AZ ISTENRŐL KÖZÉRTHETŐEN

Átírás

1 Tartalomjegyzék: Az Egyetemes Atya Az Isten természete Az Isten sajátosságai Isten viszonya a világegyetemhez Isten viszonya az egyénhez Az Örökkévaló Fiú Az Örökkévaló Fiú viszonya a világegyetemhez A Végtelen Szellem A Végtelen Szellem viszonya a világegyetemhez A paradicsomi Háromság Az egyetemes egység A háromság fogalmának kiteljesedése Istenség és valóság Világegyetemi valóságszintek A Legfelsőbb Lény A Mindenható Legfelsőbb A Legfelsőbb Isten Legfelsőbb és Végleges idő és tér AZ ISTENRŐL KÖZÉRTHETŐEN Az Egyetemes Atya (1.) Az Egyetemes Atya minden dolgok első forrása és középpontja. Ő teremt, irányít és tart fenn mindent, ami van. Minden felvilágosult lény imádja az Atya Istent, és egyetlen fő törekvése az, hogy olyan legyen mint ő. A paradicsomi hírnökök világegyetem szerte hirdetik az Isten isteni parancsát: Légy tökéletes, miként magam is tökéletes vagyok. Az emberi lények végtelenségi értelemben nem lehetnek tökéletesek, azonban a saját akarat isteniségét, a személyes késztetést és az Isten-tudatot tekintve elérhetik a teljességet. Az Atyát sokféle néven ismerik, ám ő csak természetében nyilatkoztatja ki magát. Az Isten elsődleges valóság, és ő minden igazság forrása. Ő egyetemes szellem, örök igazság, végtelen valóság és szerető atya. Az ő akaratának megcselekedése iránti szeretetteljes odaadás az egyetlen, mit az emberi lények ajándékul kínálhatnak Istennek. Az Isten örökkévaló, végtelen, igaz, jó és szép személyiségét az emberi képzelet nem foghatja fel. Az Istennek öröme telik az ő gyermekeiben. Az Egyetemes Atya helyi világegyetemi manifesztációi az ő Teremtő Fiai. Örökre igaz: Aki látta a Fiút, az látta az Atyát. Az Istent ismerő halandók három olyan jelenséget tapasztalhatnak meg maguk is, melyek az Isten létezésének határozott bizonyítékát alkotják: az Isten-tudatot, az Isten-keresést és az Isten akaratának megcselekedését. Az Isten örökkévaló hatalom, fenséges jelenlét és dicső eszménykép. Olyan tökéletes személyiség ő, olyan személy, aki képes megismerni és aki megismerhető, aki tud szeretni és egyúttal szerethető is. A személyiség nem pusztán egyik sajátossága Istennek, hanem az Isten kinyilatkoztatása a világegyetemek számára. Az emberi személyiség nem más, mint az isteni személyiség által vetett árnyék. A halandók a végestől a végtelen felé tekintve szemlélik a személyiséget, az Isten nézőpontja viszont a végtelentől a véges felé tart. Az emberi test szó szerint az Isten temploma; az Atya egy isteni szilánkja lakozik minden egyes halandói elmében. Az isteni Atya eme jelenlétéből eredő előnyök kihasználását csak az korlátozza, hogy a halandó mennyit képes felfogni és érzékelni a szellemi valóságból. Az Isten részese minden olyan tökéletlen lélek küzdelmeinek a világegyetemben, aki felemelkedésre törekszik. Igaz az, hogy minden szenvedésünkben velünk részes ő is, mert őbenne élünk, mozgunk és létezünk.

2 Az emberek az Istennel való fokozatos szellemi közösségen keresztül, valamint az ő akaratával való őszinte és értelmes azonosuláson keresztül érik el az isteni egyesülést. A szellem vezetését elfogadó elme egyre inkább szellemivé lényegül és végül egységet alkot az istenivel. Az Isten természete (2.) Az Isten megértésének az elménk szab korlátot. Az emberi lények úgy érthetik meg a legjobban az Isten természetét, ahogyan az Jézus életében és tanításaiban megnyilvánult. Az Atya Isten folyamatosan megfelel az iránta keletkező, mindig változó igénynek az egész világegyetemben. Ő mindent tud. A világegyetemi Fejedelmek kalandos vállalkozásba foghatnak; a csillagvilági Atyák kísérletezhetnek; a csillagrendszeri vezetők kipróbálhatnak dolgokat; az Egyetemes Atya azonban mindent a kezdetektől fogva szemlél. Az Isten számára minden idősík a jelent alkotja, számára nincs múlt, se jövő. Minden sajátosságában végtelen ő. Az Isten tökéletes. A világegyetemekben a tökéletesség viszonylagos, a Paradicsomon viszont osztatlan. Az ő szépsége és jósága tökéletes; az ő isteni jellemének nincsenek gyengeségei. Igazságosságát irgalom nemesíti. Az Isten eredendően kedves, szeretetteljes és irgalmas. Sohasem kell győzködni arról, hogy szeressen bennünket; az igényünk teljesen elegendő ahhoz, hogy kegyelmét miránk kiterjessze. Minden jó az Istentől származik. A szeretet az ő személyiségének meghatározó jegye. Leginkább azért lehet szeretnünk Istent, mert lépésről lépésre, életről életre mutatja az utat, s végül elvezet bennünket magához. Az Isten szó szerint elküldi az ő szellemét hozzánk, hogy velünk éljen és küzdjön, amint befutjuk örökkévaló, világegyetemi létpályánkat. Az Isten jó; ő a mi örök menedékünk. Meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi a lelki sebeinket. Azt mondták róla, hogy az Isten szereti a bűnösöket, de gyűlöli a bűnt. Valóban igaz, hogy Isten szereti a bűnösöket, de a bűnhöz nem viszonyul sehogy, mert a bűn nem szellemi valóság. A gonoszság önmagában is önpusztító. Az Isten elleni szándékos lázadás elkerülhetetlen következménye a lét kihunyása. Az isteni igazság egyetemes, viszont a mi felfogásunk az igazságról véges, s ezért csak viszonylagos lehet. A fejlődő személyek csak a teljes tapasztalásunk mértékéig tehetnek szert bizonyosságra. Ami igaz a világegyetem egyik részében, az esetleg csak részben igaz másutt. Az igazság keresése annak a teremtői formatervnek a keresését teszi szükségessé, mely minden világegyetemi jelenség mögött eredendően ott rejlik. Az igazság szép is, jó is. A szépség igaz és jó. A jóság igaz és szép. A testi-lelki egészség és a boldogság nem más, mint szerves egységbe rendezett igazság, szépség és jóság az emberi tapasztalásban. Az Isten sajátosságai (3.) Az Isten mindenütt jelenvaló; egy időben számtalan helyen lehet jelen egymagában. A helyi világegyetemeket az ő Teremtő Fiain keresztül irányítja, akik az alacsonyabb rendű lények számára is érzékelhetők s ellensúlyozzák az Isten láthatatlanságát. Az Isten hatalmasabb mint az ő minden teremtése együttesen. Bár a világegyetemeken keresztül létezik, a világegyetemek sohasem foglalhatják magukba az ő végtelenségét. Az Isten áthatja a múlt, a jelen és a jövő fizikai világegyetemeit. Ő az anyagi teremtés elsődleges alapja. Az egyes emberekben egy-egy Atya-szilánk lakozik, és az Isten tényleges jelenlétét az egyes emberekben az határozza meg, hogy az egyén milyen mértékű együttműködésre hajlandó. Az Isten jelenléte mértékének változásait nem az Atya szeszélyei okozzák, hanem egyértelműen az, hogy a halandó mennyire fogadja el az Atyát. Az Isten szabadon adott magából, korlátozás vagy kedvezés nélkül. Az Isten energia. Minden fizikai jelenségnek ő az oka; minden erőt ő szabályoz. Az Isten hatalma nem vakon működik, de a törvényeinek természetét csaknem lehetetlen leírni. Korlátozott halandói nézőpontból a Teremtő számos cselekedete önkényesnek és kegyetlennek tűnhet, azonban az Isten cselekedetei mindig céltudatosak, értelmesek, jók és bölcsek. Az Isten minden dolgot ismer. Ő az egyetlen személy, aki az összes csillag és bolygó számát ismeri. A tudata egyetemes, a köre magában foglal minden személyiséget. Az Isten sohasem csúfoltatik meg. Az Isten hatalmának, bölcsességének és szeretetének tára nem fogyatkozik semennyit sem azáltal, hogy az Isten önmagából ad az alárendelt teremtményeknek és teremtésrészeknek. Ha a teremtés esetleg örökké

3 folytatódna, az Istennek a Paradicsom Szigetéről kifejtett szabályozói hatalma mindig megfelelne az örökké gyarapodó teremtésnek; az Isten hatalmának tára még ekkor is ugyanakkora lenne, mintha a hatalmát sohasem árasztotta volna ki a világegyetembe. Hasonlóképpen az a tény, hogy a halandókhoz Atya-szilánkokat küldött számos világon, semmilyen mértékben nem mérsékli a mindenható Atya bölcsességét és tökéletes igazságát. Az Istenhez a szereteten keresztül kerülhetünk a legközelebb. A véges elme nem ismerheti meg az Atya végtelenségét, de élvezheti az Atya szeretetét. Az élet bizonytalanságai nem mondanak ellent az Isten egyetemes fennhatóságának. A teremtményi élet bizonyos elkerülhetetlen dolgokkal jár. Bátorságra úgy tehetünk szert, ha megbirkózunk a nehézségekkel. Felebaráti szeretetre úgy tehetünk szert, ha megtapasztaljuk a társadalmi egyenlőtlenséget. Akkor lesz jutalmunk a remény, ha szembenézünk a bizonytalansággal, hitünk pedig akkor támad, ha úgy élünk, hogy kevesebbet ismerünk, mint amennyit hinni tudunk. Az igazság szeretete csakis olyan környezetben alakulhat ki, ahol a hamisság megjelenése lehetséges. Az idealizmus a jobb világért folytatott küzdelmünk eredménye. Hűség nem jelenhet meg, hacsak nem élünk együtt az árulás lehetőségével, önzetlenséget pedig akkor tanulhatunk, ha van sajátélet, melyet elhagyhatunk. Az örömök élvezetéhez olyan világban kell élnünk, ahol a fájdalom és a szenvedés lehetséges. Az olyan evolúciós világ, melyben nincs meg a tévedés lehetősége, szabad értelemtől mentes világ lenne. Az embernek gyarlónak kell lennie, ha szabad akar lenni. Az Isten főhatalma korlátlan. A világegyetem léte nem volt elkerülhetetlen. A világegyetem nem véletlen esemény, de nem is önmagától létező; a világegyetem az Atya akaratának van alárendelve. Az Atya Isten szeret bennünket, a Fiú Isten szolgál minket, a Szellem Isten pedig az Atya megtalálásának kalandjára ösztönöz bennünket. Isten viszonya a világegyetemhez (4.) Az isteni gondviselés nem olyan gyerekes materiális segédkezés, mint ahogy azt némely halandó gondolja. A gondviselés ama szellemi lények megfelelő tevékenysége következtében lehetséges, akik folyamatosan munkálkodnak az Isten tiszteletére és az ő gyermekeinek szellemi felemelkedése érdekében. A gondviselés összeegyeztethető az Isten tökéletes természetével. A világegyetem jelszava a fejlődés. Az Isten korlátlan számú erőt és személyiséget vesz igénybe a rendeltetési céljainak elérésére és a teremtményeinek fenntartására. Az Isten teremt, tart fenn, őriz és újít meg minden anyagi és szellemi dolgot. Isten nélkül nem lenne olyan dolog mint a valóság. Az Atya szüntelenül áraszt energiát, fényt és életet a teremtésrészeibe. Sok minden, ami az emberi elme számára rendszertelennek tűnik, a felsőbb elmék számára rendezett és szervezett, de még a magas szellemi lények is találkozhatnak az erők, az energiák, az értelmek és a szellemek láthatólag véletlenszerű összerendeződéseivel. A fizikai, a mentális, az erkölcsi és a szellemi jelenségek összevegyülése kétségkívül növeli az Isten dicsőségét. A természet nem más, mint a Paradicsom tökéletessége osztva a befejezetlen világegyetemek rossz és tökéletlen voltának mértékével. Az evolúció úgy módosítja a természetet, hogy csökkenti a viszonylagos valósággal járó tévedés lehetőségét s egyúttal növeli a paradicsomi tökéletességi elem arányát. A természet imádása helytelen dolog. Noha Isten bizonyos mértékig átjárja a természetet, a természet egyúttal azoknak a tökéletlen eredményeknek is a megnyilvánulása, melyek a kozmikus (mindenségrendi) evolúció világegyetemi szintű kísérletéből fakadnak. A természeti világ nyilvánvaló fogyatékosságai nem azt jelzik, hogy az Isten jellemében ezzel kapcsolatos fogyatékosságok volnának. Az Isten nem tud haragudni vagy mérges lenni. Az ilyen érzelmek még az emberi lényekhez sem méltók, hát még Istenhez. Az Isten az egyetlen létező lény, mely változhatatlan; ő önmagától létezik, és független mindentől és mindenkitől. Az Isten végtelenül bölcs és mindenható. Számára nincs más korlát, mint amelyet maga számára felállít. Az Isten abszolútsága áthatja a világegyetemi valóság minden szintjét. Őt mindig a szeretet készteti cselekvésre. A tudományban Isten az Első Ok; a vallásban Isten az Egyetemes Atya; a bölcseletben Isten az egyetlen olyan lény, aki önmagától fogva létezik. Az emberi vallásos gondolkodásban összekeverednek a társult Istenség-személyiségekkel kapcsolatos felfogások magának az Egyetemes Atyának az eszméjével. Az Atya Isten és a helyi világegyetemi teremtők

4 és vezetők közötti különbség fel nem ismerése nagy zűrzavar forrása a földön. A halandók a kezdetleges istenképük miatt is szenvednek. A haragvó Isten lecsendesítésének eszméje, az Isten kegyének áldozaton és vezeklésen keresztüli elnyerése olyan visszataszító bölcseletet testesít meg, amely nem méltó a tudomány és az igazság felvilágosult korához. Az Istennel szembeni támadás azt tanítani, hogy ártatlan vér kiontása szükséges az Isten kegyének elnyeréséhez, illetőleg a haragjának elkerüléséhez. Az emberi nem rendeltetése az, hogy megismerje az Egyetemes Atya jellemének szépségét, melyet oly nagyszerűen mutatott meg Jézus, amikor a földön tartózkodott. Isten viszonya az egyénhez (5.) Egy Isten-szilánk lakozik minden ép elméjű, erkölcsileg tudatos emberi lény értelmében. Ez a szilánk, a Gondolatigazító tévedhetetlen vezetőként mutatja az utat a halandónak végig azon a szellemi úton, mely egészen az Atya Isten paradicsomi színe elé visz. Az Isten vágyakozik minden olyan teremtett lénnyel való társulás után, aki képes szeretni őt. A bennünk lakozó Igazítón keresztül bensőséges, személyes közösséget építhetünk az Isten isteni szellemével, amint korszakok során át haladunk a Paradicsom felé. Bizonyosan képesek vagyunk elérni az Isten által nekünk szánt végzetet (beteljesülést), ha engedünk az ő szellemi útmutatásának. A bennünk lakozó Gondolatigazító lehetővé teszi, hogy teljesebben érzékelhessük a többi szellemi hatóerőt. Az Igazítóval való kapcsolat felismerése elsősorban a lélek területén megy végbe: a bennünk lakozó Isten-szilánkkal kapcsolatos értelmi felismerés hiánya nem cáfolja e szilánk létezését. Az isteni Igazító munkálkodásának bizonyítékát teljes mértékben abban találhatjuk meg, hogy milyen gyümölcsöket hoz a szellem a hívő ember életében. Az istenimádat a teremtmény azon önkéntelen válaszaiból fakad, melyet az Atya természetének és személyiségének felismerése kelt benne. Az imában van némi önérdek is, viszont az istenimádat minden érdektől mentes. A halandók Istent imádják, a Fiúhoz imádkoznak és a Fiúval alakítanak ki bensőséges kapcsolatot, s a Végtelen Szellem gyermekével dolgozzák ki a földi létük részleteit. A nem vallási jellegű tevékenységeink a világegyetemet az önnön valónk szolgálatába igyekeznek állítani; a vallásos egyének viszont arra törekednek, hogy tevékenységeiket a világegyetem szolgálatába állítva végezzék. A bölcselet és a művészet azáltal ver hidakat a nem vallási és a vallási tevékenységek között, hogy az embereket a szellemi valóságok szemlélésére csábítja. A vallásos élmény lényegileg szellemi, és azt az anyagi elme nem képes teljesen felfogni; a vallás valóságai meghaladják az értelmi felfogóképesség határait. A vallásos tapasztalás egyesíti az emberi tudatot, segíti az eszményi erkölcsi értékek bölcseleti igazolását, és elvezet az istenimádati szellemi megelégedettséghez az Istennel való közösség megtapasztalásához. Az Isten-tudat az Istenről alkotott eszmén, az Istenre vonatkozó eszményképen és az Isten szellemvalósága felismerésén keresztül foglalja magába az elmét, a lelket és a szellemet. Az Isten-tudat élménye változatlan a történelem folyamán, még ha az Isten teológiai meghatározása változik is az egymást követő korszakokban. A jót a rossztól megkülönböztetni és az Istent imádni képes emberi elme az isteni Igazítóval egyesülten alkotja mindazt, ami a halhatatlan lélek létének megindításához szükséges. Az örök továbbélés teljes mértékben a halandó lény választásának kimenetelétől függ. A továbbélés biztosított, amennyiben az elme, a lélek és az Igazító együtt hisz Istenben és arra vágyik, hogy olyanná váljon mint ő. Az Atya Isten által adományozott személyiség egyike a világegyetem megmagyarázhatatlan rejtelmeinek. Az isteni személyiség kialakítására való képesség eredendően megvan az Igazítóban, az emberi személyiség létrejöttének lehetőségét pedig az emberi lény kozmikus (mindenségrendi) elmével való felruházottsága hordozza magában. A halandói személyiség funkcionális valóságként csak azt követően figyelhető meg, hogy az Igazító érintkezésbe lépett a halandói elmével. Az anyagi személyiség és az elő-személyes Igazító halhatatlan lélek létrehozására képes; a halandó ember maga elősegítheti vagy hátráltathatja ennek a továbbélő sajátlényegnek a megteremtését. Az örök továbbélésre vonatkozó halandói szabad akarat függetlenségét sem más lény, sem más hatóerő a világegyetemben nem korlátozhatja, és egyetlen teremtményre sem kényszeríthető rá az örökkévalósági kaland az akarata ellenére. Az Egyetemes Atya személyesen tudatában van minden személyiségnek, létezzenek bármely öntudatszinten. Miként a gravitációs kör a Paradicsom Szigetébe van kötve, miként az elme-kör az Együttes

5 Cselekvőre van kötve és miként a szellem-kör az Örökkévaló Fiúra van kötve, úgy a személyiség-kör az Egyetemes Atyára van kötve és őbenne összpontosul. Az Örökkévaló Fiú (6.) Az Örökkévaló Fiú az eredeti Istenfi, ő az Istenség Második Személye, és ő a Második Nagy Forrás és Középpont. A Fiú a szellemi középpontja a világegyetemi kormányzatnak és ő az Atya Isten személyes megnyilvánulása a világegyetemben. A Fiú az Atyával közösen teremt, és osztozik a fiúság megtapasztalásában minden más teremtett lénnyel; atyaként és testvérként egyaránt szeret bennünket. Az Örökkévaló Fiú szellemi jellemének lényege az irgalom. Ő nyilatkoztatja ki az Isten szeretetét a világegyetemeknek. Minden szellemi lényre hat az Örökkévaló Fiú vonzereje. A szellemi területen mindenható ő. A Fiú ugyan nem személyesen működik a fizikai területeken, de az ő mindenütt jelenvalósága biztosítja a teremtésösszesség szellemi egységét és összetartását. Az Örökkévaló Fiú velünk és körülöttünk van, de nincs bennünk úgy, ahogy a Gondolatigazító. A bennünk lakozó Atya-szilánk az isteni magatartásformák felé terelgeti az emberi elmét, és az ilyen elme egyre inkább érzékennyé válik a Fiú szellemi vonzerejére. A személyiség az Egyetemes Atya különleges ajándéka. A fiú hatalmas szellemseregnek teremtője, de személyiséget csakis az Atyával vagy az Együttes Teremtővel közös működésben teremt. A Fiú személyisége isteni és abszolút; ő nem adhat magából részeket. Az Atya szellem-szilánkja bennünk lakozik, a Fiú szelleme körbevesz minket, míg ők ketten egyként munkálkodnak örökkön a szellemi felemelkedésünkön. Az Örökkévaló Fiú szellem, és van elméje, azonban ez nem olyan szellem és nem olyan elme, melyet halandói elme felfoghatna. A szellemmel társuló elme nem hasonlítható sem az anyagi elméhez, sem az anyagot és a szellemet összehangoló elméhez. A Fiú elméje az Atyáét kivéve semmilyen más elméhez nem fogható. Az Örökkévaló Fiú teljes mértékben szellemi. Lévén, hogy mi, halandók csaknem teljesen anyagiak vagyunk, a Fiúról majd akkor alkothatunk helyes felfogást, miután a teljesebb szellemi rálátásunk kialakult. A Fiú irgalmas segédkező, isteni szellem, valamint szellemi erő és személyiség. A Fiú az Első Forrás és Középpont összessége, levonva belőle mindazt, ami nemszemélyes, istenin kívüli, nemszellemi és tisztán potenciális. Amiképpen az Isten az Egyetemes Atya, úgy a Fiú az Egyetemes Anya. Az Atya és a Fiú külön egyedek, azonban a világegyetemek igazgatásában annyi szállal kapcsolódnak egymáshoz, hogy nem mindig lehetséges elkülöníteni őket egymástól. Az Isten az első gondolat, a Fiú pedig a kifejeződés, a Szó. Az Atya az emberi személyiség adományozója; a Fiú a halandói személyiség-elérés mintája; a Szellem a halandói elme forrása. A Fiú megközelíthető az ő paradicsomi Fiain keresztül, valamint a Végtelen Szellem teremtményeinek türelmes segédkezésén keresztül. Végig a helyi világegyetemi létpályánkon a Teremtő Fiú fog kárpótolni bennünket azért a fogyatékosságunkért, hogy halandókként nem tudjuk értékelni az Örökkévaló Fiú jelentőségét a Paradicsomban. A Paradicsom felé tartó fejlődésünk során egyre jobb és teljesebb képet tudunk majd alkotni az Örökkévaló Fiúról. Az Örökkévaló Fiú viszonya a világegyetemhez (7.) Az Örökkévaló Fiú tartja fenn a szellemvalóságok és a szellemi lények hatalmas teremtésösszességét. Azért ő a szellemi világegyetem feje, mert ő tartja irányítása alatt a szellemi gravitációs kört. A szellemi gravitáció a tértől és az időtől függetlenül működik; a szellemi gravitáció nem veszi fel az idő késedelmét vagy a tér mérséklő hatását. A bűn és a lázadás okozhat fennakadást a helyi világegyetemi működésben, de az Örökkévaló Fiú szellemi gravitációját semmi nem képes semlegesíteni. A szellem-gravitációs kör teremti meg a világegyetemen mint egészen belüli összetartozást, valamint az egyének és a csoportok közötti összetartozást is. A továbbélő halandók paradicsomi felemelkedésének titka a szellemi gravitációs körben rejlik. Az idő múlásával a felemelkedőkre egyre kevésbé hat az anyagi gravitáció és egyre inkább a szellem-gravitáció hatása alá kerülnek. A szellem-gravitációs kör szó szerint a Paradicsom felé vonzza a halandói lelket. Egyúttal ez a kör alkotja azt az alapvető átviteli csatornát, melyben az emberi elmétől induló ima eljut az Istenség tudatáig.

6 Az Örökkévaló Fiú jelenléte a Paradicsomon szellemi értelemben abszolút. Ő személyesen nincs jelen a felsőbb-világegyetemekben; az ottani igazgatási működését a teremtett lények nem érzékelhetik. A helyi világegyetemekben az Örökkévaló Fiú a paradicsomi Teremtő Fiak személyén keresztül van jelen. Az anyagi lényekre vonatkozó felemelkedési terv az Atya és a Fiú közös teremtőmunkájának eredménye. A saját akarattal rendelkező teremtmények megteremtésének, fejlődésének, felemelkedésének és tökéletessé válásának egyetemes terve három, egymással összefüggő vállalkozásból áll. Az Egyetemes Atya Gondolatigazítót adományoz az anyagi, saját akarattal rendelkező teremtményeknek és személyiséggel ruházza fel őket. Az Örökkévaló Fiú az ő Teremtő Fiait adományozza az evolúciós világegyetemeknek, hogy megmutassák az Atya szeretetét és a Fiú irgalmát minden teremtménynek. A Végtelen Szellem kiterjedt irgalom-segédkezési vállalkozást teljesít minden halandó számára. Az Atya, a Fiú és a Szellem együttműködik a világegyetemek felemelkedő teremtményeivel kapcsolatos teremtői, irányítói, fejlődési, kinyilatkoztatási, igazgatási, és ha szükséges, helyreállítási és jóváigazolási munkákban. Az Örökkévaló Fiú nem képes közvetlenül kapcsolatba lépni az emberi lényekkel, de közeledni tud hozzájuk azáltal, hogy egyre alacsonyabb szinteken nyilvánul meg. Az Örökkévaló Fiú és a Teremtő Fiak képesek alászállni a teremtett lények alsóbb szintjeire, hogy ott osztozzanak a világegyetemek értelmes, saját akarattal rendelkező teremtményeinek tapasztalásában. A megtestesülés a módja annak, hogy a Fiú megszabaduljon az abszolút személyiség jelentette korlátoktól. Az Örökkévaló Fiú irgalma és szolgálata jellemzi az alászálló Istenfiak minden rendjét. Amikor az Atya és a Fiú közösen kialakít valamilyen új személyes gondolatot, ez az eszme nyomban megszemélyesül egy új paradicsomi Teremtő Fiúként. Szellemében és természetében minden egyes paradicsomi Fiú tökéletesen adja vissza az Eredeti Fiút. A paradicsomi Istenségektől származó összes Istenfi folyamatosan kapcsolatban van az Örökkévaló Fiúval. Az Örökkévaló Fiú tökéletesen ismeri a paradicsomi Fiak minden rendjének tevékenységeit, s éppen úgy ismeri az idő és a tér összes teremtményének szívében rejlő szellemi értékeket. Az Örökkévaló Fiú teljes, kizárólagos, egyetemes és végleges kinyilatkoztatása az Isten szellemének és személyiségének. Ő és az Atya egyek. Az isteni személyiségükben egymás mellérendeltjei, a szellemi természetükben egyenlők, az isteniségükben pedig azonosak. A Végtelen Szellem (8.) Az idő által korlátozott emberi elmének szüksége van valamiféle kiindulási pontra ahhoz, hogy maga elé tudja képzelni a világegyetemi történelmet. Az Istenség eredetének egymásra következő események sorozataként való bemutatása ugyan hasznos lehet a halandói elme számára ahhoz, hogy megértse az Istenségek közötti viszonyt, de ez az egyszerűsítés még nem zárja ki eleve azt a tényt, hogy mindhármuk öröktől fogva, kezdet és vég nélkül létezik. A Háromság tagjai örök társulásban lévő, egymástól elkülönülő egyedek. Ha úgy fogjuk fel, hogy az Atya Isten a Gondolat és a Fiú Isten a Szó, akkor a Szellem Isten a Cselekedet. Abban a pillanatban, amint az Atya és a Fiú közösen végtelenségi cselekedetet tervezett, teljes kifejlettségben életre kelt a Végtelen Szellem. A Végtelen Szellem léte rendezte be a térbeli színt a teremtés-drámához. Az ő megteremtésének pillanatában egymilliárd tökéletes szféra materializálódott. A központi világegyetemet ekkor befogta a fizikai és a szellemi gravitáció, és a tudatos elme számára előkészített élet-talaj megnyilvánul a Cselekvő Isten értelmi köreiben. Ezekből a potenciál-csírákból jelentek meg a teremtményi személyiségek, és a paradicsomi Istenségek jelenlétei megtöltötték a szervezett teret és minden dolgot a Paradicsom felé kezdtek vonzani. Helyénvaló az Istenség Harmadik Személyét Végtelen Szellemnek nevezni, de az anyagi teremtmények felfoghatják őt úgy is, mint Együttes Teremtőt, a Végtelen Valóságot, az Egyetemes Szervezőt vagy mint a Személyiség Összehangolót. Ő az Atya végtelenségét és a Fiú irgalmát mutatja; ő teljesíti az Atya-Fiú célkitűzéseit. A Végtelen Szellem örökkön örökké irgalmas segédkező. Ahogy a Fiak kinyilatkoztatják az Isten szeretetét, úgy nyilatkoztatja ki a Szellem az ő irgalmát. Az Atya mindent átruház a Fiúra, amit csak lehet; a Fiú hasonlóképpen adományozza a Szellemnek minden átruházható hatalmát. A központi világegyetem után teremtett minden világegyetemet a Fiú és a Szellem tervezett és teremtett társulásban egymással. A Szellem minden erőforrását az Atya és a Fiú szolgálatába ajánlja; felajánlotta mindenét, amije csak van, ahhoz, hogy a saját akarattal rendelkező teremtmények Paradicsom felé vonzásának terve valóra válhasson. A Végtelen Szellem annak szentelte magát, hogy az

7 anyagi teremtmények felemelkedését segítse, mégpedig különösen az Alkotó Leányok személyén keresztül, akik a helyi világegyetemi Anyaszellemek. A Szellem isteni jellemének lényegét az elme számára történő örök segédkezés alkotja. Az Isten szeretet, a Fiú irgalom, a Szellem pedig az isteni szeretetbeli és végtelenül irgalmas segédkezés a teremtésösszesség számára. A Szellem nem más, mint alkalmazott szeretet minden világegyetem összes gyermekének egyedi elméje számára. A Végtelen Szellem mindenütt jelen van. Ő világegyetemi jelenlét, örök cselekvés, mindenségrendi hatalom, szent hatóerő, egyetemes elme, valamint igaz és isteni személyiség. Ő az a Szellem, akit minden felemelkedőnek el kell érnie, még mielőtt a Fiún keresztül elérhetné az Atyát. A világegyetemi igazgatásban az Atya, a Fiú és a Szellem mindörökre egy, akik tökéletes társulást alkotnak a teremtés szolgálatában. A Végtelen Szellem viszonya a világegyetemhez (9.) A Harmadik Forrás és Középpont érzékeny mind a szellemi, mind az anyagi valóságra. Ő az egyetemes összehangoló, minden valóság összhangba hozója. Mindig a Végtelen Szellem működik, amikor energia és szellem társítására kerül sor; semmilyen valóság nem kerülheti el a vele való kapcsolatot. A Végtelen Szellem közvetítői szüntelenül igazgatják az erőket és energiákat szerte a világegyetemben. A Végtelen Szellem átjárja az egész teret. Az ő mindenütt jelenvalóságának nincsenek korlátai, de a mindenhatósága az elme területére szorítkozik. A Végtelen Szellem rendelkezik az antigravitáció különleges hatalmával, melyet bizonyos magasabb rendű teremtményeire is átvisz. Megvan a hatalma ahhoz, hogy semlegesítse az energiát, és ahhoz is, hogy meghaladja a térerőt azáltal, hogy az energiát a materializálódási pontig lassítja. Az Együttes Cselekvő képes befolyásolni a paradicsomi erőket és energiákat, s ezzel létrehozza az egyetemes és abszolút elmét. Az Együttes Cselekvő nem forrása, hanem inkább befolyásolója az energiának. Ő teremtette az erőtérszabályozó teremtményeket a fizikai szabályozókat, az erőtér-irányítókat és az erőtér-központokat akik a fizikai energiákat szabályozzák és hozzák egyensúlyba. Ezek az anyagi energiák az Örök Sziget abszolútságától függenek. A Paradicsom a végtelenség mintája, és a Cselekvő Isten indítja be ezt a mintát. Az energia érzékeny az elmére és reagál is rá. Az elme rátelepedhet az energiára, de tiszta szellemhez nem kell hozzáadódnia, ugyanis a szellem eredendően tudatos. A szellemi rálátás meghaladja az elme-tudatot. A mindenségrendi térerő úgy válaszol az elmére, mint ahogy a mindenségrendi elme válaszol a szellemre. Az elme teremti meg a kapcsolatot az energia és a szellem között, s ez az örökkévalóságbeli rokonságukra utal. A Harmadik Forrás és Középpont elmét adományoz és elméjében végtelen. Ha a világegyetem növekedése a végtelenségig folytatódna, az ő elmepotenciálja mindig ahhoz igazodna, hogy korlátlan számú teremtményt legyen képes megfelelő elmével felruházni. A Harmadik Forrás a társain keresztül segédkezik minden elme számára minden szférán. Ő személyesen tudatában van minden értelemnek a teljes teremtésösszességben. Az Együttes Teremtő az őse a kozmikus (mindenségrendi) elmének; teljes mértékben felügyelet alatt tartja az egyetemes elme-kört. Az emberi elme nem más, mint egy olyan egyedi része a mindenségrendi elmének, melyet az Alkotó Anyaszellem adományoz a helyi világegyetemben. A Végtelen Szellem tökéletes kifejeződése a Teremtő elméjének minden teremtmény számára, mint ahogy a Legfelsőbb Lény a fejlődési kifejeződése az összes teremtmény elméjének a Teremtő számára. Az Együttes Cselekvő a világegyetemi tükrözőműködés jelenségén keresztül hangolja össze a világegyetemi ténylegesség minden szintjét. Megvan a hatalma ahhoz, hogy lásson, halljon, érzékeljen és ismerjen mindent dolgot, ami végbemegy, s ezt az ismeretet tetszőleges pontba tükrözze. A tükrözőműködés alkotja a létszakaszok legösszetettebb társulását a teremtésben. A tükrözőműködésben a szellem, az energia és az elme olyan különleges egyesülést alkot, mely képessé teszi a világegyetemi vezetőket arra, hogy egy pillanat alatt ismeretet szerezzenek a világegyetemeknek akár a legtávolabbi részeiben uralkodó viszonyokról is. A tükrözőműködés mindentudásnak tekinthető a tapasztalati valóság határain belül. Jelképezheti a Legfelsőbb Lény tudatának kialakulását is. A Végtelen Szellem a hatalma jelentős részét átviszi az alárendelt személyiségekre, beleértve a Paradicsom Hét Tökéletes Szellemét és a helyi világegyetemi Alkotó Szellemeket is. A Harmadik Forrást képviseli a világegyetemben ezen kívül a szellemek, hírvivők, tanítók, békéltetők, segítők és tanácsadók hatalmas serege is. A Végtelen Szellem e népes családja annak szenteli magát, hogy a tér és az idő minden értelmes

8 teremtménye számára való segédkezésben mutassa meg az Isten szeretetét és a Fiú irgalmát. Ezek a szellemlények jelentik azt az élő létrát, melyen a halandók felkapaszkodhatnak a káoszból a dicsőségre. Az Atya fenntart, a Fiú kinyilatkoztat, a Paradicsom egyensúlyba hoz, a Szellem pedig egyesít. A paradicsomi Háromság (10.) A paradicsomi Háromság létezése az egyetlen elkerülhetetlen dolog a világegyetemi ügyekben. A Háromság fogalma köti össze az Istenség abszolút egységét azzal az személyes szabadsággal, mely eredendően megvan az Isten hármas megszemélyesülésében. Az Egyetemes Atya minden lehetőt átruház más Teremtőkre, illetőleg teremtményekre, s teszi ezt minden lehetséges módon, korszakban és helyen, kivéve a saját lakóhelyén, a központi világegyetemben. Az Isten csak azt a hatalmat és azokat a hatásköröket tartotta magánál, amelyek leadása lehetetlennek látszik: az abszolút atyaságot és az abszolút akaratot. Azzal, hogy abszolút személyiséget adományozott az Örökkévaló Fiúnak, az Első Forrás és Középpont átalakult az Egyetemes Atyává, és ezzel megszabadult a személyiség-abszolútság jelentette korlátoktól. Az Atya és a Fiú közös erőfeszítésének eredménye a Végtelen Szelem megteremtése lett. Az Atyának nincsenek elődei, viszont szülője a Fiúnak is és a Szellemnek is. A Fiú fia az Atyának és szülője a Szellemnek, a Szellem pedig fia mind az Atyának, mind a Fiúnak. Az Egyetemes Atya, az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem önálló személy. Egyikük sem másolat, mindegyikük eredeti, mégis mind egységet alkotnak. Képesek fellépni személyesen és együttesen hét lehetséges kombinációban: az Atya egyedül, a Fiú egyedül, a Szellem egyedül, az Atya-Fiú, az Atya-Szellem, a Fiú-Szellem és az Atya-Fiú-Szellem. A hét lehetséges isteniség-elrendeződés teszi szükségszerűvé azt, hogy a világegyetemben az értékek, a jelentéstartalmak és a személyek hétszeres változatosságban nyilvánuljanak meg. Az Első Forrás sokféle szerepet tölt be a központi világegyetemen kívül. Működik teremtőként a Teremtő Fiakon keresztül és szabályozóként a paradicsomi gravitáción keresztül. Az Örökkévaló Fiún keresztül szellemként működik, az Együttes Cselekvőn keresztül pedig elmeként. Szülői kapcsolatot tart fenn minden teremtménnyel az ő személyiség-köre révén. Közvetlenül mint személy cselekszik az ő isteni részein, a Gondolatigazítókon keresztül. Az Első Forrás kizárólag a paradicsomi Háromságban működik úgy, mint teljes Istenség. A Háromság olyan személytársulás, mely nem személyes módon működik, némiképp úgy, ahogy egy vállalat működik nem természetes személyként, de mindig alárendelten a tisztviselők személyes döntéseinek. A paradicsomi Háromság szerepei közé tartozik az igazságszolgáltatás, az összehangolt döntéshozatal és a mindenségrendi felügyelet. A Háromság nem pusztán összegződése az Atya, a Fiú és a Szellem sajátosságainak. Minden társulás, beleértve a családokat, a különböző közösségi csoportokat és a Háromságot, olyan csoportpotenciállal rendelkezik, mely jóval több, mint amit a társulást alkotó egyedek összessége jelent. Az Isten törvény. A törvény eredete az Első Forrás és Középpont. A törvény szerinti intézkedés eredendően a Második Forrásra és Középpontra hárul. A törvény kinyilatkoztatása a Harmadik Forrás és Középpont feladata. A törvény alkalmazása az igazság a Háromság feladatkörébe tartozik. Az igazság eredendően megvan a paradicsomi Háromság főhatalmában; ez nem más, mint a Háromság válasza az Atya szeretetének, a Fiú irgalmának és a Szellem segédkezésének sajátosságaira. Az igazság mindig csoportműködésen alapul, sohasem egyéni működésen. Az ítélkezés, vagyis az igazság alkalmazása a Háromság Állandó Fiainak a tevékenységi körébe tartozik: ők a Felsőség háromságivá tett Titkai, a Nappalok Örökkévalói, a Nappalok Elődei, a Nappalok Tökéletességei, a Nappalok Utódai, a Nappalok Szövetségei, a Nappalok Hűséges Követői, Bölcsesség-tökéletesítők, Isteni Tanácsosok és a Világegyetemi Ítélők. A Háromság e gyermekeit kifejezetten azzal a szándékkal teremtették, hogy az Istenség együttes hozzáállását testesítsék meg az igazságszolgáltatás területein. A Legfelsőbb Lény láthatólag a Háromságnak a dolgokhoz való viszonyulását mutatja, de ő ezzel együtt is valamivel kevesebb, mint a véges világegyetemekben működő Háromság. A Legfelsőbb által gyakorolt felügyelet nem teljesen kiszámítható. Némely esemény közvetlen kapcsolatba hozható a Legfelsőbb Lény munkálkodásával, más eseményeknél ez kevésbé lehetséges, legyenek azok váratlan események, katasztrófák vagy betegségek, de az biztos, hogy minden bonyolult helyzet elkerülhetetlenül hozzájárul a világegyetemek jólétéhez és fejlődéséhez. A halandók úgy tapasztalják, hogy a paradicsomi Háromság

9 hasonlóan a Legfelsőbb Lényhez csakis egy egész bolygó, egy egész világegyetem, egy egész felsőbbvilágegyetem dolgaival foglalkozik. Az emberi lények sohasem lesznek képesek mindig megérteni azt, hogy a Háromság miként szolgálja az egyes halandók javát. A paradicsomi Istenségek egyik személye sem birtokolja a teljes Istenség-potenciált, de hárman együtt igen. A három isteni személy teszi ténylegessé a teljes Istenségben az Istenségi Abszolútban rejlő előszemélyes és egzisztenciális (lételvi) lehetőségeket. Az Istenség Első, Második és Harmadik Személye egymással egyenrangú, és igazul és istenien egyek ők. Az egyetemes egység (56.) A világegyetemek mindensége egyetlen elme által irányított működési rend (mechanizmus). A fizikai, az értelmi és a szellemi valóságokat a Világmindenség Építészeinek tervei szerint hozzák egymással kölcsönös összefüggésbe isteni módon, és egyesítik. A nemszellemi valóságok a tiszta energiából származnak. A tiszta szellem az összes energiarendszer isteni felügyeletének forrása. A tiszta energia és a tiszta szellem láthatólag két különböző dolog, de mindkettő központja a paradicsomi Atyában van egyek, mert az Isten egy. Az elme nem más, mint szükségszerű kapcsolat a szellemi és az anyagi valóságok között. A Teremtő első gondolatával két valóság jelent meg: a Paradicsom Szigete (energia) és az Örökkévaló Fiú (szellem). Az elme egyesíti az Isten eme két, világegyetemi kifejeződését. Az elme, lévén a Végtelen Szellemtől való felruházottság, szerte a térben és időben egyesített. Az elmeszellem-segédektől a világegyetemek legfelsőbb vezetőinek elméjéig, vagyis a Hét Tökéletes Szellem elméjéig, a Legfelsőbb Elméig, minden elmesegédkezés tökéletes összhangban van egymással a Végtelen Szellem elméjén keresztül. Egy az Isten. A szellem és az energia kettős jelenségén keresztül nyilatkoztatja ki magát. A paradicsomi szellemvalóságok hasonlóképpen egyek, de ezen egyetlen szellem kinyilatkoztatása az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem szellemszemélyiségein keresztül, valamint az Atya elő-személyes szellementitásain keresztül megy végbe. Minden szellemi jelenség az Istentől eredeztethető. A teremtményi lét akkor válik tökéletessé, amikor a halandói elme eggyé kapcsolódik egy szellem-résszel. Amikor valamely, az Örökkévaló Fiú Fiai és a Végtelen Szellem Leányai által teremtett halandói elme eggyé kapcsolódik az Atya Gondolatigazítójával, akkor ez az egyesülés egy hármas szellemi felruházottságot kap. Ez a hármas felruházottság éppen olyan tökéletessé válik a véglegesrendűekben, mint amilyen egyesített eredetileg volt a VAGYOK-ban. A szellem végül Háromság-egyesítetté válik. Az Isten isteni módon egyesített személyiség, és az ő azon felemelkedő gyermekei, akik a Gondolatigazítók Paradicsomra való visszatérése eredményeként eljutnak a Paradicsomra, ugyancsak teljes mértékben egyesített személyiségek lesznek. A személyiség eredendően arra törekszik, hogy minden valóságalkotó elemet egyesítsen. A személyiségkörön keresztül minden egyes teremtmény képes folyamatosan kapcsolatban maradni a személyiségek paradicsomi Atyjával. Bölcseletileg ugyan feltételezhetünk többes Istenségeket és Háromságokat, de az Atya Istennel való istenimádati kapcsolatunk arra utal, hogy egy az Isten. Az Istenségnek három örökkévaló megszemélyesülése van, azonban a paradicsomi Háromságban egy és oszthatatlan Istenséget alkotnak. A felsőbb-világegyetemekben az isteniség a Teremtő Fiakon és Alkotó Szellemeken, a Nappalok Elődein és a Hét Tökéletes Szellemen keresztül nyilvánul meg (működik). A Hétszeres Isten ezen első három szintje a kifejlődő Legfelsőbb Lény összehangoló hatásán keresztül fejt ki a Paradicsom felé, befelé irányuló hajtóerőt. A központi világegyetemben az Istenség-egység tény; a fejlődő világegyetemekben az Istenség-egység elérhető cél. A hét felsőbb-világegyetem megteremtését megelőzően a Legfelsőbb Isten csak szellemi szinteken működött. A nagy világegyetem Teremtői ösztönözték a Mindenható Legfelsőbb teremtői előjogainak kifejlődését. Ez az új Istenség-hatalom mellérendelődik a Legfelsőbb szellemi személyének azon a Legfelsőbb Elmén keresztül, mely a Végtelen Szellem végtelen elméjéből vette eredetét. A halandók csak akként foghatják fel az Istenség-egységet, mint amely a Legfelsőbb Lény hatalom-személyiség szintéziséből alakul ki. Az evolúciót a világegyetemekben a világegyetemi lakosoknak szánt Istenség-kinyilatkoztatások kísérik, mégpedig egyre teljesebb kinyilatkoztatások. A felemelkedő halandók még az előtt megtapasztalhatják az Istenség személytelen jelenlétét, hogy megismernék ezeket az Istenségeket személyesen. Ahogy a tér és az

10 idő fejlődése kibontakozik, úgy működik a Legfelsőbb Isten egyre teljesebben, és úgy kezdik meg a háttérbe vonulást a Teremtő Fiak és az Alkotó Szellemek, a Nappalok Elődei és a Tökéletes Szellemek. A Legfelsőbb Lény egyesíti az isteniséget térben és időben. Ő képviseli a halandó által felfogható, legmagasabb Istenség-szintet. Rajta keresztül tanulják meg az emberek megtapasztalni az abszonit elmét, az örökkévaló szellemet és a paradicsomi személyiséget. A helyi világegyetemben született, a felsőbbvilágegyetemben nevelkedett s a központi világegyetemben felkészített véglegesrendűek számára megadatik majd annak lehetősége, hogy megértsék, miként egyesül a Hétszeres Isten a Legfelsőbben. Amint a világok megállapodnak a fényben és életben, a fejlődőképes halandók fő foglalatossága az Istenség felfogható elemeinek az igazságnak, a szépségnek és a jóságnak a tanulmányozása lesz a bölcseleten, a mindenségtanon és az isteniségen keresztül. Ezek a vonások képviselik az Istenség kinyilatkoztatását a tér és az idő világai számára. Az örökkévaló igazság a paradicsomi Fiak segédkezése. Az egyetemes szépség a Paradicsom Szigetének tükröződése. Az isteni jóság a Végtelen Szellem segédkezésében nyilvánul meg leginkább. A szeretet, vagyis az igazság, a szépség és a jóság összessége nem más, mint az ember felfogása az Istenről mint az ő Atyjáról. A szeretet Istenének egyre jobb megértése megtermi az isteniség gyümölcseit: az értelemre épülő békét, a társas fejlődést, az erkölcsi megelégedést, a szellemi örömöt és a mindenségrendi bölcsességet. A szeretet a legnagyobb dolog a világegyetemben. Az Isten szeretet. A szeretet a vágy arra, hogy másokkal jót tegyünk. A háromság fogalmának kiteljesedése (104.) A Háromságról kinyilatkoztatást először a Bolygóherceg törzskara tett a földön ötszázezer évvel ezelőtt. Később Ádám és Éva, azután a Melkizedek, majd Jézus tett kinyilatkoztatást. A többisten-hitből az egyisten-hitre áttérő kultúrák nehezen tudták elfogadni a Háromság-felfogást. A héber és az iszlám népeknek nehezére esik különbséget tenni a több isten imádása (politeizmus) és a hármasegységekben megnyilvánuló egy Istenség imádása között. A paradicsomi Háromság entitás. A Háromság nem személy, viszont igaz és abszolút valóság, mely az Atya, a Fiú és a Szellem társulásából lényegül meg. A Háromság fogalmának felismerése elvezet a szeretet és a törvény közötti viszony megértéséhez és az Első Forrás és Középpont egyéb hármasegységi társulásainak vizsgálatához, melyekben a Végtelen különféle szerepekben működik, úgy mint erő, energia, hatalom, okkeltés, válaszadás, lehetségesség, ténylegesség, gravitáció, feszültség, minta, elv és egység. A végtelenség teljességét össze kell egyeztetni a fejlődő világegyetemek nem teljességével. A teljes valóságot a végtelenséget mint létezőt a hét Abszolút jeleníti meg: Az Egyetemes Atya Az Örökkévaló Fiú A Végtelen Szellem A Paradicsom Szigete Az Istenségi Abszolút Az Egyetemes Abszolút A Korlátlan Abszolút A paradicsomi Háromság nem hármasegység. A Háromság osztatlan és oszthatatlan Istenség, de a három Istenség működik úgy is mint az első hármasegység. A háromság és a hármasegység közös vonása az, hogy mindkettő rendelkezik olyan működési rendekkel (szerepekkel) is, melyek nincsenek meg a társulást alkotó tagok sajátosságainak megfigyelhető együttesében. Az Egyetemes Atya több hármasegységben elsődleges tagként irányítja a végtelenségi szerepeket. A fejlődő kozmosz teremtményei számára szeretetként nyilatkoztatja ki magát az Atya, a Fiú és a Szellem személyes rendeletetésű hármasegységén keresztül. Az Isten az Atya-Fiú, a Paradicsomi Sziget és az Együttes Cselekvő erő-minta hármasegységen keresztül ad mintát a világegyetemeknek és az energiának. Minden szellem az Atya, a Fiú-Szellem és az Istenségi Abszolút szellemfejlődési hármasegységében nyer valóság-kifejeződést. Összesen tizenöt olyan hármasegység van, amelyben az Első Forrás és Középpont

11 különféle szerepekben jelen van, és ezek a társulások teszik lehetővé az Isten valóságának végtelent el nem érő szintű megnyilvánulásait. A többi hármasegységi kapcsolatban, vagyis a trioditákban nincs benne az Atya, viszont a létük a hármasegységek létéből ered. A trioditák közvetlenül az élményelvi Istenségekhez a Legfelsőbbhöz, a Véglegeshez és az Abszolúthoz köthetők. Istenség és valóság (105.) A végtelenséget még a magasabb rendű világegyetemi értelmek is csak részlegesen foghatják fel. A véges elme számára úgy tűnik, hogy mindenképpen van valamilyen kezdet, de a valóságnak sohasem volt kezdete. A világegyetemi teremtmények sok mindent nem képesek megérteni az Istenségről. A halandók ismerhetik Istent Atyaként, ám az Isten Atya-szerepe csak egy a VAGYOK szerepei közül. A felfoghatatlan kiterjedésű látható világegyetemek csak részleges megnyilatkozását jelentik a Végtelennek. A VAGYOK belső átalakulás révén hétszeres belső kapcsolatrendszert hoz létre. A VAGYOK hétszakaszú természete magába foglalja az Egyetemes Atyát, az Egyetemes Szabályozót, az Egyetemes Teremtőt, a Végtelen Megtartót, a Végtelen Potenciált, a Végtelen Képességet és a Végtelenségi Egyetemes Egyet ez utóbbi a VAGYOK mint VAGYOK. E hét valóság mellérendelten örökkévaló, még ha a tér-időben úgy jellemezzük is ezeket, mintha eredetükben egymást sorban követnék. Az abszolútok örökkévalóságbeli viszonyrendszerére adható magyarázatok paradoxonokat eredményeznek, ha az idő nyelvét és a tér mintáit hívjuk segítségül a leíráshoz. E hét szakaszon keresztül a VAGYOK magába foglal minden személyes viszonyt, minden nem személyes kapcsolatot, a teremtési ciklust, minden tényleges és lehetséges valóságot, valamint az energia és a szellem abszolút összetartozását. Az Első Forrás és Középpont elsődlegessége minden dologra érvényes a világegyetemben, s ez a magyarázat arra, hogy miért mondhatjuk igazul minden teremtmény legyenek azok alacsonyrendű halandók vagy akár paradicsomi létpolgárok vonatkozásában, hogy őbenne élünk és mozgunk és vagyunk mi mind. A végtelen VAGYOK hét szakasza úgy válik örökkévalóvá mint a Végtelenség Hét Abszolútja. A hét Abszolútnak nem volt kezdete. Ők örökkévalók és ők alkotják a valóság kezdetét. A Hét Abszolút: 1. Az Első Forrás és Középpont az Isten 2. A Második Forrás és Középpont az Örökkévaló Fiú 3. A Paradicsom Forrás és Középpont a világegyetemi gravitáció alapja 4. A Harmadik Forrás és Középpont. az Együttes Cselekvő 5. Az Istenségi Abszolút a teljes potenciális Istenség-valóság 6. A Korlátlan Abszolút a teljes potenciális istenivé-nem-tett valóság 7. Az Egyetemes Abszolút az istenivé tett és az istenivé nem tett egyesítője Kettősség azáltal jön létre, hogy a Végtelenség Hét Abszolútja társul a VAGYOK hét szakaszával. A VAGYOK egység. Az egység kettősséget kelt, a kettősség pedig hármasegységet, s a hármasegység az örök őse minden dolognak. A kettősségek teszik örökkévalóvá a valóság-alapokat; a hármasegységek teszik lehetővé az egyetemes rendeltetést. A VAGYOK változatossá válása az ő saját akarata szerint megy végbe. Csak az Atya akaratának végtelensége tudta korlátozni az abszolút létet ahhoz, hogy véges valóságokat teremtsen. A korlátozott valóság megjelenésével létrejött az a növekedési ciklus, mely a világegyetemi történelem kezdetét és az idő létét jelzi. Számos következménye volt annak, hogy a végtelen megteremtette a végest. A véges megteremtésére vonatkozó istenség-válasz a felsőség kifejlődésében lényegült meg. A felsőbb-világegyetemi válasz a tér építészeti terveit hozta magával. A teremtményi következmények közé tartozott a központi világegyetem tökéletes lényeinek és a felsőbb-világegyetemek evolúciós felemelkedőinek a megjelenése. Az isteniségválasz okozta azt az időbeli késedelmet az evolúcióban, amely lehetővé teszi a teremtmény részvételét az isteni teremtésben. A véges teremtmények számára a véges kezdete a valóság kezdetének tűnik.

12 A véges teremtésnek két fajtája van: a központi világegyetemi típusú teremtés, mely tökéletességben teremtetett, és a felsőbb-világegyetemi típusú teremtés, melyet a tökéletessé válásra teremtettek. A halandók azért érhetnek el tökéletességet, mert fejlődnek; vagyis a növekedés (gyarapodás) okán. Az emberek az időben mérik a növekedést, s e növekedés miatt tűnnek nem teljesnek az időben. A halandói teljességhiányt láthatjuk annak a megkülönböztető jegynek, mely a fejlődő lényeket elválasztja a tökéletességben teremtett, központi világegyetemi véges lényektől, azonban az örökkévalóságban a kétfajta teremtmény között nem léteznek eltérések. Az, hogy a halandók tökéletességet érnek el, egyúttal azt is jelenti, hogy a kiindulási pont valami más, mint tökéletesség. E ponton a tökéletlenség s a rossz lehetősége is megjelenik a világegyetemben. A diszharmónia és a konfliktus eredendően jelen van ott, ahol az evolúciós növekedés végbemehet. A transzcendens valóságok egyszerre végtelent el nem érők és végest meghaladók. Különböző nézőpontokból vizsgálva ezek a valóságok a véges következményének, a véges elvárt megjelenésének, vagy még inkább a véges elő-visszhangjának tűnnek. Amiként a Legfelsőbb társul a végesekkel, úgy azonosul a Végleges a transzcendensekkel; a Végleges az új Istenség-valóságok meglényegülése. A tér és idő világegyetemei véges, transzcendens és abszolút szinteken léteznek. Világegyetemi valóságszintek (106.) A fejlődő világmindenségben az egzisztenciális (lételvi) és a tapasztalati (élményelvi) valóságoknak sokféle szakasza létezik. Bár sokféle szemszögből tekinthetünk a valóságra, az emberi érzékelést korlátozza a nyelv, az elmekapacitás és az, hogy az ember nem képes az örökkévalóságról még csak részleges képet alkotni sem, korlátozza továbbá a hét felsőbb-világegyetem korlátozott mértékű fejlettsége is. A Hétszeres Isten biztosítja a felsőbb-világegyetemek számára azt az időbeli késedelmet, mely lehetővé teszi a teremtmény részvételét az evolúciós növekedésben. A halandók valódi társai a Teremtőnek a saját fejlődésük tekintetében. Ahogy a Hétszeres Isten összehangolja a véges evolúciót, úgy végzi a Legfelsőbb Lény a beteljesülés szintézisét (magasabb egységbe foglalását). A Legfelsőbb Lény magába foglal minden fejlődő dolgot az időben és térben, és mindenkit szellemszemélyiséggel ruház fel. A Legfelsőbb Isten egyaránt élményelvi és megtapasztalható. Vélelmezhető, hogy amikor a Legfelsőbb Lény megjelenik a jelen világegyetemi korszak végén, az első élményelvi Háromság meg fog lényegülni. Ennek a Végleges Háromságnak a működése a transzcendens valóság csúcspontjának a Végleges Istennek a megjelenését eredményezheti. Ennek elméleti bekövetkezését feltételezve egyúttal arra is számíthatunk, hogy megjelenik majd a második élményelvi Háromság is, vagyis az Abszolút Háromság, mely csak azt követően mutatkozhat meg, hogy a teljes világmindenség a központi világegyetemtől a negyedik térszintig kiteljesedik. Ha pedig valamely jövőbeli időpontban létezik az eredeti lételvi paradicsomi Háromság és a két élményelvi Háromság, akkor lehetségesnek kell tekinteni azt is, hogy valamely távoli időpontban megjelenik a Háromságok Háromsága. Nehéz a végtelen valóságról fogalmat alkotni. Minden ilyen felfogásnak eleve feltételeznie kell a világegyetemi fejlődés véglegességét, mindannak az élményelvi megvalósulását, ami valaha is létezhet. A halandóknak és a szellemeknek, de még maguknak a világegyetemeknek is megvan a lehetőségük a végső beteljesülésre, de az kétséges, hogy bármely lény valaha is elérheti ezt a beteljesülést minden tekintetben. Nem számít, hogy a teremtmény meddig jut az Atya megértésében, mindig megfoghatatlan marad számára az Atya-VAGYOK ki nem nyilatkoztatott végtelensége. A VAGYOK végtelensége a biztosítéka annak, hogy végig a végtelen jövőben, a felemelkedő lények számára folyamatosan megadatik a személyes fejlődés lehetősége, mely még az örökkévalóságban sem meríthető ki soha. Az a felfoghatatlanul távoli pillanat, amikor a teljes világmindenség kiteljesedése bekövetkezik, talán egy még nagyobb és még lenyűgözőbb átalakulás kezdetét fogja jelezni. A véges és a végtelen egyesülését felfogni akaró emberi lények eredendően meglévő értelmi korlátokkal szembesülnek. Az idő, a tér és a tapasztalás akadályozza e fogalmak megértését, de idő nélkül az emberek nem tudnák érzékelni az egymásra következést (sorrendet), térérzékelés nélkül nem tudnák felfogni az egyidejűséget, tapasztalás nélkül pedig nem is létezhetnének. Az idő, a tér és a tapasztalás egyszerre segíti és gátolja az ember valóságérzékelését. Tér-idő jelenség nem fordul elő a Paradicsomon; a Paradicsomon a potenciális dolgok ténylegességekként érzékelhetők. Az összes valóság egyesítésének ki kell terjednie mind az egzisztenciális (lételvi), mind az élményelvi valóságokra. A lételvi, egyedülálló, elő-háromsági, el nem érhető VAGYOK fogalma és a Háromságok