Pályázati felhívás munkahelyi büfé üzemeltetésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázati felhívás munkahelyi büfé üzemeltetésére"

Átírás

1 Pályázati felhívás munkahelyi büfé üzemeltetésére A Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Zrt. pályázati felhívást tesz közzé főépületének (8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 1.) földszintjén elhelyezkedő 23 m 2 alapterületű büfé június 3. napjától történő üzemeltetésére. Pályázat tárgya A büfé központi helyen a főépület főbejáratánál ügyfélforgalom szempontjából kiemelt helyen található. Biztonságát a bejáratot figyelő kamera rendszer és a 24 órás biztonsági szolgálat biztosítja. A helyiségcsoport (raktár, mellékhelyiségek, mosogató helyiség, kiszolgáló rész), elektromos, víz és szennyvíz közművekkel ellátott, azok fogyasztásának mennyiségei almérő órákkal mérhetőek. Fűtése az épület fűtését is ellátó központi fűtéssel történik. A büfé működtetésének alapvető célja, hogy a SZÉPHŐ Zrt. munkavállalói, bérlői, ügyfelei megfelelő színvonalú és árszintű büfé szolgáltatást vehessenek igénybe. Az üzemeltetéshez szükséges berendezések beszerzése, a helyiség üzemeltetésre alkalmas állapotba hozása és folyamatos karbantartása, továbbá a szükséges működési engedély(ek) megszerzése a nyertes pályázó feladata. A Pályázónak az élelmiszerforgalmazásra és tárolásra előírt jogszabályi és szakhatósági előírások figyelembevételével kell a büfét üzemeltetnie. A SZÉPHŐ Zrt. hatályos tűz-, munkavédelmi és rendészeti szabályainak betartása kötelező. A Pályázónak a büfé üzemeltetése során a Társaság dolgozóinak munkaidejében, illetve az ügyfélfogadási időben változó számú látogató kiszolgálásáról kell gondoskodni. Ennek megfelelően a nyitvatartási időt a munkavállalók munkarendjéhez illetve az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendjéhez kell igazítani. A hosszabbított ügyfélszolgálati napokon történő nyitva tartás a nyertes pályázóval 1

2 egyeztetésre kerül. A SZÉPHŐ Zrt-nél az általános munkarend reggel 7-től délután óráig, pénteken ig tart. A forgalmazott termékekkel kapcsolatban elvárás, hogy a munkavállalók étkezési lehetőségét biztosítsák. Ezért a forgalmazás során a szokásos büfé termékek mellett minimálisan elvárt, hogy a büfében vásárolni lehessen minőségi, egyszemélyes fogyasztásra alkalmas kiszerelésben a következőket: - tejtermékek: joghurt, kefír, sajtféleségek - önálló pékáru: kifli, zsemle, pogácsa, édes péksütemények stb. - különböző változatú szendvicsek - néhány fajta hidegkonyhai készítmény - sütemény - ebéd jellegű ellátáshoz: húsos szendvicsek, egyéb melegen fogyasztható szendvics jellegű ételek: hotdog, hamburger, virsli, melegszendvics stb. A büfében szeszes ital nem forgalmazható. A termékek árfekvését a munkahelyi büfé jellegének megfelelően kell kialakítani. Szerződés meghatározása és időtartama A büfé üzemeltetési szerződése határozatlan időtartamra, 60 napos felmondási idővel jön létre. A büfé megtekintése A helyszínen lehetőséget biztosítunk a büfé helyiségeinek megtekintésére április 16-án és április 23-án előzetes időpontegyeztetés alapján, melyet Rumpler Mónika ingatlanhasznosítási osztályvezetőnél lehet kezdeményezni. Elérhetősége: / A pályázat beadásának feltételei A pályázatokat zárt borítékban, a Pályázó neve és székhelye megjelöléssel és a következő feliratokkal ellátva: Pályázat a büfé üzemeltetésére Határidő előtt felbontani TILOS! 2

3 magyar nyelven, 1 db eredeti és 1 db másolati példányban kell benyújtani személyesen, meghatalmazott útján, vagy postai úton. A pályázat beérkezési határideje: április :00 óra. A pályázat benyújtásának módja: Postai úton: SZÉPHŐ Zrt Székesfehérvár, Honvéd u. 1. Postán feladott pályázatot a Kiíró csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a pályázati határidőig sor kerül. Személyesen vagy meghatalmazott útján: SZÉPHŐ Zrt Székesfehérvár, Honvéd u. 1., 210. iroda Személyesen leadott pályázatokat hétfőtől-csütörtökig 8-15 óra, pénteken 8-11 óra között lehet benyújtani. Kiegészítő tájékoztatás írásban igényelhető: Onodyné Papp Erzsébet beszerzési osztályvezető onodyne.papperzsebet@szepho.hu Ajánlattételi feltételek Érvényes ajánlatot tehet a Pályázó, ha gazdasági tevékenység folytatására jogosult jogi személy vagy büntetlen előéletű egyéni vállalkozó, ill. jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, megfelelő szakképesítéssel és engedéllyel (vendéglátóipari, vagy kereskedelmi) rendelkezik, nem áll csőd vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt, nincs 60 napnál régebben lejárt esedékességű köztartozása, nincs 30 napnál régebben lejárt közüzemi tartozása. A Pályázónak valamennyi feltételnek együttesen meg kell felelnie és ezek igazolását az ajánlatnak tartalmaznia kell. Amelyik ajánlat a fenti feltételeknek nem felel meg, az érvénytelennek minősül, a fenti hiányzó adatok és nyilatkozatok később nem pótolhatók. 3

4 A pályázati ajánlatnak tartalmaznia kell Pályázó nevét, címét, elérhetőségeit, ezek megjelölésének módja az 1. számú mellékletben szereplő pályázati adatlap benyújtása A megajánlásra kerülő havi nettó bérleti díj összegét Ft-ban az 1. számú mellékletben szereplő pályázati adatlapon Szakmai bemutatkozását (rövid cégismertető, jelenlegi üzletének, üzleteinek bemutatása) Üzemeltetési tervét az első, induló üzleti évre Termékek és árak ismertetését az ajánlati felhívás 2. számú mellékletében található Terméklap kitöltésével Csatolandó dokumentumok Cégkivonat 60 napnál nem régebbi másolata, egyéni vállalkozó esetén 60 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány és a vállalkozói igazolvány másolata Pályázó nyilatkozata arról, hogy nem áll végelszámolás alatt, ellene csődeljárás vagy felszámolási eljárás nincs folyamatban 30 napnál nem régebbi együttes adóigazolása arról, hogy a pályázónak nincs köztartozása és közüzemi tartozása Cégkivonat szerinti számlavezető pénzintézet(ek) 30 napnál nem régebbi nyilatkozata arról, hogy a pályázó számláján 90 napot meghaladó sorban állás nincs Szakképesítést igazoló bizonyítvány másolata Bírálati szempontok Az alábbi ajánlati szempontok kerülnek figyelembe vételre: Megajánlott havi bérleti díj Ft/hó A büfé üzemeltetési elképzelései Forgalmazni kívánt termékek választéka, minősége, és az ehhez tartozó eladási ára Többváltozatú ajánlat nem adható. Nem adható olyan ajánlat, amely más, az itt nem felsorolt szempontra vonatkozik. 4

5 Pályázatok értékelése, szerződéskötés Érvényes a pályázat, amennyiben a jelen pályázati kiírás szerinti dokumentáció mind tartalmilag, mind formailag az előírt követelményeknek megfelel és a pályázat az ajánlattételi határidő lejártáig leadásra került. A tárgyalás jogát Társaságunk fenntartja. Ez esetben a tárgyalás feltételeiről, időpontjáról és helyéről az érvényes pályázók írásban kapnak értesítést. A pályázat elbírálása május 06-ig történik meg, az elbírálás nem nyilvános. A pályázók értesítése május 07-ig történik meg, írásban, a pályázatban megadott elektronikus elérhetőségen ( ), ill. postai úton (levelezési cím). A pályázatra jelentkezők a pályázatuk benyújtásának tényével tudomásul veszik, hogy a pályázat eredményével illetve eredménytelenségével kapcsolatban az Ajánlatkérővel szemben semmilyen igénnyel nem léphetnek fel. A nyertes pályázóval a személyes kapcsolatfelvétel azonnal megtörténik, a bérleti szerződést legkésőbb május 13-ig köti meg a pályázat kiírója. Tárgyalás szerint az üzemeltetés megkezdésére rövid átmeneti időt biztosítunk. Társaságunk fenntartja a jogot, hogy a pályázatot bármikor eredménytelennek nyilvánítsa, határidőkre vonatkozó feltételeit módosítsa, továbbá, hogy a nyertes pályázó visszalépése, vagy szerződéskötésre való alkalmatlansága esetén a pályázat második helyezettjével kössön szerződést. Egyéb szerződéses kötelezettségek, további feltételek A Működési Engedély nyitás előtti beszerzése (saját költségen) és annak bemutatása az Ajánlatkérő számára. Ajánlati kötöttség az árak vonatkozásában évre jogszabályi változás (fogyasztói árindex) esetét kivéve. 5

6 Az Ajánlatkérő elvárása, hogy a Pályázó rendelkezzen széleskörű gyakorlattal, továbbá megfelelő személyi és eszközellátottsággal. A büfé alkalmazottjainak rendelkezniük kell egészségügyi alkalmasságot igazoló okirattal. A büfé üzemeltetése, bérlete másra nem ruházható. 90 napnál hosszabb bérleti díj, ill. közüzemi hátralék, valamint köztartozás a szerződés azonnali felmondását eredményezi. 6

7 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP A Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Zrt. tulajdonában lévő (8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 1.) büfé üzemeltetésére meghirdetett pályázat benyújtásához A pályázó adatai Társaság/egyéni vállalkozó neve:.. Székhelye/lakcíme:.. Telefon/fax száma:.. A társaság vezetőjének neve (természetes személy esetén anyja neve):.. A társaság cégjegyzékszáma/egyéni vállalkozói igazolványa száma:.. A társaság / egyéni vállalkozó adószáma: A pályázó társaság/egyéni vállalkozó bankszámlaszáma:.. A meghirdetett büfére vonatkozó árajánlat Havi bérleti díj összege.ft+áfa, azaz.. forint + ÁFA Szakmai bemutatkozás (mellékelni szükséges) A büfé megjelenésének üzemeltetési elképzelései (mellékelni szükséges) Forgalmazni kívánt termékek választéka, minősége, és az ehhez tartozó eladási ára (2. számú melléklet alapján mellékelni szükséges) Dátum,.. 7 Cégszerű aláírás

8 2. számú melléklet TERMÉKLAP Sor- szám Termék megnevezése Mennyiségi egység Fogyasztói ár 1. Szénsavas üdítőital (Coca-Cola vagy Pepsi minőség) 0,5 l 2. Ice tea (Nestlé vagy Rauch minőség) 0,5 l 3. Gyümölcslé 12 %-os(sió minőség) 1 l 4. Gyümölcslé 100 %-os(sió minőség) 1 l 5. Ásványvíz 1,5 l 6. Ásványvíz 0,5 l 7. Pressókávé adag 8. Capuccinó adag 9. Tea (filteres) adag 10. Tej 1,5 % 0,5 l 11. Tej 2,8 % 0,5 l 12. Kakaó ital 0,5 l 13. Joghurt natúr (Danon, Jogobella minőség) 14. Joghurt ízesített(danon, Jogobella minőség) gramm gramm 15. Kefír (Danon, Jogobella) gramm 16. Kockasajt (Medve minőség) doboz 17. Vizes zsemle/kifli 50 gr. db 8

9 18. Briós db 19. Kakaós csiga db 20. Túrós batyu db 21. Pogácsa sajtos (nagy) db 22. Isler db 23. Zserbó db 24. Szendvics szalámis/sonkás db 25. Szendvics (rántott húsos) db 26. Meleg szendvics min. 100 gr. db 27. Hot-dog db 28. Hamburger db 29. Majonézes burgonya 10 dkg 30. Kaszinó tojás db 31. Chips gr db 32. Tejcsokoládé 100 gr. (Milka) db 33. Szelet csokoládé gr. (snickers/bounty/twix) db 9

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére Felhívás A HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt (továbbiakban: CURRUS ZRt.) (2100 Gödöllő,

Részletesebben

Pályázati lehetőség. 1. oldal Pályázati felhívás büfé üzemeltetésére

Pályázati lehetőség. 1. oldal Pályázati felhívás büfé üzemeltetésére 1. oldal 2017.01.16. Pályázati lehetőség Pályázati felhívás büfé üzemeltetésére 1. A pályázatot kiíró neve, címe, telefonszáma Országos Széchényi Könyvtár, 1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6., (1/224-3700)

Részletesebben

FELHÍVÁS NYILVÁNOS PÁLYÁZATRA

FELHÍVÁS NYILVÁNOS PÁLYÁZATRA FELHÍVÁS NYILVÁNOS PÁLYÁZATRA Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A) nyilvános pályázatot hirdet a Trefort kerti Campusán lévő, 1088 Budapest, Múzeum

Részletesebben

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:

Részletesebben

Pályázati felhívás. 2, Az üzemeltetés időtartama július 1-től június 30-ig tartó határozott idejű szerződés, 3 hónapos felmondási idővel.

Pályázati felhívás. 2, Az üzemeltetés időtartama július 1-től június 30-ig tartó határozott idejű szerződés, 3 hónapos felmondási idővel. Pályázati felhívás Nemesszalók Község Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pályázatot ír ki a Nemesszalók Rákóczi u. 13. szám alatt lévő 300 adagos főzőkonyha határozott idejű üzemeltetésére. 1, Az étkeztetés

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 1./ Kiíró. 2./ Pályázat tárgya. 3./ Bérbeadási feltételek. 4./ A pályázatok benyújtásának helye, határideje és módja

TARTALOMJEGYZÉK. 1./ Kiíró. 2./ Pályázat tárgya. 3./ Bérbeadási feltételek. 4./ A pályázatok benyújtásának helye, határideje és módja TARTALOMJEGYZÉK 1./ Kiíró 2./ Pályázat tárgya 3./ Bérbeadási feltételek 4./ A pályázatok benyújtásának helye, határideje és módja 5./ Pályázati információk 5.1. A pályázati ajánlatnak tartalmaznia kell

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az SZSZBMK Pólus Tömbkórház C épületében lévő büfé üzemeltetési jogának megszerzése A Kiíró neve, címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)

Részletesebben

Pályázati felhívás. határozatlan ideig tartó bérletére (üzemeltetésére).

Pályázati felhívás. határozatlan ideig tartó bérletére (üzemeltetésére). Pályázati felhívás A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal pályázatot hirdet a Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7. szám alatti hivatalok számára 34,63 m2 területű munkahelyi büfé üzemeltetésére A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP Csabaszabadi Mező utca 22 szám alatt megvalósuló Szlovák közösségi ház részleges felújítása, környezetének átalakítására BESZERZÉSI ADATLAP 1./ Az ajánlatkérő

Részletesebben

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Döntés önkormányzati ingatlanok bérleményként történő hasznosításáról

Részletesebben

NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS

NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS BÜFÉ HASZNÁLATRA KIJELÖLT 47 ÉS 47.1. SZ. HELYISÉGEK HASZNOSÍTÁSA A SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1. SZ. ALATTI FŐÉPÜLET FÖLDSZINTJÉN A Szent István Egyetem

Részletesebben

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra.

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra. Szám: M/314/2018 Ügyintéző: Takács Péter Tárgy: MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása, akadálymentesítése árajánlat kérése műszaki ellenőri,

Részletesebben

A konyha-étteremmel szemben támasztott követelmények

A konyha-étteremmel szemben támasztott követelmények NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS DOKUMENTÁCIÓ KONYHA/ÉTTEREM ÜZEMELTETÉSÉRE A Szent István Egyetem Ingatlangazdálkodási és Épületberuházási Főosztálya (2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.) versenyeztetési

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉPÜLET PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY

VENDÉGLÁTÓ ÉPÜLET PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY VENDÉGLÁTÓ ÉPÜLET PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc út 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet

Részletesebben

NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÜFÉ ÉS ÉTTEREM ÜZEMELTETÉSÉRE

NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÜFÉ ÉS ÉTTEREM ÜZEMELTETÉSÉRE NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÜFÉ ÉS ÉTTEREM ÜZEMELTETÉSÉRE A TANORG Tanácsadó és Szervező Kft. (1032 Budapest, Vályog utca 10.) nyilvános pályázatot hirdet a ZSKF (Zsigmond Király Főiskola - 1039 Budapest,

Részletesebben

FELHÍVÁS NYILVÁNOS PÁLYÁZATRA

FELHÍVÁS NYILVÁNOS PÁLYÁZATRA FELHÍVÁS NYILVÁNOS PÁLYÁZATRA Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar nyilvános pályázatot hirdet a Trefort kerti Campusán lévő, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A, 4/D és 6-8. sz. alatti

Részletesebben

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-001/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. február 26. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya Pályázati felhívás a Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című, KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú pályázat szerinti, önkormányzati ASP rendszerben ellátandó feladatokhoz

Részletesebben

Pályázati felhívás. Megjegyzés: Az ingatlan üzemeltetője a BFVK Zrt

Pályázati felhívás. Megjegyzés: Az ingatlan üzemeltetője a BFVK Zrt Pályázati felhívás Kiíró: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.), (székhelye: 1013 Budapest, Attila út 13/a), Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából. Pályázat célja: A Fővárosi Önkormányzat

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. 8600 Siófok, Petőfi sétány 13.

AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. 8600 Siófok, Petőfi sétány 13. AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. () A Hotel Club- Siófok Szállodaüzemeltető és Vendéglátóipari Kft., mint Ajánlatkérő, ajánlati felhívást

Részletesebben

NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS

NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS IRODÁK BÉRBEADÁSÁRA A SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY UTCA 1. SZ. ALATTI GÖDÖLLŐI KOLLÉGIUMOK F ÉPÜLETÉNEK FÖLDSZINTI ÉPÜLETRÉSZÉBEN A Szent István Egyetem

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően, a település új településfejlesztési koncepciójának, és településrendezési

Részletesebben

nyílt pályázati eljárás keretében

nyílt pályázati eljárás keretében NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS RAKTÁROZÁS VAGY EGYÉB ÜZLETI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE CÉLJÁBÓL A SZENT ISTVÁN EGYETEM 2100 GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG ÚT 76. (GÖDÖLLŐ HRSZ: 4415) CÍMEN TALÁLHATÓ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Szerencsi Szakképzési Centrum pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Szerencsi Szakképzési Centrum pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Szerencsi Szakképzési Centrum pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint: 1. tagintézmény neve: Szerencsi SZC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA Tisztelt Ajánlattevő! A ajánlat kiírója ezúton kéri fel ajánlat benyújtására a Tisztelt Ajánlattevőt (a továbbiakban: ajánlattevő) a jelen ajánlati

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére I. A pályázat célja: Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő Pomáz, Huszár utca 3. 1689/194 hrsz

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában 1. A pályázat kiírója I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Diósd Város Önkormányzata (székhely: 2049 Diósd, Szent István tér 1.) 2. A pályázat

Részletesebben

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani. Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,

Részletesebben

NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budakalász, Kálvária domb melletti 4203, 4204, 45 hrsz ingatlanok egy tételben történő értékesítésére KIÍRÓ: BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. Telefon:

Részletesebben

Pályázati felhívás. Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai

Pályázati felhívás. Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai Pályázati felhívás Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai Ajánlatkérő neve: Berhida Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 8181 Berhida,

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz AJÁNLATI FELHÍVÁS Felvonók karbantartása és javítása tárgyban kiírt versenyeztetési eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon-, telefaxszámai, email címe: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója:kunbaracs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1 2 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS KÖZÉTKEZTETÉS BIZTOSÍTÁSÁRA

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS KÖZÉTKEZTETÉS BIZTOSÍTÁSÁRA AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS KÖZÉTKEZTETÉS BIZTOSÍTÁSÁRA Az ajánlatkérés tárgya: Nagybánhegyes Község Önkormányzata által eddigiekben ellátott közétkeztetés biztosítása az óvodás, általános iskolás gyermekek,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ISKOLAI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ISKOLAI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ISKOLAI BÜFÉ ÜZEMELTETÉSÉRE 1. A pályázat kiíró neve, címe és elérhetőségei: Közép-Pesti Tankerületi Központ (114 Budapest, Mogyoródi u. 1.) jelen pályázat vonatkozásában érintett intézménye:

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója: Alsóörs Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az

Részletesebben

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon: + 36 (1) 511-1922 Fax: + 36 (1) 511-1982

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Budapest, 2012. november 14. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV Vasúti

Részletesebben

Pályázati felhívás. a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon)

Pályázati felhívás. a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon) Pályázati felhívás a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon) 1. AJÁNLATKÉRŐ Székhely: 7030 Paks, Kölesdi út 46. Adószám: 11283144-2-17 Cégjegyzékszám:

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA Pályázat kiírója: Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú ingatlan

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÁLYÁZATOT ír ki

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÁLYÁZATOT ír ki PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara, mint kiíró (a továbbiakban: Kiíró) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az állami vagyonról szóló 2007. évi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon Villány Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2015. október

Részletesebben

Pályázati dokumentáció. Nagykőrös, Rákóczi u. 6/a. 13 m 2 -es garázs

Pályázati dokumentáció. Nagykőrös, Rákóczi u. 6/a. 13 m 2 -es garázs Pályázati dokumentáció Nagykőrös, Rákóczi u. 6/a 13 m 2 -es garázs 1. Pályázat benyújtásának módja: A bérletre vonatkozó pályázati ajánlatokat zárt borítékban, Rákóczi u. 6/a 13 m 2 -es garázs jelige feltüntetésével

Részletesebben

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012. Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti

Részletesebben

23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez

23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez 23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751 E-mail: ertesitoaxelero.hu On-line

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, 2092 Budakeszi, Fő u. 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ bontásához kapcsolódó építészeti-műszaki dokumentáció

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT 1. kiadás 1. módosítás 1. oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa a 30-2010/2011. (2011.06.07.) sz. határozatával 2011.06.07-én jóváhagyta, hatályos 2011.06.08-tól. módosítások: - A

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója: Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú ingatlan

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM VAGYONKEZELÉSÉBEN ÁLLÓ 2500 ESZTERGOM, SZENT ISTVÁN TÉR 1. ALATTI MNM ESZTERGOMI VÁRMÚZEUMA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM VAGYONKEZELÉSÉBEN ÁLLÓ 2500 ESZTERGOM, SZENT ISTVÁN TÉR 1. ALATTI MNM ESZTERGOMI VÁRMÚZEUMA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM VAGYONKEZELÉSÉBEN ÁLLÓ 2500 ESZTERGOM, SZENT ISTVÁN TÉR 1. ALATTI MNM ESZTERGOMI VÁRMÚZEUMA KÁVÉZÓ ÜZEMELTETÉSE TÁRGYÁBAN A Magyar Nemzeti Múzeum (1088 Budapest,

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ FŐKERT Nonprofit Zrt. 1073 Budapest, Dob u. 90. PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ a FŐKERT Nonprofit Zrt. 1106 Budapest, Keresztúri út 130. szám alatti telephelyén 272 m 2 iroda, raktárhelyiség hozzá tartozó 628

Részletesebben

BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására

BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására A beszerzési felhívást Zsámbék Város Önkormányzata közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. a Békéscsaba, Petőfi u. 2. szám alatti ingatlan bérbeadásához

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. a Békéscsaba, Petőfi u. 2. szám alatti ingatlan bérbeadásához Ref. szám: NÜ-012/1/2010 AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ a Békéscsaba, Petőfi u. 2. szám alatti ingatlan bérbeadásához I. Ajánlati felhívás 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma: Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Flesch Károly Kulturális Központ BÜFÉJÉNEK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN. egyfordulós nyilvános pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Flesch Károly Kulturális Központ BÜFÉJÉNEK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN. egyfordulós nyilvános pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Flesch Károly Kulturális Központ BÜFÉJÉNEK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN A Flesch Károly Nonprofit Kft. (9200 Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14., a továbbiakban Kiíró), egyfordulós nyilvános

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) 1.) Az ajánlatkérő megnevezése, címe, telefon és faxszáma, e-mail címe: 1.1) Az ajánlatkérő megnevezése: Balatonfenyves Község

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Ajánlattételi felhívás

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Ajánlattételi felhívás Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Ajánlattételi felhívás Egyszerhasználatos fecskendők, steril injekciós tűk szállítására 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszám, telefax szám: 6800 Hódmezővásárhely,

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. Dunavarsány Város Önkormányzatának. tulajdonában lévő

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. Dunavarsány Város Önkormányzatának. tulajdonában lévő Dunavarsány Város Önkormányzata 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., www.dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S Dunavarsány Város Önkormányzatának tulajdonában

Részletesebben

Pályázati felhívás. A Miskolci Szakképzési Centrum pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint.

Pályázati felhívás. A Miskolci Szakképzési Centrum pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint. Pályázati felhívás A pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint. Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskolája 3527 Miskolc, Soltész N. K. u. 7. Büfé alapterület:

Részletesebben

RÉSZLETES PÁLYÁZATI LEÍRÁS

RÉSZLETES PÁLYÁZATI LEÍRÁS 1./ Ajánlatkérő adatai 1.1 Az ajánlatkérő neve: Győri Filharmonikus Zenekar 1.2 Ajánlatkérő címe: 9021 Győr Aradi vértanúk útja 16. 1.3 Ajánlatkérő képviselője: Fűke Géza igazgató 1.4 Ajánlatkérő telefonszáma:

Részletesebben

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Darázsfészek Utánpótlás Kosárlabda Kft. 1103 BUDAPEST, Kada utca 27-29. 1.) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám,

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ

AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ (KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKHATÁR ALATTI BESZERZÉS) A MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása kiviteli tervdokumentációjának

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ábrahámhegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi út 13.) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon

Részletesebben

PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám

PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám Cégközlöny 26/2010-i szám I. A MÁTRAHOLDING Gazdasági és Tanácsadó ZRt. (1146 Budapest, Cházár András u.9; Cg.sz.: 01-10-043926), mint a TIGA ÉPKER Kereskedelmi

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Pécsi Vasutas Sportkör 7622 Pécs, Verseny u. 11. Ajánlattételi felhívás A Pécsi Vasutas Sportkör Pécs, Verseny u. 11. alatt létesítendő multifunkciós sportcsarnok kiviteli terveinek elkészítésére 2015.

Részletesebben

DOKUMENTÁCIÓ A TISZAFÖLDVÁRI STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING ÉRTÉKESÍTÉSÉRE VAGY EGYÉB MÓDON TÖRTÉNŐ HASZNOSÍTÁSÁRA

DOKUMENTÁCIÓ A TISZAFÖLDVÁRI STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING ÉRTÉKESÍTÉSÉRE VAGY EGYÉB MÓDON TÖRTÉNŐ HASZNOSÍTÁSÁRA Tiszaföldvár Város Önkormányzata 5430 Tiszaföldvár, Bajcsy Zs. út 2. DOKUMENTÁCIÓ A TISZAFÖLDVÁRI STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING ÉRTÉKESÍTÉSÉRE VAGY EGYÉB MÓDON TÖRTÉNŐ HASZNOSÍTÁSÁRA 2013. március 2 I. AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

H a t á r o z a t. GVOP pályázat keretében megvalósult Izsáki Szélessávú Internet Hálózat értékesítése

H a t á r o z a t. GVOP pályázat keretében megvalósult Izsáki Szélessávú Internet Hálózat értékesítése 33/2019.(04.16.) számú: Kábeltévé hálózat hasznosítására pályázat kiírása H a t á r o z a t Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot ír ki, a GVOP 4.4.2 pályázat keretében megvalósult Izsáki

Részletesebben

AZ ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ HELYISÉGEINEK TAKARÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018.

AZ ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ HELYISÉGEINEK TAKARÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. AZ ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ HELYISÉGEINEK TAKARÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. 1 Preambulum A jelen pályázat célja a Örkény István Színház Nonprofit Kft. használatában lévő, a mellékletben felsorolt

Részletesebben

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros, Munkácsy út 13. Eötvös épület 48-as tanterem

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros, Munkácsy út 13. Eötvös épület 48-as tanterem 4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: 2011. december 09. 2011, december 16. 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros,

Részletesebben

Pályázati dokumentáció. Nagykőrös, Széchenyi tér 21. emeleti 255 m 2 -es helyiségek

Pályázati dokumentáció. Nagykőrös, Széchenyi tér 21. emeleti 255 m 2 -es helyiségek Pályázati dokumentáció Nagykőrös, Széchenyi tér 21. emeleti 255 m 2 -es helyiségek 1. Pályázat benyújtásának módja: A bérletre vonatkozó pályázati ajánlatokat zárt, cégjelzés nélküli borítékban, Széchenyi

Részletesebben

Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz

Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz Az előterjesztés 2. sz. melléklete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 7/2012. (III.5.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. A bérlemény általános adatai: Dombóvár, Dombó P. u. 9. - Hrsz.: 1299/5/A/76 - Ingatlan megnevezése:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása 2018. február. 01-2023. január. 31-ig a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma: Eötvös József Főiskola, Baja,

Részletesebben

a Békéscsaba, Szabadság tér 1-3. szám alatti ingatlan bérbeadásához

a Békéscsaba, Szabadság tér 1-3. szám alatti ingatlan bérbeadásához Ref. szám: NÜ-004/3/2010. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ a Békéscsaba, Szabadság tér 1-3. szám alatti ingatlan bérbeadásához I. Ajánlati felhívás 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma: Békéscsaba Vagyonkezelő

Részletesebben

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása a.) Az ajánlatkérő neve és címe, telefon és faxszáma (email címe): Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. Telefon: 473-2430 Fax: 473-2431 E-mail: hudakm@neprajz.hu

Részletesebben

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon

Részletesebben

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete Pályázati kiírás Mélykút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (6449 Mélykút Petőfi tér 1.) a Képviselő-testület 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozata

Részletesebben

Pályázati dokumentáció Nagykőrös, Dalmady Gy. u. 3. (Szalai Kúria) 319 m 2 -es üzlethelyiség

Pályázati dokumentáció Nagykőrös, Dalmady Gy. u. 3. (Szalai Kúria) 319 m 2 -es üzlethelyiség Pályázati dokumentáció Nagykőrös, Dalmady Gy. u. 3. (Szalai Kúria) 319 m 2 -es üzlethelyiség 1. Pályázat benyújtásának módja: A bérletre vonatkozó pályázati ajánlatokat zárt, cégjelzés nélküli borítékban,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyilvános pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyilvános pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A B.T.G. Budaörsi Településgazdálkodási Kft. (2040 Budaörs, Dózsa György u. 21) továbbiakban Ajánlatkérő nyilvános pályázatot hirdet a Budaörs Város Önkormányzata tulajdonában lévő

Részletesebben

5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa út Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:

5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa út Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei: 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa út 10. 6. Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei: Ajánlatkérő a kiállított számla alapján a szerződésben meghatározott

Részletesebben

Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására

Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására Pályázati kiírás Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város

Részletesebben

a Békéscsaba, Wlassics sétány 15. szám alatti ingatlan bérbeadásához

a Békéscsaba, Wlassics sétány 15. szám alatti ingatlan bérbeadásához Ref. szám:nü-006/3/2010. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ a Békéscsaba, Wlassics sétány 15. szám alatti ingatlan bérbeadásához I. Ajánlati felhívás 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma: Békéscsaba Vagyonkezelő

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-284/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS

Részletesebben

Pályázati Felhívás Zárható PIN-PAD tároló doboz szállítása és szerelése tárgyú nyílt pályázathoz

Pályázati Felhívás Zárható PIN-PAD tároló doboz szállítása és szerelése tárgyú nyílt pályázathoz Pályázati Felhívás Zárható PIN-PAD tároló doboz szállítása és szerelése tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási

Részletesebben

A pályázaton való részvétel főbb feltételei: Egyéb tudnivalók, szabályok:

A pályázaton való részvétel főbb feltételei: Egyéb tudnivalók, szabályok: PÁLYÁZATOT HIRDET ÖNKORMÁNYZATI HELYISÉG határozatlan időre szóló BÉRBEADÁSÁRA S. szám Hrsz. Cím Megnevezés Miskolc, 1. 12064/23 Avasi Kilátó üzlet Helyiség Tevékenységi nagysága kör (m 2 ) Minőségi vendéglátás

Részletesebben

4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: december A teljesítés helye, természetbeni helye:

4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: december A teljesítés helye, természetbeni helye: 4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: 2011. december 20. 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa

Részletesebben

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. november 9. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I T Á J É K O Z T A T Ó egyfordulós nyilvános pályázatra

P Á L Y Á Z A T I T Á J É K O Z T A T Ó egyfordulós nyilvános pályázatra P Á L Y Á Z A T I T Á J É K O Z T A T Ó egyfordulós nyilvános pályázatra Ajánlatkérő: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és megbízásából eljáró SALGÓ VAGYON Salgótarjáni Önkormányzati

Részletesebben

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján

Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján Lakás bérlésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 15/2015 (V.20.) Önkormányzati rendelet alapján I. A PÁLYÁZAT CÉLJA: 1. Pomáz Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: kiíró), a.../2018 (VI.

Részletesebben

Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy. Pályázati felhívás

Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy. Pályázati felhívás Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy Pályázati felhívás A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában lévő

Részletesebben

Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek tisztítószerekkel történő ellátására

Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek tisztítószerekkel történő ellátására Pályázati kiírás Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek tisztítószerekkel történő ellátására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város

Részletesebben

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ FŐKERT Nonprofit Zrt. 1073 Budapest, Dob u. 90. PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ a FŐKERT Nonprofit Zrt. 1106 Budapest, Keresztúri út 130. szám alatti telephelyén 72 m 2, műhely-raktárhelyiség bérbeadása pályázatához

Részletesebben

F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA F E L H Í V ÁS NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA bérbeadás útján történő hasznosításra meghirdeti tulajdonában lévő Korányi F. út 1. sz. alatt lévő Óbester étteremként üzemelő helyiségét. Pályázni a Nagykálló

Részletesebben