Az Allianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Allianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája"

Átírás

1 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló évi LXII. törvény 10. alapján érvénytelen! Jelen díjtarifát július 30-ától kell alkalmazni, ugyanakkor a biztosítónak lehetősége van arra, hogy a évben újabb díjtarifát hirdessen, amelyet a meghirdetés napjától számított 60 napon túl alkalmazhat. Ennek megfelelően a biztosító a biztosítási időszak kezdetét 60 nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. Tájékoztatjuk, hogy január 1-től kezdődően a népegészségügyi termékadóról szóló évi CIII. törvény rendelkezései értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett üzemben tartónak a biztosítási díjon felül baleseti adót is fizetnie kell, melynek mértéke a díj 30 %-a. z adó mértéke a biztosító kockázatviselésével érintett időtartamra naponta a 83 -ot nem haladhatja meg. z adó megállapítására, beszedésére, valamint az állam részére történő továbbutalásra a törvény a biztosítót kötelezi. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a díjtarifában meghirdetett díjak a baleseti adót nem tartalmazzák! Általános tudnivalók a gépjármű-felelősségbiztosítási (gfb) díj kiszámításához: z alábbiakban megadott díjtáblák alapján mindenki kiszámolhatja, hogy mennyi lesz gépjárműve kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának díja. díjszámításhoz javasoljuk, hogy forgalmi engedélye adatait használja fel. díjtarifa leírása során használt fogalmak értelmezése: Meglévő szerződés: társaságunknál kötött július 29-ei vagy azt megelőző kockázatviselési kezdetű, nem megszűnt szerződések. Új szerződések: társaságunknál kötött július 30. vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések. Egész számra kerekítés: ez alatt a szokásos matematikai kerekítést értjük, azaz ha a tizedesvessző után 0, 1, 2, 3 vagy 4 áll, akkor lefelé kerekítünk, egyébként felfelé. 120-szal való oszthatóvá kerekítés: az a művelet, amikor a számot elosztjuk 120-szal, majd ezt egészre kerekítjük, és megszorozzuk 120-szal. z e-gf speciális feltételei, amelyeknek együttesen kell fennállniuk: kizárólag határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán gépjárművekre, és ezeken belül is csak személygépkocsira, kg össztömegű tehergépkocsira, motorkerékpárra, segédmotoros-kerékpárra, négykerekű segédmotoros-kerékpárra, lassú járműre, munkagépre, mezőgazdasági vontatóra, pótkocsira és félpótkocsira köthető díjfizetési módja bankkártyás (online) vagy lehívásos (csoportos beszedési megbízás) lehet díjfizetési gyakoriságként éves vagy féléves választható cím és mobiltelefonszám megadása kötelező llianz Ügyfélportál szerződést kell kötni e-gf kizárólag az interneten keresztül, olyan honlapokon köthető, ahol az ügyfél gfb szerződésének díját adatainak megadásával kiszámíthatja, az ajánlatot kitöltheti és azt a honlapon keresztül elküldheti. www. allianz.hu honlapon az llianz Hungária Zrt. munkavállalóinak illetve függő ügynökének közreműködésével is köthet e-gf-t. Meglévő szerződések e-gf-re történő módosítása kizárólag a honlapon történhet. Plusz egy jármű kedvezmény: 10% kedvezmény az új szerződéseken az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén érvényesíthető: a szerződő természetes személy és az összes érintett jármű biztosításán ő a szerződő-üzemben tartó; társaságunknál azonos kockázatviselési kezdettel egynél több új gfb szerződést köt, vagy fog kötni (valamennyi új szerződésére érvényesíthető), vagy az új gfb szerződés kockázatviselésének kezdőnapján rendelkezik legalább egy meglévő gfb szerződéssel, amely nem határozott idejű és nem flottaszerződés; a kedvezmény kizárólag határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán gépjárművekre, és ezeken belül is csak személygépkocsira, kg össztömegű tehergépkocsira, motorkerékpárra, segédmotoros-kerékpárra, négykerekű segédmotoros-kerékpárra, lassú járműre, mezőgazdasági vontatóra, pótkocsira és félpótkocsira alkalmazható. kedvezmény megadása csak az ajánlattételkor igényelhető, utólagosan nem érvényesíthető. meglévő szerződéseken érvényesített Plusz egy jármű kedvezmény a szerződés 2013-ban kezdődő új biztosítási időszakában is érvényben marad. iztosító a kockázatviselés kezdőnapjától számított 60 napon belül ellenőrzi a kedvezményre jogosító, vagy pótdíj alapjául szolgáló feltétel meglétét. Ha az ellenőrzéskor megállapítható, hogy a szerződő a kedvezmény igénybevételére a kockázatviselés kezdőnapján nem volt jogosult vagy pótdíj alkalmazására lett volna köteles, akkor a kockázatviselés kezdetére visszamenőleges hatállyal a kedvezményt visszavonja illetve a pótdíjat megállapítja. mennyiben a szerződő meglévő szerződésével kapcsolatos változásokat, hiányzó vagy valóságnak megfelelő adatokat legkésőbb a 2013-ban kezdődő új biztosítási időszak kezdőnapját megelőző napig bejelenti, akkor a szerződést a biztosító annak megfelelően módosítja és a díjat a 2013-ban kezdődő új biztosítási időszak kezdő napjára módosított szerződési adatoknak megfelelően határozza meg. Személygépkocsi tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) meglévő, december 31. vagy azt megelőző kockázatviselési kezdetű szerződésekre személygépkocsi és a szerződő adatai alapján meghatározzuk a tarifapontokat az I. és II. táblázatokból. ( személygépkocsi gyártmányának és a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a Területi és gyártmány csoportok az llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó tarifájához 1-2. oldalakon található; a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma szerinti területi csoportja a táblázatok 1. oszlopában található.) kapott tarifapontokat összeadjuk, és a személygépkocsi teljesítményéhez tartozó oszlopból (amennyiben a személygépkocsi teljesítménye ismeretlen, a III. táblázat utolsó oszlopából) megkeressük a pontszámnak megfelelő éves alapdíjat. z így kapott éves alapdíjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint z éves fizetendő díj összegéből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Pótdíjak Díjfizetési gyakorisághoz és módhoz tartozó pótdíjszázalék Díjfizetési gyakoriság Csekk Díjfizetési mód Egyéb díjfizetési mód Éves 11% 0% Féléves 18% 6% Negyedéves 24% 12% Havi nem választható 12% Használati mód Pótdíjszázalék Taxi 100% Veszélyes anyagot szállító jármű 100% e-gf termék Nem e-gf termék Pótdíjszázalék 0% 25% onus-malus szorzók onus-malus besorolás M4 M3 M2 M Díjszorzó 2,354 2,247 2,14 1,873 1,445 1,113 1,07 0,749 0,642 0,631 0,621 0,61 0,599 0,589 0,428 I. személygépkocsi adatai Gépjármű gyártmány csoport C Tarifapont Gépjármű hengerűrtartalma ccm ccm ccm ccm ccm ccm ccm 3000 ccm felett Tarifapont Gépjármű hajtóanyaga Hybrid, elektromos Diesel Egyéb hajtóanyag Tarifapont Gépjármű kora: gyártási év 0-2 év 3 év 4 év 5-6 év 7-9 év év év év év év 23 év felett Tarifapont II. szerződő adatai Szerződő kora: születési év 0-22 év év 26 év év év 31 év év év év év év év év év Tarifapont - Természetes személy Szerződő kora: születési év 71 év 72 év 73 év év 76 év 77 év 78 év év 81 év 82 év év év 87 év 87 év felettt Tarifapont - Természetes személy Tarifapont - 4 Szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi csoportja a b c d e f g h i j k l m n Tarifapont Szerződő jogosítványának kora: kat. jogosítvány megszerzésének éve (ha van jogosítványa) Nincs jogosítványa 0-1 év 2 év 3 év 4 év 5 év 5 év felett Tarifapont - Természetes személy Tarifapont - 0

2 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája III. Tarifapontok alapján számolt díjak Tarifapont 1-37 kw kw kw kw kw 180 kw felett Tarifapont 1-37 kw kw kw kw kw 180 kw felett től Személygépkocsi tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) meglévő, január 1. vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződésekre személygépkocsi és a szerződő adatai alapján meghatározzuk a tarifapontokat az I. és II. táblázatokból. ( személygépkocsi gyártmányának és a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a Területi és gyártmány csoportok az llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó tarifájához 1-2. oldalakon található; a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma szerinti területi csoportja a táblázatok 2. oszlopában található.) kapott tarifapontokat összeadjuk, és a személygépkocsi teljesítményéhez tartozó oszlopból (amennyiben a személygépkocsi teljesítménye ismeretlen, a III. táblázat utolsó oszlopából) megkeressük a pontszámnak megfelelő éves alapdíjat. z így kapott éves alapdíjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint z éves fizetendő díj összegéből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Pótdíjak Díjfizetési gyakorisághoz és módhoz tartozó pótdíjszázalék Díjfizetési gyakoriság Csekk Díjfizetési mód Egyéb díjfizetési mód Éves 11% 0% Féléves 17% 5% Negyedéves 22% 10% Havi nem választható 10% Használati mód Pótdíjszázalék Taxi 100% Veszélyes anyagot szállító jármű 100% e-gf termék Nem e-gf termék Pótdíjszázalék 0% 25% onus-malus szorzók onus-malus besorolás M4 M3 M2 M Díjszorzó 1,926 1,862 1,594 1,38 1,209 1,07 0,813 0,728 0,663 0,61 0,567 0,524 0,503 0,482 0,439 I. személygépkocsi adatai Gépjármű gyártmány csoport C Tarifapont Gépjármű hengerűrtartalma ccm ccm ccm ccm ccm ccm ccm 3000 ccm felett Tarifapont Gépjármű hajtóanyaga Hybrid, elektromos Diesel Egyéb hajtóanyag Tarifapont Gépjármű kora: gyártási év 0-1 év 2 év 3 év 4 év 5-7 év 8-15 év év 23 év felett Tarifapont II. szerződő adatai Szerződő kora: születési év 0-20 év 21 év 22 év 23 év 24 év 25 év 26 év 27 év év év év év év év Tarifapont - Természetes személy Szerződő kora: születési év 68 év 69 év 70 év 71 év 72 év év 75 év 76 év 77 év 78 év 79 év 80 év 80 év felett Tarifapont - Természetes személy Tarifapont - 7 Szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi csoportja a b c d e f g h i j k l m n Tarifapont Szerződő jogosítványának kora: kat. jogosítvány megszerzésének éve (ha van jogosítványa) Nincs jogosítványa 0-1 év 2 év 3 év 4 év 5 év 5 év felett Tarifapont - Természetes személy Tarifapont - 0

3 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája III. Tarifapontok alapján számolt díjak Tarifapont 1-37 kw kw kw kw kw 180 kw felett Tarifapont 1-37 kw kw kw kw kw 180 kw felett től Személygépkocsi tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) új szerződésekre személygépkocsi és a szerződő adatai alapján meghatározzuk a tarifapontokat az I. és II. táblázatokból. ( személygépkocsi gyártmányának és a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a Területi és gyártmány csoportok az llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó tarifájához 1-2. oldalakon található; a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma szerinti területi csoportja a táblázatok 3. oszlopában található.) kapott tarifapontokat összeadjuk, és a személygépkocsi teljesítményéhez tartozó oszlopból (amennyiben a személygépkocsi teljesítménye ismeretlen, a III. táblázat utolsó oszlopából) megkeressük a pontszámnak megfelelő éves alapdíjat. z így kapott éves alapdíjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint z éves fizetendő díj összegéből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Pótdíjak Díjfizetési gyakorisághoz és módhoz tartozó pótdíjszázalék Díjfizetési gyakoriság Csekk Díjfizetési mód Egyéb díjfizetési mód Éves 11% 0% Féléves 17% 6% Negyedéves 22% 12% Havi nem választható nem választható Használati mód Pótdíjszázalék Taxi 100% Veszélyes anyagot szállító jármű 100% e-gf termék Nem e-gf termék Pótdíjszázalék 0% 15% onus-malus szorzók onus-malus besorolás M4 M3 M2 M Díjszorzó 2,22 1,89 1,37 1,14 1 0,69 0,63 0,59 0,55 0,53 0,52 0,51 0,5 0,49 0,4 I. személygépkocsi adatai Gépjármű gyártmány csoport C Tarifapont Gépjármű hengerűrtartalma ccm ccm ccm ccm ccm ccm ccm 3000 ccm felett Tarifapont Gépjármű hajtóanyaga Hybrid, elektromos Diesel Egyéb hajtóanyag Tarifapont Gépjármű kora: gyártási év 0 év 1 év 2 év 3-7 év 8-17 év év 20 év év 23 év év 25 év felett Tarifapont II. szerződő adatai Szerződő kora: születési év 0-18 év 19 év 20 év 21 év 22 év 23 év 24 év év év év év év Tarifapont - Természetes személy Szerződő kora: születési év év 67 év 68 év év 71 év év 74 év év 77 év 78 év 79 év 79 év felett Tarifapont - Természetes személy Tarifapont - 3 Szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi csoportja a b c d e f g h i j k l m n o p q r Tarifapont

4 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Szerződő jogosítványának kora: kat. jogosítvány megszerzésének éve (ha van jogosítványa) Nincs jogosítványa 0 év 1 év 2 év 3 év 4-9 év 10 év 10 év felett Tarifapont - Természetes személy Tarifapont - 0 III. Tarifapontok alapján számolt díjak Tarifapont 1-37 kw kw kw kw kw 180 kw felett Tarifapont 1-37 kw kw kw kw kw 180 kw felett től Meglévő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, nem személygépjármű szerződések tarifája Pótdíjak minden határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, nem személygépjárművekre meglévő szerződések esetén Díjfizetési gyakorisághoz és módhoz tartozó pótdíjszázalék Díjfizetési gyakoriság Csekk Díjfizetési mód Egyéb díjfizetési mód Éves 11% 0% Féléves 17% 5% Negyedéves 22% 10% Havi nem választható 10% Használati mód Pótdíjszázalék Taxi 100% Veszélyes anyagot szállító jármű 100% e-gf termék Nem e-gf termék I.* Nem e-gf termék II.** Pótdíjszázalék 0% 25% 30% * Minden nem flotta, nem veterán motorkerékpárra és kg össztömegű tehergépkocsira kötött nem e-gf kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében alkalmazandó ** Minden nem flotta, nem veterán segédmotoros-kerékpárra, négykerekű segédmotoros-kerékpárra, lassú járműre, munkagépre, mezőgazdasági vontatóra, pótkocsira és félpótkocsira kötött nem e-gf kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében alkalmazandó onus-malus szorzók minden határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre meglévő szerződések esetén onus-malus besorolás M4 M3 M2 M Díjszorzó 1,926 1,862 1,594 1,38 1,209 1,07 0,813 0,728 0,663 0,61 0,567 0,524 0,503 0,482 0,449 Tehergépkocsi tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) meglévő szerződésekre tehergépkocsi össztömege, teljesítménye és üzemanyaga, valamint a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi besorolása alapján megkeressük a táblázatokból az éves alapdíjat. Ismeretlen vagy 0 kg össztömeg adat esetén a következő feltételek alapján állapítjuk meg a díjat: - ha a tehergépkocsi teherbírása 2t alatti, akkor az éves alapdíja a kg össztömegű tehergépkocsi táblázat szerinti éves alapdíjnak felel meg - ha a tehergépkocsi teherbírása 2-6t, akkor az éves alapdíja a kg össztömegű tehergépkocsi táblázat szerinti éves alapdíjnak felel meg - ha a tehergépkocsi teherbírása 6t feletti, akkor az éves alapdíja a kg feletti össztömegű tehergépkocsi táblázat szerinti éves alapdíjnak felel meg. z így kapott díjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre vonatkozó, meglévő szerződések esetén alkalmazandó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Területi csoport besorolás tehergépjárművek esetén Szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi besorolása (megye) aranya megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-ihar megye, Komárom-Esztergom megye, Somogy megye, Vas megye, Veszprém megye települései orsod-baúj-zemplén megye, ács-kiskun megye, ékés megye, Csongrád megye, Fejér megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Nógrád megye, Szabolcs-Szatmár-ereg megye, Tolna megye, Zala megye települései udapest, Pest megye települései Területi csoport C

5 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája kg össztömegű tehergépkocsi Teljesítmény kg össztömegű tehergépkocsi Teljesítmény Területi csoport Üzemanyag 1-37 kw kw kw kw kw 180 kw felett Területi csoport Üzemanyag 1-37 kw kw kw kw kw 180 kw felett Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb C Diesel Egyéb C Diesel Egyéb kg feletti össztömegű tehergépkocsi Teljesítmény Területi csoport C Üzemanyag 1-37 kw kw kw kw kw 180 kw felett Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb Motorkerékpár, segédmotoros-kerékpár és négykerekű segédmotoros-kerékpár tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) meglévő szerződésekre motorkerékpár teljesítménye alapján az első négy táblázatból, segédmotoros-kerékpárnál az ötödik, négykerekű segédmotoros-kerékpárnál pedig a hatodik táblázatból a szerződő kora és állandó lakhelye/székhelye szerinti területi besorolása alapján megkeressük az éves alapdíjat. ( szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a Területi és gyártmány csoportok az llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó tarifájához 1-2. oldalakon található táblázatok 2. oszlopában található.) Ismeretlen vagy 0 teljesítmény adat esetén a következő feltételek alapján állapítjuk meg a díjat: - ha a motorkerékpár hengerűrtartalma ccm, akkor az éves alapdíja a 1-12 kw teljesítményű motorkerékpár táblázat szerinti éves alapdíjnak felel meg - ha a motorkerékpár hengerűrtartalma ccm, akkor az éves alapdíja a kw teljesítményű motorkerékpár táblázat szerinti éves alapdíjnak felel meg - ha a motorkerékpár hengerűrtartalma 350 ccm feletti, akkor az éves alapdíja a 70 kw feletti teljesítményű motorkerékpár táblázat szerinti éves alapdíjnak felel meg Ha a szerződő természetes személy, kora = születési év. mennyiben a szerződő nem természetes személy, a táblázatok utolsó oszlopában található díjak alkalmazandók. Motorkerékpárok esetén az éves alapdíjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre vonatkozó, meglévő szerződések esetén alkalmazandó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Segédmotoros-kerékpárok illetve négykerekű segédmotoros-kerékpárok esetén a díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva az éves alapdíjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, az éves alapdíjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. z éves alapdíjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120- szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Segédmotoros-kerékpárok illetve négykerekű segédmotoros-kerékpárok esetén kizárólag éves díjfizetési gyakoriság választható. MOTORKERÉKPÁR 1-12 kw teljesítményű motorkerékpár Területi csoport 0-26 év év 33 év felett a,b,c,d,e,f g,h,i,j,k,l,m n kw teljesítményű motorkerékpár Területi csoport 0-26 év év 33 év felett a,b,c,d,e,f g,h,i,j,k,l,m n kw teljesítményű motorkerékpár Területi csoport 0-26 év év 33 év felett a,b,c,d,e,f g,h,i,j,k,l,m n kw feletti teljesítményű motorkerékpár Területi csoport 0-26 év év 33 év felett a,b,c,d,e,f g,h,i,j,k,l,m n SEGÉDMOTOROS-KERÉKPÁR Területi csoport 0-26 év év 33 év felett a,b,c,d,e f g,h,i,j,k,l,m n NÉGYKEREKŰ SEGÉDMOTOROS-KERÉKPÁR Területi csoport 0-26 év év 33 év felett a,b,c,d,e f g,h,i,j,k,l,m n Egyéb járművek tarifája (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) meglévő szerződésekre jármű kategóriája alapján megkeressük a táblázatból az éves alapdíjat. mennyiben a jármű részt vesz a bonus-malus rendszerben (autóbusz, közúti vontató és mezőgazdasági vontató), akkor ezt a díjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre vonatkozó, meglévő szerződések esetén alkalmazandó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj közúti vontatók esetén nem lehet kevesebb, mint Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Ha a jármű nem vesz részt a bonus-malus rendszerben (trolibusz, lassú jármű, munkagép, pótkocsi és félpótkocsi), a díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva az éves alapdíjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, az éves alapdíjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. z éves alapdíjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz 79 férőhely felett utóbusz ismeretlen férőhely Trolibusz Közúti vontató 12000ccm alatt Közúti vontató 11999ccm felett Mezőgazdasági vontató Lassú jármű Munkagép Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg felett Pótkocsi, félpótkocsi ismeretlen vagy 0 össztömeg 6 273

6 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Új határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, nem személygépjármű szerződések tarifája Pótdíjak minden határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, nem személygépjárművekre új szerződések esetén Díjfizetési gyakorisághoz és módhoz tartozó pótdíjszázalék* Díjfizetési gyakoriság Csekk Díjfizetési mód Egyéb díjfizetési mód Éves 11% 0% Féléves 17% 6% Negyedéves 22% 12% Havi nem választható 12% * Nem flotta, nem veterán segédmotoros-kerékpárra, négykerekű segédmotoros-kerékpárra, lassú járműre, munkagépre, pótkocsira és félpótkocsira kizárólag éves, mezőgazdasági vontatóra féléves vagy éves, motorkerékpárra pedig éves, féléves vagy negyedéves díjfizetési gyakoriság választható Használati mód Pótdíjszázalék Taxi 100% Veszélyes anyagot szállító jármű 100% e-gf termék Nem e-gf termék I.** Nem e-gf termék II.*** Pótdíjszázalék 0% 25% 30% ** Minden nem flotta, nem veterán motorkerékpárra és kg össztömegű tehergépkocsira kötött nem e-gf kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében alkalmazandó *** Minden nem flotta, nem veterán segédmotoros-kerékpárra, négykerekű segédmotoros-kerékpárra, lassú járműre, munkagépre, mezőgazdasági vontatóra, pótkocsira és félpótkocsira kötött nem e-gf kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében alkalmazandó Tehergépkocsi tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) új szerződésekre tarifálás menete kg össztömegű tehergépjárművek esetén: tehergépkocsi össztömege, kora, üzemanyaga, valamint a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi besorolása alapján megkeressük a táblázatokból az éves alapdíjat, majd ezt megszorozva a jármű teljesítményének megfelelő teljesítményszorzóval, aztán kerekítve megkapjuk az éves alapdíjat. ( szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a Területi és gyártmány csoportok az llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó tarifájához 1-2. oldalakon található táblázat 3. oszlopában található.) z így kapott díjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán kg össztömegű tehergépjárművekre vonatkozó, új szerződések esetén alkalmazandó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint 1850 kg össztömeg alatti tehergépkocsik esetén 6 000, kg összetömegűek esetén 8 400, kg össztömegűek esetén 9 600, kg össztömegűek esetén pedig z éves fizetendő díj összegéből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. tarifálás menete kg össztömegű illetve kg össztömeg feletti tehergépjárművek esetén: tehergépkocsi össztömege és teljesítménye, valamint a szerződő típusa (természetes vagy nem természetes személy) és állandó lakhelyének/székhelyének területi besorolása alapján megkeressük a táblázatokból az éves alapdíjat ( szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a Területi és gyártmány csoportok az llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó tarifájához 1-2. oldalakon található táblázat 3. oszlopában található.) z így kapott díjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán 3500 kg össztömeg feletti tehergépjárművekre vonatkozó, új szerződések esetén alkalmazandó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint kg összetömegű tehergépkocsik esetén , kg össztömeg feletti tehergépkocsik esetén pedig z éves fizetendő díj összegéből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. onus-malus szorzók határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán kg össztömegű tehergépjárművekre új szerződések esetén onus-malus besorolás M4 M3 M2 M Díjszorzó 1,46 1,45 1,44 1,43 1 0,73 0,66 0,56 0,47 0,4 0,39 0,38 0,37 0,26 0,25 Teljesítményszorzók határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán kg össztömegű tehergépjárművekre új szerződések esetén Gépjármű teljesítménye 0-44 kw kw kw kw kw kw 114 kw felett Díjszorzó 0, ,0608 1,1164 1,1401 1,1642 1,2161 onus-malus szorzók határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán 3500 kg össztömeg feletti tehergépjárművekre új szerződések esetén onus-malus besorolás M4 M3 M2 M Díjszorzó 1,65 1,64 1,63 1,62 1 0,93 0,83 0,63 0,62 0,61 0,4 0,39 0,38 0,25 0, kg össztömegű tehergépkocsi Gépjármű kora: gyártási év 0-1 év 2-9 év év 18 év felett Területi csoport Üzemanyag a,b,c,o d,p e,q f,g,r h,i j,k l,m,n Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb kg össztömegű tehergépkocsi Gépjármű kora: gyártási év 0-1 év 2-9 év év 18 év felett Területi csoport Üzemanyag a,b,c,o d,p e,q f,g,r h,i j,k l,m,n Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb kg össztömegű tehergépkocsi Gépjármű kora: gyártási év 0-1 év 2-9 év év 18 év felett Területi csoport Üzemanyag a,b,c,o d,p e,q f,g,r h,i j,k l,m,n Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb kg össztömegű tehergépkocsi Gépjármű kora: gyártási év 0-1 év 2-9 év év 18 év felett Területi csoport Üzemanyag a,b,c,o d,p e,q f,g,r h,i j,k l,m,n Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb Diesel Egyéb kg össztömegű tehergépkocsi Területi csoport a,b k,l,m,n c,d,e,o,p,q f,r g,h,j i Teljesítmény Szerződő típusa 1-84 kw kw kw kw 274 kw felett Természetes személy Nem term. személy Természetes személy Nem term. személy Természetes személy Nem term. személy Természetes személy Nem term. személy Természetes személy Nem term. személy Természetes személy kg feletti össztömegű tehergépkocsi Területi csoport a,b k,l,m,n c,d,e,o,p,q f,r g,h,j i Teljesítmény Szerződő típusa 1-84 kw kw kw kw 274 kw felett Természetes személy Nem term. személy Természetes személy Nem term. személy Természetes személy Nem term. személy Természetes személy Nem term. személy Természetes személy Nem term. személy Természetes személy Nem term. személy

7 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája onus-malus szorzók minden határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre, nem tehergépjárművekre új szerződések esetén onus-malus besorolás M4 M3 M2 M Díjszorzó 2,22 1,89 1,37 1,14 1 0,69 0,63 0,59 0,55 0,53 0,52 0,51 0,50 0,49 0,40 Motorkerékpár, segédmotoros-kerékpár és négykerekű segédmotoros-kerékpár tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) új szerződésekre motorkerékpár teljesítménye alapján az első négy táblázatból, segédmotoros-kerékpárnál az ötödik, négykerekű segédmotoros-kerékpárnál pedig a hatodik táblázatból a szerződő kora és állandó lakhelye/székhelye szerinti területi besorolása alapján megkeressük az éves alapdíjat. ( szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a Területi és gyártmány csoportok az llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó tarifájához 1-2. oldalakon található táblázatok 3. oszlopában található.) Motorkerékpárok esetén az éves alapdíjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre, nem tehergépjárművekre vonatkozó, új szerződések esetén alkalmazandó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint a 0-12 kw és a kw teljesítményű motorkerékpárok esetén 3 600, a kw és a 70 kw feletti teljesítményűek esetén pedig z éves fizetendő díj összegéből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással keletkezik. Motorkerékpárok esetében havi díjfizetési gyakoriság nem választható. Segédmotoros-kerékpárok illetve négykerekű segédmotoros-kerékpárok esetén a díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva az éves alapdíjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződés jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, az éves alapdíjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. z éves alapdíjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120- szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint segédmotoros-kerékpárok esetén 3 600, négykerekű segédmotoros-kerékpárok esetén Segédmotoros-kerékpárok illetve négykerekű segédmotoros-kerékpárok esetén kizárólag éves díjfizetési gyakoriság választható. MOTORKERÉKPÁR 0-12 kw teljesítményű motorkerékpár Területi csoport 0-25 év év 32 év felett a,b c,d,e,f,g,o,p,q,r h,i,j,k,l,m,n kw teljesítményű motorkerékpár Területi csoport 0-25 év év 32 év felett a,b c,d,e,f,g,o,p,q,r h,i,j,k,l,m,n kw teljesítményű motorkerékpár Területi csoport 0-25 év év 32 év felett a,b c,d,e,f,g,o,p,q,r h,i,j,k,l,m,n kw feletti teljesítményű motorkerékpár Területi csoport 0-25 év év 32 év felett a,b c,d,e,f,g,o,p,q,r h,i,j,k,l,m,n SEGÉDMOTOROS-KERÉKPÁR Területi csoport 0-25 év év 32 év felett a,b,c,o d,p e,f,g,h,q,r i,j,k,l,m,n NÉGYKEREKŰ SEGÉDMOTOROS-KERÉKPÁR Területi csoport 0-25 év év 32 év felett a,b,c,o d,p e,f,g,h,q,r i,j,k,l,m,n Egyéb járművek tarifája (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) új szerződésekre jármű kategóriája alapján megkeressük a táblázatból az éves alapdíjat. mennyiben a jármű részt vesz a bonus-malus rendszerben (autóbusz, közúti vontató és mezőgazdasági vontató), akkor ezt a díjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre, nem tehergépjárművekre vonatkozó, új szerződések esetén alkalmazandó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint a jármű kategóriájához tartozó minimum díj (a táblázat utolsó oszlopában található). z éves fizetendő díj összegéből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Mezőgazdasági vontatók esetében kizárólag féléves vagy éves díjfizetési gyakoriság választható. Ha a jármű nem vesz részt a bonus-malus rendszerben (trolibusz, lassú jármű, munkagép, pótkocsi és félpótkocsi), a díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva az éves alapdíjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a Plusz egy jármű kedvezményre, az éves alapdíjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. z éves alapdíjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. z éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint a jármű kategóriájához tartozó minimum díj (a táblázat utolsó oszlopában található). z éves fizetendő díj összegéből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Lassú jármű, munkagép, pótkocsi, félpótkocsi esetében kizárólag éves díjfizetési gyakoriság választható. Minimum díj utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz 79 férőhely felett Trolibusz Minimum díj Közúti vontató 12000ccm alatt Közúti vontató 11999ccm felett Mezőgazdasági vontató Lassú jármű Munkagép Minimum díj Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg felett Határozott idejű szerződések tarifája Havi díj Személygépkocsi Tehergépkocsi Motorkerékpár Havi díj utóbusz Közúti vontató Mezőgazdasági vontató Havi díj Lassú jármű, Munkagép Pótkocsi, félpótkocsi P és E rendszámos járművek Veterán használatú gépjárművek tarifája veterán használati módnak azok a gépjárművek tesznek eleget, melyek a Magyar Nosztalgia és Hobbijármű Regiszter (MNHJR) vagy a Muzeális Minősítő izottság (MM) által erre vonatkozóan kiállított minősítéssel igazoltan rendelkeznek. Meglévő szerződések esetén a veterán használatú gépjárművek díjtarifája az előzőekben leírt kritériumok alapján veterán használati módúnak minősülő gépjárművek esetében alkalmazható. Új szerződések esetén kizárólag azon esetben alkalmazható a veterán használatú gépjárművek tarifája, ha a szerződő biztosítását az OT Expert Korlátolt Felelősségű Társaságon (1084 udapest, Német utca 23.) vagy a Trabant-Wartburg Klub Egyesületen (1112 udapest, arackfa u. 4.) mint társaságunk függő ügynökein keresztül köti meg, és a fent jelzett minősítés igazolását a szerződő a biztosítási ajánlat benyújtásakor az ajánlathoz csatolja. kategóriák értelmezése: Hobbi : 1989-as gyártási évű vagy annál fiatalabb veterán használati módú járművek Veterán : gyártási évű veterán használati módú járművek Oldtimer : 1963-es gyártási évű vagy annál öregebb veterán használati módú járművek, illetve az MM minősítés alapján Muzeális Járműnek minősített 1982-es gyártási évű vagy annál öregebb veterán használati módú járművek. mennyiben a jármű nem felel meg a fenti feltételeknek, úgy társaságunk jogosult a biztosítási szerződés díját a valós adatokkal (a veterán tarifa mellőzésével), a nem veterán használati módú nem flotta tarifának megfelelően meghatározni. z éves fizetendő díj meghatározása: jármű kategóriája alapján megkeressük a táblázatból az éves alapdíjat. mennyiben a jármű nem vesz részt a bonus-malus rendszerben, az éves fizetendő díj megegyezik az táblázatban szereplő éves alapdíjjal. Ha a jármű részt vesz a bonus-malus rendszerben, az éves alapdíjat megszorozzuk a évi bonus-malus besorolásnak megfelelő szorzóval, majd 120-szal oszthatóvá kerekítünk, így kapjuk meg az éves fizetendő djat. Díjfizetési gyakoriságként kizárólag éves díjfizetés választható.

8 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája onus-malus szorzók onus-malus besorolás M4 M3 M2 M Díjszorzó 1,1 1,08 1,06 1,04 1,02 1 0,98 0,96 0,94 0,92 0,9 0,88 0,86 0,84 0,82 Jármű besorolása Hobbi Veterán Oldtimer Személygépkocsi, 0-37 kw Jármű besorolása Hobbi Veterán Oldtimer Motorkerékpár, kw Személygépkocsi, kw Motorkerékpár, 70 kw felett Személygépkocsi, kw Segédmotoros-kerékpár Személygépkocsi, kw utóbusz Személygépkocsi, kw Trolibusz Személygépkocsi, 180 kw felett Közúti vontató Tehergépkocsi Mezőgazdasági vontató Motorkerékpár, 0-12 kw Lassú jármű, Munkagép Motorkerékpár, kw Pótkocsi, félpótkocsi

9 1000 c d n 1003 c d n 1005 c d n 1011 c d h 1012 c d j 1013 c c i 1014 c c h 1015 c c g 1016 c d j 1018 c d n 1019 c d n 1020 d d n 1021 d d i 1022 d c h 1023 d e h 1024 d e i 1025 d d j 1026 d e g 1027 d e h 1028 d d k 1029 d d l 1030 d d n 1031 d c j 1032 d d h 1033 d d i 1034 d e g 1035 d d i 1036 d d i 1037 d d i 1038 d c l 1039 d c k 1040 b b n 1041 b b i 1042 b b k 1043 b b j 1044 b c k 1045 b b j 1046 b b j 1047 b c i 1048 b c j 1050 c d n 1051 c c i 1052 c c i 1053 c d g 1054 c d h 1055 c c g 1056 c d g 1058 c d n 1060 c c n 1061 c d h 1062 c c g 1063 c c g 1064 c d g 1065 c c g 1066 c c j 1067 c c k 1068 c d i 1069 c c h 1070 b c n 1071 b c i 1072 b b h 1073 b d i 1074 b b i 1075 b b h 1076 b c g 1077 b c j 1078 b b g 1080 d d n 1081 d d k 1082 d d h 1083 d d h 1084 d d i 1085 d d j 1086 d d i 1087 d d j 1088 d d j 1089 d d i 1090 d d n 1091 d d i 1092 d d l 1093 d d j 1094 d e j 1095 d d j 1096 d c k 1097 d d i 1098 d c j 1099 d d n 1100 b b n 1101 b b j 1102 b b g 1103 b b i 1104 b b i 1105 b b j 1106 b c i 1107 b c j 1108 b b l 1110 e e n 1111 e e i 1112 e e i 1113 e d g 1114 e d j 1115 e e i 1116 e e j 1117 e e i 1118 e e i 1119 e d i 1120 d e n 1121 d e i 1122 d e i 1123 d d h 1124 d d i 1125 d e i 1126 d d i 1127 d e n 1128 d e n 1129 d e n 1130 d d n 1131 d d i 1132 d d j 1133 d c j 1134 d e j 1135 d c l 1136 d e h 1137 d e i 1138 d c h 1139 d d h 1140 d d n 1141 d c j 1142 d d j 1143 d d j 1144 d c i 1145 d e j 1146 d c l 1147 d d i 1148 d c i 1149 d c j 1150 b b n 1151 b b k 1152 b b j 1153 b b j 1154 b b l 1155 b b i 1156 b c k 1157 b b j 1158 b d j 1160 b b n 1161 b b j 1162 b b j 1163 b b k 1164 b b k 1165 b b i 1166 b b n 1167 b b n 1170 b b n 1171 b b j 1172 b b i 1173 b c j 1174 b b k 1175 b b n 1176 b b n 1177 b b n 1178 b b n 1180 b b n 1181 b b l 1182 b b m 1183 b c j 1184 b b l 1185 b b l 1186 b c l 1188 b b m 1190 b b n 1191 b b l 1192 b b l 1193 b b k 1194 b b l 1195 b b m 1196 b b k 1198 b b n 1201 b c j 1202 b b l 1203 b b j 1204 b b k 1205 b c l 1210 d c n 1211 d c k 1212 d d j 1213 d c j 1214 d d h 1215 d c k 1216 d c n 1217 d c n 1218 d c n 1220 d d n 1221 d d i 1222 d d k 1223 d c k 1224 d d l 1225 d d l 1228 d d n 1229 d d n 1230 b c n 1231 b c n 1234 b c n 1235 b c n 1237 b b j 1238 b d i 1239 b b i 1242 c c n 1244 c c n 1251 c c n 1255 c c n 1277 c c n 1279 c c n 1281 c c n 1286 c c n 1300 c c n 1307 c c n 1308 c c n 1311 c c n 1325 c c n 1340 c c n 1347 c c n 1360 c c n 1364 c c n 1369 c c n 1370 c c n 1388 c c n 1391 c c n 1396 c c n 1428 c c n 1437 c c n 1441 c c n 1444 c c n 1450 c c n 1453 c c n 1461 c c n 1464 c c n 1475 c c n 1506 c d n 1507 c d n 1511 c d n 1513 c d n 1518 c d n 1519 c d n 1529 d d i 1536 c d n 1537 c d n 1541 c d n 1550 c d n 1554 c d n 1581 c d n 1591 c d n 1625 c c n 1660 c c n 1675 c c n 1704 c c n 1755 c c n 1780 c c n 1827 c c n 1852 c c n 1882 c c n 1905 c c n 1945 c c n 1969 c c n 1979 c c n 1981 c c n 1984 c c n 1987 c c n 1990 c c n 1991 c c n 1994 c c n 1996 c c n 1999 c c n 2000 b d j 2001 b d n 2009 b d g 2011 b b i 2012 b d n 2013 b c j 2014 c d h 2015 d d f 2016 b d i 2017 c e f 2019 b d n 2021 d f f 2022 d e h 2023 d f i 2024 c e g 2025 d f i 2026 d e i 2027 f f g 2028 f g f 2030 e f g 2031 e f n 2035 e e i 2037 e f n 2038 e f f 2039 e f e 2040 e d i 2041 e d n 2042 e d n 2043 e d n 2045 d d i 2046 d d n 2049 c e g 2051 d f g 2053 e f g 2060 g h f 2061 g i n 2063 f h d 2064 h i e 2065 f g e 2066 h i e 2067 j j e 2071 c d h 2072 e f i 2073 e f f 2074 d f f 2080 d e f 2081 d d j 2083 c c j 2084 d c i 2085 d c j 2086 e f f 2087 d d j 2089 d f g 2090 d d f 2091 e f f 2092 d e i 2093 d e h 2094 d f j 2095 c c g 2096 c d j 2097 c c j 2098 d d g 2099 d d g 2100 b d g 2101 b d n 2103 b d n 2111 b d g 2112 b d i 2113 b d i 2114 f g e 2115 g h f 2116 h i e 2117 c e g 2118 e g f 2119 b d g 2120 b d j 2121 b d n 2122 b d n 2123 b d n 2131 b c h 2132 b b i 2133 b d g 2134 c e g 2135 d e e 2141 b b j 2142 b c g 2143 c e i 2144 b d i 2145 b d i 2146 b c j 2151 b d g 2153 b d n 2161 b c g 2162 b d i 2163 b d f 2164 c e f 2165 c e e 2166 b d e 2167 c e e 2170 e g g 2173 g h f 2174 h i e 2175 g h o 2176 g h p 2177 i i o 2181 d f f 2182 d f f 2183 e f e 2184 c e e 2185 c e e 2191 e g f 2192 f g f 2193 h h f 2194 h i e 2200 d f f 2209 b d e 2211 d f d 2212 f g d 2213 e g f 2214 i i d 2215 h i d 2216 f g d 2217 e g e 2220 b d g 2225 b d f 2230 b d g 2233 c d g 2234 c e g 2235 c e f 2241 e f g 2243 g h e 2244 e g e 2251 f h e 2252 h i d 2253 h i e 2254 i j d 2255 k k d 2300 g h f 2309 h i f 2310 b d i 2311 b e n 2313 b e n 2314 c e j 2315 b d j 2316 c e j 2317 d f h 2318 d f i 2319 d f g 2321 h i g 2322 h i f 2330 b d i 2331 b e n 2332 b e n 2335 d e g 2336 b d j 2337 b d g 2338 c e g 2339 c e g 2340 f g g 2343 f h n 2344 i j e 2345 h i d 2347 d f d 2351 d e e 2360 b c g 2363 b c f 2364 d d e 2365 e f e 2366 g h e 2367 h h e 2370 h h d 2371 h h f 2372 h j n 2373 h i e 2374 h j n 2375 l l b 2376 j j d 2377 k k d 2378 j j c 2381 m m d 2400 m m d 2401 m m n 2403 m m n 2404 m m n 2407 m m d 2408 m m n 2421 n n e 2424 n n d 2425 n n d 2426 m m d 2427 m m f 2428 n n d 2431 m m b 2432 m m d 2433 m m d 2434 n n d 2440 f g f 2441 f g n 2443 f g n 2444 f g n 2451 g h d 2452 g j n 2453 g h e 2454 j j d 2455 i i c 2456 i i d 2457 j j c 2458 l l d 2459 l l d 2461 d f g 2462 f g g 2463 f g f 2464 e g f 2465 f g e 2471 g h e 2472 h h e 2473 g h e 2475 i j g 2476 i i e 2477 i i d 2481 k k f 2483 k k d 2484 k k g 2485 k k g 2490 k k d 2500 g h g 2501 g h n 2503 g h n 2508 g g g 2509 g h n 2510 g h i 2511 g g n 2517 f g g 2518 f g g 2519 f f g 2521 g h g 2522 f g f 2523 g h f 2524 h i d 2525 h i e 2526 g h e 2527 f g e 2528 e f e 2529 h h e 2531 h i g 2532 h h g 2533 j j d 2534 h i f 2535 h i e 2536 j j f 2541 l l e 2543 l l d 2544 m m d 2545 m m e 2600 d f e 2601 d f n 2610 f g d 2611 h h d 2612 e f e 2613 c e e 2614 d f e 2615 f g d 2616 f g d 2617 h h d 2618 g h d 2619 h h c 2621 e f f 2623 f g f 2624 f g c 2625 g h d 2626 e f f 2627 f g f 2628 g g e 2629 g h d 2631 h h d 2632 i i d 2633 j j c 2634 i i c 2635 m l d 2636 m l d 2637 m l d 2638 m l c 2639 m l c 2640 f g e 2641 f g e 2642 h h e 2643 h h c 2644 j j c 2645 l k d 2646 l k o 2647 m l o 2648 m l o 2649 n m o 2651 i i f 2652 k k c 2653 i i e 2654 k k d 2655 k k d 2656 l k c 2657 i i d 2658 m l c 2659 m l o 2660 n m p 2668 n m b 2669 n m o 2671 n m o 2672 n n b 2673 n n b 2675 n m b 2676 n m b 2677 n m b 2678 n m b 2681 e f d 2682 e g d 2683 g h d 2685 g h d 2686 i i p 2687 i i p 2688 i i p 2691 j j p 2692 k k p 2693 l k o 2694 n m o 2696 n m o 2697 n m o 2698 n m o 2699 n m o 2700 n n p 2711 k k c 2712 n n o 2713 n n o 2721 h i f 2723 h h e 2724 h h e 2730 j j p 2735 i j p 2736 m m o 2737 k k q 2738 n m p 2740 n m o 2745 n m p 2746 n n o 2747 n m p 2750 n n p 2751 n n n 2755 n n b 2760 j j d 2761 j l n 2764 j j d 2765 m m d 2766 n n e 2767 n n d 2768 n m p 2769 m m p 2800 k l e 2801 k l n 2802 k l n 2803 k l n 2804 k l n 2805 k l n 2807 k l n 2821 h h e 2822 f g f 2823 k l d 2824 k l d 2831 i j e 2832 i j d 2833 k l c 2834 k l d 2835 m m e 2836 l m d 2837 l l d 2840 l m d 2841 l m n 2842 l m n 2851 l l d 2852 m m e 2853 l m d 2854 m m d 2855 m m d 2856 n n d 2858 m m c 2870 n n d 2879 n n d 2881 n n d 2882 n n d 2890 m m d 2891 m m n 2892 m m n 2893 m m n 2896 m m e 2897 m m d 2898 n n d 2899 m m d 2900 n n d 2901 n n n 2903 n n d 2911 n n b 2921 n n e 2922 n n n 2931 n n e 2932 n n n 2942 n n d 2943 n n d 2945 n n b 2947 n n d 3000 l l p 3001 l l n 3009 l k q 3011 l l p 3012 j j p 3013 m m p 3014 n m p 3015 n m o 3016 k k p 3021 l l p 3022 l l r 3023 m m q 3024 l l q 3031 l l p 3032 m m p 3033 m m p 3034 m m o 3035 m m b 3036 m m o 3041 k k p 3042 k k p 3043 k k p 3044 j j o 3045 l l o 3046 l l o 3047 l l o 3051 m m o 3052 n m o 3053 n n o 3060 n n p 3063 m m o 3064 m m p 3065 n n p 3066 n m o 3067 n n o 3068 n m o 3069 n m o 3070 m m p 3071 n n o 3072 m n n 3073 n n o 3074 n n b 3075 m m b 3077 n n o 3078 m m p 3082 n n q 3100 m m p 3101 m m n 3102 m m p 3104 m m q 3109 m m p 3121 m m b 3123 m m o 3124 n n o 3125 m m p 3126 m m o 3127 m m o 3128 m m o 3129 m m b 3131 m m o 3132 m m o 3133 n n b 3134 n n b 3135 n n b 3136 m m b 3137 m m o 3138 n n b 3141 m m p 3142 m m p 3143 m m p 3144 m m p 3145 m m o 3146 m m o 3147 m m o 3151 m m o 3152 n n o 3153 n n o 3154 n n o 3155 n n o 3161 m m b 3162 m m b 3163 m m b 3165 n n b 3170 n n o 3175 n n b 3176 n n b 3177 n n b 3178 n n b 3179 n n b 3181 m m o 3182 m m o 3183 m m o 3184 n n b 3185 m m b 3186 n n b 3187 n n b 3188 n n b 3200 m m p 3211 m m o 3212 m m p 3213 m m p 3214 m m p 3221 m m p 3231 m m p 3232 m m q 3233 m m p 3234 m m q 3235 m m p 3240 n n o 3242 n n p 3243 n n o 3244 n n o 3245 n n b 3246 n n o 3247 n n o 3248 n n o 3250 n n o 3252 n n o 3253 n n o 3254 n n o 3255 n n b 3256 n n b 3257 n n b 3258 n n o 3259 n n b 3261 n n o 3262 n n p 3263 n n o 3264 n n o 3265 n n b 3271 n n o 3272 n n o 3273 n n b 3274 n n b 3275 n n o 3281 n n o 3282 n n b 3283 n n o 3284 n n o 3291 m m p 3292 m m o 3293 n n o 3294 n n o 3295 n n o 3296 n n b 3300 m m p 3301 m m n 3304 m m r 3321 m m o 3322 m m b 3323 m m o 3324 m m o 3325 m m o 3326 l m p 3327 m m b 3328 m m o 3331 n n b 3332 n n o 3333 n n o 3334 n n b 3335 n n o 3336 m m o 3337 n n b 3338 m n n 3341 m m o 3342 m n n 3343 n n b 3344 n n o 3345 n n b 3346 n n b 3347 n n o 3348 n n o 3349 n n o 3350 n n o 3351 n n o 3352 n n b 3353 n n b 3354 n n b 3355 n n b 3356 n n o 3357 n n b 3358 n n b 3359 n n b 3360 n n o 3368 n n o 3369 n n p 3371 n n b 3372 n n o 3373 n n b 3374 n n b 3375 n n b 3377 n n b 3378 n n b 3379 n n b 3381 n n a 3382 n n b 3383 n n o 3384 n n b 3385 n n b 3386 n n b 3387 n n b 3388 n n a 3390 n n o 3394 m m p 3395 m m b 3396 n n b 3397 m m o 3398 m m o 3399 m m p 3400 n n b 3401 n n n 3411 n n b 3412 n m b 3413 n m o 3414 n m o 3416 n n b 3417 n n b 3418 n n b 3421 n n b 3422 n n o 3423 n n b 3424 m m o 3425 n n b 3426 l m b 3431 m m b 3432 m m b 3433 l m p 3434 l m q 3441 n n a 3442 n n b 3443 n n a 3444 n n b 3450 n n a 3458 n n b 3459 n n b 3461 n n b 3462 n n b 3463 n n b 3464 n n b 3465 n n b 3466 n n b 3500 l m n 3501 l m p 3502 l m n 3503 l m n 3506 l m n 3508 l m q 3509 l m n 3510 l l r 3511 n n o 3514 l l n 3515 l l r 3516 l m p 3517 l l r 3518 l l q 3519 l l g 3521 l m r 3523 l m n 3524 l m q 3525 l l r 3526 l l q 3527 l m r 3528 l m q 3529 l m r 3530 l l r 3531 l l q 3532 l l q 3533 l l q 3534 l l r 3535 l l h 3540 l m n 3543 l m n 3544 l m n 3551 m m b 3552 m m o 3553 l m p 3554 l m b 3555 l m b 3556 l m b 3557 l l p 3558 l m n 3559 m m p 3561 l m q 3562 m m r 3563 l m p 3564 m m p 3565 n n o 3571 l m p 3572 m m o 3573 l m o 3574 m m r 3575 m m o 3576 m m b 3577 m m o 3578 m m b 3579 n n b 3580 n n d 3581 n n n 3582 n n n 3587 n n b 3588 n n a 3589 n n a 3591 n n a 3592 n n a 3593 n n b 3594 n n b 3595 m m b 3596 m m b 3597 m m b 3598 m m b 3600 n n d 3601 n n n 3604 n n e 3608 m m d 3621 n n d 3625 n n e 3626 m m c 3627 n n b 3630 n n d 3636 n n o 3641 n n o 3642 m m o 3643 m m o 3644 m m p 3645 m m o 3646 n m c 3648 n n b 3651 n m d 3659 m m c 3661 n n d 3662 n n d 3663 m m c 3700 m m q 3701 m m n 3702 m m n 3704 m m o 3711 l l q 3712 m m o 3713 l m q 3714 l m p 3715 m m p 3716 m m p 3717 m m o 3718 n n o 3720 n n b 3721 n n o 3722 n n o 3723 n n o 3724 n n o 3725 n n n 3726 n n o 3731 n n o 3732 n n o 3733 n n p 3734 n n p 3735 n n p 3741 m m o 3742 n n o 3743 m m o 3744 m m p 3751 n n q 3752 n n b 3753 n n o 3754 n n p 3755 n n q 3756 n n p 3757 n n j 3758 n n q 3759 n n p 3761 n n p 3762 n n p 3763 n n r 3764 n n j 3765 n n p 3767 n n r 3768 n n q 3769 n n p 3770 m m q 3773 l m o 3775 m m o 3776 l m o 3777 l l o 3778 l m p 3779 m m o 3780 n n o 3783 n m q 3786 n n p 3787 n n o 3791 l m p 3792 l l p 3793 k l p 3794 m m o 3795 m m o 3796 n m o 3800 m m p 3809 n n p 3811 m m p 3812 n n o 3813 n n o 3814 n n p 3815 n n p 3816 n n p 3817 n n j 3821 n n b 3825 n n q 3826 n n q 3831 n n o 3832 n n o 3833 n n o 3834 n n p 3836 n n p 3837 n n r 3841 m m p 3842 n n o 3843 n n o 3844 n n p 3846 n n o 3847 n n o 3848 n n o 3849 n n p 3851 n n o 3852 n n p 3853 n n p 3854 n n p 3855 n n p 3860 n n r 3863 n n o 3864 n n q 3865 n n r 3866 n n p 3867 n n n 3868 n n n 3871 n n p 3872 n n o 3873 n n o 3874 n n p 3875 n n o 3876 n n o 3877 n n o 3881 n n o 3882 n n p 3884 n n p 3885 n n o 3886 n n p 3887 n n q 3888 n n p 3891 n n q 3892 n n o 3893 n n b 3894 n n o 3895 n n o 3896 n n b 3897 n n o 3898 n n o 3899 n n o 3900 n n r 3902 n n n 3903 n n p 3904 n n o 3905 n n o 3906 n n p 3907 n n p 3908 n n p 3909 n n p 3910 n m p 3915 n n o 3916 n n p 3917 n n o 3918 n n o 3921 n n p 3922 n n o 3923 m m p 3924 n n p 3925 n n p 3926 n n p 3927 n n o 3928 n m b 3929 n n b 3931 n n o 3932 n n o 3933 n n o 3934 n n o 3935 n n b 3936 n n o 3937 n n o 3941 n n o 3942 n n b 3943 n n o 3944 n n p 3945 n m p 3950 n n p 3952 n n n 3954 n n o 3955 n n o 3956 n n o 3957 n n b 3958 n n o 3959 n n o 3961 n n o 3962 n n o 3963 n n b 3964 n n o 3965 n n b 3967 n n o 3971 n n o 3972 n n o 3973 n n b 3974 n n b 3976 n n b 3977 n n b 3978 n n b 3980 n n p 3981 n n n 3985 n m o 3987 n n o 3988 n m p 3989 n n b 3991 n n o 3992 n n p 3993 n n o 3994 n n b 3995 n n o 3996 n n o 3997 n n p 3998 n n o 3999 n n p 4000 i j n 4001 i j n 4002 i j q 4003 i j n 4012 i k n 4013 i k n 4014 i k r 4015 i k n 4021 i j n 4022 n n o 4024 i k q 4025 i j q 4026 i j q 4027 i j r 4028 i k r 4029 i j q 4030 i k r 4031 i k q 4032 i j r 4033 i j q 4034 i j r 4042 i l n 4043 i l q 4044 i l n 4060 m m c 4063 i k q 4064 m m b 4065 n n b 4066 n n b 4069 n n b 4071 m m b 4074 n n d 4075 n n b 4077 i m n 4078 i k q 4079 i k q 4080 n n d 4081 n n n 4085 n n f 4086 n n d 4087 n n d 4095 n n n 4097 n n b 4100 n n d 4103 n n e 4110 n n d 4114 n n e 4117 n n e 4122 n n d 4123 n n d 4124 n n d 4126 n n d 4127 n n d 4130 m m o 4131 m n n 4132 m m c 4133 l m p 4134 n n d 4136 n n d 4141 n m d 4142 n n b 4143 n n i 4144 n n b 4145 n n b 4151 n n n 4152 n n n 4161 n n b 4164 n n b 4171 n n b 4172 n n b 4173 n n b 4177 n n b 4183 n n b 4200 l m p 4201 l m n 4211 k l o 4212 m m o 4224 n m d 4225 i k r 4231 n n d 4234 n n d 4235 n n d 4241 k l q 4242 l l p 4243 m m q 4244 n n d 4245 m m d 4246 l l q 4251 j k p 4252 n n q 4253 n n p 4254 n n o 4262 n n o 4263 l m b 4264 n n o 4266 n n p 4267 n n d 4271 j k p 4272 i k o 4273 i k o 4274 j l o 4275 j l o 4281 m m o 4283 m m p 4284 n n o 4285 n n o 4286 n n o 4287 m m o 4288 l l p 4300 n n d 4311 n n d 4320 n n d 4321 n n n 4324 n n d 4326 n n d 4332 n n d 4333 n n d 4334 n n e 4335 n n f 4336 m m c 4337 m m c 4338 m m d 4341 n n d 4342 n n b 4343 n n d 4354 m m d 4356 n n d 4362 n n d 4363 n n e 4372 n n d 4373 n n d 4374 n n d 4375 n n d 4376 n n g 4400 l l p 4401 l m n 4402 l m n 4403 l m n 4405 l m r 4406 l m n 4431 l l g 4432 l l r 4433 l l r 4434 n m p 4440 n n d 4445 m m p 4446 n m d 4447 n n d 4451 l n n 4456 n n b 4461 m m o 4463 n m c 4465 n n d 4466 n n d 4468 n n o 4471 n n o 4472 n n p 4474 n n o 4475 n n p 4481 l l h 4482 m m p 4483 m m o 4484 n n o 4485 n n o 4486 n n o 4487 n n o 4488 n n o 4491 n n b 4492 n n b 4493 n n o 4494 n n o 4495 n n b 4496 n n o 4501 n n o 4502 n n o 4503 n n o 4511 m m o 4515 n n o 4516 n n o 4517 n n o 4521 n n o 4522 n n o 4523 n n b 4524 n n o 4525 n n o 4531 l l p 4532 m m o 4533 m m o 4534 n n o 4535 n n p 4536 n n p 4537 m m o 4541 n n o 4542 n n p 4543 n n o 4544 n n o 4545 n n o 4546 n n o 4547 n n b 4551 l m r 4552 m m p 4553 m m p 4554 m m p 4555 m m p 4556 m m p 4557 m m q 4558 n n q 4561 n m p 4562 n n d 4563 n n p 4564 n n p 4565 n n o 4600 n n p 4611 n n b 4621 n n b 4622 n n a 4623 n n b 4624 n n a 4627 n n a 4628 n n a 4631 n n b 4632 n n b 4633 n n b 4634 n n b 4635 n n b 4641 n n a 4642 n n b 4643 n n a 4644 n n a 4645 n n a 4646 n n a 4700 m m e 4702 m m n 4722 n n e 4732 n n b 4733 n n b 4734 n n b 4742 n n d 4743 n n d 4746 n n e 4751 m m c 4752 n n d 4753 n n n 4755 n n d 4762 n n b 4763 n n b 4764 n n b 4766 n n b 4767 n n d 4800 n n d 4803 n n d 4804 n n d 4811 n n b 4812 n n b 4813 n n b 4822 n n d 4832 n n d 4833 n n b 4835 n n b 4836 n n b 4841 n n b 4842 n n b 4844 n n b 4845 n n b 4911 n n b 4912 n m c 4913 n n b 4921 n n b 4931 n n b 4932 n n b 4933 n n b 4934 n n b 4936 n n b 4937 n n b 4941 n n b 4942 n n b 4943 n n b 4944 n n b 4945 n n b 4946 n n b 4947 n n b 4951 n n d 4952 n n f 4953 n n d 4955 n n d 4956 n n e 4961 n n b 4962 n n b 4963 n n b 4964 n n b 4965 n n b 4966 n n b 4967 n n d 4968 n n d 4969 n n f 4971 n n d 4972 n n d 4973 n n e 4974 n n f 4975 n n e 4976 n n f 4977 n n d 5000 m m p 5001 m m n 5002 m m n 5004 m m n 5005 m m n 5006 m m n 5007 m m n 5008 m m h 5051 m m o 5052 m m o 5053 m m o 5054 n n p 5055 n n b 5061 n n a 5062 n n b 5063 m m o 5064 m m o 5065 n n o 5071 m m b 5081 m m p 5082 n n d 5083 n n b 5084 n n o 5085 m m o 5091 m m p 5092 n n p 5093 n n o 5094 n n o 5095 n n p 5100 n m p 5102 n m c 5111 l l o 5121 n n o 5122 n n o 5123 n n o 5124 n m p 5125 m m p 5126 k k p 5130 n n o 5131 n n n 5135 n n b 5136 n n o 5137 n n b 5141 n n o 5142 n n o 5143 n n o 5144 n n o 5152 n m p 5200 n n d 5201 n n n 5211 m m c 5212 n n e 5213 n n d 5231 n n d 5232 n n e 5233 n m b 5234 n n b 5241 n n b 5244 n n b 5300 n n b 5301 n n n 5302 n n n 5308 n n n 5309 n n d 5310 n n b 5311 n n n 5322 n n b 5324 n n b 5331 n n b 5340 n n b 5341 n n n 5358 n n d 5361 n n b 5362 n n b 5401 n n n 5411 n n b 5421 n n n 5430 n n d 5435 n n q 5440 n n b 5449 n n d 5451 n n b 5452 n n b 5453 n n b 5461 n n d 5463 n n b 5464 n n b 5472 n n n 5473 n n n 5474 n n b 5475 n n b 5476 n n b 5501 n n n 5502 n n e 5515 n n b 5516 n n b 5520 n n b 5525 n n b 5526 n n b 5527 n n b 5530 n n b 5534 n n b 5537 n n b 5538 n n o 5539 n n p 5551 n n b 5600 n n d 5601 n n n 5602 n n n 5609 n n b 5621 n n b 5622 n n b 5623 n n d 5624 n n b 5630 n n d 5641 n n b 5643 n n b 5662 n n b 5663 n n b 5664 n n b 5665 n n b 5666 n n b 5667 n n b 5668 n n b 5671 n n e 5673 n n b 5674 n n b 5675 n n b 5701 n n n 5720 n n o 5722 n n p 5725 n n b 5726 n n o 5727 n n p 5731 n n b 5732 n n o 5734 n n p 5742 n n b 5743 n n b 5744 n n b 5745 n n o 5746 n n b 5747 n n o 5751 n n o 5752 n n o 5800 n n o 5811 n n o 5820 n n p 5830 n n o 5836 n n b 5837 n n o 5838 n n o 5901 n n n 5903 n n d 5904 n n d 5906 n n n 5908 n n n 5909 n n n 5911 n n n 5919 n n b 5920 n n b 5925 n n b 5931 n n b 5932 n n b 5945 n n b 5948 n n o 5949 n n n 6000 m m q 6001 m m n 6004 m m n 6007 m m n 6008 m m h 6010 m n n 6031 n n b 6032 m m o 6033 n n o 6034 m m o 6035 m m p 6041 n n o 6042 n n o 6043 n n b 6044 m m g 6045 n m p 6050 n n p 6055 n m p 6060 n n o 6062 n n o 6064 n n b 6065 n n p 6066 n n b 6070 n n b 6075 n n d 6076 n n o 6077 n n o 6078 n n o 6080 n n o 6085 n n b 6086 n n b 6087 n n b 6088 n n o 6090 m m p 6096 j j b 6097 n n b 6098 m m p 6111 n n b 6112 n n b 6113 n n b 6114 n n b 6115 n n d Területi és gyártmány csoportok az llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó tarifájához 1.

10 6120 n n o 6131 n n b 6132 n n b 6133 n n b 6134 n n p 6135 n n b 6136 n n p 6137 n n n 6200 n n d 6222 n n b 6223 n n b 6230 n n e 6237 n n e 6239 n n d 6300 n n p 6301 n n n 6311 n n p 6320 n n o 6321 n n p 6323 n n o 6325 n n b 6326 n n o 6327 n n p 6328 n n o 6329 n n n 6331 n n o 6332 n n p 6333 n n p 6334 n n p 6335 n n o 6336 n n b 6337 n n o 6341 n n b 6342 n n o 6343 n n b 6344 n n b 6345 n n b 6346 m m b 6347 m m b 6348 n n o 6351 n n o 6352 n n b 6353 n n b 6400 n n p 6411 n n b 6412 n n b 6413 n n o 6414 n n p 6421 n n o 6422 n n o 6423 n n o 6424 n n p 6425 n n o 6430 n n b 6435 n n o 6440 n n p 6444 n n o 6445 n n b 6446 n n b 6447 n n o 6448 n n o 6449 n n o 6451 n n o 6452 n n o 6453 n n o 6454 n m b 6455 n n o 6456 n n p 6500 m m p 6501 m m n 6502 m m n 6503 m m o 6511 n n o 6512 m m p 6513 n m b 6521 m l p 6522 n m o 6523 n m o 6524 n n b 6525 n n b 6527 n m p 6528 m m p 6600 n n o 6601 n n n 6612 n n b 6613 n n n 6621 n n b 6622 n n o 6623 n n b 6624 n n a 6625 n n b 6630 n n b 6635 n n b 6636 n n b 6640 n n b 6641 n n n 6642 n n n 6645 n n a 6646 n n b 6647 n n b 6648 n n o 6700 k m o 6701 k m n 6710 k l p 6713 k l n 6720 k l r 6721 k l r 6722 k l r 6723 k l q 6724 k l p 6725 k l r 6726 k l r 6727 k l q 6728 k l q 6729 k l p 6741 k m n 6743 k m n 6750 k l o 6753 k l r 6754 i k o 6755 k l o 6756 j l b 6757 k l p 6758 k l o 6760 n n b 6762 m m p 6763 m m o 6764 n n b 6765 n n b 6766 n n b 6767 n n b 6768 n n a 6769 n n b 6771 k l q 6772 k l p 6773 l m o 6774 l m o 6775 n n o 6781 l m o 6782 n n o 6783 n n o 6784 n n o 6785 n n o 6786 n n b 6787 n n b 6791 k l r 6792 m m q 6793 n n o 6794 n n o 6795 n n o 6801 n n n 6805 n n n 6806 n n d 6900 n n o 6903 n n n 6911 n n o 6912 n n o 6913 n n b 6914 n n o 6915 n n o 6916 n n o 6917 n n o 6921 n n b 6922 n n o 6923 n n b 6931 n n b 6932 n n o 6933 n n o 7001 n n n 7002 n n n 7003 n n e 7011 n n d 7014 n n b 7015 n n b 7016 n n n 7017 n n b 7018 n n d 7019 n n d 7020 n n d 7025 n n b 7027 n n d 7030 n n d 7031 n n n 7038 n n b 7039 n n b 7042 n n b 7043 n n b 7047 n n b 7052 m m b 7054 n n b 7055 n m n 7056 m m b 7057 m m b 7066 n n b 7082 n n b 7085 n n b 7086 n n b 7092 n n b 7093 n n d 7095 n n b 7100 l m d 7101 l m n 7102 l m n 7121 k l d 7122 l m f 7130 m m c 7131 m m c 7132 m m b 7133 m m b 7134 m m b 7136 m m b 7140 l m c 7142 m m c 7143 m m d 7144 l m c 7145 l m c 7146 l m d 7147 k l c 7148 l l c 7149 m m b 7150 k l e 7158 l m d 7159 l m d 7161 k l d 7162 k l c 7163 k l c 7164 l m d 7165 k l c 7171 l m c 7172 l m c 7173 l l d 7174 m m c 7175 m m c 7176 n n g 7181 m m d 7182 l m c 7183 m m d 7184 m m d 7185 m m d 7186 l m d 7187 k l k 7188 m m h 7191 n n d 7193 n n b 7195 n n d 7200 m m d 7202 m m n 7203 m m n 7213 n n b 7226 n n d 7227 n n b 7251 n n d 7252 m m c 7253 m m c 7255 m m d 7256 m m d 7257 l m c 7258 l l c 7261 k l d 7271 l m c 7272 m m c 7273 m m d 7274 m m c 7275 m m c 7276 m m c 7277 m m n 7279 m m c 7282 n n d 7285 n n b 7286 n n n 7300 h j d 7301 h k n 7304 h j c 7305 k l c 7331 i k c 7332 k l d 7333 i k d 7334 l m c 7341 m m c 7342 m m d 7343 n n d 7345 m m c 7346 n n d 7347 m m d 7348 m m d 7349 k l f 7351 k l f 7352 l m d 7353 k l d 7354 k l d 7355 k l f 7356 j l d 7357 m m c 7361 m m d 7362 l m d 7370 i k c 7381 k l d 7383 k l c 7384 k l d 7385 k l d 7386 k l d 7391 i k c 7393 i k c 7394 j k c 7396 h j d 7400 j l e 7401 j l n 7404 j l n 7409 j l g 7431 k l e 7432 l l d 7434 l l f 7435 l m d 7436 l l e 7439 m m d 7441 k l d 7442 l m d 7443 m m c 7444 m m d 7451 j m n 7452 k l d 7453 m m d 7454 l m d 7455 m m d 7456 m m d 7457 m m d 7458 m m d 7461 j m n 7463 k l d 7464 l m d 7465 l m d 7471 k l c 7472 k l d 7473 k l d 7474 k k d 7475 k l c 7476 k l d 7477 k l c 7478 k l c 7479 k l d 7511 n n d 7512 n n d 7514 n n b 7515 n n b 7521 k l e 7522 k l d 7523 l m d 7524 m m d 7525 n n e 7526 m m e 7527 m m e 7531 n n n 7533 n n d 7534 n n n 7541 n n d 7542 n n f 7543 n n e 7544 n n d 7545 n n d 7551 n n b 7552 n n g 7553 n n d 7555 n n b 7557 n n d 7561 n n d 7562 n n d 7564 n n e 7571 n n n 7581 n n n 7582 n n b 7584 n n b 7585 n n b 7586 n n b 7588 n n b 7589 n n b 7600 g j d 7601 g j n 7602 g j n 7603 g j n 7604 g j n 7611 g j n 7612 g j n 7614 g j n 7615 g j n 7616 g j n 7617 g j n 7618 g j n 7620 g i n 7621 g i f 7622 g i g 7623 g i f 7624 g i g 7625 g i g 7626 g i f 7627 g i f 7628 g i f 7629 g i i 7630 g i f 7631 g i e 7632 g i g 7633 g i g 7634 g i g 7635 g i f 7636 g i f 7639 g i d 7661 k k d 7663 k k c 7664 i k c 7666 h j d 7668 h i d 7671 i j c 7672 i k c 7673 h i c 7675 h i c 7677 h i d 7678 i k c 7681 i k c 7682 j l c 7683 j k d 7691 g i f 7693 g i f 7694 i k d 7695 i k d 7696 j l e 7700 n m c 7711 m m c 7712 m m c 7713 n n n 7714 n n d 7715 n n e 7716 n m c 7717 n n b 7718 n n d 7720 j k c 7723 j l c 7724 k l d 7726 m m d 7727 n n d 7728 n m c 7729 n m n 7731 i k d 7732 k k d 7733 m m c 7735 n m c 7737 n m c 7741 h j e 7742 h j d 7743 h j d 7744 h j c 7745 j k d 7747 j k c 7751 k l d 7752 m m c 7753 m m c 7754 m m d 7755 n m d 7756 m m c 7757 m m c 7759 n m c 7761 h i e 7762 h j c 7763 h j c 7766 j k d 7767 j j n 7768 k k d 7771 k k d 7772 k l d 7773 m m d 7774 n m d 7775 n m c 7781 n n d 7782 n m c 7783 n m d 7784 m m c 7785 n n d 7800 k l c 7801 k l n 7811 i j b 7812 i j c 7813 j k c 7814 i k c 7815 k l e 7817 k l c 7818 k k n 7821 k m n 7822 m m d 7823 m m d 7824 m m c 7825 m m n 7826 m m e 7827 n m d 7831 h i d 7833 i j c 7834 j k c 7836 l l d 7837 j k c 7838 l m b 7839 m m d 7841 m m c 7843 l l b 7846 l l c 7847 l l c 7849 l l d 7850 l l d 7851 l l c 7853 m m c 7854 l m c 7900 m m d 7901 m m n 7911 m m n 7912 k l d 7913 m m d 7914 l m d 7915 m m c 7921 n n d 7924 n n d 7926 n n d 7931 m m n 7932 m m c 7934 m m d 7935 l m d 7936 l m d 7937 m m d 7940 k l d 7951 j k c 7952 j m n 7953 l m d 7954 l m c 7956 n m n 7957 n m e 7958 n n d 7964 n n d 7965 n n n 7966 n n d 7967 n n d 7968 n n f 7971 m m d 7972 n n e 7975 n n d 7979 n n d 7980 n n l 7986 n n n 7987 n n f 8000 k l e 8001 k l n 8002 k l n 8003 k l n 8008 k l n 8019 k l g 8041 m m d 8042 m m d 8043 m m d 8044 m m d 8045 m m c 8046 m m d 8051 m m d 8052 n m e 8053 n n e 8056 n n d 8060 n n d 8061 n n n 8062 n n n 8066 n n d 8071 m m e 8072 m m d 8074 n n e 8080 i i e 8081 m m c 8082 l l b 8083 l l c 8085 j j e 8086 h i f 8087 h i d 8088 h h d 8089 i i d 8092 k k c 8093 k k c 8095 j k e 8096 j j e 8097 i j d 8100 m m d 8101 m m n 8103 m m e 8104 m m e 8105 l m d 8111 l m c 8112 k k c 8121 m m d 8123 n n b 8124 n n b 8125 n n b 8126 n n b 8127 m m c 8128 m n n 8131 n n d 8134 n n b 8135 n n b 8136 n n b 8139 n n n 8141 m m n 8142 m m d 8143 m m d 8144 m m c 8145 m m c 8146 m m c 8151 m m d 8152 l m d 8153 m m n 8154 m m b 8155 m m n 8156 n n b 8157 m m c 8161 m m c 8162 m m c 8163 m m b 8164 m m c 8171 m m e 8172 m m e 8173 m m n 8174 m m c 8175 k l d 8181 m m c 8182 m m d 8183 l l c 8184 k l d 8191 m m c 8192 l m c 8193 l l c 8194 m m c 8195 l m c 8196 k l d 8200 k l e 8201 k l n 8202 k l n 8220 l l e 8222 l m n 8223 l m n 8225 l l c 8226 m m d 8227 m m d 8228 m m c 8229 m m e 8230 m m d 8231 m n n 8232 m n n 8233 m n c 8237 n n d 8242 n n d 8246 m m c 8247 m m c 8248 m m c 8250 n n n 8251 n n d 8252 n n d 8253 n n d 8255 n n d 8256 n n d 8257 n n e 8258 n n f 8261 n n e 8262 n n n 8263 n n d 8264 n n d 8285 n n n 8293 n n n 8297 n n e 8300 n n d 8301 n n n 8302 n n n 8303 n n n 8308 n n b 8311 n n d 8312 n n e 8313 m m e 8314 n n e 8315 m m e 8317 n n n 8319 n n d 8321 n n d 8331 n n n 8342 n n d 8345 n n d 8346 n n d 8347 n n d 8348 n n g 8353 n n d 8354 m m d 8355 n n d 8356 n n d 8360 m m f 8361 m m n 8363 m m n 8371 m m d 8372 m m f 8373 m m d 8380 m m f 8381 m m n 8391 m m e 8392 m m d 8393 n n d 8394 m m f 8395 m m n 8400 n n e 8401 n n n 8403 n n n 8409 n m e 8411 k l f 8412 k l f 8413 l m d 8414 m m c 8415 m m c 8418 n n b 8420 m m d 8427 n n d 8429 m m c 8431 n n d 8434 n n d 8436 l n n 8437 n n n 8438 n n d 8440 m m e 8441 l l d 8442 l l c 8443 m l d 8444 m m c 8445 m m d 8446 n n d 8447 n n g 8448 n n h 8449 n n f 8451 n n e 8452 n n d 8454 n n b 8455 n n d 8456 n n e 8457 n n d 8460 n n d 8468 n n d 8474 n n d 8477 n n d 8481 n n d 8482 n n d 8485 n n d 8492 n n d 8497 n n b 8500 m m d 8501 m m n 8511 m m d 8514 m m c 8515 m m c 8518 n n d 8521 m m c 8522 m m c 8531 m m d 8532 m m e 8533 m m d 8534 m m n 8541 m m d 8542 m m d 8543 m m d 8544 m m n 8545 m m n 8551 m m d 8552 m m d 8554 n n d 8555 n n d 8556 n n d 8557 m m d 8558 n n d 8561 m m d 8562 m m d 8563 m m d 8565 n n d 8571 m m d 8581 m m c 8582 n n e 8591 m m d 8592 m m c 8593 m m c 8597 n n e 8598 m m e 8600 n n e 8601 n n n 8602 n n n 8609 n n f 8611 n n g 8612 n n d 8621 n n e 8622 n n e 8623 n n e 8624 n n f 8628 n n d 8630 n n e 8635 n n d 8636 n n d 8638 n n e 8640 n n e 8641 n n n 8642 n n n 8644 n n n 8646 n n d 8647 n n f 8648 n n e 8649 n n f 8651 m m f 8652 n m d 8653 n m d 8654 n n d 8655 n m d 8656 n n d 8658 n n d 8665 n n n 8667 n n d 8681 n n d 8684 n n d 8685 m m d 8691 n n f 8692 n n d 8693 n n d 8694 n n d 8696 n n d 8697 n n d 8699 n n d 8700 n n d 8701 n n n 8705 n n d 8706 n n e 8708 n n e 8709 n n e 8710 n n e 8711 n n d 8712 n n d 8713 n m d 8714 n n d 8717 n n e 8718 n n d 8719 n n d 8721 n n d 8722 n n e 8723 n n d 8724 n n d 8725 m m c 8728 m m c 8731 n n d 8733 n n d 8734 n n d 8735 n n d 8737 m m h 8738 n n d 8739 n n d 8741 n n d 8742 m m d 8743 m m c 8744 m m c 8745 m m c 8746 m m c 8747 m m c 8749 m m e 8751 m m c 8752 m m d 8753 m m d 8754 l m c 8755 l m n 8756 l l c 8761 n n d 8762 n n d 8764 n n d 8767 m m c 8769 m n n 8771 m m c 8772 m m c 8773 m m c 8774 l l d 8776 l m c 8777 l l c 8778 l l d 8782 m m d 8784 n n d 8785 n n d 8788 n n d 8789 n n e 8790 n n d 8792 n n d 8793 n n e 8795 n n e 8796 n n d 8800 l l e 8801 l l n 8808 l l h 8809 l l f 8821 m m c 8822 l m c 8823 l m n 8824 m m c 8825 m m c 8827 m m c 8831 l l f 8832 l m n 8834 m m d 8835 m m d 8849 n n b 8852 n n d 8854 m m c 8855 m m c 8856 m m d 8857 m m c 8861 l l c 8862 m m b 8863 m m c 8864 n m c 8865 n m c 8866 m m c 8868 n m b 8871 n n n 8872 n m b 8873 n n b 8874 n m c 8881 l l d 8882 m m c 8883 m m c 8884 m m n 8885 n m c 8888 n n b 8891 n n b 8896 m m c 8897 m m c 8900 k l f 8901 k l n 8903 k l n 8904 k l g 8906 k l n 8907 k l n 8911 l l d 8912 l m d 8913 l m d 8914 l m d 8915 m m d 8916 l m n 8917 l m d 8918 m m d 8919 m m d 8921 l m d 8922 l m n 8923 k l d 8924 l m d 8925 l m e 8926 l m n 8927 l m n 8928 l m n 8929 m m c 8931 l m d 8932 m m d 8933 m m n 8934 l m c 8935 l m c 8936 m m d 8942 l m n 8943 l m e 8944 l l d 8945 m m e 8951 n n d 8960 n n d 8966 n n f 8969 n n f 8976 n n d 8977 n n d 8981 l m f 8983 l m e 8984 m m d 8985 m m d 8988 n m d 8989 l l d 8990 l l d 8991 l m e 8992 l l d 8994 m m d 8995 m m d 8996 m m e 8997 m m e 8998 m m d 8999 n m d 9000 h k d 9001 h k n 9002 h k n 9004 h k n 9005 h k n 9007 h k n 9010 h j f 9011 h j g 9012 h j e 9013 h j n 9019 h j e 9020 h j n 9021 h j f 9022 h j f 9023 h j f 9024 h j e 9025 h j f 9026 h j f 9027 h j g 9028 h j f 9029 h j f 9030 h j f 9061 i k e 9062 i k d 9063 i k d 9071 j k d 9072 m m d 9073 l m c 9074 m m c 9081 i k e 9082 j l i 9083 k l f 9084 j l e 9085 k l d 9086 i k d 9088 l m d 9090 k l e 9091 m m d 9092 l m d 9093 l m d 9095 m m d 9096 l m c 9097 m m c 9098 m m c 9099 k l e 9100 k l c 9111 j l d 9112 l m d 9113 i k d 9121 j l d 9122 k l d 9123 m m e 9124 l m d 9125 m m d 9126 m m d 9127 m m d 9131 m m d 9132 l m d 9133 k l d 9134 k l d 9135 j l d 9136 k l d 9141 h j d 9142 i k d 9143 j l e 9144 k l g 9145 m m d 9146 m m d 9147 m m d 9151 h j e 9152 i k d 9153 h j f 9154 j l e 9155 j k e 9161 k l e 9162 i k e 9163 j l e 9164 k l e 9165 l l d 9167 n m e 9168 m m d 9169 l m d 9171 h j d 9172 i k e 9173 i k e 9174 i k f 9175 i k e 9176 i k e 9177 i k e 9178 k l f 9181 k l f 9182 k l e 9183 j k f 9184 h j e 9200 l l f 9211 m l e 9221 m l f 9222 m l g 9223 m l f 9224 m l f 9225 l l g 9226 l l e 9228 l l g 9231 l l f 9232 k l e 9233 k l f 9234 l l e 9235 k l e 9241 m m e 9242 m m f 9243 m m e 9244 k k d 9245 k k f 9300 m m e 9311 m m c 9312 m m d 9313 n n d 9314 m m d 9317 n n d 9321 m m c 9322 n n d 9324 n m d 9330 n n e 9331 n n n 9339 n n e 9341 n n d 9342 n n d 9343 n n d 9344 n n e 9351 n n e 9352 n n e 9354 n n d 9361 n n d 9362 n n d 9363 n m d 9364 n n d 9365 n n d 9371 n m d 9372 n n d 9373 n n d 9374 n m d 9375 n n d 9400 l l h 9401 l l n 9407 l l g 9408 l l h 9421 j j g 9422 l l g 9423 l l d 9431 n m f 9433 n n f 9434 n m d 9435 n n d 9436 n m e 9437 n m e 9438 n m d 9441 n n e 9442 n n e 9443 n m e 9444 n m f 9451 n n e 9461 n n g 9462 n n e 9463 n n e 9464 n m d 9471 n m f 9472 n n e 9473 n n e 9474 n n d 9475 n n d 9476 n n d 9481 n m e 9482 n m d 9483 n m e 9484 m m e 9485 l l f 9491 m m e 9492 n m e 9493 l l e 9494 l l g 9495 l l f 9500 n n e 9511 n n d 9512 n n e 9514 n n d 9535 n n n 9541 n n e 9542 n n d 9545 n n d 9548 n n d 9549 n n g 9551 n n d 9554 n n d 9555 n n d 9556 n n d 9561 n n d 9600 n n e 9608 n n g 9609 n n f 9621 n n d 9622 m m d 9623 n n d 9624 n n d 9625 n n d 9631 n n d 9633 n n e 9634 n n d 9635 n n d 9636 n n d 9641 n n f 9643 n n d 9651 n n d 9652 n n d 9653 n n g 9654 n n d 9661 n n e 9662 n n e 9663 n n d 9664 n n d 9665 n n d 9671 n n d 9672 n n d 9673 n n d 9674 n n d 9675 n n d 9681 n n d 9700 m m f 9701 m m n 9707 m m i 9721 m m g 9722 m m e 9723 m m e 9724 m m e 9725 m m d 9726 m m e 9727 m l d 9730 m m g 9731 m n n 9733 n m e 9734 n n d 9735 n n d 9736 n n d 9737 n n e 9738 m m d 9739 m m e 9740 n n e 9741 m m d 9742 m m d 9743 m m e 9744 m m e 9745 m m d 9746 m m d 9747 m m d 9748 m m d 9749 m m e 9751 m m d 9752 m m c 9761 m m d 9762 m m c 9763 m m d 9765 n m n 9771 m m d 9772 m m c 9783 n n d 9784 n m c 9789 m m e 9791 m m d 9792 m m e 9793 m m e 9794 m m d 9795 m m c 9796 m m d 9797 m l d 9798 m m d 9799 m m d 9811 m l c 9812 m m c 9814 m m d 9821 m m c 9826 m m c 9832 m m c 9900 n m g 9909 n m f 9912 n n d 9914 n m c 9915 n m d 9917 n m d 9918 n m d 9919 n m f 9921 n m d 9922 n m d 9923 n m d 9931 n m d 9932 n m e 9933 n m d 9934 n m d 9935 n m d 9936 n m d 9937 n m d 9938 n m d 9941 n m d 9942 n m d 9943 n m c 9944 n m d 9945 n m d 9951 n m d 9952 n m d 9953 n m e 9955 n n e 9961 n m d 9962 n n d 9963 n n n 9970 n n e 9971 n n n 9981 n m f 9983 n n d 9999 n n n listán nem szereplő irányítószámok területi besorolása: 1. oszlop szerint n, 2. oszlop szerint n, a 3. oszlop szerint c. LF ROMEO STON MRTIN UDI ENTLEY MW UICK CDILLC CHEVROLET CHRYSLER CITROEN DEWOO DIHTSU DODGE FERRRI FIT FORD GMC HOND HUMMER HYUNDI INFINITI IVECO JGUR JEEP KI LMORGHINI LNCI LND ROVER LINCOLN LOTUS MRUTI MSERTI MZD MERCEDES MERCURY MG MITSUISHI NISSN OPEL PEUGEOT PONTIC PORSCHE RENULT ROLLS-ROYCE ROVER S SET SKOD SMRT SURU SUZUKI TOYOT VOLKSWGEN VOLVO listán nem szereplő C Gyártmány csoportok Területi és gyártmány csoportok az llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó tarifájához 2.

11 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Flotta járművek tarifája Ugyanazon egyéni vállalkozó, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, mint szerződő üzemben tartó, a legalább 5 járműből álló csoportjára flottaszerződést köthet. Flottaszerződés csak akkor köthető, ha a díjfizetéssel összefüggésben a szerződő ügyfélszámla-szerződéssel rendelkezik, vagy azt köt. : az llianz által egy adott flottaszerződésre meghatározott egyedi azonosító, amely a biztosítási kötvényen illetve a biztosító nyilvántartásában megtalálható. Ugyanazon adószámmal rendelkező szerződőnek több egyedi flotta azonosítója is lehet. Élő flotta: a flottaszerződés július 29-ei, vagy azt megelőző kockázatviselési kezdettel társaságunknál folyamatosan érvényben van. Új flotta: minden olyan flottaszerződés, amelynek kockázatviselési kezdete 2013.július 30. vagy későbbi dátum. Meglévő járműkategória: élő flotta azon járműkategóriája, amely esetében a évben esedékes biztosítási évforduló napját megelőző napon van biztosított jármű; új flotta esetén, ha a szerződőnek van társaságunknál évben esedékes biztosítási évfordulóra felmondott flottája, akkor az új flotta azon járműkategóriája, amely esetén évben esedékes biztosítási évforduló napját megelőző napon volt biztosított jármű. Új járműkategória: élő flotta azon járműkategóriája, amely esetén a évben esedékes biztosítási évforduló napját megelőző napon nincs egyetlen biztosított jármű sem; új flotta esetén minden járműkategória, kivéve, ha a szerződőnek van társaságunknál évben esedékes biztosítási évfordulóra felmondott flottája, akkor az új flotta azon járműkategóriája, amely esetén évben esedékes biztosítási évforduló napját megelőző napon nem volt egyetlen biztosított jármű sem. Új gépjármű szaporulat: a biztosítási időszakban, a flottaszerződés évben esedékes biztosítási időszakának kezdő napját követően az adott gépjármű kategóriához tartozó járművekre kötött további új szerződések. Flottaszerződéseknél a bonus-malus díjszorzók értéke valamennyi besorolás esetében 1, kivéve ahol a díjszorzó mértékét ettől eltérően határozzuk meg. I. Élő flottába tartozó jármű július 30. napjától érvényes tarifája 1. Élő flotta meglévő járműkategóriáinak július 30. napjától érvényes tarifája: 1.1. z jelű táblázatban felsorolt flottaszerződésekhez tartozó jármű július 30. napjától érvényes járműkategóriánkénti éves díját az jelű táblázat adott járműkategóriához és egyedi azonosítóhoz tartozó értéke határozza meg és ez a díjszabás érvényes az adott flotta évfordulója után létrejövő új gépjármű szaporulatokra is z jelű táblázatban fel nem sorolt flottaszerződésekhez tartozó jármű július 30. napjától érvényes járműkategóriánkénti éves díját úgy számoljuk, hogy a jelű díjtábla megfelelő járműkategóriára vonatkozó éves alapdíját megszorozzuk az adott flottaszerződés egyedi azonosítójához tartozó díjszorzóval (G jelű táblázatban található), majd 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az adott járműkategóriába tartozó jármű éves fizetendő díját. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. G jelű táblázatban fel nem sorolt egyedi flotta azonosítókhoz tartozó flottaszerződések szorzóértéke egységesen 0,8. z adott flottaszerződéshez tartozó valamennyi meglévő járműkategóriába tartozó jármű július 30. napjától érvényes éves díjának meghatározásához az előbbieknek megfelelően kell eljárni és ez a díjszabás érvényes az adott flotta évfordulója után létrejövő új gépjármű szaporulatokra is. 2. Élő flotta új járműkategóriáinak július 30. napjától érvényes tarifája: C jelű díjtábla megfelelő járműkategóriájába tartozó jármű éves alapdíját megszorozzuk a D jelű táblázatban megjelenített, az adott flottaszerződőre vonatkozó (a székhelye alapján meghatározott) területi besorolás értékével, majd megszorozzuk az E jelű táblázatban megjelenített, az adott flottaszerződő főtevékenységének TEÁOR kódja alapján meghatározott tevékenységi díjszorzó értékével. z előzőekben számított díjat 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az adott járműkategóriába tartozó jármű éves fizetendő díját. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Ha az így kapott éves díj kevesebb, mint az adott járműkategóriára vonatkozó minimum díj (Minimum díj táblázat), akkor az adott járműkategóriába tartozó járműre alkalmazandó éves díj a minimum díjjal egyenlő. II. Új flottába tartozó jármű július 30. napjától érvényes tarifája 1. Új flotta új járműkategóriájának július 30. napjától érvényes tarifája: C jelű díjtábla megfelelő járműkategóriájába tartozó jármű éves alapdíját megszorozzuk a D jelű táblázatban megjelenített, az adott flottaszerződőre vonatkozó (a székhelye alapján meghatározott) területi besorolás értékével, majd megszorozzuk az E jelű táblázatban megjelenített, az adott flottaszerződő főtevékenységének TEÁOR kódja alapján meghatározott tevékenységi díjszorzó értékével. z így számított díjat megszorozzuk a bonus-malus osztályhoz tartozó díjszorzóval (onus-malus táblázat). bban az esetben, ha a flottaszerződő egyedi flotta azonosítója megtalálható az F jelű táblázatban, akkor a C, D és E jelű táblázatokkal számított díjat a bonus-malus osztályhoz tartozó díjszorzó helyett az F jelű táblázatban az adott flottaszerződő egyedi azonosítójához tartozó díjszorzóval kell megszorozni. z engedmények közül a jogosultság alapján járó százalékos kedvezményeket összeadjuk és az összeget 100 %-ból levonjuk, majd az így kapott százalékértékkel megszorozzuk a fenti módokon számított díjat. z így kapott díjat 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az adott járműkategóriába tartozó jármű éves fizetendő díját. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Ha az így kapott éves díj kevesebb, mint az adott járműkategóriára vonatkozó minimum díj (Minimum díj táblázat), akkor az adott járműkategóriába tartozó járműre alkalmazandó éves díj a minimum díjjal egyenlő. Kedvezmények: Online kötés kedvezmény: kizárólag a honlapon kötött szerződések esetében jár, mértéke 12 %. Díjfizetési gyakoriság alapján járó kedvezmény: éves díjfizetési gyakoriság esetében jár, mértéke 10 %. Közbeszerzési eljárásban július 30. vagy azt követő kockázatviselési kezdettel kötött szerződések esetében járó kedvezmény: 10 %. Kárhányad kedvezmény: az ajánlatadás időpontjában legalább 100 darab járművel rendelkező flotta esetében, amennyiben adott időszakra a flotta kárhányada 51% alatti, és a szerződő az előzmény biztosító által kiállított dokumentum alapján igazolja, hogy az ajánlatadás időpontját megelőző biztosítási időszakban legalább 9 hónap folyamatos fedezettel rendelkezett. kárhányad kedvezményhez szükséges dokumentumnak tartalmaznia kell továbbá az adott időszakban bekövetkezett és bejelentett károk kumulált kifizetésének és a legutolsó érvényes tételes kártartalékoknak az összegét. kárhányad ennek az összegnek valamint a megszolgált díjnak a hányadosa. megszolgált díj a kárhányad kedvezmény nélkül a II. pontban meghatározott tarifális éves díj időarányos része. z időarányos rész a tarifális éves díj egy tizenkettede, szorozva az adott időszak teljes naptári hónapjainak számával. kedvezmény mértéke 10 %. Car policy kedvezmény 10%: a kedvezmény akkor alkalmazható, ha a szerződő az írásbeli ajánlatban - a Car policy táblázatban meghirdetett öt feltételből legalább három teljesítését vállalja, vagy - nyilatkozik, hogy járműhasználatra vonatkozóan rendelkezik saját szabályozással, amely a Car policy táblában meghirdetett öt feltételből legalább hármat tartalmaz. Közbeszerzési, a Kárhányad és a Car policy kedvezmények alkalmazásához minden esetben a biztosító kockázat-elbírálásra jogosult szervezeti egységeinek előzetes jóváhagyása szükséges, amelynek a feltétele, hogy a biztosító a kedvezmény igénybevételére való jogosultság fennállását ellenőrizhesse. iztosító a kockázatviselés kezdőnapjától számított 60 napon belül ellenőrzi a kedvezményre jogosító feltétel meglétét. Ha az ellenőrzéskor megállapítható, hogy a szerződő a kedvezmény igénybevételére a kockázatviselés kezdőnapján nem volt jogosult, akkor a kockázatviselés kezdetére visszamenőleges hatállyal a kedvezményt visszavonja évben esedékes biztosítási évfordulóra felmondott és évben újrakötött Új flotta július 30. napjától érvényes tarifája: Minden olyan esetben, amikor a szerződőnek társaságunknál volt évben esedékes biztosítási évfordulóra felmondott flotta szerződése és a évben megkezdett új biztosítási időszakra új flottaszerződést kíván kötni, az új flottaszerződés július 30. napjától érvényes díjmeghatározására az I. fejezet (Élő flottába tartozó jármű július 30. napjától érvényes tarifája) 1. és 2. pontjában leírtakat kell alkalmazni. Car policy táblázat CP1 CP2 járművet kizárólag a szerződő által kijelölt személy vagy személyek használhatják. szerződő előírja a jármű használója részére, hogy az köteles gondoskodni a jármű és alábbi berendezéseinek, alkatrészeinek, tartozékainak rendeltetésszerű és előírás szerinti működtetéséről valamint állapotuk ellenőrzéséről: gumiabroncsok, téli gumi használata (legalább: november 1. és március 1. között) fék, kormánymű, lengéscsillapító, motor, belső és külső világítási berendezések, irányjelzők, előírt fényjelzők, fényvisszaverők, szellőző, páramentesítő, légkondicionáló rendszer a párátlanítás miatt, ablaktörlő, megfelelő ablak- és világításmosó berendezések, belső kezelő szervek, menetközben állítandó készülékek (pl. elektroakusztika is), gépjárműben lévő műszerek, alapvető biztonsági berendezések (légzsák, biztonsági övek), rakodóterek, rakományok rögzítésére szolgáló eszközök, szerkezeti részek. Műszaki állapot ellenőrzése igazolható az alábbi módokon: szervizkönyvvel a gépjármű időszaki szervízeléséről, forgalmi engedéllyel, amennyiben a jármű érvényes műszaki vizsgával rendelkezik. CP3 CP4 CP5 GPS és/vagy tachográf bevezetése és működtetése a szerződő járművein. szerződő kötelezettséget vállal arra, hogy a jármű használója részére előírja a használattal összefüggő esetleges közlekedési bírságok megfizetését. szerződő saját belső szabályzataiban (vagy egyéb dokumentumaiban) úgy rendelkezik, hogy ha a járművel kárt okoznak és a biztosító a évi LXII. törvény 34. (1) bekezdése alapján a kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti, a kár kifizetését részben vagy egészben a jármű használójára hárítja át. Minimum díj táblázat Minimum díj Személygépkocsi Tehergépkocsi, kg össztömeg Tehergépkocsi, kg össztömeg Tehergépkocsi, kg feletti össztömeg Motorkerékpár, 0-35 kw Motorkerékpár, 35 kw felett Minimum díj Segédmotoros-kerékpár Négykerekű segédmotoros-kerékpár utóbusz, férőhely utóbusz, férőhely utóbusz, férőhely utóbusz, 79 férőhely felett Minimum díj Trolibusz Közúti vontató Mezőgazdasági vontató Lassú jármű Munkagép Pótkocsi, félpótkocsi onus-malus táblázat onus-malus besorolás M4 M3 M2 M Díjszorzó 1,5245 1,5245 1,5245 1, ,7894 0,7894 0,7894 0,7894 0,7894 0,7894 0,5095 0,5095 0,5095 0,5095

12 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája. táblázat F F F F F F F F F F F F FR FR F F F Személygépkocsi 1-37 kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi 180 kw felett Személygépkocsi, ismeretlen vagy 0 kw Tehergépkocsi kg össztömeg Tehergépkocsi kg össztömeg Tehergépkocsi kg össztömeg felett Tehergépkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg Motorkerékpár 1-12 kw Motorkerékpár kw Motorkerékpár kw Motorkerékpár 70 kw felett Motorkerékpár, ismeretlen vagy 0 kw Segédmotoros-kerékpár Négykerekű segédmotoros-kerékpár utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz 79 férőhely felett utóbusz, ismeretlen férőhely Trolibusz Közúti vontató ccm alatt Közúti vontató ccm felett Mezőgazdasági vontató Lassú jármű Munkagép Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg felett Pótkocsi, félpótkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg táblázat Személygépkocsi 1-37 kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi 180 kw felett Személygépkocsi, ismeretlen vagy 0 kw Tehergépkocsi kg össztömeg Tehergépkocsi kg össztömeg Tehergépkocsi kg össztömeg felett Tehergépkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg Motorkerékpár 1-12 kw Motorkerékpár kw Motorkerékpár kw Motorkerékpár 70 kw felett Motorkerékpár, ismeretlen vagy 0 kw Segédmotoros-kerékpár Négykerekű segédmotoros-kerékpár utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz 79 férőhely felett utóbusz, ismeretlen férőhely Trolibusz Közúti vontató ccm alatt Közúti vontató ccm felett Mezőgazdasági vontató Lassú jármű Munkagép Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg felett Pótkocsi, félpótkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg C. táblázat Személygépkocsi 1-37 kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi kw Személygépkocsi 180 kw felett Személygépkocsi, ismeretlen vagy 0 kw Tehergépkocsi kg össztömeg Tehergépkocsi kg össztömeg Tehergépkocsi kg össztömeg felett Tehergépkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg Motorkerékpár 1-12 kw Motorkerékpár kw Motorkerékpár kw Motorkerékpár 70 kw felett Motorkerékpár, ismeretlen vagy 0 kw Segédmotoros-kerékpár Négykerekű segédmotoros-kerékpár utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz férőhely utóbusz 79 férőhely felett utóbusz, ismeretlen férőhely Trolibusz Közúti vontató ccm alatt Közúti vontató ccm felett Mezőgazdasági vontató Lassú jármű Munkagép Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg Pótkocsi, félpótkocsi kg össztömeg felett Pótkocsi, félpótkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg D. táblázat szerződő székhelyének területi besorolása (megye) Díjszorzó orsod-baúj-zemplén megye, Nógrád megye, Szabolcs-Szatmár-ereg megye, Tolna megye, Zala megye települései 0,6051 aranya megye, ács-kiskun megye, ékés megye, Fejér megye, Heves megye, Komárom-Esztergom megye települései 0,6887 Csongrád megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye települései 0,7823 udapest, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-ihar megye, Pest megye, Somogy megye települései 1 Vas megye, Veszprém megye települései 1,1065 E. táblázat szerződő főtevékenységének TEÁOR (2008) kódja - ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 02, 03, 36, 37, 85 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 01.11, 01.12, 01.13, 01.14, 01.15, 01.16, 01.19, 01.21, 01.22, 01.23, 01.24, 01.25, 01.26, 01.27, 01.28, 01.29, 01.30, 01.50, 01.61, 01.62, 01.63, 01.64, 01.70, 10.11, 10.12, 10.13, 10.20, ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 35, 90, 91, 92, 93 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 77.31, ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 61, 71, 72, 73, 74, 75, 84 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 42.21, 42.22, 42.91, 42.99, 77.21, 77.22, 77.29, 77.33, 77.34, 77.35, 77.39, ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 05, 06, 07, 08, 09, 16, 17, 19, 20, 21, 23, 28, 38, 39, 58, 59, 60, 94, 95, 96, 97, 98, 99 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 10.41, 10.42, 10.51, 10.52, 10.61, 10.62, 10.72, 10.73, 10.81, 10.82, 10.83, 10.84, 10.85, 10.86, 10.89, 10.91, 10.92, 42.11, 42.12, 42.13, 52.21, ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 11, 12, 13, 14, 15, 26, 29, 30, 41 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 10.31, 10.32, 10.39, 46.41, 46.42, 46.43, 46.44, 46.45, 46.46, 46.47, 46.48, 46.49, 46.61, 46.62, 46.63, 46.64, 46.65, 46.66, 46.69, 47.30, 47.41, 47.42, 47.43, 47.51, 47.52, 47.53, 47.54, 47.59, 47.61, 47.62, 47.63, 47.64, 47.65, 47.71, 47.72, 47.73, 47.74, 47.75, 47.76, 47.77, 47.78, 47.79, 47.82, 47.89, 47.91, ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 18, 24, 25, 27, 33, 43, 50, 51, 53, 55, 56, 62, 63, 68, 69, 70, 78, 79, 82, 86, 87, 88 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 01.41, 01.42, 01.43, 01.44, 01.45, 01.46, 01.47, 01.49, 45.11, 45.19, 46.31, 46.32, 46.33, 46.34, 46.35, 46.36, 46.37, 46.38, 46.39, 46.51, 46.52, 46.71, 46.72, 46.73, 46.74, 46.75, 46.76, 46.77, 46.90, 49.10, Díjszorzó 0,5055 0,7174 0, ,108 1,308

13 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája E. táblázat (folytatás) szerződő főtevékenységének TEÁOR (2008) kódja - ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 22, 80, 81 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 10.71, 46.11, 46.12, 46.13, 46.14, 46.15, 46.16, 46.17, 46.18, 46.19, 49.31, ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 31, 32, 64, 65, 66 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 45.20, 45.31, 45.32, 45.40, 46.21, 46.22, 46.23, Díjszorzó 1,5051 2,2239 Ha a TEÁOR kód a következők egyike: 47.11, 47.19, 47.21, 47.22, 47.23, 47.24, 47.25, 47.26, 47.29, 47.81, 49.32, 49.41, 49.42, 49.50, 52.10, 52.22, 52.23, 52.24, ,8165 fentiekben fel nem sorolt TEÁOR kódok 1 F. táblázat F ,84 F ,779 F ,916 F ,789 F ,849 F ,789 F ,875 F ,789 F ,789 F ,9 F ,864 F ,837 F ,861 F ,789 F ,789 F ,765 F ,837 F ,789 F ,9 F ,9 F ,685 F ,789 F ,927 F ,789 F ,569 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,972 F ,863 F ,989 F ,789 F ,821 F ,789 F ,875 F ,789 F ,789 F ,789 F ,914 F ,839 F ,815 F ,789 F ,849 F ,789 F ,865 F ,789 F ,789 F ,789 F ,856 F ,988 F ,802 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,833 F ,812 F ,842 F ,789 F ,849 F ,792 F ,765 F ,789 F ,9 F ,789 F ,789 F ,743 F ,802 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,895 F ,956 F ,927 F ,85 F ,723 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,983 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,89 F ,781 F ,789 F ,795 F ,9 F ,913 F ,807 F ,958 F ,789 F ,765 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,787 F ,79 F ,974 F ,789 F ,995 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,895 F ,882 F ,801 F ,789 F ,88 F ,765 F ,882 F ,789 F ,789 F ,9 F ,9 F ,892 F ,938 F ,723 F ,176 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,986 F ,953 F ,955 F ,789 F ,482 F ,789 F ,789 F ,885 F ,789 F ,9 F ,887 F ,925 F ,92 F ,789 F ,765 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,97 F ,914 F ,95 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,9 F ,851 F ,976 F ,872 F ,954 F ,855 F ,946 F ,956 F ,789 F ,789 F ,804 F ,901 F ,867 F ,799 F ,789 F ,789 F ,789 F ,721 F ,789 F ,9 F ,789 F ,789 F ,775 F ,869 F ,789 F ,863 F ,818 F ,789 F ,789 F ,789 F ,937 F ,919 F ,977 F ,841 F ,789 F ,825 F ,028 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,992 F ,856 F ,73 F ,047 F ,833 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,789 F ,824 F ,712 F ,896 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,801 F ,822 F ,905 F ,848 F ,88 F ,906 F ,789 F ,789 F ,789 F ,935 F ,789 F ,906 F ,824 F ,959 F ,789 F ,811 F ,897 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,889 F ,81 F ,845 F ,789 F ,925 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,789 F ,823 F ,8 F ,991 F ,789 F ,981 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,789 F ,845 F ,554 F ,623 F ,858 F ,848 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,822 F ,741 F ,789 F ,789 F ,707 F ,789 F ,789 F ,9 F ,9 F ,789 F ,826 F ,859 F ,789 F ,789 F ,962 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,805 F ,789 F ,917 F ,789 F ,789 F ,834 F ,789 F ,789 F ,789 F ,875 F ,761 F ,789 F ,924 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,949 F ,878 F ,789 F ,966 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,853 F ,755 F ,796 F ,789 F ,966 F ,789 F ,789 F ,789 F ,837 F ,789 F ,765 F ,939 F ,93 F ,789 F ,849 F ,823 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,828 F ,992 F ,789 F ,789 F ,789 F ,872 F ,789 F ,789 F ,789 F ,896 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 F ,942 F ,812 F ,789 F ,849 F ,789 F ,859 F ,789 F ,789 F ,9 F ,789 F ,833 F ,167 F ,772 F ,789 F ,992 F ,789 F ,789 F ,789 F ,813 F ,851 F ,91 F ,842 F ,789 F ,834 F ,813 F ,789 F ,789 F ,824 F ,805 F ,799 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,789 F ,9 G. táblázat F ,129 F ,351 F ,86 F ,816 F ,488 F ,053 F ,676 F ,584 F ,16 F ,374 F ,627 F ,584 F ,309 F ,75 F ,266 F ,745 F ,108 F ,594 F ,476 F ,567 F ,687 F ,331 F ,466 F ,916 F ,322 F ,385 F ,753 F ,666 F ,956 F ,604 F ,538 F ,389 F ,049 F ,347 F ,318 F ,98 F ,726 F ,402 F ,406 F ,794 F ,249 F ,804 F ,876 F ,893 F ,112 F ,48 F ,667 F ,7 F ,743 F ,743 F ,378 F ,699 F ,654 F ,136 F ,294 F ,756 F ,816 F ,466 F ,516 F ,407 F ,29 F ,669 F ,524 F ,314 F ,564 F ,913 F ,126 F ,898 F ,65 F ,539 F ,037 F ,72 F ,242 F ,256 F ,812 F ,427 F ,662 F ,39 F ,666 F ,065 F ,758 F ,631 F ,761 F ,779 F ,806 F ,435 F ,446 F ,857 F ,92 F ,213 F ,919 F ,434 F ,542 F ,742 F ,275 F ,11 F ,668 F ,629 F ,815 F ,589 F ,735 F ,768 F ,561 F ,143 F ,8 F ,703 F ,629 F ,771 F ,429 F ,484 F ,829 F ,678 F ,321 F ,237 F ,77 F ,082 F ,495 F ,61 F ,514 F ,946 F ,382 F ,44 F ,545 F ,966 F ,713 F ,893 F ,397 F ,094 F ,731 F ,501 F ,844 F ,889 F ,817 F ,311 F ,248 F ,331 F ,595 F ,608 F ,342 F ,577 F ,391 F ,558 F ,798 F ,312 F ,757 F ,941 F ,542 F ,685 F ,992 F ,27 F ,802 F ,282 F ,404 F ,887 F ,715 F ,696 F ,432 F ,942 F ,795 F ,879 F ,739 F ,421 F ,871 F ,949 F ,369 F ,354 F ,79 F ,906 F ,32 F ,229 F ,594 F ,743 F ,729 F ,555 F ,818 F ,149 F ,544 F ,935 F ,874 F ,963 F ,278 F ,698 F ,328 F ,453 F ,168 F ,599 F ,683 F ,003 F ,915 F ,649 F ,503 F ,106 F ,842 F ,001 F ,392 F ,977 F ,295 F ,63 F ,864 F ,744 F ,804 F ,723 F ,008 F ,918 F ,708 F ,354 F ,785 F ,721 F ,602 F ,926 F ,763 F ,345 F ,468 F ,934 F ,989 F ,681 F ,851 F ,92 F ,876 F ,752 F ,705 F ,709 F ,769 F ,571 F ,918 F ,948 F ,405 F ,626 F ,332 F ,714 F ,396 F ,487 F ,329 F ,286 F ,287 F ,813 F ,321 F ,642 F ,599 F ,46 F ,201 F ,033 F ,249 F ,711 F ,28 F ,142 F ,42 F ,335 F ,171 F ,94 F ,693 F ,503 F ,699 F ,268 F ,522 F ,58 F ,055 F ,627 F ,927 F ,562 F ,786 F ,291 F ,153 F ,638 F ,325 F ,784 F ,421 F ,969 F ,8 F ,676 F ,803 F ,806 F ,3 F ,363 F ,653 F ,807 F ,699 F ,832 F ,936 F ,573 F ,272 F ,812 F ,133 F ,956 F ,393 F ,801 F ,582 F ,358 F ,156 F ,413

14 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 1.) F ,314 F ,616 F ,714 F ,618 F ,764 F ,525 F ,838 F ,658 F ,807 F ,438 F ,361 F ,588 F ,226 F ,645 F ,564 F ,736 F ,743 F ,966 F ,059 F ,521 F ,785 F ,807 F ,858 F ,148 F ,639 F ,672 F ,886 F ,58 F ,864 F ,732 F ,381 F ,39 F ,672 F ,013 F ,768 F ,606 F ,836 F ,713 F ,634 F ,755 F ,692 F ,681 F ,639 F ,608 F ,655 F ,867 F ,564 F ,59 F ,018 F ,733 F ,604 F ,558 F ,595 F ,778 F ,664 F ,044 F ,609 F ,659 F ,731 F ,277 F ,58 F ,658 F ,694 F ,757 F ,697 F ,742 F ,056 F ,754 F ,762 F ,78 F ,783 F ,116 F ,895 F ,726 F ,512 F ,476 F ,576 F ,697 F ,559 F ,162 F ,298 F ,495 F ,31 F ,782 F ,625 F ,99 F ,788 F ,891 F ,948 F ,961 F ,296 F ,955 F ,786 F ,829 F ,253 F ,683 F ,418 F ,61 F ,797 F ,323 F ,543 F ,756 F ,783 F ,641 F ,846 F ,385 F ,293 F ,514 F ,171 F ,357 F ,079 F ,701 F ,673 F ,852 F ,79 F ,566 F ,229 F ,612 F ,635 F ,616 F ,283 F ,305 F ,708 F ,51 F ,773 F ,811 F ,317 F ,959 F ,455 F ,177 F ,359 F ,387 F ,379 F ,43 F ,369 F ,452 F ,289 F ,579 F ,746 F ,848 F ,101 F ,226 F ,812 F ,7 F ,925 F ,868 F ,956 F ,794 F ,797 F ,815 F ,838 F ,076 F ,705 F ,078 F ,19 F ,288 F ,605 F ,039 F ,759 F ,939 F ,346 F ,612 F ,815 F ,664 F ,955 F ,813 F ,699 F ,937 F ,002 F ,747 F ,814 F ,375 F ,56 F ,699 F ,276 F ,505 F ,002 F ,751 F ,048 F ,697 F ,285 F ,691 F ,292 F ,528 F ,347 F ,549 F ,893 F ,348 F ,636 F ,105 F ,893 F ,151 F ,586 F ,395 F ,612 F ,347 F ,017 F ,566 F ,309 F ,652 F ,893 F ,796 F ,704 F ,394 F ,77 F ,834 F ,831 F ,977 F ,732 F ,796 F ,893 F ,799 F ,861 F ,271 F ,046 F ,13 F ,999 F ,613 F ,388 F ,489 F ,604 F ,759 F ,093 F ,091 F ,685 F ,797 F ,934 F ,108 F ,733 F ,364 F ,832 F ,66 F ,089 F ,298 F ,862 F ,421 F ,656 F ,311 F ,528 F ,708 F ,633 F ,566 F ,608 F ,763 F ,775 F ,715 F ,542 F ,842 F ,975 F ,804 F ,515 F ,671 F ,059 F ,717 F ,817 F ,014 F ,643 F ,78 F ,429 F ,57 F ,043 F ,847 F ,804 F ,951 F ,604 F ,715 F ,699 F ,645 F ,628 F ,437 F ,971 F ,688 F ,705 F ,093 F ,823 F ,792 F ,747 F ,785 F ,615 F ,718 F ,842 F ,771 F ,639 F ,8 F ,822 F ,822 F ,773 F ,766 F ,621 F ,854 F ,43 F ,872 F ,046 F ,808 F ,623 F ,185 F ,608 F ,669 F ,801 F ,844 F ,589 F ,702 F ,703 F ,618 F ,348 F ,637 F ,903 F ,657 F ,941 F ,631 F ,372 F ,144 F ,694 F ,787 F ,815 F ,285 F ,769 F ,126 F ,61 F ,042 F ,875 F ,947 F ,414 F ,602 F ,778 F ,712 F ,66 F ,698 F ,699 F ,042 F ,835 F ,582 F ,858 F ,9 F ,752 F ,072 F ,052 F ,936 F ,803 F ,912 F ,688 F ,704 F ,787 F ,815 F ,02 F ,815 F ,771 F ,325 F ,63 F ,815 F ,628 F ,722 F ,334 F ,902 F ,609 F ,628 F ,733 F ,81 F ,353 F ,808 F ,981 F ,881 F ,873 F ,558 F ,6 F ,616 F ,598 F ,882 F ,738 F ,351 F ,293 F ,18 F ,767 F ,859 F ,892 F ,104 F ,92 F ,571 F ,718 F ,023 F ,808 F ,654 F ,821 F ,779 F ,345 F ,029 F ,304 F ,367 F ,683 F ,839 F ,868 F ,806 F ,162 F ,016 F ,707 F ,735 F ,624 F ,654 F ,35 F ,2 F ,157 F ,861 F ,439 F ,06 F ,933 F ,635 F ,962 F ,142 F ,958 F ,547 F ,812 F ,81 F ,039 F ,001 F ,108 F ,033 F ,051 F ,12 F ,038 F ,903 F ,075 F ,922 F ,149 F ,108 F ,105 F ,251 F ,38 F ,51 F ,812 F ,613 F ,617 F ,489 F ,955 F ,59 F ,79 F ,07 F ,849 F ,875 F ,651 F ,671 F ,009 F ,665 F ,11 F ,593 F ,523 F ,825 F ,006 F ,542 F ,326 F ,237 F ,972 F ,52 F ,673 F ,662 F ,982 F ,855 F ,524 F ,782 F ,934 F ,633 F ,667 F ,627 F ,719 F ,54 F ,66 F ,574 F ,679 F ,822 F ,774 F ,84 F ,797 F ,822 F ,79 F ,748 F ,81 F ,845 F ,06 F ,957 F ,63 F ,797 F ,95 F ,803 F ,348 F ,017 F ,892 F ,864 F ,707 F ,655 F ,806 F ,815 F ,039 F ,826 F ,785 F ,799 F ,813 F ,961 F ,89 F ,696 F ,775 F ,773 F ,848 F ,971 F ,765 F ,663 F ,815 F ,811 F ,772 F ,761 F ,986 F ,546 F ,776 F ,79 F ,778 F ,802 F ,964 F ,084 F ,724 F ,261 F ,898 F ,855 F ,708 F ,815 F ,773 F ,897 F ,49 F ,097 F ,996 F ,342 F ,978 F ,953 F ,809 F ,786 F ,823 F ,758 F ,706 F ,878 F ,774 F ,064 F ,944 F ,787 F ,925 F ,92 F ,652 F ,455 F ,962 F ,405 F ,808 F ,854 F ,725 F ,637 F ,217 F ,601 F ,663 F ,734 F ,68 F ,615 F ,64 F ,801 F ,96 F ,808 F ,301 F ,89 F ,104 F ,611 F ,754 F ,844 F ,594 F ,039 F ,773 F ,77 F ,797 F ,819 F ,754 F ,495 F ,801 F ,907 F ,808 F ,287 F ,339 F ,827 F ,78 F ,786 F ,367 F ,594 F ,557 F ,506 F ,073 F ,918 F ,926 F ,978 F ,669 F ,768 F ,25 F ,775 F ,601 F ,952 F ,815 F ,81 F ,049 F ,9 F ,682 F ,809 F ,052 F ,788 F ,789 F ,792 F ,798 F ,142 F ,962 F ,928 F ,806 F ,858 F ,062 F ,076 F ,339 F ,968 F ,807 F ,805 F ,867 F ,685 F ,143 F ,776 F ,005 F ,787 F ,972 F ,526 F ,799 F ,993 F ,859 F ,24 F ,025 F ,165 F ,969 F ,137 F ,655 F ,897 F ,617 F ,475 F ,717 F ,972 F ,035 F ,678 F ,84 F ,458 F ,411 F ,437 F ,445 F ,489 F ,122 F ,426 F ,425 F ,418 F ,483 F ,684 F ,683 F ,29 F ,889 F ,48 F ,558 F ,452 F ,358 F ,506 F ,438 F ,45 F ,806 F ,663 F ,812 F ,803 F ,802 F ,571 F ,386 F ,894 F ,734 F ,009 F ,761 F ,809 F ,745 F ,784 F ,387 F ,533 F ,33 F ,801 F ,782 F ,393 F ,321 F ,364 F ,079 F ,701 F ,177 F ,753 F ,788 F ,436 F ,021 F ,934 F ,774 F ,762 F ,739 F ,684 F ,35 F ,815 F ,371 F ,812 F ,912 F ,404 F ,475 F ,969 F ,955 F ,671 F ,792 F ,839 F ,703 F ,669 F ,781 F ,781 F ,493 F ,931 F ,777 F ,777 F ,809 F ,386 F ,812 F ,328 F ,142 F ,335 F ,641 F ,534 F ,631 F ,423 F ,541 F ,81 F ,583 F ,571 F ,568 F ,824 F ,727 F ,712 F ,666 F ,366 F ,55 F ,294 F ,615 F ,614 F ,371 F ,421 F ,559 F ,548 F ,433 F ,421 F ,339 F ,629 F ,556 F ,713 F ,356 F ,32 F ,276 F ,324 F ,323 F ,246 F ,366 F ,378 F ,401 F ,406 F ,347 F ,582 F ,527 F ,687 F ,368 F ,519 F ,636 F ,834 F ,724 F ,789 F ,342 F ,553 F ,512 F ,459 F ,621 F ,535 F ,262 F ,361 F ,281 F ,378 F ,921 F ,331 F ,425 F ,447 F ,395 F ,277 F ,351 F ,8 F ,317 F ,339 F ,612 F ,244 F ,802 F ,551 F ,305 F ,327 F ,947 F ,327 F ,296 F ,881 F ,833 F ,37 F ,587 F ,302 F ,77 F ,653 F ,44 F ,316 F ,605 F ,332 F ,53 F ,421 F ,515 F ,984 F ,384 F ,357 F ,395 F ,345 F ,446 F ,569 F ,656 F ,417 F ,6 F ,409 F ,819 F ,436 F ,313 F ,581 F ,425 F ,547 F ,624 F ,742 F ,491 F ,453 F ,272 F ,789 F ,348 F ,525 F ,404 F ,702 F ,864 F ,519 F ,587 F ,305 F ,265 F ,076 F ,671 F ,295 F ,762 F ,354 F ,228 F ,669 F ,339 F ,333 F ,349 F ,346 F ,545 F ,326 F ,536 F ,626 F ,652 F ,719 F ,559 F ,665 F ,236 F ,323 F ,575 F ,435 F ,345 F ,574 F ,655 F ,595 F ,571 F ,314 F ,411 F ,398 F ,456 F ,442 F ,3 F ,245 F ,395 F ,306 F ,49 F ,464 F ,348 F ,225 F ,665 F ,385 F ,263 F ,715 F ,322 F ,339 F ,296 F ,627 F ,853 F ,408 F ,18 F ,659 F ,37 F ,888 F ,073 F ,389 F ,256 F ,86 F ,622 F ,368 F ,515 F ,572

15 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 2.) F ,383 F ,428 F ,566 F ,538 F ,284 F ,289 F ,267 F ,026 F ,787 F ,323 F ,49 F ,432 F ,386 F ,863 F ,569 F ,709 F ,284 F ,517 F ,568 F ,485 F ,978 F ,395 F ,642 F ,755 F ,533 F ,329 F ,575 F ,304 F ,942 F ,471 F ,408 F ,341 F ,412 F ,523 F ,707 F ,099 F ,422 F ,57 F ,593 F ,549 F ,202 F ,554 F ,427 F ,386 F ,667 F ,109 F ,518 F ,328 F ,662 F ,886 F ,633 F ,398 F ,43 F ,34 F ,678 F ,574 F ,371 F ,332 F ,676 F ,415 F ,306 F ,586 F ,432 F ,382 F ,276 F ,522 F ,632 F ,379 F ,405 F ,799 F ,558 F ,402 F ,524 F ,68 F ,584 F ,395 F ,595 F ,71 F ,661 F ,347 F ,293 F ,381 F ,475 F ,314 F ,961 F ,232 F ,259 F ,42 F ,574 F ,301 F ,436 F ,756 F ,423 F ,347 F ,688 F ,436 F ,412 F ,306 F ,538 F ,27 F ,338 F ,385 F ,292 F ,606 F ,343 F ,404 F ,303 F ,224 F ,541 F ,333 F ,85 F ,341 F ,297 F ,329 F ,399 F ,257 F ,373 F ,258 F ,343 F ,333 F ,639 F ,813 F ,379 F ,579 F ,65 F ,331 F ,66 F ,602 F ,826 F ,342 F ,388 F ,578 F ,802 F ,527 F ,333 F ,738 F ,633 F ,302 F ,998 F ,554 F ,278 F ,302 F ,513 F ,884 F ,374 F ,583 F ,387 F ,469 F ,391 F ,408 F ,177 F ,524 F ,395 F ,427 F ,435 F ,399 F ,564 F ,276 F ,546 F ,68 F ,285 F ,394 F ,705 F ,555 F ,269 F ,474 F ,536 F ,404 F ,367 F ,477 F ,403 F ,702 F ,242 F ,658 F ,902 F ,324 F ,421 F ,428 F ,494 F ,362 F ,658 F ,883 F ,272 F ,717 F ,311 F ,576 F ,688 F ,633 F ,421 F ,015 F ,295 F ,478 F ,304 F ,484 F ,257 F ,306 F ,259 F ,466 F ,318 F ,311 F ,284 F ,416 F ,713 F ,228 F ,252 F ,259 F ,276 F ,268 F ,262 F ,283 F ,684 F ,528 F ,27 F ,427 F ,413 F ,271 F ,343 F ,241 F ,23 F ,243 F ,525 F ,488 F ,282 F ,273 F ,301 F ,386 F ,634 F ,273 F ,241 F ,635 F ,276 F ,432 F ,543 F ,338 F ,366 F ,294 F ,683 F ,372 F ,408 F ,646 F ,279 F ,263 F ,703 F ,391 F ,295 F ,628 F ,274 F ,277 F ,199 F ,822 F ,427 F ,417 F ,923 F ,867 F ,252 F ,205 F ,424 F ,694 F ,936 F ,588 F ,196 F ,747 F ,962 F ,323 F ,103 F ,537 F ,269 F ,203 F ,175 F ,409 F ,287 F ,206 F ,383 F ,43 F ,871 F ,089 F ,329 F ,657 F ,418 F ,53 F ,805 F ,466 F ,35 F ,245 F ,497 F ,395 F ,218 F ,561 F ,293 F ,53 F ,677 F ,697 F ,527 F ,352 F ,919 F ,994 F ,383 F ,676 F ,799 F ,625 F ,609 F ,835 F ,507 F ,742 F ,246 F ,869 F ,342 F ,246 F ,307 F ,327 F ,435 F ,303 F ,292 F ,698 F ,561 F ,892 F ,588 F ,324 F ,845 F ,285 F ,294 F ,573 F ,754 F ,321 F ,74 F ,808 F ,334 F ,623 F ,339 F ,682 F ,724 F ,597 F ,595 F ,444 F ,231 F ,588 F ,366 F ,823 F ,314 F ,344 F ,298 F ,402 F ,37 F ,53 F ,516 F ,633 F ,299 F ,559 F ,576 F ,37 F ,843 F ,767 F ,547 F ,228 F ,32 F ,714 F ,91 F ,316 F ,291 F ,511 F ,455 F ,798 F ,334 F ,635 F ,93 F ,573 F ,37 F ,522 F ,38 F ,743 F ,273 F ,553 F ,86 F ,869 F ,734 F ,366 F ,457 F ,714 F ,451 F ,73 F ,239 F ,666 F ,552 F ,557 F ,242 F ,941 F ,008 F ,637 F ,667 F ,766 F ,672 F ,662 F ,049 F ,342 F ,209 F ,748 F ,538 F ,133 F ,951 F ,984 F ,259 F ,51 F ,091 F ,941 F ,455 F ,885 F ,216 F ,285 F ,911 F ,217 F ,659 F ,908 F ,576 F ,889 F ,537 F ,31 F ,661 F ,745 F ,531 F ,768 F ,797 F ,662 F ,839 F ,799 F ,037 F ,554 F ,219 F ,592 F ,68 F ,648 F ,539 F ,276 F ,221 F ,381 F ,405 F ,339 F ,376 F ,205 F ,385 F ,395 F ,913 F ,367 F ,387 F ,572 F ,541 F ,448 F ,499 F ,674 F ,554 F ,545 F ,598 F ,543 F ,671 F ,149 F ,283 F ,457 F ,483 F ,44 F ,204 F ,329 F ,743 F ,339 F ,365 F ,771 F ,592 F ,393 F ,458 F ,378 F ,385 F ,458 F ,178 F ,334 F ,405 F ,736 F ,588 F ,257 F ,395 F ,25 F ,233 F ,284 F ,621 F ,073 F ,193 F ,497 F ,775 F ,506 F ,503 F ,64 F ,547 F ,405 F ,348 F ,247 F ,194 F ,404 F ,476 F ,22 F ,221 F ,32 F ,474 F ,26 F ,555 F ,452 F ,358 F ,536 F ,196 F ,295 F ,384 F ,603 F ,251 F ,944 F ,49 F ,505 F ,512 F ,637 F ,505 F ,328 F ,446 F ,334 F ,186 F ,181 F ,187 F ,557 F ,331 F ,23 F ,347 F ,139 F ,212 F ,185 F ,732 F ,377 F ,272 F ,269 F ,531 F ,854 F ,854 F ,507 F ,654 F ,39 F ,347 F ,37 F ,307 F ,278 F ,509 F ,584 F ,521 F ,372 F ,506 F ,514 F ,246 F ,461 F ,449 F ,475 F ,374 F ,52 F ,399 F ,193 F ,61 F ,163 F ,905 F ,501 F ,438 F ,666 F ,199 F ,866 F ,194 F ,536 F ,968 F ,354 F ,171 F ,634 F ,547 F ,586 F ,509 F ,474 F ,463 F ,593 F ,235 F ,24 F ,875 F ,69 F ,7 F ,833 F ,512 F ,547 F ,573 F ,406 F ,601 F ,347 F ,715 F ,214 F ,56 F ,416 F ,476 F ,54 F ,633 F ,144 F ,339 F ,291 F ,563 F ,33 F ,472 F ,407 F ,19 F ,14 F ,196 F ,196 F ,628 F ,484 F ,669 F ,528 F ,601 F ,668 F ,347 F ,061 F ,337 F ,532 F ,538 F ,679 F ,301 F ,483 F ,546 F ,427 F ,488 F ,558 F ,469 F ,468 F ,54 F ,445 F ,86 F ,492 F ,472 F ,642 F ,546 F ,319 F ,477 F ,363 F ,592 F ,489 F ,563 F ,494 F ,586 F ,365 F ,364 F ,61 F ,742 F ,895 F ,604 F ,446 F ,56 F ,471 F ,902 F ,162 F ,542 F ,577 F ,471 F ,253 F ,446 F ,601 F ,543 F ,656 F ,509 F ,287 F ,123 F ,93 F ,721 F ,609 F ,082 F ,421 F ,511 F ,694 F ,004 F ,366 F ,544 F ,631 F ,445 F ,305 F ,457 F ,565 F ,305 F ,314 F ,45 F ,417 F ,436 F ,448 F ,382 F ,153 F ,538 F ,639 F ,547 F ,173 F ,791 F ,651 F ,58 F ,474 F ,433 F ,454 F ,558 F ,522 F ,56 F ,299 F ,248 F ,724 F ,403 F ,437 F ,196 F ,525 F ,327 F ,789 F ,525 F ,314 F ,567 F ,438 F ,81 F ,827 F ,484 F ,894 F ,576 F ,781 F ,498 F ,726 F ,927 F ,617 F ,586 F ,474 F ,558 F ,447 F ,677 F ,575 F ,372 F ,428 F ,486 F ,179 F ,397 F ,572 F ,593 F ,393 F ,181 F ,533 F ,694 F ,74 F ,531 F ,413 F ,519 F ,405 F ,695 F ,421 F ,404 F ,153 F ,53 F ,278 F ,58 F ,682 F ,276 F ,499 F ,289 F ,214 F ,762 F ,403 F ,908 F ,249 F ,801 F ,491 F ,629 F ,141 F ,249 F ,39 F ,494 F ,555 F ,65 F ,14 F ,569 F ,605 F ,343 F ,136 F ,693 F ,287 F ,431 F ,623 F ,211 F ,668 F ,531 F ,329 F ,742 F ,671 F ,243 F ,669 F ,508 F ,268 F ,323 F ,63 F ,41 F ,629 F ,579 F ,561 F ,794 F ,372 F ,479 F ,822 F ,141 F ,201 F ,38 F ,372 F ,509 F ,44 F ,321 F ,693 F ,536 F ,538 F ,69 F ,384 F ,539 F ,515 F ,485 F ,506 F ,046 F ,434 F ,684 F ,601 F ,374 F ,041 F ,578 F ,321 F ,598 F ,898 F ,484 F ,497 F ,727 F ,526 F ,794 F ,587 F ,491 F ,146 F ,164 F ,133 F ,68 F ,317 F ,116 F ,214 F ,37 F ,561 F ,37 F ,484 F ,23 F ,895 F ,131 F ,546 F ,406 F ,198 F ,353 F ,174 F ,382 F ,709 F ,604 F ,239 F ,43 F ,624 F ,679 F ,685 F ,611 F ,388 F ,531 F ,293 F ,352 F ,439 F ,702 F ,395 F ,514 F ,563 F ,604 F ,508 F ,243 F ,373 F ,278 F ,597 F ,439 F ,339 F ,341 F ,408 F ,538 F ,239 F ,325 F ,538 F ,216 F ,469 F ,22 F ,439 F ,26 F ,518 F ,698 F ,318 F ,515 F ,501 F ,514 F ,644 F ,599 F ,504 F ,31 F ,539 F ,334 F ,894 F ,255 F ,121 F ,161 F ,689 F ,545 F ,383 F ,316 F ,243 F ,645 F ,44

16 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 3.) F ,625 F ,493 F ,563 F ,445 F ,258 F ,544 F ,283 F ,493 F ,611 F ,273 F ,458 F ,207 F ,429 F ,507 F ,246 F ,391 F ,428 F ,711 F ,534 F ,404 F ,311 F ,513 F ,368 F ,39 F ,487 F ,455 F ,367 F ,41 F ,513 F ,544 F ,654 F ,854 F ,568 F ,673 F ,161 F ,463 F ,374 F ,374 F ,268 F ,352 F ,679 F ,145 F ,173 F ,193 F ,87 F ,386 F ,498 F ,767 F ,517 F ,7 F ,542 F ,247 F ,854 F ,621 F ,556 F ,684 F ,345 F ,305 F ,588 F ,896 F ,386 F ,344 F ,386 F ,465 F ,207 F ,339 F ,386 F ,471 F ,566 F ,517 F ,516 F ,35 F ,174 F ,511 F ,365 F ,388 F ,206 F ,276 F ,435 F ,673 F ,638 F ,379 F ,355 F ,35 F ,317 F ,125 F ,752 F ,399 F ,494 F ,492 F ,387 F ,899 F ,174 F ,177 F ,44 F ,644 F ,213 F ,286 F ,617 F ,451 F ,321 F ,582 F ,282 F ,609 F ,162 F ,075 F ,133 F ,969 F ,208 F ,443 F ,485 F ,459 F ,569 F ,243 F ,607 F ,709 F ,565 F ,509 F ,204 F ,351 F ,311 F ,615 F ,645 F ,355 F ,162 F ,51 F ,697 F ,682 F ,319 F ,176 F ,516 F ,41 F ,475 F ,977 F ,259 F ,418 F ,157 F ,648 F ,372 F ,421 F ,313 F ,562 F ,384 F ,509 F ,474 F ,438 F ,317 F ,588 F ,745 F ,742 F ,56 F ,334 F ,752 F ,614 F ,729 F ,451 F ,446 F ,577 F ,566 F ,226 F ,627 F ,166 F ,503 F ,518 F ,249 F ,202 F ,185 F ,37 F ,23 F ,366 F ,55 F ,39 F ,554 F ,431 F ,875 F ,62 F ,386 F ,332 F ,669 F ,342 F ,368 F ,239 F ,681 F ,383 F ,43 F ,308 F ,366 F ,538 F ,162 F ,285 F ,18 F ,502 F ,334 F ,484 F ,566 F ,588 F ,494 F ,154 F ,328 F ,353 F ,446 F ,608 F ,362 F ,302 F ,178 F ,657 F ,157 F ,267 F ,718 F ,171 F ,582 F ,331 F ,7 F ,78 F ,513 F ,206 F ,609 F ,625 F ,298 F ,027 F ,314 F ,46 F ,383 F ,559 F ,668 F ,43 F ,283 F ,04 F ,34 F ,499 F ,553 F ,433 F ,343 F ,477 F ,149 F ,146 F ,181 F ,139 F ,3 F ,982 F ,606 F ,217 F ,434 F ,761 F ,298 F ,612 F ,542 F ,431 F ,768 F ,424 F ,544 F ,566 F ,468 F ,258 F ,687 F ,404 F ,562 F ,569 F ,435 F ,564 F ,459 F ,309 F ,22 F ,64 F ,278 F ,559 F ,33 F ,766 F ,253 F ,886 F ,147 F ,661 F ,631 F ,56 F ,428 F ,342 F ,618 F ,244 F ,749 F ,325 F ,324 F ,48 F ,485 F ,325 F ,373 F ,501 F ,589 F ,89 F ,269 F ,886 F ,618 F ,146 F ,264 F ,372 F ,311 F ,651 F ,523 F ,243 F ,138 F ,756 F ,596 F ,531 F ,503 F ,251 F ,79 F ,769 F ,519 F ,56 F ,314 F ,592 F ,52 F ,181 F ,502 F ,142 F ,666 F ,602 F ,323 F ,89 F ,448 F ,345 F ,592 F ,512 F ,484 F ,381 F ,315 F ,683 F ,522 F ,522 F ,335 F ,254 F ,546 F ,33 F ,591 F ,546 F ,664 F ,596 F ,561 F ,427 F ,531 F ,735 F ,556 F ,481 F ,731 F ,711 F ,272 F ,2 F ,566 F ,989 F ,646 F ,605 F ,169 F ,492 F ,4 F ,397 F ,417 F ,57 F ,358 F ,789 F ,208 F ,515 F ,246 F ,496 F ,399 F ,324 F ,793 F ,747 F ,069 F ,152 F ,39 F ,274 F ,679 F ,156 F ,199 F ,303 F ,441 F ,601 F ,169 F ,436 F ,423 F ,526 F ,516 F ,677 F ,729 F ,67 F ,347 F ,317 F ,168 F ,54 F ,518 F ,265 F ,304 F ,309 F ,655 F ,35 F ,141 F ,933 F ,227 F ,447 F ,639 F ,63 F ,144 F ,4 F ,296 F ,697 F ,36 F ,475 F ,195 F ,32 F ,812 F ,328 F ,469 F ,288 F ,524 F ,146 F ,234 F ,514 F ,785 F ,131 F ,321 F ,669 F ,375 F ,238 F ,445 F ,68 F ,277 F ,623 F ,489 F ,606 F ,511 F ,22 F ,292 F ,796 F ,226 F ,514 F ,324 F ,399 F ,509 F ,674 F ,342 F ,153 F ,723 F ,534 F ,622 F ,649 F ,604 F ,49 F ,572 F ,605 F ,426 F ,567 F ,63 F ,569 F ,552 F ,147 F ,424 F ,311 F ,09 F ,441 F ,459 F ,511 F ,632 F ,655 F ,807 F ,56 F ,331 F ,781 F ,251 F ,216 F ,655 F ,66 F ,285 F ,713 F ,597 F ,565 F ,678 F ,691 F ,421 F ,477 F ,652 F ,18 F ,658 F ,454 F ,329 F ,641 F ,682 F ,407 F ,399 F ,434 F ,434 F ,326 F ,497 F ,334 F ,237 F ,635 F ,109 F ,182 F ,585 F ,272 F ,694 F ,334 F ,615 F ,312 F ,538 F ,588 F ,651 F ,201 F ,402 F ,578 F ,62 F ,482 F ,502 F ,502 F ,181 F ,469 F ,627 F ,752 F ,52 F ,304 F ,319 F ,136 F ,434 F ,468 F ,391 F ,696 F ,425 F ,37 F ,465 F ,435 F ,562 F ,453 F ,384 F ,321 F ,401 F ,764 F ,306 F ,432 F ,437 F ,429 F ,621 F ,56 F ,514 F ,594 F ,799 F ,536 F ,637 F ,672 F ,29 F ,236 F ,248 F ,522 F ,527 F ,591 F ,474 F ,203 F ,545 F ,281 F ,533 F ,478 F ,542 F ,547 F ,317 F ,318 F ,677 F ,328 F ,536 F ,557 F ,486 F ,295 F ,392 F ,454 F ,302 F ,427 F ,6 F ,274 F ,261 F ,383 F ,58 F ,177 F ,574 F ,142 F ,268 F ,278 F ,172 F ,435 F ,566 F ,428 F ,516 F ,469 F ,628 F ,763 F ,304 F ,437 F ,561 F ,514 F ,476 F ,375 F ,642 F ,363 F ,255 F ,39 F ,588 F ,319 F ,508 F ,406 F ,562 F ,41 F ,403 F ,592 F ,243 F ,514 F ,364 F ,697 F ,528 F ,517 F ,347 F ,363 F ,505 F ,222 F ,472 F ,651 F ,565 F ,352 F ,011 F ,293 F ,562 F ,26 F ,873 F ,365 F ,655 F ,298 F ,598 F ,297 F ,66 F ,606 F ,716 F ,567 F ,366 F ,586 F ,293 F ,306 F ,56 F ,514 F ,436 F ,233 F ,286 F ,552 F ,396 F ,269 F ,451 F ,726 F ,486 F ,514 F ,409 F ,302 F ,434 F ,236 F ,544 F ,253 F ,542 F ,669 F ,942 F ,573 F ,51 F ,357 F ,406 F ,673 F ,244 F ,505 F ,593 F ,364 F ,426 F ,245 F ,443 F ,481 F ,557 F ,635 F ,483 F ,332 F ,228 F ,173 F ,255 F ,327 F ,672 F ,515 F ,335 F ,631 F ,311 F ,986 F ,768 F ,454 F ,582 F ,396 F ,678 F ,514 F ,645 F ,315 F ,504 F ,518 F ,409 F ,203 F ,517 F ,568 F ,024 F ,989 F ,692 F ,158 F ,197 F ,32 F ,534 F ,718 F ,526 F ,77 F ,43 F ,414 F ,503 F ,694 F ,325 F ,466 F ,05 F ,578 F ,319 F ,578 F ,524 F ,523 F ,529 F ,381 F ,447 F ,627 F ,648 F ,263 F ,854 F ,477 F ,541 F ,179 F ,345 F ,487 F ,412 F ,56 F ,419 F ,483 F ,425 F ,143 F ,312 F ,365 F ,332 F ,854 F ,393 F ,499 F ,603 F ,222 F ,246 F ,548 F ,239 F ,315 F ,505 F ,505 F ,621 F ,324 F ,302 F ,337 F ,67 F ,713 F ,725 F ,857 F ,651 F ,901 F ,534 F ,084 F ,61 F ,445 F ,405 F ,303 F ,405 F ,517 F ,365 F ,506 F ,334 F ,177 F ,431 F ,514 F ,337 F ,854 F ,854 F ,854 F ,126 F ,969 F ,37 F ,853 F ,461 F ,846 F ,648 F ,576 F ,433 F ,446 F ,525 F ,725 F ,376 F ,361 F ,306 F ,576 F ,167 F ,156 F ,293 F ,489 F ,072 F ,6 F ,73 F ,151 F ,661 F ,342 F ,061 F ,725 F ,462 F ,389 F ,302 F ,551 F ,26 F ,542 F ,653 F ,317 F ,436 F ,276 F ,379 F ,469 F ,382 F ,351 F ,591 F ,691 F ,328 F ,327 F ,274 F ,182 F ,161 F ,266 F ,464 F ,263 F ,172 F ,25 F ,577 F ,274 F ,574 F ,681 F ,148 F ,571 F ,308 F ,572 F ,222 F ,671 F ,302 F ,138 F ,428 F ,625 F ,086 F ,249 F ,221 F ,166 F ,203 F ,247 F ,314 F ,183 F ,422 F ,332 F ,317 F ,332 F ,282 F ,437 F ,658 F ,412 F ,614 F ,295 F ,037 F ,405 F ,416 F ,257 F ,574 F ,488 F ,49 F ,373 F ,552 F ,503 F ,545 F ,178 F ,384 F ,506 F ,702 F ,765 F ,529 F ,524 F ,374 F ,514 F ,234 F ,558 F ,449 F ,249 F ,193 F ,384 F ,372 F ,578 F ,643 F ,536 F ,668 F ,514 F ,148 F ,555 F ,551 F ,845 F ,586 F ,438 F ,216 F ,555

17 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 4.) F ,533 F ,576 F ,4 F ,193 F ,445 F ,145 F ,344 F ,329 F ,347 F ,461 F ,315 F ,157 F ,295 F ,249 F ,625 F ,543 F ,552 F ,536 F ,655 F ,816 F ,25 F ,5 F ,372 F ,604 F ,488 F ,571 F ,344 F ,497 F ,252 F ,861 F ,577 F ,498 F ,593 F ,573 F ,539 F ,677 F ,99 F ,273 F ,395 F ,968 F ,164 F ,465 F ,374 F ,43 F ,668 F ,024 F ,457 F ,488 F ,528 F ,41 F ,121 F ,677 F ,39 F ,259 F ,379 F ,594 F ,333 F ,212 F ,571 F ,443 F ,505 F ,082 F ,226 F ,472 F ,54 F ,595 F ,353 F ,904 F ,051 F ,505 F ,985 F ,5 F ,541 F ,644 F ,595 F ,528 F ,373 F ,512 F ,643 F ,348 F ,425 F ,257 F ,462 F ,375 F ,809 F ,594 F ,423 F ,711 F ,639 F ,257 F ,284 F ,444 F ,538 F ,185 F ,549 F ,494 F ,186 F ,542 F ,1 F ,564 F ,548 F ,265 F ,486 F ,657 F ,654 F ,728 F ,514 F ,453 F ,45 F ,339 F ,827 F ,484 F ,601 F ,322 F ,635 F ,449 F ,449 F ,195 F ,922 F ,528 F ,527 F ,511 F ,531 F ,537 F ,464 F ,486 F ,447 F ,572 F ,615 F ,603 F ,781 F ,029 F ,492 F ,121 F ,483 F ,576 F ,809 F ,815 F ,162 F ,291 F ,362 F ,512 F ,792 F ,529 F ,292 F ,467 F ,141 F ,365 F ,524 F ,536 F ,596 F ,645 F ,387 F ,495 F ,467 F ,544 F ,553 F ,79 F ,462 F ,34 F ,406 F ,516 F ,151 F ,635 F ,563 F ,709 F ,739 F ,631 F ,496 F ,248 F ,391 F ,397 F ,341 F ,424 F ,528 F ,498 F ,674 F ,429 F ,598 F ,37 F ,126 F ,459 F ,704 F ,826 F ,951 F ,999 F ,511 F ,031 F ,05 F ,746 F ,835 F ,174 F ,184 F ,901 F ,824 F ,843 F ,374 F ,668 F ,161 F ,771 F ,575 F ,7 F ,662 F ,523 F ,329 F ,725 F ,365 F ,514 F ,728 F ,806 F ,302 F ,527 F ,282 F ,27 F ,3 F ,397 F ,515 F ,576 F ,141 F ,611 F ,515 F ,667 F ,746 F ,336 F ,412 F ,322 F ,242 F ,243 F ,19 F ,589 F ,242 F ,489 F ,386 F ,2 F ,581 F ,809 F ,314 F ,336 F ,27 F ,14 F ,695 F ,374 F ,512 F ,291 F ,687 F ,514 F ,766 F ,319 F ,165 F ,618 F ,268 F ,615 F ,307 F ,595 F ,246 F ,211 F ,456 F ,138 F ,39 F ,28 F ,771 F ,7 F ,808 F ,832 F ,239 F ,514 F ,175 F ,126 F ,353 F ,644 F ,463 F ,757 F ,959 F ,696 F ,514 F ,775 F ,518 F ,176 F ,518 F ,774 F ,313 F ,476 F ,043 F ,641 F ,447 F ,735 F ,373 F ,534 F ,854 F ,461 F ,508 F ,514 F ,598 F ,514 F ,255 F ,656 F ,66 F ,514 F ,38 F ,516 F ,202 F ,488 F ,035 F ,54 F ,394 F ,806 F ,461 F ,86 F ,783 F ,592 F ,514 F ,583 F ,394 F ,613 F ,424 F ,536 F ,633 F ,197 F ,383 F ,679 F ,496 F ,418 F ,176 F ,174 F ,668 F ,493 F ,51 F ,039 F ,532 F ,237 F ,59 F ,035 F ,169 F ,568 F ,606 F ,67 F ,488 F ,602 F ,512 F ,514 F ,736 F ,589 F ,754 F ,863 F ,592 F ,151 F ,531 F ,157 F ,185 F ,607 F ,893 F ,94 F ,185 F ,793 F ,46 F ,4 F ,696 F ,6 F ,576 F ,815 F ,718 F ,067 F ,119 F ,368 F ,55 F ,381 F ,378 F ,581 F ,56 FR ,859 FR ,569 FR ,88 FR ,655 FR ,354 FR ,992 FR ,545 FR ,561 FR ,216 FR ,063 FR ,32 FR ,503 FR ,61 FR ,741 FR ,821 FR ,487 FR ,769 FR ,762 FR ,445 FR ,56 FR ,71 FR ,981 FR ,456 FR ,775 FR ,529 FR ,118 FR ,34 FR ,59 FR ,537 FR ,499 FR ,103 FR ,59 FR ,726 FR ,694 FR ,657 FR ,855 FR ,551 FR ,444 FR ,684 FR ,941 FR ,454 FR ,739 FR ,8 FR ,467 FR ,397 FR ,508 FR ,539 FR ,651 FR ,538 FR ,614 FR ,002 FR ,564 FR ,704 FR ,743 FR ,576 FR ,531 FR ,405 FR ,872 FR ,623 FR ,981 FR ,265 FR ,788 FR ,596 FR ,755 FR ,995 FR ,403 FR ,427 FR ,264 FR ,665 FR ,736 FR ,047 FR ,673 FR ,782 FR ,618 FR ,328 FR ,615 FR ,159 FR ,803 FR ,831 FR ,475 FR ,767 FR ,913 FR ,91 FR ,715 FR ,289 FR ,298 FR ,435 FR ,098 FR ,084 FR ,777 FR ,256 FR ,648 FR ,102 FR ,408 FR ,344 FR ,252 FR ,633 FR ,088 FR ,016 FR ,28 FR ,794 FR ,261 FR ,573 FR ,489 FR ,01 FR ,491 FR ,379 FR ,1 FR ,652 FR ,551 FR ,323 FR ,334 FR ,201 FR ,323 FR ,043 FR ,327 FR ,737 FR ,992 FR ,353 FR ,866 FR ,429 FR ,422 FR ,926 FR ,277 FR ,697 FR ,197 FR ,709 FR ,219 FR ,628 FR ,149 FR ,282 FR ,299 FR ,69 FR ,558 FR ,551 FR ,149 FR ,714 FR ,394 FR ,345 FR ,055 FR ,99 FR ,962 FR ,18 FR ,578 FR ,336 FR ,904 FR ,107 FR ,557 FR ,745 FR ,059 FR ,312 FR ,593 FR ,092 FR ,001 FR ,8 FR ,23 FR ,777 FR ,725 FR ,816 FR ,275 FR ,308 FR ,503 FR ,969 FR ,127 FR ,338 FR ,467 FR ,846 FR ,058 FR ,084 FR ,814 FR ,978 FR ,579 FR ,496 FR ,954 FR ,149 FR ,846 FR ,998 FR ,711 FR ,936 FR ,032 FR ,317 FR ,441 FR ,324 FR ,406 FR ,085 FR ,24 FR ,052 FR ,711 FR ,484 FR ,77 FR ,634 FR ,038 FR ,385 FR ,444 FR ,756 FR ,04 FR ,961 FR ,383 FR ,799 FR ,804 FR ,907 FR ,32 FR ,033 FR ,659 FR ,557 FR ,992 FR ,95 FR ,617 FR ,486 FR ,373 FR ,322 FR ,328 FR ,101 FR ,055 FR ,333 FR ,849 FR ,576 FR ,074 FR ,299 FR ,031 FR ,698 FR ,074 FR ,311 FR ,031 FR ,429 FR ,978 FR ,279 FR ,157 FR ,4 FR ,939 FR ,51 FR ,233 FR ,125 FR ,008 FR ,16 FR ,22 FR ,783 FR ,38 FR ,51 FR ,718 FR ,021 FR ,323 FR ,585 FR ,943 FR ,268 FR ,669 FR ,504 FR ,278 FR ,012 FR ,777 FR ,816 FR ,938 FR ,605 FR ,232 FR ,297 FR ,868 FR ,113 FR ,933 FR ,088 FR ,892 FR ,055 FR ,48 FR ,165 FR ,222 FR ,02 FR ,441 FR ,119 FR ,296 FR ,914 FR ,222 FR ,547 FR ,211 FR ,271 FR ,682 FR ,728 FR ,92 FR ,313 FR ,935 FR ,695 FR ,518 FR ,786 FR ,937 FR ,992 FR ,095 FR ,326 FR ,2 FR ,37 FR ,616 FR ,703 FR ,347 FR ,705 FR ,189 FR ,096 FR ,396 FR ,959 FR ,704 FR ,263 FR ,224 FR ,351 FR ,055 FR ,081 FR ,601 FR ,295 FR ,755 FR ,489 FR ,305 FR ,64 FR ,335 FR ,727 FR ,258 FR ,239 FR ,33 FR ,258 FR ,81 FR ,202 FR ,442 FR ,996 FR ,739 FR ,616 FR ,437 FR ,787 FR ,568 FR ,271 FR ,484 FR ,354 FR ,509 FR ,033 FR ,264 FR ,371 FR ,815 FR ,318 FR ,292 FR ,872 FR ,587 FR ,034 FR ,453 FR ,311 FR ,131 FR ,46 FR ,493 FR ,923 FR ,033 FR ,345 FR ,32 FR ,312 FR ,668 FR ,371 FR ,299 FR ,626 FR ,673 FR ,932 FR ,296 FR ,705 FR ,397 FR ,699 FR ,378 FR ,737 FR ,398 FR ,019 FR ,795 FR ,5 FR ,751 FR ,179 FR ,314 FR ,515 FR ,331 FR ,652 FR ,573 FR ,452 FR ,092 FR ,964 FR ,471 FR ,914 FR ,335 FR ,891 FR ,789 FR ,315 FR ,486 FR ,641 FR ,271 FR ,011 FR ,279 FR ,326 FR ,323 FR ,264 FR ,318 FR ,102 FR ,371 FR ,79 FR ,981 FR ,22 FR ,436 FR ,626 FR ,061 FR ,271 FR ,818 FR ,503 FR ,946 FR ,998 FR ,17 FR ,636 FR ,19 FR ,19 FR ,743 FR ,317 FR ,453 FR ,626 FR ,509 FR ,144 FR ,943 FR ,815 FR ,921 FR ,189 FR ,625 FR ,078 FR ,911 FR ,632 FR ,684 FR ,287 FR ,058 FR ,134 FR ,688 FR ,65 FR ,3 FR ,492 FR ,286 FR ,802 FR ,273 FR ,893 FR ,293 FR ,591 FR ,282 FR ,219 FR ,144 FR ,268 FR ,337 FR ,058 FR ,971 FR ,398 FR ,825 FR ,263 FR ,307 FR ,362 FR ,599 FR ,271 FR ,536 FR ,981 FR ,871 FR ,31 FR ,376 FR ,396 FR ,475 FR ,546 FR ,694 FR ,032 FR ,497 FR ,074 FR ,221 FR ,705 FR ,271 FR ,326 FR ,69 FR ,288 FR ,231 FR ,306 FR ,331 FR ,283 FR ,673 FR ,31 FR ,262 FR ,032 FR ,6 FR ,259 FR ,297 FR ,449 FR ,48 FR ,89 FR ,236 FR ,437 FR ,638 FR ,562 FR ,74 FR ,394 FR ,769 FR ,023 FR ,38 FR ,962 FR ,298 FR ,305 FR ,45 FR ,262 FR ,01 FR ,245 FR ,032 FR ,443 FR ,689 FR ,487 FR ,804 FR ,829 FR ,875 FR ,824 FR ,699 FR ,486 FR ,276 FR ,436 FR ,441 FR ,409 FR ,742 FR ,555 FR ,541 FR ,294 FR ,621 FR ,794 FR ,196 FR ,676 FR ,144 FR ,211 FR ,788 FR ,897 FR ,409 FR ,033 FR ,999 FR ,981 FR ,123 FR ,99 FR ,545 FR ,429 FR ,463 FR ,172 FR ,919 FR ,248 FR ,059 FR ,573 FR ,597 F ,519 F ,419 F ,413 F ,772 F ,637 F ,551 F ,748

18 z llianz Hungária Zrt július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 5.) F ,595 F ,578 F ,412 F ,665 F ,294 F ,329 F ,208 F ,609 F ,505 F ,485 F ,650 F ,513 F ,598 F ,525 F ,523 F ,517 F ,483

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. október 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. október 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2014. október 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2013. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2015. november 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2015. november 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt december 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt december 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2014. december 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2015. április 7-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2015. április 7-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező

Részletesebben

A jelû díjtábla. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) KöZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET

A jelû díjtábla. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) KöZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET Baranya megye ( kivételével) Fejér megye ( kivételével) Heves megye ( kivételével) Komárom-Esztergom megye ( kivételével) Nógrád megye ( kivételével) Vas megye ( kivételével) Zala megye ( kivételével)

Részletesebben

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) 850 cm 3 -ig

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) 850 cm 3 -ig 2010-es vagy azt megelôzô kockázatviselési kezdetû szerzôdéseire A jelû díjtábla Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) Terület/kategória (természetes személyeknél lakóhely állandó lakcím alapján, nem természetes

Részletesebben

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft)

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) Terület/kategória Pest megye I. ( és Pest megye II. kivételével) Békés megye ( kivételével) Borsod-Abaúj-Zemplén megye ( kivételével) Fejér megye ( kivételével) Jász-Nagykun- megye ( kivételével) Komárom-Esztergom

Részletesebben

A K&H Biztosító Zrt.

A K&H Biztosító Zrt. A K&H Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája a 201. március 21-i vagy későbbi időpontban kezdődő biztosítási időszakú szerződésekre Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben

Részletesebben

Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe

Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe Societatea omerciala de sigurare-reasigurare stra S.. iztosító Magyarországi Fióktelepe kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2012-es naptári évre vonatkozó díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy

Részletesebben

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft)

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) 01. január 1-tôl érvényes kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási díjak a KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület azon 011-es és azt megelôzô szerzôdéseire, melyek következô biztosítási évfordulója

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2016. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2016. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 20-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 20-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 20-tól alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. április 25-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. április 25-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. április 25-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. szeptember 5-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. szeptember 5-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2015. szeptember 5-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft)

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) 014. január 1-jétôl érvényes kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási díjak a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület azon 011-es és azt megelôzô szerzôdéseire, melyek következô biztosítási évfordulója

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt január 22-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt január 22-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező

Részletesebben

Az UNION Biztosító 2014.01.01-től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

Az UNION Biztosító 2014.01.01-től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a gépjármű üzembentartójának

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2017. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött

Részletesebben

A Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2012. január 1-től érvényes díjtarifája

A Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2012. január 1-től érvényes díjtarifája A Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2012. január 1-től érvényes díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

2016. január 1-tôl érvényes kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási díjak

2016. január 1-tôl érvényes kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási díjak 201. január 1-tôl érvényes kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási díjak a KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület azon 2011-es és azt megelôzô kockázatviselési kezdetû szerzôdéseire, melyek következô

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2016. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2016. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2016. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2016. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási MKB Általános Biztosító Zrt. Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2016. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási díjai Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2015. március 1-tôl alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2015. március 1-tôl alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. július 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. július 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. június 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. június 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2015. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól

19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól 19/2009. (X. 9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII.

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2014. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2013. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája

Az UNIQA Biztosító Zrt. 2013. január 1-től alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifája UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1/20/30/70 5445-555 Rövid hívószám: 1418 Fax: +36 1 238-6060 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu www.uniqa.hu Az UNIQA Biztosító Zrt.

Részletesebben

UNION-Casco biztosítások Biztosítási ajánlat

UNION-Casco biztosítások Biztosítási ajánlat UNION-Casco biztosítások Biztosítási ajánlat Képviselő kódja: Képviselő neve: Nyugtaszám: Adóigazgatási szám: 10491984-2-44 Ajánlatszám: Kérjük, nyomtatott betűvel töltse ki! A megfelelő helyen így jelölje!

Részletesebben

Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a gépjármű üzembentartójának

Részletesebben

Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt tól érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt tól érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a gépjármű üzembentartójának

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás röviden: KGFB

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás röviden: KGFB Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás röviden: KGFB Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzembentartója köteles biztosítójával a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére felelősségbiztosítási

Részletesebben

Ajánlatszám: Kijelentem, hogy a díjfizetés kezdetének megjelölése nem jelenti a Ptk (1) bekezdésében jelzett halasztás megvalósulását.

Ajánlatszám: Kijelentem, hogy a díjfizetés kezdetének megjelölése nem jelenti a Ptk (1) bekezdésében jelzett halasztás megvalósulását. A Magyarország Biztosítási Alkusz Kft. 076 Budapest, Garay út. Adószáma: 79949--4 www.agent4.hu www.maklernet.hu / e-mail: office@ai.hu / tel.: +6 () 4609677 / fax: +6 () 405 Program verzió:09-a-09.00

Részletesebben

Ajánlatszám: Kijelentem, hogy a díjfizetés kezdetének megjelölése nem jelenti a Ptk (1) bekezdésében jelzett halasztás megvalósulását.

Ajánlatszám: Kijelentem, hogy a díjfizetés kezdetének megjelölése nem jelenti a Ptk (1) bekezdésében jelzett halasztás megvalósulását. A Magyarország Biztosítási Alkusz Kft. 076 Budapest, Garay út. Adószáma: 79949--4 www.agent4.hu www.maklernet.hu / e-mail: office@ai.hu / tel.: +6 () 4609677 / fax: +6 () 405 Program verzió:00-4-000.00

Részletesebben

K&H Biztosító Zrt. szerződő példánya (1. oldal) 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. ajánlatszám:

K&H Biztosító Zrt. szerződő példánya (1. oldal) 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. ajánlatszám: szerződő példánya (. oldal) ajánlatszám: 4547987 biztosításközvetítő K&H-s nyilvántartási száma: 5665 Szerződő (üzemben tartó) adatai neve (szervezet rövid neve): BÍRÓ JÁNOS születéskori név (leánykori

Részletesebben

A baleseti adó szabályai 2013.

A baleseti adó szabályai 2013. A baleseti adó szabályai 2013. A baleseti adó szabályai a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (Neta tv.) II. fejezetében találhatóak. 2012. január 1-jei hatállyal 1 történő bevezetésének

Részletesebben

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2015. január 1-jétől alkalmazandó tarifája

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2015. január 1-jétől alkalmazandó tarifája A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2015. január 1-jétől alkalmazandó tarifája Ügyfélszolgálat: 06 40 200 480 (H 8:00-20:00, K-P 8:00-18:00) Fax: 06 1 423

Részletesebben

Az UNIQA Biztosító Zrt. kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási

Az UNIQA Biztosító Zrt. kötelező gépjárműfelelősségbiztosítási UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1 5445-555, +36 20 5445-555, +36 30 5445-555, +36 70 5445-555 Fax: +36 1 238-6060 Rövid hívószám: 1418 E-mail: info@uniqa.hu www.uniqa.hu

Részletesebben

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. / / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27)

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. /   / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27) Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5 Fót, Rét utca. / e-mail: office@chipmunk.hu / tel.: +6 (7) 60-408 / fax: +6 (7) 60-806 Adószáma: 054-- Cg.:-09-094 PSzÁF engedély száma: EN-II-5094/0 www.myfinance.hu

Részletesebben

Évente egyszer lehetőségünk van biztosításunkat felülvizsgálni és biztosítót váltani.

Évente egyszer lehetőségünk van biztosításunkat felülvizsgálni és biztosítót váltani. A gépjárművel való közlekedés veszélyes üzem, az esetleges balesetekben az utasok és a gépjárművek is komolyan megsérülhetnek. A mások vagyonában okozott károkra és személyi sérülésekre minden gépjármű

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: 2016. január 1. Nysz.: 18050

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv. Hatályos: 2016. január 1. Nysz.: 18050 Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifakönyv atályos: 2016. január 1. Nysz.: 18050 Tartalomjegyzék enerali iztosító Zrt. 2016. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

EGYEDI SZERZÔDÉSEK 2012. ÉVRE ÉRVÉNYES I. DÍJSZABÁS

EGYEDI SZERZÔDÉSEK 2012. ÉVRE ÉRVÉNYES I. DÍJSZABÁS Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelôsségbiztosítási szerzôdését határidôre jogszerûen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerzôdése a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosításról

Részletesebben

A Groupama Biztosító Zrt. 2016. 01. 01-jétől érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

A Groupama Biztosító Zrt. 2016. 01. 01-jétől érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Bizalomból biztonság A Groupama Biztosító Zrt. 2016. 01. 01-jétől érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a fennálló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

A Groupama Garancia Biztosító Zrt. 2014. 09. 28-ától érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

A Groupama Garancia Biztosító Zrt. 2014. 09. 28-ától érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Zöld út a garantált biztonsághoz A Groupama Garancia Biztosító Zrt. 2014. 09. 28-ától érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a fennálló kötelező

Részletesebben

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. / / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27)

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. /   / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27) Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5 Fót, Rét utca. / e-mail: office@chipmunk.hu / tel.: +6 (7) 60-408 / fax: +6 (7) 60-806 Adószáma: 054-- Cg.:-09-094 PSzÁF engedély száma: EN-II-5094/0 www.myfinance.hu

Részletesebben

Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 2015.05.01-től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

Az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 2015.05.01-től érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a gépjármű üzembentartójának

Részletesebben

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. / / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27)

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. /   / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27) Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2151 Fót, Rét utca 22. / e-mail: office@chipmunk.hu / tel.: +36 (27) 360-408 / fax: +36 (27) 360-806 Adószáma: 13011543-2-13 Cg.:13-09-094223 PSzÁF engedély száma:

Részletesebben

A baleseti adó szabályai 2015.

A baleseti adó szabályai 2015. A baleseti adó szabályai 2015. A baleseti adó szabályai a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (Neta tv.) II. fejezetében találhatóak. 2012. január 1-jei hatállyal történő bevezetésének

Részletesebben

A baleseti adó szabályai 2012. január 1-jétől

A baleseti adó szabályai 2012. január 1-jétől A baleseti adó szabályai 2012. január 1-jétől Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény (Mód. tv.) 193. -a 2012. január 1-jei hatállyal bevezette

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő Éves jelentés 43D1 KGFB szerződések december 31-i évfordulóra történő átkötéseinek bemutatása KGFB É vonatkozási

Részletesebben

A Groupama Biztosító Zrt jétől érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

A Groupama Biztosító Zrt jétől érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Bizalomból biztonság A Groupama Biztosító Zrt. 2017. 01. 01-jétől érvényes gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a fennálló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. / / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27)

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. /   / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27) Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2151 Fót, Rét utca 22. / e-mail: office@chipmunk.hu / tel.: +36 (27) 360-408 / fax: +36 (27) 360-806 Adószáma: 13011543-2-13 Cg.:13-09-094223 PSzÁF engedély száma:

Részletesebben

6. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez

6. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez 6. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez Am kötelező gépjármű-felelősség terméket terjesztő biztosító éves felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság

Részletesebben

Mindent tudni akarok...

Mindent tudni akarok... Mindent tudni akarok... Műszaki vizsga. A gépjármű tulajdonosok közül, egyesek számára örök talány, a többség azonban ismeri a menetét. Személygépkocsit, gépjárművet tulajdonolni kötelezettséggel is jár.

Részletesebben

1. melléklet a./2011 ( ) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT

1. melléklet a./2011 ( ) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő Éves jelentés 43D1 1. melléklet a./2011 ( ) PSZÁF rendelethez KGFB szerződések december 31-i évfordulóra történő

Részletesebben

KGFB - DÍJSZÁMÍTÁS *2866* Ajánlatszám: Biztosító Éves díj HUF Gyak. Díj HUF Ft

KGFB - DÍJSZÁMÍTÁS *2866* Ajánlatszám: Biztosító Éves díj HUF Gyak. Díj HUF Ft Díjszámítás - 1 / 1.oldal KGFB - DÍJSZÁMÍTÁS Ajánlatszám: 2866 Díjkalkuláció időpontja: 2010. 10. 14. 15:02 Rendszám: G T V 9 6 0 Díjkalkuláció oka: Tulajdonszerzés Kockázatviselés kezdete: 2010. 10. 14.

Részletesebben

Ajánlat / Módosítási javaslat / Adatközlő * Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés a MKFE tagjai részére

Ajánlat / Módosítási javaslat / Adatközlő * Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés a MKFE tagjai részére Ajánlat / Módosítási javaslat / Adatközlő * Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés a MKFE tagjai részére Szerződésszám: Termék kód: OFF Módozati kód: NFUVB Módozati szám:

Részletesebben

Ajánlatszám: Kijelentem, hogy a díjfizetés kezdetének megjelölése nem jelenti a Ptk (1) bekezdésében jelzett halasztás megvalósulását.

Ajánlatszám: Kijelentem, hogy a díjfizetés kezdetének megjelölése nem jelenti a Ptk (1) bekezdésében jelzett halasztás megvalósulását. A Magyarország Biztosítási Alkusz Kft. 076 Budapest, Garay út. Adószáma: 79949--4 www.agent4.hu www.maklernet.hu / e-mail: office@ai.hu / tel.: +6 () 4609677 / fax: +6 () 405 Program verzió:08--079.00

Részletesebben

AJÁNLAT A HATÁROZATLAN IDŐSZAKRA SZÓLÓ KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSHOZ

AJÁNLAT A HATÁROZATLAN IDŐSZAKRA SZÓLÓ KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSHOZ Jármű adatai Tulajdonos adatai Szerződő/üzembentartó adatai Születési név: Születési hely: Anyja neve: Személyi okmány: Levelezési cím: E-mail cím: info@frontdent.hu 1. sz. példány: a Közlekedési Biztosító

Részletesebben

Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Generali-Providencia Biztosító Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással

Részletesebben

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának május 15-től alkalmazandó tarifája

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának május 15-től alkalmazandó tarifája A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2014. május 15-től alkalmazandó tarifája Ügyfélszolgálat: 06 40 200 480 (H 8:00-20:00, K-P 8:00-18:00) Fax: 06 1 423

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2016. január 1-jétől alkalmazandó tarifája

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2016. január 1-jétől alkalmazandó tarifája A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2016. január 1-jétől alkalmazandó tarifája Ügyfélszolgálat: 06 40 200 480 (H 8:00-20:00, K-P 8:00-18:00) Fax: 06 1 423

Részletesebben

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra terjed ki.

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra terjed ki. Bonus-malus rendelet 19/2009. (X.9.) PM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló

Részletesebben

BONUS-MALUS tájékoztató a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz

BONUS-MALUS tájékoztató a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz BONUS-MALUS tájékoztató a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz Tisztelt Ügyfelünk! A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással és a hozzá kötődő bonus-malus rendszer működésével kapcsolatban az elmúlt

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete az útdíjfizetési rendszer átalakításával összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az 1. és a 2. alcím tekintetében a közúti

Részletesebben

Ajánlat / Módosítási javaslat Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés az MKFE tagjai részére

Ajánlat / Módosítási javaslat Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés az MKFE tagjai részére 1. Sz. Melléklet Ajánlat / Módosítási javaslat Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés az MKFE tagjai részére Szerződésszám: Neve: Székhelye: Levelezési címe: I. A Szerződő

Részletesebben

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezõgazdasági vontatóra terjed ki.

1. (1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezõgazdasági vontatóra terjed ki. A pénzügyminiszter 19/2009. (X. 9.) PM rendelete a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosításról szóló

Részletesebben

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. / / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27)

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. /   / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27) Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2151 Fót, Rét utca 22. / e-mail: office@chipmunk.hu / tel.: +6 (27) 60-408 / fax: +6 (27) 60-806 Adószáma: 101154-2-1 Cg.:1-09-09422 PSzÁF engedély száma: EN-II-50194/2011

Részletesebben

A Wáberer Hungária Biztosító Zrt április 2-ától érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája

A Wáberer Hungária Biztosító Zrt április 2-ától érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 205. április 2-ától érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. 2011. évi kötelezı gépjármő-felelısségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. 2011. évi kötelezı gépjármő-felelısségbiztosítási tarifája Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. 211. évi kötelezı gépjármő-felelısségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelezı gépjármő-felelısségbiztosítási szerzıdését

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

p. Szerződő neme: q. Szerződő születési éve: r. Életkora: év s. Szerződő irányítószáma: Biztosító Éves díj HUF Gyak.

p. Szerződő neme: q. Szerződő születési éve: r. Életkora: év s. Szerződő irányítószáma: Biztosító Éves díj HUF Gyak. Díjszámítás - 1 / 1.oldal KGFB - DÍJSZÁMÍTÁS Ajánlatszám: 3466 Díjkalkuláció időpontja: 2011. 1. 3. 21:48 Rendszám: K X C 6 5 6 Díjkalkuláció oka: Biztosító váltása évforduló esetén Kockázatviselés kezdete:

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) rendszere 2010. január 1-től

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) rendszere 2010. január 1-től A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás () rendszere január 1-től Az alapvető szabályokat a évi LXII. törvény, egyes részletszabályokat pedig külön rendeletek tartalmazzák, így egyebek mellett a kártörténeti

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai

Részletesebben

KGFB - DÍJSZÁMÍTÁS B4108 * B4108* Ajánlatszám: Gyak. díj HUF

KGFB - DÍJSZÁMÍTÁS B4108 * B4108* Ajánlatszám: Gyak. díj HUF www.agent24.hu www.maklernet.hu / e-mail: office@3ai.hu / tel.: +36 (1) 4609677 / fax: +36 (1) 3410351 Díjszámítás - 1 / 1.oldal KGFB - DÍJSZÁMÍTÁS Ajánlatszám: 12799439-B4108 Díjkalkuláció időpontja:

Részletesebben

21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet

21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet Hatályos: 2014.03.15-21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól A kötelező

Részletesebben

Allianz GFB 2011 Allianz Hungária ZRt. www.allianz.hu. Együtt A-tól Z-ig

Allianz GFB 2011 Allianz Hungária ZRt. www.allianz.hu. Együtt A-tól Z-ig Allianz GFB 2011 Allianz Hungária ZRt. www.allianz.hu Együtt A-tól Z-ig Változások az Allianz életében Szervezeti változások a hatékonyabb mőködés elısegítéséért Költözés és összevonás cégcsoport szinten

Részletesebben

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. / / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27)

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. /   / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27) Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2151 Fót, Rét utca 22. / e-mail: office@chipmunk.hu / tel.: +36 (27) 360-408 / fax: +36 (27) 360-806 Adószáma: 13011543-2-13 Cg.:13-09-094223 PSzÁF engedély száma:

Részletesebben

Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe

Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe Societatea Comerciala de Asigurare- Reasigurare Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2014. június 25-étől érvényes díjtarifája Kérjük a tarifálás során

Részletesebben

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. / / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27)

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. /   / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27) Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2151 Fót, Rét utca 22. / e-mail: office@chipmunk.hu / tel.: +6 (27) 60-408 / fax: +6 (27) 60-806 Adószáma: 101154-2-1 Cg.:1-09-09422 PSzÁF engedély száma: EN-II-50194/2011

Részletesebben

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának november 1-jétől alkalmazandó tarifája

A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának november 1-jétől alkalmazandó tarifája A Magyar Posta Biztosító Zrt. PostaAutóŐr kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2015. november 1-jétől alkalmazandó tarifája Ügyfélszolgálat: 06 40 200 480 (H 8:00-20:00, K-P 8:00-18:00) Fax: 06 1

Részletesebben

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. / / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27)

Chipmunk Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Fót, Rét utca 22. /   / tel.: +36 (27) / fax: +36 (27) Díjszámítás - 1 / 1.oldal KGFB - DÍJSZÁMÍTÁS Ajánlatszám: 13011543-B290 Díjkalkuláció időpontja: 2012. 10. 8. 12:13 Rendszám: X L 2 4 1 Díjkalkuláció oka: Díjnemfizetés miatti újrakötés Kockázatviselés

Részletesebben

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma.

2. számú melléklet. 1. Kötelezettség jellegű adónemek. 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Sorszám száma. 2. számú melléklet Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló számok és adónemeik 2010. szeptember 27-étől érvényes jegyzéke Tájékoztatjuk, hogy

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN. Vezetői engedély Forgalomba helyezés Rendszámtábla Vezetői engedély GÖDÖLLŐ - 2011. MÁRCIUS 24. A JÁRMŰVEK FORGALOMBA HELYEZÉSE ÉS IDEIGLENES FORGALOMBAN TARTÁSA Járművel - kivéve a trolibuszt, villamost, kerékpárt, a

Részletesebben

Igazolás határozatlan időtartamú kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötéséről A biztosítási fedezet fennállását igazolja:

Igazolás határozatlan időtartamú kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötéséről A biztosítási fedezet fennállását igazolja: Allianz Hungária Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52. Telefonos ügyfélszolgálat: 06-40-421-421 Internet cím: www.allianz.hu Szerződésszám: AHB854035754 Szerző: 606183 Gondozó: 606183 Tranzakció

Részletesebben

A SIGNAL Biztosító Zrt. 2016. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

A SIGNAL Biztosító Zrt. 2016. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása A SIGNAL Biztosító Zrt. 2016. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Jelen díjszabást kell alkalmazni minden 2016. január 1-jei vagy azt követő kockázatviselési kezdetű új biztosítási

Részletesebben

A SIGNAL Biztosító Zrt január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása

A SIGNAL Biztosító Zrt január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása A SIGNAL Biztosító Zrt. 2017. január 1-jétől hatályos gépjármű-felelősségbiztosítási díjszabása Jelen díjszabást kell alkalmazni minden 2017. január 1-jei vagy azt követő kockázatviselési kezdetű új biztosítási

Részletesebben

Személygépko si: B C D TxE G H +I +R U+V. Tehergépko si, t mege gedett leg agyobb össztömegig :

Személygépko si: B C D TxE G H +I +R U+V. Tehergépko si, t mege gedett leg agyobb össztömegig : A Wáberer Hu gária Biztosító )rt. 2014. ja uár -jétől érvé yes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ame yibe a korábba kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

AJÁNLAT A GB351 JELŰ KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ- FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSHOZ

AJÁNLAT A GB351 JELŰ KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ- FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSHOZ AJÁNLAT A GB351 JELŰ KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ- FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSHOZ a. Szerződésszám: b. Szerző szervezeti egységének kódja: 570202 c. Szerző szervezeti egységének neve: d. Ajánlat sorszáma: 10351007139640

Részletesebben