SZAKDOLGOZAT POLITIKAI GONDOLKODÓK, HATALOMELMÉLETEK MONTESQUIEU ÉS CONSTANT ELMÉLETE A HATALOMMEGOSZTÁSRÓL

Átírás

1 Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék SZAKDOLGOZAT POLITIKAI GONDOLKODÓK, HATALOMELMÉLETEK MONTESQUIEU ÉS CONSTANT ELMÉLETE A HATALOMMEGOSZTÁSRÓL THEORY OF THE SEPARATION OF POWERS: MONTESQUIEU, CONSTANT Név: Somogyi Edina Igazgatásszervező alapszak Levelező tagozat Konzulens: dr. Pap Gábor egyetemi adjunktus Miskolc 2014.

2 Tartalomjegyzék Bevezetés 3 A hatalommegosztás elmélete és történelmi háttere..4 Montesquieu élete és munkássága 11 A törvények szelleméről.16 Hatalommegosztás az Egyesült Államokban..25 Fékek és egyensúlyok rendszere 27 A hatalommegosztás érvényesülése Franciaországban Benjamin Constant a hatalommegosztásról..32 Bibó István az államhatalmak elválasztása...37 A hatalommegosztás érvényesülése napjainkban.39 Összegzés..44 Felhasznált irodalom.45 2

3 POLITIKAI GONDOLKODÓK, HATALOMELMÉLETEK MONTESQUIEU ÉS CONSTANT ELMÉLETE A HATALOMMEGOSZTÁSRÓL Bevezetés Szakdolgozatomban a hatalommegosztás elméleteit mutatom be különböző gondolkodókon keresztül, kiemelt figyelmet fordítva Charles Louis Montesquieu-re, aki a hatalommegosztás elméletének klasszikus megfogalmazója volt, és egy másik francia gondolkodóra Benjamin Constant-ra, aki jól ismerte Montesquieu munkásságát. A bevezetés után dolgozatomat a hatalommegosztásos elmélet meghatározásával, és történeti hátterével folytatom egészen Arisztotelésztől kiindulva bár Arisztotelész még nem tekinthető a hatalommegosztás elméletének megalkotói közé Bibó Istvánnal bezárólag. Először az angol felvilágosodás időszakának legnagyobb filozófusának számító John Locke-t mutatom be, aki a többi gondolkodóhoz hasonlóan jól ismerte Arisztotelész munkásságát. Locke után Montesquieu életével és munkásságával folytatom dolgozatomat. Montesquieu életrajza és politikai pályafutásának említése után külön fejezetben foglalkozom élete főművének számító: A törvények szelleméről c. művével, annak megírásának körülményeivel és a mű hatásával. Ezután a következő fejezetben az amerikai alkotmány, és az amerikai kormányzati modell bemutatásával folytatom dolgozatomat, vagyis azzal, hogy hogyan érvényesül a hatalommegosztás az Egyesült Államokban. A hatalommegosztásról alkotott politikai felfogás Franciaországi megjelenéséről is említést teszek, mely az abszolút monarchia válságának jele és következménye volt. A hatalommegosztásos elmélethez alkotóként egy másik francia gondolkodó is sokat tett hozzá, ő pedig nem más, mint Benjamin Constant. Dolgozatom róla szóló fejezetében 1815-ben megjelent Politikai alapelvek c. munkájában kifejtett hatalommegosztásról szóló elméletét mutatom be. A XIX. század nagy gondolkodójához Montesquieu-höz hasonlóan ő is az angol alkotmányos berendezkedés felé fordult. Az angol alkotmányos monarchiát csodálta. Dolgozatomat Bibó István államhatalmak elválasztásáról alkotott nézeteivel zárom, aki Az államhatalmak elválasztása egykor és most című munkájában újraértelmezi a hatalommegosztás elméletét. 3

4 A hatalommegosztás elmélete és történelmi háttere A hatalmi ágak elválasztása a mai polgári demokráciák alkotmányos életének egyik alapelve. Arra az időszakra vezethető vissza, amikor a polgárok részesedni akartak az államhatalomból, és az uralkodók hatalmát korlátok közé akarták szorítani. Ennek az igénye a XVII XVIII. században vetődött fel, és jelentkezett az angol és a francia felvilágosodás időszakában. A hatalommegosztás elmélete Arisztotelésztől (i.e ) származik. Ő volt az, aki Politika című művében elsőként elkülönítette az állami funkciókat. Arisztotelész szerint, az államhatalomnak három tényezője van: az egyik a közügyekről tanácskozó szerv, a második a vezető tisztviselői kar, a harmadik pedig az igazságszolgáltató testület. Az Arisztotelész szerinti felosztás nem testesíti meg azonban a hatalommegosztás tényleges célját, vagyis a zsarnokság, önkényuralom kialakulásának megakadályozását. Éppen ezért Arisztotelészt még nem tekinthető a hatalommegosztás elméletének megalkotói közé. A hatalommegosztás elméletének kidolgozói viszont Arisztotelész gondolataiból indultak ki. Hosszú évszázadokon keresztül úgy gondolták, hogy az államhatalom isteni eredetű. A politikai gondolkodás az volt, hogy az isteni eredetű intézmények érvényesülésében látták a hatalom ellenőrzésének, illetve a hatalommal való visszaélés megakadályozásának legfőbb biztosítékát. A szuverenitás-elméletek, továbbá a különböző szerződéses doktrinák a hatalom legitimációjának formáit jelentik. Eszerint a szuverén hatalmat többé nem isteni eredete, hanem társadalmi-emberi tényezők igazolják. 1 A hatalommal szembeni garanciák kérdése is, ebben az e világi keretben vetődik fel: a társadalom belső mozgásai által kell kizárni a visszaélés lehetőségét. A hatalommegosztás ily módon azt a formát jelenti, mely a hatalommal való visszaélés elleni biztosítékokat az intézményekben keresi, illetve leli meg. Nem általában a 1 Sári János: A hatalommegosztás történelmi dimenziói és mai értelme, avagy az alkotmányos rendszerek belső logikája. Osiris Kiadó, Budapest, o. (A továbbiakban Sári János: A hatalommegosztás.) 4

5 társadalomban, de nem is a vezetők istenhitében, vallásos meggyőződésében és magatartásában, neveltetésében, hanem a jognak való alávetésükben. 2 Az ókori államelmélet, akárcsak az újkori célja is az volt, hogy megközelítse a lehető legjobb államvezetés elveit levonni és felismerni azt. Az ókori államelméletből indul ki az újkori politikai gondolkodás is. A különbséget az adja a középkori és az újkori államelmélet között, hogy más-más az erőviszony és a hatalmat gyakorló államvezetés. Döntő és lényeges változás a nyugati keresztény államelmélet kezdetével jön létre. Bibó István ezt így fogalmazta meg: Kezdődik azzal a tétellel, hogy minden hatalom, minden uralom a bűnbeesésnek, a bűnnek következménye, s csakis annyiban menthető és igazolható, ha célja a bűnbeesés következményeinek a csökkentése. 3 Vagyis a hatalom igazolásra szorul. A hatalomgyakorlás csak valamilyen morális célja révén kaphat igazolást, nyerhet felmentést. Ezáltal kezdődik tehát Európában a politikai hatalomgyakorlásnak oly mértékű átalakulása, mely a hatalomviselés jellegzetes jegyeit, legfőképp a monarchikus uralkodó és a nemesek helyzetét morális tartalommal tölti meg, vagyis a keresztény fejedelem és a lovagi magatartás formáinak létrejöttével. Ezzel párhuzamosan alakul ki a hűbériség, mely a társadalmat rendszerekre bontja, és minden hatalmi helyzetet összekapcsol, humanizál valamilyen konkrét szereppel. A hatalmi helyzet funkcióvá válik, melynek következménye, hogy az igazságtalanság már egy olyan körülményt, társadalmi funkciót jelent, amely vele együtt az erkölcsi igazolást is semmissé teszi. A zsarnokság az erkölcsi igazolás mellett megszünteti az uralkodói minőséget is. Az egyház azon törekvése, hogy az európai államok hatalmi hierarchiájának élére kerüljön, nem valósul meg, hiszen a monarchia visszaverte a feléje törekvő császári és pápai igényeket, a hűbérurak és földesurak önállósági igényét. A reformáció időszakában lecsökkent az egyház tekintélye. Ez idő tájt születik meg a hatalom elválasztásának modern elve, mely már többet jelent, mint az állami feladatok kategorizálásának arisztotelészi kísérlete, hiszen benne van, hogy a hatalomgyakorlást a hatalomkoncentrációnak a megbontásával, belső szervi tagozásával kell rákényszeríteni, hogy 2 Sári János: A hatalommegosztás. 16. o. 3 Bibó István összegyűjtött munkái 2. köt. Sajtó alá rendezte: Kemény István és Sárközi Mátyás. Európai Protestáns Szabadegyetem, Bern, o. (A továbbiakban: Bibó összegyűjtött munkái.) 5

6 a maga helyessége feletti ítélkezésnek ténylegesen alávesse magát. Angliában a Stuart- uralmat lezáró forradalom biztosította a parlament túlsúlyát az uralkodó felett, anélkül, hogy zsarnoki uralom alakult volna ki. Egyfajta egyensúlyi állapot alakult ki. Az egyensúly a király, a parlament, azon belül az alsó és a felsőház között jött létre, vagyis egy modernebb formája annak az egyensúlynak, mely a középkorban, Európában a monarchia és a rendek között fennállt. John Locke kiindulópontja mely egészen Arisztotelészig nyúlik vissza az Angliában erős tradícióval bíró joguralmi gondolat modern megfogalmazása. Arisztotelész felvetette a kérdést, hogy mi jobb, emberek uralma, vagy törvények uralma alatt állni. Locke szintén felveti ezt a kérdést, majd megválaszolja úgy, hogy az embernek a törvény uralma alatt kell állania. Bizonyítani abban az esetben lehet, ha a törvények végrehajtására hivatott azokat nem változtathatja meg. Ellenkező esetben az ember uralma, önkény lesz, és zsarnokságot eredményez. A modern alkotmányosság kezdeteiben nem tartották erkölcsösnek azt, ha az emberek a saját közösségi ügyeiket érintő döntésekben részt vesznek. A jognak való alávetés elvéből következik, hogy a kormányzás és benne az uralkodás a jogból-törvényből meríti morális igazolásait. Ennek az összefüggésnek a világi törvényhozásra való kivetülése az, hogy úgy lehessen általános érvényű szabályt alkotni, hogy ebből a folyamatból az egyéni érdekek kirekeszthetők legyenek. A hatalommegosztás elmélete születése időszakában a politikai gondolkodás magán viseli a korszakra jellemző tudományos gondolkodás jellegzetes jegyeit. Az állami feladatokat mindig is állami szervek látták el, melyek egymás közötti viszonyai a hatalommegosztás elve szerint vannak egymással kapcsolatban. A hatalommegosztás elve szerint, az állam szerveinek egymás felett kontrollt kell gyakorolnia. Fontos az egyensúly fenntartása. A hatalommegosztás elméletének szülőhazájának Angliát tekintjük. Az 1689-ben kibocsátott Bill of rights kimondta, hogy a királyi hatalomnak az a joga, hogy a Parlament hozzájárulása nélkül függesszen fel törvényeket, vagy azok végrehajtását törvénytelen. 4 A monarcha alulmaradt a Parlamenttel szemben. A törvényhozás középpontjába a kabinet került, melynek hatalma a pártokkal arányosan növekedett. A kabinet elkülönül szervezetileg 4 Sári János: A hatalommegosztás. 24. o. 6

7 a parlamenttől, viszont tagjai a képviselők közül kerülnek ki. A parlament, mint szuverén, korlátlanul gyakorolja a hatalmat. Angliának nincs írott alkotmánya. Az angol alkotmányos felfogásban két elv ütközik egymással. Ezek a common law és a parlamenti szuverenitás elve. A parlament korlátlan hatalma révén leronthatja, megváltoztathatja, vagy akár megsemmisítheti a common law szabályait. 5 Az angol parlament soha nem gyakorolt leszámítva a forradalmak időszakát közvetlen módon végrehajtó hatalmat, és soha nem nevezte ki a kormány tisztviselőit. A parlamenti szuverenitás nem egyenlő a fejedelem szuverenitásával. A szuverén fejedelem egyben törvényt hoz, kormányoz, vagyis a kormány feje. A végrehajtó hatalom és a parlament elkülönülésében a politika játszott fontos, döntő szerepet. A törvényhozás és a végrehajtás egymáshoz való viszonyának alakulása a rendi és a polgári politikai erők küzdelmének volt alávetve. 6 A cél a monarcha politikai előjogainak korlátozására irányult. Az alkotmányfejlődés szempontjából lényeges megemlíteni, hogy az állami tevékenységeknek vannak olyan területei, melyek ellátására a képviseleti szerv nincs kijelölve. Amennyiben a törvényhozás és a végrehajtás nem különül el, akkor a parlamentnek nincs meg az az előnye, hogy az igazgatást ellenőrizze. 7 A parlament hatáskör korlátozás esetében figyelembe kell venni a pártrendszer jellemzőit. Azt mondhatjuk, hogy az angol kétpártrendszer bizonyos szinten korlátokat állít a törvényhozás és a kormány működése elé. A többségi párt vezetői a kabinet tagjai, ezáltal az egész parlamenti tevékenységet kézben tudják tartani. Az angol alkotmányos rendszer fejlődésével párhuzamosan a bíróságok egyre inkább leválnak a monarchikus hatalomról, valamint a parlamenti hatalomról. A bíróág társadalmi helyének kialakítása, a parlament és az uralkodó között zajló politikai harc függvénye volt. A parlamentnek is le kellett mondani az igazságszolgáltatással kapcsolatos igényéről. A személyi szabadság garanciái a parlamenti bíráskodás lehetőségét is kizárják. A végrehajtó hatalom bírói ellenőrzését az angol alkotmányfejlődés a kezdetektől magában hordozza. Az állami intézményrendszerek bírói ellenőrzése Angliában jelen van, ami a parlamenti szuverenitásnak az igazságszolgáltatás által történő ellensúlyozására szolgál. 5 Sári János: A hatalommegosztás. 25. o. 6 Sári János: A hatalommegosztás. 26. o. 7 Sári János: A hatalommegosztás. 27. o. 7

8 A XVII. század egyik kiemelkedő gondolkodója John Locke. A Két értekezés a polgári kormányzatról című művében a XVII. századi angol hatalommegosztás elmélet minden lényeges eleme megtalálható. Locke az államhatalmi ágak felosztásában nem követi Arisztotelészt. Három hatalmi ágat különböztet meg: törvényhozó hatalmat, belső végrehajtó hatalmat, és a föderális hatalmat, mely az állam külső viszonyaival kapcsolatos. ha ugyanazon az emberek tartják kezükben mind a törvényhozó, mind a törvények végrehajtásának a hatalmát minthogy ezáltal felmenthetik saját magukat az alól, hogy engedelmeskedjenek az általuk hozott törvényeknek, a törvények alkotását és végrehajtását pedig saját előnyükhöz igazíthatják, és így a közösség többi tagjától eltérő, a társadalom és a kormányzat céljával ellentétes érdekeik lesznek, megfelelően rendezett államokban, ahol úgy vesszük figyelembe az egész érdekét, ahogy kell, ha a törvényhozó hatalom külön személyek kezébe van letéve, akiknek ha megfelelő módon összegyűlnek, hatalmuk van arra, magukban vagy másokkal együtt, hogy törvényeket alkossanak, de miután megalkották, ezeket elkülönítik tőlük, és maguk is alá lesznek vetve az általuk hozott törvényeknek. 8. A hatalmakat tehát el kell különíteni egymástól Locke szerint. A Locke szerinti hatalommegosztás némileg önkényes, hiszen Locke maga mondja, hogy az a legcélszerűbb, ha a végrehajtó hatalom és a föderatív hatalom nem különül el egymástól szervezetileg. Locke hatalmi ágai nem egyenrangúak. A hatalmi ágak elválasztásának előfeltétele az állami feladatoknak törvényhozási, végrehajtási, illetve a föderatív tevékenységek meghatározása. Locke elhagyja az igazságszolgáltatást és a föderatív funkciót emeli ki. A föderatív funkció az államok külső kapcsolatainak megvalósításából áll. A felségjogok nem tartoznak Locke elméletében külön hatalomnak. A felségjogok biztosítják a végrehajtó hatalomnak a mozgásterét, melyek korlátozása azonban szükséges. A felségjogokat nem nevezi meg, és a határait sem szabja meg Locke. Mindezek megítélése azon múlik, ahogyan azzal a végrehajtó hatalom birtokosa él. 9 Locke hatalommegosztásos elméletében kiemelkedő helyet foglal el az igazságszolgáltatás. Mégsem tekinti külön hatalomnak. A szabadság alapvető biztosítékaként tekinti. Locke állami struktúrájában a törvényhozás időről időre megválasztott személyek 8 Locke John: Második értekezés a polgári kormányzatról. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, o. 9 Sári János: A hatalommegosztás. 32. o. 8

9 joga, akik rendszeresen vagy az ország törvényeiben megjelölt időpontban, illetve szükség esetén ülnek össze abból a célból, hogy meghatározott formák között törvényeket alkossanak a többségi elv alapján. Ám a törvényhozás hatalma nem korlátlan. "Először, kihirdetett, érvényes törvények útján kell kormányozni, amelyeket nem szabad egyes esetekben megváltoztatni, hanem ugyanazt a szabályt kell alkalmazni a gazdagra és a szegényre 10. Locke szemlélete a társadalom azon szerkezetére utal, mely korának Angliáját jellemezte. A XVII. század végére-létre jön az egyensúly az előnyomuló polgárság és a rendi társadalom között. Locke műve a törvényhozás és végrehajtás viszonyának azt a fajta rendezését mutatja, melyet ma alkotmányos monarchiának nevezünk. 11 Locke a társadalmi tényezőket intézményekké alakítja át. Az ő esetében a társadalmi politikai tényezők egymásközti viszonya intézmények közötti viszonyként jelenik meg. Fontos megemlítenünk, hogy Locke gondolkozásában, nemcsak elkülönül a törvényhozás és a végrehajtás egymástól, hanem kialakul a kölcsönös függőség és az ellenőrzés viszonya, hiszen ez által alakul ki az egyensúly. A kormányzat fennállásáig a törvényhozó hatalom minden esetben a legfőbb hatalomnak számít. Minden más hatalom annak van alárendelve. A végrehajtó hatalom beleegyezése nélkül nem lehetséges törvényt alkotni. A törvények megalkotásánál elsődleges cél legyen az, hogy az emberek javát kell hogy szolgálja. A törvényhozó hatalmat ezen kívül köti az örök természeti törvény. Annak érdekében pedig, hogy szilárd, állandó törvények szülessenek, fontos, hogy a törvényhozás ne ülésezzen állandóan, és mihelyt megszülettek a szükség diktálta törvények, maguk a törvényalkotók is a törvényeknek vannak alávetve. 12 A törvényhozó szerv nem adhatja át a hatalmat másnak. A végrehajtó hatalmat törvényhozási vétójog illeti meg. Kizárólag azon végrehajtó hatalomra vonatkozik, amely része a törvényhozásnak. A Két értekezés a polgári kormányzatról művében a törvényhozás és végrehajtás egymáshoz való viszonyát egy másik irányból is megközelíti. a végrehajtó hatalom nem olyan ember kezébe van letéve, aki részese a törvényhozásnak is, akkor a végrehajtó hatalom 10 Pap Gábor: Vázlat az alkotmányeszme szellemtörténeti fejlődéséről. ( ) 11 Sári János: A hatalommegosztás. 33. o. 12 Pap Gábor: Vázlat az alkotmányeszme szellemtörténeti fejlődéséről. ( ) 9

10 szemmel láthatóan alá van rendelve és felelősséggel tartozik a törvényhozásnak 13. A vétón kívül a végrehajtó hatalom helyzetét egyéb hatáskörök is erősítik. Locke fontosnak tartja a bizalom elvét, mely szerint a törvényhozásnak a társadalom bizalmát kell élveznie, a végrehajtó hatalomnak pedig ezen kívül a törvényhozók hatalmával is rendelkeznie kell. Locke elveti az embernek emberek feletti uralmát. Az egész társadalmat annak intézményeivel együtt a jog uralma alá helyezi. Nem ért egyet az abszolút monarchiával, melyet ésszerűtlennek és erkölcstelennek tart. A Locke által elképzelt államban a többségi akarat érvényesül, és a többség dönt az államformáról és a törvényekről is. Locke gondolkodásában jelentős, hogy az államforma meghatározását nem isteni eredetben, hanem emberi akaratban látja. Vagyis az uralmat a többség akaratától, beleegyezésétől teszi függővé. 14 Locke úgy vélte, hogy amennyiben a törvényhozás joga egy ember kezébe kerül, akkor az államforma monarchia. Az ideális az összetett vagy kevert államforma lenne, amely esetében a demokrácia és a monarchia elemei vegyülnek. Ez pedig nem más, mint az alkotmányos monarchia. 13 Locke John: Második értekezés a polgári kormányzatról Polis Könyvkiadó, Kolozsvár o. 14 Pap Gábor: Vázlat az alkotmányeszme szellemtörténeti fejlődéséről. ( ) 10

11 Montesquieu élete és munkássága Charles-Louis de Secondat január 18-án született La Brède városában Jacques de Secondat és Marie-Françoise de Pesnel gyermekeként. Apja katona volt b a Conti herceg oldalán, Magyarországon harcolt a törökök ellen. Anyja ősi nemesi családból származott. La Brède birtoka az ő hozománya volt. Két leánytestvére volt. Thérèse és Marie- Anne, akinek születésekor édesanyja belehalt a szülésbe. A Secondat família hosszú időn át volt a Bordeaux vidéki nagybirtok ura. Régóta viselték a Montesquieu bárója címet. Montesquieu élete első éveiben erősen vallásos nevelést kapott ban az oratoriánus rendhez tartozó világi papok által működtetett Juilly középiskolába járt Párizs közelében. Magas szintű oktatás folyt ebben az iskolában. A klasszikus tárgyak mellett magas szintű természettudományi, orvosi, valamint földrajzi ismeretekre tehettek szert a diákok. Nagy hangsúlyt fektettek a francia történelem oktatására. Az internátus szabályzata nagyon szigorú volt. Nagy fegyelmet követeltek meg a diákoktól. Nagy hatással voltak Montesquieu szellemi fejlődésére, munkáira és életművére az oratoriánusok. Ugyanígy felismerhető gondolkodásában a leghíresebb oratoriánus, Malebranch atya hatása. Juillynek köszönhető, hogy megismerte Desmolets atyát, akivel a későbbiekben sem szakította meg kapcsolatát. Montesquieu juillyi tanulmányairól kevés közvetlen forrás maradt fenn. Az oratoriánus oktatás tágabb teret adott a francia nyelvnek, mint a jezsuita módszer. Akárcsak a jezsuita kollégiumokban, Juillyben is fontos pedagógiai szerepet kapott a színház. Évente rendeztek előadásokat. Az ifjú Montesquieu irodalmi próbálkozásaiban felfedezhető néhány olyan gondolat, amely későbbi műveiben igen nagy jelentőségre tett szert. Iskolai éveiben sikerült megismernie az olvasás szenvedélyét, de az ésszerű olvasás módszerét is megtanulta. A La Brède-ben töltött iskolai szünetek alkalmával felfedezhette az ősei által létrehozott könyvtárat, amit később majd ő maga fejlesztett tovább között a bordeaux-i jogi kar hallgatója. Diplomája megszerzése után ban visszatért Párizsba. Az elkövetkezendő tíz ében szintén jogot tanult, és megszerzi a parlamenti pályafutáshoz megkívánt ismereteket. Fiatal kora ellenére mélyen megrendítik a korszak problémái. 11

12 Édesapja halála után tért vissza Bordeaux-ba, ahol a birtok igazgatásával foglalkozott ben megnősült. Feleségül vette Jeanne de Lartigue-ot. Házasságából két lánya és egy fia született. Nagybátyja 1716-ban meghalt. Megörökölte tőle La Brède és Montesquieu bárója címét, törvényszéki elnöki tisztségét és vagyonát. Tagja volt a Bordeaux-i Akadémiának, melynek 1717-ben igazgatójává választották. A társadalmilag és gazdaságilag befolyásos emberek, csakúgy, mint Montesquieu is, ők tölthették be a legmagasabb hivatalokat, és ők birtokolták a földek legnagyobb részét. A bordeaux-i parlament szintén a nemesség irányítása alatt állt. A parlamenteket illette a királyi dekrétumok becikkelyezése is, jogukban állt tiltakozó feliratokat intézni az uralkodóhoz, melyekről a király és a miniszterek nem igazán vettek tudomást. A bordeaux-i parlament belső szerkezete hierarchikus volt. Élén a király által kinevezett elnök állt, aki képviselte a koronát a parlamentben és a parlamentet a világ különböző részei felé. Az elnök után következett a kilenc président à martier, akik helyettesítették távollétében az elnököt. Ezen csoport tagjai közé tartozott Montesquieu is. Alattuk négy négy alacsonyabb beosztású elnök és nyolcvannégy tanácsos tevékenykedett. Az elnöki poszton kívül valamennyi hivatal megvásárolható, bérbe vehető, eladható volt, illetve még örökölni is lehetett. Az igazságszolgáltatás lassan és bizonytalanul működött. Montesquieu már elég fiatalon jelentős jogi ismeretekre tett szert, bár érdeklődése inkább tudományos volt, mint gyakorlati jellegű. Társadalmi és szellemi érdeklődése középpontjában a bordeaux-i akadémia állt, mely levelezéseiből is kiderül. Kezdetben a bordeaux-i akadémia zártkörű irodalmi és zenei társaságként működött. Miután Montesquieu is a tagjai közé tartozott, már királyi pátenssel rendelkezett és érdeklődése a természettudományok felé fordult. Az akadémia tagjaként alapított egy anatómiai díjat ennek tiszteletére. Ekkor az akadémiának kilenc teljes jogú tagja volt. A tagok a helyi előkelőségből álltak. Közülük néhányan élete végéig barátai maradtak. Az akadémia elnöke volt négy éven keresztül. Az akadémia szervezetében híven tükröződött Bordeaux szociális struktúrája. A rendes tagjai valamennyien a parlament előkelőségei voltak. Alattuk helyezkedtek el a társult tagok, majd aspiránsok, akik a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokán álltak. Montesquieu saját műveiből is felolvasott az akadémia számára. Saját beszámolói történelmi és politikaelmélettel foglalkoztak. Montesquieu rendkívül sokat köszönhetett az akadémiának, 12

13 noha ő is rengeteget tett az akadémia érdekében. Élete során kiemelkedő figyelmet fordított a természettudományok mellett az ókori és a modern történetíróknak és filozófusoknak. Emellett lépést tartott a kortárs irodalom valamennyi műfajával. A bordeaux-i évek során született legfontosabb írásai, értekezései az állami pénzügyekkel és az egyetemes monarchiával foglalkoznak. Ez a kettő olyan téma, amely élete legfontosabb politikai problémájához kapcsolódik, vagyis a birodalmak szerkezetéhez általában. Pontosabban a birodalmon belüli hódító háborúk hiábavalóságához és veszélyes voltához. Egyik ilyen tanulmánya be is került A törvények szelleme című művébe is. Montesquieu szerint Európa különböző részei függnek egymástól, ezért az államai közötti háborúk elkerülhetetlenné, elhúzódóvá, valamint önpusztítóvá váltak. A hadseregek fenntartása rengeteg pénzt emészt fel. Többnyire értelmetlenek voltak, hiszen a nagy európai államok meghódításában többé nem reménykedhettek kontinentális riválisaik. síkra szállt a takarékossági politika mellett is. Fő eleme az volt az előterjesztésének hogy az adósságmegtagadás terheit arányosan oly módon osszák meg, hogy a kötvénytulajdonosok egymáshoz viszonyított pozíciója a korábbihoz képest ne változzon. Ezáltal elkerülhető az igazságtalanság és a relatív veszteség is ben jelent meg a Perzsa levelek című regénye. Ez egy szórakoztató regény, amely megírásával jelentős barátságokra is szert tett Montesquieu. Élete főműve azonban A törvények szelleme című munkája. Külföldi utazásai során hasznos információt gyűjtött a különböző országok népeinek gazdasági állapotáról is. Járt Ausztriában, Németországban, Magyarországon, de bejárta Itáliát is. Az olasz történetírói iskola hatásait viseli magán az Elmélkedések a rómaiak nagyságáról és hanyatlásáról, valamint A törvények szelleméről is. Angliai tartózkodása idején számos parlamenti vitát hallgatott meg, folyamatosan figyelemmel kísérte a politikai történéseket. Hamar világossá vált számára, hogy hazájának, Franciaországnak sem kell az abszolút monarchiát elviselni, hanem a politikai szabadság ugyanúgy, mint más európai ország előtt, így Franciaország előtt is nyitva áll. Hazatérése után kezdett A törvények szelleméről c. művének a megírásához. (A műre való magyar hivatkozás bevett gyakorlata: A törvények szelleme, ezért a továbbiakban ezen a címen fog szerepelni.). A hatalommegosztás elmélete Montesquieu nevével kapcsolódik össze a modern politikai gondolkodás történetében. Montesquieu Locke nyomán állította fel és az angol alkotmány 13

14 példáin keresztül mutatta be a hatalmak elválasztásának máig is érvényesnek tekintett formáját. Míg Locke esetében azon van a hangsúly, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom ne összpontosuljon egy kézben, addig Montesquieu gondolatában felmerül a kérdés, hogy el kell-e választani egymástól az államhatalmakat. Ő Locke föderális hatalma helyett bírói hatalomról beszél. 15 A Montesquieu-i elgondolás a hatalommegosztás tekintetében több pilléren alapszik. Az egyik a hatalmi viszonyok jognak való alávetése. Amíg a despotizmus esetén egy személy akarata és önkénye uralkodik, addig a monarchia esetében a kormányzás előre megállapított és kihirdetett törvények szerint történik. A másik fontos elem az állami szerveknek, illetve az állami feladatoknak, vagyis a törvényhozás, végrehajtás és igazságszolgáltatás meghatározása, megkülönböztetése. Montesquieu három hatalmi ágat különböztet meg. Minden államban háromféle hatalom van: a törvényhozó hatalom, a nemzetközi jog alá tartozó végrehajtó hatalom, amely a polgári jog alá tartozó dolgokra vonatkozik...az első hatalom által a fejedelem vagy a hatóság bizonyos időre vagy egyszer s mindenkorra törvényeket alkot, és módosítja vagy eltörli követeket a fennálló törvényeket. A második hatalomnál fogva a fejedelem békét köt vagy háborút indít, küld vagy fogad, fenntartja az állambiztonságot és megelőzi az ellenséges betöréseket. A harmadik hatalomnál fogva a fejedelem megbünteti a bűncselekményeket, vagy ítélkezik a magánosok jogvitáiban. Az utóbbit bírói hatalomnak, az előbbit pedig egyszerűen az állam végrehajtó hatalmának nevezzük 16. a három hatalmi ág az állami szerveket jelenti egyrészt, másrészt pedig az általuk ellátott funkciókat. Nincsen szabadság mondja Montesquieu ha a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalommal ugyanabban a személyben, vagy ugyanabban a hatósági testületben egyesül, mivel attól lehet tartani, hogy az ilyen uralkodó vagy az ilyen testület zsarnoki törvényeket fog hozni, s azokat zsarnoki módon fogja végrehajtani. Akkor sincsen szabadság folytatja, ha a bírói hatalom nincsen elválasztva a törvényhozó, valamint a végrehajtó hatalomtól. Ha a bírói hatalom a törvényhozó hatalomhoz kapcsolódnék, az állampolgárok élete és vagyona feletti hatalom önkényes lenne, mert a bíró törvényhozó is volna. Ha a bírói hatalom a végrehajtó hatalomhoz lenne kapcsolva, a bírónak elnyomó hatalma lenne. 17 Ez a hatalom szervezeti és személyi 15 Bibó összegyűjtött munkái o. 16 Montesquieu, Charles-Louis De Secondat: A törvények szelleméről. Ford.: Csécsy Imre és Sebestyén Pál.Osiris Attraktor, Budapest, 2000., 313. o. (A továbbiakban: Montesquieu: A törvények szelleme.) 17 Montesquieu, A törvények szelleme o. 14

15 elhatárolás szükségességét jelenti. Egyazon szervezetre egyféle funkció legyen rendelve. Valamint egyazon személy különböző hatalmi ágakhoz tartozó feladatot nem gyakorolhat. Montesquieu a hatalmak viszonyát jogilag szabályozott viszonyként fogalmazza meg, melynek lényege a kölcsönös ellenőrzésben rejlik. Azt lehet mondani, hogy a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom közötti egyensúly megteremtésének igénye Montesquieu-re vezethető vissza. Politikai célja az abszolút monarchia korlátozása, és megőrzése volt. Különösen fontosnak tartja a törvényhozás korlátozását. Azt mondja, hogy Ha a végrehajtó hatalomnak nincsen joga arra, hogy a törvényhozó testület tevékenységét megállítsa, a törvényhozó testület önkényuralmi jellegű lesz. 18 Olyan végrehajtó hatalomban gondolkodott, amely a monarcha kezében összpontosul. Egy másik állítása alapján a törvényhozó testületet nem illeti meg az a képesség, hogy megállíthassa a végrehajtó hatalom tevékenységét. A végrehajtó hatalomnak ugyanis megvannak a maga természetes korlátai, s ezért felesleges azt külön is korlátozni 19 Az a célszerű, ha a törvényhozó hatalom legfeljebb a törvények végrehajtását ellenőrizhetné. A hatalommegosztás elméletének és alkotmányos gyakorlatainak szempontjából lényeges az igazságszolgáltatás, illetve a bíróságok kapcsolatos kérdéskörök elkülönítése az államétól. 20 Tehát a bíróságoknak a törvényhozáshoz, illetve a végrehajtáshoz való viszonyának alakulásában nincs szerepe. A hatalommegosztás az állampolgárok személyi és vagyoni biztonságának az eszközeként és feltételéül szolgál. 18 Montesquieu, A törvények szelleme o. 19 Uo. 20 Sári János: A hatalommegosztás. 39. o. 15

16 A törvények szelleméről Montesquieu A törvények szelleme c. művének legfontosabb gondolata a hatalommegosztás elmélete, amelyet az Anglia alkotmánya című fejezetében fejt ki. Az angol alkotmány ma is a demokratikus állami berendezkedések alappillérét jelenti. Politikai szempontból a szabadság feltételei csak akkor biztosíthatók, ha nem élnek vissza a hatalommal. Hogy a hatalommal ne lehessen visszaélni, ahhoz az kell, hogy a dolgok helyes elrendezése folytán a hatalom szabjon határt a hatalomnak. 21 Szükséges tehát, hogy az egyik hatalom ellenőrizze a másikat. A három hatalmi ág a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom, melyeket tehát szükséges szétválasztani. A könyv 1748-ban Genfben jelent meg, melybe életének minden tapasztalatát, szellemi tőkéjét beledolgozta. Szinte rögtön sikert aratott. Közel két év alatt több mint húsz kiadás látott napvilágot. A törvények szelleme előszavában Montesquieu felidézi a mű megszületésének hosszú éveit. Sokszor belefogtam ebbe a munkába, és sokszor abbahagytam. Ezerszer is szélnek bocsátottam a megírt lapokat; mindennap éreztem, amint lehanyatlik az atyai kéz; anélkül törtem célom felé, hogy tervet készítettem volna; nem ismertem sem a szabályokat, sem a kivételeket, és ha rátaláltam valami igazságra, nyomban el is vesztettem. Amikor azonban felfedeztem vezérelveimet, minden magától jött, amit kerestem; és húsz esztendő során láttam, hogyan indul meg, gyarapodik, halad, és fejlődik be művem. 22 Művének filozófiai célzata, hogy meghatározza a jog szerkezetét. Osztályozza a társadalmi szabályok és eljárások minden lehetséges formáját. A történelmi példák egy- egy társadalom törvényeinek sajátos jellegére utalnak. Gyakorlati célja az volt, hogy felhívja a figyelmet és figyelmeztesse honfitársait a zsarnokság veszélyeire, valamint buzdítsa őket a törvények liberalizálására és humanizálására. Montesquieu életében nagyon sokat utazott. Végleges hazatérése után nekilátott politikai eszméinek rendszerezéséhez, melynek végeredménye, A törvények szelleme c. mű lett. Életének főművében találjuk meg azt az alkotmányeszmét, mely a XVIII. századi politikai gondolkodást jellemezte. Új elveket nem állít fel, csupán a létező valóságot mutatja be. Életének minden tapasztalatát papírra vetette. A könyv témája a törvény. Munkájában látszólagos ellentmondások figyelhetőek meg a természet jog fogalma kapcsán, módosítva 21 Montesquieu: A törvények szelleme o. 22 Uo. 16

17 ezzel Montesquieu Angliáról alkotott véleményét, nézőpontját a köztársaság és a monarchikus államforma hol itt, hol ott kedvezőbb jellemzését. Mindezek már a kezdetektől kérdésessé teszik A törvények szelleme egységes voltát. 23 A műnek több célja is van. Filozófiai célzata az volt, hogy meghatározza a jog szerkezetét, és osztályozza a társadalmi szabályok és eljárások minden formáját, olyan formában, hogy meghatározható legyen a helyük bármely adott társadalomban. Történelmi példákon keresztül bemutatja, hogy miként tettek szert egy-egy társadalom törvényei sajátos jellegükre, és hogy milyen szerepet játszanak a dolgok természetében. 24 A dolgok természete kifejezést Montesquieu gyakran használja. Azt a társadalmi környezetet jelöli, melynek a jog az egyik dinamikus részét jelenti, vagyis a hatékony törvényhozásnak mind a lehetőségeit, mind pedig a korlátait jelöli. Montesquieu műve gyakorlati célokat is szolgált. Szándéka az volt, hogy felhívja a figyelmet a zsarnokság veszélyeire, és buzdítsa őket a törvények liberalizálására. 25 Művében elveinek ad tényekkel alátámasztott magyarázatot. A törvények szellemével újat tudott mutatni az emberiségnek a társadalmi viszonyok tanulmányozásának tekintetében. A mű megírásáig Montesquieu gondolkodása sokat fejlődött és változott. Az egyik jelentős változás a köztársasági államforma megítélésében mutatkozik meg. A törvények szelleméről első pár könyvében az antik világ köztársaságait tanulmányozza. Úgy vélte, hogy a köztársaság kedvezőbb, mint a monarchia. Az itáliai köztársaságban eltöltött időkről meglehetősen negatívan vélekedik. Tapasztalatait összeveti az angol polgárok szabadságjogával, és a következőket állapítja meg: Anglia napjainkban a világ legszabadabb országa, még a köztársasági államformák mellett is. Ez arra készteti Montesquieu-t, hogy felülvizsgálja korábbi vélekedését. Montesquieu gondolkodásának fejlődése abban is megmutatkozott, hogy a kezdetekben a három kormányzati forma megkülönböztetésére nagy hangsúlyt fektetett. Később a mérsékelt kormányzati fogalmat helyezi előtérbe. Ahhoz, hogy egy mérsékelt kormányzatot lehessen kialakítani, a különböző hatalmak között rendet kell teremteni, mindegyiket szabályozni, korlátozni és működtetni kell; az egyiknek hogy úgy mondjam, valami súlytöbbletet kell adni, hogy képes legyen ellenállni egy másiknak. Ez a törvényhozás mesterműve; a véletlen csak ritkán hozza létre, és megvalósítását ritkán bízzák az 23 Desgraves. Louis: Montesquieu. Ford.: Deák Attila. Osiris Kiadó Budapest, o. 24 Shklar, Judith N.: Montesquieu. Ford.: Pálosfalvi Tamás. Atlantisz Könyvkiadó, Bp., o. 25 Shklar, Judith N.: Montesquieu. 91. o. 17

18 okosságra. 26 Montesquieu szerint egymástól elválaszthatatlan a mérsékelt kormányzat fogalma és a hatalom megosztása. Ez a kettő győzedelmeskedik a törvények felett. Montesquieu is a törvény általános meghatározásával kezdte művét, majd vette sorra azok fajtáit. Így határozza meg a törvény definícióját: A törvények a legtágabb értelemben véve, azok a szükségszerű viszonylatok, amelyek a dolgok természetéből következnek. Ebben az értelemben minden lénynek megvannak a maga törvényei. Vannak törvényei az istenségnek, vannak törvényei az anyagi világnak, vannak törvényeik az embernél magasabb rendű szellemi lényeknek, és az embernek is megvannak a maga törvényei. 27 Montesquieu deista volt, egyik jegyzetében azt írta, hogy valahányszor szembesülünk a társadalomban a törvénnyel, mindig társítjuk egy törvényhozó ideájával, éppen úgy, ahogy minden gépezethez is tartozik egy mesterember. A világon mindennek megvan a maga oka, és minden mesterséges dolognak kell, hogy legyen egy Istenség, aki megalkotta. Számára szükségszerű volt, hogy a természeti világ törvényeit emberek hozzák létre. A törvények alkotói nagyban hozzájárulnak társadalmunk kialakításához. Angliában megtapasztalta, hogy a parlamenti törvénykezés folyamatos gyakorlat, de mégsem a törvényhozás aktusa határozza meg a törvényt. Az ember alá van vetve a fizikai törvényeknek, akiket nem az ösztönei irányítanak. A törvények szellemében Montesquieu arra mutat rá, hogy az igazságosság és a törvény eszméje egyszerre jelenik meg az emberi elmében. A törvény és az igazságosság kölcsönösen feltételezik egymást, vagyis nem lehet egymástól különválasztani. A lényeg hogy törvények nélkül az emberiség nem tud fennmaradni. A jog különböző típusainak különválasztása rendkívül fontos. A modern jog fő feladata, hogy a közélet szféráját szabályozza, a magánszféra védelmére pedig jogi eljárásokat dolgozzon ki. A kormányzat struktúráját és jogait szabályozó előírásokat külön kell választani a polgári és a büntető törvényektől, melyek a magánemberekre vonatkoznak. Montesquieu nem tulajdonít különösebb jelentőséget a természet törvényeinek. Az ő gondolkodása szerint nem akkor jók és helyesek az emberek alkotta törvények, ha a természeti törvényeket követik, hanem akkor, ha megfelelnek az adott ország fizikai körülményeinek, természeti, éghajlati viszonyainak, az emberek életmódjának, erkölcsi, 26 Montesquieu: A törvények szelleme o. 27 Montesquieu: A törvények szelleme. 47. o. 18

19 vallási szemléletüknek és kormányzati rendszerüknek. 28 Úgy vélte, hogy a tudás képes számunkra biztosítani az eredményes, sikeres tevékenykedésünket abba a világba, amelybe beleszületünk. Montesquieu szerint a vallási törvényeket el kell különíteni a világi törvényektől. A vallás előírásai, mely az örök igazságokkal foglalkozik, nem alkalmazhatóak az állandóan változó társadalom rendjébe. A vallási vétkek nem lehetnek büntetendők, ugyanakkor szükségesek, hiszen nagyban járulnak hozzá a társadalom stabilitásához. A nemzetközi jogot szintén el kell választani a politikai jogtól, mely utóbbi a kormányzat érdekét szolgálja. A nemzetközi jog tiltja a pusztításra irányuló háborúkat. Csak az önvédelmi és a felszabadító háborúkat engedélyezi, hiszen ezek az emberiség fennmaradását szolgálják. Montesquieu szerint egyetlen törvény sem igazolhatja az állandó rabszolgaságot. A hódítók joga pedig nem léphet a nemzetközi jog helyébe. Az emberiségnek elsőbbséget kell élveznie az állampolgársággal szemben. Montesquieu különválasztja egymástól közhatalmi és magánjogi viszonyokat. A kormányzati típusok három fajtáját különbözteti meg, melyek, a köztársaság, a monarchia és az önkényuralom. A különbséget az uralmat gyakorlók száma, valamint természete adja, illetve különbözteti meg egymástól. Köztársaság esetében a nép egésze, vagy csak egy része kezében van a főhatalom. A többség vagy kisebbség, vagyis a nép vagy az arisztokrácia kezében. Egyetlen egy ember gyakorolja a hatalmat a monarchia esetében, de azt meghatározott és hatályos törvények szerint teszi. Az önkényuralomnál szintén egy ember kormányoz, de azt saját akarata szerint teszi, zsarnoki módon, nem pedig a törvények és szabályok alapján, vagyis az uralkodónak nincsenek korlátai. A köztársasági kormányzatokat elemzi, vagyis a demokráciát és az arisztokráciát. Azt vélelmezi, hogy az arisztokrácia akkor a legstabilabb, ha minél jobban megközelíti a demokráciát, vagyis ha a legnagyobb mértékben juttatja érvényre az egyenlőséget Pap Gábor: Vázlat az alkotmányeszme szellemtörténeti fejlődéséről. ( ) 29 Pap Gábor: Vázlat az alkotmányeszme szellemtörténeti fejlődéséről. ( ) 19

20 Montesquieu egyik és egyben legfontosabb példája Athén volt, ahol minden uralkodó egyben alattvaló is. Legfontosabb kérdés az hogy ki számítson polgárnak és egyben szavazónak. Úgy gondolta, hogy a szavazati jognak széles körre kell kiterjednie, de a törvényhozásnak csak egy korlátozott területén lehessen gyakorolni. Az ügyek többségének a választott tisztségviselőkre kell maradnia, ami sorshúzással is el lehet dönteni. A többséget nyilvános ülésen kell megválasztani. A szavazókat osztályokba lehet sorolni. Montesquieu számára a társadalmi nevelés jelentette a demokrácia fő követelményét. A demokratikus kormányzás másik fő feladatát a törvények végrehajtása jelentette. Minden polgár egyenlő, így a bűncselekménnyel vádolt személyt a lehető legszélesebb körű védelemben kell részesíteni. Minden bűncselekmény közbűntény, mely az ember saját polgári uralkodótársai ellen irányul. Ennél fogva nincs helye önálló egyházi bíróságoknak sem. A fényűzés elleni törvények az egyenlőség és mértékletességet tükrözik. A polgárok nevelésének alaposnak kell lenniük a hazaszeretet és az egyenlőség érvényesülése miatt. A korrupció a felsőbb körökből indul mindig. A republikánus rendszernek a legfőbb gondja a belső egyensúly elvesztése. Az ilyen rendszerű államokban a hatalom, vagyis a törvények alkotása és végrehajtása a nemesség kezében van. Nehéz megakadályozni, hogy az arisztokrácia egyes tagjainak ellentétei romba döntsék a köztársaságot. A fennmaradás érdekében szükséges a mértékletesség elve, mely kikényszerítésének egyik lehetséges módja, ha a meggazdagodást megakadályozzák. Ennek leghatásosabb módja adók segítségével lehetséges. Ösztönözni kell a nemesek beházasodását plebejus családokba, a birtokokat egyenlően kell felosztani az örökösök között. A kereskedelemből származó meggazdagodást pedig meg kell akadályozni a további egyenlőtlenség kialakulása érdekében. Montesquieu szerint a szabadság csak akkor van biztonságban az arisztokraták kezén, ha kollektív önérdekük annak fenntartását diktálja. Írásaiban beszámol azokról a hibákról, melyek rossz hatással vannak az államok alkotmányának fennmaradására. Az alkotmányok azért sérülékenyek a köztársaságban, mert inkább függnek a polgárok szokásaitól, hozzáállásától mintsem a tételes törvényhozástól. Inkább a hagyományos, egységes, teljesen politikai célokra orientált társadalmakban működőképesek. Montesquieu a köztársaságok politikai tapasztalatainak rekonstruálásával tudományos célt kívánt szolgálni. Azt remélte, hogy sikerült olyan mintát találni, amelyek segítségével 20

21 meghatározható a kormányok teljesítménye, felismerhető a hanyatlás kezdete, és megállapítható előre a köztársaság valószínű útja. Montesquieu-t leginkább a monarchia foglalkoztatta a kormányzati formák közül, hiszen Európa legnagyobb részén királyok kormányoztak ekkoriban. A monarchiában a törvényhozó hatalom egy kézben van, az uralkodó kezében. Írásai főleg Franciaországnak, és Franciaországról szóltak. A monarchiában az uralkodó számára az őt körülvevő törvények és intézmények nem teszik lehetővé uralkodói akaratának rákényszerítését az alattvalókra, bár a hatalom egy személy kezében, az uralkodóéban összpontosul. Úgy gondolta, hogy egy monarchiában a bíróságok képezik a zsarnoksággal szemben a legfontosabb akadályt. Ezért nem bíráskodhat sem a fejedelem, sem pedig a tanácsadói. 30 Az intézményi korlátot a francia király és a nép között a parlament testesítette meg. A bírói hivatalok adásvételét, valamint öröklését nem ítélte el, mivel e hivatalok birtokosai ebből kifolyólag kikerültek a király befolyása alól. A parlamentet Montesquieu meglehetősen gyengének tartotta. Nem, mint törvényhozó testületként értékelte, hanem mint a királlyal szembeni védőbástyákat. Ennek oka az volt, hogy a rendi gyűlés már nagyon hosszú idő óta nem ült össze, az utolsó tanácskozása is kudarcot vallott. A régi nemesség tagjai pedig udvaroncokká váltak, rossz példát mutattak a népnek. Előjogaikat és birtokaikat továbbra is fenn kellett tartani, de csak azért, hogy maradjon valamiféle kapocs a király és a nép között. Uralkodói elitként viszont már nem jöhettek számításba. Az egyház tekintetében, mivel a klérus a koronának köszönhette vagyonát, ezáltal a király ellenőrzése csak elméletileg valósulhatott meg, vagyis függő helyzetbe került a királytól. Montesquieu nem képzelt politikai jövőt a kereskedő polgárságnak sem, sem pedig a harmadik rend alacsonyabb rétegei számára sem. Az önkényuralomtól tartott. A jog és a politika azonban még mindig sokat tehetett a monarchiáért. Ennek egyik lehetséges útja a parlament fenntartása volt. A törvények szellemének egyik meghatározó és központi eleme az, hogy a bíróságok függetlensége mindennél jobban megkülönbözteti egymástól a mérsékelt és zsarnoki rendszereket. A legfontosabb gátat egy monarchiában a bíróságok képezik. Ezért nem bíráskodhatnak a fejedelmek, sem pedig tanácsadóik. Ezzel válik lehetségessé az alattvaló személyének és vagyonának védelme. Bűnperekben az ártatlanság bizonyítására minden lehetőséget meg kell adni. Az eljárásoknak, lassúnak, bonyolultnak kell lennie. 30 Shklar, Judith N.: Montesquieu o. 21

22 Külpolitikával kapcsolatos nézeteit, elképzeléseit a XIV. Lajossal és politikájával szemben érzett gyűlölete motiválta. A királyt alkalmatlannak tartotta az uralkodásra, hiszen kizárólag dicsőségre és fényűzésre vágyott. Nem volt tisztában a katonai politikával sem. A monarchiában ugyanis célszerű kerülni a hódításokat, mivel a tartományokat elszegényítik, a fővárost a beáramló hadizsákmánnyal megrontják. A monarchiának a legideálisabb a közepes nagyságú terület, mivel a távoli nemesség csak függetlenítené magát a fővárostól és zsarnoki módon uralkodna a központtól messze lévő részeken. 31 Korai francia történelemmel foglalkozó feljegyzéseiben rendkívül kedvezőtlen fényben tünteti fel a nemességet. Meglátása szerint e réteg tagjai barbárok voltak, akik értelmetlen háborúkba bocsátkoztak, a parasztokat pedig elnyomták. Montesquieu elméletének lényege a monarchiát illetően az volt, hogy ha az ilyen rendszer abszolút, akkor szükségszerűen instabil is. Amennyiben a hatalom nincs megosztva, akkor képtelen megőrizni alkotmányát. Félő egy despotikus vagy republikánus rend kialakulása. A despotizmus Montesquieu számára olyan kormányzati formát jelentett, mely nem más mint egyetlen ember korlátlan hatalma, alapelve pedig a félelem. Az emberek meg vannak félemlítve. A katonapolitika esetében pedig a zsarnok csak önmagával és a fővárossal törődik, a háborúban pedig feláldozza a kiszolgáltatott tartományokat. A vallás szerepe a törvények mérséklése esetében nem valósul meg a valóságban. A zsarnokság ebben az időben már csak egy-egy uralkodóra volt jellemző. Montesquieu-t a politikai rendszer foglalkoztatta. Az egész ancien régime került veszélybe. Franciaország szerkezetileg kezdett az önkényuralom felé hajlani. A törvényhozás területe közül az alkotmányjogot tartja a legfontosabbnak. Montesquieu szerint a legjobb alkotmány a különböző érdekek, hatalmak egymáshoz illeszkedő, egymást kölcsönösen ellenőrző rendszere. Ez jellemezte Rómát és Angliát. Az ilyen alkotmány a törvényhozás mesterműve. Az újkori Európai államok közül Anglia volt az egyetlen olyan állam, amely a szabadságot tette meg alkotmánya és politikája céljának. Az alkotmányos szabadság a 31 Shklar, Judith N.: Montesquieu o. 22

23 törvények elsődlegességét, uralmát jelenti, egy olyan kormányzatot, melynek tagjai nincsenek alárendelve egymásnak, és egy olyan népet, amely teljes körű személyes biztonságot élvez. Montesquieu szerint a szabadság nem egyenlő a függetlenséggel. A függetlenség csak annyit jelent, hogy az ember úgy cselekedhet, ahogy neki tetszik, a szabadság pedig azt az állapotot jelöli, melynek köszönhetően az emberek személyüket és tulajdonukat biztonságban érzik. Egy szabad polgár szabadon cselekszik, mindent megtehet, amit a törvény megenged, mindazt, amit akarnia kell, és nem kényszerítik rá arra, hogy tartózkodjon attól, amit a törvény nem tilt. Montesquieu a szabadság akarásán azt érti, hogy az embernek el kell fogadnia azt, amit egy szabad társadalomban a törvény és a szokás megkövetel. Egy szabad kormányzat rendkívül összetett, mivel olyan, törvények szükségesek hozzá amelyek az állampolgárokat megvédik. Szükséges továbbá egy megfelelő alkotmányjogi rendszer is. Az angol alkotmány példáján keresztül Montesquieu részletesen kifejti a törvényhozó testület királytól való függetlenségét, valamint a bíróságnak független hatáskörét. Az angol szabadság nem a hatalmak elválasztása miatt működik, hanem a több egymással szemben álló hatalom miatt. A probléma tehát nem az, hogy az állam funkcióit kategorizáljuk, az után kimondjuk, hogy ezeket egymástól tűzön-vízen keresztül el kell választani, hanem az, hogy a hatalomkoncentráció bármely szervi jelenségével szemben kell a hatásköröket megosztani, tőle hatásköröket elvonni, vele szemben konkurráló hatalmakat megszervezni. 32 Az amerikai alkotmány követi Montesquieu elveit. Az amerikai prezidenciális demokratikus alkotmány szerint az államfői és a miniszterelnöki funkciók egy kézben egyesülnek. A törvényhozó testület nem buktathatja meg a kormányt, ha viszont úgy akarja, akkor a kormánnyal szemben állva gyakorolhatja a törvényhozást. A bíróság, mint a harmadik hatalom, ebben az esetben olyan fórumot jelent, mely mind a törvényhozó, mind pedig a végrehajtó hatalmat felügyeli. Az amerikai alkotmánynak nagy szerepe volt az európai politikai fejlődésére, mely teljes egészében megfelelt Montesquieu elveinek, nézeteinek. Európában sok területen a Montesquieu-i hatalommegosztás akadályba ütközött. Ilyen volt az európai monarchia intézménye, melyben egy évezred monarchia harca arra irányult, hogy az uralkodó személyét elszemélytelenítsék, és a hatalmat ténylegesen gyakorló kormányszerkezet összetételére gyakoroljon a társadalom befolyást. 32 Bibó összegyűjtött munkái o. 23