229 XV. A HANGYÁKRÓL.
|
|
- Sarolta Farkas
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 229 XV. A HANGYÁKRÓL. (I.) A társaságban élő rovarok között a méhel^ után a hangyák bizonyára a legérdekesebbek közé tartoznak. Különféle életmódjok, eltérő szokásaik, jó és rósz tulajdonaik, vendégszer e- tetök, közmondássá vált szorgalmuk, kitartásuk, fürgeségök, tartózkodási helyeik, müépítési ösztönük, és némely fajok szolgatartási ösztöne, mind meg annyi körülmények, melyek által méltán m agukra vonják a figyelmet. A hangyák a fulánkkal ellátott hártyaröpüek rendje egyik tekintélyes családjának tagjai. Társaságuk folytontartó, mint a méheké, s nem egynyári, mint a poszméheké és a társas darázsoké. Telepeik vagyis bolyaik rendesen csak a hibásan nemetleneknek elnevezett dolgozókból, azaz munkásokból állanak, melyek a társaság zömét teszik; bizonyos időben azonban, a legtöbb fajnál leginkább a nyár vége felé, a fészekben hímeket és nőstényeket is találunk. Az Európában élő nemek között kivételesen csak egy van két fajjal (a déleuropai, s Dohrn szerint Erdélyben is tenyésző Pheidole pallidula Nyl. és a spanyolországi Pheidole pusilla Heer), hol az említett három rendbeliek m ellett a társaságban még védőket is találunk, miként a melegebb tartományokban lakó s szerfölött pusztító voltukról ismeretes termitáknál. A hangyák teste könnyen szétszedhető részekből áll, ezek: a fej, törj, potroh és a lá b a k ; a hímeknél és nőstényeknél azonfölül még a szárnyak. A dolgozók és a védők az ivariaktól az által különböznek, hogy szárnyaik soha sincsenek. A védők a dolgozóktól jobbára csak erősebb voltuk, nagyobb fejők s némileg rágonyaik szerkezete által térnek el. A szárnyas nőstények szárnyaikat a nászrepülés után csakhamar elhullatják, vagy pedig azokat a fészekbe történt visszatértük után maguk a dolgozók rágják le. De még ekkor is könnyű őket a dolgozóktól megkülönböztetni, mert volt szárnyaik tövének alapja később is meglátszik. A hímeket a nőstényektől főleg az által lehet fölismerni, hogy potrohúk egy szelvénynyel s csápjok egy ízzel több darabból áll, fejők kisebb, vékonyabb, lábaik hosszabbak, rágonyuk keskenyebb és szárnyaikat önmaguktól soha el nem hullatják. E gy századdal ezelőtt még mindenki azt hitte, hogy a dolgozók ivartalanok. De a jelen század kezdetén egy hírneves genfi természetbúvár leányának, a szellemes Jurine kisasszonynak sikerült bebizonyítani azt, mit már Aristoteles is gyanított, hogy a.
2 230 MOCSÁRY SÁNDOR hangyáknál ép úgy, miként a méheknél, a dolgozók nem egyebek mint tökéletlenül fejlődött nőstények, melyeknek durványos ivarszerveik Lespés megfigyelései szerint a különféle fajoknál igen különbözőleg vannak kifejlődve. S valóban H u bér, a hangyák életkörülményeinek szorgalmas tanúlmányozója, nem egyszer látott hímet dolgozóval párosodva, mely után ez utóbbiak csakhamar elhaltak. Valóságos termékenyítés azonban, a dolgozók nemi részeinek tökéletlensége miatt, létre alig jöhet; s azért, ha a dolgozók által rakott petékből álczák kelnek k i : igen hihető, hogy ezek termékenyítés nélkül, tehát szűznemzés i parthenogenesis) útján keletkeztek. Nem kevésbbé érdekes továbbá tudni, hogy néhány Myrmica és Formica fajnak kétféle dolgozói vannak, melyek egymástól néha lényegesen is különböznek. íg y a Cataglyphis bombycina Rog. és Eciton hamata F. fajoknál a dolgozók egy részének háromszögű, széles, a másik résznek pedig sarlóidomú rágonya van.* S míg- a csak egyforma dolgozókból álló telepek lakói hová a legtöbb belföldi faj tartozik nagyságra nézve egymás közt csak igen kevés különbséget m u tatnak: addig vannak telepek különféle dolgozókból (Formica rufa, pratensis, exsecta.) melynek egyénei jobbára egyenlő nagyságúak ugyan, de közöttük mégis néhány kisebbek, csinosabbak is találtatnak. Ezen kisebbek petefészkei legkevesebb 3, néha 4 vagy 5 tömlőből állanak ; a nagyobbaknál ellenben ilyen 4 6 van jelen. A Formica sanguinea többnyire igen népes telepe csak kevés, egymástól különböző dolgozókból áll s azonfölül még néhány kisebbekből, melyek szintén dolgoznak. A nagyobbak petefészékében 4 6, a kissebbeknél 3 4 tömlő van. Az A phaenogaster structornál ezen fokozatok már átmenetet képeznek egymásba, m ert bár a nagyobbak tetemes nagyságú fejők által tűnnek föl, de azért csak épen azon munkát végezik, miket a legkisebbek, s telepeiket ép oly bátran védelmezik mint amazok. Mind kettőnek ivarszervei tökéletesen egyformák : minden oldalról egy petetömlő igen kevés kifejlett petével.** (II.) A hangyák rendesen ott élnek és tartózkodnak, hol maguk és ivadékaik életének föntartására elegendő táplálékot találnak. Eledelök állati és növényi részekből, czukortartalm ú virágokból, gyümölcsökből, fák nedvéből, a levelészek és pirékek testében kiválasztott édes folyadékból áll. Telepeik helyéül különböző, tenyészésükre alkalmas helyeket * Berliner Ént. Zeit p ** Lespés: Beobachtungen über geschlechtslosen Ameisen. (Zeitschrift für die gesammten Naturwissenschaften, Jahrg )
3 A HANGYÁKRÓL. 231 szemelnek ki, a hol azután mesterséges, néha a fajt már első tekintetre jellemző építkezéseket tesznek. Némelyek a földben egym ás fölött több osztályból álló mély szobákat készítenek, miket folyosókkal, egy vagy több kijárással látnak e l ; a ki vájt földet pedig vagy a boly körül elegyengetik (Cataglyphis viatica, cursor) vagy magas kúpidomú halommá alakítják, melynek tetejét apró fa, ág, levél, fű, szalmatöredékekből fedik be, hogy a nagy forróság és nedvesség ellen óva legyenek (Formica rufa). Mások ismét vagy az odvas fákban telepednek le s annak belsejében növényrészekből, apró kövekből s földből építik föl folyósóikat és szobáikat (Lasius fuliginosus), vagy pedig a purhás fában, a levágott vagy korhadásnak indúlt törzsben rágnak ki meneteket (Camponotus ligniperdus, pubencens), vagy végre lakóhelyeiket minden nagyobbszerü építkezés nélkül a készen talált lyukakban, falak és sziklák repedéseiben, kövek között, a fák héja vagy moha alatt keresik és találják föl. A Colobopsis truncata kivételesen a tölgyfák üres gubacsaiban, a Tetramorium caespitum az utak mellett a kertekben, réteken, szántóföldeken vagy kövek alatt s a házakban üti fel tanyáját. Nem ritkán az üvegházakban még külföldi fajok is előfordúlnak, hová azok idegen földről való növényeken hozatnak be, itt azután meghonosúlnak, idegen államok polgárává lesznek. Míg az európai fajok telepei többnyire csak kisebb átmérőjű halmokból állanak, addig a forró földöv alatt a rengeteg őserdőkben vagy ember által alig lakott vidékeken vannak nagy kiterjedésű telepek is. M a 1 o n e t egy hangyabolyt említ, melyet ő Guinea erdejében 40 lépésnyi távolról látott, de a melyhez közelebb nem mehetett, mert vezetője ezt neki nem tanácsiá. Becslése szerint ez gúlaalakban lábnyi magas, s alapjánál láb átmérőjű lehetett. S t e d m a n Surinamban 6 láb magas halmon ment keresztül, mely legkevesebb 100 láb átmérőjű volt. Az A tta cephalotes, mely Brasilia és Guiana nagy részében el van terjedve, 20 négyszög lábnyi bólyokat épít. M agát a hangyát a benlakók mint nyalánkságot kedvelik, s azt étkezéseiknél sóval behintve élvezik. Ha igen sokat fognak s azokat friss állapotban meg nem emészthetik, megaszalják, és sóval meghintve későbbre elteszik.* Némelyek egy telepben számosán élnek együtt, míg másoknak az állama alig áll húsz egyénből. Ezen körülmény alkalmasint kapcsolatban van a nőstények petefészkének alkotásával s a nőstények számával. így a Colobopsis truncata telepei mintegy 40 tag ból állanak, melyeknek egy negyed része termékeny nőstény, de * Taschenberg ; Was da kriecht und fliegt! Berlin, x861,
4 332 MOCSÁRY SÁNDOR ezek csak kevés ivadéknak adnak életet, mert petefészkük csak egy tömlőből áll, legfeljebb tíz petével. Több apró Myrmicidae fajok telepeiben ellenben csak egy királyné van. A Myrmica ruginodis királynéjának 8 tömlője van mindenkor, az A tta subterranea-nak s az Aphaenogaster structor-nak pedig* 12. Minden királyné közt leg term ékenyebbek : a Lasius flavus 40, a Solenopsis fugax 50 tömlővel s mind két fajnál több nőstény él együtt ugyanegy telepben. A telepek elkészítését és kijavítását, az ivadékok ápolását s fölnevelését, a hímek és anyanőstények táplálását a dolgozók végzik, melyek a hangya-állam zömét teszik. Ezek óvják meg az álczákat és a bábokat a reájok nézve ártalmas légköri befolyásoktól, midőn a hűvös napok és éjszakák, vagy nagy forróság beálltával azokat a mélyebb fekvésű szobákba, ellenben mérsékelt meleg időben, vagy nagyobb esőzéseknél a fészek fölszine alatt levőkbe hurczolják. A telet jobbára álomban, vagy csendes szendergésben töltik. S midőn a természetnek téli, pihenő napjai már elmúltak s a jótékony nap a földre hinti aranyos sugarait s éltet lehelve a szunynyadó természetbe, új életre kelti, új munkára hívja szerves lényeit : a nagy mindenséget ekkor miriádnyi sokaságban ellepő apró állatok között a hangyák bizonyára az elsők, melyek élni sietnek. Mindenek előtt pedig a boly kijavítását eszközük, s ilyenkor, valamint később is, valódi öröm látni, miként szerzik össze az építő anyagot s a különféle tápszereket. A mire egy magában képtelen, azt közös erővel létesítik, s ügyességök és kitartásuk által mindenben czélt érnek. Egykor egy királyfi, Tamerlan mondja a keleti legenda csatát vesztve tűnődve pihene sátorában. A sátor oldalán egy hangya mászott föl, melyet a királyfi rósz kedély hangulatában onnan többször levetett, de az csakhamar ismét fölmászott. Kiváncsi volt tehát látni meddig fogja folytatni nyakasságát, s nyolczvanszor veté le egymás után, anélkül hogy a hangya kedvét vesztette volna. A királyfi kifáradva ámulattal telt el afölött, hogy egy parányi féreg rajta így kifogott; de egyszersmind a példán okulva mondá önmagában : kövessük őt, s mi is győzni fogunk! E kishangya nélkül a hires hódító Ázsia fölött az uralmat aligha elnyerendette?! Ügyességöket és tárgyismeretöket illetőleg pedig róluk egy érdekes tényt Mialaret Hippolyt beszél el. ő ugyanis búza, árpa és rozs m agvakat összekeverve tett a hangyák elé. Midőn később telepeiket fölnyitá, a m agvakat gondosan elkülönítve s különféle emeletekben elosztva találta; a búzát például a másodikban, az árpát, a harmadikban, anélkül, hogy ezek összekeverve lettek volna.* * Michelet: Das Insekt. Mit einem Vorwort von Blasius. Braunschweig, 1858.
5 A HANGYÁKRÓL. *33 (III.) Mi sem lehet érdekesebb, mint ezen nagy nép különféle szokásait, mozdúlatait és munkáit szemlélni. A dolgozók, nagyságra egymástól gyakran különbözők, két csapatra oszlanak. S míg a szállítónők a szükségesek beszerzése után látnak, addig a házi ápolónők egyedül a családi körülményeknek, a gyermekek nevelésének, ápolásának, a hímek és anyák táplálásának élnek. Szakadatlan foglalkozásban vannak, ha ugyan a folytonos mozgásból ítélni lehet, melyben a dajkák és a bölcsők vannak. Ha egy esőcsepp esik, napsugár süt, mely őket kellemetlenül érinti, mindjárt ott vannak az ápolónők, s a nagy gyermekeket, kik ép oly nehezek, mint ők maguk, emeletről emeletre a kívánt helyre czipelik. Ha aztán az álcza, melyet saját szájokból étetnek, bábbá lesz, s ezen állapotában órája eljöttékor nem bír annyi erővel, hogy bábhüvelyét áttörje, mindjárt ott terem a figyelmes virrasztónő, ki a hüvelyt neki megnyitja, kiszabadítja, ápolja, a világossághoz szoktatja, keresztül vezeti a sötét város labyrintjain, megtanítja önmagáról s másokról gondoskodni. A hangyák néha gymastikai játékokat is űznek, midőn egyik a másikon lovagol ; néha fölegyenesedve kettenként egymással viaskodnak, az egyik lábainál vagy csápjánál fogva húzza-vonja a másikat; csápjaik érintkezése által pedig beszélnek is egymással. A dolgozó vagyis munkás hangyáknak különböző szokásaik vannak. Mert míg némelyek jobbára csak a földön tartózkodnak, addig mások szívesebben másznak a fákra s növényekre, főleg a hol levelészek nagy számmal élnek, melyek fejős teheneik gyanánt tekinthetők. Csaknem minden egyes növényfajnak saját levelésze van, mely nyáron eleveneket szül, őszszel pedig petéket rak, Ezen apró, kertjeinkben a rózsán s más növényeken nagy számmal található, és értelmi tehetségre nézve a hangyáktól messze álló teremtmények, testökben bizonyos átlátszó édes nedvet választanak ki, mely mézharmat név alatt ismeretes. Ez a növények leveleit enyves boríték gyanánt fedvén, kigőzölgéseiket akadályozza s ekként okozója lesz többféle betegségeiknek. A hangyák ezzel szemben hasznos állatoknak tekintendők, minthogy ezen édes nedvet nemcsak a levelekről szedik föl, hanem a levelészeket azonfölül még meg is fejik, mert azokat csápjaikkal simogatva nedüjök kiadására ösztönzik. E tápszernek nagy fontossága van a hangyák életében, mert főleg ezzel táplálják ivadékaikat. Minthogy pedig körülbelől minden ilyféle hangyafajhak saját fajú levelésze van, ezeket ők sajátjaik gyanánt tekintik, körülöttök őröket állítanak, s mindennemű fogás által igyekeznek azoktól az idegen hangyákat, vagy más apróbb állatokat távol tartani.
6 234 m o c s á r y Sá n d o r Ha a gally, melyen a levelészek élnek, kedvező helyen van, akkor azt földsánczczal vagy más egyéb anyagokból összetákolt sövénynyel veszik körül s lakóikat argus-szemekkel őrzik. Sőt némely fajok, mint főleg a sárga hangya (Lasius flavus), mely fészkét gömbidomra leginkább a legelőkön építi, egy, a füvek gyökerén élő levelészt (Aphis radicum\ vagy még inkább annak petéit fölkeresi, föld alatti telepébe viszi, gondoskodik kiköltésökről, a kikelt alczákat és bábjaikat mint saját gyermekét ápolja, neveli s lesve várja a pillanatot, midőn majd hasznukat veheti. Ők tehát szintén más állatokat használnak fel czéljaikra, de talán mégis több kímélettel és szelídséggel mint az ember! A hangyáknak vannak jó, de vannak rósz tulajdonaik is. A mi hangyáink, minthogy a már különben is enyészetnek indúlt törzsekben laknak, legkisebb kárt sem okoznak se a növényzetnek, se az embernek. Sőt nagy menyiségü féreg és ártalmas rovar elpusztítása által az erdőtenyésztésre s mezei gazdaságra nézve hasznos tényezőknek tekintendők, a miért a hangyák s bábjaiknak elszedése sok helyen törvény által is tiltatik. R a t z e b u r g*, az erdőkben élő rovarok életkörülményeinek hírneves búvára, állítja, hogy, az oly fák, melyek alatt hangyafészek van, mentek a rovarok támadásai ellen. Mint egészségügyi őrök is figyelmet érdemelnek mert a romlásnak indúlt szerves testek enyészetét siettetik. Ez főleg a melegebb országok tartományaira nézve áll, hol a gyors rothadásnak alávetett testeket szerfölött falánk voltuknál fogva csakhamar megsemmisítik ; nélkülök, mint az utazók állítják, némely tájak az emberre nézve lakhatatlanok lennének. Minthogy azonban eleség hiánya miattt néha pár óra alatt narancsfáknak a leveleit is letarolják, s egy éj alatt egész pamut- vagy czukornádültetvényt tesznek semmivé vannak rósz tulajdonságaik is. A hangyák mint vendégszerető állatok is nevezetesek, mert telepeikben számos másrendü állat található, melyekkel baráti viszonyban és asztalközösségben élnek. Némelyek ezek közöl csupán átalakulási korszakukban (Insecta formiceticola, hangyavendégek, mint a Cetonia aurata, Clythra quadrisignata), mások ellenben csak már kifejlődött állapotukban élnek a hangyák telepeiben, vagy annak legközelebbi környékén, s a hangyák által összehordott állati s növényi maradványokkal vagy azok hulladékaival táplálkoznak (Insecta myrmecophila, hangyabarátok), vagy pedig mint kifejlett rovarok nem kizárólag csak a hangyák közt találhatók, hanem másutt is, de e hely iránti előszeretétöknél fogva, midőn közéjök vetődnek vagy fészkeikben telelnek, általuk megtüretnek * Die Forstinsecten etc. III. Theil. Berlin, 1844.
7 A HANGYÁKRÓL. 523 s baráti bánásmódban részesülnek. Legtöbb faj fordul elő mégis társaságukban a téhelyröpüek, azaz a bogarak rendjéből; ezeken kívül csak néhány faj hártya-, két- s egyenesröpü, pók és rinya. A rovarászok e körülményt jól tudván, már kora tavaszszal fölkeresik a hangyák telepeit, m elyekben aztán rendesen oly ritkább fajoknak is jutnak birtokába, milyeneket másutt hiában keresnek.* Találunk ezeken kívül telepeket különféle fajú hangyákból, azaz vegyes telepeket, melyeknek állami léte egyik vagy másik fajnak közreműködése által föltételeztetik. M egkülönböztetünk pedig e tekintetben vendéghangyákat és rablóhangyákat. A vendéghangyáknak mind a háromféle egyéneik más hangyafajok telepeiben élnek, miként a fennebb említett hangyavendégek. Ide tartozik a kis fényes hangya a Stenamma Westwoodi, mely kizárólag a Formica rufa és pratensis fészkében él. Rablóhangyáknak pedig azok neveztetnek, melyek idegen telepekből dolgozó-hangya álczákat és bábokat rabolnak, azokat fészkeikbe viszik és a kikelt dolgozókat rabszolgák gyanánt dolgoztatják. Telepeikben saját háromféle egyéneiken kívül az idegen fajból csak a rablott dolgozók fordúlnak elő, tehát hímek és nőstények nem. Dr. M ayr szerint rablóhangyák csak a Polyergus rufescens Latr. és a Strongylognathus testaceus Schck. A szolgatartás okáúl ő azt adja elő, hogy a rablók rágonyuk különös szerkezeténél fogva nem képesek építményeikben meneteket építeni, s azért ezt rabszolgáikra bízzák. Ezen adat azonban nem egészen kielégítő, mert a Formica sanguinea kétségen kívül szintén rablóhangya; ennek pedig, mint a legtöbb fajnak, széles rágonya van, fogacsolt széllel, melynek segélyévéi könnyen dolgozhat. Darwin egyik müvében** részletesen kimutatta, hogy a Formica sanguinea inkább önálló s rabszolgáitól kevésbbé függő. Lássuk egyenként : 1. A Formica sanguinea gyakori, igen elterjedt -faj. Fészkében nehány bogárvendégen kívül rendesen a Formica fusca, cunicularia és Lasius alienus dolgozói találhatók. Hogy ezen dolgozókat valóban még bábkorukban rabolja el, számos tény által van bebizonyítva. Telepében ép úgy dolgoznak m aguk' az urak mint a rablott rabszolgák, ez utóbbiak jobbára mégis inkább á telep belsejében, melyen kivül őket uraikkal együtt csak ritkán * Lásd mindezekre nézve : Beitráge zűr Kenntniss dér unter Ameisen lebenden Insekten von Friedrich Markel (Germars Zeitschrift für Entomologie Bd. III. et V ) ; Stettiner Ént. Zeit. VI. Jahrg Nr. 5 et 6, et X. Jahrg pg. 184; Bull. de la soc. entom. de Francé p. X X X V II. etc. ** A fajok eredete. Budapest, II. köt
8 236 MOCSÁRY SÁNDOR lehet látni. Darwin müvében azt mondja, hogy ** Formica sanguinea vándorlásánál egyik telepből a másikba rabszolgáit rágonya segélyével magával czipeli; Hagens megfigyelései szerint azonban a rabszolgák uraik után egymás mellett mennek. Az ok, mely miatt idegen dolgozókra szüksége van, még nincs eléggé kipuhatolva ; ez annál feltűnőbb nála, mivel ő maga is dolgozhat, s a többi, hasonló alkotású Formica fajok, nem tartanak rabszolgákat. Jobban kifejlett a szolgatartás ösztöne 2) a Polyergus rufescens-nél, az ú. n. Amazon-hangyánál, melynek egész teste barnavörös s főleg Európa déli részében a homokos talajon s hazánkban a budapesti Ráköson tenyészik. Ennek fészkében is rendesen találhatók idegen dolgozók, leginkább a Formica fusca, néha F o r mica cunicularia is. Huber Péter, Latreille s mások itt is észrevették, hogy ezeket idegen telepekből, még mint bábokat rabolja el. Telepeiben egyedül csak a rabszolgák dolgoznak ; s a mily bátrak a Polyergus dolgozói a rabszolgák elrablásában, ép oly tehetetlenek mind a háromféle egyének saját tűzhelyök körül. Hubert észleletei szerint nálok ez annyira megy, hogy rabszolgáik étetik őket, s ezektől elkülönítve éhen vesznek el. Vándorlásuknál is a Polyergus rabszolgáitól czipeltetik más telepbe, s átalában, úgy látszik, a rabszolgák urai a telepnek s az urak rabszolgáiktól függenek. Vegyes telepü hangya 3) a Strongylognathus testaceus is, melyet eddig Európának csak némely részében vettek észre ; hazánk bán a budai Kecskehegyen. Igen hasonló a Tetramorium caespitumhoz, melynek dolgozóival együtt él. Telepében minden munkát ez utóbbiak végeznek s ápolják a fiatal nemzedéket, úgy hogy azt lehet vélni, hogy a Tetr. caespitum telepe áll előttünk, s csak tüzetesebb vizsgálódásnál lehet észrevenni egyes kisebb dolgozókat a Strongylognathus-ból. Eddig azt hitték, hogy ez is rabolja az idegen dolgozókat, ép úgy, mint a Polyergus, s itt is a rágony eltérő alkata vétetett a rablás alapokáúl. Hagens azonban valószínűtlennek tartja az idegen dolgozók elrablását, m ert a Tetramorium harapós hangya, és népes telepe van; a Strongylognathus ellenben bátortalannak látszik, csak kevés valódi dolgozója van, s ekként aligha van azon helyzetben, hogy a Tetramorium telepét sikerrel megtámadhatná. Sokkal valószínűbb az, hogy mivel rendesen egymás közelében tartózkodnak, telepeik kapcsolatban vannak, s a Strongylognathus a Tetramorium nagyobb telepének egy részét lakja, és pedig nem mint vendég, hanem inkább mint élődi (parasita). Vagy pedig a Strongyl. a Tetramoriumnak csak monströsis elfajulása, melynél a dolgozók nagy része a rendes alakot mégis visszanyeri.
9 A HANGYÁKRÓL A Myrmica atratula Schck., mely minden ismert hangyától az által különbözik, hogy tulajdon dolgozója nincsen ; himjeinek soha sincs kifejlett rovaralakja, mert szárnyai mindig hiányzanak, s azért a párosodás is a telepben m egy véghez. Ez is együtt él a Tetramorium caespitum dolgozóival, mely utóbbiak a telep főrészét teszik, de ezek szárnyas nem béliéi nem fordúlnak elő ; közelében ellenben más, csak Tetramorium által lakott telepek találhatók, ép úgy, mint a Strongylognathus-nál. De e kettő közt életmódjukban több tekintetben különbség v a n, mert ez utóbbi kevésbbé önálló és saját dolgozóinak hiánya miatt más idegen dolgozók segélyére szőrűi. A négy, idegen dolgozókkal együtt élő vegyes telepü hangyafajok közt következő tétel állítható fel : a Formica sanguinea dolgozói idegen dolgozókat rabolnak, s ezekkel közösen dolgoznak ; a Polyerg-us rufescens dolgozói idegen dolgozókat rabolnak, de maguk nem dolgoznak ; a Strongylognathus testaceus dolgozói se nem rabolnák, se nem dolgoznak ; a Myrmica atratulanak nincsenek dolgozói.* (IV.) A szárnyas h a n g y á k : a himek és.a nőstények, melyek a szaporítást eszközük, az európai fajoknál ápriltól fogva októberig fejlődnek ki a báboktól. Ezek azután csendes meleg napokban fészkeiket elhagyva, ha több telep összes lakóival egyesülnek, néha rendkívül nagy csoportokban szállongnak és rajzanak, a midőn is egy részök rendesen a madarak- s más állatoknak esik martalékúl. S hogy a forró földövön utazók által a hangyák mesés rajzásáról előadottak jobbára igazak lehetnek, összehasonlításúl álljanak itt a következő történeti tények : 1856 aug. 4-ikén Szent-Saphorin mellett Svájczban százezernyi szárnyas fekete hangya röpködött s hullott le a földre. Aug. 10-ikén 5 óra 20 percztől fogva naplementig (6 óra) W ettw y 1-től egész Lichtensteinig egy délnyugatról északkeletre vonuló fekete-barna hangyarajt láttak, a mely mintegy 300 lábnyi magasban röpkedett s milliókat számlált. A két helység között a repülő felleg szétoszlott s a fákra, füvekre, házakra telepedett le ; e napon rendkívül nagy forróság volt. Ugyanazon hó 10- és 11-ikén Solothurnnál, a Jura lábánál, a hangyák egy hatalmas raja távolról, kis felleg gyanánt tűnt fel. Aug. 2-ikán 1687-ben délután 3 óra körül a boroszlói Erzsébet-templom tornya fölött oly nagy tömeg hangya rajzott, hogy a nép azt füstnek nézve, vélte, hogy a templom Egy óra múlva azután oly nagy mennyiségben hullottak alá * Hagens : Ueber Ameisen mit gemischten Colonien (Berliner Ént. Zeit. XI )
10 238 MOCSÁRY SÁNDOK a földre, hogy azokat marokkal lehetett szedni. Jul. 18-ikán 1679-ben délután két óra körül Pozsony fölött egy nagy, hangyákból álló felleg vonúlt végig, s egy negyed óra múlva oly tömegben hullott le, hogy valaki a piaczra sem léphetett, anélkül hogy százakat össze ne tiporjon ben, szeptemberben, egy hajóorvos a hajó fedélzetéről irá, hogy egy 8 10 láb széles, s 6 hüvelyk magas csapat, mely nagy hangyákból állott, a víz környékét 5 6 angol mérföldnyire ellepte. A hangyák ezen rajzását, mely a párosodás és új telep alapítása végett történik, meg kell különböztetni vándorlásaiktól. Ezt különféle okból szokták tenni, főleg ha fészkeiket árvíz fenyegeti, vagy telepeik ellenséges m egtámadásoknak vannak kitéve társaik, más állatok, vagy az ember részéről. Mikép mennek végbe ily féle vándorlásaik, melyek néha több napokig eltartanak, minő cselt vagy erőszakot használnak czéljaik elérésére, H uber Péter munkájában (Moeurs des fourmis indigénes, 1810) részletesen elbeszéli. Párzás után a hímek, czéljaikat már betöltve, elszélednek, elhalnak ; a nőstények pedig vagy önkényt visszatérnek fészkeikbe, vagy oda a dolgozók által vitetnek be, vagy új telepet alapítanak, új nemzedéket létesítenek ; s mihelyt a munkások, melyek legelébb kelnek ki, az új telepben már elegendő számmal vannak, a nőstények se az építésben, se az ivadékok ápolásában kivéve néhány Myrmica fajt többé részt nem vesznek.* Petéik igen kicsinyek, fehéresek, sárgásak, barnák vagy feketések. Ezekből a fehér és igen puha lábatlan alczák pár hét múlva kikelvén, a munkások által fölneveltetnek, s midőn teljes növésöket elérték, vagy hossztojásdad alakú gubócskában, hüvelyben, vagy e nélkül bábbá változnak. Különösen a Formica-nem fajai átalakulásukat gubócskában, a Myrmicidak ellenben e nélkül szokták átélni; sőt néha több Formica fajnál ugyanazon időben és telepben különféle álczák majd szabadon, majd begubózva válnak bábokká. Ezen visszásságot már számos búvár észrevette, anélkül hogy okát adni képes lett volna.** Az ily bábok azután, melyek eleinte fehérek és puhák, de lassanként keményebbek és sötétebbek lesznek, hibásan hangyatojás név alatt ismeretesek, s kedvencz eledeléül szolgálnak a m adaraknak s apróbb halaknak. A bábból való kikelésnél a toknélküli, tökéletesen megérett bábok a hártyanemü borítékot m aguk fejtik le, a tokban levő * Sebének : Bemerkungen iiber die Familie dér Ameisen (Jahrbücher des Vereins für Naturkunde im Herzogthum Nassau. Wiesbaden, Heft VIII.). ** Meyer : Ueber coconlose Ameisenpuppen (Stettin, Ént. Zeit. XV. 1854)
11 A HANGYÁKRÓL, *39 két azonban mint mondottuk a dolgozók segítik a kimászásban, a toknak felrágása által. Nylander szerint az Európában élő fajok petéi 14 nap alatt kelnek ki, az álczák néha 10 hónapig is megmaradnak ebben a stádiumban, s a bábállapot egy hóig, néha rövidebb ideig tart. * A hangyák többnyire bátor természetűek, s ha megtámadtatnak vitézül védik magukat. Védőszereik: az erős rágonyon kívül, melylyel érzékenyen harapnak, több fajnál a potroh mirigyeiben kiválasztott s orvosi czélokra is használt hangyasav. A természetes hangyasavat ezelőtt még vászon-zsacskócskában szétzúzott hangyákból, vízzel való pároltatás által állították elő. A mesterséges hangyasavat ellenben, minthogy az a rumgyártáshoz nagyobb mennyiségben szükséges, Döbereiner találm ánya után, jelenleg borkősavnak barnakővel és kénsavval való kezelése útján készítik.** A hangyák, testök nagyságához képest erősek is, mit ta pasztalhatunk, midőn náluknál sokkal nagyobb súlyú tárgyakat látunk általok fészkeikbe czipeltetni. Némelyek harczias és veszekedő természetüeknek is tapasztaltattak, melyek közelökben más hangyafajokat egyáltalán nem tűrnek. A svéd utazó Lund írja, hogy Amerikában az emberek azzal mulatják m agukat, hogy a vándor hangyát (Atta) az A raraa hangyával viaskodtatják. Ez utóbbiak kevésbbé erősek ugyan, de túlsúlyban vannak elleneik fölött mérgök veszélyessége által. * * * Az Európában élő hangyafajok egy része nagyon el van terjedve, s föltalálható a sibériai síkságon keresztül egész Észak-Amerikáig s délen egész Afrikáig. Más részök ellenben Eszak-Europában nem tenyészik, s a német középhegységeket és a K árpátok hegylánczolatát már nem lépi át; de viszont némely fajok, főleg azok a melyek a déleurópai szigeteken élnek, egész Észak - Afrikáig kiterjednek.f Ily nagy íöldirati elosztásuk mellett nem épen csoda, hogy hazánknak kizárólagos faja, azaz olyan, mely másutt hiányzanék, nincsen. Sőt ezen nagy és tekintélyes családból alig bírunk csak * Adnotationes in monographiam formicarum borealium Európáé (Acta societatis scientiarum Fennicae, 1846.) ** Die Thiere des Waldes. Geschildert von A. E. Brehm und E. A. Ross mássler. Bd. II pg Annales d. scienc. naturelles. 1831, X X X III. pg, 113. t Dr. Mayr : Die Europaischen Formiciden. Wien, és Verhandlungen dér kais. königl. zoologisch-botanischen Gesellschaft in Wien, Bd. XIII. p. 385 'etc.
12 2^0 MOCSÁRY SÁNDOR pár olyat is fölmutatni, melynek korlátoltabb elterjedése volna, mert a M agyarországban és Erdélyben három alcsaládban élő 51 faj jelesebbjei Közép- és Dél-Europában másutt is tenyésznek. A hangyák megismertetésével és társadalmi életöknek tanúlmányozásával a természetrajzi tudományok ujjáteremtője : Linné ideje óta számos jeles búvár foglalkozott. E téren Huber Péter, Latreille, Nylander, Förster, Smith, Mayr, Schenck, Roger, Hagens, Lespés s mások maradandó emléket állítottak maguknak. A hazánkra vonatkozó adatokat a bécsi állat-növénytani társulat 1855-és 1856-ik évi Évkönyvében s a pestvárosi főreáltanoda I856/7-ik évi Jelentésében német nyelven Mayr Gusztáv, akkor pesti, most bécsi főreáltanodai tanár, s e téren napjainkban világhírű tekintély tette közé; melyeket Frivaldszky János a m agyar orvosok és természetvizsgálók egri nagygyűlésének M unkálataiban, a hangyákról általánosságban írt s általam is fölhasznált jeles értekezése kíséretében, újabb adatokkal és lelhelyekkel bővített. Azóta a hazánk különböző részeiben eszközlött gyűjtések, a már közétett 49 fajhoz, számos lelhelyen kívül, még két újabb fajt is eredményeztek**; s ekként az Európában tényesző 106 fajból Magyarországban és Erdélyben eddigelé 51 faj fordúlt elő. M ocsáry S á n d o r. * Lasius affinis Schck. és Myrmica lobicornis Nyl., melyeket Dr. Horváth Géza Kassa mellett gyűjtött. XVI. A T EN G ER A LA TTI VASÚT FRANCZIA- ÉS ANGOL- ORSZÁG KÖZÖTT. A közvélemény egy darab idő óta sokat foglalkozik azon tengeralatti vasút tervével, mely hivatva lenne, a La Manche csatornán keresztülhatolva, Franczíaországnak közlekedést nyitni Angliával. A tűnnél South-Forelandnál, Dover közelében kezdődnék és Sangatte-nál, Calais-hoz közel érne véget; hossza 48 kilométer (6 és y3 mfld.), melyből 36 és x/ 2 a tenger alá esnék. Sokkal hosszabb lenne tehát mint az Alpesek két tűnnéljének bármelyike, akár a Mont-Cenis-i, mely 12 kilométer hosszú, akár a Szt.-Gotthard-i mely 15 kilométer lesz; de tényleg maga a keresztülvitel nagyobb nehézségekbe nem ütköznék ; a szellőztetés süvített levegővel igen egyszerű lenne. Csak az, hogy a munka tovább tartana; ez azegész különbség. A Franczia- és Angolország közti tengeralatti vasút eszméje kétségbevonhatatlanúl egy franczia mérnöktől T h o m é d e Gamond-tól származik, ki e tárgyban tett tanulmányait 1858-ban tette közzé. Az 1867-iki világkiállításon Thomé de Gamond már kész terveket és költségvetést m u tatott fel. Londonban 1872-ben tőkepénzesek- és mérnökökből a terv tanulmányozására társulat alakult. Czélul azt tűzték ki, hogy Dover és Calais környékén egy-egy 100 méter mélységű
13 Jelzés Bármilyen felhasználás vagy terjesztés esetén egyértelműen jelezned kell mások felé ezen mű licencfeltételeit. This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons Creative Commons License Deed Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Ez a Legal Code (Jogi változat, vagyis a teljes licenc) szövegének közérthető nyelven megfogalmazott kivonata. Figyelmeztetés A következőket teheted a művel: szabadon másolhatod, terjesztheted, bemutathatod és előadhatod a művet származékos műveket (feldolgozásokat) hozhatsz létre kereskedelmi célra is felhasználhatod a művet Az alábbi feltételekkel: Nevezd meg! A szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetned a műhöz kapcsolódó információkat (pl. a szerző nevét vagy álnevét, a Mű címét). Így add tovább! Ha megváltoztatod, átalakítod, feldolgozod ezt a művet, az így létrejött alkotást csak a jelenlegivel megegyező licenc alatt terjesztheted. Az alábbiak figyelembevételével: Elengedés A szerzői jogok tulajdonosának engedélyével bármelyik fenti feltételtől eltérhetsz. Közkincs Where the work or any of its elements is in the public domain under applicable law, that status is in no way affected by the license. Más jogok A következő jogokat a licenc semmiben nem befolyásolja: Your fair dealing or fair use rights, or other applicable copyright exceptions and limitations; A szerző személyhez fűződő jogai Más személyeknek a művet vagy a mű használatát érintő jogai, mint például a személyiségi jogok vagy az adatvédelmi jogok.
AZ ÉPÜLETEK TOVÁBB TOLATÁSA AMERIKÁBAN.
30 AZ ÉPÜLETEK TOVÁBB TOLATÁSA AMERIKÁBAN. a bolygó- és csillagrendszert áttekintheték. Mióta csak emberek az égi űrt vizsgálják, soha meglepőbb és csodálatosabb felfedezések nem koronázák a csillagászok
TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY.
Me gj e 1 e n i k minden hónap tizedikén,harmadfél nagy nyolczadrét ívnyi tartalommal; időnként fametszetű ábrákkal illusztrálva. TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FO L Y Ó IR A T KÖZÉRDEKŰ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE.
TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY.
M eg j el en i kminden hónap tizedikén, harmad fél nagy nyolczadrét ívnyi tartalommal; időnként fametszetű áb- TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FO LY Ó IR A T E folyóiratot a társulat tagjai az évdíj fejében
A z izzó gázfényről. Érdekes adatot találtak a legutóbbi időben a»dingler s Polytechnisches Jour- nal«1848-iki évfolyamában, a mely az Auer-
Az izzó gázfényről. Alapjában véve minden világító gázláng izzófény, mert a gáz elegyrészei szénrészecskéket különítenek el, a melyek teljes elégésük előtt világos-sárga izzásig felhevülnek és így világítanak.
TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. KÖZÉRDEKŰ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. A z elek tro m o s ak k u m u látorok *
Megjelenik minden hónap xo-ikén, legalább is 37a nagy nyolczadrét ívnyi tartalommal; időnként szövegközi ábrákkal illusztrálva. TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FOLYÓIRAT KÖZÉRDEKŰ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE.
Háztűznéző a bogaraknál
Háztűznéző a bogaraknál A tücsök A tücsök A mezei tücsök (Gryllus campestris) az ízeltlábúak törzsének, a rovarok osztályának és az egyenesszárnyúak rendjének egyik faja. 2016-ban elnyerte az "Év rovara"
AZ IDŐ-KELET MEGHATÁROZÁSA.
18 AZ IDŐ-KELET MEGHATÁROZÁSA. (Mutatvány H u n f a l v y J á n o s Ég és Föld czímű munkájából.*) A csillagászok a nap kezdetéül, illetőleg végéül e delet tekintik, a közönséges életben pedig az éjfélt
A Limnanthemum nymphaeoides és a Nymphaea alba.*
A Limnanthemum nymphaeoides és a Nymphaea alba.* Hazánknak botanikailag legjobban átkutatott vidéke Budapest környéke. Valahány híres botanikus Magyarországon volt, vagy van, mind igyekezett megismerni
Éti csiga. Fekete csupaszcsiga
Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,
Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért. 2015/2016-os tanév október 21. VERSENYLAP
Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért 2015/2016-os tanév 2015. október 21. VERSENYLAP Kedves Versenyző! Mielőtt válaszolnál a kérdésekre, figyelmesen olvasd
SZKB_102_07. A méhek
SZKB_102_07 A méhek DIAK_2evfolyam.indd 55 2007.07.30. 10:37:38 DIAK_2evfolyam.indd 56 2007.07.30. 10:37:39 DIÁKMELLÉKLET A MÉHEK 2. ÉVFOLYAM 57 D1 Találd meg azt, aki... kérdőív D2 Szóháló MÉHEK DIAK_2evfolyam.indd
10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.
10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük
(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia
(ÁT)VÁLTOZÁS Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia Feladat kiosztása Lapozd át a Szitakötő tavaszi számát, és keresd ki azokat a cikkeket amelyek változással, illetve átváltozással
A KIR: MAGYAR TÁRSULAT. Ill. FORDÍTO'l"l'A.. D A P S V LAs Z L Ó. REVIDEÁLTA AZ 1873-IK' ÉVI KÖNYVILLETM~NY. II-ik KÖTE'fE
A KIR: MAGYAR,, TERMESZETTUDOMANYI TÁRSULAT KONYVKIADO JI " VALLALATA, Ill. A FAJ O KER E DET E. FORDÍTO'l"l'A.. D A P S V LAs Z L Ó. MARGÓ REVIDEÁLTA TIVADAR. AZ 1873-IK' ÉVI KÖNYVILLETM~NY II-ik KÖTE'fE
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
Bármennyire hihetetlen: a rovarvilág legjobb repülõi a vízhez kötõdnek. Általában. Élõ helikopterek HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK
01-EloHeli.qxd 10/3/2007 4:34 PM Page 1 HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK Élõ helikopterek A nagyszitakötők szárnyainak töve és tori kapcsolódásuk bonyolult, fantasztikus röpképességüket lehetővé tevő architektúrája
Tiszavirágzás. Amikor kivirágzik a Tisza
Tiszavirágzás Amikor kivirágzik a Tisza Tiszavirág (Palingenia longicauda) A tiszavirág Magyarország és Európa legnagyobb méretű kérésze, mely látványos rajzása - tiszavirágzás - révén vált közismertté.
Japáni órák. E lapok többnyire érczből készültek, különféle színre voltak fényezve s
Japáni órák. A XVII. században a japáni órák koczka alakban vasból készültek. Feltűnően hasonlítottak a XVI. századbeli európai órákhoz, melyektől csakis díszítésökben és számlapjokban különböztek. E lapok
LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.
LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos
Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!
Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok
A perm etező k é s z ü lé k e k a k e rté s z e t szo lg á la tá b a n.*
A perm etező k é s z ü lé k e k a k e rté s z e t szo lg á la tá b a n.* A mezőgazda és az erdész, a szőlőmíves és a kertész, általában mindenki, a ki növény tenyésztéssel foglalkozik, lépten-nyomon tapasztalhatja,
Az Open Data jogi háttere. Dr. Telek Eszter
Az Open Data jogi háttere Dr. Telek Eszter Egy kis ismétlés Open Data/Open Access/Open Knowledge gyökerei Open Source Software FLOSS (Free Libre Open Source Software) Szoftver esetében egyszerű alapok:
Magyarországi vadak etológiája
Magyarországi vadak etológiája VI. Előadás Menyétfélék és a borz Menyétféle ragadozók (Mustelidae) Világszerte elterjedt, fajokban gazdag csoport. Rövid lábú, talponjáró, hosszú testű ragadozók. Erős szagú
A pellagra^betegség.
A pellagra^betegség. A pellagra (pel agra = durva bőr) sajátságos lefolyású, nehéz és rendesen évek hosszú során át elhúzódó betegség, mely kezdetben egyszerű bőrbetegség alakjában mutatkozik (a honnét
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK
ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István
Nemek harca. avagy a függôcinegék viharos élete KÖZELKÉP
ng_040_053_cinege 2007.11.08 10:42 Page 40 Nemek harca avagy a függôcinegék viharos élete ÍRTA SZENTIRMAI ISTVÁN FÉNYKÉPEZTE DARÓCZI CSABA VÍZPARTOK KÖZELÉBEN JÁRVA bizonyára sokan láttak már a füzek vagy
Rovartani Lapok. A rovarok átalakulásairól. »Omne vivum ex ovo.«ez az általános érvény törvény uralkodik
Rovartani Lapok I. kötet. 1884. február. 2. füzet. A rovarok átalakulásairól. Rövid ismertetés.»omne vivum ex ovo.«ez az általános érvény törvény uralkodik a rovaroknál is. A rovarok szintén rendesen akként
Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és
TÁRSAS VISELKEDÉS Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és utódaik, kolóniát a nagy telepekben élő családok,
Zordongó és Pillepanna barátsága
Gyarmati Viktória Zordongó és Pillepanna barátsága Hajdú Edit rajzaival 2 3 4 1 2 3 4 Egészen nagylány voltam már, amikor elôször hallottam Zordongóról, a csíkos hasú dongófiúról. Nahát, Te tényleg nem
Móra Ferenc: A kesztyű - Lapbook
Móra Ferenc: A kesztyű - Lapbook Hogyan képzeled el az erdőt és benne az ottfelejtett kasztyűt? Szerinted ki felejtette ott? Színezd ki a kártyákat, és ragaszd a megfelelő helyre: egy pár vagy fél pár
Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési
A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná
AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!
Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos
Magyarország rákos betegeinek statisztikája.
138 Magyarország rákos betegeinek statisztikája. Magyarország rákos betegeinek összeszámlálására s ezen adatoknak tudományos feldolgozására azon mozgalom szolgáltatta a közvetlen indokot, mely külföldön
Biológiai Sokféleség Védelme 1972-2012
Biológiai Sokféleség Védelme 1972-2012 Dr. Rodics Katalin A helyi-és tájfajták jelentõsége, elterjedésük elõsegítése 2012.augusztus 11 EGYEZMÉNY A BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉGRŐL, a földi élet védelméről A Biológiai
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben
Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak
Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott
A Székelyföld geográfiája dióhéjban
Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc
TERMÉSZETTUDOMÁNYI J K S T i t
TERMÉSZETTUDOMÁNYI J K S T i t jén,liarmadfél nagy f \ j r 7 T T ^ fejében kapjál^, Ipyolqzadrét ivnyi f j / I J?y nem ta k részére tartalomma?; időn- 1V V / I J U V i a 30 ívből álló ként fametszetü ab-*1,
ISMERTETÉSEK. I. Légfűtés. (V. tábla I, 2, 3. ábra.)
ISMERTETÉSEK. I. Légfűtés. (V. tábla I, 2, 3. ábra.) A Zeitschrift des Architecten- und Ingenieur-Voreins zu Hannover" 1867. évi folyamának 2-, 3- és 4-dik együttes füzete a többek között a göttingai országos
A mesterséges termékenyítés.*)
58 A mesterséges termékenyítés.*) N'em csak a tudomány, hanem a gyakorlati élet embereire nézve is a legérdekesebb kérdések egyike. Hogy egy datoja hímvirág pora több ezer nővirág megtermékenyítésére elegendő,
2. Itató és porfürdő
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 2. Itató és porfürdő Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. A legegyszerűbb itató a 40-60 cm átmérőjű műanyag virágalátét: - ez nem törik el könnyen
Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak
Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, március 9.
Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, 2007. március 9. Szövegtípus: magyarázó Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz
A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére.
A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére. A zöld dohánynak száritása alatt végbemenı erjedés mérve lényeges a dohány értékére, mert a dohány tömegben tartatván vagy egyébként nedves melegséghez
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.
Tóth Ernõné. Játékos okoskodás. feladatgyûjtemény. School Bt. Nyíregyháza 2003.
Tóth Ernõné Játékos okoskodás feladatgyûjtemény chool Bt. Nyíregyháza 2003. Írta: Tóth Ernõné A kiadó szakmai lektora: Buda Barna Anyanyelvi lektor: dr. Minya Károly zerkesztette: dr. Kuknyó János A borítót
rovarok más ízeltlábúak más gerinctelenek virágtalan növények virágos növények gerincesek
Rovarok osztálya Szerk.: Vizkievicz András A rovarok a Földön leírt 1,8 millió állatfajnak több mint a felét (57%) adják. Ma élő rovarfajok száma becslések szerint legalább 3 millió, de akár 30 millió
Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE
r r. f A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE IRTA: DARKÓ JENŐ dr. gy- n Y r «tanár BUDAPEST, 1 936. Ez a különlenyomat megjelent A Magyar Tanítók Könyvtára első»előadások * e. kötetében VIII. IDŐSZERŰ
1 Elnevezésük 2 Elterjedésük 3 Megjelenésük 4 Életmódjuk 5 Szaporodásuk 6 Fajaik 7 A vérszívó szúnyogok elleni védekezési módok 8 Jegyzetek 9 Források
Szúnyogfélék A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából (Szúnyog szócikkből átirányítva) Ugrás: navigáció, keresés Szúnyogfélék Anopheles cf. gambiae Ország: Törzs: Osztály: Öregrend: Rend: Alrend: Alrendág:
A kongresszuson tartott értekezések.
162 A kongresszuson tartott értekezések. A rabállatok. SZÉCHYNÉ LORENZ JOSEPHINTŐL. Megszoktuk a mondást, hogy az ember legfőbb java : a szabadság. Nem lehetne-e ezt azt állatra nézve is állítani, sőt
Licensz. A Creative Commons Nevezd meg! (CC-by) licenszről
Licensz Ezen a lemezen található összes anyag a Creative Commons Nevezd meg! (CC-by) licensz keretében került publikálásra, amely licenszen felül még azt kérjük a lemez tartalmát felhasználóktól, hogy
A m a g y a r á lla t- és n ö v é n y n e v ek bizonyító ereje.
A m a g y a r á lla t- és n ö v é n y n e v ek bizonyító ereje. (Válasz Szily Kálmán úrnak.) Nomina si pe reunt, perit et cognitio rerum. J. Chr. Fabricius, Philosophia entomologica. 1778. A Természettudományi
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY
TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: 1 HEGYESORRÚ DENEVÉR A denevér abban különleges az emlősállatok
56. Belépés a gázcserenyílásokon (G)
56. Belépés a gázcserenyílásokon (G) A peronoszpóra Plasmopara viticola A gomba micéliumai behatolnak a sztómákon* a növény szöveteibe és az élő sejtekből táplálkozik. Ennek következtében a megtámadott
KÖRNYEZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENY. 2018/ évf. II. forduló. Iskola neve: 1. Írjátok a téli madaraink nevét a képek alá!
KÖRNYEZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENY 2018/2019. 2. évf. II. forduló Iskola neve: Csapat neve: 1. Írjátok a téli madaraink nevét a képek alá! 9/ 2. Miért fontos a téli madáretetés? 5/ 3. Egészítsétek
ugyanazt a legyet 15-ször a könyvben! De vigyázz, akad köztük szélhámos is!
Szöveg és illusztráció: Bogárszakértő: bogár Találd meg... ugyanazt a legyet 15-ször a könyvben! De vigyázz, akad köztük szélhámos is! Ki lakik idebenn Mindenféle bogár 6 Imádkozó sáska 38 Bogárlesen 8
Mi a Creative Commons? Amit kihoznak belőle...
Mi a Creative Commons? Amit kihoznak belőle... A Creative Commons témáját körbejáró kerek-asztal beszélgetés alapjául szolgáló MIE vitaanyag 2006. október 9-én az it.news.hu internetes honlapon nyilvánosságra
Szociális szerveződés
Szociális szerveződés Csoporttípusok (szociális kötődés erőssége alapján) Nincs szociális vonzódás gyülekezet - Alpesi szalamandra téli időszakban sziklák alatt gyűlnek össze a védett hely miatt; szociális
Kisiskolás az én nevem,
1. Hallgasd meg a verset! Mondd el, kirõl szól! Kisiskolás az én nevem Kisiskolás az én nevem, ki nem hiszi, jöjjön velem. Iskolába sietek én, nem ülök már anyám ölén. Iskolában jól figyelek, ha kérdeznek,
KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...
Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.
Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre
Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre 200 december 7-9 Első nap Útvonal: gyalog, szálláshely - tavakat elválasztó út gát - megfigyelőtorony a 2-es tó partján szálláshely
*) Ez értekezésben közölt ábrákat mind a természet utá.n rajzolta Belkázy Emil, a vukovári uradalom erdészeti mérnöke és pénztárnoka.
bői következtetik, hogy köztök him nincsen, vagy oly csekély számban, miszerint szaporodásuk a nők öntermékitése folytán történik, vagy egy termékenyítés több ivadékra kihat, mint a levelészeknél. Nevezetesek
1. tudáskártya. Mi az energia? Mindnyájunknak szüksége van energiára! EnergiaOtthon
1. tudáskártya Mi az energia? Az embereknek energiára van szükségük a mozgáshoz és a játékhoz. Ezt az energiát az ételből nyerik. A növekedéshez is energiára van szükséged. Még alvás közben is használsz
a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.
LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról.
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról. (Folytatás é s vége). VIII. Faszén. A faszénnek átvétele és átadása, illetőleg eladása a vevő kívánsága szerint, űrmérték vagy súlymérték
Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag
Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 3 4. évfolyam. A folyópartok réme Szerencsére
A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit,
Tompa Mihály A pitypang meséje Illusztráció: Szabó Enikő A virágok tündére egy napon sorra meglátogatta az alattvalóit, megkérdezte tőlük, nincs-e panaszuk, kérésük, kapnak-e hűvös reggeli harmatot, kedvesen
TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3
Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3 2.1 Természetes adottság, és tájhasználat... 3 2.1.1 Természetes adottság meghatározása... 3 2.1.2 Tájhasználat jellemzői
NEM TÉRÍTI MEG A BIZTOSÍTÓ
Ismét kaptunk egy olvasói levelet. Nem névtelenül, névvel és címmel. A levelet elolvasva nem biztos, hogy bárki is szeretne ilyen helyen lakni. Kicsit jobban körbejárva a problémát, rögtön közelebb jutottunk
KERESZTÉNY MAGVETŐ. Vallás és művészet.
KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXX éuf. Január Február. 1895. 1-ső füzet. Vallás és művészet. Vallás és művészet, az emberi szellemnek e csodás nyilvánulásai egymással mindig közeli viszonyban állottak. Mindkettő
Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN
, Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás
MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák
MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák Mi a probléma? Az ember a világ legokosabb élőlénye. Tudja, hogyan kell földet művelni, várost építeni, különféle iparágakat létrehozni, repülőgépet készíteni. Ám ez
SZÓRVÁNY-ISTEN ITISZTELETEN
EGYHÁZI BESZÉD. AZ 1891-IK ÉVI AUGUSZTUS HÓ 2-ÁN FELSŐ-RAJKON ÖZY. BAKÓ SAMUNÉ ÚRNŐ HÁZÁBAN TARTOTT SZÓRVÁNY-ISTEN ITISZTELETEN MONDOTTA PAYR SÁNDOK, OMDÓDI E7ANG. LELKÉSZ. SOPRON. NYOMATOTT ROM WALSER
XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS.
KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS. Az első társadalmi élet keletkezése óta, a történelem tanúsága szerént az emberi természetben mindég meg volt a hajlam, hogy
1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...
Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,
TÚZOK TUSA II. FORDULÓ
TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki
Itt van! Már megint nem hagy békén a reggel. Itt parancsolgat, és ébresztőt harsog a fülembe, pedig én nagyon álmos vagyok. Na, mindegy! Most kikukucskálok a takaróm alól, hátha mégis éjszaka van és lehet
Rendszertan - Összefoglalás -
Rendszertan - Összefoglalás - Az első tudományos rendszertant Carl Linné alkotta meg. Munkásságát hazánkban Kitaibel Pál, a magyar Linné folytatta. A mai tudományos rendszertan testfelépítés és hasonlóság,
Kiegészítések a populációs kölcsönhatások témakörhöz. ÖKOLÓGIA előadás 2014 Kalapos Tibor
Kiegészítések a populációs kölcsönhatások témakörhöz ÖKOLÓGIA előadás 2014 Kalapos Tibor Elemi populációs kölcsönhatások Fajok közötti kapcsolatok A + v.- jelölés azt mutatja, hogy a kölcsönhatás eredményeként
Mérnöki Etika műszaki munka során, környezet társadalmi érdekek a megbízó érdeke a szakma szabályai
Mérnöki Etika műszaki munka során, környezet társadalmi érdekek a megbízó érdeke a szakma szabályai (Mit szólunk a Trabanthoz?) önmagunk megrendelővel, főnökkel, tudni nemet mondani beosztottakkal, emberség,
Szöveg címe: Az ázsiai elefánt Forrás: és Kép forrása: szabadon használható fotók.
Szöveg címe: Az ázsiai elefánt Forrás: http://hu.wikipedia.org/ és http://www.sulinet.hu/ Kép forrása: http://www.sxc.hu, szabadon használható fotók. Szövegtípus: magyarázó szöveg Szöveg olvashatósága:
A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Jurányi Lajos Egyesületének. I. Bachát László helyesírási versenye. 6. évfolyam
A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Jurányi Lajos Egyesületének I. Bachát László helyesírási versenye 6. évfolyam 1. J vagy LY? Azoknak a soroknak a betűjelét karikázd be, amelyeknek minden tagját ly-nal
Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet.
SZMOG Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet. A szmog a nevét az angol smoke (füst) és fog
A sikeres ingatlanbefektetők
BÁNSZKY JÓZSEF A sikeres ingatlanbefektetők 7 titka! A műnek erre a PDF formátumú elektronikus változatára a az alábbi licencfeltételek érvényesek: Creative Commons - Nevezd meg!-ne add el!-így add tovább!
Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5.
Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5. Összes lehetıség megtalálása: 3. Figyelem fejlesztése: 1., 2., 3.,
1. tudáskártya. Mi az energia? Mindenkinek szüksége van energiára! EnergiaOtthon
1. tudáskártya Mi az energia? T E J Az embereknek energiára van szükségük a mozgáshoz és a játékhoz. Ezt az energiát az ételből nyerik. A növekedéshez is energiára Még alvás közben is van szükséged. használsz
HÁZIREND. 1165 Budapest, Hilda utca 1. Telefon: 402 2270 e-mail: titkarsag@osszefogaslakszov.hu
42 HÁZIREND 1165 Budapest, Hilda utca Telefon: 402 2270 e-mail: titkarsag@osszefogaslakszov.hu Házirend A Házirend a lakók nyugalmát, pihenését, valamint a szövetkezet kezelésében lévő épületek rendeltetésszerű
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. A normál kerti talajokat kedvelem. Gondozási igényem csekély
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek Fény Fényen is jól fejlődök, ha fokozottabb vízellátásról gondoskodsz számomra Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok Víz Kisebb szárazságot még elviselek, kánikulában
A magvak életképességétiek meghatározása festési eljárással
A vegyszer kiszórására, a vegyi védekezés végrehajtására ezért csak a kézi porozó vagy permetezőgépek alkalmasak, mivel ezekkel lehet legjobban hozzáférni a tuskóhoz, a hajtások alsó részéhez és vegyszer
Feladatok. 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó
Feladatok 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó (Segítségül gondolj a következő szavakra: kacag, fut, távozik, suhan, somolyog,
A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény
A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
e-book BORÍTÓ: Arts Factor Design Stúdió
e-book BORÍTÓ: Arts Factor Design Stúdió ALL RIGHTS RESERVED CyberBooks Kiadó 2004 2 L. B. Paul AGYHANG posztmodern megavers 3 agyhang 4 Hol vagytok percek? Hol vagytok órák? Hol vagytok napok? Hol vagytok
Üvegházhatás. Készítők: Bánfi András, Keresztesi Martin, Molos Janka, Kopányi Vanda
Üvegházhatás Készítők: Bánfi András, Keresztesi Martin, Molos Janka, Kopányi Vanda Amikor a Napból a Föld légkörébe behatoló sugárzás a Föld felszínéről visszaverődik, az energia nem jut vissza maradéktalanul
Egészen kis kezdetből HUSZONÖT ESZTENDŐ EGY NYOMDAI VÁLLALAT ÉLETÉBŐL
Előcsarnok. HUSZONÖT ESZTENDŐ EGY NYOMDAI VÁLLALAT ÉLETÉBŐL Egészen kis kezdetből érkezett 25 éves jubíi-------1 leumához: a T olnai Nyomdai Műíntézet Lap- és Könyvkiadó vállalat, melyben a Tolnai Világlapja,
Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu
Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.