A MUZULMÁN ORSZÁGOK POLITIKAI TERMINOLÓGIÁJÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ SZÓTÁRA

Átírás

1 95 A MUZULMÁN ORSZÁGOK POLITIKAI TERMINOLÓGIÁJÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ SZÓTÁRA (Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete) A kutatás alapgondolata az a felismerés, hogy minden elméletnek a gerincét annak szakkifejezései, a terminusok alkotják. Részben ugyanis az elmélet maga érthetetlen marad, ha a kulcsszavait nem értjük meg, vagy legalábbis nem pontosan értjük azok jelentését; másrészt pedig a terminológia megértésével, a terminusok tartalmának és pontos jelentésének kifejtésével már magának az elméletnek is a vázát, a lényegét megértettük, illetve kifejtettük. Mivel a muzulmán országok politikai hagyományai, politikai életük mindennapi gyakorlata mindenki számára jól megfigyelhetően eltér a mi világunkéban megismerttől, célszerűnek látszott alaposabban földeríteni, mely szavak számítanak terminusoknak, továbbá mi a jelentése az ottani politikai életben használt szakkifejezéseknek. Ez lényegében azt jelenti, hogy számos szöveg átnézése és vizsgálata alapján mindenekelőtt egy szólistát kellett összeállítani. Ennek a szólistának elkészülte ugyan hoszszú előmunkálatokat tett szükségessé, eredményében pedig kevéssé volt látványos, mégis kikerülhetetlen munkafázist jelentett. A szólista összeállítása során az is egyértelművé vált számunkra, hogy amint ezt a munkát magát, úgy az ez után következő munkafázisokat is csak filológiai módszerekkel lehet elvégezni. Úgy, ahogyan a szótárokat készítik. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a vizsgált fogalmat, illetve kifejezést tartalmazó, különböző típusú szövegeket kell összegyűjteni, majd meg kell vizsgálni bennük a kérdéses szó jelentését. A különböző szövegek átvizsgálása során aztán fény derülhet arra, hogy az egyes forráscsoportokban, illetve a különböző korokban, változott-e a szó jelentése, és ha igen, akkor milyen módon. Természetesen e filológiai vizsgálódás során a vizsgálódó személy gondolataiban mindig ott kell lennie a muzulmán világ történelme ismeretének, de egyszersmind ott kell lennie a mai muzulmán világ politikai eseményei, illetve politikai viszonyai ismeretének is. Természetesen az alapvető kiindulási pont mindig maga az iszlám tanítása. Legfontosabb segédeszközök a vallási műveken kívül a hagyományos arab filológiai munkák, a költői antológiák, az arab lexikográfusok munkái, és számos más, itt föl nem sorolható forrás. Az így összegyűjtött ismereteket a maguk teljességében az egyes terminusok tárgyalásakor nem föltétlenül kell előadni, mivel a mai világ politikája iránt érdeklődő olvasók számára mindez érdektelen lehet, a szakmához értő olvasók pedig maguk is ki tudják egészíteni a hiányzó eszmefuttatásokat saját ismereteik alapján. Az utóbbi ismereteket azonban célszerű beleszőni az egyes szavak tárgyalásába, még ha efemer jelentőségűek is. Konkrét eseményekre való utalás ugyanis jól ábrázolhatja az elemzések érvényességét.

2 96 Tudomásul kell venni egyszersmind azt is, hogy az egyes terminusok jelentésének föltárásakor ugyan általános érvényű megállapításokra törekedtünk, de megállapításaink érvényessége mégsem olyan, mintha természeti törvényeket fogalmaztunk volna meg. Azok az irányelvek, amelyek az egyes politikai terminusokban rejlenek, különbözőképpen valósulnak meg a különböző időkben és a különböző országokban. Természetszerűleg másként valósultak meg akkor, amikor a középkorban a muzulmán világ erősebb volt európai vetélytársánál, másképp akkor, amikor ez az állapot kezdett megszűnni, de mindkét világ többé-kevésbé zárt egységként, csakis saját szabályai szerint működött. Megint másképp valósulnak meg a régi elvek ma, amikor egyetlen ország vagy világrész sem tudja kiszakítani magát a nemzetközi politikai élet összefüggéseiből, egyik sem élhet pusztán saját törvényei és hagyományai szerint, de ebben a világban nem a muzulmán országok adják meg az alaphangot. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy még a zárt középkori világban is különbségek voltak az egyes muszlim régiók között, mivel az iszlám mindig is figyelembe vette és beépítette saját rendszerébe a helyi hagyományokat. Márpedig teljesen más helyi hagyományok uralkodtak egykor a nomád arab törzsek között az Arab-félsziget sivatagos részein, de mások ugyanennek a félszigetnek a déli csücskén, az ókori Arabia felix (ma: Jemen) területén, ahol kisebb királyságokat hoztak létre a művelhető földterületeken letelepült dél-arab törzsek. És ismét más hagyományok éltek a nagy birodalmat alkotó, letelepült, országos szervezettséget kívánó öntözéses gazdálkodást folytató földművelő lakosságot tömörítő, évezredes hagyományokat tápláló és sajátos identitástudatú Egyiptomban, vagy éppen a muzulmán hódítás idején az óperzsa birodalomhoz tartozó, de ugyancsak sajátságos identitású, nagy birodalmi hagyománnyal rendelkező Mezopotámia területén. Ismét másképp valósultak és valósulnak meg ezek az elvek a nagy múltú államiságon kívül nagy múltú, sajátos nemzeti kultúrával rendelkező iráni területeken, valamint a nomád hagyományokra visszatekintő, önmagát nemzeti alapokon definiáló Török Köztársaságban. A helyi hagyományokat az iszlám általános rendszere mindig integrálta, még akkor is, ha a beáramló és letelepedő arab törzsek a régi hagyományokat részben az iszlám jegyében egyszersmind meg is változtatták, bizonyos mértékig uniformizálva a különböző történelmű és adottságú területeket. Az iszlám világának ez az egyidejű egyformasága és sokszínűsége, az általános alapelvek és a helyi jellegzetességek mind a mai napig egymás mellett élnek, így az egyébként egységesnek tekinthető iszlám világának politikai hagyományaiban számos különbség mutatkozik. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy minden elmélet megvalósulása a napi gyakorlatban csak részleges lehet. Ezt részben a konkrét körülmények változatossága, részben a mindenkori általános vagy személyi érdekek magyarázzák, amelyek fölülírhatják az általános elméletet, vagy kikényszerítik annak sajátos magyarázatát, azaz az adott körülményeknek megfelelő átértelmezését. A politikai realitás és az elmélet megkövetelte fikció közti összeütközések során kialakult az átértelmezéseknek az a gyakorlata, amelyben egyaránt figyelembe vették a realitásokat, de egyszersmind igyekeztek megőrizni az elmélet érvényesülésének látszatát is. Erre számos példát lehet felhozni a történelemből, itt talán elég egyet említeni. A muszlim seregek Allah segítségével, még ha csatát veszthetnek is, de háborút nem. A háború végeztével a legyőzött ellenség kérésére a muzulmán uralkodó, és ez legin-

3 A muzulmán országok politikai terminológiájának összehasonlító szótára 97 kább a török szultánok esetében figyelhető meg, egyoldalúan kibocsáthatott egy békeszerződésnek is fölfogható ahdnámét, azaz egy dokumentumot, amelyben rögzítette, milyen privilégiumokat ad legyőzött ellenfelének. Ez az elmélet. Márpedig a muzulmánok számos háborút vesztettek ez pedig a gyakorlat. Ismerjük azonban a történelemből, számos más hasonló esettel együtt, az 1699-es karlócai békét, amikor is a vesztes háború után az oszmán birodalom minden jogát és követelését a szomszédos területekkel kapcsolatban elvesztette. Mégis a szultán egy olyan ahdnámét bocsátott ki, amelyben ugyan a győztes lengyel fél kívánságának mindenben eleget tesz, feltételeit mindenben elfogadja, de ennek olyan formát ad, mintha mindez a győztes szultán kegyeiből történnék a legyőzött ellenfél iránti megértéstől vezettetve. Az okmány egyik pontjában a győztes fél követelésének megfelelően külön lemond a szomszédos, keresztény vezetés alá került területek adójáról, de ezt saját akaratából adott kegynek állítja be, jóllehet ezt a gesztust egyébként a muzulmán háborús jog tiltotta. A dokumentum jól példázza a látszat megőrzésének szándékát még a muzulmán világ törvényes rendelkezéseinek látszólagos megsértése árán is. (Valójában természetesen nem történt törvénysértés: a szultán nem lemondott az adóról, hanem elvesztette azt. A látszat megőrzése azonban mindennél fontosabb volt.) Mégis mindennek ellenére azt kell mondani, hogy az elmélet általános ismerete mindenki számára ajánlatos, aki az elvekből kiindulva, deduktív, tudományos módszerekkel kívánja elemezni az iszlám világának politikai életét. Ezek az elvek ugyanis ott vannak mind a muzulmán vezetők, mind a muzulmán tömegek fejében, és mint érvényes elvárások megszabják azokat a kereteket, amelyek közt az iszlám világa egészének, illetve az egyes muzulmán országoknak a politikája mozoghat. Elemezni az iszlám világának politikáját tehát csakis ezen általános elvekből kiindulva lehet, minden más kísérlet inkább csak európai politikai előítéletek alapján végzett találgatásnak számít. Voltaképpen a vizsgálat, a politikai elemzés egyik legfontosabb szempontja mindig az lehet, milyen módon és milyen mértékben módosítják a konkrét körülmények ezeket az egyetemesen érvényes normákat. Ilyen vizsgálatok egyes terminusokra vonatkozóan már készültek, mégpedig leginkább a híres amerikai orientalista, Bernard Lewis jóvoltából. Tulajdonképpen a terminológiai elemzéseknek módszertanilag az ő munkáiban megkezdett úton kell tovább haladniuk. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy az iszlám területén óriási tudást fölhalmozott Bernard Lewis minden megállapítását az iszlám világában csak gyanakvás és elutasítás kíséri, éppen ezért, ha a készülő terminológiai szótár célja a kölcsönös megértés elősegítése, akkor nem mondhat le arról, hogy eredményeit mindkét félnek, az európai és a muzulmán politikai hagyományok képviselőinek egyaránt el kell fogadniuk. A vizsgálatok eredményének tehát amint az egyébként minden tudományos munkával kapcsolatban alapvető elvárás teljesen pártatlannak és tárgyilagosnak kell lennie, és mindkét fél megelégedésére kell szolgálnia. Ezzel párhuzamosan az arab világban is megkezdődtek hasonló terminológiai vizsgálatok. Ezek alapvető hiányossága azonban az, hogy a szerzők elsősorban csakis saját, muzulmán politikai elméletükre összpontosítják figyelmüket, és ennek során is alapjában véve a vallástudományi forrásokat részesítik előnyben. Ilyen terminus-elemzéseket végzett az egyiptomi Mohammad Ammara. Marokkóban a muzulmán világ egyik legnagyobb vallástudományi egyetemének, a Qarawijjín

4 98 egyetemnek a tanára, ŠÁhid al-bùšaikhi alapított egy folyóiratot az iszlám terminusainak, köztük politikai terminusainak vizsgálatára, ugyancsak elsősorban a vallástudomány szempontjai alapján értelmezve a feladatot. Ezek a gyér számú nyugati és keleti kezdeményezések azt mutatják, hogy megérett az idő egy összehasonlító terminológia-vizsgálat elvégzésére. Ezt a vizsgálódást filológiai módszerekkel kell elvégezni. A munkálatok eredményeként meg kell tudni állapítani az egyes szakkifejezések ideális jelentését, esetleg példák segítségével utalni kell azok általános vagy korlátozott érvényességére. Az így létrejövő munkának pusztán az a célja, hogy iránytűként szolgáljon mindenki számára, aki a Közel-Kelet politikájával szándékozik foglalkozni. E bevezető sorok után lássunk néhány példát arra, hogyan akarja a mű feldolgozni az egyes terminusokat. Induljunk ki abból, hogy a muzulmán világ politikai élete két olyan tengely körül forog, amely az európai hagyományokban ismeretlen. Az egyik ezek közül a vallás, a másik pedig a csoport-szolidaritás. Ennek alapját képezheti egyrészt maga a vallás is, de ennél sokkal fontosabb a vérségi kötelék, a törzsi vagy egyéb alapokon álló közös származás tudata. Ezt a csoport-szolidaritást a tizenötödik század elején meghalt híres arab történetfilozófusnak, Ibn KhaldÙnnak a terminusával mind a mai napig aòabijjaként szoktuk emlegetni. E terminus jelentésének bemutatása után álljon a párt, a fundamentalizmus és a feminizmus. TÖRZSI ÖSSZETARTÁS ( C AÑABIJJA) 1. A muzulmán gondolkodásban Annak ellenére, hogy a szótárak és enciklopédiák szinonimaként kezelik a törzsi öszszetartás ( c aòabijja) és a fanatizmus (ta c aòòub) szót, valójában a kettő teljesen más jelentéstartalmú. Kezdjük azzal, hogy a ta c aòòub jelentése a heves és föltétlen lelkesedés, míg az c aòabijja egy teljesen természetes összetartó erőt jelöl, amelyet Ibn Khaldún az egymást váltó civilizációk jelenségét és az államszervezet kialakulását magyarázó tényezőként dobott be a tudományos köztudatba. Azt mondja, hogy az c aòabijja a leszármazási kötelék vagy valamely hasonló hatás által létrehozott összetartozásból ered; hiszen a rokonok közötti összetartás természetes jelenség az emberi fajnál, a nagyon ritka kivételeket leszámítva. A rokoni összetartás a rokonok megsegítésében mutatkozik meg, ha bántódás vagy halálos veszély fenyegetné őket. 1 Ez pedig annyit jelent, hogy a nemzetség ( c ašðra) vagy törzs (qabðla) tagjai közötti kapocs egyetlen közös erőt hoz létre belőlük. Ez a fajta c aòabijja a mai arab társadalomban is jelen van, s ez szervez az egyénekből közösséget, illetve segít a javak szétosztásában a tagokat összekötő c aòabijja erősségének, illetve gyöngeségének függvényében. Az c aòabijja tehát nagyjából a törzsi hovatartozásnak felel meg. A LisÁn al- c arab című nagy értelmező szótárban azt találjuk, hogy az c aòabijja az, ami az embert a hozzátartozói megsegítésére és a velük szembenállók elleni közös 1 Ibn KhaldÙn: al-muqaddima, Bejrút (DÁr IÎjÁ al-turá al- c ArabÐ), I. kötet, év nélkül, p. 128.

5 A muzulmán országok politikai terminológiájának összehasonlító szótára 99 föllépésre ösztönzi, akár nekik van igazuk, akár nem. A főnévből képzett ta c aòòaba ige pedig annyit tesz, hogy összefog, méghozzá valamely kívülálló csoport ellen. Az egyik Mohamed prófétára visszamenő hagyomány (ÎadÐ ) szövegében is föltűnik a szó melléknévi formája: c aòabð, az az ember, aki megsegíti az övéit az igazságtalanság ellen. Ez a melléknév azt a személyt írja le, aki rokonsága ( c iòba) sérelmét a magáénak érzi, és megvédi őket. Maga az c iòba ( rokoni csoport ) szó pedig konkrétabban az apaági rokonokat jelöli, s etimológiailag a körbevesz, megerősít igékkel van összefüggésben. Mohamed prófétára megy vissza ez a hagyomány is: Nem tartozik közénk (muszlimok közé), aki az c aòabijját ösztönzi, vagy c aòabijja alapján harcol mások ellen. Az c aòabijja és a ta c aòòub szó jelenthet még védelmezést vagy védekezést is A nyugati gondolkodásban A hagyományos társadalmi kötelékek a nyugati társadalmakban jelentősen meggyöngültek, s teljesen természetessé vált, hogy a törzsi összetartás mint társadalomszervező erő úgyszólván ismeretlen. Sőt mi több, a nyugati gondolkodás egyenesen negatív, premodern jelenségnek tekinti ezt a köteléket. Ez a megközelítés komolyan befolyásolhatja az arab nyelvű társadalmak nyugati elemzéseit. Valójában a kifejezés használata az arab médiákban és politikai nyelvezetben, illetve az iszlámista diskurzusban 3 is ködösítés tárgyává vált, amelynek eredményeképpen egyfajta elítélendő dologként jelenik meg, és leggyakrabban a ta c aòòub ( fanatikus összetartás ) jelentését adják vissza vele. De még a tudományos életben is elhallgatott fogalommá vált, noha régebben nagyon is jelen volt a kultúrában és a társadalomban. Az c aòabijja a bevett értékek ereje, védelme és rendje. Ezek az értékek nem racionálisak a szó nyugati értelmében, ám az adott c aòabijja társadalmon belüli helye függvényében változhatnak. Ha pedig az c aòabijja gyönge, akkor az általa meghatározott értékrend maga az identitás, hiszen ez a hovatartozás legalapvetőbb egysége. A jelenkori társadalmakban az c aòabijja a fő szervezője a pártokban, egyesületekben, bizottságokban, szakszervezetekben, intézményekben, hadseregben, rendőrségben és hírszerző szervekben megtestesülő politikai hatalomnak is. A különböző c aòabijják egymás közti szövetségei nem mást képeznek le, mint a hatalom fölosztását. Időnként, ha meggyöngül egy bizonyos c aòabijja, akkor az tükröződni fog a csoport helyzetében is 2 MuÎammad ibn Mukarram ibn ManÛÙr al-ifrðqð al-miòrð: LisÁn al- c arab, Bejrút (DÁr ÑÁdir), 1. kiadás, I. kötet, é. n., p Az iszlámista szó használata itt és másutt is, ahol iszlámista diskurzusról beszélünk, félreértésekre adhat okot, így csupán jobb alternatíva híján használjuk. A muszlim vagy iszlám jelző alkalmazása még félrevezetőbb lenne, hiszen egyáltalán nem arról van szó, hogy minden vagy akár a legtöbb magát muszlimnak valló személy ilyen nézeteket vallana. Másfelől viszont ez a diskurzusmód nemcsak a nyugaton iszlámistának vagy integristának nevezett mozgalmak sajátja; ehelyett úgy határozhatnánk meg, hogy e diskurzus jellemző mindazokra a személyekre vagy csoportokra, akik vagy amelyek az iszlámban mint vallásban keresnek megoldást a kortárs politikai és társadalmi problémákra. Ez a kör az ún. iszlámista mozgalmakénál jóval szélesebb.

6 100 a rendszeren belül, s ekkor újra kell rendezni a viszonyokat és meg kell változtatni bizonyos beosztásokat. Az távolról sem elegendő egy c aòabijja számára, hogy legyőzze a többi c aòabijját, s ezzel saját ellenőrzése alá kerüljenek az ügyek, és maga szervezze meg a politikai rendszert; ehelyett a többit a maga ügye mellé kell állítania. 4 Mindezek miatt a szolidaritás szó semmiképpen sem írja le az c aòabijja tartalmának lényegét, ugyanis a szolidaritás olyan európai, keresztény eredetű fogalom, amely a viszony belső, átélt oldalára teszi a hangsúlyt, míg a törzsi c aòabijját ugyan kiegészítheti a vallási érzés, ám nem alapvető összetevője annak. Miközben az iszlámista diskurzus elutasítja az c aòabijjáról mint tudományos vizsgálatot érdemlő valós társadalmi jelenségről való beszédet, valójában maguk az iszlámisták is az c aòabijja szabályrendszerén belül cselekszenek. Befolyásuk főleg az arab országokban erős, ahol is a törzsi összetartásra összpontosítják tevékenységüket, ugyanis azok a személyek alkotják támogatóik derékhadát, akiknek gyönge az c aòabijjájuk, s így nincs esélyük az uralkodó rendszeren belülre kerülni. A nyugati értékek, amelyek alapja a szekularizált hatalom, a demokrácia és a stabil intézményrendszer, nem hagynak teret a törzsi összetartás működésének, miközben persze nem racionalizált hatalmi formákat maguk is létrehoznak, mint például a lobbi-csoportokat, amelyeknek komoly szerepe lehet a hatalom fölosztásában és szerkezetében. Mindezzel együtt a politikai rendszer itt az állampolgárok, nem pedig a törzsi c aòabijják képviseletét jelenti. S noha az állampolgárokat összeköti a közös, a kívülállóktól megkülönböztető nemzetiség köteléke, a nemzetiség és az c aòabijja közti különbség egyértelmű, hiszen a kötelékek függőlegesen rétegződnek az c aòabijja esetében, viszont vízszintesek a nemzetiségnél. A szolidaritás érzése egyazon nemzet tagjai között elvileg nem fokozatok szerint erősödik, míg az c aòabijja esetében az összetartás a rokonsági viszonyok közelsége szerint erősödik. Mindenki pontosan ismeri saját helyét egy törzsi csoporton belül, s annyi tiszteletben és anyagi javakban részesül, amennyire ez a hely följogosítja, s maga sem kényszerül többet nyújtani, mint amennyit megkap. Az c aòabijja szócikk az Oxford Encyclopaedia of the Modern Islamic World-ben jól példázza a fogalom nehezen érthető voltát a nyugati gondolkodás számára, ugyanis a meghatározás kiindulópontja itt a társadalmi szolidaritás Durkheim által használt fogalma, mint az c aòabijja legközelebbi európai megfelelője. 5 Ám az c aòabijja, mint azt már láttuk, nem azonos a társadalmi szolidaritással, sőt éppenséggel a társadalom mint szerves egész ellenében hat, miközben a hatalomra tör, s mindemellett még irracionális ösztönző is. 6 Azt is mondhatjuk, hogy egyének közötti kötelék a hatalom megragadása vagy a hatalom elleni védekezés céljával. A társadalmi szolidaritás fogalmában ott rejtőzik az integráció, az egység, ellenben nincs jelen a c aòabijjában, amely a kívülállókkal való szembenállásra, az elkülönülésre épül. A szolidaritásban tehát ott van, az c aòabijjában viszont nincs ott a közösség tényezője. Ezért van az, hogy az iszlám olyan közösségteremtő erőként lépett föl, amely megpróbálja az c aòabijja uralma alól fölsza- 4 Hannoum Abdelmajid: Translation and the Colonial Imaginary: Ibn Khaldûn Orientalist. History and Theory 42, 2003, 1. sz. p Fuad Baali: c AÒabiyya, in: John L. Esposito (ed.), The Oxford Encyclopaedia of the Modern Islamic World. Oxford, 2001., I. kötet, p Helmut Ritter: Irrational Solidarity Groups: A Socio-psychological Study in Connection with Ibn Khaldûn. Oriens, 1, 1948, 1. sz. pp

7 A muzulmán országok politikai terminológiájának összehasonlító szótára 101 badítani az embereket, ám ez utóbbi erősebbnek bizonyult. A mindenkori győztes c aòabijja pedig megpróbálja a közösség fogalmát fölhasználni arra, hogy engedelmességre kényszerítse a lázadó c aòabijjákat és megteremtse a társadalom számára szükséges stabilitást. 3. Az eltérés lényege A ma létező arab politikai rendszerek, amelyek az c aòabijja logikája szerint működnek, rászorulnak a vallásra annak érdekében, hogy a társadalmon belül egyensúlyt teremthessenek. Nem képzelhető el semmilyen demokratikus kísérlet sikere, amíg nyilvánvaló, hogy lehetetlen pozitív viszonyt kialakítani az uralkodó c aòabijja és a többi c aòabijja között. PÁRT A latin pars, azaz rész szónak az arabban több szótári megfelelője is van, ezek közül kettő játszott szerepet az iszlám világának történelmében. Az egyik ezek közül a šð at szó, a másik pedig a Îizb. Mindkettő előfordul már az arab nyelv egyik legrégibb dokumentumában, a Koránban is. A šð at szót a šð at AlÐ kifejezésből ismeri a világ. Ez Alinak, a negyedik kalifának a párthíveire vonatkozik, akiket ma a világ síiták néven ismer. Az šj gyökből képzett szónak egyik jelentése megjelenik és elterjed. Ebben az értelemben találjuk a gyökből képzett tašð u szót a 24. szúra 19. versében: Akik azt szeretik, ha valami gyalázatosságnak kel híre a hívők között, azoknak fájdalmas büntetésben lesz részük az evilágon és a túlvilágon. Ettől az igei alaktól eltekintve a gyökből képzett főnevek általában az emberek egyes csoportjaira vonatkoznak. A šj gyökből képzett ige mellett ismert a belőle származó, és föntebb már említett šð at főnév. Ennek a főnévnek két többes száma is ismeretes. Nézzük elsőnek annak a szónak a jelentését, amelynek ašjá u a többes száma. Ebben az esetben ugyanis általában az embereknek arra a csoportjára vonatkozik, amelyet a muzulmánok saját előfutáraiknak és segítőtársaiknak tekinthetnek. Az 54. szúra ötvenegyedik versében a következő áll: És elpusztítottunk már hozzátok hasonlókat. Ám van-e olyasvalaki, aki hallgat az intő szóra? A szó tehát az embereknek egy csoportját jelöli, akik bizonyos tekintetben hasonlók voltak a megszólítottakhoz. Ez a bizonyos hasonlóság a megszólítottak és a szúrában említett megbüntetett korábbi generációk között bűnösségük tekintetében állt fönn. Ugyanilyen értelemben fordul elő a szó a 34. szúra utolsó, ötvennegyedik versében: És akadály meredt föl közöttük és aközött, amire vágyakoznak, ahogyan az korábban hozzájuk hasonlókkal megtörtént. A szúra szövegéből világosan kivehető, hogy itt is tévelygő emberek egy csoportjáról van szó, akik tévelygésük következtében büntetést érdemeltek. A šð at szó jelentése azonban más, ha a többes száma šija u lesz. Lássuk tehát azokat a Korán-verseket, amelyekben ez a szó található.

8 102 A 6. szúra hatvanötödik versében ezt olvashatjuk: Mondd:»Ő az, aki képes arra, hogy büntetést küldjön reátok felülről vagy alulról, zavarodottságot bocsásson rátok, [azzal, hogy] pártoskodásokkal [oszt meg benneteket] és egyesekkel közületek megízlelteti a másik erejét«. A szó itt tehát már kifejezetten egymással szembeforduló, és nem pusztán a többiektől elkülönülő embercsoportokra, azaz pártokra vonatkozik. Sőt mi több, ezek a pártok akár harcolhatnak is egymással szemben. Ugyanennek a szúrának a százötvenkilencedik versében a következő mondat található: Nincsen semmi közöd azokhoz, akik szakadást idéztek elő az ő vallásukban és pártokká váltak. Ebben a mondatban tehát a szónak ugyanaz a jelentése: a hívek szélesebb csoportján belül létező kisebb, egymással harcoló csoportokról, avagy másként pártokról beszél a szöveg. A 28. szúra negyedik verse az egyiptomiakról szólva a következőket tudatja velünk: Kevély volt Fáraó a földön és pártokká tette a népét. Itt tehát egy (elsősorban vallási értelemben vett) rossz uralkodóról van szó, aki népét nem képes összetartani, hanem megosztja őket. Egymás ellen fordítja azokat, akiknek saját jövőjük érdekében össze kellene tartaniuk, egyet kellene érteniük, és így aztán, amint azt a szúra folytatásából megtudjuk: azok közé tartozott, akik romlást okoztak. Azaz a szó kifejezetten negatív összefüggésben szerepel. Hasonlóan elítéli a pártokra szakadást a 30. szúra harmincegyedik és harminckettedik verseiben, ahol a pogányokról szólva a következő intést olvashatjuk: És féljétek őt, végezzétek el az istentiszteletet és ne legyetek pogányok a pogányok között, akik vallásukat megosztották és [vallási] pártokra szakadtak, és mindegyik párt annak örül, ami nála van. A magyar fordítás ebben az esetben elfedi azt a tényt, hogy az arab szövegben a vallásukat megosztották fordulat mögött a farraqù dðnahum szavak találhatók. A szöveg szerint ennek következtében szakadtak [vallási] pártokra, azaz az arab szöveg szerint kánù šija an. Miután így részekre szakadtak, előállt az a helyzet, amelyben mindegyik párt (kullu Îizbin) annak örülhetett, amit birtokolt. Az arab szöveggel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a farraqù dðnahum fordulat már megelőlegezi az iszlám vallásán belül később kialakult szóhasználatot, amely szerint az iszlám szektáit (azaz teológiai irányzatait és iskoláit) a fi raq szóval jelölték. Föltehetőleg ennek is szerepe van abban, hogy a Londonban kiadott kétnyelvű Korán ezt a helyet, pontosabban a kánù šija an fordulatot became divided into sects szavakkal adja vissza. A folytatásban azonban a šija szóra visszautalva már a Îizb szót találjuk, világos jeléül annak, hogy a šð at és a Îizb szavak, legalábbis ezen a helyen, azonos értelemben állnak. A šija u l-awwalðn kifejezés fordul elő a 15. szúra tizedik versében a következőképp: Mert teelőtted küldtünk [küldötteket] a hajdan voltak pártos gyülekezeteihez. Az idézett fordulat tehát az ősatyák valamilyen csoportosulásaira utal. A szövegben olyan csoportokról van szó, amelyek ugyan egymástól eltérő nézeteket vallottak, de egyben egyetértettek: elutasították Allah kinyilatkoztatását. Úgy látjuk tehát, hogy a szónak az egységes jelentésen belül két jelentésárnyalata van. Egyrészt vonatkozhat különböző nézeteket valló, vagy különböző érdekek mentén megoszló, sőt, akár egymással szembeforduló, egymással küzdő csoportokra, azaz pártokra; másrészt vonatkozhat az igazhívők táborán belül különböző szektákra.

9 A muzulmán országok politikai terminológiájának összehasonlító szótára 103 A szó azonban többször megtalálható egyes számú alakjában is. A 19. szúra 69-ik versében ez áll: Aztán minden pártos gyülekezetből különválasztjuk azokat, akik a legmakacsabbak voltak az Irgalmassal szembeni ellenszegülésben. A šð at szót a szöveg a pártos gyülekezet fordulattal adja vissza. Az előbb idézett angol fordítás egyszerűen a csoport (group) szót használja, tehát a magyar fordítás már értelmezés, még ha nem is alaptalanul. A 28. szúra tizenötödik verse ugyancsak az egyes számú šð at szót tartalmazza a következő összefüggésben: És belépett a városba, amikor annak lakói ügyet sem vetettek [rá], és két férfi ra bukkant ott, akik egymással viaskodtak. Az egyik az ő pártjához, a másik az ellenséghez tartozott. Ebben az esetben is a šð at szó két egymással ellenségesen szembenálló fél egyikére vonatkozik, még akkor is, ha az angol fordítás az egyik az ő pártjához tartozott szavakkal magyarra fordított min šð atihi fordulatot one of them of his own people szavakkal adja vissza. A szó ebben az esetben tehát pozitív értelemben használatos a szövegben, szemben azzal, amit a korábbi helyek esetében figyelhettünk meg. Ugyancsak pozitív értelemben áll a szó a 37. szúra nyolcvanharmadik versében: És hitvallásának követői közé tartozott Ábrahám. Ábrahám ugyanis egyértelműen pozitív szerepet játszik a Koránban, és ennek nyomán az iszlám vallásában. Mohamednek a kinyilatkoztatást Allah az iszlám tanítása szerint éppen azért adta, hogy a zsidók és a keresztények kezén eltorzult ábrahámi kinyilatkoztatást ismét a maga helyes formájára állítsa vissza. A szó tehát önmagában véve semmilyen mellékes értelemmel sem rendelkezik, azt csak a szövegösszefüggés dönti el, hogy így vagy úgy módosul a jelentése. Annyi azonban biztos, hogy állhat világi és vallási értelemben épp úgy, mint elismerő és elutasító értelemben. A Korán-konkordancia szerint a šð at szó az emberek olyan csoportjára vonatkozik, amelyiknek tagjai egymást követik. Arról tehát nincs szó, milyen értelemben, vallási vagy politikai gondolatok jegyében teszik ezt. Az azonban jól látható, hogy amennyiben politikai értelemben használatos a szó, akkor az iszlám megjelenése előtti pogány világra vonatkozik, amennyiben pedig valamely vallási csoport, elsősorban az iszlám vallásának követőire, akkor inkább szekta értelemben használatos. Az pedig már az eddigi példáinkból is kiviláglik, a šð at és a Îizb szó szinonimaként is használható, s ez mindenképpen indokolja, hogy ez utóbbi Korán-beli előfordulásait is végignézzük. A szónak egyetlen többes száma ismeretes aîzáb formában. A 11. szúra tizenhetedik versében megtalálhatjuk a szót, és ez a magyar fordításban összeszövetkezett pogányok értelemben szerepel, de az angol szöveg az opposing parties fordulatot használja. A szót ugyancsak összeszövetkeztek értelemben adja vissza a 13. szúra harminchatodik verse, ahol az angol változat ismét a different parties fordítást részesíti előnyben. Mindezeken a helyeken a szöveg valláson belüli csoportosulásokra utal, azaz olyan csoportokra, amelyek valamilyen vallási színezetű harcban vettek részt az iszlám ellenében. A 19. szúra harminchetedik versében az Ám a [vallási] csoportok összekülönböztek fordítás az angolban ismét csak different groups értelemben a valláson belüli csoportosulásra vonatkozik, mint föntebb, amikor először láttuk a szót. A szó különlegesen gyakran fordul elő a 33. szúrában, amelynek címe egyébként al-aîzáb. A szúra címét egyébként a magyar fordítás a szövetségesek szóval adja visz-

10 104 sza, és ugyanígy értelmezi az angol fordítás is. A muzulmán hívek viselte háborúról szólva beszél a szöveg szövetségesekről. Így például a versekben ezt olvashatjuk: Úgy gondolják, a szövetségesek nem vonultak el. Ha pedig ismét jönnének a szövetségesek, azt szeretnénk, ha a beduinok közt lehetnének a pusztaságban. Miután a hívők meglátták a szövetségeseket, azt mondták: Ez az, amit Allah és küldötte ígért nekünk. A 38. szúra tizenegyedik és tizenharmadik fejezetében a szó ugyanebben az értelemben található, a 43. szúra hatvanötödik versében azonban már ugyanez a szó csoportok, pártok értelmet kap: Ám a csoportok összekülönböztek egymással. Jaj lesz a vétkeseknek egy fájdalmas nap büntetése miatt. Itt tehát a szöveg nem az előbbiekben látott szövetségesek, hanem ismét az egymással vetélkedő csoportok, azaz pártok jelentéssel rendelkezik. A 23. szúra ötvenharmadik verse teljesen párhuzamosan a föntebb már idézett harmincadik szúra harmincegyedik és harminckettedik versével, azt mondja, hogy ám ők széthasadtak [vallásuk dolgában] egymás közt szektákra. Mindegyik csoport annak örül, ami nála van. Ebben az idézetben az egyes vallási csoportokra a Îizb szó utal, pontosan úgy, mint az előző, párhuzamos helyen. Azaz átnézve az össze Korán-helyet, ahol a Îizb szó előfordul, azt látjuk, hogy az a pogányok közt létezett pártokra és szövetségekre utal, amelyek vagy támogatólag, vagy ellenségesen állnak szemben az iszlámmal; vagy pusztán az iszlám vallásán belül létező szektákat jelöli. Ilyen módon a Îizb szó bármilyen összefüggésben álljon is, végső soron az iszlámhoz való viszonyt definiálja. Vannak, akik ellenzik, vannak, akik támogatják; illetve vannak, akik elfogadva a tanítást vele kapcsolatban a többségi felfogást képviselik, és vannak, akik attól eltérnek. Így tehát érthető módon a Îizb szó két összetételben is szerepel, az egyik a Îizb alšajôán, a másik a Îizb AllÁh. Az előző összetétel az 58. szúra verseiben ez áll: Hatalmába kerítette őket a Sátán és az ő parancsára megfeledkeztek arról, hogy megemlékezzenek Allahról. A Sátán szövetségesei ők. De bizony a Sátán szövetségesei lesznek a kárvallottak. A szúrában olyan népekről olvashatunk a Sátán szövetségesei megjelölés alatt, akik ellenségesen állnak szemben Allah ügyével. Ezeket arról lehet megismerni, hogy hazug módon esküsznek, valamint hazugságaikkal másokat is távol akarnak tartani az igaz hittől. Allah e hazugok és csalók számára méltó büntetést készített elő. A Sátán szövetségesei, a Sátán pártja tehát tevőlegesen áll szemben Allahhal és az igaz hittel. A Korán-konkordancia szerint a Sátán szövetségesei a rosszat próbálják úgy földíszíteni, hogy elfogadhatóvá tegyék azt mások számára. A 35. szúra hatodik versében ugyancsak a Sátánról van szó: Bizony a Sátán a ti ellenségetek! Tekintsétek hát őt ellenségnek! Ő csak szólítja szövetségeseit (Îizbahu), hogy a [pokol] tüzére kárhozottak közé tartozzanak. A Sátán pártjának tagjai tehát a túlvilágon majd elnyerik méltó jutalmukat, és ez nem lehet más, mint az örök kárhozat. A Îizb AllÁh kifejezés ezzel szemben ugyane konkordancia szerint azokat az embereket jelöli, akik engedelmeskednek Allahnak, és másokat is erre szólítanak föl. Az ötödik szúra ötvenhatodik verse szerint aki gyámolítójául választja Allahot, a küldöttet, és azokat, akik hisznek, [az jól választott]. Allah követői lesznek a győztesek. Ebben a mondatban a Îizb AllÁh kifejezést a fordító az Allah követői szavakkal adta vissza. Az angol változat az Allah pártja szószerinti fordítást részesíti előnyben.

11 A muzulmán országok politikai terminológiájának összehasonlító szótára 105 A szó semleges jelentésben fordul elő a 18. szúra tizenkettedik versben. Ebben a szúrában tulajdonképpen az ephesosi hét alvó legendáját láthatjuk viszont. E történet elbeszélése során olvashatjuk a következő mondatot: Aztán életre keltettük őket, hogy megtudjuk: melyik csoport számolja ki jobban, hogy vajon mennyi időt töltöttek ők el? A szöveg tehát pusztán két, egymással semmiképp sem ellenséges vagy egymással vetélkedő csoportról beszél, és az egyes csoportokat a szöveg a Îizb szóval jelöli. Megállapíthatjuk tehát azonnal, hogy a Îizb ebben a semleges jelentésben a Koránban mindössze egyszer fordul elő, egyébként minden előfordulása során van a szónak vallási vonatkozása. A szó jelentését éppen ezért az arab értelmező szótárok a következőképpen határozzák meg: az emberek olyan csoportja, amelynek tagjai egyféleképpen éreznek, gondolkodnak és cselekszenek, még akkor is, ha netán sohasem találkoztak személyesen. A Îizb szóval tehát egy olyan embercsoportot jelölünk, amelyiket az elfogadott nézetek és értékek azonossága jellemez, de e semleges meghatározás hallatán sem felejtheti el senki, hogy mindennek a hátterében elsősorban a vallás, és a valláshoz való viszony áll. A helyzet tulajdonképpen a későbbi korokban sem változott, amennyiben a hadíszokban is hasonló értelemben fordul elő a Îizb szó. Az AÎmad ibn Íanbal hagyományozta hadísz szerint a Mohameddel való találkozásra készülő emberek azt mondták: Holnap találkozunk Mohameddel és társaival [Îizbahu]. Ebben az esetben a szó egyszerűen az anòár értelmét kapta meg, föltehetőleg jelentése nem tartalmaz a szembenállásból semmit sem. Más a helyzet a szó jelentésével kapcsolatban abban a Bukhárítól származó, Á išára visszamenő hadíszban, amelyik Mohamed feleségeiről szólva azt állítja, hogy ők két csoportba (Îizb) tömörültek. Az egyikbe tartozott Á iša, ÍafÒa és további két társuk, a másikba pedig Umm Salma és a többiek. Ebben az esetben a vetélkedést föltehetőleg a szó jelentéséből nem zárhatjuk ki, de a háborúságot, ellenségeskedést föltehetőleg igen. A Îizb fogalmát tehát az iszlám nem zárta ki, nem tartotta föltétlenül rossznak. Az alapvető föltétel az iszlám világán belül minden csoportosulással kapcsolatban valószínűleg az iszlám elfogadása volt. Azon belül a rendszer általában véve megtűrte, sőt, kevés számú kivételtől eltekintve, büszkén szemlélte a nézeteltéréseket. A csoportosulást, a pártosodást tehát csakis a hit határain belül tartotta lehetségesnek, e határokon belül lehetett beszélni Allah pártjáról. Ami ezen kívül volt, az könnyen minősülhet a Sátán pártjának. A pluralizmusnak tehát megvannak a maga sajátos föltételei és határai az iszlám világában, és ez mindenképpen érvényes a pártosodás jelenségére nézve is. Mivel azonban az iszlám saját hite szerint nem tesz mást, mint helyreállítja az ábrahámi ős-kinyilatkoztatást, ezért kezdettől fogva megtűrte mindazokat az iszlámtól eltérő vallásokat is, amelyek ennek az ábrahámi kinyilatkoztatásnak a talaján álltak. E vallások képviselői a judaizmus és a kereszténység kapták a könyv birtokosai megjelölést. Az Ádámtól Mohamedig terjedő vallási egységet hirdető iszlámon belül tehát a gyakorlatban a pluralizmus elvét már Mohamed az úgynevezett medinai alkotmány keretében ezekre a vallásokra is kiterjesztette. E nézetnek az alapja azonban nemcsak a prófétai hagyományban, hanem magában a Koránban is megtalálható. A 42. szúra tizenharma-

12 106 dik verse ugyanis a következőket mondja: Azt a törvényt szabta nektek [] a vallásban, amit Noénak parancsolt meg, s amit néked sugalltunk, s amit Ábrahámnak, Mózesnak és Jézusnak parancsoltunk meg: tartsátok be a [vallás] előírásait és ne szakadjatok szét! Keserves dolog a pogányok számára az, amire szólítasz. Ám Allah kiválasztja arra, akit akar és odavezeti azt, aki megbánással fordul hozzá. Al-BajÃÁwÐnak a helyhez írt kommentárjában azt olvashatjuk, hogy a ne szakadjatok szét szavak az alapelvekben vallott egyetértés parancsát tartalmazzák. Az alapelvek egységének megőrzésére Al-BajÃÁwÐ az ötödik szúra negyvennyolcadik verse alapján következtet, ahol a szöveg épp a sokszínűséget veszi pártfogásába az alábbi szavakkal: Leküldtük hozzád az Írást az Igazsággal, hogy bizonyítsa azt, ami az írásból előtte volt és [hitelességét] tanúsítsa. Mindenki számára kijelöltük a cselekvés zsinórmértékét és egy meghatározott utat. Ha Allah úgy tartotta volna, akkor egyetlen közösséggé tett volna benneteket, de [különböző közösségekre osztott szét], hogy próbára tegyen titeket abban, amit [a kinyilatkoztatásból] adott nektek. Versengjetek hát jócselekedetekben! Mindannyian Allahhoz fogtok majd visszatérni. Al-ZamakhšarÐ a kommentárjában a szavakat szűkebb értelemben az iszlámra, tágabb értelemben a könyv birtokosaira vonatkoztatta. A Korán-értelmezések tehát egy irányba mutatnak: csak a könyv birtokosainak csoportosulásai minősíthetők elfogadottnak, legföljebb ők érdemelhetik ki az Allah pártja minősítést. A vallás ugyanis egy, csak ezen belül létezhetnek irányzatok. Allah kinyilatkoztatása egy, ez az alap (aòl), innen nőhetnek ki az ágak (furù ). MoÎammad AmmÁra állítása szerint a teológiai irányzatok mindannyian egyszersmind politikai szervezetek is voltak. Első helyen hivatkozik a kháridzsitákra, akik egy vallási csoportként váltak ki az iszlám közösségéből. Sajátos nézeteket dolgoztak ki, és sajátos politikai gyakorlatot is folytattak, amelynek során évszázadokon keresztül fegyveres konfliktusokba bonyolódtak a környező többségi muzulmán társadalommal. Ugyanezt figyelhetjük meg a síiták esetében is. A vallási és teológiai különbségek politikájukban is sajátos következményekkel jártak, elég ebben az összefüggésben a síita imám-tanra utalni, illetve arra a kiemelkedő szerepre, amelyet az imám tölt be a politikai döntéshozatalban. A sorban utalhatunk a mu tazilita teológiai iskolára is. Ez a teológiai érvek alapján kibontakozó mozgalom a kutatók véleménye szerint az írnokok (világias műveltségű) csoportjának az érdekeit képviselte abban a hatalmi harcban, amelyet a (muzulmán vallási tanításban kiművelt) kádikkal szemben folytattak. Ennek a világias elveket valló, az értelmet a hagyomány fölé helyező hatalmi ágnak a veresége lényeges kérdésekben döntötte el az iszlám világának további fejlődését mind a politika, mind a vallástudomány terén. Ugyancsak utalhatunk Ibn Tajmijja teológiájára. A tizennegyedik század elején élt tudós meghirdette azt a vallási programot, amelynek keretében meg akarta tisztítani az iszlámot az évszázadok során rárakódott, emberektől származó elemektől, hogy ősi formájában állítsa helyre az atyák eredeti hitét. A hitbéli mozgalom a hanbalita jogi iskola keretében jött létre, de ez a szalafi ta teológiai program utóbb, a tizenkilencedik században reform mozgalommá vált Egyiptomban. A mozgalom hívei igen sokat tettek az iskolaügy és az oktatás fejlesztéséért, Egyiptom modernizálásáért, az arab nemzeti öntudat újjá ébresztéséért az Oszmán Birodalom uralma alatt.

13 A muzulmán országok politikai terminológiájának összehasonlító szótára 107 A szalafiták manapság több arab országban is nemcsak teológiai irányzatként, hanem parlamenti pártként is jelen vannak. A mozgalom tehát manapság politikai párt arculatát is ölti. A most említett szalafi tizmusból nőtt ki a tizennyolcadik század során a wahhábitizmus mint vallásos mozgalom. A szalafitizmus keretein belül működő MoÎammad ibn Abd al-wahháb hitbéli támogatást adott a hatalomért küzdő Ibn Sa Ùd családjának, így vallási tanítása az Arab-félszigeten létrejövő új királyság hivatalos tanításává, és ezen keresztül eszmei alapjává vált. A wahhábitizmus ezzel egyszersmind politikai mozgalommá is vált, amely mozgalom alapvető nézeteit, céljait, programját ennek az irányzatnak a nézetei határozzák meg. A wahhábitizmusból származik a huszadik században létrejött vallási irányzat, a Muzulmán Testvériség. Ez a csoport is vallástudományi alapokon állva dolgozta ki saját politikai arculatát, amely nem kis népszerűségnek örvend több arab országban is. A Muzulmán Testvériség politikai mozgalmát több arab országban is betiltották, de más országokban politikai pártként jelen van a parlamentben is. Ott pedig, ahol politikai mozgalomként be van tiltva, vallási mozgalomként mégis létezik. Ha visszatekintünk a közelmúltba, akkor azt vehetjük észre, hogy még olyan világi párt is, mint a Baasz-párt, vallási indíttatásra jött létre. Eredeti alapítói ugyanis szíriai keresztények voltak. A világi politikai mozgalom eszköz volt számukra arra, hogy a társadalmon belüli viszonylagos elszigeteltségükből kitörjenek. Utóbb azonban, miután a muzulmán többségi társadalom is nagyszámban csatlakozott a párthoz, és az megerősödött Irakban is, éppen a rejtve maradó vallási háttér következtében folytak le a párton belül a kívülálló számára érthetetlen csatározások. Irakban ugyanis a párt a szunnita muzulmánok kezébe került, míg Szíriában az eleinte szunnita többséggel szemben a párt keretein belül, tehát szekuláris eszközökkel föllépő síita kisebbség vívta meg saját felekezeti harcát. A korábbi szunnita vezetőséget eltávolították, és az addig elnyomott, a társadalomból kirekesztett alaviták vették át a vezetést, immár minden vallási előítélettől mentesen, de a vallási alapokat nem feledve. Hasonlóképp az ún. túlzó síita szekták folyamatos zaklatásnak voltak kitéve a modern Török Köztársaság elődjének számító Oszmán Birodalomban, Kis-Ázsia keleti területein. Nem csoda, hogy ők lettek a szekuláris államot hirdető Kemál Atatürk legodaadóbb hívei. A Török Köztársaságban ők alkották Kemál Atatürk pártját, amely aztán többszöri változások után ma Törökországi Szociáldemokrata Pártként jelenik meg a politikai küzdelmekben. Hasonlóképp Oroszország Keleten mindig mint az ortodox egyház védelmezője jelent meg, egészen az 1917-es októberi szocialista forradalomig. Mivel ezután az orosz állam átalakult az ateista világnézetet valló Szovjetunióvá, ez a hagyományos szerep elveszett, helyette a szovjet állam a Közel-Kelet országaiban az arab dolgozó tömegek és a haladó erők érdekeit kezdte védelmezni. Nem csoda, hogy hagyományos védencei, az ortodox keresztények alkották ettől kezdve ahol voltak a helyi kommunista és marxista pártok magvát. Ortodox keresztény volt Georges Háví, a Libanoni KP főtitkára, Georges Habas, a Népi Front Palesztina Fölszabadításáért, valamint Náif Hawatma, a Demokratikus Front Palesztina Fölszabadításáért nevezetű, magukat marxistának nevező palesztinai szervezetek vezetői.

14 108 Más a helyzet Egyiptomban, ahol nincsenek ortodox keresztények. Itt a marxista párt az értelmiségiek egy kis csoportjának belügye. Mivel nem áll mögötte muzulmán vallási csoport, nem is tudott a társadalomba beágyazódni. Hasonló volt a helyzet Irakban is. Ezzel szemben Törökországban a szélsőséges síita szekták, amelyek a történelem során mindig a szunnita többség elnyomásának voltak kitéve, és amelyeket alavita néven szoktak összefoglalni, részben a szekularizált török államot létrehozó Atatürk híveiül szegődtek, részben a baloldali eszméket hirdették. Az alavita összefoglaló névvel illetett túlzó síita szekták egyike volt az alapvetően kurdokból álló kizilbas szekta. A kurdok és a túlzó síita szekta viszonya magyarázhatja meg, mit is jelent a híres-hírhedtté vált kurd vezér, Öcalan esetében az, hogy ő marxista. A példák azt vannak hivatva bizonyítani, hogy az arab világ politikai megfigyelői, akik szeretik elemzéseiket az adott ország pártstruktúrájára alapozni, amennyiben a pártok mögött nem látják meg a vallási irányzatokat és mozgalmakat, nincsenek tisztában azok teológiájával és tanításával, nem tudnak a sokszor hamis látszatokkal teli fölszín alá hatolni, nem tudják az illető ország politikáját a maga mélységében megérteni. FUNDAMENTALIZMUS (UÑØLIYYA) 1. A muszlim gondolkodásban Az arab uòùlijja szó mesterségesen létrehozott elvont fogalom az uòùl ( alapok ; e. sz. aòl) főnévből. Nyelvi szempontból olyan dolgot jelöl, amely nem függ más dolgoktól, míg vallásjogi értelemben úgy lehet meghatározni, mint az, amire minden egyéb épül, míg maga nem épül rá [még alapvetőbb elvekre]. 7 Az alapok tehát azok a mögöttes elvek, amelyeken egy bizonyos dolog alapszik. A tudomány szintjén az iszlám vallástudományok kutatója fölfigyelhet a szó használatának különös jelentőségére az iszlámtudományok terén, mivel használata több tudományban is megtalálható. A szintaxis alapjai a nyelvtudományban uòùl al-naîw címen ismeretes, a jogi esetek alapjait uòùl al-aîkám címszó alatt foglalják össze. Ismeretes a Korántudományok alapjai (uòùl al-qur Án), a hit alapjai (uòùl al-ðmán), a hadísztudomány alapjai (uòùl al-îadð ), a bírói döntések alapjai (uòùl al-aqãija) kifejezések. Ugyancsak használják a vallás alapjai (uòùl al-dðn), a vallásjogtudomány alapjai (uòùl al-fiqh), a vallásjogi iskola alapjai (uòùl al-maæhab), a genealógiák alapjai (uòùl al-ansáb) terminusokat is. Ha összehasonlítjuk a szót az alapelvek (mabádi ) vagy tudományos alapelvek (mabádi al- c ulùm) szavakkal, amelyek más kultúrákban is használatosak (nem utolsósorban a görögöknél), akkor azt találjuk, hogy a tudományok alapjai (uòùl al- c ulùm) nem azonos a tudományok alapelveivel. Azokon túlmenően minden olyan alapvető szabály[szerűsége]t jelentenek, amelyet a ránk maradt vallási, nyelvészeti, történeti szövegekből ki lehet hámozni. A szöveg tehát nem más, mint az alap (aòl), vagy az alapok alapja (aòl al-uòùl). S tekintve, hogy a szöveg a muszlim gondolkodásban szent, a szövegekből kihüvelyezhető alapok (uòùl) is egyfajta megszentelt jelleget élveznek. Ami pedig az intellektus szerepét illeti, az az, hogy 7 c AlÐ ibn MuÎammad ibn c AlÐ al-éurºánð: al-ta c rðfát, ed. G. Flügel, Lipsiae, 1845, p. 28.

15 A muzulmán országok politikai terminológiájának összehasonlító szótára 109 megértse a szöveget; s ez megmagyarázhatja nekünk, hogy a muszlim gondolkodás mind a síita, mind a szunnita változatában alapvetően az intellektus alkalmazása a ránk hagyományozott szövegkorpuszra. Ennek következményeképpen a muszlim gondolkodás megújítására irányuló törekvés végső soron annyit jelent, hogy megújítjuk az alapok (uòùl) alkalmazásának föltételeit. S minél mélyebb az iszlám civilizáció válsága, annál erősebbek lesznek a konzervatív irányzatok a politikában és a társadalomban. Ezért elengedhetetlen, hogy a mai iszlám világpolitikai és szellemi viszonyait ezen az alapon kíséreljük meg megérteni: vagyis annak tudatában, hogy az iszlám világának helyzete valójában reakció a nyugati civilizáció jelentette kihívásra mind a politika, mind a gondolkodás szintjén. Emiatt a muzulmán mozgalmaké az egyetlen politikai irányzat, amely őrzi hitelességét a muzulmánok körében. Ennek két oka is van: először is az, hogy ezek a mozgalmak a konzervatív mozgalmak régre visszanyúló láncolatának csak egy szemét alkotják, amely mozgalmak mind egyfajta reakciót vagy választ jelentettek a különböző [külső] civilizációs kihívásokra. Másodszor pedig ezek a mozgalmak az alapokat (uòùl) használják vonatkoztatási pontjukként, márpedig ezek képviselik a muszlim néptömegekhez legközelebbi és számukra a legnagyobb politikai vagy intellektuális meggyőző erővel bíró [érvelési] módot. Ebből adódik az a kétszeres elutasítás, amellyel a muzulmán gondolkodók kezelik ezt a szakkifejezést, mivel az a nyugati jelenség, amelyre utal, objektíve nem megfelelője az iszlámban honos mozgalmaknak, valamint azért is, mert egyfajta intellektuális zavarosságot hoz létre, hiszen az alapok (uòùl) szóból képezték, amely a muszlim gondolkodásban pozitív jelentéstartalommal bír. Ám mindenképpen meg kell különböztetnünk a muzulmán gondolkodáson belül két alapvető diskurzust: Az egyik az a muszlim diskurzus, amely elfogadja a fundamentalizmus (uòùlijja) muszlim tartalmát, amelyet az iszlám ébredése kifejezéssel szoktak illetni, minthogy az alapokhoz (uòùl) való visszatérést jelenti, mégpedig egyfajta mérsékelt elképzelés alapján, távol állva a radikalitástól. Ez a fölfogás elutasítja, hogy a kifejezést az iszlámisták fölemelkedésére használják, ehelyett a fundamentalizmus (uòùlijja) értelmét abban látja, hogy az az eredetiség (aòála), a sajátosság (tamajjuz), a gyökerekhez történő visszatérés, az egyén és a [muszlim] közösség identitásának megerősítése szinonimája. 8 A másik az arab egyetemeken bevett diskurzus. Arab egyetemi körökben teljes mértékben elutasítják e szakkifejezés használatát, s a komoly tudományos munkák is úgyszólván teljesen elkerülik. Ezzel együtt a kifejezés elterjedt a liberális sajtóban és a szekularizált gondolkodásban mint a szekularizáció ellentéte. 9 Ez azonban nem tudományos szóhasználat, hanem erősen politikai jellegű, hiszen a fundamentalizmus e diskurzusban az iszlámisták negatív jellemzése akar lenni, s pontosan annyit jelent, mint a vahhábita, a terrorista, a radikális vagy a szélsőséges szavak. Valójában 8 MurÁd Wahba, MunÁ AbÙ Sana (szerk.): al-uòùlijja wa-l- c ilmánijja fð l-šarq al-awsaô. Kairó (DÁr QabÁ ), p MuÎammad ArkÙn: al-fikr al-uòùlð wa-stiîálat al-ta ÒÐl, ford. HÁšim ÑÁliÎ, Bejrút (DÁr al- SÁqÐ), p. 12.

16 110 tehát eszköz a szavak harcában a szekuláris és az iszlámista erők között, s ez segít megértenünk, hogy az iszlámisták miért tekintik úgy, mint a nyugatiak ellenük folytatott harcának egy elemét. A negatív asszociációk miatt az uralkodó álláspont végső soron erős fönntartásokkal kezeli e szakkifejezés használatát. A hivatalos politikai diskurzusban sem szoktak élni vele, méghozzá két okból: először is azért, mert az arab rendszerek zöme megpróbálja fölhasználni a vallási legitimációt, s ebből következően nem kíván e legitimitással ellentétes szerepben föltűnni, legalábbis nem a jelképek és a szavak szintjén. Másodszor pedig azért, mert az iszlámista mozgalmak jelensége az arab államokban a politikai valóság részévé vált, s az uralkodó rendszerek ma már szeretnék bevonni az iszlámista mozgalmakat is a politikai játéktérbe. A szekuláris diskurzus ragaszkodik a fundamentalizmus szóhoz, amelyet az iszlám vallásának legkülönbözőbb irányultságú jelenségeire alkalmaz (mint például a Muzulmán Testvérekre, az iráni síita állam hivatalos ideológiájára, a vallástudósok uralmára (velájat-e faqðh), illetve a vahhábitákra) azon az alapon, hogy ezek mind átfogó (totalitárius), megkülönböztetésen alapuló és kirekesztő elképzelések. 10 A valóságban ezek nagyon eltérő esetek az elméleti kérdések és a politikai gyakorlat terén egyaránt, s a fejlődésük iránya is különböző mind elméletükben, mind pedig gyakorlatukban. Itt érdemes megemlíteni, hogy a fundamentalizmus (uòùlijja) síita fölfogása semmivel sem kevésbé bonyolult, mint amit a szunnita fogalomnál láttunk. A tizenkettes síiták a vallásjog és a dogmatika terén két irányzatra oszlottak: az ún. fundamentalisták (uòùlijjùn) és a hagyományok hívei (aìbárijjùn) irányzatára. Az eltérés alapja, hogy a fundamentalisták irányzata az imámita ( tizenkettes ) síitáknál az értelmet és az értelem alapján történő, önálló vallási véleményalkotást (iºtihád) hangsúlyozókat jelenti; emellett a síiták úgy határozzák meg a fundamentalistát (uòùlð), mint aki a négy alapnak (uòùl) azaz a Koránnak, a Próféta példájának, a konszenzusnak és az értelemnek szenteli magát. 11 A síizmus másik sajátossága a pakisztáni Dilip Hiro szerint a Korán egyenlőséget hangsúlyozó üzenete és a valós életben megfigyelhető kizsákmányolás és elnyomás közötti küzdelemből ered. Véleménye szerint a Koránhoz és az istenfélő és jámbor életmódhoz való ragaszkodás képviseli azt, amit ő az iszlám fundamentalizmus dinamikájának nevez A nyugati gondolkodásban A fundamentalizmus fogalma a XX. század elején tűnt föl az amerikai protestantizmusban a következő sajátosságokkal leírható vallási mozgalom megjelöléseként: szembenállás a Szentírás kritikai megközelítésével, az evolúció tanával, Nietzsche filozófiai nézeteivel, a Szentírás szó szerinti értelmezése, a patriarchális erkölcsökhöz való ragaszkodás, és a vétkek legszigorúbb megtiltása. Ám a fogalmat a nyugati médiákban és a tudományos munkákban mára minden vallási újjászületést hirdető mozgalomra 10 Haj am MannÁ c : al-uòùlijját al-islámijja wa-îuqùq al-insán, Kairó (Markaz al-qáhira li- DirÁsÁt ÍuqÙq al-insán), p al-muòôalaîát, Qumm, (I c dád Markaz al-mu c ºam al-fiqhð), é. n. p Dilip Hiro: al-uòùlijja al-islámijja fð l- c aòr al-îadð, ford. c Abd al-íamðd FahmÐ ÉamÁl, Kairó (al-haj a al-miòrijja al- c Àmma li-l-kitáb), 1997, p. 438.

17 A muzulmán országok politikai terminológiájának összehasonlító szótára 111 használják mind a hét világvallás (iszlám, izraelita, hindu, stb.) híveire értve, s e kiterjesztett formájában a politikai kritika eszközévé vált, hiszen gyakorta a konzervatív vallási, társadalmi és politikai mozgalmak ellenében alkalmazzák. Ennek ellenére a nyugati tudományosság berkeiben a nem nyugati civilizációkkal kapcsolatban három álláspontot különböztethetünk meg e szó használatát illetően: Az első azoknak a kutatóknak az álláspontja, akik alapvetően a protestáns körökre korlátozzák a szakkifejezést, s bár végül is nem zárkóznak el az egész keresztény vallásra való általánosabb használatától, azon túl már nem alkalmazzák. Marsden például úgy látja, hogy a fundamentalizmus születése szorosan összekapcsolódott a protestáns mozgalmakkal, ám el is tért tőlük abban, hogy a modernitás ellen lépett föl és hajlott a jelenségek csodákkal és természetfölötti tényezőkkel való magyarázatára. További jellemzője volt még a hit a világ isteni teremtettségében a természeti folyamatok helyett és abban, hogy Isten torzítás és romlás nélkül őrizte meg a Szentírást, illetve a történelem isteni és vallásos tényezőkkel való értelmezése. 13 A második azok álláspontja, akik a fogalmat mindhárom egyistenhivő világvallás körében alkalmazhatónak tartják. 14 A harmadik pedig azoké, akik szerint a fundamentalizmus egyfajta társadalmi nézőpont, amely a világ minden vallására és kultúrájára egyaránt alkalmazható. Ha tehát megjelennek olyan vallási mozgalmak, amelyek egy adott közösségen belül lezajlott társadalmi átalakulásokra való reakcióknak tekinthetők, akkor azoknak nézőpontja [jellemzően] fundamentalista. 15 Ez mondható el a tudományos szóhasználatról, míg a mindennapokban és a médiákban a fundamentalizmus a vallási radikalizmust, a [vallási] szövegek szó szerinti értelmezését, a rideg erkölcsi alapállást különösen a nők és a szexualitás kérdésében, a fanatizmust, a pluralitás és a modernitás elutasítását szokta jelölni. Meghatározhatjuk azonban a fundamentalizmus bizonyos általános jellemzőit, amelyek mind a tudományos, mind a közkeletű szóhasználatban fölbukkannak. Ilyenből több van, melyeket Riesebrodt a következőképpen foglalt össze: 1) A fundamentalizmus alapvetően vallási mozgalom, hiszen a vallás rányomja a bélyegét az erkölcsiségére, a gondolkodására, a viselkedésére, valamint a kapcsolataira minden egyéb csoportosulással. Továbbá olyan kulturális közeget tud létrehozni, amely maga köré gyűjti és egybeforrasztja különböző társadalmi rétegekből származó emberek tömegeit. 2) A (jelenlegi) világ elutasítását jelenti, illetve reakciót a közösség és az egyes emberek által átélt társadalmi-kulturális változásokra, mint tragikus válságra. Ez a jegy különbözteti meg a puszta hagyományőrzéstől, hiszen ez utóbbi nem tekinti a modernitást tragédiának, s emiatt nem is fogalmazódnak meg szélsőséges álláspontok a hagyománytisztelő körökben. 3) A fundamentalizmus védekező álláspont, amely megkísérli egy szigorú és patriarchális társadalmi és erkölcsi rend megőrzését vagy visszahozását. 13 Marsden, G.: Fundamentalism as an American Phenomenon. A Comparison with English Evangelicalism, Church History, 46, 1977, 2. p Lásd Lawrence Bruce: Defenders of God: The Fundamentalist Revolt against the Modern Age. San Francisco (Harper and Row), Martin Riesebrodt: Fundamentalism and the Resurgence of Religion, Numen, 47, 2000, 3. p. 269.

18 112 Ezek a jellegzetességei megkülönböztetik a fundamentalizmust a vallási reformmozgalmaktól és a társadalmi forradalmaktól, amelyek szintén a társadalmi változásokra adott reakciók. 16 Amikor a fundamentalizmus fogalmáról beszélünk a nyugati gondolkodásban, érdemes fölidéznünk Appleby és Marty hatalmas, ötrészes kutatását a témában. E kutatás a fundamentalizmus különböző fajtáival kapcsolatosan mindmáig a legfontosabb és legértékesebb összehasonlító munka. A szerzők arra jutottak, hogy a fundamentalizmus nem kapcsolható egy konkrét valláshoz, területhez, s nem korlátozódik a szegény és tanulatlan rétegekre, hanem minden olyan helyen elterjed, ahol bizonyos közösség (valami okból) szükségét érzi a szekularizációval és a vallástalansággal szembeni ellenállásnak, még akkor is, ha ez (paradox módon) a vallás alapjainak elvetésére szorítja őket. Mindenféle fundamentalizmus közös nevezője az, hogy gondolatrendszerét a kornak megfelelően képes alakítani. A tanulmány további fontos megállapítása, hogy a fundamentalizmusok egyáltalán nem írhatók le konzervatívként, amennyiben nem egy bizonyos helyzet megőrzésére, hanem éppen múltbéli előképek alapján történő megváltoztatására törekszenek. A kutatás leszámol azzal a gondolattal is, hogy a fundamentalizmus szükségképpen erőszakhoz vezet, s hogy ez azzal a politikai társadalmi helyzettel van szoros kapcsolatban, amelyben a fundamentalizmus kifejlődik. A legfontosabb a témánk szempontjából azonban annyi, hogy a szerzők áttekintik a fundamentalizmus fogalmának a problematikáját, és arra jutnak, hogy a szó karrierje hasonló a kapitalizmus fogalmáéhoz, amely szintén egy bizonyos társadalmi helyzetben lépett színre, később azonban használata elfogadott lett hasonló körülmények leírására a világ egyéb területein is. 17 Ez a kutatás azonban nem változtathatta meg a fundamentalizmus sajátosságairól alkotott nyugati elképzeléseket; más tanulmányok hozzájárultak, hogy e sajátosságokat az idegen vallásokra és kultúrákra általánosítva alkalmazzák: vagyis e fogalmon, dióhéjban, a modernitással szembeni ellenségességet és a valóság előli menekülést értik. Nem kétséges, hogy a fundamentalizmussal kapcsolatos nyugati tanulmányok jó része komoly és mélyreható, de többnyire elhanyagolja a vallások és kultúrák közti különbségek egy fontos tényezőjét, nevezetesen a kognitív tényezőt, amely egy kultúra világnézetében világosan megjelenik. Más terepkutatások kimutatták, hogy az iszlám fundamentalizmusnak nevezett jelenség azért vonzza az embereket, mert alapvető identitást tud adni, amely a mindennapi élet összességének rendezőelve lesz. Ebben nincs különbség az egyén és a közösség szintje között; az értelem nyitottan reagál a vallási szöveg üzenetére Az eltérés lényege Röviden úgy fogalmazhatunk, hogy a muszlim gondolkodásban a fundamentalizmus az alapok (uòùl) fogalmához kötődik, vagyis mindahhoz, ami, különösképpen vallási 16 Riesebrodt, Fundamentalism and the Resurgence, pp Scott R. Appleby Martin E. Marty: Fundamentalism. Foreign Policy, 128, 2002, Kristen Renwick Monroe Lina Kredie: The Perspective of Islamic Fndamentalists and the Limits of Rational Choice Theory, Political Psychology, 18, 1997, 1. pp

19 A muzulmán országok politikai terminológiájának összehasonlító szótára 113 téren, a muzulmán civilizáció alapja. A fogalom éppen ezért igen homályos jelentésű, hiszen e legszélesebb értelemben minden muzulmán fundamentalista (uòùlð). FEMINIZMUS 1. Bevezető megjegyzések Jelen vizsgálat célja, hogy a feminizmus nyugati jelentésének és rövid történetének felelevenítése után megvizsgálja, mit ért a Kelet, a muszlim világ feminizmuson. Ehhez először áttekintjük, milyen a nők helyzete Keleten, és ez mire vezethető vissza: a Korán nőképét vesszük górcső alá. A Korán és az értelmezések számbavétele után pedig a keleti feminizmus történetét, célkitűzéseit és irányzatait foglaljuk össze. 2. A feminizmusról általánosságban A feminizmus számos társadalmi, kulturális és politikai mozgalmat, elméletet és erkölcsfilozófiai irányzatot foglal magába, melyek a nemek közti egyenlőtlenségekkel foglalkoznak, s arra törekszenek, hogy a nőket ugyanolyan jogok illessék meg, mint a férfiakat. A nemek közötti egyenlőtlenség Nyugaton nem szellemi, lelki vagy vallási okokra vezethető elsősorban vissza, hanem arra a meggyőződésre, mely szerint a nők biológiailag gyengébbek a férfi aknál. 19 A nyugati feminizmus története három fő szakaszra bontható. Az első szakasz a XIX. században kezdődött, a XX. század elejéig tartott, s elsősorban a nők választójogát akarta kiharcolni; a második szakasz az 1960-as és 70-es években érte el csúcspontját, elsősorban a törvényben található egyenlőtlenségekkel és kulturális egyenlőtlenségekkel foglalkozott; a harmadik pedig a 90-es évektől a jelenig terjed, s a második hullám folytatásának, illetve a második hullám hibáira adott válasznak tekinthető. A feminista elméletek a mozgalomból fejlődtek, a gyakorlat megjelenése után. Ma már beszélhetünk feminista irodalomkritikáról, filozófiáról, és a feminizmus hatása érezhető számos tudomány területén, mint pl. az antropológiában, a szociológiában, a gazdaságtudományokban, stb. Ha gyakorlati szempontból figyeljük a mozgalmat, illetve a mozgalmakat, elmondhatjuk, hogy a feminizmus megváltoztatta a nyugati társadalom arculatát. A feminista politikai aktivisták a nők jogaiért szálltak síkra, azért, hogy a nőknek legyen joguk szerződést kötni, legyen tulajdonjoguk, szabadon rendelkezhessenek testük felett (pl. az abortuszhoz, a fogamzásgátláshoz való jog), kapjanak védelmet a zaklatással vagy a házasságon belüli erőszakkal szemben, és rendelkezhessenek bizonyos jogokkal munkahelyükön (szülési szabadság, egyenlő fizetés). A legtöbb társadalmi és politikai feminista mozgalom vezetői és a feminista elmélet kidolgozói jórészt középosztálybeli fehér nők voltak, elsősorban Nagy-Britanniából, 19 Mernissi, F.: Beyond the Veil. Male-Female Dynamics in Modern Muslim Society. London (Saqi Books), A továbbiakban: MERNISSI.

20 114 Franciaországból és az Egyesült Államokból. A XIX. század második felétől kezdve jelentek meg az alternatív feminizmusok, melyeket más országokban élő és színes bőrű nők kezdeményeztek. Ez a tendencia az 1960-as években felgyorsult; ebben az időben kezdődött az Egyesült Államokban az Emberi Jogok mozgalom, s ekkorra ért véget az európai gyarmati uralom Afrikában és Ázsiában. A 80-as évektől kezdve pedig a feministák amellett érveltek, hogy a mozgalomnak globális problémákkal (nemi erőszak, prostitúció) és helyi, kultúrafüggő problémákkal is kell foglalkoznia, hogy fény derüljön arra is, hogyan függ össze a nemi egyenlőtlenség a rasszizmussal, a kolonizációval és más helyi vagy globális problémákkal. 20 Ebbe a keretbe, vagyis az alternatív feminizmusok közé illeszthetjük a muszlim világ női mozgalmait. Ha a muszlim világ szemszögéből vizsgáljuk a fogalmat, meg kell határoznunk, mit jelent, mik az előzményei, mivel egyetértésben, illetve mivel szemben fogalmazódik meg. Az egyszerűség kedvéért a feminizmus terminust fogom használni, de már dolgozatom elején fontosnak tartom megjegyezni, hogy az arab terminus nem feleltethető meg teljes egészében a feminizmus szónak. Az arab nyelvben a harakāt nisā iyya 21 vagyis női mozgalmak kifejezést találjuk. A muszlim világban sem csak feminizmusról beszélhetünk, hanem feminizmusokról, vagyis többféle irányzatról, melyet, melyeket muszlim nők, mint független, saját életüket nőként önállóan alakítani kívánó egyének kezdeményeztek. Szembefordultak a patriarchális irányítással, a nemek közti egyenlőségre törekedtek, mely megnyilvánul majd a családban, a közösségekben, a nemzeten belül. Azért beszélhetünk feminizmu- 20 Vö.: Itt találtam a következő hivatkozásokat is: Humm, M The Dictionary of Feminist Theory. Columbus: Ohio State University Press. 251.; Walker, R Becoming the Third Wave. Ms. (January/February) ; Krolokke, Ch., Scott Sorensen, Ann Three Waves of Feminism: From Suffragettes to Grrls. Gender Communication Theories and Analyses: From Silence to Performance. London: Sage Publications.; Chodorow, N. J. 1989, Feminism and Psychoanalytic Theory. New Haven, Conn.: Yale University Press.; Gilligan, C In a Different Voice: Women s Conceptions of Self and Morality. Harvard Educational Review ; Echols, A Daring to Be Bad: Radical Feminism in America, Minneapolis: University of Minnesota Press.; Cornell, D At the Heart of Freedom: Feminism, Sex, and Equality, Princeton, N. J.: Princeton UP. X.; Price, J. Shildrick, M. (Eds.) Feminist Theory and the Body: A Reader, Edinburgh (Edinburgh University Press), 1999.; Butler, J Feminism in Any Other Name. differences, vol. 6, no. 2 3, ; Messer- Davidow, E Disciplining feminism: from social activism to academic discourse. Durham N.C.: Duke University Press.; Narayan, U Dislocating Cultures: Identities, Traditions, and Third-World Feminism, New York: Routledge.; Mohanty, C.T Introduction. In: Mohanty, C. T., Russo, A., Torres, L. Third World Women and the Politics of Feminism. Bloomington: Indiana University Press, 49.; Walker, A In Search of Our Mothers Gardens. London: Phoenix, 2005.; Hill Collins P.: Black Feminist Thought: Knowledge, consciousness, and the politics of empowerment. New York (Routledge), 2000.; Harding, S.: The Feminist Standpoint Theory Reader: Intellectual and Political Controversies, New York (Routledge) ; Beauvoir, S. de The Second Sex. London: Vintage Books.; Butler, J Gender Trouble: Feminism and the Subversion of Identity. New York: Routledge.; West, C., Zimmerman, D. H Doing Gender. Gender and Society, vol. 1, No. 2 (June, 1987), A terminus arab neve: Belhadzs, Abdesszamad szóbeli közlése alapján.