Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak"

Átírás

1 Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak Együttműködő partnerünk: A képzés célja: A képzésben résztvevők alkalmassá válnak arra, hogy a versenyfelügyeleti intézményrendszerben minden oldalról megállják a helyüket. A képzés során ugyanis hangsúlyosan nem csak anyagi jogi, hanem az ezirányú tevékenységhez szükséges gyakorlati készségeket (pl. döntéshozatal terén) és eljárásjogi ismereteket is elsajátítják a hallgatók. Mindazonáltal a képzés átfogó anyagi jogi ismereteket is kínál, amely az eljárásjogi tudással együtt a résztvevőket nem csak a hatósági jogalkalmazásra, de a hatékony ügyvédi képviseletre is alkalmassá teszi. Kinek ajánljuk a képzést? Jelenlegi és leendő versenyhatósági szakembereknek, a jogterületet megismerni szándékozó ügyvédeknek, jogtanácsosoknak, illetve azoknak a gyakorló jogászoknak, akik a már meglévő ismereteiket szeretnék elmélyíteni. Szakfelelős: Dr. Tóth András, tanszékvezető, egyetemi docens, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke Oktatók: Dr. Tóth András, tanszékvezető, egyetemi docens, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter, tanszékvezető, egyetemi tanár, a Versenytanács tagja Dr. Csáki-Hatalovics Gyula, egyetemi docens, a KRE főtitkára Dr. Ruszthiné dr. Juhász Dorina, Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagja Dr. Udvardi Anita, Gazdasági Versenyhivatal, Elnökhelyettesi Titkárság vezetője Füzesi Géza, irodavezető, Gazdasági Versenyhivatal, Felderítő Iroda Dr. Bak László, irodavezető, Gazdasági Versenyhivatal Jogi Iroda 1

2 A képzés időtartama és formája: A képzési időtartama 3 félév, amiből a 3. félév záróvizsga félév. Munka melletti, levelező munkarendű képzés, az oktatás pénteki és szombati napokon megtartott, tömbösített tanórákkal zajlik. A képzés elvégzése után megszerezhető szakképzettség: Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász Önköltség díja: A 2015/2016. tanév önköltség díja: Ft az és a 2. félévben, a harmadik félév önköltség díja Ft. A képzés díját a munkáltató átvállalhatja. Felvételi feltételek: Jogi képzési területen osztatlan képzésben szerzett végzettség és szakképzettség. A képzés szakmai tartalma: A képzés során a hallgatók az alábbi szakmai kompetenciákat sajátíthatják el: jogi dokumentumok szerkesztéséhez szükséges készségek fejlesztése; a közigazgatási döntésekkel szemben támasztott jogszabályi és bírósági gyakorlatból levezethető követelményeknek való megfelelés gyakorlati tudás átadásán keresztül; ügyfél-tanúmeghallgatásokkal kapcsolatos gyakorlati készségek elsajátítása; kartellek felismerhető jegyeinek gyakorlati azonosítása; hivatali erőforrások allokációjához szükséges készség kialakítása; az európai és magyar anyagi versenyjog alkalmazásához szükséges tudás megszerzése; európai uniós és releváns globális versenyszabályok ismerete; a versenyjog más területekhez (a gazdasági szabályozás, az alkotmányosság, a szellemi tulajdon, a választott bíráskodás, a magánjogi jogérvényesítés és a versenyjogilag szabályozott állam) való kapcsolásának elsajátítása; a hatósági jogalkalmazás gyakorlati ismereteinek elsajátítása gyakorlati példákon keresztül; a Tpvt. eljárási és Ket. kifejezetten GVH eljárásai szempontjából való alkalmazásában a gyakorlati ismeretek megszerzése a bírósági peres és nemperes gyakorlatra figyelemmel; a versenyjoggal kapcsolatos jogérvényesítés nemzetközi intézményi modelljeinek ismerete. 2

3 A képzés tanterve: Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Ssz. Tantárgy megnevezése I. ügykezelési kompetenciafejlesztési modul Jogi szövegek szerkesztése (mind mapping) Félévi óraszám (előadás / szeminárium) félév 2. félév 3. félév ea. szem. kr. ea. szem. kr. ea. szem. kr. Félévi óraszám összesen Kredit Számonkérés módja gyakorlati jegy 2. Döntés írás gyakorlati jegy 3. Tárgyalásvezetés, tárgyalás technika gyakorlati jegy 4. Kartell feltárási eszközök kollokvium 5. Ügyindítás, priorizálás gyakorlati jegy 6. Hatékony időgazdálkodás gyakorlati jegy II. 2. összesen hazai és nemzetközi versenyjogi modul Hazai és nemzetközi kollokvium versenyjog I. Hazai és nemzetközi versenyjog II kollokvium 3. Összehasonlító versenyjog beszámoló 4. Versenyjog és határterületei beszámoló összesen

4 Ssz. Tantárgy megnevezése Félévi óraszám (előadás / szeminárium) félév 2. félév 3. félév Félévi óraszám összesen Kredit Számonkérés módja ea. szem. kr. ea. szem. kr. ea. szem. kr. III. közigazgatási eljárás gyakorlata modul 2. Ket. jogesetmegoldó szeminárium I. Ket. jogesetmegoldó szeminárium II gyakorlati jegy gyakorlati jegy összesen IV. versenyfelügyeleti eljárásjogi modul Versenyfelügyeleti eljárásjog I kollokvium 2. Versenyfelügyeleti eljárásjog II kollokvium 3. Magyar és nemzetközi versenyefelügyeleti intézményrendszer beszámoló összesen V. záróvizsga modul Szakdolgozat konzultáció 0 0 aláírás 2. Záróvizsga konzultáció aláírás 3. Záróvizsgák Oklevél megszerzésének kritériuma: Szakdolgozat összesen Mindösszesen

5 Jelentkezés határideje és módja: Jelentkezési határidő: január 3 A jelentkezés en, levélben vagy személyesen történhet a kitöltött jelentkezési lappal és a szükséges mellékletekkel A jelentkezés helye: KRE Állam- és Jogtudományi Kar Tanulmányi Osztály 1042 Budapest, Viola u A dokumentumokat kérjük elektronikus formában is megküldeni a címre. A jelentkezéshez kérjük mellékelni a következőket: - oklevél másolata (beiratkozáskor az eredeti oklevelet is be kell bemutatni). Külföldi felsőoktatási intézményben szerzett, befejezett felsőfokú tanulmányokat tanúsító oklevél esetén a hiteles magyar nyelvű fordítást is csatolni kell. A továbbtanulási célú elismerési eljárást az Egyetem a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 201 évi C. törvény alapján folytatja le. - szakmai önéletrajz, - a regisztrációs díj befizetését igazoló átutalási bizonylat másolata. Regisztrációs díj: A regisztrációs díj összege: 6.000,-Ft. A regisztrációs díj befizetésének határideje a jelentkezés napja. A regisztráció díját a számlaszámra kell utalni. A befizetésen közleményként kérjük feltüntetni az alábbiakat: Regisztrációs díj VSZJ; Jelentkező neve A felvételi döntésről és beiratkozással kapcsolatos tudnivalókról február elején értesítést küldünk. A képzésről, valamint a jelentkezés módjáról bővebb információkat kérhet kollégáinktól: telefon: / 147-es mellék 5

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója A képzés célja: A Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

Reméljük, hogy hamarosan hallgatónkként köszönthetjük valamelyik képzésünkön.

Reméljük, hogy hamarosan hallgatónkként köszönthetjük valamelyik képzésünkön. DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A legkülönfélébb üzleti területek sorra vezetik be az üzletfejlesztést, amelynek révén biztosítani kívánják a hosszú távú jövedelmezőséget

Részletesebben

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2014 A képzés teljesítése után a hallgatók képesek lesznek saját kisvállalkozásban, vagy egy működő rendezvényszervező partnereként különféle

Részletesebben

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés

MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés Edutus Főiskola 2015 A továbbképzés célja a folyton változó piaci körülmények között működő gazdálkodó szervezetek sikeres tevékenységéhez szükséges vezetői készségek

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

REKLÁM szakirányú továbbképzés

REKLÁM szakirányú továbbképzés REKLÁM szakirányú továbbképzés Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2015 Célunk olyan szakemberek illetve reklámszakmai tanácsadók képzése, akik ismerik a marketingkommunikáció eszközrendszerét, módszertanát.

Részletesebben

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához! KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2014 Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, vezetési és szervezési

Részletesebben

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához! KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2015 Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, vezetési és szervezési

Részletesebben

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A képzés során a hallgatók megismerkednek a településmenedzsment komplex szemléletmódjával, így képessé válnak a stratégiai tervezésre,

Részletesebben

KULTURÁLIS MENEDZSER szakirányú továbbképzés. Tudást adunk a munkához!

KULTURÁLIS MENEDZSER szakirányú továbbképzés. Tudást adunk a munkához! KULTURÁLIS MENEDZSER szakirányú továbbképzés Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2017 A képzés célja: Képzés célja: Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing,

Részletesebben

MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 Képzés célja olyan gyakorlott, magabiztos gazdasági és médiakommunikációs ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak 1. A szak képzési és kimeneti követelményei a. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Diplomás szakreferens

Részletesebben

Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése. felhasználói leírás

Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése. felhasználói leírás Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése felhasználói leírás Tartalom 1. Belépés a felületre... 2 2. Adatok módosítása... 2 2.1. Helyes személyi adatok, végzettség és elvégzett

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

FRANCIA-MAGYAR BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI SZAKFORDITÓ. szakirányú továbbképzési szak

FRANCIA-MAGYAR BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI SZAKFORDITÓ. szakirányú továbbképzési szak FRANCIA-MAGYAR BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI SZAKFORDITÓ szakirányú továbbképzési szak A szak felvételének feltétele: Alapképzésben szerzett fokozat és szakképzettség birtokában bölcsészettudomány képzési területen

Részletesebben

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: szakirányú

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak

Részletesebben

FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére

FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kara felvételt hirdet Infrastrukturális

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK 1 Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: FRANCIA NYELVI REFERENS

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

SZOLNOKI FŐISKOLA VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZOLNOKI FŐISKOLA VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZOLNOK 2012. Vízgazdálkodási szakmérnök szakirányú továbbképzési szak A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: vízgazdálkodási

Részletesebben

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. 1. KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Munkavédelmi

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok:

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat):

Részletesebben

GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ TANTERVE

GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ TANTERVE GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ TANTERVE Szak neve: GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT Tagozat: levelező Képzési idő: 4 félév Az oktatás nyelve: magyar Megszerezhető

Részletesebben

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára Neptun kód tantárgy neve tárgyfelelős 1. félév JOKJ201xx0 A katolikus hit alapjai Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620

Részletesebben

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,

Részletesebben

BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR

BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR T Á J É K O Z T A T Ó AZ ENERGIAGAZDÁLKODÁSI SZAKKÖZGAZDÁSZ/SPECIALISTA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 2014-2015. ÉVI TANTERVÉRŐL BUDAPEST 2014. I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS Tanmenet és tantárgyi követelmények a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak (2015) NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, szeptember Postai

Részletesebben

A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója

A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke: Dr. Pósfai Mihály akadémikus, egyetemi tanár Oktatási

Részletesebben

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tárgy Tanóraszám Számonkérés Jogi alaptan 7 KO 3 őszi --- Általános statisztika 11 KO 4 őszi ---

Részletesebben

A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS. Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus

A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS. Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus 25-28. A nagykőrösi képzési helyre felvett első éves nappali munkarendű hallgatók

Részletesebben

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 1085 Budapest, Horánszky utca 15., 1444 Budapest, Pf. 270. Tel.: + 36 1 919 0343, Fax: + 36 1 338 3944 1051 Budapest, Zrínyi u. 3., 1380 Budapest, Pf. 1188. Tel.:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014. tanévre Osztatlan tanárszak közgazdásztanár szakképzettség (nappali munkarend) 2 Budapesti Gazdasági Főiskola Budapesti Gazdasági Főiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014.

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS TANTÁRGY TÁRGYKÓD INTÉZET TANTÁRGY FELELŐS OKTATÓ(K) TANTÁRGY TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy KREDIT 71 57 14 120 VIZSGAF ORMA ELŐFELTÉTEL A diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga 5NK12NKO100M Nemzetközi

Részletesebben

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak Edutus Főiskola szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.28. A szak alapadatai: Cultural Manager Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus Főiskola FI38139 Címe 2800 Tatabánya,

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzési szak

SSC specialista szakirányú továbbképzési szak Edutus Főiskola SSC specialista szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.16. A szak alapadatai: SSC specialista * SSC specialist Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus

Részletesebben

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 1. félév tavaszi félévi JOKJ201XX0 A

Részletesebben

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. A teljes képzési időre vonatkozó óraszámok, és az összes kreditek megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2017 Üzletfejlesztési menedzser Az innovatív szervezetek, mint az Apple, a Google és a többi nagynevű cég sikereinek vizsgálata során

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben. Műszaki menedzser alapképzési szak (BSc) NAPPALI TAGOZAT

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben. Műszaki menedzser alapképzési szak (BSc) NAPPALI TAGOZAT SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben Műszaki menedzser alapképzési szak (BSc) NAPPALI TAGOZAT Specializációk Gépgyártó Gépüzemfenntartó Szolnok A képzési

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV Szakfelelős: Dr. Christián László - 2015 - I. A Szakokleveles magánnyomozó szakirányú

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal SZEPTEMBER 1. csütörtök 2. péntek 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 6. kedd 7. szerda 20 00 10 00 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos

Részletesebben

A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje

A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje 1. A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottsága a Szenátus által létrehozott, jogi személyiséggel nem rendelkező, döntéshozó testület. 2. Az ügyviteli-ügyintézési

Részletesebben

KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK EKE-AVK (Gyöngyösi Campus) Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák szakmai készség és motiváció alapján (Í+Sz) EKE-BTK (Egri Campus) Képz. Munkarend forma (félév)

Részletesebben

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei A felsőfokú szakképzés megnevezése: Jogi asszisztens A felsőfokú szakképzés szakmacsoportja: Ügyvitel szakmacsoport A szakképesítés OKJ azonosító száma, kiadásának éve: 55 6 01 0000 00 00 008. A szakmai

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

A PANNON EGYETEM PhD keresztféléves felvételi tájékoztatója

A PANNON EGYETEM PhD keresztféléves felvételi tájékoztatója A PANNON EGYETEM PhD keresztféléves felvételi tájékoztatója A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke: Dr. Pósfai Mihály akadémikus, egyetemi

Részletesebben

BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZGAZDASÁGI TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET ISO 9001:2000 SZABVÁNY ALAPJÁN MINŐSÍTETT INTÉZET

BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZGAZDASÁGI TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET ISO 9001:2000 SZABVÁNY ALAPJÁN MINŐSÍTETT INTÉZET BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZGAZDASÁGI TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET ISO 9001:2000 SZABVÁNY ALAPJÁN MINŐSÍTETT INTÉZET T Á J É K O Z T A T Ó AZ ENERGIAGAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS 2010. ÉVI TANTERVÉRŐL

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2011/2012. tanév GYAKORLATI OKTATÓ felsőfokú szakképzés NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők: Dr. Simon Tamás oktatási dékánhelyettes Dr. Molnár

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról TÁJÉKOZTATÓ a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 201 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara felvételt hirdet a 201 februárjában

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

TANEGYSÉGLISTA (MA) FILMTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

TANEGYSÉGLISTA (MA) FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés Tájékoztató a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet szerinti természetgyógyászati vizsgákra történő jelentkezésről 1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi

Részletesebben

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Nappali tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v 1. GTK Stratégiai menedzsment 2. GTK Stratégiai menedzsment 3. AJPJT510M

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % Kötelező tantárgyak

Részletesebben

BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZGAZDASÁGI TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET ISO 9001:2000 (AKTUALIZÁLVA ISO 9001:2009) SZABVÁNY ALAPJÁN MINŐSÍTETT INTÉZET

BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZGAZDASÁGI TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET ISO 9001:2000 (AKTUALIZÁLVA ISO 9001:2009) SZABVÁNY ALAPJÁN MINŐSÍTETT INTÉZET BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZGAZDASÁGI TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET ISO 9001:2000 (AKTUALIZÁLVA ISO 9001:2009) SZABVÁNY ALAPJÁN MINŐSÍTETT INTÉZET T Á J É K O Z T A T Ó A PÉNZÜGY KÖZGAZDASÁGI SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:

Részletesebben

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Érvényes: 0 szeptember -től AJÁNOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak evelező tagozat Ss z Tárgykód Tárgy megnevezése Szemeszt er Heti óraszá m Számonkér

Részletesebben

Hasznos tudnivalók (határidős jegyzék) 2015/2016 tanév őszi félév

Hasznos tudnivalók (határidős jegyzék) 2015/2016 tanév őszi félév NAP IDŐ ESEMÉNY SZEPTEMBER 1. kedd Pótbeiratkozás 2. szerda 3. csütörtök Rangsorolásos kurzusfelvétel 8 00 Versenyjelentkezés első 4. péntek 12 00 Személyes megjelentést igénylő regisztráció (tanulmányok

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI

Részletesebben

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Levelező tagozat

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Levelező tagozat Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Levelező tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v Óra/ félév Szám onké rés Kr. érték 1. GTK Stratégiai 1. 10 K 3 2. GTK

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2013. A JELENTKEZÉS MÓDJA nyomtatvány felsőoktatási jelentkezési lapon (1380 Budapest Pf. 1190 címre) e-jelentkezés e-felvételi

Részletesebben

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. Alkotó vers és prózaírás (kreatív írás) szakirányú továbbképzési szak

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. Alkotó vers és prózaírás (kreatív írás) szakirányú továbbképzési szak Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

SZF. Intézmény elérhetősége:

SZF. Intézmény elérhetősége: SZF Intézmény elérhetősége: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Telefon: (56) 510-300 Fax: (56) 340-106 E-mail: tanhiv@szolf.hu Honlap: http://www.szolf.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK

Részletesebben

Mérés-értékelés pedagógus szakvizsga

Mérés-értékelés pedagógus szakvizsga Mérés-értékelés pedagógus szakvizsga KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK 1. A szakirányú továbbképzés megnevezése Pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés 2. A szakirányú továbbképzésben

Részletesebben

2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma:

2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció TANEGYSÉGLISTA k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben