmi áttekintés Mérföldkövek: mobil

Részletesebben

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM TECHNOLÓGIAI TÁVLATAI. Detrekői Ákos a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke Székesfehérvár,

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM TECHNOLÓGIAI TÁVLATAI. Detrekői Ákos a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke Székesfehérvár, AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM TECHNOLÓGIAI TÁVLATAI Detrekői Ákos a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke Székesfehérvár, 2010.03.17. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Az Információs Társadalom Technológiai

Részletesebben

Az IKT-val támogatott probléma-alapú tanulás és lehetőségei az idegennyelv tanításban

Az IKT-val támogatott probléma-alapú tanulás és lehetőségei az idegennyelv tanításban Az IKT-val támogatott probléma-alapú tanulás és lehetőségei az idegennyelv tanításban Czékmán Balázs Somfalvi Zita Szabó Fruzsina Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola PhD hallgató Elméleti

Részletesebben

Touch me - az Iphone világsikerének titkai

Touch me - az Iphone világsikerének titkai Touch me - az Iphone világsikerének titkai Dr. Kovács Endre Fiser József Károly Róbert Főiskola, Gazdálkodási Kar, Gazdaságmatematika és Informatika Tanszék Előzmények 2007-ben a Károly Róbert Főiskolán

Részletesebben

Néhány sikeres külföldi eeducation projekt áttekintése

Néhány sikeres külföldi eeducation projekt áttekintése Néhány sikeres külföldi eeducation projekt áttekintése Kovács Krisztina Education Business Developer Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika 2004 Hewlett-Packard Development Company, L.P. The information

Részletesebben

Új alapokon az egészségügyi informatika

Új alapokon az egészségügyi informatika Új alapokon az egészségügyi informatika XXVIII. Neumann Kollokvium Új alapokon az egészségügyi informatika A XXVIII. Neumann Kollokvium konferencia-kiadványa Pannon Egyetem, Veszprém, 2015.november 20-21.

Részletesebben

elearning a tanítóképzésben

elearning a tanítóképzésben elearning a tanítóképzésben Papp Gyula (pappgy@kfrtkf.hu) Dr. Cserhátiné Vecsei Ildikó (vecsei@kfrtkf.hu) Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola NETWORKSHOP 2005. Szeged március 30. - április 1.

Részletesebben

kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED

kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED A közoktatásban folyó informatika oktatásával kapcsolatos elvárások Állami szereplő: Az informatikaoktatás

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Moodle -egy ingyenes, sokoldalú LMS rendszer használata a felsőoktatásban

Moodle -egy ingyenes, sokoldalú LMS rendszer használata a felsőoktatásban Moodle -egy ingyenes, sokoldalú LMS rendszer használata a felsőoktatásban Vágvölgyi Csaba (vagvolgy@kfrtkf.hu) Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen Moodle??? Mi is ez egyáltalán? Moodle

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK

Részletesebben

E-Learninga menedzsmentben és a szervezeti tudás megújításában empirikus vizsgálatok tükrében

E-Learninga menedzsmentben és a szervezeti tudás megújításában empirikus vizsgálatok tükrében E-Learninga menedzsmentben és a szervezeti tudás megújításában empirikus vizsgálatok tükrében Prof. Dr. Poór József, egyetemi tanár Dr. Szalay Zsigmond, egyetemi docens Pető István, adjunktus Zsigri Ferenc,

Részletesebben

OZEKI Phone System. A jövő vállalati telefon rendszerének 4 alappillére. A jövő üzleti telefon rendszere SMS. Mobil mellékek. Összhang az IT-vel

OZEKI Phone System. A jövő vállalati telefon rendszerének 4 alappillére. A jövő üzleti telefon rendszere SMS. Mobil mellékek. Összhang az IT-vel A jövő üzleti telefon rendszere A jövő vállalati telefon rendszerének 4 alappillére SMS Mobil mellékek Webtelefon Üzenetküldés Összhang az IT-vel É rdemes elolvasni! Ajánlatkérés Kérem, töltse ki az űrlapot,

Részletesebben

Virtuális tanulási környezet minőségvizsgálata web-bányászati módszerekkel

Virtuális tanulási környezet minőségvizsgálata web-bányászati módszerekkel Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszék Web-bányászati technikák alkalmazása webhelyek minőségvizsgálatára 2007. június 15. Virtuális tanulási környezet minőségvizsgálata

Részletesebben

IPv6 A jövő Internet alaptechnológiája

IPv6 A jövő Internet alaptechnológiája IPv6 A jövő Internet alaptechnológiája Magyar IPv6 Konferencia Budapest, Danubius Hotel Flamenco 2012. május 3. Németh Vilmos BME 1 A kezdetek ARPANET 1969 2 Az Internet ma XXI. század A Világ egy új Internet

Részletesebben

Beszédtechnológia az információs esélyegyenlőség szolgálatában

Beszédtechnológia az információs esélyegyenlőség szolgálatában Beszédtechnológia az információs esélyegyenlőség szolgálatában Németh Géza, Olaszy Gábor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Távközlési és Médiainformatikai Tanszék nemeth@tmit.bme.hu Tervezz

Részletesebben

Moodle. ingyenes elearning keretrendszer

Moodle. ingyenes elearning keretrendszer Moodle ingyenes elearning keretrendszer Papp Gyula, Vágvölgyi Csaba Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola pappgy@kfrtkf.hu vagvolgy@kfrtkf.hu http://www.kfrtkf.hu/ http://moodle.kfrtkf.hu IPSZILON

Részletesebben

A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése

A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése XXV. ORSZÁGOS KÖNYVVIZSGÁLÓI KONFERENCIA 2017. SZEPTEMBER 7-8. A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése Madarasiné Dr. Szirmai

Részletesebben

Fejlesztési tapasztalatok multifunkciós tananyagok előállításával kapcsolatban Nagy Sándor

Fejlesztési tapasztalatok multifunkciós tananyagok előállításával kapcsolatban Nagy Sándor Fejlesztési tapasztalatok multifunkciós tananyagok előállításával kapcsolatban Nagy Sándor VE GMK Statisztika és Informatika Tanszék nagy-s@georgikon.hu Összefoglaló Világszerte tanúi lehettünk a mobilkommunikációs

Részletesebben

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017.

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017. Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-2/2017. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2017.

Részletesebben

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes

Részletesebben

Mobilizálódó OSZK. A nemzeti könyvtár mobileszközöket célzó fejlesztései az elmúlt időszakban. Garamvölgyi László. Networkshop, 2013.

Mobilizálódó OSZK. A nemzeti könyvtár mobileszközöket célzó fejlesztései az elmúlt időszakban. Garamvölgyi László. Networkshop, 2013. ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR WEBTARTALOM KOORDINÁCIÓS OSZTÁLY Mobilizálódó OSZK A nemzeti könyvtár mobileszközöket célzó fejlesztései az elmúlt időszakban Garamvölgyi László Networkshop, 2013. Okostelefonok

Részletesebben

elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN

elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN elearning TAPASZTALATOK ÉS TERVEK A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEMEN Vörös Miklós Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Távoktatási Koordinációs Központ AKI MA HOMOKBA DUGJA A FEJÉT, HOLNAP CSIKORGATJA

Részletesebben

Steps Towards an Ontology Based Learning Environment. Anita Pintér Corvinno Technologia Transzfer Kft apinter@corvinno.hu

Steps Towards an Ontology Based Learning Environment. Anita Pintér Corvinno Technologia Transzfer Kft apinter@corvinno.hu Steps Towards an Ontology Based Learning Environment Anita Pintér Corvinno Technologia Transzfer Kft apinter@corvinno.hu Ontológia alapú elektronikus tanulási környezet megteremtése Anita Pintér Corvinno

Részletesebben

SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA

SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA KÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: Felhasználóbarát digitális szolgáltatások fejlesztése (Használhatósági szakértő/usability expert alapok fakultáció) Készítette: dr. Mlinarics József ügyvezető elnök Magyar Tartalomipari

Részletesebben

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő méréshez nyújt információkat.

Részletesebben

SAMSUNG SSM-8000 szoftvercsomag

SAMSUNG SSM-8000 szoftvercsomag SAMSUNG SSM-8000 szoftvercsomag A Samsung SSM-8000 szoftvercsomag a Samsung által forgalmazott IP kamerák, digitális rögzítők, hálózati rögzítők, encoderek közös grafikai felületen történő megjelenítését

Részletesebben

Versenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában. Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató November 5.

Versenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában. Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató November 5. Versenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató 2013. November 5. Az új korszak átformálja a üzleti folyamatokat Big Data, közösség, mobil és felhőalapú e-business

Részletesebben

módszertan 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők 4. Bibliográfia - Jegyzetek

módszertan 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők 4. Bibliográfia - Jegyzetek módszertan 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők 3. Kihívások Konferencia / Esettanulmányok 4. Bibliográfia - Jegyzetek 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők

Részletesebben

DIGITÁLIS TÖRTÉNETMESÉLÉS ÉS KITERJESZTETT VALÓSÁG ÚJSZERŰ LEHETŐSÉGEK AZ IDEGENNYELV OKTATÁSBAN. Fehér Péter PhD Czékmán Balázs Aknai Dóra Orsolya

DIGITÁLIS TÖRTÉNETMESÉLÉS ÉS KITERJESZTETT VALÓSÁG ÚJSZERŰ LEHETŐSÉGEK AZ IDEGENNYELV OKTATÁSBAN. Fehér Péter PhD Czékmán Balázs Aknai Dóra Orsolya DIGITÁLIS TÖRTÉNETMESÉLÉS ÉS KITERJESZTETT VALÓSÁG ÚJSZERŰ LEHETŐSÉGEK AZ IDEGENNYELV OKTATÁSBAN Fehér Péter PhD Czékmán Balázs Aknai Dóra Orsolya A DIGITÁLIS TÖRTÉNETMESÉLÉS (DIGITAL STORYTELLING) Történetmesélés

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya

Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya Digitális tanulás lehetőségei alsó tagozaton Kukk Ibolya DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája kukkibolya@gmail.com régen napjainkban (képek forrása: http://www.ofcom.org.uk/static/

Részletesebben

AZ INTERAKTÍV TANÍTÁSI MÓDSZER ÉS AZ M-LEARNING

AZ INTERAKTÍV TANÍTÁSI MÓDSZER ÉS AZ M-LEARNING Főiskolai tanár Phd a Neveléstudományokban E-mail: jarosievitz@gdf.hu AZ INTERAKTÍV TANÍTÁSI MÓDSZER ÉS AZ M-LEARNING SZEREPE A FIZIKA OKTATÁSÁBAN Gábor Dénes Főiskola (1119 Bp., Mérnök u. 39.) SEK Budapest

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Elektronikus Ellenőrzőkönyv Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Az e-ellenőrzőkönyv általános áttekintése... 4 WEB alkalmazások kezelése...

Részletesebben

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai

Részletesebben

Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani?

Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani? Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani? Dr. Létray Zoltán Egyetemi docens EIK igazgató Széchenyi István Egyetem Az előadás tartalma: E-learning rendszer bevezetése a Széchenyi István

Részletesebben

A kommunikációs és digitális kompetenciák szerepe és hatása a CARMA projektben

A kommunikációs és digitális kompetenciák szerepe és hatása a CARMA projektben Dr. habil. Szűts Zoltán BME A kommunikációs és digitális kompetenciák szerepe és hatása a CARMA projektben Változó világban 2016-1-HU01-KA202-022981 Változó világban Az információs társadalomban a munkaerőpiacon

Részletesebben

az MTA SZTAKI elearning osztályának adaptív tartalom megoldása Fazekas László Dr. Simonics István Wagner Balázs

az MTA SZTAKI elearning osztályának adaptív tartalom megoldása Fazekas László Dr. Simonics István Wagner Balázs elibrary ALMS az MTA SZTAKI elearning osztályának adaptív tartalom megoldása Fazekas László Dr. Simonics István Wagner Balázs Miért van szüks kség elearningre Élethosszig tartó tanulás A dolgozó ember

Részletesebben

Mobilplatformok Merre tart a világ? Kis Gergely MattaKis Consulting

Mobilplatformok Merre tart a világ? Kis Gergely MattaKis Consulting Mobilplatformok Merre tart a világ? Kis Gergely MattaKis Consulting 1 MattaKis Consulting Bemutatkozás Szoftverfejlesztés, informatikai tanácsadás Mobil: Android, BlackBerry (J2ME), iphone Web: JavaEE,

Részletesebben

Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla

Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla V. EURÓPAI FÖLDMÉRŐK ÉS GEOINFORMATIKUSOK NAPJA - 2016. március 17. Térinformatika amit tudni kell? Mit? Az előadás célja, támogatást adni e kérdés megválaszolásához.

Részletesebben

NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA

NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA Kis Ferenc, kis.f@szamalk-inf.hu SZÁMALK Informatika Rt. Az utóbbi években az elektronikus oktatás területén egyre több vállalat próbál különböző multimédiás

Részletesebben

Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet

Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet Intelligens biztonsági megoldások A riasztást fogadó távfelügyeleti központok felelősek a felügyelt helyszínekről érkező információ hatékony feldolgozásáért, és a bejövő eseményekhez tartozó azonnali intézkedésekért.

Részletesebben

A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban

A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban Csapó Benő http://www.staff.u-szeged.hu/~csapo A digitális korszak kihívásai és módszerei az egyetemi oktatásban Interdiszciplináris és komplex megközelítésű digitális tananyagfejlesztés a természettudományi

Részletesebben

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP

DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP DIGITÁLIS KÖRNYEZET FEJLESZTÉSE A SZOLNOKI TANKERÜLETI KÖZPONT INTÉZMÉNYEIBEN EFOP-3.2.3-17-2017-00045 PROJEKTADATOK I. Kedvezményezett: Szolnoki Tankerületi Központ Megvalósítók: PROJEKTADATOK II. Projektazonosító:

Részletesebben

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL

Részletesebben

Az e-learning-től az u-learning-ig

Az e-learning-től az u-learning-ig Az e-learning-től az u-learning-ig Tananyagfejlesztés, tanulás több (web, mobil és digitális televíziós) csatornán keresztül. MÁRKUS Zsolt László Antenna Hungária Zrt. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ CÉLOK, EREDMÉNYEK

Részletesebben

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Készítette: Imréné Lukácsi Ildikó IKT helyzetelemző, tanácsadó Cegléd, 2009. július Tartalomjegyzék Az IKT eszközök alkalmazására és a pedagógusok

Részletesebben

Digitális Oktatási Stratégia

Digitális Oktatási Stratégia Budapest, 2016. szeptember 27. Digitális Oktatási Stratégia Az informatika tantárgytól a digitális oktatás felé A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci igények A DOS megalapozása Változó munkaerőpiaci

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Mobil Üzleti Intelligencia

Mobil Üzleti Intelligencia Mobil Üzleti Intelligencia Forradalom az üzleti intelligenciában Kiss Péter BiXPERT Kft. A Mobil Internet nagyságrendekkel nagyobb hatással lesz a felhasználókra mint a Desktop Internet Mindig Információ

Részletesebben

Canvas LMS használata hallgatók számára

Canvas LMS használata hallgatók számára Canvas LMS használata hallgatók számára ELTE Rektori Kabinet Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Iroda Utolsó módosítás: 2017. február 22. 1 Tartalomjegyzék 3. dia: Mit jelent az LMS? 9. dia: A kurzusfelület

Részletesebben

8.3. Az Információs és Kommunikációs Technológia és az olvasás-szövegértési készség

8.3. Az Információs és Kommunikációs Technológia és az olvasás-szövegértési készség 8.3. Az Információs és Kommunikációs Technológia és az olvasás-szövegértési készség Az IALS kutatás során felmerült egyik kulcskérdés az alapkészségeknek az egyéb készségekhez, mint például az Információs

Részletesebben

TABLETTEL TÁMOGATOTT OKTATÁS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN: EREDMÉNYEK A TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK KÖRÉBEN

TABLETTEL TÁMOGATOTT OKTATÁS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN: EREDMÉNYEK A TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK KÖRÉBEN TABLETTEL TÁMOGATOTT OKTATÁS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN: EREDMÉNYEK A TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK KÖRÉBEN Czékmán Balázs Puskás Ferenc Általános Iskola Debreceni Egyetem IKT MasterMinds TABLETEK AZ OKTATÁSBAN Mobiltechnológia

Részletesebben

ÖTÖDIK NEMZEDÉK: MULTIMÉDIA? dr. Magyar Miklós Kaposvári Egyetem

ÖTÖDIK NEMZEDÉK: MULTIMÉDIA? dr. Magyar Miklós Kaposvári Egyetem ÖTÖDIK NEMZEDÉK: MULTIMÉDIA? dr. Magyar Miklós Kaposvári Egyetem Mottó: Ha nem vagy része a megoldásnak, része vagy a problémának. (brit marketing alaptétel) Hogyan jelenik meg gondolkodásunkban a multimédia?

Részletesebben

Szociális hálók mobilon Avagy mi rejlik a hívószó mögött? Dr. Forstner Bertalan. bertalan.forstner@aut.bme.hu

Szociális hálók mobilon Avagy mi rejlik a hívószó mögött? Dr. Forstner Bertalan. bertalan.forstner@aut.bme.hu Szociális hálók mobilon Avagy mi rejlik a hívószó mögött? Dr. Forstner Bertalan Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bertalan.forstner@aut.bme.hu BME-AAIT 2008 NJSZT Dr. Forstner Bertalan 1 Témáink

Részletesebben

DIGITÁLIS TARTALOMFEJLESZTÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS TANTÁRGYAK

DIGITÁLIS TARTALOMFEJLESZTÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS TANTÁRGYAK XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 DIGITÁLIS TARTALOMFEJLESZTÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS TANTÁRGYAK KÉSZÍTETTE: NEUMANN VIKTOR 2015.02.18. A digitális tartalomfejlesztés

Részletesebben

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK

Részletesebben

Tananyagfejlesztés. Ki? Miért? Minek? Kinek?

Tananyagfejlesztés. Ki? Miért? Minek? Kinek? Tananyagfejlesztés Ki? Miért? Minek? Kinek? Témák Mi a tananyag? Különböző megközelítések A tananyagfejlesztés tartalmának, szerepének változása Tananyag a kompetencia alapú szakképzésben Feladatalapú

Részletesebben

Nyelvóra a SMART digitális oktatóteremben interaktív tábla és táblagépek használatával

Nyelvóra a SMART digitális oktatóteremben interaktív tábla és táblagépek használatával Nyelvóra a SMART digitális oktatóteremben interaktív tábla és táblagépek használatával A diákok képesek többet tanulni, azt a többet képesek jobban megtanulni, és az interaktív tananyagok használatának

Részletesebben

Nyíregyháza, február 1.

Nyíregyháza, február 1. Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézet T A N T Á R G Y I T E M A T I K A É S F É L É V I K Ö V E T E L M É N Y R E N D S Z E R 2018/2019. tanév 2. félév Készítette: főiskolai docens tantárgyfelelős

Részletesebben

Az OpenScape Business rendszerek egységes architektúrára épülnek: Rugalmas, skálázható és megbízható

Az OpenScape Business rendszerek egységes architektúrára épülnek: Rugalmas, skálázható és megbízható Rugalmas, skálázható és megbízható Az OpenScape Business rendszer a kis- és közepes vállalkozások változatos igényeinek minden szempontból megfelelő korszerű, egységes kommunikációs (UC) megoldás. A rendszer-felépítése

Részletesebben

A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA

A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA Dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő

Részletesebben

Résztvevői ütemterv. IKT eszközök hatékony alkalmazása a természettudományos oktatásban c. továbbképzési program

Résztvevői ütemterv. IKT eszközök hatékony alkalmazása a természettudományos oktatásban c. továbbképzési program Résztvevői ütemterv IKT eszközök hatékony alkalmazása a természettudományos oktatásban c. továbbképzési program A továbbképzés: alapítási engedély száma: óraszáma (megszerezhető kreditpontok száma): 30

Részletesebben

A jövő iskolája. Dr. Magyar Bálint. Oktatási miniszter. 2004. április 16. www.om.hu 1

A jövő iskolája. Dr. Magyar Bálint. Oktatási miniszter. 2004. április 16. www.om.hu 1 A jövő iskolája Dr. Magyar Bálint Oktatási miniszter 2004. április 16. www.om.hu 1 Gyorsuló idő 5 évente a létező szakmák 5%-a kicserélődik Az infokommunikációs technológiai ismeretek nélkül űzhető szakmák

Részletesebben

IK Algoritmusok és Alkalmazásaik Tsz, TTK Operációkutatás Tsz. A LEMON C++ gráf optimalizálási könyvtár használata

IK Algoritmusok és Alkalmazásaik Tsz, TTK Operációkutatás Tsz. A LEMON C++ gráf optimalizálási könyvtár használata IKP-9010 Számítógépes számelmélet 1. EA IK Komputeralgebra Tsz. IKP-9011 Számítógépes számelmélet 2. EA IK Komputeralgebra Tsz. IKP-9021 Java technológiák IK Prog. Nyelv és Ford.programok Tsz. IKP-9030

Részletesebben

BMD Rendszerkövetelmények

BMD Rendszerkövetelmények BMD Rendszerkövetelmények Rendszerkövetelmények BMD 1. SZERVER Az alábbiakban áttekintést nyerhet azokról a szerver rendszerkövetelményekről, melyek szükségesek a BMD zavartalan működéséhez. Ezen felül

Részletesebben

Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban

Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban Menedzsment kultúra a felsőoktatásban III. Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban Ollé János, tanársegéd ELTE PPK Oktatás-Informatikai Szakcsoport olle.janos@ppk.elte.hu 2008. május 9.

Részletesebben

A számítógép egységei

A számítógép egységei A számítógép egységei A számítógépes rendszer két alapvető részből áll: Hardver (a fizikai eszközök összessége) Szoftver (a fizikai eszközöket működtető programok összessége) 1.) Hardver a) Alaplap: Kommunikációt

Részletesebben

Nav N Go igo 8 GPS navigációs szoftver

Nav N Go igo 8 GPS navigációs szoftver Nav N Go igo 8 GPS navigációs szoftver Legfőbb előnyök Kompatibilis a piac legtöbb Windows Mobile alapú mobil eszközével.* Egyszerűen csatlakoztassa az SD memóriakártyát, és a szoftver máris működésre

Részletesebben

7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,

7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez, 7. Óravázlat Cím: Információk feltöltése, biztonságos, jogszerű megosztása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés

Részletesebben

ipont ipont az oktatásban

ipont ipont az oktatásban ipont az oktatásban ipont csoport Alapítás 2003 Alkalmazottak száma 40 fő ipont Magyarország ipont Közel-Kelet Budapest székhely, menedzsment FreeRay Békéscsaba ipms fejlesztési központ UAE - Dubai közel-keleti

Részletesebben

INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN

INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN Készítette: Szabó Ildikó általános iskolai matematika-fizika tanár Pécs 2009. április 2.. A kor, amiben élünk Digitalizáció kora Egy

Részletesebben

ENELFA záró konferencia 2014. január. 21. századi oktatási trendek, e-learning - Cesim OnService pilot tréningek

ENELFA záró konferencia 2014. január. 21. századi oktatási trendek, e-learning - Cesim OnService pilot tréningek ENELFA záró konferencia 2014. január 21. századi oktatási trendek, e-learning - Cesim OnService pilot tréningek Children must be taught how to think, not what to think. Margaret Mead A jelenlegi felsőoktatási

Részletesebben

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 A munkaerő-piaci esélyek javítása a kompetencia-alap alapú oktatás bevezetésével vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 3.1.3-05/1. 05/1.-2005-10-0421/1.00421/1.0 A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben