- 2 - (2) Belterület: a település közigazgatási területének jellemzően a település történetileg kialakult, elsősorban összefüggő beépített, illetőleg
|
|
- Ábel Szalai
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2005. (XII.01.) rendelete a lakossági kezdeményezésre önkormányzati részvétellel megvalósuló magánerős út és járdaépítésekről Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: önkormányzat) a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény 44/A. (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV tv. 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a magánerős út- és járdaépítések anyagi terhéhez való hozzájárulással a lakossági kezdeményezések elősegítése érdekében az alábbi rendeletet alkotja: I. fejezet A RENDELET HATÁLYA 1. A rendelet hatálya Lajosmizse Város belterületére terjed ki. ELJÁRÁSI SZABÁLYOK 2. (1) Az út- és járdaépítésekhez és járdafelújításhoz, valamint aszfaltszőnyegezéshez nyújtandó támogatás mértékének elbírálása és odaítélése kizárólag pályázati rendszerben történik. (2) A lakossági útépítés, valamint aszfaltszőnyegezés támogatására csak a beruházással érintett ingatlanok tulajdonosai által létrehozott utcaközösségek pályázhatnak Járdaépítés és járdafelújítás támogatására egyénileg is lehet pályázni. (3) A támogatás önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlanonként nyújtható. (4) Az út- és járdaépítésekre, járdafelújításhoz, valamint aszfaltszőnyegezésre felhasználható támogatás összegét a kivitelezés évének költségvetése határozza meg. (5) A következő évi költségvetésből támogatásra számító pályázatokat tárgyév november 30. napjáig kell a pályázó utcaközösségnek a Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottsághoz címezve Lajosmizse Város Polgármesteri Hivatala Településfejlesztési Csoportjához benyújtani. A fenti határnapot követően benyújtott pályázatok a következő évben vehetők figyelembe. (6) Az egyéni pályázók pályázatukat a polgármesterhez nyújtják be. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK 3. E rendelet alkalmazásában: (1) Ingatlan: helyrajzi számmal rendelkező telek.
2 - 2 - (2) Belterület: a település közigazgatási területének jellemzően a település történetileg kialakult, elsősorban összefüggő beépített, illetőleg beépítésre szánt területeket tartalmazó kijelölt része, amely az ingatlan-nyilvántartásban is ekként szerepel. (3) Építési telek: beépítésre szánt területen fekvő, az építési szabályoknak megfelelően kialakított és köz-, vagy magánútról gépjárművel közvetlenül megközelíthető telek. (4) Aszfaltszőnyegezés: meglévő régi itatásos módszerrel készült makadám útfelületek aszfaltozása egybefüggően cm vastagságban. (5) Utcaközösség: az utcában lévő valamennyi önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlan tulajdonosa. II. fejezet AZ ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁS ALAPJA ÉS MÉRTÉKE 4. A támogatás az alábbi műszaki tartalmakra adható: a) útépítésnél a földmunkára és a pályaszerkezetre, valamint a hozzá tartozó csapadékvíz elvezetésre zárt csatornára vagy árokra és a szükséges műtárgyakra; b) járdaépítéseknél ba) új járdaszakasz megépítésére, vagy bb) rendeltetésszerű használatra nem alkalmas járdaszakasz felújítására; c) aszfaltszőnyegezésnél kizárólag olyan itatott makadámutakra, ahol már a közművek korábban kiépítésre kerültek. Önkormányzati támogatás mértéke: a) útépítés esetében a beruházási költség 50 %-a; b) járdaépítés és felújítás esetében a beruházási költség 50 %-a; c) aszfaltszőnyegezésnél a beruházási költség 50 %a. 5. III. fejezet A PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI 6. (1) Önszerveződő kezdeményezésre induló út- és járdaépítéshez, valamint járdafelújításhoz, aszfaltszőnyegezéshez nyújtandó támogatás elnyerésére irányuló pályázatnak tekintendő a pályázó(k) által a 7. -ban foglalt tartalmi követelményeknek megfelelő igény bejelentése. (2) A pályázat benyújtásának alapfeltétele az út- és járdaépítésben, illetve járdafelújításban, aszfaltszőnyegezésben résztvevők arra vonatkozó nyilatkozata, hogy a beruházási költség önerőből finanszírozott részének részvételi arány szerint rájuk eső részét megfizetik
3 (1) A pályázatnak tartalmaznia kell: a) a magánerőből megvalósuló út- és járdaépítéssel, illetve járdafelújítással aszfaltszőnyegezéssel érintett terület megnevezését; b) a létesítendő beruházás fajtáját a földhivatali térképmásolaton feltüntetve; c) a megvalósítással érintett valamennyi ingatlan tulajdonosának, kezelőjének névsorát, az ingatlan helyrajzi számának, illetve a házszámának megjelölését, az utcaközösség képviselőjének nevét, címét, telefonszámát. (1. számú melléklet); d) nyilatkozat az út és járda megvalósulása utáni térítésmentes önkormányzati tulajdonba kerülésének tudomásul vételéről. (2. sz. melléklet) (2) A részletes pályázati kiírást a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza. IV. fejezet A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA 8. (1) E rendelet 2 (5 bekezdésében meghatározott határidőn belül érkezett pályázatokról december 1-től december 31-ig dönt a hatáskör gyakorlója. (2) A 2. (6) bekezdése szerint benyújtott pályázatokat a benyújtást követő 30 napon belül bírálja el a hatáskör gyakorlója. (3) A pályázatok elbírálásának szempontja, e rendeletben foglaltak teljesülése. V. fejezet A MAGÁNERŐS KÖZMŰBERUHÁZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSA 9. (1) A támogatás elnyerését követően a beruházás megvalósítására az értesítés átvételétől számított 15 napon belül a pályázó, illetve a pályázó utcaközösség köteles a vállalt lakossági önrészt teljes egészében az önkormányzat számlavezető pénzintézetének számlájára befizetni. (2) Amennyiben a befizetés a jelzett határidőn belül nem történik meg, úgy a pályázó elveszíti az egyszer már odaítélt önkormányzati hozzájárulás tárgyévi igénybe vételére vonatkozó jogosultságát.
4 - 4 (3) Amennyiben az út- és járda megépítésének, felújításának, valamint az aszfaltszőnyegezésnek műszaki és városrendezési akadálya nincs, a finanszírozás biztosított, a Polgármesteri Hivatal gondoskodik a szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészíttetéséről, valamint a hatósági engedélyek beszerzéséről. A tervezés és a hatósági engedélyezési eljárás költségei az önkormányzatot terhelik. VI. fejezet ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 10. (1) E rendelet a kihirdetését követő 5. napon lét hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. (2) A lakossági kezdeményezéssel megvalósuló út- és járdaépítések, járdafelújítások, valamint aszfaltszőnyegezés tekintetében a hatáskör gyakorlóját Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelete tartalmazza. (3) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a lakossági kezdeményezésre önkormányzati részvétellel megvalósuló magánerős út- és járdaépítések szervezéséről és támogatási rendszeréről szóló, 19/2003. (XI. 07.) ÖR. számú rendelete. Zsigó Viktor polgármester sk. Kutasiné Nagy Katalin jegyző sk. A rendelet kihirdetve: december 01. Kutasiné Nagy Katalin jegyző sk.
5 1. sz. melléklet.. ÉVI LAKOSSÁGI ÚTÉPÍTÉSI /JÁRDAÉPÍTÉSI/ ASZFALTSZŐNYEGEZÉSI* PÁLYÁZAT Érintett terület megnevezése:.. Pályázók megnevezése: Név: Lakcím: Hrsz.: Aláírás Utcaközösség esetén képviselőjének neve:.. címe:. telefonszáma: Lajosmizse, *a megfelelő rész aláhúzandó. pályázó/közös képviselő aláírása
6 2. sz. melléklet NYILATKOZAT Alulírott.. Lajosmizse,.. sz. alatti lakos, a lakossági.. pályázattal kapcsolatban nyilatkozom, hogy a befizetési csekk átvételétől számított 15 napon belül a beruházási költségek 50 %-át térítem az Önkormányzat felé. Tudomásul veszem, hogy az elkészült.. térítésmentesen önkormányzati tulajdonba kerül az átadást követően. Lajosmizse, A b e f i z e t é s i c s e k k e t á t v e t t e m. Lajosmizse, 200..
7 3. sz. melléklet RÉSZLETES PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1.) Lajosmizse Város Önkormányzata pályázatot ír ki a lakossági kezdeményezésre önkormányzati részvétellel megvalósuló magánerős út- és járdaépítésre, járdafelújításra, valamint aszfaltszőnyegezésre. 2.) A pályázatnak tartalmaznia kell a rendelet 1, 2. mellékletében foglaltakat. 3.) A pályázatokat lezárt borítékban feltüntetve az évet és a pályázat fajtáját. évi lakossági út és járdaépítés, járdafelújítás vagy aszfaltszőnyegezés. A pályázatok beadásának határideje: minden év november 30. Helye: Polgármesteri Hivatal 6050 Lajosmizse, Városház tér 1. 4.) Az önkormányzati támogatás mértéke a beruházási költség %-ában: útépítés: 50 % járdaépítés: 50 % járdafelújítás: 50 % aszfaltszőnyegezés: 50 % 5.) A pályázatokat a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság és a Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság közösen, illetve egyéni pályázat esetén a polgármester bírálja el.
FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2005. (XII.01.) rendelete a lakossági kezdeményezésre önkormányzati részvétellel megvalósuló magánerős út és járdaépítésekről 1 Lajosmizse Város
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére
4. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének.. /2013. ( ) önkormányzati rendelete a lakossági
Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2005. (V.09.) rendelete
Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2005. (V.09.) rendelete az Önkormányzat és a közút használatában érdekeltek együttműködésében megvalósuló közműépítésekről és a kapcsolódó érdekeltségi
Általános rendelkezések
Ócsa Város Önkormányzatának 29/2005.(XII.23.) ÖK. számú rendelete az önkormányzat és a helyi közút építésében érdekeltek együttműködéséről, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról 1 Ócsa Város
Szatymaz Község Képviselőtestületének 20/2001. (X.25.) KT. sz. r e n d e l e t e az út, és járdaépítési érdekeltségi hozzájárulásról
Szatymaz Község Képviselőtestületének 20/2001. (X.25.) KT. sz. r e n d e l e t e az út, és járdaépítési érdekeltségi hozzájárulásról (egységes szerkezetben a 20/2007. ( IX. 25. ) KT. sz., a 16/2009. (X.15.),
6/2005. (IV.09.) Orosházi Önkormányzati rendelet. egységes szerkezetben a módosítására kiadott. 11/2006. (VI.06.) Orosházi Önkormányzati rendelettel
6/2005. (IV.09.) Orosházi Önkormányzati rendelet egységes szerkezetben a módosítására kiadott 11/2006. (VI.06.) Orosházi Önkormányzati rendelettel a magánerős útépítés támogatási rendszeréről, valamint
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2010. (I.28.) sz. rendelete. az útépítési és közművesítési hozzájárulásról.
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2010. (I.28.) sz. rendelete az útépítési és közművesítési hozzájárulásról Módosította: 21/2010. (X.28.) sz. rendelet Kerekegyháza Város Önkormányzat
Általános rendelkezések:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának 24/2000. (IV.21.) számú rendelete a magánerős külterületi út- és csapadékelvezető rendszer karbantartásának, építésének szervezéséről és a hozzájárulás rendszeréről
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 1996. évi 77. sz. rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap létrehozásáról. A rendelet célja 1.
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 1996. évi 77. sz. rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap létrehozásáról Pécs M. J. Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
A rendelet hatálya. A hozzájárulás mértéke. A hozzájárulás mértékét jelen rendelet 1. számú melléklete határozza meg.
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2009. (III.20.) számú önkormányzati rendelete a csapadékvíz-elvezető csatorna közművesítési hozzájárulásról Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/1995. (V.10.) rendelete a magánerős közműberuházás szervezéséről és támogatási rendszeréről
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/1995. (V.10.) rendelete a magánerős közműberuházás szervezéséről és támogatási rendszeréről Módosította: 29/2000. (V.19.) rendelet 22/2004. (VI.25.) rendelet A Közgyűlés
32/2003. (VIII. 7.) Makó ör. 1. a helyi érdeket szolgáló közút és járda építésének és felújításának szervezéséről és önkormányzati támogatásáról
32/2003. (VIII. 7.) Makó ör. 1 a helyi érdeket szolgáló közút és járda építésének és felújításának szervezéséről és önkormányzati támogatásáról Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Kihirdetve: 2015. november 20. Kifüggesztve: 2015. november 20-2015. december 5. Dr. Kelemen Henrietta jegyző
1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2015. (X.20.) önkormányzati rendelete a lakossági kezdeményezésre megvalósuló közműépítési támogatások rendszeréről Kihirdetve: 2015. november
Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat
2. A rendelet hatálya
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A MŰEMLÉKI ÉS HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK FELÚJÍTÁSÁNAK ANYAGI TÁMOGATÁSÁRÓL Mosonmagyaróvár
Pályázati felhívás. Gyomaendrőd Város Önkormányzata pályázatot hirdet a évi Környezetvédelmi Alap felhasználására
Pályázati felhívás Gyomaendrőd Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2011. évi Környezetvédelmi Alap felhasználására A rendelkezésre álló keret összege: 4.885.000.-Ft A Környezetvédelmi Alap rendeltetése:
Újhartyán Község Önkormányzatának. 6/2011. (04.28.) ÖK. rendelete A Támogatások pályázati eljárásának rendjéről
Újhartyán Község Önkormányzatának 6/2011. (04.28.) ÖK. rendelete A Támogatások pályázati eljárásának rendjéről Újhartyán Község Önkormányzat képviselő-testülete a többször módosított 1949. évi XX. törvény
2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.
Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(IX.23.) ökr. számú rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról az azt módosító 11/2006. (V.05.) ökr. rendelettel egységes szerkezetben Csolnok
Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről
Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 25/2012 (VI.27.) önkormányzati rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 25/2012 (VI.27.) önkormányzati rendelete a lakossági kezdeményezésre önkormányzati részt vállalással megvalósuló út-, járda- és közműépítések szervezéséről és finanszírozási
Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról
Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 18/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Ez a rendelet 2015. február 27.-én lép hatályba. Kihirdetése 2015. február 26. napján megtörtént. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző
Ez a rendelet 2015. február 27.-én lép hatályba. Kihirdetése 2015. február 26. napján megtörtént. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző Mórahalom város Képviselő-testülete 12/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet
Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 15.) rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulásáról
Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 15.) rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulásáról az azt módosító 5/2008. ((II.15.) és 53/2008. (XII.18.) rendeletekkel EGYSÉGES SZERKEZETBEN
1. Általános rendelkezések
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete a társasházak magánerős felújításához és a városi közműhálózatok magánerős építéséhez nyerhető pénzügyi támogatásról
A magánszemélyek kommunális adójáról
Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 10/1999. (X.22.). sz. valamint 19/2004. (XII. 14.) számú kt. rendeletekkel módosított 11/1998. (XII.11.) számú rendelete A magánszemélyek
(A 25/1998./XII.10./ módosító rendelettel egységes szerkezetben)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1997.(XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi környezet- és természetvédelmi alap létrehozásáról, valamint az azzal való rendelkezés és gazdálkodás szabályozásáról
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 19-i ülésére
5. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. január 19-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Mizsei utca 7-9. szám alatti Lajosmizse Városi Labdarúgó Sportcentrum és a belvízelvezetı
31/2003.(IX.08.) ÖKT. sz rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ INGATLANOK KÖZMŰFEJLESZTÉSÉNEK HELYI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ a 34/2004. (V.25.), 30/2013. (VI.24.) és a 28/2015. (XI.05.) önkormányzati rendeletek által módosított
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi egyesületek, non-profit szervezetek önkormányzati pénzügyi támogatásának feltételeiről és szabályairól szóló 9/2012.(VI.18.), 5/2013.(IV.05.)
I. Fejezet Járdaépítés 1.. 2.. 3..
1 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/1998.(V.29.)KT. r e n d e l e t e A járdaépítés, az útépítés, valamint a szennyvízcsatorna-hálózatépítés feltételeiről /Egységes szerkezetben/ Módosítva:
Budapest Józsefváros Önkormányzatának
Budapest Józsefváros Önkormányzatának 31/2003. (V.16.) ök. sz. rendelete a helyi város-rehabilitációs terület kijelöléséről és a területen a rehabilitáció megvalósításáról szóló 32/2001.(X.26.) sz. önk.
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő testületének 17/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő testületének 17/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete
KISTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 38/2006. (XII.20.) RENDELETE AZ EGYESÜLETEKNEK, TÁRSADALMI SZERVEZETEKNEK, ALAPÍTVÁNYOKNAK ÁTADOTT PÉNZESZKÖZÖKRŐL Kistelek Város Képviselő-testülete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 63/1997. (XI.01.) önkormányzati rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 63/1997. (XI.01.) önkormányzati rendelete a helyi környezet- és természetvédelmi alap létrehozásáról, valamint az azzal való rendelkezés és gazdálkodás szabályozásáról
3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg.
Egységes szerkezetbe a 6/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IV.22.) önkormányzati rendelete a településképet meghatározó ingatlanok
Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának 7/2006.(II.25.) rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról
Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának 7/2006.(II.25.) rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselı-testülete a közúti közlekedésrıl szóló 1988.
Salgótarján Város Önkormányzatának 5/1994.(I.31.)Ör. sz. rendelete a Környezetvédelmi Alapról
Salgótarján Város Önkormányzatának 5/1994.(I.31.)Ör. sz. rendelete a Környezetvédelmi Alapról (egységes szerkezetben a 9/1996.(III.25.), 16/1998.(VI.15.), 24/2010.(X.14.), 26/2011.(V.26.), 18/2013.(III.28.)
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 11/2005. (III.10.) számú rendelete a településkép javítását és védelmét szolgáló Pénzügyi Alapból juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről
2. E rendelet alkalmazásában civil szervezet - továbbiakban pályázó - a évi CLXX. törvény pontjában meghatározott civil szervezet.
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2012. (II.17.), 5/2013. (III.22.) és a 3/2016. (II.19.) önkormányzati rendelettel módosított 4/2011. (III.25.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek
A rendelet hatálya 2.. /1/ Kiterjed a Mérk Nagyközség közigazgatási területén belül építendő vagy vásárolandó lakásokra.
Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 9/2008./VI.20./ kt. rendelete Az eső lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról A Képviselő-testület! Mérk Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi
EGYSÉGES SZERKEZET. A rendelet hatálya 1..
EGYSÉGES SZERKEZET Cserszegtomaj község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011.(X.27.) önkormányzati rendelete a közműfejlesztési hozzájárulás megállapításának rendjéről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNERŐS ÚTÉPÍTÉSRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNERŐS ÚTÉPÍTÉSRE A pályázat célja: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról szóló, 17/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete (továbbiakban:
1.. Elővásárlási jog. 2.. Kiszolgáló és lakóút céljára történő lejegyzés
KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003.(XI.13.) Önkormányzati rendelete A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézményekről (egységes szerkezetben
Délegyháza Község Önkormányzatának 12/2013.(VIII.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati közút- és közműépítések fejlesztési hozzájárulásáról
Hatályos 2013. szeptember 1-jétől Délegyháza Község Önkormányzatának 12/2013.(VIII.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati közút- és közműépítések fejlesztési hozzájárulásáról Délegyháza Község Önkormányzat
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete (N0)
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete (N0) az anyakönyvi esemény engedélyezésének szabályairól és a házasságkötéshez többletszolgáltatásért fizetendő
3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg.
Balatonfőzfı Város Önkormányzata Képviselı-testületének 7/2014. (IV.22.) önkormányzati rendelete Balatonfőzfı város közigazgatási területén útépítéshez, útfelújításhoz, parkoló kialakításához és járda
Bátaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete
Bátaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló a 6/2011. (IV.13.) önkormányzati
Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról
Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2010. (VII. 16.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2010. (VII. 16.) önkormányzati rendelete a rendkívüli események okozta károk enyhítésére szolgáló vissza nem térítendő támogatásról és segélyről * (Egységes
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről
Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2005.(VI.10) rendelete. az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról
Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 14/2005.(VI.10) rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete ( továbbiakban: képviselőtestület )
Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő testületének 7/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1
Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő testületének 7/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1 Felsőlajos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete 31/2004. (V.25.) rendelete. A társasházak felújítási hitelfelvételének támogatásáról
Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete 31/2004. (V.25.) rendelete A társasházak felújítási hitelfelvételének támogatásáról Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016(IX.5.) önkormányzati rendelete A szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016(IX.5.) önkormányzati rendelete A szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testülete az
Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/1997. (XI. 28.) sz. rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról
Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/1997. (XI. 28.) sz. rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete környezetvédelmi feladatainak elősegítése
Boda Község Önkormányzata képviselő-testületének 1./2015. (01.19). önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Boda Község Önkormányzata képviselő-testületének 1./2015. (01.19). önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Boda Község Önkormányzatának képviselő-testülete az Alaptörvény
KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL
KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Kóny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
1. A rendelet hatálya, értelmező rendelkezések 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a magánerős lakossági útépítés és közműfejlesztés szervezéséről, önkormányzati támogatási rendszeréről és
Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése
..napirendi pont Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZABÁLYZATA A KISVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁSÁRÓL Tisztelt Közgyűlés!
1. Általános rendelkezések
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (III. 25.) önkormányzati rendelete a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak és közalapítványoknak nyújtható önkormányzati támogatásokról
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2000. (XII. 1.) ÖK. számú r e n d e le t e
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2000. (XII. 1.) ÖK. számú r e n d e le t e A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről (egységes szerkezetben) Előszállás Nagyközség Önkormányzatának
5/2013 (III.01.) önkormányzati rendeletének egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A HAGYOMÁNYOS TECHNOLÓGIÁVAL ÉPÜLT LAKÓÉPÜLETEK ENERGIA-MEGTAKARÍTÁST EREDMÉNYEZŐ KORSZERŰSÍTÉSE, FELÚJÍTÁSA HELYI TÁMOGATÁSÁNAK RENDJÉRŐL SZÓLÓ az 55/2013.
1. Általános rendelkezések. 2. A támogatás feltételei
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete A szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ónod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Ónod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ónod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok
I. fejezet. A rendelet hatálya 1.. Hatásköri szabályok 2..
Herceghalom Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2002.(XII.15.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére (Egységes szerkezetbe foglalva
1. Általános rendelkezések
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10 /2014. (XI. 11.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának
Zsámbék Város Képviselő-testületének 22/2008. (VII.01.) számú R E N D E L E T E
Zsámbék Város Képviselő-testületének 22/2008. (VII.01.) számú R E N D E L E T E Zsámbék Város közigazgatási területén működő üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Zsámbék Város Képviselő-testülete
JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2000.(VIII.2.) számú rendelete
JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2000.(VIII.2.) számú rendelete A személyi tulajdonú lakóépületekben az ár- és belvíz által okozott károk enyhítésére nyújtandó támogatásokról A Jászdózsa Község Képviselő-testülete
Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete
Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról.
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 39/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 39/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelete A sajátos nevelési igényű gyermekek nem az önkormányzat fenntartásában működő intézményben fizetendő térítési díjainak
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2011. (III. 31.) rendelete a méhnyakrák és nemi szervi szemölcs elleni védőoltás költségeinek átvállalásáról Budapest Főváros
A helyi adókról Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi adókról
A helyi adókról Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi adókról Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló többszörösen
Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról
Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 8/2014. (IX.30.) számú rendelete /egységes szerkezetben/
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2014. (IX.30.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól szóló Füredi János sk. polgármester dr. Fazekas
Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(II.29.) önkormányzati rendelete a civil szervezeti támogatások igénybevételéről
Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(II.29.) önkormányzati rendelete a civil szervezeti támogatások igénybevételéről Pátka Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Az alaprendelet 1.. (4) bekezdése hatályát veszti.
BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 49/1994.(IX.13.) sz. önkormányzati rendelete a 21/1994.(III.29.) sz. önkormányzati rendelet - a vagyoni tipusú (telek, építmény) adók végrehajtása során adható kedvezményekról
Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.9.) önkormányzati rendelete a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Hatályos: 2016. március 10. Nyirád 2016 A hirdetőtáblára
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (IX.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról Kazincbarcika Város Önkormányzatának
A rendelet hatálya. (2) az önerős beruházásban megvalósuló ivóvíz és szennyvízelvezető hálózat közműnek a meglévő közműhálózatra csatlakozás.
Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 18/2010.(XII. 17.) számú rendelete a KÖZMŰFEJLESZTÉSI HOZZÁJÁRULÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK RENDJÉRŐL egységes szerkezetben a 16/2014. (IX.15.) sz. rendelettel Bugyi Nagyközség
1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja
Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának és elszámolásának rendjéről Hegymagas Község Önkormányzatának
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a társasházi lakóépületek felújításának, korszerűsítésének támogatásáról Bátonyterenye Város Önkormányzata
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2014.
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/1998. (XII.29) Ör. sz. rendelete a járművek elhelyezésének szabályozásáról
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/1998. (XII.29) Ör. sz. rendelete a járművek elhelyezésének szabályozásáról (egységes szerkezetben a 20/1999.(X.25.), 13/2004.(IV.29.), 17/2010.(VII.01.),
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer
8/2016. (XI. 15.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Szomolya Község Önkormányzata 3411 Szomolya, Szabadság tér 1. Tel: 49/526-000, Fax: 49/426-000 Emai: pmhszomolya@t-online.hu 8/2016. (XI. 15.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete. Homlokzati Felújítási Alap létrehozásáról
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete Homlokzati Felújítási Alap létrehozásáról (egységes szerkezetben a 21/2016.(X.26.) önkormányzati rendelettel)
MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE
MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete
Salgótarján Város Önkormányzata Képviselő-Testületének 5/1994. (I.31.) Ör. sz. rendelete a Környezetvédelmi Alapról
Salgótarján Város Önkormányzata Képviselő-Testületének 5/1994. (I.31.) Ör. sz. rendelete a Környezetvédelmi Alapról (egységes szerkezetben a 9/1996.(III.25.), 16/1998.(VI.15.), 24/2010.(X.14.), 26/2011.(V.26.),
Általános rendelkezések
Borsodszirák Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011.(IX.14.) önkormányzati rendelete A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a közútkezelői hozzájárulás kiadásának
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 15-i ülésére
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 15-i ülésére 12. Tárgy: KEOP-1.3.0/09-11-2011-0023 jelű Kék-víz Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító programhoz
Hajdúhadház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2018. (II.15.) önkormányzati rendelete
Hajdúhadház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2018. (II.15.) önkormányzati rendelete Homlokzat hőszigetelési - és felújítási alap létrehozásáról és felhasználásának helyi szabályairól Magyarország