A BENNÜNK LAKOZÓ SZELLEMRŐL KÖZÉRTHETŐEN

Átírás

1 A BENNÜNK LAKOZÓ SZELLEMRŐL KÖZÉRTHETŐEN Tartalomjegyzék: A Gondolatigazítók eredete és természete A Gondolatigazítók küldetése és segédkezése Az Igazítók viszonya a világegyetemi teremtményekhez Az Igazítók viszonya a halandó egyénekhez Az Igazító és a lélek A személyiség továbbélése A Gondolatigazítók eredete és természete (107.) Noha az Egyetemes Atya a Paradicsomon lakozik, egyúttal jelen van a tér világain élő számtalan gyermekének elméjében is. Az Isten egy része, mely a halandókban lakozik, vagyis a Gondolatigazító, szüntelen vágyakozást kelt az istenszerűvé válás és a Paradicsom elérése iránt. Az Igazító olyan csalhatatlan iránytű, mely tévedhetetlenül mutatja az utat az emberi lényeknek a Paradicsom felé. Egy Gondolatigazító a következő három féle beteljesülés egyikét éri el: személyiségre tesz szert azáltal, hogy eggyé kapcsolódik egy halandóval; az Egyetemes Atya döntése szerint megszemélyesül; vagy megszabadul minden ismert kötelezettségétől. Valamely személy és az Igazító eggyé kapcsolódásának eredményeként az Igazító személyiséget kap, az emberi lény pedig örök életet nyer. A Gondolatigazítók az eredeti Istenség lényegét alkotják. Ők az Isten jelenlétének szilánkjai és közvetlenül az Egyetemes Atyától jönnek. Az Igazítók Istentől valók és Istenhez hasonlók; az ő fenséges szeretetét és szellemi segédkezését mutatják. A Gondolatigazítóknak van elméjük; képesek tervezni, munkálkodni és szeretni. Az ő bátorságuk és bölcsességük azt sugallja, hogy rendkívül sokrétű és alapos felkészítésben részesültek. Az Igazítók igazán szeretnek bennünket; arra vágynak, hogy elérjük az isteniséget s elérkezzék az idő, amikor megszabadulhatnak az anyagi testünk jelentette kötöttségektől. A Gondolatigazítók tiszta szellemek, minden bizonnyal abszolút szellemek. Az Igazítóknak nincs szükségük energiabevitelre, mert ők maguk az isteni energia. Képesek igénybe venni az anyagi-gravitációs köröket, de rájuk nem hat úgy, mint ránk; ők a gravitáció elődjének töredékes részei. A Gondolatigazítók nem személyiségek ők az isteni jelenlét. Az Igazítók önként vállalkoznak arra, hogy emberekbe költözzenek. Képesek a körülményekhez alkalmazkodni és igazodni, és az emberi döntésekkel összhangban cselekednek. Az Igazítóknak van saját akaratuk, de mivel elő-személyesek, ezért alá vannak rendelve az emberi alanyuk halandói akaratának. Szerte a kozmoszban érvényes az, hogy ami elő-személyes, nem-személyes vagy személyest el nem érő, az mindig reagál a személy saját akaratára. A Gondolatigazítókon keresztül az Atya közvetlenül kommunikálhat minden anyagi teremtménnyel szerte az ő végtelen birodalmaiban. Az ember és az Isten eme társulásában rejlő lehetőségek teljes köre mindezidáig még nem teljesen ismert. A Gondolatigazítók küldetése és segédkezése (108.) Amikor a Gondolatigazítókat útnak indítják az Atya első szent szférájáról, hogy halandókba költözzenek, isteniségi felruházottságukat tekintve azonosak, viszont különbözhetnek a tapasztalataikban. Az Igazító azt követően jelentkezik a feladatra, hogy tanulmányozta a halandói jelölt örökölt adottságaira, értelmi és szellemi képességeire vonatkozó adatokat. Az Igazítók rögtön az adott személyről szóló jelentésben foglaltak megismerése után jelentkeznek a szolgálatra, de mindaddig nem küldik ki őket, amíg a halandói alanyuk meg nem hozta élete első erkölcsi döntését a mi világunkon erre rendszerint röviddel a hatodik születésnap előtt kerül sor. A halandói elmék addig nem állnak készen az Igazító alászállására, amíg az elmeszellem-segédek és a Szent Szellem segédkezése révén a felkészítésük meg nem történt. A világunkon pünkösd napja óta minden normális elme esetében általános az Igazítók adományozása.

2 Nem teljesen világos, hogy az Igazító miként él és munkálkodik az emberi elmében. Láthatólag más szellemi jelenlétektől függetlenül közlekedik, mégis tökéletes összhangban működik az összes szellemsegédkezéssel, beleértve az elmeszellem-segédeket, a Szent Szellemet és az Igazság Szellemét. Az Igazítók nem veszítenek el soha semmit, amit a gondjaikra bíztak; ők teljesen megbízhatók. Főként a halandó jövőbeli élete foglalkoztatja őket s nem a földi élete. A Gondolatigazítók nem érdekeltek az élet könnyebbé tételében; a kellően bonyolult élet számos döntéshozatali lehetőséget teremt, és a mindennapi választásaink és döntéseink a növekedésünk ösztönzői. A Gondolatigazítók dolga biztosítani az emberi továbbélést és felkészíteni az embereket az örökké tartó kalandra. Az Igazítók igazán mennyországgá válnak bennünk; ők a szellemi teljesítmények forrásai és az isteni jellem reménye. Lévén, hogy az elménkben léteznek, elszomorodnak, amikor aljas gondolatokat, önzést vagy tiszteletlenséget észlelnek azzal kapcsolatban, ami szép és jó. Az emberi félelmek és aggodalmak hátráltatják a munkájukat. Az Igazító az isteni szülője, míg mi a halandói szülője vagyunk a kifejlődő halhatatlan lelkünknek. Az Igazítók viszonya a világegyetemi teremtményekhez (109.) Az élettapasztalatot semmi sem helyettesíti a kozmoszban. Hasonlóan minden élőlényhez a felsőbbvilágegyetemben, a Gondolatigazítóknak is tapasztalatot kell szerezniük. A Gondolatigazítók az anyagi fajokkal való kapcsolaton keresztül tesznek szert szakértelemre és hozzáértésre, s a besorolásuk is a tapasztaltságuk alapján lehetséges. A tiszta Igazítók az első feladatukat teljesítik. Őket rendszerint olyan világok első világkorszakaiba küldik, ahol az emberek még olyan kezdetleges lények, hogy közülük csak kevesen érnek el magasabb szellemi szinteket. Más Igazítókat olyan egyének kapnak kölcsön, akiknek világán a halandók rendeltetése az, hogy a Szellemmel való eggyé kapcsolódáson keresztül érjék el az örök életet. Az ilyen világokon az Igazítók jobban segítségére lehetnek az emberi alanyuknak, mint nálunk, a Földön. A haladó Igazítók már szolgáltak egy vagy több olyan világon, ahol a halandók a Szellemmel való eggyé kapcsolódásban érhetik el a beteljesülést. A felsőbb Igazítók azok, akik már lakoztak halandóban korábban is, ám az alanyuk elutasította a továbbélést, s ezért aztán az Igazítót egy másik halandóhoz küldték. Az Igazítók ritkán kapnak lehetőséget két alászállási tapasztalásra egyazon bolygón a bolygónkon jelenleg nincs olyan Igazító, aki korábban már járt volna itt. Feltehető, hogy a világunkon élő, továbbélési képességgel rendelkező halandókban lakozó Igazítók vagy haladó vagy felsőbb Igazítók. Az öntevékeny Igazítók alkotják a legsokoldalúbb csoportot. Ezek az Igazítók rendkívüli küldetések teljesítésére képesek. Halandói alanyuk rendszerint tagja a beteljesülés tartalékos testületének; az ő esetükben a majdani eggyé kapcsolódás kész ténynek vehető. A felsőbb és az öntevékeny Igazítók képesek elhagyni az emberi testet, amikor csak akarják, habár ritkán tesznek így. Az Igazító munkáját hátráltatják az előfeltevések, a mereven rögzült eszmék, a régi előítéletek és a szeszélyes mentális viselkedések. Néha képesek megállítani a gondolatáramlást és úgy terelni az eszméket, hogy mély szellemi átalakulás menjen végbe a felsőtudati elmében. Az emberek közötti értelmes kommunikációt is segítik az Igazítók, és az Igazító fajtájának is sok köze van a potenciális emberi személyiségi megnyilvánuláshoz. Az Igazítók sohasem hibáznak. Semmi sem vész el soha, ami értékes; biztos a továbbélése mindannak, ami értékkel bír a saját akarattal rendelkező teremtményekben. Még ha valamely halandó el is utasítja a továbbélést, az Igazítója továbbviszi az élettapasztalatait valamelyik másik világra, valamelyik másik továbbélő-jelölthöz. Az Igazítók viszonya a halandó egyénekhez (110.) Az Igazító nem szerves része az emberi testnek. Helyesebb úgy tekinteni az Igazítót, mint amely az emberi elmében lakozik, s nem az emberi agyban. Az Igazítók főként az elkövetkező létszakaszokra való szellemi felkészítésben érdekeltek, de azért érdekeltek az emberi alanyuk pillanatnyi jólétében is. Az Igazítók előre meghatározott fejlesztési terv szerint fognak munkához, azonban az emberek nem kötelesek elfogadni ezt a tervet. Az Igazítók alá vannak rendelve az emberi akaratnak és nem is fognak soha arra kényszeríteni bennünket, hogy kövessük az útmutatásukat. Ők a halandói gondolkodási

3 folyamatok fejlesztésének, átalakításának és a megfelelő irányba terelésének szentelik magukat. Az Igazítók nem irányítani próbálják a gondolkodásunkat, hanem inkább szellemivé alakítani igyekeznek. Minél jobban ráhangolódunk az isteni Igazítónkra, annál jobban közelítünk a morontia létezési rendhez. A morontia elme nem más, mint az anyagi és a szellemi természetünk összessége az egy akarat által irányított kettős elme. Az Igazítónk sikere nem csak a felfogásunktól függ, hanem a döntéseinktől, az elhatározásainktól és a töretlen hitünktől is. Az örök továbbélésünk függ attól, hogy istenszerűvé szeretnénk-e válni és hajlandók vagyunk-e megcselekedni azt és azzá lenni, ami e vágyunk végső beteljesülése szempontjából alapvető jelentőségű. Az ideális élet szeretetteljes szolgálatbeli élet, de túl sok ember pazarol rengeteg időt az élet jelentéktelen dolgaira s közben mellőzi az emberben lakozó isteni ajándékkal való munkakapcsolat kialakítását. Az Igazítóval való összhang javítható tudatosan is azáltal, hogy úgy döntünk, válaszolunk az isteni vezetésre, viszontszeretjük Istent és olyanná szeretnénk válni, mint ő, szeretettel viseltetünk embertársaink iránt és őszintén szeretnénk a szolgálatukra lenni, valamint örömmel elfogadjuk a kozmikus létpolgárságot. Az Igazító ránk kifejtett hatása nem azonos a lelkiismerettel. A lelkiismeret arra int bennünket, hogy jót tegyünk, míg az Igazítók azt igyekeznek megmutatni nekünk, hogy mi is a jó. Nagy a szakadék az emberi és az isteni között. A halandókat olyannyira meghatározzák az elektromos és vegyi folyamatok, hogy az Igazítóknak nagyon nehezére esik a halandókkal megláttatni a helyes utat. Csak kevés ember minősül igazi gondolkodónak az emberek nem fejlesztik magukat fizikai, értelmi és szellemi téren eléggé ahhoz, hogy a bennük lakozó isteni szikra számára könnyűvé tegyék a vezetést. Az összezavarodottság és az elbátortalanodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető ellenáll az Igazító vezetésének. Bizonyos hirtelen előtörő gondolatok és képek lehetnek az Igazító munkájának eredményei, de ezek többnyire egyszerűen csak olyan felbukkanó eszmék, gondolatok, melyek a tudatalatti elmében kapcsolódtak össze. Számos új vallás és izmus keletkezett a Gondolatigazítóktól származó közlés félreértelmezéséből. Amikor az ember alszik, az Igazító megpróbál kommunikálni az emberi elme magasabb szintjein. A torz álmok azt mutatják, hogy a kapcsolatteremtés sikertelen volt. Veszélyes dolog azt találgatni, hogy az álmoknak vajon mely részei eredhettek az Igazító tevékenységéből; inkább kockáztassuk azt, hogy esetleg elvetünk valamit, ami az Igazítótól jöhetett, mintsem hogy az emberi elmében felbukkant valamely dolgot tévesen úgy azonosítsunk, mint az emberben lakozó Isten-szilánktól eredő kapcsolatteremtési kísérletet. Az Igazítóra hangolódás kapcsolatba hozható a halandói kibontakozási lehetőségek hét lelki körével. A hetedik kör jelzi azt, hogy az emberi személyiség elkezdett működni, az első kör elérése pedig a személyiség viszonylagos érettségét mutatja. Az egyes körök egymás utáni eléréséhez a teljes személyiség harmonikus működésére van szükség anyagi, értelmi és szellemi téren egyaránt. Minden egyes döntésünk vagy hátráltatja vagy segíti az Igazító működését; ezek a döntéseink egyúttal meghatározzák a körökön való előrehaladásunkat is. Az emberi személyiségi növekedés szintje egyénenként változó, s úgy tűnik, hogy azt az egyes személyek növekedési képessége határozza meg. A tiszta szokásokkal, kiegyensúlyozott idegi energiákkal és egyensúlyban lévő vegyi működéssel rendelkező testben működő, tökéletesen kiegyensúlyozott elme az, amely a legtöbb mennyiségű világosságot és igazságot képes befogadni a pillanatnyi léttel járó kockázatok legkisebb szinten tartása mellett. Szó szerint igaz, hogy úgy válunk egyre valóságosabbá, ahogy a hetedik lelki körtől az első felé haladunk, egyre feljebb. Hit révén tapasztalhatjuk meg azt, hogy milyen az Isten gyermekének lenni, de a cselekedetnek van alapvető jelentősége abban, hogy a kifejlődő Legfelsőbb Lénnyel való rokonságunkat magunkban tudatosíthassuk. A véges teremtésrészekben a meghozott döntéseinken keresztül lesz a lehetségesből tényleges, viszont a szellemi területeken a lehetségesek hiten keresztül alakulnak át ténylegesekké. A halhatatlansághoz az Igazítóval való eggyé kapcsolódáson keresztül vezet az út. Sok ember teljesítette a maga köreit, azonban az eggyé kapcsolódáshoz leginkább az kell, hogy az illető véglegesen és teljesen az Isten akaratához igazítsa a halandói akaratát. A halandóval való eggyé kapcsolódás után az Igazító osztozik a halandói beteljesülésben és tapasztalásban a halandó és az Igazító egyetlen entitássá válik. Bár a megszületett lélek a legtöbb ember esetében a halálon keresztül szabadulhat ki a test korlátai mögül,

4 van lehetőség arra is, hogy az Igazítóval való eggyé kapcsolódásra az anyagi testi halál megtapasztalása nélkül kerüljön sor. Az Igazító és a lélek (111.) A lélek nem azonos sem az emberi elmével, sem az emberi elmében lakozó isteni szellemmel. Az anyagi elme az a színtér, ahol élünk, döntéseket hozunk, Istent elfogadjuk vagy éppen eltávolodunk tőle, biztosítjuk a továbbélésünket avagy a pusztulásunkat siettetjük. Az anyagi evolúció testtel lát el bennünket, az Atya pedig felruház szellemvalósággal, de az elménk révén döntünk élet vagy halál között. A halandói elme pusztán egy olyan, átmenetileg működő rendszer, melyet használatra kaptunk az anyagi létünk idejére. A kifejlődő lelkünk mindig híven fogja tükrözni azokat a döntéseinket, melyeket a nekünk adott elmével meghoztunk. Az emberi léleknek három előzménye van: az emberi elme, az isteni szellem, valamint az e kettő közötti kapcsolat. Az elme és a szellem közötti kapcsolat hozza létre a lelket, mely teljesen új és egyedi világegyetemi értéket képvisel. Az emberi lélek embrionális formája a személyiség jövőbeli hordozójának. Ha ezt a kifejlődő lelket áthatja az igazság, a szépség és a jóság ha Isten-tudatossá lesz akkor elpusztíthatatlanná válik. A lélek morontia valóságként létezik az anyagi és a szellemi világ között. Az Igazító munkája szellemi természetű, de a kivitelezés az értelem területén zajlik. Az elme a hajó, az Igazító a révkapitány, az emberi akarat pedig a kapitány. A halandó egyetértésével a megbízható révkapitány biztosan elvezeti a kapitányát az idő akadályain és a tér korlátain keresztül az isteni elme forrásáig, sőt egészen a paradicsomi Atyáig. A halandó létpályája nem más, mint tanulás. Nem annyira az a fontos, hogy mit értünk meg, hanem az, hogy minek a megértésére vágyunk, mely a továbbélésünket biztosítja. Nem az számít, hogy milyen az elménk, hanem az, hogy milyenné válásra törekszik, mely a szellemmel való azonosuláshoz vezet. Nem az a fontos, hogy milyenek vagyunk ma, hanem az, hogy milyenné válunk. Az Isten akaratának megcselekedése azt jelenti, hogy hajlandók vagyunk megosztani benső életünket az Istennel. Béke ebben az életben, továbbélés a halálban, tökéletesség a következő életben és szolgálat az örökkévalóságban mind a miénk lesz, amikor az emberi akarat úgy határoz, hogy elfogadja az Atya akaratát. E döntésünk nem a saját akaratunk feladását jelenti, hanem az akaratunk magasabb célnak szentelését és tökéletessé tételét az Atya akarata így válik a halandó akaratává. Számos emberi probléma forrása a kettős természetünk: részei vagyunk a természetnek, mégis képesek vagyunk a természet meghaladására; végesek vagyunk, de egy végtelenségbeli szikra ott lakozik bennünk. A vallásos bizonyosság az élő hit képes megtartani bennünket az említett kettős természetünk szülte konfliktusok közepette is. A bennünk lakozó Igazító nem tudja megállítani vagy akár csak anyagi értelemben is megváltoztatni az időbeli küzdelmeinket; az Igazító nem képes mérsékelni az e világon élt életünkkel járó nehézségeket. De az emberek vigaszt és ösztönzést találnának, ha engednék az Igazítójuknak, hogy feltárja előttük az anyagi világ nehéz küzdelmeinek örökkévalósági célját. A paradicsomi kaland lényege a biztonsággal vegyes bizonytalanság. Isten bennünk lakozik és reményét helyezi belénk, mi pedig őbenne élünk és megtanulunk bízni benne. Nem ismerhetjük biztosan az életünkben ránk váró események teljes körét, azonban mindig biztosak lehetünk az Atyánk végtelen szeretetében és odaadásában. A személyiség továbbélése (112.) A személyiség fogalmát ugyan nem tudjuk pontosan meghatározni, mégis hasznos legalább tudatosítani azt, hogy a személyiség az Isten adománya, viszonylagos alkotókészséggel van felruházva, egyesíti az élő energiarendszerek azonosságát, állandó, képes különbséget tenni az egyes viselkedési szintek között, egyedi, és tud reagálni más személyiségekre. Az Igazító is és a személyiség is változhatatlan, viszont a közöttük lévő kapcsolat csupa változás. Az élet az organizmus és annak környezete között lejátszódó folyamat. A személyiség azáltal gyakorol hatást az életre, hogy értékeket és jelentéstartalmakat kölcsönöz az életfolyamatnak. Az emberek esetében a személyiség egyesít minden tevékenységet és a személyiség adományoz önazonosságot és alkotókészséget. Az emberek szellemi lények; az önnön valónk egysége és a személyiségünk öntudata az anyagit meghaladó világból való felruházottság. A kozmikus (mindenségrendi) evolúció rendeltetési célja

5 a személyiség egységének elérése a szellemi irányítás erősítésén keresztül és az emberben lakozó Istenszilánkkal való kapcsolat fejlesztésén keresztül. Az anyagi önnön valónk a fizikai létünk ideje alatt az anyagi élethordozó folyamatos működésétől függ. A halandók azáltal haladják meg a halált, hogy a személyiség-azonosságuk székhelyét az anyagi testből áthelyezik a maradandóbb morontia lélekbe. Ezt az áthelyezést az Isten-keresési döntéseinkben mutatott őszinteség, állhatatosság és elkötelezettség alapozza meg. Háromféle halál van. A szellemi halálra akkor kerül sor, amikor az illető elutasítja a továbbélést. Az elme halála akkor áll be, amikor a test még működik ugyan, de az alapvető elmekörök már megszakadtak. A fizikai halál az, amikor a test is és az elme is megszűnik tovább működni. A fizikai halál után a továbbélő személy két nem anyagi alkotója megmarad: az emlékátiratok és a halhatatlan lélek. A halandó emlékátiratait a Gondolatigazítók viszik magukkal a Diviningtonra, míg a lélek a szeráfok őrizetébe kerül. A halált követően a Gondolatigazító átmenetileg személyiség nélkül marad, a halandó pedig elveszíti az önazonosságát egészen addig, amíg e két tényezőt újra nem egyesítik egy új megnyilvánulási formában a lakóvilágokon. A halandó újraszemélyesülésére vagy az adott megítéltetés végén, vagy három időszakon belül kerül sor a lakóvilágokon. Az egykori anyagi lény újbóli összeállítása jelenti egyrészt egy megfelelő alak létrehozását, másrészt az Igazító visszatérését, harmadrészt a léleknek a már előkészített morontia alakba helyezését a szeráfi őrző által. A sajátlényegünk a bennünket alkotó mindenféle tényező folyamatos változása közepette is megmarad. A fizikai létben a változások fokozatosak. A halálban és a személyiség leválásakor a változás hirtelen. Az emberi élet olyan végtelen változás, melyet a változatlan személyiség állandósága egyesít. A világegyetemi kormányzat mindig türelmet, megértést és irgalmat mutat. Ha valaha is felmerül bármilyen kétség az iránt, hogy tanácsos-e valamely halandó előrehaladását engedni, a világegyetemi kormányzat mindig az adott egyénnek kedvező döntést hoz. A saját akarattal bíró teremtményeknek igazi esélyt kell kapniuk arra, hogy végleges döntést hozzanak az örök élet kérdésében; minden egyes emberi léleknek megengedik, hogy megmutathassa igaz szándékát és célját. A halandói életünkből sok mindenre nem fogunk emlékezni a jövőben. Az Igazítónk csak azokat az emlékeket és élményeket őrzi meg, melyek alapvető jelentőségűek a világegyetemi létpályánk szempontjából. Az anyagi tapasztalataink nagy része elvész, azonban a személyiség megmarad, és megőrződnek a személyek közötti kapcsolatok is. Mindig fogunk emlékezni az általunk ebben az életben ismert emberekre és ők is fognak emlékezni ránk. A lakóvilágokon mutatkozik meg a személyiség először anyagi test nélkül. A fizikai létben tűnhet valaki szépnek külsőre és lehet egyúttal visszataszító a bensőjében, viszont a morontia alakjában, magasabb szinten a külső megjelenés a benső természethez igazodik. A halandók egy viszonylag rövid és intenzív próbaidőszakon mennek keresztül. Az evolúciós világokon alakítjuk ki a továbbélés melletti döntésünket; a morontia állapotban ezt a továbbélési döntést megerősítjük; a szellemi szinten pedig véglegesen meghozzuk a döntést. A bennünk lakozó Igazítóval való eggyé kapcsolódásra rendszerint még a helyi csillagrendszeren belül kerül sor, miután az örökkévaló létpálya melletti végleges és visszavonhatatlan döntést meghoztuk. Az eggyé kapcsolódás után már soha nem merülhet fel kétség a tekintetben, hogy az ilyen személy befutja-e majd az örökkévaló létpályát. Miután a felemelkedők áthaladtak a helyi világegyetemen, találkoznak a helyi világegyetem urával, akitől megkapják az Egyetemes Atyához vezető útra szóló felhatalmazásokat. Az Igazítóval eggyé kapcsolódott halandók a felemelkedő személyiségek egy különleges rendjének tagjává válnak, olyanokká, akik szolgálatkészek, hűségesek és hatékonyan tevékenykedők; nem hagynak fel a mind feljebb és feljebb emelkedéssel addig, amíg végül ott nem állnak az Atya színe előtt a Paradicsomon. A halandóknak minden esélyük megvan arra, hogy a saját végzetüket meghatározzák. A kozmosz különböző egységek végtelen fokú szerves egységbe rendezett halmaza, mely egységek mindegyike részt vesz az egész beteljesülésében. Azok az egységek, melyek személyesek, rendelkeznek a végzetük elfogadásának vagy elutasításának lehetőségével. A személyiség végül eléri az Istenség-végzetet, de az embereknek kell dönteniük arról, hogy e beteljesülés elérésekor jelen akarnak-e lenni vagy nem.

6 Felhasznált irodalom: Klimesh, M.: The Story of Everything : as told in the Urantia Book / an overview by Michelle Klimesh. Square Circles Publishing, Inc. Rev. ed ISBN p Az Urantia könyv. Urantia Foundation ISBN p