BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK KÜLGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS SZAKIRÁNY

Átírás

1 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK KÜLGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS SZAKIRÁNY A JÖVEDELMI EGYENLŐTLENSÉGEK ALAKULÁSÁNAK GLOBÁLIS ÉS MAGYARORSZÁGI TRENDJEI Készítette: Gösswein Csaba Budapest, 2014

2 Tartalomjegyzék Táblázatok jegyzéke... 3 Ábrák jegyzéke... 3 BEVEZETÉS... 5 I. A TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEK MÉRÉSE... 7 I. 2. Jövedelmi, vagyoni, és fogyasztási egyenlőtlenségek... 7 I. 1. A jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának szintjei... 9 I. 2. A gazdasági teljesítmény és mérése I. 3. Az országon belüli jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának mutatói II. AZ EGYENLŐTLENSÉGEK TÖRTÉNETE ÉS ELMÉLETE II. 1. Történelmi egyenlőtlenségek II. 1.1 A feudalizmus II. 1.2 A polgárság megjelenése II. 2. Az egyenlőtlenségek elméletei II. 3. A jövedelmi egyenlőtlenségeket alakító tényezők II. 4. Növekedés, globalizáció, tudás alapú társadalom III. JÖVEDELMI EGYENLŐTLENSÉGEK A VILÁGBAN III. 1. A határokon átnyúló jövedelemáramlások III. 2. Az nemzeti jövedelmek alakulása III. 3. Az országok belső egyenlőtlenségei III. 3.1 Kína belső egyenlőtlenségei, és hatásai III. 4. A globális egyenlőtlenségek átrendeződése III. 5. A globális trend két oldala IV. JÖVEDELMI EGYENLŐTLENSÉGEK MAGYARORSZÁGON IV. 1. Jövedelmi egyenlőtlenségek a rendszerváltás előtt IV. 2. Határon átnyúló jövedelemáramlások Magyarország esetében IV. 2.1 Külföldi működőtőke Magyarországon IV. 3. A nemzeti jövedelem alakulása IV. 4. Felzárkózás a közép-kelet-európai régióban IV. 5. Magyarország belső jövedelmi egyenlőtlenségei IV. 6. Az egyenlőtlenségek nemzetközi összehasonlításban V. KÖVETKEZTETÉSEK VI. Függelék Források: oldal

3 Táblázatok jegyzéke 1. táblázat: A GNI és GDP különbségei százalékban ( ) táblázat: A jövedelmek eloszlása az egyes jövedelmi csoportok között, a teljes jövedelem százalékában 2012-ben táblázat: Az állami újraelosztás szerepe a háztartások szintjén, transzferek előtti és után Gini-indexek, táblázat: A foglalkoztatottság, és az átlagkeresethez viszonyított jövedelem a különböző iskolai végzettséggel rendelkezők körében F1. táblázat: A magyar GNI és a GDP különbsége a GDP arányában F2. táblázat: Foglalkoztatottság és munkanélküliség iskola végzettségek szerint F3. táblázat: Régiós országok nemzeti jövedelmeinek (GNI), és belső egyenlőtlenségeiknek változása 2008-hoz képest Ábrák jegyzéke 1. ábra: A nemzeti jövedelmek (GNI) alakulása 1970 és 2013 között a kiválasztott országokban, milliárd amerikai dollárban, 2005-ös konstans árfolyamon ábra: Az egy főre eső nemzeti jövedelmek (GNI) alakulása 1990 és 2013 között a kiválasztott országokban, amerikai dollárban, 2011-es konstans árfolyamon ábra: A vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső nemzeti jövedelmek (GNI) alakulása 1990 és 2013 között a kiválasztott országokban, amerikai dollárban, 2011-es konstans árfolyamon ábra: A Gini index alakulása a kiválasztott országokban 1981 és 2011 között ábra: A globális jövedelem-eloszlás változása 1988 és 2008 között ábra: A reáljövedelmek százalékos változása 1988 és 2008 között a globális jövedelemeloszlás centiliseiben ábra: Az egyes országok jövedelmi szeletei a globális jövedelem-eloszlásban (2005) ábra: A külföldi működőtőke (FDI) állománya a GDP százalékában 1990 és 2013 között ábra: Magyarország nemzeti jövedelme (jobb tengely), egy főre eső GDP-je, és vásárlóerő-paritáson vett egy főre eső GNI-je az Egyesült Államok megfelelő mutatóinak százalékában különböző források alapján ( ) oldal

4 10. ábra: Magyarország vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső nemzeti jövedelmének alakulása az Egyesült Államokéhoz, valamint az EU 28-éhoz viszonyítva között ábra: Magyarország és a régiós országok egy főre eső vásárlóerő-paritáson vett nemzeti jövedelmeinek felzárkózása az EU 28 átlagához, (EU 28=100) ábra: Magyarország Gini-indexének alakulása különböző források alapján, ábra: Az egyes jövedelmi ötödök részesedése az összes jövedelemből, , az összes jövedelem százalékában ábra: A Gini-index és a két szélső jövedelmi tized részesedésének aránya (P90/P10), ábra: Az egyes országok jövedelmi szeletei a globális jövedelem-eloszlásban (2008) 56 16/A. ábra: Kiemelt jövedelmi tizedek vásárlóerő-paritáson számított határai Európa országaiban 2008-ban /B. ábra: Kiemelt jövedelmi tizedek vásárlóerő-paritáson számított határai Európa országaiban 2013-ban F1. ábra: Magyarország bruttó nemzeti jövedelme (GNI) az Egyesült Államok nemzeti jövedelmének százalékában ( ) F2 ábra: Magyarország egy főre eső nemzeti jövedelme az Egyesült Államok egy főre eső nemzeti jövedelmének százalékában ( ) F3/A ábra: Az Egyesült Államok és Magyarország egy főre eső GDP-je ( ) 1990-es árfolyamon számított dollárban F3/B ábra: Magyarország egy főre eső GDP-je az Egyesült Államok egy főre eső GDPjének százalékában ( ) oldal

5 BEVEZETÉS A társadalmi egyenlőtlenségek kérdése napjaink egyik felkapott, ám többnyire csak felületesen bemutatott témája. Már-már közhelynek számít, hogy a világ egy egyre egyenlőtlenebb hely, nap mint nap látjuk magunk körül mind a szegénység, mind a gazdagság szélsőséges megnyilvánulásait. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy mindig is voltak társadalmi osztályok, és igazán egyenlő társadalmak utoljára talán csak az ősközösségek idején léteztek évezredekkel ezelőtt. A jövedelem és a vagyon eloszlásának kérdése mindig is a gazdasági és politikai gondolkodás központjában állt, története, mint a történelem, kaotikus és kiszámíthatatlan. Alakulását számtalan eszme és társadalmi attitűd határozta meg. A társadalmi egyenlőség, a társadalmi igazságosság kiharcolása volt a mozgató rugója a század nagy forradalmainak (lásd a francia forradalom hármas jelszavát: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség), és az egyenlőség eszméjét tűzték zászlajukra a 20. században a Szovjetunióban kicsúcsosodó szocialista, kommunista mozgalmaknak is. Teljes egyenlőséget azonban máig nem sikerült sehol sem megvalósítani, és az elméletileg ezt célul kitűző rendszerek belső ellentmondásaik miatt végül működésképtelenné váltak. A kérdés összetettségét jól mutatja, hogy az olyan bevett, széles körben használt kifejezések jelentése sem egyértelmű, mint a például a középosztályé. Gyakran hozzá értjük például az értelmiség fogalmát, van, hogy pusztán vagyoni szempontból értelmezzük, de az adott ország népességének valamilyen, például jövedelmi szempontból vett középső harmada is lehet. Nincs pontosan definiálva, nem egyértelmű, hogy ki tartozik bele, mégis gyakran használjuk. Napjaink meghatározó jelensége a globalizáció, a határokon átnyúló, világméretű liberális kapitalizmus. Szerepe a társadalmi egyenlőtlenségek alakulásában szinte felmérhetetlen. Míg a technológiai fejlődés fűtötte világméretű termelésnövekedés és a kereskedelem fellendülése a fejlődő országokban milliókat emelet ki az abszolút szegénységből, a fejlett világba stagnáló béreket és külföldre költöző munkahelyeket is hozott. Ebből következően a globális egyenlőtlenségek csökkenése paradox módon hozzájárult az országokon belüli egyenlőtlenségek növekedéséhez. A globalizáció hatására kitágult világunkban azonban még mindig egy olyan bolygó képe tárul a szemünk elé melyben elképesztő különbségek vannak ember és ember közt, 5. oldal

6 melyben meghatározó a születés helye, valamint a szülők társadalmi státusza. A társadalmi mobilitás, a felemelkedés lehetősége a világ legtöbb pontján erőteljesen korlátozott. A túlzott különbségek pedig feszültségekhez vezetnek. Hiába messze gazdagabb jelen korunk társadalma bármely korábban létezettnél, ahogy Tomaš Sedlaček írja A jó és a rossz közgazdaságtana című könyvében, az ember mindig többet és többet akar. Nem azt nézzük, hogy mink van, hanem hogy mink lehetne, vagyis a vágyott elégedettségi pontunkat folyamatosan kijjebb és kijjebb toljuk, s így valójában sosem érjük el. Márpedig minél nagyobb a különbség ezen vágyott ideák és a valóságos életkörülményeink között, annál elégedetlenebbek vagyunk sorsunkkal, és annál inkább bántja ez az igazságérzetünk (Sedlaček [2012]). Mindezek ellenére az egyenlőtlenségek megléte nem önmagában rossz. Mindannyian különbözőek vagyunk, mások a motivációink, és egyedi a nézőpontunk. A kulcskérdés az, hogy mi okozza az egyenlőtlenségeket, és hogy ezen okok mennyiben igazságosak. Modern demokratikus berendezkedésünk ugyanis azon a meggyőződésen nyugszik, hogy az egyén tehetségén és erőfeszítésén alapuló egyenlőtlenségek igazságosabbak a más okokra, például az örökölt vagyonra visszavezethetőeknél. (Piketty [2014]) A liberális kapitalista világnézet alapvetése a verseny, aminek természetszerűen mindig vannak nyertesei, és vesztesei, de alapvető fontosságú a játékszabályok egységes, mindenkire vonatkozó, igazságos mivolta. Ahhoz, hogy mai világrendünk jól működjön, hogy a sosem látott gazdasági növekedésből ne csak egy szűk réteg profitáljon, elengedhetetlen, hogy a pálya senkinek se lejtsen, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indulhasson. A téma nem véletlenül felkapott, sejtjük, hogy a 20. század második felének soha nem látott gazdasági növekedése, és mindeközbeni viszonylagos egyenlősége - melyet akár aranykornak is nevezhetnénk elmúlt, már történelem. A fejlett gazdaságok a 30-as évek óta a legnagyobb gazdasági válságukkal küzdenek, Európában megtorpant a növekedés, egekben a munkanélküliség, és a világ vezető országai adóssághegyeken ülnek. Számos jel utal arra, hogy hiába a soha nem látott gazdagság, a világ népességének többsége ebből vajmi keveset érzékel, és a 21. század újra a növekvő egyenlőtlenségek százada lehet. Újra aktuálissá válhat a század emberének frusztrációja, amelyet Thomas Piketty könyvében, a Tőke a 21. században a következőképpen fest le: 6. oldal

7 Mi értelme az ipari fejlődésnek, mi értelme az innovációnak, a sok küzdelemnek és társadalmi átalakulásnak, ha fél évszázad gazdasági növekedése után a tömegek életkörülményei pont ugyan olyan nyomorúságosak, mint azelőtt, ha a legtöbb, amit a törvényhozók elértek az volt, hogy betiltották a gyári munkát a 8 évesnél fiatalabb gyermekek számára? (Piketty [2014] 13. o.) Dolgozatom célja bemutatni a világban, valamint a Magyarországon zajló társadalmi folyamatokat a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásának vizsgálatán keresztül. Fel kívánom tárni az egyenlőtlenségeket előidéző okokat, és azok következményeit. A téma jelentőségét mi sem mutathatná jobban, mint az Alan Krueger által 2012 januárjában a Center for American Progress The Rise and Consequences of Inequality című rendezvényen A Nagy Gatsby görbe néven bemutatott ábra, amely a jövedelmi egyenlőtlenségek és a generációkon átívelő társadalmi immobilitás kapcsolatát mutatja. Krueger szerint a kettő között erős pozitív korreláció tapasztalható, azaz minél nagyobbak a jövedelmi különbségek egy adott társadalomban, annál merevebb annak társadalmi szerkezete, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az egymást követő generációk ugyanazon társadalmi osztály tagjai lesznek, mint szüleik voltak. A jelenség ráadásul öngerjesztő folyamat, hiszen minél kisebb a társadalmi mobilitás, annál hatványozottabban érvényesülnek idővel az egyenlőtlenségek társadalmi szerkezetet torzító hatásai, annál nagyobbak lesznek az egymást követő generációkban a jövedelmi egyenlőtlenségek, amelyek aztán újfent tovább csökkentik a felemelkedés lehetőségét. Az jövedelmi egyenlőtlenség vizsgálata tehát azért fontos, mert általa képet kaphatunk a társadalmi szerkezetet alakulását meghatározó folyamatokról, amelyek aztán meghatározzák majd az egész társadalom, valamint az azt alkotó egyének politikai, szociális, és gazdasági lehetőségeit, egész társadalmi osztályok életkörülményeit. I. A TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEK MÉRÉSE I. 2. Jövedelmi, vagyoni, és fogyasztási egyenlőtlenségek A társadalmi egyenlőtlenségek vizsgálatát több oldalról is meg lehet közelíteni. A gazdasági jólét alapvetően három aspektusra bontható: lehet nézni a felhalmozott vagyon, az azt létrehozó jövedelmek, valamint az ezekből eredő fogyasztás szemszögéből. 7. oldal

8 Kézenfekvő lenne a fogyasztás felől megközelíteni a kérdést, hiszen a megszerzett pénzügyi eszközökből fogyasztás útján lesz jólét. Ez a megközelítés azonban figyelmen kívül hagyja a pénz alapvető csereeszköz funkcióján túlmutató szerepét, melyet a társadalomban betölt. Ráadásul megbízható adatok is sokkal kevésbé állnak rendelkezésre az egyének fogyasztásáról, mint akár vagyoni (pl. ingatlan nyilvántartás), akár jövedelmi helyzetükről (személyi jövedelemadó bevallások). A különböző statisztikai mintavételeken és önbevalláson alapuló fogyasztási egyenlőtlenségi vizsgálatok problémáit jól jelzi, hogy különböző közgazdászok által végzett kutatások homlokegyenest eltérő eredményekre is vezettek. Lásd például Kevin A. Hasset és Aparna Mathur A New Measure Of Consumption Inequality című munkáját, melyben azt találják, hogy a különböző társadalmi csoportok fogyasztási egyenlőtlenségei jóval kisebbek, és állandóbbak ugyanezen csoportok jövedelmi egyenlőtlenségeinél (Kevin A. Hasset Aparna Mathur [2012]). Bruce D. Meyer és James X. Sullivan Consumption and Income Inequality in the U.S. Since the 1960s című tanulmánya még a fogyasztási egyenlőtlenségek csökkenését is elképzelhetőnek tartja (Bruce D. Meyer James X. Sullivan [2013]), ugyanakkor Mark Aguiar és Mark Bils Has Consumption Inequality Mirrored Income Inequality? című munkájukban arra a következtetésre jutnak, hogy a fogyasztási egyenlőtlenségek követik a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulását, nagyrészt amiatt, hogy a magas jövedelmű háztartások fogyasztása eltolódik az alapvető fogyasztási cikkek felől a luxustermékek irányába(mark Aguiar Mark Bils [2013]). A fennmaradó két lehetőség közül az egyenlőtlenségek jövedelem, és nem vagyon alapú vizsgálatát talán az indokolja a leginkább, hogy végső soron a vagyon is nem más, mint felhalmozott jövedelem, illetve a vagyon értéke is nagyrészt annak jövedelemtermelő képességétől függ legyen az termőföld, lakóingatlan, részvény, vagy más egyéb. A vagyon egy statikus állomány érték, míg a jövedelem egy dinamikus áramlás, a vagyoni helyzet változása. Ráadásul a jövedelem jelentőségét jól mutatja, hogy az össznemzeti vagyon aránya a jövedelemhez képest jelenleg is pusztán 5-6-szoros a fejlett nyugati országokban és még alacsonyabb a fejlődő országokban (Piketty [2014] 25. o.). A rendelkezésre álló jövedelem nagysága így nem csak, hogy a fogyasztásra nézve meghatározó, de mivel a vagyon felhalmozódása is e kettő különbségéből fakad, végső soron a jövedelmek vizsgálata visz legközelebb minket az egyenlőtlenségek megértéhez. 8. oldal

9 I. 1. A jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának szintjei A jövedelmi egyenlőtlenségeket több szinten lehet vizsgálni. Az első, és legátfogóbb képet nyújtó lehetőség, ha a jövedelmi egyenlőtlenségeket világviszonylatban vizsgáljuk. A pontos képalkotást azonban nehezíti, hogy a világ különböző pontjain különböző módszertanok szerint, és különböző minőségű felmérések készülnek az adott országban végbemenő gazdasági folyamatokról. Személyekre lebontott jövedelmi kimutatások csak a legritkább esetekben érhetőek el, jellemzően csak a gazdaságilag legfejlettebb nyugati országokból azok kiterjedt személyi jövedelemadó rendszereinek köszönhetően. Ám ezek a statisztikák sem teljesen pontosak, részben adóelkerülésre visszavezethető okokból, részben pedig ezek nem teljes körű, nem minden jövedelemforrásra kiterjedő mivoltuk miatt. A rendelkezésre álló adatok pontatlansága az országokon belüli vizsgálódást is megnehezíti, de globális szinten még nehézkesebb emiatt az összehasonlítás. Ahogy azonban látni fogjuk, a világban tapasztalható jövedelem eloszlás nagyságrendi különbségei jóval meghaladják az esetlegesen az adatok pontatlanságából eredő bizonytalanságot, így ez elemzésüket lényegesen nem akadályozza. Az egyenlőtlenségek globális szintű vizsgálatához többnyire a Világbank, az OECD, valamint az Eurostat rendszeres időközönként publikált elemzéseire és adatsoraira fogok támaszkodni. A vizsgálat második lehetséges szintje a nemzetállamok szintje. A világ legtöbb országáról elérhetőek a gazdaságuk alapvető jellemzőit, termelésüket, nemzeti jövedelmüket aggregáltan leíró mutatók, mint a GDP, és a GNI, ezek lakosságszámmal korrigált, az összehasonlítást segítő GDP/fő, GNI/fő változatai, valamint a nemzetközi áru és szolgáltatás kereskedelemben elfoglalt helyzetüket, illetve a pénzügyi egyensúlyukat jellemző statisztikák. Ezen összesítésen és átlagoláson alapuló mutatók jótékonyan elfedik az országokon belüli jövedelmi egyenlőtlenségeket, azt, hogy az ország gazdasági teljesítményéből és össznemzeti jövedelméből a lakosság egyes csoportjai milyen mértékben részesednek. Ugyanakkor elemzésük mégis hasznos segítség a világban lezajló folyamatok megértéséhez, és a megmutatkozó trendek okainak feltárásához. A jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának harmadik, és talán legkézenfekvőbb szintje az egyes országokon belüli egyenlőtlenségek vizsgálatának szintje. Ezzel a szinttel találkozunk nap mint nap, és ezen a szinten érhetőek talán leginkább tetten az egyenlőtlenségek kialakulása mögött megbújó jelenségek. A nyugati országokról elérhető részletes és hosszú időre visszanyúló jövedelmi adatokra támaszkodva jó alapot kapunk az 9. oldal

10 időbeli, és térbeli összehasonlításhoz, és a megfigyelhető trendeket, illetve ezek változásait is könnyebb konkrét eseményekhez, vagy a társadalmi szerkezetben bekövetkezett változásokhoz kötni. Dolgozatomban elsősorban erre a szintre kívánok fókuszálni, mind Magyarország, mind pedig a világ egyes kiemelt jelentőségű, vagy különösen érdekes, jellemző tendenciákat mutató országaival kapcsolatban. Mielőtt azonban a jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatába kezdenék, elengedhetetlen a tágabb értelemben vett gazdasági környezet, valamint az annak jellemzésére használt mutatók áttekintése. I. 2. A gazdasági teljesítmény és mérése Egy ország vagy terület gazdasági teljesítményének mérésére leggyakrabban a bruttó hazai termék (GDP) mérőszámát használják. A GDP azt mutatja meg, hogy egy adott időszakban egy adott területen mekkora az ott előállított termékek és szolgáltatások összértéke. Ez az összérték egyben a gazdaság szereplőinek összjövedelme is, hiszen jövedelem az előállított jószágok piaci áron történő értékesítéséből származik. Épp ezért a GDP kiszámítása történhet a termelési oldal felől, a felhasználás (fogyasztás és megtakarítás) összesítésével, valamint a jövedelmek számbavételével. A GDP párja, a GNI, a bruttó nemzeti jövedelem, mely mutató abban különbözik a GDPtől, hogy nem a jövedelem keletkezésének földrajzi helye szerint csoportosítja a gazdasági teljesítményt, hanem annak kedvezményezettjei szerint, vagyis az országhatárokon átnyúló jövedelemáramlásokat is figyelembe veszi. Mind a GDP-t, mint a GNI-t lehet nominális értéken vizsgálni, ám hasznosabb az infláció hatását is figyelembe vevő reálértéken kifejezett változásukat nyomon követni, mely jobban mutatja a keletkezett jövedelmek vásárlóértékének alakulását is. A jobb összehasonlíthatóság érdekében mindkét mutatónak szokás az egy főre eső értékét is kiszámítani, mely lehetőséget teremt a különböző népességű országok gazdasági teljesítményeinek árnyaltabb összevetésére, mintegy átlagos életszínvonalat jellemző mutatóként értelmezve őket. Azonban a GDP vagy a GNI/fő mutatók ilyen értelmezésnek számos hiányossága van, kezdve azzal a dolgozatom szempontjából talán legrelevánsabb hibájával hogy az egyszerű népességarányos átlagolás semmit sem mond a keletkezett jövedelmek társadalmon belüli eloszlásáról, így a valós átlagos életszínvonal hasonló GDP/fő mutatóval rendelkező országok esetén is jelentős különbségeket mutathat. 10. oldal

11 További probléma a GDP/GNI mutatókkal, hogy kiszámítási módjukból adódóan számos nem kívánatos jelenséget, például természeti katasztrófák, járványok elhárításának, vagy akár a bűnözés elleni védekezésnek a költségét is pozitív, a GDP-t növelő előjellel mutatnak ki, holott ezek nyilvánvalóan nem növelik az össztársadalmi jólétet. Valamint a jövedelemtermelés következtében fellépő károkozás, például a környezetszennyezés se jelenik meg bennük a jólétet csökkentő tényezőként. Pontosan a GDP mutató fenti hiányosságai miatt számos alternatív mutatót is kidolgoztak már a gazdasági teljesítmény illetve az életszínvonal mérésére az évek során. Ilyen például a Happy Planet Index, a Human Development Index és az ahhoz kapcsolódó Human Poverty Index, a General Wellbeing mutató, az Index of Sustainable Economic Welfare, vagy a Bruttó Nemzeti Boldogság indexe. Ezek mindegyike arra tesz kísérletet, hogy egy ország teljesítményének értékelésekor a pénzügyi szempontú gazdasági kibocsájtás mellett olyan további faktorokat is számításba vegyenek, mint például a születéskor várható élettartam, az iskolázottság, illetve a tágabban értelmezett életminőség egyéb mutatói. Azonban a gazdasági teljesítmény értékelésére minden korlátjuk ellenére is még mindig a GDP és a GNI a legelterjedtebb mutatók, ezért jelen dolgozatban is elsősorban velük, illetve az egy főre eső, és vásárlóerő-paritáson (PPP) vett változataikkal fogom szemléltetni az országok gazdasági teljesítményét és a közöttük fennálló jövedelmi viszonyokat. A vásárlóerő-paritás számítása fontos korrekciós módszer a különböző valutákban mért gazdasági teljesítmények összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében. Lényege, hogy az infláció számításához hasonlóan fogyasztói kosarakat képeznek, és az ezekbe bekerült termékeknek az egyes országokban érvényes ára alapján határozzák meg az országok valutáinak egymáshoz viszonyított vásárlóértékét. Az így kapott vásárlóértékkel módosított átváltási árfolyamok akár jelentős mértékben is eltérhetnek az adott valuták piaci árfolyamától, hiszen azok egyéb tényezőktől is függenek, nem csak egy jellemzőnek tekintett fogyasztói kosár értékétől. A legtöbb ország esetében a vásárlóerő-paritások meghatározása az ENSZ által felügyelt, és rendszeres időközönként lebonyolított ICP (International Comparison Program) keretein belül történik, de végeznek adatgyűjtéseket és modellszámításokat az OECD és az Eurostat szervei is. A váráslóerő-paritáson alapuló nemzetközi összehasonlítások nem adhatják vissza tökéletesen az egyes országok 11. oldal

12 árszínvonalában megmutatkozó különbségeket, mégis jobb közelítést adnak a különböző valutákban mért gazdasági teljesítmények, jövedelemszintek, és végső soron az egyes országok életszínvonalának összehasonlításához, mint ha piaci árfolyamon végeznénk az átváltást. I. 3. Az országon belüli jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának mutatói Egy adott társadalmon belül a jövedelmi egyenlőtlenségek megítéléséhez nem elegendő azt tudnunk, hogy mekkora a különbség a legtöbbet és a legkevesebbet keresők között. Noha ez is hordoz információt, pusztán a szélső értékekből kiindulva nem tudunk meg semmit a köztük elhelyezkedő többség helyzetéről. Épp ezért azt is meg kell vizsgálnunk, hogy az adott társadalomban mennyien tartoznak az eges jövedelmi szintekhez, vagy éppen fordítva, hogy a társadalom egyes rétegeiben mekkora a jellemző jövedelem. Mivel a teljes népességet egyenként vizsgálni lehetetlen, statisztikai mintavételekhez, és ezekből számított mutatókhoz kell folyamodnunk. A jövedelmi egyenlőtlenségek adott népességen belüli vizsgálatához számos ilyen mutató áll rendelkezésünkre. Ezek közül a leggyakrabban használt mutató a Gini-index, mely egy statisztikai szóródás mutató. A Gini-index minden egyes felmérési egység (népességcsoport, fő, háztartás, stb) jövedelmének az összes jövedelemből vett részesedését viszonyítja az egyenletes eloszláshoz, majd összegzi ezeket. Értéke nulla és 1 közötti számot vehet fel, ahol a nulla a tökéletesen egyenlő eloszlást, míg az 1 a tökéletesen egyenlőtlent jelenti. Tökéletesen egyenlő az az eloszlás, ahol minden felmérési egység pontosan ugyan akkora arányban részesül az összes jövedelemből, mint saját népességen belüli súlya, a tökéletesen egyenlőtlen pedig az, ahol egyetlen felmérési egység kezében összpontosul az összes jövedelem. A Gini-indexet szokás százalékos formában is értelmezni, ekkor értéke 0 és 100 közé esik. A Gini-index nagy előnye egyszerűsége, és könnyű értelmezhetősége. Hátránya ugyanakkor, hogy egyazon értékéhez több, voltaképpen végtelenül sok különböző eloszlás is tartozhat. Az egyenlőtlenségek belső szerkezetét így önmagában nem mutatja, pusztán abszolút nagyságukra nézve irányadó, melyeket azonban további vizsgálatnak és értelmezésnek kell alávetni a teljes kép kialakítása érdekében. 12. oldal

13 Az egyenlőtlenségek belső szerkezetének vizsgálatához a legelterjedtebb mérőszámok a vizsgált népesség jövedelem szerint sorba rendezett egységeinek hányadosaiból képzett mutatók. Gyakran használt ezek közül a felső és alsó népesség tizedek jövedelmeinek egymáshoz viszonyított arányát számszerűsítő P90/P10 mutató. Hasonlóképpen gyakori a némileg elnagyoltabb, ötökre vonatkozó P80/P20 mutató, de lehet mérni az alacsony jövedelműek középosztálytól való távolságát is, például a P50/P20 mutatóval, vagy a középosztályon belüli távolságot a P60/P40 hányadossal. Attól függően, hogy milyen bontást választunk, a vizsgált népesség jövedelmi eloszlásának különböző aspektusairól kaphatunk részletesebb képet, ugyanakkor ezen mutatók meg az egyenlőtlenségek egészéről nem szolgáltatnak információt. További lehetőség, ha az egyes népességcsoportok részesedését az összjövedelemből nem egy másik csoporthoz viszonyítva, hanem pusztán önmagukban vizsgáljuk, hiszen például e részesedés változása is fontos tanulságokkal szolgálhat. Egy adott társadalom alsó rétegeinek lecsúszását például jól mutathatja az összjövedelemből történő részesedésük csökkenése. Ahhoz azonban, hogy teljes képet kapjunk a vizsgált országon belül lejátszódó folyamatokról, mindig több mutató együttes értelmezését kell megvalósítanunk. 13. oldal

14 II. 1. II. AZ EGYENLŐTLENSÉGEK TÖRTÉNETE ÉS ELMÉLETE Történelmi egyenlőtlenségek Társadalmi egyenlőtlenségek minden bizonnyal azóta léteznek, hogy az emberiség a civilizálódás útjára lépett. Ahogy egyre nagyobbá váltak az együtt élő közösségek, úgy merült fel az igény a közösségek hatékonyabb vezetésére, a puszta létfenntartáson túlmutató igényeik kielégítésének megszervezésére. Az ókor társadalmaiban így lassan elváltak egymástól a termelést végzők, és a közösségeket irányítók, kialakult a papság, a közösséget védelmező katonaság, és a kiépült állami bürokrácia hivatalnoki rétege. Az egyre nagyobbá és összetettebbé váló társadalmakban kialakuló társadalmi rétegek idővel nem csak az általuk végzett tevékenységben, de jogaikban, és gazdasági lehetőségeikben is jelentősen különböztek. Az ókor nagy birodalmait nagyhatalmú uralkodók vezették, akik hivatalnoki rétegükre támaszkodva uralkodtak egy többrétegű társadalom felett, melynek alján a rabszolgák álltak. Az egyenlőtlenségek lassú és fokozatos megjelenése miatt az ókor társadalmai ezekre többnyire az élet természetes velejárójaként tekintettek, hiszen az évszázadok alatt kicsontosodott társadalmi rétegek között fel se nagyon merülhetett átjárás. Az egyes rétegek életkörülményeinek drasztikus különbségei azonban folyamatosan feszegették ezt a viszonylagos társadalmi békét, hiszen az alacsonyabb rétegekhez tartozók lehetőségei és igényei között meglévő kielégíthetetlen ellentétek a társadalom jelentős hányadának igazságérzetét és önbecsülését sérthették. Az időről időre fellángoló lázadásokat és felkeléseket az uralkodó osztályok többnyire vérbe fojtották, de a történelemből számos olyan példa is ismert, ahol az egyenlőségért folytatott küzdelmek legalább részeredményekhez vezettek elég csak az athéni demokrácia kialakulására, vagy a római néptribunus intézményére gondolni. II. 1.1 A feudalizmus A középkorban az uralkodó társadalmi rend főként Európában, de hasonló formában a világ más tájain is a földtulajdonon alapuló hűbéri rendszer, a feudalizmus volt. A feudalizmus olyan társadalmi berendezkedés volt, mely egyazon rendezőelv, a földtulajdon, és az abból származó jövedelmek mentén határozta meg az egész társadalom gazdasági, politikai, és hatalmi viszonyait. A hűbéri rendszerben egymással alá-, és 14. oldal

15 fölérendeltségi viszonyban lévő földesurak közt is jelentős különbségek alakulhattak annak függvényében, hogy ki mely szintjén állt a földtulajdonlási hierarchiának, igazán éles törés azonban elsősorban az arisztokrácia, és a tulajdonnal nem rendelkező jobbágyság között alakult ki. Mivel földtulajdonra csak öröklés, valamint uralkodói adományozás révén lehetett szert tenni, a feudalizmus társadalmi rendje roppant merev volt, és nagyfokú vagyonkoncentrációt tett lehetővé. A mai szemmel szinte elképzelhetetlen egyenlőtlenségek számos parasztfelkelést motiváltak, ám az egyenlőtlen erőviszonyokat jól jellemzi például a Dózsa György-féle parasztfelkelés leverésének közvetlen következményeként értelmezhető törvényi rendelkezés a jobbágyság szabad költözéshez fűződő jogának eltörléséről. 1 A jobbágyság röghöz kötése a gyakorlatban nem sokáig élt, mivel munkaerő áramlásának teljes megszüntetése a nagybirtokosok érdekeit is sértette volna, de a társadalom legszélesebb rétegének számító jobbágyság szabadságjogainak ilyen fokú még ha csak elméleti korlátozása is jól mutatja a feudalizmus társadalmának egyenlőtlenségét. II. 1.2 A polgárság megjelenése A földtulajdonon alapuló társadalmi berendezkedésnek majd csak a polgárság lassú térnyerése, valamint az ipari forradalom vetett véget fokozatosan a század folyamán. A polgárság kialakulása mérföldkő volt az egyenlőtlenségek alakulásának történetében, ugyanis a polgárosodás által lehetőség nyílt a társadalmi osztályok közti átjárásra. Az évszázados status-quo egyszerre dinamikussá, megváltoztathatóvá vált. A megjelenő kereskedő és iparos réteg számára adott volt a lehetőség a meggazdagodásra, ugyanakkor új problémát teremtett a városokba özönlő nagyszámú, a földművelésből már kiszoruló, ugyanakkor munkához a városokban se jutó nincstelen réteg. A gazdaságilag és politikailag is többpólusúvá váló társadalmak, és a bennük egyre csak növekvő feszültségek szerte Európában polgári forradalmakhoz vezettek, melyek végérvényesen felforgatták az addigi társadalmi rendet, és közben kialakították azokat az eszméket humanizmus, liberalizmus, nacionalizmus melyekre napjaink társadalmai is épülnek. Közvetlen céljaik megvalósulását tekintve azonban csak részben voltak sikeresek ezek a forradalmak. Szabadságot és testvériséget részben talán igen, egyenlőséget azonban maximum a törvény előtt értek el. A jövedelmek és a vagyon elosztása ugyan olyan egyenlőtlen maradt, mint a régi rendszerben, sőt, az ipari forradalom nyomán beköszöntött 1 Magyar Néprajzi Lexikon, jobbágyköltözés 15. oldal

16 soha nem látott gazdasági növekedés nagyságrendekkel megugró jövedelmei talán még egyenlőtlenebbül oszlottak el, mint valaha. (Piketty [2014] 33. o.) Jelen korunk társadalmának viszonylagos egyenlőségéhez a 20. században bekövetkezett nagy sokkhatások, a 30-as évek nagy gazdasági világválsága, és két, korábban soha nem látott pusztítással járó világháború vezetett (Piketty [2014] 330. o.) II. 2. Az egyenlőtlenségek elméletei Az egyenlőtlenségek alakulásának kérdésével számos nagy közgazdász foglalkozott az évek során. Az elsők között talán David Ricardo, aki 1817-ban publikálta A közgazdaság és adózás alapelvei című munkáját, melyben fő eredménye, a komparatív előnyök elméletének megfogalmazása mellett foglalkozott a termőföld szűkösségének kérdésével is. Ennek során jutott arra a következtetésre, hogy a növekvő népesség generálta növekvő élelmiszerigény a szűkös erőforrásnak tekinthető termőföld árának, és a belőle származó jövedelmeknek a növekedését fogja okozni a kereslet és a kínálat törvényszerűségei alapján, ezzel hozzájárulva az egyenlőtlenségek - akár szinte végtelenül nagyra történő növekedéséhez. Ricardo korában, amikor az iparosodás még éppen csak beindulóban volt, és a korábbi évszázadokhoz hasonlóan még mindig a termőföld számított a vagyon elsőszámú hordozójának, annak értéke, valamint eloszlása központi kérdés volt a kor társadalma számára. A szűkös erőforrások egyenlőtlen eloszlásának problémája azonban nem csak a 19. századi termőföldre igaz, hanem napjainkban is, akár az olyan természeti kincsek esetében, mint amilyen a kőolaj, vagy a vagyon egyéb megtestesítőinél, mint például a városi lakóingatlanoknál. Ricardo munkájának megjelenését követően fél évszázaddal a fő kérdés már nem az volt, hogy a mezőgazdaság el tudja-e majd látni az egyre csak növekvő népességet, és hogy emiatt a termőföld értéke az egekbe szökik-e, hanem az, hogy az időközben kibontakozó iparosodott kapitalizmus jelenségei hova vezetnek majd? Ekkor született meg Karl Marx könyve, a Tőke. Marx, akit az osztályharc fogalmának megalkotójának tartanak, munkássága során behatóan foglalkozott az egyenlőtlenségek kérdésével. A Friedrich Engels-el közösen szerkesztett Kommunista kiáltványban nem kevesebbet állít, mint hogy minden eddigi társadalom története osztályharcok története. Marx úgy vélte, hogy a kapitalista rendszer ellentmondásai, melyek a tőke elképesztő koncentrációját eredményezik, elvezetnek majd a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak végső harcához, a proletárforradalomhoz. Marx korának társadalmát a városokban reménytelen helyzetben, 16. oldal

17 éhbérért robotoló munkás tömegek jellemezték, és helyzetük kilátástalanságából kiutat Marx csak egy mindent elsöprő forradalomban látott. Mivel a tőkefelhalmozódás forrásának Marx kizárólagosan a kizsákmányolást tekintette, nem számolt azzal az eshetőséggel, hogy az akkor még nem igazán tetten érhető technológiai fejlődés és termelékenységnövekedés később hozzájárulnak majd a munkásosztály béreinek növekedéséhez, és életkörülményeinek lassú javulásához. Talán pont emiatt maradt el a történelem Marx által vizionált apokaliptikus végkifejlete, azonban a klasszikus laissezfaire típusú kapitalista gazdaság általa megfigyelt egyenlőtlen vagyon és jövedelemeloszlási problémáját a 20. század történelme csak feledtetni tudta, végérvényesen megválaszolni nem. A 20. század világháborúk utáni társadalmát és gazdasági növekedését vizsgáló közgazdászok szakítottak a 19. század apokalipszist jósló elméleteivel, és éppen ellenkezőleg, a gazdasági növekedés minden társadalmi rétegre kiterjedő pozitív hatásaira koncentráltak. Robert Solow megalkotta az egyensúlyi növekedési pálya modelljét, melyben a kibocsátás a tőkeállomány, és a bérek növekedésével, valamint a technológiai fejlődéssel egyező ütemben növekszik. Kortársa, Simon Kuznets pedig úgy vélte, hogy az egyenlőtlenségek a gazdasági fejlődés előrehaladott fázisát elérve automatikusan csökkenésnek indulnak. A róla elnevezett Kuznets-görbe szerint a jövedelmi egyenlőtlenség alakulása a nemzeti jövedelem függvényében haranggörbe alakzatot rajzol ki, azaz a fejlődés megindulásával párhuzamosan az egyenlőtlenségek is növekedésnek indulnak, azonban egy bizonyos szintet meghaladva végül csökkenni kezdenek. Megállapításainak alapjául az Egyesült Államok két világháború közti jövedelemi eloszlásainak vizsgálatai szolgáltak, és úgy vélte, hogy az egyenlőtlenségek 19. századbeli növekedése után eredményei a fejlett piacgazdaság egyenlőtlenségeket csökkentő hatását bizonyítják. Az optimista elméletére árnyékot vetett, hogy a szovjet kommunista és a liberális kapitalista világnézetek, illetve az ezeket magukénak valló nagyhatalmak közt dúló hidegháború árnyékában megszületve sokkal inkább alapozott reményteljes ideológiára, mintsem empirikus adatokra. Ennek ellenére a kor közgazdasági gondolkodását jól lehet azzal a J. F Kennedy elnök által is használt szállóigévé vált mondattal jellemezni, mely szerint: A dagály minden csónakot megemel. 2 Kuznets és kortársainak munkássága azt az üzenetet hordozta, hogy a gazdasági növekedés minden társadalmi réteg számára egyaránt sőt, egyenlő mértékben előnyös. 2 A rising tide lifts all boats 17. oldal

18 Napjaink egyik legnagyobb visszhangot kiváltó munkája a jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának terén Thomas Piketty Capital in the Twenty-First Century című könyve, mely először 2013 jelent meg francia nyelven. Piketty széles körű, több évszázadra visszatekintő, és számos országra kiterjedő adatgyűjtésre alapozva nem kevesebbet állít, mint hogy a szabad piaci kapitalizmusnak nemcsak mellékhatása, de egyenesen törvényszerűsége is a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése. Könyvének központi tétele szerint extrém vagyoni koncentrációhoz vezet, ha a tőke hozama egy gazdaságban nagyobb, mint a gazdasági növekedés. Az r > g (tőkemegtérülés > gazdasági növekedés) egyenlőtlenség teljesülése esetén ugyanis a tőkéből származó jövedelmek növekedési üteme meghaladja a munkából származókét, így a tőkével rendelkezők gyorsabban ráadásul egyre növekvő ütemben gyarapíthatják vagyonuk méretét, ami hosszú távon fenntarthatatlan egyenlőtlenségek kialakulásához vezet. Márpedig Piketty szerint a gazdasági növekedés üteme a századig mindig is sokkal kisebb volt a történelem nagy részében jellemzően csak tizedszázalékokban mérhető mint a tőkemegtérülés, ami számításai alapján átlagosan 5% körülire tehető. Piketty ezzel az egyenlőtlenséggel magyarázza a történelmi korok nagyfokú vagyoni koncentrációját, valamint az egyenlőtlenségek 20. században bekövetkezett csökkenését, és viszonylag alacsony szinteken történt stabilizálódását is. Számításai szerint a világháborúk sokkjait követő gyors gazdasági növekedés, valamint a csőd szélére került államok gazdálkodásának normalizálása érdekében kivetett erőteljesen progresszív, esetenként kisajátító jellegű vagyon és jövedelemadóztatás tette lehetővé, hogy a történelem során olyan kivételes időszak alakuljon ki, melyben a gazdasági növekedés üteme hosszú időn keresztül meg tudta haladni a tőkemegtérülését. Piketty jóslata szerint azonban a 21. században a gazdasági növekedés üteme nagyrészt a népesség növekedés lassulása miatt újra a tőkemegtérülés szintje alá fog csökkeni, és ez elmélete szerint újfent nagyfokú vagyoni koncentrációhoz, és a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedéséhez fog vezetni. Főbb kritikusai, mint például Per Krussel, és Anthony A. Smith, Jr. szerint Piketty elméletének legnagyobb hibája, hogy csökkenő gazdasági növekedés mellett is állandónak tekinti a megtakarítási rátát, mely szerintük egy nullához közelítő gazdasági növekedéssel rendelkező gazdaságban szintén közelít a nullához, ezzel gátat vetve a tőke végtelen felhalmozódásának (Per Krussel Anthony A. Smith, Jr. [2014]). Piketty ezzel szemben azt állítja, hogy még ha csökken is a megtakarítási ráta, és ezzel együtt a tőke 18. oldal

19 felhalmozódásának üteme egy lassuló gazdaságban, a tőke koncentráltsága akkor is növekszik, hiszen a nagyobb vagyonnal, és nagyobb jövedelemmel rendelkezők, ezeknek mindig nagyobb hányadát tudják megtakarítani, mint a gazdaság egészében tapasztalható átlagos ráta. Piketty munkája azért is váltott ki nagy visszhangot, mert igen egyszerű és közérthető magyarázatot ad sokakat foglalkoztató, ám eddig bonyolultnak tartott gazdasági és társadalmi folyamatokra. A mindenekelőtt a tőkemegtérülés, és a gazdaság növekedési ütemének kapcsolatára alapozott modelljének időtállóságát egyelőre nem lehet kijelenteni, munkája azonban újra ráirányította a figyelmet korunk egyik kiemelten fontos problémájára. II. 3. A jövedelmi egyenlőtlenségeket alakító tényezők A jövedelmi egyenlőtlenségek alakulására a Piketty által alaposan körbejárt tőkejövedelmek természetes koncentrálódása mellett egyéb tényezők is hatnak. Piketty is foglalkozik könyvében a munkajövedelmek egyenlőtlenségeivel, azonban annak csak elsősorban a topmenedzseri szinten jelentkező erőteljes csúcsosodásával. A társadalom ugyanakkor sokkal nagyobb részében nem topmenedzserekből áll, és még ha el is fogadjuk Piketty feltevését arról, hogy a tőke, valamint munkajövedelmek is erőteljesen koncentrálódnak egy nagyon szűk elit kezében, ahhoz, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségekről átfogóbb képet kapjunk, vizsgálatunkba a többi társadalmi réteg egymáshoz viszonyított helyzetét is bele kell vennünk. Ha kicsit elvonatkoztatunk a szuper gazdagoktól, azt látjuk, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek elsősorban két dologtól függnek: a piaci jövedelmek egyenlőtlenségeitől, valamint az ezeket tompító állami újraelosztás mértékétől. Utóbbi alatt egyrészt az adórendszer értendő, mely a jövedelemadóztatás progresszivitása esetén önmagában is csökkentheti a munkából származó jövedelmek egyenlőtlenségét, másrészt pedig az adóbevételek szociális kiadásokra (nyugdíj, segélyezés) fordítása révén a munkajövedelemmel nem rendelkezők jövedelmi helyzetét is javíthatja. Itt érdemes kiemelni, hogy a piaci jövedelmek egyenlőtlenségére nézve meghatározó a munkaerőpiaci aktivitás, hiszen egy nagyarányú, keresettel nem rendelkező inaktív népesség erőteljes egyenlőtlenség növelő tényezőt jelent. Előrevetítem, hogy a IV. fejezetben, Magyarország esetén ennek majd részletesen is tárgyalom a következményeit, a piaci 19. oldal

20 jövedelmek nagyfokú egyenlőtlenségét, valamint az ezt tompítani igyekvő állami újraelosztás szintén nagyarányú szerepvállalását. Az OECD országaiban a 2000-es évek végén az adózás és transzferek utáni jövedelmi egyenlőtlenségeket mérő Gini-indexek átlagosan 25 százalékkal voltak alacsonyabbak az adózás és transzferek előtti Giniindexeknél (OECD [2012] 186. oldal). A piaci jövedelmek elkülöníthetőek munka, tőke, valamint önfoglalkoztatás keretében szerzett jövedelmekre. Az OECD adatai alapján ezek közül messze a munkajövedelmek játsszák a legnagyobb szerepet az egyenlőtlenségek nagyságára nézve, az adózás előtti jövedelmi egyenlőtlenségeknek átlagosan mintegy 75 százalékáért felelősek (OECD [2012] 186. oldal). A tőkéhez, illetve az önfoglalkoztatáshoz kapcsolódó jövedelmek annak ellenére játszanak jóval kisebb szerepet, hogy ezek belső koncentráltsága jóval meghaladja a munkajövedelmekét, ám ezt relatív kis volumenük hatásosan ellensúlyozza. Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a rendelkezésre álló jövedelmek egyenlőtlensége a társadalom egészében legnagyobb részben a piaci jövedelmek alakulásától, és azon belül is a munkajövedelmek egyenlőtlenségétől függ. II. 4. Növekedés, globalizáció, tudás alapú társadalom Ahhoz, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásának okait feltárjuk, meg kell ismerkednünk azzal a környezettel is, melyben a vizsgálat tárgyát képező folyamatok lejátszódnak. Napjaink gazdasági világképe a folyamatos növekedésre épül, a GDP-ben mért kibocsátás növekedésére a fejlődés szinonimájaként tekintünk. A fogyasztói társadalomban a jólétet a fogyasztás növekedésén keresztül értelmezzük, akkor érezzük jól magunkat, ha mindig egyre többet és többet fogyaszthatunk. De gazdasági növekedés nélkül fenntarthatatlanná válik hitelekkel fűtött pénzügyi rendszerünk is, hiszen a felvett hiteleket vissza kell fizetni, mégpedig kamatostul. Mindezek nyomán mára odáig jutottunk, hogy a növekedés önálló gazdaságpolitikai céllá vált, teljesen eltávolodva a mögöttes tartalomtól, a társadalmi jóléttől. Márpedig a kettő nem feltétlenül esik egybe. Egy ország gazdasága növekedhet úgy is, hogy abból a társadalom egésze egyenletesen részesedik, és úgy is, hogy a növekedésből származó előnyök egyenlőtlenül oszlanak meg benne. Ráadásul nem csak a növekedés lehet hatással az egyenlőtlenségek alakulására, de fordítva is, az egyenlőtlenségek is befolyásolhatják egy gazdaság növekedési képességét. 20. oldal