Gyümölcstermesztési alapismeretek

Átírás

1 Gyümölcstermesztési alapismeretek Andor, Domonkos Bubán, Tamás Gonda, István G. Tóth, Magdolna Göndör, Józsefné Hrotkó, Károly Jenser, Gábor Ligetvári, Ferenc Nyéki, József Papp, János Sass, Pál Sipos, Béla Zoltán Soltész, Miklós Szalay, László Terpó, András Tőkei, László Z. Kiss, László

2 Gyümölcstermesztési alapismeretek Andor, Domonkos Bubán, Tamás Gonda, István G. Tóth, Magdolna Göndör, Józsefné Hrotkó, Károly Jenser, Gábor Ligetvári, Ferenc Nyéki, József Papp, János Sass, Pál Sipos, Béla Zoltán Soltész, Miklós Szalay, László Terpó, András Tőkei, László Z. Kiss, László Publication date 2003 Szerzői jog 2003 Papp János

3 Tartalom Előszó... x 1. A gyümölcstermesztés általános kérdései Története Nemzetközi és hazai helyzet A világ gyümölcstermesztése Magyarországi helyzetkép Formái és fejlődési tendenciája Szervezeti formái Fejlődésének irányai A gyümölcs táplálkozásbiológiai jelentősége A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A rendszerezés terminológiája A rendszerezés alapegységei Fajon belüli kultúrtaxonok rangfokozatai a természetes (vad) és kultúrfaj névhasználatában A fajta fő jellemvonásai A fajta nevezéktana A fajtacsoport (conculta, grex) cultivar-group (grp.) A convarietas kultúrrassz Fajok eredete Az elvadulás, kivadulás és szökevények Gyümölcstermő növényekés alanyaik rendszere A gyümölcstermő növények gazdasági rendszertana (Ökonóm-botanikai rendszerezés) A gyümölcstermő növények származási központjai A kultúrnövények Vavilov-féle származási világközpontjai (Zsukovszkij továbbfejlesztésének figyelembevételével) Gyümölcstermő növények morfológiája Gyökérrendszer A gyökérzet növekedését befolyásoló tényezők Hajtás és ágrendszer Törzs A korona és részei A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Fajtaazonosság, klónszelekció Egészségi állapot, vírusmentesség A klónon belüli változások mérséklése a szaporítóanyag-termesztés rendszerében A gyümölcs-faiskolai termesztés szabályozása és ellenőrzése Ültetési anyag előállítása A szaporítási módok Csemetenevelés Ivaros szaporítás és magcsemete-nevelés Bujtványcsemete előállítása Dugványcsemeték előállítása Málnasarj-csemete nevelése A szamóca szaporítása indanövények nevelésével A gyümölcsfák oltványnevelése Oltványnevelési módok Oltványnevelés alvószemzéssel Kézben oltott oltvány nevelése Az oltványiskola kitermelése A gyümölcsfaoltványok tárolása Az oltványok minősége A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Vegetatív fejlődés A morfológiai megjelenés szerveződése A növekedési tulajdonságok általános jellemzése A virágrügyek képződése iii

4 Gyümölcstermesztési alapismeretek 2.1. A virágrügyek képződésének helye és időpontja A virágrügyképződés folyamata A virágrügyképződés endogén szabályozottsága Virágzás és termékenyülés Virágzás A bibe ivarérettsége és a portokok kinyílása A fajták együttvirágzása Virágzási időcsoportok Megporzás, termékenyülés és terméskötődés Termékenyülési viszonyok A fajtakombinációk értékelése és a lehetséges pollenadó fajták kiválasztása Gyümölcsfajok virágzásfenológiája és termékenyülési viszonyai Gyümölcsültetvények fajtatársítása Fajták száma táblán belül A fajták elhelyezése táblán belül Szél- és rovarmegporzás A megporzó rovarok repülésére ható kedvezőtlen időjárási tényezők Gyümölcsfejlődés és -érés A gyümölcs növekedése A gyümölcs érése és utóérése Kémiai és biokémiai változások a gyümölcsökben Utóérés, öregedés Gyümölcsminőség és befolyásoló tényezői A friss gyümölcs minőségének összetevői A gyümölcsfajok gyümölcsminőségének sajátosságai A gyümölcstermékek minősége Gyümölcsösök létesítése Ökológiai feltételek Klimatikus tényezők Talajadottságok Közgazdasági feltételek Az ültetvény-beruházás tényezői A gyümölcstermesztés munkaerőigénye Várható változások a gyümölcstermesztésben Alany- és fajtahasználat Alanyok megválasztásának szempontjai Fajták megválasztásának szempontjai Művelési rendszerek A gyümölcstermő növények koronaformái Telepítési rendszer, sor- és tőtávolság Támaszrendszer Az ültetvénylétesítés előkészítő munkálatai Telkesítés, tereprendezés, táblásítás Talaj-előkészítés Sorok és a tőhelyek kitűzése Telepítés A telepítés ideje Az ültetési anyag előkészítése Az ültetés kivitelezése Az ültetést követő munkák, feladatok A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A termesztéstechnológia összetevői Fenológia Jelentősége és alkalmazása Vegetáció és nyugalmi időszak A gyümölcsfajok fenológiája Termőfelület és termésszabályozás Metszés A metszés időpontja Metszést kiegészítő eljárások iv

5 Gyümölcstermesztési alapismeretek 3.3. Vegyszeres növekedésszabályozás Termésszabályozás A terméskötődés tényezői és mértéke Kézi gyümölcsritkítás A vegyszeres termésszabályozás Talajerő-gazdálkodás Talajművelés Talajművelési módok Tápanyagellátás A gyümölcsösök tápanyag-szükséglete és meghatározásának módszerei Trágyázási módok és időpontok Öntözés A gyümölcstermő növények vízigénye Öntözési területi egységek, az öntözővíz beszerzése és tárolása Öntözési módok és módszerek Tápláló öntözés A gyümölcsátmérő változásán alapuló öntözésirányítás A gyümölcsösök növényvédelme A növényvédelem Az integrált növényvédelem A gyümölcsösök újratelepítésének kérdései Betakarítás, tárolás, áruvá készítés és értékesítés Betakarítás Szüreti előkészületek, termésbecslés módszerei A szüret idejének meghatározása Kézi gyümölcsszüret Gépi betakarítás Gyümölcsszállítás Gyümölcstárolás A tárolásra ható tényezők A gyümölcstárolás módszerei A gyümölcsfajok tárolási sajátosságai Tárolási veszteségek és betegségek A gyümölcstárolás ökonómiája és szervezése Áruvá készítés (termékkialakítás) Válogatás, osztályozás Csomagolás Gyümölcsértékesítés Az értékesítés módja Piacszabályozás az Európai Unióban Irodalomjegyzék v

6 Az ábrák listája 2.1. Az európai vadkörte Pyrus pyraster subsp. pyraster f. cordifolia a pannoniai táj őshonos növénye Pyrus amphigenea DOM. (communis pyraster) hibrid eredetű kivadulás A vastaggallyú vagy hókörte Pyrus nivalis JACQ. a molyhos tölgyes(quecus pubescens) öv ritka növénye (Magyarországon Bulgáriában honos, Terpó) Az M4 alanyra oltott 5 éves Jonathan almafák gyökérzetének elhelyezkedése különböző talajtípusokon. (Tamási, 1986 nyomán). (1) Jobb levegő gazdálkodású homoktalajon a gyökérzet 81,5%-a a cm-ig terjedő mélységben helyezkedik el. (2) Mérsékeltebb levegőgazdálkodású vályogtalajban a gyökérzet 81,9%-a a cm-ig terjedő mélységben található A fatermetű gyümölcstermő növények részei; (a) fővezérvessző, (b) ikervezérvessző, (c) mellékvezérvessző, (d) oldalvezérvessző, (e) termőgally, (f) fattyúvessző, (g) gyökérsarj, (h) tővessző (tősarj), (j) gallérágak (térkitöltő elágazások) Gyümölcstermő cserjék részei(a) tővessző, (b) termőgally, (c) cserjetörzs, (d) járulékos gyökérzet Gyümölcstermő félcserjék részei(a) termővessző (tővessző eredetű); (b) termővessző (gyökérsarj eredetű);(c) letermett termővessző; (d) alapi rügyek (helyettesítő rügyek); (e) járulékos gyökérzet Lágyszárú gyümölcstermő növény (szamóca) részei(a) gyökértörzs, (b) gyökérzet, (c) tőrózsában álló levelek, (d) inda,(e) meggyökeresedett indanövény, (f) tőkocsány virággal és terméssel Fatermetű gyümölcsfák törzsének keresztmetszete Almatermésűek termőrügyének (vegyesrügy) fejlődése egy vegetáció alatt; (a) vegyesrügy nyugalmi időszakban,(b) virágzás idején, (c) gyümölcsszedés utáni állapot és lombhullás Csonthéjasok rügyeinek elhelyezkedése a termővesszők oldalán; (1) magánosan álló hajtásrügyek, (2) magános virágrügyek, (3) egy rügyalapon hajtás és virágrügy, (4) hármas-négyes virágrügycsoportok, (5) hármas vegyes rügycsoportok Alma (körte) 3 éves termőgallya termővesszőkkel(a) termőrügy (vegyesrügy); (b) hajtásrügy; (c 1) dárda; (c 2) dárdák termőkalácson(másodrendű növekmény); (d) sima termőnyárs; (e) vessző Cseresznye (1) és meggy (2) termőgallya termővesszőkkel (a) termőrügy (virágrügy); (b) hajtásrügy; (c) termőnyárs; (d) bokrétás termőnyárs; (e) vessző; (f) felkopaszodott termőgally Dió termővesszője (a) kihajtás előtt és (b) után; (c) vegyesrügy nővirágokkal;(d) barkarügyhímvirágokkal; (e) nővirágai Mogyoró rövid termővesszői barkavirágzáskor; (a) vegyesrügy csúcsán a nővirágok bibepamata;(b) hajtásrügy; (c) barkavirágzat Fekete ribiszke 3 éves termőgallya termővesszőkkel; (a) hajtásrügy;(b) vegyesrügy; (c) dárda; (d) termővessző Fontosabb termesztett gyümölcsfajok virága és termése Valódi termések: (1) őszibarack, (2) kajszi, (3) cseresznye, meggy, (4) mandula, (5) málna, szeder, (áltermések) (6) ribiszke, (7) köszméte, (8) bodza, (9) szamóca, (10) almagyümölcsűek, (11) dió Egyéves vírusmentes oltványok a faiskolában (Fotó: Hrotkó) A gyümölcsfajok vírusmentes szaporítóanyag-termesztési rendszere Izolátorháló alatt nevelt edényes törzsfák a GYDKFV érdi központi törzsültetvényében (Fotó: Hrotkó) Korszerű magiskola ágyásos sorelrendezésben (Fotó: Hrotkó) A feltöltéses anyatelep létesítésének műveletei (Hrotkó, 1995) Sugaras bujtás (Hrotkó, 1995) SL 64 törzses dugványtermelő sövény tavaszi metszés után (Fotó: Hrotkó) A fásdugványozás folyamata (Czáka és mtsai, 1992) Hajtásdugvány-csemetenevelési változatok(a) ideiglenes szaporítóberendezésben, (b) állandó szaporítóberendezésben perforált rekeszben,(c) állandó szaporítóberendezésben, tőzegcserépben (Hrotkó, 1995) Talajuntság tünetevadcseresznye-magoncokon (Fotó: Hrotkó)(A tábla bal oldali fele olyan területre került, ahol 6 évvel korábban vadcseresznye volt, míg a jobb oldali sorokat alma után telepítették.) Az alvószemzéssel történő gyümölcsfa-oltványnevelés folyamata (Hrotkó, 1995) A chip-szemzés (Hrotkó, 1995) a) az alsó vágás az alanyon, b) a pajzs alakú lapot fölülről indított vágással emeljük ki,c) az alanyon ejtett vágások helye oldalnézetben, d) a megvágott alany elölnézetben,e) a szempajzsot hasonló módon vágjuk meg, f) a szempajzson ejtett vágások sorrendje,g) a megvágott alany vi

7 Gyümölcstermesztési alapismeretek oldalnézetben, h) a helyére illesztett szempajzs oldalnézetben,i) a helyére illesztett szempajzs elölnézetben Almaoltványok szemzési helye: hátsó sor chip-szemzéssel, első sor T-szemzéssel készült (Fotó: Hrotkó) Almaoltványok koronája koronába csípés után (Fotó: Hrotkó) A Paturyl 10 WSC kezelések hatása Idared oltványok másodrendű hajtásképződésére (Fotó: Hrotkó) Gyümölcsfa-oltványnevelés folyamata kézbenoltással és koronába oltással Törzsmegújítással nevelt kétéves oltványok (Knipp-fa) (Fotó: Hrotkó) A kitermelési időpont hatása almaoltványok gyökerének tartalék tápanyagaira (Bährens, 1984) Gyümölcsfaoltvány kitermelése tandem kapcsolású traktorokkal vontatott külpontos kitermelő ekével (Fotó: Hrotkó) Az oltványok ideiglenes vermelése a faiskolai táblában (Fotó: Hrotkó) A víztartalom és az oltványeredés alakulása a tárolási módtól függően (Bene Körtvély, 1983) Az ágszög (CRO) és a kiterjesztett ágszög (EXTA) mérése (Bassi és Rizzo, 1999) /a. Virágrügy-differenciálódás. A még vegetatív rügy felépítése, R = rügypikkely, Á = átmeneti levélkezdemény, L = levélkezdemény, F = fellevélkezdemény, T = tenyészőkúp (Bubán, 1984, 1996) /b. Tenyészkúp a szövettani differenciálódáskor (Bubán, 1984, 1996) /c. Virágmerisztéma (Bubán, 1984, 1996) /d. Pflock-stádium (Bubán, 1984, 1996) /e-f. A virágzatkezdemény kialakulása T = csúcsi-, L = oldalvirág-kezdemény (Bubán, 1984, 1996) /g-i. Az egyes virágrészek kezdeményeinek megjelenése S = csészelevél, P = sziromlevél, A = portok, Pi = termő (Bubán, 1984, 1996) A virágrügy-differenciálódás a Sarkspur Supreme Delicious almafajtánál A = a még vegetatív rügy (nyíllal jelölt) tenyészőkúpja, a levélkezdeményeket eltávolították, B = virágmerisztéma (lásd nyíl) a virágzás után 3 hónappal, C = a virágzatkezdemény 138 nappal a virágzás után, a csúcsi virágkezdemény sokkal fejlettebb, mint az oldalvirágok kezdeményei (Hirst és Ferree, 1995) A körte virágzatkezdeménye télen (Zeller, 1983; in Bubán, 1996) A virágzatkezdemény kialakulása a Hedelfingeni óriás cseresznyefajta rügyeiben a) júl. 4.: A még vegetatív tenyészőkúp (VP) és a (pikkely-)levélkezdemények KN betű- és a keletkezésük sorrendjének megfelelő számjelzéssel, b) júl. 30.: A megnagyobbodott tenyészőkúpon már van két fellevélkezdemény (BR), c) aug. 3.: A fellevélkezdemények hónaljában megjelennek azok a merisztémaszövet-dudorok (A, B, C, D), amelyek az egyes virágok legelső kezdeményei, d) aug. 3.: Egy fejlettebb rügyben a B és C virágkezdeményeken már felismerhetők a csészelevél- (K) kezdemények is, e) aug. 25.: A csészelevélkezdeményeken belül megindul a sziromlevél- (KR) kezdemények fejlődése, f) szept. 23.: Nagyszámú portok (M) és a termő (VD) kezdeménye a sziromlevél-kezdeményeken belül, g) okt. 12.: Valamennyi virágrész és a termő részei (VR = magház, ST = bibeszál, SP = bibe) jól felismerhetők (Versluys, 1921; in Kobel, 1931) A meggy virágzatkezdeménye szeptemberben (Zeller, 1960a; 1983; in Bubán, 1996) A virágmerisztéma az őszibarack rügyeiben, augusztusban (Bubán, 1992; in Bubán, 1996) Az őszibarackvirág-merisztémán is legelőször a csészelevél- (S) kezdemények jelennek meg (Bubán, 1992; in Bubán, 1996) A körte virágkezdeménye március közepén (Zeller, 1983; in Bubán, 1996) A meggy virágkezdeménye a tél végén (Zeller, 1960a; 1983; in Bubán, 1996) A szamóca virága néhány nappal virágzás előtt (Zeller, 1969; in Bubán, 1996) A Spencer Seedless almafajta virága S = csészelevél, A = csökevényes portokkezdemény, P = termő, O = ovulum (magkezdemény), Ov = magház (Bubán, 1978; in Bubán, 1996) A meggyvirágban a bibepapillák virágzáskor (a) és három nappal később (b) (Stösser és Anvari, 1983; in Bubán, 1996) Az alma bibeszálának keresztmetszetében a sötét festődés jelzi a polisza charidokat a vezetőszövetek sejt közötti járataiban (Cresti et al., 1980; in Bubán, 1996) Az alma bibeszálának vezetőszövetei a megporzás után 1 nappal (a) és 5 nappal (b) (Braun és Stösser, 1985; in Bubán, 1996) A fekete ribiszke virága, néhány nappal virágnyílás előtt O = ovulumok (magkezdemények) (Zeller, 1968; in Bubán, 1996) Az alma ovulum (magkezdemény) a tél végén (a) és virágnyílás előtt (b), Ch = chalaza, F = köldökzsinór (funiculus) és annak edénynyalábja (Fb), Ii és Io = belső és külső integumentum, M = mikropile (csírakapu), N = nucellusz (Bubán, 1979; in Bubán, 1996) vii

8 Gyümölcstermesztési alapismeretek Az ivarszervek és az ovulum (magkezdemény) fejlődése a Cox narancs renet almafajta virágaiban (1 2.) 1. Jelentős méretnövekedés és alaki differenciálódás a nyugalmi állapottól (A), kezdődően rügyfakadáskor (B) és egérfüles állapotban (C), a feltüntetett lépték értéke az ábrák sorrendjében 0,2, 0,5 és 2,0 mm, Se = csészelevél, P = sziromlevél, St = portok, S = bibeszál, Sa = bibe, O = ovulum, 2. Az ovulum egérfüles állapotban (D), a virágzat alatti első levél kiterülésekor (E) és zöldbimbós állapotban (F), a lépték mindhárom ábrán 0,05 mm, N = nucellusz, II = belső integumentum, OI = külső integumentum, Pt = papillált szövet a köldökzsinór alapjánál (Costa Tura és Mackenzie, 1990) Az ovulum (magkezdemény) és az embriózsák fejlődése a Cox narancs renet almafajta virágaiban (1 2.) 1. Az ovulum kezdeti pirosbimbós állapotban (A), a virágzat csúcsi virágának nyílásakor (D) amikor a nucelluszt már teljesen fedő integumentumok csak annak csúcsánál hagynak kis részt (mikropile, nyíllal jelölve) és teljes virágzáskor (F): a mikropile (a képen sötétlő) nyílásával szemben már inaktiválódó papillált szövet, lépték az ábrák sorrendjében 0,1, 0,2 és 0,1 mm, N = nucellusz, II = belső integumentum, OI = külső integumentum, Pt = papillált szövet, 2. A csak egy sejtmagvas embriózsák pirosbimbós állapotban (B), nyolc sejtmagvas, de még nem teljesen differenciálódott embriózsák a pirosbimbós állapot végén (C) és az érett embriózsák (E) a virágzat csúcsi virágainak nyílásakor, lépték az ábrák sorrendjében 0,1, 0,05 és 0,04 mm, E = petesejt, PN = poláris sejtmagvak, SY = szinergida sejtek. (Costa Ture és Mackenzie, 1990) A még éretlen (a) és az érett (b) embriózsák a meggy virágának ovulumában (magkezdeményében) (Furukawa és Bukovac, 1989; Bubán, 1996) A virágindukciót szabályozó hormonális szignál mozgása (Callejas és Bangerth, 1997) A virágzási idők átfedésének típusai (Forrás: Nyéki, 1989) A gyümölcsök növekedésének típusai (Ryugo, 1988 nyomán, módosítva) A gyümölcshullás hormonális magyarázata az almánál (Luckwill, 1953 nyomán, in: Westwood, 1993) A fejlődés és az érés alatti változások a klimaktérikus típusú gyümölcsökben (Forrás: Hámoriné és Váradiné, 1990) a) növekedés, b) redukáló cukor, c) fehérjék, d) légzés, e) szerves savak, f) keményítő A napfénytartam évi összegének területi eloszlása (óra) (I ) A léghőmérséklet évi középértékének területi eloszlása ( C) ( ) A késő tavaszi (a) és kora őszi (b) fagyok átlagos határnapja Magyarországon A fagymentes időszak hossza Magyarországon Az évi átlagos csapadékösszegek területi eloszlása Magyarországon A potenciális evapotranszspiráció (a) és az éghajlati vízhiány (b) területi eloszlása Magyarországon Kombinált koronaforma Katlan koronaforma Váza koronaforma Termőkaros orsó koronaforma Szabad orsó koronaforma Alma karcsú orsó koronaforma egyedi karós támberendezéssel Alma karcsúorsó koronaforma huzalos támberendezéssel Szuperorsó koronaforma Fekete bodza törzses vázkaros koronaformája kialakított vázkarokkal Haag-sövény Palmetta (ferdekarú sövény) koronaforma Alma szuperorsó koronaforma V támberendezéssel Alma szuperorsó koronaforma T támberendezéssel Almafüggöny koronaforma Alma karcsú orsó huzalos támberendezése Törzsrögzítő huzalkengyel A szabadgyökerű oltvány javasolt ültetési módja, ültető léccel A vesszők hosszú, középhosszú és rövid visszametszése (balról jobbra) Vízhajtások eltávolítása és annak hatásai Nyári metszés A hajtáshelyzet hatása a növekedésre a = függőleges helyzetű, b = különböző ( os) szögű, c = vízszintes helyzetű, d = hajtásleívelés A metszési sebek szögállásából és a végálló elágazás vastagságától függően eltérő a sebgyógyulás üteme Csepegtető öntözőberendezés részei 1. szivattyú, 2. fővezeték, 3. főelzárócsap, 4. szűrő, 5. mellékvezeték, 6. szárnyvezeték, 7. csepegtetőtest, 8. tápanyag-adagoló viii

9 Gyümölcstermesztési alapismeretek Beázás a csepegtető öntözést alatt a) vályogtalajon, b) homokos talajon, 1. csepegtetőtest, 2. átviteli zónák, 3. nedvesedési zóna Golden Reinders almafajta gyümölcsének növekedése gyümölcstérfogatban, illetve gyümölcsátmérőben kifejezve (Újfehértó, 1999) Az aktuális gyümölcsnövekedés összehasonlítva az optimálissal, illetve az öntözési vízmennyiség meghatározásához alkalmazott növényi tényező Golden Delicious (Palmach Zoba Kibbutz, 1994) A gyümölcsátmérő növekedése, az átmérő heti gyarapodása és a heti csapadék Golden Reinders almafajtánál (Újfehértó, 1999) A Golden Reindes almafajta gyümölcseinek növekedése, az átmérő heti gyarapodása és a heti csapadék (természetes csapadék + öntözés) (Nyírbátor, 1999) Magas szedő-metsző állvány Alacsony szedő-metsző állvány A gyümölcs leválasztása [Fridley Adrian (1966) nyomán Egyes gyümölcsfajok mozgása rázás során A = alma, B = szilva, C = meggy (Varlamov (1978) szerint) A rázást előállító berendezések (Göhlich, 1963) 1. köteles rázó, 2. merev rázórúd, 3. lökőrúd, 4. pulzáló légáram, 5. alternéló mozgást végző tömeg, 6. forgó tömeg Inerciarázó-típusok; A = alternáló mozgást végző tömegű rázórúd (Schaumann), B = forgó mozgást végző tömegű rázórúd (Kilby), 1. forgattyús tengely, 2. rázótömeg, 3. befogószerkezet, 4. forgótömeg Gyümölcsfelfogó rendszerek elvi vázlata (Zocca, 1978); 1. vízszintes felületű, 2. ferde síkokkal határolt, 3. három oldalról határolt hasáb, 4. vízszintes és ferde síkkal határolt, 5. felülről nyitott gúla (fordított esernyő) A Jonatán romlási %-a ábra. Tárolási veszteségek rendszerezése (Osterloh et al., 1996) Betakarítási terv (Forrás: Z. Kiss, 2002) ix

10 Előszó Gyümölcstermesztésünk fejlesztése, korszerűsítése a XX. században felgyorsult és a századfordulóra nagy elődeink nemzetközileg is elismert szakmai és tudományos örökséget hagyományoztak az utókorra. A fejlődés ütemét a kertészeti tankönyvek és kézikönyvek örökítették meg, melynek egyik értékes dokumentuma ez a mű. A földművelés, a kertészet, a gyümölcstermesztés a kultúra szerves része, amint ezt az ókori neves római író, Cato (Kr. e ) a De agriculta művében kifejtette: A cultura a colo igéből származik, melynek jelentése művelés, földművelés, termesztés és átvitt értelemben képzés, művelődés. Entz Ferenc ( ) szerint Egy-egy nép műveltségi állásának valódi fokmérőjét a keblében elterjedt reáltudományok összessége képezi. Ezt példázza a gyümölcstermesztés fejlettségének színvonala is. A földművelés, a kertművelés, a kertészeti termelés művelt, jól képzett szakembereket igényel. Entz Ferenc 150 éve, 1853-ban alapította a Kertészeti Egyetem jogelőd intézményét, amely a kertészeti oktatás és a kertkultúra egyik hazai központjává fejlődött. A könyv szerzői ezzel a művel köszöntik a 150 éves jubileumát ünneplő egyetemünket. A gyümölcsök és termesztésük végigkísérték népünk történetét is, amint ezt a gazdag írásos történelmi hagyatékok rögzítik. Az előmagyar korból (Kr. e előtt) származnak a meggy és eper, az ősmagyar korból (Kr. e után) a gyümölcs, alma, körte, dió szavaink. Anonymus (1200 k.) a Gesta Hungarorum művében a honfoglalás korában ismert gyümölcseinket az alma (Almás vize), körte (Körtvélytó) és a dió (Gyogy) földrajzi nevekben örökítette meg. Kiváló tudós elődeink gazdag életműveikkel alapozták meg nemzetközileg is ismert gyümölcstermesztésünket. Ezekre a kézikönyvünkben is összefoglalt tudományos alapokra, a kor- és szakmatörténeti dokumentumokra építhetik tanítványaink és a szakemberek napjaink és a jövő gyümölcstermesztését, követhetik nagy elődeink eredményes munkáját. A tudomány egyes szakterületeinek fejlesztésére szakosodott oktatók és kutatók közös munkája jellemzi a gyümölcstermesztési kutatást és az új kutatási eredményeket összefoglaló gyümölcstermesztési szakirodalmat. Korunk kézi- és tankönyvei általában többszerzős művek, melynek példamutató úttörője Mohácsy Mátyás ( ), a gyümölcstermesztés professzora volt. Szerkesztésében három kiadásban jelent meg A gyümölcstermesztés kézikönyve, tankönyve (1936, 1943, 1946) az egyes alkalmazott tudományterületek gyümölcstermesztési eredményeit specialista társszerzőkkel, professzorokkal és munkatársaival közösen készített kiváló mű. A többszerzős tankönyvek, a korszerű új tudományos eredményeket összefoglaló kézikönyvek napjainkban szélesebb körben terjednek. Mi is szerzőtársakkal írtuk és szerkesztettük A gyümölcstermesztés alapjai (1974), A gyümölcstermesztés technológiája (1974) és a Gyümölcstermesztés (1990) című könyveinket. Tankönyveink megírásába a tanszéki és az egyetemi oktatók mellett a kutatóintézetek, a termesztés és a nagyüzemek munkatársait szerzőként és lektorként vontuk be. Ez a többszerzős munka a gyümölcstermesztés legújabb tudományos és termesztési eredményeit tananyaggá szerkesztve, mint egyetemi tankönyv az oktatás, mint kézikönyv a termesztés egyik szellemi forrása lehet. Az egyetemi hallgatók, a termesztők szakmai képzésének, művelődésének, a korszerű és gazdaságos gyümölcstermesztés fejlesztésének a kézikönyve ez a mű. Örömmel köszöntöm egykori munkatársaim és a fiatal kollegák munkájának eredményeként a most megjelenő Gyümölcstermesztési alapismeretek és az ezt követő Gyümölcsök termesztése c. tankönyveket, s mint az oktatás és a termelés segédeszközét az egyetemi hallgatóknak, a termelésfejlesztőknek, az üzemi termelőknek és a kertbarátoknak melegen ajánlom. Budapest, 2003 dr. Gyuró Ferenc ny. egyetemi tanár x

11 1. fejezet - A gyümölcstermesztés általános kérdései A gyümölcs az ember ősi tápláléka. A gyümölcsök fogyasztása egyidős az emberiséggel, amelynek története a gyűjtögetés korában kezdődött. A gyümölcs botanikailag a gyümölcstermő növények virágrészeiből képződött valódi vagy áltermés, amelyben a gyümölcsfejlődés és érés során különböző értékes kémiai vegyületek, ásványi tápelemek és egyéb anyagok halmozódnak fel. A gyümölcs vonzó megjelenésű, kellemes ízű, zamatú, kimagasló beltartalmi és élvezeti értékű növényi termék, amely az érés után nyersen, frissen azonnal fogyasztható. A gyümölcsök a legkedveltebb emberi táplálékokhoz tartoznak, amelyeket rendszerint örömmel és élvezettel fogyasztanak. A gyümölcsök változatos színe, alakja, kiváló íze és aromája, valamint harmonikus beltartalmi összetevői fogyasztásra ösztönző tulajdonságok. Az érett gyümölcs a legtermészetesebb táplálékok egyike, ezért méltán tartják a táplálékok királynőjének. A gyümölcsök nagyobb részét frissen fogyasztják, de a világon megtermelt gyümölcs 20 30%-a ipari feldolgozásra kerül. A tartósítóipar napjainkban többszázféle gyümölcstartalmú terméket állítanak elő fizikai, kémiai és biotechnológiai eljárásokkal. A tartósítóipari gyümölcskészítmények egyre kevesebb mesterséges adalékanyaggal készülnek és így növelik eredeti beltartalmi értékeit. A gyümölcstermesztés, mint mezőgazdasági termesztéssel foglalkozó ágazat a kertészeti főágazathoz tartozik, annak egyik legrégibb tradícióval rendelkező területe. A gyümölcstermesztés a gyümölcstermő növények szaporításával és a gyümölcsök előállításával foglalkozik. Célja a piac és a fogyasztók igényeit kielégítő, kiváló minőségű és választékú gyümölcs termelése. A világ árugyümölcs-termesztésének fejlődése a XX. században, különösen annak második felében volt gyors, jelentősen túlszárnyalva a mezőgazdaság átlagos fejlődési ütemét. A fejlődés irányát a gyümölcstermesztés intenzitásának növelése jelenti a fogyasztókat és a környezetet fokozottan védő termesztési eljárásokkal. A gyümölcstermesztési ágazat beruházási igénye és élőmunka-felhasználása nagy. A gyümölcstermesztéssel foglalkozó üzemek között a családi munkaerőre alapozódó kis- és közepes gazdaságok aránya, különösen a fejlődő országokban magas. A gyümölcstermesztés fejlesztését világszerte, a foglalkoztatási gondok enyhítése is ösztönzi. A világ népességének rohamos növekedése és a gyümölcsök táplálkozási jelentőségének felértékelődése alapján a gyümölcstermesztés folyamatos fejlődése várható a jövőben is. A gyümölcstermesztés tudománya (fruit science), elsősorban alkalmazott tudomány, amely növénytani, biokémiai, növényélettani és ökológiai ismeretekre épül, de felhasználja az alkalmazott matematikai és közgazdasági módszereket is. 1. Története A gyümölcstermesztés több ezer éves története az emberiség kultúrtörténetének részét képezi. A gyümölcstermesztés történetének ősi központja Kína területén alakult ki, ahol 5 6 ezer éve már bizonyítottan foglalkoztak gyümölcsök kiválasztásával és ültetésével. A történeti emlékek, írásos feljegyzések, barlangok és sírkamrák falain található rajzok, a régészeti ásatások magleletei egyértelműen bizonyítják, hogy Kína mellett Indiában, Perzsiában, Babilóniában, az ókori Egyiptomban, a Görögországban és más földközi-tengeri államokban a gazdaság akkori fejlettségi színvonalának megfelelő gyümölcstermesztési kultúra alakult ki. A gyümölcsök fogyasztása egyidős az emberiséggel. Évezredeken keresztül a természetben található, vadon termő gyümölcsöket gyűjtötték. A gyümölcsök gyűjtögetése nem fejeződött be a nomád életmód feladásával, mert a középkorig a fogyasztott gyümölcs jelentős részét a természetes előfordulási helyeikről gyűjtött gyümölcsök jelentették. Az ókori gyümölcstermesztés kialakulásának előfeltétele volt a nomád életmód megszűnése, az állandó helyre való letelepedés. Abban a korban a gyümölcstermesztés, a gazdaságilag és katonailag erős birodalmakban kezdett virágozni. Az ókorban Kínában, Indiában, Perzsiában, Egyiptomban, Mexikó és Peru mai területén már viszonylag fejlett gyümölcstermesztési kultúra virágzott. 1

12 A gyümölcstermesztés általános kérdései A gyümölcstermesztés az emberi civilizációval párhuzamosan fejlődött. Mózes az Ótestamentum I. könyvében a kertet és a gyümölcsöt a világ teremtésével és az első emberpár megjelenésével egyidőben említi. A görögöknél nagy kedvtelésnek örvendett a gyümölcsfogyasztás és a gyümölcstermesztés. Drakon i. e. 10-ben törvényt hozott, amelyben a gyümölcslopást halállal büntette. Homérosz eposzaiban gyakran említi a különböző gyümölcsöket. Hippokratész i. e. 500-ban alkalmazta és elsőként írta le a szemzés módszerét. A rómaiak főleg a görögöktől tanulták a gyümölcstermesztési módszereket. A gyümölcstermesztés fejlesztésében, különösen Európában a rómaiak töltöttek be kimagasló szerepet. Cato i. e. 234-ben írt könyvében foglalkozik a gyümölcstermesztéssel és a gyümölcsfák szaporításával. A római gazdagok fényűző asztalára egyre több változatos és élvezetes gyümölcs került. Columella a kiváló mezőgazdasági író i. u. 60 körül 10 könyvében ír gyümölcstermesztési ismeretekről. A perzsák, a görögök, a rómaiak és az arabok nagy érdemeket szereztek a gyümölcstermesztési ismeretek bővítésében, illetve a gyümölcsök földrajzi elterjesztésében. Kis-Ázsiából és a Fekete-tenger mellékéről görög és római, Afrika északi területeiről pedig arab közvetítéssel számos gyümölcs, illetve gyümölcsfajta került Európába. Európa középső részein a római hódításig valószínűleg nem foglalkoztak gyümölcstermesztéssel. Julius Caesar idején a gallok és a germánok megismerhették és elsajátították az akkori gyümölcstermesztési ismereteket. A Római Birodalom bukása után Európában a gyümölcstermesztés eddigi színvonalában hanyatlás állt be. Lassú, de folyamatos fejlődés a kereszténységre való áttérés folyamán következett be, mert a hittérítők a mezőgazdasági, közöttük a gyümölcstermesztési ismeretek terjesztésében is történelmi küldetést teljesítettek. A kereszténység terjedése idején a kolostorok szerzetesei rendszeresen ültettek gyümölcsfákat és gyümölcstermesztési ismeretekre is tanítottak. Európában, így hazánkban is a kolostorokhoz kapcsolódó kertekben volt a legfejlettebb a gyümölcstermesztés. A rómaiak után a gyümölcstermesztési ismeretek megőrzésében és továbbfejlesztésében kiemelkedő szerepet töltöttek be az egyházi rendek, különösen a Szent Benedek- és a cisztercita rendek közösségei. Az egyházi rendek gyümölcstermesztésének példáját később az uralkodók és a főurak is követték, versengésük kedvezett a szebb és jobb gyümölcsök meghonosításának, termesztésének. A világ gyümölcstermesztése fejlődésének centruma a görög és római birodalmaktól kezdődően Európába tevődött át. Ez akkor is igaz, ha ez a fejlődés egészen a XVII XVIII. századig rendkívül lassú volt. A gyümölcstermesztés fejlődése a XIX. század végéig Itáliában, Franciaországban, a német fejedelemségek területén, Német-Alföldön és Angliában volt a leggyorsabb. Az új földrészek, különösen Amerika felfedezése, az alaptudományok fejlődése lehetővé tette más gyümölcsfajok és új nemesítési módszerek bevonását a fajta-előállító tevékenységbe. A XVIII. századtól kezdődően figyelemre méltó eredményeket értek el a szelekciós és keresztezéses nemesítésben. A kapitalista fejlődést kísérő polgárosodás növelte a gyümölcsök iránti igényt. A XIX. század közepétől a vasúti és a hajózási szállítások korszerűsödése lehetővé tette a gyümölcsök nagyobb távolságra történő szállítását. A XX. század első felében az árugyümölcs-termesztés színvonala az Egyesült Államokban volt a legmagasabb. Az 1960-as évektől kezdődően a gyümölcstermesztés intenzitásában a nyugat-európai országok értek el kimagasló eredményeket. A hazai gyümölcstermesztés története az avarok koráig és a római hódítás időszakáig vezethető vissza. Probus császár i. e. 182-ben Pannóniába gyümölcsfákat és szőlővesszőt hozatott Itáliából, s azok termesztését hazánk mai területén meg is honosította. A rómaiak Pannóniában és a Szerémségben gyümölcstermesztésbe kezdtek, amely a római hódítás megszűnése után gyakorlatilag megszűnt. Valószínű, hogy őseink a honfoglalás idején már valamilyen fokon álló gyümölcstermesztést találtak. A rómaiaké a fő érdem, hogy hazánk területén megalapozódott a gyümölcstermesztés. A XI XV. századok idején hazánkban a gyümölcsfákat csak alkalomszerűen és rendszertelenül ültették. A gyümölcstermesztési kultúra életbentartását a kolostorok szerzetesei biztosították. Az Anjouk uralkodása alatt Itáliából sokféle gyümölcsfát hozattak be. Nagy hatással volt a hazai gyümölcstermesztés fejlődésére a török hódoltság is. Ebben az időszakban sok törökországi és kis-ázsiai, valamint balkáni eredetű gyümölcs került az országba ben jelent meg Lippay János Gyümölcsöskert c. kertészeti könyve, amely a legrészletesebben foglalkozik az akkor termesztett gyümölcsökkel és szaporítási módokkal. II. József 1782-ben kiadott 2

13 A gyümölcstermesztés általános kérdései rendeletében előírja, hogy az utak mellé gyümölcsfákat ültessenek ben alakult meg hazánk első gyümölcstermesztési egyesülete Gömör megyében. A XIX. század második fele a gyümölcstermesztés fejlődésének kiemelkedő korszaka volt hazánkban. A kapitalista fejlődéssel párhuzamosan nőtt a polgárság részaránya, ezért kereslet mutatkozott a gyümölcsök iránt. A gabona árának csökkenése és a filoxéra pusztítása nagy fellendülést hozott a hazai gyümölcstermesztés fejlődésében. Entz Ferenc és Bereczky Máté munkásságának elévülhetetlen érdeme van a hazai árugyümölcstermesztés megalapozásában, amely a XIX. század végén és a XX. század elején gyors fejlődésnek indult. A XIX. században a gyümölcstermesztési ismeretek elterjesztésében jelentős szerepe volt az 1868-ban elfogadott népoktatásról szóló törvénynek, amely alapján a gyümölcstermesztést fő tantárgyként oktatták és a községi faiskolákban tanították a gyümölcsfák szaporítását. A hazai gyümölcstermesztés fejlesztésében a XIX. század fordulója körüli évtizedekben kiemelkedő szerepet játszott Rudinai Molnár István országos gyümölcsészeti biztos. A történelmi Magyarországon gyümölcstermesztéssel túlnyomórészt a hegy- és dombvidékeken, Erdélyben, a Felvidéken és Kárpátalján, valamint a Duna Tisza közi homokhátságon a mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmas területeken foglalkoztak. A filoxéravész után a kipusztult szőlőültetvények helyén a bogyós- és csonthéjas gyümölcsök termesztése indult gyors fejlődésnek. Ekkor alakultak ki a Dunakanyarban, a Budai hegyvidéken és Gyöngyös környékén a gyümölcstermesztő körzetek. A Duna Tisza közi gyümölcstermesztés az alföldi szőlőtermesztés fejlődésével párhuzamosan növekedett, jelentős részben az ún. kétszintes termesztési mód alkalmazásával. A vasúti hálózat gyors kiépítése lehetővé tette, hogy a Magyarországon termelt gyümölcsök eljussanak az Osztrák Magyar Monarchia más részeibe is. A trianoni békediktátum válságos helyzetbe hozta a hazai gyümölcstermesztést és -ellátást, mert a híres gyümölcstermesztési körzetek elkerültek Magyarországtól. Ennek eredményeképpen hazánkban az 1920-as években súlyos gyümölcshiány mutatkozott, amelyet importtal kellett pótolni. Az első világháború után mutatkozó kereslet és a foglalkoztatási gondok enyhítésére, valamint a gabona-világválság miatt a gyümölcstermesztés fejlesztése vált indokolttá, amelyet kormányzati intézkedésekkel is elősegítettek. Az 1930-as évek elején alakult meg a Gyümölcstermesztők Országos Egyesülete, amely az ország minden megyéjében gyümölcstermesztési intézőt alkalmazott, aki a gyümölcstermesztőket szaktanácsokkal látta el. Mohácsy Mátyás és munkatársai útmutatásával és az észak-amerikai tapasztalatok felhasználásával Szabolcs, Szatmár, Zala megyékben és a Duna Tisza közén a gyümölcstermesztés, elsősorban az almatermesztés nagyarányú fejlődésnek indult. A II. világháborút követő hanyatlás után az 1960-as és 1970-es években nagyarányú gyümölcstelepítéseket valósítottak meg Fejes Sándor vezetésével, amelynek eredményeként hazánk jelentős gyümölcsexportáló országgá vált. Hazánk gyümölcstermesztése mennyiségileg az 1980-as évek első felében érte el tetőpontját, azóta a megtermelt gyümölcs mennyisége csökkent. A hazai gyümölcstermesztés tulajdonviszonyaiban és üzemi szerkezetében a rendszerváltozás után jelentős változások következtek be. 2. Nemzetközi és hazai helyzet 2.1. A világ gyümölcstermesztése A világ gyümölcstermesztése az utóbbi félévszázadban a mezőgazdasági termelés átlagát meghaladó mértékben növekedett mind a fejlődő, mind a fejlett ipari országokban. Legdinamikusabb volt a növekedés a fejlődő országokban, elsősorban Ázsiában és Dél-Amerikában. Ezekben a térségekben bőségesen áll rendelkezésre munkaerő, de a csökkenő termőterületen a nagyobb értéket előállító gyümölcstermesztés fejlesztése stratégiai kérdéssé vált. A világ összes gyümölcstermése 1998-ra elérte a 435 millió tonnát és 1998 között a gyümölcstermés évente átlagosan 3,1%-kal növekedett, de a növekedés üteme az 1989 és 1998 között már csak 2,5% volt. Az előrejelzések szerint a világ gyümölcstermesztése a következő két évtizedben is tartósan növekedni fog. A világ gyümölcstermesztésének nagyarányú bővülésétől a gyümölcsök kereskedelmi forgalma várhatóan a következő évtizedben elmarad, ezért a viszonylagos túlkínálat az árakat valószínűleg alacsony szinten fogja tartani. 3

14 A gyümölcstermesztés általános kérdései A világ gyümölcstermesztésének fajonkénti megoszlását az 1.1. táblázat tartalmazza. A citrusfélék, a banán, a szőlő, az alma részaránya, a termelésben, a forgalmazásban, illetve a gyümölcsfogyasztásban egyaránt kiemelkedik. A világtermelésben a körte, őszibarack, szilva, a mangó, az ananász és az olíva is fontos szerepet játszik táblázat. A világ gyümölcstermésének néhány jellemző adata (millió tonna) A világ fontosabb gyümölcstermesztő országait az 1.2. táblázatban tüntettük fel ban a legnagyobb 10 gyümölcstermelő ország állította elő a világ gyümölcstermésének 54%-át. A vezető gyümölcstermesztő országok között fejlődő és fejlett ipari országok egyaránt megtalálhatók. A világ vezető gyümölcstermesztő országai sorrendben Kína, India, Brazília és az Egyesült Államok. Európában Olaszország, Spanyolország és Franciaország gyümölcstermesztése meghatározó. 4

15 A gyümölcstermesztés általános kérdései 1.2. táblázat. A világ fontosabb gyümölcstermesztő országai (millió tonna) A földrészeket tekintve 1994 és 1998 közötti évek átlagában Ázsiában termelték a legtöbb gyümölcsöt, amelyet Európa és Dél-Amerika követ közel azonos nagyságrenddel (1.3. táblázat) ban a trópusokon termett a világ gyümölcstermésének hozzávetőlegesen 35%-a, a mediterrán országokban 40%-a és a mérsékelt égövi országokban pedig 25%-a táblázat. Földrészek gyümölcstermésének megoszlása évek átlagában 5

16 A gyümölcstermesztés általános kérdései A világ gyümölcstermésének túlnyomó többségét a termelő országban használják fel. Átlagosan a gyümölcstermés 8 10%-a kerül friss, asztali gyümölcsként a világpiaci forgalomba. Ebből a szempontból a banán kivétel, amelynél az exportértékesítés eléri az összes termés 20 25%-át. Az országon belüli gyümölcsértékesítés jelenti a gyümölcstermesztők legbiztosabb piaci hátterét. A világ gyümölcstermésének átlagosan mintegy 30%-a kerül ipari feldolgozásra. Ennek mértéke gyümölcsfajonként és országonként eltérő. A világ szőlőtermésének 80 85%-át a borászat hasznosítja. A feldolgozott gyümölcsök közül a gyümölcslevek, sűrítmények, befőttek, lekvárok, pulpok, mélyhűtött termékek, szárítmányok és erjesztéssel előállított gyümölcstermékek felhasználása a legjelentősebb. Mennyiségileg a szőlő mellett a narancs és az alma ipari feldolgozása emelkedik ki a gyümölcsfajok közül. Nagy mennyiségben használ fel gyümölcsöt a tejipar és az édesipar is. A korszerű szüret utáni árukezelési technológiák alkalmazásával, modern berendezések és szállítóeszközök használatával a gyümölcskereskedelem globalizálódott, megszűnt a gyümölcsellátás szezonalitása. A világ gyümölcsexportjának közel 50%-a Nyugat-Európába irányul. A világ jelentősebb gyümölcsexportáló országai: Brazília, Olaszország, Spanyolország, USA, India, Kína, Franciaország, Columbia, Argentína és Chile. A gyümölcsimportáló országok közül Németország, USA, Anglia, Japán és Hollandia szerepe kiemelkedő. A gyümölcsök kereskedelmi forgalmában a fejlett ipari országokban folyamatosan növekszik az üzletláncok és szupermarketek szerepe. Az Európai Unió országaiban az üzletláncok részesedése a gyümölcsértékesítésben 2000-re meghaladta az 50%-ot, de Németországban elérte a 66%-os és az USA-ban a 80%-os részarányt. A gyümölcstermelés jövedelmezősége és a termelők kedvező piaci pozíciója csak szabályozott nagy- és kiskereskedelmi rendszer keretei között tartható fenn Magyarországi helyzetkép A gyümölcstermesztés történeti áttekintése fejezetben utaltunk rá, hogy a hazai árugyümölcs-termesztés viszonylag későn, a XX. században alakult ki. Az ösztönzést az I. világháború utáni gyümölcshiány, a foglalkoztatási lehetőségek növelése és a gazdasági világválságot követő gabonaértékesítési nehézségek adták. Ekkor erősödtek meg a ma már hagyományos gyümölcstermesztési körzetek, elsősorban a Duna Tisza közén, Kelet-Magyarországon és a Délnyugat-Dunántúlon. Ennek eredményeképpen 1938-ban a mérsékelt égövi gyümölcsökből már nem szorult az ország importra. Magyarországon a gyümölcstermesztés tradicionálisan azokban a régiókban alakult ki, amelyekben a talajadottságok más mezőgazdasági növények termelésére kevésbé voltak alkalmasak. A II. világháborút követő 1960-as és 1970-es években a mezőgazdaságban foglalkoztatottak magas aránya szükségessé tette a kertészet, közte a gyümölcstermesztés fejlesztését. Az 1960-as években egy évtized alatt több, mint duplájára növekedett a gyümölcstermő terület (1.4. táblázat). A gyümölcstermesztésnek ez a példa nélküli robbanásszerű területi fejlesztése nagyrészt extenzív módon valósult meg, mert egyrészt az infrastrukturális beruházásokra nem volt elég pénzügyi forrás, másrészt az ültetvénytelepítéseket csak mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmas területeken engedélyezték. A magyar gyümölcstermesztés világviszonylatban is elismert eredményeinek alapjait az 1960-as és 1970-es években alapozták meg. 6

17 A gyümölcstermesztés általános kérdései 1.4. táblázat. Magyarország összes gyümölcstermő területe (ha) A hazai gyümölcstermesztésben mintegy 20 mérsékelt égövi gyümölcsfaj termesztéséhez kedvezőek a természeti feltételek. A termeszthető gyümölcsfajok száma a jövőben minden bizonnyal növekedni fog, de az újabban termesztésbe vont gyümölcsök piaci jelentősége a következő évtizedben marginális marad. Magyarország a Kárpát-medence által védett, igen jó agroökológiai adottságokkal rendelkezik, amelyek között kiváló beltartalmi értékű és zamatú gyümölcsök termeszthetők. A hátrányos helyzetű vidékek foglalkoztatási gondjainak enyhítésében a kézimunka-igényes gyümölcstermesztés kiemelt szerepet játszik. Magyarország gyümölcstermésének fontosabb adatait az 1.5. táblázat tartalmazza. Az 1950-es évektől kezdődően bár évente ingadozó mértékben, de folyamatosan emelkedett az összes betakarított gyümölcstermés, és 1967-ben meghaladta az 1 millió tonnát ben közel 2 millió tonna gyümölcsöt szedtek le. Ebben az időszakban a világ gyümölcstermésének 0,5%-a Magyarországról származott és 1999 közötti években nagymértékben csökkent az összes gyümölcstermés, amely éves átlagban alig haladta meg az 1 millió tonnát. 7

18 A gyümölcstermesztés általános kérdései 1.5. táblázat.magyarország gyümölcstermése (1000 tonna) 1.5. táblázat folytatása 8

19 A gyümölcstermesztés általános kérdései A gyümölcsfajok közül mennyiségileg és a gyümölcsfogyasztásban betöltött szerepe alapján az 1930-as évek végétől kezdődően az alma a meghatározó gyümölcsünk. Részaránya meghaladja az 50%-ot. Az 1970-es évektől kezdődően a keleti országokba irányuló almaexport fokozatosan növekedett, amely 1981-ben elérte az évi 560 ezer tonnát. Ezzel az export-teljesítménnyel hazánk a vezető alma-, illetve gyümölcsexportáló országok közé került. Az almatermés felhasználásban az ipari feldolgozás aránya az 1980-as években évente még 10 25% volt, amely napjainkban meghaladja a 70 80%-ot. A csonthéjas gyümölcsök közül a meggy és a szilva termesztése kiemelkedő jelentőségű. Mindkét gyümölcsfaj biztonságosan termeszthető hazánkban. Az utóbbi évtizedben a csonthéjasok összes termésmennyisége csökkent, de ennek ellenére exportjuk növekedett. A csonthéjasok termesztésének jövedelmezőségét a jövőben is az exportértékesítés lehetőségei határozzák meg. A bogyósgyümölcsűek termesztése Magyarországon az utóbbi két évtizedben tapasztalható keresleti piac miatt kiegyensúlyozott, mennyiségük és arányuk megfelelő. Jelenlegi termesztési és piaci részesedésük a jövőben is megtartható, különösen vonatkozik ez a málnára, az egyik legfontosabb bogyósgyümölcsünkre. A hazai gyümölcstermesztés területi elhelyezkedésére vonatkozó adatok az 1.6. táblázatban találhatók az évek átlagában. Az összes gyümölcstermést tekintve a fontosabb gyümölcsök részaránya a következő: alma 60,1% szilva 11,6% körte 4,8% kajszi 3,5% csereszny e 2,5% őszibarack 5,9% meggy 6,0% málna 2,0% 1.6. táblázat.gyümölcstermés megyék szerinti megoszlása évek átlagában (tonna) A kedvező ökológiai adottságok mellett a hazai gyümölcstermesztés területi elhelyezkedésében hagyományosan a foglalkoztatási gondok enyhítése is szerepet játszott. A gyümölcstermesztésben zárt gyümölcstermő körzetek általában nem alakultak ki, de egyes gyümölcsfajok termesztése gyakran koncentrálódik bizonyos területekre. A 9

20 A gyümölcstermesztés általános kérdései gyümölcstermés megyék szerinti megoszlását az 1990 és 1999 közötti évtizedben az 1.6. táblázat tartalmazza. A gyümölcstermesztésben fontosabb megyék az összes gyümölcstermésben való részesedésük sorrendjében: 1. Szabolcs-Szatmár- Bereg 37,6% 2. Pest és Budapest 13,9% 3. Bács-Kiskun 6,7% 4. Borsod-Abaúj-Zemplén 6,6% 5. Hajdú-Bihar 5,3% 5. Összesen: 70,1% Nagy gyümölcstermesztő körzet hazánkban Északkelet-Magyarország (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén megyék), ahol az öszszes gyümölcstermés 45 50%-át állítják elő. Hagyományosan a legrégibb, pillanatnyilag a második gyümölcstermesztő körzet a Duna Tisza köze, amely a csonthéjasok termesztésében játszik meghatározó szerepet. Jelenleg még szerény, de növekvő tendenciát mutató gyümölcstermő körzet a délnyugat-dunántúli. A termesztési körzetekre vonatkozó részletesebb ismeretek az egyes gyümölcsfajokkal foglalkozó fejezetekben találhatók. A hazai gyümölcstermesztésnek hozzávetőlegesen 30 50%-a ipari feldolgozásra, 10 15%-a exportra és a többi lakossági fogyasztásra kerül. A jövőben a gyümölcsértékesítésben az export arányának növelése kívánatos. Az 1980-as évek közepétől kezdve a magyar gyümölcstermesztés válságos helyzetbe került. Az összes gyümölcstermés majdnem felére esett vissza. A legszembetűnőbb visszaesés az almatermesztésben következett be a kedvezőtlen ültetvényszerkezet és az értékesítés nehézségei miatt. A magyar gyümölcstermesztés termelő alapjainak megújítása és korszerűsítése sürgős, halaszthatatlan feladat, mert az ültetvények korösszetétele, fajtahasználata, művelési rendszere és termesztéstechnológiája elmarad a kívánatos színvonaltól. A hazai gyümölcstermesztési ágazatban 2010-re várhatóan jelentős, 20 25%-os területcsökkenéssel kell számolni. Korszerűbb művelési rendszerek és termesztéstechnológiák alkalmazásával a gyümölcstermesztés intenzitása növekedésével 1,0 1,3 millió gyümölcstermés prognosztizálható. 3. Formái és fejlődési tendenciája Gyümölcsösnek a szabályos rendben ültetett gyümölcstermő növények együttesét nevezzük. Az árugyümölcsösök területének nagysága változó, néhány 1000 m²-től több száz hektárig terjedhet. A gyümölcsültetvények évelő kultúrák, amelyek élettartama egy évtől akár évig is tarthat. A gyümölcsösöknek rendszerint van egy rövidebb nem termő és egy hosszabb termő életszakasza. Az ültetvények akkor fordulnak termőre, amikor a gyümölcstermő növények termőfelülete kialakul és az ültetvények teljes terméshozásra képesek Szervezeti formái A gyümölcstermesztés alapvetően két nagy csoportra osztható, áru-, illetve üzemi gyümölcstermesztésre és kiskerti, elsősorban önellátásra szolgáló gyümölcstermesztésre. Hazánkban az árugyümölcsösök kategóriájába a törzses gyümölcsfajoknál az 1500 m²-t, bogyósoknál az 500 m²-t elérő vagy azt meghaladó területű ültetvények tartoznak, amelyekben főleg piaci vagy feldolgozóipari értékesítés céljából folyik a termesztés. Az ültetvényekben a következő termesztési módok alkalmazhatók: hagyományos gyümölcstermesztés, integrált gyümölcstermesztés, 10

21 A gyümölcstermesztés általános kérdései bio (ökológiai) gyümölcstermesztés. A hagyományos gyümölcstermesztés is korszerű ismereteken alapul és fejlett termesztéstechnológiát igényel, de az ökológiai, agrokémiai és környezetvédelmi szempontok harmóniájára való törekvés nem fogja át a termesztés minden elemét. A hagyományos gyümölcstermesztés esetén a termesztéstechnológiát rendszeresen nem ellenőrzik és a termékelőállításának folyamatáról hitelt érdemlő tanúsítvány nem áll rendelkezésre. Az integrált gyümölcstermesztés (IP) az ökológiai adottságok és a gyümölcstermő növények biológiai sajátosságainak kihasználására, valamint a környezetkímélő termesztéstechnológia alkalmazására alapozódik. A fogyasztóvédelmet és a környezetkímélést előtérbe állító integrált gyümölcstermesztés legfontosabb jellemzői és követelményei a következők: kedvező termőhely megválasztása, ellenállóképes fajták használata, egészséges szaporítóanyag használata, egysoros ültetvényelrendezés a gyümölcsfáknál, a talajfertőtlenítés vegyszerekkel nem engedélyezett, a növényvédelemben előrejelző módszerek alkalmazása, s csak környezetet és a hasznos élőszervezeteket kímélő növényvédő szerek használata, a sorközök füvesítése, a fasávokban környezetkímélő gyomirtó szerek használata vagy talajtakarás, csak a természetben előforduló növekedés- és termésszabályozó vegyszerek használata, öntözés, tápoldatos öntözés, vizsgálatokra alapozott tápanyagellátás, a nitrogénműtrágya használatának minimalizálása, a gyümölcsök szermaradvány-szennyeződésének ellenőrzése, optimális tárolási feltételek biztosítása, csak engedélyezett szerek használata a tárolási betegségek ellen. A szervezetten és ellenőrzötten folytatott integrált gyümölcstermesztés a termesztők számára nemcsak szakmai követelményt jelent, hanem előnyt is nyújt, mert az integrált termesztési program egyre inkább az eladhatóság és a piacon maradás feltételévé válik. Az integrált gyümölcstermesztéssel előállított és hatóságilag igazolt márkavédjeggyel ellátott, garantáltan minden egészségre káros anyagtól mentes gyümölcs iránt nagyobb a fogyasztók bizalma. Ez a termesztők számára a legfontosabb, amely egyértelműen valószínűsíti, hogy a következő évtizedben az integrált gyümölcstermesztés aránya növekedni fog ben az EU-országokban részaránya az alma- és körtetermesztésben már meghaladta az 50%-ot. Több országban pénzügyi támogatással ösztönzik az áttérést a hagyományos gyümölcstermesztésről az integrált termesztésre. Hazánkban az integrált gyümölcstermesztés növényvédelmi alapjainak kidolgozása megtörtént, s már rendelkezésre állnak az integrált almatermesztés irányelvei és megkezdődött annak bevezetése (Inántsy, 2001; Soltész et al., 1997). A gyümölcstermesztés fejlesztési lehetőségeinek bővülését jelenti világszerte a bio- vagy ökológiai gyümölcstermesztés. E termesztési módokat a természetidegen anyagok, vegyszerek, eljárások teljes tiltása vagy mellőzése jellemzi. Az integrált termesztésnél még szigorúbbak a feltételei és sokkal inkább épít az ökológiai adottságokban és a biológiai lehetőségekben megtestesülő természetes körfolyamatokra. A biogyümölcstermesztésben semmiféle szintetikusan előállított, a természetet szenynyező segédanyag nem használható fel. Az élelmiszerek szennyezettségétől való félelem és az egészséges táplálkozással foglalkozó programok hatására egyre nagyobb kereslet mutatkozik a fejlett országokban a biotermékek, köztük a biogyümölcsök és - 11

22 A gyümölcstermesztés általános kérdései gyümölcstermékek iránt. Az ezredforduló idején becslések szerint az EU-országokban a biotermesztéssel előállított gyümölcsök részaránya a gyümölcskereskedelemben mindössze 1 2%, de aránya emelkedik, mivel e termékek iránt a világpiacon egyre növekvő fizetőképes kereslet mutatkozik. A termőhelyi adottságok művelési rendszerek, az alkalmazott termesztéstechnológia és a termesztés jövedelmezősége alapján az árugyümölcs-termesztésnek két iránya különböztethető meg, mégpedig az extenzív és intenzív gyümölcstermesztés. Az extenzív gyümölcstermesztés főbb jellemzői általában kedvezőtlen termőhelyi adottság, nagy tenyészterület, kis ültetvénysűrűség, erős vagy középerős növekedési erélyű alanyok használata, tradicionális fajtahasználat, nagyméretű, erős ágrendszerű korona, öntözés nélküli termesztés, alacsony terméshozamok, nagy termésingadozás, termésszabályozás hiánya, gyenge vagy közepes gyümölcsminőség, alacsony kézimunka-termelékenység, nem hatékony gépkihasználás, alacsony jövedelmezőség, hiányos árukezelési infrastruktúra. Az intenzív gyümölcstermesztés főbb jellemzői kedvező termőhelyi adottságok, maximális terület- és fénykihasználás, nagy ültetvénysűrűség, gyenge vagy közepes növekedésű alanyok használata, piacos fajtahasználat, öntözéses termesztés, korszerű termőfelület és termésszabályozás, integrált növényvédelem, magas terméshozamok, mérsékelt termésingadozás, az I. osztályú gyümölcsök aránya eléri a 70 90%-ot, nagy a kézimunka termelékenysége, hatékony a gépkihasználás, nagy a területegységre jutó termelési érték, 12

23 A gyümölcstermesztés általános kérdései magas jövedelmezőség, korszerű árukezelési infrastruktúra áll rendelkezésre. A gyümölcstermesztés intenzitása a mérsékelt égövi gyümölcsfajoknál, az alma-, körte-, őszibarack- és a szamócatermesztésben a legfejlettebb, de szinte minden gyümölcsfajnál megfigyelhető a növekedése. Az extenzív és intenzív gyümölcstermesztési módok között számos átmeneti forma különböztethető meg. A gyümölcstermesztés intenzitásának növekedésére ösztönzőleg hatnak: a kedvező értékesítési lehetőségek, a magas földárak, illetve földbérleti díjak, magas földadók, a gyümölcsminőséggel kapcsolatos piaci követelmények növekedése, foglalkoztatási gondok enyhítése. Felhasználási célok szerint az árugyümölcs-termesztés foglalkozhat: (1) friss, asztali gyümölcs előállításával, (2) ipari alapanyag-termeléssel és (3) vegyes felhasználásra történő termesztéssel. Ez utóbbi esetben a piaci lehetőségektől függően a termés egy részét asztali gyümölcsként értékesítik. A kézzel betakarított asztali gyümölcs rendszerint gazdaságosabban értékesíthető. A kiskerti gyümölcstermesztés célja elsősorban a saját szükséglet kielégítése, esetenként a felesleg kispiaci értékesítése. A termeszthető gyümölcsfajokat és -fajtákat a tulajdonos kívánsága, valamint a klimatikus és talajadottságok határozzák meg. A környéken eredményesen termesztett gyümölcsfajok és -fajták fontos kiindulópontot jelenthetnek a tervezésnél. A kiskertben előállítható gyümölcs mennyiségét a rendelkezésre álló terület nagysága és elsősorban a család szükséglete határozza meg Fejlődésének irányai A gyümölcstermesztés jövője elsősorban a várható piaci kereslettől függ. Tekintettel arra, hogy a gyümölcsök a zöldségfélékkel együtt az egészséges táplálkozásban pótolhatatlan szerepet töltenek be és a Föld lakosságának rohamos növekedése várható, ezért a gyümölcstermesztés tartós fejlődése prognosztizálható a következő évtizedekben. Különösen vonatkozik ez azokra a fejlődő országokra, amelyekben egyre csökken a rendelkezésre álló termőterület, s létkérdéssé válik a lakosság foglalkoztatása a nagy értéket előállító kertészeti termesztéssel. A gyümölcsfogyasztás növekedése kisebb mértékű, mint az előállított gyümölcstermés, ezért átmeneti értékesítési krízisek jelentkezhetnek. A világ gyümölcstermesztése fejlődésének legfontosabb tendenciája a termesztés intenzitásának növelése. A folyamatosan korszerűsödő művelési rendszerek alkalmazásával egyre hatékonyabb az ökológiai adottságok és a biológiai alapok lehetőségeinek kihasználása, amelyben óriási szerepe van a fotoszintézis hatékonyságának. Az ültetvénysűrűség és a területegységre jutó termőfelület optimalizálásával a terméshozamok és a gyümölcsminőség egyidejű növelése a legfontosabb célkitűzés. A gyümölcstermesztés teljes folyamatában érvényesülni fog a biológiai, az agrokémiai és a fitotechnikai szabályozó rendszer. A gyümölcsfogyasztásban és a gyümölcskereskedelemben meghatározó jelentőségű marad a friss, asztali gyümölcs, ezért a faméretek csökkentése növekedésszabályozással és a gyümölcsminőség növelése termésszabályozással a jövedelmező gyümölcstermesztés egyik követelménye lesz a továbbiakban is. A feldolgozó ipari célra történő termesztésben növekedni fog a korszerű betakarító gépek használata. A folyamatosan emelkedő piaci követelmények szükségessé teszik a fajtacsere gyorsítását és a fajtaválaszték bővítését. A gyümölcsminőséget kifejező áruértékben a beltartalmi összetevők és az íz, zamat nagyobb szerepet fognak kapni. A korszerű post-harvest technológiák és logisztikai lehetőségek fejlődésével a gyümölcskereskedelem globalizálódása tovább erősödik. A fogyasztásban a más klimazonális területekről származó gyümölcs aránya növekszik a piacokon és a gyümölcsök választhatósága bővül. A gyümölcs és a gyümölcsalapú termékek forgalmában az üzletláncok és a szupermarketek aránya tovább emelkedik. 13

24 A gyümölcstermesztés általános kérdései A gyümölcstermesztési formák közül az integrált gyümölcstermesztés uralkodó szerepet tölt be, mert a fogyasztók és a kereskedők preferenciája miatt a környezetkímélő módon előállított gyümölcs a piacra jutásnak és a piacon maradásnak feltétele lesz. A biogyümölcs-termesztés részaránya a jelenlegihez viszonyítva többszörösére nő. A kézimunka-igényes gyümölcstermesztési ágazatban világszerte a specializálódott főleg családi munkaerőre alapozott vállalkozások dominálnak ben az EU-országokban gyümölcstermesztésre szakosodott gazdaságok átlagos üzemnagysága 7,9 ha volt, amelyek az összes gyümölcstermés mintegy 80%-át állították elő. Az USA-ban ugyanebben az időben az átlagos gyümölcstermesztési farmméret 21 ha volt. Az ezredfordulót követő évtizedben a gyümölcstermesztéssel foglalkozó üzemek mérete és a foglalkoztatott idegen munkaerő aránya várhatóan nő. A tőkeerős nagyobb gyümölcstermesztő üzemek aránya viszonylag csekély, de az innovációban és a termelés folyamatos korszerűsítésében kiemelkedő szerepet töltenek be. A gyümölcstermelők kedvező piaci pozíciója és a termelés jövedelmezősége csak közös árukezeléssel és értékesítéssel, valamint szabályozott gyümölcskereskedelmi rendszer működtetésével lehetséges. 4. A gyümölcs táplálkozásbiológiai jelentősége Napjainkban a gyümölcsök az egészséges táplálkozás nélkülözhetetlen elemeivé váltak. A gyümölcs az emberek közkedvelt tápláléka. A gyümölcsök többségének összetétele harmonikus, az emberi szervezet számára létfontosságú anyagokat tartalmaz. A gyümölcsfogyasztás a táplálkozásban változatosságot jelent. Gyümölccsel az étkezés komplettebb. A gyümölcsök táplálkozásbiológiai értéke alapvetően alkotórészei összetételétől, azok mennyiségétől és minőségétől függ. A gyümölcsfogyasztás egészségvédő és megőrző hatása azonban nem vezethető vissza egyes alkotórészekre, mert azok a gyümölcsök beltartalmi anyagainak összetett, kumulatív hatásaként érvényesülnek. A friss gyümölcsök fontosabb beltartalmi értékeit a 1.7. táblázat tartalmazza. A gyümölcsök többségének szárazanyag- és szénhidráttartalma alacsony, ezért a gyümölcsök fogyasztásakor csekély az energiabevitel. Nagyon kedvező a szénhidráttartalom megoszlása, mert a szacharóztartalom rendszerint alacsony, a gyümölcsés szőlőcukor aránya pedig magas (1.8. táblázat). 14

25 A gyümölcstermesztés általános kérdései 1.7. táblázat. A gyümölcsök beltartalmi értékei (Biró Lindner, 1999) 15

26 A gyümölcstermesztés általános kérdései 1.8. táblázat. A gyümölcsök szénhidrát- és cukoralkohol-tartalma g/100 g gyümölcs (Biró Lindner, 1999) A megfelelő hőmérsékletű gyümölcs fogyasztásának a kristályvíz minőségű magas víztartalom, az alacsony szénhidrát- és nagy szervessav-tartalom következtében üdítő hatása van. A gyümölcsfogyasztásnak általános anyagcsere-élénkítő és friss közérzetet nyújtó hatása mutatkozik, amelyben jelentős szerepet tölt be a gyümölcsök nagy szervessav- és ásványianyag-tartalma. A gyümölcsökben legnagyobb mennyiségben almasav, citromsav és borostyánkősav található (1.9. táblázat). 16

27 A gyümölcstermesztés általános kérdései 1.9. táblázat. A hazai gyümölcsök fontosabb szervessav-tartalma (Tarján Lindner, 1981) Az emberi szervezet hasznosítja a gyümölcsök ásványianyag- és vitamintartalmát. A gyümölcsök makro-, és mikroelemeket is tartalmaznak (1.10. táblázat). Makroelemek közül jelentősebb a kálium, a foszfor, a kalcium és a magnézium. A létfontosságú mikroelemek egész sora megtalálható a gyümölcsben, a vas és cink viszonylag nagy mennyiségben, amelyek az enzimek fontos alkotó részei. Az ásványi anyagok elősegítik a sejtekben a savbázis egyensúly fenntartását. 17

28 A gyümölcstermesztés általános kérdései táblázat. A gyümölcsök ásványianyag-tartalma (mg/100 g gyümölcs) (Biró Lindner, 1999) A vitaminok mindegyike fontos szerepet tölt be a szervezet kiegyensúlyozott működésében. A gyümölcsök gazdagok vitaminokban, különösen C-vitaminban (1.11. táblázat). A vitaminoknak kiemelkedő szerepük van az immunrendszer működésének megőrzésében és az ellenálló képesség növelésében, így az egészség fenntartásában. Leghatékonyabban a természetben előállított antioxidáns vitaminok és enzimek képesek lekötni az egészséget károsító, ún. szabad gyököket, forrása a gyümölcs és a zöldség! 18

29 A gyümölcstermesztés általános kérdései táblázat. A gyümölcsök vitamintartalma (Biró Lindner, 1999) A növényi rostokban gazdag táplálék javítja az emésztés hatékonyságát és csökkenti a bélbetegségek fellépésének veszélyét. A gyümölcsök bőségesen tartalmaznak élelmi rostokat (1.12. táblázat), ezért fogyasztásukkal, a táplálkozás minősége, a bélrendszer működése javítható. A kalóriamentes élelmi rostok teltségérzetet idéznek elő, ezért fogyasztásuk átmeneti étvágycsökkenéssel jár. 19

30 A gyümölcstermesztés általános kérdései táblázat. Gyümölcsök összes élelmirost-tartalma (Biró Lindner, 1999) A gyümölcs- és zöldségfogyasztás évi mennyisége és összetétele a táplálkozási kultúrától, a hagyományoktól és a lakosság fizetőképes keresletétől függ. A fejlett ipari, valamint a mediterrán országokban az egy főre jutó gyümölcsfogyasztás kg évente, enyhén növekvő tendenciával. A fejlődő országokban az évi gyümölcsfogyasztás fejenként az ezredfordulón nem érte el az 50 kg-ot. A korszerű táplálkozást legalább g gyümölcs és teljes gyümölcstartalmú készítmény fogyasztása jelenti naponta. Hazánkban az egy főre jutó évi gyümölcsfogyasztásra vonatkozó adatok a táblázatban találhatók. Kedvezőtlen, hogy az utóbbi két évtizedben a lakosság többségének gyümölcsfogyasztása stagnál, sőt az 1990-es évek második felében csökkent is. Az egy főre jutó átlagos évi gyümölcsfogyasztás alig haladja meg hazánkban a KSH által 1999-ben számított élelmiszerkosár létminimum értékeit. Egyértelmű tendencia mutatható ki a gyümölcsfogyasztás összetételében, mert folyamatosan emelkedik a déligyümölcsök aránya. Az utóbbi néhány évben a déli gyümölcsök aránya már meghaladta a 20%-ot és a jövőben további növekedése várható. A táplálkozási kultúra fejlődésével és a fizetőképes kereslet növekedésével párhuzamosan a gyümölcsfogyasztás emelkedése prognosztizálható, a választék bővülése mellett. 20

31 A gyümölcstermesztés általános kérdései táblázat. Az éves gyümölcsfogyasztás Magyarországon (kg/fő) A korszerű táplálkozási programokban a gyümölcsfogyasztás kiemelt szerepet tölt be. A gyümölcs ma már nem számít kiegészítő jellegű vagy luxustápláléknak, hanem egyértelműen nélkülözhetetlen élelmiszerré vált. A gyümölcsök és a zöldségek az ún. táplálkozási piramisban az alapok közelében foglalnak helyet. Az emberi táplálkozásban az igazi változatosságot a gyümölcs- és zöldségfélék fogyasztása biztosítja. Gyümölcsöt naponta feltétlenül kell fogyasztani. A rendszeres gyümölcsfogyasztásnak betegségmegelőző és az immunrendszert erősítő hatása van, ezért hozzájárulhat a krónikus, különösen a keringési és rákos megbetegedések kockázatának csökkentéséhez. A gyümölcsök fogyasztásának nincs szigorú kötöttsége és rendje. Az emésztést segítve általában a gyümölcsnek étvágygerjesztő hatása van, de átmenetileg a teltség érzetét adja. A gyümölcs naponta 3 5 alkalommal is fogyasztható. Célszerű a napot kezdeni és befejezni valódi (100%-os gyümölcstartalmú) gyümölcslé fogyasztásával. A korszerű gyümölcstárolásnak, árukezelésnek és a szállítási lehetőségeknek köszönhetően a gyümölcskereskedelem mára globalizálódott, ezért a gyümölcsellátás szezonalitása gyakorlatilag megszűnt. A gyümölcsfogyasztásban a frissen (nyersen) fogyasztható ún. asztali gyümölcsnek van meghatározó jelentősége, de a korszerű tartósítóipari eljárásokkal készített gyümölcstermékek fogyasztása is növekszik. 21

32 2. fejezet - A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése 1. A rendszerezés terminológiája A Kárpát-medencében a gyümölcstermő növények, szemben a gabonafélékkel, 6 5 ezer évvel később jutottak termesztésbe. A régészeti adatok szerint, Európában az újkőkortól a vaskorig a gyűjtött növények ( ínség növények ) közé tartoztak. A kelta és római kórtól, időszámításunk kezdete táján, már vannak adataink a fajták közé sorolható, nemesebb alakokról. A magyarság ázsiai hazájában az alma, körte, szilva (ott ma is köken néven), dió, meggy fajait és fajtáit bizonyára ismerte, sőt részt vehetett a termesztésükben is. Erre utalnak azok a szavaink, amelyek ma is a magyar nyelv sajátjai és az óhazában ma élő népek nyelvében is megtalálhatók, pl.: alma, köken (a magvaváló, besztercei típusú szilva neve Dél- és Közép-Ázsiában), kert, áryk (árok = öntöző csatorna) stb. Olyan alapvető, mai szakkifejezéseink, mint a gyökér, fa (galga), ág, a fa töve, levél, gyümölcs stb., már a honfoglaláskori magyar nyelv része. A pannóniai táj gyümölcspopulációinak gazdagságát jelzik az almáról (Veresalma), körtéről (körtvély), dióról, szilváról (Kéked, Baktakék) elnevezett honfoglalás- és Árpád-kori helységnevek is (2.1. ábra). Az okiratok a kerteket is tartalmazták (pl ben: pomárium Nogykert = nagykert) ábra - Az európai vadkörte Pyrus pyraster subsp. pyraster f. cordifolia a pannoniai táj őshonos növénye Csakhamar Nyugat-Európában is felfigyeltek a magyar gyümölcsre. Különösen szilváink változékonyságát ismerték el a nyugatiak. Gesner Konrád Horti Germaniae, 1560-ban megjelent, latin nyelvű munkájából a magyar szilvák leírásának rövidített fordítását idézzük: 22

33 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése 5. Pruna Ungaricanak, melyet általában Tuvesca -nak neveznek, két genusza a következő: az első (a) 1 nagyobb, hosszúkás, fatermetű, gyökérsarjakkal; a második (b) 2 kisebb, kerek termésű, édesebb. 6. Pruna Ungarica Damascena termése vastag, húsos, savanykás. 7. Pruna alia Ungarica, arany vagy viaszsárga színű, tojás nagyságú termésekkel. Gesner nyomán kerültek a magyarországi szilvák a nemzetközi irodalomba. Tőle vette át Bauhin (a kettős nevezéktanban, a nemzetség = genus rangfokozatának a pontos meghatározója) a magyar szilvák adatait. Idézet a szerző (1623) örökérvényű munkájából: Pruna Ungarica duplicia, majora et oblongiora; alia minora, rotundiora et dulciora. Később innen került át Linnéhez (1753), a napjainkban is érvényben lévő kettős nevezéktan kidolgozójának, rendszerébe, mint var. hungarica. Linné csak két szilvafajt különített el: a Prunus domesticát (házi szilva) és a P. spinosát (kökény). Mielőtt a kétszavas nevezéktant a gyümölcstermesztési ágazat számára értelmeznénk, ejtsünk néhány szót a kultúrnövények alapegységének a fajtának az előéletéről. A fajok és a fajon belüli (infraspecifikus) egységek (a továbbiakban taxonok) taxon = rendszertani egység (többessz.: taxa, taxonok), bármely rendszertani egységre használható, általános kifejezés tudományos megnevezésére a Linné előtti szerzők gyakran a görög eredetű genus (genos) kifejezést használták. Linné után a termesztés egységeit, a fajtákat többé-kevésbé a változattal (varietas, var.) vették egyenértékűnek, latin epithetonnal (jelzővel). A magyarországi termesztési gyakorlatban, sőt a növénytani szakirodalomban is elterjedt, a fajon belüli egységekre, a fajta és válfaj -varietas megnevezés (Diószegi és Fazekas, 1807). Mágocsy és Dietz (1894) De Candolle-nak az első kiemelkedő kultúrnövény-botanikusnak magyarra fordított könyvéhez írt előszavában felsorolja az akkor nálunk használt fajon belüli rangfokozatokat: varietas = fajváltozat, változat, forma = alak, race rassz = fajta, subrace = alfajta, bastard = fajvegyülék, keverékfaj. A fajta nevezéktani elismerése Közel százévi vita után kapott a fajta önálló rangfokozatot, cultivar (kultivár) megnevezéssel. Az 1864-es kertészeti kongresszuson ismertették De Candolle 1862-ben írt levelét, amelyben a botanikai, latin nyelvű elnevezések helyett fantázianevek (nemzeti nyelven) használatát, illetve bevezetését javasolja. Csak az 1953-ban kiadott Kultúrnövény Nevezéktani Kódex fogadja el a fajták rangfokozatának jelölésére a cultivar (cv.) fogalmát és előtérbe került a fajtacsoport rangfokozat bevezetése is. Ez utóbbinak a jelölésére többen a convarietas (convar.) vagy a cultigrex (cgrex), majd később a conculta (conc.) fokozatot javasolják. A jelzett időszak alatt a fajták elnevezése két úton haladt. A dísznövények gyakran kaptak latin nevet, amelyet nem a botanikai taxonoknál megszokott szerzőnév (illetve rövidítése), hanem a hort. (hortorum) jelzés követ. A gyümölcs- és zöldségfajták nevét a beszélt nyelveken adták közre és használták. 2. A rendszerezés alapegységei A nevezéktan célja a. A túlságosan hosszú, leíró jellegű névhasználat elkerülése. b. A tudományos kutatásokban, a kereskedelemben, a termelésben, a tárgyalásokon a nevek megfelelően reprezentálják a különböző rangfokozatú taxonokat. c. Regisztrálni lehessen a taxonok tulajdonságait, biológiai, gazdasági értékeit (lásd még a klasszifikátorokat). d. Nemzetközileg elfogadott, egységes szabályokra épült, közös nyelvű névmegjelölés legyen érvényben. e. A modern (nemzeti) nyelveken történő megnevezésből adódható pontatlanságok és zavarok elkerülése. f. Az információáramlás elősegítése. 1 (a) valószínű a P. domestica. 2 (b) P. insititia duránci, nemeskömény, kökényfa. 23

34 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A Kultúrnövény Kódex (KK) elválaszthatatlan a Botanikai Kódex-(BK)-től.Ez utóbbi a taxonok rangsorrendjét szigorúan előírja. Minden rangfokozatnak, szükség szerint, sub (szub) elöljáróval képezhető alegysége is lehet az alábbiak szerint (2.1. táblázat): 2.1. táblázat. Fajon belüli (infraspecifikus) rangfokozatok (BK) A BK szerint meghatározott faj és rendszertani egységeinek sora a természetes (vad = wild), többnyire szabadon előforduló fajokra vonatkozik. Más egység használatát nem fogadja el sem a BK, sem a KK, annak ellenére, hogy a termesztésben és a nemesítésben szívesen különítik el a színi eltérést (lusus = lus.), a biotipust és az ökotipust. Az évi Kultúrnövény Kódex hangsúlyozottan kifejti, hogy az előbb felsorolt botanikai infraspecifikus egységek (varietas, forma) nem egyenlők a fajtával (cultivárral) (2.1. cikk.) és nem helyettesítik. A fajtakérdéssel, fajtacsoportokkal foglalkozók gyakran használják a változat, kultúrváltozat, fajtaváltozat, fajtakör kifejezést. Valójában ezek a köznapi nyelvben gyakran használt egységek a nemzetközileg elfogadott, egységes fajtarendszer fellazítását szolgálják. Fajtameghatározásban, szaporítóanyag-előállításban, kutatásban a felsorolt, nem szakszerű, pontatlan megnevezések még a fajta szinonímáinak sem használhatók (KK). 3. Fajon belüli kultúrtaxonok rangfokozatai a természetes (vad) és kultúrfaj névhasználatában Gyümölcstermő növényeink megnevezésében, kétféle típusú, de azonos rangfokozat értékű, faji nevet használunk: a. A faj vadon élő populációira is érvényes kettős elnevezést, pl. Corylus avellana, Castanea sativa. b. Csak a kultúrtaxonok besorolására használt faji nevet: pl. Malus domestica. a) A fajta neve az előzőkben bemutatott természetes faj fajon belüli egységei közül bármelyikhez kapcsolódhat. Közvetlenül közölhetjük a faji név (epitheton) után: pl. Juglans regia cv. Milotai. Amennyiben biztosak vagyunk abban, hogy ez a kultivár a délkelet-európai alfajból (amely egyébként ennek a fajnak a típusa) származott, akkor besorolása a következő: Juglans regia subsp. regia cv. Milotai. A fajta tartozhat a közép-ázsiai alfajhoz, akkor azt a következő módon fejezzük ki: Juglans regia subsp. fallax cv. Milotai. b) A kultúrfaj neve is a kettős nevezéktan, a binominális nomenklatúra szabályai szerint képződik. A nemzetség nevéből és a faji jelzőből áll, nem mindig azonos a szülőfaj nevével. A fajtával együtt már három, a fajtacsoporttal, pedig négy, különböző szintű, egymás alá rendelt rangfokozatot tüntetünk fel (2.2. táblázat) táblázat. Fajon belüli kultúrtaxonok rangfokozatai A kultúrnövények bonyolult összetétele és származása miatt, a kategóriák részletesebb, hierarchikus felsorolása is szükséges. A többi infraspecifikus kategória (convarietas, provarietas, conculta) a faji epitheton után tüntetendő fel: pl. Cerasus avium (L.) Mönch. convar. duracina (L.) Janch. cv. Germersdorfi. 24

35 3.1. A fajta fő jellemvonásai A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A fajtát az ember hozta létre, növénytermesztő munkájával, a társadalmi igényeknek megfelelően. Ezért olyan társadalmi termék, amely az ember számára hasznos tulajdonságai alapján keletkezett. Az igények változásával vagy új, nagyobb hozamú, jobb minőséget termő fajták előállításával és a termelési eljárások fejlődésével a régebbi fajták kiszorulnak a termesztésből, vagy kizárják őket. Az eljárást fajtaváltásnak nevezzük. A régi fajták felhasználhatók a nemesítés számára, vagy génalaptartalékként élőgyűjteményekben, génbankokban helyezik el őket. Az elmúlt századok során nagyon sok, a termesztésből kivont fajta, elpusztult. Mindez a fajtaösszetétel modernizálódását jelenti és szorosan összefügg a napjainkban felgyorsuló globalizálódással. A fajta kultivar (cultivar, cv.) a termesztésben leggyakoribb taxonómiai egység, amelyet mindig az ember számára hasznos tulajdonságai alapján különítenek el. A fajtára, mivel a termesztett növények legfontosabb taxonómiai egysége és a nemzetközi kereskedelemben is nagyon jelentős a szerepe, nemzetközi előírások az irányadók (KK 1995). A fajtára vonatkozó meghatározásokat és előírásokat a következőkben közöljük. 1. A fajta (kultúr) fajon belüli rendszertani egység, a termesztett egyedek olyan összessége, amelyek különféle tulajdonságaik alapján határozottan elkülöníthetők. Tulajdonságaikat ivaros vagy ivartalan szaporítással megtartják. Más esetben, keresztezéssel két, vagy több tenyésztörzsből mindig előállíthatók (beltenyésztett fajták). 2. Egy fajtába tartoznak azok az egyedek, amelyek valamennyi tulajdonságukban teljesen megegyeznek (lényegében egy biotípust képviselnek). Morfológiai fenoökológiai, szaporodásbiológiai jellegeik, rezisztenciájuk, illetőleg fitotechnikai igényeik alapján, más fajta egyedeitől élesen elválaszthatók. 3. Mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a fajta valamennyi egyedén megtalálhatók és fajtarendszertanilag fontosak fajtabélyegeknek nevezzük. Hangsúlyozni kell, hogy a fajta fajtabélyegeit csak azonos szaporítási (illetve előállítási) eljárással tartja meg. 4. A fajta gazdaságilag értékes tulajdonságai (termőképessége) csak meghatározott természeti (ökológiai, illetve termőhelyi) feltételek között valósul meg. 5. A fajták terméshozamának mennyisége és minősége jellemző. 6. A fajták eltérő származásúak, evolúciós állapotuk rendkívül különböző (helyi és tájfajták, klónok, vagy magról szaporítottak, hibrid eredetűek, mutánsok). A fajták a természetes fajok fajon belüli (infraspecifikus) egységeivel, az alfajjal (subspecies, subsp.), a változattal (varietas, var.), az alakkal (forma, f.), vagy a színbeli eltéréssel (lusus, l., vagy lus.) nem azonos értékűek, a nevezéktan szabályai szerint nem egyenlők, de bármelyik fajon belüli egységből előállíthatók a 2.3. táblázat szerint. 25

36 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése 2.3. táblázat. Fajtakeletkezés vázlata a természetes (vad) faj infraspecifikus taxonjaiból (fcs = fajtacsoport = cultivar-group) (Terpó, 2000 új adat) A termesztésbe vett fajpopulációk természetes változékonyságuk következtében rendszerint több hasznos tulajdonsággal rendelkeznek. Ez a lehetőség, a termesztési cél, gyakran az ízlés miatt is fajták egész sorának a kiválogatását, elszaporítását tette lehetővé. A termesztésbe vett valamely természetes faj populációjából tehát az ember számára különleges értéket képviselő főbb tulajdonságai alapján gyakran merőben eltérő fajtacsoportok jöttek létre (dísznövény- és gyümölcstermőfajták is). A fajták gazdasági és biológiai tulajdonságai nagyon eltérőek lehetnek, lényegében a jelenkori gyümölcstermesztés, fajtaválaszték és nemesítő tevékenység színvonalának jellemzői. Gyümölcstermő növényeink fajtái klón értékűek, amelyek hasonló rangú kultivárok a rendszerben, mint egyes ivaros úton szaporított alanyfajták vagy más növényi taxonok fajtái. Egyébként minden olyan új fajtát, amely előállításakor a szülő-kultivárral szemben az előírt különbségeket mutatja, önálló kultivárnak ismerjük el. Hasonlóan helyes meghatározás esetén, kultivár rangúak a helyi az ún. tájfajták is. A termesztett növények rendszertani felosztásához az 2.4. táblázatban közölt hierarchikus elhelyezésben felsorolt rangfokozatokat használjuk. Természetesen az egyes fajok közti változékonyságban nagy különbségek vannak, ezért nem mindig és nem minden rangfokozatot használunk táblázat. A termesztett növények rendszertani egységei (Terpó A.) A 2.5. táblázatban néhány olyan rangfokozatot is beillesztettünk, külföldi gyakorlat nyomán, amelyet a KK még nem ír elő. 26

37 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése 2.5. táblázat. A természetes és kultúrfaj főbb ismérvei 3.2. A fajta nevezéktana A cultivar-(fajta) nevet, ha közvetlenül kapcsolódik egy tudományos, vagy köznyelvű névhez, ettől úgy különítjük el, hogy vagy a. eléje cv. rövidítést teszünk b. tipográfiailag különböztetjük meg, c. egyszerű, egyvonalas idézőjelbe ( ) tesszük! A fajta nevének első szavát (a magyar nyelvben) nagy kezdőbetűvel írjuk. A név állhat egy vagy két szóból, de háromnál több semmi esetre sem lehet (KK 1980) január 1-je után a kultivár neve összesen legfeljebb 10 szótag, vagy 30 betű lehet, beleértve a szabad betűhelyeket és az írásjeleket is. A termesztésben nagyszámú kereszteződésből származó taxont használunk. A KK szerint az általános jellemzésekben, közlésekben a kereszteződésből való származás tényét, a nemzetség, faj és a taxon kifejezés esetében a notho (röv.: n.-, gör. nothos = hibrid) előtag kitételével jelezzük, a következő módon: nothogenus, nothospecies, nothotaxon. A fajtáknál, fajtacsoportoknál már nem tüntetjük fel ezt a jelzést. A megnevezésben másként járunk el. A növények hibrid eredetét szorzójellel tüntetjük fel ( ). Írásban a hibrid jelleget rendszerint közös hibrid névvel vagy formulával fejezzük ki. Így közös hibrid neve a cseresznye-meggy keveréknek a Cerasus gondouini, ugyanennek a formulája: Cerasus avium C. vulgaris. Az érintett fajta nevét mindkét esetben az előbbi nevek után írhatjuk. 27

38 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése Gyakorlati okokból a régi, vagy nehezen tisztázható hibrideknél, gyűjtő -neveket használunk és nem jelöljük a hibrid eredetet: pl. Pyrus communis, Malus domestica, Prunus domestica. Az alanyok nomenklatúrájában bizonyos hagyományok érvényesülnek (számok, betűjelek használata a fajtanévvel vagy anélkül), amelyet nem ajánl a KK. A következőkben az alanyokra vonatkozó különböző nomenklatúrai megoldások rövid összefoglalását adjuk. A) Magonc származású alanyok, amennyiben külön fajtanevet nem kaptak, követik a szülők neveit: 2. Cerasus (Prunus) mahaleb (L.) MILL. eredeti sajmeggy vadalany 3. Pyrus communis L. Vilmos körte nemeskörte alanyfajta B) Szelektált alanyok 1. Cerasus (Prunus) mahaleb (L.) MILL. Korponay Magyarországon szelektált alanyfajta 2. Cerasus (Prunus) mahaleb (L.) MILL. cv. Heimann 10 Németországban szelektált alanyfajta 3. Eléggé elterjedt, különösen a vegetatív módon szaporított (klón cl.) alanyok elnevezésében, a betűjelek és számok használata. Egyes szerzők a nemesítő, vagy regisztráló állomások nevének rövidítéseit egy-egy számkombinációval együtt használják az alanyfajta neveként, rendszerint mellőzve a fajta tudományos nevét. Például Angliában az East Malling-i kísérleti állomás által előállított alanyfajták nevei a következők: a) almaalanyok: korábban EM I-XXV-ig, jelenleg M I-XXV-ig, illetve M XXV-től M26, M27. b) körtealanyok: EM A-H stb. A most érvényben lévő KK megerősítette az 1980-as Kódex azon cikkelyét, miszerint január 1-től a fajta nevének fantázianévnek kell lennie. Tudományos (latin) neveket csak a fajtacsoportok és az arra következő rangfokozatok kaphatnak A fajtacsoport (conculta, grex) cultivar-group (grp.) A termesztett növények rendszerében a fajta fölött álló rangfokozatok közül a gyakorlat számára is, a legfontosabb a fajtacsoport. Az 1995-ös, tehát a most érvényben lévő Kódexben kapott először hivatalos elismerést. A rokon, morfogenetikailag és gazdaságilag azonos értékű fajtákat soroljuk egy fajtacsoportba. A fajtatípus-fogalom is azonos tartalmú, de nem rangfokozat. A fajtacsoport használata: Malus domestica Golden fajtacsoport vagy Malus domestica (Golden fajtacsoport) Golden Spur Malus domestica (Golden Group) Golden Spur A fajtacsoport-fokozat helyébe más magasabb rangfokozatok is beléphetnek: Prunus domestica (Hungarica fcsop.) Besztercei, Cerasus mahaleb subsp. simonkaii (Pannóniai fcsop.) Korponay A convarietas kultúrrassz A konvarietász (röv.: convar.) fokozatot földrajzilag, genetikailag és ökológiailag is összetartozó fajtacsoportokra használjuk: pl. Pyrus convar. sinenses kelet-ázsiai körték és fajtacsoportjaik. 4. Fajok eredete A régészeti adatok szerint a Kárpát-medencében kultúrfajok megjelenéséről a kelta kor végétől és a római kor óta vannak adataink Ebből az időszakból van régészeti anyagunk, az első ma is nevezetes fajról a valódi házi szilváról (Prunus domestica Besztercei típus i. e. V. sz. Jerem, 1984). Sok vitára adott okot a kökényszilva (duránci, nemeskökény) Prunus insititia korai előfordulása. A faj, amelyet Linné nyomán többen az előző alfajának tekintenek, az újkőkorszak óta (i. e. 5 4 ezer éve), megelőzve a P. domesticát, folyamatosan előfordul 28

39 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése Magyarországban is. Számos fajta szülője, kereszteződik a kökénnyel, a nothospecies (= hibridfaj) a Prunus fruticans Weihe nevet viseli. A domesztikálódásra nagyon hajlamos európai vadkörte, (Pyrus pyraster) a régészeti feltárások alapján, ha gyéren is, de az időszámításunk előtti korokban előfordul. A többi gyümölcsfaj az említett korokban a kárpátmedencei tájban a gyűjtött növények csoportjába tartozik. A gyümölcstermesztés kibontakozása az Árpád korban történik ( ) az oklevelekben nem ritka már, különösen örökösödéskor a kert (pomarium) szavunk megjelenése. Gyümölcsfajainkat leszármazásuk alapján a következő csoportokba sorolhatjuk: 1. A gyümölcsfaj őse biztosan nem ismeretes: őszibarack, háziszilva (P. domestica convar. domestica), feketeeperfa-szederfa (Morus nigra). 2. A termesztett, illetve kultúrfaj rokon, vadon termő faja ma is él, de nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy az lehetett a közvetlen ős: vadon termő Cerasus fruticosa-acida kultúr Cerasus vulgaris Cerasus avium subsp. avium Cerasus avium convar. juliana Cerasus avium convar. duracina 3. Gyümölcstermő növényfajaink többsége a ma is élő vadon termő természetes faj populációiból keletkezett. Domesztikálásuk fontosabb folyamatai: (a) a vad jellegek fokozatos elvesztése, (b) az ember számára hasznos mutánsok kiválasztása, (c) az autopoliploidia (szerelvénysokszorozódás) és fajta (kultivár!) kereszteződések. Ilyen fajok a dió, mogyoró, mandula, kajszi, naspolya, birs, házi berkenye, som, fekete ribiszke, szamóca, málna. 4. Csak néhány évtizede váltak Európában termesztett növénnyé az ún. fürtös áfonyák (Vaccinium corymbosum, australe stb.). 5. A termesztett gyümölcstermő fajok kereszteződés útján keletkeztek: pl. az oktoploid szamóca = F. ananassa Duch. Alloploid eredetű: a háziszilva. Többszöri kereszteződés eredményei a kultúr körtefajták (Pyrus communis) és az almafajták (2.6. táblázat). 29

40 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése 2.6. táblázat. A kultúr körtefaj Pyrus communis származása (Terpó A.) 4.1. Az elvadulás, kivadulás és szökevények A három fogalmat rendszerint keverve használják. Gyakorlati jelentősége a fajta elvadulásának és a szökevénnyé válásnak van. Elvadulás abban az esetben lehetséges, ha kultúrnövénnyé válás evolúciós folyamata még nem haladt túlságosan előre. Valódi elvadulást mutatnak azok a populációk vagy egyedek, amelyek átmeneti jellegekkel rendelkeznek a kultúrtaxon és a közelrokon vad faj között. A természetes populációból kiválasztott alanyfajták visszatérése a természetes vegetációba gyakoribb jelenség (sajmeggy, vadcseresznye). Ezek a visszavadult növények. A szökevénnyé váláshoz alapvetően szükség van a vad tulajdonságokra, mert természetes viszonyok között ezek teszik lehetővé a taxon fennmaradását. Termesztésen kívüli termőhelyeken, ritkán de előfordul nemes fajta is: pl. a körtefajták közül a Vilmos körte és a Bosc kobak. A termesztőterületen kívül élő egyedek fajtajelleget nem mutatnak, de valamelyik szülőfaj bélyegei felismerhetők. Újra körte kísérleteinkből hozunk példát. Ezek az ún. kivadult egyedek legtöbbször P. pyraster, P. syriaca és P. nivalis eredetet jeleztek (2.2. ábra, 2.3. ábra). A fajták és a környezetükben tenyésző vad fajok kereszteződése nem ritka. Mind a spontán keletkezett hibridek, mind a magoncként begyűjtött elvadulások gyakorlati jelentősége hasznos génforrás lehet. Gyakori elvadulások, részben hibridek is: az alma, körte és a kajszi ábra - Pyrus amphigenea DOM. (communis pyraster) hibrid eredetű kivadulás 30

41 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése 2.3. ábra - A vastaggallyú vagy hókörte Pyrus nivalis JACQ. a molyhos tölgyes(quecus pubescens) öv ritka növénye (Magyarországon Bulgáriában honos, Terpó) 31

42 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése Kultúrszökevényből meghonosodott, azaz idegenhonos fajokká váltak, ma már szabadon előfordulók közül a Prunus cerasifera és a Morus alba. A Prunus taxonok rendszerét a 2.7. táblázatban közöljük. 32

43 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése 2.7. táblázat. Prunus taxonok rendszere (eredeti: Terpó A.) 5. Gyümölcstermő növényekés alanyaik rendszere A gyümölcstermő növények és alanyaik rendszertani egységeit, eredetét és elterjedését, valamint felhasználását a 2.8. táblázatban közöljük. 33

44 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése 2.8. táblázat. Gyümölcstermő növények és alanyaik rendszere 34

45 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 35

46 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 36

47 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 37

48 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 38

49 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 39

50 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 40

51 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 41

52 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 42

53 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 43

54 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A 2.8. táblázat folytatása 6. A gyümölcstermő növények gazdasági rendszertana (Ökonóm-botanikai rendszerezés) A fejlődéstörténeti rendszerekkel egy időben a gyakorlati (ún. mesterséges) rendszerek is tovább fejlődtek. Nagy hatással voltak a korszerű gazdasági-növény rendszerek kialakulására elsősorban az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, a mezőgazdaság felgyorsuló fejlődése és nem utolsósorban a fejlődéstörténeti rendszerek egzaktabbá válása is. Fokozódott a gazdaságilag hasznos, iparilag is nagyobb értékű vadon termő és kultúrnövények termesztése és feldolgozása iránti érdeklődés. Az újabb igények kielégítése csak nagyobb hozamú fajtákkal lehetséges. A növények rokonságának feldolgozása tudományos (citológiai, matematikai és kematoxonómiai) módszerekkel, eredetük feltárása (Vavilov-féle fajkeletkezési centrumok, növényföldrajzi módszerek alkalmazása) a gyakorlati növényi rendszerek számára is sok újat adott, tudományosabb alapokra helyezte azokat. A világ különböző államaiban többféle ökonóm-botanikai rendszerezést használnak. Ez természetes is, mert a nagy éghajlati öveknek megfelelően, a különböző országokban, más-más gyümölcstermő növények termeszthetők, lényegesen különböző technológiával (pl. narancsfélék, banán). A Magyarországon termesztett növények gazdasági rendszere a következő felosztást követi: élelmiszernövények, 44

55 háztartási (technikai) növények, A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése zöldterületi (dísz-) növények, káros hatású növények (kórokozó, gombák, gyomosítók stb.). Gyümölcstermő növényeink az élelmiszernövények csoportjába tartoznak. Hagyományos felosztásuk a 2.9. táblázat szerint a következő: 1. almatermésűek (almagyümölcsűek, helytelenül almások ) 2. csonthéjas gyümölcsűek (csonthéjasok) 3. bogyósgyümölcsűek (helytelenül: bogyósok) 4. héjas- vagy kopáncsosgyümölcsűek 2.9. táblázat. A gyümölcstermő növények gazdasági csoportjai és a fejlődéstörténeti rendszer kapcsolata Mind a négy egység tágabb értelemben a Rózsavirágúak (Rosales) rendjére, illetve a Rosaceae családra és rendszerint ugyanebbe a rendbe sorolt Grossulariaceae családra támaszkodik. 7. A gyümölcstermő növények származási központjai A termesztett növények, amelyek közül a legjelentősebb kultúrfajok már időszámításunk előtt kialakultak, eredetével Linné munkássága óta sok szerző foglalkozott. A rendelkezésünkre álló kevés adat azonban nem tette lehetővé a kultúrfajok, köztük gyümölcstermő növényeink származásának tisztázását sem. Az első átfogóbb ismertetést a termesztett növények eredetéről De Candolle nyújtotta A termesztett növények eredete c. munkájában. A szerző összesen 246 növényfajt 199 óvilágit, 47 újvilágit dolgozott fel. A mérsékelt égöv alatt termesztett, vizsgált gyümölcsfajok száma a szőlővel együtt 21. De Candolle a termesztett növények származását, eredetük visszavezetését őseikre, a kultúrfajok és rokon vadfajaik elterjedése alapján, valamint paleontológiai, régészeti, történelmi és nyelvi adatok felhasználásával próbálta megoldani. A kultúrnövények őshazájáról az volt a véleménye, hogy lehetetlen a kontinenseket természetes vidékekre felosztani. Darwin (1859) és Mendel (1865 in Wilsie, 1969) a termesztett növények eredetére vonatkozó megállapításain kívül Vavilov (1926) emlékezetes munkájának megjelenéséig a gazdasági növények eredetének, elterjedésének tudományos meghatározása érdekében nem sok történt. Vavilov ahogyan őt az amerikai Wilsie (1969) nevezi: minden idők egyik legnagyobb kultúrnövény-földrajzosa és -genetikusa alapelve, szemben De Candolle-lal az volt, hogy a növényfajok megoszlása a földön nem egyforma. A keletkezési központokat az általa kidolgozott differenciális növényföldrajzi módszerrel állapította meg. Vavilov fejtette ki az elsődleges és másodlagos géncentrumok jelentőségét. Az utóbbi esetben egy-egy kultúrnövényből új körzetekbe kerülve, a mutációk, a rekombinációk hatására újra gazdag heterogén populáció alakul ki. Véleménye szerint a szelekció és a nemesítés számára különösen nagy jelentőségűek az ősi helyi fajták. 45

56 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése Vavilov nyolc elsődleges származási központot különített el, néhányat alközpontokra osztott fel. A szerző a termesztett növények eredetét tárgyaló utolsó munkájának megjelenése óta (1935) sok év telt el. Azóta nagyon sok új adat halmozódott fel, amelyeket Vavilov munkájának folytatója Zsukovszkij dolgozott fel. Tovább fejlesztve Vavilov géncentrum-elméletét, 12 származási központot különített el. Zsukovszkij feltűnően nagy jelentőséget tulajdonít a kultúrnövények evolúciója során a poliploidiának (a XX. századig a növénytermesztés csak a természetes úton keletkezett poliploidokat hasznosíthatta). Néhány általánosan elterjedt kultúrnövény evolúciója során diploid maradt. A poliploid fajtákban gazdag gyümölcstermő növények közül a szilva, meggy, alma, körte, szamóca stb. fajtái Magyarországon is elterjedtek A kultúrnövények Vavilov-féle származási világközpontjai (Zsukovszkij továbbfejlesztésének figyelembevételével) A növényneveket a korszerű nemzetközi nómenklatúrai előírásnak megfelelően közöljük, és csak a mérsékelt égöv gyümölcsfajait ismertetjük. I. Kína Japán központ. Eredetileg mint Kínai központ -ot (mint a legnagyobb Vavilov-féle független központot) közölték, összesen 136 endemikus (bennszülött) növényfajjal. Kelet-Kínát, Koreát és Japánt foglalja magában. Japánt másodlagos központként tartják nyilván. Szilva-Prunus. Az értékes P. salicina Lindl. vadon Észak-Kína erdeiben él, itt alakult ki az elsődleges géncentruma. Másodlagos származási központja Japán. Ez a faj genetikailag közel áll az amerikai szilvafajokhoz. A P. simonii Carr. kultúrfaj, elsősorban É-Kínában és Japánban termesztik, elsődleges géncentrumai is ezek a területek. Kajszi-Armeniaca. Az A. vulgaris l. elsődleges géncentruma Északkelet-Kína, ahol vadon is nő. Másodlagos géncentruma, a Tien-San keleti területe. A sajátos endemikus, közép- és észak-kínai faj, az A. mume Sieb., a hegyek köves lejtőin fordul elő (2.4. ábra). A kajszi géncentrumai (Gc) és termesztési övezetei (Lozina Loziskaja nyomán, kiegészítette Terpó) Őszibarack-Persica. A P. vulgaris l. elsődleges géncentruma Kína. Vadon nem ismeretes. Másodlagos származási központjai: Irán, Közép-Ázsia, Kaukázus. Észak-Kína endemikus őszibarackfajai a P. davidiana Carr. és a P. mira (Koehne) Kov. et Kost. A Hanszu és Sanszi tartomány bennszülött növénye a P. vulgarishoz közel álló P. kansuensis (Rehd.) Kov. et Kost. 46

57 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A meggy (Cerasus) kb. 150 faja Nyugat-Kína hegyvidékein fordul elő. Vavilov a Cerasus (Prunus) tomentosát és a pseudocerasust említi. Az utóbbi Kínában csak termesztve fordul elő. Az eperfa- (Morus alba) nemzetség elsődleges génközpontja Kína és Japán, ahol kb. 24 faja él (Zsukovszkij, 1971). A mogyoró (Corylus) 4 faja (pl. C. mandshurica Max. és C. sieboldiana B1.; mindkettő termesztve is) endemikus a géncentrum területén. A dió (Juglans) 2 faja (J. ailantifolia Carr. syn.:) J. sieboldiana Maxim. és J. mandshurica Maxim. szintén endemikus növénye a származási központnak. A szelídgesztenye-fajok közül fontosabb a kínai Castanea mollissima B1. (az Endothia parasitica kórokozóval szemben ellenálló) és a Japánban honos C. crenata Sieb. et Zucc. II. Indonéziai Indokínai központ (eredetileg Indomaláj központ) a trópusi kultúrnövények származási centruma. III. Ausztráliai központ (Zsukovszkij-féle új gépcentrum). Ausztrália területét foglalja magába. IV. Indiai központ. Trópusi, szubtrópusi és néhány mérsékelt égövi növény származási centruma. V. Közép-ázsiai központ. Viszonylag kis területű központ, hozzá tartozik Északnyugat-India, Afganisztán, Tadzsikisztán és a Nyugat-Tien-San (Uzbegisztán területén). Vavilov eredetileg a gyümölcstermesztés szempontjából jelentős 43 növényt sorolt ide. Az idesorolt fontosabb gyümölcsfajok a következők: Körte (Pyrus). Vavilov a termesztett kis-ázsiai-európai jellegű P. communison kívül 5 vad fajt, Zsukovszkij pedig 8 vadkörtefajt jelez a területről (pl. P. korshinskyi Litv., P. bucharica Litv., P. regelii Rehd., P. vavilovii M. Pop.). Alma (Malus). A Malus pumila Mill. vadon termő alapfajai. M. sieversii (Ldb.) M. Roem., M. niedzwetzkyana Dieck, M. hissarica S. Kudr., M. juzepczukii Vass., M. linczevskii P. Pol. A szamócafajok közül ebben a központban él a Fragaria bucharica Losinsk. A Prunoideae-genuszok közül [a meggy- (Cerasus) fajokból] az apró (sztyep-) megygyek (Microcerasus) gyakoriak itt: C. tienschanica Pojark., C. amygdaliflora Nevski stb. A Persica vulgaris L., másodlagos géncentrum. Az Amygdalus communis L. vadon és termesztve Nyugat-Tien-Sanban nő. Alakgazdag, egyik elsődleges géncentruma itt, a másik Elő-Ázsiában van. Egyéb vad (endemikus) mandulafajok: A. bucharica Korsh., A. vavilovii M. Pop., A. spinosissima Bge. stb. Az Armeniaca vulgaris L. a keleti Tien-Sanban nő (másodlagos géncentrum). A terület ősi kultúrnövénye (2.4. ábra). A Prunus cerasifera Ehrh. vadon a Tien-San nyugati részében nő, ez másodlagos géncentruma, elsődlegesnek a Kaukázus tekinthető. A Juglans regia L. vadon és termesztve nő (elsődleges géncentrum). VI. Elő-ázsiai központ. Ide tartozik Irán, Türkmenisztán felvidékei (a Kaukázuson túl), Kis-Ázsia, újabban az Arab-félsziget is. Számos gazdasági növény géncentruma. Az itt található fontosabb gyümölcsfajok a következők: Körte (Pyrus). A nemzetség elő-ázsiai faj, illetve alak keletkezési központja az ősi körtefajták (kultivárok) szempontjából is a legalapvetőbb. Itt él a körtefajták szülőfajai közül a P. caucasica Fed., P. takhtadzhianii A. Fed. (őri félkultúr faj), P. syriaca Boiss., a P. elaeagrifolia Pall., P. armud Bornm. és több félkultúr forma is. 47

58 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A Malus orientalis Uglitz. a Kaukázus endemikus faja és több fajta szülője. A M. turkmenorum Juz. a Kopjet- Dag bennszülött almafaja és a helyi fajták őse. Mindkét faj a M. pumila Mill. fajták alapfaja. A Mespilus germanica L. vadon Észak-Iránban, Kis-Ázsiában és a Balkánon található. Termesztve gyakori. A Cydonia oblonga Mill. vadon és termesztve fordul elő itt, a fő géncentrumában. A Prunoideae alcsalád fő kultúrfajai közül itt van az elsődleges géncentruma a nemes meggynek (Cerasus vulgaris Mill.), a cseresznyének (Cerasus avium [L.] Mönch), a mandulának (Amygdalus communis L.), valamint még 7 más mandulafajnak. A kajszi (Armeniaca vulgaris L.) szigetszerűen fordul elő Dagesztánban. A házi szilva (Prunus domestica L.; allohexaploid), a poliploid alakokban is előforduló kökény (P. spinosa L.), a cseresznyeszilva (P. cerasifera Ehrh.) elsődleges géncentruma ez a terület. A Cornus mas L. vadon gyakori, nagyon változékony a Kaukázusban és Kis-Ázsiában is. A Ficus carica L. vadon és termesztve gyakori, elsődleges géncentrum. A kupacsosok közül a terület a termesztett mogyoró (Corylus avellana L.) géncentruma. A Kaukázus gazdag mogyoró alapfajokban: itt fordul elő a C. pontica K. Koch, C. colchica Alb., C. imeretica Kem.-Nat., C. maxima Mill., C. colurna L. A Castanea sativa Mill. egyik géncentruma szintén itt található. Az elő-ázsiai géncentrum alapvető fajkeletkezési központja a Pyrus, Cydonia, Corylus, Cerasus (nagy termésű meggyek) nemzetségek fajainak. VII. Földközi-tengeri (Mediterráni) központ. A növénytermesztés ősi sajátos központja. A gyümölcsfajok közül itt fordul elő a jellegzetes mediterráni olajfa (Olea europaea L.), a mandulalevelű körte (Pyrus amygdaliformis Vill. = P. spinosa) vadon és termesztve (alany- és helyi fajták), a vastaggallyú körte (P. nivalis Jacq.), vadon elsősorban a P. slavonica (Kit.) alakkör, a termesztésben sok helyi fajtával, hibridekkel (P. nivalis eredetű a Vérbélű körtefajtacsoport, nálunk négy tájfajtával, Szili Terpó). VIII. Afrikai (Abesszíniai) központ. Eredetileg Vavilov csak Abesszíniát különítette el mint fajkeletkezési centrumot, sok hasznos délszaki és mezőgazdasági növény őshazáját. IX. Európai-szibériai központ. Zsukovszkij (1971) különítette el véglegesen önálló elsődleges génközpontként. A magyar Rapaics (1940) már korábban felismerte az európai gyümölcs szülő-, illetve alapfajok és az Elő-Ázsiából Európába átterjedő areájú fajok itteni génanyagának jelentőségét, hatását az európai fajták fejlődésére. Szerinte a gyümölcsésznek el kell határolnia egy európai génközpontot is... Európa a gyümölcsészetben a Földközi-tenger mellékénél sokkal fontosabb génközpont, mert nemcsak fajtaelemekkel gyarapította a már ismert ősi, nyugat-ázsiai gyümölcsök alakkörét, hanem új gyümölcsfajokat is adott a világnak. Európai ugyanis a földieper, a málna, a ribiszke, az egres termesztése és első fajtái. Zsukovszkij is elismeri, hogy nemcsak az utóbbi időben kialakult szerteágazó nemesítői munka eredménye az értékes fajták létrejötte. Ezen a területen is kialakult több gazdaságilag jelentős kultúrnövény elsődleges géncentruma. A terület főbb gyümölcsfajai a következők: A nemes alma (Malus domestica Borkh.) európai alapvető szülőfajai közé soroljuk az európai vadalmát (Malus sylvestris Mill.), az erdélyi vadalmát (Malus dasyphylla Borkh.) és a korai vadalmát (M. praecox [Pall.] Borkh.). A körte-(pyrus-) fajok közül hasonlóan Európa az elsődleges géncentruma rendkívül változékony európai vadkörtének (Pyrus pyraster Burgsd.). A területen előfordul vadon, alanyként is hasznosítják s ma még helyi fajtái is megtalálhatók. Gyakran kereszteződik a Pyrus nivalisszal is (P. pamonica Terpó). A csonthéjas termésűek közül Európa másodlagos géncentruma a cseresznyének (C. avium [L.] Mönch) és a nemes meggynek (C. vulgaris Mill.), elsődleges géncentruma a csepleszmeggynek (C. fruticosa [Pall.] Woron.) és több félkultúr, kultúr infraspecifikus taxonjának, valamint a nagytermésű húsos somnak (Császlói som) Terpó. A mandulafajok közül elsődleges géncentruma ez a terület a törpemanduláknak (Amygdalus nana L. és A. ledebouriana Schlecht., ez utóbbi az Altájban is) és a Webb mandulának (A. webbii Spach). 48

59 A mérsékelt égövi gyümölcsfajok rendszertani és növényföldrajzi áttekintése A szeder-(rubus-) fajok nagyon nagy számmal fordulnak elő az egész területen, és könnyen kereszteződnek egymással. A Ribes nemzetség több fajának, így a vörös ribiszkének (R. rubrum L., R. spicatum Robs., R. petraeum Wulf.), a fekete ribiszkének (R. nigrum L.) Európa, illetve az északibb Eurázsia az elsődleges géncentruma. A fajgazdag nemzetség (kb. 100 faj) uralkodó kromoszómaszáma: 2n = 16. Az egres, illetve köszméte (R. uva-crispa L.) első fajcsoportjainak keletkezési központja szintén Európa. A szamócafajok európai képviselői, a diploid Fragaria viridis Duch. és a F. vesca L., valamint a kétlaki hexaploid F. moschata Duch. X. Közép-amerikai központ. Területe: Mexikó, Guatemala, Honduras és Costa-Rica. Inkább zöldségnövényeiről és déligyümölcseiről (Persea-Avokado) ismeretes. A diófélék közül a pekan (Carya illinoinensis [Wagenh] Koch.) vadon és termesztve, valamint a mexikóiguatemalai Juglans mollis Engeln. (2n = 32) terjedt el. Ez a faj közel áll a Juglans regiahoz. XI. Dél-amerikai központ. Lágy szárú kultúrnövényeink több fajának elsődleges génközpontja (burgonya stb.). A gyümölcstermő növények közül a Fragaria chiloensis (L.) Duch., a kerti szamóca chilei szülője származik erről a területről. Oktoploid faj, a dél-amerikai központ az említett faj areájának csak kis részét képezi. XII. Észak-amerikai központ. Zsukovszkij önálló géncentrumnak tartja, tekintettel az olyan nemzetségek fajgazdag előfordulására, mint a Vitis, Helianthus, Prunus, Ribes (ribiszke) Grossularia (egres, köszméte), Rubus (85 faj), Carya, Fragaria és a Vaccinium (áfonya). Rapaics szerint Észak-Amerika a gyümölcstermesztés számára már a múlt században gyakorlatilag génközponttá vált, amikor az észak-amerikai szőlők, szilvák, egresek, málnák, szedrek és áfonyák kultúralakjai is megjelentek. A génközpontban a Prunus-génusz (P. americana Marsh., P. nigra Ait. stb.). 15 fajjal képviselteti magát. A többi csonthéjas közül a meggy és a mandula fordul elő még ebben a központban. A Fragaria virginiana Duch., különösen a hasonló nevű államban (Virginia) gyakori oktoploid faj. A kerti szamóca (F. ananassa) egyik szülője. A Ribes-génusz ribiszkefajait elsősorban keresztezésre használják. Az egres- vagy köszmétenemzetség északamerikai fajai (több mint 50) rendszerint betegségellenállóságra való keresztezés alapanyagául szolgálnak (R. hirtellum Michx., R. cynosbati L. stb.). Az áfonya-(vaccinium-) fajok közül Észak-Amerika a magas vagy fürtös áfonyák (Vaccinium corymbosum L., V. angustifolium Ait., V. australe Small. stb.) elsődleges géncentruma. A málnának (Rubus idaeus L.) mint kultúrfajnak az átalakulása, fajtái számának növekedése az észak-amerikai fajok (R. strigosus Michx., R. occidentalis L.) termesztésbe vonásával, illetve az európai és észak-amerikai fajok (fajták) sikeres keresztezésével meggyorsult. A diófélék (Juglandaceae) képviselői közül a Carya ovata, C. ailantifolia, a Juglans nigra, J. hindsii stb. elsődleges géncentruma ez a terület. 49

60 3. fejezet - Gyümölcstermő növények morfológiája Ahhoz, hogy a termesztő sikeresen tudjon beavatkozni a gyümölcstermő növények életébe (termőfelület és termésszabályozás, tápanyag-utánpótlás, talajművelés stb.) ismernie kell a növények testének felépítését, az egyes szervek működését és szerepét a növény életében. A gyümölcstermő növények testfelépítésük alapján két fő részre tagolódnak. A föld alatti rész a gyökérrendszer, a föld feletti a hajtás és ágrendszer. 1. Gyökérrendszer A gyümölcstermő növények életében is alapvető jelentőségű a gyökérrendszer, amelynek legfontosabb feladata a növény rögzítése a talajban, a víz és a tápanyagok felvétele, raktározása, szállítása. A gyökérben bizonyos esetekben a fiziológiailag aktív anyagoknak a szintézise is történik (Tamási,1974). A gyökereket keletkezésük körülményei alapján két csoportba soroljuk. Főgyökérrendszerű gyökérzettel rendelkeznek a generatív úton (magról) szaporított gyümölcstermő növények, így a magoncalanyú gyümölcsfák. A vegetatív úton (hajtás, vessző, gyökér, rügy) szaporított, illetve mikroszaporítás útján előállított növények járulékos gyökérrendszert fejlesztenek. A magról szaporított gyümölcstermő növény gyökérzetére fiatalkorban egy erőteljes főgyökér (karógyökér) a jellemző, amelyből másod-, harmad- stb. rendű oldalgyökerek fejlődnek. Idősebb fáknál a főgyökér jelleg megszűnik az oldalgyökerek erőteljes fejlődése következtében. A karógyökér kialakulását megelőzhetjük, ha a csírás magokat a kiültetés előtt visszacsípjük, s ezáltal nagyszámú oldalgyökeret fejlesztenek. A főgyökérrendszerű gyümölcsfák (dió, mandula, cseresznye) gyökerei 3 7 m mélyre is lehatolhatnak, míg a sekélyebben gyökeresedő alma, szilva, kajszi legfeljebb 1 2 m mélyre hatol a talajban. A járulékos gyökérrendszerben a gyökérágak megközelítőleg azonos erősségűek. A gyökérágak végén találhatók a hajszálgyökerek, amelyeken a gyökérszőrök fejlődnek. A gyökérszőrök rövid ideig élnek (1 2 nap), elsődleges feladatuk a vízben oldott tápanyagok felvétele a talajból. A gyökerek a talajban különböző mélységben helyezkednek el, ami függ az alanytól és a gyümölcsfajtól, de befolyásolja a talaj típusa, víz, levegő és tápanyagtartalma. Vannak sekélyen gyökeresedő gyümölcsfajok, ide tartoznak a bogyósgyümölcsűek szamóca, málna, ribiszke, köszméte stb., amelyek járulékos gyökérzetének túlnyomó része a talajfelszínhez közeli rétegekben, átlagosan cm mélységben találhatók. Az ivartalan úton szaporított gyümölcsfák gyökérzetének zöme alanytól függően a felső 0 60 cm talajrétegben helyezkedik el A gyökérzet növekedését befolyásoló tényezők A talaj víztartalma. A vizet és a vízben oldott ionokat a hajszálgyökerek csúcsa alatt található gyökérszőrök (felszívó öv) veszik fel. Ha a talajban kevés a víz, a gyökerek mélyebbre hatolnak, keresik a nedvesebb talajfoltokat. Jó vízellátottságú vagy rendszeresen öntözött területeken a gyökérzet a felsőbb talajrétegekben helyezkedik el. Hasonló felszín közeli gyökérelhelyezkedést idéz elő a talajtakarás vagy füvesítés az ültetvényekben. A túl nedves talajban levegőtlenség léphet fel, aminek hatására a hajszálgyökerek pusztulása és a föld feletti részek csúcsszáradása következhet be. Hosszan tartó vízborítottság a teljes fa pusztulásához vezethet. Ha a talaj levegőtlenségét az erősen kötött talajokon a tömörödöttség okozza, azt mélylazítók alkalmazásával megszüntethetjük. A gyümölcsfajok közül a cseresznye, vadkajszi, keserűmandula leginkább érzékenyek a talaj levegőtartalmára. Talajhőmérséklet. A gyümölcsfák gyökereinek hőigénye a tenyészidőszak folyamán igen különböző és fajonként is eltérhet. Tamási (1974) szerint az alma gyökérnövekedésének kezdetéhez 4 5 C-ra van szükség, míg a szilva 2 4 C, a kajszi 5 6 C, az őszibarack pedig 7 C talajhőmérséklet esetén kezdi meg a 50

61 Gyümölcstermő növények morfológiája gyökérnövekedést. A gyökérnövekedés tavasszal néhány nappal előbb indul meg, mint a föld feletti részek növekedése. Vegetációban a gyökérfejlődés optimális hőmérsékleti tartománya C között van. A gyümölcsfák gyökérnövekedésben két intenzív szakaszt különböztethetünk meg. Az első áprilistól július közepéig tart. A nyári időszakban (nagy meleg, szárazság idején) gyakorlatilag szünetel vagy minimális a gyökérzet növekedése. Nyár végén-ősszel az elsőnél gyengébb gyökérnövekedési periódus kezdődik. A talaj tápanyagtartalma. A tápanyaggal jól ellátott talajokon a gyümölcstermő növény kisebb, rövidebb, de dúsabban elágazódó gyökérrendszert nevel, mint a tápanyagban szegény talajokon, ahol a gyökerek az állandó tápanyagkeresés miatt nagyobb talajtömeget hálóznak be. A talajok fizikai szerkezete. A jó levegőgazdálkodású laza, homokos vályogtalajokon a gyökerek nagyobb felületet hálóznak be, mint az erősen kötött talajon, ahol a gyökérnövekedés akadályozott. Itt a talajfelszínhez közelebb található a gyökerek zöme (3.1. ábra). A gyökérrendszer és a föld feletti ágrendszer méretét összehasonlítva Tamási (1974) megállapította, hogy az M4 alanyú almafák 1,6 2,9-szer nagyobb gyökérátmérővel rendelkeznek (talajtípustól függően), mint a föld feletti ágrendszer (3.1. táblázat). A gyökérrendszer jelentős része a koronacsurgón kívül helyezkedik el, amit a talajművelés és tápanyagutánpótlásnál figyelembe kell vennünk ábra - Az M4 alanyra oltott 5 éves Jonathan almafák gyökérzetének elhelyezkedése különböző talajtípusokon. (Tamási, 1986 nyomán). (1) Jobb levegő gazdálkodású homoktalajon a gyökérzet 81,5%-a a cm-ig terjedő mélységben helyezkedik el. (2) Mérsékeltebb levegőgazdálkodású vályogtalajban a gyökérzet 81,9%-a a cm-ig terjedő mélységben található 51

62 Gyümölcstermő növények morfológiája 3.1. táblázat. Gyümölcsfák gyökér- és ágrendszerének nagysága telepítés után 5. évben(tamási, 1974 nyomán) A talaj heterogenitása (gyengébb talajfoltok) megváltoztathatják a gyökerek fejlődését, amely a föld feletti hajtásrendszer mérsékelt növekedésében nyilvánulhat meg. 2. Hajtás és ágrendszer A gyümölcstermő növények föld feletti részei alkotják a hajtás és ágrendszert. Testalakulásuk alapján a gyümölcsfajokat 4 csoportba sorolhatjuk. 1. Fatermetűek (fa alakúak) az alma, körte, cseresznye, meggy, kajszi, szilva, dió, gesztenye, berkenye stb. Közös jellemzőjük, hogy fejlett főtengelyük van, amelynek alsó részét törzsnek nevezzük, míg az első elágazás feletti részt sudárnak hívjuk. A sudáron az oldalelágazások szórt állásban vagy csoportosan helyezkednek el. Legtöbb gyümölcsfajnál határozott csúcsi dominancia érvényesül (3.2. ábra) ábra - A fatermetű gyümölcstermő növények részei; (a) fővezérvessző, (b) ikervezérvessző, (c) mellékvezérvessző, (d) oldalvezérvessző, (e) termőgally, (f) fattyúvessző, (g) gyökérsarj, (h) tővessző (tősarj), (j) gallérágak (térkitöltő elágazások) 52

63 Gyümölcstermő növények morfológiája Fatermetűek közé sorolhatjuk még az őszibarackot, mandulát, birset, azonban ezeknél a gyümölcsfajoknál a vezérág nem mindig domináns, a főtengely sem mindig fejlődik ki, ezért ezeket bokorszerű kisebb fáknak is nevezhetjük. 2. Cserjék közé tartoznak a piros és fekete ribiszke, köszméte, mogyoró, festőbodza, kivi és a füge stb. E gyümölcstermő növényeknek főtengelyük nincs, jellegzetes alapi elágazódásúak. Föld feletti részek megújulása a föld alatti cserjetörzsből történik (3.3. ábra) ábra - Gyümölcstermő cserjék részei(a) tővessző, (b) termőgally, (c) cserjetörzs, (d) járulékos gyökérzet 53

64 Gyümölcstermő növények morfológiája A cserje különböző korú (1 6 éves) termőgallyakból áll, s a rendszeres ritkító metszésekkel törekedni kell az optimális vegetatív-generatív egyensúly megteremtésére. A cserjéket is lehet törzses kis fácskává nevelni (alanyokra oltva), de a cserjetörzs hiányában a koronarészek megújulása gyengébb, az ilyen fácskák hamar elöregszenek. 3. Félcserje a málna és a szeder, amelyeknél a föld feletti részek csak két évig élnek, a törzs nem alakítható ki. A föld alatti megfásodott gyökértörzs alapi rügyeiből tősarjak és a gyökereken lévő járulékos rügyekből gyökérsarjak fejlődnek, ezekkel újul meg minden évben (3.4. ábra). Ezek a sarjak a fajták többségénél vegetatív jellegűek (kivéve a sarjakon is termő málnafajtákat) és csak a második évben hoznak termést. A letermett vesszőket szüret után eltávolítjuk ábra - Gyümölcstermő félcserjék részei(a) termővessző (tővessző eredetű); (b) termővessző (gyökérsarj eredetű);(c) letermett termővessző; (d) alapi rügyek (helyettesítő rügyek); (e) járulékos gyökérzet 54

65 Gyümölcstermő növények morfológiája 4. Lágyszárúak. A szamócanövény föld feletti részei csak egy évig élnek, de a részben föld alatti gyökértörzs több évig képes a megújulásra. A gyökértörzsből fejlődő indákkal szaporodik (3.5. ábra) ábra - Lágyszárú gyümölcstermő növény (szamóca) részei(a) gyökértörzs, (b) gyökérzet, (c) tőrózsában álló levelek, (d) inda,(e) meggyökeresedett indanövény, (f) tőkocsány virággal és terméssel 2.1. Törzs 55

66 Gyümölcstermő növények morfológiája A gyökérnyak és a legalsó koronaelágazás közötti részt nevezzük törzsnek (3.2. ábra). Feladata: a korona vázágrendszerének tartása, víz és tápanyagok szállítása, asszimiliták szállítása, raktározása. A gyümölcstermesztő a törzset mesterségesen alakítja ki, alapelv, hogy minél magasabb a törzs, annál később fordul termőre a fa. A törzsmagasságot az adott koronaformához alakítjuk ki, a magasságát szabványok írják elő. A gyümölcsösben leggyakrabban alkalmazott törzsmagasságok a következők: bokortörzs: cm, alacsony törzs: cm, közepes törzs: cm, magas törzs: 150 cm felett. Bokor és alacsony törzsmagasságot a kézi betakarítású ültetvények koronaformáinál alkalmaznak (orsók, sövények, katlan koronaforma), míg a közepes törzsű fák lehetővé teszik a szüret gépesítését. A magas törzsű fákat csak dió, illetve gesztenyetermesztésben használt természetes koronaforma mellett használhatunk. A törzs keresztmetszetét a 3.6. ábrán szemléltetjük. Legbelül található a bélszövet, amelyet körülvesz a fatest, a fatestet pedig a háncsréteg. A kettő között található az igen vékony osztódó szövet a kambium, amely befelé a fatest, kifelé a háncsszövet sejtjeit fejleszti. A háncsot a héjszövet takarja, amely vastagszik, parásodik, s amit héjkéregnek is nevezünk, feladata a törzs belsejének védelme a külső behatásoktól ábra - Fatermetű gyümölcsfák törzsének keresztmetszete A törzs vastagsága, színe, repedezettsége gyümölcsfajonként, sőt fajtánként változhat, így alkalmas bélyeg lehet a fajták elkülönítésére. A gyümölcsfa törzsét kialakíthatjuk az alanyból, a ráoltott nemesből, de más fajta is lehet 56

67 Gyümölcstermő növények morfológiája (pl.: körténél közben oltott fajta, vagy kajszinál szilva törzs). A törzs mindig annak a fajnak, fajtának a sajátosságát hordozza, amelyből kialakították. A törzset két fajtából is ki lehet alakítani, ha nem közvetlenül a gyökérnyakba, hanem a törzs egy bizonyos magasságába oltunk vagy szemzünk, ugyanis a magasabb szemzés csökkenti a nemes növekedési erélyét A korona és részei Korona. A törzs folytatását képező ágrendszer, magába foglalja a fa vegetatív és generatív részeit. A korona nagyságát befolyásolják a faj, a fajta, az alkalmazott alany, a fa kora, az ökológiai viszonyok és a termesztéstechnikai beavatkozások. Vannak olyan gyümölcsfajok (dió, szelídgesztenye), amelyek nagy koronát nevelnek teljesen kifejlődött korban m-t is elérhet a korona átmérője. Az intenzív gyümölcstermesztésben a gyümölcsfajok természetes koronaalakja helyett az alakított koronaformákkal csökkenthetők a méretek. Ma egy alma karcsú orsó koronaformájú gyümölcsfa átmérője fajtától függően 1,0 1,5 m. A koronában különböző életkorú koronarészeket találunk. A gyümölcstermő növények hajtásrendszerének fejlődése a rügyből indul ki. Hajtásokon a levelek hónaljában fejletlen rügyeket (szemet) találunk, amelyek a vegetáció végére teljesen kifejlődnek. Rügy. Rövid szártagú hajtásképlet, amelyet a 3.2. táblázat alapján csoportosíthatunk táblázat. Gyümölcstermő növényeknél előforduló rügyek csoportosítása Az alvórügy az a hajtásrügy, amely egy vagy több éven keresztül nyugalmi állapotban maradnak. Alvórügyeket találunk a termővesszők alapi részein, ággyűrűkben és a növekedési határok mentén. Az éves vesszőkön még láthatók ezek a rügyek, de a gallyakon, ágakon eltakarja és benövi a kéreg, ezért ezek rejtett rüggyé válnak. Alvórügyek akkor hajtanak ki, ha valamilyen váratlan (vagy nem megszokott) ökológiai vagy technikai behatás éri a fát. Ilyen az erős visszametszés vagy az idősebb korban a fák ifjítása, amikor tudatosan számolunk a rejtett rügyek kihajtásával. Az őszibarack szálvesszős metszésekor a rejtett rügyekből előtörő termővesszőkre is alapozunk. Betegség vagy egy erősebb fagy miatt elpusztult ágrész eltávolításakor az egészséges részig visszavágva a vázágat szintén rejtett rügyek kihajtásával újíthatjuk meg a koronát. Hajtórügyek mindazok a rügyek, amelyek a keletkezés évében kihajtanak és belőlük hajtás vagy virág (virágzat) keletkezik. A hajtásrügyekből változó hosszúságú és helyzetű hajtások fejlődnek, s a hajtásokon levelek és különböző minőségű rügyek alakulhatnak ki. A járulékos rügyek szintén hajtásrügyek, amelyeket legtöbbször a gyökereken találhatunk, sérülések helyén keletkeznek. Belőlük kialakult hajtást gyökérsarjaknak nevezzük. Málna, meggy, szilva gyümölcsfajok gyökerein gyakran találkozhatunk ezzel a rügytípussal. Termőrügyeknek nevezzük azokat a rügyeket, amelyekből virág fejlődik. Megkülönböztetünk a termőrügyön belül virágrügyeket és vegyesrügyeket (3.3. táblázat). 57

68 Gyümölcstermő növények morfológiája 3.3. táblázat. Gyümölcsfajok termőrügyeinek csoportosítása A hajtásokon a tenyészidőszak végére virágrügyek (pl. őszibarack, kajszi) vagy vegyesrügyek (pl. almatermésűek, málna stb.) differenciálódhatnak, amelyek a következő évben termést hoznak. Elvétve előfordul, hogy az az évi hajtáson másodtermések is kifejlődhetnek (körténél csúcsrügyekből parthenocarp úton) vagy a málnasarjak felső harmadában kialakult vegyes rügyekből ősszel teljes termést is kaphatunk. A hajtásrügyek mérete rendszerint kisebb, mint a termőrügyeké, alakjuk megnyúlt, hosszúkás. A virágrügyből egy vagy több virág fejlődhet, míg a vegyesrügyből először hoszszabb-rövidebb hajtás képződik, rajta virág vagy virágzat fejlődik ki (3.7. ábra). A termőrügyek a hajtásrügyekből alakulnak ki. A termőrügydifferenciálódás gyümölcsfajonként változó időben június, július hónapokban kezdődik, és vegetáció befejezésével még a nyugalmi időszakban is tart ábra - Almatermésűek termőrügyének (vegyesrügy) fejlődése egy vegetáció alatt; (a) vegyesrügy nyugalmi időszakban,(b) virágzás idején, (c) gyümölcsszedés utáni állapot és lombhullás 58

69 Gyümölcstermő növények morfológiája A rügyek elhelyezkedésük alapján lehetnek csúcsi helyzetűek (terminális), illetve a hajtás vagy a vessző oldalán (oldalhelyzetű vagy laterális) találhatók. Ha a csúcsrügyet lemetszik, az alatta lévő rügy veszi át a szerepét, ezt végálló rügynek nevezzük. A hajtásrügyek állhatnak magánosan, de egy rügyalapon több rügy is képződhet. Több rügy esetén a legfejlettebb hajtásrügyet főrügynek nevezzük, a többit mellékrügynek. Ilyen speciális hajtásrügy csoportja van a diónak fiatalkorban. Egy rügyalapon lehet hajtás és termőrügy is. Ilyen vegyes rügycsoport található a csonthéjasok (kajszi, őszibarack, szilva) termőrészein (3.8. ábra), ahol a termővessző oldalán 2 3-as rügycsoportban a középső vékonyabb a hajtásrügy és két oldalon a termőrügyek (virágrügyek) találhatók. Kajszinál gyakori egy rügyalapon 2 4 virágrügycsoport is ábra - Csonthéjasok rügyeinek elhelyezkedése a termővesszők oldalán; (1) magánosan álló hajtásrügyek, (2) magános virágrügyek, (3) egy rügyalapon hajtás és virágrügy, (4) hármas-négyes virágrügycsoportok, (5) hármas vegyes rügycsoportok 59

70 Gyümölcstermő növények morfológiája Hajtás. Rügyekből kifejlődött lombleveles szárképlet. A hajtásoknak azt a részét, ahol a levelek találhatók csomónak vagy nódusznak hívják. Két csomó közötti részt pedig ízköznek. Az ízköz nagysága fajonként és fajtánként, valamint a hajtások hoszsza szerint változhat. Igen rövid ízközűek az oszlopos almafajták hajtásai és rövid ízközei vannak a spur almafajtáknak is. A hajtások alsó részén és a csúcson rövidebbek a ízközök, mint középen, ez összefügg a hajtásnövekedés szakaszaival. A hajtás hossza alapján megkülönböztetünk rövid és hosszú szártagú hajtásokat. A rövid szártagú hajtások ízközei olyan rövidek (pár milliméter), hogy a levelek csomóba állnak ilyen az almatermésűeknél a dárda (gyűrűs dárda). A hajtások növekedésében 2 3 szakaszt különíthetünk el. A tavaszi hajtásnövekedés rügyfakadástól május közepéig, a János-napi július közepéig tart, s normális esetben a hajtás rügybe záródik. Őszi (augusztus, szeptember) hajtásnövekedés, szakszerűtlen metszés, trágyázás, esetleg alternáló fákon fordul elő. Ilyenkor a csúcsrügy, illetve a levelek hónaljában lévő szemek (másodrendű hajtások) kihajtanak. Az őszi hajtásnövekedés nemkívánatos, mivel ezeknek a hajtásoknak a beérése nem megfelelő (nem fásodnak meg), s legtöbbször téli fagyoktól károsodnak. A rajtuk lévő rügyekben pedig nem differenciálódnak a termőrügyek. A hajtásokon található levelek legfontosabb feladata az asszimiláció és a fölösleges víz elpárologtatása, a transzspiráció. A talajból felvett tápoldatok, a levelek által felvett szén-dioxid, a napfény energiájának felhasználásával az asszimiláció során szénhidrátokká, cukrokká és egyéb tápanyagokká alakulnak át. A levelek nemcsak asszimilálni képesek, de vizet és tápanyagokat is képesek felvenni. Ezt használják fel a termesztők, amikor a különböző tápelemeket (Ca és mikroelemek) permettrágya (levéltrágya) formájában juttatják be a növénybe. Különösen a hiánybetegségek gyors megszüntetésével célravezető ez a beavatkozás. A levél nagysága, színe, alakja, fogazottsága, a levélnyél hossza, vastagsága mind-mind faj- és fajtabélyeg. Egyszerű vagy magános levele van az almatermésűeknek, csonthéjasoknak, míg összetett (levélnyél elágazik) a diónak, gesztenyének, bodzának, málnának, szedernek, szamócának. A rendszeres terméshozás alapja az egészséges lombozat. Fontos szempont, hogy a fán csak annyi gyümölcs legyen, amennyit a fa megfelelő minőségben tud nevelni. Almánál egy-egy gyümölcs normális kifejlődéséhez 60

71 Gyümölcstermő növények morfológiája db (Haller és Magnes, 1925) levél szükséges, ugyanakkor körténél fajtától függően ez a szám db lehet (Göndörné, 1993), míg az őszibaracknál Timon (1992) szerint az optimális levélszám db. A hajtások kezdetben lágy állományúak, a fásodás azonban már tavasszal megkezdődik a hajtás alsó szakaszán és augusztusra, s mire a hajtás növekedése leáll egész hosszában megfásodik és csúcs vagy végálló rügyben záródik. Így alakul át a leveles hajtás vesszővé. A hajtások csoportosítása megegyezik a vesszőkével. Vessző. A vessző lomblevél nélküli, megfásodott, nyugalmi állapotban lévő, beérett hajtás, a fajra-fajtára jellemző színnel, rajta termőrügyeket és hajtásrügyeket találunk. A koronában betöltött szerepük szerint lehetnek növekedést szolgáló vegetatív vesszők, amelyeken csak hajtásrügyek találhatók (ezeknek fontos szerepük van a korona kialakításakor) és termőrügyekkel is rendelkező termővesszők. A két vesszőtípus között nem lehet merev határt vonni, ugyanis a termővesszőn lévő hajtásrügyek a továbbnövekedést is szolgálják. 1. Növekedési vesszők. A fővezérvessző (3.2. ábra) a fa sudarának (központi tengely) növekedését folytatja. Az oldalvezérvessző pedig a korona oldalirányú növekedését biztosítja. Mellékvezérvessző közvetlenül a fővezérvessző alatti szárképlet, rendszerint hasonlóan erős növekedésű mint a fővezérvessző, annak lemetszése vagy elpusztulása után átveszi a szerepét. Az ikervezérvessző egy rügyalapon lévő fő- és mellékrügyek kihajtásakor több vezérvessző fejlődhet, metszéskor eltávolítjuk a fölöslegeseket. Oldalvesszők oldalrügyekből képződnek, a vázágak elágazódását segítik, illetve ezekből alakulnak ki a termőgallyak. Fattyúvessző rendszerint idősebb koronarészeken rejtett rügyekből fejlődő igen erős növekedésű vegetatív vessző. A fattyúvesszőkön nagy számban találunk másodrendű elágazásokat. Az őszibaracknál a másodrendű elágazásokon az oldalrügyek gyakran virágrügyek. Tővessző. Gyökérnyakból és a cserjetörzsből tör elő. A termőültetvényekben az alanyokból növő tővesszőket el kell távolítani, de a málnánál, a szedernél, a ribiszkénél és a köszméténél a termőfelület megújulását szolgálja. Gyökérsarjak. A gyökér járulékos rügyeiből képződik (málna, meggy). 2. Termővesszők. Termőre fordult ültetvényben a növekedési és termővesszők elkülönítése mesterkélt, hiszen a vesszők jelentős részén mindkét rügytípus (hajtás, termőrügy) megtalálható. A termővesszőket hosszúságuk alapján csoportosíthatjuk. Rövid termővesszők Dárda. Max. 5 cm hosszúságú, csúcsán rendszerint vegyesrügy, oldalán pedig csak a levélripacsok találhatók. Ha nincs termőrügy a csúcsán, pár mm-es hajtást növeszt és ismét csúcsrügyben zárul. Ez több éven keresztül megismétlődhet, s a növekedési pontok, mint gyűrűk veszik körbe a vesszőt ezért az ilyen dárdát gyűrűs dárdának is nevezik. Sima termőnyárs cm hosszú, csúcsán vegyesrügy, oldalán pedig fejletlen hajtásrügyek találhatók. Mindkét típusú rövid termővessző csak az almatermésűekre jellemző. Termőnyárs cm hosszúságú szárképlet, amelynek csúcsán mindig hajtásrügy található, míg az oldalán a virágrügyek, ritkán fejletlen hajtásrügyek. Egyes szilvafajtákra jellemző, de más gyümölcsfajoknál is előfordulhat, hogy a csúcsrügy tövisbe zárul (tövises termőnyárs), s mivel az oldalán csak virágrügyek vannak, ezért termésérés után ezek elszáradnak. A virágrügyek rügycsoportokban állhatnak (kettesével, hármasával). Ez a termőrésztípus a csonthéjasokra és a piros ribiszkére jellemző. Különleges termőnyárs a bokrétás termőnyárs, amelynél a rövid hajtáson 5 6 db virágrügyből álló rügycsoport található, középen fejlett hajtásrüggyel, ami a továbbnövekedést, az évenkénti megújulást szolgálja, 1 2 mm-es továbbnövekedéssel. Cseresznye, meggy, mandula, kajszi és egyes szilvafajták jellemző termőrésze. 61

72 Gyümölcstermő növények morfológiája Középhosszú termővesszők. Rendszerint cm hosszúak, elérik vagy meghaladják a ceruzavastagságot. A csonthéjasok (őszibarack, kajszi, cseresznye, meggy, szilva) értékes termőrészei, amelyeknél a csúcsrügy mindig hajtásrügy, oldalán pedig az adott fajra jellemző vegyes rügycsoportok találhatók (hajtás + virágrügyek). Néhány alma- és körtefajtánál a középhosszú vesszők csúcsán, illetve oldalán is lehetnek termőrügyek (vegyesrügyek), amelyek elsősorban a fa fiatalkorában jellemzőek. Fekete ribiszke középhosszú vesszőinek oldalán találjuk a vegyesrügyeket, a csúcsán itt is mindig hajtásrügyek vannak. Birs és dió középhosszú vesszőin legtöbbször csak azok csúcsán találhatók termőrügyek, ezért ezeket a vesszőket nem szabad visszametszeni. Hosszú termővessző. A 40 cm-nél hosszabb termővesszők csak néhány gyümölcsfajra jellemzők. Ilyenek fordulnak elő az őszibaracknál, de a japán körtéknél is gyakran találunk hosszú vesszőkön termőrügyeket. Ilyen értelemben hosszú termővesszőnek nevezhetjük a málna és a szeder termővesszőit, amelyek elérhetik a 1,5 2,1 m-t is. Almatermésűek termővesszői Általános jellemzése: hosszúságuk változó: a rövid nyeles képződménytől a hosszú vesszőig minden átmenet előfordul (dárda, sima termőnyárs, középhosszú és hosszú termővessző), vastagságuk: pár mm-től kb. ceruzavastagságig, a vesszők csúcsán duzzadt termőrügy van (esetenként hajtásrügy), amely tartalma szerint vegyesrügy (minél rövidebb vessző, annál valószínűbb a termőrügy), a vesszők oldalán szórt állásban, magánosan elhelyezkedő, főleg hajtásrügyek, egyes fajtáknál termőrügyek is találhatók. Fejlődésük, elhelyezkedésük: a termővesszők egy része kétéves termőgallyhoz ízesül, mivel azok oldalsó vagy csúcsi helyzetű hajtásrügyeiből fejlődött (3.9. ábra) ábra - Alma (körte) 3 éves termőgallya termővesszőkkel(a) termőrügy (vegyesrügy); (b) hajtásrügy; (c 1 ) dárda; (c 2 ) dárdák termőkalácson(másodrendű növekmény); (d) sima termőnyárs; (e) vessző 62

73 Gyümölcstermő növények morfológiája a termővesszők másik része pedig botanikailag a termőkalács nevű képződmény másodrendű képletének tekinthető. termőkalács: a vegyesrügyből fejlődő törpe hajtás (10 15 mm) és a virágzat tengelye megvastagszik. Annál nagyobb lesz a kalács minél tovább neveli a gyümölcsöt. A kalácson a gyümölcsnövekedéssel egy időben másodrendű növekményként értékes termőrészek (dárda, sima termőnyárs, hosszú vessző) képződhetnek (3.7. ábra). Csak az almára, körtére jellemző. Fajok specialitásai Alma nagy különbség van a fajták között (a növekedési és terméshozási típusnak megfelelően), az oszlopos fajták és a spurok szinte kizárólag csak a rövid termőrészeken teremnek, a másik a végentermő típus, amikor igen nagy a középhosszú és hosszú termővesszőkön való terméshozás aránya. Körte rövid termőrészeken, fajtától függően (pl. Vilmos körte, nasik) gyakran a hosszú vesszőkön is terem. Birs a vegyesrügyből 6 8 leveles kis hajtás (8 10 cm) képződik, annak végén hozza a virágot (magános nagy virág). Kalácsképződés nem jellemző annyira, mint az almánál. Csonthéjasok termővesszői Általános jellemzése: vesszők hosszúsága néhány mm-től cm-ig változhat (bokrétás termőnyárs, csonthéjasok termőnyársa, középhosszú és hosszú vessző), a vesszők vastagsága változó, legjobbak az 5 9 mm átmérőjű (jó ceruzavastagságú) vesszők. 63

74 Gyümölcstermő növények morfológiája a vesszők csúcsán mindig hajtásrügy található és az oldalán szórt állásban, magánosan vagy csoportosan helyezkednek el a virágrügyek (3.8. ábra). Őszibaracknál legjellemzőbb a hármas vegyes rügycsoport, míg szilvánál, kajszinál igen gyakori, hogy a hosszú vesszők oldalán csoportosan helyezkednek el a virágrügyek (3 4 db). Őszibarack A hosszú vesszők a legértékesebb termővesszők, s ha a fajtára jellemző módon be van rakódva termőrügyekkel, teljes termővesszőnek nevezzük. Rossz kondíciójú fákon, vagy idősebb ültetvényekben gyakoriak a hiányos termővesszők, (vékonyak és kevés termőrüggyel rendelkeznek) a rövid termővesszők, a termőnyársak, illetve bokrétás termőnyársak. Kajszi, szilva Leggyakoribbak a rövid termővesszők, a termőnyársak, de a kajszinál és egyes szilvafajtáknál (Cacanska lepotica) a középhosszú és a hosszú termővesszőkön is differenciálódhatnak a virágrügyek. Cseresznye, meggy Termésük döntő hányadát nyársakon, leggyakrabban bokrétás termőnyársakon hozzák. Hosszú termővesszők elsősorban a meggyre jellemzőek, de jó kondíciójú cseresznyefákon is megtalálhatók. A cseresznye és meggy termővesszők zömmel a kétéves termőgallyak csúcsához vagy oldalához ízesülnek, az idősebb fás részek rejtett rügyeiből ritkábban fejlődnek termővesszők (3.10. ábra) ábra - Cseresznye (1) és meggy (2) termőgallya termővesszőkkel (a) termőrügy (virágrügy); (b) hajtásrügy; (c) termőnyárs; (d) bokrétás termőnyárs; (e) vessző; (f) felkopaszodott termőgally 64

75 Gyümölcstermő növények morfológiája A rövidebb termővesszők vagy nyársak minden oldalrügyéből virágok fejlődnek, csak a csúcsrügyből fejlődnek tovább, újabb bokrétás nyársat fejlesztve. Meggynél a hosszú termővesszők gyakran csak kevés oldalhajtást fejlesztenek vagy egyáltalán nem hajtanak ki a hajtásrügyek, ezért jellemző a felkopaszodás. Cseresznyénél az oldalrügyekből rendszerint a nyársak fejlődnek. Héjasok termővesszői A héjasok közé tartozó gyümölcsfajok egyivarú egylaki növények és fajonként igen eltérő termőrész és rügyberakódottság jellemző. Dió Termővesszők cm hosszúságúak, vastagságuk függ a fa korától, kondíciójától (8 15 mm). Rendszerint a vessző csúcsán, illetve egyes fajtákon (Pedro) a csúcs alatti régióban is találhatók a vegyesrügyek. A vegyesrügyekből fejlődő rövidebb hajtások csúcsán vannak a nővirágok, legtöbbször 1 4 db-os csokorban, vagy több virágból álló füzérben (3.11. ábra). Az oldalrügyek takaratlan barkarügyek, amelyek 0,5 1 cm hosszúak, de a belőle kifejlődött barkavirágzat cm hosszú és 1 1,5 cm széles is lehet. A hajtásrügyek szintén a vesszők oldalán találhatók szórt állásban, kicsik és gömb alakúak ábra - Dió termővesszője (a) kihajtás előtt és (b) után; (c) vegyesrügy nővirágokkal;(d) barkarügy-hímvirágokkal; (e) nővirágai 65

76 Gyümölcstermő növények morfológiája Mogyoró Legjellemzőbb termőrészek a rövid és hoszszú termővesszők, amelyeken 3 féle rügyalakulatot figyelhetünk meg. A hajtásrügyek a csúcson, illetve a vessző alapi részén találhatók (oválisak). A barkarügyek 4 6 mm vastag és 2 3 cm hosszú barka virágzat (kinyílva 4 13 cm). A termőrügyek, amelyek vegyesrügyek vagy a vesszők csúcsán, vagy a barkák alatti rövid termővesszők alapi részén képződnek, jellegzetesen piros pamacsok vannak a rügy tetején, amelyek a nővirágzatok bibeszálai. A vegyesrügyekből hajtás fejlődik, majd ennek csúcsán 4 16 virágból álló virágzat (3.12. ábra) ábra - Mogyoró rövid termővesszői barkavirágzáskor; (a) vegyesrügy csúcsán a nővirágok bibepamata;(b) hajtásrügy; (c) barkavirágzat 66

77 Gyümölcstermő növények morfológiája Gesztenye Középhosszú, illetve hosszú vesszői cm közöttiek. Hajtás- és vegyesrügyei vannak. A hajtásrügyek a vesszők alapi részein találhatók és legtöbbször nyugalomban maradnak. A vegyesrügyek a vessző csúcsi részén vannak, s mindkét ivari virág e rügyekből fejlődő hajtások különböző részein találhatók. A nővirágok a hajtás csúcsán, míg a hímbarkák a hajtás oldalán fejlődnek. Mandula Termőrész alakulása hasonló az őszibarackhoz, de annál rövidebb termőrészeken terem. (Rövid termővessző, termőnyárs, bokrétás termőnyárs.) Hajtás- és virágrügyei vannak. A bogyósgyümölcsűek termővesszői Málna, szeder, szedermálna A málnánál különbség van az egyszer (nyáron) termő és a kétszer termő málnafajták termőrészei között. Mindkettő gyökér, illetve tősarjakat fejleszt. A kétszer termő málnafajták a termővesszőkön és az újonnan fejlődő sarjakon is teremnek. A nyár közepén és második felében a sarjak csúcsi részén differenciálódnak a rügyek (vegyes rügyek), majd virágoznak és termést hoznak. Ezeket sarjakon is termő málnáknak nevezzük. Ha ezeket a sarjakat a következő évre is meghagyjuk, a vessző középső részén lévő vegyesrügyek teremnek. Az egyszer termő málnák sarjai első évben vegetatívak maradnak, majd következő évben teremnek. A vesszők középső részén találhatók a legfejlettebb termőrügyek (vegyes rügyek). A szedernél csak tősarjak fejlődnek, az igen hosszú (3 5 m) tővesszőkön és azok másodrendű vesszőin találhatók a vegyesrügyek. Ribiszke A fekete és piros ribiszke termőrészei között alapvető különbségek vannak. Fekete ribiszkének a hosszú és középhosszú termővesszők a legfontosabb termőrészei, amelyek oldalán vegyesrügyek találhatók, a csúcson pedig hajtásrügy. Vegyesrügyből a fürt mellett jellegzetes nyárs keletkezik, amely nyár végére vegyesrügybe zárul (3.13. ábra). 67

78 Gyümölcstermő növények morfológiája ábra - Fekete ribiszke 3 éves termőgallya termővesszőkkel; (a) hajtásrügy;(b) vegyesrügy; (c) dárda; (d) termővessző Piros ribiszkénél a tővesszőből fejlődő termőgallyak oldalán találhatók a rövid szártagú termővesszők, a nyársak, amelyek a piros ribiszke legfontosabb termőrészei (3.14. ábra). A nyársak csúcsrügye mindig hajtásrügy, ezért képesek önmaguk megújulására több éven keresztül. A nyársak oldalán található termőrügyek pedig virágrügyek. A termőrészeken kívül a gallyrészek második és harmadik, valamint a harmadik és negyedik éves növekedési határán sűrűn elhelyezkedő virágrügyek találhatók. 68

79 Gyümölcstermő növények morfológiája Piros ribiszke 3 éves termőgallya termővesszőkkel (a) hajtásrügy; (b) virágrügy;(c) virágrügycsoportok a növekedési pontokon; (d) termőnyársak Köszméte Rövid termőrészek csúcsain dárdákon, termőnyársakon terem. A törzses fákon jó kondíció esetén gyakran a középhosszú termővesszők oldalán is találhatunk termőrügyeket, amelyek vegyesrügyek. A vegyesrügyekből kis hajtás fejlődik, csúcsán 1 3 virágból álló rövid virágfürtöket találunk. A koronában a termővesszők termőgallyakon helyezkednek el. Gally. A koronában a 2 4 éves koronarészeket gallyaknak nevezzük, amelyeken a különböző értékű és helyzetű éves vesszők (termővesszők) találhatók. A koronában ennél idősebb termőgallyakon már csak rövid termőrészek fejlődnek, ezért metszéskor ezeket visszaifjítjuk vagy eltávolítjuk. Ág. Az ötévesnél idősebb koronarész, amelynek feladata elsősorban a koronaváz felépítése. A törzs folytatása a sudárág és a sudárból kiinduló elágazásokat oldalvázágaknak nevezzük. A vázágak oldalirányú elágazódását a térkitöltő elágazásnak, míg a vázág alatti elágazást gallérágnak nevezzük. Vázágak kialakításakor nagy gondot kell fordítani annak stabilitására, különösen azoknál a gyümölcsfajoknál (nasik, meggy, őszibarack), amelyeknek törékeny az ágrendszerük. Virág. A szaporodást szolgáló generatív módosult hajtás, amely virág vagy vegyesrügyből fejlődik ki. Ha egy rügyből csak egy virág képződik magános virágnak nevezzük (birs, naspolya). A virágzat egy olyan elágazó hajtásrendszer (virágzati tengely), amelyen nincsenek lomblevelek, minden rügyéből virág keletkezik (Terpó, 1968). A gyümölcstermő növényeknél tengelyképletek elágazódási típusa alapján fürtös és bogas virágzatok ismertek. Fürtös virágzatnál mindig az alsó vagy a csúcsi helyzetű legszélső virág nyílik ki legelőször (körte, ribiszke, málna, dió nővirága barkavirágok stb.). Bogas virágzatban a főtengely virágban végződik, növekedését korán befejezi, ezért legelőször a középső virág nyílik ki (alma, szamóca). A virág három fő részre tagolódik: virágtakaró táj, porzótáj, termőtáj. Mindhárom virágszerv a virág tengelyén (virágkocsány) található, amelynek kiszélesedő részét vacoknak nevezzük. A virágtakaró a virág legkülső része, amely legtöbb gyümölcstermő növény virágjában egymástól eltérő 2 örvből áll, a zöld vagy barna színű csészéből és a legtöbbször fehér színű pártából (sziromlevelekből). A porzótáj részei a porzószál, a csatló és portok. Egy-egy portokban képződő pollenek száma gyümölcsfajonként nagy eltérést mutat. A szélporozta gyümölcsfajoknál, mint pl. a mogyorónál portokonként több mint 15 ezer pollen termelődik, míg ez az almánál fajtaátlagban csak 3500 db (Nyéki, 1980). A termőnek funkcionálisan szintén három része van: bibe, bibeszál és a magház. A csonthéjasoknál 1, az almánál viszont gyakran 5 bibeszál található. A bibe a pollen megtapadását biztosítja, míg a bibeszál szövetei tápanyagokkal látják el a pollentömlőt. A magházban helyezkednek el a magkezdemények. Virágnyílás után a magkezdemények (petesejt) élettartama viszonylag rövid is lehet (almánál fajtától függően 3 11 nap), ami azonban legtöbb esetben elegendő a hatékony megporzáshoz (a hím gaméta 5 7 nap alatt hatol le a bibefejtől az embriózsákig). Diploid fajtáknál a petesejt a virágnyíláskor már érett a megtermékenyülésre, míg a triploidoknál ez csak 2 3 nappal a virágzás kezdete után következik be (Nyéki, 1980). Az alma és körte magháza öt termőlevélből áll, s minden termőlevél alján 2 2 magkezdemény fejlődik, tehát egy normális megtermékenyülés esetén akár 10 mag is fejlődhet. Csonthéjasoknál egyetlen termőlevélből alakult magházban 2 magkezdemény van, de csak az egyik tud kifejlődni. Legtöbb gyümölcsfajnál a hím- és a nővirágok egy virágban találhatók, hímnősek, azaz kétivarúak (almatermésűek, csonthéjasok). A dió, mogyoró, gesztenye virágai egyivarúak, vagyis a hím- és nővirágok 69

80 Gyümölcstermő növények morfológiája külön-külön virágban fejlődnek, de egylakiak, mivel ugyanazon növényen találhatók. A kivi, a homoktövis viszont kétlaki gyümölcs, a hím- és nővirágok különböző egyedeken találhatók. Termés. A termés a termő magházából fejlődik, biológiai értelemben a termések feladata a magvak védelme. Gyümölcstermesztési szempontból viszont elsődleges szerepe a termésnek, vagyis a gyümölcsnek van, amely nyersen fogyasztható, étrendünkben szerepe egyre növekszik. Kialakulásának feltétele, hogy a virágban végbemenjen a megtermékenyülés folyamata, de megtermékenyülés nélkül is létrejöhet gyümölcs, pl. a körténél parthenocarp úton. A termés részei: (1) külső terméshéj, (2) középső terméshéj, (3) belső terméshéj, (4) virágmaradványok. Külső terméshéj (exocarpium) gyümölcsöknél legtöbbször színes, rajta szőröket (őszibarack) találhatunk, esetleg viaszréteg fedi (alma, szilva stb.). Középső terméshéj (üreg) (mezokarpium) almatermésűeknél, csonthéjasoknál a középső rész elhúsosodott raktározó szövetből áll, amelynek színe, íze, illata stb. fajonként és fajtánként nagy eltérést mutat. A mezokarpium a belső kőmagtól könnyen elválik, ezért magvaválónak nevezzük, de ha szorosan rátapad maghozkötött, vagy duránci a gyümölcs (őszibarack, szilva). Belső terméshéj (endocarpium) közvetlenül a mag körül található, csonthéjasoknál (őszibarack) csontkeménységű, a mag védelmére alakult szerv. Gyakran találhatjuk meg a bibe és a csésze maradványait a gyümölcsökön. A termés a (virág) kocsányon lóg, amelynek hossza fajonként változó. Almánál, körténél, cseresznyénél, meggynél legtöbbször a kocsány hosszú, míg őszibaracknál, kajszinál, szilvánál rövid. Ha a gyümölcs (termés) csak a termőből alakult ki valódi termésnek tekinthetjük, de ha a termővel együtt más virágszervek is részt vesznek a kialakulásában áltermésről beszélünk (3.15. ábra). Legtöbbször a vacok nő össze a termő falával és a magház az elhúsosodott vacokba besüllyed. A termések osztályozását a 3.5. táblázatban közöljük ábra - Fontosabb termesztett gyümölcsfajok virága és termése Valódi termések: (1) őszibarack, (2) kajszi, (3) cseresznye, meggy, (4) mandula, (5) málna, szeder, (áltermések) (6) ribiszke, (7) köszméte, (8) bodza, (9) szamóca, (10) almagyümölcsűek, (11) dió 70

81 Gyümölcstermő növények morfológiája 3.5. táblázat. Gyümölcstermő növények termései, terméscsoportjai 71

82 4. fejezet - A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A gyümölcsösök létesítéséhez felhasznált ültetési anyag (gyümölcsfaoltvány és csemete) minősége és biológiai értéke alapvetően meghatározza az ültetvények biológiai alapjait, s ezáltal a termelés eredményességét. Különösen érvényes ez a korszerű integrált gyümölcstermesztésben, ahol az ültetvények kifogástalan egészségi állapota és jó kondíciója alapfeltétele az integrált növényvédelmi és termesztési eljárások alkalmazásának. A gyümölcstermesztők az ültetési anyagot faiskoláktól szerezhetik be, vagy kisebb részben saját maguk állítják elő házi faiskolában. A faiskolai termesztésben a legfontosabb követelmény, hogy az ültetési anyag (oltvány, félkész oltvány) vagy a szaporítóanyag (szemzőhajtás, oltóvessző) és az alanycsemete igazoltan ellenőrzött (certifikált) forrásból származzon. A certifikáció azt jelenti, hogy a tanúsítványt kiadó intézmény (Magyarországon az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, OMMI) rendszeresen ellenőrzi a faiskola törzsültetvényeit, növényanyagát és a szaporítás folyamatát. Az oltvány vagy a szaporítóanyag címkéjével, illetve a származási bizonyítványokkal igazolják, hogy az áru ellenőrzött, fajtaazonos, egészséges növényállományról származik, s az előállítása során betartották a fajtaazonosság és az egészségi állapot megőrzésére vonatkozó előírásokat. Az EU-tagországokban ma már csak certifikált szaporítóanyag, ültetési anyag hozható kereskedelmi forgalomba. 1. Fajtaazonosság, klónszelekció A gyümölcstermő növények nemes fajtái fajtaazonosan csak vegetatív úton szaporíthatók, az így létrejött szaporulat minden esetben klón. A klón értelmezése mindig viszonylagos, a kiindulásként megjelölt egyetlen anyanövény összes utódját értjük alatta. Így tehát tágabb értelmezésben egy ismert anyanövényből kiinduló ivartalanul szaporított fajta összes egyedét egy klónnak tekinthetjük, hiszen a fajta minden egyes egyede ennek az anyanövénynek a vegetatív szaporulata. Így pl. a Vilmos körtét 1770-ben találták Angliában, s azóta ivartalanul szaporítják, de számos füge- vagy szőlőfajtát már lehet, hogy több ezer éve szaporítanak ugyanígy. Az ivartalanul szaporított fajtákon belül bármely egyedet kiválasztva, s annak ivartalan szaporulatát elkülönítve klónt kapunk. Egy-egy újabb klón elkülönített szaporításának azonban csak akkor van értelme, ha az anyanövény különleges értéket képvisel például kiemelkedő termőképességével vagy egészségi állapotával. A fás növények ivartalanul szaporított fajtáinál mindig ilyen klónokkal van dolgunk. Az ivartalan szaporítással létrejött utódok (klónok) elvileg az anyanövénnyel teljes mértékben azonosak. Régóta ismert azonban az a tény, hogy egy fa összes rügyét elszaporítva fajtától függő mértékben az anyanövényhez viszonyítva kisebb-nagyobb arányban statisztikailag igazolhatóan eltérő tulajdonságú egyedeket kapunk. Egy fajtát hosszú időn keresztül ivartalanul szaporítva a fajtát jelentő klónon belül az eredeti fajtához viszonyítva előnyös vagy hátrányos tulajdonságú egyedek halmozódhatnak fel. Ha ezeket elkülönítve továbbszaporítják, eltérő tulajdonságú klónok jöhetnek létre, s ez akár a fajta leromlásához is vezethet. A fajta eredeti tulajdonságainak megtartását a fajtafenntartó nemesítés biztosítja. Az értékelés alapján kiemelt klónok törzskönyvezett fáinak vírusmentes szaporulatát helyezik el a központi törzsültetvényben. A tudatosan végzett fajtafenntartó nemesítés a fajták jellemző tulajdonságainak megőrzését szolgálja, meggátolja a fajta leromlását. Így elérhető, hogy a fajták (klónok) kedvező viszonyok közötti maximális teljesítőképessége eredeti állapotában hosszú ideig fenntartható. A régóta ivartalanul szaporított fajtáknak számos klónja van az európai faiskolai forgalomban, amelyek között szembetűnő különbségek lehetnek. Legismertebb ilyen szempontból a Golden Delicious (4.1. táblázat, Engel, 1977a; van Oosten, 1977a), amelynek ma már csak szelektált klónjait forgalmazzák a faiskolák, versengve a legjobb klónok megszerzéséért. A fajta mutabilitásától függően viszonylag fiatal fajtáknál is gyakori lehet a mutáció, gondoljunk itt a Jonagold több tucat forgalomban levő klónjára, a különböző jól színeződő változatokra ( Elstar, Gala ). Ezek a klónok általában új fajtaként kerülnek forgalomba, hiszen a fajta termesztési értékét jelentősen megváltoztatják. 72

83 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége 4.1. táblázat. Néhány Golden Delicious klón növekedése és termőképessége M 106 alanyon (Engel, 1977a) 2. Egészségi állapot, vírusmentesség A szaporítóanyag számos veszélyes kártevő, kórokozó terjesztésében kiinduló forrás lehet, ezért alapvető követelmény a faiskolákban a kártevőktől, kórokozóktól való mentesség, amit a növény-egészségügyi szakszolgálat felügyelői rendszeresen ellenőriznek. A növényállomány egészségi állapotára a házi faiskolában is ugyanolyan követelmények vonatkoznak. Külön figyelmet kell szentelnünk a vírusoknak, mivel a vírusokkal szemben szinte az egyetlen védekezési lehetőség az egészséges szaporítóanyag használata (Németh, 1979, 1992; Kölber és tsai, 1996). A gyümölcstermesztésben alapvető követelmény, hogy csak vírusmentes fákat szabad telepíteni. Ma már nyilvánvaló a vírusmentes fák előnye a fertőzöttekkel szemben, ami az erőteljesebb növekedésben, vitalitásban, jobb kondícióban és mintegy 30 50%-kal nagyobb teljesítményben mutatkozik meg (4.1. táblázat) ábra - Egyéves vírusmentes oltványok a faiskolában (Fotó: Hrotkó) 73

84 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Faiskolai és gyümölcstermesztési szempontból egyaránt nagy előnyt jelent a vírusmentes szaporítóanyag esetén a növényállomány kiegyenlítettsége. A vírusmentes szaporítóanyaggal telepített faiskolában vagy ültetvényben a fák egyforma magasságúak, egyforma vastagságúak és később a gyümölcsösben mutatott teljesítményük is kiegyenlített. A vírusmentességgel tehát nemcsak a vírusok teljesítményt csökkentő hatásától szabadulunk meg, hanem az ültetvény kiegyenlítettebbé válik, s ez az ültetvény összteljesítményét javítja. 3. A klónon belüli változások mérséklése a szaporítóanyag-termesztés rendszerében Ha egy fajta egy egyedét, több egyedből álló mikroklónját kiválasztjuk további vegetatív szaporítás céljára, az erről származó első vegetatív szaporulat tulajdonságait a fajtára jellemző variabilitás ismeretében bizonyos valószínűséggel körül lehet határolni. Így tehát a nemesítő vagy a fajtafenntartó által elvégzett vizsgálatok alapján megadott fajtatulajdonságok várhatók az első vegetatív szaporulatban a fajtára jellemző valószínűségi határok között. Az anyanövény vagy mikroklón öregedésével azonban évről évre a fel nem ismert szomatikus variációk akkumulálódnak, vagyis mennél távolabb kerülünk időben a fajtatulajdonságokat leíró, ellenőrző vizsgálatoktól, annál nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő változások a klónon belül. A fajtaazonosság biztosítása érdekében a szaporítóanyag-termesztés során korlátozzák a vegetatív szaporulati fokozatok számát. A faiskolákban a törzsfák forgalmának, a törzsültetvényeknek az ellenőrzése, a származási igazolványok rendszere, a törzsültetvények nyilvántartása, az egyes törzsfák megjelölése valamint a róluk szedett szaporítóanyag pontos mennyiségi nyilvántartása, s az egész folyamat ellenőrzése biztosítja azt, hogy a végtermék, az oltvány az adott fajta, klón meghatározott szaporulati fokozatú utóda. Magyarországon a központi törzsültetvény elsőfokú vegetatív szaporulata a faiskolák üzemi törzsültetvényeibe kerül, így a faiskolák által forgalomba hozott certifikált oltványok a központi törzsültetvény második vegetatív szaporulatát jelentik. 4. A gyümölcs-faiskolai termesztés szabályozása és ellenőrzése A faiskolai termesztés szabályozásának alapjait az évi CXXXI. törvény biztosítja. Előírja, hogy Magyarországon csak a Nemzeti Fajtajegyzékben levő, vagy ideiglenesen szaporításra, illetve ideiglenes felhasználásra engedélyezett fajok, fajták minősített vetőmagját, szaporítóanyagát, csemetéjét és ültetési anyagát lehet forgalomba hozatal céljával előállítani, forgalmazni, illetőleg árutermelésre felhasználni a vonatkozó külön jogszabályoknak megfelelően. Forgalomba hozatal céljából csak törzsültetvényből származó alapanyag felhasználásával, és csak engedélyezett faiskolában lehet csemetét, ültetési anyagot előállítani. A törvény rendelkezik a vetőmag és a szaporítóanyagok minősítéséről, csomagolásáról és jelöléséről, valamint a kapcsolatos hatósági feladatok szakigazgatási szervezetéről. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) mellett a szakigazgatási feladatok ellátásban fontos szerepe van az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetnek (OMMI). Az OMMI engedélyezi a faiskolák létesítését, a törzsültetvények létesítését és megszüntetését, vizsgálja és minősíti a vetőmagvakat és szaporítóanyagokat, csemetét és ültetési anyagokat és ellenőrzi előállításukat, feldolgozásukat, forgalmazásukat és felhasználásukat a hatályos jogszabályok szerint. AZ OMMI a faiskolákat évente több alkalommal ellenőrzi, megállapításait jegyzőkönyvben rögzíti. Az alkalmas tételek forgalomba hozatalát engedélyezi, az alkalmatlan termékeket kizárja a forgalomból. A megfelelő tételekhez a növényállomány szaporulati fokozatának megfelelő tanúsító (certifikációs) címkét kiadja. A bázis kategóriájú növényanyagot fehér, a certifikáltat kék, a C. A. C. termékeket narancsszínű címkével látja el. Magyarországon csak az OMMI által minősített (certifikált) szaporítóanyag hozható forgalomba. A forgalomba hozott és felhasznált tételekről a termelő köteles származási igazolást kiállítani és azt a vevő részére átadni. A certifikáció valójában minőségellenőrzési és -tanúsítási eljárás, amelynek során a szakhatóság a faiskolai áru előállításának folyamatát ellenőrzi, majd igazolja, hogy az árut valóban a vonatkozó jogszabályoknak és szakmai előírásoknak megfelelően állították elő. Gyümölcs-faiskolai termék az OMMI által kiadott minőségtanúsító címke nélkül nem forgalmazható, a termékeket az előállító köteles címkével ellátni. A törzses és edényes ültetési anyagot egyedenként, más faiskolai termékeket kötegenként kell címkézni. 74

85 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A szaporításra engedélyezett fajták körét szakértői testületek bevonásával az OMMI évente meghatározza. Az engedélyezett fajtákat jelenleg az OMMI által évente kiadott A szaporításra engedélyezett szőlő- és gyümölcsfajták jegyzéke tartalmazza. A faiskolák növényállományukról és a szaporításokról az OMMI előírásainak megfelelő nyilvántartásokat kötelesek vezetni. A forgalomba hozott faiskolai áru fajtaazonosságát a származási igazolvány és a szállítási jegyzék igazolja. A fajtaazonosságért mindig a termelő szavatol, ezért mind a vásárolt, mind az értékesített áru fajtaazonosságát igazoló okmányokat 10 évig meg kell őrizni. A növényvédelmi szakszolgálat a karantén vagy veszélyes kártevővel fertőzött árut megsemmisítteti, de zárolhatja is a faiskolát, vagy javaslatot tehet a faiskolai engedély visszavonására és a faiskola megszüntetésére. A magyar növény-egészségügyi hatóság a faiskolák növényállományát a szaporítás és forgalmazás minden fázisában ellenőrzi (Bach és Szőnyegi, 1996). Az ellenőrzés kiterjed az állomány általános egészségi állapotára, és a hatályos növény-egészségügyi rendeletek, előírások betartására. Különös figyelmet fordítnak a zárlati és veszélyes kártevőkre és kórokozókra. 5. Ültetési anyag előállítása A gyümölcsfák ültetési anyagának zökkenőmentes termeléséhez számos részterület, folyamat jól összehangolt együttműködésére van szükség. A faiskolai termesztés három fő részterülete a szaporítóanyag-termesztés, a csemetenevelés és az ültetési anyag előállítása (4.2. táblázat) táblázat. A faiskolai termesztés részfolyamatai A biztonságos termelés érdekében évről évre jó minőségű szaporítóanyagot, vagyis alanyvetőmagot, szemzőhajtást, oltóvesszőt, dugványt kell előállítani, mivel a mag kivételével a szaporítóanyagok csak rövid ideig tárolhatók. Nem minden faiskola rendelkezik magtermő, illetve törzsültetvényekkel, ezeket nagyobb faiskolák, részben kutatóintézetek, oktatási intézmények tartják fenn. A csemetetermesztés a magiskolában, a dugványiskolában és a bujtvány anyatelepeken folyik, a szabványos minőséget el nem ért csemeték pedig erősítőiskolába kerülnek. A csemeteiskola általában egyéves kultúra, ahol a szaporítóanyagból a felhasználási célnak megfelelő méretű és minőségű növényt állítanak elő. Kivétel ez alól a bujtványanyatelep, amely törzsültetvénynek minősül. A magcsemetéket teljes egészében, a dugvány- és bujtványcsemetéket pedig részben alanyként használják fel az oltványnevelés során. A nemes fajtákból előállított saját gyökerű csemetéket (ribiszke, mogyoró) közvetlenül, illetve szabadföldi vagy edényes továbbnevelés után ültetvények létesítésére vagy pótlására lehet felhasználni, vagyis csemetéjük ültetési anyag. A nemes gyümölcsfajták nagy részét oltással, szemzéssel szaporítják, így az ültetési anyag előállításának helye az oltványiskola. Az oltványiskolába telepített alanycsemete minőségét, az oltás, a szemzés és a nevelés módját a kívánt ültetési anyag minősége szabja meg. Az oltványiskolába telepítik a kézben oltott oltványokat is. Az oltványnevelés időtartama 2 3 év, a végtermék, az oltvány alanyból, nemesből, esetleg közbeoltott fajtából áll. 75

86 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A vírusmentes szaporítóanyag-termesztés komplex rendszere biztosítja, hogy a fajta legkiválóbb tulajdonságú egyedeit nagy számban és patogénmentesen elszaporíthassuk. Egyetlen kiemelkedő tulajdonságú egyed szaporítása egy-egy ciklusban a hagyományos szaporítási eljárásokkal csak korlátozott számú közvetlen utódot eredményez. Egy fajta (klón) gyors elszaporítására a különböző szaporulati fokozatú növények további szaporításra történő felhasználása ad lehetőséget. A faiskolai gyakorlatban a gyümölcsfajoknál az alábbi szaporulati fokozatokkal találkozunk (MSZ 17641): 1. Prebázis származásfokozatú gyümölcs szaporítóanyag a nemesítő vagy a fajtafenntartó által kijelölt, törzskönyvezett (törzskönyvezésre előjegyzett) és vírusmentes egyedéről vagy állományáról állítható elő. A prebázis szaporítóanyagból előállított növények a központi törzsültetvénybe, illetve a központi törzsgyümölcsösbe kerülnek. 2. Bázis származásfokozatú szaporítóanyagok a központi törzsültetvényben található növényállományról szedhetők. (A központi törzsültetvénnyel párhuzamosan telepítik a központi törzsgyümölcsöst is, ahol a központi törzsültetvényben található klónokat tartják fenn termő állapotban, ellenőrzés és esetlegesen szaporítóanyag szedése céljából.) A bázis fokozatú szaporítóanyaggal előállított növényeket üzemi törzsültetvényekbe telepítik továbbszaporítás céljával. 3. Certifikált szaporítóanyag az üzemi törzsültetvényekben található törzsfákról szedhető, a faiskolák által forgalomba hozott ültetési anyag előállítására, gyümölcsösök telepítésére szolgál. Az európai faiskolai forgalomban C. A. C kategóriaként jelölik azt a szaporítóanyagot, amelyet szaporításra ideiglenesen engedélyezett növényekről szednek. Ebbe a kategóriába sorolhatók azok az ültetési anyagok, amelyeket az ún. kijelölt fáról, kijelölt ültetvényből szedett szaporítóanyagból állítottak elő. Kivételes esetben engedélyezik az ilyen szaporítást, ha a fa vagy ültetvény meghatározott követelményeknek (fajtaazonosság, kiemelkedő hozam és minőségi tulajdonságok, egészségi állapot) megfelel. A különböző szaporulati fokozatú szaporítóanyag előállítása a törzsültetvények feladata, amelyekhez kapcsolódik a fajtafenntartás folyamata és a növény-egészségügyi mentesítés és ellenőrzés rendszere. A évi CXXXI. törvény és a vonatkozó végrehajtási rendeletek (88/1997. (XI. 28) FM rendelet a 88/1997, illetve a módosítására kiadott 45/1998. (VI. 16) FM rendelet) értelmében forgalomba hozatal céljára gyümölcsfajtákat csak bázis állományról (üzemi törzsültetvény) lehet szaporítani. Kivételes esetben engedélyezik az ún. kijelölt fáról, kijelölt ültetvényből történő szaporítást, ha a fa vagy ültetvény (utóbbi a bogyósgyümölcsűeknél) meghatározott követelményeknek (fajtaazonosság, kiemelkedő hozam és minőségi tulajdonságok, egészségi állapot) megfelel ábra - A gyümölcsfajok vírusmentes szaporítóanyag-termesztési rendszere 76

87 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Központi törzsültetvényt a fajta tulajdonosának vagy megbízottjának kell létesítenie és szakszerű működtetéséről gondoskodnia. A sharka vírusérzékeny csonthéjasok növényeit a vírusvektoroktól izolációs hálóval kell védeni. Az üzemi törzsültetvények telepítését szolgáló bázis fokozatú ültetési anyagot a központi törzsültetvényekben állítják elő. A törzsültetvények szakhatósági felügyeletét az OMMI látja el, engedélyezi az alkalmas növényanyag felhasználását és certifikálja a prebázis és a bázis szaporulati fokozatú szaporítóanyagot. Üzemi törzsültetvényt csak engedéllyel rendelkező termelő létesíthet és tarthat fenn. Üzemi törzsültetvény csak központi törzsültetvényből, vagy annál magasabb szaporulati fokozatú egyedről származó szaporítóanyaggal telepíthető, amely vírustesztelt vagy vírusmentes. A törzsültetvény fenntartójának gondoskodnia kell arról, hogy a fajtákat rendszeresen felújítsák bázis szaporulati fokozatú ültetési anyaggal. Az üzemi törzsültetvényeket telepítésük után az OMMI minősíti és látja el tanúsítvánnyal, ha azok a szakmai követelményeknek megfelelnek. A szaporításra ideiglenesen engedélyezett fákat vagy ültetvényeket eredetileg nem szaporítóanyag-termesztés céljára, hanem árutermelő gyümölcsösként telepítették. Ha a szaporításhoz törzsültetvényből kellő mennyiségű, vagy fajtaösszetételű alapanyag nem áll rendelkezésre, az OMMI meghatározott ideig engedélyezheti egyes fajtákból az ellenőrzött anyanövényekről származó szaporítóanyag felhasználását. Szaporítás ideiglenesen akkor engedélyezhető, ha a fák (állomány) fajtaazonosak és fajtatiszták, s növény-egészségügyi szempontból megfelelnek. Az ilyen kijelölt fákról, állományról C.A.C. kategóriájú szaporítóanyagot lehet kibocsátani ábra - Izolátorháló alatt nevelt edényes törzsfák a GYDKFV érdi központi törzsültetvényében (Fotó: Hrotkó) 77

88 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége 6. A szaporítási módok A gyümölcsfaiskolában az ivaros szaporításnak az alanycsemeték előállításában van nagy jelentősége, különösen a csonthéjasoknál, ahol a gyümölcsfajok nagyobb részét ma is magoncalanyokra oltják. Az alanycsemetéken kívül nemesítési céllal állítanak elő nagyobb mennyiségben magoncokat, a korábban előforduló magnemes szaporítás a diónál is visszaszorulóban van. A faiskolában ivartalan szaporításra a növény vegetatív szerveit (hajtás és gyökér) használják, amelyeken a szaporítás során a hiányzó szerv (többnyire gyökér) regenerálódik, vagy amelyeket a hiányzó szervvel rendelkező másik növényre, (alanyra) növesztenek rá oltással. Az ivartalan szaporítási módoknak két nagy csoportja van. Autovegetatív szaporításról beszélünk akkor, ha az új egyed saját gyökér regenerációjával jön létre (bujtás, dugványozás, sarj, indanövény). A xenovegetatív szaporítás során idegen egyeddel történő összenövesztéssel pótolják a hiányzó szerveket (oltás). Így a szaporítás során meghatározó regenerációs folyamat az autovegetatív szaporításnál a járulékos gyökerek képződése, a xenovegetatív szaporításnál pedig az oltások összeforrása. Az autovegetatív szaporítási módoknál a vegetatív rész regenerációja az anyanövényekről leválasztva, vagy azzal a kapcsolatot megtartva is végbemehet. Az első esetben dugványozásról beszélünk, míg az utóbbihoz tartozik a bujtás, a sarjakról és az indanövényekről történő szaporítás. Dugványozással a legtöbb növény szaporítható, különösen jelentős azonban a dugványozás a bogyós gyümölcsfajok, egyes gyümölcsfaalanyok és fajták szaporításánál. Egyszerű és igen gyors módszer, amely a technika fejlődése (ködpermetezés, serkentőszerek használata) következtében egyre inkább háttérbe szorítja az eddig általánosan használt bujtást. A dugványok készülhetnek különböző fejlettségű hajtásrészből, vagy gyökérből amelyeknek a regeneráció folyamatával, valamint a környezeti feltételekkel szemben támasztott igényeik igen eltérőek. A szárdugványoknak (hajtás- és fásdugvány) van a faiskolai termesztésben a legnagyobb jelentőségük. Minden szárdugványnak van növekvő csúcsmerisztémája vagy nyugalomban levő hajtáskezdeménye (rügy), tehát önálló növénnyé válásához a gyökérrendszer regenerációjára van szükség. Oltás az összefoglaló neve a kertészetben azoknak a műveleteknek, amelyek során a növények hajtásait (ritkán a gyökerét) úgy sebzik meg, hogy összeillesztve, majd összeforrva többkomponensű növényként, oltványként éljenek tovább. Ilyen kapcsolatot többnyire szervek vagy szövetek között hoznak létre. Az oltás nem csupán egy xenovegetatív szaporítási módszer, annál sokoldalúbb a használata. A nemes rügyéből képződő hajtásrendszer a már gyökérrel rendelkező, vagy később meggyökereztetett alannyal együtt oltványt képez. Az oltványban az 78

89 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége alkotó komponensek genetikai tulajdonságaikat bizonyos fenotípusos módosulásokkal megtartják, így az oltvány egy olyan többkomponensű növény, amelyben az oltási partnerek tulajdonságai sajátos módon egy egyedben érvényesülnek. Mesterséges oltásokat különböző céllal hozhatnak létre, ezek közül a fontosabbak a következők. A szaporítási céllal történő oltások a leggyakoribbak közé tartoznak, azoknál a fajtáknál, ahol az autovegetatív módszerek nem eredményesek, az oltás célravezető módszer lehet a vegetatív szaporításra. Az oltványok előállításánál csak a nemes fajta esetében beszélhetünk szaporításról, a műveletnek azonban előfeltétele a megfelelő minőségű alanynövények (csemeték) előzetes felnevelése. A kizárólag szaporítási igény mellett ma már nagyobb jelentőségű a gyümölcstermesztésben az előnyös alanytulajdonságokkal kombinált oltványok létrehozása. Igénytől függően többnyire kétkomponensű oltványokat nevelnek ezzel a céllal, de szükség esetén akár ennél több komponens előnyös tulajdonságainak egyesítése is lehetséges egyetlen egyedben. Az oltás lehetővé teszi különleges formák, a természetestől eltérő koronaalakok nevelését is. A gömbkoronájú, vagy csüngőkoronájú fákhoz hasonlóan ugyanígy lehetséges cserjetermetű növényekből (ribiszke, mogyoró) törzses fát nevelni oltás segítségével. Ma már csak a történelmi kertek felújításánál lehet jelentősége az alakfák kialakításának, amelyeknél nélkülözhetetlen eszköz volt a szimmetrikus formában elhelyezkedő ágak oltással való kinevelése. A gyümölcstermesztésben a felgyorsuló fajtaváltás követéséhez egy-egy új fajta gyors üzemi kipróbálásához lehetőséget ad az átoltás, amelynek eredménye a meglevő fák, ültetvény fajtájának megváltozása. Ugyanezzel a módszerrel akár többfajtás oltványokat is létre lehet hozni, megtartva az eredeti fajtát is. Egy fajtából álló, tiszta telepítésű ültetvényekben a pollenadó fajta ágait is beolthatjuk a termő fajták koronájába. Oltással pótolni lehet sérült törzs- vagy koronarészeket, a nagymértékű háncssérülések pótlására pedig az áthidalás szolgál. A fajtanemesítésben az oltás a magoncok hajtáscsúcsának (ezek a leginkább adult rügyek) idősebb, termő fákra, vagy törpe alanyokra történő oltásával jelentősen meggyorsíthatjuk a magonc termőre fordulását, s így az új hibridek kiértékelését. A vírusos betegségek kimutatásánál, tanulmányozásánál az oltás a vírusok átvitelének megbízható eszköze. A vírusátvitelhez akár egy háncsdarab oltása is elegendő. 7. Csemetenevelés 7.1. Ivaros szaporítás és magcsemete-nevelés A gyümölcstermesztésben a magoncalanyok jelentősége az utóbbi évtizedekben valamelyest csökkent, a csonthéjasoknál is megjelentek az ivartalanul szaporított alanyok, de a faiskolák ezeknél a fajoknál még ma is nagyobb arányban használnak magoncalanyokat. Valószínű, hogy az ipari célú, gépi betakarításra tervezett ültetvényeket a jövőben is magoncalanyokra telepítik. Így pl. Franciaországban, ahol speciális ökológiai feltételek között a csonthéjasoknál is igen terjed az ivartalanul szaporított alanyok használata, az ültetvények tíz évvel ezelőtt 80 90%-ban magoncalanyon álltak, s ez az arány mára sem csökkent 70% alá, természetesen fajonként változó arányokban. A korszerű gyümölcstermesztő és faiskolai üzemek egyöntetű, ismert tulajdonságú, egészséges és évről évre azonos minőségben előállítható vetőmagot és fajtaazonos magoncalanyokat igényelnek. Az ilyen vetőmag előállítása csak célszerűen kialakított magtermelő ültetvényekben lehetséges ábra - Korszerű magiskola ágyásos sorelrendezésben (Fotó: Hrotkó) 79

90 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A mai magtermelő ültetvényekben olyan magtermelés céljára szelektált, ivartalanul szaporított fajtákat telepítenek, amelyek egymást jól termékenyítik, s a meghatározott termékenyülésből származó magoncpopulációnak, mint alanycsemetének az értéke is ismert. Az ilyen magtermelő ültetvényekből származó mag jól kel, kiváló csemeteminőséget, oltványeredést és oltványminőséget biztosít, mivel a magoncpopuláció tulajdonságait több évtizedes kutatómunkával ellenőrizték. Az említett előnyökön túl az egyik legfontosabb azonban a magoncok vírusmentessége, ami felbecsülhetetlen érték, de ez csak a pollennel nem terjedő vírusok esetében érvényes. A magcsemete nevelés célja oltványiskolai alanytelepítésre alkalmas, egyenes, elágazásmentes gyökérnyakú, általában 10 mm alatti gyökérnyak-vastagságú egyéves csemeték előállítása. A gyümölcsfaalanyok magját a magiskolában általában ősszel vetik, így a mag természetes körülmények között kapja meg a keléséhez szükséges hideghatást. Amennyiben a magot valamilyen okból tavasszal vetik, a keléshez szükséges hideghatást rétegezéssel biztosítják. A csemetéket egyéves neveléssel október végén-november elején termelik ki. A magcsemete-termelés igen jól gépesíthető, a korszerűen gépesített, ágyásrendszerben művelt magiskola nagyfokú területkihasználást biztosít, fajtól függően hektáronként 1 3 millió csemete nevelhető Bujtványcsemete előállítása A bujtásmódokat elsősorban az alanycsemeték előállításánál használják a faiskolák, ritkábban előfordul, hogy egyes bogyós gyümölcsű fajok szaporításánál is szóba jöhetnek. Csemeték előállítása feltöltéses bujtással. A telepítést követő évben fejlődött hajtásokat a második év tavaszán vágjuk vissza a föld felszínéig, ezáltal a gyökérnyak megvastagszik, és sok hajtás képződhet rajta. A visszametszett anyanövény gyökérnyakából fejlődött hajtások alapi részét talajjal töltögetik fel, a gyökeresedés a tenyészidőszak második felében a hajtások megfásodása után megy végbe, a gyökerek növekedése sokszor még a lombhullás után is tart. Amint a gyökérnyakból előtörő hajtások a cm magasságot elérték, de még nem fásodtak meg, cm magasan feltöltjük őket úgy, hogy mindegyiket egyenletesen vegye körül a porhanyós talaj. Így szaporítják az alma- és a birsalanyokat, de egyes csonthéjas alanyklónok, a ribiszke- és köszmétefajták is szaporíthatók ezzel a módszerrel. A sorok iránya É D-i legyen, ami biztosítja a bakhátak egyenletes felmelegedését. A sortávolság 0,9 1,5 m, amit a művelő gépek nyomtávolsága határoz meg. A két sor között azonban a legkisebb sortávolságnál is legyen annyi földmennyiség, amely a bakhátak készítéséhez elegendő. A tőtávolság cm. 80

91 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Különösen száraz nyarakon van igen nagy jelentősége az öntözésnek. Rendszeres öntözéssel megakadályozhatjuk a bakhátak kiszáradását. A bakhátak között megfelel az árasztó és a barázdás öntözés is, de ezek nagyon lehűtik és tömörítik a talajt. Inkább esőztető öntözésre rendezkedjük be ábra - A feltöltéses anyatelep létesítésének műveletei (Hrotkó, 1995) A bujtványcsemeték letermelését lombhullás után lehet kezdeni. Ha gyökérzetük ősszel még nem elég erős, a letermeléssel várni lehet tavaszig, mert a tél folyamán a fagymentes napokon a gyökérképződés intenzív. A bakhátak lebontását nyitó eketestekkel felszerelt géppel végzik. Végül az anyanövényről ollóval tőben vágjuk le az összes bujtványcsemetét, hogy a tőkefej csupaszon maradjon. A csemeték levágását traktorról üzemeltetett pneumatikus metszőollókkal könnyíthetjük meg. Jóval gyorsabb a letermelés traktorra szerelhető körfűrésszel. A sarjhozamot befolyásolja az anyanövény kora, fejlődése növekedésének erőssége, az időjárás, a talajadottság és a fajta tulajdonsága. A minden évben feltöltött anyanövények teljesítőképessége évről évre csökken, amit trágyázással sem lehet mindig ellensúlyozni, ezért korábban úgy tartották, hogy három-négy évi szaporítás után célszerű pihentetni az egyes táblákat, ami az anyatelep élettartamát is kedvezően befolyásolta. Manapság azonban a telepítéstől kezdve évente feltöltik az anyanövényeket, és még akkor sem pihentetik, ha csökken a hozamuk, nehogy a pihentetés évében kártevők (pl. vértetű, pajzstetű stb.) lepjék el azokat. A pihentetés nélkül történő folyamatos szaporítás következtében növekszik az oltványiskolai telepítésre alkalmatlan, vékony, rövid csemeték aránya. A feltöltéses bujtással szaporított leghasználatosabb alma alanyokról anyanövényenként évente 6 10 db szabványszerű bujtványcsemete szedhető le, de a csemetehozam az igen jól gyökeresedő alanyoknál a db-ot is elérheti. A feltöltéses anyatelep élettartama év lehet. Vírusmentes anyatelepek maximált élettartama 10 év. 81

92 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Sugaras vagy kínai bujtás. Sugaras bujtásnál az anyanövény vesszőit a talaj felszínén készített sekély barázdába vízszintesen lehajlítják, s a vesszők rügyeiből képződött hajtásokat fokozatosan feltöltögetik (4.6. ábra). Egy év alatt a hajtások alapi része némely esetben a lehajlított vessző is, vagy mindkét rész meggyökeresedik. Lombhullás után a meggyökeresedett hajtásokat vagy vesszőrészt az anyanövényről levágjuk, az utóbbit úgy daraboljuk fel, hogy minden darabon egy hajtás maradjon ábra - Sugaras bujtás (Hrotkó, 1995) A sugaras bujtásnak a feltöltéses bujtásnál nagyobb a munkaigénye (lekampózás), munkái is kevésbé gépesíthetők. Azoknál a növényeknél használható, amelyek járulékos rügyek fejlesztésére kevésbé hajlamosak, vesszőik könnyebben meggyökeresednek, mint a hajtások, vagy feltöltéses bujtással nem szaporíthatók gazdaságosan. Ilyenek pl. egyes csonthéjas alanyok (F12/1, Brompton) és a füge Dugványcsemeték előállítása Dugványozással a legtöbb növény szaporítható, különösen jelentős azonban a dugványozás a bogyósgyümölcsfajok, egyes gyümölcsfaalanyok és fajták szaporításánál. Egyszerű és igen gyors módszer, amely a technika fejlődése (ködpermetezés, serkentőszerek használata) következtében egyre inkább csökkenti az eddig általánosan használt bujtás jelentőségét. Az új vegetatív szaporítású csonthéjas alanyok zöme eredményesen szaporítható hajtás- és fásdugványozással, míg az alma- és birsalanyoknál a fásdugványozás az elterjedtebb. A fatermetű fajok dugvány törzsültetvényeinél törekedni kell a jó dugványminőséget adó sövények kialakítására. A 3 m körüli sortávolság, tegye lehetővé a sorköz gépi művelését. Az anyanövények tőtávolsága fajoktól függően 0,3 0,8 m. A törzsmagasság a cm-t ne haladja meg, mert akkor a kézi dugványszedés már nehéz a sövény felső harmadában. A bogyósgyümölcsfajok (ribiszke, köszméte) dugvány törzsültetvényeinél korábban általános volt a kettős hasznosítás. Az elit szaporítóanyag előnyeit felismerve a bogyósgyümölcsűeknél is egyre nagyobb jelentősége van a törzsültetvényekről történő szaporításnak. Ezekben a törzsültetvényekben a virágzás virológiai okokból sem kívánatos, így az ültetvényt teljes egészében a dugványtermelés szolgálatába lehet állítani. Az anyanövényeket sűrűn telepítik, a sortávolság cm, a tőtávolság cm. Minden évben tarvágást alkalmaznak, egy bokorról db, cm hosszú vesszőhozammal számolhatunk, ami a vessző minőségétől függően db 20 cm hoszszú dugványt jelent ábra - SL 64 törzses dugványtermelő sövény tavaszi metszés után (Fotó: Hrotkó) 82

93 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Fásdugványozás. Jól szaporíthatók fásdugványozással a ribiszkefajták és egyes gyümölcsfaalanyok (pl. myrobalán, szilva, birs). A dugványokat szedés után azonnal, míg a vermelőben levő dugványanyagból tél folyamán készítik el. Az azonnali dugványvágás adja a legjobb eredményt. A nagy faiskolák üzemszervezési okok miatt a dugványanyag szedését és a dugványvágást általában december január hónapban végzik. Ez az időpont azonban csak a könnyen gyökeresedő, preformált gyökérkezdeményekkel rendelkező fajoknál, fajtáknál ad jó eredményt. Egy fejlett vesszőből 2 3 db egyszerű dugvány is készíthető. A fásdugványok hossza cm. A 20 cm hosszú dugvány általában jó eredményt ad. A rövid, nem teljesen érett, vékony vesszőjű fajoknál célszerű szakított vagy kalapácsos dugványt készíteni. A dugványok gyökeresedését elősegíthetjük gyökeresedést serkentő készítmények használatával. Az üzemi körülmények között jól használható készítmények többnyire porok, fásdugványoknál főleg az IVS-tartalmú készítményeket használják. A szintetikus auxinok hatása gyümölcsfajonként és -fajtánként igen eltérő. A rügyek nyugalmi állapotának fenntartásához alacsony hőmérséklet (0 +2 C), míg a dugvány talpán a gyökérkezdemények kialakulásához magasabb hőmérséklet (12 21 C) kell. Az utóbbi években elsősorban Angliában melegtalpkezelést adnak a nehezebben gyökeresedő gyümölcsalany-dugványoknak fűthető padozaton, amely maximális gyökérfejlődést és minimális rügyfejlődést biztosít. A kész fásdugványokat, ha nem közvetlenül a vágás után dugványozzuk azokat a szabadban, a dugványozásig tárolni kell. A legegyszerűbb dugványtárolás a szabadban vermelés a talajba vagy más jó víztartó, levegős anyagba, védett, árnyékos helyen. A fűrészpor mint vermelő anyag, birsnél, de más növényfajták esetében is jobb a talajnál. A vermelésnél kevésbé kockázatos a C hőmérsékleten való tárolás hűtőtárolóban. Ezzel a módszerrel a dugványozás időpontja függetleníthető az időjárástól ábra - A fásdugványozás folyamata (Czáka és mtsai, 1992) 83

94 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A dugványiskolának a laza, levegős, könnyen felmelegedő, humuszos homoktalajok a legalkalmasabbak. A fásdugványokat szabadban ősszel vagy kora tavasszal dugványozzuk. Ősszel korán dugványozzunk, hogy a téli fagyokig kalluszosodjanak a dugványok, tavasszal viszont csak akkor, ha a talaj már eléggé felmelegedett (10 12 C). Gyümölcstermő növényeink közül szabadban kora ősszel főleg a bogyósgyümölcsűeket (ribiszke) dugványozzuk. A szilvaalanyok dugványozásának optimális időszaka október november hónap, a Fehér besztercei alanyfajta pedig december első két hetében adja a legjobb eredményt (Szecskó és Hrotkó, 2001; Csikós és Hrotkó, 2001). Tavaszi dugványozásnál ügyelni kell arra, hogy a dugványok a vermelőben ki ne hajtsanak. A későn kihajtó fajokat, fajtákat dugványozzuk elsősorban tavasszal. A dugványiskolában a sortávolság egysoros elrendezésben cm, a tőtávolság 5 10 cm. Ribiszkénél az üzemek általában cm-re dugványoznak, ez a tőtávolság elegendő a csemete bokrosodásához is. A sorok ágyásokba is rendezhetők, amelyek szélessége vagy a használt erőgép nyomtávolságától függ, vagy kézi művelés esetén 120 cm, ezen belül a sortávolság 20 cm. Ellenőrzés után csirkézzük fel vagy laza anyaggal takarjuk be 3 4 cm magasan a dugványokat, védve a párologtatás és az időjárási károk (felfagyás) ellen. Ajánlatos a dugványiskola talaját ujjnyi vastagon félérett komposzttal, tőzeggel vagy más laza szerves anyaggal takarni. A takarás megőrzi a talajnedvességet, árnyékolja a talajt és csökkenti a gyomosodást. Lehet 0,04 mm vastag fekete PE fóliával is takarni a talajt és ezen át dugványozni. Ha a fóliát előre megfelelően kilyuggatjuk, a dugványozás könnyebb. A kísérletek azt mutatták, hogy a fekete fóliával takart dugványágyakban jobb a gyökeresedés, erősebb a hajtásnövekedés, s egészségesebb a lombozat. A fóliatakarás a gyommosodást is meggátolja. Alapvető, hogy a dugványiskola talaja a gyökeresedés megindulásáig ne száradjon ki és ne gyomosodjon el. A dugványcsemeték kitermelését csemetekitermelő gépekkel végzik, több típus van nálunk forgalomban, van közöttük olyan is, amely a csemetéket a kitermeléssel párhuzamosan kötegeli. Az ágyásból a csemete rázóvillás ágyáskiemelő géppel termelhető ki. A Plantlift teljesítménye pl. két fő kiszolgáló személyzettel 3 4 km/h sebesség és folyóméterenként 20 növény esetén db csemete óránként. A dugványok kitermelésekor legyünk óvatosak, mivel talpgyökereik derékszögben ágaznak el, és ezért különösen kötött vagy nedves talajon könnyen leszakadhatnak a növényekről. Dugványcsemete nevelése hajtásdugvánnyal. A hajtásdugvány leveles, különböző mértékben fásodott hajtásrészből készíthető. A legtöbb növény hajtásdugványról jól szaporítható. A hajtásdugványok általában 84

95 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége gyorsabban és jobban gyökeresednek, viszont érzékenyebbek, nagyobb figyelmet és felkészülést igényelnek, mint a fásdugványok. A hajtásdugványozás költséges szaporítási mód. A hajtásdugványok gyökereztetésének és nevelésének számos változata ismert a kertészeti gyakorlatban. A gyümölcsfajok szaporítási és nevelési technológiájának kialakításánál azonban számolni kell néhány sajátosággal: a gyümölcsfajok hajtásdugványainak fiatal gyökerei törékenyek, a gyökeresedés utáni közvetlen átültetést nehezen tűrik, a mai termesztési gyakorlat továbbnevelési technológiáihoz (oltványiskola) lehetőleg szabad gyökerű, lombtalan, beérett, vesszővel és gyökérrel rendelkező csemetét kell előállítani, a csemete méretei alapján alkalmas legyen gépi telepítésre, alanyfajtáknál a gyökérnyaki rész legalább 15 cm hosszan egyenes, elágazásmentes legyen, s az oltványiskolába telepítve a szemzési időszakig (augusztus) 8 16 mm vastagságot érjen el. A megfelelő hajtásállapot kiválasztására objektív módszerünk nincs, tapasztalatokra vagyunk utalva. Hazánkban a legtöbb gyümölcsfaj május végétől július végéig eredményesen szaporítható hajtásdugványozással. A gyümölcsfaalanyoknál cm hosszú hajtásdugványokat készítünk. Ezek meggyökeresedve a következő év tavaszán oltványiskolába telepíthetők. A dugványokat általában késsel vágják meg úgy, hogy az alapi metszlap közvetlenül a nódusz alá kerüljön. Az alsó leveleket és a csúcsi éretlen részt eltávolítják, a nagyobb leveleket pedig a rothadás elkerülésére bekurtítják. A sebzés, a gyökeresedést serkentő szerekkel együtt különösen hatásos. Nagyobb sebzést is okozhatunk, ha a dugvány alapi részén a héjkéregből egy kis lapocskát lemetszünk, vagy pedig a dugvány alsó részén merőleges bemetszéseket készítünk. A gyümölcsfajok többségénél az IVS-(ß-indolil-vajsav-) tartalmú készítmények váltak be a gyökeresedés serkentésére. A jól gyökeresedő fajoknál (pl. sajmeggy, myrobalan) általában 2 g/kg, a nehezebben gyökeresedőknél (pl. szilvaalanyok) 4 g/kg koncentrációjú kezeléseket alkalmaznak (Mezei, 1974). A hajtásdugvány-csemete előállításához ideiglenes vagy vándoroltatott fóliasátrakat, fóliaalagutakat, esetleg melegágyi kereteket szükséges biztosítani. A vándoroltatott szaporítóházak használata esetén a dugványok gyökereztetése a szaporítóberendezésben megy végbe, majd a berendezést a dugványok kellő edzése után eltávolítják a meggyökeresedés után, a csemeték ezt követően szabadföldi körülmények között növekednek tovább a vegetáció végéig ábra - Hajtásdugvány-csemetenevelési változatok(a) ideiglenes szaporítóberendezésben, (b) állandó szaporítóberendezésben perforált rekeszben,(c) állandó szaporítóberendezésben, tőzegcserépben (Hrotkó, 1995) 85

96 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A dugványok gyökeresedése alatt az időjárástól függően permetező öntözést, ködpermetezést és árnyékolást biztosítunk. A dugványok meggyökeresedése után (6 8 hét) az egyes takarórétegek (külső fólia, majd az árnyékoló) eltávolításával az árnyékolás és a ködpermetezés fokozatos megvonásával szoktatják a növényeket a szabadföldi körülményekhez. Ez az edzés 1 2 hétig tart. A csemeték a nyár végén és ősszel szabadföldi körülmények között növekednek a vegetáció befejezéséig. Állandó fóliasátrakban is gyökereztethetjük a dugványokat a talajon elhelyezett gyökereztető közegben. Állandó berendezéseknél célszerű drénezésről és talajfűtésről is gondoskodni. Ez utóbbinak a gyökereztetés időszakában előforduló hűvös, felhős időszak ad jelentőséget, amikor a ködpermetezésre használt víz könnyen lehűti a közeget az optimum alá. Fóliasátrakban a szellőztetés egy felső szellőzőcsatornával és a ködpermetezés szintje fölött elhelyezkedő szellőzőablakokkal oldható meg, így a dugványok közvetlen környezetében a levegőmozgás szárító hatása mérsékelhető. A kiemelt ágyásoknak, asztaloknak több előnye is van. A gyökereztető közeg a sátor légterében talajfűtés nélkül sem hűl le annyira, másrészt jobb a közeg levegőzése, a növekvő gyökérzet oxigénellátása. Ha a dugványok a gyökeresedés után is az asztalon maradnak, a gyökereztető közeg alá cm vastagságban komposztkertiföld keveréket terítenek el. Az állandó szaporítóberendezések kihasználtsága javítható, ha a nyár folyamán 2 3 alkalommal is gyökereztetünk dugványokat. A tőzegcserepekben, paper-pot-ban meggyökeresedett dugványokat kellő edzés után árnyékolással szabadföldi erősítőiskolába ültethetjük, vagy edényes nevelésben használhatjuk fel. Jól bevált a dugványok perforált fenekű rekeszben történő gyökereztetése is. A meggyökeresedett dugványokat rekesszel együtt helyezzük ki a jól elmunkált, árnyékolóval borított erősítőiskola talajára, ahol a csemeték a vegetáció végéig szabadföldi körülmények között növekednek Málnasarj-csemete nevelése A málnasarj-anyatelep létesítése és kezelése általában megegyezik a málnagyümölcsösével. A jól fejlett egyéves sarjakat cm sor- és 50 cm tőtávolságra telepítjük. Benedek (1989) a gyökérzet elhelyezkedése szempontjából a négyzetes elrendezést tartja jobbnak a sarjtelepeken, és 0,7 0,7 m -es térállást javasol őszi telepítéssel. Minél sűrűbben ültetünk, annál nagyobb sarjhozamra számíthatunk az első kitermeléskor. A telepítés évében fontos feladat a terület gyommentesen tartása, mivel a második évben már csak gyomlálni lehet a sarjtelepet. A rendszeres kultivátorozás mellett legalább ötszöri kapálásra van szükség. Az első év végén az eltelepített anyatöveket gyökérzettel együtt jobb kiszedni, mivel azokon telepítésre alkalmatlan tősarjak képződnek, és fékezik a számunkra értékesebb gyökérsarjak fejlődését. Így az első év végén az eltelepített anyatőből mintegy db értékesíthető csemetét kapunk (Benedek, 1989). 86

97 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A málnasarjtelep legnagyobb hozamát gyökérsarjakból a telepítést követő második és harmadik évben adja. A fejlődő sarjak a talajt beborítják, így legfeljebb egy kora tavaszi kapálásra van szükség abban az évben. A málnasarjat kézzel vagy géppel lehet kitermelni. A sarjak kézzel vagy ásóval történő kitermelése kíméletesebb, több gyökér marad vissza a talajban, így a következő évek hozamai nem csökkennek olyan erőteljesen. Üzemben a legegyszerűbben úgy lehet a málnasarjakat kitermelni, hogy kb. 20 cm mélyen felszántjuk az anyatelepet, s a kiszántott gyökérsarjakat összegyűjtjük. Manapság U alakú késsel felszerelt kitermelőgépeket használnak inkább a málnasarj kiszedéséhez. A gépi kitermeléssel sokkal több gyökeret emelünk ki a sarjakkal, mint amennyire szükség volna, így a sarjtelep teljesítménye gyorsabban csökken. Kitermelés előtt a föld feletti részeket kaszával (géppel) cm magasságban vissza lehet vágni, vagy a felszedés után kell a vesszőket cm hosszúságra kurtítani. A kitermelés után a talajban maradt gyökérdarabokból ismét kitermelésre alkalmas sarjak lesznek. A sarjkitermelés után a területet szórjuk meg a talajvizsgálat alapján megállapított mennyiségű érett istállótrágyával, műtrágyával és boronáljuk el. A bő sarjképződés a telepítés utáni 2 3. évben indul meg. Egy málnatő fajtától függően évente db sarjat ad. Benedek (1989) adatai szerint a második-harmadik évben hektáronként csemetével számolhatunk, a negyedik évben a hozam csökken, darabra. A vírusmentes málnasarjtelep csak négy évig tartható szaporításban A szamóca szaporítása indanövények nevelésével A szamóca-anyatelepen az anyanövényeket cm sor- és tőtávolságra telepítjük egyenként, párosan vagy hármasával augusztus elején. Ültetésük és kezelésük hasonló a termő szamócáéhoz. Vírusmentes anyatelepen virágzás előtt minden tőkocsányt távolítsunk el az anyanövényekről. A szamócatelepítés ideje nálunk július vagy szeptember. Az egy vagy kétéves termesztésnél május június. A szaporítás ehhez igazodik. Szaporításkor az indákat teljes hosszukban szedjük le az anyanövényekről, a jó gyökerű indanövények azonnal értékesíthetők, a gyökértelen vagy csak némi gyökérrel rendelkezőket pedig fólia alá vagy árnyékolt szabadföldi ágyakba jól beöntözött nyirkos komposztföldbe ültetjük 5 5 cm sor- és tőtávolságra. Ápolásuk gyakori frissítő permetezésből, öntözésből és a gombás betegségek elleni védekezésből áll. Azt kell elérni, hogy a párás környezetben minden levél állandóan be legyen vonva védekezőanyaggal. A szamócapalántákat (indanövények) szállításkor as kötegekbe kötjük és úgy csomagoljuk, hogy a szállítás alatt ne fülledjenek be. Ha szívleveleik tönkremennek, a palánták életképtelenek lesznek. A csomagolás tehát olyan szellős legyen, mint az évelőké. Legjobb ha jól szellőző ládákba csomagoljuk, hogy gyökereik a közepe felé kerüljenek. A gyökereket nyirkos közeggel takarjuk be. A túl nagy csomagolási egység a rothadási veszélyt fokozza. Szállításra hűvös idő vagy hűtőkocsi szükséges. Érkezés után a csomagot szellős, árnyas helyen bontsuk ki, utána a kötegeket szétbontva a növényeket vékony rétegben terítsük el, és vízzel permetezzük meg. Így felüdülnek, és egy-két napon belül károsodás nélkül ültethetők. A szamócatermesztésben nálunk is terjed az egy- vagy kétéves termesztési mód, amelynek alapfeltétele, hogy a nyáron eltelepített palánták az ősz folyamán teljesen kifejlődjenek, s így a következő évben már teljes termést kaphatunk. Késő tavaszi telepítésre az előző évben termesztett és hűtőházban tárolt palántát (frigó) használjunk. A frigó palánta előállításához az anyatelepről az indanövényeket késő ősszel vagy a tél elején a fagyok előtt (november december) nyugalmi állapotban szedik fel. Ebben az időszakban az indanövények szívlevelei már jól fejlett, differenciálódott virágrügyet takarnak, ez teszi lehetővé, hogy a következő évben a kiültetés után már nagy termést adjanak. Egyébként az anyatelepnek ez a leggazdaságosabb, mert egységnyi felületről ilyenkor szedhető a legtöbb és a legjobb minőségű növény. A felszedett indákról az indanövényeket (palántákat) leszedik és hűtőtárolásra úgy készítik elő, hogy rajtuk lévő kifejlett leveleket és az indamaradványokat metszőollóval eltávolítják, csak a szívlevelek maradnak meg. Az így előkészített palántákat lazán, szellősen polietilén zacskókba csomagolják és hűtőházban tárolják állandó 1 C hőmérsékleten. Igen fontos, hogy a tárolás alatt a palánták ki ne száradjanak, s biztosítva legyen jó levegőzésük is. A palánták így az áprilisi májusi kiültetésig károsodás nélkül eltarthatók. A frigó palántákat hűtött szállítóeszközökben kell szállítani a felmelegedés elkerülése miatt. 8. A gyümölcsfák oltványnevelése Az oltványnevelés célja a kereslet igényeit kielégítő minőségű gyümölcsfaoltványok előállítása. Az árutermelő gyümölcsösök igényei sokban különbözhetnek a házikertekétől s mindegyik területen az igények állandó 87

98 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége változása tapasztalható. A hagyományos koronás oltvány általában kétéves törzzsel, egyéves koronavesszőkkel rendelkezik. A különböző törzsmagasságokat és a koronavesszők minimális számát is szabvány rögzíti. Bizonyos koronaformák (sövények, karcsú orsó) kialakításához azonban nem mindig előnyös a koronás oltvány, mivel törzsmagassága, a koronavesszők elhelyezkedése meghatározott, az elsőrendű hajtásokból képződött koronavesszők pedig többnyire túlságosan meredek szögállásúak. Alma karcsú orsó kialakításához külföldön igen keresettek az egyéves, másodrendű koronavesszőkkel rendelkező oltványok, amelyek vesszői vízszinteshez hajlóak. A suhángon nincsenek elágazások, előnye, hogy koronaalakításnál nagyobb szabadságot ad a gyümölcstermesztőnek, viszont egy év hátrányt jelent az ültetvény fejlődésében Oltványnevelési módok Legelterjedtebb a faiskolákban az alvószemzéssel történő oltványelőállítás, amely folyamatában két vagy három részre tagolódik. Az első szakasz a telepítéssel kezdődik, egy évig tart, feladata a szemzésre alkalmas alanycsemete felnevelése, amit végül az alvószemzés zár. A következő két szakasz a nemes törzsének és koronájának a nevelése, időtartama egy vagy két év. A tavaszi oltás használata nálunk meglehetősen ritka, csupán kisebb módosulást jelent az előzőhöz viszonyítva. A koronába oltásnál vagy szemzésnél az alanynevelés szakaszában kell a kívánt magasságú törzset kialakítani, majd azt koronamagasságban oltani vagy szemezni. Lényeges az eltérés a kézben oltott oltványoknál, ahol az oltást a telepítést megelőzően télen végzik munkateremben. Ehhez eleve oltásra alkalmas méretű csemetét használnak. Az oltványiskolába telepítve az első év feladata a suhángnevelés, a szabványos korona kialakítására a második évben kerül sor. Azt a megoldást, amikor az alanycsemetéket már az anyatelepen beszemzik és szemzetten telepítik az oltványiskolába további nevelésre, növény-egészségügyi okok miatt sehol sem ajánlják. Ilyenkor az alanyanyanövényeket a szemzőhajtással megfertőzhetjük, s különösen a vírusok, de más betegségek jelentős elszaporodását váltjuk ki. Hasonló okok miatt nem ajánlott a már beszemzett alanycsemetékről dugványok szedése a szemremetszés előtt. A közbeoltott, illetve a többfajtás oltványoknál a már említett nevelési módok különböző kombinációit alkalmazzák. Előkészítési feladatok. A talajban károsító fonálférgek, talajgombák és a specifikus talajuntság kártételének elkerülésére a faiskolát lehetőleg szűz területre kell telepíteni. A faiskola területén a gyakori, korai újratelepítés, a vetésforgó elveinek be nem tartása következtében felszaporodhatnak a gyökérgolyva (Agrobacterium tumefaciens), a különböző talajgombák (Rosellinia, Rösleria) és a gyümölcsfáink gyökerén élősködő fonálférgek, utóbbiak közvetlen kártételükkel, illetve vírusvektorként is veszélyesek (Véghelyi, 1992). A talajuntság problémáját a gyümölcstermesztők és a faiskolások évszázadok óta ismerik, tünetei a területen való újratelepítés után gyenge hajtásnövekedésben, a gyökérzet nem kielégítő növekedésében, elágazódásában, a hajszálgyökerek hiányában, a hajtások rövidszártagúságában, rozettásodásában, rossz szemzési eredményekben, a lombozat sárgulásában, korai színeződésében és hullásában, nem ritkán a növény pusztulásában nyilvánulnak meg (4.10. ábra) ábra - Talajuntság tünetevadcseresznye-magoncokon (Fotó: Hrotkó)(A tábla bal oldali fele olyan területre került, ahol 6 évvel korábban vadcseresznye volt, míg a jobb oldali sorokat alma után telepítették.) 88

99 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A tünetek kialakulásának okait kezdetben a talaj fizikai leromlásában, a talajnak a növények számára nélkülözhetetlen makro- és mikroelemekben való elszegényedésében, a gyökerek által termelt vagy a visszamaradó részekből képződött toxikus anyagok felhalmozódásában, illetve a területen felszaporodó kártevőkben, kórokozókban keresték az egyes kutatók. Miután a gyökéren élősködő kártevők (pl. fonálférgek) és kórokozók (baktériumok, gombák) által okozott kártételt sikerült kiszűrni, a valószínűsíthetően élő szervezetek által fajspecifikusan okozott tünetcsoportot Savory (1966) nyomán specifikus talajuntságnak (specific replant disease, SRD) kezdték nevezni. Otto Winkler Szabó (1993) kutatási eredményei alapján valószínűnek látszik, hogy a fajspecifikus talajuntságot a hajszálgyökereken élősködő sugárgombák (Actinomycetes) okozzák, amelyekkel szemben a talaj hőkezelésén, gőzölésén kívül az újratelepítés kerülésével és a megfelelő vetésforgó kialakításával védekezhetünk a legeredményesebben. Vírusmentes faiskola létesítéséhez a FVM növényvédelmi szakszolgálata nem járulhat hozzá olyan területen, ahol a telepítést megelőző 4 évben az elővetemények között Amygdalus, Amygdalopersica, Armeniaca, Beta, Cerasus, Cucumis, Fragaria, Grossularia, Humulus, Lycopersicon, Malus, Nicotiana, Persica, Prunus, Pyrus, Ribes, Rubus, Solanum szerepeltek. A telepítést megelőző két évben a leendő vírusmentes oltványiskola területén nem ajánlatos Brassica, Cannabis, Daucus, Helianthus, Medicago, Pastinaca, Phaseolus, Pisum, Raphanus és Rumex félék termesztése sem (Németh, 1978). Az oltványiskolában minimum 8 éves vetésforgóra van szükség. Az oltványnevelés általában kétéves, így a forgót csak két évig használjuk oltványiskolai célokra. Az elővetemények megválasztásánál lényeges szempont, hogy jó gyomirtó hatású legyen, ne használja ki túlságosan a talaj vízkészletét, a szerves trágyát az elővetemény alá ki lehessen juttatni, korán lekerüljön a területről, hogy időben előkészíthessük a talajt a telepítéshez, s a művelést akadályozó gyökérmaradványokat ne hagyjon vissza. Erre a célra általában a kalászos gabonák alkalmasak Oltványnevelés alvószemzéssel Hazai körülmények között alvószemzés céljára szabványos egyéves magcsemetéket, bujtvány- és dugványcsemetéket telepítenek. Bizonyos fajoknál (őszibarack, mandula) az oltványiskolába előcsíráztatva kiültetett magból is szemzésre alkalmas csemetét lehet nevelni. Csemetehiány esetén az előcsíráztatott magból nevelt földlabdás, tápkockás csemete oltványiskolába telepítve a nyár végén szintén beszemezhető. A lomblevelek megvédése a kártevőktől és betegségektől alapvető feladat. Nálunk legalább augusztus végéig feltétlenül gondoskodni kell a növények zavartalan fejlődéséről. A nyári aszálykár ellen a terület megfelelő 89

100 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége kiválasztásával, jó vízgazdálkodással, esetleg öntözéssel védekezzünk. Erre június végén és július első felében ügyeljünk különösen, nehogy az eltelepített csemeték fejlődése ekkor megakadjon, mert egyrészt az alvószemzés ideje rövidül meg ezáltal, másrészt a beszemzett csemeték eredése lesz a vártnál rosszabb. Szemzésre azok a csemeték alkalmasak, amelyek a szemzés időszakára meghatározott vastagságot elérnek. Ez fajonként változó, 8 18 mm gyökérnyakátmérőt jelent. A túlságosan megvastagodott alanycsemetéket nehéz szemezni, kötözni, s gyakran a szemzéskihajtás sem kielégítő. Az alvószemzés általában július közepétől szeptember közepéig tart. Nálunk ma is legelterjedtebb a hagyományos T-szemzés. A héjkéreg és a háncs T- alakú felnyitásának és a szempajzs vágásának számos egyéni változata van, amelyek között időigényben és termelékenységben nagyok a különbségek ábra - Az alvószemzéssel történő gyümölcsfa-oltványnevelés folyamata (Hrotkó, 1995) Az utóbbi időszakban számos összehasonlításban vizsgálták a különböző szemzési technikákat az összeforrásukra és az oltvány növekedésére vonatkozóan. Kiderült, hogy a T-szemzésnél a héj nem a kambium vonalában válik el a farésztől, hanem a fiatal másodlagos faelemek zónájában, s ezért az alany és a nemes kambiuma nem vagy csak rosszul illeszkedik egymáshoz, amelynek következtében az összeforrás és a kalluszban kezdődő differenciálódási folyamatok vontatottabbak. Ezzel szemben a chip-szemzésnél a kambiumgyűrű metszésvonala az alany és a nemes komponensben egymással szemben helyezkedik el, s az intenzív kalluszosodást követően már ősszel megkezdődik a szállítóedények differenciálódása. Ez az oka annak, hogy a chip-szemzéssel minimálisra csökkenthető a szemzések téli károsodása, s tavasszal a kihajtást követően egy erőteljesebb és kiegyenlítettebb növekedést kapunk (Howard Skene Coles, 1974). Hazai eredményeink 90

101 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége megerősítik ezt a véleményt, kiegészítve azzal, hogy a chip-szempajzs szögállásának következtében kisebb a szemzéshely feletti görbület, és jobb az oltványok törzsminősége (4.12. ábra). Mivel nálunk a nem kielégítően összeforrott szemzésekben igen nagyok a téli fagyok által okozott kiesések, nagyobb figyelmet érdemelnének a chip-szemzés biztosította előnyök ábra - A chip-szemzés (Hrotkó, 1995) a) az alsó vágás az alanyon, b) a pajzs alakú lapot fölülről indított vágással emeljük ki,c) az alanyon ejtett vágások helye oldalnézetben, d) a megvágott alany elölnézetben,e) a szempajzsot hasonló módon vágjuk meg, f) a szempajzson ejtett vágások sorrendje,g) a megvágott alany oldalnézetben, h) a helyére illesztett szempajzs oldalnézetben,i) a helyére illesztett szempajzs elölnézetben A chip-szemzéssel szaporított oltványok kezdeti növekedése erőteljesebb volt, s ez a nagyobb törzsátmérőben még a kitermeléskor is megmutatkozott. Feltűnő különbség mutatkozik a szemzéshely feletti görbület nagyságában, ami abból adódik, hogy a chip-szemzés szempajzsának helyzetéből következően a beszemzett rügy tengelye jobban függőleges irányba hajlik, mint a T-szemzésnél (4.13. ábra) ábra - Almaoltványok szemzési helye: hátsó sor chip-szemzéssel, első sor T- szemzéssel készült (Fotó: Hrotkó) 91

102 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A chip-szemzés után a szemremetszés helyének a beforrása is nagyobb felületen és jobb minőségben történt meg, mint a T-szemzésnél. A hazai faiskolákban hagyományosan a gyökérnyakba szemeztek, ami részben a száraz, öntözetlen körülményekkel magyarázható, másrészt kevesebb a vadalási igény, s magasabban az alany héja könnyen leragad. A szemzés ideális magasságának meghatározásánál több tényezővel kell számolnunk. Angliában azt ajánlják, hogy olyan magasan szemezzünk, ahol már nem jelent veszélyt a náluk gyakran károsító Phytophtora cactorum, és ahol a szemzés felett elágazásokat kívánunk nevelni az oltványon. Ezért az almaoltványokat legalább 30 cm, a csonthéjasokat legalább 15 cm magasságban szemzik (Smith Rogers, 1962; Howard, 1987). A magas szemzésnek a legfontosabb előnye a mi viszonyaink között az, hogy a koronanevelés során megtarthatják koronavesszőként a nemes hajtás alapi részén képződő és a korai időszakban erősebb apikális dominancia következtében vízszintes állású másodrendű hajtásokat, mivel ezek a magas szemzés következtében már koronamagasságba kerülnek. Az alacsony szemzés esetén éppen ezeket a legértékesebb másodrendű hajtásokat távolítjuk el a hónaljazással. A magas szemzésnek további előnye, hogy az almaoltványokat így mélyebben lehet telepíteni, ami a talajba került alanytörzs meggyökeresedése után sokkal jobb stabilitást biztosít az oltványoknak. Ezt a módszert Angliában jó eredménnyel alkalmazzák (Parpy, 1974). Mennél magasabban szemzünk, az alany törpítő hatása annál inkább érvényesül. Szigetcsépen az M.26 és MM.106 alanyokkal végzett kísérleteink azt igazolták, hogy mindkét alanyon a cm magasan telepített szemzési hellyel az oltványok gyengébb növekedésűek voltak, korábban fordultak termőre és fajlagos termőképességük megnövekedett. A magas szemzésnek az ilyen jellegű hatását az ivartalanul szaporított, törpítő hatású cseresznyealanyoknál nem lehetett egyértelműen bizonyítani. Legújabb szabványunk szerint a törpítő hatású alanyoknál a gyökérnyak felett minimum 10 cm-rel kell szemezni. Ez a szemzési magasság azonban messze nem elegendő ahhoz, hogy a már említett koronanevelési előnyöket kihasználhassuk. Soroksári faiskolánkban évek óta jó eredménnyel alkalmazzuk a 30 cm magasságban történő szemzést almánál, és a cm közötti szemzés a vegetatív szaporítású csonthéjas alanyoknál, ami azt igazolja, hogy a módszer a mi klímánkban is alkalmazható, s ez a magasság már elegendő koronanevelési előnyöket nyújt. Az alany növekedésszabályozó hatásának, ökológiai tűrőképességének (fagy, 92

103 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége hideg, nehéz talaj), rezisztenciájának kihasználása érdekében számos fajnál érdemes jóval magasabban (pl. kajszi-, szilvaalanyokon cm) is szemezni. Magoncalanyoknál viszont, amelyeknél különösen erős a tősarjképződés, továbbra is a gyökérnyakba szemzést ajánljuk. A magas szemzésnek előfeltétele a megfelelő minőségű, magasságú alanycsemete, s természetesen gondot kell fordítani az alanyok törzsének feltisztítására a szemzés előtt, valamint a suhángnevelés évében az alany törzsén elvégzendő, a szokásosnál nagyobb mértékű vadalási munkára. A rügy feletti alanyrész eltávolításának ma a gyakorlatban általánosan elterjedt módja a szemre metszés. A szemre metszéssel a beszemzett nemes rügy terminális helyzetűvé válik, és biztonságosan kihajt. A szemre metszéssel a kötöző anyagot is átvágják, így annak lebontása és eltávolítása nem igényel külön ráfordítást, ha a kötözést alulról kezdték. Lényeges a szemre metszés időpontjának helyes megválasztása. A későn, a rügypattanás után végzett szemre metszést követően intenzívebb a sebforradás. A túl korán lemetszett alanycsonk beszáradhat, ami a nemes rügy pusztulását is maga után vonja. A beszáradásra érzékenyebb (pl. őszibarack) fajoknál célszerű a szemre metszést a rügypattanás utáni időszakra hagyni. Az alany törzsén, gyökérnyaki részén a megmaradt rügyek szintén kihajtanak. A nemes hajtás növekedésének biztosítása érdekében ezeket a hajtásokat tőből el kell távolítani. A vadalással addig ne késlekedjünk, hogy a hajtások alapi része megfásodjon, mert ilyenkor már csak késsel lehet azokat levágni, de korán sem szabad vadalni, mert akkor a suhángok növekedése vontatottan indul meg. Alanyonként változóan az első vadalás ideális időpontja akkor van, amikor a vadhajtások legalább a cm hosszúságot elérték. A gyümölcsfaoltványoknál a szabvány (MSZ 17641) által előírt törzsmagasságok a következők: bokorfa (b): cm, alacsony törzsű (at): cm, közepes törzsű (kt): cm, magas törzsű (mt): 150 cm felett. Ezen a szakaszon a törzs elágazásmentes legyen. A képződő oldalhajtásokat, mielőtt megfásodnának, kézzel kitörik. Ezt a műveletet hónaljazásnak nevezzük, mindaddig végezni kell, amíg a tervezett törzsmagasságot el nem érjük. A törzsmagasság felett az oldalhajtások megmaradnak, ezek közül válogatjuk ki a koronahajtásokat az egyéves koronanevelés során. A korszerű gyümölcstermesztésben az intenzív koronaformák kialakításához keresettek a másodrendű hajtásokkal rendelkező oltványok, amelyeken a másodrendű hajtások közel vízszintesen állnak. Az ilyen oltványokból a telepítés után visszametszés nélkül gyorsan termőre forduló gyümölcsfák nevelhetők. A másodrendű hajtások szögállása azonban igen különböző a törzs hosszában, a hajtások szöge a csúcstól való távolsággal növekszik. Ebből az következik, hogy ha túlságosan magas törzset nevelünk, az értékes oldalhajtásokat a hónaljazáskor eldobjuk, az oltvány csúcsán képződött másodrendű hajtások pedig már hegyes szögben felfelé növekednek, intenzív korona nevelésére kevésbé alkalmasak. Egyes alma- és csonthéjas fajták a mi klímánkban hajlamosak másodrendű hajtásokból spontán koronásodásra, vagy koronába csípéssel koronanevelésre késztethetők. A másodrendű hajtásokkal való spontán koronásodási hajlam a fajta apikális dominanciájának függvénye. Gyenge apikális dominanciájú fajták (Cox Orange, Golden Delicious, Jonathan, Elstar, Jonagold) általában jól koronásodnak, míg az erős apikális dominanciájú (Spartan, Red Delicious és Gloster) fajtáknál még koronába csípéssel sem lehet másodrendű hajtásképződést indukálni. A koronába csípés június végén, július elején végezhető, amikor a nemes hajtás már 6 8 levéllel meghaladta a kívánt törzsmagasságot. A növekvő hajtáscsúcsot a törzsmagasság felett 6 8 levéllel kicsípik. Ha addig nem kezdődött volna, 2 3 héttel a koronába csípés után megindul a korona kialakulása másodrendű hajtásokból. A másodrendű hajtások növekedését öntözéssel és fejtrágyázással is elősegíthetjük július elején. Az almatermésűek sok fajtájánál a koronába csípést nem követi megfelelő koronásodás, különösen érvényes ez az erős apikális dominanciájú fajtákra. Az utóbbi években külföldön növekedésszabályozó anyagok használatával értek el ezeknél is kielégítő másodrendű hajtásképződést (Quinlan, 1980). 93

104 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A hazai fejlesztésű környezetbarát készítmény, a Paturyl 10 WSC (hatóanyaga benziladenin) szintén eredményesen megindítja a másodrendű hajtások képződését, de a hajtások hosszúsága lombtrágyával sem mindig lesz szabványnak megfelelő. Gyümölcsösbe telepítve viszont az ilyen fáknál azt tapasztaltuk, hogy a rövid másodrendű hajtások ugyanolyan értékűek, mint a hosszabbak, belőlük a következő évben vízszintes állású hajtásnövekedést kapunk, amelyek a ma korszerű intenzív koronaneveléshez szükségesek ábra - Almaoltványok koronája koronába csípés után (Fotó: Hrotkó) ábra - A Paturyl 10 WSC kezelések hatása Idared oltványok másodrendű hajtásképződésére (Fotó: Hrotkó) 94

105 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Ha viszont a Paturyl 10 WSC kezeléseket a második permetezéstől kiegészítettük gibberellinekkel a növekvő másodrendű hajtások zónájában, akkor jelentősen meg lehetett növelni a hajtások hosszúságát. Az elmúlt évek kísérleti eredményei alapján (Hrotkó és tsai, 1996, 1997, 1998) ma már üzemben is használható kezelési javaslatokat tudunk adni a faiskolásoknak (4.5. táblázat). Három-négy permetezéssel akár másodrendű hajtást is hoznak az oltványok táblázat. Kezelési ajánlások gyümölcsfajták koronásodásának elősegítésére (Hrotkó és tsai., 1998; Magyar és tsai., 1999) 95

106 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Az őszibarackoltványok koronanevelésénél az egyéves koronás oltványokhoz hasonlóan koronába csíphetjük a fejlődő suhángokat. Az ilyen oltványok felső hajtása általában átveszi a sudár szerepét, s ha megerősödik, elágazódik, beárnyékolhatja az alsó hajtásokat. Régebben az őszibarackoltványokat faiskoláink katlanozott koronával forgalmazták. A suhángokat törzsmagasságig hónaljazva akkor metszették koronába az oltványokat, amikor az elágazódott suhángon a törzsmagasság felett képződött 4 6 hajtáson túl ugyanannyi további oldalhajtás már arasznyi lett. A koronahajtások ezeken a fákon nagyon megerősödtek a tenyészidőszak végéig, esetleg el is ágazódtak. Mivel az őszibarack vesszője törékeny, és az oldalelágazások mereven elállnak, nehéz az ilyen koronájú oltványokat csomagolni és sérülésmentesen szállítani. A katlanozás késleltetésével némiképpen mérsékelhetjük a visszamaradó koronahajtások növekedését, de minél később végezzük, annál nagyobb sebet ejtünk a törzsön, ami a seb beforrását késlelteti és növény-egészségügyi szempontból sem előnyös. Az első évben koronát nem fejlesztő suhángokat a második tenyészidőszakot megelőző tavasszal rügyfakadás előtt kell koronába metszeni úgy, hogy a törzsmagasság felett 5 7 rügyre metsszük vissza a suháng csúcsát. Amint a korona magasságában lévő rügyek hajtani kezdenek, durva textildarabbal dörzsöljük le a törzsnél az éppen duzzadó összes többi rügyet, vagy ezek hajtásaiból neveljünk törzserősítőket. Ha jó erős volt a koronába metszett suháng, úgy szokványos agrotechnika mellett megfelelően kialakul a korona. Ha valamely koronahajtás nem fejlődne kielégítően, ezen a koronaalakítással segíteni kell Kézben oltott oltvány nevelése A kézben oltott oltványok nevelése számos műveletben eltér az alvószemzéses technológiától, de kétéves kultúra lévén, jól beilleszkedik az oltványiskolai forgóba. Oltóvessző a nyugalmi időszakban egész télen szedhető, de a szedést csak fagymentes napokon végezzük. A mélynyugalmi időszakban szedett oltóvesszőket lehet a legtovább nyugalomban tartani, s ezek tartalék tápanyagkészlete még nem csökkent. A kényszernyugalmi időszak hőmérséklet-változásai csökkenthetik a tartalék tápanyagkészletet. A korán szedett oltóvesszők vízvesztesége nagyobb lehet, ezt az oltásnál figyelembe kell venni. Az oltóvesszők tárolására 1 C (± 1 C) hőmérséklet és 95 98% páratartalom a megfelelő. Nyirkos közegben (fűrészpor, tőzeg, perlit) elhelyezve ládákban tároljuk a felhasználásig. A tárolás során ellenőrizzük az oltóvesszőket, nehogy megfertőződjenek. Ha valamelyik penész fellépne rajtuk, bontsuk ki a köteget és mossuk le az oltóvesszőket tiszta vízzel. Kézben oltás céljaira az alanyokat olyan módon tároljuk, hogy oltás idején a külső időjárástól függetlenül felhasználhatók legyenek. Ehhez, egyszerűbb teleltető vermek, pincék is jók, ahol a hőmérséklet napi átlaga 3 5 C alatt van, tehát ahol a nyugalmi idő feloldódása után még nem hajtanak ki a rügyek. Legjobb természetesen ugyanolyan módon eltartani az alanyokat is, mint az oltóvesszőket, tehát automatikusan szabályozott hűtőházban, az oltóvesszőkkel azonos hőmérsékleten ábra - Gyümölcsfa-oltványnevelés folyamata kézbenoltással és koronába oltással 96

107 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Az oltóvesszőket közvetlenül az oltás előtt szedjük ki a tárolóból, bontsuk szét a kötegeket, ha szükséges pár órára áztassuk vízbe a vesszőket, azután megtörölve használjuk fel szaporításra. A nagyon duzzadt vagy már fejlődésnek indult rügyű vesszőrészeket ne oltsuk be, ezek általában nem forrnak jól össze az alannyal. Az oltás végezhető kézzel vagy géppel. Azonos vastagságú komponenseknél a különböző párosítások használhatók, de különböző vastagságú komponensek is olthatók kézben lapozással vagy kecskeláb ékezéssel. Az oltógépekkel szerzett tapasztalatok szerint az oltási eredési arányok a párosítással és a nyelves párosítással dolgozó gépeknél a legjobbak, megközelítik a kézi oltás eredményét, ami nem ritkán 80 90% felett van. A megvágott és összeillesztett oltványt rugalmas szupervinil alapanyagú fóliaszalaggal kötözik össze. A szalag ideális méretei: 0,1 mm vastag, 6 8 mm széles és cm hosszú. A kötözést a szemzéshez hasonlóan, de felül kezdik. A kézben oltott oltványokat a kiszáradás megakadályozására paraffinozzák. A kész oltványokat nedves fűrészporban vermelve ládákban tárolják. Lehetőleg azonos fajta oltvány kerüljön egy-egy ládába. Mint a fás növényeket általában, a kézben oltott oltványokat is 1 C (± 1 C) hőmérsékleten, 98% relatív páratartalmon tartjuk. A ládákban a fűrészpor teteje mindig nyirkos legyen ábra - Törzsmegújítással nevelt kétéves oltványok (Knipp-fa) (Fotó: Hrotkó) 97

108 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége Az oltás összeforrásának folyamatai magasabb hőmérsékleten gyorsabban lezajlanak. Arra kell törekedni, hogy az előhajtás során csak a kalluszosodás és az összeforrás induljon meg, de a rügyek ne hajtsanak ki. A csonthéjasok összeforrásánál előnyös az oltványokat a telepítés előtt C hőmérsékletű helyiségbe vinni, a dió oltványokat pedig legjobb C hőmérsékleten előhajtatni. Az almatermésűek általában alacsonyabb hőmérsékleten (12 15 C) is jól összeforrnak. A kézben oltott oltványok nevelése során egyéves suháng értékesítéséhez 15 cm, kétéves koronás oltvány nevelésénél viszont cm tőtávolság az optimális. A vadalást az alvószemzéshez hasonlóan itt is el kell végezni. A nemes csapon két vagy három rügy is lehet, ezek közül általában több kihajt. A vadalással egy időben szükség van hajtásválogatásra is, csak a legerősebb, legjobb irányban növekvő nemes hajtást hagyjuk meg, a többit kézzel óvatosan kitörjük. A hajtáscsúcs növekedésének leállása az oltványok várható minőségét rontja, ezért öntözéssel és fejtrágyázással arra kell törekedni, hogy a suhángok folyamatosan növekedjenek, amíg a szükséges magasságot el nem érték. A kötözésre használt fóliaszalag egy idő után a vastagodást már nem képes követni, bevágódik az oltvány héjkérgébe. Mielőtt ez bekövetkezne, a fóliaszalagot fel kell vágni óvatosan, hogy az oltványt ne sértsük meg. A kétéves koronás oltvány nevelése ha suhángból indul mindenben megegyezik a szemzésnél elmondottakkal. Nevelhetünk azonban kézben oltott egyéves oltványokból olyan kétéves oltványokat is, amelyek törzse jelentős részben egyéves és másodrendű hajtásokat képez. Nyugat-Európában az ilyen oltványok a karcsú orsó koronaformához igen keresettek (Knippbaum). A nevelés lényege az, hogy az egyéves suhángot 2 rügyre visszavágjuk, s az erőteljes egyéves hajtásrészen sok másodrendű hajtás képződik, amelyek vízszinteshez közeli szögállásúak. Fólia alatti edényes neveléssel a kézben oltott oltványok előállítása meggyorsítható, ezzel a módszerrel a téli oltásokból augusztus végére telepíthető minőségű (suháng) ültetvényanyagot kaphatunk (Mezei, 1985) Az oltványiskola kitermelése 98

109 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége A faiskolák árujuk legnagyobb részét ősszel termelik ki még akkor is, ha ezek egy részét tavasszal értékesítik. Egyes, tárolásra érzékenyebb fajoknál (pl. őszibarack) előnyösebb lehet a tavaszi kitermelés, erre azonban rövid a rügypattanásig rendelkezésre álló időszak, valamint a tavaszi munkacsúcsok miatt a faiskolák csak igen jó szervezés mellett képesek. Az őszi kitermelés legkésőbbi időpontját az első fagyos napok határozzák meg. A kiszedést addig lehet végezni, amíg a hőmérséklet 2 C felett van, ha az alá süllyed, a kitermelést be kell szüntetni, mert a növények gyökerei már károsodhatnak. A kitermelés kezdetét részben biológiai, részben szervezési szempontok alapján határozhatjuk meg. A lombhullató növényeket lombtalan állapotban kell kiszedni a talajból, mert leveleik, de egyéb föld feletti részeik, sőt gyökereik is párologtatás következtében víztartalmukat könnyen elvesztik, kiszáradnak, ha gyökérzetük az elpárologtatott vizet nem tudja pótolni. Ha megvárhatnánk a természetes lombhullást a kitermeléssel, megtakaríthatnánk a mesterséges lombtalanítás költségeit, s nem kellene számolnunk az oltványok beérésénél, a tartalék tápanyagok felhalmozódásánál fellépő veszteségekkel. A téli tárolás során érzékeny, kiszáradásra hajlamos fajok (pl. őszibarack, kajszi, mandula) esetében pedig a tavaszi kitermelés és az azonnali telepítés adja a legjobb eredményt. A nagy faiskolai üzemekben azonban erre nincs lehetőség, a kitermelés kezdetét többnyire úgy határozzák meg, hogy a rendelkezésükre álló kapacitás mellett a tervezett mennyiséget a fagyok beálltáig ki lehessen szedni. Hazai körülményeink között az október közepe előtti kitermelés nem ajánlható, mivel a korai lombtalanítás nagy mennyiségű tartalék tápanyagtól fosztja meg az oltványokat (4.18. ábra) ábra - A kitermelési időpont hatása almaoltványok gyökerének tartalék tápanyagaira (Bährens, 1984) A természetes lombhullás előtt kitermelt oltványokat lombtalanítani kell. A kézi lombtalanítást legfeljebb 1 2 nappal a tervezett kitermelés előtt végezzük el, a vegyszeres lombtalanítást pedig úgy célszerű időzíteni, hogy itt se hulljon le a lomb sokkal korábban. A réztartalmú növényvédő szereknek lombozatot öregítő hatásuk van, különösen ha az előírtnál nagyobb töménységet használunk. Gyakran alkalmazott megoldás, hogy a vegetáció vége felé réztartalmú szereket iktatnak be legalább három alkalommal, az utolsó permetezéssel pedig enyhén megperzselik a lombozatot. Ez tűnik ma a legkíméletesebb vegyszeres lombtalanításnak. Külföldön a rézkelátokat (CuEDTA) alkalmazzák igen jó eredménnyel és szinte káros utóhatás nélkül (Larsen Fritts, 1986). Ez a lombtalanítási módszer az integrált termesztés számára előállított gyümölcsfaoltványoknál is ajánlható. A kitermelő ekék általában külpontos elhelyezésűek, ezeknél az erőgép nyomvonalon tartása igen nehéz, ezért általában két traktort használnak vontatásukra (Andor, 1977). Az első gép kisebb teljesítményű lehet. A hidas traktorok kitermelő ekéje szimmetrikus, a táblán a belső sorok kiemelésére is alkalmas. Az elvágott gyökerű oltványokat ebben az esetben nem szükséges azonnal kiszedni. 99

110 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége ábra - Gyümölcsfaoltvány kitermelése tandem kapcsolású traktorokkal vontatott külpontos kitermelő ekével (Fotó: Hrotkó) Az oltvány-előállítás eredményessége nagymértékben a kitermelés jó megszervezésétől függ. A kitermelés egyik legtöbb figyelmet igénylő munkája a növények kiszedése a talajból. A felületes, át nem gondolt, nem megfelelő eszközzel végzett, vagy kellően nem ellenőrzött kiszedés az oltványkészlet nagyarányú csökkenését okozhatja, mert a rosszul kiszedett növények vagy morfológiai, vagy biológiai károsodást szenvedhetnek. Az erőgépek a faiskolai táblák soraiba nem mehetnek be a kitermelés során, hanem a tábla szélén dolgoznak, így a kitermelés itt kezdődik. A kitermelt növényeket a következő gépfordulóig a talajból ki kell húzni és a gép útjából eltávolítani A gyümölcsfaoltványok tárolása A hosszabb ideig a táblán maradó anyagot ideiglenesen vermelni kell. A táblán történő ideiglenes vermelésnél jól használhatók a prizmázó- vagy vermelőgépek, amelyek árkot készítenek, majd az árokba helyezett növények gyökerére földet szórnak. Ideiglenes vermelésnél elegendő az oltványkötegek gyökérzetét és a törzs 1/3-át takarni, tartós vermelés esetén a takarás magassága az oltvány törzsének feléig, csemeténél 2/3-áig érjen. A vermelőárok készítését és a talajjal való takarást lehet gépesíteni (pl. burgonyaprizmázó- vagy vermelőgép) de a vermelt áru mozgatása, illetve a tárolás végén a vermelőből való kiszedése csak kézi munkával történhet. A tavaszi szállításra szánt vagy ősszel nem értékesíthető kitermelt növényeket téli vermelésben helyezhetjük el a szabadban. A tartós vermelés elvei azonosak az ideiglenesével, de a vermelő talaját vermelés előtt jól be kell öntözni és a kötegeket szétbontva a növényeket egy rétegben kell fektetve elhelyezni a vermelőbarázdában. A téli vermelőt be kell keríteni, nehogy nyúlkár érje. Ha száraz az ősz vagy a tél vége, úgy olyan mennyiségű vízzel öntözzük be a vermelőt, hogy a gyökerek körül levő talaj jól átnedvesedjék. A minőségmegőrzés tekintetében a csemetéknél és az oltványoknál a hűtött tárolással érhetjük el a legjobb eredményeket. Egy hazai kísérletben (4.21. ábra) hűtőben tárolt őszibarackoltványoknál lehetett a víztartalmat legjobban megőrizni, s a telepítés után közel 100%-os eredést lehetett elérni. A vermelési módok közül legjobb a döntött, terített vermelés, ezzel a módszerrel kisebb a vízveszteség, s elfogadható az oltványok eredése. Az álló, illetve a köteges vermelés a törzs és a koronavesszők, a kötegesnél pedig a gyökér nagymérvű vízveszteségével jár, az így tárolt oltványok roszszul erednek, s igen fogékonyak a Pseudomonas és a Leucostoma fajok fertőzésére ábra - Az oltványok ideiglenes vermelése a faiskolai táblában (Fotó: Hrotkó) 100

111 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége ábra - A víztartalom és az oltványeredés alakulása a tárolási módtól függően (Bene Körtvély, 1983) A faiskolai termékek tárolására minden olyan hűtőterem alkalmas, ahol a szükséges 0 +2 C hőmérsékletet biztosítani lehet. Több gondot okoz az alacsony páratartalom, ugyanis a nem faiskolai célú hűtőtárolókban többnyire nincs páradúsító berendezés. Ezekben a tárolókban az áru víztartalmát fóliacsomagolással vagy nedves közegben (fűrészpor, tőzeg) elhelyezve őrizhetjük meg. Lehetőleg olyan méretű hűtőkamrát válasszunk, amelyet teljes egészében ki tudunk használni faiskolai termékkel. Erre nincs mindig lehetőség, mivel a gyümölcstárolásra épült hűtőtárolók termei a faiskolai hűtőtermeknél jóval nagyobb méretűek. Érő gyümölccsel együtt faiskolai árut ne tároljunk! A gyümölcsök 101

112 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége anyagcseretermékei (főleg az etilén) károsítják a fás növényeket, de a rétegezett magvak csírázására is hátrányosan hatnak (rügyek kihajtása, csírázás). 9. Az oltványok minősége Az oltványminőség vonatkozásában abból lehet kiindulnunk, hogy intenzív ültetvények létesítésére igen sokféle oltványminőséget használnak, s mindegyik telepítése eredményes lehet, ha megfelelően kezeljük. A jelenleg érvényes magyar szabvány suhángot (elágazás nélküli) és koronás oltványt különböztet meg, tekintet nélkül az oltvány korára és a hajtások jellegére. Minden olyan oltványt koronásnak tekint, amelyen a vezérvesszőn kívül legalább három, 45 cm hosszú oldalhajtás található. Az intenzív almatermesztésben élenjáró országok a leegyszerűsített kategorizáláson már régen túlléptek. A dél-tiroli faiskolások a másodrendű hajtásokkal koronásodott oltványokat a hajtások száma alapján három csoportba sorolják (10 vagy több, 7 9 db, 4 6 db), de a legkisebb követelmény is eggyel több másodrendű hajtást ír elő, mint amit nálunk elsőrendű koronás oltványnak lehet minősíteni. Az intenzív ültetvényekben meghatározó tényező a mielőbbi termőre fordulás, természetesen az oltványok és a rajtuk található hajtásképletek minősítése is e szempontok alapján történhet. Az oltvány egyedfejlődése szempontjából a szemzési hely környéke képviseli a leginkább juvenilis állapotot, s ettől távolodva a leginkább érettebb (adult) alak a csúcsrügy. Amennyiben a suháng nyári rügyei kihajtanak, rajta másodrendű hajtások képződnek, a másodrendű hajtások rügyei egy fokozattal idősebb kori (adult) fázisban vannak a suháng ki nem hajtott rügyeihez viszonyítva, így természetesen a másodrendű hajtásokkal rendelkező oltványok korábban fordulnak termőre. Amennyiben az el nem ágazódott suhángot visszametsszük, mennél távolabb történik ez a csúcsrügytől, annál inkább juvenilisebb hajtásokra alapozódva folytatódhat a korona egyedfejlődése. A különbségek persze nem nagyok, de intenzív ültetvényekben egy év koraiság a termőre fordulásban már nagy előnyt jelenthet. Ezért részesítik előnyben a nyugat-európai és az amerikai almatermesztők a másodrendű hajtásokkal rendelkező oltványokat (Ferree és Rhodus, 1987). Az alábbiakban röviden áttekintjük a lehetséges minőségi kategóriákat, rövid értékeléssel az intenzív ültetvények telepítése szempontjából. Kétéves koronás oltvány. Kétéves koronás oltványt a faiskolák úgy nevelnek, hogy a szemzést követő évben képződött suhángot a harmadik év tavaszán koronába metszik, így az oltványon 4 6 elsőrendű hajtásból képződött koronavesszőt kapnak a harmadik év végére. Az ilyen oltványok gyökere és az alany 4 éves, az oltvány (a szemzési hely feletti rész) törzse kétéves, a vesszők pedig egyévesek. 102

113 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége 4.6. táblázat. A faiskolai ültetvényanyagok minőségi követelményei az MSZ sz. szabvány szerint A kétéves koronás oltványokon a koronavesszők számával és hosszával általában nincs probléma, a legnagyobb hátrányuk az, hogy a visszametszés következtében a hajtások többnyire hegyesszögben ágaznak el, juvenilitásuk fokozódik, az ültetvényben gyakran csak lekötözéssel alakítható belőlük megfelelő koronaforma. Törpe alanyokon az ilyen oltványok rövid hajtásokat, termőnyársakat, dárdákat is nevelhetnek, amelyek a korai termőre forduláshoz nélkülözhetetlenek, de középerős alanyokon ezek ritkán fordulnak elő. Mivel a kétéves koronás oltványnak a hajtásrendszere igen jól fejlett, a fák gyakran a faiskolában elérik azt a terjedelmet, amelyre az ültetvényben szükség van, ezért nagyon fontos, hogy minél nagyobb gyökérzettel termeljék ki a faiskolában, a gyökérzet legyen arányban a koronával. Az oltványok idősebb gyökérzetének regenerációja lassúbb, a kitermeléskor felszívó öv hajszálgyökerei elvesztek, erre a telepítést követő, az első évi öntözésnél is tekintettel kell lenni. Az igen erős növekedési erélyű, erős apikális dominanciájú fajtáknál ( Gloster, Mutsu ) azonban a kétéves koronás oltvány telepítését nem ajánljuk, mert a faiskolában kinevelt, hegyesszögben elágazódó elsőrendű vesszőket lekötözni nehéz, s gyakran a termés súlya alatt is lehasadnak. Az ilyen fajtáknál jobb lehet a suháng telepítése. A kétéves koronás oltványok törpe alanyokon, termőrészekkel is berakódva megfelelő kezelés mellett már a telepítés évében teremnek néhány gyümölcsöt, s a telepítést követő évben pedig nagy termést adnak. A magyar faiskolák csak ritkán nevelnek kétéves koronás oltványokat. Megújított törzsű oltvány (Knipp-fa). Minőség vonatkozásában átmenetet képez a kétéves és az egyéves oltványok között, a kettő előnyeit egyesítve magában. Törzse alul kétéves, felső harmadában azonban egyéves, koronája hasonló az egyéves, jól elágazódott oltványhoz, azzal a különbséggel, hogy a másodrendű hajtások számában és azok hosszában felülmúlja az egyéves oltványt. Knipp-fát úgy lehet kialakítani a faiskolában, hogy a téli kézben oltással vagy szemzéssel nevelt egyéves suhángot az oltási (szemzési) hely felett, a talaj felett mintegy cm magasságban visszametszik, s ugyanúgy nevelik még egy évig, mint az egyéves oltványt. A fa törzsének felső negyede egyéves és a rajta képződő másodrendű hajtások pedig rendszerint közel 103

114 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége derékszögben állnak a tengelyhez képest, sőt némely fajtánál lecsüngőek. A nevelési módszer előnye a suháng hagyományos koronába metszésével szemben az, hogy a képződő koronavesszők nem hegyesszögben elágazódó juvenilisebb elsőrendű vesszők, hanem az egyéves törzsrészen képződő másodrendű vesszők, amelyek szögállása és termőre fordulása kedvezőbb. A megújított törzsű fák esetében a gyökérzet és a korona egyensúlya a korona javára billen, ezért a telepítést követően az ápolás, öntözés során erre tekintettel kell lenni. Sokkal gondosabb ápolást, kezelést kíván, mint az egyéves oltvány. A fák a telepítést követő évben már nagy termést adnak, igen korán termőre fordulnak. Egyéves oltvány másodrendű koronavesszőkkel. Nyugat-Európa intenzív almatermesztő vidékein ezt az oltványminőséget használják a telepítésre a leggyakrabban. A jelenleg érvényes magyar szabvány nem tesz különbséget az egy- és kétéves oltványok között, noha minőségben, használati értékben és a további kezelés tekintetében a különbségek nem elhanyagolhatók. Egyéves koronás oltvány úgy alakítható ki a faiskolában, hogy a szükséges törzsmagasság felett képződő másodrendű hajtásokat meghagyják. A beszemzett rügyből képződő nemes hajtáson, amely később az oltvány törzse lesz, akkor kezdenek megjelenni a másodrendű hajtások, amikor a hajtás eléri a cm hosszúságot, s a hajtáscsúcs gátló hatása megszűnik. A gyenge apikális dominanciájú fajtákon általában nagy számban képződnek másodrendű hajtások, faiskolás kifejezéssel élve a fajta jól koronásodik. Ilyenek a Jonathan klónok, a Goldel Delicious klónok, a Jonagold és az Elstar, ezeken különösebb beavatkozás nélkül is sok másodrendű hajtás képződik. A hajtáscsúcs növekedésének töretlennek kell lennie, ép, beérett csúcsrüggyel, mivel ez a továbbnevelés szempontjából fontos lehet. A törzs vastagságának olyannak kell lennie, hogy az a koronát jól megtartsa, nálunk a szabvány előírása a szemzési hely felett 30 cm magasságban legalább 14 mm. A törzs alanyrésze és a gyökérzete az egyéves oltványoknak hároméves a kitermeléskor, a szemzéshely feletti nemes rész pedig egyéves. A fiatalabb gyökérzet jobban regenerálódik, de a gyökérzet és a korona arányára vonatkozóan a kétéves koronás oltványoknál elmondottak itt is érvényesek, s a következő évi ápolási igények is hasonlóak. A jól elágazódott másodrendű hajtásokkal és termőrészekkel berakódott egyéves oltványokon már a telepítés évében lehet néhány gyümölcs, a telepítést követő évben pedig nagy termést adnak. A magyar faiskolák általában egyéves oltványokat nevelnek, a másodrendű hajtások számát tekintve az oltványok minősége nem mindig kielégítő, különösen akkor, ha a szemzést a talajszintben végezték. A másodrendű hajtások hosszúságára vonatkozóan a vélemények különbözőek. Általában a 20 cm vesszőhosszúságot tartják minimálisan elfogadhatónak (Ferree és Rhodus, 1987), az ennél rövidebbeket nyársnak tekintik. A jelenlegi magyar szabvány előírásai szerint viszont a másodrendű hajtásnak is az elsőrendűvel azonos módon legalább 45 cm hosszúságban beérettnek, ép egészséges rügyekkel rendelkeznie. Kivételt képeznek a spur és gyenge növekedésű fajták, ahol a minimális hosszúsági előírás 35 cm. Az oltványon képződő másodrendű hajtások lehetséges száma összefüggésben van a szemzési magassággal is. Minél magasabban szemzünk, annál magasabbra kerül az a nemes hajtásszakasz, ahonnan az első másodrendű hajtások megjelenhetnek, s optimális esetben ezeket meg is lehet hagyni. A túlságosan alacsony szemzésnél (nálunk a legtöbb faiskolában ma még ez a gyakorlat) a legelső másodrendű hajtásokat, amelyek potenciálisan a legnagyobb szögállásúak és hosszabbak lennének, a faiskolások a törzs kialakítása során eltávolítják. A faiskolások által alkalmazott koronásodást elősegítő kezelések előnyösek lehetnek, de ha mód van rá, kerüljük a hajtáscsúcs eltávolításával járó megoldásokat. A képződő másodrendű hajtások a visszacsípés következtében megszűnt apikális dominancia miatt hegyesszögben ágaznak el, az oltvány megfelelő kondíciója esetén kellő hosszúságúak, de hátrányuk, hogy a visszacsípés alatti, közvetlen egymás melletti levélhónaljakból származnak, s a kezelés hatására csökken a termőnyársak, dárdák képződésének esélye. A levelek becsípése ezzel szemben azzal az előnnyel jár, hogy a hajtáscsúcs tovább növekszik, a tengely dominanciája megmarad, s ezáltal a képződő másodrendű hajtások nagyobb szögben ágaznak el. A csúcsi levelek becsípését a kedvező hatás elérése érdekében öt-hat alkalommal is elvégzik. Önmagában azonban a levélbecsípés nem minden fajtánál ad kielégítő eredményt, gyakran szükség lehet hormonhatású készítményekkel elősegíteni a másodrendű hajtások képződését és növekedését. Suháng. Egyéves, elágazás nélküli oltvány. Természetesen ebben a kategóriában lehet forgalomba hozni azokat az egyéves oltványokat is, amelyeken nincs elegendő számban másodrendű elágazás. A suháng gyökérzete és az alanytörzs hároméves, az oltvány pedig egyéves. A koronába metszés után visszamaradó és kihajtó rügyek száma és a gyökérzet mennyisége közötti arány jóval kedvezőbb a nagyobb koronával rendelkező oltványokhoz viszonyítva, ezért a telepítés évében az ápolás terén a koronás fáknál kevésbé igényes. A suháng a telepítés utáni 104

115 A gyümölcstermő növények szaporítása és a faiskolai áru minősége koronaalakításhoz nagyobb szabadságot biztosít, mint a koronás oltványok, viszont a suhánggal telepített ültetvények első nagyobb termésüket rendszerint egy évvel később adják. A jelenleg érvényes szabvány szerint a suháng 100 cm felett első osztályú, ha törzsátmérője 30 cm magasságban meghaladja a 10 mm-t. Kivételt képeznek a gyenge növekedésű fajták, ahol az előbbi méretek: 80 cm és 8 mm. Kiegyenlített ültetvényt azonban csak akkor kapunk, ha a suhángok magasságában és törzsvastagságában nincsenek nagy különbségek, célszerű ezért úgy vásárolni, hogy a tételen belül 20 cm-nél nagyobb eltérések ne legyenek. Félkész oltványok. Az utóbbi időszakban megjelentek a kínálatban a félkész oltványok is, amelyek olcsóbbak, így ezek használatával az ültetvényberuházás olcsóbbá tehető. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy a félkész oltványok a telepítést követően faiskolai intenzitású nevelést igényelnek. Sokan faiskolai tőtávolságra telepítik a félkész oltványokat, majd a feleslegeseket ősszel kiemelik a sorból és további telepítésre használják. Félkész oltványként kézben oltott oltványok és alvóra szemzett oltványok vannak forgalomban. A kézben oltott oltványokat a faiskolák állítják elő a tél végi időszakban. Az alkalmazott oltásmód az alany és az oltócsap vastagságától függően lehet párosítás, nyelves párosítás vagy lapozás, kecskeláb oltás. Az oltvány megfelelő növekedésére csak akkor számíthatunk, ha legalább vagy mm gyökérnyak-átmérőjű iskolázott (a letermelés után egy évig erősítőiskolában nevelt) csemetét, vagy igen jól gyökeresedett bujtványcsemetét használunk alanyként. A kész oltványt paraffinozzák, majd 1 ± 1 C hőmérsékleten tárolják a felhasználásig. A kalluszosodásra jó hatással van, ha telepítést megelőzően az oltványokat C hőmérsékletű helyiségben tároljuk mintegy napig. A kézben oltott oltványok telepítés utáni nevelésénél fontos művelet a hajtásválogatás, mivel az oltócsapon levő mindkét rügy kihajt. A hajtásválogatást akkor célszerű elvégezni június első felében, amikor már eldönthető, hogy melyik hajtás lesz jobb helyzetű és növekedésű. Mielőtt a kötözőszalag bevágna az oltványba, el kell távolítani. Erre az intenzív vastagodás időszakában, általában június végén kerülhet sor. Ez a legkésőbbi időszak arra is, hogy a növekedés irányításához az oltványt bambuszhoz vagy más támaszrendszerhez kötözzük. A kézben oltott oltványokból megfelelő minőség és jó kezelés esetén olyan egyéves oltványt kapunk, amelyen rövid termőrészek és másodrendű hajtások találhatók. Az alvószemzett oltványok nevelése megegyezik a szokványos faiskolai neveléssel. Németországban és Hollandiában gyakori, hogy erősítőiskolában, vagy dugványiskolában sűrűn telepített alanyokat szemeznek be, majd ősszel kitermelve ezeket értékesítik, főleg megújított törzsű (Knipp-fa) oltványokat nevelő faiskolák számára. A beszemzett alanyokat a lombhullás után kitermelik, szemre metszik, majd a sebet és a nemes rügyet paraffinba mártva védik a kiszáradástól. A szemzett alanyok esetében is alapfeltétel, hogy a gyökérnyakvastagság legalább 10 mm legyen, s az oltvány jól fejlett, dús gyökérzettel rendelkezzen. Az alvószemzett oltványok telepítésére és további nevelésére a kézben oltott félkész oltványnál elmondottak az irányadóak, azzal a különbséggel, hogy az oltvány kalluszosítására nincs szükség, mivel a szem már jól összeforrott az alannyal, s elmarad a hajtásválogatás és a kötözőszalag felvágásának művelete. Konténeres oltványok. Előnye, hogy a fákat teljes gyökérzettel megkapja a vevő a földlabdában, s ennek köszönhetően bármikor ültethetők. A konténeres oltványok igen jól használhatók telepítésekben pótlásra, mivel az átültetési stressz elmaradása miatt igen gyorsan fejlődnek, s hamar utolérik a szabad gyökérrel nevelt társaikat. A hazai faiskolák kétféle minőségben hoznak forgalomba konténeres gyümölcsfákat. Elsősorban a kertészkedők számára nevelik azokat a konténeres fákat, amelyeknél szabadföldön nevelt, szemzéssel előállított suhángokat ültetnek konténerbe, majd még egy évig nevelve kétéves koronás oltványnak megfelelő minőséget kapnak. Ezek a fák igen korán termőre fordulnak, magasabb áruk miatt elsősorban pótlásra jöhetnek számításba. Korábban elterjedt megoldás volt a kézben oltott oltványok konténeres, fólia alatti gyorsított nevelése. Ebben az esetben a tél végi kézben oltásból mintegy hat hónapi nevelés után augusztus végére cm magasságú suhángokat kapnak a faiskolák, amelyeket pótlásra, vagy akár gyümölcsös telepítésére is használhatunk. Nagy előnye az így nevelt suhángoknak, hogy már augusztus szeptember hónapban telepíthető, amit érdemes is kihasználni, mivel az oltvány még a tél beállta előtt begyökeresedik, s a következő évi fejlődése intenzívebb lesz. 105

116 5. fejezet - A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 1. Vegetatív fejlődés 1.1. A morfológiai megjelenés szerveződése A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátságai. A gyümölcstermő növények fejlődése növekedési folyamatokon keresztül valósul meg. A klasszikus és máig érvényes meghatározás szerint a növekedés egy genetikai program megvalósulása külső energia terhére úgy, hogy a környezeti és korrelatív tényezők is szerepet játszanak az egyes gének aktiválásán keresztül, mindez a forma és a belső szerveződés állandó változását eredményezi (Garay, 1964, 1967; cit. Bubán, 1998). Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy a fejlődési folyamatok jellemzésekor ne utaljunk ismételten a növekedési jelenségekre. Termesztett fás növényeink felépítését több, egymásból eredő tengely (ág) jellemzi és ez egy ismétlődő jelenségen: az elágazódási folyamaton keresztül valósul meg. A növények felépítése egy adott növekedési típus megnyilvánulása, amely meghatározza az egymást követő fejlődési fázisokat, és ezáltal megjeleníti a fajra vagy fajtára jellemző örökletes növekedési tulajdonságokat. Gyakori, hogy az elágazódás élettanát a csúcsdominanciára korlátozzák, háttérben az auxin:cytokinin egyensúllyal. Ez a leszűkítés teljesen alkalmatlan a különböző elágazódási módok magyarázatára a fás növényeknél, éppen ezért már az 1930-as években ajánlották az akrotóniát és a bazitóniát a fák és bokrok növekedésének jellemzésére. Az almafákon az elágazódás elsősorban a nyugalmi állapotú rügyekből tavasszal fejlődő (proleptikus) hajtásokkal történik, de előfordul a levelek hónaljában elhelyezkedő axillaris rügyek kihajtása is: ez a sylleptikus hajtásképződés (Cook et al., 1998). Tavasszal a leginkább csúcsi helyzetű (vagy disztális) rügyek aktiválódásának elsőbbsége, valamint az ilyen rügyekből hosszú hajtások képződése és ezek elsődleges szerepének a megőrzése az akrotónia (1. kép), a törzs kialakulása az almafákon (is) az akrotónia eredménye (Rauh, 1939; Crabbé, 1985; cit. Cook et al., 1998). A bokroknál viszont a hosszúhajtások az alapi helyzetű (proximális) rügyekből fejlődnek, ez a jelenség a bazitónia. 106

117 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 1. kép. A Gloster almafajta fáinak jellegzetesen akrotóniás elágazódási rendszere (Bubán, 1995) Mind az akrotónia, mind a bazitónia fiziológiailag eltérően a csúcsdominanciától valamilyen módon a rügyek nyugalmi állapotához kapcsolódik, egy fokozottabb növekedési erélyre hajlamosító tényezőként, de még az aktív növekedést megelőzően (Crabbé, 1981; cit. Bubán, 1998). Az akrotónia tehát olyan tényezők eredője, amely tényezők képessé teszik a rügyeket (hajtásokat) a dominancia átvételére és ebben szerepet játszanak az előző vegetációs periódusban működő kölcsönhatások. Ezt igazolja Brunner (1979) kajszifákon végzett kísérlete is. Amikor a hajtásokat augusztusban ívelte vízszintes helyzetbe, a következő év tavaszán az akkor már vessző alapi, középső és csúcsi harmadában a rügyek egyenletesen: 31, 29, és 40%-os arányban hajtottak ki. Abban az esetben, ha a vesszőket csak tavasszal, áprilisban ívelte le, a hajtások megjelenési gyakorisága 5, 36 és 59% volt, ami már akrotóniát tükröz. A jelenség Champagnat (1965, cit. Brunner, 1979) szerint úgy magyarázható, hogy a rügyek tavaszi kihajtásának elsőbbségi gradiensei az előző év nyár közepén kezdődő és csak márciusban befejeződő időszakban rögződnek. További értelmezési lehetőség, hogy a hajtások hosszában elhelyezkedő rügyek kihajtási gradiensében nyár végén, a nyugalmi időszak elején bazitóniás tendencia érvényesül (Cook et al., 1998), vagyis az alapi rügyek kevésbé mély nyugalmi állapotúak lesznek, mint a hajtáscsúcshoz közelebbi rügyek. A mélynyugalmi állapot (téli nyugalmi állapot) előtt és közvetlenül utána, de még rügyfakadás előtt a rügyek ún. paradormant a mélynyugalomhoz csak hasonló állapotban vannak, amikor vegyszeres (pl. cytokinin) kezeléssel, vagy a csúcsrügy eltávolításával kihajtásra serkenthetők (Faustet al., 1995, Cook et al., 1998). Idetartozó olaszországi információ, hogy az őszibarack hajtás- és virágrügyeiben tél végén az auxintartalom (a pollen tetrád képződéssel egybeesően) és a t-zeatin ribozid cytokinin mennyisége (februárban) növekszik. A csúcsi helyzetű rügyeknek a paradormant állapotban megnyilvánuló kihajtási képessége és a mélynyugalmi állapot között egyéb fontos összefüggés is van (Faustet al., 1995). Az Anna almafajta mélynyugalmi állapota rövid ideig tart, az akrotónia kevésbé érvényesül, mert a csúcsrügy eltávolítása után szinte valamennyi oldalrügy kihajt. A Northern Spy almafajta fáinak a mélynyugalmi állapota nagyon hoszszú és erős akrotónia jellemzi. A nagy hidegigényű almafajták fáinak koronájában kevesebb dárda képződik, és ezzel természetesen csökken a virágképződés elsődleges helyeként ismert csúcsrügyek száma is (Giesberger, 1972, cit. Dennis, 1997). Éppen ezért, a mérsékelt égövtől délebbre az olyan almafajták termesztése nem ajánlott, amelyek csak a dárdákon és rövid vesszőkön virágzanak. Az akrotónia bármilyen módon elért mérséklése azt eredményezi, hogy a növekedési erély több rügy között tehát a csúcstól távolabbiakra is kiterjedően oszlik meg (2. kép). Ennek közvetlen és hasznos 107

118 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai megnyilvánulásai a virágrügyképződésre kedvező erősségű és szakaszos hajtásnövekedés, s végül a dárdák csúcsrügyeiben és a hosszúhajtások oldalrügyeiben a virágzási készség fokozódása. 2. kép. A növekedésszabályozó (Cultar) kezeléssel mérsékelt akrotónia eredménye a nagyszámú termőrész képződése (Bubán, 1995) A csúcsdominancia, az akrotóniával teljes ellentétben, egy aktívan növekvő hajtás tenyészőcsúcsából eredő gátlás aktív mechanizmusa, amely éppen a hajtáscsúcs közelében akadályozza meg az oldalszervképződést, pl. az oldalrügyekben történő virágrügy-differenciálódást, vagy a másodrendű hajtások megjelenését. Ebből következően a csúcsdominancia érvényesülése a levelek hónaljában lévő szervek (= axilláris rügyek) bazitóniás kihajtási gradiensét eredményezi. Azaz: a mérsékelten erős, vagy erős hajtásokon csak a hajtás alapjához közelebbi rügyekben valósulhat meg a virágképződés, illetve csak az ilyen helyzetű rügyekből képződnek másodrendű, sylleptikus hajtások (3. kép). 108

119 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 3. kép. A csúcsdominancia miatt csak az alapi részhez közelebbi hajtászónában képződik másodrendű elágazódás (Bubán T., in Soltész 1998) A csúcsdominancia vizsgálata leggyakrabban egy, a hajtáscsúcsból alapi irányba áramló szignál természetének mibenlétére irányul. Miután az aktív hajtáscsúcs egyidejűleg auxin és gibberellin forrás, illetve tápanyag vonzó centrum, kérdés lehet: táplálkozási vagy hormonális szabályozással állunk szemben? Noha már 1937-től kezdődően akkumulálódnak ismereteink, amely szerint a növényekben képződő hormonok szintézisét, szintjét és eloszlását messzemenően meghatározza a gyökerek tápelem-ellátottsága és a növény vízpotenciálja, nagyon valószínű, hogy a csúcsdominancia megvalósulását előidéző szignál hormonális természetű, illetve primer funkciója van a hajtáscsúcs és a fiatal kiterülő levelek auxin szintézisének (Bangerth, 1989) A növekedési tulajdonságok általános jellemzése A gyümölcsfák méretét (genetikailag meghatározottan) szabályozó legfontosabb tényezők Faust (1989) szerint az elágazódások elrendeződése (pl. akrotónia vagy bazitónia), az elágazódási szög, a hajtások ízközeinek hosszúsága és az előző háromtól függetlenül a növekedési erély. Az elágazódások elrendeződése az akrotónia és/vagy bazitónia megnyilvánulása (ld. előző fejezetrész). Az akrotónia általában a gyümölcsfák, a bazitónia a gyümölcstermő bokrok (mint a bogyósgyümölcsűek egy része, vagy a mogyoró és birs) elágazódási módja. Ezzel együtt, az elágazódás különbözősége egy-egy gyümölcsfajon belül is markánsan kifejezésre jut. Az almafajták Lespinasse (1980, cit. Bubán, 1998) csoportosításában lehetnek bazitóniás (pl. Starkrimson ), akrotóniás ( Rome Beauty ) habitusúak, vagy amelyeket az elágazódások egyenletes megjelenése (mezotónia) jellemez, pl. Golden Delicious. Az almatermesztésünkben használt fajták egy részét a szigorú akrotónia jellemzi, pl. Gloster (1. kép), Red Rome van Well, Akane, Paulared és ez nem kis gondot jelent, amikor a gyorsabb termőre fordulás érdekében a növekedési egyensúly megteremtésére törekszünk. A növekedési egyensúly a fakorona méretének, termőfelületének gyarapodását szolgáló hosszúhajtások és a termőrész funkciójú rövid hajtásképletek, pl. dárdák, termőnyársak optimális(hoz közeli) arányát jelenti. Ennek az állapotnak a bekövetkezése mind a fiatal fák termőre fordulásához, mind a termőkorú fák évenkénti közel egyenletes terméshozásához alapfeltétel. A normál növekedési típusú (standard, vagy nem spur) almafajtákfáinak hajtásképződésében a mérsékelt akrotónia növekedési egyensúlyi állapotot hoz létre (4. kép), a hosszúhajtások alatt termőrészek képződnek, a 2. éves rész alapi fajtától függően hosszabb, rövidebb zónája inaktív marad, a rügyek nem hajtanak ki. A 109

120 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai szélsőségesen gyenge elágazódási készségű fajtákat, metszés ellenére is, a túlerős akrotónia felkopaszodás jellemzi. 4. kép. A normál vagy standard növekedési típusú almafákra jellemző elágazódás ( Jonathan ) (Bubán T., in Soltész 1998) A spur típusú fajták és fajtaváltozatok növekedési tulajdonságai sajátosak. Az éves vesszők csúcsközeli részén is kevés és rövidebb ízközű hajtások képződnek, az oldalrügyekből termőrészek lesznek úgy, hogy a termőnyársak, dárdák megjelenése a 2. éves rész alapi zónájára is érvényes, tehát nincs felkopaszodás (5. kép). Az almatermesztésben ismert spur típusú fajták ízközhosszúsága mm, egyes nemesítési vonalak (genetikailag törpefák) esetében lehet 5 15 mm, vagy kevesebb is. Az első spur típusú almafajta a Bisbee Delicious az év felfedezettje (Brooks és Omo, 1972; cit. Faust, 1989). 110

121 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 5. kép. A spur típusokra jellemző elágazódás ( Starkrimson Delicious ) (Bubán T. in Soltész, 1998) Az ízközhosszúság és a fák mérete, valamint egyéb növekedési jellemzők közötti összefüggés tényezőit Faust munkacsoportja elemezte Beltsville-ben (Maryland, USA). A mikroszaporításból származó, sajátgyökerű faállományban a normál növekedésű Golden Delicious, mint standard, növekedési tulajdonságait hasonlították egy nemesítési programból származó törpe, illetve igen törpe klónéhoz. Az ízközhosszúság és a koronaméretek közötti összefüggés nyilvánvaló volt (5.1. táblázat) táblázat. Az ízközhosszúság és a koronaméretek különböző növekedési típusú almafákon (Faust és Steffens, 1993) Ez ideig nem közölt munkánk során (Bubán és Faust, 1995) az USB1 és USB3 nemesítési vonalakat a Gala standard növekedésű almafajtához hasonlítottuk (6. kép). Az ízközhosszúság a felsorolás sorrendjében 1,9, 5,4 és 20,3 mm, az USB1-ből a képen lévő minta a szeptember végéig elért teljes hajtáshosszúságot is reprezentálja, ami átlagosan kevesebb, mint 4 cm volt. 111

122 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 6. kép. Ízközhosszúság a genetikailag törpe és normál növekedésű almafákon (balról jobbra: USB1, USB2 és Gala ) (Bubán és Faust 1995, in Soltész 1998) A termesztési gyakorlat fajtahasználatában azoknak a spur típusoknak van értéke (és nem véletlenül: elterjedtsége), amelyek ízközhosszúsága nem kevesebb, mint a standard fajták fáin mérhető internódium hosszúság fele. Az ennek megfelelő spur típusok termesztési előnyei közismertek, pl. a praktikusan kis koronaméret, fajlagosan nagy termőfelület és korai termőre fordulás. Bizonyos hátrányokkal is számolnunk kell; ezek a fajtaváltozatok fokozottan hajlamosak a szakaszos terméshozásra, vegyszeres gyümölcsritkításuk nehezen megoldható, fájuk törékeny. Az ízközhosszúság túlzott a jelzett határérték alá csökkenésével az említett negatív tulajdonságok erősödnek, illetve drasztikusan csökken a fák termékenysége. Az elágazódási szög sokkal inkább közvetett módon befolyásolja a gyümölcsfák méretét, mint az eddigiekben részletezett növekedési tulajdonságok. A nagyobb elágazási szögben (vízszinteshez közelebbi helyzetben) álló koronarészek jobb elágazódási tulajdonságai, fokozottabb virágzási készsége nagyobb termőhajlamot jelent, s éppen a nagyobb gyümölcsterhelés lesz a növekedést mérséklő tényező. Ennek érdekében számtalan termesztéstechnikai eljárást alkalmaz az almatermesztés. Egyetlen, talán kevésbé ismert példa említésére szorítkozunk. Amikor egy függőleges (v. ehhez közeli helyzetű) vesszőn hagyományos, vagy vegyszeres kezeléssel nagyobb számú hajtás képződését idézzük elő, a hajtások elágazási szöge annál nagyobb, minél távolabb van eredési helyük a vessző csúcsától. Az elágazódási szög milyensége is fajtatulajdonság és erre a csonthéjas gyümölcsfajoknál szintén találunk példát. A Compact Red Haven őszibarackfára jellemző a korona kiterülését biztosító nagy elágazódási szög és az ezért is jó elágazódási készség (Scorza, 1988; cit. Faust, 1989). A növekedési habitus jellemzésére szintén jó és gyakran használt mutatószám az ágszög (elágazódási szög), amely alatt a korona tengelye és az adott elágazódás gally, ág által bezárt szög értendő. Kiderült azonban (Bassi és Rizzó, 1999), hogy az elágazódás eredési helye és az elágazódás csúcsa közötti virtuális egyenes, illetve a korona tengely közötti szög (az ún. kiterjesztett ágszög, 5.1. ábra) sokkal inkább kifejezi a korona habitusának sajátosságait (5.2. táblázat) ábra - Az ágszög (CRO) és a kiterjesztett ágszög (EXTA) mérése (Bassi és Rizzo, 1999) 112

123 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 5.2. táblázat. Az ágszög és a kiterjesztett ágszög 3. éves őszibarackfákon (Bassi és Rizzo, 1999) A növekedési erély a fajták egyik legjellemzőbb tulajdonsága, és mint fentebb már utaltunk rá, a növekedés mutatószámai csak a fa egészére vonatkoztatva értelmezhetők. A gyümölcsfák vegetatív növekedése nemcsak hajtásnövekedést jelent, mert a gyökérnövekedés, valamint a törzs és a vázágak másodlagos vastagodása is számottevő része az összes vegetatív gyarapodásnak, de nehezen mérhető. Éppen a módszertani okok miatt (is) a hajtásképződés a leggyakrabban használt mutatója a vegetatív növekedésnek. A hajtásnövekedést gyakran az átlagos hajtáshosszúsággal jellemzik, azonban a fánkénti összes hajtásnövedék mennyisége sokkal inkább a hajtások számától, mint azok hosszúságától függ. Az összes hajtásnövekedés különösen a termőkorú fákon nehezen mérhető, de ha mégis, akkor könnyen kiszámítható a vegetatív növekedés és a terméshozás közötti összefüggést jellemző index. Ez a mutatószám: gyümölcs kg/m hajtáshosszúság a fajtáktól és ezen belül a növekedés típusától függ. Például, a McIntosh almafajta esetében a telepítést követő évben (4 év átlagaként) a normál növekedésű, illetve spur típusú fajtaváltozat fáin ez az érték 1,43, ill. 0,66 kg/m volt (Forshey, 1991; cit. Bubán, 1998). A bogyósgyümölcsű fajok növekedési tulajdonságai több szempontból is eltérőek a gyümölcsfákétól és nem csak azért, mert természetes testalakulásuk szerint nincs törzsük. 113

124 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai A fekete ribiszke és a piros ribiszke viszonylag hosszú élettartamú cserje, a növények bokorhabitusát a bazitóniás elágazódási mód határozza meg. A cserjetörzsön kialakuló hajtásrendszer ennél a két gyümölcsfajnál elsősorban a termőrész képződésben mutat különbséget. A fekete ribiszke éves vesszőin hosszabb-rövidebb oldalhajtások a következő évi termővesszők jelennek meg. A piros ribiszke éves vesszőinek csúcsrügyéből képződő újabb hosszúhajtás alatt a csúcsközeli rügyekből rövid termőnyársak, vagy még korlátozottabb növekedésű mini bokrétás termőnyársra emlékeztető képződmények lesznek. A köszméte termésének nagy hányada szintén termőnyársakon van, de különösen akkor, ha faiskolában Ribes aureumra oltott törzses fát állítanak elő a hosszúvessző is teljes értékű termőrész. A málna félcserje, hajtásrendszere a föld felszíne alatt ágazódik el és nincsenek többéves fás részei, a legidősebb hajtásképlet is csak második (de nem két-) éves. Az előző évben tősarjként megjelenő termővesszők oldalrügyeiből képződő rövid hajtásokon történő virágzás és terméshozás után a termővessző elszárad és szüret után eltávolítják. A növekedési jellemzőkhöz tartozik, hogy egy málnabokor tulajdonképpen egy növénycsoport, amely az eredetileg eltelepített növényből és a gyökérsarjakból felnevelt újabb egyedekből tevődik össze. A szamóca évelő, lágy szárú növény. Áttelelő gyökértörzse viszont elágazódik, ezek az elágazódások nyár végi kielégítő vízellátottság esetén legyökeresednek és csúcsrügyeikben megvalósul a virágrügydifferenciálódás. Ezáltal nagyobb lesz a növény termőképessége, illetve lehetővé válik a tőosztással történő szaporítás (vízhiányos körülmények között erre nem számíthatunk). Az elágazódás sajátos módja az indaképződés. A talaj felszínén növekvő indák nóduszai legyökeresednek, majd ugyanitt levelek is megjelennek. Az így kialakult indanövény a szamóca szaporodását szolgálja, illetve a legáltalánosabban használt szaporítóanyag. 2. A virágrügyek képződése A vegetációs időszak első felében a gyümölcsfák valamennyi rügye vegetatív hajtásrügy. Később, meghatározott körülményektől függően, a fa rügyeinek kisebb vagy nagyobb hányadában a tenyészőkúp (apex) virág- vagy virágzatkezdeménnyé alakul át. Ez a folyamat a virágrügy-differenciálódás, amely egy intenzív szervképződés és a rügypikkelyeken belül valósul meg. A virág(zat)kezdemények továbbfejlődése télen nagyon lelassul, de folyamatos marad. A mélynyugalmi állapot befejeződése után még mindig a rügyek belsejében a virág(zat)kezdemények kialakulása ismét gyorsabbá válik. A folyamat befejező szakasza a rügyfakadástól a virágok kinyílásáig tart A virágrügyek képződésének helye és időpontja A virágrügyképződés helye a különböző gyümölcsfajok testszerveződési és növekedési tulajdonságai által meghatározott. Almafákon a virágképződés elsődleges helye az ún. rövid termő részek, pl. dárdák és termőnyársak csúcsrügye. A dárdát rövid ízközök jellemzik, teljes hosszúsága kevesebb, mint 10 cm, de a termőnyársak sem hosszabbak, mint 15 cm. A dárda növekedése korán (a virágzás után 2 4 héttel) csúcsrügy kialakulásával fejeződik be. A csúcsrügyben megfelelő feltételek mellett alig néhány hét után megvalósul a virágindukció (a virágképződés legelső, sajátos biokémiai és cytokémiai változásokban megnyilvánuló szakasza), majd elkezdődik a virágzatkezdemény szövettani és morfológiai differenciálódása. A termést hozó dárda csúcsi részén, ahol a gyümölcskocsány ízesül, egy jellegzetes megvastagodás, az ún. termőbog alakul ki. A termőkorú fákon az újabb dárdáknak egy jelentős része nem a 2. éves koronarészek oldalrügyeiből, hanem a termőbogokon képződik. Ez utóbbi helyen képződött dárdák, termőnyársak csúcsrügyében a virágképződés esélyeit alapvetően meghatározza két tényező (Dennis és Neilsen, 1998). Ezek egyike a kialakuló termőrész hosszúsága. Pl. a Spencer Seedless almafajta fáin a túl rövid dárdák csúcsrügyében sohasem történt virágképződés, a Paulared almafajtánál az 5 10 cm, egyes években a cm hosszú termőnyársak csúcsrügyében valósult meg virágrügy-differenciálódás legnagyobb gyakorisággal. A másik tényező a termőbogon fejlődő gyümölcsök, illetve a bennük lévő magvak száma, amelyek gátló hatása a rövidebb termőnyársakon ( Paulared ), illetve dárdákon ( Spencer Seedless ) fokozattan érvényesült. A hosszúhajtások oldalrügyeiben a virágképződés fajtáktól függően jellemző vagy jelentéktelen és mértéke a fák életkorának előrehaladtával csökken. Ezekben a laterális rügyekben a virágképződés sokkal későbben kezdődik, mint a dárdák csúcsrügyeiben, s ez lehet október, vagy tél vége is. Az éves vesszők tavasszal később nyíló virágai csökkentik a virágzáskori fagyok kockázatát. Régen ismert viszont, hogy az éves vesszők virágainak a 114

125 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai gyümölcskötődési potenciálja jóval kisebb. Mégis és természetes módon az egészen fiatal fák termésének jelentős hányada az éves vesszőkön jelenik meg. A körtefák termőrészei az almafákéhoz hasonlóak, de az éves vesszőn virágzás kevésbé jellemző erre a gyümölcsfajra. A cseresznye és a meggy fáin tipikus termőrész az alig néhány cm hosszú bokrétás termőnyárs, amelynek csúcsán körben elhelyezkedő 3 6 virágrügy között egy vegetatív-(hajtás-)rügy van. Az éves vesszők oldalrügyei a meggyfákon nagy gyakorisággal virágrügyek, amikor ez túlzott mértékű, a felkopaszodás elkerülhetetlen. A cseresznyefákon nem jellemző az éves veszszőkön virágzás. Az őszibarack talán legmegbízhatóbb termőrésze maga a megfelelő erősségű éves vessző, amelyen kettes, vagy hármas (hajtás- és virágrügyből álló) rügycsoportok vannak. A termőnyársak használati értéke a fajtatulajdonság és a nyársaknak a fák kezeléséből eredő fejlettsége által meghatározott. A kajszi és a szilva fáin a rövid nyársak fontos termőrészek, funkcionális értékük az erősségüktől és a rajtuk elhelyezkedő rügyek minőségétől függ. Mindkét gyümölcsfaj virágzik az éves vesszőkön is. A birs hajtásrendszerének jellegzetessége, hogy a virágai néhány leveles hajtások csúcsán jelennek meg, majd a gyümölcs ízesülésénél képződő termőbogon egy vagy több rövid hajtás potenciális termőrész alakul ki. A dió fajtacsoportjainak termőrészképződése különböző, mert a dióra jellemző egyivarú virágok rügyeinek elhelyezkedése nem azonos. A hagyományos fajtákon a nővirágrügy minden esetben a rövid elágazódások csúcsrügye, a tulajdonképpeni termőrészek tehát ezek a termőnyárs jellegű rövid hajtásképletek. A kúp alakú, érdes felületű barkarügyek és a csúcsrügyeknél kisebb gömbölyű hajtásrügyek helyzetük szerint oldalrügyek, akár azonos nóduszon is. A dió új fajtacsoportjának alapvető jellemzője, hogy a hosszúvesszők oldalrügyeinek egy része is nővirágrügy. Az idetartozó fajták fáin tehát fontos termőrész a nővirágrügyekkel berakódott termővessző. A bogyósgyümölcsűek termőrészeit azokat a hajtásképleteket, amelyeken a virágrügyek képződnek az fejezetrészben írtuk le. A virágrügyképződés időpontjának ismerete elengedhetetlenül szükséges a virágrügyképződést szabályozó eljárások időzítése érdekében. Almafák dárdáin a virágképződés kezdete Magyarországon július elején, illetve közepén, hidegebb országok területén július végén, augusztus elején van. A hosszúhajtásokon a virágrügy-differenciálódás nappal, vagy akár 2 hónappal később történik. A virágrügyek képződésének időpontját genetikai tulajdonságok vagy speciális ökológiai tényezők jelentősen módosíthatják (Dennis, 1979). Például, Északkelet-Mexikóban a Golden Delicious egyik mutánsának fáin a virágképződés kezdete egy hónappal korábban van, mint a standard fajtánál és ezzel együtt jár a (tavasszal) 6 héttel korábbi virágzás is. Trópusi körülmények között (lásd Jáva) a virágrügyképződés teljes folyamata megvalósul csupán 6 7 hét alatt. Ezzel magyarázható másik tapasztalat, hogy Malajziában a virágrügyképződés gyakorlatilag folyamatos, mert pl január és január közötti időszakban 6 7 hónaponként szüreteltek gyümölcsöt a Rome Beauty almafajta fáiról. Kevésbé extrém, de érdekes adalék, hogy Új-Zélandban a Gala almafajta fáin a virágrügyek képződése az egész vegetációs időszakban megfigyelhető, noha ez az Egyesült Államokban csak a teljes virágzás utáni napon kezdődik (Hirst, P., személyes közlés). A körtefákon a virágképződés, pl. Bulgáriában június közepén vagy végén kezdődik, Spanyolországban fajtától és termesztőhelytől függően június második fele és augusztus első fele között. Ez utóbbi országból származó érdekes tapasztalat, hogy összefüggés van a fajtára jellemző korai viráginiciálódás és az évenként rendszeres virágzás között. A meggy (és a cseresznye) virágrügyképződése Magyarországon július első felében, a meggynél Lengyelországban júliusban, Romániában június végén van. Őszibarackfákon a virágképződés Magyarországon, Olaszországban és Kaliforniában július második felében kezdődik. A kajszi virágrügyeinek képződése Romániában július végén, augusztus elején (a másodrendű hajtásokon egy hónappal később) kezdődik és napos periódust jelent, Törökországban hasonló időzítésű kezdés után decemberre fejeződik be a virágkezdemény kialakulása, de Magyarországon már október végére. A virágképződés a szilvafajtáknál legkorábban június végén, július elején van, a birs dárdáin és hosszúhajtásain soha sem hamarabb, mint szeptember vége, illetve október vége, szamócánál csak szeptember közepétől kezdődik. A köszméte virágrügyképződése Magyarországon július végén, augusztus elején figyelhető meg. 115

126 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Meg kell jegyeznünk, hogy fenti időpontok a virágrügyek képződésének mikroszkópos vizsgálattal megállapítható első jeleire vonatkoznak. Egy fa egész rügyállományát tekintve még azonos hajtásképletre, pl. dárdákra is érvényesen a virágrügy-differenciálódás kezdete egy hosszabb, legalább 2 4 hetes periódust jelent A virágrügyképződés folyamata A virágrügyek képződése (differenciálódása) több fázison keresztül valósul meg: Indukció: molekuláris biológiai, valószínűen hormonálisan programozott folyamat, a rügyeknek az eddig (és ekkor még) vegetatív szövettani szerkezetében nem történik változás. A már megvalósult indukciót cytokémiai módszerekkel (Bubán és Faust, 1982; Bubán, 1996) azonban detektálni tudjuk. Iniciálódás: a vegetatív tenyészőkúp szövettani differenciálódásával kezdődő és az ivarszerv (portok- és termő-) kezdemények megjelenésével záródó szervképződési folyamat (Bubán, 1997). Az ivarszervek (porzó és termő) teljessé szerveződése, az érett pollen és az embriózsák kifejlődése, az egész folyamat a virágnyílással fejeződik be (Bubán, 1996). A virágrügyek képződésének vegetatív szakasza. A virágrügy-differenciálódás csak azután kezdődik, amikor a vegetatív rügyben meghatározott számú szervkezdemény már kialakult a rügy tengelyén. Az almafajták rügyeiben ez elvileg 21 szervkezdeményt ill. a rügytengelyen ugyanennyi nóduszt jelent: 9 rügypikkely, 3 átmeneti levél, 6 valódi levél és 3 fellevél kezdemény (Bijhouwer, 1924; cit. Hirst és Ferree, 1995). Ez a kritikus szám azonban fajtánként különböző, pl. Coxs Orange Pippin : 20 (Abbott, 1970), Golden Delicious : 16 (Luckwill és Silva, 1979), Baldwin : 18, Early McIntosh : 22 (McLaughlin és Greene, 1991), Starkspur Supreme Delicious : 20 (Hirst és Ferree, 1995 és 5.2/a ábra). 5.2/a. ábra - Virágrügy-differenciálódás. A még vegetatív rügy felépítése, R = rügypikkely, Á = átmeneti levélkezdemény, L = levélkezdemény, F = fellevélkezdemény, T = tenyészőkúp (Bubán, 1984, 1996) Az Elshof almafajtánál a kritikus nóduszszám a dárdák rügyeiben 19, de csak a hosszúhajtások oldalrügyeiben. Ezekben az oldalrügyekben a viráginiciálódás mintegy 40 nappal később kezdődik, mint a dárdák rügyeiben, és elsősorban a hajtás középső részének leghosszabb nóduszain valósul meg (Dencker és 116

127 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Hansen, 1994). Feltételezik (Hirst, P., személyes közlés), hogy az ilyen oldalrügyek kevesebb ízközszámmal felépülő virágai fejletlenebbek és ezért kisebbek a belőlük fejlődő gyümölcsök is (lásd még: virágminőség). A rügyfejlődés vegetatív szakaszának sajátságait Fulford (1965, 1966) munkáiból ismerjük. Az apexen a legfiatalabb levélkezdemények közvetlenül és jelentősen gátolják a tenyészőkúp szervképző aktivitását. Amikor ez a gátlás teljesen érvényesül, az egymást követő levélkezdemények megjelenése közötti idő (a plastochron) hosszú lesz, akár 18 nap is. Viszont, a rügyben már meglévő idősebb levélkezdeményeknek gátló hatása van a fiatal levélkezdemények fejlődésére. Ez a gátlás felszabadíthatja a tenyészőkúpot a fiatal levélkezdemények gátlása alól, következésképpen a plastochron 5 7 napra rövidül. A fentebb említett kritikus nóduszszám mellett a viráginiciálódás előfeltétele, hogy a plastochron ne legyen több, mint 7 nap. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy ha a vegetációs időszak első felében a vegetatív rügy kialakulása kellően intenzív folyamat, akkor a rügyeken belüli idősebb levélkezdemények biztosítják a tenyészőkúpnak a viráginiciálódást eredményező aktivitást. A fiatal gyümölcsök fejlődő magkezdeményeiből kiáramló hormonok virágképződést gátló hatásának egyik oka lehet, hogy a gibberellinek megnyújtják a plastochront (Luckwill, 1974). A túl magas hőmérséklet ugyanilyen gátló hatása Tromp (1976) szerint a fiatal leveleknek a magasabb hőmérsékleten fokozottabb gibberellin produkciójával magyarázható, de mások nem találtak összefüggést a hőmérséklet és rügyeken belüli nóduszszám között. További kétségeket támaszt, hogy Luckwill és Silva (1979) kísérletében a gibberellin A 3 nem befolyásolta a rügyekben a levélprimordium képződést, noha a virágképződés jelentősen gátlódott a kezelés hatására. A levélkezdemények nagyobb száma nem mindig eredményez fokozottabb virágzást (McLaughlin és Greene, 1991) és a rügyeknek az a képessége, hogy folytatni tudják az újabb kezdemények képződését az első fellevél iniciálódásának időpontjában, sokkal fontosabb lehet, mint a levélkezdemények Fulford szerinti képződési üteme. A virágrügyek differenciálódása. A részleteiben nem ismert virágindukció megvalósulását tükrözi a sejtmagvak osztódási aktivitásában meghatározó szerepű nukleinsavak szintjének jellegzetes változása a még vegetatív szerkezetű tenyészőkúpban (Bubán és Faust, 1982). A viráginiciálódás kezdete a tenyészőkúp szövettani felépítésének (a funkcionálisan különböző merisztémaszövetek helyzetének és arányainak) változása: a szövettani differenciálódás. A szövettani differenciálódás nem jelent alaki változást a mindeddig vegetatív tenyészőkúp megjelenésében (5.2/b ábra), viszont ezt követően a tenyészőkúptól méretében és alakjában is eltérő virágmerisztéma (5.2/c ábra) kialakulása már a morfológiai differenciálódás része. A továbbiakban a virágmerisztémából egy oszlopszerű képződmény lesz (5.2/d ábra), a német nyelvű szakirodalomban ez az ún. Pflock-stádium. Jól meghatározó magyar kifejezés sajnos nem áll rendelkezésünkre. 5.2/b. ábra - Tenyészkúp a szövettani differenciálódáskor (Bubán, 1984, 1996) 117

128 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 5.2/c. ábra - Virágmerisztéma (Bubán, 1984, 1996) 118

129 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 5.2/d. ábra - Pflock-stádium (Bubán, 1984, 1996) Már a Pflock-stádium kezdetétől nyilvánvaló, hogy az alma virágzatában csúcsi helyzetű (virágzáskor középsőnek látszó) virág domináns helyzetben van. A nyár végére (augusztusra) kialakuló virágzatkezdeményekben ez még egyértelműbb (5.2/e, 5.2/f és 5.3. ábra). Hasonló lehet a körte virágzata is (

130 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai ábra), de a körtefajták jelentős részénél a virágzat alapi helyzetű (virágzáskor szélsőnek látszó) virága a legfejlettebb és tavasszal a virágzaton belül ez nyílik legelőször. 5.2/e-f. ábra - A virágzatkezdemény kialakulása T = csúcsi-, L = oldalvirág-kezdemény (Bubán, 1984, 1996) 5.2/g-i. ábra - Az egyes virágrészek kezdeményeinek megjelenése S = csészelevél, P = sziromlevél, A = portok, Pi = termő (Bubán, 1984, 1996) 5.3. ábra - A virágrügy-differenciálódás a Sarkspur Supreme Delicious almafajtánál A = a még vegetatív rügy (nyíllal jelölt) tenyészőkúpja, a levélkezdeményeket eltávolították, B = virágmerisztéma (lásd nyíl) a virágzás után 3 hónappal, C = a virágzatkezdemény 138 nappal a virágzás után, a csúcsi virágkezdemény sokkal fejlettebb, mint az oldalvirágok kezdeményei (Hirst és Ferree, 1995) 120

131 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 5.4. ábra - A körte virágzatkezdeménye télen (Zeller, 1983; in Bubán, 1996) A virágzaton belüli, előzőekben ismertetett hierarchia a csonthéjas gyümölcsfajok (cseresznye, meggy) esetében nem érvényesül. A virágrügy-differenciálódás kezdetén a virágmerisztémán megjelenő, a majdani egyes virágok iniciálódását jelző dudorok fejlettsége (5.5. ábra) éppen annyira egységes, mint később a virágkezdeményeké szeptemberben (5.6. ábra). Említést érdemel, hogy az 5.5. ábra tudománytörténeti különlegesség, mert ismereteink szerint ez az első ábrázolása a gyümölcsfák virágrügy-differenciálódásának. 121

132 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 5.5. ábra - A virágzatkezdemény kialakulása a Hedelfingeni óriás cseresznyefajta rügyeiben a) júl. 4.: A még vegetatív tenyészőkúp (VP) és a (pikkely-)levélkezdemények KN betű- és a keletkezésük sorrendjének megfelelő számjelzéssel, b) júl. 30.: A megnagyobbodott tenyészőkúpon már van két fellevélkezdemény (BR), c) aug. 3.: A fellevélkezdemények hónaljában megjelennek azok a merisztémaszövet-dudorok (A, B, C, D), amelyek az egyes virágok legelső kezdeményei, d) aug. 3.: Egy fejlettebb rügyben a B és C virágkezdeményeken már felismerhetők a csészelevél- (K) kezdemények is, e) aug. 25.: A csészelevél-kezdeményeken belül megindul a sziromlevél- (KR) kezdemények fejlődése, f) szept. 23.: Nagyszámú portok (M) és a termő (VD) kezdeménye a sziromlevél-kezdeményeken belül, g) okt. 12.: Valamennyi virágrész és a termő részei (VR = magház, ST = bibeszál, SP = bibe) jól felismerhetők (Versluys, 1921; in Kobel, 1931) 5.6. ábra - A meggy virágzatkezdeménye szeptemberben (Zeller, 1960a; 1983; in Bubán, 1996) 122

133 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Amikor a virágrügyben nem virágzat, hanem egyes virágok képződnek (kajszi, őszibarack), a differenciálódási folyamat a virágmerisztéma (5.7. ábra) megjelenéséig azonos, mint az előzőekben. Ezt követően jelennek meg, kívülről befelé sorrendben az egyes virágrészek: a csésze- és a sziromlevél, valamint a portok és a termő kezdeményei (5.8., 5.2/g, h, i ábrák). A porzószálak megnyúlása csak tavasszal, nem sokkal virágzás előtt történik. Az egyes virágok részeinek megjelenése ugyanolyan módon és sorrendben valósul meg a magános virágokban (kajszi, őszibarack) és a virágzaton belüli virágokban (alma, meggy stb.) ábra - A virágmerisztéma az őszibarack rügyeiben, augusztusban (Bubán, 1992; in Bubán, 1996) 123

134 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai 5.8. ábra - Az őszibarackvirág-merisztémán is legelőször a csészelevél- (S) kezdemények jelennek meg (Bubán, 1992; in Bubán, 1996) 124

135 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Az almatermésűek egyes virágainak felépítése néhány ponton lényegesen eltérő a csonthéjas gyümölcsfajokétól. A virágban lévő 5 bibeszál alapi része bibeoszloppá egyesített. Az alsóállású magház a csészelevelek ízesülése alatti vacok üregében található (5.9. ábra), a gyümölcs a vacok szöveteiből képződik. Ez a magyarázata annak, hogy pl. réztartalmú növényvédő szerek permetezésével (a vacok bőrszöveteinek károsodására visszavezethetően) már zöldbimbós állapotban (!) perzselési tüneteket okozunk. A csonthéjas gyümölcsfajok virágaiban rendszerint egy termő van és ennek alapi részéből (a magházból) fejlődik ki a gyümölcs (5.10. ábra) ábra - A körte virágkezdeménye március közepén (Zeller, 1983; in Bubán, 1996) 125

136 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai ábra - A meggy virágkezdeménye a tél végén (Zeller, 1960a; 1983; in Bubán, 1996) A szamóca virágaiban, fentiektől egészen eltérően, egy vacokkúpon nagyszámú termő helyezkedik el (5.11. ábra), a föléjük nyúló portokokban már a virágzás előtt néhány nappal érett pollen van ábra - A szamóca virága néhány nappal virágzás előtt (Zeller, 1969; in Bubán, 1996) 126

137 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Különlegességnek számít a Spencer Seedless almafajta virágszerkezete, amely a fajtában működő recesszív ape ape génnek tulajdonított (Neilsen, 1998). A virágoknak nincs sziromlevele, ezek helyett egy második körben is csészeleveleket találunk. A porzók helyén további 10 termő van (5.12. ábra) és így egy-egy gyümölcsben 30 mag is kifejlődhet. A sziromlevél nélküli virágok a rovarokat nem vonzzák, viszont rendszeres a mag nélküli gyümölcskötődés. A magvak hiánya miatt a gyümölcsök nem gátolják a virágrügy indukciót és így a fák évente jól virágzanak. Mesterséges megporzás után, ugyanazon a fán, magvas és mag nélküli gyümölcsök fejlődnek ki. A fajta csak botanikai érdekesség, gyümölcseinek nincs kereskedelmi értéke ábra - A Spencer Seedless almafajta virága S = csészelevél, A = csökevényes portokkezdemény, P = termő, O = ovulum (magkezdemény), Ov = magház (Bubán, 1978; in Bubán, 1996) 127

138 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Néhány, gyakorlati vonatkozású megjegyzésünk a virágrügyek képződésével kapcsolatban. A virágrügy-differenciálódás több tényezőtől (pl. a növekedési tulajdonságoktól és a gyümölcsterheléstől függően) vagy megtörténik a nyár második felében, vagy nem. Amennyiben pl. az almafák dárdáinak csúcsrügyében a virágzatkezdemény kialakult, akkor virágrügyről van szó, ha a rügyben nem valósult meg a virágrügy-differenciálódás, akkor hajtásrügyről beszélünk. Ebből következik, hogy olyan, mint átmeneti rügy nem létezik, noha, nemritkán előfordul a kifejezés használata. Az alma virág-(zat) kezdeményeinek télen is folyamatos fejlődése miatt nem eléggé hangsúlyozható a lomblevelek őszi állapotának fontossága. A betegségek okozta károsodás miatt csökkent értékű lomb (vagy éppen egy korai lombhullás) nem teszi lehetővé a kellő mértékű tartalék tápanyag-felhalmozódást. A hiányos tartalékokkal áttelelt fákon tavasszal fejletlen, kevésbé termékenyülőképes virágok jelennek meg és a téli fagykárosodás kockázata is nagyobb. A fákon lévő rügyállomány a következő évi termés alapja, de mint az előzőekben láttuk még a virágképzésre preferált helyeken, pl. almafák dárdáinak csúcsrügyében sem mindig alakul ki virágzatkezdemény. Optimálisnak tekintjük, ha a dárdák 60 80%-ának csúcsrügye valóban virágrügy. Éppen ezért indokolt a metszés előtti, télen könnyen elvégezhető rügyvizsgálat, amelynek eredménye ismeretében szabályozhatjuk metszéskor a fák terhelését. Az ivarszervek képződése. A virágok hím ivarszerve a porzószálból és portokból álló porzó, a portokban valósul meg a pollenképződés. A pollen egy n kromoszómaszámú mikrospóra, amelyben a sejtmag osztódása után egy (nagyobb) vegetatív és egy kisebb (generatív) sejtmag jön létre. A női ivarszerv a termő, amelynek morfológiailag is jól elkülönülő részei a bibe, bibeszál és a magház. A magházban helyezkednek el a magkezdemények (ovulumok), amelyekben az embriózsákot találjuk. A porzó fejlődése a portokkezdemény megjelenésével kezdődik, a porzószál megnyúlása nem sokkal a virágnyílás előtt történik. A portokkezdemény belső részét az archesporium szövet tölti ki, amely a pollenképződés helyéül szolgál. A pollenképződés (mikrosporogenezis) során az archesporium sejtjeinek elkülönülésével jönnek létre a pollenanyasejtek és ezek kétszeri osztódásával keletkeznek a pollen tetrádok. Az első, meiotikus (számcsökkentő) osztódásnál feleződik meg a kromoszómaállomány, s alakul ki az ivarsejtekre jellemző n (haploid) kromoszómaszám. 128

139 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai A pollen a portok felnyílásával válik szabaddá és ennek napi ritmusa van. A portok felnyílása, a bibeváladék megjelenése és a méheket vonzó nektárszekréció periodicitása a Pándy meggy klónoknál szoros összefüggésben van. Az almafajták pollenkiszóródási maximumai egy órával megelőzik a nektártermelődés 4 óránként jelentkező maximumait (Orosz-Kovács és mtsai, 1989, illetve Orosz-Kovács, 1990, cit. Bubán, 1996). A pollenképződés az ivarsejtek megjelenésével fejeződik be. A pollen sejtmagvának inequalis osztódásával két teljesen különböző sejtmag keletkezik, ezek egyike vegetatív sejtmag, amely a pollentömlő-növekedést szolgálja (később felszívódik). A másik, generatív sejt újabb osztódásának eredménye a két tulajdonképpeni sperma sejt, amelyek majd a pollentömlő csúcsába vándorolnak. A termő szerveződése. A termő az a virágrész, amelyben a virág primer funkciója: a termékenyülés megvalósul. A termő általánosan ismert alkotórészeinek (bibe, bibeszál, magház) alakja és mérete genetikailag meghatározott. A bibe felületén a pollen befogását szolgáló papillák vannak, amelyek felszínét proteinréteg vonja be, élettartamuk néhány napra korlátozódik (5.13/a, b ábra). A papillák igen gyors (már virágnyíláskor bekövetkező) inaktiválódása elsősorban a dichogam meggyfajtákra jellemző, amelyek virágaiban a termő és a porzó nem egy időben válik ivaréretté (Orosz-Kovács et al., 1992). A Pomoideae és a Prunoideae alcsaládba tartozó gyümölcsfajokra a bőséges szekrétumot termelő nedves bibefej jellemző, a szekrétum megjelenése a bibefej fogékonyságát jelzi. Alapos vizsgálatok eredményei (Orosz-Kovács et al., 1992) szerint a bibe szekréciós tevékenységének a meggy dichogam virágaiban 12 órás, a homogam virágokban (amelyekben az ivarszervek azonos időpontban válnak ivaréretté) viszont 6 órás napi ritmusa van, mindkét esetben a nektártermelődés napi ritmusával megegyezően. Almafajták virágaiban a bibeváladék szekréciója 4 óránkénti periodicitást mutat, a nektárprodukció maximumaival egybeesően (Orosz-Kovács et al., 1990). A kajszinál (fajtánként változóan) 1 4 napig van szekrétumtermelés, de ez egy-egy virágon belül csak fél napot jelent ábra - A meggyvirágban a bibepapillák virágzáskor (a) és három nappal később (b) (Stösser és Anvari, 1983; in Bubán, 1996) 129

140 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai A bibeszál a kétszikű növényeknél általában zárt (az egyszikűeknél nyitott, mert bibecsatornájuk van). A bibeszálnak az a belső zónája, amely a bibét és a magházat köti össze, a vezetőszövet. A vezetőszövetnek tápláló funkciója van (5.14. ábra), amikor a pollentömlő keresztül nő a bibeszálon, de funkcióképességük időtartama rövid (5.15/a, b ábra) ábra - Az alma bibeszálának keresztmetszetében a sötét festődés jelzi a polisza charidokat a vezetőszövetek sejt közötti járataiban (Cresti et al., 1980; in Bubán, 1996) 130

141 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai ábra - Az alma bibeszálának vezetőszövetei a megporzás után 1 nappal (a) és 5 nappal (b) (Braun és Stösser, 1985; in Bubán, 1996) A magház legfontosabb részei a benne elhelyezkedő magkezdemények (ovulumok), amelyekben az embriózsák képződik. A magyar szóhasználatban a magkezdemény kifejezésnek két teljesen eltérő tartalma van. Magkezdeménynek nevezzük a gyümölcsökben még kezdetleges, fejlődésben lévő fiatal magvakat, de ugyanezt a szót használjuk az ovulum megjelölésére is. Az ovulum a virágok magházában található, benne alakul ki az embriózsák, tehát a megtermékenyülés szempontjából a virág, illetve a termő legfontosabb része. Az alábbiakban (az egyértelműség érdekében) következetesen használjuk az ovulum kifejezést. 131

142 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Az ovulumok a magházban maglécen (placentán) helyezkednek el, számuk a csonthéjasoknál kettő, almatermésűeknél tíz, a Ribes fajoknál ennek többszöröse (5.16. ábra), a dió nővirágában egy ovulum van. Az alma ovulumai először a tél végén, mint differenciálatlan merisztémadudor jelennek meg, de csak a virágnyílás előtt alakul ki a komplett struktúra (5.17/a, b; 5.18/c f és 5.19/a, d, f ábrák). Az ovulum középső és funkcionálisan legfontosabb része a nucellusz, amelyben az embriózsák képződik. A nucelluszt a magkezdeményburok (két integumentum) fedi, de úgy, hogy a nucellusz csúcsánál egy nyílás, az ún. csírakapu (mikropile) marad, a pollentömlő ezen keresztül közelíti meg az embriózsákot ábra - A fekete ribiszke virága, néhány nappal virágnyílás előtt O = ovulumok (magkezdemények) (Zeller, 1968; in Bubán, 1996) ábra - Az alma ovulum (magkezdemény) a tél végén (a) és virágnyílás előtt (b), Ch = chalaza, F = köldökzsinór (funiculus) és annak edénynyalábja (Fb), Ii és Io = belső és külső integumentum, M = mikropile (csírakapu), N = nucellusz (Bubán, 1979; in Bubán, 1996) 132

143 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai ábra - Az ivarszervek és az ovulum (magkezdemény) fejlődése a Cox narancs renet almafajta virágaiban (1 2.) 1. Jelentős méretnövekedés és alaki differenciálódás a nyugalmi állapottól (A), kezdődően rügyfakadáskor (B) és egérfüles állapotban (C), a feltüntetett lépték értéke az ábrák sorrendjében 0,2, 0,5 és 2,0 mm, Se = csészelevél, P = sziromlevél, St = portok, S = bibeszál, Sa = bibe, O = ovulum, 2. Az ovulum egérfüles állapotban (D), a virágzat alatti első levél kiterülésekor (E) és zöldbimbós állapotban (F), a lépték mindhárom ábrán 0,05 mm, N = nucellusz, II = belső integumentum, OI = külső integumentum, Pt = papillált szövet a köldökzsinór alapjánál (Costa Tura és Mackenzie, 1990) 133

144 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai ábra - Az ovulum (magkezdemény) és az embriózsák fejlődése a Cox narancs renet almafajta virágaiban (1 2.) 1. Az ovulum kezdeti pirosbimbós állapotban (A), a virágzat csúcsi virágának nyílásakor (D) amikor a nucelluszt már teljesen fedő integumentumok csak annak csúcsánál hagynak kis részt (mikropile, nyíllal jelölve) és teljes virágzáskor (F): a mikropile (a képen sötétlő) nyílásával szemben már inaktiválódó papillált szövet, lépték az ábrák sorrendjében 0,1, 0,2 és 0,1 mm, N = nucellusz, II = belső integumentum, OI = külső integumentum, Pt = papillált szövet, 2. A csak egy sejtmagvas embriózsák pirosbimbós állapotban (B), nyolc sejtmagvas, de még nem teljesen differenciálódott embriózsák a pirosbimbós állapot végén (C) és az érett embriózsák (E) a virágzat csúcsi virágainak nyílásakor, lépték az ábrák sorrendjében 0,1, 0,05 és 0,04 mm, E = petesejt, PN = poláris sejtmagvak, SY = szinergida sejtek. (Costa Ture és Mackenzie, 1990) 134

145 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai A megtermékenyülés megvalósulásában az ovulum élettartama döntő tényező. Az igazán funkcióképes virágokban az embriózsák növekedése és a sejtosztódás a még nem termékenyült ovulumban hosszabb időre kiterjedő, az ovulum termékenyülő képessége kétszer annyi ideig tart, mint a normál virágban. Almafák virágaiban a magkezdemény élettartama lehet egészen hosszú is, 11 C átlaghőmérsékleten nap. Meggynél a termő funkcióképessége 2 3 nap, de már a virágnyíláskor inaktív lehet az ovulumok 1 25%-a. Az embriózsák képződése (a makrosporogenezis) a nucellusz középső, vagy csúcsi részében elhelyezkedő, nagyobb méretével feltűnő embriózsák anyasejt (vagy makrospóra anyasejt) megjelenésével kezdődik. Az embriózsák-anyasejt két lépésben megvalósuló meiozisa során jön létre a haploid generáció, vagyis az n kromoszómaszámú tetrád sejtek. A mikropiléhez legközelebbi tetrád sejt megnagyobbodik, ez az egymagvú, vagy primer embriózsák (5.19/b ábra, a másik három tetrád sejtnek nincs további szerepe). A primer embriózsák sejtmagvának első osztódása majd további méretnövekedés és osztódások révén alakul ki a 8 sejtmagvas embriózsák (5.19/c, e ábra). Az érett embriózsák mikropiláris végében elhelyezkedő petesejt funkciója közismerten a szexuális szaporodás. A mellette lévő szinergida (kisegítő) sejtek bizonyítottan fontosak a pollentömlő irányításában, illetve annak felnyílásában. Ez az irányító szerep a szinergidákból származó kemotropikus anyagok által valósulhat meg, vagy a szinergidákból kijutó enzimek késztetik a mikropiláris szöveteket a kemotropikus anyagok termelésére. Az embriózsák két poláris sejtmagva az embriózsák közepére vándorol, de pl. a meggy esetében nem fuzionál másodlagos embriózsákmaggá, csak az érett embriózsákban (5.20/a, b ábra). A poláris magvak egyesülése cseresznyénél is csak röviddel a megtermékenyülés előtt vagy alatt figyelhető meg. Az embriózsák másik pólusán található 3 antipod (ellenlábas) sejt szerepe jelenlegi ismereteink szerint még tisztázatlan ábra - A még éretlen (a) és az érett (b) embriózsák a meggy virágának ovulumában (magkezdeményében) (Furukawa és Bukovac, 1989; Bubán, 1996) 135

146 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai A termő fejlődésében és funkcióképességében zavarokat okozhatnak a kedvezőtlen környezeti hatások (Dennis, 1997). A cseresznye virágaiban az ikertermő képződését idézi elő a túl magas nyári léghőmérséklet, de az ikertermők gyakoriságát, pl. a Bing fajta esetében párologtató hűtő öntözéssel sikeresen mérsékelni tudták, s ezzel nőtt a normál alakú, méretű gyümölcsök aránya (ugyanez a hatás csepegtető öntözéssel nem volt elérhető). A Regina őszibarackfajta fáin vízhiányos körülmények között tapasztalták az ikertermő képződést. Mindkét környezeti tényező (magas hőmérséklet és/vagy vízhiány) rövidíti az ovulumok élettartamát, s ez több szilvafajtánál terméscsökkenéssel járt. A virág minősége. Szinte valamennyi, a gyümölcsfák virágzásbiológiájával vagy a termésszabályozással foglalkozó kézikönyvben (vagy szimpóziumon) felvetődik a virágminőség kérdése, de valódi definíció ez ideig nem ismeretes. Abbott (1970) tanulmánya alapján Luckwill (1974) meghatározónak tartja a virágrügy-differenciálódás időpontját. Amikor a virágindukció a vegetációs időn belül későn realizálódik és ezért a virágrügyek fiziológiailag fiatalok, a tavasszal megjelenő virágzatok tengelye megnyúlt, a dárdák levelei nagyok, a virágzaton belül kisebb számú virágnak a kocsánya hosszú és a gyümölcskötődés gyenge. Ezzel ellentétben a korai viráginiciálódás eredményei a fiziológiailag öreg rügyek, amelyekből kompakt virágzatok fejlődnek kis primer levelekkel és az igen rövid kocsányú virágoknál jó a gyümölcskötődés. Tromp (1982) szerint az alma virágzatának minősége a jól fejlett virágok számával jellemezhető. Erre utal McLaughlin és Greene (1984, cit. Tukey 1989) tapasztalata, amely szerint a virágképződést serkentő hatású, cytokininszerű benzyladenin (BA) növeli a virágzatban az oldalvirágok számát is. A BA valószínűen pótol egy lokális cytokininhiányt, ami befolyásolja a sejtosztódás mértékét a virágképződés kritikus szakaszában (Tukey, 1989). Az almafákon a virágminőséget Goldwin (1989) szerint az erős, hosszú kocsány, a nagy és intenzív színű sziromlevél jelzi, Jackson (1989) a virágok kézi megporzása utáni gyümölcskötődés mértékét tartja döntőnek. Az erős virágban hosszabb időre terjed ki a bibe fogékonysága, az embriózsák növekedése és a sejtosztódás a még nem megtermékenyült ovulumban (Williams 1995, cit. Bubán 1996). Robinson (1979, cit. Alston és Tobutt, 1989) a hibás virágszerkezetre hívja fel a figyelmet: amikor Delicious almafajta virágainak porzóköre hiányos, a méhek nektárt tudnak gyűjteni anélkül, hogy a megporzás megtörténne. Ismereteink szerint Bergh (1985) volt az első, aki számszerűsíthető mutatóként és az előző évi gyümölcsterhelés függvényében a Starking Delicious almafajta virágzatának csúcsi virágkezdeményeiben a vacok szöveteit alkotó sejtek számát vizsgálta. A virágzás előtti évben túlzottan nagy termésű fák rügyeiben 136

147 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai fejlődő virágkezdemények vacok szöveteiben bizonyítottan kevesebb sejt volt, mint az átlagos terhelésű fákon. Ez a 20 21%-ot kitevő csökkenés már a csészelevél-kezdemények differenciálódásakor (a következő évi virágzás előtt nappal) megállapítható volt és a teljes virágzás időpontjában az előző évben túlterhelt fák virágainak vacokszöveteiben 22 27%-kal kevesebb sejtet számláltak. A kisebb számú sejt nagyobb átlagos mérete nem kompenzálta a sejtszámcsökkenést, ami egyértelműen megnyilvánult a gyümölcsméret csökkenésben. A virág minőségét, Stockert és Stösser (1996) által idézett szerzők szerint, meghatározza az előző évi gyümölcsterhelés, az időjárási hatások, a természetes lombhullás időpontja, egy esetleges kényszerű lombvesztés, a szüret időpontja és a nitrogénellátottság. Stockert és Stösser (1996) alapos tanulmánya arra is utal, hogy az almafákon a virágok mennyiségét növelő kezelések a virág minőségét is pozitíven befolyásolják. Minél fejlettebb állapotot érnek el ősszel a virágprimordiumok a rügyekben, annál jobb lesz a termékenyülő képességük tavasszal. A virágkezdemények őszi fejlettségét és ezzel a virágoknak a virágzáskori minőségét jól előrejelzi a virágkezdeményeknek az a mérete (a vacok átmérője), ami a téli nyugalmi állapot bekövetkezése előtt kialakul. A vacok sejtosztódással történő méretgyarapodása ősszel történik és ez a méretnövekedés rövid idővel a szüret előtt, vagy után fokozható, pl. korábbi szüreteléssel, vagy szüret utáni ureapermetezéssel. Újabb, képanalitikai vizsgálati eredmények (Stockert és Stösser, 1997) szerint a vacokátmérő, illetve a sejtek és sejtmagvak felületegységre jutó száma (numerikus sűrűsége), valamint a sejtek és sejtmagvak mérete között jó összefüggés van. Idézett szerzők (Stockert és Stösser, 1996; 1997) vizsgálatainak legfontosabb eredménye, hogy a korábban szüretelt, vagy a szüret után ureával permetezett fák rügyeiben a virágkezdeményeknek a vacokátmérője nagyobb lesz és ezzel nő a relatív termékenység is. A relatív termékenység (= a szüretre érett gyümölcsök száma a virágok számára vonatkoztatva, Blasse és Barthold, 1971, cit. Stockert és Stösser, 1996) például a korábban szüretelt Boscoop almafák virágzatainak csúcsi virágainál 0,43, oldalvirágainál 0,40, a normál időben szüretelt fákon csak 0,34, illetve 0,25 értékekkel jellemezhető. A virágzáskor a vacok sejtjeinek a száma és szüretkor az alma sejtjeinek száma között szintén szoros összefüggés van (Handschack, 1998). Az összefüggést jelző korrelációs koefficiens szignifikáns értékei három almafajtánál: Jonagold 0,43, Golden Delicious 0,53 és Elstar 0,58. A gyümölcs méretét és súlyát, regresszió analízissel bizonyítottan a sejtek száma, térfogata, sűrűsége és az intercellularis hányad határozza meg, mind a három vizsgált almafajta esetében. Úgy tűnik, hogy a vacok fejlettségének vizsgálatával jó előrejelzés nyerhető mind a virágok minőségét (termékenységét), mind az abból fejlődő gyümölcsök áruértékét meghatározó mutatókat (méretet, tömeget) illetően A virágrügyképződés endogén szabályozottsága A virágrügyek képződése a gyümölcsfák egyedfejlődésének természetes velejárója, azonban ezt sok tényező jelentős mértékben gátolni képes. Legismertebb gátló tényező, pl. a magvakat is tartalmazó gyümölcsök túl nagy mennyisége, vagy a túlzottan erős hajtásnövekedés. Ezeknek a gátló tényezőknek a hatása ami pl. az alternáló (kétévenkénti) terméshozásban nyilvánul meg hagyományos termesztéstechnikai eljárásokkal vagy bioregulátorok használatával ellensúlyozható. Meggyőző példaként említhető az a kísérlet (Joneset al., 1989), amikor öt termesztési körzetben végeztek kezeléseket növekedésszabályozó anyagokkal. Az összesen 32 kezelésből 30 mérsékelte a hajtásnövekedést, 24 fokozta a virágképződést, a két folyamat közötti összefüggést mutató korrelációs koefficiens 0,74 és 0,95 közötti értékű volt. Vagyis: az erős hajtásnövekedés és a potenciális virágrügyek közötti kompeticiónak legalább időleges visszaszorítása szabályozni képes a viráginiciálódást (Williams, 1973, cit. Jones et al., 1989). Kétségtelen azonban, hogy pl. az etilén generátor ethephonnal az almafák virágzása fokozható annak ellenére, hogy a kezelés a hajtásnövekedést nem befolyásolja és nincs gyümölcsritkító hatása sem (Schmidt et al., 1975). Azt nem tudjuk, hogy az ilyen kezelések milyen fiziológiai mechanizmusok révén befolyásolják a virágindukciót, de bizonyított, hogy a növényi hormonok fontos messengerek, regulátorok ebben a folyamatban. Miután a gátló faktorok (magvas gyümölcsök, hajtáscsúcsok) helye távol van a viráginiciálódás helyétől (a rügytől), nyilvánvaló a folyamatot szabályozó szignál szállításának szükségessége. Még vitatott (Lavee, 1989, cit. Bangerth, 1997), hogy ez a szignál a magvakból vagy hajtáscsúcsokból közvetlenül jut el a rügyekhez, vagy más szerveken pl. a leveleken keresztül. A különböző hormonok szignál funkcióját illetően még számos kérdés maradt válaszolatlan. 137

148 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Gibberellinek. Bubán és Faust (1982) az alábbiakban foglalta össze a gyümölcsben lévő magvak gibberellinprodukciójára vonatkozó első ismereteket. A gibberellinek nagy mennyiségben képződnek az alma (Nitsch, 1958), a meggy (Feucht és Khan, 1973) és a mandula (Ryugo, 1976) fejlődő magvaiban. Az almában először a GA 4 és GA 7 gibberellineket azonosítják (Dennis és Nitsch, 1966), később a magban a GA 3-t is, valamint a gyümölcshúsban a GA 5, GA 6 és GA 3 gibberellineket (Dennis, 1976). A GA 4 és GA 7 mellett Hoad et al. (1977) további 11 gibberellint határoztak meg. A GA 4 és GA 7 az almamagvakban a virágzás után 4 5 héttel jelenik meg, koncentrációjuk legmagasabb a virágzás után 9 héttel. Hasonló időszakban (virágzás után 8 12 héttel) mértek maximumot Sinska és munkatársai (1973), a magvakban termelt gibberellinek mennyisége és a magvak növekedése között parallelitás volt. A magvak súlyának növekedése és gibberellintartalmuk Dennis (1976) szerint viszont egymástól független. A gibberellinek koncentrációja a fiatal magvakban szor nagyobb, mint a levelekben és hajtásokban (Luckwill, 1974), a maximális gibberellinaktivitás (friss tömegre vonatkoztatva) 3000-szer nagyobb a fejlődő magvakban, mint a gyümölcshúsban (Dennis, 1976). A gibberellinkoncentráció a virágképződés kritikus szakaszában (4 6 héttel teljes virágzás után) a legnagyobb ( pg/gyümölcs), később már alig mérhető (Prang et al., 1997). Hoad és Donaldson (1977, cit. Bubán és Faust, 1982), valamint Hoad (1978) bizonyítják, hogy az alternálva termő Laxton s Superb almafajta magvaiból diffundáló 3 H jelzett GA 3 mennyisége sokkal nagyobb, mint a rendszeresen termő Cox s Orange Pippin fajta esetében. Luckwill (1977) úgy interpretálja már egy korábbi tanulmány (Hoad, 1976) eredményeit is, hogy a gyümölcskocsányon keresztül kiáramló diffuzibilis gibberellin sokkal inkább domináns faktor a viráginiciálódás gátlásában, mint a magvak gibberellinprodukciója. Újabb vizsgálatok (Stephan et al., 1997) is megerősítik, hogy a magvakban mért gibberellinmennyiség nem tükrözi a magból kiáramló gibberellinek mennyiségét. A szervképződési folyamatok szabályozásában viszont a diffuzátumban megjelenő gibberellinek játszanak szerepet, más szóval: a diffuzátum gibberellinaktivitása fontosabb, mint a magvaké. Ellentmondó, hogy a magvakból származó exudátum GA 3- és GA 4-tartalma között nem találtak különbséget a kétévente termő Elstar és a rendszeresen termő Golden Delicious almafajták között (Prang et al., 1977). A magvakból a rügy merisztémaszöveteihez áramló gibberellinek hatása azonban nem az egyetlen módja a virágképződés gátlásának. A másik lehetőség, hogy a magvak magában a rügyekben befolyásolják a gibberellinanyagcserét, megteremtve ezzel egy olyan egyensúlyt, ami nem teszi lehetővé a virágképződést (Dennis, 1994). Fentiekből mégis arra következtethetünk, hogy a gibberellinek, mint pl. a GA 3 lehet a virágindukciót gátló szignál (Bangerth, 1997). Közvetlen bizonyítéknak tűnik, hogy amikor az 5 hetes almagyümölcsök fiatal magvait GA 3 gibberellinnel helyettesítették, a virágképződés gátlása éppen olyan mértékű volt, mint az érintetlen magvas gyümölcsök jelenlétében (Grochowska, 1968). Egyéb tényezők szerepére is utaló körülmény viszont, hogy a magvak vízzel helyettesítése a gibberellinforrásként tekintett magvak eltávolítása ellenére nem befolyásolta a virágindukciót. Szintén kétségeket ébresztő tapasztalat (Green, 1987; Ban, 1997 cit. Dennis és Neilsen, 1998), hogy amikor különböző gibberellineket, vagy gibberellin előanyagokat, ill. 14 C-GA 12 gibberellint injektáltak az almamagvakba, a bejuttatott összes gibberellinaktivitás alig mérhetően csekély hányadának (0,1 0,5 százalékának) kiáramlása volt csak visszamérhető. Különös figyelmet érdemel, hogy a strukturálisan különböző gibberellinek fiziológiai hatásai egészen eltérőek lehetnek. Jelenleg legalább 108 féle gibberellint ismerünk (Garcia-Martinez et al., 1997), az éretlen almamagvakban 24 gibberellint azonosítottak (Hedden et al., 1993, cit. Stephan et al., 1997). A gibberellineknek éppen a virágképződést gátló hatása is sokkal inkább kvalitatív, mint kvantitatív hatás. A gibberellinek interkonvertálódni, egymásba átalakulni képesek. A 3 H jelzett GA 4 gibberellinnek egy nagyobb polaritású származékká átalakulásának mértéke és a következő évi virágzás között pozitív összefüggés volt (Looney et al., 1978). Lehetséges, hogy a különböző polaritású gibberellinek közül csak egy-kettő jut el a dárdák csúcsrügyéig (Hoad, 1978). A molekula hydroxilációjának mértéke meghatározza a különböző gibberellinek mozgásképességét és eljutását a rügybe, ahol a viráginiciálódás történik (Ramirez, 1997). Az alma- és meggyfákon azok a gibberellinek erősen virágképzést gátló hatásúak, amelyek A-gyűrűjében kettős kötés van, ilyen a GA 3 és GA 7 (Looney et al., 1985; Oliveira és Browning, 1993, cit. Bangerth, 1997). Úgy tűnik, hogy a hosszú életű, igen aktív gibberellinek, talán a plastochron megnyújtása révén (l fejezetrész) gátolják a viráginiciálódást, a gyorsan metabolizálódók mint a GA 4 viszont elősegítik a virágzást (Looney és Pharis, 1986). A GA 4 nem minden esetben serkenti a virágzást (Looney et al., 1992), mindenesetre, a vizsgált gibberellinek közül az egyetlen, amely nem gátolja azt (Tromp, 1982). Meghatározó lehet a magvakból kiáramló exudátumban egyidejűleg jelenlévő, a virágképzést ellentétes előjellel befolyásoló gibberellinek aránya. A 138

149 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai kétévenként termő Elstar exudátumában a GA 3/GA 4 arány 8:1, a rendszeresen termő Spencer Seedless fajtánál viszont 1:5 (Stephan et al., 1997). Az endogén gibberellinek egzakt vizsgálatának eredményei sok esetben ellentmondásosak. Kétségtelen azonban, hogy gibberellin- (leggyakrabban GA 3) kezelésekkel a virágrügy képződés markánsan gátolható, pl. almafákon Guttridge (1962, cit. El-Mahdy, 1988), Luckwill (1970), Luckwill és Silva (1979), szilvafákon (Paunovic et al., 1978), meggyfákon (Bukovac et al., 1986) és egyéb csonthéjas gyümölcsfajok mellett kajszi- és őszibarackfákon is (Southwick és Fritts, 1995). Indolecetsav (IES). Miután a gibberellinkezelések stimulálják az indolecetsav (a leginkább ismert auxin) kiáramlását a gyümölcsből, az IES lehet egy alternatíva a gibberellinekkel szemben, mint a virágindukció gátlásáért felelős szignál. Ilyen értelemben a gibberellinek virágindukciót gátló funkciója inkább közvetett, mert azáltal érvényesül, hogy fokozza az IES-szintézist a szignál keletkezési helyén, a fiatal magvakban (Bangerth, 1997). A magvak viráginiciálódást gátló hatását Tumanov és Gareev (1951, cit. Luckwill, 1977) ismerték fel, de Chan és Cain (1967) publikációja alapján vált ismertté. Ők közölték, hogy a mag nélküli gyümölcsöt nevelő dárdák több, mint 90%-a virágzott a következő évben, a magvas gyümölcsök viszont a magvak számával arányos mértékben gátló hatásúnak bizonyultak. A kétévenként termő Wealthy almafajta gyümölcseiben átlagosan 8, a rendszeresen termő Jonathan gyümölcseiben 5 magvat találtak (Grochowska és Karaszewska, 1976). A kétévenként termő almafajták magvaiból kiáramló auxin mennyisége közel 60%-kal több, mint az évenként termő fajták esetében, ezért a virágképzést gátló hatást Grochowska és Karaszewska (1976) az auxinnak tulajdonítják. A gyümölcskocsányon keresztül szállított auxinszerű diffuzátum több az alternálva termő Laxton s Superb almafajtánál, mint az évente termő Cox s Orange Pippin -nél, noha, a magvak száma a két fajta gyümölcseiben hasonló (Hoad, 1978). A magvak indolecetsavval helyettesítése mégsem volt virágképződést gátló hatású (Grochowska, 1968). Ennek a valószínű magyarázata, hogy a magházba mikroinjektált IES 48 óra alatt teljesen metabolizálódik, legalábbis az alma még nem megporzott virágaiban (Bangerth és Schröder, 1994). Mind a magvakból, mind a növekvő hajtáscsúcsokból származó diffuzibilis IES mennyiségét növelte, ha az almafákat különböző gibberellinekkel kezelték (Callejas és Bangerth, 1997). A diffuzibilis IES mennyiségét a gyümölcsben lévő magvak száma jelentősen befolyásolta, viszont az IES diffuzátum mennyiségében a kétévenként termő Elstar és az évente termő Golden Delicious között nem volt különbség. Véleményünk szerint azonban döntő tényezőnek tekintendő Callejas és Bangerth (1997) fenti kísérletében, a növekvő hajtáscsúcsok IES-produkciója. Ugyanis, a gibberellinnel nem kezelt Elstar hajtáscsúcsaiból kiáramló IES mennyisége kiugróan magas csúcsot mutat a virágindukció szempontjából kritikus 6. héten a teljes virágzás után, de ez a csúcs nem jelenik meg a Golden Delicious esetében. Nagyon valószínű, hogy a virágindukciót gátló hormonális szignál (5.21. ábra) az IES szintézisével és mozgásával hozható összefüggésbe. Talán nem érdektelen, hogy az almafák rügyeiben a virágmerisztéma iniciálódása előtt 4 héttel az IES mennyisége 50%-kal csökken és az eredeti IES-szintnek már csak 10%-a a mérhető a virágmerisztémában (Werzilow et al., 1978, cit. Bubán és Faust, 1982) ábra - A virágindukciót szabályozó hormonális szignál mozgása (Callejas és Bangerth, 1997) 139

150 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai Cytokininek, etilén, abszcizinsav. Cytokininszerű vegyületeket a xylemnedvben először az 1960-as évek elején találtak (Hoad, 1995). A cytokininek képződésének elsődleges helye a gyökérrendszer, amelynek anyagcseréjét és ezzel a cytokininek szintézisét is a lombozatból a gyökérrendszerbe áramló auxinok stimulálják (Lockhard és Schneider, 1981, cit. Kamboj és Quinlan, 1997). Valóban bizonyították, hogy az auxin ( 3 H-IES) könnyebben mozog a hajtásokban az új gyökerek felé és a cytokininek nagyobb mennyiségben szállítódnak a gyökérrendszerből a hajtásrendszerbe az erős növekedési erélyű alanyok használatakor, mint törpésítő alanyok esetében (Kamboj és Quinlan, 1997). Amikor az almaalanyok nitrogénellátását ammónium formában biztosították (Bubán et al., 1978), a xylem nedv cytokinin szintje magasabb volt, mint NO 3-nitrogén táplálást követően. Az almafák NH 4-nitrogén táplálása viszont fokozza a virágzást (Grasmanis és Edwards, 1974), az így kezelt almafák leveleinek transzspirációja szignifikánsan csökken, a fotoszintetikus aktivitása tendenciaszerűen nagyobb lesz (Bubán és Lakatos, 2000). Luckwill (1970) veti fel elsőként, hogy a gyökerek felől érkező cytokininnek antigibberellin funkciója van és a virágrügyképződés bizonyos gibberellin/cytokinin arányhoz kötött. A cytokininek közvetlen részvételét a viráginiciálódásban mégsem sikerült bizonyítani (Luckwill, 1974). A gyökerekben szintetizált cytokininek Skogerboe (1990, cit. Dencker és Hansen, 1994) szerint elősegíthetik, de nem meghatározó módon, a virágrügyek képződését. Egyes kísérleti eredmények arra utalnak, hogy a levelek cytokininprodukciójának is szerepe van a virágképződésben (Hoad, 1979; Ramirez és Hoad, 1981, cit. El-Mahdy, 1988). A radioaktive jelzett kinetin mozgása a levelekből a dárda rügyeibe mérsékeltebb a kétévenként, mint az évente termő almafajták fáin. Azaz, a magvakból származó gibberellinek csökkenthetik a rügyekben a merisztematikus aktivitáshoz szükséges cytokininek mennyiségét (Ramirez, 1979, cit. McLaughlin és Greene, 1991). Hess (1959) a virágzásbiológiai szempontból klasszikus értékű kísérletében thiouracillal (a ribonukleinsavban építőelem uracil analógjával) a virágindukció specifikus gátlását bizonyította. Hasonló céllal végzett brómuracilkezelés az almafákon mérsékelte a virágképződést (Bubán, 1969; Bubán és Sági, 1976). A Pharbitis nil tesztnövényen végzett ellenőrző vizsgálatok (Bubán et al., 1974) szerint azonban a brómuracil virágképződést gátló hatása nem valódi specifikus gátlás, hanem a nukleinsav-szintézis általános csökkenésén alapul. A brómuracil-kezeléseket El-Mahdy (1988) almafákon megismételte és szintén megállapította a kezelés virágképződést gátló hatását. Jelen fejezetünk szempontjából viszont érdekes további eredménye, hogy a kezelt fák hajtáscsúcsában megnövekedett az extrahálható gibberellinek mennyisége, egyidejűleg kevesebb lett a 140

151 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai cytokininek: zeatin/zeatin ribozid, valamint a prekurzoraik: az iso-pentenyladenin és az iso-pentenyladenozin hajtáscsúcsokból extrahálható mennyisége. Arra vonatkozóan, hogy a cytokinineknek van, vagy nincs tényleges fontossága a virágindukcióban nagyszámú, de egymásnak ellentmondó publikáció ismeretes (Bangerth, 1997). A cytokininek szerepének megítélésekor az is szempont kell legyen, hogy a fa melyik részét vizsgáljuk. A gyökérnyak növekedésszabályozó anyagokkal kezelése után Grochowska és Karaszewska (1989) a 2 3 éves almafákon a hajtásnövekedés mérséklését és fokozott virágzást állapítottak meg, egy újabb kísérletben a csonthéjas gyümölcsfajok fáin is (Grochowska és Hodun, 1997). Amikor a kezeléseket a törzsön vagy az ágakon végezték, a kezeléshatásokat nem tapasztalták. A gyökérnyak Grochowska és Karaszewska értelmezése szerint a gibberellin és cytokinin tárolási helye, de lehet, hogy itt a cytokininek in situ is képződnek. A gyökérnyak képes megakadályozni a cytokininek lebomlását és interkonvertálni tudja a gibberellinszerű anyagokat kevésbé poláros vegyületekké. A növekedést serkentő hormonok szintjének csökkenése és egy magas cytokininszint stabilizációja a gyökérnyak szöveteiben, előidézhet egy olyan hormonegyensúlyt, amely kedvező a virágrügyképződéshez. Az etilén a virágindukációban részes tényezők egyike lehet, legalábbis erre utal sok publikáció (pl. Schmidt et al., 1975), amely szerint etilén-generátor vegyszerekkel, a hajtásnövekedés és a gyümölcskötődés befolyásolása nélkül fokozható a virágrügyképződés. Kísérletes bizonyíték, hogy amikor az etilénképződést előidézni képes 1- naftilecetsavval helyettesítették a fiatal gyümölcsök magvait, a következő évben a virágzó dárdák aránya 2 3- szor nagyobb volt (Grochowska, 1968). A dárdák és rügyek endogén etilénszintje és virágrügyképződés közötti összefüggésnek tulajdonítják Klein és Faust (1978), hogy a virágrügyes dárdákban háromszor több etilén mérhető, mint az éves vesszőkben vegetatív rügyekkel. A virágrügyképződésre kedvező beavatkozások, mint pl. a vesszők vízszintes helyzetbe hajlítása, vagy a nyári metszés (Robitaille és Leopold, 1974; Robitaille, 1975, cit. Bubán és Faust, 1982; Klein és Faust, 1978) növeli az etilénprodukciót. Az ilyen eljárások hatására képződő etilén koncentrációja azonban nem összehasonlítható a fákra permetezett etiléngenerátorokból és hatására képződő etilénével (Klein és Faust, 1978). Az etilén virágindukációt serkentő hatása valószínűen közvetett hatás és a hajtáscsúcsokból exportált IES szállításának gátlásán alapul. A lehajlított hajtásokban az IES-nek a hajtáscsúcsokból kiáramlása jelentősen csökkent és az etiléntermelés erősen megnövekedett. A hajtások előkezelése az etilén bioszintés inhibitorával (aminoethoxyvinylglycine, AVG) eliminálja az IES-szállításban a fentiek szerint bekövetkező változást (Sanyal és Bangerth, cit. Bangerth, 1997). Az abszcizinsav (ABA) részvétele a virágindukcióban kevés, de viszonylag egybehangzó publikációból gyanítható. Az ABA Luckwill (1974) szerint virágzást serkentő hormon lehet (lásd még Powell, 1973; Williams, 1973, cit. El-Mahdy, 1988). A gyümölcsöt nem nevelő dárdák leveleiben az ABA gázkromatográfiával mérhető mennyisége szignifikánsan nagyobb (Sandke, 1979), mint a gyümölccsel terhelt dárdák leveleiben, Golden Delicious almafákon. Az ABA maximuma, a vizsgálat mindhárom évében júniusban és júliusban, tehát a viráginiciálódás szempontjából fontos időszakban volt mérhető. Ezzel ellentétben, Grochowska és Lubinska (1973, cit. Bubán és Faust, 1982) az Avena coleoptyl növekedésteszt használatával 2 3-szor magasabb ABAszintet találtak a Landsberg Reinette fajta gyümölcsöt nevelő dárdáinak levelében, mint a nem termő dárdákéban. Az inhibitor (ABA) szintjét számottevően csökkentette a virágképződést stimuláló daminozidekezelés. Ismét az ABA pozitív szerepére utaló tapasztalat, hogy az almafák hajtáscsúcsából extrahálható ABA mennyisége kevesebb a virágrügyképződést gátló brómuracillal kezelt fákon, mint a kezeletleneken (El-Mahdy, 1988). A gyümölcs jelenléte, mint sajátos tényező. Bár a gyümölcsök virágképződést gátló hatása minden bizonnyal a bennük fejlődő magvak hormonprodukcióján alapul, mégis számolnunk kell azzal, hogy a gyümölcs jelenléte önmagában is befolyásoló tényező lehet. Dennis (1970) mag nélküli gyümölcsöket termő alma klónokkal végzett kísérleteket. Ezeknek a klónoknak a virágai, a virágszerkezet sajátosságai miatt ritkán termékenyülnek és ezért a legtöbb gyümölcs parthenokarp. A kézi megporzás magképződést és sokkal nagyobb gyümölcskötődést indukál, ennek eredményeként a következő évben csökken a virágzó dárdák aránya. Ez a hatás is a gibberellinnek lenne tulajdonítható. Azonban, maga Dennis (1980, személyes közlés) úgy vélekedett: lehetetlen meghatározni, hogy a virágzás a magtartalmat, a gyümölcssűrűséget vagy mindkettőt tükrözi. Tény, hogy a gibberellinkezelések csak akkor gátolták a virágrügyképződést, ha gyümölcs is volt a fán (Fulford, 1973). Amikor a rügyek mellett gyümölcs is van, a GA 4+7 kezelések csökkentik a fejlődő rügyekben a 141

152 A gyümölcstermő növények fejlődésének egyes sajátosságai levélkezdemények számát és a következő évi virágzást, de a gyümölcs nélküli dárdák rügyében a GA 4+7 hatására sem lesz kevesebb a nóduszszám (McLaughlin és Greene, 1991). A rügyfejlődés vegetatív szakaszában Fulford (1966, 1970, 1973) szerint a gyümölcs gátolja a rügyekben már meglévő idősebb levél primordiumok fejlődését. Az így gátolt idősebb levélkezdemények nem képesek akadályozni a fiatal levél primordiumok növekedését. Ezáltal a legfiatalabb levélkezdemények gátló hatása maradéktalanul érvényesül a tenyészőkúp szervképző aktivitásában, ami a plastochron megnyúlását és a virágképződés elmaradását eredményezi (részletesen ld fejezetrész). A Golden Delicious fáknak a virágzási időben izolált nem megporzott virágait a sziromhullás kezdetén egy szintetikus cytokinin és gibberellinsav: CPPU+GA 3, vagy CPPU+GA 4 kombinációval kezelték (Bangerth és Schröder, 1994). A kezelés hatására parthenokarp gyümölcsök fejlődtek, a végleges gyümölcskötődés 12 17% volt, ami jól összehasonlítható a szabadon megporzott fákéval (18%). Annak ellenére, hogy parthenokarp gyümölcsök képződtek, a CPPU + gibberellin kezeléseket követő évben 60 80%-kal kevesebb virág jelent meg, mint az előző évben szabad megporzás után termő fákon. A virágképződés gátlását Bangerth (1997) a mindössze 20 ppm CPPU kezelésnek tulajdonítja. Valószínűbb mégis, hogy a vegyszerrel indukált parthenokarp és a természetes módon parthenokarp gyümölcs nem azonos hatású. Másrészt, az előző évi akár magvas, akár parthenokarp gyümölcskötődés sokkal döntőbb lehet a virágképződésben, mint a használt vegyszer (Bangerth és Schröder, 1994). Chan és Cain (1967) szerint a gyümölcsök virágképződést gátló hatása nagyon korán, a virágzás után 3 héten belül érvényesül. Emlékeztetnünk kell itt arra, hogy a magkezdeményekben ekkor még nincs, vagy alig mérhető a hormonprodukció. Luckwill (1970) és Link (1976, cit. Bubán és Faust 1982) az alternálva termő fajták fáin csak akkor figyelték meg a virágképződés gátlását, ha a gyümölcsök virágzás után legalább 6 8 hétig a fán maradnak. Körtefákon a gyümölcsök virágképződést gátló hatása a virágzás után nappal lesz fontos (Huet, 1972, cit. Bubán és Faust, 1982). A Barlett körtefajta fáin végzett további vizsgálatok (Huet, 1972, 1973 cit. Neilsen, 1998) eredményei szerint a gyümölcsben lévő magvak virágképződést gátló hatása sokkal erősebben érvényesül ha kicsi a lombfelület. A magas levél/gyümölcs arány, illetve az egyes dárdák nagy levélfelülete ellensúlyozni képes a magvak gátló hatását. A virágindukció lehetséges értelmezése. Könyvünk jelen (5.) fejezetében megkíséreltük bemutatni a virágrügyek képződésére vonatkozó egzakt ismeretek (és részismereteken alapuló feltételezések) összefüggés rendszerét. Ami leginkább fehér folt maradt, az a virágindukció mibenléte. A virágok képződését indukáló valamely különleges anyag létezésének gondolata több, mint százéves (Sachs, 1880, cit. Chailakhyan, 1968). Ennek azonosítása mind ez ideig nem sikerült, de bizonyos megközelítést jelent a florigénelmélet (Chailakhyan, 1937, cit. Chailakhyan, 1959; 1968). Ezek szerint egy komplexről van szó, amelynek egyik összetevője gibberellin (vagy gibberellinek?), a másik egy anthesinnek nevezett fehérjetermészetű anyag. Újabb értelmezés szerint (Ryugo, 1988, cit. Dennis és Neilsen, 1998) a fejlődő magvak és a rügyek (a virágképződés helye) között versengés van a virágindukcióért felelős hipotetikus hormonért a florigénért és ebben a kompetícióban a magvaknak van prioritása a florigénelvonásban. Amikor azonban a gyümölcsöt is nevelő termőbogon egyidejűleg megjelenő dárda (l fejezet) kellően hosszú és/vagy nagy lombfelülete van, mind a magvak, mind a virágindukció florigénigénye kielégítést nyer. Amint ezt a fentiekben leírtak is tükrözik, a gyümölcsfák virágképződésének vizsgálata elsősorban a viráginiciálódást, a virágindukció realizálódását gátló tényezőkre irányul. Azokra a tényezőkre tehát, amelyek csökkentik, esetenként kizárják a gyümölcsfa mint növény egyik eredendő képességének: a virágzásnak a megvalósulását. Molekuláris biológiai, de ugyanilyen megközelítést jelent Wellensiek (1977) állásfoglalása. Szerinte az indukció egy olyan folyamat, amelynek révén egy addig represszált információ átíródik egy új struktúrává, nevezetesen virágrüggyé. Lényegében az indukció a virágképződésért felelős gének repressziójának megszűnése, ilyen értelemben az indukció és a virágképzésben speciális funkciójú gének derepressziója szinonim fogalmak. Egyetlen mondattal kifejezve a virágképződés úgy definiálható, mint: minden, ami a virágképző gének és az ivarsejtképződést eredményező meiózis között történik (Wellensiek, 1977). 142

153 6. fejezet - Virágzás és termékenyülés Napjainkban ma is számos probléma adódik a hazai gyümölcstermesztésben a megporzás és a termékenyülés elmaradásából, a helytelen fajtamegválasztás és (vagy) a rossz fajtaelhelyezés következtében. Semmiféle agrotechnikai beavatkozás nem képes arra, hogy az elégtelen terméskötődést kiegyenlítse. Ha a fajtákat ültetvényen belül nem körültekintően válogatjuk össze, illetve nem megfelelő azok aránya és elhelyezése, akkor a gyümölcsös nagyon keveset terem. 1. Virágzás A virágzás fenofázisait (periódusait) az alábbiak szerint jellemezhetjük: (1) virágzáskezdete: a virágok 1 5%-a nyílt ki a fán, (2) fővirágzás időpontja: a kinyílt virágok aránya 50% felett van, (3) fővirágzás napja: a kinyílt virágok százaléka a maximumot érte el, (4) virágzás vége: a virágok %-a elvirágzott. A virágzás menete (lefolyása). A virágzáskezdet fejezi ki legjobban a fajták virágzási ideje közötti genetikai különbségeket. A teljes (vagy fő) virágzás időpontját nem lehet nagy pontossággal megállapítani. A fajtatársítás gyakorlatában fő virágzási időnek azt a napot tekintik, amikor a fán a virágok több mint fele kinyílt. A fajták teljes (fő) virágzási idejében évjárattól függően nagy különbségek lehetnek. A fajták relatív virágzási ideje. A relatív virágzási idő fogalmát Chittenden 1911-ben vezette be. Az almafajták relatív virágzási idejét a nagyon korai virágzású Asztraháni piros virágzáskezdetéhez viszonyította. Megadta, hogy sok év átlagában az egyes fajták virágzásának kezdete ezzel a fajtával összehasonlítva hány nappal tér el. A fajták relatív virágzási ideje genotípusosan meghatározott bélyeg. Virágzási időtartamnak azt az időszakot nevezzük, amely az első virágok kinyílásától az utolsó virágok elnyílásáig tart. A virágzási időtartam gyümölcsfajonként és évenként nagy eltérést mutat. A virágzási időszak hossza egyúttal genetikailag meghatározott fajtabélyeg is. A hatékony megporzás és a jobb termékenyülés szempontjából a hosszabb virágzási időtartam a kedvezőbb. Az éghajlati tényezők közül a levegő hőmérséklete döntő mértékben befolyásolja a gyümölcsfák virágzásának időpontját. Napi 5 C középhőmérséklet esetén a virágzás szünetel, az emelkedő hőmérsékletek +16, +17 C-ig serkentő hatásúak a virágzás ütemére. Gyors ( robbanásszerű) virágzás lefolyására 20 C fölötti hőmérsékletekre van szükség. Megkülönböztetünk: az időjárástól kevésbé függő, stabil, és az időjárástól erősebben függő, labilis virágzású fajtákat. Hazánkban az egyes gyümölcsfajok virágzása a következő sorrend szerint várható (Soltész, 1997): igen korai virágzású: mogyoró, korai virágzású: mandula, japánszilva, köszméte, kajszi, középkorai virágzású: cseresznye, piros ribiszke, riszméte, fekete ribiszke, őszibarack, európai szilva, meggy, nashi, középkésőn virágzó: körte, szamóca, alma, későn virágzó: dió, birs, naspolya, málna, igen későn virágzó: szeder, gesztenye. A virág fejlődése során a következő állapotokat (stádiumokat) különböztetjük meg: Virágbimbó: a virágtakaró levelek (csésze, szirom, lepel) még összecsukódva körülfogják, védik a porzókat és a termőt. A virágzás előtti napokon figyelhető meg ez az állapot, tulajdonképpen még ki nem nyílt virág. Virágnyílás kezdete (bimbófeslés): a virág fejlődésének az az állapota, amikor a bibék és a porzók már láthatók a virágban, a szirmok azonban még nem terültek szét teljesen. A bimbófeslés állapota 1 2 óráig tart. 143

154 Virágzás és termékenyülés A virágok kinyílása: az a folyamat, amikor az érintkező virágtakaró levelek fokozatosan eltávolodnak egymástól, a porzók és a termő szabaddá válnak. Elvirágzás: ez a stádium a virágtakaró levelek, a porzók és a bibék hervadását, illetve lehullását jelenti. A bibe életképessége (receptivitás) a bibe korával jellemezhető: fiatal (éretlen) állapot: bimbókorú virágban, érett bibeállapot: kinyílt virágban, öreg bibeállapot: a virágnyílás (elvirágzás) végén jellemző a bibére. A bibe felülete megbarnul (elöregedett), fogékonyságának befejeződését a bibeváladék beszáradása, a turgor csökkenése, a bibeszál fonnyadása, hervadása és elszáradása jelzi. A szekréciós tevékenység (bibeváladék) megindulása jelzi, hogy ivarérett a bibe. A bibe felülete ilyenkor nedves. A virágnyílás kezdetén már van bibeváladék, majd a teljesen kinyílt virágban a legintenzívebb a szekrétumcsöpp-kiválasztás. Meggyfajták virágainak ivarérettségét tanulmányozva Nyéki (1974) kimutatta a bibék szekréciós tevékenységének napi változását. A szekrétumcsöppek megjelenésének maximuma 8 10 óra közé esett. A kiválasztás óra között csökkent, óra között pedig teljesen szünetelt. A bibék 16 óra körül ismét szekréciós tevékenységet folytattak. A bibeváladék segíti a pollenszemek bibén való megtapadását, rögzülését és a pollencsírázást. A bibeváladék ragadós, nyálkás és cukros közeg, ph-ja gyengén savanyú, tápanyagokat és hormonokat tartalmaz. A megporzás és termékenyülés szempontjából kedvező időszak rövid. A legnagyobb terméskötődés akkor várható, ha a megporzás a virágok nyíláskezdetekor vagy teljes kinyílásuk időpontjában következik be. Az optimális időszak gyümölcsfajok és -fajták szerint változik, rendszerint a virágok teljes kinyílásával kezdődik és 2 4 napig tart. Legnagyobb a terméskötődés, ha a megporzás a legintenzívebb szekrétumcsöpp-kiválasztás időszakában megy végbe. Három hat nappal a megporzás után fonnyad és elszárad a bibeszál. A szakirodalomban gyümölcsfajok és szerzők szerint tág határokat közölnek a bibék funkcióképességének időtartamára (Nyékiés Soltész, 1996) (6.1. táblázat). 144

155 Virágzás és termékenyülés 6.1. táblázat. A bibék funkcióképessége A szélmegporzású gyümölcsfajok bibéjének felépítése, funkcióképessége jelentősen eltér a rovarmegporzásúakétól (Soltész, 1997). A diónál a nővirág csúcsán helyezkedik el a kétágú bibe, amely a megporzásra kész időszakban válik szét. A hatékony megporzási időszak a bibe funkcióképességi idejének felel meg, végének pedig az az állapot tekinthető, amikor a bibék a szétválás közben elérik a 45 fokos szöget. Ekkor a bibék felülete mélyen redőzött, csillogó zöldessárga. A mogyorónál a pollen megtapadása és tömlőfejlesztése a bibe teljes kihajló felületén bekövetkezhet. A portokok ivarérettségét ( megérését ) a pollenzsákok kinyílása jelzi. A felpattant portokokból a kinyílástól számított egy-két napon belül kiszóródik a virágpor. Egyes fajták virágpora könnyen kiszóródik a felnyílott portokok pollenzsákjaiból, ez esetben a pollenszemcsék nem tapadnak össze. A portokfalak a pollen 50 80%-át is viszszatarthatják, ilyenkor a virágporszemcsék nem szóródnak ki, hanem csomókban öszszeállva maradnak a pollenzsákok falán. A pollenszóródás időtartama néhány órától néhány napig terjedhet, a szakirodalmi adatokat összegezve a következő határértékek között (Nyéki és Soltész, 1996) változhat (6.2. táblázat). 145

156 Virágzás és termékenyülés 6.2. táblázat. Pollenszóródás időtartama A pollenszóródást a hőmérséklet még erősebben befolyásolja, mint a bibeszekréciót. A pollenszóródás napi maximuma a legmelegebb déli órákra esik, amikor leginkább szünetel a bibe szekréciós tevékenysége. A dió hímvirágai gyorsabb elvirágzásúak, mint a nővirágok (Soltész, 1997). A barkák 2 cm-es hosszúságánál alakulnak ki a pollenek. Amikor a barkák világoszöld színűek és lecsüngőek lesznek, a portokok szétválnak, és sárgulni kezdenek, akkor kezdődik meg a pollenszóródás A bibe ivarérettsége és a portokok kinyílása Homogámiáról beszélünk, amikor a kétivarú virágban a bibe ivarérettsége és portokok kinyílása között nincs időbeli eltérés. Dichogámia esetén a virágban (vagy az egyeden) levő szaporodószervek különböző időben érnek. Ez esetben kizárt a virágon belüli önmegporzás. A dichogámia csekély gyakorlati jelentőségű, mivel a virágok egy fán (ültetvényen) belül nem egy időben, hanem fokozatosan nyílnak. A dichogámia két formája ismert: nőelőzés (proterandria) és hímelőzés (proteroginia). A nőelőzés során a portokok korábban kinyílnak, és a virágpor előbb kiszóródik, mint ahogy a bibe megporzásra alkalmassá válna. Hímelőzéskor a bibe már ivarérett, de a portokok még zárva vannak. A zárvavirágzás (kleisztogámia) esetében a virágban bimbó állapotban (a virág kinyílása előtt) következik be az obligát önmegporzás. Szakirodalmi adatok és saját megfigyeléseink alapján összefoglaltuk a gyümölcsfajoknál előforduló típusokat (Nyéki és Soltész, 1996): alma: meghatározó a hímelőzés, a homogámia ritka, 146

157 Virágzás és termékenyülés körte: hímelőző, birs: ellentmondó szakirodalmi adatokban hímelőzés és nőelőzés egyaránt szerepel, meggy: általános a kismértékű hímelőzés, kisebb arányú a homogámia, a nőelőzés pedig elvétve fordul elő, cseresznye: a hímelőzés általános, a homogámia ritkán jelentkezik, szilva: általános a hímelőzés, ritkább a homogámia, az utóbbi elsősorban az európai fajtakörben fordul elő, kajszi: a nőelőzés és a homogámia arányát a kleisztogám megporzódású virágokban az évjárat hőmérsékleti viszonyai döntik el, őszibarack: homogámia jellemző, az esetenkénti hímelőzés sem több 1 2 óránál, mandula: hímelőző, köszméte: hímelőző, piros ribiszke: hímelőző, fekete ribiszke: a nőelőzés és a homogámia jellemző, szeder: homogámia, nőelőzés és hímelőzés egyaránt előfordul, dió és mogyoró: leginkább a homogámia jellemző, a nőelőzés és hímelőzés bekövetkezését, illetve arányát a fák kora, az adott év téli és tavaszi hőmérséklete határozza meg, gesztenye: kettős (többszörös) dichogámia A fajták együttvirágzása A virágzásfenológia legfontosabb felhasználási területe az együttvirágzó fajták kiválasztása és meghatározása. Az ültetvények tervezésénél az egyik legfontosabb célkitűzés különösen az önmeddő fajták esetében a megporzás hatékonyságának biztosítása, vagyis a virágzás ideje alatt mindig legyen pollen a gyümölcsösben. Ezért a fajták együttvirágzásának a lehető legnagyobb mértékben egybe kell esni. Az idegenmegporzás egyik legfontosabb feltétele a fajták együttvirágzása. Legnagyobb mértékű a két fajta együttvirágzása, ha azok fővirágzási ideje megegyezik, és a virágzástartamuk is minél jobban fedi egymást. Ha a hőmérséklet a virágzási időszakban igen magas (25 C fölötti) akkor valamennyi fajta (a kései és igen kései virágzásúak kivételével) szorosan egymás után, vagy csaknem egy időben virágzik. Bizonyos években azonban, amikor a virágzás elején uralkodó meleg időjárást hűvös, esős időszak követi a fajták virágzási ideje igen hosszú. Ilyen években a korán virágzó fajták virágai már túljuthatnak a hatékony megporzási időszakon, mielőtt más fajták pollenjével megporzódhattak volna. Nagy terméskieséssel kell számolni akkor, ha a pollenadó fajták virágzása nem esik egybe a megporzandó fajták virágzásával. Ezt a hátrányt több méhcsalád kihelyezése (tehát nagyobb méhsűrűség) sem képes ellensúlyozni (pl. ha a korai virágzású fajtához kései virágzású pollenadót választunk). A kölcsönös megporzás lehetősége csak az együtt virágzó fajták között áll fenn. A megporzás és a megtermékenyülés szempontjából fontos, hogy az egymást kölcsönösen megporzó fajták fő virágzásának ideje legalább 3 napon át fedje egymást. Kölcsönös megporzás lehetősége csak azon fajtapárok esetében áll fenn, amelyek fő virágzási ideje legalább 25%-ban fedi egymást. A jó pollenadó fajta virágai 1 2 nappal korábban kell hogy nyíljanak, mint a fő fajta virágai. Ez azért szükséges, mert a virágzási időszak kezdetén és végén nyíló virágok pollenje csökkent biológiai értékűek. A megporzás biztonságát növeli, ha két pollenadó fajtával társítjuk az önmeddő fajtát. A 6.1 ábrán mutatjuk be a virágzási idők lehetséges átfedésének típusait. Az A típusú ábrák szerint a pollenadó fajta korábbi virágzású, a B típus pedig azt szemlélteti amikor a pollenadó fajta későbbi virágzású, mint a megporzandó fajta. A virágzási idők egyik típus esetében sem fedik egymást, a fajták nem telepíthetők együtt. A C típusú virágzási idők átfedése a kívánatos, ez esetben az együttvirágzás és a megporzás a két fajta között 147

158 Virágzás és termékenyülés optimális. A D típus esetében a biztonságos megporzást két pollenadó fajta (egy korai és egy késői virágzású) megfelelő virágzási idő átfedése biztosíthatja ábra - A virágzási idők átfedésének típusai (Forrás: Nyéki, 1989) A virágzási idejüket figyelembe véve, a telepítendő fajták kiválasztásának szempontjai: a virágzási idők fedjék egymást, essenek egybe, a pollenadó fajta a megporzandó fajtával azonos virágzási időcsoportba tartozzon, a hosszú virágzástartam és lassú virágnyílási ütem előnyös, az igen rövid ideig virágzó fajták pollenadónak nem alkalmasak, a fajták minden évben rendszeresen virágozzanak, a fajták virágzási időcsoportja stabil legyen, a későn virágzó fajtáknál kettőnél több (3 4) pollenadó fajtát indokolt telepíteni Virágzási időcsoportok A virágzási időcsoportok ismeretében válik lehetővé az együtt virágzó fajtapárok kijelölése és az önmeddő fajták részére szóba jöhető pollenadó fajták kiválasztása. Fajtatársításkor a kutatók különböző számú virágzási időcsoportba sorolják a fajtákat. A legelterjedtebb, hogy három (korai, közepes, késői) virágzási időcsoportot különböztetnek meg. Ettől eltérően használatos még négy (korai, középkorai, középkései, kései) és öt (igen korai, korai, középidejű, késői, igen késői) virágzási időcsoport-kialakítás is. Az egyes fajokra jellemző virágzási időcsoport-beosztást a 6.3. táblázatban foglaltuk össze. 148

159 Virágzás és termékenyülés 6.3. táblázat. Gyümölcsfajokra jellemző virágzási időcsoport-besorolás (Forrás: Nyéki, 1980; Soltész, 1997; Nyéki Soltész Szabó, 2002) Az azonos virágzási időcsoportokba tartozó fajtáknak van a legtöbb esélyük arra, hogy egymást kölcsönösen megporozzák. Hűvös tavaszú években és hirtelen bekövetkező meleg esetén még a korai és késői virágzási idejű fajták virágzása is egybeeshet. Amikor az időjárás tartósan hűvös, a virágzás annyira elhúzódhat, hogy nem minden fajta virágzása fedi egymást. 2. Megporzás, termékenyülés és terméskötődés Megporzás vagy pollenátvitel során a pollenzsákokból az érett virágpor kiszabadul, valamilyen (rovar és szél) közvetítéssel a bibére kerül, és ott megtapad. A virágpor származhat ugyanarról a fajtáról, egy másik fajtáról vagy egy másik rendszertani egység (taxon) genetikai szintjéből. A pollenátvitelt elsősorban a mézelő méhek végzik. A megporzás a termesztői gyakorlatban a pollen kialakulásától a megtermékenyülésig terjedő időszakig tart. A gyümölcstermesztésben a megporzás két fő típusa: a kleisztogámia és a kazmogámia. A bimbós állapotban végbement megporzást kleisztogámiának nevezzük. Ilyen típusú önmegporzás fordul elő az őszibarack és a kajszi esetében. A másik típus a kazmogámia, amikor a virágok kinyílnak és az ivarérettség szakaszában történik a megporzás. A gyümölcstermesztésben ez a legelterjedtebb. A kazmogámia két típusra osztható: az egyedmegporzásra és a kölcsönös megporzásra. Egyedmegporzás (idiogámia), amikor egy növény bibéjére ugyanannak az egyednek a virágpora jut. Az egyedmegporzás kétféleképpen is történhet: önmegporzással és szomszédmegporzással. Az önmegporzás (autogámia) egy virágon belül történik, a bibét ugyanazon virág pollenje termékenyíti meg. A szomszédmegporzás (geitonogámia) esetén ugyanazon növényegyed két különböző virága között megy végbe a pollenátvitel, vagyis a megporzás gyümölcsfán belül történik. A virágzásbiológia gyakorlatában spontán és mesterséges önmegporzásról beszélünk. 149

160 Virágzás és termékenyülés A spontán vagy természetes önmegporzás folyamán a virágon belül közvetítő (rovar és szél) nélkül juthat a pollen a bibére. A virágok morfológiai felépítése teszi lehetővé az önmegporzást: a portokok és a bibék közvetlen érintkezése segíti a természetes önmegporzást, a virágban a porzók közel állnak a bibékhez, a portokok a bibék felett helyezkednek el, a virágpor ráhull a bibékre. A mesterséges önmegporzáskor ugyanazon (tehát saját) fajta virágporával végezzük a pollenátvitelt. A legtöbb gyümölcsfa virágát más virágokból származó pollen porozza meg, ezt nevezzük kölcsönös (vagy allogám) megporzásnak. Az ivarszervek nőelőző vagy hímelőző tulajdonsága megakadályozhatja, hogy valamely virág saját virágporától megtermékenyüljön. A termékenyülési vizsgálatokban idegenmegporzásnak a más fajtájú (fajú) pollennel végzett megporzást nevezzük. A gyümölcsfák megporzását számos tényező befolyásolhatja: időjárási (éghajlati) viszonyok, a virágpor minősége, mennyisége és kiszóródása a portokokból, a rovarlátogatások intenzitása és a rovarok tevékenysége, a virágzási időtartam hossza, a pollenadó fajták összetétele, száma, aránya és elhelyezése ültetvényen belül, vagyis a fajták társítása. A pollenátvitel módja szerint megkülönböztetünk szélporozta (anemofil) és rovarporozta (entomofil) gyümölcsfajokat. A feketeribiszke- és a gesztenyevirágok megporzásánál a szélnek és a rovaroknak is szerepük van. Kizárólag szélmegporzású a dió, a mogyoró és a homoktövis. A többi gyümölcsfajnál a rovarmegporzás a meghatározó. A pollen mennyisége és csírázása a bibén A bibén megtapadt pollenszemek száma jelzi, hogy kielégítő volt-e a megporzás vagy sem. Szabad elvirágzáskor kevés (10 50 db) pollen kerül a bibére. Megporzáskor a virágpor a bibe ragadós felületén megtapad. A pollen a bibétől vizet, tápanyagokat és élettanilag fontos biokémiai anyagokat vesz fel. Ezután a pollen néhány órán belül csírázik, majd tömlőt hajt. Az a pollen, amely morfológiailag egységes, jól csírázik, az a pollen pedig, amelyik kicsi és deformált szemcsékből áll, rosszul csírázik. A megporzás során célunk, hogy minél több virágpor tapadjon meg és csírázzon a bibén. A pollentömlő növekedése a bibeszálban és a magházban A pollen csírázása után pollentömlőt fejleszt és behatol a bibeszálba. A pollentömlők a megporzástól számított 1 3 nap alatt átnövik a bibeszálat és eljutnak a bibealapig. A genetikai tulajdonságok mellett a hőmérsékletnek van a legnagyobb hatása a pollentömlő növekedésére. A bibeszálban történő növekedésének hőmérsékleti optimuma C között van. Ennél alacsonyabb hőmérsékleten a pollentömlő növekedése lelassul, ezáltal a generatív sejtek csak akkor tudják elérni az embriózsákot, amikor a magkezdemény degenerációja már megkezdődött. A pollentömlők csomósan nőnek a magkezdemény irányába. A legtöbb pollentömlő növekedése leáll a behatolás után és a bibébe behatolt pollentömlőknek csak kis százaléka éri el a bibeszál alapját. Ebből is csak egy tud az embriózsákba behatolni. A többi a bibeszál alapjáig lenőtt pollentömlő többnyire elcsökevényesedik, megvastagszik és elágazik. Ha a pollentömlők elérték a bibeszál alapját, belenőnek a magkezdeménybe. Gyümölcsfajtól és időjárástól függően 5 8 napig tart, amíg a pollentömlő eléri a magkezdeményt. A pollentömlők hosszabb idő alatt nőnek át a magkezdeményen, mint a bibeszálon, bár rövidebb a távolság. A pollentömlők növekedése a magkezdemény szövetében lelassul. A női ivarsejtek élettartama 150

161 Virágzás és termékenyülés A magkezdemények öregedése azt jelenti, hogy azok nem termékenyíthetők meg. Az életképtelen, abortált magkezdeményekbe nem hatolnak be a pollentömlők. A magkezdemények rövid ideig termékenyülőképesek. A terméskötődés szempontjából korlátozó tényező lehet, ha a megporzás későn következik be. A magkezdemények nagyon érzékenyek az alacsony hőmérsékletre és működésképtelenné válhatnak, mielőtt a virágok bármiféle jelét is mutatnák a fagykárosodásnak. Magasabb (20 25 C) hőmérsékleten a magkezdemények öregedése felgyorsul, korábban degenerálódnak. A terméskötődés gyakran az embriózsák élettartamától függ. A 8 magvas állapotú embriózsákokban differenciálódnak a petesejtek. Mivel a petesejt életképessége rövid (2 3 nap) időre korlátozódik, a megporzásnak a virágok nyíláskezdetekor vagy azt követő 1 napon belül meg kell történnie ahhoz, hogy a petesejt funkcióképes legyen. Hatékony megporzási időszak A hatékony megporzási időszak (Effective Pollination Period = E. P. P) fogalmát Williams (1966, 1970) vezette be a virágzásbiológiában. A hatékony megporzási időszak a petesejt élettartama és a pollentömlő embriózsákig való hatolásához szükséges idő különbsége. Vagyis azt fejezi ki, hogy a virágnyílástól a megporzásig hány nap telhet el, hogy még kielégítő terméskötődést kapjunk. Az eredményes megtermékenyülés feltétele, hogy a pollentömlő elérje az embriózsákot, még mielőtt a magkezdemény degenerálódik. A megporzás hatásos időszaka nem azonos a bibe fogékonyságának időszakával. A hatásos megporzási időszak rövidebb, mint a bibe fogékonyságának időtartama. A fajták társításakor nem mindig elegendő csak a virágzási időpontok egybeesése. A pollennek egy rövid időpontban, nem sokkal a virágok kinyílása után kell rendelkezésre állnia. Viszonylag kicsi pollenátvitel is elegendő lehet a nagy terméshozáshoz, ha hosszú a virágok hatékony megporzási időszaka. A hatékony megporzási időszak tartamát számos tényező befolyásolja. Jelentős különbség van az egyes fajok és fajták között. A virágzás ideje alatti időjárás (elsősorban a hőmérséklet) hatással van a hatékony megporzási időszak hosszára. A magasabb hőmérséklet egyrészt a magkezdemény öregedési folyamatát, másrészt a pollentömlő növekedését gyorsítja. A hatékony megporzás időszaka 20 C felett igen rövid ideig tart, 8 10 C-on pedig meghosszabbodik. A terméskötődés és azt befolyásoló tényezők Terméskötődésnek nevezzük, amikor a megtermékenyült virágok fejlődésnek induló terméskezdeményként egészen érésig a fán maradnak. A terméskötődés elmaradását, amit a meg nem termékenyült virágok hullása követ, elrúgásnak nevezzük. A terméskötődés létrejöhet kettős megtermékenyítéssel, parthenokarpia és apomixis útján. 3. Termékenyülési viszonyok A gyümölcsfajokat és -fajtákat a termékenyülési viszonyok alapján a következőképpen csoportosíthatjuk. A fajták lehetnek: önmeddők, részben öntermékenyülők, öntermékenyülők, parthenokarpiára hajlamosak vagy nem hajlamosak, apomixisre hajlamosak vagy nem hajlamosak. Két gyümölcsfajta: kölcsönösen termékenyítheti egymást, egyik termékenyítheti a másikat, kölcsönösen nem termékenyítik egymást. 151

162 Virágzás és termékenyülés Termékenység (fertilitás) Ezt a kifejezést a termékenyülésbiológiában olyan esetben használjuk, amikor a gyümölcsfa (fajta) virágot hoz, termést köt, a gyümölcsöt érésig ki is neveli és abban életképes mag (csíra) fejlődik. Az a fajta, amely nem képes erre, terméketlen (steril, infertilis). A virágzás és gyümölcshozás képessége (vagyis a fajták termékenysége) a fajták egyik legfontosabb biológiai tulajdonsága. Egyazon évben is nagy a fajták közötti különbség és a fajták termékenysége évenként is változik. A termékenyülési viszonyok tudatos felhasználásával egyik legfontosabb célunk, hogy a fajták termékenysége nagy és rendszeres legyen. A termékenység fogalmát a gyakorlati gyümölcstermesztésben más megfogalmazásban használják. A gyümölcsfajtának (fának) azt a képességét jelenti, hogy gyorsan termőre fordul, sok gyümölcsöt terem és termésmennyisége az évek során állandó, szakaszosságra nem hajlamos. A termékenység első feltétele, hogy a fák elegendő virágot neveljenek, a virágzás, a megporzás és a termékenyülés zavartalan legyen. Az egyes fajtákra jellemző örökletes termékenység a fajta igényeinek legjobban megfelelő ökológiai környezetben tud csak realizálódni. A potenciális termékenység a fajták legnagyobb elérhető terméskötődési százalékát jelenti. A fruktifikációs készség kifejezés az egyes virágok termékenységét, terméskötődésre való hajlamát jelöli. A gazdaságos terméshozáshoz szükséges fajonkénti terméskötődési százalékokat a 6.4. táblázatban foglaltuk össze. 152

163 Virágzás és termékenyülés 6.4. táblázat. A nagy termésmennyiséghez szükséges terméskötődési arányok (Forrás: Nyéki, 1980; Soltész, 1997; Nyéki Soltész Szabó, 2002) Öntermékenyülés Öntermékenyülőnek tekintjük azokat a gyümölcsfajtákat, amelyek virágai saját virágporukkal megporozva jól termékenyülnek, termést kötnek és a gyümölcsökben csíraképes mag (magok) fejlődik. A saját virágpor származhat: ugyanazon virágból, ugyanazon fáról, ugyanazon fajta másik fájáról. A fajtákat az önmeddőség és az öntermékenyülés szerint három csoportba sorolhatjuk: az önmeddő (autosteril) fajták: minden esetben idegen fajta (fajták) virágporával termékenyülnek, vagyis pollenadó fajtákkal együtt kell telepíteni őket, öntermékenyülő (autofertilis) fajták: nincs szükség idegenmegporzásra, vagyis fajtatisztán telepíthetők, a pollenadó fajták növelik a terméskötődést, részben vagy nem kielégítő mértékben öntermékenyülő fajták: pollenadó fajták a jó termékenyüléshez és a nagy terméskötődéshez szükségesek. A 6.5. táblázatban csoportosítottuk a gyümölcsfajokat termékenyülési viszonyaik szerint táblázat. A gyümölcsfajok csoportosítása öntermékenyülési hajlamaik szerint (Forrás: Nyéki, 1980, módosítva) Az üzemi gyümölcstermesztésben öntermékenyülőnek tekinthetjük azt a fajtát, amelyet biztonságosan lehet önmagában (fajtatisztán) üzemi méretű táblába telepíteni, önmeddőnek minősíthetjük azt a fajtát, amely pollenadó fajta nélkül nem vagy bizonytalanul terem és termékenyüléséhez idegen fajta (fajták) virágpora szükséges. Az öntermékenyülő fajták előnyös tulajdonságai 153

164 Virágzás és termékenyülés Rendszeres és nagy termésmennyiség minden körülmények között csak a nagy termésbiztonságú öntermékenyülő fajták esetében várható. Az öntermékenyülő fajták egyfajtás (fajtatiszta) tömbökben, pollenadó fajták nélkül ültethetők, ezzel lehetővé válik a fajtaspecifikus fito- és agrotechnika, az integrált termesztés alkalmazása. Az öntermékenyülő fajták jelentősége különösen nagy a korán virágzó csonthéjas gyümölcsfajok esetében, mert azok virágzása gyakran kedvezőtlen körülmények között zajlik le (alacsony hőmérsékleten és esős-szeles időben), amikor a méhek megporzó munkája kevésbé hatékony. A kontinentális éghajlati viszonyok között csak az öntermékenyülő fajták adnak nagy és rendszeres termést. Az öntermékenyülő fajta fő virágzási ideje és virágzástartama a fajtatiszta ültetvényekben nem alapvető szempont, csak abban az esetben vesszük figyelembe a fajtatársítás tervezésekor, ha pollenadó fajtaként kerül felhasználásra. A részben öntermékenyülő fajtáknál az öntermékenyülés mértéke a különböző években nagy ingadozást mutat. Megporzásra és termékenyülésre kedvező körülmények között a részben öntermékenyülő fajták terméskötődése nagy, ilyenkor öntermékenyülőként viselkednek. Kedvezőtlen időjárási körülmények esetén pedig önmeddők, vagy csak igen kis százalékban öntermékenyülők ezek a fajták. Természetes parthenokarpia Természetes parthenokarpiának tekintjük a termésfejlődésnek azt az esetét, amikor megtermékenyülés nélkül is fejlődik gyümölcs, a létrejött magvakban azonban nem fejlődik csíra, azok léhák maradnak, illetve a magok ki sem alakulnak. A szakirodalomban álparthenokarpiát is megkülönböztetnek. Ez esetben az embrió kezdetben kialakul, majd abortálódik. A nálunk termesztett összes gyümölcsfaj esetében a megtermékenyítés és a magfejlődés előfeltétele annak, hogy a virágból gyümölcs fejlődjék. A parthenokarp terméshozás a körtén gyakoribb és a termesztés szempontjából is van jelentősége. Az almán ritkán és kis százalékban jelentkezik. A természetes parthenokarpia a csonthéjasokra általában nem jellemző, csak nagyon ritkán, egyes kivételes esetekben és igen kis százalékban fordul elő (6.6. táblázat) táblázat. Gyümölcsfajok csoportosítása természetes parthenokarp hajlamuk szerint (Forrás: Nyéki, 1980, módosítva) A gyümölcstermő növények esetében a parthenokarpiának akkor van jelentősége, amikor a megporzás és a megtermékenyülés feltételei hiányoznak vagy gátoltak. Idegentermékenyülési viszonyok A terméseredmények növelésének és a gyümölcsminőség javításának számos módja van a gyümölcstermesztésben. Jelentős tartalékok rejlenek a pollenadó fajták helyes kiválasztásában is. Intenzív ültetvényekben ma már csak néhány nagy áruértékű fajtát telepítünk. Elsősorban olyan fajták ültetését kell előnyben részesíteni, amelyek szorosan együttvirágoznak és kölcsönösen nagy százalékban termékenyítik egymást. Az önmeddő és a részben öntermékenyülő fajták idegentermékenyülési viszonyainak vizsgálatakor legtöbbször az anyafajta pollenje is részt vesz a megporzásban. Ez a megporzási folyamat játszódik le a gyümölcsösben is természetes körülmények között, amikor a saját virágpor ráhull a bibére. 154

165 Virágzás és termékenyülés A gyümölcsösben legtöbbször két vagy több pollenadó fajta vesz részt a megporzásban, vagyis pollenkeverékes megporzásról beszélünk. Xénia és metaxénia A xénia a pollenadó (megporzó) fajta tulajdonságainak jelentkezése a hibrid mag embrionális anyai szöveteiben. A xéniás megváltozásokat (méret, alak, szín) a gyümölcsfajok közül a cseresznyén, meggyen és gesztenyén figyeltek meg. Metaxéniának a keresztezések (megporzások) olyan eredményét nevezzük, amelyben az anyához (megporzott fajtához) tartozó termésképződményen is megmutatkozik az apai virágpor (megporzó fajta) hatása. A metaxéniahatás tehát a virágport adó apafajta genotípusának a megnyilvánulása a termés teljes anyai eredetű szöveteiben. A metaxéniahatások többsége az almánál és a körténél a gyümölcsalak és szín megváltozását érinti. A metaxénia különböző formáival (pl.: gyümölcsalak és bordázottság, gyümölcsnagyság, színeződés, érési idő, tárolhatóság) a termesztőnek és az értékesítőnek egyaránt számolni kell, mivel befolyásolja a gyümölcsök áruértékét. A gyümölcs mérete, alakja, színe, érési ideje és tárolhatósága fajtára jellemző, tekintet nélkül arra, hogy melyik volt a pollenadó fajta. Ezek az előbbiekben felsorolt fajtatulajdonságok a gyümölcsök esetében nagyon változóak, amit a metaxéniás hatások mellett a táplálkozás, a klíma, a gyümölcsberakódás mértéke, a magok száma stb. is kiválthatnak A fajtakombinációk értékelése és a lehetséges pollenadó fajták kiválasztása A megporzási (termékenyülési) vizsgálatok alapján két fajtából alkotott kombináció esetében: (1) a fajták kölcsönösen (reciprok) jól termékenyítik egymást, (2) a fajta egy irányban: nem termékenyült, vagy nem termékenyített, (3) a fajták kölcsönösen nem termékenyítik egymást, tehát a megporzási kombináció interinkompatibilis. A pollenadó fajták termékenyítőképességének vizsgálatakor a következő fontosabb követelményeket kell értékelni: a pollenadó fajta termékenyítőképessége évről évre rendszeresen nagy legyen, a pollenadó fajta jól termékenyítsen, nagy terméskötődést biztosítson, a pollenadó fajta lehetőleg öntermékenyülő legyen, ne legyen közeli rokonságban a megporzandó fajtával, a pollenadó fajtának lehetőleg kölcsönösen termékenyülni kell a megporzandó fajtával. Inkompatibilitás (összeférhetetlenség). Ilyen esetben a pollen a bibén nem csirázik, vagy a pollentömlő nem képes a bibeszálba behatolni. Amennyiben pollentömlő fejlődik, az nem éri el az embriózsákot, tehát a megtermékenyülés és a magképzés elmarad. Interinkompatibilitás (kölcsönös vagy reciprok meddőség, kölcsönös összeférhetetlenség). Abban az esetben áll fenn, amikor az egyik fajta pollenje nem képes a másik fajta bibéjén csírázni, vagy pollentömlőt fejleszteni, illetve a bibeszálba behatolni, és a másik fajta pollenje sem képes megtermékenyíteni az előbbi fajta petesejtjét. Az interinkompatibilitás tehát különböző (legalább kettő) fajták között fordul elő. 155

166 Virágzás és termékenyülés A részleges inkompatibilitás (félsterilitás, szemisterilitás) akkor fordul elő, ha a keresztezési partnerek egy azonos sterilitási (S) alléllel rendelkeznek, s a közös allélt hordozó pollen a diploid bibén nem fejleszt teljes értékű pollentömlőt. 4. Gyümölcsfajok virágzásfenológiája és termékenyülési viszonyai Alma Az almafajták virágzásfenológia jellemzőit és termékenyülési viszonyait Soltész (1997) munkássága alapján tekintjük át. A fajtákat négy virágzási időcsoportba sorolta (6.7. táblázat) táblázat. Almafajták virágzási időcsoportjai és javasolt pollenadók (Forrás: Soltész, 1997) 156

167 Virágzás és termékenyülés A 6.7. táblázat folytatása A megporzandó fajták és a biztonságos pollenellátást nyújtó pollenadók minimális együttvirágzási szintje az alma esetében 50%, néhány fajta (pl. a Delicious és típusai) gazdaságos szintű terméskötődéséhez azonban legalább 70%-os virágzási idő átfedése szükséges. Az azonos virágzási időcsoportba tartozó almafajták vegyes telepítésekor az 50%-os együttvirágzási szint garantált. Árutermelő almaültetvényeket lehetőleg csak az azonos virágzási időcsoportba tartozó fajtákból létesítsük. A megporzandó és a pollenadó fajták biztonságos (legkevesebb 50 70%-os) együttvirágzásához többnyire három fajta vegyes telepítése szükséges. Feltétlenül három fajtát ültessünk akkor, ha valamelyik fajta triploid (mint pl. Jonagold, Mutsu) vagy diploid ugyan, a virágpor nagy része azonban életképtelen (ilyen, pl. Staymared, Red Winesap), vagy ha a fajta hatékony megporzási időtartama igen rövid (pl. Delicious és típusai, Gloster). Három almafajtát ültessünk együtt akkor is, ha valamelyik közülük a szomszédos virágzási időcsoportba tartozik. Az almafajták többsége teljesen önmeddő, egyes fajtáknál kismértékű öntermékenyülést tapasztalt Soltész (1997), ezért az idegenmegporzásra mindig szükség van. A természetes parthenokarpia ritkán fordul elő. A triploid fajták (pl.: Mutsu, Jonagold) nem alkalmasak pollenadónak, mert virágporuk igen nagy arányban steril. Részleges a triploid fajtákénál kisebb mértékű pollensterilitást néhány diploid almafajtánál (pl. Staymared, Melba, McIntosh) is megfigyelt Soltész (1997). Ezeket a fajtákat is célszerű másik két diploid fajtával vegyesen telepíteni. 157

168 Virágzás és termékenyülés A mutánsok virágzási ideje kevés kivételtől eltekintve nem tér el jelentősen az alapfajtáétól, ezért a fajtaösszetételnél egymást helyettesíthetik. Egymással azonban nem társíthatók, mert inkompatibilis kombinációt adnak. Körte A körtefajtákat négy virágzási időcsoportba (6.8. táblázat) soroltuk. A Giffard vajkörte és a Téli esperes az évek többségében a középkorai csoportba tartozik, de korai virágzásra is hajlamosak. A Hardy vajkörte és a Serres Olivér is középkorai virágzású, viszont kései virágzásra hajlamos fajták táblázat. A körtefajták csoportosítása fő virágzási idejük szerint (Forrás: Nyéki, 1980, kiegészítve) A triploid körtefajták (pl. Diel vajkörte, Pap körte) rossz pollenadók, virágporuk nagy százalékban steril. A Bosc kobak, a Clapp kedveltje és a Vilmos körte pollenje igen jól csírázik, és nagy százalékban fejlesztenek pollentömlőt, ezek a fajták jó pollenadók. A körtefajták túlnyomó többsége teljesen önmeddő, illetve évente változóan igen kis százalékban öntermékenyülő. A hazánkban termesztett körtefajták közül csak az Arabitka G. hajlamos évente rendszeresen és olyan nagy mértékben természetes úton parthenokarpiára, hogy fajtatársítás nélkül, külön tömbben is jól terem. A többi körtefajtát bár egyesek kis százalékban parthenokarpiára hajlamosak csak más fajtákkal társítva lehet telepíteni. A jól termékenyítő pollenadó fajtákat a 6.9. táblázat foglalja össze. Jó megporzó fajtáknak azokat a pollenadókat tartjuk, amelyeknél a megporzott virágok több mint 10%-ából gyümölcs fejlődik. 158

169 Virágzás és termékenyülés 6.9. táblázat. Körtefajták részére javasolt pollenadók Cseresznye Hazánkban a korábban termesztett cseresznyefajták teljesen önmeddőek. A jelenlegi fajtaválasztékban az öntermékenyülő fajták még kivételt képeznek (Stella, Compact Stella, Starkrimson, Sunburst, Lapins, Sweet Heart, New Star, Celeste, Canada Giant, és a magyar nemesítésű Alex). Az öntermékenyülő cseresznyefajták számának további növekedése várható. A csonthéjas gyümölcsfajok közül a cseresznyénél fordul elő a legnagyobb arányban a reciprok inkompatibilitás. Igen sok cseresznyefajta egymáshoz teljesen hasonló, a fajták nagy része közeli rokoni kapcsolatban van egymással, és sok fajta mutáció útján egymásból keletkezett. A cseresznyefajták legtöbbször véletlen magoncok, a szülőket nem ismerjük. A régóta termesztett fajták nagyszámú biotípusból állnak. A cseresznyénél több olyan fajtakombinációt írtak le a szakirodalomban, amelyek egyik országban kompatibilisek, másutt pedig inkompatibilisek voltak. A nemzetközi cseresznyetermékenyülési vizsgálatok hazánkban csak tájékoztató jellegűek, nagyon ritkán adaptálhatók, gyakorlati értékük csekély, mivel elsősorban olyan táj- (helyi) fajtákra vonatkoznak, amelyeket nem termesztünk. A táblázatban a cseresznyefajták virágzási időcsoportjait, öntermékenyülését és javasolt pollenadóit foglaltuk össze Brózik és Kállayné (2000) nyomán. 159

170 Virágzás és termékenyülés táblázat. Cseresznyefajták virágzási ideje, termékenyülési viszonyai és önmeddő fajták részére javasolt pollenadók (Forrás: Brózik és Kállayné, 2000) Meggy A meggyfajták között virágzási időben túl nagyok a különbségek. Az önmeddő és részben öntermékenyülő fajtáknál ennek gyakorlati kihatása jelentős. A meggynél rövid a virágok hatékony megporzási időszaka. A megporzásnak a kinyílásától számítva egy, de legkésőbb két napon belül meg kell történni. Hazánkban jelenleg minden árumeggyfajta öntermékenyülő, csak a Pándy meggy típusok önmeddők. Az önmeddő és nem kielégítő mértékben öntermékenyülő meggyfajták az évjáratok többségében keveset és rendszertelenül teremnek. Az öntermékenyülés mértéke évenként és termőhelyenként változik. A jövőben hazánkban a meggyszortimentet kizárólag a rendszeresen nagy százalékban öntermékenyülő fajtákból célszerű összeállítani, és az önmeddő fajtákat fokozatosan ki kell zárni az üzemi termesztésből. A Pándy meggy genotípusosan teljesen önmeddő fajta. Egyes években igen kicsi és rendszertelen a termésmennyisége. A Pándy meggytípusok alkalmas pollenadófajták jelenléte (szoros együttvirágzás, kedvező megporzási feltételek, optimális fajtaösszetétel, arány és elhelyezés) esetén is egyes években igen keveset teremnek. Késői virágzású fajta, és ez is az idegenmegporzásnak komoly akadálya lehet. Makro- és mikrosporogenezise szabálytalan. Kevés a virágpora, a Pándy meggy pollenadó fajtának nem alkalmas. Virágzási idő. A szakirodalomban a meggyfajták három virágzási időcsoportba való besorolása a legelterjedtebb. Hazánkban négy csoportot különítenek el Brózik és Nyéki (1975). Termékenyülési viszonyok. A meggy- és cseresznye- meggyfajtánál a teljesen önmeddőtől a különböző mértékben öntermékenyülőig minden átmenet előfordul. A részben öntermékenyülő fajták terméskötődése különböző ökológiai körülmények között és évenként jelentős mértékben ingadozik. 160

171 Virágzás és termékenyülés A fajtatársítás tervezésekor ezeket a fajtákat is önmeddőknek kell tekinteni és pollenadó fajtákat kell részükre keresni. Ahhoz, hogy a meggyültetvényben nagy termésmennyiséget érjünk el, a virágok 25 30%-ának kell kötődnie a gyümölccsé beérnie. A táblázatban Brózik és Kállayné (2000) csoportosítását felhasználva közöljük a meggyfajták virágzási időcsoport-besorolását, öntermékenyülését és az alkalmas pollenadókat táblázat. Meggyfajták virágzási ideje, termékenyülési viszonyai és önmeddő fajták részére javasolt pollenadók (Forrás: Brózik és Kállayné, 2000) Szilva A világon termesztett szilvafajták többsége önmeddő, vagy nagyon kis százalékban öntermékenyülő. Ezeknél a fajtáknál a termésmennyiség évenként nagymértékben ingadozik. A szilvánál az önmeddőség és az öntermékenyülés minden átmeneti fokozata előfordul. A japán szilvák igen korai virágzásúak, többségük önmeddő és csak néhány fajta részében öntermékenyülő. A nem kielégítő mértékben öntermékenyülő európai (házi) szilvafajták mellé pollenadó fajták szükségesek. A táblázatban a szilvafajták virágzási idejére, öntermékenyülésére és a javasolt pollenadó fajtákra vonatkozó adatok találhatók. 161

172 Virágzás és termékenyülés táblázat. Szilvafajták virágzási ideje, termékenyülési viszonyai és önmeddő fajták részére javasolt pollenadók (Forrás: Brózik és Kállayné, 2000) Kajszi A kajszi igen korai virágzású gyümölcsfaj és virágait a tavaszi fagyok gyakran károsítják. Az Európában és az USA-ban termesztett legtöbb kajszifajta öntermékenyülő, de vannak önmeddő fajták is. A kajszinál ritkán hímsterilitás is előfordul. A termők fejletlensége és megtermékenyülésre való alkalmatlansága azonban gyakori jelenség, szinte minden fajtánál megtalálható. Az önmeddő kajszifajták számára az öntermékenyülő fajták jobb pollenadók, mint az önmeddőek. Néhány esetben a kajszinál is megfigyeltünk interinkompatibilitást (pl. a Ceglédi óriás, Nagykőrösi óriás, Szegedi mammut egymást kölcsönösen nem termékenyítik). A táblázatban a kajszifajták virágzási idejét és termékenyülési viszonyait közöljük. 162

173 Virágzás és termékenyülés táblázat. Kajszifajták virágzási ideje, termékenyülési viszonyai és önmeddő fajták részére javasolt pollenadók (Forrás: Brózik és Kállayné, 2000) Őszibarack Hazánk az őszibarack-termesztés északi határán fekszik, ezért kicsik a termésátlagok és nagymértékű az évek szerinti ingadozás, nem megfelelő a fajták termésbiztonsága. Országunkban a bőven virágzó, kései virágzási idejű és nagymértékben öntermékenyülő őszibarackfajták termesztését kell előnyben részesíteni. A hazánkban termesztett őszibarackfajták öntermékenyülők. Az öntermékenyülés mértéke évenként változik. A nagymértékben öntermékenyülő őszibarackfajták esetében az idegenmegporzás nemkívánatos. A túlkötődés miatt csökken a gyümölcsök mérete. A táblázatban az általunk vizsgált őszibarack- és nektarinfajták öntermékenyülési adatait tanulmányozhatjuk, az öntermékenyülés aránya a 75 80%-ot is elérheti. 163

174 Virágzás és termékenyülés táblázat. A nemzetközileg elterjedt őszibarackfajták öntermékenyülési adatai (Nyéki, 1989) Mandula A mandula a legkorábban virágzó gyümölcsfajunk. A fajták virágzásának kezdete között hazánkban nincs egy hétnél nagyobb különbség. Az önmeddőség előfordulása általános, csak igen kevés külföldi fajta öntermékenyülő (pl. Truoito, Le Grand). Azokat a mandulafajtákat tekinthetjük öntermékenyülőknek, amelyek évente rendszeresen legalább 25 30%-ban kötnek termést önmegporzással, és a termésekben fejlett, csíraképes magok fejlődnek. A mandula terméskötődése az évjáratok többségében kicsi, a korai virágzása miatt a rovarmegporzás nem hatékony és a virágok gyakran elfagynak. A termésbiztonság növelése érdekében a hosszabb mélynyugalmi idejű, későn virágzó fajták termesztése javasolható. A gyenge termőképesség másik gyakori oka a termők fejletlensége. A nyári aszály hatására gyakori és nagyarányú fejletlen (steril) termőjű virágok képződése. A mandulaültetvényekben kettőnél több (3 4) fajta társítására kell törekedni, az egyes fajták részére javasolható pollenadókat a táblázat tartalmazza. 164

175 Virágzás és termékenyülés táblázat. Önmeddő mandulafajták társítási javaslata (Brózik és Nyéki, 1980) A fajtákat a táblán belül soronként váltva javasoljuk elhelyezni. A virágok megporzását a mézelő méhek végzik. A virágok nektár- és pollentermelése más gyümölcsfajokhoz viszonyítva kevesebb, de mivel ebben az időben más táplálék nem áll a méhek rendelkezésére, vonzó számunkra. A hatékony megporzás érdekében hektáronként 8 10 méhcsalád javasolható. Dió A dió hímvirágai a virágrügyben képződő barkák, a barkavirágzat virágból áll. A barkák a vesszők alapi részén képződnek. Rövid (1 2 mm-es) porzószálakon helyezkednek el a portokok. Egy barkavirágzatban 2 milliót is elérő pollenszem fejlődik. A nővirágok vegyes rügyben fejlődnek, amelyek a vesszők csúcsán vagy közvetlenül alatta (egyes fajtáknál a vesszők oldalán) találhatók. A szirom nélküli nővirágok a 4 6 leveles reproduktív hajtásokon kettesévelhármasával fordulnak elő. A bibék hatékony megporzási időszaka 5 7 nap ebben a fenológiai stádiumban a bibe felülete zöldessárga, mélyen redőzött, a redők olajban gazdagok, nedvdúsak. A bibék 45 fokos szög alá hajlása és barnulása jelzi a fogékonysági időszak végét. A dió rügyei viszonylag korán fakadnak. A vegyes rügyből először reproduktív hajtás fejlődik, amelyet már a 1 C-os lehűlés jelentősen károsíthat. Ezért, hiába tartozik a dió a később virágzó fajok közé, a tavaszi fagyok miatt gyakori a terméskiesés. Nagy előnyt jelentenek a hosszabb mélynyugalmi idejű, később fakadó fajták. Az oldalrügyön termő és egyben később fakadó diófajták termőképessége és termésbiztonsága is nagyobb. Magyarországon a diófajtákat 7 virágzási időcsoportba sorolták (Szentiványi, 2000). A stabil virágzási idejű fajták a különböző évjáratokban legfeljebb 1 1 fokozattal térnek el a leggyakoribb virágzási időcsoportuktól. A labilis virágzási idejű fajtáknál az évenkénti eltérés 2, vagy több fokozatú is lehet. Az elhúzódó virágzási idejű fajták (pl. Pedro, Milotai 10) egyben stabilabb virágzási idővel rendelkeznek a fajtatársítás szempontjából. A magyarországi fajták fontosabb fenológiai jellemzőit a táblázatban foglaljuk össze. 165

176 Virágzás és termékenyülés táblázat. Diófajták legfontosabb fenológiai és termékenyülési jellemzői (Szentiványi, 1998) A nővirágok virágzástartama egy-egy fán átlagosan 20 nap, a fővirágzási időszak pedig 10 nap. Fán belül a barkák pollenszóródása napig tart, a pollenszóródás fő időszaka pedig csak 5 6 nap, nagy melegben ettől is rövidebb lehet. A hím- és a nővirágok együttvirágzására a dichogámia a jellemző. A fajtáknál a hím- és a nőelőzés egyaránt előfordul. A tavaszi időjárás legnagyobb mértékben a hímelőző fajtáknál változtatja meg évjáratok szerint a virágzás típusát. Ezeknél a fajtáknál meleg tavaszon a hímvirágok fejlődése gyorsabb, ezáltal csökken a dichogámia, mert a nővirágok nem követik ezt az ütemet. Hideg időjárás esetén viszont erősödik a hímelőzés mértéke, s ezzel együtt csökken az önmegporzás esélye (Soltészet al., 1996). A nőelőzés stabilabban érvényesülő fajtatulajdonság, a hímelőző fajták virágzása nagyobb mértékben változik évjáratok szerint. A hímvirágok gyorsabban reagálnak a melegre, különösen egy hideg tél után. Hűvös tavaszon a nőelőzés mértéke fokozódik, gyors felmelegedésű évjáratban, illetve termőhelyen a hímvirágok relatív nyílási ideje lesz korábbi (Szentiványi, 1980). A korán virágzó fajtákra inkább a hímelőzés, a később virágzóakra a nőelőzés jellemző. Püntja és Litvak (1977) a diófajtákat virágzási típusuk alapján a következők szerint csoportosították. A nőelőzés mértéke évjárattól függően 2 12 nap. A nőelőző fajtáknál a hím- és nővirágok nyílási idejében 2 3 nap eltérés még lehetővé teheti az önmegporzást, mert a bibék ennyi ideig tartják meg funkcióképességüket (Soltész, 1997). A hímelőzés mértéke 4 14 nap lehet. A nő- és hímvirágok nyílása között szélsőséges esetben 4 hét eltérés is lehetséges. A hímvirágok gyorsabb elvirágzásúak, mint a nővirágok. A barkák 2 cm-es hosszúságánál alakulnak ki a pollenek. Amikor a barkák világoszöld színűek és lecsüngőek lesznek, a portokok szétválnak, sárgulni kezdenek és a virágpor kiszóródik. A pollenszóródás napi maximuma 10 és 12 óra közé esik. Az üres portokok rövid időn belül elfeketednek. A pollen 2 3 napig tartja meg az életképességét. A Juglans regia fajhoz tartozó fajták különböző mértékben öntermékenyülők. Igen kevés a teljesen önmeddő fajta. A diónál gyakori az apomixis, ekkor a megtermékenyülés nélkül fejlődik az embrió. Ez a termékenyülési tulajdonság nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy kedvezőtlen időjárású évben is még elfogadható 166

177 Virágzás és termékenyülés termésmenynyiséget kapjunk. Szentiványi (1980) a kárpáti fajtakörbe tartozó hazai nemesítésű fajtákon 13 42% apomiktikus termésképződést figyelt meg. Magyarországon szelektált dió tájfajták 60 98% közötti terméskötődést adtak. A hagyományos fajtáknál a termőképességet két mutatóval fejezik ki (1) a hajtások hány %-án képződnek nővirágokat hordozó vegyes rügyek, (2) egy termővesszőre mennyi kifejlett dió jut. Bőtermőnek számító régebbi tájfajtáknál ezek a paraméterek a táblázat szerint alakulnak (Szentiványi, 1980): táblázat. Hazai diófajták termékenységi mutatói Az oldalrügyön termő (nagyobb virághozamú) diófajták térhódításával az 50 80%-os terméskötődéssel még nagyobb termésmennyiség érhető el, mert 60% felett van a nővirágokat hozó hajtások aránya a termővesszőnkénti termések száma pedig 2,5 3,0 feletti. Ezeknél a fajtáknál az 50 60% terméskötődés is bő termést adhat. Annak ellenére, hogy a diófajták öntermékenyülők az idegentermékenyülésről gondoskodni kell, mert a saját virágpor szóródásának ideje kellő mértékben nem esik egybe a saját bibe funkcióképességi idejével. Az öntermékenyülést a hím- és nővirágok eltérő nyílási ideje, a pollen rövid élettartama, valamint a bibék fogékonyságának rövid időszaka nagymértékben kizárja. A terméskötődést akkor sem lehet az öntermékenyülésre alapozni, amikor az adott fajta részben homogámnak bizonyul, mert ez a tulajdonság évjáratok (a fa kora, időjárás) szerint bizonytalanul érvényesül. A diónál kiemelt jelentősége van a bibék optimális pollenellátottságának. A magoncdió-ültetvényekben minden egyes fa egyszerre számít megporzandó fajtának és pollenforrásnak. Ez az esetek legnagyobb részében a bibékre nagy mennyiségű virágpor rákerülését teszi lehetővé. A magoncültetvényekben ennek ellenére kisebb terméskötődést, alacsony terméshozamot kaptak. Kezdetben az oltványdió-ültetvények bevezetésekor a magoncültetvények gyengébb terméskötődésének okait rosszul értelmezve a megfelelően együttvirágzó pollenadó fajta nagyarányú telepítésével a minél tökéletesebb pollenellátást is el kívánták érni. Ekkor vált ismertté, hogy a diónál egyedülállóan a pollenadó fajták túlzott aránya (vagyis a bibékre jutott életképes pollen túlzott mennyisége) káros lehet, mert a nővirágok abortálódását, s a terméskötődés csökkenését válthatja ki. Feltehetően a magoncültetvények többségében is a bibékre jutott nagyobb pollenmennyiség miatt hoztak a nővirágok kevesebb termést. Teljesen kifejlett fákon 5 6-szor több barka található, mint nővirág. A bibék optimális pollenellátását csak oltványdió-ültetvényben lehet szabályozni, ezért a gazdaságos termesztés érdekében a magoncdió-ültetvényekről a pollenellátás szempontjából is le kell mondanunk (Soltész, 1997). A bibékre jutott nagy mennyiségű pollen káros hatására Kaveckaja és Tokar (1963) hívták fel először a figyelmet. Azt figyelték meg, hogy ha a bibe két ágára összesen pollennél több jut, már a megporzást követő napon a bibék erős fonnyadása kezdődik, a harmadik napon pedig a bibék 93%-a elfonnyad, majd elbarnul és elpusztul. A fonnyadás üteme és mértéke szoros összefüggésben van a bibére került virágpor mennyiségével. Az életképtelen diópollen nagy mennyiségben ugyanolyan hatást vált ki, mint az életképes. A nővirágok hőmérséklettől függően a megporzást követő 5 8. napon elszáradnak és lehullanak. Azt is megfigyelték, hogy ha a fejlődés korábbi szakaszában, a függőlegesen álló bibékre kerül túlzott mennyiségű virágpor, akkor a bibék a szabályostól eltérően két ágra nem válnak szét, hanem azonnal elszáradnak, és a nővirágok lehullanak. A nővirágok abortálódásának oka tehát a bibékre jutott túlzott mennyiségű (70 100) pollen. A virágabortálódás szoros összefüggésben van a pollenadótól való távolsággal. A diópollen kedvező időjárás esetén m távolságra is eljut. Kaliforniában 10 sor megporzandó fajta után a szélirányt is figyelembe véve 1 sor pollenadó fajtát ültetnek. A pollenadó fák javasolt aránya minimálisan 2 5% legyen a dió ültetvényben. 167

178 Virágzás és termékenyülés Gesztenye A gesztenye a legkésőbb virágzó gyümölcsfajok közé tartozik. Az egylaki fákon egyivarú virágok fejlődnek. A nektárgyűjtő rovarok szerepe a gesztenyevirágok megporzásában a pollen szétszórására korlátozódik, a pollen bibére jutása kizárólag a szél útján történik. A hímbarkák a vegyes rügyből fejlődnek, és a hajtás középső részén lévő levelek hónaljában vannak, cm hosszúak. A hajtás felső részén lévő kisebb levelek hónaljában helyezkednek el a heterotaktikus (felemás virágú), kettős bogas oldalágú vegyes barkák. A vegyes barka alsó részén lévő 1 5 oldalágon nővirágok találhatók. Egy oldalágon leggyakrabban 3 nővirág van, de esetenként több, akár 7 nővirág is lehet. A virágokat körbevevő fellevelekből fejlődik a makktermést védő, a terméssel együtt vagy külön lehulló, erősen tüskés, zárt kupacs. A fellevelek számától függően a kupacs 2 4 gerezdből áll és e szerint nyílik. A kupacstüskéi rövidek, gyengén molyhosak, vékonyak és hajlékonyak. A nővirágok feletti virágzat hímvirágokkal rakódik be. A vegyes barkának ez a része az elvirágzás után megbarnul, elszárad, s az esetek egy részében lehull, más típusoknál beszáradt állapotban a termésen marad. A vegyes barkáknak a nővirágokat és a hímvirágokat elválasztó részén ritkán hímnős virágok is előfordulhatnak. Ezeknek az élettartama azonban nagyon rövid, gyorsan abortálódnak és a vegyes barka hímvirágú részével együtt leszáradnak. A gesztenyefajtákat a hímvirágok típusa alapján négy csoportba sorolhatjuk: porzószál nélküli, teljesen hímsteril fajták, a porzószálak 1 3 mm hosszúak, a portokok nem érnek a lepellevél fölé, a portokok kevés pollent termelnek (gyakorlatilag hímsteril fajták), a porzószálak 3 5 mm hosszúak, a portokokban kevés és rossz csírázóképességű virágpor fejlődik a hatékony megporzáshoz, a porzószálak 5 7 mm hosszúak, a portokok sok virágport termelnek. A hímvirágok nyílását a tavaszi hőmérséklet jelentősen befolyásolja. A hímvirágok nyílásának fő időszaka akkor van, amikor a barkák %-ánál teljesen kinyíltak a virágok. A hímvirágzás szabályos lefolyásához az áprilisi májusi időszakban 13,5 C-os átlaghőmérséklet az optimális. Ettől melegebb tavasz után korábbi, hűvösebb időjárást követően pedig későbbi lesz a hímvirágok nyílása. A hímvirágzás kezdetében évek szerint nap eltérés is lehet. A nővirágok nyílásának kezdete 70 nappal a rügyfakadás után várható és 2 hétig tart. A dichogámia típusa és mértéke fajtatulajdonság. A fajtakombinációkat az ültetvényben úgy kell összeválogatni, hogy a megporzandó fajta nővirágzási idejét a pollenadó fajták hímvirágzása megfelelő mértékben fedje. A virágnyílás sorrendjét tekintve a gesztenye hímelőző, a megtermékenyülés időpontja szerint inkább nőelőzőnek tekinthető. A később nyíló nővirágok ugyanis bevárják a korábban nyílókat, a bibék funkcióképességi időszaka csak ezután kezdődik. A hímvirágok fejlődése és a pollenszóródás több időszakra esik. Először a vegyes rügyből fejlődő hajtás alsó részén található hímbarkák fejlődnek ki és ezek biztosítanak pollent a megporzáshoz. Az elsődleges hímbarkák megjelenése után nappal fejlődnek ki és nyílnak az ún. másodlagos hímbarkák. Végül a vegyes barkák hímvirágainak nyílása következik, ekkor az elsődleges hímbarkák már hullanak, befejezték a pollenszórást. A három időszakban kifejlődő hímvirágok együttesen a fán belül akár egy hónapra is biztosítják a pollentermelést. A gesztenyénél a nagyfokú dichogámia kizárja, hogy a saját virágpor kellő mennyiségben rájusson a bibékre. Az önmeddőséget azonban elsősorban nem a saját virágpor távolmaradása okozza, hanem az igen nagymértékű autoinkompatibilitás. Az európai gesztenye Magyarországon termesztett fajtái öntermékenyüléssel 100 kupacsra számítva évjáratok szerint mindössze 7 50 db termést adtak (Szentiványi, 1980), tehát a gesztenyefajtákat gyakorlatilag önmeddőnek kell tekinteni. 168

179 Virágzás és termékenyülés Az idegentermékenyülés sikere érdekében akkor álljon rendelkezésre megfelelő mennyiségű virágpor, amikor a nővirágok funkcióképesek. A gesztenyénél a bibék funkcióképessége nehezen állapítható meg, hiszen szekretálás vagy színelváltozás nem jelzi ezt az időszakot. A termékenyülés csak akkor kezdődik, ha a virágzatban lévő összes nővirág mindegyik bibéje kifejlődött. A termékenyülés ettől az időponttól kezdődően egy hónapig is elhúzódhat. A fővirágzás időszaka a teljes nyílást követő kéthetes periódusban van. Ennek az időszaknak a pollenellátása kiemelkedően fontos a megfelelő termékenyülés érdekében. A Magyarországon szelektált gesztenyefajtáknál a fák hajtásainak több mint 75%-a berakódik hímvirágokkal, a fajták virágportermelése megfelelő (Szentiványi, 1980). Az elsődleges és másodlagos hímbarkákban, illetve a vegyes barkák hímvirágaiban képződő virágpor azonos minőségű. A termésmennyiséget döntően befolyásolja a termések csoportossága, vagyis az, hogy a vegyes rügyből fejlődő hajtások heterotaktikus virágzataiban mennyi oldalágon képződnek nővirágok. Az egy-egy oldalágon képződött nővirágokat önálló nővirágzatnak (kupacsnak) is tekintik. A magyarországi gesztenyefák 74%-án termőhajtásonként 1 2 kupacs található. Az ettől nagyobb kupacsszám nem előnyös, mert jelentősen csökkenhet a termések mérete (áruértéke). A hajtásonként 3-nál több kupacsot hozó fajták termesztése nemkívánatos. Az egyes termések méretét az is meghatározza, hogy a nővirágzatokban (kupacsokban) mennyi virág fordul elő. A kupacsonkénti virágok száma 2 7, esetenként még több lehet. A háromnál több virágot hozó kupacsok előnytelenek, mert ha megfelelő termékenyülés révén mindegyik nővirágból termés kötődik, azok aprók és szabálytalan alakúak lesznek. A termés minőségét tehát a hajtásonkénti kupacsok mennyisége, a kupacsonkénti nővirágok száma és termékenyülő képessége együttesen határozza meg. A szél méterig szállítja a gesztenye virágporát, de a levegőben lévő pollen mennyisége a távolsággal arányosan csökken. A biztonságos idegenmegporzás érdekében a megporzandó és pollenadó fajta között ne legyen méternél nagyobb távolság. Kisebb (10 15%-os) pollenadófajta aránynál a megporzandó fajta 5 6 soros tömbjei között 1 2 sor pollenadó telepítését javasolják. Nagyobb pollenadófajta-arány esetében a levegőbe jutott virágpor mennyisége nagyobb, ezért 8 10 soros tömbök is létesíthetők a megporzandó fajtákból (Szentiványi, 1980). Mogyoró A mogyoró igen korai virágzású, szélmegporzású faj, gyakran már decemberben virágzik. Az egyes fajták virágkezdete között 6 13 nap eltérést figyeltek meg. Ugyanazon a növényen a nővirágok virágzási periódusa hosszabb ideig tart, mint a hímvirágoké. Az egyes hímvirágok (barkák) pollenszóródása 6 9 napig tart, vagyis a hímvirágok funkcióképességi ideje is sokkal rövidebb, mint a nővirágoké. A nővirágok funkcióképességi időszaka akkor kezdődik, amikor az alapjainál összenőtt, vagyis a még fejletlen magkezdeménnyel összekapcsolt két bibeszál kezd kiemelkedni a vegyes rügyből, és addig tart, míg kifelé meggörbülnek, majd elbarnulnak. A legtöbb mogyorófajta elsősorban a korai virágzásúak nőelőzők. A mogyorófajták virágai részben, illetve teljesen önmeddők, az ültetvények társításakor a fajták idegenmegporzását biztosítani kell. A bibe fogékonysága a virágzás kezdete után 15 nappal van. A megporzástól a termékenyülésig 4 5 hónap telik el. A mogyorónál az egyoldalú inkompatibilitás gyakori, a kölcsönös meddőség ritka, ezért a pollenadók kiválasztásakor erre tekintettel kell lenni. A barkavirágzatok pollentermelése igen nagy, akár millió virágpor is lehet. A korán virágzó mogyoró a terméskötődés biztosítására különleges morfológiai sajátosságokkal is berendezkedett. A bunkós papillákkal fedett bibefej (stigma) a bibeszálnak mintegy 4/5-ét fedi. Ha a bibe csúcsi része a rövidebb ideig tartó fagy miatt károsodik, s ezáltal a virágpor fogadására alkalmatlanná válik, a bibeszál folyamatos növekedése révén az átmeneti fagyhatás után előtűnő alacsonyabb helyzetű bibeszáltájak is alkalmassá válnak a pollen befogadására (Szentiványi, 1980). A mérsékelt égövi gyümölcsfajok között a mogyoróra jellemző leginkább, hogy a virágport szolgáltató portokok hideggel szembeni érzékenysége hasonló a virág termőjéhez, vagy nagyobb annál. A teljesen kifejlett barkavirágzatok 16, 18 C-ot viselnek el károsodás nélkül, megnyúlt állapotban legfeljebb 8, 10 C-ot, a pollenszóródás idején pedig csak 5, 7 C-ot. A nővirágok fagytűrése a virágzás alatt 7, 8 C. A kompatibilis virágporral történő megporzás stimulatív hatására nagy szükség van a magház kezdeti fejlődésénél. Ha a megporzás elmarad, a magház legfeljebb fél milliméteres nagyságot ér el, s a nővirágok nagyfokú elrúgása figyelhető meg. A nővirágzatok korai hullása ebben az esetben várható, ha a virágzat egyik virága sem porzódott meg. A nővirágzatok termékenyülés előtti, korai hullása elérheti a 35 45%-ot. 169

180 Virágzás és termékenyülés Kompatibilis megporzás után a magház fejlődése az egyes virágokban akkor indul meg, amikor a pollentömlők a bibealaphoz érnek. A magházban lévő 2 magkezdemény közül általában az egyik termékenyül meg, a másik abortál. A termékenyülés mértéke fajtától és évjárattól függően 55 és 99% között változhat. A jelentős dichogámia miatt az esetleges öntermékenyüléstől függetlenül szükség van a mogyorónál a többfajtás (3 4) ültetvények létesítésére. Kétfajtás ültetvény (vagyis egyetlen pollenadó használata) a fajták tökéletes együttvirágzása esetén sem nyújt biztonságos pollenellátást. A nővirágok elhúzódóbb nyílása miatt több, egymás után virágzó pollenadóra van szükség (Szentiványi, 1980). Az ültetvény fajtái kölcsönösen termékenyek legyenek. A pollenadók aránya 10 15%, és a megporzandó fajtától való távolság legfeljebb m lehet. A különböző időben virágzó 2 3 pollenadófajta pollenszóródása jól átfedi a megporzandó fajta bibéinek funkcióképességi idejét. A fajták ültetvényen belüli elhelyezésénél a főfajtából 2 sor, a pollenadó fajtákból pedig 1 1 sor ültetését javasoljuk. Szamóca Az oktoploid nagy gyümölcsű hímnős virágú szamóca (Fragaria ananassa) fajtáit termesztjük. A szamócavirágban bibe és porzó található. A szamócagyümölcsöt a meghúsosodott vacokkúp és annak a felületén lévő aszmagok alkotják. Egy tövön a virágzatok száma 2 10, a virágzatonkénti virágszám pedig 4 21 db között változik. A virágban a bibék funkcióképessége hamarabb kezdődik, mint a pollenszóródás (hímelőzés). Megfelelő pollenellátás esetén az önmegporzás is biztosíthatja a hímnős virágú fajták termőképességének hasznosítását. Tökéletes pollenátvitelt feltételezve a 90% feletti öntermékenyülő fajták önmagukban is telepíthetők, de a kiegészítő idegenmegporzás mindig hasznos, mert nagyobb méretű gyümölcsök fejlődését segíti elő, amely a termésmennyiség és a gyümölcsök minősége szempontjából egyaránt fontos. Ha nővirágú vagy hímsteril fajták telepítésére kényszerülünk, ezeknél az idegenmegporzás nélkülözhetetlen. A virágokban az automatikus öntermékenyülés akadályozott, mert a bibék még azelőtt fogékonnyá válnak, mielőtt a virág saját pollenje kiszóródna. Ugyanakkor a porzók elhelyezkedése olyan, hogy a portokok kinyílásakor a virág számtalan bibéjének egy részére rászóródik ugyan pollen, de az összesre sohasem, márpedig a nagy gyümölcsmérethez minél több bibének termékenyülnie kell. Az elsődleges virágokban , a későbbiekben pedig , illetve bibe és részterméskezdemény van. A virág szerkezetéből következik, hogy ha nem minden bibe porozódik meg, torz gyümölcsök fejlődnek. A szamóca nagy és jó minőségű terméshez tehát megkívánja a rovarmegporzást. McGregor (1976) szerint számos más növényfaj vonzóbb lehet a mézelő méhekre a szamócához képest, s ezt a problémát csak túlnépesítéssel lehet ellensúlyozni. Emiatt méhcsaládot javasok egy hektáron kihelyezni. Málna és szeder Az egyszer termő málnafajták a virágokat a másodéves vesszőkön lévő vegyes rügyekből fejlődő hajtásokon hozzák. A kétszer termő málna virágai sarjakon is kifejlődnek. A fekete szeder az egyszer termő málna után virágzik. A fajták nagy része a málnával ellentétben másodrendű termővesszőket is nevel, amelyek jelentősen elhúzódóbbá teszik a virágzást és a gyümölcsérést. A szeder virágzatában több virág található, ezért is a virágzása elhúzódóbb, mint a málnáé. A málna és a szeder virágaiban a bibék nem egyszerre válnak funkcióképessé, ezért a virágnyílás idején folyamatos pollenellátásra van szükség. Az egyszer termő málna egyes fajtáinak virágzása 3 hétig tart, a kúszó habitusú szederfajtáknál ettől is hosszabb lehet. A diploid málnafajták nagy része öntermékenyülő. A feketeszeder-fajták között önmeddők és öntermékenyülők egyaránt előfordulnak. Az öntermékeny málnafajtáknál fontos, hogy a virágzás teljes ideje alatt megfelelő legyen a pollenellátás, de teljesen mindegy, hogy saját vagy idegen kompatibilis virágpor kerül a bibékre. A minőségi gyümölcs kialakulásához mindegyik bibére időben megfelelő mennyiségű virágpornak kell jutnia. 170

181 Virágzás és termékenyülés A mézelő méhek a málna és a szeder virágait tömegesen keresik fel nektárgyűjtés céljából, mialatt testük érintkezik a bibékkel. Ribiszke és köszméte A Ribes fajok és fajtáik a korán virágzó gyümölcstermő növényekhez tartoznak. A virágzás a köszmétével kezdődik, ezt követően nyílnak a piros és fehér ribiszke, illetve a riszméte virágai, utolsóként pedig a feketeribiszke-fajták virágoznak. A ribiszkék relatív virágzási sorrendje azonban gyakran felcserélődik (Soltész, 1987). A virágzatok virágzástartama a virágok fürtönkénti számával szoros összefüggésben van. A fehérribiszkefajtáknál van legtöbb a virág a virágzatokban, ezt követi a piros ribiszke, jóval kevesebb van a fekete ribiszkénél, a riszméte és a köszméte virágzataiban pedig csak néhány, az utóbbinál esetenként egy virág található. A piros ribiszke sokvirágú fürtje 3 15 cm hosszú. A fekete ribiszke fürtje elálló vagy csüngő, 5 15 virággal (Porpáczy, 1975). A fekete ribiszkénél a virágzás rendszerint a fürt alapi részén kezdődik és a csúcsi virágok felé folytatódik. Az egyes fürtök virágzáskezdetét és virágzástartamát a termővesszők típusa és a bokorban elfoglalt helye is befolyásolja. A fürtönkénti virágszám fajtára jellemző tulajdonság, de a termőhelyi és termesztési körülmények jelentősen befolyásolják. A bokor kondíciójának és a termővesszők fejlettségének alapvető szerepe van 4 évesnél idősebb gallyak termővesszőin a fürtök és a bogyók nagysága erősen csökkenhet. A Piros ízletes köszmétefajta 5 nappal később virágzott, mint a többi magyarországi fajta (Harmat, 1999). Kirtvaja (1965) azt tapasztalta, hogy a virágzás kezdetében és végében is 1 8 nap volt az eltérés 7 köszméte fajtánál. A portokok a virágnyílás után repednek fel, amikor a csészelevelek 2 mm-re eltávolodnak, s a pollenszóródás a csészelevél teljes visszahajlásáig tart. Porpáczy (1975) a ribiszkefajtákat öntermékenységük alapján három csoportba sorolta: nagymértékben önmeddő típusok: ezek gyakoriak a fajtakeresztezésből származó F1 nemzedékben akkor, ha azok a közeli rokon Ribes nigrum, Ribes ussuriense vagy Ribes dikuscha fajt foglalják magukba. Virágaiknak csak legfeljebb 5%-a termékenyül önmegporzással. Ide tartozik például a Coronet fajta. kismértékben öntermékeny típusok közé a nyugat-európai fajtakör tagjai tartoznak (pl. Wellington XXX). nagymértékben öntermékeny típusok közé általában az észak-európai fajtakör, illetve az észak-európai és a nyugat-európai fajtakör kereszteződéséből nyert fajták tartoznak. Az öntermékenynek tekintett feketeribiszke-fajták jelentős részénél (pl. Altajszkaja deszertnaja, Goliath, Junnat, Silvergieter, Titania, Wellington XXX) az öntermékenység nem haladja meg a 45%-ot. Az észak-európai és nyugat-európai fajták keresztezéséből nyert fajták (pl. Ben More, Ben Sarek) az ettől nagyobb mértékű öntermékenyülés miatt értékesebbek, de kívánatos a 70% feletti öntermékenyülés elérése, amely az északeurópai származású fajtákra (pl. Brödtorp, Fertődi 1) jellemző. Ezeknél a fürtökben megközelítőleg azonos bogyók vannak, s afürt vége is termékeny (Porpáczy, 1987). Magyarországon jelenleg termesztett köszmétefajták nagy része (Zöld óriás, Pallagi óriás, Zöld győztes, Piros ízletes) megfelelően öntermékenynek bizonyult, kisebb mértékű öntermékenyüléssel a Szentendrei fehér fajta bír (Harmat, 1998). A fekete ribiszkénél és a köszméténél az idegenmegporzás az öntermékenyülő fajtáknál is jelentős gazdasági előnnyel jár, mert a terméskötődés %-kal is nőhet. A pirosribiszke-fajták öntermékenyülők, a fajtatiszta ültetvények évente rendszeresen nagy termésmennyiséget hoznak. A köszméteültetvényekben a több (2 4) fajta vegyes telepítése növeli a termésmennyiséget. A köszméténél is a rovar- (méh-) megporzás szükséges. A fekete ribiszkénél a pollenadó fajtától való távolság befolyásolja a terméskötődést, 10 méterre már jelentősen csökken a terméskötődés és a bogyók mérete. 171

182 Virágzás és termékenyülés Ezért a termésbiztonság növelése az egyik legfontosabb cél a feketeribiszke-ültetvények fajtatársításánál. Az együttvirágzás mértéke az öntermékeny fajtáknál érje el a 80%-ot, a kismértékben öntermékenyülőknél % legyen. Legkedvezőbb fajtatársítási megoldás, ha az ültetvényben megfelelően öntermékeny fajtákból 2 soros tömböket létesítünk, a kismértékben öntermékenyülőknél célszerű soronként váltani a fajtákat. A nagy felületű feketeribiszke-ültetvényekben a méhmegporzás nélkülözhetetlen a nagy és jó minőségű termés eléréséhez, ezért 3 6 méhcsalád kihelyezése javasolható hektáronként. 5. Gyümölcsültetvények fajtatársítása A fajtatársítás célja, hogy az ültetvényeken évente rendszeresen nagy terméshozamokat és kiváló minőségű gyümölcsöt termeljünk. E célkitűzést elsődlegesen a hatékony megporzási és termékenyülési feltételek biztosításával tudjuk elérni, amiről már a telepítés tervezésekor gondoskodni kell. A fajtatársítás tervezésekor a következő tényezőket mérlegeljük: piaci prognózis, fajta (fajták) kiválasztása termesztési és áruérték-paraméterek alapján, telepítési rendszer és koronaforma meghatározása, a fajták termékenyülési viszonyainak tisztázása (önmeddő vagy öntermékenyülő-e a fajta, a fajták kölcsönösen termékenyítik-e egymást, vagy egymás között meddők), az ültetvénybe javasolt fajtakombinációk összeállítása (az együttvirágzó fajtapárok megállapítása, a jó pollenadók, illetve az egymást kölcsönösen termékenyítő fajták kiválasztása), a megporzandó és a pollenadó fajták összetételének, számának és arányának meghatározása, a fajták táblán belüli elhelyezésének kidolgozása, az irányított méhmegporzási technológia összeállítása. A hazai gyümölcstermesztést az alacsony terméshozamok és az évenkénti nagy termésingadozás jellemzi. A gyümölcsösök terméshozamában jelentkező nagy szóródás elsősorban a nem megfelelő megporzásnak tudható be. A virágoknak az eddigieknél nagyobb százalékban kell kötnie a nagyobb terméshozam eléréséhez. A kicsi és rendszertelen termésmennyiség oka lehet: a fajták önmeddősége, a fajták eltérő virágzási ideje, nem megfelelő megporzási kombinációk az ültetvényben, kevés pollenadó fajta és rossz a fajtaelhelyezés, kedvezőtlen időjárási tényezők a virágzás alatt, megporzást végző méhek hiánya. Az előbbi felsorolásból is kitűnik, hogy a gyümölcsültetvényeinkben a megporzás a terméshozamok fontos limitáló tényezője. A fajtatársítási modellek (változatok) megtervezése során ezért elsődleges szempont kell, hogy legyen a megporzás feltételeinek biztosítása az ültetvények tábláiban. A jó megporzás egyre nagyobb jelentőségű lesz különösen az intenzív művelési rendszerű és integrált termesztéstechnológiájú ültetvényekben, mert: csak néhány kiváló áruértékű fajtát nagy felületen termesztenek, 172

183 Virágzás és termékenyülés egy-egy fajtából nagy táblákat alakítanak ki. tömbös vagy fajtatiszta telepítéseket hoznak létre, új fajták és klónok kerülnek a termesztésbe. Mivel igen változatos az egyes fajták virágzási ideje és termékenyülési viszonya, ezért a fajtatársításnál a fajtaszerkezet (összetétel), arány és azok táblán belüli elhelyezése is nagyon különböző. A nagymértékben öntermékenyülő fajták (pl. meggy, őszibarack, szilva) egy fajtából álló blokkokba telepíthetők, fajtatiszta tömbökbe (táblákba) is jól teremnek. Nagyobb termést adnak idegen megporzás hatására (más fajtákkal társítva). Az öntermékenyülő fajták termésingadozása nagy lehet, ha pollenadók nélkül telepítjük. Az önmeddő fajták (pl. alma, körte, birs, cseresznye, japán szilva) termékenysége csak vegyesen ültetett, együttvirágzó, egymás között termékenyülő fajtákkal biztosítható. E fajtáknál az idegen megporzás elengedhetetlen, csak más fajtákkal társítva teremnek. Az önmeddő fajták is képesek nagy termésmennyiség hozására, abban az esetben, ha jó pollenadó fajtákkal társítva kerülnek eltelepítésre Fajták száma táblán belül Az, hogy hány fajtát telepítsünk egy táblában többek között attól is függ, hogy önmeddő vagy öntermékenyülő-e a fajta. A gyümölcsültetvények termőképessége egyenes arányban van a fajták számával és táblán belüli keverésükkel. A táblán belül minél több az egymást kölcsönösen termékenyítő fajták száma, annál biztonságosabb és hatékonyabb minden évben a pollenellátás, illetve a megporzás. Egy táblában telepített fajták számát a termékenyülési viszonyok mellett a fajták együttvirágzásának mértéke, a fővirágzási idők átfedése határozzák meg (6.18. táblázat). A különböző években a fajták virágzási ideje (időcsoportja) eltérő lehet, mivel az egyes fajták különbözőképpen reagálnak a hőmérséklet változásaira (pl. labilis virágzási idejű), ezért a legkedvezőtlenebb meteorológiai körülményekre számítva helyes, ha egynél több (2 4) pollenadó fajtát ültetünk. Három fajta együttültetése esetén a megporzási és termékenyülési lehetőségek sokkal kedvezőbbek, illetve nagyobb a virágzási időszak átfedésének biztonsága. Az egyik pollenadó főfajta előtt, a másik pollenadó pedig a főfajta után virágzik. 173

184 Virágzás és termékenyülés táblázat. A megporzandó fajta minimálisan szükséges együttvirágzási szintje a pollenadó fajtákkal (Soltész, 1997) Önmeddő főfajta esetében egy ültetvényben 3 egymást kölcsönösen jól termékenyítő fajtát telepítsünk. Ebből 2 fajta elegendő a kölcsönös megporzáshoz, a harmadik fajta csökkenti a kockázatot arra az esetre, ha az egyik fajta kiesik, nem virágzik vagy eltérő időben virágzik abban az évben. Minden esetben 3 fajtát szükséges ültetni, ha valamelyik fajta rossz pollenadó (pl. triploid, himsteril). Az ideális pollenadó fajtával szemben támasztott követelmények és kiválasztásuk szempontjai. Az ültetvények fajtatársításának kidolgozása során mindig figyelembe kell venni, hogy egy táblában szereplő fajták egyben megporzandó és pollenadó fajták is, ezért egyszerre kell számításba venni a fajták virágzási idejét, termékenyülési jellemzőit és a pollenadóként való alkalmasságukat. A megporzó fajtával szembeni követelmények az alábbiakban foglalhatók össze: Virágzási idő: a fővirágzás ideje essen egybe a megporzandó fajtáéval, a virágzás kezdetén és a végén kevés virág nyílik, ezért ez az időszak mind a virágporszóródás, mind a megporzás szempontjából lényegesen kisebb értékű, mint a fő (vagy teljes) virágzás, a pollenadó fajta virágzása 1 2 nappal korábbi legyen a megporozni kívánt fajtáétól, mivel a portokok a virágok kinyílása után repednek fel, a megporzás a virágok kinyílásakor közvetlen történjen, a pollenszóródás ideje essen egybe a megporzandó fajta bibe életképességével, a virágzás ideje hosszú legyen, 174

185 Virágzás és termékenyülés a virágzási ideje a megporzandó fajtáéval azonos, vagy legfeljebb szomszédos virágzási időcsoportba tartozzon, a virágzási idejük minden évben stabil legyen, a fák virágberakódása (sűrűsége) nagy legyen, Pollen: a portokok pollentermelése nagy legyen, a virágpor jól kiszóródjon a portokokból (kevés legyen a csomós, összetapadt pollen aránya), a pollen jó minőségű legyen, a virágpor alakra és nagyságra morfológiailag egységes legyen, kevés zsugorodott, léha pollen képződjön, nagy százalékban legyen életképes (csírázóképes). A pollenadó fajták hatása évente igen nagy változékonyságot mutat. Különösen a pollen minősége változik évente. A fajták termesztési és áruértéke: A fajtatársítás során követelmény, hogy az ültetvény összes fajtája nagy termesztési és áruértékkel rendelkezzen, amelyek közül az alábbiakat emeljük ki: a pollenadó fajta kereskedelmileg is legyen értékes (piacos), rossz áruértékű pollenadót ne ültessünk, az ültetvényben telepített fajták tulajdonságai hasonlóak legyenek: termőhelyi igény, növekedési erély és típus, fagyérzékenység, betegségek és kártevők iránti érzékenység, termesztéstechnológiai igény (fajtaspecifikus agrotechnika), a fajták ne legyenek hajlamosak a szakaszos terméshozásra (kihagyó évben a szakaszosan termő fajta csak kevés, vagy egyáltalán semmi virágot nem fejleszt, pollent nem ad), a megporzandó és a pollenadó fajta egyszerre forduljon termőre, a rokonsági fok a megporzandó fajtával ne legyen közeli, a korán és későn érő fajták társítása nehézséget okoz a növényvédelemben (pl. a várakozási idők betartása), ezért elkülönítve külön sorban kell a fajtákat telepíteni, a szedés időpontjában a fő- és pollenadó fajták gyümölcsei könnyen megkülönböztethetők legyenek. Előnyös a feltűnő szín különbség. A pollenadó fajta gyümölcsei lehetőleg fő fajta után érjenek. Pollenadó fajta aránya táblán belül. A telepítendő fajták kiválasztásánál a tervezéskor azok egymáshoz viszonyított arányát is meg kell határozni. Ha a fő hangsúlyt csak egy árufajta termesztésére helyezzük és más fajtákat csak olyan mennyiségben választunk, hogy az árufajta megporzását biztosítsuk, akkor a legnagyobb mennyiségben ültetett gyümölcsfajtát főfajtának és a többi csupán pollenellátást szolgáló fajtát pedig pollenadó kiegészítő vagy mellék fajtának nevezzük. Hogy milyen arányban telepítünk valamely pollenadó fajtát az ültetvényben az a megporzásra való alkalmasságán kívül attól is függ hogy gyümölcse milyen áruértékű. Jó pollenadó, de rossz áruértékű fajtából mindig a lehető legkisebb arányt telepítsünk. 175

186 Virágzás és termékenyülés A fő- és pollenadó fajta megkülönböztetés csak akkor indokolt, ha a fajták aránya a táblában jelentősen eltér egymástól (pl.: 95 5%, 90 10%, 85 15%). Szélporozta gyümölcsfajoknál 5 10%, a rovarporozta gyümölcsöknél pedig minimálisan 15 20% pollenadó fajta telepítése javasolt. A megporzandó és a megporzó fák közötti távolság. A fánkénti termésmennyiség a pollenadó fajtától számítva a távolság növekedésének arányában jelentősen csökken. Az egyes fajokra jellemző értékeket a táblázatban foglaljuk össze. A pollenadó fák hatósugara megporzásra kedvezőtlen időjárású években mindössze m-re, kedvező évjáratokban pedig m-re terjed ki táblázat. Megporzandó fajta és a pollenadó fák közötti távolság az ültetvényekben (Soltész, 1997) 5.2. A fajták elhelyezése táblán belül A biztonságos és hatékony megporzás azt feltételezi, hogy minél nagyobb legyen a pollenadó fajták száma és aránya az ültetvényben és a megporzó fajtákat a soron belül vagy soronként is elhelyezzük. Az integrált termesztési és a fajtaspecifikus termesztéstechnológiai követelmények viszont a fent leírtakkal ellentétesek, vagyis táblán belül kevés fajta legyen és a minél szélesebb fajtatömbök kialakítása a kívánatos. Az ültetvényekben a pollenadók elhelyezésének az alábbi változatai terjedtek el: Pollenadók minden sorban elszórtan ültetve: A megporzófák szórt elhelyezése a főfajta soraiban 20 m-ként lehetővé teszi, hogy kis (5 10%) arányú pollenadóval jó megporzási hatásfokot érjünk el. Ilyen elhelyezés esetén a méhmegporzás is hatékonyabb. A növényápolás és a szüret nehezebb, a termést külön menetben kell betakarítani. Fontos követelmény, hogy a pollenadó fajta szedési (érési) ideje és a gyümölcsök színe más legyen, mint a fő fajtáé. Pollenadók elhelyezése külön tiszta sorban: 176

187 Virágzás és termékenyülés A sorban váltakozó (adott főfajta sorában elszórtan telepített) pollenadó fajta elhelyezéssel szemben annak ellenére, hogy az előbbi elhelyezés nagyobb és jobb polleneloszlást tesz lehetővé előnyben kell részesíteni a soronként váltakozó telepítést. A fajták soronként váltakozó telepítési rendszere megkönnyíti a növényápolási és betakarítási munkákat. Ez a fajtaelhelyezési forma nagyobb arányú (20% fölötti) pollenadó fát igényel. Az önmeddő fajtáknál akkor kedvezőek a megporzási viszonyok, ha mindegyik fajta közel van (lehetőleg szomszédos) a virágport adó fához. A főfajtából 2 sornál ne legyen több és mindkét oldalon 1 sor pollenadó fajta határolja. A fajták elhelyezése a táblán belül a szedés (érési idő) sorrendje szerint kell, hogy történjen. Fajták váltása blokkonként (tömbös telepítés): Fajtánként 4 6 soros tömböket alakítunk ki. Egy megporzó sor hatása csupán 2 3 szomszédos sorra terjed ki. Ennél az elhelyezési típusnál mindegyik fajtablokk külön kezelhető (metszés, növényvédelem, szüret). Egy főárufajtás telepítés: A megporzó fák részaránya 4%, minden 5. sorban, minden 5. fa a megporzó fajta (ez lehet 2 vagy 3 féle pollenadó fajta is). Fajtatiszta telepítés: A nagymértékben öntermékenyülő fajták fajtatiszta (egy fajtás) ültetvényekben telepíthetők. A táblázatban az ültetvénytervezés során leggyakrabban használt fajtaelhelyezési változatokat foglaltuk össze. 177

188 Virágzás és termékenyülés táblázat. Fajtaelhelyezési változatok a gyümölcsös táblákban (Eredeti) 6. Szél- és rovarmegporzás A mérsékeltövi gyümölcsfajokat két csoportba soroljuk: rovar (entomofil) és szél (anemofil) megporzásúak. Szélmegporzás. A szélmegporzású fajok közé tartoznak: mogyoró, dió és gesztenye. A gesztenyénél a szélmegporzás kizárólagos, de rovarmegporzás is előfordul. E fajokra jellemző, hogy a bibék nagyok és elágazóak, a pollen igen kicsi, könnyű és nem tapad össze, illetve igen nagy mennyiségben képződik. A dió egyegy hímvirágzata (barkája) 1,8 millió, a mogyoróé pedig 5 millió db pollent tartalmaz. A pollen terjedése szél útján a levegőben igen jó. A megporzó fajtától számítva m-ig a virágpor sűrűsége megfelelő, vagyis a szélmegporzás hatékony. Az öntermékenyülő kajszi-, meggy-, őszibarack- és szilvafajtáknál a szélmegporzás három típusa fordulhat elő az ültetvényekben virágon belül, fán belül, szomszédos fák között. A légmozgás a virágok és az ágak rázásával a portokokból kihulló virágport a bibékre ráhullva közvetíti. A fák teljes virágzása idején a koronában nagy mennyiségű pollen szabadul ki, de ugyanakkor kevés virágpor kerül ilyen módon a bibékre és annak megtapadása sem biztos. 178

189 Virágzás és termékenyülés Az öntermékenyülő fajták pollenátvitelében a szélnek csak kis távolságban (6 8 m), fán belül vagy közvetlenül a szomszédos fák között lehet szerepe. A rovarporozta gyümölcsfajoknál a szélmegporzásnak elhanyagolható hatása lehet. Évente rendszeres és nagy terméshozamokat az ültetvényekben csak méhes megporzással lehet elérni. Rovarmegporzás. A rovarfauna összetétele. A vad megporzó rovarok (vadméhek aránya 3 4%, és a poszméhek 1 2%) a korán virágzó gyümölcsfajokat (mandula, kajszi) gyakran látogatják. A gyümölcsfajok összes megporzó rovar népességének 75 95%-a a mézelő (házi) méh. A pollen szállításában a virágok megporzásában tehát meghatározó fontosságú a házi méh tevékenysége. A méh a pollent rányomja a bibére, ezzel elősegítve annak megtapadását. A megporzáskor fontos, hogy a virág bibéjére sok pollen ( db) kerüljön és a rovar teste többször érintkezzen a bibével. A rovarmegporzáskor a virágok nagy része nemcsak egyszer, hanem ismételten (többször) is megporzódik. A méhlátogatások alábbi típusai fordulnak elő a gyümölcsfák megporzásakor: pollengyűjtés, nektárgyűjtés (oldalról és felülről), pollen- és nektárgyűjtés (oldalról és felülről). A pollent gyűjtök a megporzás szempontjából értékesebbek, többször érintkeznek a portokokkal és a bibékkel. A pollengyűjtésnél a méhek hosszabb ideig tartózkodnak a virágon, mint a nektárgyűjtők. A nektárgyűjtők az első viráglátogatók. A virágzás kezdetén kevés pollen van, a portokok felrepedése és a pollen kiszóródása legtöbbször a virágok nyílása után órával később következik be. A méhek viráglátogatása reggel 8 9 órakor kezdődik, óra között éri el a csúcsot, ezután az intenzitás rohamosan csökken. Egy házi méh percenként 4 16 virágot látogat meg. A méh naponta 7 8-szor teszi meg az utat a virágok és a kaptár között, egy nap folyamán egy méh legalább virágot keres fel. A megporzásra kedvezőtlen időjárás növeli az egy virágra fordított látogatási időt. A méhek viselkedése a virágon. A legkedvezőbb időjárási viszonyok mellett is a virágok rovarmegporzása meghiúsulhat, illetve jelentős mértékben csökkenhet a virágok sajátos morfológiai felépítése miatt. A Red Delicious almafajtánál a bibeszálak a porzóknál sokkal rövidebbek, így a méhek a virágporgyűjtést úgy végzik el, hogy a bibéket nem érintik és a megporzás elmarad. A Fétel Apát körtefajta virágai igen sok sziromlevéllel rendelkeznek, emellett a párta félig zárt marad a virágnyílás alatt, ami akadályozza a megporzó méhek tevékenységét (Nyéki, 1980). A gyümölcsültetvényekben a megporzási körülmények és a méhmegporzást befolyásoló tényezők évente változnak, amelyeket az alábbiak szerint csoportosíthatunk: virágmorfológia és -fiziológia: a portokok felnyílásának napi menete, időpontja, a pollen mennyisége, pollenszóródás tartama, pollen életképessége, nektárkiválasztás (szekréció) napi dinamikája, nektár mennyisége, cukortartalma, cukorösszetétele, a méhek által látogatott virágok fejlettségi állapota (stádiuma), a sziromlevelek színe, a virág illata, a virágok kedveltsége (vonzása, tetszetőssége, csalogató volta), 179

190 Virágzás és termékenyülés a portokok és a bibék egymáshoz viszonyított magassága, a porzószálak fejlettsége, a porzószálak szétterülése. A virágzás alatti meteorológiai viszonyok: hőmérséklet, szélsebesség, csapadékmennyiség, napfénytartam. A fajták: virágsűrűsége, virágzási ideje (korai-kései), a fajták közötti versengés (konkurencia). A méhek: viselkedése a virágon, testükön lévő pollen mennyisége, méhlátogatás gyakorisága a virágokon, méhcsaládok száma és erőssége, a kaptárok elhelyezése és távolsága. Az ültetvény: művelési rendszere (koronaforma, sor- és tőtávolság), a fajták összetétele, aránya és elhelyezése a táblán belül. Az elvonó növényfajok (néhány jellemző példát a táblázatban közlünk) táblázat. Elvonó növények gyümölcsfajok virágzása idején (Forrás: Benedek, nem publikált) 6.1. A megporzó rovarok repülésére ható kedvezőtlen időjárási tényezők 180

191 Virágzás és termékenyülés A rovar- (méh-) megporzás hatékonyságát elsősorban az időjárás alakulása befolyásolja, kedvezőtlen időjárás tartósan akadályozza. A virágnyílás időpontjában a hőmérsékleti körülmények hazánkban gyakran kedvezőtlenek. Ezt a hátrányt a kaptárok számának növelésével lehet ellensúlyozni. A méhek 10 C alatti hőmérsékleten nem repülnek ki a kaptárokból, intenzív megporzó munkájukra optimális a C közötti hőmérséklet. Magas hőmérséklet (25 C) felett és alacsony páratartalom esetén a bibeváladék gyorsan felszárad és a pollen nem tud megtapadni a bibén. A virágzás alatti hosszan tartó esők károsak, a kinyílt portokokból kimossa a pollent, felhígítja a bibeváladékot, a pollen nem tud megtapadni és csírázni a bibén, lemossa a szekrétumcseppet, ezzel megakadályozza a megporzást. Csökkenti a nektár koncentrációját, a pollenszemek felrepednek a magas ozmotikus koncentráció következtében. Magas páratartalom hatására a pollenszemek összetapadnak, megakadályozva ezzel a pollen kiszóródását a portokokból. Az alacsony páratartalom pedig csökkenti a pollen csírázását és károsítja a bibét. A szél kiszárítja a bibét és a szekrétumcseppet. Az erős szélben (15 20 km/óra) a méhek nem repülnek, megporzást nem végeznek. A méhes megporzás technológiája. A korszerű gyümölcstermelő üzemben a méhes megporzás a termesztéstechnológia fontos láncszeme. Intenzív és jövedelmező gyümölcstermesztés az irányított méhmegporzás alkalmazása nélkül nem képzelhető el. Az irányított méhmegporzási technológia kidolgozása során az előzőkben leírt elméleti ismeretek gyakorlati felhasználását az alábbi területeken hasznosítjuk: méhcsaládok számának meghatározása, a kaptárok kihelyezésének ideje, a kaptárok elhelyezése az ültetvényben. A szükséges méhcsaládok száma hektáronként. Az ültetvényekben a méhsűrűséget számos tényező befolyásolja, módosíthatja: fajjellemzők, fajtatulajdonságok, virágsűrűség az ültetvényben, virágzás ideje alatti meteorológiai viszonyok, az ültetvény kora (fiatal termőre forduló, teljes termőkorban lévő), művelésmód (koronaforma, térállás), fajtaösszetétel a táblában, a pollenadó fák (fajták) aránya és elhelyezése, a méhcsaládok erőssége. A táblázatban közöljük a rovarmegporzású gyümölcsfajok méhcsaládszükségletre vonatkozó kísérleti adatainkat és gyakorlati tapasztalatainkat, amelyeket a számos befolyásoló tényező együttes hatását figyelembe véve irányszámként javasolunk. 181

192 Virágzás és termékenyülés táblázat. Gyümölcsösök megporzásához szükséges méhcsaládok száma (Benedek Soltész Nyéki, nem publikált) A biztonságos rovarmegporzáshoz erős méhcsaládok túlnépesedés szükségesek az alábbi esetekben: korai és gyors virágzású években, elhúzódó virágzású évjáratokban, igen korán virágzó fajoknál (fajtáknál) (gyakori szeles és hideg időjárás, megporzásra kedvezőtlenek a körülmények), igen későn virágzó fajtáknál (más fajtákból kevés pollen áll rendelkezésre a megporzáshoz), virágzás alatt kedvezőtlen (hideg, esős, szeles idő) időjáráskor (a méhek kis távolságra repülnek a kaptároktól), nagy virágsűrűség esetén, kisebb termékenyülő képességű fajtáknál, szélesebb fajtatömbök esetén, kicsi pollenadó fajta arányú ültetvényekben. A megporzó rovarok (méhek) számának növelésével részben ellensúlyozni lehet a megporzást és a terméskötődést befolyásoló korlátozó tényezőket. Az öntermékenyülő fajtáknál (pl. meggy, szilva) is méhmegporzásra van szükség. Példaként Blasse (1978) vizsgálatát említjük. A Schattenmorelle meggyfajta virágai nagymértékben öntermékenyülők. A gézsátorral izolált fákon 0,9 1,2% közötti volt a gyümölcskötődés. Ültetvényben ahol a méhsűrűség 3,5 család/ha a szabadon álló virágok termékenyülése 16 33% volt. Ezek az adatok is azt bizonyítják, hogy az öntermékenyülő meggyfajtáknál nagy gyümölcskötődés (termés) méhmegporzás nélkül nem várható. A kaptárok kihelyezési ideje. A méhek kiszállítását a virágnyílás kezdetekor kell végezni, amikor az ültetvényben az első virágok kinyílnak. 182

193 Virágzás és termékenyülés A kaptárok elhelyezésénél célkitűzésünk, hogy a táblán belül egyenletes legyen a megporzás. A kaptárokat elszórtan, as csoportokban, egymástól m-ként helyezzük el a gyümölcsös fasorai között. A kaptárok elhelyezését a méhek repülési távolsága befolyásolja. Minél kisebb távolságra kényszerül a méh repülni, annál több virágot képes meglátogatni és megporzó munkája is annál hatásosabb. A hatékony méhmegporzást az ültetvényben csak akkor biztosíthatunk, hogyha egy soron belül ültetjük el a megporzandó és a pollenadó fajtákat. A méhek elsősorban a sorok hosszában (azonos fasorban), a fák napos, szélárnyékos oldalán repülnek virágról virágra, fáról fára és szinte soha, vagy igen ritkán szállnak át a másik sorra. 183

194 7. fejezet - Gyümölcsfejlődés és -érés 1. A gyümölcs növekedése Az elvirágzás után, a megtermékenyült és kötődött virágokból megkezdődik a gyümölcsök fejlődése. Kezdetben sejtosztódással, később sejtmegnyúlással gyarapszik a gyümölcskezdemények mérete, majd a fejlődési folyamat végén megérnek, és fogyaszthatóvá válnak a gyümölcsök. Az egyes fejlődési szakaszok időtartamát a fajok és fajták örökletes tulajdonságai határozzák meg. Az alma és a körte kb. 2,5 cm-es átmérő, az ún. diónagyság eléréséig növekszik sejtosztódással. Eddig kb. 1 millió sejt alakul ki. Ezután már csak az epidermisz sejtjei osztódnak. A csonthéjasoknál általában a csonthéjkeményedés kezdete jelzi a sejtosztódásos növekedési szakasz végét. A sejtmegnyúlás idején a termés méretét a benne kialakuló vakuólumok és intercelluláris járatok is növelik. Ezek aránya az almában elérheti az összes térfogat 20 25%-át is. Az intercellulárisok kialakulásának eredményeképpen ebben a fejlődési szakaszban az alma térfogata gyorsabban növekszik, mint a tömege. A gyümölcskezdemények folyamatosan növekszenek a teljes érésig, de növekedésük üteme nem lineáris, hanem az almatermésűeknél egy szigmoid görbével, a csonthéjasoknál és a bogyósoknál pedig kettős szigmoid görbével írható le (7.1. ábra) ábra - A gyümölcsök növekedésének típusai (Ryugo, 1988 nyomán, módosítva) A teljes érés előtti napokban még jelentős mértékben gyarapszik a gyümölcsök tömege, tehát a túl korai szüret gazdasági veszteséget is okoz. Kezdetben a fiatal gyümölcskezdemények zöld színtesteket is tartalmaznak és fotoszintetizálnak, a növekedésükhöz szükséges tápanyagok egy részét ebben az időszakban maguk állítják elő. Később elveszítik ezt a képességüket, és teljes egészében az anyanövény vegetatív részeiben termelt asszimilátumokra vannak utalva. Nem minden gyümölcskezdemény jut el az érésig, egy részük korábban lehull. A gyümölcshullás a gyümölcstermő növények önszabályozó folyamatának tekinthető, amelynek során megszabadulnak a gyümölcsök egy részétől. Általában 3 hullási időszakot lehet elkülöníteni. Az őszi almafajtáknál az első közvetlenül a virágzás után van, a második júniusban, a harmadik pedig közvetlenül az érés előtt. A korán érő gyümölcsöknél ezek az időpontok előbbre, a későieknél későbbre tolódnak el. A hullás szakaszossága a gyümölcsökben lezajló biokémiai és élettani változásokkal magyarázható. A gyümölcsök magvai, azon belül is az endospermium hormontermelő központok. A fejlődés kezdeti szakaszában az endospermium teljesen kialakul, az általa termelt auxin hatására a gyümölcs intenzíven növekszik. Közben azonban fejlődésnek indul az embrió, és az felhasználja az endospermiumot. Ez a növekedés időleges csökkenését, sok esetben a gyümölcs lehullását idézi elő. Az embrió teljes kialakulása után kifejlődik a másodlagos endospermium, amely ismét elegendő auxint termel a gyümölcs növekedéséhez (7.2. ábra). 184

195 Gyümölcsfejlődés és -érés 7.2. ábra - A gyümölcshullás hormonális magyarázata az almánál (Luckwill, 1953 nyomán, in: Westwood, 1993) A virágzás utáni gyümölcshullás, amit tisztuló hullásnak is neveznek, sok esetben a hiányos termékenyülés következménye. Ez különösen az önmeddő fajoknál, illetve fajtáknál lehet számottevő. Almatermésűeknél figyelték meg, hogy a lehullott gyümölcsökben jóval kevesebb volt a magok száma, mint a fán maradottakban. A fán maradás és beérés egyik feltétele ezeknél a gyümölcsöknél, hogy a fajra, fajtára jellemző minimális számú magot tartalmazzanak. Abban az esetben, ha túl sok gyümölcs kötődik, a hullással a fa a túlterhelés ellen védekezik. Csak annyi gyümölcs marad a fán, amelynek megérleléséhez a lombfelület elegendő tápanyagot tud termelni. A fa fotoszintézisének ugyanis egyszerre kell fedezni a gyümölcsfejlődéshez és a hajtásnövekedéshez szükséges energiát. Egy gyümölcs kineveléséhez átlagosan levélre van szükség. 2. A gyümölcs érése és utóérése Az érés a gyümölcs fejlődésének befejező szakasza. Ennek során éri el a fogyasztásra alkalmas állapotát. Míg a növekedés mennyiségi gyarapodást jelent, az érés minőségi változás, amelynek során bonyolult biokémiai átalakulások játszódnak le a gyümölcsökben. Az érés szempontjából meg kell különböztetnünk utóérő és nem utóérő gyümölcsfajokat. Az utóérők tipikus képviselői az almatermésűek. Jellemzőjük, hogy a leszedett gyümölcs a növénytől eltávolítva tovább él, biokémiai folyamatok során benne olyan energiák szabadulnak fel, amelyek lehetővé teszik, hogy az megérjen, íze, színe kialakuljon, fogyaszthatóvá váljon. A nem utóérő gyümölcsök ezzel szemben leszedve már nem fejlődnek tovább, színük, ízük nem lesz jobb. Csak a fán vagy bokron megérve válnak teljes értékűvé, a teljes érés előtt leszedve ízetlenek, fogyasztásra alkalmatlanok. A kutatók egyetértenek abban, hogy ide tartoznak a bogyósgyümölcsűek. Arról azonban már vita van, hogy a csonthéjasok közül melyik fajt hová soroljuk. Az almatermésűek érési folyamatait jól ismerjük, ezzel sokan foglalkoztak. A csonthéjasok érési folyamatairól azonban nagyon kevés vizsgálati adat áll rendelkezésünkre. Ezen fajok gyümölcseiben lejátszódó folyamatok pontos megismeréséhez további részletes 185

196 Gyümölcsfejlődés és -érés vizsgálatokra van szükség. Valószínűleg akkor járunk el helyesen, ha a cseresznyét, a meggyet és a szilvát a nem utóérőkhöz soroljuk, a kajszi és az őszibarack számára pedig bevezetünk egy új, harmadik kategóriát, amely szerint ezek a fajok fán beérők, nem tipikusan utóérők, de kismértékben utóérő képességgel is rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy ezek a gyümölcsök a fán megérve érik el a valódi élvezeti értéküket, de ha a teljes érés előtt szedjük le őket, képesek bizonyos mértékű utóérésre, színesebbé válnak, megpuhulnak, az ízük is javul, de az utóérlelt gyümölcsök sohasem lesznek olyan jó ízűek, mint a fán érettek. Természetesen a túl korán leszedett gyümölcsök az almatermésűek esetén sem lesznek utóérlelhetők. A szedésre alkalmas fejlettségi állapot pontos meghatározása a gyümölcsök tárolhatósága és a termesztés gazdaságossága szempontjából is döntő jelentőségű. Módszereit külön fejezetben tárgyaljuk Kémiai és biokémiai változások a gyümölcsökben Mint minden élő szervezet, a gyümölcsök is lélegeznek. Érési folyamataik vizsgálata során légzésintenzitásuk változásának mérése gyakorlati szempontból kiemelt jelentőségű. Ebből a szempontból megkülönböztetünk klimaktérikus légzésű és nem klimaktérikus légzésű gyümölcsöket. A klimaktérikus típus esetén a gyümölcs fejlődése során az érés kezdetéig csökken a légzés intenzitása, ekkor azonban hirtelen megemelkedik és egy csúcs elérése után ismét csökken. Az emelkedés előtti minimumot preklimaktérikus minimumnak, az ez utáni legnagyobb légzésintenzitást pedig klimaktérikus maximumnak nevezzük. Klimaktérikus légzéstípus jellemző az almatermésűekre, a déligyümölcsök közül pedig a banánra az avokádóra és a papayára. Porpáczy et al. (1964) szerint a csonthéjasok közül egyes kajszi, őszibarack és szilvafajtáknál is kimutatták ezt a légzéstípust. A klimaktérikus légzésű gyümölcsök képesek az utóérésre. A fáról leszedve tovább élnek. Ha megfelelő érettségi állapotban szüreteljük őket, a tárolás során lejátszódik a klimaktérikus légzés, amelynek során felszabaduló energia lehetővé teszi, hogy az íz- és aromaanyagok, valamint a színanyagok kialakuljanak a gyümölcsökben. A hosszú tárolásra szánt gyümölcsöket, például a téli almát és a téli körtét közvetlenül a preklimaktérikus minimum után kell szüretelni. A téli almafajták gyümölcsei fogyasztásra alkalmas állapotukat a tárolás során érik el. A téli körte a hűtőtárolás után utóérlelést igényel, ami azt jelenti, hogy 5 6 napig szobahőmérsékleten kell tartani, hogy megpuhuljanak, és megfelelően színeződjenek a gyümölcsök. A nem klimaktérikus légzésű gyümölcsök légzésintenzitása folyamatosan csökken, utóérésre nem képesek. Ide tartoznak a bogyósgyümölcsűek, a csonthéjasok közül pedig a cseresznye és a meggy, egyes szerzők szerint a szilva is (Tóth Surányi, 1980). A déligyümölcsök közül nem klimaktérikus légzésű például az ananász, a citrom és a narancs. A növények valamennyi életfolyamatát, így az érést is hormonok és enzimek irányítják. Az érő gyümölcsök etilént termelnek, amely az érési folyamatokhoz szükséges speciális enzimek szintézisét stimulálja. Az etilén érést serkentő hatása csak aerob körülmények között érvényesül, vagyis megfelelő oxigénmennyiség kell az éréshez. A szén-dioxid gátolja az etilén hatását. Az érés során lebontó és felépítő folyamatok játszódnak le párhuzamosan a gyümölcsökben (7.1. táblázat; 7.3. ábra). 186

197 Gyümölcsfejlődés és -érés 7.1. táblázat. Kémiai és fizikai változások a gyümölcs érése során (Hámoriné, 1974 nyomán) 7.3. ábra - A fejlődés és az érés alatti változások a klimaktérikus típusú gyümölcsökben (Forrás: Hámoriné és Váradiné, 1990) a) növekedés, b) redukáló cukor, c) fehérjék, d) légzés, e) szerves savak, f) keményítő A legszembetűnőbbek a színváltozások. A kloroplasztiszok szétesése, a klorofill lebomlása miatt a gyümölcsök színe átalakul, a zöld színanyagok helyett sárga, piros és kék pigmentek képződnek. A vörös és kék színanyagok antocianinok, ezek vízoldékonyak, és a vakuólumokban halmozódnak fel. A sárga színt a karotinoidok és a xantofillok okozzák, amelyek zsírban oldódnak. A piros szín kialakulása szorosan összefügg a szénhidrátanyagcserével. Az alma színeződését a sok napfény, valamint a meleg nappalok és hideg éjszakák váltakozása 187

198 Gyümölcsfejlődés és -érés segíti elő, mert ekkor a nappal képződött szénhidrátokat nem lélegzi el éjjel a növény, hanem azok a pentózfoszfát cikluson keresztül antocianinná alakulhatnak. A gyümölcsök ízét, zamatát a különböző savak és cukrok, valamint az illóanyagok adják. Ezek összetétele is nagymértékben megváltozik az érés során. A gyümölcsökben lévő savtartalom legnagyobb részét almasav és citromsav alkotja. Ezenkívül tartalmazhatnak izocitromsavat és különböző szerves savakat. A szerves savak közül minden gyümölcsben van borostyánkősav, és csaknem valamennyiben oxálecetsav. A sejtosztódás szakaszában lévő alma nagy mennyiségben tartalmaz kinasavat. Szalicilsav található a ribiszkében és a szamócában. Az összes savtartalom a titrálható aciditással jellemezhető. A fiatal gyümölcsben a savak általában sók formájában fordulnak elő, kálium-, magnézium- vagy kalciumionokhoz kötődnek, ezért titrálással nem mutathatók ki. A fejlődés során aztán fokozatosan szabaddá és titrálhatóvá válnak. Az összes savtartalom az érés és utóérés során csökken. A gyümölcsök ízét nagymértékben befolyásolja a savak mennyisége, minőségi összetétele és a cukortartalomhoz viszonyított aránya. A citromsav stabilabb, mint az almasav, hő hatására nehezebben bomlik el. Légzési szubsztrátumként is először az almasav használódik el. Ezért érezzük a sok citromsavat tartalmazó gyümölcsöket éretten és főzés után is savanyúbbnak. A gyümölcsökben sokféle egyszerű és összetett szénhidrát található. A sejtfalak szilárd vázát a cellulóz adja. A pektinek különböző formái szintén a sejtfal felépítésében vesznek részt. Az érés során a gyümölcs puhulását a sejtfalak kémiai összetételének változása, többek között a pektintartalom csökkenése okozza. A keményítő az almatermésűeknél a gyümölcs cukorraktára. A fiatal gyümölcs még nem tartalmaz keményítőt, a növekedés során azonban mennyisége egyre nő, egészen az érés kezdetéig. A klimaktérium alatt lassan lebomlik, a teljesen érett almában már csak nyomokban mutatható ki. A keményítőlebomlás és a cukortartalom gyarapodása egymással szorosan összefüggő folyamat, ezért feltételezik, hogy az érés során a keményítő alakul át cukorrá. Mivel a keményítő eltűnése és az érés előrehaladása között szoros a kapcsolat, a keményítőtartalom mérése alkalmas az alma és a körte érettségének meghatározására. Ez a vizsgálat egyszerűen, a kettévágott gyümölcsök jódoldatba mártásával elvégezhető. A keményítő ugyanis a jóddal reakcióba lép, és barna elszíneződést okoz. Nem minden gyümölcs tartalmaz keményítőt. A csonthéjasokban például egyáltalán nem található. A gyümölcsökben található cukrok közül a különböző mono- és diszaharidok a legjelentősebbek. Az érés során az összes cukortartalom növekszik, a cukrok összetétele pedig fajra és fajtára jellemző módon alakul. Az őszibarackban és a szilvában például a szaharóz a fő cukorkomponens, míg az almában és a körtében a fruktóz. Az egyes gyümölcsfajok terméseiben tehát más-más a szénhidrátok összetétele, és ez az érés során is változik. A cukortartalom maximális értékét a fogyasztásra érett gyümölcsben éri el, majd az öregedés során már csökken. A nitrogéntartalmú vegyületek közül jelentősek a gyümölcsökben az aminosavak, a fehérjék, valamint azok előanyagai és bomlástermékei. A fiatal gyümölcsben a sejtosztódás időszakában nagyon intenzív a fehérjeszintézis. A magvak kialakulásakor a gyümölcshús fehérjetartalma csökken és növekszik az oldható aminosavak mennyisége, mert a magok nagy mennyiségű fehérjét raktároznak el. Érés előtt aztán ismét nő a gyümölcshús fehérjetartalma, és csak az öregedés során, a túlérett gyümölcsben csökken újra le, amikor már a lebontó folyamatok dominálnak. Az érő gyümölcsben számos illóanyag keletkezik, amelyek nélkülözhetetlenek jellegzetes ízük, aromájuk kialakításához. Az illóanyagok többnyire az alkoholok, észterek, aldehidek, ketonok, vagy a szénhidrogének csoportjához tartozó vegyületek. Az aromaanyagok szintéziséhez szükséges enzimek az érés folyamán képződnek, vagy akkor aktiválódnak. Ezek fajspecifikusak. Ezt bizonyítják a málnával végzett kísérletek, amely során az érésben levő gyümölcsökhöz különböző enzimkivonatokat adagoltak. A kezelések után többféle illóanyagot sikerült kimutatni, de a málna jellegzetes illatát csak akkor észlelték, ha az enzimkivonat málnából készült. Az érett gyümölcsök 80 85%-ban vizet tartalmaznak. Vízfelvételük különösen a növekedés második szakaszában, a sejtmegnyúlás idején intenzív. Ilyenkor nagyon fontos a növények jó vízellátásának biztosítása. Hosszan tartó szárazság nemcsak azt eredményezi, hogy a gyümölcsök növekedése leáll, hanem szélsőséges esetben még csökkenhet is a víztartalmuk. A felületi viaszréteg és a finom fedőszőrök csökkentik ugyan a transzspirációt, de a fás részek és a levelek vízhiánya miatt előfordulhat, hogy a gyümölcsökből az anyanövény felé vándorol a víz. Ilyenkor aprók és sok esetben deformáltak lesznek a gyümölcsök. A túlzott vízellátás is káros, különösen az érés alatt, mert kedvezőtlenül hat a gyümölcsök ízére és szöveti felépítésére. A laza szövetállományú gyümölcsök nem lesznek jól szállíthatók és tárolhatók. Különösen káros az érés alatti esőzés a 188

199 Gyümölcsfejlődés és -érés repedésre hajlamos cseresznye- és meggyfajtákra. Ezek gyümölcsei nem a talajból felvett, hanem a rájuk hulló csapadékvíztől repednek szét. A gyümölcsök tartalmaznak szervetlen tápanyagokat, ásványi sókat is. Ezek menynyisége nem túl nagy, 2 ezrelék körül van, de táplálkozásbiológiai értékük jelentős Utóérés, öregedés A hazai utóérő gyümölcsök közül a két legjelentősebb faj az alma és a körte. Őszi és téli almafajták a tárolóban érnek meg, a tárolás során érik el fogyasztásra alkalmas állapotukat. A téli körtefajták gyümölcsei a hűtőházi tárolás után csak utóérlelés folyamán érik el fogyasztási érettségüket. Utóérésük folyamatára a tárolási körülmények legalább akkora hatást gyakorolnak, mint a szüret időpontja és a gyümölcsök minősége. Csak a kellő érettségi állapotban leszedett és jó minőségű gyümölcsök lesznek megfelelően tárolhatók. Kísérleti eredmények szerint közvetlenül a preklimaktérikus légzési minimum után alkalmasak leginkább a tárolóba helyezésre az alma- és körtegyümölcsök. Annál tovább tudjuk tárolni őket, minél jobban késleltetni tudjuk a klimaktérikus légzési maximum bekövetkezését. Ez után a stádium után ugyanis már az öregedés következik, és a gyümölcsök gyorsan tönkremennek. Az utóérést a hőmérséklet csökkentésével és a levegő összetételének megváltoztatásával tudjuk lelassítani. Ezzel ugyanis lassítani tudjuk a gyümölcsök szöveteiben zajló biokémiai és élettani folyamatokat, lassúbb lesz a gyümölcsök anyagcseréje. A levegő páratartalmának emelésével csökkenteni tudjuk a tárolóban a gyümölcsök vízvesztését. A teljes érettség elérése után bizonyos idővel a fán hagyott és a leszedett gyümölcsökben is a lebomlási folyamatok kerülnek túlsúlyba. Ez már az öregedés jele. Az öregedő termések légzése rohamosan csökken, elvesztik jó ízüket, túlságosan megpuhulnak, szöveti szerkezetük szétesik, elbarnulnak, majd a vízveszteség következtében megráncosodnak, összetöppednek, tönkremennek. 189

200 8. fejezet - Gyümölcsminőség és befolyásoló tényezői A friss gyümölcs minőségén szélesebb értelmezés szerint azoknak a tulajdonságoknak az összességét értjük, amelyek meghatározzák a friss fogyasztásra, gyorsfagyasztásra, feldolgozásra, valamilyen gyümölcstermék előállítására, más élelmiszer vagy termék (pl. gyógyszer, kozmetikum stb.) jellegének kedvezőbbé tételére való alkalmasságot (Soltész, 1998a). Ebből következik, hogy a gyümölcsminőség relatív és állandóan változó kategória. A friss fogyasztásra kerülő, vagy a nyersanyagként hasznosuló gyümölcs minősége a felhasználói (fogyasztói) igényeknek való megfelelést, a meghatározott és elvárt követelmények kielégítését jelenti, ezért a megítélésben a szubjektivitásnak is szerepe van. A fogyasztói (felhasználói) igények várható változásával mindig számolni kell. A kereslet-kínálat is állandóan módosítja a minőségi követelményeket. Kínálati pozícióban a gyümölcsök posztharveszt jellemzői (tisztaság, frissesség, csomagolás stb.) nagyobb súllyal szerepelnek a piacon, s a szabványban megfogalmazott küllemre és beltartalmi értékre vonatkozó követelményeken kívül további elvárások jelennek meg. A frissgyümölcs-szabvány akkor működik reális szabályozóként, ha a minőségi követelményeket a lehető legszélesebb körben magában foglalja, s a gyümölcspiacot egységesen érinti. A szabvány irányítja a termelőt, elősegíti a kereskedelmi árualap egységesítését és a piaci biztonság növelését, minőségre orientál, védi a fogyasztót a megtévesztéstől és reklamálásra is lehetőséget ad. A gyümölcsminőséget a termesztés folyamatában meghatározó és befolyásoló tényezőket három nagy csoportba sorolhatjuk: a. a fajta gyümölcsminőségét meghatározó genetikai tulajdonságok, b. a genetikai tulajdonságok érvényesülését befolyásoló termesztési körülmények (termőhely éghajlati és talajadottságai, ültetvény elhelyezése, ültetési anyag, művelési rendszer, ültetvény fajtatársítása, megporzási körülmények, a pollenadó fajta xénia és metaxénia hatása, agro- és fitotechnika, fák kora és kondíciója, gyümölcsterhelés, terméskötődés szabályozása, időjárás stb.), c. a gyümölcsök egészsége és sérülésmentessége (kártevők, növényi kórokozók, vírusok jelenléte és károsításuk következménye, regulátorok, herbicidek, növényvédő szerek és műtrágyák maradványa, illetve hatása a gyümölcsökre, jégverés, szélkár, napperzselés, gyümölcsrepedés, ágdörzsölés stb.). A jó gyümölcsminőségű fajta genetikai adottságai csak megfelelő termőhelyi és termesztési körülmények között realizálódhatnak. Nem megfelelő gyümölcsminőségű fajtánál viszont a legkedvezőbb termőhely és termesztés sem tud jó minőséget biztosítani. A megtermett gyümölcsök minőségét befolyásoló tényezők további két csoportba tartoznak. 1. Elsődlegesen a gyümölcsminőség megőrzését, részben a minőség növelését szolgáló eljárások (szüret ideje és módja, betárolás ideje, tárolás hossza és technológiája, áruvá készítés, osztályozás, válogatás, csomagolás, szállítás, speciális utóérlelés stb.). 2. Minőségbiztosítás és -ellenőrzés (védjegy, szabvány, felhasználó speciális követelményei, értékesítés megszervezése és folyamata, fogyasztói igény és vélemény közvetítése stb.). A szüretnek és a szüret utáni (posztharveszt) tevékenységnek elsődleges feladata a gyümölcsminőség megőrzése, a minőségromlás megakadályozása. Hibás szürettel és/vagy áruvá készítéssel jelentősen ronthatjuk az addig meglévő minőséget. A kedvező piaci megítélést, a fogyasztók figyelmének felhívását és irányítását, a versenyképességet viszont jelentősen javíthatjuk a megfelelő posztharveszt-jellemzőkkel. A termesztés egész folyamatát egyre inkább a minőségi követelmények előtérbe kerülése határozza meg. A minőségellenőrzés, minőségszabályozás, és a minőségbiztosítás egymásra épülő rendszerének teljes körűvé válása azt jelenti, hogy ezekkel a kérdésekkel nemcsak az áruvá készítés során, illetve a piacon találkozunk, hanem már a termesztésben is. A piaci verseny előbb-utóbb a gyümölcstermesztésben is kikényszeríti a TQM (Teljes körű Minőségirányítás Rendszere) érvényesülését. A minőség a jövőben egyre inkább magában foglalja a termesztés módját, 190

201 Gyümölcsminőség és befolyásoló tényezői megerősítve az ökológiai szemléletű (integrált és bio-) termesztés szerepét. A földrajzi és technológiai eredetvédelem a gyümölcsöknél is hozzáadott értéket jelent. A termesztő által megvalósított minőségbiztosítási rendszer akkor jó, ha eljárásai, dokumentumai és saját ellenőrzési rendszere a nemzetközileg elismert és alkalmazott normáknak, tanúsítási rendszereknek is megfelel (HACCP, ISO 9000, GMP, GLP stb.). Ma már sokféle minőségellenőrzési és -biztosítási rendszer között választhatunk, amelyek sok esetben együttesen is alkalmazhatók. 1. A friss gyümölcs minőségének összetevői A friss gyümölcsök minőségének összetevői a következők. a. Az egyes gyümölcsök külső megjelenése (nagyság, alak, szín, gyümölcsfelület egyenletessége, parásodás, repedés stb.). b. A gyümölcsök beltartalmi élvezeti és táplálkozási értéke (hús színe, magtartalom, illat, íz, zamat, cukorés savtartalom, vitamin, ásványi anyag stb.). c. Biológiai és reológiai jellemzők (fajlagos tömeg, héj vastagsága és rugalmassága, héj- és hússzilárdság, héj repedési hajlama, érésmenet, érési egyöntetűség, gépi osztályozhatóság, szállíthatóság, tárolhatóság stb.). d. Gyümölcsök egészsége (tisztaság, mentesség szermaradványoktól stb.) és posztharveszt-jellemzői (kiegyenlítettség, osztályozottság, csomagolás, minőségi garancia, vásárláskori érettség, polctartósság stb.). e. Gyorsfagyasztásra, gyümölcstermékek és más készítmények előállítására való alkalmasság (hámozhatóság, magozhatóság, szeletelhetőség, lényeredék, préselhetőség, barnulási hajlam, szárazanyag-tartalom, színtartósság, festőlevűség, aszalhatóság stb.). A felhasználás módja alapvetően meghatározza a gyümölcsminőség megítélését. Az egészséges életmód jelentőségének felismerésével a friss fogyasztásnál egyre fontosabb igény a gyümölcsök kiváló beltartalmi értéke. A fogyasztók azonban ezt csak akkor méltányolják, ha ehhez a gyümölcsök attraktív megjelenése társul. Régi felismerés, hogy a fogyasztó a szemével vásárol. Sok esetben különösen az érési idény kezdetén a szép küllemű gyümölcsöket akkor is előnyben részesíti, ha azok kisebb beltartalmi értékűek. A friss fogyasztásra szánt új fajták gyümölcseinek versenyképességét hosszú távon növeli, ha a külső megjelenés, a beltartalmi jellemzők és más minőségi paraméterek egyaránt kiválóak. A feldolgozásra szánt gyümölcsökkel szembeni minőségi követelmények nagyon differenciáltak. Kevés fajta gyümölcse felel meg többféle feldolgozásra, hiszen a különböző gyümölcstermékek (aszalvány, gyorsfagyasztott gyümölcs, bor, párlat, dzsem, lé, befőtt stb.) és gyümölcsöt adalékként hasznosító (cukrászati, tejipari, sütőipari, édesipari és más) termékek készítésénél más és más beltartalmi, biológiai és reológiai jellemzőket helyeznek előtérbe. Bizonyos termékeknél (pl. befőtt, gyorsfagyasztott áru) a gyümölcsök küllemének, színének, alakjának is meghatározó szerepe van, a céltermelés esetenként speciális fajtákat kíván. A gyümölcstermékek nagy részénél azonban a gyümölcsök külső megjelenése csak másodlagos, habár a feldolgozás hatékonyságát befolyásolhatja (pl. birs molyhossága és bordázottsága, cseresznye repedési hajlama, kajszi bibepont-kiemelkedése, szamócaaszmagok elhelyezkedése, köszmétemagok színének átütése a zöld héjon stb.). A legtöbb fajta vagy friss fogyasztásra, vagy néhány ipari célra felel meg elsődlegesen. Kevés olyan fajta van, amelyik friss fogyasztásra és többféle ipari célra is kifogástalanul megfelel. A friss fogyasztásra termesztett gyümölcsöknél nagy gazdasági előnyt jelent, ha valamilyen ipari célra is elfogadható minőséget adnak. Ezek a fajták növelik a termesztés biztonságát, különösen kínálati pozícióban. Az ipari célfajták friss fogyasztásra kevésbé alkalmas gyümölcseinek termesztése és értékesítése zártabb termékpályát igényel, a biztonságos piacnak és a speciális minőségi követelmények szigorú betartásának még nagyobb szerepe van a jövedelmező termesztésben. A gyümölcsök felhasználási irányai alapján a fajokat a következők szerint csoportosíthatjuk (Soltész, 1997): A fajtákat szinte kizárólag friss fogyasztásra termesztjük, az ipari feldolgozás aránya elenyésző, gyümölcstermékek legfeljebb házilag készülnek: naspolya. A fajták a friss fogyasztást szolgálják, ipari felhasználásra elsősorban a kieső tételek kerülnek. Ezért fontos követelmény, hogy a gyümölcsök friss fogyasztásra kiváló minőséget adjanak, de a termelési volumen miatt, a 191

202 Gyümölcsminőség és befolyásoló tényezői kockázat mérséklésére valamilyen ipari célra is megfeleljenek. Ipari célfajtára főként a gyümölcsbor készítéséhez van szükség: alma, körte. A friss fogyasztás a meghatározó, az ipari felhasználás esetleges és igen kis jelentőségű. A kieső tételek kisebb fokú ipari hasznosíthatósága miatt a minőségi termesztésnek és a minőségbiztosítási rendszernek leginkább kiemelkedő a szerepe: cseresznye, nektarin, japán-kínai típusú szilva, ringló, hajtatott szamóca. A friss fogyasztás és az ipari felhasználás egyaránt jelentős, s a piaci igény szerint évente is nagymértékben változhat. A fajták termésének mindkét célra alkalmasnak kell lenniük: őszibarack (molyhos héjú), kajszi, szilva, szabadföldi szamóca, dió, gesztenye, mandula. Az ipari felhasználás az elsődleges, a friss fogyasztásnak kiegészítő jelleggel elsősorban a helyi piacokon van szerepe. Nagy előnyt jelent a gyümölcsök többféle ipari célra való alkalmassága: meggy, ipari (befőtt) őszibarack, málna, szeder, piros ribiszke, köszméte, riszméte, mogyoró. Hagyományos vagy különleges gyümölcstermékek előállítása a cél, a friss fogyasztásnak elenyésző szerepe van: fehér ribiszke, fekete ribiszke, fekete berkenye, áfonya. A gyümölcsöket kizárólag feldolgozva (gyümölcstermékként, adalékként vagy más formában) fogyasztjuk: birs, homoktövis, bodza, csipkebogyó. A gyümölcsök friss fogyasztásánál és feldolgozásánál két tendencia figyelhető meg. Egyrészt a gyümölcsöket egyre több célra dolgozzák fel. Másrészt megváltozik az a korábbi irány, hogy a megtermett gyümölcsmennyiséget egyre növekvő arányban feldolgozva juttassuk el a fogyasztókhoz. A tartós tárolás és a szállítás biológiai és műszaki feltételeinek javulásával, a vámkorlátok mérséklésével, a piaci infrastruktúra kiépülésével, valamint a gyümölcsök életminőségben betöltött szerepének felismerésével a friss fogyasztás súlya erősödik. A kereskedelem globalizációja révén a fogyasztási szokások változnak, és az igények egységesülnek. A gyümölcsfogyasztás minőségi fejlődéséhez a választékbővülés, az egyenletes és garantált minőség, valamint a kínálat időbeni kiegyenlítettsége egyaránt hozzátartozik. A piactól való nagy távolságok előtérbe helyezik a hosszabb szállítást kedvezően befolyásoló fajtatulajdonságokat (vastag gyümölcshéj, rugalmas gyümölcshús stb.). Mindez az olyan gyümölcsök (pl. szamóca, nektarin) fajtaszortimentjét is átalakítja, amelyeknél korábban kevésbé számíthattunk ilyen fajtákra. A szállítás korszerűsítése elősegíti a szennyeződések elkerülését, a hűtőlánc kiépítését a szüret és a felhasználás közötti időszakban. A gyorsan romló gyümölcsöknél (pl. szamóca, málna, bodza stb.) a hűtött térben való szállítás még az ipari felhasználásnál is nélkülözhetetlen. A gyümölcsöknél a frissesség igen fontos, amelyet nemcsak a vásárláskor kell garantálni, hanem a vásárlás és fogyasztás között eltelt rövidebb-hosszabb időben is. A gyümölcstermékeknél is azok fognak nagyobb vonzerőt képviselni a fogyasztók körében, amelyek leginkább megtartják a friss gyümölcs értékeit (pl. gyorsfagyasztott gyümölcsök). A táplálkozás-élettani hatás a friss és a gyorsfagyasztott gyümölcsöknél a legkedvezőbb. Elkerülhetetlen, hogy röviden ne szóljunk a gyümölcsminőség és a termésmennyiség kapcsolatáról. Az eladatlan gyümölcstételek nyomán fogalmazódott meg azaz egyoldalú felfogás, hogy inkább kevesebb, de jobb minőségű gyümölcsöt termeljünk. Csakhogy az esetleges többletárbevétel nem feltétlenül ellensúlyozta a fajlagos termelési költségek nagyfokú növekedését, amely az alacsony termésátlagok miatt következett be. A fajlagosan kisebb termésmennyiségből nem is következik mindig a jobb minőség. Példaként említjük a kis terméshozású alulterhelt fákon termett óriás méretű almák rosszabb tárolhatóságát. A termesztés során az optimális termésmennyiség és a kiváló gyümölcsminőség kölcsönösen feltételezi egymást. 2. A gyümölcsfajok gyümölcsminőségének sajátosságai A felhasználási célok és lehetőségek szerint a gyümölcsfajoknál differenciáltan vehetjük figyelembe a fajtamegválasztás során a minőséget meghatározó tulajdonságokat. Az almatermésű gyümölcsfajoknál a gyümölcsök küllemét a következő tulajdonságok együttesen alakítják ki: 192

203 Az almánál, a körténél és a birsnél egyaránt fontos: Gyümölcsminőség és befolyásoló tényezői nagyság, alak, alakindex, bordázottság, kocsány- és csészemélyedés, a kocsány hossza és vastagsága, csészemaradvány, alapszín, viaszfelület. Az almánál és a körténél fontos: fedőszín jellege és borítottsága, paraszemölcsök és -foltok. Az almánál fontos: héj hamvassága. A körténél és a birsnél fontos: aszimmetria, felület hullámossága, kocsány fásodása és beépülése a gyümölcsbe. A birsnél fontos: molyhosság. A csonthéjasoknál a gyümölcsök küllemét elsődlegesen meghatározó fajtatulajdonságok a következők (Nyéki et al., 1997; Kerek et al., 1998; Soltész 1998a; Szabó 1998; Szabó et al., 1998): Mindegyik csonthéjas gyümölcsnél fontos: nagyság, alak, alakindex, kocsánymélyedés, kocsány hossza és vastagsága, kocsány elválása a gyümölcstől, viaszfelület, alapszín, szín és érettség egyenetlensége, gyümölcsrepedés. Kajszi, őszibarack, szilva: aszimmetria, felület hullámossága, bibepont, varratvonal. Kajszi, őszibarack: fedőszín. Nektarin, szilva: parafoltok. Őszibarack: molyhosság. Szilva: hamvasság. Meggy: pálhalevelek gyakorisága és nagysága. A bogyósgyümölcsűek külső megjelenését meghatározó tulajdonságok fajok szerint nagyon differenciáltak (Kollányi, 1998; Soltész, 1998a). Ribiszkénél, málnánál, szedernél, köszméténél, riszméténél és szamócánál egyaránt fontos: gyümölcsök nagysága, színe és fényessége. Köszméte, riszméte, málna, szeder, szamóca: gyümölcsalak. Köszméte, ribiszke, riszméte, szamóca: csészemaradványok. Málna, szeder, málnaszeder: résztermések tapadása és kiegyenlített érése, bibemaradványok. Málna, málnaszeder: leválás a vacokkúpról. Köszméte, riszméte: hamvasság, kocsány elválása a gyümölcstől. Köszméte: serteszőrözöttség, magok átütő színe a héjon, molyhosság. Ribiszke: termések száma és kiegyenlítettsége a virágzatban. Szamóca: felület hullámossága, csészelevelek simulása, aszmagok száma, színe és elhelyezkedése. 193

204 Gyümölcsminőség és befolyásoló tényezői A gyümölcsök belső morfológiai jellemzőit és beltartalmi értékét nagyon sok tulajdonság együttesen határozza meg, az egyes paramétereknek azonban fajok szerint differenciált jelentőségük van. Az almatermésű, csonthéjas és bogyós gyümölcsű fajoknál egyaránt jelentős: gyümölcshús állománya, szilárdsága, rugalmassága, gyümölcshús színe, rostok mennyisége és jellege, lédússág, szárazanyag-tartalom, cukor mennyisége és típusa, savak összetétele, mennyisége, pektin, ásványi sók, aminosavak, vitaminok, illat, íz, aroma, zamat. Az almatermésűek speciális sajátosságai: olvadékonyság (körte), szotyósódás (körte, naspolya), lisztesedés (alma, körte), kövecsesség (körte, birs), magház és magrekeszek nagysága, magok száma és színe. A csonthéjas gyümölcsök speciális sajátosságai: lisztesedés (kajszi), mezokarpium foltos elszíneződése a héj alatt, középen és a mag körül (őszibarack), magvaválóság, kőmag tömege, nagysága és alakja, kőmag hasadási hajlama (kajszi, őszibarack), magbél édessége, glükozidtartalma, olajtartalma, húsbarnulás a kőmag körül (kajszi, őszibarack, szilva), belső mézgásodás (szilva). A bogyósgyümölcsűek speciális sajátosságai: üregesség (szamóca), magok száma, nagysága és színe (ribiszke, köszméte, riszméte), vacokkúp aránya (szeder). 3. A gyümölcstermékek minősége A minőséget a gyümölcsök egy részénél csak feldolgozással közvetíthetjük a fogyasztókhoz. Ide elsősorban a csipkebogyóból, fekete ribiszkéből, homoktövisből, bodzából és más gyümölcsökből készült funkcionális vagy gyógyhatású gyümölcstermékek tartoznak. A gyümölcstermékek nagy részénél az általános táplálkozási értéknek, az élvezeti hatásnak vagy a komfortérzésnek van nagyobb jelentősége. 194

205 Gyümölcsminőség és befolyásoló tényezői A táplálkozás-élettani hatás dönti el, hogy a fogyasztók a gyümölcstermékkel szembeni minőségi igényt a friss gyümölcsök értékével vetik össze, vagy attól függetlenül, önálló élelmiszerként minősítik. Az a leginkább mérvadó, hogy milyen minőségű a gyümölcsnyersanyag, s abból mennyi marad meg a feldolgozás során. A gyümölcstermékeknél a minőségbiztosítás az élelmiszer-biztonságot és a fogyasztóvédelmet egyaránt magában foglalja. A táplálkozás biztonsága összetett kategória, hiszen a nyersanyagként használt gyümölcsökre és a termékekben lévő adalékanyagokra egyaránt vonatkozik. A gyümölcstermék-szabvány az adalékanyagokkal és a csomagolóanyagokkal a termékbe kerülő káros anyagok mértékét is szabályozza. A gyümölcstermékeknél kémiai veszélyforrást elsősorban a nyersanyaggal bevitt szermaradványok, a gyári adalékok, illetve a csomagolóanyagok jelenthetik. Az utóbbiakkal szembeni követelmény, hogy ne csökkentsék a gyümölcstermék minőségét, ne károsítsák a fogyasztó egészségét, környezetvédelmi és -biztonsági szempontból is kifogástalanok legyenek. Fontos minőségi bélyeg, ha a fogyasztói tájékoztatóban szerepelnek az eredeti gyümölcsértékek (vitamin-, sav-, fehérje-, ásványianyag-tartalom stb.), s azok menynyire maradtak meg a termékben. A táplálkozási tájékoztató (tápértékjelölés) pedig arra is kitér, hogy a termék fogyasztása milyen mértékben fedezi a napi vitaminszükségletet, a szervezet ásványianyag-ellátását stb. 195

206 9. fejezet - Gyümölcsösök létesítése A gyümölcsültetvények rendszerint hosszú távra szóló beruházások. Megvalósításuk a közgazdasági és termőhelyi viszonyok körültekintő és sokoldalú mérlegelését teszi szükségessé. A tervezés és a megvalósítás között akár 2 4 év is eltelhet. A piackutatás során feltárt értékesítési lehetőségek kihasználása csak a biztonságos gyümölcstermesztést lehetővé tevő termőhelyi körülmények között lehetséges. Ezért a tervezett gyümölcsös termőhelyi adottságainak sokoldalú elemzése elengedhetetlen. 1. Ökológiai feltételek Az élő szervezetek harmonikus fejlődése a genetikus adottságok keretein belül nagymértékben függ a környezeti feltételektől. Az anyagcsere-folyamatok közvetve vagy közvetlenül számtalan módon kapcsolódnak az ökológiai tényezőkhöz, amelyek a termesztés eredményességét alapvetően befolyásolják Klimatikus tényezők Magyarország éghajlata. A gyümölcstermesztés az éghajlati adottságoktól egyik leginkább függő kertészeti tevékenység. Néhány meteorológiai elem az egyes gyümölcsfajok termeszthetőségét a viszonylag kis területű országunkon belül is nagymértékben korlátozhatja. Az időjárási elemek közül a mérsékelt övi gyümölcstermesztésre leginkább a hőmérséklet alakulása és a csapadék mennyiségének időbeli eloszlása van hatással. A fejezet keretében a termesztést közvetve vagy közvetlenül befolyásoló éghajlati tényezők időbeli és térbeli alakulásának legmarkánsabb vonásait tárgyaljuk. Sugárzás, napfénytartam. A sugárzási mérleg egyes komponenseinek és a napfénytartamnak a területi eloszlásában is jól felismerhető hazánk medencejellege. A globálsugárzás területi átlagértékei MJ/m 2 év között alakulnak. A legkisebb értékek az ország nyugati peremvidékén figyelhetők meg, míg a nagyobbak az Alföld középső területein. Jellemző a globálsugárzás évi menetére, hogy a júliusi érték 6 9-szer nagyobb, mint a decemberi. Az éves értéknek mintegy háromnegyede a nyári félévben jut a felszínre. A diffúzés globálsugárzás-mérések szerint az évi globálsugárzásnak kb. a fele szórt sugárzásként érkezik. Egy terület energiagazdálkodását végül is a rövid- és hosszúhullámú sugárzás együttes mérlege, a sugárzási egyenleg szabja meg. A nyári félév sugárzásegyenlegének területi eloszlása szerint az Alföld középső területein MJ/m 2 a jellemző érték, az Alföld többi részén valamint a Dunántúl keleti felén MJ/m 2 - es egyenleg figyelhető meg. A Dunántúl nyugati felén és az Északi-középhegységben 1600 MJ/m 2 -nél is kisebb értékek adódnak. A napfénytartam területi eloszlásában jelentős különbségek vannak (9.1. ábra). A különbség még az ország sík vidéki területei között is nagy, meghaladja a 350 órát. A legalacsonyabb évi összegek a Dunántúl nyugati és északnyugati határterületein, valamint az Északi-középhegység keleti felében fordulnak elő. A legtöbb napsütés a Duna Tisza közének déli területein figyelhető meg, itt az évi összeg meghaladja a 2150 órát. A termesztés szempontjából általában kívánatos 2000 órát meghaladó napfénytartam-kritériumnak gyakorlatilag az Alföld egész területe, valamint a Dunántúl túlnyomó része eleget tesz. A tenyészidőszak részesedése az évi átlagos napfénytartamból igen jó közelítéssel az ország egész területén azonosnak tekinthető, az arány 71 74% között mozog. Nyugat-Dunántúlon a vegetációs időszak napfénytartama a 1300 órát sem éri el, ezzel szemben a Dél- Alföldön az 1500 órát is meghaladja. A legtöbb napsütés júliusban ( óra), a legkevesebb decemberben figyelhető meg (40 50 óra) ábra - A napfénytartam évi összegének területi eloszlása (óra) (I ) 196

207 Gyümölcsösök létesítése Egy adott térség felhős, ködös jellegére utaló éghajlati paramétert ad a tényleges és a csillagászatilag lehetséges napfénytartam aránya. Ennek évi átlagértéke 39 47% között változik hazánkban, a területi átlag 44%. A tenyészidőszakban a relatív napfénytartam 47 58% közötti, területi átlaga 54%. A termesztés szempontjából figyelemre méltó, hogy a napsütés átlagos összegei a lehetséges tartam százalékában kifejezve határozott évi menetet mutatnak. A legkisebb értékek az amúgyis napfényszegény téli hónapokban adódnak (pl. decemberben 15 27%). A nyári hónapokban 47 65%-os értékek figyelhetők meg. A relatív napfénytartam területi eloszlása jól követi a tényleges napfénytartam területi eloszlását. Hőmérséklet. A hőmérséklet évi középértéke hazánk sík területein 9,0 11,0 C között változik. Legmelegebb területünk az Alföld délkeleti peremvidéke, itt a középhőmérséklet meghaladja a 11 C-ot (9.2. ábra). Az Alföld legnagyobb részén, a Dunántúl sík területein, a Nyírségben, Nyugat-Dunántúlon és a Dunántúli-középhegységet övező dombos területeken az évi középérték 9 10 C. Középhegységeink alacsonyabb vidékein 8 9 C, magasabb területein 8 C alatti középértékek jellemzők ábra - A léghőmérséklet évi középértékének területi eloszlása ( C) ( ) 197

208 Gyümölcsösök létesítése Mezőgazdasági termelésre hasznosítható területeinken a tenyészidőszak középhőmérséklete C között változik (9.1. táblázat). Legmelegebb területünk a Körösök torkolatvidékétől délnyugat felé a határig húzódó sáv. Itt a középhőmérséklet meghaladja a 17,5 C-ot. Az Alföld peremvidékén 17 C a jellemző érték. A Kisalföld mintegy 1 C-kal hűvösebb, mint az Alföld. Az ország nyugati határvidékén mutatkozó 15,0 15,5 Cos középhőmérséklet már a legtöbb melegigényes gyümölcsfaj termesztésének lehetőségét korlátozza, ugyanakkor kiegyenlített hőmérsékletmenetű, az év jelentős részében humid jellegű klímája néhány faj számára kifejezetten kedvező feltételeket biztosít táblázat. A léghőmérséklet havi, nyári, téli félévi és évi középértékei (ºC) A nyári és hőségnapok vonatkozásában is megmutatkozik a már említett éghajlati különbség az ország délkeleti, valamint nyugati, északnyugati területei között. Amíg a nyári napok száma (maximum 25 C) az Alföld középső és déli területein 80 fölött van, addig a Kisalföldön és a Dunántúl nyugati területein nap. A hőségnapokra (maximum 30 C) arányaiban ugyanez érvényes: az Alföld nagy részére jellemző 20 vagy azt meghaladó előfordulási számmal szemben a nyugati országrészben 8 12 ilyen napot regisztrálnak átlagosan évente. 198

209 Gyümölcsösök létesítése Az évi abszolút maximumok átlagának eloszlására jellemző, hogy amíg az Alföld legnagyobb részén a 34 C-ot is meghaladja ez az érték, sőt egyes területeken megközelíti a 36 C-ot (az Alföld délkeleti szeglete), addig a Nyugat-Dunántúlon és középhegységeink területén mindössze C figyelhető meg (9.2. táblázat) táblázat. A hőmérséklet közepes havi maximuma és minimuma (ºC) ( ) A téli félév hőmérséklet-eloszlásának legfőbb jellemzője, hogy az alacsonyabb hőmérsékletek északkeleten, a magasabbak délnyugaton figyelhetők meg. A téli viszonyokat jól tükrözi a leghidegebb hónap, a január hőmérsékleti eloszlása. Amíg az ország északkeleti részén egyes hegységekkel körülvett mélyebb fekvésű területeken 4,0 C havi középérték is előfordul, addig a Dunántúl déli területein 1,0 C-nál nagyobb értékek adódnak. Az Alföldön, kivéve a szűkebb délnyugati szegletet, valamint a Nyírség területét, 1,5 és 2,5 C közé esik a januári középhőmérséklet. A Duna Tisza közének déli harmada ennél enyhébb, a Nyírség pedig hidegebb, 3,0 C körül alakul a havi középérték. A Dunántúlon is mindössze az Alpokalján és a Dunántúliközéphegységben fordulnak elő 2,0 és 2,5 C körüli értékek. A téli félévben fellépő szélsőségesen alacsony hőmérsékletek területi jellemzőit jól szemlélteti az évi abszolút minimumok átlagait is bemutató 9.2. táblázat. E szerint a mért legalacsonyabb hőmérsékletek átlagai 13,0 és 20,0 C közé esnek. A legerősebb fagyok az Északi-középhegységben figyelhetők meg. Ennél már valamivel enyhébb, de még mindig erőteljes lehűlésekre lehet számítani az Alföld középső és keleti területein, valamint Délnyugat-Dunántúl keskeny határ menti sávjában. E vidékeken 17 és 18 C-os átlagok adódnak. Legenyhébb területeink a Dunántúli-középhegység és a Mecsek, valamint nyilvánvaló módon a városi mezoklímahatással összefüggésben Budapest környezetében találhatók: az abszolút minimumok átlagértéke 13 és 15 C közé esik. A havi abszolút maximumok és minimumok ötvenéves átlagai alapján kapott képet tovább árnyalja a 9.3. táblázat adatsora. Az országban bárhol előfordulhatnak rendkívül szélsőséges hőmérsékletek, az abszolút maximumok és minimumok vonatkozásában elmosódnak a területi különbségek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenütt közel azonos a termesztés kockázata. 199

210 Gyümölcsösök létesítése 9.3. táblázat. A hőmérséklet havi abszolút maximuma és minimuma (ºC) ( ) Fagyos nap (minimum 0 C) fordul elő hazánkban évente. 90 napnál kevesebbet figyeltek meg a Duna Tisza közének déli területein, a Balaton környékén és Észak-Somogyban. Az ország legnagyobb részén alkalommal regisztrálnak fagyot. A nyugati határvidéken fagyos nap fordul elő. 110-nél nagyobb gyakoriság az Északi-középhegységben adódik. A termesztés sikerét nagymértékben befolyásolja a késő tavaszi és a kora őszi fagyok fellépése (9.3. ábra). Az utolsó tavaszi fagy a magasabb hegységeket figyelmen kívül hagyva április 1-je és 25-e között figyelhető meg az ország különböző területein. Tehát az időbeli különbség igen nagy, több mint három hét. Legkorábban a Duna Tisza közének déli területein, valamint a Balaton környezetében szűnik meg a fagyveszély. Az első őszi fagy fellépése október 10-e és november 5-e között várható. A legkedvezőbb helyzetben a Mecsek vidéke és a Balaton környéke van. Az Alföld és a Dunántúl legnagyobb részén október 20-a után mérik az első őszi fagyot, az Alföld északi területein és a Kisalföldön már 20-a előtt számíthatunk fagyos nap előfordulására. Legkorábban az Északi-középhegységben és Délnyugat-Dunántúl keskeny határ menti sávjában regisztrálnak 0 C alatti minimum hőmérsékletet. Az első és utolsó fagyos nap átlagos dátumai által meghatározott intervallum a fagymentes időszak, ami az agroklimatológia egyik legfontosabb éghajlati paramétere, mivel a termesztés biztonságával szoros kapcsolatban áll (9.4. ábra). A kertészeti termesztés szempontjából figyelembe veendő területeken belül a fagymentes időszak hosszában több mint 6 hét különbség mutatkozik. Legkedvezőbb adottságokkal a Budapesttől délre a Duna mentén fekvő területek, a Duna Tisza közének déli része és a Balaton környéke rendelkezik: a fagymentes időszak 200 napnál is hosszabb ábra - A késő tavaszi (a) és kora őszi (b) fagyok átlagos határnapja Magyarországon 9.4. ábra - A fagymentes időszak hossza Magyarországon 200

211 Gyümölcsösök létesítése Fagyok kialakulása, gyakorisága, előrejelzése. Radiációs fagyok kialakulására gyenge légmozgású időjárási helyzetben számíthatunk, amikor a levegő relatív páratartalma még napnyugta idején is viszonylag alacsony. Az éjszakai időszakban a felszínhez közeli levegőréteg hőmérsékletét alapvetően a felszín effektív kisugárzása szabályozza. A folyamatos energiavesztés hőmérséklet-csökkenést eredményez. A hőmérséklet csökkenése kezdetben erőteljes (ez az ún. nekilendülési szakasz), majd a minimumig fokozatosan mérséklődik (ezt csillapulási szakasznak szokás nevezni). A hőmérséklet csökkenésének mértéke függ a magasságtól is: a hőmérséklet-csökkenés a felszínhez közeledve a csillapulási szakaszban egyre erőteljesebb (400 cm-en 0,59, 200 cm-en 0,63, 100 cm-en 0,68 és 50 cm-en 0,72 C/óra). Ha a fagy kialakulását légtömeg-áthelyeződés okozza, akkor szállított vagy más néven advektív fagyról beszélünk. Szállított fagyok esetén a termesztő legtöbbször kiszolgáltatott, a hagyományos fagyvédelmi eljárások csődöt mondanak. A termesztés egyik fő kockázati tényezőjének tekinthetjük Magyarországon a késő tavaszi fagyokat. Az utolsó fagyos nap átlagos határnapjának ismerete a kockázat mértékéről már ad némi felvilágosítást. Ennél azonban részletesebb áttekintést tesz lehetővé a 9.4. táblázat, amelyben 4 állomás fagygyakorisági adatait mutatjuk be a három tavaszi hónapra. A táblázat szerint az ország északkeleti területén az utolsó tavaszi fagy május második felében, Kecskeméten, Kalocsán viszont május első pentádjában fordul elő. A Dunántúl középső területén a fagyok szintén május végéig tartanak, a lehűlés nagysága azonban mint ezt a részletesebb statisztikák mutatják az alföldi területekéhez mérten lényegesen kisebb táblázat. Fagyok gyakorisága az összes nap százalékában ( ) Fagyelőrejelzésről beszélünk, ha az esti meteorológiai észlelések birtokában előre jelezzük a hajnalban várható legalacsonyabb hőmérsékletet. Egy körzetben pl. a domborzati, a talaj- vagy a sajátos áramlási viszonyok miatt akkor is lehet fagy, amikor az országban sehol máshol nem fordul elő, de ugyanez fennállhat fordítva is. A fagyelőrejelzés két részből áll. Először a hivatalos keretek között (pl. az Országos Meteorológiai Szolgálat által) 201

212 Gyümölcsösök létesítése kibocsátott időjárás-jelentés alapján tájékozódunk az általános helyzetről. Rendkívüli erősségű hidegbetörés esetén nem sokat tehetünk, de a kisugárzási fagyok ellen léteznek hatásos módszerek. Helyi előrejelzést akkor célszerű készíteni, ha a nagyobb térségre valószínűsíthető lehűlés 0 C körül várható. Ekkor a helyi hatások miatt bekövetkező néhány fok eltérés is már lényeges lehet. A helyi fagyelőrejelző módszereket két csoportba szokás sorolni. Az egyik csoportot az empirikus vagy éghajlati módszerek alkotják. Ezeknek az eljárásoknak az elvi alapja az a megfigyelés, hogy a kisugárzási fagyok hasonló időjárási körülmények között lépnek fel. Ehhez szükség van a gazdálkodó helyismeretére, sokéves tapasztalatára is. A fagyelőrejelzések másik csoportjába a fizikai előrejelzési módszerek tartoznak. Ezek az elméletinek is nevezhető eljárások az éjszakai lehűlés folyamatainak fizikai elemzésén alapulnak. Ahhoz, hogy ilyen módon adjuk meg a levegő lehűlését, nagyon sokrétű és alapos mérésre van szükség, és e módszereknek jelentős az eszközigénye is. Többek között mérni kell a felszín hőmérsékletét, ami csak infrahőmérővel lehetséges, s ennek az ára ma még igen magas. Ebből a megfontolásból a továbbiakban csak néhány empirikus fagy-előrejelzési módszert ismertetünk. Az ezekben előforduló mennyiségek jelentése rendre a következő: T n a hőmérőházban reggel 7 órakor mért minimum hőmérséklet, T n,19 az esti észlelésnél a nedves hőmérséklet, T d az esti észlelésnél mért harmatpont, T 19 az esti észlelésnél mért léghőmérséklet, n az esti észlelésnél mért felhőzet az égbolt nyolcadában (oktában), h az éjszaka hossza az esti észleléstől számítva a napfelkelte utáni első félóráig tized órában mérve, RN relatív nedvesség az esti észleléskor. Az itt felsorolt, mérendő értékeket szabályosan felállított (2 méter magas) angol hőmérőházban kell mérni. A hajnalra várható legalacsonyabb hőmérsékletnél a talajközelben várható hőmérséklet 2 5 C-kal is alacsonyabb lehet. A bemutatott formulák a reggel 7 órakor a 2 méteres magasságban várható minimum hőmérséklet, a T n értékére adnak becslést. A gyakorlatban használható empirikus fagy-előrejelzési módszerek közül megemlítjük az ún. harmatpont módszert, aminek becslési formulája: T n = T d A harmatpont módszer esetében feltételezzük, hogy az éjszakai lehűlés során a levegő legfeljebb az este észlelt harmatpontig hűl le, mivel ha azt az értéket eléri, megindul a kicsapódás, s a páraképződés latens hője a további hűlést jelentősen mérsékli. Ha rendelkezünk száraz-nedves hőmérőpárral, pszichrométerrel, akkor a száraz és a nedves hőmérséklet alapján a pszichrométer-táblázatból kikereshetjük a harmatpont értékét. Ha nem rendelkezünk nedves hőmérővel, akkor legalább egy higrométer szükséges a relatív nedvesség meghatározásához. Young módszerének becslési formulája: T n = 0,3738T d 0,0515RN + 0,0523n + 5,0491, ami lényegében a harmatpontmódszer módosított változata. Az egyenletben megadott együtthatókat Kecskeméten végzett vizsgálatok alapján közöljük. Nem kíván nagyobb műszerezettséget, mint az előző módszer, mivel a borultság szabad szemmel észlelhető. Angström becslési formulája: T n = 0,3757T n,19 + 0,0790 T 19 0,

213 Gyümölcsösök létesítése A Young-formulánál egyszerűbb becslés, de szükséges hozzá egy pszichrométer, a nedves hőmérséklet meghatározásához. Mind a Young-, mind az Angström-módszer jóval megbízhatóbb, mint a harmatpontmódszer. A harmatpont-módszernél akár pozitív, akár negatív irányban előfordulhat 5 fokos eltérés is az előre jelzett és a tényleges érték között. Ugyanakkor e két utóbbi eljárást alkalmazva a várható hiba 80% valószínűséggel ±2 C-on belül van. A bemutatott eljárások mindegyike a szabvány szerinti esti észlelésen alapul. Nem vesz figyelembe olyan eseményeket, amelyek ez után következtek be, s hatással lehetnek az éjszakai hőmérséklet menetére. A módszereket zavaró külső körülményektől mentes időszak (éjszakai csapadékhullás, ködképződés, hirtelen hőmérséklet- és nedvességváltozás = front áthaladása) adatai alapján dolgozták ki, nyilvánvalóan csak ilyen esetekben várható el az is, hogy jó prognózist adjanak. Csapadék, párolgás. Hazánkban a csapadék területi eloszlását az áramlási feltételek, valamint a tengerszint feletti magasság határozzák meg. A csapadék évi összege az ország területén 500 és 900 mm között változik (9.5. ábra). A legcsapadékosabb körzetek a nyugati, délnyugati határszélen, valamint középhegységeinkben találhatók. E területeken a csapadék meghaladja a 700 mm-t, sőt fellelhetők kisebb tájegységek, főleg az Alpokalján, ahol az évi összeg a 900 mm-t is meghaladja. Az ország területének a legnagyobb részén mm közötti csapadék hull évente, a szárazabb területek a keleti országrészben találhatók. Az Alföld középső területe hazánk legszárazabb vidéke, itt a csapadék mm. Figyelembe véve a hőmérséklet területi eloszlását is, e terület vízhiánya kiugróan magas ábra - Az évi átlagos csapadékösszegek területi eloszlása Magyarországon A csapadék évközi eloszlásáról tájékoztat a 9.5. táblázat, amelyben 13 állomás havi csapadékadatait közöljük. Ebből megállapítható, hogy a csapadék nyári félévi eloszlása igen hasonló az évi térképen mutatkozó arányokhoz. Ezt elsősorban domborzati viszonyainknak tudhatjuk be. A domborzat hatása annyira jelentős, hogy az egyes megfigyelőhelyek csapadékai közelítőleg azok tengerszint feletti magassága szerint rendeződnek. 203

214 Gyümölcsösök létesítése 9.5. táblázat. A csapadék havi átlagos összegei Magyarországon (mm) ( ) A gyümölcstermesztés szempontjából is fontos kérdés a napi csapadékösszegek gyakorisági megoszlása. Az 1 mm-nél nagyobb csapadékot hozó napok száma 80 és 100 között van az országban. A nagyobb értékek a délnyugati, nyugati területeken, hegységeinkben és északkeleten jellemzők, a 80 körüli gyakoriság sík vidékeinken, különösen az Alföld középső területein fordul elő. Az 5,0 mm-t elérő vagy meghaladó napok száma 35 54; a területi eloszlás közel azonos az előzővel. A 10 mm-t elérő vagy meghaladó napok száma már csak 15 31, míg a 20,0 mm-t elérő vagy meghaladó csapadékú napok száma csupán A mezőgazdaságban több szempontból is fontos kérdés a csapadékmentes időszakok gyakorisága. Az elemzések szerint kora tavasszal és kora ősszel a leggyakoribbak a csapadék nélküli időszakok. A nyár valamivel kedvezőbb képet mutat, bár ennek elsősorban az az oka, hogy az elhanyagolható hatású kis csapadékok felszabdalják a hosszan tartó szárazságot okozó időjárási helyzeteket (9.6. táblázat) táblázat. Csapadék nélküli időszakok tartamának (nap) gyakorisága (%) A mezőgazdasági termesztésben leggyakrabban a vízhiány a limitáló tényező. Ez számszerűen is alátámasztást nyer, ha a lehetséges (potenciális) párolgás értékeit vesszük szemügyre (9.6/a ábra), és az adatokat összevetjük a csapadékösszegekkel. A tenyészidőszak (április szeptember) potenciális párolgási értékei mm között vannak. A fizikai adottságok leginkább a Tiszántúl középső és déli területein kedveznek a párolgásnak, több mint 700 mm víz elpárologtatása volna lehetséges. Az 500 mm-nél kisebb párolgási érték csak az Északiközéphegység magasabb fekvésű területein fordul elő. Ezek képviselik a szélsőségeket. Sík vidéki területeink legnagyobb részén mm, Nyugat-Magyarországon mm víz elpárolgását teszik lehetővé a légkörfizikai feltételek. A potenciális párolgás és a csapadék mennyiségének különbsége adja meg az éghajlati vízhiányt (9.6/b ábra). A nyári félév vízhiánya mm között mozog. Az Alföld legnagyobb részén 350 mm-t is meghaladja a deficit. A legkisebb vízhiánnyal az ország nyugati szegletében, és természetesen magasabb hegységeinkben találkozunk (0 50 mm). Magyarország a nyári félévet tekintve egészében vízhiányos, azaz arid jellegű terület. 204

215 Gyümölcsösök létesítése 9.6. ábra - A potenciális evapotranszspiráció (a) és az éghajlati vízhiány (b) területi eloszlása Magyarországon Légnedvesség. A légnedvesség egyfelől a párolgás, párologtatás (evaporáció és transzspiráció) intenzitását meghatározó egyik fizikai paraméter, másfelől a növényállományok élettevékenységét közvetve vagy közvetlenül befolyásoló fiziológiai tényező. A levegő nedvességi állapotát jellemezhetjük az abszolút (vagy tényleges) páratartalommal, a páranyomással és a relatív páratartalommal. A leggyakrabban ez utóbbit szokás megadni, mivel a viszonylagos nedvesség mérhető a legegyszerűbb, legolcsóbb eszközökkel (higrométer). A relatív nedvesség maximuma általában decemberre esik (a területi átlag: 84%), minimuma júliusban figyelhető meg (a területi átlag: 64%). Termesztési szempontból beszédesebb a 14 órai terminusészlelések átlagértékei. A nyári minimum ezek alapján élesebben rajzolódik ki, mint a napi középértékekből (9.7. táblázat) táblázat. A relatív nedvesség középértékei 14 órakor (%) ( ) A relatív nedvesség maximuma általában napkelte után észlelhető, a minimum kora délután figyelhető meg. A levegő a relatív páratartalom minimumának idején a legmelegebb, így ekkor a legnagyobb a telítési hiány is, ami a növényeket fokozott párologtatásra készteti. 205

216 Gyümölcsösök létesítése Részben a páratartalommal kapcsolatos a légköri szárazság (más néven légköri aszály) fogalma. A légköri szárazság bekövetkezéséről akkor szokás beszélni, amikor a levegő nedvességtartalma 40% alá süllyed, és a hőmérséklet meghaladja a 30 C-ot. A légköri szárazság a nyári félév jelensége, rendszerint térségünkbe érkező szubtrópusi eredetű kontinentális levegő okozza. A légköri aszály naponkénti tartama 3 5 óra, általában a késő délelőtti órákban alakul ki, és a kora délutáni órákban fejeződik be. Leggyakrabban júliusban és augusztusban figyelhető meg, évente átlagosan alkalommal. A légköri szárazság rendszerint 2 5 napig tart. Szél. A szél iránya hazánk területén rendkívül változó. Az ország nyugati és középső területein az északnyugati szelek uralma a jellemző. A Dunántúl nyugati határának közelében az Alpok eltérítő és védő hatása folytán az uralkodó szélirány északivá válik. Az ország északkeleti részén, a Tisza és a Körösök által közrezárt területen, sőt a Dél-Tiszántúl egyes helyein is az északkeleti vagy északi az uralkodó szélirány. A szélsebesség évi menetében nem alakulnak ki nagymértékű eltérések. A legszelesebb időszak a tavasz eleje (március, április), ekkor a szélsebesség átlagos havi értéke 2,5 4,5 m s 1 körül alakul. Ettől kezdve a szélsebesség fokozatosan csökken, s a nyár végén, ősz elején minimális: 1,5 3,5 m s 1. A szélsebesség napi menete is határozott napi változást mutat. A szélsebesség minimuma mindig az éjszakai órákban, a maximális napi sebesség pedig a nap delelését követően, kora délután következik be. A legkisebb átlagos évi szélsebességek a Duna Tisza közének északi részén alakulnak ki, kb. a Csepel-sziget és Szolnok vonalától északra, valamint az Északi-középhegység vidékén. A másik kis légmozgású terület a Dunántúl déli határterülete. Ezeken a területeken az évi átlagos szélsebesség nem emelkedik 2,0 m s 1 érték fölé. A szélsebességek évi átlaga a Kisalföld nyugati részén, valamint az Alföld északkeleti részén és a keleti peremvidéken a legnagyobb. Ezeken a területeken az évi átlagos szélsebesség eléri vagy meghaladja a 3,0 m s 1 értéket. Feltűnően szeles a Dunántúli-középhegység és közvetlen környéke, ahol a szélsebesség eléri a 3,0 m s 1 -ot. Az ország egyéb területein az évi átlagos sebesség 2 3 m s 1. A makroklimatikus feltételek helyi módosulása. Az előzőekben Magyarország éghajlatának általános vonásait ismertettük. Törvényszerű, hogy a klíma makroléptékű jellemzői az egyes tájegységeken belül a helyi tényezők hatására jelentősen módosulhatnak. A mezo- vagy mikroklimatikus éghajlati jelleg kialakulásában döntő szerepe van a domborzatnak (tengerszint feletti magasság, térszínforma, lejtők kitettsége, medencehelyzet) és a felszín anyagának (talaj, növényzet, közeli vízfelszín). A termőhelyi adottságok felmérésekor a makroklimatikus adottságok módosulásának értékelése, az éghajlati adatok adaptálása, azaz a helyi klimatikus tényezők tényszerű feltárása nélkülözhetetlen. A mezoklíma a makro- és a mikroklíma között átmenetet képez. Fő jellemzője, hogy bizonyos tulajdonságaiban egységes, más elemek vonatkozásában azonban olykor rendkívül változatos képet mutat. Mikroklímákban általában gazdag, amit a térszínforma, a növényzet és a talaj heterogenitása idézhet elő. Termesztési szempontból a mezoklíma a kistáji egységek klímájával azonosítható, és mint ilyen a terepklíma különböző változatait jelenti. A természetes felszínek felett az energiaháztartás olykor szélsőséges eltérései miatt függőleges irányban korlátozott kiterjedésű sajátos klíma, ún. mikroklíma alakul ki. A mikroklíma tehát olyan felszínhez közeli mikrometeorológiai folyamatok rendszere, amelyeket a felszín és a légkör sajátosságainak kölcsönhatása alakít ki, a helyi adottságok által megszabott keretek között. A mikroklímákra általánosan jellemző, hogy bennük vagy határfelületükön bizonyos meteorológiai elemek a makroklímában megfigyelhető értékekhez képest nagyságrendekkel nagyobb térbeli és időbeli változást mutatnak. Így pl. a talaj közeli térben, a besugárzási periódusban a hőmérséklet magasság szerinti változása a meteorológiában szokásos száz méteres távolságra vonatkoztatva akár az ezres nagyságrendet is elérheti. A változatos formában kialakuló mikroklímák két fő csoportba sorolhatók: zárt és nyílt mikroklímák. A könyv témájához igazodva csak a nyílt mikroklímák néhány jellemző tulajdonságát ismertetjük vázlatosan. A nyílt mikroklimatikus terek folyamatainak irányításában a sugárzási energia és a szabad légkör folyamatai közvetlenül vesznek részt. Ebbe a csoportba tartoznak mindazok a mikroklimatikus terek, amelyekben kialakulnak a meteorológiai elemeknek (hőmérséklet, szél, légnedvesség) a kicserélődési folyamatok által meghatározott profiljai, és a mikroklimatikus tér valamely síkjában vagy rétegében bekövetkezik a napsugárzás hullámhossz-transzformációja. Amennyiben a talajt növénytakaró fedi, a mikroklímát az állomány állapota alakítja ki, ekkor állományklímáról szokás beszélni. Minden növényfajnak, és azon belül minden fejlettségi állapotnak sajátos mikroklímája van. Az állományklíma az állomány szerkezetének módosításával és egyéb technológiai beavatkozásokkal bizonyos határok között befolyásolható. 206

217 Gyümölcsösök létesítése Növényállományok klímája. Növényállományok klímaterében szokás megkülönböztetni a talaj mikroklimatikus terét, az állomány belső mikroklimatikus terét, az állomány feletti külső mikroklimatikus teret valamint egy átmeneti zónát, amelyben a felszín borítottságából adódó különbségek fokozatosan eltűnnek. A növényállomány jelenléte minden meteorológiai tényező térbeli és időbeli eloszlására hatással van. A növényállomány felső szintjéhez érkező sugárzás az állománytérben mennyiségi és minőségi változást egyaránt szenved. A mennyiségi változás összetevői az elnyelés és a reflexió. A sugárzásgyengülés mértéke a legjobb összefüggést a levélfelületi indexszel (LAI) mutatja. A növényállományok elnyelő képességét az ún. Beer-törvény írja le, ami a következő alakú: I = I o exp( alai), (J cm 2 min 1 ), ahol I a sugárzás intenzitása az állományban a talaj felszínén, I o az állomány fölött mért intenzitás és az a az ún. kioltási együttható, amelynek értéke a látható sugárzásra 0,3 0,8 között változik, a fotoszintetikusan aktív sugárzásra (PhAR) vonatkozó átlagos értéke 0,85. A növényállományok teljes elnyelésének átlagos értéke 55 75% között mozog. A növényállományok sugárzáskioltását, vagyis az árnyékolóhatás mértékét jelentősen befolyásolja az állomány kora, fejlettsége és vízellátottsága. A zöld levél átbocsátása, elnyelése és visszaverése a hullámhossz függvényében is jelentős eltéréseket mutat. Ez az oka annak, hogy az állomány mélyebb rétegeibe már megváltozott spektrális összetételű sugárzás jut. A növények levelei főként a látható sugárzás tartományában (50 75%) és az nm-es közeli infratartományban (50 100%) nyelik el a beeső sugárzást. A legkisebb elnyelés 1000 nm körül figyelhető meg, egyben itt a legnagyobb a visszaverés (50 60%) és az átbocsátás (30 40%) aránya. A gyümölcsösben a lombozat sugázásienergia-bevételének nagyobb része a közvetlen sugárzásból származik. A legtöbb közvetlen sugárzást a korona csúcsi része kapja. A korona csúcsi részét, figyelembe véve az átlagos borultságot is, április 20. és szeptember 10. között közel 1500 órán át éri közvetlen sugárzás. Ezzel szemben a talajhoz közeli koronarészen, észak déli sorirányú gyümölcsösben, ennek mindössze 24%-a mérhető (sortávolság 4,5 m, állománymagasság 3 m). A sorköz középvonalában, közvetlenül a talaj felett megfigyelt érték 30%-a a maximálisnak. A kelet nyugat sorirányú sövénygyümölcsösnél a déli és az északi kitettségű felületek között tetemes aszimmetria alakul ki. A déli oldal több mint kétszeres időtartamú napsütést kap az északihoz képest. Az ültetvények sugárzásellátásában az égbolt szórt sugárzása szintén fontos szerepet játszik, mivel az behatol a növényállomány olyan részeihez is, ahová az árnyékhatás miatt a közvetlen sugárzás nem jut el. A korona alsó szektorának sugárzásellátásában jut fontos szerephez a talajról történő reflexió. A korábbi vizsgálatok rámutattak, hogy a jó minőségű termés és a megfelelő termőrügy-berakódás egyik alapvető feltétele, hogy a lombkorona minden része az állomány felett mérhető sugárzás legalább 30%-ában részesüljön. A szél a mikroklímáknak, és így az állományklímának is az egyik legfontosabb szabályozó eleme. Az áramlási kép növényállomány jelenlétében jelentősen módosul, a sebességmezők megemelkednek, a sebesség magasság szerinti eloszlása megváltozik. Az állományok belső terében még nagyobb szélben is erőteljes sebességcsökkenés tapasztalható. Ennek nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk, mivel az állománytér és a külső szabad légtér közötti anyag- és energiaforgalom, azaz az ún. kicserélődési folyamatok intenzitása elsősorban a légmozgás erősségétől függ. A szén-dioxid-koncentráció szinten tartása a koronatérben, a szenzibilis hő és a vízgőz elszállítása a növények környezetéből elsősorban a szél függvénye. Az ültetvények belső terében a talajfelszínhez közeledve egyre gyengébb a szél. Sövénygyümölcsösben az állomány felett mért értékek százalékában kifejezve a következők szerint mérséklődtek a szélsebességek: 2,5 m magasságban 30 40%-ra, 1,5 m-en 15 25%-ra és 0,5 m-en 5 10%-ra. A szélsebesség ilyen mértékű csökkenése a makroklímában megfigyelt közepes erősségű légmozgás esetén jellemző. A szél hatása a gyümölcstermő növényekre lehet mechanikai és fiziológiai. A mechanikai hatás a legtöbb esetben káros: az erős széllökések, szélviharok törési sérüléseket okozhatnak, a rendszeres egy irányból érkező szél pedig a fák alakjának torzulásához, az állomány megdőléséhez vezethet. A szél mechanikai hatásaként fogható fel a megporzásban játszott szerepe. A szélporozta növények esetén a tartós szélcsend, rovarporozta növényeknél az erős, viharos szél hátráltathatja a megporzást. A szél legjelentősebb élettani szerepe a transzspiráció fokozásában nyilvánul meg, de közvetve a növények anyag- és energiaforgalmának egészére befolyással bír. A növényállományok hőmérsékleti viszonyainak értékelésekor általában háromféle állománytípusról szokás beszélni: nyílt, félig zárt és zárt növényállományról. Nyílt állományról beszélünk, ha a levélfelületi index (LAI) kisebb 1-nél, 1 és 3 közötti LAI-érték esetén félig zárt, és ha a levélfelületi index meghaladja a 3-as értéket zárt az állomány. Nyílt állományoknál a hőmérsékleti többlet és hiány egyaránt a talajfelszín közelében figyelhető meg, félig zárt állományoknál általában az állomány középmagasságában, zárt szerkezetű növényzetnél pedig az állomány felső szintjén mérhetők a 207

218 Gyümölcsösök létesítése legnagyobb hőmérsékleti eltérések. A növényzet hőmérséklet-módosító hatása elérheti a ±5 C-ot, értéke a be-, illetve kisugárzástól, valamint a szél okozta hőcsere mértékétől függ. Fiatal és nyílt növényállományokra a 0 2 C-os nappali hőmérsékleti többlet és a kb. ugyanilyen mértékű éjszakai hőmérsékleti hiány jellemző. Félig zárt állományokban jó vízellátottság mellett nappal 2 3 C hőmérsékleti többlettel számolhatunk, de ha nem megfelelő a vízellátottság, ez a többlet a déli órákban elérheti a 3 5 C-ot is. Zárt állományokban, főleg, ha a levelek nagyobb hányada közel vízszintes állású, a kialakuló nappali hőmérsékleti többlet igen nagy (4 8 C) lehet. Derült nyári napokon a zárt állományok felszínének hőmérséklete megközelítheti a 40 C-ot, míg az állomány alsó része hűvös marad (25 28 C). Így az állomány felső zónájának fokozott energiaterhelése miatt rendkívül megnőhet a specifikus transzspiráció, ami a növények vízforgalmában sok esetben zavart okoz. A gyümölcsültetvények belső terében a hőmérséklet rendkívül változatos, olykor szélsőséges térbeli és időbeli eloszlást mutat. A lombkorona egyes részei más és más megvilágítottságban részesülnek. A korona csúcsi része és a sugárzásnak kitett lombfelületek rendszerint magasabb hőmérsékletűek, mint a korona belső tere vagy a sugárzásnak kevésbé kitett északi oldala. Időbeli átlagban a korona délnyugat felé néző része a legmelegebb. A gyümölcsfák koronaszintjében a léghőmérséklet nappal általában magasabb, mint a meteorológiai állomáson, 2 m magasságban mérve. Éjjel viszont a lombozat kisugárzást mérséklő hatására az állomány levegője kevésbé hűl le. A gyümölcsültetvények nyitottsága következtében az ültetvények talajának hőmérséklete hasonlóan mozaikos, mint a lombkoronáé. A lombkorona alatt a felső talajréteg rendszerint 2 3 C-kal hűvösebb, mint a szabadban, a sorközök talaja azonban általában 1 2 C-kal melegebb. A gyümölcstermő növények vízháztartása is nagymértékben függ az állomány szerkezetétől. Így pl. az ültetvények döntő többsége nyílt állományként viselkedik, aminek az a következménye, hogy az intenzív transzspiráció mellett az evaporáció is jelentős szerepet játszik az állomány vízfelhasználásának alakulásában. A vízfelhasználás egyik napról a másikra többszörösére emelkedhet vagy az előző napi töredékére csökkenhet. A júliusi és augusztusi magas hőmérsékletek miatt, valamint az alacsony páratartalom következtében a napi vízfogyasztás igen magas: átlagosan 3 6 mm, hőségnapokon akár a 7 8 mm-t is elérheti. A gyümölcsfáknál gyakorlatilag megoldhatatlan a vízforgalom transzspirációs együtthatóval történő kifejezése. Helyette a transzspiráció-intenzitást szokás vizsgálni, ami az egységnyi levélfelületre vonatkoztatott vízfelhasználást jelenti. Az egyes fajok, fajták között jelentős vízforgalmi különbségek mutatkoznak. Példaként említjük, hogy az alma és a körte transzspiráció-intenzitása közel azonos, ehhez képest az őszibaracké lényegesen kisebb: kb. 4 5 C-kal magasabb hőmérsékleten párologtat az előbbiekkel megegyező mennyiségű vizet. A légnedvesség rendkívül változatosan alakul a gyümölcsültetvényekben. A relatív légnedvesség legnagyobb értékei a hajnali, reggeli órákban figyelhetők meg az állományok belső terében, majd a nap során, egészen a késő délutáni órákig, a fokozódó transzspiráció ellenére fokozatosan csökken a telítési arány az emelkedő hőmérséklet következtében. Szélsőségesen száraz, forró időjárási körülmények között a legaktívabb nappali órákban a relatív páratartalom igen alacsony, akár 20 50% is lehet az állománytérben, ami már önmagában is vízforgalmi zavarokat okozhat. A talajok minősége is hatással van az állományban kialakuló mikroklímára. A homokos, laza talajok könnyen hevülnek, általában gyorsan reagálnak az energiaforgalom egyes összetevőinek változásaira, a mikroklímát szélsőségessé teszik. Gyakori, hogy a tényleges evapotranszspiráció messze elmarad a potenciálistól. A közepesen kötött vályogtalajok felmelegedése és lehűlése mérsékelt, az állománytér hőmérsékletében és nedvességtartalmában ritkán alakulnak ki szélsőségek. A tényleges és potenciális evapotranszspiráció aránya (TET/PET) közel optimális. Az agyagos, kötött talajok kis hőmérséklet-ingadozású, hűvös talajok, nagyobb vízkapacitásuk miatt a TET/PET arány lassan változik Talajadottságok A gyümölcstermő növények közvetlen termőhelye az ültetvény területe és talaja. A talajadottságok együttese a legstabilabb ökológiai tényező. A talaj a legértékesebb és megújítható természeti erőforrás. A talajadottságok kedvező irányban csak korlátozott mértékben változtathatók, s akkor is rendszerint nagyon költségesen. A talaj természetes termőképességének kiemelkedő szerepe van a gyümölcstermő növények életében, mert csak termékeny talajokon folytatható eredményesen gyümölcstermesztés. A talaj és a gyümölcstermő növények között bonyolult összefüggésrendszer alakul ki, amely a terméshozamot, a gyümölcsminőséget és a termesztés gazdaságosságát alapvetően befolyásolja. Az ökológiai tényezők súlyozott hatását vizsgálva a terméshozam és a 208

219 Gyümölcsösök létesítése hatékonyság növelésében a talajadottságoknak átlagosan 30 40%-os szerepet tulajdonítanak (Láng et al., 1983). A gyümölcstermő növények termőképességüket csak termékeny termőföldön tudják megvalósítani. A hazai gyümölcstermesztés színvonalának és intenzitásának növelését évtizedeken keresztül, egészen az as évek végéig hátráltatta, hogy ültetvények létesítését csak gyengébb termékenységű talajokon engedélyezték. A gyümölcsös számára termékeny talaj kedvező fizikai, agrokémiai és biológiai állapottal rendelkezik, ezért ennek megfelelően e sajátosságok együttesével jellemezhető. A gyümölcstermesztés céljára legalkalmasabbak a jobb minőségű humuszos, barna homok- és a vályogtalajok. A talajtípusok közül a gyengén savanyú és közömbös kémhatású humuszos homoktalajok és a legfeljebb agyagos vályog kötöttségű erdőségi, mezőségi és öntéstalajok biztosítják a gyümölcstermő növények igényeinek legmegfelelőbb feltételeket. A gyümölcstermesztés eredményességét legjobban befolyásoló talajtulajdonságok a következők: a talaj szövete (mechanikai összetétele), kémhatása, mésztartalma, humusztartalma, a termőréteg vastagsága, vízben oldott összes sótartalma, a szódalúgosság mértéke, a talajvízszint mélysége, a talaj tápanyagtartalma és a talajfelszín kitettsége. A gyümölcsös létesítésére kiválasztott terület talajának vizsgálatánál az egyik legfontosabb szempont, hogy előfordulnak-e telepítést kizáró talajtényezők. Világszerte használják a gyümölcsösök termőhelyének meghatározásánál az ún. telepítést kizáró talajtani paraméterek határértékeit. Hazánkban a 9.8. táblázatban közölt talajvizsgálati értékek figyelembevételével adják meg a telepítési engedélyeket az egyes gyümölcsfajokra vonatkozóan táblázat. A gyümölcsültetvény létesítését kizáró talajtani jellemzők határértékei Telepítésre nem alkalmasak rendszerint a következő talajok: 209

220 Gyümölcsösök létesítése a futóhomoktalajok, a 0,5%-nál kevesebb humusztartalmú talajok, a sok követ vagy kavicsot tartalmazó talajok, a sekély termőréteget okozó és a talaj termékenységét rontó tömör szikla, durva kavicsos réteg, a talajszemcséket összecementező mészkiválás az ún. mészkőpad, szikes réteg, erősen levegőtlen glejes réteg, a nehéz agyagtalajok. A gyümölcsösök kedvező termőhelyét jellemző fontosabb talajvizsgálati értéket a következőkben adhatók meg: kötöttség (A K) 30 42, termőréteg vastagsága cm, heterogenitás, erodáltság aránya 10%-nál kisebb, a terület lejtése 0 5%, talajvízszint mélysége 1,0 1,5 m, ph (KCl) 6 7, humusztartalom 1,5 3,0%, CaCO 3-tartalom 0 5%, optimális P 2O 5-, K 2O-, Mg- és mikroelem-tartalom. A hazai ökológiai adottságok mellett a gyümölcsös területének kitettsége akkor kedvező, ha átlagosan m közötti tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Az ilyen magasságban található gyümölcsösökben biztonságosabb a termesztés a fagykárok kockázatának csökkenése miatt. Az egyes gyümölcsfajok talajigénye jelentősen eltér ugyan, de a kedvező fizikai, agrokémiai és biológiai állapottal rendelkező termékeny talajokon termeszthetőségük agrokémiai feltételei biztosítottak. 2. Közgazdasági feltételek A gyümölcstermesztés területegységenként a mezőgazdasági növénytermeléstől lényegesen nagyobb értéktermelő képességgel rendelkezik. Ennek létrehozásához azonban nagy értékű beruházásokra van szükség. A beruházások megtérülése viszonylag hosszabb időszakot igényel. Emellett a gyümölcstermelés nagy kézimunka-felhasználással jár, ezért jelentős szerepe van a vidéki foglalkoztatásban. A közgazdasági feltételek legalább olyan fontosak az eredményes gyümölcstermesztés szempontjából, mint a jó termőhelyet meghatározó környezeti adottságok Az ültetvény-beruházás tényezői Az állóeszközök létesítése, vásárlása céljából eszközölt befektetéseket beruházásnak nevezzük. Amennyiben nélküle az alapvető termelési cél nem oldható meg, pl. ültetvénylétesítés, alapberuházásnak nevezzük. Ha a beruházás az alapberuházás jobb kihasználását, teljesítménye javulását elősegíti, pl. öntözés bevezetése az ültetvényben, akkor járulékos beruházásról beszélünk. A gyümölcstermesztési beruházás célja lehet: ültetvénylétesítés, meglévő ültetvény korszerűsítése, gépek, berendezések beszerzése, épületek-építmények építése, föld vásárlása vagy bérlete stb. A gyümölcstermesztés alapvető feltétele, hogy a gyümölcstermesztő rendelkezzen a szükséges eszközökkel (föld, ültetvény, gépek), a termesztéshez szükséges forgóeszközökkel, valamint munkaerővel és szakismerettel. A gyümölcstermesztés alapvető termelőeszköze az ültetvény. Az ültetvény, mint beruházás több évtizedre szóló termelési tevékenységet határoz meg, ezért létesítésénél a következő szempontokat kell figyelembe venni: 210

221 Gyümölcsösök létesítése a piaci igények felmérése a várható, változások figyelembe vétele alapján, az ültetvény várható élettartama függvényében a beruházás jövedelmezőségének és megtérülésének elemzése, a faj- és fajtaszerkezet olyan legyen, amellyel az értékesítési lehetőségek maximálisan kihasználhatók, a faj- és a fajtaszerkezet igazodjon az ökológiai és szállítási feltételekhez, az eszközök és a munkaerő optimális kihasználása biztosított legyen, az ültetvény élettartama alatt a legnagyobb tiszta jövedelmet nyújtsa. Az ültetvény-beruházás célja lehet továbbá a jövedelem növelése, a hozam növelésével, az állandó és a változó költségek csökkentésével, az optimális termelési szerkezet kialakításával. Az ültetvénylétesítés ráfordításai és költsége A telepítés megtervezése fontos feladat, hiszen az ültetvény több évre, évtizedekre szóló beruházás, aminek kockázatát csak alapos megelőző vizsgálatokkal tudjuk csökkenteni. Célszerű több változatot készíteni és azok többszöri szakemberekkel történő megvitatása után dönteni. Ugyanakkor azt is el kell dönteni, hogy milyen irányú termesztéstechnológiát és értékesítési módot kívánunk folytatni, hagyományos, integrált vagy ökológiai (bio-) termesztést. A telepítés előtti legfontosabb döntések: a várható kereslet megbízható becslése, a fajta és az alkalmazandó művelési rendszer megválasztása. A bemutatott ültetvénytelepítési modellekben az egységnyi területre jutó ráfordításokat ismertetjük. Részletes költségeket nem adtunk meg, mert azok az ültetési távolság, a faj- és a fajtaszerkezet függvényében rendkívüli mértékben változhatnak. Az alma és a meggy telepítésekor: az ültetési távolság alma esetében 5 1,3 m (1500 fa/ha), a meggyé 6 5 m (333 fa/ha) (9.9. táblázat) táblázat. Egy hektár alma- és meggyültetvény telepítésének ráfordításai (almaültetvény 5 3 m = 1500 fa/ha, meggyültetvény 6 5 m = 333 fa/ha) (Forrás: Z. Kiss, 2002) A szamóca telepítési adatainak ismertetésekor gépi ültetést vettünk figyelembe. Egy hektár bogyósgyümölcsös telepítésének ráfordítása, a beruházás költsége a fajtól és a művelési módtól függően rendkívül eltérő lehet (9.10. táblázat). 211

222 Gyümölcsösök létesítése táblázat. Egy hektár bogyós gyümölcsös telepítésének ráfordításai (Forrás: Z. Kiss, 2002) A fenti költségekhez társul az általános költség, amiben a beszerzéssel, szállítással, irányítással stb. kapcsolatos kiadások szerepelnek. Ennek aránya 15 20% körül mozog. Vagyis egy ha almaültetvény létesítési költsége 1,6 2,8 millió Ft/ha körül alakul. A kerítés és az öntözőrendszer költsége, további 0,8 1,2 millió Ft/ha ráfordítást igényel. Az anyagköltségben a szaporítóanyag, a műtrágya, a szerves trágya és a támrendszer költsége szerepel. Az ültetvény ápolási költsége a termőre fordulásig (törzses fajok telepítésekor 2 5 év, bogyósoknál 1 2 év), évi eft/ha (9.11. táblázat) táblázat. Az ültetvénylétesítés közvetlen költségeinek megoszlása 1999-ben (Forrás: Z. Kiss, 1999) Az ültetvény-beruházás gazdaságossága Az ültetvény-beruházás gazdaságossága többféle módon értékelhető. Az egyszerű megtérülési mutató eltekint az időintervallum gazdasági hatásaitól, és a megtérülést a beruházott érték és a várható éves átlagjövedelem hányadosaként mutatja ki. Ennek képlete a következő: ahol: 212

223 Gyümölcsösök létesítése Bn a beruházás megtérülése években; B1 az ültetvénylétesítéssel kapcsolatos befektetések, tehát az ültetvény létrehozásával kapcsolatos teljes összeg, továbbá az öntözés, a kerítésépítés, a támrendszer létesítés költsége, valamint a növényápolás költségei a termőre fordulásig; B2 az ültetvénylétesítéshez igénybe vett földterület, aminek értékét (árát) nagyon sok tényező befolyásolja, pl. a természetes termőképesség, a fekvés, a domborzati viszonyok, a piac közelsége vagy éppen távolsága, az út-, szállítási viszonyok, város, lakott helytől való távolság stb. Mindez pedig a föld árára és ezen keresztül a beruházási összeg nagyságára van hatással; Jt az évi átlagos tiszta jövedelem. A képlet segítségével a SzIE Kertészettudományi Kar Menedzsment és Marketing Tanszékének adatai alapján egy szabad orsó almaültetvény megtérülése a következő: Következésképpen a szabad orsó ültetvény-beruházás ha 25 éves termőben tartással számolunk életkora során kétszer térül meg. A megtérülési képlet megfordítása azt mutatja, hány százalékos jövedelmet hoz az ültetvény-beruházás, ahol Ny% = a nyereség százaléka. Ez a befektetés 8%-os nyereségrátával térül meg. Bonyolultabb eljárás a várható évenkénti jövedelmek jelenértékre korrigált összegei alapján számított megtérülési idő, amit a jövőbeni árak és költségek bizonytalansága mellett a kamatlábak változása is irreálissá tehet. A megtérülések számával kimutatható, hogy az ültetvény használati ideje alatt keletkező jövedelmekből a beruházás hányszor térül meg. A föld értéke és szerepe az ültetvény-beruházásban Az ültetvények gazdaságosságának egyik legfontosabb meghatározója a föld és annak termőképessége, fekvése, elhelyezkedése. Az ültetvénylétesítés előtt a terület kiválasztása kapcsán mérlegelni kell mindazokat a tényezőket, amelyek az ültetvény termőképességét, a termés minőségét (pl. a terület fekvése) vagy szállítással kapcsolatos költségeket meghatározzák. Ha gyengébb minőségű földterületeken létesítünk ültetvényt, a gyengébb földminőséget csak többletráfordításokkal lehet ellensúlyozni, ami jövedelemcsökkenést okozhat. Az ültetvények gazdaságosságának megítélésénél figyelembe kell venni a föld értékét is. A föld értékének meghatározására különféle módszerek és elméletek vannak. Miután nálunk még a reális földpiac nem működik, ezért a földérték meghatározásában a makrogazdasági mutatók alakulásából lehet kiindulni. Ezek pedig a névleges kamatláb, az inflációs ráta és az ezekből számított reálkamatláb. Képlete: ahol: 213

224 Gyümölcsösök létesítése P a névleges kamatláb; i az inflációs ráta; r pedig a reál kamatláb. Ha nő a reálkamatláb csökken a földár, és fordítva, ha nő az infláció nő a földár, illetve a föld értéke is. A föld értéke (ára) meghatározható a tőkésített földjáradék (a földnek mint tőkének a hozadékának (kamatának) a tőkésítése) és a föld jövedelmének hányadosaként is. Képlete: ahol: Fé a föld értéke (ára); Fj a föld jövedelme Ft/ha; r a tőkésített kamatláb. Pl. Hazai viszonyok között a bérelt földek aránya rendkívül magas, így a bérleti díj a gazdálkodás eredményének meghatározójává vált. A gyümölcstermelés költség-jövedelem viszonyai A termelés jövedelmezőségét meghatározza az elérhető árszínvonal, amit nagymértékben befolyásol az értékesítés iránya (belföldi, export, ipari), a termésátlag, a gyümölcs minősége, a termelés és az értékesítés költségei és végül pedig az is, hogy az állami támogatás és elvonás mérlege a termelők esetében hogyan alakul (9.12. táblázat) táblázat. A termelés költségeinek megoszlása (%) 2001-ben (Forrás: SzIE, Kertészettudományi Kar Menedzsment és Marketing Tanszék adatgyűjtése) A termelés költségei között a három fő költségnem anyag, munkabér és gépi munka közül első helyen áll az anyagköltség és ezen belül is a növényvédő szer költsége, ami állandó növekedést mutat. 214

225 Gyümölcsösök létesítése A növényvédőszer-költség az összes anyagköltségen belül 75 94%-kal részesedik. A műtrágya költsége pedig az összes termelési költségből 1,2 1,6%-kal, az anyagköltségen belül pedig mindössze 4 5%-kal. A hitelezés és a hitelfelvétel Az ültetvény-beruházáshoz a saját forráson és az állami támogatáson túl szükség lehet hitel felvételére is. Ennek eldöntésében azon túl, hogy a pénzintézetek a hitelfelvételhez rendszerint 3 4-szeres fedezetet igényelnek, nagyon szigorú vizsgálatot kell elvégeznünk, hiszen a hitel kamata a bank kezelési költségeivel együtt magas. Ugyanakkor az ültetvény fajtól és akorszerűségtől függően csak a 4 7. évben hoz akkora árbevételt, hogy az meghaladja a termelési költséget. Azaz az elmaradt jövedelem kamataival is számolnunk kell. Másik nagyon lényeges szempont, hogy a pénzintézetek jelenleg hosszúlejáratú hitelt (5 10 év) csak kivételesen adnak. A rövidlejáratú hitel pedig csak a hiányzó forgóeszköz pótlására használható fel (pl. növényvédő szer vásárlása stb.). A bankok a hitelfelvétellel kapcsolatban üzleti terv benyújtását írják elő, aminek készítése alapos üzemgazdasági ismereteket feltételez. Az üzleti terv tartalmazza: (1) A vállalkozás leírását. (2) A célpiac elemzését, előrejelzését. (3) A marketing- és értékesítési stratégiát. (4) A tulajdonosokat és munkatársakat. Az üzleti terv meghatározza a vállalkozás lehetőségeit, a vállalkozás erőforrásait, az alkalmazandó stratégiát, a vállalkozás üzletmenetét, a várható eredményeket. Az ültetvény életkora és az amortizáció Az ültetvények életkora és korösszetétele a terméshozam nagyságát alapvetően befolyásoló tényező. Az életkor fajonként változó, pl. a szamóca 1 3 évig, a málna 8 10 évig, ribiszke évig, a szilva évig is termesztésben tartható. A hozamok az ültetvények életkorának első szakaszában emelkednek, majd stagnálnak. A harmadik szakaszra a csökkenő hozam a jellemző. A terméshozam leszálló ágában az ültetvényt selejtezni kell. Az amortizációs kulcs gyümölcsfajtól függően átlagosan évi 4 10%. Az amortizáció (leírás), ami a befektetéshez felhasznált saját forrás része, lehet lineáris, progresszív, degresszív és ezek keveréke is (pl. előbb degresszív, később progresszív). A lineárisra jellemző az évente azonos kulccsal történő leírás. Hátránya, hogy nem veszi figyelembe az ültetvény jövedelemtermelő képességét. Ennél jobb megoldás lehet a kezdetben emelkedő, majd lineáris és az ültetvény korával összhangban csökkenő leírási kulcs. Előnye, a várható hozamokhoz illeszkedik és az ültetvény életének első felében nagyobb leírás szükség esetén lehetővé teszi a tervezettnél korábbi kivágást is. Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az évente képződő leírási összeg nem elegendő az új ültetvény létrehozásához, ehhez a nyereség egy részét is fel kell használni. Az állami támogatás Az ültetvény több évtizedre szóló befektetés, aminek termelési, piaci kockázatát nagyon nehéz előre látni. Éppen ezért méltányos, hogy az állam támogatással segítse a gyümölcstermesztést. Másik ok, hogy az agrárolló (mezőgazdasági és ipari árak színvonalának különbsége) olyan nagymérvű, hogy ültetvénylétesítés a nyomott termelői árak alacsony jövedelemtartalma miatt állami támogatás nélkül kevésbé lehetséges. Az ágazat működőképességének fenntartásához létre kell hozni a ma majdnem teljesen hiányzó korszerű tárolókat, korszerűsíteni kell a feldolgozókat, létre kell hozni a termelők részvételével az értékesítő szervezeteket. Mindezekhez pedig széles körű állami támogatás szükséges A gyümölcstermesztés munkaerőigénye A munkaerőigény a termés mennyiségétől, az értékesítés irányától (asztali, ipari, export), valamint az alkalmazott technológiától függően rendkívül eltérő lehet. Az almatermesztésben pl. 30 t/ha termést feltételezve és ennek 50%-át véve étkezési célúnak munkanap/ha munkaerő-felhasználással számolhatunk. A munkaerőigény 70 75%-ára a betakarítás időszakában van szükség. 215

226 Gyümölcsösök létesítése A szamócatermesztésben (8,0 t/ha termés esetén) munkanapra van szükség. Ennek 80%-a betakarításra esik. A betakarítási idő több eltérő fajta társításával sem több 4 5 hétnél. Így egy hektár szamóca betakarításához öt fő/ha dolgozó munkája szükséges. Az ültetvénylétesítésnél a kézimunkaerő-igény számbavétele és biztosítása különösen az intenzív ültetvények esetén fontos. Az ültetés munkaerő szükséglete gépi ültetéssel csökkenthető. Az ültetőgépek alkalmazása nem teszi olcsóbbá a munkaműveletet, de felére-harmadára csökkenti az ültetéshez szükséges munkaidőt. A gyümölcstermesztés munkaerő-szükségletének nagyságát több tényező befolyásolja. Ezek a következők: a munkaerő gyakorlottsága, a munka gépesítettsége, a munka szervezettségi színvonala, az ösztönzés, a teljesítmény minőség bérezés összhangjának kidolgozottsága stb., az ültetvény művelésmódja. A gyümölcstermesztésben a főbb kézimunka-igényes feladatok: a metszés, ami művelésmódtól függően a közvetlen bérköltség 8 15%-át teszi ki. A növényvédelem kézimunka-igénye kisebb 2 5%. A szüret, áruvá készítés, értékesítés veszi igénybe az összes munkaerő-szükséglet gyümölcsfajtól függően 70 80%-át Várható változások a gyümölcstermesztésben A gyümölcstermesztésben jelenleg három pénzügyi forrásra támaszkodhatunk, saját tőke (nyereségből és amortizációból képzett), hitel és állami támogatás. A hitelfelvétel a bankok tartózkodása és a magas kamatok miatt nehézkes. A saját forrás a jövedelmezőség alacsony szintje miatt szűkös, ezért az állami támogatás szerepe rendkívül fontos a jövőben is. A hazai gyümölcságazatban a megfelelő rotáció érdekében (kivágás-telepítés) évi ha új ültetvény létesítésére van szükség. Ezek az ültetvények mintegy ezer embernek adnának munkát. Éppen ezért az ültetvénytelepítéseket döntően ott kellene ösztönözni, ahol a legnagyobb a foglalkoztatási gond, tehát Szabolcs- Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyék, valamint Délnyugat-Dunántúl alkalmas termőhelyein. Az Európai Unió országainak többségében a családi méretű gazdaságok összefogásával, a termesztést a tulajdonos (vagy bérlő) végzi, de a termést beszállítja a tároló-értékesítő szövetkezetbe, ahol az áruvá készítést (tárolást) és értékesítést szervezik. E módon a kisebb gazdaságok is képesek jó minőségű áru előállítására, az értékesítő szövetkezet pedig nagyobb mennyiségű áruval rendelkezvén képes versenyképes félként fellépni az egyre növekvő áruházláncokkal szemben. A fejlett gyümölcstermesztéssel rendelkező országokban két fejlődési tendencia figyelhető meg. Egyik szerint nő a gazdaságok átlagmérete, aminek oka abban rejlik, hogy a termesztéshez szükséges gépek, eszközök beszerzéséhez, pótlásához és kihasználásához egyre nagyobb befektetésre van szükség és csak az optimális méretű gazdaságok képesek erre. Ez a méret hozzávetőlegesen ha fölött van. Másik az, hogy az úgynevezett részidős vagy kiegészítő tevékenységet végző gazdaságok is versenyképesek lehetnek a bogyósok és a csonthéjasok esetében, ha tevékenységük a beszerző-értékesítő szövetkezethez kapcsolódik. Ugyanis a fő munkahely mellett, vagy nyugdíjasként termesztő, nem egyedül a termesztésből él, az esetleges veszteséges időszakot könnyebben elviseli. A jövőben nálunk is e két alaptendencia kialakulása és felerősödése várható. A várható gyümölcsszükségletet a hazai gyümölcsfogyasztásból a friss gyümölcs kiviteléből és a feldolgozás igényéből áll. Ennek mennyisége 2010 környékén 1,2 1,5 millió tonnára tehető. Ennek felhasználása a következő: 2000-ben kb. 50 kg/fő a hazai friss gyümölcs fogyasztása, amely 2010-re várhatóan 70 kg/fő-re nő. A frissgyümölcs-kivitel 1998-ban 57 ezer tonna volt. EU-tagságunk 2010 körül lehetővé teszi az étkezési alma kivitelünk növelését, de emellett a csonthéjas gyümölcsök (meggy, szilva, kajszi) és a bogyósgyümölcsűek kivitelében kivívott pozíciónkat erősíteni tudjuk. Azaz mintegy 150 ezer tonna körüli frissgyümölcs-exporttal számolunk. A feldolgozott gyümölcs kivitele 1998-ban kétszerese volt a friss gyümölcsének és ennek közel 60%-át az almalé és sűrítmény adta. A jelenlegi szintnél, mintegy 20%-kal nagyobb kivitellel számolva elérhetjük a 160 ezer tonna körüli exportot. A feldolgozott gyümölcs (konzerv, gyorsfagyasztott, élelmiszer-ipari, szeszipari) 2/3- át itthon használjuk fel. 216

227 Gyümölcsösök létesítése 3. Alany- és fajtahasználat 3.1. Alanyok megválasztásának szempontjai A gyümölcstermesztők az alanyokat kezdetben csak azért használták, mert az oltáson, szemzésen kívül más módszerrel nem tudták a nemes fajtákat szaporítani. Később egyre inkább a különböző alanyok termesztési szempontból előnyös tulajdonságai miatt választottak a fajták számára megfelelő alanyokat. A gyümölcstermesztésben leggyakoribb a gyökéralany használata, amikor az oltvány gyökérzetét és a törzs egy rövid, cm-es részét adja az alany. Ritkább a törzsképző alany, amikor a gyökeret és a törzset is az alany adja (pl. koronába oltásnál). A termesztésben szintén nem gyakori a közbeoltások használata, amikor a gyökéralany és a nemes fajta közé egy harmadik fajta kerül, s ez képezi a törzs egy cm hosszú darabját. Az oltvány egy kétkomponensű, összekapcsolt anyagcsererendszer, ahol a komponensek megtartva önállóságukat, az egymásnak szállított vízzel, ásványi anyagokkal, asszimilátákkal és egyéb anyagcseretermékekkel hatással vannak a másik tulajdonságaira. Az alany-nemes kölcsönhatások eredőjeként alakul ki az oltvány növekedése, a fa mérete, elágazódási rendszere, termőképessége és a gyümölcs minősége, míg más tulajdonságait, mint pl. a kártevőkkel, kórokozókkal szembeni rezisztenciát, az alany mintegy kölcsönzi az oltványnak. Hatásuk a nemesre, illetve az alanyok használatával az oltványokban megjelenő előnyös tulajdonságok meghatározó jelentőségűek a gyümölcstermesztésben. Az alanyok kedvező tulajdonságai tehát kétféle módon érvényesülhetnek a gyümölcsösben. Az alanyfajta az oltvány egy részét (gyökerét, törzsét) képezve tulajdonságait jelentős részben megőrzi, s ezek az oltvány alanykomponensében érvényesülnek. Ilyenek a gyökérzet víz- és tápanyagfelvevő, feltáró képessége és az ökológiai viszonyokhoz való alkalmazkodása (fagytűrés, szárazságtűrés, mész-, ph-, sótartalom tűrése, alkalmazkodás a magas talajvízhez, rezisztencia, tolerancia talajban élő kártevőkkel, kórokozókkal szemben). Ide sorolható a törzsképző alanyoknak az a tulajdonsága is, hogy megfelelően szilárd, állóképes törzset nevel. Az alanyok kedvező hatásainak másik csoportja az alany és a nemes fajta közötti kölcsönhatásban nyilvánul meg. Az alany hatással lehet a nemes fajta vegetatív és generatív teljesítőképességére, vagyis növekedésére, termőképességére, a termőre fordulásra valamint a gyümölcs minőségére, tárolhatóságára. Az elmúlt mintegy száz esztendő módszeres alanykutatási tevékenységének eredményeként ma már tudjuk, hogy nincsen az oltványnak olyan tulajdonsága, amit az alany valamilyen formában ne befolyásolna, de fordítva a nemes rész is hatással lehet a gyökérként használt alanyra. A legfontosabb alany-nemes kölcsönhatásokat a táblázat foglalja össze, felsorolásszerűen. Ebben a fejezetben csak az alanyhatások általános ismertetésére szorítkozunk, az egyes alanyok részletes ismertetésénél kitérünk a nemes fajtákra gyakorolt hatásaira is. Az egyik leginkább szembetűnő alanyhatás a fák méretére gyakorolt befolyás, szélsőséges esetekben a fák koronatérfogata az elérhető maximális mérethez képest akár 80 90%-kal is csökkenthető, mint pl. az alma törpe vagy igen törpe alanyai esetében. A fa méretére gyakorolt hatás alapján különböző növekedési csoportokba sorolják az alanyokat. Az almatermésűeknél öt vagy hat növekedési csoportba sorolja az alanyokat a szakirodalom (igen törpe, törpe, féltörpe, középerős, erős, igen erős), míg a csonthéjasoknál kevesebb a csoportok száma (törpe, féltörpe, középerős, erős). A fa méretére gyakorolt hatás a korszerű gyümölcstermesztésben rendkívül fontos, az intenzív ültetvényekhez általában a növekedést mérséklő, törpe alanyokat keresik. A nemzetközi szakirodalomban gyakran találkozunk a vigor vagy növekedési erély fogalmával, ami valójában a növekedés intenzitására utalna, de a vigor vagy növekedési erély fogalmat széles körben tévesen a fa méretére gyakorolt hatás megjelölésére használják. A törpe alanyok növekedési intenzitása általában nagy, kezdetben gyorsan nőnek, majd kitöltve a rendelkezésükre álló teret, növekedésük hamar lelassul. 217

228 Gyümölcsösök létesítése táblázat. Alany nemes kölcsönhatások a gyümölcstermesztésben Az intenzív koronaalakítás szempontjából meghatározó jelentőségű az ágak szögállása is, ami elsősorban a fajta növekedési jellegének a függvénye. Az alany nedvkeringésének megindulása stimulálja a ráoltott nemes fajtát, ami a korán induló alanyokon a fajtát a kései fagyokra érzékennyé teheti, míg a korai hajtászáródás a télre való felkészülés és télállóság szempontjából előnyös. Erős növekedésű alanyokon viszont a hosszú vegetáció a téli felkészülést késleltetheti (Probocskai, 1969). A törpe alanyok mellett számos más alanyra is jellemző az, hogy rajtuk a fák kezdetben gyorsan növekszenek, hamarabb elérik a termő kort, s többnyire ezzel összefüggően a fák hamarabb el is öregszenek. Az alma törpe alanyain a fák év után egyre inkább elöregszenek, rajtuk már gazdaságosan termelni egyre nehezebb, viszont a felgyorsuló fajtaváltás szempontjából ezek az alanytulajdonságok előnyösek. A cseresznyénél jól ismert, hogy az egyaránt nagyméretű fát adó sajmeggy és vadcseresznye összehasonlításában az első tíz évben a sajmeggyalanyú fák adnak nagyobb koronát, hamarabb fordulnak termőre és hamarabb el is öregszenek, míg a vadcseresznye-alanyú fák inkább csak a 10. év után kezdenek el növekedni, nagyobbak lesznek, mint a sajmeggyen levők, valamint hosszú életűek és soká termőképesek (Sebőkné és Hrotkó, 1988). A gyümölcs minőségi mutatóit az alany közvetlenül, és közvetve is befolyásolhatja. Az almaalanyok közül a Malling 9-en igen jó a gyümölcsméret és a színeződés, viszont a kisebb gyümölcsöt termő alanyokon jobb a termés tárolhatósága. A B 9 alany még közbeoltva is előnyös hatással van gyümölcsök korábbi és egyenletes színeződésre az almafajtáknál. Azoknál a csonthéjasoknál, amelyeknél nincs megfelelő gyümölcsritkítási módszer (cseresznye, meggy) a nagy termőképességű alanyokon a túlzott gyümölcsberakódás is oka lehet a gyümölcsméret csökkenésének (Hrotkó és tsai, 1998). Az alanyok a rájuk oltott nemes rész télállóságára, hidegtűrésére többnyire csak közvetett módon hatnak azáltal, hogy a jó tápanyag-ellátottságú, jó kondíciójú egyedek, amelyek esetleg az alanynak köszönhetően korán be is fejezik vegetációjukat, a téli hidegre kevésbé érzékenyek, könnyebben átvészelik a telet. Arra vonatkozóan nem ismerünk példákat, hogy az alanyban meglevő betegségekkel vagy kártevőkkel szembeni rezisztencia a nemes fajtában is megjelent volna, de az egyes alanyok közvetve befolyással vannak a nemes fajták érzékenységére, rezisztenciájára. Sajátos módon a nagyszámú virágot indukáló, jó termőképességű törpe alanyokon a nemes fajták érzékenyebbek a tűzelhalás (Erwinia amylovora) fertőzésére, mivel a több virág egyszerűen nagyobb fertőzési lehetőséget jelent a kórokozó számára. A nemes fajták alanyokra gyakorolt hatásával kapcsolatban kevesebb információnk van. Feltételezhető azonban, hogy az alany ugyanúgy számos tulajdonságát befolyásolja a gyökérzetnek, viszont ezek a hatások a talajban kevésbé feltűnőek és nehezebben követhetők. Gyökérfeltárások igazolták, hogy a nemes fajta befolyással van a gyökerek növekedésére, és az egyes gyökérágak szögállására (Okie, 1953). A nemes rész kondíciója, terméssel való leterheltsége befolyásolja a gyökér tápanyagellátását, s ezáltal közvetve annak télállóságát. A termesztési szempontból előnyös alanyhatások meghatározó tényezői az alanyhasználatnak. 218

229 Gyümölcsösök létesítése A korszerű gyümölcstermesztésben egyre inkább felismerik az alany jelentőségét, ami a termelés eredményességét tekintve szinte semmivel sem kisebb, mint a ráoltott nemesé. Az alany a nemessel kölcsönhatásban befolyásolja a fák méretét, az alkalmazható koronaformát, művelésmódot, a termés mennyiségét és minőségét, s ezeken a tényezőkön keresztül az ültetvények üzemeltetésének gazdaságosságát. Emellett alapvetően meghatározza az oltvány alkalmazkodóképességét a termesztés ökológiai viszonyaihoz, ami az ültetvény kondícióján, növényvédelmi problémáin keresztül szintén hatással van az eredményességre. A gyümölcstermesztésben folyamatosan felmerülő ökológiai, közgazdasági, és termesztéstechnológiai problémákra való rugalmas reagáláshoz világszerte nélkülözhetetlen eszköz a feltételekhez minél jobban igazodó alanyhasználat Fajták megválasztásának szempontjai A fajtaválasztás általában több évre, nemritkán több évtizedre szóló döntés, s alapvetően meghatározza a termesztés eredményességét, ezért minden esetben nagy körültekintést és gondos mérlegelést igényel. Egy-egy ország fajtahasználatát egyfelől a szaporításra és telepítésre választott fajták, másfelől a már termesztésben levő és értékesítésre kerülő fajták köre alapján lehet megítélni. A fajtahasználat állandóan változó folyamat, a változás dinamikáját alapvetően meghatározzák a fajtaválasztékban és a fajták iránti igényben bekövetkező változások. A fajtaválaszték állandóan fejlődik, egyfelől új fajtákkal való bővítéssel, másfelől a meglevő fajtatípusok jobb teljesítményű és minőségű klónjainak előállításával. A fajták iránti igény is változik, egyrészt a piaci (fogyasztói és felhasználói) igények változásával, másrészt a művelési rendszerek, illetve a termesztéstechnológiák változó igényei folytán is. A fajtamegválasztás feltételrendszere Termesztési cél A termesztési cél fajonként vagy fajcsoportonként is eltérhet, de általánosságban is elkülöníthető a következő három csoport: friss fogyasztásra termelt (étkezési) fajták; ipari célfajták és kettős hasznosítású fajták. Az étkezési fajtákat azért termesztjük, hogy a fogyasztók a gyümölcsöt közvetlenül a szedést követően vagy rövidebb-hosszabb tárolás után, természetes minőségében elfogyasszák. A kiváló áruminőség biztosítása érdekében ezeknél a gyümölcsöknél általában kézi betakarításra van szükség. Hazánkban a gyümölcsfajták többségét friss fogyasztásra termesztjük. Az ipari célfajták egy része géppel, más része kézzel szüretelhető, s számuk és arányuk fajonként változó. Az őszibarack-termesztésben például külön fajtacsoportot képeznek a kemény húsú, duránci (maghoz kötött) ipari fajták, a fekete ribiszke és a köszméte esetében csaknem minden fajtát ipari feldolgozásra termesztenek. A termesztők szívesen választanak kettős hasznosítású gyümölcsfajtákat, mert ezektől nagyobb értékesítési biztonságot remélnek. A hazai meggyfajták zömét különösen értékessé teszi az, hogy bizonyos ipari célokra és egyúttal friss fogyasztásra is alkalmasak. Piaci és felhasználói igények és lehetőségek A fajtaválasztási döntések tulajdonképpen piackutatási előkészítést igényelnének, de ez üzemi szinten nem, vagy nehezen valósítható meg, ezért a telepítés előtt tájékozódni kell az értékesítési lehetőségekről, értékesítési csatornákról. Az ipari üzemek igénye a termelőnek is nagyobb biztonságot nyújtó előszerződések révén jól megbecsülhető, s nehezebb a friss áru iránti piaci igények hosszú távú tervezése. Soltész (1997) szerint a fajták piaci értékét nem csupán a fajta minősége, hanem számos más gazdasági tényező is befolyásolja: kereslet-kínálat, a piaci és ipari felhasználói igény nagysága és stabilitása, konkurencia (más termesztők, helyettesítő gyümölcsfajok és fajták), a piacot befolyásoló képesség (monopolhelyzet, állami szubvenció, reklám stb.), a gyümölcsminőség fajtatulajdonságtól független tényezői (egészség, tisztaság, egyöntetűség, vegyszermentesség, sérülésmentesség, csomagolás stb.), a szállítási távolság, az értékesítési forma, a piaci infrastruktúra. 219

230 Gyümölcsösök létesítése A piaci érték a dinamikusan változó fogyasztói értéket is közvetíti, s nehéz olyan fajtát választani, amelyet a piac később is megfelelően elismer. Egyes gyümölcsfajok esetében az igényes piacokon megjelenő fogyasztók a fajtákat (pl. alma) vagy a fajtatípusokat (pl. őszibarack) is ismerik, ezért a meghatározó nemzetközi piacokon uralkodó divatirányzatokat is célszerű figyelembe venni. Ökológiai feltételek és termőhelyi adottságok A gyümölcsfajok és -fajták ökológiai igényének, valamint a termőhelyi adottságoknak az összevetésére van szükség. A gyümölcstermesztés gazdaságosságát és a megtermelt gyümölcs minőségét alapvetően befolyásolják az ökológiai adottságok, ezért csak az adott talajtípusra és mikroklimatikus viszonyokra alkalmas fajok, illetőleg fajták termesztésével érdemes üzemi szinten foglalkozni. Bizonyos gyümölcsfajok (pl. alma, őszibarack, szamóca) esetében érdemes nemcsak ismerni, hanem propagálni is, hogy hazánk és az egyes gyümölcsfajok termesztési tájain meglévő ökológiai adottságok páratlan ízt és zamatot adnak a hazai termesztésű gyümölcsöknek. A termelés nagyságrendje és volumene A fajtamegválasztást alapvetően befolyásolja, hogy árutermelésről, önellátásról vagy hobbikertészeti igényekről van szó. A helytelen fajtaválasztás gazdasági kockázata szoros összefüggésben van a beruházás nagyságával és a tervezett gyümölcsös élettartamával. Árutermelés esetén többek között fontos szempont a meglevő kapacitások kihasználása (pl. gépek, épületek, szakmai felkészültség), a munkaerőigények kiegyenlítése, a munkacsúcsok kiküszöbölése, optimális területhasznosítás és az esetleges más termelési tevékenységekkel való társíthatóság. Művelési rendszer és termesztéstechnológia A gyümölcsfajok jelentős részénél döntő körülmények: a művelési rendszer s annak összetevői (alany, törzsmagasság, koronaforma, tenyészterület), az alkalmazandó termesztési rendszer (pl. integrált termesztés, ökológiai gazdálkodás), a termesztéstechnológiát meghatározó agro- és fitotechnikai eljárások. Fel kell mérni, hogy milyen lehetőség kínálkozik a precíziós termesztéstechnológia minél jobb megvalósítására (pl. talaj- és növényanalitika, fitotechnikai felmérés). Bizonyos fajták speciális technológiai igényének kielégítéséhez kellő termelési színvonalra van szükség (pl. gépi szüret). Fajtainformációk A termelők informáltsága alapvető fontosságú, és ez a fajtapropaganda megfelelő érvényesülését és figyelembevételét kívánja meg. A fajtapropagandát illetően viszont az intézményi, üzleti és személyi érdekeltségeket is figyelembe kell venni. Nyílván mások az érdekei a fajták előállítóinak, a fajták tulajdonosainak, a szaporítóanyag termelőinek és forgalmazóinak, illetőleg a fajta termesztőinek és a termék felhasználóinak. Ezeknek az információknak elsősorban a termelőüzem érdekeit, s a piaci hatásokon keresztül a felhasználó és fogyasztó érdekét kellene figyelembe venni (Tomcsányi in Gyuró 1974). Nagyon fontos tehát a fajtainformációk megbízhatósága. Különösen nagy körültekintést igényelnek azok a fajtajellemzők (pl. virágzási idő, növekedési erély), amelyeket a termőhelyi adottságok és egyéb körülmények erősen befolyásolnak. A csalódások és üzleti veszteségek elkerülése érdekében mindenekelőtt a független fajtaértékelők (pl. OMMI, intézményi fajtakutatók) által közölt fajtaleírásokat célszerű figyelembe venni. Soltész (1997) szerint a tárgyilagosságot növeli a többsíkú információszerzés, s ha az információt adó és felhasználó hely ökológiai adottságai és egyéb termesztési adottságai nagyon hasonlóak. Gazdaságosság Ezen belül legfontosabb az árbevétel és a költségráfordítás várható alakulása. Az árbevétel főbb tényezői: a gyümölcsfajok árának alakulása a termelés helyén, a termelői ár trendje, a különböző áruminőségek árának differenciálódása az elmúlt években, 220

231 Gyümölcsösök létesítése az egyes fajták árának differenciálódása az elmúlt években, a fajták várható termésátlaga, a várható termésátlag növelésének lehetőségei a technológia változtatásával. A költségráfordítás főbb tényezői: az egyes gyümölcsfajok termesztési költségszerkezete, az egyes gyümölcsfajok költségei az üzemben, más üzemekben és országosan, a minőségképzés (pl. áruvá készítés) és minőségfejlesztés (pl. gyümölcsritkítás) költségei, a termelésnövelés költségkihatásai. Tomcsányi in Gyuró (1974) szerint a fentiek szerint értékelt saját lehetőségeinket egybe kell vetni a fajták termesztésének gazdaságosságával, valamint a piac igényeivel. Így határozható meg az üzemi fajtaválasztás és fejlesztés további iránya. Termesztés- és fajtapolitika A közeli jövő legfontosabb motiváló tényezője az Európai Unióhoz való csatlakozás és annak feltételrendszere. Még ennél is jelentősebb a globalizáció egyre növekvő hatásainak figyelembevétele. Jelentős tényező a fajtaalkalmazás törvényi szabályozása, amely szerint jelenleg a hazai áruültetvényekbe külön engedély nélkül csak az államilag elismert, a megkülönböztető jelzéssel forgalomba hozható klónok (mutánsok), valamint a próbatermesztésre engedélyezett gyümölcsfajták telepíthetők. A piacgazdaságban egyre kisebb szerepe van az ún. állami fajtapolitikának, még ha ez az ültetvény létesítések állami támogatásával összekapcsoltan újra és újra megnyilvánul. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a hagyományokat, a tájakhoz kötődő szakmai örökségeket, a tájfajtákat, hiszen ezek újabb lehetőségeket adnak arra, hogy a nemzetközivé váló gyümölcspiacainkon a versenyképességünket megőrizzük. A termelőüzemek fajtaválasztása a faiskolák irányában a fajták iránti keresletként nyilvánul meg (fajtapiac). Remélhetőleg mihamarabb magunk mögött hagyhatjuk azt a tényt, hogy hiány esetén bizonyos fokig a rendelkezésre álló szaporítóanyag-készletek is módosítják a fajtahasználatot. A fajtamegválasztás főbb szempontjai Az előbbiekben részletezett feltételrendszer keretein belül a felhasználandó fajtát a termelő dönti el. A konkrét fajtaválasztáshoz az egyes fajoknál ismertetett fajtainformációk, fajtajellemzők igen alapos tanulmányozására van szükség. Kiemelt szerepe van a fajták gazdasági értékét meghatározó fajtatulajdonságoknak, hiszen Soltész (1997) szerint a gyümölcsfajta gazdasági kategóriaként játszik szerepet a termesztésben. A gyümölcstermő növények főbb tulajdonságai és a gyümölcsök jellemzői a gazdasági értékre gyakorolt hatásuk alapján három fő csoportba különíthetők. Egy részük főként a fajták áruértékére van hatással, mások inkább a termesztési értéket befolyásolják, míg a tulajdonságok maradék hányada az áruértékre és a termesztési értékre egyaránt hatást gyakorol (9.14. táblázat). Soltész (1997) szerint a termesztési és áruértéket meghatározó tulajdonságok a gyakorlatban nehezen választhatók ketté, hiszen alig akad olyan áruértéket megszabó tulajdonság, amely ne lenne közvetlen vagy közvetett hatással a fajták termesztésére. A termesztést befolyásoló tényezők közül a termőképesség vagy hozamképesség Soltész (1997) szerint több tulajdonságból tevődik össze: a termőre fordulás ideje, a termőkor hossza, a virágzási hajlam, a virágképzés rendszeressége, a termékenyülő- és fruktifikációs képesség, a fajlagos terméshozam. A termésbiztonság szintén komplex értékmérő, s ugyancsak sok sajátosságot foglal magában: a tenyészidő hossza, a mélynyugalom kezdete, hossza és hidegigénye, a téli lehűlés és hőmérséklet-ingadozás tűrése, a rügyfakadás és virágzás ideje, a virágok fagyérzékenysége, a szárazság- és széltűrés, biotikus és abiotikus rezisztencia és tűrőképesség. 221

232 Gyümölcsösök létesítése Egyes gyümölcstermő növényeknek a táblázatban felsoroltakon kívül is vannak olyan tulajdonságai, amelyek a termesztést közvetlenül befolyásolhatják. Ilyenek pl. a növekedési erély és habitus, terméshozási típus, az alanyfajtákkal való összeférhetőség, a fajtatársítást és megporzást befolyásoló fajtatulajdonságok táblázat. A gyümölcsfajták gazdasági értékét befolyásoló fajtatulajdonságok (Soltész, 1997) Mindezeken túl az áruültevényekbe történő fajtaválasztás esetén azt is figyelembe kell venni, hogy a fajták a termesztés és forgalmazás szempontjából jól egészítsék ki egymást. A termesztőnek és a forgalmazónak ésszerű kompromisszumot kell kialakítani a termesztett fajták számát és arányát illetően. Ha túl kevés a fajta, akkor nehezen küszöbölhetők ki az esetleges termésingadozások káros következményei. Piaci és munkaerőfoglalkoztatási szempontok miatt törekedni kell az érési időszak minél jobb kitöltésére. A fajták optimális száma fajonként változó, de általában a rövidebb érési idénnyel rendelkező fajtákból több, a hosszabbakéból kevesebb fajta is elegendő az adott üzemben. Ugyanakkor az elaprózódás sem helyes, hiszen csak akkor lehetünk a komoly gyümölcsfelvevők (pl. szupermarketek) partnerei, ha rendszeresen nagyobb tételt tudunk szállítani. A házikerti termesztés és az ökológiai gazdálkodás esetében részesítsük előnyben azokat a fajtákat, amelyeket a hagyományos árutermesztésben csak kisebb arányban vagy egyáltalán nem termesztenek. Szinte valamennyi gyümölcsfaj esetében sokkal nagyobb a választék küllem, íz és beltartalmi értékekben is, mint azt a szupermarketek polcainak szemrevételezése után gondolnánk. Az itt termesztett gyümölcsök többsége nemcsak frissen fogyasztható, hanem a konyhaművészet fontos nyersanyagainak is tekinthetők, ezért főként kiskerti termesztés esetén fontos még a fajták gyümölcseinek konyhai célokra (főzés, sütés, házi feldolgozás, befőzés) való alkalmassága. 4. Művelési rendszerek 4.1. A gyümölcstermő növények koronaformái Minden gyümölcsfajra jellemző egy bizonyos természetes növekedés, formálódás, azaz koronaforma. A természetes koronaformák csak a legritkább esetben felelnek meg a termelő igényeinek. Részben nagy területet foglalnak el, gyorsan felkopaszodnak, nehezen kezelhetők. Ezeket a kedvezőtlen tulajdonságokat változtatjuk meg a koronaforma mesterséges kialakításával. A friss fogyasztásra szánt minőségi gyümölcs megtermeléséhez az alacsony, ember közeli koronaformák a megfelelők. Ezeken lehet hatékonyan elvégezni azokat a kézi fitotechnikai munkákat termésszabályozás, gyümölcsritkítás stb., amelyekkel növelni lehet a kiváló minőségű gyümölcs arányát. A korona formáját meghatározza a fajta és az alany növekedési erélye, a vázágak száma és elhelyezkedése, a törzs magassága, valamint a fa magassága. Ebben a fejezetben a koronaformákat csak általánosságban jellemezzük, a részletesebb ismeretek elsősorban az alakító és a fenntartómetszés az adott gyümölcsfajok ismertetésénél a II. kötetben kerülnek bemutatásra. A 222

233 Gyümölcsösök létesítése gyümölcsfajoknál hazánkban leggyakrabban alkalmazott, illetve várhatóan bevezetésre kerülő koronaformák adatait a táblázatban foglaltuk össze táblázat. Gyümölcsfajoknál alkalmazott koronaformák és jellemzőik A táblázat folytatása 223

234 Gyümölcsösök létesítése A táblázat folytatása A táblázat folytatása A gyümölcsfajok különböző koronaformáinál leggyakrabban alkalmazott törzsmagasságok a következők: Alacsony törzs: cm alma, körte birsalanyon, őszibarack, Középmagas törzs: cm cseresznye, meggy, kajszi, szilva, ringló, körte vad alanyon, törzses bogyósok, 224

235 Gyümölcsösök létesítése Magas törzs: 120 cm és felette dió, gesztenye, fekete bodza és a gépi betakarítású koronaformák. Végső soron mindegyik koronaformát ki lehet nevelni a célnak megfelelő törzsmagassággal, pl.: ha váza koronaformát akarunk rázógépes betakarításra kialakítani szilvánál, akkor a törzsmagasság cm, de kézi szüret esetén elégséges a 60 cm törzsmagasság. A táblázatban feltüntetett sor- és tőtávolságok nagymértékben változhatnak a talajtípustól, a termesztéstechnológia színvonalától, a fajtától és az alanytól. A vázágak, illetve vázágemeletek közti távolság a termőre fordult koronaformákon legalább 60 80, diónál cm. Az alany elsősorban a nemes növekedésére hat, de befolyásolja a termőre fordulás, sőt az érés idejét is. A fa növekedését oltványok esetében elsősorban az alany határozza meg, de növekedéskorlátozó tényező a szemzés magassága, a talajtípus, az ültetés mélysége stb. Kör alapvetületű koronaformák Kombinált korona. Almafákat napjainkban már csak ritkán nevelik erre a koronaformára, más gyümölcsfajoknál viszont még eléggé elterjedt. Elsősorban az erősebb alanyra szemzett fajok és fajták (cseresznye, meggy, kajszi, szilva, körte) koronaformája. Törzsmagassága cm, a fa magassága eléri, vagy meghaladja a 5 6 métert is. Tenyészterület-igénye m 2 fánként. Kombinált koronának azért nevezzük, mert sudaras koronaként indítjuk, de az utolsó vázág vagy vázágcsoport felett a sudarat eltávolítjuk, mintegy kikatlanozzuk a fát. Két típusát különböztetjük meg: Az ágcsoportos kombinált koronára az jellemző, hogy a vázágak emeleteket alkotnak, az emeletek közti távolság cm (9.7. ábra, 7. kép) ábra - Kombinált koronaforma 225

236 Gyümölcsösök létesítése 7. kép. Vadalanyra oltott almafa kombinált koronával (Fotó: Papp János) A szórtállású kombinált korona vázágai a központi tengelyen csigavonalban helyezkednek el, az egymás feletti vázágak közti távolság ugyancsak cm. Gömb korona. A természetes koronaformák egyik formája, a dió- és a gesztenyefákra jellemző. E fajok fáit bármilyen formára is alakítjuk fiatal korukban, koronájuk az idő múltával gömbszerűvé válik (8. kép). 8. kép. Gömb koronájú diófa (Fotó: Papp János) 226

237 Gyümölcsösök létesítése Katlan korona. Elsősorban az őszibarack koronaformája. Törzsmagassága cm, a fa magassága 2 3 m. Tenyészterület igénye m 2 /fa. Sudara nincs, 3 4 db egyszer vagy kétszer elágaztatott vázágakból álló egyszintes nyitott koronaforma. A vázágak szögállása (9.8. ábra, 9. kép) ábra - Katlan koronaforma 227

238 Gyümölcsösök létesítése 9. kép. Őszibarack katlan korona többszörösen elágaztatott vázágakkal (Fotó: Papp János) Váza (tölcsér) korona. Gyakorlatilag minden törzses gyümölcsfa kialakítható erre a koronaformára. Különösen a fényigényes fajok számára kedvező, de a rázógépes gyümölcs-betakarításra is az egyik leggyakrabban alkalmazott faalak (10., 11. kép). 10. kép. Váza koronájú őszibarackfa (Fotó: Papp János) 11. kép. Váza koronájú kajszifa (Fotó: Papp János) 228

239 Gyümölcsösök létesítése A katlan koronától abban különbözik, hogy a vázágak meredekebb szögben állnak (60 70 ), rajtuk úgynevezett gallérágakat alakítunk ki és nem ágaztatjuk el a vázágakat többszörösen. Törzsmagassága kézi gyümölcsszedésnél cm, rázógépes betakarításnál cm (9.9. ábra) ábra - Váza koronaforma Termőkaros orsó. Hazánkban Fejes Sándor által elterjesztett koronaforma. Almafáknál elsősorban középerős növekedésű alanyokon nevelhető. Körténél és egyes csonthéjas gyümölcsfajoknál is alkalmazható. Törzsmagassága cm, a fa teljes magassága 3,0 3,5 m. Tenyészterület-igénye m 2 /fa (12. kép). 229

240 Gyümölcsösök létesítése 12. kép. Termőkaros orsó Jonathan almafa (Fotó: Papp János) A vázkarok a sudár mentén szórtan vagy csoportosan helyezkednek el, szögállásukat fajtól és fajtától függően között változik. A sudarat az utolsó vázkar felett lekötik vagy eltávolítják (9.10. ábra) ábra - Termőkaros orsó koronaforma 230

241 Gyümölcsösök létesítése Szabadorsó. Az előző koronaformától abban különbözik, hogy nevelésekor a vázkarok szögállását elsősorban nem kötözéssel vagy súlyozással biztosítják, hanem metszéssel. Almán kívül kajszinál, meggynél, szilvánál és körténél is alkalmazható koronaforma (9.11. ábra, 13., 14. kép) ábra - Szabad orsó koronaforma 231

242 Gyümölcsösök létesítése 232

243 Gyümölcsösök létesítése 13. kép. M 26 alanyon álló, szabadorsó koronájú almafa (Fotó: Papp János) 14. kép. Birs alanyon álló szabadorsó körtefák (Fotó: Papp János) Csonthéjasok (cseresznye, meggy, szilva) orsója Az északi országokban (Németország, Norvégia, Lengyelország stb.) már nagyobb felületen találhatók ezek a koronaformák, meglepően kis tenyészterületen ( m 2 /fa). A korona alakításánál ötvözik a lekötözést és a zöldmetszést, ezek hatására gyengülnek le a fák és válnak alacsonyabbá (15., 16. kép). 233

244 Gyümölcsösök létesítése 15. kép. Sajmeggy alanyon álló cseresznye orsófa (Fotó: Papp János) 16. kép. Alacsonytörzsű szilva orsófa (Fotó: Papp János) Karcsúorsó. Korszerű, könnyen ápolható koronaforma. Almánál hazánkban is elterjedt, körténél kevésbé. Csonthéjasoknál is alkalmazható. Törzsmagassága cm, a fa 2 2,5 m magas. Támrendszeres koronaforma, egyedi karós, (9.12. ábra) vagy huzalos (9.13. ábra) megoldással. Tenyészterület igénye 4 8 m 2 /fa. A karcsúorsó koronaforma jellegzetessége, hogy csak a korona alapjánál van erősebb 3 4 vázága, a korona többi részét különböző korú termőgallyak alkotják (17., 18., 19., 20. kép). 234

245 Gyümölcsösök létesítése ábra - Alma karcsú orsó koronaforma egyedi karós támberendezéssel ábra - Alma karcsúorsó koronaforma huzalos támberendezéssel 235

246 Gyümölcsösök létesítése 17. kép. M9 alanyon álló karcsúorsó Idared almafa (Fotó: Papp János) 236

247 Gyümölcsösök létesítése 18. kép. Birs alanyú karcsúorsó körtefák (Fotó: Papp János) 19. kép. 5 éves karcsúorsó kajszifa (Fotó: Papp János) 237

248 Gyümölcsösök létesítése 20. kép. 9 alanyú karcsúorsó almaültetvény huzalos támberendezéssel (Fotó: Papp János) Szuperorsó. Sor- és tőtávolsága rendkívül kicsi: 2,5 3 m 0,3 0,6 m. Hazai tapasztalatok szerint ökológiai adottságaink között a minimális tőtávolság 0,6 0,8 m, a sortávolság sem lehet 2,8 m-nél kisebb. Kialakításához támberendezésre van szükség. További jellegzetességei: minimális metszés, akkor is főleg augusztusban, az ültetést követő évben már terem, a 3. évtől pedig teljes terméssel számolhatunk, a szuperorsó fák élettartama rövid, mindössze 8 10 év! (9.14. ábra, 21., 22. kép) ábra - Szuperorsó koronaforma 238

249 Gyümölcsösök létesítése 239

250 Gyümölcsösök létesítése 21. kép. M9 alanyon álló szuperorsó almafák (Fotó: Papp János) 22. kép. Egysoros szuperorsó almaültetvény huzalos támberendezéssel, fánként bambusznád támasszal (Fotó: Papp János) Bokorkorona. Szintén a természetes koronaformák közé tartozik. A birset, a naspolyát, a mogyorót, a ribiszkéket és a köszmétét neveljük természetes bokor alakra. Legfontosabb ismérvük a törzs hiánya vagy alacsony törzs, de nevelhetők törzses formára is. Felújulásuk a bokor alapjától indul ki (23. kép). 240

251 Gyümölcsösök létesítése 23. kép. Bokorkoronájú birsfa (Fotó: Papp János) Törzses bokrok. Tulajdonképpen bokor koronaformák, de a törzsképző magas szemzése, vagy a saját törzs kinevelése miatt a bokor magasra került. A ribiszkefélék, a fekete bodza, a mogyoró, a birs, a naspolya valamint a köszméte esetében alkalmazott koronatípus. Amíg a fekete bodza, mogyoró, birs, naspolya saját törzsű, addig a ribiszkéknél és a köszméténél rendszerint az aranyribiszke-alanyt használják törzsképzőnek (9.15. ábra) ábra - Fekete bodza törzses vázkaros koronaformája kialakított vázkarokkal 241

252 Gyümölcsösök létesítése Téglalap alapvetületű koronaformák Azokat a koronaformákat, amelyek alapvetülete, téglalap alapvetületű koronaformáknak, illetve sövényeknek nevezzük. E koronaformák ágrendszerei jobbra-balra sorirányban vannak kinevelve. Az egyes sövények attól függően, hogy hány vázáguk van, mekkora a vázágak közti távolság, a vázágak milyen szögben állnak, sokfélék lehetnek. Mindegyik közös jellemzője a koronaformának megfelelő támberendezés. Jelentőségüknek megfelelően csak a legfontosabb sövényformákat mutatjuk be. Haag-sövény. Törzsmagasága cm, a vázkarok 40 cm-ként szabályos ágemeleteket alkotnak, szögállásuk vízszintes, vagy ahhoz közelítő. Korábban a nagyüzemi almatermesztésben nagy felületeteken telepítettek Haagsövényeket (9.16. ábra, 24. kép) ábra - Haag-sövény 242

253 Gyümölcsösök létesítése 24. kép. Vízszintes karú Jonathan Haag-sövény (Fotó: Papp János) Hungária sövény. A maga idejében elterjedt koronaforma volt, az intenzív almaművelési rendszerek egyik hazai előfutára Gyúró Ferenc dolgozta ki a Kertészeti Egyetem Gyümölcstermesztési Tanszékén. 243

254 Gyümölcsösök létesítése Középerős és gyenge alanyra szemzett alma- és körtefajták nevelhetők erre a koronaformára. Törzsmagassága 60 cm, a fa magassága 2,5 3,5 m. Tenyészterület-igénye 8 10 m 2 /fa. A vázkarok os szögben állnak, egymás fölött cm távolságra. Az alakítás során szinte mindegyik vesszőt, ami sorirányba nő, lekötözünk, később a karok ritkítása szükséges. Ferdekarú sövény. Az olasz palmetta, hazai viszonyokra Mihályffy József által kidolgozott formája. Középerős alanyú alma, körte, kajszi, meggy, esetleg szilva és őszibarack nevelhető erre a koronaformára. Törzsmagassága cm, a fa magassága fajtól és fajtától függően 3 4 m. Tenyészterület-igénye m 2 /fa. A vázkarok os szögben állnak. A ferdekarú sövény-koronaforma kialakításánál messzemenően figyelembe kell venni a fajta növekedési sajátosságait. Ezektől függ a vázkarok szögállása, a vázkarok közti távolság, és a fa magassága (9.17. ábra, 25. kép) ábra - Palmetta (ferdekarú sövény) koronaforma 244

255 Gyümölcsösök létesítése 25. kép. Ferdekarú sövény formára nevelt almafa (Fotó: Papp János) Szabadsövény. A szabadsövényt a szabadorsó síkban kiterített változatának is nevezhetjük. Lekötözést csak minimálisan alkalmazunk, a vázágak szögállását metszéssel szabályozzuk. Csak egy-két huzalból álló ideiglenes támrendszer kell a korona kialakításához. Bouché-Thomas-sövény. Alma- és csonthéjas termésű gyümölcsfák különleges koronaformája. Ültetéshez a teljes hosszában rügyekkel berakódott suhángokat 30 fokos szögben megdöntve, kissé mélyre ültetik egymással szemben. Visszametszés nélkül nevelik a növényt, a vázágak kineveléséhez a hajtásokat 30 fokos szögben rögzítik a huzalos támberendezéshez. 3 vázágú sövény. Elnevezése kissé furcsa, mert tulajdonképpen csak két vázága van, a harmadik a központi tengely. Ez a sövény az alma karcsúorsó sövényesített változata, alakító és fenntartó metszése megegyezik a karcsúorsó fák metszésével. Különleges, de hazánkban is figyelemre méltó koronaformák Az utóbbi évtizedben egyre több újszerű koronaformát alakítottak ki a gyümölcstermesztéssel foglalkozó szakemberek. Ausztráliában és Új-Zélandban a Tatura és a Lincoln sövények a rázógépes gyümölcs-betakarítás sajátságos koronaformái, míg Európában a karcsú, szuper és füzérorsó különböző változatai, illetve a magyar almafüggöny számít újdonságnak. Duplasoros alma és körte karcsú-, valamint szuperorsó. Ezek a koronaformák nem tévesztendők össze az ikersoros ültetési rendszerekkel, mert tulajdonképpen egysoros művelési módok, háromszög ültetési formában! Különleges támberendezést igényelnek. E koronaformákhoz a güttingeni (Svájc) kutatóintézetben kifejlesztett első támbererendezésről V-támrendszeres koronaformának is nevezzük. A támrendszer több változata is ismert azóta (9.18. és ábra) ábra - Alma szuperorsó koronaforma V támberendezéssel 245

256 Gyümölcsösök létesítése ábra - Alma szuperorsó koronaforma T támberendezéssel 246

257 Gyümölcsösök létesítése Almafüggöny. Eredetileg rázógépes betakarításra dolgozta ki az 1970-es évek végén a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Gyümölcstermesztési Tanszék, valamint a Gödöllői Gépkísérleti Intézet kutatóiból álló munkaközösség. A fejlesztő munka során kiderült, hogy kézi betakarításra, sőt az integrált termesztés számára is nagyon kedvező koronaforma. Franciaországban Solen néven ismert. Az almafüggöny főbb jellegzetességei (9.20. ábra) ábra - Almafüggöny koronaforma 247

258 Gyümölcsösök létesítése Egyemeletes nyitott koronaforma két vázággal. A vázágak szögállása fok. Bármilyen alanyon kialakítható, ha a sor- és tőtávolságot a talaj- és az alanytípusnak megfelelően választjuk ki. A törzsmagasság az előző szempontok alapján cm között változik. Támberendezése egyszerű, viszonylag olcsó Telepítési rendszer, sor- és tőtávolság Az ültetvényekben a gyümölcstermő növények meghatározott rendszerben állnak. A sor- és tőtávolság határozza meg a gyümölcsös telepítési rendszerét. A telepítési rendszer az egyik legfontosabb ültetvényjellemző, amely elsősorban a megválasztott sor- és tőtávolságtól függ. A sor- és tőtávolság szorzata adja az egyes gyümölcstermő növény rendelkezésre álló területet, az ún. tenyészterületet. A gyümölcstermesztés intenzítására utaló ültetvénysűrűség sok következtetés levonására nyújt lehetőséget. A gyümölcsösökben alkalmazott sor- és tőtávolság helyes megválasztásánál tekintettel kell lenni az ökológiai adottságokra, az alany- és nemes fajta növekedési tulajdonságaira és a gépi művelhetőségre, különösen a gépi betakarítás lehetőségére. A sor- és tőtávolság helytelen megválasztása a későbbiekben csak az ültetvénysűrűség és a termőfelület jelentős csökkenésével változtatható. Erre példa volt hazánkban az 5 3 m-re telepített M 4 alanyú ferdekarú Starking almaültetvények. A gyümölcsösökben a sorok elrendezésének módjai a következők: 1. Egysoros. A sorok az egész ültetvényben vagy annak egy részében azonos távolságúak. A gyümölcsösökben ez a legelterjedtebb sorelrendezés. A kézi és gépi munkák szempontjából egyaránt kedvező sortávolság. 2. Ikersoros. Alma és körte karcsú- és szuperorsó ültetvényekben, valamint a feketefólia-borítású bakhátas szamócaültetvényekben alkalmazzák leggyakrabban. 3. Három és többsoros. Az ültetvénysűrűség növelése céljából alkalmazzák. Részaránya minimális (26. kép). 248

259 Gyümölcsösök létesítése 26. kép. Ötsoros almaültetvény (Fotó: Papp János) A hazai gyümölcsösökben alkalmazható sor- és tőtávolságokra vonatkozó adatokat a táblázatban foglaltuk össze Támaszrendszer A gyümölcsösökben alkalmazott támaszrendszer a választott művelési rendszerhez tartozik. Gyümölcsfáknál elsősorban a gyengébb növekedésű alanyon álló sövény-, karcsú- és szuperorsó ültetvényekben alkalmazzák. A sövényformára nevelt gyümölcsfáknál főleg az alakítómetszés idején van szükség támaszrendszerre. A gyenge növekedésű alanyokon álló gyümölcsfáknál a támberendezés feladata a fák kidőlésének megakadályozása és a vesszők lekötözésének elősegítése. A fekete bodza törzsnemesítéséhez is szükséges a támberendezés mindaddig, amíg a termőfelület kialakul. Ennek időtartama 3 4 év. A málnánál a termővesszők és a sarjak sorban tartása és a szélkárok megelőzése a támberendezés rendeltetése. A szederültetvényekben erős támaszrendszer tartja meg a sarjakat és a termővesszőket. Az aranyribiszke-törzsön a köszméte- és ribiszkefácskák termőfelülete csak támberendezés mellett nevelhető és tartható fenn. Az ültetvény-beruházásban jelentős összeggel szerepel a támberendezés. Nagy beruházási érték mellett használata további ráfordítást és karbantartást igényel. Ezen kívül a támaszrendszer akadályozza a sorok közötti átjárást. A gyümölcstermesztési gyakorlatban a leggyakrabban használatos támberendezések a következők: egyedi karós és faoszlopos, huzalos vagy kordon (9.21. ábra), kombinált (huzalos + karós, huzalos és bambuszrudas) ábra - Alma karcsú orsó huzalos támberendezése 249

260 Gyümölcsösök létesítése Az egyedi karós vagy faoszlopos támaszrendszer Fülep (2000) adatsi szerint 1200 fa/ha ültetvénysűrűségig olcsóbb vagy megegyező a huzalos költségeivel. A támberendezés építéséhez használt elemek értékelését több szempont szerint végezhetjük. Fából készült támberendezések. Támberendezésben végálló és köztes oszlopok, valamint karók készítésére alkalmas. Fontos, hogy a fa jól kiszáradt és egyenes szálú legyen. A tartóoszlopok legalább 15 cm átmérőjűek, 3 3,2 m hosszúak, kör keresztmetszetűek és lehetőleg egyenesek legyenek. A vastagabb oszlopok hosszirányú felezését lehetőleg hasítással oldjuk meg, a fűrészelés ugyanis csökkenti az oszlop szilárdságát. A karók kisebb 6 10 cm átmérőjűek, hosszúságuk a támaszrendszer magasságától függ. Hazánkban leggyakoribb az akácfa használata, mivel ez áll legnagyobb mennyiségben rendelkezésünkre. Az akác nagyon sűrű szövetű, rendkívül tartós épület- és szerszámfa. Megfelelően kezelve az ültetvényben (kérgezés, égetés, tartósítás) évig is kitart. Tartósítására a legalkalmasabb eljárás az égetés, a különböző felületkezelő anyagokat, vegyszereket nem szívja be mélyen, ezek hatása viszonylag rövid idejű. Az égetés során arra kell törekedni, hogy az elszenesedett réteg legalább 2 3 mm vastag legyen, a pörkölés nem ad kellő védelmet a fának. További fontos szempont, hogy a földbe kerülő részen túl még legalább cm hosszan is megégessük az oszlopot vagy a karót. Az oszlopok tetejét érdemes ferdén levágni azért, hogy az esővíz ne tudjon a fa szövetei közé bejutni. Az akác hátránya, hogy szögelése nagy gyakorlatot igényel, fűrészelve könnyen szálkásodik. Az erdei- és feketefenyő laza szövetű fa, tartósítva sem alkalmas támberendezés építéséhez. Ezzel szemben a lucfenyő magas gyantatartalma miatt tartós, könnyen kezelhető, jól tartósítható. A tartósított lucfenyőoszlopok és -karók nagyon drágák, támberendezéshez Magyarországon ritkán használjuk. Betonból készült támberendezés. Korábban a nagyüzemi ültetvényekben az egyik leggyakrabban használt anyag volt oszlopok készítésére. Támberendezéshez speciális huzalvezető kengyelekkel kell önteni. Rideg, nehéz, viszonylag drága, könnyen sérülést okoz. E hátrányos tulajdonságai miatt az ültetvényekből, mint támberendezés-elem egyre jobban kiszorul. Fémhuzalok. Az intenzív almaültetvényekben alkalmazott huzalok horganyzott acélból készülnek. Vastagságuk 2,1 2,4 mm között változik, szakítószilárdságuk legalább 850 N/mm 2 legyen, horganyzási értékük haladja meg a 200mg/mm 2 -t. Az ilyen típusú huzalok a fák egyenesen tartására szolgálnak, a sorvégi oszlopok rögzítésére kevésbé alkalmasak. Erre a célra az 5 6 mm vastag horganyzott acélsodrony a megfelelő. Egyéb támrendszerelemek. A végoszlopok rögzítésére talajbafúrt csigákat használnak. Ezek készülhetnek vaslemezből vagy tartós műanyagból (bonamid). A befúrás szempontjából a fémcsigák jobbak, viszont hamarabb korrodálódnak. A fák rögzítéséhez különböző kötözőanyagokat használhatunk. Ezeknél követelmény, hogy rugalmasak, hosszú életűek legyenek, ne sértsék a kérget. Az említett követelményeknek teljes mértékben megfelelnek a lágy 250

261 Gyümölcsösök létesítése polietilénből készített kötözőanyagok, cső- vagy szalagformában. A huzalos támberendezéseknél gyakran használt rögzítő a horganyzott acélhuzalból készített rögzítőkengyel (9.22. ábra). Felrakása gyors, kényelmes, a törzsnek elég helyet hagy a szabad mozgáshoz. Sajnos szeles vidékeken önmagában nem jó megoldás, mert a szélmozgatta törzset gyakorlatilag a kengyel és a huzal is dörzsöli. Egyirányú széljárás esetén gyakori jelenség, hogy a kengyel bevág a törzsbe ábra - Törzsrögzítő huzalkengyel A támberendezések szerves tartozékai a huzalfeszítők, és a különböző huzalrögzítő elemek. Ezekből nagy a választék, szinte naponta jelennek meg újabb és újabb eszközök erre a célra. Az egyedi karós támberendezés előnyei: Kedvezőtlen domborzati viszonyok között és szabálytalan alakú táblák darabsoraiban is jól alkalmazható. Helytakarékos, a sorvégeken nem maradnak üres területek. A sorok átjárhatóbbak. Pótlása gyors és egyszerű. Folyamatos törzsnevelésre alkalmas. 251

262 Gyümölcsösök létesítése Az egyedi karós támberendezés hátrányai: Kései kihelyezése gyökérsérüléseket okozhat. A szögletes fűrészelt karók maradandó sérüléseket okozhatnak a törzsön és az ágakon, könnyen görbülnek. Az 5 6 cm átmérőjű karók rövid életűek. Szélnyomásra érzékenyebbek a fák, mint a huzalos támberendezésnél. Víztakarékos öntözés csővezetékének rögzítésére segédhuzalt kell kifeszíteni fa/ha-nál nagyobb sűrűségű ültetvényekben drágább, mint a huzalos. A huzalos támberendezés előnyei: Nagy (1500 fa/ha felett) tőszámú ültetvényekben olcsóbb, mint az egyedi karós támasz. A huzalok alkalmasak a csepegtetővezeték tartására, a vesszők lekötözésére. Betakarításkor a szedőedények a huzalra akaszthatók. A huzalos támberendezés hátrányai: A sorok gyakorlatilag átjárhatatlanok. Javítása és pótlása bonyolult, nehézkes. A vihar miatt megdőlt fák visszaállítása függőlegesbe szinte megoldhatatlan. Megépítése szigorú, fegyelmezett szakmunkát követel. 5. Az ültetvénylétesítés előkészítő munkálatai Az előkészítő tervezés során meghatározott és eldöntött szempontok szerint lehet elkezdeni az ültetvény, és a hozzá kapcsolódó létesítmények kivitelezését. A munkafolyamatok szakszerű elvégzéséhez műszaki leírásokat, méretarányos kiviteli terveket, térképeket kell készíteni. Ezek hiányában, vagy ha azok pontatlanok, adathiányosak, a telepítést hibásan, illetve késedelmesen lehet megvalósítani Telkesítés, tereprendezés, táblásítás A telepítés megkezdése előtt a területet a hasznosítási céloknak megfelelően fel kell osztani, az arra kijelölt táblákat alkalmassá kell tenni az ültetésre. A telkesítést a következő főbb szempontok alapján ajánlott elvégezni: műszaki létesítmények (műhely, tároló, szociális és irodai épületek stb.) helyeinek kijelölése, tábla (táblák) kijelölése gyümölcsfajonként, utak, csatornarendszer, energiaellátás, vízellátás (kommunális és öntözési célra) műtárgyainak tervezése, illetve kialakítása, szélvédő erdősávok nyomvonalainak kijelölése. A telkesítés során messzemenően figyelembe kell venni az élőkörnyezet és a termőföld megóvását, a környezetszennyezés elkerülésének lehetőségeit. Az utak kialakítását a közlekedési és szállítási szempontok betartásával kell megvalósítani. 252

263 Gyümölcsösök létesítése A közlekedési és szállítási főutakat olyan szélesre kell tervezni, hogy a szóba jöhető legnagyobb járművek (pl. kamion, busz) szembejövő forgalma is megoldható legyen. Ehhez legalább 8 10, vagy 4 6 m széles, de méterenként kitérőkkel kialakított utak építése a megfelelő. A mellékutak szélessége törzses ültetvényekben általában megegyezik a koronaátmérővel növelt sortávolsággal, illetve a biztonsági sáv és a legszélesebb szállító vagy munkagép szélességével. A tereprendezés napjainkban alapvetően nem a terület elegyengetésére, hanem a kisebb felszíni egyenetlenségek megszüntetésére, a vízelvezetésre, illetve a vízmegőrzésre terjed ki. Ezek mellett természetesen el kell a területről távolítani azokat a tereptárgyakat (nagyobb kövek, műtárgymaradványok stb.) amelyek akadályoznák a zökkenőmentes ültetvénylétesítési munkálatokat. A tereprendezés során az egyik legnehezebb feladat a felszámolt törzses ültetvények talajának elegyengetése, mivel ezt a munkát rendszerint markológépekkel végzik. Ezek munkája után a terület hepehupás, nagy gödrökkel tarkított. A gödrök és a talajegyenetlenségek megszüntetésére ebben az esetben a tolólapos és homlokrakodós munkagépek a legmegfelelőbbek. Az ültetvények művelhetősége szempontjából a legfeljebb 5%-os lejtős terület a kedvező. Az ennél meredekebb lejtőjű területeket korábban teraszírozással vagy sáncok kialakításával tették alkalmassá gyümölcstelepítésre. Ma már ezeket a módszereket a gyümölcstermesztésben csak nagyon indokolt esetben alkalmazzuk, a rendkívül magas költségek, és a környezetkárosítás miatt. A meredekebb domboldalakon létesített ültetvényekben füvesítéssel akadályozható meg az erózió. A táblásítás során határozzuk meg: az egyes gyümölcsfajok helyét és a táblák nagyságát, a táblaelválasztó és a táblákon belüli mellékutak nyomvonalát, szélességét, a kerítés nyomvonalát és távolságát a szélső sor valamint az utolsó növénytől (szegély, gépforduló), rakodó és parkoló területek helyét, méretét (szedd magad betakarításnál nagyon fontos tényezők), egyéb helyszíni létesítmények helyeit (melegedő, őrbódé, tárolószín, mellékhelységek stb.). Ennél a munkánál gyakori hiba a terület pazarlása a sokszor indokolatlan kis táblaméretek, illetve az ezzel járó felesleges mellékutak miatt. A táblaméreteknek elsősorban a gyümölcsfaj és a betakarítás módja, illetve az üresjáratok csökkentése szab határt. A termés kézi betakarítása és a táblán belüli kézi anyagmozgatás esetén (pl.: szamóca, szeder, málna, köszméte stb.), különösen fontos, hogy a táblákat méterenként keresztutakkal válasszuk el. A gépi betakarítás és anyagmozgatás nagyobb táblaméretek kialakítását indokolja. A táblák hosszát alapvetően ebben az esetben a betakarító, illetve anyagmozgató gép típusa szabja meg. Törzsrázó gépeknél méter közötti sorhosszak a kedvezőek, míg például a ribiszkebetakarító gépeknél ez attól függ, hogy a lerázott termést a rázógép gyűjti göngyölegbe és szállítja (önrakodó), vagy a vele párhuzamosan, a szomszéd sorban haladó szállítóeszközre ürítik, illetve rakják. Hazánkban jelenleg az önrakodó ribiszkebetakarító gépek terjedtek el, ezekhez a m hosszú táblák kialakítása indokolt. Megjegyzendő, hogy a hosszú táblákon a metszési nyesedék kitolása a sorból gondot okozhat, ezért ebben az estben a sorközi nyesedékzúzást kell alkalmazni. A gépfordulók és szegélyek pontos meghatározása több, későbbi bosszúságoktól kíméli meg az ültetvény tulajdonosát. A sorvégi fordulónak legalább akkorának kell lennie, hogy a leghosszabb gépszerelvény (erő + munkagép) biztonságosan befordulhasson a következő, illetve a kifordulás utáni második sorba. Ez a távolság az utolsó növénytől a kerítésig általában 8 10 m, megnövelve a végleges koronaátmérő felével. Azokban az ültetvényekben, ahol a művelési rendszerhez huzalos támberendezés is tartozik, a sorvégi feszítőhuzal rögzítő tuskójától kell mérni a távolságot, a koronaátmérő nélkül. 253

264 Gyümölcsösök létesítése 5.2. Talaj-előkészítés A tereprendezett táblák talaját a talajvizsgálati eredmények alapján kell talajjavításban, illetve tápanyagfeltöltésben és szervestrágyázásban részesíteni. Ha a vizsgálatok szükségessé teszik, talajfertőtlenítést is kell végezni. (A gyümölcsös talaj-előkészítése során javasolt, illetve szükséges szerves- és műtrágyázásra, valamint meszezésre vonatkozó adatokat a Tápanyagellátás fejezetben közlünk.) A laboratóriumi talajvizsgálati jegyzőkönyvben talajuntság megszüntetésére utaló javaslatokat és előírásokat szigorúan tartsuk be, és ezeknek megfelelően végezzük el a talajmunkákat telepítés előtt. A trágyaféléket és a talajjavító anyagokat a talaj-előkészítés során a gyökérzónába juttatjuk, bogyósok esetében 40, gyümölcsfák telepítésekor cm mélységű szántással, illetve forgatással. Amennyiben az ültetvény előveteménye évelő pillangós (például lucerna), vagy fűféle volt, akkor a növénymaradványokat először tarlóhántással kell a talajba dolgozni, ezután következhet a mélyebb talajmunka. Megjegyzendő, hogy az ilyen elővetemények után rendszerint nagy a talaj pajorfertőzöttsége (cserebogárfélék, vetési bagolypille) amit a talajelőkészítés során kell megszüntetni. A szántást vagy forgatást a tényleges ültetés előtt 2 3 hónappal ajánlatos elvégezni, leghamarabb nyár végén, azért, hogy a talaj az ültetésig kellőképpen megülepedjen és átnedvesedhessen. A száraz, nagy rögű, vagy a túl nedves szalonnásodó talajforgatás után a jó elmunkálás ellenére is az elültetett növények rosszul fognak megeredni, ha az időjárás szárazra fordul. Ekkor ugyanis a talajban nem alakul ki a morzsalékos szerkezet, a repedéseken keresztül az öntözővíz is gyorsan az alsó talajrétegekbe távozik. A forgatás során figyelembe kell venni a talaj típusát és szerkezetét is, mert az alsó terméketlen (esetleg káros anyagokat is tartalmazó) talajrétegeket nem szabad a felszínre hozni, de mindenképpen indokolt mélylazítóval felhasogatva lazítani és szellőztetni. A talaj-előkészítés munkasorrendje tehát a fentiek figyelembevételével a következő: altalajlazítás (lehetőleg keresztben-hosszában, vibrációs altalajlazítóval), tápanyagok, talajjavító anyagok kijuttatása a felszínre, bedolgozás mélyszántással, forgatással vagy ásógéppel, a talajfelszín lezárása. A talajfertőtlenítő vegyszerek kijuttatása attól függ, hogy milyen halmazállapotúak. A por és szemcsés formájúakat közvetlenül a bemunkálás előtt célszerű a felszínre kijuttatni (Thimet 10G, Basudin 5G), míg a folyékony szereket az ekékre szerelt folyékonyműtrágya-adagolókkal juttatjuk a szántási, illetve forgatási mélységbe. A talaj lezárása már a szántással egy időben is megkezdhető, a forgatóekéhez kapcsolt rögtörő hengerrel, nehéztárcsával, nehéz simítóval (vasúti síndarab), vagy ezek kombinációjával. Amennyiben a telepítés tavasszal történik, úgy az őszi mélyszántást kihasználva a téli fagy rögtörő hatását elegendő tavasszal elmunkálni. A talaj tápanyagfeltöltésére több módszer is ismeretes: a) Hagyományos, vagy teljes területű feltöltés. Ez az eljárás a nagy tenyészterületű ültetvényekben pazarló módszer, mert az aktív gyökerek zöme a koranacsurgó által határolt facsíkban található, a sorközi tápanyagokat kevésbé hasznosítják (Papp Tamási, 1979). Nagy tőszámú, kis sortávolságú ültetvényekben (karcsú- és szuperorsók, bogyósok) viszont követendő módszer. b) Sorok facsíkjainak feltöltése (sávos tápanyagfeltöltés). Ezt az eljárást a 4 m és ennél szélesebb sorközű ültetvényekben, és gépi csemeteültetéskor lehet sikeresen alkalmazni. A sáv szélessége 1,5 2,5 m között változik. A módszer előnyei közé tartoznak: kevesebb, de a facsíkra számítva sokkal több táp- és talajjavító anyag jut, 254

265 Gyümölcsösök létesítése munkaerő, anyag- és energiamegtakarítás. A hátrányok közt a gondosabb előkészítő munkát, valamint kézi ültetés esetén a sorok és tőhelyek újbóli kitűzését kell megemlíteni. c) Gödörásással egybekötött talaj-előkészítés. Árutermelő ültetvényekben ritkábban, házi- és kiskertekben gyakrabban alkalmazott módszer. A fel- és altalaj különrakása, illetve fordított visszatemetése a gödörbe, szakmai körökben vitatott eljárás. Amennyiben az altalaj rossz minőségű, terméketlen, nem szabad a felszínre hozni, kicserélése viszont indokolt lehet. A gödrök mérete1 1 0, ,0 m között változik. A gödrök talajába legalább kg szerves trágyát ajánlott bekeverni az egyéb talajjavító anyagokkal együtt. A viszonylag nagy tömegű föld kiemelését és összekeverését a tápanyagokkal, markolókanállal, valamint tolólappal felszerelt erőgépekkel gyorsabban el lehet végezni Sorok és a tőhelyek kitűzése A művelési rendszernek megfelelő sorok és tőhelyek jól látható, pontos megjelölése nemcsak az ültetéshez szükséges, hanem a későbbi gondmentes ültetvényápolás alapfeltétele is. A sorokat a táblákban lehetőleg É D irányban vezessük, illetve az uralkodó széllel párhuzamosan. A sorok és a tövek kijelölése gyakorlatilag egy alapegyenesre felvett derékszöghálózat kitűzése. Az alapegyenes általában valamilyen tereptárggyal (kerítés, árok, út, szomszédos tábla stb.) párhuzamosan futó egyenes. Ezen jelölik meg a sortávolságokat, rá merőlegesen a sorok irányát, és az első tövek helyét. A méréshez m-es acél mérőszalagot vagy megfelelő távolságra bejelölt sodrott acélhuzalt, derékszögek kitűzésére derékszög-szerkesztési módszereket, szögprizmát, illetve egyéb földmérő műszereket használhatunk. Ha az ültetés géppel történik, akkor csak a sorok irányát kell pontosan kitűzni. Ebből a szempontból a lézervezérlésű csemeteültető-gép a precízebb. A mai korszerű ültetőgépekkel a konténeres anyagokon kívül gyakorlatilag minden ültetési anyag kiültethető (suháng, koronás oltvány, félkész oltvány, gyökeres dugvány, málnasarj, szamócapalánta), de használata gazdaságossági szempontból a nagy tőszámú ültetvények létesítésekor (szamóca, ribiszkék, málna, karcsú- és szuperorsó koronaformák csemetéi stb.) a legkifizetődőbb. A sorirányok jelölésére hosszabb (60 80 cm) egyenes karókat kell leverni a mérőszalagok hosszának megfelelően, a tőhelyek kitűzésére cm hosszú jelpálcák szolgálnak. A jelpálcák készülhetnek vastagabb nádból, egyenes vesszőkből (szőlő vagy gyümölcsfanyesedék, fűz stb.). Erre a célra frissen vágott fűz- és fekete bodza-vesszőket ne használjuk, mert ha telepítés után a területen maradnak, könnyen legyökeresednek és kihajtanak. Nagyobb és nem belátható dombos területen a kitűzési munkákat bízzuk földmérő szakemberre. Költségkímélő megoldásként gyakori, hogy a földmérőkkel csak a sortávolságok többszörösének megfelelő hálózatot tűzetnek ki, a pontok sűrítését pedig gyakorlott, hozzáértő saját munkaerővel oldják meg. 6. Telepítés 6.1. A telepítés ideje A gyümölcsfajok ültetési ideje általában ősszel (október közepétől a fagyokig), vagy tavasszal van (időjárástól és talajállapottól függően február végétől rügypattanásig). E szabályokat természetesen a gyümölcsfaj biológiai tulajdonságaira és az ültetési anyag típusára kell alkalmazni, hiszen például a földlabdás (konténeres) növényeket szinte bármikor lehet ültetni, ha a megfelelő életfeltételeket elsősorban vízellátást biztosítani tudjuk. Az ültetés időpontja növényélettani tulajdonságok alapján attól függ, hogy az adott faj mennyire érzékeny az átültetési stresszre, illetve, hogy mikor indul meg az új gyökérkezdemények fejlődése. Dieter (1979) szerint a növény életében az átmenet az egyik fejlődési állapotból a másikba (ilyen az átültetés is), nagyon kritikus szakasz, és annál több veszéllyel jár minél többlépcsős az átmenet. 255

266 Gyümölcsösök létesítése Az átültetési stresszre azonos körülményeket feltételezve legkevésbé a konténeres növények, míg legjobban a szabadgyökerűek érzékenyek. Természetesen ebből a szempontból az sem hagyható figyelmen kívül, hogy mennyibe kerül az ültetési anyag, és ápolása milyen előnyökkel vagy hátrányokkal jár. A gondolatkört jól példázza a szamóca különböző ültetési anyagával végezhető telepítés. A legolcsóbb, de viszonylag a legrosszabbul eredő az augusztus végén vagy kora tavasszal ültetett zöld palánta. Ennél sokkal jobb és eredményesebb de drágább a frigópalánta. A fás gyümölcsfajok közül a csonthéjasok és a fatermetű héjasok gyökérképződése az őszi ültetéskor nagyon vontatott. A jelenség valószínűleg a fajra jellemző tartalékolt indol 3-ecetsav (IES), cukorvegyületek és fitohormonok mennyiségével, illetve ezek képződési sajátosságaival van összefüggésben (Dieter, 1979). Annak ellenére, hogy a talajban elegendő nedvesség van, a növények kiszáradhatnak tavaszra, (fiziológiai kiszáradás) mert nem vagy csak nagyon kevés új gyökeret fejlesztenek. A növény emiatt képtelen elegendő vízhez jutni, és tartalék nedvességét felélve kiszárad. A téli fiziológiai kiszáradásra az ősszel ültetett dió, gesztenye, mandula, őszibarack, és kajszibarack a legfogékonyabbak, ezért ezeket tavasszal ajánlott ültetni. A tavaszi ültetés e fajoknál még inkább eredményesebb, ha a csemetéket is tavasszal termelik ki a faiskolából. A többi faj almatermésűek, bogyósok ültetésére gyakorlati tapasztalatok alapján is, az őszi időszak a kedvezőbb Az ültetési anyag előkészítése Több hektár gyümölcsös létesítéséhez az ültetési anyagokat előre kell megrendelnie a telepítőnek, szállítási szerződés formájában. Ebben rögzítik a szállítás feltételeit (időpont, faj, fajták, mennyiség, minőség stb.). Amennyiben a telepítő telephelyén történik a csemeték tárolása ültetésig, mindenképpen gondoskodni kell azok tartós vagy ideiglenes vermeléséről, illetve tárolásáról, amelyről a 4. fejezetben közlünk részletesebb információkat. A szállítás során a csemetéket óvni kell a kiszáradástól és a törődéstől. A kiszáradást csökkenti a fedett rakterű szállítóeszköz, a rakomány meglocsolása, takarása műanyag fóliával vagy nedves forgáccsal, szalmával. Nagymértékű törési károk fordulhatnak elő a kihajtás előtt lévő duzzadt rügyű csemeték, illetve a hajtásos konténeres növények (például fekete bodza) gondatlan szállítása esetén. Az ültetési anyag előkészítése ültetésre a következő munkákból áll. Jelcímkék és morfológiai bélyegek alapján fajtaellenőrzés. Fajták szerinti csoportosítás és lerakás a tábla (parcella) erre kijelölt pontjain, kiszáradás elleni védelem árnyékolással vagy tárolás vízben (felszívatás). Konténeres ültetési anyag beöntözése szükség szerint. Gyökérmetszés (sérült gyökerek eltávolítása, gyökérvégek gyenge visszametszése). A gyökérmetszést ültetés előtt azért fontos elvégezni, mert az új és sima metszfelületeken jobb a kalluszképződés, az új gyökérkezdemények képződése. A metszést úgy kell végezni, hogy a sebfelületek a föld felé nézzenek. Jól fejlett konténeres anyagoknál gyakori, hogy a gyökérzet körkörösen fut az edény fala mellett. Tapasztalatok szerint az ilyen növények jobban gyökeresednek, ha a gyökerekkel átszőtt földlabdát három-négy helyen függőlegesen behasogatják éles késsel vagy metszőollóval. Koronábametszés (elsősorban suháng telepítésekor, de koronás oltványok esetében is elvégezhető). Szükség szerint pépezés. A pépezés célja a gyökérzet kiszáradásának megakadályozása, a fertőzések elleni védelem, és a jobb eredés elősegítése. Ebből a célból cm mély, 1 1,5 m széles gödröket ásnak. A gödörben a kiásott földből híg sarat (pépet) készítenek. A pépbe növényvédő szereket, valamint talajélet-fokozó készítményeket, vízben oldódó gyökeresedést és növekedést serkentő (starter) tápanyagokat is ajánlott bekeverni. Az ültetésre előkészített ültetési anyag gyökérzetét legalább percig, illetve a kihordásig kell a pépben tartani Az ültetés kivitelezése 256

267 Gyümölcsösök létesítése Ültetőgödrök ásása. Ezt a munkafolyamatot gépi ültetés esetén nem kell elvégezni. Amennyiben az ültetés kézzel történik, a gödörásás is történhet kézi eszközökkel (ásó, kapa, ültetőkanál, ültetőfa), vagy erőgépről hajtott cm átmérőjű gödörfúróval. Az ültetőgödröket csak megülepedett talajon ajánlott az ültetés előtt 1 2 nappal kiásni, de történhet az ültetéssel egy menetben is. Gödörásás előtt segédpálcák letűzésével biztosítjuk, hogy a növények a kijelölt tőhelyre kerüljenek. Ezt a munkát az ültetőléc segítségével végezzük. Az ültetőléc használatát a ábra szemlélteti ábra - A szabadgyökerű oltvány javasolt ültetési módja, ültető léccel Előkészített ülepedett talajon gyakorlatilag elegendő akkora gödröt kiásni, hogy abban a gyökérzet kényelmesen elférjen. Gépi gödörfúráskor nedves kötött talajon az ültetőgödör fala rendszerint elkenődik, később cserépszerűen beszáradhat. Az ilyen gödrökben a növények gyökeresedése vontatott, a korona fejlődése elmaradhat a kívánatostól. Ezeket a hibákat kiküszöbölhetjük, ha ültetéskor a gödrök falát ásóval megszaggatjuk. Az ültetés folyamata. Az ültetés kivitelezése gondos előkészítést és munkaszervezést igényel. Nagy károkkal jár például, ha túl sok növényt helyeznek ki az ültetőgödrökbe az ültetés előtt, mert kiszáradnak. Ugyanez következhet be, ha a szükség szerinti beöntözés elmarad. Az ültetés folyamata az alábbi főbb részmunkákra tagozódik. a. Ültetési anyag kiosztása az ültetőgödrökbe (gépi ültetésnél a gép kiszolgálása ültetési anyaggal). b. Indokolt esetben a gödrök behintése 2 3 dkg indító műtrágyával és 1 2 dkg talajfertőtlenítő szerrel. c. Ültetés. Az ültetés attól függően, hogy kézzel, vagy géppel ültetünk az alábbi lépésekből áll: a csemete beállítása ültetőléc segítségével a tőhelyre, föld részleges visszatöltése (nagyjából a fele mennyiség) és tömörítése, 257

268 Gyümölcsösök létesítése csemete beigazítása taposással, elvágólag álljanak a sorokban keresztben-hosszában egyaránt, beöntözés, a gödör teljes betemetése, a tövek felkupacolása földdel (őszi telepítéskor), vagy kitányérozása (tavaszi telepítéskor). Az ültetés mélységének meghatározásakor általában az a gyakorlat, hogy a csemete olyan mélyen legyen ültetés után, mint amilyen mélyen a faiskolában volt. A szabály alól természetesen vannak kivételek, hiszen a gyökeres dugványokat (ribiszkék) bokorformára nevelve mélyebben ültetjük a jobb bokrosodás miatt, ugyanígy a magasan szemzett oltványokat is, az alany gyökértömegének növelése érdekében. Az ültetés során arra is ügyelni kell, hogy oltványok esetében a szemzési hely mindig az uralkodó széliránnyal szemben álljon. Ez különösen a félkész oltványoknál fontos, mert ellenkező esetben a fejlődő nemes hajtást a szél könnyebben kitöri. Beöntözés. A telepítéskori beöntözést az ültetés időpontjától függetlenül minden esetben célszerű elvégezni, tavaszi telepítéskor pedig kötelező feladat. Ekkor tövenként legalább liter vízzel ajánlott átnedvesíteni (beiszapolni) a frissen ültetett növények talaját. Erre a munkára mivel meghatározott helyre nagy mennyiségű vizet kell kijuttatni, lajtkocsikat vagy szennyvízszippantó gépkocsikat célszerű használni. Beöntözés után néhány órával az öntözött felületet nagyon sekélyen át kell kapálni vagy gereblyézni, ezzel megakadályozva a talaj cserepesedését, gyors kiszáradását Az ültetést követő munkák, feladatok Az ültetvénylétesítés az ültetést követő egyéb feladatok végrehajtásával fejeződik be. Ide tartozik természetesen az ültetési segédanyagok (kitűzőpálcák, ültetőlécek, konténeranyagok stb.), hulladékok (takaróanyagok, nyesedék stb.) összegyűjtése, a terület rendbe rakása. A munkálatok közül a legsürgősebbek közé tartoznak. Vadkár elleni védelem (törzsvédő hálók felhelyezése, kerítés építése, vadriasztó készítmények kihelyezése). Támberendezés és szükség szerint az öntözőrendszer kiépítése, illetve a víznyerő helyek kialakítása, és egyéb kiegészítő beruházások befejezése. Azoknál a művelési rendszereknél, amelyek koronaforma-neveléséhez egyedi támaszkarót használunk (például karcsúorsó alma és őszibarack, törzses köszméte, fekete bodza stb.), a karót az uralkodó szél felőli oldalra helyezzük el. Ebben az esetben a szél nem nyomja a karóhoz a növényt, kevesebb lesz a dörzsöléssel okozott kár. Talajtakarás. Régebben a talajtakarás tulajdonképpen a csemeték köré helyezett kg szalmás istállótrágya leterítését jelentette (árnyékoló trágyázás), aminek elsősorban az volt a célja, hogy: gátolja a talaj kiszáradását és a gyomosodást a csemeték környékén, a kimosódó tápanyagok (elsősorban nitrogén) segítsék elő az eredést. Napjainkban a talajtakarás (mulcsozás) fogalomkörébe tartozik: a sorközök füvesítése, a sorok talajának teljes, illetve csak a tövek egyedi takarása valamilyen szerves vagy szervetlen anyaggal (istállótrágya, szalma, fakéreg, faforgács, komposzt, kaszálék, műanyag fólia stb.). A talajtakarásos talajművelés módszereit a fejezetben ismertetjük. Az ültetvénylétesítés további kiegészítő munkáihoz tartoznak a létesítéssel kapcsolatos adminisztrációs teendők is. A beruházással kapcsolatos minden eseményt folyamatosan az üzemi naplóban kell vezetni. 258

269 10. fejezet - A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 1. A termesztéstechnológia összetevői A gyümölcsösök potenciális termőképességét ökológiai (klimatikus és talaj-) adottságok és a művelési rendszer (alany- és fajtakombináció, faalak és koronaforma, ültetvénysűrűség) összetevői együttesen határozzák meg. A termő ültetvény potenciális termőképességének évenkénti megvalósulására az időjárás alakulása mellett döntő hatással az ápolási munkák vannak, amelynek egymásra épült összességét nevezzük termesztéstechnológiának. A termesztéstechnológia a gyümölcstermesztés évente ismétlődő gyakorlati kivitelezése, a gyümölcs-előállítás érdekében végzett évi munkafolyamatok összessége és sorrendje, amelyek jelentős élő- és gépi munka, valamint anyag- és eszközfelhasználást igényelnek. A termesztéstechnológia tervezhető és a gyümölcstermesztés rendszerszemléletű kivitelezését jelenti. A nagy termőképességű és intenzív gyümölcsösökben a termesztéstechnológia tervezése és végrehajtása során optimumra kell törekedni (Gyuró, 1990), korszerű termesztési eljárások alkalmazásával és korszerű gépek, eszközök és anyagok felhasználásával. A termesztéstechnológia tágabb értelemben magában foglalja az áruvá készítést és az értékesítésig tartó folyamatokat is. A gyümölcstermesztés technológiai elemeinek csoportosítását és rendszerét a táblázatban foglaltuk össze táblázat. A gyümölcstermesztés technológiai elemeinek csoportosítása és rendszere (Gyúró adatai nyomán, 1990) A gyümölcstermesztés technológiájának rendszerét alapvetően meghatározza az alkalmazott művelési rendszer, de az ökológiai adottságok (éghajlati és talajadottság, kötöttség), a közgazdasági feltételek (munkaerőellátottság, értékesítési irányok, lehetőségek, jövedelmezőség) és a műszaki színvonal (gép- és eszközellátottság, öntözési lehetőség és berendezés, áruvá készítés és tárolás helyiségei, berendezései) is jelentősen befolyásolják. A korszerű termesztéstechnológiát az élő- és gépi munkák hatékonyságának, valamint a megtermelt gyümölcs minőségi hányadának növekedése jellemzi. 259

270 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcstermesztésben a termesztéstechnológiát rendszerint gyümölcsfajokra és -fajtákra dolgozzák ki. Termesztési cél szerint friss fogyasztásra és ipari feldolgozásra, valamint vegyes hasznosításra történő termesztéstechnológia változatai különböztethetők meg. A termésbetakarítás módja szerint lehet kézi és gépi betakarítású termesztéstechnológiát alkalmazni. A gyümölcstermesztés formái szerint alkalmazható hagyományos, integrált és bio-gyümölcstermesztési technológia. A korszerű gyümölcstermesztési technológiákban egyértelműen előtérbe kerülnek a fogyasztó- és környezetvédelmi szempontok. A korszerű termesztéstechnológia alkalmazásának feladata a termesztési célnak megfelelően a lehetséges mértékig irányítani és befolyásolni a gyümölcstermő növények életfolyamatait a hatékonyabb és jövedelmezőbb termesztés érdekében. Az egyes termesztéstechnológiai műveletek elvégzésének időzítése, időpontjának és időtartamának meghatározása leggyakrabban a fenológiai fázisokhoz igazodik, amelyek bizonyos élettani és fejlődési szakaszokat jeleznek. 2. Fenológia 2.1. Jelentősége és alkalmazása A fenológia (megjelenéstan) fogalom (amely a görög eredetű phainesthai és logos szavak összetételéből származik) használata közel két évszázaddal korábban kezdett tért hódítani. A megjelenéstan először csak a szabad szemmel látható fejlődési fázisokat rögzítette. Ma már a mikroszkóppal nyomon követhetőeket is ide sorolhatjuk. A részletes (makro- és mikro) fenológiai megfigyelések segítségével egyre teljesebb képet kapunk a gyümölcstermő növények fejlődési folyamatairól és az azokat befolyásoló környezeti tényezőkről. A gyümölcstermő növények fejlődési fázisait alapvetően a genetikai adottságokkal megalapozott fiziológiai folyamatok határozzák meg. A környezeti tényezők hatása elsősorban abban nyilvánul meg, hogy ezek a folyamatok milyen gyorsan és milyen ütemben játszódnak le. A fenológia eredeti feladata a fejlődési fázisok naptári időpontok szerinti feljegyzése. Helyben hasznosítható törvényszerűségek felismerésére és a fenológiai ismeretek technológiai hasznosítására csak akkor van mód, ha a megfigyeléseket azonos módszerekkel több éven át végezzük. A fenológiai ismeretek elősegítik, hogy a termesztési technológiában a produktivitás, a termésbiztonság és a gyümölcsminőség növelése érdekében az egyes munkaműveleteket pontosan időzítsük (Timon, 1990). A fenológiai jelenségek a növény fejlődésének látható jelei, egyben az egyes élettani szakaszok határpontjai. A fenológiai jelenségek szabályszerű rendben követik egymást, ezért hű képet adnak a fejlődés üteméről. Az egyes fejlődési szakaszokban, illetve az ezt tükröző fenológiai szakaszokban a gyümölcstermő növényeknek meghatározott igényük van a természeti környezetükkel szemben. A termesztéstechnikai eljárások nagy részénél kedvező eredményt akkor érünk el, ha megfelelő fenológiai állapotban végezzük. A fenofázisok ezért a termesztés technológiai szakaszainak is tekinthetők. Az egyes fenofázisok kezdetének és időtartamának ismerete meglévő ültetvényekben a következő főbb technológiai előnyöket jelentheti (Soltész, 1997): a fagykár és más kedvezőtlen meteorológiai hatások elleni védekezést, a rovarmegporzás tervezését, szabályozását, a kórokozók és állati kártevők megjelenésének előrejelzését, a védekezés pontos időzítését, illetve a fertőzési (károsítási) idő és az érzékeny fenofázis találkozásának elkerülését, a termesztési beavatkozások (növekedésszabályozás, termésritkítás, hajtáslekötözés, metszés, öntözés, trágyázás stb.) optimális időpontjának kijelölését, a szüret időpontjának becslését, illetve pontos meghatározását, a termesztés és a betakarítás technikai, valamint személyi feltételeinek időben történő biztosítását. A fenológia közvetlen technológiai felhasználásához nélkülözhetetlen az ültetvényben található gyümölcstermő növények fejlődési szakaszainak megfigyelése, a bekövetkezett változások naptári időpontok szerinti feljegyzése és a meteorológiai adatok párhuzamos rögzítése. A több éven át tartó helyi megfigyelések teszik 260

271 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai lehetővé az egyes fenológiai jelenségek (rügyfakadás, virágzás, gyümölcsérés, lombhullás stb.) várható időpontjának becslését is. A fenológiában elsősorban a következő fogalmakkal találkozunk: fenológiai folyamat: a makro- és mikrofenológiai jelenségek összessége, fenofázis: a fenológiai folyamat kisebb, de szabad szemmel még látható jelensége, az állapotváltozás rögzíthető ténye (pl. virágnyílás kezdete), mikrofenofázis: a fenológiai folyamat legkisebb, általában csak mikroszkóppal nyomon követhető jelensége (pl. mikrosporogenezis kezdete), fenológiai menet: a fenológiai folyamat azon része, amelyben egy-egy növényi szerv kialakulása lezárul (pl. virágzás). Több fenofázist, illetve mikrofenofázist is magában foglalhat, fenológiai szakasz: két egymást követő fenofázis közötti időszak Vegetáció és nyugalmi időszak Az éves biológiai ciklust fenológiai szempontból két jól elkülöníthető részre osztjuk. A vegetációs szakaszban a szabad szemmel jól látható fenológiai jelenségek következnek be, amely a rügypattanás kezdetétől a lombhullás végéig tart. A téli nyugalmi szakaszban a fejlődési folyamatok nagymértékben lelassulnak. Ebben az időszakban szabad szemmel látható fenológiai jelenségek nem figyelhetők meg, a változásokat csak mikroszkóppal követhetjük nyomon. Az elmúlt évtizedekben fokozatosan bővültek a megfigyelések, ennek alapján a téli nyugalom következő szakaszait különböztetjük meg: előnyugalom: a növényi részek korrelációja által létrejött, a mélynyugalmat előkészítő szakasz, mélynyugalom: a növény genetikai adottságai által meghatározott nyugalom, téli kényszernyugalom: mindig az előbbi szakaszokat követő, a lehűlések miatt bekövetkező nyugalom. A téli nyugalom általában a természetes lombhullással kezdődik. A lombhullás ideje és a mélynyugalom kezdete közötti szoros összefüggést nem mindig lehet kimutatni, s igen nagy szerepe van a hőmérsékleti viszonyoknak. A természetes lombhullás folyamatos és a mélynyugalmat készíti elő. Rövid tenyészidejű fajtáknál a természetes lombhullás korábbi, ezért hosszabb előnyugalomra számíthatunk, amely általában a mélynyugalomra való jobb felkészülést is jelenti. Amennyiben a természetes lombhullás nem következik be időben, vagy az első őszi fagyok nyomán a levelek tartósan a fákon maradnak, az előnyugalom (vagyis a mélynyugalomra való felkészülés) nem lesz zavartalan. Hazánkban erre leginkább a hosszú tenyészidejű almaés körtefajtáknál kell számítani. Figyelembe kell venni azt is, hogy a korona különböző részein eltérő időben kezdődik a lombhullás. A fejlődő virágrügyeket vagy vegyes rügyeket hordozó termővesszőkön (dárda, termőnyárs, bokrétás termőnyárs stb.) korábbi a lombhullás, így ezek mélynyugalma is korábban kezdődik. A kizárólag hajtásrügyeket hordozó hajtásoknál általában későbbi a lombhullás. A hajtásrügyek mélynyugalma később kezdődik és később is fejeződik be, mint a virág- és vegyes rügyeké. A lombhulláskor, illetve az előnyugalom időszakában bekövetkező lehűlések jelentős kárt okozhatnak. A fokozatos lehűlés elősegíti a mélynyugalomra való felkészülést. A mérsékelt égövi gyümölcsök termesztésére a szubtrópusi, illetve trópusi körülmények között jelenleg azért nincs lehetőség, mert a genetikailag meghatározott mélynyugalom nem jön létre. Annak ellenére, hogy a lombhullás által kiváltott korrelatív előnyugalmi szakasz bekövetkezik, egy évben akár többször is. Téli nyugalmat nem igénylő mérsékelt égövi gyümölcsök nemesítése újabb távlatokat nyithat a trópusi gyümölcstermesztők előtt, hiszen a tenyészidő lerövidülése miatt egy évben ugyanannak a fajtának a gyümölcseit többször is szüretelhetik. Az újabb megfigyelések nyomán a mélynyugalom is két részre osztható. Az erős mélynyugalomban a rügyek semmilyen körülmények között nem hajtanak ki. Az ezt követő, ún. feloldódó mélynyugalomban ez már bekövetkezhet (Faustet al., 1997). Az előnyugalmat és a mélynyugalom két részét egymást átfedő szakaszoknak kell tekinteni. Ezek az állapotok fokozatosan jönnek létre és mennek át egymásba. 261

272 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A feloldódó mélynyugalmi szakaszban az előnyugalomhoz hasonlóan ismét fokozódhat a környezeti hatások (pl. hirtelen hőmérséklet-változás, nappalhosszúság stb.) szerepe. Ekkor nyílik elsősorban lehetőség a különféle regulátorok használatára, a mélynyugalom lerövidítése vagy megnyújtása érdekében. A hideghatást helyettesítve a citokinin megrövidítheti, az auxin és az etilén meghosszabíthatja a mélynyugalmat, a gibberellin esetében mindkét hatásra számíthatunk, a kezelés időpontjától függően. A mélynyugalom vegyszeres szabályozásának technológiai elemként való hasznosítása ma még kiszámíthatatlan és kockázatos. Elsősorban azért, mert a technológia alkalmazója kevésbé ismerheti az adott nyugalmi időszak belső hormonális szabályozását, másrészt a kijuttatott regulátorok hatását a feloldódó mélynyugalmi szakasz hőmérsékleti viszonyai a tervezettől eltérő módon befolyásolhatják. A rügyek mélynyugalmát a hormonok egyensúlya, a kötött és szabadvíz aránya, a sejtmembránok szerkezete és a rügyek anyagcseréje befolyásolja (Faust et al., 1997). A rügyek fagytűrése azért nagyobb a vesszők kambiumszövetéinél, illetve szállítóedényeinél, mert télen nagyobb bennük a kötött víz aránya. A rügyek mélynyugalom alatti nagyobb fagytűrése a kényszernyugalmi időszakéval szemben szintén a kötött víz nagyobb arányára vezethető vissza. A sejtmembránok áteresztőképessége jelentősen változik a mélynyugalom során. A mélynyugalom kezdetére megszűnik az anyagcsere a vessző és a rajta lévő rügyek között, amely az erős mélynyugalomban megmarad. Ekkor a sejtmembránban a telített zsírsavak túlsúlya mutatható ki, s a növekedést serkentő, illetve gátló anyagok egyensúlyban vannak. A feloldódó mélynyugalomban fokozatosan nő a sejtmembránban a telítetlen zsírsavak aránya, ezzel együtt a sejtmembránok áteresztőképessége, a sejtek anyagcseréje, valamint a növekedést serkentő anyagok aránya is. A mélynyugalom akkor fejeződik be időben és zavartalanul, ha az előbbi folyamatokhoz szükséges hideghatás érvényesül (Faust, 1989). A rügyek mélynyugalmának hossza (a megszűnéséhez szükséges hideghatás mértéke) a fajtákra jellemző genetikai tulajdonság. Az évezredek során a mérsékelt égövben csak azok a gyümölcstermő növények maradtak fenn, amelyek alkalmazkodtak a téli lehűléshez. Az alkalmazkodás genetikai adottság lett, vagyis a mérsékelt égövi gyümölcsfajok származásuktól függően rövidebb vagy hosszabb mélynyugalmi időszakot igényelnek. A genetikai szabályozás összetett, de az eddigi megfigyelések arra utalnak, hogy az egyszerű öröklődésmenetű gyümölcsfajoknál (pl. őszibarack, mandula, mogyoró) a mélynyugalmat is kevesebb gén szabályozza. A mélynyugalomra a fiziológiai aktivitás jelentős csökkenése jellemző, ekkor általában a telelő rügyekben csak kisfokú növekedés figyelhető meg. A mélynyugalom befejeződésével a fejlődés megindul, amely a virágrügyek és hímnős virágú fajoknál a vegyes rügyek esetében a mikrosporogenezisben nyilvánul meg. Korábban a gyümölcsfajokat rövid (pl. mandula, kajszi), közepes (pl. alma, körte) és hosszú (pl. rózsa, gesztenye) mélynyugalmi idő szerint csoportosították. Ez ma már nem állja meg a helyét, ezért célszerűbb a mélynyugalom hosszát fajon belül fajták szerint vizsgálni. Több gyümölcsfajnál (pl. őszibarack, alma) egészen rövid és igen hosszú mélynyugalmi idejű fajták egyaránt előfordulnak, elősegítve az adott gyümölcsfaj széles körű termeszthetőségét, elsősorban a melegebb égöv felé eltolódva. A virág- (vegyes) rügyek mélynyugalmának megszűnéséhez szükséges hidegóra-mennyiség alapján a gyümölcsfajokat 3 nagy csoportba sorolhatjuk: a. A fajták hidegigényében (vagyis a 0 és + 7 C közötti hőmérsékletű órák mennyiségében a mélynyugalom kezdetétől számolva) igen nagy (10 15-szörös vagy annál nagyobb) különbségek lehetnek: alma ( ), őszibarack ( ), b. A fajták hidegigénye között jelentős (6 8-szoros) különbségek vannak: birs (50 400), mandula (60 500), c. A fajták hidegigénye között kisebb (3 5-szörös) különbségek ismertek: kajszi ( ), körte ( ), cseresznye ( ), meggy ( ), szilva ( ). Az őszibarack termesztését a Kaliforniában nemesített igen kis hidegigényű világfajták határozzák meg. A hűvösebb klímában termesztő országok újabban törekszenek hosszabb mélynyugalmú, nagyobb hidegigényű, ezért náluk is könnyebben termeszthető fajták nemesítésére. Szilvánál a japán kínai típusú fajták erős térhódítása megnöveli a rövid mélynyugalmú fajták arányát. Körténél, ha kisebb mértékben is, a nashi fajták megjelenése jelenti ugyanezt. A termeszteni kívánt fajta mélynyugalmi idejét össze kell hangolni a terület hőmérsékleti adottságaival. Az is problémát jelent, ha a fajtára jellemző mélynyugalom befejeződéséhez nincs meg a kellő hideghatás. A mélynyugalom akkor oldódik fel, ha a rügyeket bizonyos mennyiségű hideghatás éri. Ha ez a hatás elmarad, csak a vessző csúcsához közeli hajtásrügyek hajtanak ki. A virágrügyek kihajtás előtt leperegnek, vagy ha be is 262

273 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai következik a fakadásuk, az vontatott lesz és a virágok rendellenesek lesznek, nyílásuk pedig szabálytalan. A hajtásrügyek mélynyugalmának megszűnéséhez általában 10 15%-kal több hidegóra szükséges, mint a virágrügyekéhez. Hazánkban azoknak a fajtáknak elfogadható a téltűrése, amelyeknél a mélynyugalom hosszú (virág- vagy vegyes rügyeknél legalább 1000 hidegóra szükséges a megszűnéséhez) és az alatt elviseli a 20 és 25 C közötti lehűlést is. A mélynyugalom szabályos befejeződésével, illetve a hidegigénnyel kapcsolatos információk ellentmondásosak, s a közölt adatok igen nagy szórást mutatnak. Itt is az a legnagyobb gond, hogy a megfigyelésekhez nem azonos módszereket és referenciafajtákat alkalmaznak. Továbbra is vitatott a mélynyugalom kezdetének rögzítése, vagyis az az időpont, amitől kezdve számíthatjuk a hőmérsékleti értékeket. Leggyakrabban a mélynyugalom kezdetének a lomhullást tekintik, habár a kettő között bizonyítottan nincs szoros összefüggés, s évjáratok és gyümölcsfajok szerint is változik. A rügyek mélynyugalmának végét szintén nehéz meghatározni. Szakirodalmi források alapján Szalay (2001) a következő módszereket foglalta össze: a. A fákról levágott vesszőket szobahőmérsékleten vízbe állítják, s megfigyelik a rügyek kihajtását. Szerzők szerint eltérően, a mélynyugalmat akkor tekintik befejezettnek, ha a rügyek 10 50%-a kihajt, majd kivirágzik, vagy későbbi virágzású fajoknál legalább a fehér bimbós állapotig eljut. b. Mikrosporogenezis nyomon követése. Egyes szerzők szerint a mélynyugalom a pollenanyasejtek teljes kialakulásáig tart. Mások a tetrádállapotot tekintik a mélynyugalom végének. c. A rügyek tömegének és víztartalmának gyors növekedésével kódolják a mélynyugalom végét. A hidegmennyiség meghatározása a téli nyugalom tanulmányozásának legvitatottabb része. A leggyakrabban alkalmazott módszer eddig a 7 C alatti órák számának összegzése volt. Az újabb megfigyelések azt is igazolták, hogy a 0 C alatti hőmérséklet nem játszik szerepet a mélynyugalom megszűnésében. Csak a hatékony hőmérsékleti tartomány adataival kell számolnunk a hidegigény megadásánál. A legtöbb gyümölcsfajra vonatkoztatva általános érvénnyel újabban a 0 és a + 10 C közötti értékeket tekintik hatékony tartománynak (Jackson és Looney, 1999). A pontos számítás megköveteli a nyugalmi időszak hőmérsékleti adatainak óránkénti rögzítését és figyelembevételét. Nagyon fontos tényező a hőmérsékletváltozás mértéke és gyakorisága is. Meglepő, de egy decemberi erős lehűlés után későbbi lesz a mélynyugalom megszűnése, mint egy enyhébb, de 10 C hőmérsékletet meg nem haladó decemberi időjárás esetén. Magyarországon gyakori a januári erősebb, sokszor a 10 és 15 C feletti felmelegedés. Ennek a hatása attól is függ, hogy milyen volt a decemberi hőmérséklet, illetve mennyire fejeződött be a mélynyugalom. A januári felmelegedés kisebb kárt okoz a rövid mélynyugalmi idejű fajoknál, ha a decemberi hőmérséklet tartósan 0 C és 15 C között volt, mert a mélynyugalom megszűnése januárra tolódik ki. A mélynyugalom december végi január eleji megszűnését követően azonban, a kényszernyugalmi időszakban beköszöntő felmelegedés jelentős kárt okozhat. Ugyanannál a fajtánál termőhelyek és évjáratok szerint is eltérő hidegóra-mennyiségek mutathatók ki. Ez csak részben adódik módszertani problémákból. Legalább annyira fontos, hogy a hidegigény változásában nem csak a fajták között van különbség, hanem az egyes fajták hidegigénye is bizonyos határértékek között változhat, tükrözve a rügymélynyugalom alatti fiziológiai folyamatok dinamikus változását. Egyre inkább célravezetőnek látszik, s nagyobb információs értékkel bír, ha a fajtáknál nemcsak a hidegóra-összegeket adjuk meg, illetve vesszük figyelembe, hanem nemzetközi referenciákkal a fajtákat relatív sorrendbe állítjuk, illetve csoportosítjuk. A mélynyugalom befejeződésére többnyire a mikrosporogenezis megkezdése utal, ennek jelentősége a kajszi- és őszibarackfajtáknál igazolást nyert (Szalay, 2001). A mikrosporogenezis befejeződése a téli kényszernyugalom időszakára esik. A téltűrés szempontjából előnyös, ha a mikrosporogenezis üteme lassú. Téli kényszernyugalomban addig maradnak a gyümölcstermő növények rügyei, míg nem teremtődnek meg a vegetációs szakasz megindulásának a meteorológiai feltételei. A fák gyökérzete télen végig kényszernyugalomban van, a működésük megindulása a talaj felmelegedésétől függ, esetenként a rügyek fakadása után következhet be. A téli kényszernyugalom nem szükséges a fejlődéshez. Ebben addig maradnak a növények, amíg ezt az erős lehűlés kikényszeríti. A téli kényszernyugalomban bekövetkező felmelegedés és ismételt lehűlés nagy kárt tehet a gyümölcstermő növényekben. A fajták téltűrése ezért csak részben függ a mélynyugalom hosszától és hőmérsékleti viszonyaitól, 263

274 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai ugyanolyan jelentősége van a téli kényszernyugalom hosszának és az akkori lehűlés jellegének. Tartós téli hideget nyújtó, késői tavaszodású termőhelyeken amennyiben a fagyhatás nem éri el az adott gyümölcsfaj(ta) tűréshatárát nagyobb a termésbiztonság, mint ahol a téli kényszernyugalomban hőmérséklet-ingadozás várható. Mivel a mélynyugalomban a fagytűrés nagyobb, a hazai termesztésben az ingadozó téli időjárással számolva a téltűrést, illetve a termésbiztonságot olyan fajták termesztésével növelhetjük, amelyeknek viszonylag hosszú a mélynyugalmi idejük, s nem kényszerülnek a termésbiztonság szempontjából kockázatosabb kényszernyugalomban hosszabb időt eltölteni. A nyugalom nem csak a télhez kapcsolódik. A növényi részek korrelációja által szabályozott fiziológiai nyugalom vegetációs időben is bekövetkezhet, illetve tartósan megmaradhat. Az előző évben képződött rügyek csak a következő évben hajtanak ki, vagy az akrotónia, illetve csúcsdominancia miatt ez még akkor is akadályozott. Az ún. rejtett rügyek kihajtására pedig nagyon sokszor csak akkor számíthatunk, ha valamilyen váratlan külső hatás éri a gyümölcstermő növényeket. Az alvószemzésnek a mérsékelt égöv hűvösebb régióiban az a lényege, hogy a nyár végén az alanyba helyezett szem a telet átvészelve csak tavasszal hajt ki. A mi körülményeink között az alvószemzés évében a várakozással ellentétben kihajtott szemekből az ősz folyamán nem fejlődik megfelelő hosszúságú, a telet is jól tűrő hajtás. Hosszú vegetációs idejű fajtáknál ezért célszerű elkerülni a korábbi szemzést, hogy megakadályozzuk a szemek őszi kihajtását. Melegebb (mediterrán, szubtrópusi) körülmények között a nyár végi szemzés is többnyire hajtószemzés. A szemek kihajtanak, a hajtások a hidegek beálltáig megfelelő nagyságot érnek el, s a téltűrésük is biztosított. A tavasz végi, nyári szárazság egyes gyümölcsfajoknál fakultatív fiziológiai nyugalmat válthat ki, ennek eredményeként következhet be például almánál és körténél a fák másodvirágzása. Parthenokarpiára erősen hajlamos körtefajtáknál ezekből gyümölcs is fejlődhet, amely azonban a rosszabb minőség és a szüreti időszak eltolódása miatt csak hátránnyal jár. Amennyiben a másodvirágzás alatt csapadékos az időjárás, az a baktériumos tűzelhalás fellépését is elősegítheti. A nyári szárazság vagy növényvédelmi probléma miatt idő előtt bekövetkező lombhullás a vegetációs időt korábban befejező gyümölcsfajoknál is kárt okozhat. Ha a lomb elvesztése a természetes lombhulláshoz képest túl korán jelentkezik, a rügyek rendellenes kihajtásához vezet, s a télre való felkészülést akadályozza. A hajtászáródás szabályos körülmények között azt jelenti, hogy a csúcsrügy növekedése leáll, nyári nyugalomba kerül és megkezdődhet a tenyészőkúp virágrüggyé való differenciálódása. A levelek idő előtti elvesztése megszakítja ezt a folyamatot, amely a csúcsrügy kihajtásában és a virágképződés megakasztásában nyilvánul meg. A kétszer termő málnafajtáknál az őszi termés sarjakon képződik. A fajták különleges genetikai adottsága teszi lehetővé, hogy a sarjak vegyes rügyei téli mélynyugalmi hatás nélkül is szabályosan fakadnak és virágoznak A gyümölcsfajok fenológiája A gyümölcstermő növények tenyészideje egymást követő vegetációs és téli nyugalmi szakaszokból áll. A vegetatív időszakot nem tekinthetjük a tenyészidőszak szinonimájának, hiszen azt sugallja, hogy a gyümölcstermő növények csak a vegetációs időszakban tenyésznek, s a fejlődési folyamatok kizárólag a vegetációs időszakban játszódnak le. A vegetációs időszak a tenyészidőnek az a része, amelyet szabad szemmel is követni tudunk. A vegetációban a fenológiai menet a rügypattanástól a lombhullásig tart. Ebben az időszakban, a virágzás, a terméskötődés és - hullás, a hajtásnövekedés (cserjéknél és félcserjéknél sarjképződés, szamócánál indanövények képződése) és rügydifferenciálódás, a gyümölcsnövekedés és -érés, valamint a lombhullás jelenti a legfontosabb fenológiai fázisokat, illetve szakaszokat. Az előbb felsorolt fázisok és szakaszok egymást követően, párhuzamosan, illetve bizonyos mértékű átfedéssel jelennek meg. Egyaránt jelentősége van a kezdeti időpontjuknak és időtartamuknak. A táblázatban a gyümölcsfajok fenológiai menetének legfontosabb jellemzőit foglaltuk össze. 264

275 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A fenológiai menet főbb jellemzői a gyümölcsfajoknál A vegyes rüggyel bíró gyümölcsfajoknál (pl. alma, körte, birs, naspolya, málna, szeder, rózsa, fekete ribiszke, köszméte, riszméte stb.) mindig a vegyes rügyek fakadnak először. Annál több nap eltérés van a vegyes rügyek és a hajtásrügyek fakadása között, minél korábbi virágzási idejű az adott faj. De a virágzáskori kilombosodási erély fajtatulajdonság is. A virágrügyes fajok (pl. kajszi, mandula, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack stb.) esetében termőhelytől és évjárattól függően előfordulhat, hogy a hajtás- és virágrügyek fakadása egyszerre kezdődik meg. A korán vagy középkorai időben virágzó fajoknál (pl. mandula, kajszi, japánszilva, őszibarack, cseresznye egyes fajtái) azonban a legtöbb évben a virágrügyek korábbi fakadásával találkozhatunk. Minél korábbi az adott faj(ta) virágzása, annál kisebb mértékű a virágzáskori kilombosodás. A húsos som virágzása rendszeresen a lombfakadás előtt következik be. A diónál és a mogyorónál a nővirágok vegyes rügyben, a hímvirágok virágrügyben képződnek. A dió virágrügyei később fakadnak, mint a hajtásrügyek. A vegyes és hajtásrügyek fakadása sokszor azonos időben kezdődik. A mogyorónál a vegyes és a virágrügyek is a hajtásrügyek előtt fakadnak, esetenként a barkavirágzatot tartalmazó virágrügyek fakadása hetekkel korábban megkezdődhet. A különböző rügyeknél a következő fenofázisokat figyelhetjük meg: a. hajtásrügy: rügypattanás, rügyfakadás, szétválás, kiterülés, lombosodás, b. virágrügy: rügypattanás, rügyfakadás, szétválás, kiterülés, virágbimbó-pattanás, virágbimbó-fakadás, virágnyílás, sziromhullás, c. vegyes rügy: rügypattanás, rügyfakadás, lomblevelek megjelenése, virág(zat) megjelenése, virágnyílás, sziromhullás. 265

276 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcsfajok rügyfakadásának relatív sorrendje nagyjából a mélynyugalom befejeződésének relatív sorrendjét követi. Ez a sorrend csak akkor változik meg feltűnően, ha a vizsgált gyümölcsfajoknál jelentős eltérés tapasztalható a vegetáció beindulásához szükséges hőmérsékleti biológiai nullpontban, illetve a starthoz szükséges hőmérsékletösszeg nagyságában. A vegyes rüggyel bíró gyümölcsfajoknál (kivéve a gyümölcstermő cserjéket: köszméte, fekete ribiszke, riszméte) később kezdődik a vegetációs időszak (vagyis a rügypattanás), s a virágzási időszakuk is későbbi. A vegyes rügyben fejlődő hajtás minél hosszabb, annál több idő telik el a vegyes rügy fakadása és a virágnyílás kezdete között. A diónál ez az időszak feltűnően hosszú. A dió későn virágzik, de korán fakadó vegyes rügyei miatt gyakran szenved tavaszi fagykárt. A rügyfakadás és a virágzáskezdet relatív sorrendje nagyjából azonos gyümölcsfajok, illetve -fajták szerint. Esetenként azonban előfordulhat, hogy az adott gyümölcsfajnál a fajták virágzási sorrendje nem követi a rügyfakadási sorrendet. Erre példát leginkább a szedernél vagy fekete ribiszkénél találhatunk. A rügyfakadás naptári idejéből annál nehezebb következtetni a virágzás várható naptári idejére, minél hosszabb időszakot igényel a virágok kifejlődése. A rügyfakadás és a virágzás közötti időszak hosszát a meteorológiai tényezők (elsősorban a hőmérséklet), valamint a gyümölcsfaj rügymorfológiai tulajdonságai határozzák meg. Évjárattól függően, a virágrügyes fajoknál átlagosan nap, a vegyes rüggyel bíró gyümölcsfajoknál nap telik el a rügyfakadás és a virágzás kezdete között. A gyümölcsfajok relatív virágzási sorrendjére vonatkozó adatokat a 6. fejezetben közlünk. A fajok virágzási sorrendje, illetve annak stabilitása az időjárási tényezőkön kívül attól is függ, mennyi és milyen virágzási idejű fajtával történik az összehasonlítás. Amennyiben az adott gyümölcsfaj fajtái hosszú virágzási időszakot fednek le (pl. meggy, körte, alma, szeder), jobban lehet számítani a virágzási sorrend módosulására. A virágzásmenet három legfontosabb fenofázisa a virágnyílás, a fővirágzás időpontja, valamint a sziromhullás vége. A virágzási időszak hosszát elsősorban a léghőmérséklet, kisebb részt a gyümölcstermő növény felépítése és morfológiai sajátosságai (termővesszők típusa és aránya stb.) határozzák meg. A fajok virágzási ideje és gyümölcsérési ideje között nem mutatható ki szoros összefüggés. Ez fajon belül az egyes fajtákra vonatkozóan különösen igaz. Példaként az almát és az őszibarackot hasonlítjuk össze. Mindkét gyümölcsfajnál a fajták különböző érési ideje több hónapos szüreti idényt tölt ki. Az őszibarackfajták virágzási ideje között nincs jelentős különbség, a virágzás néhány nap alatt mindig lezajlik. Ezzel szemben az almánál a fajták virágzási ideje között jelentős eltérések lehetnek, különösen akkor, amikor az alma virágzási időszaka 4 5 hétig vagy még hosszabb ideig tart. A fajták relatív gyümölcsérési ideje a relatív virágzási sorrendjüket sem követi. Ez fenológiai szempontból azt jelenti, hogy a virágzás és a gyümölcsérés idejét, illetve a befolyásoló környezeti hatásokat egymástól függetlenül kell vizsgálni. A virágzás és a gyümölcsérés ideje genetikailag meghatározott tulajdonság. A genetikai adottságok kifejezettebben érvényesülnek a virágzási időnél, ezért stabilabb a fajok, illetve a fajták relatív virágzási sorrendje. A virágzás naptári idejét legerősebben a virágzás előtti időszak hőmérsékleti viszonyai határozzák meg. A hőmérsékletnek a gyümölcsök érésénél is fontos szerepe van, de annak hatása nem annyira meghatározó a többi környezeti tényezőhöz (fény, csapadék, fák kora, gyümölcs-levél arány stb.) képest, mint a virágzás esetében. A gyakorlatban gyakran találunk arra példát, hogy a naptári idő szerint korai virágzás ellenére később kezdődik a gyümölcsérés vagy fordítva. Gyümölcsfajok és -fajták szerint nap telik el a virágzás és a gyümölcsérés között. Minél későbbi érésű a fajta, annál inkább szükség van a hőmérsékletösszeg nyomon követésére az eltelt napok számolása mellett, a pontosabb előrejelzés érdekében. A rövid gyümölcsfejlődési szakasszal bíró fajoknál (pl. köszméte, szamóca, málna, szeder) az évjáratok szerint kisebb ingadozások mutathatók ki adott helyen a gyümölcsérés naptári idejében. Ezeknél a fajoknál gyakori a virágzási és gyümölcsfejlődési szakasz részleges átfedése is. Az érési időpontok fenológiai meghatározása nehezebb az utóérő gyümölcsöknél (alma, körte, birs stb.), hiszen felhasználási céltól függően eltérő terméseket tekintünk szedésre érettnek. Az érés fenofázisainak elkülönítése különösen ezeknél a fajoknál jelent nagyobb problémát. A gyümölcsérés fenofázisainak elkülönítése fenológiai 266

277 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai megfigyelésekkel nem mindig lehetséges. Például a húskeménység vagy a cukor- és savtartalom változása nem rögzíthetők fenológiai módszerekkel (Brózik és Nyéki, 1974). A fenometria az egyes fenofázisok kezdetét és időtartamát, a növényi részek növekedését számlálással vagy méréssel követi nyomon. A fenometria a fenológiai menet részletes bemutatására ad lehetőséget, s jobban lehetővé teszi a fenológiai fázisok előrejelzését, valamint az információk másutt történő hasznosítását. Az előrejelzés lehetősége a fenológia alapvető célkitűzései közé tartozik. A fenológiai menetet elsődlegesen az időjárási tényezők befolyásolják. A meteorológiai tényezőkön belül kiemelkedő helyet foglal el a hőmérsékleti hatások figyelembe vétele. Régóta ismert, hogy a fenofázisok bekövetkezéséhez bizonyos hőösszegre (hőmérsékletösszegre) van szükség. A hőmérsékletösszeg a fajra, fajtára, illetve a fenofázisra jellemző állandó érték, amely azonban a többi befolyásoló tényező miatt bizonyos határok között változhat. Módszertani szempontból jelentős az a startidőpont vagy indulóhőmérséklet, amelytől számítjuk a fenofázis hőmérsékletösszegét. Célszerűbb az utóbbi fogalomnak a használata, mint a hőösszegé, hiszen mindig hőmérsékleti értékeket rögzítünk, illetve veszünk figyelembe. Biológiai szempontból a starthőmérséklet meghatározása jelent nehezebb feladatot, hiszen ez feltételezi a hőmérsékleti küszöbérték ismeretét, amely már hatással van az adott növény fejlődésére. A fenológiai menet során leginkább vitatott a rügyfakadáshoz szükséges hőmérsékletösszeg számításához szükséges hőmérsékleti küszöbérték (biológiai nullpont). A gyümölcstermő növényeknél a szakirodalmi forrásokban erre vonatkozóan a 0 C és +5 C közötti adatok szerepelnek, de leggyakrabban a felső értékek fordulnak elő. Az érési idő előrejelzésére gyakran használják a virágzás és az érés között eltelt napok számolását, illetve az időszak hőmérsékletösszegének nyomon követését. Itt módszertani problémát csak az jelent, hogy a virágzást veszik alapul, s nem azt az időpontot, amikor a virágzás alatt az egyes virágok termékenyülése sikeresen létrejött. Ez az előrejelzési módszer különösen az elhúzódó virágzásmenetű fajoknál, illetve fajtáknál nehezíti meg az adatok gyakorlati felhasználását. 3. Termőfelület és termésszabályozás 3.1. Metszés A metszés a gyümölcstermesztés technológiájának egyik munkafolyamata, amelynek során a gyümölcsfák egyes részeit visszavágjuk, illetve tőből eltávolítjuk, a hajtáshelyzetet a lekötözéssel megváltoztatjuk, különböző eljárásokkal és kémiai készítményekkel a növekedést, a termőrész-berakódást, a virágrügyképződést szabályozzuk, továbbá sebkezelést végzünk, a nyesedéket összezúzzuk vagy eltávolítjuk a gyümölcsösből. Az előbbi meghatározás alapján a metszéshez a metszést kiegészítő eljárások is hozzátartoznak. A metszés szerepe, jelentősége a gyümölcstermesztés egyes korszakaiban a termelés intenzitása szerint változó, igen eltérő volt. A hagyományos gyümölcstermesztésben a vadalanyú, közepes törzsű, sudaras koronaformák metszésének szerepe, jelentősége igen nagy volt, esetenként meghaladta a többi munkafolyamatét. Az alakító metszéssel hosszú időtartamú (30 50 éves) stabil vázágrendszerű faalakot, koronaformát alakítottak ki. A termőkorú fákat rendszeres és erős koronaalakító metszésben részesítették. A gyümölcsfák csökkenő növekedésű és terméshozású életkori szakaszában igen erős ifjító metszésekkel hosszabbították meg a fák életét. Napjainkban a mérsékeltebb növekedésű alanyokon álló, kisebb méretű fákon lényegesen kevesebb metszéssel gyakran annak teljes vagy részleges elhagyásával fenntarthatjuk a hajtásnövekedés és a terméshozás harmóniáját. Ennek ellenére nem nélkülözhetjük teljes mértékben, mert nélküle nem tudnánk kialakítani a korona kívánt formáját, nem tudnánk a kívánt térben (magasság és szélesség) megtartani a fánkat. Az évjárat sajátosságaihoz igazított optimális rügyterhelést is metszéssel állítjuk be. A minőség javítása, az esetleges erősebb növekedés mérséklése és nem utolsósorban a mechanikai védekezés hatásfokának javítása érdekében a legtöbb gyümölcsfajnál a metszés jelentős hányada a nyári időszakra tevődik át. Ha a nyári metszés időpontját és módját a fák kondíciójának megfelelően (növekedés, gyümölcsberakódás) választjuk meg, az azt követő téli metszés egyes években feleslegessé is válhat. A fák koronájának kialakítása, fenntartása, a nyugalmi és a vegetációs időszakban metszéssel történik. Az alakító metszéssel létrehozott optimális koronaforma tehát egy hosszabb távon érvényesülő előny, amelynek érvényesülését a többi termesztéstechnikai eljárással együtt segítjük elő. Ezek között a karbantartó metszés, azaz 267

278 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai az évjárati sajátosságokat figyelembe vevő, az azokhoz igazodó metszés mértéke és metszés módja játssza a fő szerepet. Az évenként alkalmazott metszés mértékének és módjának hatásai a metszés évében, illetve az azt követő év (évek) termésmennyiségére, minőségére közvetlenül és közvetve is hatnak. A metszés csoportosítható a vesszők visszametszése és a gyümölcsfák koronájának ritkítása, ifjítása szerint. A vesszők visszametszése A metszetlen vesszőhöz viszonyítva hosszú, középhosszú, rövid és igen rövid metszést különböztetünk meg (10.1. ábra) ábra - A vesszők hosszú, középhosszú és rövid visszametszése (balról jobbra) A metszetlen vesszőknek rendszerint csak a csúcsrügyéből és a közvetlenül alatta lévő oldalrügyeiből képződik gyenge vagy középhosszú hajtás. A vessző felső harmadának oldalrügyeiből rövid szártagú termőrészek fejlődnek, az alsó rügyek pedig nem hajtanak ki. A vesszők hosszú visszametszésekor (kb. az 1/3-át távolítjuk el) a végálló és oldalrügyekből hosszú vagy középhosszú hajtásokat kapunk. A vesszők alsó oldalrügyeiből rövid hajtások és termőrészek képződnek. A vesszők rövid visszametszésekor (2/3-át metsszük le és 1/3-a marad meg) a végálló és az alatta lévő oldalrügyekből erős növekedésű, hosszú hajtásokat kapunk. Minden rügy kihajt, a termőrész-berakódás azonban elmarad. A vesszők túlzottan rövid visszametszése (1 3 cm hosszú) rövid szártagú termőrészképződést eredményez. A vesszők visszametszésére mind a koronaalakító, mind a karbantartó metszés során egyaránt szükség lehet. Koronaalakítás esetén: a suháng koronába metszésekor; koronás oltványoknál a fán belüli növekedési aránytalanságok megszüntetésére [pl. két erős és hosszú, egy pedig gyenge, rövid, elsőrendű alsó oldalelágazás esetén a gyengét visszametsszük (erősítjük), az erőseket nem]; a fővezérvessző és oldalvezérvesszők arányos növekedésének biztosítására (pl. ha fővezér gyenge és az oldalvezérek erősek, az előbbi növekedését visszametszéssel serkentjük); elágazódásra kevésbé hajlamos gyümölcsfajok (-fajták) oldalrügyei kihajtásának elősegítésére; a meggy termőfelületének növelésére, a korai felkopaszodás elkerülésére, a termőre fordulás előtt. 268

279 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Karbantartó metszés során: almatermésűeknél mérsékelt várható virágzás esetén a virágzatonkénti több gyümölcskötődés elősegítésére; az oldalirányú vízhajtások (fattyúvesszők) elágaztatására, a termőfelület növelésére, illetve a felkopaszodás csökkentésére; meggy-, cseresznye- és körtefák nyári metszésekor (1 3 cm-es csonkok) a termőrész képződés elősegítésére; őszibarackfákon a folyó évi rügyterhelés és termés, illetve a következő évi termőalapok biztosítására. A rövid csonkra történő visszametszésnek kedvező növény-egészségügyi hatásai is lehetnek. A csonk nélküli sebeken megtelepedő kórokozók (baktériumok, gombák) szinte azonnal bejuthatnak a fák szállítópályáiba, előidézve az egész fa gyors pusztulását. A beszáradó, elfásodott csonkokon át ez kevésbé vagy nem lehetséges. A korona ritkítása A gyümölcsfák metszésekor a koronaritkítás, illetve a termőrészifjítás során gyenge, középerős és erős metszést különböztetünk meg. A termőegyensúlyban lévő, középerős hajtásnövekedésű, laza, szellős koronát jó termőrész-berakódás és rendszeres kielégítő terméshozam esetén csak mérsékelten, gyengén metsszük. A mérsékelt, gyenge metszés a vízhajtások, a vesszők, esetleg a gallyazat kismértékű ritkítását, illetve visszametszését jelenti. Ezt a metszésmódot mérsékelt virágzást megelőzően célszerű alkalmazni, a kevésszámú virág megkímélése céljából. A középerős metszéssel, vagyis a vesszők, a gallyazat és az ágak közepes erősségű ritkításával a hajtásnövekedést, illetve a termőrészképződést serkentjük, a korona elsűrűsödését megakadályozzuk és elősegíthetjük a termőegyensúly kialakulását, illetve fenntartását. Az erős metszést a vesszők, gallyak, ágak visszavágását, eltávolítását rendkívül ritkán (esetleg igen nagy várható virágzást megelőzően), vagy egyáltalán nem alkalmazzuk. A ritkító metszésnek lényegesen kisebb a növekedésre gyakorolt hatása, mint a visszametszésnek. Minél nagyobb (idősebb, vastagabb) első-, másodrendű ág tőből történő eltávolítását jelenti a ritkítás, a megmaradó részek növekedésserkentése annál kisebb mértékű. Ugyanakkor minél fiatalabb korú részekre (gallyak, vesszők) irányul a ritkítás, a metszés után fán maradó részek növekedése annál erősebb, annak ellenére, hogy kevesebb nyesedék képződik, azaz kevésbé bontjuk meg a föld feletti és földben lévő részek viszonylagos egyensúlyát. A karbantartó metszés Termőre fordulás után évenként szükségszerűen metszéssel tartjuk fenn a gyümölcsfák és bokrok magasságát, valamint szélességét, segítve az optimális hajtásnövekedést, az egész fa kedvező megvilágítottságát, az egyenletes gyümölcsberakódást, a kiegyenlített gyümölcsminőséget (méret, szín), valamint a korona minden részének jó permetezhetőségét. A karbantartó metszés legfőbb célja minden esetben a korona alakjának fenntartása, a rendelkezésre álló tér maradéktalan kitöltése és az abban történő benntartása, valamint a termőegyensúly biztosítása. A metszés mértéke (erős, közepes vagy gyenge), a metszés módja (visszametszés vagy ritkítás) és ezek különböző kombinációja szükségszerűen eltérő a különböző évjáratokban, amely függ: az előző év kondicionális viszonyaitól, amelyek a fák növekedésének és termésének mérhető és látható eltéréseiben nyilvánulnak meg. A metszés előtt minden évben alaposan szemrevételezzük a fákat, bokrokat, hogy megválaszoljuk az előző évre és a fák állapotára vonatkozó fontos kérdéseket. Milyen volt az előző évi termés (mennyiség, minőség, méret, színeződés)? Milyen volt a hajtásnövekedés (vesszők száma, hosszúsága, vastagsága)? 269

280 Milyen a rügyberakódás (rügyek száma, mérete)? Milyen a rügyekben lévő virágzatok aránya? A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Milyen volt az előző évi növényvédelmi helyzet, a fák általános kondíciója? Az előbbi kérdésekre adott válaszokban a fák megtekintése alapján több variáció lehetséges. A termőrészek nagy százalékban virágot tartalmaznak, a fajtára jellemző átlagos vagy hosszabb, vastag, erős vesszők (ez az állapot egy előző évi, a harmonikusnál kevesebb termést és jó kondíciót valószínűsít). A metszés ilyenkor gyakorlatilag minden gyümölcsfaj esetében egy közepes erősségű koronaritkítás. Fejletlen, kevés virágot tartalmazó rügyek, vékony, rövid, fejletlen vesszők. Ez az előző évben vagy túlzottan nagy termést, vagy tápanyag- és vízellátottsági hiányosságokat, esetleg technológiai hibákat feltételez. Ilyen esetben a metszés részletgazdag, a fa minden részére, minden képletére kiterjedő, igényes, rügykímélő, vesszőritkító metszés. A felsorolt két szélsőségen kívül sokféle, az ültetvény és a gyümölcsfajok sajátosságait figyelembe veendő szempont érvényesülhet, amelyek mind befolyásolják a metszésmódokat. Későbbi termőkorban, ha a gyümölcsméret csökkenni kezd, egyre rövidebbre kell metszenünk az oldalképleteket. Az idősebb termőgallyazatot rövidítsük meg, de soha ne távolítsuk el tőből, mert az a rész felkopaszodhat. Ez az ifjító metszés kedvezően befolyásolja a gyümölcs méretet. Az évenkénti metszés során törekedjük a fa kialakított formájának fenntartására, azaz a fa optimális alakját rontó túlzott hosszúságú oldalelágazások megfelelő visszakurtítására; a lecsüngő és a felfelé álló, belső részeket árnyékoló termőgallyazat ritkítására, visszavágására. Az évről évre megfelelően alakított, illetve fenntartott fák könnyen áttekinthetőek, az egyes metszési fogások mechanikusan ismételhetőek, a karbantartó metszés szükségszerű elemei könnyebben meghatározhatóak. A metszés ilyen uniformizálása a fák kondíció- és méretbeli kiegyenlítődését, az egyenletes terméshozást segíti elő. A vízhajtások eltávolítása A fák idősebb részeinek kéreg alatti rejtett rügyeiből képződő, árnyékoló hatású függőleges vízhajtásai hátrányosan befolyásolják a termelés eredményességét. Keletkezésük kizárólag a metszésnek tulajdonítható. Leggyakrabban a metszési sebek közelében keletkeznek, de egy-egy évben a szükségszerűen erősebb koronaritkítás vagy térfogatcsökkentés eredményeként a sebektől távol a nem várt helyeken, az idősebb ágak és gallyak rejtett rügyeiből is kihajtanak. A vízhajtások kis tűhegynyi kezdeményei leghamarabb a virágzás, sziromhullás idején észlelhetők a kéregrepedésekben. Ezek a hajtások a tenyészidőszakban folyamatosan növekednek, sokszor csak az első őszi fagyok állítják meg fejlődésüket. Függőleges vagy ahhoz közeli helyzetűek, levélzetük laza szövetű, rügyeik fejletlenek. A levelek és hajtások laza szöveti szerkezete az atka (körtefákon a levélbolha), majd a nyár végén a vértetű elszaporodásának kiváló táptalajai. Mindezeken túlmenően helyzetüknél és folyamatos növekedésüknél fogva igen sok vizet fogyasztanak, tápanyagot vonnak el az értékesebb koronarészektől. Jelenlétük különösen olyan évjáratokban növeli a júniusi hullást, csökkentve a végleges gyümölcskötődést, amikor a virágok funkcióképessége gyengébb. Ezért a vízhajtások korai eltávolítása növeli a termés mennyiségét. A vízhajtások az általuk képezett asszimilátumok igen nagy részét saját növekedésük fenntartására használják fel, tehát nemcsak árnyékolnak, hanem víz- és tápanyag-visszatartásuk eredményeként rontják a virágrügydifferenciálódás esélyeit is. Nyár közepén eltávolítva a vízhajtásokat a következő évi virágzás mértékét, a virágoknak a jobb kötődési potenciálját segíthetjük elő. Az előbbiek alapján megállapítható, hogy az a legkedvezőbb, ha a vízhajtásokat minél hamarabb (május június) eltávolítjuk, azaz kézzel kitépjük. Ilyenkor azok könnyen, kis kagyló alakú sebfelületet hagyva tőből eltávolíthatók, a sebek még a nyáron begyógyulnak (10.2.ábra). Később már metszőollót kell használnunk, mert 270

281 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai mind nehezebb kitépni a vízhajtásokat és a háncsrészek kiszakadása miatt a sebfelület is növekedhet. Metszőollóval soha nem lehet csonk nélkül metszeni. A nyáron keletkezett csonkokból fejlődő következő évi vízhajtások ugyanolyan erős növekedésűek, mint a téli metszés hatására fejlődők ábra - Vízhajtások eltávolítása és annak hatásai A metszés időpontja Nyugalmi állapot A gyümölcsfák metszésénél korábban a nyugalmi időszakban végzett fás metszés volt az elfogadott. Ezt lombhullástól rügyfakadásig 5 C feletti hőmérsékleten lehetett végezni. A gyümölcsfák ágainak héjkérge a kéz melegétől felmelegszik és fagyfolt keletkezhet. Nyugalmi időszakban jól meg lehet állapítani a hajtásnövekedés mértékét, a termőrész-berakódást és a korona sűrűségét. A téli, illetve télvégi metszések az almagyümölcsűeknél rügyfakadásig végezhetők, legalábbis akkor, ha a fa minden részét érinti a metszés. A hasonló mértékű és módszerű késői metszés esetén már kötődéscsökkenésre, illetve nagyobb gyümölcshullásra számíthatunk. A csonthéjasok kevésbé reagálnak kedvezőtlenül a késői metszésre. Egyes fajok esetében (őszi- és kajszibarack) növény-egészségügyi okok miatt kívánatos is a rügyfakadás után, a virágzás előtti állapotig metszeni. A zöldmetszéshez a vegetációs időszakban alkalmazott különböző metszési beavatkozások tartoznak. A rügyfakadás utáni metszés, a sziromhullás utáni metszés, a június második felében végzett zöldválogatás, a hajtások visszacsípése (pincírozása) és a nyári zöldmetszés, valamint a szüret utáni metszés a jelentősebb vegetációs időszakban végzett metszések. 271

282 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Rügyfakadás utáni metszés A fiatal fák koronaalakító metszésénél javasolt. Termő fák esetében olyan évjáratokban lehet kedvező hatású, amikor erős téli fagykár sújtotta az ültetvényeket, amely a kambium részleges elhalásához, barnulásához vezet. Ilyenkor a metszés késedelme almatermésűeknél zöldbimbós fenofázisig, más gyümölcsfajoknál rügyfakadásig, fehér, illetve piros bimbós állapotig előnyösen befolyásolja a kambium regenerálódását, a nagyobb számú rügy auxinszolgáltató hatása eredményeként. A teljes virágzás állapotában egyetlen gyümölcsfaj esetében sem javasolható a metszés, mivel súlyos kötődéscsökkenést eredményezhet. Sziromhullás utáni metszés A sziromhullás után 1 3 héttel végzett magasságkorlátozás (a túlzottan felmagasodott fák esetén), azaz kettő vagy többéves részekre történő visszavágása, valamint a 3 4 éves korú ültetvény végleges magasságra való metszés. Az ebben az időszakban végzett metszés eredményezi a legkisebb mértékű növekedési reakciókat. Nyári hajtásválogatás Gyakorlatilag ide tartozik a rügykidörzsölés vagy -kivakítás is. Ennek során fiatal, alakítás alatt álló fejlett oltványokon a rügyfakadás után célszerű a fővezérhajtás (fővezérrügy) alatti 4 rügy kidörzsölése. Ennek minél korábbi elvégzése segíti a tengely és a fővezérhajtás erőteljesebb növekedését, míg a kivakított rügyek alatt keletkező hajtások szögállása közelíti a kedvező vízszintes szögállást. A hajtásválogatás, a fölösleges hajtások egy részének eltávolítása, kiválogatása az alakító metszés részét képezi. A zöldválogatás almatermésűeknél június második felében javasolható, mivel a megmaradó hajtások oldalrügyei generatívabbak, mintha az előtte vagy utána történne. Kísérletek tapasztalatai szerint almánál a június 20-a körüli hajtás visszavágással, vagy visszatöréssel csökkenthető legeredményesebben a növekedési erély. Ez a beavatkozás termőfák esetén a gyümölcs méretét is csökkenti, ezért alkalmazásakor alapos megfontolás szükséges. A csonthéjas gyümölcsfajok fáinak hajtásválogatása a hajtások átlagosan cm-es állapotában optimális. E munka során a vezérhajtások alatt az iker- és mellék-vezérhajtásokat, illetve a vázágak, vázkarok közötti sűrűsítő hajtásokat már a hajtásválogatással el lehet távolítani. A hajtásvisszacsípés (pincírozás) részben a kedvezőtlenül elágazódó fajták elágazódásra kényszerítését eredményezheti, részben pedig almatermésűek esetén a késő tavaszi fagykárok esetén a hajtáscsúcsok növekedésének átmeneti kikapcsolásával a júniusi hullás mérséklésében játszhat szerepet. A hajtásvisszacsípést többször is meg lehet ismételni. Ez a munkaigényes beavatkozás az intenzív ültetvények egyik célszerűen alkalmazandó munkafolyamatának tekinthető. A nyári metszés A leggondosabb alakító és karbantartó metszés ellenére is gyakran céljainknak nem megfelelő számú és irányú hajtások képződnek. A perifériális helyzetű hajtások rontják a korona egyenletes megvilágítását, másrészt akadályozzák a permetlé kiegyenlített fedettségét, vagyis rontják a növényvédelem hatékonyságát. A nyári metszéssel csökkenthetjük e kedvezőtlen hatásokat, ezáltal a gyümölcs minőségét is javíthatjuk. Olyan évjáratokban célszerű elvégezni alma-, körte-, őszibarackfák esetén, amikor a fák gyümölcsberakódása a harmonikustól elmarad, illetve egy korai gyümölcsritkítással azt a lombozattal arányos mértékűre állítottuk be. A nyári metszés elvégzésének fontos feltétele a lombozat kiváló egészségi állapota. A túlzott gyümölcsterhelés vagy nyári aszályok által sújtott mérsékeltebb növekedésű és lombozatú, esetleg kártevők által károsított lombfelület metszéssel történő további csökkentése viszont mind a gyümölcs minőségét (méretét), mind a következő évi termést negatívan befolyásolhatja. A nyári metszés az esetleg korábban el nem távolított vízhajtások, valamint a függőleges, perifériális helyzetű hajtások eltávolításán kívül csak az 1 2 éves vesszők, illetve gallyak visszametszését és ritkítását célozza. Az ennél idősebb képletek eltávolítása már terméscsökkentő hatású lehet (10.3. ábra) ábra - Nyári metszés 272

283 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Minél erősebb növekedésű alanyfajta kombinációjú fákat metszünk, annál jobban vigyázzunk a hajtásképletek csonkmentes eltávolítására. Az ilyen fákon a nyári, nyárvégi csonkok, különösen a vastagabb képletek csonkjai jelentik a következő évi felesleges hajtásnövekedés (vízhajtások) gócait. A hajtásokat csak ritkítsuk, semmilyen visszametszést ne végezzünk a nyár folyamán. A nyári metszés optimális időszaka akkor kezdődik, amikor a fák hajtásainak zöme csúcsrügyben záródott. Ez függ a különböző gyümölcsfajok növekedési erélyétől, illetve csúcsrügyben záródási hajlamától. Általánosságban megfogalmazható, hogy a körtét július közepén, az almát fajtától függően július végétől szeptember elejéig-közepéig, a csonthéjas gyümölcsűeket elsősorban a meggyet és a cseresznyét, közvetlenül a szüret után, a szilvafajták erősebb felesleges hajtásait július és augusztus hónapokban, az őszibarackot pedig június végén, július elején, valamint augusztus hónap folyamán célszerű megmetszeni. Az optimális időben, mértékben és módon végzett nyári metszés az almatermésűek gyümölcseinek és a fa belső részeinek jobb megvilágításával, az érésmenet lassításával: javítja a gyümölcs tárolási minőségét (tárolhatóságát), fokozza a megfelelően színeződött gyümölcsök arányát, egyes években javítja a virágok funkcióképességét, így a következő évi gyümölcskötődés esélyeit, végeredményben fokozza a termésbiztonságot, csökkenti a következő évi hajtásnövekedést, mivel korábbi a hajtások csúcsrügyben záródása, javítja a permetezhetőséget (permetlé-borítottságot). Meggy- és cseresznyeültetvényekben a szüretet közvetlenül követő időszakban, június elejétől július közepéig végzett metszés eredményezte kísérletek szerint a legkedvezőbb eredményeket, amely a virágrügyek nagyobb számában és a következő évi, nagyobb termésmennyiségben mutatkozott meg. Erősen növekedő szilvafajták esetében a téli metszés során mindenképpen eltávolítandó képletek júliusi, augusztusi levágása javítja a gyümölcs méretét, színeződését és csökkenti a következő évi metszés munkaigényét. 273

284 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A kajszi nyári metszésének elvégzésére július hónap a legmegfelelőbb, amely a korábbi évtizedekben Sittmetszés néven volt ismert, viszont az utóbbi években erről teljesen megfeledkeztünk. A bogyósgyümölcsűek nyári metszését a gyümölcsszüret utáni időszakban minél korábban célszerű elvégezni. Almatermésűek szüret utáni metszése Túl erős növekedésű, elhúzódó vegetációs aktivitású, későn csúcsrügyben záródó alma- és körtefajtákon augusztus második felétől, október első feléig terjedő időszakban teljes téli metszés alkalmazható. Ezt az időszakot az ültetvények első 3 4 évéig hasznosíthatjuk metszésre, hangsúlyozva, hogy a fő cél a növekedési erély csökkentése. A négyévesnél idősebb ültetvényekben már más növekedéscsökkentő beavatkozással is ellensúlyozhatjuk a túlzott vegetatív tevékenységet. A metszés jelentősége, szerepe megváltozott az új típusú, nagyobb állománysűrűségű, kisebb faméretű intenzív ültetvényekben. Az új ültetvényekben a metszésnek egyfajta felügyeleti szerepe van a minden irányú harmónia megteremtésében. A kisebb méretek lehetővé teszik a fák könnyebb áttekinthetőségét Metszést kiegészítő eljárások A klasszikus metszést kiegészítő eljárásoknak a hajtáshelyzet-változtatást, a vegyszeres növekedésszabályozást, a sebkezelést és a nyesedékmunkákat tekinthetjük. A gyümölcstermesztés fejlődésével olyan újabb, a metszéssel egy időben vagy azt követően végezhető, metszéshatású, vagy annál hatékonyabb eljárásokat alkalmazunk, amelyek a termőfelület és a termés szabályozásában, a korona formájának harmonizálásában játszanak szerepet. Ilyenek például: az oldalelágazások eltávolítása szakítással; hajtások letépése, szakítása; hajtáscsavarás; törzsbemetszés; oldalkar-megtörés (roppantás). Ezek a műveletek alkalmasak egyrészt a metszés esetleges hibáinak (növekedési szélsőségek) elhárítására, ellensúlyozására, másrészt a metszésnél hatásosabb (radikálisabb, illetve gyorsabb hatású) növekedési és terméshozási harmónia megteremtésére. Hajtáshelyzet-változtatás A hajtáslekötözés, a vesszők kitámasztása az alakító metszés, a gyorsított termőre fordítás korszerű eljárásai. A hajtáshelyzet megváltoztatásának fiziológiai alapja, hogy a függőleges a vízszintessel 45 -os, 30 -os szöget bezáró elágazások, a vízszintes helyzetűek és a függőlegesen lehajlított, illetve leívelt hajtásképletek hajtásnövekedése és termőrész-berakódása között jelentős különbségek vannak (10.4. ábra) ábra - A hajtáshelyzet hatása a növekedésre a = függőleges helyzetű, b = különböző ( os) szögű, c = vízszintes helyzetű, d = hajtásleívelés 274

285 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A függőleges helyzetű vesszők csúcsrügyéből tör elő a legerősebb hajtás. Ezt követik az alatta lévő oldalrügyekből előtörő hajtások. A vessző alapja felé fokozatosan csökken a hajtásnövekedés erélye, és növekedik a hajtások elágazásának szöge. Ez a hajtásnövekedési sajátosság a csúcsdominanciával, az auxinképződéssel magyarázható. A vízszintessel 45 -os szöget bezáró helyzetű vesszők növekedési sajátossága hasonló a függőlegesekéhez, csak itt a vesszők felső oldalán hosszabbak a hajtások. A vízszintessel 30 -os szöget bezáró vesszőkön csúcs- és alapi hajtásnövekedési dominancia figyelhető meg. A középső rész felé haladva csökken a hajtásnövekedés erélye és növekszik a termőrész-berakódás. A vízszintes helyzetű vesszők csúcsrügyéből rövid hajtás tör elő, a vessző felső rügyei végig kihajtanak, ezekből rövid termőrészek fejlődnek. A függőlegesen lehajlított vesszők csúcsrügyeiből szintén rövid hajtás nő, s a vessző végig berakódik termőrészekkel. A leívelés felső részén azonban egy-két hosszú hajtás tör elő. A gyümölcstermesztésben a hajtáshelyzet és a hajtásnövekedés fiziológiai összefüggését a hajtáslekötözéskor, a vázágak, vezérvesszők kitámasztásakor, a termőkorú fák ágainak természetes leívelődését, termőrészképződését pedig a metszéskor hasznosítjuk. Minél fölfelé törőbb egy korona, annál erősebb a hajtásnövekedése, ezért az elágazott ágakat és gallyakat egyegy vízszintes helyzetű vagy vízszinteshez közel álló vesszőre vagy gallyra metsszük vissza. Ugyanakkor minél 275

286 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai gyengébb növekedésű, minél szétterülőbb egy alany-fajta kombináció, annál nagyobb fontossága van az oldalelágazások vízszintesnél nagyobb szögállásra történő felkötözésének. Sebkezelés A sebkezelés jelentősége a nagyobb méretű fákon fokozottabb, mivel az évenkénti metszés, koronaritkítás során több 5 cm-t meghaladó átmérőjű sebek keletkeznek. A fák méretének csökkenésével, a produktív termőfelület növekedésével, a vázágak, a vastagabb koronarészek hiánya miatt más műveletek váltak hangsúlyossá. Csonthéjas gyümölcsűeknél a sebkezelés fontosabb, mint például az almatermésűeknél. Előbbieknél a sebek gyógyulása vontatottabb, másrészt a sebparazitákkal szembeni fogékonyságuk is nagyobb. A sebek gyógyulását számos termesztési és technológiai tényező befolyásolja: ezek a következők. A fák kora A kielégítően gyors sebgyógyuláshoz, vagyis a hegszövet képződéséhez a lombozat és a hajtáscsúcsok által termelt tápanyagokra, valamint auxinra van szükség. Mindezt számottevően befolyásolja a fák életkora. A fiatal, nem termő fák sebei gyorsan gyógyulnak, ebben az időszakban súlyos fertőzésektől eltekintve a leghatékonyabb a sebgyógyulás, illetve a sebkezelés. Termőre forduláskor kialakul a növekedés és a termésképzés egyensúlya. A még fiatal korona minden részén arányosan fejlődnek hosszabb-rövidebb hajtások, amelyek elősegítik a környezetükben lévő metszési sebek gyógyulását. Későbbi termőkorban a fán belül eltérő növekedésű részek alakulnak ki. A sebgyógyulás szempontjából lényegesen különbözőek a korona belső és alsó, illetve külső és felső részei. A belső és alsó részeken lévő sebek mindig kedvezőtlenebb helyzetben vannak. Ezt csak fokozzák a termesztéstechnikai hibák (a korona elsűrűsödése, külső részeinek erős növekedése, a felkopaszodás, a belső árnyékolás) is. Az öregedéssel egyre fontosabb a sebkezelés. A szélsőségesen nagy termés átmeneti kondícióromlást okoz, a növekedést és a sebgyógyulást egyaránt gátolja. Nagy termésű év tavaszán tehát különösen fontos a sebek kezelése kalluszképződést serkentő anyaggal, hogy gyorsítsuk a gyógyulást. Túlzottan erős növekedés esetén, amikor kevesebb a termés, a sebgyógyulás üteme kielégítő. A fajta típusa Az erősebb növekedésű alanyokon álló fák sebei gyorsabban gyógyulnak, ugyanakkor a fajtatulajdonság jobban befolyásolja a sebgyógyulást, mint az alanyhatás. Az almafajták közül például a Jonathan sebgyógyulása gyorsabb, mint a sok szempontból érzékenyebb Starkingé, míg a Golden Delicious átmenet a kettő között. Tapasztalatok szerint az elágazódásra kevésbé hajlamos, viszonylag kevesebb hasznos termőfelülettel rendelkező fajták sebgyógyulása vontatottabb. Ezeknél a fajtáknál a sebkezelés különösen fontos. A korona mérete Termőkorban a korona térfogat aktív (termőgallyazat) és inaktív (vázágrendszer) részeinek aránya jelentősen eltér. A legföljebb 1,5 m átmérőjű karcsú orsótól a 3 4 m-es termőkaros vagy szabadorsóig igen különböző arányok fordulnak elő. A karcsú orsónál csak a központi tengely és 3 4 alsó elágazás képezi a fa élete végéig megmaradó részeket, míg a nagyobb sor- és tőtávolságú fák a központi tengelyen kívül sok éven át működő oldalelágazásokat hordoznak. A karcsú orsó koronában az aktív részek aránya 80%-nál is több lehet, míg a nagyobb fáknál ez akár 30 40%-ra csökkenhet. Minél nagyobb egy fa, annál súlyosabb a belső árnyékolással járó felkopaszodás, ami kedvezőtlen a sebgyógyulásra. A fa belső, árnyékos részén rosszabb a sebek tápanyag-ellátottsága, mert a fényhiányos lombozat kevesebbet asszimilál. A korona aktív részében gyorsabban gyógyulnak a sebek és kisebb a fertőzések gyakorisága. Koronaritkítással bizonyos határig ellensúlyozhatjuk a problémát. A korona külső részének elsűrűsödését megakadályozzuk, illetve megszüntetjük egy-egy nagyobb vázág eltávolításával. Ez javítja a belső részek 276

287 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai megvilágítottságát, tápanyagtermelő képességét. Kellő időben végzett nyári metszés más előnyei mellett szintén ezt a célt szolgálja. Az előbbiekből is látszik, mennyire fontos a jó koronaalakítás. Az optimális szerkezetű, napfényes korona önmagában gyorsítja a sebgyógyulást és csökkenti a sebfertőződés veszélyét. Ilyen koronáknál a védelem is hatékonyabb, mert a növényvédő szer gyakorlatilag a fa minden részére eljut. A metszési sebek helyzete Ahogy a gyümölcsök táplálásában a közeli levelek játsszák a főszerepet, úgy a sebek gyógyulását is leginkább a közeli aktív lombozat auxin- és tápanyag-szolgáltatása segíti. A magányos sebek (törzsön, központi tengelyen) mindig lassabban gyógyulnak, mint azok, amelyek elágazáshoz közel találhatók. E sebek gyógyulása az évek során tovább lassul, bár sohasem szűnik meg a kalluszképződést serkentő anyag még fontosabb számukra. Egy-egy nagyobb ág visszametszésénél, a vezérág visszavágásánál fontos a metszlap szögállása és a sebközeli végálló elágazás vastagsága. Az a legkedvezőbb, ha a megmaradó elágazás közel olyan vastag, mint az eltávolított rész, és a metszlap szögállása közelít a mellette megmaradó elágazás szögéhez (10.5. ábra) ábra - A metszési sebek szögállásából és a végálló elágazás vastagságától függően eltérő a sebgyógyulás üteme Nyesedékmunkák A metszés befejező munkafolyamata a nyesedékzúzás és a nyesedék eltávolítása a gyümölcsösből. A gyümölcstermesztés intenzitásának növekedésével, illetve a fák méretének, így a metszés mértékének csökkenésével a téli, tél végi metszés során keletkezett nyesedék mennyisége csökken. Az ilyen ültetvényekben a nyugalmi állapotban végzendő metszés jelentős része a vegetációs időszakra tevődik át. A nyári nyesedék zúzás nélkül is a talajba munkálható (gyepesített talajművelés esetén zúzott formában a gyepen hagyva), csökkentve az ültetvényből kivont tápelemek mennyiségét. A téli metszés nyesedékének zúzása is jól gépesíthető. Ezzel is növelhető a talaj szervesanyag-tartalma. Hátránya az, hogy a fertőzött anyagok a gyümölcsösben maradnak. 277

288 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Az oldalelágazások letépése (szakítása) A fák központi tengelyének felső harmada a fa élete végéig növekedésben marad, ezért annak legaktívabb része. Itt az oldalelágazások szakításával, illetve letépésével a felmagasodást csökkentjük, vagyis a kívánt magasságban tartjuk meg a fákat. Ugyanakkor megteremtjük a fa felső részének kedvezően ritka, jól megvilágított állapotát. Hajtás (vessző) tépése, szakítása A fák magasságának korlátozása, a kívánt magasságban történő megtartása érdekében a nemkívánatos vesszőket, gallyakat a központi tengelyről a téli, tél végi metszés során tépjük le. Ezt a beavatkozást magasságkorlátozó, a kívánt magasságot megtartó technológiai eljárásnak tekinthetjük. A mély, kagylós sebek ejtésével eltávolítjuk a rejtett rügyeket, amelyek a regenerációs növedékek alapjai. A tépések következtében keletkezett, a fás részekbe mélyen behatoló nagyobb sebek a metszés által ejtett lényegesen kisebb sebeknél is jóval gyorsabban (általában egy év alatt) gyógyulnak be. Hajtáscsavarás Gyakran előfordul, hogy egy-egy, céljainknak nem megfelelő helyzetű és irányú hajtás kiugróan erősen növekszik, rontva a környezetében lévő képletek fejlődési esélyeit. Ha eredésük közelében nincs alkalmas helyettesítő képlet, eltávolításuk a nyári vagy a téli metszés során nem célszerű, mert csak az adott rész felkopaszodását siettetné. Ilyen esetben a cm-es hajtáshossz elérésekor a hajtást alapjánál csavarjuk meg. Ez segít a növekedés gyengítésében és adott képlet kötözés nélküli vízszintes helyzetbe történő irányításában. Hajtásmegtörés Célszerű lehet egy-egy erősebb, függőlegeshez közeli irányú, árnyékoló, fásodott alapú hajtást a tenyészidő második felében az alapja közelében egyetlen mozdulattal úgy megtörni, hogy a fás rész folytonossága nagy felületű, szilánkos töréssel megszakadjon, de a háncs, illetve annak egy kis része épségben maradva az alappal összeköttetésben a fán maradjon. Ezt a módszert elsősorban olyan években javasoljuk, amikor a korona kívánt alakjának fenntartása mellett növekedést gyengítő hatást is el akarunk érni. Törzsbemetszés Az egész fa vagy egy-egy erőteljes növekedésű oldalelágazás növekedésgyengítésének eszköze. A túl erős növekedésű fák gyengítése, azok terméshozásának növelése érdekében a törzsön vagy az oldalelágazásokon egymással szemközt, de egymástól különböző távolságra, két félhold alakú bemetszést (fűrészelést) végzünk a háncs folytonosságának átmeneti megszakítása érdekében. Oldalkar-megtörés (roppantás) Erős növekedést előidéző körülmények esetén (késő tavaszi fagy, túlzott júniusi hullás, esetleg túltrágyázás, sok csapadék stb.) gyakran előfordul, hogy egy-egy oldalkar önálló életet akarván élni erősen megbontja a tengely és az oldalelágazások egyensúlyát. A megroppantás (nem letörés) a felső részek háncsát a roppantás helyén megszakítja, a fás rész folytonosságát pedig a vastagságának kb. harmadáig szilánkos töréssel átmenetileg megszünteti. A megtörést úgy kell végeznünk, hogy a kar alsó felének folytonosságát megtartsuk, különben az a támrendszerhez történő rögzítés (felkötözés) nélkül a kilombosodás után már a lombozat súlyától is letörhet Vegyszeres növekedésszabályozás Új ültetvények telepítése után fáink legfontosabb fejlődési jelensége a növekedés, de a mi feladatunk a fiatal fákra jellemző fokozott növekedési erély hasznosítása, azaz: a nagy termőfelületű korona mielőbbi kialakítása. Erre irányuló igyekezetünk a gyümölcsfák alapvető növekedési tulajdonságainak ismeretében lehet eredményes, nem tévesztve szem elől a fajták növekedési erélyében, koronájuk természetes alakulásában meglévő nagy különbségeket sem. A virágrügyképződésre előnyös növekedési tulajdonságok néhány fajtakör fáin a telepítést követően alig néhány éven belül jellemzővé válnak. Korán termőre forduló például az almafajták közül a Jonathan, a Golden Delicious több fajtaváltozata, az újabb fajták közül az Idared és Jonagold. Különösen érvényes ez a spurtípusú fajtákra, amelyekre jellemző, hogy a kevés és mérsékelt növekedésű hosszúhajtás mellett az elágazódások többsége termőnyárs vagy dárda, lásd pl. Starkrimson, Golden spur, Redspur, Wellspur, Pirtóspur, Delicious. 278

289 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Az olyan almafajták esetében, amelyekre a fiatalkori vegetatív túlsúly (túl erős hajtásnövekedés), vagy hiányos elágazódás jellemző, a hagyományos módszerekkel metszéssel, metszést kiegészítő eljárásokkal gyakran nem tudjuk biztosítani a fák produktivitásának alapfeltételét: a növekedési egyensúlyt (l. ehhez fejezetrészt). Ilyen esetben speciális vegyszerek használatára kényszerülünk. A különböző készítményeket nem önmagáért a növekedés öncélú szabályozásáért használjuk, hanem: a termőre fordulás gyorsítása, termőkorban az évente közel egyenletes terméshozás érdekében, szükséghelyzetben, amikor pl. egy nagy állománysűrűségű ültetvényben a virágzáskori fagykár, azaz: a gyümölcsterhelés hiánya miatt a fák túlzott hajtásnövekedése kezelhetetlenné teszi az ültetvényt. A célkitűzéseinkhez használható készítmények egyik nagy csoportjának hatóanyaga közvetlenül növekedést mérséklő hatású, mert hatóanyaguk a gibberellinek bioszintézisét gátolja (l. Cultar és újabban Regalis). A készítmények másik típusa az éves vesszőkön középső, vagy az alaphoz közelebbi oldalrügyeket is kihajtásra készteti, mert a hatóanyaga cytokinin. Ilyen esetben a növekedési erély több rügy között oszlik meg, ami közvetve növekedésszabályozást és nagy számban rövid elágazódást = termőrészképződést eredményez. Hangsúlyozzuk, hogy a készítmények egyike sem csodaszer, használatuk csak egyike a lehetséges termesztéstechnológiai eljárásoknak, sőt: eredményre csak akkor számíthatunk, ha a vegyszereket a hagyományos technológiai eljárásokkal (metszéssel, nitrogén-visszapótlással) szinkronizáltan használjuk. Szintén fontos, hogy a különböző készítmények használata valódi technológiai fegyelmet kíván, tehát a kezelések pontos és szakszerű kivitelezését tételezi fel Termésszabályozás A terméskötődés tényezői és mértéke A terméskötődési, illetve gyümölcshullási hajlam a fajok és a fajták genetikai tulajdonsága. Ez határozza meg, hogy kedvező termékenyülési feltételek esetén potenciálisan a virágok mennyi százalékából fejlődhet gyümölcs (10.3. táblázat). A gyümölcsfajokat a terméshullás előfordulása, jellege és mértéke alapján a következő csoportokba sorolhatjuk. a. A terméskötődés általában kisebb 50%-nál, a végleges kötődés több időpontban bekövetkező természetes hullással alakul ki: alma, körte, birs, naspolya, őszibarack, kajszi, szilva, cseresznye, meggy. b. A terméskötődés mértéke meghalad(hat)ja az 50%-ot, terméshullás a virágzás és a szüret közötti időszakban bármikor bekövetkezhet: mandula, dió. c. A terméskötődés megközelítheti a 100%-ot, terméshullásra legfeljebb szüret előtt lehet (kell) számítani: bodza, köszméte, málna, fekete ribiszke. d. A terméskötődés akár 100% is lehet, a gyümölcsfejlődés ideje alatt természetes terméshullás nem fordul elő: piros és fehér ribiszke, csipkebogyó, szeder, szamóca, homoktövis. Az elérendő terméskötődéssel mindig a megfelelő termésmennyiség és -minőség (elsősorban gyümölcsméret) egyensúlyát kell biztosítanunk. A terméskötődés legalapvetőbb feltétele a megfelelő virágsűrűség. A nagyobb terméskötődési % elsősorban az a) és b) csoportba sorolt fajoknál (vagyis a gyümölcsfáknál) ellensúlyozhatja kisebb-nagyobb mértékben a szükségesnél kevesebb virág(zat) mennyiségét. Ugyanezek hajlamosak a fajoktól eltérő mértékben az alternanciára (rendszertelen virágképződésre) is, különösen a fák túlzott gyümölcsterhelése esetén. A gazdaságos termesztést biztosító termésmennyiség eléréséhez gyümölcsfajoktól függően a virágok 5 95%- ának terméskötődésére van szükség. Általános összefüggés szerint, minél kisebb gyümölcsméretű a faj(ta), annál nagyobb terméskötődési százalék szükséges a megfelelő produktivitás biztosításához (10.3. táblázat). 279

290 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A megfelelő termésmennyiség eléréshez szükséges terméskötődés átlagos és szélső értékei szakirodalmi adatok alapján (Soltész, 1997 adatai nyomán, módosítva) A nagyobb terméskötődési igény a sokvirágú virágzattal bíró fajok (pl. bodza, áfonya, ribiszke, áfonya, fekete berkenye) és a csoportos csonthéjas termésű fajok (pl. málna, szeder) természetes velejárója. Habár az utóbbiaknál legalább ilyen nagy jelentősége van a termők virágonkénti mennyiségének, illetve azok termékenyülési arányának, hiszen a résztermések száma, s így a gyümölcsök mérete is elsősorban ettől függ. A gyümölcsönkénti résztermések száma és az összetapadásuk mértéke között is szoros összefüggés van. A ribiszke, bodza és áfonya virágaiban kevesebb termő van, mint például a málnánál, de ezek megfelelő termékenyülése nagyon fontos a virágzatonkénti termésszám eléréséhez, a terméshullás megakadályozásához. A szamóca esetében az volna a kedvező, ha a virágzatokban csak az első- és másodrendű, legfeljebb a harmadrendű virágokból kötődne termés. A virágzatok elsődleges és másodlagos virágaiban nagyobb a termők száma, így több lehet a gyümölcsönként kifejlődött aszmagok száma is. A szamócagyümölcsnél a meghúsosodott vacok nagysága, vagyis a gyümölcs tömege és a kifejlett aszmagok száma között igen szoros összefüggés van. A gyümölcsök méretét és alakját az almatermésű fajoknál is befolyásolja a magtartalom. A centripetális virágnyílású virágzatban (ez jellemző a körtefajták nagy részére) általában több virág van, mint a centrifugális nyílási sorrendű virágzatban (ez az almára és a körtefajták egy részére jellemző), s a gyümölcsök végleges kineveléséhez kevesebb mag elegendő. A megfelelő terméskötődéshez, a gyümölcsök kifejlődéséhez a magános virágú birsnél több mag szükséges, mint az almánál vagy a körténél. A terméskötődést igen sok tényező befolyásolja, ezek összetétele azonban eltérő gyümölcsfajok szerint. 280

291 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A terméshullásra nem hajlamos, illetve hajlamos gyümölcsfajoknál a terméskötődést a következő tényezők egyaránt befolyásolhatják. A gyümölcstermő növény kora, erőnléti és egészségi állapota. Rügyek fejlettsége és tartalékokkal való ellátottsága. Virágzási hajlam, a virág(zat)ok fejlettsége, mennyisége és eloszlása. Fagyérzékenység és -károsodás a téli nyugalomban, illetve a rügyfakadás és sziromhullás közötti időszakban. A virágzás előtti időszak fenológiai menete, a virágzáskori kilombosodás mértéke. A virágzás ideje és időtartama, a virágzásmenetet befolyásoló genetikai és növénymorfológiai tulajdonságok (pl. virágzatonkénti virágok száma, virágnyílási sorrend a virágzatban, termővesszők típusa és megoszlása, a vegyes vagy virágrügyek elhelyezkedése a termővesszőkön stb.). A virágzás alatti időjárás (hőmérséklet, fény, csapadék, szél). A fajták öntermékenyülési hajlama, a virágok termékenyülő képessége. (Parthenokarpia, apomixis előfordulása, a gyümölcsök kifejlődéséhez szükséges magtartalom nagysága, a termők életképessége, az embriózsákok fejlettsége.) Megporzási feltételek (a fajták együttvirágzása és megporzást befolyásoló virágmorfológiai tulajdonságai, a bibékre jutó virágpor mennyisége, a pollenadó fajták elhelyezése és aránya, uralkodó szélirány, megporzó rovarok jelenléte és aktivitása, méhcsaládok életképessége, elhelyezése és száma). Termékenyülési viszonyok (az ültetvény fajtáinak kompatibilitása, a fajták idegentermékenyülése és termékenyítőképessége, a virágok hatékony megporzási periódusának hossza, a bibék ismételt megporzásának lehetősége). A virágzás alatti időszakban megjelenő, s a virágokat károsító vírusok, növényi kórokozók (pl. Erwinia, Monilia, Botrytis stb.), illetve állati kártevők. A virágzás alatti technológiai beavatkozások (metszés, növényvédelem, fagy elleni védekezés, öntözés, virágritkítás, vegyszeres terméskötődés-fokozás, egyéb regulátorok használata stb.). A terméshullásra nem vagy csak igen kis mértékben hajlamos fajoknál a végleges gyümölcsszám már a virágzás végéig eldől, beleértve ebbe a gyümölcsnagyságot befolyásoló magtartalmat is. A gyümölcsök számát csak elemi kár vagy súlyos technológiai hiba csökkentheti. Az alternanciára hajlamos gyümölcsfajoknál a túlterhelés megakadályozására hivatott önszabályozó rendszer révén esetenként már virághullás bekövetkezhet, de a sziromhullást követő terméshullásra mindig számítanunk kell. Ennek mértékét és gyakoriságát a genetikai adottságokon kívül az időjárás, valamint a fák kora, erőnléti és egészségi állapota is befolyásolja. A terméskötődésre, illetve a terméshullásra az ültetvényben alkalmazott termesztéstechnológia szintén hatással lehet, a kötődésfokozást, a termésritkítást vagy a szüret előtti hullás gátlását pedig közvetlenül a gyümölcsterhelés szabályozására használhatjuk. A terméshullásra hajlamos fajoknál a végleges gyümölcskötődést a sziromhullást követő időszakban a következő tényezők befolyásolhatják. Megtermékenyült virágok száma. A megtermékenyült virágok megoszlása (a termékenyülés ideje szerint, a fa koronaszintjei és ágai szerint, termővesszőtípusok szerint, termőgallyakon és -vesszőkön való elhelyezkedés szerint, almánál és körténél virágzatok szerint). A gyümölcsök magtartalma és annak befolyásoló tényezői. Sziromhullást követő néhány hetes időszak hőmérsékleti viszonyai, amelyek elsődlegesen az ún. tisztulóhullás idejét és mértékét befolyásolják. 281

292 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcsök kifejlődéséhez, illetve megfelelő érettségéhez szükséges időszak hossza (termékenyüléstől a szüretig eltelt napok száma). Az első, ún. tisztulóhullást követő időszak gyümölcsfejlődési körülményei (gyümölcs-levél arány, tápanyag-, víz- és asszimilátum-ellátottság, időjárás). A genetikailag rögzített fruktifikációs képesség és hullási hajlam, vagyis a perzisztencia foka (a kötődött termések kocsánya milyen erővel ragaszkodik a termőrészhez). A perzisztens fajtáknál nagy szakítóerő szükséges a termés kocsánnyal együtt történő levál(aszt)ásához, még beérett állapotban is. A végleges terméskötődést közvetve befolyásoló technológia tényezők (a hajtásválogatás, illetve nyári metszés időpontja és mértéke, tápanyagellátás, öntözés, növényvédelem, szüret időpontja stb.). Terméskötődés technológiai szabályozása (vegyszeres kötődésfokozás, termésritkítás, vegyszeres hullásgátlás). A gyümölcsfák termésének egy része akkor is lehull a fáról, ha mindegyik virág termékenyülése szabályos volt és az összes terméskezdemény azonos fiziológiai feltételekkel rendelkezik a továbbfejlődéshez. Az önszabályozás is genetikai tulajdonság, de ennek szabályos, előre kiszámítható mértéke a virágzás ideje alatt sem tervezhető meg. Az önszabályozás megvalósulását több tényező is befolyásolja. A szakirodalomban faj- és fajtatulajdonságoktól függően fő terméshullási periódus ismeretes. A hullások számát, a hullásdinamika jellegét maga a terméskötődés is befolyásolja. Az utóbbi minél nagyobb, annál több hullási periódusra lehet számítani. Általában három hullási időszak megkülönböztetése a legelfogadottabb (Soltész, 1997): tisztulóhullás, júniusi hullás (déli féltekén decemberi hullás), szüret előtti hullás. Több kutató a tisztulóhullást is két részre osztja, ebben az esetben 4 fő hullási periódust adhatunk meg. Ez a megoldás inkább a lassúbb gyümölcsfejlődésű, késői szüreti idővel bíró alma- és körtefajtáknál jöhet számításba. A tisztulóhullás első szakaszában a nem termékenyült virágok, a második szakaszban a továbbfejlődésre képtelen, a többi terméssel szemben erős fiziológiai hátrányba kerülő fiatal termések hullanak le elsősorban. A virágok perzisztenciájának foka és a hőmérsékleti viszonyok döntik el alapvetően, hogy ez a két szakasz mennyire esik egybe. A természetes hullás a gyümölcsök szabályos leválasztásával vagy rendellenes leválásával nem azonos, éppen olyan szabályos folyamat, mint a lombhullás. A virágzást követő tisztulóhullás mértéke fajták, évjáratok, termőhelyek és a fák kora szerint változik, ezért a virágzás utáni első hetek terméskötődéséből a végleges terméskötődésre pontos következtetést nem vonhatunk le. Erre természetesen nagyobb esélyünk van, ha már az induló terméskötődés is kismértékű, s a gyümölcsök versengése kevésbé várható. A virágzást követő erős lehűlés és a túl magas hőmérséklet egyaránt fokozhatja a tisztulóhullást. Erős lehűlés hatására megfáznak az embriók. Magas (25 C feletti) hőmérsékleten a hajtásnövekedés lesz a kívántnál nagyobb és közvetve ez okozhat terméshullást. Az erős hajtásnövekedés később is akadálya lehet a megfelelő terméskötődésnek. Ezen alapul a megfelelően időzített nyári metszés kedvező hatása. A virágzást követő időszakban külső hatásokra bekövetkező erős terméshullást megkülönböztetjük a túlkötődés miatti szabályos tisztulóhullástól. A szabályosan végbemenő tisztuló- és júniusi hullás egymást nem helyettesíti. A két hullási időpont között éles határvonalat sem lehet húzni, a kettő között kisebb hullási szakaszok is lehetnek, különösen a lassú gyümölcsfejlődésű fajtáknál. A tisztuló- és júniusi hullás mértéke évről évre ingadozik. A júniusi hullás nagyságára nem lehet egyértelműen következtetni a tisztulóhullásból. Ezért a gyümölcsszám végleges beállítását és a megbízható termésbecslést is csak a júniusi hullás után lehet elvégezni. Kedvező megporzási és termékenyülési viszonyok esetén kisebb tisztulóhullásra és relatíve nagyobb júniusi hullásra számíthatunk. 282

293 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A terméskötődési és -hullási folyamat pontos nyomon követését elősegíti, hogy a hullás fiziológiailag korábban kódolható, mint maga a termés leválása. A júniusi hulláskor lekerülő terméseknél a leválasztóréteg kialakulása már hamarabb megkezdődik, amely visszafordíthatatlan. A leválasztóréteg kialakulásának sebességét a hőmérséklet és a perzisztencia foka határozza meg. A júniusi hullást megelőző kisebb hullási szakaszok elsősorban a kevésbé perzisztens fajtáknál várhatók. A szüret előtti terméshullás időnként nagymértékű terméskiesést is okozhat, ezért nagy gyakorlati jelentősége lenne a mértékét időben megbecsülni. A szüret előtti természetes hullást nem a kocsányalapnál bekövetkező sejtosztódás (leválasztóréteg), hanem a kocsány alapi részének biokémiai változása vezeti be. Ennek nyomon követése komoly segítséget jelenthetne. A terméshullás dinamikája a fajtára jellemző tulajdonság, de ennek érvényesülését a külső körülmények nagymértékben befolyásolhatják. Az almánál például a következő fajtáknál várható nagyobb mértékű szüret előtti hullás (Soltész, 1997): triploidok nagy része ( Close, Mutsu, Boskoop stb.), nyári érésű fajták (ezen belül is a nyár elején érőknél nagyobb, mint a nyár végén érőknél), gyenge termőképességű, túlzottan erős hajtásnövekedésű fajták (pl. Cox s Orange Pippin, Red Delicious standard változatai), rövidebb vegetációs idejű, a nyár végi szárazságot kevésbé tűrő fajták (pl. McIntosh, Téli arany parmen, Sampion, Rubinette stb.). virágzatonként több gyümölcs kinevelésére hajlamos fajtáknál, különösen kis gyümölcskocsány esetén (pl. Idared ) A csonthéjasoknál 3 hullási periódust találunk (Nyéki, 1989). Az első szakaszban a nem termékenyült és a rendellenes fejlődésű virágok hullanak le. Ez a periódus közvetlenül a sziromhulláskor kezdődik. A csonthéjasoknál kevésbé húzódik el a tisztulóhullás, ezért nem választható szét két részre, az almával vagy körtével ellentétben. Az önszabályozó rendszer révén a második szakaszban kerül sor a terméskezdemények hullására, ezt a megporzás után 4 6 héttel lehet értékelni. A harmadik szakaszban az éredő gyümölcsök hullanak le. Ez a cseresznyénél és a meggynél piros hullás formájában jelentkezik: a rendellenesen korábban színeződött gyümölcsök válnak le a termőrészekről. A terméshullás dinamikája fajok és fajták szerint is változhat. A cseresznye igen korai érésű fajtáinál ha be is következik az embriók abortusza, a degenerált magkezdeményű termések kevésbé hullanak le, ezeknél szüretkor ráncos magbelet találunk. A késői érésű fajtáknál a fejlődés korábbi szakaszában fellépő rendellenesség mindig terméshulláshoz vezet. A meggynél a végleges terméskötődés nagyrészt már a második hullási szakasz után kialakul. Későbbi hullásra az erősebb perzisztencia miatt kevésbé kell számítani, különösen az erős önszabályozási rendszerű fajtáknál (pl. Érdi bőtermő ). Meggynél szüret előtti hullás ritkábban, csak rendkívül nagy gyümölcsterhelés esetén fordul elő. A perzisztencia foka a kézi és gépi szüret hatékonyságát is befolyásolja. Az őszibarack tisztulóhullása hasonló a többi csonthéjaséhoz. A további terméshullás mértékét a gyümölcsök közötti táplálkozási és hormonális verseny erőssége dönti el, amelyet a gyümölcsök száma és elhelyezkedése egyaránt befolyásol. A terméshullás dinamikája termőhelyek, évjáratok, az érés ideje szerint is változhat. A korai érésű őszibarackfajtáknál az egyes hullási periódusok kevésbé élesen határolódnak el egymástól. A csonthéjasok közül a kajszi hajlamos legkevésbé a terméshullásra, ezért leginkább várható a túlkötődése is, vagyis itt a leggyengébb az önszabályozó rendszer. A kajszinál a tisztulóhulláskor a továbbfejlődésre alkalmatlan termések nagy része lehull, későbbi nagyfokú természetes hullásra kevésbé kell számítani. A szilvánál a fajták hullásdinamikája között jelentős eltérés lehet Kézi gyümölcsritkítás A felesleges gyümölcsök időben történő eltávolításának leginkább megbízható módja a kézi ritkítás. A gyümölcsfajok egy részénél (alma, körte, őszibarack, kajszi) a termőfelület kialakítása után, a termőegyensúly fenntartásában a termésritkítás hasonló szerepet kap, mint a metszés vagy a többi fitotechnikai eljárás. Ezeknél a megfelelő időben és mértékben végzett termésritkítás egyaránt nagy segítséget jelent a gyümölcsminőség javításában és a rendszeres virágképzés elérésében. 283

294 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Az alternanciára kevésbé hajlamos meggy és cseresznye esetében a termésritkításnak elsődlegesen csak a gyümölcsméret-növelésben van szerepe, amely különösen a friss fogyasztásra termesztett fajtáknál elengedhetetlen feltétele annak, hogy a túlkötődött fákról a piacon versenyképes méretű gyümölcsöket szüreteljünk. Az átlagosnál nagyobb méretű gyümölcsökért jelenleg különösen a cseresznye esetében fizet többet a piac. Ezért a kézi ritkításnak nagyobb jelentősége van, mint a meggynél. A szilva az alternancia (rendszertelen virágképzés) mértéke és a gyümölcsök ritkítási igénye szerint is átmenetet képvisel az őszibarack és kajszi, illetve a cseresznye és a meggy között. A házi szilva nagy gyümölcsű fajtáit, valamint a japánszilva és cseresznyeszilva fajtáit túlkötődés esetén az őszibarackhoz vagy a kajszihoz hasonlóan kell ritkítanunk. A kis gyümölcsű szilvafajták kézi ritkítása szinte semmilyen körülmények között nem lehet gazdaságos, hiszen nem növelheti annyival a gyümölcsméretet (az árat), amely kiegyenlítené a kézi ritkítás költségeit. A közepes (40 50 mm) gyümölcsméretű fajtáknál a piaci kereslettől függően már megtérülhetnek a kézi ritkítás költségei. A bogyósgyümölcsűek közül egyedül a köszméténél képzelhető el a kézi termésritkítás, de ennek gazdasági haszna attól függ, hogy a nagyobb gyümölcsméretet igényli-e, illetve megfizeti-e a piac. A szamóca virágzatában uralkodó csúcsdominancia miatt a másodrendű virágok (gyümölcsök) eltávolításával nem nő az elsődleges gyümölcsök tömege. Ez kérdésessé teszi a szamóca virág- és termésritkítását. A többi gyümölcsfajnál a termésritkítás nem képezi a termesztési technológia részét. A rendszeres terméshozás metszéssel és más fitotechnikai eljárásokkal elérhető, a termésritkításnak a gyümölcsminőség javításában sincs szerepe. A termésritkítás jelentősége felértékelődött a technológiában, elsősorban a következők miatt: nő az olyan öntermékeny fajták aránya a termesztésben, amelyekre a nagyobb terméskötődés jellemző, kisebb felületű ültetvények létesülhetnek, amelyekben több fajtát telepítenek vegyesen, még ott is, ahol nem lenne szükség a termékenyülési viszonyok miatti fajtatársításra, a terméskötődés biztonságát növelő optimális termőhelyi és termesztési tényezőkre jobban alapoznak az ültetvények létesítésénél, a nagy tőszámú ültetvények intenzív koronaformáinál a termőegyensúlyra nagy veszélyt jelentene az alulterhelés, ezért mindig nagyobb terméskötődést kell tervezni, s az optimális terhelést termésritkítással kell beállítani, nagy számban áll rendelkezésre nagy gyümölcsű fajta a termesztésben (pl. alma, körte, őszibarack, kajszi, szilva, cseresznye), ezért megnőtt az alsó mérethatár a piacokon, különösen a gyümölcsök túlkínálati pozíciójában. A termésritkítás feltételei gyümölcsfajok, termőhelyek és termesztési célok szerint sokoldalúan változhatnak. A ritkítás célját és hatását a következők szerint foglaljuk össze (Soltész, 1997): 1. A gyümölcsminőség közvetlen javítása a nagyság és a méret kiegyenlítettsége, szabályos gyümölcsalak növelése, ikergyümölcsök eltávolítása, jobb színeződés, kedvezőbb cukor- és vitamintartalom, minőségőrző szüret. 2. A termésmennyiség növelése túlterhelésből adódó váratlan terméshullások megelőzése, gyümölcsnagyság növelése, szüret előtti és szüret közbeni terméshullás elkerülése. 3. Harmonikus hajtásnövekedés és virágképzés elősegítése 284

295 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai alternancia megelőzése, rendszeres terméshozás elérése, a termésingadozás gazdasági hátrányának elkerülése, az ültetvény életteljesítményének javítása. 4. A fák erőnléti és egészségi állapotának megőrzése, a gyümölcsminőség közvetett javítása a fejletlen, beteg és sérült gyümölcsök eltávolítása, a túlterhelt gallyak sérülésének, letörésének, az ágtorkok sérülésének, a korona széthasadásának megakadályozása, a hajtások beérésének, a fák télre való felkészülésének elősegítése, a fák téltűrésének fokozása, kedvező fakadási és kilombosodási erély, tápelem-ellátottság harmóniájának megőrzése, szárazságtűrés fokozása, aszálykár mérséklése, a fák általános egészségi állapotának, kondíciójának megtartása, a gyümölcsök összeverődésének megakadályozása, a gyümölcsről gyümölcsre terjedő kórokozók és kártevők kártételének mérséklése (pl. monília, almamoly, barackmoly, szilvamoly stb.). 5. Gazdasági előnyök biztosítása göngyölegszükséglet csökkentése, koncentrált érésmenet révén kevesebb szüreti menetszám, szedési teljesítmény fokozása, árbevétel növelése, gallyak felkötözési költségének megtakarítása stb. A kézi termésritkítást önállóan vagy más termésritkítási eljárásokkal kombinálva végezhetjük. Az utóbbi esetben mindig a kézi ritkítással állítjuk be a végleges gyümölcsterhelést. A kézi ritkítás legnagyobb előnye a válogatva ritkítás lehetősége. Elsősorban a kicsi, fejletlen terméseket távolítjuk el. A kézi ritkítás kevésbé van időhöz kötve. Folyamatosan mindaddig végezhető, amíg kedvező hatása van a virágképződésre és a gyümölcsminőségre. A válogatás nélküli kézi ritkításnak elsősorban a virágképzés elősegítésénél van befolyása, a válogatva ritkítás a gyümölcsminőség javításában is nagyobb szerepet tölt be. Az utóbbi esetben ugyanis arra törekszünk, hogy nemcsak a fán hagyható gyümölcsök számát vesszük figyelembe, hanem a gyümölcsök fán belüli megoszlására, illetve termővesszőkön való elhelyezkedésére, illetve egyedi fejlettségére is tekintettel lehetünk. Fontos körülmény, hogy nemcsak maga a ritkítás növeli a gyümölcsméretet, hanem az a tény is, hogy a potenciálisan kicsi végső gyümölcsméretet jelentő fejletlen az asszimilációs termékeket feleslegesen fogyasztó terméseket eleve leszedjük a fáról. A termések kezdeti nagyobb mérete növeli fennmaradásuk esélyeit. A kiegyenlítetlen méretű és magtartalmú gyümölcsök fennmaradási esélyei azzal sem nőnek jelentősen, ha egy részüket szelektálás nélkül eltávolítjuk. Megfelelő kézi termésritkítással elérhető a gyümölcsök egyenletes és arányos eloszlása a termőgallyakon, fokozott figyelemmel a korona fényellátottságára. Kedvező megvilágítási viszonyok mellett célszerű a terméseket a termőgallyak törzshöz közeli részén sűrűbben meghagyni. A gally alapi részén lévő gyümölcsök kevésbé akadályozzák meg a fölötte lévő koronarészek virágképződését. 285

296 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Mindegyik ritkításra szoruló gyümölcsfajnál (almától a cseresznyéig) érvényes, hogy jó minőséget akkor érünk el, ha a magánosan meghagyott gyümölcsök minden oldalról megfelelő fényellátást és elegendő levélkísérettel asszimilátum-kiszolgálást kapnak. Kajszinál a hosszú (több ütemben virágzó és kötődő) vesszőkön lévő termések ritkítására kell jobban koncentrálni, ha már megbizonyosodtunk a rövid termőnyársak megfelelő terméskötődéséről. Az őszibaracknál törekedjünk a hiányos termővesszőkön és a termőnyársakon lévő termések erősebb ritkítására. Ezeknél a fajoknál a rövid kocsányú termések, ha csoportosan állnak, egymást nyomják le érés során a termőrészekről. Ez még a kajszinál is erős mértékű lehet, amely egyébként nem hajlamos a nagymértékű szüret előtti hullásra. Időben történő ritkítással megakadályozhatjuk a kedvezőtlen terméshullást. A nektarinoknál és a szilvánál az ikergyümölcsök időben történő eltávolítása érdekében feltétlenül be kell iktatni egy korábbi termésritkítást, a későbbi, a végleges gyümölcsszámot meghatározó termésritkítás előtt. Különösen a csonthéjasoknál gyakori, hogy a kisugárzásos fagy hatására a korona alsó részén lévő virágok károsodnak, a felsőbb szintben pedig az optimálisnál is nagyobb a terméskötődés. Itt a termésritkítást célszerű elvégezni, a fák összes termésszámától függetlenül. A kézi ritkítás optimális ideje közvetlenül a júniusi hullás után van (ez a csonthéjasoknál nagyjából egybeesik a csonthéjszilárdulással), amikor már biztonsággal tájékozódhatunk a végleges terméskötődésről. Az ekkor végzett termésritkítás még előnyös a gyümölcsméret növelése és a virágképződés elősegítése szempontjából is. A júniusi hullás előtti ritkítás csak speciális célú előritkítás lehet, az előrehozott teljes ritkítás kockázatos, hatása kiszámíthatatlan. A termésritkítás egyéb céljait (pl. beteg és sérült gyümölcsök eltávolítása stb.) további kiegészítő ritkításokkal is szolgálhatjuk. A gyümölcsterhelésen és -minőségen ekkor már csak kisebb mértékben változtathatunk. A termésritkítás mértékének megállapításakor körültekintően kell eljárni. A gyümölcsök számán és elhelyezkedésén kívül figyelembe kell venni a fák kondícióját, a termésritkítás és a szüret közötti időszak hosszát, a fajták szüret előtt terméshullási hajlamát, a termőhelyi adottságokat, az időjárási körülményeket A vegyszeres termésszabályozás A termésszabályozás magába foglal minden olyan eljárást és módszert, amellyel a termés mennyiségét és/vagy minőségét befolyásolni tudjuk. Ilyen értelemben természetesen idetartozik valamennyi, szokásosan alkalmazott termesztéstechnológiai eljárás (metszés, tápanyag-visszapótlás stb.) is. A termésbiztonság növelésére rendelkezésünkre álló lehetőségek hangsúlyozottan a termésszabályozás szempontjából a következőkben foglalhatók össze. a. Hagyományos termesztéstechnológiai eljárások, amelyeket azonban nem a szokásos módon alkalmazunk (pl. belsőrügyes metszés), nem a szokásos időzítéssel végzünk el (lásd almafákon nyári metszés, vagy a nitrogén őszi kijuttatása). b. A termésszabályozás vegyszerhasználat nélküli módszerei, mint a fiatal fák törzsének gyűrűzése, a hajtások és vesszők lehajlítása, vagy a gyökérmetszés. c. A vegyszeres termésszabályozás a beavatkozások széles spektrumát jelenti, s ennek a termesztési gyakorlat szempontjából fontos lehetőségeit az alábbiakban foglaljuk össze. A virágrügyképződés szabályozása termőkorú ültetvényekben A termésmennyiség évenkénti ingadozása (az ún. alternancia) komoly gondja az almatermesztésnek, különösen a nagy termésekre képes ültetvényekben. Az alternancia mérséklésének végső célja az optimális hozam biztosítása. Az optimális hozam egy olyan termésmennyiség, amely a legnagyobb ökonómiai hasznot hozza anélkül, hogy a következő évi hasonló termésmennyiség elérésének lehetősége veszélyeztetve lenne. Az ilyen hozam konkrét mennyisége a mindenkori fajta, művelési rendszer és termőhelyi adottságok alapján határozható meg. Az alternancia mindig a túlzott mértékű hólabda virágzással kezdődik. Az ebből származó kedvezőtlenül nagy gyümölcsterhelés a könyvünk 5.2. fejezetében leírt fiziológiai összefüggések miatt szigorúan gátolja a következő évet megalapozó virágrügyképződést. Ebből következően két megoldás kínálkozik, ezek egyike a gyümölcs egy részének eltávolítása. A másik lehetőség a fejlődő gyümölcsök magkezdeményeiből származó gátló (gibberellin) hatás ellensúlyozása vegyszeres kezeléssel. Ilyen célok megvalósítására az Ethrel alkalmasnak bizonyult. 286

297 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Az Ethrel kémiai hatóanyaga az ethephon (klóretánfoszfonsav, CEPA), de biológiai értelemben az ebből felszabaduló etilén. A kipermetezett készítmény 75%-a 3 4 órán belül a növénybe jut és már 12 óra múlva képződik etilén, amely a növényben (autokatalitikusan) további etilénképződést indukál. Az etilén az egyetlen olyan anyag, amely gáz halmazállapotú, a növényekben is képződik és hormonhatása van. Számtalan izgalmas fiziológiai hatásainak egyike a virágképződés serkentése. Korábban forgalomban volt ugyanilyen hatóanyagú német (Flordimex) és magyar (Maturit 48 WSC, Rol-Fruct) készítmény is. Kezeléseink egy részét ezekkel az anyagokkal végeztük, ezért és az egységesség érdekében a táblázatban a hatóanyagra utaló ethephon kifejezés szerepel. Az Ethrel jelenleg a Rhone-Poulenc készítménye, a hatóanyag-tartalom 40% ethephon táblázat. A virágrügyképződés fokozása termőkorú ültetvényben Újfehértó, Kutató Állomás (Bubán és mtsai, 1981) Az ethephon kezelések eredményét korábban többször és részletesen ismertettük (Bubán és mtsai 1981; Bubán 1984) ezen a helyen összefoglaló eredményeket mutatunk be. Az ethephonnal kezelt fákon a következő évben lényegesen jobb virágzást láthattunk, az ebből származó termés mennyisége hasonló, vagy több mint a kezelés évében és mindig nagyobb a kezeletlen fák termésénél (10.4. táblázat). A négy év összes kezeléséből származó mennyiségi növekedés átlagosan több mint 30 40% volt. Ezek a kezelések a hajtásnövekedést nem befolyásolják és nincs gyümölcsritkító hatásuk. Ez utóbbi szempontból az évi adatok ellentmondásosak, mert a kezelt fák termése kisebb a kezelés évében, de ugyanitt kaptuk a legszerényebb kezeléshatást is. Az ethephonnal kezelt fákon a kezelést követő évi nagy termés után (az utóhatás évében) negatív visszahatást nem tapasztaltunk, sőt, akkor sem, ha a fákat három egymást követő évben kezeltük (Bubánés mtsai, 1981). Az ethephon használata mindössze két permetezést jelent, először a sziromhullás utáni 5 6. héten, s a kezelést nap után megismételjük. Az ajánlott Ethrel mennyisége ml/hl. Amikor a kezeléseket a virágzáshoz közeli napokban és/vagy nagyobb ethephonmennyiséggel végezzük, a gyümölcsritkító hatás egyértelmű. A termésingadozás mérséklésének másik eszköze lehet a virágrügyképződés mérséklése olyan években, amikor a fákon kicsi a gyümölcsterhelés. A kevés gyümölcs magvaiból származó és a virágképződést gátló 287

298 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai hormonhatás (l fejezetrész) ilyen esetben jelentéktelen, vagyis a következő évi tömeges virágzás elkerülhetetlenül bekövetkezik. A magvak hormonprodukcióját gibberellinek permetezésével lehet helyettesíteni a túlzott virágképződés mérséklése, azaz a következő évi harmonikus virágzás érdekében. A GA 4+7 jelű gibberellinek igen kicsi (5 g/100 liter) adagú, de ismételt permetezése teljes virágzáskor és hetenként még három alkalommal jelentősen mérsékelte a virágrügyképződést az Early McIntosh almafák dárdáin (McLaughlin és Greene, 1991). Gyakorlati termesztési szempontból talán még érdekesebb megoldás lehet a gibberellinsav (vagy a GA 7 jelű gibberellin) egyszeri, de nagy adagú használata: g/100 liter, a virágzást követő héten (McArtney és Li, 1998). A kezelés eredménye a virágképződés szelektív gátlása volt a Braeburn fái hosszúhajtásainak oldalrügyeiben. A vegyszeres gyümölcsritkítás a termésszabályozásnak az az eleme, amelynél leginkább figyelembe kell vennünk az adott gyümölcsfaj biológiai sajátosságait. A gyümölcs áruértékét növelő kezelések A gyümölcs mérete, színeződése, a fajtára jellemző alakja és hibátlan megjelenése határozza meg az áruértéket. Mindezek érdekében (is) ritkítjuk a gyümölcsöt a túlkötődött fákon, vagy végzünk hajtásválogatást, nyári metszést. Két további lehetőségre a Golden Delicious -t és a piros Delicious fajtakör fajtáit termesztők érdekében hívjuk fel a figyelmet. A Golden Delicious almafajta gyümölcshéjának parásodása évről évre visszatérő gondot okoz a termesztőknek, ami az egyre igényesebb fogyasztói piacokon jelentős áruérték-csökkenést eredményez. A parásodással összefüggő néhány tényező már mintegy száz éve ismert. Felfedezték, hogy az epidermisz sejtjeiben röviddel virágzás után a gyümölcsfelülettel párhuzamos osztódás indul meg, majd egy parakambium képződik. A parakambium hozza létre azt a barna színű, édes tapintású felszíni paraszövetet, ami a minőségcsökkenést eredményezi. A parásodás jelensége fokozottabban jelentkezik a vékony kutikulájú almafajtáknál, ilyen például a Golden Delicious. Az adott fajta érzékenysége mellett a gyümölcs parásodását számos környezeti és termesztéstechnológiai tényező befolyásolja, például fagyhatás, bizonyos növényvédő szerek (pl. parathion, vagy a réztartalmú készítmények), a túlzott nitrogénellátottság, különösképpen pedig a levegő magas relatív páratartalma. A parásodás mérséklésére számos anyag alkalmazható: a fungicidként használt nedvesíthető kén, az 1- naftilecetsav + naftilacetamid kombinációja, a 2,4,5-triklórfenoxi-propionsav, vagy az alumínium-oxid finom diszperziója. A leggyakrabban és legeredményesebben használt készítmények viszont a növényekben természetesen is jelen lévő hormonokat, az A 4 és A 7 jelű gibberellint tartalmazzák. Egy GA 4+7 tartalmú kísérleti gibberellinkészítménnyel 1987-től 1995-ig folytattunk kísérleteket. A budapesti Phylaxia Rt. által előállított Phyl-Gold márkanevű termék 1996 óta kereskedelmi forgalomban volt (gyártása jelenleg szünetel). Legfontosabb hatóanyagai a GA 4+7 (10 g/liter), kis mennyiségben tartalmaz egyéb gibberellineket és a gibberellin bioszintézis intermedierjeit. A kezeléseket négyszer ismételve végeztük, az elsőt sziromhulláskor, a többi hármat pedig hetenként. A készítményt esetenként vizes oldatban, 5 ppm-es (hatóanyag) koncentrációban permeteztük ki, leggyakrabban azonban 10 ppm töménységben, az éppen aktuális növényvédelmi permetezéssel egy menetben, tankkeverék formájában. A kezelt Golden Delicious fák gyümölcsei lényegesen kisebb mértékben parásodtak (10.5. táblázat). 288

299 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A parásodott gyümölcsök aránya (%) Golden Delicious fákon1 (Bubán és mtsai, 1993) A gyümölcskötődés a kezelt fákon kismértékben csökkent (Bubán és mtsai, 1999). Ez a mérsékelt gyümölcsritkító hatás a túl nagy terméssel terhelt fákon kifejezetten előnyös mellékhatás, mert növeli a virágrügyképződés és ezzel a következő évi terméshozás esélyeit. Azonban gyenge virágzású évben és/vagy ültetvényben a kezelések mellőzése ajánlott. A kezelés évében a virágrügyképződés nem mérséklődik (Bubán és mtsai, 1999). A kedvező jelenség valószínű egyik magyarázata az előzőekben említett mérsékelt gyümölcsritkító hatás. A virágzást követő 4 6 hét különösen fontos az alma kórokozói elleni védekezés szempontjából, ebben az időszakban hetente szükséges permetezni. A Phyl-Goldot az éppen aktuális növényvédelmi permetezések szereivel keverve célszerű kijuttatni, ezért a parásodást mérséklő kezelés költségét csak maga az anyagár képviseli. A Phy-Gold nagy előnye, hogy az integrált termesztéstechnológiába beilleszthető, ún. zöld készítmény. A piros Delicious fajtakör (pl. Starking Delicious, Topred, s egyebek) gyümölcsei igen gyakran nem a fajtajellegnek megfelelően megnyúltak. Az atipikus gyümölcsalak az igényes külföldi piacokon jelentősen kisebb áruértéket képvisel. Eltekintve az egy-egy fán belül is minden esetben meglévő heterogenitástól, a lapítottabb gyümölcsalak legvalószínűbben a szélsőséges (vagy ahhoz közeli) hőmérsékleti hatásokra vezethető vissza. A gyümölcsök alakjának javítására a Phyl-Goldot szintén 10 ppm hatóanyag-koncentrációban (100 ml/100 liter) permetezzük, de két alkalommal: először akkor, ha a virágzatban a középső virág kinyílt, másodszor az ugyanilyen virágok sziromhullásakor. A kezelt fákon nagyobb lesz a fajtajellegnek megfelelően megnyúlt gyümölcsök aránya (10.6. táblázat) táblázat. A Starking Delicious gyümölcsök alakjának módosítása (Bubán és mtsai, 1993) A fagykárosodás kockázatának mérséklése a virágzás időpontjának késleltetésével A korán virágzó gyümölcsfajok (kajszi, őszibarack) virágait gyakran károsítják a kései fagyok. A témakör szakirodalmát áttekintő munkák (Weaver, 1972; Bubán, 1979; Bubán és Turi, 1985) több módszert ajánlanak a virágzás időpontjának késleltetésére, s ezek egyike a növekedésszabályozó anyagok őszi használata. 289

300 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A kései fagyok sohasem hosszú időtartamúak, hanem csak 1 2 éjszakára kiterjedő, de 0 C alatti lehűlések. Az ebben a kritikus időpontban még bimbós állapotban lévő virágok túlélési esélye sokkal nagyobb, mint amelyek már kinyíltak. Éppen ezért lehet gazdaságilag fontos az őszi vegyszeres kezeléseknek a virágzási időpontot egy hetet nem meghaladóan késleltető hatása. Kajszi- és őszibarackfajták fáin a és táblázatoknál részletezett kezelésekkel és eredményekkel késleltettük a virágzást. A kezeletlen kajszifákon teljes virágzás volt az éjszakai fagy időpontjában, az ethephonnal kezelt fák virágainak viszont csak fele, vagy még kevesebb volt kinyílva. Erre és a már télen is mérsékeltebb fagykárra visszavezethetően látványos terméstöbblet jelent meg (10.7. táblázat) táblázat. A kajszivirágzás késleltetésének eredményei (Bubán 1979; Bubán és Turi, 1985) A Sunbeam őszibarack fáin felényire csökkent a rügyek téli fagykárosodása, ha ősszel ethephonkezelést kaptak. A kezeletlen fák teljes virágzásának időpontjában az ethephonnal kezelt fákon csupán 30 44%-os virágzás volt (10.8. táblázat). Ebben az ültetvényben a virágzáskori fagykár elmaradása miatt a terméseredményeket már nem kísértük figyelemmel táblázat. Az őszibarack-virágzás késleltetésének eredményei (Bubán, 1979) Az őszi ethephonkezelések virágzást késleltető hatása azon alapul, hogy lassítja a virágkezdemények rügypikkelyeken belül megvalósuló fejlődését. Ezt a lassúbb fejlődést jól tükrözi a termő- (bibe + bibeszál + 290

301 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai magház) kezdemények hosszúsága, amely még a virágzás előtti időszakban is 8 16%-kal (szeptemberben kezelt fákon 33%-kal) kevesebb, mint a kezeletlen fákon (Bubán és Turi, 1985). Említést érdemel, hogy a kezelt fákon kinyíló virágokból a kezeletlenekével azonos (vagy jobb) gyümölcskötődésre számíthatunk. Mind a kajszi-, mind az őszibarack-ültetvények kezeléséhez ajánlható néhány szempont: meggyőzőbb kezeléshatásra számíthatunk, ha az említett vegyszerek közül az ethephont választjuk (kereskedelmi neve: Ethrel), a kezeléseket ősszel, szeptember végén október elején végezzük (amikor még aktív lomb van a fákon), hatóanyagra vonatkoztatva 150 ppm-nél nagyobb dózis használata nem ajánlott a mézgásodás veszélye miatt, a tavaszi fagykár bekövetkezése ősszel még természetesen nem előre jelezhető, ezért legcélszerűbb, ha a kezelést az ültetvénynek csak az egyik felén végezzük el; a virágzási idő módosításával így is csökkentjük a fagykárosodás kockázatát. 4. Talajerő-gazdálkodás 4.1. Talajművelés A gyümölcsösök talajművelése a talajerő-gazdálkodás termesztéstechnológiai csoporthoz tartozik, ezért szorosan kapcsolódik a tápanyagellátáshoz és a vízgazdálkodáshoz. A talajművelés tágabb értelemben magában foglal minden olyan tevékenységet, amelyet az ültetvények talajával kapcsolatosan végeznek. Ilyen szempontból ide sorolható a telepítés előtti talaj-előkészítés, a trágyafélék talajba munkálása, a talajlazítás, a gyomirtás, a fűtakaró gondozása, a mélylazítás, a vegyszeres gyomirtás, a talaj különböző anyagokkal történő takarása is. E fejezetben továbbiakban a termesztés-technológiához tartozó talajművelési ismeretekkel foglalkozunk. A vadon termő gyümölcsfák rendszerint erdőtársulásokhoz kapcsolódó napfényes helyeken díszlettek, ahol a talaj avartakaróval vagy aljnövényzettel fedett állapotban volt. E termőhelyi adottságok kedvező tápanyag- és vízgazdálkodást biztosítottak ahhoz, hogy a gyökerek a feltalajban is optimális feltételek között zavartalanul folytathatták életműködésüket. Biológiai igényük alapján a gyümölcsfák egyáltalán nem igényelnek a termékeny talajokon talajművelést. A gyümölcsfák gyökérzete számára a minimális talajművelés a legkedvezőbb talajápolási eljárás. Az árutermelő gyümölcsösökben viszonylag szűk sortávolságokat alkalmaznak, s ennek megfelelően a talaj a gépek és eszközök használata, valamint a fitotechnikai beavatkozások során olyan káros hatásoknak van kitéve, amelyek a talaj termékenységét nagymértékben csökkentik. Napjainkban az intenzív és integrált gyümölcstermesztés elveinek leginkább a természetes talajállapot fenntartását biztosító ún. minimum tillage talajművelési eljárások alkalmazása felel meg. A gyümölcsösök talajművelésének alapvető célkitűzése a talaj kedvező fizikai, kémiai és biológiai állapotának megteremtése és annak folyamatos fenntartása. Talajműveléssel a gyümölcsös talajának mind fizikai, kémiai és biológiai állapota javítható vagy rontható, ezért a talajművelés módjának megválasztása alapvető jelentőségű. Az integrált gyümölcstermesztés egyik követelménye, hogy természetbarát legyen a talajművelés. A gyümölcsösök talajművelése alapvetően függ a gyümölcstermő növények gyökérrendszerének elhelyezkedési sajátosságaitól és a talaj tulajdonságaitól. A gyümölcsösök talajművelésének közvetlen feladatai a következők: a talaj termékenységének fenntartása és javítása, a talajszerkezet megőrzése, az ápolás során bekövetkezett talajtömődöttség megszüntetése, a levegőzöttség javítása, a talaj kedvező vízgazdálkodása feltételének folyamatos megteremtése, a csapadék befogadása és megtartása, 291

302 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai a tápanyagok kedvező körforgásának, mobilitásának és feltáródásának biztosítása, a gyomnövények konkurenciájának csökkentése, a trágyafélék kijuttatása és bedolgozása, a gyökérzet károsodásának elkerülése, az erózió és defláció elleni védelem, az állandó művelhetőség, valamint egyenletes és járható talajfelszín biztosítása Talajművelési módok A gyümölcstermesztésben alkalmazott talajművelési módok világszerte rendkívül változatosak, visszatükrözik az eltérő éghajlati és talajviszonyokat, a különböző művelési rendszereket, és a rendelkezésre álló műszaki feltételeket. A gyümölcsösökben három talajművelési alapeljárás különböztethető meg, mégpedig: mechanikai (feketeugaros vagy nyitott) talajművelés, vegyszeres (kémiai) gyomirtás, takarásos (biológiai) talajművelés. A gyümölcstermesztés gyakorlatában az említett három talajművelési módot legtöbbször kombináltan alkalmazzák. Hazánkban a gyümölcsösök többségében a sorközöket mechanikai és takarásos talajművelésben, a fasávokat vegyszeres gyomirtásban részesítik. A talajművelés lehetséges módját az ökológiai és a felszíni adottságok is jelentős mértékben befolyásolják, ezért minden gyümölcsösben a helyi sajátosságokat figyelembe vevő talajművelési rendszert kell kialakítani és megvalósítani. Mechanikai talajművelés Magyarországon a gyümölcsösök sorközeiben az 1980-as évek végéig a feketeugaros talajművelés volt a legelterjedtebb talajművelési mód. A mechanikai talajművelés kevésbé felel meg az integrált gyümölcstermesztés elveinek (27. kép). Rontja a talaj szerkezetét, jelentős gyökérkárosodást okoz, a talaj szervesanyaggazdálkodását és biológiai aktivitását negatívan befolyásolja. A mechanikai talajművelést egyre inkább csak az öntözetlen gyümölcsösökben alkalmazzák hazánkban. A fasávokban a speciális eszközökkel sekélyen végzett mechanikai talajművelés várhatóan a jövőben is szerepet kap, mert alkalmas a talajra sokkal nagyobb veszélyt hordozó vegyszeres gyomirtás helyettesítésére, vagy annak jelentős korlátozására. 292

303 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 27. kép. Mechanikai talajművelés almaültetvényben (Fotó: Papp János) A mechanikai talajművelés korábbi elterjedtsége elsősorban a gyakori csapadékhiánnyal magyarázható. Öntözés nélküli termesztésnél a talajnedvesség megőrzése kiemelt feladat, amelyben az evaporáció csökkentésének és a gyomok irtásának jelentős szerepe lehet. A mechanikai talajművelés további feladataihoz tartozik a talaj levegőzöttségének javítása, a trágyafélék és talajjavító anyagok bedolgozása és a gépek munkájához megfelelő talajfelszín biztosítása. A telepítés előtti, többszöri különböző mélységben végzett mechanikai talajművelésre a jövőben is szükség lesz. A telepítés utáni mechanikai talajművelés a talaj eltérő mélységű mozgatásán és részben forgatásán alapul. E talajművelési mód káros hatásai a talajművelés mélységétől és az alkalmazott művelőeszköz típusától függnek. A műveléssel lazított talajréteg nedvességtartalma csökken ugyan, de a szárazabb és levegősebb feltalaj szigetelőrétegként csökkenti az alsóbb rétegek hőmérsékletét. A mechanikai talajművelés gyakoriságát a gyomosodás mértéke és a gyomok fejlődése határozza meg. A mechanikai talajművelések számát és művelési mélységét minimálisra kell korlátozni. Évente átlagosan 5 8 a talajművelések száma. A gyomnövények mennyisége és azok vízfogyasztása a vegetációs időszak első felében jelentős, ezért a művelések ilyenkor gyakrabban követik egymást. Nem szabad megvárni a gyomok megerősödését, mert a cm-nél magasabb gyomok sekély talajműveléssel eredményesen már nem távolíthatók el. A művelőeszközök közül a kultivátorok használata a legkedvezőbb, mert kedvező lazító hatásuk mellett kevésbé tömörítenek és a talaj szerkezetét a legkevésbé rontják. A gyümölcsösök mechanikai talajművelése során nem célszerű a talajt állandóan tisztán, gyommentesen tartani, mert az túlságosan és feleslegesen megnöveli a művelések számát, költségessé teszi az ültetvények talajművelését. A mechanikai talajművelés mélysége a 8 15 cm-t ne haladja meg. Minél mélyebben mozgatjuk a talajt, annál nagyobb a talaj nedvességvesztesége. A mechanikai talajművelés minőségét és károsító hatását az alkalmazott erő- és munkagépek mellett döntő mértékben a talajnedvesség határozza meg. A középkötött és kötött talajokon túl nedves és száraz állapotban nem lesz jó a lazító és a gyomirtó hatás. A sorközök mechanikai talajművelése lehetőleg egymenetes legyen. A többmenetes munkavégzés hozzájárulhat az alsóbb talajrétegek tömörödéséhez. A rendszeres mechanikai talajművelés további hátránya, hogy a fellazított talaj nehezebben járható. Ez különösen a növényvédelemi és a szüreti munkáknál okozhat hátrányokat. Ezzel is magyarázható, hogy a mechanikai talajművelésben részesített gyümölcsösökben is terjed az a gyakorlat, hogy a nyár második felében, a szüret előtt néhány héttel abbahagyják a mechanikai talajművelést, amelyet a gyomvegetáció szükség szerinti kaszálása helyettesít. 293

304 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Megfelelő törzsmagasság és oldalazó munkagép használata esetén a fasávokat is lehet mechanikai talajművelésben részesíteni. Erre a célra vezérelt oldalazó talajmarókat és forgóboronákat használnak. A fasávok mechanikai talajművelését időközönként herbicidek használatával egészítik ki. Már évtizedek óta ismert eljárás a fasávok területének gyommentesítésére a hőkezelés lángszóróval, újabban infravörös hősugárzó készülékkel vagy gázlánggal működő munkagéppel (Inántsy, 2001). Ősszel, szüret után végzett mechanikai talajművelés feladata közé tartozik a szerves trágyák és műtrágyák bedolgozása is. Erre a célra az ásógépek és a művelőtest nélküli mélykultivátorok a legalkalmasabbak. A szántás nem szükséges és nem is javasolható a gyümölcsösökben talajművelésre. Kötött talajú ültetvényekben, különösen szűk sortávolságok esetén a tömődött talajrétegek altalajlazítása elengedhetetlen, mert az évközi lazítások csak a felső talajréteget teszik lazává. Az altalajlazítás ideje ősszel, október november hónapokban van. A nagyobb őszi esőzések előtt célszerű elvégezni, mert a túlzottan nedves talajon a lazító hatás gyenge. Az altalajlazítás cm mélyen évente-kétévente végezhető. Kötöttebb talajú ültetvényekben ajánlatos ún. vibrációs talajlazítást végezni. Intenzív gyümölcsösökben a szűk sortávolság miatt az altalajlazítás csak a tömörödött művelőutakra korlátozódjon, hogy a gyökérkárosodás mértéke csökkenjen. Csökkenthető a gyökérkárosodás mértéke úgy is, hogy évente váltott sorközökben kerüljön sor az altalajlazításra. A mechanikai talajművelés esetén a gépek megválasztásánál a legfontosabb szempont, hogy azok használata a talaj szerkezetét kímélő, víz- és energiatakarékos legyen. Vegyszeres talajművelés A herbicides talajművelés rendszerint nem terjed ki a gyümölcsösök teljes területére, hanem csak átlagosan a fasávok cm széles területére korlátozzák. Használata az utóbbi évtizedekben a könnyű kivitelezhetősége és a szelektív gyomirtó szerek nagy választéka miatt általánossá vált. Rendszerint a sorközök mechanikai talajművelésével vagy a füvesítéssel kombináltan alkalmazzák. Az integrált gyümölcstermesztésben a lehető legkeskenyebb területsávban alkalmazzák. A vegyszeres gyomirtás az utóbbi évtizedekben talajbiológiai és környezetvédelmi szempontból egyaránt vitatott termesztéstechnológiai eljárás. A gyümölcsösökben felhasználható gyomirtó szerek hatósági szabályozás alatt állnak. Csak az engedélyezési okiratban meghatározott gyümölcsfajoknál és ültetvénykorban használhatók a herbicidek. Az integrált gyümölcstermesztésben még szigorúbbak a használat feltételei. A fiatal gyümölcsfák sokkal érzékenyebbek a felhasználható herbicidekkel szemben, ezért a nem termőkorban sokkal körültekintőbben kell eljárni alkalmazásánál. A gyümölcsösökben felhasznált gyomirtó szerek mennyiségének és kombinációjának meghatározásánál figyelembe kell venni a talaj szervesanyag-tartalmát, kötöttségét, a csapadékviszonyokat és az adott gyümölcsösben található gyomflóra összetételét. A gyümölcsösben megfelelő gyomirtó hatás rendszerint csak több herbicid kombinált használatával érhető el, amelyhez ismerni kell a várható legveszélyesebb gyomok összetételét. A herbicidek legbiztonságosabban az alma- és körteültetvényekben alkalmazhatók. A csonthéjasok és a sekélyen elhelyezkedő gyökérzetű bogyósgyümölcsűek érzékenyebbek a herbicidekkel szemben. Az ültetés utáni években fokozottan herbicidérzékenyek a gyümölcstermő növények. Az alkalmazott gyomirtási technológiát és a felhasznált herbicideket az ültetvény sajátosságainak megfelelően kell megválasztani. Adott gyümölcsösben a megfelelő herbicidkombináció meghatározásánál a várható gyomflóra összetételéből kell kiindulni. Az ültetvényben célszerű többször gyomfelvételezést folytatni. A magról kelt egyszikűek közül a muharfélék (Setaria spp.), a pirók ujjas muhar (Digitaria sanquinalis) és a kakaslábfű (Echinochloa crus-galli), a kétszikűek köréből a tyúkhúr (Stellaria media), a betyárkoró (Erigeron canadensis), a veronikafajok (Veronica spp.), a libatopfélék (Chenopodium spp.)és a disznóparéjok (Amaranthus spp.) fordulnak elő leggyakrabban. Az évelő gyomok felszaporodása a gyümölcsösök fasávjaiban különösen veszélyes lehet. Ezek közül a legfontosabbak a tarackbúza (Agropyron repens), a csillagpázsit (Cynodon dactylon), a folyondárszulák (Convolvulus arvensis), a mezei acat (Cirsium arvense) és a hamvas szeder (Rubus caesius). Az ültetvények gyomflórája a folyamatos herbicidhasználat során átalakul, elszaporodnak az adott gyomirtó szerekre toleráns vagy rezisztens gyomnövények, ezért időnként a herbicidek rotációja szükséges. 294

305 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Az integrált gyümölcstermesztésben előnyben részesítik a lombozaton keresztül felszívódó gyomirtó szereket. A levélen keresztül felszívódó herbicideket cm-es gyomfejlettségnél kell kijuttatni. A talajon keresztül ható készítményeket a gyomok tömeges kelése előtt szükséges kipermetezni. A vegyszeresen gyomirtott sávokban, amennyiben a herbicideknek fitotoxikus hatása nincs, úgy a gyökérzet zavartalanul fejlődik és a tápanyagban gazdagabb felső talajrétegben helyezkedik el. Ennek következtében kedvező vízellátottság esetén jelentősen javul a gyümölcsfák nitrogén- és káliumellátottsága, amit az ültetvény trágyázásánál figyelembe kell venni. Savanyú talajú gyümölcsösökben a vegyszeres gyomirtás hatására további elsavanyodás következhet be, ezért évente kg/ha mészkőpor őszi kiszórása indokolt a gyomirtott sávokban. Takarásos talajművelés A takarásos talajművelés talajkímélő természetbarát művelési forma, amely maradéktalanul megfelel az intenzív gyümölcstermesztés követelményeinek. Elősegíti a talajtermékenység fenntartásában kiemelkedő jelentőségű biológiai aktivitást. Nagy előnye a takarásos talajművelésnek, hogy a gyümölcsfák gyökérzete viszonylag károsodás nélkül fejlődhet a termékenyebb felső talajrétegben. Takarásos talajműveléskor a gyümölcsös talajának egy részét vagy annak egészét növényekkel vagy különböző takaróanyagokkal hosszabb ideig fedett állapotban tartjuk. Ide sorolható a sorközök gyepesítése és a zöldtrágyanövények termesztése, a fasávok takarónövényekkel fedése, növényi eredetű anyagokkal és fekete fóliával történő talajtakarás. A gyepesítés és talajtakarás megfelel a minimum tillage talajművelési rendszer követelményeinek. A takarásos talajművelés legelterjedtebb módja a sorközök gyepesítése. Ez a legtermészetesebb és legelőnyösebb talajápolási eljárás, amely az integrált gyümölcstermesztés előírt követelménye. A gyümölcsös teljes területét ritkán füvesítik, mert a fasávokat rendszerint herbicidek használatával vagy mechanikai talajműveléssel tartják gyommentesen. Ezzel a gyökérzet főtömegét tartalmazó területen megakadályozható, hogy a fűtakaró és a gyomok konkuráljanak a gyümölcstermő növényekkel a víz- és tápanyagellátásban (28. kép). 28. kép. Gyepesített sorközű karcsúorsó almaültetvény keskeny, vegyszeresen gyomirtott fasávokkal (Fotó: Papp János) A sorközök füvesítésének számtalan előnye mellett néhány hátránya is van. Az előnyök olyan szembetűnőek, hogy az árutermelő ültetvények többségében napjainkban már ez a legelterjedtebb talajművelési mód. A 295

306 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai sorközök gyepesítésének előnyei annyira számottevőek, hogy öntözött gyümölcsösökben alkalmazása mindenképpen javasolható. A gyümölcsösök gyepesítésének előnyei a következők: állandó gépi és kézi művelhetőséget biztosít az időjárástól függetlenül, amelynek a növényvédelmi és szüreti munkáknál különös jelentősége van, javul a talaj szerkezete és levegőzöttsége, mert a füvesítés megakadályozza a káros mértékű talajtömörödést és az elhaló fűgyökérzet növeli a talaj pórusainak térfogatát, a talaj gazdagodó szervesanyag-tartalma növeli a talajélet aktivitását. Ennek is köszönhető, hogy növekszik a tápanyagok felvehetősége és a talajbeli mobilitásuk, ezért füvesített ültetvényekben ritkább a mikroelemhiánytünetek fellépése, különösen a vashiány okozta klorózis, a fűtakaró csökkenti a tápanyagok, főleg a nitrogén kimosódását. A fűnövényzet az átmeneti nitrogéntöbbletet felhasználja, ezért a túlzott nitrogénellátás veszélye csökken. Kedvező állapotban tartja az ültetvények talajának nitrogénháztartását. a fűtakaró a gyümölcsösben megakadályozza a csapadék elfolyását, lejtős területeken az eróziót. Csökken a túlöntözés veszélye, kisebb talajban a hőingadozás. a fűtakaró élőhelyet és táplálkozási feltételeket biztosít a hasznos élőszervezetek számára, a sorközök füvesítése egyenletes, bakhátmentes talajfelszínt biztosít, amely hatékonyabbá teszi a gépi és kézi munkát, a füvesítés energiatakarékos talajművelési mód, amely gazdaságosabban alkalmazható, mint a mechanikai talajművelés. A gyümölcsösök gyepesítésének hátrányai: a fűtakaró miatt nagyobb a vízigény. A fűgyökérzet vízfelvevő és vízhasznosító képessége hatékonyabb, mint a gyümölcstermő növényeké, öntözés nélkül a füvesített gyümölcsösökben növekszik a szárazságstressz veszélye, a gyepesítés az alsóbb légrétegekben növeli a kisugárzási fagyveszélyt. A párásabb állományú mikroklíma kedvezhet a gombás betegségek elterjedésének, bizonyos évjáratokban a gyökérnyakon és a gyökérzeten pusztító rágcsálók elszaporodhatnak. A gyümölcsösök gyepesített talajművelése biztonságos bevezetésének feltétele a legalább mm-t elérő éves csapadékmennyiség. Öntözés nélkül a biztonságos füvesítéshez azonban 1000 mm csapadék szükséges évente. A csapadék mennyisége mellett a csapadék időbeli elosztása még fontosabb, ne legyenek több hétig tartó aszályos periódusok. Hazánk éghajlati adottságai között a füvesítés teljes biztonsággal csak öntözés mellett alkalmazható. Legbiztonságosabban az ország nyugati, északi és északkeleti termőhelyein füvesíthetők a gyümölcsösök. A fűtakaró vízigényének csökkentése céljából gyakran csak minden második sorközt gyepesítik. A gyümölcsösök gyepesítésére azok a fűfajok alkalmasak, amelyek növekedési erélye kicsi, jó takaró és önfelújító készséggel rendelkeznek, mérsékelt víz- és tápanyagigényűek, bírják a taposást és a beárnyékolást. További követelmény a kedvező ökológiai alkalmazkodóképesség, a nagy gyökértömeg-produkció és a kis kaszálási igény. A fűtakaróval kapcsolatos követelményeknek hiánytalanul egyetlen fűfaj sem tud eleget tenni, ezért 3 4 fűfajból álló keveréket használnak. Hazánkban eddigiekben a vörös csenkesz, réti csenkesz, veresnadrág csenkesz, réti perje és legfeljebb 10%-os részarányban fehér here keverékét használták leginkább. A fűkeverékek összeállításánál a termőhelyi adottságokat ismerő gyepgazdálkodási szakember véleményét célszerű kikérni. Pethő (1984) hazánk ökológiai adottságait figyelembe véve a következő fűfajokat ajánlja a gyümölcsösök sorközeinek füvesítésére. 296

307 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Gyepesítésre javasolt fűfajok és vetőmagszükségletük A sport célokra összeállított fűkeverékek fontos alkotórésze az angol perje, amelynek növekedési erélye és vízfogyasztása nem felel meg a követelményeknek. Kedvezőtlenek egyéb tulajdonságai is, mert a többi fűfajt elnyomja és a fűtakarót zsombékossá teszi. Az egyenletes magágykészítéshez és a kedvező fűborítottság eléréséhez a gyepesítést a telepítés évében legkedvezőbb megkezdeni. A fűtakaró telepítésére kora tavasszal, márciusban áprilisban és ősszel, szeptemberben októberben legkedvezőbb az időjárás. A fűmagot egyenletes felszínű morzsás magágyba, 15 cm-es gabona-sortávolságra, 1 3 cm mélységre vetjük. A fűtakaró az első 3 5 évben kg többlet nitrogénhatóanyagot igényel hektáronként. A fűtakarót a gyümölcsösökben állandóan röviden kell tartani, magassága ne haladja meg a cm-t. Hazai körülmények között a csapadékviszonyoktól függően 5 10 alkalommal szükséges kaszálni. A röviden tartott fűtakaró kaszáléka mulcsként helyben marad. A kaszáláson kívül a fűtakaró ápolása tavaszi fogasolásból, ősszel rétszellőztetővel vagy altalajlazítóval végzett lazításból áll. A gyümölcsösök sorközeinek fűtelepítése öntözés hiányában gyakran nem sikeres, ezért hazánkban elterjedtebb a természetes gyomflórából kialakított extenzív sorközfüvesítés. Az adott ültetvényben megtalálható egyszikű gyomnövények viszonylag jól tűrik a száraz időszakot, a kaszálást és a taposást. A rendszeres kaszálás hatására 1 2 év után uralkodóvá válnak a fűfélék. Csupán az egyenletes talajfelszín kialakítására kell ügyelni és 2 3 év alatt kialakul a talajtípusra jellemző természetes növénytakaró, amelyet rotációs nyesedékzúzóval vagy kaszálógéppel rendszeresen röviden kell tartani. A természetes gyomvegetációból kialakított növénytakaró nem biztosít egyöntetű talajborítottságot, de a füvesítés számos előnyével rendelkezik, és extenzívebb kezelést igényel. Száraz időjárás esetén a takarónövényzet kisül, majd kedvező talajnedvesség esetén újraképződik. Az utóbbi évtizedben az integrált gyümölcstermesztés alapelveinek megfelelően intenzív kutatómunka kezdődött a fasávok mechanikai talajművelésének és vegyszeres gyomirtásának helyettesítésére az ún. takaróvagy fedőnövények termesztésével. A takarónövény megválasztásánál követelmény, hogy mérsékelt víz- és tápanyag-felhasználásuk legyen, sekélyen gyökerezzenek, és kedvező önfelújulással rendelkezzenek. Lengyelországban 9 vizsgált növényfaj közül a Poa anna és a Glechoma hederacea bizonyult ígéretesnek. Nyugat-Európában és az USA-ban Festuca spp., és Lamium spp. félék felhasználhatóságát vizsgálják. Talajtakarás A gyümölcsfák koronája alatti terület talajtakarása régóta ismert és alkalmazott módszer. A vegyszeres gyomirtás elterjedésével jelentősége csökkent, de az integrált gyümölcstermesztés követelményeinek előtérbe állításával alkalmazása újra időszerűvé vált. A minimális talajművelés és a talajvédelem szempontjainak a leginkább megfelelő talajművelési eljárás. A gyümölcsösök talaja takarható természetes és műanyag eredetű takaróanyagokkal. A takaróanyagok használata költséges eljárás, ezért rendszerint csak a fasávokat vagy egyedileg a fiatal gyümölcsfák törzs körüli területét takarják. A talajtakarás előnyei közé tartozik, hogy: elősegíti a gyökérképződést és a hajtásfejlődést, véd a gyomosodás ellen, 297

308 csökkenti a talaj párologtatását és hőingadozását, javítja a vízellátást és növekszik a talaj porozitása, kedvezően hat a talaj biológiai aktivitására, A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai javítja a tápanyagok felvehetőségét a sűrűbb gyökérzet és a kedvezőbb talajállapot miatt. Ez elsősorban a káliumra, de kisebb mértékben a nitrogénre és a foszforra is vonatkozik. A talajtakarás hátrányos következménye lehet, hogy: a rágcsálók jelentős károkat okozhatnak, nő a kisugárzási fagyok veszélye, esetenként a kálium túlzottan feldúsul, amely hátrányosan befolyásolja a gyümölcsök tárolhatóságát. A fiatal gyümölcsfák rágcsálók elleni védelmét szolgálhatja, ha a takarás előtt a törzs körül durva kőzúzalékot helyezünk el. A talajtakarás legáltalánosabban elterjedt módja a gyümölcsfák ún. árnyékolótrágyázása. Az árnyékolótrágyázás során az elültetett fa körül 0,5 1,0 m² területre szerves trágyát terítenek, amely a takarás fentebb említett előnyei mellett még tápanyagot is szolgáltat a kezdeti fejlődéshez. A talajtakarás legrégebben használt anyaga a szalma, amely megfelelő vastagságban kijuttatva kedvező talajtakaró hatást mutat. A szalmatakaró rétegvastagsága legalább cm legyen. A takaróréteget legtöbbször a harmadik évben fel kell újítani a szalma fokozatos korhadása miatt. Az elvékonyodó takarórétegen keresztül már a második évben átnőnek szórványosan a gyomok, amelyeket el kell távolítani vagy gyomirtó szerekkel kezelni. Inántsy és tsai (2001) az almafák szalmatakarásához 1,2 m fasáv-szélességnél és 2 m-es sortávolságnál 11 kg száraz szalmát használtak, de a szükséges szalma fánként 30 kg is lehet. Hazánkban az időleges szalmatakarást elsősorban a szamócatermesztésben alkalmazzák, amely során a virágzás végén néhány cm vastagságú szalmaréteget terítenek a talajra, hogy a lehajló tőkocsányokon a gyümölcsök ne szennyeződjenek. Ezt évente ismételni kell (29. kép). 29. kép. Almaültetvény sora szalmatakarással (Fotó: Papp János) 298

309 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Gyümölcsösben a szalmán kívül a talaj takarására más, a talajra és a gyümölcsfákra nem káros természetes eredetű anyagok, így szerves trágya, komposzt, széna, törek, fakéreg, faforgács, fűrészpor, tőzeg, aprított papírhulladék is felhasználhatók. Inántsy és tsai (2001) szerint a cm vastag fenyő- vagy tölgykéregzúzalék egyes tapasztalatok szerint 4 éven át is kielégítő gyommentességet biztosít. Véleményük szerint a kéregzúzalék gyomosodást mérséklő hatása nemcsak a takaróhatáson alapul, hanem azon is, hogy a fakéreg vizes kivonata több növény magvainak csírázását, illetve növekedését gátolja. Az említett szerzők az 1,2 m széles fasáv takarásához 2 m-es tőtávolság mellett fánként 80 kg fenyőkéreg-zúzalékot használtak. A fakéregzúzalék használatánál kisebb a mezei pocok megtelepedésének veszélye is. Talajtakaró anyagként világszerte használják a műanyag síkfóliákat. Legelterjedtebb a fekete fóliapalást használata. Ültetés után a sorok cm-es területsávját szokták takarni 0,08 0,15 mm vastagságú, az UVsugárzással szemben ellenálló, több évig használható fekete fóliával. A fénysugarakat átengedő fóliák nem használhatók talajtakarásra. A fóliapalást szélét cm mélyen a talajba kell helyezni. A nagyobb tenyészterületű gyümölcsfákat egyedileg is lehetséges takarni cm-es átmérővel számolva, tányérszerű talajfelszín kialakítása mellett. A korszerű szamócatermesztéssel foglalkozó országokban a fekete fóliával takart bakhátas termesztés általánosan elterjedt. Használják az egyéves termesztésben, a többéves termesztési módnál és a hajtatásnál egyaránt. A szamóca talajtakarásának előnyei, tekintettel sekélyen elhelyezkedő gyökérrendszerére és magas vízfogyasztására, még fokozottabban érvényesülnek. A szamóca fekete fóliás takarásának további előnyei a gyümölcsök korábbi érése, a gyümölcsrothadás arányának csökkenése és a gyümölcs minőségének áruértékeinek növekedése. Az egyéves szamócatermesztésnél elégséges a 0,04 0,05 mm vastagságú fólia, de a 2 3 éves termesztésben már 0,05 0,1 mm vastagságú fólia szükséges. A fóliával takart bakhátak közötti művelőutat vegyszeresen gyomirtják és szüret előtt szalmával takarják (30. kép). 30. kép. Fekete fóliával takart bakhátas szamócaültetvény (Fotó: Papp János) A ribiszkeültetvények fóliatakarásakor a szamócával ellentétben cm szélességben vályúszerűen készítik elő a talajt. A megfelelő vastagságú fóliapalást 3 4 évig is takarhatja a talajt (Sipos, 1979). Valamennyi talajtakarás elengedhetetlen követelménye a talaj megfelelő előkészítése és tápanyag-feltöltése. A fekete fóliás talajtakarás hátránya, hogy a fólia széle mentén a talajművelés és egyéb gépi munkák végzése nehézkes, nagy óvatosságot igényel Tápanyagellátás 299

310 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcsösök tápanyag-ellátottságát az ültetvény talajának tápanyag-szolgáltató kapacitása és a trágyázással kijuttatott tápanyagok együttesen határozzák meg. Minél kedvezőbb a gyümölcsös talajának termékenysége, annál könnyebb az optimálishoz közelebb álló tápanyag-ellátottságot biztosítani. A termékeny talajú ültetvényben kisebb a diszharmonikus tápanyagellátás veszélye és kevesebb trágyafélét kell felhasználni, amely gazdaságosabbá teszi a gyümölcstermesztést. A gyümölcsösök tápanyag-ellátásának fő feladatai a következők: növelni a talajtermékenységét, elősegíteni az ültetvény termőképességének minél teljesebb kihasználását, növelni a termésbiztonságot, csökkenteni a szakaszos terméshozás mértékét, javítani a gyümölcs minőségét és tárolhatóságát, fokozott figyelmet fordítani a talajvédelemre. A gyümölcsösök tápanyag-utánpótlását az 1960-as évek kezdetéig nagyrészt empirikusan, tudományos megalapozottság nélkül végezték. A XX. század első felében a gyümölcsfák táplálásánál csak a terméshozam és növekedés szabályozását tartották szem előtt (Atkinson, 1986). A nagy ültetvénysűrűségű és nagy termőképességű intenzív almagyümölcsösökben az 1950-es és 1960-as években jelentkeztek azok a gyümölcs minőségére és tárolhatóságára vonatkozó problémák, amelyek az addigi sablonos tápanyag-ellátási rendszer teljes újraértékelését tették szükségessé (Faust, 1979; Papp, 1990; Papp, 1997). Ettől kezdve a gyümölcsfák táplálásánál a gyümölcsminőségre gyakorolt hatás vizsgálata került a középpontba. A gyümölcsösök tápanyagellátása a jelentős tudományos eredmények ellenére is az egyik legvitatottabb eleme a termesztéstechnológiának. A gyümölcstermő növények tápanyag-ellátottságára számos tényező gyakorol jelentős hatást, így az ökológiai adottságok, genetikai tulajdonságok, agrokémiai és növényélettani folyamatok, valamint a termesztéstechnikai eljárások. A gyümölcsösök tápanyag-ellátásának gyakorlatát a mindenkori termesztési színvonal követelményeihez kell igazítani. Minél nagyobb értéket képvisel az ültetvény, minél intenzívebb a gyümölcstermesztés színvonala, annál fontosabb a kedvező táplálkozási előfeltételek megteremtése. Korszerűnek a termesztés színvonalához és a talaj tápanyag-szolgáltató képességéhez igazított, laboratóriumi vizsgálatokra alapozott tápanyag-gazdálkodási rendszert lehet tekinteni. A korszerű, integrált gyümölcstermesztésben a tápanyag-gazdálkodási rendszer elsősorban a talaj termékenységére épül. Csak azokat a tápanyagokat és talajjavító anyagokat használják, amelyek a gyümölcstermő növények gazdaságos termesztéséhez és a talaj termékenységének fenntartásához feltétlenül szükséges. A gyümölcstermő növények tápanyag-ellátottsága javításának a különböző módon végzett trágyázás a fő eszköze, de a kedvező tápanyag-ellátottsági állapot elérését számos egyéb tényező is befolyásolja. A gyümölcsösök trágyázásánál fokozott figyelmet kell fordítani a környezetvédelmi előírások betartására, a trágyafélék által okozott talajterhelések csökkentésére. A gyümölcstermő növények táplálkozási sajátosságai A gyümölcsösök évelő, hosszú ideig, gyakran évtizedekig azonos helyen tenyésző monokultúrák. Az egyes évek tápanyag-ellátási szintje nemcsak a folyó évi terméshozamot és a gyümölcsminőséget befolyásolja, hanem az azt követő néhány év teljesítményére is hatással van. A gyümölcstermő növények fejlett, viszonylag nagy kiterjedésű gyökérrendszerrel rendelkeznek (Kolesnikov, 1971; Papp és Tamási, 1979), ezért jelentős az a talajtömeg, amelynek tápanyag- és vízkészletét hasznosítani tudják. Gyökérzetük mélységi és szélességi elhelyezkedése az alanytól és a gyümölcsfajtól nagymértékben függ. Az erősebb növekedésű alanyon álló gyümölcsfák gyökereinek zöme a 0 60 cm-es, a gyenge növekedésűeké a 0 40 cm-es talajrétegben helyezkedik el. A bogyósgyümölcsűek sekélyen elhelyezkedő gyökérzetet nevelnek, gyökérzetük 70 90%-a a felső 0 30 cm-es talajrétegben találhatók. A gyenge növekedésű alanyon álló gyümölcsfák és a bogyósgyümölcsűek jó vízellátottság mellett a termékenyebb felső talajréteg tápanyagkészleteit kedvezően tudják hasznosítani és ezért rendszerint jobb a N-, K- és Ca-ellátottságuk. A 300

311 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai körtefák birsalanyon vasklorózisra hajlamosak. Az őszibarack mandulaalanyon a nagyobb mésztartalmú és sekélyebb termőrétegű talajokon is eredményesen termeszthető. A gyümölcstermő növények gyökérzetének kicsi a hajszálgyökér sűrűsége ezért tápanyag- és vízfelvevő képessége kisebb, mint a lágy szárú növényeké. Ennek megfelelően a gyomok és a fűnövényzet erős tápanyagés vízfelvételi konkurenciát jelentenek a gyümölcsösökben. A gyümölcstermő növények gyökérzete a behálózott talajtömegnek mindössze 1 2%-ával érintkezik szorosan. Ezért is fontos, hogy a hajszálgyökerek mennyiségével jellemezhető gyökérsűrűség szoros kapcsolatban van a talaj szervesanyag-, tápanyag- és víztartalmával. A gyümölcstermő növények gyökérsűrűségét az alany és fajta örökletes tulajdonságai is alapvetően befolyásolják. Az almatermésűek gyökérsűrűsége kisebb, mint csonthéjas és bogyós gyümölcsfajoké. A gyümölcstermő növények tápanyagfelvétele 5 C feletti talajhőmérsékletnél már folyamatos. A tápanyagfelvételben meghatározó szerepet a kb. 0,1 4,0 mm hosszúságú és 0,3 1,0 mm átmérőjű, világos színű hajszálgyökerek töltenek be a rajtuk elhelyezkedő gyökérszőrökkel. Segítségükkel rendkívüli mértékben megnő a gyökerek aktív felvevő felülete, amely becslések szerint többszörösen meghaladhatja a levélfelület területét. A hajszálgyökerek, mint a gyümölcstermő növények legaktívabb részei az állandó változás állapotában vannak. Élettartamuk átlagosan 2 4 hétre tehető, elpusztulásuk után a gyökérzet más részén újraképzőknek. Az újraképződött hajszálgyökerek újabb vagy a már egyszer átszőtt talajrészekbe hatolnak, lehetővé téve a talaj tápanyag- és vízkészleteinek hatékonyabb kihasználását. A hajszálgyökerek és gyökérszőrök képződése tavasszal és nyár végén, kora ősszel a legintenzívebb. Az őszi intenzív gyökérnövekedési időszak rendkívül fontos a gyümölcstermő növények életében, mert a téli felkészülésben a tápanyagok tartalékolásában és a kedvező tavaszi fejlődésben alapvető jelentőségű. A hajszálgyökerek fagyérzékenyek, többségüknek tavasszal újra kell képződni. A gyümölcstermő növények az intenzív tavaszi anyagcseréjéhez a gyökérzet nem képes elegendő mennyiségű tápanyagot szolgáltatni. Ebben a kritikus időszakban a gyümölcstermő növények elsősorban tartaléktápanyagaikat hasznosítják, amelyet nyár végén kora ősszel halmoznak fel. A tápanyagok tartalékolásának alapvető szerepe van a téli felkészülésben, a rügyek fejlődésében, az eredményes tavaszi vegetatív és generatív fejlődésében. Különösen vonatkozik ez a nitrogénre, mert az egész évi nitrogén-felhasználásnak hozzávetőlegesen 30%-a raktározódik. Lombhullás előtt közvetlenül a levelek tápelem-tartalmának jelentős része visszavándorol a gyümölcsfák egyes részeibe. A gyümölcsfák eltérő mértékben ugyan, de a teljes vegetációs időszakban folyamatosan igénylik a tápanyagfelvételt. A gyümölcstermő növények éves vegetációs ciklusában a tápanyagellátás szempontjából több kritikusnak tekinthető szakasz van, amelyekben a tápanyag-ellátottság alapvető jelentőséggel bír. A gyümölcsfák szakaszos terméshozásra való hajlamát a tápanyag-ellátás hiányosságai növelhetik. E tekintetben a nitrogén- és káliumellátás szerepe kiemelkedő. A gyümölcstermő növények a szántóföldi növényekhez viszonyítva gyengébb tápanyag-hasznosító képességgel rendelkeznek. Bár tekintélyes termésmennyiséget teremnek, de a fő termékükkel, a gyümölccsel viszonylag kevés tápanyagot vonnak ki. A gyümölcsfák a tápanyagokat gyengén vagy közepesen hasznosítható növények csoportjába tartoznak. A termesztett gyümölcsfajok és -fajták az egyes tápelemeket illetően eltérő igényűek. Így pl. a csonthéjasok és a bogyósok káliumigénye, valamint az alma kalciumszükséglete emelkedik ki. A szilva, a meggy, a málna, a szeder és a fekete ribiszke nagy káliumigénye nagy nitrogénigénnyel párosul. A bogyósgyümölcsűek többségének klórérzékenységét a káliumtrágyázásnál figyelembe kell venni. A gyümölcsfák fontos agrokémiai sajátossága, hogy a terméshozam nagysága és a gyümölcsök tápelemegyensúlya között szoros összefüggés van. A kis terméshozam és az ezzel rendszerint együtt járó erőteljesebb vegetatív fejlődés rontja a gyümölcsök tápelem-egyensúlyát. Az ilyen fákról származó gyümölcs légzése gyorsabb, s fiziológiai stabilitásuk hiánya következtében rosszul tárolhatók. A gyümölcstermő növények tápanyag-ellátásában fontos szerepet játszanak az arbuszkuláris mikorrhiza gombák. Vizsgálatok igazolták, hogy a hazai gyümölcsösökben megtalálhatók mikorrhizás szimbiózisok (Dörgő és mtsai 1998). A gyümölcstermő növények hajszálgyökereinek felszívó zónájában élnek az endogén típusú gombák. A gombák nagy hatékonysággal tudják hasznosítani a talaj víz- és tápanyagkészletét. Segítségükkel megnő a gyökérzet tápanyag- és vízfelvételének hatékonysága. A gyümölcstermő növények gyökérzetében meglévő 301

312 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai mikorrhizás kapcsolat jelentőségét a foszfor- és cinkfelvétel esetében tudták bizonyítani (Atkinson, 1986). A gyökerek és az arbuszkuláris mikorrhiza szimbiózisához legkedvezőbb az 5,5 6,5 közötti talaj-ph (KCl). A tápelemek és szerepük Az ásványi tápelemeknek kiemelkedő szerepük van a gyümölcstermő növények életfolyamataiban, különösen a gyümölcsök anyagcseréjében, illetve annak szabályozásában. A gyökerek által felvett tápelemek kedvező élettani szerepe, csak akkor érvényesülhet, ha a tápelemek aránya az egyes növényi részekben harmonikus. Bármely tápelem egyoldalú többlete vagy hiánya a talajban és a növényben megbonthatja a tápelem-ellátottság egyensúlyát. A gyümölcstermő növényekben eddig kimutatott tápelemek száma meghaladja a 70-et, amelyekből nek a nélkülözhetetlensége bizonyított. Ezek a következők: makroelemek: C, H, O, N, P, K, Ca, Mg, S, mikroelemek: Fe, Mn, B, Cu, Zn, Mo, Ti. Valószínűsíthető, hogy a növényélettani kutatások a jövőben újabb kémiai elemek fontosságát fogják kimutatni. A gyümölcstermő növényekben viszonylag sok nátrium és klór is felhalmozódhat, amely az eddigi vizsgálatok szerint inkább káros, mint hasznos. A tápelemek többségét a növények gyökereiken keresztül ionos formában veszik fel, de képesek arra leveleik útján és a gyökerekkel szimbiózisban élő gombák segítségével is. A gyümölcstermő növények tápelemfelvételét alapvetően az örökletes tulajdonságok, az egyes tápelemek kémiai sajátosságai és a talaj tulajdonságai határozzák meg. A tápelemeket a különböző gyümölcsfajok és -fajták egymástól eltérő a mindenkori anyagcsere folyamatok által befolyásolt mennyiségben veszik fel. A gyümölcstermő növények gyökérzetének az anyagcsere által befolyásolt tápelem-felvétele csak a talaj harmonikus tápanyag- és vízellátottság esetén lehetséges a kívánt mértékben. A talajoldatban meglévő diszharmónia esetén egyes tápelemek felvétele akadályozott, vagy éppenséggel túlzott mennyiségben kerül felvételre. Az ún. ionantagonizmus jelensége a gyümölcstermesztésben egyre súlyosabb gondokat okoz. A gyakorlatban jelentősebb ionantagonizmusok a következők: N/K, N/P, K/Mg, K/Ca, P/Zn, Ca/Mg, Ca/B, Ca/Fe, Ca/Zn és Fe/Mn. A gyümölcsfák által felvett tápelemek fontos tulajdonsága a szállíthatóság és az újrahasznosíthatóság (reutilizáció). A makroelemek többsége (N, P, K, Mg) gyakorlatilag újrahasznosítható, ezért hiányuk a hajtások alsó levelein jelentkezik. Sajnos a gyümölcsminőség szempontjából alapvető makroelem, a Ca és a mikroelemek gyakorlatilag alig reutilizálódnak. Ezek hiánytünetei a hajtáscsúcsokon jelentkeznek kezdetben. Makroelemek Nitrogén. A gyümölcstermő növények életében, annak minden szakaszában és életfolyamatában kiemelkedő szerepet játszik. A fehérjék, az enzimek, a nukleotidok és foszfatidok alkotórésze. A gyümölcsfajok többségénél a hajtásnövekedés mértéke, a terméshozam nagysága és a legtöbb gyümölcsminőséget meghatározó tulajdonság alakulása egyértelmű összefüggésben van a nitrogénellátottsággal. A gyümölcstermő növények a nitrogént elsősorban nitrát- és ammóniumformájában veszik fel. A gyümölcsfák nitrogénellátásának három kritikus időszaka van: úgymint kihajtástól a kötődésig, az intenzív hajtás- és gyümölcsnövekedés időszakában, nyár végétől a lombhullásig, a nitrogéntartalékok képződése időszakában. A gyümölcstermő növények a legtöbb nitrogént az intenzív hajtásnövekedés és gyümölcsfejlődés időszakában igénylik és veszik fel. Nincs azonban a vegetációnak olyan szakasza és olyan fenofázisa, amelyben a nitrogén nélkülözhető lenne. A kedvező nitrogénellátottság a gyümölcstermő növények egész életciklusában és a teljes vegetációs időszak alatt elengedhetetlen feltétel. Az augusztusig felvett nitrogén nagy része felhasználódik a levelek, a hajtások és a gyümölcsök kineveléséhez. Tartalék tápanyagként főleg csak az ezután felvett nitrogén raktározódik (Hill-Cottingham, 1965; Williams, 1965). A nitrogén könnyen mobilizálható tápelem. Szállítása az intenzív anyagcserét folytató növényi részek felé jelentős. A meleg, napfényes ősz elősegíti a nitrogéntartalmú anyagok képződését, amelyek a levelekből elvándorolnak, s a fás részekben és a rügyekben raktározódnak. A túlzott nitrogénellátottság stimulálja a 302

313 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai sejtosztódást és a hajtásnövekedést. A legtöbb nitrogén a gyümölcstermő növények leveleiben található. Alacsony szintű nitrogénellátottság mellett a virágszervek nem fejlődnek kielégítően. A lombozat színeződéséről és a hajtásnövekedés mértékéről a gyümölcsfák nitrogénellátottságára és kondíciójára megbízhatóan következtethetünk. A nitrogén hiányára a gyümölcstermő növények gyorsan és szembetűnően reagálnak. A nitrogénhiány először a hajtások alsó, idősebb levelén jelenik meg. A levelek kicsik, kezdetben világoszöldek, majd elsárgulnak (31. kép). A szénhidrátok erős felhalmozódása miatt amelyek a nitrogén hiányában nem tudnak egyéb vegyületekké átalakulni és elszállítódni a levelek narancssárga színeződést kaphatnak. Szélsőséges esetekben a nitrogénhiányos hajtások levelei az alaptól kezdődően lehullanak, a vegetáció korábban fejeződik be. Nitrogén hiánya esetén a gyümölcsök rosszul kötődnek és a gyümölcshullás erős lesz. Különösen vonatkozik ez a júniusi gyümölcshullásra. A nitrogénhiányos gyümölcsök aprók, nem lédúsak és a klorofill gyors lebomlása miatt idő előtt kényszerérettek lesznek. 31. kép. A nitrogén-hiánytünetek a málnasarj alsó levelein (Fotó: Papp János) A hiányos nitrogénellátottságra különösen érzékeny az őszibarack, a meggy, a szilva, a dió, a fekete ribiszke, a málna, a szeder és a bodza. A túlzott nitrogénellátottság felborítja a gyümölcstermő növények tápanyag-ellátottsági egyensúlyát. A túlzott nitrogénellátottság negatív hatása kedvező gyümölcsberakódásnál nem mutatkozik. A bőséges nitrogénkínálat a termőre fordulás előtti ún. nem termő években és a gyenge termésű években veszélyes elsősorban. A hajtásnövekedés ilyenkor hosszú ideig tart és a lombhullás vontatott lesz. Az ilyen fákon a hajtásnövekedés idején a levelek sötétzöldek és nagyméretűek. A gyümölcsök nagyok, laza szövetűek, rosszul színeződöttek és rosszul tárolhatók. A nitrogén a talajban könnyen mozog, sőt laza homoktalajokon jelentős lehet a kimosódási veszteség is. A nitrogénhiány műtrágyázással és permetezőtrágyázással viszonylag könnyen megszüntethető. Foszfor. Szerepe a gyümölcstermő növények életében sokoldalú. Aktívan részt vesz a növény energia- és szénhidrát-gazdálkodásában, a reproduktív szervek képzésében. A foszfort a növény főleg az újonnan differenciált szerveiben használja fel. Legtöbbet a levelek, rügyek és a gyümölcsök tartalmaznak. A foszforellátottság pozitívan befolyásolja a gyümölcsök hússzilárdságát és tárolhatóságát. 303

314 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A foszfor kiemelkedő élettani szerepe ellenére viszonylag kis mennyiségben szükséges a gyümölcstermő növények vegetatív és generatív tevékenységéhez. Egyre több kísérleti adat támasztja alá mikorrhizás kapcsolatok szerepét a gyümölcsfák foszforellátásában. Az endogén vesicular-arbuscular mikorrhiza (VAM) közreműködését több gyümölcsfaj foszforellátásában sikerül bizonyítani (Hughes et al., 1979). A gyümölcsfákkal együttélő gombafonalak sokkal hatékonyabban tudják hasznosítani a talaj foszfortartalmát, mint a gyökerek. A foszforhiány tünetei. Szabadföldi körülmények között eddig alig tapasztalták. Leírásukra tenyészedényes kísérletekben került sor. Hiányos foszfor-ellátottságú gyümölcsfák levelei kisméretűek, kezdetlen sötétzöldek, majd a cukrok felhalmozódása után bronzos árnyalatot nyernek. Túlzott foszforellátottság a gyakorlatban alig fordul elő, mert a foszfor káros mértékű felhalmozódására a gyümölcstermő növények esetében nem következik be. A talajba juttatott nagymennyiségű foszforműtrágya hiányos cink- és vasellátottságot okozhat. A foszfor a növényben könnyen mobilizálódik, de a talajban alig vándorol. Meszes talajú ültetvényekben, valamint a vízben mért 5,5 alatti ph-értékű talajokon felvehetősége minimális. Kálium. A nitrogén és a kalcium mellett a kálium a legnagyobb mennyiségben szükséges tápelem. Általában oldott állapotban a növényi nedvekben és a protoplazma kolloidjaihoz abszorbeált formában található. Szerepe elsősorban a katalitikus folyamatokban kiemelkedő. A kálium kiemelkedő szerepet tölt be a fehérjeszintézisben és a sejtek vízháztartásában. Nélkülözhetetlen a gyümölcstermő növények szénhidrátforgalmában, azok képzésében, lebontásában és szállításában. A hiányos káliumellátottság következtében a szintetizáló folyamatok gyengülnek. A plazmakolloidok hidratáltsági állapotának megváltoztatásával az ásványi anyag és a vízforgalom szabályozásában döntő szerepet játszik. Kedvezően hat a gyümölcsök savtartalmára, valamint íz- és zamatanyagainak kialakulására. Nagyon sok gyakorlati megfigyelés alátámasztja, hogy a kedvező káliumellátottságú gyümölcstermő növények szárazság- és fagytűrőbbek, s gombás betegségekkel szemben is ellenállóbbak. A gyümölcsfák káliumfelvétele a vegetáció megindulásától a hajtásnövekedés és az intenzív gyümölcsfejlődés befejeződéséig jelentős, majd csökkenő tendenciájú. A szénhidrátépítő és -átalakító anyagcsere-folyamatok sebessége erősen függ a sejtek káliumtartalmától. Hiányos káliumellátottságnál a sejtmegnyúlás akadályozott, ezért a gyümölcsök kisebbek lesznek. A legtöbb káliumot a levelek és a gyümölcsök tartalmaznak. A kálium a legmobilisabb makroelem. Tápanyagfelvételi zavarok idején az öregebb levelekből a fiatalabbak felé, a levelekből a gyümölcsökbe vándorol. A káliumhiány tünetei. Legjellegzetesebb látható tünetei a hosszú hajtásokon jelentkeznek. Először a hajtások legalsó, idős levelein fejlődnek ki és fokozatosan haladnak a csúcs felé. A levelek széleitől kezdődően előbb világos, jól körülhatárolható sáv jelenik meg a plazmadehidratáció és más anyagcserezavarok következtében. Előrehaladott állapotban, amelynek a száraz időjárás kedvez, a világosabb levélrészek szövetei plazmalizálódnak, nekrotikussá válnak (32., 33. kép). Az elhalt barna, nekrotikus levélszegély nagysága a káliumhiány mértékétől függ. Nagyfokú káliumhiány esetén a levelek jelentős része nekrotizálódik és idő előtti lombhullás is bekövetkezhet. Az alacsony terméshozam és az apró gyümölcsméret is gyakran a hiányos káliumellátottsággal hozható összefüggésbe. 304

315 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 32. kép. Kálium-hiánytünetek almaleveleken (Fotó: Papp János) 33. kép. Kálium-hiánytünetek piros ribiszke leveleken (Fotó: Papp János) A kálium más tápelemek felvételének és forgalmának szabályozásában is részt vesz. Ha egyoldalúan bőséges a káliumkínálat a talajoldatban, akkor csökken a kalcium-, magnézium- és nitrogénfelvétel. A gyümölcstermő növények hajlamosak ún. luxus kálium-felhalmozásra. A kálium kiemelt fontosságú tápelem a gyümölcsösök tápanyag-ellátásában, de a túlzott káliumellátottság hátrányos következményekkel járhat. A gyakorlatban az 305

316 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai almák hússzilárdságát, érésfolyamatait és tárolhatóságát a kedvezőtlen K/Ca arány nagymértékben ronthatja (Faust, 1989). A túlzott káliumtrágyázás a K/Mg antagonizmus miatt magnéziumhiányt idézhet elő. A bőséges káliumellátottság veszélye alacsony kolloidtartalmú és öntözött gyümölcsösökben fokozottabb. Gyümölcsösökben a füvesítés, a vegyszeres gyomirtás és a talajtakarás növeli a gyümölcstermő növények káliumellátottságát. Ugyanez vonatkozik a törpe alanyon álló és öntözött gyümölcsösökre is. Kalcium. Bár az egyik legnagyobb mennyiségben felvett makroelem, de abból a gyümölcsökbe csak kis mennyiség kerül. A kis hidrátburkú kalcium a kálium hidratáló hatását ellensúlyozza, közömbösíti a káros anyagcseretermékeket. A sejtkártyák és a sejtfalak átjárhatóságát szabályozza. A kalcium a gyümölcsminőséget és tárolhatóságot leginkább meghatározó tápelem. Általános hatása a gyümölcs érési folyamatainak lassítása, késleltetése, mert a leépítő jellegű anyagcsere-folyamatok sebességét csökkenti. A kedvező kalcium-ellátottságú gyümölcsök légzésintenzitása kisebb, általában keményebb húsállományúak, ezért jobban tárolhatók (Faust Shear, 1972). A nagyobb kalciumtartalmú almák kevésbé fogékonyak a fiziológiai eredetű megbetegedésekre. A kalcium felvehetősége, növényen belüli szállítása és beépülése nagymértékben eltér a többi tápelemétől. A gyümölcsök olyan kis mennyiségű kalciumot tartalmaznak, hogy hiányuk a talaj felvehető kalciumtartalmával semmiképpen nem magyarázható. A gyökerek általi felvétele után gyakorlatilag csak a fás szállítóedényekben, a xylemben vándorol, mégpedig csak akropetálisan, a levelek és hajtáscsúcsok felé. A kalciumionok kötődnek a xylem ligninmolekuláihoz és csak újabb kationokkal cserélhetők ki korlátozott mértékben. A kalcium tápelem reutilizálhatósága minimális, ezzel magyarázható a levelek kalciumtartalmának fokozatos növekedése a vegetáció folyamán. Különösen sajátos a gyümölcsök kalciumfelvétele. Az almagyümölcsbe pl. a kötődéstől csak néhány hétig, kb. a sejtosztódás szakaszáig intenzív a kalcium beáramlása. A gyümölcsfejlődés második szakaszában már korlátozott a kalciumfelvétel, amely nem tart lépést a gyümölcs növekedésével. Ennek következménye, hogy a gyümölcs kalciumtartalma felhígul. Ugyanebben az időszakban a nitrogén és a kálium beépülése a gyümölcsbe nem akadályozott, ezért azok N/Ca és K/Ca aránya kedvezőtlenné válik. Szárazság idején a levelek felé kalciumkiáramlás következhet be (Wilkinson, 1968). A gyümölcsök kalciumfelvétele függ a talaj nedvességtartalmától és a transzspirációs áramlás sebességétől. A talaj alacsony ph-értéke és szervesanyag-tartalma, magas kálium- és magnéziumtartalma elősegíti a hiányos kalciumellátottságot. Minden olyan beavatkozás, amely stimulálja a hajtásnövekedést (pl. erős metszés, túlzott nitrogéntrágyázás, gyenge gyümölcsberakódás), csökkentheti a gyümölcsök kalciumtartalmát. A levelek és a gyümölcsök vízért és kalciumért folytatott versengésében a levelek vannak előnyösebb helyzetben. Kalciumhiány tünetei. A gyümölcstermő növények esetében szabadföldi körülmények között még nem írták le. A gyümölcsök élettani és tárolási betegségei összefüggnek a hiányos kalcium-ellátottsággal, mégsem tekinthetők a kalciumhiány közvetlen, hanem csak közvetett tüneteinek (34., 35., 36. kép). 306

317 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 34. kép. Keserűfoltosság tünetei Starking almán (Fotó: Papp János) 35. kép. Jonathan-foltosság almán (Fotó: Papp János) 307

318 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 36. kép. Húsbarnulás tárolás után Jonathan almában (Fotó: Papp János) A gyümölcsfák kalciumellátottsága kevésbé függ a talaj kalciumtartalmától, mint a kalciumfelvételt és -szállíthatóságot befolyásoló egyéb tényezőktől. A kalciumellátottságot levél- és gyümölcsanalízissel lehet legmegbízhatóbban ellenőrizni. A gyümölcsök kalciumellátottságának megítélésénél nemcsak a kalciumtartalmat kell figyelembe venni, hanem a K/Ca- és a K+Mg/Ca-arányokat is. Magnézium. A klorofill alkotórészeként fontos szerepet játszik a gyümölcstermő növények asszimilációjában, nitrogén-anyagcseréjében és a különböző beltartalmi anyagok képzésében. A gyümölcstermesztők az 1960-as évek második felétől tapasztalták hiányának erőteljes fellépését. A gyümölcstermő növények magnéziumellátottságát a talaj kémhatása, a talaj felvehető magnézium-, kálium- és kalciumellátottsága, a talaj nedvességviszonyai, az alanyok és fajták eltérő igényei befolyásolják döntő mértékben. A felvett magnézium növényen belüli mozgása a kalciumhoz hasonlóan elsősorban akropetális, de mobilitása annál sokkal kedvezőbb, ezért a magnézium a gyümölcstermő növényekben reutilizálható tápelemnek számít. A gyümölcsfák hiányos magnéziumellátottságának előidézésében a kálium-kalcium-magnézium elemhármas ionantagonizmusából adódó táplálkozás-egyensúlyi zavarok játszanak kiemelkedő szerepet. Egyre gyakoribb a nagy adagú káliumtrágyázás által indukált magnéziumhiány, mert a talajoldat magas káliumkoncentrációja akadályozza a gyökerek magnézium-felvételét. A magnéziumhiány-tünetek a jobb reutilizálhatóság következtében először a hosszú vegetatív hajtások idősebb, alsó levelein jelennek meg. Kezdetben az elsődleges oldalerek közötti levélszövetek világosabb színűekké válnak, de az erek menti szövetrészek zöldek maradnak (37., 38. kép). A klorotikus érközi foltok rendszerint a nyár végére a levélszélek és az erek felé haladva megnagyobbodnak, és nekrotizálódnak. Aszály idején a nekrotizálódott foltok összeolvadnak, a levelek besodródva lehullanak. A gyakorlati tapasztalatok szerint a látható magnéziumhiány-tünetek a hajtásnövekedés befejeződése után jelennek meg, és súlyosabb esetekben a hosszú hajtások néhány csúcslevél kivételével augusztus végére felkopaszodnak. A megbetegedett fák gyümölcsei aprók, gyenge minőségűek, idő előtt érnek, gyakran erősen hullanak. Magnéziumhiánnyal leggyakrabban alma-, körte-, cseresznye-, meggy-, málna- és pirosribiszke-ültetvényekben találkozhatunk. 308

319 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 37. kép. Magnézium-hiánytünetek Golden Delicious almafa levelein (Fotó: Papp János) 38. kép. Tipikus magnéziumhiány-tünetek japán körtefa levelein (Fotó: Papp János) Kén. A fehérjék, enzimek és vitaminok nélkülözhetetlen alkotórésze. A talaj rendszerint elegendő ként tartalmaz, de a légköri szennyezéssel, a műtrágyákkal és a növényvédő szerekkel is viszonylag nagy mennyiségű kén kerül a talajba. Hazánkban eddig a gyümölcsök kéntrágyázást nem igényeltek. Mikroelemek 309

320 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Ezekből a gyümölcstermő növények csak kis mennyiségeket igényelnek, de élettani szerepük sokoldalú és kiemelkedő. Többségük az enzimek alkotórésze és ezáltal az anyagcsere-folyamatok szabályozásában vesznek részt. A gyümölcstermesztés intenzitásának és a műtrágya használatának növekedésével párhuzamosan egyre nagyobb mennyiségű mikrotápanyag kerül ki a talajból (Szabó és mtsai, 1987). A mikroelem-hiánytünetek fokozott megjelenése a gyümölcsösökben részben a nagy adagú műtrágyázás egyik káros mellékhatása. Hiányos mikroelem-ellátottság veszélyével extrém-talajadottságnál, különösen tömődött, levegőtlen és magas mésztartalmú talajokon kell számolni. A tápelemek antogonizmusa a makroelemek esetében kifejezettebb és kölcsönhatásuk bonyolultabb. A mikroelemek többsége alig reutilizálódik, ezért beépülés után újbóli felhasználásukkal nem számolhatunk. Hiánytüneteik rendszerint a hajtáscsúcsokon jelentkeznek, a hiány súlyosságától függő intenzitással. A növényvédő szerek többszöri használata tekintettel a növényi anyagcserét közvetlenül befolyásoló mikroelem tartalmukra gyakran nemkívánatos mellékhatással jár. A jelenleg használatos növényvédő szerek permetező trágyaként hatva a gyümölcstermő növények, Cu-, Zn- és Mn-ellátottságát befolyásolják elsősorban, több esetben túlzott mikroelem-ellátottságot okozva. Vas. A mikroelemek közül a vasat igénylik legnagyobb mennyiségben a gyümölcstermő növények, ezért gyakran az ún. mezoelemek csoportjába sorolják. A növényi anyagcsere redoxirendszerében tölt be fontos szerepet. Nélkülözhetetlen a klorofillképződéshez. Tekintettel arra, hogy a talajban rendszerint nagy mennyiségben található, ezért elsősorban a felvehetőségét korlátozó tényezők játszanak szerepet a gyümölcstermő növények vasellátásában. A gyümölcsfák a vasat Fe 2+ - és Fe 3+ -ionok és komplex szerves vegyületek, vaskelátok formájában veszik fel. A vashiány rendszerint a vas felvehetetlenné válása következtében lép fel (Kiss, 1987). A gyümölcsfáknál a vashiány-érzékenységet a talajtulajdonságok, az időjárás alakulása, a termesztéstechnológiai hibák, valamint az alany és fajta örökletes tulajdonságai befolyásolják. Gyakorlatilag nem mobilizálható tápelem. A vashiánytünet tipikus klorózis formájában először a hosszú vegetatív hajtások fiatal, csúcsi levelein jelentkezik. Kezdetben a vasklorózis csak az erek közötti területen látható, de az erek zöldek maradnak. Súlyosabb esetben azonban a levelek teljesen kifehéredhetnek, majd a levelek szélein barna, szabálytalan nekrózisos foltok keletkeznek (39. kép). A vashiányt mutató levelek rendszerint nem hullanak le a tenyészidő alatt. A vashiánytünetek megjelenése után még rövid ideig reverzibilisek a változások, amelyek még gyógyíthatók, de a levelek kifehéredése és egyes részeinek nekrotizálódása már irreverzibilis változást jelez. Súlyos vashiány esetén a gyümölcsfa növekedése visszamarad, a gyümölcsök kisméretűek és túlzottan színezettek lesznek. 310

321 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 39. kép. Tipikus vashiány-tünetek Starking almafa hajtásain (Fotó: Papp János) Az egyes gyümölcsfajok, alanyok és fajták nagyon különbözően viselkednek a hiányos vasellátottsággal szemben. A gyümölcstermő növények vasfelvevő képességét örökletes és egyedi tulajdonságok is nagymértékben befolyásolják. A vashiányra legérzékenyebb gyümölcsfajok az alma, a körte, a birs, a cseresznye, az őszibarack, a szilva, a szamóca és a málna. Az alma- és körtefajták, valamint az alanyok érzékenysége között nagy egyedi különbségek vannak (40. kép). 311

322 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 40. kép. Azonos alanyon álló körtefajták vasklorózis-érzékenysége jelentősen eltérő: a fajták soronként változnak (Fotó: Papp János) A talaj magas ph-értékén és mésztartalmán kívül elősegítheti a vasklorózis fellépését a talaj levegőtlensége, a túlöntözés, az öntözővíz magas bikarbonát- és nátriumtartalma és a szélsőséges időjárási viszonyok az intenzív hajtásnövekedés idején. A vas hiányát rendszerint nem a talaj alacsony vastartalma, hanem egyéb tényezők idézik elő, ezért a védekezésnek is az előidéző okok megszüntetésére kell irányulni. A talaj fizikai és kémiai állapotának javítása mellett vaskelátok alkalmazásával előzhető meg, illetve gyógyítható a gyümölcstermő növények elégtelen vasellátottsága. Mangán. A gyümölcstermő növények anyagcseréjében az enzimek aktiválásában kiemelkedő fontosságú tápelem, különösen az oxidációs-redukciós folyamatokban játszik szerepet. A növényen belüli mozgékonysága korlátozott. A mangán felvehetősége nagymértékben függ a talaj redoxipotenciájától. A talaj lúgos kémhatásának csökkenése kedvező a mangán felvételére. Mangánhiány fellépése a meszes homoktalajokon várható, vagy túlmeszezés következtében léphet fel. A mangánhiány a vas- és mangánhiányhoz hasonló. Csak kifejlődött fiatal leveleken jelentkezik. A klorózis a levélszélektől halad a főerek között. Általában a levélszélektől kiinduló klorózis nem alkot nagyobb, összefüggő területet, hanem cikcakkos elrendeződést mutat. Elsősorban a csonthéjas gyümölcsfajok (főleg az őszibarack, szilva, cseresznye, meggy és a málna) érzékenyek a hiányára. Az erősen savanyú kémhatású talajokon a mangánhiánynál gyakoribb a mangánmérgezés veszélye. A mangánmérgezés tünetei a fiatal gyümölcsfák kérgén jelennek meg. Kezdetben kisebb foltokban vizenyőssé válik a fák kérge, majd elhal. Az elhalt részek egyre nagyobbodnak, majd fokozatosan átterjednek az ágrendszerre. Két-három év alatt az érzékeny fajták (pl. Red Delicious fajtacsoport) fái el is pusztulhatnak (Bergmann, 1983). A mangánhiányos almafák háncsának Mn-tartalma az egészségeshez viszonyítva 10-szeres dúsulást mutat. Bór. Kiemelkedő szerepe van a növekedést szabályozó anyagok képzésében és hatásmechanizmusában. A tenyészcsúcsokban és más osztódó szövetekben különösen nagy a bórfelhasználás. A bór stimulálja a generatív folyamatokat, a pollentömlő kihajtását és fejlődését. A gyümölcsfák bórszükséglete a virágszervek fejlődése, a megtermékenyülés és a gyümölcsök sejtosztódása idején jelentős. A bórfelvétel a vegetációs időszak kezdetén a legintenzívebb. A gyümölcstermő növények a bórigényes növényfajok csoportjába tartoznak. A virágzás és termékenyülés időszakában a gyümölcsfák a tartalékolt bórt hasznosítják. A bór kevésbé mobilizálható tápelem. Hiánya a fiatal, osztódó növényi részeken jelentkezik. Jellemző tünete a hajtáscsúcsok csökkent növekedése, majd elhalása. Az elhalást az idézi elő, hogy a hajtáscsúcs alatt a hiányos bórellátás következtében a szállító edénynyalábok elpusztulnak, s a sérült helytől a hajtáscsúcsig terjedő rész elszárad. A bórhiány leggyakoribb és legjellegzetesebb tünete a gyümölcsökön, a gyümölcshéjon és a gyümölcshúsban jelentkezik parás jellegű, barnás színű szövetelhalások formájában. Az ún. külső parásodás a gyümölcsfejlődés korai szakaszában lép fel, ilyenkor az elhalt héjfelületek felrepednek. A héjparásodás általában a csésze felőli oldalon a dió nagyságú gyümölcsön figyelhető meg. A belső parásodások kb. 6 8 héttel a sziromhullás után ismerhetők fel a gyümölcsalak deformálódásáról. A gyümölcshúsban jól körülhatárolható, üvegszerű, elhalt sejtcsoportok keletkeznek, amelyek megbarnulnak és kiszáradva barnás, parás üregek formáját öltik. A sérült részek további növekedése akadályozott, de az egészséges gyümölcshús tovább növekszik, és ennek következménye lesz az alakváltozás. A belső gyümölcshús-parásodás főleg a magház körüli részeken intenzív (41. kép). A bór hiányára a gyümölcsfajok közül az alma, körte, szilva és a málna a legérzékenyebb. 312

323 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 41. kép. Deformált, bórhiányos almák külső és belső parásodással (Fotó: Papp János) Bórhiány elsősorban a laza homok- és meszes talajokon várható. A száraz időjárás szintén nehezíti a bórfelvételt. Ha a talaj oldható bórtartalma túlzottan magas, bórmérgezési tünetek is felléphetnek. A gyümölcsfák hiányos bórellátottságának javítására talajtrágyázás és lombtrágyázás egyaránt szóba jöhet. Cink. A cinkhiány a gyümölcstermesztésben a vasklorózis mellett a legrégebben ismert mikroelem-hiánytünet. Hazánkban Husz (1941) írta le a cinkhiánytüneteket, amelyet a Duna Tisza közi meszes talajú gyümölcsösökben tapasztalt. A cink számos enzim alkotórésze. Hiánya a növekedésszabályozó anyagok képződését csökkenti, ezért növekedési rendellenességek lépnek fel. A gyümölcsfák jellegzetes törpeszártagúságát okozza. A vesszők csúcsi és oldalrügyeiből rövid ízközű hajtások képződnek, amelyeken a normálisnál nagyságrendekkel kisebb, keskeny, lándzsa alakú levelek fejlődnek (42. kép). A levelek törékenyek és klorotikusak. Az ízközök rövidek, és rozettaszerűen helyezkednek el. Súlyos cinkhiány esetén az idősebb levelek lehullanak. Ha a hiányos cinkellátottság csak a hajtásfejlődés időszakában jelentkezik, akkor a hajtások kinőhetik a cinkhiánytüneteket. A cink- és vasklorózis könnyen megkülönböztethető, mivel a cink okozta klorózis együtt jár a levelek méretének nagyarányú csökkenésével, amely a vashiányra nem jellemző. A gyümölcsfáknál a cinkhiánytünet főleg a korona csúcsi részein a hosszabb hajtásokon jelenik meg elsősorban. A fákon a gyümölcsök aprók és deformáltak lesznek. A tünetek leggyakrabban az alma-, birs-, szilva- és őszibarack-ültetvényben lépnek fel. 313

324 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 42. kép. Cinkhiány jellegzetes tünetei az almahajtás levelein (Fotó: Papp János) A hiányos cinkellátottság veszélyével homoktalajon, elsősorban magas mésztartalom mellett kell számolni. A talaj túlzott felvehető foszfortartalma cinkhiányt indukálhat. A cinktartalmú növényvédő szerek használata javítja a gyümölcsfák cinkellátottságát. Cink-kelátokkal talajon keresztül és permetezéssel kijuttatva eredményesen javítható a cinkellátottság. Réz. Fontos alkotó része több enzimnek, amelyek a növényi anyagcsere oxidációs-redukciós folyamatának szabályozásában vesznek részt. Nélkülözhetetlen a klorofillképződésben. A klorofill lebomlását és a gyümölcsök légzését csökkenti. Ezzel magyarázhatók a réztartalmú permetezések érési folyamatokat késleltető hatása. A rézhiány a vashiánytünethez hasonlóan klorotikus elváltozásokat okoz. Súlyos rézhiánynál a hajtáscsúcsok kicsiny klorotikus levelei összesodródnak, elbarnulnak és lehullanak. A hajtások felkopaszodása a csúcstól kezdődik. Tünetei általában az intenzív hajtásfejlődés második felében mutatkoznak. Megjelenése a homoktalajokon körte-, alma-, szilva- és cseresznyeültetvényekben gyakoribb. A talaj réztrágyázása a gyors megkötődés miatt általában nem hatékony, ezért szükség esetén a réztartalmú növényvédő szerek gyakoribb használata indokolt A gyümölcsösök tápanyag-szükséglete és meghatározásának módszerei A gyümölcstermesztésben a talajerő-gazdálkodás legbonyolultabb kérdése az ültetvények tápanyagszükségletének meghatározása. A gyümölcstermő növények tápanyag-ellátottságát alapvetően a talaj termékenysége és az örökletes növényi tulajdonságok határozzák meg, tehát egy sokoldalú talaj-növény kölcsönhatás érvényesül. Az ültetvény talaja az ökológiai adottságok közül leginkább befolyásolható. A talajtani tényezők határozzák meg elsősorban a gyümölcstermő növények tényleges tápanyag-ellátottságát, ezért kell kiemelt figyelmet fordítani az ültetvény talajának megválasztására, és a talajtermékenység folyamatos fenntartására, illetve növelésére. Ma már a gyümölcsfajok többségénél megközelítő ismeretekkel rendelkezünk a fontosabb makro- és mikroelemekre vonatkozó tápelemigényről, valamint a növényi részek tápelem-összetételéről. A gyümölcsösök tápanyag-ellátottságát befolyásoló tényezők sokasága miatt az adott ültetvények tápanyagszükséglete csak tudományos igényű laboratóriumi vizsgálatokkal és az ültetvényre vonatkozó 314

325 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai megfigyelésekkel együttesen határozható meg. A gyümölcstermő növények tápanyag-ellátottsági harmóniáját a terméshozam nagyságának, a gyümölcs minőségének alakulásával, a kondicionális állapot figyelembevételével és növényi részek (levél, gyümölcs) tápelem- és beltartalmi vizsgálatával ítélhetjük meg. Talajvizsgálat. A legrégibb és a legelterjedtebb tápanyag-ellátottságot jelző vizsgálati módszer. Talajvizsgálattal azt lehet megállapítani, hogy az ültetvény talajában milyen táplálkozási előfeltételek állnak a gyümölcstermő növények rendelkezésére. A talajvizsgálatokat már a telepítés előtt meg kell kezdeni, a telepítésre való alkalmasság és a tartalékolótrágyázás mértékének megállapítása céljából. Telepítésre azok a talajok alkalmasak, amelyeknél telepítést kizáró talajtani tényezők nem fordulnak elő, vagy a kizáró paraméterek meliorációs beavatkozással tartósan megváltoztathatók. A telepítés után talajvizsgálatokat 3 5 évenként végzünk. Egy-egy átlag talajminta, amely részmintákból tevődik össze, 3 6 ha nagyságú területet reprezentál, amennyiben a talaj heterogenitása nem nagyarányú. Törzses gyümölcsfajoknál a 0 60 cm-es talajszelvényből, a bogyósoknál a 0 40 cm-es talajszelvényből 20 cmes rétegenként (0 20 cm, cm, cm) gyűjtenek be talajmintát. A talajvizsgálatok során meghatározzák a talaj kötöttségét, ph-értékét, hidrolitos aciditását, CaCO 3-, humusz-, oldható foszfor-, kálium-, magnézium-, vas-, mangán-, cink-, bór- és réztartalmát a gyümölcsfajtól függő talajrétegben. A gyümölcsösök talajának várható nitrogénellátottságára a talaj humusztartalmából következtethetünk ( táblázat). A talaj kedvező foszfor-, kálium- és magnéziumellátottságát a táblázatok tartalmazzák. Csak azonos talajvizsgálati módszerek alkalmazásával nyert adatok hasonlíthatók össze és használhatók a trágyaszükséglet meghatározásánál. Az utóbbi évtizedben az EUF (elektro-ultrafiltrációs) módszer alkalmazásával megbízhatóbban becsülhető a gyümölcsös talajának tápanyag-szolgáltató képessége. A jövőben a gyümölcsök nitrogénigényének megállapításában szerepe lesz a talaj NO 3-tartalma meghatározásának (Tóth, 1994). Scharpf és Wehrmann (1976) N min-módszerét eredetileg őszi búzára dolgozták ki, de 1 2 éven belül más szántóföldi kultúráknál, gyümölcstermő növényeknél és faiskolákban is bevezették (Scharpf, 1977;Dietz, 1984;Faby és Naumann, 1986). A módszer elve a következő: a vegetáció kezdetekor meg kell határozni azt az ásványi N-mennyiséget, amely a gyökerekkel átszőtt talajszintben, mint N min-készlet a növények rendelkezésére áll. Amennyiben a talaj ásványi N-tartalma (túlnyomórészt NO 3-) tavasszal a kísérletekkel meghatározott értéknél kisebb, akkor a hiányzó mennyiséget pl. N-műtrágyázással pótolni kell táblázat. A talaj humusztartalmának határértékei a fontosabb gyümölcstermesztési termőhelyen (Búzás, 1983) táblázat. A gyümölcsösök talajának kedvező foszforellátottsági határértékei (Al-oldható P 2O 5 mg/kg) a 0 40 cm, illetve a 0 60 cm talajrétegre vonatkozóan (Mezőgazdasági Műszaki Irányelvek MI /1 88) 315

326 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A gyümölcsösök talajának kedvező káliumellátottsági határértékei a 0 40 cm, illetve a 0 60 cm talajrétegre vonatkozóan (Mezőgazdasági Műszaki Irányelvek MI /1 88) táblázat. Határértékek a talaj magnesium-ellátottságának megítéléséhez (Búzás, 1983) A módszer lényege tehát az, hogy a talaj ásványi N-készletét (N min) a növénye táplálásakor, mint N-műtrágyát veszik figyelembe. Scharpf és Wehrmann a talaj N-kínálatát sok más szerzővel összhangban két komponensre bontják. Az első komponens az N min-készlet, vagyis az ásványi N-mennyiség, amely a vegetáció kezdetekor a növények intenzív N-felvételének megindulásakor a gyökerekkel átszőtt talajrétegben (gyümölcsfajtól függően 0 60 cm vagy cm) kimutatható. Ez a komponens jól mérhető. A második összetevő a N-szolgáltatás, vagy az a N- mennyiség, amely az N min-készlet meghatározási időpontja és a vegetációs időszak vége között szervesen kötött formából a növények által könnyen felvehető formába alakul át. A N-kínálatnak ez a komponense csak közvetett módszerekkel (becslés, inkubálás, hidrolízis) határozható meg. A gyümölcsösben a N-szolgáltatás talaj és időjárási paraméterek által nagymértékben meghatározott becslésekre támaszkodva értéke kg N/ha/év nagyságra tehető, de szélsőséges helyzetekben ennél kevesebb és több is elfogadható. Hazai vizsgálataink alapján (Tóth, 1994; Papp és Tóth, 1998) a megfelelő hozamok és a kielégítő N-ellátottság eléréséhez a következő kora tavaszi N min-készleteket tartjuk megfelelőnek a 0 80 cm-es talajrétegben ( táblázat). 316

327 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Megfelelő N-ellátottság Növényi részek analízise. A növényelemzés legáltalánosabban alkalmazott eljárása a levéldiagnosztika. A levél, mint szintetizáló növényi szerv érzékenyen reagál a tápanyag-ellátás változásaira. A gyümölcsfák tápanyag-ellátottsági egyensúlyának megítélése diagnosztikailag csak a növényi részek analízisével lehetséges. A levélanalízis adatainak felhasználhatósága nagymértékben függ a mintavétel időpontjától, annak pontosságától és a laboratóriumi vizsgálat módszerétől. A levelek tápelemtartalma a vegetáció során jelentősen változik a reutilizálhatóságuktól és a felhasználás mértékétől függően. Az intenzív hajtásnövekedés befejeződése után a július második fele és augusztus első fele közötti időszakban a levelek tápelemtartalma hosszabb időn át viszonylag stabil marad. A gyümölcstermő növényeknél a fő levélminta-begyűjtési időszaknak ezt választják. Ekkor szedik az almatermésűek, csonthéjasok és héjasok levélmintáit. A bogyósok esetében a szüreti időszak közepét tartják legalkalmasabbnak mintavételre. Fontos követelmény, hogy a fajtára jellemző, kifejlett, egészséges és jól megvilágított leveleket gyűjtsünk be a hosszú vegetatív hajtások közepéről. A mintavételi terület 3 6 ha, amelyről a levél tömegétől függően db-ot szednek. A kis levéltömegű gyümölcsfajoknál a teljes levelet, a nagy levélnyelűeknél csak a levéllemezt analizálják, s a tápelemtartalmat makroelemeknél a szárazanyag %-ában, mikroelemeknél ppm-ben kifejezve adják meg. A levelek tápelemtartalmát rendszerint 3 vagy 5 fokozatú határérték-tartományhoz viszonyítják. A kedvező ellátottságú tartományra vonatkozó levélanalízis-adatokat a táblázat tartalmazza táblázat. A gyümölcsfajok kedvező tápelem-ellátottságát tükröző levélanalízis értékek szárazanyag %- ban A levelek tápelemtartalmának vizsgálata lehetőséget nyújt a tápelemarányok meghatározására is, amelyből a tápanyag-ellátottság egyensúlyára következtethetünk. A gyakorlatban eddig N/K, K/Mg és K/Ca arányok bizonyultak legfontosabbnak. Az agrokémiai módszerek közül a jövőben ígéretesnek számító ún. DRIS-módszer (Diagnosis and Recommendation Integrated System) alkalmazásánál is építenek a levelek tápelem arányaira (Szücs Kállay, 1990; Kádár, 1992). A levél tápelemtartalma a talajvizsgálati adatokkal ellentétben közvetlen információt nyújt a gyümölcstermő növények tápanyag-ellátottságáról. A tápelemtartalmat számos időjárási és termesztéstechnológiai beavatkozás befolyásolhatja, ezért önmagukban nem elégségesek az ültetvény tápanyag-ellátottságának megítéléséhez. Rendszerint évente végzik, de kedvező talajtermékenység esetén elégséges kétévente is. A kevésbé reutilizálható kalcium esetében a levélanalízisnél megbízhatóbban jelzi az ellátottságot, illetve egyensúlyhiányt az alma és körte gyümölcsének tápelemtartalma. Az alma- és körtegyümölcs kalciumtartalma és annak a többi makroelemmel alkotott aránya fontos mutatója a fiziológiai stabilitásnak és a tárolhatóságnak. Tápanyag-kivonási értékek. A gyümölcstermő növények által felvett tápanyag meghatározása igen nehéz, mert életkoruktól és tárgyévi teljesítményüktől függően nagymértékben eltérhet a felhalmozott tápanyagok 317

328 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai mennyisége. Nehézkes a fatestbe és a gyökérzetbe beépült tápanyagok, de különösen azok következő évben újrahasznosítható részének számbavétele. Ennek ellenére a szakemberek többsége egyetért azzal, hogy a kísérleti adatok alapján összeállított, 1 t gyümölcstermésre és a hozzátartozó fanövedék kineveléséhez szükséges tápanyag-mennyiségek, jó kiindulási alapot jelentenek a trágyaszükséglet meghatározásánál. Erre vonatkozó adatok a táblázatban találhatók táblázat. Egy tonna gyümölcs előállításához átlagosan szükséges tápanyag-mennyiség gyümölcsfajonként (Szűcs és mtsai, 1981) Üzemi adatok és megfigyelések. A monokultúrás gyümölcstermesztésben az ültetvény tárgyévi táplálkozási viszonyai többéven át hatást gyakorolnak a vegetatív és generatív teljesítményre. A gyümölcsfák tápanyagellátottságát sok olyan tényező befolyásolhatja, amelyek agrokémiai vizsgálatokkal nem ellenőrizhetők. A gyümölcsösök általános állapotának megítélése rendkívül fontos a tápanyag-ellátottság szempontjából is. A jó kondícióban lévő ültetvényekben a hajtásfejlődés, a lombozat színeződése, a lombhullás vontatott menete, a termés mennyisége és minősége is kedvezően alakul. A tápanyaghiány-tünetek megjelenése, a túlzott vagy gyenge hajtásfejlődés és a rossz tárolhatóság mind-mind tápanyag-ellátottsági rendellenességekre utal. A táblázat az almafák nitrogénellátottságára utaló külső bélyegek felsorolását tartalmazza az ellátottsági fokozatoktól függően. 318

329 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Almafák nitrogen-ellátottságára utaló külső bélyegek (Wirth et al., 1970) Az ültetvény trágyázási tervének megalapozottsága növelhető, ha figyelembe veszik az előző 3 5 év agrokémiai vizsgálatok és a trágyázások adatait Trágyázási módok és időpontok Szervestrágyázás. A sikeres integrált gyümölcstermesztés egyik legfontosabb teendője a talaj szerves anyaggal való ellátása. Talajjal kapcsolatos agrokémiai és termesztéstechnológiai beavatkozásnál figyelembe kell venni annak hatását a szervesanyag-gazdálkodásra. A talaj szervesanyag- és humusztartalmát megőrizni, de még inkább gyarapítani kell, mert csak ez biztosíthatja a talaj kívánatos biológiai aktivitását. A talaj kedvező humuszállapota hozzájárul a műtrágyák és gyomirtó szerek kedvezőtlen agrokémiai és környezetvédelmi mellékhatásai mérsékléséhez. A gyümölcsös talajának szervesanyag-gazdálkodásában a talaj eredeti biológiai aktivitásának van meghatározó szerepe, de a talajművelés módja, a műtrágyázás, a vegyszeres gyomirtás, az öntözés és a szervesanyagutánpótlás jelentős befolyást gyakorol arra a későbbiekben. A hosszabb élettartamú ültetvényekben, különösen alacsony szervesanyag- és humusztartalom esetén, az előbbi okok miatt a biológiai aktivitás nagymértékben csökkenhet. A szervestrágyázás a gyümölcsösök tápanyag-utánpótlásának hagyományos módszere, amely során legáltalánosabban istállótrágyát dolgoznak az ültetvény talajába. Kisebb jelentőségű a komposzttrágyák, tőzeg és az egyéb szerves anyagok felhasználása a gyümölcstermesztésben. A gyümölcsösök szervesanyag-utánpótlásában egyre nagyobb szerepet játszanak az ültetvényben képződött és bedolgozott szerves anyagok. A lehulló lombozattal és egyéb növényi szervekkel jelentős mennyiségű, viszonylag könnyen bomló szerves anyag jut minden évben a gyümölcsös talajába. A felaprított nyesedék szintén értékes humuszképző anyag. Az intenzív termesztés hatására a gyümölcsösben maradó szerves anyag mennyisége megnő. 319

330 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A sorközök füvesítése alapvetően megjavította az ültetvények természetes szervesanyag-gazdálkodását. Külföldi tapasztalatok alapján a kedvező humusztartalommal rendelkező talajú gyümölcsösökben a gyepesítés teljes mértékben pótolni képes a szervestrágyázást. A hagyományos szervestrágyázás szerepe a gyümölcstermő növények tápanyagellátásában az utóbbi 2 3 évtizedben csökkent. A gyümölcsösök talaj-előkészítésénél már utaltunk arra, hogy a forgatás előtt ajánlatos t mennyiségű szerves trágyát használni hektáronként. Különösen indokolt ez alacsony humusztartalmú talajok esetén. Ültetés után a gyümölcsfák megeredését és fejlődését szolgálja az első két évben a kg érett istállótrágyával végzett ún. árnyékolótrágyázás. Termő ültetvényekben mechanikai talajművelés esetén 2 3 évenként t/ha érett istállótrágya használata kedvező hatású a tápanyag-gazdálkodásra. A szervestrágyázás ideje ősszel, október november hónapokban van. A zöldtrágyázás csak tágabb értelemben sorolható a szervestrágyázás körébe, de alkalmazása esetén nagy mennyiségű gyökér és szártömeg kerül az ültetvény talajába. A zöldtrágyanövények bedolgozva növelik a talaj biológiai aktivitását és gyarapítják a gyümölcsfák által felvehető tápanyagok, különösen a mikroelemek mennyiségét. Homoktalajú ültetvényekben a defláció elleni védekezésnél is szerepük lehet. A zöldtrágyanövények termesztésének elsősorban a telepítés előtt van gyakorlati jelentősége, különösen abban az esetben, ha istállótrágya használatára nincs lehetőségünk. Napjainkban telepítés után a zöldtrágyázást rendszerint csak nagyobb sortávolságú ültetvényekben végeznek, de ott is a termőre fordulás előtti évekre korlátozódik. A zöldtrágyanövények kiválasztásánál elsősorban a kevésbé vízigényeseket részesítsük előnyben. A hazai gyümölcsösökben termeszthető zöldtrágyanövényekre vonatkozó adatok a táblázatban találhatók táblázat. A zöldtrágyanövények fontosabb mutatói (Cselőtei és mtsai, 1967) 320

331 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Műtrágyázás. Elsősorban az árutermelő gyümölcsösök tápanyag-utánpótlása a műtrágyázás. A műtrágyázás könnyebbé és gyorsabbá teheti a talaj tápanyag-ellátottságának javítását, de használata lényegesen nagyobb agrokémiai és növényélettani felkészültséget igényel. A műtrágyák szakszerűtlen használatával könnyen idézhetők elő kedvezőtlen változások a talaj fizikai, kémiai és mikrobiológiai tulajdonságaiban, valamint egyensúlyzavarok a gyümölcstermő növények tápanyagellátásában. A műtrágyák érvényesülését az alany, fajta biológiai sajátosságai, a kijuttatás ideje és a bemunkálás körülményei, valamint a termesztéstechnológia elemei (talajművelés, öntözés) jelentősen befolyásolják. A kevésbé reutilizálható tápelemeknél (pl. kalcium és mikroelemek) a műtrágyák permetező-trágyázással pontosabban és hatékonyabban kijuttathatók. Ugyanez vonatkozik az öntözővízzel kijuttatható tápelemekre is. Tartalékoló trágyázás (alaptrágyázás). A gyümölcstermő növények biztonságos tápanyagellátásának egyik feltétele, hogy a gyökérrendszer által hasznosított talajréteg elegendő tápanyagtartalékkal rendelkezzen. Amennyiben a leendő ültetvény talaja foszforral, káliummal, magnéziummal és kalciummal nem kedvezően ellátott, úgy célszerű a talaj tápanyagkészletét a talaj-előkészítés során gazdagítani. A tartalékoló trágyázást leginkább az teszi indokolttá, hogy a foszfor minden talajon, a kálium kötöttebb talajokon számottevően nem vándorol, így az ültetvényekben alkalmazott sekély talajműveléssel a gyökérzet által elfoglalt mélyebb talajrétegbe nem jutnak le. Különösen vonatkozik ez a gyökérzet jelentős részét magába foglaló korona alatti területekre, ahol a bemunkálás lehetősége nagyon korlátozott. A meglévő ültetvényekben végzett tápanyag-tartalékolás, amelyet feltöltő trágyázásnak is neveznek, ezért is kevésbé hatékony. A gyümölcsösök tartalékoló trágyázásához meg kell határozni törzses gyümölcsfajok esetében a 0 60 cm-es, bogyósoknál a 0 40 cm-es talajréteg oldható foszfor- és káliumtartalmát, a 0 20, és cm-es rétegek tápanyagtartalmát átlagolva. Az így kiszámított Al-P 2O 5- és Al-K 2O-értékeket összevetjük a és táblázatokban közölt kedvezőnek tartott Al-oldható foszfor- és káliumtartalomra vonatkozó értékekkel. Amennyiben gyümölcsfajtól függően a 0 60 cm, illetve 0 40 cm-es talajrétegben foszfor- és káliumellátottsági hiányt állapítottunk meg, a hiányzó tápanyagokat még a forgatás előtt pótolni kell. A 0 60 cm-es talajréteg Aloldható P 2O 5- és K 2O-tartalmának 10 ppm-mel történő növeléséhez elméletileg 90 kg, a 0 40 cm-es talajrétegben 60 kg P 2O 5- vagy K 2O hatóanyaggal egyenértékű műtrágya kijuttatása szükséges. Az Al-módszerrel kiszámított, ha-ként szükséges P 2O 5- és K 2O hatóanyag-mennyiségeket a tápelemek várható megkötődésének megfelelően ún. tapasztalati szorzófaktorral korrigálva kapják meg a tényleges tápanyagmennyiségeket. A telepítés előtti tartalékoló trágyázást rendszerint nagy adagú szervestrágyázással kötik össze. A szerves trágya átlagos tápanyagtartalmát a kijuttatandó műtrágyamennyiség meghatározásánál figyelembe kell venni, csökkentve a műtrágyaadagokat. Laza homoktalajokon (< K A) káliumfeltöltés nem lehetséges, de nem is indokolt. A foszfortartalékolásnál alacsonyabb értékek számítása is lehetséges figyelembe véve, hogy a gyümölcstermő növények kevésbé foszforigényes kultúrák. Amennyiben nagy műtrágya mennyiségek kijuttatása szükséges tartalékoló trágyázás során, célszerű azt megosztva az elővetemény vagy a zöldtrágyanövény vetése előtt kiszórni és szántással bedolgozni. A bogyós gyümölcsű ültetvények esetében, tekintettel klórérzékenységükre, csak káliumszulfát használható. Fenntartó trágyázás. A tartalékoló trágyázással biztosítható a gyümölcsös talajának kedvező foszfor-, kálium-, kalcium- és magnézium-alapellátottsága. A fenntartó trágyázás a talaj tápanyag-gazdálkodásában kiegészítő szerepet játszik, ezért mértékének meghatározásánál talajvizsgálatokra és a növényi részek analízisére, az ültetvény kondíciójára, a termés mennyiségére és minőségére, valamint a környezetvédelmi szempontok érvényesítésére támaszkodunk. Az ültetvények tápanyag-ellátottsági harmóniájának biztosításában megnő a permetezőtrágyázás és a tápoldatos öntözés szerepe. Nitrogéntrágyázás. Az intenzív gyümölcstermesztés tápanyag-ellátási rendszerében a nitrogéntrágyázás központi helyet foglal el. Az összes tápelem közül a nitrogén hat közvetlenül és közvetve legnagyobb mértékben a gyümölcstermő növények vegetatív és generatív teljesítményére, valamint a gyümölcs minőségére. Mivel a talajban rendszerint csak átmenetileg kötődik meg, ezért feleslegben adagolva a túltrágyázás nemcsak a növény anyagcsere-folyamatait befolyásolja kedvezőtlenül, hanem a talajvízbe kerülve súlyos környezetszennyezést is okoz. 321

332 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcsösök nitrogénszükségletének meghatározásánál kiinduló pont a talaj humusztartalma. Az ültetvény nitrogéntrágya-szükségletének kiszámításánál a tervezett termés mennyiségét veszik alapul, amelyet a szaktanácsadók még korrigálnak a talaj humusztartalmára és kötöttségére, valamint a levelek nitrogéntartalmára vonatkozó tapasztalati szorzókkal. A gyümölcsösök nitrogénszükségletének meghatározásához iránymutatóul használják a talaj 0 90 cm-es rétegének NO 3-készletét. A gyümölcstermesztőnek arra kell törekedni, hogy a lehető legkevesebb nitrogéntrágya használatával érje el a kedvező kondíciót, a magas terméshozamot és a jó minőséget. Kedvező talajtermékenység mellett kg nitrogén hatóanyagnál többet rendszerint nem használnak fel hektáronként. A nitrogént, mivel könnyen mozog a talajban, elegendő a talajfelszínre szórni és sekélyen bedolgozni. Fűtelepítés esetén pótlólagos nitrogénre is szükség lehet. Termőre fordulásig a nitrogéntrágyák fánkénti, egyedi kiszórása, vagy a korona által elfoglalt fasávokra juttatása javasolható. Termő ültetvények esetében a teljes terület nitrogéntrágyázása indokolt. Ha az évi nitrogénműtrágya mennyisége nem haladja meg a kg hatóanyagot hektáronként, akkor kora tavasszal egyszerre juttassuk azt ki. Ennél nagyobb N-adagot megosztva célszerű kijuttatni. A leggyakrabban alkalmazott időpontok a következők: kora tavasz, május második fele, nyár vége, vagy kora ősz. Foszfor- és káliumtrágyázás. A gyümölcsösök foszfor- és kálium-alapellátottságát telepítés előtt kell megteremteni oly mértékben, hogy az ültetvény termőképessége megvalósításának meglegyen a tápanyagfedezete. A termékeny és jó vízgazdálkodású talajok rendszerint olyan foszfor- és káliumkészlettel rendelkeznek, hogy évente nem szükséges fenntartó trágyázást végezni. A foszfor- és káliumellátottságát elsősorban a talaj tápanyag-, agyagásvány- és mésztartalma, valamint kémhatása befolyásolja. Az ültetvény kedvező foszfor- és kálium-alapellátottsága döntően a talaj foszfor- és káliumtartalékától függ, ezért a foszfor- és káliumtrágyázást talajtrágyázásnak is nevezik. A gyümölcsösök foszfor- és káliumfenntartó trágyaszükségletének megállapításánál a kiindulópont az 1 tonna termés és a hozzátartozó fanövedék tápelemigénye, amit a talajtulajdonságok figyelembevételével határoznak meg. A figyelembe vett talajtulajdonságok foszfornál a mésztartalom és az AL-oldható foszfor, a kálium esetében a kötöttség és az AL-káliumtartalom. A hektáronként tervezett termésmennyiségre számolt műtrágya hatóanyag-szükségletet a levelekben mért foszfor- és kálium-ellátottsági szintekhez tartozó szorzófaktorokkal megszorozva kapjuk az évi fenntartó menynyiségeket. Amennyiben szervestrágyázást végeztünk, úgy annak tápanyagmennyiségét is vegyük számításba. A gyümölcsösök fenntartó foszfor- és káliumtrágyázása, illetve a tápelemek megfelelő mennyiségű gyökérzónába juttatása sok nehézséggel jár. Kötöttebb talajokon a foszfort és káliumot a gyökérzónába juttató mélytrágyázás szükséges, amelynél a sortávolságtól függően csak a teljes terület 30 50%-a trágyázható. További probléma, hogy a sorközi művelőút, amelyben leginkább végezhető mélytrágyázás, gyökerekkel legkevésbé átszőtt terület. Olyan talajokon, ahol az Arany-féle kötöttség 30 alatti, a foszfor- és káliumtrágyák közvetlenül a talaj felszínére is kiszórhatók, és talajművelő gépekkel bedolgozhatók. A káliumtrágyák homokos vályogtalajokon (A K 32 36) is hasonlóképpen juttathatók ki. Kötöttebb talajokon a foszfor- és káliumtrágyákat a kedvező érvényesüléshez altalajtrágyázó gépekkel legalább a cm-es mély talajrétegbe célszerű helyezni. A gyümölcsösökben a fenntartó foszfortrágyázást tekintettel arra, hogy rendszerint szerény pótlandó trágyamennyiségekről van szó nem szükséges évente végezni, 2 3 évi adag összevontan is kijuttatható. Vályog- és agyagtalajú ültetvényekben ugyanez vonatkozik a fenntartó káliumtrágyázásra is. Tartalékoló trágyázásban részesített gyümölcsösökben termőre fordulásig rendszerint nincs szükség fenntartó foszfor- és káliumtrágyázásra. Magas vagy túlzott talaj-ellátottsági értékeknél átmenetileg, vagy további vizsgálatoktól függően tartósan szüneteltetni kell a fenntartó foszfor- és káliumtrágyázást. Alacsony Al-oldható foszfor- és káliumszinteknél feltöltő jellegű trágyázást kell végezni. A gyümölcsösök fenntartó foszfor- és káliumtrágyázásának legalkalmasabb időpontja az őszi időszak, amikor a talaj nedvességi állapota kedvező. Minél nagyobb a trágyaadag, annál inkább az őszi kijuttatás indokolt. Az egyes gyümölcsfajok a káliumműtrágyák klórtartalmával szemben eltérő ( táblázat) érzékenységűek. A bogyósgyümölcs-fajok különösen érzékenyek e tekintetben. Az integrált gyümölcstermesztésben az alacsony klórtartalmú káliumműtrágyák használata az ajánlott. 322

333 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A gyümölcsfajok klórérzékenysége (Hilkenbäumer, 1964) Kalcium- és magnéziumtrágyázás. A gyümölcstermő növények többsége a semleges vagy gyengén savanyú talajokat kedveli. Az erősen lúgos, túlzott mésztartalmú talajok kedvezőtlenek a gyümölcstermesztésre. A könnyű, telítetlen homoktalajok nagy adagú műtrágyázás mellett hajlamosak az elsavanyodásra. A hazai gyümölcsösök többségében a talaj kalciumállapotának javítása indokolt. A meszezőanyagok és kalciumtartalmú permetező trágyaszerek használata az integrált gyümölcstermesztésben is megengedett és javasolt. A meszezés általában indokolt a gyümölcsösökben, ha a talaj hidrolitos savanyúsága (Y 1) 4-nél nagyobb. Hazánkban a talaj javításához szükséges mész mennyiségét a hidrolitos savanyúság (Y 1) és az Arany-féle kötöttségi szám figyelembevételével számítják ki a táblázatban közöltek alapján. 323

334 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A gyümölcsösökben szükséges CaCO 3 mennyiségének meghatározása Telepítés előtt feltétlenül indokolt legalább a 0 40 cm-es talajrétegre számított mészszükséglet szerint a talajjavítás. A kiszámított meszezőanyag felét az elővetemény alá használjuk fel. A fennmaradó mennyiséget a nem termő években 2 3 részletben célszerű kijuttatni. A meszezőanyagot és a foszforműtrágyát azonos időben nem ajánlatos felhasználni. Az alkalmazott meszezőanyag mennyiségének meghatározásakor vegyük figyelembe annak hatóanyag-(caco 3) tartalmát. Telepítés után időközönként szükségessé válhat a meszezés. Ilyenkor a meszezőanyag mennyiségét elégséges a 0 20 vagy 0 30 cm-es talajrétegre számítani. Inkább rendszeresen használjunk kis adagú mésztrágyát, mint egyszerre nagyobbat. A túlmeszezés átmenetileg tápanyag-ellátottsági problémákat okozhat. Termő ültetvényben 5 10 t/ha CaCO 3-nál nagyobb adagot évente nem ajánlatos felhasználni. Amennyiben ennél nagyobb adagok szükségesek, több évre elosztva tervezzük a kijuttatását. A meszezőanyagot egyenletesen szórjuk szét és sekélyen munkáljuk be. A magnéziumhiány a gyümölcsösökben rendszerint a savanyú homoktalajokon fordul elő, de nagy adagú káliumtrágyázás és a túlmeszezés is kiválthatja. A magnéziumellátottság MgSO 4-tól talaj- és permetezőtrágyázással egyaránt könnyen javítható. A szükséges magnézium mennyisége a kötöttséggel arányosan nő, hozzávetőlegesen kg hatóanyag (Mg) hektáronként. Hazai tapasztalatok szerint a dolomit ásvány 0,2 mm alatti szemcsenagyságú őrleménye jelentős magnézium- és kalciumtartalmánál fogva alkalmas a gyümölcsösökben talajjavításra és a magnézium-alapellátottság javítására 2 4 t/ha mennyiségben. Az említett mennyiségű dolomit tartamhatása az alkalmazás után öt év múlva is jelentős volt (Papp és mtsai, 1990). Nagy mennyiségű használata azonban talajjavítási célból nem javasolható, mert a talaj túlzott magnéziumellátottsága különösen az almaültetvényekben kalciumegyensúly-zavarokat okozhat. Mikroelem-trágyázás. A gyümölcsösök hiányos mikroelem-ellátottsága hazai talajadottságok mellett legtöbbször relatív hiány, mert felvehetőségük korlátozott. Bár a mezőgazdasági gyakorlatban a talajtrágyázás is ajánlott, mégis a gyümölcstermő növények mikroelem-ellátottságának javítására a permetezőtrágyázás terjedt el. Ilyenkor a felvételt akadályozó talajtani tényezők kiküszöbölhetők. Füvesített ültetvényekben kedvezőbb a gyümölcsfák mikroelem-ellátottsága. A mikroelem-ellátottság leginkább levéldiagnosztikával ellenőrizhető. 324

335 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A mikroelemek talajon keresztül történő trágyázására az ún. kelát típusú trágyafélék alkalmasak. A gyümölcsfák vashiánya a vaskelátokkal (pl. Sequestren 138 Fe), cinkhiánya a cinkkelátokkal (pl. Zn EDTA) gyógyítható ily módon, de használatuk igen költséges. Permetezőtrágyázás (lombtrágyázás). A gyümölcstermő növények föld feletti hajtásrendszerére, elsősorban a lombozatra, a rügyekre és a gyümölcsökre kijuttatott tápelemeket képesek felvenni és hasznosítani. A permetezőtrágyázásnak főként a kevésbé reutilizálható elemek (Ca és mikroelemek) pótlásában van jelentősége. Legnagyobb hatékonysággal és intenzitással a fiatal levelek hasznosítják a kijuttatott tápanyagokat, ezért a permetezőtrágyázás az intenzív hajtásnövekedés időszakában a leghatékonyabb. A tápoldatok koncentrációjával szemben az egyes gyümölcsfajok és fajták eltérő érzékenységet mutatnak. A permetezőtrágyázás eredményességére nagymértékben hatnak a környezeti tényezők. A kijuttatott tápanyagok felvételére a C körüli hőmérséklet a legkedvezőbb. 15 C alatti és 25 C feletti hőmérsékleteken a tápanyagfelvétel intenzitása erősen csökken. A levelek gyakorlatilag addig vesznek fel tápanyagokat, ameddig a kipermetezett oldat fel nem szárad, vagy a harmat segítségével újra fel nem oldódik. A kipermetezett oldatok beszáradásának késleltetése érdekében nedvesítőszereket használnak. A permetezőtrágyázást lehetőleg az esti vagy éjszakai órákban, szélcsendes időben végezzük. A levelekre kijuttatott tápelemek teljes abszorpciója több órát, néha több napot vesz igénybe. Ha a permetezést 6 10 órán belül csapadékos idő követi, a kezelést meg kell ismételni. Az egyes permetezések naponként követhetik egymást. A lombtrágyák általában a növényvédő szerekkel egyszerre kipermetezhetők, de erről meg kell győződni. Az oldatokat frissen, közvetlenül a felhasználás előtt kell elkészíteni. A makroelemek közül a nitrogén, kalcium és magnézium pótlásánál van szerepe elsősorban a permetezőtrágyázásnak. A nitrogén pótlásnál a karbamidot, a kalciumnál a kalcium-nitrátot és -kloridot, a magnéziumnál a magnéziumszulfátot használják. A permetezőtrágyázást legelterjedtebben a téli almánál használják, mert ily módon a gyümölcshéj és a héj alatti sejtrétegek kalciumtartalma jelentősen gyarapítható. Jelenleg a forgalmazott permetezőtrágyák választéka bőséges. Korábban az egy tápelemet tartalmazó szervetlen vegyületeket használták, ma rendszerint összetett permettrágyákat alkalmaznak. Használatuknál a levél- és vizuális diagnosztikára és gazdaságossági számításokra támaszkodnak. A növényvédelmi permetezésekhez használt szerekből tekintettel jelentős mikroelem-tartalmukra a gyümölcstermő növények tápanyagokat is felvesznek, ezek másodlagos hatása jelentős a gyümölcsök anyagcseréjében és érésfolyamataiban. Néha túlzott mikroelem-ellátottsághoz vezetnek. Tápoldatos öntözés. Ezt a módszert a gyümölcstermesztésben régóta alkalmazzák a fiatal gyümölcsfák egyedi kezelésére, a sekélyen gyökerező bogyósok víz- és tápanyag-ellátottságának javítására. A fekete fóliával takart bakhátas szamócatermesztésben világszerte elterjedt. A korszerű öntözőberendezésekkel a vízellátás mellett mennyiségileg és összetételét tekintve is szabályozható tápanyagpótlás végezhető. A maradék nélkül oldódó műtrágyák a műanyag vezetékrendszerben károsodást nem vagy minimálisan okoznak, ez is az alkalmazhatóság lehetőségét növeli. Az öntözővízzel kijuttatott műtrágya az optimálist megközelítő vízellátás következtében hatékonyabban érvényesül. A tenyészidőszakban a növények változó tápanyagigényéhez igazítható a tápoldatok kijuttatása. A csepegtető és egyéb mikroöntözés alkalmazásával a műtrágya ugyan korlátozott területre, de a gyökérzet jelentős részét magába foglaló talajtérfogatba juttatható. Ez a magyarázata annak, hogy kevesebb műtrágyával ugyanaz a hatás érhető el, mintha nagyobb mennyiséggel az egész területet trágyáznánk. Az öntözővízzel a gyökérzónába került foszfor és kálium a feltalajban csak minimálisan kötődik meg. Tápoldatos öntözésre csak jól, maradék nélkül oldható műtrágya alkalmas. A műtrágya tartalmazhat egy főtápelemet vagy lehet összetett, több makro- és mikroelemet tartalmazó. Az oldható összetett műtrágyák választéka ma még szűk, ezért a talaj természetes tápanyag-szolgáltató képességének sajátosságait használatuknál kevésbé lehet számításba venni. Öntözővízzel a hazai talajadottságokat figyelembe véve elsősorban a nitrogén- és káliumtartalmú műtrágyák juttathatók ki. Az öntözővíz tápanyagtöménységét a műtrágya használati utasításának megfelelően kell meghatározni, amely rendszerint nem haladhatja meg a 0,1 0,2%-ot. Az öntözővíz tápelem-koncentrációja vegetációs időszakban ne haladja meg a 0,5%-os töménységet. A tápoldatos öntözésnél az évente felhasznált műtrágyamenynyiségekre vonatkozóan pontos útmutatás nem adható. Hollandiában nem termő almaültetvényben évi 50 kg N/ha adag használatával érték el a legkedvezőbb 325

336 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai hajtás-, virágrügy-produkciót és kezdeti terméshozamot (Houter, 1987). Izraelben a kevésbé termékeny sivatagi talajokon magas, kg N/ha és kg K 2O műtrágyamennyiségeket is használnak évente. Hazai talajadottságok mellett ilyen magas műtrágya-felhasználás tápoldatos öntözésnél sem indokolt. A tápoldatos öntözés leginkább az intenzív hajtásnövekedés kezdetétől július végéig-augusztus elejéig lehet szükséges hazai ökológiai viszonyok mellett. A gyakorisága lehet ebben az időszakban folyamatos vagy hetes szünetekkel megszakított. A gyümölcsös teljes területét beöntöző esőztető berendezéssel a műtrágyák kevésbé pontosan juttathatók ki, ezért drága műtrágyák kijuttatása általa nem gazdaságos. Legtöbbször csak nitrogéntrágyázásra használják. Folyékony műtrágyák vagy műtrágyaoldatok nagy nyomású injektorokkal a mélyebb talajrétegekbe juttathatók. Különösen füvesített ültetvényekben alkalmazható a gyeptakaró megsértése nélkül az altalaj foszfor- és káliumellátásának javítására. Nyugalmi időszakban 5 10%-os műtrágyaoldatok is felhasználhatók. A tápoldatos öntözési kísérletek eddigi részeredményei egyértelműen pozitívak, de kezdetiek még és egy ültetvény élettartamára vonatkozó hatásuk még nem ismert. Sok-sok felvetődő agrokémiai, fiziológiai, gazdaságossági és környezetvédelmi kérdésre kell még a jövőben megalapozott választ adni Öntözés A gyümölcstermesztés egyik fontos tényezője az időben és térben változóan rendelkezésre álló víz. Hazánkban a csapadék évi menetét kontinentális, atlanti és mediterrán hatások szabályozzák. Mivel e hatások aránya az egyes években igen eltérő, érthetővé válik a csapadék változékony természete. A csapadék területi eloszlásában is igen nagyok az országos különbségek. Növénytermesztési szempontból fontos a csapadékmennyiség alakulása a tenyészidőszakban. A mérsékelt égövben ezt a IV IX. hónapok átlagos összegével szokták jellemezni. A nyári csapadékösszeg az évi összegnek az 55 65%-a (Lásd részletesen a Klimatikus tényezők c. fejezetben). Mind mezőgazdasági, mind hidrológiai szempontból fontos kérdés a csapadék időbeli elosztása. A csapadék hasznosulása a talaj típusától, valamint az időjárástól függ. A különböző hidrometeorológiai vizsgálatok szerint az 5,0, illetve a 20,0 mm-t elérő vagy meghaladó napokat kell mérvadónak tekintenünk. Ez a csapadékmennyiség ugyanis a párolgási veszteség ellenére is minden talajban raktározódik. A túl nagy csapadékból jelentős mennyiség elfolyik a felszínen, különösen ha a talaj kötött vagy ha nagy nedvességtartalmú. Ebből kiindulva a közepes nagyságú csapadékot tekintjük a leghatékonyabbnak. A víz a növény szempontjából a tápelemek felvételét szolgáló oldószer, a túlzott felmelegedés ellen párolgás által védelmet nyújtó közeg és a növényi sejtekben a szükséges feszültségállapotot fenntartó anyag. A fejlődéshez a fajtától, a növekedési szakasztól valamint a ökológiai viszonyoktól függően változó mennyiségű vízre van szükség. Ennek a vízmennyiségnek egy részét a növény közvetlenül felhasználva a testébe építi, míg másik részét élettevékenysége folyamán elpárologtatja (Cselőtei, 1987). A transzspirációval párhuzamosan a talajból, a talaj és a növény felületéről (intercepció) közvetlenül is párolog víz. Ez nem vesz részt ugyan közvetlenül a növény testépítő munkájában, de mikroklimatikus közvetett hatása befolyásolja a transzspirációt, a növény fejlődését. A növényen keresztül és a talajból távozó vízmennyiség együtt képezi a növényzet evapotranszspirációs vízszükségletét. A gyümölcsfák fejlődéséhez a talaj víztartalmát a tenyészidőszak jelentős részében állandóan a szabadföldi vízkapacitás közelében kellene tartani. Ezt az időszakosan lehulló csapadék hazánkban nem teszi lehetővé. A vízhiány olyan mértékű lehet, hogy az a növény fejlődésének akadályozójává válhat. A talaj vízraktározó képessége ismeretében következtethetünk a gyökérzónában fellelhető víz mennyiségére. A fogyasztás meghatározó tényezője az időjárás. A sugárzás, a hőmérséklet, a páratartalom és a szél, jelentős mértékben befolyásolja a növények vízforgalmát. A nedvességtartalom természetes forrása a csapadék, ami nem képes rendszeresen biztosítani a termesztés által az adott helyen és időben megkívánt talajnedvességet. A hiányzó víz pótlására az öntözés szolgál, ami a természetes vízviszonyok elégtelensége esetén mesterséges vízadagolással teremti meg és tartja fenn az ültetvények legkedvezőbb vízállapotát. Mivel a természetes vízviszonyok a művelt területek nagy részén nincsenek összhangban a növények vízigényének megfelelő optimális vízállapottal, ezért az öntözés fontos eszköze az eredményes gyümölcstermesztésnek (Klein, 1993). 326

337 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Arid és félarid éghajlat alatt, ahol az évi csapadékösszeg a kívánatos minimumot sem éri el, az öntözés elengedhetetlen feltétele a hatékony gyümölcstermesztésnek. A mérsékelt éghajlatú területeken nincs feltétlenül szükség minden évben vagy az egész tenyészidőben az öntözésre, mert a csapadék az évek bizonyos hányadában vagy a tenyészidő egyes szakaszaiban elegendő az optimális terméshozamok eléréséhez ( táblázat) táblázat. Egyes gyümölcsfajok évi vízfelhasználása (Csider adatai) Az újabban termesztésbe vont fajták és művelési rendszerek miatt szükségessé vált a biztonságos termesztés feltételeinek megteremtése. A termelés színvonalának és biztonságának érdekében a magasabb termelési szint eléréséhez szükséges vízmennyiségnek mindenkor rendelkezésre kell állnia. A feltételes öntözési zónában, ahová hazánk is tartozik, a vízpótlás csak akkor eredményez termésnövekedést, ha az egyéb termesztési tényezők optimumban vannak. Az öntözés csak akkor érvényesül megfelelően, ha termésfokozó hatásában egy másik tényező hiánya nem gátolja. Ugyanakkor előnyösen hathat egymásra a különféle termesztéstechnikai beavatkozások együttes alkalmazása. Pl. az öntözővízzel a folyékony tápanyag eredményesen juttatható a növény gyökérzónájába. A gyümölcs telepítésére szánt terület öntözési igényéről a természetes vízviszonyok jellemzése alapján általában az ún. ariditási tényező ad tájékoztatást, amely a lehetséges évi párolgás és az átlagos évi csapadék hányadosa. Ahol az ariditási tényező 1-nél nagyobb, ott már általában célszerű az öntözés bevezetése. Hazánkban az ariditási tényező értéke 0,8 1,5 határok között változik, átlagos értéke 1,1. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az ország területének nagy részén a természetes vízviszonyok a termesztés szempontjából nem kielégítőek, és az öntözés indokolt (Szalay, 1973, 1989) A gyümölcstermő növények vízigénye A víz szempontjából akkor érhető el optimális termés, ha az aktív gyökérrendszerben a fenofázisok szerinti mennyiség rendelkezésre áll, ami a kiegyensúlyozott vegetatív és generatív fejlődést lehetővé teszi. Természetesen mindig gondoskodni kell a megfelelő tápanyagellátásról is. Az utóbbi időben a víz- és a tápanyagpótlás együttes megvalósítására törekszünk. Az intenzív ültetvények termésbiztonsága csak így valósítható meg. A növények vízigényét befolyásoló tényezők a következők: 1. A terület mikroklímája. 2. A talaj vízbefogadó és víztartó képessége. 3. A fajlagos levélfelület. 4. A termés mennyisége. 5. A növény fenológiai fázisai. 327

338 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A terület mikroklímája. Az ültetvény vízháztartását nagymértékben befolyásolja az állomány fejlettségi állapota. A fiatal ültetvényt elsősorban az evaporáció révén leadott vízfogyasztás jellemzi. Idősebb ültetvény levélfelülete viszont a transzspiráció révén fogyasztja a nagyobb vízmennyiséget. Az evapotranszspiráció mértékének változása arányos a levegő páratartalmával. Minél nagyobb a levegő telítettségi hiánya, annál nagyobb a talajból és a növényi felületről történő vízleadás. A növényi sorok irányának helyes megválasztásával, vagyis a fő szélirányra merőleges elhelyezésével lényegesen csökkenthetjük a párolgás mértékét. Ellentétes esetben a sorok között az ún. csatornahatás következtében a felgyorsuló légáramlat jelentős mértékben növelheti a vízfelhasználást. A talaj vízbefogadó és víztartó képessége. A talajszelvényben található eltérő mennyiségű víz hatására megváltozik a felvehető részmennyisége. A talaj és a növényeltérő vízpotenciálja következtében megindul a vízmozgás az utóbbi felé, így a transzspiráció okozta vízhiány megszűnik. A táblázat a talajok vízkapacitásának, hasznosítható víztartalmának és holtvíztartalmának átlagos értékeit tartalmazza táblázat. A talajok vízkapacitásának (VK), hasznosítható víztartalmának (DV), holtvíz-tartalmának (HV) átlagos értéke (tömegszázalék) A fajlagos levélfelület (LAI = leaf area index). A transzspiráció mértéke a fák formájától és a levélfelület sűrűségétől függ. Az ültetvények kora lényegesen befolyásolja a levélfelület nagyságát, de a gyümölcsfajtól függően is nagymértékben változik. Ezért a vízigényszámításoknál, különösen az üzemeltetésnél ezt figyelembe kell venni. A növények a teljes lombfelület kialakulásával érik el maximális párologtató képességüket, majd később a levelek elöregedésével párologtatásuk csökken. A termés mennyisége. A fákon található gyümölcsök mennyisége nagymértékben befolyásolja a fotoszintézis intenzitását. Ennek megvalósulásához elengedhetetlen a megfelelő mennyiségben rendelkezésre álló víz. Amennyiben a folyamatos vízfelvétel nem fedezi a transzspiráció révén eltávozó vízmennyiséget, akkor a levelek sztómái bezáródnak, csökken a CO 2-felvétel és a fotoszintézis aktivitása. A fán lévő nagy mennyiségű gyümölcs hatására hiányos, míg a gyümölcsfák kis terhelése esetén túlzott CO 2- felvétel áll elő. Az utóbbi esetben nagymértékű lesz a vegetatív növekedés, valamint a gyümölcsök mérete. Ha a növény vízellátása (pl. a feltétlen öntözési zónában) főleg öntözéssel történik, a vegetatív és a generatív teljesítmény megfelelő vízpótlással egyensúlyban tartható. Ez esetben a növényt olyan rendszeregységnek tekintjük, amelyben a kiadás és a bevétel egyensúlyára törekszünk. Az évelő növények esetében a víz és a tápanyagok mértéke ugyancsak befolyásolja a termés fejlődését, de jelentős mértékben hat a következő év készletének alakulására is. A növény fenofázisai. Az optimális termés elérése érdekében fontos feladat a növény igényének minden fejlődési szakaszban megfelelő mennyiségű víz pótlása. Ehhez fontos ismernünk a növekedés ütemét és annak milyenségét. A jól megválasztott víz- és tápanyag-adagolással lényegesen befolyásolhatják az élettani szakaszok alakulását. Az optimális termés a megfelelő vegetatív és generatív egyensúly meglétének eredménye. Ez esetben a növény fejlődésének üteme megegyezik a fenológiai fázisok változó követelményével. A növekedés mértéke az adott növényre jellemző görbével írható le. A vegetatív és generatív részek közötti kedvező aránya fenntartható, ha a talaj vízmennyisége és tápanyagtartalma igény szerint rendelkezésre áll. 328

339 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A vízigény-együttható meghatározása. A szabad vízfelszínről történő párolgás az időjárásra jellemző mértékben történik. Ugyanezen tényezők határozzák meg a lombfelületről eltávozó víz nagyságát is. Közismert, hogy a szabad vízfelszín párolgását az ún. A típusú párolgásmérő káddal végzik, amelynek mérete, anyaga, elhelyezése a nemzetközi szabványnak megfelelően történik. Ezért mérőszámként történő használata jó összehasonlításul szolgál. A vízigény-együttható más szóval növényi konstans meghatározása az egységnyi területről és a párolgásmérő kádból eltávozott vízmennyiség arányosítása alapján történik. Vagyis: A kapott érték alapján átlagos mennyiség határozható meg. Ennek figyelembevételével történhet az öntözőtelepek csőhálózatának méretezése, valamint a napi öntözővíz-mennyiség meghatározása. Az alma és a meggy vízigény-együtthatóját a és a táblázatok tartalmazzák. A és táblázatban feltüntetett tényezőkkel az A típusú párolgásmérő kádban mért adatokat megszorozva a szükséges vízmennyiséget kapjuk táblázat. Az alma vízigény-együtthatói az érési idő függvényében A táblázat folytatása 329

340 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A meggy vízigény-együtthatói az érési idő függvényében Öntözési területi egységek, az öntözővíz beszerzése és tárolása A legkisebb területi egység a tábla és a tömb. Az öntözés speciális egységei az öntözőtelep, az öntözőfürt és az öntözőrendszer. (Itt jegyezzük meg, hogy nem szakemberek sok esetben helytelenül az öntözőberendezéseket rendszereknek említik.) A területi egységek mértékét a gazdaságos üzemeltetést szolgáló optimális csőhálózat kialakítása határozza meg. Az öntözőtelep táblákból és tömbökből áll. A tábla nagysága ha között változik, hosszúságát m, szélességét m között célszerű kialakítani. Az öntözéshez szükséges vizet be kell szerezni, el kell szállítani, szét kell osztani és a keletkező csurgalék-, illetve csapadékvizet el kell vezetni. Az öntözővíz beszerzése. Öntözés céljára a víz beszerezhető felszíni vizekből (vízfolyásokból, tavakból), felszín alatti vizekből (kutakból) és tisztított szennyvizekből. Vízfolyásokból szerezhetjük be a vizet öntözőrendszerek, önálló öntözőfürtök vagy önálló öntözőtelepek számára. A vízkivételi mű lehet duzzasztóműhöz kapcsolt zsilipes vízkivételi mű vagy szivattyútelep. A tavakból általában szivattyúzással nyerjük a vizet. Ehhez meg kell vizsgálnunk a tó vízháztartását, azaz a tavakba ömlő vízmennyiségeket, a tavak párolgási és szivárgási viszonyait. Felszín alatti vizekből (talajvízből, rétegvízből, forrásvízből) történő vízszerzésnél szintén vizsgálatokat kell végeznünk arra nézve, hogyan alakul a felszín alatti vízkészlet a kitermelt víz függvényében. Vannak ún. vízszegény országok, ahol a tisztított szennyvizet is hasznosítják öntözésre. 330

341 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A tározókban a felszíni és a felszín alatti vizekből beszerezhető víznek a pillanatnyi szükségletet meghaladó részét tartjuk vissza. A tározók lehetnek napi, heti és évszakos tározók. A napiak éjjeli üzemszünet, az öntözőberendezések áttelepítése idején tartják vissza a vizet. A napi tározók szerepét az öntözőrendszer és -fürt csatornái töltik be, továbbá a természetes mélyedések vagy mesterséges medencék. A heti tárolásban szerepet tölthetnek be a csatornák, a holtágak és a terepmélyedések. Az évszakos tározók többhetes, több hónapos, de 12 hónapnál rövidebb időtartam során tárolják a vizet. Évszakos tározóként szerepelhetnek a völgyek, a folyómedrek és az öntözőrendszer területén lévő legkülönbözőbb tározók. A tározók működhetnek gravitációs úton és vízemeléssel. A gravitációs úton működőek a következők: völgyzáró gátakkal lezárt völgyek, duzzasztóművekkel lezárt vízfolyásmedrek, árvédelmi töltésekkel lezárt holtágak és töltésekkel körülvett, tárolásra alkalmas területek. A vízemelés útján működő tározók lehetnek: alacsony vízmélységű, külön töltéssel el nem látott holtágak és kötött talajú mélyedések. A tározás művei: a völgyzáró gátak, a duzzasztóművek, a zsilipek, a szivattyútelepek és töltések. Az öntözővíz szállítása. A rendelkezésre álló vízmennyiséget a legkevesebb veszteséggel csatornában és csővezetékben juttatjuk el a felhasználás helyére. Csatornák: Az öntözőcsatornákat rendeltetésük szerint a következőképpen osztályozhatjuk: főcsatornák, mellékcsatornák, osztócsatornák, öntözőcsatornák. Építési módjuk szerint: földcsatornák, burkolt és szigetelt csatornák, vasbeton csatornák. Jellegük szerint a csatornák lehetnek: állandó csatornák (fő-, mellék-, osztó- és öntözőcsatornák), ideiglenes csatornák. A főcsatorna feladata a vízszállítás. Belőle az öntözővíz kiszolgálása közvetlenül csak indokolt esetben engedhető meg. 331

342 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A mellékcsatornák feladata szintén a vízszállítás: az öntözővíz kiszolgálása ezekből sem célszerű. Az egyéb csatornatípusok alkalmazására a felületi öntözés esetén kerül sor. Az osztócsatornák feladata a víz szétosztása az öntözőcsatornákba. Az öntözőcsatornákból történik az ideiglenes csatornák, illetve az osztóárkok, osztóbarázdák és sávok vízellátása. Minden évben a tavaszi munkák elvégzése után készítik el, és a tenyészidő után beszántják azokat. Feladatuk a belőlük kiágazó barázdáknak és sávoknak vízzel történő ellátása. A különböző rendű csatornák tervezésekor a helyszínrajzi és magassági vonalvezetési szempontok érvényesülnek. A főcsatornát a gravitációsan öntözhető terület nagyságának növelése érdekében a vízválasztó vonalakon, lehetőleg hosszú egyenes szakaszokkal kell tervezni. Az alacsonyabb rendű csatornák helyszínrajzi vonalvezetését elsősorban a domborzat határozza meg, de befolyásolják a táblásítási szempontok, a meglévő utak, esetleg a birtokhatárok is. A csatornák magassági vonalvezetése olyan legyen, hogy a gravitációs öntözést minél nagyobb területen tegye lehetővé. A csatornában levő víz a gazdaságosan öntözhető terület legtávolabbi részén is legalább cm-rel legyen a terepszint felett. A csatornák esésének alsó és felső határát a csatornában mozgó víz sebessége határozza meg. A sebesség alsó határa cm/sec, felső határa a csatorna anyagától, burkolatától függ. A fő- és mellékcsatornák kedvező esése általában 5 20 cm/km, az osztó- és öntözőcsatornáké pedig cm/km. A csatornákból elszivárgó víz csökkentését szigeteléssel és burkolattal oldhatjuk meg. Burkolaton beton-, tégla-, kő- stb. felszínű borítást értünk, helyszíni vagy előre gyártott kivitelben. Szigetelésnek pedig az olyan rétegeket nevezzük (pl. bentonit, műanyag fólia), amelyeket a csatorna felszíne alatt cm mélyen helyezünk el, és földdel takarjuk. A szivárgási veszteségek csökkentése, továbbá a változatos talajfelszín miatt a nagy földmunkák elkerülése érdekében (külföldön nagyobb, hazánkban kisebb mértékben) vasbetonból előre gyártással készült héjcsatornákat is alkalmaznak, amelyeket a terepre, illetve lábakra állítanak. A víz szállítására szolgáló műtárgyak: vízkivételi zsilip, csőáteresz, bújtató és csatornahíd. A vízkivételi zsilipek, csőátereszek és bújtatók rendszerint kis műtárgyak, amelyek szabványtervek szerint, előre gyártott elemek felhasználásával készülnek. Utak, vasutak alatt csőáteresz vagy bújtató segítségével vezetjük át a vizet. Csatornahidakat alkalmazunk, ha öntözőcsatornákat nagyobb lapály, ártér, mélyedés, út vagy vasút felett kell átvezetnünk. A csatornahidak anyaga lehet: fa, beton, vasbeton, esetleg vas. Csővezetékek. Csővezetéket elsősorban az esőszerű és a mikroöntözésnél alkalmazunk. A csővezetékben eltérő nyomással szállítjuk a vizet. Kis nyomással (1 2 bar) vezetjük a vizet terepakadályok legyőzésére vagy nagy távolságra való szállítás esetén. Az öntözővíz csővezetékes szállítása esetén a szivárgási és a párolgási veszteségek kiküszöbölődnek. A csővezeték anyaga lehet beton, vasbeton vagy azbesztcement. Nagy nyomással (5 8 bar) vezetjük a vizet az esőszerű öntözéshez. Ekkor a csővezeték anyaga elsősorban acél, azbesztcement, esetleg vasbeton Öntözési módok és módszerek Az öntözési módok többféleképpen csoportosíthatók. Az öntözési módokon belüli egységeket öntözési módszernek (pl. árasztás) nevezzük. A leggyakoribb egyben a legfontosabb az öntözővíz adagolásának helye szerint végzett csoportosítás. Az öntözővíz adagolásának helye szerint lehet: a. felületi öntözés: az öntözővizet a talaj felületén vezetve juttatjuk a talajba, árasztással, csörgedeztetéssel vagy áztatással. A világban elterjedt öntözési módok közül az összes öntözött felületnek kb. 95%-át teszi ki, Magyarországon viszont 10% alatti; 332

343 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai b. esőszerű öntözés: az öntözővizet gépi berendezéssel természetes esőhöz hasonlóan permetezve szórjuk a talaj felületére. Magyarországon a legelterjedtebben ezt az öntözést alkalmazzák; c. felszín alatti öntözés: az öntözővizet nyílt árokban vezetve vakonddrénen vagy porózus, illetve perforált műanyag csövön át juttatjuk a talajba. Magyarországon általánosan nem terjedt el. A csepegtető öntözésben alkalmazott vízadagolók felszín alá helyezésével kismértékű alkalmazására számítunk; d. mikroöntözés: a talajfelszínre kis vízadagok (1 120 l/óra) kijuttatása történik; csepegtető öntözési módszer: az öntözés különböző kialakítású csepegtetőtesteken keresztül a gyökérzet közelében történik. Hazai elterjedése folyamatos; mikroszórós öntözési módszer: az apró cseppképzésű öntözőelemek a csepegtetőtesteknél nagyobb vízmennyiséget nagyobb területre adagolnak ki. Főleg a homoktalajú gyümölcsösökben várható elterjedése. Felületi öntözés (árasztóöntözés) A vízben gazdag országokban nagy területen alkalmazzák. Hazai elterjedése a gyümölcstermesztésben nem várható, bár a nagy mennyiségű vízadag a talajszelvény mély beáztatására képes. Esőszerű öntözés Az esőszerű öntözéssel az öntözővíz a természetes esőhöz hasonlóan a levegőből, cseppek formájában jut a növényre, illetve a talajra. A vizet csőben, nyomás alatt vezetjük a felhasználás helyére, s ott a szórófej szűkített nyílásán nagy sebességgel lép ki a légtérbe és a levegő-ellenállás hatására cseppekre bomlik. A szórófejekhez közelebb fekvő terület általában aránytalanul kisebb vízellátásban részesül. Ezért az egyenletes vízelosztás érdekében különböző kialakítású fúvókákkal és sugárbontókkal látják el. A szórófejek végén a sebességnövelés feladatát ellátó csőszűkítő fúvókák rendszerint cserélhetőek. Különböző fúvókaátmérőkkel változtatható a porlasztás minősége, a szórási távolság és a vízszállítás. A szórófej jellemzői közül vízgazdálkodási szempontból a legfontosabb: az öntözővíz-eloszlás egyenletessége, a vízadagolás intenzitása, a porlasztás minősége. A szórófejek helyszínrajzi elrendezését kötésnek nevezzük. A szórófejek kötése lehet négyzet, téglalap és háromszög alakú. Tekintettel arra, hogy a szórófejek kör, illetve körszektor alakú területet öntöznek, a szórófejeket pedig négyzetes, téglalap alakú, vagy háromszög kötésben helyezzük el, az öntözött területen kisebb-nagyobb átfedések keletkeznek. Erre a biztonságra a szélhatások és a szórófejegyedek egymástól eltérő szórási távolsága miatt is szükség van. Az öntözőberendezés feladata, hogyüzemeltetésével a vizet pótolni tudjuk a kívánt mennyiségben, időpontban és a növény fejlődésének megfelelő formában, kis, közepes és nagy intenzitással. A hazai gyümölcsösökben különféle esőztetőberendezésekkel történik a vízellátás. A kisebb gazdaságokban több helyen megtalálhatók még a kézi áttelepítésű, ún. hordozható berendezések, amelyeket leginkább a helyszínen fúrt csőkútból látnak el öntözővízzel. Ilyenkor a víz a szivattyúból a fő-(gerinc) vezetéken keresztül jut a szárnyvezetékbe, amelyen a szórófejek találhatók. A fővezeték rendszerint 130 mm átmérőjű, gyors kapcsolású, horganyzott acél- vagy alumíniumcsövekből áll. A szárnyvezetékek 24 méterenként keresztidomokkal és tolózárakkal csatlakoznak a fővezetékhez. Ezekre kapcsolhatók a 85 mm-es átmérőjű acél-, alumínium- vagy műanyag csővezetékek. A korszerű gyümölcsösökben (főleg külföldön) az ún. beépített esőztető-berendezéseket alkalmazzák. E módszernél a fő- és szárnyvezeték kibővül (pontosabban a kettő között található) mellékvezetékkel (43. kép). 333

344 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 43. kép. A talajba épített, vezetékről üzemeltetett öntöző szórófej az almafák koronája felett (Fotó: Papp János) Az esőztetőberendezésekkel az öntözővíz kiadagolása a lombkorona alatt és a felett történhet. Lomb feletti öntözésnél a kiadagolandó vízmennyiséget az ültetvény egész területén, egyenletesen kívánjuk elosztani. Ezért a szórófejeket a lomb felett összekötőcsőre szereljük, amelynek a fa törzséhez rögzített felszálló cső támasztékul szolgál, így a szórófej elhelyezése optimális. A szórófejek vízellátását szolgáló összekötőcsövek átmérője 3/4 -tól 2 között változik. A szórófejek óránkénti vízadagolása több száz litertől m 3 -ig terjedhet, azonban az öntözés szempontjából az egységnyi területre jutó vízmagasság (mm) érték a meghatározó. A szórófejek elhelyezése azok méreteitől függően soronként vagy nagyobb távolságokban történik. A köztük levő távolság pontos kialakítása azért fontos, mert a kelleténél kisebb, illetve nagyobb távolság esetén egyenlőtlen szóráskép alakul ki. Ígya fák különböző vízellátásban részesülnek, ami eltérő növekedést, illetve termést eredményez. A szórófejek vízkiadagolását szélcsendes időben határozzuk meg. Szeles időben a szóráskép torzul. Ennek következtében egyenetlen vízadagolás történik. A 3,5 4 m/sec-os, illetve annál nagyobb szélsebességnél az esőztető berendezések üzemeltetése a kötéstávolság csökkentésével sem javasolható. A talajba szivárgó víz részarányát csökkentheti a szél hatására bekövetkező párolgási veszteség is. Az időjárási tényezők közül elsősorban a hőmérséklet, a szél és a relatív páratartalom van hatással a párolgásra. Az adagolási tényezők közül a porlasztás mértékétől és az intenzitástól függ a párolgás. A párolgási veszteség miatt egy-egyalkalommal 3,0 mm-nél kevesebb víz adagolása nem indokolt. (Kivétel a kelesztő, a fagy ellen védő és a színező öntözés.) A táblázatból kitűnik, hogy az éjszakai szélcsendesebb és alacsonyabb hőmérséklet melletti öntözés kisebb párolgási veszteséget eredményez, ezt különösen a nyári hőségnapok indokolják (Thyll, 1988 és Szalai, 1989). 334

345 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Az esőszerű öntözés párolgási veszteségei (Veszteség a kiadagolt vízmennyiség százalékában) A szivattyútól megfelelő nyomással érkező víz egyenletes kiadagolását a szórófej állapota is befolyásolja. A gyümölcstermesztésben alkalmazott szórófejek függőleges elhelyezésűek. Az esőszerű öntözés előnyei: változó felszínű domborzat esetén is alkalmazható, megfelelő cseppnagyság és intenzitás esetén alig rombolja a talaj szerkezetét, a talaj vízbefogadó képességének megfelelően történik a szórófej-intenzitás megválasztása, fiziológiailag kedvező a növények számára (levelek lemosása, vízfelvétel a leveleken keresztül), növeli a levegő páratartalmát, többcélú (tápláló, fagyvédelmi stb.) öntözésre alkalmas, a fúvókák mérete lehetővé teszi, hogy az öntözővíz finomabb szűrés nélkül is kijuttatható legyen, az üzemeltetés egyszerű, kevés munkaerőt igényel és nincs szükség magas szintű szakmai felkészültségre, lehetővé teszi a vezérlő-, szabályozó- és ellenőrzőegységek alkalmazását (Szabó, 1992). Az esőszerű öntözés hátrányai: a nagy intenzitású szórófejek miatt nagyméretű szivattyúkat, fő-, mellék- és szárnyvezetékeket kell alkalmazni, a szél hatása a szórás egyenletességét csökkenti. Ezért az öntözésnek szélmentes órákban kell történnie. a szórófejek működtetése magas nyomást igényel, ez növeli az energiaszükségletet és az üzemeltetési költségeket, az öntözőberendezés aránylag nagy befektetést igényel, nem szabályos (négyzet, téglalap alakú) táblák esetében a terület egy részét vagy nem öntözzük, vagy a szomszédos, öntözést nem igénylő területekre is kerül víz, a fémből készült csőhálózatra korrózív hatású a víz, a talaj és a tápanyagok, ezért élettartamuk rövidebb, a lombozat nedvesítése bizonyos ökológiai körülmények között növelheti a betegségek (gombák és baktériumok) megjelenését, a lombozatról lecsurgó víz pedig lemossa a védőszereket és a lombtrágyát, a lombozat cseréphatásából adódóan a víz egyenlőtlenül oszlik el, tápláló (folyékony műtrágya + víz) öntözéskor, ha a tápanyag-koncentrátumot rosszul határozzák meg, a lombozat károsodhat, a teljes felület nedvesítése a talajművelést nehezíti. 335

346 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Különleges célú (esőszerű) öntözések. Az esőztető öntözőberendezésekkel különleges célú (fagyvédelmi, frissítő, színező) öntözések is megvalósíthatók. Működési alapelvük, hogy az adott terület egyidejű öntözését végzik. Beruházási költségük magasabb, mivel csak nagyobb átmérőjű csővezetékkel oldható meg az egész terület beöntözéséhez szükséges vízmennyiség szállítása. A különleges célú öntözéseket a következőkben ismertetjük (Fekete, 1973). Fagyvédelmi öntözés. A meteorológiai adatok alapján tíz évből háromban számolhatunk késő tavaszi fagyokkal. Ilyen években a kártétel 30 70%-os lehet. Ha a fagyok alkalmával megvédjük gyümölcsöseinket, a berendezés ára a éves élettartam alatt többszörösen megtérül. A fagy elleni védekezést legbiztonságosabban fagyvédő öntözéssel érhetjük el. A fagyvédő öntözés azon alapszik, hogy a fagyási folyamat alatt 334,4 KJ/kg hő szabadul fel (a folyékony halmazállapotból a szilárd halmazállapotba való átmenet alkalmával). A növényt körülvevő jégrétegnek csak szerény izoláló képessége van, a vizsgálatok szerint ez 2 4 percig tart. Ezért állandó vízellátás szükséges, hogy a víz a cseppfolyósból a szilárd halmazállapotba kerüljön, más szavakkal a fagyási hő állandó előállítása szükséges, amelynek következtében a jégburok hőmérséklete 0 C-nál állandó marad. A jégburkot állandóan vízfilmnek kell bevonnia, mert az utolsó H 2O molekula után a jégfelületen meleg nem szabadul már fel és hőmérséklet-csökkenés következik be, először a jégburkon, majd a növényen. A fagyvédő öntözést mindaddig végezni kell, ameddig a külső hőmérséklet annyira felmelegszik, hogy a jég a hőhatás következtében felolvad. A kiadagolandó vízmennyiség az időjárási tényezőktől, a növények magasságától, levélzetének formájától, elrendezésétől és a topográfiai adottságoktól függ. E tényezők figyelembevételével kell a szórófejek intenzitását megállapítani. A kiszámított vízmennyiség nem azonos a teljes vízszükséglettel. A jelenleg használatos körkörös szórófejeknek ugyanis nem egyenletes az intenzitása, ezért a teljes vízmennyiség annál nagyobb lesz, minél jobban távolodnak a szórófejek intenzitásértékei az előre kiszámított intenzitás értékétől. Fagy elleni öntözéskor csak fém szórófejet használhatunk, mert csak ez képes a szórófej testén keresztül a hőt leadni és így a folyamatos körbeforgást lehetővé tenni. A frissítő öntözés célja, hogy megvédje a levélzetet a túlzott felmelegedéstől. Az öntözést gyakran, kis intenzitással, kis vízmennyiséggel végzik. Ezáltal a növényt érő stresszhatások csökkenthetők. Színező öntözés. Színező öntözésnél az öntözőberendezést a gyümölcs erősebb pigmentációjának elérése céljából üzemeltetjük. Ismételt, rövid ideig tartó öntözéssel ugyanis almánál, őszibaracknál intenzívebb színeződés érhető el. Ez azzal magyarázható, hogy a gyümölcsön lévő vízcseppek elpárolgása miatt fellépő hirtelen hőmérséklet-csökkenés kedvezően befolyásolja a felületi pigmentáció növekedését. Alkalmazása a minőség javítása érdekében érés előtti időszakban javasolt. Mikroöntözés Ez az öntözési mód a gyorsan változó műanyaggyártási technológia fejlesztésének és a világszerte egyre inkább szükséges víztakarékosság eredményeként jött létre. Kialakulásában a száraz klímájú országok (USA, Izrael, Olaszország, Ausztrália stb.) szerepét kell elsősorban megemlíteni. A jó minőségű részegységek megbízható vízadagolást eredményeztek, ennek következtében elterjedhetett a folyékony tápanyagoknak a vízzel történő kiadagolása. Vagyis műszakilag megteremtődött a növények víz- és tápanyagigényéhez igazodó pontos adagolás lehetősége, amellyel megoldható a növények optimális ellátása. A technológiai fejlődést jól mutatja a mikroöntözési módról a következő csoportosítás: a. csepegtető öntözési módszer: a szárnyvezetékbe épített átfolyásos csepegtetőtestes eljárás, a szárnyvezetékre helyezett csepegtetőtestes eljárás, a szabad áramlási pályájú változat: mikrocső, spirál, könnyű (porózus) cső, 336

347 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai kényszer (labirintus) áramlási pályájú: szűrővel ellátott csepegtetőtest, szűrő nélküli csepegtetőtest, önszabályozó csepegtetőtest. b. mikroszórós öntözési módszer: vízsugaras (jet típusú) eljárás, ütközőlapos eljárás, forgóelemes adagolók. A mikroöntözés kezdeti időszakában (az 1960-as években), amikor a csepegtető öntözés szinte egyeduralkodó szerepet játszott, a legváltozatosabb megoldású csepegtető vízadagolókat fejlesztették ki. Csepegtető öntözésről abban az esetben beszélünk, ha az öntözővíz egymást követő cseppekkel jut a talajfelszínre. Alkalmazása kezdetben főleg ültetvényeken, fólia- és üvegházakban történt, később a szántóföldi kultúráknál is (10.6. ábra, 44. kép) ábra - Csepegtető öntözőberendezés részei 1. szivattyú, 2. fővezeték, 3. főelzárócsap, 4. szűrő, 5. mellékvezeték, 6. szárnyvezeték, 7. csepegtetőtest, 8. tápanyagadagoló 337

348 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 44. kép. Csepegtető öntözés az almafák kétoldalán elhelyezett testekkel (Fotó: Papp János) A vízadagoló elemeket vagy előre beépítik bizonyos távolságra (0,15 0,20 0,25 0,30 0,40 0,50 0,75 m) a szárnyvezetékbe, vagy utólag kerül felszerelésre. A csepegtető öntözőtestek alatt a talajadottságoktól függően eltérő talajtömeg nedvesedik át, amelyek jellegzetes alakot öltenek (10.7. ábra) ábra - Beázás a csepegtető öntözést alatt a) vályogtalajon, b) homokos talajon, 1. csepegtetőtest, 2. átviteli zónák, 3. nedvesedési zóna Mikroszórós öntözés alkalmazásával nagyobb ültetvényterületeket és talajtömeget nedvesítenek be. A három leginkább alkalmazott mikroszórót a következőkben ismertetjük: Irányított vízsugarú adagolók. A fúvókákból kilépő (2 4) vízsugár közvetlenül, porlasztás nélkül jut a talajra vagy a növényre. 338

349 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Ütközőlapos adagolók. A fúvókákból kilépő vízsugár a rá merőlegesen, vagy bizonyos szögben elhelyezett ütközőlapon megtörve, hajszálvékony vízsugárrá alakulva kisebb-nagyobb cseppekre bomlik. A vízpótlásra ajánlott durvább cseppképzésű szórófejek által nedvesített talajfelszín lehet körkörös, ovális, szektoros, közel téglalap alakú vagy akár sávos szórásképű. Forgóelemes adagolók. Ezeknél az adagolóknál a cseppekre bontást a vízsugár energiájával hajtott forgóelem végzi. Itt is lehetőség van a fúvóka és a rotor (normál, extra, fordított) cseréjére, ugyanakkor némely ütközőlapos szórófej forgóelemes mikroszóróvá is alakítható. Ily módon változatlan üzemi nyomás mellett, ugyanolyan elrendezéssel növelhető a szórási távolság. A gyártók a cserélhető elemeket az összetévesztés elkerülése és a gyorsabb szerelés érdekében eltérő színekben készítik. A fúvóka színei más-más átmérőt, vízhozamot és szórási sugarat jelentenek. A mikroöntözés előnyei: a mikroöntözés a lokális vízadagolásból adódóan hasonlít a felszín alatti öntözéshez. Így azelőnyök és hátrányok taglalásakor több azonosságot is tapasztalhatunk. Ezek meghatározása azonban elsődlegesen az esőszerű öntözéshez hasonlítva történhet, mivel az ültetvényekben az esőszerű helyett a mikroöntözés nagyobb mérvű elterjedése várható. Ezt az is indokolja, hogy a vízszállítás az utolsó öntözőelemig (szórófej, illetve csepegtetőtest) csővezetéken történik. A gyümölcsösök mikroöntözésének előnyei a következők. Kis élőmunka-igény. Mivel beépített rendszert alkalmazunk, és az automatizálás könnyen megvalósítható, a mikroöntözés munkaerőigénye rendszerint kicsiny. A legnagyobb feladatot a szűrők tisztán tartása és a vízadagoló testek ellenőrzése jelenti. Nagy terméshozam. Mivel a gyökérzóna nedvességtartalma a rendszeres öntözéssel a vízkapacitás közelében tartható, a termés kissé nagyobb, mint a konvencionális öntözési módok esetén. Hatékony vízhasználat. Az öntözővíz párolgása a felszínről nagyon csekély, mivel a talajfelszín csak kismértékben nedvesített. További előny, hogy a víz szétosztása a mikroöntözéssel jobb, mint a szórófejekkel, és sokkal jobb, mint a felületi öntözéssel. Ahol a szélsebesség nagy, a mikroöntözés megfelelőbb, mint az esőszerű öntözés, mivel a vízszétosztást a szél nem zavarja (Superspeng, 1976). Bármilyen méretű és alakú házikertben is eredményesen alkalmazható, szemben az esőszerű öntözéssel, ahol a szórófejek hatósugarának változtatására nincs lehetőség, ezért csak a kert egy része öntözhető a szomszédos területek zavarása nélkül (Balogh, 1975). Nem jelentkeznek közlekedési korlátozások. Különösen gyümölcsösben jelent előnyt, hogy az öntözés idején, illetve azt követően más munkák zavartalanul végezhetők. Lényeges még, hogy a növényvédelmi munkák bármikor megvalósíthatók. A kártevők elleni védekezés gyakorisága csökkenthető. A növények lombozata öntözéskor nem nedvesedik, ezáltal a növényvédő szerek sem mosódnak le. Ezenkívül a cseppenkénti öntözés nem teremt kedvező mikroklímát a kártevők szaporodásához. Csökken a gyomnövény-növekedés. Mivel a felszínnek csak kis része nedvesített és tápanyaggal ellátott, kevesebb gyom keletkezik, mint a hagyományos öntözési módok alkalmazásakor. Szakaszos tápanyag-adagolás. A folyékony műtrágyák kijuttathatók a csepegtetőkön keresztül. Ez a módszer munkaerőt takarít meg, és a tápanyagok igen jól hasznosulnak, mivel a műtrágya rendszeresen, kis mennyiségben jut ki, és azonnal a gyökérzónába kerül. Ez a megállapítás elsősorban a nitrogén- és részben a káliumműtrágyákra igaz. A folyékony műtrágyának vízzel történő időszakos kijuttatását tápláló öntözésnek nevezzük, mivel a tápanyagot nem keverjük minden alkalommal az öntözővízbe. Nincs felszíni elfolyás. Egyes nagyon kötött talajokon alig alkalmazható eredményesen a felületi és az esőszerű öntözés a kis vízbefogadó képesség miatt. Az ilyen talajokon, nagyon jól bevált a cseppenkénti öntözés, ugyanis ez a rendszer igen kis vízmennyiség kiadagolását is lehetővé teszi. Ezáltal lejtős területek öntözésére is alkalmas, mivel a felszínnek csak egy részét nedvesíti be, és a nem nedvesített felület vízbefogadó képessége változatlanul megmarad. 339

350 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Kis üzemeltetési költség. A mikroöntöző-berendezés sokkal kisebb nyomást igényel, mint az esőztető, ennek következtében az üzemelési költsége is csekélyebb. Kisebb vízszállítási igény. A csepegtető öntözőberendezés éjjel-nappal üzemelhet, ezért a rendelkezésre álló vízzel rövid idő alatt nagy területet öntözhetünk meg. Ígya berendezés kapacitása csökkenthető, kisebb átmérőjű csövek és alacsonyabb teljesítményű szivattyúk is alkalmazhatók (Kaiser, 1975). Egyenletes vízadagolás. A csepegtetőtestek és a mikroszórók között találunk nyomásszabályozóval ellátott változatokat, amelyek lehetővé teszik a szárnyvezeték menti egyenletes víz- és tápanyag-adagolást, ezzel elérve az ültetvény egyedeinek azonos fejlődését (Krammer, 1993). A növényi kultúrákhoz igazodó technika. A fatörzsek nedvesedésének elkerülése érdekében szektoros üzemelésre is lehetőség van, amely során a törzs körüli területre nem jut víz. Sövényültetvényekben, ha a sorközöket szárazon kívánjuk tartani, ellipszis formájú öntözésre is lehetőség van. A lombozat öntözésének elkerülésére a földfelszín felett cm-re fejjel lefelé elhelyezett mikroszórófejek szolgálnak. Az elsőéves ültetvényekben a szél zavaró hatásának kivédésére ugyanígy helyezzük el a vízadagolókat. A mikroöntözés hátrányai: A csepegtetőtestek eltömődése. Az eltömődés a rendszer egyik legnagyobb hátránya, mivel dugulás esetén az adagolás és a vízhasználat hatékonysága is jelentősen romlik. Az eldugulás megakadályozására vízszűrést kell alkalmazni. A csepegtetők üzemelésének ellenőrzése, a vízadagoló elemek vizsgálata nehéz és időigényes munka. A gyökérzóna korlátozott kiterjedése. A gyökerek sokkal jobban koncentrálódnak a nedvesített sávban, ezért a gyümölcsfákat laza talajon a szél megdöntheti. A korlátozott gyökérzóna hátránya, hogy ha az öntözésben üzemzavar keletkezik, akkor a növények jobban károsodnak az öntözés hiányától, mint az esőszerű vagy a felületi módon öntözöttek. Alkalmatlan többcélú öntözésre. Az esőszerű öntözéssel szemben a csepegtetőberendezés csak bizonyos műszaki kötöttségekkel alkalmazható fagy elleni védekezésre, a mikroklíma javítására, a talajfelszín hőmérsékletének csökkentésére. A levegő nedvességtartalmának növelésére, jóllehet ezek sokszor segíthetik a növények növekedését a kezdeti és a kritikus időszakban. A cseppenkénti öntözés kevésbé alkalmas a sorközök gyepesítésének előkészítésére és a fűtakaró folyamatos fenntartására. A mikroszórófejek virágzáskésleltető hatását Szatymazon már kipróbálták. Sófelhalmozódás a gyökérzónában. A sók a nedvesített felület körül és a felszín nedvesített részén halmozódnak fel. A kisebb esők a felhalmozódott sót a felszínről a gyökérzónába mossák, ezáltal hátrányosan befolyásolják a növekedést. Nagy beruházási költségek. A mikroöntöző-berendezések beruházási költsége általában meghaladja a gyakorlatban elterjedt, ún. félstabil esőztető-berendezésekét (Cselőtei, 1974). Az öntözési módok mérsékelt égövi alkalmazásának összehasonlítását a táblázat tartalmazza táblázat. Öntözési módok főbb jellemzői Tápláló öntözés 340

351 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcsösök jó terméshozamának fontos feltételeként tekinthetjük a folyamatos víz és a fenofázishoz igazított tápanyagellátást. Az öntözésfejlesztésben élen járó országokban szinte általánossá vált, hogy a nagy terméseredmények elérése érdekében a tápanyagok jelentős részét az öntözővízzel együtt juttatják ki (Ligetvári és Huzián, 1991). Az eljárás előnye, hogy a növények az oldatokat könnyen hasznosítják, továbbá, hogy csak annyi tápanyag kiadagolására van szükség, amennyi a növekedéshez éppen nélkülözhetetlen. Termesztéstechnikai, ökonómiai és környezetvédelmi szempontból is előnyös, a mikroöntözésben szerepe egyre jelentősebb. Ez elsősorban a koncentrált vízadagolásnak köszönhető, ami egyúttal csökkentett tápanyag-felhasználást eredményez, szemben az esőszerű öntözéssel. Az öntözés és a tápanyag-adagolás közös végrehajtását az angol nyelvben fertigation -nak nevezik, amit a műtrágyázás (fertilization) és az öntözés (irrigation) kifejezésekből vontak össze. Magyar megfelelője a tápláló öntözés. A mikroöntözés szélesebb körű hazai elterjedése révén szélesebb körű alkalmazása várható a jövőben. Lakatos és Bubán (2001) szerint a fontosabb tápelemek közül a nitrogén szerepe a legsajátosabb, mivel ennek lehet a legközvetlenebb módon érvényesülő előnyös vagy éppen káros hatása. A korai, lehetőség szerint még a virágzást is megelőző nitrogénkijuttatással az erőteljes kilombosodást segíthetjük, majd az intenzív hajtásnövekedés időszakában ismételt tápoldatozással a fák további erőteljes és egyenletes növekedését érhetjük el. A nitrogén adagolását azonban június közepét megelőzően be kell fejezni, hogy ne gátoljuk a többek között a virágképződés szempontjából is oly fontos hajtászáródást a nyár közepén. Július végén-augusztus elején, tehát a második hajtásnövekedési időszakban ismét juttathatunk ki nitrogént, amit a szüret várható időpontja előtt másfél hónappal abba kell hagynunk, mert az ez után kijuttatott nitrogén hátrányosan befolyásolhatja a termés minőségét. A hajtásnövekedés végleges befejeződése (a csúcsrügyképződés általánossá válása) és a szüret után, de a lombhullás megkezdődése előtt, nagyobb adagú nitrogént az évi összes mennyiség akár harmadát-negyedét adhatunk a fáknak. Ekkor ugyanis az őszi gyökéraktivitás következtében a kijuttatott tápanyag jelentős részét még felveszi a fa. Ez a tápanyag a fás részekben raktározódó tartalékot képez, amely a következő tavaszi növekedéskor, illetve virágzáskor hasznosul és meghatározóan fontos a gyümölcskötődésben is. A táplálóöntözés előnyei és korlátai Előnyök: a műveletek számának csökkentése, a talaj felesleges taposásának elkerülése; automatizálhatóság, valamint a magas szintű munkaszervezés révén a munkaerő-felhasználás csökkentése, magasabb minőségű munkavégzés elérése; a kiadagolás pontosítása és megosztása eredményeként a növények tápanyagszükségletének optimális kielégítése a fejlődési állapothoz igazodóan. Korlátok: a bonyolultabb berendezések miatti többletberuházás-igény; a tápoldatok okozta korrózió megelőzésére különleges és drága korrózióálló ötvözetek vagyműanyagok használata szükséges az öntözőberendezésben; magasabb szintű technikai és agronómiai felkészültség. A tápanyagok egyenletes területi elosztásának igénye egybeesik az öntözővíz egyenletes elosztásának követelményével, így bármely öntözőberendezés, amellyel a fenti követelmény megvalósítható, alkalmazható a tápanyagok egyidejű kijuttatására is. E szempontból a jelenleg széleskörűen alkalmazott öntözési módok közül elsősorban az esőszerű öntözés többfajta megoldása, illetve a mikroöntözés jöhet szóba. A mikroöntözés előnyei a tápanyagok öntözővízzel történő kijuttatásakor: a pontos adagolás lehetősége; 341

352 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai a lokalizált öntözés eredményeként csökkenthető a felhasznált tápanyag mennyisége; a szélérzékenység jóval csekélyebb, mint az esőszerű öntözésnél; az automatizálás nemcsak lehetséges, de kötelező. Ugyanakkor a mikroöntözés technikai megoldásaitól függően a tápanyagok öntözőberendezésen keresztüli kijuttatása nemkívánatos hatásokat is okozhat. Ezek eltérő folyamatok eredményeként jöhetnek létre, de végül is két formában jelennek meg. Az egyik a berendezés részbeni vagy teljes eltömődésével okoz zavarokat, a másik pedig a korrózió, amely idő előtt tönkreteheti az öntözőberendezést vagy annak egyes alkatrészeit. Mindkét probléma összefüggésben van a felhasználandó kemikáliák kémiai-fizikai tulajdonságaival, az öntözővíz minőségével és a környezeti tényezők hatásával. A folyékony vegyi anyagok öntözővízbe adagolására szolgáló készülékek. A tápláló öntözés elterjedésével az öntözőberendezés-gyártók a tápanyag-adagoló berendezések legkülönfélébb változataival jelentek meg. Ezeket az injektálókészülékeket működési elvük szerint három csoportba soroljuk: 1. szívóoldali betáplálású adagolók, 2. oldaltartályos adagolók, mellékáramkörös betáplálással, 3. hidraulikus és elektromos adagolószivattyúk. Tápanyagok mikroöntöző-berendezéseken keresztüli kijuttatása Bucks és Nakayma (1980) szerint bármely, a mikroöntöző berendezésben alkalmazott kemikália meg kell, hogy feleljen a következő feltételeknek: vízben oldható vagy emulgeálható legyen, ne lépjen olyan reakcióba az öntözővízben lévő sókkal vagy más vegyületekkel, hogy az a berendezésre vagy a növényekre káros hatást gyakoroljon, ne okozzon korróziót vagy hasonló jellegű károsodást (pl. a műanyag részek lágyulása, oldódása), ne okozzon eltömődést. A leggyakrabban alkalmazott műtrágyák összetételére és oldhatóságára vonatkozóan a már említett táblázat ad áttekintést. Mint látható, N-műtrágyákból viszonylag magas hatóanyag-tartalmú törzsoldatok készíthetők, ami nem mondható el a felsorolt P- és K-műtrágyákról. Amennyiben több műtrágyából törzsoldat készíthető, ionjaik nem léphetnek egymással olyan reakcióba, amely kicsapódáshoz vezet, vagyis egymással, illetve az öntözővízben található ionokkal összeférhetőnek kell lenniük. 342

353 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A leggyakrabban alkalmazott műtrágyák oldhatósága 0 és 20 C-on Néhány vízoldható szilárd műtrágya szemcséit a tárolás alatti összemosódás megelőzésére speciális bevonattal látják el. A bevonatként alkalmazott viasz vagy olajszerű anyag a törzsoldattartályban iszap vagy hab formájában gyűlik össze. A hab- és iszapképződés megelőzésére nedvesítőszerekkel segíthetjük a bevonószerek emulgeálódását. A törzsoldattartály szerkezeti kialakításával, az üledékrendszeres eltávolításával is jórészt megelőzhető a szűrők és a vízkiadagoló elemek eltömődése. A semlegestől jelentősen eltérő kémhatású oldatok (úgy a savas, mint a lúgos tartományban) potenciális korrózióveszélyt jelentenek az öntözőberendezés fémből készült (réz, vas, cink, alumínium és bronz) alkatrészeire. A korrózióveszély különösen a foszfortartalmú oldatok alkalmazásánál fenyeget, mivel különböző oldhatatlan Ca- és Mg-sók kiválásának megelőzésére a gyakorlatban a ph-t foszfor vagy kénsav adagolásával tartják alacsony értéken. Egyéb, a tápanyagok öntözőberendezéssel történő kijuttatásával összefüggő problémát okozhatnak a (víz tápanyagtartalmának növekedése folytán) az alga- és mikrobapopulációk. Ezek a mikroszervezetek igen nagy mértékben képesek elszaporodni kedvező ph- és hőmérsékleti viszonyok között, s az általuk termelt nyálka gyorsan eltömi a szűrőket és az öntözőberendezés egyéb részeit. A nyálkaképződés megakadályozása a különféle baktericidek, algicidek alkalmazásával a felhasználás egyedi körülményeitől függően eltérő sikerű lehet. Ha a mikroszervezetek a homokszűrőben fejlődnek ki, célszerű a tápoldatot a szűrőből kivezető öntözővízkörbe juttatni. A különböző ionok kölcsönhatásai. A kijuttatott tápanyagok jelentős része szervetlen só, vagyis a vizes oldatban ionos formában vannak jelen. A tápanyagok kijuttatása jó minőségű víz esetében szinte fennakadás nélkül történik. A legkevesebb problémával a nitrogén kiadagolása oldható meg. A nitrátsók vízben jól oldódnak. Közülük a kálium-nitrát a víz és a talaj kémhatásában csak csekély változást okoz, ellentétben az ammónium-nitráttal, amely jól érzékelhető ph-csökkenést vált ki a nedvesített talajzónában. A korszerű folyékony foszforműtrágyák (poli- és metafoszfátok) hatóanyagainak sajátos kémiai kötésformája lassítja azok lekötődését a talajban, vagyis kevésbé kell tartani a foszfor felvehetőségének gyors csökkenésétől, mint egyéb vízoldható foszforműtrágyák esetében. A polifoszfátionok komplexképző hajlama előnyös az ortofoszfáttal kicsapódó mikroelemek oldatban tartása és a talajban lejátszódó foszfátreverzió csökkenése miatt is. NPK-oldatok előállításakor a nitrogén- és foszforkomponensek mellett a káliumkomponens oldhatósága is fontos. Káliumforrásként általában 60%-os kálisót (kálium-kloridot) használnak. A polifoszfát alapú, folyékony NP-műtrágyákban elérhető nagy tápanyagtartalom kálisó jelenlétében jelentősen csökken. Megállapítható, hogy a polifoszfát-tartalmú műtrágyák előnye az oldhatóságban és a magas tápanyagtartalomban addig marad meg, amíg kálisóval nem keverik az oldatot. Külföldi tapasztalatok alapján a legalkalmasabbnak e célra a KNO 3-ot tartják. Bár oldhatósága rosszabb, mint a KCl-é, előnyös tulajdonsága, hogycl-t nem tartalmaz, ugyanakkor nitráttartalma gyorsan, könnyen felvehető nitrogénforrást jelent a növények számára. Korábban már szó esett a káliumsók ammónium-polifoszfát oldatokra gyakorolt oldékonyságcsökkentő hatásáról. A törzsoldat megfelelő foszfátkoncentrációjának fenntartása érdekében célszerű a káliumműtrágyát külön menetben kijuttatni vagy kiöntözni. Ha ez alkalmazástechnikai vagy munkaszervezési okokból nem lehetséges, akkor alacsonyabb hatóanyag-tartalmú ( g/l töménységű) összetett műtrágyaoldatok alkalmazásával kell megelégednünk. Mezo- és mikroelem-készítmények többsége kelátok formájában kerül alkalmazásra. A jelenleg forgalomban lévő mikroelem-tartalmú oldatműtrágyák többsége levéltrágyázás céljára készült, de stabilizáló, diszpergáló segédanyagokat, bioaktív anyagokat és feleslegben kelátképző vegyületeket is tartalmaznak, amelyek meggátolják a mikroelemek Ca-, Mg-tartalmú öntözővízben való kicsapódását, s biztosítják a talajban való mozgékonyságot is. Az öntözővízzel történő mikroelem-kijuttatás egyenletessége, gyors hatása révén felülmúlja a hagyományos kiszórást A gyümölcsátmérő változásán alapuló öntözésirányítás 343

354 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcsfák tenyészidőszak alatti vízellátása, a kiadagolandó vízmennyiség meghatározása, annak ellenőrzése az egyik legfontosabb tényező a minőségi gyümölcs és az egészséges fák megtartásában. Nagyon nehéz olyan hatékony öntözési programot találni, amely figyelembe veszi a talaj nedvességi állapotát, a párolgást, a szivárgást, a fán levő gyümölcsök mennyiségét és azok méretét, a fa korát és fajtáját stb. Az izraeli Palmach Zoba Kibbutzban kifejlesztettek egy olyan modellt, amely hetenkénti gyümölcsméréssel hasonlítja össze a különböző szintű öntözési hatásokat. Az izraeli tapasztalatokat Ozer Krammer és Eithan Green munkája alapján ismertetjük. Az elmúlt húsz évben a gyümölcstermesztők olyan technikai finomításokat és egyszerűsítéseket végeztek el, amelyek lehetővé teszik a termesztőknek, hogy a növényi, a domborzati és talajtani adottságtól függetlenül hatékonyan végezhetik az öntözést. Az eljárás alapja, hogy a gyümölcsnövekedés sejtmegnyúlással megvalósuló második szakaszában a növekedésre dominánsan hat a vízellátottság. A gyümölcs abszolút méretét a vízellátottságon kívül egyéb tényező is befolyásolja, a gyümölcs növekedése ezek komplex hatását tükrözi, de a gyümölcsnövekedési ütem törvényszerűen reagál a vízellátottságra. Almánál a gyümölcsnövekedés az (egészen korai időszakot leszámítva) a gyümölcstérfogatra vonatkoztatva egyenessel, míg a gyümölcsátmérőre telítési görbével írható le (10.8. ábra, Lakatos et al., 2001) ábra - Golden Reinders almafajta gyümölcsének növekedése gyümölcstérfogatban, illetve gyümölcsátmérőben kifejezve (Újfehértó, 1999) Optimális görbe állapítható meg a szükséges heti gyümölcsnövekedési arányra, figyelembe véve, hogy a szüret idejére a kívánt gyümölcsméretet elérjék. A hetenkénti gyümölcstérfogat-mérést eltérő vízellátás mellett végezték. A vízadag mértékét a kalkulált értékhez képes ±20 30%-kal határozták meg. Ez technikailag úgy oldották meg, hogy a csepegtetőket vagy mikroszórókat (pontosan ellentétesen) 20 30%-kal távolabbra vagy közelebbre helyezték egymástól. Az almagyümölcs naponkénti térfogathozama optimális feltételek között lineáris kapcsolatú a termékenyülést követő egy hónaptól a szüretig, és mivel ezen periódus napjainak száma ismert, így egy gyümölcstérfogati optimális növekedési görbe készíthető el, amely mutatja a kívánt növekedést. (Itt jegyezzük meg, hogy az arid égöv alatti, a miénktől lényegesen magasabb potenciális evapotranspirációs (PET) értékek esetén az ilyen ipari jellegű irányítás a kitűzött cél valószínűsíthetőbb megvalósítását teszi lehetővé, de a magyarországi mérések is igazolják, hogy eredményesen alkalmazható.) A módszer szerint a mért gyümölcsök átlagos térfogatát bizonyos napokon (általában hetente) összehasonlítják az optimális méretre kialakított lineáris vonallal. Amennyiben a mért eredmények az optimális alatt helyezkednek el, akkor több víz kiadására van szükség és fordítva (10.9. ábra). 344

355 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai ábra - Az aktuális gyümölcsnövekedés összehasonlítva az optimálissal, illetve az öntözési vízmennyiség meghatározásához alkalmazott növényi tényező Golden Delicious (Palmach Zoba Kibbutz, 1994) A módosított ( 20 és +30%) öntözési kezelések segítenek a pontos vízmennyiség meghatározására. A modell bevezetése előtt a talajnedvességre alapozott méréskor a felhasznált vízmennyiség 9000 m 3 volt hektáronként, mely ra csökkent. A termés viszont növekedett. Az eltérő vízellátás hatása jól érzékelhető a és a ábrák összehasonlításakor. A Golden Reinders almafajta hetenkénti gyümölcsátmérő-növekedési üteme, illetve tendenciája a két termőhelyen eltér, azonban a gyümölcsök átmérője mindkét vizsgálati helyen azonos, megközelítőleg 80 mm. A vizsgálati területek csapadékviszonyai az évben jelentősen különböztek. Újfehértón a természetes csapadék mellett vízpótlásra egyáltalán nem volt szükség, míg Nyírbátorban a nyár közepe kifejezetten száraz volt. A jobb csapadék-ellátottságú Újfehértón a gyümölcsátmérő növekedésének üteme kisebb ingadozásokkal ugyan, de egyenletesen csökkent, ahogyan ez a ábrán a Golden Reinders fajta esetében látható. Ezzel szemben Nyírbátorban, ahol az öntözés mellett is voltak gyengébb vízellátottságú hetek, a gyümölcsök növekedési üteme eltérő volt ábra - A gyümölcsátmérő növekedése, az átmérő heti gyarapodása és a heti csapadék Golden Reinders almafajtánál (Újfehértó, 1999) 345

356 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai ábra - A Golden Reindes almafajta gyümölcseinek növekedése, az átmérő heti gyarapodása és a heti csapadék (természetes csapadék + öntözés) (Nyírbátor, 1999) 5. A gyümölcsösök növényvédelme 5.1. A növényvédelem A növényvédelem feladata elősegíteni az ültetvény állagának megőrzését, a termés mennyiségének és minőségének biztosítását. Ennek a követelménynek a mindenkori ismereteknek, a rendelkezésre álló növényvédő szerektől függően az agrotechnikai, biológiai és kémiai módszerek időszakonként eltérő, változó arányú érvényesítésével lehet eleget tenni. 346

357 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Az 1900-as évek első felében a károsítók ellen a gyümölcsfaolaj, a Novenda, a mészkénlé, a bordói lé, a nikotin a quassia és az arzéntartalmú készítményeket alkalmazhattuk. Ezek a rovarölő szerek számos kártevő ellen kielégítő védelmet biztosítottak, de a természetes ellenségek túlnyomó többségének fennmaradását, tevékenységét kevésbé veszélyeztették. A kórokozók elleni védelem hatékonyságának biztosításában nagy szerepe volt az akkori agrotechnikai módszereknek. Magyarországon az 1950-es években kezdték a kártevők ellen a széles hatásspektrumú klórozott szénhidrogéneket (DDT, HCH) alkalmazni. Ezek több, addig nehezen leküzdhető kártevő elleni védekezés hatékonyságát jelentősen fokozták. Nagyobb biztonsággal lehetett a kaliforniai pajzstetű, az almamoly, a sodrómolyok, az almailonca ellen védekezni, lehetőség nyílott az alma- és a körtedarazsak, a cseresznyelégy kártételének mérséklésére. Azonban bármennyire is széles volt ezeknek a készítményeknek a hatásspektruma, az minden kártevőre nem terjedt ki, de ugyanakkor a természetes ellenségek túlnyomó többségét kiirtották, vagy azok egyedszámát a gyümölcsösben a minimális szintre szorították. Ennek visszahatásaként olyan rovarok, amelyek szaporodását addig természetes ellenségeik korlátozták, újból jelentős kártevővé váltak (pl. vértetű), és ami még nagyobb nehézséget okozott, olyan ízeltlábú fajok szaporodtak el, amelyek a gyümölcsösökben korábban nem vagy csak kis egyedszámban fordultak elő (takácsatka, körte-levélbolha). A szerves foszforsavészter, rovarölő, valamint a speciális atkaölő szerek kifejlesztése, rendszeres gyakori alkalmazása az újonnan megjelent kártevők elleni védekezést lehetővé tették és a korábban már előfordult kártevők elleni védekezés hatékonyságát is fokozták. A természetes ellenségek betelepülését, fennmaradását ezek a készítmények is változatlanul megakadályozták és ez újabb ízeltlábú fajok (aknázómolyok) káros mérvű elszaporodását váltotta ki. További problémát jelentett, hogy több rovar-, atka- és gombaölő szerrel szemben a kártevők és kórokozók egy része ellenállóvá vált, ami mind újabb hatóanyagok előállítását, alkalmazását tette szükségessé. A természetes ellenségek korlátozó tevékenységének hiányából adódóan több rovar- és atkafaj egyedszáma rövid időn, hirtelen emelkedhet és akár 2 4 héten belül elérheti a káros szintet. Ez újabb rovar- és atkaölő szer kijuttatásának kényszerét jelenti. A kórokozók elleni védekezés hatékonyságát a szerves fungicidek határozottan növelték és a fitotoxikus károk is elmaradtak. A korábbiaknál hatékonyabb növényvédő szerek bevezetése, rendszeres alkalmazása a várakozásokkal ellentétben a permetezések számának, ezzel együtt a kijuttatott hatóanyagok mennyiségének növekedéséhez vezetett. A növényvédő szerek nemcsak a gyümölcsös életközösségében okoztak káros változásokat, de a környezetet és az emberi szervezetet is veszélyeztették. Mindezek ellenhatásaként alakult ki a növényvédőszer-terhelés csökkentésének követelménye. A problémák megoldásaként újból előtérbe került a biológiai védekezés igénye. Ennek megvalósítása érdekében végzett széles körű, intenzív kutatások mindinkább azt bizonyították, hogy bár a biológiai védekezésnek számos jó eredménye ismert, több kártevő elleni védekezés hatékonyságának fokozására alkalmas, azonban az esetek túlnyomó többségében egymagában kielégítő, megbízható védelmet nem biztosít. Steiner és munkatársai már 1959-ben a biotikus korlátozó tényezők és a vegyszeres védekezés összehangolásának szükségességére hívták fel a figyelmet. Régen ismert tény az is, hogy a kártételek mérséklésében az agrotechnikának, a fitotechnikának, egyes fajták a károsítókkal szembeni ellenálló képességének, illetve fogékonyságának jelentős szerepe van, több károsítóval szembeni védekezés hatékonyságát fokozhatják. Mindezeknek a tényeknek egybevetése vezetett az integrált védekezés fogalmának, majd gyakorlatának kialakításához. Rubcov 1962-ben fogalmazta meg, hogy a növénytermesztés valamennyi eljárását kell olyan egységes technológiává egyesíteni, hogy az a kártevőket gazdaságilag jelentéktelen szinten tartsa. Végül is az integrált növényvédelem az agrotechnikai, a biológiai és a kémiai módszerek együttes, összehangolt alkalmazása a növényvédő szerek minimális mértékű alkalmazása érdekében, a termés mennyiségének és minőségének használata érdekében. 347

358 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcsösök, elsősorban az alma, részben a körte integrált védelmének kialakítására már az 1970-es években megkezdődtek a hazai vizsgálatok. Megállapítást nyert például, hogy az almaültetvényekben mintegy 1570 növényevő, ragadozó, illetve parazitoid ízeltlábú faj fordul elő. Az összehasonlító kísérletek eredményei bizonyították, hogy a magyarországi almaültetvényekben nagyszámú parazitoid és ragadozó faj egyedei vándorolnak be és ott fenn is maradhatnak, kártevő fajok egyedszámát korlátozhatják, amennyiben az alkalmazott növényvédő szerek hatása ezt nem akadályozza meg. Az 1990-es években a növekedésszabályozó szerek (IGR-anyagok), juvenilhormon-analógok (juvenoidok), kitinszintézis-gátló készítmények alkalmazása lehetővé tette, a kártevők (aknázómolyok, levélbolhák) ellen úgy védekezni, hogy az a természetes ellenségek fennmaradását ne veszélyeztesse. Fontos körülmény, hogy a kártevők és kórokozók elleni védekezés szükségességének és időpontjának megállapítására alkalmas előrejelző módszereket dolgoztak ki a közelmúltban. A rendelkezésre álló levélfelület-nedvességmérő készülékkel, mint pl. a Luft jelzőkészülék az ültetvényben kialakuló mikroklimatikus viszonyok alapján dönthető el a varasodás elleni védekezés szükségessége és annak időpontja. Az almafa-varasodás elleni védekezés időpontjának előrejelzését, a védekezés megbízhatóságát szolgálhatja az egész termőtájat átfogó nagyszámú megfigyelő ponttal, komputer vezérléssel működő, a helyi előrejelzés előnyeit is magába foglaló rendszer. A kártevő molylepkék (almamoly, almailonca, aknázómolyok, sodrómolyok) rajzásának menetét jelenleg kellő biztonsággal lehet feromoncsapdákkal nyomon követni, a védekezés időpontját megállapítani. A színcsapdák segítségével például a cseresznyelégy elleni védekezés hatékonysága fokozható. A Müller-féle jelzőlappal piros gyümölcsfa-takácsatka elleni tavaszi védekezés optimális időpontja állapítható meg. A növényvédő szereket az emberre, a környezetre gyakorolt hatásuk alapján Magyarországon is három kategóriába (zöld, sárga, piros jelzésű növényvédő szerek) sorolták, ezzel meghatározták az integrált védelemben alkalmazható, illetve erre a célra nem engedélyezett készítményeket. A Nemzetközi Biológiai Védekezési Szervezet (IOBC) és a Nemzetközi Kertészeti Tudományos Társaság (ISHS) bizottságai 1994-ben az almatermésűek integrált termesztésének, majd ezt követően a csonthéjas termésűek, továbbá a bogyósgyümölcsűek integrált termesztésének irányelveit dolgozták ki. Az irányelvek a termesztő szakképzettségével, az ültetvény környezetének megóvásával; a termőhely, az alany, a fajták és a telepítésmód megválasztásával; a talajerő-gazdálkodással; a sorközök (művelő utak, fasorok, facsíkok), a koronaalakítás és a növekedésszabályozás, és a termésszabályozás, valamint az integrált növényvédelemmel, a hatékony és biztonságos permetezési módszerekkel; a szüret, raktározás és gyümölcsminőség; a szüret utáni kezelések; a részvétel ellenőrzése, a bizonylatok és a címkézés szabályozásával foglalkoznak. Mindezen feltételek figyelembevételével termesztett gyümölcsöt lehet integrált termékként áruvédjeggyel ellátva forgalmazni, ami az esetek többségében elsősorban a piacra jutás lehetőségét biztosítja. Ellenálló-képesség, fogékonyság szerepe a növényvédelemben Az integrált növényvédelem egyik fontos eleme a fajtáknak a károsítókkal szembeni ellenálló képessége, illetve fogékonysága. Ennek több esete is ismert, amit a gyümölcsfák védelmében célszerű figyelembe venni. A korszerű nemesítési módszerek segítségével várhatóan több kártevővel és kórokozóval szemben ellenálló fajták előállítására lesz lehetőség a jövőben. Betegségekkel és kórokozókkal szembeni ellenállóságot elsősorban azokban az esetekben fontos figyelembe venni, ahol a biológiai vagy kémiai védekezési módszerekkel a kártétel mértékét nem áll módunkban elhárítani, mérsékelni. Különösen nagy jelentősége van a vírusokkal szembeni ellenálló képességnek. A gyümölcsfákat károsító vírusok többsége vegetatív szaporítással terjed. Ezekkel szemben viszonylag könnyen őrizhető meg a már egyszer mentesített szaporítóanyag. Igazán nagy nehézséget azok a vírusok jelentenek, amelyek vektorai ízeltlábú- vagy fonálféregfajok, valamint azok a mikoplazmák, amelyeket kabócák vagy levélbolhák terjesztenek. Ezek terjedésének megakadályozása szuperelit ültetvényben is sokszor nehézségbe ütközik, termő gyümölcsösben szinte lehetetlen. A plum pox vírus, amelyet levéltetvek terjesztenek, a minden ismert gyümölcsvírustól mentesen telepített szilva-, kajszi-, őszibarack-ültetvényeket, a környezet fertőzöttségétől függően, néhány éven belül újrafertőzi. Miután a levéltetvek elleni védekezéssel a vírus terjedését legfeljebb csak mérsékelni lehet, a megoldást olyan fajták telepítése jelenti, amelyek a plum pox vírussal szemben legalábbis toleránsak. A virágporral terjedő prunus nekrotikus gyűrűsfoltosság vírus terjedését megakadályozni szinte lehetetlen, ha az ültetvényben fertőzött fák is előfordulnak. A károsodás mértékét ebben az esetben is a toleráns fajták termesztésével lehet csökkenteni. 348

359 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Az alma és a körte termesztésében a kórokozók közül a legsúlyosabb károkat az alma, illetve a körte venturiás varasodása okozza. Ellene nagyszámú, különösen a tavaszi időszakban intenzív permetezéssel lehet védekezni. A fajták varasodással szembeni érzékenysége jelentős mértékben eltérő. Jó piacképes fajta esetében ma még vállalnunk kell a kémiai védekezés költségeit. Az ipari célra termesztett alma estében, tekintettel arra, hogy a termés védelmét eleve kisebb számú permetezéssel kell megoldani, előnyben részesülnek a feldolgozásra megfelelő minőségű gyümölcsöt termő, a varasodással szemben rezisztens vagy toleráns fajták. A rovarokkal szembeni fogékonyság, illetve ellenálló képesség jelentőségének egyik jó példája az almafajtáknak a vértetűvel szembeni fogékonyság mértékében mutatkozó jelentős eltérés. Az Észak-Amerikából az 1800-as évek végén behurcolt kártevő az egész európai almatermesztést pusztulással fenyegette. Hatékony rovarölő szer hiányában káros mérvű elszaporodásának megakadályozását részben természetes ellenségének, a vértetű fürkésznek a betelepítése tette lehetővé. Miután Európa északi területein ez a megoldás nem bizonyult elegendőnek, rezisztens és toleráns fajták után kutattak. A kiterjedt vizsgálatok alkalmával nem találtak olyan almafajtát, amely a vértetűvel szemben ellenállónak bizonyult és ugyanakkor piacképes gyümölcsöt terem. Időközben ismertté vált, hogy a fa föld feletti részein a vértetűegyedek túlnyomó része a hideg teleken ( 20 C) elpusztul, a fa gyökérnyaki részein és a gyökereken tartózkodó kolóniák egyedei maradnak életben. Ennek alapján az East Mallingban végzett almaalany-szelekció folyamán a vértetűvel szembeni fogékonyság, illetve ellenálló-képesség mértékét is figyelembe vették. Szelekció során a Malling-Merton sorozat tagjai rezisztensnek vagy kevésbé fogékonynak bizonyultak. A kaliforniai pajzstetűnek ugyan számos, közel 200 gazdanövénye ismert ugyanakkor azonban fajon belül a fajták érzékenységében is jelentős különbségek vannak. Az alma- és körtefajták érzékenysége között olyan mérvű eltérések, amelyek a fajta termesztésének megítélésében jelentősége lenne, jelenleg nem ismert. Az őszibarackfajták érzékenysége között jelentkező különbségek viszont a fajtának a termesztési értékét befolyásolják. Az őszibarack-, cseresznye- és meggyfajtáknál különös gondot szükséges fordítani a kaliforniai pajzstetűvel szembeni fogékonyságuk pontos ismeretére, mert ez a tulajdonság a kémiai védelmük mértékét alapvetően határozza meg. A körtének jelenleg világviszonylatban a körte-levélbolha fajok a legjelentősebb kártevői. Elszaporodásukat rovarölő szerek intenzív alkalmazásával is csak nagy nehézségek árán lehet megakadályozni. Ebben az esetben igen nagy szükség lenne ellenálló fajtákra. A jelenleg forgalomban lévő fajták fogékonysága között vannak eltérések, azonban ezek nem számottevőek. A hazai fajták között egyedül a Kálmán körte, amelynek hajtásain a füstösszárnyú körte-levélbolha egyedei nem képesek fejlődni. Hasonló ellenálló képességgel rendelkező fajta egyelőre nem ismert, előfordulásuk a Távol-Keletről származó új fajták között várható. Az agrotechnika szerepe a növényvédelemben A gyümölcsösök telepítése esetében különösen nagy jelentősége van a telepítendő faj ökológiai igényének megfelelő terület kiválasztásának. A nem megfelelő talajra, nem megfelelő kitettségi viszonyok közé telepített fák kedvezőtlen fejlődése és növekedése miatt a betelepülő szú bogarak, elsősorban a púpos szú a fiatal fákat károsíthatják. A kedvezőtlenül mély fekvésű területre telepített alma- és körteültetvényekben az alma és a körte venturiás varasodása, a csonthéjasok szklerotíniás betegsége, a csonthéjasok gnomóniás levélfoltossága ellen alig lehet megfelelő védelmet biztosítani. A déli kitettségű területeken kialakuló szélsőséges inszolációs viszonyok között a kajszifák gutaütéses pusztulásának mértéke jelentősebb lesz. A telepítést követően árnyékolás céljából a fák tövéhez helyezett bármiféle takaróanyag (pl. szalma) egyúttal elősegíti a mezei pocok megtelepedését, elszaporodását. Azokban az idősebb alma-, cseresznye- és meggyültetvényekben, ahol a sorközöket füvesítették a cserebogár pajorja károsíthat. Ez azért is nagyon veszélyes, mert a gyökérzónában élő pajor ellen hatásos rovarölő szer jelenleg nem ismert. Amennyiben a füvesítés indokolt, úgy akkor a májusi cserebogár tömeges rajzásának éveiben a tojásrakás megakadályozása érdekében a nőstények repülésének időszakában kémiai védelemről szükséges gondoskodni. A tápanyagellátás mikéntje közvetve határozottan befolyásolhatja egyes kártevők vagy kórokozók elszaporodásának, kártételének mértékét. Ennek hatása fokozott mértékben jelentkezik azokban az ültetvényekben, ahol a rovarölő szerek rendszeres alkalmazásának kihatásaként a természetes ellenségek száma minimális vagy azok hiányoznak. 349

360 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A piros gyümölcsfa-takácsatka napjainkban elsősorban az alma, a szilva és őszibarack kártevője, amely ellen rendszeresen szükséges védekezni. Gyakori túlszaporodásának egyik oka, hogy tápnövénye leveleinek magas a nitrogéntartalma tojásprodukciójának 50%-os emelkedését válthatja ki. Amennyiben a rovar- és atkaölő szerek alkalmazása lehetővé teszi a ragadozó atkák fennmaradását, szaporodását, a piros gyümölcsfa-takácsatka egyedszáma a levelek nitrogéntartalmától függetlenül a káros szint alatt marad. A füstösszárnyú körte-levélbolha tömeges elszaporodása is részben agrotechnikai okokra vezethető vissza. A tojásrakásra, a tojások fejlődésére a növekedésben lévő hajtások és különösen azok fiatal levelei igen jó feltételeket biztosítanak. A nőstények a lerakott tojásaik 80%-t a növekedésben lévő hajtások fiatal leveleire helyezik. A megemelt adagú nitrogén hatására az ún. jól kezelt ültetvényekben a hajtás növekedése a vegetációs időszak végéig tart. A körte-levélbolha nőstényei augusztus végéig-szeptember elejéig találnak a tojásrakásra kedvező helyet. Miután egy nőstény átlagosan tojást rak, évenként 5 6 nemzedéke fejlődik ki így a kedvező feltételek a populáció egyedszámának igen gyors növekedését teszi lehetővé. A túlzott mértékű vagy nem megfelelő időpontban végzett metszés kihatásaként hosszan tartó hajtásnövekedés és vízhajtásképződés a körte- levélbolha, a levéltetvek, a vértetű tömeges elszaporodását segíti elő. Az almafák erőteljes koronaritkítása a korábban gyengeségi kártevőként ismert üvegszárnyú almafalepke káros mérvű elszaporodását váltotta ki. Amikor az ültetvényben erőteljes koronaritkítást hajtanak végre, akkor az eltávolított gallyak helyén képződött 3 5 cm átmérőjű sebfelületek peremén képződő kallusz az egyébként a fa kérge alatt élő hernyó fejlődésére kedvező feltételeket biztosít. A sebkallusz felélését követően a metszési felületek nem forradnak be, nyílt sebek maradnak a koronában, amelyeken másodlagos kórokozók telepednek meg, amelyek az ágrészek, majd a fa pusztulását okozzák. Ha a túlzott mérvű koronaritkítás nem kerülhető el, a metszési felületeket fasebkezelő anyaggal le kell zárni. Az intenzív, szuper intenzív almaültetvények részére nevelt oltványok esetében a törpésítő hatás fokozása érdekében a talaj színe felett cm magasságban szemeznek. Ebből adódóan a cm magasságig nyílt felületen lévő alany tápanyagtorlódás miatt megvastagszik. Ez a felület az üvegszárnyú almafalepke tojásrakására, a kéreg alatti felület a hernyó fejlődése számára ugyancsak kedvező feltételeket biztosít. A kéreg alatt járatot készítő hernyó elfogyasztja a kambiumot, ezzel megakadályozza tápanyag- és vízellátást, tönkreteszi, elpusztítja az oltványt. A kártétel megakadályozása érdekében intenzív védekezésre van szükség. A biológiai védekezés lehetőségei A gyümölcsösökben előforduló parazitoidoknak, ragadozó fajoknak a gyümölcsösök kártevő populációinak szabályozásában jelentős, de fajonként eltérő mértékű szerepük van. A természetes ellenségek több gyümölcskártevő ízeltlábú faj káros mérvű elszaporodását képesek megakadályozni vagy egyedszámukat minimális szintre visszaszorítani, de ugyanakkor ellenkezőjének is számos példája ismert. A vértetű behurcolását követően a védekezés hatékony módjának bizonyult, egyik természetes ellenségének, a vértetű fürkésznek (Aphelinus mali) betelepítése Észak-Amerikából Európába. A vértetű fürkész megtelepedését és elszaporodását követően a vértetű szaporodását hatékonyan korlátozta, amíg kártevők ellen arzén- vagy nikotintartalmú készítményekkel védekeztek. A későbbiekben bevezetett DDT hatóanyagú készítmények a vértetű ellen hatástalanok voltak viszont a vértetű fürkészt veszélyeztették. Ezért rendszeres használatát követően a vértetű újból veszélyes mértékben szaporodott el. A szerves foszforsavészter-készítmények bevezetését követően a vértetű egyedszáma újból a veszélyes szint alá süllyedt, de a vértetű fürkész hiányában elszaporodásával állandóan számolni kellett. A szelektív hatású rovarölő szerek mindkettő ellen hatástalanok, ezért rendszeres alkalmazásuk esetén az alany fogékonyságának, illetve ellenálló képességének és a vértetű fürkész hatékonyságának függvénye elszaporodásának mértéke. A takácsatkák túlszaporodásának, egyik oka, hogy a széles hatásspektrumú rovarölő szerekkel a gyümölcsösökben természetes ellenségeit, elsősorban a ragadozó atkákat is kiirtották. Ahol a ragadozó atkák újbóli megtelepedése és fennmaradása biztosítható, a takácsatkák nagy egyedszáma újból minimálisra csökken. A gyümölcsösökben az elmúlt évtizedekben több aknázómolyfaj populációi szaporodtak el káros mértékben. Ebben az esetben is megállapítást nyert, hogy az aknázó molyok egyébként nagy számú parazitoidjainak faj- és egyedszáma is minimálisra csökkent a gyümölcsösökben. Amennyiben ezek a parazitoidok betelepülhetnek a gyümölcsösbe, ott fennmaradhatnak két, legkésőbb három éven belül az aknázómolyok hernyóinak 50 70%-t parazitálják, ami a populáció összeomlását jelenti. A különböző fürkészdarázsfajok az aknázó molyok szaporodását képesek hatékonyan korlátozni. 350

361 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A sodrómolyok, az almailonca hernyóinak többnyire csak 25 30%-t pusztítják el a fürkészdarazsak. Ez ugyan azt jelenti, hogy a parazitoidok a sodrómoly népességek szaporodását is képesek bizonyos mértékben szabályozni, azonban ez többnyire nem elegendő a jelentősebb kártételek elhárításához. Az almamolynak is több természetes ellensége ismert, azonban ezek nem képesek káros mérvű egyedszámát mérsékelni. A kaliforniai pajzstetűnek jól ismert parazitoidja az Encarsia perniciosi, hazánkban is növekvő egyedszámban fordul elő, azonban a kaliforniai pajzstetű népességek egyedszámát észrevehető módon nem csökkenti. További kártevők sorolhatók fel, amelyeknek természetes ellenségei ugyan előfordulnak a gyümölcsösökben, azonban a tevékenységük nem elegendő gazdaállataik kártételének megakadályozására. Ezek ellen a kártevők ellen kénytelenek vagyunk rovarölő szereket alkalmazni. A ragadozók egy része, mint pl. a katicabogarak, az atkászböde (Stethorus punctillum), a ragadozó poloskák (Anthocoris fajok, Orius fajok) csak addig tartózkodnak a gyümölcsösben ameddig ott a préda állataik, takácsatkák, körte-levélbolha nagy egyedszámban fordulnak elő. A kis egyedszámban előforduló növényevő populációk káros mértékű elszaporodását nem képesek megakadályozni. A helyhez kötött ragadozók, mint pl. a ragadozó atkák, a pókok a gyümölcsös életközösségének állandó tagjai, a kis egyedszámban előforduló növényevő ízeltlábú fajok szaporodását is szabályozzák, káros mértékű elszaporodásuk megakadályozására is képesek. A ragadozók és parazitoidok tevékenységére a gyümölcsös életközösségében feltétlenül szükség van, azonban egymagukban a növényevő ízeltlábú fajok mindegyikének káros mérvű elszaporodását nem képesek megakadályozni. Ezért hasznos tevékenységük mellett is szükség van rovarölő szerek jól átgondolt alkalmazására. A kémiai védekezés lehetőségei A szelektív hatású rovarölő szerek ipari méretű előállítása, forgalmazása lehetővé teszi olyan védekezés kialakítását, amely a kártevők természetes ellenségeinek messzemenő védelmét is biztosítja. A jelenleg rendelkezésre álló szelektív hatású rovarölő szerek részben juvenilhormon-analógok (juvenoidok) mint a fenoxikarb, piriproxifen hatóanyag-tartalmúak, tojásölő és átalakulás gátló hatásúak; a vedlési hormonanalógok (ekdiszteroid-antagonista) mint a tebufenozid, vedlésserkentő hatásúak; valamint a kitinszintézis gátlók, mint a diflubenzuron, teflubenzuron, lufenuron, triflumuron vagy buprofezin hatóanyagúak, tojásölő és vedlés gátló hatásúak. Ezek a készítmények csak bizonyos rovarok, rovarcsoportok ellen hatásosak, faj- vagy csoport- és ugyanakkor stádiumspecifikus hatásúak. Több, jelenleg veszélyes kártevőként számon tartott ízeltlábú faj ellen hatásosak. Olyan kártevők elleni védekezés is megoldható alkalmazásukkal, amelyre korábban nem volt lehetőségünk. Ugyanakkor a kártevők természetes ellenségeinek többségét nem veszélyeztetik, az integrált növényvédelem feltételeinek, a korábbi rovarölő szerekkel ellentétben, messzemenően megfelelnek. Hatásosak az olyan súlyos károkat okozó ízeltlábúak, mint az aknázómolyok, almamoly, almailonca és körtelevélbolhák ellen. A szelektív hatású készítmények alkalmazásának időpontja stádiumspecifikus hatásuknak megfelelően, meghatározott időponthoz kötött. Ezeknek a készítményeknek az ára magas. Ezért kijuttatásának időpontját a korábbiakhoz képest pontosabban szükséges meghatározni. Ennek a követelménynek a kártevő faj előfordulásának, repülési intenzításának egyértelmű megállapítására van szükség. A jelenleg már rendelkezésre álló feromoncsapdákkal a szóban forgó kártevők előfordulása, rajzásának menete kellő pontossággal megállapítható. Megjegyzendő, hogy a széles hatásspektrumú rovarölő szerekkel végzett permetezéseket is célszerű feromoncsapdás megfigyelésekhez igazítani. Ugyanis így csak a ténylegesen szükséges permetezések kivitelezésére kerül sor, ami egymagában is a környezetterhelés csökkentését jelenti. A környezetkímélő növényvédelem kialakítása érdekében sorolták a növényvédő szereket három kategóriába. Zöld kategóriába tartoznak azok a készítmények, amelyek környezetszennyezése minimális. Ezek az integrált növényvédelem feltételeinek megfelelnek. Sárga kategóriába tartoznak azok, amelyek az integrált növényvédelem keretei között csak bizonyos megkötésekkel alkalmazhatók. A piros kategóriába tartozók az integrált növényvédelemben nem használhatók. Végezetül megállapítható, hogy gyümölcsösökben alkalmazható agrotechnikai, biológiai és kémiai eljárások mindegyikének megvan a maga fontos szerepe a károsítók elleni védekezésben, azonban egymagukban a termés mennyiségének és minőségének védelmére nem elegendőek. Egymás hatását fokozhatják, de ugyanakkor helytelen alkalmazásuk révén le is ronthatják, megbízható környezetkímélő növényvédelem csak együttes harmonikus alkalmazásukkal biztosítható. 351

362 5.2. Az integrált növényvédelem A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcstermesztésben már régebben is több olyan termesztéstechnikai eljárást alkalmaztunk, amelyek az újabb lehetőségekkel együttesen biztosíthatják az integrált védelem kialakítását, fenntartását. Az integrált növényvédelem hazai bevezetése újabb módszerek feltárása, megállapítása megkezdődött, elsősorban az alma- és részben a körteültetvényekben. Az ültetvények helyének kijelölése a növényvédelem szempontjából is alapvetően fontos. Kedvezőtlen kitettség esetén a károsítók kártétele veszélyességének mértéke fokozódik. A telepítési rendszer, a koronaalak megválasztásánál a kártevők és kórokozók elszaporodását befolyásoló tényezők többnyire figyelmen kívül maradnak, azonban a permetezés megfelelő kivitelezésének lehetőségét feltétlenül szem előtt kell tartani. Az öntözésre is berendezett ültetvényben lehetséges és célszerű a sorközöket füvesíteni, ami a permetezések optimális időpontban való elvégzését adja. A fajták megválasztását az esetek többségében nem a károsítókkal szembeni fogékonyságuk határozza meg. Azt azonban feltétlenül ismerni kell, hogy mely kórokozókkal, kártevőkkel szemben milyen mértékben fogékonyak, mert ez az alkalmazható kémiai védekezés szükségességét határozza meg. A telepítés előtt a talajban előforduló gyökéren táplálkozó kártevők (cserebogárpajor) mennyiségét kártételük várható mértékét feltétlenül meg kell állapítani. Újratelepítés esetén, függetlenül attól, hogy a fajták miként követik egymást, az újratelepítés eredménytelenségét kiváltó szervezetek fonálférgek, rozellíniás gyökérpenész, szegecsfejű gomba, újratelepítési betegséget okozó ágensek előfordulásának mértékéről feltétlenül tájékozódni kell. Telepíteni csak megfelelő növény-egészségügyi bizonylattal ellátott szaporítóanyagot szabad. A metszés időpontját, különösen a csonthéjasok, azok közül is elsősorban a kajszi esetében, a kajszi hirtelen elhalását okozó Pseudomonas syringae fertőzés megakadályozása érdekében tavasszal célszerű végezni. A metszés, de különösen a koronaritkításkor fűrésszel okozott vágási felületeket sebkezelő anyaggal azonnal zárni kell. Az ültetvényekben a lehullott, nagy felületen megmaradó levelekben telelnek az alma és a körte venturiás varasodása, a szilva polisztigmás levélfoltossága, a csonthéjasok, valamint a dió gnomóniás levélfoltossága kórokozói. Az áttelelt levelek tavasszal a fertőzés veszélyes forrásai. Az ősszel lehullott levelek enyhe teleken, Hollandiában, Angliában, Németország nyugati vidékein tavaszig túlnyomó részben lebomlanak, nitrogéntartalmú műtrágya kijuttatásával a lebomlás folyamata nagy biztonsággal meggyorsítható. Kontinentális klimatikus viszonyok között az esetek többségében ezek a levelek nem bomlanak le, a nitrogénes kezelést követően a lebomlás folyamata tavasszal gyorsulhat fel, ami az aszkospóra-képződést, a tavaszi fertőzési veszélyt fokozhatja. A mi körülményeink között ennél drasztikusabb beavatkozásra van szükség (benomillal vagy dinitro-orto-krezollal végzett őszi lombkezelés) ami az integrált védekezés keretei között nem alkalmazható. Az áttelelő levelek megsemmisítésének más módját kell keresni. A tél végi lemosó permetezések alkalmával az almaültetvényekben a mészkénlé (Nevikén), a körteültetvényekben a körte-levélbolha magas egyedszáma esetén a DNOC tartalmú készítmények, a továbbiakban a piros vagy fehér bimbós állapotig a tűzelhalás (Erwinia amylovora) fertőzés esélyének csökkentése érdekében a réztartalmú készítmények alkalmazását kell előnyben részesíteni. A rovarölő szerek közül igen előnyösen alkalmazhatók a növekedésszabályozó (IGR) készítmények. Azonban a levéltetvek, a kaliforniai pajzstetű, a gyümölcsdarazsak ellen hatástalanok, a viszonylag hosszú élelmezésegészségügyi várakozási idejük miatt a szüret előtti időszakban nem alkalmazhatók. Azon kártevők ellen, amelyek a széles hatásspektrumú rovarölő szerek rendszeres használatát követően szaporodtak el káros mértékben (aknázómolyok, körte-levélbolha), valamint több más kártevő, mint az almamoly, almailonca, körtemoly, szilvamoly, keleti gyümölcsmoly is hatásosak. A sziromhullás időpontjában, valamint a szüret előtti időszakban zöld és sárga kategóriába sorolt rovarölő szerekkel lehet védelmet biztosítani. Az integrált növényvédelem kialakításának, fenntartásának alapvetően fontos követelménye a rendelkezésre álló előrejelzési módszerek. Ezekkel a permetezések szükségessége és időpontja mind nagyobb biztonsággal állapítható meg, így kellő körültekintéssel a rovarölő szerek felesleges kijuttatása is elkerülhető. 352

363 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 5.3. A gyümölcsösök újratelepítésének kérdései Több mint 200 évvel ezelőtt figyeltek fel először arra, hogy az őszibarack-ültetvény helyére telepített őszibarackfák gyengén fejlődnek, hozamuk alatta marad a vártnak. A hasonló jellegű tapasztalatok száma, különösen az elmúlt években, ugrásszerűen megnőtt. Elsősorban faiskolákban figyeltek fel az ugyanarra a helyre többször egymás után telepített magoncok, oltványok gyenge növekedésére. Mind gyakrabban fordul elő, hogy a gyümölcsösök helyére telepített ültetvény fái gyengén fejlődnek, súlyosabb esetben az újratelepített fák túlnyomó része elpusztul, az ültetvényt fel kell számolni. Ezzel szemben viszont azoknak a gyümölcsösöknek a száma sem alacsony, amelyekben a gyümölcsös helyére telepített ültetvény fái jól fejlődnek, a hozamuk kielégítő. A gyümölcsfáknak vagy a bogyósgyümölcsűeknek az újratelepítést követő gyenge fejlődését, növekedését különböző okokra vezették vissza. Ezeket rendszerint talajuntság gyűjtőnéven említik. Feltételezték, hogy egyes növényfajok a számukra szükséges valamilyen sajátos, táplálékul szolgáló anyagokat vonnak ki a talajból, ezért a folyamatosan ugyanazon területen termesztett növény elszegényíti a talajt a számára igényelt anyag kivonásával. Ez az összefüggés a talajuntság kialakulására, okára vonatkozó, máig is élő tápanyagelmélet alapja. Egy másik, gyakran említett feltételezés a toxinelmélet. Ennek lényege, hogy a növényzet gyökérzete, vagy újabb megvilágításban a gyökér- és gyökérmaradványokon élő mikroorganizmusok, olyan anyagcseretermékeket juttatnak a talajba, amelyek az újonnan oda telepített növényt mérgezi. Az organizmuselmélet szerint az egyoldalúan termesztett növény gyökérváladéka megváltoztatja, egyoldalúvá teszi a rizoszféra összetételét, ami negatívan hat vissza a talajállapotra és a kultúrnövényre. Az elmúlt évtizedekben végzett kiterjedt vizsgálatok eredményei a tápanyag-toxin- és organizmuselmélet feltételeit nem igazolták. A jelenlegi ismereteink szerint az újratelepítési problémákat az ugyanazon helyen hosszabb időn keresztül vagy ott egymást követően termesztett növény gyökérzónájában felszaporodott fonálférgek és gombák okozhatják. Az újratelepítési vagy specifikus újratelepítési betegség vagy probléma okozói is, amint azt az eddigi vizsgálatok adatai bizonyítják, jelenleg már ismert vagy közelebbről még meg nem határozott gombák. A gyökérkárosító fonálférgek jelentőségét az újratelepítési problémák kiváltásában Ausztrália, Észak-Amerika és Európa több gyümölcstermesztő vidékén is bizonyították. Főként Észak- és Nyugat-Európában veszélyes a Pratylenchus penetrans fonálféregfaj. Ezeken a területeken a gyümölcsültetvények talajában annyira gyakran fordul elő nagy egyedszámban, hogy kártételének megelőzése érdekében indokoltnak tartották az East Mallingban szelektált almaalanyok P. penetransszal szembeni fogékonyságát, illetve ellenálló képességét értékelni. Dél-Európában a P. vulnus okozhatja gyümölcsfák sikertelen újratelepítését. A Meloidogyne arenaria gubacs-fonálféreg Dél-Európában az őszibarackalanyok gyökérzónájában szaporodik el olyan gyakran káros mértékben, hogy az újratelepítésnek jelentős akadálya lehet. Az őszibarack újratelepítési nehézségek megoldása érdekében szükségesnek tartották a M.arenariával szemben ellenálló alanyok szelekcióját. Magyarországon ezek a fonálféregfajok helyenként, szórványos kis egyedszámban fordulnak elő, az eddigi felvételezések adatai szerint gyümölcsfák gyökérzónájában káros mértékben nem fordultak elő, újratelepítési problémát nem okoztak. Hazai körülmények között fonálféreg rezisztens alanyok telepítésével a talajuntság okozta nehézségek nem oldhatók meg. Megtörténhet azonban, hogy külföldről származó szaporítóanyaggal ezeknek a fajoknak olyan populációi kerülnek be, amelyek veszélyes mértékben szaporodhatnak el. A magyarországi gyümölcsültetvényekben a Xiphinema vuittenezi fonálféregfaj szaporodik el olyan mértékben, hogy az újratelepített gyümölcsfa gyökérzetének fejlődését károsan befolyásolhatja. Tehát indokolt az újratelepítést megelőző vizsgálatok alkalmával a fonálféreg-fertőzöttség mértékéről is tájékozódni. A kórokozók közül rozellíniás gyökérpenész (Rosellinia necatrix) és a szegecsfejű gyökérgomba (Roesleria hypogea) a hazai sikertelen újratelepítések egyik leggyakoribb okozója. A rozellíniás gyökérpenész gazdanövényköre rendkívül széles, a gyümölcsfák és szőlő gyökerén kívül a lágy szárú növények gyökerén is tenyészik. Az újratelepített gyümölcsös helyén az előző gyümölcs- vagy szőlőültetvény földben maradt gyökerein fennmaradt telepei is a fertőzés forrásai. Fertőzött lehet a faiskolai szaporítóanyag is. A szegecsfejű gyökérgomba elsősorban szőlő, erdőirtás vagy gyümölcsös után telepített fák, továbbá 4 5 éves forgóval üzemelő faiskolából származó oltványok gyökérzetét károsítja. A rozellíniás gyökérpenész és a szegecsfejű gyökérgomba károsításának megelőzése érdekében újratelepítés esetén a felszámolt ültetvényből származó gyökérmaradványokat gondosan el kell távolítani, ezt követően 4 5 évig a területet pihentetni kell. Az újratelepítési problémaként eddig alig ismert két kórokozó magyarországi 353

364 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai viszonyok között igen súlyos, nehezen elhárítható károkat okoz. Ezért előfordulásának megállapítására különösen sok figyelmet kell fordítani. A Savory nyomán specifikus újratelepítési betegségnek nevezett jelenség jellemzői, hogy fajspecifikus, amennyiben a talajuntságot kialakító növényfajtól kissé távolabbi rokonságú faj már nem károsodik, ha unt talajba ültetjük. Így pl. almaunt talajban nem károsodik a cseresznye vagy más csonthéjas faj, de károsodik az alma és a körte vagy a birs. A cseresznyeunt talajban viszont nem károsodik az alma a körte, de károsodik a cseresznye és a szilva. A tünetek nem jellegzetesek, megkülönböztető értékük nincs, a növény általános leromlottsága, gyenge fejlődése, beteges állapota mutatja. A talajuntságot kiváltó ágens hosszabb idő múlva, év elteltével is jelen van a talajban, hatása érvényesül. Ugyanott toxin jelenléte nem igazolható, tápanyag-utánpótlással nem szüntethető meg, esetenként vízellátással, a talaj ph-értékének csökkentésével hatása mérsékelhető. A talaj klórpikrines kezelésével a talajuntság megszűntethető. A talajuntságot kiváltó szervezet közvetett módon, biológiai talajteszteléssel mutatható ki. Az újabb vizsgálati adatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a talajuntságot minden bizonnyal talaj- és klimatikus viszonyoktól függően több különböző mikroorganizmus válthatja ki. Ezt támasztják alá azok a hazai vizsgálati eredmények is, amelyek szerint a talajuntság nem minden alkalommal fajspecifikus. Ez a körülmény a Pithium fajok gyökérkárosító hatására utalnak. A telepítés előtt feltétlenül szükséges megállapítani, hogy a kijelölt területen újratelepítési problémát okozó tényező mennyiben fordul elő. Ennek ismeretében ugyanis elkerülhető a sikertelen újratelepítés vagy ellenkezőleg, a felesleges talajfertőtlenítés annak költségeivel és a talaj élővilágára gyakorolt káros hatásával együtt. A rozellíniás gyökérpenész és a szegecsfejű gyökérgomba előfordulása a területen található gyökérmaradványok mikológiai vizsgálatával állapítható meg. A fonálférgek esetében célszerű részletesebb nematológiai vizsgálatot végeztetni, ami a fitopatogén fonálféregfajok és azok mennyiségének megállapítása mellett az ott előforduló ragadozó fonálféregfajok arányának kimutatására is kiterjed. Előfordulhat ugyanis, hogy egy nematicid kijuttatását követően a hasznos szervezetek is olyan mértékben pusztulnak el, ami a későbbiekben a fitopatogén fajok túlszaporodását válthatja ki. A talajuntságot okozó mikroorganizmusok előfordulása egy a Magyar (1984) által módosított biológiai teszteléssel megbízhatóan kimutathatók. Ennek az eljárásnak az előnye, hogy külön nematológiai vizsgálat nélkül is utal a káros mennyiségben előforduló fitopatogén fonálférgekre. A szóban forgó vizsgálatok időigényesek. Annak megállapítása, hogy a újratelepítést akadályozó tényező vagy tényezők előfordulnak-e egy tenyészidő szükséges. 6. Betakarítás, tárolás, áruvá készítés és értékesítés 6.1. Betakarítás A gyümölcs-betakarítás (szüret), a gyümölcstermesztési technológia egyik legfontosabb jövedelemérzékeny munkafolyamata. Az ezt követő tárolás, áruvá készítés, értékesítés, egymásra épülő, egymással szoros kapcsolatban álló munkaműveletek. E folyamat során válik a gyümölcs (termék) nyereség céljából előállított, eladható áruvá. Az így előállított áru jellemzőit (méret, szín, megjelenés, megengedhető hibatűrések, csomagolás stb.) fajokra, fajtákra lebontva a szabványok, illetve az január 1.-től hatályos Magyar Élelmiszerkönyv tartalmazza. A gyümölcs-betakarítás részfolyamatai a szedés (szüret), anyagmozgatás (szállítás), áruvá készítés (manipulálás), tárolás és értékesítés. A betakarítási módszerek az árugyümölcsösökben több szempont alapján csoportosíthatók ( táblázat). 354

365 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Gyümölcs-betakarítási módok rendszerezésének szempontjai Az egyes betakarítási eljárások nem minden esetben különíthetők el határozottan, mert gyakran egymást átfedik. Az egyik alapvető tulajdonság ebből a szempontból a gyümölcs érettségi állapota. A fogyasztási érettségben leszedett gyümölcs a legtöbb formában hasznosítható Szüreti előkészületek, termésbecslés módszerei Függetlenül a szüret módjától a tényleges betakarítás megkezdése előtt 3 4 hónappal, a termésbecslésre alapozott minden részletre kiterjedő betakarítási tervet kell készíteni a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében. A betakarítási terv fő részei. 1. Termésbecslés ideje, módszere 2. A betakarítás módszere táblánként, fajonként 3. Értékesítési terv belföldre és exportra értékesítés és átvevők szerinti ütemezés szállítási szerződések megkötése 4. Munkaerőterv szedők létszáma (saját, idegen, felügyelők, irányítók) rakodók, kiszolgálók áruvá készítők szállításban, értékesítésben foglalkoztatottak vagyonőrzés 5. Göngyölegterv szedő- és tárológöngyölegek göngyölegek szállításra, tárolásra, áruforgalmazásra csomagolóanyagok, kiegészítők (címkék, sarokrögzítők, pántok stb.) 355

366 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai 6. Szedőeszközök szedőedények, kézi és gépi mozgatású szedőállványok 7. Erő- és munkagépek szállító járművek (kerten belüli és kívüli teher, valamint személyszállítás) rakodógépek traktorok, pótkocsik, speciális szállítóeszközök (például görgős kocsik, tartályládás szerelvény, önrakodó pótkocsik stb.) rázógépek 8. Áruvá készítés göngyölegigény anyagmozgatás gépei és eszközei betárolási terv műszakterv 9. Bizonylatok szállítási és munkaszerződések árukísérő bizonylatok dokumentálás (könyvelés), visszacsatolás Termésbecslés A várható termés előzetes mennyiségi és minőségi felmérése (termésbecslés) a gazdaságos betakarítás és értékesítés legalapvetőbb eleme. Az előrejelzést a szakember sokéves tapasztalatától a műholdas távérzékelésig tartó eljárásokon belül sokféle módszerrel lehet elvégezni. A szubjektív módszerek helyett az objektív becslési eljárásokat használják, amelyek valamilyen mérési módszerhez kötődnek. Mivel becslésről, előrejelzésről van szó, az adatok a tényleges mennyiségi és minőségi paraméterektől pozitív és negatív irányba is eltérhetnek. A becslési hibák legfőbb okai az átlagostól eltérő vagy rendkívüli időjárás-változásban (például az évi országos tavaszi fagykár, 2000-ben a szokatlanul forró augusztus-szeptember, a évi nyár végi jégverések, viharkárok stb.), termesztéstechnológiai (növényvédelem, öntözés stb.) hiányosságokban keresendők. A termésbecslések az egységnyi területen lévő növényegyedek (azok kora, egészségi állapota, művelési rendszer, a fajta potenciális termőképessége az adott táblán) és a gyümölcs fizikai jellemzőin (átlagos tömeg, méretmegoszlás, növényenkénti darabszám) alapulnak. A termésbecslési módszerek a következők: 1. Tájékoztató előrejelzési módszerek a. Rügyvizsgálat nyugalmi időszakban Január végére gyakorlatilag mindegyik gyümölcsfaj befejezi mélynyugalmi állapotát. Ettől az időtől kezdve a hosszirányban felezett rügyekben már szabad szemmel vagy nagyító alatt jól láthatók a virágkezdemények. Korábbi időpontban csak mikroszkópos és szövettani vizsgálatokkal lehet megállapítani az ivarszervek életképességét. A rügyvizsgálati eljárások csak hozzávetőleges adatokkal szolgálnak, hiszen a virágzásig tartó időszakban a rossz időjárási tényezők (tél végi fagy) nagyban módosíthatják az adatokat. b. A virágzás mértéke 356

367 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A virágzás mértéke (db/ág vagy vesszőfolyóméter, növényenként bonitált sűrűség) szintén tájékoztató jellegű adat, hiszen a késő tavaszi fagyok vagy a kórokozók fertőzése (pl. a csonthéjasoknál a monília, poloskaszagú darazsak stb.), komoly terméskiesést okozhatnak. c. Kötődés (berakódottság) mértéke Az előző módszerhez képest objektívebb, mivel a törzsfelület cm 2 /gyümölcs db, vagy ágfolyóméter/gyümölcs db és a fajtára jellemző méretadatokból jó közelítéssel lehet megbecsülni a várható termésmennyiséget. Ezek a számadatok egyben a gyümölcsritkítás mértékéhez is támpontul szolgálnak. 2. Objektív termésbecslési módszerek a. Próbaszüret mintanövényekről Ezt az eljárást a kisebb termetű gyümölcstermő növényekkel lehet sikeresen alkalmazni abban az esetben, ha ismerjük a fajta szedéskori méretmegoszlását és a méretkategóriákhoz tartozó átlagos gyümölcssúlyt. A mintanövények kijelölésekor mindenképpen tartsuk be a véletlen mintaszedés szabályait, valamint azt, hogy a területegységre jutó egyedeknek vagy területnek legalább 5%-a kerüljön kijelölésre. b. Winter-féle termésbecslés almatermésűekre Az eljárást Winter dolgozta ki (Winter, F. in. Simon, 1974), alapja a termésmennyiség és a gyümölcssűrűség megállapítása korábbi adatok alapján. A gyümölcssűrűség meghatározásához egy 6 6 cm-es ablakú kartonlapot használunk. A kartont kinyújtott karral (kb. 60 cm) tartjuk 6 m-re a vizsgált fától, és az ablakon keresztül megszámoljuk a gyümölcsöket 70 cm koronamélységig. Nagyobb távolságból végezve a számlálást csökkenteni kell a keret méretét (pl. 12 m-ről 3 3cm-re), kisebbről pedig növelni (pl. 3 m-ről 12 12cm-re). A tábla terméshozamának megbecsülésére fajtánként 6 6 véletlenszerűen kiválasztott fán kell elvégezni a sűrűségszámlálást, mindegyik fa két oldalán 5 5 véletlenszerűen kiválasztott helyen. A 6 fa átlaga adja a fajtára vonatkozó az évi sűrűséget. A várható termésmennyiséget a korábbi évek termésmennyisége és gyümölcssűrűsége alapján számíthatjuk ki, az x helyébe helyettesítve a gyümölcssűrűséget az y = ax + b lineáris egyenletben. c. Zatykó-féle termésbecslés almára A módszert Zatykó Imre dolgozta ki Újfehértón (Zatykó in. Inántsy, 1996). Az eljárás alapja az, hogy a mintaágak gyümölcsszámából következtetni lehessen az egész fa termésére, mivel az ág a törzsnek egy része. A várható fánkénti termés képlete: kg/fa = T (cm)/m (cm) F G (db) S (kg), ahol: T (cm) = a becsült fa törzskörmérete, M (cm) = a mintaág körmérete, F = koronasűrűséget jellemző faktor, G (db) = a mintaágon megszámolt gyümölcs, S (kg) = a várható átlagos gyümölcssúly. A faktor tulajdonképpen az a szám, amely kifejezi, hogy a fa ágkörméreteinek összege hányszorosa a törzskörméretnek. Ehhez néhány jellemző fa 2,5 cm-nél vastagabb elsőrendű ágainak és a felettük mért sudár körméreteit összeadjuk, és az öszszeget osztjuk a törzs körméretével. A várható átlagos gyümölcstömeg pomológiai leírásokból, illetve a táblázatból kereshető ki, ha az alma alakja nem tér el nagyon a gömbtől. 357

368 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A különböző méretű almák súlya és az 1 tonnához szükséges darabszám (Zatykó adatai nyomán, 1996) Természetesen a mérethez tartozó súly fajtánként is eltérő, de ugyanígy évjáratonként is módosulhat. A becslés időpontjától függően az eredményeket korrigálni kell a szokásos közép-szüretidőponthoz képest az alábbiak szerint: az időpont alapján 2 naponta +/ 1%, a július-augusztus hónapokban átlagosan hulló 150 mm csapadéktól való eltéréshez képest 30 mm-ként +/ 10% A szüret idejének meghatározása A szedési érettség relatív fogalom, hiszen a szedés utáni céloktól függően különböző érettségi állapotban kell leszedni a gyümölcsöket. A gyümölcsök szedési idejét alapvetően befolyásolja az, hogy azonnali fogyasztás, rövidebb-hosszabb idejű szállítás, élelmiszer-ipari feldolgozás, tartós vagy átmeneti tárolás vár-e a szedés után a gyümölcsökre. A túl korai és a túl kései szüret egyaránt hátrányos ( táblázat), ezért alapvető feladat az optimális szüreti idő meghatározása. Ez nem könnyű, hiszen számos érést módosító tényező (pl. alany, koronaforma, a fa kora, éghajlati és időjárási sajátosságok stb.) befolyásolja a gyümölcs érettségét jelző tulajdonságokat táblázat. Az optimálistól eltérő szedési idő hatása a gyümölcs minőségére (Winter adatai nyomán, 1981) 358

369 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Hámoriné (1974), Hámoriné és Váradyné in Gyuró (1990) szerint érésjelzőnek olyan eljárások alkalmasak, amelyek objektívek, reprodukálhatók, kellőképpen érzékenyek, és az üzemi gyakorlatban is alkalmazhatók. A szedési érettség megállapítására használatos módszerek három csoportba sorolhatók ( táblázat) táblázat. A szedési érettség megállapításának módszerei (Hámoriné és Váradyné in Gyuró, 1990 és G. Tóth új adat) Az előrejelző módszerekkel előre megbecsülhető a szedés várható időpontja. Ezek inkább csak tájékozódó jellegűek, s csak abban az esetben megbízhatók, ha az adott tábláról többéves, megbízható adatsorunk van. A fővirágzástól eltelt napok száma, a hőmérsékleti összeg és a napfényes órák száma sokféle gyümölcsnél számításba vehető. A T-stádium az alma jellegzetes gyümölcsfejlődési állapota, az ehhez való viszonyítás pontosabb előrejelzést tesz lehetővé. A T-stádium a gyümölcsön akkor figyelhető meg, amikor kocsánymélyedés még nincs, a kocsány és a gyümölcs válla derékszöget zár be egymással (Stoll, 1968). A gyors módszerek előnye, hogy a gyakorlatban könnyen alkalmazhatók. A gyümölcsök alapszíne az érés során a fajra, illetve fajtára jellemző módon változik. Az alapszín változásának követésére több gyümölcsfajhoz (pl. alma és körte), sőt az alma esetében több fajtához (pl. Jonathan és Golden Delicious) többfokozatú alapszínskálát dolgoztak ki. A hazai színskálák közül említést érdemelnek Tomcsányi, Heltmann és Hámoriné színskálái. Ezek segítségével jól elkülöníthetők az éretlen, a tartós tárolásra, az átmeneti tárolásra és a fogyasztásra alkalmas gyümölcsök. A gyümölcsök fedőszíne fajtához nagyon kötött, a fedőszín-borítottság a koronán belüli elhelyezkedéstől is függ, s ezért színskálákkal kevésbé jellemezhető. A gyümölcs alap- és fedőszínének objektív mérési módszerei közül több módszer is alkalmazható (pl. spektrofotometriás módszer, tristumulusos felületi mérés stb.). Egyes bogyósgyümölcsűeknél az érettség egyik fokmérője a felület fényessége, ami a fedőszínnek sajátos jelleget kölcsönöz. A csonthéjasoknál a hasi barázda színváltozása, a hússzín mérése, illetve a klorofilltartalom követése jól alkalmazható a szedési időpont meghatározásához. A keményítőlebomlás követése elsősorban az almatermésűeknél alkalmazható. A lebomlás követésére tapasztalati skálákat dolgoztak ki. A fajták között elég nagy különbségek vannak, ezért az almatermesztő országok fő fajtáikról külön-külön színskálát készítenek. Hazánkban Hámoriné és Váradyné hat almafajtára (Gyuró, 1990) és három körtefajtára (Göndörné, 2000) dolgozott ki 7, illetve 6 fokozatú keményítőskálát. A skála használata nagyon egyszerű: a gyümölcsöt a legnagyobb átmérő mentén, a kocsányra merőlegesen kettévágjuk, a metszlapot kálium-jodidos oldatba mártjuk, s kb. 10 perces várakozás után láthatóvá válik a keményítő sötétkék színe. Minél érettebb a gyümölcs, annál kevesebb jódpróbával kimutatható keményítőt tartalmaz. Az érés során a parenchimasejtek rugalmasságvesztése miatt csökken a hússzilárdság. A puhulás mértékét környezeti és technológiai tényezők is befolyásolják, ezért bizonyos szerzők a hússzilárdságot nem elsősorban az érés, hanem a minőség, szállíthatóság és tárolhatóság jellemzésére tartják alkalmasnak. A hússzilárdság objektív mérésére különböző penetrométerek használatosak, s a mérések N/cm 2 értékben fejezhetők ki. 359

370 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcsök magszíne is jelzi az érettség változását. Az almatermésűek esetén a mag színe fehértől kávébarnáig változik. A csonthéjasoknál a magszínváltozás mellett fontos a magnak a hústól való elválása is. Héjasoknál az érés során a maghéj világosból barnává változik, és egyúttal megszárad. Szamócafajták esetében az aszmagok mérete, elhelyezkedése és fényessége is összefüggésben van a szedési optimummal. A szedésre érett gyümölcsöknél a kocsány és a termőrész között (pl. alma és körte), vagy a kocsány és a gyümölcs között (pl. csonthéjasok) kialakul egy ún. leválási réteg. Az érett gyümölcs általában könnyen leválasztható a termőrészről vagy a kocsányról. A héjasok érésének jól látható jelzője a zöld burok repedése. A kehelyparaméterek (pl. kehelyszélesség és mélység) valamint a gyümölcsfelület változása (pl. az egyenetlen gyümölcsfelület kisimulása) különösen néhány alma- és körtefajta esetében lehet hasznos. Számos gyümölcsfajnál és -fajtánál jól követhető a méret- és alakváltozás. A gyümölcs mérete ugyanis a teljes érettség állapotáig egyre nő. Az őszibarack, a kajszi és a szilva esetében a hasi barázda változása, a két gyümölcsfél aránya és deformáltsága az érettségi fokot is jól jelzi. Ennek segítségével Mohácsy, Tomcsányi és Peregi (1963) például az őszibarack esetében a következő érettségi fokozatokat különítik el: fejletlen, keményen fejlett, szilárdan fejlett, puhán fejlett és fán beérett állapot. A laboratóriumi érésmeghatározás műszeres méréseken alapul. Az érés legérzékenyebb mutatója a klimakterikus légzés és az etiléntartalom növekedése. A klimaktérium alatti légzésváltozás szoros kapcsolatban van az érési folyamatokkal. A klimakterikus típusú gyümölcsök a PKM (preklimakterikus minimum) és a KM (klimakterikus maximum) között érettek szedésre, amikor a légzésintenzitás növekszik. Az etilén gázkromatográffal mérhető, s jól alkalmazható a szedési idő és a tárolhatóság megállapítására. Ugyancsak gázkromatográffal vizsgálható az aromaanyagok megjelenése. Az oldható szárazanyag-tartalmat (refrakció) közvetlenül a szűrt gyümölcsléből határozzuk meg refraktométer segítségével. A refrakció az érés során nő, és a fogyasztásra alkalmas gyümölcsben a legmagasabb. Ennek nagy része cukor, ezért a refrakcióból a cukortartalomra is következtethetünk, de maga a cukortartalom laboratóriumi mérésekkel, a cukorféleségek aránya érzékeny műszerekkel (pl. HPLC) is nyomon követhető. A gyümölcsök savtartalma, s különösen a cukor/sav arány folyamatos mérése alkalmas jelzője az érés előrehaladásának, de ugyanakkor a változásnak napi ritmusa is van. Egyes szerzők a különböző indexek számítását javasolják. Franciaországban például Thiault in Gyuró, 1990 például az ún. minőségi indexet (M. I.) találta a legalkalmasabbnak: M. I. = cukortartalom (g/l) + 10 savtartalom (g/l). A különböző országokban az egyes fajtákhoz meghatározzák a minőségi indexek jellemző számait. Almánál és körténél igen megbízható módszernek tartják a Streif-indexet, amely a következőképpen számolható: Streif-index: T/ST S, ahol: T = húskeménység, kg/cm²-ben, ST = oldható szárazanyag-tartalom, S = keményítőskála-érték. Az érés-meghatározási módszerek egyenként nem elegendők, a szedési érettség megállapításához legalább három módszer egyidejű alkalmazására van szükség. Emellett mindig figyelembe kell vennünk a sokéves helyi tapasztalatokat és megfigyeléseket Kézi gyümölcsszüret A szüretkori gyümölcsminőség megőrzésének legbiztosabb módszere a megfelelően elvégzett, gondos kézi szedés. Az időegység alatt leszedhető gyümölcs mennyisége első sorban a gyümölcs tömegétől függ ( táblázat), de a teljesítményt több tényező is befolyásolja. Ezek közül a legfontosabbak: 360

371 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai a termés mennyisége, gyümölcs- és növényjellemzők (pl.: kemény vagy lágy húsállomány, tüskés vagy tövises növény), a betakarítás módja (egymenetes, színelő-, és válogatva szedés, gépesített betakarítás stb.), a gyümölcs érettségi állapota, leválaszthatósága, minőségi, osztályozottsági követelmények (kocsánnyal, hamvasan, pálhalevél nélkül stb.), ültetvényjellemzők (tenyészterület, koronaforma, támberendezés stb.), bérezés, teljesítményösztönző feltételek, munkaszervezés, időjárás, egyéb tényezők táblázat. Gyümölcsfajok átlagos méretjellemzői (Gondor, 1984; Papp és Porpáczy, 1999; G. Tóth, 2001; Sipos új adat) A termés mennyisége, illetve a korona formája, kiterjedése szintén alapvetően meghatározza a szedés teljesítményét ( táblázat). A leghatékonyabb szedés akkor végezhető, ha a dolgozó mell- és karmagasságban (átlag cm között), karnyújtásnyi mélységben (60 70 cm) földön állva, mindkét kezével dolgozhat. 361

372 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A kézi szedés elvárható teljesítménye a koronaforma és a termésmennyiség alapján (kg/munkaóra) (Gondor, 1984; Papp és Porpáczy, 1999; G. Tóth, 2001; Sipos új adat) 362

373 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A táblázat folytatása E követelményeket a kiegyenlített termésminőséggel rendelkező embermagasságú koronaformák elégítik ki. A kézi gyümölcs-betakarítás göngyölegei A szüret hatékonysága, valamint a termés minőségének megóvása a szedéskor alkalmazott göngyölegektől is függ. A betakarításhoz használt eszközöket az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: a. Szedőgöngyölegek, amibe a gyümölcsöt szedjük, és abból kiöntjük, vagy abban értékesítjük (fogyasztói göngyöleg). b. Gyűjtőgöngyölegek, amikbe ürítjük a leszedett gyümölcsöt, vagy a tele fogyasztói göngyölegeket rakjuk. c. Szedőállványok: kézi mozgatású emelvények, létrák, gépi mozgatású szedőemelvények. A szedőgöngyölegek általában valamilyen edények. Ezek lehetnek rugalmas falúak (vászon, műbőr, szőtt vagy fröccsöntött műanyag, fólia stb.), vagy merevek (fa, fém, műanyag, papír), illetve fogyasztói göngyölegek. Egyes esetekben szedőszerelvényes járvaszedés- a szedőgöngyöleg egyben gyűjtőgöngyöleg (tartályláda) is. Mohácsy Tomcsányi Peregi (1963) szerzők művében a korszerű szedőedényekkel szemben támasztott követelmények ma is érvényesek. Ezek szerint: 363

374 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai tegye lehetővé a kétkezes szedést, gyorsan és törődésmentesen lehessen üríteni, ne akadályozza a szedést, a dolgozót fizikailag minél kisebb mértékben terhelje. A puha és nyomódásra érzékeny gyümölcsök szedésénél (szamóca, málna, fekete bodza, őszi és kajszibarack, ribiszkék stb.) a merev falú szedőedényeket használjuk. A nyomódásra kevésbé érzékenyeknél (héjasok, téli alma és körte, szilva, ipari feldolgozásra kemény-éretten szedett gyümölcsök stb.) általában rugalmas falúakat részesítjük előnyben. A szedőedények ürítése történhet felülről, illetve alulról, hordozási szempontból pedig testre függeszthető és kézben hordottakat különböztetünk meg. Az alulüríthető testre függeszthető szedőedények hazánkban nem terjedtek el annak ellenére, hogy már ben ismert volt a Liszka-féle merev falú alul üríthető szedőedény (Liszka, 1937). A kézben hordható és felakasztható típusokból viszont széles a választék. A szedőedények mérete, űrtartalma változó. Általában a közismert horganyzott fémvödör méretével egyeznek (8 10 liter), kivéve a málna és a szeder szüreteléséhez használt 1 2 literes műanyag vödröket. A fogyasztói, illetve technológiai göngyölegbe történő gyümölcsszedés rendszerint a puha, nyomódásra érzékeny bogyósokra (málna, szeder, szamóca, köszméte, fekete bodza stb.) jellemző. A vevő a terméket a göngyöleggel együtt vásárolja meg, illetve azzal együtt kezdi meg a feldolgozást (mélyhűtés). Így kerülhető el az átrakással járó gyümölcstörődés. A friss fogyasztású bogyósokhoz a 0,25 0,5 kg-os hordfüles vagy anélküli műanyag és papírkarton tálkák a legkedveltebbek. A nyomódásra kevésbé érzékeny gyümölcsfajok (áfonya, kajszibarack stb.) dekoratív fogyasztói és egyben szedő- vagy gyűjtőgöngyölege a 2 3 kg befogadóképességű háncskosár. A gyűjtőgöngyölegek rendszerint a tároló- vagy szállítógöngyölegek közül kerülnek ki (ládák, rekeszek). A korábban elterjedt szállítóvázas (rakonca) megoldást felváltotta az olcsóbb rakathálózás vagy fóliázás. A szedőállványok Mohácsy Tomcsányi Peregi (1963) szerint annál jobban betöltik szerepüket, minél inkább olyan körülményeket biztosítanak a szedőnek, mintha földön állva szednének. Szedő- vagy állószintmagasságuk 0,7 2,2 m között változik. Az állványról történő szüret nagyon balesetveszélyes és fáradságos munka, ezért a jó szedőállvánnyal szemben a következőkövetelményeket támasztjuk: maximális stabilitás, biztonságos, kényelmes munkavégzés, könnyű, egyszerű, tartós kivitel, a koronába jól behelyezhető legyen. A korábbi kétágú különböző hosszúságú falétrákat ma már nem használjuk az árutermelő üzemekben. Nehezen mozgathatók, billenékenyek, a létrafokokon állni nagyon fárasztó. A korszerű alacsony és magas állványok ( és ábra) alumíniumcsőből készülnek. Állószintjük biztonságos, kényelmes munkavégzést tesznek lehetővé ábra - Magas szedő-metsző állvány 364

375 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai ábra - Alacsony szedő-metsző állvány A szedőemelvények 0,5 1 m magas eszközök, kerekes vagy kerék nélküli (szán) változatban készülnek. Feladatuk az üres, illetve tele göngyölegek ideiglenes tárolása és mozgatása. Végső soron a kézi anyagmozgatás egyszerű segédeszközei. 365

376 A kézi gyümölcs-betakarítás anyagmozgatási módszerei A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A leszedett gyümölcs útja a kerten belül a betakarítási módszerektől függ. Szedés kihelyezett szállító-, illetve tárológöngyölegekbe. Ezt a módszert általában akkor alkalmazzuk, ha úgynevezett teljes más szóval egymenetes szedést hajtunk végre (pl. cseresznye, meggy, szilva, fekete bodza stb.). A rakodógépektől és egyéb gyümölcsjellemzőktől függően lehet eldönteni, hogy milyen göngyölegekbe történik a szedés. A kisméretű, 8 15 kg befogadóképességű, kézzel is viszonylag könnyen rakodható göngyölegeket a facsíkba, míg a tartályládákat a sorközökbe rakják ki műszakkezdés előtt. Az üres és tele tartályládák mozgatásához, rakodásához alacsony és magas villásrakodókra vagy speciális szállító-rakodó gépekre (Nobili-Bin-Picker, Nobili-Transporter) van szükség. Az alacsony rakodók a táblaelválasztó útra, vagy a tábla meghatározott helyére hordják a megtelt ládákat, amelyeket a magas rakodók tömbösítenek, illetve raknak szállító eszközökre. A kisméretű teleszedett göngyölegeket a két sor egyik facsíkjában hagyják, így az összegyűjtéskor gyakorlatilag két szomszédos sor ládáit rakják a sorközben haladó szállítóeszközre. A kihelyezett göngyölegbe szedés egyik hátránya a megfelelő mennyiségű göngyöleg időbeni kirakása, valamint a jelentős gépszükséglet. Emelővillás kiközelítésnél a kelleténél több láda sok üresjáratot okozhat, a pótlólagos kiterítés csak nagyon körülményesen oldható meg. A speciális szállítógépeknél a ládahiány vagy túlterítés nem jelent komolyabb problémát, mert a felesleges ládát a gép le tudja tenni maga mögé. A bogyósok kézi szedésekor (szamóca, szeder, málna) a kihelyezett-göngyöleges módszer abban különbözik az előzőtől, hogy az üres és tele göngyölegeket külön dolgozók mozgatják a szedési ütemnek megfelelően. Ezzel az eljárással lehet a leszedett gyümölcsöt a leghamarabb eljuttatni a fogadóhelyre. Járvaszedés görgős kocsival. Korábban a korszerű gyümölcstermesztő nagyüzemekben az egyik legelterjedtebb betakarítási forma volt. Az eljárás onnan kapta a nevét, hogy az egy- vagy kéttengelyes vontatott szállítókocsin a 4 6 tartályláda görgős pályán állt. Az üres ládákat emberi erővel vagy villásemelőkkel rakják fel. A tele ládákat úgy rakja le az erőgép, hogy a kocsit vonóhorgánál a hidraulika segítségével megemeli, és lassan előre halad. A ládák a görgőkön viszonylag zökkenőmentesen csúsznak le a rakodótérre. Egy-egy görgős kocsihoz 8 12 szedő tartozik, akik közül általában kettő vagy négy az ürítést végezi. Megfelelő munkaszervezéssel a munkások csak addig függesztik fel a szedést, amíg a következő kocsi be nem áll a szedés helyére. A görgős kocsis betakarítás azokban az ültetvényekben hatékony, ahol a támberendezés nem akadályozza a szedők átmenését a másik sorba. Járvaszedés szedőszerelvénnyel. Az előző betakarítási eljárás módosított korszerűbb változata. A tartályládák alacsony, egytengelyes pótkocsikon vannak egyesével. A kocsik hátsó részén egy kisebb göngyöleg részére is van hely, ebbe kerül a gyengébb minőségű gyümölcs. A kocsikat tetszőleges számban lehet egymáshoz kapcsolni, így alakul ki a szerelvény. Ezt a betakarítási eljárást a keskenysoros intenzív ültetvényekben lehet a leggazdaságosabban használni. Ebben az esetben a szedők a termés nagy részét a tartályládákba szedik. A szállítási gyümölcssérülés a gumitömlős kerekű kocsik miatt minimális. A szerelvény ürítése emelővillás targoncákkal történik, ami kíméletesebb, mint a legörgetés. A szerelvény használata az alacsony felépítés miatt elengedhetetlenné teszi a sorközök füvesítését. A szedési teljesítmény tovább növelhető azzal, ha a termés zöme azonos minőségű, a szedőknek nem kell többfelé válogatni a gyümölcsöket. Kombinált betakarítás. Ezt a szüreti módszert akkor alkalmazzák, ha az egyébként géppel rázott gyümölcs áránál bizonyos ideig, vagy mennyiségig magasabb bevétel érhető el kézi betakarítással. Ebben az esetben a fák külső, jól elérhető részeiről szedik le a kívánt minőségű gyümölcsöt, a többit pedig később géppel rázzák le. Szedés helyben történő minősítéssel és csomagolással. A legköltségesebb, és a legkisebb teljesítményű gyümölcs-betakarítási megoldás, rendkívül fegyelmezett és precíz munkaszervezést igényel. Az eljárás során 366

377 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai nemcsak a szállítógöngyölegeket helyezik ki a táblákba, hanem a csomagoláshoz szükséges kellékeket is (fagyapot, bélelő papírok, ládafedő stb.). Szeles és csapadékos időjárásnál a csomagolóanyagok nagy része tönkremehet. Napjainkban ezt a betakarítási módszert a mélyhűtésre szánt bogyósoknál (szamóca, szeder, málna, fekete bodza), illetve a friss fogyasztásra szánt szamócánál, szedernél, és málnánál részesítik előnyben. Igény szerint szóba jöhet még azonnali belföldi értékesítésre őszibarack, kajszibarack, cseresznye, meggy és szilva esetében is. Gyümölcsfajok kézi betakarítása A szedés során sokféle szempontot kell figyelembe venni a fokozott minőségmegőrzés, és a szedési veszteségek csökkentésének érdekében. Mády (1974) adatait felhasználva a legfontosabb szempontokat a táblázatban foglaljuk össze táblázat. Gyümölcsfajok rendszerezése a kocsánnyal és az egyszerre szedhetőség alapján Alma. Az almát mindig kocsánnyal szedjük egyenként. A kocsány nélküli alma a kocsány helyén könnyen fertőződhet, hamarabb romlik. Szedésekor ügyelni kell arra, hogy a termőrészeket ne tépjük le. Ez elkerülhető, ha a kocsányt mutatóujjal megtámasztjuk, a gyümölcsöt megbillentve letörjük a termőrészről. A nyári és őszi fajták szedési idejét a fedőszín és a megfelelő íz kialakulása szerint több menetben végezzük, színelő, illetve körszedéssel, szedés 2 3 alkalommal. 367

378 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Mivel ezek a fajták általában csak rövid ideig tárolhatók, szedésük kisebb mennyiségben történhet kisméretű szállító- vagy tárológöngyölegbe, illetve utólagos manipulálás esetén tartályládába. A hosszú tárolásra szánt téli fajták szedési időpontját alapszínskála, keményítőskála és húskeménység alapján határozzák meg. Gyakran előfordul, hogy a fedőszínes fajták páraszegény időszakban rosszul színeződnek, ugyanakkor a túlérés jeleit mutatják. Ezt a problémát színező öntözéssel sikeresen lehet orvosolni. Mivel a vevők szívesebben fizetnek magasabb árat a jobb minőségű gyümölcsért, a fedőszínes télialmafajták szüreténél egyre jobban terjed a 2 3 alkalommal végzett színelő-, illetve körszedés. A körszedést a színeződés, a méret és egyéb minőségi jellemzők figyelembevételével végzik. A kézi betakarítás módszerei közül művelési rendszertől függően a kihelyezett göngyöleges, vagy a járvaszedéses eljárások alkalmazhatók. A nyári fajták a szedési sérülésekre (nyomódás) fokozottan érzékenyek, ugyanígy a Golden típusok is. Ez utóbbiak a nyomás helyén néhány óra múlva bepirosodnak ( lázfoltos alma). Körte. Az almához hasonló módon szedjük. A nyári fajták szedési ideje és üteme az érettségtől függ, az őszi és téli fajták szedésének időpontja rendszerint gyakorlati tapasztalatokra támaszkodik. A körte leggyakoribb szedési hibája a kocsányszúrás. Ez abból adódik, hogy kocsánya rövid, kemény. A szedési módszerek megegyeznek az almánál leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy a nyári fajtáknál gyakoribb a fogyasztói göngyölegbe történő szedés. Őszibarack. Betakarítási szempontból meg kell különböztetnünk a konzervipari célra szedett hagyományos, nektarin- és ipari fajtákat. Ezek keményen érett állapotban szedhetők tartályládákba is, míg a friss fogyasztásra szánt molyhos őszibarackot és nektarinokat többmenetes körszedéssel takarítjuk be, fogyasztói göngyölegbe. Korszerű, hatékony módszer a szerelvényes járvaszedés, de a tartályládákat ebben az esetben bélelni kell fóliapaplannal, és csak cm magasan szabad feltölteni a ládákat. Az őszibarack szedését gyakorlott dolgozókra kell bízni, akik nem nyomogatnak meg minden gyümölcsöt, hogy megállapítsák a szedési érettséget. A szedéskor csavaró mozdulattal kell a vesszőről leválasztani a gyümölcsöt, nem pedig szakítással. Mivel az őszibarack kocsánya nehezen válik el, gyakori hiba, hogy a vessző héja is felhasad figyelmetlen szedéskor. Kajszibarack. Az őszibarackhoz hasonlóan nem egyszerre érik, friss fogyasztásra 2 3 alkalommal takarítható be. Gyorsan túlérik, ezért a majdani értékesítés időpontja és célja szerint kell meghatározni a szedési érettséget. Fontos megjegyezni, hogy 70%-os érettségben szedve (kifejlett, de a barázda sötétzöld, a gyümölcs héja halványsárgás) gyakorlatilag nem érik be, jó minőségű termék előállítására alkalmatlan. Friss fogyasztásra rendszerint fogyasztói göngyölegbe szedik színelve, válogatva. Kompótnak alacsony vagy alacsonyan töltött tartályládába, velőzésre 200 l-es műanyag hordókba. A kajszinál gyakori, hogy a második szedés után teljes szedést végeznek kézzel vagy rázógéppel, ipari hasznosításra (velő, kompót). A kajszi rendkívül érzékeny a szedési hibákra. A szedő által okozott körömvágásos, nyomásos hibák után az elszáradt termőnyársak okozzák a legtöbb szúrt és vágott sebet. Ennek csökkentése érdekében is kell a kajszit rendszeresen metszeni. Szilva. Mint a legtöbb csonthéjas, így a szilva betakarítási időpontja is a felhasználási módhoz igazodik. Nem kifejezetten utóérő gyümölcs, korán szedve jellegtelen ízű marad. Friss fogyasztásra hamvasan, szárral szedjük, ipari feldolgozásra ezek nem követelmények. Ezért is terjedt el a szilva rázógépes betakarítása. Kézi szedéskor merev falú szedőedényeket használjunk, amennyiben nem fogyasztói göngyölegbe szedünk. A szedés módja nagyon változatos lehet, amit a mindenkori megrendelői igényekhez kell igazítani az üzemi lehetőségek figyelembevételével. Az utóbbi időben termesztett nagy gyümölcsű európai és ázsiai fajtákat válogatva szedik fogyasztói vagy tárológöngyölegekbe, az értékesítési viszonyoktól függően. 368

379 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Cseresznye és meggy. A cseresznye és meggy betakarítása a szilvához hasonló módszerekkel történik. Nem utóérő gyümölcsök, ezért akkor kell szüretelni, amikor még kemények, de ízük már fajtajellegzetes. Friss fogyasztásra minden esetben kocsánnyal együtt szedjük, ipari feldolgozásra pedig általában rázógéppel. Azoknál a fajtáknál amelyek szárazon válnak el a kocsánytól (például Van cseresznye) a rázott gyümölcs tökéletesen megfelel friss fogyasztásra is. A meggy kézi betakarításának teljesítményét jelentősen csökkentheti, ha a fajta pálhaleveles. A levélkéket el kell távolítani, mert a göngyölegben vagy a tárolóban fokozzák a befülledés veszélyét. Mind a meggynél mind pedig a cseresznyénél egyre jobban terjed a fogyasztói göngyölegbe történő válogatva szedés. Többek között ezért van nagy jelentősége az ember közeli alacsony koronaformáknak e gyümölcsfajoknál is. Szamóca, málna és szeder. Betakarítása szempontból a legkényesebb, szedési hibából adódó értékvesztésre a legkényesebb gyümölcsfajok. Szedésük ütemét az időjárás elsősorban a hőmérséklet nagyon erőteljesen befolyásolja. Szakaszosan érő, de nem jellemzően utóérő gyümölcsfajok, ezért minden alkalommal az optimális érettségben kell a szedést megszervezni. A szedés fajtánként általában 1 3 naponta ismétlődik, emiatt húzódik el a betakarítás ideje egy-másfél hónapra. A betakarítás módja ezeknél a gyümölcsfajoknál jellemzően a színelve válogatva szedés kihelyezett fogyasztói, illetve felhasználói, göngyölegbe. A fogyasztói göngyölegek (0,2 0,5 kg-os tálkák) gyűjtőgöngyölegbe rakva kerülnek a megrendelőkhöz. A szedéshez használt szedőállványok (ebben az esetben helyesebb göngyölegtartó állványról beszélni) nagyon sokfélék, csúszótalpas vagy gördíthető alacsony szerkezetek. Az itt tárgyalt bogyósok jellemző felhasználási területe a friss fogyasztáson kívül a mélyhűtéssel történő tartósítás. Erre a célra fehér fóliával bélelt, úgynevezett málnás (2,5 5 cm magas) műanyag rekeszbe szedik a gyümölcsöket. A szamócát minden esetben rövid (1 2 cm-es) kocsánnyal szedjük, a málnát vacokkúp nélkül, a szedret vacokkúppal. Köszméte és ribiszkék. A köszméte betakarítási módja attól függ, hogy milyen célra kívánjuk értékesíteni. Ipari feldolgozásra egy menetben keményre érett állapotban szedjük kocsánnyal, míg friss fogyasztásra 3 4 naponta (mivel utóérő és éretten hullásra hajlamos) félkeményen, válogatva, fogyasztói göngyölegbe. Szedését a sérülések elkerülése érdekében kesztyűben kell végezni. A ribiszkék betakarítása hazánkban jellemző módon nem kézzel történik, mivel a friss fogyasztásra kerülő mennyiség elhanyagolható. Egyes külföldi országokban friss fogyasztásra kézzel szedik, kocsánnyal a fürtöket, majd válogatják. Fekete bodza. A fekete bodzát kézzel takarítják be teljes érettségben. Az érettségi állapotot jellemző paraméterek kidolgozása napjainkban folyik. A jelenleg kialakult gyakorlat szerint akkor kell a fekete bodzát szedni, ha az ernyőn belül a bogyók 90 95%-a sötétfekete, a maradék 5 10% legalább húsvörös, vagy annál mélyebben színeződött. További követelmény a legalább 12 refrakció%, valamint az, hogy a főkocsány legfeljebb 1 cm hosszú lehet (Sipos, 2000). Mélyfagyasztásra a fekete bodzát fehér fóliával bélelt 10-es műanyag rekeszbe szedjük legfeljebb 2 sorban kocsánnyal felfelé rakva, kihelyezett göngyölegekbe. Azonnali még aznapi feldolgozásra a szőlőhöz hasonló a betakarítása. Fontos, hogy a göngyöleg zárt falú legyen, mert a bogyó nyomódásra érzékeny, könnyen levet ereszt. Magas savtartalma és alacsony ph-ja miatt a fémekkel könnyen reakcióba lép, emiatt ha fém göngyölegbe szedjük és szállítjuk, akkor az rozsdaálló, vagy hibátlanul festett legyen. Emiatt a műanyag hordók vagy tartályok a legalkalmasabbak a fekete bodza betakarítására és szállítására. Egyéb gyümölcsfajok betakarítása Magyarországon nagyobb felületen most kezdenek telepíteni csipkerózsát és homoktövist. Az elkövetkező évtizedben várhatóan húsos somból, galagonyából, berkenyékből és kökényből is lesznek árutermelő ültetvények. 369

380 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A csipkerózsa, kökény gyűjtögető szedése egyelőre kézzel történik. Ültetvényekben a kissé módosított ribiszkebetakarítógépekkel minden nehézség nélkül jó hatásfokkal szüretelhető, ugyanígy a fekete berkenye is. A som betakarítása kézi földre rázással is hatékony, törzses formára nevelve szedése jól gépesíthető. Attól függően, hogy milyen koronaformára neveljük, hasonló módon szüretelhetők a különböző berkenyefajok is. A rendkívül értékes homoktövis kézi betakarítása nagyon rossz hatásfokú, mert bogyója puha, könnyen szétnyomódik, nehezen válik el a termőrésztől. A szedést tovább nehezíti, ha a fajta a tövises típusokhoz tartozik. Azokban az országokban, ahol a téli fagy hatására a bogyók ráfagynak a növényre (Oroszország, Mongólia, Kína, Kanada), viszonylag könnyű a szedés; a fagyott termést lerázzák a növényekről, bár ekkorra a beltartalmi értékei jelentősen csökkennek Gépi betakarítás A gyümölcstermesztés kézimunkaóra-felhasználása közismerten magas, évente óra hektáronként. Az összes kézi munkaóra mintegy 35 85%-át a szüret, aránylag rövid és behatárolt időtartama alatt használják fel. Az évtizedek óta emelkedő munkabérek és közterheik következtében a termelési költségek döntő hányadát a szüreti költségek képezik. A betakarítás hatékony lebonyolítása (szedési minőség, szüreti időszak jó kihasználása, időbeni értékesítés stb.) nehéz és pontos szervezési munkát ró a termelőre. A több tíz, esetleg több száz szüretelő időbeni biztosítása, az üzemen belüli mozgatása, munkájuk szigorú szakmai felügyelete, göngyöleggel való kiszolgálása az egyéb értékesítési és szállítási feladatok mellett a tulajdonos, kertész szinte állandó jelenlétét igényli. A szüreti költségek csökkentésére, a szüreti munkacsúcs egyszerűbb lebonyolítására a termelők a betakarítás gépesítésében keresték, és keresik a kiutat. A legtöbb gyümölcsfaj esetében ez az útkeresés eredményes volt és mára az árugyümölcsösökben a szüretelőgépek, valamint segédeszközök használata megszokottá vált. A betakarítógépekkel elsősorban a további feldolgozásra kerülő gyümölcsöket szüretelik (konzerv- és üdítőitalgyártás, mélyhűtés, szeszipar stb.). A gyümölcsszedés gépesítése a héjas gyümölcsöknél kezdődött. Először a mandula-betakarításban működtek olyan felszedőgépek (1940), amelyekkel a földre hullott termést gyűjtötték be. Ugyanezt a technológiát alkalmazták később a mogyorónál is. Az 1940-es évek elején a dióültetvényekben megjelentek a rázógépek, amelyeket 1948-ban a felszedőgépek követtek. A gépi gyümölcs-betakarítás elterjedése Az első próbálkozások 1954-ben indultak meg a szilvával. Ezt követte a meggy és a cseresznye. Az USA-ban az őszibarackból külön fajtaválasztékot nemesítettek ki a konzervipar részére (cling peach), s a rázást 1960-ban kezdték meg a módosított szilvarázó gépekkel. Az 1980-as évek közepétől megkezdődtek a kísérletek a friss fogyasztásra szánt gyümölcs gépesített szedésére is. Hazánkban, az USA-ban és Franciaországban végeztek sokoldalú vizsgálatokat. A gépek bonyolultsága, a folyamatosan változó szedési körülmények (szél-hatás, színeződés, koronakialakítás stb.), a kis szedési teljesítmények, ez ideig nem hozták meg a várt eredményeket. Az ipari célra felhasznált alma gépesített betakarítása régóta foglalkoztatja a termelőket. Az USA-ban az es évek végén kezdődtek el a vizsgálatok, majd az 1960-as években a kutatóintézetek is intenzíven bekapcsolódtak a kutató-fejlesztő munkába. Európában már az 1930-as években egy oldenburgi termelő a szeges dobbal ellátott lóvontatású krumplifelszedőt alkalmazta a földre hullott alma összeszedésére és kocsira rakására. Franciaországban Cacquevel mérnök az 1960-as évek elején szabadalmaztatta gyümölcsfelszedőjét. Általában két technológia terjedt, illetve terjed a fejlett kertészeti kultúrával és jelentős almafeldolgozó kapacitással rendelkező országokban: rázás gyűjtőernyőre és gyűjtés tartályládába, 370

381 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai rázás földre, gépi felszedés és kosárba, tartályládába, pótkocsira gyűjtés. Mindkét módszer alkalmazható a régi, léalmát termő extenzív ültetvényekben, illetve az újabban kezdeményezett, de nehezen teret hódító intenzív ültetvényekben is. Franciaországban a m-re, vagy 9 9 m-re telepített magas törzsű vadalmaalanyú füvesített ültetvényekben jól alkalmazhatók a felszedőgépek. E gépek teljesítménye 0,2 10 t/h között változik a gépek típusától, a termés mennyiségétől és a betakarítás módjától függően (rázzák-e a fákat, vagy csak magától hullik az alma). Angliában a léalma nagy részét a fa/ha-os sűrűségű, régi ültetvényekben termelik. A gyepesítettfüvesített ültetvényeket legeltetik, a füvet szüret előtt röviden tartják. A füvesített ültetvényekben az angol cégek néhány önjáró és rászerelt felszedőgépe eredményesen dolgozik. A géppel betakarított alma 20 60%-ban sérült (sok a nyílt sérült-hasadt, zúzott gyümölcs), ezért 24 órán belüli feldolgozást igényel! A bogyósgyümölcsűek gépi betakarítása céljából az USA-ban már ben kezdtek gépeket gyártani. A ribiszke betakarításához használt gépeket az angolok is kifejlesztették, az 1970-es évek elejére. A ribiszke, a málna és a köszméte szedése jóformán ugyanazzal az alapgéppel megoldható, a szamócánál azonban új utakat kellett keresni. A folyamatos üzemű betakarítógépek megjelenésével, tökéletesítésével az 1970-es évek közepétől a ribiszkék, az 1980-as évek második felétől a málna, köszméte, áfonya és a csipkebogyó gépi betakarítása megoldottnak tekinthető. A mai, korszerű ribiszke-betakarítógépek mindegyikén megtalálható az ág-, vesszőemelő, a sort szétnyitó (hajlító), választó, a rázócsillagok, a bogyót felfogó- és szállítószalagok, a tisztító ventilátor és a teli, illetve üres göngyöleget szállító egység. Óránként 1 1,5 km-es sebességgel haladnak és 10%-os veszteséggel dolgoznak. Használatuk feltétele a minimum 2,9 3 méteres sortávolság. Vontatott géppel szezononként 30 ha, önjáróval 70 ha betakarításával lehet reálisan számolni. A málna gépi betakarítását alapvetően megdrágítja, hogy a bogyók folyamatosan 3 4 héten keresztül érnek, így a gépnek 2 4 naponként át kell járnia az ültetvényt az érett bogyók leszedése érdekében. A kézi munkaerő drágulása következtében azonban egyre nő az érdeklődés a 8 10 ha/év betakarítására alkalmas gépek iránt. A korszerű szüretelőgépek hidas rendszerűek. A bogyó leválasztására rázócsillagot vagy verőpálcát alkalmaznak. Rendkívül fontos a rázási frekvencia, valamint az amplitúdó helyes és finom beállítása. E két paraméter szakszerűtlen elállításával a még éretlen zöld bogyókat is leverik, illetve a bokron maradhatnak az érett, kifejlett bogyók. A lerázott bogyó felfogására tálcákat, illetve tányérokat használnak. A gyümölcs tisztítása, a sérült és beteg bogyók kiválasztása a gépen elhelyezett húros válogatószalagon történik. A gyümölcsöt lapos rekeszbe (mélyhűtés, friss feldolgozás céljára) gyűjtik. A málnabetakarító gépeket a ribiszke-betakarítógépek gyártásában nagy tapasztalatokat szerzett cégek állítják elő, hozzák kereskedelmi forgalomba. A csonthéjas rázógépek nagyarányú elterjedését az inerciarázók megjelenése, kifejlesztése gyorsította, segítette. Az 1960-as évek elején megjelent, részletesen megvizsgált, modern gépelemekből összeállított (hidraulika), egyszerű felépítésű, üzembiztos rázóegységeket ág- és törzsrázásra is használták. E gépek üzembe állításával a héjasokén kívül a csonthéjasok betakarításában is nagy szerepet kaptak a rázógépek. A 0,3 1,2 m-es befogónyílással, 5 60 kg-os forgótömegekkel (alternáló tömegekkel), 7 30 Hz frekvenciával és 8 60 mm-es lökettel jellemezhető gépekkel (8 40 kw rázóteljesítmény-igény) óránként fa rázható le hatékonyan. E gépekhez korszerű felfogó-, belső anyagmozgató, tisztító- és tartályládatöltő berendezések is tartoztak. Az 1960-as évek elején Európában is megjelentek a rázógépek. Az 1970-es évek végén piacra kerültek az úgynevezett egyszemélyes rázógépek. Ezekkel a korábbi 4 8 fő munkáját 1 3 személy is el tudta látni. A gépi betakarítás legnagyobb mértékben az USA-ban terjedt el es adatok alapján a kajszi 10%-át, a meggy 85%-át, az őszibarack 13%-át, a szilva 60%-át, a dió és a mandula 100%-át rázógéppel szüretelik. Európa nagy gyümölcstermesztői közül Olaszországban jelentéktelen a géppel betakarított gyümölcs mennyisége. A csonthéjasok nagyobb részét exportálják és friss fogyasztásra értékesítik. A rázógépeket a gesztenye, a mandula és az olajbogyó betakarítására használják. 371

382 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Franciaországban az előbbihez hasonló a helyzet. Az ipari célra felhasznált gyümölcsnek csak kis hányadát takarítják be géppel. A dió betakarításában történt lényeges előrelépés, ahol általánossá vált a felszedőgépek használata. Gépeket üzemeltetnek még a mandula, szilva betakarításánál is. Amilyen lassan és nehézkesen terjednek a betakarítógépek a nagy csonthéjas-termőfelülettel rendelkező európai országokban, olyan gyorsan hódít teret a gépesítés ott, ahol elsősorban ipari felhasználásra kerülnek a gyümölcsök. Dániában, pl. a meggy 95%-át géppel takarítják be. Ez a kis ország jelentős gépexportőr is, hiszen a Schaumann és Aunslev gépek szinte minden európai országban megtalálhatók. A dán cégek állandóan bővítik típusválasztékukat, és a Schaumann-Combi traktorvontatású rázógépen és a TWIN kétrészes, magajáró betakarítógépen kívül az úgynevezett egyszemélyes gépek (Aunslev) is megtalálhatók Dániában. Hazánkban az amerikai Gould rázógép behozatala és vizsgálata óta foglalkoznak a csonthéjasok gépi betakarításával ban indult meg a hazai kísérleti rázógépek gyártása közepén elkészültek a MEFI tervei és a MÉM-MI előkísérletei alapján az RS 09 típusú traktorra szerelhető rázórúd (FRR), majd 2 db magajáró alváz (ÖGYE), rászerelt gyűjtőernyővel ben kezdték meg a kísérleteket a Mosonmagyaróvári Gépgyárban előállított TFH típusú rázógéppel. Az univerzális traktorra függeszthető rázórudat kézi hordozású gyűjtőernyő egészítette ki. A rázórúd gyenge üzembiztonsága, a kézi gyűjtőernyő nehézkessége miatt nem szívesen dolgoztak a gépekkel. A gépi betakarításban áttörést a magajáró Kilby rázógépek (45. kép) megjelenése hozott. A Balatonboglári Á. G. által importált gépcsoport 1972-től a nagy csonthéjas felülettel rendelkező üzemek betakarítógépe lett. A dánszentmiklósi Micsurin Mgtsz által először behozott Schaumann traktorvontatású rázógépet a kisebb felülettel, fiatalabb ültetvényekkel rendelkező üzemek kedvelték meg. A két géptípus a meghatározó a hazai gépi betakarításban, napjainkban is. 45. kép. A meggy betakarítása Kilby rázógéppel (Fotó: Papp János) Az előzőekben leírtak, valamint az idevonatkozó szakirodalom alapján a betakarítógépek használata akkor terjed, ha: a rázott gyümölcs nem okoz értékesítési gondot, a veszteség csökkentése és a végtermék minőségének megóvása érdekében a betakarítási és feldolgozási munkákat jól össze tudják hangolni, 372

383 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai a gépi betakarítás meghozza a várt gazdasági eredményt (nem csökken a területegységről elvárható nyereség), a szüreti munkaerő csak nehezen és drágán biztosítható (a gépek 1:20 85 arányban csökkentik az élőmunkafelhasználást), az ültetvények alkalmasak a gépi betakarításra (faj, fajta, művelési rendszer), megfelelő betakarítási teljesítményt, növényt és gyümölcsöt kímélő minőségi munkát, nagy üzembiztonságot, valamint kedvező árszintet nyújtó gépek állnak rendelkezésre, az ültetvényfelületek nagysága lehetővé teszi a gépek beszerzési költségének felületegységre jutó mérséklését. A gépi betakarítás feltételei Az ültetvényt olyan fajtákkal kell létesíteni, amelyek az egyéb, gazdaságilag esetenként fontosabb tulajdonságok mellett a következő szempontoknak is megfelelnek: a koronán, bokron belül a gyümölcsök lehetőleg együtt érjenek. Az elhúzódó érésidejű fajtákat esetleg többször kell rázni, ami növeli a betakarítási veszteséget, drágítja a szüretet, az érett gyümölcsök (vegyszeres kezelés nélkül) lehetőleg szárazon váljanak le. A kocsány és a gyümölcs, vagy a kocsány és az ág között ne keletkezzen nyílt sérülés, a gyümölcs léfolyás nélkül hulljon le, a gyümölcsök hússzilárdsága, rugalmassága, kritikus esési magassága megfelelő értékű legyen ahhoz, hogy az alkalmazni kívánt betakarítási technológia mechanikai igénybevételeit sérülésmentesen kibírja, a fa, bokor törzs és ág (vessző) rendszere szilárd, merev legyen. A vékony, laza szövetszerkezetű, csüngő vesszőjű növények betakarítását nagy rázási veszteség jellemzi, mert a koronának, törzsnek átadott rázási energiát az ágak, vesszők nem juttatják el a gyümölcshöz, a fajta kéreg- és héjszerkezete a mechanikai terhelésekkel szemben ellenálló legyen. A jól beállított géphasználatkor a rázófej megfogási helyen, a bogyóleválasztó mechanizmus és ág, vessző találkozásánál, ne keletkezzen nyílt sérülés, maradandó kéreg-, héjdeformáció, a szilárd, rugalmas gyökérzet is előfeltétele a rázógép használatának, nagyobb ültetvényekben 1 1 fajta aránya csak annyi legyen, amennyit az optimális szüreti időtartam (2 10 nap) alatt a rendelkezésre álló gépkapacitással be lehet takarítani, a gyümölcstermesztő rendelkezzen hosszú távú értékesítési lehetőséggel, amely megfelelő biztonságot ad ahhoz, hogy az adott fajtát géppel betakarítva el tudja adni. A csonthéjas gyümölcsűek betakarítás-sajátosságai A gyümölcsöt akkor lehet leválasztani a tartóágról, amikor a gyümölcsre ható húzóerő nagyobb, mint a tartóerő. Kézi betakarításkor ezt a húzóerőt a felületen elosztva, kis felületi nyomás mellett adjuk át a gyümölcsnek, ezen keresztül a kocsánynak. Hosszú kocsányú gyümölcsök esetében közvetlenül a kocsányt is lehet húzni ( ábra). A húzóerő iránya rendszerint nem esik egybe a gyümölcs tömegéből adódó nehézségi erővel. Az eltérés a tartóág vastagságától és a szedő helyzetétől függ. Vékony ágnak kicsi a függőleges húzóerő által kifejtett hajlítónyomatékkal szembeni ellenállása (könnyen elhajlik). A szedést könnyíti, ha a húzással egy időben csavaró hatás is éri a gyümölcs szárát ábra - A gyümölcs leválasztása [Fridley Adrian (1966) nyomán 373

384 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai ] Napjaink gyakorlatában a vibrációs betakarítás során a gépi úton előidézett leválasztást az ágnak a gyümölcshöz képest gyors elmozdulásából adódó, a gyümölcs ághoz viszonyított mozgását indukáló gyorsítóerő keletkezése okozza. Ez az ágelmozdulás elméletileg vízszintes irányú. Néhány kísérleti betakarítógéppel függőleges rázásirányt, függőleges elmozdulást is el tudnak érni. Az ilyen gépeknek jobb a leválasztási hatékonysága. A leválasztóerőt tehát az ágrendszer, majd ezen keresztül a gyümölcs felgyorsításával, lengésbe hozásával kapjuk. A leválasztóerőt a gyümölcsnél keletkező elmozdulás (amplitúdó) és rezgésszám (frekvencia) döntően meghatározza. A fa, vessző, rázására, lengetésére a kocsány hosszúságától, a fa rezgésfrekvenciájától függően eltérő módon reagálnak, másfajta mozgást végeznek az egyes gyümölcsfajok, mint azt a ( ábra) mutatja. A legtöbb mozgásfajtával a hosszú kocsányú gyümölcsöknél találkozunk. Itt a rázás rezgésszámától függően megtalálható az inga, a lengő, a forgó, a függőleges irányú, a szárhajlításos és az anélküli, valamint az összetett mozgás. A ábráról leolvasható, hogy a leghatékonyabb leválasztásra az ingamozgáshoz hasonló gyümölcsmozgás a jellemző ábra - Egyes gyümölcsfajok mozgása rázás során A = alma, B = szilva, C = meggy (Varlamov (1978) szerint) 374

385 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai E mozgásformával a hatékony leválás eléréséhez szükséges összetevők elméleti meghatározásával sokan foglalkoztak, de a gyakorlat számára elfogadható összefüggéseket empirikus úton, kísérletek alapján kapták. Külföldi adatok és méréseink (GYDKFV, MÉM-MI) alapján állítottuk össze az táblázatot, amelyben az egyes gyümölcsfajok legkedvezőbb rázási paraméterei találhatók. A táblázatban a különböző szerzők közötti kisebb ellentmondás is fellelhető. Ez több tényezőből is származhat, pl. megfogás magassága, rázótömeg nagysága, fajták közötti különbség stb. Ennek ellenére megállapítható, hogy a meggyet, a cseresznyét nagyobb fordulatszámmal és lökettel kell rázni, mint a kajszit és a szilvát. 375

386 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Ajánlott rázási paraméterek A rázás változó irányának is szerepe van a leválasztás hatékonyságában. A vékonyabb ágrészek ugyanis, ha az ág tengelyével párhuzamos impulzust kapnak, azt hatásosabban továbbítják a gyümölcs felé, mint az ágra merőlegest. Így a váltakozó irányú rázóerő egy megfogási helynél is idézhet elő ágtengelybe eső elmozdulásokat, hatékonyabb leválasztást eredményezve. A gyümölcs leválásához szükséges lengést többféle módon lehet előidézni. A fát, a gallyazatot köteles, forgattyús hajtóművű rázórudas, lökőrudas, pulzáló levegővel, valamint alternáló és forgó tömegű, kiegyenlítetlen tömegerővel (inerciarázó) dolgozó rázógépekkel lehet megmozgatni. A csoportosítás Göhlich (1963) szerinti sematikus ábrázolását a ábra mutatja ábra - A rázást előállító berendezések (Göhlich, 1963) 1. köteles rázó, 2. merev rázórúd, 3. lökőrúd, 4. pulzáló légáram, 5. alternéló mozgást végző tömeg, 6. forgó tömeg 376

387 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Napjainkban az olcsó köteles rázógépek mellett az alternáló és forgó tömegű ún. inercia rázókat használják. A köteles rázóknál a traktor erőleadó tengelye által meghajtott forgattyús hajtómű a traktor és a fa között kifeszített kötelet a tengelyforgásba hozásakor, az excentricitásnak megfelelő értékben húzza, illetve lazítja. Ennek a rendszeresen ismétlődő húzásnak és a fa rugalmasságának, valamint tehetetlenségének következtében lengésbe jön a fa. A gép egyszerű felépítésű, de nehézkes és kevésbé hatékony üzemeltetése miatt csak kis felületű ültetvényekben használják. Németországban jelenleg is kereskedelmi forgalomban van a Harter köteles rázógép. Az alternáló mozgást végző tömeget általában hidromotor hajtású forgattyús tengely mozgatja. A rázórúdhoz képest ide-oda mozgó tömeg hozza létre a rázóerőt (Schaumann) ( ábra) ábra - Inerciarázó-típusok; A = alternáló mozgást végző tömegű rázórúd (Schaumann), B = forgó mozgást végző tömegű rázórúd (Kilby), 1. forgattyús tengely, 2. rázótömeg, 3. befogószerkezet, 4. forgótömeg 377

388 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Ez az erő a rúd irányában hat, rázása vonal menti. Nagysága a forgattyús tengely helyzetének megfelelően a ± szélsőérték között állandóan változik. Ilyen típusú inerciarázóval ágrázók és törzsrázók is üzemelnek. A vonal menti rázás nem olyan hatékony a leválás szempontjából, mint a forgó tömegekkel végrehajtott. Mivel a mozgó tömeg képzésében a beépített hidromotor és a szíjtárcsák stb. is részt vesznek, ez kisebb tömegű rázórúd kialakítását teszi lehetővé. E rázórudak kisebb rezgésszámmal és nagyobb lökettel dolgoznak. A kiegyenlítetlen tömegerővel dolgozó rázórudak másik nagy csoportját a forgó tömegű rázóberendezések alkotják. A forgó mozgást végző kiegyensúlyozatlan tömegek egymással ellentétesen forgatva hol erősítik, hol gyengítik egymás hatását. Ha a két tömeg azonos fordulatszámmal forog, akkor az erőhatások mindig azonos helyen összegeződnek és vonal menti rázáshoz hasonló mozgás keletkezik. Ha a tömegek és szögsebességük között különbség van, akkor a legváltozatosabb mozgáspályák keletkeznek. Amerikai kutatók szerint az erőváltozások javítják a leválasztási hatásfokot (nem keletkeznek rázási csomópontok, a gyümölcs mozgáspályája is állandóan változik, ezáltal nő a fárasztóhatás), csökkentik a gyümölcs sérülését (kisebb az egymáshoz és egymásra ütődés esélye). A hatékony leválasztáshoz hasonlóan összetett probléma a gyümölcs minél kisebb mennyiségi és minőségi veszteséggel való felfogása. A veszteségek mennyiségi csökkentését az ernyő méretével (felületével), térbeli formájával, alakjával lehet döntően befolyásolni. A rázáskor leváló gyümölcs mozgási energiája a leszakadás pillanatában a függőleges szabadeséstől eltérő röppályát eredményez, és ennek következtében kerül a gyümölcs a koronacsurgón, illetve a felfogóernyőn túlra. A felfogási veszteséget tehát növelt ernyőmérettel vagy a röppálya rövidítésével (ilyenkor a gyümölcsnek nincs ideje vízszintes irányban túl sokat eltávolodni a leszakadás helyétől) lehet csökkenteni. Méréseink, tapasztalataink alapján a vízszintes felfogóernyőnek minden irányban legalább 1 1 m-rel meg kell haladnia a rázandó maximális koronaméretet. 378

389 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A röppálya rövidítésére, a felfogási veszteség csökkentésére különböző térbeli formákhoz, mértani testekhez hasonló ernyőkonstrukciókat alakítanak ki ( ábra) ábra - Gyümölcsfelfogó rendszerek elvi vázlata (Zocca, 1978); 1. vízszintes felületű, 2. ferde síkokkal határolt, 3. három oldalról határolt hasáb, 4. vízszintes és ferde síkkal határolt, 5. felülről nyitott gúla (fordított esernyő) A vízszintes síkban kifeszített felfogóernyő használatakor a legnagyobb a gyümölcs átlagos esési magassága, a kirepülés veszélye miatt pedig jelentős túlméretezés szükséges. A gyümölcs nem gördül a rázás ideje alatt, kisebb a más gyümölccsel való ütközés esélye. A rázógép belső anyagmozgatási rendszerére érkező anyagáram szabályozható (Schaumann). A ferde síkokkal határolt felfogófelület használatakor kisebb a kirepülés veszélye, az átlagos esési magasság is kedvezőbb. Többirányú rázáskor azonban a gép hossztengelye mentén előfordulhat túlrepülés. A meredek ponyváról gyorsan legördülő gyümölcs nagy valószínűséggel találkozhat a leesővel (nagyobb ütközési energia), a gyümölcsáram nem szabályozható (Kilby). A három oldalról határolt hasábformát nem túl széles, de magas (3,5 4,5 m) koronájú fákhoz használják. Az esési magasságot csak kismértékben, a kirepülés veszélyét viszont hatásosan csökkenti e forma (Schaumann TWIN 81 típusú rázógépek). A legkedvezőbb gyümölcsfelfogást a felül nyitott csonkagúlához hasonló (esernyő) ernyővel lehet elérni. Ez az ernyőkonstrukció a modern rázógépek változatos rázásirányai mellett is eredményesen használható, hisz minden oldalról körbefogja a koronát. A koronák helyes formálására, metszésére nagyon igényesek ezek az ernyőtípusok (Cepparo, Kilby-One). A vízszintes és részben ferde síkkal határolt felfogófelületek a vízszintes síkban kifeszített felfogóponyvákéhoz hasonló tulajdonságúak. A gyümölcs minőségének megóvásában jelentős szerepet játszik a felfogóponyva anyaga. Az esési magasságból adódó (helyzeti energia) ütközési erő gyümölcsfajonként eltérő hatást eredményez. A gyümölcsök agrofizikai tulajdonságai ( táblázat) a hússzilárdság, kritikus esési magasság megadott határértékeit az érzékenyebb, kevésbé rugalmas gyümölcsfajok (alma, kajszi, őszibarack) az ütközés során lényegesen túllépik, és így sérülnek. A sérülések csökkentésére az ütközési energia elnyelése vagy mérséklése mutatkozik járható útnak. A mérséklés szinte egyet jelent az esési úthossz rövidítésével. A koronaméretek csökkentése, a felfogófelület gyümölcsközeli elhelyezése javítja a felfogott gyümölcs minőségi összetételét. Az ütközési energia elnyelésére különböző anyagokkal folytak és folynak kísérletek. 379

390 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Néhány gyümölcsfaj és -fajta fontosabb agrofizikai tulajdonságai (Komándi Györgyné és a GyDKFI munkatársai által mért adatok) A különböző szerzők egybevágó véleménye, hogy a kifeszített ponyva nagymértékben csökkenti az ütközésből adódó sérülést. A ponyvák kímélő hatását növelni lehet, ha energiaelnyelő anyagokkal itatják át őket. Az amerikai gyártmányú gépeken található felfogóponyvákat Neoprén, Saran márkanevű, kis sűrűségű anyaggal impregnálják. A gyümölcs épségének megóvásában a felfogóernyők belső anyagmozgatási rendszerének nagy szerepe van. A gumi és műanyag szállítószalagok, a gumírozott oldalfalú szállítópályák helyes gépbeállítás esetén nem növelik csak 1 2%-kal a sérült gyümölcs arányát. A gyümölcs közé hullott szennyező anyagokat (levél, ágdarab, vessző stb.) ventilációval távolítják el. A tisztított terméket rekeszbe, tartályládába, vizes tartályba stb. lehet felfogni. A csonthéjas gyümölcs-betakarítás gyakorlata Az önálló rázórúdból és külön gépként felfogható gyűjtőernyőből álló gépcsoporttal, vagy egy egységbe összeépített csonthéjas betakarítógéppel hatékony betakarítást akkor tudunk elérni, ha a gépeket kiszolgálják és szakszerűen üzemeltetik. Az ültetvényekben a betakarítógépek optimális üzemeltetése érdekében rendszeres metszéssel, neveléssel, a gépek működési feltételeihez alkalmazkodó állapotban kell az ültetvényt tartani (rázófej megfogási hely, koronaforma, felfogó ernyő behatolásához alkalmas növényforma stb.) a száraz, beteg ágak, vesszők eltávolítandók: rázás során letörnek, a felfogórendszerre kerülnek és sértik, szennyezik a terméket, az ültetvény növény-egészségi állapota kifogástalan legyen. Beteg gyümölcsöt a betakarítógépek többségén nem lehet kiválogatni. a szüret előtti utolsó talajmunkákkal lehetőleg egyenletes talajfelszínt kell kialakítani, a betakarítás várható kezdete előtt 3 4 héttel fejezzük be a talajmunkákat, hogy legyen ideje a talajnak tömörödni (a gépek sorközi haladását könnyíti), 380

391 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai öntözött gyümölcsös esetében, szüret előtt 2 héttel célszerű az öntözést abbahagyni, a kambium túlzott fellazulásának elkerülése érdekében (kéregsérülések csökkentése). A betakarítás megkezdésének időpontja függ a felhasználó igényeitől (kompót félérett, lé teljesen érett stb.) és a fáról legalább 85 90%-os leválást lehetővé tevő gyümölcsérettségi állapottól. A gyümölcs érettségét a fedő, illetve alapszínből, a gyümölcs hússzilárdságából, a gyümölcs leválasztásához szükséges erő ismeretéből, a refrakcióértékből és a gyümölcs optikai sűrűségmérésén alapuló vizsgálatokból lehet megállapítani ( táblázat). A jelenleg alkalmazható módszerek közül egyik sem ad teljes biztonságot, ezért a leválasztáshoz szükséges erő mérése mellett legalább még egy gyümölcstulajdonság vizsgálata szükséges. Ha a mintavételezés szerint megkezdhetőnek tűnik a gépi szüret, akkor csináljunk próbarázást és a tapasztaltak alapján döntsünk a folyamatos munka beindításának időpontjáról. A rázott gyümölcs mennyiségi és minőségi veszteségeinek csökkentési lehetőségeit, az ültetvények előkészítését, a rázógéptípus kiválasztását, a rázási időpont meghatározását, a rázási paraméterek (rezgésszám, lökethossz, rázási idő) jelentőségét már elemeztük. Vissza kell azonban térni a vegyszeres leválásszabályozáshoz, pontosabban annak végrehajtásához. A vegyszeres érésszabályozást csak ritkán alkalmazzuk, ha a koronán belül egyenetlen az érés és néhány speciális, nehezen leváló gyümölcsfajtát is géppel akarunk betakarítani. Csak abban az ütemben szabad a fákat kezelni, amilyen ütemben majd a rázás folyik. Egyszerre tehát csak akkora területet kezeljünk, amekkorát két nap alatt le tudunk rázni. Amennyiben a kezelt terület meghaladja ezt a nagyságot, fennáll annak a veszélye, hogy a gyümölcsök egy része még a betakarítás előtt lehullik, és jelentős lesz a veszteség. A gépi rázás szervezésekor alapvető szempont, hogy a rázógépet tekintsük vezérgépnek, és minden intézkedésünkkel annak folyamatos működését segítsük elő. Gondoskodjunk a csomagolóeszközökkel (göngyöleggel) való folyamatos ellátásról, és annyi jól kiképzett személyt állítsunk munkába a gép kiszolgálásához, amennyit az adott körülmények megkívánnak. A több személyt igénylő típusoknál (pl. Schaumann, Combi) célszerű a rázórúd kezelőjét a csoport vezetésével megbízni. Az ő rátermettségétől, képzettségétől függ leginkább a gép teljesítménye és a munkavégzés minősége. A gépkezelők bérezésének is ezt az átlagon felüli igényességet kell tükröznie. A fa darabszámmal arányos bérezés gyakran vezet olyan kapkodó munkához, amely a gyümölcsminőség romlását és a fák egyébként elkerülhető sérülését okozza. A rázást csak a harmat felszáradása után kell megkezdeni, mivel a nedves gyümölcs könnyen romlik, a vizes ponyváról nehezebben csúszik le a gyümölcs, és a ponyva is hamarabb szennyeződik. A harmatos levelekről lehulló vízcseppek rontják a kiszolgáló személyek munkafeltételeit. A vizes fa törzsén vagy ágán könnyebben megcsúszik a befogófej, és felsérti a kérget. A rázás során a gépek kezelési utasításában előírt szorítópofa-nyomással kell üzemelni, a törzssérülések elkerülése érdekében. A megfogási helyet a törzsön vagy ágon változtassuk, az évenként megismétlődő gépi betakarításkor. Csak 2 5 másodperc hosszú rázásidővel dolgozzunk. A hosszú rázásidő törzssérüléshez, ág-, vesszőtöréshez és fokozott gyümölcssérüléshez vezet. A rázott gyümölcs értékesítési iránya és felhasználása megszabja, hogy a termelő milyen göngyöleget használjon. Az igényes felhasználási terület, mint pl. a befőtt vagy gurulós gyorsfagyasztott termék készítése, olyan csomagolóeszközt igényel a rázott nyersanyag számára, amely megóvja annak minőségét. Ezzel szemben a kevésbé igényes feldolgozás egyszerűbb, olcsóbb megoldások alkalmazását is lehetővé teszi. Az utóbbinak egy speciális, homoktalajú területeken alkalmazott módszere az, hogy a kajszit, az őszibarackot, esetleg szilvát a földre rázzák gyűjtőernyő nélküli betakarítógépekkel, és onnan kézzel felszedve, válogatva tartályokba, illetve az igénynek megfelelő göngyölegbe gyűjtik a gyümölcsöt. Így gyakorlatilag csak a jobb minőségű gyümölcshányad kerül a drága göngyölegbe. Ugyanakkor a hagyományos gépi betakarításhoz viszonyítva jobb minőségű lesz az alapanyag, mivel a rázógépen belüli áramlás során nem törik a gyümölcs. A homok 381

392 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai kíméletesen fogja fel a gyümölcsöt. A kevésbé igényes felhasználási céloknál alkalmazható a nagy tartályokba való gyűjtés. Itt a rázógép a gyümölcsöt egy nagy tartálykocsiba tölti, és ezzel feleslegessé teszi a csomagolóeszköz használatát. Az eljárás hátránya, hogy az ilyen módon gyűjtött gyümölcsöt nem lehet tárolni, tehát ütemes, azonnali feldolgozást kíván. A befőtt vagy gyorsfagyasztott gurulós gyümölcs készítésére szánt rázott tételeket eleinte a kézi szedéshez használt rekeszekbe gyűjtötték. A nagy teljesítmény sűrű göngyölegcserét tesz szükségessé, ezért a tervezők érdeklődése a nagyobb befogadóképességű tartályládák alkalmazásának lehetősége felé fordult. A száraz tartályládák alkalmazása, amelyeket cm rétegtávolságig töltenek meg gyümölccsel, világszerte elterjedt. A betakarítógépek hatékony üzemeltetése zavartalan csomagolóeszköz-ellátást tesz szükségessé. Tehát mindig a rázógép közvetlen környezetében kell, hogy legyen a megfelelő mennyiségű üres láda. Ehhez célszerű az ültetvénybe előre kihelyezni azokat. A csomagolóeszközök helyét jól kell meghatározni, hiszen kedvezőtlen elhelyezésükkel akadályozhatják a betakarítógépek mozgását. Egyes tartályláda-típusokat, figyelembe véve az alma vizes ürítésének igényét, viszonylag nagy hézagokkal készítenek. Az ilyen típusokat a csonthéjas gyümölcsök szüreti idejére fóliával kell bélelni, hogy a mennyiségi és minőségi veszteséget megakadályozzuk. A csomagolóeszközök töltése mindig felügyelet mellett történjen! Az itt dolgozó személy feladata a ládacserén kívül a tisztítómű után még a gyümölcsben megtalálható szennyeződése (gally, beteg gyümölcs, termőrészek stb.) eltávolítása is. A félig, vagy háromnegyedig töltött tartályládákban lévő gyümölcsöt fóliával vagy papírral kell befedni, hogy a rakatképzés közben a felső tartályládák aljáról lehulló talajrészek ne szennyezzék az alsókban lévő gyümölcsöt. A szennyeződéseket teletalpú tartályládák használatával is csökkenthetjük. A teli csomagolóeszközöket (göngyöleg) árnyékos helyre tegyük le és a lehető leghamarabb szállítsuk a feldolgozóhelyre a gyümölcsromlás csökkentése érdekében. A rázógépektől elvárható teljesítmény géptípustól, koronamérettől és terméstől függően db fa óránként. A hazai üzemekben legelterjedtebben használt Kilby és Schaumann Combi rázógépek legfontosabb műszaki és üzemgazdasági adatait a táblázat tartalmazza. 382

393 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Magyarországon leggyakrabban használt rázógépek legfontosabb műszaki és üzemgazdasági adatai Gyümölcsszállítás Azzal, hogy a gyümölcsöt elválasztjuk a termőrészétől, gyakorlatilag a szállítása is megkezdődik. A gyümölcsök szállításánál a következő szempontokat kell figyelembe venni: a gyümölcs a külső hatásokra élő anyagként reagál, biológiai és hasznossági értékét friss állapotban viszonylag rövid ideig tartja meg, termékké alakítása során áruértéke kisebb mértékben nőhet, nagyobb mértékben romolhat, szélsőséges esetben értéktelenné is válhat. A szállítás Tomcsányi (1973) szerint fizikai anyagmozgatás, ami lehet: technikai feladat (szállítás a termelés helyétől a feldolgozás vagy fogyasztás helyéig), szállítmányozás (a megrendelés teljesítése, a megrendelt áru leszállítása a kívánt helyre). A gyümölcs-betakarítás során a következő szállítási feladatokat kell megoldani: üzemen belüli szállítás: táblán vagy kerten belül, a növénytől a továbbszállítás helyéig (tömbösítés, rakományképzés), tömbösítés helyétől a feldolgozó- vagy tárolóhelyig, 383

394 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai üzemen kívül (feldolgozótárolótól szállítási szerződés szerinti helyre). Természetesen az egyes szállítási formák élesen nem különülnek el egymástól, hiszen a tartályládás járvaszedéses betakarítás ami gyakorlatilag közvetlen szállítás egyik legnagyobb előnye, hogy a tele göngyölegeket nem kell tömbösíteni, azonnal lehet szállítani az üzemen belüli rendeltetési helyre. Ezzel a módszerrel az átrakásokból adódó veszteségek és időráfordítás jelentősen csökkenthető. Napjainkban a szállítás az egyik legdinamikusabban fejlődő tevékenység. A fejlődés legfontosabb tényezője az egységes nemzetközi szabványok bevezetése, illetve alkalmazása, a raklap méretéhez ( mm) igazodó egységrakományok kialakítása. Az egységrakományok teszik lehetővé a gyors rakodást és anyagmozgatást, az egységhez igazodó feldolgozást. Jelenleg az egy kamionnyi (20 t) rakományból indulnak ki, ehhez vagy ennek többszöröséhez igazítják a szedés, a szállítás és a feldolgozás munkafolyamatait. A kerten belüli gyümölcsszállítás legfontosabb gépei és eszközei Függesztett hidraulikus alacsonyemelő. Az erőgép (traktor) homlok vagy hátsó hidraulikájával mozgatható emelővillával egy vagy két tartályláda emelhető 0,5 0,6 m magasra, m távolságon belül. Az alacsony emelők feladata a tele vagy üres göngyölegek be- és kihordása a sorokból a rakodóhelyre. Függesztett hidraulikus magasemelő. Az erőgép homlokhidraulikájával működő rakodóvilla. 2 3 egység (tartályláda) mozgatására alkalmas 1,5 3 m magasságig. Ezekkel a gépekkel lehet az önjáró pótkocsik számára tömbösíteni vagy szállítójárműre rakni a rakodóhelyre kihordott gyümölcsöt. A viszonylag nagy emelőmagasság és teherhordás miatt ( kg) szilárd burkolatú vagy tömörített egyenletes talajú (hengerezett) terepen mozognak biztonságosan. Félig függesztett és vontatott eszközök. Ebbe a csoportba tartoznak a korábban már tárgyalt görgős kocsi és a tartályládás szedőszerelvény. Önjáró rakodó-szállító. A gépek általában m távolságon belül használhatók ki jó hatásfokkal. Típusban és műszaki megoldásban gazdag a választék, rakfelületük a raklap (tartályláda) méretéhez igazodik. A göngyölegek (4 8 db típustól függően) általában hajtott görgős pályán mozognak, illetve állnak. Az alacsony súlypont és vezetőülés következtében a terepen biztonságosan mozognak. A sorokban elhelyezett göngyöleg mennyisége nem akadályozza mozgásukat (csak a teljesítményt), mert a felesleges göngyöleget maguk mögé rakják. A kerten kívüli gyümölcsszállítás eszközei A kerten kívüli szállítás alatt értjük a gyümölcs vagy az áru továbbítását távolabbi célállomásra. A szállítás költséges ügylet, költsége a termék minőségétől független, mértékét döntően a távolság és a szállítandó mennyiség határozza meg. Ezért alkalmazzák gyakran a telephelyről történő eladást (EXW paritás), mert az eladónak csak rakodásra kész állapotba kell átadni az árut a vevőnek, a továbbiakban felmerült költségek a vevőt terhelik. Attól függően, hogy milyen távolságra, mikorra, milyen kiszerelésben kell szállítanunk, a következő szállítóeszközök állnak rendelkezésre. Önrakodó pótkocsi. A korábbi nagyüzemi gyümölcstermesztésben rövid távra (5 7 km) az egyik legelterjedtebb raklapszabványos vontatott szállítóeszközök voltak. Típustól függően 6 16 tartályládát tudtak egyszerre szállítani. A szállításhoz a göngyölegeket tömbösítették, amit az önrakodó hidraulikus szerkezetével emeltek meg. A korszerű változatok külföldön 20 t mennyiség közúti szállítására is alkalmasak. Tehergépkocsi. Ebből a szállítóeszközből rendkívül változatos típusok álnak ma már rendelkezésére. Rakfelületük a raklap méretéhez igazodik, teherbírásuk 3 10 t között változik. A zárt rakfelületű tehergépkocsik raktere hűthető változatban is készül. A tehergépkocsik sajátságos változatai a kamionok, amelyek a közúti fuvarozás legelterjedtebb eszközei. Rakterük rendszerint hűtött, szállítási hatósugaruk gyümölcsfajtól és felhasználási céltól függően km között változik, de gyakorlatilag korlátlan. Vonatszerelvény. A nagy mennyiségű távolsági gyümölcsszállítás egyik legjobb eszköze. A szerelvények berakodásához rakodórámpára és targoncákra van szükség. A szállítás és rakodás megszervezése vonattal nagyon komoly előkészületi tervezést igényel. Ugyanúgy, mint a kamionok esetében, a rakatképzéskor figyelembe kell venni a szállítótér szellőztetését, a kellő légáramlás biztosítását. 384

395 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Hajó, vízi szállítás. Magyarországon napjainkban már nem jellemző a gyümölcsfélék hajón történő szállítása, bár korábban ez igen elterjedt volt a Tiszán és a Dunán. A tengerrel rendelkező gyümölcstermesztő országokban természetesen ez a szállítási mód a legkifizetődőbb. Konténeres gyümölcsszállítás. Gyakorlatilag a legtöbb agrártermék legelterjedtebb korszerű szállítási módszere. A konténerek méretezése a raklaphoz igazodik, hűthetők, befogadóképességük általában 20 t. Mozgatásuk közúton nyerges vontatókkal történik, de szállíthatók vonaton, hajón, sőt repülőgépen is. Repülőgép. Gyümölcsfélék esetében nagyon drága szállítási módszer, de a leggyorsabb szállítási eszköz. Igénybevétele akkor kifizetődő, ha nagy távolságra gyorsan kell nagy értékű terméket szállítani viszonylag kis mennyiségben. Ilyenek például a trópusi gyümölcsfajok vagy a hajtatott szamóca Gyümölcstárolás A tárolásra ható tényezők A gyümölcsök tárolhatóságát befolyásoló tényezők ismerete alapvetően fontos a gyümölcsök potenciális eltarthatósága szempontjából. A környezeti tényezők között a hőmérséklet szerepe kiemelkedő a gyümölcsök fejlődésében, érésfolyamataiban és eltarthatóságának alakulásában. Megfigyelték ugyanis, hogy a délebbi országrészeken vagy a délebbre fekvő országokban termett almák kevésbé tárolhatók, mint a hűvösebb, északabbi részekről származók. A kitettség és a fekvés határozottan befolyásolja a tárolhatóságot. Észak-Olaszországban ahol m magasságban is gyönyörű almaültetvények vannak, megfigyelték, hogy 100 méterenkénti tengerszint fölötti magasság kb. 3 3,5 nappal késlelteti az érést, amelyet a szüreti idő megválasztásakor és a tárolásnál is figyelembe vesznek. A relatív páratartalom az érési folyamatokat pozitívan vagy negatívan befolyásolja. Nagyon páradús környezetben a gyümölcsöt a betegségek gyakrabban támadhatják meg és az összetételük (pl. cukor/sav arányuk) úgy változhat meg, hogy a tárolhatóság csökken. A talajféleségek és a talajtípusok jelentős hatással vannak a gyümölcsök tárolhatóságára, mert köztudott, hogy laza talajon termesztett alma minősége tárolhatósági szempontból kedvezőtlenebb. Lazább talajon termesztett gyümölcsnek lazább lesz a szöveti szerkezete is, következésképpen rosszabbul tárolható. Mivel a környezeti tényezők alig változtathatók, ezért az ültetvények helyét gondosan kell megválasztani. Korábban módunkban volt vizsgálni a meteorológiai tényezők (többek között a napfénytartamot, a napsütéses órák számát, az esős napok számát, a leesett csapadék mennyiségét, a csapadékeloszlást stb.), komplex hatását a tárolhatóságra, amelyből nagyon érdekes következtetésekre jutottunk. Például a Golden Delicious tárolásakor azt tapasztaltuk, hogy míg a júniusi esős napok száma gyakorlatilag elősegíti, addig az augusztusi sok csapadék rontja a tárolhatóságot. Termesztési tényezők. Ez a tényezőcsoport már sokkal jobban befolyásolható a termesztés során, mint a környezeti tényezők. Ezek közül meghatározó jelentőségű a tárolhatóságra a termesztett gyümölcsfaj és -fajta. Nyilvánvalóan a csonthéjas gyümölcsöket másképpen tároljuk, mint a héjas gyümölcsöket. Hasonlóan lényegesen különbözik a bogyósgyümölcsűek tárolása is az almagyümölcsűekétől. A gyümölcstárolás gyakorlatában azonban gyümölcsfajtákat tárolunk, ezért ezek sajátos tárolási igényeit is ismerni kell. Vannak rövid ideig vagy a hosszabb ideig tárolható fajták, amelyeknek a tárolástechnológiai tényezői is különböznek. Példa erre, hogy a Golden Delicious tárolására 0,5 1 C-ot szoktak ajánlani, míg a Jonatán tárolására 2 2,5 Cot, vagy ha szabályozott légterű (ULO) tárolásról van szó, akkor a Goldennek 0,7 1% O 2 és 1 1,5% CO 2 kell, míg Jonatán tárolásakor az oxigén nagyobb is lehet. A termesztéstechnológia komplex hatást fejthet ki, egészen onnan kezdve, hogy nem ugyanolyan minőségű gyümölcs terem a füvesített sorközös gyümölcsösökben, mint az ugaros gyümölcsösökben. Nagyon fontos továbbá az ültetvényekben a tápanyag-gazdálkodás. Legdöntőbb a harmonikus trágyázás, a tápelemek kiegyensúlyozott ellátottsága. A nagy adagú nitrogén-műtrágyázással nagyobb almák teremnek, ezért a sejtjeik lazábbak lesznek, a betegségek hamarabb megtámadják. A kisebb gyümölcs jobb tárolhatósága bizonyított tény. A túlzottan nagy gyümölcs tárolhatósága viszont kedvezőtlenebb, amint azt a ábra is mutatja ábra - A Jonatán romlási %-a 385

396 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A tárolás előtti növényvédelem rendkívül fontos, hiszen mint később látni fogjuk a tárolási betegségek nagy része a tenyészidőszakban bekövetkező fertőzésekre vezethető vissza, mert a gombás betegségek micéliumai már a tenyészidőben belekerülhetnek a gyümölcsbe, és csak tárolás közben vagy a tárolás végén fejlődnek ki. Jelentős termesztési tényező a gyümölcsök szüretelése. Vigyázni kell, hogy a gyümölcs leszedése során ne okozzunk látható vagy láthatatlan sérüléseket, mert ezek mindenképpen nyitott kapui lesznek a tárolás alatti fertőzéseknek. Fokozza a bajt, hogy egy-egy pusztuló vagy elpusztult gyümölcs megrohaszthatja a mellette levőket is. A szüretelési munkákat is nagyon megkönnyíti, egyben a gyümölcsminőséget is javítja a megfelelően kialakított korona és a szakszerűen végrehajtott gyümölcsritkítás. A fiatalabb fákon, illetve hajtásokon termett gyümölcs tárolhatósága általában kedvezőtlenebb. Nagyon lényeges, hogy a szüret idejét ha lehet biztonságosan állapítsuk meg. Ehhez több érésjelző módszert ismerünk, többek között a húskeménységmérést és a káliumjodidos keményítőpróbás meghatározást. A túl korán szedett gyümölcs súlyban kevesebb, nem kellően színeződött, a tárolóban nagyobb apadású, a későn szüreteltek minősége viszont kedvezőbb, de a tárolóban nagyobb arányban romlanak. A leszüretelt gyümölcs kíméletes beszállítása szintén fontos tényező. Lehetőleg jó rugózású nagyobb járműveket használjunk, hogy a szállított gyümölcs ne nyomódjon, ne sérüljön meg. A fel- és lerakási technológiánk szintén gyümölcskímélő legyen. A termesztési tényezők között kell megemlíteni az alanyhatást is. Tárolási körülmények. Elsőként a tárolás előtti terem- és göngyölegfertőtlenítésekről kell gondoskodni, hiszen ilyen módon csökkenthetjük a romlási veszteséget. Hasonlóan fertőtlenítenünk kell a göngyölegeket is, hiszen előfordulhat, hogy az előző tárolási szezonban vagy az előző hetekben olyan gyümölcsöket vagy zöldségféléket is forgalmaztak bennük, amelyekből nagy mennyiségű penészbevonat maradt meg. Az előhűtés azt jelenti, hogy a kamrákat mielőtt betároljuk, előhűtjük. A gyümölcsösből a szüret idején a tárolóba nagyon nagy, ún. mezőhőt viszünk be a szállítmánnyal, illetve a gyümölccsel. Megtörténhet például Magyarországon, hogy a szeptember közepi-szeptember végi szüret idején a gyümölcs hőmérséklete eléri a C-otis. Ilyen meleg gyümölcs bevitelével a hűtőteljesítmény, illetve az energiafelhasználás jelentősen megnő. A meleg napokon ajánlatos a rakatokat az udvarban (a kinti rakodótéren) hagyni, s az éjszakát megvárva csak reggel bevinni a tárolóterembe a tételeket, mert az éjszaka hűvössége valamelyest lehűti azokat, és így nem viszünk olyan sok hőt be a tárolóterembe. A másik fontos tényező a lehűtés gyorsasága. Nem mindegy, hogy a tárolási véghőmérsékletet milyen gyorsan érjük el. A fajták különbözően reagálnak a lehűtésre, pl. a Delicious típusúak nem annyira érzékenyek rá, de a Jonatán fajtacsoportba tartozók már igen. Ez utóbbiakat csak 386

397 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai fokozatosan (mondjuk egy hét alatt) lehet lehűteni, míg a Delicious típusúak tárolásakor elérhetjük 1 2 nap alatt is a tárolási véghőmérsékletet, amennyiben ezt a beépített hűtőteljesítmény lehetővé teszi. A lehűtési gyorsaságra érzékeny fajták gyors lehűtés esetén húsbarnulást (pl. hidegházi húsbarnulást) kaphatnak. A tárolási hőmérséklet rendkívül fontos körülmény, hiszen az életfolyamatokat csak úgy tudjuk csökkenteni és részlegesen megakadályozni, ha megfelelően hűtjük a gyümölcsöt. Megállapították, hogy a hűtés következtében az anyagcsere-folyamatok jelentősen csökkennek ( táblázat), s ezzel a gyümölcs élettartama (fogyaszthatósági ideje) meghosszabbodik. A kutatók minden fajnak és fajtának kidolgozták megfelelő tárolási hőmérsékletét. A Magyarországon ajánlható értékeket az táblázatokban közöljük. A tárolási tényezők között a legnagyobb hatású, legmeghatározóbb a tárolási hőmérséklet. Ha az alma tárolásakor 1 2 C helyett 8 10 C-ot tartunk a teremben, akkor gyakorlatilag nagyon lerövidítjük a tárolás idejét, miközben jelentősen meggyengül a gyümölcs minősége is: puhább lesz, beltartalmi értékei kedvezőtlenül változnak, csökkennek, romlanak táblázat. Almafajták légzése (mg CO 2/óra/kg) különböző hőmérsékleten táblázat. Magyarországon 2000-től javasolt tárolási paraméterek (Sass Pál összeállítása alapján) A relatív páratartalom az apadási veszteség kialakulásában játszik nagy szerepet. A betárolt gyümölcs ugyanis él, lélegzik, ennek következtében vizet veszít. A vízvesztés nemcsak azzal okoz problémát, hogy könnyebb lesz a gyümölcs, hanem ennek következtében még a gyümölcs küllemében is változások, például ráncosodások következhetnek be. Az apadási veszteség nagy gazdasági károkat okozhat. A tárolástechnológiában a relatív páratartalmat is minden gyümölcsfajra, minden gyümölcsfajtára külön meg kell állapítani. 387

398 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Következő tényező a tárolóteremben levő levegő összetételének kialakítása, azaz a szabályozott légterű tárolás (SzL) megteremtése. Az oxigén és szén-dioxid arány kedvező megválasztásának következtében a gyümölcs anyagcsere-folyamatait blokkoljuk, és így az hosszabb ideig kisebb veszteséggel tárolható. A szén-dioxid nagyságára nagyon ügyelnünk kell, mert amennyiben nem a fajtára jellemző érték alakul ki, akkor gyakorlatilag toxikus hatások keletkeznek, és a gyümölcs egy része elpusztul. Ha meg nagyon kis értékek vannak, akkor a hatása nem érződik megfelelően. Ugyanez mondható el az oxigénre is. Oxigénhiány következtében betegségek keletkezhetnek. A Magyarországon javasolható O 2-CO 2-értékek az táblázatban láthatók. Fontos még az etiléntartalom megemlítése, mert az etilén sietteti az érést. Szerencsére azokban a tárolókban, ahol 4 C alatt van a tárolási hőmérséklet, etilén túlzott feldúsulásától nem kell tartanunk. Az etilénre vannak az almánál érzékenyebb gyümölcsök is, mint pl. a kivi. Kivi tárolása során etilén abszorbereket is be kell állítani, mert az etiléntartalmat 0,03 ppm-ig ki kell vonni a teremből, hogy ne siettesse a gyümölcs érését táblázat. Magyarországon 2000-től javasolt tárolási paraméterek (Sass Pál összeállítása alapján) A tárolás alatt a gyümölcs állapotát ellenőrizni kell. Ez történhet kémiai úton, amikor megmérjük a beltartalmi értékeket, lehet fizikai úton, amikor a gyümölcs húskeménységét, színezettségét (színeződését) mérjük, vagy organoleptikus úton, amikor megkóstoljuk. A lényeg, hogy az ellenőrzést havonta meg kell ismételnünk. Végső soron tárolási tényezők közé tartozik a tárolási idő hossza is, hiszen bizonyított tény, hogy a tárolás utolsó idejében a betegségek hiperbolaszerűen következnek be, mert a tárolás utolsó egy hónapjában többet romolhat a gyümölcs, mint az előző 5 6 hónapban összesen. Nagyon figyelnünk kell, hogy milyen értékek mellett, mikor kell kitárolnunk. A húskeménység figyelemmel kísérése e tekintetben is fontos, mert bizonyos határértékek alatt nem szabad tovább tartani az almát. Golden Delicious tárolásakor 5 6 kg/cm 2 vagy Jonatán tárolásakor 4,5 5,0 kg/cm 2 alatt már nem érdemes tárolóban tartani a gyümölcsöt. A tárolási körülmények helyes megválasztásával elérhetjük, hogy minél kisebb veszteséggel, minél hosszabb ideig tudjuk a gyümölcsöt tárolni. Műszaki-gazdaságossági és emberi tényezők közvetlen vagy közvetve hathatnak a tárolhatóságra. Nem mindegy például, hogy mekkora maga a tároló, milyen a rakatképzés, rakatsűrűség, mennyi az egy m 3 légtérre eső betárolási anyag. Megállapították, hogy gyakorlatilag az a jó tárolóterem, amelyikben 1 tonna almára 5 6 m 3 levegő jut. Fontos továbbá, hogy hogyan tudjuk a tárolóban a légcserét megoldani, mennyire szellős a rakatképzés, és mennyire tud a páratartalom az egész betárolt anyag között eloszlani. A tároló anyagának milyensége sem mindegy. Építhetjük betonból, téglából, szendvicspanelből, a lényeg az, hogy a hőszigetelés megoldott legyen, mert amennyiben a hőszigetelés nem jó, hőhidak keletkeznek, s a hűtőgépet ugyanazon teljesítmény mellett többször kell járatni, jobban igénybe kell venni, tehát a tárolhatóság gazdaságossága romlik. Olyan nagy legyen a hűtőgép teljesítménye, hogy a betárolt mennyiséget a megadott szempontok szerint, a tárolási körülményeknek megfelelően, le tudjuk hűteni. Elfogadható általános érték, hogy 1 tonna almára eső hűtőteljesítmény érje el az 1 KW-ot. A teremmagasság a munkák végrehajthatósága és az egységnyi területre berakható hűtési anyag szempontjából is fontos. A lényeg az, hogy szabályozott légterű tárolás esetén ne alakuljanak ki szén-dioxid-fészkek, a terem olyan magas legyen, hogy a terem alján és a terem mennyezeti részén egyforma legyen a tárolási hőmérsékleti érték. A göngyölegek milyensége sem mindegy. Korszerű 388

399 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai tároláshoz műanyag göngyölegeket használnak. Ezek tömege kisebb, nem veszi el a vizet a betárolt terményből, és fertőtlenítésük is sokkal gyorsabb. Az emberi tényezők közé első helyre a szaktudást kell sorolni. A tároló üzemeltetése nagy szakértelmet kíván, mert nemcsak műszaki követelmény jelentkezik, hanem a betárolt gyümölcs biológiai és termesztési ismerete is. A gyümölcs előéletét nagyon fontos a tároló vezetőjének tudni. Az a jó tárolóvezető, aki a tárolás közben előforduló hibákat rögtön ki is tudja javítani A gyümölcstárolás módszerei A gyümölcstárolás nemzetközi fejlődését mintegy 150 évre tehetjük, mert vannak adatok arról, hogy az Amerikai Egyesült Államokban már az 1850-es években hűtőtárolót építettek. A hűtőgép terjedése rendkívül kedvezően hatott a gyümölcstárolás terjedésére. Kezdetben a hűtőtárolás egyszerűbb formáját, az úgynevezett normál tárolást ismerték, amikor hűtőgép nélküli pincékbe vagy házakba a külső levegő (főleg az éjszakai hidegebb levegő) beengedésével hűtöttek. Fejlődést jelentett a belső levegőt megmozgató, cserélő ventilátorok beépítése. A korszerűbb tárolóépítési igény csak a nagyüzemi ültetvények termőre fordulása után jelentkezett. A gépi hűtésű vagy változatlan légterű (VL) tárolókat olyan nagy ütemben építették, hogy már az 1970-es évek végére, az 1980-as évek elejére Magyarországon mintegy tonna alma tárolására elegendő hűtőtároló állt a gyümölcstermesztők rendelkezésére. A korszerűbb, szabályozott légterű (SzL) tárolásról akkor beszélünk, amikor nemcsak a tárolóterem hűtéséről és páratartalmának kedvező vagy megfelelő alakulásáról gondoskodunk, hanem megváltoztatjuk a levegő összetételét, a szén-dioxid és oxigén arányt is. Ezt a tárolási módot először Angliában dolgozták ki. F. Kidd és C. West jöttek arra rá, hogy a terem levegőjének (összetételének) célszerű megváltoztatásával hosszabb ideig és kisebb veszteséggel tudunk tárolni. Olyannyira kézenfekvő volt ez a tárolási mód, hogy az Amerikai Egyesült Államokban már 1934-ben fölépítették az első korszerű, szabályozott légterű tárolót. A második világháború után elsőként Hollandiában, Olaszországban és Franciaországban végeztek szabályozott légterű tárolási kísérleteket. A szabályozott tárolási mód előnyei a következőkben foglalhatók össze: kisebb az apadási veszteség, jelentősen hosszabb ideig, pl. az almát 2 3 hónappal tovább, lehet tárolni; a betárolt gyümölcs beltartalmi összetevői, anyagai kedvezően megőrzödnek, gyakorlatilag a szabályozott légterű tárolóból kivett gyümölcs majdnem olyan friss, mint amikor azt a szüretelés időpontjában betették. A szabályozott légterű tárolás főleg a tárolási idő meghosszabbítása miatt terjedt el és amiatt, hogy az ilyen tárolóból kivett gyümölcsök piacállósága, pultállósága lényegesen kedvezőbb. Ma már gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a tárolók 50%-a szabályozott légterű tárolók, pl. Dél-Tirolban csak SzL tárolók vannak. A szabályozott légterű tárolással gyakorlatilag kiiktatták a korábban szinte már üzemszerűen alkalmazott tárolás előtti fürdetéseket, a tárolás előtti vegyszeres kezeléseket is. A legtöbb helyen az SzL legkorszerűbb formáját, az ULO tárolást helyezik előtérbe (ULO = Ultra Low Oxigen). Ilyen megoldással a termekben 0,7 1,0%-os oxigénszintet is ki tudnak alakítani, s így minimálisra csökkentik a tárolási veszteségeket. A szabályozott légterű tároló megépítése mintegy 20 30%-kal kerül többe. A többletköltséget elsősorban az okozza, hogy a szabályozott légterű termek falát gázszigetelni kell, hogy a kívánt légösszetételt meg tudjuk valósítani. Korábban a gázszigetelésre bitumenes bekenést, horganylemezes bélelést, később alufóliát, majd később üvegszállal erősített poliészteres szigetelést használtak. Ma már egyszerűen vinilflekszes bevonást alkalmaznak. Az SzL tároló költségeit növeli továbbá, hogy olyan gépeket kell használni hozzá, amelyekkel a teremben felszaporodó, gyümölcsromlást okozható fölösleges szén-dioxidot el tudják távolítani. Erre ma már különféle elszívó gépek állnak rendelkezésre, amelyek nagyon korszerűek. Más részről az oxigént kell csökkenteni, mégpedig a lehető leggyorsabban. Biológiából ismert, hogy az alma gázszigetelt térben naponta 0,6 0,7% oxigént fogyaszt, tehát a természetes levegőben levő 21%-ról mintegy 3 hét alatt csökkenne le a kívánt mértékre. Kísérletekkel bebizonyították, hogy az a legjobb hatású, ha néhány nap alatt le tudjuk csökkenteni a tárolóban levő oxigénszintet. Növeli még a tárolás költségeit, hogy légtéranalizátor (légösszetételanalizátor) gépek is kellenek. Ma már ezeket számítógépekkel együtt építik, s 0,1% pontossággal mérnek. Olyanok is vannak, amelyek kisebb hiányosságok esetén bizonyos programok segítségével javítják is a tárolás technológiát. A nagy tárolóknak külön szoftverük van, amellyel visszamenőleg grafikonon is megjelentethető, (kinyomtatható) a betárolástól számítva az egész légtérállapot változása. Az a legjobb géprendszer, amelyikkel a megállapított légösszetételt szinte változatlanul (ingás nélkül) tudjuk egész napon, heteken, sőt hónapon át tartani. 389

400 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gyümölcsfajok tárolási sajátosságai Alma. A termesztésben is, és a tárolásban is meghatározó jelentőségű gyümölcsfaj. A legnagyobb mennyiségben tárolt gyümölcsünk. Tárolhatósága fajtától függő ( táblázat). Jó tárolhatóságának alapfeltétele a jó alapanyag és a célszerűen megválasztott tárolástechnológia. A tárolás akkor lesz sikeres, ha megfelelő szüretidőben takarítjuk be. Kísérletekkel igazoltuk ugyanis, hogy a szüretidő rendkívül szorosan összefügg az alma minőségével, a tárolási veszteségekkel táblázat. Hosszú ideig (6 9 hónapig), illetve nagyon jól tárolható almafajták A szüretidő megválasztásához több módszert ismerünk. Ezek közül ezúttal mint a gyakorlatban ma legjobban alkalmazhatóakat csak kettőt ismertetünk. Az egyik a káliumjodidos érésmeghatározás. Alapját az adja, hogy az érés előrehaladásával a gyümölcsben levő keményítő cukrokká változik. Az KJ-ban levő jód a keményítővel kék színeződést mutat. Tehát, ha a keresztben kettévágott almát ilyen oldatba mártjuk, az alma attól függően, hogy mennyi keményítő van benne (= milyen érett), elszíneződik, A színeződés mértékét 1 5-ös fokozatú skálával fejezzük ki. A másik módszer a penetrométeres húskeménységmérés. A kis kézi műszer nyomófejét öt forintosnyi nagyságú héj eltávolítása után az almába nyomjuk. Az értékeket kg/cm 2 -ben vagy újabban N/cm 2 - ben olvassuk le. A kutatás és gyakorlat tisztázta, hogy melyik almafajtának mennyinek kell lenni a betároláskori keménységértéknek, hogy az megfelelő legyen a tárolásra (a Jonathané 7 8 kg/cm 2 ). A gyakorlatban mivel mindkét módszer tendenciát fejez ki, a kettőt együtt alkalmazzák. J. Streif német kutató a két értékhez még a szárazanyag-tartalmat is hozzávette, s az összefüggést a ma már általánosan elfogadott Streif-indexként ismerik. ahol: F = húskeménység (N-ben), 390

401 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai R = lé refrakcióérték (%), S = keményítőérték (1 10). A tárolástechnológiában kétségtelenül a tárolási hőmérséklet, s ennek következményeként a légzés ( táblázat) játssza a legfőbb szerepet. A tárolástechnológiához javasolt paraméterek ismeretén kívül tudnunk kell az egyes fajták tárolási megbízhatóságát, illetve a tárolás hosszát. Az alma tárolására, illetve forgalmazására jó hatású a tárolás előtti osztályozás, mert ezzel pl. a nagy gyümölcsöket előre ki tudjuk válogatni és a többinél korábban értékesíteni. Körte. A világ termesztési adatait analizálva, azt látjuk, hogy a körte fogyasztása és tárolása az utóbbi időben egyre jobban divatba jött. Miben különbözik a tárolhatósága az almáétól? Két fontos dologban. A körtefajták tárolására sokkal alacsonyabb hőmérséklet ajánlott, mint az almáéra. Nagy tételű körtetároláshoz 1 (sőt, 1,2 1,3) C-ot ajánlanak. A másik különbség, amiatt van, hogy a körte a jó tárolás alatt nem érik. Ahhoz, hogy piacra (szupermarketbe) lehessen vinni, utóérleléséről kell gondoskodni, ami megfelelő hőlépcső (pl. 3 4 napig 8 10 C, 4 5 napig C, 5 6 napig C) kialakítását követelné meg. A továbbiakban elmondható, hogy a körte a szüretidőre még jobban érzékeny, mint az alma. Hasonlóan igényli a kíméletes szedést is, mert az okozott sérülések (még a kocsány általi szúrások is) a tárolás alatt a gyümölcs pusztulásához vezetnek. Szabályozott légterű tárolására külföldön ma már 4,0 4,5% O 2-tartalom és 0,9 1,4% CO 2-tartalom kialakítását írják elő. Cseresznye. Hazánkban a cseresznyét hosszabb ideig nem tárolják, mert a fajták szüretidejében meglevő biológiai különbség nagyjából lefedi a fogyaszthatóság idejét. Tárolásra inkább az ipari felhasználása során állhat elő igény. Ennek ellenére kísérletekkel igazoltuk, hogy megfelelő hőmérsékleten 2 3 hétig is eltartható. Hűtésére a szedés pillanatától sort kellene keríteni, mert melegebb levegőben gyorsan penészesedik. Hűtés nélkül csak néhány napos raktározást bír el. Meggy. Hazánkban termesztett fajták közül jól bírja a hűtést és a tárolást a Pándy, az Újfehértói fürtös és az Érdi bőtermő. Ha szedése után nem tudjuk azonnal hűteni, nagy lesz az apadási veszteség. Szabályozott légtérben 1 hónapig is tárolható. Tárolási hőmérséklet-igénye 1 2 C. A hazai kísérletek azt mutatták, hogy egyes fajták fogyasztási igényének megnyújtása hűtőtárolással gazdaságos. Kajszibarack. Főleg a későbbi fajták (a Rózsa-típusúak) alkalmasak tárolásra. Többéves tárolási kísérletünk szerint a Magyar kajszi, a Bergeron fajtával összehasonlítva kevésbé tárolható. A kajszi nagyon érzékeny a szüretidőre. A korai szedésű (70 75%-os fogyasztási érettségben) gyümölcsök még 1 C-os tárolóban is nagyon gyorsan apadnak (fonnyadnak). A jól megválasztott szüretelésű (85 90%-os érettségű) tételek akár 1 hónapig is tárolóban tarthatók. Őszibarack. Néhány fajtára alapozott kutatásunk szerint 1 2 hétnél tovább nem hűthető. Külföldi (kaliforniai) gyakorlat alapján a nectarin barackok 1 2 hónapig is jól tárolhatók. A túl korán szedettek a tárolóban nem érnek be, nem válnak fogyasztásra éretté. Romlásuk a csonthéj felületénél, belülről erjedésszerűen keletkezik. Szilva. Néhány szilvafajta (például a Besztercei) SzL-ben jól akár 2 3 hónapig is tárolható. A korán szedett gyümölcsök a hűtőházban nem érnek be: gumiszerűek, ízetlenek maradnak. Az érettségi fokban előbbre levő tételek pedig viszonylag gyorsan romlanak. A fajták szabályozott légterű tárolásával hazánkban még csak most folynak elfogadható kísérletek. A bogyósgyümölcsűek közül a fehér és a piros ribiszke tárolható a legjobban. Újabb olasz kísérletek (és már tárolási gyakorlat) szerint szabályozott légtérben karácsonyig tartható. Tárolástechnológiai paraméterei: hőmérséklet: 1 C, relatív páratartalom 91%, szén-dioxid-tartalom 20%, oxigéntartalom 8 10%. A jól tárolható tételeket jégakkus rekeszekbe szedik. Szedés után 3 óra múlva kényszeráramoltatású levegővel előhűtik, s így helyezik be a különleges alakú (keskeny, hosszú és magas) tárolótermekbe. A köszméte is jól tárolható. Külföldi (dél-tiroli) gyakorlat szerint október végéig eltartható. A szamócát és a málnát a legjobb külföldi tárolókban sem tudják 1 hétnél tovább eredményesen tárolni, mert a puha gyümölcsök gyorsan romlanak. A héjas gyümölcsöket (a diót, a mogyorót, a mandulát és a gesztenyét) nem kell feltétlen hűtőtárolóba tenni. Megőrzésükre elegendő a száraz helyiség is. Többször kell kavarni a viszonylag vékony rétegben kiterített (zöld burok nélküli) gyümölcsöket, nehogy befülledjenek Tárolási veszteségek és betegségek 391

402 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Mint láttuk, a tárolás eredményessége sok tényezőtől függ. Fontos ebben a láncolatban az épület és a berendezések költsége (a bekerülés), az üzemeltetési ráfordítás, a tárolt termény ára, de legdöntőbb maga a tárolási veszteség. A tárolási veszteség Osterloh et al. (1996) szerint ( ábra) 3 fő részre bontható: apadás vagy tömegveszteség; betegségek következtében keletkező romlás; minőségi veszteségek ábra ábra. Tárolási veszteségek rendszerezése (Osterloh et al., 1996) Nagyobb tömegveszteséget idézhet elő a korán leszedett gyümölcs is. Ezeknek kisebbek lévén viszonylag nagyobb a felületük, s így többet párologtatnak, másrészről kialakulatlanabb (zöldebb, több vizet tartalmazó) a beltartalmi összetevőik (pl. kisebb a cukor/sav arányuk). Növeli az apadást a teremben kialakuló alacsonyabb relatív páratartalom is. A tárolási betegségeket két nagyobb csoportra élettani betegségekre és gombás betegségekre osztják. Precíz áttekintéskor megemlékeznek még külön a károsítókról is. Az élettani betegségek. Külső és belső betegségekről beszélhetünk. A külsők a gyümölcs külső felületén láthatók. Ilyenek a vörösfoltosság, a Jonatánfoltosság, a héjbarnulás, a lenticellafoltosság és a keserűfoltosság. Belső élettani betegségek közé sorolják a húsbarnulást, az üvegesedést és a magházbarnulást. Vörösfoltosság: oka lehet kedvezőtlen időjárás. Megfigyelték, hogy kialakulása a nagyon nedves évjárattal pozitív összefüggést mutat. Főleg a világos héjú almafajtákon (elsősorban a Golden Deliciouson) fordul elő. Arról ismerhető fel, hogy a paraszemölcsökön piros pontok vagy 1 3 mm-es gyűrűk keletkeznek. Hosszabb tárolás után ezek a foltok barnásak (vörösek) lesznek és enyhén besüllyednek. Jonatánfoltosság: okát még máig sem tudták megnyugtatóan tisztázni. Nálunk a Jonathan még mindig egyik vezető fajta, így ez a betegség nagyon jelentős. Megfigyeléseink szerint nagyon nagy összefüggés van keletkezésének mértéke és a tárolási idő hossza között. Hasonlóan bizonyított, hogy a nagyobb gyümölcsön több Jonatánfolt lesz. Harmadik fontos okként a késői szüret, negyedikként a magas tárolási hőfok említhető. Nemzetközi kísérletek, de a hazaiak is azt mutatták, hogy ez a héjfoltosodási betegség szabályozott légterű (SzL) tárolással teljesen megszüntethető.a betegség következtében a gyümölcsökön 1 3 mm-es, olykor 5 mmes nagyságú, éles körvonalú, általában kerek foltok alakulnak ki. A foltok világosabb vagy sötétebb barnásfeketék, szabálytalan megjelenésben (főleg az alma pirosabb oldalán). A héj epidermisz és hipodermisz szövetrészében elhelyezkedő foltok csekély mértékben süppednek be, s alattuk szövetelhalás nincsen. Előrehaladottabb állapotban a beteg foltok összefolynak, és az alma romlásához vezetnek. Végső soron oka a gyümölcs gáztermelő és áteresztő képességével függhet össze. A folt valószínűleg az akadályozott gázcsere következtében beálló toxikus vagy oxidációs folyamat eredménye lehet. Héjbarnulás: sokféle lehet. Magyarországon a starking héjfoltosodása (szkaldosodás) volt a legsúlyosabb. Vizsgálata során gyorsan kitűnt, hogy a betegség a korábban leszedett (betárolt), még nem kellően bepirosodott egyedeken keletkezett. Szimptómája: barnás (inkább tejeskávé színű, tarka ), bőrszerű károsodás alakul ki a 392

403 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai gyümölcs külső héjrétegén. Nemcsak az epidermiszsejtek elszíneződését, hanem azok pusztulását is eredményezi. Keletkezése szoros összefüggést mutat az alfa-farnezán (terpén) oxidációjakor keletkező mérgező származékokkal. Több külföldi kutató egybehangzó véleménye szerint a héjbarnulás erőssége arányos a héj természetes viaszbevonatában levő illóanyag, az alfa-farnezán oxidációs folyamatával. A károsodás a húst nemigen érinti, általában csak a héjon figyelhető meg. A nem elhatárolt, mozaikszerű foltosodás előrehaladott állapotban sem lesz kifejezetten sötétbarna. A betegség ellen korábban jó hatású volt a vegyszeres kezelés (fürdetés), amelyet ma már pótolhat a kifogástalan tárolástechnológia. A lenticellafoltosság: több fajta almán is előfordulhat. A Jonatánfolttól abban különbözik, hogy a lenticellafolt közepén fehér pontocska (az elpusztult sztóma) látható. A beteg rész egy idő után romló folttá változhat, növelve ezzel a tárolási veszteséget. Már a szüret idején keletkezhet az alma héján, először kis, sötét, nekrotikus folt alakjában. A folt alakja kerekded, nagysága a 3 4 mm-t is elérheti. Csak a kutikula és az epidermisz sejtjei károsulnak, a gyümölcs húsa egészséges marad. A megfigyelések szerint gyakori, hogy a tárolás során a lenticellafoltokon másodlagos gombás fertőzés következében rothadás keletkezik. Keserűfoltosság: néhány almafajtán jelentős betegség. Az ilyen foltot ízleléssel is meg lehet különböztetni a többi foltosodástól, mert kesernyés ízű. Másrészt még abban is különbözik, hogy a folt alatt a gyümölcs húsa szivacsosan barnás lesz. Némely években a szüret kezdetén, már a fán levő gyümölcsön is megfigyelhető. Nálunk főleg a Golden Deliciouson gyakori. A betegség keletkezését a műtrágyázással, főleg a káliellátással hozzák összefüggésbe. Azt szokták mondani, hogy szoros arány esetén csekély mértékű betegségre számíthatunk. A sejt elhalása egyesek szerint a sejtplazmában lokalizálódott kalcium hiányának tudható be, mert megnő a sejtmembrán áteresztőképessége és az instabilitása, s ezzel elvonhatóvá válik a sejtek kalciumtartalmának egy része. Húsbarnulás: nemcsak az almában, hanem a körtében, sőt még a csonthéjas gyümölcsökben is keletkezhet. Különösen jellemző a Jonatán fajtára. A húsbarnult almát nálunk pufikosként is emlegetik. A Jonatán fontos betegségeként, hazánkban, a csökkentésére szerteágazó kutatómunkát szenteltünk. Végül azt állapítottuk meg, hogy keletkezésének okai lényegében megegyeznek a Jonatánfoltosodás okaival. Ezek: nagy (80 mm-en felüli) gyümölcsök, túlérés (késői szüret), nem harmonikus trágyázás (sok N-műtrágya), tároláskor magas (3 C-on felüli) hőmérséklet és hosszú (5 hónapon túli) tárolási idő. A betegség a kezdeti szakaszban ránézésre nehezen állapítható meg. Ha azonban kézbe vesszük az almát és megnyomkodjuk, ujjunk helyén enyhén besüppedt folt marad. A betegség előrehaladtával a gyümölcshúsban különösen a héj alatt nem élesen elhatárolt barnás zónák alakulnak ki. Bizonyított, hogy a húsbarnulás a héj felől a magház felé terjed. Később az alma fele, majd az egész megpuhul, szivacsos állományú és ízetlen lesz. Ilyenkor az elbarnulások a héjra is átterjednek. Ebben az állapotban a héj könnyen lehántható az almáról. A magház csak a betegség utolsó szakaszában barnul meg, amikor már a titrálható savak erősen csökkenek, növekvő mértékben etilalkohol és acetaldehid képződik, fokozódik a szén-dioxid leadása, meggyorsul a légzés. Ebben az állapotban megszagolva a gyümölcsöt, alkohol illatot érzünk. Üvegesedés: több almafajta betegsége. Nálunk leggyakrabban a Delicious típusúakon (Starking, Starkrimson, Red Spur, Well Spur, Top Red stb.), a Jonatánon és a Glosteron szokott keletkezni, főleg akkor, ha szüret előtt száraz, szüret idején pedig hűvösebb, csapadékosabb időjárás alakul ki. Gyakran már a szokásos szüretidő közepén tapasztalható. Többéves vizsgálatainkra alapozva kijelenthető, hogy a kezdetben üvegesedést (vagy más szóval jegecesedést) mutató gyümölcsök a tárolóban gyors lehűtéssel visszaszívathatóak. Külföldi kutatók szerint üvegesedés akkor keletkezik, amikor a huzamos ideig tartó magas hőmérséklet megbontja az enzimek egyensúlyát, s emiatt az enzimek működése és a keményítő hidrolízis közötti összhang felbomlik, s ennek következtében a szövetek nedveket választanak ki. A sejt közötti járatokba ily módon került sejtnedv teszi az alma szöveteit üvegesen átlátszóvá. Más kutatók szerint az üvegesedés kezdete arra az időpontra tehető, amikor az alma nedvének szorbitoltartalma erőteljes növekedésbe csap át. Gombás betegségek. Az irodalmi adatok szerint a gyümölcsökön a tárolás alatt legalább 150 gombafaj károsíthat kisebb nagyobb mértékben. Nálunk elsősorban a penicilliumos, a szürkepenészes, a moníliás, a lenticella, az alternáriás, a fómás, a fehérpenészes, a kladospóriumos rothadásról, a magház penészesedéséről és a tárolási varasodásról kell megemlékezni röviden. Penicilliumos rothadás: a Jonatánon a leggyakrabban előforduló gomba. Jellegzetes szürkészöldes penészvánkoskáival gyorsan lehetővé teszi felismerését. A felmérések során azt is megfigyeltük, hogy ez a betegség a korábban szedett tételeken jobban előfordul. Oka a szedés-betakarítás láncolatában keresendő, mert a penész seben át fertőz. Kézenfekvő tehát az ellene való védekezés: arra törekedjünk, hogy a gyümölcsöt épen 393

404 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai vigyük be a tárolóba. Almán kívül a körte egyik legsúlyosabb szüret utáni betegsége. A beteg szövetek puhák, vizenyősek és jól megkülönböztethetők az egészségestől. Valójában a gyümölcs minden részén keletkezhet, de leggyakrabban a körte derekán található kerek (1 5 cm-es) foltok formájában. A kocsány- és nyakrothadás általában az ún. húsos kocsányú fajtákat támadja. Szürkepenészes rothadás: más néven botrítiszes rothadás a vegetációs időben keletkezhet úgy, hogy a kórokozó sérüléseken, nyílásokon hatol be a gyümölcsbe. A kerek fertőzési helyeken barna és világosbarna, olykor sötétbarna, kissé besüppedt romlási foltok keletkeznek, amelyek körkörösen terjednek tovább a gyümölcs egész felületére. A fertőzés előrehaladott szakaszában a gyümölcsön egérszürke (innen az elnevezése is), vattaszerű telepek alakulnak ki. A fertőzés helye lágy, de nem vizenyős. A betegség már a szüret idején keletkezhet. Az ilyenkor megbetegedett gyümölcsök ha nem válogatjuk ki a betároláskor a tárolóban megfertőzhetik az egészségeseket is. Moníliás rothadás: okozója a Monilia fructigena és a Monilia laxa. A tárolóban kétféle megjelenési formája van: penészgyepes (a betegség a körkörösen kialakult penészvánkoskákról egyértelműen felismerhető) és gombatelep nélküli, ún. feketerothadásos (ilyenkor az egész gyümölcs elfeketedik, a héj bőrszerű fényes és sima marad). A gyümölcsök már a fán fertőződhetnek. A gomba a héjon levő sérüléseken vagy nyílásokon jut be a gyümölcsbe. Spóráit elsősorban a szél terjeszti. Legjelentősebb fertőzési szakasza a szüret megkezdése előtti néhány hetes időszak. Elsősorban azok a tételek fertőződnek, amelyeket nem vittünk be azonnal a tárolóba. Kifejlődéséhez a tárlóban a magasabb hőmérséklet és páratartalom kedvező. Lenticella rothadás vagy gloeospóriumos rothadás: különösen a Golden Delicious almafajtán észlelhető. A fertőzött gyümölcsön általában a lenticellából kiinduló kerek, világosbarnától sötétbarnáig terjedő folt látható, amelyen a gomba konídiumaiból szőtt körkörösen elhelyezkedő fehér pontocskák vannak. A nagy páratartalmú helyiségekben a kórképen szürke, sárga vagy cseresznyepiros spóratelepek is kialakulhatnak. Ellene való védekezéshez figyelembe kell vennünk, hogy a kórokozó a vegetációs szakaszban, már közvetlenül a sziromhullás után a héjon vagy a lenticellákon át hatol be a gyümölcsbe, és a betárolás után aktivizálódik. Általában a varasodást csökkentő szerek jó hatásúak a gloeospóriumos rothadás ellen is. Alternáriás rothadás: több gombafaj okozhatja. Kórképe jellegzetes, mert előrehaladottabb állapotban sötétbarna gombamicélium is kifejlődik, s ilyenkor a gyümölcshús szivacsossá és fekete csíkozottá válik. Zöldebb, keményebb gyümölcsökön a romlási foltok szárazak, kemények, felületi jellegűek. A betegség általában a csészerésztől indul ki. Nálunk elsősorban a Starking és a Starkrimson almafajtán károsít. Fómás rothadás: a Phoma limitata gomba kórképe sötétbarna vagy fekete, jól elkülönül az egészséges részektől, kicsit besüppedő, kemény. Előrehaladottabb szakaszban arról lehet felismerni, hogy a megtámadott helyen, a kutikulán keresztül fekete piknidiumok törnek elő. A kórokozó a vegetációs időszakban jut be a gyümölcsbe, s a tárolás egy-két hónapja után lesz aktív. Kladospóriumos rothadás: a kórokozó szintén a vegetációs időben jut be a gyümölcsbe. A tárolás után jellegzetes, alaktalan barna foltot okoz. Ránézésre a folt olyan, mintha a héj alatt nem lenne hús (durva hasonlattal, mint amikor a víz jéggé fagy és alatta elapadt a víz). Főleg a késői szüretelésű fajtákat károsítja ben a Red Rome fajtán figyeltük meg. Fehérpenészes rothadást okozó gombájáról, rhizópuszos rothadásnak is mondjuk. Főleg csonthéjas és bogyósgyümölcsűeken károsít. A betegség a vattaszerű először fehér, majd szürkés és végül fekete penészbevonatról jól felismerhető. A rothadó gyümölcs vizenyős, kellemetlen szagú. Főleg sebzési helyeken keletkezik. A betegséget az is fokozza, hogy a pusztuló gyümölcs a mellette levőket gyorsan megfertőzi, s így csomós vagy fészkes romlási gócok alakulnak ki. Alacsony (1 2 C-os) tárolási hőfokkal a kártétel jelentősen csökkenthető. Tárolási varasodás: a betegséget a Venturia és a Fusicladium gomba is okozhatja. A betegség sötét, fekete micéliumtelep-foltocskák formájában jelenik meg. A foltok viszonylag jól lehatároltak, kezdetben csupán 2 3 mm-esek. A tárolás során 5 8 mm-esekre is megnőnek, aminek következtében a gyümölcs sok vizet veszít, s így meg is fonnyadhat. Mivel a kártétel nem fejlődik bele a húsba, csak szépséghibát okozhat. A magház-penészesedés: a gombák a sziromhullástól szüretig tartó vegetációs időben fertőznek a nyitott vagy sérült kelyhen, illetve a kocsánymélyedés sérülésein keresztül. Az alma magháza először enyhén, majd sötétebben elbarnul, később a gombaszövedék pókhálószerűen borítja. Előrehaladottabb szakaszban a betegség belülről kifelé terjedve teljesen elpusztítja a magházat, üreges, feketerothadást okozva. Ha a fertőzés nagyon erős, akkor a kocsány és a kehely felőli rész is kezd rothadni. Nálunk főleg a Starkingon és kisebb mértékben a 394

405 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Starkrimsonon károsít, egyes években 10 20%-ban is. Sokéves megfigyelésünk szerint a betegség megjelenése összefüggésben van a szüret idejével is. Kísérleteink szerint a korábban szüretelt Starking-tételekben nagyobb százalékban keletkezett. Károsítók. Tárolókban gyakran az egerek és a patkányok dézsmálják meg a gyümölcsöt. Károkozásuk olykor érzékeny veszteséget is kiválthat. Megfigyeléseink szerint főleg a rakatok legfelsőbb rétegében pusztítanak. A legtöbb esetben az alma magját fogyasztják, s ezért rágják szét a gyümölcsöt. Később a gyümölcsdarabok megrothadnak, magukkal pusztítva a gyümölcsös láda felső cm-es rétegét. Különösen az édesebb, így a Golden Delicious és a Starking fajtákat kedvelik. A rágcsálók rendszerint a gyümölcsösből a göngyölegben jutnak be a tárolókba, de megkönnyítjük bejutásukat a nyitva hagyott kamraajtókkal is. Vegyszerkirakással csak a KÖJÁL által megengedett mértékig védekezhetünk ellenük. Teljes védekezést ad az ULO tárolás, mert alacsony (1 2%-os) oxigént tartalmazó légtérben az állatok elpusztulnak. A minőségi veszteségek közül első helyen kell megemlékezni a tárolás alatti nagyságcsökkenésről. Természetesen ilyen csak a kevésbé korszerű tárolókban (normál tárolás, változatlan légterű tárolás) keletkezik. Könnyű belátni, hogy ha például az alma 6 8 hónapos tárolás során az apadás következtében keresztátmérőben 1 2 mm-t csökken, akkor az 5 mm-es nagyságkategóriából 10 20%-ot veszít, azaz ennyivel csökken a kategóriába jutó mennyiség. A ráncosodás részben szépséghiba, részben beltartalmi változást is magával hordoz, mivel a nagymértékű vízvesztés következtében kevésbé lesz élvezhető a gyümölcs. Az ízváltozások (pl. az alma íze fáradtabb lesz, vagy valamilyen betegség következtében elváltozó, például alkoholos stb.), az állományromlás (pl. a gyümölcs húsának lisztesedése ), a gyümölcshibák (a héj vagy a hús elszíneződése ), de legjobban a beltartalmi anyagok (cukrok, savak, vitaminok stb.) változása (rendszerint leépülése) szoros összefüggésben van a tárolástechnológia megvalósításával. Az ebben bekövetkező hibák vagy rendellenességek rendszerint az anyagcsere-folyamatokat változtatják meg. Ha ezek gyorsulnak, a gyümölcs öregszik, mutatva, illetve jelezve a rendszerint kedvezőtlen minőségi változásokat A gyümölcstárolás ökonómiája és szervezése A szakszerű tárolás hozzájárul a gyümölcs minőségének megóvásához és növeli a termelők piaci alkalmazkodóképességet. A fejlett almatermelő államokban 50% és e fölötti arányban építettek tárolókat az alma tárolására. Olaszország dél-tiroli tartományában pl. az összes termés 80%-át tárolják, és a tárolókapacitáson belül 80% a szabályozott légterű tárolótér aránya. A tárolás gazdaságosságát két szempont szerint vizsgáljuk: mennyiben segíti elő a termesztést és az értékesítést, mennyi nyereséget hoz a tárolást végző gazdaságnak. A tárolás lehet bértárolás más vállalat részére, és lehet saját termék tárolása. Mindkettőtől elvárjuk, hogy jövedelmet hozzon. A tárolásban az alma és a körte részesedése 70 80%-os és egyéb termék tárolása teszi ki a maradék 20 30%-ot. Számolni kell azzal, hogy a következő évre átvitt alma készletnövekedést jelent, amihez forgóalap-növelés szükséges. A tároló kihasználása a tárolás gazdaságosságát nagymértékben befolyásolja. A meglevő tárolókapacitás kihasználtsági foka (azoké, amelyek alkalmasak a tárolásra) évente változóan 60 75% körül mozog. Az almatárolási idény normál hűtött tárolóban mintegy három hónapra tehető. Ennél jóval tovább tárolható az alma szabályozott légtérben. A tárolók kihasználása növelhető a nyári gyümölcsök (vagy zöldség) rövid idejű tárolásával. További lehetőséget nyújt az egyéb termékek tárolása (vaj, tojás, zsír stb.), ami kedvező esetben (városok, ipari centrumok közelében) nagyobb jövedelmet nyújthatnak, mint az almatárolás. A gazdaságosságot befolyásoló tényezők közül kiemelt jelentősége van a minőségnek, mert az elérhető átlagáron keresztül az árbevétel nagyságát döntően befolyásolja. 395

406 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A tárolás alatti minőségcsökkenés mindenképpen árbevétel-kieséshez vezet. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha a tárolás időtartamát helyesen választjuk meg, ha megfelelő minőségű árut tárolunk, ha jól választjuk meg a szüreti és a betárolási időpontot stb. A romlás és apadás (tömegcsökkenés) ugyancsak minőség- és ezen keresztül nyereségcsökkentő hatású. Ennek mértéke függ a tárolási módtól. A tárolás szervezésével kapcsolatos feladatok két részre bonthatók: a betárolás szervezése, valamint a kitárolással és az áruvá készítéssel kapcsolatos szervezési feladatokra. A be- és kitárolást időtartamától és ütemétől függően kell megtervezni: a fajták tárolási időtartamát, minőségét, a szükséges targoncák számát, a szükséges munkaerő-létszámot, a szükséges göngyöleget, az esetleges anyagszükségletet, a szállításához szükséges járművek számát. A betárolási terv készítésében és a tervteljesítésben segítséget nyújt a folyamatterv, amit a tároló vagy az ágazat szakemberei készítenek ( ábra) ábra - Betakarítási terv (Forrás: Z. Kiss, 2002) 396

407 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A folyamattervben csak két gép mozgását ábrázoltuk. Az erőgépek 15 km-ig, a teherautók ennél nagyobb távolságról szállítják az almát. Ahhoz, hogy a hűtőháznál minél kevesebb legyen a várakozás, az kell, hogy egy időben csak egy szállítójármű tartózkodjon ott. A tárolás gazdaságossága javítható ha: jó minőségű gyümölcsöt tárolunk, pontos ütemterv szerint végezzük a be- és kitárolást, gyakorlott dolgozókat alkalmazunk a válogatás, csomagolás végzésére, egyéb terméket (nem gyümölcs) is tárolunk, tartályládás tárolást valósítunk meg, megfelelő tudású szakember irányítja a tárolást Áruvá készítés (termékkialakítás) Az áruvá készítés mint tevékenységi fogalom, napjainkban keletkezett. Korábban erre az árukikészítés, manipulálás szavakat használtuk, amelyek ma már félreérthetőek. A kertészeti termékek egyik fontos közös jellemzője, hogy az árut, az életfunkciókkal rendelkező elkülönített növényi rész, esetünkben a termés, gyümölcs- alkotja. A gyümölcs akkor válik áruvá, ha az a hozzáadott munkafolyamatok során értékesíthető formában jelenik meg valamilyen hasznosítási célra (friss fogyasztás, különböző tartósítás vagy feldolgozás). 397

408 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A termékeket a betakarítástól a hasznosításig tartó út során mennyiségi és minőségi veszteségek érik. Ezek egy része az öregedéssel összefüggő biológiai folyamatok következménye (romlás, súlycsökkenés), illetve az áruvá készítés során fellépő mechanikai sérülések (nyomódás, dörzsölés, szúrás stb.) eredménye. Az áruvá készítés során arra kell törekedni, hogy ezek a veszteségek minél kisebb mértékben csökkentsék a termelés jövedelmezőségét. Az áruvá készítés egyik legalapvetőbb feltétele az egységes (homogén), minőségi osztályonként elkülöníthető tételek kialakítása. Ennek a folyamatnak alapelemei a minőség és méret szerinti, válogatás, osztályozás és csomagolás Válogatás, osztályozás A válogatás és osztályozás nem más, mint a gyümölcsfélék felhasználó által megszabott kategóriákba történő sorolása. A besorolás szabályait Magyarországon korábban a szabványok, 1995 decemberétől (1995. XC. törvény, 40/1995. /XI. 16./ FM rendelet) pedig az Európai Unió előírásait is magába foglaló Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus) megfelelő kötetei tartalmazzák. Mivel a Magyar Élelmiszerkönyv teljes terjedelmében elektronikus úton is hozzáférhető, a leírásból a főbb szempontokat mutatjuk be az alma példáján: /89/3 számú előírás Alma és körte minősége (Quality standard for apples and pears) I. A termék meghatározása Ez az előírás a friss állapotban forgalomba kerülő, fogyasztásra szánt alma (Malus domestica Borkh. L.) és körte (Pyrus communis L.) különböző fajtáira vonatkozik. Nem tárgya az előírásnak az ipari felhasználásra szánt alma és körte. II. Minőségi előírások A) Minimumkövetelmények Az adott minőségi osztályra vonatkozó külön követelmények és megengedett eltérések. B) Osztályozás II(I) Extra osztály I(II) I. osztály (III) II. osztály (IV) III. osztály III. Méretelőírások (osztályonként) IV. Megengedett eltérések A) Minőségi eltérések (osztályonként) B) Méreteltérések (osztályonként) V. A külső megjelenés előírásai A) Egyöntetűség (osztályonként) B) Megjelenés (osztályonként) C) Csomagolás VI. A jelölés előírásai A) Azonosító adatok 398

409 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai B) A termék megnevezése C) A termék eredete D) Kereskedelmi jelölés E) Hivatalos ellenőrző jel A leíráshoz részletező táblázatok is tartoznak, amelyek részletes tájékoztatást adnak arról, hogy az egyes fajtákra milyen külön szabályok tartoznak minőségi osztályok szerint: Az almák színezettségi követelményei (I. táblázat). A) csoport Piros fajták B) csoport Vegyes piros színű fajták (a piros rész élénk színű) C) csoport Csíkos fajták, enyhén színezettek D) csoport Egyéb fajták Az almák héjparásodásával (perzseltségével) kapcsolatos követelmények (minőségi osztályok szerint) (II. táblázat). Nagy gyümölcsű alma- és körtefajták jegyzéke (III. táblázat). Nyári körtefajták jegyzéke, amelyekre nincs minimális méretkövetelmény, ha azokat június 10. és július 31. között hozták forgalomba (IV. táblázat). A gyümölcs válogatása minőségi szempontok szerinti csoportosítása gyakorlatilag bizonyos mértékben, már a szedéskor megkezdődik, ha kézzel végezzük a betakarítást. Elég arra utalnunk, hogy a romlóhibás, beteg, torz stb. gyümölcsöt rendszerint a földön hagyjuk, vagy külön gyűjtjük. A minőség szerinti válogatást általában emberi erővel oldjuk meg, annak ellenére, hogy a gépesített áruvá készítés során a válogatás és osztályozás szorosan nem válik el egymástól, sőt a korszerű számítógép-vezérlésű gépeken a csomagolás is automatikus. A gyümölcsökkel szemben támasztott általános minőségi ismérveket Tomcsányi (1973), Mády (1974) és a Magyar Élelmiszerkönyv (1996) alapján a táblázatban tüntettük fel. Az egyes tulajdonságokon belül az előírások a mindenkori termelés színvonalának, a kereskedői és fogyasztói igényeknek megfelelőenmegengedett eltéréseket és minőségi tűréseket is tartalmaznak. A két fogalom nem azonos, mert míg az eltérés a felsőbb osztályhoz viszonyítja az alsóbbat, addig a tűrés a minimális osztályátfedések mértékét határozza meg. 399

410 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. A gyümölcsminősítés általános szempontjai Például: Az alma és körte Extra osztályában megengedhető 5 darab vagy tömegszázalékú I. osztályú gyümölcs. A nagy gyümölcsű almafajták minimális átmérője az Extra osztályban 70 mm, az I-ben 65mm minőségi tűrés (Magyar Élelmiszerkönyv 1996). Természetesen a minőségi tulajdonságok is változnak az idők során. Ezeket az előírásokat nemcsak a kereskedőnek, hanem a termelőnek is ismernie kell, és jó tudni, hogy a kereskedelem egy minőségi osztállyal általában megelőzi az előírásokban rögzített paramétereket. Az előírás részletezi a 2. és 3. osztály kritériumait is, de a gyakorlatban jó áron csak az Extra és az I. osztályba sorolt gyümölcsöket lehet értékesíteni. Az osztályozás a heterogén termésből a minőségi követelményeknek megfelelő csoportokat képez több, rendszerint számszerűsíthető szempontok alapján. Az osztályozottsággal a termék a frakción belül egyöntetűbbé válik, magasabb áron értékesíthető. A gyümölcsfélék leggyakoribb és egzakt számokkal kifejezhető minőségi osztályképzési tulajdonsága a méret (átmérő, tömeg) a színeződés (alapszín, fedőszín) és húskeménység. Egyes fajoknál a gyümölcs állaga is fontos szempont, például a málnánál és szedernél jóval alacsonyabb értékű a puha, résztermésekre szétesett gyümölcs. Az osztályozás ugyanúgy, mint a válogatás történhet kézzel vagy géppel. A kézi osztályozás fáradságos, sok hibalehetőséggel járó munka, napjainkban a korszerű gyümölcstermesztő országokban egyre jobban háttérbe szorul. A hibázási lehetőség annál nagyobb, minél többfelé és több szempont alapján kell osztályozni a gyümölcsöt. Ezzel párhuzamosan a teljesítmény is értelemszerűen romlik. Ennek csökkenése érdekében terjednek azok a termesztéstechnikai eljárások (elsősorban termésritkítás), amelyeknek célja, hogy a növényen lévő termés zöme (80 90%) már a szedéskor egy vagy két osztályba sorolható legyen. Kovács (1998) adatai szerint egy dolgozó naponta legfeljebb kg almát tud válogatni és osztályozni, ugyanakkor a szedési teljesítmény az intenzív ültetvényekben kg/óra, tehát a kézi áruvá készítéshez kétszer annyi munkaerőre lenne szükség, mint a betakarításhoz. 400

411 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A gépi osztályozás az elektronikus érzékelés és a számítástechnika korszerű megoldásait alkalmazva, rendkívül gyors fejlődésen megy keresztül. Az átmérő szerinti osztályozást felváltotta a tömeg szerinti elkülönítés. A modern válogató- és osztályozógépek teljesítménye az óránként 1,5 2 tonnától kezdve szinte korlátlan. A méret szerinti elkülönítést milliméter, illetve gramm pontossággal végzik, a színtartományokon belüli árnyalatonként is képesek megkülönböztetni az egyes gyümölcsöket. Természetesen az ilyen kifinomult osztályozásnak nincs gyakorlati jelentősége, de a technikai lehetőségek adottak. A többkamerás érzékelők alkalmazásával a válogatás fáradságos kézi munkája is minimálisra csökkenthető. A modern, nagy teljesítményű minőség szerint osztályozó gépekhez kapcsolt automatikus töltő- és csomagológépek lehetővé teszik, hogy például egy tonnás hűtőházban csak 4 5 fő szolgálja ki a hűtő és osztályozógépeket (Kovács, 2002). A osztályozógépeket vezérlő számítógépprogramok természetesen az adminisztrációs és könyvelési feladatokat is ellátják Csomagolás A csomagolás Varsányi (1985) szerint a termék és az egységbe fogó elemcsoport, illetve ideiglenes védőburkolat komplex egysége. Tomcsányi (1973) az áru jellegéből kiindulva a csomagolást a termékkialakítás utolsó döntő fázisának tartja, amely során az árujelleg kifejezőbbé válik, az áru eladhatóbb lesz. A csomagolás célja és feladatai: 1. Csomagolási egységbe foglalás; csomagolás nagyobb egységekbe, a szállítás, tárolás és elosztás megkönnyítésére. 2. Áruvédelem: a. A termék védelme külső hatások (mechanikai, biológiai, kémiai, időjárási) ellen. b. Környezet védelme (anyag vagy illatkiszivárgás, kiömlés, szennyező folt stb.). c. Felhasználó védelme (viaszos felületű alma, felengedő mélyhűtött gyümölcs leve). d. Vagyonvédelem (szabotázs és eltulajdonítás ellen). 5. Tájékoztatás, információk közlése. 6. Vásárlásra ösztönzés, reklám. (A csomagolás az egyik legjobb, legudvariasabb eladó). 7. Környezetvédelem: a. Más termékek, áruk védelme. b. Az élőkörnyezet védelme. A csomagolás a XX. század második felétől óriási léptékekben fejlődött. Napjainkban a termelőtől a fogyasztóig tartó hűtőlánc és az aktív (szabályozott légterű, valamint védőgázas) csomagolással a hagyományos nem génmódosított termékek nagy része egy hónapig is eltartható. A csomagolás fejlődésével sajnos együtt jár a hulladéktermelés megnövekedése és a természeti kincsek (elsősorban fa és kőolaj) fokozott felhasználása. A csomagolóanyagok által okozott környezetszennyezés az emberiség egészét érintő globális probléma. Ennek csökkentésére többek között az alábbi megoldások jöhetnek szóba: szelektív hulladékgyűjtés, az újrafelhasználás és újrahasznosítás mértékének növelése, a visszatérő (többutas) csomagolóeszközök, anyagok fokozottabb alkalmazása, emlékező, intelligens csomagolóanyagok elterjesztése, biológiailag könnyen lebomló csomagolóanyagok használata stb., környezetszennyezés nélküli megsemmisítés lehetősége. 401

412 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai A csomagolás témakörébe több olyan szakkifejezés tartozik, amelyek ismerete a gyümölcstermesztők számára is nélkülözhetetlen. Ezek közül a legfontosabbak Tomcsányi (1973), Mády (1974) és Varsányi (1985) műveit felhasználva: Adagcsomagolás (egységcsomagolás). Általában fogyasztói göngyölegbe csomagolt egyszeri felhasználáshoz szükséges, meghatározott mennyiségű termék. A választék rendkívül széles skálán mozog, a 20 dkg-os tálcától a 8 10 kg-ot tartalmazó rekeszig vagy kartondobozig. Bemutató csomagolás. Fogyasztói vagy gyűjtőcsomagolás, amelynek fő célja a termék előnyös láthatósága, az érdeklődés felkeltése. Gyakori a döntött pulton történő elrendezés tükör háttérrel. Csomag. A termék és az azt egységbe foglaló ideiglenes védőburkolat összessége. Az egyik legjobb példa a postai csomag. Csomagolási egység, egységcsomagolás. Azonos termékekből kialakított csomagok, amelyek nagyobb tételek kialakítására (tárolás, szállítás) is alkalmasak. Csomagolási segédanyag, segédeszköz. A termék, védelmét és tetszetősségét elősegítő kellék. Ebbe a fogalomkörbe nagyon sokféle termék tartozik, egyre újabb és újabb anyagok, technikai megoldások látnak napvilágot. A termékskálán a hagyományos bélelőpapírtól az egységrakományt rögzítő műanyaghálóig, almaviaszig sok minden felsorolható. A segédeszközök közül a rakodólap az egyik legjellemzőbb termék. Csomagolóanyag. A csomagolás céljára átalakított természetes vagy mesterséges anyag, általában a csomag burkolati része. Ide tartozik például a textil, a fa, a papír, az üveg, a műanyagok sokfélesége, illetve ezek kombinációja. Csomagolóeszköz. Rendszerint ipari úton előállított, meghatározott anyagú, szerkezetű, alakú és űrméretű burkolat, amely a termék befogadására alkalmas. Csomagolószer. A csomagolóanyag, a csomagolóeszköz és a csomagolási segédanyag gyűjtőfogalma. A köznapi értelemben a csomagolószereket nevezzük göngyölegeknek. Egységcsomag. Meghatározott mennyiségű terméket tartalmazó csomag. A friss gyümölcs áruházi kereskedelmében az értékesítés leggyakoribb csomagolási formája, de gyakorlatilag a tárolás, és a szállítás is egységcsomagokban történhet. Egységrakomány. A gépesített árumozgatás céljára csomagolási segédanyagokkal és eszközökkel, legtöbbször egységcsomagokból kialakított egység. A gyümölcstermesztés de gyakorlatilag az árumozgatás minden területén az egységrakomány képzésének alapvető segédeszköze a raklap. Méretének kiinduló egysége a vasúti sínek nyomtávolsága, amelyen csak pontosan meghatározott szélességű és korlátozott hosszúságú vagonokkal lehet közlekedni. Eldobható csomagolóeszköz. Olyan csomagolóeszközzel kialakított csomagolás, amelynél a csomagolóeszköz gazdaságossági /szállítási / vagy műszaki okok miatt rendeltetésszerűen nem használható fel újra. Ezekből egyre több kerül forgalomba (papírláda, műanyag zacskók, flakonok stb.), a csomagolási hulladékból a legnagyobb arányt képviselik. Fogyasztói csomagolás. Önmagában hosszabb szállításra alkalmatlan, a terméket a fogyasztóig kísérő csomagolóeszközbe történő csomagolás. A korszerű értékesítés legelterjedtebb csomagolási formája. Hordozó csomagolóeszköz (göngyöleg). Egységcsomagokat magába foglaló, rakomány kialakítására alkalmas tárgy. A legegyszerűbb példa a papír- vagy a műanyag zacskó, a bevásárlókocsi, amibe a megvásárolt termékeket rakjuk. Tulajdonképpen a raklap is ebbe a kategóriába sorolható. Kiszerelés. A termék és a csomagolás megjelenési formája. A magyar gyümölcs de általában termékeink eladhatóságának fokozására az igényes, a magát eladásra ösztönző kiszerelés felé kell haladnunk. A fejlődés egyik gátja, hogy a csomagolóeszközök ára olyan drágává teheti a terméket, hogy annak értékesítésegondot okoz. Újrahasznosítható csomagolóanyag vagy -eszköz. Ugyanarra a csomagolási módra többször használható csomagolóeszköz. Ide tartoznak a tartós anyagból készült rekeszek, ládák, zsákok, a betétes ( visszaváltható ) göngyölegek. 402

413 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Újrafeldolgozható csomagolóanyag vagy -eszköz. Az előzőtől abban különbözik, hogy a feldolgozás során (például őrlés) eredeti alakja megszűnik, más vagy az eredeti termék készül belőle ipari úton. Például fagöngyölegből papír, műanyag rekeszből játék vagy újból műanyag rekesz. Visszatérő (többutas) csomagolóeszköz. Többszöri használatra szánt tartós csomagolóanyagból készült csomagolóeszköz. Az idetartozó eszközök (ládák, rekeszek) anyaga korábban a fa volt, amit ma már egyre jobban kiszorítanak a különböző műanyagok. A gyümölcsfélék és általában az élelmiszerek csomagolási módját mindig a megrendelő határozza meg, jogi előírásait elsősorban az egészségügyi és feliratozás szabályai pedig a Magyar Élelmiszerkönyv tartalmazza. A korábbi sokféle csomagolási mód napjainkban leegyszerűsödött az automatizált válogatás és csomagolás fejlődése következtében gyakorlatilag az ömlesztett, a fogyasztói és a szállító csomagolásra redukálódott. Ömlesztett (lédig) csomagoláshoz a gyümölcsöt nagy befogadóképességű göngyölegbe rakják (ömlesztik), szállításra, tárolásra. A gyengébb minőségű durván válogatott termék áruházi értékesítésénél is alkalmazzák ezt a módszert, és a vevőre bízzák a válogatás élményét (turkáló kiszerelés). A fogyasztói csomagoláson belül egyre újabb és újabb megoldások látnak napvilágot, a változás szinte követhetetlen. Bizonyos irányzatok azonban egyértelműek. A különlegességnek számító gyümölcs (új faj, fajta, primőr, csemege, divat stb.) kis súlyú vagy darabszámú egységcsomagban kerül forgalomba (persimmon, jujuba, kivi, nashi, hajtatott szamóca, aszalt gyümölcsök, héjasok stb.). A kiszerelés alkalmazkodik a család, illetve a vásárló fogyasztói szokásaihoz és anyagi lehetőségeihez. Például a friss szilvát lehet ömlesztve vevői göngyölegbe rakva 0,5 1,0 kg-os tálkában, vagy 4 8 kg-os rekeszes kiszerelésben is vásárolni. Az almánál, körténél, őszibaracknál sokkal több változatos megoldással találkozhatunk a piacon. A nagyobb kiszerelésű egységcsomagtömeg alkalmazkodik a vásárló által könnyen elviselhető megterheléshez, azaz legfeljebb 8 10 kg. A csomagot kézben tartva is könnyen lehessen szállítani a közlekedési eszközig, illetve a lakóházig (hordozófüles megoldás vagy hordozó göngyölegbe átrakás). Fokozott környezetvédelem, újrahasznosítható vagy újra feldolgozható csomagolóanyagok használata. A szállítási csomagolás végső soron egységcsomag, illetve egységrakomány. Az egységcsomagolás lehet: ömlesztett (bogyósok, szilva, kajszibarack, héjasok stb.), egy vagy kétsoros sorba rendezett (sorolt, vagy hordozótálcás) (alma, körte, őszibarack, nektarin, nashi stb.), többsoros hordozótálcás (tray pack, fészeklap) (alma, körte). Ez utóbbi gyümölcscsomagolási mód az automatizált árukiszerelés egyik korszerű változata. A méret szerint töltött, jobb és baloldalas tálcák egymásra helyezve, nem a gyümölcsöt nyomják, a fészek alja az alatta levő tálca fészekelválasztó peremekre fekszik fel. A tálca anyaga préselt papíriszap vagy vákuumformázott műanyag (polisztirol). Egy kartonba fedőtálcával együtt 5 7 darab kerül. A kartonon belül csak egy minőségosztályba tartozó gyümölcs lehet, ezáltal a gyümölcs darabszáma is azonos a kartonokban ( táblázat). 403

414 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Az alma cm-es fészektálcás csomagolásának jellemző adatai (Kovács, 1998 adatai alapján) A gyümölcsfélék csomagolásához különféle anyagok használhatók közvetlenül (papír, textília, fólia, fagyapot stb.) vagy közvetve, amikor többé-kevésbé szilárd test (csomagolóeszköz, göngyöleg) készül a csomagolóanyagból (farekesz, műanyag láda, papírkartonláda, zsák, zacskó stb.) A gyümölcscsomagoláshoz használt anyagok, eszközök és jellemző tulajdonságaik Textil. A textil alatt tágabb értelemben azokat a csomagolószereket értjük, amelyek szövéssel, tűzéssel vagy hurkolással készülnek. Hétköznapi értelemben a szövetet, vásznat, kelmét nevezzük textilnek. Anyaguk természetes eredetű vagy szintetikusan előállított. Gyümölcscsomagoláshoz közvetlenül annak ellenére, hogy a legősibb csomagolóeszköz növényi eredetű (háncsrost, gyapot, len, kender, juta, sisal stb.) textilfélét viszonylag keveset, szintetikus úton előállítottat annál többet használunk. Előnyük: könnyű, hajlékony, nagy szakítószilárdságú, változatos színben, méretben készíthető, nyomdailag feliratozható. Hátrányuk: gyúlékony, a természetes eredetűek párás környezetben gombásodhatnak, 404

415 általában újra nem használható, de hasznosítható, megsemmisítéskor környezetszennyezési gondok. A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Zsákok. Anyaguk szerves eredetű (kender, juta, len) vagy szintetikus (poliamid, poliészter, polipropilén stb.). Héjasok szállítására és fogyasztói csomagolására alkalmasak. Hálók. Anyaguk megegyezik a zsákoknál leírtakkal. Alkalmazási területük nagyon sokrétű; fogyasztói kiszerelés, rakatrögzítés, érzékeny gyümölcsök egyedi csomagolása (például nashi habosított poliuretánhálóban) stb. Háncsrost kosarak, rekeszek. A háncsrost a legrégebben használt csomagolóeszközök egyike. Alapanyaga pálmarost, vagy nagyon vékony, hántolt, falemezcsík (furnér). 1 5 kg befogadóképességű, rendszerint hordozófüles kivitelben készülnek. Az igényes fogyasztói kiszerelés közkedvelt csomagolóeszköze. Fa. A faalapú csomagolóeszközöket az emberiség nagyon régen használja. A fűzvesszőből készült kosárkáktól kezdve a tartályládákig rendkívül változatos formák állíthatók elő fából. Előnyük: jól megmunkálható (fafajtól függően), tartós, változatos alakban és méretben készíthető belőle csomagolóeszköz, viszonylag olcsó, környezetszennyezés nélkül megsemmisíthető, újra felhasználható és hasznosítható. Hátrányuk: nehezen tisztítható és fertőtleníthető, nedvszívó, biológiai fertőzésekre fogékony, fényre érzékeny, a belőle készült csomagolóeszköz tárasúlya változik, önmagában megmunkálástól függően áruvédő hatása gyenge, nyomdai eljárásokkal nem feliratozható. A gyümölcstermesztés, illetve gyümölcscsomagolás szempontjából a rekeszek és ládák a legfontosabb faalapú csomagolóeszközök. A ládák oldalfalai hézagmentesek, míg a rekeszek elemei között hézagok vannak. Gyümölcscsomagoláshoz korábban szinte csak a farekeszeket és ládákat használták különböző segédcsomagoló-eszközökkel, kiegészítőkkel. A fából készült csomagolóeszközöknek az alapanyagra vonatkozó tulajdonságokon kívül több hátránnyal rendelkeznek: az összeállításukhoz használt fémszög és pánt rozsdásodik, balesetet okozhat, a rakatképzés nehézkes, annak ellenére, hogy magasra rakhatók. A rekeszeket és ládákat több szempont alapján is csoportosíthatjuk ( táblázat). 405

416 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Farekeszek és ládák csoportosítása Műanyagok. A műanyagok szerepe a csomagolásban meghatározó, az élelmiszeriparban például szinte teljesen kiszorították a faalapú anyagokat. Előnyük: tömeggyártásuk nagy- és kisipari módszerekkel is megvalósítható (sajtolás, fröccsöntés, fúvás, szövés stb.), forma-, szerkezet-, anyag- és eszközgazdagságuk rendkívül széles határok között mozog (fóliák, hálók, szalagok, pántok, üreges testek, tasakok, rekeszek, ládák stb.), általában jól tisztíthatók és fertőtleníthetők, tartósságuk, időjárás-állósságuk vegyipari módszerekkel időzíthető (szakítószilárdság, fénystabilizálás, biológiailag lebomló stb.), tárasúlyuk gyakorlatilag állandó, könnyen kezelhetők, könnyű fajsúlyúak, nagy űrtartalmú göngyölegek (tartályláda) is készíthetők belőlük, alapanyaguk színezhető, látványosan feliratozhatók nyomdai eljárásokkal, gombás betegségeknek ellenállnak, a legtöbb termék újra felhasználható vagy hasznosítható, áruvédő hatásuk jobb, mint a fáé, egyes termékek szabályozott légterű tárolóként működnek, egyre újabb, a korszerűséghez igazodó termékek előállítására alkalmasak. Hátrányuk: előállításuk általában költséges, túlcsomagolásra ösztönöznek, a környezetszennyezés egyik fő forrásai, megsemmisítésük környezetkárosítással járhat, 406

417 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai megsemmisítési díjtételük drága, nem javíthatók, a rekeszek és ládák általában nem hajthatók össze bár a fejlesztés egyik útja erre irányul (IFCO: International Fruit Container), ezért nagy tárolóteret igényelnek. A csomagolásban leggyakrabban használt műanyag alapanyagokat a táblázatban foglaltuk össze Kovács (1995) alapján táblázat. Csomagolóanyagként leggyakrabban használt műanyagok jellemzői A gyümölcsszállítás, -tárolás és -csomagolás során a legfontosabb műanyag eszközök a ládák, a rekeszek és a tálcák. Tulajdonképpen mindegyik faalapú göngyölegnek megvan a műanyagból készült változata, azzal a különbséggel, hogy sokkal több variációban készülnek. Térhódításuk alapvető okai közt kell megemlíteni a könnyű kezelhetőséget, az állandó tárasúlyt, a tisztíthatóságot a gyorsabb és biztonságosabb rakatképzést. Papír. Annak ellenére, hogy Kínában már 800-ban csomagoltak papírdobozba termékeket, mint csomagolóanyag, alig több mint 100 éve hódította meg a világot (Startz, 1995). A szakirodalomban attól függően, hogy 1 m 2 hány gramm, változik a papír megnevezése: >180 g/m 2 = papír, g/m 2 = karton, 450 g/m 2 < = papírlemez. A hullámpapír különleges termék, az egymásra ragasztott rétegek legalább egyike hullámosított. Napjainkban a gyümölcscsomagolás területén egyre jobban terjed a papírgöngyölegek használata. Annak ellenére, hogy a fa és műanyag alapanyagú termékeknél a rekesz és a láda, különböző csomagolóeszközt jelent, a doboz elnevezés ami a szó valós értelmében nyitott vagy zárt láda a papírra utal. A kereskedelemben a nyitott karton és a tray karton (teleszkópikus karton tray-pack betéttel) elnevezések is gyakoriak (Thurn, 1994). Az egyre újabb technikai megoldásokkal nemesített és gyártott papírfélékből készített (lángmentesítés, kasírozás, laminálás, impregnálás, erősített kivitel stb.) csomagolóeszközök, az anyag jellegéből adódó korábbi hibákat lényegesen csökkentik. A gyárilag előkészített papír-csomagolóeszközök összeállítása (szerelése) történhet kézi hajtogatással vagy gépi ragasztással. A hajtogatott eszközök anyaghányada 20 30%-kal több mint a ragasztottaké. Az utóbbi megoldás akkor gazdaságos, ha nagy mennyiségű gyümölcs csomagolását kell megoldani, a göngyöleget gyártó cégek ugyanis a helyszínen is el tudják végezni a munkát, mobil ragasztógépeikkel. 407

418 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai Előnyük: könnyű, nyomdai módszerekkel is tömegesen gyártható és feliratozható, az alapanyag színezhető, síkban kiterítve kis helyen szállítható és tárolható, védőhatása jó, kezelése egyszerű, újrahasznosítható, környezetszennyezés nélkül megsemmisíthetők. Hátrányuk: gyúlékony, biológiai fertőzésekre fogékony, nedvszívó, tárasúlya emiatt változó, felületén a kondenzvíz kicsapódik, a rakatképzés kissé nehézkes (bár egyre újabb megoldások születnek a gyors egymásra rakhatóság érdekében), viszonylag korlátozott méretű és befogadóképességű csomagolóeszközök készíthetők belőle, a hátrányok kiküszöbölése nagyon drágítja a terméket. A gyümölcstermesztésben jelenleg legelterjedtebb alapanyag és alkalmazás szerinti csomagolóeszközöket a táblázatban foglaltuk össze több hazai és külföldi gyártó cég adatai alapján. 408

419 A gyümölcstermesztés technológiájának alapjai táblázat. Csomagolóeszközök csoportosítása alapanyag és alkalmazás szerint A táblázat folytatása A táblázat folytatása 409