hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél február alapok alapja befektetőinek január

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél február alapok alapja befektetőinek 2014. január"

Átírás

1 hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél február alapok alapja befektetőinek január

2 K&H megtakarítási cél - február alap Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson alapuló megtakarítás hozamát biztosítsa a befektetőknek, miközben egy árfolyamvédelmi rendszer segítségével törekszik a befektetők tőkéjének részleges védelmére. Az alap befektetéseinek főbb elemei a nemzetközi kötvény és nemzetközi részvény típusú eszközök, ezen felül szerepelhetnek az alapban biztonságos forint betéti eszközök is. Az alapot az Alapkezelő szakemberei aktívan kezelik, vagyis a gazdasági fundamentumok és piaci trendek alapján változtatják január 31. a portfolió összetételét a hozam maximalizálása érdekében. Ugyanakkor az Alapkezelő egy árfolyamvédelmi rendszer alkalmazásával arra törekszik, hogy egy meghatározott perióduson belül az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. Ezért negatív piaci körülmények között folyamatosan emeli a biztonságosabb befektetésék arányát az alapban, illetve jó piaci körülmények között emeli a kockázatosabb eszközök arányát. Az alap vagyonát túlnyomó részt befektetési alapokba fekteti. A mögöttes befektetési alapok kiválasztásakor a belga KBC Alapkezelő és a K&H Alapkezelő szakemberei által rendszeresen felülvizsgált befektetési stratégiát követi az alap. Az Alapkezelő a befektetési alapok kiválasztása során azt vizsgálja, hogy azok mennyiben alkalmasak a befektetési cél megvalósítására és ez milyen költség mellett valósítható meg. az alap árfolyamának és védelmi szintjének alakulása az árfolyam alakulására ható fő tényezők A fejlett tőkepiacok az év első hónapját csökkenéssel zárták, az amerikai piac 3,5%-ot, a német 2,5%-ot gyengült. Mindkét tőzsde stabilan kezdte az évet, azonban az utolsó héten komoly korrekció következett be világszerte. A kockázatkerülést elsősorban a feltörekvő piacokról érkező negatív hírek váltották ki, gyenge konjunktúra adatok mellett számos országban politikai válság rontotta el a hangulatot. A fejlett piacok közül az eurózónában folytatódott a gazdasági kilátások javulása, a tengerentúlon az amerikai jegybank bejelentette, hogy tovább csökkenti a kötvényvásárlási programjának összegét. A tőzsdék esésével egyidejűleg az amerikai hosszú állampapírok hozama 3,0%-ról az 2,6%-os szintig esett vissza. A legnagyobb változás a sérülékeny feltörekvő országok kötvény- és devizapiacain történt, jelentős hozamemelkedés és árfolyamgyengülés volt megfigyelhető. Így összességében január folyamán az alap árfolyama 2,5%-kal csökkent. Az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke 2,5%-kal haladta meg az induláskori értéket. az alap eszközallokációja eszközosztályok szerinti összetétel Januárban nem változott az alap befektetési szerkezete, továbbra is a legdinamikusabb portfólióban volt befektetve az alap vagyona. Kötvény típusú eszközöket 14%-ban tartalmaz az alap, a pénzpiaci eszközök súlya 6%, míg a részvény típusú eszközök súlya 80% volt a hónap során. A kockázatosabb kategóriába tartozó alternatív eszközöket január során nem vásárolt az alap. 2

3 KBC globális stratégia - részvény eszközök a részvény eszközök teljesítményének alakulása euróban a részvény eszközök teljesítményének alakulása A 2014-es év visszafogottan kezdődött, a feltörekvő országok problémái profitrealizálást indítottak el a piacon. Az argentin peso jelentős gyengülése és a thaiföldi, egyiptomi, törökországi és ukrajnai zavargások miatt a befektetők a menedékeszközök felé fordultak. A feltörekvő piacokon látott, egymástól elkülönült események együttesen nem tettek jót az általános hangulatnak. Igazi aggodalomra azonban csak akkor adnának okot, ha visszafognák a globális gazdasági fellendülést: ennek azonban inkább az ellenkezőjét látjuk. Az Egyesült Államokban és az eurózónában a gazdasági trenddel kapcsolatos jelek továbbra is optimista képet mutatnak. A fejlett piacok fellendülése pedig remélhetőleg segíti a feltörekvő országok exportját is. A Koreában és Tajvanon tapasztalt erőteljes fellendülés is ezt a forgatókönyvet erősíti. a részvény eszközök régiós összetétele Európa 52,64% Észak-Amerika 31,33% Ázsia 7,86% Japán 4,85% egyéb 3,32% a részvény eszközök szektorok szerinti összetétele energia 6,03% alapanyaggyártás 4,84% gépgyártás 13,40% tartós fogyasztási cikkek 13,39% alapvetõ fogyasztási cikkek 7,79% egészségügy 12,01% pénzügy 23,22% IT 12,49% telekommunikáció 4,91% közmûvek 1,92% tematikus hangsúlyok EF High Dividend 8.00% EF Satellites 5.91% EF New Asia 4.54% EF High Dividend Eurozone 4.10% EF EMU Small & Mid Caps 3.65% EF Luxury & Tourism 3.65% EF Pharma 2.71% EF High Dividend New Markets 1.55% Regionális megoszlás: Az euróövezetben megfelelő mederben haladnak a dolgok, még ha a tempó egy kicsit lassult is. Az európai régió a sikeres második negyedévet követően a harmadik negyedévben is kis mértékű gazdasági növekedést könyvelhetett el. Úgy tűnik, hogy a válság legnehezebb időszaka már mögöttünk van, a kilátások pedig egyre biztatóbbak. Javul az üzleti bizalom, és a fogyasztók bizalma is lassan erőre kap. A növekedés már nem csak a német gazdaságra támaszkodik, hanem egyre inkább felfut Dél- Európában is, a Spanyolországban, és a régió egyéb országaiban látható versenyképesség-növekedésnek köszönhetően. Az ázsiai piacokon sincs ok a pánikra, mivel ezek a piacok már nem függnek olyan mértékben a külföldi tőkétől. A belföldi kereslet a legtöbb ázsiai országban tartotta magát, az exportteljesítmény azonban visszaesett. Az USA-beli és európai növekedés azonban húzóerőt jelenthet az ázsiai export számára is. Szektorális megoszlás: Továbbra is az egészségügyi területre helyezzük a hangsúlyt, mivel a szektor vállalatait stabil készpénztermelő képesség, és a részvényesi érték folyamatos növekedése jellemzi. A nyugati világ elöregedésével és a feltörekvő piacokon élők életminőségének javulásával egyre nagyobb az igény a jobb egészségügyi ellátásra. Ezzel párhuzamosan nő a gyógyszerfelhasználás és az egy betegre eső gyógyászati berendezések száma. A szektor haszonkulcsai újra javulnak: Európában a lejáró szabadalmak száma csökken; a költségcsökkentések miatti árazási nyomás enyhül; a kutatás-fejlesztési kiadásokat racionalizálták, és egyre több új termék jelenik meg a piacon. Különösen a biotechnológia szektor teljesít jól, aminek nagy előnye, hogy termékeiből nehéz olcsó, generikus változatokat előállítani. Témák: Továbbra is hiszünk a magas osztalékfizető vállalatokban (EF High Dividend), amelyek már régóta jelen vannak a portfólióban. Emellett a luxus és turizmus (EF Luxury & Tourism) szektorban tevékenykedő vállalatok is előtérben maradnak. Ezek a társaságok komoly ármeghatározó szerepük mellett stabil bevételnövekedést tudnak felmutatni, még akkor is, amikor más szektorokban a vállalati profitok nyomás alá kerülnek. 3

4 KBC globális stratégia - kötvény eszközök a kötvény rész-portfólió árfolyamának alakulása a kötvény eszközök teljesítményének értékelése A január jól indult a kötvénypiacokon. A világpiaci növekedéssel kapcsolatos előrejelzések javultak, és a periféria országok felől is pozitív jelek érkeztek. A fejlődő piaci és az európai periféria országok kötvényeinek árfolyama emelkedni tudott. Január utolsó hetében azonban elromlott a befektetői hangulat, ami mögött főként a lassuló kínai növekedéssel és az esetleges hitelezési buborékkal kapcsolatos aggodalmak álltak. Az argentín deviza leértékelődése, a törökországi bizonytalanság és az amerikai kötvényvásárlási program további mérséklése szintén hozzájárult a negatív hangulathoz. A kockázatkerülés nemcsak a részvényeket, hanem a feltörekvő piaci kötvényeket is érintette. Az euróövezetben és az Egyesült Államokban tovább csökkentek a hozamok, ami segítette a portfólió teljesítményét. A vállalati kötvények szintén jól teljesítettek, így a teljes kötvényportfolió hozama pozitív maradt. a kötvény eszközök összetétele és duration államkötvények 47,60% vállalati kötvények 21,50% egyéb kötvények 30,90% duration (hátralévő átlagos futamidő) 4,49 az államkötvény rész földrajzi összetétele Ausztria 4,72% Belgium 6,22% Finnország 0,17% Franciaország 20,82% Németország 10,94% Görögország 0,00% Írország 0,00% Olaszország 29,18% Hollandia 3,65% Portugália 0,00% Spanyolország 15,67% feltörekvő piacok 13,64% egyéb fejlett piacok 8,80% A kötvényportfolióban kerüljük a drága (alacsony hozamú) államkötvényeket, ezeket alulsúlyozzuk a referenciaindexünkhöz képest és rövidítjük a portfólió átlagos hátralévő futamidejét. Igyekszünk megtalálni és kihasználni a magasabb hozamot biztosító eszközöket, például a feltörekvő piacok magas hozamú kötvényeit, a periféria-országok papírjait és a különböző vállalati kötvényeket. Habár az elérhető extra hozam jelentősen csökkent az államkötvényekéhez képest, a vállalati kötvénypiac egyes szegmensei továbbra is vonzóak. A vállalatok mérlegei egészségesebbek, mint valaha: készpénzállományuk nagy, pénzügyi szerkezetük erős. A külföldi devizában kibocsátott magas hozamú kötvények és a feltörekvő piaci kötvények újra nyomás alá kerültek. Ennek ellenére azt gondoljuk, hogy az egyes országokban felmerült problémák a sokkal stabilabb feltörekvő országok megítélését is rontották. Továbbra is pozitívak vagyunk a kötvényekkel kapcsolatban, azonban a megfelelő diverzifikáció most talán fontosabb, mint eddig bármikor. az egyéb kötvény rész összetétele témák szerint stratégiai hangsúlyok 55,99% magas hozamú kötvények 8,74% feltörekvõ piaci kötvények (helyi devizában) 18,12% feltörekvõ piaci kötvények (USD-ben) 17,15% 4

5 betéti eszközök a betéti eszközök árfolyamának alakulása a betéti eszközök teljesítménye forintban A pénzpiaci eszközök aránya 6% felett tartózkodott január során. A pénzpiaci eszközök nagyobb részben pénzpiaci betéteket, kisebb részben pedig rövid lejáratú diszkontkincstárjegyeket tartalmaznak. A gazdaság élénkítése céljából a Monetáris Tanács tovább folytatta kamatcsökkentő ciklusát és januári ülése során 15 bázisponttal 2,85%-os szintre csökkentette irányadó kamatát. A kamatcsökkentési ciklus folytatásának megfelelően a pénzpiaci befektetések várható hozama is csökkent. devizapiaci hatások devizanem kódja megnevezése kitettség* USD amerikai dollár 30,8% EUR euró 44,6% JPY japán jen 4,0% GBP angol font 4,4% *a legfőbb devizakitettségeket tüntetjük fel. Az alap további devizakitettségekkel rendelkezik. Az adatok téjékoztató jellegűek. devizapiaci mozgások A forint január hónap során fokozatosan gyengült az euróval szemben, majd az utolsó héten 2%-ot gyengülve 312-es szinten zárt, amelyre 2012 januárja óta nem volt példa. Az éves kezdőértékhez (297) képest 15 forinttal, 5%-kal magasabb szintet ért el az árfolyam. Az amerikai dollár a havi kezdőértékéhez képest erősödött az euróval szemben, a hónap eleji 1,38-ról 1,35-ig jutott a kurzus. fedezeti ügyletek hatása Az alap jelentősebb devizakitettséggel rendelkezik euróban, amerikai dollárban, japán jenben és angol fontban. Az alap fontos jellemzője az ügyfelek devizakitettségének minimalizálása azáltal, hogy ezen kitettségeket különböző határidős kontraktusok segítségével fedezi. A portfolió hozamát befolyásoló devizapiaci mozgások így mérsékelten jelennek meg az alap teljesítményében. 5

6 árfolyamvédelem az árfolyamvédelmi rendszer működése Az Alapkezelő folyamatosan figyeli, hogy a piaci mozgások hatására az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke hogyan alakul és milyen távolságra van a meghirdetett védelmi szinttől. Amennyiben ez a távolság csökken, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása (árfolyamingadozásának mértéke) emelkedik, az Alapkezelő növeli a pénzpiaci típusú befektetések súlyát a portfolión belül, ezzel csökkentve annak a lehetőségét, hogy a befektetési jegy nettó eszközértéke a meghirdetett védelmi szint alá csökkenjen. Amennyiben az egy jegyre jutó nettó eszközérték újbóli emelkedése vagy új védelmi szint meghirdetése növeli a védelmi szintig meglévő távolságot, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása csökken, az Alapkezelő fokozatosan növelni kezdi a kockázatosabb, nemzetközi befektetések arányát. Ilyen módon a mechanizmus biztosítja, hogy az Alap befektetői az árfolyamok növekedéséből minél nagyobb mértékben részesedjenek, miközben számíthatnak arra, hogy szükség esetén a befektetési jegyeik visszaváltásakor elérhető árfolyam nagy valószínűséggel a meghirdetett Védelmi szintnél nem lesz alacsonyabb. Az Alapkezelő és az Alvagyonkezelő megalapozott kutatási munkával alakította ki és folyamatosan fejleszti ezt a mechanizmust, illetve annak alkalmazását. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy elsősorban különösen szélsőséges kilengések, visszaesések esetén az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett Védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen. az árfolyamvédelem aktuális szintje Az Alapkezelő az itt bemutatott mechanizmus alkalmazásával arra törekszik, hogy egy-egy perióduson belül az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. A védelmi szint megállapítása évente történik a Megfigyelési napokon érvényes egy jegyre jutó nettó eszközérték 90%-ában. Megfigyelési napok: az Alap indulásának napja (azaz március 18.), valamint (2013. év kivételével) minden naptári év február 15-e, illetve ha ez nem forgalmazási nap, akkor az első rákövetkező forgalmazási nap. A jelenleg érvényes és február 17-ig érvényben levő Védelmi szint: 0,9 Ft / befektetési jegy. az alap teljesítményének alakulása az alap teljesítménye az elmúlt időszakokban* 3 hónap 6 hónap 1 év 3 év 5 év -1,06% 2,43% *Az éven belüli hozamok nem évesítettek. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát az alap jövőbeli teljesítményére. A K&H megtakarítási cél - február alap árfolyama az év első felét jellemző kedvező tőkepiaci hangulatban jelentősen tudott emelkedni. Május-júniusban a nemzetközi piacokon kibontakozó korrekció miatt mind a részvény, mind a kötvény al-portfólió negatív teljesítményt mutatott. Júliustól egy augusztusi korrekciót leszámítva ismét folyamatosan javult a befektetői hangulat, így az árfolyam november végére átlépte az 1,05-ös szintet, ami új csúcsot jelentett. December eleje gyengülést hozott az alap életében, de az árfolyam az ünnepek alatt korrigált a november végi szintekhez és mindenkori csúcsa közelében zárta a 2013-as évet. Az új év pozitívan indult a tőkepiacokon, de január utolsó hetében előtérbe kerültek a feltörekvő piacok problémái, ami a fejlett piacokon is komoly profitrealizációs hullámot indított el. Ez az alap eszközeinek értékét is érintette, így az alap 3 hónapos időtávon negatívan teljesítményt mutat.az alap teljesítményére nézve megalapozott következtetést csak a hosszabb távú teljesítmény adatokból lehet levonni, a múltbeli teljesítmények pedig nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. A javasolt tartási idő legalább 3 év. 6

7 technikai és jogi tudnivalók az alap teljes neve ISIN-kód névérték forgalmazási helyek aktuális védelmi szint vételi és visszaváltási megbízások teljesítése vételi jutalék K&H megtakarítási cél - február nyíltvégű alapok alapja HU forint / befektetési jegy K&H Bank Zrt. fiókhálózata 0,9 forint/darab (2013 március 18. és 2014 február 17. között) megbízás megadását követő 4. forgalmazási nap 500 forint TBSZ és NYESZ számlára is vásárolható! kockázati besorolás Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap részletes leírását és befektetési politikáját a Tájékoztató és a Kezelési Szabályzat tartalmazzák, melyek elérhetőek magyar nyelven a K&H Bank Zrt. fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken papír alapon és a (vagy a internetes oldalon elektronikus formában. Ugyanezen elérhetőségeken tájékozódhat az alap Kiemelt Befektetői Információi felől mely az alap alapvető jellemzőit tartalmazza tömör formában, önmagában azonban nem ad teljes körű leírást az alapról. Megalapozott befektetési döntése érdekében előzetesen alaposan vizsgálja meg az ezen dokumentumokban szereplő adatokat, különös tekintettel a kockázatokra. A befektetési jegyek forgalmazási költségeiről tájékozódjon a forgalmazási helyeken található hirdetményekből és a Vezető Forgalmazó internetes oldalán. Az alap nem biztosít tőkevédelmet, sem hozamvédelmet! Az árfolyam védelme érdekében az Alapkezelő matematikai modellre épülő befektetési mechanizmust alkalmaz, melynek révén törekszik arra, hogy az alap nettó eszközértéke a Védelmi szintnél alacsonyabbra ne csökkenjen, ennek ellenére nem zárható ki, hogy elsősorban különösen szélsőséges piaci teljesítmények esetén az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett Védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen. Az Alapkezelő vagy az alap sem garanciát nem vállal, sem ígéretet nem ad arra, hogy az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke nem süllyed a meghatározott Védelmi szint alá. A Védelmi szint minden naptári év február 15-re, (illetve ha ez nem forgalmazási nap, akkor az első rákövetkező forgalmazási napra) érvényes egy jegyre jutó nettó eszközérték 90%-a. A Védelmi szint első alkalommal a március 18.-ára megállapított nettó eszközérték 90%- ában kerül meghatározásra és február 17. napjáig érvényes (0,90 HUF / befektetés jegy). Az alap nemzetközi befektetései révén devizakockázatot vállal. Az alap számára engedélyezett a származtatott ügyletek fedezeti céllal és a befektetési célok megvalósítása érdekében történő alkalmazása. Az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke jelentősen ingadozhat! A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre! A befektetési jegynek a jegyzési diszkontált ár és a névérték közötti árkülönbözete további elért hozamokkal együtt - kivéve, ha tartós befektetésből származó jövedelem - a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény alapján kamatjövedelemnek minősül, mely után a fizetendő adó mértéke 16%, amit a kifizető köteles 6% egészségügyi hozzájárulással együtt a kifizetéskor levonni. A befektetése hozamához kapcsolódó adózási tudnivalókról kérjük, tájékozódjon a internetes oldalon vagy tanácsadóinknál. A tartós befektetési szerződés alapján és a nyugdíj-előtakarékossági számlán szerzett jövedelemre sajátos adózási szabályok vonatkoznak. Az adózással összefüggő következmények a jövőben változhatnak, a konkrét adófizetési kötelezettség mindenkor csak az egyedi körülmények alapján állapítható meg. Az alapot a K&H Alapkezelő Zrt. kezeli, amely a PSZÁF III/ /2002. számú engedélye alapján gyakorolja tevékenységét. A jegyzés korábban is lezárható. A K&H Bank Zrt. termékeinek értékesítése során a MiFID rendelkezéseinek megfelelően jár el. A K&H Bank Zrt. a Budapesti Értéktőzsde tagja, tevékenységi engedélyének száma: a PSZÁF (illetve jogelődje) /1998., III/ /2001., III/ /2002. és III/ /2003. számú határozata. 7

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél június alapok alapja befektetőinek 2014. április

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél június alapok alapja befektetőinek 2014. április hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél június alapok alapja befektetőinek 2014. április K&H megtakarítási cél - június alap Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok alapja befektetőinek 2014. február

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok alapja befektetőinek 2014. február hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok alapja befektetőinek 2014. február K&H megtakarítási cél - október alap Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. PiUFLXV K&H vagyonvédett portfólió - augusztus Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november K&H vagyonvédett portfólió - augusztus Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek május

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek május hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. május K&H vagyonvédett portfólió - augusztus Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek 2015. december

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek 2015. december hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek 2015. december K&H megtakarítási cél - október rés 2015. ember Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek 2015. július

hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek 2015. július hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek 2015. július K&H euró megtakarítási cél - április Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - isulolv alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus K&H vagyonvédett portfólió - április Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember K&H megtakarítási cél - október alap befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

6. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA

6. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 6. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 6.1 számú melléklet K&H TŐKEVÉDETT PÉNZPIACI ESZKÖZALAP Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező Megcélzott

Részletesebben

K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK

K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK K&H TŐKEVÉDETT PÉNZPIACI ESZKÖZALAP Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező A tőkevédett pénzpiaci eszközalap

Részletesebben

2018. december 20. K&H ARANYKOSÁR ESZKÖZALAP

2018. december 20. K&H ARANYKOSÁR ESZKÖZALAP 6. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 2018. december 20. K&H ARANYKOSÁR ESZKÖZALAP Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: óvatos Megcélzott ügyfélkör: óvatos,

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA október 29.

5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA október 29. 5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 2018. október 29. K&H PÉNZPIACI ESZKÖZALAP B SOROZAT Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező Megcélzott ügyfélkör:

Részletesebben

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Money Market Capital Protected Investment Fund Budapest Pénzpiaci Alap Budapest

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest Aranytrió

Részletesebben

Ingatlan Alap Figyelő

Ingatlan Alap Figyelő Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés december Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág

Részletesebben

Raiffeisen Euró Likviditási Alap. Féléves jelentés 2011.

Raiffeisen Euró Likviditási Alap. Féléves jelentés 2011. Raiffeisen Euró Likviditási Alap Féléves jelentés 2011. I. A Raiffeisen Euró Likviditási Alap (RELA) bemutatása RAIFFEISEN EURÓ LIKVIDITÁSI ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2011. 1. Alapadatok Alap neve: Felügyeleti

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap Alapadatok Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Alternatív befektetési alap (ABA) nyilvános,

Részletesebben

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Investment Fund Harmonizáció ÁÉKBV

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

Archipel Portfolio Pro November 90 2010. december 31-i állapot

Archipel Portfolio Pro November 90 2010. december 31-i állapot Archipel Portfolio Pro November 90 2010. december 31-i állapot IE00B3ZKSQ75 Befektetési stratégia Az alap elsősorban részvényekbe, kötvényekbe, pénzpiaci instrumentumokba, kollektív befektetési vállalkozásokon

Részletesebben

GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul GE Money Franklin Templeton Selections Fund of Funds GE Money FTS Alapok

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

Dátum Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap. Nyíltvégű határozatlan futamidejű, értékpapír alap

Dátum Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap. Nyíltvégű határozatlan futamidejű, értékpapír alap Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap Nyíltvégű határozatlan futamidejű, értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Magyarországi Volksbank Zrt.. (1088

Részletesebben

5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA

5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 5.1 számú melléklet K&H PÉNZPIACI ESZKÖZALAP B SOROZAT Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező Megcélzott

Részletesebben

GE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012

GE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012 GE Money Dollár Rövid Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme GE Money Dollar Short

Részletesebben

Metropolisz Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Zárt végű, származtatott ügyletekbe fektető értékpapír alap

Metropolisz Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Zárt végű, származtatott ügyletekbe fektető értékpapír alap Metropolisz Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Zárt végű, származtatott ügyletekbe fektető értékpapír alap Futamideje: 2006. május 26. 2009. május 26. Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart

nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt. 1138 Budapest,

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

a K&H állampapír alap "I" sorozat havi jelentése

a K&H állampapír alap I sorozat havi jelentése 215.12.1 215.12.22 216.1.12 216.2.2 216.2.23 216.3.15 216.4.5 216.4.26 216.5.17 216.6.7 216.6.28 216.7.19 216.8.9 216.8.3 216.9.2 216.1.11 216.11.1 216.11.22 a K&H állampapír alap "I" sorozat havi jelentése

Részletesebben

nyíltvégű európai értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart

nyíltvégű európai értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: GE Money Balancovany Nyíltvégű Befektetési Alap nyíltvégű európai értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Az eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök.

Az eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök. ABERDEEN LIQUIDITY FUND (LUX) US DOLLAR PÉNZPIACI ESZKÖZALAP (USD) Érvényes: 2019. augusztus 9-től Az eszközalap kizárólag az Aberdeen Standard Liquidity Fund (Lux) US Dollar Fund befektetési jegyeit tartalmazza,

Részletesebben

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ázsia Részvény Befektetési

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

Jelentés február QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés február QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2010. február Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2010. február tipp Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk

Részletesebben

Az Allianz Alapkezelõ Zrt. Allianz Pénzpiaci Alap Féléves Jelentés 2009 I. félév

Az Allianz Alapkezelõ Zrt. Allianz Pénzpiaci Alap Féléves Jelentés 2009 I. félév Az Allianz Alapkezelõ Zrt. Allianz Pénzpiaci Alap Féléves Jelentés 2009 I. félév A jelen tájékoztatót az Allianz Alapkezelõ Zrt., mint az Allianz Pénzpiaci Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelõje a tõkepiacról

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci 2016. kezelő neve OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap OTP kezelő Zrt. 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült

Részletesebben

Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Absolute Return Derivative Investment Fund Budapest Abszolút Hozam Alap

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 (2010. 12. 31. - 2011. 06. 30.)

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 (2010. 12. 31. - 2011. 06. 30.) 1) alapadatok a) az Alap megnevezése, típusa, futamideje Az Alap neve: Az Alap típusa: Az Alap futamideje: FÉLÉVES JELENTÉS 211 (21. 12. 31. - 211. 6. 3.) K&H unió alapok nyíltvégű befektetési alapja K&H

Részletesebben

Jelentés. 2012. Április QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés. 2012. Április QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2012. Április Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2012. Április Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes

Részletesebben

Equilor Equity Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2008. ÉVES JELENTÉS 2008.

Equilor Equity Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2008. ÉVES JELENTÉS 2008. EQUILOR EQUITY NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP Befektetési Alap megnevezése Equilor Equity Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa Az Equilor Equity Nyíltvégű Befektetési Alapot április 1-én nyíltvégű értékpapír

Részletesebben

EHO-MENTES BEFEKTETÉS! Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap. Pioneer Magyar Állampapír Befektetések

EHO-MENTES BEFEKTETÉS! Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap. Pioneer Magyar Állampapír Befektetések EHO-MENTES BEFEKTETÉS! Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap Pioneer Magyar Állampapír Befektetések Olyan befektetést keres, amely alacsony kockázatvállalás mellett, a normál 1 lekötött betétekkel versenyképes

Részletesebben

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.

Az eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a   oldalunkon. Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2017. december 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE 2017. november 30. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és

Részletesebben

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Éves jelentés Főforgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Európai Részvény Alap Megnevezése: Az Alap típusa: CIB Európai

Részletesebben

Budapest Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Zárt végű, származtatott ügyletekbe fektető értékpapír alap

Budapest Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Zárt végű, származtatott ügyletekbe fektető értékpapír alap Budapest Dupla Trend Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Zárt végű, származtatott ügyletekbe fektető értékpapír alap Futamideje: 2006. augusztus 31. 2009. augusztus 31. Alapkezelő: Budapest

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

Éves jelentés. Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap

Éves jelentés. Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap Éves jelentés 2014 Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap A jelen éves jelentést az Allianz Alapkezelő Zrt., mint az Allianz Pénzpiaci Befektetési Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője a kollektív befektetési

Részletesebben

Budapest Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap. Zárt végű, származtatott ügyletekbe fektető értékpapír alap

Budapest Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap. Zárt végű, származtatott ügyletekbe fektető értékpapír alap Budapest Aranytrió 2. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Zárt végű, származtatott ügyletekbe fektető értékpapír alap Futamideje: 2006. március 2. 2009. március 2. Alapkezelő: Budapest Alapkezelő

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

GE Money Devizapiaci Abszolút Hozam Alap

GE Money Devizapiaci Abszolút Hozam Alap GE Money Devizapiaci Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme GE

Részletesebben

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS augusztus

Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap PORTFOLIÓ JELENTÉS augusztus Access BWM Hedge Fund Követő Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap 2012. augusztus Könyvvizsgáló: HKH Consulting Kft. Kibocsátás időpontja: 2008.05.19 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-278 ISIN kód:

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Április hónapra 2017. április 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Amikor befektetésekben gondolkozunk, akkor mindenki ismeri azt az általános szabályt, hogy osszuk meg megtakarításunkat különbözı befektetési lehetıségek között:

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

1, Nettó eszközérték

1, Nettó eszközérték Havi jelentés 218.1.31. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 Szeptember hónapra 2017. szeptember 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 ( )

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 ( ) 1) alapadatok a) az Alap megnevezése, típusa, futamideje Az Alap neve: Az Alap típusa: Az Alap futamideje: FÉLÉVES JELENTÉS 211 (21. 12. 31. - 211. 6. 3.) K&H nyersanyag alapok nyíltvégű befektetési alapja

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2017 December hónapra 2017. december 29. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

CIB EURÓ PÉNZPIACI ALAP

CIB EURÓ PÉNZPIACI ALAP CIB EURÓ PÉNZPIACI ALAP Éves jelentés Főforgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Zrt. 2005 1/10 1. Alapadatok 1.1. A CIB Euró Pénzpiaci Alap Megnevezése: Az Alap típusa: CIB Euró Pénzpiaci

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2018 Január hónapra 2018. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

Jelentés Október QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés Október QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2010. Október Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2010. Október A hónap Alapja Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes

Részletesebben

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló

kedd, január 19. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 19. Vezetői összefoglaló A várakozásoknak megfelelő növekedési adatokat tett közzé Kína (a GDP 6,9 százalékkal; ipari termelés 5,9 százalékkal; beruházások 10,0 százalékkal növekedtek),

Részletesebben

Az eszközalap tervezett befektetési korlátai: Eszközcsoport Minimális arány Maximális arány Megcélzott arány. Mögöttes befektetési alap 90% 100% 100%

Az eszközalap tervezett befektetési korlátai: Eszközcsoport Minimális arány Maximális arány Megcélzott arány. Mögöttes befektetési alap 90% 100% 100% AEGON TEMPÓ ALLEGRO 10 Az eszközalap kizárólag az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt, forintban denominált Aegon Tempó Allegro 10 Alapokba Aegon Tempó Allegro 10 Alapok Alapja

Részletesebben

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE

HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejû

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid név Rövid név angolul Budapest Euró Pénzpiaci Alap* Budapest Euro Money Market Investment Fund Budapest Euró Pénzpiaci Alap Budapest Euro Money

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégű, határozatlan futamidejű értékpapír alap. Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.

Budapest Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégű, határozatlan futamidejű értékpapír alap. Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188. Budapest Ingatlan Alapok Alapja Nyíltvégű, határozatlan futamidejű értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Citibank Zrt. (1054 Budapest, Szabadság

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2016 November hónapra 2016.november 30. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

5. számú melléklet K&H RENDSZERES DÍJAS BEFEKTETÉSI EGYSÉGEKHEZ KÖTÖTT NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS - NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK

5. számú melléklet K&H RENDSZERES DÍJAS BEFEKTETÉSI EGYSÉGEKHEZ KÖTÖTT NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS - NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK 5. számú melléklet K&H RENDSZERES DÍJAS BEFEKTETÉSI EGYSÉGEKHEZ KÖTÖTT NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS - NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK A választható nyíltvégű eszközalapok összetétele és befektetési politikája a K&H rendszeres

Részletesebben

Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010.

Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010. Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010. I. A Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap (RUVA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Raiffeisen

Részletesebben

Árfolyam

Árfolyam Access Global Aggressive Nyíltvégű Befektetési Alap 2012 Június Könyvvizsgáló: ABN Könyvvizsgáló Kft.. Kibocsátás időpontja: 2001.02.06 Nyilvántartásba vételi szám: 1111-110 ISIN kód: HU0000701933 Az Alapkezelő

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Január hónapra 2017. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Május hónapra 2017. május 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Elnevezés cseh nyelven Rövid neve Rövid név angolul Rövid név cseh nyelven GE Money Penezni Alap* GE Money Penezni Investment Fund GE Money Peněžní

Részletesebben

Budapest Bonitas Befektetési Alap Nyíltvégű, határozatlan futamidejű, értékpapír alap

Budapest Bonitas Befektetési Alap Nyíltvégű, határozatlan futamidejű, értékpapír alap Budapest Bonitas Befektetési Alap Nyíltvégű, határozatlan futamidejű, értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Unicredit Hungary Bank Zrt. (1054 Budapest,

Részletesebben

206,682 *Névérték Ft

206,682 *Névérték Ft Alap megnevezése: Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa: nyíltvégű értékpapír alap Futamideje: 2008. július 21-2011. július 21 Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt. 1138

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai AMUNDI Alapok befektetői számára 2019 Január hónapra 2019. január 31. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap

FÉLÉVES JELENTÉS Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap Alapadatok* Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Alternatív befektetési alap (ABA) nyilvános,

Részletesebben

5,5 év után évi 5% (EHM: 4,52%) FIX kamat, lehetőség évi 10% (EHM: 8,29%) kamatra, tőkevédelem mellett Erste Digitalis BUBOR 5/10 Kötvénnyel!

5,5 év után évi 5% (EHM: 4,52%) FIX kamat, lehetőség évi 10% (EHM: 8,29%) kamatra, tőkevédelem mellett Erste Digitalis BUBOR 5/10 Kötvénnyel! 5,5 év után évi 5% (EHM: 4,52%) FIX kamat, lehetőség évi 10% (EHM: 8,29%) kamatra, tőkevédelem mellett Erste Digitalis BUBOR 5/10 Kötvénnyel! 1. Kinek ajánljuk figyelmébe az Erste Digitális BUBOR 5/10

Részletesebben

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Vision Származtatott Befektetési

Részletesebben

Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE

Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE Havi jelentés CIB Hozamvédett Betét Alap 218.6.3. PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba

Részletesebben

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfóliójelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2017 Február hónapra 2017. február 28. Az Alapkezelő ezen jelentését a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi

Részletesebben

3 hónap 6 hónap 1 év 5 év 10 év ,05% 0,13% 0,34% 1,04% 3,67% 0,29% 0,35% 0,81%

3 hónap 6 hónap 1 év 5 év 10 év ,05% 0,13% 0,34% 1,04% 3,67% 0,29% 0,35% 0,81% Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba fektet.

Részletesebben

KIEMELT BEFEKTETŐI INFORMÁCIÓK Takarék Ingatlan Kombinált Betét

KIEMELT BEFEKTETŐI INFORMÁCIÓK Takarék Ingatlan Kombinált Betét 1. 2. KIEMELT BEFEKTETŐI INFORMÁCIÓK Takarék Ingatlan Kombinált Betét A jelen Kiemelt befektetői információk elnevezésű dokumentum a Felügyelet 4/2013. számú vezetői körlevele alapján készült. Hatályos:

Részletesebben