Bevallás a környezetterhelési díjelőlegről, illetve az éves díjkötelezettségről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bevallás a környezetterhelési díjelőlegről, illetve az éves díjkötelezettségről"

Átírás

1 április Konferenciák és gyakorlatias Adózási határidők április közössége 2. (márc. 31.) 5. Kötelezettség Bevallás a környezetterhelési díjelőlegről, illetve az éves díjkötelezettségről Bevallás a környezetterhelési díjelőlegről, illetve az éves díjkötelezettségről (negyedéves díjelőleg bevallást benyújtók részére) Környezetterhelési díj Környezetterhelési díjelőleg A munkáltató adatszolgáltatása az általa a munkavállalójának az évi CXII. törvény 200/B. (1) bekezdésében meghatározott végtörlesztés céljából nyújtott kölcsön vissza nem térítendő támogatás összegéről Az ellátást folyósító szerv éig történő adatszolgáltatása a tartósan álláskereső, a gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő magánszemély részére kiállított igazolásról Az állami foglalkoztatási szerv adatszolgáltatása a Karrier Híd Program keretében kiadott/visszavont/ismételten kiadott igazolásról Az ellátást folyósító szerv adatszolgáltatása a tartósan álláskereső, a gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő magánszemély részére kiállított igazolásról Dátum Bevallás száma Kire vonatkozik 1250 M, E, 1350 M, E, 12K99 12K101 K98 K100 M, E,

2 közössége Sorszámtartományok elszámolása (NAV_VP_J16) VPOP_J16 E1, E2, 1, 2, Havi bevallás a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő 1308 M, E, adóról, járulékokról és egyéb adatokról Bevallás a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó és a biztosított mezőgazdasági őstermelő szociális hozzájárulási adó és járulék kötelezettségeiről Havi bevallás az egyszerűsített foglalkoztatással öszszefüggő kötelezettségről azon adózók számára, akik nem kötelezettek az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény 31. (2) bekezdés szerint elektronikus bevallásra Havi bevallás az évi LXXX. törvény 56/A. szerinti kötelezettek részére a szociális hozzájárulási adóról, a járulékokról és egyéb adatokról 1358 M2, M3, E 1308E M1, M2, M3, E, 1308IN M, E, Kisadózó vállalkozások tételes adója Egyszerűsített vállalkozói adó előlege Szakképzési hozzájárulás előlege Hitelintézeti járadék előlege Átalányadó, tételes átalányadó előlege Egyszerűsített foglalkoztatást terhelő közteher Szociális hozzájárulási adó Háztartási alkalmazott után fizetendő regisztrációs díj A kifizető által a magánszemélytől levont különadó A különadó alapja utáni egészségügyi hozzájárulás A magánszemély által fizetendő különadó A munkáltató által levont személyi jövedelemadóelőleg A kifizető által levont személyi jövedelemadó-előleg A külföldi személytől levont adó Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás Az egészségügyi hozzájárulás Munkáltató által levont járulék Kifizető által levont járulék A bj. 4. b) pontja szerinti egyéni vállalkozó által fizetendő járulék Korkedvezmény-biztosítási járulék ársas vállalkozás által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék A magánszemély által a bj. 39. (2) bekezdése alapján fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék Készletnyilvántartás havi zárás BEV_J14 E1, E2, Keretengedélyezés elszámolás BEV_J06 E,

3 közössége ( 20.) Havi bevallás a Baleseti adóról és annak önellenőrzéséről biztosítók részére Bevallás a Baleseti adóról és annak önellenőrzéséről magánszemélyek/szervezetek részére Baleseti adó befizetése Költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolás kiállítójának adatszolgáltatása Pénzintézetek adatszolgáltatása a pénzforgalmi bankszámla megnyitásáról és megszüntetéséről Bevallás az egyes adókötelezettségekről az államháztartással szemben 1310B 1310M M, E, K56 egiro 1301 M, E, Bevallás a biztosítási adóról és annak önellenőrzéséről 1320 Bevallás a 2013-ban első ízben kötelezetté váló adózók 1349 innovációs járulékelőlegéről ÁFA-bevallás (bevallás, adatszolgáltatás) 1365 M2, M3, E1, E2, 1, 2 Áfa-bevallás a speciális adózói körbe tartozó adózók részére (bevallás, adatszolgáltatás) 1386 M0, M1, M2, E1, E3, 1, 3, Összesítő nyilatkozat az Európai Közösség területén belül történő közösségi termékértékesítésekről és szolgáltatásnyújtásokról, valamint az Európai Közösség területéről történő termékbeszerzésekről és szolgáltatás igénybevételekről Bevallás a évi pénzügyi tranzakciós illeték kötelezettségről Bevallás a távközlési szolgáltatást nyújtók távközlési adójáról Bevallás a kisvállalati adóról 13A60 M1, M2, M3, E, M, E, 13KIVA Bevallás a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és 1351 E, gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló évi XCVIII. törvény (Gyftv.) által bevallásra kötelezettek részére Bevallás a népegészségügyi termékadóról 13NEA M3, E2, 2 Bevallás a dohánygyártmányok után fizetendő, illetve visszaigényelhető jövedéki adó és általános forgalmi adó összegéről, valamint az önellenőrzéssel történő helyesbítésről Bevallás az ásványolaj, az alkoholtermék, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermék után fizetendő, illetve visszaigényelhető jövedéki adó összegéről, valamint az önellenőrzéssel történő helyesbítésről BEV_J01 E1, E2, BEV_J02 E1, E2,

4 közössége Havi bevallás a fizetendő, illetve visszaigényelhető energiaadóról, valamint az önellenőrzéssel történő helyesbítésről Havi bevallás a fizetendő, illetve visszaigényelhető energiaadóról, valamint az önellenőrzéssel történő helyesbítésről Negyedéves/éves bevallás a szociális menetdíjtámogatás személyszállítási tevékenységek szerinti adatairól a évben negyedéves/éves összesítő bevallás benyújtására kötelezett adózók részére Környezetvédelmi termékdíj évi negyedéves bevallása Kisvállalati adó Biztosítási adó Pénzügyi tranzakciós illeték ávközlési adó befizetése Általános forgalmi adó befizetése ársasági adó előleg (havonként, negyedévenként fizet adóelőleget) befizetése Játékadó befizetése A gyógyszer forgalombahozatali engedély jogosultja, illetve a forgalmazó (ideértve a tápszer társadalombiztosítási támogatása iránti kérelmet benyújtót is, ha az nem azonos a tápszer forgalmazójával, akkor a forgalmazót), a gyógyszer-nagykereskedelmi engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezet (ideértve a tápszer nagykereskedelmet folytatót), valamint az ismertetési tevékenység végzésére vonatkozó engedéllyel rendelkező személy fizetési kötelezettsége, továbbá a gyógyszer forgalombahozatali engedély jogosultjának, illetve a forgalmazónak a Gyftv. 40/A. -a szerinti fizetési kötelezettsége Népegészségügyi termékadó befizetése (havi és negyedéves bevallók) A BEV_J01, illetve a BEV_J02 számú bevalláshoz kapcsolódó adók befizetése Energiaadó Kulturális adó Cégautóadó Innovációs járulékelőleg befizetése Rehabilitációs hozzájárulás előlege Környezetvédelmi termékdíj I. negyedévi kötelezettsége Mezőgazdasági őstermelő évi környezetvédelmi termékdíj-átalány-fizetési kötelezettsége Üzemanyag-forgalmazók havi jelentése a bioüzemanyagok közlekedési célú felhasználásáról (módosított) Szállítási nyilvántartás havi zárás (bejegyzett kereskedő/adóképviselő) Szállítási nyilvántartás havi zárás (csomagküldő kereskedő adóügyi képviselője) A nyomtatványt formalmazó (alforgalmazó) adatszolgáltatása BEV_J03 M, E, 13J03 M, E, 13A215 E, 13KBEV M3, E2, 2 VPOP_B io01 E1, E2, BEV_J12 E2, 2, BEV_J13 E2, 2, ESZIG M1, M2, M3, E,

5 25. Adóelőleg adóraktárak részéről E1, E2, Jelmagyarázat: Konferenciák és gyakorlatias közössége M Magánszemély M0 Adószámmal nem rendelkező E Egyéni vállalkozó ársaság Forrás: NAV M1 Adószámmal rendelkező, aki nem alanya az általános forgalmi adónak (pl. munkáltatói minőségben) M2 Adószámmal rendelkező, áfa fizetésére nem kötelezett M3 Áfa fizetésére kötelezett E1 Áfa fizetésére nem kötelezett E2 Áfa fizetésére kötelezett E3 Evaalany egyéni vállalkozó 1 Áfa fizetésére nem kötelezett 2 Áfa fizetésére kötelezett 3 Evaalany társaság Non-profit szervezet, egyéb adóalanyok (alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, egyház, lakásszövetkezet, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár) és egyéb (pl. ügyvédi iroda, végrehajtói iroda, szabadalmi ügyvivő iroda, közjegyzői iroda, magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, erdőbirtokossági társulat, MRP-célszervezet, közhasznú társaság, vizitársulat)

Adónaptár 2006. 2006. január

Adónaptár 2006. 2006. január Adónaptár 2006 2006. január jan. 12. jan. 15. (jan. 16.) jan. 20. az igazoláson szereplő, a kifizető által le nem vont adó, adóelőleg megfizetése a magánszemély, az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő

Részletesebben

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a NAV

Részletesebben

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a NAV

Részletesebben

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2013.

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2013. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok (IBAN számok)

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Költségvetési számlaszámhoz tartozó IBAN számlaszám

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Költségvetési számlaszámhoz tartozó IBAN számlaszám A NAV adóztatási tevékenységével összefüggésben, kizárólag a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó IBAN számok 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek

Részletesebben

A legfontosabb éves bevallások

A legfontosabb éves bevallások A legfontosabb éves bevallások 1353. bevallás A 2013. adóévről szóló 1353 számú bevallási nyomtatvány: a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, az egészségügyi hozzájárulás,

Részletesebben

1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma.

1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2012. július 01-től érvényes jegyzéke

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2012. január 1-től érvényes jegyzéke

Részletesebben

Szakképzési hozzájárulás. A 2012. január 1-től hatályos 2011. évi CLV. törvény ismertetése

Szakképzési hozzájárulás. A 2012. január 1-től hatályos 2011. évi CLV. törvény ismertetése Szakképzési hozzájárulás A 2012. január 1-től hatályos 2011. évi CLV. törvény ismertetése Az adó alanyai Témák (különös szabályok és mentességek) A hozzájárulás alapja, korrekciós tényezők, a hozzájárulás

Részletesebben

1. a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma

1. a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggı számok és adónemeik 2013. január 1-jétıl érvényes jegyzéke

Részletesebben

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2011. január 29-étől

Részletesebben

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű számlák, adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2011. június 3-tól

Részletesebben

jelenleg kizárólag a SWIFT, vagy a TARGET2 elszámolási rendszereken keresztül tudja fogadni 38. 1

jelenleg kizárólag a SWIFT, vagy a TARGET2 elszámolási rendszereken keresztül tudja fogadni 38. 1 A NAV adóztatási tevékenységével összefüggésben, kizárólag a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó IBAN számok 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek

Részletesebben

jelenleg kizárólag a SWIFT, vagy a TARGET2 elszámolási rendszereken keresztül tudja fogadni 38.

jelenleg kizárólag a SWIFT, vagy a TARGET2 elszámolási rendszereken keresztül tudja fogadni 38. A NAV adóztatási tevékenységével összefüggésben, kizárólag a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó IBAN számok 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek

Részletesebben

2. számú melléklet nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok

2. számú melléklet nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok

Részletesebben

ADÓHATÓSÁGOK. NAV-hoz tartozó adók (ah) NAV (vámhatóság) hatáskörébe tartozik Art.79. (1) Önkormányzati adóhatóság adói

ADÓHATÓSÁGOK. NAV-hoz tartozó adók (ah) NAV (vámhatóság) hatáskörébe tartozik Art.79. (1) Önkormányzati adóhatóság adói VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ADÓHATÓSÁGOK KAPCSOLATA ADÓHATÓSÁGOK Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) adóztatási szerve, mint állami adóhatóság, NAV vámszerve, mint vámhatóság önkormányzat jegyzője

Részletesebben

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma.

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma. 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló számok és adónemeik 2010. szeptember 27-étől érvényes jegyzéke Tájékoztatjuk, hogy

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló számok és adónemeik 2010. június 4-étől érvényes jegyzéke Tájékoztatjuk, hogy az

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó teljesítés %-a törvényi módosított előirányzat I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 954

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló számok és adónemeik 2010. január 1-jétől érvényes jegyzéke Tájékoztatjuk, hogy

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló számok és adónemeik 2009. március 1-jétől érvényes jegyzéke Tájékoztatjuk, hogy

Részletesebben

(= ) (B1)

(= ) (B1) # Megnevezés eredeti 01 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) 259 302 259 302 259 302 02 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) 179 300 176 523

Részletesebben

Költségvetési számla megnevezése Költségvetési számla száma

Költségvetési számla megnevezése Költségvetési számla száma 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló számok és adónemeik 2009. január 1-jétől érvényes jegyzéke 1. Kötelezettség jellegű

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

ADÓZÁS Budapest, 2008

ADÓZÁS Budapest, 2008 ADÓZÁS Budapest, 2008 Szerző: Sztanó Imréné dr. Alkotó szerkesztő: Dr. Sugár Katalin Lektor: Dr. Bokor Pál ISBN 978 963 638 280 3 ISSN 1789-5103 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. Felelős

Részletesebben

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma.

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma. 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló számok és adónemeik 2010. január 29-étől érvényes jegyzéke Tájékoztatjuk, hogy

Részletesebben

61 344 01 0000 00 00 Adótanácsadó Adótanácsadó

61 344 01 0000 00 00 Adótanácsadó Adótanácsadó z Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról 1308A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek. Sorszám száma Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggı számok és adónemeik 2012. február 29-tıl érvényes jegyzéke

Részletesebben

ADÓVÁLTOZÁSOK 2011. KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához

ADÓVÁLTOZÁSOK 2011. KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához ADÓVÁLTOZÁSOK 2011 KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához Budapest, 2011 Adozas_kieg_2011.indd 1 2011.04.05. 10:46:11 Szerző: Sztanó Imréné dr. Lektor: Dr. Bokor Pál Kézirat lezárva: 20.03.31.

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra Az 1952. október 10-én született 25 év szolgálati idővel rendelkező egyéni vállalkozó 2015. április 11-én öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet terjesztett

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS a 2014. évi társasági adóról, a hitelintézeti járadékról, az energiaellátók jöv.adójáról, a hitelintézetek különadójáról, az inno. járulékról, ill. a szakképzési hozzájárulásról

Részletesebben

GFO 2014. Változás GFO 2013 megnevezés. GFO 2014 megnevezés kód. kód

GFO 2014. Változás GFO 2013 megnevezés. GFO 2014 megnevezés kód. kód megnevezés 1,2 Vállalkozás 1,2 Vállalkozás 1 Jogi személyiségű 1 Jogi személyiségű 11 Jogi személyiségű gazdasági 11 Gazdasági társaság társaság 113 Korlátolt felelősségű társaság 113 Korlátolt felelősségű

Részletesebben

2. Ez a rendelet 2014. március 15-én lép hatályba. Dr. Navracsics Tibor s. k., közigazgatási és igazságügyi miniszter

2. Ez a rendelet 2014. március 15-én lép hatályba. Dr. Navracsics Tibor s. k., közigazgatási és igazságügyi miniszter M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 38. szám A közigazgatási és igazságügyi miniszter 22/2014. (III. 13.) KIM rendelete a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV. 16.) KIM

Részletesebben

2010. évi adatszolgáltatások K jelű nyomtatványok

2010. évi adatszolgáltatások K jelű nyomtatványok 2010. évi adatszolgáltatások K jelű nyomtatványok Mint ahogy azt már korábbi években is megszoktuk, idén, 2010-ben is a magánszemélyek jövedelemadójának megállapítása és ellenőrzése céljából az állami

Részletesebben

Kötelezettség (Ft) Növekedés(+) Csökkenés(-)

Kötelezettség (Ft) Növekedés(+) Csökkenés(-) APEH Közép-magyarországi FOLYÓSZÁMLA - KIVONAT Oldal: 1 Nem 101 TÁRSASÁGI ADÓ nem száma: 10032000-01076019 2008.01.01 Nyitóegyenleg - 120 000 2008.06.02 köt.nem tart.bevallás 0 2008.07.21 előleg bevallás

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás előnyei

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás előnyei A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás előnyei A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) egy olyan kedvező adózási módot jelent, amely a vállalkozások meghatározott köre számára összehasonlítva

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 208A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

adóazonosító számát. Az Art. 31. (2) bekezdésében meghatározott bevallás teljesítésére irányuló választás nem vonható vissza.

adóazonosító számát. Az Art. 31. (2) bekezdésében meghatározott bevallás teljesítésére irányuló választás nem vonható vissza. 2005. évi CLXIII. törvény az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, valamint egyes adótörvények módosításáról Az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek

Részletesebben

Sajtótájékoztató. Budapest, 2015. november 26. www.adokamara.hu

Sajtótájékoztató. Budapest, 2015. november 26. www.adokamara.hu Sajtótájékoztató Budapest, 2015. november 26. www.adokamara.hu Főbb mutatószámok GDP arányos adóterhelés állami kiadások aránya a GDP %-ában adóék (tax wedge = közterhek az összes bérköltségben) fekete

Részletesebben

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS JÁRULÉKAI ÉS PÉNZBELI ELLÁTÁSAI

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS JÁRULÉKAI ÉS PÉNZBELI ELLÁTÁSAI ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS JÁRULÉKAI ÉS PÉNZBELI ELLÁTÁSAI Budapest, 2008 Szerzők: A B fejezet dr. Jurányi Benedekné C fejezet Tóth Liboriuszné Lektorálta: Walchné Kremlicska Katalin Sorozatszerkesztő:

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

1. Személyi jövedelemadó

1. Személyi jövedelemadó Adónaptár 2011 / 2012 - Adónaptár a fontos adóbevallási, adófizetési határidőkről - Bérkalkulátor 2011 / B Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről. Adónaptár 2011 / 2012 - Adónaptár

Részletesebben

Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről

Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről 1 Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről 1. Személyi jövedelemadó A) Személyi jövedelemadó előlege a) A munkáltatónak az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő

Részletesebben

Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről

Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről 1 Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről 1. Személyi jövedelemadó A) Személyi jövedelemadó előlege a) A munkáltatónak az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő

Részletesebben

EVA. EGYSZERŰSÍTETT VÁLLALKOZÓI ADÓ 2002. évi XLIII tv.

EVA. EGYSZERŰSÍTETT VÁLLALKOZÓI ADÓ 2002. évi XLIII tv. EVA EGYSZERŰSÍTETT VÁLLALKOZÓI ADÓ 2002. évi XLIII tv. AZ EVA FŐ JELLEMZŐI keverék törvény több törvényt vált ki (SZJA, ÁFA, számviteli törvény) komplex törvény mindent egy helyen szabályoz (befizetés,

Részletesebben

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról1 Az egészségügyi szolgáltatásokra szolidaritási elv alapján jogosultak ellátásai pénzügyi fedezetének biztosítása és az arányos közteherviselés elvének

Részletesebben

EVA. EGYSZERŰSÍTETT VÁLLALKOZÁSI ADÓ 2002/XLIII tv.

EVA. EGYSZERŰSÍTETT VÁLLALKOZÁSI ADÓ 2002/XLIII tv. EVA EGYSZERŰSÍTETT VÁLLALKOZÁSI ADÓ 2002/XLIII tv. AZ EVA FŐ JELLEMZŐI keverék törvény több törvényt vált ki (SZJA, ÁFA, számviteli törvény) komplex törvény mindent egy helyen szabályoz (befizetés, bevallás,

Részletesebben

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya:

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya: Vállaj Község (1) Önkormányzata 3/1994.(VI.08) KT számú 12/2003.(XII.28.) KT számú rendelettel többször módosított egységes szerkezetbe foglalt r e n d e l e t e A helyi iparűzési adóról Vállaj Község

Részletesebben

Személyes közreműködői díj kiegészítése és adóterhei 2010. január 1-jétől A gazdasági társaságoknál a tulajdonosok gyakran személyes közreműködésük

Személyes közreműködői díj kiegészítése és adóterhei 2010. január 1-jétől A gazdasági társaságoknál a tulajdonosok gyakran személyes közreműködésük Személyes e és adóterhei. január 1-jétől A gazdasági társaságoknál a tulajdonosok gyakran személyes közreműködésük után nem munkabért, hanem személyes at, tagi jövedelmet vesznek fel.. január 1-jétől megváltoztak

Részletesebben

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefügg számlaszámok IBAN számlaszámok 2012.

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefügg számlaszámok IBAN számlaszámok 2012. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggı számok (IBAN számok)

Részletesebben

Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz

Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelű Nyilatkozathoz Törvényi háttér Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) A társadalombiztosítás

Részletesebben

Be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásának jogkövetkezményei

Be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásának jogkövetkezményei Be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatásának jogkövetkezményei Készítette: Nagy László főosztályvezető NAV Észak-Budapesti Adóigazgatósága A társadalombiztosítási (biztosított) bejelentési kötelezettséget

Részletesebben

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének. a helyi iparűzési adóról szóló

Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének. a helyi iparűzési adóról szóló Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének a helyi iparűzési adóról szóló 7/2002.(IX.02.) 12/2003.(X.06.) 11/2005.(X.24.) 15/2006.(XII.15.) rendeletekkel módosított 11/1999.XII.01.) rendelete

Részletesebben

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról 1 Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E A helyi iparűzési adóról Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Társadalombiztosítás

Társadalombiztosítás Társadalombiztosítás 2013 Járulékok Nyugdíjjárulék 10 % Egészségbiztosításiés munkaerő-piaci járulék Egészségügyi szolgáltatási járulék 8,5 % [3 + 4 + 1,5 ] 6660 (napi 222) Ft. [5 790 Ft.] 1 JÁRULÉKFIZETÉSI

Részletesebben

Újonnan induló vállalkozások alakulás utáni teendői

Újonnan induló vállalkozások alakulás utáni teendői Újonnan induló vállalkozások alakulás utáni teendői A tanulmányból kiderül, hogy a cégalapítás után milyen bejelentési kötelezettségei vannak, ezek elmulasztása súlyos következményekkel jár! Válassza könyvelési

Részletesebben

Általános forgalmi adó (Áfa) számviteli elszámolása

Általános forgalmi adó (Áfa) számviteli elszámolása Mintacím szerkesztése Általános forgalmi adó (Áfa) számviteli elszámolása Általános szabályok szerint Az általános forgalmi adóra vonatkozó adókötelezettséget tartalmazó jogszabályok: 2007. évi CXXVII.

Részletesebben

Adózási alapismeretek 4. konzultáció. Társasági adó

Adózási alapismeretek 4. konzultáció. Társasági adó Adózási alapismeretek 4. konzultáció Társasági adó A törvény 1996. évi LXXXI. törvény a társasági és osztalékadóról Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételek biztosítása, a vállalkozások kedvező

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...9 HIVATKOZOTT JOGSZABÁLYOK...10

TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...9 HIVATKOZOTT JOGSZABÁLYOK...10 TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...9 HIVATKOZOTT JOGSZABÁLYOK...10 I. 2014. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY A TUDOMÁNYOS KUTATÁSRÓL, FEJLESZTÉSR L ÉS INNOVÁCIÓRÓL...11 AZ INNOVÁCIÓS JÁRULÉK...11 II. 1991. ÉVI LXXXII. TÖRVÉNY

Részletesebben

2012 Adócsomag bemutatása. 2011.december 8. 1

2012 Adócsomag bemutatása. 2011.december 8. 1 2012 Adócsomag bemutatása 2011.december 8. 1 Érintett adónemek TB Szociális hozzájárulási adó START programok EHO EKHO REGA Szakképzési hozzájárulás Rehab Cégautó adó Baleseti adó Kulturális adó Illeték

Részletesebben

Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália

Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália Az EKHO hatálya Az Szja és a Tb kötelezettségeket váltja ki, de az EHO-t nem A törvény hatálya kiterjed: a törvényben meghatározott

Részletesebben

A társas vállalkozó járulékkötelezettségének ellenőrzése

A társas vállalkozó járulékkötelezettségének ellenőrzése OBB-KLUB A társas vállalkozó járulékkötelezettségének ellenőrzése 2015.09.21. A járulékkötelezettség megállapításának lépései: Jogviszony megállapítása Biztosítási jogviszony megállapítása Járulékalapot

Részletesebben

TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia

TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia Társadalombiztosítás Járulékalapot képező jövedelem: / Tbj. 4. k) pont/ 1. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

1998. évi LXVI. Törvény az egészségügyi hozzájárulásról

1998. évi LXVI. Törvény az egészségügyi hozzájárulásról 1998. évi LXVI. Törvény az egészségügyi hozzájárulásról Az egészségügyi szolgáltatásokra szolidaritási elv alapján jogosultak ellátásai pénzügyi fedezetének biztosítása és az arányos közteherviselés elvének

Részletesebben

Tájékoztatás a helyi iparűzési adóbevallásokról 2010.01.15. 2010. január 1-jétől a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket a 2010.

Tájékoztatás a helyi iparűzési adóbevallásokról 2010.01.15. 2010. január 1-jétől a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket a 2010. Tájékoztatás a helyi iparűzési adóbevallásokról 2010.01.15. 2010. január 1-jétől a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket a 2010. január 1-től kezdődő adóéveket érintően az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési

Részletesebben

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 2015. évi változásai. dr. Horváth Gábor 2015. január

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 2015. évi változásai. dr. Horváth Gábor 2015. január Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 2015. évi változásai dr. Horváth Gábor 2015. január 2015. évi Art. módosítások I. A módosításokat a 2014. évi LXXIV. törvény tartalmazza! Alapelvek Az

Részletesebben

T/229. számú. törvényjavaslat

T/229. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/229. számú törvényjavaslat az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról Előadó: Dr. Veres

Részletesebben

Vállalkozási forma. A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet

Vállalkozási forma. A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet Vállalkozási forma A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet Bejelentés köteles telepengedély köteles tevékenységek 57/2013 (II.27.) Korm. rendelet

Részletesebben

KÉRELEM időskorúak járadékának megállapítására

KÉRELEM időskorúak járadékának megállapítására A Hivatal tölti ki! Átvettem Dátum: Aláírás: KÉRELEM időskorúak járadékának megállapítására Az időskorúak járadékának megállapítás iránti kérelemhez csatolni kell: a) Jövedelmek valódiságának igazolására

Részletesebben

A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség

A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 1 alapján a kifizetőt a természetes személlyel

Részletesebben

A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség

A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 1 alapján a kifizetőt a természetes személlyel

Részletesebben

KATA KIVA ésaktuáliskérdések

KATA KIVA ésaktuáliskérdések KATA KIVA ésaktuáliskérdések Pestuka Gabriella Osztályvezető NAV Csongrád Megyei Adóigazgatósága Kisadózók tételes adója Ki választhatja a Kata adózást? Akisadózóvállalkozásoktételesadójának (KATA)alanyaazaz

Részletesebben

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel,

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel, A gazdasági társaságokról szóló 2006. IV szerint nek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Adózás

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Adózás PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI INTÉZETI TANSZÉK TANSZÉKVEZETŐ: DR FARKAS SZLVESZTER PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Adózás Akkreditált Iskolarendszerű

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

JÖVEDELEMNYILATKOZAT JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást

Részletesebben

A postára adás dátuma: A beérkezés dátuma: Az átvevő adóhatóság kódja: helye: közterület. neve. SWIFT kód: közterület

A postára adás dátuma: A beérkezés dátuma: Az átvevő adóhatóság kódja: helye: közterület. neve. SWIFT kód: közterület Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (A) H I V A T A L 0953 BEVALLÁS a 2009. évre a személyi jövedelemadó, a járulék, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, az egészségügyi hozzájárulás és a

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

Vaszar Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1997.(XII.19.) rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal 1 egységes szerkezetben)

Vaszar Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1997.(XII.19.) rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal 1 egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1997.(XII.19.) rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal 1 egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzat képviselőtestülete (továbbiakban:

Részletesebben

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014 Dr. Andrási Jánosné NAV Központi hivatal Nyugdíjbiztosítási szerződés utáni rendelkezési jogosultság A nyugdíjbiztosítási szerződés (fogalmát az Szja tv.

Részletesebben

Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről

Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről 1 Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről 1. Személyi jövedelemadó A) Személyi jövedelemadó előlege a) A munkáltatónak az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő

Részletesebben

T/230. számú. törvényjavaslat. a házipénztár adóról

T/230. számú. törvényjavaslat. a házipénztár adóról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/230. számú törvényjavaslat Előadó: Dr. Veres János pénzügyminiszter Budapest, 2006. június 2 2006. évi. törvény A készpénzforgalom visszaszorítása érdekében az Országgyűlés

Részletesebben

Tájékoztató a lakossági betéti termékek kamatjövedelme után fizetendő kamatadóról és egészségügyi hozzájárulásról KAMATJÖVEDELMEK UTÁN FIZETENDŐ KAMATADÓ A Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII.

Részletesebben

Újonnan induló vállalkozások alakulás utáni teendői

Újonnan induló vállalkozások alakulás utáni teendői Újonnan induló vállalkozások alakulás utáni teendői Egy új vállalkozás elindításakor számos fontos és határidős feladatot kell elvégezni, legyen akár szó gazdasági társaságról, egyéni vállalkozóról, akár

Részletesebben

AZ EVA FÕ JELLEMZÕI EVA KI LEHET EVA-ALANY? AZ EVA FELTÉTELEI AZ EVA MEGFIZETÉSE KIVÁLTJA

AZ EVA FÕ JELLEMZÕI EVA KI LEHET EVA-ALANY? AZ EVA FELTÉTELEI AZ EVA MEGFIZETÉSE KIVÁLTJA AZ EVA FÕ JELLEMZÕI EVA EGYSZERÛSÍTETT VÁLLALKOZÁSI ADÓ 2002/XLIII tv. keverék törvény több törvényt vált ki (SZJA, ÁFA, számviteli törvény) komplex törvény mindent egy helyen szabályoz (befizetés, bevallás,

Részletesebben

Kitöltési útmutató a 0506. számú bevalláshoz

Kitöltési útmutató a 0506. számú bevalláshoz Kitöltési útmutató a. számú bevalláshoz Az adózás rendjérõl szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 33. (5) bekezdésében foglaltak alapján az elõtársaságoknak azokról az adókról és járulékokról,

Részletesebben

Munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, egyéni és társas vállalkozás, szabadfoglalkozás

Munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, egyéni és társas vállalkozás, szabadfoglalkozás Munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, egyéni és társas vállalkozás, szabadfoglalkozás Munkaviszony Közalkalmazotti jogviszony Egyéni vállalkozás Társas vállalkozás Megbízási szerződés: 1. Alapjogszabály

Részletesebben

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok ek 2013 ek 2013 Kedves Ügyfelünk! A munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett és 2013. január 1-én életbe lépett munkáltatói terhek csökkentési lehetőségeivel kibővültek a szociális hozzájárulási adóból

Részletesebben

19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról

19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról 19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról Mód: 22/1992.(XII.23), 21/1993. (XI. 25.), 32/1995.(XII.28.),24/1999.(XII.16.), 41/2002.(XII.12.)

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2011. január 1-től

Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2011. január 1-től Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2011. január 1-től - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal. A NAV felügyeletét a miniszterelnök

Részletesebben

Mi mennyi 2012-ben? Havi bér Ft/hó

Mi mennyi 2012-ben? Havi bér Ft/hó Munkabérek, illetmények 298/2011. (XII. 22.) Korm. rend. Havi bér Ft/hó Heti bér Ft/hét Napi bér Ft/nap Órabér Ft/óra Minimálbér 2. (1) bek. 93.000 21.400 4.280 535 Garantált bérminimum* 2. (2) bek. 108.000

Részletesebben

A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség

A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 1 IX. Fejezete alapján a kifizetőt a természetes

Részletesebben

A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség

A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség A szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 1 IX. Fejezete alapján a kifizetőt a természetes

Részletesebben

Adatlap 2012. A munkáltató (kifizető) neve:... címe: adószáma: A dolgozó (tag) neve:...

Adatlap 2012. A munkáltató (kifizető) neve:... címe: adószáma: A dolgozó (tag) neve:... Adatlap 2012 A munkáltatótól (társas vállalkozástól, polgári jogi társaságtól) származó jövedelemről, az adó és adóelőleg levonásáról a munkaviszony (tagsági viszony) megszűnésekor Felhívjuk szíves figyelmét

Részletesebben

Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /2014.(XII.3.) sz. rendelete a az iparűzési adóról.

Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /2014.(XII.3.) sz. rendelete a az iparűzési adóról. Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /2014.(XII.3.) sz. rendelete a az iparűzési adóról. Körösladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény 2014

Családi járulékkedvezmény 2014 Családi járulékkedvezmény 2014 NAV tájékoztató Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója az Ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembe vételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban

Részletesebben

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított 1/1999. (II. 01.) rendelete a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal

Részletesebben