A as programozási időszak
|
|
- Frigyes Veres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A as programozási időszak Horváth Viktor főosztályvezető Budapest, november 6.
2 A programozási időszak fő jellemzői I. 1. Uniós és nemzeti célok összhangja tematikus kötöttség Szoros kapcsolat a fejlesztési célok, az EU 2020 Stratégia célkitűzései, valamint az ezekből levezetett uniós tematikus célok, továbbá az úgynevezett országajánlások tartalma között. 11 tematikus célkitűzés és ezekhez kapcsolódó összesen 59 beruházási prioritás lett meghatározva, amelyekhez illeszkednie kell minden egyes beavatkozásnak 2
3 Az EU 2020 Stratégia célkitűzései 1. Foglalkoztatás aránya Biztosítani kell, hogy a évesek körében a foglalkoztatottság aránya elérje a 75%-ot. 1. K+F Az Európai Unió GDP-jének 3%-át a kutatásba és fejlesztésbe kell fektetni. 1. Éghajlatváltozás/energia Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenteni kell az 1990-es szinthez képest (vagy akár 30%-kal, ha adottak az ehhez szükséges feltételek). A megújuló energiaforrások arányát 20%-ra kell növelni. Az energiahatékonyságot 20%-kal kell javítani. 1. Oktatás A lemorzsolódási arányt 10% alá kell csökkenteni. El kell érni, hogy a 30 és 34 év közötti uniós lakosok legalább 40%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezzen. 1. Szegénység/társadalmi kirekesztés 1. Legalább 20 millióval csökkenjen azok száma, akik nyomorban és társadalmi kirekesztettségben élnek, illetve akik esetében a szegénység és a kirekesztődés reális veszélyt jelent. 3
4 Az EU 2020 Stratégia célkitűzései végrehajtásának állása Foglalkoztatás aránya (%) K+F a GDP %-ában CO2-kibocsátás csökkentésének célszáma (%) Megújuló energia részaránya (%) Energiahatékonyság, energia-felhasználás csökkentése Korai iskolaelhagyás (%) Felsőoktatásban résztvevők aránya (%) A szegénység vagy szociális kirekesztés által fenyegetett népesség számarányának csökkentése EU által elérni kívánt irányszám 75% 3% 20%-os csökkenés (az 1990-es szinthez viszonyítva) 20% 20%-os energiahatékonyságnövekedés, azaz 368 Mtoe 10% 40% fő Becsült arányok az EU-ra nézve 20%-os csökkenés (az 1990-es szinthez viszonyítva) 20% 206,9 Mtoe 10,3-10,5 % 37,5-38% a tagállamok eltérő módszertana miatt nem lehet kiszámítani 73,7-74% 2,65-2,72 % Magyar tényadatok a legfrissebb statisztikai adatok alapján 60,7% 1,16% Gg 8,79% 419,5 toe 11,20% 28,10% fő 2012-es Nemzeti Reformprogram vállalásai 75% 1,80% 10% 14,65% 2,96 Mtoe 10% 30,30% fő A májusi országjelentés főbb elvárásai hazánkkal szemben 75% 1,80% 10%-os csökkentés 14,65% 2,96 Mtoe 10% Az eddigiekben 30,30% fő csökkenő Az elmúlt tendenciát Évi 1 százalékpont További E programok A Bizottság még nem A kibocsátás évtizedben mutatott, de a feletti növekedés, munkahelyteremtés hatásosságát képes ezen csökkenő, de lassú megduplázódott, tanköteles kor ugyanakkor még szükséges, szerves, jelenleg még eredmények ütemű pályát követ de még elmarad az csökkentésével elmarad az uniós piaci eszközökkel értékelik bemutatására EU-átlagtól nőhet a korai átlagtól iskolaelhagyás aránya Hazánk célkitűzéseinek értékelése a májusi országjelentésben A szegénység - vélhetően a válság hatására - nem csökkent, hanem nőtt 4
5 A 11 tematikus cél 1) A kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítése 2) Az infokommunikációs technológiákhoz való hozzáférés és minőségi szolgáltatások javítása 3) A kis- és közepes vállalkozások versenyképességének fokozása 4) Az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaságra történő átállás támogatása 5) Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elősegítése 6) Környezetvédelem és az erőforrások hatékonyságának növelése 7) A fenntartható közlekedés elősegítése és a kulcsfontosságú hálózati infrastruktúrák előtti akadályok elhárítása 8) A foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése 9) A társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység elleni küzdelem 10) Beruházás az oktatásba, a készségekbe és az egész életen át tartó tanulásba 11) Az intézményi kapacitások és a közigazgatás hatékonyságának fejlesztése 5
6 Közép-magyarországi Régió Pénzügyi kötöttség ERFA a régióra eső ERFA forrás legalább 20%- át az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságra történő átállásra kell fordítani a régióra eső ERFA forrás 60%-át a kutatás-fejlesztés-innováció, valamint kisés középvállalkozások fejlesztésére kell fordítani (ez az alacsony széndioxidkibocsátású gazdaságra történő átállásra is csoportosítható) ESZA OP-nként az ESZA források legalább 80%-át legfeljebb 4 beruházási prioritásra (a főcélok alatti kategória) kell fordítani, melyek viszont egynél több főcélhoz is tartozhatnak Konvergencia régiók a KMR-re eső teljes forrás legalább 52%-ának ESZA-nak kell lennie a régióra eső ERFA forrás legalább 6%-át az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságra történő átállásra kell fordítani a régióra eső ERFA forrás legalább 50%- át a kutatás-fejlesztés-innováció, valamint kis- és középvállalkozások fejlesztésére kell fordítani (ez az alacsony széndioxidkibocsátású gazdaságra történő átállásra is csoportosítható) OP-nként az ESZA források legalább 60%-át legfeljebb 4 beruházási prioritásra (a főcélok alatti kategória) kell fordítani, melyek viszont egynél több főcélhoz is tartozhatnak Országosan a konvergencia régiókra eső teljes forrás legalább 25%-ának ESZA-nak kell lennie a teljes ERFA forrás legalább 5%-át integrált az ESZA források legalább 20%-át a társadalmi városfejlesztési akciókra kell fordítani befogadás és szegénység elleni küzdelem főcélra kell fordítani 6
7 A programozási időszak fő jellemzői I. Közép-magyarországi Régió Konvergencia régiók ERFA 48% 75% - 20% alacsony széndioxidkibocsátású gazdaság 10% 5% - 60% kkv+k-f-i+alacsony széndioxid (ez utóbbi az előbbi soron túl) - fennmaradó szabadabb ERFA forrás 30% 32% 8% 38% ESZA 52% 25% - 20% szegénység elleni 10% 5% küzdelemre - 60% további 3 beruházási prioritásra - fennmaradó szabadabb ESZA forrás A régióra eső teljes jogilag nem determinált keret 32% 10% 10% 10% 18% 48% 7
8 A programozási időszak fő jellemzői II. 2. Nagyobb összhang a különböző fejlesztési alapok között Az összhang megteremtése az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Szociális Alap (ESZA), a Kohéziós Alap (KA) és az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) között: közös tervezési, programozási, eljárásrendi és módszertani szabályok, Közös Stratégiai Keret, Partnerségi Megállapodás 3. Egy OP több alapból is finanszírozható Ugyanazon operatív programot több alap is támogathat, ami megkönnyíti a programozást és a projektmegvalósítást. 8
9 A programozási időszak fő jellemzői III. 4. Eredménykötelem Minden beavatkozáshoz konkrét elérendő eredményt kell kitűzni, amit mérhető mutatókkal is alá kell támasztani, majd a megvalósítás során folyamatosan nyomon kell követni. A végső elszámolás az eredmény eléréséhez kötődik. 5. Előzetes feltételek teljesítéséhez kötött a tagállamnak járó kifizetés Tematikus célonként, illetve horizontális jelleggel is több előzetes feltételt szab a jogszabálytervezet, melyeket teljesíteni kell ahhoz, hogy a Bizottság teljesítse a tagállam kifizetési kérelmét. 9
10 A programozási időszak fő jellemzői IV. 6. Integrált programozás megerősítése Több új eszközt vezet be a jogszabálytervezet, melyek az integrált programvégrehajtást támogatják. Ezek: integrált területi beruházás közös cselekvési terv helyi stratégiák végrehajtása területalapú szegénység elleni beavatkozások városfejlesztés és nemzetközi programok 10
11 tagállami tárgyalások a következő 7 éves költségvetésről tagállami tárgyalások az uniós támogatások felhasználására irányuló keretjogszabály tervezetéről Európai Bizotsági szint a Bizottság javaslatokat tesz a támogatási célokra Magyarországnak informális tárgyalás a Bizottsággal a partnerségi megállapodásról és az OP-król hivatalos tárgyalás a Bizottsággal a partnerségi megállapodásról és az OP-król várható elfogadás: július szeptember NFK döntése a tervezés felelőséről és kereteiről partnerségi megállapodás informális tárgyalása partnerségi megállapodás hivatalos tárgyalása a Bizottsággal tárgyalás az EIB-bel a nemzeti társfinanszírozás fedezetéül szolgáló hitelekről Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció kidolgozása partnerségi megállapodás tervezetének elkészítése prioritást élvező programok kidolgozása operatív programok megírása operatív programok hivatalos tárgyalása Kormányzati szint megyei fejlesztési tervek elkészítése, majd beépítése az OFK-ba javaslat, majd döntés a időszak eljárási és intézményi kereteiről EMMI szintű ágazati bontású céltérkép kialakítása ágazati bontású beavatkozási térkép elkészítése humán OP(k) kidolgozása, informális tárgyalása humán OP(k) hivatalos tárgyalása EMIszintje szakpolitikai stratégiák kidolgozása prioritást élvező szakpolitikai programok megírása 2014 elején meghirdetendő 2-3 program előkészítése 2014 második hullámban meghirdetendő programok előkészítése szakpolitikai iránymutatások adása a megyei tervezésnek tárgyalás más OP-kal az integrált programok befogadásáról transznacionális programok egyeztetése új programok meghirdetése IV. negyedév humán támogatásokat kezelő intézmények felkészítése a programok indítására I.negyedév II.negyedév III.negyedév IV.negyedév I.negyedév II.negyedév
12 Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezett céljai I. 9. tematikus célkitűzés: a társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység elleni küzdelem A demográfiai kihívás kezelése, családok és aktív idősödés támogatása A karitatív, önkéntes tevékenység és aktív állampolgárság erősítése A gyerekek esélyeinek és jól-létének növelése, s ezáltal a gyermekek szegénységének csökkentése Területi és lakhatási hátrányok felszámolása komplex programokkal Társadalmi együttélés erősítése Az önfenntartó közösségek létrehozása, megerősítése A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi terület ellátó- és szolgáltató rendszerének fejlesztése 12
13 Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezett céljai II. 10. tematikus célkitűzés: befektetés az oktatásba, készségekbe és az egész életen át tartó tanulásba 1.A köznevelési rendszer hátránykompenzációs képességének fejlesztése 2.Kiemelt települések és térségek komplex fejlesztése 3.Befektetés a jövőbe: gyermekek és fiatalok társadalmi integrációjának támogatása, esélyegyenlőségének javítása 4.Fogyatékos személyek, megváltozott munkaképességű emberek, hátrányos helyzetű személyek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának elősegítése (nonformális képzés) 5.Az önfenntartó közösségek létrehozása, megerősítése 13
14 OECD jóléti mutatója (better life index) 14
15 OECD jóléti mutatója (better life index) 15
Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására
Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL
A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon
A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon Dr. BALOGH Zoltán Ph.D. nemzetközi ügyek csoport vezetője Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség
A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei
A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei Bécsy Etelka Pécs, 2012. december 5. Tartalom I. Kiindulás II. III. IV. Tervezés az Emberi Erőforrások Minisztériumában A 9. tematikus
Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17.
Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. A tervezés folyamata -közös programozási folyamat a két partnerország részvételével -2012 őszén programozó munkacsoport
A gazdaságfejlesztés jelene, jövője. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
A gazdaságfejlesztés jelene, jövője Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák szervezete és működése Budapesti székhellyel országos hálózat Régiós
as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető
2014-2020-as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető Kb. 8000 milliárd Ft 2007-2013 Lakásberuházás korlátozott lehetőségek Forrás nagysága: operatív programnak nyújtott
Partnerségi Megállapodás
Partnerségi Megállapodás 2014 20 egy új területiség felé Területfejlesztők Napja 2013. október 8. Dr. Péti Márton Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal 2012 2013 2014 július 1. augusztus 2. szeptember november
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között
Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek
Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban
Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Az EU célrendszere 2007-2013 Kevésbé fejlett országok és régiók segítése a strukturális és kohéziós alapokból 2014 2020 EU versenyképességének
várható fejlesztési területek
2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció
A KOHÉZIÓS POLITIKA ÁTTEKINTÉSE EMBER LÁSZLÓ MONITORING ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY
A KOHÉZIÓS POLITIKA ÁTTEKINTÉSE EMBER LÁSZLÓ MONITORING ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY TÉMÁK TÉMÁK I. Célok, célkitűzések, prioritások, műveletek II. Régiótípusok, alapok III. Elvek, fogalmak IV. Éves fejlesztési
A K+F+I forrásai között
Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k
A REGIONÁLIS POLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI NAPJAINKBAN ÁLDORFIANÉ CZABADAI LILLA
A REGIONÁLIS POLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI NAPJAINKBAN ÁLDORFIANÉ CZABADAI LILLA TANÁRSEGÉD ALDORFAINE.CZABADAI.LILLA@GTK.SZIE.HU A REGIONÁLIS POLITIKÁRÓL Más néven gazdasági, társadalmi és területi Kohéziós
Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre
Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján - 2014-2020 különös tekintettel az ITI eszközre A diák Nicholas Martyn, a DG Regio főigazgatóhelyettesének 2012. március
MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív
Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban
Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Németh Mónika Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztály 1 2012 Partnerségi
A szociális és foglalkoztatási célú civil szervezetek előtt álló lehetőségek a jelenlegi és a 2014-2020-as tervezési ciklusban.
A szociális és foglalkoztatási célú civil szervezetek előtt álló lehetőségek a jelenlegi és a 2014-2020-as tervezési ciklusban Ruszkai Zsolt Munkaerő-piaci környezet Pályázati lehetőségek a jelenlegi,
Az EGTC-k jövője. Esztergom, 2012. december 6.
Az EGTC-k jövője Esztergom, 2012. december 6. Az EGTC-k Európában Az EGTC-k Magyarországon Az EGTC-k jövőjével kapcsolatos kérdések 1. A jogi keretek változása 2. Finanszírozási kérdések 1. A jogi keretek
A területi tervezés megújításának szempontjai a időszakra szóló kohéziós politika tükrében
A területi tervezés megújításának szempontjai a 2014-2020 időszakra szóló kohéziós politika tükrében Kajdi Ákos XVII. Országos Urbanisztikai Konferencia, 2011. október 27., Pécs Kohéziós politika területi
Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
Az Európai Unió kohéziós politikája Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kohéziós politika az elnevezés néhány év óta használatos korábban: regionális politika, strukturális politika
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program partnersége. Salgótarján 2013. Június 27.
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program partnersége Salgótarján 2013. Június 27. A 2007-2013-as időszak általános tapasztalatai 2 A 2007-2013-as tapasztalatok beépítése Fenntartói szemlélet (pénzügyi
Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során
Tudománypolitikai kihívások a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Dr. Kardon Béla Főosztályvezető Tudománypolitikai Főosztály Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság A kormányzati K+F+I
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020. Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020 Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra Gazdaságfejlesztési és Innovációs
Strukturális Alapok 2014-2020
Regionális Strukturális Alapok 2014-2020 Európai Bizottság Regionális Politika és Városfejlesztés Főigazgatóság F.5 - Magyarország Szávuj Éva-Mária 2013. december 12. Regionális Miért kell regionális /
Összefoglalás Magyarországnak a 2014 2020-as időszakra vonatkozó partnerségi megállapodásáról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014. augusztus 26. Összefoglalás Magyarországnak a 2014 2020-as időszakra vonatkozó partnerségi megállapodásáról Általános információk A partnerségi megállapodás öt alapot
A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete
A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete Vállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás azonosító jele neve VEKOP-1.2.1-15 Mikro-,
Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése
Vidékfejlesztési Politika 2014-2020 A Vidékfejlesztési Program tervezése Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Gazdasági-társadalmi kihívások Jövedelem különbségek Áringadozás, kockázatmenedzsment
Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra
Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra (szakmai egyeztetésre bocsátott tervezet) dr. Czene Zsolt, vezető tervező, NAKVI, Projektiroda Az 1600/2012. (XII. 17.) Korm.
Mi várható a következő KE(H)OP időszakban?
Mi várható a következő KE(H)OP időszakban? Kasza György főosztályvezető-helyettes Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezetvédelmi Operatív Programok Irányító Hatósága IX. Geotermikus Konferencia, 2013.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 1 A megyei önkormányzat feladatai megyei szintű
ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK
ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Használt nyelv 2. Konzorciumépítés 3. Elérni kívánt hatás 4. Szemlélet A programok áttekintése 1. Közép-Európa
Moson-Sopron Megyei Civil Informáci. ciós s Centrum
Gyır-Moson Moson-Sopron Megyei Civil Informáci ciós s Centrum 9023 Gyır, Otthon u. 2. Tel. : 96/550-313 Tel./Fax: 96/311-031 06-70/948-57-30 E-mail : civilhaz@unitedway.t-online.hu Web : www.unitedwaygyor.hu/ciszok
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Idegen nyelv használata 2. Konzorciumépítés
KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS
KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS HORVÁTH CSILLA OSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG STRATÉGIAI TERVEZÉSI ÉS ÉRTÉKELÉSI
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból
Foglalkoztatáspolitika
A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓBAN Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika Foglalkoztatáspolitika Az Európa 2020 stratégia legfontosabb célkitűzései közé
KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok
KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok TERVDOKUMENTUMOK HIERARCHIÁJA FELADATOK, ÜTEMTERV 2012 2013 társadalmasítás
0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés
0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁS 1.1 Kiemelt növekedési ágazatok és iparágak célzott,
A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes
A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes egyetemi tanársegéd varga.agi14@gmail.com Vidékföldrajz és vidékfejlesztés III. Szociológia alapszak, regionális és településfejlesztés
A 2014-2020 közötti időszak pályázati lehetőségei
A 2014-2020 közötti időszak pályázati lehetőségei Előadó: Hégely Péter Elycon Tanácsadó és Szolgáltató Kft. www.elycon.hu EcoFact Kft. Monor, Strázsahegy - Kult Pince, 2014. 09. 26. Projekttervezés a gyakorlatban
EURÓPA 2020. Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája
EURÓPA 2020 Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája Bevezet Nemzedékünk még soha nem élt meg ekkora gazdasági válságot. Az elmúlt évtizedben folyamatos gazdasági növekedés tanúi
A CLLD-LEADER megközelítés érvényesíthetősége a programozási időszakra vonatkozó tervezésben
A CLLD-LEADER megközelítés érvényesíthetősége a 2014-2020. programozási időszakra vonatkozó tervezésben 2012. október 11. Hajdúböszörmény Finta István Ph.D. finta@rkk.hu Cél és körülmények Cél: a 2014-2020.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 9 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Program 0 90,0 0 938,7 0 938,7 Működési költségvetés
MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása
MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan
Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban
Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály Budapest,
ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK ÉS KAMARÁK LEHETŐSÉGTÁRA
ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK ÉS KAMARÁK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Érdekképviseleti szervezeteknek
Kultúráért Felelős Államtitkárság
Kultúráért Felelős Államtitkárság KULTURÁLIS ÁGAZATOT ÉRINTŐ UNIÓS FEJLESZTÉSI TERVEK Eszenyi Miklós közigazgatási tanácsadó 2014-2020 stratégiai keretek: a Partnerségi Megállapodás az Európai Bizottság
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Széchenyi Programiroda Országos Konferenciasorozat Győr, 2016. november 18. SIMON RÓBERT BALÁZS
II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND)
Projektalapozás Pályázatkészítés Üzleti tervezés II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND) Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató 1 Mi a Nemzeti Fejlesztési
Az EU kohéziós politikája 2014 2020
Az EU kohéziós politikája 2014 2020 Az Európai Bizottság javaslatai Kohéziós politika Áldorfai György PhD. hallgató SZIE GTK EGYRTDI - RGVI 1. Az EU kohéziós politikájának hatásai Kohéziós politika Az
CENTRAL EUROPE Program TRANSENERGY: Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében. TRANSENERGY Konferencia Budapest, szeptember 13.
CENTRAL EUROPE Program 2007-2013 TRANSENERGY Konferencia Budapest, 2012. szeptember 13. TRANSENERGY: Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében Lubor Jusko JTS CENTRAL EUROPE PROGRAMME CENTRAL EUROPE
Felkészülés a as EU-s tervezési időszakra
Felkészülés a 2014-2020-as EU-s tervezési időszakra Towards an Effective Regional Resource Allocation TERRA Nyitó konferencia Szeged, 2012. augusztus 9. Tóth Róbert, fejlesztési szakértő Tartalom A 2014-2020-as
FELSŐOKTATÁSI K+F+I PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A GINOP KERETÉBEN ELTE INNOVÁCIÓS NAP 2015.
FELSŐOKTATÁSI K+F+I PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A GINOP KERETÉBEN ELTE INNOVÁCIÓS NAP 2015. Amiről szó lesz 1) K+F+I támogatások 2014-20 között 2) Új közösségi tervezési keretek közös stratégiai keretrendszer
VI./2.2.: Hazai társfinanszírozású uniós programok, támogatások
VI./2.2.: Hazai társfinanszírozású uniós programok, támogatások VI./2.2.1.: A kohéziós és strukturális alapok felhasználása Magyarországon 2007 és 2013 között Milyen szabályok vonatkoznak az Unió kohéziós
ÖNKORMÁNYZATOK LEHETŐSÉGTÁRA
ÖNKORMÁNYZATOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 4 Az Operatív Programok szerkezete 5 Önkormányzatoknak szóló pályázatok az egyes Operatív Programokban
Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban
dr. Ránky Anna: Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban I. A 2007-13-as időszakra vonatkozó pénzügyi perspektíva és a kohéziós politika megújulása A 2007-13 közötti pénzügyi időszakra
KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA
KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Kulturális-közművelődési intézményeknek
A kohéziós politika post (az EB hivatalos dokumentumai alapján) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens SZIE GTK RGVI
A kohéziós politika post- 2014 (az EB hivatalos dokumentumai alapján) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens SZIE GTK RGVI http://ec.europa.eu/regional_policy/videos/video -details.cfm?lan=hu&vid=1482 Jogosultság
Új kihívások az uniós források felhasználásában
Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Új Magyarország Fejlesztési Terv 40. lecke Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2013
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. Dr. Petrás Ferenc Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tervező-elemző, GINOP prioritásfelelős
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Dr. Petrás Ferenc Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tervező-elemző, GINOP prioritásfelelős Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra Partnerségi Megállapodás
2015. ÉVI LEHETŐSÉGEK ÉS KOCKÁZATOK
ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése kiemelt projekt 2015. ÉVI LEHETŐSÉGEK ÉS KOCKÁZATOK 2015. április Tematikus célkitűzések 1) Kutatás, a technológia fejlesztése
EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ
EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ EFOP tartalmi áttekintése Kiemelt beavatkozási irányok: a) társadalmi felzárkózás b) szociális
2020+3x20. Smart Stratégia & a kapcsolatok
GYŐR 2014-17- 20 Úton a zöld Olimpia-, és a Smart-City-vé válás felé 2020+3x20 & a kapcsolatok Az ALAPOK - PARADIGMÁK EYOF 2017 EU 2014-2020 1. Kutatás, technológiai fejlesztés és innováció erősítése 2.
Foglalkoztathatóság ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség fejlesztései. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5.
Foglalkoztathatóság ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség fejlesztései a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5. prioritásában 2014. május 28. I. Európai Szociális Alapból tervezett
A Terület- és Településfejlesztési Opera3v Program (TOP) prioritásai
Opera3v Programok Szakmai Konzultáció Székesfehérvár 2013. december 4. A Terület- és Településfejlesztési Opera3v Program (TOP) prioritásai Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal 1
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás
A DUNA-STRATÉGIA FINANSZÍROZÁSÁNAK IDŐSZERŰKÉRDÉSEI
A DUNA-STRATÉGIA FINANSZÍROZÁSÁNAK IDŐSZERŰKÉRDÉSEI MRTT Generációk diskurzusa a regionális tudományról Győr, 2012. november 23. 1 Duna-stratégia 2011. júniusi Európai Tanács 4 cselekvési, 11 prioritási
Hogyan hozzuk ki a CLLD-ből a lehető legjobbat? A CLLD Partnerségi Megállapodásban. tisztázása. CLLD 2014-2020 szeminárium
Hogyan hozzuk ki a CLLD-ből a lehető legjobbat? A CLLD Partnerségi Megállapodásban játszott stratégiai szerepének tisztázása CLLD 2014-2020 szeminárium Brüsszel, 2013. február 06. 1 Emlékeztetőül: a Partnerségi
Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020
Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 Terület és településfejlesztési programok 2014-2020 között, különös tekintettel a Közép-magyarországi régióra JENEI Gábor Programirányító
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai
MUNKÁLTATÓI FÓRUM SZÉCHENYI 2020 PROGRAM RÖVID ISMERTETŐJE
MUNKÁLTATÓI FÓRUM SZÉCHENYI 2020 PROGRAM RÖVID ISMERTETŐJE Alternatív Főiskola Út a munka világába TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0038 projekt 2014. október 27. TARTALOMJEGYZÉK I. Magyarország Partnerségi Megállapodása
INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA
INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Informatikai vállalkozásoknak szóló pályázatok
VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA
VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat
EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020. Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu
EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 3 Az Operatív Programok szerkezete 4 Egészségügyi-szociális intézményeknek
VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS
VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő
A 2014-2020-as határon átnyúló együttműködési programok tervezése
A 2014-2020-as határon átnyúló együttműködési programok tervezése 2013. NOVEMBER 29. DEBRECEN A 2014-2020-as határmenti programok tervezése A 2014-2020- as programozási időszakban az Európai Terüle= Együ?működési
NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA
NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Nonprofit gazdasági társaságoknak szóló
A Foglalkoztatási Fıigazgatóság és az Európai Szociális Alap bemutatása
A Foglalkoztatási Fıigazgatóság és az Európai Szociális Alap bemutatása Miskolc, 2010. október 21. Ságodi Nóra Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlıségi Fıigazgatóság A2 Fıosztály
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája hat éves időtávban (2014-2020) fogalmazza meg az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájával kapcsolatos célokat és az ezekhez kapcsolódó
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritások A prioritás vonatkozó A prioritáshoz kapcsolódó tervezett intézkedések: Intézkedések
Újdonságok a területfejlesztés és a as időszak előkészítése területén
Újdonságok a területfejlesztés és a 2014-2020-as időszak előkészítése területén Towards an Effective Regional Resource Allocation TERRA Szakmai workshop Szeged, 2013. január 18. Tóth Róbert, fejlesztési
Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP)
Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP) VÁLLALKOZÁSOK STRUKTURÁLT TAPASZTALATCSERÉJE 2014. december 1., Százhalombatta Kocza Mihály oktatási menedzser Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési
OPERATÍV PROGRAMOK
OPERATÍV PROGRAMOK 2014-2020 Magyarország 2020-ig 12 000 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával. A Kormány által benyújtott és az Európai
2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin
2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.
Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28.
Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. EU 2020 célok: Európa (2020) Intelligens ( smart ) Fenntartható ( sustainable
Proposal for a. A Bizottság COM(2012) 496 javaslatának módosításaaz EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 12.3.2013 COM(2013) 146 final 2011/0276 (COD) Proposal for a A Bizottság COM(2012) 496 javaslatának módosításaaz EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közös Stratégiai
Gazdaságfejlesztés 2014-2020
Piac és Profit Konzultáció Budapest 2014. Február 4. Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal 1 Célkitűzések A 20 64 évesek legalább 75 %-ának munkahellyel
Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály
Megnyitó Markó Csaba KvVM Környezetgazdasági Főosztály Biogáz szerves trágyából és települési szilárd hulladékból IMSYS 2007. szeptember 5. Budapest Biogáz - megújuló energia Mi kell ahhoz, hogy a megújuló
integrált területi beruházás tervezéséhez
HÁTTÉRANYAG integrált területi beruházás tervezéséhez Az alábbi ismertető segítséget kíván nyújtani az új kohéziós politika egyik innovatív eszközének, az integrált területi beruházásnak (ITB) (angolul
Az EU regionális politikája
Alapvető célkitűzések, fogalom Az EU regionális politikája Előadás vázlat Sonnevend Pál Az EK-n belüli fejlettségi különbségek kiegyenlítése Nem segélyezés, hanem a növekedés feltételeinek megteremtése,
PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN
PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK LEHETŐSÉGTÁRA
KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 6 Az Operatív Programok szerkezete 7 Költségvetési szerveknek szóló pályázatok az egyes
EU Ágazati Operatív Programok
EU 2014-2020 Ágazati Operatív Programok Európai Uniós fejlesztési források és az intézményrendszer 2014-2020 Operatív program (indikatív megnevezés) Gazdaságfejlesztési és Innovációs OP (GINOP) Versenyképes
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg
UNIÓS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A AS EURÓPAI UNIÓS PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN
UNIÓS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A 2014-2020-AS EURÓPAI UNIÓS PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN VITÁLYOS ESZTER EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG MINISZTERELNÖKSÉG 1 Áttekintés 1. 2017. évi fejlesztéspolitikai