IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS"

Átírás

1 IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1

2 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek képzése, akik az igazságszolgáltatás különféle területeinek alapvető összefüggései, továbbá a jogtudományok legfontosabb eredményeinek ismeretében, az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátásban szerzett kellő jártasságuk birtokában képesek feladataik igényes ellátására, illetve a szakirányú mesterképzésben való részvételre. A képzés főbb területei: általános és társadalomtudományi alapismeretek; jogtudományi alapozó ismeretek (jogelméleti alapfogalmak, általános jogi ismeretek, közigazgatás, egészségügyi igazgatás, munkajog, szociális jog); szakmai törzsanyag (civilisztika, büntető tudományok, pénzügyi jogi, munkajogi, igazságszolgáltatási ügyviteli ismeretek); kiegészítő ismeretek (közgazdaságtan, számítástechnika, statisztika, informatika), továbbá szakmai gyakorlat. A képesítési követelmények alapján az igazságügyi igazgatási képzés hat féléves, BA oklevéllel záruló levelező tagozatos alapképzés, amely az Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsa által jóváhagyott tanterv alapján, és az e feladatra felkért oktatók közreműködésével folyik. A képzésre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatának Hallgatói Követelményrendszerről (HKR) szóló II. kötetének rendelkezései vonatkoznak. A tanulmányok eredményes befejezése esetén a végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetem, illetve az Állam- és Jogtudományi Kar adja ki. Az oklevél megszerzésének feltétele idegennyelv-ismeret is. A képesítési követelményekben előírt nyelvvizsga-követelményt a hallgatónak önállóan kell teljesítenie. Csak az a hallgató kaphat oklevelet, aki egy idegen nyelvből középfokú (B2) komplex állami nyelvvizsgával rendelkezik. Az előző feltételeknek megfelelő nyelvvizsgáról szóló bizonyítványt a záróvizsgák sikeres letételét követően, a Tanulmányi Hivatalban haladéktalanul be kell mutatni. Mentesülnek a nyelvvizsga-követelmény alól a felsőoktatási törvény alapján (Ftv (1) bek.) azok a hallgatók, akik tanulmányaik első évfolyamon történő megkezdésének évében legalább a 40. életévüket betöltik. Az igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozatos alapképzés, mint államilag nem finanszírozott képzés, költségtérítéses szolgáltatásként működik. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg (megtekinthető a oldalon Tanulmányi Hivatal anyagai hivatkozásra kattintva). A képzés költsége az egyetemre történő első beiratkozástól függ, mely összeget a hallgató (illetve a hallgató erre vonatkozó megállapodása esetén a munkáltató) köteles a félévente megadott időpontig befizetni. A képzéssel kapcsolatos további tájékoztatást a Tanulmányi Hivatal mellett az ELTE Jogi Továbbképző Intézete nyújtja, mint a Kar által a képzés megszervezésével és lebonyolításával megbízott szerv. 2

3 Teljesítendő: 180 kredit AJÁNLOTT TANTERV az Igazságügyi igazgatási BA képzésen Első szemeszter ETR Összóra/ Kreditérték előfeltétel Tanulmányi Kurzus Forma Ismeretellenőrzés kód szemeszter I1:AJ Alkotmányjog Előadás 21 Kollokvium 8 - I1:JAT Jogi alaptan Előadás 14 Kollokvium 5 - I1:KGT Közgazdaságtan Előadás 21 Kollokvium 8 - I1:SZ Szociológia Előadás 14 Beszámoló 5 - I1:MAKT Magyar alkotmány- és közigazgatás- Előadás 14 Beszámoló 5 - történet I1:OIKT Összehasonlító igazságszolgáltatás és közigazgatástörténet Előadás 14 Beszámoló K 3 B Opt. 36 kredit ETR kód Kurzus Forma Második szemeszter Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Kreditérték Tanulmányi előfeltétel I1:CI (1) Civilisztikai ismeretek 1. Előadás 14 Kollokvium 5 I1:AJ I1:BJ (1) Büntetőjog 1. Előadás 14 Kollokvium 5 - I1:KIG (1) Közigazgatási jog 1. Előadás 14 Kollokvium 5 I1:AJ I1:PUJ Pénzügyi jogi alapismeretek Előadás 21 Kollokvium 8 - I1:INF Jogi informatika Előadás 21 Gyakorlati jegy 8 - I1:SZT Számítástechnika Előadás 21 Gyakorlati jegy K Opt GY kredit 3

4 ETR kód Kurzus Harmadik szemeszter Forma Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Tanulmányi előfeltétel I1:CI (2) Civilisztikai ismeretek 2. Előadás 21 Kollokvium 8 I1:CI (1) I1:BJ (2) Büntetőjog 2. Előadás 21 Kollokvium 8 I1:BJ (1) I1:STA Statisztika Előadás 14 Gyakorlati jegy 5 - I1:KIG (2) Közigazgatási jog 2. Előadás 14 Kollokvium 5 I1:KIG (1) I1:PP (1) Polgári eljárásjog 1. Előadás 14 Kollokvium - I1:CI (1) I1:BE (1) Büntető eljárásjog 1. Előadás 14 Kollokvium - I1:BJ (1) K Opt GY kredit Negyedik szemeszter Kreditérték ETR Összóra/ Kreditérték előfeltétel Tanulmányi Kurzus Forma Ismeretellenőrzés kód szemeszter I1:TC Társasági és cégjog Előadás 21 Kollokvium 8 I1:CI (2) I1:PP (2) Polgári eljárásjog 2. Előadás 14 Alapvizsga 10 I1:PP (1) I1:BE (2) Büntető eljárásjog 2. Előadás 14 Alapvizsga 10 I1:BE (1) I1:MUJ Munkajogi és tb. alapismeretek Előadás 21 Kollokvium 8 - I1:UUV Ügyészségi ügyvitel Előadás 21 Kollokvium 8 - I1:ALT Ingatlanjogi (1):IAI alapismeretek Előadás 14 Beszámoló 1-(1) - I1:ALT (1):JSZ Jogszociológia Előadás 14 Beszámoló 1-(1) K Opt AV kredit 1 B 4

5 ETR kód Kurzus Forma Ötödik szemeszter Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Tanulmányi előfeltétel Kreditérték I1:PNP Polgári nemperes eljárások Előadás 14 Kollokvium 5 I1:PP (2) I1:KJE Közjegyzői eljárások Előadás 14 Kollokvium 5 - I1:BVH Bírósági végrehajtás Előadás 14 Kollokvium 3 - I1:BUV Bírósági ügyvitel Előadás 28 Kollokvium 10 - I1:FAK:01 Határozatszerkesztési Előadás 14 Gyakorlati jegy 1-(1) - gyakorlat I1:FAK:02 Cégszerkesztési gyakorlat Előadás 14 Gyakorlati jegy 1-(1) K Opt GY kredit ETR kód I1:ZVEAJ I1: ZVEKIG I1:ZVEBJ I1:ZVEPJ I1:SZGY Kurzus Alkotmányjog záróvizsgaelőkészítő Közigazgatási jog záróvizsgaelőkészítő Büntetőjog záróvizsgaelőkészítő Polgári jog záróvizsgaelőkészítő Szakmai gyakorlat Forma Hatodik szemeszter Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Kreditérték Tanulmányi előfeltétel Előadás 7 Aláírás - I1:AJ Előadás 7 Aláírás - I1:KIG (2) Előadás 7 Aláírás - I1:BJ (2) Előadás 7 Aláírás - I1:CI (2) Gyakorlat (40) Aláírás - - I1:SZD Szakdolgozat - - Gyakorlati jegy A Opt GY kredit Mindösszesen:

6 KALENDÁRIUM 2011/2012. tanév 1. félévére Igazságügyi igazgatási BA képzés A félév beosztása: Szorgalmi időszak: hét: szeptember 12-től december 16-ig. Vizsgaidőszak: hét: december 20-tól február 3-ig. Első tanítási nap: szeptember 16. (péntek) Utolsó tanítási nap: december 10. (szombat) Első tanítási nap: szeptember 23. (péntek) Utolsó tanítási nap: december 02. (péntek) Péntek-szombati képzés (I-II-III. évfolyam számára) Páratlan heteken ( hét) Érintett évf.: I., III. Páros heteken ( hét) Érintett évf.: II IX IX. 30-X. 01. X X XI XI XII P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz IX X X XI XI. 18. XII. 02. XII. 16. P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P P P 6

7 AZ IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS ÓRARENDJE I. évf. 1. félév (első szemeszter) II. évf. 1. félév (harmadik szemeszter) III. évf. 1. félév (ötödik szemeszter) PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT 2 PÉNTEK SZOMBAT Dósa auditórium (II. tanterem) Somló auditórium (I. tanterem) Somló auditórium (I. tanterem) Jogi alaptan Közgazdaságtan Civilisztikai ismeretek 2. Közigazgatási jog 2. 3 Polgári nemperes eljárások Bírósági végrehajtás 6, Magyar alkotmány- és közigazgatás-történet Összehasonlító igazságszolgáltatás- és közigazgatás-történet / Szociológia 1 Büntető eljárásjog 1. Statisztika 4-5 Bírósági ügyvitel Közjegyzői eljárások 7 / Határozatszerkesztési gyakorlat/ Cégszerkesztési gyakorlat Alkotmányjog Büntetőjog Polgári eljárásjog A 43. héten (X. 29.) szombaton az Összehasonlító igazságszolgáltatás- és közigazgatás-történet c. kurzus ig tart, utána Szociológia c. kurzust oktatunk ig. A 45. héttől (XI. 12.) szombattól Összehasonlító igazságszolgáltatás- és közigazgatás-történet c. kurzus helyett Szociológia c. kurzust oktatunk. 2 A 46. héttől a szombati napokon (XI. 19., XII. 03., XII. 17.) nincs oktatás! 3 A 44. héten (XI. 05.) szombaton a Közigazgatási jog c. kurzusból az utolsó előadás ig tart. 4 A 42. héten (X. 22.) szombaton a Statisztika előadás ig tart. 5 A 44. héten (XI. 05.) szombaton a Statisztika c. kurzusból az utolsó előadás ig tart. 6 A 43. héten (X. 29.) szombaton Bírósági végrehajtás c. kurzusból az utolsó előadás ig tart. 7 A 43. héten (X. 29.) szombaton Közjegyzői eljárások c. kurzusból az utolsó előadás ig tart. 8 A 43. héten (X. 29.) szombaton Határozatszerkesztési gyakorlat és Cégszerkesztési gyakorlat c. kurzusokból az első előadás ig lesz megtartva. A Határozatszerkesztési gyakorlat című kurzust a Somló auditóriumban (I. teremben), a Cégszerkesztési gyakorlat című kurzust a Récsi auditóriumban (III. teremben) tartjuk meg! 9 A 45. héttől (XI. 12.) szombattól Bírósági végrehajtás c. kurzus helyett Határozatszerkesztési gyakorlat és Cégszerkesztési gyakorlat c. kurzusokat oktatunk. 7

8 Kötelező előadások AZ ELSŐ SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA ALKOTMÁNYJOG első szemeszter 1. Az Alkotmány és alkotmányosság. A jogforrások. Az állampolgárság. 2. A kormányzás, kormányzati rendszerek. Az Országgyűlés. 3. A Köztársasági Elnök. A kormány. 4. Az Alkotmánybíróság. Az igazságszolgáltatás szervezetrendszere. 5. A választási rendszerek. Az önkormányzatok. 6. Az állampolgárok alapjogai I.: A klasszikus alapjogok. 7. Az állampolgárok alapjogai II.: A szociális jogok. I1:AJ Az Alkotmányjog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Dezső Márta Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alkotmányjogi alapok. Bp. Eötvös Kiadó Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Alkotmányjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Dezső Márta egyetemi tanár A kurzus vezető oktatója: Dr. Sári János professor emeritus Előadók: Dr. Haraszti Katalin Dr. Németh Lajos Dr. Sári János mb. előadó mb. előadó professor emeritus 8

9 JOGI ALAPTAN első szemeszter I1:JAT 1. A jogtudományok jellemzése és rendszere. A jog fogalma és sajátosságai. 2. A jogalkotás és a jogforrások. 3. A jogi norma és a jogszabály. 4. A jogérvényesülés s a jogviszony. 5. A jogalkalmazás. 6. A jogrendszer sajátosságai. 7. Az állami berendezkedés jogi vonatkozásai. A Jogi alaptan c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Szilágyi Péter: Jogelméleti alapok. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Állam- és Jogelméleti Tanszék Tanszékvezető: Dr. Zsidai Ágnes hab. egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Szilágyi Péter egyetemi tanár Előadók: Dr. Szilágyi Péter Dr. Zsidai Ágnes egyetemi tanár egyetemi docens 9

10 KÖZGAZDASÁGTAN első szemeszter I1:KGT A közgazdaságtan alaptételei. A gazdasági elemzés analitikus eszköztára. A közgazdaságtan elmélettörténete és irányzatai. A piac és mechanizmusai. Keresletkínálati elemzés. A fogyasztói magatartás elmélete. Előnykiegyenlítődés, egyensúly a fogyasztásban. Jövedelem és árak. Vállalat-elmélet. Üzleti szervezet, technológia, költségek, bevétel, profitok. A piaci szerkezetek elemzése a tökéletes versenytől az uralmi piacokig (kompetitív, monopol, oligopol és monopolisztikusan versenyző piaci mechanizmusok). Tényezőpiacok a munka, a föld, a tőke-piac tényezőárai és jövedelmei. A makroökonómia alapösszefüggései. A makrogazdasági egyensúlyi rendszer. A kormányzat gazdasági szerepe. Monetáris politika, fiskális politika. Munkanélküliség és infláció. A nemzetközi gazdaság kérdései (nemzetközi kereskedelem, nemzetközi pénz, nemzetközi integráció). A Közgazdaságtan c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát is) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek. Az előadások a témakör legfontosabb részeit hangsúlyozzák, de jelentős szerep jut a hallgatók önálló felkészülésének is, melyhez a következő tankönyveket hívhatják segítségül: Kelemen Lőrinczi Steiger (szerk.: Steiger Judit): Közgazdaságtan jogászoknak. I-II. kötet. Bp., Rejtjel Kiadó Ajánlott irodalom: Samuelson-Nordhaus: Közgazdaságtan. Bp., KJK-Kerszöv Kiadó Mikroökonómia. (Szerk.: Kopányi Mihály) Műszaki Kiadó Makroökonómia. (Szerk.: Solt Katalin), Tatabánya, Tri-mester Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Steiger Judit egyetemi docens Előadó: Dr. Steiger Judit egyetemi docens 10

11 MAGYAR ALKOTMÁNY- ÉS KÖZIGAZGATÁS-TÖRTÉNET első szemeszter I1:MAKT 1. Alkotmány, alkotmánytörténet, jogtörténet. A magyar alkotmánytörténet fő vonalai. Magyarország Európában. Feudális rendi előzmények: rendi országgyűlés, törvényhatósági igazgatás, királyi hatalom 2. Hatalmi ágak elválasztásának teóriája, a hatalommegosztás történeti modelljei Államforma, kormányforma. Polgári állammodellek Magyarországon A polgári alkotmányosság alapja: Szabadságjogok a polgári államban Az államfő az alkotmányos monarchiában. A király és a kormányzó jogkörei A köztársasági eszme és a köztársasági elnöki intézmény története. 4. A magyar országgyűlés szervezete és működése a polgári korban. A népképviseleti választójog története Magyarországon Kormány, kormányzati felelősség a polgári államban. 5. A polgári kor közigazgatási rendszere az állami szférában. Centralizáció, dekoncentráció, szakigazgatás A polgári kor közigazgatási rendszere az önkormányzati szférában 6. Törvényhatóság, helyhatóság, székesfőváros A testületi önkormányzatok. Önkormányzati érdekképviselet a jogalkotásban 7. A bírói hatalom fejlődése a polgári korban. A bírák jogállása. A polgári bírósági szervezet kialakulása. Általános és speciális hatáskörű bíróságok A Magyar alkotmány- és közigazgatás-történet c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt tankönyvek. Mezey Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet (5. átdolgozott kiadás). Bp., Osiris Kiadó Ajánlott irodalom: Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Bp., Akadémiai Kiadó Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp., Osiris Kiadó Stipta István: A magyar bírósági szervezet története. Debrecen, Multiplex Média Beszámoló (írásbeli). 11

12 A kurzust oktató tanszék: Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tanszékvezető: Dr. Mezey Barna egyetemi tanár A kurzus vezető oktatója: Dr. Képes György adjunktus Előadók: Bódiné dr. Beliznai Kinga Dr. Gosztonyi Gergely Dr. Képes György Dr. Mezey Barna Dr. Völgyesi Levente adjunktus tanársegéd adjunktus egyetemi tanár adjunktus 12

13 ÖSSZEHASONLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS- ÉS KÖZIGAZGATÁS-TÖRTÉNET első szemeszter I1: OIKT 1. A késő-középkori államkormányzatok 2. A polgári forradalmak alkotmányos változásai: Anglia és Franciaország 3. A civilisztika nagy kodifikációi: Code civil, Optk., BGB 4. Gazdasági szervezetek és a kereskedelem joga 5. A közigazgatási jog és közigazgatási per a polgári államokban 6. Bíráskodás (peres eljárás) a polgári korban 7. A büntetőjog fejlődése az európai polgári államokban Az Összehasonlító igazságszolgáltatás- és közigazgatás-történet c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Alkotmány kormányzás bíráskodás az újkori Európában (szerk.: Rácz Lajos), Új Ember Kiadó, Bp., Beszámoló A kurzust oktató tanszék: Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék Mb. tanszékvezető: Dr. Földi András egyetemi tanár A kurzus vezető oktatója: Dr. Kelemen Miklós adjunktus Előadók: Dr. Illés Géza Dr. Kelemen Miklós Dr. Márkus Eszter mb. előadó adjunktus mb. előadó 13

14 SZOCIOLÓGIA első szemeszter I1:SZ Szociológiatörténeti áttekintés. Általános alapfogalmak I. Általános alapfogalmak II. Társadalmi integráció I. Társadalmi integráció II. A deviáns viselkedés. Politikai és jogi folyamatok I. Politikai és jogi folyamatok II. A Szociológia c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Fleck Zoltán: Szociológia jogászoknak, Napvilág Kiadó, Bp., Beszámoló. A kurzust oktató tanszék: Jogszociológia Tanszék Tanszékvezető: Dr. Fleck Zoltán egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Gyulavári Ágnes adjunktus Előadók: Dr. Gyulavári Ágnes Dr. Kormány Attila adjunktus tanársegéd 14

15 A HARMADIK SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG 1. harmadik szemeszter 1. A büntetőeljárás alapelvei büntetőeljárási modellek. 2. A bíróságok szerepe a büntetőeljárásban. 3. A nyomozó hatóságok és az ügyész büntetőeljárási jogi feladatai.. 4. A magánszemélyek eljárási jogi helyzete. 5. Bizonyítás szabályai. 6. A kényszerintézkedések a büntetőeljárásban. 7. A nyomozási szakasz eljárási rendje. I1:BE (1) A Büntető eljárásjog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). A tanszék által az első előadáson megjelölt tananyag. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Büntetőeljárási Jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Kabódi Csaba egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Kabódi Csaba egyetemi docens Előadó: Dr. Kabódi Csaba egyetemi docens 15

16 BÜNTETŐJOG 2. harmadik szemeszter I1:BJ (2) Személy elleni bűncselekmények. Közlekedési bűncselekmények. A család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. A hivatalos személy által elkövetett, valamint a hivatalos személy ellen elkövetett bűncselekmények. Igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények. Korrupciós bűncselekmények. Vagyon elleni bűncselekmények. A Büntetőjog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek. Dr. Margitán Éva: Büntetőjog ELTE Jogi Kari Jegyzetek Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Büntetőjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Busch Béla habilitált egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Margitán Éva adjunktus Előadók: Dr. Margitán Éva adjunktus 16

17 CIVILISZTIKAI ISMERETEK 2. harmadik szemeszter I1:CI (2) 1. A szerződés fogalma, közös szabályai, megkötése. 2. A szerződés érvénytelensége, a szerzőséd teljesítése és a szerződésszegés. 3. Kártérítési felelősség. A szerződésfajták csoportosítása. 4. A tevékenységkifejtő kötelmek. 5. Öröklési jogi alapfogalmak, a végintézkedésen alapuló öröklés. 6. A házasság megkötése, érvénytelensége, felbontása. 7. A házastársak személyi és vagyoni viszonyai, a családi jogállás. A Civilisztikai ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Az előadó által a későbbiekben megadottak. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Polgári Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens Előadó: Dr. Molnár Hella tanársegéd 17

18 KÖZIGAZGATÁSI JOG 2. harmadik szemeszter I1:KIG (2) 1. A közigazgatási jog sajátosságai. A közigazgatás cselekményei. A hatósági tevékenység. Alapeljárás I. 2. Alapeljárás II. A hatóság döntései; Elektronikus ügyintézés. Jogorvoslati rendszer; Hivatalbóli döntés-felülvizsgálat. Fellebbezés. 3. Bírósági felülvizsgálat. Az ügyész szerepe a közigazgatási eljárásban; Jogerő. Végrehajtási eljárás. A közigazgatási jogi szankció. 4. Szabálysértési jog I. Szabálysértési jog II. Szalai Éva: A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályai (jegyzet) Magyar közigazgatási jog. Általános rész (szerk.: Ficzere Lajos Fazekas Marianna). X-XVI. fejezetek. Bp., Osiris Kiadó Írásbeli kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Közigazgatási Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Fazekas Marianna egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Fazekas János tanársegéd Előadók: Dr. Fazekas János Dr. Rozsnyai Krisztina tanársegéd adjunktus 18

19 POLGÁRI ELJÁRÁSJOG 1. harmadik szemeszter I1:PP (1) A polgári eljárásjog fogalma és forrásai. Az igazságszolgáltatásban és a polgári eljárásban érvényesülő alapelvek Joghatóság Hatáskör, illetékesség A peres felek és más perbeli személyek.a perbeli képviselet. Az ügyvédség A perköltség és a költségkedvezmények A polgári eljárási cselekmény. A keresetindítástól a perindításig Tárgyalás A Polgári eljárásjog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt tankönyvek és jogszabályok. Kötelező tananyag: Az előadáson megjelölt szakirodalom. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Somlai Zsuzsanna Előadó: Dr. Somlai Zsuzsanna adjunktus 19

20 STATISZTIKA harmadik szemeszter I1:STA 1. A statisztika tárgya, módszere, felosztása. A statisztikai adatgyűjtés. A statisztikai adatok feldolgozása. Viszonyszámok; Dinamikus és megoszlási viszonyszámok. 2. Középértékek; helyzeti és számított középértékek. A szóródás és az aszimmetria; a szóródás helyzeti és számított mutatói; abszolút és relatív szóródás. A valószínűség-számítás elemei; a relatív gyakoriság és a valószínűség fogalma; valószínűségi változók várható értéke és szórása; normális eloszlás; a nagy számok törvénye. 3. A reprezentatív megfigyelés; az eredmények pontossága és megbízhatósága; a hibahatárok és a mintaterjedelem meghatározása. Az idősorok elemzése. A korreláció- és regresszió-számítás elemei. Indexszámítás; indexsorok. 4. A statisztika jogi megalapozása; statisztika és adatvédelem; a személyiségi jogok érvényesítése; az egyidejű tájékoztatás követelménye; statisztikai törvény. A statisztikai szervezet; nemzetközi együttműködés a statisztikában. A Statisztika c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Katona Tamás Kovács Péter-Petres Tibor: Általános statisztika. Szeged, JATE Press Gyakorlati jegy. A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Katona Tamás egyetemi tanár Előadó: Dr. Katona Tamás egyetemi tanár 20

21 AZ ÖTÖDIK SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA BÍRÓSÁGI ÜGYVITEL ötödik szemeszter I1:BUV 1-2. Általános rendelkezések és a hozzá kapcsolódó jogszabályok A rendelet hatálya (14/2002. VIII. 1. IM r.). Értelmező rendelkezések. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló tv. (1997. évi LXVI. tv.). Az államtitokról és szolgálati titokról szóló tv. (1995. évi LXV. tv.). A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló tv. (1992. évi LXIII. tv.). A Pp. és a Be ide vonatkozó rendelkezései a sajtó nyilvánosságáról. Bírák és igazságügyi alkalmazottak jogállásáról szóló tv. 3. Az ügyvitel szervezete Az ügyvitel közös szabályai I. A bírósági iroda. A bírósági irattár. Elektronikus ügykezelés. Tárgyaláson kívül előadott kérelmek. Jegyzőkönyv. Felvilágosítás. Elveszett, megsemmisült irat. Másolatok készítése, mellékletek kiadása. Bélyegzők. Nyomtatványok. Tárgyalási jegyzék. Általános meghatalmazások jegyzéke. Gondnokoltak névjegyzéke. Választottbírósági határozatok jegyzéke. Beadványok átvétele. Érkeztetés. Hiánypótlás. Pénz és egyéb érték kezelése Lajstromozás, ítéletek anonimizálása, ügyvitel közös szabályai II. Ügycsoportok. 4. Kezdőirat bemutatása szignálásra. Ügyelosztás módszerei, módosítása. Kiadmány. A befejezett ügy. Bíróság eljárása soron kívül. A kézbesítés Az ügyvitel különös szabályai A tanú védelmének ügyviteli szabályai. A tanú 5-6. személyi adatainak zártan kezelése. A különösen védett tanú adatainak kezelése. Tanúvédelmi programban részt vevő személy védelme. A gazdasági ügyszak ügyvitele. Cégeljárás ügyvitele. E-akták. A katonai tanács ügyvitele. A bv csoport ügyvitele. A bírósági elnöki ügyvitel A bírósági ügykezelés bemutatása a gyakorlatban BIIR program bemutatása. 7. Tárgyalási napló, perkönyv. Iroda működése A Bírósági ügyvitel c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek. Keyha Judit: Bírósági ügyintézők kézikönyve. Bp., Complex Kiadó Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens A kurzus vezető oktatói: Dr. Keyha Judit bíró, mb. előadó Előadók: Dr. Keyha Judit bíró, mb. előadó 21

22 BÍRÓSÁGI VÉGREHAJTÁS ötödik szemeszter I1:BVH A követelések bírósági úton történő érvényesítésének rendje peres és nemperes eljárások. A végrehajtás elrendelése bírósági határozatok és egyéb okiratok alapján. A pénzkövetelések és a meghatározott cselekmények végrehajtásának szabályai, jogorvoslatok a bírósági végrehajtás során. A bírósági végrehajtás szervezete. Bírósági végrehajtási ügyvitel és pénzkezelés. A Bírósági végrehajtás c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga, II. fejezet, ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2011, Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Juhász Edit főosztályvezető-helyettes, KIM, mb. előadó Előadó: Dr. Juhász Edit főosztályvezető-helyettes, KIM, mb. előadó 22

23 CÉGSZERKESZTÉSI GYAKORLAT (FAKULTATÍV KURZUS) ötödik szemeszter I1:xFAK: Cégszerkesztési alapfogalmak. 2. A cégbejegyzési eljárás. 3. A változások bejegyzése. 4. Az elektronikus cégeljárás. A Cégszerkesztési gyakorlat c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Az előadó által a későbbiekben megjelölt tananyag. Gyakorlat. A kurzust oktató tanszék: Agrárjog Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Réti Mária egyetemi docens Előadó: Dr. Rónay Renáta mb. előadó 23

24 HATÁROZAT- SZERKESZTÉSI GYAKORLAT (FAKULTATÍV KURZUS) ötödik szemeszter I1:xFAK: I. A bírósági határozat fogalma. II. A határozatok osztályozása: 1. Ítéletek osztályozása. 2. A végzések osztályozása. III. A határozatok szerkezeti felépítése. IV. A végzések szerkesztése. V. A végzés szerkesztésével kapcsolatos gyakorlati problémák (a költségmentesség biztosítása, áttételt elrendelő végzés, a biztosításai intézkedés, perfeljegyzés). 2 óra 2. I. Az ítélet fogalma és jogi természete. II. Az ítélet szerkesztése, tartalmi követelmények az ítélettel szemben. III. Az ítélethatályú bírósági határozatok (bírósági meghagyás, egyezséget jóváhagyó végzés). IV. Határozatszerkesztési gyakorlat. 4 óra 3. Az érdemi határozatok szerkesztése: I. Személyi állapottal kapcsolatos perek. II. Közigazgatási perek. III. Munkaviszonnyal kapcsolatos perek. IV. Végrehajtási perek. V. Tulajdoni perek. VI. Kártérítési perek. VII. Sajtó-helyreigazítási perek. VII. Határozatszerkesztési gyakorlat. 4 óra 4. Az egyes nemperes eljárásokban hozott határozatok szerkesztése: I. A fizetési meghagyásos eljárás. II. A cégeljárás. III. Csőd- és felszámolási eljárás. IV. Közigazgatási nemperes eljárás. 4 óra A Határozatszerkesztési gyakorlat c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Az előadó által a későbbiekben megjelölt tananyag. Gyakorlat. A kurzust oktató tanszék: Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Vezér Ágnes bíró, mb. előadó Előadó: Dr. Vezér Ágnes bíró, mb. előadó 24

25 KÖZJEGYZŐI ELJÁRÁSOK ötödik szemeszter I1:KJE 1. A hagyatéki eljárás 2. Permegelőző, perelkerülő eljárások, ügyleti okiratok és ténytanúsítványok I. 3. Perkönnyítő eljárások az előzetes bizonyítás, ügyleti okiratok és ténytanúsítványok II. 4. A zálog-nyilvántartási eljárás, okirat- és értékpapír-megsemmisítés, a regisztrált élettársi kapcsolat megszűnése. A Közjegyzői eljárások c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt tankönyvek és jogszabályok. Kötelező tananyag: Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga, V. fejezet, ELTE Eötvös Kiadó, Bp., Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Parti Tamás közjegyző, mb. előadó Előadó: Dr. Parti Tamás közjegyző, mb. előadó 25

26 POLGÁRI NEMPERES ELJÁRÁSOK ötödik szemeszter I1:PNP 1. A bírósági nemperes eljárások sajátosságai. A halállal és eltűnéssel kapcsolatos bírósági nemperes eljárások. 2. A perjogi intézményekkel együtt tárgyalt bírósági nemperes eljárások. A fizetési meghagyásos eljárás. 3. A közigazgatási nemperes eljárások. Az egyéb polgári nemperes eljárások. 4. A végrehajtási eljárással kapcsolatos bírósági nemperes eljárások. A Polgári nemperes eljárások c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kiss Daisy: Per vagy nem per? Kérdések és válaszok a polgári nemperes eljárások köréből. Bp., HVG-Orac Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga, ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2011, Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Kiss Daisy ügyvéd, az ELTE tiszteletbeli tanára Előadó: Dr. Kiss Daisy ügyvéd, az ELTE tiszteletbeli tanára 26

27 VIZSGAKURZUSOK A vizsgakurzusként meghirdetett kurzust csak azok vehetik fel, akik a korábbi félév(ek)ben már felvették ezt a kurzust, de nem teljesítették. Amennyiben a vizsgakurzusként meghirdetett kurzushoz szeminárium is társul, akkor a vizsgakurzus felvételének feltétele a szeminárium korábbi teljesítése. Büntetőeljárási Jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Büntető eljárásjog 2. (BE 2) (alapvizsga) ETR:xxBE (2) Létszámkorlát: nincs Polgári Eljárásjogi Tanszék Polgári eljárásjog 2. (PP 2) (alapvizsga) ETR:xxPP (2) Létszámkorlát: 13 fő 27

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon 1996 őszén indult meg a társadalombiztosítási főiskolai képzés. A képzés célja olyan társadalombiztosítási szakemberek

Részletesebben

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KALENDÁRIUM 2013/2014. tanév I. félévére Levelező tagozatos jogász mesterképzés (I-II-III-IV. évfolyam részére) A félév beosztása: Szorgalmi időszak: 37 50. hét: szeptember

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. A teljes képzési időre vonatkozó óraszámok, és az összes kreditek megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve Általános ismeretek / képzési idő Kredit Százalék Általános szociológia 15 2 Politikaelmélet 15 2 Filozófia és jogi etika 30 5 Közgazdaságtan 30 5 Szaknyelv

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv ig kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv ig kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2014-15-ig kezdettek számára A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 30-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 30-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2010. március 30-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 12/2010. (III.30.) KT. sz. határozat az egységes, osztatlan jogász mesterképzési szak tantervének

Részletesebben

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei A felsőfokú szakképzés megnevezése: Jogi asszisztens A felsőfokú szakképzés szakmacsoportja: Ügyvitel szakmacsoport A szakképesítés OKJ azonosító száma, kiadásának éve: 55 6 01 0000 00 00 008. A szakmai

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2016/2017. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. hálóterv szerint JK 10201) Társfeltétele: JK 10101 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A felsőoktatásról szóló 2005. évi évi CXXXIX. törvény 58. (6) értelmében a felsőoktatási intézmény ajánlott

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2016/2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára A mintatanterv tárgyai két

Részletesebben

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak 2014. NAPPALI és LEVELEZŐ

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv tanévtől kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv tanévtől kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2018-2019 tanévtől kezdettek számára A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak:

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen

Részletesebben

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tárgy Tanóraszám Számonkérés Jogi alaptan 7 KO 3 őszi --- Általános statisztika 11 KO 4 őszi ---

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

A ME AJK Munkaügyi és TB igazgatási (BA) szak Jogi alaptan. Besz. Kr kr. 3. Munkajog 1. 6 kr. Munkajog 2. 6 kr.

A ME AJK Munkaügyi és TB igazgatási (BA) szak Jogi alaptan. Besz. Kr kr. 3. Munkajog 1. 6 kr. Munkajog 2. 6 kr. Előzetesen Jogi felsőoktatási szakképzésben végzett hallgatók kreditbeszámítása Alapszakokon (. oldaltól) Jogász szakon Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Az Igazságügyi igazgatási (BA) szakra,

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország

Részletesebben

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % Kötelező tantárgyak

Részletesebben

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.

Részletesebben

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT 1 AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés levelező tagozaton Első szemeszter FIL (1) Filozófia 1. 2 5 K - JAT Jogi alaptan 1 5 B - LAT Jogi latin

Részletesebben

Jogi alaptan. 1. Jogképződési módok. 2. A jogszabály fogalma és szerkezeti elemei A jogszabályok csoportosításai

Jogi alaptan. 1. Jogképződési módok. 2. A jogszabály fogalma és szerkezeti elemei A jogszabályok csoportosításai Jogi alaptan 1. Jogképződési módok 2. A jogszabály fogalma és szerkezeti elemei A jogszabályok csoportosításai 3. A magyar jogforrási rendszer A jogforrási rendszer alapelvei 4. A jogalkalmazás fogalma,

Részletesebben

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai I. Tantárgyi útmutató /NAPPALI 2011-2012 1. félév Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma: 24 Egyéni tanulási óra igény: 36 Vizsgajelleg:

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott

Részletesebben

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT (JE) KIFUTÓ KÉPZÉS 1 AJÁNLOTT TANTERV Első szemeszter (a 2008/2009. tanévtől már nem indul) Alkotmányjog 3 Kollokvium szemeszterben Magyar alkotmánytörténet 2+1

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai III. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai (Gazdaságinformatikus szak) 2016/2017. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy jellege/típusa: Gazdasági jog alapjai

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II. TÁVOKTATÁS I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2015/2016. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai II. Tantárgyat tanszék gondozó Közgazdasági

Részletesebben

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % A Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kar diplomás levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja felsőbb szemeszteresek részére I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó

Részletesebben

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy.

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy. DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) Régi hálóterv: a 2011/12-es tanévet megelőzően kezdőknek (A 2010/11-es tanévben és az azt megelőzően kezdő hallgatókra vonatkozik.) A mintatanterv egy ajánlás

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II. PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2014/2015. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy

Részletesebben

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek A mintatanterv egy ajánlás a hallgató részére, amelynek betartásával 10 félév alatt befejezheti

Részletesebben

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA AZ ELTE JOGI KARÁN! Immár az új szabályokat kell alkalmazni a közigazgatási eljárásokban és a közigazgatási perekben. Az új szabályok elmélyült megismerését

Részletesebben

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék Tárgy neve: Munka- és szociális jog 3. Szak: jogász Neptun-kódja: 30703 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

A Kari Tanács május 18-i ülésének határozatai

A Kari Tanács május 18-i ülésének határozatai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2006. május 18-i ülésének határozatai A Kari Tanács a napirendi pontokat egyhangúan elfogadta. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-

Részletesebben

Gazdasági jog alapjai

Gazdasági jog alapjai I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai 2013/2014. I. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tantárgy megnevezése Gazdasági jog I. Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma:

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM Tanulmányi modul: nappali tagozaton kötelezően megszerzendő kredit: 72 kredit, legalább 11 kurzus (4 kötelező előadás, 2 kötelező

Részletesebben

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak Együttműködő partnerünk: A képzés célja: A képzésben résztvevők alkalmassá válnak arra, hogy a versenyfelügyeleti intézményrendszerben

Részletesebben

LEVÉLTÁR. levelező képzés MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ- ÉS RECORDS MANAGEMENT SPECIALIZÁCIÓ KÉPZÉSI TERV. Szakfelelős:

LEVÉLTÁR. levelező képzés MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ- ÉS RECORDS MANAGEMENT SPECIALIZÁCIÓ KÉPZÉSI TERV. Szakfelelős: LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ- ÉS RECORDS MANAGEMENT SPECIALIZÁCIÓ KÉPZÉSI TERV levelező képzés Szakfelelős: Dr. habil. Borsodi Csaba, CSc intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi docens Készítette:

Részletesebben

222 kr 74,00 % (a szaknyelvekkel együtt) Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat

222 kr 74,00 % (a szaknyelvekkel együtt) Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat A Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kar diplomás levelező munkarendjében oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja a 2005/2006-os tanév előtt megkezdő hallgatók részére I. Az ÁJK-nak

Részletesebben

2016/2017. tanév II. félév mesterképzési szak TANMENET a KÖZIGAZGATÁSI BÍRÁSKODÁS. tantárgyhoz. Budapest, február

2016/2017. tanév II. félév mesterképzési szak TANMENET a KÖZIGAZGATÁSI BÍRÁSKODÁS. tantárgyhoz. Budapest, február 2016/2017. tanév II. félév mesterképzési szak TANMENET a KÖZIGAZGATÁSI BÍRÁSKODÁS tantárgyhoz Budapest, 2017. február I. A TANTÁRGY HELYE ÉS SZEREPE AZ EGYETEMI OKTATÁSBAN A tantárgy oktatásának célja,

Részletesebben

Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika tavaszi félév, nappali tagozat

Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika tavaszi félév, nappali tagozat Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika 2018-2019. tavaszi félév, nappali tagozat Tantárgy neve Polgári perjog 2. Neptun-kód J3:PP(2) Képzés-tagozat jogász nappali Tantárgy kreditszáma 6 Tantárgyfelelős Prof.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/2/3. szám A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A Bonyhádi Városi Bíróság elnöke 2012.El.II.A.23. számú javaslatának,

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog 2. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog 2. tanulmányokhoz I. évfolyam GM/PS szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog 2 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/15 tavaszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági jog 2 Tanszék: Közgazdasági Tanszéki Osztály

Részletesebben

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék Tárgy neve: Államháztartástan 2. Szak: IGAZGATÁSSZERVEZŐ Tárgy besorolása: kötelező Kreditértéke: 3 Helye a mintatantervben: BA III.

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2009 VAGY Kocsis Miklós Petrétei József

Részletesebben

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter kód tárgy A jogrendszerek világa TANREND 201/2018 őszi szemeszter JL201 Ajánlott egyéni tanterv az 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan 201..0 péntek 812 Prof. Dr. Badó Attila Dr. Mezei Péter 201..1

Részletesebben

53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet. az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről

53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet. az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről 53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő

K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő RENDŐRTISZTI FŐISKOLA ALKOTMÁNYJOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI JOGI TANSZÉK T Á J É K O Z T A T Ó a KÖZIGAZGATÁSI JOGI ÉS POLGÁRI JOGI ISMERETEK tantárgyakból K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő SZAKIRÁNYÚ

Részletesebben

TANTÁRGYI PROGRAM 2011-12. tanév őszi félév

TANTÁRGYI PROGRAM 2011-12. tanév őszi félév TANTÁRGYI PROGRAM 2011-12. tanév őszi félév Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: GAZDASÁGI JOG ÉS KÖZIGAZGATÁSTAN ALAPJAI GJKA1K0MEMT Kontaktórák száma: Elmélet: 3 Gyakorlat: 0 Összesen: 3 Vizsgajelleg:

Részletesebben

Az európai integráció gazdaságtana

Az európai integráció gazdaságtana Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtan Tanszék TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Az európai integráció gazdaságtana The Economics of

Részletesebben

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter RENDŐRTISZTI FŐISKOLA Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter A Tájékoztató célja,

Részletesebben

Egyszeri kreditelismerés és ajánlott haladási terv JOGÁSZ szakon (Debrecen, szept. 5.)

Egyszeri kreditelismerés és ajánlott haladási terv JOGÁSZ szakon (Debrecen, szept. 5.) A Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Igazgatásszervező szakán végzett, a 014-1-ös tanévben a DE ÁJK jogász szakára beiratkozott hallgatók számára A DE ÁJK-n a 10 szemeszteres képzési időben

Részletesebben

Tanmenet és tantárgyi követelmények a. Közigazgatási jog 1. tantárgyhoz. 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév

Tanmenet és tantárgyi követelmények a. Közigazgatási jog 1. tantárgyhoz. 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév Tanmenet és tantárgyi követelmények a tantárgyhoz 2014/2015. ta II. (tavaszi) félév Katasztrófavédelmi szakirány Tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány Iparbiztonsági szakirány NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS Tanmenet és tantárgyi követelmények a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak (2015) NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, szeptember Postai

Részletesebben

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

Gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó szerződések elkészítése

Gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó szerződések elkészítése Büntetőjog Csődjog Ingatlanjog Családjog Munkajog Társasági jog Polgári jog Képviselet közigazgatási eljárásban Követelések, adósságok behajtása Állandó, komplex képviselet Gazdasági társaságok működéséhez

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS (BT1, BT2)

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS (BT1, BT2) MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS (BT1, BT2) 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben

Részletesebben

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK KÉPZÉSI TERV

LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK KÉPZÉSI TERV LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK KÉPZÉSI TERV 2015-től felvett hallgatók számára Szakfelelős: Dr. habil. Borsodi Csaba, CSc intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi docens Készítette: Dr. Kenyeres István,

Részletesebben

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgy neve Neptun kódja: Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve. A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve. A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan Általános társadalomtudományi ismeretek és kompetenciák: 20-60 kredit a 2 KO

Részletesebben

TEMATIKA alfejezet - A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. alfejezet - A közigazgatás rendszere

TEMATIKA alfejezet - A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. alfejezet - A közigazgatás rendszere TEMATIKA A ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMHOZ Helyszín: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal IX. emeleti oktatóterme (9021 Győr, Árpád út 32.) Időpont: 2014. március 26-27. 1. nap (2014.

Részletesebben

LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ ÉS RECORDS MANAGEMENT SZAKIRÁNY LEVELEZŐ MUNKARENDŰ KÉPZÉSI TERV. Szakfelelős:

LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ ÉS RECORDS MANAGEMENT SZAKIRÁNY LEVELEZŐ MUNKARENDŰ KÉPZÉSI TERV. Szakfelelős: LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ ÉS RECORDS MANAGEMENT SZAKIRÁNY LEVELEZŐ MUNKARENDŰ KÉPZÉSI TERV Szakfelelős: Dr. Körmendi Tamás habilitált egyetemi docens (ELTE BTK) Készítette: Dr. Kenyeres

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről

Részletesebben

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégium V e z e t ő j e 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 1. t. 06 56 501 410 f. 06 56 410 906 e. birosag@szolnokit.birosag.hu http://www.szolnokitorvenyszek.birosag.hu

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

A szakmai követelménymodul tartalma:

A szakmai követelménymodul tartalma: Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV AJ JOL0101K kötelező nincs kollokvium 8 0 3 0 11:30-18:15 AJ JOL0102K Egyetemes állam- és jogtörténet kötelező nincs kollokvium 16

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS (BT2) 2011-BEN BEIRATKOZOTT HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási

Részletesebben

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter Nemzeti Közszolgálat Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból LEVELEZŐ MUNKAREND részére 2012 tavaszi szemeszter

Részletesebben

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

Pécs, november Dr. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens

Pécs, november Dr. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK KÖZIGAZGATÁSI JOGBÓL 2018 tavasz I. Tananyag Fábián Adrián: Közigazgatás-elmélet. (I, II, V, XIII, XIV, XIX, XX. fejezetek) Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2011 Fábián Adrián:

Részletesebben

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2015-2016-os tanévtől felmenő rendszerben A tanterv

Részletesebben

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita Tantárgyi tematika Tantárgy neve Munkajogi és tb. alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 8 kredit Tantárgyfelelős: Dr.

Részletesebben

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ELNÖKE El. IX. A.9/. STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG ügyforgalmáról és tevékenységéről év. 1. oldal Ügyforgalmi statisztika a Fővárosi területéhez tartozó kerületi bíróságokon

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

19 KO 7 ıszi Polgári jog I. Római jog II. Polgári jog III. 23 KO 8 tavaszi Polgári jog II. (Kötelmi jog különös rész) Polgári jog IV.

19 KO 7 ıszi Polgári jog I. Római jog II. Polgári jog III. 23 KO 8 tavaszi Polgári jog II. (Kötelmi jog különös rész) Polgári jog IV. Fıtárgyak (kötelezı) JL8SZ KTÜ elfogadta 2011.04.14 -én Levelezı tagozatos jogász alapképzés képzési terve (RTF és ÁF, BCE-KIK oklevéllel rendelkezıknek) 2011/2012. tanévtıl Jogi alaptan 7 KO 3 --- ---

Részletesebben