EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT"

Átírás

1 EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

2 TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította a jogász nappali, 19/2010. (V. 25.) sz. KT. határozatával pedig az egységes osztatlan jogász levelező tagozat tantervét. Az ELTE Szenátusa által is jóváhagyott, és felmenő rendszerben 2010 szeptemberétől hatályba lépő új tanterv mindkét tagozaton eltörli az ún. alappanelt, amelynek értelmében számos felsőbb éves kurzus felvételének ét képezte az I. éves kurzusok egy meghatározott körének teljes mértékű abszolválása. A fentiekkel összhangban a Kar 2010 szeptembere előtt beiratkozott joghallgatói javára az alappanel, mint meghatározott felsőbb éves tárgyak kurzusfelvételi e helyett az új tantervben meghatározott ek kerülnek alkalmazásra. Ennek megfelelően a Tanulmányi Hivatal az hiánya miatt a továbbiakban nem fogja törölni azon joghallgatók kurzusfelvételeit, akik az alappanel helyett az új tanterv által ként előírt kurzusokat teljesítették. A fentiek alapján az alappanel, mint helyébe az alábbi táblázatban foglalt i követelmények lépnek: EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZ LEVELEZŐ (JL3) TAGOZAT (utoljára indult szeptember) 2010 szeptemberétől egységesen alkalmazandó új (őszi szemeszter) Az eddig az alappanel előzetes teljesítéséhez kötött kurzus neve Büntetőjog 1. Kriminológia Évfolyamdolgozat 1. Nemzetközi jog 1. Polgári jog 1. MÁJT2, RJ2 AJ1, EÁJT2, RJ2 MÁJT2, RJ szeptemberétől egységesen alkalmazandó új (tavaszi szemeszter) MÁJT2, RJ2 JAT, MÁJT2 A tantervi táblázatokban az alappanelre, mint re történő utalásokat a fentiekkel összefüggésben *gal láttuk el.

3 AJÁNLOTT TANTERV az egységes osztatlan jogászképzés levelező tagozaton A képzésben megszerezhető: 300 kredit Első szemeszter (a 2010/2011. tanévtől már nem indul) Második szemeszter (a 2010/2011. tanévtől már nem indul) JL3:EÁJT Egyetemes állam és 1. jogtörténet 1. Előadás 3 Kollokvium 7 JL3:FIL 1. Filozófia 1. Előadás 2 Kollokvium 4 D JL3:JAT Jogi alaptan Előadás 1 Beszámoló 2 JL3:KGT 1. Közgazdaságtan 1. Előadás 2 Kollokvium 4 D JL3:MAJT Magyar 1. alkotmánytörténet Előadás 3 Kollokvium 7 JL3:RJ 1. Római jog 1. Előadás 3 Kollokvium 7 JL3:LAT Bevezetés a jogi latin nyelv Előadás Ö.: 9 Aláírás alapjaiba Optimális 14 (+9) 31 JL3:AJ 1. Alkotmányjog 1. Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:EÁJT Egyetemes állam és 2. jogtörténet 2. Előadás 3 Alapvizsga 7 JL3:EÁJT 1. JL3:FIL 2. Filozófia 2. Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:FIL 1. D JL3:KGT 2. Közgazdaságtan 2. Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:KGT 1. D JL3:MAJT 2. Magyar jogtörténet Előadás 3 Alapvizsga 7 JL3:MAJT 1. JL3:RJ 2. Római jog 2. Előadás 3 Alapvizsga 7 JL3:RJ 1. Optimális

4 Harmadik szemeszter (utoljára a 2010/2011. tanévben indul) Ismeretellenőrzés Kreditérték Tanulmányi JL3:AJ 2. Alkotmányjog 2. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:AJ 1. Beszámítás lehetősége JL3:KIG 1. Közigazgatási jog 1. Előadás 3 Kollokvium 7 JL3:AJ 1. JL3:NJ 1. Nemzetközi jog 1. Előadás 2 Kollokvium 5 alappanel* JL3:PJ 1. Polgári jog 1. Előadás 2 Kollokvium 5 alappanel* JL3:POL Politológia Előadás 2 Kollokvium 5, POL JL3:ALT(1): STA Statisztika Előadás 2(2) Beszámoló 2(2) JL3:ALT(1): Jogi informatika INF Előadás 2(2) Beszámoló 2(2) Optimális Negyedik szemeszter (utoljára a 2010/2011. tanévben indul) Kódja JL3:AJ 3. Alkotmányjog 3. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:AJ 2. JL3:BJ 1. Büntetőjog 1. Előadás 2 Kollokvium 4 alappanel* JL3:JD Jogi dogmatika Előadás 1 2 JL3:JAT JL3:KIG 2. Közigazgatási jog 2. Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:KIG 1. JL3:KIG Közigazgatási jog 2. Kötelező 2 Aláírás gyakorlat gyakorlat JL3:KIG 2. JL3:KR Kriminológia Előadás 2 Kollokvium 4 alappanel* JL3:NJ 2. Nemzetközi jog 2. Előadás 2 Alapvizsga 5 JL3:NJ 1. JL3:PJ 2. Polgári jog 2. Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:PJ 1. JL3:PJ 20. Kötelező Polgári jog 2. 2 Beszámoló 2 JL3:PJ 2. JL3:ÉD 1. Évfolyamdolgozat 1. 1 alappanel* Optimális

5 Ötödik szemeszter JL3:ALT(2): EKT Európai közigazgatás történet Előadás 1(1) Beszámoló 1(1) JL3:EÁJT 2. Optimális Hatodik szemeszter JL3:ALT(3): PPP Polgári perjogi pro JL3:BJ 2. Büntetőjog 2. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:BJ 1. JL3:BE 1. Büntető eljárásjog 1. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:BJ 1. JL3:EKP Európai közjog és politika Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:NJ 1. JL3:KIG 3. Közigazgatási jog 3. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:KIG 2. JL3:PJ 3. Polgári jog 3. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:PJ 2. JL3:PP 1. Polgári perjog 1. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:PJ 1. A magyar büntetőjogi JL3:ALT(2): kodifikáció története Előadás BKT 1(1) Beszámoló 1(1) JL3:MAJT 2. JL3:BJ 3. Büntetőjog 3. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:BJ 2. JL3:BE 2. Büntető eljárásjog 2. Előadás 2 Szigorlat 5 JL3:BE 1. JL3:KRSZ Kriminalisztika Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:BE 1. JL3:NMJ 1. Nemzetközi magánjog 1. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:PJ 3. JL3:PJ 4. Polgári jog 4. Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:PJ 1. JL3:PP 2. Polgári perjog 2. Előadás 2 Szigorlat 5 JL3:PP 1. Büntető eljárásjogi JL3:ALT(3): pro BEP 2(2) Beszámoló 2(2) JL3:BE 1. 2(2) Beszámoló 2(2) JL3:PP 1. Optimális

6 Hetedik szemeszter JL3:MUJ 1. Munkajog 1. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:PJ 1. JL3:NMJ 2. Nemzetközi magánjog 2. Előadás 2 Alapvizsga 5 JL3:NMJ 1. JL3:PUJ 1. Pénzügyi jog 1. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:AJ 3. és JL3:KIG 2. JL3:PJ 5. Polgári jog 5. Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:PJ 2. Optimális Nyolcadik szemeszter Tanulmányi Beszámítás lehetősége JL3:ALT(4): PUP Pénzügyi jogi pro Évfolyamdolgozat 2. Kódja JL3:BJ 4. Büntetőjog 4. Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:BJ 3. Kötelező Büntetőjog 4. JL3:BJ Beszámoló 2 JL3:BJ 4. Jog és JL3:JAB 1. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:JD állambölcselet 1. Ismeretellenőrzés Kreditérték JL3:BV 1. Büntetésvégrehajtási jog 1. Előadás 1 Beszámoló 2 JL3:BJ 2. JL3:JAB 2. Jog és állambölcselet 2. Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:JAB 1. JL3:JSZ Jogszociológia Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:MUJ 2. Munkajog 2. Előadás 2 Alapvizsga 5 JL3:MUJ 1. JL3:PUJ 2. Pénzügyi jog 2. Előadás 2 Alapvizsga 5 JL3:PUJ 1. JL3:SZJ Szövetkezeti jog Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:PJ 3. Munkajogi JL3:ALT(4): pro MUP 2(2) Beszámoló 2(2) JL3:MUJ 1. 2(2) Beszámoló 2(2) JL3:PUJ 1. JL3:ÉD 2. 1 JL3:ÉD 1. Optimális

7 Kilencedik szemeszter JL3:ALT(5): EUV JL3:ALT(5): NGJ EK versenyjoga Nemzetközi gazdi kapcsolatok joga Előadás 2(2) Beszámoló 2(2) Előadás 2(2) Beszámoló 2(2) Optimális JL3:EGJ : JL3:NMJ 1. Tizedik szemeszter Forma Óra Ismeretellenőrzés JL3:AGJ Agrárjog Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:PJ 3. JL3:BV 2. Büntetésvégrehajtási jog 2. Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:BV 1. JL3:CSJ Családi jog Előadás 2 Kollokvium 5 JL3:PJ 1. JL3:EKKJ Európai Unió gazdasági joga Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:EKP JL3:JP Jogpolitika Előadás 2 Beszámoló 4 JL3:JAB 2. JL3:PNP Polgári nemperes eljárások Előadás 2 Kollokvium 4 JL3:PP 2. Kreditérték Tanulmányi JL3:AJZVE Alkotmányjog Szak 10 Aláírás JL3:AJ 3. JL3:BJZVE Büntetőjog Szak 12 Aláírás JL3:BJ 4. JL3:JÁBZVE Jog és Szak állambölcselet 10 Aláírás JL3:JAB 2. JL3:KIGZVE Közigazgatási jog Szak 12 Aláírás JL3:KIG 3. JL3:PJZVE Polgári jog Szak 14 Aláírás JL3:PJ 5. JL3:SZD Szakdolgozat 30 JL3:ÉD 2. JL3:SZGY Szakmai gyakorlat 240 Aláírás Optimális Ö.: Beszámítás lehetősége Rövidítések: D: diplomával rendelkező hallgató BCE KTK: (volt ÁF) államigazgatási diplomával rendelkező hallgató : rendőrtiszti diplomával rendelkező hallgató POL: ELTE ÁJK politológus diplomával rendelkező hallgató 7

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés levelező tagozaton (JL5)

AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés levelező tagozaton (JL5) AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés levelező tagozaton (JL5) Első szemeszter JL5:AJ (1) Alkotmányjog 1. JL5:JAT Jogi alaptan előadás 1 4 JL5:LAT Jogi latin nyelv előadás 0,64 5 JL5:KGT (1)

Részletesebben

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT 1 AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés levelező tagozaton Első szemeszter FIL (1) Filozófia 1. 2 5 K - JAT Jogi alaptan 1 5 B - LAT Jogi latin

Részletesebben

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KALENDÁRIUM 2013/2014. tanév I. félévére Levelező tagozatos jogász mesterképzés (I-II-III-IV. évfolyam részére) A félév beosztása: Szorgalmi időszak: 37 50. hét: szeptember

Részletesebben

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT (JE) KIFUTÓ KÉPZÉS 1 AJÁNLOTT TANTERV Első szemeszter (a 2008/2009. tanévtől már nem indul) Alkotmányjog 3 Kollokvium szemeszterben Magyar alkotmánytörténet 2+1

Részletesebben

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította a jogász

Részletesebben

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy.

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy. DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) Régi hálóterv: a 2011/12-es tanévet megelőzően kezdőknek (A 2010/11-es tanévben és az azt megelőzően kezdő hallgatókra vonatkozik.) A mintatanterv egy ajánlás

Részletesebben

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV AJ JOL0101K kötelező nincs kollokvium 8 0 3 0 11:30-18:15 AJ JOL0102K Egyetemes állam- és jogtörténet kötelező nincs kollokvium 16

Részletesebben

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tárgy Tanóraszám Számonkérés Jogi alaptan 7 KO 3 őszi --- Általános statisztika 11 KO 4 őszi ---

Részletesebben

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek A mintatanterv egy ajánlás a hallgató részére, amelynek betartásával 10 félév alatt befejezheti

Részletesebben

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés nappali tagozaton Első szemeszter J3:JAD Bevezetés a jogi adatbázisok kezelésébe szeminárium 2 3 Szj J3:FIL(1)

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés nappali tagozaton (JN4)

AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés nappali tagozaton (JN4) AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés nappali tagozaton (JN4 Neptun kód Kurzus Típus Első szemeszter J4:AJ(1 Alkotmányjog 1. J4:AJ(10 J4:JAD Alkotmányjog 1. gyakorlat Bevezetés a jogi adatbázisok

Részletesebben

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT (JL4) 2010 UTÁN BEIRATKOZOTT HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés levelező tagozaton Első szemeszter ETR kód Kurzus Típus

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 30-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 30-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2010. március 30-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 12/2010. (III.30.) KT. sz. határozat az egységes, osztatlan jogász mesterképzési szak tantervének

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve Általános ismeretek / képzési idő Kredit Százalék Általános szociológia 15 2 Politikaelmélet 15 2 Filozófia és jogi etika 30 5 Közgazdaságtan 30 5 Szaknyelv

Részletesebben

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % A Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kar diplomás levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja felsőbb szemeszteresek részére I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó

Részletesebben

222 kr 74,00 % (a szaknyelvekkel együtt) Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat

222 kr 74,00 % (a szaknyelvekkel együtt) Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat A Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kar diplomás levelező munkarendjében oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja a 2005/2006-os tanév előtt megkezdő hallgatók részére I. Az ÁJK-nak

Részletesebben

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % A PTE-ÁJK diplomás levelező munkarendjében oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja a 2005/2006-os tanévben megkezdő (első ízben beiratkozó) hallgatók részére I. Az ÁJK-nak a teljes képzési

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

19 KO 7 ıszi Polgári jog I. Római jog II. Polgári jog III. 23 KO 8 tavaszi Polgári jog II. (Kötelmi jog különös rész) Polgári jog IV.

19 KO 7 ıszi Polgári jog I. Római jog II. Polgári jog III. 23 KO 8 tavaszi Polgári jog II. (Kötelmi jog különös rész) Polgári jog IV. Fıtárgyak (kötelezı) JL8SZ KTÜ elfogadta 2011.04.14 -én Levelezı tagozatos jogász alapképzés képzési terve (RTF és ÁF, BCE-KIK oklevéllel rendelkezıknek) 2011/2012. tanévtıl Jogi alaptan 7 KO 3 --- ---

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

Egyszeri kreditelismerés és ajánlott haladási terv JOGÁSZ szakon (Debrecen, szept. 5.)

Egyszeri kreditelismerés és ajánlott haladási terv JOGÁSZ szakon (Debrecen, szept. 5.) A Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Igazgatásszervező szakán végzett, a 014-1-ös tanévben a DE ÁJK jogász szakára beiratkozott hallgatók számára A DE ÁJK-n a 10 szemeszteres képzési időben

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % Kötelező tantárgyak

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő

Részletesebben

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2014-15-ig kezdettek

Részletesebben

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 1. félév tavaszi félévi JOKJ201XX0 A

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV. a politológia egyetemi képzésen. Első szemeszter. Előfeltétel kódja

AJÁNLOTT TANTERV. a politológia egyetemi képzésen. Első szemeszter. Előfeltétel kódja AJÁNLOTT TANTERV a politológia egyetemi képzésen Első szemeszter Forma Óra/hét= Ismeretellenőrzés Kreditérték P1-MMT1 A mai magyar társadalom 1. Előadás 2 Kollokvium 4 P1-EAP1 Európai alkotmány és Előadás

Részletesebben

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 Igazgatásszervező (Közigazgatás-szervező) alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók

Részletesebben

Érvényes: szeptember 1-től. AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (Levelező tagozat)

Érvényes: szeptember 1-től. AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (Levelező tagozat) Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar FI 87515 Érvényes: 201 szeptember 1-től AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (Levelező tagozat) Ssz. Tárgykód Tárgy megnevezése Félév Órasz. Számonkérés

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 tanévben

Részletesebben

Érvényes: szeptember 1-től. AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (nappali tagozat)

Érvényes: szeptember 1-től. AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (nappali tagozat) 1 Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar FI 87515 Érvényes: 2009. szeptember 1-től AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (nappali tagozat) Ssz. Tárgykód Tárgy megnevezése félév Órasz. Számonkérés

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (levelező tagozat)

AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (levelező tagozat) 1 Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Érvényes: 2009. szeptember 1-től Módosítva: 2010. március AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (levelező tagozat) Ssz. Tárgykód Tárgy megnevezése félév

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (nappali tagozat)

AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (nappali tagozat) 1 Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar FI 87515 Érvényes: 2009. szeptember 1-től Módosítva: 2010. március AJÁNLOTT TANTERV JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉS (nappali tagozat) Ssz. Tárgykód Tárgy megnevezése

Részletesebben

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 tanévben

Részletesebben

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára Neptun kód tantárgy neve tárgyfelelős 1. félév JOKJ201xx0 A katolikus hit alapjai Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet. PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 közigazgatás-szervező (igazgatásszervező) alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára tanévben kezdettek számára

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára tanévben kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 tanévben kezdettek számára 1. félév tavaszi

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja

A PTE-ÁJK nappali munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A PTE-ÁJK nappali munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % Kötelező tantárgyak

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

A ME AJK Munkaügyi és TB igazgatási (BA) szak Jogi alaptan. Besz. Kr kr. 3. Munkajog 1. 6 kr. Munkajog 2. 6 kr.

A ME AJK Munkaügyi és TB igazgatási (BA) szak Jogi alaptan. Besz. Kr kr. 3. Munkajog 1. 6 kr. Munkajog 2. 6 kr. Előzetesen Jogi felsőoktatási szakképzésben végzett hallgatók kreditbeszámítása Alapszakokon (. oldaltól) Jogász szakon Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Az Igazságügyi igazgatási (BA) szakra,

Részletesebben

Érvényes: szeptember 1-től. Kredit alapú MINTATANTERV JOGÁSZ NAPPALI OSZTATLAN KÉPZÉS

Érvényes: szeptember 1-től. Kredit alapú MINTATANTERV JOGÁSZ NAPPALI OSZTATLAN KÉPZÉS 1 Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Érvényes: 2006. szeptember 1-től Kredit alapú MINTATANTERV JOGÁSZ NAPPALI OSZTATLAN KÉPZÉS Ssz. tárgykód Tárgy megnevezése félév Órasz. heti Számonkérés Kredit

Részletesebben

Érvényes: szeptember 1-től. Kredit alapú MINTATANTERV (levelező tagozat) JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉP

Érvényes: szeptember 1-től. Kredit alapú MINTATANTERV (levelező tagozat) JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉP 1 Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Érvényes: 2006. szeptember 1-től Kredit alapú MINTATANTERV (levelező tagozat) JOGÁSZ OSZTATLAN KÉPZÉP Ssz. Tárgykód Tárgy megnevezése félév Órasz. Számonkérés

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV. a politológia BA képzésen. (2011. szeptembertől) Első szemeszter Kurzus Forma óra/hét Kredit

AJÁNLOTT TANTERV. a politológia BA képzésen. (2011. szeptembertől) Első szemeszter Kurzus Forma óra/hét Kredit AJÁNLOTT TANTERV a politológia BA képzésen (201 szeptembertől) Első szemeszter EAP Európai alkotmány- és parlamentarizmus-történet előadás 2 3 kollokvium TFIL Társadalomfilozófia előadás 2 2 kollokvium

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon 1996 őszén indult meg a társadalombiztosítási főiskolai képzés. A képzés célja olyan társadalombiztosítási szakemberek

Részletesebben

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar A jogász osztatlan képzés képzési terve (nappali tagozat, OSZKJOG_N)

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar A jogász osztatlan képzés képzési terve (nappali tagozat, OSZKJOG_N) SZTE Állam- és Jogtudományi Kar A jogász osztatlan képzés képzési terve (nappali tagozat, OSZKJOG_N) 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei 1.1 A jogász végzettség megszerzésének alapfeltételei:

Részletesebben

A Kari Tanács május 18-i ülésének határozatai

A Kari Tanács május 18-i ülésének határozatai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2006. május 18-i ülésének határozatai A Kari Tanács a napirendi pontokat egyhangúan elfogadta. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-

Részletesebben

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter kód tárgy A jogrendszerek világa TANREND 201/2018 őszi szemeszter JL201 Ajánlott egyéni tanterv az 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan 201..0 péntek 812 Prof. Dr. Badó Attila Dr. Mezei Péter 201..1

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. A teljes képzési időre vonatkozó óraszámok, és az összes kreditek megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV. JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév Alkotmányjog I. Egyháztörténet Latinitás a jogtudományban II. Magyar állam- és jogtörténet Római jog II. Statisztika 03.20 15.00-19.00

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

Levelező joghallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I. évfolyam) Diplomás csoport

Levelező joghallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I. évfolyam) Diplomás csoport Levelező joghallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I. évfolyam) Diplomás csoport Szeptember 11. péntek 8-11 Bevezetés a jog- és államtudományokba III.ea. 12-15

Részletesebben

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓI ÁLTAL A DEBRECENI EGYETEM MÁS KARAIRA ÁTOKTATOTT TÁRGYAK

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓI ÁLTAL A DEBRECENI EGYETEM MÁS KARAIRA ÁTOKTATOTT TÁRGYAK AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR OKTATÓI ÁLTAL A DEBRECENI EGYETEM MÁS KARAIRA ÁTOKTATOTT TÁRGYAK Őszi szemeszter AGRÁRJOGI-, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Tavaszi szemeszter DE Népegészségügyi Kar Jogi

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2016/2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára A mintatanterv tárgyai két

Részletesebben

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A jogász osztatlan képzés képzési terve

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A jogász osztatlan képzés képzési terve SZTE Állam- és Jogtudományi Kar A jogász osztatlan képzés képzési terve (Nappali tagozat) 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei 1.1 A jogász végzettség megszerzésének alapfeltételei: - záróvizsgák

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv ig kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv ig kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2014-15-ig kezdettek számára A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv tanévtől kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv tanévtől kezdettek számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2018-2019 tanévtől kezdettek számára A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak:

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM Tanulmányi modul: nappali tagozaton kötelezően megszerzendő kredit: 72 kredit, legalább 11 kurzus (4 kötelező előadás, 2 kötelező

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A felsőoktatásról szóló 2005. évi évi CXXXIX. törvény 58. (6) értelmében a felsőoktatási intézmény ajánlott

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

NETL09-B. Levelező tagozatos nemzetközi tanulmányok alapképzés képzési terve 2009/2010-es tanévtől

NETL09-B. Levelező tagozatos nemzetközi tanulmányok alapképzés képzési terve 2009/2010-es tanévtől NETL09-B Levelező tagozatos nemzetközi tanulmányok alapképzés képzési terve 2009/2010-es tanévtől Alapozó társadalomtudományi ismeretek Tárgy Közgazdaságtan I. Közgazdaságtan II. Jogi alaptan Államelmélet

Részletesebben

Levelező joghallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I. évfolyam)

Levelező joghallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I. évfolyam) Levelező joghallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I. évfolyam) Szeptember 11. péntek 8-11 Bevezetés a jog- és államtudományokba III.ea. 12-15 Egyetemes állam-

Részletesebben

TANREND - JOGÁSZ SZAK - LEVELEZŐ

TANREND - JOGÁSZ SZAK - LEVELEZŐ TANREND - JOGÁSZ SZAK - LEVELEZŐ 2017-2018-2 Ajánlott egyéni tanterv az OSZKJOG_ L képzés 2. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan 2018.02.09 péntek 12 16 AKK-JL-17 Államközi kapcsolatok 11 KO EF:

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar DÉKÁNI HIVATALA 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 54. H-6701 Postafiók 454 Tel.: (36)-62/544-196, 544-197 Fax: (36)-62/544-204 honlapcím: http://www.juris.u-szeged.hu

Részletesebben

TANREND - JOGÁSZ SZAK - LEVELEZŐ

TANREND - JOGÁSZ SZAK - LEVELEZŐ TANREND - JOGÁSZ SZAK - LEVELEZŐ JLSSZ Ajánlott egyéni JLSSZ tanterv. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan 01/01. tanév II. tavaszi félév Az SZTE TVSZ. 5.1. pontja alapján " A tanórák az egyetemen

Részletesebben

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV. Politológia BA (P2) képzés mintatanterve. Első szemeszter óra/

AJÁNLOTT TANTERV. Politológia BA (P2) képzés mintatanterve. Első szemeszter óra/ AJÁNLOTT TANTERV Politológia BA (P2) képzés mintatanterve P2-EAP1. Európai alkotmány és parlamentarizmustörtén et 1. Első szemeszter Előadás 2 Kollokvium P2-TFIL1. Társadalomfilozófia 1. Előadás 2 2 Kollokvium

Részletesebben

Magyar alkotmánytörténet Osiris 2003, jt0104

Magyar alkotmánytörténet Osiris 2003, jt0104 Jogász Szak 1 félév ügyintéző: Boros Szilvia Mercédesz 2016/17/1 félévben induló boros.szilvia@sze.hu L_AKA6 Közgazdaságtan 1. - 9 3 Somogyi Ferenc dr. Koppány Krisztián-Farkas Péter Közgazdaságtan universitas

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS. 2011 szeptemberétől

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS. 2011 szeptemberétől MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 2011 szeptemberétől AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2011. szeptembertől Teljesítendő: 180 Kódja Első BT2:AJ

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható

Részletesebben

Jogász szak levelező tagozat ajánlott egyéni tanterv 1. félév JLSSZ 2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Létszám

Jogász szak levelező tagozat ajánlott egyéni tanterv 1. félév JLSSZ 2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Létszám Jogi alaptan 10.08. 12:00-15:30 7 KO 3 Dr. Lacsán István JOAES0XL/SZ 11.25. 12:00-15:30 09.10. 11:30-13:30 Általános statisztika Dr. Hekáné Dr. 10.07. 12:00-15:00 11 KO 4 STAES0XL/SZ Szondi Ildikó 11.11.

Részletesebben

Mintatanterv Teológia szak 2012 nappali tagozat

Mintatanterv Teológia szak 2012 nappali tagozat Mintatanterv Teológia szak 2012 nappali tagozat Mintatanterv Teológia szak 2012 nappali tagozat Kód Tantárgyak Előfeltételek I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. T. A001 Exegetikai alapdolgozat B040

Részletesebben

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve. 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve. 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei SZTE Állam- és Jogtudományi Kar A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei 1.1 A nemzetközi kapcsolatok szakértő (BA) végzettség megszerzésének

Részletesebben

A katolikus hittanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003. tanévtől, felmenő rendszerben

A katolikus hittanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003. tanévtől, felmenő rendszerben A katolikus hittanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003. tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: KATOLIKUS HITTANÁR Tagozat: nappali Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető

Részletesebben

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve. A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve. A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan Általános társadalomtudományi ismeretek és kompetenciák: 20-60 kredit a 2 KO

Részletesebben

8/2013. (VIII. 23.) tanulmányi hirdetmény A 2013 szeptemberétől hatályos új tantervekről

8/2013. (VIII. 23.) tanulmányi hirdetmény A 2013 szeptemberétől hatályos új tantervekről Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar OKTATÁSI DÉKÁNHELYETTES 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30. 1428 Budapest 8. Pf.: 6. Telefon: (+36 1) 429 7236 Telefax: (+36 1) 429 7201 www.jak.ppke.hu

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2010/2011 DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2010/2011 DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2010/2011 DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR 1 Felelős kiadó: Dr. Szekeres Tamás Szerkesztette: Benecz Judit Dr. Író Béla Orbánné Persa Krisztina Schwartz Regina Készült a Palatia

Részletesebben

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 008 szeptemberében levelező tagozaton, 009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Közgazdálkodás és közpolitika

Részletesebben

Jogász (osztatlan) képzésben tanulmányokat folytató záróvizsgázó hallgatók számára

Jogász (osztatlan) képzésben tanulmányokat folytató záróvizsgázó hallgatók számára SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar DÉKÁNI HIVATALA 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 54. H-6701 Postafiók 454 Telefon: (36)-62/544-297 Fax: (36)-62/544-204 honlap: http://www.juris.u-szeged.hu

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára 2016-17-ben kezdettek

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium követelmény - beszámoló:

Részletesebben

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM. Állam- és Jogtudományi Kar. KARI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM. Állam- és Jogtudományi Kar. KARI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar KARI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Budapest, 2012 TARTALOM TARTALOM 2 AZ EGYETEM VEZETŐI 9 A KAR VEZETŐI 9 DÉKÁNI HIVATAL 10 TANULMÁNY I HIVATAL

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára a 2019-20-as tanévben

Részletesebben

Létszám. Tanulmányi előfeltétel/ef társfeltétel/tf. (fő) 15 KO 4 Dr. Varga Norbert. Római jog I. Latin nyelv I. TF:Latin nyelv II.

Létszám. Tanulmányi előfeltétel/ef társfeltétel/tf. (fő) 15 KO 4 Dr. Varga Norbert. Római jog I. Latin nyelv I. TF:Latin nyelv II. Jogász szak levelező tagozat (Szeged) az ajánlott egyéni tanterv 2. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan JLSSZ 2015/2016. tanév II. tavaszi félév Magyar jogtörténet MJTES0XL Európai alkotmány- és

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1 2015-16 A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium követelmény - beszámoló:

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium követelmény - beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak követelménye)

Részletesebben

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Pénzügy és számvitel szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ SZAKKÉPZETTSÉG

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2014/2015. tanév tavaszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT POLITOLÓGIA BA KÉPZÉS POLITIKATUDOMÁNY MA KÉPZÉS KRIMINOLÓGIA

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára 2016-17 A mintatanterv

Részletesebben

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve 2013-14 A tantervben szereplő követelmények: - aláírás: kritérium követelmény - beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak

Részletesebben