hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek"

Átírás

1 hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek PiUFLXV

2 K&H vagyonvédett portfólió - augusztus Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson alapuló megtakarítás hozamát biztosítsa a befektetőknek, miközben egy árfolyamvédelmi rendszer segítségével törekszik a befektetők tőkéjének részleges védelmére. Az alap befektetéseinek főbb elemei a nemzetközi kötvény és nemzetközi részvény típusú eszközök, ezen felül szerepelhetnek az alapban biztonságos forint betéti eszközök is. Az alapot az Alapkezelő szakemberei aktívan kezelik, vagyis a gazdasági fundamentumok és piaci trendek alapján változtatják március a portfolió összetételét a hozam maximalizálása érdekében. Ugyanakkor az Alapkezelő egy árfolyamvédelmi rendszer alkalmazásával arra törekszik, hogy egy meghatározott perióduson belül az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. Ezért negatív piaci körülmények között folyamatosan emeli a biztonságosabb befektetésék arányát az alapban, illetve jó piaci körülmények között emeli a kockázatosabb eszközök arányát. Az alap vagyonát túlnyomó részt befektetési alapokba fekteti. A mögöttes befektetési alapok kiválasztásakor a belga KBC Alapkezelő és a K&H Alapkezelő szakemberei által rendszeresen felülvizsgált befektetési stratégiát követi az alap. Az Alapkezelő a befektetési alapok kiválasztása során azt vizsgálja, hogy azok mennyiben alkalmasak a befektetési cél megvalósítására és ez milyen költség mellett valósítható meg. az alap árfolyamának és védelmi szintjének alakulása az alap eszközallokációja az árfolyam alakulására ható fő tényezők Március első felében megszaporodtak a befektetői aggodalmak, az orosz-ukrán konfliktus korrekciót indított el a piacokon. A hónap második felére enyhült a feszültség, ennek megfelelően a német DAX index csökkenteni tudta veszteségét, végül 1,4%-os mínuszban zárt a mutató. Az amerikai vezető index csak kis mértékben reagált a krími helyzetre, az S&P 500 index 0,7%-os pluszban zárt márciusban. A fejlődő piaci indexek is emelkedni tudtak a hónap második felében, és megközelítették az év eleji szinteket. Az eurózónából kedvező makrogazdasági adatok érkeztek, az inflációs mutatók azonban ismét csalódást keltően alakultak. Az Európai Központi Bank egyelőre még kivár az újabb élénkítő lépésekkel. Az amerikai gazdasági növekedési kilátások továbbra is kedvezőek, ezért a Fed ismét csökkentette a havi kötvényvásárlási program méretét. Márciusban a német és az amerikai kötvényhozamok stabilan alakultak. Így összességében március folyamán az alap árfolyama 1,1%-kal emelkedett. A hónap végére az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke 3,5%-kal haladta meg az induláskori értéket. eszközosztályok szerinti összetétel Március 20-án, a fokozódó piaci volatilitás következtében egy fokozattal lejjebb, a kiinduló szerkezetbe váltott vissza az alap, amely alapesetben 75% kötvényt és 25% részvényt tartalmaz. Az alapvetően pozitív tőkepiaci hangulatban azonban az alap felülsúlyozza a részvényeket és alulsúlyozza a kötvényeket. Ennek megfelelően március végén kötvény típusú eszközöket 62%-ban tartalmazott az alap, a pénzpiaci eszközök súlya 5%, míg a részvény típusú eszközök súlya 33% volt. A kockázatosabb kategóriába tartozó alternatív eszközöket március során nem vásárolt az alap. 2

3 KBC globális stratégia - részvény eszközök a részvény eszközök teljesítményének alakulása euróban a részvény eszközök teljesítményének alakulása A pénzügyi piacok meglehetősen idegesen kezdték az idei évet, és március hónapban is jelentős ingadozásokat tapasztalhattunk a tőzsdéken. A piacok 3 hónap elteltével körülbelül ott tartanak, ahol az év elején álltak. Különösen az ukrajnai események borzolták a kedélyeket, a pénzügyi piacok reakciója azonban mérsékelt volt. Az amerikai S&P500 például rekordszinteket ért el márciusban, a biztonságos eszközök kereslete nem növekedett érdemben, és az euróárfolyam is erős szinteken maradt. A mérsékelt reakció oka nyilvánvaló: Minden a gazdaságról szól. Ukrajna gazdasága igen zárt, így nyugat-európai gazdasági beágyazottsága rendkívül alacsony. a részvény eszközök régiós összetétele Európa 50,38% Észak-Amerika 33,15% Ázsia 7,91% Japán 4,90% egyéb 3,66% a részvény eszközök szektorok szerinti összetétele energia 6,30% alapanyaggyártás 4,90% gépgyártás 12,20% tartós fogyasztási cikkek 14,60% alapvetõ fogyasztási cikkek 11,30% egészségügy 12,20% pénzügy 22,10% IT 10,10% telekommunikáció 3,30% közmûvek 3,00% tematikus hangsúlyok EF High Dividend 7,99% EF Satellites 5,89% EF New Asia 4,13% EF High Dividend Eurozone 4,11% EF EMU Small & Mid Caps 3,72% EF Luxury & Tourism 3,67% EF Technology 3,12% EF High Dividend New Markets 1,50% Regionális megoszlás:az európai régió a sikeres második negyedévet követően a harmadik negyedévben is kismértékű gazdasági növekedést könyvelhetett el. Az euróövezetben megfelelő mederben haladnak a dolgok, a valutaövezet év/év alapon világszinten is a legnagyobb ütemű gyorsulást mutathatja fel, a növekedés 2014-ben 1,5%-kal lehet magasabb, mint egy évvel korábban. Javul az üzleti bizalom, és a fogyasztók bizalma is lassan erőre kap. A növekedés már nem csak a német gazdaságra támaszkodik, hanem egyre inkább felfut Dél-Európában is, a Spanyolországban, és a régió egyéb országaiban látható versenyképesség-növekedésnek köszönhetően. Az ázsiai piacok nehéz időket éltek meg 2013-ban, és eddig az idei évben is nyomás alatt voltak. Az amerikai jegybank likviditás-csökkentő intézkedéseivel kapcsolatos félelmek mellett a befektetők jó része a kínai gazdaság gyengébb teljesítménye miatt is aggódik. Ennek ellenére nem látunk okot a pánikra. Az ázsiai piacok jelentős diszkont mellett forognak. Szektorális megoszlás:a gazdasági fellendülés fázisában a növekedésorientált szektorokat favorizáljuk, mivel ezek profitálhatnak legnagyobb mértékben a bővülésből. Az egyik ilyen szegmens a technológia. Az iparág folyamatos termékfejlesztésekkel bombázza a fogyasztókat, és kétségkívül az internetes-kereskedelmi üzletág fejlődik a legnagyobb ütemben. Azonban nem csak a lakossági fogyasztás felfutása támogatja a szektort, a vállalati szektor felől érkező beruházási kereslet is egyre erősebb. Az üzleti vezetők között nemrég készült felmérések alapján az IT-szektor vezető helyre került. Mindeddig a beruházási kereslet mérsékelt volt, de a trend most változni látszik. A fejlesztési szándék adott, és a beruházások fedezete is rendelkezésre áll az amerikai vállalatok rekordprofitja által. Témák:Továbbra is hiszünk a magas osztalékfizető vállalatokban (EF High Dividend), amelyek már régóta jelen vannak a portfólióban. Emellett a luxus és turizmus (EF Luxury & Tourism) szektorban tevékenykedő vállalatok is előtérben maradnak. Ezek a társaságok komoly ármeghatározó szerepük mellett stabil bevételnövekedést tudnak felmutatni, még akkor is, amikor más szektorokban a vállalati profitok nyomás alá kerülnek. 3

4 KBC globális stratégia - kötvény eszközök a kötvény rész-portfólió árfolyamának alakulása a kötvény eszközök összetétele és duration államkötvények 39,80% vállalati kötvények 25,60% egyéb kötvények 34,60% duration (hátralévő átlagos futamidő) 5,06 az államkötvény rész földrajzi összetétele Ausztria 5,84% Belgium 8,12% Finnország 0,17% Franciaország 22,84% Németország 14,21% Görögország 0,00% Írország 0,00% Olaszország 22,34% Hollandia 4,57% Portugália 0,00% Spanyolország 12,18% feltörekvő piacok 13,64% egyéb fejlett piacok 9,90% a kötvény eszközök teljesítményének értékelése A kötvénypiac az első negyedévben kiemelkedően teljesített. Az amerikai és német kötvényhozamok tavalyi évben látott emelkedő trendje megtört, a hozamok jelentős csökkenést mutattak az év első három hónapjában. A német 10 éves hozamok 40 bázisponttal csökkentek, és 1,5% környékén fejezték be a márciusi hónapot. A csökkenő hozamok emelkedő kötvény-árfolyamokat jelentenek, így a kötvény-befektetők profitjára kedvezően hatnak. A hozamcsökkenés meglepő, főként annak fényében, hogy a világgazdasági növekedési ütem gyorsul, és a gazdasági növekedési előrejelzések folyamatosan javulnak. Az alacsony hozamszintek valószínűleg a csökkenő inflációs előrejelzésekkel függnek össze, az infláció várhatóan még hosszú ideig alacsony marad, főként az Eurózónában. Emellett több amerikai gazdasági indikátor is a várakozások alatt teljesített, ennek fő oka azonban valószínűleg az extrém téli időjárás volt. Ezen felül több olyan periódus is volt az első negyedévben, amikor megnőtt a kockázatkerülés, és a befektetők a menedékeszközök felé fordultak. A kockázatkerülés fő oka a fejlődő piacokról érkező negatív hírfolyam volt. Az argentin deviza nagymértékű gyengülése, a thaiföldi, egyiptomi és ukrajnai politikai feszültségek, és a török korrupciós botrány mind növelte a befektetők óvatosságát. A kötvényportfolióban kerüljük a drága (alacsony hozamú) államkötvényeket. Az Eurózóna központi országai által kibocsátott kötvényeket alulsúlyozzuk a referenciaindexünkhöz képest és rövidítjük a portfólió átlagos hátralévő futamidejét. Igyekszünk megtalálni és kihasználni a magasabb hozamot biztosító eszközöket, például a feltörekvő piacok magas hozamú kötvényeit, a periféria-országok papírjait és a különböző vállalati kötvényeket. Habár az elérhető extra hozam jelentősen csökkent az államkötvényekéhez képest, a vállalati kötvénypiac egyes szegmensei továbbra is vonzóak. A vállalatok mérlegei egészségesebbek, mint valaha: készpénzállományuk nagy, pénzügyi szerkezetük erős. A külföldi devizában kibocsátott magas hozamú kötvényekre és a feltörekvő piaci kötvényekre irányuló nyomás időlegesen csökkent. Továbbra is pozitívak vagyunk a kötvényekkel kapcsolatban, azonban a hatékony diverzifikáció most talán fontosabb, mint eddig bármikor. az egyéb kötvény rész összetétele témák szerint stratégiai hangsúlyok 53,76% magas hozamú kötvények 17,34% feltörekvõ piaci kötvények (helyi devizában) 20,23% feltörekvõ piaci kötvények (USD-ben) 8,67% 4

5 betéti eszközök a betéti eszközök árfolyamának alakulása a betéti eszközök teljesítménye forintban A pénzpiaci eszközök nagyobb részben pénzpiaci betéteket, kisebb részben pedig rövid lejáratú diszkontkincstárjegyeket tartalmaznak. A gazdaság élénkítése céljából a Monetáris Tanács tovább folytatta kamatcsökkentő ciklusát és márciusi ülése során 10 bázisponttal 2,60%-os szintre csökkentette irányadó kamatát. A kamatcsökkentési ciklus folytatásának megfelelően a pénzpiaci befektetések várható hozama is csökkent. devizapiaci hatások devizanem kódja megnevezése kitettség* USD amerikai dollár 15,6% EUR euró 65,4% JPY japán jen 3,0% GBP angol font 1,2% *a legfőbb devizakitettségeket tüntetjük fel. Az alap további devizakitettségekkel rendelkezik. Az adatok téjékoztató jellegűek. devizapiaci mozgások A forint a március hónapot a 313-as szint felett kezdte az euróval szemben, a hónap közepére kissé gyengült, majd hónap végére ismét visszaerősödött, és a 307-es érték közelében zárt a kurzus. Az éves kezdőértékhez (297) képest 7 forinttal, 2,4%-kal magasabb szintet ért el az árfolyam. Az amerikai dollár a havi kezdőértékéhez képest nem mutatott jelentősebb elmozdulást az euróval szemben, így az 1,38-as érték közelében zárt a kurzus. fedezeti ügyletek hatása Az alap jelentősebb devizakitettséggel rendelkezik euróban, amerikai dollárban, japán jenben és angol fontban. Az alap fontos jellemzője az ügyfelek devizakitettségének minimalizálása azáltal, hogy ezen kitettségeket különböző határidős kontraktusok segítségével fedezi. A portfolió hozamát befolyásoló devizapiaci mozgások így mérsékelten jelennek meg az alap teljesítményében. 5

6 árfolyamvédelem az árfolyamvédelmi rendszer működése Az Alapkezelő folyamatosan figyeli, hogy a piaci mozgások hatására az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke hogyan alakul és milyen távolságra van a meghirdetett védelmi szinttől. Amennyiben ez a távolság csökken, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása (árfolyamingadozásának mértéke) emelkedik, az Alapkezelő növeli a pénzpiaci típusú befektetések súlyát a portfolión belül, ezzel csökkentve annak a lehetőségét, hogy a befektetési jegy nettó eszközértéke a meghirdetett védelmi szint alá csökkenjen. Amennyiben az egy jegyre jutó nettó eszközérték újbóli emelkedése vagy új védelmi szint meghirdetése növeli a védelmi szintig meglévő távolságot, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása csökken, az Alapkezelő fokozatosan növelni kezdi a kockázatosabb, nemzetközi befektetések arányát. Ilyen módon a mechanizmus biztosítja, hogy az Alap befektetői az árfolyamok növekedéséből minél nagyobb mértékben részesedjenek, miközben számíthatnak arra, hogy szükség esetén a befektetési jegyeik visszaváltásakor elérhető árfolyam nagy valószínűséggel a meghirdetett Védelmi szintnél nem lesz alacsonyabb. Az Alapkezelő és az Alvagyonkezelő megalapozott kutatási munkával alakította ki és folyamatosan fejleszti ezt a mechanizmust, illetve annak alkalmazását. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy elsősorban különösen szélsőséges kilengések, visszaesések esetén az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett Védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen. az árfolyamvédelem aktuális szintje Az Alapkezelő az itt bemutatott mechanizmus alkalmazásával arra törekszik, hogy egy-egy perióduson belül az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. A védelmi szint megállapítása évente történik a Megfigyelési napokon érvényes egy jegyre jutó nettó eszközérték 95%- ában. Megfigyelési napok: az Alap indulásának napja (azaz augusztus 12.), valamint (2013. év kivételével) minden naptári év augusztus 16-a, illetve ha ez nem forgalmazási nap, akkor az első rákövetkező forgalmazási nap. A jelenleg érvényes és augusztus 17-ig érvényben levő Védelmi szint: 0,95 Ft / befektetési jegy. az alap teljesítményének alakulása az alap teljesítménye az elmúlt időszakokban* 3 hónap 6 hónap 1 év 3 év 5 év 2,29% 4,39% *Az éven belüli hozamok nem évesítettek. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát az alap jövőbeli teljesítményére. Hullámhegyek és völgyek jellemezték a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alap teljesítményét az elmúlt negyedévben. Az új év pozitívan indult a tőkepiacokon, de január utolsó hetében előtérbe kerültek a feltörekvő piacok problémái, ami a fejlett piacokon is komoly profitrealizálási hullámot indított el. A január második felében látott korrekció után februárban ismét jól teljesítettek a fejlett tőkepiacok. A kedvező tőkepiaci hangulatban az alap feljebb kapcsolt, növelte a részvény- és csökkentette a kötvény-befektetések arányát a portfólióban. Sajnos az orosz-ukrán kérdés és más feltörekvő piaci aggodalmak időlegesen véget vetettek a piacok szárnyalásának és az alapnak hamar vissza kellett térnie az eredeti részvény-kötvény arányhoz. Miután a negatív hangulatot csillapodott az alap árfolyama március végére újra elérte a február végi szintet és új csúcsra tudott emelkedni. Az alap teljesítményére nézve megalapozott következtetést csak a hosszabb távú teljesítmény adatokból lehet levonni, a múltbeli teljesítmények pedig nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. A javasolt tartási idő legalább 3 év. 6

7 technikai és jogi tudnivalók az alap teljes neve ISIN-kód névérték forgalmazási helyek aktuális védelmi szint vételi és visszaváltási megbízások teljesítése vételi jutalék K&H vagyonvédett portfólió - augusztus nyíltvégű alapok alapja HU forint / befektetési jegy K&H Bank Zrt. fiókhálózata 0,95 forint/darab (2013. augusztus 12. és augusztus 17. között) megbízás megadását követő 4. forgalmazási nap 500 forint TBSZ és NYESZ számlára is vásárolható! kockázati besorolás Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap részletes leírását és befektetési politikáját a Tájékoztató és a Kezelési Szabályzat tartalmazzák, melyek elérhetőek magyar nyelven a K&H Bank Zrt. fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken papír alapon és a (vagy a internetes oldalon elektronikus formában. Ugyanezen elérhetőségeken tájékozódhat az alap Kiemelt Befektetői Információi felől mely az alap alapvető jellemzőit tartalmazza tömör formában, önmagában azonban nem ad teljes körű leírást az alapról. Megalapozott befektetési döntése érdekében előzetesen alaposan vizsgálja meg az ezen dokumentumokban szereplő adatokat, különös tekintettel a kockázatokra. A befektetési jegyek forgalmazási költségeiről tájékozódjon a forgalmazási helyeken található hirdetményekből és a Vezető Forgalmazó internetes oldalán. Az alap nem biztosít tőkevédelmet, sem hozamvédelmet! Az árfolyam védelme érdekében az Alapkezelő matematikai modellre épülő befektetési mechanizmust alkalmaz, melynek révén törekszik arra, hogy az alap nettó eszközértéke a Védelmi szintnél alacsonyabbra ne csökkenjen, ennek ellenére nem zárható ki, hogy elsősorban különösen szélsőséges piaci teljesítmények esetén az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett Védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen. Az Alapkezelő vagy az alap sem garanciát nem vállal, sem ígéretet nem ad arra, hogy az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke nem süllyed a meghatározott Védelmi szint alá. A Védelmi szint minden naptári év augusztus 16-ra, (illetve ha ez nem forgalmazási nap, akkor az első rákövetkező forgalmazási napra) érvényes egy jegyre jutó nettó eszközérték 95%-a. A Védelmi szint első alkalommal a augusztus 12-éra megállapított nettó eszközérték 95%-ában kerül meghatározásra és augusztus 17. napjáig érvényes (0,95 HUF / befektetés jegy). Az alap nemzetközi befektetései révén devizakockázatot vállal. Az alap számára engedélyezett a származtatott ügyletek fedezeti céllal és a befektetési célok megvalósítása érdekében történő alkalmazása. Az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke jelentősen ingadozhat! A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre! A befektetési jegynek a jegyzési diszkontált ár és a névérték közötti árkülönbözete további elért hozamokkal együtt - kivéve, ha tartós befektetésből származó jövedelem - a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény alapján kamatjövedelemnek minősül, mely után a fizetendő adó mértéke 16%, amit a kifizető köteles 6% egészségügyi hozzájárulással együtt a kifizetéskor levonni. A befektetése hozamához kapcsolódó adózási tudnivalókról kérjük, tájékozódjon a internetes oldalon vagy tanácsadóinknál. A tartós befektetési szerződés alapján és a nyugdíj-előtakarékossági számlán szerzett jövedelemre sajátos adózási szabályok vonatkoznak. Az adózással összefüggő következmények a jövőben változhatnak, a konkrét adófizetési kötelezettség mindenkor csak az egyedi körülmények alapján állapítható meg. Az alapot a K&H Alapkezelő Zrt. kezeli, amely a PSZÁF III/ /2002. számú engedélye alapján gyakorolja tevékenységét. A jegyzés korábban is lezárható. A K&H Bank Zrt. termékeinek értékesítése során a MiFID rendelkezéseinek megfelelően jár el. A K&H Bank Zrt. a Budapesti Értéktőzsde tagja, tevékenységi engedélyének száma: a PSZÁF (illetve jogelődje) /1998., III/ /2001., III/ /2002. és III/ /2003. számú határozata. 7

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél június alapok alapja befektetőinek 2014. április

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél június alapok alapja befektetőinek 2014. április hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél június alapok alapja befektetőinek 2014. április K&H megtakarítási cél - június alap Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok alapja befektetőinek 2014. február

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok alapja befektetőinek 2014. február hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok alapja befektetőinek 2014. február K&H megtakarítási cél - október alap Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november K&H vagyonvédett portfólió - augusztus Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél február alapok alapja befektetőinek 2014. január

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél február alapok alapja befektetőinek 2014. január hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél február alapok alapja befektetőinek 2014. január K&H megtakarítási cél - február alap Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek 2015. december

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek 2015. december hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek 2015. december K&H megtakarítási cél - október rés 2015. ember Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek 2015. július

hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek 2015. július hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek 2015. július K&H euró megtakarítási cél - április Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - isulolv alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus K&H vagyonvédett portfólió - április Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember K&H megtakarítási cél - október alap befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK

K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK K&H TŐKEVÉDETT PÉNZPIACI ESZKÖZALAP Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező A tőkevédett pénzpiaci eszközalap

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap Alapadatok Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Alternatív befektetési alap (ABA) nyilvános,

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Amikor befektetésekben gondolkozunk, akkor mindenki ismeri azt az általános szabályt, hogy osszuk meg megtakarításunkat különbözı befektetési lehetıségek között:

Részletesebben

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Vision Származtatott Befektetési

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

Archipel Portfolio Pro November 90 2010. december 31-i állapot

Archipel Portfolio Pro November 90 2010. december 31-i állapot Archipel Portfolio Pro November 90 2010. december 31-i állapot IE00B3ZKSQ75 Befektetési stratégia Az alap elsősorban részvényekbe, kötvényekbe, pénzpiaci instrumentumokba, kollektív befektetési vállalkozásokon

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

5. számú melléklet K&H RENDSZERES DÍJAS BEFEKTETÉSI EGYSÉGEKHEZ KÖTÖTT NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS - NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK

5. számú melléklet K&H RENDSZERES DÍJAS BEFEKTETÉSI EGYSÉGEKHEZ KÖTÖTT NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS - NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK 5. számú melléklet K&H RENDSZERES DÍJAS BEFEKTETÉSI EGYSÉGEKHEZ KÖTÖTT NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS - NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK A választható nyíltvégű eszközalapok összetétele és befektetési politikája a K&H rendszeres

Részletesebben

Jelentés. 2012. Április QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés. 2012. Április QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2012. Április Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2012. Április Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 (2010. 12. 31. - 2011. 06. 30.)

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 (2010. 12. 31. - 2011. 06. 30.) 1) alapadatok a) az Alap megnevezése, típusa, futamideje Az Alap neve: Az Alap típusa: Az Alap futamideje: FÉLÉVES JELENTÉS 211 (21. 12. 31. - 211. 6. 3.) K&H unió alapok nyíltvégű befektetési alapja K&H

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid név Rövid név angolul Budapest Euró Pénzpiaci Alap* Budapest Euro Money Market Investment Fund Budapest Euró Pénzpiaci Alap Budapest Euro Money

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010.

Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010. Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010. I. A Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap (RUVA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Raiffeisen

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest Kötvény Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest Kötvény Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Fund Harmonizáció ÁÉKBV Alap Az

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

Equilor Equity Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2008. ÉVES JELENTÉS 2008.

Equilor Equity Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2008. ÉVES JELENTÉS 2008. EQUILOR EQUITY NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP Befektetési Alap megnevezése Equilor Equity Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa Az Equilor Equity Nyíltvégű Befektetési Alapot április 1-én nyíltvégű értékpapír

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

ERSTE DAX TWIN-WIN NOTE

ERSTE DAX TWIN-WIN NOTE ERSTE DAX TWIN-WIN NOTE Profitáljon a legmeghatározóbb német részvényeket tartalmazó DAX index teljesítményéből! 1. Kinek ajánljuk figyelmébe az Erste DAX Twin-Win Note-ot? Azon ügyfeleinknek, akik profitálni

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

Jelentés 2009. január QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés 2009. január QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2009. január Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2009. január Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

Lejáratkor kamatadó- és Eho-mentes befektetés

Lejáratkor kamatadó- és Eho-mentes befektetés Dinamikus portfóliókezeléssel! Lejáratkor kamatadóés Eho-mentes befektetés Bonum Életbiztosítás Befektetés és biztosítási védelem Meglévő megtakarításunk befektetésekor mindannyiunk számára fontos szempont,

Részletesebben

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ázsia Részvény Befektetési

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. O K T Ó B E R Összefoglaló Október folyamán igen érdekes folyamatok zajlottak a világ részvénypiacain. Egyrészt tovább folytatódott az augusztus óta

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2014.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2014. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2014. december

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

Forgalomban lévő befektetési jegyek darabszáma 2007.01.02-án (nyitó állomány)

Forgalomban lévő befektetési jegyek darabszáma 2007.01.02-án (nyitó állomány) Éves jelentés 27. Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt. 1138 Budapest, Váci út 188. Letétkezelő

Részletesebben

NEÉ Befektetési Eszközök HUF

NEÉ Befektetési Eszközök HUF Access Bwm Hedge Fund Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap 2012 November Könyvvizsgáló: HKH Consulting Kft. Kibocsátás időpontja: 2008.05.19 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-278 ISIN kód: HU0000706437

Részletesebben

EHO-MENTES BEFEKTETÉS! Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap. Pioneer Magyar Állampapír Befektetések

EHO-MENTES BEFEKTETÉS! Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap. Pioneer Magyar Állampapír Befektetések EHO-MENTES BEFEKTETÉS! Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap Pioneer Magyar Állampapír Befektetések Olyan befektetést keres, amely alacsony kockázatvállalás mellett, a normál 1 lekötött betétekkel versenyképes

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló Jelentős mozgás volt tegnap a nemzetközi részvényindexekben, az összes vezető index pozitív tartományban zárt a kedvező makroadatoknak köszönhetően. Hétfőn

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

XGA Aranytégla Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2009. ÉVES JELENTÉS 2009.

XGA Aranytégla Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2009. ÉVES JELENTÉS 2009. XGA Aranytégla Nyíltvégű Befektetési Alap Befektetési Alap megnevezése XGA Aranytégla Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa Az XGA Aranytégla Nyíltvégű Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) ) a tőkepiacról

Részletesebben

GE Money Nyersanyag Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

GE Money Nyersanyag Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 GE Money Nyersanyag Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme

Részletesebben

2005. évi éves jelentés a Budapest Ingatlan Alapok Alapjáról

2005. évi éves jelentés a Budapest Ingatlan Alapok Alapjáról 2005. évi éves jelentés a Budapest Ingatlan Alapok Alapjáról Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Budapest Ingatlan Alapok Alapja nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig

Részletesebben

Nettó eszközérték, árfolyam, és hozam alakulás Dátum

Nettó eszközérték, árfolyam, és hozam alakulás Dátum Alap megnevezése: Budapest Világválogatott Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Típusa: zártvégű értékpapír alap Futamideje: 26. június 23. - 29. június 23. Alapkezelő Budapest Alapkezelő

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Horizont Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Horizont Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Horizont Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ I. REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP Féléves tájékoztató 2008. I. félévéről Alapkezelő: Reálszisztéma Befektetési AlapkezelőZrt.

Részletesebben

FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2010.

FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2010. (korábbi név: Reálszisztéma Értékpapír-befektetési Alap) FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2010. REÁLSZISZTÉMA MARCO POLO SZÁRMAZTATOTT ABSZOLÚT HOZAM ALAP Féléves tájékoztató 2010. I. félévéről I. Alapkezelő: Reálszisztéma

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS 2015. Február EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. március 10. 1 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok 2015 februárjában, a

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

I. FÉLÉVES JELENTÉS 2013.

I. FÉLÉVES JELENTÉS 2013. I. FÉLÉVES JELENTÉS 2013. Befektetési Alap megnevezése: Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap 2013.02.14-től Kibocsátás időpontja: 2000.11.06 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-104 ISIN kód: HU0000701826

Részletesebben

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

Raiffeisen Fix Mix Tőkegarantált Származtatott Alap. Féléves jelentés 2010.

Raiffeisen Fix Mix Tőkegarantált Származtatott Alap. Féléves jelentés 2010. Raiffeisen Fix Mix Tőkegarantált Származtatott Alap Féléves jelentés 2010. I. A Raiffeisen Fix Mix Tőkegarantált Származtatott Alap bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Felügyeleti engedély száma: Alapkezelő

Részletesebben

2004. évi éves jelentés a Budapest Ingatlan Alapok Alapjáról

2004. évi éves jelentés a Budapest Ingatlan Alapok Alapjáról 2004. évi éves jelentés a Budapest Ingatlan Alapok Alapjáról Alap megnevezése: Budapest Ingatlan Alapok Alapja Típusa: nyíltvégű értékpapír, befektetési alapba fektető befektetési alap Futamideje: nyilvántartásba

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2013. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2013. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap Az Alap rövidített

Részletesebben

5,5 év után évi 5% (EHM: 4,52%) FIX kamat, lehetőség évi 10% (EHM: 8,29%) kamatra, tőkevédelem mellett Erste Digitalis BUBOR 5/10 Kötvénnyel!

5,5 év után évi 5% (EHM: 4,52%) FIX kamat, lehetőség évi 10% (EHM: 8,29%) kamatra, tőkevédelem mellett Erste Digitalis BUBOR 5/10 Kötvénnyel! 5,5 év után évi 5% (EHM: 4,52%) FIX kamat, lehetőség évi 10% (EHM: 8,29%) kamatra, tőkevédelem mellett Erste Digitalis BUBOR 5/10 Kötvénnyel! 1. Kinek ajánljuk figyelmébe az Erste Digitális BUBOR 5/10

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

Forintban Denominált Modell Portfoliók Átmeneti portfolió 45% 10% Átmeneti portfolió 45% Pénzpiaci Kötvény Abszolút hozamú A befektetési stratégia célja: A tőke reálértékének megőrzése és egy stabil kamatjövedelem

Részletesebben

Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap

Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2010 Alapadatok Neve Rövid neve Budapest Energia Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Budapest Energia Alap Az alap típusa, fajtája nyilvános, nyíltvégű, származtatott ügyletekbe

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest Arany Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest Arany Alapok Alapja Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

Budapest Nemzetközi Kötvény Befektetési Alap Nyíltvégű, határozatlan futamidejű, értékpapír alap

Budapest Nemzetközi Kötvény Befektetési Alap Nyíltvégű, határozatlan futamidejű, értékpapír alap Budapest Nemzetközi Kötvény Befektetési Alap Nyíltvégű, határozatlan futamidejű, értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Unicredit Hungary Bank Zrt.

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Arany Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Arany Alapok Alapja Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

Az eszközalap tervezett befektetési korlátai: Eszközcsoport Minimális arány Maximális arány Megcélzott arány. Mögöttes befektetési alap 90% 100% 100%

Az eszközalap tervezett befektetési korlátai: Eszközcsoport Minimális arány Maximális arány Megcélzott arány. Mögöttes befektetési alap 90% 100% 100% AEGON TEMPÓ ALLEGRO 10 Az eszközalap kizárólag az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt, forintban denominált Aegon Tempó Allegro 10 Alapokba Aegon Tempó Allegro 10 Alapok Alapja

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2005. december

Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2005. december Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása I. A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2005. december Az előzetes adatok

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas

nagyon alacsony alacsony mérsékelt közepes jelentős magas nagyon magas Dialóg EURÓ Származtatott Deviza Alap 100% EURIBOR 6 hónap index HU0000708714 Indulás: 2010.05.05. EUR sorozat nettó EUR 2 343 371 EUR 0,011151 EUR A DIALÓG Euró Származtatott Befektetési Alap célja, hogy

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2012. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2012. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap Az Alap rövidített

Részletesebben