MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS"

Átírás

1 MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

2 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult meg. E képzés azonban jelentős előzményekkel rendelkezik. A Karon ugyanis ig folyamatosan működött a Társadalombiztosítási főiskolai képzés, amelynek a jelenlegi BA képzés a bolognai folyamatnak, illetve az új Felsőoktatási törvénynek (2005. évi CXXXIX. tv.) megfelelően módosított változata. A munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés célja olyan munkaügyi és társadalombiztosítási szakemberek képzése, akik a munkaügyi területek és társadalombiztosítás különféle ágazatai és az egyéb szociális ellátások közötti alapvető összefüggések, továbbá a humánpolitika és az emberi erőforrások felhasználását tárgyaló egyéb tudományok legfontosabb eredményei ismeretében, az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátásban szerzett kellő jártasságuk birtokában képesek feladataik igényes ellátására, szakirányú mesterképzésben való részvételre. A képzés főbb területei: általános és társadalomtudományi alapismeretek; jogtudományi alapozó ismeretek (jogelméleti alapfogalmak, általános jogi ismeretek, közigazgatás, egészségügyi igazgatás, munkajog, szociális jog); szakmai törzsanyag (a társadalombiztosítási kurzusok [a társadalombiztosítás alapkérései, pénzügyei, egészségbiztosítás, egészségügyi ellátás, nyugdíjrendszer]); kiegészítő ismeretek (biztosításmatematika, számítástechnika, vezetési és szervezési ismeretek), továbbá szakmai gyakorlat. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés keretében jelenleg két szakirányon: munkaügyi és társadalombiztosítási szakirányon van mód BA oklevél szerzésére, amely a 15/2006. (IV. 3.) OM rendeletben foglaltak szerinti munkaügyi és társadalombiztosítási tanácsadó szakképzettséget tanúsít. A képzés első három szemeszterében mindkét szakirány tananyaga megegyezik, a specializációra a negyedik szemesztertől kerül sor. A szakirány választás feltételeiről a Tanulmányi Hivatal ad tájékoztatást. A képesítési követelmények alapján a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzés hat féléves, BA oklevéllel záruló levelező tagozatos alapképzés az Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsa által jóváhagyott tanterv alapján és az e feladatra felkért oktatók közreműködésével folyik. Az alapképzésre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatának Hallgatói Követelményrendszer (HKR) c. II. kötetének rendelkezései vonatkoznak. A tanulmányok eredményes befejezése esetén a végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetem, illetve az Állam- és Jogtudományi Kar adja ki. Az oklevél megszerzésének feltétele idegennyelv-ismeret megszerzése is. A képesítési követelményekben előírt nyelvvizsga-követelményt a hallgatónak önállóan kell teljesítenie. Csak az a hallgató kaphat oklevelet, aki egy idegen nyelvből

3 középfokú (B2) komplex, (régebben C típusú) állami, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgával rendelkezik. Az előző feltételeknek megfelelő nyelvvizsgáról szóló bizonyítványt a záróvizsgák sikeres letételét követően, a Tanulmányi Hivatalban haladéktalanul be kell mutatni. A nyelvvizsga-követelmény alól a felsőoktatási törvény alapján (Ftv (1) bek.) mentesülnek azok a hallgatók, akik tanulmányaik első évfolyamon történő megkezdésének évében legalább a 40. életévüket betöltik. A képzés, mint államilag nem finanszírozott képzés, költségtérítéses. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg (megtekinthető a oldalon Tanulmányi Hivatal anyagai hivatkozásra kattintva). A képzés költsége az egyetemre történő első beiratkozástól függ, mely összeget a hallgató (illetve a hallgató erre vonatkozó megállapodása esetén a munkáltató) köteles a félévente megadott időpontig befizetni. A képzéssel kapcsolatos további tájékoztatást a Tanulmányi Hivatal mellett az ELTE Jogi Továbbképző Intézete nyújtja, mint a Kar által a képzés megszervezésével és lebonyolításával megbízott szerv.

4 KALENDÁRIUM 2012/2013. tanév 2. félévére Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés A félév beosztása: Szorgalmi időszak: hét: február 11. május 17. Vizsgaidőszak: hét: május 21. július 5. I. évfolyam részére Első tanítási nap: február 08. (péntek) Utolsó tanítási nap: május 04. (szombat) II. évfolyam részére Első tanítási nap: február 08. (péntek) Utolsó tanítási nap: május 18. (szombat) Páros heteken (6-18. hét) Páratlan heteken (7-20. hét) 1/6. 2/8. 3/10. 4/12. 5/14. 6/16. 7/18. II II III III IV IV V /6. 2/7. 3/9. 4/15. 5/17. 6/19. 7/20. II II III IV IV V V. 18. Sz III. évfolyam részére Páratlan heteken (7-13. hét) 1/6. 2/7. 3/9. II II III

5 I. évf. 2. félév (második szemeszter) Récsi auditórium (III. tanterem) A MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS ÓRARENDJE II. évf. 2. félév (negyedik szemeszter) Társadalombiztosítási specializáció Récsi auditórium (III. tanterem) 12 PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK 3 SZOMBAT PÉNTEK 3 Makroökonómia / Politológia, politikai intézmények Közigazgatási jog alapjai Az Európai Unió alapintézményei Pénzügyi jog 1./ Általános és munkalélektan Szociális jog alapjai / Polgári jogi alapismeretek Nyugellátások rendszere Szociális ellátások Ismeretek a fogyatékosságról 4 / Balesetbiztosítás Tb. fedezeti rendszer/vezetés- és szervezetszociológia Egészségbiztosítási ellátások rendszere II. évf. 2. félév (negyedik szemeszter) Munkaügyi kapcsolatok specializáció B. épület 7. gyakorló Közszolgálati munkajog / Emberi erőforrás gazdálkodás alapjai Munkaügyi kapcsolatok alanyai Ismeretek a fogyatékosságról 4 / Foglalkoztatás-politika és igazgatási eszközei SZOMBAT A/7. gyakorló Munkagazdaságtan/ Vezetés- és szervezetszociológia Kommunikáció és tárgyalástechnika10 / Emberi erőforrás gazdálkodás alapjai III. évf. 2. félév (hatodik szemeszter) Dósa auditórium (II. tanterem) 13 PÉNTEK Közigazgatási jog záróvizsga-előkészítő (február 08.) Nyugellátások rendszere záróvizsga-előkészítő (február 15.) Tb. alapjai záróvizsga-előkészítő (március 01.) Az előadások órától kezdődnek! SZOMBAT Balesetbiztosítás záróvizsga-előkészítő (február 09.) Szociális jog záróvizsga-előkészítő (február 16.) Egészségbiztosítási ellátások rendszere záróvizsga-előkészítő (március 02.) Az előadások 9.00 órától kezdődnek! 1 A 14. héttől (IV. 05.) péntektől Makroökonómia című tárgy helyett Politológia, politikai intézmények című tárgyat oktatunk. 2 A 12. héten (III. 23.) szombaton a Pénzügyi jog 1. című előadás ig, a Szociális jog alapjai című előadás ig tart. A 12. héttől (III. 23.) szombattól Szociális jog alapjai című tárgy helyett Polgári jogi alapismeretek című tárgyat oktatunk. A 14. héttől (IV. 06.) szombattól Pénzügyi jog 1. című tárgy helyett Általános és munkalélektan című tárgyat oktatunk. A 16. és 18. héten Polgári jogi alapismeretek című tárgy már nem lesz. 3 A 20. héten (V. 17.) pénteken oktatás nincs! 4 Az Ismeretek a a fogyatékosságról című előadást a két képzésnek közösen a Récsi auditóriumban (III. tanterem) tartjuk. 5 A 13. héttől (III. 29.) péntektől Ismeretek a fogyatékosságról című tárgy helyett Balesetbiztosítás 1. című tárgyat oktatunk. 6 A 15. héten (IV. 13.) szombaton a Tb. fedezeti rendszer című előadás ig, a Vezetés- és szervezetszociológia című előadás ig tart. A 17. héttől (IV. 27.) szombattól Tb. fedezeti rendszer című tárgy helyett Vezetés- és szervezetszociológia című tárgyat oktatunk. A Vezetés- és szervezetszociológia című előadást a két képzésnek közösen a Récsi auditóriumban (III. tanterem) tartjuk. 7 A 17. héttől (IV. 26.) péntektől Közszolgálati munkajog című tárgy helyett Emberi erőforrás gazdálkodás alapjai című tárgyat oktatunk. 8 A13. héttől (III. 29.) péntektől Ismeretek a fogyatékosságról című tárgy helyett Foglalkoztatás-politika és igazgatási eszközei című tárgyat oktatunk. 9 A 15. héten (IV. 13.) szombattól a Munkagazdaságtan című tárgy helyett Vezetés- és szervezetszociológia című tárgyat oktatunk. A Vezetés- és szervezetszociológia című előadást a két képzésnek közösen a Récsi auditóriumban (III. tanterem) tartjuk. 10 A Kommunikáció és tárgyalástechnika című tárgyból az utolsó előadás a 15. héten (IV. 13.) szombaton lesz. 11 A 20. héten (V. 18.) szombaton a Vezetés- és szervezetszociológia című előadás után Emberi erőforrás gazdálkodás alapjai című előadás lesz.

6 12 Az első oktatási alkalommal a 6. héten (II ) az előadásokat a Vécsey auditóriumban (VIII. tanterem) tartjuk meg. 13 Az első oktatási alkalommal a 6. héten (II ) az előadásokat a Somló auditóriumban (I. tanterem) tartjuk meg.

7 A MÁSODIK SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPINTÉZMÉNYEI Második szemeszter BT2:EU 1. Bevezetés, az európai integrációval kapcsolatos alapfogalmak (nemzetközi politikai és nemzetközi gazdaságtan alapfogalmai). 2. Az európai integráció történeti előzményei a második világháború után (a védelempolitikai, a politikai és a gazdasági integráció kísérletei és logikája). 3. A Római Szerződések tartalma és perspektívái. 4. Az Európai Közösség az 1960-as és 70-es években: politikai konfliktusok és világgazdasági válság. 5. Európai Közösségből Európai Unió: a 80-as és 90-es évek kihívásai és válaszai, a gazdasági integrációból a politikai unió felé tett lépések. 6. A 2000-es évek: Alkotmányos Szerződés, Lisszaboni Szerződés és Lisszaboni stratégia. 7. Az Európai Unió intézményei: az Európai Bizottság. 8. Az Európai Unió intézményei: az Európai Parlament. 9. Az Európai Unió intézményei: a Tanács. 10. Az Európai Unió intézményei: az Európai Bíróság. 11. Az Európai Unió intézményei: konzultatív fórumok (Régiók Bizottság, Gazdasági és Szociális Bizottság). 12. Az Európai Unió jogforrásai és jogi aktusai. 13. A döntéshozatal legfontosabb formái és eljárásai az Európai Unióban. 14. Összefoglalás, konzultáció. A kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények) és jogszabályok. Kötelező és ajánlott irodalom: Arató Krisztina: Európa utazása. Integrációtörténet. Gondolat, Budapest, Jeney Petra - Kende Tamás Szűcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika. Complex, Budapest, Írásbeli kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Politikatudományi Intézet Intézetigazgató: Dr. Pesti Sándor egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Arató Krisztina 7

8 Előadók: Dr. Lux Ágnes ÁLTALÁNOS ÉS MUNKALÉLEKTAN BT2:AML Második szemeszter 1. A munka- és szervezetpszichológia célja, szakágai, fő feladatai, módszerei. Kapcsolata a pszichológia egyéb területeivel (szociálpszichológia, személyiségpszichológia, általános pszichológia) 2. Kommunikáció a szervezetben. Csoport, szerep, szerepkonfliktus. Konfliktusok, okok, kezelési módszerek. A facilitáció és mediáció. 3. Munka- és pályaalkalmasság. Toborzás, kiválasztás és leépítés. Kiválasztási eljárások és módszerek, alkalmasságvizsgálat, beválás-vizsgálat, outplacement 4. Munkával való elégedettség. Motiváció, ösztönzés, elégedettség-kutatások, vizsgálati területek és módszerek. Munkahelyi stressz, stresszorok, megküzdés. Dolgozói elégedettség tényezői és vizsgálata. 5. Teljesítménymérés és -értékelés (Célok és módszerek, teljesítményértékelési rendszerek: objektív és személyes adatok, összehasonlítási, rangsorolási eljárások). 6. Együttműködés és versengés a szervezetekben. Versengés és teljesítmény. A kooperatív munkaszervezési formák. 7. Szervezetpszichológia. Szervezetek formális és informális struktúrája, A szervezeti kultúra fogalma és modelljei. Az egyén a szervezetben. A szervezetfejlesztés (OD) fogalma, tartalma és alkalmazási lehetőségei. Szervezetfejlesztési módszerek: tréning és coaching. A kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények) és jogszabályok. Kötelező és ajánlott irodalom: Klein Sándor: Munkapszichológia, Edge 2000 Kiadó, Budapest, 2004, I. II. IV. V. fejezetek Klein Sándor: Vezetés- szervezetpszichológia, SHL Hungary Kft., 2001, XII. XV. XVIII. Fejezetek Bakacsi Gyula, Bokor A., Szervezeti magatartás és vezetés, KJK-Kerszöv, Bp., 2001, III. VIII. fejezetek Fruttus István Levente Nemeskéri Gyula: Az emberi erőforrás fejlesztésének módszertana, Ergofit Kft, Budapest, 2001 Gyökér Irén, Humánerőforrás menedzsment, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999 Klein Sándor: A szervezet lelke, Edge 2000 Kiadó, Budapest, 2006 A munkahely szociálpszichológiai jelenségvilága I., Szerk.: Mészáros Aranka, Z- Press Kiadó, Miskolc,

9 Lövey Imre, Manohar S. Nadkarni, Erdélyi Eszter: Az örömteli szervezet. Vállalati Írásbeli kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Borgos Anna Előadók: Lányi Katalin 9

10 MAKROÖKONÓMIA (BT1 lemaradó: KÖZGAZDASÁGI ISEMRETEK 2.) BT2:KGT (2) Második szemeszter Bevezetés a makroökonómiába. A gazdaság teljesítményének számbavétele: A mérés problémái. A statikus makroegyensúlyi rendszer Dinamikus egyensúly, növekedés és ciklusok Munkanélküliség Modern pénz- és inflációelméletek. Pénzmultiplikáció. A modern pénz értékproblémái. Az infláció mérése. Az infláció típusai A kormányzati szektor gazdaságtana A fiskális politika története, szerepe, eszközrendszere. A jóléti állam típusai. A monetáris politika A Közgazdasági ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Közgazdaságtan jogászoknak II. Makroökonómia. Rejtjel Kiadó, Beszámoló. A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Kelemen Katalin egyetemi docens Előadó: Dr. Kelemen Katalin egyetemi docens 10

11 KÖZIGAZGATÁSI JOG ALAPJAI BT2:KIG Második szemeszter 1. A közigazgatás fogalma, rendeltetése; a közigazgatási rendszer az államszervezetben 2. A közigazgatási jog sajátosságai; a közigazgatási jog forrásai, közigazgatási jogi norma, közigazgatási jogviszonyok A közigazgatás központi szervei 3. A közigazgatás helyi-területi szervei I.: a területi államigazgatási szervek A közigazgatás helyi-területi szervei II.: a helyi önkormányzatok 4. Közszolgálati jogviszony A Közigazgatási jog alapjai c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek és jogszabályok. Írásbeli kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Közigazgatási Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Fazekas Marianna egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Hoffman István egyetemi adjunktus 11

12 POLGÁRI JOGI ALAPISMERETEK 1. BT2:PJ1 (1) Második szemeszter A polgári jog fogalma, rendszere, alapelvei. A polgári jogi jogszabályok és jogviszonyok.. A jogi tények. Az ember jogképessége és cselekvőképessége. Szervezetek jogalanyisága. A személyhez fűződő jogok polgári jogi védelme. A dologi jog fogalma. A tulajdonviszony. A korlátolt dologi jogok és a birtok. A Polgári jogi és családjogi ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Lenkovics Barnabás: Polgári jogi alapok. Rejtjel Kiadó, Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Polgári Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens Előadó: Dr. Kenderes Andrea mb. előadó 12

13 SZOCIÁLIS JOG ALAPJAI Második szemeszter BT2:SZJO 1. A szociális jog fogalma, a szociális támogatási rendszerek kialakulásának szükségessége (a szociális biztonság csomópontjai), a szociális jog alapfogalmai, története, helye a jogrendszerben, különös tekintettel a munkajoghoz és a társadalombiztosítási joghoz való kapcsolatára. 2. A szociális alapjogok és a szociális jog alapelvei. A szociális jogi jogviszony. Struktúrája, alanyai, tárgya, tartalma. A közjogi és magánjogi elemek, sajátosságok keveredése, a közjogi elem túlsúlya a szociális jogi 3. jogviszonyokban. Az európai szociális rendszerek és alapvető sajátosságaik. (Munkaerőpiaci politikák, univerzalitás és szelektivitás, a minimális jövedelem kérdése.) 4. Szociális integráció, az Európai Szociális Karta. A munkához való jog és a teljes foglalkoztatottság, mint a szociális biztonság alapja. A foglalkoztatáspolitika alapelvei, intézményrendszere, az aktív munkaerőpiaci politika jogi eszközei. Az álláskeresési támogatás jogi jellege, 5. jogosultsági feltételei és folyósítási szabályai. A fogyatékosok védelmének emberi jogi és szociális jogi oldala, a hatékony társadalmi integráció szerepe. A megváltozott munkaképességű személyek 6. rehabilitációjának munkahelyi és munkahelyen kívüli eszközei. Az állam és a család viszonya: a család szociális szerepe és az állam feladatai a család jogi, gazdasági és szociális támogatásában. A családok támogatásának rendszere, fejlődése és intézményeinek jogi jellege. A gyermekvédelem 7. szociális és emberi jogi oldala. Az átmenetileg vagy tartósan megszorult élethelyzetbe került személyekről való gondoskodás: a szubszidiárius jellegű, rászorultságtól függő juttatások rendszere és fejlődése. A természetbeni- és készpénzjuttatások, a szociális szolgáltatások, alap- és szakosított ellátások. Az állampolgári jogok védelme a rászorultságtól függő juttatások és ellátások igénybevételével kapcsolatban. A Szociális jog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik a Tanszék által kiadott jegyzet, a kötelező tananyagként az előadáson (vagy a jegyzetben) megjelölt jogszabályok, továbbá az előadásokon elhangzottak teljes egészében. A Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék által a későbbiekben megjelöltek. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Lehoczkyné dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár Előadó: Dr. Lehoczkyné dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár 13

14 PÉNZÜGYI JOG 1. BT2:PUJ (1) Második szemeszter 1. A pénzügyi jog tárgya, rendszere 2. Államháztartási jog I. 3. Államháztartási jog II. 4. A közbevételek rendszere; adójog általános rész 5. Az adózás rendje I. 6. Az adózás rendje II. 7. Az adózás rendje III. A Pénzügyi jog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Simon István (szerk.): Pénzügyi jog I. Bp., Osiris Kiadó Simon István (szerk.): Pénzügyi jog II. Bp., Osiris Kiadó Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Pénzügyi Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Simon István egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Simon István egyetemi docens Előadók: Dr. Kecső Gábor Dr. Réczei Géza tanársegéd mb. előadó 14

15 POLITOLÓGIA, POLITIKAI INTÉZMÉNYEK BT2:POL Második szemeszter 1. A politika fogalma, a politikatudomány alapfogalmai, a politikai rendszer 2. A politikai értékek 3. A politikai pártok és pártrendszerek. Az alkotmánybíráskodás A Politológia c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyv kijelölt részei. Bihari Mihály-Pokol Béla: Politológia (10. átdolgozott és kibővített kiadás). Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó Beszámoló (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Politikatudományi Intézet Intézetigazgató: Dr. Pesti Sándor egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Antal Attila tanársegéd Előadó: Dr. Antal Attila tanársegéd 15

16 LEMARADÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA PÓTLÓLAG MEGHIRDETETT ELŐADÁSOK DEMOGRÁFIA (lemaradó) Második szemeszter T2:D A demográfia tárgya, felosztása, a demográfiai adatok forrásai, a történeti demográfia forrásai, a demográfiai elemzés elvei és módszerei. Településdemográfia, a népesség területi elhelyezkedése, a népesség lakásviszonyai. A népesség száma és összetétele nem, kor, családi állapot, műveltség, foglalkozás, anyanyelv, nemzetség és vallás szerint. Népesedési elméletek. Házasság, házasságmegszűnése. Születések és a termékenység statisztikai vizsgálata. Népesedés politika. Halálozások, halandóság és a reprodukció mérése. Vándorlás. Népesség-előreszámítás. Az Demográfia c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Gyémánt Katona: Demográfia. Szeged, Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Gyémánt Richárd adjunktus Előadó: Dr. Gyémánt Richárd adjunktus 16

17 KÖZGAZDASÁGI ISMERETEK 2. (lemaradó) T2:KGT (2) Második szemeszter Bevezetés a makroökonómiába. A gazdaság teljesítményének számbavétele: A mérés problémái. A statikus makroegyensúlyi rendszer Dinamikus egyensúly, növekedés és ciklusok Munkanélküliség Modern pénz- és inflációelméletek. Pénzmultiplikáció. A modern pénz értékproblémái. Az infláció mérése. Az infláció típusai A kormányzati szektor gazdaságtana A fiskális politika története, szerepe, eszközrendszere. A jóléti állam típusai. A monetáris politika A Közgazdasági ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Közgazdaságtan jogászoknak II. Makroökonómia. Rejtjel Kiadó, Beszámoló. A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Kelemen Katalin egyetemi docens Előadó: Dr. Kelemen Katalin egyetemi docens 17

18 MUNKAJOGI ISMERETEK 1. (lemaradó) T2:MUJ (1) Második szemeszter A munkajog fogalma, tárgya, helye a jogrendszerben, történeti fejlődése. A munkajogi szabályozás rendszere és jogforrásai. A Munka Törvénykönyve általános rendelkezései. A munkaviszony és a munkaszerződés általános kérdései. A munkaszerződés megkötése. A munkaszerződés és a munkajogviszony módosítása. A munkajogi jogutódlás. A munkajogviszony megszűnésének és megszüntetésének rendszere. A megszűnés és a megszüntetés esetei. A munkajogviszony megszüntetése. A rendes és a rendkívüli felmondás. A csoportos létszámcsökkentés. A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei. A munkajogviszony tartalma. A munkavégzési kötelezettség. A Munkajogi ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Ádám Lóránt Hágelmayer Istvánné Lehoczkyné Kollonay Csilla: A magyar munkajog I., Vince Kiadó, Bp., Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Gyulavári Tamás egyetemi docens Dr. Lehoczkiné dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár Előadó: Dr. Gyulavári Tamás Dr. Czuglerné dr. Ivány Judit Dr. Lehoczkyné dr. Kollonay Csilla Dr. Nacsa Beáta egyetemi docens adjunktus egyetemi tanár adjunktus 18

19 TB. FEDEZETI RENDSZERE (lemaradó) T2:TFR Második szemeszter A társadalombiztosítás rendszere. A társadalombiztosítási törvények összefüggései. Alapelvek. A társadalombiztosítási jogviszony fogalma, sajátosságai. A biztosítási kötelezettség fogalma. Biztosítottak köre I. Biztosítottak köre II. A szünetelés intézménye. A társadalombiztosítás egyes ellátásaira jogosultak köre. Az egészségügyi szolgáltatásra-. Baleseti ellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre. Biztosítási kötelezettséggel nem járó jogviszonyok. Belföldi-külföldi illetőség fogalma. A közösségi rendeletek hatálya alá tartozó személyek biztosítása. A nemzetközi szerződések alkalmazása. Megállapodás társadalombiztosítási ellátásra. A fedezeti rendszer fogalma, elemei. A járulékalapot képző jövedelem és a járulékalapot nem képező jövedelem fogalma. A minimum járulékalap. Járulékfizetés foglalkoztatott személyek esetében. A foglalkoztató és a foglalkoztatott járulékfizetési kötelezettsége. Az egyéni és társas vállalkozók járulékfizetésére vonatkozó speciális szabályok. Egészségbiztosítási-, nyugdíjjárulék, tagdíjfizetés, egyidejűleg fennálló több biztosítással járó jogviszony esetén. A járulékfizetési kötelezettség teljesítése. A járulékok, tagdíj bevallása, megfizetése, az adózás rendjéről szóló törvény alapján. A bejelentés szabályai. Egészségügyi hozzájárulás. A kifizetőt terhelő százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás. A kifizetőt terhelő százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás. A tételes EHO. A magánszemélyt terhelő százalékos egészségügyi hozzájárulás. A Tb. fedezeti rendszere c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá az előadó által meghatározott jegyzet, illetőleg jogszabályok. A Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék által a későbbiekben megjelöltek. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Asztalos Gézáné mb. előadó Előadó: Dr. Asztalos Gézáné mb. előadó 19

20 SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA (ALTERNATÍV KURZUS) (lemaradó) T2:ALT (1):SZCP Második szemeszter 1-2. Percepció, előítélet, agresszió Szocializáció Tömegjelenségek. A Szociálpszichológia c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá az előadó által meghatározott jegyzet, illetőleg jogszabályok. Gyulavári Fleck: Szociálpszichológia. Beszámoló. A kurzust oktató tanszék: Jogszociológiai Tanszék Tanszékvezető: Dr. Fleck Zoltán egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Gyulavári Ágnes adjunktus Előadó: Dr. Gyulavári Ágnes adjunktus 20

21 A NEGYEDIK SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA BALESETBIZTOSÍTÁS 1. Negyedik szemeszter T2:BB (1) A balesetbiztosítás történeti kialakulása, jelenlegi szervezeti rendszer. A balesetbiztosítást szabályozó jogforrások (magyar és nemzetközi jogsuabályok). A baleseti ellátórendszer jellemzői. Alapfogalmak I. baleset, üzemi baleset. Alapfogalmak II. foglalkozási megbetegedés, üzeminek nem minősülő balesetek. Határozat az üzemiség érdekében. A baleseti ellátások fajtái. A Balesetbiztosítás c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Dr. Jakab Éva Molnárné dr. Balogh Márta: Baleseti biztosítás. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Molnárné dr. Balogh Márta adjunktus Előadó: Molnárné dr. Balogh Márta adjunktus 21

22 EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK RENDSZERE 1. T2:EER (1) Negyedik szemeszter 1. Egészség fogalma, tényezői. Betegség fogalma, betegségek nemzetközi osztályozása (BNO). 2. Egészségügyi alapfogalmak: orvos, eü. szolgáltató, eü. szolgáltatás. Egészségpolitika és biztosításpolitika különbözősége. 3. Biztosításpolitika alapfogalmai: üzleti társadalombiztosítási állami ellátás. Biztosító és szolgáltatói szerződések, finanszírozás technikák. 4. Alapellátás Háziorvos Háziorvosi ügyelet. Alapellátás: Fogorvos Iskolaorvos Házi szakápolás - Védőnő. 5. A szakellátás fogalmai Orvosi szakterületek OENO rendszer. Orvosi szakterületek részletei (Klinikai és nem klinikai). Mentés betegszállítás, CT, MRI, PET-CT, Művese kezelés. 6. Fekvőbeteg ellátás, kórház-osztály fogalomrendszere. HBCS Ápolási napi díj. Esetfinanszírozás. Endoprotézisek, szervátültetések. 7. A gyógyszer, közforgalmú gyógyszertár intézeti gyógyszertár. Vénykezelés gyógyszertámogatási rendszer. gyógyászati segédeszközök, gyógyfürdők és támogatási rendszerük. Az Egészségbiztosítási ellátások rendszere c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Dr. Ajtay András: Egészségbiztosítás rendszere Magyarországon. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Ajtay András főtanácsadó, ÁNTSZ Előadó: Bartha Gyöngyvér mb. előadó, OEP 22

23 NYUGELLÁTÁSOK RENDSZERE 1. Negyedik szemeszter T2:NYR (1) A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerének áttekintése, alapfogalmak. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapelvei, hatálya, nyugdíjszolgáltatások, kapcsolat a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvénnyel, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvénnyel, valamint a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj pénztárakról szóló törvénnyel. Öregségi nyugdíjjogosultság szabályai. A nyugdíj korkedvezmény rendszere, feltételei. Az öregségi nyugdíj összege. A rokkantsági nyugdíjjogosultság feltételei. Hozzátartozói nyugellátásokra jogosultság. Nyugellátásokra jogosító szolgálati idő. Sajátjogú és hozzátartozói nyugellátások feltételrendszereinek összefoglaló áttekintése. A Nyugellátások rendszere c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Az előadó által megjelölt tananyag. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Koncz István főosztályvezető, ONYF Előadók: Dr. Szeles Balázs Hidasi László mb. előadó, ONYF mb. előadó, főosztályvezető, ONYF 23

24 PÉNZÜGYI JOG 2. Negyedik szemeszter T2:PUJ (2) 1. Számviteli jog. 2. Személyi jövedelemadó, EKho. 3. Társasági adó, Eva. 4. A fogyasztást terhelő adók. 5. Illetékek. 6. Bankjog. 7. Nemzetközi és integrációs pénzügyi jog. A Pénzügyi jog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt tankönyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények) kollokviumi követelménylistán szereplő részei. Pénzügyi jog I. (szerk.: Simon István). Osiris Kiadó, Bp Pénzügyi jog II. (szerk.: Simon István). Osiris Kiadó, Bp Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Pénzügyi Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Simon István egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Simon István egyetemi docens Előadók: Dr. Kecső Gábor Dr. Réczei Géza tanársegéd mb. előadó 24

25 POLGÁRI JOGI ÉS CSALÁDJOGI ISMETRETEK 3. Negyedik szemeszter T2:PJCSI (3) 1. A társasági jog fogalma. 2. A társaságok közös szabályai. 3. A közkereseti és a betéti társaság. 4. A korlátolt felelősségű társaság, a részvénytársaság. 5. A házasság megkötése, érvénytelenítése, felbontása. 6. A házastársak személyi és vagyoni viszonyai. 7. A családi jogállás A Polgári jogi és családjogi ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Lenkovics Barnabás: A polgári jog vázlata. Weiss Emília: Családjogi alapismeretek. Alapvizsga (szóbeli). A kurzust oktató tanszék: Polgári Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens Előadó: Dr. Kenderes Andrea mb. előadó 25

26 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS IRÁNYÍTÁSA ÉS IGAZGATÁSA T2:TBIG Negyedik szemeszter A magyar szociálpolitika és a társadalombiztosítás elvei, elemei, intézményrendszere, fogalmi rendszere. A magyar társadalombiztosítás intézményrendszerének fejlődése napjainkig. A társadalombiztosítási önkormányzat igazgatása, működési gyakorlata (1991. évi LXXXIV. tv.). A társadalombiztosítás állami irányításának kérdései (1998. évi XXXIX. tv.).. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak állami felügyelete (131/1998. (VII.23.) Korm. rendelet 50/1998. (XI.27.) AB határozat. A társadalombiztosítás (egészségbiztosítás, nyugdíjbiztosítás) szervezeti rendszere, a működés elvei. Az egészségbiztosítási és a nyugdíjbiztosítási ágazat szervezeti rendszere, működése. A Társadalombiztosítás irányítása és igazgatása c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Az előadó által megjelölt tananyag. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Asztalos Gézáné mb. előadó Előadó: Asztalos Gézáné mb. előadó 26

27 VEZETÉSI ÉS SZERVEZÉSI ISMERETEK T2:VSZI Negyedik szemeszter 1. A vezetés és szervezés fogalmi rendszere, nemzetközi és magyarországi történeti fejlődése. Korszerű vezetési módszerek. 2. Korszerű humánstratégia területei. Irányítás, igazgatás, fajtái, eszközei. Kiválasztás, motiváció, teljesítményértékelés, minőségbiztosítás. Ellenőrzés fajtái, módszerei a társadalombiztosításban. 3. Szervezeti formák és fejlődésük. Speciális szervezetek (OEP, ONYF, helyi Tb. szervek, NYUFIG, APEH, MÁK, OOSZI, üzleti biztosítók). Változásmenedzsment, konfliktusmenedzsment. 4. Humánerőforrás jelentősége, fejlesztése, az ezzel kapcsolatos elméletek. A közigazgatás személyi feltételrendszere. Nők a szervezetben. Képzés 5. továbbképzés. Adatvédelem, titokvédelem a társadalombiztosításban. Szervezetek belső 6. normatív szabályozó eszközei. Felelősségi viszonyok a szervezetek (közigazgatási, etikai, munkajogi, 7. munkavédelmi, kártérítési, orvosi felelősség). Az Európai Unió szervezeti rendszere. Az Európai Tanács szervezete, feladatai. Régiók regionalizmus. Globalizáció. A Vezetési és szervezési ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező tananyag: Az előadó által megjelölt tananyag. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Széger István humánpolitikai főosztályvezetőhelyettes Előadó: Dr. Széger István mb. előadó 27

28 VIZSGAKURZUSOK BT1-2 A vizsgakurzusként meghirdetett tárgyat csak azok vehetik fel, akik a korábbi félév(ek)ben már felvették ezt a tárgyat, de nem teljesítették. Amennyiben a vizsgakurzusként meghirdetett tantárgyhoz szeminárium is társul, akkor a vizsgakurzus felvételének feltétele a szeminárium korábbi teljesítése. Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék BT1 Közgazdasági ismeretekből (KGT 3.) alapvizsga ETR:xxKGT (3) Létszámkorlát: nincs Demográfia Létszámkorlát: nincs ETR:xxD Közigazgatási Jogi Tanszék BT1-2 Közigazgatási eljárás Szabálysértési ismeretek (KET-SZI) kollokvium Létszámkorlát: nincs ETR:xxKET-SZI Munkajogi Tanszék BT1 Munkajogi ismeretekből (MUJ 2.) alapvizsga ETR:xxMUJ (2) Létszámkorlát: nincs 28

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgy neve Munkajog 1. Neptun kódja: JL4:MUJ (1) Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel:

Részletesebben

Szociális és családtámogatások joga

Szociális és családtámogatások joga AGRÁR ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Szociális és családtámogatások joga Záróvizsga tételvázlatok Szerkesztette, és összeállította: dr. Mélypataki Gábor 2015. március 1-jével hatályos anyaggal Tételvázlatok a Szociális

Részletesebben

Vállalkozói ismeretek

Vállalkozói ismeretek 2 Vállalkozói ismeretek 1. A vállalkozásról általában A vállalkozói és a vállalkozási tevékenység jellemzői. A vállalkozások és a vállalkozói döntések. A vállalkozások működési formái. A vállalkozási ötlet

Részletesebben

PM közlemény. Pénzügyi közlöny 2010/3. (2010. március 30)

PM közlemény. Pénzügyi közlöny 2010/3. (2010. március 30) PM közlemény a pénzügyminiszter ágazatába tartozó felsőfokú szakképzés keretében oktatott szakképesítéseknek a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló

Részletesebben

Adóigazgatási szakügyintéző felsőfokú szakképzés

Adóigazgatási szakügyintéző felsőfokú szakképzés Dunaújvárosi Főiskola Adóigazgatási szakügyintéző felsőfokú szakképzés Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Adóigazgatási szakügyintéző felsőfokú szakképzés Alapadatok:... 5 Adóigazgatási szakügyintéző

Részletesebben

Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola

Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola SZAKMAI HELYI TANTERV Készítették: Nyemcsokné Antal Mónika Orphanides Mária Budapest, 2014. - 1 - I. Szakmacsoportos alapozás kifutó rendszerben KERESKEDELEM

Részletesebben

Projektmenedzserasszisztens. szakügyintéző felsőfokú szakképzés

Projektmenedzserasszisztens. szakügyintéző felsőfokú szakképzés Dunaújvárosi Főiskola Projektmenedzserasszisztens szakügyintéző felsőfokú szakképzés Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Projektmenedzser-asszisztens szakügyintéző felsőfokú szakképzés Alapadatok:...

Részletesebben

Tájékoztató a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről

Tájékoztató a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről Tájékoztató a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről A Közigazgatási Továbbképzési Kollégium a közigazgatási szakvizsgáról szóló 35/1998. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. (1)

Részletesebben

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Columbus u. 11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Columbus u. 11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Columbus u. 11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Működési

Részletesebben

A komplex rehabilitáció jogi környezete

A komplex rehabilitáció jogi környezete A komplex rehabilitáció jogi környezete tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARÁNAK ÜGYRENDJE

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARÁNAK ÜGYRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARÁNAK ÜGYRENDJE 2016. május 3. A SZTE MÉRNÖKI KARÁNAK Ü G Y R E N D J E A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Mérnöki Kar (továbbiakban: Kar) Tanácsa a Kar

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. RÉSZ. Ikt. szám: SZF/ /2016. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER (FKR)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. RÉSZ. Ikt. szám: SZF/ /2016. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER (FKR) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. RÉSZ Ikt. szám: SZF/ /2016. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER (FKR) Tartalom I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. AZ FKR ÉRTELMEZÉSE ÉS HATÁLYA... 4 2. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Idegenforgalmi szakmenedzser felsőfokú szakképzés

Idegenforgalmi szakmenedzser felsőfokú szakképzés Dunaújvárosi Főiskola Idegenforgalmi szakmenedzser felsőfokú szakképzés Tanterv. augusztus 3. 2 Tartalomjegyzék Alapadatok:... 5 Idegenforgalmi szakmenedzser megnevezésű elágazás szakmai és vizsgakövetelményei...

Részletesebben

Emberi jogok és szociális munka modul

Emberi jogok és szociális munka modul Emberi jogok és szociális munka modul TÁMOP-5.5.4-09/2-C-2009-0006 Útitársak projekt Készítette: Dr. Egresi Katalin 2011. június 1 TARTALOM Tartalom A MODUL MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐFELTÉTELEI... 3 1. Előzetes

Részletesebben

HELYI TANTERV az 52 723 03 GYAKORLÓ MENTŐÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ

HELYI TANTERV az 52 723 03 GYAKORLÓ MENTŐÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ HELYI TANTERV az 52 723 03 GYAKORLÓ MENTŐÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Pécs, 2014. augusztus 28. Dr. Szabó Attila igazgató

Részletesebben

2011. szeptember 29. 1

2011. szeptember 29. 1 2011. szeptember 29. 1 I. Bevezetés A működési szabályzat a közoktatásról szóló l993. évi LXXIX. törvény 40. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 582 13 BURKOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 582 13 BURKOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 34 582 13 BURKOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ a Csongrád Megyei. Államigazgatási Kollégium. 2012. szeptember 26-i üléséről

EMLÉKEZTETŐ a Csongrád Megyei. Államigazgatási Kollégium. 2012. szeptember 26-i üléséről CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL EMLÉKEZTETŐ a Csongrád Megyei Államigazgatási Kollégium 2012. szeptember 26-i üléséről EMLÉKEZTETŐ a Csongrád Megyei Államigazgatási Kollégium 2012. szeptember 26-i üléséről

Részletesebben

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén.

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Tartalomjegyzék I. rész... 4 A Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

A 2010. január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok

A 2010. január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok A 2010. január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok Készítette: Berényiné Bosch Cecília OFA Hálózat PERTU projekt pénzügyi szakértője Budapest, 2009. december Tartalomjegyzék: Bevezetés...

Részletesebben

55 344 01 0010 55 01 Adóigazgatási szakügyintéző

55 344 01 0010 55 01 Adóigazgatási szakügyintéző Pénzügyminisztérium FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS Ú T M U T A T Ó a záródolgozat elkészítéséhez és védéséhez 55 344 01 Államháztartási szakügyintéző szakképesítés 55 344 01 0010 55 01 Adóigazgatási szakügyintéző

Részletesebben

Mikor és hova gyere?

Mikor és hova gyere? Jogi ismeretek kurzusok 2012/2013.2. félév Mikor és hova gyere? Minden csütörtökön. itt, ebben a tanteremben (A/IV. előadó) 14:00-15:30-ig tart az előadás. 1 Kik fognak oktatni? Dr. Bánhegyi Gabriella

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT I. RÉSZ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ EGYETEM SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT I. RÉSZ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ EGYETEM SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT I. RÉSZ AZ EGYETEM SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE SOPRON 2009 Változatszám: Kiadás dátuma: A példány sorszáma:

Részletesebben

2012/2013. tanév I. (őszi) félév

2012/2013. tanév I. (őszi) félév TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2012/2013. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE: MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS JOG III. Neptun kódja: 30703 Előfeltétele: 30702, 30712 Helye a mintatantervben: VII. szemeszter Meghirdetés:

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

Diplomás gazdaságvédelmi szakreferens szakirányú továbbképzési szak

Diplomás gazdaságvédelmi szakreferens szakirányú továbbképzési szak Diplomás gazdaságvédelmi szakreferens szakirányú továbbképzési szak 1. A szak képzési és kimeneti követelményei a. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Diplomás gazdaságvédelmi szakreferens szak b. A

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA HŰTŐ-, KLÍMA- ÉS HŐSZIVATTYÚBERENDEZÉS-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A mesterképzési program

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Kari Működési Szabályzat. 5. sz. melléklet

Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Kari Működési Szabályzat. 5. sz. melléklet Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Kari Működési Szabályzat 5. sz. melléklet A minőségbiztosítás alapelvei és gyakorlata 1. A minőségbiztosítás szervezeti feltételei és eljárásai

Részletesebben

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2009 1 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 A gazdasági szervezet felépítése és feladata...

Részletesebben

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév. Előadások tematikája

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév. Előadások tematikája Tantárgy neve Munkajog 1. Neptun kódja: J3:MUJ (1) Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel:

Részletesebben

23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet. a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet. a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 23/2008. (VIII. 8.) PM rendelet a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. (1) bekezdés a) pontjában kapott

Részletesebben

RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA

RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA 2004. TARTALOMJEGYZÉK Rendészeti és vagyonvédelmi szabályzat I. Általános rendelkezések 3. oldal II. Az ELTE Tanító-és Óvóképző

Részletesebben

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2012.12.14-i értekezletén. Jóváhagyta: 2012.12.15. Egyed Gyula igazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA 2013 Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS... 4 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) célja,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Érvényesség 1 2011. 04.01. Tartalom XVI. KERÜLET KERTVÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLATA...HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI... 1 I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Kolping Katolikus Szakképző Iskola Esztergom SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Kolping Katolikus Szakképző Iskola Esztergom SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kolping Katolikus Szakképző Iskola Esztergom SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. szeptember 01-től 1 TARTALOM 1. Általános rendelkezések 5.oldal 1.1. A szervezeti és működési szabályzat

Részletesebben

a(z) 34 811 03 PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) 34 811 03 PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 811 03 PINCÉR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

Banki szakügyintéző felsőfokú szakképzés

Banki szakügyintéző felsőfokú szakképzés Dunaújvárosi Főiskola Banki szakügyintéző felsőfokú szakképzés Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Alapadatok:... 5 Banki szakügyintéző megnevezésű elágazás szakmai és vizsgakövetelményei... 6 A követelménymodulok

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő

Szent István Egyetem Gödöllő Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 4. sz. melléklete AZ EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE 2009. szeptember TARTALOMJEGYZÉK Első rész... 5

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 725 05 GYAKORLÓ SZÖVETTANI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 725 05 GYAKORLÓ SZÖVETTANI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 725 05 GYAKORLÓ SZÖVETTANI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 52 720 01 Általános

Részletesebben

2.5.1.5.1. A Diákönkormányzattal való együttműködés tartalma és formái... 60

2.5.1.5.1. A Diákönkormányzattal való együttműködés tartalma és formái... 60 1 Tartalom Preambulum... 12 Előszó... 13 I. A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola bemutatása... 15 1.1. A Pedagógiai program rendeltetése, elfogadási rendje... 15 1.2. Az iskola története, eredményei...

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres

Részletesebben

Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény Hatálya: 2014. március 15. 2013 évi CLXXVII. Törvény (Ptké) a Ptk-r l szóló 2013. évi V. tv.

Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény Hatálya: 2014. március 15. 2013 évi CLXXVII. Törvény (Ptké) a Ptk-r l szóló 2013. évi V. tv. Polgári Törvénykönyv 2013. évi V. törvény Hatálya: 2014. március 15. 2013 évi CLXXVII. Törvény (Ptké) a Ptk-r l szóló 2013. évi V. tv. hatályba lépésével összefügg, átmeneti és felhatalmazó rendelkezések

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. A PPKE JÁK Állam- és Jogtudományági Doktori Tanácsa figyelembe véve az alábbiakban foglalt

Részletesebben

A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata. A Kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata

A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata. A Kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata A Kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata 2005 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések....1 2. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja...1 2.1. Az SZMSZ...1 2.2.

Részletesebben

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE A 2014/2015-es TANÉVRE 1.1. Rendelkezés a tanévről - A 2014/2015-ös tanév 2014. szeptember elsejétől (hétfő) 2015. aug. 31-éig tart a tanév

Részletesebben

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013.

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rendelkezések... 6 1. Az SZMSZ célja, tartalma...

Részletesebben

Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu

Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI Kultsár István Szakközépiskola és Szakiskola Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KULTSÁR

Részletesebben

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium Szervezeti és működési szabályzat 2013 1 1. Általános rendelkezések 1.1. A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapjai

Részletesebben

ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A köznevelési intézmény jelen szabályzatban határozza meg az intézményi adatkezelés és adatvédelem helyi szabályait. A szabályzat meghatározásakor figyelembe vételre

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI HELYITANTERV

SZAKKÉPZÉSI HELYITANTERV SZAKKÉPZÉSI HELYITANTERV a 54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XVIII. FAIPAR ÁGAZATHOZ Készült: A Magyar Közlöny 52. számában megjelent 12/2013 (III.28.) NGM rendelettel módosított

Részletesebben

KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI

KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kereskedő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Kereskedő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kereskedő mestervizsgára jelentkezéshez az

Részletesebben

Pénzügyi-sz{mviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1

Pénzügyi-sz{mviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 Pénzügyi-sz{mviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 344 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Szakdolgozati szabályzat

Szakdolgozati szabályzat PTE Illyés Gyula Kar Szekszárd Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézet Szakdolgozati szabályzat A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata a szakdolgozatról (diplomamunkáról) szóló 59-60.

Részletesebben

A tantárgy épít a mikro- és makroökonómia, jog, marketing, vezetés-szervezés, vállalati pénzügyek és számviteli alapismeretekre.

A tantárgy épít a mikro- és makroökonómia, jog, marketing, vezetés-szervezés, vállalati pénzügyek és számviteli alapismeretekre. Tantárgy neve: Stratégiai tervezés Kódja: NBG_GI832K4 Kreditszáma: 4 A tanóra típusa és száma: (2 óra előadás + 2 óra gyakorlat) / hét Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): kollokvium

Részletesebben

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15.

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375. 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Pedagógiai Program Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM:028375 5650 Mezőberény Petőfi út 13-15. Érvényes: 2009. szeptember 1-től Tartalomjegyzék I. Nevelési program 1. Bevezetés

Részletesebben

EVANGÉLIKUS MEZŐGAZDASÁGI, KERESKEDELMI, INFORMATIKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szakmai program. a 34 621 02 LOVÁSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

EVANGÉLIKUS MEZŐGAZDASÁGI, KERESKEDELMI, INFORMATIKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szakmai program. a 34 621 02 LOVÁSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Szakmai program a 34 621 02 LOVÁSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Kőszeg 2013 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 6720 Szeged, Dugonics tér 13 FI62198. FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 64-66

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 6720 Szeged, Dugonics tér 13 FI62198. FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 64-66 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 6720 Szeged, Dugonics tér 13 FI62198 FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 64-66 T Á J É K O Z T A T Ó I-II. ÉVES FOGORVOSTAN-HALLGATÓKNAK 9002K_N_2013 képzési program

Részletesebben

Méhecske Óvoda. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Méhecske Óvoda. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Méhecske Óvoda 1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 30. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A nevelőtestület közreműködésével készítette: Némethné Faragó Ibolya óvodavezető Budapest 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

Személyügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak

Személyügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak Személyügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak Dunaújvárosi Főiskola. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. Képzési és kimeneti követelmény... 3 II. Képzési program... 6 II.1. Képzési és kimeneti követelmény...

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG Különös rész..kiadó 2008. 1 KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. Különös Rész Szerkesztette: DR. NYITRAI PÉTER TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI DOCENS Szerzők: DR. CZÉKMANN ZSOLT TANÁRSEGÉD

Részletesebben

Vadász Iván INGATLANOKHOZ KAPCSOLÓDÓ FORDÍTOTT ÁFA. Lezárva: 2008. március 30.

Vadász Iván INGATLANOKHOZ KAPCSOLÓDÓ FORDÍTOTT ÁFA. Lezárva: 2008. március 30. Vadász Iván INGATLANOKHOZ KAPCSOLÓDÓ FORDÍTOTT ÁFA Lezárva: 2008. március 30. 1 Tartalom Rövidítések I. A FORDÍTOTT ADÓZÁS FOGALMA II. A FORDÍTOTT ADÓZÁSBAN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLYEK III. A FORDÍTOTT ADÓZÁS

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

A társadalombiztosítási jog 2012

A társadalombiztosítási jog 2012 A társadalombiztosítási jog 2012 A társadalombiztosítás az állam által működtetett szociális ellátási rendszer része. Az az intézmény, amelyben az állam a társadalom meghatározott rétegéhez tartozó tagjait

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata A Kittenberger Kálmán Általános és Művészeti Iskola a Készült: 2011. augusztus 25. Tartalomjegyzék Függelék... 4 Mellékletek jegyzéke:... 4 1. A célja, jogszabályi alapja... 5 1.1. A célja... 5 1.2. A

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

Baptista Teológiai Akadémia. Szervezeti és Működési Szabályzata

Baptista Teológiai Akadémia. Szervezeti és Működési Szabályzata A Baptista Teológiai Akadémia Szervezeti és Működési Szabályzata A Baptista Teológiai Akadémia Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. tv. /a továbbiakban: Nftv./ és a Magyarországi Baptista

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől Tartalom 1. Nevelési program... 6 1.1 ISKOLÁNK ARCULATA...

Részletesebben

III. Az iskola szakmai programja

III. Az iskola szakmai programja Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai Program III. Az iskola szakmai programja 1 Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai Program Tartalom

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2014. június

Részletesebben

Egészségügyi Szervező Alapképzés

Egészségügyi Szervező Alapképzés DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR Egészségügyi Szervező Alapképzés KÉPZÉSI PROGRAM Egészségügyi ügyvitelszervező szakirány Egészségbiztosítás szakirány Nyíregyháza, 2006. május I. A képzés legfontosabb

Részletesebben

EUROKT-AKADÉMIA. SzakképzőIskola

EUROKT-AKADÉMIA. SzakképzőIskola Az EUROKT-AKADÉMIA SzakképzőIskola 2500 Esztergom, Kis-Duna sétány 11. Tel.: 33/414-866; fax: 33/401-674 e-mail: eurokt@eurokt-akademia.hu web: http://www.eurokt-akademia.hu A működés helyi rendjét meghatározó

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv

Esélyegyenlőségi terv B É K É S M E G Y E I K Ö N Y V T Á R Esélyegyenlőségi terv Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba 2/ 18 Tartalomjegyzék ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV... 3 1. Általános elvek, célok... 3 A megkülönböztetés tilalma,

Részletesebben

BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2600 Vác, Németh László u. 4-6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2600 Vác, Németh László u. 4-6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2600 Vác, Németh László u. 4-6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT V Á C 2012 -2- A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., az 1996. évi LXII.

Részletesebben

KIMUTATÁS AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ LAKÁSOKRÓL

KIMUTATÁS AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ LAKÁSOKRÓL Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére valamint elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló 19/2013.(IX.6.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet 9 KIMUTATÁS AZ ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2013. IX. 2 2014. VIII. 31. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (Egységes szerkezetben a 117/2013. (VII. 10.) szenátusi határozat módosító rendelkezéseivel.) Budapest 2012.

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól HASZNOS TUDNIVALÓK a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól A munkajog területén 2014 2015 2016 Minimálbér (Ft/hó) bruttó összege 101.500,-

Részletesebben

Árvaellátás... 4. Baleseti hozzátartozói nyugellátások... 6. Öregségi nyugellátás... 11. Özvegyi járadék... 13. Özvegyi nyugellátás...

Árvaellátás... 4. Baleseti hozzátartozói nyugellátások... 6. Öregségi nyugellátás... 11. Özvegyi járadék... 13. Özvegyi nyugellátás... Árvaellátás... 4 Baleseti hozzátartozói nyugellátások... 6 Nők kedvezményes nyugdíja... 9 Öregségi nyugellátás... 11 Özvegyi járadék... 13 Özvegyi nyugellátás... 15 Rokkantsági járadék... 17 Szülői nyugdíj...

Részletesebben

GYAKORLATI OKTATÓ. A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni:

GYAKORLATI OKTATÓ. A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni: GYKORLTI OKTTÓ I. Általános irányelvek 1. képzés szabályozásának jogi háttere központi program a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló többször módosított

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28.

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. Tartalomjegyzék A. Nevelési program...2 1 A nevelő-oktató munka alapelvei, területei...6

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T II. Béla Középiskola, Élelmiszeripari Szakiskola és Kollégium 7720 Pécsvárad, Vak Béla u.8. SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T Pécsvárad, 2004. 2 I. Munkaköri leírások Igazgató: 1. Az egyszemélyi

Részletesebben

A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Pallos János igazgató Tatabánya, 2013.augusztus 27. A Szervezeti és Működési Szabályzatot az összintézményi

Részletesebben

MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE. 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE. 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya 2014. év március hó 28. nap MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLET

Részletesebben

a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó 54 621 02 MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó 54 621 02 MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó 54 621 02 MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz az alábbi szakképesítések

Részletesebben

HELYI TANTERV AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

HELYI TANTERV AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ HELYI TANTERV az 54 523 01 AUTOMATIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Készült: A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletben kiadott SZVK, valamint a 14/2013. (IV. 5.) NGM rendeletben kiadott szakképzési kerettanterv

Részletesebben

F E L H Í V Á S MUNKAHELYEK MEGİRZÉSÉÉRT

F E L H Í V Á S MUNKAHELYEK MEGİRZÉSÉÉRT F E L H Í V Á S a MUNKAHELYEK MEGİRZÉSÉÉRT elnevezéső, az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkaadók támogatására irányuló, a munkaadók és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat együttmőködésében megvalósuló

Részletesebben

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul: A Colonial Computer Bt. Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban ÁSZF ) 2015. szeptember 1. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi: ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskola a 2013 Tartalom 1. Általános rendelkezések... 4 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 4 1.2. Az SZMSZ célja és

Részletesebben

A TÖRÖK FLÓRIS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A TÖRÖK FLÓRIS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A TÖRÖK FLÓRIS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013 Az SZMSZ alapjául szolgáló jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 1992.

Részletesebben

A controlling integrálódása az oktatási szférában

A controlling integrálódása az oktatási szférában Dr. Tóth Antal - Dr. Zéman Zoltán A controlling integrálódása az oktatási szférában 1. CONTROLLING ALKALMAZÁSA A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKNÉL A controlling hasznossága mindaddig nem fog érvényre jutni

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 4. függelék 1. verzió AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA BUDAPEST,

Részletesebben

Budapest, 2014. szeptember 22. Oldal 1 / 6

Budapest, 2014. szeptember 22. Oldal 1 / 6 POLGÁRI JOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2014/2015. őszi félév "A" tételek 1/A. 2/A. 3/A. 4/A. 5/A. 6/A. 7/A. A polgári jog fogalma, tárgya, helye és összefüggései a jogrendszerben. A magánjog története Nyugat-Európában

Részletesebben

a(z) VI. HANG-, FILM- ÉS SZÍNHÁZTECHNIKA ágazathoz tartozó 54 521 07 azonosítószám SZÍNHÁZTECHNIKUS, SZCENIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) VI. HANG-, FILM- ÉS SZÍNHÁZTECHNIKA ágazathoz tartozó 54 521 07 azonosítószám SZÍNHÁZTECHNIKUS, SZCENIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) VI. HANG-, FILM- ÉS SZÍNHÁZTECHNIKA ágazathoz tartozó 54 521 07 azonosítószám SZÍNHÁZTECHNIKUS, SZCENIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) VI. HANG-, FILM- ÉS SZÍNHÁZTECHNIKA

Részletesebben

Szociális gondozó és ápoló

Szociális gondozó és ápoló Szociális gondozó és ápoló szakmai programja (új) 34 762 01 számú szakképesítés Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola 1201 Budapest, Magyarok Nagyasszonya tér 22. ZAKKÉPZÉSI

Részletesebben

Javadalmazási Politika

Javadalmazási Politika 5/2015. számú közvetlen hatályú szabályzat Szövetkezeti Hitelintézetek, a Takarékbank és az összevont felügyelet alá tartozó Javadalmazási Politika Hatályba lépés idıpontja: Takarékbank Zrt. és a Takarékbank

Részletesebben

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben!

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! Krúdy Gyula Tartalomjegyzék Bevezetés...4 1.Nevelési program...6

Részletesebben

Dr. Horváth Zsuzsanna RAABE tanévnyitó konferencia 2011. augusztus

Dr. Horváth Zsuzsanna RAABE tanévnyitó konferencia 2011. augusztus A Nemzeti alaptanterv tervezett változásai Dr. Horváth Zsuzsanna RAABE tanévnyitó konferencia 2011. augusztus Az előadás vázlata A tartalmi szabályozás kérdései A NAT-kiegészítés főbb elemei A NAT szerepe

Részletesebben

2015/2016. tanévre vonatkozó munkaterve

2015/2016. tanévre vonatkozó munkaterve Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola Jakob Bleyer Deutsche Nationalitäten Grundschule 2015/2016. tanévre vonatkozó munkaterve 2040 Budaörs Iskola tér 1. OM: 038948 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...

Részletesebben