GONDOLATOK AZ URANTIA KÖNYV ELŐSZAVÁHOZ

Átírás

1 GONDOLATOK AZ URANTIA KÖNYV ELŐSZAVÁHOZ olvasóköri segédanyag január 1

2 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ: Bevezetés 1. bejegyzés...5 ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) 2. bejegyzés...5 ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) 3. bejegyzés...7 ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) 4. bejegyzés...8 ELŐSZÓ: Isten (II.) 5. bejegyzés...9 ELŐSZÓ: Isten (II.) 6. bejegyzés...9 ELŐSZÓ: Az Első Forrás és Középpont (III.) 7. bejegyzés...10 ELŐSZÓ: Az Első Forrás és Középpont (III.) 8. bejegyzés...12 ELŐSZÓ: A világegyetemi valóság (IV.) 9. bejegyzés...13 ELŐSZÓ: A világegyetemi valóság (IV.) 10. bejegyzés...14 ELŐSZÓ: A személyiségi valóságok (V.) 11. bejegyzés...14 ELŐSZÓ: A személyiségi valóságok (V.) 12. bejegyzés...15 ELŐSZÓ: Energia és minta (VI.) 13. bejegyzés...16 ELŐSZÓ: Energia és minta (VI.) 14. bejegyzés...18 ELŐSZÓ: A Legfelsőbb Lény (VII.) 15. bejegyzés...19 ELŐSZÓ: A Legfelsőbb Lény (VII.) 16. bejegyzés...20 ELŐSZÓ: A Hétszeres Isten (VIII.) 17. bejegyzés...21 ELŐSZÓ: A Végleges Isten (IX.) 18. bejegyzés...23 ELŐSZÓ: Az Abszolút Isten (X.) 19. bejegyzés...24 ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) 20. bejegyzés...25 ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) 21. bejegyzés...26 ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) 22. bejegyzés...27 ELŐSZÓ: A három Abszolút (XI.) 23. bejegyzés...28 ELŐSZÓ: A Háromságok (XII.) 24. bejegyzés...30 ELŐSZÓ: A Háromságok (XII.) 25. bejegyzés

3 Az Előszó az Urantia könyv I. részéhez tartozik. Ez a rész a világegyetemek mindenségével foglalkozik. Lényegében három nagyobb egységre bontható. Az Előszó egyfajta eligazítás a szövegben használt fogalom- és viszonyrendszerhez. Az írás az Urantia könyvben alkalmazott valóságmodell elsődleges mindenségtani alapjait mutatja be. A írás pedig betekintést ad a jelen világegyetemi korszakban a személyes mindenségrend szerkezeti felépítését jellemző személyközi Istenség-viszonyokba. * * * Az Urantia könyv egyik jellemző sajátosságaként említhető meg annak különös, egyedi nyelvezete. Különös annyiban, hogy a szerzők esetenként meglévő fogalmakat más vagy nem elsődleges jelentéstartalmukban használnak, illetőleg egyébként egyértelmű jelentéstartalmú szavakból alkotnak jóval árnyaltabb, néha igencsak szokatlan jelentésű szerkezeteket. A könyv nyelvezetének egyik sajátsága a szerkesztett kifejezések (leginkább tulajdonnevek) használata. Az új kifejezések megalkotásakor nyilvánvalóan inkább a rendeltetés, s nem a forma volt a meghatározó. Az Urantia könyvben alkalmazott sajátos kifejezések eredete inkább hasonítás, mintsem sugalmazás. A nevek valójában szóképek (s ez igaz az egész nyelvre is), vagyis a valóságok jelképes megjelölései, melyek révén több-kevesebb hatékonysággal tudjuk megragadni a megjelölés tárgyát képező valóságokat. A nevek és a nyelvek nem maguk ezek a valóságok, hanem az adott valóságnak képét, pusztán ábrázolását, állványzatát alkotják. Nem alaptalanul utalnak a nevekre úgy, mint fogódzókra. A név tehát fogódzó, s nem azonos a megragadandó valósággal. Vajon az Urantia könyv szerzői miért nem mutatják meg az általuk használt neveket a maguk teljes valóságában? Nyilvánvalóan részben azért nem, mert az e kifejezésekhez tapadó jelentéstartalmaknak olyan, a végest meghaladó elemei is vannak, amelyek a halandói értelem számára nem tolmácsolhatók. És nyilvánvalóan azért sem, mert maguk a szavak sem fordíthatók le vagy írhatók át emberi nyelvre; a magasabb világegyetemi és felsőbb-világegyetemi nyelveknek éppen a szerkezete az, amely mint egységes rendszer verbális-hangzásbeli értelmét veszítené, ha bármiféle egyenértékű megfeleltetésre törekedve megpróbálnák a mi valóságszintünknek megfelelő nyelvi mintákba átvinni. Egy másik vonatkozásban a könyvből megtudhatjuk azt is, hogy csaknem elképzelhetetlen mértékű torzításokkal jár maga az a fogalomátviteli folyamat is, amikor világegyetemi szintű fogalmakat próbálnak a véges elme számára felfogható fogalmakkal párhuzamba állítani. A kinyilatkoztatók több helyen is sajnálattal állapítják meg, hogy az elvont tartalmú közlendőik gyakran bizony majdnem teljesen eltorzulnak már attól is, hogy megpróbálják lehozni a mi gondolkodási szintünkre; hogy már magának az átvitelnek a folyamata alatt elvész az eredeti jelentéstartalom nagy része, mint ahogy a hő egy része is elszökik a nyílt tűzhelyből. Az ember által felfogható szintre való levitellel a fogalmak jelentéstartalma szükségképpen erősen torzul. Maga az elme igen eltérően működik a különböző felismerési szinteken, és ez gyakorta elháríthatatlan akadályt jelent. A nevek esete is ilyen akadály, és ezt az akadályt a szerzők jól veszik, mert ahol csak lehetséges, egyértelmű, világos fogalmakat és neveket használnak. A nekünk még távolról sem ismerős fogalmak és szakkifejezések esetében a könyv szerzői ügyes, mesterséges szerkezetekkel, átgondolt nyelvi leleménnyel élnek. Az olyan szavak, mint az Urantia a nyelvi és alaki elemeikből láthatóan angol-görög-római eredetet mutató szótagokból létrehozott alkotások egyszóval a szerzők alkotómunkája kevert voltában kiváló minőségű indoeurópai szövegeket eredményez. Az eredetiből való fordítás alapszabályát tekintve: abból, hogy minden véglegesített tulajdonnevet a nyelvi nehézségektől függetlenül eredeti alakjukban írnak át, tudhatjuk, hogy az Urantia könyv szerzőinek szándéka szerint a tulajdonnevek a továbbiakban már nem változhatnak. A szerkesztett szavak a fonéma-felépítésükben ugyan kétségtelenül módszerességet mutatnak, a könyv egészére mégis az jellemző, hogy a szerzők minden nehézség nélkül használják a képzelőerejüket az adott jelentéstartalmat átadni képes szerkezetek megalkotásához. Mindezt 3

4 körülményeskedés nélkül, szellemesen teszik. Amikor csak szükség van módszeresen alkalmazandó gyök vagy fonéma felhasználásával valamilyen sajátos megjelölésre, nem tesznek mást, mint hogy az adott szót vagy annak valamely lényeges részét egyszerűen hozzátoldják a fonémához: Divinington, Aszendington, abandonterek, szupernáfok, kronoldekek, agondonterek. A célnak megfelelően megalkotott helynevek többségénél még ennél is kiválóbb vígjátékkal örvendeztetnek meg bennünket a könyv szerzői az alaktanban. Szép példája ennek a Szerafington : héber angyaltani morfémát illesztenek össze egy nem tisztán angol, inkább régi gael-teuton helyraggal ( -ington ), mely a szóelem-vizsgálat szerint nép-várost jelent. A Szerafington találó fordítása tehát az lehet, hogy szeráfnép városa. Szabály szerint a magasabb rendű foglalja magába az alsóbbat, és sohasem fordítva. A világegyetemi nyelv teljesen alkalmas az Urantia szóba foglalására, az Urantia nyelvei azonban nem képesek teljes képi erővel visszaadni a világegyetemünk által saját magára használt elnevezést. Az URANTIA ezért nem más, mint helyi nyelvi elemekből összeállított helyi kifejezés: -ia = neveknél alkalmazott főnévképző < -i tővéghangzó + -a főnévi toldalék (latin)»» általánosan: urania = mennyei ( uran- ) személy ( -ia )»» speciálisan: Urania = a mennyei személy: Uránia (A görög mitológiában a múzsák egyike, a csillagászat patrónusa.) -tia = neveknél alkalmazott főnévképző < a befejezett melléknévi igenév tövének (latin) -t -je + -ia (vö., -tion és - ion) Az Urantia könyv esetében a -tia összetett képző arra utal, hogy a főnév nem személyt jelöl, míg az -ia annak személyt jelölő értelmében használatos.»» általánosan: urantia = mennyei ( uran- ) hely ( -tia )»» speciálisan: Urantia = mennyei hely[ünk/etek] (úm. a kozmoszban) Néhány további példa a szövegekben gyakran előforduló kifejezések eredetére: MORONTIA = ami/amely ( -tia ) rokon/hasonló jellegű ( on ) az anyaggal ( mor ) don < óangol, dun = lent(i) = felvidék NEBADON = az első ( a ) csillagködi ( neb- ) felvidék ( don ) (A helyi világegyetemi szint helyi felvidéknek tekinthető azokhoz az alföldekhez képest, ahol a halandók megkezdik a felemelkedési létpályájukat a Tejút spirálgalaxisban.) -a = (latin) főnévképző (alanyeset) = [Az Urantia könyvben általános főnévképző, melynek használata a névösszetétel kiegészítő, sajátos jelentéstartalmát jelöli.] HAVONA = az új ég/menny (ld. Jelenések könyve, 21:1) ton < óangol, tun = város/telep(ülés) or- = óangol képző, jelentése: kint, kívül von < középangol, wone = lakás, lakóhely, birtok ORVONTON = a külváros (A felsőbb-világegyetem területe a felemelkedő halandók számára a helyi világegyetemi területen kívül eső lakóhely.) * * * Az Előszó olvasóköri feldolgozásához érdemes módszeres megközelítést alkalmazni. Mindössze néhány olyan írás található a könyvben, amely önmagában is kerek, egész szöveg, s az Előszó is ezek közé tartozik. Az ismeretlen vagy újszerű tartalommal megtöltött kifejezések bevezetése és a szokatlan fogalmi keretek kialakítása is indokolja, hogy a feldolgozás szakaszonként, kellő részletességgel és lehetőség szerint egyszerűbb megfogalmazású, példákkal szemléltetett szövegek felhasználásával történjen. Az egyszerűsítés során sajnos elkerülhetetlenek a kompromisszumok a jelentéstartalmakban, valamint a tények felpuhulása és az igazság torzulása. Sok jelentéstartalmat kell feláldozni annak érdekében, hogy bizonyos jelentéstartalmak világosabbá váljanak, számos tényt kell felpuhítani, hogy a vizsgált tények értelme egyszerűbb formában legyen bemutatható, 4

5 megannyi igazságot kell eltorzítani annak érdekében, hogy a kérdéses igazságok érthetőbbé váljanak. Ebből következően az Urantia könyv Előszavának más értelmezése is lehetséges. Az említett vitaindító szöveg a könnyebb kezelhetőség érdekében 25 viszonylag rövid bejegyzésre tagolódik. ELŐSZÓ: Bevezetés 1. bejegyzés A legtöbben tanácstalanok vagyunk az olyan kifejezések jelentését illetően, mint ISTEN, ISTENSÉG és ISTENISÉG. De még inkább zavarba ejt bennünket az, hogy az isteni személyek miként működnek együtt s az, hogy milyen viszonyban állnak egymással. Az Előszó arról szól, hogy mit is értsünk azok alatt a földi kifejezések alatt, amelyeket az Istenségről szóló beszámolókban a szerzők használnak, és megismerhetjük azoknak az általános érvényű kifejezéseknek a jelentését is, amelyeket a dolgokkal, a jelentéstartalmakkal és az értékekkel kapcsolatos beszámolókban alkalmaznak. Az isteniséggel és az örökkévalósággal kapcsolatos fogalmakat sajnos nem lehet pontosan bemutatni emberi nyelven, mert az emberi nyelvben csak olyan véges kifejezések vannak, melyeket az emberi elmék még képesek megérteni. Szerencsére a megértésben nem csak az elménkre támaszkodhatunk. Más segítséget is kapunk. Egyrészt minden egyes emberi elmében ott lakozik magának Istennek egy része. Másrészt az Igazság Szelleme ott él minden egyes emberi lélekkel. Ezek a szellemerők segíteni fognak bennünket a kinyilatkoztatók közlendőinek jobb megértésében. Segíteni fognak bennünket annak megértésében, hogy mit is jelentenek a szellemi értékek valójában. Segítenek megérteni, hogy mit is jelentenek a világegyetemi jelentéstartalmak valójában. De legfőképpen valami mást, valami sokkal fontosabbat fognak tenni. Az Isteni Jelenlét e szellemei ténylegesen is képesek segíteni nekünk abban, hogy szellemi oldalról érthessünk meg egyfajta igazságot. Ez az igazság segíti a gyarapodásunkat, segít a személyes vallásos tapasztalás terén való fejlődésünkben. Ez az az igazság, mely révén tudatosulhat bennünk az Isten jelenléte és valósága. A világunk, melyet a szerzők URANTIA névvel illetnek, egyike a számos olyan világnak, amelyen hozzánk hasonló emberek élnek. E világ sok más világgal együtt alkotja a NEBADON HELYI VILÁGEGYETEMET. Ez a helyi világegyetem sok másikkal együtt az ORVONTON FELSŐBB-VILÁGEGYETEMET alkotja. De az Orvonton felsőbb-világegyetemen kívül van még más is. Hat hozzá hasonló felsőbb-világegyetem létezik; összesen tehát hét. Mind a hetük egy HAVONA nevezetű hely körül kering. A Havona a KÖZPONTI VILÁGEGYETEM. A Havonának, a központi világegyetemnek sohasem volt kezdete és sohasem lesz vége. A Havona isteni tökéletességű világegyetem. Ennek a központi világegyetemnek a kellős közepén található a PARADICSOM SZIGETE. A Paradicsom nem mozog. A Paradicsom a végtelenség középpontja. Ott él az Isten. A hét felsőbb-világegyetem folyamatosan gyarapodik és változik. A központi világegyetem tökéletes. Amikor mindezekre együtt gondolunk, akkor úgy utalunk rájuk, mint a NAGY VILÁGEGYETEMRE. A nagy világegyetemben emberek élnek. Van kormányzata is. De ez még nem a teljes teremtésösszesség. A nagy világegyetem maga is csak egy része valami még nagyobbnak. Része a VILÁGMINDENSÉGNEK. A világmindenségben vannak olyan világegyetemek is, amelyekben még nem él senki. Ezek a világegyetemek a KÜLSŐ TÉRBEN vannak. ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) 2. bejegyzés A világegyetemek mindenségében sok minden zajlik. Az Istenség MUNKÁBAN van. E munkálkodás ANYAGGAL, ELMÉVEL és SZELLEMMEL kapcsolatos. E munka némely része 5

6 személyes, más része nem az. De az összes résznek van egy közös jellemzője, s ez nem más, mint az isteniség jellemző sajátossága. És mindezeket szabályozzák s így a különböző részek összedolgoznak. Az ISTENSÉG lehet valós, mint személy, mint az Isten. De az Istenségben nem csak ez van benne. Az Istenség létezhet személyiség előtt és azon túl is. Az anyagi fölötti szintet elérve előbbutóbb minden a helyére kerül, amit az Istenség tesz. Ami pedig az Istenség egész művét összefogja, nem más, mint az ISTENISÉG. Az Istenség SZEMÉLYES módon cselekszik. Az Istenség oly módon is cselekszik, amelyet nevezhetnénk SZEMÉLYES ELŐTTI működésmódnak is. Az Istenség egy harmadik módon is cselekszik, melyet nevezhetünk SZEMÉLYESEN TÚLI működésmódnak. Amikor a teljes Istenség működését próbáljuk elképzelni, akkor jobb hasonlat híján gondoljunk egy hétemeletes épületre. A teljes Istenség mindvégig működésben van a hét szint mindegyikén. Vegyük sorra ezt a hét szintet: 1. A STATIKUS (NYUGVÓ) SZINT. Ezen a szinten kell kezdenünk. A statikus azt jelent, hogy nem mozgó. Az Istenség e szintjét úgy érdemes úgy elképzelnünk, mint amely van, semmint úgy, mint amely cselekszik; úgy, mint létezőt, semmint úgy, mint valamit tevőt. De ez logikus is: mielőtt kimondhatnánk, hogy az Istenség TESZ valamint, előtte ki kell mondanunk, hogy az Istenség valami LÉTEZŐ. 2. A POTENCIÁLIS (MAGVÁBANVALÓ) SZINT. Ez a második szint, mely már elkülönül az elsőtől. Mit jelent a magvábanvaló? Azt jelenti, hogy helye van valaminek. Egy tál értékét az adja, hogy üres; valamit tehetünk bele. Mielőtt az Istenség bármit is tehetett volna, léteznie kellett egyfajta ürességnek, melyet be lehetett tölteni. Ennek az ürességnek a jelenlétében az Istenség már rendelkezik valamiféle tervvel. A világegyetem (elméletileg) még nincs itt, de a részletes terve már megvan. 3. AZ ASSZOCIATÍV (TÁRSULÓ) SZINT. Ezen a harmadik szinten tárul elénk a létrejövő személyiség látványa. Az Istenség itt éri el az atyaságot. Az Istenből az Örökkévaló Fiú Egyetemes Atyja lesz. Itt már számítani lehet a Háromság megjelenésére. Az Isten többé már nincs egyedül; most már vannak társai, akikkel megtapasztalhatja a testvériséget. 4. A TEREMTŐ (ALKOTÓ) SZINT. Ezen a negyedik szinten az Istenség elkezd cselekedni. Az Istenek itt kezdik megosztani magukat más lényekkel. Elkezdenek adni önmagukból magukból adnak más személyeknek. Itt kezdenek megmutatkozni más lények előtt és lehetővé teszik, hogy a teremtmények megismerjék őket. 5. AZ EVOLÚCIÓS (FEJLŐDÉSI) SZINT. Az Istenség itt kiterjed, túlnő a központi világegyetem határain. Az Istenség ezen a szinten még társul is a teremtményekkel. 6. A LEGFELSŐBB SZINTJE. Az Istenség ezen a szinten tanulja meg, hogy miként tapasztaljon; az Istenség megszabadul attól, hogy mindig mindent előre tudjon. Az Istenség ezen a szinten tanulja meg, hogy milyen teremtménynek lenni hogy milyen kicsiként indulni és aztán növekedni. Az Istenség itt vegyíti össze azt, amit az ember az életből kihoz, azzal, amit az Isten az életből kihoz. Ezen a szinten az Istenség a téridőben munkálkodik. Itt az Istenség nem közvetlenül uralja a nagy világegyetemet, hanem inkább a színfalak mögött tevékenykedik azon dolgozik, hogy összehangolja és irányítsa a nagy világegyetem urainak tevékenységét. Ezt néha az ISTENSÉG FELSŐSÉGÉNEK nevezzük. 7. A VÉGLEGES SZINTJE. Ez a teljes Istenség tevékenységének utolsó szintje. E szintet úgy is elképzelhetjük, mintha az Istenség benyomulna a jövőbe. E szinten megy végbe az is, hogy az Istenség felülemelkedik a téridőn. Ez azt jelenti, hogy az Istenség itt mindenható, mindentudó és mindenütt-jelenvaló. Az előző (a hatodik) szinten az Istenség összehangol mindent, ami a nagy világegyetemben végbemegy. Ezen a (hetedik) szinten az Istenség ugyanezt a koordinátori feladatot látja el, csak éppen most már a teljes világmindenségre kiterjedően. Az Istenség itt már a VÉGEST MEGHALADÓ (ABSZONIT) módon cselekszik. Ez azt jelenti, hogy kimondja az 6

7 utolsó szót és mindent beindít mindent, korlátlanul. A hetedik szinten folyó eme tevékenységet az ISTENSÉG VÉGLEGESSÉGÉNEK nevezzük. ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) 3. bejegyzés Miután áttekintettük a teljes Istenség működésének hét szintjét, most vegyünk sorra három további szint értelmezést. A VÉGES SZINT. Ezúttal már inkább a teremtés szintjeit szemléljük, semmint az istenségtevékenységi szinteket. A véges szinten vannak a teremtmények olyanok, mint mi, emberek és másfajta teremtmények. A véges szinten a dolgok egymás után történnek meg, vagyis a bekövetkezésük az időben megy végbe. Az is igaz, hogy egy időben csak egy helyen lehetünk. A véges dolgok és emberek létezése talán nem mindig ér véget, de abban biztosak lehetünk, hogy kezdetük mindig van. Teremtik őket. Emlékezzünk a teljes Istenség-működés hatodik szintje kapcsán említettekre, jelesül az Istenség Felsőségére. A Felsőség Istenség-szintje éppen ezen a véges létszinten munkálkodik. AZ ABSZONIT SZINT. Talán úgy lehet a legjobban elképzelni ezt a szintet, mint a véges és az abszolút közöttit. Ezen az abszonit szinten olyan dolgok és lények vannak, amelyeknek, illetőleg akiknek nincs sem kezdetük, sem végük. Szintén itt mehetnek végbe olyan dolgok, melyeket nem korlátoz az idő vagy a tér. Az ilyen történések nem veszik semmibe az időt és a teret, hanem egyszerűen fölülemelkednek az időn és a téren meghaladják a téridőt. Az e szinten létező lényeket abszonit lényeknek nevezzük. Az abszonit lényeket nem teremtik; őket MEGLÉNYEGÍTIK. Bevezethettünk volna itt egy új kifejezést, de talán a meglényegített is megteszi. A lényeg az, hogy az abszonit lények egyszerűen csak vannak. Emlékeztetünk a teljes Istenség-működés hetedik szintjével kapcsolatban elmondottakra; ott említettük az Istenség Véglegességét. Az Véglegesség Istenség-szintjének éppen ehhez az abszonit létszinthez van köze. Bármerre járunk is a világmindenségben, ha olyasmit figyelünk meg, amelynek végbemenetele nem igényel időt, vagy ha olyasmit tapasztalunk, amely mintha egyszerre menne végbe mindenütt ha ilyesmivel találkozunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az valamilyen abszonit működés. Biztosak lehetünk abban is, hogy ez az Istenség Véglegességének műve. Az Atya a személyes síkon túl is működik. Ezen a síkon nem ad részeket magából és nem is teremt, hanem meglényegít. A meglényegít kifejezést jobb híján így lehetne értelmezni: egy meglényegített lény olyan lény, akinek a létezése valamely tervben eredendően megvolt, abból eredendően következett. Egy egyszerű példával szemléltetve: Az Egyetemes Atya nem teremti a teremtmények testvériségét. Hanem bizonyos értelemben meglényegíti. Egyszerűen amiatt, hogy ő az Atyja minden egyes teremtménynek, a testvériség eredendően benne van az összes teremtmény viszonyrendszerében. Az Isten nem teremt egyetemes testvériséget. Az egyetemes testvériség az Isten egyetemes Atyaságából lényegül meg. Az egyik nem lehet meg a másik nélkül. AZ ABSZOLÚT SZINT. Ez a harmadik és egyben utolsó létezési szint. Ez az abszoniton is túl van. Az abszonit szint meghaladja az időt; az abszolút szint egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja az időt vagyis időtlen. Az abszonit szint meghaladja a teret; az abszolút szint egyszerűen semmibe veszi a teret tér nélküli. Az abszolút szint teljes mértékben kívül esik minden olyasmin, aminek köze van kezdetekhez és végezetekhez. Például: A Paradicsom Szigetén nincs sem idő, sem tér. A Paradicsom a tér és az idő tekintetében abszolút; kívül esik a téren és megelőzi az időt. A paradicsomi Háromság (az Atya, a Fiú és a Szellem) ezen az abszolút szinten tevékenykedik. Ezt a szinten nem tudja összehangolni olyan Istenségnek a cselekedete, aki tapasztalás útján gyarapodik. Összefoglalóan és általános egyszerűsítéssel élve azt mondhatjuk, hogy amikor a Legfelsőbb vagy a Felsőség kerül szóba, akkor a véges szintekre gondolunk; amikor a Véglegest említjük, akkor az 7

8 abszonit szintre utalunk; amikor pedig a teljességről esik szó, akkor az az abszolút szintre vonatkozik. ELŐSZÓ: Istenség és Isteniség (I.) 4. bejegyzés Bármikor, amikor csak az Istenség az abszolút szinten cselekszik, akkor olyasmi történik, ami a szó legteljesebb értelmében végérvényű ezeken túl már nincs semmi. Az Istenség lehet nem-gyarapodó, örökre ugyanaz (egzisztenciális, vagy másként: lételvi) miként az Örökkévaló Fiúban. Az Istenség lehet tapasztalásban gyarapodó, változó (empirikus, vagy másként: élményelvi, tapasztalásra építő) miként a Legfelsőbb Lényben. Az Istenség állhat számos isteni teremtő csoportosulásából (asszociatív, másként: társuló) miként a Hétszeres Istenben. Az Istenség lehet teljes egyetlenség (osztatlan) miként a paradicsomi Istenség esetében látjuk. Minden, amit isteniként tudunk azonosítani (és még több is) az Istenségtől ered. Az Istenség természetből fakad, hogy mindig isteni. De lehet valami isteni úgy is, hogy mégsem Istenség. De még ha nem is Istenség, akkor is kapcsolatban fog állni az Istenséggel és mindig is egyre közelebb igyekszik kerülni az Istenséghez szellemi, elmei vagy személyes értelemben. Az ISTENISÉG az Istenség jellemző sajátossága. Az Istenség minden cselekedete isteni. Ez az isteniség biztosítja, hogy minden Istenség-cselekedet összedolgozzon, sohasem egymás ellenében működjön. Az emberi lények felfogásában az isteniség nem más, mint (eszmei) IGAZSÁG, SZÉPSÉG és JÓSÁG. Amikor a személyiség isteniséget mutat, akkor megjelenik a SZERETET, a KEGYELEM és a SEGÉDKEZÉS. De amikor az Istenség nem személyként működik (miként a Háromságban), akkor az isteniség úgy nyilvánul meg, mint IGAZSÁG(OSSÁG), HATALOM és FENNHATÓSÁG. Az isteniség lehet TÖKÉLETES és TELJES; ilyen az, amikor a paradicsomi Teremtő cselekszik. Az isteniség azonban lehet TÖKÉLETLEN is; ilyesmivel a ti teremtményi létszinteteken lehet találkozni. Az isteniség lehet VISZONYLAGOS sem nem tökéletes, sem nem tökéletlen; ez az előbb említett két szint közötti szintekre jellemző. A Havona központi világegyetem épp ilyen köztes szint; nem olyan abszolút tökéletes, mint a Paradicsom Szigete, de nem is áll olyan távol a teljességtől és tökéletességtől, mint a fejlődő felsőbb-világegyetemek. A tökéletességnek az abszolút tökéletességből (A), a viszonylagos tökéletességből (B) és a tökéletlenségből (C) alkotott, lehetséges kombinációi: 1. Abszolút tökéletesség (A) 2. Valamennyi abszolút tökéletesség és valamennyi viszonylagos tökéletesség (AB) 3. Mind a három kombinációja abszolút, viszonylagos és tökéletlen (ABC) 4. Valamennyi abszolút tökéletesség, valamennyi tökéletlenség (AC) 5. Viszonylagos tökéletesség (B) 6. Valamennyi viszonylagos tökéletesség, valamennyi tökéletlenség (BC) 7. Tökéletlenség (C) Az Isten személyesen, saját tapasztalásból nem azért nem képes megismerni a tökéletlenséget, mert valami elzárja a tökéletes és a tökéletlen dolgokat egymástól, hanem azért nem képes rá, mert lévén, hogy a tökéletlenség valaminek a hiányára vezethető vissza s az Isten a tökéletessége miatt semmilyen hiányt nem szenved, így saját tapasztalásból nincs módja megismerni a hiányosságból eredő tökéletlenséget. Nemigen létezhet kapcsolat tökéletlenség és tökéletesség között, mert tényleges kapcsolat valamik között lehet (a tökéletlenség nem valami, hanem valaminek a hiánya). Valódi kapcsolat tehát a TÖKÉLETES és a TÖKÉLETESEDŐ 8

9 között lehet, s ennek a kapcsolatnak a hozadéka az, ami TÖKÉLETESSÉ LETT. A tökéletlenségek a téridőben nyilvánulnak meg, s úgy is felfoghatók, mint a téridőben megfigyelhető állóképek a végtelen filmjének örökké forgó tekercsén. ELŐSZÓ: Isten (II.) 5. bejegyzés Ha komolyan elgondolkodunk a világegyetemről, akkor egyből felmerül az, hogy a világegyetemet valaki beindította. Aztán pedig rögtön felmerül bennünk az is, hogy senki sem hozhatta létre azt, aki a világegyetemet beindította. Az a valaki, akik mindent beindított, nem más, mint az ELSŐ OK, vagyis az Isten. Az Isten az EGYETEMES ATYA. Az ő cselekedeteinek nincs korlátja, a tetteit a végtelenségben viszi véghez. De miként cselekszik korlátok között? Miként cselekszik személyként, miként cselekszik a végtelent el nem érő módon, és miként cselekszik a viszonylagos és nem abszolút istenisége kinyilvánítása során? Innen közelítve három cselekvési szintjét említhetjük meg: 1. A SZEMÉLYEST EL NEM ÉRŐ SZINT (ELŐ-SZEMÉLYES). Önmaga egy részének leválasztásával az Isten létrehoz egy Gondolatigazítót. Az IGAZÍTÓ nem személy és az Isten nem atyja az ilyen Igazítónak. Személy csak más személyek atyja lehet. Az Isten a forrása az Igazítónak, de nem atyja. Ez jól példázza azt, hogy az Isten miként cselekszik a személyest el nem érő módon. 2. SZEMÉLYES SZINT. Az Isten minden személy atyja. Ez igaz mind a teremtett lényekre (mint pl. az angyalok) és a nemzett lényekre (mint pl. az emberek). Amikor az Isten valamely személlyel összefüggésben cselekszik, akkor ezen a második szinten munkálkodik. Az Istennek az ember iránti szeretet-megnyilvánulása ezen a szinten megy végbe. 3. A SZEMÉLYEST MEGHALADÓ SZINT. Az Isten ezen a szinten teremt kapcsolatot azokkal a lényekkel, akik többek, mint végesek. Az ilyen abszonit lények többek a személyeknél. Az Isten olyan kifejezés, melyet csak akkor használunk, amikor Istenség-személyre utalunk valamilyen értelemben. Az Istenségnek számos személyes cselekvési szintje van. Az Isten kifejezést minden egyes ilyen szint vonatkozásában eltérően kell értelmezni. További fogalompontosítást igényelnek az említett szinteken belüli használat esetei. Az Isten kifejezéssel nem csak az Egyetemes Atyára utalunk, hanem az összehangolásban szerephez jutó és mellérendelt (nem alárendelt) Istenség-személyekre is. Pl. az Isten szót használhatjuk a paradicsomi Teremtő Fiak a helyi világegyetemi atyák megjelölésére is. Az ISTEN kifejezés szűkebb tartalmú az ISTENSÉG kifejezésnél. Az Isten mindig személyt jelent. Az Istenség utalhat személyre, de utalhat másra is. ELŐSZÓ: Isten (II.) 6. bejegyzés Az ISTEN kifejezést az alábbiakban felsorolt értelemben használjuk: 1. AZ ATYA ISTEN Teremtő, Szabályozó és Megtartó. Az Egyetemes Atya, az Istenség Első Személye. 2. A FIÚ ISTEN Mellérendelt Teremtő, Szellem Szabályozó és Szellemi Igazgató. Az Örökkévaló Fiú, az Istenség Második Személye. 3. A SZELLEM ISTEN Együttes Cselekvő, Egyetemes Egységbe-rendező és Elme Adományozó. A Végtelen Szellem, az Istenség Harmadik Személye. 9

10 4. A LEGFELSŐBB ISTEN. Ez a véges Isten. Van kezdete, és folyamatosan növekszik a téridőben. A Legfelsőbb Isten egybegyűjti a teremtők és a teremtmények minden tapasztalását a téridőben. Ő vegyíti össze és egyesíti ezt a tapasztalást. Ő fűzi össze mindezt a tapasztalást. Ő istenségszerű, ugyanakkor teremtményszerű is, evolúciós és gyarapodó. Mindezeknek a dolgoknak az összevonása a Legfelsőbb Lény személyes teljesítménye. A Legfelsőbb Isten a végtelen Istenség cselekedeteinek következménye. (A Legfelsőbb Isten, mint személy már a hét felsőbb-világegyetem megteremtése előtt létezett a Havonában, de csak szellemi szinteken működött.) 5. A HÉTSZERES ISTEN. Ahol Istenség-személy működését észleljük a téridőben, ott a Hétszeres Istent találjuk. Ez pedig az Atyának, a Fiúnak és a Szellemnek a teremtő társaikkal együtt történő munkálkodása a nagy világegyetemben. Ezek az együttes tevékenységek mind a Legfelsőbb Lénnyé állnak össze. A Legfelsőbb Lény személyesen alakítja ki a saját hatalmát a Hétszeres Isten e cselekedeteiből. Ez a gyarapodó Legfelsőbb Lény válik az Istenség első teljes kinyilatkoztatásává a téridőben. A Hétszeres Isten a nagy világegyetemben tevékenykedik. A nagy világegyetemben két, egymással kapcsolatban lévő személyiség-mozgás figyelhető meg. A Paradicsomból kifelé irányul a tökéletes személyek alászálló kiáradása. A Paradicsom felé pedig a felemelkedő teremtmények áradata tart. Az emberek Jézus alászállásában találkozhatnak a Hétszeres Istennel. Amikor Jézus azt mondta, hogy Aki látott engem, az látta az Atyát., akkor Istenként és Isten nevében beszélt, s ez a legtöbb, amit az ember a Hétszeres Istenről megérthet. A Hétszeres Isten nem más, mint a téridőben mindenütt jelen lévő Isten; a tökéletlen, evolúciós területeken cselekvő Isten. 6. A VÉGLEGES ISTEN. A Legfelsőbb Lény kifejlődik; a Végleges meglényegül. A Végleges Isten a téridővel összefüggésben, de azon kívül munkálkodik. A felsőbb időben és a meghaladott térben tevékenykedik. A Legfelsőbb nem más, mint az Istenség-egység első megnyilatkozása a téridőben; a Végleges pedig a második. Ennek megértéséhez nagy léptékben kell gondolkoznunk. A Végleges Isten kiteljesedett növekedéséhez előbb szükség van legalább a világmindenség növekedésének kiteljesedésére. Ez minden végesnek és minden abszonitnak a kiteljesedését jelenti. 7. AZ ABSZOLÚT ISTEN. Az abszonit lények személyesen túli lények; ők a Végleges Istennel vannak kapcsolatban. De ezeknek az abszonit lényeknek a személyesen-túlin is túl kell jutniuk ahhoz, hogy hasonló kapcsolatba kerülhessenek az Abszolút Istennel. Erre utalunk a meghaladott személyesen-túli értékek kifejezéssel. A Legfelsőbb az egyesülő Istenségkifejeződés és Istenség-kiterjedés első szintjét képviseli; a Végleges a második ilyen szint; az Abszolút Isten képviseli a harmadik és végső szintet. Az Abszolút Isten megtapasztalható lenne, de jelenleg nincs jelen ilyen értelemben. Viszont létezik úgy, mint (nem megtapasztalható) Istenségi Abszolút. Ez a harmadik szint (vagyis az Abszolút Isten szintje) jelenti az út végét, már ami az Istenség növekedését és kiterjedését illeti. Már nincs semmi más, ami megszemélyesülhetne. Nem maradt már több isteniség sem. Az Isten immár teljes mértékben kinyilatkoztatta magát. E szinten túl már magán az Istenségen jutunk túl. E szinten túl valami olyasmivel találkozunk, ami kívül esik az Istenségen; itt szembesülünk a Korlátlan Abszolúttal. ELŐSZÓ: Az Első Forrás és Középpont (III.) 7. bejegyzés Ha figyelembe veszünk mindent, ami létezik (létezett vagy létezni fog), akkor ezek végső soron hétféle valósággá, a hét egyenlő Abszolúttá adódnak össze: 1. AZ ELSŐ FORRÁS ÉS KÖZÉPPONT 2. A MÁSODIK FORRÁS ÉS KÖZÉPPONT 3. A HARMADIK FORRÁS ÉS KÖZÉPPONT 10

11 4. A PARADICSOM SZIGETE 5. AZ ISTENSÉGI ABSZOLÚT 6. AZ EGYETEMES ABSZOLÚT 7. A KORLÁTLAN ABSZOLÚT Isten, mint az Első Forrás és Középpont valóban első. Ez alól egész egyszerűen nincs kivétel. Az Első Forrás és Középpont végtelen és örökkévaló is. Őt csak az ő saját, szabad akarata korlátozhatja valamiképpen. Isten, az Egyetemes Atya az Első Forrás és Középpont személye. Mint ilyen, személyes viszonyban van minden mellérendelt és alárendelt forrással és középponttal. Végtelen felügyeletet is gyakorol felettük. De nem is biztos, hogy élnie kell ezzel a felügyeleti hatáskörével. Miért is kellene? Ezek a társ források és középpontok makulátlan tökéletességgel dolgoznak. De a végső felügyelet azért változatlanul megvan, még ha soha nem is válik szükségessé a beavatkozás. Az Első Forrás és Középpont tényleg elsődleges mindenütt. Mindegy, hogy milyen területről van szó: az istenségi cselekvés területén belül vagy e területen kívül; a személyes vagy a személytelen tevékenységek területén; a már létező dolgokkal vagy a még nem létező dolgokkal kapcsolatos tevékenység területén; a lenti véges síkon vagy a fenti végtelen szinten való tevékenységről. Mindennek, egész egyszerűen mindennek a létezése közvetve vagy közvetlenül az Első Forrástól és Középponttól függ. Az Első Forrás és Középpont a világegyetemmel különféle módokon áll kapcsolatban: 1. A FIZIKAI VILÁGEGYETEM. Az anyagi teremtésösszességet összetartó gravitáció a Paradicsom Szigetének alsó felszínében fut össze. Ez a világegyetemek mindenségének gravitációs középpontja. Emiatt az Atya személye sohasem lép kapcsolatba ezzel a gravitációs központtal. De a gravitációs középpont ott van a Paradicsom alsó vagy anyagi oldalán. Az Atya pedig a Paradicsom felső vagy szellemi oldalán lakozik. 2. AZ ÉRTELMI VILÁGEGYETEM. A világegyetemek elmeerői (végül) a Végtelen Szellemben találkoznak. De vannak másodlagos elmeközpontok is. A felsőbb-világegyetemekben működő elmefajta (a kozmikus elme) központja a Hét Tökéletes Szellem. 3. A SZELLEMI VILÁGEGYETEM. Minden világegyetemi szellemerő az Örökkévaló Fiú személyében találkozik. 4. CSELEKVÉSI KÉPESSÉG. Az Istenség részéről az Istenségi Abszolút gondoskodik korlátlan térről vagy lehetőségekről minden jövőbeli tevékenységhez. 5. VÉGTELENSÉGI VÁLASZ. A végtelenség korlátlanul képes reagálni az Istenség cselekedetére. Ez a korlátlan válaszadó képesség a Korlátlan Abszolútban van meg. 6. EGYESÍTETT CSELEKVÉS ÉS VÁLASZ. Az Egyetemes Abszolút tökéletes egyensúlyt teremt a másik két Abszolút között és tökéletesen összehangolja őket. Az Istenségi Abszolút a Korlátozott Abszolút; korlátozott olyan értelemben, hogy elkülönült a másik Abszolúttól, a Korlátlan Abszolúttól. 7. A SZEMÉLYISÉG VILÁGEGYETEM. Minden személy (erkölcsi lény) közvetlen kapcsolatban van az Egyetemes Atya személyével. Összefoglalva, az Első Forrás és Középpont viszonya a világegyetemhez: ANYAG, ENERGIA: a Paradicsom Szigete; ELME: a Végtelen Szellem; SZELLEM: az Örökkévaló Fiú; CSELEKEDET: az Istenségi Abszolút; VÁLASZ: a Korlátlan Abszolút; ÖSSZEHANGOLÁS ÉS EGYESÍTÉS: az Egyetemes Abszolút; SZEMÉLYISÉG: az Egyetemes Atya. 11

12 ELŐSZÓ: Az Első Forrás és Középpont (III.) 8. bejegyzés A VALÓSÁGOT még az emberinél jóval magasabb szinten lévő véges lények sem értik teljesen. Amit a valóságnak tartunk, az messze nem a teljes történet. Még ha elgondolkodunk is az Istenségen, felfogni akkor sem vagyunk képesek. Az Istenségből legfeljebb a Legfelsőbb Lényt érthetjük meg valaha is. De a Legfelsőbb Lényen túl is rengeteg minden van még. A Legfelsőbb Lény előtt már létezett dolgok örök valóságok és a végest meghaladó valóságok. A téridőn kívüli dolgokról nehéz úgy szólni, hogy a téridőbeli nyelvet kell igénybe venni a bemutatáshoz. Emiatt a szerzők kénytelenek úgy beszámolni az örökkévalósági történésekről, mintha az időben zajlottak volna. Az ember valahogy így tudja elképzelni a dolgok valódi eredetének módját: A VAGYOK-ot úgymond elzárta a végtelenség. Nem tudott parancsolni, mert nem volt aki a parancsoknak engedelmeskedjen. Ezért aztán részben eltávolodik a végtelenségtől. Ezzel megváltozik a kép. Most már két végtelenségrészünk van. Van az a rész, amely felé elmozdul és van az a rész, amelytől távolodik. Azt a részt, amely felé elmozdult, meg is változtatta; megváltoztatta azzal, hogy elmozdult felé; az a végtelenségnek a Korlátozott Abszolút része. Ez az a végtelenségrész, amely parancsol. Azt a részt viszont, amelybe nem nyomult be, nem változtatta meg; ez a végtelenségnek a Korlátlan Abszolút része; ez a parancsoknak engedelmeskedő. A Korlátozott Abszolút (ezen a ponton) teljes Istenség, a parancsosztó. A Korlátlan Abszolút teljes nem- Istenség, a parancsoknak engedelmeskedő. A végtelenség ilyeténképpen való két részre osztása feszültséget kelt. Ezt a feszültséget az Egyetemes Abszolút (a harmadik Abszolút) megjelenése oldja. Az Egyetemes Abszolút folyamatosan igyekszik kiegyenlíteni a két végtelenségrész ama rész, amely felé a VAGYOK elmozdult és ama rész, amelytől a VAGYOK eltávolodott közötti feszültséget. Azonban a VAGYOK nem állt meg itt. Eddig ő az Abszolút Személy. Most azonban elválasztja magát az Abszolút Személyiségtől; így lesz belőle az Abszolút Személyiség Atyja. Az Abszolút Személyből ennek megfelelően az Egyetemes Atya Örökkévaló Fia lesz. Mialatt mindez zajlott, az Atya kiépítette az abszolút gépezetet a Paradicsom Szigetét. Most már van az Atya és van a Fiú, s ők a Paradicsom Szigetén lakoznak. A terep elő van készítve a teremtéshez. Az Atya-Fiú első teremtő cselekedete úgy személyesül meg, mint a Végtelen Szellem és úgy materializálódik, mint a Havona központi világegyetem. Ezzel az Atya teljesen megszabadult a végtelenség jelentette korlátoktól. Nem csak a teljes végtelenségtől szabadult meg, hanem a teljes Istenségtől is. A Fiú és a Szellem vele együtt tölti ki a teljes Istenség egészét. Amikor az Atya csatlakozik a Fiúhoz és a Szellemhez a paradicsomi Háromságban, akkor a Háromságként kitöltik az Istenség egészét. Miután ezzel végzett, az Atya hozzáfogott az Istenség kibővítéséhez. Beindította a növekedést, a fejlődést és a tapasztalást annak érdekében, hogy további Istenség jelenhessen meg a Legfelsőbb (Istenség), a Végleges (Istenség) és az Abszolút Istenség. A VAGYOK fogalmának bevezetésére azért van szükségünk, mert nem tudunk az időn, a téren vagy a véges valóságokon kívüli keretekben gondolkodni. Nem érthetjük az örökkévalóságot. Nem tudunk elképzelni olyat, amelynek nincs se kezdete, se vége. Számunkra, emberi lények számára mindennek van kezdete. Vagyis mindennek, kivéve az EGYETLEN OKOZATLANnak az összes többi ok eredeti okának. Ezért vezetik be a szerzők a VAGYOK-nak ezt a fogalmát. Arra az időre utalnak ezzel, amikor a VAGYOK teljesen egyedül volt. A történetet innen kell továbbmesélniük: Az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem éppoly örök, mint az Egyetemes Atya; nem jobban és nem is kevésbé. Másként fogalmazva, sosem volt olyan, amikor a VAGYOK ne lett volna a Fiú atyja, s vele a Szellem Atyja. A VÉGTELEN. Ez a fogalom valós tartalommal bír; ez nem a mi korlátozott felfogóképességünknek tett engedmény. Akkor alkalmazzák a szerzők, ha az Első Forrás és Középpont korlátlan elsőségére akarnak utalni. A VAGYOK fogalma valami olyasmi, melyre 12

13 azért van szükség, hogy megválaszolhassuk azt a kérdést, hogy Hogyan kezdődtek a dolgok legelőször? Ez nem tényszerű fogalom. Azonban a Végtelen kifejezés már tényleg jelent valamit. Az Egyetemes Atya valóban rendelkezik szabad akarattal és az ő szakad akarata számára egyszerűen nincsenek korlátok. Ha így gondolunk rá, akkor néha azt a kifejezést használjuk, hogy az Atya-Végtelen. A szerzők is gondban vannak az Atya-Végtelen kifejezés teljes jelentéstartalmának értelmezésekor. Egyikük sem rendelkezik megfelelő képességű elmével ahhoz, hogy felfoghassa az Atya-Végtelen tényleges jelentését. És persze a végtelent el nem érő szinteken az Egyetemes Atya nem jelenik meg úgy, mint a Végtelen. A szerzők szerint csak két olyan lény van, aki valóban úgy ismeri az Atyát mint végtelenséget. Mindenki más számára ennek az értelmezésnek az elfogadásához HITRE van szükség. ELŐSZÓ: A világegyetemi valóság (IV.) 9. bejegyzés Ha a mai világegyetemet vizsgáljuk, különféle valóságokat láthatunk; nem ugyanolyan minden. A valóság azért veszi kezdetét, mert az Egyetemes Atya úgy döntött, hogy beindítja. Felsőbb nézőpontból tulajdonképpen három főbb valóságfajta van: 1. ISTENIVÉ NEM TETT VALÓSÁG. Általában véve ez a teremtés materiális (anyagi) oldala. Ez a teremtésnek az a része, amely nem személyes. A valóságnak ez a fajtája olyasmire is utal, amelyet még csak nem is lehetett személyessé tenni. Végeredményben ez a fajta valóság a Korlátlan Abszolút jelenlétéig terjed addig a végtelenségrészig, amelytől a VAGYOK eltávolodott. 2. ISTENIVÉ TETT VALÓSÁG. Nagyjában és egészében ez a teremtés személyes oldala. Ennek van köze a személyekhez, a skála alján lévőktől a tetején lévőkig, a legalacsonyabb rendű végestől a legmagasabb rendű végtelenig. Ha valami megszemélyesülhet, az ebbe az általános kategóriába tartozik. Azonban az istenivé tett valóság több is, mint személyiség. (Utalunk arra, hogy az abszonit lények többek, mint személyek.) Az istenivé tett valóság az Istenségi Abszolút jelenlétében végződik abban a végtelenségrészben, amelybe a VAGYOK benyomult. 3. KÖLCSÖNÖSEN ÖSSZEKAPCSOLÓDOTT VALÓSÁG. A valóságot vagy istenivé tettnek vagy istenivé nem tettnek feltételezzük. De az Istenség szintjét el nem érő lények számára van egy határterület is. Itt az istenivé tett és az istenivé nem tett valóság összekeveredik, elvegyül egymással. Úgy tűnik, mintha ez a kölcsönösen összekapcsolódott valóság az Egyetemes Abszolút területe volna vagyis a harmadik Abszolúté, aki a másik kettő közötti feszültség kiegyenlítése érdekében jelent meg. Ez az eredeti valóság elsődleges fogalma: Az Atya indítja be és működteti, mint egy vállalkozást. Az alapvető és eredeti valóság-elkülönülés az istenivé tett valóság és az istenivé nem tett valóság között az Istenségi Abszolút és a Korlátlan Abszolút között jön létre. Az eredeti kapcsolat pedig nem más, mint az e két Abszolút közötti feszültség. Az Atya által okozott eme feszültséget teljes mértékben oldja az Egyetemes Abszolút (a harmadik Abszolút). Így jött létre az Egyetemes Abszolút, ennek a feszültségnek az oldása révén. Az idő és a tér szempontjából a valóság tovább osztályozható úgy, mint: 1. TÉNYLEGES és POTENCIÁLIS. Némely dolog már most is megvan; mások még nincsenek. Pl. az Örökkévaló Fiú szellemi lényként teljes és végleges. De a halandó ember aligha szellemi lény jelenleg; az ember potenciális szellemi lény. 2. ABSZOLÚT és ABSZOLÚTAT EL NEM ÉRŐ. Bármi, ami abszolút, az az örökkévalóságtól fogva létezik; mindig is volt; semmi köze sincs az időhöz. Az abszolútat el nem érő valóságok kétfélék: Először is vannak az abszonit valóságok. Az abszonit valóságok az idővel is és az örökkévalósággal is kapcsolatban vannak; egy köztes területet foglalnak el. Aztán pedig vannak a véges valóságok. A véges valóságok a térben léteznek és van időbeli kezdetük. 13

14 3. EGZISZTENCIÁLIS (lételvi) és EMPIRIKUS (élményelvi). Lételvi az, aki a dolgok megtapasztalása előtt is tud; aki pedig tapasztalás révén gyarapodik, az élményelvi. A paradicsomi Háromságok természetük szerint lételviek. A Legfelsőbb és a Végleges a természete szerint élményelvi. 4. SZEMÉLYES és SZEMÉLYTELEN. Az Istenség kiterjedése, a személyiség kifejeződése és a világegyetemek evolúciója mindezek a dolgok örökké az Atya által létrehozott csatornákban folynak. Két fő csatorna van, a személyes és a személytelen. Ezeket az Atya alkotta meg, amikor megteremtette a Paradicsomot az Örökkévaló Fiú mellett. A Paradicsom a személytelen minta; ez indítja meg az áramlást a személytelen csatornában. A Fiú a mintaszemélyiség; ő indítja meg azt áramlást a személyes csatornában. ELŐSZÓ: A világegyetemi valóság (IV.) 10. bejegyzés PARADICSOM(I). E kifejezés a szófaja szerint lehet melléknév vagy főnév. Utalhatunk vele a paradicsomi erőkre és energiákra. Beszélhetünk a paradicsomi gravitációs központról. Említhetjük a paradicsomi Istenségeket. Szólhatunk a paradicsomi isteniségről, a paradicsomi személyiségről vagy a paradicsomi szellemi, elmei vagy anyagi energiáról. Minden a Paradicsomnál kezdődött, de nem mindent a Paradicsom (a központi Sziget) indított be. A PARADICSOM SZIGETE. Most pedig főnévként határozzuk meg a Paradicsomot. Ez a központi Sziget személyesen az Atya által megalkotott gépezet. Ugyanolyan okból építette ezt a gépet, mint amiért bárki gépet épít. Azért építette, hogy ez lássa el az anyagi világegyetemek felügyeletének gépies feladatát. Lévén, hogy az Atya abszolút, ezért az ő gépe is abszolút. Ez a központja a világegyetemek gravitációs felügyeleti rendszerének. A Paradicsom nem mozog. Ez az egyetlen állandó helyzetű dolog a világegyetemek mindenségében. A Paradicsom Szigetének van valamiféle világegyetemi helyzete; fizikailag is elérhetjük, ha a megfelelő irányba haladunk megfelelő szállítóeszközzel. De a Paradicsom Szigete nem a térben van; a tér még a Paradicsom elérése előtt eléri a saját belső határát. A Paradicsomot körbeveszi valami, de ez a valami nem tér. A materiális világegyetemek összes anyaga és energiája a Paradicsomból származik. Ez igaz az összes múltbeli és az összes jövőbeli világegyetemre is. E központi Fénysziget az Istenség cselekedetei által jött létre. A Paradicsom azonban nem Istenség. A materiális teremtések sem részei az Istenségnek, hanem az Istenség működésének következményei. A Paradicsom nem teremtő; egyáltalán nem teremt semmit. De nincs semmi hozzáfogható, ha a világegyetemekbe tartó számtalan dolog feletti felügyelet gyakorlásáról van szó. Bizonyos mértékben arra reagál, ami a világegyetemekben zajlik. De közel sem annyira, mint amennyire felügyelet gyakorol afölött, ami világegyetemekben zajlik. Bárhová is tekintünk, a Paradicsom mindenkinek befolyásolja a cselekedeteit, akinek bármi köze van térerőhöz, energiához és erőtérhez (hatalomhoz). Az összes világegyetemben semmi sincs, ami a Paradicsomhoz lenne fogható. A Paradicsom nem képvisel semmit és semmi sem képviseli a Paradicsomot. Semmi máshoz nem hasonlítható. A Paradicsom csak Paradicsom. ELŐSZÓ: A személyiségi valóságok (V.) 11. bejegyzés Térjünk vissza az istenivé tett valósághoz. (Az istenivé tett valóság a végtelenségnek az a része, amelybe a VAGYOK benyomult.) Az istenivé tett valóság tovább bontható számos alcsoportra bontható. A személyiségi valóságok alkotják az egyik ilyen alcsoportot. Az ember úgy képzeli el a személyiség-valóságot, mint amely istenimádatot és bölcsességet mutatni képes elménél kezdődik. Ez az emberi és a közteslényi elmefajta. Innen felfelé haladva a morontia és a szellemi növekedési 14

15 szinteken eljuthatunk a végső személyiségranghoz. Ez az útja az emberi lények és a közteslények, valamint a velük rokon teremtmények növekedésének. Van azonban sok más személyiségfajta is, melyek nem ezen a módon gyarapodnak. A valóság korlátok nélkül kiterjeszthető. A személyek változatossága végtelen lehet. Mind a valóság, mind a személyiség kapcsolatba kerülhet az Istenséggel. Mindkettő örökre állandósulhat. A nem személyes valóságban végbemenő változásoknak korlátja van. De a személyiség fejlődésének és gyarapodásának a mi tudomásunk szerint nincsenek korlátai. Amint a személyek valóban felnőnek és magasabb szintű gyakorlati tapasztalatokra tesznek szert, egyre inkább lehetővé válik számukra a másokkal való társulás. Bizonyos korlátok között képesek lesznek még valami új dolgot és valamilyen új lényt teremteni is. Még az Isten és az ember az isteni természet és az emberi természet is képes együtt élni egyazon személyben. Erre Krisztus Mihály a bizonyíték, mert ő még most is az Ember Fia és egyúttal az Isten Fia. A végtelenség szintje alatt bármely két személy kialakíthat társulásra való képességet. Még arra is képessé válhatnak, hogy együtt teremtsenek. Ez még a személyes szinten is túlmutató dolog. Ez vonatkozik az elő-személyes és személyesen túli lényekre is. Az elő-személyes, a személyes és a személyesen túli mind kapcsolódik egymáshoz. Három dolog kapcsolja őket össze: Először is az, hogy előbb-utóbb képesek együtt munkálkodni. Másodszor az, hogy mindannyian képesek fejlődni és növekedni. Végül pedig az, hogy rendelkeznek azzal a képességgel, hogy egymás társai legyenek a teremtésben. Viszont éles határvonal húzódik e háromféle kapcsolat és aközött, ami személytelen. Ami személytelen, az soha nem válik személyessé növekedés révén. Személyiség soha nem önkéntelen módon jelenik meg. A személyiség mindig a paradicsomi Atya ajándéka. A személyiség az energián felül adatik a dolgokhoz; a személyiség olyasmi, ami hozzáadódik az élő energiarendszerhez. A nem élő energiamintáknak lehet önazonosságuk, de sohasem lehet személyiségük. A személyiség lényege az Egyetemes Atya titka. Ő adja, és ő ismeri annak végső rendeltetését is. Az Örökkévaló Fiú az abszolút személyiség. Az Örökkévaló Fiú ismeri a szellemenergiák titkait és mindent tud arról, hogy miként válnak a morontia szellemekből tökéletessé lett szellemek. Az Együttes Cselekvő a szellem-elme személyiség. Ő a forrása az értelemnek, az észnek és az egyetemes elmének. A Paradicsom Szigete viszont sem nem személyes, sem nem szellemi. A Paradicsom Szigete az egyetemes test lényegét alkotja. Innen származik minden fizikai anyag. Egyúttal ez a tökéletes minta is, amelyről az anyagi teremtésrészek felépítéséhez a mintát vették. ELŐSZÓ: A személyiségi valóságok (V.) 12. bejegyzés Az egyetemes valóság négy vetületét úgy jellemezhetjük mint anyag, elme, szellem és személyiség. Az emberi lények a következőképpen ismerik mindezeket: 1. TEST. Az ember anyagi vagy fizikai szervezete. Az állati természetű és állati eredetű, élő elektrokémiai mechanizmus. 2. ELME. Az élő test azon része, amely gondolkodik, észlel és érez. Ide tartoznak a tudatos és a nem tudatos elmeszintek egyaránt. Ez jelenti azt az értelmet és azokat az érzelmeket, amelyek az istenimádaton és a bölcsességen keresztül a szellemi szintig is elérnek. 3. SZELLEM. Ez az ember elméjében lakozó isteni szellem. Ennek az isteni szellemnek a neve Gondolatigazító. Ez a szellem halhatatlan. Nem személy, hanem elő-személyes valóság. Megvan a lehetősége arra, hogy az ember személyiségének részévé váljon, ha az adott emberi lény a továbbélést választja. 4. LÉLEK. Az ember lelke tapasztalás útján kifejlődő valóság. Amikor egy emberi lény a mennyei Atya akaratának megcselekedését választja, akkor a benne (az emberben) lakozó szellem valami új dolog atyjává lesz. Ennek az új valóságnak az anyja pedig az emberi elme. Ez az új valóság az 15

16 emberben lakozó szellemnek és az emberi elmének a gyermeke. A lélek nem anyagi és nem is szellemi. Inkább a kettő közötti morontiai. Ez a kifejlődő lélek. Rendeltetése a halhatatlanná válás. Képes túlélni a halandói halált és megkezdeni a hosszan tartó felemelkedést a Paradicsomig. 5. SZEMÉLYISÉG. Az emberi lény személyisége nem test, nem elme és nem is szellem; nem is a lélek. A személyiség nem változik; a teremtményi tapasztalásban minden más változik. A személyiség egyesít mindent, ami a teremtményt alkotja. A személyiség különleges dolog; a személyiséget az Egyetemes Atya adományozza; ő adja hozzá az anyag, az elme és a szellem élő és egymással társított energiáihoz. A személyiség a morontia lélek továbbélésével válik túlélővé. 6. MORONTIA. Anyag és szellem között nagy szakadék tátong. Ebben a köztes térben sokféle dolog van. Ezeket a köztes valóságokat morontiának nevezzük. Ezzel bármilyen morontia valóság jelölhető személyes vagy személytelen, élő vagy nem élő. A morontia láncfonala szellemi, vetülékfonala fizikai. A morontia értelmének szemléltetéséhez használt textilipari példa igen szemléletes. A szövet két egymásra merőleges fonalrendszerből épül fel, a hosszanti láncfonalakból és a keresztirányú vetülékfonalakból. Ennek a két fonalrendszernek a fonalai szabályos rendszer szerint alul-felül keresztezik egymást. A szövet jellegzetes mintáját egyébként azok a kereszteződési pontok adják, ahol a láncfonal van felül. A kinyilatkoztatók talán éppen ezért, vagyis a szellemi összetevő fontosságának kiemelése céljából hasonlították a szövet láncfonalához (és nem a vetülékfonalához). A potenciálisan halhatatlan ember esetében a Gondolatigazító ebbe a morontia szövetbe szövi a maradandó értékek és isteni jelentéstartalmak szellemmintáját. ELŐSZÓ: Energia és minta (VI.) 13. bejegyzés Van egy kör, az úgynevezett SZEMÉLYISÉGKÖR, mely átjárja az összes világegyetemet, és amelynek középpontja az Atya. Minden személyiség ezen a körön van. Ez a módja annak, hogy egy lényről megmondhassunk, hogy van-e személyisége. Ha az adott lény benne van az Atya személyiségkörében, akkor annak a lénynek van személyisége. Ha nincs benne ebben a körben, akkor nem rendelkezik olyan személyiséggel, amely az Atyától ered. Ehhez hasonlóan léteznek egyéb körök, melyek a szellem, az elme és az anyag azonosításához felhasználhatók. Ha valami válaszol az Örökkévaló Fiú szellemkörére, akkor már tudjuk is, hogy az a dolog szellemtermészetű. Ha valami válaszol a Végtelen Szellem elmekörére, akkor tudhatjuk, hogy az adott dolog valójában elme. Ha pedig valami a gravitációra válaszol, akkor tudhatjuk, hogy anyaglényegű dologról van szó. Az összes gravitációs kör a Paradicsom Szigetének alsó felén lévő nagy gravitációs központba csatlakozik. Ha bármi is válaszol bármiféle anyagi gravitációra, akkor tudható, hogy az a valami egykor a Paradicsom Szigetéből indult ki. Ez lehet anyag vagy valamiféle anyagi energia. ENERGIA. Az energia alatt több mindent értünk mint pusztán anyagi energiát. Beszélhetünk szellemi energiáról, elmeenergiáról és anyagi energiáról is. Az erő fogalmát is ily módon használjuk: van szellemi erő, elmei erő és van kozmikus (anyagi) (tér)erő is. Az erőtér (hatalom) kifejezésnek kétféle értelmezését használjuk: Az anyagi energia különböző átalakulási szakaszokon megy át. A kezdeti energiaformákat nemigen képesek érzékelni az emberek által kifejlesztett eszközök. Erre a kezdeti állapotú energiafajtára az emberi lények által ismert gravitáció sem hat. A későbbi szakaszokban azonban ez a kezdeti energiaforma eljut oda, hogy már érzékeny lesz a gravitációra (az általunk, emberek által ismert gravitációra). Amint tehát az energia eljut ebbe az állapotába, már erőtérnek nevezzük. Ez az elektronszerveződési szakasz; itt kezdenek létrejönni az atomi rendszerek. De még másféle értelemben is használjuk ezt a kifejezést. A főhatalom megjelölésére is használjuk úgy, mint független (önálló) hatalom. Sajátos jelentéstartalmat kell társítanunk ehhez a három kifejezéshez (tér)erő, energia és erőtér (hatalom). Az emberi szókincs egyszerűen nem elégséges e jelentéstartalmak kifejezésére. Ezért némely bevett 16