IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS"

Átírás

1 IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

2 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek képzése, akik az igazságszolgáltatás különféle területeinek alapvető összefüggései, továbbá a jogtudományok legfontosabb eredményeinek ismeretében, az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátásban szerzett kellő jártasságuk birtokában képesek feladataik igényes ellátására, illetve a szakirányú mesterképzésben való részvételre. A képzés főbb területei: általános és társadalomtudományi alapismeretek; jogtudományi alapozó ismeretek (jogelméleti alapfogalmak, általános jogi ismeretek, közigazgatás, egészségügyi igazgatás, munkajog, szociális jog); szakmai törzsanyag (civilisztika, büntető tudományok, pénzügyi jogi, munkajogi, igazságszolgáltatási ügyviteli ismeretek); kiegészítő ismeretek (közgazdaságtan, számítástechnika, statisztika, informatika), továbbá szakmai. A képesítési követelmények alapján az igazságügyi igazgatási képzés hat féléves, BA oklevéllel záruló levelező tagozatos alapképzés, amely az Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsa által jóváhagyott tanterv alapján, és az e feladatra felkért oktatók közreműködésével folyik. A képzésre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatának Hallgatói Követelményrendszerről (HKR) szóló II. kötetének rendelkezései vonatkoznak. A tanulmányok eredményes befejezése esetén a végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetem, illetve az Állam- és Jogtudományi Kar adja ki. Az oklevél megszerzésének feltétele idegennyelv-ismeret is. A képesítési követelményekben előírt nyelvvizsga-követelményt a hallgatónak önállóan kell teljesítenie. Csak az a hallgató kaphat oklevelet, aki egy idegen nyelvből középfokú (B2) komplex állami nyelvvizsgával rendelkezik. Az előző feltételeknek megfelelő nyelvvizsgáról szóló bizonyítványt a záróvizsgák sikeres letételét követően, a Hivatalban haladéktalanul be kell mutatni. Mentesülnek a nyelvvizsga-követelmény alól a felsőoktatási törvény alapján (Ftv (1) bek.) azok a hallgatók, akik tanulmányaik első évfolyamon történő megkezdésének évében legalább a 40. életévüket betöltik. Az igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozatos alapképzés, mint államilag nem finanszírozott képzés, költségtérítéses szolgáltatásként működik. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg (megtekinthető a oldalon Hivatal anyagai hivatkozásra kattintva). A képzés költsége az egyetemre történő első beiratkozástól függ, mely összeget a hallgató (illetve a hallgató erre vonatkozó megállapodása esetén a munkáltató) köteles a félévente megadott időpontig befizetni. A képzéssel kapcsolatos további tájékoztatást a Hivatal mellett az ELTE Jogi Továbbképző Intézete nyújtja, mint a Kar által a képzés megszervezésével és lebonyolításával megbízott szerv.

3 Teljesítendő: 180 kredit AJÁNLOTT TANTERV az Igazságügyi igazgatási BA képzésen Első I1:AJ Alkotmányjog I1:JAT Jogi alaptan Előadás 14 Kollokvium 5 - I1:KGT Közgazdaságtan I1:SZ Szociológia Előadás 14 Beszámoló 5 - I1:MAKT Magyar alkotmány- és közigazgatás- Előadás 14 Beszámoló 5 - történet I1:OIKT Összehasonlító igazságszolgáltatás és közigazgatástörténet Előadás 14 Beszámoló K 3 B Opt. 36 kredit Második I1:CI (1) Civilisztikai ismeretek Előadás 14 Kollokvium 5 I1:AJ I1:BJ (1) Büntetőjog Előadás 14 Kollokvium 5 - I1:KIG (1) Előadás 14 Kollokvium 5 I1:AJ I1:PUJ Pénzügyi jogi alapismeretek I1:INF Jogi informatika Előadás 21 Gyakorlati jegy 8 - I1:SZT Számítástechnika Előadás 21 Gyakorlati jegy K Opt GY kredit

4 Harmadik I1:CI (2) Civilisztikai ismeretek Előadás 21 Kollokvium 8 I1:CI (1) I1:BJ (2) Büntetőjog Előadás 21 Kollokvium 8 I1:BJ (1) I1:STA Statisztika Előadás 14 Gyakorlati jegy 5 - I1:KIG (2) Előadás 14 Kollokvium 5 I1:KIG (1) I1:PP (1) Polgári eljárásjog Előadás 14 Kollokvium - I1:CI (1) I1:BE (1) Büntető eljárásjog Előadás 14 Kollokvium - I1:BJ (1) K Opt. 26 Negyedik I1:TC Társasági és cégjog Előadás 21 Kollokvium 8 I1:CI (2) I1:PP (2) Polgári eljárásjog Előadás 14 Alapvizsga 10 I1:PP (1) I1:BE (2) Büntető eljárásjog Előadás 14 Alapvizsga 10 I1:BE (1) I1:MUJ Munkajogi és tb. alapismeretek I1:UUV Ügyészségi ügyvitel I1:ALT Ingatlanjogi (1):IAI alapismeretek Előadás 14 Beszámoló 1-(1) - I1:ALT (1):JSZ Jogszociológia Előadás 14 Beszámoló 1-(1) K Opt AV kredit 1 B

5 Ötödik I1:PNP Polgári nemperes eljárások Előadás 14 Kollokvium 5 I1:PP (2) I1:KJE Közjegyzői eljárások Előadás 14 Kollokvium 5 - I1:BVH Bírósági végrehajtás Előadás 14 Kollokvium 3 - I1:BUV Bírósági ügyvitel Előadás 28 Kollokvium 10 - I1:FAK:01 Határozatszerkesztési Előadás 14 Gyakorlati jegy 1-(1) - I1:FAK:02 Cégszerkesztési Előadás 14 Gyakorlati jegy 1-(1) K Opt. 24 I1:ZVEAJ I1: ZVEKIG I1:ZVEBJ I1:ZVEPJ I1:SZGY Alkotmányjog Büntetőjog Polgári jog Szakmai Hatodik Előadás 7 Aláírás - I1:AJ Előadás 7 Aláírás - I1:KIG (2) Előadás 7 Aláírás - I1:BJ (2) Előadás 7 Aláírás - I1:CI (2) Gyakorlat (40) Aláírás - - I1:SZD Szakdolgozat - - Gyakorlati jegy A Opt. 10 Mindösszesen:

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon 1996 őszén indult meg a társadalombiztosítási főiskolai képzés. A képzés célja olyan társadalombiztosítási szakemberek

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. A teljes képzési időre vonatkozó óraszámok, és az összes kreditek megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A felsőoktatásról szóló 2005. évi évi CXXXIX. törvény 58. (6) értelmében a felsőoktatási intézmény ajánlott

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen

Részletesebben

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet. az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről

53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet. az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről 53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % A Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kar diplomás levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja felsőbb szemeszteresek részére I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó

Részletesebben

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tárgy Tanóraszám Számonkérés Jogi alaptan 7 KO 3 őszi --- Általános statisztika 11 KO 4 őszi ---

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % Kötelező tantárgyak

Részletesebben

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT 1 AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés levelező tagozaton Első szemeszter FIL (1) Filozófia 1. 2 5 K - JAT Jogi alaptan 1 5 B - LAT Jogi latin

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve Általános ismeretek / képzési idő Kredit Százalék Általános szociológia 15 2 Politikaelmélet 15 2 Filozófia és jogi etika 30 5 Közgazdaságtan 30 5 Szaknyelv

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei A felsőfokú szakképzés megnevezése: Jogi asszisztens A felsőfokú szakképzés szakmacsoportja: Ügyvitel szakmacsoport A szakképesítés OKJ azonosító száma, kiadásának éve: 55 6 01 0000 00 00 008. A szakmai

Részletesebben

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ TANTERVE

GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ TANTERVE GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ TANTERVE Szak neve: GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT Tagozat: levelező Képzési idő: 4 félév Az oktatás nyelve: magyar Megszerezhető

Részletesebben

Nyelvvizsga követelmények

Nyelvvizsga követelmények Nyelvvizsgák beíratása az Idegennyelvi Szaknyelvoktató Központban A nyelvvizsga beíratás rendje 2016. augusztus 8-12. [1] Az oklevelek megszerzésének nyelvvizsga-követelményei Alapképzési szakok (BA) nyelvvizsga-követelményei

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % A PTE-ÁJK diplomás levelező munkarendjében oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja a 2005/2006-os tanévben megkezdő (első ízben beiratkozó) hallgatók részére I. Az ÁJK-nak a teljes képzési

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Érvényes: 0 szeptember -től AJÁNOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak evelező tagozat Ss z Tárgykód Tárgy megnevezése Szemeszt er Heti óraszá m Számonkér

Részletesebben

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV AJ JOL0101K kötelező nincs kollokvium 8 0 3 0 11:30-18:15 AJ JOL0102K Egyetemes állam- és jogtörténet kötelező nincs kollokvium 16

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS. 2011 szeptemberétől

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS. 2011 szeptemberétől MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 2011 szeptemberétől AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2011. szeptembertől Teljesítendő: 180 Kódja Első BT2:AJ

Részletesebben

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2015-2016-os tanévtől felmenő rendszerben A tanterv

Részletesebben

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KALENDÁRIUM 2013/2014. tanév I. félévére Levelező tagozatos jogász mesterképzés (I-II-III-IV. évfolyam részére) A félév beosztása: Szorgalmi időszak: 37 50. hét: szeptember

Részletesebben

MINTATANTERV. KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK Nappali tagozat

MINTATANTERV. KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK Nappali tagozat MITATATERV KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK appali tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar FI 871 Érvényes: 201. szeptember 1-től Sorszá m 3... 6. 7. Tárgykód Tárgy megnevezése AJALK101KSZ AJALK102KSZ

Részletesebben

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza.

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

Egyszeri kreditelismerés és ajánlott haladási terv JOGÁSZ szakon (Debrecen, szept. 5.)

Egyszeri kreditelismerés és ajánlott haladási terv JOGÁSZ szakon (Debrecen, szept. 5.) A Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Igazgatásszervező szakán végzett, a 014-1-ös tanévben a DE ÁJK jogász szakára beiratkozott hallgatók számára A DE ÁJK-n a 10 szemeszteres képzési időben

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak

Részletesebben

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve. 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve. 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei SZTE Állam- és Jogtudományi Kar A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei 1.1 A nemzetközi kapcsolatok szakértő (BA) végzettség megszerzésének

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE. ALAPKÉPZÉS (BSc)

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE. ALAPKÉPZÉS (BSc) SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE ALAPKÉPZÉS (BSc) Hódmezővásárhely 2016 A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSI RENDJE A záróvizsga törvényi szabályozása a 2012 2013. tanév

Részletesebben

Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Gazdálkodási és menedzsment szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ

Részletesebben

Reméljük, hogy hamarosan hallgatónkként köszönthetjük valamelyik képzésünkön.

Reméljük, hogy hamarosan hallgatónkként köszönthetjük valamelyik képzésünkön. DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak Levelező tagozat

AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak Levelező tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar FI 87515 Érvényes: 2009. szeptember 1-től Módosítva: 2010. március AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak Levelező tagozat Ssz.

Részletesebben

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak Együttműködő partnerünk: A képzés célja: A képzésben résztvevők alkalmassá válnak arra, hogy a versenyfelügyeleti intézményrendszerben

Részletesebben

19 KO 7 ıszi Polgári jog I. Római jog II. Polgári jog III. 23 KO 8 tavaszi Polgári jog II. (Kötelmi jog különös rész) Polgári jog IV.

19 KO 7 ıszi Polgári jog I. Római jog II. Polgári jog III. 23 KO 8 tavaszi Polgári jog II. (Kötelmi jog különös rész) Polgári jog IV. Fıtárgyak (kötelezı) JL8SZ KTÜ elfogadta 2011.04.14 -én Levelezı tagozatos jogász alapképzés képzési terve (RTF és ÁF, BCE-KIK oklevéllel rendelkezıknek) 2011/2012. tanévtıl Jogi alaptan 7 KO 3 --- ---

Részletesebben

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak 1. A szak képzési és kimeneti követelményei a. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Diplomás szakreferens

Részletesebben

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Levelező tagozat

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Levelező tagozat Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Levelező tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v Óra/ félév Szám onké rés Kr. érték 1. GTK Stratégiai 1. 10 K 3 2. GTK

Részletesebben

A fentiekben hivatkozott rendelet több pontban is érintette az alap- és mesterszakok képzési és kimeneti követelményét.. ALAPKÉPZÉSI SZAKOK

A fentiekben hivatkozott rendelet több pontban is érintette az alap- és mesterszakok képzési és kimeneti követelményét.. ALAPKÉPZÉSI SZAKOK Tájékoztató Az oktatási és kulturális miniszter 24/2010. (V. 14.) OKM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet módosításáról A

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Nappali tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v 1. GTK Stratégiai menedzsment 2. GTK Stratégiai menedzsment 3. AJPJT510M

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel

Részletesebben

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /17 tanév

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /17 tanév PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2016/17 tanév A mintatanterv tárgyai három kategóriába soroltak:

Részletesebben

REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS. 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan

REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS. 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben

Részletesebben

Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy 12 3 1 K

Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy 12 3 1 K Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ

Részletesebben

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

NETL09-B. Levelező tagozatos nemzetközi tanulmányok alapképzés képzési terve 2009/2010-es tanévtől

NETL09-B. Levelező tagozatos nemzetközi tanulmányok alapképzés képzési terve 2009/2010-es tanévtől NETL09-B Levelező tagozatos nemzetközi tanulmányok alapképzés képzési terve 2009/2010-es tanévtől Alapozó társadalomtudományi ismeretek Tárgy Közgazdaságtan I. Közgazdaságtan II. Jogi alaptan Államelmélet

Részletesebben

Műszaki szakoktató alapszak

Műszaki szakoktató alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki szakoktató alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA. SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV érvényes a 2010/2011. tanévtől felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.) LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS TAGOZAT Szakirányok BANKI SZAKIRÁNY CONTROLLING SZAKIRÁNY

Részletesebben

KISSNÉ PAP MARGIT A JOGI FELSŐOKTATÁS NÉHÁNY JELLEMZŐJE *

KISSNÉ PAP MARGIT A JOGI FELSŐOKTATÁS NÉHÁNY JELLEMZŐJE * KISSNÉ PAP MARGIT A JOGI FELSŐOKTATÁS NÉHÁNY JELLEMZŐJE * Rövid írásomban néhány olyan jellemzőről szeretnék vázlatos tájékoztatást adni, amely az igazgatás szempontjából mutatja be a jogászképzés jelenlegi

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: ÖZGAZDÁSZTANÁR (VÁLLALOZÁSI ISMERETE) [osztatlan tanári 10 féléves] Emberi erőforrások BA szakspecifikus tanegységekkel Okleveles

Részletesebben

A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai

A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai Az intézmény neve: Székhely: Vezető: Nyíregyházi Főiskola 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B. Dr. habil. Balogh Árpád

Részletesebben

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT (JE) KIFUTÓ KÉPZÉS 1 AJÁNLOTT TANTERV Első szemeszter (a 2008/2009. tanévtől már nem indul) Alkotmányjog 3 Kollokvium szemeszterben Magyar alkotmánytörténet 2+1

Részletesebben

1. A mesterképzési szak megnevezése: MA Nemzetközi Közszolgálati Kapcsolatok

1. A mesterképzési szak megnevezése: MA Nemzetközi Közszolgálati Kapcsolatok 1. A mesterképzési szak megnevezése: MA Nemzetközi Közszolgálati Kapcsolatok 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése - végzettségi szint:

Részletesebben

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: műszaki menedzser 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi

Részletesebben

A testnevelő tanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben

A testnevelő tanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben A testnevelő tanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: testnevelő tanár szak Tagozat: levelező Képzési idő: 6 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező

EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség Tagozat: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit Kódja

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék

KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK 1.

Részletesebben

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV. a politológia BA képzésen. (2011. szeptembertől) Első szemeszter Kurzus Forma óra/hét Kredit

AJÁNLOTT TANTERV. a politológia BA képzésen. (2011. szeptembertől) Első szemeszter Kurzus Forma óra/hét Kredit AJÁNLOTT TANTERV a politológia BA képzésen (201 szeptembertől) Első szemeszter EAP Európai alkotmány- és parlamentarizmus-történet előadás 2 3 kollokvium TFIL Társadalomfilozófia előadás 2 2 kollokvium

Részletesebben

Debreceni Egyetem Informatikai Kar

Debreceni Egyetem Informatikai Kar Debreceni Egyetem Informatikai Kar Informatikus könyvtáros (B.A.) szak 2009-es mintatanterv Debrecen 2011/2012. tanév INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapképzési szak megnevezése: informatikus

Részletesebben

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett

Részletesebben

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak Edutus Főiskola szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.28. A szak alapadatai: Cultural Manager Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus Főiskola FI38139 Címe 2800 Tatabánya,

Részletesebben

EGÉSZSÉGPOLITIKA, TERVEZÉS ÉS FINANSZÍROZÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK

EGÉSZSÉGPOLITIKA, TERVEZÉS ÉS FINANSZÍROZÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=102184.263634 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről EGÉSZSÉGPOLITIKA, TERVEZÉS ÉS FINANSZÍROZÁS MESTERKÉPZÉSI

Részletesebben

A Rajztanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben

A Rajztanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben A Rajztanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : Rajztanári Tagozat: levelező (LD) Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető végzettség:

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak A képzés célja olyan gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökök képzése, akik képesek a termeléssel, szolgáltatással, szaktanácsadással összefüggő szervezési

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. Az alapképzési szak megnevezése: Műszaki menedzser 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és

Részletesebben

NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE

NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK KAR Ikt. Szám:. sz példány NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI ALAPSZAK TANTERVE Érvényes: 2015/2016-os tanévtől felmenő rendszerben

Részletesebben

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 008 szeptemberében levelező tagozaton, 009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Közgazdálkodás és közpolitika

Részletesebben

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Agrár és Vidékfejlesztési Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki 2. Az alapképzési

Részletesebben

A kommunikáció szak hálóterve ( Az új Képesítési követelmények szerint) április 29.

A kommunikáció szak hálóterve ( Az új Képesítési követelmények szerint) április 29. A kommunikáció szak hálóterve ( Az új Képesítési követelmények szerint) 2004. április 29. Általánosan érvényes szabály: amennyiben a tárgy kétféléves, akkor az első félév teljesítése feltétele a második

Részletesebben

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mechatronikai mérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak 2013. szeptembertől Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Képzési és kimeneti követelmények 1. Az új alapképzési

Részletesebben

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. 1. KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV - IGAZGATÁSSZERVEZİ ALAPKÉPZÉSI SZAK RÉSZIDEJŐ (LEVELEZİ TAGOZATOS) KÉPZÉS

AJÁNLOTT TANTERV - IGAZGATÁSSZERVEZİ ALAPKÉPZÉSI SZAK RÉSZIDEJŐ (LEVELEZİ TAGOZATOS) KÉPZÉS TANTÁRGY TÁRGYKÓD INTÉZET TANTÁRGY FELELİS OKTATÓ(K) TANTÁRGY TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy KREDIT 836 535 13 180 VIZSGAF ORMA ELİFELTÉTEL oktatásért felelıs Kar (oktató kara) Filozófiatörténet I. 5TE08LKO05B

Részletesebben

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010.

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Ének zene Karvezetés Népzene Ügyvitel Magyar Történelem Szak Informatikus

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2013. A JELENTKEZÉS MÓDJA nyomtatvány felsőoktatási jelentkezési lapon (1380 Budapest Pf. 1190 címre) e-jelentkezés e-felvételi

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Nappali

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Nappali Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Nappali előfeltétel Kredit Kódja neve NBG_GI804G0

Részletesebben

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV. JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév Alkotmányjog I. Egyháztörténet Latinitás a jogtudományban II. Magyar állam- és jogtörténet Római jog II. Statisztika 03.20 15.00-19.00

Részletesebben

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 tanévben

Részletesebben

INFORMATIKAI STATISZTIKUS ÉS GAZDASÁGI TERVEZŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

INFORMATIKAI STATISZTIKUS ÉS GAZDASÁGI TERVEZŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS INFORMATIKAI STATISZTIKUS ÉS GAZDASÁGI TERVEZŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék Össz. érték KREDITRENDSZERŰ ÓRA- ÉS VIZSGATERV

Részletesebben