STUDIA MISKOLCINENSIA 4.

Átírás

1 STUDIA MISKOLCINENSIA 4.

2

3 STUDIA MISKOLCINENSIA 4. FORRÁSOK ÉS TÖRTÉNETÍRÁS Válogatás a Miskolci Egyetem BTK által október között rendezett történettudományi konferencia előadásaiból Miskolc 2003

4 STUDIA MISKOLCINENSIA 4. A Miskolci Egyetem BTK történettudományi tanszékeinek évkönyve A szerkesztőbizottság tagjai Bessenyei József Feld István Ö. Kovács József Ringer Árpád Olvasószerkesztők Csíky Tamás Mester Zsolt Tóth Árpád Technikai szerkesztő Szolyák Péter ISBN ISSN A szerkesztőség címe: Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar 3515 Miskolc-Egyetemváros Tel.: /21-60 Fax: bolfeldi@gold.uni-miskolc.hu Készült A/4 formátumban, 500 példányban. Nyomdai és kötészeti munkálatok: Miskolci Egyetem, Sokszorosító Üzem 3515 Miskolc-Egyetemváros Felelős vezető: Kovács Tiborné Nyomdaszám: 2003.BTK660ME

5 ELŐSZÓ A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara ebben az évben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Természetes, hogy a történelem egyike volt a Nehézipari Műszaki Egyetemből fokozatosan a legnagyobb magyar vidéki universitas-szá fejlődő intézmény legfiatalabb kara akkoriban még csupán intézete elsőként oktatott szakjainak, mint ahogy az is, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett ma is ezt a tudományterületet tanulmányozza többkevesebb sikerrel a miskolci bölcsészhallgatók többsége. Ebből következik, hogy a kar fő- és másodállású oktatóinak jelentős része is az öt történettudományi tanszék az Ős- és Ókortudományi Tanszék, az Egyetemes Történeti Tanszék, a Magyar Középkori, Koraújkori és a Történelem Segédtudományai Tanszék, az Újkori Magyar Történeti Tanszék és a Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszék munkatársa. Közhely, hogy az egyetemi oktatás napjainkban csak akkor lehet eredményes, ha szorosan kötődik a tudományos kutatáshoz, ha az oktatók szakterületük jeles, hazai és nemzetközi szinten is elismert képviselői. Azt, hogy a kutatási eredmények bemutatásának s egyúttal az új történettudományi egyetemi műhely bemutatkozásának egyik legalkalmasabb formája egy tudományos konferencia, már a Bölcsészettudományi Kar és a Történelem Szak alapítói is tudták. Nem véletlen, hogy maga a Studia Miskolcinensia 1994-ben megjelent legelső kötete is egy 1992 végén megtartott rendezvény anyagát tartalmazta. Tény, hogy az utóbbi kötet előszavát jegyző Faragó Tamás megfogalmazása szerint az akkor Mályiban megtartott városés társadalomtörténeti konferenciával valóban megkezdődött egy új kutatói műhely alapvetése, de annak megítélése, hogy az alapok lerakásában, netalán a felmenő falak építésében azóta meddig jutottunk, talán nem ezen sorok írójának feladata. Természetes, hogy a kezdeteket nagy lelkesedés övezte, mint ahogy az is, hogy a néhány év alatt nagyrészt stabilizálódott tanári kar tagjai között hamarosan egy még szélesebb körű tudományos rendezvény megszervezésének gondolata is felmerült. E gondolat tettre váltásának folyamatában kapta alulírott 1998/99 fordulóján a feladatot, hogy fogja össze egy igencsak szélesen értelmezett tematikájú történészi összejövetel szervezését. Az ekkor megfogalmazódott cím Források és történetírás igencsak jó alkalmat nyújtana most arra, hogy nagyívű körmondatokban vázoljam (netalán magyarázzam) az ötlet gazdáinak elképzeléseit erre azonban most nem vállalkozom. Ehelyett csak arról kívánok itt röviden számot adni, hogyan született meg s zajlott le végül 1999 októberében maga a konferencia, s végül, hogy miért kellett várnunk négy évet az ott elhangzott előadások többségének kiadására. A konferenciaszervezők általában két megoldást választanak, ha maguk vagy mások örömére ilyesmibe vágják fejszéjüket. Az egyik esetben tudják, hogy miről és kinek a véleményét, álláspontját kívánják hallani, megvitatni ebben az esetben a helyzet viszonylag egyértelmű, az adott szakembereket kell e vállalkozáshoz megnyerni. A másik esetben a szervezők csak azzal vannak tisztában, hogy miről hallanának szívesen, s ezért megkeresik az összes számba vehető tudományos intézményt a történettudomány esetében egyetemet, főiskolát, levéltárat, múzeumot, s előadókat toboroznak a több-kevesebb pontossággal előre meghatározott témá(k)hoz. Nem vitás, hogy bár látszólag az utóbbi megoldás az egyszerűbb, ennek alkalmazása okozhatja a legtöbb problémát is. Meggyőző példáját adta ennek a miskolci bölcsészkaron tartott rendezvény, melynek ötletgazdái tehát az utóbbi módszer mellett kötelezték el magukat. A történelem tanszékek által megfogalmazott felhívásra nagy számban jelentkeztek a tudományág művelői, s nem okozott nagyobb gondot a bölcsészkar szűk infrastrukturális adottságai mellett sem az egyes szekciók összeállítása és az ülések lebonyolítása. A gyakran ülésező előkészítő bizottság és az egyes tanszékek lelkes oktatói nagyrészt eredményes munkát végeztek. Úgy hisszük, a 5

6 résztvevők többsége jó emlékezetében őrizte meg a hasznos vitákat sem nélkülöző rendezvényünket. A problémák csak azután jelentkeztek. Nem a kéziratok begyűjtésével, hisz e téren nekünk sem kellett nagyobb nehézségekkel megküzdenünk, mint bármely tanulmánykötet kiadójának és szerkesztőjének. A szokványos szerkesztői feladatok sem tűntek kezdetben különösen nagynak, azonban az ezzel megbízott pontosabban: ezt vállaló kollégák hamarosan olyan tartalmi kérdésekkel találták magukat szembe, melyek megoldása sokak számára szinte megoldhatatlannak tűnt. Hosszú sorokat töltene ki azok nevének felsorolása, akik a különböző szintű szerkesztői munkában közreműködtek munkájukat ezúton is szeretném megköszönni. A szomszédos oldalon csak azon kollégáim nevét tüntettük fel, akik végül is vállalták, hogy ha késve is, de mégis világra segítik karunk történelem tanszékeinek ezen (utó)szülöttét, belátva, hogy a kudarc nem a talán nem teljesen tökéletes munka megjelentetése, hanem annak további halasztása. Munkájukért fogadják személyes elismerésemet! Önkritikusan be kellett látnunk, hogy a tinédzser kort épp elérő tanszékeink még nem eléggé érettek egy ilyen nagy vállalkozás maradéktalan véghezviteléhez. Erőnkből, felkészültségünkből és szervezőkészségünkből inkább még csak a tanszéki keretben megszervezhető és közzétehető konferenciákra telik nem csupán elméletileg, hanem a gyakorlatban is, mint erre számos példa volt úgy 1999 előtt, mint az azt követő években. Ugyanakkor úgy érzem, a többéves késés ellenére sem kell szégyenkeznünk jelen kötetünk miatt. Ez alcímében is hangsúlyozva ugyan csak válogatás az 1999-ben elhangzott előadások szerkesztett szövegeiből, viszont olyan, a paleolitikumtól szinte napjainkig ívelő témákat és nem utolsósorban olyan szerzőgárdát vonultat fel saját volt és jelenlegi oktatóink mellett a társegyetemek és más műhelyek kiváló munkatársait, melyek napjaink történettudományának méltó reprezentánsai. Abban a reményben, hogy kötetünk méltó, szigorú, de mégis méltányos kritikusokra talál kik talán arról is szót ejtenek majd, hogy kívülről tekintve milyen szinten áll vélt vagy valós tudományos műhelyeink építkezése, ajánlom a következő dolgozatokat az Olvasó szíves figyelmébe. Miskolc, július 7-én Dr. Feld István a Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszék vezetője a Történelem Szakvezetői Tanács soros elnöke 6

7 MESTER ZSOLT Az őskori emberre vonatkozó források az ember-környezet viszony fényében 1 Mióta megszületett a civilizáció a nagy folyók termékeny völgyeiben, az emberek mindennapi élete tekintélyes mennyiségű írásos dokumentumot hozott létre. Az írott szöveg a közvélemény szerint is különleges helyet foglal el: a szilárdság, a megbízhatóság, az időtállóság képe társul hozzá. Természetes dolog tehát, hogy ezek a dokumentumok képezik a legfőbb forrást azon történészek számára, akik tudományosan rekonstruálni akarják a múltat. Pedig az írott szöveg csupán egy a múlt számos tanúja közül. Az írásbeliséggel nem rendelkező népek esetében, legyenek bár prehistorikusak vagy kortársaink, a múlt eseményeit a társadalmi emlékezet rögzíti. A szájhagyomány szolgálja ennek a társadalmi emlékezetnek a fenntartását, de van egy másik nagyon fontos funkciója is. Egyfajta kristályosodási folyamatot is biztosít, amely állandóan újraszervezi ezt a társadalmi emlékezetet. Ugyanez a folyamat viszi át és építi be a legfontosabb elemeket a mítoszok és rítusok struktúráiba, vagyis a szellemi kultúrába. Azok a történeti tudományágak, amelyek az emberiség ezen aspektusával foglalkoznak, mint az antropológia és az etnológia, rengeteg fontos információt nyernek belőle. Ha azonban a nagyon távoli múltban élt emberek mindennapi életéről van szó, a tudományos kutatás a klasszikus (írott vagy orális) történeti források csaknem teljes hiányával találja magát szemben. Ilyenkor kénytelen más típusú forrásokra alapozni, hogy elérhesse eredeti célkitűzéseit. Ebben a cikkben az őskori emberre nevezzük egyszerűen ősember -nek vonatkozó forrásokat vesszük számba, s igyekszünk felvillantani, milyen lehetőségeket nyújtanak ezek a források az ősember életének, történetének megismerésében. Az ősember és környezete Ha vizsgálódásunkat oly módon végezzük, hogy az embert állítjuk a középpontba, akkor mindaz, ami őt körülveszi, a környezetét alkotja. E környezet fontosabb elemei: - domborzat és vízrajz, - növényzet, - állatvilág, - éghajlat, - lakóhely, struktúrák a telepen, - eszközök, technikai fogások, - élelembeszerzés, életmód, - társak, társas kapcsolatok, - nyelvi-kommunikációs közeg, - hitvilág, rítusok, szokások. 1 Készült a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával. 7

8 Mester Zsolt A felsoroltak alapján is kézenfekvő, hogy az őstörténet-tudománynak, amikor az őskori ember történetét szándékozik megírni, igen sokféle, igen sajátos forrást kell felhasználnia. Az érintett forrásokról azonban elmondható, hogy az egyes lelőhelyeken háromféle módon jöhetnek számításba: - közvetlen (direkt) módon, ha az adott lelőhelyen ténylegesen rendelkezésre áll; - közvetett (indirekt) módon, ha az adott lelőhelyen ténylegesen nem áll rendelkezésre, de analógiák alapján felhasználhatók más lelőhelyeken levő források; - negatíve, ha sem az adott helyen, sem máshol nem áll rendelkezésre. Az alábbiakban a források jellegét, felhasználási lehetőségeiket általánosan tárgyaljuk, s az illusztrálás kedvéért egy konkrét esetből, a bükki Suba-lyuk barlang középső-paleolitikus lelőhelyéről hozunk példákat. Az őskori emberre vonatkozó források igen nagy hányada olyan természetű, hogy azt az őstörténet-tudomány nem tudja közvetlenül feldolgozni, elemezni. Ezekben az esetekben a társtudományok segítségét veszi igénybe, s az általuk szolgáltatott adatokat, információkat építi be saját értékeléseibe. Az ősember Lássuk előbb magát az ősembert. Rá vonatkozó forrásunk az embertani lelet. Sajnos, meglehetősen ritka, legalábbis a lelőhelyek számához viszonyítva. Ez a forrás képet ad az ősember külső megjelenéséről, az emberi fejlődési folyamatban elfoglalt helyéről, testi adottságairól, valamint az őskori népességek képéről. Ezt a forrást a paleoantropológia (ősembertan) szólaltatja meg. A Suba-lyukban direkt forrással rendelkezünk. A 11. számú, világosbarna barlangi agyagrétegben, a barlang bejáratának közelében emberi csontmaradványokat találtak (1. ábra). A legújabb vizsgálatok eredményeiből kitűnt, hogy a barlangban egy éves felnőtt nő és egy kb. 3 éves gyermek nyugodott, amelyek anatómiai jellemzőik alapján jól beleillenek a kelet-európai neandervölgyi emberek csoportjába (Krapina, Vindija emberleletei), ugyanakkor arra is utalnak, hogy már a középső-paleolitikum idején regionális eltérések mutatkoztak Európa népességében. 2 Domborzat és vízrajz A domborzat és a vízrajz esetében a vidék mai állapota leszámítva persze az ember környezetalakító tevékenységét elég jól érzékelteti az őskori viszonyokat. Valójában azonban a felszín fejlődése, átalakulása is folyamatos. Ennek a változásnak a tanúi maguk a felszíni formák, amelyeket a geomorfológia (földfelszín-alaktan) hivatott értelmezni és értékelni. Patakvölgyek bevágódása, teraszok képződése, hordalékkúpok felhalmozódása, folyómedrek vándorlása, a karsztvízszint változásai, barlangüregek fejlődése stb. alapján meg tudják rajzolni a terület ősföldrajzi képét. S e képből kiindulva felbecsülhetjük a potenciális előnyöket és hátrányokat, amelyeket a terület az ősember megtelepedéséhez nyújthatott. A Suba-lyuk számos előnyt kínálhatott a neandervölgyieknek: 3 - stratégiai ponton fekszik a hegység és a dombvidék találkozásánál, 2 PAP I. et al BARTUCZ L. et al

9 Az őskori emberre vonatkozó források az ember-környezet viszony fényében - a Hór-völgy amelynek oldalában nyílik a barlang a Bükköt átszelő egyik főútvonalat jelenti, nyilvánvalóan a vadmozgások számára is az volt, - a barlangüreg tágas, de nem túlzottan nagyméretű (20 m hosszú, 9 m széles, 10 m magas), - a barlang 9 m széles és 10 m magas szádja, bejárata Kelet felé néz, így eléggé napos is. 1. ábra A suba-lyuki embertani leletek: a felnőtt állkapcsa, a gyermek koponyája (PAP I. et al nyomán) Növényzet Az őskori növényzetre nézve közvetlen forrásaink a lelőhelyen gyűjtött faszén- és pollenminták. Ezek elemzését és értékelését a paleobotanika (ősnövénytan) végzi. Meghatározzák, hogy milyen fás- illetve lágyszárú növényfajok fordultak elő a régióban annak idején és milyen arányban. A növényfajok mai környezeti igényei és társulási viszonyai alapján jól rekonstruálható az ősembert körülvevő vegetáció. Meg kell azonban jegyezni, hogy a pollenek értékelésénél figyelembe kell venni, hogy ezeket a szél rendkívül nagy távolságra is elhordhatja. Erre 9

10 Mester Zsolt kiváló példát szolgáltatott az a vizsgálat, amelyet a dél-franciaországi Caune de l Arago lelőhelyénél végeztek. A barlang fölött több méteres magasságban pollencsapdát helyeztek el, hogy megtudják, ma milyen távolságból jutnak el ide virágporszemek. Meglepődve tapasztalták, hogy még Északnyugat-Afrikából származó virágpor is fennakadt a csapdában. A faszenekre vonatkozóan többször felvetették, vajon ezek összetételében nem játszhat-e szerepet a tűzifa tudatos megválogatása, azonban ilyen kiválogatásra nincs bizonyíték. A Suba-lyuk rétegeiből faszenek kerültek elő. Sajnos, a barlangteremben szinte a teljes kitöltést eltávolították, ezért az ősemberi maradványokat tartalmazó rétegből pollenvizsgálatra az őstörténet-tudománynak ma már nincs lehetősége, hogy ezáltal teljesebb képet nyerjünk a növénytakaróról. A faszenek tanúsága szerint a hegyoldalakat fenyőerdők borították, amelyekben az erdeifenyő volt a leggyakoribb fafaj, de sok cirbolyafenyő is előfordult. 4 Állatvilág A faunára vonatkozó forrásokat, az állatcsontokat a paleontológia (őslénytan) dolgozza fel. A csontanyag fajok szerinti megoszlása az állatvilág egykori összetételét tükrözi. Az állatfajokra is igaz, amit a növényeknél elmondtunk, hogy a fajok mai környezeti igényei és társulási viszonyai alapján rekonstruálható a korabeli állatvilág. Az egyes fajok számarányának megítélésénél természetesen számolni kell az emberi táplálkozás hulladékával is, annak függvényében, hogy a lelőhelyen milyen jellegű illetve időtartamú volt az emberi jelenlét. A Suba-lyuk állatcsont anyaga arra utal, hogy a környező állatvilágban az erdei és a hideg sztyeppei fajok egyaránt jelen voltak. A kisemlősök között egyaránt megtalálható az erdei pocok, a mókus, az ugróegér és a szibériai pocok, a nagyemlősök között pedig a gímszarvas, a kőszáli kecske, a vadszamár, a rénszarvas és a mamut. 5 Ez a megfigyelés jól egybevág azzal a korábban említett ténnyel, hogy a barlang a hegység és a Bükk előtt elterülő dombság-síkság határán fekszik. Az erdei állatok nyilván elsősorban a Bükk rengetegeiből kerültek a barlangba, különösen igaz ez a kőszáli kecskére és a zergére. A füves puszták állatait, mint a mamut és a vadszamár, minden valószínűség szerint a hegység előterében ejtették el a suba-lyuki vadászok. Éghajlat Az éghajlatról felvilágosítást ad az előző két forrás, a növényvilág és az állatvilág is. Az egyes fajok adott környezeti viszonyokhoz adaptálódtak, így jelenlétük vagy hiányuk határozottan éghajlatjelző. Bizonyos kisemlősök illetve növények hőigénye alapján az éves hőmérsékleti viszonyok is megbecsülhetők. Az éghajlatra nézve másik forrásunkat a rétegek üledékei képezik, amelyeket a szedimentológia (üledékkőzettan) elemez és értékel. Maguknak az üledékeknek az összetétele, lerakódásuk módja, a talajképződési folyamatok mind az akkoriban uralkodó éghajlatra engednek következtetni. A meleg éghajlati szakaszokban olyan üledék rakódik le, amely több agyagásványt tartalmaz például, míg az eljegesedések idején a jellegzetes jégkori üledék, a lösz aránya növekszik meg a rétegekben. A csapadék mennyiségétől függően bizonyos ásványok és vegyületek felhalmozódhatnak vagy éppen kioldódhatnak az üledékből. Ezeknek a jelenségeknek aprólékos laboratóriumi elemzésekkel lehet a nyomára bukkanni. 4 HOLLENDONNER F. In BARTUCZ L. et al. 1938; RINGER Á MOTTL M. In BARTUCZ L. et al. 1938; RINGER Á

11 Az őskori emberre vonatkozó források az ember-környezet viszony fényében Ezen elemzéseket a Suba-lyuk rétegeiről (2. ábra) nemrég újra elvégezték a legkorszerűbb módszerekkel. 6 Eredményeik szerint a Suba-lyuk 11. rétege lerakódásának idején erőteljes évi hőingadozású, száraz, hűvös éghajlat uralkodott. 2. ábra A Suba-lyuk kitöltésének hosszmetszete (BARTUCZ L. et al nyomán) Lakóhely, struktúrák a telepen Az ősember épített környezetének, lakóépítményeinek maradványait, a gödröket, cölöplyukakat, járószinteket, leégett, beomlott tetőszerkezetek nyomait az ősrégészetnek kell feltárnia és értelmeznie. A korszerű, mikrosztratigráfiai ásatási módszer és a hozzákapcsolódó dokumentációs technikák lehetővé teszik a legfinomabb telepnyomok, az ún. struktúrák felismerését és rögzítését is. A telep életéről sokat elárul a leletek térbeli elhelyezkedése, egymáshoz való viszonyuk az adott járószinten belül vagy éppen a járószintek között. Csak két példát említve: egy adott nyersanyagtömb feldolgozásából eredő szerszámok és hulladékok illetve egy adott zsákmányállat csontvázának különböző részei. Ezekből következtetni lehet a térszerveződésre, 6 RINGER Á

12 Mester Zsolt vagyis arra, hogy az ősember milyen tevékenységeket a telep mely részén végzett. Viszont hangsúlyozandó, hogy megfelelő feltárási eljárások nélkül ezen források többsége örökre elvész. Jelenlegi ismereteink szerint a Suba-lyukban nem került napvilágra semmilyen telepnyom illetve lakóépítmény-maradvány. Nem zárható ki teljességgel, hogy voltak, de a Kadić-féle feltárási módszer, amely az 1930-as években korszerűnek számított ugyan, nem tette lehetővé felismerésüket. A középső-paleolitikumból ismerünk lakóépítményeket (mint például Molodova mamutcsont-kunyhója), de azok más régészeti kultúrákhoz köthetők. Így tehát a Suba-lyuk esetében ez a forrás negatív. Eszközök, technikai fogások A lelőhelyen előkerült, az ősember által készített eszközök a legkézenfekvőbb forrásaink, s talán nevezhetjük őket a legklasszikusabb forrásainknak is. Feltárásuk és feldolgozásuk az ősrégészet hagyományos feladata. A kutatástörténet kezdetein szinte kizárólagos forrásai voltak az őskor történetének vagy még inkább technikatörténetének. A klasszikus tipológiai elemzés is megújult az utóbbi évtizedek módszertani fejlődése következtében, s mellette új megközelítések, szemléletmódok születtek. Ezeket összefoglaló néven technológiai-paleoetnológiai megközelítéseknek, módszereknek nevezhetjük. E komplex kutatások az eszközkészítés és használat problémakörét számtalan aspektusból vizsgálják, a nyersanyag-kiválasztástól kezdve a pattintási fogásokon át az elnyűtt eszközök eldobásáig. Eredményeik az ősember életére, mindennapjaira talán a leggazdagabb információforrást jelentik. A technológiai kutatások célja, hogy rekonstruálják azokat a technikai fogásokat, amelyeket az ősember alkalmazott eszközeinek elkészítésekor. Ugyanakkor célul tűzik ki annak megértését is, hogy az ősember mit miért csinált úgy, ahogyan a leleteken látjuk, azaz végsősoron az ősember gondolkodásának rekonstruálását. A suba-lyuki ősemberek kőeszközeik készítéséhez a nyersanyagot, a különböző színű kovákat és a jellegzetes üveges kvarcporfírt is a Bükkben illetve környékén szerezték be. A 11. réteg eszközanyaga tipológiai összetétele alapján (3. ábra) egy olyan moustéri ipar, melyre az jellemző, hogy nincsenek benne lándzsahegyek (6 7. típusok), az eszközkészletet a különböző kaparótípusok (9 29. típusok) uralják. Suba-lyuk 3. rétegében egy ettől eltérő moustéri ipar került napvilágra. A franciaországi Combe-Grenal lelőhelyen feltárt három különböző moustérivel való összevetésből kitűnik a bükki iparoknak az a közös sajátossága, hogy feltűnően sok szegletes kaparót (21. típus) készítettek. 7 Ez a megfigyelés egybecseng azzal, amit a suba-lyuki ősember kapcsán az antropológusok megállapítottak, hogy regionális eltérések megléte ismerhető fel. Élelembeszerzés, életmód Az ősemberről közismert tény, hogy élelmét gyűjtögetéssel és vadászattal szerezte be. A gyűjtögetéssel szerzett élelemről csak indirekt forrásaink vannak: - néhány szerencsés zömmel mezolitikus lelet, amelyeket az ősrégészet dolgoz fel; - a jelenkori vadász-gyűjtögetőknél tett megfigyelések, amelyeket az etnológia illetve a kulturális antropológia tett; 7 MESTER ZS

13 Az őskori emberre vonatkozó források az ember-környezet viszony fényében - a rekonstruált környező növény- és állatvilágban rejlő lehetőségek felbecsülése az előbbiek tapasztalatainak felhasználásával; - magától értetődő, logikus feltételezések. 3. ábra Suba-lyuk és Combe-Grenal moustérijeinek tipológiai összevetése (MESTER ZS nyomán) A vadászatra viszont már vannak direkt források: a feltárt állatcsontok. Ezen a téren viszont körültekintően kell eljárni abban, hogy az adott lelőhelyen milyen állatok jelenléte tekinthető illetve tekintendő a vadászat következményének. Hagyományosan a nagytestű növényevőket szokás ide sorolni, és különösen a barlangok esetében. Viszont egyrészt Érd ősemberi telepének példája felhívja a figyelmet a medvére mint célvadra, másrészt a kistestű állatokról (mint pl. a nyúlról) sem szabad megfeledkeznünk, bár nehezen bizonyítható a vadászatuk. E források kiaknázására az archeozoológia képes. Ismereteink szerint a suba-lyuki lelőhely állatcsontanyagáról korszerű archeozoológiai kiértékelést ez ideig nem tettek közzé. Az ősember itteni vadászatára vonatkozó következtetéseinket a régebbi fauna-feldolgozások eredményei alapján vontuk le. A suba-lyuki vadászok zsákmányában a főszerepet a vadló, a zerge, a kőszáli kecske és a szarvas játszotta (4. ábra). A már említett megfontolásokból hozzá kell tennünk még a barlangi medvét is, amely a domináns faj a réteg állatcsont anyagában. Az ősemberek tehát kiterjedt vadászterületet jártak be zsákmány után. A kőszáli kecskét, a zergét és a szarvast a hegyvidék belsejében, míg a vadlovat, a bölényt és a mamutot a Bükktől délre elterülő füves sztyeppén ejthették el. A vadászat módszereire, eljárásaira javarészt csak feltételezéseink vannak, a zsákmány feldolgozására viszont a csontok megoszlása és a rajtuk levő vágásnyomok alapján konkrét adatokkal rendelkezhetünk. 13

14 Mester Zsolt A suba-lyuki ősember zsákmányállatainak csontjai közül szinte kizárólag fogakat, valamint lábtőcsontokat és ujjperceket tártak fel, vagyis azokat, amelyek a nyúzás után rendszerint benne maradnak a bőrben. Ezzel szemben a comb- és felkarcsontok, a bordák, a csigolyák, vagyis a leghúsosabb testtájakon levők hiányzanak. Mindebből arra gondolhatunk, hogy a leterített vadakat a helyszínen bontották fel, s a telepre már csak a húst vitték be a lenyúzott bőrbe csomagolva. mamut 8 vadszamár 1 vadló 40 bölény 6 fajok őstulok rén 1 5 óriásgím 1 szarvas 11 zerge 25 kőszáli kecske darab 4. ábra Suba-lyuk 11. réteg. A vadászott állatok gyakorisága a csontok darabszáma alapján Társak, társas kapcsolatok A társas kapcsolatok esetében már, úgy tűnik, ingoványos területre érkeztünk. Az embercsoporton belüli szociális viszonyok nem fosszilizálódnak. Látszólag tehát elérhetetlenek az őstörténetírás számára. Még sincs minden veszve, ugyanis a telepjelenségek aprólékos feltárásával és rögzítésével olyan értékes forrásokhoz juthatunk, amelyeknek elemzéséből az ősrégészet következtetni tud a társadalom egyes vonatkozásaira. Az egyes tevékenységek telepen belüli organizációja a munkamegosztás jellegére utalhat. Ugyanígy technológiai vizsgálatok feltárhatják pl. mesterkezek, 14

15 Az őskori emberre vonatkozó források az ember-környezet viszony fényében azaz szakemberek, specialisták meglétét. A telep belső szerkezete, pl. elkülönülő régiók, a társadalomban vagy annak működésében létező hierarchia nyomára vezethet. Mindennek természetesen előfeltétele a korszerű, mikrosztratigráfiai módszerű ásatás és dokumentálás. A Suba-lyuk feltárása 1932-ben még nem ezzel a módszerrel történt, így hát, sajnos, ez a forrás itt negatív. A társas kapcsolatokra nézve támaszkodhatunk az etnológia illetve a kulturális antropológia megfigyeléseire is, amelyeket a kortárs vadász-gyűjtögető népcsoportok társadalmi berendezkedéseiről tettek. Tekintetbe kell azonban vennünk azt a tényt, hogy olyan ökológiai környezet, amelyben a jégkori ősemberek éltek, ma már nincs a Földön. Nyelvi-kommunikációs közeg Nem kevésbé ingoványos terület a nyelvi-kommunikációs közeg megismerése sem. Itt is szinte kizárólag indirekt forrásokra számíthatunk, a legjobb esetben is. Több tudomány szolgáltathat információkat: - az ősember beszédképességére, beszédapparátusainak fejlettségére nézve a paleoantropológia sorakoztatja fel anatómiai megfigyeléseit és következtetéseit; - kommunikatív és mentális képességeiről az ősrégészeten belül a technológiai kutatások eredményei adhatnak képet; - az általa használt nyelv rekonstruálására a paleolingvisztika (őskori nyelvészet) tesz kísérletet. A suba-lyuki ősember összefüggésében, amit tudunk, azt a neandervölgyiekről kialakult kép alapján tudhatjuk ill. következtethetjük: - képesek voltak a tagolt beszédre, hiszen az izraeli Kebara-barlangban előkerült a neandervölgyi ember nyelvcsontja, amely megegyezik a mai ember nyelvcsontjával, vagyis a hangképző szervei a mai emberéhez hasonlóak voltak; - képesek voltak magasabb szintű, asszociatív gondolkodásra, hiszen olyan eszközkészítési fortélyokat ismertek, amelyek előretervezést igényelnek. Hitvilág, rítusok, szokások Az előző két környezeti elemhez hasonlóan itt is nem fosszilizálódó dolgokról van szó. Forrásaink tehát többnyire indirektek. Itt is óriási szerepe van az ősrégészet modern ásatási és dokumentációs módszereinek. A feltárt jelenségek értelmezésénél legfontosabb támaszt az etnológia illetve a kulturális antropológia megfigyelései jelentik, amelyeket a jelenben élő archaikus társadalmak körében tettek. A hitvilág egyes elemeinek nyomára bukkanhatunk ugyanezen tudományágak mitológiai kutatásai által. Ugyanis a különböző népek, népcsoportok mondavilágaiban felbukkanó hasonlóságok szálai a prehistorikus időkig illetve a messzire visszanyúló közös eredetig is elvezethetnek. S természetesen a paleolitikum művészetének elemzése is rengeteg támpontot nyújt az ősember hitvilágának megismeréséhez. A hitvilág és rítusok körébe tartozik az a számos lelőhelyen bizonyított tény, hogy a neandervölgyi emberek már eltemették halottaikat. Ez a probléma a Suba-lyuk esetében is többször felmerült. Az emberi csontmaradványok nagyobb területen szétszóródva feküdtek (5. ábra). A vélemények megoszlanak a temetkezés megléte mellett és ellen. Ellenérvként hozzák fel a csontok szétszórt elhelyezkedését, s a csontvázak hiányos voltát. A temetkezés mellett hozzák fel, 15

16 Mester Zsolt hogy a csontokon nincsenek állati rágásnyomok, s hogy a rétegtani megfigyelések nem mutatnak bolygatottságot ábra Az embertani leletek előkerülési helyei a Suba-lyukban (BARTUCZ L. et al nyomán) Az ősember és környezetének modellje Nem szorul különösebb magyarázatra az a megállapítás, hogy a Földön élő ember (a mai ember és az ősember egyaránt) részét képezi a bioszféra nagy egységének, így hatnak rá a bioszféra nagy folyamatai, s ő maga is hat a bioszféra folyamataira. A kölcsönhatások szerveződése folytán ez az egység rendszernek tekinthető, vagyis a bioszféra és az emberi társadalom a bioszociális rendszert alkotja. 9 Az ilyen bonyolult kölcsönhatásokkal átszőtt rendszer vizsgálatára a természettudományos gondolkodás modelleket alkot, amelyek segítségével a jelenségek leírhatók, reprezentálhatók, 8 GÁBORINÉ CSÁNK V. 1980, CSÁNYI V. 1988,

17 Az őskori emberre vonatkozó források az ember-környezet viszony fényében értelmezhetők. 10 Az ősember és környezete rendkívül komplex és bonyolult kölcsönhatásainak, azaz az ősember életének vizsgálatánál is hasznunkra lehet egy ilyen természettudományos, rendszerszemléletű megközelítés. Az előbbiekben tárgyalt ember-környezet viszony bázisán felállíthatunk egy modellt (6. ábra), amelyben ezt a soktényezős összefüggéshalmazt rendszerként szemlélhetjük. 6. ábra Az ősember és környezetének modellje Pusztán annak hangsúlyozására, hogy ezúttal az ősemberi társadalom és az akkori bioszféra alkotta rendszerről van szó, az alábbiakban nevezzük ezt paleo-bioszociális rendszernek. Természetesen nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy ez alapvetően eltérne a bioszociális rendszertől. Nyilvánvalóan a paleo-bioszociális rendszernek voltak sajátos vonásai, amelyek abból a tényből fakadtak, hogy egyrészt a negyedkor ökológiai képe is eltért a jelenkorétól, másrészt az ősember és társadalma is eltért a civilizációbelitől. Hangsúlyozandó, hogy ezen eltérések mellett is a paleo-bioszociális rendszert csupán a bioszociális rendszer egy olyan állapotának tekintjük, amely több millió éves történetének egy adott szakaszában volt érvényben. A fentebb számba vett környezeti elemek és maga az ősember e paleo-bioszociális rendszer komponensei. A komponensek között további csoportosításokat tehetünk. A domborzat és vízrajz, a növényzet, az állatvilág, az éghajlat a bioszférának az a szelete, amely az ősember életében közvetlenül játszik szerepet. Ezek a természeti környezet összetevői. A lakóhely, a telepen található struktúrák, az eszközök és a különböző technikai fogások az ősember kreativitásának eredményei. E kreativitásban azonban fontos szerepet játszik a generációról generációra hagyományozás, így ezt a csoportot technikai tradíciónak nevezhetjük. 10 CSÁNYI V. 1988,

18 Mester Zsolt Hasonlóképpen a nyelvi-kommunikációs közeg, s a hitvilág, a rítusok és szokások az egyes embercsoportok sajátjai, s ugyancsak egyfajta kreativitás eredményei. Ezen a téren szintén fontos szerepet kap a generációról generációra hagyományozás. Azonban célszerű ezt a csoportot elkülöníteni az előzőtől, mert sok szempontból más sajátosságokat mutat. A hagyományos anyagi kultúra szellemi kultúra szembeállítás analógiájára nevezzük ezt a csoportot szellemikommunikációs tradíciónak. Bizonyos megfontolások és hasonlóságok alapján a technikai tradíciót és az élelembeszerzést, életmódot összefoghatjuk egy nagyobb egységben, amelyet az ősember technikai környezetének tekinthetünk. S ugyanígy járhatunk el a szellemi-kommunikációs tradíció és a társas kapcsolatok esetében, amelyek az ősember szociális környezetét alkotják. S mivel mindezek az ember mint társadalmi lény sajátosságai, egy nagyobb egységbe foghatjuk össze mint az ősember kulturális környezete. Amint látszik, ezek a csoportok, egységek különböző szerveződési szinteket is reprezentálnak. A technikai környezet összetevői közvetlenebbül vesznek részt a természeti környezethez való adaptáció folyamataiban, s ennek megfelelően rugalmasabbak is, hajlamosabbak a változásra-változtatásra. Azonban az ember sajátos adaptációját a kulturális környezet egésze jelenti, ami miatt ezt a fajta adaptációt joggal nevezhetjük kulturális adaptációnak. A szociális környezet elemei viszont lényeges szerepet játszanak abban, hogy az egyes embercsoportok definiálják magukat, megkülönböztessék magukat más embercsoportoktól. Emiatt az identifikációs funkció miatt a szociális környezet, s azon belül is a szellemi-kommunikációs tradíció konzervatívabbnak mutatkozik, a változások lassabban mennek itt végbe. Ez a kettősség, a kulturális környezet két oldalának eltérő, rugalmas és konzervatív viselkedése adja az embercsoportok (kultúrák) egyidejűleg dinamikus és stabil jellegét. Az egyes alrendszerek és komponensek fokozatosan és nem egy időben alakultak, bontakoztak ki az emberiség evolúciójának folyamatában. A szociális kapcsolatokat hozzuk magunkkal a legtávolabbról, mert ennek gyökerei a hominizáció mélyére nyúlnak vissza. A komponensek és alrendszerek komplexitása is fokozatosan fejlődik az evolúció során a szerveződés növekedésének megfelelően. E modellt felhasználva az ősember életét a legkülönbözőbb összefüggésekben vizsgálhatjuk. Az ősember környezetével sokféle módon lép interakcióba (7. ábra). Az ősember (E) adott esetekben közvetlenül lép kapcsolatba a természeti (N), a technikai (T) illetve a szociális (S) környezetével. Például gombát szed (E N), kőeszközt pattint (E T) vagy beszélget (E S). Más esetekben egy másik környezet közbejöttével valósul meg a kapcsolat. Például kunyhóba bújik az eső elől (E T N), közösen szüretelik le a málnatermést (E S N), együtt indulnak mamutra vadászni (E T S N). Modellünk lehetővé teszi, hogy a paleo-bioszociális rendszert más és más organizációs szinteken vizsgáljuk, megőrizve a mélyebb illetve magasabb szintek kölcsönhatásait. Ha például az E komponens helyére nemcsak az ősember egyedet állítjuk, hanem az egész embercsoportot, amelyben él (E+S), akkor a T komponens helyébe az összes egyed technikai környezetének egészét kell helyeznünk, s a szociális környezet a környező területeken élő többi embercsoport összességét jelenti majd (S'). S ennek megfelelően kell értelmeznünk az interakciókat is. A vázolt modell tehát az ősemberek élete számtalan aspektusának vizsgálatában lehet az őstörténész segítségére. 18

19 Az őskori emberre vonatkozó források az ember-környezet viszony fényében 7. ábra Az ősember és környezete interakciói, organizációs szintek Irodalomjegyzék BARTUCZ L. DANCZA J. HOLLENDONNER F. KADIĆ O. MOTTL M. PATAKI V. PÁLOSI E. SZABÓ J. VENDL A A cserépfalui Mussolini-barlang (Subalyuk). Geologica Hungarica, Series palaeontologica fasc.14. Budapest. CSÁNYI V Evolúciós rendszerek. Az evolúció általános elmélete. Budapest. GÁBORINÉ CSÁNK V Az ősember Magyarországon. Budapest. 19

20 Mester Zsolt MESTER ZS A bükki moustérien revíziója. Kandidátusi értekezés. Budapest. PAP, I. TILLIER, A.-M. ARENSBURG, B. CHECH, M The Subalyuk Neanderthal remains (Hungary): a reexamination. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, RINGER Á Északkelet-magyarországi geomorfológiai szintek és régészeti adataik. Kandidátusi értekezés. Miskolc. 20

21 NÉMETH GYÖRGY Egerek és emberek A görög szigetvilág történeti ökológiája A delphoi Hégésandros írta Feljegyzéseiben hogy»antigonos Gonatas uralkodása idején Astypalaiában olyan tömegesen elszaporodtak a nyulak, hogy az astypalaiaiak jóslatért folyamodtak ügyükben. A Pythia azt javasolta nekik, hogy tartsanak kutyákat és azokkal vadásszanak rájuk. Még abban az évben el is ejtettek több mint hatezer nyulat. Ez a hatalmas tömeg úgy keletkezett, hogy egy anaphébeli kirakott két nyulat a szigetre. Korábban ugyanis egy astypalaiai engedett el két fogoly madarat Anaphén, ahol úgy elszaporodtak a foglyok, hogy az ottlakókat az a veszély fenyegette, hogy földönfutókká válnak. Eredetileg ugyanis Astypalaián nem laktak nyulak, csak foglyok, Anaphén pedig nem voltak foglyok, csak nyulak. 1 A mulatságosnak tűnő történet egyáltalán nem szokatlan veszélyre hívta föl a figyelmet. Nem kisebb szerző, mint Aristotelés idézi Rhétorikájában a karpathosiakról szóló közmondást, ha valaki jót remélve a házába visz valamit, de az ehelyett kárt okoz neki, arra mondják:»mint a karpathosi ember a nyúllal«, mert mindketten rosszul jártak. 2 Vagyis hasonló nyúlvész pusztított a 288 km 2 nagyságú Karpathoson az óvatlanul behurcolt nyulak miatt, mint a 95 km 2 nagyságú Astypalaián, és a 35 km 2 -es Anaphé ugyanígy szenvedett az elszaporodott foglyoktól (Alectoris graeca vagy Alectoris chukar). Ha belegondolunk, hogy egy év alatt Astypalaián hatezernél több nyulat irtottak ki, minimum 63 (63,16) nyulat kapunk négyzetkilométerenként. Ennyi nyúl (Lepus europaeus) pedig bőségesen elegendő ahhoz, hogy minden lerágható növényt tönkretegyen, és a lakosság élelmiszer-utánpótlását lehetetlenné tegye. Az egerek is okozhattak hasonló katasztrófát: az Euboia szigetén fekvő Elymnion lakói kénytelenek voltak új hazát keresni az athósi Kleónaiban, mert Aristotelés szerint mindenüket felfalták az elszaporodott egerek. 3 Feltehetőleg meglehetősen kis település lehetett Elymnion, hiszen az ottani menekültek által alapított Kleónainak még 300 lakosa sem volt. 4 Az ugyancsak kicsi, mindössze 17 km 2 nagyságú Gyaros lakói is kénytelenek voltak új hazát keresni, mert elüldözték őket az elszaporodott egerek. 5 Theophrastos, a populációbiológia atyja külön munkát szentelt az egerek és a sáskák robbanásszerű népességnövekedésének, de erről sajnos csak Phótios rövid összefoglalásából tudunk. 6 Egyes állatfajok szaporasága, mint látjuk, komoly gondokat okozhatott, de a természet, legalábbis Hérodotos szerint, bölcsen gondoskodott róla, hogy egyensúlya ne borulhasson fel: Láthatjuk, hogy az isteni előrelátás ebben is bölcsen intézkedett; a szelíd állatok, amelyek táplálékul szolgálnak, nagyon szaporák, hogy ki ne pusztuljanak és az embernek mindig legyen tápláléka, a vad és kártékony állatok pedig kevésbé. Különlegesen szapora például a nyúl, amelyet minden állat, madár, de persze az ember is üldöz. 1 Athénaios 9 400d e 2 Aristotelés: Réthorika Ford. Adamik Tamás. 3 Hérakleidés Lembos RUSCHENBUSCH, E. 1983, Plinius: NH, 8. 43, Peri tón athroós phainomenón zóión. Phótios 527b a

22 Németh György Az összes állat közül egyedül ez képes rá, hogy újra vemhes legyen, holott még meg sem ellett, s egyszerre hordoz a méhében szőrös és csupasz, kifejlett és épp csak megfogant magzatokat. A nyúlnak tehát ilyen a természete. A legerősebb és legbátrabb állat, az oroszlán viszont csak egyszer kölykedzik életében, mert ellés közben a méhét is elveszti. 7 Ha ilyen előrelátó a természet, miként fordulhatott elő az astypalaia-i, anaphéi, gyarosi és elymnioni katasztrófa? Miért üldözték el a Ibériából behurcolt nyulak kis híján a Baleáriszigetek teljes lakosságát? 8 A válasz egyszerű: a fenti példákat a szigetvilág mutatta föl, figyelmeztetve rá, hogy a szigetek izolált ökoszisztémái sokkal érzékenyebbek a külső hatásokra, mint a jelentős populáció-ingadozást felszívni képes kontinens. 9 Az új lakóhelyére érkező, migráló állatfaj azért érhet el robbanásszerű népességnövekedést, mert az adott szigeten hiányoznak a versenytársai a táplálék megszerzésében, ráadásul gyakran hiányoznak a régi helyen életüket megkeserítő paraziták, járványok és ragadozók. Ez utóbbi állatfajta tökéletesen ismeretlen a görög szigetvilágban (megjegyzem, Strabón szerint a Baleárokon is). Plinius megfigyelte, hogy Krétán egyáltalán nem élnek ragadozó vagy kártevő állatok a mérges pókot leszámítva. 10 Ennek az az oka, hogy a ragadozók egyensúlyban lévő populációs sűrűsége (K = kiegyensúlyozott populációs sűrűség equilibrial population density ), 11 jóval alacsonyabb, mint a prédaállatoké (ún. r-stratégia), 12 hiszen pl. sokkal több nyúlnak kell lenni, mint rókának, ahhoz, hogy a rókák és a nyulak közössége is életben maradjon, vagyis ne pusztuljanak ki. Csakhogy a ragadozók térigénye meghaladja azt a területet, amit egy sziget biztosítani tud, ezért egyedszámuk annyira lecsökken, hogy az a természetes kipusztulásukhoz vezet. A görög szigetvilágról nem az ember irtotta ki a ragadozókat, hanem a populációs biológia törvénye. 13 Így az elszaporodott prédaállatok populációs növekedésének csak a sziget eltartóképessége szab határt. A pockok növekedést felváltó hirtelen népességcsökkenését Theophrastos az állatok közt fellépő járványokkal, Aristotelés pedig az időjárás megváltozásával, az özönvízszerű esőzéssel magyarázta. 14 A ragadozók hiányának voltak azonban komoly előnyei is. A samosiak Ikaria (vagy Ikaros) Kr. e. 2. századra lakatlanná vált szigetére telepíthették nyájaikat, mert onnan nem tudtak elszökni, és ragadozók sem tehettek bennük kárt. Néhány pásztor elegendő volt a 257 km 2 -es sziget felügyeletére. Voltak olyan szigetek, amelyeket tehát más szigetek kecskeszigetként valósággal gyarmatosítottak. 15 Egy hérakleia-i felirat szerint (IG XII 7, 509) 7 Hérodotos 3, 108. Ford. Muraközy Gyula. 8 Strabón 144c, 168c. 9 SALLARES, R. 1991, Plinius NH, 8. 83, SALLARES, R. 1991, Vö. LIVI-BACCI, M. 1999, SALLARES, R. 1991, Uo Voltak természetesen elsősorban pásztorkodásból élő családok és kisebb közösségek, amelyek olykor egy-egy lakatlan szigetet népesítettek be birkáikkal és kecskéikkel, amint ezt L. Robert bizonyította a kicsiny Hérakleiáról írott tanulmányaival (ROBERT, L. 1949, ): Je crois que cette histoire de Raklia à l'époque moderne nous fait comprendre la situation de l île à l époque du décret des Héracléotes. Suivant les circonstances historiques et économiques, Hérakleia pouvait être une île à chèvres ou elle pouvait être cultivée par des paysans. Les intérêts des bergers et des cultivateurs sont contraires et irréconsiliables et, quand les uns et les autres se trouvent en contact, la lutte est perpétuelle et violente. Ce que les paysans ont à défendre contre la dent des chèvres, ce ne sont pas leurs pâturages, mais bien leurs cultures. Avant l époque de notre décret, on avait l habitude d exploiter Hérakleia comme une île à chèvres. Quand un groupe de colons s y fut installé et en eut fait une île en partie cultivée, mais non pas plantureuse, où les médiocres ressources, pour nourrir 22

23 Egerek és emberek a mindössze 18 km 2 -es kis sziget lakói megfogadták, ha valaki erőszakkal kecskéket hoz legeltetés céljából szigetükre, ők is erőszakos eszközökkel fogják a pásztort elüldözni. 16 Zeusra és a többi istenre, akik védelmezik a szigetet, ha eskümet betartom, jól menjen a sorom, ha megszegem, minden jó ellenkezője történjék velem. Ha valaki kecskéket hoz a szigetre, vagy legelteti őket e néphatározat és eskü ellenére, és erőszakot alkalmazva megöl valakit, aki meg akarja őt akadályozni (a legeltetésben), büntessék meg őt a sértett hozzátartozói és a szigetlakók közössége (to koinon tón nésiótón) együttesen. Ami költség a perrel kapcsolatban felmerül, mindegyikük (ti. a hozzátartozók és a szigetlakók közössége) fizesse be a ráeső részt. Ezt a néphatározatot írassa föl a hieropoios kőtáblára, és állítsa föl a Métróonban. A kőtábla és a felíratás költségét viselje a közösség. Mindez szolgáljon valamennyi hérakleiai és szigetlakó védelméül és oltalmául. A behurcolt kecskék ugyanúgy veszélyeztették az emberi közösség fennmaradását Hérakleián, mint Astypalaián a nyulak és Anaphén a foglyok. A hérakleia-iak, mint látjuk, még találtak rá módot, hogy a kecskék és birkák ne egyék meg az embereket. 17 Egy görög szigetre háromféleképpen kerülhettek állatok: - Őshonosak voltak. - Maguktól mentek oda (pl. a madarak). - Az ember telepítette be őket. Kréta növényfajainak 10%-a őshonos, másutt nem is ismert, 33%-a azonban az ember által meghonosított növény. 18 Az állatfajok esetében az arány jobb. Kevesebb állatfajt telepít át az ember szándékosan egyik szigetről a másikra, mint növényt. Az őshonos állatok és a maguktól betelepült állatok csoportját (a madarakat leszámítva) nehezebb elválasztani egymástól, mert egykor valamennyi őshonos állat betelepült, méghozzá valamikor a és 8000 évvel ezelőtti időszakban éve a Földközi-tenger szintje 120 méterrel alacsonyabb volt, így a legtöbb görög sziget vagy a szárazföldhöz tartozott, vagy csak sekély gázlók választották el tőle. Ezeken keresztül érkeztek, pl. vízilovak egyes szigetekre. Miután a vízszint emelkedésével egyes hegycsúcsok szigetekké váltak, az ott ragadt nagytestű növényevők egy része törpe méretűvé vált, így alkalmazkodott a lecsökkent növénymennyiséghez. 19 A szigeteken talált törpeelefánt-maradványok talán már az ókorban ismertek voltak, ezért írta Hérakleidés Lembos (3): A kezdetben még elhagyott Samoson mint mondják hangosan üvöltöző vadállatok tanyáztak nagy tömegben. Az állatokat néásnak hívták. A szigetvilág a kontinensről a neolit és bronzkorban szétrajzó emberekkel, a sötét kor után pedig a kontinensen és az egyes szigeteken (pl. Euboián, Thérán) fellépő relatív és abszolút túlnépesedés hatására új hazát keresőkkel települt be. 20 Abszolút túlnépesedésnek azt nevezem, ha egy terület lakossága meghaladta annak természetes eltartó képességét. Ez A. Jardé számítása szerint Hellasban 36 fő/km 2 volt (ti. Jardé 300 liter gabona/ember/év mennyiséggel számolt). 21 Relatív túlnépesedésről akkor beszélhetünk, ha a népesség ugyan a kritikus határ une faible population, ne pouvaient être gaspillées, ils eurent à lutter contre l exploitation du pays pour l élévage des chèvres. 16 IG XII 7, Vö. MORUS T. é. n., SALLARES, R. 1991, Uo. 402; MAYOR, A. 2002, Mélosról mindenesetre már Kr. e körül exportáltak obszidiánt a szárazföldre. Erre vonatkozóan lásd RENFREW, C. BAHN, P. 1999, 482. A famine és shortage közötti különbségtételről vö. GARNSEY, P. 1999, Vö. NÉMETH GY. 1999,

24 Németh György alatt marad, de szárazság vagy más természeti katasztrófa következtében elszárad a termés, vagy elapadnak a források. A théraiakat egy ilyen szárazság kényszerítette Kyréné megalapítására Kr. e. 600 körül. A théraiak esküt tettek rá, hogy minden családból egy felserdült ifjút elküldenek a gyarmatra. Aki nem akart menni, esetleg elrejtőzött, azt kivégezték, és birtokát elkobozták. 22 Nyilvánvaló, hogy ilyen radikális lépést egyetlen közösség sem tesz meg, hacsak nem fennmaradása forog veszélyben. A nagy görög gyarmatosítás tehát elsősorban a népességfölösleg levezetésére szolgált. A Kr. e. 5. század végéig legalább görög polis keletkezett. Ezek mérete szélsőségesen eltért egymástól. A skála egyik végén a 3,6 km 2 -es Délos, másik végén pedig a 8000 km 2 -nél is nagyobb Spárta helyezkedett el. A szigetek a kutatók számára olyan lehetőséget nyújtanak, amely igen ritka a kontinentális polisok esetében: méretük az ókor óta nem változott, így pontosan kiszámítható. A szigetek eltartóképessége azonban különbözött egymástól. Az egyes szigeteken mért esős napok száma éppúgy eltért (pl. decemberben Krétán 15; a Kyklasokon 10; Thasoson 11; júniusban Krétán 2; a Kyklasokon 1; Thasoson 4), mint a középhőmérséklet, vagy a talaj adottságai és a szigeteken lévő hegyek magassága. Hellas területén mintegy 2000 sziget található, ezek közül 154 volt lakott. 23 Jelen tanulmányban csak az Égei-tenger 51 lakott szigetét vizsgálom. E szigetek közül 15- nek a mérete nem haladja meg az 50 km 2 -t, 30-nak a 100 km 2 -t, 47-nek az 500 km 2 -t (ez a szigeteknek összesen a 82,3%-a). Tíz sziget legmagasabb hegycsúcsa emelkedik 1000 m fölé, az m-es sávba 20 sziget tartozik, a m-es sávba 7. Nyilvánvaló, hogy minél kisebb egy sziget, annál alacsonyabb csúcs is elegendő ahhoz, hogy a szintkülönbség meredeken emelkedjék (pl. a 3,6 km 2 -es Déloson a 113 m-es csúcs komoly emelkedőt jelent). A megművelhető föld aránya is változó. Naxoson 20,7%, Rhodoson 20,1%, de pl. Sikinoson csak 6,4%, Ioson 5,3% (az adatok 1961-ből származnak). A nagyobb szigeteken több polis is volt. Így a polisok átlagos mérete függött a szigetek méretétől és a rajtuk lévő polisok számától. Lesboson egy átlagos polis 538 km 2 volt, Rhodoson 468 km 2, Euboián 325 km 2, Krétán csak 95 km 2, míg Keóson csupán 25,75 km 2. Az egyes szigetek időjárása természetesen nem volt olyan konstans, mint ahogyan az középhőmérséklet- és csapadéktáblázataink alapján tűnik. Hippokratés, az ókor legnevesebb orvosa Kr. e. 410 körül több évet töltött Thasoson, és pontosan beszámolt az egyes évek időjárásáról. Nézzük meg, milyen képet mutat első és harmadik thasosi éve: Thasoson a napéjegyenlőség idején és a Fiastyúk felbukkanása körül sok csapadék, folyamatosan enyhe, déli szelekkel. A tél déli szelekkel, kevés északi széllel, száraz szakaszok, egészében véve a tél olyan, akár a tavasz. A tavasz déli szelekkel köszönt be, hűvöskés, néha csapadékos. A nyár mintegy erősen felhős, aszályos időszakok, gyenge passzát, néha elvétve fújt, mivel az egész évmenet a déli szelek jegyében, szárazság közepette folyt. 24 Thasoson a Medve feltűnéséig kevés, később sok eső, északi szelekkel. A napéjegyenlőség és a Fiastyúk feltűnéséig eltelt idő folyamán déli szelek, kevés csapadék. Télen északi szelek, szárazság, hideg, nagy széllökések, havazás. A napéjegyenlőség környékén hatalmas viharok. A nyári napforduló idején kevés eső, nagy hidegek, míg a Kutya-csillag fel nem kelt, utána a Medve felkeléséig meleg nyár, nagy forróság, nem fokozatosan, hanem folyamatosan, erősen. Nem volt víz, a passzátszelek fújtak. A Medvecsillag felbukkanása körül déli szeles, csapadékos idő a napéjegyenlőségig NÉMETH GY. 1996, 72. dok. 23 BAURAIN, C. 1997, Hippokratés: Epidémiák Ford. Németh Béla. 25 Uo

25 Egerek és emberek Mint látjuk, két egymástól mindössze két esztendő távolságra lévő évben milyen más lehetett ugyanannak a szigetnek az időjárása. Ez magyarázza a relatív túlnépesedés jelenségét: a nedvesebb idő bő termést, a szárazabb évek gyengébb termést és élelmiszer-szűkét hoztak. A legérdekesebb kérdés azonban az, hogy az ismert területű szigeteken hány ember lakott a Kr. e. 5. században? E kérdésre természetesen nem tudunk biztos választ adni. Három módszert dolgoztak ki a lakosság számának megbecsülésére. Pounds a délosi szövetség adólistáiból megállapította, hogy Kr. e. 441-ben 205 tagállam fizetett adót, de a teljes jövedelem 86%-a az adózók 29%-ától folyt be, ezek voltak a nagy adózók. Ha őket különleges helyzetük miatt nem vesszük számításba, a többiek lélekszámát a mezőgazdaságilag hasznosítható területek alapján tudjuk kiszámolni. Ez utóbbi adat azonban, mint föntebb láttuk, a mai korra vonatkozik, az antikvitás viszonyaira történő rávetítése kockázatos. Figueira kimutatta, hogy a földterület és lélekszám összefüggése nem döntő jelentőségű. 26 Aigina és Thasos egyaránt 30 talantont fizetett, de Thasos majdnem ötször akkora, mint Aigina. Naxos közel kétszerese Paros területének, Paros mégis majdnem háromszor annyi adót fizetett (Naxos 6 talanton 4000 drachma, Paros 18 talanton.) 27. Jameson módszere szerint a kiásott városi központ, az asty méretét kell hektáronként 250 személlyel megszorozni, akkor kapjuk meg a polis lakosságát. 28 A 200 fő/ha értékről elutasítóan nyilatkozik Sallares. 29 Valójában Jameson a 250 fő/ha 16%-át levonja a középületek és az utcák, közterek miatt ( = 210). A chórában talált démosok, kómék lakosságánál a 125 fő/ha szorzót használja. Függetlenül a 250-es, 210-es vagy 125-ös szám bizonytalan voltától, komoly ismeretlent jelent a vidéken, a chórában elszórtan lakók száma, települési sűrűsége, így Jameson módszerével legfeljebb a város, nem pedig az egész polis lakosságát becsülhetjük meg. A kykladikus szigetek populációjának kiszámítására hasonló módszert, de a lényegesen alacsonyabb, 150 fő/ha szorzót használták. 30 E. Ruschenbusch egészen másból indult ki. Plutarchos azt írja az Aristeidés életrajzban (24), hogy a délosi szövetség tagállamai a szövetségi adót földjük és jövedelmük alapján fizették be, megfelelő arányban. A feliraton fennmaradt adólistákról nem kevesebb, mint 238 szövetséges adójának mennyiségét ismerjük. Ruschenbusch Diodóros egy helyét ( ) úgy értelmezte, hogy Iasoson 800 polgár lakott (ti. Lysandros győzelme után 800 polgárt mészárolt le). Iasos 1 talanton évi adót fizetett. Ruschenbusch szerint azon polisok esetében, amelyek nem rendelkeztek semmiféle különleges jövedelemmel (pl. aranybányával), 1 talanton adó kb. 800 polgárnak, 800 polgár pedig kb lakosnak felel meg. 31 Nixon és Price már a Diodóros-hely értelmezésének helyességét is kétségbe vonta. 32 A spártai Lysandros Diodóros szerint csak a hadköteles polgárokat mészárolta le Iasoson, márpedig a polgárok között voltak nem hadkötelesek is, pl. akik elmúltak 60 évesek. Így a becslés kiindulópontja is bizonytalanná vált. Csakhogy Ruschenbusch nem mechanikusan számol. A Palléné-félszigeten fekvő Skióné 6 talanton adót fizetett, amiből 4800 polgárra és fős, valóban túlságosan hatalmas lakosságra következtethetnénk. Ruschenbusch azonban, figyelembe véve a környékbeli bányák jövedelmét, mindössze 1000 polgárral és 4000 fős lakossággal számol. Skióné városi magjának 26 POUNDS, N. J. G. 1969, ; FIGUEIRA, T. J. 1981, NIXON, L. PRICE, S. 1990, JAMESON, M. H. et al. 1994, SALLARES, R. 1991, NIELSEN, T. H. 1997, RUSCHENBUSCH, E NIXON, L. PRICE, S. 1990,