2001. évi LXIV. törvény. a kulturális örökség védelmérıl

Átírás

1 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelmérıl Az Országgyőlés - felismerve, hogy kulturális örökségünk hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, a nemzeti és az egyetemes kultúra elválaszthatatlan összetevıje; - abból a célból, hogy a nemzeti és az egyetemes történelem során felhalmozott kulturális örökség feltárásának, tudományos feldolgozásának, megóvásának, védelmének, fenntartható használatának és közkinccsé tételének törvényi feltételeit megteremtse; - annak érdekében, hogy a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség megırzésére irányuló tevékenységeket szabályozza, a feladatokat meghatározza, és tovább egyszerősítse, hatékonyabbá tegye a hatósági eljárásokat, illetıleg a kiemelkedı jelentıségő kulturális értékek állami tulajdonba kerülését elısegítse, a következı törvényt alkotja: A mőemléki, régészeti és tárgyi kulturális örökségünk védelmének területén tapasztalható elmaradások felszámolása, továbbá a védelem rendszerének hatékonyabbá tétele és egységesítése érdekében a minisztérium vezetése a védelemért felelıs intézményrendszer átalakítása mellett foglalt állást. A tervezett átalakítás elsısorban a hatósági feladatellátás és ügyintézés korszerősítését érinti, melynek érdekében ingó és ingatlan kulturális örökségünk védelmének feladatait egy közös, igazgatásilag egységes örökségvédelmi hivatal látja majd el. A tárca e döntésével A közigazgatás továbbfejlesztésének feladattervérıl szóló, 1052/1996 (V. 21.) Korm. határozathoz, illetve az ezt megelızı 1100/1996 (X. 2.) Korm. határozat célkitőzéséhez igazodva tesz eleget a közigazgatás egyszerősített, ügyfélközeli modelljének kialakítását célzó koncepciónak. A fenti döntés értelmében a tárca egységes kulturális örökségvédelmi törvény benyújtását határozta el, mely ingó és ingatlan kulturális örökségünk feltárásának, megóvásának kérdéseirıl, az e javakkal kapcsolatos tevékenységekrıl és hatósági feladatokról rendelkezik. A törvény a kulturális javak védelmérıl szóló évi CXL. törvény és, a mőemlékvédelemrıl szóló évi LIV. törvény módosított szövegen alapul, kiegészülve a régészeti örökség hatékony, korszerő védelmét célzó rendelkezésekkel. A tárca e törekvésével eleget kíván tenni a Kormányprogram célkitőzéseinek, illetve a fent említett kormányhatározatokban megfogalmazott deregulációs feladatoknak. A régészeti örökség védelmére vonatkozó elsı átfogó rendelkezést - jóllehet intézményi hátterét a Magyar Nemzeti Múzeum évi megalapítása már biztosította - az évi XI. tc. fogalmazta meg, mely a közgyőjtemények, így a múzeumok felügyeletét is az 1922-ben alakult Országos Magyar Győjteményegyetem Tanácsára bízta. A törvény a szervezetet az ásatások engedélyezése és ellenırzése, a kincsleletek közgyőjteménybe való elhelyezése terén is központi hatáskörökkel ruházta fel. A régészeti örökség jogi védelmének következı lépést a múzeumokról és a mőemlékekrıl szóló évi 13. tvr. jelentette (államosítás). A terület átfogó szabályozásának továbbfejlesztését a múzeumokkal, a muzeális emlékek védelmével, valamint a kulturális örökség védelme feladatkörének jelentıs részével a többször módosított évi 9. Tvr., (a továbbiakban: Mtvr.), valamint az annak végrehajtására kiadott 2/1965. (I. 8.) MM rendelet, és a hozzájuk csatlakozó ügyrendi és nyilvántartási szabályzat tartalmazta. E jogszabályok lényegében egységes elvek szerint, egységes keretbe foglalva kezelték a magyar múzeumügyet, s általa a régészeti örökség védelmét. A szervezeti és finanszírozási decentralizálás érdekében a szakigazgatás és az államigazgatás egymáshoz rendelésével önálló megyei múzeumi szervezeteket hoztak létre. A fıbb szakmai kérdésekben továbbra is megırizték a mővelıdési miniszter döntési jogát, többek között a régészeti területek védetté nyilvánításának kérdésében, a feltárások engedélyezésében, követelményrendszerének érvényesítésében, ellenırzésében (Ásatási Bizottság felállítása). A rendszerváltás nagy jelentıségő társadalmi, politikai és gazdasági változásai a muzeális emlékek védelmének, a múzeumok mőködésének újragondolását, továbbá a kulturális örökség védelmének jogi újraszabályozását követelték meg. Az Mtvr. rendelkezései nem álltak összhangban A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV., Az egyes állami tulajdon önkormányzati tulajdonba adásáról szóló évi XXXIII., A helyi önkormányzatok és szerveik, a közigazgatási megbízottak, valamint az egyes centrális alárendeltségő szervek feladat- és hatáskörérıl szóló évi XX. törvények rendelkezéseivel, az Alkotmány és a Ptk. módosításaival.

2 A kulturális örökség egészén belül jelentısen megnıtt a régészeti lelıhelyek és leletek veszélyeztetettsége. A jelentıs környezet-átalakítással járó építkezések, az illegális ásatások és leletgyőjtések, valamint a korábban többnyire állami tulajdonban lévı földterületek magánkézbe kerülése révén a régészeti lelıhelyekkel és leletekkel sokkal többen kerülnek közvetlen kapcsolatba. A magántulajdon szerepének és jelentıségének növekedése, valamint az önkormányzati rendszer kialakulása is a régészeti tevékenység újraszabályozását kívánta. A nagyszabású építkezések következtében a régészeti szakhatósági tevékenység jelentısége megnıtt, és az építkezésekhez kapcsolódó leletmentések végzésének és finanszírozásának módja is új jogi rendezést kívánt. Ezekre a problémákra kívánt választ adni az évi CXL. törvény, amely a régészeti lelet szemszögébıl közelítette meg a régészeti örökség védelmének kérdéskörét. A törvény bevezette a régészeti lelıhelyek és területek rendeleti úton történı védettségét, a megelızı feltárás és a leletmentés fogalmát. Míg elsı fokú közigazgatósági hatóságként a törvény az általa felállított Kulturális örökség Igazgatóságát (a továbbiakban Igazgatóság) nevezte meg, a védetté nyilvánított régészeti lelıhelyekkel kapcsolatos szakhatósági jogkört a megyei múzeumokhoz rendelte, óriási terhet róva ezáltal a múzeumokra. A régészet megnövekedett súlya, gazdasági szférában való, a nagyarányú beruházásokkal és fejlesztésekkel összefüggı egyre erısödı jelenléte, továbbá az évi CXL. törvény hatályba lépése óta szerzett tapasztalatok indokolttá teszik egy az eddigi jogszabálynál részletesebb, behatóbb szabályozás megalkotását. Az évi CXL. törvény hatályba lépése óta eltelt idıben világossá vált, hogy a szakhatósági funkció múzeumokhoz rendelése nem szerencsés: számos precedens értékő eset bizonyítja, hogy az önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakhatósági tevékenységükben nem tudják magukat függetleníteni a fenntartótól, ami a régészeti örökség sérelmére a gazdasági szféra fejlesztési, beruházási, építési tevékenységének elınyét jelentette. Komoly érdekütközést és összeférhetetlenséget példáznak azok az ügyek, amikor a fenntartó, mint beruházó lényegében saját magának állít ki szakhatósági engedélyt. A fentiek alapján a törvény mind a hatósági, mind a szakhatósági funkciót a hivatalhoz kívánja rendelni, megszabadítva ezáltal a múzeumokat a hivatali munkaidıt rabló terheitıl. A közigazgatás átszervezésérıl, a hatósági-szakhatósági feladatok központi hivatalhoz történı rendelésérıl született kormányhatározat koncepcionális döntéséhez igazodik a törvény is, egyszerősítve és az állampolgárok számára átláthatóbbá téve a régészettel kapcsolatos hatóságiszakhatósági munka menetét. A múzeumokra a hatósági ügyintézés az egyre intenzívebb beruházási, építési, fejlesztési tevékenység miatt olyan terhet ró, melyet csak egyéb szakmai-tudományos munkájuk rovására láthatnak el megfelelıen. Ugyanakkor, mint a törvény 94. (7) bekezdés is mutatja, szakmai tapasztalataikra, felhalmozott értékeikre továbbra is nagy szükség van, hiszen a feltárásokat, feldolgozásokat, publikációkat továbbra is nagyrészt a múzeumok végzik. A törvény a korábbi szemléleten túllépve elsısorban a régészeti lelıhelyekre való tekintettel kívánja szabályozni régészeti örökségünk védelmét, mely az évi CXL. törvény régészetre vonatkozó koncepciójának és szabályozásának továbbfejlesztett változata. Az évi CXL törvényhez képest szőkebbre vontuk a régészeti örökség körébe tartozó emlékek idıhatárát, amennyiben a hatályos törvényi szöveg száz évnél régebbi meghatározása helyett az elıtti, alapvetıen régészeti módszerekkel kutatható ingó és ingatlan elemeket soroltuk ide. A lelıhelyállomány napról napra fogy: a szaporodó, s a jövıben még nagyobb számban folytatandó, nagy területekre kiterjedı ásatások, autópályákhoz kötıdı leletmentések épp úgy veszélyt jelentenek, mint az ipari célú területfejlesztı beruházások, s a magánkézbe került, sokszor ellenırizhetetlen mezıgazdasági területek. Közismert tény az is, hogy az ország régészeti lelıhelyei az építkezéseken túl az ott folyó illegális tevékenység (kincskeresés) miatt is fokozott veszélynek vannak kitéve. A törvény alapgondolata szerint minden lelıhely védett. A védelem a Kulturális Örökség Igazgatósága által vezetett hatósági nyilvántartással jön létre, mely a szakma széles tábora számára a védett lelıhelyek jegyzékén túl állandóan bıvülı, korszerő, digitális régészeti topográfia alapjainak megteremtését is jelenti. Lehetıvé teszi, hogy a beruházok már a tervezés megkezdése elıtt információkat kapjanak a területen található régészeti lelıhelyekrıl, így a tervezık és a kulturális örökség védelméért felelıs szakemberek közösen dolgozhassanak ki olyan kármegelızı-kárcsökkentı stratégiákat, amelyek az örökségvédelem céljait egyeztetik a fejlesztési célokkal. Mindez egyértelmő pozitív fejlesztı hatást gyakorol a korszerő területrendezésre és területfejlesztésre, ami az ország régióinak fejlıdése szempontjából elengedhetetlen. A lelıhelyek teljes körő, átfogó védelme mellett szükségesnek tartottuk bevezetni a fokozott és kiemelt védelmi kategóriákat, melyek lehetıvé teszik, hogy az erre érdemes lelıhelyek hatékonyabb védelemben legyenek részesíthetık. (A fokozott és kiemelt védelem a nemzetközi gyakorlat szerint a teljes állománynak mintegy 4%-ára terjed ki. Jelenleg 700 körüli azon lelıhelyek száma, amelyek kiemelt védelemben részesülnek).

3 A törvény fontos alkotóeleme a régészeti védettség megszüntetésére vonatkozó rendelkezés. A védelem feloldására vonatkozó szabályozás a hatályos törvénybıl kimaradt, ami gyakorlati eljárásban kiküszöbölhetetlen akadályt jelentett. További változást jelent az évi törvényhez képest, hogy a törvény bevezeti a próba- illetve mentı feltárás fogalmát, továbbá foglalkozik a lelıhelyek feltárását követı védelmével is. Általánosságban elmondható, hogy a törvény a kulturális javak védelmérıl szóló évi CXL törvény rendelkezésein, továbbá a Kormány által Máltán január 16-án aláírt, hazánkban május 25-én hatályba lépett, a régészeti örökség védelmérıl szóló Európai Egyezményen (kihirdetve: 149/2000. (VIII. 31.) Korm. rendelettel, a továbbiakban Egyezmény) alapul. A tervezetben foglalt rendelkezések megalkotását a korszerő, hatékony örökségvédelem igénye vezette, mely egyaránt igazodni kíván a kormányprogram célkitőzéseihez és az európai normarendszerhez. A mőemlékvédelem szakterületét a hatályban lévı évi LIV. törvény szabályozta: A mőemlékek védelme olyan alapvetı állampolgári jogokat és kötelezettségeket érint, amelyeket az alkotmány, valamint a jogalkotásról szóló évi XI. törvény értelmében csak törvénnyel lehet szabályozni, illetıleg korlátozni. Az azóta eltelt idı társadalmi, gazdasági és politikai fejlıdése során bebizonyosodott, hogy a törvény túlságosan részletezı és intézmény-centrikus, amely az idıtállóságát kétségesé tette. Ugyanakkor a mőemlékek - mint pótolhatatlan nemzeti értékek - védelme elsırendő közérdek, és olyan jogbiztonságot kíván, amely hosszú távra biztosítja annak törvényi alapjait, és dereguláció útján biztosítja a részletes szabályok alsóbb szintő megalkotását. A mőemlékek az épített környezetbe illeszkednek, de annak csekély számú, viszont sokrétő kulturális értéket jelentı, kiemelkedı elemei. Az ország kb. négymillió épített objektuma között mőemlékek száma 10 ezer háromszáz. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatták, hogy a mőemlékek védelmének az építésügy vagy a környezetvédelem felügyeletébe való helyezése nem biztosította azok kulturális és egyetemes nemzeti értékének érvényesítését teljes körően. Az integrált mőemlékvédelem eszméje és gyakorlata a kulturális örökség körébe helyezi a mőemlékeket. A nemzetközi gyakorlatban a mőemlékek védelme vagy a kultúramővelıdésügy, vagy a területrendezés ill. környezetvédelem kormányzati irányítása alá tartozik. Az Európai Unió Bizottságának szakterületi felosztása a kulturális területhez sorolja a mőemlékek védelmét, restaurálását. A törvény az örökség értékeknek, a mőemlékfogalomnak kitágításaként meghatározza a mőemléki érték fogalmát, amely értékek közül megfelelı kiválasztással kerülnek egyes értékek védelemre - mőemlékek. A védett értékek mőemlék elnevezése az általánosan már elfogadott és más jogszabályokban is már beépült fogalmi tartalmat védi. Ehhez alapvetıen szükséges az épített kulturális örökség értékeinek, azaz a mőemléki értékeknek számbavétele. Az értékek elızetes védelmét szolgálja a számbavételi munka folyamán bıvülı ismeretek szerinti mőemléki értékek elıvédelme és ezek listába foglalása. Mivel szakmai tevékenység, ezért a törvény az ezzel kapcsolatos tevékenységet a Hivatal hatáskörébe utalja. Általánosan elmondható, hogy e rész kimunkálása az évi CXL. törvény normaszövegén alapul, amelybıl a kulturális javak védetté nyilvánítása és a kulturális javak külföldre történı kivitele teljes egészében átkerült az kulturális örökség védelmérıl szóló egységes törvénybe. Jelentıs módosítás történt azonban a kiviteli eljárás szabályozásában, mely szerint a kérelmet Hivatalnál kell benyújtani a külön jogszabályban megjelölt közgyőjteményektıl elızetesen beszerzett szakvéleménnyel együtt. Kimaradtak az új törvénytervezetbıl a szükségtelen vagy végrehajthatatlan intézkedést tartalmazó szövegrészek, mint például a kulturális javak behozataláról szóló bekezdés. Bekerült a törvény szövegébe a védetté nyilvánításról szóló határozat tartalmára vonatkozó rendelkezés, ami azért fontos, mert a határozatban rögzített adatok változása bejelentési kötelezettséggel jár. A két fejezetbıl egyes szakaszok az új törvénytervezetnek az örökségvédelmi hatóságról szóló részében kerültek át értelemszerően Elsısorban a kulturális javak védelmével összefüggı általános követelmények és hatósági feladatok egységes szabályozása érdekében vált szükségessé a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérıl szóló évi LXVI. törvény (továbbiakban: Ltv.) új 3/A. -ának megalkotása, 3. -ának új r) és s) ponttal, 14. -ának új (3) bekezdéssel történı kiegészítése, 5. -a (3) bekezdésének kibıvítése, továbbá 6. -a (1) bekezdésének, 33. -ának és 34. -a (1) és (2) bekezdésének újraszabályozása. A fentieken túlmenıen - az Ltv. hatályosulása során észlelt problémák megszőntetése érdekében - kezdeményezzük a közokiratok kezelésének szabályozásával kapcsolatos miniszteri hatáskör [Ltv. 8. a) pont], illetve a Magyar Országos Levéltárra telepített központi feladat [Ltv. 17. (2) bekezdés b) pont] hatályon kívül helyezését, az egységes iratkezelési szabályzatok kiadásával összefüggı hatáskörök pontosítását [Ltv. 10. (2) bekezdés], az általános levéltárak illetékességi körének meghatározásával

4 kapcsolatos szabály módosítását [Ltv. 14. (2) bekezdés], a közlevéltárban folytatható kutatás eljárási szabályainak kiegészítését [Ltv. 22. (2)-(3) bekezdés]. A kulturális örökség integrált védelme a hatósági, engedélyezési eljárások átfedéseinek megszőntetését igényli. Ennek megfelelıen került szabályozásra a hatósági és egyéb engedélyezési eljárások rendje. A törvény a feladatok korszerő ellátása céljából új intézményi struktúrát határoz meg, amely a meglevı hasonló feladatokat ellátó intézmények mőködésének feladatait integrálja (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal). Az integrált védelem tervezését és megvalósítását az államigazgatás korszerősítésének folyamatával párhuzamosan kell végezni, azaz végre kell hajtani a szükséges decentralizációs, dekoncentrációs, deregulációs intézkedéseket. A hivatal regionális kirendeltségei látják el az I. fokot, vezetıje a II. fokot. A hivatal felállítása az 1100/1996. (X. 2.) Korm. határozat és 1052/1999. (V. 21.) Korm. határozat szellemében történik. A Hivatal az ingó és ingatlan kulturális örökség egészére kiterjedı hatósági-szakhatósági jogkörrel bír. A Hivatal a kulturális örökség védelmének hatósági feladatait ellátó két intézmény (Országos Mőemlékvédelmi Hivatal Mőemlékfelügyeleti Igazgatósága, Kulturális Örökség Igazgatósága) hatósági részlegeinek összevonásával jön létre. Felállítása összhangban áll a Kormányprogram által szorgalmazott ún. egyablakos ügyintézéssel, a modern informatikai rendszer megteremtésével, az integrált közigazgatási informatikai rendszeren alapuló információs szolgáltatással [1052/1999. (V. 21.) Korm. határozat III.1.]. I. Rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) E törvény hatálya a kulturális örökség elemeire, valamint az ezekkel kapcsolatos minden tevékenységre, személyre és szervezetre terjed ki. (2) A kulturális örökség e törvény szerinti védelme nem érinti az annak elemein más jogszabályok alapján fennálló védettséget. 2. E törvény hatálya nem terjed ki a) a természet védelmérıl szóló évi LIII. törvényben és az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló évi LXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Évt.) szabályozott kérdésekre a 97. és 100. d) pontjában foglalt kivétellel, b) a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérıl szóló évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) hatálya alá tartozó iratokra, szervezetekre és személyekre az e törvény aiban, a 6. -ban, a , és 26. pontjában, a aiban, a 63. (2), (4)-(6) bekezdéseiben, a aiban, a aiban, a 75. -ban, a 76. (1) bekezdésében, a aiban, a aiban, a 91. -ban, a 93. -ban, a aiban és a ban foglaltak kivételével, A kulturális örökség - mint a fenntartható fejlıdés irányába mutató fejlesztések alapjaként rendelkezésre álló erıforrás - felértékelıdése a kulturális örökség védelmérıl szóló évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) megalkotása óta eltelt néhány év alatt tovább erısödött. Különös idıszerőséget ad az ehhez a jelenséghez való erıteljesebb igazodás szándékának Magyarország idıközben bekövetkezett teljes jogú csatlakozása az Európai Unióhoz. A kulturális örökségvédelem egységes szabályozása és az egységes örökségvédelmi hatóság kialakítása biztosítéka a hatékony örökségvédelemnek. Az elmúlt évek jogalkalmazási tapasztalatai alapján azonban szükségessé vált a törvényi szabályok megváltoztatása a korábban kialakított koncepció mentén. A változtatások egyik fı mozgatórugója a beruházások, fejlesztések elmúlt években tapasztalható ugrásszerő megnövekedése, különös tekintettel az autópálya építésekre. Ezen a területen szükséges volt kialakítani olyan új megoldásokat, amelyek nem akadályozzák a fejlesztéseket, ugyanakkor biztosítják a kulturális örökség megfelelı védelmét. Ennek az összhangnak a megteremtése feltétlenül indokolttá tette a változtatásokat. Mind a mőemléki, mind a régészeti örökség - mint pótolhatatlan nemzeti értékek - védelme elsırendő közérdek, és olyan jogi szabályozást kíván, amely hosszú távra biztosítja az értékvédelem szempontjait szem elıtt tartó, megfelelı törvényi elıírásokat, ugyanakkor megfelel a fentiekben vázolt, újonnan jelentkezı feladatoknak is. A módosítás az örökségvédelmi hatóság feladatainak az integrált örökségvédelemmel jobban szinkronizáló meghatározásával kívánja még hatékonyabbá tenni a kulturális örökség védelmét úgy, hogy a hatósági munka mellett nagyobb súlyt helyez a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak az örökségvédelmi hatósági feladatait

5 megalapozó tudományos munkájára, illetve arra a tevékenységére, amelynek keretében a hatósági eszközökön kívüli - pro-aktív - megoldásokkal segíti a kulturális örökség védelmét. A Kötv. melléklete idınként technikai korrekcióra szorul, ennek megfelelıen a módosítás kapcsán elvégzett revíziót tükrözi a melléklet. Felmerült korábban a melléklet tartalmi módosítása, erre azonban csak a szükséges társadalmi konszenzus mellett kerülhet sor a jövıben. Az örökségvédelmi hatósági munka során több a gyakorlat által kiérlelt módosítás került a törvénybe, ezzel is segíteni kívánjuk a gördülékenyebb örökségvédelmet. Ennek keretében került sor néhány a Kötv.-hez kapcsolódó törvény módosítására. c) viszonosság esetén a diplomáciai mentességet élvezı külföldi állampolgárok tulajdonában levı, külföldrıl behozott kulturális javakra. A törvény hatálya kiterjed a kulturális örökség fogalomkörébe tartozó javakra, ideértve annak ingó - mőemlékek, régészeti emlékek, régészeti lelıhelyek és ezek védıövezetei - és ingatlan - régészeti leletek, kulturális javak - elemeit is. A törvény által biztosított védelem egyetemlegesen vonatkozik a kulturális örökség egyedi elemeire és azok meghatározott csoportjaira (területi védelem). A védett kulturális örökségi javak köre a jelen törvénytervezetben meghatározott módon változhat: bıvülhet, ill. - kivételes esetekben - szőkülhet; a törvény hatálya ezekre a folyamatokra is kiterjed. A védetté nyilvánítás és a védettség törlése természetes határvonalat jelent a jogszabálynak az adott kulturális örökségi elemre vonatkoztathatósága tekintetében. Ugyanakkor a jogalkotó a kulturális örökség egészét értékhordozóként ismeri és ismerteti el - függetlenül attól, hogy egyes elemei jogszabály által deklaráltan is védelem alatt állnak-e vagy sem. Jelen törvény hatálya tehát mind személyi, mind tárgyi vonatkozásban átfogó. Szélesebb, mint azok az eddig hatályban lévı jogszabályaink, amelyek a kulturális örökségvédelem tárgykörébe tartozó dolgokra terjedtek ki. E kiterjesztı hatály megalkotását az eurokonform szabályozás igénye indokolta. A tárgyi hatály a törvény értelmezı rendelkezésének megfelelıen egy olyan széles argumentációt fogalmaz meg, amelybe könnyen beilleszthetık azon javak, amelyek a nemzet számára olyan értékkel bírnak vagy fognak bírni, amely érték indokolja a rajtuk fennálló közvédelmet, így e tárgyak a közkincs funkcióját fogják betölteni. Ezt indokolja az a közösségi elvárás is, amely szerint az ezen javakra fennálló védelmet a tagállamok próbálják meg egységes irányítás alatt ellátni. Ez egyrészrıl hatékonyabbá teheti a védelem érvényre juttatását, másfelıl megegyezik a közösség alapító szerzıdésének szabad piacra vonatkoztatott kritériumával, amely a közkincs fogalomkörébe tartozó javak esetén egy mindenki számára megnyugtató, átlátható és ellenırizhetı speciális árumozgást tesz lehetıvé. A koncentráció, amely a hivatal vonatkozásában áll fenn, és amely a törvény személyi hatályának kiterjesztéseként is megjelenik, megfelel annak a közösségi elvárásnak, hogy az államigazgatás racionalizálásával megteremtıdjék a közösségi polgárok számára az ún. egyablakos rendszer. Ez azt célozza, hogy az ügyfél kevésbé kerüljön kiszolgáltatott helyzetbe, és ügyeit szakszerőbben tudják elbírálni a közösségi tagállamok államigazgatási szervei. A személyi hatály kibıvítése azt is jelenti, hogy a törvény mindazon személyekre kiterjed, akik a kulturális örökség fogalomkörébe tartozó javak piacán szereplıként lépnek fel, ill. folytatják gazdasági tevékenységüket. E tekintetben a versenykorlátozás lehetıségének és a vásárló kiszolgáltatottságának a közösségi fogyasztóvédelemnek megfelelı csökkentése is célként fogalmazódott meg. Az épített örökség egységes szemléletébıl adódóan a mőemlékvédelmi részterület szabályozásánál elengedhetetlen, hogy az a rugalmas átmenetet biztosítva kapcsolódjék az épített örökség helyi védelméhez. Ez utóbbi szabályait részben az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló (1997. évi LXXVIII.) törvény, részben a helyi önkormányzatok maguk határozzák meg, tehát a törvény hatályán kívül esik. Így a vele kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség csupán a módosítások között kaphatott helyet. Egyáltalán nem terjed ki viszont a törvény hatálya a szellemi örökség védelmére. E területet a tervezetben szabályozni - az egységes szemlélető szabályozás elvének fenntartása érdekében - célszerőtlen lett volna. A (tárgyi) kulturális örökség szabályozási rendszerébe a szellemi örökségre (hagyományokra, szokásokra stb.) vonatkozó rendelkezések nehezen illeszthetık be, lévén ezek fenntartása és védelme inkább szociológiai, etnográfiai-etnológiai vagy éppen a gazdasági fejlıdéssel összefüggı kérdés. A 2. c) pontja a nemzetközi közjog egyik alapelvéhez igazodik, amelynek lényege, hogy egy idegen állam képviselıje egy másik állam joghatósága elıtt - az államok egyenrangúságának és szuverenitásának kölcsönös elismerése jeleként - nem vonható felelısségre. 3. A kulturális örökség védelme érdekében a köz- és magáncélú fejlesztéseket - így különösen a terület- és településfejlesztés, terület- és településrendezés, környezet-, természet- és tájvédelem és az ezzel kapcsolatos beruházások tervezését - e védelemmel összhangban kell végezni.

6 A kulturális örökségvédelem hatékony mőködéséhez saját eszközrendszere önmagában nem elégséges. A védelmi rendszer csak akkor funkcionál, ha egy átfogó fejlesztési stratégia érintkezı alrendszereivel összehangoltan mőködhet; ezen összehangolt mőködést mint alapelvet deklarálja ez a paragrafus. 4. (1) A kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékeit hordozza, ezért megóvása mindenkinek kötelessége. Tilos a kulturális örökség védett elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése, meghamisítása, hamisítása. (2) A kulturális örökség elemeit tudományos módszerekkel kell felkutatni, számba venni, értékelni, az utókor számára megırizni és hozzáférhetıvé tenni. 5. (1) A kulturális örökség védelme közérdek, megvalósítása közremőködési jogosultságot és együttmőködési kötelezettséget jelent az állami és önkormányzati szervek, a nemzetiségi szervezetek, az egyházak, a társadalmi és gazdasági szervezetek, valamint az állampolgárok számára. (2) A nemzetközi együttmőködésben a nemzetközi szerzıdésekkel összhangban érvényesíteni kell a határokon túli magyar vonatkozású kulturális örökség, és a más nemzetek hazánkban található kulturális örökségének védelmét. Az örökségvédelmi rendszer szolgáltatásai és felelısségi körei társadalmasításának általános alapelvei kerülnek itt megfogalmazásra. Megfogalmazódnak az államnak, az önkormányzatoknak, az egyházaknak, gazdasági és társadalmi szervezeteknek, magánszemélyeknek - tulajdonképpen a kulturális örökséggel kapcsolatba kerülı minden állampolgárnak - ezen javakkal szembeni kötelezettségei, de velük összefüggı jogai is. A védelmet érdemlı értékek tudományos megalapozottságú kiválasztása, a kulturális örökségi elemek által megtestesített értékek széles körben való ismertté tétele s a lényegében mindenki számára - tulajdonviszonyoktól függetlenül - biztosítandó hozzáférhetıségük a védelem legáltalánosabb, legszélesebb körben érvényesíthetı célja. Ezáltal érvényesülhet ugyanis társadalomformáló erıként a bennük rejlı történeti és/vagy esztétikai értéktényezı. A még nem védett örökségi elemek számbavétele, az örökségi értékek feltárása a társadalommal történı aktív kommunikáció nélkül nem valósítható meg. Az örökségvédelem eredményessége nagymértékben függ az össznemzeti érdekő céljainak és feladatainak megvalósításában közelebbrıl vagy távolabbról érintett szereplık együttmőködésétıl. Hatékony védelem külön-külön elrendelt és végrehajtott, esetleg egymásnak ellentmondó vagy egymás hatását kioltó intézkedések ill. tevékenységek esetén nem, csak ezek egymást erısítı - szinergetikus - összehangolásával biztosítható. A régészeti emlékek és leletek, a mőemlékek és a kulturális javak nemcsak a nemzeti, hanem az egyetemes kulturális örökség részét is képezik, ezért az örökségvédelem nemzetközi együttmőködéssel, ill. a nemzetközileg elfogadott elıírások és szabályok érvényesítésével tudja csak feladatait megfelelıen ellátni. Mindenekelıtt a kulturális javak mozgása, a mőkincsforgalom az a terület, amelyen az egyes államok nemzetközi összefogás nélkül jószerivel tehetetlenek. A határainkon túli magyarsággal szembeni alkotmányos kötelezettségeinkhez illeszkedve a jogalkotó törvény erejével kívánja biztosítani a határon túli magyar vonatkozású kulturális örökség rendszerszerő anyaországi támogatásának lehetıségét. Ugyanígy vállalja fel a törvényhozói felelısséget a hazánkban élı nemzeti és etnikai kisebbségek kulturális örökségének megırzése érdekében. 5/A. (1) A Világörökségi Listára felvett magyarországi helyszínek a kulturális és természeti örökség kiemelkedı jelentıségő elemeiként régészeti, mőemléki, illetıleg - külön jogszabályban meghatározottak szerint - természeti védelem alatt állnak. (2) A Kormány a világörökséggel kapcsolatos feladatait a kultúráért felelıs miniszter (a továbbiakban: miniszter) útján, az általa - az építésügyért felelıs miniszterrel és a természetvédelemért felelıs miniszterrel egyetértésben - létrehozott és mőködtetett Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága közremőködésével látja el. (3) A világörökségi helyszínek megóvására, fenntartható használatára, a változások nyilvántartására kezelı szervezetet kell létrehozni, amely a kezelési terv alapján végzi tevékenységét. 5/B. A nemzet történelme és fejlıdése szempontjából kiemelkedı történeti, illetıleg kegyeleti jelentıséggel bíró helyszíneket az Országgyőlés határozattal történeti emlékhellyé nyilváníthatja. 5/C. (1) Kizárólag törvény nyilváníthatja nemzeti emlékhellyé azokat a történeti emlékhelyeket, amelyek állami megemlékezés rögzített helyszínei, meghatározva egyúttal az azokkal kapcsolatos részletes szabályokat. (2) A történeti és a nemzeti emlékhelyek nyilvántartásáról, helyszíni megjelölésükrıl, állapotuk figyelemmel kísérésérıl a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság gondoskodik. A nemzetközi elkötelezettséget jelentı világörökségi együttmőködés növekvı súlya, a kulturális örökség egészére gyakorolt vezetı és példát-teremtı szerepének felerısödése indokolja a világörökségi listára felvett helyszínekkel kapcsolatos rendelkezéseknek elvi, deklaratív jelleggel történı megjelenítését a Kötv-ben. Ennek

7 kapcsán azonban ki kell emelni, hogy a világörökségi listára felvett helyszínek a törvényben nem önálló védettségi kategóriaként jelennek meg. A világörökségi listára felvételnek ugyanis feltétele (a hazánk által is ratifikált nemzetközi szerzıdés szerint) az adott országon belüli - örökségvédelmi vagy természeti - jogi védelem, ekként nem a listára vétel keletkezteti a jogi védelmet. A világörökségi helyszínek fenntartása-kezelése ugyanakkor kiemelkedı kötelezettségeket is jelent, amelyek hatékony teljesítésének a nemzetközi gyakorlatban nemcsak hogy bevált, de megkövetelt eszköze a világörökség részeként elismert helyszínre vonatkozó kezelési terv, illetve az abban foglaltak folyamatos érvényesítése, a kezelı szervezet útján. A törvénymódosításnak hasonlóan hiánypótló eleme a nemzeti (történeti) emlékhelyeknek, mint eddig megoldatlan helyzető örökségi kategóriának a megjelenítése. A törvény lehetıséget nyújt a nemzeti (történeti) emlékhely - mint nem anyagiasult (történeti, mővészeti, stb.) kulturális értéket, örökséget adott helyszínhez rögzítı fizikailag meghatározott helyszín - szélesebb körben való elismerhetıségének. A törvényben megteremtett lehetıség sajátos és egyedi eseteként a szabályozás különleges státuszt irányoz elı a csak igen kivételes, az egész nemzet sorsa alakulásának fordulópontjaival kapcsolatos, identitásával összefüggı, illetve kegyeleti szempontból meghatározó, és ezért külön jogszabályban Nemzeti Emlékhellyé nyilvánított helyszíneknek. A törvény e vonatkozásban összhangban van hazánk eddigi egyetlen nemzeti emlékhelyére, a Millenniumi Emlékmőre és a Hısök Emlékkövére vonatkozó jogi szabályozással. [2001. évi LXIII. tv. 4. (2) bek.] 6. A kulturális örökség védelmének összehangolását és irányítását, ágazati szakmai felügyeletét a miniszter látja el. E feladatkörében irányítja a kulturális örökségvédelmi hatóságot (a továbbiakban: hatóság), szakfelügyelıi és más szakmai testületeket mőködtet. Az örökségvédelmi hivatal létesítése az összetett örökségvédelmi hatósági feladatok ellátása miatt szükséges: a jelenlegi OMvH hatósági feladatainak és a KÖI hatósági feladatainak integrálásával. A Hivatal regionális irodái mindkét szervezetnél már részben kiépültek. Összességében a költségvetésre az új hivatal többletterhet nem ró. A Hivatal elnökét a miniszter nevezi ki hat évre. Értelmezı rendelkezések 7. E törvény alkalmazásában: 1. Fenntartható használat: a védett kulturális örökség olyan módon történı használata - ideértve a kármegelızı és kárcsökkentı tevékenységeket is -, amely nem haladja meg a szakmailag indokolt mértéket és nem vezet az örökség elemeinek állapotromlásához, így biztosított fennmaradásuk a jelen és jövı nemzedékek számára. 2. Győjtemény: győjtıi tevékenység eredményeként létrejött, ritkaságából vagy jellegébıl adódóan különös jelentıséggel bíró javak összessége, amelynek egységességében megnyilvánuló kulturális értéke meghaladja egyes darabjainak együttes értékét. 3. Közgyőjtemény: az állam, a helyi önkormányzat, valamint az országos kisebbségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány tulajdonában (fenntartásában) mőködı vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. Egyházi kérelemre ezekkel azonos elbírálás alá kerülhetnek az egyházi fenntartásban mőködı, állami nyilvántartásba vett győjtemények (könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum). 4. Kulturális javak: az élettelen és élı természet keletkezésének, fejlıdésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedı és jellemzı tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai - az ingatlanok kivételével -, valamint a mővészeti alkotások. 5. Kulturális örökség elemei: a régészeti örökség, mőemléki értékek, valamint a kulturális javak. 6. Megelızı feltárás: a hatóság által jóváhagyott írásbeli szerzıdés alapján végzett olyan régészeti kutatási tevékenység, amely a földmunkával járó fejlesztések, beruházások által érintett régészeti lelıhelyek feltárására irányul. 7. Mentı feltárás: régészeti emlék vagy lelet régészeti feltáráson kívüli, váratlan elıkerülése során alkalmazandó, a közvetlenül érintett elemek szakszerő megmentésére irányuló azonnali beavatkozás. 8. Mőemlék: olyan mőemléki érték, amelyet e törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak. 9. Mőemlékfenntartás: a mőemlék rendeltetésszerő használatához, illetve értékei megırzéséhez szükséges, a mőemléket érintı szakszerő állagmegóvás, folyamatos jó karbantartással vagy felújítással. 10. Mőemléki érték: minden olyan építmény, kert, temetı vagy temetkezési hely, terület (illetve ezek maradványa), valamint azok rendeltetésszerően összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedı jelentıségő történeti, mővészeti, tudományos és mőszaki emlék, alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt.

8 11. Mőemléki helyreállítás: a jó karbantartási, fenntartási feladatokon túlmenı, a mőemlék egészét vagy részét érintı felújítás, vagy meghatározott állapotba való visszaállítást célzó építészeti, képzı- és iparmővészeti beavatkozás. 12. Mőszeres lelıhely- és leletfelderítés: a légifelvételezés, a föld- és víz alatti objektumok geofizikai úton történı felmérése, a fémkeresı mőszerrel (detektorral) végzett lelettérképezés vagy -győjtés, geodéziai felmérés, és minden egyéb mőszerrel folytatott olyan tevékenység, amely régészeti lelıhelyek vagy leletek felderítésére irányul. 13. Örökségvédelmi felügyelet: a 46. hatálya alá nem tartozó kulturális örökségi elemek megóvásának, fejlesztésének, fenntartható használatának hatósági eszközökön kívüli, elsısorban tanácsadással és szolgáltatási tevékenységgel történı elısegítése. 14. Örökségvédelmi többletköltség: a kulturális örökség védett elemein végzett kutatási, restaurálási vagy helyreállítási munkák olyan költségei, amelyeket a hatóság írt elı vagy rendelt el, valamint amit a tulajdonos kezdeményezésére a hatóság annak elismer, és amelyek a fenntartással kapcsolatban egyébként nem merültek volna fel. 15. Próbafeltárás: a régészeti lelıhelyek állapotfelmérését, jellegük, térbeli kiterjedésük és rétegsoraik megállapítását célzó tevékenység. 16. Régészeti emlék: a régészeti örökség ingatlan eleme. 17. Régészeti érdekő terület: valamennyi terület, természetes vagy mesterséges üreg és a vízmedrek azon része, amelyen, illetve amelyben régészeti lelıhely elıkerülése várható vagy feltételezhetı. 18. Régészeti feltárás: tudományos módszerrel végzett tevékenység (régészeti megfigyelés, terepbejárás, próbafeltárás, megelızı feltárás, mentı feltárás, tervásatás, mőszeres lelet- és lelıhely-felderítés), melynek célja a régészeti örökség elemeinek felkutatása. 19. Régészeti lelet: a régészeti örökség érzékelt, felfedezett, feltárt - jellegénél fogva - ingó eleme, függetlenül attól, hogy eredeti helyérıl, összefüggéseibıl, állapotából elmozdult, elmozdították-e, vagy sem. Nem minısülnek régészeti leletnek azon kulturális javak, amelyek 1711 elıtt keletkeztek, és bizonyítottan mőgyőjteményben maradtak fenn. 20. Régészeti lelıhely: az a földrajzilag körülhatárolható terület, amelyen a régészeti örökség elemei történeti összefüggéseikben találhatók, és amelyet a hatóság nyilvántartásba vett. 21. Régészeti megfigyelés: a földmunkával járó fejlesztések, beruházások régész által a helyszínen történı folyamatos figyelemmel kísérése és annak dokumentálása. 22. Régészeti örökség: az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 elıtt keletkezett érzékelhetı nyoma, mely segít rekonstruálni az emberiség történetét és kapcsolatát környezetével. 23. Régészeti védıövezet: a védetté nyilvánított régészeti lelıhely környezete, amely biztosítja annak fenntarthatóságát, megközelíthetıségét, tájképi védelmét. 24. Tárgyegyüttes: több elembıl álló, egymással lényegileg összefüggı kulturális javak összessége, amely kivételes kulturális jelentıségét ebben az állapotában ırzi, és amely kulturális érték tekintetében meghaladja egyes elemeinek együttes értékét. 25. Terepbejárás: minden olyan felszínen végzett kutatás, adatgyőjtés és kiértékelı dokumentálás, amely nem ismert régészeti örökségi elem felfedezésére vagy a régészeti lelıhely állapotának ellenırzésére, illetve azonosítására irányul, függetlenül attól, hogy együtt jár-e a leletek összegyőjtésével, vagy sem. 26. Védett örökségi elem: az e törvény erejénél fogva védelem alatt álló, illetve miniszteri rendelettel vagy hatósági eljárás során védetté nyilvánított kulturális örökségi elem. II. Rész A RÉGÉSZETI ÖRÖKSÉG VÉDELME 1. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 7/A. A régészeti örökség védelme kiterjed: a) a régészeti örökség felkutatására, értékelésére, számbavételére, nyilvántartására; b) a kiemelten vagy fokozottan védendı területek meghatározására, védetté nyilvánítására;

9 c) a régészeti örökség megırzésére. A régészeti lelıhelyek megóvása napjainkban további, újabb feladatokat jelent, a lelıhelyek feltárása, a feltárt leletek kezelése, bemutatása, az eredmények tudományos közzététele mellett - melyeket az e célra létrehozott intézményrendszer (meghatározóan a múzeumok) lát el tradicionálisan a XIX. század óta, - ezért szükséges a régészeti örökségvédelem célját teljes körően, törvényi szinten megfogalmazni. Ezen új tevékenységi kör egy jelentıs részét a feltáró intézményektıl elkülönült hatóság/hivatal végzi a paragrafusban részletezett feladatok ellátásával, beleértve a feltárt, mőemlékké nem váló régészeti emlékek megóvásának módozatait is, jelentıs figyelmet fordítva a régészeti örökség megjelenítésének a fejlesztések tervezési fázisaiban is. 8. (1) A föld felszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlı vagy onnan elıkerülı régészeti lelet állami tulajdon. (2) A régészeti leletek tulajdonjogáról az állam nevében a miniszter lemondhat régészeti győjtıkörrel rendelkezı, nem állami fenntartású múzeumok tulajdonosai javára. 9. A régészeti lelıhelyeket - a fenntartható használat elvének figyelembevételével - csak olyan mértékben lehet igénybe venni, hogy azok állománya számottevıen ne csökkenjen, illetve eredeti összefüggéseik jelentısen ne károsodjanak. 10. (1) A régészeti örökség elemeit lehetıleg eredeti lelıhelyükön, eredeti állapotukban, eredeti összefüggéseikben kell megırizni. (2) A régészeti lelıhelyek védelmére irányuló intézkedéseknek elsısorban megelızı, szükség esetén mentı jellegőeknek kell lenniük. Fıszabályként minden régészeti lelet állami tulajdonban van. A tulajdonjogról az állam nevében a miniszter lemondhat a régészeti győjtıkörrel rendelkezı, nem állami fenntartású múzeumok tulajdonosainak a javára. A 8. és 10. -ok a régészeti lelıhelyek általános védelmével állnak összhangban. A fenntartható használat elve követi az Egyezmény elveit, mely elsıdlegesen a lelıhelyek a jövı generációk számára történı megırzését írja elı. Mindezt tükrözi a Kormányprogram is, mely szerint A kormány határozott szándéka, hogy a gazdasági növekedés ösztönzése a fenntartható fejlıdés keretein belül menjen végbe, amely elv szerint alapvetınek tartja mind humán, mind a természeti környezet értékeinek megırzését. A RÉGÉSZETI LELİHELYEK VÉDELME Általános védelem 11. A régészeti lelıhelyek e törvény erejénél fogva általános védelem alatt állnak. Az általános védelem lényege, hogy az ismert, nyilvántartásba vett lelıhelyeket nem szabad elpusztítani. Az általános védelmet indokolja a törvény 8. (1) bekezdése is, mely kimondja a régészeti leletek állami tulajdonát. Általános védelem alatt álló lelıhelyen minden korábbi tevékenység folytatható, ami a lelıhelyet nem veszélyezteti. A tulajdonos bármit tehet, kivéve a lelıhely megsemmisítését. Az általános védelem a nyilvántartásba vétellel jön létre, a tulajdonos ebbıl szerez tudomást a védelem tényérıl. Az általános védelem nem egyenlı a védett lelıhely védettségi osztályba sorolásával: elıbbi a nyilvántartásba vétellel, utóbbi rendeleti úton keletkezik. Régészeti lelıhelyek védetté nyilvánítása 12. Az ország kiemelkedı történeti és kulturális jelentıségő régészeti lelıhelyeit jogszabályban kell védetté nyilvánítani. 13. (1) A védetté nyilvánított régészeti lelıhelyeken nem lehet olyan tevékenységet folytatni, amely a lelıhelynek akár részleges állapotromlását eredményezheti. (2) A védetté nyilvánított régészeti lelıhelyhez védıövezetet lehet kijelölni. (3) A védetté nyilvánított régészeti lelıhelyeket kiemelten vagy fokozottan védett régészeti lelıhely kategóriába kell sorolni. (4) Kiemelten védett az a lelıhely, mely kivételes tudományos jelentıséggel, és nemzetközi vagy országos szempontból kiemelkedı fontossággal bír. Fokozottan védett az a régészeti lelıhely, melynek tudományos jelentısége megállapítható, és egy nagyobb tájegységre nézve kiemelkedı fontossággal bír. 14. (1) A védetté nyilvánítás elıkészítését a hatóság folytatja le. Az eljárás megindításával egyidejőleg értesíteni kell:

10 a) az érintett ingatlan tulajdonosát; b) a területen található közmővek és egyéb létesítmények tulajdonosait; c) az ingatlan fekvése szerinti települési és megyei (fıvárosi) önkormányzatot; d) az illetékes építésügyi hatóságot; e) más jogszabály alapján is védett vagy védendı érték esetében a hatáskörrel rendelkezı illetékes hatóságot; f) a védetté nyilvánítás kezdeményezıjét; g) az ingatlanügyi hatóságot; h) a területileg illetékes múzeumot. (2) A védelem alá vonni tervezett lelıhely régészeti védıövezetéhez tartozó ingatlanok tulajdonosait a védetté nyilvánítás elıkészítésének megindításáról a hatóság megkeresésére az érintett ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat a helyben szokásos módon (hirdetmény útján) értesíti. 15. (1) A régészeti lelıhelyeket a hatóság javaslatára a miniszter a településfejlesztésért és településrendezésért felelıs miniszterrel, illetve természeti vagy védett természeti területen, továbbá védett természeti értékek esetében az építésügyért és a természetvédelemért felelıs miniszterrel egyetértésben rendeletben nyilvánítja védetté. (2) A védetté nyilvánító jogszabály tartalmazza: a) a védetté nyilvánítás tényét, b) a régészeti lelıhelyen található értékek megjelölését, c) a védettség fokozatát, d) a védetté nyilvánítás indokát, e) a földrészlet és a régészeti védıövezet helyrajzi számát, f) a hatóság engedélyéhez kötött tevékenységek körét és részletes feltételeit, g) az állam elıvásárlási jogára vonatkozó rendelkezést. (3) A védett régészeti lelıhellyé nyilvánítás tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A bejegyzésrıl a hatóság intézkedik. 16. A védetté nyilvánított régészeti lelıhelyeket a hatóság a győjtıterület szerinti megyei múzeum, a fıvárosban a Budapesti Történeti Múzeum (a továbbiakban: illetékes múzeum) közremőködésével rendszeresen ellenırzi. Az ország vagy egy tájegysége szempontjából különös értékkel bíró, kiemelkedı tudományos jelentıségő lelıhelyeit rendeleti úton megkülönböztetett védelemben kell részesíteni. A kiemelten és fokozottan védett régészeti lelıhelyek kategóriájának bevezetése az évi CXL. tv. 29. (1) bekezdésében szereplı védelem rendszerének továbbfejlesztésén alapul, s az örökségvédelmi bírság kiszabásánál is jelentıséggel bír. A korábban hatályos törvényhez képest új elem, hogy a kiemelten és fokozottan védetté nyilvánításban a lelıhely értéke, s nem a veszélyeztetettsége az elsıdleges szempont. Ideiglenes védetté nyilvánítás 17. (1) A régészeti lelıhely jelentıs károsodásának veszélye esetében, vagy ha a régészeti lelıhely védetté nyilvánítását kezdeményezték, a hatóság a területet örökségvédelmi érdekbıl azonnal végrehajtható határozattal legfeljebb 90 napra védetté nyilváníthatja. Az ideiglenesen védetté nyilvánított lelıhelyekre a védetté nyilvánított lelıhelyekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a hatóság a határozatában korlátozhatja vagy felfüggesztheti, illetıleg megtilthatja a régészeti lelıhelyet veszélyeztetı tevékenység folytatását. (2) A hatóság az ideiglenes védettséget a mentı feltárás idıtartamára egy alkalommal legfeljebb még 90 napra meghosszabbíthatja. (3) Az ideiglenes védettség megszőnik, ha a régészeti lelıhelyet a miniszter rendelettel védetté nyilvánítja. Az ideiglenes védetté nyilvánítás arra szolgál, hogy idıtartama alatt eldıljön a lelıhely sorsa: feltárják, és nem kell tovább védeni, vagy védetté nyilvánítják. Az ideiglenes védettség a régészeti érdekő területek és az általános védelem alá esı lelıhelyek esetében állhat fenn. A védettség megszüntetése 18. (1) Fel kell oldani a terület védettségét, ha annak fenntartását régészeti szempontok a továbbiakban nem indokolják. (2) A védettség megszüntetésére irányuló eljárásnál a védetté nyilvánításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A hatályos évi CXL. tv. nem szabályozta.

11 A RÉGÉSZETI FELTÁRÁS A régészeti feltárásra vonatkozó általános elıírások 19. (1) A földmunkával járó fejlesztésekkel, beruházásokkal - beleértve az ásványi vagyon kitermelést is - (a továbbiakban: fejlesztések, beruházások) a régészeti lelıhelyeket - az e törvényben meghatározottak kivételével - el kell kerülni. (2) A régészeti örökség elemei a régészeti érdekő területekrıl vagy a régészeti lelıhelyrıl csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el. Amennyiben a feltáráson elıkerülı régészeti leletek a helyszínen nem ırizhetık meg, azokat elsısorban a feltárást végzı illetékes múzeumban vagy országos szakmúzeumban kell elhelyezni. (3) A régészeti feltárások költségeit - a 10. (1) bekezdésére figyelemmel - a mentı feltárások kivételével annak kell fedeznie, akinek érdekében a feltárás szükségessé vált. 20. (1) Régészeti feltárás - amennyiben jogszabály másképpen nem rendelkezik - feltárási engedély alapján végezhetı. Az engedélyt a hatóság adja ki. A hatóság régészeti örökségvédelmi indokok alapján az engedélyt tartalmazó határozatot azonnal végrehajthatóvá nyilváníthatja. (2) Régészeti feltárás végzésére a külön jogszabályban megjelölt intézmények és szakemberek jogosultak. (3) A hatóság a régészeti feltárásra vonatkozó engedélyét visszavonja, ha a jogszabályi és a feltárási engedélyben foglalt elıírásokat megszegik. A hatályos évi CXL. tv. 33. (4) és (5) bekezdéséhez képest a feltárásra jogosult intézmények körét ki kell terjeszteni a hadtörténeti, továbbá mőemléki kutatással és helyreállítással foglalkozó intézményekre is. A feltárási joggal rendelkezı intézmények és személyek felsorolása, illetve megnevezése alsóbb szintő jogszabályban történik meg, a hatályos évi CXL. törvény 33. (4) és (5) bekezdéseiben foglalt elvek változatlanul hagyásával. A régészeti feltárások egyes formáira vonatkozó különleges elıírások Próbafeltárás 21. A próbafeltárás célja a régészeti lelıhelyek jellegének, kiterjedésének, a veszélyeztetı források és a megelızı feltárás mértékének meghatározása, a lelıhelyek védelmi fokozatának megállapítása és osztályozása. Megelızı feltárás 22. (1) Ha a régészeti lelıhely elkerülése a fejlesztések, beruházások költségeit aránytalanul megnövelné, vagy a fejlesztés, beruházás másutt nem valósítható meg, a veszélyeztetett régészeti lelıhelyeket elızetesen fel kell tárni (a továbbiakban: megelızı feltárás). (2) A megelızı feltárás részeként a régészeti lelıhelyen - a hatóság eltérı rendelkezésének hiányában - próbafeltárást kell végezni. A régészeti érintettség mértékétıl függıen - külön jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén - a hatóság régészeti megfigyelést írhat elı. (3) A feltárás végzésére jogosult és a beruházó a megelızı feltárásra vonatkozóan írásbeli szerzıdést köt. A szerzıdésnek tartalmaznia kell a feltárás idıtartamát és annak teljes költségét. A szerzıdés érvényességéhez a hatóság jóváhagyása szükséges. A szerzıdés jóváhagyása során a feltárási engedélyezés szabályait kell megfelelıen alkalmazni. A hatóság a jóváhagyásról szóló határozatában a szerzıdésben elıírtakon túl egyéb feltételeket is kiköthet. A szerzıdés jóváhagyása a feltárás engedélyezését is jelenti. A szerzıdésre egyebekben a polgári jog szabályai az irányadóak. A Hatályos évi CXL. törvényhez képest új rendelkezés: célja a kialakult gyakorlat jogszabályi környezetének megteremtése. A Hivatal ellenırzı illetve jóváhagyó szerepe a szerzıdésben foglalt kötelezettségvállalás és ellenérték realitásának megítéléséhez, illetve az országban folyó megelızı feltárások költségeinek összehangolásához szükséges. 23. (1) A fejlesztések, beruházások tervezése során a megelızı feltárás teljes költségét, de legalább a teljes bekerülési költség 9 ezrelékét kell költség-elıirányzatként biztosítani a feltárás fedezetére, így különösen a régészeti hatástanulmány, próbafeltárás, régészeti megfigyelés, dokumentálás, elsıdleges leletkonzerválás, valamint az elsıdleges leletfeldolgozás teljes és a leletelhelyezés rendkívüli költségeit. A feltárást végzı intézmény köteles a tényleges felhasználásról elszámolni. (2) A megelızı feltárásokkal kapcsolatban felmerült vitás szakmai kérdésekben a hatóság álláspontja az irányadó.

12 Hangsúlyozni kell, hogy a beruházó a megelızı feltárás teljes költségét viselni köteles, melynek az Egyezmény 5. Cikk (ii) b) és 6. Cikk (ii) a) pontja szerint részét képezi a régészeti leletek elsıdleges feldolgozása is (a régészeti leletanyag olyan mértékő feldolgozása, amely a leletek azonosítását, állapotának megırzését, biztonságos tárolását, nyilvántartását és a szakmai közönség számára való hozzáférését biztosítja.). A feltárások teljes költségének biztosítása különösen fontos a föld- és vízfelszín alatti mélységi nyersanyag-kitermeléssel veszélyeztetett, valamint a több réteggel rendelkezı lelıhelyek esetében. 23/A. A régészeti örökség védelme és a fejlesztések, beruházások hatékonyabb megvalósítása érdekében a régészeti lelıhelyen kívüli földmunka esetén a régészeti feltárásra a 22. (3) bekezdésében foglalt követelmények szerinti szerzıdés köthetı. A törvény azt kívánja pontosítani és megerısíteni, hogy a régészeti örökség eredeti állapotában való megırzése kívánatos, ezért indokolt a beruházásokkal, fejlesztésekkel - ide értve az ásványi vagyon kitermelését is - érintett régészeti lelıhelyek elkerülése. A mindennapi élet, a fenntartható fejlıdés azonban igen gyakran teremt olyan helyzetet, hogy egy fejlesztéssel nem lehet elkerülni a régészeti lelıhelyet (vagyis el kell végezni a megelızı feltárást a tudományos ismeretek megszerzésére), ilyenkor a feltárás költségei változatlanul a beruházót terhelik. Rendkívül fontos örökségvédelmi és nemzetgazdasági érdek főzıdik azonban ahhoz, hogy a különféle fejlesztések és beruházások során a szükséges és szakmailag is indokolt mértékő beavatkozásra az eddigieknél jobban átláthatóbb és tervezhetıbb módon kerüljön sor. Ezért a törvény az érintettek számára is megnyugtató módon igyekszik összhangot teremteni a kulturális örökségvédelmi és a nemzetgazdasági szempontok között. A törvény összefoglalja a próbafeltárás lehetséges céljait, a jelenlegi szabályozást viszont kiegészíti azzal, hogy a próbafeltárás egyik alapfeladataként a megelızı feltárás mértékének meghatározása került megjelölésre. A nagyobb felülető, részben elfedett, vagy más okból nem teljesen ismert lelıhelyeknél hangsúlyos körülményként jelentkezik, hogy mind a beruházó, mind a feltáró intézmény pontosabb elırejelzést kapjon arról, hogy a lelıhely milyen fedettségő, rétegzettségő, a régészeti jelenségek milyen mélyen, illetve mennyire sőrőn helyezkednek el. A törvény értelmében a próbafeltárás kötelezıen a megelızı feltárás elıtt elvégzendı munkafázissá válik, s az így kapott több információ eredményei alapján még eldönthetı, hogy a beruházó valóban meg kívánja-e valósítani az adott területen a tervezett beruházást, számolva ezáltal a további megelızı feltárás magas költség és idıigényével. Nem szorul magyarázatra, hogy a próbafeltárásnak köszönhetıen a teljes beruházás mind idıben, mind anyagiakban tervezhetıbbé, kiszámíthatóbbá válik. A kogens rendelkezéstıl azonban a Hivatal diszkrecionális jogkörében eltérhet, hiszen ha teljesen ismert a feltárandó lelıhely régészeti fedettsége (pl. a lelıhely közvetlen környezetében már volt feltárás, illetve más írásos, képi, térképi, mőszeres dokumentáció alapján) akkor nincs szükség próbafeltárásra, elvégezhetı a megelızı feltárás. A törvényben lényeges változás a korábbiakhoz képest a régészeti megfigyelés intézménye. A régészeti megfigyelés már a régészeti érintettség mértékének meghatározását követı lehetıség (szintén a megelızı feltárás keretei között), melyet a Hivatal külön jogszabályban meghatározott esetekben írhat elı. Jellemzıen ilyen intézkedésre - a régészeti érintettség mértékének meghatározását követıen - akkor kerülhet majd sor, ha a rendelkezésre álló adatok alapján feltételezhetı, hogy az adott régészeti lelıhelyen a régészeti örökség elemei különbözı okok miatt részlegesen, kevéssé vagy egyáltalán nem fordulnak elı. Ezen esetekben a régész a terepen figyelemmel kíséri a munkálatokat, és elvégzi a szükséges régészeti szakfeladatokat, az esetlegesen észlelhetı régészeti jelenségek dokumentálását, ezáltal a beruházás régészeti tevékenységre fordítandó összege, illetve a régészeti beavatkozás ideje szintén számottevıen csökkenthetı. Szintén új elemként kerül bevezetésre a feltárások önkéntes finanszírozásának módja, ami a régészeti lelıhelyen kívüli földmunka esetén a megelızı feltárásra vonatkozó szerzıdéskötés [Kötv. 22. (3) bek.] szerinti önkéntesen vállalt lehetıség. A változtatásnak az a célja, hogy kiküszöbölhesse az esetleges mentı feltárás okozta késedelmeket. Ez a rendelkezés különösen az ország számára kiemelkedı jelentıséggel bíró infrastrukturális beruházások (pl. autópálya-beruházások) esetén jelenthet elınyt, mivel itt valószínősíthetı leginkább a mentı feltárások olyan nagyarányú mértéke, ami a beruházás nem kívánatos elhúzódását eredményezheti. A régészeti örökség feltárt emlékei közül bizonyos elemek a régészeti ásatás során feltárásra kerülnek, a feltárás után megırzendı nyomuk nem marad. Más esetekben maradandó anyagból épített emlékek kerülnek feltárásra. Mentı feltárás

13 24. (1) A régészeti emlékek és leletek elıkerülése esetében is törekedni kell a régészeti örökség elemeinek helyszíni megırzésére. (2) Ha régészeti feltárás esetén kívül régészeti emlék, illetıleg lelet kerül elı, a felfedezı (a munka felelıs vezetıje) köteles a) a tevékenységet azonnal abbahagyni, és az illetékes múzeum nyilatkozatának kézhezvételéig szüneteltetni, b) a helyszín és a lelet ırzésérıl - a felelıs ırzés szabályai szerint - a jegyzı vagy az illetékes múzeum, vagy a hatóság intézkedéséig gondoskodni. (3) Az emléket vagy leletet az illetékes települési önkormányzat jegyzıjének haladéktalanul be kell jelenteni. E kötelezettség a felfedezıt, az ingatlan tulajdonosát, az építtetıt és a kivitelezıt egyaránt terheli. (4) A jegyzı a bejelentés alapján köteles az illetékes múzeumot és a tevékenység jellege szerint illetékes hatóságot haladéktalanul értesíteni. (5) Az illetékes múzeum köteles a helyszínt, illetıleg a leleteket haladéktalanul megvizsgálni és a tevékenység folytatásának feltételeirıl - a hozzá érkezett bejelentéstıl számított - 24 órán belül írásban nyilatkozni, és a nyilatkozatot egyidejőleg a hatóságnak is megküldeni. (6) Amennyiben az illetékes múzeum nyilatkozata alapján a további tevékenység a régészeti emléket, illetıleg az elıkerült régészeti leletet nem veszélyezteti, az nyomban folytatható. (7) Ha a múzeum nyilatkozata alapján a régészeti emlék vagy a lelet veszélyeztetése nélkül a tevékenység még részlegesen sem folytatható, a tevékenység jellege szerint illetékes hatóság köteles annak folytatását azonnali hatállyal megtiltani és legfeljebb 30 napra felfüggeszteni, és intézkedésérıl a hatóságot értesíteni. (8) A múzeum köteles a mentı feltárást haladéktalanul megkezdeni, és folyamatosan - az elvárható ütemben - végezni, az elıkerült régészeti leletet ideiglenesen elhelyezni. A mentı feltáráshoz feltárási engedély nem szükséges. (9) Ha a mentı feltárást nem lehet 30 nap alatt elvégezni, a hatóság ideiglenesen védetté nyilváníthatja a földterületet. Ennek hiányában a munka folytatható. 25. A mentı feltárást végzı múzeum jogosult a leletmentésre fordított költségeinek megtérítésére, amennyiben az állam nem mond le javára a régészeti leletek tulajdonjogáról. A költségek iránti igényt a hatósághoz kell benyújtani. 26. A korábban ismeretlen, régészeti nyilvántartásban nem szereplı régészeti lelıhely, illetve lelet feltáráson kívüli felfedezıje vagy bejelentıje anyagi elismerésben részesíthetı. E törvényhelyek azt az eljárást szabályozzák, amikor régészeti emlékek és leletek véletlenszerően kerülnek elı, tehát nem a régészeti feltárás során. Ez esetben a felfedezı köteles az ott végzett tevékenységet leállítani és az illetékes múzeum nyilatkozatáig szüneteltetni, a felelıs ırzés szabályainak megfelelıen gondoskodni a helyszín és a lelet ırzésérıl, továbbá a települési önkormányzat jegyzıjének haladéktalanul bejelenteni. Az illetékes múzeum a jegyzı értesítése alapján haladéktalanul megvizsgálja a helyszínt és 24 órán belül írásban nyilatkozik. A nyilatkozat alapján vagy folytatható a korábbi tevékenység, mert az nem veszélyezteti a leletet, vagy kezdeményezi a tevékenység felfüggesztését. Ez utóbbi esetben az illetékes hatóság azonnal megtiltja és legfeljebb 30 napra felfüggeszti az ott folytatott tevékenységet. A múzeum azonnal megkezdi a mentıfeltárást, és folyamatosan végzi az elıkerült lelet ideiglenes elhelyezése mellett, ehhez feltárási engedély nem szükséges. Ha a mentıfeltárást nem lehet 30 nap alatt elvégezni, a Hivatal védetté nyilváníthatja a földterületet, ha ez nem történik meg az ott végzett munka folytatható. A múzeum a leletmentésre fordított költségeinek megtérítését kérheti, amennyiben az állam nem mond le a javára a leletekrıl. A felfedı pedig anyagi elismerésre jogosult. Ezt a 93. -ban kapott felhatalmazás alapján a miniszter rendeletben szabályozza. A LELİHELYEK FELTÁRÁST KÖVETİ VÉDELME 27. (1) A feltárást végzı köteles a feltárás során a régészeti örökség elemeinek ırzését biztosítani. A feltárás befejezésével egyidejőleg gondoskodni kell a régészeti örökség feltárt elemeinek megfelelı védelmérıl, állapotának stabilizálásáról és további fenntartásáról. (2) Az állapotváltozással járó felmérési, vizsgálati, kutatási munkák elvégzését követıen az eredeti állapotot vissza kell állítani, kivéve, ha a kutatást a régészeti emlék bemutatása követi. A régészeti feltárást követı visszaállítás célja, hogy a feltárás után ne maradjon a terület és a feltárt emlék védelem nélkül. A feltárás befejezésével egyidejőleg gondoskodni kell a védelemrıl is. Lényegi szempont az élet- és balesetveszély-elhárítás, továbbá - ha a régészeti emlék bemutatását nem teszi semmi szükségessé, és teljes feltárás történt - a terület használatba való visszaadása. (3) A régészeti emlékek megırzésérıl - a feltárás eredményének, a terület adottságainak, illetıleg a tervezett fejlesztés, beruházás mőszaki tartalmának ismeretében - külön jogszabályban meghatározott esetekben a hatóság az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól eltérıen is rendelkezhet.

14 2. Fejezet MŐEMLÉKVÉDELEM ÁLTALÁNOS FELADATOK 28. A mőemlékvédelem feladata: a) a mőemléki értékek felkutatása, tudományos kutatása, értékelése és számba vétele, dokumentálása, nyilvántartása, védetté nyilvánítása és a védendı mőemléki területek meghatározása, b) a mőemlékek és környezetük fenntartása, helyreállítása, védelme, valamint eszmei értékükkel összhangban álló hasznosításuk biztosítása, c) a mőemléki szempontból védett területek fenntartását, fejlesztését és az értékvédelmét szolgáló kezelése összhangjának megteremtése, d) tudományos alapkutatások és kutatások, oktatás, ismeretterjesztés. Az értékvédelmi indíttatású szabályozás mőemlékvédelemre vonatkozó általános céljait deklarálja ez a paragrafus. VÉDETTÉ NYILVÁNÍTÁS 29. (1) A mőemléki értékek védetté nyilvánítása a hatóságnál kezdeményezhetı. (2) A védetté nyilvánítás elıkészítését a hatóság folytatja le, ennek során értesíti: a) a védelemre javasolt ingatlan tulajdonosát; b) a területen található közmővek és egyéb létesítmények tulajdonosait; c) az ingatlan fekvése szerinti települési és megyei (fıvárosi) önkormányzatot; d) az illetékes építésügyi hatóságot; e) más jogszabály alapján is védett vagy védendı érték esetében a hatáskörrel bíró illetékes hatóságot (pl. a természetvédelmi hatóságot); f) a védetté nyilvánítás kezdeményezıjét. (3) A védelem alá vonni tervezett mőemléki jelentıségő területen és mőemléki környezetben álló ingatlanok tulajdonosait a védetté nyilvánítás elıkészítésének megindításáról a hatóság megkeresésére az érintett ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat a helyben szokásos módon (hirdetmény útján) értesíti. Elıvédelem 30. (1) A hatóság az általa meghatározott mőemléki értékeket elıvédelem céljából listára veszi. A listára vételre a mőemlékek e törvényben elıírt tudományos felkutatási, feltárási, számbavételi kötelezettségének teljesítését szolgáló munkálatok alapján, az együttmőködésre vonatkozó rendelkezések betartásával kerül sor. (2) A hatóság a listára vételrıl határozatot hoz, amelyet megküld a 29. (2) bekezdésében megjelölteknek. (3) A listára vett mőemléki értéken tervezett a) építési engedélyköteles, b) telekhasznosítási és telekalakítási célú, valamint c) a hatóság a listára vételrıl szóló határozatában meghatározott beavatkozást annak megkezdése elıtt 90 nappal a hatóságnál be kell jelenteni. (4) Azonnali beavatkozást igénylı helyzetekben, különösen az élet- és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztetı esetekben, a beavatkozást a veszély elhárítását követıen haladéktalanul be kell jelenteni. (5) A hatóság a bejelentés alapján intézkedik a mőemléki érték: a) ideiglenes védelem alá helyezésérıl, vagy b) a listáról való törlésérıl. A listára vételrıl, illetve a listáról való törlésrıl szóló határozat bírósági felülvizsgálatának nincs helye. A mőemlékek védetté nyilvánítása tekintetében a törvény az eddig hatályoshoz viszonyítva két lényeges változtatást tesz: A védetté nyilvánítási eljárást a hatósági feladatok közül kiemeli, és - a mőemlékvédelmi munka szakmai logikájához igazodva - a mőemlékvédelem általános feladatai közé sorolja. A mőemlékvédelem ugyanis - a 28. -ból is kitőnıen - két nagy feladatkörbıl tevıdik össze: a mőemléki értékek megállapításából, és a

15 mőemléki érték fennmaradásának biztosításából. A védetté nyilvánítás a mőemléki érték megállapítását célzó szakmai feladatsor utolsó fázisa, amelyben a tudományos kutatás és összehasonlító értékelés alapján megállapítást nyer, hogy a szóban forgó mőemléki érték országos jelentıséggel bír, és ezért védetté nyilvánítása indokolt. Ennélfogva helye a mőemlékvédelem általános, nem pedig hatósági feladatai között van, mivel utóbbi a védett értékek fennmaradásának biztosítását hivatott ellátni. Új elemként bevezeti a listás védelem fogalmát. A listás védelem bevezetése egyik eszköze azon célkitőzés megvalósításának, hogy a mőemléki értékek minél tágabb köre legyen - a fennmaradás biztosítása érdekében - a mőemlékvédelem látókörében. (A másik eszköz a helyi védelem központi nyilvántartása, amelyrıl a törvény 93. -a rendelkezik.) A listás védelem közvetlen célja, hogy a veszélyeztetett mőemlékállománynak fennmaradási esélyt biztosítson. A jelenleg hatályos törvény erre csak az ideiglenes védettség lehetıségét nyújtja, amely csak egyegy mőemlék esetében és krízishelyzetben alkalmazható eljárás. A listás védelemmel mód nyílik arra, hogy veszélyeztetett mőemlékcsoportokat (pl. a közelmúlt építészeti öröksége, potenciális ipari mőemlékek) egyszerősített eljárással gyorsan védelemben lehessen részesíteni. Olyan hatásos értékvédelmi eszköz, ami egyúttal csökkenti az ideiglenes védelem kimondásából adódó konfliktusos helyzetek számát. Ugyanakkor elengedhetetlen értékvédelmi eszköz is, mivel a teljes mőemléki értékfeltárás Magyarországon több évtizedes munkát igényel, s a napról-napra változó gazdasági-társadalmi környezetben a jelenlegi törvény adta keretek között az egyre növekvı építési kedvvel nem lenne képes lépést tartani. Az ideiglenes védettség 31. (1) A hatóság: a) a mőemléki védelemre javasolt ingatlant (területet), illetve a listára vett mőemléki értéket a védetté nyilvánítás elıkészítésének megindításával egyidejőleg, vagy b) ha a mőemléki értéket megsemmisülés vagy értékeinek eltőnése fenyegeti, soron kívül legfeljebb egyéves idıtartamra ideiglenes védelem alá helyezheti, és a határozat fellebbezésre tekintet nélküli végrehajtását rendelheti el. (2) Az ideiglenes védelem indokolt esetben egyszer és legfeljebb további egy évre meghosszabbítható. (3) Az ideiglenes védelem alatt álló ingatlanokra - a 44. (1) bekezdésének b) pontja és a 67. (1) bekezdésének a) és b) pontjai, valamint a 68. kivételével - a mőemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. (4) Az ideiglenes védelem megszőnik a határozatban megjelölt idıtartam elteltével, illetve a védetté nyilvánításról szóló rendelet hatálybalépésével. (5) Ha a hatóság a védetté nyilvánítás elıkészítése során megállapítja, hogy a védetté nyilvánítás nem indokolt, az ideiglenes védettséget meg kell szüntetni. Az ideiglenes védettség elrendelésérıl és megszüntetésérıl a 29. (2) bekezdésében felsoroltakat értesíteni kell. Az ideiglenes védelem a veszélyhelyzetbe került örökségi elemek megóvásának egyik leghatásosabb, mással nem helyettesíthetı eszköze. Mivel az intézmény természeténél fogva csaknem minden esetben vitatott helyzetben kerül sor ennek az eszköznek az alkalmazására, a korábbi alkalmazási tapasztalatok alapján szükségesnek bizonyult a jogintézmény tartalmának egyértelmő meghatározása, egyszerre szolgálva ezáltal az örökségi értékek védelmét, és növelve a jogbiztonságot. A törvény ugyanakkor világossá teszi, hogy az ideiglenes védelem fennállása csak a szóban forgó mőemléki érték állagának megırzését, illetve az állagromlás megelızését szolgáló munkálatok (azaz legfeljebb a legsürgısebb állagvédelmi és szerkezethelyreállítási munkák) elvégzésére kötelezheti a tulajdonost, az ideiglenes védelem nem teszi lehetıvé a hatóság számára a teljes körő helyreállítás kikényszerítését. A védettség létrejötte 32. A mőemléki értékeket a miniszter a hatóság elıterjesztése alapján rendeletben nyilvánítja védetté. A rendeletnek tartalmaznia kell: a) a védetté nyilvánítás tényét, b) a védetté nyilvánított mőemléki értékeket, a védelem célját, c) a védelem fajtáját (mőemlék, védett mőemléki terület), d) az egyedileg védett ingatlanra (ingatlanrészre) vonatkozó, elıvásárlási joggal kapcsolatos rendelkezést, e) a mőemléknek a mőemlékvédelmi bírság szerinti számítási kategóriájába sorolását,

16 f) a mőemlék ingatlan (ingatlanrész) és a mőemléki terület meghatározását, az azonosításához szükséges helyrajzi adatokkal. 33. Egyes jelentıs történeti és kulturális értékő, illetve veszélyeztetett helyzető mőemlékek és mőemlékegyüttesek fokozott védelmét biztosítani kell. Ezek közül az e törvény mellékletében egyedileg meghatározott mőemlékeket, illetve mőemlékegyütteseket kizárólagos állami tulajdonban kell tartani. Amennyiben tulajdonjoguk az ingatlan-nyilvántartásban nem az állam javára van bejegyezve, és az nem az ingatlan-nyilvántartás hiányosságának vagy jogszabálysértésnek az eredménye, a tulajdonjogot az állam javára meg kell szerezni. 34. A mőemléket, valamint indokolt esetben fontosabb megközelítési pontjain a védett területet a hatóság a jellemzı adatokat ismertetı Mőemlék feliratú táblával jelöli meg. A védettség megszüntetése 35. (1) A védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a) a védetté nyilvánított mőemlék megsemmisült, vagy b) a mőemléki jelentıségő terület, illetve a mőemlék a védelem alapját képezı értékeit helyreállíthatatlanul elvesztette, c) a védelem tárgya a mőemlék szakmai ismérveinek nem felel meg. (2) A védettség megszüntetésére irányuló eljárás esetén a védetté nyilvánításra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelıen alkalmazni. Indokolt esetben a Hivatal legfeljebb egy éves idıtartamra ideiglenes védettséget mondhat ki egy ingatlanra vagy területre, és e határozatának azonnali végrehajtását rendelheti el. Ez egy esetben egy évre meghosszabbítható. Az ideiglenes védelem indokoltságát adhatja, ha megsemmisülés vagy értékvesztés fenyeget. Az ideiglenes védettség megszőnik akkor, ha védettség jön létre, vagy annak okai megszőnnek. Védetté nyilvánítani miniszteri rendeletben lehet mőemléki értéket. E törvény melléklete felsorolja azokat a kiemelt védettségő mőemlékeket vagy mőemlékegyütteseket, amelyeknek kizárólagos állami tulajdonba kerülése vagy maradása e törvény erejénél fogva megtörténik. Megszőnik a védettség, ha a mőemlék megsemmisül, vagy a védelem alapját képezı értékeit véglegesen elvesztette, vagy szakmailag nem indokolt a védelem alatt tartása. A MŐEMLÉKVÉDELEM SAJÁTOS TÁRGYAI Történeti kertek 36. (1) A történeti kert történeti vagy mővészeti értékkel bíró, önállóan vagy más mőemlékhez kapcsolódóan, illetve a történeti településszerkezet részeként megjelenı kertépítészeti alkotás, zöldfelület, illetıleg park. (2) A kiemelkedı jelentıségő történeti kert mőemlékké nyilvánítható. (3) A történeti kertet lehetıleg eredeti rendeltetésének megfelelıen, teljes eredeti területére kiterjedıen kell védelem alá helyezni. Temetık és temetkezési emlékhelyek 37. (1) Mőemléki védelemben kell részesíteni azokat a temetıket és temetkezési emlékhelyeket vagy a temetıknek azokat a részeit, amelyek mőemléki értékei a magyar történelem, a vallás, a kultúra és mővészet sajátos kifejezıi, illetve emlékei. (2) Mőemléki védelemben részesíthetı: a) a temetı egész területe; b) a temetı körülhatárolt területrésze; c) a síremlék, síremlékcsoportok, sírépítmények; d) a temetı egyéb építménye, tartozéka, illetve eleme. (3) Mőemléki védelem alatt álló temetı, temetkezési emlékhely, illetve azok részei felszámolására engedély nem adható. Mőemléki területek

17 38. Történeti tájként kell mőemléki védelemben részesíteni az ember és a természet együttes munkájának eredményeként létrejött olyan kulturális (történeti, mőemléki, mővészeti, tudományos, mőszaki stb.) szempontból jelentıs, részlegesen beépített területet, amely jellegzetessége, egységessége révén topográfiailag körülhatárolható egységet alkot. 39. (1) Mőemléki jelentıségő területként kell védeni a település azon részét, amelynek a jellegzetes, történelmileg kialakult szerkezete, beépítésének módja, összképe, a tájjal való kapcsolata, terei és utcaképei, építményeinek együttese összefüggı rendszert alkotva - mőemléki védelemre érdemes módon - fejezi ki az azt létrehozó közösség építészeti kultúráját. (2) Ha a települési önkormányzat rendeletével jóváhagyott helyi építési szabályzattal vagy szabályozási tervvel (a fıváros esetében szabályozási kerettervvel) érintett terület utóbb válik mőemléki jelentıségő területté, úgy a védettséget kihirdetı miniszteri rendelet hatálybalépésétıl számított 6 hónapon belül a helyi építési szabályzatban, szabályozási tervben (a fıváros esetében szabályozási kerettervben) a védettség tartalmának megfelelı változtatásokat át kell vezetni. 40. A védetté nyilvánított mőemlékkel vagy mőemléki jelentıségő területtel közvetlenül határos ingatlanok, a közterületrészek és a közterületrészekkel határos ingatlanok mőemléki környezetnek minısülnek. A védetté nyilvánításról szóló rendelet sajátos viszonyok esetén ettıl eltérıen is kijelölheti a mőemléki környezetet. A mőemlékvédelem sajátos tárgyai tekintetében a törvény a hatályos mőemléki törvényhez képest szerkezeti és tartalmi változtatást is eszközöl. Szerkezeti változást jelent, hogy a mőemlékvédelem sajátos tárgyai közé sorolja a védett területeket, amit az indokol, hogy valamennyi sajátos tárgy közös tulajdonsága, hogy a védelem területre vonatkozik. Tartalmi változás, hogy a romemlékek a mőemlékvédelem hatáskörébıl átkerülnek régészeti hatáskörbe. Új tartalmi elem a védett mőemléki területek körében a történeti táj (38. ) fogalmának a megjelenése. A történeti táj az örökségvédelmen belül új kategória, melyet az Európa Tanács 121. sz. az Európai Építészeti Örökség Védelmérıl szóló (ún. Granadai egyezmény 1985, hazai csatlakozás éve 1991) egyezménye ajánlja. A történeti táj a mőemlékvédelem körébe tartozik, mivel olyan beépített területeket érint, ahol az ember alkotta ingatlan elemek vagy azok egy része általában önmagában is mőemléki értéket képvisel, de ennek hiányában mőemléki érték adódhat kizárólag a beépítés és a környezet együtthatásából is. A mőemléki érték mindkét esetben csak a környezet kontextusában jelenik meg, és csak a teljes terület védelmével tartható fenn. 40/A. A mőemlékvédelem sajátos tárgyai körében védelem alatt álló valamennyi ingatlan esetében biztosítani kell az építészeti, városépítészeti, valamint egyéb környezeti, természeti értékek fenntartható használatát és a hagyományos tájhasználat megırzését. A törvény több ponton módosítja a mőemlékvédelem sajátos tárgyaira vonatkozó elıírásokat is, mely alatt egyrészt az építményekhez hasonló egyedi védelem alá kerülı történeti kerteket, a temetıket/temetkezési helyeket érti, másrészt ide tartoznak a mőemléki terület mint győjtıfogalom alatt szereplı nem egyedileg védett értékek, úgymint a történeti tájak, a mőemléki jelentıségő területek, a mőemléki környezetek. A mőemléki értékek egyik kevéssé ismert területén - a történeti kertekre vonatkozóan - pontosítja a hatályos szabályozást az egyértelmő alkalmazhatóság érdekében. A történeti kertek belsı adottságaiból (mint például: élı alkotóelemek, nagy kiterjedés, változatos funkcionális részek), valamint sorsukból fakadó sajátosságaiból következı tényezık szabályozása az eredményes megóvásuk záloga. A törvény kiegészített szabályozási tartalommal - amely a meglévı normaszövegnél jobban igazodik az évi XLIII. törvény fogalomhasználatához is - a temetık mőemléki értékeinek teljességére (így a temetı egyéb építményeire, tartozékaira, illetve elemeire) vonatkozóan rögzíti a védelem lehetıségét. A Kötv. a mőemléki jelentıségő területek kapcsán gyakorlatilag annak meghatározását tartalmazta. A törvény - annak kiegészítéseként - ugyanakkor megteremti az általános közérdekbıl megvalósuló értékvédelem és a helyi szabályozás összhangba hozásának lehetıségét, illetve hatékony eszközét. A területi védelem világszerte erısödı tendenciáit figyelembe véve, a fenntartható és integrált szemlélető, az értékvédelemmel összhangba hozott fejlesztés alapjainak - hiányt pótló - kodifikálása elengedhetetlenül szükséges. Ez a megközelítés vonatkozik a mőemlékvédelem sajátos tárgyai -ként felsorolt védelmi kategóriákra. (Kötv. 40/A. ). A MŐEMLÉKEK FENNTARTÁSA ÉS HASZNÁLATA A mőemlékek fenntartása

18 41. (1) A mőemlék fenntartásáról, jó karban tartásáról a mőemlék tulajdonosa, vagyonkezelıje, illetve a tulajdonosi jogok gyakorlója, továbbá az egyes állami tulajdonban lévı vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló évi XXXIII. törvényben meghatározott ingyenes használója (a továbbiakban együtt: tulajdonos) e törvény szerint köteles gondoskodni. (2) A mőemlékeket épségben, jellegük megváltoztatása nélkül kell fenntartani. A fenntartási, jó karban tartási kötelezettség a mőemlékek esetében a rendeltetésszerő használathoz szükséges mőszaki állapot fenntartásán túlmenıen kiterjed az azok sajátos értékeit képezı építészeti, képzı- és iparmővészeti, valamint kertépítészeti alkotórészeire és tartozékaira, felszerelési tárgyaira. 42. (1) Ha a mőemlék tulajdonosának személye, lakóhelye, tartózkodási helye ismeretlen, a mőemlék fenntartásáról - a tulajdonos költségére - a hatóság gondoskodik. (2) Az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha a mőemléki védettség alatt álló ingatlan tulajdonjogával összefüggésben per van folyamatban, és e miatt a mőemléket érintı, halaszthatatlan munkálatok elvégzése késedelemmel járhat. A fenntartás alapkötelezettsége - összhangban az épített környezet elemeinek fenntartására vonatkozó általános szabályozással, a korábban érvényben volt szabályozással, illetve az általános európai gyakorlattal - a mőemlék tulajdonosára hárul. A fenntartási kötelezettség - a mőemléki értékek sajátosságaiból következıen - a törvényben megfogalmazott teljes komplexitással érvényesítendı. Nem minden esetben lehet megelégedni a meglévı állapot fenntartásával, a mőemlékek védelmének lényeges eleme a mőemléki értékek érvényesülése is. A mőemlékek használata 43. (1) A mőemlékeket a mőemléki értékükhöz, jellegükhöz, történelmi jelentıségükhöz méltóan, a védett értékek veszélyeztetését kizáró módon kell használni, illetve hasznosítani. (2) A mőemlékek helyreállítása és használata során törekedni kell a történetileg összetartozó ingatlanokat, ingatlanrészeket egyesítı megoldásokra, továbbá a korábban - az eredeti mőemléki érték csorbításával - eltávolított, fellelhetı és azonosítható alkotórészek, tartozékok és berendezési tárgyak visszahelyezésére. (3) A mőemléki környezet területén minden változtatást, beavatkozást a mőemlék városképi, illetıleg tájképi megjelenésének és értékei érvényesülésének kell alárendelni. A mőemlékek használatának szabályai a jelenlegi szabályozáshoz hasonló határozottsággal és teljességre törekedve fogalmazzák meg az eredeti, illetve hagyományos eszmei jelentéstartalom és rendeltetés érvényre juttatásának követelményét. 44. (1) Mőemlék bármely jogcímen való átruházásához, megterheléséhez, továbbá a vagyonkezelı kijelöléséhez vagy megváltoztatásához, illetve bármely jogügylethez, amelynek következtében az állam vagy önkormányzat tulajdonjoga megszőnik a mőemlék felett a) a miniszter jóváhagyása szükséges, ha a mőemlék az állam tulajdonában van; b) a hatóság jóváhagyása szükséges, ha a mőemlék az egyes állami tulajdonban lévı vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján került önkormányzati tulajdonba, kivéve ha a hatóság a társasházzá alakításhoz korábban hozzájárult. (2) A hatóság jóváhagyása szükséges: a) mőemlék épület társasházzá alakításához; b) mőemlék ingatlant terhelı használati (szolgalmi) jog alapításához. (3) Jóváhagyás hiányában a jogügylet érvénytelen. (4) Amennyiben a mőemlék - az egyes állami tulajdonban lévı vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján - az állami tulajdon fenntartása mellett az önkormányzat ingyenes használatába került, a fenti törvény 27. (4) bekezdésében foglalt körülmények megváltozása, illetve az ott megadott feltételek nem teljesítése esetén a miniszter - a hatóság vagy az állami tulajdonú mőemlékek kezelésére kijelölt központi szervezet kezdeményezése alapján - jogosult az ingyenes használati jog felülvizsgálatára, illetve megvonására. A törvény korszerősíti az eljárást, csak ott hagyja a miniszteri jogkörét meg, ahol ezt az államháztartási törvény kifejezetten elıírja, a többi esetben leadja a jogkört a Hivatalhoz, amely a miniszter számára ügydarabonként eddig is szakmai javaslatot dolgozott ki. 45. (1) A mőemlék egésze nem bontható le. (2) A mőemlék részleges bontása akkor engedélyezhetı, ha a) a mőemlék egyes részeinek, illetıleg szerkezeti elemeinek megmentése céljából szükséges,

19 b) a mőemlék helyreállításával kapcsolatban korábbi és jelentıs építési korszak maradványának bemutatását, vagy a mőemlék hiteles állapotát eltorzító idegen részek eltávolítását, illetve a mőszaki állagbiztosítás vagy életveszélyelhárítás érdekében szükséges elkerülhetetlen beavatkozásokat célozza, vagy c) mőemléken vagy mőemléki területen utólag létesített, mőemléki értékkel nem bíró építmény eltávolítását, vagy terepszint megváltoztatását célozza, d) a beavatkozás a mőemlék használata érdekében, a védetté nyilvánítást megalapozó mőemléki értékek sérelme nélkül megvalósítható. (3) Mőemlék ingatlanon telekalakítás - külön jogszabályban meghatározottak szerint - akkor engedélyezhetı, ha azzal a védett érték nem sérül. 3. Fejezet A KULTURÁLIS JAVAK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Általános védelem 46. E törvény alapján a muzeális intézményekben, a levéltárakban, a közgyőjteményként mőködı kép- és hangarchívumokban - valamint a könyvtárakban muzeális dokumentumként - ırzött kulturális javak védettnek minısülnek. 46/A. A 46. -ban meghatározott kulturális javak védelmét szolgáló tevékenységekre, kezelési és nyilvántartási feladatokra, azok ágazati, valamint szakfelügyeletére külön jogszabályok vonatkoznak. A kulturális javak védetté nyilvánítása 47. (1) A kulturális örökség - a 46. hatálya alá nem tartozó - pótolhatatlan és kiemelkedı jelentıségő javait, győjteményeit, azok megırzése érdekében a hatóság védetté nyilvánítja. (2) Nem lehet védetté nyilvánítani az a) alkotójuk tulajdonában levı, b) az országba visszaviteli kötelezettséggel (kiállítás, tudományos vizsgálat stb. céljából) behozott, valamint c) az Ltv ának (2) bekezdésében felsorolt, d) 50 évnél nem régebben az ország területére került, magyar kultúrtörténeti vonatkozással nem rendelkezı kulturális javakat. A muzeális győjteményekben ırzött kulturális javak védelmét az ezekre az intézményekre vonatkozó elıírások biztosítják, a védetté nyilvánítás olyan kulturális javakra vonatkozik, amelyeket nem szakmai szabályok betartására kötelezett intézményekben ıriznek. A védetté nyilvánítás az örökségvédelmi hivatal által meghozott határozat alapján történik, melyeket a hivatal központilag nyilvántart. A védett kulturális javak jegyzéke nyilvános. Az alkotójuk tulajdonában lévı kulturális javak a szerzıi jogi törvény szabályozására tekintettel nem nyilváníthatók védetté. 48. (1) A kulturális javak védetté nyilvánítására irányuló eljárást a hatóság indítja. (2) Az eljárás alá vont kulturális javak e törvény erejénél fogva ideiglenesen védettek, rájuk a védetté nyilvánított kulturális javakra vonatkozó elıírásokat kell alkalmazni. Az ideiglenes védettség az eljárás jogerıs befejezéséig áll fenn. Az eljárás azért indul hivatalból, hogy csak a valóban indokolt esetben folytassák le. Az eljárásba bevont kulturális tárgyra ugyanis a védetté nyilvánított kulturális javakra vonatkozó elıírásokat kell alkalmazni. Erre pedig azért van szükség, mert a védetté nyilvánítás jogerıre emelkedése hosszabb idıt vehet igénybe, fontos, hogy az eljárásba bevont tárgyat addig is az országban tartsuk és épségét megóvjuk. 49. A védetté nyilvánító határozat az államigazgatási határozatokra vonatkozó általános elıírásokon kívül tartalmazza: a) a védetté nyilvánított kulturális javak azonosításra alkalmas leírását, védetté nyilvánított győjtemény esetén a tárgyak leltárjegyzékét; b) a tulajdonos nevét és címét; c) a védetté nyilvánított kulturális javak, győjtemények ırzésének helyét;

20 d) a védettséggel kapcsolatban a védetté nyilvánított kulturális javak (győjtemény) elhelyezésével, ırzésével és kezelésével kapcsolatos feltételeket; e) a kulturális javak örökségvédelmi bírságolási kategóriába történı besorolását. Az évi CXL. törvényben nem szerepel az, hogy az általános elıírásokon kívül mit tartalmazzon a védetté nyilvánító határozat. Ezt azért fontos törvényben kimondani, mert az ezekben az adatokban bekövetkezett változásokra vonatkozóan bejelentési kötelezettsége van a kulturális tárgy tulajdonosának, melynek elmulasztása szankciókat von maga után. Védetté nyilvánított kulturális javak védettségének megszüntetése 50. A hatóság a kulturális javak védettségét megszünteti, ha a) a védetté nyilvánítás indokai nem állnak fenn; b) a védett győjteménybıl vagy tárgyegyüttesbıl kikerült tárgy esetében akkor, ha annak egyedi jelentısége a védettség fenntartását nem indokolja; c) a tárgy megsemmisült. A Hivatal a védettség megszüntetését is szakértıi vélemény alapján mondja ki. A védetté nyilvánított kulturális javakkal kapcsolatos különleges elıírások 51. (1) Védetté nyilvánított kulturális javak tulajdonjogát átruházni csak írásbeli szerzıdés alapján lehet. (2) Védetté nyilvánított győjteményhez tartozó tárgy vagy védetté nyilvánított tárgyegyüttes bármely darabjának elidegenítéséhez vagy ırzési helyének 90 napot meghaladó megváltoztatásához a hatóság elızetes hozzájárulása szükséges. (3) Védetté nyilvánított kulturális javak bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárás során történt zár alá vételérıl (foglalás, bőnügyi zárlat stb.), valamint a tárgy tulajdonjogát érintı egyéb körülményekrıl (zálogszerzıdés, öröklési szerzıdés stb.) a hatóságot értesíteni kell. (4) Ellenérték mellett történı tulajdonátruházás esetén az államot elıvásárlási jog illeti meg. Az állam elıvásárlási jogát a hatóságon keresztül gyakorolja. A Hivatal védetté nyilváníthat győjteményt, mint egységes egészet. A védettség a győjtemény minden egyes darabjára kiterjed. A védett győjteményhez tartozó tárgy bármilyen módon történı elidegenítése csak a Hivatal elızetes hozzájárulásával lehetséges. A Hivatal szakértıi vélemény alapján dönt az elidegenítés engedélyezésérıl. Joga van az ez irányú kérelmet elutasítani, ha az elidegenítés a védett győjteményt jelentısen csorbítaná, illetve a védelem indoka jelentısen csökkenne vagy megszőnne. A Hivatal védetté nyilváníthat kulturális tárgyegyüttest, mint egységes egészet. A védettség a tárgyegyüttes minden egyes darabjára, illetve elemére kiterjed. A védetté nyilvánított tárgyegyüttes bármelyik darabja csak a Hivatal elızetes hozzájárulásával idegeníthetı el. A fizikailag egybeépített vagy egymáshoz kapcsolódó darabokról, ill. elemekbıl álló tárgyegyüttes nem bontható meg, annak darabja nem idegeníthetık el. A más jellegő tárgyegyüttesbıl történı elidegenítést a Hivatal megtilthatja, ha az elidegenítéssel a védettség indoka jelentısen csökkenne vagy megszőnne. A Hivatal dönt arról is, ha az elidegeníthetı tárgy védettsége megszőnik vagy a tárgy egyedileg védett marad. 52. (1) A védetté nyilvánított kulturális javak tulajdonosa (birtokosa) köteles a javakat épségben fenntartani, ırzésükrıl, szakszerő kezelésükrıl és megóvásukról gondoskodni. (2) A védetté nyilvánított kulturális javakat, illetıleg a védetté nyilvánító határozatban foglaltak betartását a hatóság a tárgy ırzési helyén jogosult ellenırizni. (3) A védetté nyilvánított kulturális javakkal kapcsolatos - a 49. b), c) pontjában meghatározott - adatokban bekövetkezett változásokat a tulajdonos (birtokos) haladéktalanul, de legkésıbb a tudomására jutástól számított 8 napon belül köteles bejelenteni a hatóságnak. (4) A védetté nyilvánított kulturális javak kereskedelmi forgalomban - így különösen árverésen - történı átruházása esetén a (3) bekezdés szerinti bejelentésre a kereskedı és a tulajdonos is köteles. Ez a rendelkezés irányadó abban az esetben is, ha a védettség ténye késıbb jut a tulajdonos (birtokos) tudomására. 53. A védetté nyilvánított kulturális javak tulajdonosait kötelezettségeikre tekintettel a külön jogszabályban meghatározott támogatások és kedvezmények illetik meg. A kedvezmények lehetnek természetbeni vagy pénzbeli juttatások, melyeket a kulturális tárca költségvetésében lehet tervezni: pl. restaurálás támogatása, kiállítás rendezésének, katalógus kiadásának