MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS"

Átírás

1 MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS (BT2) 2011-BEN BEIRATKOZOTT HALLGATÓK SZÁMÁRA 1

2 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult meg. E képzés azonban jelentős előzményekkel rendelkezik. A Karon ugyanis ig folyamatosan működött a Társadalombiztosítási főiskolai képzés, amelynek a jelenlegi BA képzés a bolognai folyamatnak, illetve az új Felsőoktatási törvénynek (2005. évi CXXXIX. tv.) megfelelően módosított változata. A munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés célja olyan munkaügyi és társadalombiztosítási szakemberek képzése, akik a munkaügyi területek és társadalombiztosítás különféle ágazatai és az egyéb szociális ellátások közötti alapvető összefüggések, továbbá a humánpolitika és az emberi erőforrások felhasználását tárgyaló egyéb tudományok legfontosabb eredményei ismeretében, az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátásban szerzett kellő jártasságuk birtokában képesek feladataik igényes ellátására, szakirányú mesterképzésben való részvételre. A képzés főbb területei: általános és társadalomtudományi alapismeretek; jogtudományi alapozó ismeretek (jogelméleti alapfogalmak, általános jogi ismeretek, közigazgatás, egészségügyi igazgatás, munkajog, szociális jog); szakmai törzsanyag (a társadalombiztosítási kurzusok [a társadalombiztosítás alapkérései, pénzügyei, egészségbiztosítás, egészségügyi ellátás, nyugdíjrendszer]); kiegészítő ismeretek (biztosításmatematika, számítástechnika, vezetési és szervezési ismeretek), továbbá szakmai gyakorlat. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés keretében jelenleg két szakirányon: munkaügyi és társadalombiztosítási szakirányon van mód BA oklevél szerzésére, amely a 15/2006. (IV. 3.) OM rendeletben foglaltak szerinti munkaügyi és társadalombiztosítási tanácsadó szakképzettséget tanúsít. A képzés első három szemeszterében mindkét szakirány tananyaga megegyezik, a specializációra a negyedik szemesztertől kerül sor. A szakirány választás feltételeiről a Tanulmányi Hivatal ad tájékoztatást. A képesítési követelmények alapján a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzés hat féléves, BA oklevéllel záruló levelező tagozatos alapképzés az Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsa által jóváhagyott tanterv alapján és az e feladatra felkért oktatók közreműködésével folyik. Az alapképzésre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatának Hallgatói Követelményrendszer (HKR) c. II. kötetének rendelkezései vonatkoznak. A tanulmányok eredményes befejezése esetén a végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetem, illetve az Állam- és Jogtudományi Kar adja ki. Az oklevél megszerzésének feltétele idegennyelv-ismeret megszerzése is. A képesítési követelményekben előírt nyelvvizsga-követelményt a hallgatónak önállóan kell teljesítenie. Csak az a hallgató kaphat oklevelet, aki egy idegen nyelvből 2

3 középfokú (B2) komplex, (régebben C típusú) állami, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgával rendelkezik. Az előző feltételeknek megfelelő nyelvvizsgáról szóló bizonyítványt a záróvizsgák sikeres letételét követően, a Tanulmányi Hivatalban haladéktalanul be kell mutatni. A nyelvvizsga-követelmény alól a felsőoktatási törvény alapján (Ftv (1) bek.) mentesülnek azok a hallgatók, akik tanulmányaik első évfolyamon történő megkezdésének évében legalább a 40. életévüket betöltik. A képzés, mint államilag nem finanszírozott képzés, költségtérítéses. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg (megtekinthető a oldalon Tanulmányi Hivatal anyagai hivatkozásra kattintva). A képzés költsége az egyetemre történő első beiratkozástól függ, mely összeget a hallgató (illetve a hallgató erre vonatkozó megállapodása esetén a munkáltató) köteles a félévente megadott időpontig befizetni. A képzéssel kapcsolatos további tájékoztatást a Tanulmányi Hivatal mellett az ELTE Jogi Továbbképző Intézete nyújtja, mint a Kar által a képzés megszervezésével és lebonyolításával megbízott szerv. 3

4 AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés szeptembertől Teljesítendő: 180 kredit Első szemeszter Kurzus Kódja Kurzus Forma Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Kreditérték Tanulmányi előfeltétel BT2:MKA BT2:TA BT2:STA BT2:INF BT2:AJ Alkotmányjogi ismeretek Előadás 14 Kollokvium 4 - BT2:KGT(1) Mikroökonómia, vállalatgazdaságtan Előadás 14 Kollokvium 4 - BT2:JAT Jogi alaptan Előadás 12 Kollokvium 4 - BT2:ÖET Összehasonlító európai társadalomtörténet Előadás 9 Beszámoló 3 - Munkaügyi kapcsolatok története és alapjai Társadalombiztosítás alapjai Statisztika, demográfia Informatika, Számítástechnika Összesen 8 96 Előadás 14 Kollokvium 5 - Előadás 14 Kollokvium 5 - Előadás 12 Kollokvium 4 - Előadás 7 Beszámoló 1 - Opt. 30 Kredit 4

5 Kurzus kódja Kurzus Második szemeszter Forma Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Kreditérték Tanulmányi előfeltétel BT2:KGT(2) Makroökonómia Előadás 9 Kollokvium 3 BT2:KGT(1) BT2:PUJ(1) Pénzügyi jog 1. Előadás 14 Kollokvium 3 BT2:AJ BT2:PJ(1) BT2:SZJO BT2:KIG BT2:POL BT2:AML BT2:EU Polgári jogi alapismeretek 1. Szociális jog alapjai Közigazgatási jog alapjai Politológia, politikai intézmények Általános és munkalélektan Az Európai Unió alapintézményei Összesen Előadás 12 Kollokvium 4 BT2:JAT Előadás 14 Kollokvium 4 BT2:TA Előadás 21 Kollokvium 6 BT2:AJ Előadás 9 Beszámoló 3 BT2:ÖET Előadás 12 Kollokvium 3 BT2:ÖET Előadás 14 Kollokvium 4 BT2:AJ Opt. 30 Kredit 5

6 Harmadik szemeszter Kurzus kódja BT2:KET-SZI BT2:PJ(2) BT2:MUJ BT2:KSZ Kurzus Közigazgatási eljárás Szabálysértési ismeretek Polgári jogi alapismeretek 2. Munkajogi ismeretek Költségvetési gazdálkodás, számviteli ismeretek Forma Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Kreditérték Tanulmányi előfeltétel Előadás 14 Kollokvium 4 BT2:KIG Előadás 12 Kollokvium 4 BT2:PJ(1) Előadás 21 Kollokvium 6 BT2:PJ(1) Előadás 12 Kollokvium 3 BT2:KGT(1) BT2:SZ Szociológia Előadás 14 Kollokvium 3 BT2:POL BT2:PUJ(2) Pénzügyi jog 2. Előadás 14 Kollokvium 4 BT2:PUJ(1) BT2:PP Polgári eljárásjogi alapismeretek Előadás 9 Beszámoló 3 BT2:PJ(1) BT2:SZP Szociálpolitika Előadás 9 Beszámoló 3 BT2:POL Összesen Opt. 30 kredit 6

7 Kurzus kódja BT2:M: KMUJ BT2:M:EEG BT2:M: FOGY BT2:M: MGT BT2:M: KT BT2:M: FP BT2:M: MKA BT2:M: VSZ Kurzus Kreditérték Közszolgálati munkajog Emberi erőforrás gazdálkodás alapjai Ismeretek a fogyatékosságról a munkaügyi rendszerben dolgozók számára Munkagazdaságtan Kommunikáció és tárgyalástechnika Foglalkoztatáspolitika és igazgatási eszközei Munkaügyi kapcsolatok alanyai Vezetés- és szervezetszociológia Munkaügyi kapcsolatok szakirány Negyedik szemeszter Forma Összóra/ szemeszter Összesen Ismeretellenőrzés Tanulmányi előfeltétel Előadás 12 Kollokvium 4 BT2:MUJ Előadás 12 Kollokvium 4 Előadás 9 Beszámoló 3 BT2:MUJ Társfeltétel: BT2:M:MGT BT2:AJ BT2:MUJ Előadás 12 Kollokvium 4 BT2:KSZ Előadás 15 Kollokvium 4 BT2:AML Előadás 15 Kollokvium 4 BT2:SZJO Előadás 12 Kollokvium 3 BT2:MUJ Előadás 14 Kollokvium 4 Opt. 30 kredit BT2:SZ 7

8 Kurzus kódja Kurzus Ötödik szemeszter Forma Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Kreditérték BT2:M:MED Mediáció alapjai Előadás 15 Kollokvium 4 BT2:M:ME BT2:M:ÉRD BT2:M: KTSZ BT2:M:TJA BT2:M: MVSZ BT2:M: KNYE BT2:SZDF Munkaügyi ellenőrzés, munkaegészségügy, munkabiztonság Ágazati és országos érdekegyeztetés Kollektív tárgyalás és kollektív szerződés Társasági jog alapjai Munkaügyi viták kezelésének szabályai A kollektív nyomás-gyakorlás eszközei Szakdolgozatírás felkészítő Összesen Tanulmányi előfeltétel BT2:M: KT Előadás 15 Kollokvium 4 BT2:KET-SZI Előadás 12 Kollokvium 4 BT2:M: MKA Előadás 24 Kollokvium 6 BT2:MUJ Előadás 12 Kollokvium 4 BT2:PJ(2) Előadás 12 Kollokvium 4 BT2:MUJ Előadás 12 Beszámoló 4 Társfeltétel: BT2:M: MVSZ BT2:M:KTSZ Gyakorlat 3 Aláírás - - Opt. 30 kredit 8

9 Hatodik szemeszter Kurzus kódja BT2:M: KSZMK BT2:M: MRÜT Kurzus Közszféra munkaügyi kapcsolatai Munkavállalói részvétel, üzemi tanácsok Forma Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Kreditérték Tanulmányi előfeltétel Előadás 12 Kollokvium 3 MKA Előadás 12 Kollokvium 3 MKA BT2:M:SZT Számítástechnika Gyakorlat 7 Gyak. jegy - - Fakultatív tárgy Beszámoló 3 - Fakultatív tárgy Beszámoló 3 - Fakultatív tárgy Beszámoló 3 - BT2:M: ZVEMUJ BT2:M: ZVEME BT2:M: ZVEKTSZ BT2:M: ZVEÉNY Munkajog záróvizsga előkészítő Munkaügyi ellenőrzés, munkaerőpiaci igazgazás záróvizsga előkészítő Kollektív tárgyalás és kollektív szerződés záróvizsga előkészítő Érdekegyeztetés, nyomásgyakorlás záróvizsga előkészítő 6 Aláírás Aláírás Aláírás 6 Aláírás - - BT2:SZGY Szakmai gyakorlat Gyakorlat 160 négy hét Gyak. jegy - - BT2:SZD Szakdolgozat - - Gyak. jegy 15 - Összesen Opt. 30 kredit 9

10 ETR kód Társadalombiztosítási igazgatási szakirány Kurzus neve Negyedik szemeszter Forma Összóra/ szemeszter Tanulmányi előfeltétel BT2:T:TFR Tb. fedezeti rendszer Előadás 14 Kollokvium 4 BT2:PUJ(2) BT2:T:SZE Szociális ellátások Előadás 14 Kollokvium 4 BT2:SZJO Ismeretek a fogyatékosságról a BT2:T: BT2:AJ munkaügyi Előadás 9 Beszámoló 3 FOGY BT2:MUJ rendszerben dolgozók számára BT2:T: EER(1) BT2:T: NYR(1) BT2:T: BB(1) BT2:T: VSZSZ Ismeretellenőrzés Kreditérték Egészségbiztosítási ellátások rendszere 1. Nyugellátások rendszere 1. Előadás 21 Kollokvium 6 Előadás 17 Kollokvium 5 Balesetbiztosítás 1. Előadás 12 Kollokvium 4 Vezetés- és szervezetszociológia Előadás Összesen Kollokvium 4 Opt. 30 kredit BT2:KSZ BT2:PUJ(2) BT2:KSZ BT2:PUJ(2) BT2:KSZ BT2:PUJ(2) BT2:SZ 10

11 ETR kód BT2:T: TBIG Kurzus neve Kreditérték Társadalombiztosítás irányítása, igazgatása Ötödik szemeszter Forma Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Tanulmányi előfeltétel Előadás 14 Kollokvium 4 BT2:KET-SZI BT2:T:BB(2) Balesetbiztosítás 2. Előadás 14 Kollokvium 4 BT2:BB(1) BT2:T: NYR(2) BT2:T: EER(2) BT2:T:KB BT2:T: TBJO BT2:T:CSJ BT2:SZDF Nyugellátások rendszere 2. Egészségbiztosítási ellátások rendszere 2. Kiegészítő biztosítások Társadalombiztosítás jogorvoslati rendszere Családjogi ismeretek Szakdolgozatírás felkészítés Összesen Előadás 14 Kollokvium 4 BT2:NYR(1) Előadás 21 Kollokvium 6 BT2:EER(1) Előadás 14 Kollokvium 3 Előadás 12 Kollokvium 5 BT2: EER(1) BT2:NYR(1) BT2: EER(1) BT2:NYR(1) Előadás 12 Kollokvium 4 BT2:PJ(2) - 3 Aláírás 0 Opt. 30 kredit 11

12 ETR kód BT2:T:NTI BT2:T:TBP Kurzus neve Nemzetközi társadalombiztosítási ismeretek Társadalombiztosítás pénzügyei Forma Hatodik szemeszter összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Kreditérték Előadás 12 Kollokvium 3 Tanulmányi előfeltétel BT2: EER(1) BT2:NYR(1) Előadás 12 Kollokvium 3 BT2:T:TBIG BT2:T:SZT Számítástechnika Gyakorlat 7 Gyak. jegy 0 BT2:INF BT2:T: ZVETA BT2:T: ZVESZJO BT2:T: ZVEKIG BT2:T: ZVEBB BT2:T: ZVENYR BT2:T: ZVEER BT2:SZGY BT2:SZD Fakultatív tárgy 1. Előadás 10 Beszámoló 3 Fakultatív tárgy 2. Előadás 10 Beszámoló 3 Fakultatív tárgy 3. Előadás 10 Beszámoló 3 Tb. alapjai záróvizsga Előadás 6 Aláírás - BT2:TA előkészítő Szociális jog záróvizsga Előadás 6 Aláírás - BT2:SZJO előkészítő Közigazgatási jog záróvizsga Előadás 6 Aláírás - BT2:KET-SZI előkészítő Balesetbiztosítás záróvizsga Előadás 6 Aláírás - BT2:BB(2) előkészítő Nyugellátások rendszere záróvizsga Előadás 6 Aláírás - BT2:NYR(2) előkészítő Egészségbiztosítás i ellátások rendszere Előadás 6 Aláírás - BT2:EER(2) záróvizsga előkészítő Szakmai gyakorlat Gyakorlat 160 négy hét Aláírás - Szakdolgozat Gyakorlat - Gyak. jegy 15 BT2:SZDF Összesen 8 97 Opt. 30 kredit 12

13 Kurzus kódja BT2:FAK: SZK BT2:FAK: BM BT2:FAK: SZCP BT2:FAK: EUMJ BT2:FAK: KTT BT2:FAK: MED Kurzus Kreditérték Személyiségfejlesztés, karriertervezés Biztosításmatematika Szociálpszichológia Európai munkajog és szociális jog Kommunikáció és tárgyalás technika a gyakorlatban Mediáció a gyakorlatban Felvehető fakultatív kurzusok Forma Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Tanulmányi előfeltétel Előadás 15 Beszámoló 3 BT2:MKA Előadás 10 Beszámoló 3 BT2:STA, BT2:T:BB(1) Előadás 10 Beszámoló 3 BT2:AML Előadás 10 Beszámoló 3 BT2:MUJ Előadás 15 Beszámoló 3 BT2:M:KT Előadás 15 Beszámoló 3 BT2:M:MED BT2:FAK:OI Okiratszerkesztés Előadás 10 Beszámoló 3 BT2:MUJ BT2:FAK: IMK BT2:FAK: ESZP Iratszerkesztés a munkaügyi kapcsolatokban Európai szociális párbeszéd Előadás 10 Beszámoló 3 BT2:MUJ Előadás 10 Beszámoló 3 Záróvizsga tárgyak (Társadalombiztosítási igazgatási szakirány szakirány) I. rész: Közigazgatási jog Szociális jog és társadalombiztosítási jog II. rész Egészségbiztosítási ellátások Nyugellátások Balesetbiztosítás Záróvizsga tárgyak (Munkaügyi kapcsolatok) I. rész: Munkajog Munkaügyi ellenőrzés, munkaerőpiaci igazgatás II. rész Kollektív tárgyalás és kollektív szerződés Érdekegyeztetés, nyomásgyakorlás BT2:MKA, BT2:EU 13

14 MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS (BT1) 2011 ELŐTT BEIRATKOZOTT HALLGATÓK SZÁMÁRA 14

15 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult meg. E képzés azonban jelentős előzményekkel rendelkezik. A Karon ugyanis ig folyamatosan működött a Társadalombiztosítási főiskolai képzés, amelynek a jelenlegi BA képzés a bolognai folyamatnak, illetve az új Felsőoktatási törvénynek (2005. évi CXXXIX. tv.) megfelelően módosított változata. A munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés célja olyan munkaügyi és társadalombiztosítási szakemberek képzése, akik a munkaügyi területek és társadalombiztosítás különféle ágazatai és az egyéb szociális ellátások közötti alapvető összefüggések, továbbá a humánpolitika és az emberi erőforrások felhasználását tárgyaló egyéb tudományok legfontosabb eredményei ismeretében, az igazgatási és ügyviteli feladatok ellátásban szerzett kellő jártasságuk birtokában képesek feladataik igényes ellátására, szakirányú mesterképzésben való részvételre. A képzés főbb területei: általános és társadalomtudományi alapismeretek; jogtudományi alapozó ismeretek (jogelméleti alapfogalmak, általános jogi ismeretek, közigazgatás, egészségügyi igazgatás, munkajog, szociális jog); szakmai törzsanyag (a társadalombiztosítási kurzusok [a társadalombiztosítás alapkérései, pénzügyei, egészségbiztosítás, egészségügyi ellátás, nyugdíjrendszer]); kiegészítő ismeretek (biztosításmatematika, számítástechnika, vezetési és szervezési ismeretek), továbbá szakmai gyakorlat. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés keretében jelenleg a társadalombiztosítási szakirányon van mód BA oklevél szerzésére, amely a 15/2006. (IV. 3.) OM rendeletben foglaltak szerinti társadalombiztosítási tanácsadó szakképzettséget tanúsít. A képesítési követelmények alapján a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzés hat féléves, BA oklevéllel záruló levelező tagozatos alapképzés az Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsa által jóváhagyott tanterv alapján és az e feladatra felkért oktatók közreműködésével folyik. Az alapképzésre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatának Hallgatói Követelményrendszer (HKR) c. II. kötetének rendelkezései vonatkoznak. A tanulmányok eredményes befejezése esetén a végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetem, illetve az Állam- és Jogtudományi Kar adja ki. Az oklevél megszerzésének feltétele idegennyelv-ismeret megszerzése is. A képesítési követelményekben előírt nyelvvizsga-követelményt a hallgatónak önállóan kell teljesítenie. Csak az a hallgató kaphat oklevelet, aki egy idegen nyelvből középfokú (B2) komplex, (régebben C típusú) állami, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgával rendelkezik. Az előző feltételeknek megfelelő nyelvvizsgáról szóló bizonyítványt a záróvizsgák sikeres letételét követően, a Tanulmányi Hivatalban 15

16 haladéktalanul be kell mutatni. A nyelvvizsga-követelmény alól a felsőoktatási törvény alapján (Ftv (1) bek.) mentesülnek azok a hallgatók, akik tanulmányaik első évfolyamon történő megkezdésének évében legalább a 40. életévüket betöltik. A képzés, mint államilag nem finanszírozott képzés, költségtérítéses szolgáltatásként kerül lebonyolításra. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg (megtekinthető a oldalon Tanulmányi Hivatal anyagai hivatkozásra kattintva). A képzés költsége az egyetemre történő első beiratkozástól függ, mely összeget a hallgató (illetve a hallgató erre vonatkozó megállapodása esetén a munkáltató) köteles a félévente megadott időpontig befizetni. A képzéssel kapcsolatos további tájékoztatást a Tanulmányi Hivatal mellett az ELTE Jogi Továbbképző Intézete nyújtja, mint a Kar által a képzés megszervezésével és lebonyolításával megbízott szerv. 16

17 AJÁNLOTT TANTERV a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzésen Teljesítendő: 180 kredit ETR kód Kurzus Forma Első szemeszter Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Tanulmányi előfeltétel T2:AJ Alkotmányjogi ismeretek Előadás 14 Kollokvium 5 - T2: Közgazdasági KGT (1) ismeretek 1. Előadás 14 Kollokvium - - T2:JA Jogelméleti alapok Előadás 14 Kollokvium 5 - T2:SZ Szociológia Előadás 14 Kollokvium 4 - T2:POL Politológia Előadás 7 Beszámoló 3 - T2:TA Társadalombiztosítás alapjai Előadás 14 Kollokvium 5 - T2:STA Statisztika Előadás 7 Beszámoló K Opt B kredit Második szemeszter Kreditérték ETR Összóra/ Kreditérték előfeltétel Tanulmányi Kurzus Forma Ismeretellenőrzés kód szemeszter T2: Közgazdasági KGT (2) ismeretek 2. Előadás 7 Beszámoló - T2:KGT 1. Polgári jogi és T2: családjogi PJCSI (1) ismeretek 1. Előadás 11 Kollokvium - - T2:TFR Tb. fedezeti rendszere Előadás 14 Kollokvium 5 - T2:SZJO Szociális jog Előadás 14 Kollokvium 5 - T2:KIG Közigazgatási jog alapjai Előadás 21 Kollokvium 8 T2:AJ T2: Munkajogi MUJ (1) ismeretek 1. Előadás 17 Kollokvium - - T2:D Demográfia Előadás 7 Beszámoló 3 T2:STA Szociálpszichológia kurzus) T2:ALT(1) :SZCP (alternatív Előadás 7-(7) Beszámoló 1-(1) - T2:ALT(1) :SZP Szociálpolitika (alternatív kurzus) Előadás 7-(7) Beszámoló 1-(1) K 3 B Opt. 28 kredit 17

18 ETR kód T2: KGT (3) Kurzus Forma Harmadik szemeszter Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés Tanulmányi előfeltétel Közgazdasági ismeretek 3. Előadás 14 Alapvizsga 13 T2:KGT (2) Közigazgatási T2: eljárás KET-SZI Szabálysértési Előadás 14 Kollokvium 5 T2:KIG ismeretek Polgári jogi és T2: családjogi PJCSI (2) ismeretek 2. Előadás 10 Beszámoló - T2:PJCSI (1) T2: Munkajogi MUJ (2) ismeretek 2. Előadás 18 Alapvizsga 13 T2:MUJ (1) T2:SZE Szociális ellátások Előadás 14 Kollokvium 5 T2:SZJO T2:PUJ (1) Pénzügyi jog 1. Előadás 14 Kollokvium 5 T2:AJ T2:PP Polgári eljárásjog Előadás 7 Beszámoló 3 T2:PJCSI (1) T2:FAK(1) :INF T2:FAK(1) :BM Informatika (fakultatív kurzus) Biztosítás matematika (fakultatív kurzus) Előadás 7-(7) Beszámoló 1-(1) - Előadás 7-(7) Beszámoló 1-(1) K 3 B 1 AV Opt. 39 kredit Negyedik szemeszter Kreditérték ETR Összóra/ Kreditérték előfeltétel Tanulmányi Kurzus Forma Ismeretellenőrzés kód szemeszter T2:PUJ (2) Pénzügyi jog 2. Előadás 14 Kollokvium 5 T2:PUJ (1) T2:TBIG Társadalombiztosí tás irányítása és Előadás 14 Kollokvium 5 - igazgatása Polgári jogi és T2: családjogi PJCSI (3) ismeretek 3. Előadás 14 Alapvizsga 13 T2:PJCSI (2) T2:BB (1) Balesetbiztosítás 1. Előadás 10 Kollokvium 4 - T2:VSZI Vezetési és szervezési ismeretek Előadás 14 Kollokvium 4 - T2: EER (1) T2: NYR (1) Egészségbiztosítási ellátások rendszere 1. Nyugellátások rendszere 1. Előadás 17 Kollokvium 6 - Előadás 17 Kollokvium Opt. 43 kredit 18

19 Ötödik szemeszter T2:ALT(2) :NTI T2:ALT(2) :TBP Nemzetközi tb. ismeretek (alternatív kurzus) Tb. pénzügyei (alternatív kurzus) Előadás 7-(7) Beszámoló 1-(1) - Előadás 7-(7) Beszámoló 1-(1) K 2 B 1 GY Opt. 30 kredit ETR kód T2: ZVEBB T2: ZVEEER T2: ZVENYR T2: ZVETA T2: ZVESZJO T2: ZVEKIG Kurzus Balesetbiztosítás zv. előkészítő Egészségbiztosítási ellátások rendszere zv. előkészítő Nyugellátások rendszere zv. előkészítő Forma Hatodik szemeszter Összóra/ szemeszter Ismeretellenőrzés ETR Összóra/ Kreditérték előfeltétel Tanulmányi Kurzus Forma Ismeretellenőrzés kód szemeszter T2:BB (2) Balesetbiztosítás 2. Előadás 11 Kollokvium 4 T2:BB (1) Egészségbiztosítási T2: ellátások rendszere EER (2) 2. Előadás 18 Kollokvium 7 T2:EER (1) T2: Nyugellátások NYR (2) rendszere 2. Előadás 18 Kollokvium 7 T2:NYR (1) T2:TBJO Tb. jogorvoslat Előadás 7 Beszámoló 3 - T2:SZT Számítástechnika Előadás 14 Gyakorlati jegy 3 - T2:KB Kiegészítő biztosítások Előadás 14 Kollokvium 5 - Kreditérték Tanulmányi előfeltétel Előadás 7 Aláírás - T2:BB (2) Előadás 7 Aláírás - T2:EER (2) Előadás 7 Aláírás - T2:NYR (2) Tb. alapjai Előadás 7 Aláírás - T2:TA Szociális jog zv. előkészítő Közigazgatási jog zv. előkészítő Előadás 7 Aláírás - T2:SZJO Előadás 7 Aláírás - T2:KIG T2:SZGY Szakmai gyakorlat Gyakorla t (40) Aláírás - - T2:SZD Szakdolgozat - - Gyakorlati jegy A Opt GY kredit Mindösszesen:

20 KALENDÁRIUM a 2011/2012. tanév 1. félévére Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés A félév beosztása: Szorgalmi időszak: hét: szeptember 9-től december 16-ig. Vizsgaidőszak: hét: december 19-től február 3-ig. Első tanítási nap: szeptember 16. (péntek) Utolsó tanítási nap: december 10. (szombat) Első tanítási nap: szeptember 09. (péntek) Utolsó tanítási nap: december 03. (szombat) Péntek-szombati képzés (I-III. évfolyam számára) Páratlan heteken ( hét) I. évfolyam: Páros heteken ( hét) II. és III. évfolyam: IX IX. 30.-X. 01. X X XI XI XII P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz IX IX X X XI XI XII P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz

21 Megjegyzések a következő oldalon elhelyezkedő Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási (BA) képzés órarendjéhez: 1 A 49. héten (XII. 09.) pénteken Statisztika, demográfia c. kurzus helyett Informatika, számítástechnika c. kurzust oktatunk. 2 A 45. héttől (XI. 11.) péntektől Tb. alapjai c. kurzus helyett Összehasonlító európai társadalom-történet c. kurzust oktatunk. 3 A 45. héttől (XI. 12.) szombattól Jogi alaptan c. kurzus helyett Munkaügyi kapcsolatok története és alapjai c. kurzust oktatunk. 4 A 45. héttől (XI. 12.) szombattól Alkotmányjog c. kurzus helyett Informatika, számítástechnika c. kurzust oktatunk. 5 A 43. héten (X. 29.) szombaton Alkotmányjog c. kurzust ig tartjuk, utána ig Munkaügyi kapcsolatok története és alapjai c. kurzust oktatunk. 6 A 40. héttől (X. 07.) péntektől Polgári eljárásjog c. kurzus helyett Szociális ellátások c. kurzust, a 44. héttől (XI. 04.) péntektől Szociális ellátások c. kurzus helyett Biztosítás matematika c. kurzust, a 48. héttől (XII. 02.) Biztosítás matematika c. kurzus helyett Szociális ellátások c. kurzust oktatunk. 7 A 44. héttől (XI. 04.) péntektől Munkajogi ismeretek 2. c. kurzust ig, utána a Pénzügyi jog 1. c. kurzust ig tartjuk. 8 A 42. héten (X. 22.) szombaton Közgazdasági ismeretek 3. c. kurzust ig tartjuk, utána ig Közigazgatási eljárás Szabálysértési ismeretek c. kurzust oktatunk. A44. héttől (XI. 05.) szombattól Közgazdasági ismeretek 3. c. kurzus helyett Közigazgatási eljárás Szabálysértési ismeretek c. kurzust oktatunk. 9 A 42. héten (X. 22.) szombaton Polgári jogi és családjogi ismeretek 2. c. kurzus helyett ig Szociális ellátások c. kurzust oktatunk. A44. héttől (XI. 05.) szombattól Szociális ellátások c. kurzus helyett Informatika c. kurzust oktatunk. 10 A 48. héten (XII. 02.) pénteken Egészségbiztosítási ellátások rendszere 2. c. kurzus helyett ig Kiegészítő biztosítások c. kurzust oktatunk. 11 A 48. héten (XII. 02.) pénteken Nyugellátások rendszere 2. c. kurzus helyett ig Tb. pénzügyei c. kurzust oktatunk. 12 A 48. héten (XII. 03.) szombaton oktatás nem lesz! 13 A 40. héttől (X. 08.) szombattól Nemzetközi tb. ismeretek c. kurzus helyett Kiegészítő biztosítások c. kurzust, a 46. héten (XI. 19.) szombaton Kiegészítő biztosítások c. kurzus helyett Tb. jogorvoslat c. kurzust oktatunk. 14 A 44. héttől (XI. 05.) szombattól Balesetbiztosítás 2. c. kurzus helyett Tb. jogorvoslat c. kurzust, a 46. héten (XI. 19.) szombaton Tb. jogorvoslat c. kurzus helyett Tb. pénzügyei c. kurzust oktatunk.

22 A MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS ÓRARENDJE I. évf. 1. félév (első szemeszter) Grosschmid auditórium (IX. tanterem) II. évf. 1. félév (harmadik szemeszter) Dósa auditórium (II. tanterem) III. évf. 1. félév (ötödik szemeszter) Grosschmid auditórium (IX. tanterem) PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT 12 Mikroökonómia, vállalat-gazdaságtan Jogi alaptan / Munkaügyi kapcsolatok története és alapjai 3 Polgári eljárásjog / Szociális ellátások / Biztosítás matematika (fakultatív) 6 Közgazdasági ismeretek 3. / Közigazgatási eljárás Szabálysértési ismeretek 8 Számítástechnika Nemzetközi tb. ismeretek (alternatív) / Kiegészítő biztosítások / Tb. jogorvoslat Statisztika, demográfia 1 Alkotmányjogi ismeretek 4 / Munkaügyi kapcsolatok története és alapjai 5 / Informatika, számítástechnika Munkajogi ismeretek Polgári jogi és családjogi ismeretek 2. / Szociális ellátások / Informatika (fakultatív) 9 Egészségbiztosítási ellátások rendszere 2. / Kiegészítő biztosítások 10 Balesetbiztosítás 2. / Tb. jogorvoslat / Tb. pénzügyei (alternatív) ( ) Társadalom-biztosítás alapjai / Összehasonlító európai társadalom-történet 2 Pénzügyi jog Nyugellátások rendszere 2. / Tb. pénzügyei (alternatív) ( )

23 AZ ELSŐ SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA ALKOTMÁNYJOGI ISMERETEK első szemeszter ETR kód: BT2:AJ Az előadások tematikája: 1. Az Alkotmány és alkotmányosság. A jogforrások. Az állampolgárság. 2. A kormányzás, kormányzati rendszerek. Az Országgyűlés. 3. A köztársasági elnök. A kormány. 4. Az Alkotmánybíróság. Az igazságszolgáltatás szervezetrendszere. 5. A választási rendszerek. Az önkormányzatok. 6. Az állampolgárok alapjogai I.: A klasszikus szabadságjogok. 7. Az állampolgárok alapjogai II.: A második és harmadik generációs jogok. Tananyag és a vizsga anyaga: Az Alkotmányjogi ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Dezső Márta Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alkotmányjogi alapok. Bp., Eötvös Kiadó Számonkérés formája: Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Alkotmányjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Dezső Márta egyetemi tanár A kurzus vezető oktatója: Dr. Sári János professor emeritus Előadók: Dr. Lápossy Attila Dr. Pozsár-Szentmikósy Zoltán mb. oktató tanársegéd 23

24 INFORMATIKA, SZÁMÍTÁSTECHNIKA első szemeszter ETR kód: BT2:INF Az előadások tematikája: Informatika: Az informatika tárgya, az információ fogalma. Információrendszerek fogalma, szervezése Informatikai stratégiák, adatmenedzsment és adatgazdálkodás Információszabadság, adatvédelem, adatbiztonság. A modern számítógépes iroda hardver eszközei A modern számítógépes iroda szoftver eszközei A közigazgatási információ rendszerei. Személyi és tárgyi nyilvántartások Okmánynyilvántartások. Az ügyfélkapu szerepe és működése Számítástechnika IBM-PC kompatibilis eszközökkel kapcsolatos alapismeretek, a számítógépes konfiguráció részei, funkciójuk, működtetésük, C-s operációs rendszerek, DOS, Windows alapismeretek Állománykezelés alapjai Szövegszerkesztők, jogi adatbázisok használatának elsajátítása Gyakorlati feladatok megoldása a szövegszerkesztő, jogi adatbáziskezelő program alkalmazásával Az egyetemi számítástechnikai rendszer megismerése, ETR Prezentációk készítése Weblapkészítési alapismeretek Táblázatkezelési ismeretek Tananyag és a vizsga anyaga: Az Informatika, Számítástechnika c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Informatika. (Szerk.: Kovacsics Józsefné) Farkas Csaba: Az Office 2007 használata. Jedlik Oktatási Stúdió, Bp Farkas János: Információs- vagy tudástársadalom? Aula Kiadó, Bp Gerő Judit: Power Point Prezentációkészítés mesterfokon Computerbooks Kiadó, Bp Gubán Ákos: A prezentációkészítés elméleti alapjai. A számítógépes bemutatók készítési elvei. Műszaki Könyvkiadó, Bp Számonkérés formája: beszámoló 24

25 A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Hanyecz Imre mérnök tanár Előadó: Hanyecz Imre mérnök tanár 25

26 JOGI ALAPTAN (JOGELMÉLETI ALAPOK) első szemeszter ETR kód: BT2:JAT Az előadások tematikája: 1. A jogtudományok jellemzése és rendszere. A jog fogalma és sajátosságai. A jogalkotás és a jogforrások. 2. A jogi norma és a jogszabály. A jogérvényesülés s a jogviszony. 3. A jogalkalmazás. A jogrendszer sajátosságai. 4. Az állami berendezkedés jogi vonatkozásai. Tananyag és a vizsga anyaga: A Jogelméleti alapok c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Szilágyi Péter: Jogelméleti alapok. Számonkérés formája: Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Állam- és Jogelméleti Tanszék Tanszékvezető: Dr. Szilágyi Péter egyetemi tanár A kurzus vezető oktatója: Dr. Zsidai Ágnes egyetemi docens Előadó: Dr. Czine Gáspár Dr. Fazekas József Dr. Szilágyi Péter Dr. Takács Péter Dr. Zsidai Ágnes adjunktus adjunktus egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi docens 26

27 MIKROÖKONÓMIA, VÁLLALAT- GAZDASÁGTAN első szemeszter ETR kód: BT2:KGT(1) Az előadások tematikája: A közgazdaságtan az, amit a közgazdászok művelnek a közgazdasági elméletek története. A közgazdaságtan a társadalomtudományok rendszerében. Reálfolyamatok és pénzfolyamatok. A fogyasztói magatartás jellemzői. A termelés mikroökonómiája. A határtermelékenységi elmélet lényege. Az inputtényezők piaca. Az állam szerepe a mikroszférában. Tananyag és a vizsga anyaga: A Közgazdasági ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Kelemen Lőrinczi Steiger (szerk.: Steiger Judit): Közgazdaságtan jogászoknak. I. kötet. Bp., Rejtjel Kiadó Ajánlott irodalom: Chikán Attila: Vállalatgazdaságtan, Aula Kiadó, 2008 Számonkérés formája: Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Kelemen Katalin egyetemi docens Előadó: Dr. Kelemen Katalin egyetemi docens 27

28 MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK TÖRTÉNETE ÉS ALAPJAI első szemeszter ETR kód: BT2:MKA Az előadások tematikája: 1. A munkaügyi kapcsolatok fogalma, tárgya, elméleti iskolái 2. A munkaügyi kapcsolatok szereplői 3. A munkaügyi kapcsolatok intézményei 4. A munkaügyi kapcsolatok fejlődéstörténete, modelljei Tananyag és a vizsga anyaga: Kötelező irodalom: Tóth Ferenc: Munkaügyi kapcsolatok rendszere és fejlődése fejezet. Szent István Egyetemi Kiadó, Gödöllő o. Tóth Ferenc: A munkaügyi kapcsolatok története. Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézet. Bp., o. Számonkérés formája: kollokvium A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár Kurzusfelelős: Tóth Ferenc Előadó: Tóth Ferenc 28

29 ÖSSZEHASONLÍTÓ EURÓPAI TÁRSADALOM- TÖRTÉNET első szemeszter ETR kód: BT2:ÖET Az előadások tematikája: 1. A kezdetektől a középkor végéig 2. A kora újkortól a XIX. század közepéig 3. A XIX. század közepétől a II. világháború végéig Kötelező irodalom: H. A. Diederiks J. Th. Lindblad D. J. Noordam Quispel B. M. A. de Vries: Nyugateurópai gazdaság- és társadalomtörténet, Budapest, Osiris Nagyné Szegvári Katalin Kisteleki Károly Rácz Lajos Schweitzer Gábor: Összehasonlító államtörténet. ELTE JOTOKI. Bp Számonkérés formája: beszámoló A tárgyat oktató tanszék: Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék Mb. tanszékvezető: Dr. Földi András egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Kisteleki Károly adjunktus Előadók: Dr. Kisteleki Károly Dr. Illés Géza Dr. Márkus Eszter adjunktus mb. előadó mb. előadó 29

30 STATISZTIKA, DEMOGRÁFIA első szemeszter ETR kód: BT2:STA Az előadások tematikája: Statisztika: Bevezetés, a statisztika tárgya, módszere, története, forrásai, felosztása. A statisztikai adatgyűjtés megszervezése. A statisztikai adatok csoportosítása, sorok és táblák. Grafikus módszerek. Viszonyszámok. Középértékek, szóródás, és aszimmetria. A valószínűség számítás elemei, reprezentatív felvétel. Idősorok elemzése, az idősorok összetevői, mozgó átlagolás, a trend meghatározása, szezonindexek. Statisztikai kapcsolatmérés, a korreláció fogalma, a regressziós vonal meghatározása, a korrelációs együttható, rangkorreláció. Indexszámítás, érték-, ár- és volumenindex, indexsorok, standardizálás. Demográfia: A demográfia tárgya, felosztása, a demográfiai adatok forrásai, a történeti demográfia forrásai, a demográfiai elemzés elvei és módszerei Településdemográfia, a népesség területi elhelyezkedése, a népesség lakásviszonyai A népesség száma és összetétele nem, kor, családi állapot, műveltség, foglalkozás, anyanyelv, nemzetség és vallás szerint. Népesedési elméletek Házasság, házasságmegszűnése Születések és a termékenység statisztikai vizsgálata. Népesedés politika Halálozások, halandóság és a reprodukció mérése Vándorlás. Népesség-előreszámítás Tananyag és a vizsga anyaga: A Statisztika, Demográfia c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények) Kötelező irodalom: Katona Tamás Kovács Péter Petres Tibor: Általános statisztika, Szeged, 2007 Gyémánt Richárd Katona Tamás: Demográfia, Szeged, Számonkérés formája: kollokvium 30

31 A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens Előadók: Dr. Pongráczné Ruzsicska Yvette Dr. Gyémánt Richárd adjunktus adjunktus 31

32 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS ALAPJAI első szemeszter ETR kód: BT2:TA Az előadások tematikája: 1. A szociális ellátó rendszerek társadalmi rendeltetése, a tartalékképzés egyéni és kisközösségi formái. Az állam fellépése a szociálpolitikai színtéren; a szociális ellátások fogalma. Az állam által működtetett szociális ellátási rendszerek fő típusai; biztosítási, segélyezési és univerzális rendszerek fogalma és jellemzői. 2. Az állami rendszerek kialakulásának és fejődésének néhány fontosabb állomása: a Bismarck-i társadalombiztosítási rendszer-, az amerikai Social Security Act, a Beveridge terv és a szociális ellátási rendszerek fejlődésének fő tendenciái a II. világháború után. 3. A magyar társadalombiztosítási rendszer kialakulásának előzményei és a fejlődés rövid története. A magyar társadalombiztosítási rendszerek általános jellemzői. 4. A társadalombiztosítási jogviszony jellemzői (alanyi hatály, tárgyi hatály, területi hatály, finanszírozási alapkérdések, stb. A nemzetközi szociális jog alapkérdései, különös tekintettel a szociális biztonsági rendszerek Európai Uniós koordinációjára. Tananyag és a vizsga anyaga: A Társadalombiztosítás alapjai c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Czúcz Ottó: Szociális jog I. Számonkérés formája: Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár A kurzus vezető oktatója: Dr. Hajdú József egyetemi tanár, SZTE Előadók: Dr. Hajdú József Molnárné Balogh Márta egyetemi tanár, SZTE 32

33 A HARMADIK SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA BIZTOSÍTÁS MATEMATIKA (FAKULTATÍV KURZUS) harmadik szemeszter ETR kód: T2:FAK: BM Az előadások tematikája: 1. Biztosítási alapismeretek: A kockázat, a biztosítás fogalma. Intézmények. Biztosítási típusok. Kockázatmegosztás. Díj, díjelvek, biztonsági pótlék. Költségek, egyéb ráfordítások. Többlet. Pénzügyi matematika: Egyszerű és kamatos kamat. Kifizetések, sorozatok felkamatozott- és jelenértéke. 2. Valószínűség-számítás, halandóság: Gyakoriság, valószínűség, várható érték. A halandósági tábla. Várható élettartam. Meghalási és túlélési valószínűségek. Díjszámítás, életbiztosítások: Kommutációs számok. Alaptípusok díjai és tartalékai. Díjszámítás, nem-életbiztosítások: Díjkalkulációs elvek. A károk számának és nagyságának leírása. Tartalékok, nyereség, szolvencia: Az eszközök és kötelezettségek értékelése. A nyereség / veszteség forrásai. Szolvencia kritériumok, tőkemegfelelés. Tananyag és a vizsga anyaga: A Biztosítás matematika c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Az előadó által megjelölt tananyag. Számonkérés formája: Beszámoló. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár A kurzus vezető oktatója: Dr. Hanák Gábor a Magyar Aktuárius Társaság elnöke Előadó: Dr. Hanák Gábor a Magyar Aktuárius Társaság elnöke 33

34 INFORMATIKA (FAKULTATÍV KURZUS) harmadik szemeszter ETR kód: T2:FAK: INF Az előadások tematikája: 1. Az informatika tárgya, az információ fogalma. Információrendszerek fogalma, szervezése. Informatikai stratégiák, adatmenedzsment és adatgazdálkodás. 2. Információszabadság, adatvédelem, adatbiztonság. A modern számítógépes iroda hardver eszközei. 3. A modern számítógépes iroda szoftver eszközei. A közigazgatási információ rendszerei. Személyi és tárgyi nyilvántartások. Okmánynyilvántartások. Az ügyfélkapu szerepe és működése. Tananyag és a vizsga anyaga: Az Informatika c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Informatika. (Szerk.: Kovacsics Józsefné) Számonkérés formája: Beszámoló. A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Hanyecz Imre mérnök tanár Előadó: Hanyecz Imre mérnök tanár 34

35 KÖZGAZDASÁGI ISMERETEK 3. harmadik szemeszter ETR kód: T2:KGT (3) Az előadások tematikája: 1. Jóléti gazdaságtan: A jövedelem, a jólét elsődleges elosztása. Hatékonyság versus méltányosság. A társadalmi jólét maximalizálása. Az újraelosztás lehetséges elvei, s azok gazdaságfilozófiai háttere Komparatív ökonómia: A gazdasági rendszerek összehasonlító elemzése. A gazdasági rendszereket meghatározó intézmények. A gazdasági rendszerek típusai: A kapitalista gazdasági rendszer. A szocialista gazdasági rendszer. A szocialista gazdasági rendszertől a posztszocializmusig. 4. Nemzetközi gazdaságtan: Világgazdaság, külgazdaság. A nemzetközi kereskedelem. Nemzetközi pénzügyek. Integrációelmélet. EU. Tananyag és a vizsga anyaga: A Közgazdasági ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Kelemen Lőrinczi Steiger (szerk.: Steiger Judit): Közgazdaságtan jogászoknak. Bp., Rejtjel Kiadó Közgazdaságtan II. Makroökonómia (Szerk.: Matheisz E.). Bp., ELTE-ÁJK Számonkérés formája: Alapvizsga. A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Kelemen Katalin egyetemi docens Előadó: Dr. Kelemen Katalin egyetemi docens 35

36 KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS SZABÁLYSÉRTÉSI ISMERETEK harmadik szemeszter ETR kód: T2: KE-SZI Az előadások tematikája: 1. Közigazgatási cselekmények, közigazgatási hatósági jogalkalmazó tevékenység, közigazgatási eljárásjog; szabályozási modellek. A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályai: alapeljárás. 2. A közigazgatási hatósági eljárás: jogorvoslati rendszere. Fellebbezés, bírósági felülvizsgálat. 3. Végrehajtási eljárás, jogerő, eljárási költségek. A társadalombiztosítás speciális eljárási szabályai. 4. A közigazgatási jog szankciórendszere. A szabálysértési jog alapjai. Elektronikus ügyintézés. Tananyag és a vizsga anyaga: A Közigazgatási eljárás c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Magyar közigazgatási jog. Általános rész (szerk.: Ficzere Lajos Fazekas Marianna). Bp., Osiris Kiadó A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról VII-VIII. fejezet évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól VII-IX. fejezet évi LXIX. törvény a szabálysértésekről. Általános rész. Számonkérés formája: Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Közigazgatási Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Fazekas Marianna egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Koncz József az ELTE tiszteletbeli tanára Előadók: Dr. Ficzere Lajos Dr. Koncz József Dr. Nagy Marianna professor emeritus az ELTE tiszteletbeli tanára egyetemi docens 36

37 MUNKAJOGI ISMERETEK 2. harmadik szemeszter ETR kód: T2:MI (2) Az előadások tematikája: 1. A munkáltató munkaviszonyból eredő fő- és járulékos kötelezettségei (a bérfizetési kötelezettség és a megfelelő munkafeltételek biztosításának 2. kötelezettsége). 2 óra A rendes munkaidő, mit a munkáltatói foglalkoztatási jog és kötelezettség (egyben a munkavégzési kötelezettség és jog) általános időbeli kerete és a munkaidő beosztásának szabályai. A rendes munkaidőn kívül elrendelt munkavégzés sajátosságai és korlátai valamint az ilyen munkavégzésért járó kompenzáció. A pihenőidők és szabadidők (rendes, rendkívüli szabadidők, a 3. kiadás és igénybevétel szabályai), a szabadidőkre járó díjazás. 3 óra A munkafegyelmi kötelezettség megszegéséért fennálló munkaügyi felelősség anyagi és eljárási szabályai a különböző alkalmazási jogviszonyokban (az Mt. 4. hatálya alatti munkajogviszonyban, a közalkalmazotti és köztisztviselői jogviszonyban). 2 óra Az alkalmazási viszonyokban okozott kár megtérítésének speciális szabályai a polgári jogi szerződésen kívüli kárért való felelősség szabályaitól való eltérés jellege, indoka, és előfeltételei. Az alkalmazott kártérítési felelőssége az alkalmazási jogviszony keretében a munkáltatónak okozott kárért. A felelősség főszabálya: a vétkes magatartáson alapuló, munkabérhez igazodó korlátozott felelősség. Teljes kárért való felelősség a munkajogviszony keretében okozott 5. kárért. Az alkalmazott megőrzési felelősségen alapuló vétkessége tekintet nélküli megtérítési kötelessége. 3 óra A munkáltató vétkességre tekintet nélkül fennálló felelőssége az alkalmazottnak az alkalmazási jogviszony keretében okozott kárért és a felelősség alóli teljes vagy részbeni mentesülés szabályai. Kivételek a munkáltató vétkességre tekintet nélkül fennálló felelősségének szabálya alól. A munkavállaló dolgaiban okozott kárért való felelősség különös szabályai. A 6. munkáltatói kártérítési felelősség mértékére, körére, ill. a kár kiszámítására vonatkozó szabályok. Az elévülés speciális szabályai a károk felmerülésének időbeni eltérésére tekintettel: az ún. szakaszos elévülés. 3 óra A kollektív munkajog fogalma. Az országos érdekegyeztetés az országos érdekegyeztetés szereplői és tárgyköre. A szakszervezetek (a szakszervezeti érdekképviselet) kialakulása, fogalma, szerepe. A szakszervezeti szabadságjogok és tartalmuk. A szakszervezeti jogok az Mt. alapján. A szakszervezeti tagok és tisztségviselők munkajogi védelme. A közvetlen 7. munkavállalói képviselet a munkahelyen: részvétel a munkáltatói döntésekben az üzemi tanácsok (közalkalmazotti tanácsok, üzemi megbízott) útján. Az információs, konzultációs és egyetértési jog köre és tartama. 3 óra A kollektív munkaügyi vita. A sztrájk jogi keretei: a jogszerű sztrájk 37

38 előfeltételei és esetei, a sztrájk korlátozása a közszolgálatban és az alapvető szolgáltatások körében. A felek kötelességei é jogai a sztrájk alatt és a sztrájkot követően. A munkaügyi jogvita megindításának határideje, főbb eljárási szabályai. 2 óra Tananyag és a vizsga anyaga: A Munkajogi ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Az előadó által a későbbiekben megjelölt tananyag. Számonkérés formája: Alapvizsga (szóbeli). A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár A kurzus vezető oktatója: Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár Előadók: Czuglerné Dr. Ivány Judit Dr. Gyulavári Tamás Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla Dr. Nacsa Beáta adjunktus egyetemi docens egyetemi tanár adjunktus 38

39 PÉNZÜGYI JOG 1. harmadik szemeszter ETR kód: T2:PUJ (1) Az előadások tematikája: 1. A pénzügyi jog tárgya, rendszere. 2. Államháztartási jog I. 3. Államháztartási jog II. 4. A közbevételek rendszere; adójog általános rész. 5. Az adózás rendje I. 6. Az adózás rendje II. 7. Az adózás rendje III. Tananyag és a vizsga anyaga: A Pénzügyi jog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Simon István (szerk.): Pénzügyi jog I. Bp., Osiris Kiadó Simon István (szerk.): Pénzügyi jog II. Bp., Osiris Kiadó Számonkérés formája: Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Pénzügyi Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Simon István egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Nagy Tibor professor emeritus Előadók: Dr. Kecső Gábor Dr. Nagy Tibor Dr. Réczei Géza Dr. Simon István tanársegéd professor emeritus mb. előadó egyetemi docens 39

40 POLGÁRI ELJÁRÁSJOG 1. harmadik szemeszter ETR kód: T2:PP (1) Az előadások tematikája: 1. A polgári per általános szabályai: Az eljárás menete. Bíróságok. Felek. Keresetindítás. Tárgyalás. Bizonyítás. 2. Jogorvoslatok a polgári perben: Fellebbezés. Perújítás. Felülvizsgálat. A bírósági végrehajtás alapfogalmai: A végrehajtás elrendelése. A végrehajtás foganatosítása. Jogorvoslatok a végrehajtási eljárásban. Tananyag és a vizsga anyaga: A Polgári eljárásjog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező tananyag: Az előadás anyaga és a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény, valamint a bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény. Ajánlott irodalom: Kiss Daisy: A polgári per titkai. Bp., HVG-Orac A polgári perrendtartás magyarázata I-II. (Szerk: Németh János Kiss Daisy). Bp., Complex Kiadó A bírósági végrehajtás magyarázata. (Szerk.: Németh János Kiss Daisy). Bp., KJK- Kerszöv Kiadó Számonkérés formája: Beszámoló. A kurzust oktató tanszék: Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Kiss Daisy az ELTE tiszteletbeli tanára Előadó: Dr. Kiss Daisy az ELTE tiszteletbeli tanára 40

41 POLGÁRI JOGI ÉS CSALÁDJOGI ISMERETEK 2. harmadik szemeszter ETR kód: T2: PJCSI (2) Az előadások tematikája: 1. A szerződés fogalma, közös szabályai, létrejötte. A szerződés érvénytelensége. 2. A szerződés teljesítése és a szerződésszegés. 3. Kártérítési jog. Az egyes szerződésfajták. Tananyag és a vizsga anyaga: A Polgári jogi és családjogi ismeretek c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Lenkovics Barnabás: Polgári jogi alapok. Számonkérés formája: Beszámoló. A kurzust oktató tanszék: Polgári Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens A kurzus vezető oktatója: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens Előadó: Dr. Kenderes Andrea mb. előadó 41

42 SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK harmadik szemeszter ETR kód: T2:SZE Az előadások tematikája: A szociális ellátások rendszere és helye a szociális jogon belül. Családtagok otthoni gondozásának ill. ápolásának szociális ellátás formájában történő támogatása. A munkanélküli járadékra jogosultság megszűnését követően nyújtható szociális ellátások. A szociális törvény alapján az elemi létfeltételek fenntartásához egyéni mérlegelés alapján adható pénzbeni és természetbeni ellátások. A szociális szolgáltatások. A gyermekes családok részére a családban született, illetve gondozott gyermekek jogcímén járó szociális ellátások. A gyermekvédelem szociális ellátások formájában szabályozott eszközei. A fő szociális ellátási formák, ill. a szociális törvény hatókörén kívül eső támogatások. Tananyag és a vizsga anyaga: A Szociális ellátások c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kötelező irodalom: Forgó Györgyné: A szociális ellátások. Számonkérés formája: Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár A kurzus vezető oktatója: Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla egyetemi tanár Előadók: Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla Forgó Györgyné egyetemi tanár mb. előadó, ORSZI főigazgató-helyettes 42

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS. 2011 szeptemberétől

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS. 2011 szeptemberétől MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 2011 szeptemberétől AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2011. szeptembertől Teljesítendő: 180 Kódja Első BT2:AJ

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon 1996 őszén indult meg a társadalombiztosítási főiskolai képzés. A képzés célja olyan társadalombiztosítási szakemberek

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS (BT1, BT2)

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS (BT1, BT2) MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS (BT1, BT2) 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés MU-TB/2014

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés MU-TB/2014 Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés MU-TB/2014 2014/2015. tanév - I. évf. II. félév TEMATIKA III. terem 2015. február 13. 12.00-13.30 h Makroökonómia 13.30-13.45 h SZÜNET 13.45-15.15

Részletesebben

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita Tantárgyi tematika Tantárgy neve Munkajogi és tb. alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 8 kredit Tantárgyfelelős: Dr.

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács december 7-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács december 7-i ülésén meghozott határozatai Kari Tanács határozata 2010. december 7. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2010. december 7-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 66/2010. (XII.7.) KT. sz. határozat Dr. Busch Béla

Részletesebben

Munkaügyi és Társadalombiztosítási képzés MU-TB/2014

Munkaügyi és Társadalombiztosítási képzés MU-TB/2014 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM JOGI TOVÁBBKÉPTZŐ INTÉZET 1053 Budapest Egyetem tér 1-3. 318-5912 Munkaügyi és Társadalombiztosítási képzés MU-TB/2014 2014/2015 tanév - I. évf. I. félév TEMATIKA III.terem

Részletesebben

MKTB-L/B/I. Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, levelező tagozat Számonkérés. Javasolt félév

MKTB-L/B/I. Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, levelező tagozat Számonkérés. Javasolt félév MKTB-L/B/I. Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, levelező tagozat Megnevezés tanóraszám Számonkérés Javasolt félév MK-TB. 1. félév Általános és szakmai lélektan 8 B3 őszi

Részletesebben

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgy neve Neptun kódja: Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e

Részletesebben

MKTB-L/B/I. Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, levelező. tagozat Számonkérés

MKTB-L/B/I. Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, levelező. tagozat Számonkérés MK-TB. 1. Általános és szakmai lélektan 8 B3 őszi 2 Általános jogi, 16 KO őszi 5 Statisztika 8 KO őszi 3 Közgazdaságtan I. 12 KO őszi 5 Szociológia 12 KO őszi 4 Filozófia alapjai 8 B3 őszi 1 Társadalomtörténet

Részletesebben

MKTB-N/B/I. Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, nappali tagozat Számonkérés

MKTB-N/B/I. Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, nappali tagozat Számonkérés Általános jogi ismeretek, 2 KO őszi 2 EF: Általános jogi ismeretek, Általános jogi ismeretek, 2 GY őszi 3 TF: Általános jogi ismeretek, Statisztika 1 KO őszi 1 EF: Statisztika Statisztika 1 GY őszi 2 TF:

Részletesebben

53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet. az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről

53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet. az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről 53/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet az államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

MKTB-N/B/I. Mintatanterv / 2008/2009. ıszi félévtıl induló nappali tagozatos Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak.

MKTB-N/B/I. Mintatanterv / 2008/2009. ıszi félévtıl induló nappali tagozatos Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak. Megnevezés MKTB-N/B/I. Mintatanterv / 2008/2009. ıszi félévtıl induló nappali tagozatos Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak tanóraszám Számonkérés Javasolt félév Kredit Tanulmányi elıfeltétel/ef

Részletesebben

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KALENDÁRIUM 2013/2014. tanév I. félévére Levelező tagozatos jogász mesterképzés (I-II-III-IV. évfolyam részére) A félév beosztása: Szorgalmi időszak: 37 50. hét: szeptember

Részletesebben

Tantárgyi tematika 2018/19. tavaszi félév

Tantárgyi tematika 2018/19. tavaszi félév Tantárgyi tematika 2018/19. tavaszi félév Tantárgy neve Munkajogi és társadalombiztosítási alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma:

Részletesebben

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Levelező tagozat

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Levelező tagozat Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Levelező tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v Óra/ félév Szám onké rés Kr. érték 1. GTK Stratégiai 1. 10 K 3 2. GTK

Részletesebben

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat

Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Nappali tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v 1. GTK Stratégiai menedzsment 2. GTK Stratégiai menedzsment 3. AJPJT510M

Részletesebben

Tantárgyi tematika 2018/19

Tantárgyi tematika 2018/19 Tantárgyi tematika 2018/19 Tantárgy neve Munkajogi ismeretek Neptun kódja: BT2:MUJ Képzés- tagozat: Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 6 kredit

Részletesebben

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék Tárgy neve: Munka- és szociális jog 3. Szak: jogász Neptun-kódja: 30703 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

Tanrend 2014/15. tanév II. félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - Kötelező tárgyak

Tanrend 2014/15. tanév II. félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - Kötelező tárgyak Tanrend 2014/15. tanév félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - Kötelező tárgyak A Biztosítás-matematika alapjai Demográfia 6 B3 2 Esélyegyenlőség, diszkrimináció

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak Levelező tagozat

AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak Levelező tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar FI 87515 Érvényes: 2009. szeptember 1-től Módosítva: 2010. március AJÁNLOTT TANTERV Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak Levelező tagozat Ssz.

Részletesebben

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK

KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 008 szeptemberében levelező tagozaton, 009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Közgazdálkodás és közpolitika

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

TEMATIKA 2011/2012. tanév II. (tavaszi) félév. MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS JOG 2. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék

TEMATIKA 2011/2012. tanév II. (tavaszi) félév. MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS JOG 2. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék TEMATIKA 2011/2012. tanév II. (tavaszi) félév MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS JOG 2. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék Tárgy neve: Munka- és szociális jog 2. Szak: jogász Neptun kódja: 30702 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy 12 3 1 K

Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy 12 3 1 K Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Gazdálkodási és menedzsment szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ

Részletesebben

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /17 tanév

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /17 tanév PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2016/17 tanév A mintatanterv tárgyai három kategóriába soroltak:

Részletesebben

Tanrend 2014/15. tanév II. félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - Kötelező tárgyak

Tanrend 2014/15. tanév II. félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - Kötelező tárgyak Tanrend 2014/15. tanév II. félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - ötelező tárgyak Előadó Nap Időpont Tanterem Dátum A társadalombiztosítás alapjai, 1 O 2 szociális

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy

Részletesebben

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: ÖZGAZDÁSZTANÁR (VÁLLALOZÁSI ISMERETE) [osztatlan tanári 10 féléves] Emberi erőforrások BA szakspecifikus tanegységekkel Okleveles

Részletesebben

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2016/2017. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. hálóterv szerint JK 10201) Társfeltétele: JK 10101 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel

Részletesebben

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK Igazságügyi Ügyintézői Szakán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. A teljes képzési időre vonatkozó óraszámok, és az összes kreditek megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve. A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve. A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan Általános társadalomtudományi ismeretek és kompetenciák: 20-60 kredit a 2 KO

Részletesebben

REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉSI SZAK

REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉSI SZAK REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó és környezeti gazdaságtan

Részletesebben

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. Gy 10 2 1 K technológiák (IKT) Tanulás- és kutatásmódszertan, LBG_GI878G3

Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. Gy 10 2 1 K technológiák (IKT) Tanulás- és kutatásmódszertan, LBG_GI878G3 Szak megnevezése: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Közgazdász turizmus-vendéglátás Tagozat: Levelező 2015 A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási alapképzési szak tanterve A felsőoktatásról szóló 2005. évi évi CXXXIX. törvény 58. (6) értelmében a felsőoktatási intézmény ajánlott

Részletesebben

Munkaügyi és társadalombiztosítási alapszakos hallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I.

Munkaügyi és társadalombiztosítási alapszakos hallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I. Munkaügyi és társadalombiztosítási alapszakos hallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I. évfolyam) Szeptember 11. péntek 14-18 Jogi alaptan XI.ea. Szeptember

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező

EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség Tagozat: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit Kódja

Részletesebben

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve. 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve. 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei SZTE Állam- és Jogtudományi Kar A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei 1.1 A nemzetközi kapcsolatok szakértő (BA) végzettség megszerzésének

Részletesebben

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II. TÁVOKTATÁS I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2015/2016. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai II. Tantárgyat tanszék gondozó Közgazdasági

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat

AJÁNLOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak Levelező tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Érvényes: 0 szeptember -től AJÁNOTT TANTERV Közigazgatás-szervező alapszak evelező tagozat Ss z Tárgykód Tárgy megnevezése Szemeszt er Heti óraszá m Számonkér

Részletesebben

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV

MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV MUNKA ÉS SZOCIÁLIS JOG II. KOLLOKVIUMI MINIMUMKÉRDÉSEK 2015/2016. TANÉV/TAVASZI FÉLÉV II. félév 1. A munkajogi felelősség rendszere (előadásvázlat 1.) 2. A felróhatóság fogalma és szerepe a munkajogban

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS 1 TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ TANTERVE

GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ TANTERVE GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ TANTERVE Szak neve: GAZDASÁGI INFORMATIKAI MENEDZSMENT Tagozat: levelező Képzési idő: 4 félév Az oktatás nyelve: magyar Megszerezhető

Részletesebben

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV 1. FÉLÉV A katolikus hit alapjai Dr. Szuromi Szabolcs A munka- és szociális jog története Alkalmazott (jogi) informatika 1. Alkotmányjog

Részletesebben

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy.

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy. DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) Régi hálóterv: a 2011/12-es tanévet megelőzően kezdőknek (A 2010/11-es tanévben és az azt megelőzően kezdő hallgatókra vonatkozik.) A mintatanterv egy ajánlás

Részletesebben

Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, nappali tagozat TB specializáció Megnevezés tantárgyfelelős tanó raszá

Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, nappali tagozat TB specializáció Megnevezés tantárgyfelelős tanó raszá Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, nappali tagozat TB specializáció tantárgyfelelős 1. Tárgyalástechnikák, stratégiák és konfliktuskezelés GY őszi Társadalomtörténet

Részletesebben

LEVÉLTÁR. levelező képzés MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ- ÉS RECORDS MANAGEMENT SPECIALIZÁCIÓ KÉPZÉSI TERV. Szakfelelős:

LEVÉLTÁR. levelező képzés MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ- ÉS RECORDS MANAGEMENT SPECIALIZÁCIÓ KÉPZÉSI TERV. Szakfelelős: LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ- ÉS RECORDS MANAGEMENT SPECIALIZÁCIÓ KÉPZÉSI TERV levelező képzés Szakfelelős: Dr. habil. Borsodi Csaba, CSc intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi docens Készítette:

Részletesebben

Teljesítmény és erőforrás controlling

Teljesítmény és erőforrás controlling IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény

Részletesebben

Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék

Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék TANTÁRGYAK INTÉZETI TANSZÉKI BONTÁSBAN A Budapesti Gazdasági Főiskolán és a karokon szakmai intézetek működnek. Az intézetekhez intézeti tanszékek illetve intézeti tanszéki osztályok kapcsolódnak. A Pénzügyi

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK NEMZETÖZI GAZDÁLODÁS ALAPÉPZÉSI SZA Szak neve: Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak Indított akkreditált specializációk (a szak -jában még nem nevesített specializációk): ülgazdasági-vállalkozási EU-integráció

Részletesebben

Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, nappali tagozat MK specializáció Megnevezés tantárgyfelelős tanó raszá

Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, nappali tagozat MK specializáció Megnevezés tantárgyfelelős tanó raszá Mintatanterv / Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszak, nappali tagozat MK specializáció tantárgyfelelős 1. Tárgyalástechnikák, stratégiák és konfliktuskezelés 3 GY őszi 3 Társadalomtörténet

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB03 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Jövedéki jog 1. 3. A tantárgy megnevezése (angolul):

Részletesebben

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Marketing mesterképzési szakra felvételt nyerhetnek:

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak

A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak A Szolnoki Főiskola képzési programja Diplomás Európai Unió szakreferens szakirányú továbbképzési szak 1. A szak képzési és kimeneti követelményei a. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Diplomás szakreferens

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének

Részletesebben

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak 2014. NAPPALI és LEVELEZŐ

Részletesebben

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei A felsőfokú szakképzés megnevezése: Jogi asszisztens A felsőfokú szakképzés szakmacsoportja: Ügyvitel szakmacsoport A szakképesítés OKJ azonosító száma, kiadásának éve: 55 6 01 0000 00 00 008. A szakmai

Részletesebben

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék Tárgy neve: Államháztartástan 2. Szak: IGAZGATÁSSZERVEZŐ Tárgy besorolása: kötelező Kreditértéke: 3 Helye a mintatantervben: BA III.

Részletesebben

2003. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE. Műszaki Informatika és Villamos Intézet

2003. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE. Műszaki Informatika és Villamos Intézet S IQU IN Q UEEC C LESIE NS PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar Műszaki Informatika és Villamos Intézet A VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE 2003. 1 A szak megnevezése:

Részletesebben

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % A Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kar diplomás levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja felsőbb szemeszteresek részére I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó

Részletesebben

Tantárgyi tematika. nincs előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e hozzá kéthetenként 2 óra gyakorlat

Tantárgyi tematika. nincs előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e hozzá kéthetenként 2 óra gyakorlat Tantárgyi tematika Tantárgy neve Munkajog 2. Neptun kódja: J3:MUJ (2) Képzés- tagozat: osztatlan jogász képzés nappali tagozat Tantárgy kreditszáma: 6 kredit Tantárgyfelelős: Dr. Horváth István habilitált

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Nappali

EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Nappali Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Nappali előfeltétel Kredit NBG_GI804G0 Elemi gazdasági számítások

Részletesebben

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai I. Tantárgyi útmutató /NAPPALI 2011-2012 1. félév Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma: 24 Egyéni tanulási óra igény: 36 Vizsgajelleg:

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % Kötelező tantárgyak

Részletesebben

Tanrend 2015/16. tanév II. félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - Kötelező tárgyak

Tanrend 2015/16. tanév II. félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - Kötelező tárgyak Tanrend 2015/16. tanév félév Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak (BA) 2. szemeszter - Kötelező tárgyak A 8TSZE2L Biztosítás-matematika alapjai 8BMAE2L Demográfia 8DEMEL 6 B3 2 Esélyegyenlőség,

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

2017-től fölvett hallgatóknak

2017-től fölvett hallgatóknak TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK MÉDIATUDOMÁNY SPECIALIZÁCIÓ 2017-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K =

Részletesebben

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II. PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2014/2015. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. A mesterképzési szak megnevezése: munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási (Employment Relations

Részletesebben

REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS. 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan

REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS. 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben

Részletesebben

MINTATANTERV. KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK Nappali tagozat

MINTATANTERV. KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK Nappali tagozat MITATATERV KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK appali tagozat Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar FI 871 Érvényes: 201. szeptember 1-től Sorszá m 3... 6. 7. Tárgykód Tárgy megnevezése AJALK101KSZ AJALK102KSZ

Részletesebben

TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ

TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ A 2017-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak A képzés célja olyan gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökök képzése, akik képesek a termeléssel, szolgáltatással, szaktanácsadással összefüggő szervezési

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és

Részletesebben

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

Ajánlott Köv. Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. óraszám

Ajánlott Köv. Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. óraszám Szak megnevezése: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Közgazdász emberi erőforrások Tagozat: Levelező 2015 A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit Kódja

Részletesebben

Szak megnevezése: Nemzetközi tanulmányok BA 2015 Az oklevélben szereplő szakképzettség megnev. Nemzetközi kapcsolatok szakértő. Ajánlott.

Szak megnevezése: Nemzetközi tanulmányok BA 2015 Az oklevélben szereplő szakképzettség megnev. Nemzetközi kapcsolatok szakértő. Ajánlott. Szak megnevezése: Nemzetközi tanulmányok BA 2015 Az oklevélben szereplő szakképzettség megnev. Nemzetközi kapcsolatok szakértő Tagozat: nappali A tanegység Heti Ajánlott Kódja neve Köv. tanóra előfeltétel

Részletesebben

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog 2. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog 2. tanulmányokhoz I. évfolyam GM/PS szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog 2 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/15 tavaszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági jog 2 Tanszék: Közgazdasági Tanszéki Osztály

Részletesebben